661/D/2002. AB határozat
a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 123. § -a alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 123. §-a alkotmányellenességének megállapítására és a Pest Megyei Bíróság 2.Pf.20.384/2002. számú jogerős ítéletével elbírált perben való alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz intézett kiegészített beadványában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 123. §-a alkotmányellenességére hivatkozással alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Pest Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2.Pf.20.384/2002/6. számú, 2002. június 6. napján meghozott jogerős ítéletével összefüggésben. A másodfokú bíróság ezen ítéletével helybenhagyta a Monori Városi Bíróság 2001 november 20. napján hozott 4.P. 20.005/2001/9. számú ítéletét, amely elutasította az indítványozó felperesnek Monor Telefontársaság alperes ellen közüzemi szerződés jogellenes felmondásának megállapítása iránt indított keresetét.
Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában a Pp. 123. §-a alkotmányellenességének megállapítását és a perben való alkalmazásának kizárását kérte. Álláspontja szerint a Pp. kifogásolt rendelkezése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, valamint az 57. § (1) és (5) bekezdését.
Érvelése szerint a bíróságok "alkotmányellenesen alkalmazzák" a Pp.-nek a megállapítási kereset feltételeit szabályozó rendelkezését. Kifogásolta, hogy az ő ügyében eljárt bíróságok is a Pp. e rendelkezése alkalmazásával kereseti kérelmét kizárólag megállapításra irányuló keresetnek minősítették, holott az teljesítésre, marasztalásra is irányult, tehát a vitatott rendelkezés a jogalkalmazás során eltérően értelmezhető és önkényes jogalkalmazói döntésekhez vezethet. Mivel a Pp. e rendelkezése a hatálybalépése óta változatlan tartalommal szerepel, az Alkotmány és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény jelentős változásai következtében az meghaladottnak s így alkotmányellenesnek minősül. Az indítványozó különösen a megállapítási keresetnek a jogvédelem szükségességét meghatározó feltételét tartja alkotmányellenesnek.
Az indítványozó szerint a Pp. vizsgált rendelkezése az alkalmazása során sérti a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmének elvét. Az indítványozó szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt "igazságos eljáráshoz való jogot sérti az, ha a bíróságok az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt törvényalárendeltségük alól, a törvények tetszés szerinti, vagy a tényállás a helyzetnek már egyáltalán meg nem felelő félremagyarázásával kibújhatnak, és így egy jogszerűnek látszó határozatot hozhatnak." Az indítvány szerint a Pp. e rendelkezése sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jogot is, amely "egymás mellé rendeli a jogot és az érdeket". Megállapítása szerint "a Pp. 123. §-a érdeket köt a joghoz, sőt az érdeket is a jog elé helyezi - ami ezért alkotmányellenes".
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:
1. Alkotmány:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
(...)
"(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. Pp.:
"123. § Ha a kereseti kérelem számadási kötelezettség megállapítására irányul, a felperes ezzel együtt kérheti az általa előterjesztett számadás helyességének megállapítását is. Megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet."
III.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában előírt követelményeknek.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimentette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az alkotmányjogi panasz benyújtására megjelölt 60 napos határidő a jogerős ítéletnek a féllel való közlésétől kezdődött. A Pest Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság jogerős ítéletét 2002. június 6. napján hozta meg. Az indítványozó a jogerős ítélet átvételének időpontját igazoló tértivevény másolatát nem tudta becsatolni. Az indítványozó által mellékelt boríték tanúsága szerint az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletet indítványozó részére 2002. július 3-án adta postára. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2002. szeptember 2-án, tehát az a valószínűsíthető legkorábbi kézhezvételtől számított 60 napon belül érkezett. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt érdemben vizsgálta.
2. Az indítvány szerint a Pp. vizsgált rendelkezése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvét, mert a jogalkalmazás során eltérően értelmezhető és alkalmazható, amint azt az eljáró bíróságok is "alkotmányellenesen" alkalmazták, tehát az a jogállamiság elvéhez szorosan kapcsolódó jogbiztonság sérelmével jár.
"A jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára ... előre láthatóak legyenek." [11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH 1992, 77, 84.]
Az Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette a jogszabályok normatartalmával kapcsolatos alkotmányos elvárásokat. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában például elvi éllel mutatott rá arra, hogy "a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." (ABH 1992, 135, 142.)
"Önmagában az, hogy egy jogszabály, illetőleg adott esetben jogszabályi rendelkezések a maguk összefüggéseiben értelmezésre szorulnak, alkotmányossági kérdést nem vet fel. A jogállamiság elvéből, követelményéből azonban az is következik, hogy a jogértelmezés nem válhat a jogalkalmazó szerv önkényes, szubjektív döntésének eszközévé. Annak alkotmánybírósági értékelése, hogy ilyen alkotmányosan nem tolerálható helyzet mikor áll fenn, mindig az adott jogszabály normatartalma alapján ítélhető meg." (754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.)
Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy alkotmányellenessé az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva azáltal teremt jogbizonytalanságot, hogy a jogszabály alkalmazását kiszámíthatatlanná, a norma címzettjei számára előreláthatatlanná teszi. [36/1997. (VI. 11.) AB határozatot, ABH 1997, 222, 232.; 42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.]
Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel azt vizsgálta, hogy a Pp. kifogásolt rendelkezésének normatartalma, szövegezése, valamint meghal adottsága miatt fennállhat-e annak a jogalkalmazás során eltérő értelmezése és szubjektív, önkényes alkalmazása, s ezáltal a jogállamiság alkotmányos követelményének sérelme.
Az Alkotmánybíróság a 467/B/1997. AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy "[a] polgári anyagi jog sajátosságainak megfelelően a polgári per tartalmi szempontból három fajta kereseti kérelem alapján indulhat, és ennek - valamint a kereseti kérelemhez kötöttségnek [Pp. 3. § (1) bekezdés, 215. §] - megfelelően, helyt adás esetén, tartalma szerint három fajta érdemi határozat születhet: marasztalási kereset/marasztalási ítélet, megállapítási kereset/megállapítási ítélet, jogalakítási kereset/jogalakító ítélet. Az, hogy a jogosult az említett három közül milyen tartalmú keresetet terjeszt elő, mindig az érvényesítendő anyagi jogi igényének jellegétől függ." .....[a] különböző kereseti típusok között nem valamely előnyt nyújtó különbség van, hanem a törvényalkotó az anyagi jogi jogviszonyok sokféleségére tekintettel tesz lehetővé különböző kereseti tartalmakat. A marasztalási-megállapítási-jogalakítási hármas felosztás alapvetően az anyagi jogi jogviszonyok elképzelhető, tartalmi, jellegbeli különbségeinek felel meg." (ABH 2001, 907, 909.)
A Pp. vizsgált rendelkezése a megállapításra irányuló kereset feltételeit határozza meg. A Pp. e rendelkezése értelmében a megállapításra irányuló kereset indításának két konjuktív feltétele van: a felperes az alperessel szembeni jogvédelmének szükségessége és a teljesítés követelésének kizártsága. Ezektől a feltételektől a vizsgált rendelkezés csak a számadási kötelezettség megállapítása iránti keresetnél tekint el, amellyel együtt a felperes az általa előterjesztett számadás helyességének a megállapítását is kérheti. Az e rendelkezésben előírt feltételeknek együttesen kell fennállniuk, bármelyik feltétel hiányában nem indítható megállapítási kereset.
A megállapításra irányuló keresetben a felperes valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának a megállapítását kérheti a bíróságtól. A Pp. vizsgált rendelkezése ehhez elsődleges feltételként írja elő a jogvédelem szükségességét. A felperesnek tehát a keresetében meg kell jelölnie, hogy jogainak az alperessel szemben való megóvása végett miért szükséges a konkrét bírósági megállapítás. A megállapítási kereset benyújtásának másik feltétele pedig a teljesítés követelésének kizártsága, vagyis az, hogy a felperes a jogviszony természeténél fogva, vagy a kötelezettség lejártának hiányában avagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Pp. vizsgált rendelkezése az érvényesítendő anyagi jogi jogviszonyok jellegének megfelelően határozza meg a megállapításra irányuló kereset indításának feltételeit. A vizsgált rendelkezésben előírt feltételek tartalmából, szövegezéséből nem állapítható meg az indítványozó által vélelmezett olyan következtetés, hogy a feltételek bármelyike értelmezhetetlen lenne, s ezáltal önkényes jogalkalmazói döntéshez vezetne és emiatt sértené a jogbiztonság követelményét.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. kifogásolt rendelkezése nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság alkotmányos elvét.
3. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a piacgazdaság egyik követelményeként fogalmazza meg, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmánybíróság e tárgykörben hozott több határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg, a tulajdon bármely formájára nézve éppen a diszkrimináció tilalmát fogalmazza meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. A 9. § (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány 13. §-ával, amely a tulajdonhoz való jogot egyébként is a 9. § (1) bekezdésében foglalt különbségtétel nélkül biztosítja. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 81.] Az előbbiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. kifogásolt rendelkezése és az Alkotmány 9. § (1) bekezdése között nem áll fenn alkotmányjogilag értékelhető összefüggés.
4. Az indítvány szerint a Pp. 123. §-a sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bírósághoz való fordulás jogát.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi indítvány alapján az Abh.-ban már vizsgálta a Pp. 123. § második mondatának alkotmányosságát, amely az indítvány szerint sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bírósághoz fordulás jogát. (ABH 2001, 907, 910, 911.) Az alkotmányellenes helyzetet az indítványozó abban jelölte meg, hogy a Pp. a megállapítási kereset feltételeinek meghatározása során "jogsértés és jogsértés között preferenciális különbséget tesz" és ezzel korlátozza a keresetindítás jogát.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette, hogy a Pp. e rendelkezése "nem korlátozást tartalmaz, hanem egyszerűen leírja mindazon anyagi jogviszonyok körét, amelyek esetében a jogérvényesítés kizárólag megállapítás útján valósítható meg. Ezen esetekre biztosítja a keresetindítás jogát, nem korlátozva, hanem éppen ellenkezőleg: kiteljesítve ezzel a bírósághoz való fordulás jogát a polgári perben érvényesíthető jogok tekintetében." Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy a Pp. 123. §-ának második mondata nincs alkotmányos összefüggésben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bírósághoz fordulás jogával, ezért az indítványt elutasította. (ABH 2001, 907, 910, 911.) Ez a határozat a jelen ügyben precedensként volt figyelembe vehető.
Az Alkotmánybíróság ezért a jelen ügyben is megállapítja, hogy a Pp. 123. §-ának az Abh.-ban nem vizsgált első mondata sem áll értékelhető alkotmányos összefüggésben a bírósághoz fordulás jogával, ezért az indítványt e részében elutasította.
5. Az indítvány szerint a Pp. vizsgált rendelkezése sérti a jogorvoslathoz való alapjogot.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában elemezte a jogorvoslathoz való jog tartalmát. Ennek során megállapította, hogy tartalma szerint a jogorvoslathoz való jog az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belül magasabb fórumhoz fordulás lehetőségének biztosítását jelenti. [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109-110. stb.] Határozataiban kifejtette azt is, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének az a kitétele, mely szerint az érintettek a jogorvoslattal "e törvényben meghatározottak szerint" élhetnek, utalás arra, hogy az egyes eljárásokban megengedett az eltérő szabályozás, [pl. 5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 27, 31.; 38/2002. (IX. 25.) AB határozat, ABH 2002, 266, 268.]
A Pp. vizsgált rendelkezése a keresetindítás szabályait tartalmazza. A jogorvoslathoz való jogot a polgári peres eljárásokban a Pp. egyéb rendelkezései szabályozzák. A Pp. vizsgált rendelkezése tehát nem áll sem tartalmi, sem alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével, ezért azt nem is sérti.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Pp. 123. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint a perben való alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
Budapest, 2004. március 30.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró