1008/B/2004. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 33. § (8) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 33. § (8) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére két indítvány érkezett. Az indítványokat az Alkotmánybíróság egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az egyik indítványozó módosított indítványában kifejtette, hogy a támadott rendelkezés azáltal, hogy a jogviszony megszűnésekor járó kiegyenlítést a biztosítóval kötött megállapodástól teszi függővé, hátrányosan különbözteti meg a biztosítási ügynököt a kereskedelmi ügynökkel szemben, akit a kiegyenlítés az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Küt.) 18. §-a értelmében - az ott írt feltételek mellett - megillet, és e szabálytól a Küt. 20. §-ában foglaltak szerint az ügynök hátrányára nem lehet eltérni. Utalt arra, hogy a kiegyenlítés - végkielégítéshez hasonló - jogintézményének bevezetése azt célozta, hogy a jelentős részben kényszervállalkozó ügynökök a munkajogihoz hasonló védelemben részesüljenek.
Álláspontja szerint e szabály diszkriminatív azért is, mert a biztosítókat indokolatlan előnyhöz juttatja más, ügynököt foglalkoztató gazdálkodó szervezetekhez képest, amelyeket törvény kötelez a kiegyenlítés megfizetésére.
Ezért a kifogásolt rendelkezés az Alkotmánynak a diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) és (2) bekezdésébe, az egyenlő munkáért egyenlő bért deklaráló 70/B. § (2) bekezdésébe ütközik, továbbá sérül a gazdasági verseny szabadságának az Alkotmány 9. §-ában rögzített alkotmányos elve.
A másik indítványozó szerint a támadott szabály a munkával szerezhető megfelelő jövedelemhez való jog elvét [Alkotmány 70/B. § (3) bekezdését] sérti, mert a biztosítóval fennálló jogviszonya megszűnése után az ügynök elesik az általa kötött - és fennálló - szerződések után járó fenntartási díjtól, ennek kompenzálásaként pedig nem kap kiegyenlítést.
II.
Az Alkotmánybíróság határozatát a következő jogszabályi rendelkezésekre alapította:
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."
2. A Bit. támadott rendelkezése:
"33. § (8) Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvényben foglaltak szerinti kiegyenlítés a biztosítóval fennálló, munkavégzésre irányuló jogviszony alapján biztosításközvetítői tevékenységet végző ügynököt és többes ügynököt csak erre irányuló, a biztosítóval írásban megkötött megállapodás esetében illeti meg."
3. A Küt. érintett szabálya:
"18. § (1) A kereskedelmi ügynök a megbízótól a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése esetében kiegyenlítést követelhet, ha
a) a kereskedelmi ügynök a megbízó számára új ügyfeleket szerzett, és a megbízó a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követően is jelentős előnyre tesz szert, és
b) a kiegyenlítés megfizetése az összes körülményre figyelemmel méltányos, különös tekintettel arra, hogy a kereskedelmi ügynök a szerződés megszűnése következtében elveszíti olyan jutalékhoz való jogát, amely őt a szerződés hatályban maradása esetén az általa szerzett ügyfelekkel a jövőben létrejövő szerződések után megilletné.
(2) Az új ügyfél szerzésével egy megítélés alá esik, ha a kereskedelmi ügynök a korábbi ügyféllel fennálló üzleti kapcsolatot olyan lényegesen kibővíti, hogy az megfelel egy új ügyfél megnyerésének.
(3) A kiegyenlítés összegének arányosnak kell lennie az (1) bekezdés b) pontja szerinti jutalékveszteséggel, de nem haladhatja meg a kereskedelmi ügynök által a megelőző öt évben kapott díjazás átlagából számított egyévi összeget, öt évnél rövidebb kereskedelmi ügynöki szerződés esetén pedig a szerződés időtartama alatt kapott díjazás éves átlagából számított összeget.
(4) A kiegyenlítés megfizetése nem érinti a kereskedelmi ügynök más jogcímen felmerülő kártérítési igényét.
(5) A kiegyenlítéshez való jog akkor is fennáll, ha a kereskedelmi ügynöki szerződés a kereskedelmi ügynök halála (jogutód nélküli megszűnése) miatt szűnik meg.
(6) A kiegyenlítés iránti igényt a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követő egy éven belül közölni kell a megbízóval. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár."
"19. § Nem illeti meg kiegyenlítés a kereskedelmi ügynököt, ha
a) a megbízó a szerződést a kereskedelmi ügynök szerződésszegése miatt mondta fel azonnali hatállyal, vagy
b) a kereskedelmi ügynök mondta fel a szerződést, kivéve, ha a felmondást a kereskedelmi ügynök életkora, olyan testi fogyatkozása vagy betegsége, vagy a megbízó olyan magatartása indokolta, amely miatt a tevékenység folytatása a kereskedelmi ügynöktől nem várható el, vagy
c) a kereskedelmi ügynök a megbízó hozzájárulásával a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre ruházza át.
20. § A felek a szerződés megszűnése előtt nem köthetnek olyan megállapodást, amely a 18-19. §-ban foglalt rendelkezésektől a kereskedelmi ügynök hátrányára tér el.
21. § Ha a felek a szerződés megszűnése után a kiegyenlítés összegében megállapodnak, e megállapodás utóbb nem támadható meg arra hivatkozással, hogy a felek tévedtek a tekintetben, hogy a megbízó a kereskedelmi ügynök által szerzett ügyfelekkel fennálló üzleti kapcsolatokból a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnését követően milyen mértékű előnyre tesz majd szert."
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a támadott rendelkezés sérti-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének és 70/B. § (2) bekezdésének rendelkezéseit.
1. Az Alkotmánybíróság - kialakult gyakorlata szerint - az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben pedig, ha a megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, vagyis az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48., 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 335/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 241-242.]
Az Alkotmánybíróság korábban már kifejtett álláspontja szerint az Alkotmány 70/B. §-a az általános diszkriminációtilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.; 849/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 391, 396.]
A foglalkoztatottaknak azokat az igényeit, amelyek különféle juttatásokra vonatkozhatnak, meghatározhatja jogszabály, a gazdasági szervezet vezetőjének rendelkezése, továbbá a felek megállapodása is. A törvényhozó általában szabadon döntheti el azt, hogy valamely juttatásról milyen feltételek szerint, milyen mértékben rendelkezik. A juttatások törvényi feltételeit meghatározó szabályokat illetően azonban nem sérülhet az egyenlő elbánás alkotmányos elve, a szabályozás nem tartalmazhat hátrányos megkülönböztetést.
A Küt. az önálló ügynöki típusú szerződések általános szabályait tartalmazza, amelyek - a törvény indokolásában foglaltak szerint - a speciális normákhoz képest szubszidiárius jelleggel alkalmazandók, míg a nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései irányadóak. E speciális normák - amelyek között az indokolás a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvényt is felsorolja - a törvényhez mérhető teljességgel nem rendezik a szerződéses viszony szabályait.
A Küt. az Európai Közösségek Tanácsának 1986. december 18-i 86/653/EGK Irányelvével (a továbbiakban: Irányelv) összhangban szabályozza az ügynöki szerződés tartalmát, az ügynöki tevékenység ismérveit. Az Irányelv 1. cikkének 2. pontja megfogalmazásában kereskedelmi ügynök az az önálló vállalkozóként működő közvetítő, aki folyamatos felhatalmazással rendelkezik arra, hogy más javára áruk eladására vagy vételére tárgyalásokat folytasson, vagy arra, hogy a megbízó javára és annak nevében ilyen ügyletekre tárgyalásokat folytasson és azokat megkösse. Az Irányelv 7-11. cikke foglalkozik az ügynököt megillető jutalék feltételeivel, míg a 17-18. cikk az ügynöki szerződés megszűnése esetén az ügynöknek járó kártalanítással. A 19. cikk kimondja, hogy a 17. és a 18. cikk rendelkezéseitől a kereskedelmi ügynök hátrányára nem térhetnek el.
A Küt. 1. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésekre terjed ki. Amellett azonban, hogy általánosságban szabályozza a kereskedelmi ügynöki tevékenységet, az 1. § (5) bekezdése kimondja, hogy a törvény rendelkezéseit a különböző tárgyú szerződések közvetítésére "külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában" kell megfelelően alkalmazni, vagyis megengedi, hogy speciális területen a jogalkotó más megoldást válasszon.
A Bit. hatálya alá tartozó ügynökök tekintetében a kifogásolt rendelkezés tartalmaz ilyen eltérést, ezért az alkotmányossági vizsgálat arra irányult, hogy ez a szabály nem valósít-e meg diszkriminációt. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság a Küt. hatálya alá tartozó ügynök és a Bit által szabályozott biztosításközvetítő jellemzőit hasonlította össze.
2.1. A kereskedelmi ügynöki szerződések alanyi oldalával összefüggésben a Küt. 1. § (2)-(4) bekezdése definiálja az önálló kereskedelmi ügynök fogalmát akként, hogy nem munkaviszonyban áll, díjazás ellenében állandó megbízás -nevesítetten kereskedelmi ügynöki szerződés - alapján árukra vonatkozóan adásvételi vagy más szerződést közvetít, vagy a megbízó nevében szerződést köt, és a más nevében történő szerződéskötéshez való joga nem jogszabályon alapul.
A Bit. a biztosításközvetítők között elsődlegesen független és függő biztosításközvetítőt különböztet meg, de további közvetítőket is megnevez, mint vezérügynök, alkusz. A függő biztosításközvetítő megbízási vagy munkaviszonyban áll.
A Bit. 33. § (4) bekezdése ügynöknek csak azt a függő biztosításközvetítőt - természetes személyt - tekinti, aki egy biztosító vagy több biztosító egymással nem versenyző termékeit közvetíti, illetőleg kiegészítő tevékenységként végzi a szolgáltatást, és rendszeresen, üzletszerűen szerződéseket közvetít. Előkészíti a szerződés megkötését, de tevékenysége kiterjedhet a szerződés megkötésére is. [33. § (1), (5) bekezdése, 48. § (3) bekezdése]
A két szabályozás által érintett ügynök közötti egyik különbséget tehát az alany teremti meg, mert a függő biztosításközvetítő tevékenységét munkaviszony keretében is végezheti, míg ez a kereskedelmi ügynök esetében kizárt.
2.2. A Küt. a 9-13. §-ában rendelkezik a jutalékról, 18-21. §-ában pedig a kiegyenlítésről.
A 9. § (1) bekezdése szerint jutalék akkor jár, ha a felek a szerződésben kikötötték.
Annak esedékessége és mértéke megállapítását a 12. § (1) bekezdése szintén a felek megállapodására bízza, mégis azzal az együttes feltétel előírásával, hogy akkor jár, ha a harmadik féllel a szerződés létrejött és a megbízó/harmadik fél részéről teljesítés történt.
A kereskedelmi ügynök által közvetített szerződések tárgyát a Küt. 1. § (2) és (6) bekezdése elsődlegesen áruban jelöli meg, amely alatt minden birtokba vehető dolog értendő, és az (5) bekezdés e törvény rendelkezéseit csak külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában rendeli alkalmazni más tárgyú szolgáltatásra (vagyoni értékű jogra, értékpapírra, tőzsdei ügyletre). Ha ezen árura vonatkozó adásvételi vagy egyéb szerződés - tartalmának meg felelően - teljesedésbe megy, az ügynök díjra tarthat igényt.
Az árura vonatkozó szerződés létrehozásában, megkötésében közreműködő kereskedelmi ügynök díjigényét tehát az ügylet teljesülése esetről esetre megalapozza. Ha azonban a szerződés alapján valamilyen okból nem egyidejű teljesítés történik, és az ügynök munkája ellenértékét megalapozó körülmény - a szerződő fél teljesítése - az ügynök jogviszonya megszűnése után áll be, nem juthat hozzá a jutalékhoz.
Ehhez kapcsolódik a kiegyenlítés intézménye, amellyel a jogalkotó - a törvény indokolásában foglaltak szerint - a jutalékrendszerű díjazás kiegészítéseként a felek szolgáltatásainak értékegyensúlyát kívánja fenntartani, tekintettel arra, hogy az ügynök tevékenysége következtében, de a szerződés megszűnését követően a megbízó eredményt realizál. A kiegyenlítéssel így a megbízó azt a hasznot kompenzálja, amely az ügynök jogviszonyának megszűnésekor a függőben maradt és az azt követően teljesedésbe ment ügylet alapján jelentkezik.
A biztosítási ügyletekre - a közvetített szerződések természetéből és eltérő tárgyukból következően - nem vonatkoztathatók a fent írtak.
A Ptk. 536. § (1) bekezdése szerint a biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztétől függően bizonyos összeg megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére, a biztosított, illetőleg a másik szerződő fél pedig díj fizetésére kötelezi magát. A biztosítási szerződés tárgya a biztosítási termék - amelynek fogalmát a Bit. 3. § (1) bekezdésének 9. pontja akként határozza meg, hogy az meghatározott biztosítási kockázatokra vagy kockázatcsoportokra kidolgozott feltétel- és teljesítési rendszer, amely eltérő sajátosságokat mutat más árukhoz képest.
A biztosítási szerződések több fajtáját szabályozza a Ptk. (vagyon-, felelősség-, élet- és balesetbiztosítás), amelyek közös jellemzője, hogy a szerződéskötés után általában folyamatos teljesítés (díjfizetés) történik a biztosított részéről. A díj a Ptk. 542. § (1) bekezdése értelmében - a szerződéskötéskor esedékes első díjat kivéve - annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
Rendszerint tartós jogviszonyra utal pl. a Ptk. vagyonbiztosítási szerződéseket szabályozó 551. § (2) és (3) bekezdése, amely megengedi a felmondási jog három évre történő kizárását, míg a három évnél hosszabb időre szóló szerződés esetén bizonyos feltételek mellett lehetőséget ad a negyedik évben történő felmondásra.
Minthogy egyes biztosítási szerződések alapján időszakonkénti teljesítés történik, a biztosítási termékek sajátosságai szükségessé tehetik, hogy az ügynök díjazása a Küt.-ben szabályozott formától eltérően alakuljon. A biztosításközvetítő tevékenységének ellenértékét nem minden esetben lehet a szerződés megkötésekor fennálló szerződéses értékhez és díjához igazítani, mert ez egyes biztosítási terméknél időszakonként változhat, illetőleg a szerződés utóbb felmondással vagy egyéb okból megszűnhet. Ez indokolttá teszi, hogy jutalékrendszer helyett a megbízási díj kiegyenlítése - biztosítási üzletáganként is - más formában történjen.
Nem alkalmazható tehát a biztosítási ügynök esetében a Küt.-ben írt jutalékrendszerű díjazás, ebből következik az is, hogy a biztosítási ügynöknek - jogviszonya megszűnése esetén - másként alakul a megbízóval történő elszámolása.
A közvetített termék fentiekben vázolt speciális természetére figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a biztosítási ügynökök nem alkotnak azonos csoportot a kereskedelmi ügynökök körével, vagyis az indítványozó által megjelölt jogalanyi kör nem homogén.
3. "Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint az a személyi kör, amelyben a diszkrimináció esetleges alkotmányellenes volta értelmezhető, csak homogén csoport lehet, így a diszkrimináció csak az azonos helyzetben lévők által alkotott körön belül, e csoport tagjai egymáshoz viszonyított helyzetére vonatkozó jogi szabályozás tekintetében vizsgálható. »Nem jelent tiltott diszkriminációt a különböző státusú csoportok [...] jogállásának eltérő szabályozása, mivel ez az eltérés a különböző státus következménye.« [1181/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 551, 552-553.; 269/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 747, 749-750.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.]" [36/2006. (IX. 7.) AB határozat, MK 2006, 8412, 8414.]
Az Alkotmánybíróság a 422/B/1993. AB határozatában az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével kapcsolatosan kifejtette: "Az Alkotmány indítványozó által felhívott szabálya az összemérhető minőségű munkák tekintetében tűzi követelményként, hogy a jövedelemnek a végzett munka mennyiségéhez és minőségéhez kell igazodnia." (ABH 1993, 656, 657.) Minthogy a biztosítási és kereskedelmi ügynök tevékenysége között az előbbiekben vázolt különbözőség mutatkozik, a juttatások egyes elemeiben történő eltérés nem eredményezi a támadott rendelkezésnek az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésébe ütköző alkotmányellenességét.
4. Az indítványozó az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésének sérelmét abban látta megvalósulni, hogy a kifogásolt rendelkezés azáltal, hogy a biztosító és az ügynök megállapodásától teszi függővé a kiegyenlítés fizetését, a biztosítókat a gazdaság más résztvevőihez képest előnyhöz juttatja. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a biztosítási ügynök javadalmazására vonatkozó rendelkezés nem mutat alkotmányosan értékelhető összefüggést sem a köz- és magántulajdon egyenlő védelmének elvével, sem a vállalkozás jogával, illetőleg a gazdasági verseny szabadságával.
A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság a Bit. 33. § (8) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat elutasította.
Budapest, 2006. november 21.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró