221/1999. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának megállapításáról

A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény 3. §-a (1) bekezdésének d) pontjában és 6. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. § A Kormány elrendeli e rendelet mellékletét képező Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázata és mellékleteinek alkalmazását.

2. § A Táblázat 3. számú mellékletében fenntartottként megnevezett frekvenciasávokban a frekvenciahasználat feltételeinek teljesülését a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a hivatalos lapjában, tájékoztatóban teszi közzé, és ennek alapján a frekvenciagazdálkodási hatóság a sávból a lábjegyzetben megjelölt célra kijelölhet frekvenciát.

3. § (1) Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának megállapításáról szóló 204/1997. (XI. 19.) Korm. rendelet a módosítására kiadott 215/1998. (XII. 24.) Korm. rendelettel együtt hatályát veszti.

(2) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács 87/372/EGK irányelve az egész Európára kiterjedő közcélú cellás digitális földi mozgó távközlésnek a Közösségben történő egyeztetett bevezetéséhez fenntartott frekvenciasávokról;

b) a Tanács 90/544/EGK irányelve az egész Európára kiterjedő földi telepítésű közcélú rádiós személyhívónak a Közösségben történő összehangolt bevezetéséhez kijelölt frekvenciasávokról;

c) a Tanács 91/287/EGK irányelve a digitális európai vezeték nélküli távközlésnek (DECT) a Közösségben történő összehangolt bevezetése érdekében kijelölt frekvenciasávról;

d) a Tanács 90/C 166/02 állásfoglalása a rádiófrekvenciákkal kapcsolatos, egész Európára kiterjedő együttműködés fokozásáról, különös tekintettel az egész Európára kiterjedő szolgáltatásokra;

e) a Tanács 92/C 318/01 állásfoglalása az Európai Rádiótávközlési Bizottság határozatainak végrehajtásáról a Közösség területén.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Melléklet a 221/1999. (XII. 29.) Korm. rendelethez

FREKVENCIASÁVOK NEMZETI FELOSZTÁSI TÁBLÁZATA

9kHz - 400GHz

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
9 kHz alatt(Nincs felosztva)
S5.53 S5.54
9 kHz alatt
(Nincs felosztva)
S5.53 S5.54
9 kHz alatt
H1 H2
9 kHz alatt
H1 H2
9 kHz alatt
(Nincs felosztva)
S5.53 S5.54
9-14 kHzRÁDIÓNAVIGÁCIÓ9-14 KHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
9-14 kHz
H4
9-14 kHz
H4
9-14 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
14-19,95 kHzÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
S5.57 S5.55 S5.56
14-19,95 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
S5.56
14-19,95 kHz
H4 H5
14-19,95 kHz
H4 H5
14-19,95 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
19,95-20,05 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 kHz)19,95-20,05 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 kHz)
19,95-0,05 kHz
H4 H5
19,95-20,05 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 kHz)
H4 H5
20,05-70 kHzÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
S5.56 S5.58
20,05-70 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
S5.56
20,05-70 kHz
H4 H5 H8 H7
20,05-70 kHz
H4 H5 H6 H7
20,05-70 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
70-72 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
70-90 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Rádiólokáció
70-72 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
tengeri mozgó S5.57
S5.59
70-72 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
70-72 kHz
H4 H5 H6 H7
70-72 kHz
H4 H5 H6 H7
70-72 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
72-84 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓS S5.60
S5.56
72-84 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
72-84 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.56
72-84 KHz
H4 H5 H6 H7
72-84 kHz
H4 H5 H6 H7
72-84 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
84-86 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.6184-86 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
Tengeri mozgó S5.57
S5.59
84-86 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
84-86 kHz
H4 H5 H6 H7
84-66 kHz
H4 H5 H6 H7
84-86 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
86-90 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.56
86-90 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
86-90 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.57
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.56
86-90 kHz
H4 H5 H6 H7
86-90 kHz
H4 H5 H6 H7
86-90 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
90-110 kHzRÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.62
Állandóhelyű
S5.64
90-110 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.62
Állandóhelyű
S5.64
90-110 kHz
H4 HS H6 H7
90-110 kHz
H4 H5 H6 H7
90-110 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.62 H3
Állandóhelyű
S5.64
110-112 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.64
110-130 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
Rádiólokáció
110-112 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60 S5.64
110-112 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.64
110-112 kHz
H4 H5 H6 H7
110-112 kHz
H4 H5 H6 H7
110-112 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
S5.64
112-115 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
112-117,6 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
Tengeri mozgó
S5.84 S5.65
112-115 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
112-115 kHz
H4 H5 H6 H7
112-115 kHz
H4 H5 H6 H7
112-115 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60 H3
115-117,6 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
Tengeri mozgó
S5.64 S5.66
115-117,6 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
Tengeri mozgó
S5.64
115-117,6 kHz
H4 H5 H6 H7
115-117,6 kHz
H4 H5 H6 H7
115-117,6 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60 H3
Állandóhelyű
S5.64
117,6-126 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.64
117,6-126 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.64
117,6-126 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.64
117,6-126 kHz
H4 H5 H6 H7
117,6-126 kHz
H4 H5 H6 H7
117,6-126 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60 H3
S5.64
126-129 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
126-129 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
Állandóhelyű
Tengeri Mozgó
S5.64 S5.65
126-129 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
126-129 kHz
H4 H5 H6 H7
126-129 kHz
H4 H5 H6 H7
126-129 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60 H3
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
129-130 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60
S5.64
S5.61 S5.64129-130 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
S5.64
129-130 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.60
S5.64
129-130 kHz
H4 H5 H6 H7
129-130 kHz
H4 H5 H6 H7
129-130 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.60 H3
S5.64
130-148,5 kHz
ALLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
S5.64 S5.67
130-160 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
S5.64
130-160 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.64
130-148,5 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
S5.64
130-148,5 kHz
H4 H5 H6 H7
130-148,5 kHz
H4 H5 H6 H7 H9
130-148,5 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
S5.64 H8
148,5-255 kHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.68 S5.69 S5.70
148,5-255 kHz
MŰSORSZÓRÁS
148,5-255 kHz
H6
148,5-255 kHz
MŰSORSZÓRÁS
H6
148,5-255 kHz
H3 H10
160-190 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
160-190 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Légi rádiónavigáció
190-200 kHz
LÉGI RADIÓNAVIGÁCIÓ
200-275 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
200-285 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
255-283,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.70 S5.71
255-283,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
255-283,5 kHz
H6
255-283,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
H6
255-283,5 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
275-285 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók)
283,5-315 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) S5.73
S5.72 S5.74
283,5-315 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
(rádió irányadók) S5.73
S5.74
283,5-315 kHz
H6
283,5-315 kHz
H6
283,5-315 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3 H12
H11
285-315 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) S5.73
315-325 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók) S5.73
S5.72 S5.75
315-325 kHz
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
(rádió-irányadók) S5.73
Légi rádiónavigáció
315-325 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
(rádió-irányadók) S5.73
315-325 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Tengeri rádiónavigáció
(rádió-irányadók) S5.73
315-325 kHz
H6
315-325 kHz
H6
315-325 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
H12
325-405 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.72
325-335 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók)
325-405 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
325-405 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
325-405 kHz
H6
325-105 kHz
H6
325-405 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
H12
335-405 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
405-515 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.76
S5.72
405-415 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.76
Légi mozgó
405-415 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.76
405-415 kHz
H6
405-415 kHz
H6
405-415 kHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.76 H3 H12
415-435 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.72
415-495 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79 S5.79A
Légi rádiónavigáció S5.80
S5.77 S5.78 S5.81 S5.82
415-435 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
415-435 kHz
H6
415-435 kHz
H6
415-435 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3 H12
H14
435-495 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79
S5.79
A Légi rádiónavigáció
S5.72 S5.81 S5.82
435-495 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79
S5.79 A
Légi rádiónavigáció
S5.81 S5.82
435-495 kHz
H1 H6
435-495 kHz
H1 H6
435-495 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3 H12
S5.81 S5.82 H14
495-505 kHzMOZGÓ (vészjelzés és hívás)
S5.83
495-505 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás)
S5.83
495-505 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás)
H3 H16
S5.83
505-526,5 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79 S5.79A S5.84
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.72 S5.81
505-510 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79
S5.81
505-526,5 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79S5.79A S5.84
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Légi mozgó
Földi mozgó
S5.81
505-526,5 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79 S5.79A S5.84
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.81
505-526,5 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3 H12
S5.81 H14
510-525 kHz
MOZGÓ S5.79A S5.84
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
525-535 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.86
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
526,5-1606,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.87 S5.87A
526,5-535 kHz
MŰSORSZÓRÁS
Mozgó
S5.88
526,5-1606,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
526,5-1606,5 kHz
MŰSORSZORÁS H15
526,5-1606,5 kHz
H3 H10
535-1605 kHz
MŰSORSZÓRÁS
535-1606,5 kHz
MŰSORSZÓRÁS
1605-1625 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.89
S5.90
1606,5-1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.90
FÖLDI MOZGÓ
S5.92
1606,5-1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
1606,5-1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.90
FÖLDI MOZGÓ
S5.92
1606,5-1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 H14
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1625-1635 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.93
1625-1705 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS S5.89
Rádiólokáció
S5.90
S5.911625-1635 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ
1625-1635 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ
1635-1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.90
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 S5.96
1635-1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.90
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 S5.96
1635-1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 H14
1705-1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
1800-1810 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.93
1800-1850 kHz
AMATŐR
1800-2000 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.97
1800-1810 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ
1800-1810 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
1810-1850 kHz
AMATŐR
S5.98 S5.99 S5.100 S5.101
1810-1850 kHz
AMATŐR
S5.100
1810-1850 kHz
AMATŐR
S5.100
1850-2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.92 S5.96 S5.103
1850-2000 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.102
1850-2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.92 S5.96 S5.103
1850-2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.103
1850-2000 kHz
Amatőr S5.96
1850-2000 kHz
S5.92 H3
2000-2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2000-2065 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
2000-2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2000-2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
5.92 S5.103
2025-2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia S5.104
S5.92 S5.103
2025-2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia S5.104
S5.92 S5.103
2025-2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
2045-2160 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92
2065-2107 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.105
S5.106
2045-2160 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92
2015-2107 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 H14
2107-2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
2107-2160 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
S5.92 H14
2160-2170 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.93 S5.107
2160-2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ
2160-2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.93
FÖLDI MOZGÓ S5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ
2170-2173,5 kHzTENGERI MOZGÓ2170-2173,5 kHz
TENGERI MOZGÓ
2170-2173,5 kHz
TENGERI MOZGÓ H16
2173,5-2190,5 kHzMOZGÓ (vészjelzés és hívás)
S5.108 S5.109 S5.110 S5.111
2173,5-2190,5 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás)
S5.108 S5.109 S5.110 S5.111
2173,5-2190,5 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás) H3 H16
S5.108 S5.109 S5.110 S5.111
2190,5-2194 kHzTENGERI MOZGÓ2190,5-2194 kHz
TENGERI MOZGÓ
2190,5-2194 kHz
TENGERI MOZGÓ H16
2194-2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103 S5.112
2194-2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.112
2194-2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2194-2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2300-2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.113
S5.103
2300-2495 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS S5.113
2300-2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.103
2300-2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.103
2495-2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)
2488-2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)
2488-2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)
2498-2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)
2501-2502 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
2501-2502kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
2501-2502 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
2502-2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103 S5.114
2502-2505 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
2502-2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2502-2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H17
S5.92 S5.103
2625-2650 kHz
TENGERI MOZGÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.92
2505-2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ
2625-2650 kHz
TENGERI MOZGÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.92
2625-2650 kHz
TENGERI MOZGÓ H17
S5.92
2650-2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2650-2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.92 S5.103
2650-2850 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.103
2650-2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
S5.92 S5.103
2850-3025 kHz(R) LÉGI MOZGÓ S5.111 S5.1152850-3025 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
S5.111 S5.115
2850-3025 kHz
H20
2850-3025 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
S5.111 S5.115
3025-3155 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ3025-3155 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
3025-3155 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
3155-3200 kHzÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével S5.116 S5.1173155-3200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.118
3155-3200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
3155-3200 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22
S5.116
3200-3230 kHzÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS S5.113 S5.1163200-3230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.116
3200-3230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
MOZGÓ, a (R) légi mozgó kivételével H22
S5.116
3230-3400 kHzÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZORÁS S5.113 S5.116 S5.1183230-3400 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.116
3230-3400 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H23
S5.116
3110-3500 kHz(R) LÉGI MOZGÓ3400-3500 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
3400-3500 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
3500-3800 kHz
AMATŐR S5.120
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.92
3500-3750 kHz
AMATŐR S5.120
S5. 119
3500-3900 kHz
AMATŐR S5.120
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
3500-3800 kHz
AMATŐR S5.120
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.92
3500-3800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
S5.92
3500-3800 kHz
AMATŐR S5.120
3500-3800 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H77
3750-4000 kHz
AMATŐR S5.120
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ az (R) légi mozgó kivételével
S5.122 S5.124 S5.125
3800-3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
3800-3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
3800-3900 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
3800-3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
3900-3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
S5.123
3900-3950 kHz
LÉGI MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS
3900-3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
3900-3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
3950-4000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
3950-4000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
S5.126
3950-1000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
3950-4000 kHz
MŰSORSZÓRÁS
4000-4063 kHzÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.127
S5.126
4000-4063 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ S5.127
4000-4063 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
TENGERI MOZGÓ S5.127 H16
4063-4438 kHzTENGERI MOZGÓ S5.79A S5.109 S5.110 S5.130 S5.131S5.132
S5.128 S5.129
4083-4438 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79A S5.109 S5.110 S5.130 S5.131 S5.132
S5.129
4063-4438 kHz
Állandóhelyű S5.129
4063-4438 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.79AS5.109 S5.110 S5.130S5.131 S5.132 H16 H25
4438-4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
4438-4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
4438-4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
4438-4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H77
4650-4700 kHz(R) LÉGI MOZGÓ4650-4700 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
4850-4700 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
4700-4750 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ4700-4750 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
4700-4750 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
4750-4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS S5.113
4750-4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.113
4750-4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MÜSORSZÓRÁS S5.113
Földi mozgó
4750-4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
4750-4850 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
4750-4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
4850-4995 kHzÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS S5.113
4850-4995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
4850-4995 kHz
FÖLDI MOZGÓ
4850-4995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
4995-5003 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz)4995-5003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL 5000 kHz
4995-5003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz)
5003-5005 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
5003-5005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
5003-5005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
5005-5060 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.113
5005-5060 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
5005-5060 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
5060-5250 kHzÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, a légi mozgó kivételével S5.1335060-5250 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével
5060-5250 kHz
Mozgó, a légi mozgó kivételével
5060-5250 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
5250-5450 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ a légi mozgó kivételével
5250-5450 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
5250-5450 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H17
5450-5480 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ5450-5480 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
5450-5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
5450-5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
5450-5480 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
5450-5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
5480-5680 kHz(R) LÉGI MOZGÓ
S5.111 S5.115
5480-5680 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
S5.111 S5.115
5480-5680 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
S5.111 S5.115
5680-5730 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ
S5.111 S5.115
5680-5730 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
S5.111 S5.115
5680-5730 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
5680-5730 kHz
S5.111 S5.115
5730-5900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ5730-5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
5730-5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó az (R) légi mozgó kivételével
5730-5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
5730-5900 kHz
FÖLDI MOZGÓ
5730-5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
5900-5950 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.136
5900-5950 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.136
5900-5950 kHz
FÖLDI MOZGÓ S5.136
5900-5950 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
5900-5950 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18 H27
S5.136
5950-6200 kHzMŰSORSZÓRÁS5950-6200 kHz
MŰSORSZÓRÁS
5950-6200 kHz
H29
5950-6200 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
6200-6525 kHzTENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.130 S5.132
S5 137
6200-6525 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.130 S5.132
S5.137
6200-6525 kHz
S5.137
6200-6525 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.130 S5.132 H16 H25
6525-6685 kHz(R) LÉGI MOZGÓ6525-6685 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
6525-6685 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
6685-6765 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ6685-6765 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
6685-6765 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
6765-7000 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Földi mozgó S5.139
S5.138
6765-7000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Földi mozgó
S5.138
6765-7000 kHz
Földi mozgó
H4 H31
6765-7000 kHz
H4 H20 H31
6765-7000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
S5.138 H30
7000-7100 kHz AMATŐR S5.120 MŰHOLDAS AMATŐRAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
S5.140 S5.141
7000-7100 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
7000-7100 kHz
AMATŐR 55.120
MŰHOLDAS AMATŐR
7100-7300 kHz MŰSORSZÓRÁS7100-7300 kHz
AMATŐR S5.120
S5.142
7100-7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS
7100-7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS
7100-7300 kHz
H29
7100-7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
7300-7350 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.143
7300-7350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
Földi mozgó
S5.143
7300-7350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Földi mozgó
S5.143 H4
7300-7350 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
H4
7350-8100 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Földi mozgó
S5.144
7350-8100 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Földi mozgó
7350-8100 kHz
Földi mozgó
H4
7350-8100 kHz
H4
7350-8100 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
8100-8195 kHzÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
8100-8195 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
8100-8195 kHz
H4
8100-8195 kHz
H4
8100-8195 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
TENGERI MOZGÓ H16
8195-8815 kHzTENGERI MOZGÓ S5.109, S5. 110, S5.132 S5.145
S5. 111
8195-8815 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.145
S5.111
8195-8815 kHz
H4
8195-8815 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.145 H16 H25
H4
8195-8815 kHz
S5.111
8815-8965 kHz(R) LÉGI MOZGÓ8815-8965 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
8815-8965 kHz
H4
8815-8965 kHz
H4
8815-8965 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
8965-9040 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ8965-9040 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
8965-9040 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
H4
8965-9040 kHz
H4
9040-9400 kHzÁLLANDÓHELYŰ9040-9400 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
9040-9400 kHz
H4
9040-9400 kHz
H4
9040-9400 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
9400-9500 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
9400-9500 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
9400-9500 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H27
S5.146 H4
9400-9500 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
H4
9500-9900 kHzMŰSORSZÓRÁS
S5.147
9500-9900 kHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.147
9500-9900 kHz
S5.147 H29
9500-9900 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
9900-9995 kHzÁLLANDÓHELYŰ9900-9995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
9900-9995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
9995-10 003 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz)
S5.111
9995-10 003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz)
S5.111
9995-10 003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz)
9995-10 003 kHz
S5.111
10 003-10 005 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
S5.111
10 003-10 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
S5.111
10 003-10 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
10 003-10 005 kHz
S5.111
10 005-10 100 kHz(R) LÉGI MOZGÓ
S5.111
10 005-10 100 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
S5.111
10 005-10 100 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
S5.111
10 100-10 150 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr S5.120
10 100-10 150 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr S5.120
10 100-10 150 kHz
Amatőr S5.120
10 100-10 150 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
10 150-11 175 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
10 150-11 175 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
10 150-11 175 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
10 150-11 175 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
11 175-11 275 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ11 175-11 275 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
11 175-11 275 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
11 275-11 400 kHz(R) LÉGI MOZGÓ11 275-11 400 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
11 275-11 400 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
11 400-11 600 kHzÁLLANDÓHELYŰ11 400-11 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
11 400-11 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
11 600-11 650 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
11 600-11 650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
11 600-11 650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18 H27
MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
11 650-12 050 kHzMŰSORSZÓRÁS
S5.147
11 650-12 050 kHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.147
11 650-12 050 kHz
S5.147 H29
11 650-12 050 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
12 050-12 100 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
12 050-12 100 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
12 050-12 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
12 100-12 230 kHzÁLLANDÓHELYŰ12 100-12 230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
12 100-12 230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
12 230-13 200 kHzTENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.14512 230-13 200 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.145
12 230-13 200 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.145 H16 H25
13 200-13 260 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ13 200-13 260 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
13 200-13 260 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
13 260-13 360 kHz(R) LÉGI MOZGÓ13 260-13 360 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
13 260-13 360 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
13 360-13 410 kHzÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
13 360-13 410 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.149
13 360-13 410 kHz
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
13 360-13 410 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
S5.149
13 410-13 570 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.150
13 410-13 570 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.150
13 410-13 570 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
H4 H31
13 410-13 570 kHz
H4 H31
13 410-13 570 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
S5.150 H30
13 570-13 600 kHzMŰSORSZÓRÁS
S5.134
S5.151
13 570-13 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.151
13 570-13 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.151 H27
13 570-13 600 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
13 600-13 800 kHzMŰSORSZÓRÁS13 600-13 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS
13 600-13 800 kHz
H29
13 600-13 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
13 800-13 870 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.151
13 800-13 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.151
13 800-13 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.151
13 800-13 870 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
13 870-14 000 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
13 870-14 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
13 870-14 000 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
13 870-14 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
14 000-14 250 kHzAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
14 000-14 250 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
14 000-14 250 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
14 250-14 350 kHzAMATŐR S5. 120
S5.152
14 250-14 350 kHz
AMATŐR S5.120
14 250-14 350 kHz
AMATŐR S5.120
14 350-14 990 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
14 350-14 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
14 350-14 990 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
14 350-14 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
14 990-15 005 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz)
S5.111
14 990-15 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz)
S5.111
14 990-15 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz)
14 990-15 005 kHz
S5.111
15 005-15 010 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
15 005-15 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
15 005-15 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
15 010-15 100 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ15 010-15 100 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
15 010-15100 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
15 100-15 800 kHzMŰSORSZÓRÁS15 100-15 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS
15 100-15 800 kHz
H29
15 100-15 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
15 600-15 800 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
15 600-15 800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS 55.134
S5.146
15 600-15 800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H27
S5.146
15 600-15 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
15 800-16 360 kHzÁLLANDÓHELYŰ
S5.153
15 800-16 360 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
15 800-16 360 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
16 360-17 410 kHzTENGERI MOZGÓ S5.709 S5.110 S5.132S5.14516 360-17 410 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.709 S5.110 S5.132 S5.145
16 360-17 410 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.109 S5.110 S5.132 S5.145 H16 H25
17 410-17 480 kHzÁLLANDÓHELYŰ17 410-17 480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
17 410-17 480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
17 480-17 550 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
17 480-17 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
17 480-17 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H27
S5.146
17 480-17 550 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
17 550-17 900 kHzMŰSORSZÓRÁS17 550-17 900 kHz
MŰSORSZÓRÁS
17 550-17 900 kHz
H29
17 550-17 900 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
17 900-17 970 kHz(R) LÉGI MOZGÓ17 900-17 970 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
17 900-17 970 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H19
17 970-18 030 kHz(OR) LÉGI MOZGÓ17 970-18 030 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
17 970-18 030 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H21
18 030-18 052 kHzÁLLANDÓHELYŰ18 030-18 052 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
18 030-18 052 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
18 052-18 068 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Űrkutatás
18 052-18 068 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Űrkutatás
18 052-18 068 kHz
Űrkutatás
18 052-18 068 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
18 068-18 168 kHzAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
S5.154
18 068-18 168 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
18 068-18 168 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
18 168-18 780 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével
18 168-18 780 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével
18 168-18 780 kHz
Mozgó, a légi mozgó kivételével
18 168-18 780 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
18 780-18 900 kHzTENGERI MOZGÓ18 780-18 900 kHz
TENGERI MOZGÓ
18 780-18 900 kHz
TENGERI MOZGÓ H16 H25
18 900-19 020 kHzMŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.146
18 900-19 020 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS S5.134
S5.148
18 900-19 020 kHz
MŰSORSZÓRÁS S5.134
19 020-19 680 kHzÁLLANDÓHELYŰ19 020-19 680 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
19 020-19 680 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
19 680-19 800 kHzTENGERI MOZGÓ S5.13219 680-19 800 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.132
19 680-19 800 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.132 H16 H25
19 800-19 990 kHzÁLLANDÓHELYŰ19 800-19 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
19 800-19 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
19 990-19 995 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
S5.111
19 990-19 995 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
S5.111
19 990-19 995 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
19 990-19 995 kHz
S5.111
19 995-20 010 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz)
S5.111
19 995-20 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz)
S5.111
19 995-20 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz)
19 995-20 010 kHz
S5.111
20 010-21 000 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó
20 010-21 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó
20 010-21 000 kHz
Mozgó
20 010-21 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
21 000-21 450 kHzAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
21 000-21 450 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
21 000-21 450 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
21 450-21 850 kHzMŰSORSZÓRÁS21 450-21 850 kHz
MŰSORSZÓRÁS
21 450-21 850 kHz
H29
21 450-21 850 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
21 850-21 870 kHzÁLLANDÓHELYŰ S5.155A
S5.155
21 850-21 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.155A
(R) LÉGI MOZGÓ S5.155
21 850-21 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.155A
(R) LÉGI MOZGÓ S5.155
21 870-21 924 kHzÁLLANDÓHELYŰ S5.155B21 870-21 924 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.155B
21 870-21 824 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.155B
21 924-22 000 kHz(R) LÉGI MOZGÓ21 924-22 000 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ
21 924-22 000 kHz
R LÉGI MOZGÓ H3 H19
22 000-22 855 kHzTENGERI MOZGÓ S5.132
S5.156
22 000-22 855 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.132
22 000-22 855 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.132 H18 H25
22 855-23 000 kHzÁLLANDÓHELYŰ
S5.156
22 855-23 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
22 855-23 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
23 000-23 200 kHzÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.156
23 000-23 200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
23 000-23 200 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgókivételével
23 000-23 200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
23 200-23 350 kHzÁLLANDÓHELYŰ S5.156A
(OR) LÉGI MOZGÓ
23 200-23 350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.156A
(OR) LÉGI MOZGÓ
23 200-23 350 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
23 200-23 350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.156A
23 350-24 000 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével S5.157
23 350-24 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével S5.157
23 350-24 000 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével S5.157
23 350-24 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
24 000-24 890 kHzÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
24 000-24 890 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
24 000-24 890 kHz
FÖLDI MOZGÓ
24 000-24 890 kHz ÁLLANDÓHELYŰ H18
24 890-24 990 kHzAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
24 890-24 990 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
24 890-24 990 kHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
24 990-25 005 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz)24 990-25 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz)
24 990-25 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz)
25 005-25 010 kHzHITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrutazás
25 005-25 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
25 005-25 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás
25 010-25 070 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 010-25 070 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 010-25 070 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 010-25 070 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
25 070-25 210 kHzTENGERI MOZGÓ25 070-25 210 kHz
TENGERI MOZGÓ
25 070-25 210 kHz
TENGERI MOZGÓ H16 H25
25 210-25 550 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 210-25 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 210-25 550 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
25 210-25 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H18
25 550-25 670 kHzRÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.149
25 550-25 670 kHz
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.149
25 550-25 670 kHz
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
25 550-25 670 kHz
S5.149
25 670-26 100 kHzMŰSORSZÓRÁS25 670-26 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS
25 670-26 100 kHz
H29
25 670-26 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS H28
26 100-26 175 kHzTENGERI MOZGÓ S5.13226 100-26 175 kHz
TENGERI MOZGÓ S5.132
26 100-26 175 kHz
TENGERI MOZGÓS5.132 H16 H25
26 175-27 500 kHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.150
26 175-27 500 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.150
26 175-26 510 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
26 510-27 500 kHz
H4 H31 H35 H37A H378
26 510-27 500 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H4 H31 H34 H35 H36 H37 H37A H37B H38
26 510-27 500 kHz
S5.150 H30
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
27,5-28 MHzMETEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
27,5-28 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
27,5-27,86 MHz
H35
27,5-27,86 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H34 H35
27,5-27,86 MHz
METEOROLÓGIA
27,86-28 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
27,86-28 MHz
METEOROLÓGIA
28-29,7 MHzAMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
28-29,7 MHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
28-29,7 MHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
29,7-30,005 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
29,7-30,005 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
29,7-30,005 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
30,005-30,01 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (műholdak azonosítása)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS
30,005-30,01 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (műholdak azonosítása)
ÁLLANDÓELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS
30,005-30,01 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
30,005-30,01 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (műholdak azonosítása)
ŰRKUTATÁS
30,01-37,5 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
30,01-37,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
30,01-30,995 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ H39
30,01-34,995 MHz
H40
34,995-35,225 MHz
MOZGÓ H37A
34,995-35,225 MHz
H40
35,225-37,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
35,225-37,5 MHz
H40
37,5-38,25 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiócsillagászat
S5.149
37,5-38,25 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádió csillagászat
S5.149
37,5-38,25 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149
37,5-38,25 MHz
Rádiócsillagászat
S5.149 H40
38,25-39,986 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
38,25-39,986 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
38,25-39,986 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
38,25-39,986 MHz
H40
39,986-40,02 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
39,986-40,02 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
39,986-40,02 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
39,986-40,02 MHz
Űrkutatás
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
40,02-40,98 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.150
40,02-40,98 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.150
40,02-40,98 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H31 H37A H378
40,02-40,98 MHz
H31 H37A H37B H42
40,02-40,98 MHz
S5.150 H30
40,98-41,015 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
S5.160 S5.161
40,98-41,015 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
40,98-41,015 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ H39
40,98-41,015 MHz
Űrkutatás
41,015-44 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.160 S5.161
41,015-44 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
41,015-44 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ H39
44-47 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.162 S5.162A
44-47 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
44-47 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ H39 H43
47-68 MHz MŰSORSZÓRÁS S5.162A S5.163 S5.164 S5.165 S5.169 S5.17147-50 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
47-50 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
47-48,5 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű S5.163
Földi mozgó S5.163
47-48,5 MHz
Állandóhelyű S5.163
Földi mozgó S5.163
48,5-56,5 MHz
MŰSORSZÓRÁS
48,5-56,5 MHz
MŰSORSZÓRÁS H44 H45
48,5-56,5 MHz
H46
50-54 MHz
AMATŐR
S5.166 S5.167 S5.168 S5.170
54-68 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
S5.172
54-68 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
56,5-58 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű S5.163
Földi mozgó S5.163
56,5-58 MHz
MŰSORSZÓRÁS H45
56,5-58 MHz
Állandóhelyű S5.163
Földi mozgó S5.163
H46
58-68 MHz
MŰSORSZÓRÁS
58-68 MHz
H47
58-68 MHz
MŰSORSZÓRÁS H44 H45 H48
58-68 MHz
H46
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
68-74,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149 S5.174 S5.175 S5.177S5.179
68-72 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
S5.173
68-74,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 S5.176 S5.179
68-73 MHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.174 S5.175
68-73 MHz
S5.175 H47
68-73 MHz
MŰSORSZÓRÁS H45 H48
S5.174 S5.175
68-73 MHz
H6
72-73 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
73-74,6 MHz
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.178
73-74,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149
73-74,8 MHz
S5.149 H39 H49
73-74,8 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149 H49 H50 H51
74,6-74,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
74,8-75,2 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.180 S5.181
74,8-75,2 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.180
74,8-75,2 MHz
H53
74,8-75,2 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
S5.180
75,2-87,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
75,2-75,4 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.179
75,2-87,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
75,2-76 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H49
75,4-76 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
75,4-87 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
76-77 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49
76-88 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
77-79,7 MHz
H39 H49
77-79,7 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49 H50 H51 H53 H54 H55
79,7-81,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.175 S5.179 S5.184 S5.187S5,185S5.149 S5.182 S5.183 S5.188S5.17581,5-82 MHz
H49
81,5-82 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49 H50 H51
82-84 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49
84-87,5 MHz
H49
84-87,5 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.175 H49 H56
87,5-100 MHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.190
87-100 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
88-100MHz
MŰSORSZÓRÁS
87,5-100 MHz
MŰSORSZÓRÁS
87,5-108 MHz
MŰSORSZÓRÁS H57
100-108 MHzMŰSORSZÓRÁS
S5.190 S5.194
100-108 MHz
MŰSORSZÓRÁS
108-117,975 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.197
108-117,975 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
108-117,975 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3H59
117,975-137 MHz(R) LÉGI MOZGÓ117,975-132 MHz
(R) LÉGI MOZGÓ
Műholdas (R) légi mozgó S5.198
S5.111 S5.199 S5.200
117,975-132 MHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H59 H60 H61
Műholdas (R) légi mozgó S5.198
S5.111 S5.199 S5.200 H62
132-136 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.201
(R) LÉGI MOZGÓ
Műholdas (R) légi mozgó S5.198
S5.200
132-136 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.201 H63
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H59 H60 H61
Műholdas (R) légi mozgó S5.198
S5.200
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.111 S5.198 S5.199 S5.200 S5.201 S5.202 S5.203 S5.203A S5.203B136-137 MHz
(R) LÉGI MOZGÓ
S5.203
136-137 MHz
(R) LÉGI MOZGÓ H3 H59 H60 H61
137-137,025 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.204 S5.205 S5.206 S5.207 S5.208
137-137,025 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.208
137-137,025 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.208A S5.209 H64A
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.208
137-137,025 MHz
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
137,025-137,175 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Műholdas mozgó (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.204 S5.205 S5. 206 S5.207 S5.208
137,025-137,175 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.209
Mozgó, a légi mozgó kivételével
5.208
137,025-137,175 MHz
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.209 H64A
S5.208
137,025-137,175 MHz
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
137,175-137,825 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.204 S5.205 S5. 206 S5.207 S5.208
137,175-137,825 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-FöId irány) S5.208A S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.208
137,175-137,825 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.208A S5.209 H64A
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.208
137,175-137,825 MHz
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
137,825-138 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Műholdas mozgó (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével
S5.204 S5.205 S5.206 S5.207 S5.208
137,825-138 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Műholdas mozgó (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.208
137,825-138 MHz
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.209 H64A
S5.208
137,825-138 MHz
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
(OR) LÉGI MOZGÓ S5.206
138-143,6 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
S5.210 S5.211 S5.212 S5.214
138-143,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
138-143,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
S5.207 S5.213
138-143,6 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
138-143,6 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
143,6-143,65 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.211 S5.212 S5.214
143,6-143,65 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
143,6-143,65 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.207 S5.213
143,6-143,65 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
143,6-143,65 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
143,65-144 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
S5.210 S5.211 S5.212 S5.214
143,65-144 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
143,65-144 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
S5.207 S5.213
143,65-144 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
143,65-144 MHz
(OR) LÉGI MOZGÓ
144-146 MHzAMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
S5.216
144-146 MHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
144-146 MHz
AMATŐR S5.120
MŰHOLDAS AMATŐR
146-148 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
146-148 MHz
AMATŐR
S5.217
146-148 MHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.217
146-148 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
146-148 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
H49 H51 H85
146-148 MHz
H49 H65
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
148-149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány) S5.209
S5.218 S5.219 S5.221
148-149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
S5.209 S5.218 S5.219 S5.221
148-149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.209
S5.218 S5.219 S5.221
148-149,9 MHz
H65
148-149,9 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány) S5.209 H64A
FÖLDI MOZGÓ
S5.219 S5.221 H49 H51 H65 H66 H66A H67 H68
149,9-150,05 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány) S5.209 S5.224A
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGACIÓ S5.224B
S5.220 S5.222 S5.223
149,9-150,05 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.209 S5.224A
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.224B
S5.220 S5.222 S5.223
149,9-150,05 MHz
H69
149,9-150,05 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.209 S5.224A H64A
S5.220
149,9-150,05 MHz
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.224B
S5.222 S5.223
150,05-153 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.149
150,05-156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.225 S5.226 S5.227
150,05-153 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓ CSILLAGÁSZAT
S5.149
150,05-153 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149 H49 H51 H70
150,05-153 MHz
RADIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 H49 H70
153-154 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia
153-154 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia
153-154 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
H49 H51
153-154 MHz
H49
154-156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.226 S5.227
154-156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.226 S5.227
154-156 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
H49 H51 H71
154-156 MHz
H49
156-156,7625 MHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
S5.226 S5.227 H49 H51 H66 H68A H71A H72A
156-156,7625 MHz
H71B H72 H73
156,7625-156,8375 MHzTENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás)
S5.111 S5.226
156,7625-156,8375 MHz
TENGERI MOZGÓ (vészjelzéses hívás)
S5.111 S5.226
156,7625-156,8375 MHz
TENGERI MOZGÓ (vészjelzéses hívás)
S5.111 S5.226 H71A H718 H74
N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á SFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
156,8375-174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.226 S5.229
156.8375-174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.226 S5.230 S5.231 S5.232
156.8375-174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.226
156,8375-167,3 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.226 H49 H51 H66 H66A H88 H71A H72A H75 H78
156,8375-167,3 MHz
H71B H73
167,3-169,4125 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H49 H51
167,3-169,4125 MHz
H49
169,4125-169,8125 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H78
169,8125-174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H49 H51 H71
169,8125-174 MHz
H49 H51 H79
174-223 MHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.235 S5.237 S5.243
174-216 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
S5.234
174-223 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
S5.233 S5.238 S5.240 S5.245
174-223 MHz
MŰSORSZÓRÁS
174-223 MHz
H65 H79A
174-223 MHz
MŰSORSZÓRÁS H44 H82
H65 H79A H80 H81
216-220 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
Rádiólokáció S5.241
S5.242
223-230 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
S5.243 S5.248 S5.247
220-225 MHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiólokáció S5.241
223-230 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.250
223-230 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
223-230 MHz
Állandóhelyű
Mozgó
H43
223-230 MHz
MŰSORSZÓRÁS H44 H82 H83
225-235 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTARSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
230-235 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.247 55.251 55.252
230-235 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.250
230-235 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
230-235 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H43
230-235 MHz
H84
235-267 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.111 S5.199 55.252 S5.254 S5.256
235-267 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.111 S5.199 55.254 S5.256
235-267 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
235-267 MHz
S5.111 S5.199 S5.256 H62
267-272 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrbeli üzemeltetés (űr-Föld irány)
S5.254 S5.257
267-272 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrbeli üzemeltetés
(űr-Föld irány)
S5.254 S5.257
267-272 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 S5.257 H43
272-273 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
272-273 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
272-273 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
273-312 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
273-312 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
273-312 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
312-315 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.254 S5.255
312-315 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.254 55.255
312-315 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.254
H43
312-315 MHz
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.254 S5.255 H64A
315-322 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
315-322 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
315-322 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43 H85
315-322 MHz
H85
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
322-328,6 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
322-328,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
322-328,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 H43
322-328,6 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
328,6-335,4 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.258 S5.259
328,6-335,4 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCI6
S5.258
328,6-335,4 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
S5.258 H43
335,4-387 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
335,4-387 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
335,4-380 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
380-385 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43 H86
385-387 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
387-390 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány) S5 .208A S5.254 S5.255
387-390 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.254 S5.255
387-390 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.254
H43
387-390 MHz
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.208A S5.254 55.255
H64A
390-399,9 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
390-399,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254
390-395 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43 H86
395-399,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.254 H43
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
399,9-400,05 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány) S5.209 S5.224A
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.222 S5.224B S5.260
S5.220
399,9-400,05 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.209
S5.224A
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.222 S5.224B S5.260
S5.220
399,9-400,05 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.209
S5.224A H64A
S5.220
399,9-400,05 MHz
MŰHOLDAS RÁDIÓ-
NAVIGÁCIÓ S5.224B
S5.222 S5.260
400,05-400,15 MHzMŰHOLDAS HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (400,1 MHz)
S5.261 S5.262
400,05-400,15 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.262
MŰHOLDAS HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (400,1 MHz) S5.261
MOZGÓ S5.262
400,05-400,15 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.262
MOZGÓ S5.262
400,05-400,15 MHz
MŰHOLDAS HITELES
FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
(400,1 MHz)
S5.261
400,15-401 MHzMETEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.208A S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány) S5.263
Űrbeli üzemeltetés (űr-Föld irány)
S5.262 S5.264
400,15-401 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ S5.262
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ S5.262
MŰHOLDAS MOZGÓ
(úr-Föld irány) S5.208A
S5.209
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.263
Űrbeli üzemeltetés (űr-Föld irány)
S5.264
400,15-401 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.262
MOZGÓ S5.262
400,15-401 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) 55.208A
S5.209 H64A
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.263
S5.264
400,15-401 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
401-402 MHzMETEOROLÓGIA
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld-űr irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
401-402 MHz
METEOROLÓGIA
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(Föld-űr irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
401-402 MHz
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
401-402 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS(Föld-űr irány)
401-402 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld-űr irány)
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
402-403 MHzMETEOROLÓGIA
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld-űr irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
402-403 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(Föld-űr irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
402-403 MHz
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
402-403 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány)
H86A
402-403 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLOGIA
(Föld-űr irány)
403-406 MHzMETEOROLÓGIA
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
403-406 MHz
METEOROLÓGIA
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
403-406 MHz
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
403-406 MHz
H86A
403-406 MHz
METEOROLÓGIA
406-406,1 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
S5.266 S5.267
406-406,1 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.266 S5.267
406-406,1 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.266 S5.267 H868
406,1-410 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
406,1-410 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
406,1-410 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149
406,1-410 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
410-420 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr-űr irány) S5.268
410-420 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr-űr irány)
S5.268
410-413,75 MHz
H88
410-413,75 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H66A H87 H89
413,75-417,25 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó
kivételével
H87 H90
417,25-420 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H66A H87 H89
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
420-430 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
S5.269 S5.270 S5.271
420-430 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
420-423,75 MHz
H88
420-423,75 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H66A H87 H89 H92
423,75-427,25 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H87 H90
423,75-427,25 MHz
H92
427,25-430 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H66A H87 H89 H92
430-440 MHz
AMATŐR
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.138 S5.271 S5.272 S5.273
S5.274 S5.275 S5.276 55.277
S5.280 S5.281 S5.282 S5.283
430-440 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.271 S5.276 S5.277 S5.278 S5.279 S5.281 S5.282
430-440 MHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ S5.277
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.138 S5.282
430-432 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.277
RÁDIÓLOKÁCIÓ
432-438 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 55.277
H31 H37B
432-438 MHz
AMATŐR
S5.282 H31 H378
432-438 MHz
S5.138 H30
438-440 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.277
RÁDIÓLOKÁCIÓ
440-450 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
440-450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
440-442 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H93
440-442 MHz
H92
442-445 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
H51 H66A H93 H96
442-445 MHz
H95
445-447 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H93 H97
445-447 MHz
H92 H97
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.269 S5.270 S5.271 S5.284 S5.285 S5.286S5.286447-450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
S5.286 H51 H66A H93
450-455 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.209 S5.271 S5.286 S5.286A S5.286B S5.286C S5.286D
S5.286E
450-455 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.286
450-451,3 MHz
MOZGÓ
S5.286 H66A H92 H93 H98
451,3-452,74 MHz
MOZGÓ
H51 H66A H99
452,74-455 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
455-456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.209 S5.271 S5.286A
S5.286B S5.286C S5.286E
455-456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-úr irány) S5.286A
S5.286B S5.286C
S5.209 S5.271
455-456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.209 S5.271 S5.286A S5.286B S5.286C S5.286E
455-456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
455-455,16 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
455,16-456 MHz
MOZGÓ
H100
456-459 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.271 S5.287 S5.288
456-459 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.287
456-459 MHz
MOZGÓ
S5.287 H100 H101 H102
H103
459-460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.209 S5.271 S5.286A S5.286B S5.286C S5.286E
459-460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) S5.286A
S5.286B S5.286C
S5.209 S5.271
459-460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.209 S5.271 S5.286A
S5.286B S5.286C S5.286E
459-460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
459-460 MHz
MOZGÓ
H100
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
460-470 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas meteorológia (űr-Föld irány)
S5.287 S5.288 S5.289 S5.290
460-470 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas meteorológia
(űr-Föld irány)
S5.287 S5.289
460-461,3 MHz
MOZGÓ
Műholdas meteorológia
(űr-Föld irány)
S5.289 H66A H92 H98
461,3-462,74 MHz
MOZGÓ
Műholdas meteorológia
(űr-Föld irány)
S5.289 H51 H66A H99
462,74-465,16 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
462,74-465,16 MHz
Műholdas meteorológia
(űr-Fö1d irány)
S5.289
465,16-470 MHz
MOZGÓ
Műholdas meteorológia
(űr-Föld irány)
S5.287 S5.289 H100 H101 H102 H103
470-790 MHz
MŰSORSZÓRÁS
470-512 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
S5.292 S5.293
470-585 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
S5.291 S5.298
470-608 MHz
MŰSORSZÓRÁS
470-608 MHz
H79A H104
470-608 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
H79A H104 H106
512-608 MHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.297
585-610 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.149 S5.305 S5.306 S5.307
608-614 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
Műholdas mozgó, a műholdas légi mozgó (Föld-űr irány) kivételével
608-614 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Rádiócsillagászat S5.306
S5.149
608-614 MHz
S5.149 H79A
608-614 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
Rádiócsillagászat S5.306
S5.149 H79A H106
610-890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
614-806 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó
614-645 MHz
MŰSORSZÓRÁS
S5.311
614-645 MHz
H79A
614-645 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
H79A H106
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.149 S5.291A S5.294
S5.296 S5.300 S5.302 S5.304
S5.306 S5.311 S5.312
S5.293 S5.309 S5.311645-790 MHz
MŰSORSZÓRÁS
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.312
S5.311
645-654 MHz
H79A
645-654 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
H79A H106
654-678 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.312
H79A
654-678 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105 H107
H79A
678-734 MHz'
H79A H108
678-734 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
H79A H106 H108
734-742 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.312
H79A
734-742 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105 H107
H79A
742-782 MHz
H79A H108
742-782 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105
H79A H106 H108
782-790 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.312
H79A
782-790 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105 H107
H79A
790-862 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
S5.312 S5.314 S5.315 S5.316
S5.319 S5.321
790-862 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.312
790-862 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIO
S5.312
H71 H79A
790-862 MHz
MŰSORSZÓRÁS H105 H107
H109 H110
H79A
806-890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
862-890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.322
862-890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323
862-864,1 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323 H90 H112
H112A
862-864,1 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó
kivételével H111
H112A
864,1-868 MHz
H112A
864,1-868 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H111
H112A
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.319 S5.323S5.317 S5.318S5.149 S5.305 55.306 S5.307 S5.311 55.320868-869 MHz
H114
868-869 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H111
H114
869-873 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323 H90 H112
H114 H115
869-870 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H111
H114 H115 H118
870-873 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó
kivételével H117
873-876 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H117
876-880 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H118
878-882 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁClÓ
S5.323 H90 H112
880-890 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H119 H120
890-942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.322
Rádiólokáció
890-902 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
S5.318 S5.325
890-942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
Rádiólokáció
890-942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323
Rádiólokáció
890-914 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H127
H122
902-928 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr
Mozgó, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.323S5.150 S5.325 S5.326S5.327914-919 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323 H90 H112
914-915 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H121 H123
915-918 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H117
918-921 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H117
921-935 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323 H90 H112
921-925 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H118
925-935 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H119 H120
928-942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
S5.325
935-959 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H121
H122
942-960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.322
S5.323
942-960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
942-960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
S5.320
942-960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323
959-960 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.323 H90 H112
959-960 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H121 H123
960-1215 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.328
960-1215 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.328
960-1215 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
S5.328 H12
1215-1240 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány) S5.329
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.330 S5.331 S5.332
1215-1240 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓ
NAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
S5.329
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.332
1215-1240 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.332
1215-1240 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
S5.329
H12
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA
ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI
RÁDIÓSZABÁLYZAT
SZERINT)
KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1240-1260 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány) S5.329
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatőr
S5.330 S5.331 S5.332 S5.334 S5.335
1240-1260 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓ-
NAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
S5.329
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatör
55.332
1240-1260 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatőr
S5.332
1240-1260 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
S5.329
H12
1260-1300 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatőr
S5.282 S5.330 S5.331 S5.332 S5.334 S5.335
1260-1300 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatőr
S5.282 S5.332
1260-1300 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
Amatőr
S5.282 S5.332
1260-1300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H12
1300-1350 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.337
Rádiólokáció
S5.149
1300-1350 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÖ
S5.337
Rádiólokáció
S5.149
1300-1350 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCI6
S5.337
Rádiólokáció
55.149 H12
1350-1400 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCI6
S5.149 S5.338 S5.339
1350-1400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 S5.334 S5.339
1350-1400 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 S5.339
1350-1376 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 H124
1350-1375 MHz
S5.339
1360-1375 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 H12
1375-1400 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H126
S5.149 S5.339
1400-1427 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
1400-1427 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5340 S5.341
1400-1427 MHz
S5.340
1400-1427 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 55.341
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZATMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA
ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI
RÁDIÓSZABÁLYZAT
SZERINT)
KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1427-1429 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1427-1429 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(Föld-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1427-1429 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
1427-1429 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H126
S5.341
1429-1452 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341 S5.342
1429-1452 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.343
S5.341
1429-1452 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1429-1439,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
1429-1439,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H126
S5.341
1439,5-1452 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H126 H127
S5.341
1452-1492 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.345
S5.347
MŰHOLDAS MÚSORSZÓRÁS
S5.345 S5.347
S5.341 S5.342
1452-1492 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.343
MŰSORSZÓRÁS S5.345 S5.347
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS S5.345 S5.347
S5.341 S5.344
1452-1492 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS S5.345
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.345
S5.341
1452-1476 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
MŰSORSZÓRÁS S5.345
H128
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.345
S5.341
1476-1488,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
1476-1468,5 MHz
MŰSORSZÓRÁS S5.345
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.345
S5.341
1488,5-1492 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
MŰSORSZÓRÁS S5.345
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.345
S5.341
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341 S5.342
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.343
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.348A
S5.341 S5.344 S5.348
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.341 S5.348A
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H124
1492-1525 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H127
S5.341
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M ZE T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1525-1530 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.349
S5.341 S5.342 S5.350 S5.351 S5.352A S5.354
1525-1530 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
Állandóhelyű
Mozgó S5.343
S5.341 S5.351 S5.354
1525-1530 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
Mozgó S5.349
S5.341 S5.351 S5.352A
S5.354
1525-1530 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.341 S5.351 S5.352A
S5.354
1525-1530 MHz
H129
1525-1530 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) H130
S5.341 S5.351 S5.352A
S5.354
1525-1530 MHz
Műholdas Föld-kutatás
1530-1535 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.353A
Műholdas Föld-kutatás
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.341 S5.342 S5.351 SS.354
1530-1535 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.353A
Műholdas Föld-kutatás
Állandóhelyű
Mozgó S5.343
S5.341 S5.351 S5.354
1530-1535 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.353A
Műholdas Föld-kutatás
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.341 S5.351 S5.354
1530-1535 MHz
H129
1530-1535 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.353A H130
S5.341 S5.351 S5.354
1530-1535 MHz
Műholdas Föld-kutatás
1535-1559 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
S5.341 S5.351 S5.353A S5.354 S5.355 S5.356 S5.357 S5.357A S5.359 S5.362A
1535-1550 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
S5.341 S5.351 S5.353A
S5.354 S5.356 S5.357
S5.357A
1535-1550 MHz
H129
1535-1550 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) H130 H132
S5.341 S5.351 S5.353A S5.354 S5.356 S5.357 S5.357A
1550-1559 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
S5.341 S5.351 S5.354 S5.357
S5.357A
1550-1559 MHz
S5.359 H129
1550-1559 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) H130 H132
S5.341 S5.351 S5.354 S5.357
S5.357A
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1559-1610 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány
S5.341 S5.355 S5.359 S5.363
1559-1610 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
S5.341
1559-1574,5 MHz
S5.359 H129
1559-1574,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
S5.341
1555-1574,5 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
H12
1574,5-1576,5 MHz
S5.341
1574,5-1576,5 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
H12
H133A
1576,5-1610 MHz
S5.359 H129
1576,5-1610 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 55.359
H133
S5.341
1576,5-1610 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr-Föld irány)
H12
1610-1610,6 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.341 S5.355 S5.359 S5.363
S5.364 S5.366 S5.367 S5.368
S5.369 S5.371 S5.372
1610-1610,6 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.364 S5.388 S5.367
S5.388 S5.370 S5.372
1610-1610,6 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.355 S5.359 S5.364
S5.366 S5.367 S5.368 S5.369
S5.372
1610-1610,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.341 S5.364 S5.366 S5.368
S5.372
1610-1610,6 MHz
S5.359 H129
1610-1610,6 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H133B
S5.341 S5.364 S5.368 S5.372
1610-1610,6 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.364 S5.366 S5.368 S5.372
1610,6-1613,8 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.149 S5.341 S5.355 S5.359 S5.383 S5.364 S5.366 S5.367 S5.388 S5.369 S5.371 S5.372
1610,6-1613,8 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS
(Föld-űr irány)
S5.149 S5.341 S5.364 S5.366 S5.367 S5.368 S5.370 S5.372
1610,6-1613,8 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány)
S5.149 S5.341 S5.355 S5.359 S5.364 S5.368 S5.367 S5.368 S5.389 S5.372
1610,6-1613,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.149 S5.341 S5.364 S5.366
S5.368 S5.372
1610,6-1613,8 MHz
S5.149 S5.359 H129
1610,6-1613,8 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H133B
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 S5.341 S5.364 S5.368
S5.372
1610,6-1613,8 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.149 S5.364 S5.366 S5.368
S5.372
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1613,8-1626,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.341 S5.355 S5.359 S5.363 S5.364 S5.365 S5.366 S5.367 S5.368 S5.369 S5.371 S5.372
1613,8-1626,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS
(Föld-űr irány)
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.341 S5.384 S5.365 S5.366 S5.367 S5.368 S5.370 S5.372
1613,6-1626,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.355 S5.359 S5.364 S5.365 S5.368 S5.367 S5.368 S5.369 S5.372
1613,6-1626,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.341 S5.364 S5.365 S5.366 S5.368 S5.372
1613,8-1626,5 MHz
S5.359 H129
1613,8-1626,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H133B
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
H133B
S5.341 S5.364 S5.365 S5.368
S5.372
1613,6-1626,5 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(Föld-űr irány) S5.371
S5.364 S5.366 S5.368 S5.372
1626,5-1660 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány
S5.341 S5.351 S5.353A S5.354 S5.355 S5.357A S5.359 S5.362A S5.374 S5.375 S5.376
1626,5-1645,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.351 S5.353A
S5.354 S5.374
1626,5-1645,5 MHz
S5.359 H129
1626,5-1645,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H130
S5.341 S5.351 S5.353A
S5.354 S5.374
1645,5-1646,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.354 S5.375
1645,5-1646,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.354 S5.375
1646,5-1660 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.351 S5.354
S5.357A S5.374 S5.376
1646,5-1660 MHz
S5.359 H129
1646,5-1660 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.359
H133
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H130 H132
S5.341 S5.351 S5.354 S5.374
S5.376
1660-1660,5 MHzMŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 S5.341 S5.351 S5.354 S5.362A S5.376A
1660-1660,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 55.341 S5.351 S5.354
S5.376A
1660-1660,5 MHz
S5.149 H129
1660-1660,5 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H130
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 S5.341 S5.351 S5.354
S5.376A
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M ZE T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1660,5-1668,4 MHzRÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.149 S5.341 S5.379 S5.379A
1660,5-1668,4 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.149 S5.341 S5.379A
1660,6-1668,4 MHz
S5.149 S5.379A H129
1660,6-1668,4 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341 S5.379A
1668,4-1670 MHzMETEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 S5.341
1668,4-1670 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149 S5.341
1668,4-7670 MHz
S5.149 H129
1668,4-1670 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.341
1668,4-1670 MHz
METEOROLÓGIA
S5.149
1670-1675 MHzMETEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr- Föld irány)
MOZGÓ S5.380
S5.341
1670-1675 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ S5.380
S5.341
1670-1675 MHz
MOZGÓ S5.380 H134
S5.341
1670-1675 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
1675-1690 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1676-1690 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.341 S5.377
1675-1690 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1675-1690 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.341
1675-1690 MHz
H129
1675-1680 MHz
S5.341
1675-1690 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
1690-1700 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételéve
S5.289 S5.341 S5.382
1690-1700 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.289 S5.341 S5.377 S5.381
1690-1700 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
S5.289 S5.341 S5.381
1690-1700 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ S5.382
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével S5.382
S5.289 S5.341
1690-1700 MHz
H129
1690-1700 MHz
S5.341
1690-1700 MHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
S5.289
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M ZE T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1700-1710 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.289 S5.341
1700-1710 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.289 S5.347 S5.377
1700-1710 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.289 S5.341 S5.384
1700-1710 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.289 S5.341
1700-1710 MHz
H129
1700-1710 MHz
S5.347
1700-1710 MHz
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
S5.289
1710-1930 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.380
S5.749 S5.347 S5.385 S5.386 S5.387 S5.388
1710-1930 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.380
S5.149 S5.341 S5.385 S5.388
1710-1785 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 S5.341 S5.385 H135
H137A
1785-1800 MHz
H79A
1785-1800 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MOZGÓ H139
H79A
1800-1805 MHz
MOZGÓ S5.380 H734
1805-1880 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H135 H137A
1880-1900 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H140
1900-1930 MHz
H129
1900-1930 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142
1930-1970 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5-388
1930-1970 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.388
1930-1970 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
1930-1970 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
1930-1970 MHz
H129
1930-1970 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E MZ E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B ÁL Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
1970-1980 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
1970-1980 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
1970-1980 MHz
H129
1970-1980 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142
1980-2010 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
S5.388 S5.389A S5.389B S5.389
1980-2010 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.388 S5.389A
1980-2010 MHz
H129
1980-2010 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) H133B H143
S5.388 S5.389A H142
1980-2010 MHz
H145
2010-2025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2010-2025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
S5.388 S5.389C S5.389D
S5.389E S5.390
2010-2025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2010-2025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2010-2025 MHz
H129
2010-2025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142
2025-2110 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld-űr irány) (űr-űr irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld-űr irány) (űr-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.391
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány) (űr-űr irány)
S5.392
2025-2110 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(Föld-űr irány) (űr-űr irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány) (űr-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.391
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
(űr-űr irány)
S5.392
2025-2070 MHz
MOZGÓ S5.391 H12
H129
2070-2100 MHz
H129
2025-2100 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány) (űr-űr irány)
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
(űr-űr irány)
S5.392 H142
2025-2100 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H146
2100-2110 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2100-2110 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány) (űr-űr irány)
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
(űr-űr irány)
S5.392 H742 H147
2100-2110 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H146
H147
2110-2120 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld-űr irány)
S5 388
2110-2120 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr)
(Föld-űr irány)
S5.388
2110-2120 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2110-2120 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H142
MOZGÓ H142
ŰRKUTATÁS (távoli űr)
(Föld-űr irány)
S5.388 H741 H147
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M ZE T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
2120-2160 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2120-2160 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.388
2120-2160 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2120-2160 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2120-2160 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2120-2160 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142 H147
2160-2170 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 S5.392A
2160-2170 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
S5.388 S5.389C S5.389D
S5.389E S5.390
2160-2170 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2160-2170 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388
2160-2170 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2160-2170 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.388 H141 H142 H147
2170-2200 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
S5.388 S5.389A S5.389E S5.392
2170-2200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
S5.388 S5.389A
2170-2200 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2170-2200 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) H1338 H143
S5.388 S5.389A H142 H147
2200-2290 MHzŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr-Föld irány) (űr-űr irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány) (űr-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.391
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány) (űr-űr irány)
S5.392
2200-2290 MHz
ŰRBELI ÜZEMELTETÉS
(űr-Föld irány) (űr-űr irány)
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány) (űr-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.391
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
(űr-űr irány)
S5.392
2200-2245 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H147
MOZGÓ S5.391 H12
2200-2290 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány) (űr-űr irány)
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
(űr-űr irány)
S5.392 H147
2200-2290 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H146
H147
2245-2290 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2290-2300 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
2290-2300 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (távoli űr)
(űr-Föld irány)
2290-2300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H147
2290-2300 MHz
ŰRKUTATÁS (távoli űr)
(űr-Föld irány)
H147
2300-2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Amatőr
Rádiólokáció
2300-2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
2300-2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Amatőr
Rádiólokáció
2300-2450 MHz
Rádiólokáció H148
2300-2400 MHz
Amatőr
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.150 S5.282 S5.395S5.150 S5.282 S5.393 S5.394 S5.396S5.150 S5.282H31 H149 H151 H1522400-2450 MHz
Amatőr
S5.282 H31 H149 H151 H152 H153
2400-2450 MHz
S5.150 H30
2450-2483,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiólokáció
S5.150 S5.397
2450-2483,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.150 S5.394
2450-2483,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiólokáció
S5.150
2450-2483,5 MHz
Rádiólokáció H148
H31 H149 H151 H152
2450-2483,5 MHz
H31 H149 H151 H152 H153
2450-2483,5 MHz
S5.150 H30
2483,5-2500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Rádiólokáció
S5.150 S5.371 S5.397 S5.398 S5.399 S5.400 S5.402
2483,5-2500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS
(űr-Föld irány) S5.398
S5.150 S5.402
2483,5-2500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Műholdas rádiómeghatározás
(űr-Föld irány) S5.398
S5.150 S5.400 S5.402
2483,5-2500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Rádiólokáció
Műholdas rádiómeghatározás
(űr-Föld irány) S5.371 S5.398 S5.399
S5.150 S5.402
2483,5-2500 MHz
Rádiólokáció H148
S5.402
2483,5-2500 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) H133B
S5.402
2483,5-2500 MHz
Műholdas rádiómeghatározás
űr-Föld irány) S5.371 S5.398 S5.399
S5.150 S5.402 H30
2500-2520 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409
S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.403
S5.405 S5.407 S5.408 S5.412 S5.414
2500-2520 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány) S5.403
S5.404 S5.407 S5.414 S5.415A
2500-2520 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409
S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Fö1d irány) S5.403
S5.414
2500-2520 MHz
H71 H147 H154
2500-2520 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány) S5.403
S5.414 H147
2520-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409
S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
2520-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
2520-2535 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Fö1d irány) S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
S5.403 S5.415A
2520-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
2520-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
2520-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 H155
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M ZE T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.339 S5.403 S5.405 S5.408 S5.412 S5.417 S5.418S5.339 S5.4032535-2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
S5.339 S5.418
S5.339 S5.403H71 H124 H147 H154S5.339 H147
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
Műholdas Fö1d-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.412 S5.417 55.420
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) (űr-Föld irány)
S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.420
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.420
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.413 S5.416
Műholdas Fö1d-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.420
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149 H71 H124 H147 H154
2655-2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 H155
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 H147
2670-2690 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (passzív
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.419 S5.420
2670-2690 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) (űr-Föld irány)
S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 55.419 S5.420
2670-2690 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 55.419 S5.420
S5.420A
2670-2690 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.409 S5.410 S5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.419 S5.420
2670-2690 MHz
S5.149 H71 H147 H154
2670-2690 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)
S5.149 S5.419 S5.420 H147
2690-2700 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.421 S5.422
2690-2700 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
2690-2700 MHz
S5.340
2690-2700 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E MZ E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
2700-2900 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.337
Rádiólokáció
S5.423 S5.424
2700-2900 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.337
Rádiólokáció
S5.423
2700-2900 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.337
Rádiólokáció H12
S5.423
2900-3100 MHzRÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.426
Rádiólokáció
S5.425 S5.427
2900-3100 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.426
Rádiólokáció
S5.425 S5.427
2900-3100 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.426
Rádiólokáció H12
S5.425 S5.427
3100-3300 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
Űrkutatás (aktív)
S5.149 S5.428
3100-3300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
Űrkutatás (aktív)
S5.149
3100-3300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
S5.149
3100-3300 MHz
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
Űrkutatás (aktív)
S5.149
3300-3400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 S5.429 S5.430
3300-3400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Állandóhelyű
Mozgó
S5.149 S5.430
3300-3400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.149 S5.429
3300-3400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149
3300-3400 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
S5.149
3400-3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
Mozgó
Rádiólokáció
S5.431
3400-3500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
Amatőr
Mozgó
Rádiölokáció S5.433
S5.282 S5.432
3400-3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
Mozgó
Rádiólokáció
3400-3410 MHz
Rádiólokáció H12
3400-3410 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
3410-3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H156 H156A
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Fö1d irány)
3500-3700 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció S5.433
S5.435
3600-4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
Mozgó
3600-4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
Mozgó
3600-4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H157 H158
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYÚ
(űr-Föld irány)
3700-4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E MZ E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
4200-4400 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.438
S5.437 S5.439 S5.440
4200-4400 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.438
S5.440
4200-4400 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.438
S5.440
4400-4500 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
4100-4500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
4100-4500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
4500-4800 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.441
MOZGÓ
4500-4800 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441
MOZGÓ
4500-4800 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H43
4800-4990 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.442
Rádiócsillagászat
S5.149 S5.339 S5.443
4800-4990 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.442
Rádiócsillagászat
S5.149 S5.339
4800-4990 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ S5.442
S5.149 H43
4800-4990 MHz
Rádiócsillagászat
S5.149 S5.339
4990-5000 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
Űrkutatás (passzív)
S5.149
4990-5000 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
Űrkutatás (passzív)
S5.149
4990-5000 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149 H43
4990-5000 MHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
Űrkutatás (passzív)
S5.149
5000-5150 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.367 S5.444 S5.444A
5000-5150 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
S5.444 S5.444A
5000-5150 MHz
S5.444A
5000-5150 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ H3
MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ
S5.367
S5.444
5150-5250 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.447A
5150-5216 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYÜ
(Föld-űr irány) S5.447A
(űr-Föld irány) S5.447B
Műholdas rádiómeghatározás
(űr-Föld irány) S5.446
S5.447C
5150-5216 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
H159
5150-5216 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.447A
(űr-Föld irány) S5.447B
S5.447C H159
5150-5216 MHz
Műholdas rádiómeghatározás
(űr-Föld irány) S5.446
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T KÖ Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.446 S5.447 S5.447B S5.447C5216-5250 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.447A
S5.447C
5216-5250 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
H159
5216-5250 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.447A
S5.447C H759
5250-6255 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS S5.447D
S5.448 55.448A
5250-5255 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS S5.447D
S5.448A
5250-5255 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
5250-5255 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS S5.447D
S5.448A
5255-5350 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.448 S5.448A
5255-5350 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.448A
5255-5350 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
5255-5350 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.448A
5350-5460 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) S5.448B
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.449
Rádiólokáció
5350-5460 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív) S5.448B
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.449
Rádiólokáciö
5350-5460 MHz
Rádiólokáció H12
5350-5460 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív) S5.448B
5350-5460 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.449
5460-5470 MHzRÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.449
Rádiólokáció
5460-5470 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.449
Rádiólokáció
5460-5470 MHz
Rádiólokáció H12
5460-5470 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.449
5470-5650 MHzTENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.450 S5.451 S5.452
5470-5650 MHz
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.452
5470-5650 MHz
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció H12
S5.452
5650-5725 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Űrkutatás (távoli űr)
S5.282 S5.451 S5.453 S5.454 S5.455
5650-5670 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Űrkutatás (távoli űr)
S5.282
5650-5670 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
5650-5670 MHz
Amatőr
Űrkutatás (távoli űr)
S5.282
5670-5725 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Űrkutatás távoli űr
5670-5725 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
5670-5725 MHz
Amatőr
Űrkutatás (távoli űr)
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRS ASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
5725-5830 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.150 S5.451 S5.453 S5.455
S5.456
5725-5830 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.150 S5.453 S5.455
5725-5830 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.150
5725-5830 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
H31 H151 H159A
5725-5830 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H160
Amatőr
H31 H151 H159A H161
5725-5830 MHz
S5.150 H30
5830-5850 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr (űr-Föld irány)
S5.150 55.451 S5.453 S5.455
S5.456
5830-5850 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr (űr-Föld irány)
S5.150 S5.453 S5.455
5830-5850 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr (űr-Föld irány)
S5.150
5830-5850 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.455
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
H31 H151 H159A
5830-5850 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H160
Amatőr
Műholdas amatőr (űr-Föld irány)
H31 H151 H159A
5830-5850 MHz
S5.150 H30
5850-5925 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.150
5850-5925 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
Amatőr
Rádiólokáció
SS.150
5850-5925 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
S5.150
5850-5925 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.150
5850-5925 MHz
H31 H151
5850-5925 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H160
H31 H151
5850-5925 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H739
S5.150 H30
5925-6700 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.149 S5.440 S5.458
5925-6700 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.149 S5.440 S5.458
5925-6425 MHz
H71 H154
5925-5425 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H162
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H160
6425-6700 MHz
S5.149 S5.458 H71 H147
H154
6425-6700 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H163
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H160
S5.149 S5.440 S5.458 H147
6700-7075 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) (űr-Föld irány)
S5.441
MOZGÓ
S5.458 S5.458A S5.458B S5.458C
6700-7075 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) (űr-Föld irány)
S5.441
MOZGÓ
S5.458 S5.458A S5.458B
S5.458C
6700-7075 MHz
S5.458 H71 H147 H154
6700-7075 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H163
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) (űr-Föld irány)
S5.441 H160
S5.458 S5.458A S5.458B
S5.458C H147
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E MZ E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
7075-7250 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.458 S5.459 S5.460
7075-7250 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.458 S5.460
7075-7125 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H163
S5.458
7125-7250 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
S5.458
7250-7300 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
S5.461
7250-7300 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ
S5.461
7250-7300 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
S5.461 H185 H166
7250-7300 MHz
H164
7300-7450 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.461
7300-7450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.461
7300-7425 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) H167
H166
7300-7425 MHz
H164
7425-7450 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) H167
H166
7425-7450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
7450-7550 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.461A
7450-7550 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.461A
7450-7550 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) H167
H166
7450-7550 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H769
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány)
S5.461A
7550-7750 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7550-7750 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7550-7750 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) H167
7550-7725 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
H1667725-7750 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H169
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H170
7750-7850 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr-Föld irány) S5.4618
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7750-7850 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány) S5.461B
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7750-7850 MHz
H147 H154
7750-7850 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H169
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány) S5.461B
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H147 H170
7850-7900 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7850-7900 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
7850-7900 MHz
H147 H154
7850-7900 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H169
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H147 H170
7900-8025 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.461
7900-8025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
Mozgó
S5.461
7900-8025 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H171 H172
S5.461 H147 H154 H165
H166
7900-8025 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
H147 H172
8025-8175 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.463
S5.462A
8025-8175 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.463
S5.462A
8025-8175 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H171 H172
H147 H154 H186
8025-8175 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
S5.462A H147 H172
8175-8215 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.463
S5.462A
8175-8215 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.463
S5.462A
8175-8215 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H171 H172
H147 H154 H166
8175-8215 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
MŰHOLDAS METEOROLOGIA
(Föld-űr irány)
S5.462A H147 H172
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
8215-8400 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.463
S5.462A
8215-8400 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ S5.483
S5.462A
8215-8275 MHZ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H171 H172
H147 H154 H166
8215-5275 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Fö1d irány)
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
S5.462A H147 H172
8275-8400 MHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H171 H172
H166
8275-8400 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány)
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
S5.462A H172
8400-8500 MHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány) S5.465 S5.466
S5.467
8400-8500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.465
8400-8500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H168 H169
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
S5.485
8500-8550 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.468 S5.469
8500-8550 MHz
FÖLDI MOZGÓ S5.469
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.469
8500-8550 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.469
8550-8650 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.468 S5.469 S5.469A
8550-8650 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
FÖLDI MOZGÓ S5.469
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.469
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.489A
8550-8650 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.469
8550-8650 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.469A
8650-8750 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.468 S5.469
8650-8750 MHz
FÖLDI MOZGÓ S5.469
RÁDIÓLOKÁClÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.469
8650-8750 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVICÁClÓ S5.469
8750-8850 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.470
S5.471
8750-8850 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.470
8750-8850 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
8750-8850 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.470
8850-9000 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.472
S5.473
8850-9000 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.473
8850-9000MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.473
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
9000-9200 MHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.337
Rádiólokáció
S5.471
9000-9200 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.337
Rádiólókáció
9000-9200 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.337
Rádiólokáció
H173A
9200-9300 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.472
S5.473 S5.474
9200-9300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.473
S5.474
9200-9300 MHz
H752
9200-9300 MHz
H152
9200-9300 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.473
S5.474 H173A
9300-9500 MHzRÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.476
Rádiólokáció
S5.427 S5.474 S5.475
9300-9500 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.476
Rádiólokáció
S5.427 S5.474 S5.475
9300-9500 MHz
H152
9300-9500 MHz
H152
9300-9500 MHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.476
Rádiólokáció
S5.427 S5.474 S5.475 H173A
9500-9800 MHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.476A
9500-9800 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.478A
9500-9800 MHz
H152
9500-9800 MHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.476A H152
9500-9800 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
9800-10 000 MHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Állandóhelyű
S5.477 s5.478 S5.479
9800-10 000 MHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Állandóhelyű
S5.479
9800-10 000 MHz
H152
9800-10 000 MHz
H152
9800-10 000 MHz
RÁDIÓLOKACIÓ
S5.479
10-10,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.479
10-10,45 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.479 S5.480
10-10,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIOLOKÁCIÓ
Amatőr
S5.479
10-10,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
55.479
10-10,45 GHz
H174B
10-10,45 GHz
ÁLLANDÓHÉLYŰ H174
H174A
MOZGÓ H174
Amatőr
H1748
10-10,45 GHz
S5.479
10,45-10,5 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
S5.481
10,45-10,5 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
10,45-10,5 GHz
H174B
10,45-10,5 GHz
Amatőr
Műholdas amatőr
H174B
10,65-10,5 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
10,5-10,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiólokáció
10,5-10,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
10,5-10,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Rádiólokáció
10,5-10,55 GHz
H152
10,5-10,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H174A
MOZGÓ
H152 H174
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
10,55-10,6 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
10,55-10,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció
10,55-10,6 GHz
H152
10,55-10,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H174A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H152 H174
10,6-10,68 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Rádiólokáció
S5.149 S5.482
10,6-10,68 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGASZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Rádiólokáció
S5.149 S5.482
10,6-10,68 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ H174 H174A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H174
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.482
10,6-10,68 GHz
S5.149 H775
10,68-10,7 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.483
10,68-10,7 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
10,68-10,7 GHz
S5.340
10,68-10,7 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
10,7-11,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441 S5.484A
(Föld-űr irány) S5.484
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
10,7-11,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441 S5.484A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
10,7-11,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441 S5.484A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
10,7-11,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441 S5.484A
(Föld-űr irány) S5.484
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
10,7-11,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ H176 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.441 S5.484A H177 H179 H180 (Föld-űr irány) S5.484
H178
11,7-12,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
11,7-12,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.486
MŰHOLDAS ALLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.485 S5.488
11,7-12,2 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.487 S5.487A S5.492
11,7-12,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
11,7-12,5 GHz11,7-12,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H182
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS H177 H181
12,1-12,2 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.484A
S5.485 S5.488 S5.489
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINTKORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.487 S5.487A S5.49212,2-12,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
12,2-12,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS
S5.484A S5.487 S5.491
S5.487 S5.487A S5.492H154S5.487
12,5-12,75 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány)
S5.494 S5.495 S5.496
S5.487A S5.488 S5.490 S5.49212,5-12,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.493
12,5-12,75 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány)
S5.496
12,5-12,75 GHz
H154
12,5-12,75 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A H179 H180
(Föld-űr irány)
H178
12,7-12,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
12,75-13,25 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.441
MOZGÓ
Űrkutatás (távoli űr) (űr-Föld irány)
12,75-13,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.441
MOZGÓ
Űrkutatás (távoli űr)(űr-Föld irány)
12,75-13,25 GHz
H147 H154
12,75-13,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H183
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.441 H180Űrkutatás (távoli űr)
(űr-Föld irány)
H147
13,25-13,4 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.497
ŰRKUTATÁS (aktív) S5.498A S5.499
13,25-13,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.497 ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.498A
13,25-13,4 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.497
13,25-13,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.498A
13,4-13,75 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS S5.501A
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
S5.499 S5.500 S5.501 S5.501B
13,4-13,75 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.501
ŰRKUTATÁS S5.501A
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
S5.501B
13,4-13,75 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.501
H152
13,4-13,75 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS S5.501A
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
S5.501B H152
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
13,75-14 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
Űrkutatás
S5.499 S5.500 S5.501 S5.502 S5.503 S5.503A
13,75-14 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Fö1d-űr irány) S5.484A
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.501
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
Űrkutatás
S5.502 S5.503 S5.503A
13,75-14 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.501
S5.502 H152
13,75-14 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A H180
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
Űrkutatás
S5.502 S5.503 S5.503A H152
14-14,25 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás
S5.505
14-14,25 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.506
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás
11-14,25 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
14-14,25 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.506 H179 H180
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével H178
Űrkutatás
14,25-14,3 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.506
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás S5.505 S5.508 S5.509
14,25-14,3 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás
14,25-14,3 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ S5.504
14,25-14,3 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506 H179 H180
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás
14,3-14,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A
S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Műholdas rádiónavigáció
14,3-14,4 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Műholdas rádiónavigáció
14,3-14,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Műholdas rádiónavigáció
14,3-14,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Műholdas rádiónavigáció
14,3-14,4 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506 H179 H180
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
14,4-14,47 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás (űr-Föld irány)
14,4-14,47 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás (űr-Föld irány)
14,4-14,47 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506 H179 H180
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Űrkutatás (űr-Föld irány)
14,47-14,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Rádiócsillagászat
S5.149
14,47-14,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Rádiócsillagászat
S5.149
14,47-14,5 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.506 H179 H180
Műholdas mozgó (Föld-űr irány), a műholdas légi mozgó kivételével
Rádiócsillagászat
S5.149
14,5-14,8 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.510
MOZGÓ
Űrkutatás
14,5-14,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
14,5-14,774 GHz
H43 H185
14,5-14,774 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H184 H185
Űrkutatás
14,774-14,809 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H43 H185B
14,774-14,809 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H185A
Űrkutatás
14,8-15,35 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
14,8-15,35 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Űrkutatás
14,809-14,923 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H184
H43
14,809-14,923 GHz
Űrkutatás
14,923-15,194 GHz
H43
14,923-15,194 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H184
Űrkutatás
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
S5.339S5.33915,194-15,229 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H43 H185B
15,194-15,229 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H185A
Űrkutatás
S5.339
15,229-15,35 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H184 H185
H43
15,229-15,35 GHz
Űrkutatás
S5.339 H185
15,35-15,4 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.511
15,35-15,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
15,35-15,4 GHz
S5.340
15,35-15,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
15,4-15,43 GHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511D
15,4-15,43 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511D
15,4-15,43 GHz
S5.511 D
15,4-15,43 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
15,43-15,63 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) (Föld-űr irány) S5.511A
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511C
15,43-15,63 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) (Föld-űr irány) S5.511A
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511C
15,43-15,63 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) (Föld-űr irány) S5.511A
S5.511C
15,43-15,63 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511C
15,63-15,7 GHzLÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511D
15,63-15,7 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.511D
15,63-15,7 GHz
S5.511D
15,63-15,7 GHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
15,7-16,6 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.512 S5.513
15,7-16,6 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
15,7-16,6 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H43
16,6-17,1 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Űrkutatás (távoli űr) (Föld-űr irány)
S5.512 S5.513
16,6-17,1 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás (távoli űr) (Föld-űr irány)
16,6-17,1 GHz
Űrkutatás (távoli űr)(Föld-űr irány)
16,6-17,1 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H186
H43
17,1-17,2 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ S5.512 S5.51317,1-17,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
17,1-17,2 GHz
H187
17,1-17,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H186
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
17,2-17,3 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.512 S5.513 S5.513A
17,2-17,3 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.513A
17,2-17,3 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.513A H187
17,2-17,3 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H186
17,3-17,7 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.516
Rádiólokáció
S5.514
17,3-17,7 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.516MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Rádiólokáció
S5.514 S5.515 S5.517
17,3-17,7 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.516
Rádiólokáció
S5.514
17,3-17,7 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány) S5.516
Rádiólokáció
17,3-17,7 GHz
Rádiólokáció H12
17,3-17,7 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.516
H188
17,7-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.516
MOZGÓ
17,7-17,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)(Föld-űr irány) S5.516
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Mozgó S5.518
S5.515 S5.517
17,7-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.516
MOZGÓ
17,7-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.516
MOZGÓ
17,7-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
17,7-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A H189A
(Föld-űr irány) S5.516
17,8-18,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.516
MOZGÓ
18,1-18,4 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.520
MOZGÓ
S5.519 S5.521
18,1-18,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.520MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány) S5.519
MOZGÓ
18,1-18,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
18,1-18,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A H189A
(Föld-űr irány) S5.520 MŰHOLDAS METEOROLÓGIA
(űr-Föld irány) S5.519
18,3-18,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
(Föld-űr irány) S5.520
MOZGÓ
18,3-18,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
18,3-18,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A H189A
(Föld-űr irány) S5.520
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
18,4-18,6 GHzÁLLANDÓHELYŰMŰHOLDAS
ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.484A
MOZGÓ
18,4-18,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
MOZGÓ
18,4-18,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
18,4-18,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
H189A
18,6-18,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) S5.523
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Űrkutatás (passzív)
S5.522
18,6-18,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.523
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.522
18,6-18,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) S5.523
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Űrkutatás (passzív)
S5.522
18,6-18,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) S5.523
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Űrkutatás (passzív)
S5.522
18,6-18,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
18,6-18,8 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) S5.523
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Űrkutatás (passzív)
S5.522
18,8-19,3 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.523A
MOZGÓ
18,8-19,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.523A
MOZGÓ
18,8-19,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
18,8-19,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.523A
H189B
19,3-19,7 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) (Föld-űr irány)
S5.523B S5.523C S5.523D S5.523E
MOZGÓ
19,3-19,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) (Föld-űr irány)
S5.523B S5.523C S5.523D S5.523E
MOZGÓ
19,3-19,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
19,3-19,7 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H189
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) (Föld-űr irány)
S5.523B S5.523C S5.523D S5.523E
19,7-20,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.524
19,7-20,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
MŰHOLDAS MOZGÓ(űr-Föld irány)
S5.524 S5.525 S5.526 S5.527 S5.528 S5.529
19,7-20,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
S5.524
19,7-20,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
19,7-20,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
Műholdas mozgó (űr-Föld irány)
20,1-20,2 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.484A
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
S5.524 S5.525 S5.526 S5.527 S5.528
20,1-20,2 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484AMŰHOLDAS MOZGÓ(űr-Föld irány)
S5.525 S5.526 S5.527 S5.528
20,1-20,2 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) S5.484A
MŰHOLDAS MOZGÓ(űr-Föld irány)
S5.525 S5.526 S5.527 S5.528
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
20,2-21,2 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
S5.524
20,2-21,2 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas hiteles frekvencia ésórajel (űr-Föld irány)
20,2-21,2 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
H43
20,2-21,2 GHz
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
21,2-21,4 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
21,2-21,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
21,2-21,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ H190
MOZGÓ H190
ŰRKUTATÁS (passzív)
21,4-22 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.530
21,4-22 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
21,4-22 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.530
S5.531
21,4-22 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.530
21,4-22 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H191
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.530
22-22,21 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149
22-22,21 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.149
22-22,21 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
S5.149
22,21-22,5 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.532
22,21-22,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.532
22,21-22,442 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ H192
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.532
22,442-22,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
S5.149
22,442-22,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.532
22,5-22,55 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
22,5-22,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
22,5-22,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
22,55-23,55 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ
S5.149
22,55-23,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ
S5.149
22,55-22,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
22,6-23 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H190
MOZGÓ H190
S5.149
23-23,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
S5.149
23,46-23,55 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
23,55-23,6 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
23,55-23,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
23,55-23,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H192
23,6-24 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
23,6-24 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
23,6-24 GHz
S5.340
23,6-24 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
24-24,05 GHzAMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
S5.150
24-24,05 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
S5.150
24-24,05 GHz
H31 H151
24-24,05 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
H31 H151
24-24,05 GHz
S5.150 H30
24,05-24,25 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
S5.150
24,05-24,25 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
S5.150
24,05-24,25 GHz
H31 H151 H152
24,05-24,25 GHz
Amatőr
Műholdas Föld-kutatás (aktív)
H31 H151 H152
24,05-24,25 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H12
S5.150 H30
24,25-24,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
24,25-24,45 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
24,25-24,45 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
24,25-24,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
24,25-24,45 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H193
24,45-24,65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
24,46-24,65 GHz
MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.533
24,45-24,65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.533
24,45-24,65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
24,45-24,65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H193 H794
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
24,65-24,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
24,65-24,75 GHz
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MŰHOLDAS RÁDIÓLOKÁCIÓ
(Föld-űr irány)
24,65-24,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ
S5.533 S5.534
24,65-24,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
24,65-24,75 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H194
24,75-25,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
24,75-25,25 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.535
24,75-25,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.535
MOZGÓ
S5.534
24,75-25,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
24,75-25,25 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H194
25,25-25,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
25,25-25,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel
(Föld-űr irány)
25,25-25,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H194
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
25,5-27 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány) S5.536A S5.536B
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
25,5-27 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(űr-Föld irány) S5.536A S5.536B
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
25,5-26,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány) S5.536A S5.536B
ÁLLANDÓHELYŰ H194
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
26,5-27 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H195
26,5-27 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr-Föld irány) S5.536A
S5.536B
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld-űr irány)
27-27,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
27-27,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536 S5.537
MOZGÓ
27-27,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.536
MOZGÓ
27-27,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H195
27,5-28,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MOZGÓ
S5.538 S5.540
27,5-28,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MOZGÓ
S5.538 S5.540
27,5-28,5 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539 H189A
S5.538 S5.540
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
28,5-29,1 GHzÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.523A S5.539 MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541 S5.54028,5-29,1 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.523A S5.539
MOZGÓ
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.540
28,5-29,1 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.523A S5.539 H189B
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.540
29,1-29,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.523C S5.523E S5.535A S5.539 S5.541A
MOZGÓ
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.540
29,1-29,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.523C S5.523E S5.535A S5.539 S5.541A
MOZGÓ
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.540
29,1-29,5 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.523C S5.523E S5.535A S5.539 S5.541A
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.540
29,5-29,9 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
Műholdas Föld-kutatás
(Föld-űr irány) S5.541
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.540 S5.542
29,5-29,9 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
S5.525 S5.526 S5.527 S5.529 S5.540 S5.542
29,5-29,9 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
Műholdas Föld-kutatás
(Föld-űr irány) S5.541
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.540 S5.542
29,5-29,9 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
Műholdas Föld-kutatás
(Föld-űr irány) S5.541
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.540
29,5-29,9 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
S5.540
29,9-30 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541 S5.543
S5.525 S5.526 S5.527 S5.538 S5.540 S5.542
29,9-30 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) Műholdas Föld-kutatás
(Föld-űr irány) S5.541 S5.543
S5.525 S5.526 S5.527 S5.538 S5.540
29,9-30 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.484A S5.539
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány) Műholdas Föld-kutatás (Föld-űr irány) S5.541 S5.543
S5.525 S5.526 S5.527 S5.538 S5.540
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
30-31 GHzMŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
S5.542
30-31 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld-űr irány)
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
30-31 GHz
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
30-31 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
H195
31-31,3 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
Űrkutatás S5.544 S5.545
S5.149
31-31,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
Űrkutatás S5.544
S5.149
31-31,3 GHz
Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr-Föld irány)
Űrkutatás S5.544
S5.149
31-31,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 H139
31,3-31,5 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
31,3-31,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
31,3-31,5 GHz
S5.340
31,3-31,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
31,5-31,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.149 S5.546
31,5-31,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
31,5-31,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
Állandóhelyű
Mozgó, a légi mozgó kivételével
S5.149
31,5-31,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.546
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével S5.546
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149
31,5-31,8 GHz
S5.149
31,5-31,8 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.546 H139
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149
31,8-32 GHzÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.547 S5.547B S5.548
31,8-32 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.547 S5.548
31,8-32 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 S5.547A H195A
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.548
31,8-32 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
32-32,3 GHzÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.547 S5.547C S5.548
32-32,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.547 S5.548
32-32,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 S5.547A H195A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr-Föld irány)
S5.548
32-32,3 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.548
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
32,3-33 GHzÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.547 S5.547D S5.548
32,3-33 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.547 S5.548
32,3-33 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 S5.547A H195A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
S5.548
32,3-33GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.548
33-33,4 GHzÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.547 S5.547E
33-33,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547A
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.547
33-33,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 S5.547A H195A
33-33,4 GHz
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
33,4-34,2 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ S5.54933,4-34,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
33,4-34,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H43
34,2-34,7 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld-űr irány)
S5.549
34,2-34,7 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld-űr irány)
34,2-34,7 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H43
34,2-34,7 GHz
ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld-űr irány)
34,7-35,2 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Űrkutatás S5.550
S5.549
34,7-35,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Űrkutatás
34,7-35,2 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H43
34,7-35,2 GHz
Űrkutatás
35,2-35,5 GHzMETEOROLÓGIA
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.549
35,2-35,5 GHz
METEOROLÓGIA
RÁDIÓLOKÁCIÓ
35,2-35,5 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H43
35,2-35,5 GHz
METEOROLÓGIA
35,5-36 GHzMETEOROLÓGIA
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.549 S5.551A
35,5-36 GHz
METEOROLÓGIA
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.551A
35,5-36 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
H43
35,5-36 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.551A
35,5-36 GHz
METEOROLÓGIA
36-37 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149
36-37 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149
36-37 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.149 H43
36-37 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149
37-37,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
37-37,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
37-37,5 GHz H19737-37,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H196
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
37,5-38 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
37,5-38 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
(űr-Föld irány)
37,5-37,926 GHz
H197
37,5-37,926 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H196
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás
(űr-Föld irány)
37,926-38 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H196 H197
37,926-38 GHz
ŰRKUTATÁS (űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
38-39,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)38-39,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)38-38,178 GHz ÁLLANDÓHELYŰ H196 H19738-38,178 GHz Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
38,178-39,186 GHz H19738,178-39,186 GHz ÁLLANDÓHELYŰ H196 Műholdas Föld-kutatás űr-Föld irány
39,186-39,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ H196 H19739,186-39,5 GHz Műholdas Föld-kutatás űr-Föld irány
39,5-40 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
39,5-40 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány) MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(űr-Föld irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
39,5-40 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
H39
39,5-40 GHz
Műholdas Föld-kutatás
(űr-Föld irány)
39,5-40 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H198
40-40,5 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
40-40,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás (űr-Föld irány)
40-40,5 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
H39
40-40,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
(Föld-űr irány)
ŰRKUTATÁS (Föld-űr irány)
Műholdas Föld-kutatás
(űr-Föld irány)
40-40,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H198
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
40,5-42,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Mozgó
S5.551B S5.551D
40,5-42,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány) S5.551B S5.551E
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Mozgó
S5.551C S5.551F
40,5-42,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Mozgó
40,5-42,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H199
42,5-43,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.552
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
42,5-43,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.552
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
42,5-43,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H199
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
43,5-47 GHzMOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
43,5-47 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
43,5-45,5 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
S5.554 H43
45,5-47 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
47-47,2 GHzAMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR47-47,2 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
47-47,2 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
47,2-50,2 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.552
MOZGÓ
S5.149 S5.340 S5.552A S5.555
47,2-50,2 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.552
MOZGÓ
S5.149 S5.340 S5.552A S5.555
47,2-48,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.552A
H199A
47,2-48,5 GHz
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány) S5.552
48,5-50,2 GHz
S5.555
48,5-50,2 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H199B
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) S5.552
S5.149 S5.340
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
50,2-50,4 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.555A
50,2-50,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.555A
50,2-50,4 GHz
S5.340
50,2-50,4 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
50,4-51,4 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
50,4-51,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány)
50,4-51,4 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány) H39
MOZGÓ
Műholdas mozgó (Föld-űr irány) H39
H139
51,4-52,6 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.547 S5.556
51,4-52,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.547 S5.556
51,4-52,6 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H195A
S5.556
52,6-54,25 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.556
52,6-54,25 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.556
52,6-54,25 GHz
S5.340
52,6-54,25 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.556
54,25-55,78 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.556B
54,25-55,78 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
ŰRKUTATÁS (passzív)
54,25-55,78 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
ŰRKUTATÁS (passzív)
55,78-56,9 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547 S5.557
55,78-56,9 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547
55,78-56,9 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H195A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
ŰRKUTATÁS (passzív)
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
56,9-57 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.558A
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547 S5.557
56,9-57 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.558A
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547
56,9-57 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H195A
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.558A
ŰRKUTATÁS (passzív)
57-58,2 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547 S5.557
57-58,2 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558 ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547
57-58,2 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547
H199C
57-58,2 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H199C
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
ŰRKUTATÁS (passzív)
58,2-59 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547 S5.556
58,2-59 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.547 S5.556
58,2-59 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H199C
58,2-59 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H199C
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.556
59-59,3 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ s5.559
ŰRKUTATÁS (passzív)
59-59,3 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
ŰRKUTATÁS (passzív)
59-59,3 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
H195
59-59,3 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
59-59,3 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139 H195
MŰHOLDAK KÖZÖTTI S5.556A
MOZGÓ S5.558 H139 H195
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
59,3-64 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
S5.138
59,3-64 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
S5.138
59,3-61 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
H195
59,3-61 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139 H195
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558 H139 H195
61-62 GHz
H31 H151
61-62 GHz
H31 H151
61-62 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558 H139
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559 H139
S5.138 H30
62-63 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H198
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558 H198
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
63-64 GHz
MOZGÓ S5.558
H200
63-64 GHz
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
64-65 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.547 S5.556
64-65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
S5.547 S5.556
64-65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547
H195A
64-65 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547
H195A
S5.556
65-66 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS
S5.547
65-66 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS
S5.547
65-66 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H195A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
H198
65-66 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS
ÁLLANDÓHELYŰ S5.547 H195A
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS
H198
66-71 GHzMŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ S5.553 S5.558
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5 554
66-71 GHz
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.553 S5.558
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
66-71 GHz
MOZGÓ S5.553 S5.558
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
71-74 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld-űr irány)
S5.149 S5.556
71-74 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ(Föld-űr irány)
S5.149 S5.556
71-74 GHz
S5.556
71-74 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány) H39
MOZGÓ H139
MŰHOLDAS MOZGÓ(Föld-űr irány) H39
S5.149
74-75,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
74-75,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ
Űrkutatás (űr-Föld irány)
74-75,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ H139
Űrkutatás (űr-Föld irány)
75,5-76 GHzAMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
Űrkutatás (űr-Föld irány)
75,5-76 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
Űrkutatás (űr-Föld irány)
75,5-76 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
Űrkutatás (űr-Föld irány)
76-81 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
Űrkutatás (űr-Föld irány)
S5.560
76-81 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
Űrkutatás (űr-Föld irány)
S5.560
76-81 GHz
Amatőr
Műholdas amatőr
Űrkutatás (űr-Föld irány)
S5.560 H201
76-81 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H197
81-84 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (űr-Föld irány)
Űrkutatás (űr-Föld irány)
81-84 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ(űr-Föld irány)
Űrkutatás (űr-Föld irány)
81-84 GHz
Űrkutatás (űr-Föld irány)
81-84 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány) H39
MOZGÓ H139
MŰHOLDAS MOZGÓ(űr-Föld irány) H39
84-86 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.561
84-86 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.561
84-86 GHz
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
S5.561
84-86 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
S5.561
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
86-92 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
86-92 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
86-92 GHz
S5.340
88-92 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
92-94 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 S5.556
92-94 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149 S5.556
92-94 GHz
S5.556
92-94 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ H197
S5.149
94-94,1 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.562
94-94,1 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
RÁDIÓLOKÁCIÓ
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.562
91-94,1 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív)
ŰRKUTATÁS (aktív)
S5.562
94-94,1 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ H197
94,1-95 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
94,1-95 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
94,1-95 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ H197
95-100 GHzMOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.149 S5.554 S5.555
95-100 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.149 S5.554 S5.555
95-100 GHz
S5.555
95-100 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció H197
S5.149 S5.554
100-102 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
100-102 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
100-102 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
100-102 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
H139
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
102-105 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
S5.341
102-105 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
S5.341
102-105 GHz
S5.341
102-105 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H139
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ H139
105-116 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
105-116 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
105-116 GHz
S5.340
105-116 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
116-119,98 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
116-119,98 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
116-119,98 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
116-119,98 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
119,98-120,02 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
Amatőr
S5.341
119,98-120,02 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
Amatőr
S5.341
119,98-120,02 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
Amatőr
S5.341
119,98-120,02 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
120,02-126 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.138
120,02-126 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.138
120,02-126 GHz
H31
120,02-126 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
H131
120,02-126 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.138 H30
126-134 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
126-134 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
126-134 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
RÁDIÓLOKÁCIÓ S5.559
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
134-142 GHzMOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.149 S5.340 S5.554 S5.555
134-142 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGACIÓ
Rádiólokáció
S5.149 S5.340 S5.554 S5.555
134-142 GHz
S5.555
134-142 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció
S5.149 S5.340 S5.554
142-144 GHzAMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
142-144 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
142-144 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
144-149 GHzRÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
S5.149 S5.555
144-149 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr S5.149 S5.555
144-149 GHz
Amatőr
Műholdas amatőr
S5.149 S5.555
144-149 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.149
149-150 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
149-150 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
149-150 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
150-151 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
150-151 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
150-151 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
150-151 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
S5.149
151-156 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
151-156 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
151-156 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
156-158 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
156-158 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
156-158 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
156-158 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
158-164 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
158-164 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ
158-164 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(űr-Föld irány)
MOZGÓ
164-168 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
164-168 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
164-168 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
168-170 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
168-170 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
168-170 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
170-174,5 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
170-174,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
170-174,5 GHz
S5.385
170-174,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149
174,5-176,5 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
174,5-176,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ S5.558
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
174,5-176,5 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.385
174,5-176,5 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149
176,5-182 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
176,5-182 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
176,5-182 GHz
S5.385
176,5-182 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149
182-185 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.563
182-185 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
182-185 GHz
S5.340
182-185 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340
185-190 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
185-190 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149 S5.385
185-190 GHz
S5.385
185-190 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAK KÖZÖTTI
MOZGÓ S5.558
S5.149
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
190-200 GHzMOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.341 S5.554
190-200 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.341 S5.554
190-200 GHz
S5.341
190-200 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.554
200-202 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
200-202 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
200-202 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.341
200-202 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
202-217 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.341
202-217 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ
(Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.341
202-217 GHz
S5.341
202-217 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ
217-231 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
217-231 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
217-231 GHz
S5.340
217-231 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.340 S5.341
231-235 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
231-235 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
231-235 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
235-238 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
235-238 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
ŰRKUTATÁS (passzív)
235-238 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
235-238 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
NEMZETKÖZI FELOSZTÁSFELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN
N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A TMAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT SZERINT)KORMÁNYZATIPOLGÁRIKÖZÖS
1. KÖRZET2. KÖRZET3. KÖRZET
238-241 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
238-241 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
238-241 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(űr-Föld irány)
MOZGÓ
Rádiólokáció
241-248 GH:RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
S5.138
241-248 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr
Műholdas amatőr
S5.138
241-248 GHz
H31
241-248 GHz
Amatőr
Műholdas amatőr
H31
241-248 GHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ
S5.138 H30
248-250 GHzAMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
248-250 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
248-250 GHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR
250-252 GHzMŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.555
250-252 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.555
250-252 GHz
S5.149
250-252 GHz
MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív)
ŰRKUTATÁS (passzív)
S5.149 S5.555
252-265 GHzMOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.149 S5.385 S5.554 S5.555 S5.564
252-265 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.149 S5.385 S5.554 S5.555
252-265 GHz
S5.385 S5.555
252-265 GHz
MOZGÓ S5.553
MŰHOLDAS MOZGÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
S5.149 S5.554
265-275 GHzÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
265-275 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
S5.149
265-275 GHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT
265-275 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ(Föld-űr irány)
MOZGÓ
S5.149
275-400 GHz(Nincs felosztva) S5.565275-400 GHz
(Nincs felosztva) S5.565
275-400 GHz
(Nincs felosztva) S5.565

1. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Frekvenciasávok Nemzeti Felosztása és Felhasználása a Magyar Köztársaságban

1. BEVEZETŐ

A távközlési igények világméretű növekedése fokozott igényt támaszt a rádiófrekvenciás tartomány felhasználása iránt is.

A rádiótechnika fejlődési eredményei és a rádiófrekvenciás tartományt alkalmazó rádiószolgálatok ma már az országok gazdaságának, illetve a népek biztonságának és jólétének létfontosságú elemévé váltak. Ezek a rádiószolgálatok a rádiófrekvenciás tartományból, mint "természeti" erőforrásból részesednek, hogy biztosítsák a hatékony távközlést, a közcélú távközlő hálózatok fontos kapcsolatait, a tengeri, légi és földi közlekedés biztonságát, a műsorszórás szolgáltatásait, az időjárási előrejelzést, a Föld természeti erőforrásainak kutatását és a modern társadalom által igényelt sok egyéb feladatot.

A rádiófrekvenciás tartomány azonban véges erőforrás, ezért felosztása, kijelölése, engedélyezése és használata körültekintő intézkedéseket igényel annak érdekében, hogy elkerülhessük azokat a káros zavarásokat, amelyek megszakíthatják vagy korlátozhatják a különböző rádiószolgálatok működését.

A rádiófrekvenciás tartománnyal való gazdálkodást közismerten frekvenciagazdálkodásnak nevezzük, amely úgy határozható meg, mint azon jogi, igazgatási és műszaki eljárások összessége, amelyek a különböző rádiószolgálatok rádióállomásai működésének biztosításához szükségesek, bármely időben, anélkül, hogy káros zavarást okoznának vagy szenvednének. A frekvenciagazdálkodás további célja a rádiófrekvenciás tartomány minél hatékonyabb felhasználása.

A frekvenciagazdálkodás tárgya a rádiófrekvenciás tartomány, ahogy az energiagazdálkodásé például a szén vagy kőolaj, a vízgazdálkodásé pedig a víz. A rádiófrekvenciás tartomány azonban némileg különbözik a fenti természeti erőforrásoktól, amennyiben:

- ezt a forrást lehet használni, de nem lehet elfogyasztani, akkor pazaroljuk, ha nem használjuk;

- tér-, idő- és frekvenciadimenzióval rendelkezik, és e három tényező kölcsönös kapcsolatban van egymással;

- a nemzetközi erőforrás mindenki rendelkezésére áll;

- akkor is pazaroljuk, ha olyan célra vesszük igénybe, amely más módon könnyebben megvalósítható, illetve jellemzőit nem a feladatnak megfelelően állapítjuk meg;

- ez az erőforrás is szennyezhető.

A rádiófrekvenciás tartomány önkényesen megválasztott felső határa 3000 GHz-nél van.

Hazánkban a frekvenciagazdálkodás előzményei az 1920-as évek elejére nyúlnak vissza, a gyakorlati frekvenciagazdálkodás az 1940-es években kezdődött. Az 1960-as években a frekvenciasávok hazai felosztását követően kísérlet történt a rádiószolgálatok széles körének összehangolt alkalmazására.

Ezek a kísérletek azonban nem hoztak átütő, nagy eredményeket. A frekvenciagazdálkodás irányítása vállalati körben történt. A vállalati és igazgatási érdekek ütközése nem tette lehetővé a frekvenciasávok átfogó rendezését, a nemzeti érdekek érvényre jutását. A gyakorlati életben is jelentkező problémákat a kormányzat 1989-ben felismerte és az államigazgatás átszervezésével létrehozta az önálló frekvenciagazdálkodási szervezetet. Ezzel párhuzamosan megindult a törvényalkotói munka is, azzal a céllal, hogy a távközlést és a frekvenciagazdálkodást is törvény szabályozza.

Az Országgyűlés 1993-ban megalkotta a frekvenciagazdálkodásról szóló törvényt.

A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Ft.) 3. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján, figyelembe véve:

- a társadalmi igényeket,

- a honvédelem, nemzetbiztonság, rendvédelem és egyéb kormányzati felhasználók érdekeit,

- az ipari, szolgáltatói, vállalkozói és állampolgári érdekeket,

- az új rádiószolgálatok várható elterjedését,

- az európai frekvenciafelhasználáshoz való harmonizálást,

- a nemzetközi megállapodásokat,

- az érvényben lévő műszaki előírásokat, szabványokat,

- a sávrészekben várható módosítások felhasználókra vonatkozó hatását,

- a nyilvánosság igényét,

a Kormány első alkalommal a 144/1994. (XI. 15.) Korm. rendelettel állapította meg a Magyar Köztársaságra érvényes FREKVENCIASÁVOK NEMZETI FELOSZTÁSI TÁBLÁZATÁT (FNFT). A Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázata (a továbbiakban: Táblázat) állandó, folyamatos fejlesztésével az európai harmonizáció részévé vált.

A Táblázat tájékoztatást ad a frekvenciasávok világméretű felosztásáról, nyilvánossá teszi a magyar frekvenciafelhasználást, és eligazítást nyújt az egyes rádiószolgálatokról.

Bemutatja a rádiófrekvenciás tartomány földfelszíni, űrbeli és csillagászati célú szabályszerű használatát.

Meghatározza a polgári és kormányzati célú rádiótávközléshez szükséges frekvenciasávok felosztását.

A Táblázat, a Nemzetközi Rádiószabályzat (RR ), továbbá a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete (CEPT), az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) és más nemzetközi szervezetek (műsorszórás, űrtávközlés, légiközlekedés, hajózás, vasút, egészségügy, nemzetközi bűnüldözés, űrkutatás stb.) által elfogadott határozatok, ajánlások és megállapodások együttesen meghatározzák a rádiószolgálatok fő jellemzőit, a felhasználható frekvenciasávokat (frekvenciákat), a rádióberendezések műszaki jellemzőit, a tervezési módszereket és az egyéb működési, üzemeltetési, forgalmi stb. feltételeket.[1]

A Táblázat alkalmazása megkönnyíti a rádiótávközlés területén a tervezők, gyártók és felhasználók munkáját. Egyszerűbbé, szakszerűbbé teszi a frekvenciakérelmek elkészítését, a frekvenciagazdálkodási hatóságok munkáját.

2. FREKVENCIASÁVOK NEMZETI FELOSZTÁSI TÁBLÁZATÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS ÉRVÉNYE

A Nemzetközi Rádiószabályzat és a Táblázat a 9 kHz-275 GHz közötti rádiófrekvenciás tartomány felosztásával foglalkozik. A 9 kHz alatti és a 275 GHz-400 GHz közötti frekvenciatartomány - összhangban a nemzetközi gyakorlattal - jelenleg nincs felosztva.

A TÁBLÁZAT felépítése

A Táblázat három fő részből áll.

Az első rész a "Nemzetközi Felosztást" tartalmazza.

Az ENSZ szakági feladatait ellátó Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) - 189 tagállama által elfogadott - Alapokmányában és Egyezményében (a 191/1997. (XI. 4.) Korm. rendelettel kihirdetve) meghatározottak szerint jut érvényre a frekvenciagazdálkodás világszerte és így hazánkban is.

Az Egyesület tagállamainak Meghatalmazotti Értekezlete által összehívott Rádió-távközlési Világértekezletek keretében az érintett államok együttműködésével határoznak a rádiófrekvenciás tartomány felosztásáról, a rádiószolgálatok sávhatárairól. A három Körzet földrajzi határait az 1. számú ábra mutatja.

Fentieket az Egyezmény részeként kiadott RR tartalmazza.

A Táblázat "Nemzetközi Felosztás" része tárgyalja a három Körzetre vonatkozó frekvenciafelosztást. A Magyar Köztársaság az 1. Körzetbe tartozik. A Táblázat külön oszlopban jelöli a Magyar Köztársaságra érvényes frekvenciafelosztást, a hazánkra vonatkozó bekezdéseket. Az RR S5. Cikke az S5.53 sorszámtól kezdődően számozott bekezdéseket tartalmaz. A bekezdések a Táblázatba beírt rádiószolgálatoktól eltérő frekvenciafelhasználást, korlátozásokat, illetve műszaki követelményeket, forgalmi, eljárási előírásokat jelölnek.

Az ITU tagállamai vállalták, hogy érvényt szereznek az Alapokmány, az Egyezmény és az RR előírásai betartásának saját országaikban, illetve más tagállamokkal fenntartott kapcsolataikban.

A Táblázat második része tartalmazza az RR szerinti, a Magyar Köztársaságra érvényes frekvenciafelosztást. Ez a rész határozza meg azokat a rádiószolgálatokat, frekvenciasávokat, amelyekre nemzetközi szinten zavarvédelem biztosítható.

A Táblázat harmadik része tartalmazza a nemzeti felosztást, az egyes rádiószolgálatok részére felosztott, kormányzati, polgári és közös célra felhasználható frekvenciasávokat, illetve az alkalmazásokra utaló nemzeti lábjegyzeteket. Meghatározza a Magyar Köztársaságban ténylegesen használt, tervezhető polgári, illetve polgári célra nem használható frekvenciasávokat, frekvenciákat.

KORMÁNYZATI felhasználás[2][3]

Az Ft.-ben, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott kormányzati szervek a KORMÁNYZATI rovatban megjelölt rádiószolgálatok részére felosztott frekvenciasávokban kizárólagosan használhatnak fel frekvenciákat, illetve működtethetnek rádiótávközlő eszközöket.

POLGÁRI felhasználás[4][5]

A POLGÁRI rovatban megjelölt rádiószolgálatok részére felosztott frekvenciasávokban kizárólag nem kormányzati szervek, intézmények, jogi és természetes személyek kérvényezhetnek frekvenciakijelölést és kérhetnek rádióengedélyt az Ft.-ben és más jogszabályban meghatározott jogi és eljárási feltételek megtartása mellett. Azokban az esetekben, amikor a nemzeti lábjegyzet arra kifejezetten utal, kormányzati szervek is igényelhetnek frekvenciát a polgári felhasználásra felosztott frekvenciasávokból.

KÖZÖS felhasználás[6]

A KÖZÖS rovatban megjelölt rádiószolgálatok részére felosztott frekvenciasávokat KORMÁNYZATI és POLGÁRI célra is fel lehet használni. Ezekben a sávokban frekvenciakijelölésre és rádiószolgálatok üzembe helyezésére csak a két illetékes kormányzati és polgári frekvenciagazdálkodó szerv közötti megállapodás alapján és/vagy eredményes egyeztetés után kerülhet sor.

A "FELOSZTÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN" rovataiban feltüntetett "H" jelű, sorszámozott nemzeti lábjegyzetek - igazodva az RR-bekezdések terminológiájához - a Magyar Köztársaságra, a magyarországi frekvenciafelhasználásra vonatkozó követelményeket tartalmazzák.

POLGÁRI alkalmazási lehetőségek

A Táblázat POLGÁRI és KÖZÖS rovataiban a "H" jelű lábjegyzetek az Ft. előírása szerint tartalmazzák az adott sávrészben kialakítható rádiótávközlő rendszerek megnevezését, a felhasználható frekvenciasávot (vagy frekvenciát), az adott alkalmazás feltételeit (üzemmódját, műszaki jellemzőit) vagy azokat a hivatkozásokat, amelyekben az adott rádiószolgálatra, illetve alkalmazásra vonatkozó előírások megtalálhatók.

A Táblázat érvénye

A frekvenciasávok felosztása a nemzetközi követelmények és a nemzeti igények mind teljesebb kielégíthetősége és az új technológiák alkalmazása miatt folyamatosan változik.

Ezért kerül sor a Táblázat felülvizsgálatára szükség szerinti időben, de legalább 3 évenként.

A Táblázat semmilyen jogot nem ad frekvencia vagy frekvenciasáv használatára, a felhasználás feltételeinek megváltoztatására vagy bármely kötelezettség elhagyására. A frekvenciakijelölést és rádióengedélyezést az Ft. szabályozza.

A rádiófrekvenciák nemzetközi egyeztetése kiemelt fontossággal bír. Az erre vonatkozó előírásokat az RR, a rádió-távközlési körzeti és világértekezletek határozatai és más nemzetközi megállapodások tartalmazzák.

3. A FREKVENCIASÁVOK FELOSZTÁS SZERINTI HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ELVEK

1. A Táblázat és a frekvenciafelhasználás lehető legnagyobb mértékben igazodjon az RR-hez és az európai frekvenciaharmonizációs folyamatokhoz.

2. A nemzeti felosztás 275 GHz-ig terjed. A 275-3000 GHz közötti tartományban jelentkező felhasználási igényt az RR elvei szerint kell kezelni.

3. A Magyar Köztársaság területén a tengeri mozgószolgálat RR szerinti érvénye a belföldi víziutakra is kiterjed.

4. A frekvenciagazdálkodó szervek közötti egyeztetési kötelezettséget külön jogszabály írja elő.

5. A Táblázat nemzeti lábjegyzeteiben a rádiótávközlő rendszerek vagy berendezéscsoportok alkalmazhatóságára három kategória szerepel:

- kijelölhető: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra és meghatározott feltételekkel jelölhető ki frekvencia a Táblázat hatálybalépését, illetve a vonatkozó lábjegyzetben megjelölt kijelölési időt követően,

- fenntartva: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra a frekvenciahasználat megfelelő feltételeinek teljesülése esetén a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium tájékoztatója alapján már a Táblázat következő módosítását megelőzően is kijelölhető frekvencia,

- tervezett: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra a Táblázat következő módosításáig nem jelölhető ki frekvencia. A tervezett szó szerepe ezekben az esetekben a jövőbeni világméretű vagy európai rádiótávközlő rendszerek hazai bevezetésének előkészítése.

6. A Táblázatban szereplő RR-bekezdések és "H" jelű lábjegyzetek általános értelmezése.

Ha a bekezdés, illetve lábjegyzet:

- "S5." jelzéssel kezdődik, akkor az RR-bekezdés,

- "H" betűjelzéssel kezdődik, akkor az nemzeti lábjegyzet,

- a rádiószolgálat mellé van írva, akkor csak az adott rádiószolgálatra vonatkozik,

- a sávot határoló rovat aljára van írva, akkor a rovatba beírt minden rádiószolgálatra vonatkozhat.

Az RR-bekezdések, illetve a nemzeti lábjegyzetek önállóan nem, csak a Táblázat megfelelő rovatával, az ott feltüntetett más RR-bekezdésekkel, illetve nemzeti lábjegyzetekkel együtt, és helyzetük (rádiószolgálat mellett vagy rovat alján) alapján értelmezhetők.

7. A Magyar Köztársaság szempontjából meghatározó tartalommal rendelkező, a Táblázat második részében feltüntetett RR-bekezdések jelei a 2. számú mellékletben vastagon szedve szerepelnek.

1. számú ábra

2. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A Nemzetközi Rádiószabályzat Frekvenciasávok Felosztási Táblázatában hivatkozott bekezdések

S5.53 Azoknak az igazgatásoknak, amelyek 9 kHz alatti frekvenciák használatát engedélyezik, meg kell bizonyosodniuk arról, hogy ez nem okoz káros zavarást azoknak a szolgálatoknak, amelyek számára a 9 kHz feletti frekvenciasávok fel vannak osztva.

S5.54 Kívánatos, hogy a tudományos kutatásaikhoz 9 kHz alatti frekvenciákat felhasználó igazgatások tájékoztassák azokat az igazgatásokat, amelyek érdekeltek lehetnek, annak érdekében, hogy ezek a kutatások minden gyakorlatilag elérhető védelmet élvezhessenek a káros zavarásokkal szemben.

S5.55 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 14-17 kHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)[7]

S5.56 Azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 14-19,95 kHz és a 20,05-70 kHz sávokat, valamint az 1. Körzetben a 72-84 kHz és a 86-90 kHz sávokat is felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket. Ezek az állomások védelmet élveznek a káros zavarásokkal szemben. Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában ugyanerre a célra, azonos feltételekkel a 25 kHz és az 50 kHz frekvenciákat használják. (WRC-97)

S5.57 A 14-19,95 kHz, 20,05-70 kHz és a 70-90 kHz (72-84 kHz és 86-90 kHz az 1. Körzetben) sávoknak a tengeri mozgószolgálat általi használata parti rádiótávíró állomásokra (csak A1A és F1B adásmódok) korlátozódik. Kivételesen engedélyezett a J2B és a J7B adásmódok használata azzal a feltétellel, hogy a szükséges sávszélesség nem lépi túl az A1A vagy az F1B adásmódoknál a kérdéses sávban általában használt értéket.

S5.58 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 67-70 kHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.59 Eltérő szolgálati kategória: Bangladesben, az Iráni Iszlám Köztársaságban és Pakisztánban a 70-72 kHz és a 84-86 kHz sávokban az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.60 A 70-90 kHz (70-86 kHz az 1. Körzetben) és a 110-130 kHz (112-130 kHz az 1. Körzetben) sávokban az impulzusos rádiónavigáció rendszerek azzal a feltétellel használhatók, hogy nem okoznak káros zavarást más olyan szolgálatoknak, amelyek számára ezek a sávok fel vannak osztva.

S5.61 A 2. Körzetben a 70-90 kHz és a 110-130 kHz sávokban a tengeri rádiónavigáció szolgálat állomásait létesíteni és üzemeltetni csak az S9.21 Bekezdés szerint azokkal az igazgatásokkal elért megegyezés alapján lehet, amelyeknek a Táblázatnak megfelelően működő szolgálatai érintettek lehetnek. Mindazonáltal az állandóhelyű, a tengeri mozgó- és a rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a tengeri rádiónavigáció szolgálat ilyen megegyezések alapján létesített állomásai számára.[8]

S5.62 Kívánatos, hogy azok az igazgatások, amelyek a 90-110 kHz sávban a rádiónavigáció szolgálat keretében állomásokat működtetnek, egyeztessék a műszaki és üzemviteli jellemzőket, hogy ily módon elkerülhető legyen az ezen állomások által biztosított szolgálatok káros zavarása.

S5.63 Törölve. (WRC-97)

S5.64 Az állandóhelyű szolgálatban, a számára 90 kHz és 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) között felosztott sávrészekben, valamint a tengeri mozgószolgálatban, a számára 110 kHz és 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) között felosztott sávrészekben csak az A1A vagy F1B, az A2C, az A3C, az F1C vagy F3C adásmódok engedélyezettek. A tengeri mozgószolgálat állomásai számára a 110 kHz és a 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) közötti sávrészekben a J2B vagy a J7B adásmód kivételesen szintén megengedett.

S5.65 Eltérő szolgálati kategória: Bangladesben, az Iráni Iszlám Köztársaságban és Pakisztánban a 112-117,6 kHz és a 126-129 kHz sávokban az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.66 Eltérő szolgálati kategória: Németországban a 115-117,6 kHz sávban a felosztás az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést), a rádiónavigáció szolgálat számára másodlagos jellegű (lásd az S5.32 Bekezdést).

S5.67 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Mongóliában, Kirgizisztánban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 130-148,5 kHz sávot másodlagos jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ezeknek az országoknak a területén, valamint ezen országok közötti viszonylatban ez a szolgálat a jogegyenlőség alapján működik. (WRC-97)

S5.68 Helyettesítő felosztás: Angolában, Botswanában, Burundiban, Kongóban, Malawiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában és a Dél-afrikai Köztársaságban a 160-200 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel.

S5.69 Járulékos felosztás: Szomáliában a 200-255 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.70 Helyettesítő felosztás: Angolában, Botswanában, Burundiban, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban, Etiópiában, Kenyában, Lesothóban, Madagaszkáron, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, Nigériában, Ománban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Tanzániában, Csádban, Zambiában és Zimbabwéban a 200-283,5 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel.

S5.71 Helyettesítő felosztás: Tunéziában a 255-283,5 kHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel.

S5.72 Az állandóhelyű szolgálatnak az északi övezetekben (az északi szélesség 60. fokától északra) fekvő norvég állomásai, amelyek ki vannak téve a sarki fény által okozott zavaroknak, továbbra is használhatnak négy frekvenciát a 283,5-490 kHz és az 510-526,5 kHz sávokban.

S5.73 A 285-325 kHz (283,5-325 kHz az 1. Körzetben) sáv a tengeri rádiónavigáció szolgálatban felhasználható kiegészítő navigációs információk keskenysávú technikával történő továbbítására, azzal a feltétellel, hogy ez nem okoz káros zavarást a rádiónavigáció szolgálatban működő rádió-irányadó állomásoknak. (WRC-97)

S5.74 Járulékos felosztás: az 1. Körzetben a 285,3-285,7 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció szolgálat (a rádió-irányadók kivételével) számára is felosztották.

S5.75 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Kazahsztánban, Moldovában, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában, valamint Bulgária és Románia Fekete-tenger menti övezeteiben a 315-325 kHz sávban a tengeri rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű azzal a feltétellel, hogy a Balti-tenger övezetében a tengeri és a légi rádiónavigáció szolgálat új állomásainak frekvenciakijelöléseit ebben a sávban az érintett igazgatások előzetes véleménycseréjéhez kötik.

S5.76 A 410 kHz frekvencia a tengeri rádiónavigáció szolgálatban rádió-iránymérésre van kijelölve. Más rádiónavigáció szolgálatok, amelyek számára a 405-415 kHz sávot felosztották, nem okozhatnak káros zavarást a rádió-iránymérésnek a 406,5-413,5 kHz sávban.

S5.77 Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában, Kínában, a 3. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Területeken, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Japánban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában és Srí Lankán a 415-495 kHz sávban a légi rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű. Ezen országok igazgatásainak minden szükséges gyakorlati intézkedést meg kell tenniük annak biztosítására, hogy a 435-495 kHz sávban működő légi rádiónavigációs állomások ne okozzanak zavarást a parti állomások vételénél, amikor azok a hajóállomások olyan frekvenciájú adását veszik, amely frekvenciák világviszonylatban a hajóállomásoknak vannak kijelölve (lásd az S52.39 Bekezdést).

S5.78 Eltérő szolgálati kategória: Kubában, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 415-435 kHz sávban a légi rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű.

S5.79 A 415-495 kHz és az 505-526,5 kHz (505-510 kHz a 2. Körzetben) sávoknak a tengeri mozgószolgálat általi használata rádiótávírásra korlátozódik.

S5.79A A NAVTEX szolgálatban 490 kHz, 518 kHz és 4209,5 kHz frekvenciákon parti állomások létesítésekor az igazgatásoknak nagyon ajánlatos egyeztetniük az üzemviteli jellemzőket a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) eljárásainak megfelelően (lásd a 339. (Rev.WRC-97) Határozatot). (WRC-97)

S5.80 A 2. Körzetben a 435-495 kHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata a beszédadást nem alkalmazó körsugárzó irányadókra korlátozódik.

S5.81 A 490-495 kHz és az 505-510 kHz sávok az S13. Függelék A2. Rész 15. § 1) bekezdés rendelkezései alá esnek. (WRC-97)

S5.82 A tengeri mozgószolgálatban a 490 kHz frekvencia a GMDSS teljes bevezetésének időpontjától kezdve (lásd a 331. (Rev.WRC-97) Határozatot) kizárólag a parti állomások által a hajóknak szóló navigációs és meteorológiai figyelmeztetések, valamint sürgős tájékoztatások keskenysávú távgépíróval történő adására használandó. A 490 kHz frekvencia használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek írják elő. A 415-495 kHz sávnak légi rádiónavigáció szolgálatra való felhasználásakor az igazgatásokat felkérik annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a 490 kHz frekvencia számára. (WRC-97)

S5.83 Az 500 kHz frekvencia a morze-rádiótávíró nemzetközi vész- és hívófrekvenciája. E frekvencia használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. Függelék írják elő.

S5.84 Az 518 kHz frekvencia tengeri mozgószolgálat általi használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. Függelék írják elő. (WRC-97)

S5.85 Nincs felhasználva.

S5.86 A 2. Körzetben az 525-535 kHz sávban a műsorszóró állomások vivőteljesítménye nem haladhatja meg nappal az 1 kW, éjjel a 250 W értéket.

S5.87 Járulékos felosztás: Angolában, Botswanában, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Zambiában és Zimbabwéban az 526,5-535 kHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.87A Járulékos felosztás: Üzbegisztánban az 526,5-1606,5 kHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az érintett igazgatásokkal az S9.21 Bekezdés szerint elért megegyezés alapján lehetséges, és az 1997. október 27-én üzemben volt földi telepítésű rádió-irányadókra korlátozódik, azok élettartamának végéig. (WRC-97)

S5.88 Járulékos felosztás: Kínában az 526,5-535 kHz sávot másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.89 A 2. Körzetben az 1605-1705 kHz sávot a műsorszóró szolgálat állomásai a Körzeti Igazgatási Rádióértekezlet (Rio de Janeiro, 1988) által kidolgozott Terv alapján használhatják.

Az 1625-1705 kHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak szóló frekvenciakijelölések vizsgálatának figyelembe kell vennie a Körzeti Igazgatási Rádióértekezlet (Rio de Janeiro, 1988) által kidolgozott Tervben szereplő kiosztásokat.

S5.90 Az 1605-1705 kHz sávban, azokban az esetekben, amikor 2. Körzeti műsorszóró állomás érintve van, az 1. Körzetben a tengeri mozgóállomások szolgálati övezetének a felületi hullámterjedés által meghatározottra kell korlátozódnia.

S5.91 Járulékos felosztás: a Fülöp-szigeteken és Srí Lankán az 1606,5-1705 kHz sávot másodlagos jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.92 Az 1. Körzet néhány országa az 1606,5-1625 kHz, 1635-1800 kHz, 1850-2160 kHz, 2194-2300 kHz, 2502-2850 kHz és a 3500-3800 kHz sávokban rádiómeghatározó rendszereket működtet az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Az ezen állomások által kisugárzott átlagteljesítmény nem haladhatja meg az 50 W-ot.

S5.93 Járulékos felosztás: Angolában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Nigériában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1625-1635 kHz, 1800-1810 kHz és a 2160-2170 kHz sávokat elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.94 Nincs felhasználva.

S5.95 Nincs felhasználva.

S5.96 Németországban, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Grúziában, Magyarországon, Írországban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Máltán, Moldovában, Norvégiában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, az Oroszországi Föderációban, Svédországban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1715-1800 kHz és az 1850-2000 kHz sávokban az igazgatások összesen legfeljebb 200 kHz-nyi sávszélességet feloszthatnak amatőrszolgálatuk számára. Mindazonáltal, amikor ezen a frekvenciatartományon belül a felosztást végzik amatőrszolgálatuk részére, az igazgatások - a szomszédos országok igazgatásainak előzetes megkeresése után - kötelesek megtenni az esetleg szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy amatőrszolgálatuk más országok állandóhelyű és mozgószolgálatának ne okozzon káros zavarást. Az egyes amatőrállomások átlagteljesítménye nem haladhatja meg a 10 W-ot.

S5.97 A 3. Körzetben a Loran rendszer az 1850 kHz vagy az 1950 kHz frekvencián úgy működik, hogy az elfoglalt sáv 1825-1875 kHz, illetve 1925-1975 kHz. Más szolgálatok, amelyek számára az 1800-2000 kHz sávot felosztották, bármilyen frekvenciát használhatnak a sávon belül azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást az 1850 kHz vagy az 1950 kHz frekvencián üzemelő Loran rendszernek.

S5.98 Helyettesítő felosztás: Angolában, Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Belgiumban, Bulgáriában, Kamerunban, Kongóban, Dániában, Egyiptomban, Eritreában, Spanyolországban, Etiópiában, Grúziában, Görögországban, Olaszországban, Kazahsztánban, Libanonban, Litvániában, Moldovában, Hollandiában, Szíriában, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Tunéziában, Türkmenisztánban, Törökországban és Ukrajnában az 1810-1830 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.99 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bosznia-Hercegovinában, Irakban, Líbiában, Üzbegisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Szlovéniában, Csádban, Togóban és Jugoszláviában az 1810-1830 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.100 Az 1. Körzetben az 1810-1830 kHz sávnak az amatőrszolgálat általi használata azokban az országokban, amelyek részben vagy egészben az északi szélesség 40. fokától északra helyezkednek el, csak akkor engedélyezhető, ha az S5.98 és az S5.99 Bekezdésekben említett országokat megkeresték abból a célból, hogy az amatőrállomások és az S5.98 és az S5.99 Bekezdések szerint működő más szolgálatok állomásai közötti káros zavarások megakadályozásához szükséges intézkedéseket meghatározzák.

S5.101 Helyettesítő felosztás: Burundiban és Lesothóban az 1810-1850 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel.

S5.102 Helyettesítő felosztás: Argentínában, Bolíviában, Chilében, Mexikóban, Paraguayban, Peruban, Uruguayban és Venezuelában az 1850-2000 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, az állandóhelyű szolgálat, a rádiólokáció szolgálat és a rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel.

S5.103 Az 1. Körzetben az 1850-2045 kHz, 2194-2498 kHz, 2502-2625 kHz és a 2650-2850 kHz sávokban frekvenciáknak az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásai számára történő kijelölésekor az igazgatásoknak tekintetbe kell venniük a tengeri mozgószolgálat különleges igényeit.

S5.104 Az 1. Körzetben a 2025-2045 kHz sávnak a meteorológiai segédszolgálat általi használata az oceanográfiai bója állomásokra korlátozódik.

S5.105 Grönlandot kivéve a 2. Körzetben a rádiótelefon üzemű parti állomások és hajóállomások a 2065-2107 kHz sávban csak J3E adásmódot használhatnak, és csúcsteljesítményük nem haladhatja meg az 1 kW-ot. Kívánatos, hogy elsősorban a következő vivőfrekvenciákat használják: 2065,0 kHz, 2079,0 kHz, 2082,5 kHz, 2086,0 kHz, 2093,0 kHz, 2096,5 kHz, 2100,0 kHz és 2103,5 kHz. Argentínában és Uruguayban ugyanerre a célra a 2068,5 kHz és a 2075,5 kHz vivőfrekvenciákat is használják, míg a 2072-2075,5 kHz sávban lévő frekvenciákat az S52.165 Bekezdés szerint használják.

S5.106 A 2. és a 3. Körzetben, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, és amelyeknek átlagteljesítménye nem haladja meg az 50 W-ot, használhatják a 2065 kHz és a 2107 kHz közötti frekvenciákat. Ezen frekvenciák bejelentésekor az Iroda figyelmét e rendelkezésekre fel kell hívni.[9]

S5.107 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Botswanában, Eritreában, Etiópiában, Irakban, Lesothóban, Líbiában, Szomáliában, Szváziföldön és Zambiában a 2160-2170 kHz sávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ezen szolgálatok állomásainak átlagteljesítménye nem haladhatja meg az 50 W-ot. (WRC-97)

S5.108 A 2182 kHz vivőfrekvencia a rádió-távbeszélő nemzetközi vész- és hívófrekvenciája. A 2173,5-2190,5 kHz sáv használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. Függelék írják elő.

S5.109 A 2187,5 kHz, 4207,5 kHz, 6312 kHz, 8414,5 kHz, 12 577 kHz és a 16 804,5 kHz frekvenciák nemzetközi vészfrekvenciák a digitális szelektív hívás részére. E frekvenciák használatának feltételeit az S31. Cikk írja elő.

S5.110 A 2174,5 kHz, 4177,5 kHz, 6268 kHz, 8376,5 kHz, 12 520 kHz és a 16 695 kHz frekvenciák nemzetközi vészfrekvenciák a keskenysávú távgépíró részére. E frekvenciák használatának feltételeit az S31. Cikk írja elő.

S5.111 A 2182 kHz, 3023 kHz, 5680 kHz, 8364 kHz vivőfrekvenciák, valamint a 121,5 MHz, 156,8 MHz és a 243 MHz frekvenciák a földfelszíni rádió-távközlési szolgálatok érvényben lévő eljárási szabályainak megfelelően ember által lakott űrjárművek kutatási és mentési műveleteinél is használhatók. E frekvenciák használatának feltételeit az S31. Cikk és az S13. Függelék írják elő.

Ugyanez vonatkozik a 10 003 kHz, 14 993 kHz és a 19 993 kHz frekvenciákra is, de ezekben az esetekben az adásokat a frekvenciától számított +-3 kHz-es sávszélességen belül kell tartani.

S5.112 Helyettesítő felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Cipruson, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Izlandon, Olaszországban, Máltán, Norvégiában, Srí Lankán, Törökországban és Jugoszláviában a 2194-2300 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.113 A 2300-2495 kHz (2498 kHz az 1. Körzetben), 3200-3400 kHz, 4750-4995 kHz és az 5005-5060 kHz sávok műsorszóró szolgálat általi használatának feltételeire nézve lásd az S5.16-S5.20, S5.21 és az S23.3-S23.10 Bekezdéseket.

S5.114 Helyettesítő felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Cipruson, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Irakban, Olaszországban, Máltán, Norvégiában, Törökországban és Jugoszláviában a 2502-2625 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.115 A 3023 kHz és az 5680 kHz vivőfrekvenciákat (vonatkoztatási frekvenciákat) - az S31. Cikkben és az S13. Függelékben megadott feltételek mellett - a tengeri mozgószolgálat egyeztetett kutatási és mentési műveletekbe bevont állomásai is használhatják.

S5.116 Kívánatos, hogy az igazgatások engedélyezzék a 3155-3195 kHz sáv használatát abból a célból, hogy a kisteljesítményű, vezetéknélküli hallókészülékek számára világviszonylatban egységes csatornahasználat alakuljon ki. Ezen készülékek számára - a helyi igények kielégítésére - az igazgatások járulékos csatornákat jelölhetnek ki a 3155 kHz és a 3400 kHz közötti sávokban.

Megjegyzendő, hogy a 3000 kHz és a 4000 kHz közötti frekvenciatartomány alkalmas indukciós mezőben működő, kis hatótávolságú hallókészülékek használatára.

S5.117 Helyettesítő felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Cipruson, az Elefántcsontparton, Dániában, Egyiptomban, Franciaországban, Görögországban, Izlandon, Olaszországban, Libériában, Máltán, Norvégiában, Srí Lankán, Togóban, Törökországban és Jugoszláviában a 3155-3200 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.118 Járulékos felosztás: az Egyesült Államokban, Japánban, Mexikóban, Peruban és Uruguayban a 3230-3400 kHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.119 Járulékos felosztás: Hondurasban, Mexikóban, Peruban és Venezuelában a 3500-3750 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.120 A 3,5 MHz, 7,0 MHz, 10,1 MHz, 14,0 MHz, 18,068 MHz, 21,0 MHz, 24,89 MHz és a 144 MHz frekvenciáknál az amatőrszolgálat számára felosztott sávok természeti katasztrófa esetén történő használatát a 640. Határozat szabályozza.[10]

S5.121 Nincs felhasználva.

S5.122 Helyettesítő felosztás: Argentínában, Bolíviában, Chilében, Ecuadorban, Paraguayban, Peruban és Uruguayban a 3750-4000 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel.

S5.123 Járulékos felosztás: Botswanában, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Zambiában és Zimbabwéban a 3900-3950 kHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.124 Járulékos felosztás: Kanadában a 3950-4000 kHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Az ebben a sávban üzemelő műsorszóró állomások teljesítménye nem haladhatja meg az ezen ország határain belül működő nemzeti szolgálat ellátásához szükséges értéket, és nem okozhat káros zavarást a Táblázat szerint működő más szolgálatoknak.

S5.125 Járulékos felosztás: Grönlandon a 3950-4000 kHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Az ebben a sávban üzemelő műsorszóró állomások teljesítménye nem haladhatja meg a nemzeti szolgálat ellátásához szükséges értéket és semmi esetre sem lehet nagyobb, mint 5 kW.

S5.126 A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 3995-4005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket.

S5.127 A 4000-4063 kHz sávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata a rádiótelefon üzemű hajóállomásokra korlátozódik (lásd az S52.220 Bekezdést és az S17. Függeléket).

S5.128 Afganisztánban, Argentínában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Botswanában, Burkina Fasóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kínában, Grúziában, Indiában, Kazahsztánban, Maliban, Nigerben, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 4063-4123 kHz, 4130-4133 kHz és a 4408-4438 kHz sávokban az állandóhelyű szolgálatnak a tengerparttól legalább 600 km-re fekvő, korlátozott teljesítményű állomásai azzal a feltétellel üzemeltethetők, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálat számára. (WRC-97)

S5.129 Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálat számára, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, kivételesen használhatják a 4063-4123 kHz és a 4130-4438 kHz sávok frekvenciáit, 50 W-ot meg nem haladó átlagteljesítménnyel.

S5.130 A 4125 kHz és a 6215 kHz vivőfrekvenciák használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. Függelék írják elő.

S5.131 A 4209,5 kHz frekvenciát kizárólag a parti állomások használják a hajóknak szóló meteorológiai és navigációs figyelmeztetések, valamint sürgős tájékoztatások keskenysávú távgépíró technikával történő adására. (WRC-97)

S5.132 A 4210 kHz, 6314 kHz, 8416,5 kHz, 12 579 kHz, 16 806,5 kHz, 19 680,5 kHz, 22 376 kHz és a 26 100,5 kHz frekvenciák nemzetközi frekvenciák a tengeri biztonsági közlemények (MSI) adásai részére (lásd az S17. Függeléket).

S5.133 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5130-5250 kHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.134 Az 5900-5950 kHz, 7300-7350 kHz, 9400-9500 kHz, 11 600-11 650 kHz, 12 050-12 100 kHz, 13 570-13 600 kHz, 13 800-13 870 kHz, 15 600-15 800 kHz, 17 480-17 550 kHz és a 18 900-19 020 kHz sávoknak a műsorszóró szolgálat általi használata az S11. Függelékben meghatározott jellemzőkkel rendelkező egyoldalsávos adásokra vagy bármely más hatékony spektrumfelhasználást biztosító, ITU-R által ajánlott modulációs technikára korlátozódik. Az e sávokhoz való hozzáférést egy illetékes értekezlet döntései fogják meghatározni. (WRC-97)

S5.135 Törölve. (WRC-97)

S5.136 Az 5900-5950 kHz sávot 2007. április 1-jéig a 21. (Rev.WRC-95) Határozatban hivatkozott eljárás alkalmazásától függően az állandóhelyű szolgálat számára elsődleges jelleggel, valamint az alábbi szolgálatok számára osztották fel: az 1. Körzetben a földi mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel, a 2. Körzetben az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel, és a 3. Körzetben az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára másodlagos jelleggel. 2007. április 1. után a fent említett szolgálatok azon állomásai használhatják ezen sáv frekvenciáit, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és tekintettel legyenek a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek.

S5.137 Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálat számára, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, kivételesen használhatják a 6200-6213,5 kHz és a 6220,5-6525 kHz sávokat, 50 W-ot meg nem haladó átlagteljesítménnyel. Ezen frekvenciák bejelentésekor az Iroda figyelmét e rendelkezésekre fel kell hívni.

S5.138 Az alábbi sávok:

6765-6795 kHz (sávközépi frekvencia 6780 kHz),

433,05-434,79 MHz (sávközépi frekvencia 433,92 MHz) az 1. Körzetben, az S5.280 Bekezdésben említett országok kivételével,

61-61,5 GHz (sávközépi frekvencia 61,25 GHz),

122-123 GHz (sávközépi frekvencia 122,5 GHz) és

244-246 GHz (sávközépi frekvencia 245 GHz)

ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira vehetők igénybe. Ezen frekvenciasávoknak az ISM alkalmazások részére történő használata az érdekelt igazgatások által azon más igazgatásokkal egyetértésben kiadott külön engedély alapján lehetséges, amelyeknek rádió-távközlési szolgálatai érintettek lehetnek. E rendelkezés alkalmazásakor az igazgatásoknak tekintetbe kell venniük az ITU-R legújabb vonatkozó ajánlásait.

S5.139 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 6765-7000 kHz sávban a földi mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.140 Járulékos felosztás: Angolában, Irakban, Ruandában, Szomáliában és Togóban a 7000-7050 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.141 Helyettesítő felosztás: Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Guineában, Líbiában és Madagaszkáron a 7000-7050 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.142 A 7100-7300 kHz sávnak a 2. Körzetben az amatőrszolgálat általi használata nem szabhat korlátozásokat az 1. Körzetben és a 3. Körzetben tervezett műsorszóró szolgálat számára.

S5.143 A 7300-7350 kHz sávot 2007. április 1-jéig a 21. (Rev.WRC-95) Határozatban hivatkozott eljárás alkalmazásától függően elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára, másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat számára osztották fel. 2007. április 1. után a fent említett szolgálatok azon állomásai használhatják ezen sáv frekvenciáit, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és tekintettel legyenek a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek.

S5.144 A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 7995-8005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket.

S5.145 A 8291 kHz, 12 290 kHz és a 16 420 kHz vivőfrekvenciák használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. Függelék írják elő.

S5.146 A 9400-9500 kHz, 11 600-11 650 kHz, 12 050-12 100 kHz, 15 600-15 800 kHz, 17 480-17 550 kHz és a 18 900-19 020 kHz sávokat 2007. április 1-jéig a 21. (Rev.WRC-95) Határozatban hivatkozott eljárás alkalmazásától függően elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. 2007. április 1. után az állandóhelyű szolgálat azon állomásai használhatják ezen sávok frekvenciáit, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak az állandóhelyű szolgálat részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és tekintettel legyenek a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek.

S5.147 Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, használhatják a 9775-9900 kHz, 11 650-11 700 kHz és a 11 975-12 050 kHz sávok frekvenciáit. Az egyes állomások teljes kisugárzott teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBW-ot.

S5.148 Törölve. (WRC-97)

S5.149 Frekvenciák kijelölésekor olyan más szolgálatok állomásai számára, amelyeknek

a 13 360-13 410 kHz,

a 25 550-25 670 kHz,

a 37,5-38,25 MHz,

az 1. és a 3. Körzetben a 73-74,6 MHz,

az 1. Körzetben a 150,05-153 MHz,

a 322-328,6 MHz*,

a 406,1-410 MHz,

az 1. és a 3. Körzetben a 608-614 MHz,

az 1330-1400 MHz*,

az 1610,6-1613,8 MHz*,

az 1660-1670 MHz,

az 1718,8-1722,2 MHz*,

a 2655-2690 MHz,

a 3260-3267 MHz*,

a 3332-3339 MHz*,

a 3345,8-3352,5 MHz*,

a 4825-4835 MHz*,

a 4950-4990 MHz,

a 4990-5000 MHz,

a 6650-6675,2 MHz*,

a 10,6-10,68 GHz,

a 14,47-14,5 GHz*,

a 22,01-22,21 GHz*,

a 22,21-22,5 GHz,

a 22,81-22,86 GHz*,

a 23,07-23,12 GHz*,

a 31,2-31,3 GHz,

az 1. és a 3. Körzetben a 31,5-31,8 GHz,

a 36,43-36,5 GHz*,

a 42,5-43,5 GHz,

a 42,77-42,87 GHz*,

a 43,07-43,17 GHz*,

a 43,37-43,47 GHz*,

a 48,94-49,04 GHz*,

a 72,77-72,91 GHz*,

a 93,07-93,27 GHz*,

a 97,88-98,08 GHz*,

a 140,69-140,98 GHz*,

a 144,68-144,98 GHz*,

a 145,45-145,75 GHz*,

a 146,82-147,12 GHz*,

a 150-151 GHz*,

a 174,42-175,02 GHz*,

a 177-177,4 GHz*,

a 178,2-178,6 GHz*,

a 181-181,46 GHz*,

a 186,2-186,6 GHz*,

a 250-251 GHz*,

a 257,5-258 GHz*,

a 261-265 GHz,

a 262,24-262,76 GHz*,

a 265-275 GHz,

a 265,64-266,16 GHz*,

a 267,34-267,86 GHz*,

a 271,74-272,26 GHz*

sávok fel vannak osztva (a * a rádiócsillagászat spektrumvonalak megfigyelésére történő használatát jelzi), kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek abból a célból, hogy a rádiócsillagászati szolgálatot a káros zavarástól megvédjék. Űrállomások és légijármű állomások adásai különösen komoly zavarforrást jelenthetnek a rádiócsillagászati szolgálatnak (lásd az S4.5 és az S4.6 Bekezdéseket, valamint az S29. Cikket). (WRC-97)

S5.150 Az alábbi sávok:

13 553-13 567 kHz (sávközépi frekvencia 13 560 kHz),

26 957-27 283 kHz (sávközépi frekvencia 27 120 kHz),

40,66-40,70 MHz (sávközépi frekvencia 40,68 MHz),

902-928 MHz a 2. Körzetben (sávközépi frekvencia 915 MHz),

2400-2500 MHz (sávközépi frekvencia 2450 MHz),

5725-5875 MHz (sávközépi frekvencia 5800 MHz) és

24-24,25 GHz (sávközépi frekvencia 24,125 GHz)

ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira is igénybe vehetők. Az e sávokban működő rádió-távközlési szolgálatok kötelesek eltűrni az ilyen alkalmazások által esetleg okozott káros zavarást. Ezekben a sávokban az ISM berendezések az S15.13 Bekezdés rendelkezéseiben rögzített feltételek mellett működhetnek.

S5.151 A 13 570-13 600 kHz és a 13 800-13 870 kHz sávokat 2007. április 1-jéig a 21. (Rev.WRC-95) Határozatban hivatkozott eljárás alkalmazásától függően elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára, másodlagos jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára osztották fel. 2007. április 1. után a fent említett szolgálatok azon állomásai használhatják ezen sávok frekvenciáit, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és tekintettel legyenek a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek.

S5.152 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Kínában, az Elefántcsontparton, Grúziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Kazahsztánban, Moldovában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 14 250-14 350 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Az állandóhelyű szolgálat állomásainak kisugárzott teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBW-ot. (WRC-97)

S5.153 A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 15 995-16 005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket.

S5.154 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Grúziában, Kazahsztánban, Moldovában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 18 068-18 168 kHz sávot elsődleges jelleggel, 1 kW-ot meg nem haladó csúcsteljesítménnyel ezeknek az országoknak a határain belül történő használatra az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.155 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 21 850-21 870 kHz sávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.155A Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 21 850-21 870 kHz sávnak az állandóhelyű szolgálat általi használata a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtására korlátozódik.

S5.155B A 21 870-21 924 kHz sávot az állandóhelyű szolgálatban a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtásához használják.

S5.156 Járulékos felosztás: Nigériában a 22 720-23 200 kHz sávot elsődleges jelleggel a meteorológiai segédszolgálat (rádiószondák) számára is felosztották.

S5.156A A 23 200-23 350 kHz sávnak az állandóhelyű szolgálat általi használata a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtására korlátozódik.

S5.157 A 23 350-24 000 kHz sávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata hajók közötti rádiótávírásra korlátozódik.

S5.158 Nincs felhasználva.

S5.159 Nincs felhasználva.

S5.160 Járulékos felosztás: Botswanában, Burundiban, Lesothóban, Malawiban, Namíbiában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában és Szváziföldön a 41-44 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.161 Járulékos felosztás: az Iráni Iszlám Köztársaságban és Japánban a 41-44 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.162 Járulékos felosztás: Ausztráliában és Új-Zélandon a 44-47 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.162A Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Kínában, a Vatikánban, Dániában, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Izlandon, Olaszországban, Lettországban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Moldovában, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, az Oroszországi Föderációban, Svédországban, Svájcban és Törökországban a 46-68 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a szélprofil radarok üzemeltetésére korlátozódik a 217. (WRC-97) Határozat szerint. (WRC-97)

S5.163 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Észtországban, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 47-48,5 MHz és az 56,5-58 MHz sávokat másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.164 Járulékos felosztás: Albániában, Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, az Elefántcsontparton, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Gabonban, Görögországban, Írországban, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Libanonban, Líbiában, Liechtensteinben, Luxemburgban, Madagaszkáron, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritániában, Monacóban, Nigériában, Norvégiában, Hollandiában, Lengyelországban, Szíriában, az Egyesült Királyságban, Szenegálban, Szlovéniában, Svédországban, Svájcban, Szváziföldön, Togóban, Tunéziában, Törökországban és Jugoszláviában a 47-68 MHz sávot, Romániában a 47-58 MHz sávot és a Cseh Köztársaságban a 66-68 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal az e lábjegyzet egyes sávjaival kapcsolatban említett országok földi mozgószolgálatainak állomásai nem okozhatnak káros zavarást az e sávokkal kapcsolatban nem említett országok már működő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC-97)

S5.165 Járulékos felosztás: Angolában, Kamerunban, Kongóban, Madagaszkáron, Mozambikban, Szomáliában, Szudánban, Tanzániában és Csádban a 47-68 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.166 Helyettesítő felosztás: Új-Zélandon az 50-51 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű, a mozgó- és a műsorszóró szolgálat számára osztották fel; az 53-54 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel.

S5.167 Helyettesítő felosztás: Bangladesben, Brunei Darussalamban, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Malajziában, Pakisztánban, Szingapúrban és Thaiföldön az 50-54 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű, a mozgó- és a műsorszóró szolgálat számára osztották fel.

S5.168 Járulékos felosztás: Ausztráliában, Kínában és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az 50-54 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.169 Helyettesítő felosztás: Botswanában, Burundiban, Lesothóban, Malawiban, Namíbiában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Zambiában és Zimbabwéban az 50-54 MHz sávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel.

S5.170 Járulékos felosztás: Új-Zélandon az 51-53 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.171 Járulékos felosztás: Botswanában, Burundiban, Lesothóban, Malawiban, Maliban, Namíbiában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön és Zimbabwéban az 54-68 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.172 Eltérő szolgálati kategória: a 2. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Tartományokban, Guyanában, Jamaicában és Mexikóban az 54-68 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.173 Eltérő szolgálati kategória: a 2. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Tartományokban, Guyanában, Jamaicában és Mexikóban a 68-72 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.174 Helyettesítő felosztás: Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában a 68-73 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel, és azt a Különleges Körzeti Értekezlet (Genf, 1960) záróokiratainak rendelkezései szerint használják. (WRC-97)

S5.175 Helyettesítő felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Észtországban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 68-73 MHz és a 76-87,5 MHz sávokat elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel. Azoknak a szolgálatoknak, amelyek számára ezeket a sávokat más országokban felosztották, valamint a fent felsorolt országokban a műsorszóró szolgálatnak az érintett szomszédos országok közötti megállapodások alapján kell működniük.

S5.176 Járulékos felosztás: Ausztráliában, Kínában, a Koreai Köztársaságban, a Fülöp-szigeteken, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és Nyugat-Szamoán a 68-74 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.177 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Észtországban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 73-74 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.178 Járulékos felosztás: Kolumbiában, Costa Ricában, Kubában, Salvadorban, Guatemalában, Guyanában, Hondurasban és Nicaraguában a 73-74,6 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.179 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Kínában, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 74,6-74,8 MHz és a 75,2-75,4 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották, de kizárólag csak a földi telepítésű adók számára.

S5.180 A 75 MHz frekvenciát a markeradók számára jelölték ki. Az igazgatásoknak tartózkodniuk kell a védősáv határaihoz közeli frekvenciák kijelölésétől olyan más szolgálatok állomásai számára, amelyek teljesítményük vagy földrajzi helyzetük miatt káros zavarást okozhatnának, vagy más korlátozást szabhatnának a markeradók számára.

Törekedni kell a fedélzeti marker-vevőkészülékek jellemzőinek további tökéletesítésére, valamint a 74,8 MHz és a 75,2 MHz sávhatárokhoz közeli adóállomások teljesítményének korlátozására.

S5.181 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Cipruson, Dániában, Egyiptomban, Franciaországban, Görögországban, Izraelben, Olaszországban, Japánban, Jordániában, Libanonban, Máltán, Marokkóban, Monacóban, Norvégiában, Szíriában, Svédországban és Svájcban a 74,8-75,2 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásai számára, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, az S9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC-97)

S5.182 Járulékos felosztás: Nyugat-Szamoán a 75,4-87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.183 Járulékos felosztás: Kínában, a Koreai Köztársaságban, Japánban, a Fülöp-szigeteken és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a 76-87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.184 Járulékos felosztás: Bulgáriában és Romániában a 76-87,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották, és azt a Különleges Körzeti Értekezlet (Genf, 1960) záróokirataiban foglalt döntések szerint használják. (WRC-97)

S5.185 Eltérő szolgálati kategória: az Egyesült Államokban, a 2. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Tartományokban, Guyanában, Jamaicában, Mexikóban és Paraguayban a 76-88 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.186 Törölve. (WRC-97)

S5.187 Helyettesítő felosztás: Albániában a 81-87,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel, és azt a Különleges Körzeti Értekezlet (Genf, 1960) záróokirataiban foglalt döntések szerint használják.

S5.188 Járulékos felosztás: Ausztráliában a 85-87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ausztráliában a műsorszóró szolgálat bevezetése az érdekelt igazgatások közötti különmegállapodások alapján lehetséges.

S5.189 Nincs felhasználva.

S5.190 Járulékos felosztás: Monacóban a 87,5-88 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.191 Nincs felhasználva.

S5.192 Járulékos felosztás: Kínában és a Koreai Köztársaságban a 100-108 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.193 Nincs felhasználva.

S5.194 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Libanonban, Szíriában, Kirgizisztánban, Szomáliában és Türkmenisztánban a 104-108 MHz sávot másodlagos jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.195 Nincs felhasználva.

S5.196 Nincs felhasználva.

S5.197 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Cipruson, Dániában, Egyiptomban, Franciaországban, Olaszországban, Japánban, Jordániában, Libanonban, Máltán, Marokkóban, Monacóban, Norvégiában, Pakisztánban, Szíriában és Svédországban a 108-111,975 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásai számára, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, az S9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC-97)

S5.198 Járulékos felosztás: a 117,975-136 MHz sávot másodlagos jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.199 A 121,45-121,55 MHz és a 242,95-243,05 MHz sávokat a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották a 121,5 MHz-en és a 243 MHz-en működő, a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbóják adásainak a műholdak fedélzetén történő vétele céljából (lásd az S13. Függeléket).

S5.200 A 117,975-136 MHz sávban a 121,5 MHz frekvencia a légiforgalmi kényszerhelyzeti frekvencia, és ha szükséges, a 121,5 MHz kisegítő légiforgalmi frekvenciája a 123,1 MHz frekvencia. A tengeri mozgószolgálat mozgóállomásai az S31. Cikkben és az S13. Függelékben lefektetett feltételek mellett, vész- és biztonsági célokból forgalmazhatnak ezeken a frekvenciákon a légi mozgószolgálat állomásaival.

S5.201 Járulékos felosztás: Angolában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Észtországban, Grúziában, Magyarországon, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Japánban, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Mongóliában, Mozambikban, Üzbegisztánban, Pápua Új-Guineában, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 132-136 MHz sávot elsődleges jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották. Frekvenciák kijelölésekor az (OR) légi mozgószolgálat állomásai számára, az igazgatásoknak tekintettel kell lenniük az (R) légi mozgószolgálat állomásai számára kijelölt frekvenciákra. (WRC-97)

S5.202 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Grúziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Jordániában, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Ománban, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Szíriában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Törökországban és Ukrajnában a 136-137 MHz sávot elsődleges jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották. Frekvenciák kijelölésekor az (OR) légi mozgószolgálat állomásai számára, az igazgatásoknak tekintettel kell lenniük az (R) légi mozgószolgálat állomásai számára kijelölt frekvenciákra. (WRC-97)

S5.203 A 136-137 MHz sávban a jelenleg már üzemben lévő meteorológiai műholdak az S4.4 Bekezdésben a légi mozgószolgálatra tekintettel meghatározott feltételekkel 2002. január 1-jéig továbbra is üzemelhetnek. Az igazgatások nem engedélyezhetnek új frekvenciakijelöléseket ebben a sávban a műholdas meteorológiai szolgálat állomásai számára. (WRC-97)

S5.203A Járulékos felosztás: Izraelben, Mauritániában, Katarban és Zimbabwéban a 136-137 MHz sávot 2005. január 1-jéig másodlagos jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.203B Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Jordániában, Ománban és Szíriában a 136-137 MHz sávot 2005. január 1-jéig másodlagos jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.204 Eltérő szolgálati kategória: Afganisztánban, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Bosznia-Hercegovinában, Brunei Darussalamban, Kínában, Kubában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Malajziában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szingapúrban, Srí Lankán, Thaiföldön, Jemenben és Jugoszláviában a 137-138 MHz sávban az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.205 Eltérő szolgálati kategória: Izraelben és Jordániában a 137-138 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.206 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Egyiptomban, Finnországban, Franciaországban, Grúziában, Görögországban, Magyarországon, Kazahsztánban, Libanonban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szíriában, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 137-138 MHz sávban az (OR) légi mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.207 Járulékos felosztás: Ausztráliában a 137-144 MHz sáv elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is fel van osztva mindaddig, amíg ez a szolgálat a körzeti műsorszóró felosztásokba bele nem illeszthető.

S5.208 A 137-138 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. (WRC-97)

S5.208A Frekvenciák kijelölésekor a 137-138 MHz, 387-390 MHz és a 400,15-401 MHz sávokban a műholdas mozgószolgálat űrállomásai számára, az igazgatásoknak minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést meg kell tenniük abból a célból, hogy a rádiócsillagászati szolgálatot a 150,05-153 MHz, 322-328,6 MHz, 406,1-410 MHz és a 608-614 MHz sávokban megvédjék a nemkívánt sugárzásokból származó káros zavarásoktól. A rádiócsillagászati szolgálat számára már káros zavarás küszöbszintjeit az ITU-R RA.769-1 Ajánlás 1. Táblázata mutatja. (WRC-97)

S5.209 A 137-138 MHz, 148-150,05 MHz, 399,9-400,05 MHz, 400,15-401 MHz, 454-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata a nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. (WRC-97)

S5.210 Járulékos felosztás: Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Liechtensteinben, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban és Svájcban a 138-143,6 MHz és a 143,65-144 MHz sávokat másodlagos jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. (WRC-97)

S5.211 Járulékos felosztás: Németországban, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Dániában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Spanyolországban, Finnországban, Görögországban, Írországban, Izraelben, Kenyában, Kuvaitban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Liechtensteinben, Luxemburgban, Maliban, Máltán, Norvégiában, Hollandiában, Katarban, az Egyesült Királyságban, Szlovéniában, Szomáliában, Svédországban, Svájcban, Tanzániában, Tunéziában, Törökországban és Jugoszláviában a 138-144 MHz sávot elsődleges jelleggel a tengeri mozgószolgálat és a földi mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.212 Helyettesítő felosztás: Angolában, Botswanában, Burundiban, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban, Gabonban, Gambiában, Ghánában, Guineában, Irakban, Jordániában, Lesothóban, Libériában, Líbiában, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, Nigériában, Ománban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, Sierra Leonéban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Csádban, Togóban, Zambiában és Zimbabwéban a 138-144 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel.

S5.213 Járulékos felosztás: Kínában a 138-144 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.214 Járulékos felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Eritreában, Etiópiában, Kenyában, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Máltán, Szlovéniában, Szomáliában, Szudánban, Tanzániában és Jugoszláviában a 138-144 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.215 Nincs felhasználva.

S5.216 Járulékos felosztás: Kínában a 144-146 MHz sávot másodlagos jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.217 Helyettesítő felosztás: Afganisztánban, Bangladesben, Kubában, Guyanában és Indiában a 146-148 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel.

S5.218 Járulékos felosztás: a 148-149,9 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Az egyes adások sávszélessége nem haladhatja meg a 25 kHz-et.

S5.219 A 148-149,9 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. A műholdas mozgószolgálat nem korlátozhatja az állandóhelyű, a mozgó- és az űrbeli üzemeltetési szolgálat fejlesztését és használatát a 148-149,9 MHz sávban.

S5.220 A 149,9-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. A műholdas mozgószolgálat nem korlátozhatja a műholdas rádiónavigáció szolgálat fejlesztését és használatát a 149,9-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz sávokban. (WRC-97)

S5.221 A 148-149,9 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az alábbi országoknak a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő állandóhelyű és mozgószolgálati állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben: Albánia, Algéria, Németország, Szaúd-Arábia, Ausztrália, Ausztria, Bahrein, Banglades, Barbados, Fehéroroszország, Belgium, Benin, Bosznia-Hercegovina, Brunei Darussalam, Bulgária, Kamerun, Kína, Ciprus, Kongó, a Koreai Köztársaság, Horvátország, Kuba, Dánia, Egyiptom, Egyesült Arab Emirátusok, Eritrea, Spanyolország, Észtország, Etiópia, Finnország, Franciaország, Gabon, Ghána, Görögország, Guinea, Bissau-Guinea, Magyarország, India, az Iráni Iszlám Köztársaság, Írország, Izland, Izrael, Olaszország, Jamaica, Japán, Jordánia, Kazahsztán, Kenya, Kuvait, Lettország, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedónia, Libanon, Líbia, Liechtenstein, Luxemburg, Malajzia, Mali, Málta, Mauritánia, Moldova, Mongólia, Mozambik, Namíbia, Norvégia, Új-Zéland, Omán, Uganda, Üzbegisztán, Pakisztán, Panama, Pápua Új-Guinea, Paraguay, Hollandia, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Portugália, Katar, Szíria, Kirgizisztán, Szlovákia, Románia, Egyesült Királyság, az Oroszországi Föderáció, Szenegál, Sierra Leone, Szingapúr, Szlovénia, Srí Lanka, Dél-afrikai Köztársaság, Svédország, Svájc, Szváziföld, Tanzánia, Csád, Thaiföld, Togo, Tonga, Trinidad és Tobago, Tunézia, Törökország, Ukrajna, Vietnam, Jemen, Jugoszlávia, Zambia és Zimbabwe. (WRC-97)

S5.222 A műholdas rádiónavigáció szolgálatnak a 149,9-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz sávokban történő adásait az űrkutatási szolgálat vevő földi állomásai is használhatják.

S5.223 Tekintettel arra, hogy a 149,9-150,05 MHz sávnak az állandóhelyű és a mozgószolgálat általi használata káros zavarást okozhat a műholdas rádiónavigáció szolgálat számára, kívánatos, hogy az igazgatások az S4.4 Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásakor ne engedélyezzenek ilyen használatot.

S5.224 Törölve. (WRC-97)

S5.224A A 149,9-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) általi használata 2015. január 1-jéig a műholdas földi mozgószolgálatra (Föld-űr irány) korlátozódik. (WRC-97)

S5.224B A 149,9-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz sávokban a műholdas rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás 2015. január 1-jéig marad hatályban. (WRC-97)

S5.225 Járulékos felosztás: Ausztráliában és Indiában a 150,05-153 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.226 A 156,8 MHz frekvencia a méteres (VHF) sávú tengeri mozgó rádiótelefon szolgálat nemzetközi vész-, biztonsági és hívófrekvenciája. E frekvencia használatának feltételeit az S31. Cikk és az S13. Függelék írják elő.

A 156-156,7625 MHz, 156,8375-157,45 MHz, 160,6-160,975 MHz és a 161,475-162,05 MHz sávokban az egyes igazgatásoknak csak azokon a frekvenciákon kell elsőbbséget biztosítani a tengeri mozgószolgálatnak, amelyeket ezen igazgatások jelöltek ki a tengeri mozgószolgálat állomásai számára (lásd az S31. és az S52. Cikkeket, valamint az S13. Függeléket).

El kell kerülni azt, hogy más olyan szolgálatok állomásai, amelyek számára ezeket a sávokat felosztották, használják e sávok frekvenciáit azokban a körzetekben, ahol ez a használat káros zavarást okozhat a méteres (VHF) sávú tengeri mozgó rádió-távközlési szolgálatnak.

Mindazonáltal a 156,8 MHz frekvencia és azok a frekvenciasávok, amelyekben a tengeri mozgószolgálat elsőbbséget élvez, használhatók belföldi víziutak rádió-távközlési céljaira az érdekelt és érintett igazgatások közötti megállapodások alapján, tekintetbe véve a kialakult frekvenciahasználatot és a már megkötött megállapodásokat.

S5.227 A méteres (VHF) sávú tengeri mozgószolgálatban a 156,525 MHz frekvencia kizárólag digitális szelektív hívásra, vész-, biztonsági és hívási célokra használandó. E frekvencia használatának feltételeit az S31. és az S52. Cikkek, valamint az S13. és az S18. Függelékek írják elő.

S5.228 Nincs felhasználva.

S5.229 Helyettesítő felosztás: Marokkóban a 162-174 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel. A sáv felhasználására megállapodást kell kötni azokkal az igazgatásokkal, amelyeknek a Táblázat szerint működő vagy tervezett szolgálatait ez a használat érintheti. Az 1981. január 1-jén már üzemben lévő állomásokat, ezen időpont szerinti műszaki jellemzőikkel, a fent említett megállapodás nem érinti.

S5.230 Járulékos felosztás: Kínában a 163-167 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.231 Járulékos felosztás: Afganisztánban, Kínában és Pakisztánban a 167-174 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. A műsorszóró szolgálatnak ebben a sávban történő bevezetése a 3. Körzet azon szomszédos országaival kötött megállapodások alapján mehet végbe, amelyeknek szolgálatait ez a használat érintheti.

S5.232 Járulékos felosztás: Japánban a 170-174 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.233 Járulékos felosztás: Kínában a 174-184 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr-Föld irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ezek a szolgálatok nem okozhatnak káros zavarást a már működő vagy tervezett műsorszóró állomásoknak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.234 Eltérő szolgálati kategória: Mexikóban a 174-216 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.235 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Izraelben, Olaszországban, Liechtensteinben, Máltán, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Svédországban és Svájcban a 174-223 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal a földi mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országok már működő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.236 Nincs felhasználva.

S5.237 Járulékos felosztás: Kongóban, Eritreában, Etiópiában, Gambiában, Guineában, Líbiában, Malawiban, Maliban, Szenegálban, Sierra Leonéban, Szomáliában, Tanzániában és Zimbabwéban a 174-223 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.238 Járulékos felosztás: Bangladesben, Indiában, Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken a 200-216 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.239 Nincs felhasználva.

S5.240 Járulékos felosztás: Kínában és Indiában a 216-223 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat, másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.241 A 2. Körzetben, a 216-225 MHz sávban a rádiólokáció szolgálatban új állomás nem engedélyezhető. Az 1990. január 1. előtt engedélyezett állomások másodlagos jelleggel tovább működhetnek.

S5.242 Járulékos felosztás: Kanadában a 216-220 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.243 Járulékos felosztás: Szomáliában a 216-225 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották, azzal a feltétellel, hogy ez a használat nem okoz káros zavarást más országok már működő vagy tervezett műsorszóró állomásainak.

S5.244 Törölve. (WRC-97)

S5.245 Járulékos felosztás: Japánban a 222-223 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat, másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.246 Helyettesítő felosztás: Spanyolországban, Franciaországban, Izraelben és Monacóban a 223-230 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró és a földi mozgószolgálat számára osztották fel (lásd az S5.33 Bekezdést) olyan módon, hogy a frekvenciatervek készítése során előbb a műsorszóró szolgálat választhat a frekvenciák közül; a sávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. Mindazonáltal a földi mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást Marokkó és Algéria már működő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.247 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Jordániában, Ománban, Katarban és Szíriában a 223-235 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.248 Nincs felhasználva.

S5.249 Nincs felhasználva.

S5.250 Járulékos felosztás: Kínában a 225-235 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.251 Járulékos felosztás: Nigériában a 230-235 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.252 Helyettesítő felosztás: Botswanában, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Szváziföldön, Zambiában és Zimbabwéban a 230-238 MHz és a 246-254 MHz sávokat elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.253 Nincs felhasználva.

S5.254 A 235-322 MHz és a 335,4-399,9 MHz sávokat a műholdas mozgószolgálat az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően és azzal a feltétellel használhatja, hogy állomásai nem okoznak káros zavarást a Táblázat szerint működő vagy működtetni tervezett más szolgálatok állomásai számára.

S5.255 A 312-315 MHz (Föld-űr irány) és a 387-390 MHz (űr-Föld irány) sávokat a műholdas mozgószolgálatban nemgeostacionárius műholdas rendszerek is használhatják. Ez a használat az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges.

S5.256 A 243 MHz frekvencia az a frekvencia, amelyet ebben a sávban mentőjármű állomások és mentési célokra szolgáló eszközök használnak (lásd az S13. Függeléket).

S5.257 A 267-272 MHz sávot az igazgatások országaikban űrtávmérésre elsődleges jelleggel használhatják az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.258 A 328,6-335,4 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata a műszeres leszállító rendszerekre (siklópályaadó) korlátozódik.

S5.259 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Cipruson, a Koreai Köztársaságban, Dániában, Egyiptomban, Spanyolországban, Franciaországban, Görögországban, Izraelben, Olaszországban, Japánban, Jordániában, Máltán, Marokkóban, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, Szíriában és Svédországban a 328,6-335,4 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásai számára, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, az S9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC-97)

S5.260 Tekintettel arra, hogy a 399,9-400,05 MHz sávnak az állandóhelyű és a mozgószolgálat általi használata káros zavarást okozhat a műholdas rádiónavigáció szolgálat számára, kívánatos, hogy az igazgatások az S4.4 Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásakor ne engedélyezzenek ilyen használatot.

S5.261 Az adásokat a 400,1 MHz hiteles frekvencia körüli 25 kHz sávra kell korlátozni.

S5.262 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Kolumbiában, Costa Ricában, Kubában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Ecuadorban, Észtországban, Grúziában, Magyarországon, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Libériában, Malajziában, Moldovában, Nigériában, Üzbegisztánban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Szingapúrban, Szomáliában, Srí Lankán, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Jugoszláviában a 400,05-401 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.263 A 400,15-401 MHz sávot az ember által lakott űrjárművekkel való űr-űr irányú összeköttetések céljait szolgáló űrkutatási szolgálat számára is felosztották. Ebben az alkalmazásban az űrkutatási szolgálat nem tekintendő biztonsági szolgálatnak.

S5.264 A 400,15-401 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az S5. Függelék 1. Mellékletében jelzett felületi teljesítménysűrűség határértéket mindaddig alkalmazni kell, amíg azt egy illetékes rádió-távközlési világértekezlet felül nem vizsgálja.

S5.265 Nincs felhasználva.

S5.266 A 406-406,1 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a szerencsétlenségek helyét jelző kisteljesítményű műholdas rádióbójákra korlátozódik (lásd az S31. Cikket és az S13. Függeléket is).

S5.267 Minden olyan adás tilos, amely a 406-406,1 MHz sávban engedélyezett használatnak káros zavarást okozhat.

S5.268 A 410-420 MHz sávnak az űrkutatási szolgálat általi használata egy keringő, ember által lakott űrjármű 5 km-es körzetén belüli összeköttetésekre korlátozódik. A járművön kívül végzett tevékenységekből származó adások által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg 0° =ë =5° szögtartományban a -153 dB(W/m 2 ), 5° =ë =70 ° szögtartományban a -153+0,077(ë-5) dB(W/m 2 ) és 70° =ë =90° szögtartományban a -148 dB(W/m 2 ) értéket, ahol ë a rádiófrekvenciás hullám beesési szöge, és a vonatkoztatási sávszélesség 4 kHz. Az S4.10 Bekezdés a járművön kívül végzett tevékenységekre nem vonatkozik. Ebben a frekvenciasávban az űrkutatási szolgálat (űr-űr irány) nem tarthat igényt védelemre az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásaival szemben, és azok használatát és fejlesztését sem korlátozhatja. (WRC-97)

S5.269 Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Indiában, Japánban és az Egyesült Királyságban a 420-430 MHz és a 440-450 MHz sávokban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.270 Járulékos felosztás: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Jamaicában és a Fülöp-szigeteken a 420-430 MHz és a 440-450 MHz sávokat másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat számára is felosztották.

S5.271 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, Észtországban, Indiában, Lettországban, Litvániában, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 420-460 MHz sávot másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat (rádió-magasságmérők) számára is felosztották. (WRC-97)

S5.272 Eltérő szolgálati kategória: Franciaországban a 430-434 MHz sávban az amatőrszolgálat számára a felosztás másodlagos jellegű (lásd az S5.32 Bekezdést).

S5.273 Eltérő szolgálati kategória: Dániában, Líbiában és Norvégiában a 430-432 MHz és a 438-440 MHz sávokban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás másodlagos jellegű (lásd az S5.32 Bekezdést).

S5.274 Helyettesítő felosztás: Dániában, Norvégiában és Svédországban a 430-432 MHz és a 438-440 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel.

S5.275 Járulékos felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Észtországban, Finnországban, Lettországban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Líbiában, Szlovéniában és Jugoszláviában a 430-432 MHz és a 438-440 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.276 Járulékos felosztás: Afganisztánban, Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Burkina Fasóban, Burundiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Ecuadorban, Eritreában, Etiópiában, Görögországban, Guineában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Liechtensteinben, Malajziában, Máltán, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szomáliában, Svájcban, Tanzániában, Thaiföldön, Togóban, Törökországban és Jemenben a 430-440 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára, a 430-435 MHz és a 438-440 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.277 Járulékos felosztás: Angolában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kamerunban, Kongóban, Dzsibutiban, Gabonban, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Maliban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Pakisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Ruandában, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 430-440 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.278 Eltérő szolgálati kategória: Argentínában, Kolumbiában, Costa Ricában, Kubában, Guyanában, Hondurasban, Panamában és Venezuelában a 430-440 MHz sávban az amatőrszolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.279 Járulékos felosztás: Mexikóban a 430-435 MHz és a 438-440 MHz sávokat elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.280 Németországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Liechtensteinben, Portugáliában, Szlovéniában, Svájcban és Jugoszláviában a 433,05-434,79 MHz sáv (sávközépi frekvencia 433,92 MHz) ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira vehető igénybe. A fenti országok e sávban működő rádió-távközlési szolgálatai kötelesek eltűrni az ilyen alkalmazások által esetleg okozott káros zavarást. Ebben a sávban az ISM berendezések az S15.13 Bekezdés rendelkezéseiben rögzített feltételek mellett működhetnek.

S5.281 Járulékos felosztás: a 2. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Tartományokban és Indiában a 433,75-434,25 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották. Franciaországban és Brazíliában a fenti sávot a fenti szolgálat számára másodlagos jelleggel osztották fel.

S5.282 A 435-438 MHz, 1260-1270 MHz, 2400-2450 MHz, 3400-3410 MHz (csak a 2. és a 3. Körzetben) és az 5650-5670 MHz sávokban a műholdas amatőrszolgálat azzal a feltétellel működhet, hogy nem okoz káros zavarást a Táblázat szerint működő más szolgálatoknak (lásd az S5.43 Bekezdést). Azoknak az igazgatásoknak, amelyek e használatot engedélyezik, biztosítaniuk kell, hogy a műholdas amatőrszolgálat állomásainak adásai által okozott bármilyen káros zavarás azonnal megszűnjön az S25.11 Bekezdés rendelkezéseinek megfelelően. Az 1260-1270 MHz és az 5650-5670 MHz sávoknak a műholdas amatőrszolgálat általi használata a Föld-űr irányra korlátozódik.

S5.283 Járulékos felosztás: Ausztriában a 438-440 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.284 Járulékos felosztás: Kanadában a 440-450 MHz sávot másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat számára is felosztották.

S5.285 Eltérő szolgálati kategória: Kanadában a 440-450 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.286 A 449,75-450,25 MHz sáv az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld-űr irány) és az űrkutatási szolgálat (Föld-űr irány) számára az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően használható.

S5.286A A 454-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. (WRC-97)

S5.286B Az S5.286D Bekezdésben felsorolt országokban a 454-455 MHz sávnak, a 2. Körzetben a 455-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak, valamint az S5.286E Bekezdésben felsorolt országokban a 454-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat állomásai általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő állomásainak, és azokkal szemben védelemre sem tarthat igényt. (WRC-97)

S5.286C Az S5.286D Bekezdésben felsorolt országokban a 454-455 MHz sávnak, a 2. Körzetben a 455-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak, valamint az S5.286E Bekezdésben felsorolt országokban a 454-456 MHz és a 459-460 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat állomásai általi használata nem korlátozhatja a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő állandóhelyű és mozgószolgálat fejlesztését és használatát. (WRC-97)

S5.286D Járulékos felosztás: Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Panamában a 454-455 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották. (WRC-97)

S5.286E Járulékos felosztás: a Zöld-foki-szigeteken, Indonéziában, Nepálban, Nigériában és Pápua Új-Guineában a 454-456 MHz és a 459-460 MHz sávokat elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották. (WRC-97)

S5.287 A tengeri mozgószolgálatban a 457,525 MHz, 457,550 MHz, 457,575 MHz, 467,525 MHz, 467,550 MHz és a 467,575 MHz frekvenciákat a fedélzeti távközlő állomások használhatják. Ahol erre szükség van, ott a fedélzeti távközlés céljára bevezethetők a 12,5 kHz-es csatornaosztáshoz tervezett és a 457,5375 MHz, 457,5625 MHz, 467,5375 MHz és 467,5625 MHz további frekvenciákat is felhasználó berendezések. Ezen frekvenciák nemzeti felségvizeken történő használatát az érdekelt igazgatások nemzeti szabályozása alá lehet vonni. A használt berendezések jellemzőinek meg kell felelniük az ITU-R M.1174 Ajánlásban foglaltaknak (lásd a 341. (WRC-97) Határozatot). (WRC-97)

S5.288 Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek felségvizein a fedélzeti távközlő állomások céljaira elsősorban felhasználandó frekvenciák a következők: 457,525 MHz, 457,550 MHz, 457,575 MHz és 457,600 MHz. Ezek frekvenciapárjai rendre a következők: 467,750 MHz, 467,775 MHz, 467,800 MHz és 467,825 MHz. A használt berendezések jellemzőinek meg kell felelniük az ITU-R M.1174 Ajánlásban foglaltaknak.

S5.289 A műholdas meteorológiai szolgálattól eltérő műholdas Föld-kutató szolgálati alkalmazások is használhatják a 460-470 MHz és az 1690-1710 MHz sávokat űr-Föld irányú adásokra, feltéve, hogy nem okoznak káros zavarást a Táblázat szerint működő állomásoknak.

S5.290 Eltérő szolgálati kategória: Afganisztánban, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, Japánban, Kazahsztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 460-470 MHz sávban a műholdas meteorológiai szolgálat (űr-Föld irány) számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.291 Járulékos felosztás: Kínában a 470-485 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr-Föld irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően, és azzal a feltétellel, hogy ez a használat nem okoz káros zavarást a már működő vagy tervezett műsorszóró állomásoknak.

S5.291A Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Dániában, Észtországban, Finnországban, Liechtensteinben, Norvégiában, Hollandiában, a Cseh Köztársaságban és Svájcban a 470-494 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a szélprofil radarok üzemeltetésére korlátozódik a 217. (WRC-97) Határozat szerint. (WRC-97)

S5.292 Eltérő szolgálati kategória: Mexikóban és Venezuelában a 470-512 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára, Argentínában és Uruguayban a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.293 Eltérő szolgálati kategória: Chilében, Kolumbiában, Kubában, az Egyesült Államokban, Guyanában, Hondurasban, Jamaicában, Mexikóban és Panamában a 470-512 MHz és a 614-806 MHz sávokban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.294 Járulékos felosztás: Burundiban, Kamerunban, Kongóban, Etiópiában, Izraelben, Kenyában, Libanonban, Líbiában, Malawiban, Szíriában, Szenegálban, Szudánban és Jemenben a 470-582 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.295 Nincs felhasználva.

S5.296 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Izraelben, Olaszországban, Líbiában, Máltán, Marokkóban, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, Portugáliában, Szíriában, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Svájcban, Szváziföldön és Tunéziában a 470-790 MHz sávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották, műsorszórást kisegítő alkalmazások céljára. Az ebben a lábjegyzetben felsorolt országok földi mozgószolgálatainak állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országokban a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint üzemelő, már meglévő vagy tervezett állomásoknak. (WRC-97)

S5.297 Járulékos felosztás: Costa Ricában, Kubában, Salvadorban, az Egyesült Államokban, Guatemalában, Guyanában, Hondurasban, Jamaicában, Mexikóban és Venezuelában az 512-608 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.298 Járulékos felosztás: Indiában az 549,75-550,25 MHz sávot másodlagos jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották.

S5.299 Nincs felhasználva.

S5.300 Járulékos felosztás: Izraelben, Líbiában, Szíriában és Szudánban az 582-790 MHz sávot másodlagos jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.301 Nincs felhasználva.

S5.302 Járulékos felosztás: az Egyesült Királyságban az 590-598 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. A légi rádiónavigáció szolgálat állomásai számára történő minden új frekvenciakijelölés - ideértve a szomszédos sávokból jövő áthelyezéseket is - az alábbi országok igazgatásaival történő egyeztetéshez kötött: Németország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Marokkó, Norvégia és Hollandia.

S5.303 Nincs felhasználva.

S5.304 Járulékos felosztás: az Afrikai Műsorszóró Övezetben (lásd az S5.10 - S5.13 Bekezdéseket) a 606-614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.305 Járulékos felosztás: Kínában a 606-614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.306 Járulékos felosztás: az 1. Körzetben az Afrikai Műsorszóró Övezet (lásd az S5.10 - S5.13 Bekezdéseket) kivételével, valamint a 3. Körzetben a 608-614 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.307 Járulékos felosztás: Indiában a 608-614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.308 Nincs felhasználva.

S5.309 Eltérő szolgálati kategória: Costa Ricában, Salvadorban és Hondurasban a 614-806 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.310 Törölve. (WRC-97)

S5.311 A 620-790 MHz frekvenciasávon belül egyes frekvenciák kijelölhetők a műholdas műsorszóró szolgálat frekvenciamodulációt alkalmazó televízióállomásai számára, azzal a feltétellel, hogy az érdekelt igazgatások és azok az igazgatások, melyeknek a Táblázat szerint működő szolgálatait ez a használat esetleg érinti, megegyezést kötnek (lásd a 33. (Rev.WRC-97) és az 507. Határozatot). Más országok igazgatásainak beleegyezése nélkül ezen országok területén a fenti állomások nem kelthetnek -129 dB(W/m 2 ) értéket meghaladó felületi teljesítménysűrűséget 20°-nál kisebb beesési szög esetén (lásd a 705. Ajánlást).

S5.312 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 645-862 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.313 Törölve. (WRC-97)

S5.314 Járulékos felosztás: Ausztriában, Olaszországban, Üzbegisztánban, az Egyesült Királyságban és Szváziföldön a 790-862 MHz sávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.315 Helyettesítő felosztás: Görögországban, Olaszországban, Marokkóban és Tunéziában a 790-838 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel.

S5.316 Járulékos felosztás: Németországban, Bosznia-Hercegovinában, Burkina Fasóban, Kamerunban, az Elefántcsontparton, Horvátországban, Dániában, Egyiptomban, Finnországban, Izraelben, Kenyában, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Líbiában, Liechtensteinben, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, Portugáliában, Szíriában, Svédországban, Svájcban és Jugoszláviában a 790-830 MHz sávot, valamint ugyanezekben az országokban, Spanyolországban, Franciaországban, Gabonban és Máltán a 830-862 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal az e lábjegyzet egyes sávjaival kapcsolatban említett országok mozgószolgálatainak állomásai nem okozhatnak káros zavarást az e sávokkal kapcsolatban nem említett országokban a Táblázat szerint működő szolgálatok állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC-97)

S5.317 Járulékos felosztás: a 2. Körzetben (Brazília és az Egyesült Államok kivételével) a 806-890 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ez a szolgálat a nemzeti határokon belüli használat céljára van szánva.

S5.318 Járulékos felosztás: Kanadában, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 849-851 MHz és a 894-896 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották légijárművekkel való közcélú levelezés céljára. A 849-851 MHz sáv használata a légiforgalmi állomások adásaira, a 894-896 MHz sáv használata pedig a légijármű állomások adásaira korlátozódik.

S5.319 Járulékos felosztás: Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban és Ukrajnában a 806-840 MHz (Föld-űr irány) és a 856-890 MHz (űr-Föld irány) sávokat a műholdas (R) légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották. Ezen sávoknak e szolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást más országoknak a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő szolgálatainak, és nem is tarthat igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Ez a használat az érdekelt igazgatások közötti különmegállapodások alapján lehetséges.

S5.320 Járulékos felosztás: a 3. Körzetben a 806-890 MHz és a 942-960 MHz sávokat elsődleges jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ennek a szolgálatnak a használata a nemzeti határokon belüli működésre korlátozódik. Ilyen egyetértés keresésekor megfelelő védelmet kell nyújtani a Táblázat szerint működő szolgálatoknak annak biztosítása érdekében, hogy ezeket a szolgálatokat ne érje káros zavarás.

S5.321 Helyettesítő felosztás: Olaszországban a 838-854 MHz sávot 1995. január 1-jétől kezdődően elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel.

S5.322 Az 1. Körzetben a 862-960 MHz sávban a műsorszóró szolgálat állomásai csak az Afrikai Műsorszóró Övezetben (lásd az S5.10-S5.13 Bekezdéseket) üzemeltethetők - kivéve az Övezetből Algériát, Egyiptomot, Spanyolországot, Líbiát, Marokkót, Nigériát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Tanzániát és Zimbabwét -, az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.323 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 862-960 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az érintett igazgatásokkal az S9.21 Bekezdés szerint elért megegyezés alapján lehetséges, és az 1997. október 27-én üzemben volt földi telepítésű rádió-irányadókra korlátozódik, azok élettartamának végéig. (WRC-97)

S5.324 Nincs felhasználva.

S5.325 Eltérő szolgálati kategória: az Egyesült Államokban a 890-942 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.326 Eltérő szolgálati kategória: Chilében a 903-905 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.327 Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában a 915-928 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.328 A 960-1215 MHz sáv világviszonylatban a légijárművek fedélzetén elhelyezett, légi navigáció célú elektronikus segédeszközök és az ezekkel közvetlenül kapcsolatban álló földi telepítésű berendezések használatára és fejlesztésére van fenntartva.

S5.329 Az 1215-1260 MHz sávot a műholdas rádiónavigáció szolgálat azzal a feltétellel használhatja, hogy nem okoz káros zavarást az S5.331 Bekezdés szerint engedélyezett rádiónavigáció szolgálatnak.

S5.330 Járulékos felosztás: Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Kamerunban, Kínában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Guyanában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Marokkóban, Mozambikban, Nepálban, Nigériában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán, Csádban, Togóban és Jemenben az 1215-1300 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.331 Járulékos felosztás: Algériában, Németországban, Ausztriában, Bahreinben, Belgiumban, Beninben, Bosznia-Hercegovinában, Burundiban, Kamerunban, Kínában, Horvátországban, Dániában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Franciaországban, Görögországban, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Kenyában, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Liechtensteinben, Luxemburgban, Maliban, Mauritániában, Norvégiában, Ománban, Pakisztánban, Hollandiában, Portugáliában, Katarban, Szenegálban, Szlovéniában, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán, Svédországban, Svájcban, Törökországban és Jugoszláviában az 1215-1300 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.332 Az 1215-1300 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak, a műholdas rádiónavigáció szolgálatnak és más olyan szolgálatoknak, melyek számára a felosztás elsődleges jellegű, azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetésük, illetve fejlesztésük számára semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC-97)

S5.333 Törölve. (WRC-97)

S5.334 Járulékos felosztás: Kanadában és az Egyesült Államokban az 1240-1300 MHz és az 1350-1370 MHz sávokat elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.335 Kanadában és az Egyesült Államokban az 1240-1300 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak zavarást a légi rádiónavigáció szolgálatnak, azzal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetése, illetve fejlesztése számára semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC-97)

S5.336 Nincs felhasználva.

S5.337 Az 1300-1350 MHz, 2700-2900 MHz és a 9000-9200 MHz sávoknak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata földi telepítésű radarokra és az ezekkel kapcsolatban lévő olyan légijárművek fedélzetén elhelyezett válaszjeladókra korlátozódik, amelyek csak ezen sávok frekvenciáin adnak, de csak az azonos sávban működő radarok indítójeleinek hatására.

S5.338 Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Mongóliában, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1350-1400 MHz sávban a rádiónavigáció szolgálat már működő berendezései továbbra is üzemelhetnek. (WRC-97)

S5.339 Az 1370-1400 MHz, 2640-2655 MHz, 4950-4990 MHz és a 15,20-15,35 GHz sávokat másodlagos jelleggel az űrkutatási szolgálat (passzív) és a műholdas Föld-kutató szolgálat (passzív) számára is felosztották.

S5.340 Mindennemű adás tilos a következő sávokban:

1400-1427 MHz,

2690-2700 MHz, kivéve az S5.421 és az S5.422 Bekezdések szerintieket,

10,68-10,7 GHz, kivéve az S5.483 Bekezdés szerintieket,

15,35-15,4 GHz, kivéve az S5.511 Bekezdés szerintieket,

23,6-24 GHz,

31,3-31,5 GHz,

31,5-31,8 GHz a 2. Körzetben,

48,94-49,04 GHz légijármű állomásokról,

50,2-50,4 GHz, 11kivéve az S5.555A Bekezdés szerintieket,

52,6-54,25 GHz,

86-92 GHz,

105-116 GHz,

140,69-140,98 GHz légijármű állomásokról, valamint űr-Föld irányban űrállomásokról,

182-185 GHz, kivéve az S5.563 Bekezdés szerintieket,

217-231 GHz. (WRC-97)

S5.341 Az 1400-1727 MHz, 101-120 GHz és a 197-220 GHz sávokban néhány országban passzív kutatásokat végeznek egy olyan program keretében, amely a Földön kívüli forrásból származó szándékos adások kutatására irányul.

S5.342 Járulékos felosztás: Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban és Ukrajnában az 1429-1535 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották kizárólag a nemzeti felségterületen belüli légiforgalmi távmérés céljaira. 2007. április 1-jétől az 1452-1492 MHz sáv használata az érdekelt igazgatások közötti megállapodástól függően lehetséges.

S5.343 A 2. Körzetben az 1435-1535 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben.

S5.344 Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban az 1452-1525 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel (lásd az S5.343 Bekezdést is).

S5.345 Az 1452-1492 MHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat és a műsorszóró szolgálat általi használata digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (WARC-92) Határozat rendelkezései szerint lehetséges.

S5.346 Nincs felhasználva.

S5.347 Eltérő szolgálati kategória: Bangladesben, Bosznia-Hercegovinában, Botswanában, Bulgáriában, Burkina Fasóban, Kubában, Dániában, Egyiptomban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Jordániában, Kenyában, Mozambikban, Portugáliában, Srí Lankán, Szváziföldön, Jemenben, Jugoszláviában és Zimbabwéban az 1452-1492 MHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálat és a műsorszóró szolgálat számára a felosztás 2007. április 1-jéig másodlagos jellegű. (WRC-97)

S5.348 Az 1492-1525 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Mindazonáltal az S5.343 Bekezdésben hivatkozott esetre nem érvényesek az S21. Cikkben meghatározott egyeztetési küszöbértékek a műholdas mozgószolgálat űrállomásainak a földfelszíni szolgálatokra való tekintettel történő egyeztetése során. Az S5.343 Bekezdésben hivatkozott esetben az 1492-1525 MHz sávban az egyeztetés iránti igényt a sávok átfedése szabja meg.

S5.348A Az 1492-1525 MHz sávban az S9.11A Bekezdés alkalmazása során a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) űrállomásaira nézve a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség szintjeiben kifejezett egyeztetési küszöbérték a földi mozgószolgálat specializált mozgórádió célú használata vagy a Japán területén működő közcélú kapcsolt távközlő hálózatokkal (PSTN) összefüggő használata ellenében az S5. Függelék S5-2. Táblázata szerinti érték helyett -150 dB(W/m 2 ), bármely 4 kHz szélességű sávban és minden beesési szögre. A felületi teljesítménysűrűség fenti küszöbértéke addig marad érvényben, amíg azt egy illetékes rádió-távközlési világértekezlet meg nem változtatja.

S5.349 Eltérő szolgálati kategória: Szaúd-Arábiában, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Bosznia-Hercegovinában, Kamerunban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Franciaországban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Kazahsztánban, Kuvaitban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Libanonban, Marokkóban, Mongóliában, Ománban, Katarban, Szíriában, Kirgizisztánban, Romániában, Türkmenisztánban, Ukrajnában, Jemenben és Jugoszláviában az 1525-1530 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.350 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1525-1530 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.351 Az 1525-1544 MHz, 1545-1559 MHz, 1626,5-1645,5 MHz és az 1646,5-1660,5 MHz sávokat nem szabad felhasználni egyetlen szolgálat modulációs összeköttetéseire sem. Mindazonáltal, kivételes körülmények között egy igazgatás bármilyen műholdas mozgószolgálathoz tartozó, meghatározott állandó ponton elhelyezett földi állomást felhatalmazhat arra, hogy ezen sávokat használó űrállomásokon keresztül forgalmazzon.

S5.352 Törölve. (WRC-97)

S5.352A Az 1525-1530 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai - a műholdas tengeri mozgószolgálat állomásait kivéve - nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű szolgálat 1998. április 1. előtt bejelentett állomásainak Franciaországban, a 3. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Területeken, Algériában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Guineában, Indiában, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kuvaitban, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritániában, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, Tanzániában, Vietnamban és Jemenben, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbi állomásokkal szemben. (WRC-97)

S5.353 Törölve. (WRC-97)

S5.353A Az S9.11A Bekezdés szerinti eljárásoknak az 1530-1544 MHz és az 1626,5-1645,5 MHz sávokban a műholdas mozgószolgálatra történő alkalmazásakor elsőbbséget kell adni a világméretű tengeri vész- és biztonsági rendszer (GMDSS) vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetései iránti spektrumigények kielégítésének. A műholdas tengeri mozgószolgálat vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetéseinek elsőbbséget kell kapniuk és azonnal rendelkezésre kell állniuk minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást a GMDSS vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetéseinek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (Lásd a 218. (WRC-97) Határozatot.) (WRC-97)

S5.354 Az 1525-1559 MHz és az 1626,5-1660,5 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálatok általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges.

S5.355 Járulékos felosztás: Bahreinben, Bangladesben, Kongóban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Máltán, Marokkóban, Ománban, Katarban, Szíriában, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán, Csádban, Togóban, Jemenben és Zambiában az 1540-1645,5 MHz és az 1646,5-1660 MHz sávokat másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.356 Az 1544-1545 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) általi használata vész- és biztonsági összeköttetésekre korlátozódik (lásd az S31. Cikket).

S5.357 Az 1545-1555 MHz sávban az (R) légi mozgószolgálaton belül földfelszíni légiforgalmi állomásról közvetlenül légijármű állomásra szóló, vagy légijármű állomások közötti adások is megengedettek, ha ezek az adások a műhold-légijármű összeköttetések kiterjesztésére vagy kiegészítésére szolgálnak.

S5.357A Az S9.11A Bekezdés szerinti eljárásoknak az 1545-1555 MHz és az 1646,5-1656,5 MHz sávokban a műholdas mozgószolgálatra történő alkalmazásakor elsőbbséget kell adni az S44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú közlemények továbbítását biztosító műholdas (R) légi mozgószolgálat spektrumigényei kielégítésének. Az S44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek - ha kell, akkor az elővételi jog alapján - elsőbbséget kell kapniuk és azonnal rendelkezésre kell állniuk minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást az S44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (Lásd a 218. (WRC-97) Határozatot.) (WRC-97)

S5.358 Törölve. (WRC-97)

S5.359 Járulékos felosztás: Németországban, Szaúd-Arábiában, Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Beninben, Bulgáriában, Kamerunban, Spanyolországban, Franciaországban, Gabonban, Grúziában, Görögországban, Guineában, Bissau-Guineában, Magyarországon, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Lettországban, Líbiában, Maliban, Mauritániában, Moldovában, Mongóliában, Nigériában, Ugandában, Üzbegisztánban, Pakisztánban, Lengyelországban, Szíriában, Kirgizisztánban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Szenegálban, Szváziföldön, Tádzsikisztánban, Tanzániában, Türkmenisztánban, Ukrajnában, Zambiában és Zimbabwéban az 1550-1645,5 MHz és az 1646,5-1660 MHz sávokat elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Kívánatos, hogy az igazgatások minden lehetőt megtegyenek annak érdekében, hogy elkerüljék új állandóhelyű szolgálati állomások üzembe helyezését az 1550-1555 MHz, 1610-1645,5 MHz és az 1646,5-1660 MHz sávokban.

S5.360 Törölve. (WRC-97)

S5.361 Törölve. (WRC-97)

S5.362 Törölve. (WRC-97)

S5.362A Az Egyesült Államokban az 1555-1559 MHz és az 1656,5-1660,5 MHz sávokban a műholdas (R) légi mozgószolgálatnak - ha kell, akkor az elővételi jog alapján - elsőbbséget kell kapnia és azonnal rendelkezésre kell állnia minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást az S44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (WRC-97)

S5.363 Helyettesítő felosztás: Svédországban az 1590-1626,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel.

S5.364 Az 1610-1626,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) és a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld-űr irány) általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az ebben a sávban ezen szolgálatok valamelyikében üzemelő mozgó földi állomás nem kelthet -15 dB(W/4 kHz) csúcsértéket meghaladó e.i.r.p.-sűrűséget abban a sávrészben, amelyet az S5.366 Bekezdés rendelkezései szerint működő rendszerek használnak (amelyekre az S4.10 Bekezdés vonatkozik), hacsak az érintett igazgatások másképpen meg nem egyeznek. Abban a sávrészben, ahol ilyen rendszerek nem üzemelnek, a mozgó földi állomások átlagos e.i.r.p.-sűrűsége nem haladhatja meg a -3 dB(W/4 kHz) értéket. A műholdas mozgószolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre a légi rádiónavigáció szolgálat állomásaival, az S5.366 Bekezdés rendelkezései szerint működő állomásokkal, valamint az állandóhelyű szolgálatnak az S5.359 Bekezdés rendelkezései szerint működő állomásaival szemben. A műholdas mozgószolgálati hálózatok egyeztetéséért felelős igazgatásoknak minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük annak érdekében, hogy védelmet biztosítsanak az S5.366 Bekezdés rendelkezései szerint működő állomásoknak.

S5.365 Az 1613,8-1626,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges.

S5.366 Az 1610-1626,5 MHz sáv világviszonylatban a légijárművek fedélzetén elhelyezett, légi navigáció célú elektronikus segédeszközök és az ezekkel közvetlenül kapcsolatban álló földi telepítésű, vagy műholdakon elhelyezett berendezések használatára és fejlesztésére van fenntartva. A műholdas felhasználás az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges.

S5.367 Járulékos felosztás: az 1610-1626,5 MHz és az 5000-5150 MHz sávokat elsődleges jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.368 A műholdas rádiómeghatározó szolgálat és a műholdas mozgószolgálat tekintetében az S4.10 Bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak az 1610-1626,5 MHz sávban, a műholdas légi rádiónavigáció szolgálat kivételével.

S5.369 Eltérő szolgálati kategória: Angolában, Ausztráliában, Burundiban, Kínában, az Elefántcsontparton, Eritreában, Etiópiában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Izraelben, Jordániában, Libanonban, Libériában, Líbiában, Madagaszkáron, Maliban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szíriában, Szenegálban, Szudánban, Szváziföldön, Togóban és Zambiában az 1610-1626,5 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld-űr irány) számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az ebben a rendelkezésben fel nem sorolt országoktól az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.370 Eltérő szolgálati kategória: Venezuelában az 1610-1626,5 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld-űr irány) számára a felosztás másodlagos jellegű.

S5.371 Járulékos felosztás: az 1. Körzetben az 1610-1626,5 MHz (Föld-űr irány) és a 2483,5-2500 MHz (űr-Föld irány) sávokat másodlagos jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.372 A műholdas rádiómeghatározó szolgálat és a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiócsillagászati szolgálat 1610,6-1613,8 MHz sávot használó állomásainak (az S29.13 Bekezdés vonatkozik).

S5.373 Nincs felhasználva.

S5.373A Törölve. (WRC-97)

S5.374 A műholdas mozgószolgálatnak az 1631,5-1634,5 MHz és az 1656,5-1660 MHz sávokban üzemelő mozgó földi állomásai nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű szolgálatnak az S5.359 Bekezdésben felsorolt országokban működő állomásai számára. (WRC-97)

S5.375 Az 1645,5-1646,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) általi és a műholdak közötti összeköttetésekre történő használata vész- és biztonsági összeköttetésekre korlátozódik (lásd az S31. Cikket).

S5.376 Az 1646,5-1656,5 MHz sávban az (R) légi mozgószolgálaton belül légijármű állomásról közvetlenül földfelszíni légiforgalmi állomásra szóló, vagy légijármű állomások közötti adások is megengedettek, ha ezek az adások a légijármű-műhold összeköttetések kiterjesztésére vagy kiegészítésére szolgálnak.

S5.376A Az 1660-1660,5 MHz sávban működő mozgó földi állomások nem okozhatnak káros zavarást a rádiócsillagászati szolgálat állomásainak. (WRC-97)

S5.377 Az 1675-1710 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a műholdas meteorológiai szolgálatnak és a meteorológiai segédszolgálatnak, s nem is korlátozhatják ezen utóbbi szolgálatok fejlesztését ebben a sávban (lásd a 213. (Rev.WRC-95) Határozatot), és ennek a sávnak a használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges.

S5.378 Nincs felhasználva.

S5.379 Járulékos felosztás: Bangladesben, Indiában, Indonéziában, Nigériában és Pakisztánban az 1660,5-1668,4 MHz sávot másodlagos jelleggel a meteorológiai segédszolgálat számára is felosztották.

S5.379A Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges védelmet megadjanak az 1660,5-1668,4 MHz sávban a jövőbeli rádiócsillagászati kutatásoknak, különösen azzal, hogy a lehető leghamarabb beszüntetik a meteorológiai segédszolgálat levegő-föld irányú adásait az 1664,4-1668,4 MHz sávban.

S5.380 Az 1670-1675 MHz és az 1800-1805 MHz sávok világviszonylatban azon igazgatások általi használatra vannak szánva, amelyek légi közcélú levelezést kívánnak megvalósítani. Az 1670-1675 MHz sávnak a légijárművekkel való közcélú levelezés célját szolgáló rendszerek állomásai általi használata a légiforgalmi állomások adásaira, az 1800-1805 MHz sáv használata pedig a légijármű állomások adásaira korlátozódik.

S5.381 Járulékos felosztás: Afganisztánban, Costa Ricában, Kubában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Malajziában, Pakisztánban és Srí Lankán az 1690-1700 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.382 Eltérő szolgálati kategória: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Kongóban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Guineában, Magyarországon, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Libanonban, Mauritániában, Moldovában, Mongóliában, Ománban, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Katarban, Szíriában, Kirgizisztánban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Tanzániában, Türkmenisztánban, Ukrajnában, Jemenben és Jugoszláviában az 1690-1700 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az 1690-1700 MHz sávban a felosztás az állandóhelyű szolgálat számára elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést), a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára másodlagos jellegű. (WRC-97)

S5.383 Nincs felhasználva.

S5.384 Járulékos felosztás: Indiában, Indonéziában és Japánban az 1700-1710 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. (WRC-97)

S5.385 Járulékos felosztás: az 1718,8-1722,2 MHz, 150-151 GHz, 174,42-175,02 GHz, 177-177,4 GHz, 178,2-178,6 GHz, 181-181,46 GHz, 186,2-186,6 GHz és a 257,5-258 GHz sávokat másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották spektrumvonalak megfigyelése céljából.

S5.386 Járulékos felosztás: a 2. Körzetben, Ausztráliában, Indiában, Indonéziában és Japánban az 1750-1850 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld-űr irány) és az űrkutatási szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően, különös tekintettel a troposzferikus szóródáson alapuló rendszerekre.

S5.387 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Kazahsztánban, Maliban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1770-1790 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas meteorológiai szolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.388 Az 1885-2025 MHz és a 2110-2200 MHz sávok világviszonylatban azon igazgatások általi használatra vannak szánva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlés-2000-t (IMT-2000) kívánják megvalósítani. Ez a használat nem zárja ki ezeknek a sávoknak olyan más szolgálatok általi használatát, amelyek számára fel vannak osztva. Ezeknek a sávoknak az IMT-2000 céljaira a 212. (Rev.WRC-97) Határozat szerint kell rendelkezésre állniuk. (WRC-97)

S5.389 Nincs felhasználva.

S5.389A Az 1980-2010 MHz és a 2170-2200 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően és a 716. (WRC-95) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. Ezen sávok használata nem kezdődhet meg 2000. január 1. előtt; mindazonáltal a 2. Körzetben az 1980-1990 MHz sáv használata nem kezdődhet meg 2005. január 1. előtt.

S5.389B Argentínában, Brazíliában, Kanadában, Chilében, Ecuadorban, az Egyesült Államokban, Hondurasban, Jamaicában, Mexikóban, Peruban, Suriname-ban, Trinidad és Tobagóban, Uruguayban és Venezuelában az 1980-1990 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, és nem is korlátozhatja ezen utóbbiak fejlesztését.

S5.389C A 2. Körzetben a 2010-2025 MHz és a 2160-2170 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem kezdődhet meg 2002. január 1. előtt, és ez a használat az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően és a 716. (WRC-95) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.389D Kanadában és az Egyesült Államokban a 2010-2025 MHz és a 2160-2170 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem kezdődhet meg 2000. január 1. előtt.

S5.389E A 2010-2025 MHz és a 2160-2170 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat által a 2. Körzetben történő használata nem okozhat káros zavarást az 1. és a 3. Körzetben az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, és nem is korlátozhatja ezen utóbbiak fejlesztését.

S5.389F Algériában, Beninben, a Zöld-foki-szigeteken, Egyiptomban, Maliban, Szíriában és Tunéziában az 1980-2010 MHz és a 2170-2200 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, nem korlátozhatja ezeknek a szolgálatoknak a fejlesztését 2005. január 1. előtt, és nem is tarthat igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.390 Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Kubában, Ecuadorban és Suriname-ban a 2010-2025 MHz és a 2160-2170 MHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata 2005. január 1. előtt nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak. Ez után az időpont után ezeknek a sávoknak a használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően és a 716. (WRC-95) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.391 Frekvenciák kijelölésekor a 2025-2110 MHz és a 2200-2290 MHz sávokban a mozgószolgálat számára, az igazgatások nem vezethetnek be olyan nagysűrűségű mozgórendszereket, mint amilyeneket az ITU-R SA.1154 Ajánlás ír le, és bármely más típusú mozgórendszer bevezetése során figyelembe kell venniük ezt az Ajánlást. (WRC-97)

S5.392 Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek annak biztosítására, hogy a 2025-2110 MHz és a 2200-2290 MHz sávokban az űrkutatási, az űrbeli üzemeltetési és a műholdas Föld-kutató szolgálatban két vagy több nemgeostacionárius műhold közötti űr-űr irányú adások ne szabhassanak bárminemű korlátozást ezen szolgálatok ezen sávokbeli Föld-űr, űr-Föld és más űr-űr irányú adásai számára geostacionárius és nemgeostacionárius műholdak között.

S5.392A Járulékos felosztás: az Oroszországi Föderációban a 2160-2200 MHz sávot 2005. január 1-jéig elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. Az űrkutatási szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálat ebben a frekvenciasávban működő állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.393 Járulékos felosztás: az Egyesült Államokban, Indiában és Mexikóban a 2310-2360 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) és a kiegészítő földfelszíni hangműsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (WARC-92) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.394 Az Egyesült Államokban a 2300-2390 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben. Kanadában a 2300-2483,5 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben.

S5.395 Franciaországban a 2310-2360 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben.

S5.396 A 2310-2360 MHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálatnak az S5.393 Bekezdés szerint üzemelő azon űrállomásait, amelyek érinthetik azokat a szolgálatokat, amelyek számára ezt a sávot más országokban felosztották, a 33. (Rev.WRC-97) Határozat szerint kell egyeztetni és bejelenteni. A kiegészítő földfelszíni műsorszóró állomásokat használatba vételük előtt a szomszédos országokkal való kétoldalú egyeztetéseknek kell alávetni.

S5.397 Eltérő szolgálati kategória: Franciaországban a 2450-2500 MHz sávot a rádiólokáció szolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel (lásd az S5.33 Bekezdést). Ez a használat azokkal az igazgatásokkal kötött megállapodás alapján lehetséges, amelyeknek a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő vagy működtetni tervezett szolgálatai érintettek lehetnek.

S5.398 A 2483,5-2500 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálatra az S4.10 Bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak.

S5.399 Az 1. Körzetben, az S5.400 Bekezdésben fel nem sorolt országokban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.400 Eltérő szolgálati kategória: Angolában, Ausztráliában, Bangladesben, Burundiban, Kínában, Eritreában, Etiópiában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Jordániában, Libanonban, Libériában, Líbiában, Madagaszkáron, Maliban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szíriában, Szudánban, Szváziföldön, Togóban és Zambiában a 2483,5-2500 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr-Föld irány) számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést) az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országoktól az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.401 Nincs felhasználva.

S5.402 A 2483,5-2500 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat és a műholdas rádiómeghatározó szolgálat általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek abból a célból, hogy a rádiócsillagászati szolgálatot ne érje káros zavarás a 2483,5-2500 MHz sávban végzett adásoktól, különösen ne a világviszonylatban a rádiócsillagászati szolgálat számára felosztott 4990-5000 MHz sávba eső második harmonikus sugárzásoktól.

S5.403 Az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően a 2520-2535 MHz sávot (2005. január 1-jéig a 2500-2535 MHz sávot) a műholdas légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli működésre korlátozva. Az S9.11A Bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell.

S5.404 Járulékos felosztás: Indiában és az Iráni Iszlám Köztársaságban a 2500-2516,5 MHz sávot a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr-Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli működésre korlátozva, az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.405 Járulékos felosztás: Franciaországban a 2500-2550 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat azokkal az igazgatásokkal kötött megállapodás alapján lehetséges, amelyeknek a Frekvenciasávok Felosztási Táblázata szerint működő vagy működtetni tervezett szolgálatai érintettek lehetnek.

S5.406 Nincs felhasználva.

S5.407 A 2500-2520 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) űrállomásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg a -152 dB(W/m 2 /4 kHz) értéket Argentínában, hacsak az érdekelt igazgatások másképpen meg nem egyeznek.

S5.408 Járulékos felosztás: az Egyesült Királyságban a 2500-2600 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották.

S5.409 Az igazgatásoknak minden gyakorlatilag lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük arra, hogy a 2500-2690 MHz sávban troposzferikus szóródáson alapuló új rendszerek fejlesztését elkerüljék.

S5.410 Az 1. Körzetben a 2500-2690 MHz sáv troposzferikus szóródáson alapuló rendszerek számára az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően használható.

S5.411 A 2500-2690 MHz sávban troposzferikus szóródáson alapuló új rádiórelé összeköttetések tervezésekor minden lehetséges intézkedést meg kell tenni ezen összeköttetések antennáinak a geostacionárius műholdpálya felé történő irányításának elkerülésére.

S5.412 Helyettesítő felosztás: Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 2500-2690 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.413 A 2500 MHz és a 2690 MHz közötti sávokban működő műholdas műsorszóró rendszerek megtervezésekor kívánatos, hogy az igazgatások minden szükséges intézkedést megtegyenek a rádiócsillagászati szolgálat 2690-2700 MHz sávon belüli védelmére.

S5.414 A 2500-2520 MHz sáv felosztása a műholdas mozgószolgálat (űr-Föld irány) számára 2005. január 1-jén lép hatályba, és ez a használat az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges.

S5.415 A 2. Körzetben a 2500-2690 MHz sávnak, valamint a 3. Körzetben a 2500-2535 MHz és a 2655-2690 MHz sávoknak a műholdas állandóhelyű szolgálat általi használata nemzeti és körzeti rendszerekre korlátozódik, és ez a használat az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges, különös tekintettel az 1. Körzet műholdas műsorszóró szolgálatára. Űr-Föld irányban a Föld felszínén a felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg az S21. Cikk S21-4. Táblázatában megadott értékeket.

S5.415A Járulékos felosztás: Japánban az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően a 2515-2535 MHz sávot 2000. január 1-jétől kezdve a műholdas légi mozgószolgálat (űr-Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli működésre korlátozva. (WRC-97)

S5.416 A 2520-2670 MHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat általi használata közösségi vételre szolgáló nemzeti és körzeti rendszerekre korlátozódik, és ez a használat az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. A Föld felszínén a felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg az S21. Cikk S21-4. Táblázatában megadott értékeket.

S5.417 Helyettesítő felosztás: Németországban és Görögországban a 2520-2670 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel.

S5.418 Járulékos felosztás: Bangladesben, Fehéroroszországban, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Indiában, Japánban, Pakisztánban, az Oroszországi Föderációban, Szingapúrban, Srí Lankán, Thaiföldön és Ukrajnában a 2535-2655 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) és a kiegészítő földfelszíni műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (WARC-92) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. Az S5.416 Bekezdésnek és az S21. Cikk S21-4. Táblázatának a rendelkezései nem vonatkoznak erre a járulékos felosztásra.

S5.419 A 2670-2690 MHz sáv felosztása a műholdas mozgószolgálat számára 2005. január 1-jén lép hatályba. A műholdas mozgószolgálati rendszereknek ebben a sávban történő bevezetésekor az igazgatásoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az 1992. március 3. előtt ebben a sávban üzemelő műholdas rendszereket megvédjék. Ebben a sávban a műholdas mozgószolgálati rendszerek egyeztetésének az S9.11A Bekezdés rendelkezései szerint kell történnie.

S5.420 A 2655-2670 MHz sávot (2005. január 1-jéig a 2655-2690 MHz sávot) a műholdas légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat (Föld-űr irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli működésre korlátozva, az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetési eljárásokat alkalmazni kell.

S5.420A Járulékos felosztás: Japánban az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően a 2670-2690 MHz sávot 2000. január 1-jétől kezdve a műholdas légi mozgószolgálat (Föld-űr irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli működésre korlátozva. (WRC-97)

S5.421 Járulékos felosztás: Németországban és Ausztriában a 2690-2695 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az 1985. január 1-jén már üzemben lévő berendezésekre korlátozódik.

S5.422 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Bosznia-Hercegovinában, Brunei Darussalamban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban, az Elefántcsontparton, Kubában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Gabonban, Grúziában, Guineában, Bissau-Guineában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Libanonban, Malajziában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Moldovában, Mongóliában, Nigériában, Ománban, Üzbegisztánban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, Kirgizisztánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Tunéziában, Türkmenisztánban, Ukrajnában, Jemenben, Jugoszláviában és Zambiában a 2690-2700 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az 1985. január 1-jén már üzemben lévő berendezésekre korlátozódik. (WRC-97)

S5.423 A 2700-2900 MHz sávban a meteorológiai célú földi telepítésű radarok a légi rádiónavigáció szolgálat állomásaival azonos jogokkal működhetnek.

S5.424 Járulékos felosztás: Kanadában a 2850-2900 MHz sávot elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották parti radarok céljaira.

S5.425 A 2900-3100 MHz sávban a hajók fedélzetén elhelyezett kérdező-válaszjeladó rendszerek (SIT) használata a 2930-2950 MHz sávrészre korlátozódik.

S5.426 A 2900-3100 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata földi telepítésű radarokra korlátozódik.

S5.427 A 2900-3100 MHz és a 9300-9500 MHz sávokban a radartranszponderek válaszjelének nem szabad olyannak lennie, hogy összetéveszthető legyen a radarbóják (raconok) válaszjelével, és az nem okozhat zavarást a rádiónavigáció szolgálat hajó vagy légiforgalmi radarberendezései számára; mindazonáltal figyelembe kell venni az S4.9 Bekezdést.

S5.428 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Kubában, Kazahsztánban, Mongóliában, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 3100-3300 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.429 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kínában, Kongóban, a Koreai Köztársaságban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Malajziában, Ománban, Pakisztánban, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és Jemenben a 3300-3400 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. A Földközi-tenger menti országok nem tarthatnak igényt védelemre állandóhelyű és mozgószolgálatuk részére a rádiólokáció szolgálattal szemben. (WRC-97)

S5.430 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Kubában, Mongóliában, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 3300-3400 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.431 Járulékos felosztás: Németországban, Izraelben, Nigériában és az Egyesült Királyságban a 3400-3475 MHz sávot másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat számára is felosztották.

S5.432 Eltérő szolgálati kategória: a Koreai Köztársaságban, Indonéziában, Japánban és Pakisztánban a 3400-3500 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.433 A 2. és a 3. Körzetben a 3400-3600 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű. Mindazonáltal kívánatos, hogy mindazok az igazgatások, amelyek rádiólokációs rendszereket működtetnek ebben a sávban, 1985-ig szüntessék be ezt a használatot. Ez után az időpont után az igazgatásoknak minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést meg kell tenniük a műholdas állandóhelyű szolgálat védelmére, és nem léphetnek fel egyeztetési igénnyel a műholdas állandóhelyű szolgálattal szemben.

S5.434 Törölve. (WRC-97)

S5.435 Japánban a 3620-3700 MHz sávból a rádiólokáció szolgálat ki van zárva.

S5.436 Nincs felhasználva.

S5.437 Járulékos felosztás: Németországban és Norvégiában a 4200-4210 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.438 A 4200-4400 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata kizárólag a légijárművek fedélzetén elhelyezett rádió-magasságmérőkre és a velük kapcsolatban álló földi telepítésű válaszjeladók részére van fenntartva. Mindazonáltal a műholdas Föld-kutató szolgálat és az űrkutatási szolgálat passzív érzékelői számára a sáv használata másodlagos jelleggel engedélyezhető (a rádió-magasságmérők semmiféle védelmet nem biztosítanak).

S5.439 Járulékos felosztás: Kínában, az Iráni Iszlám Köztársaságban és Líbiában a 4200-4400 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.440 A műholdas hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata számára megengedhető a 4202 MHz frekvencia használata űr-Föld irányú adásokhoz és a 6427 MHz frekvencia használata Föld-űr irányú adásokhoz. Ezeknek az adásoknak e frekvenciáktól számított 2 MHz-es határokon belül kell maradniuk és az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetségesek.

S5.441 A 4500-4800 MHz (űr-Föld irány) és a 6725-7025 MHz (Föld-űr irány) sávokat a műholdas állandóhelyű szolgálat az S30B. Függelék rendelkezései szerint használhatja. A 10,7-10,95 GHz (űr-Föld irány), 11,2-11,45 GHz (űr-Föld irány) és a 12,75-13,25 GHz (Föld-űr irány) sávokat a műholdas állandóhelyű szolgálat geostacionárius műholdas rendszerei az S30B. Függelék rendelkezései szerint használhatják. A 10,7-10,95 GHz (űr-Föld irány), 11,2-11,45 GHz (űr-Föld irány) és a 12,75-13,25 GHz (Föld-űr irány) sávokat a műholdas állandóhelyű szolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszerei a 130. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint használhatják. (WRC-97)

S5.442 A 4825-4835 MHz és a 4950-4990 MHz sávokban a mozgószolgálat számára a felosztás "a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat"-ra korlátozódik.

S5.443 Eltérő szolgálati kategória: Argentínában, Ausztráliában és Kanadában a 4825-4835 MHz és a 4950-4990 MHz sávokban a rádiócsillagászati szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést).

S5.444 Az 5000-5150 MHz sáv a precíziós megközelítés és leszállás céljaira szolgáló nemzetközi szabványosított rendszer (mikrohullámú leszállító rendszer) üzemeltetésére használandó. Az erre a rendszerre vonatkozó igények elsőbbséget élveznek a sáv más használatával szemben. Ennek a sávnak a használata tekintetében az S5.444A Bekezdés és a 114. (WRC-95) Határozat rendelkezéseit alkalmazni kell.

S5.444A Járulékos felosztás: az 5091-5150 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották. Ez a felosztás a nemgeostacionárius műholdas mozgószolgálati rendszerek modulációs összeköttetéseire korlátozódik, és az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés alá esik.

Az 5091-5150 MHz sávban a következő feltételek is érvényesek:

- 2010. január 1. előtt az 5091-5150 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetései általi használata a 114. (WRC-95) Határozat rendelkezései szerint kell hogy történjen;

- 2010. január 1. előtt a légi rádiónavigáció szolgálat már működő és tervezett nemzetközi szabványosított rendszerei iránti azon igények, amelyek nem elégíthetők ki az 5000-5091 MHz sávban, elsőbbséget élveznek a sáv más használatával szemben;

- 2008. január 1. után a nemgeostacionárius műholdas mozgószolgálati rendszerek modulációs összeköttetéseit biztosító állomások számára nem adható új kijelölés;

- 2010. január 1. után a műholdas állandóhelyű szolgálat másodlagossá válik a légi rádiónavigáció szolgálathoz képest.

S5.445 Nincs felhasználva.

S5.446 Járulékos felosztás: az S5.369 és az S5.400 Bekezdésekben felsorolt országokban az 5150-5216 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A 2. Körzetben a sávot elsődleges jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. Az 1. és a 3. Körzetben, az S5.369 és az S5.400 Bekezdésekben felsorolt országokat kivéve, a sávot másodlagos jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. A műholdas rádiómeghatározó szolgálat általi használat az 1610-1626,5 MHz és/vagy a 2483,5-2500 MHz sávokban üzemelő műholdas rádiómeghatározó szolgálattal kapcsolatos modulációs összeköttetésekre korlátozódik. A Föld felszínén a teljes felületi teljesítménysűrűség semmi esetre sem haladhatja meg a -159 dB(W/m 2 ) értéket bármely 4 kHz-es sávban, bármilyen beesési szögnél.

S5.447 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Izraelben, Olaszországban, Japánban, Jordániában, Libanonban, Liechtensteinben, Luxemburgban, Máltán, Marokkóban, Norvégiában, Pakisztánban, Hollandiában, Portugáliában, Szíriában, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Svájcban és Tunéziában az 5150-5250 MHz sávot elsődleges jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.447A A műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) számára a felosztás a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik, és az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés alá esik.

S5.447B Járulékos felosztás: az 5150-5216 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. Ez a felosztás a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik, és az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés alá esik. A műholdas állandóhelyű szolgálatnak az 5150-5216 MHz sávban űr-Föld irányban működő űrállomásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség semmi esetre sem haladhatja meg a -164 dB(W/m 2 ) értéket bármely 4 kHz szélességű sávban, bármilyen beesési szögnél.

S5.447C A műholdas állandóhelyű szolgálatnak az 5150-5250 MHz sávban az S5.447A és az S5.447B Bekezdések szerint üzemeltetett hálózataiért felelős igazgatásoknak a jogegyenlőség alapján az S9.11A Bekezdésnek megfelelően kell egyeztetniük az S5.446 Bekezdés szerint üzemeltetett és 1995. november 17. előtt használatba vett nemgeostacionárius műholdas hálózatokért felelős igazgatásokkal. Az S5.446 Bekezdés szerint üzemeltetett és 1995. november 17. után használatba vett műholdas hálózatok nem tarthatnak igényt védelemre a műholdas állandóhelyű szolgálatnak az S5.447A és az S5.447B Bekezdések szerint üzemeltetett állomásaival szemben, és azoknak káros zavarást sem okozhatnak.

S5.447D Az 5250-5255 MHz sávnak az űrkutatási szolgálat számára elsődleges jellegű felosztása az űrben telepített aktív érzékelőkre korlátozódik. A sávnak az űrkutatási szolgálat általi más használata másodlagos jellegű. (WRC-97)

S5.448 Járulékos felosztás: Ausztriában, Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Líbiában, Mongóliában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5250-5350 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.448A Az 5250-5350 MHz frekvenciasávnak a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és az űrkutatási szolgálat (aktív) általi használata nem korlátozhatja a rádiólokáció szolgálat jövőbeli fejlesztését és alkalmazásba vételét. (WRC-97)

S5.448B Az 5350-5460 MHz frekvenciasávban működő műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) nem okozhat káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálatnak, és annak használatát és fejlesztését sem korlátozhatja. (WRC-97)

S5.449 Az 5350-5470 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata fedélzeti radarokra és a hozzájuk kapcsolódó fedélzeti rádióbójákra korlátozódik.

S5.450 Járulékos felosztás: Ausztriában, Azerbajdzsánban, Bulgáriában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Mongóliában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5470-5650 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.451 Járulékos felosztás: az Egyesült Királyságban az 5470-5850 MHz sávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Az 5725-5850 MHz sávban alkalmazni kell az S21.2, S21.3, S21.4 és az S21.5 Bekezdésekben meghatározott teljesítmény-határértékeket.

S5.452 Az 5600-5650 MHz sávban a meteorológiai célú földi telepítésű radarok a tengeri rádiónavigáció szolgálat állomásaival azonos jogokkal működhetnek.

S5.453 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kínában, Kongóban, a Koreai Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Guineában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Madagaszkáron, Malajziában, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szváziföldön, Tanzániában, Csádban és Jemenben az 5650-5850 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.454 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5670-5725 MHz sávban az űrkutatási szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.455 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Kubában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5670-5850 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.456 Járulékos felosztás: Németországban és Kamerunban az 5755-5850 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.457 Nincs felhasználva.

S5.458 A 6425-7075 MHz sávban mikrohullámú passzív érzékelők segítségével méréseket végeznek az óceánok felett. A 7075-7250 MHz sávban mikrohullámú passzív érzékelők segítségével méréseket végeznek. Kívánatos, hogy az igazgatások vegyék figyelembe a műholdas Föld-kutató szolgálat (passzív) és az űrkutatási szolgálat (passzív) igényeit a 6425-7025 MHz és a 7075-7250 MHz sávok távlati tervezésekor.

S5.458A Frekvenciák kijelölésekor a 6700-7075 MHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat űrállomásai számára, kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek abból a célból, hogy a rádiócsillagászati szolgálat spektrumvonal-megfigyeléseit a 6650-6675,2 MHz sávban megvédjék a nemkívánt sugárzásokból származó káros zavarásoktól.

S5.458B A 6700-7075 MHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat számára az űr-Föld irányú felosztás a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik, és az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés alá esik. A 6700-7075 MHz sávnak (űr-Föld irány) a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetései általi használata nem esik az S22.2 Bekezdés rendelkezéseinek hatálya alá.

S5.458C A 7025-7075 MHz sávban (Föld-űr irány) műholdas állandóhelyű szolgálati geostacionárius műholdas rendszerekre vonatkozólag 1995. november 17. után kijelöléseket benyújtó igazgatásoknak a megfelelő ITU-R-ajánlások alapján konzultálniuk kell azokkal az igazgatásokkal, amelyek ebben a frekvenciasávban 1995. november 18. előtt jelentettek be és vettek használatba nemgeostacionárius műholdas rendszereket, ha az utóbbi igazgatások ezt kérik. Ennek a konzultációnak az a célja, hogy elősegítse a műholdas állandóhelyű szolgálati geostacionárius műholdas rendszerek és a nemgeostacionárius műholdas rendszerek megosztott üzemeltetését ebben a sávban.

S5.459 Járulékos felosztás: az Oroszországi Föderációban a 7100-7155 MHz és a 7190-7235 MHz sávokat elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC-97)

S5.460 Járulékos felosztás: a 7145-7235 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (Föld-űr irány) számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A 7145-7190 MHz sáv használata a távoli űrre korlátozódik; a 7190-7235 MHz sávban távoli űrbe irányuló adások nem hozhatók létre.

S5.461 Járulékos felosztás: a 7250-7375 MHz sávot (űr-Föld irány) és a 7900-8025 MHz sávot (Föld-űr irány) elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően.

S5.461A A 7450-7550 MHz sávnak a műholdas meteorológiai szolgálat (űr-Föld irány) általi használata a geostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. Ebben a sávban a műholdas meteorológiai szolgálat 1997. november 30. előtt bejelentett nemgeostacionárius rendszerei elsődleges jelleggel továbbra is működhetnek élettartamuk végéig. (WRC-97)

S5.461B A 7750-7850 MHz sávnak a műholdas meteorológiai szolgálat (űr-Föld irány) általi használata a nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. (WRC-97)

S5.462 Törölve. (WRC-97)

S5.462A Az 1. Körzetben és (Japánt kivéve) a 3. Körzetben a 8025-8400 MHz sávban a geostacionárius műholdakat használó műholdas Föld-kutató szolgálat az érintett igazgatás hozzájárulása nélkül nem kelthet olyan felületi teljesítménysűrűséget, mely a (§) beesési szögtől függő alábbi ideiglenes értékeket meghaladja:

-174 dB(W/m 2 ) valamely 4 kHz-es sávban 0° =§ 5° esetén

-174 + 0,5 (§-5) dB(W/m 2 ) valamely 4 kHz-es sávban 5° =§ 25° esetén

-164 dB(W/m 2 ) valamely 4 kHz-es sávban 25° =§ =90° esetén

Ezek az értékek a 124. (WRC-97) Határozat értelmében tanulmányozás tárgyát képezik. (WRC-97)

S5.463 A légijármű állomások a 8025-8400 MHz sávban nem adhatnak. (WRC-97)

S5.464 Törölve. (WRC-97)

S5.465 Az űrkutatási szolgálatban a 8400-8450 MHz sáv használata a távoli űrre korlátozódik.

S5.466 Eltérő szolgálati kategória: Izraelben, Malajziában, Szingapúrban és Srí Lankán a 8400-8500 MHz sávban az űrkutatási szolgálat számára a felosztás másodlagos jellegű (lásd az S5.32 Bekezdést). (WRC-97)

S5.467 Helyettesítő felosztás: az Egyesült Királyságban a 8400-8500 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció és az űrkutatási szolgálat számára osztották fel.

S5.468 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Burundiban, Kamerunban, Kínában, Kongóban, Costa Ricában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Guyanában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Jamaicában, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Malajziában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nepálban, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szenegálban, Szingapúrban, Szomáliában, Szváziföldön, Tanzániában, Csádban, Togóban, Tunéziában és Jemenben a 8500-8750 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.469 Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Litvániában, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 8500-8750 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat és a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.469A A 8550-8650 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és az űrkutatási szolgálat (aktív) állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálat állomásainak, és azok használatát és fejlesztését sem korlátozhatják. (WRC-97)

S5.470 A 8750-8850 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata a 8800 MHz közepes frekvencián működő, légijárművek fedélzetén elhelyezett Doppler-rendszerű navigációs segédberendezésekre korlátozódik.

S5.471 Járulékos felosztás: Algériában, Németországban, Bahreinben, Belgiumban, Kínában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Franciaországban, Görögországban, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Líbiában, Hollandiában, Katarban és Szudánban a 8825-8850 MHz és a 9000-9200 MHz sávokat elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották kizárólag parti radarok céljaira.

S5.472 A 8850-9000 MHz és a 9200-9225 MHz sávoknak a tengeri rádiónavigáció szolgálat általi használata parti radarokra korlátozódik.

S5.473 Járulékos felosztás: Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Kubában, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 8850-9000 MHz és a 9200-9300 MHz sávokat elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.474 A 9200-9500 MHz sávban a kutató és mentő válaszjeladók (SART) a megfelelő ITU-R-ajánlást figyelembe véve használhatók (lásd az S31. Cikket is).

S5.475 A 9300-9500 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata légijárművek fedélzetén elhelyezett időjárási radarokra és földi telepítésű radarokra korlátozódik. Ezenfelül a légi rádiónavigáció szolgálat földi telepítésű radarbójái használhatók a 9300-9320 MHz sávban azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri rádiónavigáció szolgálatnak. A 9300-9500 MHz sávban a meteorológiai célú földi telepítésű radarok elsőbbséget élveznek más rádiólokációs készülékekkel szemben.

S5.476 A 9300-9320 MHz sávban a rádiónavigáció szolgálatban hajók fedélzetén elhelyezett, 1976. január 1-jén üzemben nem lévő radarok használata 2001. január 1-jéig nem engedélyezett.

S5.476A A 9500-9800 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és az űrkutatási szolgálat (aktív) állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiónavigáció és a rádiólokáció szolgálat állomásainak, és azok használatát és fejlesztését sem korlátozhatják. (WRC-97)

S5.477 Eltérő szolgálati kategória: Algériában, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kamerunban, a Koreai Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Guyanában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Jamaicában, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Libériában, Malajziában, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, Katarban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szomáliában, Szudánban, Svédországban, Trinidad és Tobagóban, valamint Jemenben a 9800-10 000 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.478 Járulékos felosztás: Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Kazahsztánban, Mongóliában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 9800-10 000 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.479 A 9975-10 025 MHz sávot másodlagos jelleggel a műholdas meteorológiai szolgálat számára is felosztották időjárási radarok céljaira.

S5.480 Járulékos felosztás: Brazíliában, Costa Ricában, Ecuadorban, Guatemalában, Hondurasban és Mexikóban a 10-10,45 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.481 Járulékos felosztás: Németországban, Angolában, Kínában, Ecuadorban, Spanyolországban, Japánban, Marokkóban, Nigériában, Ománban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Svédországban, Tanzániában és Thaiföldön a 10,45-10,5 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.482 A 10,6-10,68 GHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat állomásainak kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítménye nem haladhatja meg a 40 dBW-ot, és az antennára kerülő teljesítmény nem lehet nagyobb, mint -3 dBW. Ezeket a határértékeket az S9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehet csak túllépni. Mindazonáltal a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálatra, valamint az állandóhelyű szolgálatra vonatkozó korlátozások nem vonatkoznak a következő országokra: Szaúd-Arábia, Örményország, Azerbajdzsán, Bahrein, Banglades, Fehéroroszország, Kína, az Egyesült Arab Emirátusok, Grúzia, India, Indonézia, az Iráni Iszlám Köztársaság, Irak, Japán, Kazahsztán, Kuvait, Lettország, Libanon, Moldova, Nigéria, Üzbegisztán, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Katar, Szíria, Kirgizisztán, az Oroszországi Föderáció, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Ukrajna.

S5.483 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Bosznia-Hercegovinában, Kínában, Kolumbiában, a Koreai Köztársaságban, Costa Ricában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Grúziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Lettországban, Libanonban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Pakisztánban, Katarban, Kirgizisztánban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Romániában, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában, Jemenben és Jugoszláviában a 10,68-10,7 GHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az 1985. január 1-jén már üzemben lévő berendezésekre korlátozódik. (WRC-97)

S5.484 Az 1. Körzetben a 10,7-11,7 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) általi használata a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetéseire korlátozódik.

S5.484A A 10,95-11,2 GHz (űr-Föld irány), 11,45-11,7 GHz (űr-Föld irány) sávoknak, a 2. Körzetben a 11,7-12,2 GHz (űr-Föld irány) sávnak, a 3. Körzetben a 12,2-12,75 GHz (űr-Föld irány) sávnak, az 1. Körzetben a 12,5-12,75 GHz (űr-Föld irány) sávnak, továbbá a 13,75-14,5 GHz (Föld-űr irány), 17,8-18,6 GHz (űr-Föld irány), 19,7-20,2 GHz (űr-Föld irány), 27,5-28,6 GHz (Föld-űr irány), 29,5-30 GHz (Föld-űr irány) sávoknak a műholdas állandóhelyű szolgálat geostacionárius és nemgeostacionárius műholdas rendszerei általi használata a 130. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. A 17,8-18,1 GHz (űr-Föld irány) sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat nemgeostacionárius rendszerei általi használatára az 538. (WRC-97) Határozat rendelkezései is vonatkoznak. (WRC-97)

S5.485 A 2. Körzetben a 11,7-12,2 GHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat űrállomásain elhelyezett transzponderek a műholdas műsorszóró szolgálat adásai számára is alkalmazhatók, azzal a feltétellel, hogy ezen adások e.i.r.p.-je nem haladja meg az 53 dBW-ot televíziócsatornánként, és nem okoznak nagyobb zavarást, illetve nem tartanak igényt zavarás ellen nagyobb védelemre, mint a műholdas állandóhelyű szolgálat egyeztetett frekvenciakijelölései. Ami az űrtávközlési szolgálatokat illeti, ez a sáv elsősorban a műholdas állandóhelyű szolgálat számára használandó fel.

S5.486 Eltérő szolgálati kategória: Mexikóban és az Egyesült Államokban a 11,7-12,1 GHz sávban az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás másodlagos jellegű (lásd az S5.32 Bekezdést).

S5.487 Az 1. és a 3. Körzetben a 11,7-12,5 GHz sávban az állandóhelyű szolgálat, a műholdas állandóhelyű szolgálat, a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat és a műsorszóró szolgálat - a vonatkozó felosztások szerint - nem okozhat káros zavarást az S30. Függelék rendelkezéseinek megfelelően működő műholdas műsorszóró állomásoknak.

S5.487A Járulékos felosztás: az 1. Körzetben a 11,7-12,5 GHz sávot, a 2. Körzetben a 12,2-12,7 GHz sávot és a 3. Körzetben a 11,7-12,2 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották, a nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozva. Ez a használat az 538. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.488 A 2. Körzetben a 11,7-12,2 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat, a 12,2-12,7 GHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat általi használata nemzeti és alkörzeti rendszerekre korlátozódik. A 2. Körzetben a 11,7-12,2 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat általi használata olyan előzetes megállapodáshoz kötött, amelyet az érdekelt igazgatásoknak azokkal az igazgatásokkal kell megkötniük, amelyeknek a Táblázat szerint működő vagy aszerint működtetni tervezett szolgálatait ez a használat érintheti (lásd az S9. és az S11. Cikkeket). A 2. Körzetben a 12,2-12,7 GHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat általi használatára vonatkozólag lásd az S30. Függeléket.

S5.489 Járulékos felosztás: Peruban a 12,1-12,2 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.490 A 2. Körzetben a 12,2-12,7 GHz sávban már működő és jövőbeli földfelszíni rádió-távközlési szolgálatok nem okozhatnak káros zavarást azoknak az űrtávközlési szolgálatoknak, amelyek az S30. Függelékben foglalt, a 2. Körzet műholdas műsorszóró Terve szerint működnek.

S5.491 Járulékos felosztás: a 3. Körzetben a 12,2-12,5 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották, nemzeti és alkörzeti rendszerekre korlátozva. Az S21. Cikk S21-4. Táblázatában meghatározott felületi teljesítménysűrűség határértékeket alkalmazni kell erre a frekvenciasávra. E szolgálat bevezetése során az 1. Körzet műholdas műsorszóró szolgálatára vonatkozólag az S30. Függelék 7. Cikkében meghatározott eljárásokat kell követni, az alkalmazandó frekvenciasáv olyan kiterjesztésével, hogy az tartalmazza a 12,2-12,5 GHz sávot.

S5.492 A műholdas műsorszóró szolgálat állomásainak az S30. Függelékben foglalt megfelelő körzeti Tervvel összhangban lévő kijelölései a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) adásai számára is használhatók, azzal a feltétellel, hogy ezek az adások nem okoznak nagyobb zavarást, illetve nem tartanak igényt zavarás ellen nagyobb védelemre, mint a műholdas műsorszóró szolgálatnak az ezen Tervvel összhangban működő adásai. Ami az űrtávközlési szolgálatokat illeti, ez a sáv elsősorban a műholdas műsorszóró szolgálat számára használandó fel. (WRC-97)

S5.493 A 3. Körzetben a 12,5-12,75 GHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálat az ellátási terület peremén bármilyen körülmények között és bármilyen modulációs módszer esetében -111 dB(W/m 2 )/27 MHz értéket meg nem haladó felületi teljesítménysűrűségre korlátozódik. (WRC-97)

S5.494 Járulékos felosztás: Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban, az Elefántcsontparton, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Gabonban, Ghánában, Guineában, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Madagaszkáron, Maliban, Marokkóban, Mongóliában, Nigériában, Katarban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szíriában, Szenegálban, Szomáliában, Szudánban, Csádban, Togóban és Jemenben a 12,5-12,75 GHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.495 Járulékos felosztás: Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Liechtensteinben, Monacóban, Norvégiában, Ugandában, Portugáliában, Romániában, Szlovéniában, Svájcban, Tanzániában, Tunéziában és Jugoszláviában a 12,5-12,75 GHz sávot másodlagos jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.496 Járulékos felosztás: Ausztriában, Azerbajdzsánban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 12,5-12,75 GHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal ezeknek a szolgálatoknak az állomásai nem okozhatnak káros zavarást a műholdas állandóhelyű szolgálat azon földi állomásai számára, amelyeket az 1. Körzet ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országai üzemeltetnek. Ezeknek a földi állomásoknak nincs egyeztetési kötelezettségük az ebben a lábjegyzetben felsorolt országok állandóhelyű és mozgószolgálatához tartozó állomásaival szemben. A műholdas állandóhelyű szolgálatra vonatkozólag az S21. Cikk S21-4. Táblázatában megadott - a Föld felszínére vonatkoztatott - felületi teljesítménysűrűség határértékeket alkalmazni kell az ebben a lábjegyzetben felsorolt országok területén. (WRC-97)

S5.497 A 13,25-13,4 GHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata Doppler-rendszerű navigációs segédberendezésekre korlátozódik.

S5.498 Törölve. (WRC-97)

S5.498A A 13,25-13,4 GHz sávban működő műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és űrkutatási szolgálat (aktív) nem okozhat káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálatnak, és annak használatát és fejlesztését sem korlátozhatja. (WRC-97)

S5.499 Járulékos felosztás: Bangladesben, Indiában és Pakisztánban a 13,25-14 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották.

S5.500 Járulékos felosztás: Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Brunei Darussalamban, Kamerunban, a Koreai Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Madagaszkáron, Malajziában, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritániában, Nigériában, Pakisztánban, Katarban, Szíriában, Szenegálban, Szingapúrban, Szudánban, Csádban és Tunéziában a 13,4-14 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.501 Járulékos felosztás: Ausztriában, Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Magyarországon, Japánban, Mongóliában, Kirgizisztánban, Romániában, az Egyesült Királyságban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 13,4-14 GHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.501A A 13,4-13,75 GHz sávnak az űrkutatási szolgálat számára elsődleges jellegű felosztása az űrben telepített aktív érzékelőkre korlátozódik. A sávnak az űrkutatási szolgálat általi más használata másodlagos jellegű. (WRC-97)

S5.501B A 13,4-13,75 GHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és az űrkutatási szolgálat (aktív) nem okozhat káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak, és annak használatát és fejlesztését sem korlátozhatja. (WRC-97)

S5.502 A 13,75-14 GHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálatban egy földi állomás adásának e.i.r.p.-je legalább 68 dBW kell, hogy legyen, és nem haladhatja meg a 85 dBW értéket, 4,5 méteres minimális antennaátmérőnél. Mindamellett a rádiólokáció vagy a rádiónavigáció szolgálat állomásai által a geostacionárius műholdpálya felé kisugárzott, egy másodpercen keresztül átlagolt e.i.r.p. nem haladhatja meg az 59 dBW értéket.

S5.503 A 13,75-14 GHz sávban az űrkutatási szolgálat azon geostacionárius űrállomásai, amelyekre vonatkozóan az Iroda az előzetes közzétételre szolgáló adatokat 1992. január 31. előtt megkapta, a műholdas állandóhelyű szolgálat állomásaival azonos jogokkal üzemelhetnek; ez után az időpont után az űrkutatási szolgálat új geostacionárius űrállomásai másodlagos jelleggel üzemelhetnek. A műholdas állandóhelyű szolgálat bármely földi állomásának adásai által keltett e.i.r.p.-sűrűség a 13,772-13,778 GHz frekvenciatartományban nem haladhatja meg a 71 dBW értéket bármely 6 MHz-es sávban mindaddig, amíg ebben a sávban meg nem szűnnek működni az űrkutatási szolgálatnak azok a geostacionárius űrállomásai, amelyekre vonatkozóan az Iroda az előzetes közzétételre szolgáló adatokat 1992. január 31. előtt megkapta. Az esőcsillapítás kompenzálása érdekében automatikus teljesítményszabályozás alkalmazható az e.i.r.p.-sűrűség növelésére ebben a frekvenciatartományban úgy, hogy az túllépi a 71 dBW értéket bármely 6 MHz-es sávban, de csak addig a mértékig, hogy a műholdas állandóhelyű szolgálat űrállomásainak helyén a felületi teljesítménysűrűség ne haladja meg azt az értéket, amely tiszta égbolt viszonyai között bármely 6 MHz-es sávban 71 dBW értékű e.i.r.p.-sűrűség hatására jön létre.

S5.503A 2000. január 1-jéig a műholdas állandóhelyű szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az űrkutatási és a műholdas Föld-kutató szolgálat nemgeostacionárius űrállomásainak. Ez után az időpont után ezek a nemgeostacionárius űrállomások a műholdas állandóhelyű szolgálathoz képest másodlagos jelleggel üzemelhetnek. Továbbá, a műholdas állandóhelyű szolgálat 2000. január 1. és 2001. január 1. között üzembe helyezni kívánt földi állomásainak tervezése során élni kell az ITU-R SA.1071 Ajánlás szerinti konzultációs eljárással és az ott megadott információkkal annak érdekében, hogy igazodjanak a 13,793-13,805 GHz sávban működő űrben telepített csapadékradarok igényeihez.

S5.504 A 14-14,3 GHz sávot a rádiónavigáció szolgálat oly módon használhatja, hogy biztosítania kell a megfelelő védelmet a műholdas állandóhelyű szolgálat űrállomásai számára.

S5.505 Járulékos felosztás: Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Ausztráliában, Bahreinben, Bangladesben, Botswanában, Brunei Darussalamban, Kamerunban, Kínában, Kongóban, a Koreai Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Guatemalában, Guineában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Lesothóban, Libanonban, Malajziában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szenegálban, Szingapúrban, Szomáliában, Szudánban, Szváziföldön, Tanzániában, Csádban és Jemenben a 14-14,3 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.506 A 14-14,5 GHz sávot a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) keretein belül igénybe lehet venni a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetései számára is, azzal a feltétellel, hogy ezt a használatot a műholdas állandóhelyű szolgálat más hálózataival egyeztetik. A modulációs összeköttetések ezen használata az Európán kívüli országok számára van fenntartva.

S5.507 Nincs felhasználva.

S5.508 Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Izlandon, Olaszországban, a volt jugoszláv tagköztársaság Macedóniában, Líbiában, Liechtensteinben, Portugáliában, az Egyesült Királyságban, Szlovéniában, Svájcban, Törökországban és Jugoszláviában a 14,25-14,3 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.509 Járulékos felosztás: Japánban és Pakisztánban a 14,25-14,3 GHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.510 A 14,5-14,8 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) általi használata a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetéseire korlátozódik. Ez a használat az Európán kívüli országok számára van fenntartva.

S5.511 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bosznia-Hercegovinában, Kamerunban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Guineában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Pakisztánban, Katarban, Szíriában, Szlovéniában, Szomáliában és Jugoszláviában a 15,35-15,4 GHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.511A A 15,43-15,63 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány (lásd a 123. (WRC-97) Határozatot) és Föld-űr irány) általi használata a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik, és az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Űr-Föld irányban a földi állomás helyi vízszintes sík feletti minimális emelkedési szögének, a helyi vízszintes sík irányában mutatott nyereségének és a földi állomás káros zavarás elleni védelmét szolgáló minimális koordinációs távolságoknak meg kell felelniük az ITU-R S.1341 Ajánlásnak. Nem szabad továbbá űr-Föld irányban káros zavarást okozni a rádiócsillagászati szolgálat 15,35-15,4 GHz sávot használó állomásainak. A rádiócsillagászati szolgálat számára már káros zavarás küszöbszintjeit és a felületi teljesítménysűrűség ezekhez tartozó határértékeit az ITU-R RA.769-1 Ajánlás adja meg. Különleges intézkedések alkalmazására van szükség a rádiócsillagászati szolgálat 15,35-15,4 GHz sávon belüli védelme érdekében. (WRC-97)

S5.511B Törölve. (WRC-97)

S5.511C A légi rádiónavigáció szolgálatban működő állomások effektív e.i.r.p.-jét az ITU-R S.1340 Ajánlásnak megfelelően kell korlátozni. A légi rádiónavigációs állomásoknak (az S4.10 Bekezdés rendelkezései érvényesek) a modulációs összeköttetések földi állomásai által okozott káros zavarás elleni védelmét szolgáló minimális koordinációs távolságnak és a modulációs összeköttetések földi állomásai által a helyi vízszintes sík irányában kisugárzott maximális e.i.r.p.-nek meg kell felelnie az ITU-R S.1340 Ajánlásnak. (WRC-97)

S5.511D A műholdas állandóhelyű szolgálat azon rendszerei, amelyekre vonatkozóan az Iroda az előzetes közzétételre szolgáló adatokat 1997. november 21-ig hiánytalanul megkapta, működhetnek a 15,4-15,43 GHz és a 15,63-15,7 GHz sávokban űr-Föld irányban, valamint a 15,63-15,65 GHz sávban Föld-űr irányban. A 15,4-15,43 GHz és a 15,65-15,7 GHz sávokban bármely nemgeostacionárius űrállomás adásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség semmilyen beesési szögben sem haladhatja meg a -146 dB(W/m 2 /MHz) határértéket. A 15,63-15,65 GHz sávban, amennyiben egy igazgatás nemgeostacionárius űrállomásról származó, a -146 dB(W/m 2 /MHz) értéket bármely beesési szögben meghaladó adásokat tervez, az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetést kell lefolytatnia az érintett igazgatásokkal. A műholdas állandóhelyű szolgálatnak a 15,63-15,65 GHz sávban Föld-űr irányban működő állomásai nem okozhatnak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásainak (az S4.10 Bekezdés rendelkezései érvényesek). (WRC-97)

S5.512 Járulékos felosztás: Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Bangladesben, Bosznia-Hercegovinában, Brunei Darussalamban, Kamerunban, Kongóban, Costa Ricában, Egyiptomban, Salvadorban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Finnországban, Guatemalában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Jordániában, Kuvaitban, Líbiában, Malajziában, Marokkóban, Mozambikban, Nepálban, Nicaraguában, Ománban, Pakisztánban, Katarban, Szingapúrban, Szlovéniában, Szomáliában, Szudánban, Szváziföldön, Tanzániában, Csádban, Jemenben és Jugoszláviában a 15,7-17,3 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.513 Járulékos felosztás: Izraelben a 15,7-17,3 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. Ezek a szolgálatok nem tarthatnak igényt káros zavarás elleni védelemre az S5.512 Bekezdésben nem említett országoknak a Táblázat szerint működő szolgálataival szemben, és nem is okozhatnak káros zavarást ezen utóbbiak számára.

S5.513A A 17,2-17,3 GHz sávban működő űrben telepített aktív érzékelők nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak és más olyan szolgálatoknak, melyek számára a felosztás elsődleges jellegű, és azok fejlesztését sem korlátozhatják. (WRC-97)

S5.514 Járulékos felosztás: Algériában, Németországban, Angolában, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Bangladesben, Bosznia-Hercegovinában, Kamerunban, Costa Ricában, Salvadorban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Finnországban, Guatemalában, Hondurasban, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Líbiában, Nepálban, Nicaraguában, Ománban, Pakisztánban, Katarban, Szlovéniában, Szudánban, Svédországban és Jugoszláviában a 17,3-17,7 GHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. Az S21.3 és az S21.5 Bekezdésekben megadott teljesítmény-határértékeket alkalmazni kell. (WRC-97)

S5.515 A 17,3-17,8 GHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) és a műholdas műsorszóró szolgálat közötti megosztásnál az S30A. / 30A. Függelék 4. Melléklete 1. Szakaszának rendelkezéseit is figyelembe kell venni.

S5.516 A 17,3-18,1 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) geostacionárius műholdas rendszerei általi használata a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetéseire korlátozódik. A 2. Körzetben a 17,3-17,8 GHz sávnak a 12,2-12,7 GHz sávban üzemelő műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetései által történő használatára vonatkozólag lásd az S11. Cikket. Az 1. és a 3. Körzetben a 17,3-18,1 GHz (Föld-űr irány) és a 2. Körzetben a 17,8-18,1 GHz (Föld-űr irány) sávoknak a műholdas állandóhelyű szolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszerei általi használata az 538. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.517 A 2. Körzetben a 17,3-17,8 GHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálat számára a felosztás 2007. április 1-jén lép hatályba. Ez után az időpont után a műholdas állandóhelyű szolgálatnak (űr-Föld irány) a 17,7-17,8 GHz sávban történő használata nem tarthat igényt védelemre a műholdas műsorszóró szolgálatban üzemelő rendszerekkel szemben, és nem is okozhat káros zavarást ezen utóbbi rendszereknek.

S5.518 = Eltérő szolgálati kategória: a 2. Körzetben a 17,7-17,8 GHz sávban a mozgószolgálat számára a felosztás 2007. március 31-ig elsődleges jellegű.

S5.519 Járulékos felosztás: a 18,1-18,3 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas meteorológiai szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. Használatának, amely geostacionárius műholdakra korlátozódik, az S21. Cikk S21-4. Táblázatának rendelkezései szerint kell történnie.

S5.520 A 18,1-18,4 GHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) általi használata a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetéseire korlátozódik.

S5.521 Helyettesítő felosztás: Németországban, Dániában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Görögországban, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban a 18,1-18,4 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat, a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) és a mozgószolgálat számára osztották fel (lásd az S5.33 Bekezdést). Az S5.519 Bekezdés rendelkezései is érvényesek. (WRC-97)

S5.522 Frekvenciák kijelölésekor az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásai számára, kívánatos, hogy az igazgatások legyenek figyelemmel a 18,6-18,8 GHz sávban a műholdas Föld-kutató és az űrkutatási szolgálat keretében működő passzív érzékelőkre. Ebben a sávban az igazgatásoknak erőfeszítéseket kell tenniük, hogy amilyen mértékben csak lehetséges, korlátozzák mind az adó által az antennára juttatott teljesítményt, mind az e.i.r.p.-t annak érdekében, hogy a passzív érzékelők zavarási valószínűsége minimumra csökkenjen.

S5.523 Frekvenciák kijelölésekor a műholdas állandóhelyű szolgálat állomásai számára űr-Föld irányban, kívánatos, hogy az igazgatások a gyakorlatilag lehetséges mértékben korlátozzák a felületi teljesítménysűrűséget a Föld felszínén a 18,6-18,8 GHz sávban annak érdekében, hogy a műholdas Föld-kutató és az űrkutatási szolgálat passzív érzékelőinek zavarási valószínűsége csökkenjen.

S5.523A A 18,8-19,3 GHz (űr-Föld irány) és a 28,6-29,1 GHz (Föld-űr irány) sávoknak a műholdas állandóhelyű szolgálat geostacionárius és nemgeostacionárius hálózatai általi használata az S9.11A Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától függően lehetséges, és nem érvényes az S22.2 Bekezdés. Azok az igazgatások, melyeknek geostacionárius műholdas hálózatra 1995. november 18-át megelőző időből van folyamatban egyeztetésük, a lehető legnagyobb mértékben működjenek együtt - az S9.11A Bekezdést követve - az olyan nemgeostacionárius műholdas hálózatokkal való egyeztetés érdekében, melyeknek bejelentési adatait az Iroda a fenti időpont előtt megkapta, azzal a szándékkal, hogy az összes érintett fél számára elfogadható eredményre jussanak. A nemgeostacionárius műholdas hálózatok nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást a műholdas állandóhelyű szolgálat olyan geostacionárius hálózatainak, melyeknek az S4. Függelék szerinti bejelentési adatai úgy tekintendők, mint amit az Iroda 1995. november 18. előtt hiánytalanul megkapott. (WRC-97)

S5.523B A 19,3-19,6 GHz sávnak (Föld-űr irány) a műholdas állandóhelyű szolgálat általi használata a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik. Ez a használat az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges, az S22.2 Bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak.

S5.523C Továbbra is alkalmazni kell az S22.2 Bekezdésben foglaltakat a 19,3-19,6 GHz és a 29,1-29,4 GHz sávokban a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas hálózatainak modulációs összeköttetései és a műholdas állandóhelyű szolgálat olyan hálózatai között, melyeknek az S4. Függelék szerinti egyeztetési adatai vagy bejelentési adatai úgy tekintendők, mint amit az Iroda 1995. november 18. előtt hiánytalanul megkapott. (WRC-97)

S5.523D A 19,3-19,7 GHz sávnak (űr-Föld irány) a geostacionárius műholdas állandóhelyű szolgálati rendszerek általi és a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetései általi használata az S9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges, az S22.2 Bekezdés rendelkezései viszont nem vonatkoznak. Ennek a sávnak más nemgeostacionárius műholdas állandóhelyű szolgálati rendszerek általi, illetve az S5.523C és az S5.523E Bekezdések szerinti esetekben történő használatára nem vonatkoznak az S9.11A Bekezdés rendelkezései, hanem továbbra is (az S9.11A Bekezdés kivételével) az S9. Cikk és az S11. Cikk eljárásainak, valamint az S22.2 Bekezdés rendelkezéseinek kell érvényesülniük. (WRC-97)

S5.523E Továbbra is alkalmazni kell az S22.2 Bekezdésben foglaltakat a 19,6-19,7 GHz és a 29,4-29,5 GHz sávokban a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas hálózatainak modulációs összeköttetései és a műholdas állandóhelyű szolgálat olyan hálózatai között, melyeknek az S4. Függelék szerinti egyeztetési adatai vagy bejelentési adatai úgy tekintendők, mint amit az Iroda 1997. november 21. előtt hiánytalanul megkapott. (WRC-97)

S5.524 Járulékos felosztás: Afganisztánban, Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kamerunban, Kínában, Kongóban, a Koreai Köztársaságban, Costa Ricában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Guatemalában, Guineában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Malajziában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nepálban, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szomáliában, Szudánban, Tanzániában, Csádban, Togóban és Tunéziában a 19,7-21,2 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. Ez a járulékos használat nem szabhat semminemű korlátozást a műholdas állandóhelyű szolgálat űrállomásai által a 19,7-21,2 GHz sávban és a műholdas mozgószolgálat űrállomásai által a 19,7-20,2 GHz sávban - ott, ahol a műholdas mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű az utóbbi sávban - keltett felületi teljesítménysűrűségre vonatkozóan. (WRC-97)

S5.525 A műholdas mozgó- és a műholdas állandóhelyű szolgálat hálózatai közötti körzetközi egyeztetés elősegítése érdekében a műholdas mozgószolgálatban azokat a vivőket, amelyek a zavarásra a legérzékenyebbek, a gyakorlatilag lehetséges mértékben a 19,7-20,2 GHz és a 29,5-30 GHz sávok magasabb részeiben kell elhelyezni.

S5.526 A 2. Körzetben a 19,7-20,2 GHz és a 29,5-30 GHz sávokban, az 1. és a 3. Körzetben a 20,1-20,2 GHz és a 29,9-30 GHz sávokban azok a hálózatok, amelyek mind a műholdas állandóhelyű szolgálat, mind a műholdas mozgószolgálat keretein belül üzemelnek, tartalmazhatnak meghatározott vagy meghatározatlan pontokon elhelyezett, vagy mozgásban lévő földi állomások közötti, egy vagy több műholdon keresztül létrejövő összeköttetéseket pont-pont és pont-többpont összeköttetések céljára.

S5.527 A 19,7-20,2 GHz és a 29,5-30 GHz sávokban a műholdas mozgószolgálatra az S4.10 Bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak.

S5.528 A műholdas mozgószolgálat számára szóló felosztás célja azon hálózatok általi használat, amelyek az űrállomásokon keskeny tűnyalábú antennákat és egyéb fejlett technológiát használnak. A 20,1-20,2 GHz sávban és a 2. Körzetben a 19,7-20,1 GHz sávban a műholdas mozgószolgálat keretében rendszereket üzemeltető igazgatásoknak minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést meg kell tenniük annak biztosítására, hogy ezek a sávok továbbra is rendelkezésre álljanak azon igazgatások részére, amelyek az S5.524 Bekezdés rendelkezései szerint állandóhelyű és mozgószolgálati rendszereket üzemeltetnek.

S5.529 A 2. Körzetben a 19,7-20,1 GHz és a 29,5-29,9 GHz sávoknak a műholdas mozgószolgálat általi használata azon műholdas hálózatokra korlátozódik, amelyek az S5.526 Bekezdésben leírtak szerint mind a műholdas állandóhelyű szolgálat, mind a műholdas mozgószolgálat keretein belül üzemelhetnek.

S5.530 Az 1. és a 3. Körzetben a 21,4-22 GHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálat számára a felosztás 2007. április 1-jén lép hatályba. Ennek a sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat által ezen időpont után történő használata és ezen időpont előtt történő ideiglenes jellegű használata az 525. (WARC-92) Határozat rendelkezései szerint lehetséges.

S5.531 Járulékos felosztás: Japánban a 21,4-22 GHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották.

S5.532 A 22,21-22,5 GHz sávnak a műholdas Föld-kutató szolgálat (passzív) és az űrkutatási szolgálat (passzív) általi használata nem szabhat korlátozásokat a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára.

S5.533 A műholdak közötti szolgálat nem tarthat igényt káros zavarás elleni védelemre a rádiónavigáció szolgálat gurítóradar állomásaival szemben.

S5.534 Járulékos felosztás: Japánban a 24,65-25,25 GHz sávot 2008-ig elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották.

S5.535 A 24,75-25,25 GHz sávban a műholdas műsorszóró szolgálat állomásai modulációs összeköttetéseinek elsőbbséget kell élvezniük a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) más használatával szemben. Ezen más használatok védelmet kell, hogy biztosítsanak az ilyen műholdas műsorszóró állomások meglévő és jövőben üzemelő modulációs összeköttetési hálózatai számára, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben.

S5.535A A 29,1-29,5 GHz sávnak (Föld-űr irány) a műholdas állandóhelyű szolgálat általi használata geostacionárius műholdas rendszerekre és a műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius műholdas rendszereinek modulációs összeköttetéseire korlátozódik. Erre a használatra az S9.11A Bekezdés rendelkezései vonatkoznak, az S22.2 Bekezdés rendelkezései azonban nem, kivéve az S5.523C és az S5.523E Bekezdésekben jelzett olyan eseteket, amikor erre a használatra nem vonatkoznak az S9.11A Bekezdés rendelkezései, hanem továbbra is (az S9.11A Bekezdés kivételével) az S9. Cikk és az S11. Cikk eljárásainak, valamint az S22.2 Bekezdés rendelkezéseinek kell érvényesülniük. (WRC-97)

S5.536 A 25,25-27,5 GHz sávnak a műholdak közötti szolgálat általi használata űrkutatási és műholdas Föld-kutató alkalmazásokra, valamint az űrben végzett ipari és orvosi tevékenységekből származó adatok továbbítására korlátozódik.

S5.536A A műholdas Föld-kutató földi állomásokat telepítő igazgatások nem tarthatnak igényt védelemre a szomszédos igazgatások által üzemeltetett állandóhelyű és mozgóállomásokkal szemben. Ezenfelül a műholdas Föld-kutató szolgálatban működő földi állomásoknak tekintetbe kell venniük az ITU-R SA.1278 Ajánlást. (WRC-97)

S5.536B Németországban, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Belgiumban, Brazíliában, Bulgáriában, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Dániában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Magyarországon, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Írországban, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Liechtensteinben, Litvániában, Moldovában, Norvégiában, Ománban, Ugandában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Lengyelországban, Portugáliában, Szíriában, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Egyesült Királyságban, Szingapúrban, Svédországban, Svájcban, Tanzániában, Törökországban, Vietnamban és Zimbabwéban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak a 25,5-27 GHz sávban működő földi állomásai nem tarthatnak igényt védelemre az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásaival szemben, és azok használatát és alkalmazásba vételét sem korlátozhatják. (WRC-97)

S5.537 A 27-27,5 GHz sávban a műholdak közötti szolgálatban üzemelő nemgeostacionárius műholdakat használó űrtávközlési szolgálatokra az S22.2 Bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak.

S5.538 Járulékos felosztás: a 27,500-27,501 GHz és a 29,999-30,000 GHz sávokat elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották a felszálló összeköttetés teljesítményszabályozására szolgáló vezérlőjelek adására. Az ilyen űr-Föld irányú adások kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítménye (e.i.r.p.) a geostacionárius műholdpályán elhelyezkedő szomszédos műholdak irányában nem haladhatja meg a +10 dBW értéket. A 27,500-27,501 GHz sávban ezek az űr-Föld irányú adások nem kelthetnek az S21. Cikk S21-4. Táblázatában meghatározott értékeket meghaladó felületi teljesítménysűrűséget a Föld felszínén.

S5.539 A 27,5-30 GHz sávot használhatja a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) a műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetéseinek biztosítására.

S5.540 Járulékos felosztás: a 27,501-29,999 GHz sávot másodlagos jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották a felszálló összeköttetés teljesítményszabályozására szolgáló vezérlőjelek adására.

S5.541 A 28,5-30 GHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálat az állomások közötti adatátvitelre korlátozódik, és nem célja az aktív vagy passzív érzékelők segítségével történő elsődleges adatgyűjtés.

S5.541A A műholdas mozgószolgálat nemgeostacionárius hálózatainak modulációs összeköttetései és a műholdas állandóhelyű szolgálat geostacionárius hálózatai a 29,1-29,5 GHz sávban (Föld-űr irány) használjanak a felszálló összeköttetésben adaptív teljesítményszabályozást vagy más fédingkompenzálási módszert úgy, hogy a földi állomás adásai az összeköttetés előírt minőségéhez szükséges teljesítményszinten valósuljanak meg, eközben mérsékelve a két hálózat közötti kölcsönös zavarás szintjét. Ezeket a módszereket azokon a hálózatokon kell alkalmazni, melyeknek az S4. Függelék szerinti egyeztetési adatai úgy tekintendők, mint amit az Iroda 1996. május 17. után kapott meg, és mindaddig, amíg ezeket egy jövőbeli illetékes rádió-távközlési világértekezlet meg nem változtatja. Azok az igazgatások, amelyek az S4. Függelék szerinti egyeztetési adatokat a jelzett időpont előtt nyújtották be, igyekezzenek a lehetséges mértékben élni ezekkel a módszerekkel. Ezeket a módszereket az ITU-R-nek felülvizsgálat alá is kell vennie (lásd a 121. (Rev.WRC-97) Határozatot). (WRC-97)

S5.542 Járulékos felosztás: Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kamerunban, Kínában, Kongóban, a Koreai Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Eritreában, Etiópiában, Guineában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Malajziában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nepálban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szíriában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán és Csádban a 29,5-31 GHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. Az S21.3 és az S21.5 Bekezdésekben meghatározott teljesítmény-határértékeket alkalmazni kell. (WRC-97)

S5.543 A 29,95-30 GHz sávot másodlagos jelleggel használhatják a műholdas Föld-kutató szolgálat űr-űr irányú összeköttetései távmérési, követési és távvezérlési célokra.

S5.544 A 31-31,3 GHz sávban az űrkutatási szolgálatra az S21. Cikk S21-4. Táblázatában megadott felületi teljesítménysűrűség határértékeket alkalmazni kell.

S5.545 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Mongóliában, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 31-31,3 GHz sávban az űrkutatási szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.546 Eltérő szolgálati kategória: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Grúziában, Magyarországon, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Lettországban, Libanonban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Szíriában, Kirgizisztánban, Romániában, az Egyesült Királyságban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Törökországban és Ukrajnában a 31,5-31,8 GHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.547 A 31,8-33,4 GHz, 51,4-52,6 GHz, 55,78-59 GHz és a 64-66 GHz sávok az állandóhelyű szolgálatban nagysűrűségű alkalmazások számára rendelkezésre állnak (lásd a 726. (WRC-97) Határozatot). (WRC-97)

S5.547A A 31,8-33,4 GHz sávot az állandóhelyű szolgálat a 126. (WRC-97) Határozat szerint használhatja. (WRC-97)

S5.547B Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban a 31,8-32 GHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat és az űrkutatási szolgálat (távoli űr) (űr-Föld irány) számára osztották fel. (WRC-97)

S5.547C Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban a 32-32,3 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdak közötti szolgálat, a rádiónavigáció szolgálat és az űrkutatási szolgálat (távoli űr) (űr-Föld irány) számára osztották fel. (WRC-97)

S5.547D Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban a 32,3-33 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdak közötti szolgálat és a rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.547E Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban a 33-33,4 GHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.548 A műholdak közötti és a rádiónavigáció szolgálat számára a 32-33 GHz sávban, valamint az űrkutatási szolgálat (távoli űr) számára a 31,8-32,3 GHz sávban kialakítandó rendszerek tervezésekor az igazgatásoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük abból a célból, hogy megakadályozzák az ezen szolgálatok közötti káros zavarásokat, különös tekintettel a rádiónavigáció szolgálat biztonsági jellegére (lásd a 707. Ajánlást).

S5.549 Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Gabonban, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Malajziában, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritániában, Nepálban, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szíriában, Szenegálban, Szingapúrban, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán, Togóban, Tunéziában és Jemenben a 33,4-36 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.550 Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Grúziában, Kazahsztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, az Oroszországi Föderációban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 34,7-35,2 GHz sávban az űrkutatási szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.551 Törölve. (WRC-97)

S5.551A A 35,5-36 GHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak, a meteorológiai segédszolgálatnak és más olyan szolgálatoknak, melyek számára a felosztás elsődleges jellegű, azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetésük, illetve fejlesztésük számára semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC-97)

S5.551B A 41,5-42,5 GHz sávot a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) a 128. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint használhatja. (WRC-97)

S5.551C Helyettesítő felosztás: a 2. és a 3. Körzetben lévő Francia Tengerentúli Területeken, a Koreai Köztársaságban és Indiában a 40,5-42,5 GHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat, a műholdas műsorszóró szolgálat és az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC-97)

S5.551D Járulékos felosztás: Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Beninben, Kamerunban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nigériában, Ománban, Katarban, Szíriában, Tunéziában és Jemenben a 40,5-42,5 GHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) számára is felosztották. Ezt a sávot a műholdas állandóhelyű szolgálat a 134. (WRC-97) Határozat szerint használhatja. (WRC-97)

S5.551E A 40,5-42,5 GHz sávot a műholdas állandóhelyű szolgálat a 134. (WRC-97) Határozat szerint használhatja. (WRC-97)

S5.551F Eltérő szolgálati kategória: Japánban a 41,5-42,5 GHz sávban a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az S5.33 Bekezdést). (WRC-97)

S5.552 A műholdas állandóhelyű szolgálat számára felosztott sávrész a 42,5-43,5 GHz és a 47,2-50,2 GHz sávokban a Föld-űr irányú adások részére azért szélesebb, mint a 37,5-39,5 GHz sávban az űr-Föld irányú adások számára, hogy az előbbiekben a műsorszóró műholdak modulációs összeköttetései is elhelyezhetők legyenek. Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek abból a célból, hogy a 47,2-49,2 GHz sávot fenntartsák a 40,5-42,5 GHz sávban működő műholdas műsorszóró szolgálat modulációs összeköttetései számára.

S5.552A A 47,2-47,5 GHz és a 47,9-48,2 GHz sávokban az állandóhelyű szolgálat számára szóló felosztás nagy magasságú hordozóra telepített állomások általi használatra van szánva. A 47,2-47,5 GHz és a 47,9-48,2 GHz sávok használata a 122. (WRC-97) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC-97)

S5.553 A 43,5-47 GHz, 66-71 GHz, 95-100 GHz, 134-142 GHz, 190-200 GHz és a 252-265 GHz sávokban a földi mozgószolgálat állomásai azzal a feltétellel működtethetők, hogy nem okoznak káros zavarást azoknak az űrtávközlési szolgálatoknak, amelyek számára ezek a sávok fel vannak osztva (lásd az S5.43 Bekezdést).

S5.554 A 43,5-47 GHz, 66-71 GHz, 95-100 GHz, 134-142 GHz, 190-200 GHz és a 252-265 GHz sávokban meghatározott állandó pontokon elhelyezett helyhez kötött állomások közötti műholdas összeköttetések is engedélyezettek, ha a műholdas mozgószolgálathoz vagy a műholdas rádiónavigáció szolgálathoz kapcsolódóan alkalmazzák őket.

S5.555 Járulékos felosztás: a 48,94-49,04 GHz, 97,88-98,08 GHz, 140,69-140,98 GHz, 144,68-144,98 GHz, 145,45-145,75 GHz, 146,82-147,12 GHz, 250-251 GHz és a 262,24-262,76 GHz sávokat elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották.

S5.555A Az 50,2-50,4 GHz sávot 2000. július 1-jéig elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.556 Az 51,4-54,25 GHz, 58,2-59 GHz, 64-65 GHz, 72,77-72,91 GHz és a 93,07-93,27 GHz sávokban nemzeti megállapodások alapján rádiócsillagászati megfigyelések végezhetők.

S5.556A Az 54,25-56,9 GHz, 57-58,2 GHz és az 59-59,3 GHz sávoknak a műholdak közötti szolgálat általi használata a geostacionárius műholdpályán keringő műholdakra korlátozódik. Az egyedi zavarforrásból származó felületi teljesítménysűrűség, amit a műholdak közötti szolgálat valamely állomása - bármilyen körülmények között és bármely modulációs módszerrel - a Föld felszíne feletti 0 km és 1000 km közötti bármely magasságban kelt, semmilyen beesési szögben sem haladhatja meg a -147 dB(W/m 2 /100 MHz) értéket. (WRC-97)

S5.556B Járulékos felosztás: Japánban az 54,25-55,78 GHz sávot elsődleges jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották, kis sűrűségű használatra. (WRC-97)

S5.557 Járulékos felosztás: Japánban az 55,78-58,2 GHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.558 Az 55,78-58,2 GHz, 59-64 GHz, 66-71 GHz, 116-134 GHz, 170-182 GHz és a 185-190 GHz sávokban a légi mozgószolgálat állomásai azzal a feltétellel működtethetők, hogy nem okoznak káros zavarást a műholdak közötti szolgálatnak (lásd az S5.43 Bekezdést). (WRC-97)

S5.558A Az 56,9-57 GHz sávnak a műholdak közötti rendszerek általi használata a geostacionárius műholdpályán keringő műholdak közötti összeköttetésekre és magas Föld körüli pályájú nemgeostacionárius műholdakról alacsony Föld körüli pályájú nemgeostacionárius műholdak felé irányuló adásokra korlátozódik. A geostacionárius műholdpályán keringő műholdak közötti összeköttetések esetében az egyedi zavarforrásból származó felületi teljesítménysűrűség - bármilyen körülmények között és bármely modulációs módszerrel, a Föld felszíne feletti 0 km és 1000 km közötti bármely magasságban - semmilyen beesési szögben sem haladhatja meg a -147 dB(W/m 2 /100 MHz) értéket. (WRC-97)

S5.559 Az 59-64 GHz és a 126-134 GHz sávokban a rádiólokáció szolgálat keretében légijárművek fedélzetén elhelyezett radarok azzal a feltétellel működtethetők, hogy nem okoznak káros zavarást a műholdak közötti szolgálatnak (lásd az S5.43 Bekezdést).

S5.560 A 78-79 GHz sávban az űrállomások fedélzetén elhelyezett radarok a műholdas Föld-kutató szolgálat és az űrkutatási szolgálat keretein belül elsődleges jelleggel működtethetők.

S5.561 A 84-86 GHz sávban az állandóhelyű, a mozgó- és a műsorszóró szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást azon műholdas műsorszóró állomásoknak, amelyek a műholdas műsorszóró szolgálat frekvenciakijelölési tervének kidolgozásával megbízott értekezlet döntései szerint működnek.

S5.562 A 94-94,1 GHz sávnak a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) és az űrkutatási szolgálat (aktív) általi használata az űrben telepített felhőradarokra korlátozódik. (WRC-97)

S5.563 Járulékos felosztás: az Egyesült Királyságban a 182-185 GHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották.

S5.564 Járulékos felosztás: Németországban, Argentínában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Indiában, Olaszországban és Hollandiában a 261-265 GHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. (WRC-97)

S5.565 A 275-400 GHz frekvenciasávot az igazgatások használhatják különböző aktív és passzív szolgálatok számára végzendő kísérleti és fejlesztési célokra. Ebben a sávban a következő, passzív szolgálatok számára történő spektrumvonal-mérési igények merültek fel:

- rádiócsillagászati szolgálat: 278-280 GHz és 343-348 GHz;

- műholdas Föld-kutató szolgálat (passzív) és űrkutatási szolgálat (passzív): 275-277 GHz, 300-302 GHz, 324-326 GHz, 345-347 GHz, 363-365 GHz és 379-381 GHz.

A frekvenciaspektrumnak ebben a kevéssé felhasznált részében a jövőbeli kutatások a passzív szolgálatokat érdeklő további spektrumvonalakat és kontinuumsávokat találhatnak. Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy ezeket a passzív szolgálatokat a káros zavarástól megvédjék a következő illetékes rádió-távközlési világértekezletig.

3. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának nemzeti lábjegyzetei

H1 Veszélyhelyzetben lévő személyek felkutatására szolgáló eszközök részére is kijelölhetők a 2275 Hz és a 457 kHz frekvenciák a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 2. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H2 A 9 kHz alatti sávban harmadlagos jelleggel kis hatótávolságú induktív eszközök részére is kijelölhető frekvencia.

H3 A légi rádiónavigáció és az (R) légi mozgó szolgálatok részére felosztott sávok polgári célú használata az ICAO Annex 10 által meghatározott feltételekkel történik.

H4 A 9-148 kHz, 6765-6795 kHz, 7300-9500 kHz, 13 553-13 567 kHz és a 26 957-27 283 kHz sávokban harmadlagos jelleggel kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD-k) részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 9. számú mellékletében, illetve a 4. számú mellékletben meghatározott feltételekkel.

H5 A 16-146 kHz sávban harmadlagos jelleggel induktív kishatókörzetű személyhívó berendezések részére is kijelölhető frekvencia. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)19 Határozat alapján megállapított 5. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H6 A 24-495 kHz sávban vivőfrekvenciás beszéd- és jelzésátviteli rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. Ezek a rendszerek harmadlagos jelleggel működhetnek.

H7 Épületen, telken belüli használatra szolgáló kisteljesítményű vivőfrekvenciás berendezések részére kizárólag a 30-148,5 kHz sávban jelölhető ki frekvencia. Ezek a berendezések harmadlagos jelleggel működhetnek.

H8 A 130-148,5 kHz sáv másodlagos jelleggel a rádiónavigáció szolgálat részére is fel van osztva.

H9 A 135,7-137,8 kHz sáv másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat részére is fel van osztva a CEPT/ERC/REC 62-01 Ajánlás alapján.

H10 A 148,5-255 kHz és az 526,5-1606,5 kHz sávok másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat részére is fel vannak osztva.

H11 A 283,5-315 kHz sávban frekvenciakijelölés "Az Európai Tengeri Övezetben a tengeri rádiónavigáció szolgálat (rádió-irányadók) tervezésével megbízott körzeti igazgatási értekezlet (Genf, 1985)" által meghatározottak szerint történik.

H12 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a 283,5-495 kHz, 505-526,5 kHz, 960-1375 MHz, 1559-1610 MHz, 2025-2070 MHz, 2200-2245 MHz, 2700-3410 MHz, 5250-5850 MHz, 13,4-14 GHz, 17,3-17,7 GHz és a 24,05-24,25 GHz sávokban NATO-célokra is kijelölhető frekvencia.

H13 Nincs felhasználva.

H14 A 415-495 kHz, 505-526,5 kHz, 1606,5-1625 kHz, 1635-1800 kHz és a 2045-2160 kHz sávokban frekvenciakijelölés "A középhullámú tengeri mozgó- és légi rádiónavigáció szolgálat tervezésével megbízott körzeti igazgatási értekezlet (1. Körzet, Genf, 1985)" által meghatározottak szerint történik.

H15 Az 526,5-1606,5 kHz sávban frekvenciakijelölés "A közép- és hosszúhullámú rádióműsorszóró körzeti igazgatási értekezlet (1. és 3. Körzet, Genf, 1975)" által meghatározottak szerint történik. Az adóberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 6., illetve a 7. számú mellékletben meghatározott feltételeknek. A magyar műsorszóró adóállomások frekvenciajegyzéke a frekvenciagazdálkodási hatóságnál beszerezhető.

H16 A tengeri mozgószolgálatban alkalmazott berendezések műszaki jellemzőinek meg kell felelniük a CEPT T/R 34-01 Ajánlásnak.

H17 A 2502-2650 kHz, 3500-3800 kHz, 4438-4650 kHz és az 5250-5450 kHz sávokban a mozgószolgálat keretében polgári célú frekvencia csak a Duna Bizottság Ajánlásaiban (CD/SES 47/14 és CD/SES 47/22) meghatározott célra jelölhető ki.

H18 A 2502-25 550 kHz közötti sávrészekben az állandóhelyű szolgálat polgári célú használata a diplomáciai mentességet élvező külképviseletekre, a Külügyminisztérium diplomáciai összeköttetéseire és a rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet vagy katasztrófahelyzet és az azokra való felkészülés idejére jogszabályban meghatározott feladat ellátására kötelezett, valamint az ilyen feladat ellátására önként jelentkező társadalmi és karitatív szervezetekre terjed ki.

H19 A 2850-3025 kHz, 3400-3500 kHz, 4650-4700 kHz, 5480-5680 kHz, 6525-6685 kHz, 8815-8965 kHz, 10 005-10 100 kHz, 11 275-11 400 kHz, 13 260-13 360 kHz, 17 900-17 970 kHz és a 21 924-22 000 kHz sávokban az (R) légi mozgószolgálat keretében frekvenciakijelölés az RR S27. Függeléke által meghatározottak szerint történik.

H20 Az RR-től eltérő polgári felhasználás: a 2850-3025 kHz és a 6765-7000 kHz sávokban a tengeri mozgószolgálat keretében a Duna Bizottság Ajánlásaiban (CD/SES 47/14 és CD/SES 47/22) meghatározott célra is kijelölhető frekvencia.

H21 A 3025-3155 kHz, 3900-3950 kHz, 4700-4750 kHz, 5680-5730 kHz, 6685-6765 kHz, 8965-9040 kHz, 11 175-11 275 kHz, 13 200-13 260 kHz, 15 010-15 100 kHz és a 17 970-18 030 kHz sávokban az (OR) légi mozgószolgálat keretében frekvenciakijelölés az RR S26. Függeléke által meghatározottak szerint történik.

H22 A 3155-3230 kHz sávban a mozgószolgálat keretében polgári célra kizárólag másodlagos jelleggel, kisteljesítményű vezetéknélküli hallókészülékek részére jelölhető ki frekvencia. Ezen készülékek legfeljebb 10 mW kimenőteljesítménnyel működhetnek.

H23 A 3230-3400 kHz sávban a mozgószolgálat keretében polgári célra kizárólag a Duna Bizottság Ajánlásaiban (CD/SES 47/14 és CD/SES 47/22) meghatározott célra, valamint másodlagos jelleggel kisteljesítményű vezetéknélküli hallókészülékek részére jelölhető ki frekvencia. A vezetéknélküli hallókészülékek legfeljebb 10 mW kimenőteljesítménnyel működhetnek.

H24 Nincs felhasználva.

H25 A 4063-4438 kHz, 6200-6525 kHz, 8195-8815 kHz, 12 230-13 200 kHz, 16 360-17 410 kHz, 18 780-18 900 kHz, 19 680-19 800 kHz, 22 000-22 855 kHz, 25 070-25 210 kHz és a 26 100-26 175 kHz sávokban a tengeri mozgószolgálat keretében frekvenciakijelölés az RR S17. Függeléke által meghatározottak szerint történik. Ezen sávokban kormányzati felhasználásra is kijelölhető frekvencia a polgári frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján.

H26 Nincs felhasználva.

H27 A polgári célú állandóhelyű szolgálati berendezések az 5900-5950 kHz sávban legfeljebb 2007. április 1-jéig üzemeltethetők. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

Az állandóhelyű és a mozgószolgálat berendezései a 9400-9500 kHz, 11 600-11 650 kHz és a 15 600-15 800 kHz sávokban legfeljebb 2002. január 1-jéig, a 13 570-13 600 kHz és a 17 480-17 550 kHz sávokban legfeljebb 2007. január 1-jéig üzemeltethetők. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H28 Az 5950-6200 kHz, 7100-7300 kHz, 9500-9900 kHz, 11 650-12 050 kHz, 13 600-13 800 kHz, 15 100-15 600 kHz, 17 550-17 900 kHz, 21 450-21 850 kHz és a 25 670-26 100 kHz sávokban a műsorszóró szolgálat keretében frekvenciakijelölés az RR S12. Cikke szerint történik.

H29 Az RR-től eltérő kormányzati felhasználás: az 5950-6200 kHz, 7100-7300 kHz, 9500-9900 kHz, 11 650-12 050 kHz, 13 600-13 800 kHz, 15 100-15 600 kHz, 17 550-17 900 kHz, 21 450-21 850 kHz és a 25 670-26 100 kHz sávokban másodlagos jelleggel kormányzati célú állandóhelyű és földi mozgószolgálati berendezések is üzemelhetnek várhatóan 2005-ig.

H30 A 6765-6795 kHz, 13 553-13 567 kHz, 26 957-27 283 kHz, 40,66-40,7 MHz, 433,05-434,79 MHz, 2400-2500 MHz, 5725-5875 MHz, 24-24,25 GHz, 61-61,5 GHz, 122-123 GHz és a 244-246 GHz sávokban az ipari, tudományos, orvosi, háztartási és más nagyfrekvenciás berendezések műszaki jellemzőinek meg kell felelniük az MSZ EN 55011 szabványnak.

H31 A 6765-6795 kHz, 13 553-13 567 kHz, 26 957-27 283 kHz, 40,66-40,7 MHz, 433,05-434,79 MHz, 2400-2483,5 MHz, 5725-5875 MHz, 24-24,25 GHz, 61-61,5 GHz, 122-123 GHz és a 244-246 GHz sávokban harmadlagos jelleggel távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. A 433,05-434,79 MHz sávban vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások részére is kijelölhető frekvencia. Videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) részére csak a 2400 MHz feletti sávokban jelölhető ki frekvencia.

A 26 957-27 283 kHz, 40,66-40,7 MHz és a 433,05-434,79 MHz sávokban üzemelő eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek. A 2400-2483,5 MHz, 5725-5875 MHz és a 24-24,25 GHz sávokban üzemelő eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)07 Határozat alapján megállapított 9. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H32 Nincs felhasználva.

H33 Nincs felhasználva.

H34 A 26 510-27 860 kHz sávban az állandóhelyű és mozgószolgálat keretében 1994. november 30. előtt engedélyezett A3E (AM) és J3E (SSB) adásmódú kisteljesítményű CB berendezések legfeljebb 2001. december 31-ig tarthatók üzemben. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H35 A 26 545 kHz, 26 595 kHz, 26 645 kHz, 26 695 kHz, 26 745 kHz, 27 445 kHz, 27 495 kHz, 27 545 kHz, 27 595 kHz és a 27 645 kHz frekvenciák távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú kis hatótávolságú keskenysávú (10 kHz csatornaosztású) eszközök (SRD-k) részére jelölhetők ki - a frekvenciasáv kivételével - a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú melléklete táblázatának "c" sorában meghatározott feltételekkel. Ezek az eszközök harmadlagos jelleggel üzemelhetnek. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező eszközök 2002. december 31-ig másodlagos jelleggel üzemelhetnek.

Ezen eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H36 A 26 960-27 410 kHz sáv 40 csatornája kizárólag az MSZ ETS 300 135 szabványnak megfelelő, F3E vagy G3E (frekvencia- vagy fázismoduláció) adásmódú CEPT PR 27 berendezések részére jelölhető ki az ERC/DEC/(96)02, illetve az ERC/DEC/(98)11 Határozatban meghatározott feltételekkel.

H37 A 26 995 kHz, 27 045 kHz, 27 095 kHz, 27 145 kHz és a 27 195 kHz frekvenciák harmadlagos jelleggel játékvezérlők (SRD-k) részére is kijelölhetők - a csatornaosztás kivételével - a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. Ezek az eszközök 10 kHz csatornaosztással üzemelhetnek.

Ezen eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H37A A 26 995 kHz, 27 045 kHz, 27 095 kHz, 27 145 kHz, 27 195 kHz, 40,665 MHz, 40,675 MHz, 40,685 MHz és a 40,695 MHz frekvenciák harmadlagos jelleggel modellirányító kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) részére is kijelölhetők a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 8. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező eszközök 2002. december 31-ig másodlagos jelleggel üzemelhetnek.

A 34,995-35,225 MHz sávban elsődleges jelleggel kizárólag légimodell-irányító kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 8. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H37B A 26 995 kHz, 27 045 kHz, 27 095 kHz, 27 145 kHz, 27 195 kHz, 40,665 MHz, 40,675 MHz, 40,685 MHz és a 40,695 MHz frekvenciákon, valamint a 433,05-434,79 MHz sávban harmadlagos jelleggel távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú kisteljesítményű berendezések részére is kijelölhető frekvencia. Ezek a berendezések legfeljebb 100 mW effektív kisugárzott teljesítménnyel és 50 MHz alatt 10 kHz, a 433,05-434,79 MHz sávban 25 kHz csatornaosztással működhetnek. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezések 2002. december 31-ig másodlagos jelleggel üzemelhetnek.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H38 A 27 095 kHz frekvencia másodlagos jelleggel a harmonizált európai vonatbefolyásoló Eurobalise rendszer (ETCS) részére is kijelölhető a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 4. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H39 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a 30,3-30,5 MHz, 32,15-32,45 MHz, 41-45 MHz, 73,3-74,1 MHz, 79-79,7 MHz, 39,5-40,5 GHz, 50,4-51,4 GHz, 71-74 GHz és a 81-84 GHz sávok 3. típusú harmonizált NATO-sávok.

H40 A 34,9-38,5 MHz sávban harmadlagos jelleggel analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok részére is kijelölhető frekvencia - a frekvenciasáv kivételével - a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 10. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezések 2002. december 31-ig másodlagos jelleggel üzemelhetnek.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)15 Határozat alapján megállapított 10. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H41 Nincs felhasználva.

H42 A 40,665 MHz, 40,675 MHz, 40,685 MHz és a 40,695 MHz frekvenciák másodlagos jelleggel saját célú kishatókörzetű személyhívó berendezések részére is kijelölhetők. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)19 Határozat alapján megállapított 5. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H43 A 45-47 MHz, 225-399,9 MHz, 4400-5000 MHz, 14,62-15,23 GHz, 15,7-17,1 GHz, 20,2-21,2 GHz, 33,4-37 GHz és a 43,5-45,5 GHz sávok 1. típusú harmonizált NATO-sávok. Ezen sávokban - ha a felosztás vagy más lábjegyzet ettől eltérően nem rendelkezik - kizárólag a NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezményben (NJFA) meghatározott feltételekkel jelölhető ki frekvencia.

H44 A 48,5-56,5 MHz, 58-66 MHz és a 174-230 MHz sávokban D-rendszerű tv-műsorszóró szolgálat működik "Az európai műsorszóró övezetre kiterjedő körzeti megállapodás (Stockholm, 1961)" által meghatározottak szerint. Az adóberendezések műszaki jellemzőinek meg kell felelniük az MSZ-17-302-4 szabványnak. Az átjátszóberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 11. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A magyar műsorszóró adóállomások frekvenciajegyzéke a frekvenciagazdálkodási hatóságnál beszerezhető.

H45 A 48,5-73 MHz sávban új frekvenciakijelölés nem adható ki, kivéve a Táblázat hatálybalépésekor a 66-73 MHz sávban üzemelő, országos közszolgálati műsort sugárzó adóhálózat frekvenciaátrendezéseit.

H46 A 48,5-73 MHz sáv a földi mozgószolgálat részére tervezett.

H47 A 60-70 MHz sávban a kormányzati célú állandóhelyű és földi mozgószolgálatok berendezései másodlagos jelleggel üzemelhetnek legfeljebb 2004. december 31-ig.

H48 A 66-73 MHz sávban URH-FM rádió-műsorszóró szolgálat működik a "Különleges körzeti értekezlet (Genf, 1960)" és "Az európai műsorszóró övezetre kiterjedő körzeti megállapodás (Stockholm, 1961)" által meghatározottak szerint. Az adóberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 12. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A magyar műsorszóró adóállomások frekvenciajegyzéke a frekvenciagazdálkodási hatóságnál beszerezhető.

H49 A 73-74,8 MHz és a 75,2-87,5 MHz sávok felhasználása kormányzati célra, a 146-149,9 MHz, 150,05-156,7625 MHz, 156,8375-169,4125 MHz és a 169,8125-174 MHz sávok mozgószolgálati felhasználása a CEPT T/R 25-08 Ajánlás szerint polgári célra van előirányozva.

H50 A 73-74,8 MHz/77,5-79,3 MHz duplex sávban (80 MHz/A sáv) különcélú, átjátszóállomással üzemelő mozgó rádiótelefon rendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia.

A 77-77,5 MHz/81,5-82 MHz duplex sávban (80 MHz/B sáv) különcélú, átjátszóállomással üzemelő helyi mozgó rádiótelefon rendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia.

A műszaki okok (nemzetközi koordinációs, illetve EMC vizsgálatból adódó korlátozások) miatt a fenti célokra ki nem jelölhető frekvenciák egyfrekvenciás szimplex mozgószolgálat részére jelölhetők ki.

H51 Az 1997. december 4. előtt beszerzett berendezések kivételével az állandóhelyű és földi mozgószolgálati berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)07, ERC/DEC/(96)10, ERC/DEC/(96)11, ERC/DEC/(96)12 és ERC/DEC/(96)14 Határozatok alapján megállapított 13. számú mellékletben meghatározott feltételeknek vagy az MSZ ETS 300 086 szabványnak.

H52 Nincs felhasználva.

H53 Az RR-től eltérő polgári felhasználás: a 74,8-74,84 MHz/79,3-79,34 MHz duplex sávban az állandóhelyű és mozgószolgálati berendezések a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedélyük lejártáig, de legfeljebb 2000. december 31-ig üzemelhetnek. A 74,8-74,84 MHz sávban új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H54 A 79,3-79,34 MHz szimplex sávban különcélú mozgó rádiótelefon rendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia.

H55 A 79,34-79,58 MHz (80 MHz/S-2) és a 79,58-79,7 MHz (80 MHz/S-1) szimplex sávokban különcélú kishatósugarú mozgó rádiótelefon rendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia.

H56 A 84-87,5 MHz sáv mozgószolgálati célra tervezett. A sáv harmonizált felhasználásának meghatározásáig frekvencia nem jelölhető ki.

H57 A 87,5-108 MHz sávban URH-FM rádió-műsorszóró szolgálat működik "Az URH rádióműsorszórás tervezésével megbízott körzeti igazgatási értekezlet (1. Körzet és a 3. Körzet egy része, Genf, 1984)" által meghatározottak szerint. Az adóállomások telepítési és sugárzási jellemzőinek tervezésénél alapul kell venni az ITU-R IS.1009-1 és M.441-1 Ajánlásokat. Az adóberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)13 Határozat alapján megállapított 14. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A magyar műsorszóró adóállomások frekvenciajegyzéke a frekvenciagazdálkodási hatóságnál beszerezhető.

H58 Nincs felhasználva.

H59 A 108-137 MHz sávban a légi rádiónavigáció és a légi mozgószolgálat ICAO Annex 10 I. kötet 3.1.4. és 3.3.8., illetve III. kötet II. rész 2.3.3. pontjainak előírásait nem teljesítő vevőberendezései a belföldi légiforgalomban 2000. december 31-ig üzemelhetnek.

A nemzetközi légiforgalomban részt vevő légijárművek vevőberendezéseinek vonatkozásában indokolt esetben a légügyi hatóság jóváhagyásával a fenti követelmények alól felmentés adható azzal a feltétellel, hogy ezek a berendezések legfeljebb 2000. december 31-ig üzemelhetnek.

A Táblázat hatálybalépése után csak a hivatkozott előírásoknak megfelelő vevőberendezés helyezhető üzembe.

H60 A 117,975-137 MHz sávban a nem ellenőrzött légtérben a polgári légi mozgószolgálatnak az ICAO Annex 10 III. kötet II. rész 2. fejezetében meghatározott 25 kHz-nél nagyobb csatornaosztású berendezései legfeljebb 2001. december 31-ig üzemelhetnek.

A Táblázat hatálybalépése után csak a hivatkozott előírásoknak megfelelő berendezés helyezhető üzembe.

H61 A 117,975-137 MHz sávban a légi mozgószolgálatban a 25 kHz csatornaosztás mellett a 8,33 kHz csatornaosztást be kell vezetni az ICAO Annex 10 V. kötet 4. fejezet 4.1.2. pontja alapján. A 132-134,8 MHz sávban a nemzetközi légiforgalomban a 8,33 kHz csatornaosztást az ICAO EANPG 38. Értekezlete (1996) által elfogadott terv szerint kell bevezetni. A légiforgalmi állomásokon üzemelő amplitúdómodulált, 8,33 kHz csatornaosztású rádió adó- és vevőberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)28 Határozat alapján megállapított 15. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H62 A műholdas mozgószolgálatban a 121,5 MHz és a 243 MHz frekvenciák a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbóják (EPIRB) részére jelölhetők ki. A rádióbóják műszaki jellemzőinek meg kell felelniük a CEPT T/R 34-01 Ajánlás XI. számú mellékletének.

H63 A 132-136 MHz sávban az (OR) légi mozgószolgálat polgári célú felhasználása esetén a H3, H59, H60 és H61 lábjegyzeteket alkalmazni kell.

H64 Nincs felhasználva.

H64A A 137-137,025 MHz, 137,175-137,825 MHz és a 400,15-401 MHz (űr-Föld irány), illetve a 148-150,05 MHz és a 399,9-400,05 MHz (Föld-űr irány) sávok elsődleges jelleggel, továbbá a 137,025-137,175 MHz, 137,825-138 MHz és a 387-390 MHz (űr-Föld irány), illetve a 312-315 MHz (Föld-űr irány) sávok másodlagos jelleggel a műholdas mozgószolgálat keretében műholdas személyi távközlési rendszerek (S-PCS) nem hangátviteli célú NGSO alkalmazásai részére tervezettek az ERC/DEC/(99)06 Határozat alapján.

H65 A 146-149,9 MHz és a 216-222 MHz sávokban másodlagos jelleggel analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok részére is kijelölhető frekvencia - a frekvenciasáv kivételével - a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 10. számú melléklete "Professzionális rádiómikrofonok" című táblázatának "d" sorában meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)15 Határozat alapján megállapított 10. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H66 A 149,3 MHz frekvencia kivételével a 148-149,9 MHz, 156,375-156,7625 MHz, 156,8375-156,875 MHz, 160,975-161,475 MHz és a 165,2-167,3 MHz sávokban a mozgószolgálat keretében rádióberendezések részére szimplex frekvencia jelölhető ki.

A 156-156,375 MHz és a 156,875-157,45 MHz sávokban (mozgóállomások adófrekvenciái), valamint a 160,6-160,975 MHz és a 161,475-162,05 MHz sávokban (bázisállomások adófrekvenciái) saját és különcélú rádiórendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

H66A A H66, H75, H89, H93, H98 és H99 lábjegyzetekben megjelölt polgári alkalmazások berendezései részére a vivőfrekvenciákat a CEPT T/R 25-08 Ajánlás 2.1. pontjában meghatározottak szerint is ki lehet jelölni. Az ettől eltérő vivőfrekvenciát használó berendezések legfeljebb 2005. december 31-ig üzemelhetnek.

H67 A 148,250 MHz, 148,350 MHz, 148,400 MHz, 148,450 MHz és a 148,550 MHz frekvenciák másodlagos jelleggel a saját célú kishatókörzetű személyhívó rendszerek hordozható válaszadói részére jelölhetők ki. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)19 Határozat alapján megállapított 5. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H68 A 149,3 MHz és a 163,7 MHz frekvenciák országos földi mozgószolgálati célú felhasználás részére vannak fenntartva.

H69 Az RR-től eltérő kormányzati felhasználás: a 149,9-150,05 MHz sávban állandóhelyű és földi mozgószolgálati berendezések is üzemelnek. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedéllyel rendelkező berendezések 2002. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H70 A 150,980-151,160 MHz sávban másodlagos jelleggel távmérő és távirányító berendezések részére is kijelölhető frekvencia. Ezek a berendezések 20 kHz csatornaosztással (az első csatorna névleges frekvenciája 150,99 MHz) és legfeljebb 100 mW effektív kisugárzott teljesítménnyel működhetnek.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H71 Az RR-től eltérő kormányzati felhasználás: a 154-156 MHz, 169,8125-174 MHz, 790-862 MHz, 2500-2690 MHz és az 5925-7075 MHz sávokban rádiólokációs berendezések üzemelnek várhatóan 2008-ig. Új frekvenciakijelölésre, illetve berendezésbeszerzésre nem kerülhet sor.

H71A A 156,0125-157,4375 MHz, 160,6125-160,9625 MHz és a 161,4875-162,0375 MHz sávokban a tengeri mozgószolgálatban tengerjáró hajók fedélzeti rádióállomásai részére is kijelölhető frekvencia az RR S31. és S52. Cikkeiben, valamint S13. és S18. Függelékeiben meghatározott feltételekkel.

A 161,975 MHz és a 162,025 MHz üzemi frekvenciák a tengeri mozgószolgálatban az egyetemes hajófedélzeti automatikus azonosító rendszer (AIS) részére jelölhetők ki az ERC/DEC/(99)17 Határozat alapján.

A tengeri mozgószolgálat VHF-sávú hajófedélzeti rádiótelefon adó- és vevőberendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)20 Határozat alapján megállapított 16. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A tengeri mozgószolgálat VHF-sávú, "D" osztályú digitális szelektív hívóművel (DSC) ellátott hajófedélzeti rádiótelefon berendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)14 Határozat alapján megállapított 17. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H71B A 156,0125-156,4875 MHz, 156,625 MHz, 156,725 MHz, 156,775 MHz, 156,825 MHz, 156,875 MHz, 156,975 MHz, 157,0375-157,0875 MHz, 157,175 MHz, 157,275 MHz, 157,325 MHz, 157,375 MHz, 157,425 MHz, 161,575 MHz, 161,6375-161,6875 MHz, 161,775 MHz, 161,875 MHz, 161,925 MHz, 161,975 MHz és a 162,025 MHz frekvenciák, illetve frekvenciasávok belvízi mozgószolgálat részére fenn vannak tartva az RR S52. Cikkében és S18. Függelékében meghatározott feltételekkel.

H72 A 156,300 MHz, 156,375 MHz, 156,450 MHz és a 156,625 MHz frekvenciák belvízi mozgó segélyszolgálati rádiórendszerek berendezései részére jelölhetők ki, egyeztetett keresési és mentési munkálatok forgalmának lebonyolítására.

H72A A 156,375-156,7625 MHz, 156,8375-156,875 MHz, 160,975-161,475 MHz és a 165,2-167,3 MHz sávokban a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező állandóhelyű szolgálati berendezések legfeljebb 2002. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H73 A 156,4875-156,7625 MHz, 156,8375-157,4125 MHz és a 161,4875-162,0125 MHz sávokban a mozgószolgálat keretében a belföldi víziutakon a parti és a hajóállomások részére a Duna Bizottság Ajánlásaiban (CD/SES 47/14, CD/SES 47/22 és CD/SES 50/29) meghatározott feltételekkel jelölhető ki frekvencia.

A belvízi mozgószolgálat VHF-sávú, "D" osztályú digitális szelektív hívóművel (DSC) ellátott hajófedélzeti rádiótelefon berendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)14 Határozat alapján megállapított 17. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H74 A 156,8 MHz frekvencia a tengeri, belvízi és légi mozgószolgálatban vész-, biztonsági és hívófrekvencia. Használatát az RR S31. és S52. Cikkei, S13. és S18. Függelékei, valamint a Duna Bizottság Ajánlásai (CD/SES 47/14 és CD/SES 47/22) szabályozzák.

H75 A 157,45-160,6 MHz (mozgóállomások adófrekvenciái) és - a 163,7 MHz frekvencia kivételével - a 162,05-165,2 MHz (bázisállomások adófrekvenciái) sávban saját és különcélú rádiórendszerek részére jelölhető ki frekvencia, kizárólag 4,6 MHz duplex távolsággal.

A 159,6-160,6/164,2-165,2 MHz részsávban keskenysávú (10 kHz-nél kisebb csatornaosztású), analóg és/vagy digitális (beszéd- és/vagy adat-) átvitelre használt rádióberendezések részére is kijelölhető frekvencia. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 18. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H76 A 157,45-160,6 MHz és a 162,05-165,2 MHz sávokban az állandóhelyű szolgálat berendezései részére új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H77 Nincs felhasználva.

H78 A 169,4125-169,8125 MHz sáv polgári célra a páneurópai közcélú rádiós személyhívó rendszer (ERMES) részére használható fel a Tanács 90/544/EGK irányelvében, az ERC/DEC/(94)02 Határozatban és a CEPT T/R 25-07 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

Az MSZ ETS 300 133/1-7 szabványokat csak korlátozottan teljesítő előfizetői készülékeket behozni, belföldi forgalomba hozatal céljából gyártani, üzemeltetni a Táblázat következő felülvizsgálatáig, de legfeljebb 2002. december 31-ig lehet.

H79 A 169,8125-174 MHz sávban polgári célra kizárólag polgári önvédelmi szervezetek részére jelölhető ki frekvencia a kormányzati és a polgári frekvenciagazdálkodó szervek közötti megállapodásnak megfelelően.

H79A A 174-216 MHz, 470-862 MHz és az 1785-1800 MHz sávokban másodlagos jelleggel analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 10. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)15 Határozat alapján megállapított 10. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H80 A 190-214 MHz sávban másodlagos jelleggel, területi korlátozással televízió-híranyag átvitelére szolgáló kisteljesítményű adóberendezések részére is kijelölhető frekvencia.

H81 A 214-223 MHz sávban másodlagos jelleggel, területi korlátozással rádióhíranyag átvitelére szolgáló kisteljesítményű adóberendezések részére is kijelölhető frekvencia.

H82 A 222-230 MHz sávban (TV 12. csatorna) tv-műsorszóró adó részére új frekvenciakijelölés nem adható ki. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező 12. csatornájú tv-adók legfeljebb 2004. december 31-ig üzemelhetnek.[11]

H83 A 223-230 MHz sáv földfelszíni digitális hangműsorszórás (T-DAB) részére van fenntartva a CEPT T-DAB Tervező Értekezleten aláírt Különleges Megállapodásban (Wiesbaden, 1995) meghatározottak szerint.

H84 A 230-231,6 MHz sávban 2002. december 31-ig - átmeneti jelleggel - Budapest területén földfelszíni digitális hangműsorszórás (T-DAB) részére is kijelölhető frekvencia a kormányzati frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján.

H85 A 318 MHz frekvencia harmadlagos jelleggel épületen belüli kisteljesítményű távjelző berendezések és gépkocsi biztonságtechnikai eszközök részére is kijelölhető. Ezen berendezések legfeljebb 1 mW effektív kisugárzott teljesítménnyel működhetnek. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezések 2002. december 31-ig másodlagos jelleggel üzemelhetnek.

H86 A 380-385/390-395 MHz sávban készenléti szolgálatok digitális földi mozgó rendszere részére jelölhető ki frekvencia az ERC/DEC/(96)01 Határozatban és a CEPT T/R 02-02 és T/R 22-05 Ajánlásokban meghatározott feltételekkel.

A fenti sávban kormányzati célú digitális földi mozgó rendszerek részére is kijelölhető frekvencia.

H86A A 402-405 MHz sávban harmadlagos jelleggel nagyon kis teljesítményű aktív orvosi implantátumok részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 12. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H86B A műholdas mozgószolgálatban a 406,025 MHz frekvencia a szerencsétlenségek helyét jelző, szabadon lebegő rádióbóják (EPIRB) részére jelölhető ki.

H87 A 410-420/420-430 MHz sáv az összeurópai digitális nyalábolt rádiórendszer (TETRA) részére van előirányozva az ERC/DEC/(96)04 Határozat alapján és a CEPT T/R 22-05 és T/R 25-08 Ajánlásokban meghatározott feltételekkel.

H88 A 410-413,75 MHz és a 420-423,75 MHz sávokban a Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedéllyel rendelkező állandóhelyű és mozgószolgálati berendezések 2004. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H89 A 417,25-420/427,25-430 MHz sáv kizárólag közcélú távközlési szolgáltatás nyújtására van fenntartva.

A 410-413,75/420-423,75 MHz sáv távközlési szolgáltatás részére tervezett.

H90 A 413,75-417,25 MHz, 423,75-427,25 MHz, 862-864,1 MHz, 869-873 MHz, 878-882 MHz, 914-919 MHz, 921-935 MHz és a 959-960 MHz sávokban a berendezések várhatóan 2008-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés a 413,75-417,25 MHz és a 423,75-427,25 MHz sávok kivételével nem adható ki. A 413,75-417,25 MHz és a 423,75-427,25 MHz sávokban átmeneti jelleggel 2002. december 31-ig, állandóhelyű és mozgószolgálati felhasználásra jelölhető ki frekvencia.

H91 Nincs felhasználva.

H92 A 420-430 MHz, 440-442 MHz, 445-447 MHz, 450-451,3 MHz és a 460-461,3 MHz sávokban az 1994. november 30-án érvényes rádióengedéllyel rendelkező polgári berendezések legfeljebb 2000. december 31-ig üzemelhetnek.

H93 A 442-445/447-450 MHz sáv - a 444,4 MHz frekvencia kivételével - az állandóhelyű szolgálat részére - kivéve az FWA alkalmazásokat - van felosztva. A sávban 12,5 kHz-es csatornaosztású rendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia.

A 442 MHz, a 445 MHz, a 447 MHz és a 450 MHz sávhatárokra eső vivőfrekvenciák sem polgári, sem kormányzati célra nem jelölhetők ki.

H94 Nincs felhasználva.

H95 Az RR-től eltérő felhasználás: a 444 MHz közepes frekvencián másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat magasságmérői is üzemelnek. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedéllyel rendelkező polgári berendezések 2001. december 31-ig üzemelhetnek, új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H96 A 444,4 MHz frekvencia saját célú kishatókörzetű személyhívó berendezések részére jelölhető ki. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)19 Határozat alapján megállapított 5. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H97 A 446-446,1 MHz sávban harmadlagos jelleggel kis hatótávolságú üzleti rádió (PMR 446) berendezések részére is kijelölhető frekvencia az ERC/DEC/(98)25 Határozatban meghatározott feltételekkel. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 13. számú melléklet ERC/DEC/(96)11 Határozat alapján megállapított III. pontjában meghatározott feltételeknek.

H98 A 450-451,3/460-461,3 MHz sáv közcélú mozgó beszéd- és/vagy adatátviteli rádiórendszerek részére van fenntartva.

H99 A 451,3-452,74/461,3-462,74 MHz sávban egy- és többcsatornás mozgó beszéd- és/vagy adatátviteli saját és különcélú rádiórendszerek berendezései részére jelölhető ki frekvencia. A sávban kizárólag távközlési szolgáltatás nyújtásához használt rádiótávközlő hálózat részére nem jelölhető ki frekvencia.

H100 A 455,16-457,38/465,16-467,38 MHz és a 458,56-460/468,56-470 MHz sávok módosított NMT 450 országos közcélú mozgó rádiótávközlő rendszer részére használhatók fel. A berendezések műszaki jellemzőinek meg kell felelniük az MSZ ETS 300 086 szabványnak.

H101 A 457,38-458,48/467,38-468,48 MHz sáv különcélú vasúti (UIC) mozgó rádiórendszer részére használható fel az UIC 751-3 ORI (3. kiadás) műszaki szabályzatában meghatározott feltételekkel.

A 457,5875-458,1125/467,5875-468,1125 MHz sáv ilyen célú felhasználása a CEPT T/R 22-01 Ajánlásban meghatározott feltételekkel lehetséges.

A 457,38-458,48/467,38-468,48 MHz sávban területi megosztással egyéb különcélú analóg mozgó rádiórendszerek berendezései részére is kijelölhető frekvencia.

H102 A 457,525 MHz, 457,5375 MHz, 457,550 MHz, 457,5625 MHz, 457,575 MHz, 467,525 MHz, 467,5375 MHz, 467,550 MHz, 467,5625 MHz és a 467,575 MHz frekvenciák hajófedélzeti távközlésre szolgáló rádiótelefon berendezések részére is kijelölhetők az RR S5.287 Bekezdésben és a CEPT T/R 32-02 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

H103 A 458,48-458,56 MHz és a 468,48-468,56 MHz sávokban mozgó rádiótelefon rendszerek berendezései és saját célú kishatókörzetű személyhívó rendszerek bázisállomásai és válaszadói részére szimplex frekvencia jelölhető ki, 12,5 kHz csatornaosztással és a CEPT T/R 25-08 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

A rádiótelefon rendszerek berendezései és a személyhívó rendszerek bázisállomásai legfeljebb 2 W, a válaszadók legfeljebb 50 mW effektív kisugárzott teljesítménnyel működhetnek. A személyhívó berendezések egyéb frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)19 Határozat alapján megállapított 5. számú mellékletben meghatározott feltételeknek. A rádiótelefon rendszerek berendezéseire alkalmazni kell a H51 lábjegyzetet.

H104 A 470-478 MHz sáv másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat részére van felosztva. A frekvenciasáv műsorszórásra nem vehető igénybe.

A 470-472 MHz és a 476-478 MHz sáv polgári, a 472-476 MHz sáv pedig kormányzati felhasználású.

H105 A 470-862 MHz sáv tv-műsorszóró szolgálat részére van előirányozva "Az európai műsorszóró övezetre kiterjedő körzeti megállapodás (Stockholm, 1961)", az 1969. évi londoni módosító terv és a CEPT-tagországok Többoldalú Koordinációs Megállapodása (Chester, 1997) által meghatározottak szerint. A 478-654 MHz, 670-734 MHz és a 742-790 MHz sávokban K- és G-rendszerű analóg tv-műsorszóró szolgálat működik. A 478-798 MHz, 814-822 MHz és a 846-854 MHz sávokban analóg rendszerre új frekvenciakijelölés csak G-rendszerű adóberendezések részére adható ki, kivéve az átjátszóberendezéseket. Az adóberendezések műszaki jellemzőinek meg kell felelniük az MSZ-17-302-4 szabványnak. Az átjátszóberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 11. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A magyar műsorszóró adóállomások frekvenciajegyzéke a frekvenciagazdálkodási hatóságnál beszerezhető.

H106 A 478-654 MHz, 678-734 MHz és a 742-782 MHz sávokban másodlagos jelleggel, területi korlátozással rádió- és televízió-híranyag átvitelére szolgáló változó telephelyű kisteljesítményű adóberendezések, valamint rádióműsor átvitelére szolgáló kisteljesítményű adóberendezések részére is kijelölhető frekvencia.

H107 A 654-678 MHz, 734-742 MHz és a 782-838 MHz sávokban tv-műsorszórásra új frekvenciakijelölés csak a kormányzati frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H108 A 718-726 MHz és a 742-766 MHz sávok elsődleges jelleggel a kormányzati célú légi rádiónavigáció szolgálat részére is fel vannak osztva. E sávokban tv-műsorszórásra új frekvenciakijelölés csak a kormányzati frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H109 A 790-798 MHz, 814-822 MHz és a 846-854 MHz sávokban (TV 61., 64. és 68. csatorna) analóg tv-műsorszóró adó részére kizárólag a 222-230 MHz sávban (TV 12. csatorna) üzemelő Kabhegy telephelyű tv-műsorszóró adó kiváltására jelölhető ki frekvencia.

H110 A 790-862 MHz sáv földfelszíni digitális televízió-műsorszórás (DVB-T) részére van fenntartva a CEPT-tagországok Többoldalú Koordinációs Megállapodása (Chester, 1997) alapján.

H111 A 862-870 MHz sáv a mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás szimplex alkalmazások részére van fenntartva a CEPT T/R 75-02 Ajánlás alapján.

Ez a lábjegyzet nem zárja ki a H112A, H114, H115 és a H116 lábjegyzet alkalmazását.

H112 A 862-864,1 MHz, 869-873 MHz, 878-882 MHz, 914-919 MHz, 921-935 MHz és a 959-960 MHz sávokban a kormányzati célú légi rádiónavigáció szolgálat részére a felosztás 2007. december 31-ig elsődleges jellegű.

H112A A 863-865 MHz sávban harmadlagos jelleggel analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok, valamint vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 10., illetve 13. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

A vezetéknélküli mikrofonok frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)15 Határozat alapján megállapított 10. számú mellékletben meghatározott feltételeknek. A vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások céljaira használt berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H113 Nincs felhasználva.

H114 A 868-868,6 MHz, 868,7-869,2 MHz, 869,4-869,65 MHz és a 869,7-870 MHz sávokban harmadlagos jelleggel távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. A 868,6-868,7 MHz, 869,25-869,3 MHz és a 869,65-869,7 MHz sávokban harmadlagos jelleggel riasztórendszerek részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 7. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen eszközök, illetve rendszerek frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H115 A 869,3-869,4 MHz sáv harmadlagos jelleggel távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) részére van fenntartva a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen eszközök frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H116 A 869,2-869,25 MHz sávban harmadlagos jelleggel szociális gondozási célú személyi riasztórendszerek részére jelölhető ki frekvencia az ERC/DEC/(97)06 Határozat alapján és a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 7. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen rendszerek frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)05 Határozat alapján megállapított 8. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H117 A 870-876/915-921 MHz sáv az összeurópai különcélú, digitális nyalábolt rádiórendszer (TETRA) részére tervezett az ERC/DEC/(96)04 Határozat alapján és a CEPT T/R 22-05 és T/R 25-08 Ajánlásokban meghatározott feltételekkel. A 870-874/915-919 MHz sáv ilyen célú használata csak a 870-873 MHz és a 915-919 MHz sávokban működő kormányzati felhasználás megszűnését követően kezdődhet.

H118 A 876-880/921-925 MHz sávban a páneurópai vasúti különcélú, digitális nyalábolt rádiórendszerek (GSM-R) részére jelölhető ki frekvencia a CEPT T/R 25-09 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. Frekvenciakijelölés csak a kormányzati frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H119 A 880-882 MHz és a 925-935 MHz sávokban polgári felhasználásra csak a frekvenciagazdálkodó szervek megállapodása alapján jelölhető ki frekvencia.

H120 A 880-890/925-935 MHz sáv a GSM-sáv kiterjesztésére tervezett az ERC/DEC/(97)02 Határozat alapján.

H121 A 890-915/935-960 MHz sáv a páneurópai közcélú mozgó rádiótávközlő rendszer (GSM) részére van előirányozva a Tanács 87/372/EGK irányelve és az ERC/DEC/(94)01 Határozat alapján. A 890,1-897,9/935,1-942,9 MHz, 897,9-905,9/942,9-950,9 MHz és a 905,9-913,9/950,9-958,9 MHz sávokban országosan, valamint a 913,9-914,9/958,9-959,9 MHz sávban városokon kívül GSM távközlési szolgáltatás nyújtására jelölhető ki frekvencia a H122 lábjegyzet figyelembevételével.

A 2. fázisú GSM 900 bázisállomás-rendszer (BSS) berendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)06 Határozat alapján megállapított 19. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H122 A 890-897,5/935-942,5 MHz sávban legfeljebb 2003. november 4-ig az állandóhelyű szolgálat keretében analóg rádiós előfizetői hálózatok (AREH) is üzemelhetnek. A sávban AREH céljára új frekvenciakijelölés nem adható ki.

A sávban a GSM és az AREH felhasználások frekvenciasávjai közötti 0,4 MHz-es védősávban nem jelölhető ki frekvencia.

H123 A 914-915/959-960 MHz sávban zsinórnélküli telefonok (CT1) és saját célú CT1 távközlő rendszerek részére nem jelölhető ki frekvencia. A Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedéllyel rendelkező berendezések és rendszerek legfeljebb 2007. december 31-ig üzemelhetnek.

H124 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján az 1350-1375 MHz, 1492-1525 MHz, 2520-2575 MHz és a 2615-2670 MHz sávokban 2007-ig NATO-célokra is kijelölhető frekvencia.

Az 1492-1525 MHz sávban frekvenciakijelölés csak a polgári frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H125 Nincs felhasználva.

H126 Az 1375-1400 MHz (végberendezés-központi állomás irány) és az 1427-1452 MHz (központi állomás-végberendezés irány) sávok kiskapacitású digitális pont-többpont rendszerű rádióberendezések részére vannak fenntartva a CEPT T/R 13-01 Ajánlás B mellékletében meghatározott feltételekkel.

H127 Az 1427-1525 MHz sávban kiskapacitású digitális pont-többpont rendszerű rádióberendezések részére jelölhető ki frekvencia. Ezek a berendezések 2, illetve 4 MHz-es csatornaosztásban működhetnek. A központi állomások kapacitása 2, illetve 4 Mbit/s lehet. A központi állomás-végberendezés irányú összeköttetések frekvenciasávja 1427-1476 MHz, a végberendezés-központi állomás irányú összeköttetések frekvenciasávja 1476-1525 MHz.

Az első frekvenciapár értéke: 1428,5/1477,5 MHz (2 MHz-es csatornaosztás esetén), illetve 1429,5/1478,5 MHz (4 MHz-es csatornaosztás esetén).

Az 1451,5-1467,5/1500,5-1516,5 MHz sávban a berendezések 2005. december 31-ig működhetnek, ezen belül 2002. január 1-jétől másodlagos jelleggel. Az 1427-1451,5 MHz, 1467,5-1500,5 MHz és az 1516,5-1525 MHz sávokban a berendezések várhatóan 2007-ig működhetnek.[12]

H128 Az 1452-1467,5 MHz sáv elsődleges jelleggel földfelszíni digitális hangműsorszórás (T-DAB) részére van fenntartva a CEPT T-DAB Tervező Értekezleten aláírt Különleges Megállapodásban (Wiesbaden, 1995) meghatározottak szerint.

H129 Az 1525-1544 MHz, 1545-1574,5 MHz, 1576,5-1645,5 MHz, 1646,5-1670 MHz, 1675-1710 MHz és az 1900-2100 MHz sávokban a kormányzati célú állandóhelyű szolgálati berendezések várhatóan 2005-ig üzemelnek. Újabb berendezések részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H130 Az 1525-1544 MHz és az 1555-1559 MHz sávok a műholdas mozgószolgálat keretében adatátviteli célú, valamint együttes beszéd- és adatátviteli célú űrtávközlési rendszerek (például Inmarsat-A, -B, -C, -D, -M, -phone, EMS-MSSAT, -PRODAT) űr-Föld irányú összeköttetései részére használhatók fel.

Az 1626,5-1645,5 MHz és az 1656,5-1660,5 MHz sávok a műholdas mozgószolgálat keretében a fenti űrtávközlési rendszerek Föld-űr irányú összeköttetései részére használhatók fel.

H131 Nincs felhasználva.

H132 Az 1545-1555 MHz (űr-Föld irány) és az 1646,5-1656,5 MHz (Föld-űr irány) sávok a műholdas mozgószolgálat keretében légijárművek együttes beszéd- és adatátviteli célú űrtávközlési rendszerei (például Inmarsat-Aero) részére használhatók fel.

H133 Az 1550-1660 MHz sáv részsávjaiban, az 1550-1574,5 MHz, 1576,5-1645,5 MHz és az 1646,5-1660 MHz sávokban az állandóhelyű szolgálat keretében kizárólag kiskapacitású digitális pont-többpont rendszerű rádióberendezések üzemelhetnek, várhatóan 2005-ig. Újabb berendezések részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H133A A műholdas rádiónavigáció szolgálat (űr-Föld irány) keretében a globális helymeghatározó rendszer (GPS) 1575,42 MHz-en működik. A GPS zavarmentessége érdekében az 1574,5-1576,5 MHz sávban működő állandóhelyű szolgálati berendezések a Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedélyük lejártáig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H133B Az 1613,8-1626,5 MHz, 2170-2200 MHz és a 2483,5-2500 MHz sávokban (űr-Föld irány), valamint az 1610-1626,5 MHz és az 1980-2010 MHz sávokban (Föld-űr irány) műholdas személyi távközlési szolgáltatások (S-PCS) tervezettek az ERC/DEC/(97)03 Határozat alapján.

H134 Az 1670-1675 MHz/1800-1805 MHz sávban a repülőgépes földfelszíni távközlő rendszer (TFTS) részére jelölhető ki frekvencia az ERC/DEC/(92)01 és az ERC/DEC/(97)08 Határozatok alapján.

H135 Az 1710-1785/1805-1880 MHz sáv az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében kizárólag a DCS 1800 rendszerű digitális cellás rádiótávközlő rendszer részére van előirányozva az ERC/DEC/(95)03 Határozatban és a CEPT T/R 22-07 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. Az 1710,1-1725,1/1805,1-1820,1 MHz, 1743,1-1758,1/1838,1-1853,1 MHz és az 1758,1-1773,1/1853,1-1868,1 MHz sávokban a mozgószolgálat keretében DCS 1800 közcélú távközlési szolgáltatás nyújtására jelölhető ki frekvencia.

A 2. fázisú DCS 1800 bázisállomás-rendszer (BSS) berendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)06 Határozat alapján megállapított 19. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H136 Nincs felhasználva.

H137 Nincs felhasználva.

H137A Az 1775,7-1781,7/1870,7-1876,7 MHz sáv kizárólag az állandóhelyű szolgálat keretében, FWA felhasználásra a DCS 1800 közcélú digitális cellás rádiótávközlő rendszer részére van fenntartva.

A 2. fázisú DCS 1800 bázisállomás-rendszer (BSS) berendezései frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)06 Határozat alapján megállapított 19. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H138 Nincs felhasználva.

H139 Az 1785-1800 MHz, 5850-5925 MHz, 31-31,3 GHz, 31,5-31,8 GHz, 50,4-51,4 GHz, 59-62 GHz, 71-75,5 GHz, 81-84 GHz és a 100-103 GHz sávokban nem jelölhető ki frekvencia, hacsak a felosztás vagy más lábjegyzet ettől eltérően nem rendelkezik. Frekvenciakijelölésre csak ezen sávok európai harmonizált felhasználásának meghatározását követően, a Táblázat újabb módosítása után kerülhet sor.

H140 Az 1880-1900 MHz sáv az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében a digitális európai zsinórnélküli távközlés (DECT) rendszerei részére használható fel a Tanács 91/287/EGK irányelve, az ERC/DEC/(94)03 Határozat és a CEPT T/R 22-02 Ajánlás alapján.

H141 Az 1900-1980 MHz, 2010-2025 MHz és a 2110-2170 MHz sávok az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében az egyetemes mozgó távközlő rendszer (UMTS) földfelszíni alkalmazásai részére tervezettek az ERC/DEC/(97)07 Határozatban meghatározott feltételekkel.

H142 Az 1904-1990 MHz és a 2010-2180 MHz sávokban a polgári célú állandóhelyű és mozgószolgálat keretében csak az 1994. november 30-án érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezések használhatók, legfeljebb 2004. december 31-ig. Újabb berendezések részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H143 Az 1980-2010 MHz és a 2170-2200 MHz sávok az egyetemes mozgó távközlő rendszer (UMTS) műholdas alkalmazásai részére tervezettek az ERC/DEC/(97)03, ERC/DEC/(97)04 és az ERC/DEC/(97)07 Határozatokban meghatározott feltételekkel.

H144 Nincs felhasználva.

H145 Az RR-től eltérő felhasználás: a légi rádiónavigáció szolgálat 2000 MHz-en működő, a Táblázat hatálybalépésekor érvényes engedéllyel rendelkező magasságmérői várhatóan 2008-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H146 A 2025-2110 MHz és a 2200-2290 MHz sávok pont-pont közötti, kis- és közepes kapacitású (2-34 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére tervezettek a CEPT T/R 13-01 Ajánlás C mellékletében meghatározott feltételekkel.

H147 Az RR-től eltérő kormányzati felhasználás miatt a 2100-2300 MHz, 2500-2690 MHz, 6425-7075 MHz, 7750-8275 MHz és a 13,045-13,185 GHz sávokban polgári felhasználásra a kormányzati frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján jelölhető ki frekvencia.

H148 A 2300-2500 MHz sávban másodlagos jelleggel rádiólokációs berendezések üzemelnek várhatóan 2008-ig. Új frekvenciakijelölésre, illetve berendezésbeszerzésre nem kerülhet sor.

H149 A 2400-2483,5 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében harmadlagos jelleggel kiterjesztett spektrumú rádiós helyi hálózatok (RLAN) berendezései részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 3. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

A jelfeldolgozási nyereségnek (processing gain) legalább 10 dB-nek kell lennie.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(96)17 Határozat alapján megállapított 20. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H150 Nincs felhasználva.

H151 A 2400-2483,5 MHz, 5725-5875 MHz, 24-24,25 GHz és a 61-61,5 GHz sávokban harmadlagos jelleggel kiskapacitású (64 kbit/s-2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont és pont-többpont rendszerek rádióberendezései részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 1. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

A jelfeldolgozási nyereségnek (processing gain) legalább 10 dB-nek kell lennie.

A 2400-2483,5 MHz, 5725-5875 MHz és a 24-24,25 GHz sávokban üzemelő berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)07 Határozat alapján megállapított 9. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H152 A 2400-2483,5 MHz, 9200-9975 MHz, 10,5-10,6 GHz, 13,4-14 GHz és a 24,05-24,25 GHz sávokban harmadlagos jelleggel mozgásérzékelő és riasztóberendezések részére is kijelölhető frekvencia - a 10,5-10,6 GHz sávban a kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény (e.i.r.p.) kivételével - a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 6. számú mellékletében meghatározott feltételekkel. Ezek a berendezések a 10,5-10,6 GHz sávban legfeljebb 25 mW e.i.r.p.-vel működhetnek.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)07 Határozat alapján megállapított 9. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A Táblázat hatálybalépésekor - a 10,5-10,6 GHz sáv kivételével - a fenti frekvenciasávokban a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 6. számú mellékletében, illetve a 10,5-10,6 GHz sávban a fent megadott határértéknél nagyobb e.i.r.p.-jű, érvényes rádióengedéllyel rendelkező mozgásérzékelő berendezések legfeljebb 2005. december 31-ig üzemelhetnek.

H153 A 2446-2454 MHz sávban harmadlagos jelleggel automatikus konténer- és vasútikocsi-azonosító (AVI) rendszerek részére is kijelölhető frekvencia a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 4. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)30 Határozat alapján megállapított 21. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H154 Az RR-től eltérő kormányzati felhasználás: a 2500-2690 MHz, 5925-7075 MHz, 7750-8275 MHz és a 11,7-13,25 GHz sávokban légi rádiónavigációs berendezések üzemelnek várhatóan 2008-ig. Új frekvenciakijelölésre, illetve berendezésbeszerzésre nem kerülhet sor.

H155 A 2520-2670 MHz sáv az állandóhelyű szolgálat keretében digitális rádiórelé berendezések részére tervezett a CEPT T/R 13-01 Ajánlás D mellékletében meghatározott feltételekkel.

H156 A 3410-3500 MHz (végberendezés-központi állomás irány) és a 3510-3600 MHz (központi állomás-végberendezés irány) sávok cellás elrendezésű digitális pont-többpont FWA rendszerek részére vannak fenntartva a CEPT/ERC/REC 14-03 Ajánlás B mellékletének B1. pontjában meghatározott feltételekkel.

Statikus kapacitáskiosztású rendszereknél a végberendezések maximális kapacitása 144 kbit/s, minimális kapacitása hangátvitel esetén 4,8 kbit/s. Az alkalmazott rendszereknek biztosítaniuk kell a 9,6 kbit/s, valamint a 64 kbit/s kapacitású végberendezések használatát.

Dinamikus kapacitáskiosztású, valamint csomagkapcsolt rendszereknél nincs kapacitáskorlátozás a végberendezésekre.

H156A A 3500-3510 MHz sáv cellás elrendezésű, TDD átvitelű digitális pont-többpont FWA rendszerek részére tervezett a CEPT/ERC/REC 14-03 Ajánlás B mellékletének B1. pontjában meghatározott feltételekkel.

H157 A 3600-3800 MHz sáv cellás elrendezésű digitális pont-többpont FWA rendszerek részére tervezett a CEPT/ERC/REC 12-08 Ajánlás B melléklete 2. részének B2.2.1. pontjában meghatározott feltételekkel.

H158 A 3800-4200 MHz sávban nagykapacitású digitális (140/155 Mbit/s) és analóg rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia az ITU-R F.382-7 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. Újabb analóg rádiórelé berendezések részére nem jelölhető ki frekvencia.

H159 Az 5150-5250 MHz sávban nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN) berendezései részére is kijelölhető frekvencia harmadlagos jelleggel az ERC/DEC/(96)03 Határozat alapján és a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 3. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H159A Az 5725-5850 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében harmadlagos jelleggel kiskapacitású (legfeljebb 2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont rendszerek rádióberendezései részére is kijelölhető frekvencia.

A jelfeldolgozási nyereségnek (processing gain) legalább 10 dB-nek kell lennie. A berendezések legfeljebb (6 + 0,5L) dBW e.i.r.p.-vel működhetnek, ahol L az áthidalt távolság km-ben. Az L távolság nem lehet több, mint 30 km.

H160 Az 5725-7075 MHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében kis apertúrájú földi állomás (VSAT) részére nem jelölhető ki frekvencia.

H161 Az 5795-5815 MHz sávban a közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek közút-jármű összeköttetéseket szolgáló berendezései részére is kijelölhető frekvencia az ERC/DEC/(92)02 Határozatban, illetve a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 5. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H162 Az 5925-6425 MHz sávban nagykapacitású digitális (min. 140/155 Mbit/s) és analóg rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 14-01 Ajánlásban, illetve az ITU-R F.383-5 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. Újabb analóg rádiórelé berendezések részére nem jelölhető ki frekvencia.

H163 A 6425-7125 MHz sávban nagykapacitású (min. 140/155 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 14-02 Ajánlásban, illetve az ITU-R F.384-6 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

A sávban változó telephelyű rádiórelé berendezések is üzemeltethetők várhatóan 2008-ig, azonban újabb változó telephelyű rádiórelé berendezések részére nem jelölhető ki frekvencia.

H164 A 7250-7425 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező polgári célú rádiórelé berendezések a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedélyük lejártáig, de legfeljebb 2000. december 31-ig üzemeltethetők. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H165 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a műholdas tengeri és földi mozgószolgálat űr-Föld irányú összeköttetései tekintetében a 7250-7300 MHz sáv, Föld-űr irányú összeköttetései tekintetében a 7975-8025 MHz sáv 1. típusú harmonizált NATO-sáv.

H166 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a műholdas állandóhelyű szolgálat űr-Föld irányú összeköttetései tekintetében a 7250-7750 MHz sáv, Föld-űr irányú összeköttetései tekintetében a 7900-8400 MHz sáv 1. típusú harmonizált NATO-sáv.

H167 A 7300-7750 MHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat (űr-Föld irány) változó telephelyű földi állomásai nem igényelhetnek védelmet más szolgálatokkal szemben.

H168 A 7425-7725 MHz és a 7900-8200 MHz sávban állandó telephelyű, a 8200-8500 MHz sávban állandó és változó telephelyű, kis- és közepes kapacitású (2-68 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 22. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H169 A 7425-8500 MHz sávban a H168 és a H170 lábjegyzet feltételeit nem teljesítő, a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező rádiórelé berendezések várhatóan 2005-ig üzemelhetnek.

H170 A 7725-7900 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében, valamint a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat keretében pont-pont közötti, rádió- és televízióhíranyag- és -műsor-átviteli célú analóg rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia.

A tv-átvitel csatorna-sávszélessége 28 MHz, a csatornák sávközépi frekvenciái: 7743 MHz, 7771 MHz, ... 7883 MHz.

A rádióátvitel csatorna-sávszélessége 1,75 MHz. Egy tv-csatorna sávjában 16 rádiócsatorna vihető át.

H171 A 7900-7975 MHz és a 8025-8400 MHz sávokban a műholdas állandóhelyű szolgálat (Föld-űr irány) változó telephelyű földi állomásai nem okozhatnak káros zavarást más szolgálatoknak.

H172 A 7900-8400 MHz sávban frekvenciakijelölésre a kormányzati és a polgári frekvenciagazdálkodó szervek közötti eredményes egyeztetés alapján kerülhet sor.

H173 Nincs felhasználva.

H173A A 9000-9500 MHz sávban a belföldi víziutakon a hajófedélzeti radarállomások és fordulási sebességmérő berendezések részére a Duna Bizottság Ajánlásaiban (CD/SES 53/25 és CD/SES 53/32) meghatározott feltételekkel jelölhető ki frekvencia.

H174 A 10-10,45 GHz és a 10,5-10,55 GHz sávokban az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében, a 10,55-10,68 GHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében, valamint a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat keretében pont-pont közötti, rádió- és televízióhíranyag- és -műsor-átviteli célú analóg rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 12-05 Ajánlás 3. ajánlási pontjában, valamint a 23. számú mellékletben meghatározott feltételekkel.

A tv-átvitel csatorna-sávszélessége 28 MHz. A rádióátvitel csatorna-sávszélessége 1,75 MHz. Egy tv-csatorna sávjában 16 rádiócsatorna vihető át.

A 10,136-10,308 GHz és a 10,5-10,68 GHz sávokban 2002. január 1-jétől újabb berendezések részére nem jelölhető ki frekvencia.

H174A A 10,15-10,3 GHz és a 10,5-10,65 GHz sávok digitális pont-többpont rendszerek rádióberendezései részére tervezettek a CEPT/ERC/REC 12-05 Ajánlás 1. ajánlási pontja alapján.

H174B A 10,434-10,5 GHz sávban harmadlagos jelleggel videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) részére jelölhető ki frekvencia. A jelátvitel oldalsávja nem nyúlhat túl a megadott sávhatárokon. Ezen alkalmazásokban a berendezések legfeljebb 100 mW e.i.r.p.-vel üzemelhetnek.

H175 A 10,6-10,68 GHz sávban a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező mozgásérzékelő berendezések legfeljebb 2005. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H176 A 10,7-11,7 GHz sávban nagykapacitású (min. 140/155 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 12-06 Ajánlásban vagy - a 10 715 MHz és a 11 245 MHz (1-1') sávközépi frekvenciák kivételével - az ITU-R F.387-7 Ajánlás 1. ajánlási pontjában meghatározott feltételekkel. A Budapesten és környezetében telepített berendezésekre vonatkozó területi korlátozásokat a 24. számú melléklet tartalmazza.

A Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező analóg rádiórelé berendezések legfeljebb 2005. december 31-ig üzemelhetnek. Analóg rádiórelé berendezések részére új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H177 A 10,7-11,7 GHz sávban a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében műsorszétosztási céllal kisugárzott kép- és hangcsatorna jelek a műsorelosztó hálózatok (kábeltelevíziós rendszerek fejállomásai) ellátását szolgálják.

A sávban az egyedi vétel is megengedett, de az zavarvédelmet nem igényelhet.

A 10,95-11,7 GHz sávban üzemeltetett távközlési műholdakról, illetve a 11,7-12,5 GHz sávban üzemeltetett műsorszóró műholdakról kisugárzott kép- és hangcsatorna jelek vételére alkalmas földi vevőberendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 25. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H178 A 10,7-11,7 GHz és a 12,5-12,75 GHz sáv (űr-Föld irány) harmadlagos jelleggel, a 14-14,25 GHz sáv (Föld-űr irány) pedig másodlagos jelleggel az EUTELTRACS műholdas földi mozgószolgálati rendszer részére is felhasználható a CEPT/ERC/REC 21-15 Ajánlás 3. számú melléklete alapján.

H179 A 10,7-11,7 GHz és a 12,5-12,75 GHz sávokban (űr-Föld irány), valamint a 14-14,5 GHz sávban (Föld-űr irány) a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében VSAT végberendezések használata is engedélyezhető.

H180 A 10,7-11,7 GHz és a 12,5-12,75 GHz sávokban (űr-Föld irány), valamint a 12,75-13,25 GHz és a 13,75-14,5 GHz sávokban (Föld-űr irány) a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében SNG végberendezések használata is engedélyezhető.

H181 Az RR S30. Függelék Tervében Magyarország részére kiosztott műholdas műsorszóró csatornák az ebben a Függelékben meghatározott feltételekkel jelölhetők ki.

H182 A 11,7-12,5 GHz sávban az állandóhelyű szolgálat keretében kizárólag a 12,3-12,5 GHz sávban üzemelő budapesti műsorszétosztó és -elosztó rendszer engedélyezett.

A 11,7-12,5 GHz sáv az állandóhelyű szolgálat keretében regionális videoműsor-elosztó (MVDS) és -szétosztó rendszerek részére tervezett, az RR S30. Függelék felülvizsgálatának eredményétől függően.

A rendszerek üzemeltetése során a műsorszolgáltatási engedély alapján végzett műholdas műsorszórás csatornáinak zavarmentességét biztosítani kell.

H183 A 12,75-13,25 GHz sávban állandó telephelyű, kis- és közepes kapacitású (2-68 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 12-02 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. Újabb berendezések részére 28 MHz csatornaosztás esetén legalább 34 Mbit/s kapacitással a 3. és az 5. csatornán jelölhető ki frekvencia.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 26. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

H184 A 14,5-15,35 GHz sáv részsávjaiban, a 14,5-14,774 GHz, 14,809-15,194 GHz és a 15,229-15,35 GHz sávokban állandó telephelyű, kiskapacitású (2-16 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia az ITU-R F.636-3 Ajánlásban a 14 MHz és 7 MHz csatornaosztásra meghatározott feltételekkel. A sávban 3,5 MHz csatornaosztás is engedélyezett. A berendezések várhatóan 2018-ig üzemelhetnek.

H185 A 14,5-14,62 GHz és a 15,23-15,35 GHz sávok állandó telephelyű, kiskapacitású (2-16 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére tervezettek a CEPT/ERC/REC 12-07 Ajánlásban a 14 MHz, 7 MHz, 3,5 MHz és 1,75 MHz csatornaosztásra meghatározott feltételekkel.

H185A A 14,774-14,809 GHz és a 15,194-15,229 GHz sávokban a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezések legfeljebb 2004. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H185B A 14,774-14,809 GHz és a 15,194-15,229 GHz sávokban a polgári célú állandóhelyű szolgálati felhasználás megszűnéséig kizárólag a polgári frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján jelölhető ki frekvencia.

H186 A 16,6-17,3 GHz sávban a rádiólokáció szolgálat keretében polgári célra kizárólag sebességmérő berendezések részére jelölhető ki frekvencia.

H187 A 17,1-17,3 GHz sáv nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN) berendezései részére harmadlagos jelleggel tervezett a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 3. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H188 A 17,3-17,7 GHz sáv videoműsor-elosztó rendszerek (MVDS) részére van fenntartva az ERC 25. Jelentés alapján.

H189 A 17,7-19,7 GHz sávban pont-pont közötti, közepes és nagykapacitású (34 Mbit/s, 2 x 34 Mbit/s, illetve 140/155 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 12-03 Ajánlás A mellékletében meghatározott feltételekkel. Felhasználható csatorna-sávszélességek: 27,5 MHz és 55 MHz. Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük a 27. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A 18,6-18,8 GHz sávban a berendezések kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítménye nem haladhatja meg a 40 dBW-ot, és az antennára kerülő teljesítmény nem lehet nagyobb, mint -3 dBW.

Kormányzati célú frekvenciakijelölés csak a polgári frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H189A A 17,8-18,6 GHz (űr-Föld irány) és a 27,6-28,4 GHz (Föld-űr irány) sávok a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében NGSO műholdas űrtávközlési rendszer gateway állomásai részére tervezettek.

H189B A 18,8-19,3 GHz (űr-Föld irány) és a 28,6-29,1 GHz (Föld-űr irány) sávok a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében NGSO műholdas űrtávközlési rendszer végfelhasználói összeköttetései részére harmadlagos jelleggel tervezettek.

H190 A 21,2-21,4 GHz és a 22,6-23 GHz sávokban az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében pont-pont közötti, rádió- és televízióhíranyag- és -műsor-átviteli célú analóg rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a 28. számú mellékletben meghatározott feltételekkel.

A tv-átvitel csatorna-sávszélessége 28 MHz. A rádióátvitel csatorna-sávszélessége 1,75 MHz. Egy tv-csatorna sávjában 16 rádiócsatorna vihető át.

H191 A 21,4-22 GHz sávban az állandóhelyű szolgálatnak a Táblázat hatálybalépésekor érvényes rádióengedéllyel rendelkező berendezései 2000. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H192 A 22-22,6/23-23,6 GHz sávban állandó telephelyű, pont-pont közötti, kis- és közepes kapacitású (2-51 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT T/R 13-02 Ajánlás A mellékletében meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)09 Határozat alapján megállapított 29. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A polgári felhasználású 22-22,442/23-23,45 GHz sávrész 3,5 MHz, 7 MHz és 14 MHz csatornaosztás szerinti elrendezésben használható. A kormányzati felhasználású 22,442-22,6/23,45-23,6 GHz sávrész 3,5 MHz, 7 MHz, 14 MHz és 28 MHz csatornaosztás szerinti elrendezésben használható.

H193 A 24,25-24,5 GHz sáv az állandóhelyű szolgálat keretében pont-pont közötti, állandó és változó telephelyű rádió- és televízióhíranyag- és -műsor-átviteli célú analóg rádiórelé berendezések részére van fenntartva az ERC 25. Jelentés alapján.

H194 A 24,5-26,5 GHz sáv cellás elrendezésű, digitális pont-többpont rendszerű rádiórelé berendezések, valamint cellán belüli és cellák közötti, pont-pont közötti digitális rádiórelé berendezések részére van fenntartva a CEPT T/R 13-02 Ajánlás B mellékletében meghatározott feltételekkel.

A pont-pont közötti berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(99)09 Határozat alapján megállapított 30. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

Pont-többpont rendszerek esetén a 24,5-25,5 GHz sávban központi állomás-végberendezés irányú összeköttetések, a 25,5-26,5 GHz sávban végberendezés-központi állomás irányú összeköttetések valósíthatók meg.

H195 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a 26,5-27,5 GHz, 30-31 GHz és az 59-61 GHz sávok 2. típusú harmonizált NATO-sávok.

H195A A 31,8-33,4 GHz, 51,4-52,6 GHz, 55,78-57 GHz és a 64-66 GHz sávok az RR S5.547 Bekezdés és az RR 726. (WRC-97) Határozat alapján, valamint a CEPT/ERC/REC 12-11 és a CEPT/ERC/REC 12-12 Ajánlásokban meghatározott feltételekkel az állandóhelyű szolgálat nagysűrűségű alkalmazásai (HDFS) részére tervezettek.

H196 A 37-39,5 GHz sávban állandó telephelyű, pont-pont közötti, kis-, közepes és nagykapacitású digitális rádiórelé berendezések részére jelölhető ki frekvencia a CEPT T/R 12-01 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

Ezen berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőinek meg kell felelniük az ERC/DEC/(98)08 Határozat alapján megállapított 31. számú mellékletben meghatározott feltételeknek.

A sáv 3,5 MHz, 7 MHz, 14 MHz, 28 MHz és 56 MHz csatornaosztás szerinti elrendezésben használható.

A sáv pont-többpont összeköttetések részére is tervezett a CEPT T/R 12-01 Ajánlásban meghatározott feltételekkel.

H197 A NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény (NJFA) alapján a 37-39,5 GHz, 77-81 GHz és a 92-100 GHz sávok távlatilag NATO-célokra is felhasználható sávok.

H198 A 39,5-40,5 GHz, 62-63 GHz és a 65-66 GHz sávok az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében szélessávú mozgó rendszerek (MBS) részére tervezett sávok az ERC 25. Jelentés alapján. Más állandóhelyű és mozgószolgálati alkalmazások részére nem jelölhető ki frekvencia.

H199 A 40,5-43,5 GHz sáv vezetéknélküli multimédia rendszerek (MWS) részére van fenntartva az ERC/DEC/(99)15 Határozat alapján, és ezen a frekvenciasávon belül a 40,5-42,5 GHz sáv videoműsorelosztó rendszerek (MVDS) részére van fenntartva a CEPT T/R 52-01 Ajánlás alapján.

H199A A 47,2-47,5 GHz és a 47,9-48,2 GHz sávok az RR S5.552A Bekezdés és az RR 122. (WRC-97) Határozat alapján nagy magasságú hordozóra telepített állomások (HAPS) részére tervezettek.

H199B A 48,5-50,2 GHz sáv állandó telephelyű digitális rádióátviteli rendszerek részére tervezett a CEPT/ERC/REC 12-10 Ajánlás alapján.

H199C Az 57-59 GHz sávban állandó telephelyű digitális pont-pont és pont-többpont rendszerek rádióberendezései részére jelölhető ki frekvencia a CEPT/ERC/REC 12-09 Ajánlásban meghatározott feltételekkel. A rendszerek telepítése nem igényel előzetes frekvenciatervezést, de a telepítéshez frekvenciakijelölési határozat és rádióengedély szükséges.

Kormányzati célú frekvenciakijelölés csak a polgári frekvenciagazdálkodó szervvel való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H200 A 63-64 GHz sávban a közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek jármű-jármű összeköttetéseket szolgáló berendezései részére is kijelölhető frekvencia az ERC/DEC/(92)02 Határozatban, illetve a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 5. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

H201 A 76-77 GHz sávban a közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek jármű-radarberendezései részére is kijelölhető frekvencia az ERC/DEC/(92)02 Határozatban, illetve a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlás 5. számú mellékletében meghatározott feltételekkel.

4. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 135-148 kHz, 7300-7400 kHz és a 8800-9500 kHz sávokban üzemelő kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD-k) frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H4 lábjegyzetet)

Frekvenciasáv (kHz)Mágneses térerősség megengedett legnagyobb értéke 10 m-re (dBµA/m)
135-14837,7-3 log2 (f/135)
7300-74009
8800-95009

ahol f a frekvencia kHz-ben

Csatornatávolság: nincs előírás, a teljes frekvenciasáv is kijelölhető.

Antenna típusa:

- beépített antenna,

- az eszközhöz gyárilag hozzárendelt antenna

- külső tekercsantenna.

Kitöltési tényező: a gyártó által megadott érték.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az EN 300 330 európai szabvány tartalmazza.

5. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Kishatókörzetű személyhívó berendezések és rendszerek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H5, H42, H67, H96 és H103 lábjegyzeteket)

I. Rádiós személyhívó berendezések

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornaosztás (kHz)A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f 47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=470 MHz
10/12,5+-0,60+-1,00+-1,00 (B)
+-1,50 (P)
+-1,00 (B)
+-2,50 (P)
20/25+-0,60+-1,35+-2,00+-2,00 (B)
+-2,50 (P)

1. számú táblázat

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

B bázisállomás

P hordozható állomás

1.2. Vivőteljesítmény (vezetett)

Bázisállomás esetén: <=5 W

Hordozható állomás esetén:< =0,05 W

1.3. Effektív kisugárzott teljesítmény

Bázisállomás esetén: <=5 W

Hordozható állomás esetén: <=0,05 W

1.4. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

Csatornaosztás (kHz)Határértékek
1020 µW
12,560 dB a vivőteljesítmény alatt, de 0,2 µW még megengedett
20/2570 dB a vivőteljesítmény alatt, de 0,2 µW még megengedett

2. számú táblázat

1.5. Frekvencialöket

Csatornaosztás (kHz)Legnagyobb megengedett frekvencialöket (kHz)
102
12,52,5
204
255

3. számú táblázat

1.6. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
9 kHz<=f<=1 GHz0,25 µW2,0 nW
1 GHz<f<=4 GHz1,0 µW20 nW

4. számú táblázat

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
25 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW2,0 nW
1 GHz<f<=4 GHz1,0 µW20 nW

5. számú táblázat

1.7. Az adó tranziens viselkedése

Bázisállomás adója részére: lásd az 1. számú ábrát.

A tranziens idők és a frekvenciaeltérések

Tranziens idő (ms)Vivőfrekvencia<=300 MHzVivőfrekvencia>300 MHz
t1510
t22025
t3510

6. számú táblázat

Megjegyzés:

f0 frekvenciaeltérés állandósult állapotban

f1 frekvenciaeltérés, amely nagyobb lehet a fél csatornaosztásnál

f2 frekvenciaeltérés, amely nem lehet nagyobb a fél csatornaosztásnál

A hordozható állomás adójára nincs korlátozás.

2. Bázisállomás vevőjellemzők határértékei

2.1. Vevőérzékenység

Analóg beszédátvitel esetén:Normál vizsgálati feltételek mellett:<=+6 dBµV emf
Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett:<=+12 dBµV emf
Üzenetátvitel esetén:Normál vizsgálati feltételek mellett:<=+3 dBµV emf
Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett:<=+9 dBµV emf

7. számú táblázat

2.2. Azonoscsatorna-szelektivitás (analóg beszéd- és üzenetátvitelnél)

20 kHz és 25 kHz csatornaosztásnál: -8 dB...0 dB

10 kHz és 12,5 kHz csatornaosztásnál: -12 dB...0 dB

2.3. Szomszédoscsatorna-szelektivitás (analóg beszéd- és üzenetátvitelnél)

Vizsgálati feltételekCsatornaosztás
10 kHz/12,5 kHz20 kHz/25 kHz
Normál=>60 dB=>70 dB
Szélsőséges=>50 dB=>60 dB

8. számú táblázat

2.4. Mellékhullám szelektivitás

Analóg beszéd- és üzenetátvitelnél: legalább 70 dB

2.5. Intermodulációs szelektivitás

Analóg beszéd- és üzenetátvitelnél: legalább 60 dB

2.6. Lefulladás

Analóg beszéd- és üzenetátvitelnél: legalább 70 dB

2.7. Mellékhullám sugárzás

9 kHz...1 GHz között: 2 nW

1 GHz...4 GHz között: 20 nW

3. Hordozható vevők mellékhullám sugárzása

1 GHz alatt: 2 nW

1 GHz felett: 20 nW

II. Induktív személyhívó berendezések

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Vivőteljesítmény

Normál és szélsőséges vizsgálati feltételek mellett a 20 W-ot nem haladhatja meg.

1.2. Üzemi frekvenciák tartománya

A legkisebb üzemi frekvencia >=16+fe+fb/2(kHz),

a legnagyobb üzemi frekvencia <=146-fe-fb/2(kHz),

ahol

fe a vivő frekvenciaeltérése kHz-ben

fb a modulációs sávszélesség kHz-ben.

1.3. Frekvenciaeltérés

A legnagyobb frekvenciaeltérés nem haladhatja meg a névleges vivőfrekvencia +-1%-át.

1.4. Modulációs sávszélesség

Határértéke nincs előírva, de a legnagyobb mért értéket fel kell használni az üzemi frekvenciák tartományának meghatározásához.

1.5. Mellékhullám sugárzás

a) vezetett

9 kHz...16 kHz: 40 dB-lel a vivőteljesítmény értéke alatt

146 kHz...1 MHz: <1 mikroW

1 MHz...25 MHz: 250 nW

b) sugárzott, 25 MHz alatt

9 kHz...16 kHz: 53 dBmikroA/m-ről 48 dBmikroA/m-re csökkenő

146 kHz...1 MHz: 28,5 dBmikroA/m-ről 12 dBmikroA/m-re csökkenő

1 MHz...25 MHz: 12 dBmikroA/m-ről 2 dBmikroA/m-re csökkenő

A határértékek a frekvencia logaritmusával lineárisan csökkennek.

c) sugárzott, 25 MHz felett

Frekvenciatartomány25 MHz<f<=1 GHz1 GHz<f<=4 GHz
Adó működésben0,25 µW1,0 µW
Adó készenlétben2,0 nW20 nW

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám sugárzás

a) sugárzott, 25 MHz alatt

9 kHz...16 kHz: 41 dBmikroA/m-ről 36 dBmikroA/m-re csökkenő

146 kHz...1 MHz: 16,5 dBmikroA/m-ről 0 dBmikroA/m-re csökkenő

1 MHz...25 MHz: 0 dBmikroA/m-ről -10 dBmikroA/m-re csökkenő

A határértékek a frekvencia logaritmusával lineárisan csökkennek.

b) sugárzott, 25 MHz felett

Bármely mellékhullám összetevő teljesítménye a meghatározott frekvenciatartományban nem haladhatja meg 1 GHz alatt a 2 nW-ot, és 1 GHz felett a 20 nW-ot.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 224 szabvány tartalmazza.

6. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Közepes és nagyteljesítményű középhullámú műsorszóró rádió-adóberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H15 lábjegyzetet)

1. Vivőteljesítmény: 1...1000 kW

2. Üzemi frekvenciatartomány: 526,5...1606,5 kHz

3. Névleges vivőfrekvencia: 531+9 N kHz (N = 0, 1, ..., 119)

4. Frekvenciaeltérés: +-10,0 Hz

5. Adásmód: A3E

6. Elfoglalt sávszélesség: 9,0 vagy 18,0 kHz

7. Mellékhullám sugárzás: <=50 mW

8. A modulálójel frekvenciasávhatárolása az adó moduláló bemenete után: 50...9000 Hz és külön bekapcsolhatóan 50...4500 Hz

9. Modulációs tényező-bemenő jelszint viszony

10. Vivőamplitúdó-változás: <=5,0%

7. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Kisteljesítményű középhullámú műsorszóró rádió-adóberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H15 lábjegyzetet)

1. Vivőteljesítmény: <=1 kW

2. Üzemi frekvenciatartomány: 526,5...1606,5 kHz

3. Névleges vivőfrekvencia: 531+9 N kHz (N = 0, 1, ..., 119)

4. Frekvenciaeltérés: +-10,0 Hz

5. Adásmód: A3E

6. Mellékhullám sugárzás: az adó modulálatlan vivő teljesítményéhez viszonyítva legfeljebb -40 dB, de <=50 mW

7. Vivőamplitúdó-változás: <=10%

8. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 25-1000 MHz frekvenciatartományban üzemelő kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H31, H35, H37, H37A, H37B, H70, H86A, H112A, H114, H115 és H116 lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornaosztás (kHz)A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
10/12,5+-0,60+-1+-1 (b); +-1,50 (m);érték nincs meghatározva
+-2 (p)+-2,5 (p)
20/25+-0,60+-1,35+-2+-2 (mb)
+-2,50 (p)
+-2,50 (mb)
+-3 (p)

1. számú táblázat

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

b állandóhelyű állomás

m mozgóállomás

p hordozható állomás

1.2. Vivőteljesítmény (vezetett)

Legfeljebb 100 mW megengedett.

TeljesítményosztályTeljesítményszint
7a.5 mW
8.10 mW
9.25 mW
11.100 mW

2. számú táblázat

1.3. Effektív kisugárzott teljesítmény (kisugárzott)

Legfeljebb 100 mW megengedett.

TeljesítményosztályTeljesítményszint
7a.5 mW
8.10 mW
9.25 mW
11.100 mW

3. számú táblázat

1.4. Adó válasza a moduláló frekvenciákra (keskenysávú analóg jelátvitelre)

1.4.1. Frekvencialöket

1.4.1.1. Analóg jelek a hangfrekvenciás sávszélességen belül

CsatornaosztásLegnagyobb megengedett frekvencialöket
10 kHz+-2 kHz
12,5 kHz+-2,5 kHz
20 kHz+-4 kHz
25 kHz+-5 kHz

4. számú táblázat

1.4.1.2. Analóg jelek a hangfrekvenciás sávszélesség felett

A 6 kHz alatti moduláló frekvenciáknál a frekvencialöket ne haladja meg a 3 kHz/2,55 kHz-es moduláló frekvenciák által létrehozott frekvencialöketet. 6 kHz-nél a löket nem lehet nagyobb, mint a legnagyobb megengedett frekvencialöket 30,0%-a (lásd a 4. számú táblázatot). A 6 kHz és a berendezés tervezett csatornatávolságának frekvenciája közötti moduláló frekvenciák által okozott frekvencialöket nem haladhatja meg azt a löketet, amelyet a moduláló frekvencia függvényében felvett és 6 kHz-ről induló -14 dB/oktáv esésű görbe határol. A határérték az 1. számú ábrán látható.

1. számú ábra

Rövidítések:

f1 300 Hz

f2 3,0 kHz (20 kHz vagy 25 kHz csatornatávolságnál) vagy 2,55 kHz (10 kHz vagy 12,5 kHz csatornatávolságnál)

MPFD az 1.4.1.1. szakasz szerinti legnagyobb megengedett frekvencialöket (maximum permissible frequency deviation)

A az f2 frekvenciánál mért frekvencialöket

fcs a csatornatávolsággal megegyező frekvencia

1.4.2. Modulációs mélység

1.4.2.1. Analóg jelek a hangfrekvenciás sávszélességen belül

A legnagyobb modulációs mélység 100% lehet a hangfrekvenciás sávszélességen belüli frekvenciák esetén.

1.4.2.2. Analóg jelek a hangfrekvenciás sávszélesség felett

A hangfrekvenciás sávszélesség és 6 kHz közötti moduláló frekvenciáknál a modulációs mélység ne haladja meg a hangfrekvenciás sávszélesség frekvenciájánál mért modulációs mélységet. 6 kHz-nél a modulációs mélység nem lehet nagyobb, mint 30%. A 6 kHz és a berendezés tervezett csatornatávolságának frekvenciája közötti moduláló frekvenciák által létrehozott modulációs mélység nem haladhatja meg azt a modulációs mélységet, amelyet a moduláló frekvencia függvényében felvett és 6 kHz-ről induló -14 dB/oktáv esésű görbe határol. A határérték a 2. számú ábrán látható.

2. számú ábra

Rövidítések:

f1 300 Hz

f2 3,0 kHz (20 kHz vagy 25 kHz csatornatávolságnál) vagy 2,55 kHz (10 kHz vagy 12,5 kHz csatornatávolságnál)

MPAD az 1.4.2.1. szakasz szerinti legnagyobb megengedett amplitúdómodulációs mélység (maximum permissible amplitude modulation depth)

A az f2 frekvenciánál mért modulációs mélység

fcs a csatornatávolsággal megegyező frekvencia

1.5. Szomszédoscsatorna-teljesítmény (keskenysávú analóg jelátvitelre)

Csatornaosztás <20 kHzCsatornaosztás >=20 kHz
Normál vizsgálati feltételek mellett<=10 µW<=200 nW
Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett<=32 µW<=640 nW

5. számú táblázat

1.6. Modulációs sávszélesség tartománya szélessávú ( >25 kHz) eszközök esetén

A kijelölt frekvenciasávon belül kell lennie a modulációs sávszélesség megengedett tartományának. A frekvenciaeltérés nem lehet nagyobb a kijelölt sáv vagy a szélessávú csatorna 10%-ánál.

Ahol a kijelölt frekvenciasáv 25 kHz-nél szélesebb csatornákra van aláosztva, a csatorna széleinek 250 nW teljesítményű pontokat kell tekinteni.

1.7. Mellékhullám sugárzás

Vezetett és sugárzott

Adó47...74 MHz
87,5...118 MHz
174...230 MHz
470...862 MHz
Minden más frekvencia 1000 MHz alattFrekvenciák 1000 MHz felett
Működésben4 nW250 nW1 µW
Készenlétben2 nW2 nW20 nW

6. számú táblázat

1.8. Frekvenciastabilitás alacsony tápfeszültség esetén (elemmel működtetett eszközökre)

a) Az eszköz frekvenciaeltérése nem lehet nagyobb, mint az 1. számú táblázatban megadott érték, amíg a sugárzott és vezetett teljesítmény nagyobb, mint a mellékhullám sugárzás határértéke; vagy

b) az eszköznek nem szabad üzemelnie a gyártó által megadott üzemi feszültség alatti tápfeszültségeken.

1.9. Kitöltési tényező

OsztályKitöltési tényező
1.<0,1%
2.<1,0%
3.<10%
4.100%-ig

7. számú táblázat

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám sugárzás

1000 MHz alatti frekvencián legfeljebb 2 nW,

1000 MHz feletti frekvencián legfeljebb 20 nW.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ EN 300 220-1 szabvány tartalmazza.

9. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Az 1-25 GHz frekvenciatartományban üzemelő kis hatótávolságú eszközök (SRD-k) frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H31, H151 és H152 lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény (e.i.r.p.)

Osztálye.i.r.p. (vezetett vagy kisugárzott)
8.10 mW
9.25 mW
11.100 mW
12.500 mW
13.1 W
14.2 W
15.8 W

1. számú táblázat

Az 1. számú táblázat teljesítményosztályai megfelelnek a CEPT/ERC/REC 70-03 Ajánlásban foglaltaknak.

1.2. Üzemi frekvenciák megengedett tartománya

Az eszközök spektrummaszkjának a felosztott frekvenciasávon belül kell elhelyezkednie.

1.3. Mellékhullám sugárzás

AdóFrekvencia
47...74 MHz
87,5...118 MHz
174...230 MHz
470...862 MHz
Minden más frekvencia 1000 MHz alattFrekvenciák 1000 MHz felett
Működésben4 nW250 nW1 µW
Készenlétben2 nW2 nW20 nW

2. számú táblázat

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám sugárzás

25 MHz...1 GHz között: legfeljebb 2 nW;

1 GHz felett: legfeljebb 20 nW.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ I-ETS 300 440 előszabvány tartalmazza.

10. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H40, H65, H79A és H112A lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Üzemi
frekvencia
(MHz)
Normál vizsgálati
feltételek
Szélsőséges vizsgálati
feltételek
100, 150
és 200 kHz
csatorna-
sávszélesség
50 és 75
kHz
csatorna-
sávszélesség
100, 150
és 200 kHz
csatorna-
sávszélesség
50 és 75
kHz
csatorna-
sávszélesség
25<=f<=883 kHz2 kHz5 kHz3 kHz
88<f<=3007 kHz3 kHz10 kHz5 kHz
300<f<=100010 kHz6 kHz15 kHz7 kHz
1000<f<=300017 kHz8 kHz25 kHz12 kHz

1.2. Vivőteljesítmény

Normál és szélsőséges vizsgálati feltételek mellett a vivőteljesítmény (effektív kisugárzott vagy vezetett) nem haladhatja meg az 50 mW-ot.

1.3. Csatorna-sávszélesség

Az elfogadott névleges csatorna-sávszélességek (B)Jelölésük
50 kHzL
75 kHzM
100 kHzP
150 kHzQ
200 kHzR

Az adó kimenőspektrumának a következő ábra határértékein belül kell lennie, ahol B az elfogadott névleges csatorna-sávszélesség.

1.4. Mellékhullám sugárzás

AdóFrekvencia
47...74 MHz
87,5...118 MHz
174...230 MHz
470...862 MHz
Minden más frekvencia 1000 MHz alattFrekvenciák 1000 MHz felett
Működésben4 nW250 nW1 µW
Készenlétben2 nW2 nW20 nW

1.5. Az adó tranziensfrekvenciás viselkedése

Az adó kimenőteljesítménye legyen legalább 30 dB-lel a névleges értéke alatt, amíg a vivőfrekvencia a csatorna-sávszélesség 10-10 kHz-cel megnövelt értékén kívül van. A mérési folyamat akkor kezdődik, amikor az adó kimenőteljesítménye meghaladja a 250 nW-ot. Az idő, amelynél a kimenőteljesítmény 30 dB-lel kisebb lesz, mint a névleges értéke, nem lehet 5 s-nél nagyobb.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám sugárzás

25...1000 MHzFrekvenciák 1000 MHz felett
Effektív kisugárzott vagy vezetett2 nW20 nW

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ I-ETS 300 422 előszabvány tartalmazza.

11. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Televízió átjátszóberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H44 és H105 lábjegyzeteket)

1. Frekvenciasávok

Az átjátszóberendezés bemeneti és kimeneti csatornája a következő frekvenciasávok egyikében bármelyik televíziócsatornára legyen behangolható:

I. sáv 48,5...66 MHz

III. sáv 174...230 MHz

IV/V. sáv 470...790 MHz

A bemeneti csatorna legyen áttehető bármelyik eltérő frekvenciájú csatornára az alsó és a felső szomszédos csatornák kivételével.

2. A kimeneti frekvencia stabilitása

A kimeneti képvivő frekvencia eltérése a névleges értéktől - névleges bemeneti frekvencia esetén - 6 hónap időtartam alatt legfeljebb +-350 Hz lehet.

3. Erősítésszabályozás

A bemeneti feszültség névleges értéke, a vonatkoztatási bemeneti szint 2 mV.

A bemeneti feszültségnek a 0,2...10 mV tartományban bekövetkező, a névleges bemeneti feszültségre vonatkoztatott -20...+14 dB-es változásának hatását automatikus erősítésszabályozás egyenlítse ki.

A kimeneti teljesítmény változása legyen kisebb, mint +-1 dB.

4. Az adóberendezés

4.1. Az adóberendezés műszaki jellemzőinek alapvetően meg kell felelniük az MSZ-17-302-4 szabványnak.

4.2. Bemeneti jel nélküli adás (az anyaadó jelének kimaradása) esetén:

- a kimeneti teljesítmény legfeljebb 10 W teljesítményű átjátszóberendezésnél legalább 20 dB-lel legyen kisebb, mint a névleges teljesítmény;

- 10 W-nál nagyobb teljesítményű átjátszóberendezésnél a teljesítményerősítő fokozatoknak önműködően ki kell kapcsolódniuk.

12. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A VHF-sávú (66-73 MHz) frekvenciamodulált rádió-műsorszóró adóberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H48 lábjegyzetet)

1. Vivőteljesítmény

Névleges értékét a vonatkozó körzeti értekezlet frekvenciaterve, illetve a nemzetközi koordináció eredménye alapján a hírközlési hatóság engedélyezi.

Eltérése a névleges értéktől normál üzemi feltételek mellett +-1 dB, szélsőséges üzemi feltételek mellett +2 dB...-3 dB lehet.

2. Frekvencialöket

A legnagyobb frekvencialöket normál üzemi feltételek mellett 50 kHz lehet.

3. Frekvenciaeltérés

Normál és szélsőséges üzemi feltételek mellett a vivőfrekvencia a névleges értékétől legfeljebb 2 kHz-cel térhet el.

4. Frekvenciastabilitás

Meghatározott üzemi feltételek mellett a vivőfrekvencia stabilitása legyen +-300 Hz-en belül.

5. Mellékhullám sugárzás

a) a 66...137 MHz sávban

b) a 30...66 MHz és a 137 MHz...1 GHz sávokban

6. Sávon kívüli adás sztereó és mono üzemben

A fogalommeghatározásokat, az üzemi és a vizsgálati feltételeket, valamint a mérési módszereket az MSZ ETS 300 750 szabvány tartalmazza.

13. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

I. A földi mozgószolgálat antennacsatlakozóval rendelkező, adat- (és beszéd-) átvitelre szánt rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H51 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornatávolság
(kHz)
A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
20 és 25+-0,60+-1,35+-2,00+-2,00 (a)+-2,50 (a)
12,5+-0,60+-1,00+-1,00
(B)
+-1,50
(M)
+-1,00
(B)
+-1,50
(M) (a)
érték
nincs
meghatározva

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

(B) bázisállomás (berendezés)

(M) mozgó vagy hordozható állomás (berendezés)

(a) a beépített tápegységgel ellátott hordozható állomásoknál (berendezéseknél) a 0...+30 °C hőmérséklet-tartományban a frekvenciaeltérés nagyobb ne legyen.

Szélsőséges hőmérsékleti feltételeknél a frekvenciaeltérés:

- 300 és 500 MHz között legfeljebb +-2,50 kHz,

- 500 és 1000 MHz között legfeljebb +-3,00 kHz legyen 20 és 25 kHz csatornatávolságnál.

1.2. Vivőteljesítmény (vezetett)

A vivőteljesítmény (vezetett) a névleges kimenőteljesítménytől normál vizsgálati feltételek mellett +-1,5 dB-lel, szélsőséges vizsgálati feltételek mellett +2,0 dB... -3,0 dB-lel térhet el.

1.3. Effektív kisugárzott teljesítmény

A legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

Normál vizsgálati feltételek mellett az effektív kisugárzott teljesítmény a névleges értéktől legfeljebb d f értékkel térhet el.

A df eltérés az alábbi összefüggésből számítható:
df2=dm2+de2,
ahol
dma tényleges mérési bizonytalanság
dea rádióberendezés tűrése (1,5 dB).

1.4. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

20 és 25 kHz csatornatávolságnál legalább 70 dB-lel, 12,5 kHz csatornatávolságnál legalább 60 dB-lel legyen az adó vivőteljesítménye (vezetett) alatt, ekkor nem kell, hogy 0,20 žW (-37 dBm) alatt legyen.

1.5. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
9 kHz<=f <=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz
vagy
1 GHz<f<=12,75 GHz
1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

Megjegyzés:

Ha a berendezés üzemi frekvenciája 470 MHz alatt van, akkor a vezetett mellékhullám sugárzás mérését 9 kHz és 4 GHz között, ha 470 MHz felett van, akkor 4 és 12,75 GHz között is el kell végezni.

1.6. Intermodulációs csillapítás

A követelményeket csak bázisállomásként használt adóberendezéseknél kell alkalmazni.

Az intermodulációs csillapítás egy adóberendezés esetén legalább 40 dB, egy telephelyen több adó esetén legalább 70 dB legyen bármely intermodulációs összetevő esetén.

1.7. Az adó feléledési ideje

Nem haladhatja meg a 25 ms-ot.

1.8. Az adó lecsengési ideje

Nem haladhatja meg a 20 ms-ot.

1.9. Az adó tranziens viselkedése

Be- és kikapcsolás esetén bármely időpontban, amikor a tényleges vivőteljesítmény a 30 dB-lel csökkentett állandósult vivőteljesítmény felett van, a vivőfrekvencia az állandósult vivőfrekvenciától legfeljebb a fél csatornatávolsággal térhet el.

Az állandósult vivőteljesítmény 30 dB-lel és 6 dB-lel csökkentett értékei közötti idő - mind a be- és kikapcsolás esetén - legalább 0,20 ms legyen.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Legnagyobb használható érzékenység (adat, vezetett)

Nem haladhatja meg a +3 dBmikroV forrásfeszültséget normál vizsgálati feltételek mellett és a +9 dBmikroV forrásfeszültséget szélsőséges vizsgálati feltételek mellett.

2.2. Átlagos használható érzékenység (adat, térerősség)

A berendezéseket 4 osztályba soroljuk:

A osztály: berendezés, amelynek beépített antennája teljes egészében a berendezés házán belül van,

B osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél nem hosszabb antennával rendelkezik,

C osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél hosszabb antennával rendelkezik,

D osztály: A, B és C osztályba nem sorolható berendezés.

Érzékenység-határértékek A és D osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=40027,0
400<f<=75028,5
750<f<=100030,0

Érzékenység-határértékek B osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=13018,0
130<f<=30019,5
300<f<=44021,5
440<f<=60023,5
600<f<=80025,5
800<f<=100028,0

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

C osztályú berendezések érzékenység-határértékei normál vizsgálati feltételek mellett:

- 375 MHz-nél nagyobb vivőfrekvencia esetén megegyezik a B osztályú berendezések előírásával,

- 375 MHz-en és annál kisebb vivőfrekvencia esetén a B osztályú berendezés határértékét K korrekciós tényezővel csökkenteni kell.

K=20lgl+20
-------
40
,

ahol l az antenna külső részének hossza cm-ben.

A K tényezőt csak akkor alkalmazzuk, ha az antenna házon kívüli hossza kisebb, mint

15 000
--------
f
-20.

2.3. A hiba viselkedése nagy bemenőszinteknél

A bithibaarány nem haladhatjameg a 10<SUP>-4</SUP>-t. A nem helyesen vett (elveszett vagy hibás)üzenetek száma nem lehet nagyobb 1-nél.

2.4. Azonoscsatorna-szelektivitás

20 és 25 kHz csatornatávolság esetén: -8...0 dB,

12,5 kHz csatornatávolság esetén: -12...0 dB értékek között legyen.

2.5. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Csatornatávolság
12,5 kHz20 és 25 kHz
Normál vizsgálati feltételek60,0 dB70,0 dB
Szélsőséges vizsgálati feltételek50,0 dB60,0 dB

2.6. Mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától két vagy több csatornatávolságra lévő bármilyen frekvencián nem lehet kisebb, mint 70 dB.

2.7. Intermodulációs szelektivitás

Bázisállomásoknál (berendezéseknél) legalább 70 dB, mozgó és hordozható állomásoknál (berendezéseknél) legalább 65 dB legyen.

2.8. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A lefulladás a megadott sáv bármely frekvenciáján legyen legalább 84,0 dB, kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.9. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományHatárérték
9 kHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz
vagy
1 GHz<f<=12,75 GHz
20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

Megjegyzés:

Ha a berendezés üzemi frekvenciája 470 MHz alatt van, akkor a vezetett mellékhullám sugárzás mérését 9 kHz és 4 GHz között, ha 470 MHz felett van, akkor 4 és 12,75 GHz között is el kell végezni.

3. Duplex üzemmód - vevő határértékek

3.1. Vevő érzékenységcsökkenés és legnagyobb használható érzékenység (egyidejű adással és vétellel)

Az érzékenységcsökkenés legfeljebb 3,0 dB lehet, és a legnagyobb használható érzékenység normál vizsgálati feltételek mellett a +3 dBmikroV forrásfeszültséget ne haladja meg.

3.2. Vevő mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától két vagy több csatornatávolságra lévő bármilyen frekvencián nem lehet kisebb, mint 67 dB.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 113 szabvány tartalmazza.

II. A földi mozgószolgálat vevőben meghatározott választ keltő rádiójeleket adó rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H51 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatorna távolság
(kHz)
A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47
MHz
47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
20 és 25+- 0,60+- 1,35+- 2,00+- 2,00+- 2,50 (a)
12,5+- 0,60+- 1,00+- 1,00
(B)
+- 1,50
(M)
+- 1,00
(B)
+- 1,50
(M) (a)
érték
nincs
meghatározva

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

(B) bázisállomás (berendezés)

(M) mozgó vagy hordozható állomás (berendezés)

(a) a beépített tápegységgel ellátott hordozható állomásoknál (berendezéseknél) a 0...+30 °C hőmérséklet-tartományban a frekvenciaeltérés nagyobb ne legyen.

Szélsőséges hőmérsékleti feltételeknél a frekvenciaeltérés:

- 300 és 500 MHz között legfeljebb +-2,50 kHz legyen 12,5 kHz csatornatávolságnál,

- 500 és 1000 MHz között legfeljebb +-3,00 kHz legyen 20 és 25 kHz csatornatávolságnál.

1.2. Vivőteljesítmény (vezetett)

A vivőteljesítmény (vezetett) a névleges kimenőteljesítménytől normál vizsgálati feltételek mellett +-1,5 dB-lel, szélsőséges vizsgálati feltételek mellett +2,0 dB... -3,0 dB-lel térhet el.

A vivőteljesítmény (vezetett) nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

1.3. Effektív kisugárzott teljesítmény

Normál vizsgálati feltételek mellett a névleges effektív kisugárzott teljesítménytől legfeljebb +-7,5 dB-lel térhet el.

Az effektív kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

1.4. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

20 és 25 kHz csatornatávolságnál legalább 70 dB-lel, 12,5 kHz csatornatávolságnál legalább 60 dB-lel legyen az adó vivőteljesítménye (vezetett) alatt, ekkor nem kell, hogy 0,20 mikroW (-37 dBm) alatt legyen.

Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett a követelmények 5 dB-lel kisebbek.

1.5. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
9 kHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz
vagy
1 GHz<f<=12,75 GHz
1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

Megjegyzés:

Ha a berendezés üzemi frekvenciája 470 MHz alatt van, akkor a vezetett mellékhullám sugárzás mérését 9 kHz és 4 GHz között, ha 470 MHz felett van, akkor 4 és 12,75 GHz között is el kell végezni.

1.6. Intermodulációs csillapítás

A követelményeket csak bázisállomásként használt adóberendezéseknél kell alkalmazni.

Az intermodulációs csillapítás egy adóberendezés esetén legalább 40 dB, egy telephelyen több adó esetén legalább 70 dB legyen bármely intermodulációs összetevő esetén.

1.7. Az adó tranziensfrekvenciás viselkedése

30<=f<=300
MHz
300<f<=500
MHz
500<f<=1000
MHz
t1 (ms)5,010,020,0
t2 (ms)20,025,050,0
t3 (ms)5,010,010,0

ahol

f a vivőfrekvencia MHz-ben;

t1 az az időtartam, amely az adó bekapcsolásának pillanatában kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t2 az az időtartam, amely a t 1 végénél kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t3 az az időtartam, amely az adó kikapcsolásának pillanatában végződik és a fenti táblázat szerinti idővel korábban kezdődött.

A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg az egy csatornatávolság értékét.

A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg a fél csatornatávolság értékét.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Vonatkoztatási érzékenység

Normál vizsgálati feltételek mellett +6 dBmikroV forrásfeszültség, vagy a 2.3. pont szerinti legnagyobb használható érzékenységnél (térerősség) 3 dB-lel nagyobb érték.

2.2. Legnagyobb használható érzékenység (vezetett)

Nem haladhatja meg a +3 dBmikroV forrásfeszültséget normál vizsgálati feltételek mellett és a +9 dBmikroV forrásfeszültséget szélsőséges vizsgálati feltételek mellett.

2.3. Legnagyobb használható érzékenység (térerősség)

Nem haladhatja meg a következő értékeket normál vizsgálati feltételek mellett:

Frekvenciasáv (MHz)Térerősség 1µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=10011,0
100<f<=23017,0
230<f<=47023,0
470<f<=100029,0

2.4. Azonoscsatorna-szelektivitás

20 és 25 kHz csatornatávolság esetén: -8...0 dB,

12,5 kHz csatornatávolság esetén: -12...0 dB értékek között legyen.

2.5. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Csatornatávolság
12,5 kHz20 és 25 kHz
Normál vizsgálati feltételek60,0 dB70,0 dB
Szélsőséges vizsgálati feltételek50,0 dB60,0 dB

2.6. Mellékhullám-szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától több mint egy csatornatávolságra lévő bármilyen frekvencián nem lehet kisebb, mint 70 dB.

2.7. Intermodulációs szelektivitás

Bázisállomásoknál (berendezéseknél) legalább 70 dB, mozgó és hordozható állomásoknál (berendezéseknél) legalább 65 dB legyen.

2.8. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A lefulladás a megadott sáv bármely frekvenciáján legyen legalább 84,0 dB, kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.9. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományHatárérték
9 kHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz
vagy
1 GHz<f<=12,75 GHz
20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

Megjegyzés:

Ha a berendezés üzemi frekvenciája 470 MHz alatt van, akkor a vezetett mellékhullám sugárzás mérését 9 kHz és 4 GHz között, ha 470 MHz felett van, akkor 4 és 12,75 GHz között is el kell végezni.

3. Duplex üzemmód - vevő határértékek

3.1. Vevő érzékenységcsökkenés és legnagyobb használható érzékenység (egyidejű adással és vétellel)

Az érzékenységcsökkenés legfeljebb 3,0 dB lehet, és a legnagyobb használható érzékenység normál vizsgálati feltételek mellett a +3 dBžV forrásfeszültséget ne haladja meg.

3.2. Vevő mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától két vagy több csatornatávolságra lévő bármilyen frekvencián nem lehet kisebb, mint 67 dB.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ I-ETS 300 219 előszabvány tartalmazza.

III. A földi mozgószolgálat beépített antennát alkalmazó, elsődlegesen analóg beszédátvitelre szánt rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H51 és H97 lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornatávolság
(kHz)
A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
20 és 25+-0,60+-1,35+-2,00+-2,00+-2,50 (a)
12,5+-0,60+-1,00+-1,00
(B)
+-1,50
(M)
+-1,00 (B)
+-1,50
(M) (a)
érték
nincs
meghatározva

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

(a) a beépített tápegységgel ellátott hordozható állomásoknál (berendezéseknél) a 0...+30 °C hőmérséklet-tartományban a frekvenciaeltérés nagyobb ne legyen.

Szélsőséges hőmérsékleti feltételeknél a frekvenciaeltérés:

- 300 és 500 MHz között legfeljebb +-2,50 kHz legyen 12,5 kHz csatornatávolságnál,

- 500 és 1000 MHz között legfeljebb +-3,00 kHz legyen 20 és 25 kHz csatornatávolságnál.

1.2. Effektív kisugárzott teljesítmény

A legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

Normál vizsgálati feltételek mellett a legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény a névleges legnagyobb értéktől, az átlagos effektív kisugárzott teljesítmény a névleges átlagos értéktől legfeljebb d f értékkel térhet el.

A df eltérés az alábbi összefüggésből számítható:

d<SUB>f</SUB><SUP>2</SUP>=d<SUB>m</SUB><SUP>2</SUP>+d<SUB>e</SUB><SUP>2</SUP>

ahol

dm a tényleges mérési bizonytalanság,

de a rádióberendezés tűrése (1,5 dB).

Az effektív kisugárzott teljesítmény változása szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +2 dB...-3 dB lehet.

1.3. Frekvencialöket

1.3.1. Legnagyobb megengedett frekvencialöket

A berendezés legkisebb (f1) frekvenciától és a legnagyobb (f2) frekvenciáig kisugárzott moduláló frekvenciája (amelyeket a gyártó megadott) által okozott legnagyobb megengedett frekvencialöket az alábbi legyen:

Csatornatávolság (kHz)Legnagyobb megengedett frekvencialöket (kHz)
12,5+-2,5
20+-4,0
25+-5,0

1.3.2. Az adó átvitele a 3 kHz feletti moduláló frekvenciákon

A 3,0 kHz (20 és 25 kHz csatornatávolsággal üzemelő berendezésnél) és 2,55 kHz (12,5 kHz csatornatávolsággal üzemelő berendezésnél) és a 6,0 kHz közötti moduláló frekvenciáknál a frekvencialöket ne haladja meg a 3,0 kHz és 2,55 kHz-es moduláló frekvenciák által létrehozott löketet. 6 kHz-nél a löket nem lehet nagyobb, mint a legnagyobb megengedett löket 30%-a. A 6 kHz és a berendezés tervezett csatornatávolságának frekvenciája közötti moduláló frekvenciák által okozott löket nem haladhatja meg azt a löketet, amelyet a moduláló frekvencia függvényében felvett és 6 kHz-ről induló -14 dB/oktáv esésű görbe határol. A határérték az ábrán látható.

Rövidítések:

f1 a legkisebb moduláló frekvencia

f2 3,0 kHz (20 kHz vagy 25 kHz csatorna távolságnál) vagy 2,55 kHz (12,5 kHz csatornatávolságnál)

MPFD az 1.3.1. szakasz szerinti legnagyobb megengedett frekvencialöket (maximum permissible frequency deviation)

A az f2 frekvenciánál mért frekvencialöket

fcs a csatornatávolsággal megegyező frekvencia

1.4. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

20 és 25 kHz csatornatávolságnál legalább 70 dB-lel, 12,5 kHz csatornatávolságnál legalább 60 dB-lel legyen az adó vivőteljesítménye (vezetett) alatt, ekkor nem kell, hogy 0,20 mikroW (-37 dBm) alatt legyen.

1.5. Mellékhullám sugárzás

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

1.6. Az adó tranziensfrekvenciás viselkedése

30<=f<=300
MHz
300<f<=500
MHz
500<f<=1000
MHz
t1 (ms)5,010,020,0
t2 (ms)20,025,050,0
t3 (ms)5,010,010,0

ahol

f a vivőfrekvencia MHz-ben;

t1 az az időtartam, amely az adó bekapcsolásának pillanatában kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t2 az az időtartam, amely a t1 végénél kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t3 az az időtartam, amely az adó kikapcsolásának pillanatában végződik és a fenti táblázat szerinti idővel korábban kezdődött.

A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg az egy csatornatávolság értékét.

A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg a fél csatornatávolság értékét.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Átlagos használható érzékenység (térerősség, beszéd)

A berendezéseket 4 osztályba soroljuk:

A osztály: berendezés, amelynek beépített antennája teljes egészében a berendezés házán belül van,

B osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél nem hosszabb antennával rendelkezik,

C osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél hosszabb antennával rendelkezik,

D osztály: A, B és C osztályba nem sorolható berendezés.

Érzékenység-határértékek A és D osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=40030,0
400<f<=75031,5
750<f<=100033,0

Érzékenység-határértékek B osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=13021,0
130<f<=30022,5
300<f<=44024,5
440<f<=60026,5
600<f<=80028,5
800<f<=100031,0

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

C osztályú berendezések érzékenység-határértékei normál vizsgálati feltételek mellett:

- 375 MHz-nél nagyobb vivőfrekvencia esetén megegyezik a B osztályú berendezések előírásával,

- 375 MHz-en és annál kisebb vivőfrekvencia esetén a B osztályú berendezés határértékét K korrekciós tényezővel csökkenteni kell.

K = 20 lgl + 20
--------
40

ahol l az antenna külső részének hossza cm-ben.

A K tényezőt csak akkor alkalmazzuk, ha az antenna házon kívüli hossza kisebb, mint

15 000
---------
f
-20

2.2. Amplitúdó határolási jelleggörbe

A bemenő rádiófrekvenciás szint megadott változásán belül a kimenő hangfrekvenciás szint változása legfeljebb 3,0 dB lehet.

2.3. Azonoscsatorna-szelektivitás

20 és 25 kHz csatornatávolság esetén: -8...0 dB,

12,5 kHz csatornatávolság esetén: -12...0 dB értékek között legyen.

2.4. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Csatornatávolság
(kHz)z
Szomszédoscsatorna-szelektivitás határértéke
(dBµV/m)
Nem kívánt frekvencia
< 68 MHz
Nem kívánt frekvencia
>68 MHz
Normál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételekNormál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételek
20 és 25756520 lg f+38,320 lg f+28,3
12,5655520 lg f+28,320 lg f+18,3

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.5. Mellékhullám szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 75 dBmikroV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+38,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.6. Intermodulációs szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 70 dBmikroV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+33,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.7. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább 89 dBmikroV/m. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább

(20 lg f+52,3) dBmikroV/m,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.8. Mellékhullám sugárzás

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz20 nW (-47 dBm)

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 296 szabvány tartalmazza.

IV.

A földi mozgószolgálat beépített antennát alkalmazó, vevőben meghatározott választ keltő rádiójeleket adó rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H51 lábjegyzetet

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornatávolság
(kHz)
A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
20 és 25+-0,60+-1,35+-2,00+-2,00+-2,50 (a)
12,5+-0,60+-1,00+-1,00
(B)
+-1,50
(M)
+-1,00 (B)
+-1,50
(M) (a)
érték
nincs
meghatározva

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

(a) a beépített tápegységgel ellátott hordozható állomásoknál (berendezéseknél) a 0...+30 °C hőmérséklet-tartományban a frekvenciaeltérés nagyobb ne legyen.

Szélsőséges hőmérsékleti feltételeknél a frekvenciaeltérés:

- 300 és 500 MHz között legfeljebb +-2,50 kHz legyen 12,5 kHz csatornatávolságnál,

- 500 és 1000 MHz között legfeljebb +-3,00 kHz legyen 20 és 25 kHz csatornatávolságnál.

1.2. Effektív kisugárzott teljesítmény

A legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

Normál vizsgálati feltételek mellett a legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény a névleges legnagyobb értéktől, az átlagos effektív kisugárzott teljesítmény a névleges átlagos értéktől legfeljebb d f értékkel térhet el.

A df eltérés az alábbi összefüggésből számítható:

d<SUB>f</SUB><SUP>2</SUP>=d<SUB>m</SUB><SUP>2</SUP>+d<SUB>e</SUB><SUP>2</SUP>

ahol

dm a tényleges mérési bizonytalanság,

de a rádióberendezés tűrése (1,5 dB).

Az effektív kisugárzott teljesítmény változása szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +2 dB...-3 dB lehet.

1.3. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

20 és 25 kHz csatornatávolságnál legalább 70 dB-lel, 12,5 kHz csatornatávolságnál legalább 60 dB-lel legyen az adó vivőteljesítménye (vezetett) alatt, ekkor nem kell, hogy 0,20 mikroW (-37 dBm) alatt legyen.

Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett a követelmények 5 dB-lel kisebbek.

1.4. Mellékhullám sugárzás

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

1.5. Az adó tranziensfrekvenciás viselkedése

30<=f<=300
MHz
300<f<=500
MHz
500<f<=1000
MHz
t1 (ms)5,010,020,0
t2 (ms)20,025,050,0
t3 (ms)5,010,010,0

ahol

f a vivőfrekvencia MHz-ben;

t1 az az időtartam, amely az adó bekapcsolásának pillanatában kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t2 az az időtartam, amely a t1 végénél kezdődik és a fenti táblázat szerinti ideig tart;

t3 az az időtartam, amely az adó kikapcsolásának pillanatában végződik és a fenti táblázat szerinti idővel korábban kezdődött.

A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg az egy csatornatávolság értékét.

A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg a fél csatornatávolság értékét.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Átlagos használható érzékenység (térerősség)

A berendezéseket 4 osztályba soroljuk:

A osztály: berendezés, amelynek beépített antennája teljes egészében a berendezés házán belül van,

B osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél nem hosszabb antennával rendelkezik,

C osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél hosszabb antennával rendelkezik,

D osztály: A, B és C osztályba nem sorolható berendezés.

Érzékenység-határértékek A és D osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=40027,0
400<f<=75028,5
750<f<=100030,0

Érzékenység-határértékek B osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=13018,0
130<f<=30019,5
300<f<=44021,5
440<f<=60023,5
600<f<=80025,5
800<f<=100028,0

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

C osztályú berendezések érzékenység-határértékei normál vizsgálati feltételek mellett:

- 375 MHz-nél nagyobb vivőfrekvencia esetén megegyezik a B osztályú berendezések előírásával,

- 375 MHz-en és annál kisebb vivőfrekvencia esetén a B osztályú berendezés határértékét K korrekciós tényezővel csökkenteni kell.

K = 20 lgl + 20
--------
40

ahol l az antenna külső részének hossza cm-ben.

A K tényezőt csak akkor alkalmazzuk, ha az antenna házon kívüli hossza kisebb, mint

15 000
---------
f
-20

2.2. Azonoscsatorna-szelektivitás

20 és 25 kHz csatornatávolság esetén: -8...0 dB,

12,5 kHz csatornatávolság esetén: -12...0 dB értékek között legyen.

2.3. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Csatornatávolság
(kHz)z
Szomszédoscsatorna-szelektivitás határértéke
(dBµV/m)
Nem kívánt frekvencia
< 68 MHz
Nem kívánt frekvencia
>68 MHz
Normál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételekNormál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételek
20 és 25756520 lg f+38,320 Ig f+28,3
12,5655520 lg f+28,320 lg f+18,3

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.4. Mellékhullám szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 75 dBžV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+38,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.5. Intermodulációs szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 70 dBmikroV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+33,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.6. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább 89 dBmikroV/m. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább

(20 lg f+52,3) dBmikroV/m,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.7. Mellékhullám sugárzás

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz20 nW (-47 dBm)

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 341 szabvány tartalmazza.

V.

A földi mozgószolgálat beépített antennát alkalmazó, adat- (és beszéd-) átvitelre szánt rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H51 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Csatornatávolság
(kHz)
A frekvenciaeltérés határértéke (kHz)
f<47 MHz47<=f<=137 MHz137<f<=300 MHz300<f<=500 MHz500<f<=1000 MHz
20 és 25+-0,60+-1,35+-2,00+-2,00+-2,50 (a)
12,5+-0,60+-1,00+-1,00
(B)
+-1,50
(M)
+-1,00 (B)
+-1,50
(M) (a)
érték
nincs
meghatározva

Megjegyzés:

f a vivőfrekvencia MHz-ben

(a) a beépített tápegységgel ellátott hordozható állomásoknál (berendezéseknél) a 0...+30 °C hőmérséklet-tartományban a frekvenciaeltérés nagyobb ne legyen.

Szélsőséges hőmérsékleti feltételeknél a frekvenciaeltérés:

- 300 és 500 MHz között legfeljebb +-2,50 kHz legyen 12,5 kHz csatornatávolságnál,

- 500 és 1000 MHz között legfeljebb +-3,00 kHz legyen 20 és 25 kHz csatornatávolságnál.

1.2. Effektív kisugárzott teljesítmény

A legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a hírközlési hatóság által meghatározott legnagyobb értéket.

Normál vizsgálati feltételek mellett a legnagyobb effektív kisugárzott teljesítmény a névleges legnagyobb értéktől, az átlagos effektív kisugárzott teljesítmény a névleges átlagos értéktől legfeljebb df értékkel térhet el.

A df eltérés az alábbi összefüggésből számítható:

d<SUB>f</SUB><SUP>2</SUP>=d<SUB>m</SUB><SUP>2</SUP>+d<SUB>e</SUB><SUP>2</SUP>

ahol

dm a tényleges mérési bizonytalanság,

de a rádióberendezés tűrése (1,5 dB).

Az effektív kisugárzott teljesítmény változása szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +2 dB...-3 dB lehet.

1.3. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

20 és 25 kHz csatornatávolságnál legalább 70 dB-lel, 12,5 kHz csatornatávolságnál legalább 60 dB-lel legyen az adó vivőteljesítménye (vezetett) alatt, ekkor nem kell, hogy 0,20 mikroW (-37 dBm) alatt legyen.

Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett a követelmények 5 dB-lel kisebbek.

1.4. Mellékhullám sugárzás

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

1.5. Az adó feléledési ideje

Nem haladhatja meg a 25 ms-ot.

1.6. Az adó lecsengési ideje

Nem haladhatja meg a 20 ms-ot.

1.7. Az adó tranziens viselkedése

Be- és kikapcsolás esetén bármely időpontban, amikor a tényleges vivőteljesítmény a 30 dB-lel csökkentett állandósult vivőteljesítmény felett van, a vivőfrekvencia az állandósult vivőfrekvenciától legfeljebb a fél csatornatávolsággal térhet el.

Az állandósult vivőteljesítmény 30 dB-lel és 6 dB-lel csökkentett értékei közötti idő - mind a be- és kikapcsolás esetén - legalább 0,20 ms legyen.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Átlagos használható érzékenység (térerősség, adat)

A berendezéseket 4 osztályba soroljuk:

A osztály: berendezés, amelynek beépített antennája teljes egészében a berendezés házán belül van,

B osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél nem hosszabb antennával rendelkezik,

C osztály: berendezés, amely kihúzható vagy rögzített beépített, a berendezés házán kívüli 20 cm-nél hosszabb antennával rendelkezik,

D osztály: A, B és C osztályba nem sorolható berendezés.

Érzékenység-határértékek A és D osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=40027,0
400<f<=75028,5
750<f<=100030,0

Érzékenység-határértékek B osztályú berendezésekre

Frekvenciasáv (MHz)Átlagos használható érzékenység 1 µV/m-hez viszonyítva (dB)
30<=f<=13018,0
130<f<=30019,5
300<f<=44021,5
440<f<=60023,5
600<f<=80025,5
800<f<=100028,0

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

C osztályú berendezések érzékenység-határértékei normál vizsgálati feltételek mellett:

- 375 MHz-nél nagyobb vivőfrekvencia esetén megegyezik a B osztályú berendezések előírásával,

- 375 MHz-en és annál kisebb vivőfrekvencia esetén a B osztályú berendezés határértékét K korrekciós tényezővel csökkenteni kell.

K = 20 lgl + 20
--------
40

ahol l az antenna külső részének hossza cm-ben.

A K tényezőt csak akkor alkalmazzuk, ha az antenna házon kívüli hossza kisebb, mint

15 000
---------
f
-20

2.2. A hiba viselkedése nagy bemenőszinteknél

A bithibaarány nem haladhatja meg a 10-4-t. A nem helyesen vett (elveszett vagy hibás) üzenetek száma nem lehet nagyobb 1-nél.

2.3. Azonoscsatorna-szelektivitás

20 és 25 kHz csatornatávolság esetén: -8...0 dB,

12,5 kHz csatornatávolság esetén: -12...0 értékek között legyen.

2.4. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Csatornatávolság
(kHz)z
Szomszédoscsatorna-szelektivitás határértéke
(dBµV/m)
Nem kívánt frekvencia
< 68 MHz
Nem kívánt frekvencia
>68 MHz
Normál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételekNormál vizsgálati feltételekSzélsőséges vizsgálati feltételek
20 és 25756520 lg f+38,320 Ig f+28,3
12,5655520 lg f+28,320 lg f+18,3

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.5. Mellékhullám szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 75 dBmikroV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+38,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.6. Intermodulációs szelektivitás

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a 70 dBmikroV/m értéket. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre nem haladhatja meg a

(20 lg f+33,3) dBmikroV/m értéket,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.7. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

68 MHz-nél kisebb vagy egyenlő frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább 89 dBmikroV/m. 68 MHz-nél nagyobb frekvenciájú nem kívánt jelekre a lefulladás szintje legyen legalább

(20 lg f+52,3) dBmikroV/m,

ahol f a vivőfrekvencia MHz-ben.

2.8. Mellékhullám sugárzás

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=12,75 GHz20 nW (-47 dBm)

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 390 szabvány tartalmazza.

14. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A VHF-sávú (87,5-108 MHz) frekvenciamodulált rádió-műsorszóró adóberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H57 lábjegyzetet)

1. Vivőteljesítmény

Névleges értékét a vonatkozó körzeti igazgatási értekezlet frekvenciaterve, illetve a nemzetközi koordináció eredménye alapján a hírközlési hatóság engedélyezi.

Eltérése a névleges értéktől normál üzemi feltételek mellett +-1 dB, szélsőséges üzemi feltételek mellett +2 dB...-3 dB lehet.

2. Frekvencialöket

A legnagyobb frekvencialöket normál üzemi feltételek mellett +-75 kHz lehet.

3. Frekvenciaeltérés

Normál és szélsőséges üzemi feltételek mellett a vivőfrekvencia a névleges értékétől legfeljebb +-2 kHz-cel térhet el.

4. Frekvenciastabilitás

Meghatározott üzemi feltételek mellett a vivőfrekvencia stabilitása legyen +-300 Hz-en belül.

5. Mellékhullám sugárzás

a) a 87,5...137 MHz sávban

b) a 30...87,5 MHz és a 137 MHz...1 GHz sávokban

6. Sávon kívüli adás sztereó és mono üzemben

A fogalommeghatározásokat, az üzemi és a vizsgálati feltételeket, valamint a mérési módszereket az MSZ ETS 300 384 szabvány tartalmazza.

15. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 117,975-137 MHz sávban a légiforgalmi állomásokon üzemelő amplitúdómodulált, 8,33 kHz csatornaosztású rádió adó- és vevőberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H61 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Legfeljebb +-1 ppm normál vizsgálati feltételek és kiterjesztett hőmérséklethatárok (0 °C...40 °C) mellett.

Legfeljebb +-1,5 ppm szélsőséges vizsgálati feltételek mellett.

1.2. Vivőteljesítmény

Maximumra állított kimenőteljesítmény mellett a névleges legnagyobb kimenőteljesítménytől normál vizsgálati feltételek mellett +-1,5 dB-lel, szélsőséges vizsgálati feltételek mellett +2 dB...-3 dB-lel térhet el.

1.3. Modulációs mélység

Legalább 85%.

1.4. Modulációs kompresszió

Legalább 85%-ig lineáris, a legnagyobb használható modulációs mélység nem haladhatja meg a 95%-ot.

1.5. Amplitúdómodulációs torzítás

10%-nál kisebb legyen.

1.6. Nemkívánatos frekvenciamoduláció

Legfeljebb +-1000 Hz lehet.

1.7. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

Legalább 50 dB-lel kisebb, mint a vivőteljesítmény.

1.8. Mellékhullám sugárzás (vezetett)

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
9 kHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

1.9. Készülékház sugárzása

FrekvenciatartományMellékhullám sugárzás
(sugárzott)
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1 µW (-30 dBm)

1.10. Intermodulációs csillapítás

Legalább 40 dB.

1.11. Rádiófrekvenciás feléledési (t al) és lecsengési (t rl) idő

t al: 300 mikroS...20 ms

t rl: 300 mikroS...10 ms

1.12. Az adó tranziens viselkedése

Lásd az 1. számú ábrát.

t1: 5,0 ms

t2: 20,0 ms

t3: 5,0 ms

Megjegyzés:

A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg az egy csatornaosztás értékét.

A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem haladhatja meg a fél csatornaosztás értékét.

Bekapcsolási állapot t-be, t1 és t2

Kikapcsolási állapot t-ki, t3 és t-ki

1. számú ábra

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Legnagyobb használható érzékenység

Normál vizsgálati feltételek mellett: legfeljebb +20 dBmikroV emf.

Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett: legfeljebb +26 dBmikroV emf.

2.2. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Normál vizsgálati feltételek mellett: legalább 50 dB.

Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett: legalább 40 dB.

2.3. Mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától több mint két csatornaosztásra lévő bármilyen frekvencián nem lehet kisebb, mint 60 dB.

2.4. Intermodulációs szelektivitás

60 dB-nél nagyobb legyen.

2.5. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A megadott sáv bármely frekvenciáján legyen legalább 80 dB, kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.6. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományHatárérték
9 kHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

2.7. Némítás (Squelch)

Legalább 40 dB.

2.8. Keresztmodulációs elnyomás

Legalább 80 dB.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 676 szabvány tartalmazza.

16. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A tengeri mozgószolgálat VHF-sávú (156,0125-157,4375 MHz, 160,6125-160,9625 MHz és 161,4875-162,0375 MHz) hajófedélzeti rádiótelefon adó- és vevőberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H71A lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Legfeljebb +-1,5 kHz.

1.2. Vivőteljesítmény

Ha a kimenőteljesítmény-kapcsoló maximumra van állítva, a vivőteljesítménynek 6 W és 25 W között kell lennie, és a névleges kimenőteljesítménytől normál vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +-1,5 dB-lel, szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +2 dB...-3 dB-lel térhet el. Ha a kimenőteljesítmény-kapcsoló minimumra van állítva, a vivőteljesítménynek 0,1 W és 1 W között kell lennie. Az RR S18. Függeléke szerinti csatornák vivőteljesítményét csatornánként a frekvenciagazdálkodási hatóság állapítja meg.

1.3. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

Az alábbi két feltétel legalább egyikét teljesíteni kell:

- a vivőteljesítménynél legalább 70 dB-lel kisebb,

- =0,2 mikroW.

1.4. Frekvencialöket

Legfeljebb +-5 kHz.

1.5. Mellékhullám sugárzás

A vezetett mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 0,25 mikroW lehet 9 kHz és 2 GHz között.

A készülékház sugárzás és a mellékhullám sugárzás értéke készenléti állapotban legfeljebb 2 nW, adás üzemmódban legfeljebb 0,25 mikroW lehet 30 MHz és 2 GHz között.

1.6. Az adó tranziens viselkedése

Lásd az 1. számú ábrát.

t1(ms)5,0
t2(ms)20,0
t3(ms)5,0

1. számú táblázat

Megjegyzés: A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem lehet nagyobb 25 kHz-nél. A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem lehet nagyobb 12,5 kHz-nél.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Azonoscsatorna-szelektivitás

-10 dB...0 dB között kell lennie.

2.2. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Normál vizsgálati feltételek mellett legalább 70 dB. Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legalább 60 dB.

2.3. Mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától 25 kHz-nél nagyobb távolságra lévő bármely frekvencián legalább 70 dB-nek kell lennie.

2.4. Intermodulációs szelektivitás

Legalább 68 dB-nek kell lennie.

2.5. Legnagyobb használható érzékenység

Normál vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +6 dBmikroV (emf). Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +12 dBmikroV (emf).

Bekapcsolási állapot

Kikapcsolási állapot

1. számú ábra

2.6. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A lefulladási szint a megadott sáv bármely frekvenciáján nem lehet kisebb, mint 90 dBmikroV (emf), kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.7. Mellékhullám sugárzás

A vezetett mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 9 kHz és 2 GHz között.

A sugárzott mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 30 MHz és 2 GHz között.

2.8. Érzékenységcsökkenés (duplex üzemmódban)

Nem lehet nagyobb 3 dB-nél. A legnagyobb használható érzékenység egyidejű adás és vétel mellett nem haladhatja meg a 2.5. pontban meghatározott határértékeket.

2.9. Mellékhullám szelektivitás (duplex üzemmódban)

Nem lehet kisebb, mint 70 dB.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 162 szabvány tartalmazza.

17. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A tengeri (és belvízi) mozgószolgálat VHF-sávú (156,0125-157,4375 MHz, 160,6125-160,9625 MHz és 161,4875-162,0375 MHz), "D" osztályú digitális szelektív hívóművel (DSC) ellátott hajófedélzeti rádiótelefon adó- és vevőberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H71A és H73 lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Frekvenciaeltérés

Legfeljebb +-1,5 kHz.

1.2. Vivőteljesítmény

Ha a kimenőteljesítmény-kapcsoló maximumra van állítva, a vivőteljesítménynek 6 W és 25 W között kell lennie, és a névleges kimenőteljesítménytől normál vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +-1,5 dB-lel, szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +2 dB...-3 dB-lel térhet el, de soha nem lépheti túl a 25 W értéket. Ha a kimenőteljesítmény-kapcsoló minimumra van állítva, a vivőteljesítménynek 0,1 W és 1 W között kell lennie. Az RR S18. Függeléke szerinti csatornák vivőteljesítményét csatornánként a frekvenciagazdálkodási hatóság állapítja meg.

1.3. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

Az alábbi két feltétel legalább egyikét teljesíteni kell:

- a vivőteljesítménynél legalább 70 dB-lel kisebb,

- =0,2 mikroW.

1.4. Frekvencialöket

Legfeljebb +-5 kHz.

1.5. Mellékhullám sugárzás

A vezetett mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 0,25 mikroW lehet 9 kHz és 2 GHz között.

A készülékház sugárzás és a mellékhullám sugárzás értéke készenléti állapotban legfeljebb 2 nW, adás üzemmódban legfeljebb 0,25 mikroW lehet 30 MHz és 2 GHz között.

1.6. Az adó tranziens viselkedése

Lásd az 1. számú ábrát.

t1(ms)5,0
t2(ms)20,0
t3(ms)5,0

1. számú táblázat

Megjegyzés: A t1 és a t3 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem lehet nagyobb +-25 kHz-nél. A t2 időtartam alatt a frekvenciaeltérés nem lehet nagyobb +-12,5 kHz-nél.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Azonoscsatorna-szelektivitás

-10 dB...0 dB között kell lennie.

2.2. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Normál vizsgálati feltételek mellett legalább 70 dB. Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legalább 60 dB.

2.3. Mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától 25 kHz-nél nagyobb távolságra lévő bármely frekvencián legalább 70 dB-nek kell lennie.

2.4. Intermodulációs szelektivitás

68 dB-nél nagyobbnak kell lennie.

2.5. Legnagyobb használható érzékenység

Normál vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +6 dBmikroV (emf). Szélsőséges vizsgálati feltételek mellett legfeljebb +12 dBmikroV (emf).

Bekapcsolási állapot

Kikapcsolási állapot

1. számú ábra

2.6. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A lefulladási szint a megadott sáv bármely frekvenciáján nem lehet kisebb, mint 90 dBmikroV (emf), kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.7. Mellékhullám sugárzás

A vezetett mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 9 kHz és 2 GHz között.

A sugárzott mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 30 MHz és 2 GHz között.

3. DSC dekódoló vevőjellemzőinek határértékei

3.1. Mellékhullám szelektivitás és lefulladás

73 dBmikroV (mellékhullám szelektivitás vizsgálatánál), illetve 93 dBmikroV (lefulladás vizsgálatánál) nem kívánt bemenőjel szintnél a bithibaarány nem lehet nagyobb 10-2 -nél.

3.2. Mellékhullám sugárzás

A vezetett mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 9 kHz és 2 GHz között.

A sugárzott mellékhullám sugárzás értéke legfeljebb 2 nW lehet 30 MHz és 2 GHz között.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ EN 301 025 szabvány tartalmazza.

18. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 159,6-160,6/164,2-165,2 MHz részsávban üzemelő, antennacsatlakozóval rendelkező, keskenysávú (10 kHz-nél kisebb csatornaosztású) analóg és/vagy digitális (beszéd- és/vagy adat-) átvitelre használt rádióberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H75 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
9 kHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományAdó működésbenAdó készenlétben
30 MHz<=f<=1 GHz0,25 µW (-36 dBm)2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz1,00 µW (-30 dBm)20 nW (-47 dBm)

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám szelektivitás

A névleges vételi frekvenciától legalább két csatornaosztásra lévő bármely frekvencián olyan legyen, hogy 76,0 dBmikroV vagy annál kisebb nem kívánt bemenőjel szintnél a vevő kimenetén a vételi minőség romlása nem érheti el a megadott szintet.

2.2. Lefulladás vagy érzékenységcsökkenés

A lefulladási szint a megadott sáv bármely frekvenciáján nem lehet kisebb 90,0 dBmikroV-nál, kivéve azokat a frekvenciákat, ahol mellékhullám található.

2.3. Mellékhullám sugárzás

Vezetett

FrekvenciatartományHatárérték
9 kHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

Sugárzott

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz2,0 nW (-57 dBm)
1 GHz<f<=4 GHz20 nW (-47 dBm)

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az EN 301 166 európai szabvány tartalmazza.

19. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 2. fázisú GSM 900 és DCS 1800 bázisállomás-rendszerek (BSS) berendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H121, H135 és H137A lábjegyzeteket)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. A fázishiba és az átlagos frekvenciapontosság

Fázishiba: 5 fok átlagos érték, 20 fok csúcsérték.

Frekvenciapontosság: az adóimpulzus idején az adó átlagos frekvenciahibája nem haladhatja meg a 0,05 ppm-et.

1.2. Az átlagos rádiófrekvenciás vivőteljesítmény adáskor

GSM 900 esetén

Adóberendezés teljesítményosztályaLegnagyobb kimenőteljesítmény
1.320-(<640) W
2.160-(<320) W
3.80-(<160) W
4.40-(<80) W
5.20-(<40) W
6.10-(<20) W
7.5-(<10) W
8.2,5-(<5) W

1. számú táblázat

DCS 1800 esetén

Adóberendezés teljesítményosztályaLegnagyobb kimenőteljesítmény
1.20-(<40) W
2.10-(<20) W
3.5-(<10) W
4.2,5-(<5) W

2. számú táblázat

Micro-BTS esetén

Adóberendezés
teljesítményosztálya
GSM 900 micro-BTS
legnagyobb
kimenőteljesítmény
DCS 1800 micro-BTS
legnagyobb
kimenőteljesítmény
Ml.(>19)-24dBm
((>0,08)-0,25 W)
(>27)-32dBm
((>0,5)-1,6 W)
M2.(>14)-19 dBm
((>0,03)-0,08 W)
(>22)-27 dBm
((>0,16)-0,5 W)
M3.(>9)-14 dBm
((>0,01)-0,03 W)
(>17)-22 dBm
((>0,05)-0,16 W)

3. számú táblázat

1.3. Rádiófrekvenciás vivőteljesítmény adáskori időfüggése

Lásd az 1. számú ábrát.

1. számú ábra

147 bit = 542,8 mikroS = 7056/13 mikroS

1 időrés = 576,9 mikroS = 156,25 bit

Megjegyzés: a 0 dB referencia Pmax vagy Pmin teljesítménynek felel meg.

1.4. Szomszédoscsatorna-teljesítmény

1.4.1. Moduláció és szélessávú zaj esetén

Normál BTS esetén

Minden egyes statikus teljesítménylépcsőre, a d)...g) lépésekben a vizsgált teljesítmény nem haladhatja meg a b) lépésben mért teljesítményszintekre a 4. számú táblázatban megadott határértékeket, kivéve a következő kivételeket, és ahol a minimális szinteket használják:

1. GSM 900 BTS-ekre, ha a 4. számú táblázat határértéke -65 dBm alatt van, akkor a -65 dBm-et kell használni.

2. DCS 1800 BTS-ekre, ha a 4. számú táblázat határértéke -57 dBm alatt van, akkor a -57 dBm-et kell használni.

3. A 600 kHz és 6 MHz közötti sávrészben a vivőfrekvencia alatt és felett, három darab 200 kHz szélességű sávban, melynek közepe 200 kHz egész számú többszöröse, kivételek -36 dBm-ig megengedettek.

4. A vivőfrekvenciától 6 MHz-nél távolabb, 12 darab 200 kHz szélességű sávban, melynek közepe 200 kHz egész számú többszöröse, kivételek -36 dBm-ig megengedettek.

Teljesítményszint
(dBm)
a b)
lépésben mérve
A legnagyobb relatív szint (dB) meghatározott
vivőeltérés esetén (kHz) meghatározott vizsgálati (szűrő)
sávszélességekkel (kHz)
100200250400600...

<1200
1200...

<1800
1800...

<6000
>6000
Vizsgálati (szűrő) sávszélesség
30 kHz
Vizsgálati
(szűrő)
sávszélesség
100 kHz
>=43+0,5-30-33-60-70-73-75-80
41+0,5-30-33-60-68-71-73-80
39+0,5-30-33-60-66-69-71-80
37+0,5-30-33-60-64-67-69-80
35+0,5-30-33-60-62-65-67-80
<=33+0,5-30-33-60-60-63-65-80

4. számú táblázat

A 4. számú táblázat határértékei, amelyek a vivőfrekvenciától egy adott frekvenciaeltolással vannak megadva (kHz-ben), hányadosai a mért teljesítménynek és a c) lépésben mért teljesítménynek, azonos statikus teljesítménylépcső esetén.

A 4. számú táblázat diszkrét teljesítményszinteken vezet be követelményeket. A megadott teljesítményszintek közötti értékekre lineáris interpoláció használható.

Micro-BTS esetén

Minden egyes statikus teljesítménylépcsőre, a d) és az e) lépésekben a vizsgált teljesítmény nem haladhatja meg a b) lépésben mért teljesítményszintekre a 4. számú táblázatban megadott határértékeket, kivéve a micro-BTS-re vonatkozó következő kivételeket, és ahol a minimális szinteket használják.

Minden egyes statikus teljesítménylépcsőre, az f) és a g) lépésekben mért teljesítmény és a c) lépésben mért teljesítmény hányadosa nem haladhatja meg a -70 dB-t az összes GSM 900 micro-BTS osztályra és a -76 dB-t az összes DCS 1800 micro-BTS osztályra, kivéve a micro-BTS-re vonatkozó következő kivételeket, és ahol a minimális szinteket használják.

A következő kivételeket és minimális mérési szinteket kell használni micro-BTS esetében:

1. A 600 kHz és 6 MHz közötti sávrészben a vivőfrekvencia alatt és felett, három darab 200 kHz szélességű sávban, melynek közepe 200 kHz egész számú többszöröse, kivételek -36 dBm-ig megengedettek.

2. A vivőfrekvenciától 6 MHz-nél távolabb, 12 darab 200 kHz szélességű sávban, melynek közepe 200 kHz egész számú többszöröse, kivételek -36 dBm-ig megengedettek.

3. Ha a fent specifikált határértékek az 5. számú táblázat értékei alatt vannak, akkor helyettük a táblázat értékeit kell használni.

Mikrocellás BTS teljesítményosztályaA moduláció és a zaj által létrehozott maximális spektrum 100 kHz-ben
GSM 900 (dBm)DCS 1800 (dBm)
Ml.-59-57
M2.-64-62
M3.-69-67

5. számú táblázat

1.4.2. A kapcsolási tranziensek spektruma

A mért teljesítmény ne haladja meg a 6. számú táblázatban megadott értékeket vagy a -36 dBm-et, amelyik érték a magasabb.

Eltérés (kHz)Teljesítmény (dBc)
GSM 900
Teljesítmény (dBc)
DCS 1800
400-57-50
600-67-58
1200-74-66
1800-74-66

6. számú táblázat

1.5. Vezetett mellékhullám sugárzás az adóantenna csatlakozón

Az üzemi frekvenciasávon belül a mért teljesítmény legnagyobb értéke ne haladja meg a -36 dBm-et.

Az üzemi frekvenciasávon kívül a mért teljesítmény legnagyobb értéke

- c) lépésben ne haladja meg a -47 dBm-et GSM 900 BTS, illetve a -57 dBm-et DCS 1800 BTS esetében;

- e) lépésben ne haladja meg a

-36 dBm-et az 1 GHz-nél nem nagyobb frekvenciákon,

-30 dBm-et az 1 GHz feletti frekvenciákon.

1.6. Intermodulációs csillapítás

A kívánt jel vivőfrekvenciájától 6 MHz-nél nagyobb távolságra lévő frekvenciákon, egészen az adási frekvencia- sáv határáig, a mért intermodulációs komponensek ne haladják meg a -70 dBc vagy a -36 dBm közül a magasabbik értéket. 100 időrés periódusban 1 érték lehet nagyobb 10 dB-lel a követelménynél.

A kívánt jel vivőfrekvenciájától 6 MHz-nél kisebb távolságra lévő frekvenciákon a követelmények megegyeznek az 1.4.1. pontban megadottakkal, folyamatosan modulált spektrum esetében. Az 1.4.1. pontban megadott kivételeket kell itt is használni.

1.7. Bázisállomás-rendszeren belüli intermodulációs csillapítás

A kívánt jel vivőfrekvenciájától 0,6 MHz-nél nagyobb, de 6 MHz-nél kisebb távolságra lévő frekvenciákon a követelmények megegyeznek az 1.4.1. pontban megadottakkal, folyamatosan modulált spektrum esetében. Az 1.4.1. pontban megadott kivételeket kell itt is használni.

A kívánt jel vivőfrekvenciájától 6 MHz-nél nagyobb távolságra lévő frekvenciákon, egészen az adási frekvenciasáv határáig, a mért intermodulációs komponensek ne haladják meg a -70 dBc vagy a -36 dBm közül a magasabbik értéket. 100 időrés periódusban 1 érték lehet nagyobb 10 dB-lel a követelménynél.

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Vezetett mellékhullám sugárzás a vevőantenna csatlakozón

A teljesítmény mért értéke ne lépje túl a

-57 dBm-et az 1 GHz-nél nem nagyobb frekvenciákon,

-47 dBm-et az 1 GHz feletti frekvenciákon.

3. Kisugárzott mellékhullám sugárzás

a) A mért teljesítmény c) és d) lépésekben nem haladhatja meg a -36 dBm-et.

b) A mért teljesítmény e) lépésben nem haladhatja meg a

-36 dBm-et az 1 GHz-nél nem nagyobb frekvenciákon,

-30 dBm-et az 1 GHz feletti frekvenciákon.

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ I-ETS 300 609-1 előszabvány tartalmazza.

20. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 2,4-2,4835 GHz frekvenciatartományban üzemelő, kiterjesztett spektrumú rádiós helyi hálózatok (RLAN) rádióberendezéseinek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H149 lábjegyzetet)

1. Adójellemzők határértékei

1.1. Üzemi frekvenciatartomány

A 2,4-2,4835 GHz sávon belül legyen.

1.2. Effektív kisugárzott teljesítmény

Nem haladhatja meg a -10 dBW (100 mW) e.i.r.p. értéket.

1.3. Teljesítménysűrűség csúcsértéke

FHSS üzemmód esetén:

-10 dBW/100 kHz (100 mW/100 kHz) e.i.r.p.

Más típusú üzemmód esetén:

-20 dBW/1 MHz (10 mW/1 MHz) e.i.r.p.

1.4. Mellékhullám sugárzás

Keskenysávú sugárzások

FrekvenciatartományAdás üzemmódKészenléti üzemmód
30 MHz<=f<=1 GHz-36 dBm (250 nW)-57 dBm (2 nW)
1 GHz<f<=12,75 GHz-30 dBm (1 µW)-47 dBm (20 nW)
1,8 GHz<=f<=1,9 GHz
5,15 GHz<=f<=5,3 GHz
-47 dBm (20 nW)-47 dBm (20 nW)

Szélessávú sugárzások

FrekvenciatartományAdás üzemmódKészenléti üzemmód
30 MHz<=f<=1 GHz-86 dBm/Hz-107 dBm/Hz
1 GHz<f<=12,75 GHz-80 dBm/Hz-97 dBm/Hz
1,8 GHz<=f<=1,9 GHz
5,15 GHz<=f<=5,3 GHz
-97 dBm/Hz-97 dBm/Hz

2. Vevőjellemzők határértékei

2.1. Mellékhullám sugárzás

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz-57 dBm (2,0 nW)
1 GHz<f<=12,75 GHz-47 dBm (20 nW)

Szélessávú sugárzások

FrekvenciatartományHatárérték
30 MHz<=f<=1 GHz-107 dBm/Hz
1 GHz<f<=12,75 GHz-97 dBm/Hz

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 328 szabvány tartalmazza.

21. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 2,45 GHz-es ISM-sávban (2446-2454 MHz) üzemelő automatikus konténer- és vasútikocsi-azonosító (AVI) rendszerek frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H153 lábjegyzetet)

1. Lekérdező adójellemzőinek határértékei

1.1. Kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény (e.i.r.p.)

Legfeljebb 500 mW (+27 dBm).

1.2. Frekvenciaeltérés

Legfeljebb +-20 ppm.

1.3. Adóspektrummaszk (e.i.r.p.)

FrekvenciaModuláció nélkülModulációval
f0+27 dBm
f0 +- 1,0 MHz-50 dBm-30 dBm
f0 +- 1,5 MHz-50 dBm-40 dBm
Más frekvenciákon a kijelölt frekvenciasávon belül-50 dBm-30 dBm
A kijelölt frekvenciasávon kívüllásd az 1.6. pontot

ahol f 0 az üzemi frekvencia.

1.4. Modulációs index

Legalább 0,9.

1.5. Szemábra

Impulzusamplitúdó: legalább 90%.

Impulzusszélesség: legalább 90%.

1.6. Mellékhullám sugárzás

AdóFrekvencia
47...74 MHz
87,5...118 MHz
174...230 MHz
470...862 MHz
Minden
más frekvencia
1000 MHz alatt
Frekvenciák
1000 MHz
felett a kijelölt
frekvenciasávon kívül
Működésben4 nW250 nW1 µW
Készenlétben2 nW2 nW20 nW

2. Lekérdező vevőjellemzőinek határértékei

2.1. Legnagyobb használható érzékenység

Legfeljebb -84 dBm.

2.2. Hibák megjelenésének valószínűsége nagy hasznos bemenő jelszinteknél

Bithibaarányméréskora megadott érzékenységnél +6 dB-lel nagyobb bemenő jelszintnél<10-2
-25 dBm bemenő jelszintnél<10-6
Üzenetméréskora megadott érzékenységnél +6 dB-lel nagyobb bemenő jelszintnél az üzenetek átviteli valószínűsége>8O%
-25 dBm bemenő jelszintnél az elveszett üzenetek számakevesebb mint 2

2.3. Azonoscsatorna-szelektivitás

Kisebb, mint 12 dB.

2.4. Szomszédoscsatorna-szelektivitás

Nagyobb, mint -30 dBm.

2.5. Mellékhullám szelektivitás és érzékenységcsökkenés

Legalább az alábbi táblázat szerinti érték legyen.

FrekvenciaHatárérték
25 MHz...f0-50 MHz-10 dBm
f0-50 MHz...f0-5 MHz-30 dBm
f0+5 MHz...f0+50 MHz-30 dBm
f0+50 MHz...20 GHz-10 dBm

ahol f0 az üzemi frekvencia.

2.6. Intermodulációs szelektivitás

Legalább -30 dBm.

2.7. Mellékhullám sugárzás

25 MHz...1 GHz között legfeljebb 2 nW, 1 GHz felett legfeljebb 20 nW a kijelölt frekvenciasávon kívül.

3. Válaszjeladó jellemzőinek határértékei

3.1. Válaszjeladó érzékenysége

Válaszjeladó irányaNormál vizsgálati feltételek mellettSzélsőséges vizsgálati feltételek mellett
<=+-22,5°-35 dBm-33 dBm
<=+-60°-35 dBm-

3.2. Válaszjeladó feléledési védelme

FrekvenciaInterferencia
100 MHz10 V/m
250 MHz10 V/m
900 MHz10 V/m
1,8 GHz10 V/m
5,8 GHz15 V/m
7,5 GHz1,5 V/m
12 GHz1,5 V/m

3.3. Válaszjeladó konverziós nyeresége

Az alábbi táblázat szerinti értéket haladja meg.

Válaszjeladó irányaNormál vizsgálati feltételek mellettSzélsőséges vizsgálati feltételek mellett
Tájolási irányban+5 dB+2 dB

3.4. Válaszjeladó mellékhullám sugárzása

Adó25 MHz...1 GHzFelosztott sávMás frekvenciák 1 GHz... 20 GHz között, a felosztott sáv kivételével
Működésben-36 dBm--30 dBm
Készenlétben-57 dBm-47 dBm-47 dBm

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ EN 300 761 szabvány tartalmazza.

22. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 7425-7725 MHz, 7900-8200 MHz és a 8200-8500 MHz sávokban üzemelő digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H168 lábjegyzetet)

1. Sávközépi frekvenciák

14 MHz csatornaosztás:

f n = f 0 -154+14 n MHz,

f n ' = f 0 +14 n MHz (n = 1, 2, ..., 10);

7 MHz csatornaosztás:

f n = f 0 -150,5+7 n MHz,

f n ' = f 0 +3,5+7 n MHz (n = 1, 2, ..., 20);

3,5 MHz csatornaosztás:

f n = f 0 -148,75+3,5 n MHz,

f n ' = f 0 +5,25+3,5 n MHz (n = 1, 2, ..., 40);

1,75 MHz csatornaosztás:

f n =f 0 -147,875+1,75 n MHz,

f n '=f 0 +6,125+1,75 n MHz (n = 1, 2, ..., 80);

ahol

n a csatorna sorszáma,

f n, f n ' az n-edik duplex csatornapár sávközépi frekvenciái,

f 0 a frekvenciasávra jellemző konstans,

a 7425-7725 MHz sávban: f 0 = 7575 MHz,

a 7900-8200 MHz sávban: f 0 = 8050 MHz,

a 8200-8500 MHz sávban: f 0 = 8350 MHz.

2. Csatornaosztások és átviteli kapacitások

A spektrumhatékonyságtól függően a berendezések három osztályba sorolhatók:

1. osztály: 4 állapotú moduláció,

2. osztály: 16 állapotú moduláció,

3. osztály: 32 vagy 64 állapotú moduláció.

CsatornaosztásBitsebességOsztály
1,75 MHz2 Mbit/s1.
2 X 2 Mbit/s2.
3,5 MHz2 X 2 Mbit/s1.
8 Mbit/s2.
7 MHz8 Mbit/s1.
2 X 8 Mbit/s2.
14 MHz2 X 8 Mbit/s1.
34 Mbit/s2.
2 X 34 Mbit/s3.
51 Mbit/s3.

1. számú táblázat

3. Adójellemzők határértékei

3.1. Adó teljesítménytartomány

Legfeljebb +40 dBm, a teljesítménytűrést is beleértve.

3.2. Adó kimenőteljesítmény tűrése

Külső téri elhelyezésnél +-2 dB, belső téri elhelyezésnél +-1 dB.

3.3. RF spektrummaszk

Az 1. számú ábra és a 2. számú táblázat, a 2. számú ábra és a 3. számú táblázat, illetve a 3. számú ábra és a 4. számú táblázat szerinti.

Az 1. számú ábra töréspontjainak frekvenciakoordinátáit a 2. számú táblázat, a 2. számú ábra töréspontjainak frekvenciakoordinátáit a 3. számú táblázat, míg a 3. számú ábra töréspontjainak frekvenciakoordinátáit a 4. számú táblázat mutatja.

Az ábrákon a 0 dB-es szint a tényleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyeken a frekvenciaeltérés az 1. számú ábrán a tényleges vivőfrekvenciától, a 2. és a 3. számú ábrán a tényleges sávközépi frekvenciától van megadva.

1. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Osztályf1
[MHz]
f2
[MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
1,7521.0,71,41,753,54,375
2 X 22.0,71,41,753,54,375
3,52 X 21.1,42,83,578,75
82.1,42,83,578,75
781.2,75,66,51317,5
2 X 82.2,85,671417,5
142 X 81.5,411,2132635
342.5,611,2142835

2. számú táblázat

2. számú ábra

Csatornaosztás [MHz]Kapacitás [Mbit/s]Osztályf0 [MHz]f1 [MHz]f2 [MHz]f3 [MHz]f4 [MHz]
142 x 343.6782835

3. számú táblázat

3. számú ábra

Csatornaosztás [MHz]Kapacitás [Mbit/s]Osztályf0 [MHz]f1 [MHz]f2 [MHz]f3 [MHz]f4 [MHz]f5 [MHz]
14513.67,58,517,52435

4. számú táblázat

3.4. Mellékhullám sugárzás

3.4.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

3.4.2. Belső

Legfeljebb -70 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van,

legfeljebb -50 dBm, ha a zavarójel a fél adási sávon belül van,

egyéb esetekben a CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

3.5. Rádiófrekvenciás tűrés

Legfeljebb +-15 ppm 14 MHz-nél kisebb csatornaosztás esetén,

legfeljebb +-30 ppm 14 MHz csatornaosztás esetén.

4. Vevőjellemzők határértékei

4.1. Mellékhullám sugárzás

4.1.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

4.1.2. Belső

-90 dBm-nél kisebb legyen, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

5. Rendszertulajdonság

5.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek a 7425-7725 MHz sávban üzemelő berendezések esetén:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
OsztályBemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8
1,7521.-90-87-
2 X 22.-87-84-82
3,52 X 21.-87-84-
82.-84-87-79
781.-85-82-
2 X 82.-81-78-76
142 X 81.-82-79-
342.-78-75-73
2 X 343.-72,5-69,5-67,5
513.-76-73-71

A 7900-8200 MHz és a 8200-8500 MHz sávokban üzemelő berendezések esetén a fenti értékekhez 1 dB-t hozzá kell adni.

5.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
OsztályAzonos csatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Szomszédcsatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
1,7521.23190-4
2 X 22.3026,5-3-7
3,52X21.23190-4
82.3026,5-3-7
781.23190-4
2 X 82.3026,5-3-7
142X81.23190-4
342.3026,5-3-7
2 X 343.3329-2-6
513.3329-5-9

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az EN 301 216 európai szabvány tartalmazza.

23. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Sávközépi frekvenciák a 10-10,45 GHz és a 10,5-10,68 GHz sávokban üzemelő analóg rádiórelé berendezések részére

(lásd a H174 lábjegyzetet)

Egy- és kétirányú (szimplex és duplex) módon használható, 28 MHz sávszélességű tv-csatornák hivatkozási jele és sávközépi frekvenciája:

A1 10 028 MHz A5 10 336 MHz

A2 10 056 MHz A6 10 364 MHz

A3 10 084 MHz A7 10 392 MHz

A4 10 112 MHz A8 10 420 MHz

Egy- és kétirányú (szimplex és duplex) módon használható, 28 MHz sávszélességű tv-csatornák hivatkozási jele és sávközépi frekvenciája (2002. január 1-jétől újabb berendezések részére nem jelölhető ki frekvencia):

B1 10 140 MHz B8 10 518 MHz

B2 10 168 MHz B9 10 546 MHz

B3 10 196 MHz B10 10 574 MHz

B4 10 224 MHz B11 10 602 MHz

B5 10 252 MHz B12 10 630 MHz

B6 10 280 MHz B13 10 658 MHz

B7 10 308 MHz

A rádióátvitel csatorna-sávszélessége 1,75 MHz. Egy tv-csatorna 28 MHz sávszélességén 16 rádióátviteli csatorna helyezhető el. A rádiócsatornák hivatkozási jele:

(XX01), (XX02), ..., (XX16)

ahol

(XX) a leosztandó 28 MHz-es csatorna megnevezése.

24. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 10,7-11,7 GHz sávban a Budapesten és környezetében telepített nagykapacitású (min. 140/155 Mbit/s) digitális rádiórelé berendezésekre vonatkozó területi korlátozások

(lásd a H176 lábjegyzetet)

A korlátozások az

északi EOV 247000 határvonal,

déli EOV 233000 határvonal

közé esnek. Ezen északi és déli határvonalak között

a) berendezés nem telepíthető a

keleti EOV 654000 határvonal,

nyugati EOV 650000 határvonal

közötti területen;

b) csak keleti irányú sugárzás megengedett a

keleti EOV 660000 határvonal,

nyugati EOV 654000 határvonal

közötti területen;

c) csak nyugati irányú sugárzás megengedett a

keleti EOV 650000 határvonal,

nyugati EOV 644000 határvonal

közötti területen.

Keleti (ÉK-K-DK) irányú sugárzásnál a sugárzás főnyalábjának tengelye 0°-180° közé esik.

Nyugati (ÉNy-Ny-DNy) irányú sugárzásnál a sugárzás főnyalábjának tengelye 180°-360° közé esik.

(Szögmérési referencia: 0° = észak,

pozitív irány = az óramutató járásával megegyező.)

25. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 11-12 GHz-es frekvenciasávban üzemelő műholdas vevőberendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H177 lábjegyzetet)

1. Vételi frekvenciatartomány

Távközlési műhold: 10,95...11,7 GHz

Műsorszóró műhold: 11,7...12,5 GHz

2. Vevőjellemzők

2.1. Külső téri egység (Kis zajú előerősítő és keverő)

2.1.1. Zajtényező (az egység bemeneti csatlakozási pontjára vonatkoztatva)

Távközlési műhold vételénél: =2 dB

Műsorszóró műhold vételénél: =3 dB

2.1.2. Vevőrendszer jósági tényezője (G/T)

Távközlési műhold vételénél a venni kívánt műholdcsatorna paramétereitől függően.

Műsorszóró műhold vételénél

- egyedi vevő: =6 dB/K

- közösségi vevő: =14 dB/K

2.1.3. Kimeneti impedancia: 50 omega vagy 75 omega

2.1.4. Tükörfrekvenciás elnyomás: =50 dB

2.1.5. Helyi oszcillátor nemkívánatos sugárzási szintje:

a bemeneten: =-50 dBm

a kimeneten: =-40 dBm

2.1.6. Az első középfrekvencia frekvenciatartománya

Távközlési műhold vételénél: 700...2150 MHz

Műsorszóró műhold vételénél: 700...2150 MHz

2.2. Belső téri egység

2.2.1. Bemeneti frekvenciatartomány

Távközlési műhold vételénél: 700...2150 MHz

Műsorszóró műhold vételénél: 700...2150 MHz

2.2.2. Bemeneti szint: -60 és -35 dBm között

2.2.3. Bemeneti impedancia: 50 omega vagy 75 omega

2.2.4. Bemeneti állóhullámarány: <=2

2.2.5. Frekvenciamodulált videojel

- Középfrekvencián a vevő egy videocsatornára vonatkozó sávszélessége:

távközlési műhold vételénél: 27 MHz és/vagy 36 MHz

műsorszóró műhold vételénél: 27 MHz

- Csúcslöket 1 V pp -re vonatkoztatva: +-8 vagy +-12,5 MHz

2.2.6. FM modulált segédvivő (távközlési műhold esetén)

Kísérőhang okozta effektív löket az RF vivőn: +-0,6 MHz

Kísérőhang effektív lökete a segédvivőn: +-70 kHz

Kísérőhang segédvivő frekvenciája: 5,5 MHz és 8,5 MHz között állítható

3. Elektromágneses kompatibilitási jellemzők

3.1. A 30...950 MHz közötti sávban 1 V/m nagyságú erőtér hatására a berendezés minőségi jellemzői nem változhatnak.

3.2. A helyi oszcillátor frekvenciájú jel szintje az antennakapcsokon: legalább -50 dBm.

3.3. Interferenciavédelem a vételi sávban: legalább 30 dB.

26. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 12,75-13,25 GHz sávban üzemelő digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H183 lábjegyzetet)

1. Csatornaosztások és átviteli kapacitások

A sáv 1,75 MHz, 3,5 MHz, 7 MHz, 14 MHz és 28 MHz csatornaosztással használható 2-68 Mbit/s bitsebességgel. A spektrumhatékonyságtól függően a berendezések két osztályba sorolhatók:

1. osztály: legalább 4 állapotú moduláció,

2. osztály: legalább 16 állapotú moduláció.

CsatornaosztásBitsebességOsztály
1,75 MHz2 Mbit/s1.
2X2Mbit/s2.
3,5 MHz2 X 2 Mbit/s1.
8 Mbit/s2.
7,5 MHz8 Mbit/s1.
2 X 8 Mbit/s2.
14,5 MHz2 X 8 Mbit/s1.
34 Mbit/s2.
28,5 MHz34 Mbit/s1.
2 X 34 Mbit/s2.

1. számú táblázat

2. Adójellemzők határértékei

2.1. Adó teljesítménytartomány

Legfeljebb +40 dBm, a teljesítménytűrést is beleértve.

2.2. Adó kimenőteljesítmény tűrése

Külső téri elhelyezésnél +-2 dB, belső téri elhelyezésnél +-1 dB.

2.3. RF spektrummaszk

Az 1. számú ábra és a 2. számú táblázat szerinti. Az ábrán a 0 dB-es szint a tényleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyen a frekvenciaeltérés a tényleges vivőfrekvenciától van megadva.

1. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Osztályf1
[MHz]
f2
(MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
1,7521.0,71,41,753,54,375
2 X 22.0,71,41,753,54,375
3,52 X 21.1,42,83,578,75
82.1,42,83,578,75
781.2,75,66,51317,5
2 X 82.2,85,671417,5
142 X 81.5,411,2132635
342.5,611,2142835
28341.1119254570
2 X 342.11,222,4285670

2. számú táblázat

2.4. Mellékhullám sugárzás

2.4.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

2.4.2. Belső

Legfeljebb -70 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

2.5. Rádiófrekvenciás tűrés

Legfeljebb +-10 ppm.

3. Vevőjellemzők határértékei

3.1. Mellékhullám sugárzás

3.1.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

3.1.2. Belső

-70 dBm-nél kisebb legyen, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

4. Rendszertulajdonság

4.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
OsztályBemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8
1,7521.-89-86-
2 X 22.-83-80-78
3,52 X 21.-86-83-
82.-81-78-76
781.-84-81-
2 X 82.-79-76-74
142X81.-81-78-
342.-76-73-71
28341.-78-75-
2 X 342.-73-70-68

3. számú táblázat

4.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
OsztályAzonos csatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Szomszédcsatotnás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
1,7521.23190-4
2 X 22.3026,5-1-5
3,52X21.23190-4
82.3026,5-1-5
781.23190-4
2 X 82.3026,5-1-5
142 X 81.23190-4
342.3026,5-1-5
28341.23190-4
2 X 342.3026,5-1-5

4. számú táblázat

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az EN 301 128 európai szabvány tartalmazza.

27. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 17,7-19,7 GHz sávban üzemelő pont-pont közötti digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H189 lábjegyzetet)

1. Csatornaosztások és átviteli kapacitások

A sáv 27,5 MHz és 55 MHz csatornaosztással használható 34-155 Mbit/s bitsebességgel. A spektrumhatékonyságtól függően a 27,5 MHz csatornaosztású berendezések két osztályba sorolhatók:

1. osztály: legalább 4 állapotú moduláció,

2. osztály: legalább 16 állapotú moduláció.

CsatornaosztásBitsebességOsztály
27,5 MHz34 Mbit/s1.
2 X 34 Mbit/s2.
55 MHz140/155 Mbit/s-

1. számú táblázat

55 MHz csatornaosztás esetén minőségi kategorizálás szerint A és B fokozatú berendezések vannak.

2. Adójellemzők határértékei

2.1. Adó teljesítménytartomány

a) 27,5 MHz csatornaosztásnál: legfeljebb +40 dBm, a teljesítménytűrést is beleértve.

b) 55 MHz csatornaosztásnál:

A fokozatú berendezéseknélB fokozatú berendezéseknél
>+15 dBm és< =+20 dBm>+20 dBm és <=+25 dBm

2. számú táblázat

2.2. Adó kimenőteljesítmény tűrése

a) 27,5 MHz csatornaosztásnál:

külső téri elhelyezésnél 2 dB,

belső téri elhelyezésnél 1 dB.

b) 55 MHz csatornaosztásnál:

külső téri elhelyezésnél +2 dB...-1 dB,

belső téri elhelyezésnél 1 dB.

2.3. RF spektrummaszk

Az 1. és 2. számú ábra és a 3. számú táblázat szerinti. Az 1. számú ábra a 27,5 MHz, a 2. számú ábra az 55 MHz csatornaosztásra vonatkozik.

Az ábrákon a 0 dB-es szint a tényleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyeken a frekvenciaeltérés a tényleges vivőfrekvenciától van megadva.

1. számú ábra

2. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
f1
[MHz]
f2
[MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
f6
[MHz]
27,5341119254570-
2 X 3411,222,4285670-
55140/15522,5337085160180

3. számú táblázat

2.4. Mellékhullám sugárzás

2.4.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

2.4.2. Belső

a) 27,5 MHz csatornaosztásnál:

legfeljebb -70 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

b) 55 MHz csatornaosztásnál:

legfeljebb -90 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van, és a csatolóhálózaton megjelenő jelek polarizációja azonos,

legfeljebb -70 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van, és a csatolóhálózaton megjelenő jelek polarizációja különböző.

2.5. Rádiófrekvenciás tűrés

a) 27,5 MHz csatornaosztásnál: legfeljebb +-10 ppm.

b) 55 MHz csatornaosztásnál: legfeljebb +-30 ppm.

3. Vevőjellemzők határértékei

3.1. Mellékhullám sugárzás

3.1.1. Külső

A CEPT/ERC/REC 74-01 Ajánlás szerint.

3.1.2. Belső

a) 27,5 MHz csatornaosztásnál:

-70 dBm-nél kisebb legyen, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

b) 55 MHz csatornaosztásnál:

-110 dBm-nél kisebb legyen a helyi oszcillátor frekvenciáján.

4. Rendszertulajdonság

4.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek:

Csatornaosztás
(MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Bemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8BER 10-10
27,534-77-74--
2 X 34-72-69-67-
55140/155-73-69--65

4. számú táblázat

4.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége 27,5 MHz csatornaosztás esetén, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Azonos csatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Szomszédcsatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
27,5342319+1-3
2 X 343026,50-4

5. számú táblázat

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége 55 MHz csatornaosztás esetén, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

3. számú ábra

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az EN 301 128 és az EN 300 430 európai szabványok tartalmazzák.

28. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Sávközépi frekvenciák a 21,2-21,4 GHz és a 22,6-23 GHz sávokban üzemelő analóg rádiórelé berendezések részére

(lásd a H190 lábjegyzetet)

A 28 MHz sávszélességű tv-csatornák hivatkozási száma és sávközépi frekvenciája:

Egyirányú (szimplex) csatornák:

(01): 21 217 MHz,

(02): 21 245 MHz,

(03): 21 273 MHz,

(04): 21 301 MHz,

(05): 21 329 MHz,

(06): 21 357 MHz,

(07): 21 385 MHz.

Egy- és kétirányú (szimplex és duplex) módon használható csatornák:

(11): 22 617 MHz, (21): 22 813 MHz,

(12): 22 645 MHz, (22): 22 841 MHz,

(13): 22 673 MHz, (23): 22 869 MHz,

(14): 22 701 MHz, (24): 22 897 MHz,

(15): 22 729 MHz, (25): 22 925 MHz,

(16): 22 757 MHz, (26): 22 953 MHz,

(17): 22 785 MHz, (27): 22 981 MHz.

Kétirányú használat esetén a csatornák duplex párba állításának módja: (11)/(21), (12)/(22), ..., (17)/(27).

A rádióátvitel csatorna-sávszélessége 1,75 MHz. Egy tv-csatorna 28 MHz sávszélességén 16 rádióátviteli csatorna helyezhető el. A rádiócsatornák hivatkozási száma:

(XX01), (XX02), ..., (XX16),

ahol (XX) a leosztandó 28 MHz-es csatorna megnevezése.

29. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 22-22,6/23-23,6 GHz sávban üzemelő pont-pont közötti digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H192 lábjegyzetet)

1. Csatornaosztások és átviteli kapacitások

A sáv 3,5 MHz, 7 MHz, 14 MHz és 28 MHz csatornaosztás szerinti elrendezésben használható. A spektrumhatékonyságtól függően a berendezések három osztályba sorolhatók:

1. osztály: 2állapotú moduláció,

2. osztály: 4állapotú moduláció,

3. osztály: 16állapotú moduláció.

CsatornaosztásBitsebességOsztály
3,5 MHz2 Mbit/s1. és 2.
2 X 2 Mbit/s2.
8 Mbit/s3.
7 MH8 Mbit/s2.
2 X 8 Mbit/s3.
14 MHz2 X 8 Mbit/s2.
34 Mbit/s3.
51 Mbit/s3.
28 MHz34 Mbit/s2.
51 Mbit/s3.

1. számú táblázat

A 28 MHz csatornaosztás a polgári sávrészben nem használható, csak a kormányzati sávrészben.

Minőségi kategorizálás szerint A és B fokozatú berendezések vannak.

2. Adójellemzők határértékei

2.1. Adó teljesítménytartomány

Legfeljebb 1 W, a teljesítménytűrést is beleértve.

2.2. Adó kimenőteljesítmény tűrése

A fokozatú berendezésnél +-3 dB, B fokozatú berendezésnél +-2 dB.

2.3. RF spektrummaszk

Az 1. számú ábra és a 2. számú táblázat szerinti. Az ábrán a 0 dB-es szint a névleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyen a frekvenciaeltérés A fokozatú berendezésnél a névleges sávközépi frekvenciától, B fokozatú berendezésnél a tényleges sávközépi frekvenciától van megadva.

1. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás

[Mbit/s]
MinőségfokozatK1
[dB]
K2
[dB]
f1
[MHz]
f2
[MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
3,52A0-181,252,1252,87548,75
B1-231,322,34,38,75
2X2A0-231,42,83,478,75
B1-231,42,83,578,75
8B1-1,42,83,578,75
78A0-232,85,66,81417,5
B1-232,85,671417,5
2 X 8B1-2,85,671417,5
142 X 8B1-235,611,2142835
34B1-5,611,2142835
51B1-79,5142835
2834B1-231119254570
51B1-10,5182835,570

2. számú táblázat

2.4. Mellékhullám sugárzás

2.4.1. Külső

9...150 kHzbármely
1 kHz-es sávban
-50 dBm
150 kHz...30 MHzbármely
10 kHz-es sávban
-50 dBm
30 MHz...l GHzbármely
100 kHz-es sávban
-50 dBm
1...21,2 GHzbármely
1 MHz-es sávban
-50 dBm
21,2...110 GHz
(7 MHz-nél nem nagyobb csatornaosztások esetén és a csatornaosztás +- 250%-ától
+- 56 MHz-ig terjedő tartományban)
bármely
100 kHz-es sávban
-30 dBm
21,2...110 GHz
(minden más esetben)
bármely
1 MHz-es sávban
-30 dBm

3. számú táblázat

2.4.2. Belső

Legfeljebb -70 dBm, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

2.5. RF frekvenciatűrés

A fokozatú berendezésnél legfeljebb +-20 ppm, B fokozatú berendezésnél legfeljebb +-15 ppm.

3. Vevőjellemzők határértékei

3.1. Mellékhullám sugárzás

3.1.1. Külső

9...150 kHzbármely
1 kHz-es sávban
-50 dBm
150 kHz...30 MHzbármely
10 kHz-es sávban
-50 dBm
30 MHz...l GHzbármely
100 kHz-es sávban
-50 dBm
1...21,2 GHzbármely
1 MHz-es sávban
-50 dBm
21,2...110 GHzbármely
100 kHz-es sávban
-30 dBm

4. számú táblázat

3.1.2. Belső

-70 dBm-nél kisebb legyen, ha a zavarójel a fél vételi sávon belül van.

4. Rendszertulajdonság

4.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s)
MinőségfokozatBemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8
3,52A-87-82-78
B-90-86,5-84
2 X 2A-85-80-76
B-87-83,5-81
8B-80-76,5-74
78A--82-77-73
B-84-80,5-78
2 X 8B-77-73,5-71
142 X 8B-81-77,5-75
34B-74-70,5-68
51B-73-69,5-67
2834B-78-74,5-72
51B-75-71,5-69

5. számú táblázat

4.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
MinőségfokozatAzonos csatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Szomszédcsatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
3,5
3,5
7
2
2 X 2
8
A23-0-
3,52B2319-3-7
3,5
7
14
28
2X2
8
2X8
34
B23190-4
3,5
7
14
14
8
2 X 8
34
51
B3026-1-5
2851B3026-1-5

6. számú táblázat

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ EN 300 198 szabvány tartalmazza.

30. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 24,5-26,5 GHz sávban üzemelő pont-pont közötti digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H194 lábjegyzetet)

1. Átviteli kapacitások

2 Mbit/s, 2 x 2 Mbit/s, 8 Mbit/s, 2 x 8 Mbit/s, 34 Mbit/s, 51 Mbit/s és 140/155 Mbit/s.

2. Adójellemzők határértékei

2.1. Adó teljesítménytartomány

+5 dBm és +30 dBm között legyen, a teljesítménytűrést is beleértve.

2.2. RF spektrummaszk

Az 1. számú ábra és az 1. számú táblázat, illetve a 2. számú ábra és a 2. számú táblázat szerinti.

Az 1. számú ábra töréspontjainak frekvenciakoordinátáit az 1. számú táblázat, míg a 2. számú ábra töréspontjainak frekvenciakoordinátáit a 2. számú táblázat mutatja.

Az ábrákon a 0 dB-es szint a névleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyeken a frekvenciaeltérés a névleges vivőfrekvenciától van megadva.

1. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
f1
[MHz]
f2
(MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
3,521,322,34,38,75
2 X 21,42,83,578,75
782,85,671417,5
142 X 85,611,2142835
28341119254570
565118324070140
112140/155407890125280

1. számú táblázat

2. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
f1
[MHz]
f2
(MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
28519,514283470
56140/15522,5336580140

2. számú táblázat

2.3. Mellékhullám sugárzás

30 MHz...21,2 GHz<=-60 dBm
21,2...80 GHz<=-30 dBm

3. számú táblázat

2.4. Rádiófrekvenciás tűrés

Legfeljebb +-20 ppm.

3. Vevőjellemzők határértékei

3.1. Mellékhullám sugárzás

30 MHz...21,2 GHz<=-60 dBm
21,2...80 GHz<=-30 dBm

4. számú táblázat

4. Rendszertulajdonság

4.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Bemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8
3,52-87-82-79
2 X 2-84-79-76
78-81-76-73
142 X 8-78-73-70
2834-75-70-67
51-75-72-70
5651-77-72-69
140/155-70-67-65
112140/155-72-67-64

5. számú táblázat

4.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaosztás
(MHz]
Kapacitás
(Mbit/s]
Azonos csatornás érzékenység(dB]
BER 10-3BER 10-6
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
3,5221182622
2X221182622
7821182622
142X821182622
283421182622
5126233127
565118152319
140/15526233127
112140/15518152319

6. számú táblázat

A vevő szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatornaoszlás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Szomszédcsatornás érzékenység (dB]
BER 10-3BER 10-6
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
3,52-5-80-4
2X21-262
78-2-53-1
142 X 8-2-53-1
2834-2-53-1
51-8-11-3-7
5651-5-80-4
140/155-8-11-3-7
112140/155-5-80-4

7. számú táblázat

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ ETS 300 431 szabvány tartalmazza.

31. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

A 37-39,5 GHz sávban üzemelő pont-pont közötti digitális rádiórelé berendezések frekvenciagazdálkodási követelményei

(lásd a H196 lábjegyzetet)

1. Csatornaosztások és átviteli kapacitások

A sáv 3,5 MHz, 7 MHz, 14 MHz, 28 MHz és 56 MHz csatornaosztás szerinti elrendezésben használható. A spektrumhatékonyságtól függően a berendezések két osztályba sorolhatók:

2. osztály: 4 állapotú moduláció,

3. osztály: 16 állapotú moduláció.

CsatornaosztásBitsebességOsztály
3,5 MHz2 Mbit/s2.
2 X 2 Mbit/s
7 MHz8 Mbit/s
14 MHz2 X 8 Mbit/s
28 MHz34 Mbit/s
5l Mbit/s3.
56 MHz140/155 Mbit/s

1. számú táblázat

Minőségi kategorizálás szerint A és B fokozatú berendezések vannak.

2. Adójellemzők határértékei

2.1. Adó teljesítménytartomány

Legfeljebb 1 W, a teljesítménytűrést is beleértve.

2.2. Adó kimenőteljesítmény tűrése

+-3 dB.

2.3. RF spektrummaszk

Az 1. számú ábra és a 2. számú táblázat szerinti. Az ábrán a 0 dB-es szint a névleges sávközépi frekvenciához tartozó spektrális teljesítménysűrűségnek felel meg. A frekvenciatengelyen a frekvenciaeltérés A fokozatú berendezésnél a névleges sávközépi frekvenciától, B fokozatú berendezésnél a tényleges sávközépi frekvenciától van megadva.

1. számú ábra

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
MinőségfokozatK1
[dB]
K2
[dB]
f1
[MHz]
f2
[MHz]
f3
[MHz]
f4
[MHz]
f5
[MHz]
3,52,
2 X 2
A0-251,653,053,46,48,75
2B1-231,322,34,38,75
2 X 2B1-231,42,83,578,75
78A0-253,36,16,812,817,5
B1-232,85,671417,5
142 X 8B1-235,611,2142835
2834A0-201118255070
B1-231119254570
51B1-10,5182835,570
56140/155B1-22,5336580140

2. számú táblázat

2.4. Mellékhullám sugárzás

9...150 kHzbármely
1 kHz-es sávban
-50 dBm
150 kHz...30 MHzbármely
10 kHz-es sávban
-50 dBm
30 MHz...l GHzbármely
100 kHz-es sávban
-50 dBm
1...21,2 GHzbármely
1 MHz-es sávban
-50 dBm
21,2...110 GHz
(7 MHz-nél nem nagyobb csatornaosztások esetén és a csatornaosztás +-250%-ától +-56 MHz-ig terjedő tartományban)
bármely
100 kHz-es sávban
-30 dBm
21,2...110 GHz
(minden más esetben)
bármely
1 MHz-es sávban
-30 dBm

3. számú táblázat

2.5. RF frekvenciatűrés

A fokozatú berendezésnél legfeljebb +-50 ppm, B fokozatú berendezésnél legfeljebb +-15 ppm.

3. Vevőjellemzők határértékei

3.1. Mellékhullám sugárzás

9...150 kHzbármely
1 kHz-es sávban
-50 dBm
150 kHz...30 MHzbármely
10 kHz-es sávban
-50 dBm
30 MHz...l GHzbármely
100 kHz-es sávban
-50 dBm
1...21,2 GHzbármely
1 MHz-es sávban
-50 dBm
21,2...110 GHzbármely
100 kHz-es sávban
-30 dBm

4. számú táblázat

4. Rendszertulajdonság

4.1. BER tulajdonság

Vevő BER-hez (bithibaarányhoz) tartozó küszöbértékek:

Csatornaosztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
MinőségfokozatBemenő jelszint [dBm]
BER 10-3BER 10-6BER 10-8
3,52, 2 X 2A-82-77-73
2B-86-82,5-80
2 X 2B-83-79,5-77
78A-80-75-71
B--80-76,5-74
142 X 8B-77-73,5-71
2834A-72-69-65
B-74-70,5-68
51B-71-67,5-65
56140/155B-66-62,5-60

5. számú táblázat

4.2. Interferenciaérzékenység

A vevő azonos csatornás és szomszédcsatornás interferenciajel érzékenysége, amennyiben az interferáló jel típusa azonos a rendszer jelének típusával:

Csatorna
osztás
[MHz]
Kapacitás
[Mbit/s]
Minőség
fokozat
Azonos csatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Szomszédcsatornás érzékenység
(BER 10-6) [dB]
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
Degradáció
1 dB
Degradáció
3 dB
3,5
3,5
7
28
2
2 X 2
8
34
A23-0-
3,52B2319-3-7
3,5
7
14
28
2X2
8
2X8
34
B23190-4
2851B3026-1-5
56140/155B3026-1-5

6. számú táblázat

A fogalommeghatározásokat, a vizsgálati feltételeket és a mérési módszereket az MSZ EN 300 197 szabvány tartalmazza.

32. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatában alkalmazott rövidítések értelmezése, fogalmak és meghatározások gyűjteménye

RÖVIDÍTÉSEK ÉRTELMEZÉSE

AIS Universal Shipborne Automatic Identification System

Egyetemes hajófedélzeti automatikus azonosító rendszer

AM Amplitude Modulation

Amplitúdómoduláció

AREH Analóg rádiós előfizetői hálózat

AVI Automatic Vehicle Identification for Railways

Automatikus vasútikocsi-azonosító

BER Bit Error Ratio

Bithibaarány

BSS Base Station System

Bázisállomás-rendszer

BTS Base Transceiver Station

Bázisállomási adó-vevő

CB Citizens' Band

Polgári sáv

CEPT European Conference of Postal and Telecommunications Administrations

Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete

CEPT/ERC/REC CEPT/ERC Recommendation

CEPT/ERC-ajánlás

CT1 Cordless Telephone 1

Első generációs zsinórnélküli telefon

DCS 1800 Digital Communication System 1800

1800 MHz-es sávú digitális távközlő rendszer

DECT Digital European Cordless Telecommunications

Digitális európai zsinórnélküli távközlés

DSC Digital Selective Calling

Digitális szelektív hívás

DVB-T Terrestrial Digital Video Broadcasting

Földfelszíni digitális televízió-műsorszórás

EEC European Economic Community

Európai Gazdasági Közösség

EGK Európai Gazdasági Közösség

e.i.r.p. Equivalent Isotropically Radiated Power

Kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény

EMC Electromagnetic Compatibility

Elektromágneses összeférhetőség

emf Electromotive force

Elektromotoros erő

EN European Standard

Európai Szabvány

ENSZ Egyesült Nemzetek Szervezete

EOV Egységes Országos Vetületi Rendszer

EPIRB Emergency Position-Indicating Radiobeacon

Szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója

ERC European Radiocommunications Committee

Európai Rádió-távközlési Bizottság

ERC/DEC ERC Decision

ERC-határozat

ERMES European Radio Message System

Európai rádiós személyhívó rendszer

e.r.p. Effective Radiated Power

Effektív kisugárzott teljesítmény

ETCS European Train Control System

Európai vonatbefolyásoló rendszer

ETS European Telecommunication Standard

Európai Távközlési Szabvány

ETSI European Telecommunications Standards Institute

Európai Távközlési Szabványosítási Intézet

FHSS Frequency Hopping Spread Spectrum

Frekvenciaugratásos kiterjesztett spektrumú

FM Frequency Modulation

Frekvenciamoduláció

FNFT Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázata

FWA Fixed Wireless Access

Állandóhelyű vezetéknélküli hozzáférés

GMDSS Global Maritime Distress and Safety System

Világméretű tengeri vész- és biztonsági rendszer

GMT Greenwich Mean Time

Greenwichi időszámítás szerinti idő

GPS Global Positioning System

Globális helymeghatározó rendszer

GSM Global System for Mobile Communications

Világméretű mozgó távközlő rendszer

GSM 900 GSM 900

900 MHz-es sávú GSM

GSM-R GSM-Railway

GSM rendszer vasúti trönkölt felhasználás részére

HAPS High Altitude Platform Station

Nagy magasságú hordozóra telepített állomás

HDFS High Density Fixed Systems

Nagysűrűségű állandóhelyű rendszerek

HIPERLAN High Performance Radio Local Area Network

Nagysebességű rádiós helyi hálózat

ICAO International Civil Aviation Organization

Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet

ICAO Annex 10 Annex 10 to the Convention on International Civil Aviation (Aeronautical Telecommunications)

Az 1971. évi 25. tvr.-rel kihirdetett, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló 1944. évi Chicagói Egyezmény 10. Függeléke (Légiforgalmi távközlés)

ICAO EANPG ICAO Air Navigation Planning Group

ICAO Léginavigációs Tervező Csoport

I-ETS Interim European Telecommunication Standard

Európai Távközlési Előszabvány

ILS Instrument Landing System

Műszeres leszállító rendszer

IMO International Maritime Organization

Nemzetközi Tengerészeti Szervezet

IMT-2000 International Mobile Telecommunications-2000

Nemzetközi mozgó távközlés-2000

ISM Industrial, Scientific and Medical

Ipari, tudományos és orvosi

ITU International Telecommunication Union

Nemzetközi Távközlési Egyesület

ITU-R ITU Radiocommunication Sector

ITU Rádió-távközlési Ágazat

MBS Mobile Broadband System

Szélessávú mozgó rendszer

MSI Maritime Safety Information

Tengeri biztonsági közlemények

MSZ Magyar Szabvány

MVDS Multipoint Video Distribution System

Videoműsor-elosztó rendszer

MWS Multimedia Wireless System

Vezetéknélküli multimédia rendszer

NATO North Atlantic Treaty Organisation

Észak-atlanti Szerződés Szervezete

NGSO Non-Geostationary Orbit

Nemgeostacionárius pályájú

NIB Non-Interference Basis

Harmadlagos jelleg

NJFA NATO Joint Civil/Military Frequency Agreement

NATO Közös Polgári/Katonai Frekvenciaegyezmény

NMT 450 Nordic Mobile Telephone 450

450 MHz-es sávú mozgó rádiótelefon

(OR) Off-route

Útvonalon kívüli

PMR 446 Professional Mobile Radio 446

446 MHz-es sávú professzionális célú mozgórádió

ppm parts per million

milliomodrész

PR 27 Personal Radio 27

27 MHz-es sávú személyi rádió

PSTN Public Switched Telecommunication Network

Közcélú kapcsolt távközlő hálózat

(R) Route

Útvonali

Racon Radar beacon

Radarbója

Rev.WRC-95 Revised by WRC-95

A WRC-95 által felülvizsgált

Rev.WRC-97 Revised by WRC-97

A WRC-97 által felülvizsgált

RF Radio Frequency

Rádiófrekvenciás

RLAN Radio Local Area Network

Rádiós helyi hálózat

RR Radio Regulations

Nemzetközi Rádiószabályzat

RTT Road Transport Telematics

Közúti közlekedési telematika

SART Search and Rescue Transponder

Kutató és mentő válaszjeladó

SI System International of Units

Nemzetközi mértékegységrendszer

SIT Shipborne Interrogator-Transponder System

Hajók fedélzetén elhelyezett kérdező-válaszjeladó rendszer

SNG Satellite News Gathering

Műholdas hírcsere

S-PCS Satellite Personal Communications Services/Systems

Műholdas személyi távközlési szolgáltatások/rendszerek

SRD Short Range Device

Kis hatótávolságú eszköz

SSB Single-Sideband

Egyoldalsávos

T-DAB Terrestrial Digital Audio Broadcasting

Földfelszíni digitális hangműsorszórás

TDD Time Division Duplex

Időosztásos duplex

TETRA Trans European Trunked Radio System

Összeurópai nyalábolt rádiórendszer

TFTS Terrestrial Flight Telecommunications System

Repülőgépes földfelszíni távközlő rendszer

TV, tv Television

Televízió

UIC International Union of Railways

Nemzetközi Vasúti Egyesület

UMTS Universal Mobile Telecommunications System

Egyetemes mozgó távközlő rendszer

URH Ultrarövid-hullámú

UTC Coordinated Universal Time

Egyeztetett világidő

VHF Very High Frequency

Méteres frekvenciasáv

VSAT Very Small Aperture Terminal

Kis apertúrájú földi állomás

WARC World Administrative Radio Conference

Igazgatási Rádió Világértekezlet

WARC-92 World Administrative Radio Conference for Dealing with Frequency Allocations in Certain Parts of the Spectrum, Malaga-Torremolinos, 1992

A rádiófrekvenciás tartomány egyes részeinek felosztásával foglalkozó igazgatási rádió világértekezlet, Malaga-Torremolinos, 1992

WRC World Radiocommunication Conference

Rádió-távközlési Világértekezlet

WRC-95 World Radiocommunication Conference, Geneva, 1995

Rádió-távközlési Világértekezlet, Genf, 1995

WRC-97 World Radiocommunication Conference, Geneva, 1997

Rádió-távközlési Világértekezlet, Genf, 1997

FOGALMAK ÉS MEGHATÁROZÁSOK GYŰJTEMÉNYE

1. típusú harmonizált NATO-sáv: olyan frekvenciasáv, amely a NATO európai tagállamaiban általában katonai használatú.

2. típusú harmonizált NATO-sáv: olyan frekvenciasáv, amely a NATO európai tagállamaiban katonai használatra tervezett.

3. típusú harmonizált NATO-sáv: olyan frekvenciasáv, amelyet a NATO európai tagállamaiban lehetséges katonai használatú sávként azonosítottak.

Adaptív rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely a csatorna minőségének megfelelően változtatja rádiótechnikai jellemzőit.

Állandóhelyű állomás: az állandóhelyű szolgálat állomása.

Állandóhelyű szolgálat: meghatározott állandó pontok között létrehozott rádió-távközlési szolgálat.

Állomás: egy vagy több adó- vagy vevőberendezés, vagy adó- és vevőberendezés-csoport a tartozékokkal együtt, valamely rádió-távközlési szolgálatnak vagy a rádiócsillagászati szolgálatnak egy adott helyen történő megvalósítása céljából.

Az állomásokat a szerint a szolgálat szerint osztályozzák, amelyben állandóan vagy időszakosan részt vesznek.

Amatőrállomás: az amatőrszolgálat állomása.

Amatőrszolgálat: olyan rádió-távközlési szolgálat, amelynek célja az önképzés, az információcsere, a műszaki kutatás, és amelyet erre szabályszerűen felhatalmazott amatőrök végeznek, akik a rádiótechnikával csak személyes érdeklődésből és anyagi érdek nélkül foglalkoznak.

Bázisállomás: a földi mozgószolgálat helyhez kötött állomása.

Bázis földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat, vagy bizonyos esetekben a műholdas földi mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján vagy egy meghatározott területén belül helyezkedik el, és a műholdas földi mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál.

Belvízi mozgószolgálat: olyan tengeri mozgószolgálat, amely belföldi víziutakra terjed ki.

Biztonsági szolgálat: minden olyan rádió-távközlési szolgálat, amelyet állandóan vagy időszakosan az emberi élet védelme és a javak megóvása érdekében üzemeltetnek.

Effektív kisugárzott teljesítmény (e.r.p.) (egy adott irányban): az antennára juttatott teljesítmény és a félhullámú dipólra vonatkoztatott nyereség adott irányú értékének szorzata.

Egyeztetett világidő (UTC): az ITU-R TF.460-5 Ajánlásban meghatározott, másodpercen (SI) alapuló időskála.

Az RR-hez kapcsolódó gyakorlati alkalmazások nagy részében az UTC idő azonos a korábban GMT-ben kifejezett, a kezdőmeridiánra (0 hosszúsági fok) vonatkoztatott közepes napidővel.

Ellenőrzött légtér: a légtérnek a légiközlekedés által igénybe vehető azon része, ahol légiforgalmi irányítás működik.

Elsődleges radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszaverődő rádiójelekkel való összehasonlításán alapul.

Elsődleges szolgálat: azok a szolgálatok, amelyeknek a nevei az RR Frekvenciasávok Felosztási Táblázatában, illetve az FNFT-ben nagybetűkkel vannak szedve (például: ÁLLANDÓHELYŰ); ezeket "elsődleges" szolgálatoknak nevezzük.

Eltérő szolgálati kategória: amikor egy FNFT-ben hivatkozott RR-bekezdésben egy sáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára "másodlagos jelleggel" osztották fel, akkor ez másodlagos szolgálatot jelent.

Amikor egy FNFT-ben hivatkozott RR-bekezdésben egy sáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára "elsődleges jelleggel" osztották fel, akkor ez csak az illető földrajzi övezetben vagy országban jelent elsődleges szolgálatot.

Fedélzeti távközlő állomás: a tengeri mozgószolgálat kisteljesítményű mozgóállomása, amelyet hajófedélzeti belső távközlésre, mentési gyakorlatok vagy műveletek alatt a hajó és mentőcsónakjai vagy mentőtutajai közötti távközlésre, vontatott vagy tolt hajócsoportokon belüli távközlésre, illetve kötélkezelési és kikötési utasítások továbbítására használnak.

Felosztás (egy frekvenciasávé): egy meghatározott frekvenciasávnak az RR Frekvenciasávok Felosztási Táblázatába, illetve az FNFT-be való beírása abból a célból, hogy azt egy vagy több földfelszíni rádió-távközlési szolgálat vagy űrtávközlési szolgálat, illetve a rádiócsillagászati szolgálat meghatározott feltételek mellett használja. A fogalom a kérdéses frekvenciasávra is vonatkozik.

Fenntartva: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra a frekvenciahasználat megfelelő feltételeinek teljesülése esetén a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium tájékoztatója alapján már a Táblázat következő módosítását megelőzően is kijelölhető frekvencia.

Földfelszíni állomás: földfelszíni rádiótávközlést biztosító állomás.

Ellenkező utalás hiányában, minden állomás földfelszíni állomás.

Földfelszíni rádiótávközlés: az űrtávközlésen és a rádiócsillagászaton kívül minden más rádiótávközlés.

Földi állomás: a Föld felszínén vagy a Föld légkörének központi részében elhelyezett olyan állomás, amelynek az a rendeltetése, hogy összeköttetést teremtsen:

- egy vagy több űrállomással; illetve

- egy vagy több ugyanolyan állomással, egy vagy több reflektáló műhold vagy más űrbeli tárgy segítségével.

Földi mozgóállomás: a földi mozgószolgálat mozgóállomása, amely egy ország vagy földrész földrajzi határain belül földfelszíni mozgásra képes.

Földi mozgó földi állomás: a műholdas földi mozgószolgálat mozgó földi állomása, amely egy ország vagy földrész földrajzi határain belül földfelszíni mozgásra képes.

Földi mozgószolgálat: bázisállomások és földi mozgóállomások között, vagy földi mozgóállomások között létrehozott mozgószolgálat.

Gateway állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat vagy a műholdas mozgószolgálat keretében működő olyan nagykapacitású, nagy antennaméretű földi állomás, amely geostacionárius és nemgeostacionárius műholdakhoz az információátvitelt biztosítja.

Hajóállomás: a tengeri mozgószolgálat nem állandó jelleggel kikötött hajó fedélzetén elhelyezett mozgóállomása, a mentőjármű állomás kivételével.

Hajó földi állomás: a műholdas tengeri mozgószolgálat hajó fedélzetén elhelyezett mozgó földi állomása.

Hajók mozgásával kapcsolatos szolgálat: a kikötői műveletek szolgálatától különböző, parti állomások és hajóállomások között, vagy hajóállomások között létrehozott biztonsági szolgálat a tengeri mozgószolgálaton belül, amelynek célja kizárólag a hajók mozgására vonatkozó közlemények továbbítása.

E szolgálatból kizártak a közcélú levelezés jellegű közlemények.

Hajóvészadó: a hajó olyan adóállomása, amely kizárólag vészfrekvencián, vészjelzési, sürgősségi vagy biztonsági célokra használható.

Harmadlagos szolgálat (NIB): a harmadlagos szolgálatok semmilyen jogot nem származtathatnak a frekvenciafelosztásokból.

A harmadlagos szolgálat állomásai:

a) nem okozhatnak káros zavarást az elsődleges és másodlagos szolgálat olyan állomásainak, amelyek részére a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy a későbbiekben még kijelölhetik;

b) nem tarthatnak igényt védelemre az elsődleges és másodlagos szolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy a későbbiekben még kijelölhetik.

Helyettesítő felosztás: amikor egy FNFT-ben hivatkozott RR-bekezdésben egy sáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára "osztották fel", akkor az "helyettesítő" felosztás, vagyis olyan felosztás, amely a kérdéses földrajzi övezetben vagy országban a Táblázatban megjelölt felosztás helyébe lép.

Helyhez kötött állomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál.

Helyhez kötött földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat, vagy bizonyos esetekben a műholdas mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján vagy egy meghatározott területén belül helyezkedik el, és a műholdas mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál.

Híranyagátvitel: rádió- vagy televízió-műsor szerkesztésére felhasználható hang- és képinformáció továbbítása a stúdióba.

Hiteles frekvenciák és órajelek állomása: a hiteles frekvenciák és órajelek szolgálatának állomása.

Hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata: olyan rádió-távközlési szolgálat, amely tudományos, műszaki és egyéb célokra mindenki által vehető meghatározott frekvenciák, órajelek, vagy mindkettő meghatározott nagy pontosságú adásáról gondoskodik.

Igazgatás: minden olyan kormányszerv vagy szolgálat, amely a Nemzetközi Távközlési Egyesület Alapokmányában, a Nemzetközi Távközlési Egyesület Egyezményében és az Igazgatási Szabályzatokban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében teendő intézkedésekért felelős.

Ipari, tudományos és orvosi (ISM) célú felhasználás (a rádiófrekvenciás energiáé): olyan készülékek vagy berendezések működtetését jelenti, melyeket ipari, tudományos, orvosi, háztartási vagy hasonló célra, a rádiófrekvenciás energia kis térben való előállítására és hasznosítására hoztak létre, ide nem értve a távközlés területén történő alkalmazásokat.

Járulékos felosztás: amikor egy FNFT-ben hivatkozott RR-bekezdésben egy sáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára "is felosztották", akkor az "járulékos" felosztás, vagyis olyan felosztás, amely a kérdéses földrajzi övezetben vagy országban a Táblázatban megjelölt szolgálat(ok)on felül szerepel.

Kijelölés (egy rádiófrekvenciáé vagy egy rádiófrekvenciás csatornáé): egy igazgatás valamely rádióállomás számára kiadott engedélye, amely meghatározott rádiófrekvencia vagy rádiófrekvenciás csatorna meghatározott feltételek mellett történő felhasználására vonatkozik.

Kijelölhető: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra és meghatározott feltételekkel jelölhető ki frekvencia a Táblázat hatálybalépését, illetve a vonatkozó lábjegyzetben megjelölt kijelölési időt követően.

Kikötői állomás: kikötői műveletek szolgálatának parti állomása.

Kikötői műveletek szolgálata: parti állomások és hajóállomások között, vagy hajóállomások között létrehozott tengeri mozgószolgálat valamely kikötőben vagy annak közelében, amelynek célja olyan közlemények továbbítása, amelyek kizárólag a hajók vezetésére, mozgására és biztonságára, valamint sürgős esetekben személyek védelmére vonatkoznak.

E szolgálatból kizártak a közcélú levelezés jellegű közlemények.

Kimenőteljesítmény: az adóberendezés kimenetén mért teljesítmény, amely az antenna (antennarendszer) segítségével kerül kisugárzásra.

Kiosztás (egy rádiófrekvenciáé vagy egy rádiófrekvenciás csatornáé): egy adott csatornának az arra illetékes értekezlet által elfogadott tervbe való beírása, abból a célból, hogy azt egy vagy több igazgatás földfelszíni rádió-távközlési szolgálata vagy űrtávközlési szolgálata számára felhasználja egy vagy több meghatározott országban vagy földrajzi övezetben, meghatározott feltételek mellett.

Ez a fogalommeghatározás az FNFT 2. számú mellékletének lábjegyzeteire és a 3. számú melléklet H181 lábjegyzetére vonatkozik.

Kis apertúrájú földi állomás (VSAT): a műholdas állandóhelyű szolgálatban működő állandó vagy változó telephelyű földi állomás, amelyet kis antennaméret (legfeljebb 2,4 m átmérő), kis nyereség (legfeljebb 52 dBi), kis e.i.r.p.-sűrűség (legfeljebb 57 dBW/40 kHz) és kis átviteli sebesség (legfeljebb 2,048 Mbit/s) jellemez.

Kísérleti állomás: olyan állomás, amely a rádióhullámokat a tudomány vagy a technika fejlesztése érdekében folytatott kísérletekhez használja.

Ez a meghatározás nem foglalja magában az amatőrállomásokat.

Kis hatótávolságú eszközök (SRD-k): olyan rádiótávközlő berendezések, amelyekkel egy- vagy kétirányú információátvitel valósítható meg, és amelyek kis valószínűséggel okoznak zavarást más rádiótávközlő berendezéseknek. Ezen eszközök a következő főbb kategóriákba sorolhatók: távvezérlő és távirányító, távmérő, riasztó, beszéd- és videoátviteli eszközök.

Kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény (e.i.r.p.): az antennára juttatott teljesítmény és az adott irányban az izotrop antennára vonatkoztatott nyereség (izotrop vagy abszolút nyereség) szorzata.

Kormányzati célú frekvencia: kizárólag a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal, a Katonai Biztonsági Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Kormány kizárólagos rádió-távközlési rendszerei által használt frekvencia.

Közcélú rádió-távközlési szolgáltatás: olyan közcélú távközlési szolgáltatás, amely rádiótávközlő hálózaton valósul meg.

Közcélú távközlési szolgáltatás: díj ellenében - előfizetők vagy igénybevevők részére - végzett jelátvitelt vagy hozzáférést biztosító távközlési tevékenység, amelyet a szolgáltató koncessziós szerződés, a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Tt.) 3. §-ának (1) bekezdése, vagy hatósági engedély alapján, a Tt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint jogosult nyújtani, ide nem értve azt a távközlési tevékenységet, amelyet a szolgáltató - bejelentés alapján - meghatározott minőségi és szolgáltatási feltételek mellett jellemzően azonos igénybevevői csoport számára nyújt. (A koncessziós körbe tartozó távközlési szolgáltatáshoz a távközlési szervezet szerződési feltételeit Üzletszabályzat tartalmazza. A szolgáltató - bárki által igénybe vehető - szolgáltatását szerződéskötési kötelezettség mellett végzi. A hatósági engedély alapján végzett közcélú távközlési szolgáltatásnál a szolgáltató szerződéskötési kötelezettségét nyilvánosan meghirdetett vállalkozási feltételeiben foglaltak szerint kell teljesítenie.)

Különcélú rádiótávközlő rendszer: zárt felhasználói csoportot alkotó igénybevevők által használt rádiótávközlő rendszer, amelyen elsődlegesen azok belső távközlési forgalma bonyolódik.

Különleges szolgálat: más módon meg nem határozott olyan rádió-távközlési szolgálat, amely kizárólag a nagyközönség meghatározott szükségleteinek kielégítését célozza, de a közcélú levelezés számára nincs megnyitva.

Légiforgalmi állomás: a légiforgalmi mozgószolgálat helyhez kötött állomása.

Bizonyos esetekben a légiforgalmi állomás például hajó fedélzetén vagy tengeren lévő mesterséges felületen is elhelyezhető.

Légiforgalmi földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat, vagy bizonyos esetekben a műholdas légiforgalmi mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján helyezkedik el, és a műholdas légiforgalmi mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál.

Légiforgalmi mozgószolgálat: légiforgalmi állomások és légijármű állomások között, vagy légijármű állomások között létrehozott mozgószolgálat, amelyben mentőjármű állomások is részt vehetnek; a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások szintén részt vehetnek e szolgálatban a kijelölt vész- és kényszerhelyzeti frekvenciákon.

Légiforgalmi rádiónavigáció szolgálat: repülési célokra és a légijárművek üzemeltetésének biztonságára használt rádiónavigáció szolgálat.

Légijármű állomás: a légiforgalmi mozgószolgálat légijármű fedélzetén elhelyezett mozgóállomása, a mentőjármű állomás kivételével.

Légijármű földi állomás: a műholdas légiforgalmi mozgószolgálat légijármű fedélzetén elhelyezett mozgó földi állomása.

Légi mozgószolgálat: lásd Légiforgalmi mozgószolgálat.

Légi rádiónavigáció szolgálat: lásd Légiforgalmi rádiónavigáció szolgálat.

Markeradó: a légiforgalmi rádiónavigáció szolgálatban alkalmazott olyan adóállomás, amely függőleges nyalábot sugároz abból a célból, hogy a légijárművek részére helyzetjelölést adjon.

Másodlagos radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszatovábbított rádiójelekkel való összehasonlításán alapul.

Másodlagos szolgálat: azok a szolgálatok, amelyeknek a nevei az RR Frekvenciasávok Felosztási Táblázatában, illetve az FNFT-ben kisbetűkkel vannak szedve (például: Mozgó); ezeket "másodlagos" szolgálatoknak nevezzük.

A másodlagos szolgálat állomásai:

a) nem okozhatnak káros zavarást az elsődleges szolgálat olyan állomásainak, amelyek részére a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy a későbbiekben még kijelölhetik;

b) nem tarthatnak igényt védelemre az elsődleges szolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy a későbbiekben még kijelölhetik;

c) joguk van viszont védelemre az azonos vagy más másodlagos szolgálat(ok) olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére a frekvenciákat a későbbiekben még kijelölhetik.

Megosztás (egy frekvenciasávé): a frekvenciasávok kormányzati, polgári és közös célra történő felosztása, valamint a használat feltételeinek rögzítése.

Mentőjármű állomás: a tengeri mozgószolgálat vagy a légiforgalmi mozgószolgálat mozgóállomása, amely kizárólag a szerencsétlenségek túlélőinek szükségleteit szolgálja, és amelyet mentőcsónakon, mentőtutajon vagy bármely egyéb mentőeszközön helyeznek el.

Meteorológiai segédszolgálat: meteorológiai, valamint hidrológiai megfigyelésekre és kutatásokra használt rádió-távközlési szolgálat.

Modulációs összeköttetés: adott helyen elhelyezett földi állomásról egy űrállomás irányába mutató - vagy fordított irányú - rádió-összeköttetés, amely a műholdas állandóhelyű szolgálattól eltérő űrtávközlési szolgálat számára továbbít információt. Az adott hely lehet egy meghatározott állandó pont, vagy meghatározott területeken belül bármely állandó pont.

Mozgóállomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál.

Mozgó földi állomás: a műholdas mozgószolgálat olyan földi állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál.

Mozgószolgálat: mozgóállomások és helyhez kötött állomások között, vagy mozgóállomások között létrehozott rádió-távközlési szolgálat.

Műholdak közötti szolgálat: mesterséges holdak közötti összeköttetéseket megvalósító rádió-távközlési szolgálat.

Műholdas állandóhelyű szolgálat: adott helyeken elhelyezett földi állomások között egy vagy több műhold segítségével létrehozott rádió-távközlési szolgálat; az adott hely lehet egy meghatározott állandó pont, vagy meghatározott területeken belül bármely állandó pont; bizonyos esetekben ez a szolgálat tartalmaz műholdak közötti összeköttetéseket, amelyek a műholdak közötti szolgálatban is üzemeltethetők; a műholdas állandóhelyű szolgálathoz tartozhatnak más űrtávközlési szolgálatok számára szolgáló modulációs összeköttetések is.

Műholdas amatőrszolgálat: olyan rádió-távközlési szolgálat, amely a Föld műholdjain elhelyezett űrállomásokat használja fel ugyanarra a célra, mint az amatőrszolgálat.

Műholdas földi mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, melynek mozgó földi állomásai szárazföldön helyezkednek el.

Műholdas Föld-kutató szolgálat: földi állomások és egy vagy több űrállomás között létrehozott rádió-távközlési szolgálat, amely tartalmazhat űrállomások közötti összeköttetéseket is, és amelynél

- a Föld tulajdonságaira és természeti jelenségeire vonatkozó adatokat - beleértve a környezet állapotára vonatkozó adatokat is - a Föld műholdjain elhelyezett aktív érzékelők vagy passzív érzékelők segítségével lehet megszerezni;

- hasonló adatok levegőben szállított, vagy a Föld felszínén elhelyezett mesterséges felületekről nyerhetők;

- ezek az adatok az ugyanahhoz a rendszerhez tartozó földi állomások számára szétoszthatók;

- a mesterséges felületeken gyűjtött adatok lekérdezhetők.

Ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas hálózat: műholdas rendszer vagy egy műholdas rendszer része, amely egyetlen műholdból és a hozzá tartozó földi állomásokból áll.

Műholdas hírcsere (SNG) állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálatban működő állandó vagy változó telephelyű földi állomás televízió- vagy rádióhíranyag átvitelére.

Műholdas hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata: olyan rádió-távközlési szolgálat, amely a Föld műholdjain elhelyezett űrállomásokat használja fel ugyanarra a célra, mint a hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata.

Ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas légiforgalmi mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, melynek mozgó földi állomásai légijárművek fedélzetén helyezkednek el; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban.

Műholdas légiforgalmi rádiónavigáció szolgálat: műholdas rádiónavigáció szolgálat, melynek földi állomásai légijárművek fedélzetén helyezkednek el.

Műholdas légi mozgószolgálat: lásd Műholdas légiforgalmi mozgószolgálat.

Műholdas légi rádiónavigáció szolgálat: lásd Műholdas légiforgalmi rádiónavigáció szolgálat.

Műholdas meteorológiai szolgálat: meteorológiai célokra használt műholdas Föld-kutató szolgálat.

Műholdas mozgószolgálat: rádió-távközlési szolgálat:

- mozgó földi állomások és egy vagy több űrállomás között, vagy e szolgálat által használt űrállomások között; vagy

- mozgó földi állomások között egy vagy több űrállomáson keresztül.

E szolgálat ezenkívül tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas műsorszóró szolgálat: olyan rádió-távközlési szolgálat, amelynél az űrállomás által sugárzott vagy közvetített jelek a nagyközönség általi közvetlen vételre szolgálnak.

A műholdas műsorszóró szolgálatnál a "közvetlen vétel" kifejezés az egyedi vételre és a közösségi vételre egyaránt vonatkozik.

Műholdas (OR) légiforgalmi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzeti és nemzetközi polgári légiútvonalakon kívüli összeköttetések - beleértve a repülés koordinálásával kapcsolatosakat is - biztosítására szolgáló műholdas légiforgalmi mozgószolgálat.

Műholdas (OR) légi mozgószolgálat: lásd Műholdas (OR) légiforgalmi mozgószolgálat.

Műholdas összeköttetés: rádió-összeköttetés egy adó földi állomás és egy vevő földi állomás között egyetlen műhold segítségével.

Egy műholdas összeköttetés egy felszálló összeköttetésből és egy leszálló összeköttetésből áll.

Műholdas rádiólokáció szolgálat: rádiólokáció céljára használt műholdas rádiómeghatározó szolgálat.

Ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas rádiómeghatározó szolgálat: rádiómeghatározás céljára használt rádió-távközlési szolgálat, amely magában foglalja egy vagy több űrállomás használatát is.

Ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas rádiónavigáció szolgálat: rádiónavigáció céljára használt műholdas rádiómeghatározó szolgálat.

Ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is.

Műholdas rendszer: olyan űrtávközlési rendszer, amely a Föld egy vagy több mesterséges holdját használja.

Műholdas (R) légiforgalmi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzeti és nemzetközi polgári légiútvonalak mentén a légijáratok biztonságával és rendszerességével kapcsolatos összeköttetésekre fenntartott műholdas légiforgalmi mozgószolgálat.

Műholdas (R) légi mozgószolgálat: lásd Műholdas (R) légiforgalmi mozgószolgálat.

Műholdas tengeri mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, melynek mozgó földi állomásai hajók fedélzetén helyezkednek el; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban.

Műholdas tengeri rádiónavigáció szolgálat: műholdas rádiónavigáció szolgálat, melynek földi állomásai hajók fedélzetén helyezkednek el.

Műsorátvitel: stúdió által összeállított, szerkesztett hang- és képinformáció továbbítása adóhálózaton történő kisugárzás céljából.

Műsorelosztás: a műsorszolgáltató által előállított jelek egyidejű, változatlan továbbítása vezetékes (kábeles) hálózaton vagy nem műsorszóró rádiótávközlő rendszeren a műsorszolgáltató telephelyétől, illetőleg a műsorszétosztó hálózat végpontjától elkülönült szervezet közbeiktatásával az arra jogosult felhasználó vevőkészülékéhez, a tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas hálózat segítségével történő jeltovábbítás kivételével. Nem minősül műsorelosztásnak, ha a tevékenység a telekhatáron belüli vezetékrendszeren valósul meg (pl. társasházban).

Műsorszétosztás: a műsorszolgáltató által előállított jelek vezetékes (kábeles) hálózaton, továbbá földfelszíni vagy műholdas nem műsorszóró rádiótávközlő rendszeren tartalmában változatlanul történő egyidejű eljuttatása rádió- és televízió-műsorszóró adókhoz, illetőleg műsorelosztó hálózatokhoz.

Műsorszórás: földfelszíni vagy műholdas rendszerrel végzett egyirányú rádió-távközlési eljárás - megfelelő vevőkészülékkel rendelkező, elvileg korlátlan számú felhasználónak szánt - hangok, képek vagy egyéb természetű adások továbbítására.

Műsorszóró állomás: a műsorszóró szolgálat állomása.

Műsorszóró szolgálat: olyan rádió-távközlési szolgálat, amelynek adásai a nagyközönség általi közvetlen vételre szolgálnak. Ez a szolgálat magában foglalhatja hangok sugárzását, televíziós vagy egyéb természetű adásokat.

Műszeres leszállító rendszer (ILS): olyan rádiónavigációs rendszer, amely a légijárművek részére közvetlenül leszállásuk előtt és annak folyamán vízszintes és függőleges irányítást nyújt, és amely bizonyos meghatározott pontokon a földetérési referenciapontig még megteendő távolságot jelzi.

Műszeres leszállító rendszer iránysávadója: a műszeres leszállító rendszerbe tartozó olyan vízszintes irányítást nyújtó rendszer, amely jelzi a légijármű vízszintes eltérését a futópálya tengelyével meghatározott legkedvezőbb süllyedési útvonaltól.

Műszeres leszállító rendszer siklópályaadója: a műszeres leszállító rendszerbe tartozó olyan függőleges irányítást nyújtó rendszer, amely jelzi a légijármű függőleges eltérését a legkedvezőbb süllyedési útvonaltól.

Nagy magasságú hordozóra telepített állomás: olyan állomás, amely 20...50 km magasságban és a Földhöz képest meghatározott, állandó helyzetű névleges pontban lévő hordozón helyezkedik el.

Nem ellenőrzött légtér: a légtérnek a légiközlekedés által igénybe vehető azon része, ahol repüléstájékoztató szolgálat igénybevételével a légijármű-vezető saját felelősségére közlekedik.

Nyalábolt rádiórendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amelynek:

- frekvenciafelhasználási hatékonysága magas;

- több rádiófrekvencián üzemel;

- automatikus csatornakiválasztást alkalmaz;

- képes speciális átviteli szolgáltatások nyújtására (prioritásos hívás, konferenciahívás stb.).

A rendszer hatékony működését a jelzés- és forgalmi rendszerének a felhasználás szempontjait figyelembe vevő

kialakításával érik el.

(OR) légiforgalmi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzeti és nemzetközi polgári légiútvonalakon kívüli összeköttetések - beleértve a repülés koordinálásával kapcsolatosakat is - biztosítására szolgáló légiforgalmi mozgószolgálat.

(OR) légi mozgószolgálat: lásd (OR) légiforgalmi mozgószolgálat.

Parti állomás: a tengeri mozgószolgálat helyhez kötött állomása.

Parti földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat, vagy bizonyos esetekben a műholdas tengeri mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján helyezkedik el, és a műholdas tengeri mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál.

Polgári célú frekvencia: minden olyan frekvencia, amely nem kormányzati célú.

Polgári önvédelmi szervezet: az 1989. évi II. törvénynek a társadalmi szervezetekről és egyesületekről szóló rendelkezései alapján működő szervezet, amely az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-a értelmében az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

Radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszaverődő vagy visszatovábbított rádiójelekkel való összehasonlításán alapul.

Radarbója (racon): egy meghatározott navigációs markerjelzéshez rendelt adó-vevő, amely a radarjel indítására automatikusan megkülönböztető jelet ad; ez megjelenik az indító radar képernyőjén, és távolsági, irány- és azonosító adatokat szolgáltat.

Rádió: rádióhullámok használatára utaló általános fogalom.

Rádiócsillagászat: kozmikus eredetű rádióhullámok vételére alapozott csillagászat.

Rádiócsillagászati állomás: a rádiócsillagászati szolgálat állomása.

Rádiócsillagászati szolgálat: rádiócsillagászattal foglalkozó szolgálat.

Rádióhullámok vagy Hertz-hullámok: a térben mesterséges vezető nélkül terjedő elektromágneses hullámok, melyeknek frekvenciája kisebb, mint az önkényesen megválasztott 3000 GHz-es határérték.

Rádió-irányadó állomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amelynek adásai valamely mozgóállomás számára lehetővé teszik a rádió-irányadó állomáshoz viszonyított helyzetének vagy irányának meghatározását.

Rádió-iránymérés: olyan rádiómeghatározás, amely a rádióhullámok vételét használja fel valamely állomás vagy tárgy irányának meghatározására.

Rádió-iránymérő állomás: rádió-iránymérést alkalmazó rádiómeghatározó állomás.

Rádiólokáció: a rádiómeghatározásnak a rádiónavigációtól eltérő célú alkalmazása.

Rádiólokációs helyhez kötött állomás: a rádiólokáció szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál.

Rádiólokációs mozgóállomás: a rádiólokáció szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás, vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál.

Rádiólokáció szolgálat: rádiólokáció céljára használt rádiómeghatározó szolgálat.

Rádió-magasságmérő: légijármű vagy űrjármű fedélzetén elhelyezett olyan rádiónavigációs készülék, amelyet a légijárműnek vagy az űrjárműnek a Föld felszíne vagy más felület feletti magasságának meghatározására használnak.

Rádiómeghatározás: valamely tárgy helyének, sebességének és/vagy más jellemzőinek meghatározása, illetve az ezekre vonatkozó adatok megszerzése a rádióhullámok terjedési sajátságainak segítségével.

Rádiómeghatározó állomás: a rádiómeghatározó szolgálat állomása.

Rádiómeghatározó szolgálat: rádiómeghatározás céljára használt rádió-távközlési szolgálat.

Rádiónavigáció: a rádiómeghatározás navigáció céljaira történő alkalmazása, ideértve akadályozó tárgyak meghatározását is.

Rádiónavigációs helyhez kötött állomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál.

Rádiónavigációs mozgóállomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál.

Rádiónavigáció szolgálat: rádiónavigáció céljára használt rádiómeghatározó szolgálat.

Rádiószolgálat: rádió-távközlési szolgálatok és a rádiócsillagászati szolgálat.

Rádiószonda: a meteorológiai segédszolgálatban alkalmazott olyan automatikus rádió-adókészülék, amelyet rendszerint légijármű, szabad léggömb, ejtőernyő vagy sárkány hordoz, és amely meteorológiai adatokat továbbít.

Rádiótávközlés: rádióhullámok segítségével történő távközlés.

Rádió-távközlési szolgálat: olyan szolgálat, amely magában foglalja a rádióhullámok sajátos távközlési célokból történő továbbítását, adását és/vagy vételét.

Ellenkező utalás hiányában, minden rádió-távközlési szolgálat földfelszíni rádiótávközlésre vonatkozik.

Rádiótávközlő berendezés: rádió-távközlési célt szolgáló adó-, adó-vevő, vevőberendezés vagy műsorvevő készülék, beleértve a működéshez szükséges antennát is.

(R) légiforgalmi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzeti és nemzetközi polgári légiútvonalak mentén a légijáratok biztonságával és rendszerességével kapcsolatos összeköttetésekre fenntartott légiforgalmi mozgószolgálat.

(R) légi mozgószolgálat: lásd (R) légiforgalmi mozgószolgálat.

Saját célú rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amelyet egy adott vállalkozás vagy személy kizárólag saját távközlési igényeinek kielégítésére használ.

Személyhívó szolgáltatás: rádió-távközlési szolgáltatás, amely meghatározott címzett üzenetek közvetítését teszi lehetővé, változó helyű előfizetők számára, amelyet a közcélú távközlő hálózat végberendezéseiről lehet kezdeményezni. Az országos személyhívó szolgáltatás az ország lakosságának legalább 50%-át látja el. Helyi személyhívó szolgáltatásnak minősül, amelynek vételkörzetében éves átlagban legfeljebb 100 ezer lakos vagy egy városon belül legfeljebb 500 ezer lakos él.

Szerencsétlenségek helyét jelző műholdas rádióbója: a műholdas mozgószolgálat olyan földi állomása, amelynek adásai megkönnyítik a kutatási és mentési műveleteket.

Szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amelynek adásai megkönnyítik a kutatási és mentési műveleteket.

Szolgálati kategóriák viszonya: egyazon frekvenciasávban lévő azonos szolgálati kategóriák jogai és kötelezettségei azonosak.

Távirányító berendezés: távirányításra szolgáló rádiótávközlő berendezés, amely különböző szerkezetek folyamatos, egyirányú vezérlését teszi lehetővé.

Távközlés: eljárás, melynek során bármely értelmezhető formában előállított jel, jelzés, írás, kép, hang vagy bármely természetű egyéb közlemény vezetéken, villamos vagy optikai úton, rádión vagy más elektromágneses rendszeren, illetve ezek kombinációján eljuttatható egy vagy több felhasználó számára.

Távközlési szolgáltatás: a távközlési szolgáltatások közé tartoznak a díj ellenében végzett távközlési forgalmi (másképp átviteli, a továbbiakban: forgalmi) szolgáltatások és a távközlőhálózat-hozzáférési (a továbbiakban: hozzáférési) szolgáltatások.

A forgalmi szolgáltatás a felhasználó által meghatározott, a szolgáltatásra jellemző fajtájú (jelzés, hang, írás, álló- vagy mozgókép, digitális adójel, beszéd, analóg vagy digitális elektromos beszédjel, műsor vagy más jel) és a szolgáltatás igénybevevőjének kezdeményezésére, a szolgáltatásra jellemző módon elektromos vagy elektromágneses jelekként, a felhasználó által meghatározott helyek között, a tartalom megváltozása nélkül történő átvitele, a szolgáltatás nemétől függő kívülálló felek általi vétel és közlés, a szolgáltatás nemétől függő módon történő kizárásával.

Hálózati hozzáférési szolgáltatás, amely meghatározott időtartamra, meghatározott feltételek melletti hozzáférést (forgalmi szolgáltatás igénybevételének lehetősége) biztosít távközlő hálózathoz vagy annak részéhez a felhasználó vagy annak meghatalmazottja részére.

Távközlési szolgáltató: az a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó, amely (aki) távközlési szolgáltatás nyújtására jogosult, szolgáltatást nyújt más (szolgáltató, igénybevevő, előfizető) részére.

Távmérés: a távközlés felhasználása méréseknek a mérőműszertől bizonyos távolságra történő automatikus jelzése vagy rögzítése céljából.

Távvezérlés: a távközlés felhasználása egy berendezés működésének bizonyos távolságból történő beindítására, megváltoztatására vagy beszüntetésére szolgáló jelek továbbítása céljából.

Telekhatár: a távközlő eszközök építése, létesítése, fejlesztése tekintetében telekhatárnak minősül az adott ingatlant más földrészletektől elválasztó határvonal, illetőleg - telepszerű többszintes beépítésnél (sorházas vagy több épületből álló telepnél) - a lakóút vagy a telep mellett elhaladó közút határa.

Tengeri mozgószolgálat: parti állomások és hajóállomások között, vagy hajóállomások között, vagy a hozzájuk rendelt fedélzeti távközlő állomások között létrehozott mozgószolgálat; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban.

A Magyar Köztársaság területén a tengeri mozgószolgálat RR szerinti érvénye a belföldi víziutakra is kiterjed.

Tengeri rádiónavigáció szolgálat: hajózási célokra és a hajók üzemeltetésének biztonságára használt rádiónavigáció szolgálat.

Tervezett: az így megjelölt frekvenciasávokban a vonatkozó lábjegyzetben megadott célra a Táblázat következő módosításáig nem jelölhető ki frekvencia. A tervezett szó szerepe ezekben az esetekben a jövőbeni világméretű vagy európai rádiótávközlő rendszerek hazai bevezetésének előkészítése.

Több műholdas összeköttetés: rádió-összeköttetés egy adó földi állomás és egy vevő földi állomás között legalább két műhold segítségével, közbeiktatott földi állomás nélkül.

Egy több műholdas összeköttetés egy felszálló összeköttetésből, egy vagy több műholdak közötti összeköttetésből és egy leszálló összeköttetésből áll.

Tv D-, K- és G-rendszerek: a tv-rendszerek osztályozása, figyelembe véve a tv-rendszerekhez tartozó jellemzőket, amelyeket az ITU-R BT.470-6 Ajánlás tartalmaz.

Űrállomás: olyan tárgyon elhelyezett állomás, amely a Föld légkörének központi részén kívül helyezkedik el, azon kívülre szánták, vagy oda került.

Űrbeli üzemeltetési szolgálat: rádió-távközlési szolgálat, amelynek rendeltetése kizárólag az űrjárművek üzemeltetése, különös tekintettel az űrbeli követésre, űrtávmérésre és űrtávvezérlésre.

Ezeket a tevékenységeket általában az a szolgálat látja el, amelynek keretében az űrállomás működik.

Űrkutatási szolgálat: olyan rádió-távközlési szolgálat, amelynél űrjárműveket vagy más űrbeli tárgyakat használnak fel tudományos vagy műszaki kutatás céljaira.

Űrtávközlés: minden olyan rádiótávközlés, melyet egy vagy több űrállomás, egy vagy több reflektáló műhold vagy más űrbeli tárgy felhasználásával valósítanak meg.

Űrtávközlési rendszer: együttműködő földi állomások és/vagy űrállomások meghatározott célú űrtávközlésre szolgáló csoportja.

Vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások: zsinórnélküli hangszórók, zsinórnélküli fejhallgatók, bébimegfigyelő rádiófrekvenciás eszközök.

Zártcélú rádióhálózat: kormányzati, nemzetbiztonsági, igazságszolgáltatási, közbiztonsági és védelmi érdekeket szolgáló - rendeltetésük szerint elkülönült - rádiótávközlő hálózatok és berendezések együttese, amelyek kizárólagosan a speciális igények kielégítését, az e célra létrehozott szervezet és technika működését szolgálják.

33. számú melléklet a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatához

Dokumentumok jegyzéke

1. ITU-dokumentumok

1.1. Nemzetközi Rádiószabályzat

Radio Regulations

Edition of 1998

Geneva 1998

- Volume 1: Articles

- Volume 2: Appendices

- Volume 3: Resolutions and Recommendations

- Volume 4: ITU-R Recommendations incorporated by reference

- Maps to be used in relation to Appendix S27

1.2. Körzeti értekezletek

Special Regional Conference

Geneva 1960

Final Acts

Final Acts of the European VHF/UHF Broadcasting Conference

Stockholm 1961

Final Acts of the Regional Administrative LF/MF Broadcasting Conference

(Regions 1 and 3)

Geneva, 1975

Final Acts of the Regional Administrative Conference for the Planning of VHF Sound Broadcasting (Region 1 and Part of Region 3)

Geneva, 1984

Final Acts of the Regional Administrative Conference of the Members of the Union in the European Broadcasting Area to revise certain parts of the Stockholm Agreement (1961)

Geneva, 1985

Final Acts of the Regional Administrative Conference for the Planning of the Maritime Radionavigation Service (Radiobeacons) in the European Maritime Area

Geneva, 1985

Final Acts of the Regional Administrative Conference for the Planning of the MF Maritime Mobile and Aeronautical Radionavigation Services (Region 1)

Geneva, 1985

1.3. ITU-R-ajánlások

BT.470-6

Conventional television systems

F.382-7

Radio-frequency channel arrangements for radio-relay systems operating in the 2 and 4 GHz bands

F.383-5

Radio-frequency channel arrangements for high capacity radio-relay systems operating in the lower 6 GHz band

F.384-6

Radio-frequency channel arrangements for medium and high capacity analogue or digital radio-relay systems operating in the upper 6 GHz band

F.387-7

Radio-frequency channel arrangements for radio-relay systems operating in the 11 GHz band

F.636-3

Radio-frequency channel arrangements for radio-relay systems operating in the 15 GHz band

IS.1009-1

Compatibility between the sound-broadcasting service in the band of about 87-108 MHz and the aeronautical services in the band 108-137 MHz

M.441-1

Signal-to-interference ratios and minimum field strengths required in the aeronautical mobile (R) service above 30 MHz

M.1174

Characteristics of equipment used for on-board communications in the bands between 450 and 470 MHz

RA.769-1

Protection criteria used for radioastronomical measurements

S.1340

Sharing between feeder links for the mobile-satellite service and the aeronautical radionavigation service in the Earth-to-space direction in the band 15.4-15.7 GHz

S.1341

Sharing between feeder links for the mobile-satellite service and the aeronautical radionavigation service in the space-to-Earth direction in the band 15.4-15.7 GHz and the protection of the radio astronomy service in the band 15.35-15.4 GHz

SA.1071

Use of the 13.75 to 14.0 GHz band by the space science services and the fixed-satellite service

SA.1154

Provisions to protect the Space Research (SR), Space Operations (SO) and Earth-Exploration Satellite Services (EES) and to facilitate sharing with the mobile service in the 2 025-2 110 MHz and 2 200-2 290 MHz bands

SA.1278

Feasibility of sharing between the Earth exploration-satellite service (space-to-Earth) and the fixed, inter-satellite, and mobile services in the band 25.5-27.0 GHz

TF.460-5

Standard-frequency and time-signal emissions

2. EGK-jogszabályok

2.1. EGK-irányelvek

87/372/EEC Council Directive of 25 June 1987 qon the frequency bands to be reserved for the coordinated introduction of public pan-European cellular digital land-based mobile communications in the Community

90/544/EEC Council Directive of 9 October 1990 on the frequency bands designated for the coordinated introduction of pan-European land-based public radio paging in the Community

91/287/EEC Council Directive of 3 June 1991 on the frequency bands to be designated for the coordinated introduction of digital European cordless telecommunications (DECT) into the Community

2.2. EGK-állásfoglalások

90/C 166/02 Council Resolution of 28 June 1990 on the strengthening of the Europe-wide cooperation on radio frequencies, in particular with regard to services with a pan-European dimension

92/C 318/01 Council Resolution of 19 November 1992 on the implementation in the Community of the European Radiocommunications Committee Decisions

3. CEPT-dokumentumok

3.1. CEPT-értekezletek

Final Acts of the CEPT T-DAB Planning Meeting

Wiesbaden, 1995

The Chester 1997 Multilateral Coordination Agreement relating to Technical Criteria, Coordination Principles and Procedures for the introduction of Terrestrial Digital Video Broadcasting (DVB-T)

Chester, 25 July 1997

3.2. ERC/DEC határozatok

ERC/DEC/(92)01

ERC Decision of 22 October 1992 on the frequency bands to be designated for the coordinated introduction of the Terrestrial Flight Telecommunications System

ERC/DEC/(92)02

ERC Decision of 22 October 1992 on the frequency bands to be designated for the coordinated introduction of Road Transport Telematic Systems

ERC/DEC/(94)01

ERC Decision of 24th October 1994 on the frequency bands to be designated for the coordinated introduction of the GSM digital pan-European communications system

ERC/DEC/(94)02

ERC Decision of 24th October 1994 on the frequency band to be designated for the coordinated introduction of the European Radio Messaging System (ERMES)

ERC/DEC/(94)03

ERC Decision of 24th October 1994 on the frequency band to be designated for the coordinated introduction of the Digital European Cordless Telecommunications system

ERC/DEC/(95)03

ERC Decision of 1 December 1995 on the frequency bands to be designated for the introduction of DCS 1800

ERC/DEC/(96)01

ERC Decision of 7 March 1996 on the harmonised frequency band to be designated for the introduction of the Digital Land Mobile System for the Emergency Services

ERC/DEC/(96)02

ERC Decision of 7 March 1996 on the harmonised frequency band to be designated for CEPT PR 27 radio equipment and on the implementation of the technical standard for this equipment

ERC/DEC/(96)03

ERC Decision of 7 March 1996 on the harmonised frequency band to be designated for the introduction of High Performance Radio Local Area Networks (HIPERLANs)

ERC/DEC/(96)04

ERC Decision of 7 March 1996 on the frequency bands for the introduction of the Trans European Trunked Radio System (TETRA)

ERC/DEC/(96)07

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used in the land mobile service intended for the transmission of data (and speech) and having an antenna connector, based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 113

ERC/DEC/(96)10

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used in the land mobile service for transmitting signals to initiate a specific response in the receiver based on the Interim European Telecommunications Standard (I-ETS) 300 219

ERC/DEC/(96)11

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used in the land mobile service using an integral antenna intended primarily for analogue speech based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 296

ERC/DEC/(96)12

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used in the land mobile service using an integral antenna transmitting signals to initiate a specific response in the receiver based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 341

ERC/DEC/(96)13

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for very high frequency (VHF), frequency modulated, sound broadcasting transmitters based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 384

ERC/DEC/(96)14

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used in the land mobile service for the transmission of data (and speech) and using an integral antenna based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 390

ERC/DEC/(96)15

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used for wireless microphones in the 25 MHz to 3 GHz frequency range to be used in the mobile service based on the Interim European Telecommunications Standard (I-ETS) 300 422

ERC/DEC/(96)17

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used for wideband data transmission operating in the frequency range 2.4 GHz to 2.4835 GHz and using spread spectrum modulation techniques based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 328

ERC/DEC/(96)19

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radio equipment to be used for on-site paging systems, based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 224

ERC/DEC/(96)20

ERC Decision of 1 November 1996 on the adoption of approval regulations for radiotelephone transmitters and receivers for the maritime mobile service operating in the frequency range 156 MHz to 174 MHz based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 162

ERC/DEC/(97)02

ERC Decision of 21 March 1997 on the extended frequency bands to be used for the GSM Digital Pan-European Communications System

ERC/DEC/(97)03

ERC Decision of 30 June 1997 on the Harmonised Use of Spectrum for Satellite Personal Communication Services (S-PCS) operating within the bands 1610-1626.5 MHz, 2483.5-2500 MHz, 1980-2010 MHz and 2170-2200 MHz

ERC/DEC/(97)04

ERC DECISION of 30 June 1997 on transitional arrangements for the Fixed Service and the Mobile-Satellite Service in the bands 1980-2010 MHz and 2170-2200 MHz in order to facilitate the harmonised introduction and development of Satellite Personal Communications Services

ERC/DEC/(97)06

ERC Decision of 30 June 1997 on the harmonised frequency band to be designated for Social Alarm Systems

ERC/DEC/(97)07

ERC Decision 30 June 1997 on the frequency bands for the introduction of the Universal Mobile Telecommunications System (UMTS)

ERC/DEC/(97)08

ERC Decision of 30 June 1997 on management of the Schiever Plan for the Terrestrial Flight Telecommunications System

ERC/DEC/(98)05

ERC Decision of 20 March 1998 on the adoption of approval regulations for short range devices operating in the frequency range 25 to 1000 MHz with power levels of up to 500 mW based on the European Standard (Telecommunications series) EN 300 220-1

ERC/DEC/(98)06

ERC Decision of 20 March 1998 on the adoption of approval regulations for equipment to be used in the land mobile service as Base Station System (BSS) equipment for GSM Digital Cellular Telecommunications system (Phase 2) based on the Interim European Telecommunications Standard (I-ETS) 300 609-1 Part 1: Radio Aspects

ERC/DEC/(98)08

ERC Decision of 20 March 1998 on the adoption of approval regulations for equipment to be used for radio relay systems operating in the fixed service for the transmission of digital signals and analogue video signals operating between 37 GHz and 39.5 GHz, based on the European Standard (Telecommunications series) EN 300 197 V1.2.1

ERC/DEC/(98)09

ERC Decision of 20 March 1998 on the adoption of approval regulations for equipment to be used for radio relay systems operating in the fixed service for the transmission of digital signals and analogue video signals operating between 21.2 GHz and 23.6 GHz based on the European Standard (Telecommunications series) EN 300 198 V1.2.1

ERC/DEC/(98)11

ERC Decision of 23 November 1998 on the harmonised frequency band to be designated for CEPT PR 27 radio equipment and on the implementation of the technical standard for this equipment

ERC/DEC/(98)25

ERC Decision of 23 November 1998 on the harmonised frequency band to be designated for PMR 446

ERC/DEC/(98)28

ERC Decision of 23 November 1998 on the adoption of approval regulations for Radio transmitters and receivers at aeronautical stations of the aeronautical mobile service operating in the VHF band (118 MHz-137 MHz) using amplitude modulation and 8.33 kHz channel spacing; Technical characteristics and methods of measurement based on the European Standard ETS 300 676

ERC/DEC/(98)30

ERC Decision of 23 November 1998 on the adoption of approval regulations for Automatic Vehicle Identification (AVI) for railways based on the European Standard (Telecommunications series) EN 300 761 V1.1.1 (1998-01) (operating in the 2.45 GHz ISM band)

ERC/DEC/(99)06

ERC Decision of 10 March 1999 on the harmonised introduction of satellite personal communication systems operating in the bands below 1 GHz (S-PCS 1GHz)

ERC/DEC/(99)07

ERC Decision of 10 March 1999 on the adoption of approval regulations for short range devices operating in the frequency range 1 GHz to 25 GHz based on the Interim European Telecommunications Standard (I-ETS) 300 440

ERC/DEC/(99)09

ERC Decision of 10 March 1999 on the adoption of approval regulations for equipment to be used for digital point-to-point radio relay systems operating in the fixed service between 24.25 and 29.50 GHz, based on the European Telecommunications Standard (ETS) 300 431

ERC/DEC/(99)14

ERC Decision of 1 June 1999 on Technical characteristics and methods of measurement for VHF maritime (including inland waterways) radiotelephone equipment for general communications and associated equipment for Class "D" Digital Selective Calling (DSC) based on the European Standard (Telecommunications series) EN 301 025

ERC/DEC/(99)15

ERC Decision of 1 June 1999 on the designation of the harmonised frequency band 40.5 to 43.5 GHz for the introduction of Multimedia Wireless Systems (MWS), including Multipoint Video Distribution Systems (MVDS)

ERC/DEC/(99)17

ERC Decision of 1 June 1999 on the Universal Shipborne Automatic Identification System (AIS) channels in the maritime VHF band

3.3. ERC/REC ajánlások

ERC/REC 12-02 E (Bonn 1994)

Harmonised radio frequency channel arrangements for analogue and digital terrestrial fixed systems operating in the band 12.75 GHz to 13.25 GHz

ERC/REC 12-03 E (Bonn 1994)

Harmonised radio frequency channel arrangements for digital terrestrial fixed systems operating in the band 17.7 GHz to 19.7 GHz

ERC/REC 12-05 E (Rome 1996)

Harmonised radio frequency channel arrangements for digital terrestrial fixed systems operating in the band 10.0-10.68 GHz

ERC/REC 12-06 E (Rome 1996)

Harmonised radio frequency channel arrangements for digital terrestrial fixed systems operating in the band 10.7-11.7 GHz

ERC/REC 12-07 E (Rome 1996)

Harmonised radio frequency channel arrangements for digital terrestrial fixed systems operating in the bands 14.5-14.62 GHz paired with 15.23-15.35 GHz

ERC/REC 12-08 E (Saariselkä 1998)

Harmonized radio frequency channel arrangements and block allocations for low, medium and high capacity systems in the band 3600 MHz to 4200 MHz

ERC/REC 12-09 E (The Hague 1998)

Radio frequency channel arrangement for fixed service systems operating in the band 57.0-59.0 GHz which do not require frequency planning

ERC/REC 12-10 E (The Hague 1998)

Harmonised radio frequency arrangements for digital systems operating in the band 48.5 GHz- 50.2 GHz

ERC/REC 12-11 E (Luxembourg 1999)

Radio frequency channel arrangement for fixed service systems operating in the band 51.4-52.6 GHz

ERC/REC 12-12 E (Luxembourg 1999)

Radio frequency channel arrangement for fixed service systems operating in the band 55.78-57.0 GHz

ERC/REC 14-01 E (Bonn 1995)

Radio-frequency channel arrangements for high capacity analogue and digital radio-relay systems operating in the band 5925 MHz-6425 MHz

ERC/REC 14-02 E (Bonn 1995)

Radio-frequency channel arrangements for medium and high capacity analogue or high capacity digital radio-relay systems operating in the band 6425 MHz-7125 MHz

ERC/REC 14-03 E (Podebrady 1997)

Harmonised radio frequency channel arrangements and block allocations for low and medium capacity systems in the band 3400 MHz to 3600 MHz

ERC/REC 21-15 E (Groningen 1998)

Free circulation and use of land mobile satellite service terminals in Europe

ERC/REC 62-01 E (Mainz 1997)

Use of the band 135.7-137.8 kHz by the amateur service

ERC/REC 70-03 E (Troms 1997)

Relating to the Use of Short Range Devices (SRD)

ERC/REC 74-01 E (Siófok 1998)

Spurious emissions

3.4. T/R ajánlások

T/R 02-02 E (Odense 1997)

Harmonised radio frequency channel arrangements for the emergency services operating in the band 380-400 MHz

T/R 12-01 E (Helsinki 1991)

Harmonized radio frequency channel arrangements for analogue and digital terrestrial fixed systems operating in the band 37 GHz-39.5 GHz

T/R 13-01 E (Montreux 1993)

Preferred channel arrangements for fixed services in the range 1-3 GHz

T/R 13-02 E (Montreux 1993)

Preferred channel arrangements for fixed services in the range 22.0-29.5 GHz

T/R 22-01 E (Málaga- Torremolinos 1975)

Frequencies likely to be allocated to international railways

T/R 22-02 E (Lecce 1989)

Frequency band to be designated for the European Digital Cordless Telecommunication system (DECT)

T/R 22-05 E (Madrid 1992)

Frequencies for mobile digital trunked radio systems

T/R 22-07 E (Montreux 1993)

Frequency bands, planning and co-ordination for systems using the DCS 1800 standards

T/R 25-07 E (Madrid 1992)

Frequency coordination for the European Radio Message System (ERMES)

T/R 25-08 E (Vienna 1999)

Planning criteria and coordination of frequencies in the land mobile service in the range 29.7-960 MHz

T/R 25-09 E (Budapest 1995)

Designation of frequencies in the 900 MHz band for railway purposes

T/R 32-02 E (Stockholm 1976)

Frequencies to be used by on-board communication stations

T/R 34-01 E (Copenhagen 1987)

Specifications for maritime mobile radio equipement

T/R 52-01 E (Athens 1990)

Designation of a harmonized frequency band for multipoint video distribution systems in Europe

T/R 75-02 E (Athens 1990)

Use of frequencies in the band 862-960 MHz by the mobile except aeronautical mobile service

3.5. ERC-jelentések

ERC Report 25 (Brugge 1998)

Frequency range 29.7 MHz to 105 GHz and associated European Table of Frequency Allocations and Utilisations

4. ETSI-szabványok

EN 300 330 V1.2.2 1999-05

Electromagnetic compatibility and Radio spectrum Matters (ERM); Short Range Devices (SRD); Technical characteristics and test methods for radio equipment in the frequency range 9 kHz to 25 MHz and inductive loop systems in the frequency range 9 kHz to 30 MHz

EN 300 430 V1.1.2 1999-02

Transmission and Multiplexing (TM); Digital Radio Relay Systems (DRRS); High capacity DRRS carrying 1 x Synchronous Transport Module-1 (1 x STM-1) signals operating in the 18 GHz frequency band with channel spacing of 55 MHz

EN 301 128 V1.1.1 1999-08

Transmission and Multiplexing (TM); Digital Radio Relay Systems (DRRS); Plesiochronous Digital Hierarchy (PDH); Low and medium capacity DRRS operating in the 13 GHz, 15 GHz and 18 GHz frequency bands

EN 301 166 V1.1.1 1999-02

Electromagnetic compatibility and Radio spectrum Matters (ERM); Land mobile service; Technical characteristics and test conditions for radio equipment for analogue and/or digital communication (speech and/or data) and operating on narrowband channels and having an antenna connector

Final draft EN 301 216 V1.1.1 1999-09

Transmission and Multiplexing (TM); Digital Radio Relay Systems (DRRS); Plesiochronous Digital Hierarchy (PDH); Low and medium capacity and STM-0 DRRS operating in the frequency bands in the range 3 GHz to 11 GHz

5. NATO-frekvenciaegyezmény

171200 Nov 94

NATO Joint Civil/Military Frequency Agreement (NJFA) 1995

6. Egyéb nemzetközi dokumentumok

6.1. ICAO-dokumentumok

International Standards and Recommended Practices

Aeronautical Telecommunications

Annex 10 to the Convention on International Civil Aviation

(Date applicable: 7 November 1996)

- Volume I: Radio Navigation Aids

- Volume II: Communication Procedures including those with PANS status

- Volume III: Part I - Digital Data Communication Systems;

Part II - Voice Communication Systems

- Volume IV: Surveillance Radar and Collision Avoidance Systems

- Volume V: Aeronautical Radio Frequency Spectrum Utilization

Report of the thirty-eighth meeting of the European Air Navigation Planning Group

Paris, 26 to 29 November 1996

6.2. Duna Bizottság ajánlásai

CD/SES 47/14 CD/SES 47/22 Budapest, 1989

Recommandations relatives ŕ l'utilisation des radiocommunications dans la navigation sur le Danube

CD/SES 50/29 Budapest, 1992

Complement aux "Recommandations relatives ŕ l'utilisation des radiocommunications sur ondes métriques dans la navigation sur le Danube", nouvel Article IX - "Systčme d'identification automatique des stations de navires ŕ ondes métriques" (ATIS)

CD/SES 53/25 CD/SES 53/32 Budapest, 1995

Recommandations relatives aux principaux parametres techniques et operationnels des installations de radar utilisees dans la navigation sur le Danube

6.3. Nemzetközi Vasúti Egyesület (UIC) műszaki szabályzata

751-3 ORI

Technical Regulations for International Ground-Train Radio Systems 3rd edition, 1-7-84

7. Magyar szabványok

MSZ EN 55011:1994 Ipari, tudományos és orvosi (ISM) nagyfrekvenciás berendezések által keltett rádiózavarok határértékei és mérési módszerei

MSZ ETS 300 086:1993 Rádióberendezések és -rendszerek Földi mozgószolgálat Elsődlegesen analóg beszéd átvitelére szolgáló, külső vagy belső rádiófrekvenciás csatlakozóval ellátott rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ ETS 300 113:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Földi mozgószolgálat Antennacsatlakozóval ellátott, adat- és beszédátviteli célú rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ ETS 300 133-1:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 1. rész: Általános szempontok

MSZ ETS 300 133-2:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 2. rész: Szolgálati szempontok

MSZ ETS 300 133-3:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 3. rész: Hálózati szempontok

MSZ ETS 300 133-4:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 4. rész: A rádióinterfész előírása

MSZ ETS 300 133-5:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 5. rész: A vevőberendezés megfelelőségi jellemzői

MSZ ETS 300 133-6:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 6. rész: A bázisállomás megfelelőségi jellemzői

MSZ ETS 300 133-7:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Továbbfejlesztett rádióüzenet-közvetítő rendszer (ERMES) 7. rész: Üzemeltetési és fenntartási szempontok

MSZ ETS 300 135:1993 Rádióberendezések és -rendszerek Szögmodulált CB rádióberendezések (CEPT PR 27 rádióberendezések) Műszaki jellemzők és mérési módszerek

MSZ ETS 300 162:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) VHF-sávokban működő, tengeri mozgószolgálati rádiótelefon-adók és -vevők Műszaki jellemzők és mérési módszerek

MSZ EN 300 197:1999 Átvitel és nyalábolás (TM) Digitális rádiórelé-rendszerek (DRRS) 38 GHz-en működő, digitális jelek és analóg videojelek átvitelére szolgáló DRRS-ek paraméterei

MSZ EN 300 198:1999 Átvitel és nyalábolás (TM) Digitális rádiórelé-rendszerek (DRRS) 23 GHz-en működő, digitális jelek és analóg videojelek átvitelére szolgáló DRRS-ek paraméterei

MSZ I-ETS 300 219:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Földi mozgószolgálat A vevőben meghatározott választ kiváltó jeleket sugárzó rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ EN 300 220-1:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Rövid hatótávolságú eszközök A 25 MHz-1000 MHz közötti frekvenciatartományban használatos, 500 mW-nál nem nagyobb teljesítményszintű rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati módszerei 1. rész: Szabályozás céljára szánt paraméterek

MSZ ETS 300 224:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Helyszíni személyhívó szolgálat Helyszíni személyhívó rendszerek műszaki és funkcionális jellemzői, beleértve a vizsgálati módszereket is

MSZ ETS 300 296:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Földi mozgószolgálat Beépített antennát használó, elsősorban analóg beszéd céljára szánt rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ ETS 300 328:1997 +A1:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Széles sávú adatátviteli rendszerek A 2,4 GHz-es ISM-sávban működő, szórt spektrumú modulációt alkalmazó adatátviteli berendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ ETS 300 341:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Földi mozgószolgálat Beépített antennát használó, a vevőben meghatározott választ kiváltó jeleket sugárzó rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ ETS 300 384:1999 Rádió-műsorszóró rendszerek Ultrarövidhullámú (VHF), frekvenciamodulált rádió-műsorszóró adók

MSZ ETS 300 390:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Földi mozgószolgálat Beépített antennát használó, adat- és beszédátviteli célú rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati feltételei

MSZ I-ETS 300 422:1997 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) A 25 MHz-3 GHz közötti sávban működő, vezeték nélküli mikrofonok műszaki jellemzői és vizsgálati módszerei

MSZ ETS 300 431:1997 Átvitel és nyalábolás (TM) 24,25-29,50 GHz-es sávban működő, pont-pont közötti, állandó digitális rádiókapcsolati berendezés

MSZ I-ETS 300 440:1997 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) Rövid hatótávolságú eszközök Az 1 GHz-25 GHz közötti frekvenciasávban használt rádióberendezések műszaki jellemzői és vizsgálati módszerei

MSZ I-ETS 300 609-1:1999 Digitális, cellás távközlőrendszer (2. fázis) "Bázisállomás-rendszer (BSS)"-berendezés előírása 1. rész: Rádiós szempontok (GSM 11.21, 4.10.1 változat)

MSZ ETS 300 676:1999 Rádióberendezések és -rendszerek (RES) A légiforgalom mozgószolgálatának légiforgalmi állomásain, a VHF sávban (118 MHz-137 MHz) működő, amplitúdómodulált, 8,33 kHz-es csatornaosztású rádióadók és -vevők Műszaki jellemzők és mérési módszerek

MSZ ETS 300 750:1999 Rádió-műsorszóró rendszerek Ultrarövidhullámú (VHF), frekvenciamodulált rádió-műsorszóró adók a 66-73 MHz-es sávban

MSZ EN 300 761:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Automatikus vasúti járműazonosítás (AVI)

MSZ EN 301 025:1999 Elektromágneses összeférhetőségi és rádióspektrum ügyek (ERM) Általános kommunikációs célú VHF rádiótelefon-berendezések és D-osztályú, szelektív digitális hívásra (DSC) szolgáló járulékos berendezések műszaki jellemzői és mérési módszerei

MSZ-17-302-4:1992 Műsorszóró adóberendezések Televízió adóberendezések műszaki követelményei és vizsgálati módszerei

Lábjegyzetek:

[1] A rövidítések értelmezése a 32. számú mellékletben található.

[2] POLGÁRI vagy KORMÁNYZATI (honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendvédelmi stb.) érdekből rendkívüli, frekvenciagazdálkodási szempontból előre nem meghatározható igényhez, eseményhez vagy esethez kötött frekvenciafelhasználásra ideiglenesen, korlátozott időszakra a frekvenciagazdálkodó szervek kölcsönösen igényelhetnek frekvenciákat a KORMÁNYZATI, illetve a POLGÁRI felhasználásra felosztott sávokból. Ezekben az esetekben a felhasználáshoz a két illetékes frekvenciagazdálkodó szerv egyetértése szükséges.

[3] Az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a Békepartnerség más részt vevő államai fegyveres erőinek magyarországi frekvenciafelhasználását a katonai tevékenységgel kapcsolatban kormányzatinak, a műsorszolgáltatással kapcsolatban pedig polgárinak kell tekinteni.

[4] Az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a Békepartnerség más részt vevő államai fegyveres erőinek magyarországi frekvenciafelhasználását a katonai tevékenységgel kapcsolatban kormányzatinak, a műsorszolgáltatással kapcsolatban pedig polgárinak kell tekinteni.

[5] POLGÁRI vagy KORMÁNYZATI (honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendvédelmi stb.) érdekből rendkívüli, frekvenciagazdálkodási szempontból előre nem meghatározható igényhez, eseményhez vagy esethez kötött frekvenciafelhasználásra ideiglenesen, korlátozott időszakra a frekvenciagazdálkodó szervek kölcsönösen igényelhetnek frekvenciákat a KORMÁNYZATI, illetve a POLGÁRI felhasználásra felosztott sávokból. Ezekben az esetekben a felhasználáshoz a két illetékes frekvenciagazdálkodó szerv egyetértése szükséges

[6] Az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a Békepartnerség más részt vevő államai fegyveres erőinek magyarországi frekvenciafelhasználását a katonai tevékenységgel kapcsolatban kormányzatinak, a műsorszolgáltatással kapcsolatban pedig polgárinak kell tekinteni.

[7] Megjegyzés: a 2. számú mellékletben a Bekezdés végén feltüntetett "(WRC-97)" kifejezés a WRC-97 világértekezlet változtatásait jelzi.

[8] Megjegyzés: a 2. számú mellékletben a Táblázat a Nemzetközi Rádiószabályzat Frekvenciasávok Felosztási Táblázatát jelenti.

[9] Megjegyzés: a 2. számú mellékletben az Iroda az ITU Rádió-távközlési Irodáját jelenti.

[10] Ezt a Határozatot a WRC-97 hatályon kívül helyezte.

[11] Módosította a 284/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet 12. § a) pontja. Hatályos 2003.01.01.

[12] Módosította a 284/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet 12. § b) pontja. Hatályos 2003.01.01.

Tartalomjegyzék