AVI 2016.2.10 A termékértékesítés megvalósulásához mind a vételár megfizetésének,

mind a termék átvételének meg kell valósulnia [2007. évi CXXVII. tv. 9. §]

A felperes 1992. évtől folytat gazdasági tevékenységet. Bejelentett fő tevékenysége mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelme, emellett engedélye van export-visszatérítés igénybevétele nélkül étkezési búza harmadik országba történő kivitelére. A felperes 2010. február havi áfa bevallásában közösségi, Szlovéniába történő, és közösségen kívülre, Bosznia-hercegovinai gabona értékesítést, továbbá belföldi gabona beszerzést vallott. A számlák alapján áfa bevallásában összesen 19 378 000 forint visszaigényelhető adót tüntetett fel.

Az elsőfokú adóhatóság 2010. február hónapra, megismételt eljárás keretei között, áfa adónemben végzett ellenőrzést a felperesnél. Ennek során értékelték a külföldi adóhatóságok nemzetközi jogsegély keretében szolgáltatott adatait, a felperes iratait, ügyvezetőjének és alkalmazottainak nyilatkozatait, a belföldi partnerek és a részükre szállító gazdasági társaságok ügyvezetőinek, egyéni vállalkozóknak, fuvarozóknak az előadásait, kapcsolódó vizsgálataikat, a vámügyintéző cégek nyilatkozatait.

A revízió adatain nyugvó elsőfokú határozatot az alperes határozatával részben, az adóhiány tekintetében, megváltoztatta: 19 378 000 forint adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, és a 18 456 000 forint adóhiány után szabott ki adóbírságot és számított fel késedelmi pótlékot. Indokolása szerint a felperes a megrendelők érdekeinek megfelelően, az általuk rendelkezésre bocsátott pénzből, az általuk meghatározott áron szerezte be az árut, az a vevők birtokába került: tevékenysége nem adásvétel, hanem közvetítői tevékenység. Részben a ténylegesen megvalósult közvetítői tevékenység okán (T. T. Kft., Z. G. Kft., B. Kft., "B. Sz." Zrt.), részben a gazdasági esemény egyéb hibái miatt (Z. G. Kft. további számlái, M. G. Kft., M. M. Kft.) hiteltelenek a belföldi partnerek által értékesítésről kibocsátott számlák is: utóbbi esetekben vagy az áru eredete nem volt megállapítható, vagy az ügyletek nem számlán feltüntetett felek között mentek végbe.

Az alperes határozatát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdésére, 120. § a) pontjára és 127. § (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szól 2000. évi C. tv. (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 165. § (1)-(2) bekezdéseire és 166. § (1)-(2) bekezdéseire alapította, figyelembe vette az Európai Unió Bíróságának ítéleteit.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A bizonyítási eljárás során az elsőfokú bíróság meghallgatta a felperes volt ügyvezetőjének tanúvallomását, értékelte a felperes áfa faktorálásra vonatkozó előadását és az M. M. Kft.-hez kapcsolódó iratokat.

Indokolásában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdését alkalmazva kifejtette, hogy önmagában az a körülmény, hogy a tevékenységet más keretek között is lehetett volna folytatni, még nem teremti meg az ügylet átminősítésének jogszerűségét. A rendelkezésre álló adatok alapján a felperes adásvételi szerződéseket kötött. Az alperes egyetlen olyan megállapítást sem tett, amely kizárólag az ügynöki tevékenységet jellemezné: a felperest korábban többször is ellenőrzés alá vonták és ugyanezen konstrukciót akkor elfogadták. Az ügynöki tevékenység során nem lett volna feladata a felperesnek az export engedélyek megkérése, a vámudvarok felé való igazolása: a felperes azonban saját export engedéllyel rendelkezett, a letétet és biztosítékokat is ő fizette.

Az ártárgyalások alperes által kifogásolt módon való lebonyolítása a racionális és okszerű gazdálkodás feltétele volt. A perben semmi nem igazolta, hogy a felperes a vevők pénzéből finanszírozta volna a beszerzéseket.

A jogerős ítélet további indokolása szerint az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata nyomán, az adásvételi szerződések következtében a megtagadás esetleges indokának kizárólag felperesi adókötelezettség körében kell felmerülnie. Itt tért ki arra, hogy a felperesnek nem volt kötelezettsége a számla kiállítók tevékenységének teljes körű ellenőrzése.

Az elsőfokú bíróság iránymutatása szerint az új eljárás során az adóhatóságnak azt kell vizsgálni, hogy a felperes a befogadott számlákat megfelelően szerepeltette-e bevallásában. Az új eljárásban ügynöki tevékenységre hivatkozással nem tehető a felperes terhére megállapítás.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást okszerűtlenül állapította meg, ebből következően helytelen jogkövetkeztetésre jutott, sérült a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-a és a 221. § (1) bekezdése.

Elsődlegesen kiemelte, a jogerős ítélet nem vette figyelembe az ügyletek tényállásai közötti különbséget, volt ahol az áru eredetét, meglétét nem lehetett feltárni, és volt ahol nem adásvétel, hanem közvetítői tevékenység valósult meg. Az előbbi esetben a felperes tudhatott volna a szabálytalanságokról (pl. ha jelen van a felrakodásoknál), az utóbbi esetben pedig nem vizsgálhatók az "objektív feltételek". Ha azonban az áruk eredete esetleg tisztázott lenne, úgy ezen ügyletek is a közvetítői tevékenység körébe tartoznának.

A közvetítői tevékenység kapcsán az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta az Art. 1. § (7) bekezdését. A törvényhely alapján egyetlen szempont érvényesíthető, mégpedig az, hogy az adókötelezettséget az ügyletek kimutatható gazdasági eredményének megfelelően kell megállapítani.

A jogerős ítélet az árajánlatok kérdését sem kezelte megfelelően. A felperes nem tett elkülönült ajánlatot az eladók és a vevők részére, az eladási/vételi árajánlatot közvetítette. Az áralku hiánya a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a felperes nem volt jogosult tulajdonosként dönteni.

Az az érvelése is téves az elsőfokú bíróságnak, hogy tipikusan az exportértékesítést követően került sor az ellenérték kiegyenlítésére. A peres eljárás során a felperes kétségtelenül hivatkozott folyószámla hitelre, áfa faktorálási szerződésre, de nem mutatta be, hogy a konkrét ellenértékek kiegyenlítése hamarabb történt volna meg, mint a "vevők" átutalásainak megérkezése. A felperes csak a M. M. Kft.-vel kapcsolatos banki szerződést csatolta. Ebben a kérdésben nem készült pontos időbeli kimutatás sem az alperes, sem a felperes részéről. Az átutalások beazonosíthatatlansága miatt az alperes csak azt tudta megállapítani, hogy a banki folyószámla a banki napon beérkező jóváírással kezdődik, és a felperes csak ezt követően indít átutalásokat a beszerzésekre. Az ellenkező bizonyítása a felperest terhelte.

A jogerős ítélet az exportengedélyt és a vámoltatás kérdését sem megfelelően értékelte, mivel azok mind az adásvételhez, mind a közvetítői tevékenységhez hozzátartozhatnak.