38/2002. (IX. 25.) AB határozat
a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 30. §-a alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 30. §-a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 30. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte.
Álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati jog gyakorlásának feltételét, a fellebbezéssel megtámadható döntés megismerhetőségét korlátozza a Cstv. 30. §-ának a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szövege azzal, hogy azokban a felszámolási eljárásokban, amelyekben a nyilvántartásba vett hitelezők száma az ötszázat meghaladja, és a bíróság határozatát valamennyi hitelező részére kézbesíteni kell, a határozatot a bíróság hirdetmény útján kézbesíti. Ennek eredményeként "a hitelezők a bíróság által hozott végzésről és annak mellékleteiről gyakorlatilag nem szerezhetnek tudomást, mert nem várható el tőlük, hogy a megyei (fővárosi) bíróság hirdetőtábláját, a Cégközlönyt és a Cstv.-ben meg sem jelölt országos napilapot -tehát valamennyi országos napilapot -folyamatosan tanulmányozzák. ... [A]nnál inkább súlyos sérelmet jelent a hitelezők részére, mert azok a felszámolóhoz bejelentett követeléseik nyilvántartásba vétele érdekében kötelesek nyilvántartásba vételi díjat fizetni".
Az indítványozó a Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek ítéli amiatt is, mert az ismert és nyilvántartásba vett hitelezők számára történő hirdetményi kézbesítés a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben (a továbbiakban: Pp.) szabályozott hirdetményi kézbesítés alkalmazásához előírt egyik feltételnek sem tesz eleget.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése
"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot -a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan -a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. A Cstv. indítvánnyal támadott rendelkezése:
"30. § (1) Azokban a felszámolási eljárásokban, amelyekben a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezők száma az 500-at meghaladja, és a törvény rendelkezései szerint a bíróság határozatát valamennyi hitelező részére kézbesíteni kell, a bíróság határozatainak kézbesítése során e § rendelkezései szerint kell eljárni.
(2) A bíróság által hozott végzést és annak mellékleteit (a továbbiakban: végzés) a bíróságon és valamennyi megyei (fővárosi) bíróságon ki kell függeszteni. A végzést a bíróság hirdetőtábláján való kifüggesztéstől számított 30. napon kell kézbesítettnek tekinteni. A kifüggesztéssel egyidejűleg kell megküldeni a többi megyei (fővárosi) bíróságnak is a végzést, amelyet az köteles a kézhezvételt követően haladéktalanul kifüggeszteni. A bíróság végzésének tartalmaznia kell azt is, hogy a bíróság mely napot tekinti a kézbesítés napjának és a fellebbezési határidő utolsó napjának. A végzésben tájékoztatást kell adni a hitelezők részére a (4) bekezdésben foglalt észrevételezési jogukról is.
(3) A bíróság a Cégközlönyben és legalább egy országos napilapban közleményt tesz közzé, melyben felhívja a hitelezők figyelmét arra, hogy hol tekinthetik meg a bíróság végzését.
(4) A végzés ellen benyújtott fellebbezést a bíróság a fellebbezési határidő lejártát követő 15 nap elteltével terjesztheti csak fel a másodfokú bíróságra. Ezen időtartam alatt a nem fellebbező hitelezők a fellebbezést a bíróságnál megtekinthetik, és arra észrevételeket tehetnek."
III.
Az indítvány megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog értelmezésével. Legfontosabb ismérveit a következőkben összegezte:
A jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely mindenkit megillet, akinek jogát vagy jogos érdekét a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés érinti. A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. A jogorvoslathoz való jog tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A jogorvoslathoz való jog "a törvényben meghatározottak szerint" gyakorolható, ezért az egyes eljárásokban megengedett az eltérő szabályozás. A jogorvoslathoz való jogot kizárólag a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében és azzal arányosan korlátozhatja a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 27., 31.; 1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992. 453., 454.; 513/B/1994. AB. határozat, ABH 1994. 731., 733-734.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 109-110.; 23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 182., 186.; 24/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999. 237., 243-246.; 29/1999. (X. 6.) AB határozat, ABH 1999.294., 297-298.].
2. A jogorvoslathoz való joggal összefüggésben az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Cstv. támadott rendelkezése biztosítja-e a jogorvoslati jog érvényesülésének feltételeit.
2.1. A felszámolási eljárás megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozó nemperes eljárás, melyben az egyik fél a hitelező [Cstv. 6. § (1) és (4) bekezdése].
A felszámolási eljárásban egyrészt hitelező az, akinek a felszámolás kezdő időpontjáig az adóssal szemben végrehajtható okiraton alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A hitelezők egy része tehát már a felszámolás megindulásának időpontjában ismert.
A felszámolás kezdő időpontja után pedig az minősül hitelezőnek, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, igényét a bíróság felhívására a jogszabályban előírt határidőn belül bejelentette -és a nyilvántartásba vételi díj megfizetése után -a felszámoló nyilvántartásba vette [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont, 28. § (2) bekezdés f) pont, 37. § (1)-(2) bekezdés, 46. § (7) bekezdés].
A nyilvántartásba vétellel tehát mind a bíróság, mind a felszámoló számára minden hitelező ismertté válik.
A bíróság a felszámolási eljárásban végzéssel dönt -egyebek mellett -az egyezség körébe vonható vagyon mértékéről (Cstv. 42. §); az egyezség jóváhagyásáról, ennek keretében a felszámolási eljárás befejezéséről, a felszámoló díjazásáról, a költségek viseléséről és az egyezségi megállapodásból kizárt hitelezők követeléseinek kielégítéséről [Cstv. 45. § (1) bekezdés, 60. § (2) bekezdés]; a közbenső mérlegről és a részletes vagyonfelosztási javaslatról [Cstv. 50. § (6) bekezdés]; a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján a költségek viseléséről, a felszámoló díjazásáról, a hitelezők követelésének kielégítéséről és a bankszámlák megszűntetéséről, a felszámolás befejezéséről és az adós megszüntetéséről [Cstv. 60. § (1) bekezdés]; továbbá az egyszerűsített felszámolási eljárásban az adós vagyonának, illetve be nem hajtolt követeléseinek a hitelezők közötti felosztásáról, valamint az adós megszüntetéséről [Cstv. 63/A. § (1) bekezdés].
A Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény külön nem szabályoz, a Pp. rendelkezései -a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel -megfelelően irányadóak. A bíróság tehát a Pp. 219. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a felszámolási eljárásban hozott határozatait kézbesítés útján közli az érdekelt felekkel. Ehhez képest tesz kivételt a Cstv. indítvánnyal támadott 30. §-a, amikor az ötszáznál több hitelező esetén a feleknek hirdetményi kézbesítést ír elő.
Az Alkotmánybíróság áttekintette a hirdetményi kézbesítés más eljárásokban való szabályozását és megállapította, hogy az főszabály szerint akkor alkalmazható, ha a fél tartózkodási helye ismeretlen [például a Pp. 101. § (1) bekezdése; a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I.törvény 114. § (3) bekezdése; a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 56. § (1) és 57. § (1) bekezdései; a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet 42. § (1) bekezdése]. Ugyancsak helye van a hirdetményi kézbesítésnek, ha a fél tartózkodási helye olyan államban van, amely a kézbesítéshez jogsegélyt nem nyújt, vagy ha a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba ütközik, illetőleg ha a kézbesítés megkísérlése már előre is eredménytelennek mutatkozik. Hirdetmény útján kell a kézbesítést teljesíteni az ismeretlen örökösök részére is [Pp. 101. § (1) bekezdése].
Az ismert tartózkodási hellyel rendelkező személyeket (szerveket) egyébként több hatósági, bírósági eljárásban hivatalból kell értesíteni annak az eljárásnak a megindulásáról, a tett intézkedésről, hozott határozatról, amely jogaikat érintheti. Így például az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint a közigazgatási szerv eljárása során mindenki ügyfél -magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet -, amelynek jogát, jogos érdekét vagy feladatkörét az ügy érinti [3. § (1) és (4) bekezdése]. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szerint ingóság lefoglalása esetén a zálogjogosultakat (114. §), ingatlan lefoglalása esetén pedig mindazokat értesíteni kell, akiknek az ingatlanra vonatkozólag az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van [138. § (4) bekezdés, 138/A. §, 140/A. §]. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény kimondja, hogy a közjegyző a nemperes eljárás során hozott határozata rendelkező részét megküldi az ún. egyéb érdekelteknek is (172/A. §). A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet értelmében a hagyatéki leltározás idejéről és helyéről az ismert érdekelteket [6. § (2) bekezdés], a végrendelet tartalmáról pedig az érdekelteket (38. és 40. §-ok) kell értesíteni.
2.2. A jogorvoslathoz való jog gyakorlásához -egyebek mellett -elengedhetetlenül szükséges, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról, amely jogukat vagy jogos érdekeiket érinti, és megismerhessék annak tartalmát. Az Alkotmánybíróság a 24/1999. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1999. 237., 244.) a jogorvoslati határidő elbírálásával kapcsolatban azt is kimondta, hogy annak "alkotmányossága önmagában ... nem ítélhető meg, e tényező mellett más elemeket is figyelembe kell venni, mindenekelőtt a jogorvoslattal megtámadható döntésről való tudomásszerzés garantáltságát".
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy ez a hivatkozott feltétel, a "tudomásszerzés garantáltsága" a Cstv. 30. §-a alkalmazásakor hiányzik. A Cstv. 30. § (3) bekezdése ugyan kimondja, hogy a "bíróság a Cégközlönyben és legalább egy országos napilapban közleményt tesz közzé, melyben felhívja a hitelezők figyelmét arra, hogy hol tekinthetik meg a bíróság végzését", valamint a Pp. 2002. január 1-jén hatályba lépett 102. § (6) és (7) bekezdései értelmében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala az általa vezetett közhiteles számítógépes nyilvántartásból felvilágosítást ad a hirdetményi kézbesítésről, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban ebben az esetben a hirdetményi kézbesítés, különös figyelemmel arra, hogy a felszámolási eljárás két évig [Cstv. 56. § (2) bekezdés] is folyhat, jelentősen megnehezíti -bizonyos esetekben, például a hitelező akadályoztatása esetén el is lehetetleníti -a határozatról való tudomásszerzést és annak megismerhetőségét. A jogorvoslathoz való jog tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A Cstv. 30. §-a szerinti hirdetményi kézbesítés a jogorvoslathoz való jog alapvető tartalmát, a fellebbezés lehetőségét nem érinti. A felszámolási eljárásban félként részt vevő hitelezők számára azonban a hirdetményi kézbesítés nem garantálja, hogy a jogorvoslatra rendelkezésre álló határidőn belül értesülnek a jogaikat, igényeiket érdemben érintő bírósági határozatokról és azok tartalmáról, ezáltal jelentősen megnehezíti a jogorvoslathoz való jog gyakorlását. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy bár a Cstv. 30. §-a közvetlenül és formálisan nem érinti a jogorvoslathoz való jogot, viszont közvetetten, tartalmát tekintve korlátozza azt.
3. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése értelmében a "jogorvoslati jogot -a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan -a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja". Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a jogorvoslati jog fentiekben megállapított korlátozása megfelel-e a korlátozás alkotmányos követelményének.
Az indítvánnyal támadott rendelkezést a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta a Cstv.-be. A törvényjavaslat indokolása szerint a módosítás célja, hogy a "felszámolást lefolytató bíróságokra háruló kézbesítési kötelezettségeket enyhíti ezáltal olcsóbbá és gyorsabbá téve az eljárásokat. A hatályos szabályozás ugyanis jelentős adminisztratív terhet ró a bíróságokra és növeli az eljárások időigényét, azáltal, hogy a Cstv. a felszámolási eljárás során több esetben is arra kötelezi a bíróságot, hogy a határozatot minden hitelezőnek kézbesítse. A nagyszámú hitelező részére történő kézbesítés rendkívül költséges és számos esetben formális".
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot korlátozó rendelkezés akkor alkotmányos, ha az egyértelműen a "jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében" történik és "azzal arányos". A jogalkotói szándékra is figyelemmel az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a jogorvoslati jognak a Cstv. 30. §-ával való korlátozása ennek a követelménynek nem tesz eleget. A Cstv. által határidőhöz kötött [Cstv. 56. § (2) bekezdés] felszámolási eljárásban az elsősorban a bírósági adminisztráció terheinek, költségeinek csökkentése érdekében alkalmazott hirdetményi kézbesítés és a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának követelménye között közvetlen összefüggés nem állapítható meg, így a jogorvoslathoz való jog korlátozásának nincs alkotmányos indoka. A korlátozás arányosságát az Alkotmánybíróság erre tekintettel már nem vizsgálta.
A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jogot korlátozó Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
4. Az indítványozó a Cstv. 30. §-a alkotmányellenességének megállapítását arra hivatkozással is kérte, hogy az nem tesz eleget a Pp. 101. §-ában szabályozott hirdetményi kézbesítés alkalmazásához előírt feltételeknek. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos szintű jogszabályok közötti ellentétet akkor vizsgálja, ha ez az ellentét egyben az Alkotmány valamely rendelkezését sérti [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991. 175., 176.; 1383/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 585., 586.; 45/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997. 311., 315.; 11/1998. (IV. 8.) AB határozat, ABH 1998. 119., 120-121.; 26/B/1997. AB határozat, ABH 2000. 669., 682.; 1/2001. (I. 17.) AB határozat, ABH 2001. 31., 36.; 12/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001. 163., 170.; 908/B/2001. AB határozat, ABK 2002. március, 148., 149.].
Mivel az Alkotmánybíróság a Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette, az indítvány erre vonatkozó részének érdemi vizsgálatát az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991. 133., 136.; 27/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 444., 451.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 203., 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996.37., 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997. 361., 364.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000. 193., 200.; 21/2001. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2001. 231., 236.] mellőzte.
A határozat közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az aláírásban akadályozott
dr. Czúcz Ottó alkotmánybíró helyett
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 520/B/2001.