BH 2017.3.104 Az alperes nem vonhatja le az adójogi konzekvenciákat anélkül, hogy az általa megállapított ügylet elemeit és az ezt alátámasztó bizonyítékait a határozatában nem tárja fel [2003. évi XCII. tv. (Art.) 1. § (7) bek., 170. §, 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 55. § (2) bek., 147. § (1) bek.]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes a 2011. június havi általános forgalmi adó (áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette a P. E. Kft. "kt.a"-tól befogadott kukoricaértékesítésről kiállított számlákat, amelyek 8 372 100 Ft adóalappal és 2 093 025 Ft adótartalommal rendelkeztek.

[2] Az adóhatóság a felperesnél 2011. június hónapra, áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.

[3] A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére 2 093 000 Ft adóhiánynak minősülő áfa adókülönbözetet állapított meg, 1 569 000 Ft adóbírságot szabott ki, 603 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, 165. §-ára, 170. § (1) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdésére, 120. § a) pontjára, 127. § (1) bekezdésére (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számtv.) 165-166. §-aira alapította.

[4] Az alperes nem fogadta el a felperes fellebbezésében előadottakat, a 3144691637 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A kereseti kérelem és ellenkérelem

[5] A felperes keresetében eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott, kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését, a terhére előírt fizetési kötelezettség törlését, másodlagosan az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és szükség esetén az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését.

[6] Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.

A jogerős határozat

[7] Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes a jogilag releváns tények tekintetében a tényállást teljeskörűen tisztázta, a vizsgált ügyleteket adójogi szempontból megfelelően minősítette, határozata a felperes által vitatott körben nem jogszabálysértő, ezért a keresetet elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a perben a bizonyítási teher - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdése és 324. § (1) bekezdése, a 336/A. § (2) bekezdése szerinti szabályozásra figyelemmel - nem fordult meg. Az adóhatóság által elkövetett határidő-túllépés nem eredményez olyan eljárási hibát, amely az ügy érdemét érintené, és az adatainak zárt kezelését kérő tanú vallomásával kapcsolatban a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy ennek nincs kiemelt relevanciája. Egyetértett ugyanakkor az alperessel abban, hogy e tanú vallomásának a gabonaügyletek adókijátszásának technikai gyakorlatára vonatkozó érdemleges információi az adóhatóság perbeli ügyben megállapított konkrét tényeit megerősítették, illetve ezeket a felperesi állásponttal szemben alátámasztották.

[9] Az ítéletben kifejtett jogi álláspont szerint az ügyletek során a felperes részére nem valósult meg termékértékesítés, ezért a felperes nem rendelkezhetett tulajdonosként a kukorica tovább értékesítéséről. A felperes továbbá a kukoricát fizikailag nem vette birtokba, illetve nem volt olyan időpillanat (figyelemmel arra is, hogy a termény még aznap továbbértékesítésre került), amikor a termény felett fennállt volna a rendelkezési joga. Az alperes határozatában az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítélkezési gyakorlatát alkalmazva helytállóan rögzítette, hogy a gazdasági esemény a számlákban feltüntetett tartalommal nem valósulhatott meg, a számlák hiteltelenek. A felperes nem járt el kellő körültekintéssel annak megelőzése érdekében, hogy ne hiteltelen számlákra alapítson adólevonási jogot, és nem tette meg az adókijátszás megelőzéséhez szükséges ésszerű intézkedéseket sem.

[10] A felperes terhére rótt adóhiány miatt az alperes indokoltan alkalmazta az adóbírságot, számba vette a felperes javára és terhére szóló körülményeket, ezeket helyesen mérlegelte és indokolási kötelezettségét is teljesítve e tárgyban is jogszerű döntést hozott, amelynek felülmérlegelésére, a Pp. 339/B. §-a értelmében, nem kerülhet sor.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[11] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát kérte, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Indítványozta, hogy a Kúria az általa megjelölt kérdésekben, az EUMSz. 267. cikke és a Pp. 155/A. § (1) bekezdése alapján, kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 155/A. § (2) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, 213. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében, 339/B. §-ában, az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdésében, 27. §-ában, 55. § (2) bekezdésében, 120. §-ában, 147. § (1) bekezdésében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 117. § (2) bekezdésében, az Art. 1. § (7) bekezdésében, 86. § (1) bekezdésében, 93. § (6) bekezdésében, 97. § (6) bekezdésében, 170. §(1) bekezdésében, 171. § (1) és (2) bekezdéseiben, a Számtv. 15. § (3) és (9) bekezdéseiben, 175. §-ában, továbbá a közös hozzá­adottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (Irányelv) 14. cikk (1) bekezdésében, 168., 178., 203., 218., 226., 273. cikkében foglaltaknak, ellentétes a hazai és közösségi joggyakorlattal is. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a Kfv.I.35.646/2014/6. számú ítéletre, jogszabálysértően állapította meg, hogy nem szerzett tulajdonosként rendelkezési jogot a termékek felett, a bizonyíték értékelése okszerűtlen. Álláspontja szerint az alperes jogsértően minősítette át a kereskedelmi tevékenységét ügynöki tevékenységnek, ez ellentétes az uniós joggyakorlattal. Hivatkozott arra is, hogy átminősítés esetén ennek valamennyi konzekvenciáját le kellett volna vonni az adóhatóságnak, de ezt nem tette meg, és a 75%-os, illetve az 50%-os adóbírság kiszabása még akkor is törvénysértő, ha az átminősítő eljárást a bíróság jogszerűnek minősíti.

[12] Az alperes ellenkérelmében jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ténybeli és jogkövetkeztetései megalapozottak, jogszerűek. A felperes felülvizsgálati kérelme, tartalmát tekintve, a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslatai eljárásban nincs lehetőség.

A Kúria döntése és jogi indokai

[13] Az adóhatóságnak az Art.1. § (7) bekezdése értelmében a szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősítenie, és az adókötelezettséget az ügylet kimutatható gazdasági eredménye alapján kell megállapítania. Az adóhatóságnak azonban abban az esetben, ha az ügyletet, az Art. 1. § (7) bekezdése alapján eljárva a felektől eltérően minősíti, akkor a közigazgatási és a peres eljárás során is objektív adatokkal kell bizonyítania megállapítása jogszerűségét, és az adójogi jogkövetkeztetéseket is a jogszerű átminősítés eredményeként megállapított ügyletnek megfelelően kell levonnia, alkalmaznia, mivel az átminősítés nem mehet túl az adó megfelelő megállapításának és az adócsalás megakadályozásának biztosításához szükséges mértéken (C-103/09.).