1/2012. (V. 31.) EMMI rendelet

az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet és az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet módosításáról

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában,

a 12. § és az 5. melléklet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont gc) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet módosítása

1. § Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 1/A. §-sal egészül ki:

"1/A. § E rendelet alkalmazásában az Eütv.-ben és az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendeletben foglalt fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni."

2. § Az R. 3. § (2)-(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(2) Az (1) bekezdés a) pont aa) és ac) alpontjában, valamint e) pontjában foglaltakat akkor is biztosítani kell, ha az egészségügyi szolgáltató kizárólag a beteg otthonában vagy az e célra kialakított betegszállító vagy mentő járműben nyújt egészségügyi szolgáltatást.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az egészségügyi szolgáltató székhelyén, illetve telephelyén biztosítani kell az ellátáshoz szükséges tárgyi feltételek szakszerű tárolását.

(4) A betegek számára a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell az akadálymentes közlekedés lehetőségét, továbbá ezen egészségügyi szolgáltatóknál a fogyatékossággal élők részére biztosítani kell az (1) bekezdés d) pontja és a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételek speciális kialakítását."

3. § (1) Az R. 4. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A 3. §-ban foglaltakon túl minden 24 óránál hosszabb folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell)

"a) a beteg pihenését, éjszakai elhelyezését biztosító helyiséget, amelyben a betegágyon túl az étkezéshez és a mindennapi használatú személyes tárgyak elhelyezéséhez szükséges bútorzat, valamint hideg és meleg folyóvizes kézmosási lehetőség is rendelkezésre áll,

b) az a) pont szerinti helyiségből, annak előteréből vagy az egyes helyiségeket összekötő közlekedőből nyíló, nemenként elkülönített zuhanyozót és mellékhelyiséget,"

(2) Az R. 4. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A 3. §-ban foglaltakon túl minden 24 óránál hosszabb folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell)

"d) a beteg kezdeményezésére, illetve átmeneti cselekvőképtelenné válása esetére a betegnek a napi életvitelhez szükséges készpénze és egyéb vagyontárgya megőrzését az egészségügyi szolgáltató szabályzatában foglaltak szerint,"

(3) Az R. 4. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A 3. §-ban foglaltakon túl minden 24 óránál hosszabb folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell)

"f) a normál, a könnyű-vegyes és a diétás étkeztetésben részesülő betegek számára napi háromszori főétkezést, és naponta egy alkalommal kisétkezést,"

(4) Az R. 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat az egybefüggő ellátás 24 óránál rövidebb időtartamára tekintettel az egynapos sebészeti ellátást, kúraszerűen végezhető ellátást vagy nappali ellátást - ideértve a nappali kórházi ellátást is - nyújtó egészségügyi szolgáltató az ezen ellátási formákra irányadó jogszabályban foglaltak szerint biztosítja."

(5) Az R. 4. § (3) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában:]

"c) diétás étkeztetés:

a gyógyintézeti fekvőbeteg átlagos energia- és tápanyagszükségletét fedező olyan ételekből összeállított étrend, amely különleges összetételére vagy az előállítása során alkalmazott egyedi eljárásra tekintettel olyan fogyasztók speciális táplálkozási igényeit elégíti ki, akik számára sajátos egészségi állapotuk bizonyos anyagok ellenőrzött mértékben történő fogyasztását teszi indokolttá."

4. § (1) Az R. 5. § (1) bekezdés b)-d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Az egészségügyi szolgáltató)

"b) a járóbeteg-szakellátás körében

ba) a járóbeteg-szakellátás általános szintjén működő egészségügyi szolgáltatás esetén a szakrendelés,

bb) krónikus betegek, illetve fertőző betegségben szenvedő betegek ellátása és speciális gondozása esetén a gondozó,

bc) speciális szaktudást és technikai feltételek magasabb szintjét igénylő tevékenységet végző, a járóbeteg-szakellátás speciális szintjén működő egészségügyi szolgáltatás esetén a szakambulancia,

bd) legalább 4 szakterületen az adott területhez tartozó valamennyi egészségügyi szolgáltatás nyújtása és a helyszínen radiológiai és legalább az orvosi laboratóriumi diagnosztikai ellátás 0. szintje és az I. szint elérhetősége, valamint a 10. § (4) bekezdésére figyelemmel, a feladatok ellátásához indokolt magasabb szintű orvosi laboratóriumi diagnosztikai ellátás biztosítása esetén a rendelőintézet,

be) amennyiben szolgáltatás nyújtására változó helyszínen, illetve az e célra kialakított járművel kerül sor, a mobil egészségügyi szolgálat,

bf) speciális diagnosztikai vagy terápiás feladatok ellátása esetén az állomás, illetve a központ,

bg) kizárólag a beteg vizsgálati anyagainak feldolgozását végző egészségügyi szolgáltató esetén a laboratórium,

bh) kizárólag a kórisme felállítása, illetve megerősítése céljából speciális vizsgálat végzésére szakosodott egészségügyi szolgáltató esetén a diagnosztikai központ,

bi) a betegek otthonában történő ápolási, illetve kórházi ellátást kiváltó szakápolási feladatok esetén az otthoni ápolási, otthoni szakápolási szolgálat, a haldokló beteg otthonában történő gondozásával kapcsolatos egészségügyi tevékenység végzése esetén a hospice szolgálat,

bj) a kizárólag egészségügyi szakdolgozó által nyújtott ellátást végző egészségügyi szolgáltató esetén az adott egészségügyi szakma vagy szakképesítés elnevezés használatára jogosult;

c) a fekvőbeteg-szakellátás körében

ca) krónikus, rehabilitációs vagy folyamatos orvosi felügyeletet nem igénylő ápolási, szakápolási szolgáltatás nyújtása esetén az adott ellátási formában működő intézet,

cb) több szakmai főcsoportba tartozó szakmában aktív és krónikus, illetve aktív vagy krónikus betegellátást nyújtó, diagnosztikai háttérrel működő egészségügyi szolgáltató esetén a kórház,

cc) az egy szakmacsoporton belül speciális, magas szintű szakmai tudás rendelkezésre állása, és az ahhoz kapcsolódó gyógyító, módszertani, kutatási és oktatási tevékenység gyakorlása esetén az országos intézet,

cd) ha azt az orvostudományi vagy egészségtudományi képzést folytató egyetem részeként látja el, a klinika elnevezés használatára jogosult;

d) amennyiben egy szakterületen legalább 5 napon keresztül napi 6 órában biztosítja a 4. § (1) bekezdése szerinti tárgyi feltételeket-azzal, hogy csak a beteg nappali elhelyezésére szolgáló helyiség biztosítása szükséges-, a nappali kórház elnevezés használatára jogosult."

(2) Az R. 5. § (4) bekezdés második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

"A nappali ellátás keretében az étkezés biztosítása az elvégzett beavatkozás időtartamának függvényében, illetve a beteg egészségi állapotának figyelembevételével szükséges."

5. § Az R. 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"9. § (1) Az eltérő egészségi állapotú betegek differenciált ellátását a fokozatosság elvén egymásra épülő, a szakmai tevékenységeknek a szakmai tapasztalat és a technikai feltételek alapján csoportosított progresszivitási szinteken működő ellátórendszer biztosítja.

(2) A járóbetegek

a) eseti szakellátása és a krónikus betegek folyamatos gondozása az általános járóbeteg-szakellátás,

b) speciális szaktudást, illetve eszközöket igénylő szakellátása a speciális járóbeteg-szakellátás keretében történik.

(3) A diagnosztikai szakellátás a 2. mellékletben szakmánként meghatározott progresszivitási szinteken történik.

(4) A fekvőbeteg-szakellátás - az ellátáshoz szükséges eltérő személyi és tárgyi feltételek alapján - a 2. mellékletben szakmánként meghatározott progresszivitási szinteken történik.

(5) A sebészeti osztály II. progresszivitási szintjére működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató a traumatológiai ellátás I. progresszivitási szintjéhez tartozó egészségügyi szolgáltatást is nyújthat, amennyiben az arra előírt feltételeknek megfelel.

(6) A daganatos betegek többszakmás járó- és fekvőbeteg-szakellátására működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató onko-teamet köteles működtetni.

(7) A hagyományos személyes találkozáson alapuló tevékenységek - így az orvos és a beteg, illetve az orvos és orvos közötti konzultáció - mellett az adott szakterület szakorvosa egészségügyi adatok elektronikus rendszerben történő továbbítása révén - az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény előírásainak megfelelően - személyes jelenlét nélkül is felállíthat diagnózist és terápiás javaslatot adhat telemedicina keretében, az adott tevékenység végzéséhez a 2. mellékletben megállapított feltételek teljesítése esetén."

6. § Az R. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"10. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza az egyes egészségügyi szakmáktól független általános minimumfeltételeket.

(2) A 2. melléklet tartalmazza az egyes szakmák körébe tartozó egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges minimumfeltételeket.

(3) A 3. melléklet tartalmazza az ápolókra, dietetikusokra, gyógytornászokra, védőnőkre és a szociális munkásokra vonatkozó személyi minimumfeltételeket.

(4) A 4. melléklet tartalmazza az egészségügyi dokumentáció részét képező ápolási, fizioterápiás és dietetikai dokumentáció tartalmi és formai követelményeit.

(5) A diagnosztikus háttér - amennyiben a 2. melléklet eltérően nem rendelkezik - más egészségügyi szolgáltatóval kötött szerződés alapján is biztosítható.

(6) Egy adott szakrendeléshez szükséges tárgyi feltételek úgy is biztosíthatóak, ha azonos telephelyen működő másik szervezeti egységben ezek elérhetően és hozzáférhető módon igénybe vehetőek.

(7) A közfinanszírozás körében

a) a minimális esetszám tekintetében a szervezeti egység által egy év alatt a finanszírozónak jelentett, adott szintre sorolt összes beavatkozások száma az irányadó; amennyiben a beavatkozások végzését az orvos több egészségügyi szolgáltatónál vagy mátrix osztályon végzi, annak megtörténtét az illetékes szakmai vezető vagy a szolgáltató orvos vezetője igazolja,

b) ha a közfinanszírozásban részesülő egészségügyi szolgáltató nem közfinanszírozott ellátást is nyújt, az egészségügyi szolgáltatónak a közfinanszírozott és a nem közfinanszírozott tevékenység vonatkozásában két különálló szervezeti egységet kell létrehoznia.

(8) Amennyiben valamely szakterület minimumfeltételeit e rendelet nem tartalmazza, az adott ellátásra vonatkozó jogszabály rendelkezései az irányadóak."

7. § Az R. 11. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az egészségügyi szolgáltatónál minőségügyi megbízott irányítja a belső minőségirányítási rendszer működtetését."

8. § Az R. a következő 13. §-sal egészül ki:

"13. § (1) Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet és az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet módosításáról szóló 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 2. és 3. melléklet szerinti, a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók részére megállapított feltételeknek való megfelelést

a) azoknak a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyeket a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 7. § (2) bekezdése szerinti kapacitás-felosztási eljárás érint, a kapacitás-felosztás tárgyában hozott határozat közlésétől számított 8 napon belül,

b) az a) pont alá nem tartozó, fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak 2012. július 1-jéig kell bejelenteniük.

(2) A Módr.-rel a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók részére megállapított, a 2. és a 3. mellékletben foglalt feltételeknek történő megfelelést a működési engedélyt kiadó hatóság 2012. november 1-jéig ellenőrzi.

(3) A Módr.-rel megállapított 2. és 3. melléklet szerinti, a közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók részére megállapított feltételeknek 2012. szeptember 1-jétől kell megfelelni.

(4) A (3) bekezdés szerinti megfelelést az egészségügyi szolgáltatóknak a működési engedély esetleges módosításával egyidejűleg, de legkésőbb 2012. október 30-ig kell bejelenteniük.

(5) A Módr.-rel a (3) bekezdés szerinti szolgáltatók részére megállapított, a 2. és a 3. mellékletben foglalt feltételeknek történő megfelelést a működési engedélyt kiadó hatóság 2013. március 1-ig ellenőrzi."

9. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe - az R. 1. mellékleteként - az 1. melléklet lép.

(2) Az R. 2. számú melléklete helyébe - az R. 2. mellékleteként- a 2. melléklet lép.

(3) Az R. 3. számú melléklete helyébe - az R. 3. mellékleteként - a 3. melléklet lép.

(4) Az R. a 4. melléklet szerinti 4. melléklettel egészül ki.

10. § Az R.

a) 3. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjában a "fertőtlenítési" szövegrész helyébe a "kézfertőtlenítési" szöveg,

b) 4. § (1) bekezdés e) pontjában az "állandó jelleggel" szövegrész helyébe a "folyamatosan" szöveg,

c) 4. § (1) bekezdés h) pontjában az "élelmezési" szövegrész helyébe az "élelmezési és táplálási" szöveg,

d) 5. § (3) bekezdésében a "ga) pontja" szövegrész helyébe a "g) pont ga) alpontja" szöveg, az "a b) és c) pont" szövegrész helyébe az "az (1) bekezdés b) és c) pontja" szöveg,

e) 6. § (3) bekezdésében az "az igénybevételéről tájékoztatja a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét" szövegrész helyébe az "az igénybevétel tényét bejelenti a részére működési engedélyt kiadó egészségügyi államigazgatási szervnek" szöveg,

f) 11. § (2) bekezdésében a "szolgáltatások" szövegrész helyébe az "egészségügyi szolgáltatások" szöveg, az "ellenőrzésére is" szövegrész helyébe az "ellenőrzésére" szöveg

lép.

11. § Hatályát veszti az R.

a) 4. § (1) bekezdés g) és i) pontja,valamint (4) bekezdése,

b) 5. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában az " , amennyiben működése az adott alapellátás körébe tartozó valamennyi ellátást felöleli," szövegrész,

c) 5. § (2) bekezdése,

d) 7. § (3) bekezdésében a "(pl. koraszülött mentés,fertőzőbeteg-szállítás)" szövegrész,

e) 11. § (1) bekezdése,

f) 12. § (4) és (5) bekezdése.

2. Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet módosítása

12. § Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. számú melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

3. Záró rendelkezés

13. § Ez a rendelet 2012. június 1-jén lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Balog Zoltán s. k.,

emberi erőforrások minisztere

1. melléklet az 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelethez

"1. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelethez

Az egészségügyi szolgáltatók tevékenységéhez szükséges - engedélyezett egészségügyi szakmától független - általános minimum követelmények

1. A fekvőbeteg-ellátás minimum kapacitása

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók közül

1.1. a krónikus, rehabilitációs, vagy az ápolási betegellátást nyújtó szolgáltatásnál

1.1.1. kórházhoz, más egyéb egészségügyi fekvőbeteg ellátáshoz nem integrált intézet esetében 10,

1.1.2. kórházban, más egyéb egészségügyi fekvőbeteg ellátásban integrált osztály esetében 15,

1.2. az aktív és/vagy krónikus betegellátást nyújtó kórház, az országos intézet esetében 70,

1.3. a klinika esetében - amennyiben egy szakmára vagy egy szakmai főcsoportba sorolt szakmákra rendelkezik engedéllyel - 30

fekvőbeteg egyidejű elhelyezéséhez és ellátásához szükséges kapacitás folyamatos rendelkezésre állásáról kell gondoskodni.

2.A szolgáltatók szakmáktól független feladatai

2.1. A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató a betegellátás folyamatossága érdekében az engedélyezett szakmák mindegyike számára saját szervezeti egységének működtetésével vagy működési engedéllyel rendelkező közreműködő egészségügyi szolgáltató bevonásával, vagy szerződés útján [kivéve: c), d), m), n), r), s) pont] biztosítja

a)az ápolás-gondozást,

b)a fizioterápiás szolgáltatást,

c)a gyógyszerellátást,

d)az egészségügyi dokumentációt, nyilvántartást és adatvédelmet,

e)a betegek számára - az egyedi diétás követelményekre is figyelemmel - a betegélelmezést és dietetikai szolgáltatást, dietetikai szaktanácsadást,

f)a sterilanyag-ellátást,

g)a rovar- és rágcsáló irtást,

h)a kommunális és veszélyes hulladék kezelését és tárolását,

i)a szakkönyvtári szolgáltatást és/vagy internet elérhetőséget,

j) az egészségügyi textília-ellátást (textiltisztítás, szennyes- és tisztaruha kezelés),

k) az intézményi takarítást, tisztaságot,

l) a halottak szállítását és/vagy hűtve tárolását,

m) az infekciókontrollt (külön jogszabály szerint),

n) a dezinfekció tevékenységet,

o)a központi vagy egyedi orvosi gázellátást,

p) a biológiai minta szállítását és tárolását,

q) az intézményen belüli betegszállítást,

r) a járványügyi érdekből történő elkülönítést, megelőző rendszabályokat (izoláció),

s) a vér- és vérkészítményeket (beleértve a szállítást is).

2.2. A járóbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató a betegellátás folyamatossága érdekében az engedélyezett szakmák mindegyike számára saját szervezeti egységének működtetésével vagy működési engedéllyel rendelkező közreműködő egészségügyi szolgáltató bevonásával, vagy szerződés útján [kivéve: e), k), m) pont] biztosítja

a)az asszisztenciát/ápolást,

b)a gyógyszerellátást,

c)a fizioterápiát,

d)a diagnosztikai szolgáltatást,

e)az egészségügyi dokumentációt, nyilvántartást és adatvédelmet,

f)a sterilanyag-ellátást,

g)az egészségügyi textília-ellátást (textiltisztítás, szennyes- és tisztaruha kezelés),

h)a kommunális és veszélyes hulladék kezelését és tárolását,

i)az intézményi takarítást, tisztaságot,

j) a rovar- és rágcsáló irtást,

k) az infekciókontrollt (külön jogszabály szerint),

l) a dezinfekció tevékenységet,

m) a biológiai minta szállítását és tárolását,

n) az intézményen belüli betegszállítást,

o) a dietetikai szaktanácsadást (csak a rendelőintézetben).

3.A járóbeteg szakrendelés/szakambulancia általános feltételei

3.1. Szakrendelés: a járóbeteg-szakellátás olyan általános szintje, mely a 7. pontban felsorolt feltételekkel és a 2. mellékletben az adott szakmánál meghatározott személyi és egyéb tárgyi feltételekkel elkülönülten rendelkező szervezeti egység, amely egy engedélyezett szakmát foglal magába és meghatározott rendelési időben működik. Amennyiben ugyanazon szakmában, ugyanazon időben több rendelőben nyújtják a járóbeteg-szakellátást, az egyes rendeléseket önálló szervezeti egységnek kell tekinteni és a működési engedélyben külön-külön kell nevesíteni.

3.2. Szakambulancia: a járóbeteg-szakellátás olyan speciális ellátási szintje, amely a 7. pontban meghatározott tárgyi feltételekkel, illetve az adott szakmában a 2. mellékletben meghatározott minimumfeltételekkel rendelkező, speciális tevékenységeket végző elkülönült szervezeti egység.

4.Fekvőbeteg-ellátó osztály működésének általános feltételei

4.1. Általános feltételek

a) A fekvőbeteg-ellátó osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely egy engedélyezett szakmát foglal magába.

b) A fekvőbeteg-ellátó összevont osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely egy szakmai főcsoportba sorolt több engedélyezett szakmát, valamint más szakmai főcsoportba tartozó, szakmailag szorosan illeszkedő, azonos ellátási formában engedélyezett szakmát foglal magába. Az összevont osztály ágyszáma az osztályon belül engedélyezett szakmák közül a 2. melléklet szerinti legmagasabb ágyszámmal rendelkező szakma ágyszámának is megfelelhet.

c)Amennyiben a 2. melléklet másképp nem rendelkezik, az osztály az a) pontban meghatározottak tekintetében legalább 15 fekvőbeteg egyidejű elhelyezéséhez és ellátásához szükséges feltételek folyamatos rendelkezésre állását biztosítja.

d) Az osztály szakorvosi szakképesítéssel rendelkező felelős szakmai vezető (az ápolási osztály és a központi gyógytorna-fizioterápia kivételével, a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező osztályvezető főorvos) irányításával működik.

4.2. Minden fekvőbeteg-ellátó osztálynak rendelkeznie kell 4 percen belül elérhetően az újraélesztés eszközeivel (újraélesztő tálca/táska), így különösen:

a)motoros szívóval,

b)hordozható defibrillátorral,

c)kézi lélegeztetővel,

d)laryngoscoppal, tubusokkal,

e)hordozható EKG-val, mely legalább 3 elvezetés egyidejű megjelenítésére és rögzítésére alkalmas,

f)a 2. mellékletben a központi ügyelet minimumfeltételeinél meghatározott gyógyszerekkel.

4.3. Minden fekvőbeteg-ellátó osztálynak rendelkeznie kell a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában a rendelőre meghatározott feltételeknek megfelelő osztályos vizsgáló helyiséggel.

4.4. A felnőtt ellátás keretében gyermekellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak gyermekek elhelyezésére külön kórtermet, szülői jelenlét lehetőségét és elérhető gyermekgyógyász szakorvosi ellátást biztosítania kell. 18 év alatti gyermek felnőtt osztályon is ellátható a következő szakmákban: fül-orr-gégészet, traumatológia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, addiktológia és pszichiátria.

5.A fekvőbeteg-ellátás speciális működési formái

5.1. Mátrix osztály

5.1.1. A mátrix osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely több, de azonos ellátási formában, különböző szakmai főcsoportba tartozó engedélyezett, azonos telephelyen elhelyezkedő szakmát foglal magába (kivéve csecsemő- és gyermekgyógyászat szakma) azzal, hogy a szervezeti egységben vagy operatív, vagy nem operatív tevékenység végezhető, szakmánként rögzített ágyszámmal.

5.1.2. A mátrix osztályon az engedélyezett szakmák vonatkozásában legalább 5 ágyat kell elkülöníteni. A mátrix osztályon, az osztály általános minimumfeltételein túl biztosítani kell a progresszív ellátási szintnek megfelelően az egyes szervezeti egységenként engedélyezett egyes szakmákhoz tartozó, a 2. mellékletben meghatározott személyi és tárgyi feltételeket. Az ügyeleti ellátásnál minden, az adott mátrix osztályon engedélyezett szakma tekintetében a szakorvos jelenlétét vagy készenlétét biztosítani kell.

5.1.3. A közfinanszírozott mátrix osztályon ellátott szakmák ugyanazon a telephelyen, önállóan, további közfinanszírozott osztályon nem engedélyezhetők.

5.1.4. Intenzív, sürgősségi, fertőző, szülészet-nőgyógyászati, onkológiai, pszichiátriai, neurológiai, rehabilitációs és ápolási osztályos feladatok mátrix osztályon nem láthatók el.

5.1.5. A csecsemő- és gyermekgyógyászat tekintetében mátrix osztály csak csecsemő- és gyermekellátás nyújtást jelentő szakmakóddal ellátott szakmák esetében hozható létre, a neonatológia kivételével. A gyermekgyógyászati szakmai tevékenységek, feladatok csak úgy végezhetők el mátrix osztály keretében, ha általános csecsemő- és gyermekgyógyászati szakma mellett működnek mátrix formában, minimum 4 ágyon.

5.1.6. A III. progresszivitási szintre sorolt szervezeti egység nem kerülhet mátrix osztályba, kivéve a csecsemő- és gyermekgyógyászati ellátásokat.

5.2. Kórházi szakápolás (ápolási osztály), önálló ápolási intézet

5.2.1. A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató saját ápolási irányítással működő egysége, amely ápolási szolgáltatást nyújt azok számára, akiknek folyamatos ápolásra van szükségük, de rendszeres orvosi ellátásra már nem szorulnak.

5.2.2. Az önálló ápolási intézet nem kórházi struktúrában működő intézmény.

5.2.3. Az ápolási osztályon és az ápolási intézetben a felelős szakmai vezetői feladatokat a vezető ápoló látja el.

5.3. Sürgősségi betegellátó osztály/beteg-fogadóhely

A heveny tünetek vagy sürgősségi ellátást igénylő kórkép miatt előre nem tervezett felvételre jelentkező vagy előzetes szakorvosi vizsgálat nélkül jelentkező, vagy beszállított beteg fogadására az aktív fekvőbeteg-ellátásra engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató

a)sürgősségi betegellátó osztályt köteles kialakítani a 2. mellékletben meghatározott "sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás" minimumfeltételei alapján,

b)az a) pontban meghatározott feltételekkel nem rendelkező szolgáltató beteg-fogadóhelyet köteles kialakítani az alábbi feltételek alapján:

Gép-műszerpark:
Hordozható EKG képernyővel
Defibrillator (hordozható)
Vércukormérő refraktometriás/elektrokémiai
Ambu ballon (felnőtt, gyerek)
Szabad légutak biztosításának eszközei
Szívó (motoros vagy központi)
Oxigén (palack vagy központi)
Telefon

5.3.1. A sürgősségi betegellátó osztályt, illetve beteg-fogadóhelyet könnyen megközelíthető helyen kell kialakítani. Az elhelyezkedésről, az elérhető útvonalról és az ügyeletes orvos (vezető) nevéről az intézet bejáratánál jól látható és egyértelmű módon tájékoztatást kell kifüggeszteni.

5.4. Központi gyógytorna - fizioterápia egység

5.4.1. Fekvőbeteg-ellátást kiszolgáló, vezető gyógytornász irányításával működő egység, amely gyógytorna-fizioterápia szolgáltatást nyújt egy intézményen belül az adott osztályok igényeinek megfelelően.

5.4.2. A központi gyógytorna - fizioterápia egységben a vezető gyógytornász irányítása alatt gyógytornászok és fizio/fizikoterápiás (szak)asszisztensek, gyógymasszőrök is dolgoznak.

5.4.3. Az egység felelős szakmai vezetői feladatait a vezető gyógytornász látja el, aki a kórház szakmai vezetőjének irányítása alatt áll.

6. A műtő egység általános minimumfeltételei

Az aneszteziológiai munkahely minimumfeltételei az 1501 szakmakód alatt

Kisműtő egységOsztályos műtő
egység
Központi Műtő Egység
(önálló szervezeti
egység)
Személyi feltételek:
Vezető műtős szakasszisztens-1 fő1 fő
Műtős szakasszisztens1/műtőasztal2/műtőasztal2/műtőasztal
Műtőssegéd1/műtőasztal2/műtőasztal2/műtőasztal
Szakmai helyiségek:
Személyzeti zsilip111
Betegzsilip/betegtartózkodó111
Betegelőkészítő211/műtőterem1/műtőterem
Orvosi csaptelep hideg-meleg
vízzel
111
Kéz érintése nélkül működtethető
(könyökkel, lábbal, szenzoros,
stb.) szeradagoló
222
Falra szerelt papírtörölköző tartó111
Bemosakodó21/műtőterem1 db legalább 2
műtőteremhez
1 db legalább 2
műtőteremhez
Orvosi csaptelep hideg-meleg
vízzel
222
Kéz érintése nélkül működtethető
(könyökkel, lábbal, szenzoros,
stb.) szeradagoló
444
Falra szerelt papírtörölköző tartó111
Műtőterem1112
Ébredő/megfigyelő helyiség111 központi
Sterilanyag raktárelkülönített
szekrény
11
Tiszta-anyagraktárelkülönített
szekrény
11
Gyógyszerraktárelkülönített
szekrény
elkülönített
szekrény
1
Előkészítő-munkaszoba-11
Szennyes anyag-eszköz előkészítő111
Szennyes-, és szemét tároló111
Személyi tartózkodó-11
Mosdók111
Adminisztrációs helyiség--1
Takarítószer és -eszköz tárolóelkülönített
szekrény
11

1 A műtőteremnek a bemosakodó helyiséggel és a beteg-előkészítővel közvetlen kapcsolatban kell lennie.

2 A helyiségek a "zöld zóna" tisztafolyosójáról kell, hogy nyíljanak.

6.1. A műtőterem általános minimumfeltételei

Tárgyi feltételek:
Általános feladatoknak vagy speciális feladatoknak megfelelően biztonsági áramforrás
biztosítása szükséges
X
MűtőasztalX
Megfelelő megvilágítást biztosító műtőlámpa/műtőlámparendszerX
Mobil műtőlámpaX
Központi vagy egyedi gázellátóX
Nagysebészeti altatógép, lélegeztetővel, monitorralX
Műtéti észlelő EKG rendszer + monitorX
Infúziós pumpa + állványX
Mobil röntgen és/vagy tv képerősítő rendszerEL
Nagyfrekvenciájú vágó- és elektrocoaguláló készülékX
Műszerasztal gördíthető (fékezhető)X
Műszerelőasztal, Sonnenburg (fékezhető)X
Operatőri szék (karos, állítható)X
Műszerasztal fixX
Műtőzsámoly, kétlépcsősX
Infúziós állvány, műtőasztalhoz csatlakoztathatóX
Sterildoboz tároló és állványX
Röntgenfilmnéző szekrény vagy digitális röntgenarchívumhoz csatlakozó nagy monitorX
Vérkészítmény tárolására alkalmas hűtőX
Gyógyszer tárolására alkalmas hűtőX
Vérkészítmény melegítő készülékX
Sugárvédő ólomgumikötények, egyéb védőeszközökX
Defibrillátor (mobil) műtőtraktusonkéntX
Központi szívóX
Izoláló állványX
Ledobó állványX
TolókocsiX

6.2. Ébredő-megfigyelő helyiség minimumfeltételei

Ébredő-megfigyelő helyiség: altatás vagy egyéb érzéstelenítés mellett végzett invazív beavatkozást követően a beteg megfigyelésére és az azonnali szövődmények elhárítására szolgáló helyiség.

Ébredő-megfigyelő helyiség minimumfeltételei
Ágyak:
Műtőben
Osztályon
0,5 -1,5 ágy
/műtőasztal
(szakmai
profiltól
függően)
2 ágy
Személyi feltételek:
Aneszteziológus orvosEL
Aneszteziológus szakasszisztens vagy intenzív terápiás szakasszisztens1
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek:
Orvosi csaptelep hideg-meleg vízzel1
Központi gázellátóágyanként
Szívórendszer (központi)ágyanként
EKG monitor2 ágyanként
EKGEL
Pulzoximéterágyanként
Vérnyomásmérőágyanként
Hőmérőágyanként
Defibrillátor (mobil)1
Lélegeztető ballon2 ágyanként
Laryngoszkóp (teljes lapoc sorozattal)1
Respirométer1
Respirátor1
Infúziós pumpa1
Infúziós állványágyanként
Egyszerhasználatos tűk, fecskendők, kanülökX
Vérgáz analizátorEL
Vizsgálólámpa1
Tolókocsi (ülő-fekvő)1
Zárható gyógyszerszekrény + a betegellátáshoz szükséges gyógyszerek1
Hűtőszekrény (gyógyszer)1
Agytál, vizeletgyűjtő (kacsa)ágyanként

6.3. Az Intermediaer care ellátás minimumfeltételei

Prioritási kritériumok az intermediaer care beutaláshoz:

1. Kritikus állapotú, instabil betegek, akiknél azonban az alapbetegségük természeténél, illetve súlyosságánál fogva a javulás esélye csekély.

2. Intenzív ellátást nem igénylő betegek:

a) a beteg állapota jobb annál, hogysem intenzív kezelést igényeljen,

b) a beteg állapota rosszabb annál, hogysem az intenzív kezeléstől javulás várható lenne.

Az egyes betegbeutalási prioritásoknak megfelelően az ellátás szintjei

Prioritási szintIntermediaer care
1X
2X

Intermediaer care:

Feladata elsősorban az állapotuknál és alapbetegségük súlyosságánál fogva a 1. vagy 2. prioritási csoportba tartozó aktív betegek ellátása, akik szokványos osztályra nem helyezhetők ki, mert valamilyen szintű szubintenzív ellátást (pl. tartós lélegeztetés) igényelnek.

Intermediaer care
1. Személyi feltételek:
1. Aneszteziológiai és/vagy intenzív terápiás szakorvosEL
2. Irányítja, szervezi a gyógyító, igazgatási és szakképzési munkátX
Orvos-beteg arány1:4
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
2. Szakmailag speciális helyiségek
Technikai szoba / gép raktár1
3. Műszer-géppark
Ágymelletti betegőrző monitor (minimum: EKG,
pulzusszám, non-invazív vérnyomásmérés lehetősége)
ágyanként1
Pulzoximéterágyanként1
ST-T analíziságyankéntEL
Lélegeztető készülékHány ágyanként 13
Kézi lélegeztető ballonMinimum2
Mobil újraélesztési egység1
Defibrillátor, hordozható1
Váladékszívó készülék, faliágyanként1
Mellkasszívó készülék, faliágyanként1
Motoros fecskendő (perfúzor)ágyanként2
Infuziós pumpa (infúzor)ágyanként1
Vér-infúzió melegítő egyszerű1
Laringoszkóp2
Vérgáz analizátorEL
Haemoglobinométer1
K-Na koncentráció mérőEL
Vércukor meghatározó készülékEL
Betegmelegítő készülék (meleg levegős típusú)1

7. Rendelő és osztály általános minimumfeltételei

Az egészségügyi szolgáltatónál működő járóbeteg-szakrendelés, ideértve a fekvőbeteg-ellátó osztályos szakambulanciát, valamint a fekvőbeteg osztály a következő feltételeket biztosítja:

Rendelő és osztály általános minimumfeltételei
rendelőosztály
Személyi feltételek:
1 fő szakorvos + 1 fő asszisztens/szakasszisztens (amennyiben a 2.
X
melléklet másként nem rendelkezik)
Fekvőbeteg szakellátásban a 2. melléklet, valamint a 3. melléklet szerinti
követelmények
X
Adminisztrátor (40-50 ágyanként, illetve 5 rendelői munkahelyenként 1)XX
BetegkísérőEL*X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Vizsgáló helyiségXX
Orvosi szobaX
Nővérszoba/nővérpultX
Fektető (1 fő ápolóval) épületenként
járóbeteg ellátásban 2 órán túli tartózkodás esetén, amennyiben a beteg
önellátásra képtelen
X
Személyzeti öltöző nemenként vizesblokkalX*/**X
Személyzeti tartózkodó (teakonyha, pihenő)X
Konyha/tálalóX
Betegétkező/ étkező asztal, székX
VáróhelyiségXX
Baba-mama szobaX*X*
Betegöltöző nemenkéntX*
Kegyeleti szobaEL
épületen belül
Betegek részére WC (hideg-meleg vizes kézmosóval) nemenként
elkülönített
X*X
Mozgássérültek részére WC (hideg-meleg vizes kézmosóval)EL*
épületen
belül
EL
épületen belül
Személyzeti WCXX
Sterilanyag tároló (külön helyiség, vagy szekrény)X*X
Fogyóanyag tároló (külön helyiség, vagy szekrény)X*X
Takarítószer és takarítóeszköz tárolóX**X
Tisztaruha tárolóX**X
Szennyesruha tárolóX**X
Veszélyes hulladék gyűjtőXX
Kommunális hulladék gyűjtőXX
Elkülönítő helyiségELX*
Felszerelés
Vizsgáló asztal/ágy/székX*X
Beteg fellépő/lépcső vizsgáló asztalhoz/ágyhoz/székhezX*X
BútorzatXX
Számítógép, nyomtatóXX
Fax (telephelyenként)XX
TelefonXX
Orvosi csaptelep (hideg-meleg vizes) a kézfertőtlenítés feltételeinek
biztosításával a kezelő/vizsgáló helyiségekben
X*X
Hideg-meleg vizes kézmosási lehetőség a kórterembenX
Mozgatható vizsgáló lámpaX*X
Zárható gyógyszerszekrényX*X
Zárható kábítószer szekrényX*X
Gyógyszer tárolásra alkalmas hűtőszekrényX*X
Vérkészítmény tárolására alkalmas hűtőszekrényX*
Dokumentáció és irattárolóXX
Röntgenfilmnéző szekrény, vagy digitális archívumhoz kapcsolt monitorX*X*
Agy (a szakma specialitásaira figyelemmel állítható, gurítható)X
Prevenciós és terápiás antidecubitor matracX
Háttámasz, lábtámaszX
Éjjeli szekrény, ülőke, lámpa (ágyanként)X
Etető asztalEL
Betegek ruházatának a tárolására zárható szekrényX
Nővérhívó/jelzőcsengő (ágyanként, valamint a mellékhelyiségenként)X
ŐrzőfényX
JárókeretX*
BetegemelőX*
FürdetőszékX
TolókocsiX
Előkészítő/kezelő/kötöző kocsi vagy tálcaX*X
Gyógyszerosztó kocsi vagy tálcaX
Ágyazó kocsiX
Agytál, kacsa, valamint ágytál-, vizelőedény tartóX
Agytálmosó berendezés és/vagy helyiségX
Gép-műszer, eszköz
Infúziós állványX*X
Infúziós pumpa és/vagy perfusorX
Oxigénellátás (központi vagy egyedi)X
Vérnyomásmérő, vérnyomásmérő mandzsettasor (a korosztálynak
megfelelően)
XX
Motoros szívóX*/**X
DefibrillátorX*/**X
Készenléti (reanimációs) tálca/táska (lélegeztető ballon, laringoszkóp,
különböző méretű tubusok, gyógyszerek) épület szintenként
X*X
EKG képernyővel/regisztrálóval (hordozható)X*X
FonendoscopX*X
Kötszervágó ollóX*X
NyelvlapocokX*X
ReflexkalapácsX*X*
Pupillavizsgáló lámpaX*X*
VisustáblaX*X*
HőmérőX*X
Sebészeti ollókX*X*
Sebészeti csipeszekX*X*
Érfogók különböző méretbenX*X*
Idegentest fogó, gombos szondaX*X*
SzájterpesztőX*X*
NyelvfogóX*X*
Ujjvédő (fém)X*X*
Gyomormosó készülék és szondákX*X*
Beöntő készletX*X*
VesetálX*X
Leszorító gumiX*X
MérőszalagX*X
Vizeletvizsgálati gyorsteszt és kémcsövekX*X*
KémcsőállványX*X
Vizeletgyűjtő edényX*X
Vizelet fajsúlymérőX*
Személymérleg és/vagy csecsemőmérlegX*X
TestmagasságmérőX*X*
Egyszerhasználatos fecskendők különböző méretbenX*X
Egyszerhasználatos injekciós tűk különböző méretbenX*X
Egyszerhasználatos katéterek különböző méretbenX*X*
Különböző méretű steril és nem steril kötszerekX*X
Vércukor meghatározásához eszközX*X*
Egyszerhasználatos gumikesztyűk és gumiujjakXX
Zárt vérvételi rendszerX*X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika - leletezés helyben vagy telemedicina
útján
EKEL
Radiológia (rtg., UH) - leletezés helyben vagy telemedicina útjánEKEL
Patológia - leletezés helyben vagy telemedicina útjánEKEK
Orvosi mikrobiológiai laboratórium - leletezés helyben vagy
telemedicina útján
EKEK
Érintett szakterület/szakterületek szakorvosi konzíliumaEK
Érintett szakterület/szakterületek szakdolgozói és egyéb konzultációja
(szakápoló, dietetikus, gyógytornász, védőnő, szociális munkás, klinikai
szakpszichológus, pszichológus, konduktor, ergoterapeuta,
mentálhigiénikus, gyógypedagógus, pedagógus)
EK*EL
Betegjogi képviselőEKEL

* Értelemszerűen az adott helyen engedélyezett szakma specialitásaira figyelemmel.

** Rendelőintézetben legalább 1 db biztosítása szükséges.

Műtőasztal/2 műtős szakasszisztens, műtőasztal/2 műtőssegéd

8. Az egészségügyi szolgáltatónál az orvosi laboratóriumi diagnosztika szintje

a) Járóbeteg szakellátás esetén minimum laboratórium 0. szint, illetve az I. szint elérhetősége szükséges.

b) Fekvőbeteg szakellátás esetén minimum laboratórium II. szint.

c) Országos feladatkörű speciális intézetek, térségi ellátás esetén minimum laboratórium III. szint.

9. Egészségügyi szolgáltató által újszülött anonim, örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésére működtetett inkubátor feltételei Általános feltételek

1. Az inkubátor-fogadóhelyet közterületről könnyen megközelíthető helyen kell kialakítani.

2. Elhelyezéséről, elérhetőségéről az intézet bejáratánál jól látható és közérthető tájékoztatót kell kifüggeszteni.

3. Az újszülött inkubátorba történő elhelyezéséhez az anonimitás lehetőségét biztosítani kell.

4. Biztosítani kell, hogy az inkubátor folyamatosan (folytonos üzemmódban) újszülött befogadására alkalmas legyen.

5. Újszülött anonim elhelyezésére szolgáló inkubátor kizárólag ott működtethető, ahol az újszülött ellátásához legalább a neonatológia I. szintjének megfelelő szakmai minimumfeltételek biztosítottak.

6. Az egészségügyi államigazgatási szerv felé jelenteni kell az eseteket.

Tárgyi feltételek

1. Inkubátor, amely melegít, izolál és mechanikai védelmet biztosít.

2. Hangjelzés vagy a behelyezés tényére az egészségügyi szolgáltatót figyelmeztető más jelzőrendszer működtetése.

10. Sterilanyag-ellátás minimumfeltételei

A sterilanyag-ellátás közreműködő szolgáltató útján történő biztosítása csak akkor lehetséges, ha a közreműködő szolgáltatónál az e rendelet szerinti minimumfeltételek legalább az azonos ellátási szintnek megfelelően biztosítottak és a sterilizálás folyamata tanúsított minőségügyi rendszerrel felügyelt.

Kategóriák
Alapellátás, járóbeteg-
szakellátás
Fekvőbeteg-szakellátás
Rendelő*Önálló
Rendelőintézet
Gyógyintézeti
Sterilanyag-
ellátás
Központi
Sterilizáló
Egység
(KSE)
Személyi feltételek:(fő)(fő)(fő/400 ágy)(fő/400 ágy)
1. Egészségügyi szakképesítéssel1112
2. Műtős szakasszisztensi és/vagy
műtőasszisztensi szakképesítéssel
--11
3. Fertőtlenítő-sterilező képesítéssel-122
4. Betanított munkás21--24
5. Takarító---114
Tárgyi feltételek:
1. Szakmai helyiségek19rendelő*rendelőintézetgyógyintézetKSE
1.1. "Szennyes oldali" anyagátvevő--11
1.2. Előkészítő helyiségek
1.2.1. Tisztító-mosogató/fertőtlenítőEL1111
1.2.2. Zsilipelö-öltözö4--1*1
1.2.3. CsomagolóEL1111
1.3. Sterilizáló20EL1*1313
1.4. Sterilanyag raktár-111
1.5. Sterilanyag-kiadó--11
1.6. Egyéb raktárak
1.6.1. Csomagolóanyag raktár-EL151
1.6.2. Vegyszer-raktár-EL151
1.6.3. Egyszerhasználatos sterilanyag-raktár--1616
2. Általános helyiségekrendelő*rendelőintézetgyógyintézetKSE
2.1. Ügyviteli helyiségek
2.1.1. Vezetőasszisztensi szoba--11
2.1.2. Iroda/adminisztrációs helyiség--1717
2.1.3. Ügyeletes szoba--1818
2.2. Kiegészítő helyiségek
2.2.1. Szociális helyiségek [öltöző, zuhanyozó,
WC - az országos településrendezési és építési
követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK)
szerint]
ELEL1+11+1
2.2.2. ÉtkezőELEL11
2.2.3. Takarítószer- és eszköztárolóELEL1 + 1151+115
2.2.4. HulladéktárolóELEL11
2.2.5. Konténermosó--11
2.2.6. Konténertároló--11
3. Gépek, műszerek, berendezés
(szakmai helyiségenkénti bontásban)
rendelő*rendelőintézetgyógyintézetKSE
3.1. Anyagátvevő--min. 6 m2min. 12 m2
Átvevő pult--11
Asztal/számítógépes munkahely--11
Kézmosó/kézfertőtlenítő16--11
3.2. Tisztító-mosogató, fertőtlenítő-min. 9 m2min. 12 m2min. 30 m2
Mosogató medence1111
Mosogatógép9-122
Ultrahangos tisztító berendezés--11
Sűrített levegős pisztoly--11
Vízpisztoly-111
Lerakó asztal-111
Kézmosó/kézfertőtlenítő1611711711
3.3. Csomagoló-min. 10 m2min. 20 m2min. 50 m2
Csomagoló/tálca összerakó asztal111824
Tároló-rendszer-11812
Asztal/számítógépes munkahely--11
Műszerszekrény--12
Kézmosó, kézfertőtlenítő16-11811
3.4. Sterilizáló-min. 15 m2min. 20 m2min. 30 m2
Autokláv2, 10EL11112
Hőérzékeny anyagok sterilizálására
engedélyezett berendezés
(ETO12, Formaligáz13, Plazma13)
ELEL12
Berakodó kocsi--2/sterilizáló
berendezés
2/sterilizáló
berendezés
Asztal/számítógépes munkahely--11
Kézmosó, kézfertőtlenítő16-11811
Tároló-polcrendszer-11812
3.5. Sterilanyag-raktár-min. 10 m2min. 30 m2min. 50 m2
Kézmosó, kézfertőtlenítő 16-111
Tároló-polcrendszer-112
3.6. Sterilanyag kiadó-min. 6 mmin. 10 m2min. 15 m2
Kézmosó, kézfertőtlenítő'6-11811
Kiadópult--11

* Azon alapellátást, illetve járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében, ahol a működés során a szakma szabályai steril orvostechnikai eszközök alkalmazását írják elő és a sterilizálást helyben végzik. A sterilanyag ellátás egyszer használatos steril anyagokkal, eszközökkel, vagy más, megfelelő működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval kötött szerződés alapján is biztosítható.

1 Egy helyiségben végezheti a tisztítást és csomagolást térben elkülönítetten.

2A sterilizáló berendezés a rendelőhelyiségben, térben elkülönítetten működtethető.

3 Amennyiben a sterilizáló berendezés falba épített, kétoldali átadós rendszerű, úgy a csomagoló helyiség sterilanyag raktárral közös fala előtti tér annak tekinthető.

4Az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott, érvényben lévő Tájékoztató "a sterilizálásról" című kiadvány szerint.

5Egy helyiségben, térben elkülönítve megoldható.

6Amennyiben az egyszerhasználatos, gyárilag sterilizált orvostechnikai eszközök ellátása is a sterilizáló egységből történik.

7Vezető asszisztensi szobával összevonható.

8Ügyeleti rendben működő fekvőbeteg-ellátó intézményben üzemelő sterilizáló egység esetén.

9Legalább két szivattyús, orvostechnikai eszközök tisztítására-fertőtlenítésére engedélyezett, validálható [(EN ISO 15883) szabvány alapján] készülékek. Új egység kialakításánál a kétajtós átadórendszerű berendezések beépítése engedélyezett.

10Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, validálható és megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező (CE és négyjegyű Notified Body azonosító), kétajtós átadórendszerű berendezések beépítése engedélyezett.

11 A 10. pontban leírtaknak megfelelő, de nem kétajtós autokláv.

12 Az orvostvechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, vákuum alatt üzemelő, validálható és gázmegsemmisítő berendezéssel felszerelt etilénoxidos gázsterilizáló berendezés beépítése engedélyezett.

13 Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, validálható és megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező (CE és négyjegyű Notified Body azonosító) formalinos autokláv és plazma sterilizátor beépítése engedélyezett. Ajánlott a kétajtós átadórendszerű berendezés telepítése.

14 Csak abban az esetben, ha a fertőtlenítő takarítást a sterilizáló egység saját személyzete végzi.

15 Külön-külön a szennyezett és tiszta oldalon.

16Lengőkaros csapteleppel felszerelt mosdó és kéz érintése nélkül működtethető (könyökkel, lábbal, szenzoros, stb.) falra szerelt kézfertőtlenítő szer és folyékony kézmosószer adagoló.

17 Abban az esetben, ha külön helyiségben történik az eszközök tisztítása, fertőtlenítése.

18Abban a helyiségben, ahol az adott részfolyamatot végzik.

19 Mosható és fertőtleníthető padló- és falburkolat.

20Ha a sterilizáló egységben textília csomagolása is történik, azt külön kialakított csomagoló helyiségben kell végezni.

21Abban az esetben, ha nem teljes körűen a Központi Sterilizálóban történik az intézmény minden egyes osztályára kiterjedően a műszerek (mechanikus tisztítása, tálcák pakolása stb.), textíliák előkészítése (hajtogatása stb.) a sterilizálásra, úgy az ezen osztályokon foglalkoztatott betanított munkásokat, kisegítő személyzetet is bele kell számolni ezen létszámba.

Általános jelmagyarázat:

EL: elérhető intézményen belül

EK: elérhető intézményen kívül

X: szükséges

"

2. melléklet az 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelethez

"2. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelethez

A TEVÉKENYSÉGEK VÉGZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMUMFELTÉTELEK

Általános jelmagyarázat:

EL: elérhető intézményen belül

EK: elérhető nem intézményen belül

X: szükséges (tárgyi feltételeknél a szervezeti egységen belül, vagy közvetlenül mellette rendelkezésre kell állnia)

A személyi feltételek FTE egységben kerültek meghatározásra.

FTE: teljes 40 órás munkaidőre számított heti munkaidő aránya (az általános szabálytól való eltérés jelölve pl. műszakonként v. adott ágyszámra, illetve járóbeteg szakrendelés létszáma heti 30 óra szakrendelésre számítva)

sze: szükség esetén

ANESZTEZIOLOGIAI ES INTENZÍV BETEGELLÁTÁS
Aneszteziológia Szakmakód: 1501
Aneszteziológiai munkahely minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Orvos vezető - aneszteziológus szakorvos1
Vezető aneszteziológiai szakasszisztens1
Aneszteziológus szakorvos/szakorvos jelölt intézményen belüli szakorvosi
felügyelettel
1/aneszt. munkahely
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens1/aneszt. munkahely
Tárgyi feltételek:
1. Altatógép:1/műtőasztal
Tartozékai:
Légzőrendszerek3/gép
Lélegeztetőkészülék1/gép
Voluméter (az altatógép monitorba beépített is lehet)1/gép
Légúti nyomásmérő (az altatógép monitorba beépített is lehet)1/gép
Oxigénkimaradás-jelző riasztó (altatógépbe beépített is lehet)1
A légzőrendszer szétkapcsolódását jelző riasztó (beépített is lehet)1
Aneszteziológiai betegőrző monitor1
Az aneszteziológiai monitor minimális kötelező funkciói:
EKG1
Vérnyomásmérő (vértelen)1
Pulzoximéter1
Kapnográf1
2. Laringoszkóp2/altatógép
3. Az újraélesztés eszközei:
Defibrillátor1/műtőegység
Ambu ballon típusú lélegeztetőeszköz1/altatógép
Az esetleges aneszteziológiai szövődmények elhárítására megfelelő intenzív terápiás háttér biztosítása szükséges
Aneszteziológiai szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológus szakorvos1
Általános asszisztens/felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai
szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Pulzoximéter1
Hőmérő (tympanikus hőmérséklet)1
Vérnyomásmérő (noninvazív)1
RespirométerEK
Kézi lélegeztetőballon2
Mobil reszuszcitációs egységEL
Váladékszívó készülékEL
Laringoszkóp1
EKG készülék 12 csatornás1
Testsúly és testmagasságmérő1
Otthon végzett parenterális táplálási szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos/gasztroenterológia szakorvos/sebész1
szakorvos
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológusEK
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek szakpszichológusEK
PszichoterapeutaEK
Radiológia szakorvosEL
DietetikusEL
GyógytornászEL
Diplomás ápolóEL
Szakápoló1
GyógyszerészEL
InformatikusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Hitelesített mérleg1
Ágymérleg1
Felkar bőrredő mérő1
Testmagasságmérő1
Infúziós pumpa2
Bioelektromos impedancia (testzsír) mérő1
Képerősítő1
Kórházi hálózatba épített számítógépes állomás2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztikaEL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikaEL
UH diagnosztikaEL
Endoszkópos laborEL
CTEL

Az otthoni parenterális táplálás feltételei az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben foglaltak figyelembe vételével

Intenzív ellátás Szakmakód: 1502

Intenzív ellátás

Prioritási kritériumok intenzív osztályos beutaláshoz:

1. Kritikus állapotú, instabil betegek, akiknek olyan intenzív ellátásra van szükségük, amely ITO-n kívül nem végezhető (pl. lélegeztetés, folyamatos vazoaktív szer adagolás, folyamatos invazív monitorozás, szervpótló kezelés, stb.).

2. Olyan betegek, akik állapotuknál fogva intenzív monitorozást és szükség esetén azonnal intenzív beavatkozást igényelnek (azaz 1-es prioritású beteggé válhatnak).

3. Kritikus állapotú, instabil betegek, akiknél azonban az alapbetegségük természeténél, illetve súlyosságánál fogva a javulás esélye csekély.

Az egyes betegbeutalási prioritásoknak megfelelően az ellátás szintjei

Prioritási szintIntenzív II.Intenzív III.
1XX
2XX
3X

Intenzív II.:

Feladatai:

1. Folyamatos alapszintű és invazív monitorozás

2. Vitális funkciók stabilizálása

3. Tartós lélegeztetés

4. Keringéstámogatás

5. Szervpótló kezelések végzése

6. Anyagcsere felügyelet

7. Mesterséges táplálás.

Ezek az intenzív osztályok 1-3 prioritási csoport valamelyikébe sorolható betegeket kezelnek. Az ezen ellátási szinthez tartozó intenzív osztály tevékenységi körét, illetve annak korlátait a kórháza által vitt szakmák jellege határozza meg. A kórházi profilba nem tartozó (pl. idegsebészeti, szívsebészeti, gyermeksebészeti), vagy komplikált, speciális kezeléseket igénylő beteget a progresszív ellátási szintnek megfelelő intenzív osztályra helyezi át a beteg állapotának stabilizálását követően.

Intenzív III.:

Speciális, vagy komplikált, illetve komplex intenzív ellátási feladatokra berendezkedett, multidiszciplináris intenzív osztályok. Feladataik:

1. Folyamatos emelt szintű monitorozás

2. Keringéstámogatás/fenntartás

3. Komplikált vagy tartós respirátor kezelés

4. Vitális funkciók támogatása, fenntartása

5. Szervpótló kezelések

6. Anyagcsere-felügyelet és korrekció

7. Mesterséges táplálás

8. III. progreszivitási szintű társszakmák intenzív hátterének biztosítása

Ebbe a csoportba tartoznak a multidiszciplináris, nagy betegforgalmú megyei és klinikai intenzív osztályok.

Intenzív ellátást végző fekvőbeteg osztály minimumfeltételei
INTENZÍV ELLÁTÁS minimumfeltételeiProgresszivitási szint
ITO II.ITO III.
Személyi feltételek:
Vezetők
Az egységet kinevezett vezető irányítja11
A vezető az alábbi követelményeket teljesíti:
1. Aneszteziológiai és/vagy intenzív terápiás szakorvosXX
2. Irányítja, szervezi a gyógyító, igazgatási és szakképzési
munkát
XX
Orvos-beteg arány1:21:2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XX
1. ÁgyszámA kórházi össz.
ágyszám 3%-a,
de minimum
58
2. Szakmailag speciális helyiségek
Gép-műszer tisztító11
Technikai szoba / gép raktár11
3. Műszer-géppark
Központi betegőrző monitor11
Ágymelletti betegőrző monitorágyanként11
(minimum: EKG, pulzusszám, non-
invazív vérnyomásmérés lehetősége)
Kapnográf (pco2 mérési lehetőség)respirátoronként11
Pulzoximéterágyanként11
Aritmia monitorozáságyanként11
ST-T analíziságyanként11
Folyamatos testhőmérséklet
monitorozás
26
Véres vérnyomásmérő (min. 2 csatorna)4-68
Invazív perctérfogat monitorozási
lehetőség
24
Lélegeztető készülékHány ágyanként
1
11
Fiberoptikás brochoscop11
Kézi lélegeztető ballonMinimum33
Mobil újraélesztési egység12
Defibrillátor, hordozható12
Pacemaker, külső22
Váladékszívó készülék, faliágyanként22
Mellkasszívó készülék, faliágyanként11
Motoros fecskendő (perfúzor)ágyanként44
Infuziós pumpa (infúzor)ágyanként22
Vér-infúzió melegítő egyszerű34
Laringoszkóp33
Mobil röntgen készülék11
Vérgáz analizátor11
Haemoglobinométer11
K-Na koncentráció mérő11
Vércukor meghatározó készülék11
Betegmelegítő készülék (meleg levegős
típusú)
22
Multifunkciós vértisztító készülék,
folyamatos kezelésre is alkalmas
11
Fájdalomterápia Szakmakód: 1503
Fájdalomterápia szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos1
Általános asszisztens/felnőtt aneszteziológiai és intenzív
szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Aneszteziológiához szükséges eszközökX
Aneszteziológiai osztályos háttérrelEL

Tartós lélegeztetés Szakmakód: 1504

Tartós lélegeztetési osztály/központ

Tartós gépi lélegeztetés: az 5 napot meghaladó gépi lélegeztetésre vonatkozik.

Tartós lélegeztetési igényű betegeknek,

1. akiket kezelésük során 30 napon túl kell mesterségesen lélegeztetni, és ennek felfüggesztése a beteg életét akutan veszélyeztetné.

2. akiknél olyan kórkép igazolódott a vizsgálatok során, amely természeténél fogva várhatóan 30 napot meghaladó gépi lélegeztetést tesz szükségessé, melynek felfüggesztése akutan veszélyezteti a beteg életét. Ez utóbbi esetben - amennyiben nincs egyéb szervtámogatásra szükség - a 30 napos időkorlát betartása sem szükséges, a folyamat chronicus, vagy chronicus/progresszív jellegénél fogva, hanem hamarabb is megindítható a tartós lélegeztető központban a kezelés vagy az otthoni lélegeztetés.

Osztály kialakítása: felnőtt ellátásban 6-8 ágyas és a csecsemő-gyermek ellátásban 4-6 ágyas osztályok. Az otthonlélegeztetés központjait ott kell kialakítani, ahol a tartós lélegeztetés is folyik. Ezekbe a központokba ki kell helyezni 5 olyan készüléket, amelyek az otthoni lélegeztetésre alkalmasak. A beteg innen veheti kölcsön a készüléket, a készülék meghibásodása esetén ebből a készletből kaphat cserekészüléket, a központ gondoskodik a készülékek szervizeléséről.

Tartós lélegeztetési osztály/központ (krónikus) minimumfeltételei
Minimum ágyszám6
Személyi feltételek:
Aneszteziológiai és/vagy intenzív terápiás szakorvos1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben az ITO I. szintre meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális személyzeti helyiségekX
Teakonyha1
Szakmailag speciális helyiségekX
Gép-műszer tisztító1
Technikai szoba/gép raktár1
Műszer-géppark
Ágymelletti betegőrző monitor: minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív
vérnyomásmérés lehetősége
1/ágyanként
Kapnográf (etco2 mérési lehetőség)respirátoronként
Pulzoximéter1/ágyanként
Folyamatos testhőmérséklet monitorozásX
Véres vérnyomásmérő (min. 2 csatorna)V*ágyanként
EKG regisztráló készülék, 3 csatornás1
Lélegeztető készülék (teljes értékű lélegeztetésre alkalmas)1/ágyanként
Kézi lélegeztető ballon2
Mobil újraélesztési egység1
Defibrillátor, hordozható1
Váladékszívó készülék, fali1/ágyanként
Mellkasszívó készülék, fali1/ágyanként
Motoros fecskendő (perfúzor)1/3 ágyanként
Infúziós pumpa (infúzor)1/3ágyanként
Vér- infúzió melegítő egyszerű1
Laringoszkóp2
Mobil röntgen készülékEL
Vérgázanalizátor1

ARC-ÁLLCSONT-SZÁJSEBÉSZET

Arc-állcsont-szájsebészet Szakmakód: 1700

Egynapos sebészet

Sürgősségi, dentoalveoláris eredetű és traumatológiai ellátáshoz kapcsolódó fekvő osztályos beavatkozások végzése.

Ambuláns beavatkozások és egy napos sebészeti ellátások végzésére alkalmas intézmények, melyek tudják a biztonsághoz szükséges intézeti fekvőbeteg hátteret biztosítani. Nem végezhetnek 24 órás hospitalizációt meghaladó obszervációt kívánó műtéteket.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Az úgynevezett standard arc-állcsontsebészeti osztályok, melyek képesek ellátni a II. progresszivitási szintű beavatkozások teljes spektrumát, azok szövődményeinek ellátásával.

Baleseti traumatológiai ellátási események során az implantációs eszközök beültetése esetén a minimum évi esetszám: 20.

Malignus folyamat miatti műtétek csak megfelelő diagnosztikus háttérrel, komplex onkoterápiás lehetőséggel, a kiterjesztett műtét elvégzésének lehetőségével végezhetőek, és csak legalább évi 20 műtét esetében.

A 24 óránál hosszabb idejű bent tartózkodást igénylő összes sebészeti műtét elvégzésére alkalmas osztály, mely a személyi és tárgyi feltételeknek megfelel. 15 ágynál kisebb ágyszámmal is működtethető.

Minimum ágyszám: 7

III. szint:

Azok a fekvő osztályok, melyek az arc-állcsontsebészet teljes spektrumát végzik, beleértve az interdiszciplináris ellátás lehetőségét.

Személyi és tárgyi feltétellel rendelkeznek az alábbi négy, speciális műtéti beavatkozás rutinszerű végzéséhez: orthognat műtétek (minimum évi 10)

mikrosebészeti technikával végzett szövetátültetések (minimum évi 10) hasadék műtétek (minimum évi 10)

pánfaciális sérülések ellátása (minimum évi 5)

Térségenként (1-1,2 millió lakos) 1 III. szintű központ szükséges.

A II. és III. szinthez arc-állcsont és szájsebészeti szakambulancia tartozik, melyen belül speciális szakambulanciát nem különítünk el.

Minimum ágyszám: 10

Arc-állcsont-szájsebészet osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Egynapos
sebészet
II.III.
Személyi feltételek:
Szakorvos osztályvezető1
[DA, vagy
Szs(D)]
1
[AÁSZ, vagy
Szs(O), vagy
Szs(K)]
1
[AÁSZ, vagy
Szs(O), vagy
Szs(K)]
Orvos létszám 15 ágyra
15-20 ágy között plusz egy orvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén plusz 1 orvos
Orvosi teljesidő egyenérték:1,7 (évi 8 hét
kieséssel
kalkulálva)
4,2 (évi 8 hét
kieséssel
kalkulálva)
6,0 (évi 8 hét
kieséssel
kalkulálva)
Szakorvos12*3*
Orvos23
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XXX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Tárgyi feltételek:
A sebészeti osztály általános feltételeiXX

*A II-III. szinten maxillo-faciális szakorvosi [AÁSZ; Szs(O); Szs(K)] felügyelet mellett látható el ügyelet.

A II. szinten az ügyelet készenléti szinten látható el. Az aneszteziológiai ellátást központi aneszteziológiai szolgálat biztosítja.

A III. szinten ügyelet, mint a minimumfeltételekben meghatározott: III. szinten maxillo-faciális szakorvosi [AÁSZ; Szs(O); Szs(K)] folyamatos készenléti felügyelet mellett látható el ügyelet, melyet szakorvosjelölt és dentoalveoláris sebész is elláthat. A III. szinten az aneszteziológiát a központi szolgálatoknak kell ellátniuk.

Ügyeletet minden szinten elláthat dentoalveoláris sebész.

Jelmagyarázat:

DA: dentoalveoláris sebész szakorvos

AÁSZ: arc-állcsont-szájsebész szakorvos

Szs(D): szájsebész szakorvos fogorvosi alapdiplomával

Szs(O): szájsebész szakorvos orvosi alapdiplomával

Szs(K): szájsebész szakorvos kettősdiplomával

Arc-állcsont-szájsebészet műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Egynapos
sebészet
II.III.
Személyi feltételek:
a műtő egység általános feltételei +
Arc-állcsont-szájsebész szakorvos és szájsebész szakorvosArc-állcsont-szájsebészet osztály
személyi feltételei szerint
Műtéti szakasszisztens22
Aneszteziológus szakorvos11
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Fejlámpa hidegfénnyelXX
Elektromos és/vagy pneumatikus fúró, fűrészXXX
Sebészeti mikromotorXXX
Laryngoscop készletXX
Larygofiberoscop nasotrachealis intubatiohozXX
Intraoperatív DopplerkészülékELEL
AltatógépXX
Speciális eszközök:
Állcsont külső fixáló (sz.e.) Fix extern Halo K.XX
Maxillofaciális mandibularis osteosynthesis és rekonstrukciós tálcaXX
Csontsebészeti műszertálcaXX
Fogászati implantációs kéziműszerek, fogászati implantatumokELX
Hasadéksebészeti műszertálcaELX
Mikroműszer készlet ideg- és érvarrathozELX
Tracheotomiás műszertálcaXXX
Vértelenítő mandzsetta sorozatELX
BetegmelegítőELEL
Elektrodermatom, mucotomELEL
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményűELX
Endoszkópos készlet, hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg
endoszkópos készlethez
XXX
Sebészeti lézerkészülékX
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronhoszkóp
hidegfényforrással saját szívóval, munkacsatornával
XX
Flexibilis intubáló fiberoscopX
Endoszkóp sterilizálóXX
Endoszkóp tisztítóapparátusXX
Videomikro, endokamera csatlakozókkal, képernyővelX*X*
U-matic, DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszerX*X*
Szájterpesz sorozatXX
Szutúrás műszertálcaXXX
Lágyrész kéziműszertálcaXXX
Mellkassebészeti műszertálcaX*X*
Hypopharyngoscop, oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással,
csatlakozókkal
XX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (OP, teleradiológia)EKELEL
Nukleáris medicinaEKEK
UH vezérelt citologiai vizsgálatEKEKEK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás eseténEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
CTEKEK*EK*
MRIEKEKEL
PET-CTEKEKEK
AngiográfiaEKEL
IzotópdiagnosztikaEKEKEL
Intenzív osztályEKEKEL

* 2 órán belül elérhető

Arc-állcsont-szájsebészeti járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Arc-állcsont-száj sebész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens2
Orthodontus szakorvosEL
Fül-orr-gégész szakorvosEL
Plasztikai sebész szakorvosEL
LogopédusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkópXX
Fogászati/fogszabályozási kezelőegységXX
Gépi depurátor (UH, szonikus)XX
Fogorvosi dolgozószékXX
Asszisztensi dolgozószékXX
Fogszabályozó fogósorozatX
Fotopolimerizációs lámpaXX
Doppler készülékX
Sebészeti fúrógép/mikromotorXX
Szájsebészeti fúrókészletXX
Fogászati csipeszXX
Fogászati szondaXX
Fogászati tükörXX
Gyökéremelő különféleXX
Foghúzó fogó sorozat (korona, gyökér)XX
Szájterpesztő (Heister, ujjvédő)XX
Sebkampó, különféleXX
SzájzugkampóXX
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrássalXX
Központi, vagy motoros szívóXX
Elektrocauter monopoláris, bipolárisXX
Orrendoszkóp 0 fokos, 45 fokos optika hidegfényforrással fénykábellel,
vagy fiberoscop
X
Orrtükör sorozatokXX
Gége- és orrgarati tükör sorozatokXX
SrófszondaXX
NyálszondaXX
SzívóvégXX
Varratszedő ollóXX
Anatomiás csipeszXX
Horgas (sebészi) csipeszXX
FarkasfecskendőXX
SzikenyélXX
SzájzugkampóXX
Anatómiai csipeszXX
ErfogóXX
Tűfogó különböző méretXX
RaspatóriumXX
Gracey kürett szett 1-14XX
Parodontális sebészeti küretekXX
IriszollóXX
CsontcsípőXX
Gingiva ollóXX
Viaszmelegítő (pl. Bunsen égő)XX
Cementkeverő üveglapXX
Lenyomatkanál sorozatXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:X
Radiológia (OP, teleradiológia, UH)EKEK
CT, MRIEKEK
Orvosi laboratóriumEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK

BELGYÓGYÁSZAT

Belgyógyászat Szakmakód: 0100

Prosresszivitási szint:

I. szint:

A belgyógyászati szakma alaptevékenységeinek elvégzése aktív osztály keretein belül. Az elmúlt években a specializáció a belgyógyászat alapú szakmákban új szakmákat eredményezett, és így a belgyógyászat szakmailag speciális tapasztalatot, speciális műszerigényt igénylő, a belgyógyászat alaptevékenységre épülő magasabb progresszivitású önálló szakmaként jelennek meg az ellátórendszerben (nephrológia, gasztroenterológia, allergológia és klinikai immunológia, endokrinológia és anyagcsere betegségek, angiológia, phlebológia, lymphológia). Ugyancsak önálló szakmaként jelenik meg a kardiológia és a haematológia szakma is.

Belgyógyászati osztály minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos 15 ágyig
a további ágyakra
2
1/10 ágy
Orvos 15 ágyig
a további ágyakra
2
1/10 ágy
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Ápolás eszközei:
Háttámasz, lábtámaszX
EtetőasztalX
Antidecubitor matracX
BetegemelőX
Ágytál, vizelőedény, ágytál-, vizelőedény-tartóX
FürdetőszékX
JárókeretX
Szoba-WCX
Tolókocsi (ülő, fekvő)X
Agytálmosó berendezésX
Eszköztároló szekrényX
EKG, pulzus, vérnyomásmonitorX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Operatív endoszkópos laboratóriumEK
CTEK
UltrahangEL
EEGEK
Izotóp diagnosztikai laboratóriumEK
OsteodensitometriaEK
Krónikus belgyógyászat minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos 40 ágyig
a további ágyakra
1
1/60 ágy
Orvos 40 ágyig
a további ágyakra
1
1/60 ágy
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Antidecubitor eszközök: ülőpárna, sarok-, könyök gyűrű, egyébX
JárókeretX
Szoba-WCX
Karosszék rögzítési lehetőséggel a betegek kiültetéséhez (kórtermenként)1
Betegszállító betegkocsi1
Belgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Gasztroenterológiai endoszkópiaEK
Általános orvosi laboratóriumEK
RadiológiaEK
EKGX
EEGEK
ErgometriaEK
HolterEK
Mikrobiológiai laboratóriumEK

Angiológia, phlebológia, lymphológia Szakmakód: 0101

Angiológia

Az érbeteg ellátás korszerűen olyan ellátó helyeken, ún. vascularis központokban végezhető el, ahol a belgyógyászati angiológia, az érsebészet és az intervenciós radiológia együttesen rendelkezésre áll.

Belgyógyászati angiológia

Szakambulancia

Belgyógyász angiológus orvossal működtetett kórházi szakambulancia.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Legalább 2 angiológus, szakambulancia, önállóan vagy belgyógyászati osztály részlegeként működő angiológiai fekvőbeteg ellátás az intézményben. Intézményen belül érsebészet és elérhető intervenciós radiológia (mindkettő legalább II. szint).

III. szint:

Legalább 3 angiológus, szakambulancia, angiológiai ágyak. Intézményen belül érsebészet és intervenciós radiológia (mindkettő legalább II. szint).

Belgyógyászati angiológiai, phlebológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek:
Orvoslétszám: 15 ágy
24 ágyig
a további ágyakra
ebből:
2
1/6 ágy
1/8 ágy
3
1/6 ágy
1/8 ágy
Belgyógyászati angiológia minősített orvosa23
Ezen felül kórházi szakambulancián (1 fő: 30 óra/hét számolva)
belgyógyászati angiológia minősített orvosa
11,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusELEL
Műtőssegéd11
Általános asszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens11
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Ágyszám: (5 ágy/100.000 lakos)X
Fizioterápiás/torna helyiségXX
Tevékenység szerinti speciális kezelő/vizsgálóXX
KapaszkodóXX
JárókeretXX
Szoba WCXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Haemorheológiai laboratóriumEL
Immunológiai laborEKEK
Nukleáris medicinaEK
CT angiographiaEKEL
MRI angiographiaEKEK
Angiographia (DSA)EKEL
LymphoscintigraphiaEK
Color duplex UH linearis és convex fejjelELX
CW doppler (folyamatos hullámú)XX
PletizmographiaEKX
Kapillár mikroszkópiaEKEL
Szöveti oxigénszint mérés (TCPO2)EKX
JárópadlóELX
ABPMELEL
EMG /ENGEKEL
BőrhőmérőELX
HangvillaXX
Intermittáló pneumatikus gépi kompresszió kezelésére alkalmas műszerEL
Végtagvolumen mérésére alkalmas mérőeszközökX
Thrombolysis feltételeinek biztosításaELEL
Prosztanoid terápia alkalmazásaXX
Intenzív terápiaELEL
Anaeszteziológiai osztályELEL
FiziotherápiaELEL
Érsebészet II. szintűEL
Intervenciós radiológia II. szintűEL
Érsebészet III. szintűEK
Intervenciós radiológia III. szintűEK
Szakambulancia minimumfeltételei megegyeznek az adott szintű fekvőbeteg ellátó osztály minimumfeltételeivel
Angiológiai, phlebológiai, lymphologia járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Angiológiai,
phlebológiai
Lymphológia
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos (belgyógyászati angiológia minősítéssel)1
Szakorvos (bőrgyógyász és/vagy onkológus és/vagy belgyógyász
és/vagy reumatológus szakorvos lymphologiai)
1
Általános asszisztens/ kardiológiai és angiológiai szakasszisztensELEL
GyógytornászEL
Speciális képesítésű lymphterápeuta gyógytornászEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusELEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kalibrált hangvillaX
CW DopplerXX
TornateremEKX
KezelőpadokEKX
Bordásfal, szobabicikliEKX
Tornaszőnyegek, labdákEKX
Intermittáló pneumatikus gépi kompresszió kezelésére alkalmas műszer
(lymphapress vagy lymphomat)
X
Végtagvolumen mérésére alkalmas mérőeszközökX
Fürdőszoba (torna utáni tisztálkodás)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT, angiographiaEK
EchocardiographiaEK
PletizmographiaEK
Terheléses vizsgálat futószőnyeggel (Treadmill, előírt feltételekkel)EL
KapillármikroszkópiaEK
Holter ABPMEL
Color duplex UH linearis és convex fejjelEL
LymphoscintigraphiaEKEK
MRIEKEK
CTEKEK

Haematológia Szakmakód: 0102

Szakrendelés/Szakambulancia

Alapszintű járóbeteg/ambulancia kategóriájú haematológiai ellátás, amelyet valamennyi belgyógyászati fekvő, vagy járóbeteg ellátó intézménynek biztosítania kell. Döntően "rutin vérkép, véralvadás vizsgálatok", az egyszerűbb haematológiai betegségek járóbetegkénti gondozása, egyszerűbb belgyógyászati szövődmények fekvőbeteg ellátása, melyet az adott ellátást nyújtó valamennyi egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II.a szint:

Olyan belgyógyászati osztályok, ahol legalább 1 hematológus szakorvos dolgozik. A területéhez tartozó betegek esetében elvégzi a diagnosztikai vizsgálatokat, az egyszerűbb terápiákat és a hematológiai betegek palliatív ellátását. Hosszú apláziát okozó terápiát nem végezhet.

Minimum ágyszám: 5

II.b szint:

Joga és kötelezettsége: komplex haematológiai (onko-haematológia, haemostasis) ellátás, amely területi elosztásban, a tételes minimum feltételek alapján határozható meg. Ezen egységekben történhet az onko-haematológiai ellátás jelentős része, kivéve a haemopoetikus őssejt-transzplantáció, illetve a bonyolultabb nagy értékű, kuratív célú onkohaematologiai kezelések. A tételes fekvőbeteg tevékenység kompetencia határait az alábbi táblázatok határozzák meg. Komplex onko-haematológiai járóbeteg ellátás, haemostasis szakambulancia, haematológiai ellátás általános belgyógyászati háttér megléte esetén végezhető.

Minimium ágyszám: 10

III. szint:

A legmagasabb szintű, a szakmai minimum feltételek által meghatározott kis számú központ, a komplex onko-haematológiai ellátás teljes köre, komplex haemostasis és vérzékeny betegellátás (fekvő- és járóbeteg) joga és kötelezettsége, folyamatos terápiás aferezis biztosítása.

A III.-as szintnek megfelelő tevékenységeken kívül csontvelő- és haemopoetikus őssejt-transzplantációt, (beleértve az őssejt gyűjtést, feldolgozást, fagyasztást, tárolást, visszaadást) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendeletben kijelölt intézmények végezhetik.

A III. szintű haematológiai ellátás általános belgyógyászati és intenzív terápiás háttér megléte esetén végezhető.

Minimum ágyszám: 15

Hematológia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.aII.bIII.
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos hematológus szakorvos képzettséggel124
(FTE egységben)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Általános asszisztens egység011
Hematológiai vagy transzfúziológiai szakasszisztens111
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei és a belgyógyászati
osztály (0100) feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek
Kizárólag i.v. citosztatikus kezeléshezXXX
Citosztatikum előkészítéshezXXX
Csíraszegény egyágyas kórtermek (WC + zuhanyozó+ bejárati012
zsilip)
Portábilis röntgen0ELEL
Crista biopsziás tűXXX
Hűtőszekrények (vér-vérkészítmények)XXX
Hűtőszekrények (gyógyszer)XXX
Infúziós pumpa (perfúzor)XXX
VérmelegítőXXX
MikroszkópXXX
EKG, pulzus és vérnyomás monitorXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztályXELEL
Intenzív terápiaELELEL
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos
biztosítása
EKEKEK
Terápiás aferezisEKEKEL
Orvosi laboratóriumi diagnosztikaiELELEL
Citogenetikai, hiszto patológiai vizsgálatokEKELEL
Flow-cytometriaEKELEL
Hemosztázis laborELELEL
Terápiás irradiációELEKEK
CT, MRIEKEKEK
20 új apláziás eset/év0X
30 új apláziás eset/évX
Hematológia szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász és hematológus szakorvos1
Általános asszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Crista biopsziás tűX
Hűtőszekrények (vér-vérkészítmények)X
Hűtőszekrények (gyógyszer)X
MikroszkópX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztályEK
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos biztosításaEK
Orvosi laboratóriumi diagnosztikaiEL
Hematológia kúraszerű ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Hematológus szakorvos legalább 5 éves, legalább II. szintű intézményben eltöltött
gyakorlattal
1
Hematológus szakorvos1
Egyéb orvos1
Apoló/szakápoló/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens1
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: a belgyógyászati osztály (0100) feltételei +
Speciális helyiségek
Cytostatikus szerek előkészítésére alkalmas helyiség vertikális áramlású laminar air flow-
val felszerelt cytostaticum oldó szekrény
1
Ápolási eszközök
Kezelőszék vagy megfelelő ágy6
Tolókocsi ülő/fekvő1
Speciális felszerelések
EKG készülék (6 csatornás, mobil)1
EKG-, pulzus- és vérnyomásmonitor1
Mikroszkóp1
Mikrohullámú sütő1
Rtg-filmnéző szekrény1
Vérmelegítő1
Motoros fecskendő (perfúzor)6
Infúziós pumpa (infúzor)6
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumEL
Újraélesztés 3 percen belülEL
Infektológus szakorvosi konzíliumEL
Infekciókontrollban jártas szakemberEL
Transzfuziológia háttér
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos biztosításaEK

A hemofília ellátó hely fekvőbeteg-szkellátás esetén a hematológiai osztály részeként, járóbeteg-szakellátás esetén önálló szakambulanciaként működik.

Hemofília ellátó hely (szakambulancia és osztály) minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a.II.bIII.Szakamb
ulancia
Személyi feltételek:
Vezető orvos (belgyógyászat vagy gyermekgyógyászat és hematológia
vagy transzfuziológia szakképesítés és legalább 5 év hemofília
gondozási gyakorlat szükséges)
1
Szakorvos (belgyógyászat vagy gyermekgyógyászat és hematológia
vagy transzfuziológia szakképesítés szükséges)
1221
Szakasszisztens1121
Adatmenedzser1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Tárgyi feltételek:
szakambulancia esetén a a rendelő általános feltételei és
fekvőbeteg ellátás esetén az osztály általános feltételei
Orvosi vizsgáló1
Hűtőkamra a vérminták biztonságos tárolására11
Hűtőszekrény (vérkészítmények)2222
Hűtőszekrény (gyógyszerek)1111
InfusomatXXXX
PerfuzorXXXX
Vérmelegítő12X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati vagy gyermekgyógyászati fekvőbeteg ellátóhelyELELELEK
Sürgősségi szakambulanciaELELELEK
Hematológia és hemosztázis labordiagnosztikaEKEKELEK
Transzfuziológia háttér:
Vérkészítmények folyamatos biztosításaEKEKEKEK

Haemopoetikus őssejt transzplantáció Szakmakód: 0112

Csontvelő transzplantáció

Csontvelő (ideértendő az összes haemopoetikus őssejtvételi forma) transzplantáció szakmai minimumfeltételei

Minimum ágyszám: 2

a) Autológ haemopoetikus őssejt átültetéshez
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek:
Orvos5
Vezető orvos*1
Szakorvos*2
Egyéb orvos2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló**,
dietetikus, gyógytornász)
X
Hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
Orvosi szoba1
Személyzeti öltöző és vizesblokk (nemenként)1
Adminisztrációs helyiség1
Anyagraktár1
Takarítószer tároló1
Szennyes ruha tároló1
Nővérszoba1
Személyzeti öltöző és vizesblokk1
Izolált csíraszegény egységX
Bejárati zsilipszobaX
Előkészítő helyiség1
Laminar airflow (cytostaticumok felszívásához)1
Mosdó orvosi csapteleppel1
Steril anyagraktár1
Nem steril anyagraktár1
Tisztaruha raktár1
Ágytálmosó vagy ágytál megsemmisítő automata1
Csíraszegény ételek elkészítésére alkalmas konyha1
Mikrohullámú sütő1
Mosogató rendszer1
Fóliahegesztő1
Csíraszegény egyágyas kórterem (bejárati zsilip, kórterem, innen nyíló WC, zuhanyzó)2
A csíraszegény, egyágyas kórterem felszereltsége:
Alapterület12 m2
Intenzív ágy1
Központi oxygén és vákuumX
Külső fényvédő berendezésX
MunkaasztalX
Kórtermi ülőkeX
Világítás: mennyezeti és ágymellettiX
TelefonX
TV készülékX
Nővérhívó rendszerX
Gép-műszer felszereltség:
Portábilis röntgen készülék1
UH-készülék1
Infúziós pumpa2/ágy
Perfúzor2/ágy
Defibrillátor1
EKG1
Betegőrző monitor1/ágy
Transzplantációs ambulanciaX
Szakmai háttér:
Kórházi vagy klinikai háttérEL
Aszeptikus műtőEL
Transzplantációs készenléti orvosi ügyeleti rendszerEL
Hemopoetikus őssejt bankEL
Terápiás és őssejt aferezis folyamatos biztosításaX
Infektológus szakorvosi konzíliumEL
Mikrobiológiai laboratórium***EL
Transzfúziológiai háttér****EK
Standard belső műveleti leírásokX
EBMT regisztrációX
Hazai és nemzetközi adatbázisokkal való kapcsolatX
Gyermekbetegnél az anya bentlakásának biztosításaX

Megjegyzés:

A haemopoetikus őssejtbank minimumfeltételeit lásd a 6002 Sejtbanki tevékenységség szakmakód alatt

b) Allogén haemopoetikus őssejt átültetéshez
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám:2
Személyi feltételek:
Orvos5
Vezető orvos (hematológus szakorvos, gyakorlat: allogén centrumban)*1
Hematológus szakorvos (gyakorlat allogén centrumban)*2
Egyéb orvos2
Adatmenedzser1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló**,
dietetikus, gyógytornász)
X
Hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens
Tárgyi feltételek:1
Orvosi szoba1
Személyzeti öltöző és vizes blokk (nemenként)1
Adminisztrációs helyiség1
Anyagraktár1
Takarítószer tároló1
Szennyesruha tároló1
Izolált csíraszegény egység1
Nővérszoba1
Személyzeti öltöző és vizes blokk1
Bejárati zsilipszobaX
Előkészítő helyiség1
Laminar airflow (cytostaticumok felszívásához)*****1
Mosdó orvosi csapteleppel1
Steril anyagraktár1
Nem steril anyagraktár1
Tisztaruha raktár1
Steril ételek elkészítésére alkalmas konyha1
Sterilizáló1
Mikrohullámú sütő1
Mosogató rendszer1
Fóliahegesztő1
Mosdó orvosi csapteleppel1
Ágytálmosó vagy ágytál megsemmisítő berendezés1
Transzplantációs laminar airflow boksz vagy steril kórterem2
ZsilipX
Steril klímaX
Transzplantációs laminar airflow boksz vagy steril kórterem felszereltsége
Alapterület12 m2
Intenzív ágy1
Központi oxygén és vákuumX
Külső fényvédő berendezésX
Éjjeliszekrény etetőasztallal
Munkaasztal1
Kórtermi ülőke1
Világítás: mennyezeti és ágymellettiX
Telefon1
TV készülék1
Nővérhívó rendszerX
Transzplantációs laminar airflow boksz esetén: steril mosakodó edény, steril víz,
sterilizálható mobil WC, steril szoba esetén: fürdőszoba, WC (kórteremből nyílóan),
baktériumszűrővel szűrt vízzel és visszafolyásgátló lefolyórendszerrel
X
Gép-műszer felszereltség
Portábilis röntgen készülék1
UH-készülék1
Infúziós pumpa2/ágy
Perfúzor3/ágy
Betegőrző monitor1/ágy
EKG1
Transzplantációs ambulanciaX
Elkülönítő szoba1
Betegágy infúziós kezeléshez1
Szakmai környezet:
Kórházi vagy klinikai háttérEL
Aszeptikus műtőEL
Transzplantációs készenléti orvosi ügyeleti rendszerEL
Hemopoetikus őssejt bankEL
Infektológus szakorvosi konzíliumEL
Mikrobiológiai laboratórium***EL
Transzfúziológiai háttér****EK
Standard belső műveleti leírásokX
EBMT regisztrációX
Hazai és nemzetközi adatbázisokkal való kapcsolatX
Gyermekbetegnél az anya bentlakásának biztosításaX

Jelmagyarázat:

* Bel-, vagy csecsemő- és gyermekgyógyászatra ráépített haematológiai szakvizsga. Vezető orvos: minimum egyéves, a másik szakorvos: minimum féléves, EBMT (European Group for Blood and Marrow Transplantation) által transzplantációra akkreditált centrumban szerzett gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen.

** A vezető ápoló: minimum féléves, a többi ápoló: min. 3 hónapos, EBMT által akkreditált központban szerzett gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen.

*** Bakteriológia-, parazitológia-, gomba- és vírusdiagnosztika (CMV korai antigén vizsgálatot beleértve).

**** Választott, szűrt, besugárzott vérkészítmények biztosítása 24 órán keresztül, folyamatosan.

***** Betegek gyógyszeres (citosztatikus) kezelésében a citosztatikus keverék infúziók készítéséhez vertikális levegőáramlású lamináris air flow boksz-al rendelkező aseptikus labor megléte szükséges. A citosztatikum keverék készítése gyógyszerész felügyelete mellett történik, az erre vonatkozó hatályos szakmai előírások szerint.

Endokrinológia, anyagcsere és diabetológiaSzakmakód:0103
Endokrinológia0113
Diabetológia0123

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek:

I. szint

Belgyógyászat

II. szint:

Belgyógyászat speciális részlegein endokrinológiai betegek, diabetes és anyagcsere-betegségek ellátása. Ellátja a társbetegséggel kísért endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

Endokrinológiai betegek, diabetes és anyagcsere-betegségek ellátása endokrinológiai, diabetes és anyagcserebetegségek központokban.

Ellátja a társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Endokrinológia, diabetes és anyagcsere-betegségek országos szakmai központja. Ellátja a társbetegségekkel és szövődménnyel, vagy differenciáldiagnosztikai gonddal kísért speciális vizsgálati igényű endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Minimum ágyszám: 15

Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. BelgyógyászatII.III.
Minimum ágyszám1015
Személyi feltételek:
Endokrinológus szakorvos 30 ágyig12
a további ágyakra1/15 ágy1/15 ágy
Belgyógyász szakorvos 30 ágyig
a további ágyakra
1
1/15 ágy
2
1/15 ágy
Orvos 30 ágyig
a további ágyakra
2
1/15 ágy
2
1/15 ágy
Onkológus szakorvosEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Tárgyi feltételek:
Belgyógyászati osztály általános feltételeiXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztály általános feltételei +XX
Intenzív osztályELEL
Rutin kémai labordiagnosztikai módszerek, cholesterin, triglycerid,
HDL-cholesterin, LDL-cholesterin
ELEL
Lp(a) meghatározás, apoprotein plazmaszintek meghatározása,
apoprotein genetika
EL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok:
TSH, FT4, FT3, anti-TPO, cortisol (dexamethason teszttel),
testosteron, Prolactin, FSH, LH, oestradiol, progeszteron, VMA,
HbA1c
ELEL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok: TRAK, PRA, aldosteron, GH,
Prolactin (PEG-precipitáció után is), PTH, metanephrin,
normetanephrin, calcitonin
ELEL
Vizelet és szérum ozmolalitásELEL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok:
thyreoglobulin, anti-thyreoglobulin, ACTH, DHEA szulfát, 17 OH
progeszteron, androstendion, IGF-1, SHBG, Noradrenalin-,
Adrenalin-ürítés, szérum chromogranin A meghatározás
Osteocalcin, Crosslinks, 25 OH D-vitamin gastrin Inzulin, Inzulin
ellenes antitest, szigetsejt ellenes antitestek
Vizelet, szérum ozmolalitás
EL
Patológiai diagnosztika és cytodiagnosztika (pajzsmirigy aspirációs
cytológia)
ELEL
Immunhisztokémia (synaptophysin, chromogranin A)EL
Molekularis biológiai vizsgálatok: MTC és CAH genetikai szűrés
országosan legalább egy térségi központban
EK
Molekularis biológiai vizsgálatok: familiáris
phaeochromocytoma/paraganglioma genetikai screening országosan
legalább egy térségi központban
EK
Konvencionális radiológiai vizsgálatok, hasi és nyaki
ultrahangvizsgálat, CT, pajzsmirigy izotóp vizsgálat
ELEL
Alhasi ultrahangvizsgálatELEL
OszteodenzitometriaEKEL
MRIELEL
PETEK
Angiográfiás laboratórium (mellékvese véna katéterezés rutinszerű
végzése)
EL
Angiográfiás laboratórium (sinus petrosus inf. katéterezés rutinszerű
végzése)
EK
In vivo izotop vizsgálatok: pajzsmirigy, Tc és J-131, MIBI, MIBEG,
Scintadren, Octreoscan (fakultatív)
EK
Delta-amino-levulinsav meghatározás, porphyria analízisEL
Szükséges társszakmák jelenléte: belgyógyászat, nőgyógyászat,
sebészet, neurológia, szemészet, nukleáris medicina
EKEL
Szükséges társszakmák jelenléte: genetika, endokrin sebészet (hasi,
pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy), andrológia, onkológia
EL
Endokrinológiai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Endokrinológus szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételeiXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális hormondiagnosztikai vizsgálatokELEL
Általános orvosi laboratóriumELEL
Konvencionális radiológia vizsgálatokELEL
UltrahangELEL
EKGELEL
OszteodenzitometriaEKEL
Patológiai diagnosztika és cytodiagnosztikaEKEL
Genetikai tanácsadás/molekuláris biológiai vizsgálatokEKEK
In vivo izotóp diagnosztikaEKEK
Angiográfiás vizsgálatokEKEL
CT, MRIEKEL
Társszakmák szakorvosi rendeléseiELEL
Diabetes járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
(Cukorbeteg-Tanácsadási Hely)
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Belgyógyász és/vagy nőgyógyász és/vagy gyerekgyógyász
szakorvos, legalább 5 éves diabetológiai gyakorlattal
11
Diabetológiai szakápoló12
Dietetikus0,50,5
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Beteggondozást támogató szoftverrel rendelkező számítógép(ek)XX
Tápanyag számító program, számológép, egyéb szemléltető
eszközök, betegek számára tápanyag táblázat kivonat, nyersanyag
válogatási útmutató, étrend összeállítási útmutató, mintaétrend,
receptgyűjtemény, testtömeg index táblázat
XX
Antropometriás meghatározás eszközei (testsúly, testmagasság,
testkörfogatok, bőrredő mérése)
XX
Gyors vércukor-meghatározó készülékekXX
Kalibrált hangvilla a neuropathia méréséreXX
Cardiovascularis vizsgálati eszközök (ABPM, mini Doppler,
EKG)
EKEK
Vénás vérvételi eszközökXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
A hosszú távú anyagcsere-vezetés ellenőrzését és a
szövődmények korai felismerését rendszeresen biztosító
laboratóriumi háttér (vércukor-, HbA1c, vérzsír-meghatározás,
vesefunkciók, ionok, albuminuria mérése, húgysav-meghatározás,
fruktozamin stb.)
EKEK
Diabetológiában jártas interdiszciplináris (szemész,
ideggyógyász, kardiológus, angiológus) konziliárusi háttér
biztosítása
EKEK

Hemophilia ellátás

A vérzékeny és AT-hiányos trombofiliás betegek szakszerű komplex ellátása és gondozása az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződéses kapcsolatban álló hemophilia gondozó közpotokban történik. Jogszabály által biztosított lehetőség a hemophiliás betegek kontrollált otthoni kezelése (KOK), amelyet - a hemophilia gondozó központok vezetésével és ellenőrzése mellett - maga a beteg/törvényes gondviselője vagy házi (gyermek)orvosa folytathat. A KOK ellátáson kívül a hemophiliás betegek ellátása a hemophilia gondozó központok feladata. Heveny, nagy vérzéssel járó esemény ellátása a komprehenzív hemostasis diagnosztikai háttérrel és 24 órás szolgálattal rendelkező Térségi Hemophilia Központokat működtető intézmények feladat.

Gasztroenterológia Szakmakód: 0104

Szakrendelés

Gasztroenterológiai és Hepatológiai-betegségek ellátása Ellátja az gasztroenterológiai és hepatológiai-betegségben szenvedőket

Minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (endoszkópia, illetve egyéb szubspecialitások) 1 fő gasztroenterológus szakorvos

Az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi javaslatok:

- megfelelően felszerelt endoszkópos vizsgálóegység,

- vizsgálóegységenként 1 fő endoszkópos szakasszisztens és 1 fő általános asszisztens biztosítása.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek:

I. szint

Belgyógyászat

II.a szint:

Ellátja a társbetegséggel kísért gasztroenterológiai és hepatológiai betegségben szenvedőket, azon betegek átvétele, akik ugyan az alsóbb szintű ellátás körébe tartoznak, ám magasabb szintű ellátást igényelnek, mert:

a)az alsóbb szinten hiányoznak egyes tárgyi feltételek,

b)társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért betegség

5 gasztroenterológia profilú ágyra 2 fő gasztroenterológus szakorvos.

- minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológus szakorvos

- 1 endoscopos laboratórium

- Az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek: endoszkópos vizsgálóegységenként 1 fő endoszkópos szakasszisztens és 1 fő általános asszisztens biztosítása.

Minimum ágyszám: 5

II.b szint:

Ellátja a társbetegséggel kísért gasztroenterológiai és hepatológiai betegségben szenvedőket, azon betegek átvétele, akik ugyan az alsóbb szintű ellátás körébe tartoznak, ám magasabb szintű ellátást igényelnek, mert:

a)az alsóbb szinten hiányoznak egyes tárgyi feltételek,

b)társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért betegség.

- 15 gasztroenterológia profilú ágyra 3 fő gasztroenterológus szakorvos.

- minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológus szakorvos.

- 2 endoscopos laboratórium, az egyik ERCP Vizsgálatok és operatív beavatkozások céljára megfelelően felszerelve.

- Az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek: endoszkópos vizsgálóegységenként 1 fő endoszkópos szakasszisztens és 1 fő általános asszisztens biztosítása.

Minimum ágyszám: 15

III. szint:

Gasztroenterológiai és Hepatológiai betegségek ellátása Gasztroenterológiai és Hepatológiai osztályon/központokban.

Ellátja a társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért vagy differenciáldiagnosztikai gonddal gasztroenterológiai és hepatológiai betegségben szenvedőket, azon betegek átvétele, akik ugyan az alsóbb szintű ellátás körébe tartoznak, ám magasabb szintű ellátást igényelnek, mert:

a)az alsóbb szinten hiányoznak egyes tárgyi feltételek,

b)társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért betegség.

- minden 15 gasztroenterológia profilú ágyra 3 fő gasztroenterológus szakorvos

- minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológus szakorvos

- 2 endoscopos laboratórium, az egyik ERCP Vizsgálatok és operatív beavatkozások céljára megfelelően felszerelve.

- az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek: endoszkópos vizsgálóegységenként 1 fő endoszkópos szakasszisztens és 1 fő általános asszisztens biztosítása.

Minimum ágyszám: 15

Gasztroenterológia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Belgyógyászat
II.aII.bIII.
Személyi feltételek:
Össz orvos244
Ebből: Gasztroenterológus szakorvos5
ágyra
2
15
ágyra
3
15
ágyra
3
Belgyógyász szakorvos/gasztroenterológus
szakorvos jelölt
11
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XXX
Endoszkópos vizsgálóegységenként:
Endoszkópos szakasszisztens111
Általános asszisztens11
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális helyiségek: Emésztőszervi diagnosztikus és
terápiás egység
Vegyes használatú endoszkópos helyiség1
Gastroscopos helyiség: a rendelő általános feltételei +11
Colonoscopos helyiség: a rendelő általános feltételei +11
Átvilágításra, ERCP vizsgálatra alkalmas helyiség: a
rendelő általános feltételei +
11
UH vizsgáló: a rendelő általános feltételei +11
Speciális gasztroenterológiai eszközök:
Sebészeti képerősítő11
Röntgen ólomköpeny és kesztyű44
UH-os tisztító111
Hűtőszekrény - szövettani minta tárolásra111
Központi szívó--
Mobil szívó111
Endoszkóp mosótál111
Félautomata eszközmosó111
Automata eszközmosó11
UH11
Halogén fényforrás és/vagy videoprocesszor123
Leakege tester111
Gastrofiberoscop és/vagy videogastroscop123
Colonoscop és/vagy videocolonoscop122
Duodenoscop és/vagy videoeszköz22
Oesophagus varix ligator111
Koaguláló111
Monitor22
Videomagnó vagy DVD felvevő123
Diathermiás nagyfrekvenciás készülék122
Endoszkópos UH-1
Endoszkópos tartozékok:
Biopsziás fogó gastroscophoz255
Biopsziás fogó colonoscophoz233
Hurok223
ERCP feltöltő katéter23
Papillotom33
Dormia22
Kőzúzó11
Vezetődrót22
Pusher katéter22
Sclerotizáló tű222
Varix ligator111
Haemo-clip rögzítő111
Idegentestfogó222
Citológiás kefe122
Hidraulicus ballontágító sorozat oesophagus, illetve
Colon
12
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CTEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
Nukleáris medicinaEKEKEK
Intenzív osztályEKELEL
Aneszteziológiai osztályEKELEL
Gasztroenterológiai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakmbulancia
Személyi feltételek:
Gasztroenterológus szakorvos (30 óra/hét szakrendelésre)11
Orvos1
Endoszkópos asszisztens11
Általános szakasszisztens11
Endoszkópos vizsgálóegység: a rendelő általános feltételei +1EL
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vegyes használatú endoszkópos helyiség11
Hűtőszekrény - szövettani minta tárolására11
Endoszkóp mosótál11
Félautomata eszközmosó11
Halogén fényforrás és/vagy videoprocesszor11
Leakege tester11
Colonoscop és/vagy videocolonoscop11
Biopsziás fogó gastroscophoz22
Biopsziás fogó colonoscophoz22
Hurok22
Vezetődrót1
Sclerotizáló tű12
Varix ligator1
Haemo-clip rögzítő1
Idegentestfogó12
Citológiás kefe-1
Gastrofiberoscop és/vagy videogastroscop11
Oesophagus varix ligator1
Koaguláló1
Monitor11
Videomagnó vagy egyéb képrögzítő rendszer11
UH tisztító11
Mobil szívó11
Diathermiás nagyfrekvenciás készülék11
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CTEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Intenzív osztályEL
Aneszteziológiai osztályEL

Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5305

Lásd. ULTRHANG DIAGNOSZTIKA főcsoport 5305 szakmakód alatt

Személyi feltételhez: Belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos (legalább 3 éves szakorvosi gyakorlat évi igazolt 200 vizsgálat), asszisztens.

Gasztroenterológiai rehabilitáció Szakmakód: 2203

Lásd. REHABILITÁCIÓS MEDICINA főcsoport 2203 szakmakód alatt

Nefrológia Szakmakód: 0105

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

I. szint:

Az általános belgyógyászati követelményeknek felel meg.

II. szint:

Az akut és krónikus vesebetegségek ellátása. Nefrológiai járóbeteg ellátás működtetése. Nem végezheti a III. szinten végzett speciális tevékenységeket.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

A fekvőbetegellátáshoz csatoltan a hét minden munkanapján nefrológiai járóbeteg ellátás működtetése. Vesebiopszia végzésének és feldolgozásának feltételei, immunszerológia (ANCA, aGBM) végzése, terápiás plazmaferezis lehetősége, CT, MRI vizsgálat elérhetősége, igazolt oktatási tevékenység.

A vesebiopszia, illetve immunszerológia (ANCA, aGBM) végzése és annak eredménye 24 órán belül elérhető legyen, citosztatikus terápia és biológiai terápia. Csak önálló osztály keretében, vagy mátrixban is lehet végezni.

Minimum ágyszám: 15

Nefrológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Belgyógyászat
II.III.
Személyi feltételek:
Orvoslétszám összesen:1 főorvos,
szakorvos + 10
ágyanként 2
orvos
1 főorvos,
szakorvos + 15
ágyanként 4 orvos
Az orvoslétszámból nefrológus szakorvos24
Klinikai és mentálhigiéniai
szakpszichológus/pszichológus
EKEK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
XX
gyógytornász)
InformatikusELEL
GyógypedagógusELEL
BetegkísérőELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános
feltételei+
ABPMXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vesebiopszia elvégzésének elérhetőségeEKX
Vesebiopszia szövettani értékelésének
elérhetősége (immunhisztológia,
fénymikroszkópia, elektronmikroszkópia)
EKEK
Immunterápia elérhetőségeEKEK
Kombinált immunterápia (plazmaferezis, IvIg,
citosztatikus kezelés, biológiai terápia)
EKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
CTEKEK
Ultrahang, RTGEKEK
Duplex UHEKEK
Immunológiai laboratóriumi diagnosztikaEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
MRIEKEK
AngiographiaEKEK
Endoszkópos laboratóriumi háttérEKEK
OsteodensiometriaEKEK
Kardiológiai nem invazív kivizsgálási háttér
(echocardiographia, ergometria/stressz echo)
EKEK
Kardiológiai invazív kivizsgálási háttér
(coronarographia, PCI)
EKEK
Intenzív terápiás háttérEKEK
Aneszteziológiai osztályEKEK
FizioterápiaEKEK
Központi vákuum vagy egyedi szívásEKEK

Járóbeteg szakellátás

A hét minden munkanapján működő nephrológiai szakrendelés és járóbeteg dialízis ellátás, krónikusan hemodializált, CAPD-vel kezelt és transzplantált betegek gondozása.

A szakrendelés és a szakmabulancia közötti eltérés, hogy a szakmabulancián nem főállásban dolgoznak az osztály orvosai.

Nefrológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Heti minimum óraszám: 20
Személyi feltételek:
Szakorvos (a heti óraszámnak megfelelően)1
Általános asszisztens/nephrológiai szakápoló1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételeiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumEL
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Képalkotó diagnosztika (rtg., Duplex UH, mini Doppler, CT, MRI,
angiographia)
EK
ABPM1

Geriátria Szakmakód: 0106

Geriátriai beteg definíciója:

Aza65 évesnél idősebb, több betegségben szenvedő beteg, akinél komplex diagnosztikai felmérésre és rehabilitációra szoruló állapot észlelhető, amely miatt folyamatosan kezelni, törődni és gondozni kell az erre az életkorra jellemző urogenitális, pszichiátriai, mozgásszervi, kardiális és egyéb betegségekkel.

A geriátria az orvostudománynak az a szakága, mely az idős betegek fizikai, mentális, funkcionális és szociális állapotával foglalkozik akut, krónikus, rehabilitációs, prevenciós és az élet végén szükséges gondozás-ápolás vonatkozásaiban. A betegeknek ezt a csoportját nagyfokú elesettség, rászorultság és multimorbiditás jellemzi, mely holisztikus megközelítést igényel. A betegségek a szokottól eltérően jelentkezhetnek időskorban, gyakran nagyon nehezen diagnosztizálhatók, a kezelés hatása hosszabb idő után jelentkezik és gyakran szociális támogatást igényelnek. A geriátria ezért meghaladja a szervekre specializálódott orvostudományi ágakat, a betegek kezelésében multidiszciplináris jelleggel bír, fő célja az idős betegek funkcionális állapotának optimalizálása, életminőségüknek és önállóságuknak javítása. A geriátria nem egyértelműen csak az életkor által meghatározott tudományág, de az idős betegekre jellemző tipikus kórképekkel foglalkozik. A legtöbb beteg 65 évnél idősebb, de a geriátria által kezelt problémák a 80 év felettiekben válnak általánossá. Történelmi és kulturális okokból elfogadott, hogy a geriátria szerveződése az Európai Unió tagállamaiban eltérhet egymástól.

Geriátriai ellátás formái:

1.Geriátriai szakkonzultáció

Szakrendelőben, szakambulancián végzett geriátriai szakellátás. Célja a beteg és környezetének orientálása, kisebb terápiás módosítások elvégzése, beállított kezelések követése a háziorvossal és szükség szerint a szociális ellátórendszerrel koordinálva.

2.Geriátriai mobil intervenció

Kórházon belül végzett geriátriai szakellátás. Célja az egyes, nem geriátriai osztályokon kezelt geriátriai betegek ellátásának konzultatív jellegű segítése a geriátriai ellátási szempontok érvényesítése.

3.Geriátriai osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló osztály.

Progresszivitási szintek

II. szint:

A II. progresszivitási szint azt az aktív geriátriai ellátást jelenti a 65 év feletti betegek számára, amely a több betegségben szenvedő betegek akut terápiás ellátását végzi, amennyiben betegségei közül egy vagy kettő akut romlást mutat, melyek kezelésétől a beteg állapotában, önellátó képességében javulás remélhető. Aktív, geriáter szakorvos által vezetett osztály/részleg. Lehet önálló osztály, lehet az aktív belgyógyászati osztály része (részleg).

A geriáterképzés gyakorlati oktatásának is része a II. progresszivitási szint.

Minimum ágyszám: 15

III. szint:

A III.-as progresszivitási szint a legmagasabb szintű aktív geriátriai ellátó hely, (egyetemi, vagy regionális) központ, ahol az idősek (65 év felettiek) aktív geriátriai gyógykezelését, kiegészítő kezelését, komplex, aktív és operatív szakmai háttér mellett végzik, geriáter szakorvos által vezetett klinikai (vagy kihelyezett) osztályon. A progresszivitás magasabb szintje elsősorban az időskori megbetegedések speciális társ-, vagy szövődményes megbetegedésének klinikai szintű ellátását igénylő eseteket jelenti, melyben legalább kettő, de általában több comorbiditás akut romlása következett be.

A központban geriáter képzés is folyik (graduális és postgraduális elméleti és gyakorlati oktatással), tanszék, tanszéki csoport formában, melynek a III. progresszivitási szintű osztály a gyakorlati képzést adó helye is.

Minimum ágyszám: 10

Geriátriai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek:
Geriáter szakorvos12
Orvos22
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Pszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Szociális munkásELEL
Betegkísérő12
Lelki gondozóEKEK
Tárgyi feltételek:
Speciális eszközigény
Kórterem2-3 ágyas
mozgáskorlátozottak
számára kialakítva,
fürdőszobával
2-3 ágyas
mozgáskorlátozottak
számára kialakítva,
fürdőszobával
Ambulancia, vizsgálóhelyiség1-11-1
Változtatható magasságú vizsgáló ágy11
Változtatható magasságú ágyminden beteg
számára
minden beteg
számára
Vibrációs- pneumatikus antidecubitus matrac11
Szilikonos antidecubitus matrac55
Szilikonos antidecubitus párnaXX
Karosszékbetegenként 1betegenként 1
Járókeret57
Kerekesszék55
Komplex geriátriai állapotfelmérés eszközeiXX
Támbot, háromlábú bot35
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
DiabetológusELEL
PszichiáterELEL
UrológusELEL
KardiológusELEL
NeurológusELEL
FizioterápiaELEL
Diagnosztikai háttér (mobil)
LaboratóriumELEL
RöntgenELEL
UltrahangELEL
Geriátriai járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Geriáter szakorvos1
PszichológusEL
Tárgyi feltételek: rendelő általános feltételei +
Speciális eszközigény
Változtatható magasságú vizsgáló ágy1
Karosszék3
Kerekesszék1
Komplex geriátriai állapotfelmérés eszközeiX
Speciális szakmai és diagnosztikai háttér:
DiabetológusEL
PszichiáterEL
UrológusEL
KardiológusEL
NeurológusEL
FizioterápiaEL
Diagnosztikai háttér (mobil)
LaboratóriumEL
RöntgenEL
UltrahangEL

Allergológia és klinikai immunológia Szakmakód: 0109

Progresszivitási szintek

I. szint:

Belgyógyászati osztály Feladata:

- Klinikai immunológiai és allergológiai betegségek gyanújának felvetése, a diagnózishoz szükséges szakorvosi, szükség szerint a megfelelő szintű kórházi vizsgálatok biztosítása.

- Az irányító centrum által előírt rendszeres ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása, ami kiterjed a betegvizsgálatra, a kötelező, rendszeresen végzendő laboratóriumi és eszközös vizsgálatok elvégzésére, és a szükséges ambuláns szakvizsgálatok elrendelésére. A már diagnosztizált betegek számára a szakorvos által javasolt gyógyszerek felírása, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos előírt rutin ellenőrzések elvégzése. Konzultáció a beteg kezelését irányító szakorvossal.

- Klinikai immunológiai és allergológiai természetű betegségek szövődményeinek vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatásoknak a felismerése, és a beteg ellátása vagy a megfelelő szintre történő tovább utalása, tanácsadás allergén kerülésre.

II. szint:

Feladata: az I. szint feladatai, továbbá:

- Az immunológiai/allergológiai betegségek diagnosztizálása, a gyors és biztos diagnózis hiánya esetén magasabb szintű ellátásra való haladéktalan áthelyezése, a megfelelő szintű konzultáció, szakmai tanácsadás igénybevétele.

- A betegek kezelése és gondozása, a terápiára nem reagáló esetek magasabb szintre való haladéktalan áthelyezése.

- Gyermekkori allergiát csak csecsemő- és gyermekgyógyászati képesítéssel bíró szakorvos gondozhat.

- Az alap szakképesítésnek megfelelő komplikációmentes allergiás betegségek végleges diagnózisának felállítása, terápiás terv készítése és végrehajtása, prevenciós szaktanácsadás.

- Az ettől eltérő esetekben az érintett alapszakma allergológiában képesítéssel rendelkező szakemberének bevonása kötelező.

- Komplikált, terápiarezisztens allergiás-immunológiai (autoimmun, immunhiányos, immunmediált betegségek) esetek szükség szerinti irányítása magasabb ellátási szintre.

- Az olyan immunológiai-allergológiai betegeket, akiknek az alapbetegség mellett komorbid problémája van és az III. szintű ellátást igényel, azonnali áthelyezést igényelnek.

- A nem injekciós immunterápia indikációjának felállítása és a kezelés végrehajtása.

- In vivo allergén azonosítás: prick bőrpróbák, epikután tesztek segítségével.

- Kevésbé igénylik a speciális feltételrendszer meglétét, illetve a megbetegedés súlyossága nem indokolja egy magasabb, ezáltal költségesebb ellátási szintre történő áthelyezést.

Minimum ágyszám: 10.

III. szint: a II. szint feladatai, továbbá:

Térségi vagy országos betegellátást végző egészségügyi szolgáltató, ahol a személyi és tárgyi feltételeket biztosítani kell.

A szakorvosoknak (pulmonológia, bőrgyógyászat, neurológia, szemészet, szülészet, fül-orr-gége, reumatológia, és egyes belgyógyászati szakterületek) klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy dokumentáltan bizonyítható 5 éves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük a klinikai immunológiai-allergológiai betegek kezelésében.

- A szisztémás és egyéb autoimmun betegségek és immunhiányos betegek kivizsgálása, gyógykezelése, állapotellenőrzése, a kezelési stratégia kialakítása és szakgondozás.

- A szövődményes, szakmai problémát okozó allergológiai betegek speciális szakgondozása, különös tekintettel a több szervet érintő immunológiai/allergológiai kórképekre.

- Lehetőség szakkonziliáriusi tevékenységre.

- A III. szinten kell ellátni azokat a feladatokat, amelyeknek feltételei a nagytérségben és esetleg országosan is csak itt adottak, és ezeket indokolt módon az Egészségügyi Szakmai Kollégium Immunológiai és Allergológiai Tagozata határozza meg és jelöli ki.

- speciális feladatok.***

Térségenként (1-1,2millió lakos) legalább egy, III. progresszív szintű központ szükséges.

Immunterápia [allergiás-atopiás (IgE-mediálta) betegségek] végzésének általános feltételei

1. IgE-mediálta (allergiás-atopiás) betegek immunterápiáját Klinikai Immunológiai Allergológiai szakvizsgával rendelkező szakorvos (belgyógyász, tüdőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász) végezheti.

2. Az atopiás (IgE-mediálta) betegségek immunterápiájába tartoznak: az allergén specifikus immunterápia (de-hypo-szenzibilizáció) parenterális és nem injekciós formái, valamint egyéb nem allergén specifikus biológiai terápia különböző formái (toleranciakialakítás, biológiai terápia).

3. Az IgE-mediálta (atopiás) betegségek parenterális immunterápiás ellátási szintje: II., III.

4. Az allergén specifikus immunterápia parenterális (injekciós) formája csak olyan fekvőbeteg-intézetben végezhető el, ahol adottak a szermélyi és tárgyi feltételek (ITO - EL).

5. A nem injekciós forma fekvőbeteg intézményen kívül az allergológus-immunológus szakorvosok javaslata alapján pulmonológus, bőrgyógyász, fül-orr-gégegyógyász szakorvos által is végezhető.

Allergológiai és immunológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Belgyógyászat
II.III.
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvosa osztályvezető11
Allergológia és klinikai immunológia szakorvosa12
Szakorvos (egyéb szakvizsgával)11
Orvos12
Orvos: további 15 ágyanként1*1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Belgyógyászati osztály feltételei (0100 szakmakód alatt)XX
MikroszkópXX
Biopsziás készletXX
KapillármikroszkópiaEKEL
Lamináris air flow boxELEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Endoszkópos laboratórium:EKEL
Colonoscopia
Gastroscopia
BronchoscopiaEL
Klinikai immunológiai - allergológiai laboratóriumEKEL
Nukleáris medicinaEKEK
RöntgenEL
UltrahangEL
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA)EL
AngiográphiaEL
Orvosi laboratóriumEL
PatológiaEL
Toxikológiai laboratóriumEK
CTEKEK
MRIEKEK
EEGEKEK
EMGEKEK
LégzésfunkcióELEL
Intenzív osztályELEL
Plazma-citoferezis-fotoferezisEL
FizioterápiaELEL
Speciális feladatokX
Immunológiai és allergológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvosa1
Szakorvos (egyéb szakvizsgával)EL
Általános asszisztens/légzőszervi szakápoló/pulmonológus-allergológus
szakasszisztens/szakasszisztens
1
GyógytornászEL
DietetikusEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEL
Fizioterápiás szakasszisztensEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Citosztatikus laminar air flowEL
MikroszkópX
Biopsziás készletEL
KapillármikroszkópiaEL
Allergénsorozat epicutan tesztekhezEL
Allergénsorozat intracutan tesztekhezEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA)EK
Klinikai immunológiai laboratóriumEK
Endoszkópos laboratóriumEK
RöntgenEK
UltrahangEK
AngiográphiaEK
Általános orvosi és kémiai laboratóriumEK
Patológia (cytológia)EK
Toxicológiai laboratóriumEK
Nukleáris medicinaEK
CTEK
MRIEK
EEGEK
EMGEK
Légzésfunkciós laboratóriumEK
Intenzív osztályEK
Immunológiában járatos speciális szakkonziliárusok**EK
FizioterápiaEL
Speciális feladatok***X

Jelmagyarázat:

**A pulmonológia, kardiológia, bőrgyógyászat, neurológia, szemészet, stomatológia, reumatológia, és egyes belgyógyászati szakterületek (gasztroenterológia, nefrológia) szakorvosai, akik klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy legalább 5 éves szakmai gyakorlattal (alapfeltételként) rendelkeznek a klinikai immunológiai - allergológiai betegek kezelésében.

***Speciális feladatok

Klinikai Immunológiai központ

Az interdiszciplináris jelleg miatt a megfelelő szakmai háttér csak a négy orvosegyetemmel asszociált klinikai intézményekben biztosítható. A progresszivitás III. szintje.

Feladata: A poliszisztémás autoimmun betegek és a súlyos immundefektus kórisméjének differenciált felismerése és korszerű, komplex ellátásuk.

Klinikai Immunológiai központ minimumfeltételei
Személyi feltételek:
A klinikai immunológia személyi feltételeiX
Tárgyi feltételek:
A klinikai immunológia tárgyi feltételeiX

A klinikai immmunológiai központ a III. szintű fekvőbeteg osztály mellett működik.

Dialízis Szakmakód: 0110

Progresszivitási szintek

I. szint

Szatellit dialízis ellátó hely:

1 nephrológus szakorvos, HD, esetleg PD modalitás.

II. szintDialízis központ:

2 nephrológus szakorvos, HD és PD modalitás, fekvőbeteg-szakellátás.

III. szint

Kiemelt dialízis központ:

3 nephrológus szakorvos, HD és PD modalitás, fekvőbeteg-szakellátás, igazolt oktatási tevékenység a fekvőbeteg ellátással együtt.

Dialízis kezelést ellátó helyek működésének minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Szatellit
dialízis
ellátó
hely
Dialízis
központ
Kiemelt
dialízis
központ
Személyi feltételek:
Orvoslétszám (műszakonként):111
Nephrológus szakorvosok száma:123
Ápoló létszám:
- műszakonként, 4 kezelőhelyenként 1 szakápolóXXX
- műszakonként 1 nephrológiai szakápolóXXX
- HbsAg pozitív helyiségbe külön szakápolóXX
- HCV pozitív betegek részére 4 kezelőhelyenként
1 szakápoló műszakonkéntXXX
- akut kezelőhelyen 2 betegenként 1 szakápolóXX
DietetikusEKELEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEKEKEK
GyógyszerészEKEKEK
SegédmunkásELXX
Technikus (elérhető legyen)XXX
Tárgyi feltételek:
Általános helyiségek
Akut kezelőhelyiség (10 m2/kezelőhely)XX
Kezelőhelyiség krónikus betegeknek (8 m2/kezelőhely)XXX
Kezelőhelyiség HBV pozitív betegeknek kijelölt intézményben (8
m2/kezelőhely)
XX
Klímaberendezés (komfort klíma)XXX
Szakmailag speciális helyiségek:
Vízelőkészítő helyiségXXX
Koncentrátum-előkészítő helyiség (ha helyben történik a gyártása)XXX
Technikusi szoba (műhely)XXX
Orvosi laboratóriumEKEKEK
Exitált beteg részére külön helyiségEKEKEK
Oktató helyiség (graduális, postgraduális képzéshez)EKEKEK
HbsAg pozitív betegek részére külön mellékhelyiségXX
Kezelési eszközök:
Művese készülékek száma:
akut kezelésre min. 1 gépXX
gyermekkezelésre (egyetemi, térségi központban) min. 2
gép
X
fertőző ellátásra (kijelölt intézményben) min. 2 gépX
krónikus ellátásra min. 4 gépXXX
PCR pozitív (anti-HCV pozitív) betegek részére
elkülönített gép
XXX
HbsAg pozitív betegek részéreXX
HD tartalék készülék és külön az anti-HCV és HbsAg HD
készülékekhez
XXX
HDF kezelésre alkalmas készülékXXX
Mozgatható vizsgáló lámpaXXX
Infúziós állvány - kezelőhelyenként /gépenkéntXXX
Személymérleg a negatív kezelőben 1 db és a HBV pozitív
kezelőben 1 db
XXX
Kerekes szék 1 dbXXX
Mozgatható paraván 1 dbXXX
LaringoszkópXXX
Intratracheális tubusokXXX
Fonendoszkóp kezelőszemélyenkéntXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
Az akut kezelőhelyiségbe oxigén, szívó, mozgatható vizsgálólámpa, újraélesztő-felszerelés, EKG, defibrillátor
szükséges.
Peritoneális dialízis központok és CAPD ambulanciák működésének szakmai minimumfeltételei
Oktató
központ
CAPD
központ
CAPD
ambulancia
Személyi feltételek:
Vezető nephrológus szakorvos111
Nephrológus szakorvos minimum211
Szakápoló (20 betegre 1)XXX
Nephrológiai szakápoló111
DietetikusEKEKEK
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEKEKEK
Tárgyi feltételek:
CAPD kezelőXXX
CAPD gyakorló helyiségXX
Asztali mérlegXXX
Oldatmelegítő berendezés (termosztát vagy micro melegítő)XXX
Fonendoszkóp személyenként 1 dbXXX
ABPMXXX
Speciális PD-bemutató és oktató eszközökXXX
APD automataX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
Orvosi laboratóriumEKEKEK
Képalkotó diagnosztikaEKEKEK
Nephrológiai vagy belgyógyászati osztályos háttérEKEKEK
Hemodialízis háttérXXX
Szervezett betegszállításEKEKEK
Szervezett anyagszállításEKEKEK

BŐRGYÓGYÁSZAT

Bőr- és nemibeteg-ellátás Szakmakód: 0800

Bőrgyógyászat, kozmetológia, STD betegségek és venerológia (syphilis, gonorrhoea, HIV),

- Bőr- és Nemibeteg gondozó Intézetek (syphilis, gonorrhoea gondozása)

- HIV - STD Centrumok (antiretrovirális kezelésben még nem részesülő HIV pozitívak gondozása)

- II-III. szintű Bőrgyógyászati fekvőosztályok

Bőrgyógyászat, kozmetológia és STD betegségek ellátása, de nem jogosult a venerológiai betegségek gondozására (syphilis, gonorrhoea és HIV)

Szakképesítés neve: bőrgyógyász szakorvos/bőrgyógyász, kozmetológus és venerológus szakorvos

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Az az ellátó hely, ahol önálló bőrgyógyászati és szövődményes venerológiai (syphilis, gonorrhoea) és egyéb STD esetek fekvőbeteg ellátása történik a kornak megfelelő hazai színvonalon és körülmények között, és az általános bőrgyógyászati járóbeteg rendelésen kívül legalább egy speciális szakambulancia is működik. Alkalmas bőrgyógyászati dermatoonkológiai kisműtétek végzésére is.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

Az az ellátó hely, amely bőrgyógyászati, szövődményes STD és venerológiai fekvőbeteg ellátást biztosít, és a hozzá csatlakozó szakambulanciákon (specializált szakrendelések) a kornak megfelelő hazai színvonalon, és hazai körülmények között magas szinten képes ellátni akár a legsúlyosabb bőrgyógyászati esetek széles skáláját. Onko-team elérhető. Egyes speciális területen a legújabb nemzetközi szakmai trendeknek megfelelő ellátást is képes nyújtani.

Ezen kategórián belül a progresszivitás legfelsőbb fokát az egyetemi oktatóközpontok képezik, progresszív bőrgyógyászati, venerológiai, dermatoallergológiai, dermatoimmunológiai és dermatoonkológiai tevékenység együttes biztosítása révén. Rendelkeznek azokkal a terápiás és kivizsgálási lehetőségekkel, amelyeket a III. szintű megyei kórházakban részben a szakszemélyzet hiánya miatt nem lehet teljesíteni. Biztosít speciális progresszív terápiás lehetőségeket (lézer park, kombinált fénykezelések, fotodinámiás kezelés), és kivizsgálásokat (minimális erythema dózis, speciális bőrgyógyászati immunológiai tesztek, immunhisztokémiai festések, stb.). Onko-team felállítására képes.

Minimum ágyszám: 15

Bőrgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek:
Bőrgyógyász szakorvos (legalább 3 éves, a szakterületen eltöltött, fekvőbeteg
gyógyintézetben teljes munkaidőben végzett szakmai gyakorlattal)
23
Bőrgyógyász szakorvos/szakorvos jelölt12
Sebész szakorvosEKEL
Onkológus szakorvosELEL
Klinikai alllergológia és immunológia szakorvos1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Műtő - általános feltételeiEKEL
DermatoszkópXX
UVA vagy 311 NB-UVB készülékELEL
Laminaris air-flow box (citosztatikum készítéséhez)ELEL
Lézer készülékEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
OnkoteamEL
Minimális erythéma dózis meghatározásaEL
Epicutan allergológiai teszt rutin sorralXX
Epicután allergia teszt speciális allergénekkelX
Photopatch testX
Atopy patch testX
Gyógyszer in vivo provokációXX
Sentinel node biopsiaEKEL
Digitális dermatoszkópos képrögzítésX
Általános orvosi és kémiai laboratóriumEKEK
Klinikai immunológiai laboratóriumEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Radiológia (MRTG, UH)EKEK
CT, MRI, Angiographia, Doppler/color DopplerEKEK
EMGEKEK
Intenzív osztály vagy központi intenzív osztályEKEK
Szakmai konzíliáriusok: fül-orr gége, sebészet, belgyógyászat, nőgyógyászat,
urológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat, tüdőgyógyászat, angiológiai
osztály, neurológus, szemész, orális medicina, klinikai és mentálhigiéniai
szakpszihológus/pszihológus, infektológus
EKEK
Rehabilitációs osztályEKEK

Szakambulancia:

II-III. szintű fekvőbeteg ellátási háttérrel történik egy (II. szinten) vagy több (III. szinten) szubspecialitás ambuláns ellátása. Ezek a következők lehetnek: bőrgyógyászati allergológia, STD, phlebológia és sebkezelés, bőrgyógyászati mycológia, oncodermatológia, bőrgyógyászati immunológia, kozmetológia, UV terápiás szakambulancia, bőrgyógyászati radioterápia, bőrgyógyászati ultrahang vizsgálat. Az egyetemi szakambulanciák részt vesznek a szakorvosképzésben, valamint a szakápoló és szakasszisztens képzésben.

A szakambulanciák minimum feltételrendszere megfelel a bőrgyógyászati szakrendelés követelményeinek, kiegészítve a következőkkel:

Bőrgyógyászati szakambulancia:

Fekvőintézetben kezelt beteg kontrollja, vagy egyéb szakorvostól konzultációba küldött beteg ellátása, elsősorban a fekvőbeteg intézet igényének kiszolgálására.

Allergológiai szakambulancia:

1 ráépített immuno-allergológus szakvizsgával rendelkező bőrgyógyász Legalább a II. szintnek megfelelő allergológiai tesztelés

Oncodermatológia szakambulancia:

Rosszindulatú bőrgyógyászati daganatok szűrése, ambuláns ellátása és gondozása. Dermatopathológiai háttér biztosítása (EK). Digitális dermatoscopos képrögzítés. Melanoma malignum gondozása, propagációjának megítélése és onkológiai kezelése erre jogosult onkoteamhez kötött.

UV terápiás szakambulancia:

Minimális erythéma dózis meghatározása, UVA vagy 311 narrow band UVB készülék.

Mykológiai szakambulancia

Gyakorlati jártassággal (mintavétel, direkt mikroszkópos értékelés és tenyésztés) rendelkező 1 bőrgyógyász szakorvos és 1 asszisztens, thermostat, valamint elérhető mikrobiológiai laboratóriumi háttér és konzultáció.

Bőrgyógyászati radiotherápiás szakambulancia:

1 részállású radiotherápiás szakvizsgával rendelkező szakorvos, és 1 részállású szakasszisztens. A lágysugárzású RTG készülék működtetése és az ennek megfelelő röntgenkezelés az idevonatkozó előírásnak megfelelő, sugárvédelmi szempontból ellenőrzött és engedélyezett környezetben és módon történik.

Phlebológia és sebkezelő szakambulancia:

Phlebológiában és sebkezelésben szakmai gyakorlattal rendelkező 1 bőrgyógyász szakorvos és asszisztens. Kézi doppler készülék, vagy elérhető color duplex ultrahang vizsgálat. Elérhető (EL) diabetológiai, érsebészeti és neurológiai konzultáció.

Bőrgyógyászati immunológiai szakambulancia:

1 ráépített immuno-allergológus szakvizsgával rendelkező bőrgyógyász szakorvos, elérhető (EL) speciális immunológiai és immunfluoreszcens laboratóriumi háttér. Belgyógyászati, immunológiai és rheumatológiai szakkonzultáció (EL).

Bőrgyógyászati ultrahang szakambulancia:

1 részállású radiológus szakorvos, 1 részállású szakasszisztens. Dedikált ultrahang készülék.

Kozmetológiai szakambulancia:

1 bőrgyógyász szakorvos, 1 asszisztens. Cryotherápia, legalább két különböző lézer készülék.

Bőrgyógyászati járóbeteg (felnőtt és gyermek) szakrendelés és
nemibeteg gondozás minimumfeltételei
SzakrendelésSzakrendelés +
Nemibeteg
gondozás
Személyi feltételek:
Bőrgyógyász/bőr-és nemigyógyász kozmetológus-szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens (TM és/vagy területi
ellátási kötelezettséget ellátó/szakgondozó
12
Counselling tanfolyamot végzett általános
asszisztens/szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
DermatoscopXX
MikroszkópXX
Kézi műszerek (csipesz, olló, Volkman kanál)XX
Radiofrekvenciás készülék vagy elektrocauterXX
Bőrbiopszia eszközei (punch-korong, csipesz, olló)XX
KrioterápiaX
Speciális eszközök:
Sötétlátóteres mikroszkópX
Nőgyógyászati vizsgálószékX* **X
Nőgyógyászati hüvelytükörX*,**X
Mikrobiológiai mintavétel tárgyi feltételeiX*,**X
Testváladék kenet készítés tárgyi feltételei (mintavétel, festés,
mikroszkóp)
X*,**X
Gondozói helyiség (négyszemközti beszélgetésre alkalmas
szoba), benne, vagy attól külön vérvételi helyiség
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Klinikai orvosi laboratóriumEKEK
Mikrobiológiai diagnosztikai és HIV szerológiai laboratóriumEKEK

*: Bőrgyógyászati magánrendelőben, ha az orvos csak bőrgyógyászati rendelést folytat, nőgyógyászati vizsgálóágy nem kötelező. Abban az esetben ha STD megbetegedéseket is diagnosztizál, kezel (kivéve: a gondozásra szoruló nemibetegségeket) nőgyógyászati vizsgálóágy kötelező.

**: A gondozást igénylő nemibetegség gyanúja esetén (HIV, syphilis, gonorrhoea) a beteg gondozóintézetbe irányítandó.

CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT

Csecsemő- és gyermekgyógyászat Szakmakód: 0500

A Csecsemő- és gyermekgyógyászat az egészségügyi ellátás önálló alrendszere, mely elsősorban biztosítja a 18 éves kor alatti betegek teljes körű járó és fekvő beteg ellátását.

Az elmúlt évtizedben a specializáció a csecsemő- és gyermekgyógyászat alapú szakmákban új alszakmákat eredményezett - tükrözve a felnőttek ellátásában kialakult specialitásokat -, és így a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakmailag magasabb progresszivitási szintjeiként, önálló szubdiszciplinájaként jelentek meg az ellátórendszerben. A specializálódás formája azonban nem egységes valamennyi szakterületen.

A gyermeksebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a neonatológia, a csecsemő- és gyermekgyógyász alapellátás önálló szakmai tagozattal is rendelkezik. Az általános csecsemő- és gyermekgyógyászat mellett és annak részeként a gyermek-kardiológia, gyermek-gasztroenterologia, gyermek-tüdőgyógyászat, gyermek-fül-orr-gégészet, gyermek-neurológia, gyermek-onkológia, gyermek nefrológia, gyermek-endokrinológia-diabetológia és a gyernek-intenzív terápia jelzi a csecsemő- és gyermekgyógyászat komplex rendszerét. A fenti szakmai specialitások betegeinek ellátására ezért szakmai minimumfeltételek által meghatározott körülményeket kell biztosítani. További specialitások, mint gyermekbőrgyógyászat, gyermekallergológia és immunológia, gyermek hematológia és gyermekreumatológia ellátása a csecsemő- és gyermekgyógyászati vagy speciális gyermek (pl. gyermekbőrgyógyászati) osztályokon történik a speciális minimumfeltételekkel rendelkező osztályokon.

Minden fekvőbeteg ellátást végző szolgáltató rendelkezzen kegyeleti szobával, a halál körüli események humánus rendezése céljából.

Progresszivitási szintek

I. szint:

A csecsemő és gyermekgyógyász szakvizsga kompetencia szintéjén ellátható alapszintű járóbeteg/ambulancia, nappali osztály kategóriájú és a sürgősségi ellátás, valamint az I. progresszivitású szinthez kötött fekvőbeteg ellátás biztosítása. Valamennyi, azaz mindhárom szintű gyermekgyógyászati ellátó intézménynek biztosítania kell abban az esetben, ha hozzá az adott szintű területi ellátási kötelezettség társul. Vitális funkciók zavara esetében a beteget azonnal magasabb ellátási szintre küldi.

II. szint:

A csecsemő és gyermekgyógyász szakvizsga kompetencia szintjén ellátható fekvőbeteg ellátás, mely legalább két szubdiszciplina ellátására jogosító szakvizsgával rendelkező szakorvos birtokában további ellátást biztosít, megengedve azt, hogy a komplikált vagy szövődményes eseteket magasabb ellátási szintre utalja. Fontos, hogy legyen a beteg stabilizálálást biztosító ellátási lehetősége, amivel garantálja a felvett beteg végleges ellátási szintre való küldése előtt a stabil vitális funkciókat.

III. szint

A legmagasabb szintű, a szakmai minimum feltételek által meghatározott adottságokkal rendelkező ellátó hely, mely biztosítani képes a csecsemő- és gyermekgyógyászat szubdiszciplináinak többségét is. III. progresszivitású szintű ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás osztály megléte esetén végezhető.

A fentieken kívül olyan specialitásokat, szubdiszciplinákat képes biztosítani, melyekre országos szinten csak néhány ellátó helyen van szükség az alacsony betegszám, a magas szakmai ellátási szint vagy a magas költségek miatt. Ide tartozik pl. a haemodialízis, a plazmaferezis, a transzplantációval kapcsolatos ellátás és gondozás, a biológiai terápiák végzése, a koraszülött és újszülött sebészet, a haemato-onkológiai ellátás, a szisztémás autoimmun betegségek ellátása, a toxikológia, plasztikai-égés sebészeti ellátás és a ritka endokrin és anyagcsere betegségek.

Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Minimum ágyszám (összevont ellátásnál összevont minimális
ágyszám, a szubspecialitások ágyszámait is beleértve)
151515
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos4714
Legalább 5 éves szakorvosi gyakorlattal rendelkező csecsemő- és
gyermekgyógyász szakorvos
3
Ráépített szakvizsgával rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyász
szakorvos
35
Legalább 5 éves szakorvosi gyakorlattal és a csecsemő- és
gyermekgyógyászat szubdisciplináiból további ráépített
szakvizsgával rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos
3
Nephrológiai, bőrgyógyászati, allergológiai, immunológiai és
reumatológiai osztályon: az érintett szubdiszciplinából
szakvizsgával rendelkező szakorvos
Szakorvos összesen:41015
Szakorvos jelölt12
Orvos - rezidens234
Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, vagy
gyermekintenzív terápiás szakorvos (gyermekaneszteziológiai és
2
intenzív terápiás gyakorlattal)
Klinikai gyermek szakpszichológusELEL1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
VédőnőEKEKEK
Gyermek-foglalkoztató (óvónő, pedagógus)ELELEL
Szociális munkásELELEL
BetegkísérőELEL1
Tárgyi feltételek: az osztályon vagy a gyermekellátó intézetben
elérhetően
PulzoximéterXXX
Elemes otoscopXXX
Aerosol kezeléshez szükséges készülékXXX
JátszószobaXX
Speciális ágyakXXX
Betegőrző monitor (min. 4 paraméteres)XXX
Szoptatásra alkalmas alacsony szék (csecsemőrészlegen)XXX
Pelenkázóasztal (csecsemő/kórterem)XXX
Apnoe alarmXXX
Fürdetőkád (csecsemő/kórterem)XXX
24 órás vérnyomásmérőXX
VérmelegítőXX
Vérgáz analizátorXX
Porlasztó készülék gyógyszerbevitelhezXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CTEKEKEK
MRIEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKELEL
EEGEKEKEK
Légzésfunkciós laboratóriumELEL
Endoszkópos laboratóriumELEL
Intenzív osztályELEL
Nukleáris medicinaEK
GyermeksebészetEL
Csecsemő- és gyermekgyógyászat járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1
Cecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosi gyakorlattal és az érintett
szubdiszciplinából ráépített szakvizsgával rendelkező szakorvos
1
Általános asszisztens/szakasszisztens/csecsemő- és gyermek ápoló1
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételeiX

Összevont csecsemő- és gyermekosztályokon speciális ellátásként végezhető szubspecialitások

Gyermek-nefrológia

Gyermek nefrológiai ellátás speciális ellátási formája III. szintű, ami elhelyezkedhet II. vagy III. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon, a speciális III. szintű nefrológiai szintet meghatározza a személyi és tárgyi feltétel, valamint az ellátható betegségek súlyossága.

Gyermek-nefrológia fekvőbeteg ellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos és/vagy aneszteziológia és intenzív
terápia szakorvos ráépített nephrológiai szakvizsgával
2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1
Klinikai szakpszichológus/pszichológusEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
VédőnőEL
Tárgyi feltételek: III. szintű csecsemő- és gyermekosztály általános feltételeiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vesebiopszia elvégzésének elérhetőségeEL
Vesebiopszia szövettani értékelésének elérhetősége (immunhisztológia,
fénymikroszkópia, elektronmikroszkópia)
EK
Immunterápia elérhetőségeEL
Kombinált immunterápiaEL
Mikrobiológiai laboratóriumEL
Immunológiai laboratóriumi diagnosztikaEL
AngiographiaEL
Szervpótló készülék (hemodilízis, hemoperfúzió, plazmaferezis)EL
Kardiológiai nem invazív kivizsgálási háttérEL
Kardiológiai invazív kivizsgálási háttérEK
Intenzív terápiás háttérEL
Gyermeknephrológia járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos és/vagy aneszteziológia és intenzív
terápia szakorvos és/vagy belgyógyászat szakorvos alapszakvizsgára ráépített
nephrológiai szakvizsgával
1
Általános asszisztens/nephrológiai szakápoló1
Tárgyi feltételek: A rendelő általános feltételeiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Képalkotó diagnosztika (Duplex UH, CT, MRI, angiographia)EK
ABPMX

Gyermek vesetranszplantáció

Feltételei megegyeznek a 0208 szakmakód alatt található cadaver veseátültetés feltételeivel

Gyermek hematológia-onkológia

Progresszivitási szintek

I. szint

Csecsemő- és gyermekosztály

Megegyezik a I. szintű csecsemő- és gyermekosztályok minimumfeltételeivel, bizonyos hematológiai betegségeket, onkológiai betegek ellátásával kapcsolatos feladatokat végezhet.

II. szint:

Egyszerűbb, citosztatikus kezelést nem igénylő hematológiai kórképek ellátása, vérzékeny betegek gondozása fekvő és/vagy járóbeteg ellátás keretében. II. szintű hematológiai ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati háttér megléte esetén végezhető.

III. szint

A legmagasabb szintű, a szakmai minimum feltételek által meghatározott kis számú központ, a komplex onko-hematológiai ellátás teljes köre, komplex hemostasis és vérzékeny beteg ellátás joga és kötelezettsége. III. szintű hematológiai ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati és intenzív terápiás háttér megléte esetén végezhető. A III.-as szintnek megfelelő tevékenységeken kívül őssejt-transzplantáció végzése önállóan vagy intézményen belüli kooperációval.

Gyermek hematológiai-onkológiai osztály minimumfeltételei
II. - III.
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos, aki
klinikai onkológus vagy klinikai hematológus
szakvizsgával (ha lesz később - gyermek hemato-
onkologus szakvizsgával) és gyermekonkológiai
tapasztalattal rendelkezik
Minimum:1 2
Csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos vagy
orvos-gyakornok
Évente 20 új betegként, minimum1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
X
Gyógyszerész (osztályos cytostatikumos infúzió
készítés felügyeletéhez)
KözpontonkéntEL
PszichológusKözpontonkéntEL
PedagógusKözpontonkéntEL
Szociális munkásKözpontonkéntEL
Számítógép-üzemeltetőKözpontonkéntEL
Adat kezelőEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételeiX
Speciális helyiségek
Kórtermek (egy része izolációs, egy részében a szülővel közös elhelyezés is biztosított)X
JátszószobaX
Onkoteam tárgyaló (konzíliumok, betegbemutatás, konzultáció)X
Szülőszállás (ágylétszámnak megfelelő, a szülő benntartózkodását biztosító, intézményen
belüli, vagy kívüli szoba; azok számára, akik nem az onkológiai központ városában laknak)
X
Infúzió-előkészítő helyiségX
Ápolási eszközök: ápolási osztály feltételeinek megfelelőenX
Osztályos f felszerelés
EKG-készülékEL
Infúziós pumpa (betegágyanként 1db), állványok, vérmelegítőX
Monitorok és betegőrzőkX
NyákszívókX
Lamináris air-flow bokszX
MikroszkópX
Számítógép (szerver és helyi hálózat munkahelyenként)X
Telefonok, fax, scanner, fénymásoló onkoteam szervezéshezEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Röntgen, Ultrahang-diagnosztika (intézményen belül)X
CT, MRI (gyermek anaesthesia biztosításának lehetőségével)EL
AngiográfiaEL
Invazív radiológiaEL
Laboratóriumi diagnosztikaEL
Patológia (patohisztológia, cytologia, immunhisztológia, flow cytometria, cytogenetika,
molekuláris biológia)
EL
IzotópdiagnosztikaEL
Gyermek intenzív osztályEL
Sugárterápiás osztály (gyermekellátásban gyakorlattal rendelkező szakorvos, gyermekekre
adaptált technikai eszközök, rögzítők, maszkok, gyermek anaesthesia biztosításának
lehetőségével)
EL
Gyermeksebészet (daganatsebészetben gyakorlattal rendelkező)EL
Ortopedia (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal rendelkező)EL
Idegsebészet (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal rendelkező)EL
Szemészet, Fül-Orr-Gégészet (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal
rendelkező)
EL
Vérellátó szolgálat (Megfelelő mennyiségű és minőségű /szűrt, sugarazott/ készítmények)EL
Gyermek hematológiai-onkológiai gondozó és szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos, aki klinikai onkológus vagy klinikai hematológus
szakvizsgával (ha lesz később - gyermek hemato-onkológus szakvizsgával) rendelkezik
1
PszichológusEL
GyógyszerészEL
Általános asszisztens/szakasszisztens1
DietetikusEL
GyógytornászEL
Szociális munkásEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Számítógépes nyilvántartásX
VáróteremX
Számítógép (szerver és helyi hálózat munkahelyenként)X
Telefonok, fax, scanner, fénymásolóX
Szakmai háttér:
Járóbeteg szakorvosi rendelőintézetben működő társszakmák szakorvosai által nyújtott konziliárusi
tevékenység
A Gyermek Hemato-Onkologiai Gondozó csak a Gyermek Hemato-Onkológiai Osztály keretében, annak
fekvőbeteg hátterével, az osztállyal szakmailag és szervezetileg integrált formában működhet. A központi
diagnosztikai és egyéb terápiás szakmai háttér azonos a Gyermek hemato-Onkológiai Osztályéval.

Gyermek endokrinológia - diabetológia

Alapelvek:

- Ott működhet diabetes kezelés és gondozás, ahol a szakambulancia(szakrendelés) kórházi osztályhoz van integrálva.

- Ott működhet szakambulancia-szakrendelés, ahol legalább 25 diabeteses beteg áll gondozás alatt.

- Az endokrinológiai szakambulanciának (szakrendelésnek) fekvőbeteg háttérrel kell rendelkeznie.

II. szint

- Akut szövődmény (ketoacidózis, hypoglycaemia) ellátására alkalmas intenzív osztályos és laboratóriumi háttér (vércukormérő, vérgáz analízis, ionogram)

III. szint

- inzulin pumpa kezelésben jártasság,

- diabetes késői szövődményeit érintő gyermekgyógyászati társszakmák képviselői (ideggyógyász, nephrológus, szemész, kardiológus, gastroenterológus, endokrinológus) és azok működéséhez szükséges tárgyi és diagnosztikus feltételek

- jártasság a diabetes késői szövődményeinek kezelésében,

- a teljes hormonális paletta (hypothalamo-hypophysis-target szervek) hormon-meghatározási lehetősége,

- terheléses vizsgálatok (GnRH, ITT, Clonidin, TRH) elvégzésének biztosítása,

- antitest titerek maghatározhatósága,

- krízis állapotok (M. Basedow, Addison, Anorexia stb.) kezelésére alkalmas személyi felkészültség,

- társszakmák (pl.: gyermeknőgyógyász, gyermekszemész, gyermeksebész, kardiológus, MRI-CT szakértő, pszichológus-pszichiáter) képviselőinek elérhetősége-bevonhatósága konzultációba.

Gyermek- endokrinológia - diabetológia osztály minimumfeltételei

Progresszivitási szint

II.III.
Minimum ágyszám55
Személyi feltételek:
Endokrinológus szakorvos1
MDT diabetológusa minősítésű csecsemő- és gyermekgyógyász12
Diabetológiában 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező gyermekgyógyász1
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos11
A feladathoz rendelt dietetikus11
Diabetológiai szakápoló1
Diabetológiai szakápoló pumpa-oktató jártassággal2
Endokrinológiai szakasszisztens1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
gyógytornász)
XX
PszichológusELEL
Tárgyi feltételek: a gyermekosztály általános feltételei +
Diabetes oktatásához szükséges eszközökXX
EKGELEL
HangvillaELEL
Inzulin pumpa (kezelésben jártasság)X
Testösszetételt meghatározó eljárásokXX
Auxológiai standardokXX
Laboratóriumi feltételek
HbA1c meghatározásELEL
Vérzsírok meghatározásaELEL
Mikroalbumin mérésELEL
Vércukormérő automata22
Vérgáz analízisELEL
Ionogram automataELEL
Diabetes szűrésre alkalmas antitest meghatározás (ICA, antigad, Inzulin antitest)EL
Inzulin, C-peptid meghatározásEL
Pajzsmirigy anyagcsere vizsgálatokELEL
Ca-anyagcsere vizsgálatokELEL
Hypothalamo-hypophysis-target szervek hormonmeghatározási lehetőségeEL
Terheléses vizsgálatok (GnRH, ITT, clonidin, TRH)X
Szemészeti ellátásEKEK
Gyermekdiagnosztikában jártas radiológusEL
GyermekradiológusEL
Gyermek gasztroenterológusEL
Kardiológus / gyermekkardiológus konzíliumEK
Nefrológus konzíliumEK
GyermekpszichiáterEK
GyermeksebészEK
Gyermekneurológus konzíliumEL
Gyermek intenzív osztályEKEL

Egyéb gyermekellátó szubspecialitások minimumfeltételei

Gyermek immunológia és allergológia

Progresszivitási szintek

I. szint:

I. szintű csecsemő- és gyermekosztályok fekvőbeteg részlegében működik, személyi és tárgyi feltételei megegyeznek a I. szintű csecsemő- és gyermekosztályokéval.

Feladata:

- Immunológiai/allergológiai betegségek gyanújának felvetése, a diagnózishoz szükséges szakorvosi, szükség szerint a megfelelő szintű kórházi vizsgálatok biztosítása.

- Az irányító centrum által előírt rendszeres ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása, ami kiterjed a betegvizsgálatra, a kötelező, rendszeresen végzendő laboratóriumi és eszközös vizsgálatok elvégzésére, és a szükséges ambuláns szakvizsgálatok elrendelésére.

- A már diagnosztizált betegek számára a szakorvos által javasolt gyógyszerek felírása, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos előírt rutin ellenőrzések elvégzése. Konzultáció a beteg kezelését irányító szakorvossal.

- Immunológiai természetű betegségek szövődményeinek vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatásoknak a felismerése, és a beteg ellátása vagy a megfelelő szintre történő tovább utalása, tanácsadás allergén kerülésre.

II. szint:

A beteg ellátás középszintje, feltételrendszere megegyezik a II. szintű csecsemő- és gyermekosztályokéval, ahol a beteg kezelése immunológus/allergológus/pulmonológus/rheumatológus szakorvoshoz kötődik.

Feladata:

- Az immunológiai/allergológiai betegségek diagnosztizálása, a gyors és biztos diagnózis hiánya estén magasabb szintű ellátásra való haladéktalan áthelyezése.

- A betegek kezelése és gondozása, a terápiára nem reagáló esetek magasabb szintre való haladéktalan áthelyezése.

- Gyermekkori allergiát és szisztémás autoimmun betegségeket, primer immunhiányokat csak csecsemő- és gyermekgyógyászati képesítéssel bíró szakorvos gondozhat.

- Az alap szakképesítésnek megfelelő komplikációmentes allergiás betegségek végleges diagnózisának felállítása, terápiás terv készítése és végrehajtása, prevenciós szaktanácsadás.

- Az ettől eltérő esetekben az érintett alapszakma allergológiában képesítéssel rendelkező szakemberének bevonása kötelező.

- Komplikált, terápiarezisztens allergiás betegek szükség szerinti irányítása magasabb ellátási szintre.

- A immunterápia indikációjának felállítása és a kezelés végrehajtása, amennyiben rendelkezésre áll megfelelően képzett személyzet és az adverz eseményekhez szükséges helyszín.

- Kevésbé igénylik a speciális feltételrendszer meglétét, illetve a megbetegedés súlyossága nem indokolja egy magasabb, ezáltal költségesebb ellátási szintre történő áthelyezést.

III. szint:

A beteg ellátás felső szintje, ahol az adott ellátást térségi vagy országos szinten végző egészségügyi szolgáltatónak a személyi és tárgyi feltételeit biztosítani kell. A csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosoknak klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy dokumentáltan bizonyítható 5 éves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük a klinikai immunológiai-allergológiai betegek kezelésében.

Feladata:

- A szisztémás és egyéb autoimmun betegségek és immunhiányos betegek kivizsgálása, gyógykezelése, állapotellenőrzése, a kezelési stratégia kialakítása és szakgondozás,

- a szövődményes, szakmai problémát okozó allergológiai betegek speciális szakgondozása, különös tekintettel a több szervet érintő allergológiai kórképekre,

- lehetőség szakkonziliáriusi tevékenységre,

- speciális feladatok.***

Immunterápia [allergiás-atopiás (IgE-mediálta) betegségek] végzésének általános feltételei

1. IgE-mediálta (allergiás-atopiás) betegek immunterápiáját Klinikai Immunológiai Allergológiai szakvizsgával rendelkező szakorvos (belgyógyász, tüdőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász) végezheti.

2. Az atopiás (IgE-mediálta) betegségek immunterápiájába tartoznak: az allergén specifikus immunterápia (de-hypo-szenzibilizáció) parenterális és nem injekciós formái, valamint egyéb nem allergén specifikus biológiai terápia különböző formái (toleranciakialakítás, biológiai terápia).

3. Az allergén specifikus immunterápia parenterális (injekciós) formája csak olyan intézetben végezhető, ahol adottak a tárgyi és személyi feltételek, a rovarméreg allergia esetében fekvőbeteg-intézetben végezhető el, ahol az intenzív észlelés feltételei (Intenzív Osztályos háttér) is rendelkezésre állnak.

4. Az IgE-mediálta (atopiás) betegségek parenterális immunterápiás ellátási szintje: II-III. szint.

5. A nem injekciós formát fekvőbeteg intézményen kívül dolgozó csecsemő- és gyermekgyógyász allergológus - immunológus szakorvosok is alkalmazhatják.

Gyermek immunológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szintek
I.II.III.
Minimum ágyszám55
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvosa, vagy 5 éves11
jártasság
Csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos111
Orvos112
Klinikai gyermek szakpszichológus/klinikai szakpszichológusELEL1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Szociális munkásELELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételeiXXX
Speciális diagnosztikai és szakmtai háttér:
Spirometer dózisadagoló gyógyszerporlasztóvalXX
Plethysmograph dózisadagoló gyógyszerporlasztóvalXX
Diffúziós kapacitásmérőXX
RhinomanométerXX
Oesophagus ph-mérő műszerXX
PulsoxymeterXX
Inhalátor gyógyszerporlasztóhozXX
Motoros szívókészülékXX
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol használatáhozXX
Kis volumenű toldalékadagolós aeroszol használatáhozXX
Központi oxigénellátás (v. O + reduktor)XX
Laringoszkóp, csecsemők és gyermekek részére használhatóXX
lappocokkal
Allergénsorozat epicutan tesztekhezXX
Endoszkópos laboratórium:ELEL
ColonoscopiaEKEK
GastroscopiaEKEK
BronchoscopiaEKEK
Klinikai immunológiai - allergológiai laboratóriumEKEL
Izotóp diagnosztikai laboratóriumEKEK
Klinikai kémiai laboratóriumELEL
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
UHXX
RTGELEL
CTEKEL
MRIEKEL
EEGELEL
EMGELEL
LégzésfunkcióELELEL
Intenzív osztályXEL
FizioterápiaELEL
TranszplantációEL
HistopatológiaEL
Infektológus konzíliumELEL
Vér transzfúziós központELEL
Valamennyi diszciplínával csecsemő- és gyermekgyógyászELEL
specialista konzultációs lehetőség megléte
Speciális feladatok***X

*** Speciális feladatok Klinikai Immunológiai centrum

Az interdiszciplináris jelleg miatt a megfelelő szakmai háttér csak a négy orvosegyetemmel asszociált klinikai intézményekben biztosítható.

A progresszivitás III. szintje.

Feladata: A poliszisztémás autóimmun, és a súlyos immundefektus betegek kórisméjének differenciált felismerése és korszerű, komplex ellátásuk.

Klinikai Immunológiai centrum minimumfeltételei
III. szint
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
A III. szintű gyermek immunológia osztály személyi feltételeiX
Tárgyi feltételek:
A III. szintű gyermek immunológiai osztály tárgyi feltételeiX
Speciális terápiás eljárások (citosztatikus kezelés, biológiai terápia, plazmaferesis,
parenterális immunterápia)
X
Gyermek Immunológiai és Allergológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Allergológiai és klinikai immunológia szakorvos vagy 5 éves jártasság1
Általános asszisztens/légzőszervi szakápoló/pulmonológus-allergológus
szakasszisztens/szakasszisztens
1
GyógytornászEL
DietetikusEL
Klinikai szakpszichológus/pszichológusEL
Szociális munkásEL
Fizioterápiás szakasszisztensEL
Tárgyi feltételek:
A csecsemő- és gyermekgyógyászati rendelő általános feltételei +X
SpirometerEL
Nasalis csúcs áramlásmérőEL
Kilégzési csúcs áramlásmérőEL
Gépi porlasztó, gyógyszer belélegeztetéséhezEL
Nagy volumenű toldalékadagoló, aeroszol belélegeztetéshezEL
Kis volumenű toldalék arcmaszkkal, adagolós aeroszol belélegeztetéséhezX
Hörgőtágító gyógyszerek (inhalációs, oldat, adagolós, aeroszol, porbelégző formában)X
Anaphylaxiás reakció elhárításához szükséges gyógyszerekX
Allergénkivonatok (légúti, alimentaris allergének, bakteriális, gombaantigének)
bőrpróbák elvégzéséhez
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA)EK
Klinikai immunológiai laboratóriumEK
Endoszkópos laboratóriumEK
Nukleáris medicinaEK
CTEEK
MRIEK
EEGEK
EMGEK
Légzésfunkciós laboratóriumEK
Intenzív osztályEK
Immunológiában járatos speciális szakkonziliárusokEK
FizioterápiaEL
GyógytornaEL

Csecsemő- és gyermek bőrgyógyászat

I. szint

A csecsemő- és gyermek bőrgyógyászati betegségek alapszintű ellátása az I. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon történhet, melynek személyi és tárgyi feltétele megegyezik az I. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályéval.

II. szint

A csecsemő- és gyermek bőrgyógyászati betegségek emelt szintű ellátása a II. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon történhet, melynek személyi és tárgyi feltétele megegyezik a II. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályéval.

III. szint

A legmagasabb szintű csecsemő- és gyermek bőrgyógyászati ellátás, ami történhet III. szintű csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon vagy bőrgyógyászati osztályon.

Csecsemő- és gyermek bőrgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Bőrgyógyász szakorvos1
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1
Onkológus szakorvosEL
Gyermeksebész szakorvosEL
Gyermek radiológus szakorvosEL
Klinikai immunológus szakorvosEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek:
III. progresszív ellátási szintű csecsemő- és gyermekosztály személyi és tárgyi
minimumfeltételei
EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Intenzív osztályEK
Bőrgyógyászati járóbeteg (felnőtt és gyermek) szakrendelés és
nemibeteg gondozás minimumfeltételei
SzakrendelésSzakrendelés +
Nemibeteg
gondozás
Személyi feltételek:
Bőrgyógyász/bőr-és nemigyógyász kozmetológus-szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens (TM és/vagy területi
ellátási kötelezettséget ellátó/szakgondozó)
12
Counselling tanfolyamot végzett általános
asszisztens/szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
DermatoscopXX
MikroszkópXX
Kézi műszerek (csipesz, olló, Volkman kanál)XX
Radiofrekvenciás készülék vagy elektrocauterXX
Bőrbiopszia eszközei (punch-korong, csipesz, olló)XX
KrioterápiaX
Speciális eszközök:
Sötétlátóteres mikroszkópX
Nőgyógyászati vizsgálószékX* **X
Nőgyógyászati hüvelytükörX* **X
Mikrobiológiai mintavétel tárgyi feltételeiX* **X
Testváladék kenet készítés tárgyi feltételei (mintavétel, festés,
mikroszkóp)
X*,**X
Gondozói helyiség (négyszemközti beszélgetésre alkalmas
szoba), benne, vagy attól külön vérvételi helyiség
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Klinikai orvosi laboratóriumEKEK
Mikrobiológiai diagnosztikai és HIV szerológiai laboratóriumEKEK

*: Bőrgyógyászati magánrendelőben, ha az orvos csak bőrgyógyászati rendelést folytat, nőgyógyászati vizsgálóágy nem kötelező. Abban az esetben, ha STD megbetegedéseket is diagnosztizál, kezel (kivéve: a gondozásra szoruló nemibetegségeket) nőgyógyászati vizsgálóágy kötelező.

**: A gondozást igénylő nemibetegség gyanúja esetén (HIV, syphilis, gonorrhoea) a beteg gondozóintézetbe irányítandó.

Csecsemő és gyermek alvásdiagnosztika és terápia

II. vagy III. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon végezhető.

A laboratórium minimum feltétele megegyezik mind a két szintű általános csecsemő és gyermek osztályon történő elhelyezés esetében, így maga az alvásdiagnosztikai eljárás egy szintű, aminek az értéke III.

Alvásdiagnosztikai és terápiás laboratórium minimumfeltételei a csecsemő és
gyermekgyógyászatban
III.
Minimum ágyszám1
Személyi feltételek:
Orvos létszám összesen2
Csecsemő- és gyermekgyógyász, aki alvásmedicinában jártas (minimum 3 hónap
gyakorlattal)
1
Ápoló létszám:
Csecsemő- és gyermek ápoló1
PszichológusEL
GyógyszerészEL
TechnikusEL
Tárgyi feltételek:
Kezelőhely szám gyermek ellátásnál1 hely
Általános helyiségek
Teakonyha1
Kezelési eszközök:
Polysomnograph készülék1
Polygraph készülék1
Elektromos mérlegX
RR mérők száma (kezelőhelyenként 1)1
Mozgatható vizsgáló lámpa1
EKG, 3 csatornás1
Fonendoszkóp (szolgálatban lévő személyenként)1
Eszköztároló szekrény1
Szakmai háttér:
Diagnosztikai háttér
Alaplaboratóriumi vizsgálatok helybenX
Központi laboratóriumi vizsgálatokEL
Képalkotó diagnosztikai háttérEL
Terápiás háttér
Gyermekintenzív ellátás biztosításaEL
Gyermekpulmonológiai ellátás biztosításaEL
Gyermekneurológiai ellátás biztosításaEL
Gyermekkardiológiai ellátás biztosításaEL
Gyermek fül-orr-gégészeti ellátás biztosításaEL
Járóbeteg-ellátás, -gondozásX
Intézményen belüli infrastruktúra
SzámítógépX
Szervezett betegszállításX

Gyermekurológia

A gyermeksebészeti ellátás (szakmakód: 0506) speciális területe

III. szintű gyermeksebészeten végezhető, feltétele továbbá a III. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály, valamint a III. szintű gyermekintenzív.

Gyermekurológiai osztály minimumfeltételei
Gyermekurológiai osztály,
és
III. szintű
Gyermeksebészeti osztály
Minimum ágyszám:5
Személyi feltételek:
Gyermekurológiában jártas gyermeksebész vagy gyermekurológiában jártas
urológus
2
Orvos1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Műtőssegéd1
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
III. szintű gyermeksebészet minimumfeltételeiX
Cystoscopok (kisméretű resectoscop, egyenes munkacsatornájú cystoscop, stb.)X

Gyermekurológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei

Végezhető

- urológiai osztályok járóbeteg szakrendelése és

- a II. szintű gyermeksebészeti osztályok járóbeteg szakrendelése keretében.

Gyermekszemészet

Gyermekszemészet Szakmakód: 0508

A gyermek szemészeti osztály feltételei a 0700 szakmakód alatt

Gyermekszemészeti és orthoptikai szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei

I.II.
SzakrendelésSzakambulancia
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos/gyermekszemész szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Tárgyi feltételek:
Szemüvegrendelő és az általános rendelő tárgyi feltételeiXX
Gyermek visustábla vagy projektor, gyermekXX
szemüvegkeret
TakarólapátXX
Prizmaléc, horizontális és vertikális hasábokkalXX
Skiaszkop vizsgálókészletXX
Fixációs képekXX
Vörös-zöld szemüvegXX
Worth-féle 4 pont tesztXX
Hess-függöny és -lámpákX
Maddox-kereszt és Maddox-cylinderX
Szinoptofor színes képekkelX
Könnycsatorna szondázáshoz kanülsorozatX
Könnycsatorna szondázáshoz szondasorozatX

Speciális járóbeteg gyermekszemészeti szakrendelés/szakambulancia Koraszülött vizsgáló minimumfeltételei

Személyi feltételek:
Szemész szakorvos/gyermekszemész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
VizsgálóasztalX
Panretinális lencsékX
OphthalmoscopX
Indirekt binoculáris ophthalmoscopX
Bedomborításra alkalmas eszköz (izomhorog, bedomborítóX
gyűszű)
Szemhéj terpesztőX
Hordozható lézer készülékX
LIO fejX

Neonatológia (NIC) PIC Szakmakód:0501, 0502

Progresszivitási szintek

I. szint: Neonatológiai osztály és "Rooming-in" típusú újszülött osztály

Évi 1000 születési szám alatti szülészeti osztályok mellett kötelezően működő újszülött osztály.

Ezen az osztályokon a 37. terhességi hét után per vias naturales, illetve sectio caesareaval született, egészséges újszülöttek helyezhetők el. A 37. terhességi hét előtt született koraszülött nem látható el. A roming in ellátóegység megfelel a neonatológiai osztály ellátóhelynek, csak itt az anya és újszülöttje együtt kerül elhelyezésre. Veszélyeztetett terhesség, fenyegető koraszülés esetén a születendő újszülött későbbi jobb ellátása érdekében II., III., "III. speciális tevékenységgel" fokozatú ellátási egységbe kell irányítani (in utero szállítás) a várandóst.

Feladatai:

1. egészséges újszülöttek ellátása

2. szűrővizsgálatok elvégzése

3. vércserét nem igénylő icterus kezelése, kékfénykezelés

4. az anya és újszülött felkészítése az otthoni ellátásra (szoptatás, tanácsadás az otthoni ápolási teendőkre

Neonatológiai osztály minimumfeltételei
Személyi feltételek:I. szint
Neonatológus szakorvos*1
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
VédőnőEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Pelenkázó asztalkórtermenként 1
Megfigyelő helyiség*1
Oxigén adagoló és szívó1
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott kádkórtermenként 1
Inkubátor3/1000 szülés
Kékfény lámpa3/1000 szülés
Újszülött reszuszcitációs egység (lásd külön)1
Csecsemőmérlegkórtermenként 1
Pulzoxyméter *1
Infúziós pumpa *1
Vérnyomásmérő*1
Hallásszűrő berendezés*1
Ophtalmoszkóp*1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátorEL
Orvosi laboratóriumEL
RadiológiaEL

* kivétel, ha az I. szintű ellátó hely II. vagy magasabb szintű ellátó hely részeként működik

II. szint: Intenzív Neonatológiai Osztály (Perinatális Intenzív Centrum (PIC) II.)

Az 1000 szülésszám feletti II. szintű szülészeti osztályok mellett működhet. 33. betöltött gesztációs hétnél érettebb koraszülöttek elsődleges ellátását végezheti. Fenyegető koraszülés esetén a várandós a 35. gesztációs hét betöltéséig szteroid prophylaxisban részesüljön RDS prevenció céljából. Ezen osztályok rendelkeznek a respirációs kezelés lehetőségével, de tartós respirációs kezelést nem végezhetnek. A tartós respirációs kezelés igénye esetén a beteg újszülötteket speciális mentővel perinatális vagy neonatális intenzív centrumba kell szállítani. A II. típusú neonatológiai egységek folyamatos rendszerben dolgoznak ügyeleti szolgálattal.

Minimum ágyszám: 5

Feladatai:

1. 34-36. gesztációs hétre született koraszülöttek ellátása akkor, ha nincs légzés-, keringészavaruk, sebészeti betegségük

2. A fenti koraszülöttek, illetve érett újszülöttek átmeneti lélegeztetése a szállításig

3. Pathológiás, de lélegeztetést nem igénylő újszülöttek ellátása

4. Igen kis súlyú és lélegeztetett koraszülöttek, újszülöttek utógondozása hazaadásig (beleértve az oxigénkezelést és a többparaméteres tartós monitorizálást)

III. szint: Neonatális Intenzív Centrum (PIC III.)

Térségi és országos feladatokat teljesít az újszülöttellátás terén. A betegek egy része in utero transzport keretein belül érkezik, más részét az erre szakosodó mentőszolgálat szállítja más intézetekből.

Minimum ágyszám: 12

Feladatai a következők:

1. Újszülöttek és koraszülöttek tartós gépi lélegeztetése

2. Speciális lélegeztetési eljárások indikálása és/vagy alkalmazása (HFOV)

3. Surfactant kezelés alkalmazása

4. Az igen kis súlyú (1500 g alatti) koraszülöttek ellátása

5. Új szülöttek "index" műtéteinek megoldását követő ellátása

6. Speciális diagnosztikai eljárások kivitelezése

III. szint PIC speciális tevékenységgel*

Térségi és országos feladatokat teljesít az újszülöttellátás terén. A betegek egy része in utero transzport keretein belül érkezik, más részét az erre szakosodó mentőszolgálat szállítja más intézetekből.

Feladatai a következők:

1. Újszülöttek és koraszülöttek tartós gépi lélegeztetése

2. Speciális lélegeztetési eljárások indikálása és/vagy alkalmazása (HFOV és NO)

3. Surfactant kezelés alkalmazása

4. Az igen kis súlyú (1500 g alatti) koraszülöttek ellátása

5. Újszülöttek "index" műtéteinek elvégzése, megoldását követő ellátása

6. Speciális diagnosztikai eljárások kivitelezése

II. szint
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Neonatológus szakorvos2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
VédőnőEL
Műszaki személyzetEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Pelenkázó asztal kórtermenként1
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott kád kórtermenként1
Hordozható inkubátor1
Inkubátor0,5x ágyszám
Újszülött reszuszcitátiós egység (lásd külön)1
Pulzoximéter1/inkubátor
Multifunkciós monitor (O2sat, RR, EKG, hőmérséklet)2
Respirátor2
Kékfény lámpa2
Csecsemőmérleg1
Infúziós pumpa0,5 / ágyszám
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátor24 órás szolgálat
Mikromódszeres orvoskémiai laboratóriumEL
Mobil röntgen1
UH vizsgálatEL
Hallásvizsgáló berendezés1
Ophtalmoscope1
Gyermekszemész (ROP szűrésben jártas vagy a ROP szűrés telemedicína útján)EL
III. szint
Személyi feltételek:
Neonatológus szakorvos3/12 ágy
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos2/12 ágy
Szakorvos jelölt és/vagy rezidens2/12 ágy
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
VédőnőEL
Műszaki személyzetEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott fürdető1/kórterem
Hordozható inkubátor1
Inkubátor (intenzív vagy klinikai vagy nyitott)1,2 x ágyszám
Respirátor - légzésfunkció monitorral0,3 x ágyszám
Nonivazív respirátor0,3 x ágyszám
HFOV2
Pulzoximéter0,5 x ágyszám
Multifunkciós monitor (O2sat, RR, EKG, hőmérséklet)0,5 x ágyszám
Központi betegőrző monitor egység1
Transcutan pCO2-pO22
Újszülött reszuszcitációs egység (lásd külön)1
Kékfény lámpa3/12 ágy
Csecsemőmérleg1
Infúziós pumpa (volumetrikus vagy fecskendős)2 x ágyszám
Vérmelegítő szimpla1
Laryngoszkóp0,3/ágyszám
Laminar flow berendezés gyógyszerelőkészítéshez1
Defibrillátor1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátor (osztályos)1
Laboratóriumi paraméterek mikromódszerekkel történő meghatározása (vérkép,
ionok, laktát, vércukor, mikrobiológiai vizsg.)
24 órás szolgálat
Mobil röntgen készülék1
Mobil osztályos ultrahang készülék (újszülött szív- és koponya- hasi UH)1
CT-MRIEK
Gyermek szemész (ROP szűrésben jártas, vagy a ROP szűrés telemedicína útján)
Gyermekkardiológus vagy a konzilium telemedicína útján
EL
Speciális tevékenység*III. szint
Személyi feltételek:
Neonatológus szakorvos3/12 ágy
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos2/12 ágy
Szakorvos jelölt és/vagy rezidens2/12 ágy
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
VédőnőEL
Műszaki személyzetEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott fürdető1/kórterem
Hordozható inkubátor1
Inkubátor (intenzív vagy klinikai vagy nyitott)1,2 x ágyszám
Respirátor - légzésfunkció monitorral0,3 x ágyszám
Nonivazív respirátor0,5 x ágyszám
HFOV respsirátor2
NO adagoló berendezés1
Pulzoximéter2/resuszcitációs
egység
Multifunkciós monitor (O2sat, RR, EKG, hőmérséklet)1 x ágyszám
Központi betegőrző monitor egység1
Transcutan pCO2-pO2 monitor2
Újszülött reszuszcitációs egység (lásd külön)1
Kékfény lámpa3/12 ágy
Csecsemőmérleg1
Infúziós pumpa (volumetrikus vagy fecskendős)2 x ágyszám
Vérmelegítő szimpla1
Laryngoszkóp0,3/ágyszám
Laminar flow berendezés gyógyszerelőkészítéshez1
Defibrillátor1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátor (osztályos)1
Laboratóriumi paraméterek mikro módszerekkel történő meghatározása (vérkép,
ionok, laktát, vércukor és mikrobiológiai vizsg.)
24 órás szolgálat
Mobil röntgen készülék1
Mobil osztályos ultrahang készülék (újszülött szív- és koponya- hasi UH )1
CT, MRIEL
Gyermek szemész ROP specialista, ROP lézer koaguláció, Gyermekneurológus
szakorvos, Újszülött sebészet
EL

Az újszülött reszuszcitációs egység meghatározása:

1. Újszülött melegítő asztal szabályozható sugárzó hőforrással

2. 2 db sűrített levegő és 1 db oxigén forrás

3. T-elemes reszuszcitátor oxigén keverő blenderrel

4. Pulzoximéter

5. Az újszülött újraélesztés hazai protokolljában meghatározott egyéb tárgyi eszközök, gyógyszerek

Ezt az egységet kell rendelni minden szülőszobához, szülészeti műtőhöz, ha az nem egybenyíló a szülőszobával,

továbbá minden Neonatológia, PIC, II., III. osztályon kell egy ilyen egység.

Csecsemő- és gyermekkardiológia Szakmakód: 0503

Csecsemő- és gyermekkardiológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Minimum ágyszám55
Személyi feltételek:
Gyermekkardiológus szakorvos15
10 ágyanként 1 szakorvos és 0,5 rezidens vagy szakorvosjelöltXX
Szívsebész szakorvosEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Kardiológiai osztály tárgyi feltételeiXX
Gyermek intenzív osztályXX
Gyermekkardiológiai intenzív osztály minimumfeltétele
Személyi feltételek:
Szívkatéteres és elektrofiziológiai gyakorlattal rendelkező kardiológus vagy
aneszteziológus szakorvos (1 orvos 2 betegre)
1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/gyermek aneszteziológiai és
intenzív szakápoló
EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Kardiológiai osztály és a Csecsemő- és gyermek intenzív osztály feltételeiX
Hemodinamikai, elektrofiziológiai vizsgáló, pacemaker műtő minimumfeltéltelei
Személyi feltételek:
Műszakonként és asztalonként
Invazív vizsgálatokban járatos kardiológus szakorvos vagy kardiovascularis
radiológus (2012. december 31. után csak intervencios kardiológus) a vezető
kardiológus nélkül
2
2 műszak + készenléti ügyeletX
Intenzív terápiában jártas/anesth.-intenzív szakorvos konzultáns1
Szívsebész szakorvosEL
Műszakonként és asztalonként
Rtg. műtős szakasszisztens/Műtéti szakasszisztens
1,5
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló1
Intervenciós szakasszisztens1
Általános asszisztens1
Műtőssegéd1
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei/műtő általános feltételei+
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrelX
Speciális vizsgáló szerkezet nagyfelbontású képerősítőX
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség (Kino és/vagy CD és video) a
hozzátartozó fogyó anyagokkal (kino film rögzítés esetén előhívó automata)
X
Nagynyomású fecskendő, kontrasztanyagX
DC szinkronizálható defibrillátor, külső pacemaker, valamint a reanimációhozX
szükséges valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás,
laringoszkóp, intratrachealis tubus, AMBU ballon stb.)
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezésX
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezeti
felfüggesztéssel
X
Infúziós állványX
MűszerasztalX
Sugárvédő ólom gumikötények3
Intézményen belül elérhető oxymetria és/vagy vérgáz analizátorX
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozó
introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal
együtt
X
Betegszállító kocsiX
Csecsemő- és gyermekkardiológia járóbeteg szakrendelés
EKG
vizsgálatok
(Holter)
Ambuláns EKG
monitorozás
(Holter)
Terheléses
kardiológiai
vizsgáló
módszerek
Echocardiographiás
vizsgálatok
Személyi feltételek:
Gyermekkardiológus szakorvos111
Gyermekkardiológus szakorvos
(a vonatkozó irányelv alapján
licensz vizsgával rendelkező)
1
Asszisztens/szakasszisztens11
Kardiológiai és angiológiai
szakasszisztens
11
Tárgyi feltételek: a rendelő
általános feltételei +
PulzoxymeterXXXX
12 elvezetéses EKGXXXX
Szakambulanciánként
orvosonként 1 kiértékelő
X
Kerékpár ergométerEK
Futószalag ergométerEK
Hordozható defibrillátorEL
Megfelelő Dopplerrel is
rendelkező echocardiográf (2D,
M-Mode, színes és folyamatos
Dopplerrel felszerelve)
X
Video vagy digitális
dokumentáció
X
3612E: transzoesophageális
transzducer
EK
3612M: infúziós pumpa,
resuscitációs gyógyszerek és
eszközök, külső pacemaker,
defibrillátor
X

Csecsemő- és gyermek szívsebészet Szakmakód: 0215

Csecsemő és gyermek Szívsebészeti osztály (III. progresszivitási szint), Szívsebészeti intenzív osztály és Szívsebészeti műtő szakmai minimumfeltételei megegyeznek a Szívsebészetben leírtakkal azzal a kiegészítéssel, hogy az ott dolgozó szívsebész és aneszteziológus szakorvosoknak legalább 2 éves speciális csecsemő és gyermek szívsebészeti gyakorlattal kell rendelkezniük.

Gyermek-tüdőgyógyászat Szakmakód: 0504

Gyermek-tüdőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Minimális ágyszám55
Személyi feltételek:
Gyermekpulmonológus szakorvos (minden munkanapon elérhetőség)1
Gyermekpulmonológus szakorvos2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos11
Aneszteziológus szakorvosELEL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápolóELEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai szakpszichológus/pszichológusEL
MűtőssegédEL
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a gyermekosztály általános feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek: diagnosztikus és terápiás egység
Bronchoscopos helyiség (altatási lehetőséggel)1
Beteg-előkészítő, megfigyelő helyiség1
Központi szívó vagy szívómotor (mechanikus tartalékszívási lehetőség kötelező)22
Speciális pulmonológiai eszközök:
Bronchoscop merev csöves készlet2
Flexibilis bronchoscop2
Fényforrás bronchoscophoz (halogén)2
Videokamera rendszer (merev cső) (flexibilis eszköz)1
Videomagnó (képrögzítés)1
Betegőrző (pulzoxy) monitor11
Optikás idegentest fogóhoz tartozó optika2
Optikás idegentest fogó (merev csőhöz)2
Különböző vastagságú fémszívók6
Egyenes 0°-os optika bronchoscophoz1
Oldalirányú 70-90°-os optika bronchoscophoz1
Idegentest fogó2
Laringoszkóp készlet (3-5 lapocos)22
Leakage tester1
Endoszkópos tartozékok:
Biopsiás excisor merev csőhöz2
Dormia fogó1
Biopsiás excisor flexibilis csőhöz (egyszer használatos)2
Biopsiás kefe, kefebiopsiához (egyszer használatos)2
Inhalátor gyógyszerporlasztóhoz11
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol használatához11
Kis volumenű toldalék adagolós aeroszol használatához11
Allergénsorozat intracutan tesztekhez11
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (MRI, CT)EKEK
PatológiaEKEK
Laboratóriumi diagnosztikaEKEK
MellkassebészetEKEK
Mikrobiológia laboratóriumEKEK
Nukleáris medicinaEK
Intenzív osztályX
PszichológusEK
Gyermeksebészeti osztályEK

II. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-tüdőgyógyászati ellátással

III. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-tüdőgyógyászati ellátással, speciális feladatokkal

Gyermek-tüdőgyógyászati járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermek-tüdőgyógyász szakorvos1
Általános assszisztens/szakasszisztens/légzőszervi szakápoló1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
SpirometerX
Kilégzési csúcsáramlás mérőX
Gépi porlasztó gyógyszer belélegeztetéséhezX
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol belélegeztetéséhezX
Kis volumenű toldalék arcmaszkkal adagolós aeroszol belélegeztetéséhezX
Szívó készülékX
Bőrpróbák elvégzéséhez allergén kivonatok (légúti, alimentaris allergének,
bakteriális, gombaantigének)
X

Gyermek-gasztroenterológia Szakmakód: 0505

Gyermek gasztroenterológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Minimum ágyszám55
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász + gasztroenterológus és/vagy gyermek
gasztroenterológus szakorvos (minden munkanapon elérhetőség)
1
Csecsemő- és gyermekgyógyász + gasztroenterológus és/vagy gyermek
gasztroenterológus szakorvos
2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos11
Aneszteziológus szakorvosELEL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápolóELEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Endoszkópos szakasszisztens12
Klinikai gyermek szakpszichológus/pszichológusELEL
Betegkísérő11
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermek osztály általános feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek: emésztőszervi diagnosztikus és terápiás egység
Endoszkópos helyiség (altatási lehetőséggel)XX
H2 kilégzés mérőXX
13C UBT lehetőségXX
24 órás in vivo pH mérő készülékXX
Verejték elektrolit mérőXX
UH vizsgálóELEL
Speciális gasztroenterológiai eszközök:
MűtőlámpaXX
Sebészeti képerősítőXX
Röntgen ólomköpeny és kesztyű22
Röntgen vizsgáló asztalXX
Sebészeti LASERX
Védőszemüveg LASER-hezX
UH-os tisztítóXX
Hűtőszekrény (szövettani minta tárolásra)XX
Központi szívóXX
Mobil szívóXX
Endoszkóp mosótálXX
Félautomata eszközmosóXX
Automata eszközmosóXX
UHXX
Halogén fényforrás és/vagy videoprocesszor23
Leakege testerXX
Lecturoscop/társnézőXX
Medical kamera/fényképezőgép fiberoscophozXX
Gastrofiberoscop és/vagy video gastroscop23
Colonoscop és vagy videocolonoscopX
Duodenoscop és/vagy videoeszköz2
Oesophagus varix ligatorX
KoagulálóXX
MonitorXX
VideomagnóXX
Diathermiás nagyfrekvenciás készülékXX
Endoszkópos UHX
Endoszkópos tartozékok:
Biopsziás fogó gastroscophoz55
Biopsziás fogó colonoscophoz3
Hurok23
ERCP feltöltő katéter3
Papillotom3
Dormia2
Kőzúzó1
Vezetődrót2
Pusher katéter2
Sclerotizáló tű2
Varix ligator1
Hemo-clip rögzítő1
Idegentestfogó2
Citológiás kefe2
Hidraulicus ballontágító sorozat oesophagus, illetve Colon2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
MRI, CTEKEK
Mikrobiológia laboratóriumEKEK
EKG szakrendelésELEL
EMGEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
OszteodenziometriaEKEK
Intenzív osztályELEL
PszichológiaEKEL
Gyermeksebészeti osztályEKEL
II. szint: csecsemő- és gyermek gasztroenterológiai ellátás
III. szint: csecsemő- és gyermek gasztroenterológiai ellátás, speciális feladatokkal endoszkópiában legalább két
éves gyakorlattal rendelkező szakorvos
Gyermek gasztroenterológia járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász gyermekgasztroenterológus szakorvos1
Általános asszisztens/endoszkópos szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
H2 kilégzés mérő eszköz
13C UBT lehetőség
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Endoszkópos laboratóriumEL
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Nukleáris medicinaEK
CT/MRIEK
GyermekosztályEK
Gyermeksebészeti osztályEK

Gyermeksebészet Szakmakód: 0506

Progresszivitási szintek:

I. szint

Alapfokú gyermeksebészeti szakellátás

Fekvőbeteg ellátó intézmény keretein belül, teljes munkaidőben foglalkoztatott gyermeksebész szakorvos, aki alapszinten végzi a gyermekellátásban felmerülő sebészeti feladatok megoldását. Teljes munkaidejét nem köteles gyermeksebészeti szakellátással kitölteni, azt részidőben is végezheti. Operált betegei Általános Csecsemő- és Gyermekosztályon kerülnek elhelyezésre. Minimum-feltételei megegyeznek az I. szintű Általános Csecsemő- és Gyermekosztályéval, azonban szakmai hátteréhez elengedhetetlen az Intenzív Betegellátó Osztály.

II. szint

Gyermeksebészeti egység

Legalább II. szintű Általános Csecsemő- és Gyermekosztály részeként működő, gyermeksebészeti feladatokat ellátó szervezeti egység, mely folyamatos gyermeksebész szakorvosi elérhetőséget biztosít, beleértve a készenléti ügyeleti szolgálatot is. Minimum-feltételei a II. szintű Általános Csecsemő- és Gyermekosztályéval megegyezők. Személyi feltétele ezeken kívül még kettő, teljes munkaidőben, kizárólag gyermeksebészeti ellátással foglalkozó gyermeksebész szakorvos.

Minimum ágyszám: 5

III. szint

Gyermeksebészeti osztály

1000 g alatti újszülötteket csak olyan gyermeksebészeti osztály láthat el, melynek intézményi keretében PIC III. is működik.

Koraszülöttek, kis súlyú újszülöttek csak olyan gyermeksebészeti osztályon kezelhetők, melynek intézményi keretében koraszülöttek ellátására jogosult osztály/részleg is működik.

Gyermekonkológiai műtétek csak azokban az intézményekben történhetnek, melyek szervezett gyermekonkológiai osztállyal/részleggel is rendelkeznek.

Műtétet követően 6 éves korig a gyermekeket kizárólag gyermek osztályon kell ápolni, 14 éves korig ettől abban az esetben el lehet tekinteni, ha a speciális kezelési igény ezt feltétlenül indokolja, ugyanakkor az adott felnőtt osztályon biztosított a gyermekek részére külön fenntartott kórterem, gyermekápoló személyzet és csecsemő- és gyermekgyógyász rendszeres jelenléte. A felgyorsult testi fejlődés következtében előállt szélsőséges esetek miatt a 14-18 év közötti serdülő korosztály optimális ellátásának helyét és szakmai kompetenciáját egyénileg kell mérlegelni.

Ha a gyermeksebészeti műtőben olyan határterületi beavatkozás történik, melyet az osztály dolgozói megfelelő szakmai színvonalon ellátni nem tudnak, szakkonziliárius (-team) biztosítása kötelező.

Minimum ágyszám: 15 (gyermekurológiai kapcitás is beleértendő)

Gyermeksebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek: 20 ágyanként
Gyermeksebész szakorvos legalább 5 éves szakirányú szakorvosi gyakorlattal12
Gyermeksebész szakorvosok112
Orvos1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XXX
Műtőssegéd (műtőnként)11
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
TejkonyhaEK
Speciális ágyakX
Pelenkázó asztalX
Szoptatásra alkalmas székX
FürdetőkádX
PulsoximeterX
Betegőrző monitor (4 paraméteres)X
Apnoe alarmX
VérmelegítőX
Aerosol kezeléshez szükséges készülékX
Mobil rtg. készülékX
Portábilis UHELELEL
Kis átmérőjű urethro-cystoscopok, operációs endoszkópok (7-14 Ch)ELX
Kis átmérőjű laparoszkópos eszközök (3-5 mm)ELX
Ultrahangos vágókészülékELX
Operációs mikroscopEL
Mikrosebészeti tálcákXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Kémiai és mikrobiológiai laboratóriumXXX
CTEKEL
MRIEKEL
Nukleáris medicinaEK
EEG laboratóriumEK
Légzésfunkciós laboratóriumEK
Endoszkópos laboratóriumEKEL
Gyermek intenzív osztályXX
II. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályX
III. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályX
Gyermeksebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos1
Asszisztens/szakasszisztens1
Műtős szakasszisztens1
BetegkísérőX
Gyógytornász, fizioterapeutaEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Helyiségek
GipszelőX
Ambuláns műtőX
Felszerelés
Kötözőkocsi/megfelelő fix munkafelület1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
MikrobiológiaEK
Gasztroenterológiai endoszkópiaEK
EEGEK
FizioterápiaEK

Gyermeknőgyógyászat Szakmakód: 0507

Gyermeknőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Gyermeknőgyógyász szakorvos1
Szülész-nőgyógyász szakorvos/orvos a szülészeti-nőgyógyászati osztály
létszámából
X
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,X
dietetikus, gyógytornász)
Tárgyi feltételek: a szülészet-nőgyógyászati osztály + a szülészet-nőgyógyászati
műtő általános feltételei
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Csecsemő- és gyermek osztályEL
Gyermeknőgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermeknőgyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
VédőnőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
KolposzkópEL
VaginoscopX
AntropometerX
MérőszalagX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
GyermeksebészEK
Aneszteziológia szolgálatEK

Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégegyógyászat Szakmakód: 0509

Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégészet osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.
Csecsemő-
és
gyermek
fül-orr-
gégészet
III.
Csecsemő-
és
gyermek
fül-orr-
gégészet
Minimum ágyszám:44
Személyi feltételek:
Orvos létszám 4 ágyra (szakorvos)
5-8 ágy között plusz egy orvos
8 ágy felett minden plusz 5 ágyra plusz egy orvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén plusz 1 orvos
11
Csecsemő- és gyermek fül-orr-gége gyógyászat szakorvos11
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek:
Az osztály általános feltételeiXX
Fül-orr-gégészet műtő minimumfeltételeiProgresszivitási szint
II.
Csecsemö-
és
gyermek
fül-orr-
gégészet
III.
Csecsemő-
és
gyermek
fül-orr-
gégészet
Személyi feltételek: műtő egység általános feltételei+
Műtéti szakasszisztens11
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló11
Műtőssegéd1
Tárgyi feltételek: a műtő általános feltételei+
Fül-orr-gégészeti (fej-nyaksebészeti, szájsebészeti) műtőXX
Műtőasztal mechanikusXX
Műtőasztal motoros (többpozíciós)X**X
Műtéti betegszékXX
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkópXX
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményűXX
400 mm-es objektív operációs mikroszkóphozXX
Fejlámpa hidegfénnyelXX
Elektromos és/vagy pneumatikus fúróXX
Vágó- és gyémánt fúrófejkészletXX
Sebészeti LASER készülék (CO2 )+micromanipulator, egyenértékű
mikroszkópos nagyteljesítményű rádiosebészeti készülék
X
GyorssterilizálóXX
Komplett orr, orrmelléküreg endoszkóp készletXX
Hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg endoszkópos készlethezXX
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronchoszkóp hidegfényforrással
saját szívóval, munkacsatornával
XX
Flexibilis intubáló fiberoscopXX
Endoszkóp sterilizálóELEL
Endoszkóp tisztítóapparátusXX
Videomikro, endokamera csatlakozókkal képernyővelXX
DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszerX
Merevcsöves oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkalXX
Merevcsöves tracheobronchoszkóp készlet hidegfényforrással,
csatlakozókkal
XX
KéperősítőX*
Arcidegműködés intraoperatív vizsgálatához monitorX*
Intraoperatív dopplerkészülékX*
Jelmagyarázat:
* speciális feladatokhoz
** vagy motoros, vagy mechanikus műtőasztal
Fül-orr-gégészet műtő speciális eszközei
Progresszivitási szint
II.
Csecsemő-
és gyermek
fül-orr-
gégészet
III.
Csecsemő-
és gyermek
fül-orr-
gégészet
A műszertálca megnevezése
Fülészeti, mikrosebészeti (tympanoplasticai) műszertálcaXX
Stapedectomiás kéziműszertálcaX*
Cochlearis implantációs műszerkészletX*
Cochlearis implantációs sablonkészletX*
Implatátum beállító berendezés számítógép háttérrelX*
Mikroműszerkészlet idegvarrathozX*
Septumresectios műszertálcaXX
Polypectomiás műszertálcaXX
Komplett orrplasztikai kéziműszertálcaXX
Orrmelléküreg műtéti kéziműszertálcaXX
Orrendoszkópos kéziműszertálcaXX
Komplett műszertálca orrvérzés ellátásáhozXX
Szájterpesz sorozatXX
Adenotomiás kéziműszertálcaXX
Tonsillectomiás kéziműszertálcaXX
Mandibula műtéti tálcaX*
Állcsont külsőfixálóX*
Állcsont (mandibula) rekonstrukciós készletX*
Csontsebészeti műszertálcaX*
Szájpadsebészeti műszertálcaX*
Teljes hasadéksebészeti műszertálcaX*
Gégészeti mikrosebészeti műszertálcaXX
Lég- és nyelőúti idegentest eltávolításához szükséges kéziműszertálcaXX
Tracheotomiás műszertálcaXX
Szutúrás műszertálcaXX
Lágyrész kéziműszertálcaXX
Nagy nyaki kéziműszertálcaX
Érsebészeti mikrosebészeti kéziműszertálcaX*
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
Klinikai audiométerELEL
Klinikai tympanométerELEL
Nukleáris medicinaEK
UH vezérelt citologiai vizsgálatEK
Scintigráfia (csontmetastasis gyanúja esetén)EK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás eseténEL
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
CTEKEK
MRIEKEK
PET-CTEK
DopplerEKEL
AngiográfiaEKEK
IzotópdiagnosztikaEK
Intenzív osztályELEL

Jelmagyarázat: * speciális feladatokhoz

Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégészet járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fül-orr-gégegyógyász szakorvos/csecsemő- és gyermek fül-orr-gégegyógyászat
szakorvosa
1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrássalX
Vizsgáló mikroszkópX
Központi, vagy motoros szívóX
Elektrocauter monopoláris, bipolárisEL
Orrendoszkóp 0 fokos optika hidegfényforrással fénykábellel, vagy fiberoscopX
Fültölcsér sorozatokX
Orrtükör sorozatokX
Gége- és orrgarati tükör sorozatokX
SrófszondaX
SzívóvégX
Varratszedő ollóX
Politzer-ballonX
Oliva Politzer-ballonhozX
PorfúvóX
Fülészeti csipeszX
Anatomiai csipeszX
Horgas (sebészi) csipeszX
Jansen horogX
Pneumatikus fültölcsér szettX
HangvillaX
Spirituszégő, vagy elektromos melegítőX
Bartels- vagy Frenzel-szemüvegEL
FarkasfecskendőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
AudiológiaEK
FoniátriaEK
OtoneurológiaEK

Gyermekradiológia Szakmakód: 0510

A gyermekradiológiai ellátás a magas költségigényű műszerpark miatt a felnőtt ellátáshoz illeszkedve működtethető.

A radiológus szakorvosokból: legalább 1 fő gyermekradiológus szakorvos Szakdolgozó: röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens

Minimumfeltétel lásd: az alábbi szakmakódoknál: 5100

Röntgendiagnosztika 5104

Intervenciós radiológia 5103

Angiográfiás diagnosztika

5107 CT

5108 MRI

5301 Teljeskörű ultrahang diagnosztika

5305 Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztika minimumfeltételei

A gyermek-aneszteziológiai és gyermekintenzív ellátásnak folyamatosan elérhetőnek kell lennie, mivel ennél a korosztálynál a vizsgálatok nagy részéhez szükséges mozdulatlanság csak aneszthézia segítségével érhető el. A legfontosabb gyermek specialitás az aneszteziológiai szakasszisztens és szakorvos és a helyszíni anesztézia tárgyi feltételeinek megléte.

Gyermekneurológia Szakmakód: 0511

Gyermekneurológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Minimum ágyszám55
Személyi feltételek:
Gyermekneurológus szakorvos (minden munkanapon elérhetőség)1
Gyermekneurológus szakorvos2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos22
Intenzív terápiás szakorvosELEL
Elektrofiziológiában jártas szakorvosEK1
Klinikai szakpszichológus/pszichológusEK1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerintXX
BetegkísérőELEL
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztensEK1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
I. szintű csecsemő- és gyermekosztály osztály általános feltételei +XX
SzemtükörXX
II. szintű általános gyermekosztály minimumfeltetételei +X
Állandó megfigyelési lehetőséget biztosító kórteremX
A károsodott beteg ellátásához szükséges ápolási eszközök (bot, járókeret,
háttámasz, szoba WC stb.)
X
Megfigyelő helyiségX
Video megfigyelési lehetőségX
Speciális kórterem (monitorizálás céljából)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT/MRIEKEK
PETEKEK
EMGEKX
EEG laborEKX
Kiváltott válaszok vizsgálataEKEK
Speciális liquor diagnosztikaEKEL
Fehérje, cukor, zsír és az intermedier anyagcsere vizsgálatokEKEK
Immunológiai laboratóriumi vizsgálatokEKEK
Doppler vizsgálatEKX
ELMI laboratóriumEKEL
EchokardiográfiaEKX
AngiográfiaEKEL
1,5 Tesla-s MRI hozzáférésEKEK
SPECTEKEL
Legalább 16 csatornás digitális EEG készülék egyidejű videomonitorozási
lehetősége
EKX
EEG laboratóriumELX
Gyógyszer (antiepileptikum) vérszint meghatározásEKEK
Intenzív osztályELEL
Idegsebészeti osztályEKEK
Digitalis subtractios angiographiaEK
Doppler-UH, TCD (Transcrancialis Doppler)EK
Klinikai immunológiai vizsgálatok (hemostasis)ELEL
Gyermekneurológia járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermekneurológus szakorvos1
Általános assziszens/klinikai neurofiziológiai szakasszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
ReflexkalapácsX
Pupilla lámpaX
MérőszalagX
Fejkörfogat percentil grafikonX
Fejlődésneurológiai vizsgálat eszközeiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EEGEL
ElektrofiziológiaEK
Anyagcsere laboratóriumEK
Neuroradiológia (neuroszonográfia, CT, MRI)EK
Genetikai laboratóriumEK
Nukleáris medicinaEK
Csecsemő- és gyermekosztályos háttérEK
Szükséges szakorvosi konzíliárusokEK
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvosi konziliárusokEK
Klinikai szakpszichológus/pszichologus, logopédus, gyógypedagógus
konziliárusok
EK
Szemész szakorvosi konziliárusokEK
Idegsebészeti szakorvosi konziliárusokEK
Fül-orr-gégész, audiológus, otoneurológus szakorvosi konziliárusokEK
Rehabilitációs lehetőségekEK

Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia Szakmakód: 0515

Progreszivitási szintek II. szint

Fogalma: megyei szintnek megfelelő tevékenység igényelte intenzív betegellátási feladatok ellátására alkalmas munkahely.

Feltétel: minimum II. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály mellett telepíthető

Feladata:

- súlyos állapotú betegek kezelése,

- életfunkcióik fenntartásában veszélyeztetettek monitorizálása, folyamatos alapszintű monitorozás biztosítása,

- vitális funkciók rendezése/stabilizálása,

- szervfunkció támogatása, anyagcsere-felügyelet, mesterséges táplálás, keringéstámogatás, légzéstámogatás, agresszív, illetve speciális lélegeztetést nem igénylő betegek lélegeztetése, illetve krónikus lélegeztetésre szoruló beteg ellátása, ha az otthoni lélegeztetés nem oldható meg,

- speciális esetek első ellátása, stabilizálása, transzportra felkészítése III. szintű gyermekintenzívre,

- folyamatos orvosi jelenlét - 24 órán át - intenzíves szakorvosi háttérrel.

III. szint

Fogalma: II. vagy III. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon hozható létre.

Feladata:

- A progresszivitásnak megfelelően emelt szintű monitorozásra és intenzív ellátásra betegek fogadása (többszervi elégtelenség ellátása, invazív haemodinamika, keringéstámogatás / fenntartás, respirátorkezelés, táplálási támogatás),

- Gyermekaneszteziológiai feladatok ellátása,

- Speciális feladatokat ellátó intézmények gyermekintenzív osztályai/részlegei, úgymint gyermekidegsebészet, -kardiológia, -traumatológia, -infektológia, -dialízis, -plazmaferezis, -onko-haematológia, gyermeksebészet,

- Folyamatos orvosi jelenlét - 24 órán át - intenzíves szakorvosi háttérrel.

Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Minimum ágyszám44
Személyi feltételek:
Gyermekgyógyász- és intenzív terápiás szakorvos (aneszteziológus és intenzív23
terápiás szakorvos/ gyermekintenzív szakorvos)
Aneszteziológus és intenzívterápiás szakorvos1
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos11
Rezidens/szakorvosjelölt11
Szakdolgozó:beteg arány1:21:2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Izoláló helyiség11
Teakonyha1*1
Gép-műszer tisztító1*1
Technikai szoba / gép raktár1*1
Gyógyszerhűtő11
Vérhűtő **11
Központi betegellenőrző monitor1
Ágymelletti betegellenőrző monitor: minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív1/ 2 ágy1 /ágy
vérnyomásmérés, saturatio mérés lehetősége
Invazív betegellenőrző monitor2
Kapnográf (ETCO2 )1/respirátor1/respirátor
Pulzoximéter (ahol nincs monitor, illetve ha nincs a monitorban)1/ágy1/ágy
Aritmia monitorozás (monitorban)12
Folyamatos testhőmérséklet-monitorozás1/osztály1 / 2 ágy
Invazív vérnyomásmérő (min. 2 csatorna)2
Hemodinamikai monitorozás1
EKG-regisztráló készülék**11
Lélegeztetőkészülék2/osztály2/3 ágy
UH-os párásító22
Egyéni aerosolkészülék1 /2 ágy1 /2 ágy
Fiberoptikás bronchoscopEL
Kézi lélegeztetőballon2/osztály1 /2 ágy
Taposó szívó/mobil szívó11
Mobil újraélesztési egység11
Defibrillátor**11
Pacemaker, külső**11
Váladékszívó készülék, fali1/ágy1/ágy
Mellkasszívó készülék, fali1/ 2 ágy1/ágy
Motoros fecskendő (perfusor)2/ágy3/ágy
Infuziós pumpa (volumetrikus)1/ágy1/ágy
Vér/infúzió melegítő1
Laringoszkóp23
Mobil röntgenkészülék**11
Vérgázanalizátor**11
Haemoglobinométer**11
K-Na koncentráció mérő**11
Vércukor meghatározó készülék11
Betegmelegítő22
Betegmelegítő/hűtő készülékEL1
Mobil UH **ELEL
Szervpótló készülék (hemodilízis, hemoperfúzió, plazamferezis, cytoferezis,
műmáj)
EL
Intenzíves transzport eszközei11

*ha önálló PIC és gyermekintenzív osztály van, akkor külön kell, ha egymás mellett helyezkednek el, akkor elég a kettőre 1 db

**gyermekintenzív és PIC közös eszköze is lehet, ha a két ellátóhely egymás mellett található

Fejlődésneurológia Szakmakód: 0521

A fejlődésneurológia és neuroterápia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Osztályvezető: csecsemő- és gyermekgyógyász és gyermekneurológus szakorvos
legalább 10 éves fejlődésneurológia gyakorlattal
1
Beosztott orvos: csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekneurológus szakorvos3
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Klinikai szakpszichológus/pszichológus2
Gyógypedagógus1
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens2
Általános asszisztens2
KonduktorEL
Rehabilitációs tevékenység terapeutaEL
Tárgyi feltételek: csecsemő- és gyermekosztály általános feltételei szintű NIC
feltétel
Speciális helyiségek:
Fizioterápiás helyiség2
EEG/EMG, poligráfiás helyiség (hangszigetelt, elektromosan árnyékolt)2
Elektroterápiás helyiség2
Pszichofizikai számítógépes audiovizuális helyiség2
Fejlődés-pszichológiai vizsgáló helyiség2
Gép-műszerek:
Ultrahang készülékX
24 csatornás video-EEG készülék2
Poligráf készülékX
Kiváltott potenciál vizsgálat (agytörzsi és corticalis)X
Számítógépes pszicho-fiziológiai vizsgáló berendezésX
Neuro-urodinamikai vizsgáló készülékX
Elektroterápiás készülék6
Impulzus-diagnosztikaX
Elektromos szívó vagy központi szívóX
PerfúzorokX
PulsoxyméterekX
Apnoe-alarm készülékekX
Központi oxigén ellátásX
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
CTEK
MRIEK
Fejlődésneurológiai szakrendelés minimumfeltételei
Neonatális intenzív centrumhoz kötött fejlődésneurológiai vizsgálatot végző szakrendelések
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus vagy gyermekneurológus1
szakorvos legalább 10 éves fejlődés neurológia gyakorlattal
Csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus vagy gyermekneurológus2
szakorvos
Gyógytornász/konduktorEL
Fejlődéspszichológus és/vagy klinikai szakpszichológus és/vagy gyógypedagógus1
Csecsemő és gyermekszakápoló, asszisztens1
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens
Fizioterápiás szakasszisztens2
Általános asszisztens0
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Speciális helyiségek:
Váróhelyiség1
Fejlődésneurologiai vizsgáló helyiség1
Physiotherapias helyiség1
EEG/EMG, polygraphias helyiségEL
Elektrotherapias block1
Pszichofizikai számítógépes audiovizuális helyiségEL
Fejlődés-pszichológiai vizsgáló helyiség2
Gép-műszerek:
Ultrahang készülékX
16 csatornás video-EEG készülékX
Polygraph készülékEL
Kiváltott potenciál vizsgálóEL
Számítógépes pszicho - fiziológiai vizsgáló berendezés0
Neuro-urodynamika0
Elektrotherápiás készülékEL
Impulsus-diagnosztikaEL

Lásd:

Gyermek reumatológia Gyermek rehabilitáció Gyermek- és ifjúságpszichiátria Gyermek- és ifjúságaddiktológia

1400 szakmakód alatt

2205 szakmakód alatt

2300 szakmakód alatt

2301 szakmakód alatt

PLASZTIKAI ÉS ÉGÉSSEBÉSZET

Plasztikai helyreállító és esztétikai sebészet Szakmakód: 2000

Plasztikai Helyreállító Sebészet

Fekvőbeteg ellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Az ellátó (szolgáltató), minimum helyreállító osztállyal rendelkező hely, amely magas színvonalon képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során alkalmaz lebenyeket, szövetexpandereket és implantátumokat, rendelkezik a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális esetszámot teljesít. Plasztikai helyreállító sebészeti osztályok.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

Önálló plasztikai helyreállító egységgel rendelkező hely (szolgáltató), amely a szakma legmagasabb szintjén képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására, helyreállításra szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során rendelkezik a szabadlebenyek átültetéséhez (mikrovaszkuláris anasztomózissal) a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi esetszámot teljesít. Plasztikai és égéssebészeti osztályok, plasztikai helyreállító sebészeti osztályok.

Minimum ágyszám: 5

Plasztikai helyreállító sebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: (FTE) a műtő általános feltételei+
Plasztikai(égési) sebész szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen, fekvőbeteg23
gyógyintézetben végzett szakmai gyakorlattal)
Plasztikai (égés) sebész12
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEKEK
Műtéti szakasszisztens12
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Hordozható EKG11
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei+
AltatógépEL1
Plasztikai sebészeti műszertálcákXX
Operáló mikroszkóp v. megfelelő nagyító szemüveg1
Mikrosebészeti műszerek1
Betegmelegítő1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Általános orvosi és kémiai laboratóriumELEL
Mikrobiológiai laboratóriumEKEL
Radiológiai osztályELEl
Hordozható DopplerEL1
Intenzív osztályELEL
Szükséges szakmai konzíliáriusokELEL
Rehabilitációs osztályEKEK
Eves minimális beavatkozási számok
Progresszivitási szint
II.III.
Ellátott plasztikai helyreállító sebészeti betegek száma minimum/év4080
Helyreállító műtétek száma felnőtteknél minimum/ év2040
Emlő helyreállító műtétek mikrosebészeti beavatkozással5
minimum/év
Mamma-protézis (rosszindulatú alapbetegség mellett 01349)510
minimum/év
Tissue expander (01350) minimum/év3
Egynapos plasztikai sebészeti ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Plasztikai (égési) sebész szakorvos 5 éves szakorvosi gyakorlattal1
Aneszteziológus szakorvosEL
Műtős szakasszisztens1
Ápoló/szakápoló4
Tárgyi feltételek: a műtő egység (kis műtő) általános feltételei +
Plasztikai sebészeti műszertálcákX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
RadiológiaEK
EKGEL
Általános orvosi laboratóriumEK
Intenzív osztályEK
Fekvőbeteg intézeti háttérEK
Szükséges szakorvosi konziliáriusi háttérEK
Plasztikai sebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Plasztikai (égési) sebész szakorvos1
Műtős szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + a műtő egység (kis műtő) általános
feltételei +
Plasztikai sebészeti műszertálcákX

Plasztikai esztétikai sebészet

Progresszivitási szintek

Plasztikai esztétikai sebészet járóbeteg ellátási formában.

Olyan ellátó hely, amely járóbeteg ellátás keretei között képes kisebb ambuláns, minimálisan invazív plasztikai esztétikai beavatkozásokat elvégezni a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Plasztikai esztétikai sebészeti műtétek egynapos ellátással.

Az az ellátó hely, amely egynapos sebészeti ellátás keretei között képes végezni plasztikai esztétikai műtéteket, a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Fekvőbeteg szakellátás III. szint:

Plasztikai esztétikai sebészeti ellátás fekvőbeteg intézményben.

Az az ellátó hely, amely a legmagasabb szinten, fekvőbeteg intézményben, általános érzéstelenítésben képes végezni plasztikai esztétikai műtéteket, a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Plasztikai esztétikai sebészeti szakrendelés, egynapos sebészet és osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Alapfeltételek:Járóbeteg
ellátás
Egynapos
ellátás
III.
Személyi feltételek:
Plasztikai (égési) sebész szakorvos1
Plasztikai (égési) sebész szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen
fekvőbeteg gyógyintézetben végzett szakmai gyakorlattal)
1
Plasztikai (égési) sebész szakorvos 5 éves szakorvosi gyakorlattal1
Aneszteziológus szakorvosEKEL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus
szakasszisztens
EKEL
Műtéti szakasszisztens111
Műtőssegéd11
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Ügyeleti szolgálatEKEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + az osztály általános
feltételei +
Hordozható EKG1
A műtő egység (osztályos műtő) általános feltételei +XX
AltatógépXX
Plasztikai sebészeti speciális műszerekXX
Folyadék melegítőEL
BetegmelegítőEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
Radiológiai osztályEKEKEK
Intenzív osztályEKEL
Szükséges szakmai konzíliáriusokEKEKEK

Minimális esetszám nem limitált.

Égéssebészet

Szakmakód: 2001 Gyermek plasztikai és égéssebészet 2002

Progresszivitási szintek

Égéssebészet

II. szint:

Az az ellátó hely, amely a szakma mindenkori hazai színvonalán és körülményeinek megfelelő színvonalon képes ellátni 10% alatti kiterjedésű égési sérülteket. Ugyanakkor alkalmas akut élet- és funkciómentő beavatkozások elvégzésére, melyek elvégzése után a sérültet 24 órán belül áthelyezi a magasabb szintű ellátó helyre. Rendelkezik a szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi ellátási esetszámot teljesít.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

Az az ellátó hely, amely a szakma mindenkori hazai színvonalán, és körülményeinek megfelelően a legmagasabb szinten képes ellátni 10% feletti kiterjedésű égési sérülteket, magasfeszültségű áramütötteket, rendelkezik a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi ellátási esetszámot teljesít.

Égéssérült betegeket ellátó plasztikai és égési sebészeti osztályok. Olyan ellátó helyek, ahol az égett beteg későbbi rekonstrukciós ellátása, rehabilitációja biztosított és prevenciós feladatokat is ellát.

Minimum ágyszám: 5

Gyermek plasztikai és égéssebészet

Progresszivitási szintek

III. szint:

Az az ellátó hely, amely a szakma mindenkori hazai színvonalán, és körülményeinek megfelelően a legmagasabb szinten képes ellátni 10% feletti kiterjedésű égési sérülteket és magasfeszültségű áramütötteket 18 éves korig. Az országos feladatokat is ellátó, önálló plasztikai helyreállító egységgel rendelkező hely, amely a szakma legmagasabb szintjén képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására, helyreállításra szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során alkalmaz lebenyeket, szövetexpandereket és implantátumokat Rendelkezik a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi esetszámot teljesít. Égéssérült gyermekeket ellátó plasztikai és égési sebészeti osztályok, országos feladatokat végző, égett gyermekeket ellátó országos központ, gyermeksebészeti osztályok plasztikai sebészeti osztálya. Olyan ellátó helyek, ahol az égett beteg későbbi rekonstrukciós ellátása, rehabilitációja biztosított és prevenciós feladatokat is ellát.

Minimum ágyszám: 5

Égési osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Égési osztály alapfeltételeiII.III.
Személyi feltételek: (FTE)
Plasztikai (égési) sebész szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen szerzett
szakmai gyakorlattal)
1
Plasztikai (égési) sebész szakorvos12
Traumatológus, sebész szakorvos1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Aneszteziológus szakorvosELEL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzívszakápoló/aneszteziológus szakasszisztensELEL
Műtéti szakasszisztens12
Műtőssegéd12
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
gyógytornász)
XX
Gyermek ellátó osztályok
Plasztikai (égés) sebész szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen szerzett
szakmai gyakorlattal)
1
Plasztikai (égési) sebész v. gyermeksebész szakorvos1
Aneszteziológus szakorvosEL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápolóEL
Műtéti szakasszisztens2
Műtőssegéd2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
gyógytornász)
X
Klinikai gyermek szakpszichológusEL
Tárgyi feltételek:
Izolált műtőEL1
Kézsebészeti/mikrosebészeti tálca1
Operáló mikroszkóp v. megfelelő nagyító szemüveg1
Elektromos dermatom2
Humby-kés24
Bőrhálósító készülék2
Folyadék melegítő1
Betegmelegítő1
Betegemelő készülék1
Külön kötöző helyiség11
Elkülönített fürdető helyiség (körbejárható káddal)11
Mobil fürdőkád11
Hordozható EKG11
Portabilis röntgen-készülékEL1
Lélegeztetőgép5
Fluidizációs ágy2
Pulzoximéter1
Haemodinamikai monitor1
Bed side monitor25
Pacemaker ideiglenes1
Szabályozható vakuum-szívó4
Egyéni porlasztó (Aerosol) készülék3
Reszsuszcitációs felszerelés1
Transzfúziós felszerelés1
Melegítő párna1
Túlnyomásos infúziós eszköz2
Rögzített infúziós tartóállvány4
Infúzió melegítő2
Hideg oxigén párásító4
Zárt rendszerű szívó minden vakuum szívóhoz4
Bronchoszkóp1
Defibrillátor11
Gyermek égési és intenzív osztály speciális feltételei:
Felnőttek égés intenzív osztály feltételei +
Keramoterm (konzolos beteg melegítő)1
Melegíthető takaró1
Légágy2
Fluidizációs ágy2
Általános orvosi és kémiai laboratóriumEL
Mikrobiológiai laboratóriumEL
Radiológiai osztályEL
Vérgázanalizátor1
Intenzív osztályEL
Szükséges szakmai konzíliáriusokEL
Rehabilitációs osztályEK
Eves minimális beavatkozási számok Progresszivitási szint
II.III.
Ellátott felnőtt égési sérültek száma minimum/év3070
Ellátott súlyos felnőtt égési sérültek száma (HBCS 22P 8810, 22M 8820,
22M8850, 99M 9540) minimum/év
15
Égési műtétek száma felnőtteknél minimum/év1040
Ellátott gyermek égési sérültek száma minimum/év1050
Ellátott súlyos gyermek égési sérültek száma (HBCS 22 22M 8810, 22M
8820, 22M8850, 99M 9540) minimum/év
7
Égési műtétek száma gyermekeknél minimum/év30
Szövetexpander beültetés3
Integra fedés3
Égés ellátás járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek: (FTE)
Sebész, traumatológus v. gyermeksebész szakorvosl
Plasztikai (égés) sebész szakorvos1
Aneszteziológus szakorvosELEL
Felnőtt/gyermek aneszteziológiai és intenzív
szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens
ELEL
Műtéti szakasszisztens11
Műtőssegéd11
Ápoló/csecsemő- és gyermek ápoló11
Tárgyi feltételek:
Altatási lehetőségELX
Fürdetési lehetőségELX
Steril sebészeti eszközök, kötszerekXX
Sebészeti kötöző feltételeiXX

FOGÁSZATI ELLÁTÁS

Fogászati ellátásSzakmakód:1300
Dentoalveoláris sebészet [szv]1301
Fogszabályozás [szv]1302
Gyermekfogászat [szv]1304
Iskolafogászat1305
Konzerváló fogászat és fogpótlástan [szv]1308
Parodontológia [szv]1303
[szv]: engedély feltétele a szakirányú szakvizsga

Fog- és szájbetegségek járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei Személyi feltételek:

Fogászati ellátás

1 fogorvos

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Parodontológiai szakrendeléshez

1 parodontológus szakorvos

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Fogszabályozó szakrendeléshez

1 fogszabályozás szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Dentoalveoláris szakrendeléshez

1 dentoalveoláris sebészet szakorvosa

1 műtéti szakasszisztens/fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Gyermekfogászati szakrendeléshez

1 gyermekfogászat szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Konzerválófogászat, fogpótlástan szakrendeléshez

1 konzerválófogászat és fogpótlástan szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Tárgyi feltételek:

A rendelő általános feltételei + alapellátás műszerei és sürgősségi vagy készenléti táska/tálca

Gép - műszer neveFogászati
ellátás
(felnőtt,
gyerek)
Szakrendelés
Parodonto-
lógia
Fog-
szabályozás
Gyermek-
fogászat
Dentoal-
veolaris
sebészet
Fogászati/fogszabályozási kezelőegység11111
Fogászati kezelőszék11111
Elektrokauter11
Fogászati röntgenkészülék az előhívás
kellékeivel vagy kp. rtg.
EKEKEKEKX
Fogkőeltávolító sorozat, kézi
(hagyományos, Gracey)
111
Gépi depurátor (UH, szonikus)1111
Fogorvosi dolgozószék11111
Viaszmelegítő (pl. Bunsen-égő)1111
Fogszabályozó fogósorozat2
Fotopolimerizációs lámpa1111
Hőlégsterilizátor vagy autokláv11111
Kézidarab3333
Kézidarab, sterilezhető13
Műszerasztal, gördíthető11111
Fogászati kéziműszerkészlet*1111
Dentoalveolaris sebészeti
kéziműszerkészlet**
1
Parodontális kéziműszerkészlet ***1
Kofferdam készlet11
Endodonciai doboz + 5 sorozat
gyökérkezelő műszer
11
Műtőlámpa1
Ortopantomográf és teleröntgenkészülékEL
OrtopantomográfkészülékEL
Kötszerdoboz kicsi/nagy2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor11
Szájsebészeti fúrókészlet33
Szívókészülék, sebészeti11
*Fogászati kéziműszerkészlet
Műszer neveDarabszám
Fogászati tükör15 x
Fogászati szonda15 x
Fogászati csipesz15 x
Foghúzó fogósorozat (korona és gyökérfogók)2
Foggyökéremelő sorozat2
Csontkanál2
Raspatórium (Williger, Freer)2
Csontcsípő2
Sebészeti olló, különféle3
Sebészi műtőkés és/vagy szikenyél2
Anatómiai csipesz1
Horgas csipesz1
Kézi depurátor különféle5
Exkavátor, kétvégű, különféle5
Fogászati tömőműszerek, különféle10
Matricafeszítő2
Viaszkés1
Kramponfogó1
Érfogó2
Tűfogó1
Cementkeverő üveglap és spatula2
Lenyomatkanál különféle30 xx
x: vegyes fogászaton, iskolafogászaton 30
xx: gyermekfogászaton 20
**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet
Műszer neveDarabszám
Fogászati csipesz20
Fogászati szonda20
Fogászati tükör20
Gyökéremelő különféle20
Foghúzó fogó sorozat (korona, gyökér)3
Szájterpesztő (Heister, ujjvédő)2
Sebkampó, különféle8
Szájzugkampó8
Anatómiai csipesz4
Horgas csipesz8
Érfogó különféle4
Tűfogó5
Nyelvfogó1
Műszerkiszedő fogó2
Raspatórium5
Csontkanál (Kerpel-, Volkmann-, Meinhöffer-féle)6
Depurátor különféle10
Műtőkés különféle vagy/és szikenyél8
Véső (Móczár, Partsch)15
Iriszolló4
Kötszerolló2
Csontcsípő4
Nyálkőszonda különféle4
Tamponvivő2
Orrtükör1
Sebészi kalapács3
Cementkeverő üveglap és spatula2
Kramponfogó1
Körömolló1
Tömő műszerek4
***Parodontális kéziműszerkészlet
Műszer neveDarabszám
Parodontális szonda Williams10
Parodontális szonda WHO5
Furkáció szonda (Nabers)5
Szikenyél8
Szájzugkampó5
Anatómiai csipesz4
Érfogó2
Tűfogó különböző méret5
Raspatórium5
Gracey kürett szett 1-144
Parodontális sebészeti kanalak4
Parodontális kések - Kirkland, Orban8
Iriszolló4
Csontcsípő4
Gingiva olló4

Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás Szakmakód: 1309

A szedációban/ altatásban végzett fogorvosi/szájsebészeti ellátáshoz szükséges feltételek a szedálás fokozatai szerint

A fogászati ellátáshoz szükséges feltételek:

járó beteg ellátás (a szedálás 1-es, 2-es és 3-as fokozata) és

fekvő beteg ellátás (a szedálás 3-és 4-es fokozata) esetében

Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fogorvos/ Fogorvosi részterület szakvizsgájával rendelkező általános orvos1
Fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus1
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + alapellátás műszerei és sürgősségi vagy készenléti
táska/tálca
Műszerek:
Fogászati kezelőegység1
Fogászati kezelőszék1
Elektrokauter1
Fogászati röntgenkészülék az előhívás kellékeivel vagy központi rtg.X
Fogkő eltávolító sorozat, kézi1
Fogkőeltávolító, UH vagy vibrációs1
Fogorvosi dolgozószék1
Viaszmelegítő (pl. Bunsen égő)1
Fotopolimerizációs lámpa1
Hőlégsterilizátor vagy autokláv1
Kézidarab, sterilezhető3
Műszerasztal, gördíthető1
Fogászati kéziműszerkészlet*1
Dentoalveolaris sebészeti kéziműszerkészlet**1
Műtőlámpa1
Ortopántomográf készülékEK
Kötszerdoboz kicsi/nagy2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor1
Száj sebészeti fúrókészlet3
Szívókészülék, sebészeti1
*Fogászati kéziműszerkészlet
Fogászati tükör15
Fogászati szonda15
Fogászati csipesz15
Foghúzó fogósorozat2
Foggyökér-emelő sorozat2
Kaparókanál2
Raspatórium2
Sebészeti olló1
Sebészeti olló (finom)2
Sebészeti műtőkés2
Anatómiai csipesz1
Horgas csipesz1
Kézi depurátor, különféle5
Exkavátor, kétvégű, különféle5
Fogászati tömő, különféle10
Matricafeszítő2
Viaszkés1
Kramponfogó1
Érfogó2
Tűfogó1
Cementkeverő üveglap és spatula2
Lenyomatkanál, különféle30
**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet
Fogászati csipesz15
Fogászati szonda15
Fogászati tükör20
Gyökéremelő, különféle20
Foghúzó sorozat3
Szájterpesztő2
Sebkampó, Langenbeck-féle, különféle6
Sebkampó, Williger-féle, különféle4
Szájzugkampó8
Anatómiai csipesz4
Horgas csipesz8
Érfogó különféle4
Tűfogó5
Nyelvfogó1
Műszerkiszedő fogó2
Raspatórium5
Periosteum elevator, Freer-féle1
Csontkanál (Kerpel-, Volkmann-, Meinhöffer-féle)6
Depurátor, különféle10
Műtőkés, különféle8
Mozart-féle véső, különféle15
Iriszolló4
Kötszerolló2
Csontcsípő4
Nyálkőszonda, különféle4
Tampontömő2
Orrtükör1
Sebészeti kalapács3
Ujjvédő2
Cementkeverő üveglap2
Cement lapoc2
Kramponfogó1
Körömolló1
Tömő műszerek4

A szedálás fokozatai és az ahhoz szükséges feltételek:

1. Anxiolízis

Jellemzői: Megtartott tudat, kissé csökkent reakciókészség, szabad légutak, megtartott spontán légzés, monitorozás: megfigyelés elegendő

Kivitelezése: Per os adagolt szedatívumokkal

Személyi feltételek:
A beavatkozást végző fogorvos kivitelezheti.
Az eljáráshoz szükséges eszközök: -

2. Felületes "éber" szedáció (conscious sedation)

Jellemzői: Külső ingerekre adekvát válasz, tudatállapot enyhén befolyásolt, szabad légutak, általában kielégítő spontán légzés, cardiovascularis rendszer nem vagy csak minimálisan érintett

Kivitelezése: N2O:O2 belélegeztetés és/vagy intravénás gyógyszeradagolás_

Személyi feltételek:
A fogorvosi beavatkozást végzőtől független, a légútbiztosítás, lélegeztetés
módszereiben jártas orvos jelenléte szükséges.
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Betegőrző monitor (minimum: SpO2, NIBP), szabad légútbiztosítás
eszközei (Guedel tubus, intratrachealis tubusok, laringoszkóp, Magill fogó,
szájterpesz), lélegezetés eszközei (arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor,
Ambu típusú lélegeztető ballon, csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda,
szívórendszer csatlakozókkal, leszívó katéterek).

3. Mély szedálás

Jellemzői: Tudat deprimált, a beteg magára hagyva alszik, erős ingerekre, fájdalomingerre reagál, légutak biztosításához gyakran szükséges beavatkozás (Eschmark műfogás, Guedel "pipa", stb.), spontán légzés deprimált lehet, gyakran asszisztálás szükséges, cardiovascularis rendszer érintett lehet.

Kivitelezése: N2O:O2 belélegeztetés és/vagy intravénás gyógyszeradagolás

Személyi feltételek:
Aneszteziológus szakorvos és asszisztens jelenléte szükséges.
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Betegőrző monitor (minimum: SpO2, NIBP), szabad légútbiztosítás
eszközei (Guedel tubus, intratrachealis tubusok, laringoszkóp, Magill fogó,
szájterpesz), lélegezetés eszközei (arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor,
Ambu típusú lélegeztető ballon, csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda,
szívórendszer csatlakozókkal, leszívó katéterek).

Fekvőbeteg ellátás (a szedálás 4-es fokozata) esetében

4. Általános érzéstelenítés

Jellemzői: Teljes öntudatlanság, fájdalomingerre sincs reakció, professzionális légútbiztosítás szükséges, asszisztált vagy kontrollált lélegeztetés, cardiovascularis rendszer deprimált lehet.

Kivitelezése: inhalációs anesztetikumok és/vagy intravénás gyógyszeradagolás

Személyi feltételek:
Fogorvos/Fogorvosi részterület szakvizsgájával rendelkező általános orvos, műtős
Aneszteziológus szakorvos és asszisztens jelenléte szükséges.
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Aneszteziológiai munkahely [komponensei: altatógép, aneszteziológiai
monitor, többfunkciós betegőrző monitor (minimum: EKG, SpO2, NIBP,
EtCO2)], szabad légútbiztosítás eszközei (Guedel tubus, intratrachealis
tubusok, laringoszkóp, Magill fogó, szájterpesz), lélegezetés eszközei
(arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor, Ambu típusú lélegeztető ballon,
csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda, szívórendszer csatlakozókkal, leszívó
katéterek).
Posztoperatív megfigyelő helyiség biztosítása szükséges.
Anesztézia tevékenység minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Orvos vezető1/intézet
Vezető szakasszisztens1/intézet
Aneszteziológus szakorvos1/aneszt. munkahely
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló1/aneszt. munkahely
Tárgyi feltételek:
1. Altatógép:1
Tartozékai:
Légzőrendszerek3
Lélegeztető készülék1
Voluméter (az altatógép monitorba beépített is lehet)1
Légúti nyomásmérő (az altatógép monitorba beépített is lehet)1
Oxigén kimaradást jelző riasztó (altatógépbe beépített is lehet)1
A légzőrendszer szétkapcsolódását jelző riasztó (beépített is lehet)1
Aneszteziológiai betegőrző monitor1
Az aneszteziológiai monitor minimális kötelező funkciói:1
EKG
Vérnyomásmérő (vértelen)1
Pulzoximéter1
Kapnográf1
2. Laringoszkóp2/altatógép
3. Az újraélesztés eszközei:
Defibrillátor (Egymástól távoli műtőegységek esetén műtőegységenként 1-1 db, több
műtőegységből álló műtőtraktusban 1 db szükséges)
1/műtőegység
Ambu ballon típusú lélegeztető eszköz1/altatógép
Szakmai környezet:
Az esetleges aneszteziológiai szövődmények elhárítására megfelelő intenzív
terápiás háttér biztosítása
X
Fogászat/szájsebészet tevékenység minimumfeltételei
Műtő1
Műtőlámpa1
Elektrokauter1
Fogászati röntgenkészülék az előhívás kellékeivel vagy kp. röntgenX
Fogkőeltávolító sorozat, kézi1
Hőlégsterilizátor vagy autokláv1
Kézidarab, sterilezhető3
Dentoalveolaris sebészeti kéziműszerkészlet**1
Ortopántomográf készülékEK
Kötszerdoboz kicsi/nagy2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor1
Szájsebészeti fúrókészlet3
Szívókészülék, sebészeti1
**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet
Fogászati csipesz15
Fogászati szonda15
Fogászati tükör20
Gyökéremelő, különféle20
Foghúzó sorozat3
Szájterpesztő2
Sebkampó, Langenbeck-féle, különféle6
Sebkampó, Williger-féle, különféle4
Szájzugkampó8
Anatómiai csipesz4
Horgas csipesz8
Érfogó különféle4
Tűfogó5
Nyelvfogó1
Műszerkiszedő fogó2
Raspatórium5
Periosteum elevator, Freer-féle1
Csontkanál (Kerpel-, Volkmann-, Meinhöffer-féle)6
Depurátor, különféle10
Műtőkés, különféle8
Mozart-féle véső, különféle15
Íriszolló4
Kötszerolló2
Csontcsípő4
Nyálkőszonda, különféle4
Tampontömő2
Orrtükör1
Sebészeti kalapács3
Ujjvédő2
Cementkeverő üveglap2
Cement lapoc2
Kramponfogó1
Körömolló1
Tömő műszerek4

Fogászati röntgen Szakmakód: 1306

Fogászati röntgen járóbeteg szakellátás olyan egészségügyi ellátási forma, melynek lényege fogászati röntgenfelvételek készítése és kérés esetén leletezése.

Fogászati röntgen járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fogorvos
(ahol a fogászati röntgenosztálynak nincs orvos vezetője, ott a fogászati rendelést
vezető orvos a felelős a vonatkozó rendelkezések betartásáért)
1
Fogászati asszisztens1
Tárgyi feltételek:
Fogászati röntgenkészülék1
Egyéb:
Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e
tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009.
(VI. 18.) EüM rendelet 1. melléklete szerinti infekciókontroll feltételek
X

Klinikai fogászati higiénia Szakmakód: 1307

Klinikai fogászati higiénia járóbeteg ellátás (alapellátás és szakellátás) olyan egészségügyi ellátási forma, melynek során a fogászati higiénikus a fogorvos jelenléte mellett a fogorvoslás során felmerülő részfeladatokat látja el, melyek az alábbiak lehetnek:

- a fogorvos irányításával fogászati megelőző tevékenységet végez a szájüregben,

- egészségmegőrző, fogászati egészségnevelő feladatokat lát el különböző életkorú, összetételű csoportok, egyének körében,

- segédkezik szájhigiénés feladatok elvégzésében,

- segédkezik beteg, idős, fogyatékos egyének szájhigiénés ellátásában,

- előkészíti és segédkezik a fogorvosnak a fogászati kezelések elvégzése során,

- együttműködik az orvossal és a beteggel a krónikus orális és fogbetegek gyógyítási, gondozási feladatainak ellátásában,

- elvégzi a betegirányítás és ellátás kommunikációs és adminisztratív feladatait,

- szakszerűen alkalmazza a fogászati ellátásnál a vizsgáló, kezelő eszközeit, anyagait, gondoskodik azok karbantartásáról,

- megszervezi és munkatársaival összehangolja fogászati megelőző és egészségnevelő tevékenységét.

Tevékenysége során további feladatai:

- információ szerzése, információ közlése, kommunikáció tekintetében feladata a páciensre vonatkozó adatok felvétele, rögzítése, a páciens útbaigazítása, felvilágosítása,

- biztonságos munkakörülmények kialakítása tekintetében feladata a műszerek, eszközök tisztán tartása, fertőtlenítése, sterilezése, az aszepszis, antiszepszis szabályainak betartása, továbbá a védőruha, és a védőeszközök alkalmazása,

- a sugárvédelmi, továbbá a balesetvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi szabályok betartása,

- fogászati beavatkozásoknál a fogorvosi munka asszisztálása, eszközök előkészítése érzéstelenítéshez, valamint különböző fogászati beavatkozásokhoz,

- fogröntgen felvételek elkészítése, a filmek elkészítése,

- segédkezés fog- és gyökértöméseknél, valamint segédkezés a fogpótlás folyamatában, és a fogeltávolításnál,

- előkészítés és segédkezés orális műtéti beavatkozásoknál, a szájnyálkahártya és fogágy kezelésénél, és segédkezés a fogszabályozásban,

- asszisztálás tömések finírozásának és polírozásának munkafolyamatában,

- fogászati egészségnevelés, így orális higiéne eszközeinek, alkalmazásának bemutatása, motiválás a fogak védelmére, az egészségi állapot megőrzésére,

- ápolási és gondozási feladatok ellátása az orális megbetegedésben szenvedő pácienseknél,

- segítségnyújtás mozgásában korlátozott pácienseknek,

- segítségnyújtás szájhigiéne elvégzésében idős betegeknél, eszméletlen betegeknél, szájműtött betegeknél.

Személyi feltételek:
Klinikai fogászati higiénikus1
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételeiX
Egyéb:
Szakorvos jelenléte szükséges - a klinikai fogászati higiénikus a tevékenységét
csak és kizárólag fogorvos közvetlen felügyelete mellett végezheti
X

FOGLAKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

Foglakozás-egészségügyi alapellátás Foglalkozás-egészségügyi szakellátás Szakmakód: 2501 2502

Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása
Progresszivitási szint
I.
alapellátás
II.
szakellátás
III.
Foglalkozás-egészségügy
1. A munkakörülmény egészségkárosító hatásainak munkahigiénés és
munkalélektani vizsgálata
XX
2. Munkavégzés (fizikai és szellemi munka) egészségkárosító hatásainak
vizsgálata
XX
3. A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezéseX
4. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezéseX
5. Munkaköri alkalmasság másodfokon történő elbírálásaX
6. Foglalkozási megbetegedések diagnosztizálása, bejelentése és kivizsgálásaX
7. A foglalkozási megbetegedés diagnózis szakmai megalapozottságának
megítélése a hatályos jogszabályok szerint (Munkahigiénés és foglakozás-
egészségügyi szerv)
X
8. Külön jogszabályban előírtak szerint a munkakörhöz kötött védőoltásokkal
kapcsolatos feladatok
X
9. A krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók megelőző
gondozása
X
10. Álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a
közfoglalkoztatáshoz szükséges munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata
X
11. A megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi
munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezés a
munkaügyi központok számára
X
12. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátása, illetve közreműködés az
elsősegély megszervezésében és az oktatás felügyeletében
X
13. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatokXXX

Progresszivitási szintek

I. szint: foglalkozás-egészségügyi alapszolgálat

Az alapszolgálatok a fentiekben részletezett vizsgálatok közül I. fokon végzik a munkaköri alkalmassági vizsgálatokat, valamint a foglalkozási megbetegedések gyanújának diagnosztizálását, munkabaleset esetében az első orvosi ellátást.

Az alapszolgálatok privatizáltak, valamennyi a fentiekben 1-13. pontig részletezett tevékenységüket a velük szerződésben levő munkáltatók finanszírozzák, néhány kivétellel.

II. szint: foglalkozás-egészségügyi szakellátóhely

A foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyek a fentiekben részletezett vizsgálatok közül II. fokon végzik a munkaköri, a szakmai alkalmassági vizsgálatokat, a foglalkozási megbetegedések gyanújával beutaltakkal kapcsolatos konzíliumot, az álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a közfoglalkoztatáshoz szükséges munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatot, a megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezést a Budapest és megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai számára, valamint az egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatokat.

III. szint: Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szerv

A speciális központ végzi az alábbiakat:

A munkavállalók egészségének javításával, betegségek megelőzésével összefüggő tudományos kutató, elemző oktató, képző, továbbképző tevékenységet, ezzel összefüggő tájékoztató anyagok (jegyzetek, módszertani útmutatók, szakmai folyóiratok) kiadását, egyéb szervező feladatok ellátását.

Feladatkörét érintően adatgyűjtési, adattárolási, adatfeldolgozási és elemzési tevékenységeket végez.

Munkahigiénés vizsgálatokat végez (munkakörnyezeti műszeres és biológiai expozíciós mutató vizsgálatok), munkalélektani, ergometriai, ergonómiai vizsgálatokat, különböző mintában ismeretlen anyagok azonosításával és mennyiségi meghatározásával, egyéb higiénés műszeres vizsgálatokat végez természetes és épített környezetben. Az egyes meghatározott tevékenységekre akkreditált laboratóriumokat működtet és tart fenn.

Kockázatelemzés végzése, munka-egészségügyi kérdésekben szakértői, szakvéleményezői tevékenység ellátása. Közreműködik a környezeti (munkakörnyezeti) és biológiai monitorozás módszertanának kialakításában és fejlesztésében; az európai uniós tagállami működéssel kapcsolatos, közösségi jogharmonizációs, továbbá az Európai Unió döntéshozatali folyamataiban a munkahigiéne, valamint a foglalkozás-egészségügy területén; a munka-egészségügyi vonatkozású hazai és európai uniós programok végrehajtásával kapcsolatos feladatok megoldásában.

A munkavállalók, álláskeresők és háziorvosok munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálatát, járóbetegszakorvosi ellátást, tanácsadást, munkaegészségügyi laboratóriumi vizsgálatokat, méréseket végez.

Az előjegyzés alapján behívott foglalkozási betegek szakvizsgálatát, felülvizsgálatát és gyógykezelését látja el.

A leletek és további saját vizsgálata alapján dönti el, hogy a betegség foglalkozási eredete igazolható e vagy sem az egész ország területére.

Bíróság és hatóság számára szakértői tevékenység ellátása munkaköri, szakmai alkalmasság és foglalkozási megbetegedés vonatkozásában.

Munkaköri, szakmai, lőfegyvertartás alkalmasság elbírálásával kapcsolatos konzilliárusi feladatokat lát el az egész

ország területére. Járóbeteg-szakrendeléseket működtet.

Polgári repülő-, hajózó-, és tengerész-egészségügyi vizsgálatokat végez.

Foglalkozás-egészségügy minimumfeltételei

1. A munkakörülmény egészségkárosító hatásainak munkahigiénés és munkalélektani vizsgálata

Munkakörülmény (munkahely, berendezések, gépek, technológiai sorok, munkaeszközök, anyagok, a fizikai és társadalmi munkakörnyezet) olyan kockázati források helye, amelyből különböző veszélyes tényezők (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális, balesetet okozó) erednek, amelyek egészségkárosító kockázattal járnak. Az egészségkárosító kockázatok értékelése olyan munkáltatói kötelezettség, amelyben a foglalkozásegészségügy közreműködik. Annak érdekében, hogy a kockázat elfogadható legyen, kockázatbecslést - ezen belül veszélyazonosítást, veszélyjellemzést, expozícióbecslést, kockázatjellemzést - kell végezni. Ezt követően olyan, a kockázat mértékétől függő kockázatkezelést kell alkalmazni, hogy a munkakörülmény a dolgozó egészségét és biztonságát ne veszélyeztesse.

1. szint

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Lásd III. szint

III. szint

Személyi feltételek:

A munkakörnyezeti kóroki tényezők (kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzás, mikrobiológiai, ergonómiai), valamint a biológiai expozíciós mutatók műszeres meghatározására és a pszichoszociális tényezők detektálására alkalmas laboratóriumok munkatársai

A környezeti és biológiai monitorzásban, valamint kockázatértékelésben jártas foglalkozásorvostan/üzemorvostan és munkahigiénikus szakorvosok

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Laboratóriumok:

Munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok (analitikai kémia, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzás, klímaparaméterek, ergonómia) végzésére

Munkalélektani vizsgálatok végzésére

Biológiai expozíciós mutatók mérésére

Megjegyzés: a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik.

2. Munkavégzés (fizikai és szellemi munka) egészségkárosító hatásainak vizsgálata

Az olyan fizikai, mentális, pszichés megterheléssel járó munkavégzés, amely jelentősen nagyobb vagy kisebb igénybevételt okoz, mint az optimális, egészségkárosító hatású. Ennek elkerülése végett a megterhelés elemzése (pl. energetikai, egyéni védőeszköz okozta többlet-terhelés) meghatározása és módosítása (csökkentése vagy növelése) szükséges. A megterhelés módosítása munkáltatói jog, illetve feladat; a foglalkozás-egészségügyi orvos, közreműködve a feladat megoldásában, vizsgálatait követően szükség esetén a módosításra javaslatot tesz.

I. szint

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Kötelező nyomtatványok

Táblázatok terheléses vizsgálatok értékeléséhez

Kérdőívek, munkaképességi index (WAI) meghatározásához

Diagnosztikai háttér:

Lásd III. szint

III. szint

Személyi feltételek:

Ergometriai laboratóriumi tevékenységre, terheléses EKG vizsgálatra, a munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára alkalmas szakemberek

Tárgyi feltételek:

Ergometriai laboratórium, légzésfunkciós laboratórium, munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára alkalmas laboratóriumok

Egyéb diagnosztikai háttér:

Egyéb speciális vizsgálatokra alkalmas laboratóriumok (pl. xenobiotikum metabolizmus, toxikokinetikai vizsgálatok, méregtelenítési kapacitása vizsgálata)

3. A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése

A munkahelyi összmegterhelés és a vizsgált dolgozó egészségi állapotának, valamint munkakapacitásának ismeretében annak eldöntése, hogy a munkahelyi terhelés számára okoz-e az optimálistól tartósan eltérő igénybevételt, amely a foglalkozással kapcsolatba hozható megbetegedések fellépésével, utódjainak károsodásával vagy a munkaképesség csökkenésével jár együtt. Feladat az igénybevétel és a munkaképesség expozíciós idő és életkor függvényében történő változásának követése, a megbetegedések megelőzése, a munkaképesség megőrzése.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer (halláskárosodás kockázatával járó zajexpozíció esetén)

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Munkahigiénés vizsgálatokat végző laboratóriumok: elérhetőségének ismerete

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, por, rost, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára.

Egyéb vizsgálatokat végző laboratóriumok elérhetőségének ismerete

a) ergometriai laboratórium,

b) légzésfunkciós laboratórium,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára. Klinikai konzilium elérhetősége.

4. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése

A munkahelyi összmegterhelés és a vizsgált dolgozó egészségi állapotának, valamint munkakapacitásának ismeretében annak eldöntése, hogy a szakmában várható munkahelyi megterhelés számára nem okoz-e az optimálistól tartósan eltérő olyan igénybevételt, amely miatt a szakma művelésével kapcsolatban a foglalkozással kapcsolatba hozható megbetegedések fellépésével, utódjainak károsodásával kell számolni.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos 1 ápoló (OKJ /diplomás ápoló/ foglalkozás-egészségügyi szakápoló/ üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil

formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Szakmai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

5. Munkaköri alkalmasság másodfokon történő elbírálása

Amennyiben a munkavállaló vagy álláskereső első fokon alkalmatlan minősítést kap, 15 napon belül másodfokú munkaköri alkalmassági vizsgálaton vehet részt a területileg illetékes szakellátó helyen.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos 1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Szakmai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

6. Foglalkozási megbetegedések diagnosztizálása, bejelentése és kivizsgálása

A munkavégzés okozta megterheléséből és a munkahelyi kóroki tényezők (fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális, ergonómiai, balesetveszély) hatásából származó egészségkárosodások vagy azok gyanújának vizsgálata az exponált személyek körében. E vizsgálatokat az időszakos és soron kívüli munkaköri, illetve szakmai alkalmassági vizsgálatok eredményei, illetve az exponált dolgozónál fellépő panaszok, tünetek teszik szükségessé. Szükséges a diagnosztikai háttér elérhetőségének, illetve a részletes foglalkozási/expozíciós anamnézisnek az ismerete. Az alapszolgálat orvosa köteles bejelenteni a foglalkozási megbetegedést, illetve annak gyanúját is, és részt vesz a foglalkozási megbetegedés kivizsgálását végző, jogszabályban meghatározott bizottság munkájában.

Személyi feltételek:

I. szint

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

II. szint

1 5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

III. szint

1 5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítésssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 munkahigiénikus szakorvos

1 a foglalkozási megbetegedés jellegétől függően foglalkozás-orvostani ismeretekkel bíró belgyógyász, ideggyógyász, fül-orr-gégegyógyász, tüdőgyógyász, bőrgyógyász, stb. szakorvos - a Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szervnél működő egyes foglalkozási megbetegedési csoportokat értékelő szakértői bizottságok

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

I. szint

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

II. szint

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

III. szint

Szakrendelések:

Fül-orr-gégészeti szakrendelés, audiológiai szakrendelés

Szemészeti szakrendelés

Vibrációs szakrendelés

Pulmonológiai szakrendelés

Klinikai laboratórium

Radiológiai szakrendelés

Neurológiai szakrendelés

Reumatológiai szakrendelés

Kardiológiai szakrendelés

Egyéb szakrendelések (pl. onkológiai, ortopédiai)

Valamennyi szakrendelés esetében az adott szakrendelésre vonatkozó minimumfeltételek biztosítása kötelező.

Diagnosztikai háttér:

Laboratóriumok:

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszihés) műszeres vizsgálatára.

Megjegyzés:

a) a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik;

b) a foglalkozási megbetegedések kivizsgálása járóbeteg-szakellátást nyújtó és a foglalkozás-orvostan szakirányú szakképzés gyakorlati oktatása a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál történik.

7. A foglalkozási megbetegedés diagnózis szakmai megalapozottságának megítélése a hatályos jogszabályok szerint (Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szerv)

A foglalkozási megbetegedések szakmai megalapozottságának megállapítása a hatályos jogszabályok figyelembevételével a Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szervnél történik.

III. szint

Személyi feltételek:

Üzemorvostan szakorvos vezetésével működő bizottság; a bizottság tagjai: a Munkahigiénés és foglakozásegészségügyi szerv munkahigiénés főosztályának vezető főorvosa, a Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szerv klinikai igazgató helyettese. A bizottság munkáját segítik a Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szervnél működő egyes foglalkozási megbetegedés csoportokat értékelő szakértői bizottságok (toxikológiai, pulmonológiai, ergonómiai, stb.) vezető szakorvosai.

Tárgyi feltételek:

Szakrendelések:

Belgyógyászat

Neurológia

Bőrgyógyászat

Reumatológia

Szemészet

Fül-orr-gége

Pulmonológia

Radiológia

Toxikológia

Vibrációs szakrendelés

Klinikai laboratórium

Munkahigiéne

Pszichológia

Egyéb szakrendelések (pl. onkológia, ortopédia)

Valamennyi szakrendelés esetében az adott szakrendelésre vonatkozó minimumfeltételek biztosítása kötelező.

Diagnosztikai háttér:

Laboratóriumok:

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszihés) műszeres vizsgálatára.

Megjegyzés:

a) a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik;

b) a Munkahigiénés és foglakozás-egészségügyi szerv keretében nem működő szakrendelések külön jogszabályban előírtaknak megfelelően állnak rendelkezésre;

c) a foglalkozási megbetegedések kivizsgálása járóbeteg-szakellátást nyújtó és a foglalkozás-orvostan szakirányú szakképzés gyakorlati oktatása a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál történik.

8. Külön jogszabályban előírtak szerint a munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatok

Egyes munkakörökben nem foglalkoztatható a dolgozó, ha nem vette fel az adott munkakörben a jogszabályban előírt védőoltást/védőoltásokat. Ezekben az esetekben az oltó orvos a foglalkozás-egészségügyi orvos.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Vércukormérő

Vizeletteszt

EKG készülék

Kötelező nyomtatványok

Orvosi táska készenléti

Orvosi táska sürgősségi

9. A krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók megelőző gondozása

A krónikus betegségben szenvedő munkavállalók egészségi állapotát a foglalkozás-egészségügyi orvosnak, az általa javasolt gyakoriságnak megfelelően ellenőriznie kell abból a célból, hogy nem következett be olyan változás a beteg állapotában, ami befolyásolhatja a munkaköri alkalmasságát. Itt kell ellenőriznie azt is, hogy hozzá tud-e jutni gyógyszereihez, és azokat rendszeresen szedi-e, a terápia nem veszélyezteti-e a dolgozó által végzett tevékenység biztonságát.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil

formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

10. Álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a közfoglalkoztatáshoz szükséges munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata

Az álláskeresők elhelyezkedési esélyeit növeli, ha egy új, versenyképes szakmát tanulnak. A beiskolázás előtt a foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyen szakmai orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.

Azok az álláskeresők, akik nem tudnak a munka világába visszakerülni, az önkormányzatok által felajánlott munkát végezhetik, amennyiben arra a foglalkozás-egészségügyi szakellátóhelyeken végzett vizsgálatok során alkalmasnak minősülnek.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

11. A megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezés a munkaügyi központok számára

Azok az álláskeresők, akiknek betegsége munkaképesség csökkenést idézett elő, bizonyos munkakörökre visszahelyezhetők a munka világába. Ehhez a foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyen kell foglalkoztathatóságukat vizsgálni és arról nyilatkozni.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei+

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

12. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátása, illetve közreműködés az elsősegély megszervezésében és az oktatás felügyeletében

Valamennyi munkahelyen - jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően - biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit, az utóbbiba beleértve az elsősegély nyújtást végzők oktatásának felügyeletét is; mindebben a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa közreműködik. Az orvos legyen képes a munkavállalók körében heveny megbetegedés, valamint sürgős esetek előfordulásakor az első orvosi ellátásra.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

EKG készülék Orvosi táska készenléti Orvosi táska sürgősségi Sebészeti kézi műszerek Sterilizálás lehetősége

13. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatok

A foglalkozás-egészségügyi feladatok között szerepel a munkavállalók munkakörülményeivel és munkavégzésével kapcsolatos felvilágosítás és tanácsadás. Ezen belül a foglalkozás-egészségügyi szolgálat köteles a belépéskor a munkavállalót tájékoztatni a foglalkoztatásához kapcsolódó kockázatokról (pl. daganatkeltő anyagokkal végzett tevékenység), valamint a munkavállalót alkalmazása folyamán rendszeresen tájékoztatni a periódusosan elvégzett kockázatértékelések eredményeiről.

Az egészségfejlesztési tevékenység az életmód kedvező alakításával összefüggő munkáltatói programokban való részvételt jelenti.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Munkahigiénés tevékenység Szakmakód: 2503

A munkahigiéné a munkakörnyezetből származó egészségkárosító veszélyek és kockázatok előrelátásával, felismerésével, értékelésével és kezelésével foglalkozó tevékenység, melynek legfontosabb célja és feladata a munkahigiéné területére vonatkozó kockázatok felmérése, és a munkát végző személy egészségének megóvása.

Munkahigiénés járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Munkahigiénikus szakorvosi szakképesítés1
Foglalkozás-egészségügyi szakápoló1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Zajmérésre alkalmas eszközökX
Fényerősség mérésre alkalmas eszközökX
Klímaparaméterek (hőmérséklet, hősugárzás, páratartalom, légsebesség) mérésére
alkalmazható eszközök
X
Gázok, gőzök mérésére alkalmas eszközök használataX

FÜL-ORR-GÉGEGYÓGYÁSZAT

Fül-orr-gégegyógyászat Szakmakód: 0600

Progresszivitási szintek

I. szint:

Elektív beavatkozások végzésére alkalmas ellátók, nem teljesítik a sürgősségi és az onkológiai ellátásban elvárható feltételeket és a minimális esetszámokat. Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

II. szint:

A 24 óránál hosszabb bent tartózkodást igénylő, fül-orr-gégészeti beavatkozás végezhető ezen a szinten, kivéve néhány olyan, speciális felkészültséget igénylő vagy finanszírozási szempontból kiemelt beavatkozást, amelyeket III. progresszivitási szintű osztályon végezhetnek. A járóbeteg ellátásban a speciális szakambulanciák (audiológia, foniátria, otoneurológia) magas szinten biztosítandók. Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

III. szint:

Térségenként legalább egy központi osztály, ahol fej-nyaksebészeti beavatkozást, valamint valamennyi a szakma területén előforduló beavatkozást elvégeznek. E szint nyújt lehetőséget a térségben szuper-konzíliumra. A járóbeteg ellátásban a speciális szakambulanciák (audiológia, foniátria, otoneurológia) kiemelt, a II. szinthez képest is magasabb szinten biztosítandók. Ezen a szinten vannak azok a külön nevesített intézetek (osztályok) ahol egyes speciális beavatkozások végezhetők (Cochlearis implantáció, BAHA implantáció, aktív középfülhallókészülék implantáció, ajak- és szájpadhasadék műtétek). Ezek a központok lehetnek a térségi fejlesztések elsőszámú célpontjai.

A felnőtt osztályok tekintetében a biztonságos gyermekellátás érdekében, a betegek életkorának megfelelően a feltételek a következők:

- 3 év alatti beteg műtéte, ellátása csak olyan helyen történhet - bármelyik progresszivitási szinten - ahol csecsemő és gyermek fül-orr-gégész szakorvos vagy gyermekgyógyászati háttér, gyermek-anesztéziában jártas aneszteziológus biztosított,

- 3-6 éves korú betegek ellátásában követelmény a gyermekgyógyászati konzíliárius, és a gyermek-aneszteziológiában jártas aneszteziológus.

Fül-orr-gégegyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Orvos létszám 15 ágyra (Minimum ágyszám/osztály: 10; itt is a 15 ágyra
megadott létszámok érvényesek)
456
Ebből: fül-orr-gégegyógyász szakorvos
15-20 ágy között + 1 orvos
20 ágy felett minden 10 ágyra + 1 orvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén + 1 szakorvos jelölt/szakorvos
234
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XXX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételeiXXX
Fül-orr-gégegyógyászati műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápolóELELEL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei+
Műtőasztal mechanikusX**XX
Műtőasztal motoros (többpozíciós)X**XX
Műtéti betegszékXXX
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkópXXX
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményűXXX
400 mm-es objektív operációs mikroszkóphozX*X*X
Fejlámpa hidegfénnyelXXX
Elektromos és/vagy pneumatikus fúróXXX
Vágó- és gyémánt fúrófejkészletXXX
Elektromos fűrészX*X*
Scintillációs fűrészX*
Sebészeti LASER készülék (CO2 )+micromanipulator, egyenértékű mikroszkópos
nagyteljesítményű rádiosebészeti készülék
X*X
GyorssterilizálóXX
Komplett orr, orrmelléküreg endoszkóp készletXXX
Hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg endoszkópos készlethezXXX
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronchoszkóp hidegfényforrással saját
szívóval, munkacsatornával
XX
Flexibilis intubáló fiberoscopX
Endoszkóp sterilizálóXX
Endoszkóp tisztítóapparátusXXX
Video - mikro, endokamera csatlakozókkal képernyővelX*X*
DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszerX*X*
Merevcsöves oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkalXXX
Merevcsöves tracheobronchoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkalXXX
KéperősítőX*
Arcidegműködés intraoperatív vizsgálatához monitorX*X*
Intraoperatív dopplerkészülékX*
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Klinikai audiométerELELEL
Klinikai tympanométerELELEL
Nukleáris medicinaEKEKEK
UH vezérelt citologiai vizsgálatEKEKEK
Scintigráfia (csontmetastasis gyanúja esetén)EKEKEK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás eseténEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
CTEKEKEK
MRIEKEKEK
PET-CTEKEKEK
DopplerEKEKEK
AngiográfiaEKEKEK
Intenzív osztályELEL

Jelmagyarázat:

*speciális feladatokhoz

**vagy motoros, vagy mechanikus műtőaszta

Fül-orr-gégegyógyászati műtő speciális eszközeiProgresszivitási szint
I.II.III.
A műszertálca megnevezése
Fülészeti, mikrosebészeti (tympanoplasticai) műszertálcaXXX
Stapedectomiás kéziműszertálcaXX
Cochlearis implantációs műszerkészletX*
Cochlearis implantációs sablonkészletX*
Implatátum beállító berendezés számítógép háttérrelX*
Mikroműszerkészlet idegvarrathozX*X
Septumresectios műszertálcaXXX
Polypectomiás műszertálcaXXX
Komplett orrplasztikai kéziműszertálcaXX
Orrmelléküreg műtéti kéziműszertálcaXXX
Orrendoszkópos kéziműszertálcaXXX
Komplett műszertálca orrvérzés ellátásáhozXXX
Szájterpesz sorozatXXX
Adenotomiás kéziműszertálcaXXX
Tonsillectomiás kéziműszertálcaXXX
Mandibula műtéti tálcaX*X*
Állcsont külsőfixálóX*X*
Állcsont (mandibula) rekonstrukciós készletX*X*
Csontsebészeti műszertálcaX*X*
Szájpadsebészeti műszertálcaX*X*
Teljes hasadéksebészeti műszertálcaX*
Gégészeti mikrosebészeti műszertálcaXXX
Indirekt gégesebészeti műszertálcaXXX
Lég- és nyelőúti idegentest eltávolításához szükséges kéziműszertálcaXXX
Tracheotomiás műszertálcaXXX
Szutúrás műszertálcaXXX
Lágyrész kéziműszertálcaXXX
Nagy nyaki kéziműszertálcaXX
Érsebészeti mikrosebészeti kéziműszertálcaX*X*
Hangprotézis implantációhoz szükséges speciális eszköz és műszertálcaX*X*
Komplett kraniotomiás műszertálcaX*X*
Mellkassebészeti műszertálcaX*X*

Jelmagyarázat:

*speciális feladatokhoz

Fül-orr-gégegyógyászati járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fül-orr-gégegyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrássalX
Vizsgáló mikroszkópX
Központi (kimenetek száma) vagy motoros szívóX
Elektrocauter monopoláris, bipolárisX
Orrendoszkóp 0 fokos optika hidegfényforrással fénykábellelX
Korszerű sterilizátor amennyiben nincs központiX
Audiométer (amennyiben nincs önálló audiologia)X
Tympanométer (amennyiben nincs önálló audiologia)X
FültölcsérX
OrrtükörX
Orrtükör (Killian) hosszúX
NyelvlapokX
Gége- és orrgarati tükörX
SrófszondaX
SzívóvégX
Kötszervágó ollóX
Steril ollóX
Varratszedő ollóX
Erfogók különböző méretűekX
Politzer-ballonX
Oliva Politzer-ballonhozX
PorfúvóX
Fülészeti csipeszX
Anatomiás csipeszX
Horgas (sebészi) csipeszX
Jansen horogX
Pneumatikus fültölcsér szettX
Hangvilla sorozatX
Spirituszégő, vagy elektromos melegítőX
Bartels- vagy Frenzel-szemüvegX
FarkasfecskendőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Fül-orr-gégészeti osztályEK
Rtg.EK
LaboratóriumEK
AudiologiaEK
FoniátriaEK
OtoneurologiaEK
AneszteziológiaEK
BelgyógyászatEK
Csecsemő- és gyermekgyógyászatEK
NeurológiaEK
PatológiaEK
SebészetEK
SzemészetEK

AudiológiaSzakmakód: 0601

A. foglalkozás-egészségügyi alapellátás (2501 szakmakód)

B. hallókészülék forgalmazó szaküzletek és márkaüzletek (Ha a forgalmazási tevékenység mellett ugyanott audiológiai szakorvosi szakrendelés is működik, akkor az I. progresszivitási szint minimum feltételeit kell biztosítani, továbbá a hallókészülék forgalmazásához a gyógyászati segédeszköz forgalmazására vonatkozó jogszabályi feltételeket is.)

Audiológiai tevékenységek
A.B.I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Felnőttkori és gyermekkori audiológiai tevékenység
teljes köre
X
Felnőtt és gyermekkori audiometriás vizsgálatokX
Rutin diagnosztikaXX
Betegek továbbirányításaX
A hallókészülék rendeléshez szükséges fül-orr-
gégészeti és audiológiai vizsgálatok elvégzése
XX
Teljes körű szűrési tevékenység (újszülött szűrések
is)
X
Korlátozott szűrési tevékenységXX
Alkalmaztatási hallásszűrésX
A halláskárosodás veszélyének kitett foglalkozási
körökben dolgozók időszakos ellenőrző
hallásvizsgálata
X
A szűrés alapján halláskárosodás gyanúja esetén a
vizsgált személy szakellátásának biztosítása
X
GondozásXX
Hallókészülék ellátás, illetve forgalmazásXXX
Számítógépes illesztés, illetve programozás és
lenyomatvétel
XXX
Tesztboxos és in situ mérésX
Rehabilitáció (hallás és beszéd)X

Audiológia minimumfeltételei

A.B.I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Audiológus szakorvos (vezető)
Audiológus szakorvos11
Fül-orr-gégész szakorvos vagy audiológus szakorvos
Foniáter szakorvos (amennyiben önálló foniátriai
részleg) Teljes vagy részmunkaidős foniátriai
szakorvos (amennyiben nincs önálló foniátriai
szakrendelés)
1
Pszichológus vagy gyógy(szurdo)pedagógus vagy
logopédus
1
Teljes vagy részmunkaidős pszichológus vagy
gyógy(szurdo)pedagógus (gyermekek vizsgálata
esetén)
0,50,5
Audiológiai szakasszisztens/hallás akusztikus/
elektrofiziológus szakasszisztens/audiológiai
szakasszisztens és hallás akusztikus
111
Általános asszisztens1
Fizikus vagy mérnök0,5*
Önálló technikus vagy műszerész0,5*
Műszaki személyzetEL
Gyógyászati segédeszköz forgalmazó1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Fül-orr-gégészeti alap vizsgálóegységXX
Csendes kamra (ajánlott zajszint 15-25 dBA között)XX
Diagnosztikai vagy klinikai audiométerXX
Speciális magashang audiométerX
Impedenciamérő készülékXX
Beszédaudiométer vagy beszédvizsgálatok elvégzésére
alkalmas rendszer
XX
Otoakusztikus emisszió mérőműszerX
Agytörzsi potenciál mérőműszerX
Szabadhangtér vizsgáló egységXXX
Játékaudiometriás egység (gyermek vizsgálata esetén)XXX
Számítógépes háttérXXX
A minimumfeltételeknek megfelelő otoneurológiai
vizsgáló egység
X
A minimumfeltételeknek megfelelő foniátriai vizsgáló
egység
X
Műszerhitelesítéshez és javításhoz szükséges
műszerek, vagy olyan szervizháttér, mely ezen
műszerekkel rendelkezik
X
Csendesített vizsgáló helyiség (ajánlott zajszint 50
dBA alatt)
X
Szűrőaudiométer (250-8000 Hz között, 6000 Hz
mérésére is alkalmas)
X

Jelmagyarázat:

* speciális feladatokhoz

Foniátria Szakmakód: 0602

Foniátria járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Foniáter szakorvos11
Logopédus (legalább részállású)1
Általános asszisztens/szakasszisztens/1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Járóbeteg-rendelő fül-orr-gégészeti vizsgálóeszközeiXX
Számítógépes adatfeldolgozás és dokumentációXX
Hang- és fotódokumentáció lehetőségeXX
StroboscopX
LaryngofiberoscopX
ElektromyográfEK
Multidimenzionális hangvizsgáló rendszerEK
Nasométer**
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
AudiológiaELEL
Tüdőgyógyászat/Fül-orr-gégészet osztály (inhalátor)ELEL
Elektroterápia lehetőségeELEL
NeurológiaELEL
PszichológusEKEK
Orthodontus konzíliumEL *

* ajak- és szájpadhasadékban szenvedő betegek ellátására kijelölt centrumokban

Otoneurológia Szakmakód: 0603

Otoneurológia szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Otoneurológiában jártas fül-orr-gégész szakorvos1
Fül-orr-gégész szakorvos1
Általános asszisztens11
Tárgyi feltételek: a rendelő/osztály általános feltételei+
Fül-orr-gégészeti rendelő vizsgálóeszközeiXX
OtoszkópXX
20 ml fecskendő, üvegpohárXX
VízhőmérőXX
Vizsgálóasztal fejtámlája 30°-kal megemelhetőX
Vízmelegítőtartály, melyen 30 és 44 fokos víz juttatható a beteg
hallójáratába
X
és/vagy levegőt melegítő kalorikus stimulatorX
Bárány-féle forgatószék (fejtámlával, lábtartóval, rögzítő
hevederrel)
X
vagy forgatható vizsgálószék vagy elektromos forgatószékX
ElektronystagmográfX
Craniocorpográf elsötétíthető helyiséggel vagy posturográf*X
Lángné-féle vagy egyéb optokinetikus stimulátor*X
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
AudiológiaEKEK
Neurológus szakorvosEKEK

* az egyetemi intézmények szakambulaciáin

GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGPSZICHIÁTRIA

Gyermek- és ifjúságpszichiátria Szakmakód: 2300

Gyermek- és ifjúsági pszichiátria osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek:15 ágyanként
Gyermekpszichiáter több szakvizsgával vagy tudományos minősítés
(pszichiátria, pszichoterápia, gyermekneurológia, csecsemő- és
gyermekgyógyászat)
1
Gyermekpszichiáter szakorvos1
Gyermekpszichiáter szakorvos jelölt2
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosEL
PszichoterapeutaEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus1
Pszichológus1
Pszichopedagógus/gyógypedagógus/logopédus1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta1
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (belgyógyászati, neurológiai) vizsgálathoz szükséges
eszközök
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EEGEK
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT)EK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
X
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEK
Gyermek- és ifjúságpszichiátriai gondozó/szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermekpszichiáter szakorvos1
PszichológusEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/gyermekpszichológus1
LogopédusEL
GyógyfoglalkoztatóEL
Mentálhigiénés szakasszisztensEL
Pszichopedagógus, gyógypedagógus1
Pszichiáriai szakápoló/csecsemő- és gyermek ápoló1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport-pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközökX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EK
Orvosi klinikai laboratóriumEK
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EKGEK
EEG-laboratóriumEK
Általános radiológia és ultrahangEK
Képalkotó eljárások (CT, MR, SPECT)EK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiségtesztek)X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
X
Gyógypedagógiai vizsgáló- és fejlesztő eszközökX

Gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitáció Szakmakód: 2301

Gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztály (kizárólag aktív ágyhoz integrálva)
minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Gyermekpszichiáter (gyermekpszichiátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat,
pszichiátria, pszichoterápia, gyermekneurológia, pszichiátriai rehabilitáció)
0,50,5
PszichoterapeutaELEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Gyógypedagógus/logopédus/pszichopedagógus/fejlesztő
pedagógus/szociálpedagógus
11
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta11
Mentálhigiénés szakasszisztensELEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Foglalkozástatás szervező/gyógypedagógiai asszisztens11
BetegkísérőELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekXX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
XX
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökXX
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközökXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális és toxikológiai laboratóriumEKEK
EEG-laboratóriumEKEK
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT)EKEK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiségtesztek)XX
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
XX
Gyógypedagógiai vizsgáló és fejlesztőeszközökELEL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEKEK

Gyermek- és ifjúságaddiktológia Szakmakód: 2302

Gyermek- és ifjúsági addiktológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám:15
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Addiktológus vagy addiktológiai területen jártas gyermekpszichiáter/ több
szakvizsgával (pszichoterápia, neurológia)
1
Gyermekpszichiáter vagy addiktológus1
Orvos/belgyógyász1
Pszichioterapeuta (pl. családterapeuta)1
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és/vagy gyermek és ifjúsági
szakpszichológus (esetleg jelölt)
1
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta1
Addiktológus konzultáns1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiára alkalmas
helyiségek
4
Szocioterápiára alkalmas helyiség1
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök:
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek, rajztesztek)X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEL
Járóbeteg-ellátás (szakambulancia, gondozó)EL
"Bírói szemle" (a nem önkéntes, illetve 18 éven aluli, vagy gondnokság alá
helyezett klienseknél)
EL
Orvosi klinikai laboratóriumEK
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EKGEL
EEGEK
Általános radiológia és ultrahangEK
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT)EK
Gyermek és serdülőkori addiktológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
SzakrendelésSzakrendelés
+ gondozás
Személyi feltételek:
Szakorvos (pszichiáter/addiktológus/gyermekpszichiáter)11
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus11
Pszichiátriai szakápoló11
Gyógyfoglalkoztató0,5
Pszichoterapeuta1
GyógypedagógusEL1
Szociális munkás11
Jogi szakértőEKEK
Építészeti feltételek (helyiségek)
Vizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiára alkalmas
helyiségek
45
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Drogtesztek, pszichológiai tesztek, gyermekpszichiátriai vizsgáló eszközökELEL
Laboratóriumi vérvizsgálati és egyéb röntgendiagnosztikai eszközök és
vizsgálatok
EKEK

Gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitáció Szakmakód: 2303

Gyermek- és Ifjúsági Addiktológiai Rehabilitációs Intézet
fekvőbeteg szakellátás minimumfeltételei
10-18 éves kor között
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám10
Személyi feltételek: 20 ágyra
Az egység működése szempontjából fontos szakvizsgával rendelkező
szakorvos (addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátriai rehabilitáció,
pszichoterápia, pszichiátria - addiktológiai tapasztalattal)*
0,1
Belgyógyász/háziorvos/gyermekorvos addiktológiai gyakorlattal0,1
20 ágyig
Szociális vagy egészségügyi felsőfokú képesítéssel rendelkező segítő
(addiktológiai konzultáns/gyógypedagógus/pszichopedagógus/
szociálpedagógus/pszichológus/mentálhigiénikus/szociális munkás)
További 20 ágyanként
3
1,5
Gyógyfoglalkoztató3
Művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta0,5
Pedagógus (a tanköteles státuszú bentlakók miatt)2
JogászEK
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Lakószobák (4nm/fő) - 2-3 fő/szobaX
Vizsgálatra, explorációra, egyéni- és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiség
4
Szocioterápiára alkalmas helyiség eszközökkel2
Általános szomatikus (belgyógyászati, neurológiai) vizsgálathoz szükséges
eszközök
X
Vizelet-gyorstesztek, alkoholszondaX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia, addiktológiai súlyossági teszt)
EL
Képalkotó eljárások (CT, MRI)EK
Gyógypedagógiai vizsgáló és fejlesztőeszközökEK
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEK

*Speciálisan duál diagnózisú betegekkel foglalkozó intézmény esetén teljes munkaidős pszichiáter szakorvos

HÁZIORVOSI ELLÁTÁS

Háziorvosi ellátás Szakmakód: 6301

Házi gyermekorvosi ellátás 6302

Felnőtt és gyermek (vegyes) háziorvosi ellátás 6303

Háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás minimumfeltételei
FelnőttGyermekVegyes
630163026303
Személyi feltételek:
Háziorvos11
Házi gyermekorvos1
Apoló (OKJ ápoló/körzeti ápoló/körzeti közösségi szakápoló/diplomás ápoló)11
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló/ gyermekápoló/csecsemő- és
gyermekápoló
1
Erintett szakterület/szakterületek szakdolgozói és egyéb konzultációja (csecsemő-
és gyermekgyógyász, védőnő, dietetikus, gyógytornász, klinikai és
mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichológus, konduktor, mentálhigiénikus,
gyógypedagógus, pedagógus, korai fejlesztő)
EKEKEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Helyiség
Közforgalmú helyről megközelíthetőnek kell lennieXXX
Felszerelések - több szolgáltató közös használatában is
Vizsgáló ágy/székXXX
Vizsgáló lámpaXXX
BútorzatXXX
Hideg-meleg vizes orvosi csaptelep fertőtlenítési és kéztörlési lehetőséggelXXX
Fűtés, világításXXX
Hűtőszekrény + min-max hőmérőXXX
Számítógép nyomtatóval és internet hozzáférésselXXX
Háziorvosi/házi gyermekorvosi szoftverXXX
Telefon + mobiltelefonXXX
Eszközök
Vérnyomásmérő, vérnyomásmérő mandzsettasor (normál, extra)XXX
Vérnyomásmérő mandzsettasor gyermek ellátáshoz (csecsemő és kisgyermek
méret)
XX
EKG (felnőtt és vegyes praxisban) hordozhatóXX
Oszcillométer vagy doppler (felnőtt és vegyes praxisban)XX
VércukormérőXXX
FonendoszkópXXX
ReflexkalapácsXXX
Pupillavizsgáló lámpaXXX
HőmérőXXX
OllókXXX
Sebészeti csipeszekXXX
Gyomormosó szettXXX
Beöntő készletXXX
VesetálXXX
Vizeletvizsgálati gyorstesztXXX
Vizeletgyűjtő edényXXX
SzemélymérlegXXX
CsecsemőmérlegXX
MérőszalagXXX
MagasságmérőXXX
NyelvlapocokXXX
BőrfertőtlenítőXXX
Egyszerhasználatos fecskendők különböző méretbenXXX
Egyszerhasználatos injekciós tűk különböző méretbenXXX
Egyszerhasználatos perkután véna kanülök, szárnyastűkXXX
Egyszerhasználatos vizelet katéterek különböző méretbenXX
Különböző méretű steril és nem steril kötszerekXXX
Egyszerhasználatos gumikesztyűk és gumiujjakXXX
További speciális tárgyi feltételek:
OtoscopXXX
Desmares-kanálXXX
Színlátást vizsgáló könyvXXX
Látásélesség vizsgáló táblaXXX
Egyéb speciális eszközök, amelyek a sürgősségi ellátáshoz szükségesek
(sürgősségi táska felszerelése)
Szívó készülék (áram nélküli működéssel)XXX
Egyszerhasználatos szívó katéterek különböző méretbenXXX
Lélegeztető ballon 1 felnőttX
Lélegeztető ballon 1 felnőtt/1 gyermek/1 csecsemő maszkkalXX
3 féle méretű Guedel/Mayo tubusXXX
Egyszer használatos infúziós szerelék + infúziós oldat + intravénás kanülXXX
Izolációs takaróXXX
Babyhaler/spacerXX

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet figyelembe vételével

Iskola- és ifjúságorvoslás Szakmakód: 6306

Lásd az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendeletet.

INFEKTOLÓGIA

Infektológia Szakmakód: 1600

AIDS beteg ellátás 1601

Trópusi betegségek ellátása 1603

Definíciók:

Az infekciós (fertőző) betegségek mikroorganizmusok és paraziták által okozott betegségek. Az infekciós betegségek jelentős részében a szervezetben szaporodó kórokozók kijuthatnak a szervezetből és közvetlen vagy közvetett terjedéssel más egyedeket betegíthetnek meg. Ez esetben beszélünk emberről-emberre terjedő (ragályos) fertőző betegségről. Nosocomiális infekcióknak nevezzük a kórházakban (klinikákon), tágabb értelemben az egészségügyi ellátás keretében keletkező infekciókat.

Külön jogszabály a ragályos fertőző betegségek (vagy annak alapos gyanúja) meghatározott eseteire elkülönítési kötelezettséget ír elő. A terjedés vagy az infekció várható súlyos lezajlása miatt fokozottan veszélyes fertőzésben szenvedő betegeket a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet előírásainak megfelelően fertőző (infektológiai) osztályon kell elkülöníteni és kezelni, más esetekben az elkülönítés történhet nem fertőző osztályon is. A nosocomiális infekciókat lehetőleg ott kell kezelni, szükség esetén elkülöníteni, ahol a betegség keletkezett. A fertőző betegségben szenvedő betegek ellátásához infektológus közreműködése szükséges.

Az infektológia feladatai:

1. Az infekciós betegségek, ezen belül elsősorban a kórházi kezelést igénylő fertőző betegségek ellátása.

2. A fertőző betegségre gyanús betegek megfigyelése, ellátása, differenciáldiagnosztikai segítségnyújtás.

3. Trópusi országból érkező, infekciós betegségre gyanús betegek ellátása.

4. HIV fertőzött betegek ellátása.

5. Az egészségügyi ellátás során keletkezett infekciók konzultatív ellátása.

6. A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, szövődmények klinikai vizsgálata.

7. Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

8. Graduális és postgraduális oktatás.

Az infektológiai szakellátás színterei:

A. Járóbeteg ellátás:

a) infekciós betegségre gyanús betegek vizsgálata, differenciáldiagnózisa

b) kórházi kezelést nem igénylő akut és krónikus infekcióban szenvedő betegek ellátása

c) akut infekció lezajlása után szükséges ellenőrző vizsgálatok elvégzése

d) védőoltási tanácsadás

e) konzultáció.

B. Fekvőbeteg ellátás:

a) infektológiai (fertőző) osztályon: az osztályon fekvő betegek ellátása

b) nem infektológiai osztályon: konzultáció.

C. Minden fekvőbeteg intézményben: részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

Az infektológiai osztály mellett infektológiai ambulancia és megyénként egy védőoltási szaktanácsadó működtetése szükséges, melynek feladata a megyei védőoltási szaktanácsadó szolgálat ellátása.

Progresszivitási szintek

Infektológiai osztállyal nem rendelkező intézmények

Feladatai:

Otthon vagy egészségügyi ellátás során keletkezett (nosocomiális) vagy kórházban szerzett infekciók ellátása (infektológus konzultáció igénybevételével).

Ragályos fertőzésben szenvedők ideiglenes elkülönítése, ellátása (továbbszállításig vagy gyógyulásáig).

Egyéb, nem ragályos, enyhébb infekciós betegségek ellátása.

Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában (infektológus konzilliárius közreműködésével).

II. ellátási szint: Infektológiai/fertőzőbeteg osztályok

Feladatai:

Az infekciós betegségek, ezen belül elsősorban az elkülönítésre kötelezett, kórházi kezelést igénylő ragályos fertőző betegségek fekvőbeteg ellátása.

A fertőző betegségre gyanús betegek kivizsgálása.

Otthon szerzett és/vagy az egészségügyi ellátás során keletkezett (nosocomiális) infekciók konzultatív ellátása. Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, oltási szövődmények klinikai vizsgálata. Járóbeteg szakambulancia működtetése.

Infektológiai konzílium biztosítása a területükön (kórház, város, megye) lévő egészségügyi szolgáltatók számára. Részvétel az infektológus szakorvosképzésben (gyakorlati oktatás).

III. szint: Infektológiai/fertőzőbeteg osztályok

(Térségi központok)

Feladatai:

A kórházi kezelést igénylő fertőző betegek ellátása, különös tekintettel a súlyos infekciókra.

A fertőző betegségre gyanús betegek vizsgálata, ellátása, differenciáldiagnosztikai segítségnyújtás.

Trópusi országból érkező, infekciós betegségre gyanús betegek ellátása.

Különösen veszélyes, hazánkban újonnan felbukkanó ragályos fertőzések ellátása, melyek a nemzetközi előírások szerint különleges izolációt igényelnek. HIV fertőzött betegek osztályos és ambuláns ellátása.

A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, oltási szövődmények klinikai vizsgálata. Járóbeteg szakambulancia működtetése.

Infekciók, illetve infekcióra gyanús megbetegedések konzultatív ellátása az egész kórház/klinika területén, valamint a régió területén lévő egészségügyi szolgáltatók számára.

Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

Részvétel az infektológus szakorvosképzésben (gyakorlati oktatás).

Infektológia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Infektológiai
osztály nélkül
II.III.
Személyi feltételek:
Osztályvezető főorvos - infektológus szakorvos1b1c
Infektológus szakorvosXa24
Egyéb szakorovos, gyakornok1/10 ágy1/10 ágy
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek:
Infektológiai ágyak száma3/100 ágymin. 20min. 40
1-2 ágyas elkülönítő kórteremd3/100 ágymin. 3min. 5
Kórtermenként a max. ágyszám455
Negatív nyomású elkülönítő kórteremdXX
Az osztály általános feltételei +
Infúziós pumpa, perfuzor21/10 ágy1/10 ágy
Ultrahangos párásító, gyógyszerporlasztóEL1/4 gyermek
ágy
1/4 gyermek
ágy
Pulzoximéter124
Vér és infúzió melegítőXXX
SzéklettartályokXXX
Lumbálpunkciós tűkXXX
Steril váladékvételi eszközökXXX
TermosztátELXX
Májbiopsziás tűkELELX
Sternumpunkciós tűkELELEL
Mellkas-, haspunkciós eszközökELELX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK**
Gasztroenterológiai endoszkópiás laboratóriumEKEL
Bronchoszkópiás laboratóriumEKEL
CT, MRIEKEK
Intenzív osztály*ELEL

a: Minden fekvőbeteg intézetben biztosítani kell infektológust a külön jogszabály szerint

b: Infektológus szakorvos legalább 5 éves infektológus szakorvosi gyakorlattal

c: Legalább 5 éves infektológus szakorvosi gyakorlattal rendelkező belgyógyász és/vagy csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos

d: A kórtermek zsiliprendszerű előtérrel (benne hideg-melegvizes orvosi csapteleppel ellátott kézmosó, valamint kézfertőtlenítő és egyszer használatos kéztörlő). Valamennyi kórteremhez külön zuhanyozó és WC csatlakozzon. Csecsemők ellátására is szolgáló kórtermek esetén csecsemő-fürdetőkád szükséges

dX: A kórterem zsiliprendszerű előterében negatív nyomást biztosító elszívó

Az intenzív osztály, illetve szakmaspecifikus intenzív részleg ágyainak legalább 30 %-a izolálható legyen

** Helyben működő, vagy max. 30 percen belül elérhető, legalább M1-es kompetencia szintű mikrobiológiai labor szükséges, mely minden nap 24 órán keresztül folyamatosan rendelkezésre áll

Infektológia járóbeteg-szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
FelnőttGyermek
Személyi feltételek:
Infektológus szakorvos11
Altalános asszisztens/szakasszisztens/ápoló11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Zárt rendszerű vérvételi eszközökXX
Vizeletgyűjtő (steril, nem steril) edényXX
Váladékvételi steril pálcaXX
SzéklettartályXX
Ultrahangos párásító készülékX
Infúziós állvány és szerelékXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Infektológiai ambulancia:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
Védőoltási szaktanácsadó
Az oltóanyagokkal végezhető azonnali és késleltetett típusú bőrpróbákX
Immunológiai laboratóriumi vizsgálatokEK

HIV/AIDS szűrés Szakmakód: 1602

Olyan egészségügyi járó beteg szakellátási ellátási forma, amely a HIV-vel történő megfertőződés szempontjából kockázatnak kitett személyek előzetes tájékoztatását követően az önkéntes szűrővizsgálat elvégzését felajánlja és az elfogadást követően azt elvégezteti.

HIV/AIDS szűrés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Infektológus szakorvos vagy bőrgyógyász szakorvos, vagy megelőző orvostan, illetve az
azt megelőző és egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakorvos, vagy orvos lehetőség
szerint counselling tanfolyam elvégzésével
1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló/szakápoló, lehetőség szerint counselling
tanfolyam elvégzésével
1

IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN

Igazságügyi orvostan Szakmakód: 9500

Igazságügyi orvostan

Élőszemély vizsgálatok esetén e rendelet, illetve az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 16. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, az orvosi rendelőkre vonatkozó általános minimumfeltételek betartása szükséges.

Az igazságügyi pszichiátria, az igazságügyi pszichológia és az egészségbiztosítási orvosszakértés végzéséhez az orvosi vizsgálatok általános feltételeinek megfelelő helyiség biztosítása szükséges.

A boncolások végzéséhez a patológiai minimumfeltételek boncolásokra vonatkozó I-es ellátási szintnek megfelelő minimumfeltételek biztosítása szükséges.

Kórszövettani vizsgálatok végzése tekintetében a szövettani vizsgálat szokásos feldolgozási módszerrel patológiai minimumfeltételek biztosítása indokolt.

Igazságügyi orvostan minimumfeltételei
A boncolás helyén szövettani feldolgozás nem történik
Személyi feltételek:
Szakorvos (igazságügyi orvosszakértő)2
Boncmester2
Boncsegéd1
Takarító személyzet1
A boncolások tárgyi feltételei:
Irodahelyiség18 m2
Boncmesteri szoba és mellékhelyiség20 m2
Halott bemutató helyiség10 m2
Hozzátartozók fogadására szolgáló helyiség külön bejárattal10 m2
Bonctermi raktár5 m2
Bonctermi öltöző helyiség10 m2
Boncterem (kb. 60 m2/db asztal)2
Tetemhűtő előtérrel24 m2
Gép- és műszerpark
Boncasztal2
Tetemszállító kocsi2
Diktafon1 db/orvos,
1 db/adminisztrátor
Fotomikroszkóp1
Fertőtlenítő berendezés1
Makrofoto berendezés1
Videoprojektor1
Vibrációs bonctermi csontfűrész1 db/asztal
Bonctermi műszerkészlet3
A szövettani minták feldolgozásának helyén:
Személyi feltételek:
Citológiai/hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens/orvosdiagnosztikai,
laboratóriumi technológus/kémiai laboratóriumi szakasszisztens
1 fő/3000 blokk
Tárgyi feltételei:
Formalinos anyagraktár10 m2
Szervmaradvány tároló10 m2
Gép- és műszerpark:
Beágyazó asztal elszívóval1
Centrifuga1
Discussios mikroszkóp1
Kryostát1
Mikrotom1/3000 blokk
Paraffinos kiágyazó1
Szövettani indítóasztal elszívóval1
Termosztát1

Igazságügyi toxikológia Szakmakód: 9502

Igazságügyi toxikológia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Toxikológus igazságügyi szakértő (gyógyszerész vagy vegyészmérnök
alapképzettséggel)
1
Kémiai laboratóriumi szakasszisztens/orvosdiagnosztikai, laboratóriumi
technológus
2
Takarító személyzet1
Tárgyi feltételek:
Laboratórium elszívóval ellátott vegyi fülkével (minták, illetve biológiai anyagok
előkészítéséhez)
2x25 m2
Laboratórium (műszeres mérésekhez)25 m2
Késes homogenizátor1
Centrifuga2
Vízfürdő1
Bepárló készülék1
Szárítószekrény1
Mérleg különböző érzékenységekkel
Spektrofotométer1
UV lámpa1
Gázkromatográf FID és NPD detektorral1
Gázkromatográf - tömegspektrográf1
Block heater1
Hűtőszekrények vagy hűtőkamraigény szerint
Mélyhűtő szekrény1
Üvegedények, laboratóriumi kisműszerekigény szerint

Az igazságügyi genetikai laboratóriumokra módszertani levelek tartalmaznak előírást.

KARDIOLÓGIA

Kardiológia Szakmakód: 4000

Progresszivitási szintek:

I. szint

Belgyógyászati Osztály

II. a szint

Kardiológiai Osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, pacemaker/ICD műtéti tevékenység csak kijelölt intézményekben

II. b szint

Kardiológiai Osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, haemodinamikai laboratóriummal

III. szint

Kardiológiai Osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, haemodinamikai laboratóriummal, pacemaker/ICD műtővel, elektrofiziológiai-ablációs laboratóriummal

Kardiológia osztály (felnőtt) minimumfeltételei
Progresszivitási szintek
II. aII. bIII.
Minimum ágyszám152030
Személyi feltételek:
Osztályvezető (kardiológus szakorvos)111
Kardiológus szakorvos nappal1/10 ágy1/10 ágy1/10 ágy
további 5 ágyanként
ügyeletekben összesen 1
111
Kardiológus szakorvos összesen6812
Rezidens vagy szakorvosjelölt vagy nem szakorvos112
24 órás echocardiographiás készenlétELXX
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Antidecubitor ágy/matrac112
Volumenpumpa és perfúzor246
Testhelyzet változtatására alkalmas ITO ágyXXX
Vérnyomásmérő234
Külső pacemaker234
Hordozható defibrillátorXXX
Mini-dopplerELXX
12 elvezetéses EKGXXX
Telemetriás EKG felvevő és kiértékelőEKEKX
Telemetriás EKG-monitorozási rendszerEKEKX
Kerékpár vagy futószalag ergométerXXX
Dopplerrel is rendelkező echocardiográf (2D, M-Mode, színes és folyamatos
Dopplerrel felszerelve)
XXX
Mobil echocardiographXX
Transzoesophageális transzducerXXX
Diagnosztikai és szakmai háttér
Haemodinamikai laborXX
Elektrofiziológiai laborXX
Pacemaker műtő, ICD műtővelXX
Myocardialis Doppler vizsgálatEKELX
Kontraszt echo vizsgálatEKEKX
Gyógyszeres stress echocardiographiaEKXX
Izotóp diagnosztikaEKEKEK
Cardiovascularis CT, MRI (1 órán belül elérhető)EKEKEK
Kardiológiai intenzív osztályXXX
Szívsebész szakorvosEKEK
Kardiológiai szakmaspecifikus őrző minimumfeltételei
(a kardiológiai osztály részeként működik)
Progresszivitási szint
II.III.
Minimum ágyszám610
Személyi feltételek:
Vezető: intenzív terápiában vagy invazív kardiológiában vagy
elektrofiziológiában jártas, közülük legalább egyikben gyakorlattal rendelkező
kardiológus szakorvos
11
Kardiológus szakorvos összesen a minimum ágyszámra37
Rezidens vagy szakorvosjelölt vagy nem szakorvos11
Kardiológus szakorvos nappal az első 4 ágyra 1, további 6 ágyanként 1
(vezetővel együtt)
ügyeletekben összesen 1
XX
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
BetegkísérőELEL
Műszaki karbantartó személyzet (technikus, informatikus)ELEL
Tárgyi feltételek:
Specialis intenzív terápiás ágyak (vertikális és horizontális mozgathatóság, a
fejrész és a lábvég külön is képes legyen helyzetét változtatni)
ELX
Gyógyszeradagoló perfúzor ágyankéntX2
Volumetriás pumpa ágyankéntELX
Centrális vénaszúráshoz való Seldinger technikájú szett, elektródaXX
Nyomásmérő szettEL6
Swan-Ganz katéterELX
12 elvezetéses EKGXX
Ideiglenes pacemaker13
Cardioverter külső elektródával, illetve speciális öntapadós tappanccsalXX
Mobil pulzoximéterELX
Lélegeztető készülék14
Transzport lélegeztetőgépELX
NO-adagoló és hozzátartozó NO-palackX
Központi betegőrző monitorXX
Ágymelletti betegőrző monitor (minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív
vérnyomásmérés lehetősége) ágyanként
XX
Kapnográf (pCO2 mérési lehetőség)ELX
Pulzoximéter ágyankéntXX
Folyamatos maghőmérséklet monitorozásELX
Invazív perctérfogat monitorozási lehetőségELX
Váladékszívó készülék, fali ágyankéntXX
Mellkasszívó készülék, faliXX
ACT meghatározására alkalmas eszközXX
VércukormérőXX
ASTRUP-készülékXX
Biomarker meghatározáshoz szükséges kit (troponin)XX
Biomarker meghatározás (BNP)X
Mobil echocardiographX
Mobil, helyszíni röntgengépELX
Kettős lumenű, Seldinger technikával bevezethető dializáló katéterEK
Diafiltráló szűrőpatron a hozzá tartozó csőkészlettelEK
Intraaortikus ballonpumpa szettX
Seldinger technikához szükséges tágítók, vezetődrótokXX
Hélium palackos computervezérlésű intraaortikus ballonpumpa készülék3
Laringoszkóp13
Kézi lélegeztető ballon13
Mobil újraélesztési egységXX
Kardiológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
EKG vizsgálatok minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológus/belgyógyász szakorvos1
EKG asszisztens/OKJ /diplomás ápoló1
Tárgyi feltételek:
12 elvezetéses EKGX

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként: 500

Ambuláns EKG monitorozás (Holter) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológus szakorvos1
EKG asszisztens/szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens
(OKJ) /diplomás ápoló
1
Tárgyi feltételek:
Holter kiértékelőhöz 3-6 felvevő1
Analóg vagy digitalizált rögzítés, amely lehetővé teszi az EKG ütésről ütésre
történő megtekintését a nap 24 órájában, valamint auditálási lehetőség
alapkövetelmény
X

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként: 250

Terheléses kardiológia vizsgálatok minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológus szakorvos1
Szakasszisztens/kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai
szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek:
12 elvezetéses EKG automata kiértékeléssel és vérnyomás mérési
lehetőséggel
X
Kerékpár ergométer és/vagy futószalagX
Real-time papírregisztrálóX
Resuscitatio és újraélesztés eszközei és gyógyszereiX

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként: minimum 100 vizsgálat.

Echokardiográfia Szakmakód: 5303

Echocardiographiai diagnosztika járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológus/gyermekkardiológus/szívsebész szakorvos - echocardiographiás
TTE, TEE, stressz, illetve congenitalis licensszel rendelkező
1
Kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens1
Szakorvos/szakorvosjelölt - Echocardiographiai alapfokú képzésben résztvevő
- akkreditált szakember felügyelete alatt
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Színes, folyamatos hullámú (CW) és pulzatilis Dopplerrel (PW) is rendelkező
echocardiograph, beépített EKG, video vagy digitális képrögzítés
X
Multiplán transoesophagealis echocardiographiás transducer color, PW és CW
képességgel
EK
12 elvezetéses EKGX
VérnyomásmérőX
PulzoximéterX
DefibrillátorX
Reanimációs felszerelésX
A coronaria flow rezerv méréséhez adenozin vagy dipyridamol, antidotumEK
Gyógyszeres stress-echo. Stress-echo software (minimum 40 frame/s, digitalis
aquisitio, quadscreen)
EK
Digitális tárolásX

Minimális beavatkozások száma évenként

36121, 3612A, 3612D, 36139, 3617B, 36123: 500 vizsgálat, illetve kórházi laborban: 1000 vizsgálat

kivéve

3612N kontraszt: 20; 3612E TEE: 100; 3612Mstress echo: 100.

Invazív hemodinamikai diagnosztikus és műtéti beavatkozások minimumfeltételei
Hemodinamikai laboratórium minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.bIII.
Személyi feltételek:
2 műszak + készenléti ügyeletXX
Összesen asztalonként
Invazív vizsgálatokban járatos kardiológus szakorvos vagy cardiovascularis23
radiológus* a vezető kardiológus nélkül
Intenzív terápiában jártas/anesth.-intenzív szakorvos konzultáns11
Szívsebész szakorvos**EKEK
Műszakonként és asztalonként
Rtg. asszisztens vagy radiographus asszisztens12
Diagnosztikus képalkotó vagy analitikus vagy képi diagnosztikai intervenciós11
vagy röntgen műtős szakasszisztens vagy felnőtt intenzív terápiás szakápoló
Műtőssegéd11
BetegkísérőELEL
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrelXX
Speciális vizsgáló szerkezet nagyfelbontású képerősítőXX
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkalXX
Nagynyomású fecskendő, kontrasztanyagXX
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükségesXX
valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp,
intratrachealis tubus, AMBU ballon stb.)
On-line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezésXX
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezetiXX
felfüggesztéssel
Infúziós állványXX
MűszerasztalXX
Sugárvédő ólom gumikötények23
Oxymetria és/vagy vérgáz analizátorELEL
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozóXX
introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal
együtt
Betegszállító fekvő kocsiXX
IVUSEKX
Intracardialis echoEL
RotablatorEK
Pressure WireXX
Mobil respiratorELX
Portabilis echoELX
IABP szett és konzolXX
Kardiológiai Osztály kardiológiai intenzívvelXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szívsebészet**EKEK
Kardiovaszkularis CT, MRIEKEK

*a 33970, 33974, 53501, 53502, 53503, 53504 és 53963 kódoknál intervenciós beavatkozásokban járatos kardiológus szakorvos, szükség esetén 1 fő azonnal elérhető konzultáns, cardiovascularis radiológus vagy kardiológus szakorvos, aki szükség szerint az újraélesztésben is részt vesz

** 1 órán belül elérhető, 53502: centrumon belüli szívsebészeti elérhetőség

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma laboratóriumonként/évenként:

A 12660, 12730, 12750, 12751, 12752, 12754, 33070, 33110, 33114, 33133, 33143, 33153, 33182, 33340 kódok közül összesítve évi minimum 1000 különböző betegeknél (350 PCI, ebből 100 PPCI-ben). A vizsgáló orvosok által végzett beavatkozás számok feleljenek meg a Szakmai Kollégium irányelveinek: laborvezető 3 éves gyakorlat 1000 vizsgálat (600 diagn., 300 PCI, 75 PPCI), beosztott orvosok 1 éves gyakorlat (300 diagn., 150 PCI)

A 33970, 33974, 53501, 53502, 53503, 53504 és 53963 kódok közül összesítve évi min. 300, különböző betegeknél. A 12740 kód évi min. 30.

Invazív elektrofiziológiai diagnosztikus és műtéti beavatkozások minimumfeltételei,
Elektrofiziológiai laboratórium minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: (műszakonként és asztalonként)
Rtg. asszisztens vagy radiographus asszisztens12
Diagnosztikus képalkotó vagy analitikus vagy képi diagnosztikai intervenciós11
vagy röntgen műtős szakasszisztens vagy felnőtt intenzív terápiás szakápoló
Műtőssegéd11
BetegkísérőELEL
Szívelektrofiziológiai/arrythmológiai tudással rendelkező kardiológus12
szakorvos
TechnikusELEL
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrelXX
Speciális vizsgáló szerkezet nagyfelbontású képerősítőXX
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkalXX
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükségesXX
valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp,
intratrachealis tubus, AMBU ballon stb.)
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezésXX
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezetiXX
felfüggesztéssel
Infúziós állványXX
MűszerasztalXX
Sugárvédő ólom gumikötények23
Oxymetria és/vagy vérgáz analizátorELEL
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozóXX
introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal
együtt
Betegszállító fekvő kocsiXX
Dedikált elektrofiziológiai vizsgálórendszer, minimum 64 csatornásXX
regisztrációra alkalmas intracardiális és testfelszíni EKG
Minimum kétirányú vagy C-armos fluoroszkópXX
Ablációs generátorXX
Transz-szeptális szettekEKX
Echocardiográfiás kontroll melletti pericardiocentesis feltételeiELX
86454: számítógépes elektromos térképező (mapping) rendszer, karbonEKEK
anyagú műtőasztal
Intracardiális echo (ICE)EKX

II.a szinten csak külön jogszabályban kijelölt intézményekben végezhető

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként:

A 86455 kód évi min. 75.

A 86451 és a 86454 kód évi min. 50.

Pacemaker, ICD implantatio/BiVentricularis pacemaker műtéti beavatkozás minimumfeltételei,
Pacemaker műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek: (műszakonként és asztalonként)
Kardiológus vagy szívsebész szakorvos, pacemaker implantációs és
elektrofiziológiai gyakorlattal
1 2
Rtg. asszisztens vagy radiographus asszisztens12
Diagnosztikus képalkotó vagy analitikus vagy képi diagnosztikai intervenciós11
vagy röntgen műtős szakasszisztens vagy felnőtt intenzív terápiás szakápoló
Műtőssegéd11
BetegkísérőELEL
Aneszteziológus szakorvosELX
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrelXX
Speciális vizsgáló szerkezet nagyfelbontású képerősítő (C-ív)XX
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkalXX
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükségesXX
valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp,
intratrachealis tubus, AMBU ballon stb.)
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezésXX
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezetiXX
felfüggesztéssel
Infúziós állványXX
MűszerasztalXX
Sugárvédő ólom gumikötények23
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozóXX
introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal
együtt
Betegszállító fekvő kocsiXX
Rtg.-átvilágító asztalXX
Intracardiális jelanalizátorXX
3 csatornás EKG monitorXX
Elektrofiziológiai stimulátorX
Minimum 6 csatornás intracardiális és testfelszíni EKGXX

II.a szinten csak külön jogszabályban kijelölt intézményekben végezhető

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként:

Az 53771-53775 és az 5377A-5377E-ig terjedő kódtartományban (II.) minimum évi 100, (III.) minimum 150 53778-53779 kódok közül összesen minimum évi 10

Pacemaker utánkövetéses vizsgálatok (follow up) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológus/szívsebész szakorvos - elektrofiziológiai gyakorlattal rendelkező1
Kardiológiai szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
EKG, számítógép alapú programozó készülékX

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális vizsgálatszám évenként: 500.

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA ÉS RADIOLÓGIAI TERÁPIA

Röntgendiagnosztika Szakmakód: 5100

INTEGRÁLT RADIOLÓGIAI OSZTÁLY

(az intézmény ellátási igényeihez szükséges valamennyi képalkotó diagnosztikai és intervenciós radiológiai tevékenység összessége)

Ellátási szintek

A tárgyi feltételek biztosításához valamennyi modalitás esetén szükséges a rendszeres karbantartás és minőségellenőrzés igazolása.

iR-1 szint:Városi Kórház képalkotó diagnosztikai (radiológiai) egység (ideértve a járóbeteg-
szakellátó intézeteket is):
általános röntgen, UH diagnosztika
iR-2 szint:Megyei ellátási központok (Megyei Kórház) képalkotó diagnosztikai (radiológiai)
egység:
általános és speciális röntgen, UH-, CT-diagnosztika, általános MR diagnosztika,
angiográfia, intervenciós radiológiai eljárások (DSA, UH-, CT-vezérelt)
Munkahelyi követelmény: A munkahelynek alkalmasnak kell lennie a radiológia
területén alap- és szakképzésre, illetve továbbképzésre, képesnek kell lennie klinikai
kutatásokban való részvételre.
iR-3 szint:Térségi Progresszív Központok képalkotó diagnosztikai (radiológiai) egység:
általános és speciális röntgen, UH-, CT-diagnosztika, általános és speciális MR
diagnosztika, angiográfia, általános és speciális intervenciós radiológiai eljárások (DSA,
UH, CT, szükség esetén MRI vezérléssel)
Munkahelyi vezetői/munkahelyi követelmény: tudományos minősítés (vagy
egyenértékű oktatási-kutatási tapasztalat). A munkahelynek alkalmasnak kell lennie a
radiológia területén alap- és szakképzésre, illetve továbbképzésre, képesnek kell lennie
tudományos és klinikai kutatásokban való részvételre.

iR = integrált ellátási szint

Integrált radiológiai osztály ellátási szintek minimumfeltételei
Személyi feltételek:iR-1iR-2iR-3
1. Orvos
Radiológus szakorvos* (R-1: rendelőintézet/városi kórház)1/2815
Ebből neuroradiológus szakorvos**X1
Ebből gyermekradiológus szakorvos**X1
Nem szakorvosXX
Részleges vagy teljes akkreditáció rezidensképzésreXX
2. Egyéb diplomás
Fizikus/mérnök/informatikusX11
3. Röntgen asszisztens/radiográfus (R-1: rendelőintézet/városi kórház)1/31020
Képi diagnosztikai szakasszisztensXX
Röntgen műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens/képi
diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens/ultrahang
szakasszisztens/szonográfus szakasszisztens
12
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)X2
4. Egyéb
AdminisztrátorXXX
TakarítóXXX
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan)XX

*: iR-2: egy szakorvost helyettesíthet szakorvosjelölt, vagy teleradiológiai szolgáltatás.

iR-3: két szakorvost helyettesíthet szakorvosjelölt vagy teleradiológiai szolgáltatás. Modalitásonként legalább egy szakorvos szükséges.

Szakorvosjelölt a modalitások harmadában helyettesítheti a szakorvost.

** Ha az ellátási profil - nagy forgalmú csecsemő- és gyermekgyógyászat (min. 50 ágy), illetve idegsebészeti osztály - indokolja. Teleradiológia tevékenységgel is bevonható speciális képzettségű szakorvos.

Definíciók:

Röntgenasszisztens (5.2 OKJ).

Röntgen szakasszisztens, képi diagnosztikai szakasszisztens (5.4 OKJ).

Röntgen-műtős szakasszisztens (5.4 OKJ).

Felsőfokú, akkreditált, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens (5.5 OKJ).

Főiskolai végzettségű diplomás radiográfus (BSc).

Magasabb képzettségű szakdolgozó helyettesítheti az alacsonyabb képzettségűt.

Részmunkaidő esetén a létszám a munkaidőkeret függvényében megosztható.

Megjegyzés:

Az integrált radiológiai osztály teljes, minimális felépítése (személyi feltételek, gép, stb.) a személyzet és gépek tekintetében is az egyes különálló részlegekhez képest alacsonyabb létszámmal és kevesebb vizsgálóhellyel és géppel megoldható.

A több műszakos ellátások (UH, CT, MRI) esetében a személyi minimumfeltételek a műszakszám arányában növekednek.

Röntgendiagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:
2 munkahelyenként (a forgalom függvényében lehet részmunkaidős)
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)1
Rtg. asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus
2
Adminisztrátor*X
*lehet két modalitásonként 1 fő
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek (általános és szakmai)R-1R-2R-3
Röntgenvizsgáló-helyiség (R-1: rendelőintézet/városi kórház)1/233
Előhívó helyiség, ha nem digitális a röntgen technika111
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XXX
2. Gépek, műszerek, berendezések
Hagyományos vagy digitális röntgenfelvételi berendezés
(R-1: rendelőintézet/városi kórház)
1/233
Hagyományos vagy digitális röntgenátvilágító (R-1: rendelőintézet/városi kórház)0/111
Hagyományos vagy digitális multifunkciós rtg-készülék (helyettesítheti az
átvilágítót)
11
Filmelőhívó vagy digitális kiolvasóXXX
Digitális hard-copy printer (digitális rtg. esetén, hálózati)111
Felvételi kazettakészlet fóliákkal vagy foszforlemezzelXXX
Filmbetöltő szárazasztal (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika
esetén)
XXX
Adatráfényképező (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika esetén)XXX
Nézőszekrény/digitális radiológiai leletező munkaállomásokXXX
Magazintáras nézőszekrény (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika
esetén)
XX
3. Sugárvédelmi eszközök
OlomkesztyűXXX
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarásokXXX
Olomgumi köpenyXXX
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusokXXX
5. Archiválás
Archiváló bútorzat, csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika eseténXXX
Digitális archiválórendszer (csak digitális radiográfia esetén)XXX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Teleradiológia, telekonzultáció minimumfeltételei

A teleradiológia, a telemedicina tevékenység egyik fajtája, amikor a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok felvételeit elektronikus úton továbbítjuk egyik helyszínről a másikra leletezés vagy konzultáció céljából.

A teleradiológiának részét képezi

- a telediagnosztika (távdiagnosztika): ami a vizsgálat lezárását követő, a képalkotás helyétől távol végzett képkiértékelés, mely lehet első- vagy másodleletezés. Olyan vizsgálatok esetén, ahol a két orvos által végzett kiértékelés előírt, az egyik vagy mindkét orvos értékelését kiválthatja.

- a telekonzultáció: a képalkotással egy időben vagy röviddel azután történő képkiértékelés, melynek eredménye a vizsgálat menetét befolyásolja, vagy egy korábbi, már kiértékelt vizsgálat új szempontok szerinti újraértékelése.

Teleradiológia minimumfeltételei a kiértékelő oldaláról
Személyi feltételek:
Radiológus szakorvos*1
Építészeti feltételek:
Számítógépes radiológiai diagnosztikus munkahely számára szolgáló helyiségX
Tárgyi feltételek:
Kiértékelő radiológiai diagnosztikus munkaállomás, radiológiai diagnosztikus
munkahely kategóriájának megfelelő számítógép, dual monitoros nagyfelbontású
videokártyával (lehetőség szerint kalibrálható) monitorokkal, melyek
felbontása/specifikációja a vonatkozó aktuális ajánlásban definiált (különös
tekintettel a mammográfiás vizsgálatok távleletezésére)
1
Szélessávú biztonságos gyors hálózati internet kapcsolat, adatokhoz és rendszerekhez
illetéktelen felhasználó hozzáférését a technológia adta legmagasabb szinten ki kell
zárni (pl. ajánlott a VPN és a https protokoll)
X
Speciális DICOM kompatibilis képkiértékelő szoftver1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
InformatikusEK
*Amennyiben az adott diagnosztikai tevékenység jártassági vizsgához kötött, úgy a Jártassági Vizsga megléte
kötelező.
Teleradiológia minimumfeltételei az igénybevevői oldaláról
Személyi feltételek:
Röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens (hagyományos röntgen)/radiográfus1
Radiológus szakorvos, vagy radiológus szakorvosi felügyelet CT, MRI vizsgálatok
esetén. (A vizsgálati szövődmények elhárítása a vizsgálatot felügyelő orvos
felelőssége.)
1
Kapcsolattartó személy (a vizsgált beteg anamnézisének, klinikai adatainak, sz.e.
korábbi képeinek elérhetőségéért, a vizsgálatba való írásos beleegyezés meglétéért, a
felvetődő szakmai problémák, szükséges beteginformációk beszerzése érdekében)
EL
Tárgyi feltételek:
A leletezésre vagy konzultációra kerülő vizsgálatok elvégzéséhez szükséges tárgyi
minimumfeltételek
X
A felvételek készítéséhez technikai és szakmai protokollokX
Szolgáltatói szerződés a telemedicina szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval (magán vagy
állami cég)
X
DICOM 3 formátumu digitális felvételek készítésére alkalmas berendezések, lehet
direkt vagy indirekt digitális felvétel is. A hagyományos analóg röntgenfelvételek
(filmek) szkennelése nem elégséges, eredeti DICOM 3 vagy a mindenkori orvosi
képszabványnak megfelelő digitális képek készítése szükséges, az igényelt
teleradiológiai szolgáltatástól függően: röntgen, UH, CT, MRI vagy mammográfia
területén
X
Országos nagysebességű hálózatra kapcsolódás, vagy bérelt nagysebességű hálózati
kapcsolat megléte, biztonsági adatforgalmi kapcsolaton keresztül
X
Az intézményen belüli belső hálózaton a távdiagnosztikai szolgáltatásban résztvevő
digitális berendezések lokális összeköttetése (a digitális berendezések elérhetősége
érdekében)
X
Folyamatos helyi informatikai felügyelet/lehet távfelügyelet is (a kórházon belül a
folyamatos működőképesség fenntartása és a helyi hálózati hibák elhárítása
érdekében)
X
Szünetmentes áramforrás (a kommunikációban résztvevő eszközöknek az
áramingadozásból és rövid idejű áramkimaradásból adódó adatvesztések megelőzése
érdekében)
X
A visszaérkező leletek elektronikus fogadóképessége a kórházi HIS rendszerbenX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
InformatikusEK

Komplex (RTG, CT, MRI, UH) szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltató működési engedélye nem alapozható kizárólag teleradiológiai szolgáltatásra, az orvosi jelenlétet is igénylő vizsgálatokhoz (pld.: kontrasztanyagos vizsgálatok) szükséges minimális létszámmal az intézménynek rendelkeznie kell.

Adatbiztonság:

Garantálni kell a megfelelő biztonságosan stabil adatátvitel mellett az adatbiztonságot, melyhez a megfelelő biztonsági protokoll használata kötelező (ajánlott a VPN és a https protokoll).

Hardveres és szoftveres elvárások:

Képtömörítés csak veszteségmentes formában lehetséges.

A vírusvédelem biztosítása alapvető.

A képkiértékelés történhet a képkiértékelő szoftverben integrált módon, önálló szövegszerkesztő célszoftver vagy beszédfelismerő szoftver segítségével.

Képtárolás:

A képek törvény által előírt tárolása, archiválása a teleradiológiai szolgáltatást igénybe vevő egészségügyi intézmény felelőssége.

Mammográfia Szakmakód: 5102

Mammográfia minimumfeltételei
Személyi feltételek:Emlő
szűrőállomás
Klinikai
emlő
diagnosztika
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)2*1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus
22
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)ELEL
Adminisztrátor**21
Egészségügyi ügyvitelszervező-informatikus (statisztikai feldolgozás) lehet
részállás
XX

* csak leolvasáshoz (kettős leletezés), a második orvos forgalom függvényében lehet részmunkaidős vagy személye

kiváltható igazolt teleradiológiai (távdiagnosztikai) szolgáltatással A mammographiás szűrés és klinikai emlődiagnosztika működésének további feltétele, hogy az ott dolgozó (legalább 1 fő) radiológus szakorvos az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata és a Magyar Radiológusok Társasága Emlődiagnosztikai Szekciója által kiadott emlődiagnosztikai jártassági igazolással rendelkezzen.

** lehet két modalitásonként 1 fő

Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek (általános és szakmai)SzűrésKlinikai
Ultrahangvizsgáló-helyiség1
Mammográfiás vizsgáló11
Előhívó helyiség (kivéve: digitális mammográfia)XX
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
2. Gépek, műszerek, berendezések
Hagyományos vagy digitalis mammograph, (kettős fókusz)11
Dedikált emlő-ultrahang berendezésX
Filmelőhívó vagy digitális kiolvasó vagy direkt digitális rendszerXX
Digitális hard-copy printer (dig. rendszer esetén, hálózati)XX
Felvételi kazettakészlet fóliákkal vagy foszforlemezzel (kivéve: dir. Dig.)XX
Filmbetöltő szárazasztal (kivéve: digitális rtg.)XX
Adatráfényképező (kivéve: digitális rtg.)XX
Speciális mammogr. nézőszekrény + (ha digitális rtg.) spec. Mammogr.
Monitor)
XX
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomgumi köpenyXX
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Archiváló bútorzatXX
Digitális archiváló rendszer (ha digitális a berendezés), teljes képi archiválás
biztosítása helyben
XX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Angiográfiás diagnosztika Szakmakód: 5103 ~

Angiográfiás diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:R-2R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)12
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/rtg.-műtős szakasszisztens/képi
diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus/képi diagnosztikai és intervenciós
szakasszisztens
22
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens12
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)XX
Adminisztrátor*XX
*lehet két modalitásonként 1 fő
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek (általános és szakmai)R-2R-3
DSA-vizsgáló előkészítővel11
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
2. Gépek, műszerek, berendezések
DSA telepített, rögzített, képerősítő és cső kényszerkapcsolásban, képerősítő
célnak megfelelően méretezett, cső és generátor folyamatos üzemre,
nagysebességű, ismételt sorozatokra méretezett
11
Ultrahang berendezésXX
Nagy nyomású fecskendő (injektor)11
Digitális CD, DVD írási lehetőségXX
Magazintáras nézőszekrény vagy diagnosztikus munkaállomásXX
3. Sugárvédelmi eszközök
ÓlomkesztyűXX
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarásokXX
Ólomgumi köpenyXX
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén):
Lélegeztető ballon, tubusokXX
Lélegeztetőkészülék oxigénellátássalXX
Altatógép (neuroendovascularis intervenció végzése esetén)XX
5. Archiválás
Digitális archiválórendszerXX
Állandósági vizsgálatokXX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

CT diagnosztika Szakmakód: 5108

Computer tomographia minimumfeltételei
Személyi feltételek: (műszakonként legalább):CTIntervenció
(CT-vezérelt)
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)11*
Képi diagnosztikai szakasszisztens/képi diagnosztikai intervenciós
szakasszisztens/CT-MRI szakasszisztens
22
Rtg. műtős szakasszisztens, lehet részállásúX
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)XX
Adminisztrátor**XX

* intervenciós radiológiai jártassági vizsga megléte

** lehet két modalitásonként 1 fő

Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek (általános és szakmai)R-2R-3
CT-vizsgáló, előkészítő és vezérlőhelyiség11
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
RaktárXX
2. Gépek, műszerek, berendezések
MDCT1
MDCT > 16 szeletes1
Nagy nyomású fecskendő (dual-injektor)11
Digitális CD, DVD készítési lehetőségXX
Diagnosztikus radiológiai munkaállomásXX
3. Sugárvédelmi eszközök
ÓlomkesztyűXX
Ólomgumi köpenyXX
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusokXX
Lélegeztetőkészülék oxigénellátássalXX
Altatógép (sürgősségi és gyermek-ellátás esetén)XX
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszerXX
Vizsgálati protokollokXX
Dolgozók sürgősségi ellátásra való felkészítéseXX
Állandósági vizsgálatokXX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

MRI diagnosztika Szakmakód: 5109

MRI diagnosztika minimumfeltételei
MRI
Személyi feltételek: (műszakonként)R-2R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)11
Képi diagnosztikai szakasszisztens/képi diagnosztikai intervenciós
szakasszisztens/CT-MRI szakasszisztens
22
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc
szintű)
11
Adminisztrátor*XX
* lehet két modalitásonként 1 fő
Tárgyi feltételek:R-2R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
MRI-vizsgáló, előkészítő és vezérlőhelyiség11
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
2. Gépek, műszerek, berendezések
MR, (min. 1.5 T)11
Nagy nyomású injektor MR kompatibilis11
Digitális CD, DVD írási lehetőségXX
NézőszekrényXX
Radiológiai diagnosztikai munkaállomás11
3. Sugárvédelmi eszközök
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata
esetén)
Lélegeztető ballon, tubusokXX
Lélegeztetőkészülék oxigénellátással (sürgősségi ellátás esetén,XX
MR-komp.)
Altatógép (gyermek-ellátás esetén, MR-kompatibilis)XX
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszerXX
Vizsgálati protokollokXX
Állandósági vizsgálatokXX

Ha az ellátási profil igényli, a vizsgálathoz MRI gyakorlattal rendelkező szakorvos szükséges - amennyiben idegsebészeti ellátás történik, neuroradiológus elérhetősége szükséges. Teleradiológia tevékenységgel is bevonható speciális képzettségű szakorvos.

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA

Vaszkuláris intervenciós radiológia Szakmakód: 5203

Vaszkuláris intervenciós radiológia
Személyi feltételek:R-2 és R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függő)*1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens
2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)X
Adminisztrátor**X

* A vascularis intervenciós radiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában végezhető, vagy jártassági bizonyítvánnyal rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

** lehet két modalitásonként 1 fő

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Intervenciós onkoradiológia Szakmakód: 5204

Intervenciós onkoradiológia

Személyi feltételek:R-2 és R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)*1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens
2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)X
Adminisztrátor**X

*Intervenciós oncoradiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági bizonyítvánnyal rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

**lehet két modalitásonként 1 fő

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Intervenciós neuroradiológia Szakmakód: 5205

Intervenciós neuroradiológia

Személyi feltételek:R-2 és R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)*1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens
2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)X
Adminisztrátor**X

*Neuro-intervenciós radiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági bizonyítvánnyal rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

**lehet két modalitásonként 1 fő

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Tárgyi feltételek az 5203, 5204, 5205, 5206 szakmai kódokhozR-2R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
DSA-vizsgáló előkészítővel11
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
2. Gépek, műszerek, berendezések
A használati célnak megfelelően méretezett DSA, melynek röntgen csöve és
generátora folyamatos üzemre, nagysebességű, ismételt sorozatokra méretezett
11
Ultrahang berendezésXX
Nagy nyomású fecskendő (injektor)XX
Digitális CD, DVD írási lehetőségXX
Magazintáras nézőszekrény vagy diagnosztikus munkaállomásXX
3. Sugárvédelmi eszközök
ÓlomkesztyűXX
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarásokXX
Ólomgumi köpenyXX
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusokXX
Lélegeztetőkészülék oxigénellátássalXX
Altatógép (neuroendovascularis intervenció végzése esetén)X
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszerXX
Állandósági vizsgálatokXX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Egyéb intervenciós radiológia Szakmakód: 5206 ~

Egyéb intervenciós radiológia
Személyi feltételek:R-2 és R-3
Radiológus szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)*1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai
szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens
2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű)X
Adminisztrátor**X

*Intervenciós oncoradiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági bizonyítvánnyal rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

**lehet két modalitásonként 1 fő

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA ÉS RADIOLÓGIAI TERÁPIA ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA ÉS TERÁPIA

Teljeskörű ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5301

Teljeskörű radiológiai ultrahang diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:UH
(munkahelyenként)
Radiológus szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően)1
Ultrahang szakasszisztens/szonográfus szakasszisztensEL
Adminisztrátor*X

* lehet két modalitásonként 1 fő

Tárgyi feltételek: (progresszív ellátási szintenként)
1. Helyiségek (általános és szakmai)R-1R-2R-3
Ultrahangvizsgáló-helyiség123
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XXX
2. Gépek, műszerek, berendezések
Ultrahang alapberendezés111
Ultrahang közép-felső szintű berendezés, UH kontrasztos vizsgálati lehetőséggel12
Digitális hard-copy printer, vagy digitális képtárolási lehetőségXXX
Nézőszekrény (vagy digitális képmegtekintő munkaállomás)XXX
3. Sugárvédelmi eszközök
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Digitális és/vagy hard-copy archiválórendszerXXX
Állandósági vizsgálatok igazolásaXXX

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Kardiológiai ultrahang diagnosztika (echocardiographia)Szakmakód:5303
Szülészeti és nőgyógyászati ultrahang diagnosztikaSzakmakód:5304
Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztikaSzakmakód:5305
Szemészeti ultrahang diagnosztikaSzakmakód:5306
Neurológiai ultrahang diagnosztikaSzakmakód:5307
Urológiai ultrahang diagnosztikaSzakmakód:5308
5303, 5304, 5305, 5306, 5307, 5308 ultrahang diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:UH (munkahelyenként)
Szakorvos (radiológus vagy a fentebb felsorolt szakmák szakorvosának
valamelyike)
1
Ultrahang szakasszisztens/szonográfus szakasszisztensEL
Tárgyi feltételek: (ellátási szintenként)R-1R-2R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
Ultrahangvizsgáló-helyiség11
Lelet és kép archívum (film és/vagy digitális)XX
2. Gépek, műszerek, berendezések
Ultrahang alap-, közép-, vagy felsőszintű berendezés az ellátandó feladat
függvényében
11
Digitális hard-copy printer, vagy digitális képtárolási lehetőség11
Nézőszekrény (digitális rtg.: munkaállomások)XX
3. Sugárvédelmi eszközök
4. Sürgősségi ellátási eszközök (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Digitális és/vagy hard-copy archiválórendszerXX
Állandósági vizsgálatokXX

KIEGÉSZÍTŐ GYÓGYÁSZATI TEVÉKENYSÉGEK NEM KONVENCIONÁLIS GYÓGYÁSZATI MÓDOK

Homeopátia Szakmakód: 8011

Szaktevékenység

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely gyógyító, betegségmegelőző és egészségnevelő tevékenységét egy speciális anamnézis, állapotfelmérés és egyénre szabott kezelési terv alapján végzi.

Kezelési módszerei

A kiválasztott gyógyszer a páciens szervezetének saját öngyógyító rendszerét aktiválja. A homeopátiás gyógymód három alap-princípiumra épül:

- hasonlósági szabály

- gyógyszervizsgálat egészséges emberen

- potenciálás (a gyógyszerek speciális elkészítési módja)

A hasonlóság szabálya megköveteli a páciens individuális gyógyszervizsgálat jellegzetes tüneteinek az összehasonlítását. A két tünetsor összevetése a hasonló gyógyszer (simile) kiválasztását teszi lehetővé.

A homeopata orvos részletes homeopátiás anamnézist vesz fel - figyelembe véve a páciens által hozott leleteket, diagnózist és zárójelentést is, a pácienst megvizsgálja, és kikérdezi, majd a testi és a mentális-emocionális tünetek alapján megkeresi a számára legmegfelelőbb homeopátiás gyógyszert.

A homeopata orvos a beteg állapotváltozását a kezelt beteg visszajelzései, valamint a rendszeres orvosi konzultáció alapján észleli, és a kezelési tervet szükségszerűen módosítja. A homeopata orvos gyógyító tevékenységet, valamint betegségmegelőző, életmód-tanácsadó tevékenységet is végez.

Homeopátia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyifeltételek:
Szakorvos, csak orvos által végezhető, homeopata szakképesítés1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati
rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
X
Négyszemközti konzultációra alkalmas 12m2-es vizsgálóhelyiség (a rendelő minimum
18 m2)
X
A beteg fektetésére alkalmas vizsgálóágyX
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve
fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat
X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiségX
Az egészségügyi dokumentáció az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti
tárolása, illetve kezelése
X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetálX
Számítógép, telefonX

Hagyományos kínai orvolás Szakmakód: 8012

Szaktevékenység

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely gyógyító, betegségmegelőző és egészségnevelő tevékenységét egy speciális anamnézis, állapotfelmérés és egyénre szabott kezelési terv alapján végzi.

Kezelési módszerei

A kiválasztott módszer a páciens szervezetének saját öngyógyító rendszerét aktiválja.

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO, vagy TCM) orvos a beteg állapotváltozását a kezelt beteg visszajelzései, valamint a rendszeres orvosi konzultáció alapján észleli, és a kezelési tervet szükségszerűen módosítja. A HKO (TCM) orvos gyógyító tevékenységet, valamint betegségmegelőző, életmód-tanácsadó tevékenységet is végez.

A HKO (TCM) olyan diagnosztikai és terápiás modalitás (invazív finom tűkezeléssel), amely a Hagyományos Kínai Orvoslás klasszikus, többezer éves tanait adaptálja a jelenlegi anatómiai, élettani és pathológiai ismeretekhez az EBM (vagy inkább a Tényeken Alapuló Orvoslás) talaján. Bár a HKO többezer éves tanokon alapul, modern alkalmazói inkább használják a nyugati medicina kiegészítőjeként, illetve egyes esetekben önállóan. Fő hatása a perifériás idegstimuláción alapuló központi idegrendszeri hatás, amely a hypophysis-hypothalamikus tengelyen keresztül fejti ki sokrétű hatását, mint a vegetatív idegrendszeri ballansz elérése, a fokozott szimpatikus aktivitás csökkentése, egyes hormonális hatások elérése, a fájdalomszindrómák csökkentése ismert neurotranszmitterek fokozott releasevel. Mindemellett természetesen megtartja klasszikus magyarázatként a TCM régi terminus technikusaiként ismert fogalmakat is, (pl. Qi, yin és yang, meridiánok, stb.), de modern értelmezésben (antidrom -axon reflex, segmentális, extrasegmentális neuromodulációs hatás és más centrális idegrendszeri effektus).

Európai és amerikai alkalmazása kiterjed a különböző eredetű fájdalmak, alvászavarok, hangulati zavarok kezelésére, rehabilitációs területekre (stroke utáni rehabilitáció, mozgássérült gyermekek habilitációjában is).

Modern alkalmazása a dietetikai, kinai herbál medicina, mozgásterápia (Tai-Qi, Qi-Gung, Tuina), tűstimuláció mellett a tartós tűstimulációs, elektromos radiofrekvenciás stimulációs módszerekkel is bővült.

Klinikai tanulmányok igazolják hatékonyságát avatott kezekben.

Ma a WHO által is elfogadott orvosi tevékenység a világ 122 országában, elfoglalva helyét az egységes Integrative Medicinában.

Hagyományos kínai orvoslás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos, csak orvos által végezhető, homeopata szakképesítés1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati
rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
X
Négyszemközti konzultációra alkalmas 18m2-es vizsgálóhelyiség (a rendelő minimum
18 m2), orvosi (alap) rendelő kialakítására vonatkozó szabályok
X
A beteg fektetésére alkalmas vizsgálóágyX
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve
fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat
X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiségX
Az egészségügyi dokumentáció az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti
tárolása, illetve kezelése
X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetálX
Számítógép, telefonX
Egyéb: elektromos stimulációs eszköz, elektromágneses műszerek, rádiófrekvenciás
targeted biostimulációs eszköz opcionális.
Egyszerhasználatos v. többszörhasználatos akupunktúrás tűk (sterilizáló készülék a
többszörhasználatos tűk esetében).
X

Akupresszúra Szakmakód: 8016

Szaktevékenység

Komplementer gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység.

Akupresszúra, masszázstechnikák, ingerterápiák (moxa, köpöly, fülgyertya, stb).

Akupresszúra járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Akupresszőr1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati
X
rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Kiegészítő fizioterápiás módszerek Szakmakód: 8017

Szaktevékenység

Olyan kiegészítő fizioterápiás, főként hidroterápiás eljárásokat, hidegvíz kezeléseket alkalmaz (lemosás, zuhany, pakolás rész- és egészfürdő), amelyeket a szokásos fizioterápiás kezelések során nem, vagy csak ritkán alkalmaznak (pl. Kneipp, Szvedana, Vamana, Bhasti, Naszja), valamint átadja az ezekkel kapcsolatos életmódi elveket, és mozgásterápiát, masszázst, gyógynövényeket alkalmaz.

Hidroterápiás eljárásokat, hidegvíz kezeléseket alkalmaz (lemosás, zuhany, pakolás rész- és egészfürdő).

Kiegészítő fizioterápiás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Alternatív fizioterápiás módszerek továbbképzéssel megszerezhető képesítés1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
A kezelőhelyiségnek csempézettnek kell lennie, legkevesebb 170 cm magasságig,
csempézett aljzattal kell rendelkeznie, a vízelvezetést biztosító összefolyóval, kád és
zuhany szükséges.
X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció

Méregtelenítő módok Szakmakód: 8023

Szaktevékenység

A méregtelenítő életmód-terapeuta (Kneipp-orvos) tevékenysége magában foglalja azon hagyományosan európai természetes gyógymódokat, melyeket a Kneipp módszer is magában foglal. Ide tartozik a hidroterápiás eljárások és orvosi pakolások működéséről és hatásáról szóló elméleti tudás, mélyreható táplálkozástudományi, mozgásterápiás, gyógynövény- és természetes életritmusra vonatkozó ismeretek. A Kneipp gyógymódon belül a leöntések, egyes, illetve teljes testrészek vizes kezelése, valamint borogatások gyakorlati alkalmazása is követelmény. A Kneipp orvos képzéséhez hozzátartozik az életmód-tanácsadás, beleértve a táplálkozás, mozgás és biológiai ritmusokkal kapcsolatos ismeretek elsajátítását, továbbá a stresszkezelésben és betegségmegelőzésben való jártasság. Rendkívül fontos továbbá elsajátítani azokat az ismereteket, melyek gyógykúrák során fellépő esetleges reakciókkal, illetve a kúrákat érintő szabályozásokkal kapcsolatosak.

Méregtelenítő járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakrvosi és Kneipp terapeuta1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes
kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a
természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
Vizes kezelésekhez: A kezelőhelyiségnek csempézettnek kell lennie, legkevesebb 170
cm magasságig, csempézett aljzattal kell rendelkeznie, a vízelvezetést biztosító
összefolyóval, kád és zuhany szükséges.
X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Keleti mozgás- és masszázsterápia Szakmakód: 8026

Szaktevékenység

A mozgás- és masszázs terapeuta a nyugati medicina szerinti diagnózis alapján speciális természetgyógyászati állapotfelmérő módszerek elvégzése után olyan, a távol-keleti gyógyászatban ismert mozgássorok végzésére tanítja meg betegét/kliensét, amelyek annak gyógyulását/egészségmegőrzését mint kiegészítő gyógymód szolgálják. Kompetencia szintjén masszázsterápiát végez. Masszázsterápia, légzésterápia, mozgás-, mozgatásterápia.

Keleti mozgás és masszázsterápia minimumfeltételei
Járóbeteg ellátásA beteg otthonában
végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Alternatív mozgás masszázsterapeutaXX
Tárgyi feltételek:
A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának
egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM
rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati
rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
X
Kezelőágy (lemosható, tetszőleges magasságú, nem
feltétele az állíthatóság) vagy tornaszőnyeg
(tisztítható textil vagy műanyag), tornaszivacs.
X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás
konzultáció
ELEL

Tibeti gyógyító eljárások Szakmakód: 8032

Szaktevékenység

A tibeti gyógyító eljárás célja a természetes életmóddal kapcsolatos oktatási, nevelési tevékenység, valamint az önfejlesztő módszerek, technikák megismertetése, terjesztése, különös tekintettel a meditációra; továbbá az önismereti, természeti törvényekkel összhangban álló gondolkodás- és magatartásmód felismeréséhez, valamint ezek gyakorlásához való segítségnyújtás.

Tibeti gyógyító járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvosi és tibeti gyógyító eljárás módszerek képesítés1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának
egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú
melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó
előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Életmód oktatás és tanácsadás Szakmakód: 8036

Szaktevékenység

Élménycentrikus módszeregyüttes alkalmazásával segíti a szolgáltatást igénybevevőt életmódjának átalakításában - a civilizációs betegségek, a testi-lelki ártalmak csökkentése, vagy kiküszöbölése, az egészsége megőrzése vagy helyreállítása érdekében.

Életmód oktatás és tanácsadás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Életmód tanácsadó és terapeuta1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Fitoterápia Szakmakód: 8037

Szaktevékenység

A fitoterápia magában foglalja a betegek kiegészítő kezelését, amely történhet gyógynövényekkel, vagy gyógynövény készítményekkel és gyógyhatású anyagokkal. Az alkalmazónak ismernie kell a növények fő hatóanyagait, azok hatását a szervezetre, a növények hatástani, illetve terápiás besorolását, alkalmazásuk módját, helyét és értékét a terápiás rendszerben.

Fitoterápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fitoterapeuta1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Reflexzóna terápia Szakmakód: 8046

Szaktevékenység

Az egészséget megtartó életerők tudatos, célirányos serkentése ujjnyomással, a korporális reflexterületeken, meghatározott zónára, fájdalomküszöb alatti nyomáserősséggel. Ez a technika kortól függetlenül mindhárom területen, a prevencióban, orvosi kezelések kiegészítéseként, rehabilitáció esetén egyaránt hatékony. Megfelelő hozzáértéssel állapotfelmérésre is alkalmas.

A láb, a kéz és a fül reflexzónái pontmasszázzsal, saját kezeivel, valamint magvakkal, fénnyel, mágnessel, moxával, szondával serkenthetők.

Reflexzóna terápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Reflexológus1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
Folyóvizes lábmosási lehetőség a beteg számáraX
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció

Kineziológia Szakmakód: 8057

Szaktevékenység

A kineziológia alternatív és komplementer jellegű, készség-, képesség- és személyiségfejlesztő, pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó prevenciós, holisztikus módszer. A kineziológia segít az egészségmegőrzésében, a betegségek megelőzésében, gyógyításában, az öngyógyítás folyamatában, a betegségek mögött álló problémák feltárásában, a rehabilitációban, a személyiségfejlődésben. Kineziológiai módszerei mellett természetgyógyászati, mentálhigiénés, pedagógiai, szociológiai, pszichológiai módszereket alkalmaz.

Kineziológia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kineziológus1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

Szemtréning Szakmakód: 8067

Szaktevékenység

Komplementer gyógyító és látás- és életminőségjavító, látást tehermentesítő természetgyógyászati tevékenység.

A természetgyógyász tevékenysége

Látástréning a látást tehermentesítő életmód és életviteli korrekciók összessége. A látástréner ismeri az íriszen kialakult funkcionális egyensúlyzavart, mint reflextérképet; és ennek felhasználásával állítja be a maradék látás élességét, és alkalmazza a javító módszereket (életmód, akupresszúra). Részt vesz a prevencióban a képernyők, a technikai eszközök látást károsító hatásainak kivédésében (Bates módszer).

Szemtréning járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemtréning továbbképzés keretében megszerezhető képesítés1
Tárgyi feltételek: A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről
szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő
kialakítására vonatkozó előírásokról
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultációEL

KLINIKAI ONKOLÓGIA

Klinikai onkológia Szakmakód: 1200

Progresszivitási szintek - A felnőttkori onkológiai ellátásban

Alapellátók és járó-, fekvő-beteg szakellátók

A kistérségi (települési) szintű alapellátó és járó-, fekvő-beteg szakellátó intézmények feladata a daganatok elsődleges megelőzését célzó életmód egészségügyi ismereteinek terjesztése, közreműködés a másodlagos megelőzést szolgáló szervezett szűrővizsgálatok lakossági részvételének emelésében, a rákbetegségek korai felfedezésében (onkológiai éberség), a rákgyanús személyek további szakellátásban részesülésében (beutalásában), valamint részvétel a daganatos betegek rehabilitációs és palliatív krónikus ellátásában.

II.a szint:

Megyei Onkológiai Központ: a megyei közigazgatási határok alapján meghatározott, közepes-térségekben működő rákbetegellátási szervezet, amely a sokféle rákbetegség szűrésében, kivizsgálásában, aktív gyógykezelésében, krónikus ellátásában és gondozásában - a komprehenzív szemlélet alapján - képes a betegségekkel kapcsolatos komplex teendők intézményen belüli teljes vagy részbeni ellátására, illetve részbeni ellátás esetén a beteg ellátási igénye szerinti szolgáltatások más intézményben történő igénybevételének megszervezésére (a beteg beutalása útján). A megyei központok rendeltetése a területükön élő lakosság onkológiai ellátásának biztosítása a nagyszámban előforduló daganatféleségek tekintetében, részint a szükséges beavatkozások sokszakmás onko-team munka keretében történő kivitelezésével (az ehhez szükséges orvosi szakterületek együttműködésének koordinálásával), részint azok megszervezésével a progresszív ellátás bármely szintjén igénybe vehető szolgáltatások követésével és folyamatosságuk biztosításával. A daganatos betegek komplex ellátását - az erre kijelölt sokszakmás magasabb progresszivitási szintbe tartozó intézménnyekkel együttműködésben és bizonyos daganatféleségek vagy onkológiai ellátási módozatok tekintetében - biztosítják.

II.b szint:

Térségi Onkológiai Központ: az ország tájegységeinek geopolitikai-közlekedési adottságai alapján meghatározott régióiban élő lakosság teljes körű, komprehenzív onkológiai ellátására képes rákbeteg-ellátási szervezet, amelyek elvégzik a területi egységükhöz tartozó onkológiai ellátó helyek diagnosztikai, illetve sugárterápiás ellátását is. A térségi központok rendeltetése a területükön működő megyei központok szakmai feltételeit vagy gazdasági lehetőségeit meghaladó igényű, valamint a közepes gyakoriságú daganatféleségek esetén végzendő ellátások sokszakmás onko-team munka keretében történő, koncentrált végzése (az ehhez szükséges valamennyi orvosi szakterület együttműködésének koordinálásával). A daganatos betegek komplex ellátását - az erre kijelölt sokszakmás magasabb progresszivitási szintbe tartozó intézménnyekkel együttműködésben és bizonyos daganatféleségek vagy onkológiai ellátási módozatok tekintetében - biztosítják térségi szinten.

Országos Onkológi Központ: az Országos Onkológiai Intézet, amely EU-s akkreditációval rendelkező komprehenzív rákcentrum, tagja a Platform of Research Centers of Excellence szervezetnek, országos és nemzetközi tevékenységét e feladatoknak megfelelő követelményrendszer alapján végzi. Az országos központ rendeltetése - a közép-magyarországi regionális feladatok végzésén túlmenően - a ritkán előforduló daganatféleségek esetén végzendő ellátások biztosítása, molekuláris patológiai diagnózis alapján, továbbá valamennyi szolid daganat-lokalizáció ellátására alkalmas speciális szakmai feltétel koncentrálása egy intézményen belül. Az onkológiai ellátás daganat-lokalizációk szerinti szakmai irányelveinek és követelményrendszereinek multidiszciplináris kidolgozása, ezek rendszeres felújítása, a Nemzeti Rákregiszter működtetése, részvétel az orvos-továbbképzésben, valamint az orvostudomány legújabb eredményeinek átvezetése (traszlációja) a hazai gyakorlati betegellátásba. Ezen tevékenységek végzése egy intézményen belül történik a komprehanzív rákcentrumoktól elvárható nagyszámú dagnatos betegek kezelésével.

Klinikai onkológia minimumfeltételei

Általános feltételek:

A daganatos betegek ellátása komplex feladat, így a betegek optimális ellátásának meghatározása több szakterület orvosainak együttes feladata. Ez ad garanciát arra, hogy a - nemzetközi ajánlások figyelembevételével - a betegek kivizsgálása és kezelése egységes legyen a daganatos betegek többszakmás ellátását végző onkológiai centrumokat működtető intézményeken belül, illetve országosan. Az onkológiai ellátás multidiszciplináris jellegére tekintettel és a szakmánkénti követelmények érvényesülése érdekében a szolgáltatónál:

1. Meg kell határozni a sokféle daganat közül az ellátható lokalizációs csoportot (csoportokat) (BNO-10 II. Daganatok, C00-D48 kódtartomány) a szolgáltató szakterülete (szakmakódja) alapján.

2. Biztosítani kell az 1. pont szerinti daganatcsoport ellátásához szükséges orvosi eljárások (OENO kódtartomány) szakmai minimumfeltételeit.

3. Biztosítani kell az 1. és 2. pont szerinti tevékenység onkológiai team munkában történő végzéséhez szükséges szakmai környezet (háttér) feltételeit.

3.1. Az onko-team feladatai:

Daganatos megbetegedés szakmai szabályok szerinti vizsgálatokkal megalapozott vélelmének vagy diagnózisának felállítását követően, de a definitív kezelés megkezdése előtt a teljes betegút tervezése, menedzselése, ideértve a teljeskörű diagnózis felállításához szükséges és az előzetesen elvégzetteket meghaladó diagnosztikai vizsgálatok meghatározását, illetőleg a terápiás terv felállítását, valamint ezek újratárgyalását a betegség előrehaladása során észlelt, terápiás konzekvenciával bíró új diagnosztikai eredmény esetén. Ennek során az onko-team javaslatot tesz a beteg további ellátására, így

- a betegség klinikai stádiumának (staging) meghatározására,

- a klinikai stádium meghatározását követően a terápiás tervre (mely figyelembe veszi a folyamat szövettani természetét, kiterjedését, a beteg általános állapotát, kísérő betegségeit, kezelés-speciális szervi funkcióit és a betegnek a kezelésbe való tájékoztatottságon alapuló beleegyezésének [informed consent] meglétét vagy hiányát),

- az egyes terápiás módszerek alkalmazásának sorrendjére,

- a terápiás módszerek egymással történő kombinálására (pl. radiokemoterápia),

- a terápia eredményességének ellenőrzésére, ha szükséges, módosítására,

- a műtéti beavatkozás idejére, kiterjesztésére,

- a sugárterápia főbb jellemzőire, irányára,

- a gyógyszeres terápia főbb jellemzőire,

- klinikai vizsgálat keretében történő kezelés esetén a protokollra és annak szakmai tartalmára,

- a tervezhető rehabilitációra,

- egyes speciális esetekben véleményt ad a kórismézés további lépéseire figyelemmel arra, hogy a daganat kiterjedése, terápia iránti érzékenysége és a beteg általános állapota, valamint beleegyezése vagy ennek hiánya mellett a további vizsgálatnak van-e terápiás konzekvenciája.

3.2. Onko-team tagja legalább:

- klinikai onkológus szakorvos,

- patológus szakorvos (molekuláris patológiai háttérrel),

- radiológus szakorvos,

- sugárterápiás szakorvos,

- az adott daganat sebészi ellátását végző szakterület szakorvosa,

- a daganat lokalizációja szerinti szervrendszer ellátásában kompetens nem-sebészi szakterület szakorvosa,

- a beteg kezelő szakorvosa (amennyiben nem azonos az előbbiekben meghatározottak valamelyikével),

- vélemény-nyilvánítási joggal az onko-teamben részt vehetnek (amennyiben jelenlétüket a beteg nem zárta ki) az érintett szakmák szakorvos-jelöltjei és rezidensei is,

- onko-team szervező,

- az onko-team esetenként kiegészülhet egyéb képalkotó-, labor-diagnosztikai szakterület, ápolói munkaterület képviselőjével, gyógyszerésszel, a beteg háziorvosával, a beteg pszichés vezetését, rehabilitációját végző szakemberrel.

3.3. Onko-team működési rendje

Az onko-team működési rendjét az adott egészségügyi intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzíteni kell. Az onko-team saját ügyrendjében szabályozza az ülések helyét, a betegeknek a megbeszélésre való bejelentésének rendszerét, a javaslat meghozatalának részleteit, a különvélemények rögzítésének szabályait.

Az onko-team-et a sokszakmás onkológiai ellátást végző egészségügyi intézmény (szolgáltató) klinikai onkológiai osztályának szervezeti egységeként működteti, szükség esetén más intézmény/intézmények (szolgáltató/szolgáltatók) szakorvosainak bevonásával. Az onko-team javaslatai az adott egészségügyi intézményben történő betegellátásra hatályosak. Amennyiben az adott intézményben rendelkezésre nem álló módszer kerül ajánlásra, az illető intézményt képviselő szakorvos munkahelyére is vonatkoznak.

Az onko-team legalább hetente ülésezik - a nagy számban előforduló daganatoknál az esetszám függvényében nagyobb gyakorisággal, a ritka daganat csoportoknál a diagnózis felállítását követő idő betartásával.

Az onko-team tagjainak az üléseken való részvétele - eseti megoldásként - telemedicinális, telekommunikációs eszközök igénybevételével is biztosítható.

Amennyiben az onko-team javaslatának kialakításához szükséges, úgy biztosítani kell a beteg vizsgálatának lehetőségét.

A beteg/törvényes képviselő kívánságára biztosítani kell az onko-team ülésén való részvétel lehetőségét.

Az onko-team javaslatát a kezelő szakorvos referálása és a rendelkezésre bocsátott egészségügyi dokumentáció áttekintése alapján hozza meg, melyet a résztvevők aláírásukkal hitelesítenek, és egy példánya a bizottság által vezetett nyilvántartásban megőrzendő, a másik a beteg orvosi dokumentációjának részét képezi.

A beteg klinikai adatait, a diagnózis felállítását követően a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 21 napon belül az onko-team elé kell vinni. Ez az idő legfeljebb 30 napra meghosszabbítható. Ha egy naptári hónapon belül több beteg onkoteam elé kerülése ezt meghaladja, az orvosigazgató köteles megvizsgálni ennek okát, és a szükséges szervezési változtatásokat végrehajtani, vagy személyi felelősség esetén a megfelelő szankciókat alkalmazni.

Sürgősségi beavatkozás szükségessége esetén a beteg ellátása az onko-team előzetes véleményének kikérése nélkül is elvégezhető, de ebben az esetben is szükséges a következő onko-team ülésen a beteg kórtörténetének ismertetése, valamint a sürgősség tényének és okának az onko-team dokumentációjában való rögzítése. A sürgősség fogalmára külön jogszabály az irányadó.

Az onko-team terápiás javaslatáról a kezelőorvos a beteget minden esetben tájékoztatni köteles. A beteg aláírásával igazolja a kezelési terv egészének vagy egyes részeinek elfogadását vagy annak visszautasítását, mely a beteg dokumentációjának részét képezi.

Az onko-team javaslatát minden esetben a beteg dokumentációjában és az onko-team által vezetett nyilvántartásban is el kell helyezni.

4. Ki kell dolgozni a betegek kellő időben és megfelelő módon történő ellátását lehetővé tevő szervezett betegutak rendszerét mindazon daganatos lokalizációkra és beavatkozási típusokra nézve, amelyekre az adott szolgáltatónál a személyi és/vagy tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre.

5. Biztosítani kell az onko-team ülésén való részvétellel kapcsolatos költségek megtérítését mindazon tagok számára, akik más egészségügyi szolgáltatónál, vagy az onko-team-et szervező szolgáltató más telephelyein dolgoznak.

6. Az onkoteam-szervező feladatai körében:

1.összegyűjti és rendszerezi a daganatos betegeket ellátó társosztály jelzéseit az onko-team elé kerülő betegekről, a team általi személyes betegvizsgálat szükségességéről és a bemutatni kívánt speciális dokumentációról (pl. CD-n tárolt képanyag, video, leletek),

2.besorolja a betegeket az onko-team megbeszélésre, szükség esetén rendkívüli megbeszélést szervez,

3.rögzíti a kórházi rendszerben a betegek személyi adatait és az egészségügyi adatokat,

4.másolatot készít a képi dokumentációkról (scanner, CD-másolat),

5.a számítógépes rendszerben nem szereplő leletekről fénymásolatot készít,

6.dokumentálja az onko-team javaslatát,

7.a beteg írásos kérésére postázza az onko-team állásfoglalását,

8.a team által javasolt vizsgálatokra, onkológiai vagy sugárterápiás szakvizsgálatra, szimulálásra, ambuláns vagy osztályos kezelésre előjegyzést kér, ezeket postázza a betegeknek,

9.figyelembe véve a klinikai sürgősség mértékét - a centrumvezető főorvossal egyeztetve -nyilvántartásba veszi az onko-team üléseken készült javaslatokat,

10.az onko-team-eken, vagy a központ referáló értekezletein jelez minden olyan új információt, amely a betegek ellátása szempontjából lényeges. Előkészíti az onko-team szakmai tájékoztatóit, ezekhez a technikai feltételeket biztosítja. A főnővérrel és a sugárterápia vezető asszisztensével együttműködve jelzi azokat a szakdolgozói problémákat, melyeket a betegek kezelésre való besorolásában figyelembe venni szükséges.

Klinikai onkológiai fekvőbeteg osztály minimumfeltételei

A Klinikai Onkológia Osztályok aktív ellátási feladataihoz (a krónikus ellátási feladatok nélkül) a progresszív ellátási szint és területi ellátási kötelezettség figyelembe vételével megfelelő kapacitású intézményi háttér létesítése szükséges, az alábbiakban a minimális (15 ágyas) osztályszervezetre megadott személyi és tárgyi feltételek biztosításával.

Klinikai onkológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a
Megyei
Onkológiai
Központ
II.b
Térségi
Onko-
lógiai
Köz-
pont
III.
Országos
Onkológiai
Központ
Személyi feltételek:
Osztályvezető főorvos - legalább 5 éve klinikai onkológia
szakvizsgával és szakmai gyakorlattal rendelkező klinikai
onkológus szakorvos (ágyszámtól függetlenül)
1
Klinikai onkológus szakorvos (ágyszámarányos)2
Egyéb szakorvos (feladatarányos)1
Orvos (ágyszámarányos)1
Gyógyszerész (az osztályon történő citosztatikus keverék-
infúzió készítés felügyeletéhez)
EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEL
Onko-team szervező (felső vagy középfokú egészségügyi
végzettséggel, feladatarányos)
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Humán erőforrás szervezőEL
Gyógyfoglalkoztató/Foglalkozásterapeuta/rehabilitációs
tevékenység terapeuta
EL
InformatikusEL
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Elkülönítő betegszobaX
Kezelő/kötöző helyiségX
Speciális kezelő/vizsgálóX
Infúzió-előkészítő helyiségX
VérmelegítőX
Citosztatikus keverék infúziók készítéséhez vertikális
levegőáramlású lamináris air flow boksz-al rendelkező
aszeptikus labor. A citosztatikus keverék készítése
gyógyszerész felügyelete mellett, az erre vonatkozó hatályos
szakmai előírások szerint történik
X
Zárható "ellenőrzött készítmény" tárolásX
Digitális adathordozón tárolt diagnosztikus képanyag
megtekintésére és demonstrálására alkalmas informatikai
felszerelés
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Rtg, UH)EK EL X
CT, MRIEK
PET-CTEKELX
AngiográfiaEKELX
Laboratóriumi vizsgálatok, tumormarker-vizsgálatokEKELX
Citológia szövethenger-biopszia és aspirációs mintavételEKELX
Patológia, hisztológiaELXX
Endoszkópiák (az ellátott daganatlokalizációk szerinti speciális
laboratóriumokban)
EKELX
Sürgősségi ellátásEKELX
Anaesthesiológiai és Intenzív ellátásEKELX
Invazív radiológiaEKELX
Molekuláris pathológia (Biomarker-vizsgálatok, mutáció
analízis)
EKELX
Nukleáris medicinaEKELX
SugárterápiaEKELX
Endoszkópiák (az ellátott daganatlokalizációk szerinti speciális
laboratóriumokban)
ELELX
Speciális supportáció és speciális rehabilitáció
(belgyógyászat, kardiológia, hematológia, fül-orr-gégészet, arc-
állcsont-szájsebészet, gasztroenterológia, tüdőgyógyászat,
ortopédia, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, urológia,
ideggyógyászat, szemészet, mozgásszervi rehabilitáció,
pszichiátria, stb.)
EKELX
Az adott intézmény tevékenységi körében engedélyezett
daganatcsoportok ellátásához szakmailag indokolt egyéb
diagnosztikai, illetve daganatellenes műtéti-invazív és non-
invazív beavatkozások feltételeinek biztosítása a klinikai társ-
szakmák szakmai feltételei keretében szükséges
EKELX
A "kúraszerű" kemoterápia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a-II.b-III.
1. A "kúraszerű" kemoterápiák szakmai, szervezeti követelményeit a Klinikai Onkológiai Osztályok
keretében, a járó-betegek "nappali" vagy "egynapos" klinikai ellátási formájában kell biztosítani az adott
Osztály személyi, kapacitási, elhelyezési adottságainak figyelembe vételével.
2. A citosztatikus keverékinfúziók előállításának feltételei azonosak a klinikai onkológiai osztály tárgyi
feltételei között meghatározottakkal.
Személyi feltételek:
A kúraszerű ellátás esetén 4 speciális fektető ágyra a Klinikai Onkológiai Osztály
1 fekvőbeteg ágyszámára eső személyi feltételekkel kell az Osztály létszámát
X
kiegészíteni.
Tárgyi feltételek:
Infúzió-előkészítő1
Kemoterápiás kezelőkórterem1
Elkülönítő betegszoba1
Vérmelegítő1
Kemoterápiás fektető ún. speciális fektető ágy (szék) legalább4
Nővérhívó berendezés kemoterápiás kezelőkórterembenX

Onkológiai járóbeteg-szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei

Általános feltételek:

1. Az Onkológiai Szakrendelés és szakambulancia csak daganatos betegek sokszakmás onkológiai ellátását végző megyei/fővárosi és térségi onkológiai központokat működtető egészségügyi intézmények keretében, a Klinikai Onkológiai Osztállyal szakmailag és szervezetileg integrált formában működhet.

2. Az onkológiai járóbetegszakrendelés és szakmabulancia - szakellátási feladatai körében - végzi az adott onkológiai központ által ellátott rosszindulatú daganatos betegek szakmai szabályok szerinti követéses gondozását és a gondozási események dokumentálását az országosan egységes gondozási nyilvántartásban. E feladatokat az onkológiai központ onko-teamjei közreműködésével és az ellátott daganat-lokalizációk tekintetében kell meghatározni, illetőleg az e feladatok profilírozottságának és mennyiségének megfelelő számú szakrendeléseken és szakambulancián megvalósítani.

3. A személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állása esetén egyes - a 2. pont szerint meghatározott -diagnosztikai, terápiás vagy rehabilitációs célú onkológiai járóbeteg szakellátási és követéses gondozási feladatok kihelyezett telephelyeken is végezhetők az Onkológiai központhoz szakmailag és szervezetileg integrált formában.

Onkológiai járóbeteg-szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
II.a II.b III.
Személyi feltételek:
Klinikai onkológus szakorvos1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEL1
Vezetőasszisztens/vezető szakasszisztens1
Gondozó/szakgondozó1
Általános asszisztens/szakasszisztens/onkológiai szakápoló1
BetegkísérőEL
FoglalkozásterapeutaEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kezelő/kötöző helyiség1
Elektrostimulátor (fájdalom-ambulancia működése esetén)ELX
Lymphomat (a kézi nyirokdrainage lehetőségével együtt, speciális
végzettségű gyógytornásszal)
EKX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
A Klinikai Onkológiai Osztállyal szakmailag és szervezetileg integrált onkológiai szakrendelés
/szakambulancia központi diagnosztikai és egyéb terápiás szakmai háttere azonos a Klinikai Onkológiai
Osztályéval.
Onkológiai fájdalom-terápiás szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.aII.bIII.
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos1*11
Neurológia szakorvosEL1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/onkológiai szakápoló1*11
Műtőssegéd (invasív beavatkozásokhoz)11
Tárgyi feltételek:
Kezelő/kötöző helyiség (ld. a rendelő általános feltételei) + TENS1*12
kezelő készülék
Aneszteziológiához szükséges eszközökX*XX
3 ágyas fektető, infúziós álványokkal, pumpákkalEL1
Műtő - C karos képerősítővel (2 monitor + nyomtató)11
Regionális anaesth egység-tálcák - legalábbEL8
Különböző spinális és epidurális tűk, katéterekELX
Helyi érzéstelenítő oldatokELX
EKG monitorozás lehetőség, pulse oxymeterELX
Radiofrekvenciás generátor - speciális tűkELX
Resuscitációs felszerelésELX

Megj.:* a II. progresszívitási szintű Megyei Onkológiai Központokban legalább az Aneszteziológiai és Intenzív Terápia c. alatti "Fájdalomterápia szakambulancia" (szakmakód: 1503) feltételeit kell biztosítani.

Sugárterápia Szakmakód: 1201

Sugárterápiás centrum személyi feltételei
(diplomások és szakasszisztensek 1 )
Progresszivitási
szint
n.a-n.b-m.
Személyi feltételek:
Onkoradiológus szakorvos2300 új betegre1
Terápiás szakasszisztens
Szakasszisztens3200 új betegre1
Szakasszisztens4brachyterápiás készülékenként2
Szsakasszisztens5Szimulátoronként1-2
Szakasszisztensortovoltos készülékenként2
Szakképzett orvos-fizikus6500 új betegre1
Egyéb sugárfizikai személyzet7600 új betegre1

Jelmagyarázat:

1 Az adatok 40 órás munkahétre vonatkoznak (a létszámba az ambulancia és brachyterápia is beleértendő). A normatíva nem tartalmazza a fekvőosztályhoz, az adminisztrációs, az oktatási és tudományos munkához szükséges létszámot.

2Teljes munkaidőben sugárterápiás ellátást végző (ún. "full-time equivalent") szakorvos. A rezidensképzés után teljes munkaidőben sugárterápiás osztályon dolgozó szakorvos-jelölt 0,5 szakorvosként számítható.

3 Megavoltos készüléknél műszakonként minimum 2 szakasszisztens.

4 Röntgen szakasszisztens/műtősnő/sugárterápiás szakasszisztens. A kezelések számától függően, évi 200 új brachyterápiás beteg felett 2 asszisztens. A röntgen szakasszisztens, sugárterápiás szakasszisztens és műtős együtt, a személyzet a manuális kezeléseket is ellátja.

5 Hagyományos röntgen szimultátornál 1, CT szimulátornál 2 szakasszisztens javasolt.

6 A klinikai sugárfizikus szakképesítés megszerzéséig szakképzett orvos-fizikusnak tekintendő minden olyan fizikus, aki sugárterápiás osztályon főállású alkalmazásban dolgozik minimum 5 éve.

7 Idetartozik a szakképesítéssel még nem rendelkező orvos-fizikus, mérnök, informatikus és főiskolai végzettségű fizikus asszisztens (az angol "dosimetrist" ekvivalense).

Sugárterápia/sugárfizika tárgyi minimumfeltételei (fekvőbeteg szakellátás vagy kúraszerű ellátás)
gép-műszer minimumfeltételek
Progresszivitási szint
II.a
Megyei
Onkológiai
Központ
II.b
Térségi
Onkológiai
Központ
III.
Országos
Onkológiai
Központ
Tárgyi feltételek:
Besugárzó berendezések
Megavoltos készülékek122-36-8
- Kisenergiás (6 MV) gyorsító vagy kobaltágyú2112
- Duál fotonenergiás (6 MV és >15 MV X elektron) 211-24
- Multileaf kollimátor3
- Elektronikus mezőellenőrzés (EPID) 3
1
1
2
2
minden gépen
minden gépen
- IMRT opció14
- IGRT opció14
- Szterotaxiás sugársebészet/sugárkezelésXX
- Teljes testfelszín elektron besugárzásX
- Egésztest besugárzásX
- Szimultán radiokemoterápia feltételrendszerének
biztosítása4
XXX
Szimulátor vagy CT szimulátor5112
CT6ELXX
Brachyterápiás besugárzó készülék (HDR Afterloading)7111
Permanens prosztata implantációs I125 brachyterápiaX
Terápiás röntgen (200 kV tartományban)1
Filmhívó automata8111
Betegrögzítő berendezések9XXX
Sugárfizikai műszerek, programok
Besugárzás tervező rendszer
- Brachyterápiás kezelésekhezXXX
- Külső besugárzáshoz10
- IMRT, inverz tervezés10
XX
X
X
X
Record & Verify rendszer11XXX
Számítógép vezérelt vízfantomXXX
Használati dózismérő szilárd fantomlapokkal 12XXX
Humanoid fantomX
In-vivo dózismérő a besugárzások ellenőrzésére
- Külső besugárzáshozXX
- BrachyterápiáhozXXX
Film denzitométerXX
Legalább ötpontos mezőellenőrző dózismérőXXX
Blokk-vágó készülék3X
Hordozható vízfantomXXX
Sugárvédelmi műszerXXX

Magyarázat:

1 Egy műszakos (8 órás üzemeléssel) évi 600 beteg/készülék, egy hosszított műszakos (10 órás üzemeléssel) évi 750 beteg/készülék, két műszakos üzemeléssel évi 1200 beteg/készülék.

2 Azokban a központokban, ahol kobaltágyú még működik, ott második készülékként nagyenergiás gyorsító szükséges. Ahol kobaltágyú nem üzemel, ott egy kisenergiás és egy nagyenergiás gyorsító a minimum feltétel. Az új telepítéseknél a kobaltágyúkat lehetőség szerint gyorsítóra kell cserélni. 2005-től új kobaltágyú nem telepíthető. Ahol a lehetőségek adottak, illetve új centrumok tervezésénél két, egymással kompatibilis nagyenergiájú gyorsító beszerzése javasolt.

3 Minden centrumban minimum feltétel a 3D konformális sugárkezelés, ami lehetőleg multileaf kollimátorral és EPID-del felszerelt gyorsítón végzendő. Az esetlegesen hiányzó multileaf kollimátor és EPID beszerzéséig átmenetileg elfogadható az irreguláris mezők kialakítása egyedi blokkokkal, illetve azok hagyományos röntgenfilmes verifikációja.

4 Szimultán radiokemoterápia esetén mind a kemoterápia, mind a sugárterápia egy intézeten belüli elvégezhetőségének feltételeit biztosítani kell vagy a sugárterápiát végző osztályon, vagy az intézeten belüli kemoterápiás társosztályon.

5 3 db megavoltos készülék felett második szimulátor vagy CT szimulátor javasolt. Új fejlesztéseknél hagyományos szimulátor helyett CT szimulátor beszerzése javasolt.

6 Új fejlesztéseknél törekedni kell a sugárterápiás centrumok saját (csak besugárzás-tervezésre használt) CT készülékkel való felszerelésére. Saját CT hiányában a besugárzás-tervezési CT vizsgálatokat sugárterápiás felügyelet mellett kell végezni.

7 Afterloading készülék teleterápia nélkül nem üzemelhet.

8 Ahol minden készülék már EPID-del felszerelt, ott nem kötelező.

9 Megavoltos készülékenként 1-1 készlet, + 1 készlet a szimulátorhoz és további készlet a CT-hez és/vagy CT szimulátorhoz.

10 Megavoltos készülékenként legalább 1 besugárzás-tervező munkaállomás. A speciális feladatokra (pl. IMRT tervezés, sztereotaxia stb.) plusz munkaállomást kell biztosítani.

11 Kobaltágyúknál és korábban telepített gyorsítóknál nem szükséges, de új beszerzéseknél kötelező.

12 Gyorsítóknál fixen beépítve.

KLINIKAI GENETIKA

Klinikai genetika Szakmakód: 6700

Genetikai tanácsadás 6701

Progresszivitási szintek

I. szint

Alapszintű fogadóhelyek: Genetikai jártassággal (lehetőleg klinikai genetikai szakképesítéssel) rendelkező szakember által biztosított genetikai szakrendelés.

Feladata:

- a genetikai betegség gyanújának felvetése

- a beteg genetikai laboratóriummal és genetikai tanácsadással ellátott központba küldése

- konzultáció biztosítása a kórház, vagy terület más ellátó orvosai számára

Minimumfeltételek:

- Genetikai jártassággal (lehetőleg klinikai genetikai szakképesítéssel) rendelkező szakember által biztosított genetikai rendelés.

- 100-nál több beteg ellátása éves szinten

- genetikai laboratóriumi háttérrel nem rendelkezik (a betegeket a legközelebbi II.-es vagy III.-as progresszivitási szintű központba küldi

- szakmai testület jelöli ki a feltételeknek megfelelő központokat

- biobanki tevékenységet nem végez

II. szint

Klinikai genetikai szakképesítéssel rendelkező szakember által biztosított genetikai tanácsadás genetikai laboratóriumi háttérrel:

Feladata:

- Genetikai betegségre gyanús betegek feltételezett klinikai diagnózisának megerősítése (képalkotók, szakorvosi konzultáció, biokémiai laboratóriumi vizsgálatok elvégezhetőek)

- Genetikai laboratóriumi diagnosztikai teszt indikálása

- Alapszintű genetikai diagnosztikai tesztek: citogenetika, lehetőség szerint FISH elvégzése a csatoltan működő laboratóriumban

- Molekuláris genetikai diagnosztikai vizsgálatra a beteg/minta továbbküldése a III.-as progresszivitási szintű központokba

- Anyagcserebetegségek irányába történő vizsgálatokra minta továbbküldése

- A leletek alapján a leletek interpretálása, a diagnózis közlése, tanácsadás (prognózis, családtagok kockázata stb)

Minimumfeltételek:

- 300-nál több beteg ellátása éves szinten

- 100-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten

- területi elhelyezkedés

- biobanki tevékenység ellátására alkalmas

- molekuláris genetikai laboratóriumi vizsgálatok elérhetőek (mintaküldés)

III. szint

Klinikai genetikus által biztosított genetikai tanácsadás, teljeskörű genetikai laboratóriumi kompetenciával bíró II.-es progresszivitási szintű laboratóriumi háttérrel.

Feladata: ld. II. progresszivitási szint + a genetikai tesztek teljes tárháza (citogenetika, FISH, molekuláris genetikai tesztek)

Minimumfeltételek:

- 1000-nél több beteg ellátása éves szinten

- 300-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten

- kiegészítő FISH vizsgálatok

- molekuláris genetikai laboratóriumi tesztek végzése

- térségi elhelyezkedés

- biobank tevékenység végzésére alkalmas

- 24 órás rendelkezésre állás személyi és tárgyi feltételei biztosítottak

- a Ritka Betegség Hálózatban való részvétel

Klinikai genetika . áróbeteg szakellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Genetikai
szakrendelés
II.
Genetikai
tanácsadás,
I. szintű genetikai
laboratórium
III.
Genetikai
tanácsadás,
II. szintű
genetikai
laboratórium
Személyi feltételek:
Klinikai genetikai szakorvos vagy
licenszvizsgával rendelkező genetikai
tanácsadó orvos
112
Molekuláris genetikai vagy biológiai
diagnosztikai szakképesítéssel rendelkező
11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Genetikai szakasszisztens/humángenetikai
szakasszisztens
1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános
feltételei+
Számítógép internet hozzáférésselXXX
Dokumentációk biztonságos tárolását
biztosító archiválás
XXX
Biológiai mintavételhez szükséges
eszközök
XXX
Gép- és műszerpark
2 db -20 °C-os fagyasztó szünetmentes
áramforrással
XX
Fagyasztáshoz szükséges oldatokXX
Fagyasztva tároláshoz alkalmas tartályokXX
-80 °C-os hűtő, riasztórendszerrel ellátvaXX
Személyi számítógép biztonsági mentési
rendszerrel
XX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Alapvető genetikai kézikönyvek,
szindróma-atlaszok
XXX
Fényképezési lehetőség (sz.e. video)XXX
Citogenetikai vizsgálatokELXX
Molekuláris genetikai diagnosztikaEKELX
Szükséges szakorvosi konziliárusEKELEL
PszichológusEKELX

Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika Szakmakód: 5006

Progresszivitási szintek

I. szint

- 300-nál több beteg ellátása éves szinten

- 100-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten

- területi laboratórium

II. szint

- 500-nál több beteg ellátása éves szinten

- 300-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten

- molekuláris genetikai diagnosztika ellátására alkalmas

- térségi elhelyezkedés

III. szint

Genetikai Tanácsadás és II. szintű Laboratóriumi háttér a négy egyetemhez kötött. Ezekben az esetekben az Egyetem több laboratóriuma együttesen biztosítja a teljes körű genetikai ellátást.

A fentieken kívül működnek kizárólag citogenetikai diagnosztikát, illetve kizárólag molekuláris genetikai diagnosztikát végző laboratóriumok.

Az I. és II. szintek megkülönböztetése az alkalmazott módszerek és vizsgált betegségek spektruma szerint történik. Citogenetikai laboratóriumokban a kromoszóma analízis és +/- FISH alkalmazása, valamint a prenatális vizsgálat végzése jelenti a különbséget.

Citogenetikai laboratóriumi diagnosztika minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.
Személyi feltételek:
Laboratóriumvezető
(diplomás összlétszámon belül)
Orvosi laboratóriumi
diagnosztikai szakorvos/Klinikai
laboratóriumi diagnosztikai
szakgyógyszerész/Klinikai
biokémikus szakképesítés
megszerzését követően min. 10
éves genetikai laboratóriumi
gyakorlat (citogenetika)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai
szakorvos/Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai
biokémikus szakképesítés megszerzését
követően min. 10 éves genetikai
laboratóriumi gyakorlat (citogenetika,
FISH, molekuláris genetikai
alapmódszerek)
Diplomás dolgozók
(citogenetikus*, molekuláris
genetikus, klinikai genetikus,
biológus, molekuláris biológus
legalább 10 éves citogenetikai
tapasztalattal)
23
Szakmai felügyeletet ellátó
személy (a fenti diplomás
létszámon belül)
11
Egyéb klinikai szakorvos
(neurológus, kardiológus,
szemész, fül-orr-gégész)
ELX
Genetikai szakasszisztens *23
Adminisztrátor1 (részmunkaidőben)1 (részmunkaidőben)
InformatikusEL 4 órán belülEL 4 órán belül
Képzett minőségügyi felelősEL 1 fő (részmunkaidőben)EL1 fő (részmunkaidőben)
Tárgyi feltételek:
számítógép internet
hozzáféréssel
XX
dokumentációk biztonságos
tárolását biztosító archiválás
XX
Citogenetikai diagnosztikához
kariotipizáláshoz szükséges
mikroszkóp és szoftver, és
további két helyiség,
sejttenyésztés, citogenetikai
preparátumok feldolgozása,
mikroszkópos észlelés számára,
rezgésmentes beépített
bútorzattal
XX
FISH értékeléshez szükséges
sötétkamra, fluoreszcensz
mikroszkóp és szoftver
X
Személyzeti
helyiségek
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciókRaktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták
biztonságos tárolásának
biztosítása
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos
tárolásának biztosítása
Gép- és műszerpark:
Mikrocentrifoga11
Centrifuga11
Laboratóriumi eszközökCitogenetikai diagnosztika
esetén:
1 db analitikai mérleg
1 db steril fülke
1 db nagy felbontású digitális
képelemző
1 db vízfürdő
1 db termosztát
1 db CO2 termosztát
Citogenetikai diagnosztika esetén
további:
1 db analitikai mérleg
1 db steril fülke
1 db nagy felbontású digitális
képelemző
1 db vízfürdő
1 db termosztát
1 db CO2 termosztát
Hűtőkapacitás2 db +4 °C-os hűtő, 2 db -18 °C-
os fagyasztó
2 db +4 °C-os hűtő, 2 db -18 °C-os
fagyasztó
2 db -80 °C-os fagyasztó
Mikroszkóp2 db fénymikroszkóp és ahol
FISH vizsgálat történik 1 db
fluorescensz mikroszkóp
2 db fénymikroszkóp és 1 db
fluorescensz mikroszkóp
Minták szakszerű tárolásának,
továbbításának biztosítása
XX
Személyi számítógép biztonsági
mentési rendszerrel, adat
rögzítési és -tárolási program
XX
Klinikai informatikai
rendszerrel kétirányú online
kommunikáció
X
Speciális diagnosztikai és
szakmai háttér:
Alapvető genetikai
kézikönyvek, szindróma-
atlaszok
XX
Fényképezési lehetőség (video
lehetőség)
XX
Szükséges szakorvosi
konziliárusok
EKEL

Citogenetikai lelet kiadására legalább 10 éves citogenetikai tapasztalattal bíró diplomás (laboratóriumi szakorvos, klinikai genetikus, biológus, molekuláris biológus) jogosult.

Jelenleg citogenetikai szakvizsga nincs, a citogenetikai képesítés a klinikai genetika, klinikai biokémikus és molekuláris genetikai diagnosztika szakképzés része. *a feltételnek 2015. január 1-jétől kell megfelelni

Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.*II**
Szakmakód: 5006Szakmakód: 5006Szakmakód: 5000/
5006
Személyi
feltételek:
Laboratóriumveze

(diplomás
összlétszámon
belül)
Molekuláris genetikai
diagnosztikai szakképesítés (első,
vagy ráépített orvosi
laboratóriumi diagnosztikai,
klinikai biokémikus
alapszakvizsgára) vagy min. 10
éves molekuláris genetikai
laboratóriumi diagnosztikai
gyakorlattal rendelkező biológus,
molekuláris biológus,
laboratóriumi szakorvos
Molekuláris genetikai
diagnosztikai szakképesítés
(első, vagy ráépített orvosi
laboratóriumi diagnosztikai,
klinikai biokémikus
alapszakvizsgára) vagy min. 10
éves molekuláris genetikai
laboratóriumi diagnosztikai
gyakorlattal rendelkező
biológus, molekuláris biológus,
laboratóriumi szakorvos
Azonos a
Laboratóriumi
diagnosztika:
G. Molekuláris
genetikai
diagnosztika
III. szintjével:
Egyetemi
Központok
Diplomás
dolgozók
(molekuláris
genetikai
diagnosztika
szakvizsgával
rendelkező
diplomás és/vagy
min. 10 éves
molekuláris
genetikai
diagnosztikai
gyakorlattal
rendelkező,
molekuláris
biológus, klinikai
genetikus)
23
Szakmai
felügyeletet ellátó
személy
(molekuláris
genetikai
diagnosztikai
szakképesítéssel
rendelkező
biológus,
molekuláris
biológus,
laboratóriumi
szakorvos)
11
Egyéb klinikai
szakorvos
(neurológus,
kardiológus,
szemész, fül-orr-
gégész)
elérhetősége
ELEL
Biológus vagy
vegyész
(diplomás
összlétszámon
belül)
11
Humángenetikai
szakasszisztens
vagy orvos
diagnosztikai
laboratóriumi
szakasszisztens
molekuláris
22
genetikai
diagnosztikai
gyakorlattal
Adminisztrátor11
InformatikusEL 4 órán belülEL 4 órán belül
Képzett
minőségügyi
1 fő1 fő
felelős
Tárgyi feltételek:
számítógép
internetXX
hozzáféréssel
dokumentációk
biztonságos
XX
tárolását biztosító
archiválás
Három klimatizált
helyiség a PCR
előtti és utániXX
munkafolyamatok
térben történő
elválasztására*1
SzemélyzetiDiplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
helyiségekSzemélyzeti öltöző
Személyzeti WC
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Tárolási funkciókBiológiai anyagminták
biztonságos tárolásának
biztosítása
Biológiai anyagminták
biztonságos tárolásának
biztosítása
Gép- és
műszerpark:
Mikrocentrifugapre- és post-PCR
laboratóriumokban 1-1
pre- és post-PCR
laboratóriumokban 1-1
2 db PCR készülék2 db PCR készülék
1 db spektrofotométer1 db spektrofotométer
1 db molekuláris biológiai1 db molekuláris biológiai
tisztaságú víz készítéséretisztaságú víz készítésére
szolgáló készülékszolgáló készülék
Molekuláris1 db autokláv1 db autokláv
genetikaiA pre- és post-PCRA pre- és post-PCR
diagnosztikaihelyiségekben:helyiségekben:
laboratóriumi1-1 db steril boksz (szeparált1-1 db steril boksz (szeparált
eszközökDNS munkahely)
1-1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék
1 db fűthető mágneses keverő
1 db géldokumentációs rendszer
DNS munkahely)
1-1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék
1 db fűthető mágneses keverő
1 db géldokumentációs rendszer
HűtőkapacitásPre- és post-PCR
laboratóriumokban 2 db +4 °C-os
hűtő, 2 db -18 °C-os fagyasztó, 2
db -80 °C-os fagyasztó
Pre- és post-PCR
laboratóriumokban 2 db +4 °C-
os hűtő, 2 db -18 °C-os
fagyasztó, 2 db -80 °C-os
fagyasztó
Minták szakszerű
tárolásának,
továbbításának
biztosítása
XX
Személyi
számítógép
biztonsági
mentésiXX
rendszerrel, adat
rögzítési és
-tárolási program
Speciális
diagnosztikai és
szakmai háttér:
Alapvető
genetikai
kézikönyvek,
XX
szindróma-
atlaszok
Szükséges
szakorvosi
EKEL
konziliárusok

*Alapszintű molekuláris genetikai módszerek: FISH, PCR, szekvenálás

** és *** a molekuláris genetikai módszerek széles spektrumát alkalmazzák. A két szint között különbség a vizsgált betegségek spektrumában van:

II. szint: egy szűkebb spektrumú betegségcsoport magas szintű vizsgálata (országos központ)

III. szint: a betegségek széles skálájának vizsgálata: egyetemi központok

1 a feltéteknek 2013. január l-jétől kell megfelelni

A FISH módszer (molekuláris citogenetika) előfeltétele a citogenetikai vizsgálat. Ezért a citogenetikai laboratóriumoknak két szintjét különböztetjük meg.

A molekuláris genetikai laboratóriumok citogenetikai vizsgálatot rendszerint nem végeznek.

Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.
Személyi feltételek:
Laboratóriumvezető
(diplomás összlétszámon belül)
Orvosi laboratóriumi
diagnosztikai szakorvos/Klinikai
laboratóriumi diagnosztikai
szakgyógyszerész/Klinikai
biokémikus szakképesítés
megszerzését követően min. 10
éves genetikai laboratóriumi
gyakorlat (citogenetika)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai
szakorvos/Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai
biokémikus szakképesítés megszerzését
követően min. 10 éves genetikai
laboratóriumi gyakorlat (FISH,
molekuláris genetikai alapmódszerek)
Diplomás dolgozók
(molekuláris genetikus, klinikai
genetikus)
23
Szakmai felügyeletet ellátó
személy (molekuláris genetikai
diagnosztika vagy molekuláris
biológiai diagnosztika
szakképesítéssel)
11
Egyéb klinikai szakorvos
(neurológus, kardiológus,
szemész, fül-orr-gégész)
elérhetősége
ELX
Orvosi laboratóriumi
diagnosztika
szakorvosa/Klinikai
laboratóriumi diagnosztikai
szakgyógyszerész/
Klinikai biokémikus
min. 1 fő/ napi 400 esetmin. 1 fő/ napi 400 eset
Biológus vagy vegyész11
Klinikai laboratóriumi
szakasszisztens
min. 2min. 2 / szakterület
Genetikai szakasszisztens vagy
orvos diagnosztikai
laboratóriumi szakasszisztens
min. 1
Informatikus elérhetősége4 órán belül4 órán belül
Képzett minőségügyi felelős+ 1 fő+1 fő
Tárgyi feltételek:
számítógép internet
hozzáféréssel
XX
dokumentációk biztonságos
tárolását biztosító archiválás
XX
Három klimatizált helyiség a
PCR előtti és utáni
munkafolyamatok térben
történő elválasztására
X
Személyzeti
helyiségek
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciókRaktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták
biztonságos tárolásának
biztosítása
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos
tárolásának biztosítása
Gép- és műszerpark:
Mikrocentrifugapre- és post-PCR laboratóriumokban 1-1
Molekuláris biológiai
laboratóriumi eszközök
2 db PCR készülék
1 db spektrofotométer
1 db molekuláris biológiai tisztaságú víz
készítésére szolgáló készülék
1 db autokláv
A pre- és post-PCR helyiségekben:
1-1 db steril boksz (szeparált DNS
munkahely)
1-1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék
1 db fűthető mágneses keverő
1 db géldokumentációs rendszer
HűtőkapacitásPre- és post-PCR laboratóriumokban 1-1
db +4 °C-os hűtő, 1-1 db -18 °C-os
fagyasztó, 1 -1 db -80 °C-os fagyasztó
Minták szakszerű tárolásának,
továbbításának biztosítása
XX
Személyi számítógép biztonsági
mentési rendszerrel, adat
rögzítési és -tárolási program
XX
Speciális diagnosztikai és
szakmai háttér:
Alapvető genetikai
kézikönyvek, szindróma-
atlaszok
XX
Fényképezési lehetőség (video
lehetőség)
XX
Szükséges szakorvosi
konziliárusok
EKEL

Biobanki tevékenység Szakmakód: 6702

Biobanki tevékenység (gyűjtés és tárolás) szakmai minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos, biológus vagy vegyész1
Szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Zárható tároló helyiségX
Zárható helyiség dokumentációk tárolásáraX
Gép- és műszerpark
-20 °C-os fagyasztó szünetmentes áramforrássalX
Fagyasztáshoz szükséges oldatokX
Fagyasztva tároláshoz alkalmas tartályokX
-80 °C-os hűtő, riasztórendszerrel ellátvaX
Számítógép biztonsági mentési rendszerrelX
Speciális diagnosztika és szakmai háttér:
Genetikai tanácsadóEL
Klinikai genetikus szakorvosEL
Genetikai laboratóriumi diagnosztikaEL
Minőségbiztosítás
MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 vagy a MSZ EN ISO 15189:2003 szabvány szerinti
tanúsított minőségbiztosítási rendszer megszerzése
X
Minőségirányítási kézikönyvX

LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA

Orvosi laboratóriumi diagnosztikaSzakmakód:5000
Hematológiai laboratóriumi diagnosztika5002
Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika5006
Immunológiai laboratóriumi diagnosztika5008

Bevezetés:

1. Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok feladata in vitro orvosi laboratóriumi szolgáltatás biztosítása egészségügyi szolgáltatók számára, beleértve a nem alapellátásban végzett szakszerű mintavételi tevékenységet is.

2. Az engedélyezés négy progresszivitási szinten meghatározott szakmai kompetenciák alapján történik. Egy adott egészségügyi intézményen belül egy progresszivitási szint engedélyezhető, kivéve azt az intézményt, ahol immungenetikai (HLA) laboratórium is működik.

3. Az adott progresszivitási szinten meghatározott valamennyi szakterületre előírt kompetenciát igazolni kell. Ez alól kivételt képez a "vércsoport szerológia" szakterület azon egészségügyi intézményekben, ahol az Országos Vérellátó Szolgálat biztosítja az ehhez kötelezően előírt diagnosztikai beavatkozásokat.

4. Az egyes progresszivitási szinteken a szakterületi kompetencia igazolásához az adott szakterülethez és progresszivitási szinthez tartozóan, az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbetegszakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló miniszteri rendeletben előírt valamennyi laboratóriumi diagnosztikai beavatkozást (OENO) biztosítani kell. Az engedélyezett progresszivitási szinten csak az annál magasabb progresszivitási szintre előírt diagnosztikai beavatkozások nem végezhetők.

5. Amennyiben egy adott in vitro orvosi diagnosztikai laboratórium a kötelezően előírt laboratóriumi diagnosztikai beavatkozást (OENO) nem tudja helyben biztosítani, úgy azt "Feladat átadási / feladatátvállalási" szerződéssel más laboratóriumi szolgáltatónak átadhatja és a vizsgálati mintákat más intézmény in vitro orvosi laboratóriumába továbbíthatja. Ilyen esetekben a működési engedélyezés feltétele a szolgáltatók közti, diagnosztikai beavatkozás szintjén részletezett, érvényes feladatátadási szerződés bemutatása. Feladatátadási szerződés csak azonos, vagy magasabb progresszivitási szintű in vitro orvosi diagnosztikai laboratóriumi szolgáltatóval köthető.

6. Ahol a minimumfeltétel beavatkozásszám, vagy esetszám arányában meghatározott, ott az engedélyezés, vagy ellenőrzés aktuális naptári évét megelőző év hivatalos statisztikai jelentésében szereplő adatokat kell alapul venni. Új laboratóriumi szolgáltató engedélyezése a szolgáltató előzetes nyilatkozata alapján történik.

Magyarázat:

Esetszám: laboratóriumi megjelenések száma

Beavatkozásszám: A laboratóriumban elvégzett, az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbetegszakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott orvosi eljárások (OENO) összessége; egyszerűsítve: laboratóriumi vizsgálatszám.

Szakterületek:

- BK: beteg közeli laboratóriumi diagnosztika (POCT): Ez a szakterület olyan, nem laboratóriumi szakszemélyzet által végzett, de a laboratórium által felügyelt és minőségbiztosítási rendszerbe kapcsolt "in vitro" diagnosztikai tevékenységeket foglal magába, amit a laboratóriumi eredményen alapuló sürgős klinikai döntéshozatal érdekében a betegágy mellett, vagy közelében végeznek (pl. vérgáz, kardiális markerek). Jelen értelmezés nem foglalja magába a beteg által, önellenőrzés céljából végzett laboratóriumi diagnosztikai eljárásokat.

- ELV: elválasztási eljárások: elektroforetikus, kromatográfiás, tömegspektrometriás technikák

- G: molekuláris genetikai, citogenetikai laboratóriumi diagnosztika

- H: hematológia

- HS: hemostasis

- IK: immunkémia: endokrin diagnosztika, vitaminok és metabolitok meghatározása, gyógyszerszint monitorozás, drog tesztek, autoimmun diagnosztika, "in vitro" izotópdiagnosztika, szerológia, tumor marker vizsgálatok

- KK: klinikai kémia: vérből és egyéb testnedvekből végzett általános kémiai diagnosztika, széklet diagnosztika és kőanalízis

- KL: "kislabor"

- MV: mintavétel

- S: sürgősségi laboratóriumi diagnosztika és 24 órás ügyeleti ellátás/rendelkezésre állás

- SHI: speciális hematológiai, hemostaseológiai és immunológiai diagnosztika

- VCs: vércsoport szerológia: ABO, Rh, ellenanyag szűrés

Immungenetikai (HLA) laboratóriumi diagnosztika:

HLA szerológiai és DNS szintű vizsgálatok, HLA-ellenes antitest-meghatározás és keresztpróba. Az ilyen laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatás térségi vérellátóhoz kötött tevékenység, mely együtt jár a szervtranszplantációval kapcsolatos 24 órás rendelkezésre állással.

- RIA: radioimmuno assay (izotópjelölésű immunanalitikai módszer)

Laboratóriumi diagnosztika0. szintI. szintII. szintIII. szintIV. szint
MV: MintavételXXXX
KL: "kislabor"X
KK: Klinikai kémiaXXX
IK: ImmunkémiaXXX
VCs: Vércsoport szerológiaXXX
H: HematológiaXXX
HS: HemostasisXXX
S: Sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátásXX
ELV: Elválasztási eljárásokXX
BK: Beteg közeli laboratóriumi diagnosztika (POCT)XX
SHI: Speciális hematológiai, hemostaseológiai és
immunológiai diagnosztika
X
G: Molekuláris genetikai, citogenetikai laboratóriumi
diagnosztika
X
HLA SzerológiaX
HLA Molekuláris diagnosztikaX

Orvosi laboratóriumi diagnosztika

0. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavétel
KL:
"kislabor"
I. Személyi feltételekLaboratóriumvezetőnem szükséges
Szakmai felügyeletet
ellátó személy
A levett mintákat feldolgozó laboratórium 1 fő
orvosdiagnosztikai analitikusa vagy magasabb laboratóriumi
szakképesítéssel rendelkező diplomás dolgozója*.
Orvosi laboratóriumi
diagnosztika
szakorvosa
EL
Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai
szakgyógyszerész
Klinikai biokémikus
Orvos/ egyéb
szakorvos/egyéb
diplomás
Orvosdiagnosztikai
laboratóriumi
analitikus / főiskolai
diplomás
Laboratóriumi
asszisztens,
asszisztens,
technológus
nem szükségesnem szükséges
Vérvételre képzett
egészségügyi
személyzet
napi 50 mintavételenként
1 fő, de min. 2 fő*
25 ezer beavatkozás/évig min. 1
fő*
E felett munkaterhelés arányos
minimális teljes szakdolgozói
létszám:
+1 fő/25 ezer beavatkozás*
Adminisztrátornapi 100
mintavételenként 1 fő*
nem szükséges
InformatikusEL
Képzett minőségügyi
felelős
EL

0. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavétel
KL:
"kislabor"
II. Tárgyi feltételekLaboratóriumi elhelyezés, bútorzatBetegellátó funkciókElkülönítetten:
Vérvételi hely
Betegfelvételi iroda
Betegváró (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Beteg WC nemek szerint és akadálymentesített (egyéb
szakrendelésekkel közös lehet)
vérvételi szék: 50 mintavétel/naponként egy + dönthető
vérvételi szék/ágy
Analitikai terület-A betegfogadó résztől lehetőleg
elkülönített helyiségben
Személyzeti
helyiségek
Elkülönítetten:
Személyzeti WC
Személyzeti öltöző
Személyzeti tartózkodó
Tárolási funkciókRaktár (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Veszélyeshulladék tároló (egyéb szakrendelésekkel közös
lehet)
II./2. Gép-
műszerpark
Centrifuga (db)1
Hűtőkapacitás a
minták és reagensek
tárolására
XX
+4 °C és -18 °C
II./3.
Informatika
Betegadatok
rögzítésére,
vizsgálatkérésre és
eredményközlésre
alkalmas informatikai
rendszer
XX
III. Személyi feltételekIII./1. Minőségügyi feltételekA laboratórium által
végzett és hazai vagy
nemzetközi Külső
Minőségellenőrzési
Rendszerben elérhető
valamennyi
beavatkozás esetében,
min. évente 4x, ahol-X
ez a minőségügyi
szolgáltató
szolgáltatási
sajátosságai miatt
nem elérhető, min.
évente 2x, részvétel
és megfelelés.
Minőségirányítási
kézikönyv
XX
III./2. EgyébMinták szakszerű
tárolásának,
továbbításának
biztosítása
X
Zárt vérvételi
rendszer
X

*: részmunkaidőben ellátható

Orvosi laboratóriumi diagnosztika, hematológiai laboratóriumi diagnosztika, immunológiai laboratóriumi diagnosztika

I. szint

Tevékenység végzéséhez
szükséges
minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
KK:
Klinikai
kémia
IK:
Immun-
kémia
VCs:
Vércso-
port
szerológia
H:
Hema-
tológia
HS:
He-
mo-
sta-
sis
I. Személyi feltételekLaboratórium-
vezető **
(laboratóriumi
szakképesítésű
diplomás
összlétszámon
belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai
laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus
szakképesítés
megszerzését követően minimum 5 éves laboratóriumi gyakorlat
Szakmai
felügyeletet ellátó
személy
(laboratóriumi
szakképesítésű
diplomás
összlétszámon
felül)
1 fő
orvos-
diagnosz-
tikai
analitikus
vagy
magasabb
laborató-
riumi
szakképe-
sítéssel
rendelke-

diplomás
*
-
Orvosi
laboratóriumi
diagnosztika
szakorvosa**
ELLaboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások
összlétszáma:
Napi 500 esetig minimum 1 fő szakorvos. E felett
további 1 fő szakképzett diplomás /500 eset. A
laboratóriumi szakképesítéssel rendelkezők teljes
létszámának minimálisan fele a konzultatív
tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi
diagnosztika szakorvosa legyen.
Klinikai
laboratóriumi
diagnosztikai
szakgyógyszerész
/ Klinikai
biokémikus **
Orvos/ egyéb
szakorvos/egyéb
nem orvos
diplomás **
1 fő/500 ezer beavatkozás/év
Orvosdiagnosz-
tikai
laboratóriumi
analitikus /
főiskolai diplomás
**
nem
szükséges
500 ezer beavatkozás/évig min. 5 fő
Efelett valamennyi szakterületi tevékenységre
vonatkozó munkaterhelés arányos minimális teljes
szakdolgozói létszám:
+1 fő/ 100 ezer beavatkozás/év
Laboratóriumi
asszisztens,
asszisztens,
technológus **
Vérvételre képzett
egészségügyi
személyzet
Napi 50
mintavé-
telenként
1 fő, de
min. 2 fő
*
-
Adminisztrátornapi 100
mintavé-
telenként
1 fő *
Napi 300 esetenként egy fő, "online" vizsgálatkérési és
eredményfogadási
gyakorlat esetén napi 500 esetenként egy fő
InformatikusELElérhetőség 4 órán belül szükséges
KépzettEL+1 fő (az eddigi létszám felett)
minőségügyi
felelős *

I. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
KK:
Klini-
kai
kémia
IK:
Im-
mun-
kémia
VCs:
Vér-
csoport
szeroló-
gia
H:
He-
mato-
lógia
HS:
He-
mo-
stasis
II. Tárgyi feltételek:Laboratóriumi elhelyezés, bútorzatElkülöní-
tetten:
Vérvételi
hely
Beteg-
felvételi
iroda
Beteg-
váró
(egyéb
szakren-
delések-
kel közös
lehet)
Beteg
WC
nemek
szerint és
akadály-
mentesí-
tett
(egyéb
szakren-
delések-
kel közös
lehet)
Vérvételi
szék: 50
mintavé-
tel/na-
ponként
1 db
+dönthe-
Betegellátó funkciókvérvételi
szék/ágy
Analitikai terület-A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált
terület*
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Személyzeti
helyiségek
Tárolási funkciókRaktár
Veszélyes hulladék tároló
mííszerparkCentrifuga (db)12
rkHematológiai
automata min. 18
paraméteres (db)
----1-
Hematológiai
automata min. 25
paraméteres (db)
----1-
Hűtőkapacitás a
minták és reagensek
tárolására +4 °C és -18
°C
XXXXXX
Ionmérő (klinikai
kémia automata része
is lehet) (db)
-2----
Kémiai automata
kapacitás óránként
-Eves KK
beavat-
kozás
szám/15
00
----

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

I. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
KK:
Klini-
kai
kémia
IK:
Immun-
kémia
VCs:
Vércso-
port
szeroló-
gia
H:
He-
mato-
lógia
HS:
Hemo-
stasis
Koagulométer (db)-----2
Immunkémiai
automata,
félautomata
--Kapacitás/
óra: Eves
IK
beavatko-
zás
szám/5000
---
Mikroszkóp (db)-1--1-
II./3.
Informatika
Laboratóriumi
informatikai rendszer
X, Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú "online"
kommunikációban
Internet-XXXXX
III. Szakmai környezetIII./1. Minőségügyi feltételekA laboratórium által
végzett és hazai vagy
nemzetközi Külső
Minőségellenőrzési
Rendszerben elérhető
valamennyi
beavatkozás
esetében, min. évente
4x, ahol ez a
minőségügyi
szolgáltató
szolgáltatási
sajátosságai miatt
nem elérhető, min.
évente 2x, részvétel
és megfelelés
legalább 80%-ban.
-X
Minőségirányítási
kézikönyv
XX
III./2. EgyébMinták szakszerű
tárolásának,
továbbításának
biztosítása
X
Zárt vérvételi
rendszer
X

*Részmunkaidőben ellátható;

** teljes munkaidőben, főállásban Orvosi laboratóriumi diagnosztika

II. szint

A tevékenység
végzéséhez szükséges
minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S: Sürgős-
ségi és
24 órás
ügyeleti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
lasz-
tási
eljá-
rások
IK:
Im-
mu
n-
ké-
mia
VCs Vér-
cso-
port
sze-
ro-
lógia
H: He- ma- toló- giaHS:
He-
mo-
sta-
sis
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diagno-
sztika
(POCT)
I. Személyi feltételekLaboratórium vezető **(laboratóriu
mi szakképesítésű
diplomás
összlétszámon
belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés
megszerzését követően minimum 5 éves laboratóriumi gyakorlat
1 fő
orvosdi-
agnoszti- kai
analitikus vagy magasabb
laborató-
riumi
szakképe-
sítéssel
rendelke-

diplomás
*
+1 fő
Orvosi
labora-
tóriumi diag- noszti- kai
szakor-
vosi
szakké-
pesítés-
sel
Izo-
tóp je lö- lési
tech-
nika
ese-
tén +1 fő #
1 fő POCT koordi-
nátor
(orvos- diag- noszti- kai
labora-
tóriumi
analiti-
kus vagy maga-
sabb
végzett-
ségű
kompe-
tens
labora-
tóriumi
szakem-
ber,
minimá-
lisan 5 év
labora-
tóriumi
gyakor-
lattal)
-----
Szakmai felügyeletet ellátó személy (laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon felül)

II. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfeltéte-
lek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi
és 24
órás
ügye-
leti
ellá-
tás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
lasz-
tási
eljá-
rások
IK:
Im-
mun-
kémia
VCs:
Vér-
csoport
szero-
lógia
H:
Hema-
tológia
HS:
Hemo-
stasis
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
(POCT)
Orvosi
laboratóri-
umi
diagnoszti-
ka
szakorvosa
/ Klinikai
laboratóri-
umi
diagnoszti-
kai
szakgyógy-
szerész/
Klinikai
biokémikus
**
ELELLaboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások
összlétszáma:
Napi 500 esetig minimum 1 fő szakorvos. E felett további 1 fő
szakképzett diplomás /500 eset. A laboratóriumi szakképesítéssel
rendelkezők teljes létszámának minimálisan fele a konzultatív
tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi diagnosztika
szakorvosa legyen.
Orvos /
egyéb
szakorvos/
orvosdiag-
nosztikai
laboratóri-
umi
analitikus /
egyéb
egyetemi
nem orvos
vagy
főiskolai
diplomás
**
2 főA "sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás" szakterület kivételével,
valamennyi szakterületi tevékenység minimális diplomás létszáma
2 millió beavatkozásig: 1 fő/500 ezer beavatkozás/év
E felett további 1 fő/1.000 ezer beavatkozás/év
Laboratóri-
umi
asszisztens,
asszisztens,
technológus
**
nem
szük-
séges
6A "sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás" szakterület
kivételével 500 ezer beavatkozás/évig min. 5 fő
nem
szükséges
A "sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás" szakterület
kivételével valamennyi szakterületi tevékenységre
vonatkozó munkaterhelés arányos minimális teljes
szakdolgozói létszám:
3 millió beavatkozásig: 1 fő/ 100 ezer
beavatkozás/év.
Efelett további 1 fő/1.000 ezer beavatkozás/év
mely létszámból az IK szakterületen RIA
alkalmazása esetén 1 fő izotóp asszisztens
radiofarmakológiai vagy bővített sugárvédelmi
ismeretekkel rendelkező szakasszisztens legyen.
Vérvételre
képzett
egészség-
ügyi
személyzet
napi 50
minta-
véte-
lenként
1 fő,
de min.
2 fő *
-
Adminiszt-
rátor
napi
100
minta-
véte-
lenként
1 fő *
nem
szük-
séges
Napi 300 esetenként egy fő, "online" vizsgálatkérési
és eredményfogadási gyakorlat esetén napi 500
esetenként egy fő
Informati-
kus
ELElér-
hető-
ség 2
órán
belül
szük-
séges
Elérhetőség 4 órán belül szükséges
Képzett
minőség-
ügyi felelős
*
ELEL+1 fő (az eddigi létszám felett)EL

II. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV: MintavételS: Sürgős-
ségi és
24
órás
ügyeleti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
lasztá-
si eljá-
rások
IK: Im-
mun
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
gia
H: Hae- ma- to- lógiaHS:
He-
mo-
stasis
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diagnosz-
tika (POCT)
II. Tárgyi feltételekII/1. Laboratóriumi elhelyezés, bútorzatElkülönítetten:
Vérvételi hely
-A betegellá-
tó ambulan-
ciákon és
osztályo-
kon a
helyi POCT szabályzat
specifiká-
ciói alapján.
Betegfelvételi
iroda
Betegváró (egyéb
szakrendelések-
kel közös lehet)
Beteg WC nemek
szerint és
akadálymentesí-
tett (egyéb
szakrendelések-
kel közös lehet)
vérvételi szék +
dönthető
vérvételi
szék/ágy: 50
mintavétel/napon
Betegellátó
funkciók
ként 1 db, de min.
2 db
A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált
terület* Ha az immunkémián belül radioaktív jelölést is
alkalmaznak, akkor ahhoz sugárvédelmi rendelet
által előírt, elkülönített laboratóriumi helyiséget
kell biztosítani.
-
Analitikai
terület
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Személyze-
ti helyiségek
Raktár
Veszélyeshulladék tároló
Izotópdiagnosztika esetén radioaktív hulladéktároló
Tárolási
funkciók
II./2. Gép- műszerparkCentrifuga
(db)
112-
Denzito-
méter (db)
---1-----
Elektrofo-
rézis berendezés
---1-----
(db)
Hematoló-
giai
automata1
min.18--------
paraméte-
res(db)
Hematoló-
giai
automata
min. 25
paraméte-
res(db)
------2--

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

II. szint

A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételekKötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV: Mintavé-
tel
S: Sürgőssé-
gi és 24
órás
ügyeleti
ellátás
KK:
Ki-
nkai
ké-
mia
elv:
El-
vá-
lasz
tási
el- rá sok
IK: Im-
mun
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
-oló-
gia
H:
Ha
e ma-
to-
ló-
HS:
Hae-
mo-
sta-
sis
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diagnoszti-
ka (POCT)
Kémiai automata
kapacitás/óra
-Eves KK
beavatkozás
szám/1500
-----
Koagulométer (db)-1-----1-
Immunkémiai automata, félautomata-1, mely
lehet az IK alatt
specifikált műszer
--Ka-
pa- citás/
óra: éves IK bea-
vat- ko- zás
szám / 5000 RIA ese-
tén: 1 db au-
to-ma-
tikus
min-
ta- váltó
----
Felületi radioaktív
sugárszennyezett-
ségmérő (db)
RIA
ese-
tén 1
Mikroszkóp (db)--1---1--
Osmometer (db)-1-------
II./3. InformatikaLaboratóriumi informatikai rendszerX, Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú "online"
kommunikációban
X, Klinikai Informati-
kai Rendszer-
be kapcsoltan
*
Internet-XXXXXXXX

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

II. szint

A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételekKötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavé-
tel
S: Sürgősségi
és 24
órás
ügyeleti
ellátás
KK: Ki-
nikai ké-
mia
ELV:
El-
vá-
lasz
tási
el- rá-
sok
IK: Im-
munké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
gia
H:
Hae-
mato
lógia
HS:
Hae-
mo-
-sta-
sis
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diagnosz-
tika (POCT)
III. Szakmai környezetMunkarend24 órás szolgáltatás
biztosítása
-X-------
POCT szervezése a
vonatkozó irányelv
alapján
--------X
III./2. Minőségügyi feltételekA laboratórium
által végzett és
hazai vagy
nemzetközi Külső
Minőségellenőrzési
Rendszerben
elérhető
valamennyi
beavatkozás
esetében, min.
évente 4x, ahol ez a
minőségügyi
szolgáltató
szolgáltatási
sajátosságai miatt
nem elérhető, min.
évente 2x, részvétel
és megfelelés
legalább 80%-ban.
-X
Minőségirányítási
kézikönyv
X
NATakkreditáció****-X
III./3. EgyébMinták szakszerű
tárolásának,
továbbításának
biztosítása
X-
Zárt vérvételi
rendszer
X

*Részmunkaidőben ellátható.

** teljes munkaidőben, főállásban

*** jogszabályban meghatározott munkaidőkeret figyelembe vételével

**** a feltételnek 2018. január 1-jétől kell megfelelni

# Olyan magasabb szakképesítéssel rendelkező laboratóriumi szakember, aki jogszabályban előírt sugárvédelmi végzettséggel is rendelkezik [az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVL törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet, MSZ 62-7 (1999. március)]. Ennek hiányában 1 fő nukleáris medicina szakorvos elérhetőségét kell biztosítani.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika, hematológiai laboratóriumi diagnosztika, immunológiai laboratóriumi diagnosztika, molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika

III. szint (szakmakód: 5000, 5006)

Atevékenység
végzéséhez
szükséges
minimum-
feltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
SHI:
Speciá-
lis
hema-
S:tológi-G:
Sür-ai,Mole-BK:
gős-hemo-kulárisBeteg
ségistaseo-geneti-közeli
és 24VCs:lógiaikai,labora-
órásKK:ELV:Vér-éscitoge-tóriu-
ü-Kli-Elvá-IK:cso-HS:
Ha
immu-netikaimi
gye-ni-lasz-Im-portH:e-nológi-labora-diag-
MV:letikaitásimun-sze-Hae-moaitóriuminoszti-
Mintavé-ellá-ké-eljá-ké-roló-mato-sta-diagno-diag-ka
teltásmiarásokmiagialógiasissztikanosztika(POCT)
I. Személyi feltételekLabora-
tórium-
vezető
** (labora-
tóriumi
szakké-
pesítésű
diplo-
más
összlét-
számon
belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai
szakgyógyszerész/ Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően min. 10 éves
laboratóriumi gyakorlat
Szakmai
felügye-
letet
ellátó
személy
(labora-
tóriumi
diplo-
más
összlét-
számon
belül)
1 fő
orvosdiag-
nosztikai
analitikus
vagy
magasabb
laboratóri-
umi
szakképe-
sítéssel
rendelkező
diplomás *
1 fő
Or-
vosi
labo-
rató-
riumi
diag-
nosz-
tikai
szak-
orvosi
szak-
képe-
sítés-
sel
--Izo-
tóp
jelö-
lési
tech
nika
ese-
tén
1 fő
#
---1 fő
Labora-
tóriumi
hema-
tológiai
és im-
muno-
lógiai
szakké-
pesítés-
sel *
1 fő
Moleku-
láris
geneti-
kai diag-
noszti-
ka vagy
Moleku-
láris
biológiai
diag-
nosztika
szakké-
pesítés-
sel*
1 fő
POCT
koordi-
nátor
orvos-
diag-
noszti-
kai
labora-
tóriumi
analiti-
kus
vagy
maga-
sabb
vég-
zettsé-

kom-
petens
labora-
tóriumi
szak-
ember,
mini-
málisan
5 év
labora-
tóriumi
gyakor-
lattal

* a feltételnek 2015. január 1-jétől kell megfelelni

III. szint

Atevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfel-
tételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV: Mintavé-
tel
S: Sür-
gős-
ségi
és 24
órás
ü-
gye- leti
ellá-
tás
KK:
Kli- ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
lasz-
tási
eljá-
rások
IK: Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port sze- roló- ga
H: Hae- ma- to- lógiaHS:
Hae-
mo-
stasis
SHI:
Speci-
ális
hema-
tológi-
ai, hemo-
staseo-
lógiai
és im-
muno-
lógiai
diag-
nosz-
tika
G: Mole-
kuláris
geneti-
kai,
citoge-
netikai
labora-
tóriumi
diag-
nosztika
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriu-
mi
diag-
noszti-
ka (POCT)
Egyéb
klinikai
szakor-
vos
elérhe-
tősége
----Szak-
mai fel-
ügye-
let
alatt speci-
fikált szak-
em-
ber
hi-
ányá-
ban 1

nuk-
leáris
me-
dicina
szak-
or-
vos: EL
----1 fő
klinikai
geneti-
kus
szakor-
vos: EL
-
Orvosi
labora-
tóriumi diag-
nosztika
szakor-
vosa /
Klinikai
labora-
tóriumi diag- noszti-
kai szak- gyógy- szerész/
Klinikai
bioké-
mikus
**
ELELLaboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások
összlétszáma: Napi 400 esetig minimum 1 fő szakorvos. E felett további 1 fő
szakképzett diplomás/400 eset. A laboratóriumi szakképesítéssel
rendelkezők teljes létszámának minimálisan fele a konzultatív
tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi diagnosztika
szakorvosa legyen.
Orvos/
egyéb
szakor-
vos /
egyéb
egyete-
mi nem
orvos
vagy
főiskolai
diplo-
más
/orvos-
diag-
noszti-
kai
labora-
tóriumi
analiti-
kus **
2 főA "sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás" szakterület kivételével
valamennyi szakterületi tevékenység teljes minimális diplomás
létszáma
2 millió beavatkozásig: 1 fő/500 ezer beavatkozás/év
E felett további 1 fő/1.000 ezer beavatkozás/év

III. szint

A
tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfel-
tételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavé-
tel
S:
Sürg
őssé
gi és
24
órás
ügye
leti
ellát
ás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
El-
vá-
lasz-
tási
eljá-
rások
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
gia
H:
Hae-
ma-
to-
lógia
HS:
Hae-
mo-
stasis
SHI:
Speci-
ális
hema-
tológi-
ai,
hemo-
staseo-
lógiai
és im-
muno-
lógiai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
citoge-
netikai
labora-
tóriumi
diag-
nosztika
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriu-
mi
diag-
noszti-
ka
(POCT)
Labora-
tóriumi
asszisz-
tens,
asszisz-
tens,
techno-
lógus **
nem
szükséges
6
***
Beavatkozás számtól függetlenül min. 2 fő/szakterület
Az IK szakterületen RIA alkalmazása esetén ebből 1 fő
izotóp asszisztens, radiofarmakológiai vagy bővített
sugárvédelmi ismeretekkel rendelkező szakasszisztens
nem
szük-
séges
A "mintavétel" és "sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás"
szakterületek kivételével
valamennyi szakterületi tevékenység teljes minimális
szakdolgozói létszáma:
3 millió beavatkozásig: 1 fő/ 100 ezer beavatkozás/év
E felett további 1 fő/1.000 ezer beavatkozás/év
Vérvé-
telre
képzett
egész-
ségügyi
sze-
mélyzet
napi 50
mintavé-
telenként 1
fő, de min.
2 fő *
-
Admi-
nisztrá-
tor
napi 100
mintavé-
telenként
1 fő *
nem
szük-
séges
Napi 300 esetenként egy fő; "online" vizsgálatkérési és
eredményfogadási gyakorlat esetén napi 500 esetenként egy fő
Informa-
tikus
ELElér-
hető-
ség 2
órán
belül
szük-
séges
Elérhetőség 4 órán belül szükséges
Képzett
minő-
ségügyi
felelős *
ELEL+1 fő (az eddigi létszám felett)EL

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavé-
tel
S:
Sür-
gős-
ségi és
24
órás
ügye-
leti
ellátás
KK:
Kli-
nikai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
asz-
tási
eljá-
rások
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
H:
Hae-
ma-
to-
lógia
HS:
Hae-
mo-
sta-
sis
SHI:
Speciá-
lis
hemato-
lógiai,
hemo-
staseo-
lógiai és
immu-
nológiai
diag-
noszti-
ka
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
cito-
geneti-
kai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
rató-
riumi
diag-
noszti
ka
(POCT
)
II. Tárgyi feltételekLaboratóriumi elhelyezés, bútorzatBeteg-
ellátó
funkci-
ók
Elkülöní-
tetten:
Vérvételi
hely
Betegfel-
vételi
iroda
Betegváró
(egyéb
szakren-
delésekkel
közös
lehet)
Beteg WC
nemek
szerint és
akadály-
mentesí-
tett (egyéb
szakren-
delésekkel
közös
lehet)
Vérvételi
szék: 50
mintavétel
/napon-
ként 1 db
+
dönthető
vérvételi
szék/ágy
---------A
beteg-
ellátó
ambu-
lanciá-
kon és
osztá-
lyokon
a helyi
POCT
sza-
bályzat
speci-
fikáci-
ói
alap-
ján.
-A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált
terület*
Ha az immunkémián belül radioaktív jelölést is
alkalmaznak, akkor ahhoz sugárvédelmi rendelet
által előírt, elkülönített laboratóriumi helyiséget kell
biztosítani.
Három
klimati-
zált*
helyiség
a PCR
előtti és
utáni
munka-
folya-
matok
térben
történő
elvá-
lasztá-
sára.
A-
meny-
nyiben
cito-
geneti-
kai
diag-
nosztika
is
történik,
úgy
sötét-
kamra
és
további
két
helyi-
ség,
sejt-
tenyész-
tés,
cito-
geneti-
kai
prepará-
tumok
feldol-
gozása,
mik-
roszkó-
pos
észlelés
számá-
ra,
rezgés-
mentes
beépí-
tett
bútor-
zattal.
Analiti-
kai terület

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

III. szint

Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
MV:
Mintavé-
tel
S:
Sür-
gős-
ségi és
24
órás
ügye-
leti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
elv:
El-
vá-
lasz-
tási
eljá-
rá-
sok
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
H:
Hae-
mato-
lógia
HS:
Hae-
mo-
sta-
sis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-
mo-
sta-
seo-
lógiai
és im-
mu-
noló-
giai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
cito-
geneti-
kai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
ratóri
umi
diag-
nosz-
tika
(POCT)
Sze-
mély-
zeti
helyi-
ségek
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Raktár
Veszélyeshulladék tároló
Izotópdiagnosztika esetén radioaktív hulladéktároló
Bioló-
giai
anyag-
minták
bizton-
ságos
tárolá-
sának
biztosí-
tása.
Tárolási
funkci-
ók

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sürg
őssé
gi és
24
órás
ügye
leti
ellát
ás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
asz-
ási
ljá-
rások
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
ro-
lógia
H:
Hae-
mato-
lógia
HS:
Hae-
mo-
sta-sis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-mo-
sta-
seo-
lógiai
és im-
mu-
noló-
giai
diag-
nosz-
tika
G:
Moleku-
láris
geneti-
kai,
citoge-
netikai
labora-
tóriumi
diag-
nosztika
BK:
Beteg
közeli
labo-
rató-
riumi
diag-
nosz-
tika
(POCT
)
II. Tárgyi feltételekII./2. Gép- műszerparkCentri-
fuga (db)
121Pre- és
post-PCR
laborató-
riumok-
ban 1-1
mikro-
centri-
fuga.
Citoge-
netikai
diag-
noszti-
kához
további 1
centri-
fuga
-
Denzi-
tométer
(db)
---1----1 (ELV
szak-
terület
mű-
szeré-
vel
közös
lehet)
--
Elektro-
forézis
beren-
dezés
(db)
---1----1 (ELV
szak-
terület
mű-
szeré-
vel
közös
lehet)
--
Nagy
haté-
konságú
folya-
dék kro-
mato-
gráf
(HPLC)
(db)
---1-------
Hema-
tológiai
au-
tomata
min. 18
para-
méteres
(db)
-1---------
Hema-
tológiai
automa-
ta min.------2----
25 para-
méteres
(db)
Áram-
lási cito-
méter
(db)
--------1--

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfeltéte-lek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Min-
ta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi
és 24
órás
ügye-
leti
ellá-
tás
KK:
Kli-
nikai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
lasz-
tási
eljá-
rások
K:
m-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
gia
H:
Hae-
ma-
to-
lógia
IS:
lae-
no-
tasis
SHI:
Speciális
hematoló-
giai,
hemosta-
seológiai és
immuno-
lógiai
diagnosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai, cito-
geneti-
kai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg közeli
laboratóri-
umi
diagnoszti-ka
(POCT)
II. Tárgyi feltételekII./2. Gép- műszerparkMole-
kuláris
biológi-
ai
labora-
tóriumi
eszkö-
zök
---------1 db PCR
készülék,
1 db
spektro-
foto-
méter,
1 db
moleku-
láris
biológiai
tisztasá-
gú víz
készíté-
sére
szolgáló
készülék,
1 db
autokláv.
A pre- és
post- PCR
helyi-
ségek-
ben:
1-1 db
steril
boksz
(szepa-
rált DNS
munka-
hely)
1-1 db
vízfürdő
A post-
PCR
helyi-
ségben:
1 db géle-
lektro-
forézis
készülék,
1 db
fűthető
mágne-
ses
keverő,
1 db
géldo-
kumen-
tációs
rendszer,
Citoge-
netikai
diag-
nosztika
esetén
további:
1 db steril
fülke
1 db nagy
felbon-
tású
digitális
képe-
lemző
1 db
vízfürdő
1 db ter-
mosztát
1 db CO2
ter-
mosztát
-

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi
és 24
órás
ügye-
leti
ellá-
tás
KK:
Kli-
nikai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
asz-
tási
eljá-
rások
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
H:
Hae-
ma-
to-
lógia
HS:
Hae-
mo-
sta-
sis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-
mosta
seo-
lógiai
és im-
mu-
noló-
giai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
citoge-
netikai
labo-
ratóri-
umi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
ratóri
umi
diag-
nosz-
tika
(POCT)
II. Tárgyi feltételekII./2. Gép- műszerparkHűtő-
kapaci-
tás a
minták
és rea-
gensek
tárolá-
sára +4
°C és -
18 °C
XXXXXXXXXPre- és
post -
PCR
labora-
tóriu-
mokban
1-1 db
+4 °C-
os hűtő,
1-1 db -
18 °C-
os fa-
gyasztó,
1 -1 db
-80 °C-
os fa-
gyasztó
X
Ion-
mérő
(klini-
kai
kémia
automa-
ta része
is lehet)
(db)
-11--------
Kémiai
autom-
ata
kapaci-
tás
órán-
ként
-Éves
kémiai
beavatko-
zás
szám/1500
--------
Koagu-
lométer
(db)
-1-----1---
Aggre-
gométer
(db)
--------1--
Im-
mun-
kémiai/
Im-
muno-
lógiai
anali-
zátor
-1,
mely
lehet
az IK
alatt
speci-
fikált
mű-
szer
--Ka-
paci-
tás/
óra:
Éves
bea-
vat-
ko-
zás
szám
/
5000
RIA
ese-
tén:
1 db
au-
to-
ma-
tikus
min-
ta-
váltó
---Auto-
immun
szeroló-
giai
szűrésre
és
konfir-
málásra
alkal-
mas
beren-
dezések
--

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi és
24 órás
ügye-
leti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
asz-
ási
ljá-
•ások
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
H:
Hae-
mato-
lógia
HS:
Hae-
no-
tasis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-mo-
sta-
seo-
lógiai
és im-
mu-
noló-
giai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai, cito-
geneti-
kai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
rató-
riumi
diag-
nosz-
tika
(POCT)
Mik-
roszkóp
(db)
--1--1-1 fluo-
reszcens
kiegé-
szítők-
kel (G
szakte-
rület
műsze-
rével
közös
lehet)
Citogene-
tikai
diagnosz-
tika esetén:
2 db fázis-
kontraszt
és fluo-
rescens
kiegészí-
tőkkel
-
Osmo-
meter
(db)
-1--------
Vérgáz-
analizá-
tor (db)
----------1
Felületi
radio-
aktív
sugár-
szeny-
nyezett-
ség-mérő
----RIA
ese-
tén 1
------
II./3. InformatikaLabora-
tóriumi
infor-
matikai
rend-szer
X, Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú "online" kommunikációbanX,
Klini-
kai
Infor-
mati-
kai
Rend-
szer-
hez
kap-
csol-
tan*
Internet
hozzá-
férés
XXXXXXXXXXX

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi és
24
órás
ügye-
leti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Elvá-
asztá-
i
ljárá-
ok
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
szero
lógia
H:
Hae-
-mato-
lógia
IS:
Hae-
mo-
tasis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-
mo-
sta-
seo-
lógiai
és im-
mu-
noló-
giai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
cito-
geneti-
kai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
rató-
riumi
diag-
nosz-
tika
(POCT)
III. Szakmai környezetIII./1. Munkarend24 órás
szolgál-
tatás
biztosí-
tása
-X---------
POCT
szerve-
zése a
vonat-
kozó
irányelv
alapján
----------X
III./2. Minőségügyi feltételekA
labora-
tórium
által
végzett
és hazai
vagy
nem-
zetközi
Külső
Minő-
ségel-
lenőr-
zési
Rend-
szerben
elérhető
vala-
mennyi
beavat-
kozás
eseté-
ben,
min.
évente
4x, ahol
ez a
minő-
ségügyi
szolgál-
tató
szolgál-
tatási
sajátos-
ságai
miatt
nem
elérhe-
tő, min.
évente
2x,
részvé-
tel és
megfe-
lelés
lega-
lább
80%-
ban
-X
Minő-
ségi-
rányí-
tási
kézi-
könyv
X
NAT
akkredi-
táció*
-X

* a feltételnek 2017. január 1-jétől kell megfelelni

III. szint

A tevékenység
végzéséhez
szükséges
minimumfelté-
telek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Minta-
vétel
S:
Sür-
gős-
ségi és
24
órás
ügye-
leti
ellátás
KK:
Kli-
ni-
kai
ké-
mia
ELV:
Evá-
asztá-
d
eljárá-
ok
IK:
Im-
mun-
ké-
mia
VCs:
Vér-
cso-
port
sze-
roló-
gia
H:
Hae-
mato-
lógia
HS:
Hae-
mo-
stasis
SHI:
Spe-
ciális
hema-
toló-
giai,
he-
mo-
sta-
seo-
lógiai
és im-
mu-
nológi
ai
diag-
nosz-
tika
G:
Mole-
kuláris
geneti-
kai,
citoge-
netikai
labora-
tóriumi
diag-
noszti-
ka
BK:
Beteg
közeli
labo-
rató-
riumi
diag-
nosz-
tika
(POCT)
III./3. EgyébMinták
szak-
szerű
tárolá-
sának,
továbbí-
tásának
biztosí-
tása
X-
Zárt
vérvéte-
li rend-
szer
X

* Részmunkaidőben ellátható.

** Teljes munkaidőben, főállásban

*** Jogszabályban meghatározott munkaidőkeret figyelembe vételével

# Olyan magasabb szakképesítéssel rendelkező laboratóriumi szakember, aki jogszabályban előírt sugárvédelmi végzettséggel is rendelkezik [az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet, MSZ 62-7 (1999. március)]. Ennek hiányában 1 fő nukleáris medicina szakorvos elérhetőségét kell biztosítani.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika, HLA IV. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
HLA HLA
Szerológia Molekuláris diagnosztika
I. Személyi
feltételek
Laboratóriumvezető **Transzfúziológia első szakképesítéssel rendelkező vagy
Laboratóriumi hematológia és immunológia/Hematológia/Allergológia
és klinikai immunológia ráépített szakképesítésű olyan szakorvos, aki
szakvizsgát követően négy év, humán hisztokompatibilitási vizsgálatok
területén szerzett gyakorlattal rendelkezik
Szakmai felügyeletet
ellátó személy
(diplomások teljes
létszámán belül) **
-1 fő molekuláris genetikai
diagnosztika vagy molekuláris
biológiai diagnosztika
szakképesítéssel*
Orvosi laboratóriumi
diagnosztika
szakorvosa
Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai
1 fő
szakgyógyszerész **
Klinikai biokémikus
orvos/ egyéb
szakorvos/egyéb nem
orvos egyetemi
diplomás **
1 fő
Laboratóriumi
asszisztens,
asszisztens,
technológus **
3 fő minimum 1 év ellenőrzött szakmai tapasztalattal
InformatikusEL
Képzett minőségügyi
felelős az eddigi
létszámon belül **
1 fő

* a feltételnek 2015. január 1-jétől kell megfelelni

IV. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
HLA
Szerológia
HLA
Molekuláris diagnosztika
II. Tárgyi feltételekLaboratóriumi
elhelyezés, bútorzat
Analitikai területelkülönített, klimatizált*
szerológiai laboratórium
Minimum három klimatizált*
helyiség a PCR előtti és PCR
utáni munkafolyamatok térben
történő elválasztására.
Személyzeti
helyiségek
Elkülönítetten:
Személyzeti WC
Személyzeti öltöző
Személyzeti tartózkodó
Tárolási funkciókRaktár
Veszélyeshulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos tárolásának biztosítása.
II./2. Gép- műszerparkCentrifuga2 db, melyből egyik hűthető és
1db mikrocentrifuga
Pre- és post -PCR
laboratóriumokban 1-1 db
mikrocentrifuga
Mikroszkóp (db)1 fénymikroszkóp és 1
fáziskontraszt mikroszkóp
-
Termosztát (db)1-
Hűtőkapacitás a
minták és reagensek
tárolására
1 db +4 °C-os hűtő,
1 db -18 °C-os fagyasztó
1 db -80 °C-os fagyasztó
Pre- és post -PCR
laboratóriumokban 1-1 db +4
°C-os hűtő,
1-1 db -18 °C-os fagyasztó, 1-1
db -80 °C-os fagyasztó.
Molekuláris biológiai
laboratóriumi
eszközök
-1 db PCR készülék,
1 db spektrofotométer,
1 db molekuláris biológiai
tisztaságú víz készítésére
szolgáló készülék,
1 db autokláv,
A pre- és post- PCR
helyiségekben:
1-1 db steril boksz (szeparált
DNS munkahely)
1-1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék,
1 db fűthető mágneses keverő.
1 db géldokumentációs
rendszer
II./3. InformatikaBetegadatok
rögzítésére,
donornyilvántartásra,
vizsgálatkérésre és
eredményközlésre
alkalmas informatikai
rendszer
X
InternetX

* a feltételnek 2013. január 1-jétől kell megfelelni

IV. szint

A tevékenység végzéséhez
szükséges minimumfeltételek
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
HLA
Szerológia
HLA
Molekuláris diagnosztika
III. Szakmai környezetMunkarend24 órás szolgáltatás
biztosítása
X
III./2. Minőségügyi feltételekA laboratórium által
végzett és hazai
vagy nemzetközi
Külső
Minőségellenőrzési
Rendszerben
elérhető valamennyi
beavatkozás
esetében, min.
évente 4x, ahol ez a
minőségügyi
szolgáltató
szolgáltatási
sajátosságai miatt
nem elérhető, min.
évente 2x, részvétel
és megfelelés
legalább 80%-ban.
X
MinőségirányításiX
kézikönyv
Akkreditáció*X
III./3. EgyébMinták szakszerű
tárolásának,
X
továbbításának
biztosítása
Zárt vérvételiX
rendszer

* a feltételnek 2016. január 1-jétől kell megfelelni ** teljes munkaidőben, főállásban

Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikaSzakmakód:5003
Járványügyi mikrobiológiai diagnosztika5013

A tevékenységet végző egységek minimumfeltételei

Az orvosi mikrobiológiai laboratórium az az in vitro diagnosztikai egység, mely az adott intézményben, illetve a vele szerződésben lévő intézmények számára biztosítja az orvosi mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatást. Egy intézményen (pl. kórház, egyetem) belül egy mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium működhet. Nem indokolt csak járó betegek számára diagnosztikát végző mikrobiológiai laboratórium működtetése.

Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikát (infekciós kórképek tenyésztéses módszeren, direkt antigén kimutatáson, ellenanyag kimutatáson és molekuláris genetikai eljáráson alapuló diagnosztikáját), valamint kórházhigiénés mikrobiológiai vizsgálatokat csak mikrobiológiai diagnosztikai vizsgálatokra szóló működési engedéllyel és 5003 mikrobiológiai laboratóriumi szakmakóddal rendelkező laboratórium végezhet. Évi 10 000 humán eredetű mintaszám alatt a laboratórium működtetése csak kiemelt járványügyi érdekből engedélyezhető.

Az orvosi mikrobiológiai laboratórium önálló - orvosi mikrobiológiai szakorvos, vagy legalább 5 év orvosi mikrobiológiai gyakorlattal rendelkező gyógyszerészi mikrobiológia szakképesítésű szakgyógyszerész, klinikai mikrobiológiai szakképesítésű biológus - vezetővel működik. Orvosi mikrobiológiai laboratórium nem engedélyezhető azonban, ha nem dolgozik orvosi mikrobiológiai szakorvos a laboratóriumban a konzulensi feladatok ellátására.

Aktív betegellátást végző kórházak mikrobiológiai diagnosztikáját csak olyan legalább M1-es kompetencia szintű mikrobiológiai laboratórium végezheti, amelyik az M1-es kompetencia szintű laboratórium esetében felsorolt valamennyi tevékenységet végzi.

Kizárólag szerológiai és/vagy molekuláris genetikai módszereket használó mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium nem engedélyezhető.

1. Járóbeteg ellátás területén

A szolgáltató rendelkezzen szerződéssel a hozzá legközelebb lévő M1 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal az ellátás során szükséges mikrobiológiai diagnosztikai tevékenység végzésére.

A TBC gondozó hálózat járóbeteg ellátó egységei rendelkezzenek szerződéssel a területileg hozzájuk tartozó M2 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal, mely TBC diagnosztikai tevékenységet végez.

A bőr- és nemibeteg gondozó hálózat járóbeteg ellátó egységei rendelkezzenek szerződéssel a területileg hozzájuk tartozó M2 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal, mely STD kórokozók diagnosztikát végez.

2. A fekvőbeteg szakellátás területén

A csak I. ellátási (progresszivitási) szintű osztályokkal rendelkező kórház, krónikus betegek ellátására szakosodott kórház rendelkezzen szerződéssel a hozzá legközelebb lévő (legfeljebb 2 órán belül elérhető) M1 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal az ellátás során szükséges mikrobiológiai diagnosztikai tevékenység végzésére.

A II. és III. ellátási (progresszivitási) szintű osztállyal/osztályokkal rendelkező kórház, térségi kórház, országos intézet (mely rendelkezik intenzív, vagy sebészeti vagy traumatológiai, vagy infektológiai, vagy onkohematológiai, vagy szülészeti, vagy gyerekgyógyászati osztállyal) részére a járványügyi és klinikai mikrobiológiai diagnosztikai tevékenységet a telephelyén vagy közigazgatási területén, M2 vagy magasabb kompetencia szintű klinikai/járványügyi mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium kell hogy ellássa.

A mikrobiológiai laboratóriumok kompetencia szint szerinti besorolása

M1 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: kórházi diagnosztikai egység részlegeként vagy önállóan működő mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium, mely járó- és fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát. A laboratórium tevékenysége:

a) bakteriológiai tenyésztés vegyes vizsgálati anyagból, aerob, anaerob, széndioxid tenzióban történő inkubálással, identifikálással és rezisztencia meghatározással,

b) szisztémás gomba infekciók diagnosztikája, tenyésztés, identifikálás és rezisztencia meghatározás,

c) baktériumok, vírusok, gombák, paraziták okozta kórképek szerológiai diagnosztikája, ellenanyag/ antigén kimutatás,

d) kórházi járványügyi és kórházhigiénés vizsgálatok bakteriológiai tenyésztése, a törzsek tipizálását magasabb kompetencia szintű laboratórium végzi.

M2 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: kórházi diagnosztikai egység részlegeként vagy önállóan működő mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium. Ha önálló, több profillal, külön részlegekkel is működhet. Mind járó-, mind fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát.

A laboratórium tevékenysége:

Az M1 kompetencia szintű laboratórium által végzett tevékenységek mellett:

a) enterális diagnosztika és/vagy

b) parazitológiai vizsgálatok és/vagy

c) nehezen tenyészthető/kimutatható kórokozók diagnosztikája és/vagy

d) vírustenyésztés és/vagy

e) TBC diagnosztika mikroszkópos és tenyésztéses módszerekkel rezisztencia vizsgálattal vagy anélkül és/vagy

f) dermatophytonok diagnosztikája és/vagy

g) kórházi járványügyi és kórházhigiénés vizsgálatok tipizálással.

M3 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: önálló mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium több profillal, külön részlegekkel, amely a hagyományos mikrobiológiai módszerek mellett molekuláris diagnosztikai módszereket is alkalmaz. Mind járó-, mind fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát. A laboratórium tevékenysége:

Az M2 kompetencia szintű laboratórium által végzett tevékenységek mellett:

molekuláris diagnosztikai vizsgálatok gyári kitekkel, és/vagy "home made" módszerekkel, különféle kórokozók kimutatására és járványügyi vizsgálatok céljára.

Szakmai minimumfeltételek

Személyi feltételek:

M1 kompetencia szint:

Laboratóriumi
vizsgálat típusai
Vizsgálati anyag/évMikrobiológiai szakorvosSzakgyógyszerész, egyéb
szakorvos, orvos, klinikai
mikrobiológus szakbiológus,
egyéb diplomás
Szakasszisztens,
analitikus
AsszisztensEgyéb nem szakképzett
laboráns
Bakteriológia: klinikai
vegyes anyag X
kórházi járványügyi
vizsgálat
<20 000
>=20 000*
1
1
11
1
1
1
1
2
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz szakasszisztenst és 1 fő asszisztenst kell foglalkoztatni

20 000 mintánként 1 fő plusz szakorvost vagy egyéb diplomást kell foglalkoztatni

Szerológia< 15 0001111-111
(bakteriológia,>=1111 X 11
parazitológia,15000*
mikológia, vírus)2

*15 000 vizsgálatonként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

M2 - M3 kompetencia szint:

Laboratóriumi
vizsgálat típusai
Vizsgálati anyag/évMikrobiológiai szakorvosSzakgyógyszerész,
egyéb szakorvos,
orvos,
klinikai mikrobiológus
szakbiológus,
egyéb diplomás
Szakasszisztens, analitikusAsszisztensEgyéb
nem szakképzett laboráns
Bakteriológia:< 20 0001112211
klinikai vegyes
anyag X kórházi
járványügyi
vizsgálat
>= 20 000*1122X1111

*10 000 mintánként 1 fő plusz szakasszisztenst és 1 fő asszisztenst kell foglalkoztatni

20 000 mintánként 1 fő plusz szakorvost vagy egyéb diplomást kell foglalkoztatni

Bakteriológia,< 10 0001111111
enterális (ha önálló>= 10 000*111X1111X1111
részleg)

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Szerológia< 15 0001111-111
(bakteriológia>= 15 000*111111 X 1111
parazitológia,
mikológia, vírus)2
*15 000 vizsgálatonként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni
Parazitológia< 10 000111-111
(szerológia nélkül)>=10 000*111111X1111

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Mikológia (ha
önálló részleg)
(szerológia nélkül)
< 10 000
>= 10 000*
11
11
11
11
11
2
11
11
*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni
TBC (ha önálló
részleg)
< 10 0001111-211
10 000-
20 000
111211
> 20 000*1111311
*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni
Táptalajkonyha és
mosogató,
előkészítő.
sterilizáló, ha
működtet ilyet a
laboratórium
20 000-
60 000
>60 000
-11
11
1
1
2
3
3
5
Fág és egyéb
tipizálás (ha önálló
részleg)
< 5 000
>= 5 000
1
1
1
1
12
2
11
11
Közvetlen
vírus/vírus antigén
kimutatás, vírus
izolálás (ha önálló
részleg)
<5 000
>=5 000
1
1
1
2
2
2
1
2
11
11
Anyagátvétel
adminisztráció az
összes laboratóriumi
részleg számára
< 30 000
30 000-
60 000
> 60 000
----1
2
3
Csak M3- kompetencia szintű laboratóriumra vonatkozik
Molekuláris
diagnosztika
Nyílt rendszerű
vizsgálati eljárások
< 50011--11-
500-5 0001-1-
>5 000*11-11
*5 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens
Molekuláris
diagnosztika, nyílt
rendszerű minta
előkészítés, zárt
rendszerű
amplifikáció és
detektálás
<1 00011--11-
1000-10 0001-1-
>10 000*111111

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens

Molekuláris
diagnosztika, minden
munkafolyamat zárt
rendszerben történik
<2 50011--11-
2 500-25 0001-1-
>25 000*111111

*25 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens

Jelmagyarázat:

1 Részmunkaidőben a mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika más területein is dolgozó szakorvos, diplomás, analitikus, szakasszisztens, asszisztens

2 Az infekciós kórképek ellenanyagszint mérésénél nem a beküldött mintaszám alapján számoljuk a kívánt létszámot, hanem az azokból elvégzett vizsgálatok alapján

Tárgyi feltételek

Helyiségek

Laboregység/vizsgálati típusVizsgálati szám/évAlapterület/m2
Anyagátvétel/adminisztráció-15
Bakteriológia
Vegyes klinika és< 30 00050
kórházhigiénés anyag>= 30 000100
Enterális< 10 00020
>= 10 00050
Szerológia (vírus, bakteriológiai,< 15 00020
mikológia, parazitológia)>= 15 00050
Vírus (vírus és vírus antigén direkt< 5 0002x15
kimutatás, izolálás1)>= 5 0002x35
Mikológiai laboratórium (ha önálló< 10 00020
részleg)>= 10 00050
Parazitológiai laboratórium (ha önálló< 10 00020
részleg)>= 10 00050
TBC tenyésztő laboratórium< 20 00020
>= 20 00070
Fág- és egyéb tipizáló módszereket< 5 00020
alkalmazó laboratórium (ha önálló>= 5 00040
részleg)
Táptalajkonyha, előkészítő, sterilizáló2<20 00020
20 000-60 00040
> 60 00080
Molekuláris diagnosztikai laboratóriumBármely vizsgálati
anyagszámnál3x15 (különálló, elszeparált
helyiség)
Szociális helyiségek, raktár, dolgozó,Bármely vizsgálatiszükséges
irattáranyagszámnál

Jelmagyarázat:

1 Ahol szövettenyésztés is folyik, két egymástól elkülönített légterű laboratórium kell.

2 Kész táptalajok, eldobható reagens kitek használata esetén szükségtelen.

Gép - műszerpark:

MegnevezésLaboratóriumi besorolás (M1, M2, M3, M4)
Általános
bakteriológia,
enterális,
kórházhigiéne
MikológiaParazitológiaSzerológiaTBCVirológiaFág és
egyéb tipizáló
Molekuláris
biológia
(M3)
Termosztát14
36 ± 1°CXXX-XXX-
44°CX-------
22°CXX------
30°CXX--X---
56°CX-------
36 ± 1°C CO2
atmoszférával
X----X--
42°C mikroaerofil
atmoszférával
X-------
Anaerob chamber/
anaerostat/anaerob edény
X-------
Hűtőszekrények
(hűtőszoba)1,4
XXXXXXXX
Mélyhűtő4
- 20°CXXXXXXXX
- 80°C1XXX--XXX
Folyékony nitrogén-----X--
Vízfürdő1,4XXXXXXXX
Hőlégsterilizáló 1,4XXXXXXXX
Ioncserélő/desztilláló1,4XX-XXXX-
Speciális Millipore-------X
Centrifuga4
klasszikusX--XXXXX
gyors, hűthető----XXXX
mikrocentrifuga, hűthető-----XXX
biztonsági, zárt----X---
cytocentrifuga-----X--
Autokláv2XXXXXXXX
Táptalajolvasztó2XXX-X-X-
Elektromos pH-mérő1XXXXXXXX
Denzitométer1XX---XX-
Kémcsőkeverő1XXX--XXX
Mágneses keverő1X----XXX
Mérleg
Analitikai1,4XXXXXXXX
Egyéb1,4XXXXXXXX
Mikroszkóp
Fénymikroszkóp1,4XXX-X---
Fáziskontraszt1XX------
Telep1XXX-----
Fluorescens1,3XXXXXX--
Inverz-----X--
Agglutinoszkóp3X--X--
Laminaris box
(biohazard)4
XX--XX-X
ELISA teljes
felszerelés/szerológiai
automata
---X-X--
Számítógép4XXXXXXXX
Statisztika készítésére
alkalmas software
XXXXXXXX
Germicid lámpa1,3,4XXXXXXXX
Jégkészítő-----X-X
Vákuum pumpa +
membránszűrő3
-----X--
Fágozó gép------X-
PCR készülék-------X
Elektroforézis rendszer-------X
Gél-fényképező
felszerelés vagy gél-
dokumentációs
rendszer
-------X

Jelmagyarázat:

1: Közösen használható más laboratóriumi részleggel.

2: Amennyiben a laboratórium kész táptalajt használ és a fertőzött anyagokat égetőbe szállíttatja, akkor nem szükséges.

3: Amennyiben a laboratórium olyan típusú vizsgálatokat végez, amelyhez a feltüntetett készülék szükséges. 4: A mennyiséget a laboratóriumban végzett vizsgálatok száma és összetétele határozza meg.

További szakmai követelmények:

Belső minőségirányítási rendszert kell működtetni (részvétel jártassági vizsgálatokban, módszertani leírások, minőségügyi kézikönyv, referencia anyagok, stb.).

Eleget kell tenni a jogszabályok által előírt jelentési kötelezettségeknek.

M1, M2, M3 kompetencia szintű laboratóriumok esetén szükséges biztosítani:

a) aktív kórházat (kórházakat) kiszolgáló mikrobiológiai laboratóriumban munkaszüneti és pihenő napokon ügyeletet, hétköznapokon munkaidő után készenlétet,

b) egyéb mikrobiológiai laboratóriumokban munkaszüneti/ünnepnapokon készenlétet.

A laboratórium kompetencia szintjén nem végezhető, illetve nem végzett vizsgálatokra érkező mintákat szakszerűen kell tárolni és továbbítani a vizsgálat végzésére alkalmas laboratóriumba.

A jogszabályokban foglaltak szerint adatokat kell szolgáltatni az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) elektronikus járványügyi felügyeleti rendszerének, ennek teljesítéséhez

a) rendelkeznie kell a mikrobiológiai laboratóriumokra vonatkozó minimumfeltételek mellett a leleteket nyilvántartó számítógépes programmal és internet-kapcsolattal,

b) évente eredményesen részt kell vennie a járványügyi jelentőséggel bíró kórokozókra vonatkozóan a kijelölt referencialaboratórium által szervezett körkísérletekben,

c) eleget kell tennie a bejelentendő fertőző betegségekre vonatkozó laboratóriumi jelentési kötelezettségeknek és be kell kapcsolódnia az ÁNTSZ elektronikus járványügyi felügyeleti rendszerébe.

MEGELŐZŐ ORVOSTAN ÉS NÉPEGÉSZSÉGTAN

Nemzetközi oltóhely és tanácsadás Szakmakód: 9402

WHO által regisztrált oltóhely -járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Infektológus szakorvos, illetve fertőző betegségek szakorvosa, vagy utazás orvostani
vizsgaköteles tanfolyam sikeres elvégzését igazoló dokumentummal/oklevéllel
rendelkező egyéb szakorvos
1
Általános asszisztens/szak/ápoló1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Számítógép nyomtatóval és internet hozzáféréssel, telefonX
Hűtőszekrény min.-max. hőmérővel ellátvaX
Nemzetközi oltási bizonyítvány (International Certificate of Vaccination or
Prophylaxis) folyamatos biztosítása, és a magyar nyelvű oltási könyv folyamatos
biztosítása
X
Az anaphilaxia és egyéb rosszullét elhárítását, legalább az orvosi elsősegély szintjén
történő beavatkozások, kezelések beindításának szintjét biztosítani kell.
X

MENTÉS ÉS BETEGSZÁLLÍTÁS

A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet és a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet figyelembevételével

Rendezvény egészségügyi biztosítása Szakmakód: 6208

Külön jogszabályban - a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendeletben - foglalt minimumfeltételek szerint.

Nemzetközi repülőtér egészségügyi biztosítása Szakmakód: 6209

Nemzetközi repülőtér minimumfeltételei: a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) ajánlásainak és a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről szóló 2007. évi XLVI. törvényben foglaltaknak megfelelően, az alábbiakban részletezettek szerint.

A feltételrendszer biztosítása során figyelembe kell venni a repülőtéren jelenlévő földi-, átmenő repülő személyzet napi számát, valamint az átlagos, időszakra vetített utasforgalmat, mint potenciális ellátandók számát.

A feladatoknak/tevékenységeknek a biztosítása a repülőtér üzemeltetőjének a feladata, kötelessége, azzal, hogy a kapcsolódó szervezetekkel, szolgáltatókkal az ellátás folyamatát egyeztetni szükséges.

A potenciális ellátandók száma alapján az ellátást az alábbi szinteken szükséges biztosítani.

I.II.III.
Napi átlagos
utasforgalom
5000-1000010001-2500025000 felett
Maximális
utasforgalom/óra
500-15001501-25002500 felett

A repülőtéren biztosítandó egészségügyi tevékenységek:

Rendelkezésre állás: a repülőtér üzemelésének megfelelően, szükség szerint napi 24 órában.

1. Mentés

A mentőegységnek a riasztást követően 10 percen belül az ellátás helyszínére ki kell érnie. Figyelemmel a terület zárt jellegéből adódó különbségekre, minimum 1 rohamkocsi szintű mentőegység, illetve ha az utasforgalom alapján terminálonként III. szinten kell biztosítani az ellátást, akkor terminálonként 1 db mentőegység biztosítása szükséges.

Személyi feltételek:

• szakorvos sürgősségi, vagy intenzív osztályon, illetve a mentőszolgáltanál igazolt 2 év gyakorlattal,

• mentőápoló, vagy mentőtiszt, mentőgépkocsi vezető aki megfelel a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. mellékletében előírt személyi feltételeknek.

• diszpécser minimum 3 hónapos helyszín és a rendszerismeret, kommunikációs készség, legalább középfokú angol nyelvtudás, irányítási készséggel.

Az egység vezető szakorvosának a repülőtér üzemeltetője biztosítja a specifikus, helyhez kötött kiképzését, készség szintű megfelelőségét.

Tárgyi feltételek:

mentőgépjármű, felszereltsége megfelel a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. melléklete szerint a rohamkocsi szintű mentőegységnél előírtaknak.

Több és különböző szintű terminál működtetése esetén a magasabb szintű készséggel rendelkező egységnek támogatnia kell az alacsonyabb szintűt.

Tartalék gépjármű biztosítása szükséges

A mentőgépjármű felszereltségének a fentieken túl biztosítania kell a katasztrófahelyzetek megoldására a repülőtér kényszerhelyzeti tervében előírt feladatokhoz szükséges eszközöket, hangsúlyosan az égés ellátás speciális feltételrendszerével (pl. watergel).

2. Ambuláns jellegű sürgősségi ellátás

Beteg fogadóhely szintű feltételekkel, háttérben a kényszerhelyzeti feladatnak (lásd. 5. pontot) megfeleltethető feltétel rendszerrel. A sürgősségi fogadóhely személyi hátterét a mentésnél leírt mobil egység biztosíthatja. A beteg-fogadóhely működtetése a mentőegyég mellett kötelező.

Személyi feltétel: a mentésnél (1. pontban) leírtak.

A beteg-fogadóhely tárgyi minimumfeltételei:

Az 1. melléklet szerinti feltételek alapján.

3. Elsősegélynyújtás

A repülőtér személyzetének, mint potenciális segélynyújtóknak a képzés része. Valamennyi ellátási szinten biztosítani szükséges.

Személyi feltételek:

EBLS (kiterjesztett alapfokú újraélesztés) szintű képzettséggel rendelkező nem egészségügyi végzettségű segélynyújtók (biztonsági szolgálat, földi utaskísérők), azzal, hogy az elsősegélynyújtás megkezdése az utastér minden pontján 3 percen belül biztosítható kell legyen.

Tárgyi feltételek: riasztási rendszer feltételei + megfelelő számú és minőségű AED - nemzetközi jelöléssel biztosítandó.

AED: automata defibrillátor

4. Közegészségügyi-járványügyi tevékenység

A nemzetközi repülőtérnek a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (NER) idevonatkozó feladatai alapján szükséges képességek ellátása. A nemzetközi repülőtérnek az ICAO és a CAPSCA előírásai alapján szükség esetén biztosítania kell a katasztrófa sújtotta, illetve járványveszély térségből érkező repülőgép befogadását. Szükség esetén biztosítani kell a fertőző betegek, vagy fertőzésre gyanús személyek észlelése esetén elsődleges helyszíni ellátás/elsősegély megadását, a járványügyi elkülönítést és megfigyelést, szükség esetén karantén (zárlat) biztosítását, továbbá az elszállítás és elkülönítését feltételeit.

Járványügyi feladatMinimumféltételek
Fertőző betegek elkülönítéseElkülönítő helyiség (beléptetési ponttól távolabbi
létesítményekben szerződés és elérhetőségek nagy
létszámú utas elszállításához, ivóvíz, étkezés, illemhely,
fekhely, hulladéktárolás)
Fertőző betegek vizsgálataVizsgáló helyiség, tolmács
Egyéni védőfelszerelések a különböző izolációs
módszerek (kontakt, légúti, stb.) alkalmazásához
Légi úton érkezett állatok vizsgálata, elkülönítéseVizsgáló és elkülönítő helyiség
Szerződés humán és állategészségügyi szolgáltatókkal
Járványügyi vizsgálatTolmács, szakszemélyzet *
Veszélyes hulladék tárolásVeszélyes hulladék tároló, szerződés hulladék
elszállításról, ártalmatlanításról
MintavételMintavételi eszközök, mintavételi jegyzőkönyv,
nyomtatványok, hűtőszekrény
Minták laboratóriumba szállításaGépkocsi, hűtőtáska
Fertőtlenítés, dekontaminálásFertőtlenítő szerek és eszközök, elkülönített tárolóhely,
helyiségek, szakszemélyzet *
Rovar-rágcsálóirtásRovar-, rágcsálóirtó szerek és eszközök, elkülönített
tárolóhely, helyiségek, szakszemélyzet*
Népegészségügyi szükséghelyzeti tervElkészült terv
Kapcsolattartás a népegészségügyi és egyéb szervek
számára
Kapcsolattartó pont és koordináló személy*
megnevezése, elérhetőségek listája
Riasztási lánc
Surveillance működtetése: felügyeleti, beszámolási,
értesítési, reagálási, megerősítési és együttműködési
tevékenység
Szakszemélyzet*
Információs rendszer (telefon, internet, e- mail)
Várható szintet meghaladó szintű megbetegedés vagy
halálozás felderítési képessége
Egészségügyi statisztikai információk gyűjtése,
regisztrálása (betegek, halálesetek száma naponta BNO
szerint), visszatekintő adatok
Bejelentendő fértőző betegek adatainak rögzítése a
fertőzőbeteg-nyilvántartásba
Kapcsolódás az országos fertőző beteg-
nyilvántartáshoz
Ha az meghaladja a várható szintet, járvány gyanújának
észlelése, kivizsgálása
Szakszemélyzet* a felderítéshez

A szakszemélyzet* jelenlétének biztosítása:

A repülőtéren működő egészségügyi szolgáltató részéről szakorvos, és szakdolgozó folyamatos jelenléte.

A Budapest Főváros Kormányhivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2011. (III. 1.) KIM utasítás 2. függelék 2.11.3. pontjában nevesített feladatok ellátására, ezen belül a folyamatos közegészségügyi és járványügyi felügyelet biztosítása és a szükséges hatósági intézkedések megtétele érdekében a Nemzetközi Repülőtéri és Hajózási Kirendeltség (Kirendeltség) személyzete részéről a helyszínre kirendelt személyzet -népegészségügyi ellenőr (korábbi nevén közegészségügyi-járványügyi felügyelő) folyamatos jelenléte, továbbá tisztiorvos elérhetősége.

A járványügyi szükséghelyzeti tervben foglaltak szerinti esetekben továbbá megelőző-orvostan és népegészségtan (korábban közegészségtan-járványtan) szakorvos, illetve infektológus elérhetősége.

A fentieken túl a népegészségügyi és egyéb szervek számára előírt kapcsolattartáshoz egy fő koordináló személy biztosítása is szükséges.

5. Kényszerhelyzeti készenlét

A repülőtér kényszerhelyzeti tervének megfeleltetve, a kapcsolódó és szolgálatot teljesítő katasztrófa egységekkel egyeztetve, illetve a reptéren kívüli szolgáltatókkal történő együttműködési szereződés alapján. A kényszerhelyzeti tervben szereplő mentési tervet, valamint a háttérszolgáltatókkal, intézményekkel kötött szerződést, a feltételek meglétének biztosítása érdekében évente vagy szükség szerinti gyakorisággal az érintett szervezeteknek felülvizsgálni és szükség esetén módosítani kell.

Szervátültetéssel kapcsolatos mentési feladat Szakmakód: 6210

A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendeletben foglaltak szerint.

NEM ORVOSI DIPLOMÁHOZ KÖTÖTT EGYÉB EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG DIETETIKA

Dietetika Szakmakód: 7600

Progresszivitási szintek:

Telephely nélküli tevékenység

Egészséges táplálkozás, primer prevenció táplálkozási vonatkozásai, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás.

I. szint

Secunder, tercier prevenció, dietetikai rehabilitáció, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás, szakmai továbbképzések szervezése.

II-III. szint

Secunder, tercier prevenció, dietetikai rehabilitáció, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás, szakmai továbbképzések szervezése, ritka betegségek szakellátása, ritka betegségben szenvedők dietetikai oktatása, szakmai továbbképzések szervezése és szakemberek oktatása ritka betegségek dietetikai ellátása szempontjából.

Dietetika minimumfeltételei
Kliens lakásán,
telephely nélküli
tevékenység esetén
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikusmin. 3 év szakmai
gyakorlat
XXX
Központosított dietetikai szolgálat-XXX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +-XXX
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program,
szemléltető eszközök (mágneses
tábla)
XXX
4 db szék-XXX
Tápláltsági állapotfelmérő eszközök:
rendszeresen hitelesített
magasságmérő, személymérleg,
testzsírmérő készülék
XXX
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
XXXX
Egyéni diétás oktatás minimumfeltételei
Kliens lakásán,
telephely nélküli
tevékenység esetén
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikusmin. 3 év szakmai
gyakorlat
XXX
Központosított dietetikai szolgálat-XXX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +-XXX
Tápanyagtartalom számító program,
egyéb szemléltető eszközök
(mágneses tábla)
XXX
4 db szék-XXX
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program,
szemléltető eszközök (mágneses
tábla)
XXX
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
XXXX
Betegélelmezéshez használt
eszközök
-XXX
Csoportos diétás oktatás minimumfeltételei
Kliens lakásán,
telephely nélküli
tevékenység esetén
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikusmin. 3 év szakmai
gyakorlat
XXX
Központosított dietetikai szolgálatXXX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei-XXX
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program,
szemléltető eszközök (mágneses tábla)
12 személyes asztal, 12 db szék-XXX
Tápláltsági állapotfelmérő eszközök:
rendszeresen hitelesített
magasságmérő, személymérleg,
testzsírmérő készülék
XXX
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
XXXX
2 db élelmiszer mérleg, konyhai
eszközök [6 db leveses-, lapos-,
kistányér, pohár (2 dl-es), 6
személyes evőeszköz készlet, 3 db
hámozó-, 1 db kenyérvágó kés, 3 db
vágódeszka, 3 db műanyag tál]
XXX

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (dietetikus).

FIZIOTERÁPIA

Fizioterápia-gyógytorna Szakmakód: 5700 Gyógytorna 5711

Fizioterápia-gyógytorna és gyógytorna minimumfeltételei

Fizioterápia - gyógytorna: gyógytornász, gyógytornász-fizioterapeuta, okleveles fizioterapeuta által végezhető komplex fizioterápia, amelybe beletartoznak a gyógyító aktív és passzív mozgásterápia és a fizioterápia egyéb ágai is - úgymint gyógymasszázs, elektroterápiás, termoterápiás, magneto-, foto-, lézerterápiás tevékenységek -a balneoterápia, víz alatti gyógytorna és a hidroterápia kivételével.

Gyógytorna: gyógytornász által végezhető gyógyító aktív és passzív mozgásterápiás tevékenységek a fizioterápia egyéb ágait kivéve.

Az ellátási formák meghatározása:

Telephely nélküli tevékenység: a kezelés a kliens/beteg otthonában történik, illetve az otthoni szakápoláshoz kapcsolódó szakirányú gyógytornász-fizioterapeuta tevékenység.

Járóbeteg ellátás I. szint: önálló, nem intézeti gyógytorna- fizioterápia rendelés, amelyhez nem kapcsolódik más rendelés. A kezelés kezelőben és/vagy tornateremben történik.

Járóbeteg ellátás II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is. Központi Gyógytorna- Fizioterápia szakrendelés működik vezető gyógytornásszal.

Fekvőbeteg ellátás: Célkitűzés a Központi Gyógytorna- Fizioterápia Osztály kialakítása a fekvőbeteg ellátásban a progresszivitás minden szintjén. A Központi Gyógytorna - Fizioterápia osztály: a fekvőbeteg-ellátást kiszolgáló, vezető gyógytornász irányításával működő egység, amely gyógytorna- fizioterápia szolgáltatást nyújt egy intézményen belül az adott osztályok igényeinek megfelelően. A Központi Gyógytorna -Fizioterápiás osztályon a vezető gyógytornász irányítása alatt gyógytornászok és fizio/fizikoterápiás (szak) asszisztensek, gyógymasszőrök is dolgoznak. Az osztályfelelős szakmai vezetői feladatait a vezető gyógytornász látja el, aki a kórház szakmai vezetőjének irányítása alatt áll.

Fizioterápia-gyógytorna és gyógytorna minimumfeltételei
Telephely
nélküli
tevékenység
esetén
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg
ellátás
I.II.
Személyi feltételek:
Okleveles gyógytornász/gyógytornász-
fizioterapeuta
X
3 év szakmai
X
3 év szakmai
XX
gyakorlatgyakorlat
Vezető gyógytornász, legalább 5 év
szakmai gyakorlattal
--XX
Központosított gyógytorna-fizioterápia
egység
--XX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +-XXX
Fizioterápiás állapotfelmérő eszközök
(cm szalag, szögmérő)
XXXX
Tornaeszközök:
Gyógytorna: erősítő szalagok,
manipulációs készséget fejlesztő
eszközök, tépőzáras súlyzók,
egyensúlyfejlesztő eszközök
XXXX
Általános fizioterápia-gyógytorna: az
előzőekben felsorolt tornaeszközök +
(beteglakáson való tevékenykedésnél
hordozható) elektroterápiás eszköz
XXXX
Kezelő egyéni kezelés esetén, minimum
12 m2 alapterület
-XXX
Megfelelő magasságú kezelőágy és szék-XXX
Tornaterem csoportos foglalkozás esetén
- minimum 20 m2 (egyszerre fekve
tornáztatott betegenként 4 m2)
XXX
Fertőtleníthető, lemosható matracok,
tornaszőnyegek
-XXX
Tornatermi eszközök: korlát vagy
bordásfal, tükör, labdák, izomerősítő
eszközök, egyensúlyfejlesztő eszközök,
járást segítő eszközök (járókeret, mankó,
bot)
XXX

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (gyógytornász, fizioterápiás asszisztens).

HidroterápiaSzakmakód:5703
Hidroterápia minimumfeltételei
Medencefürdő, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő, zuhanyok (skót-,szájzuhany, örvényfürdő), leöntések
Járóbeteg
ellátás
Fekvőbeteg
ellátás
Személyi feltételek:
Fizioterápiás szakasszisztens /fizikoterápiás asszisztens és/vagy
Gyógymasszőr
XX
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeutaELEL
Szakorvos (reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs)ELEL
Fizioterápiás egység részeként működikXX
Tárgyi _ feltételek:
A rendelő általános feltételei+XX
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi
feltételeiről szóló 37/1996. (X.18.) NM rendelet által előírt feltételek
XX
Medence, a vonatkozó jogszabályok szerint üzemeltetveXX
Csúszás- és akadálymentes hidroterápiás kezelőkXX
Víz alatti vízsugármasszázst biztosító készülék és kád és/vagy zuhanykezelésekre alkalmas kabin és/vagy súlyfürdő medenceXX
Öltöző, mosdókXX

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Elektroterápia Szakmakód: 5704

Fizikoterápia-asszisztensi tevékenység 5722

Elektroterápia, és a fizioterápiás szakasszisztensi/fizikoterápiás asszisztensi tevékenység minimumfeltételei
Telephely
nélküli
tevékenység
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg
ellátás
I.II.
Személyi feltételek:
Elektroterápia esetén - okleveles
gyógytornász/gyógytornász-
fizioterapeuta
X
1 év szakmai
gyakorlat
X
1 év szakmai
gyakorlat
XX
Fizioterápiás (fizikoterápiás)
asszisztensi tevékenység esetén -
fizioterápiás szakasszisztens
/fizikoterápiás asszisztens
X
otthoni
szakápoláshoz
kapcsolódóan
3 év szakmai
gyakorlat
-XX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +-XXX
Elektroterápia esetén fizioterápiás
állapotfelmérő eszközök (cm szalag,
szögmérő, mérleg, vérnyomásmérő,
fonendoszkóp)
XXXX
Elektroterápiás eszközök:
Ingeráram terápiaX
(hordozható)
XXX
Fájdalomcsillapító elektroterápiaX
(hordozható)
XXX
Lazító elektroterápiaX
(hordozható)
XXX
UH - Terápiás ultrahang készülékX
(hordozható)
XXX
Fülkék mérete min. 4 m2/fülke
Kezelőágy/fülke
Betegöltözési lehetőség/fülke
XXX

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Balneoterápia Szakmakód: 5706

Balneoterápia minimumfeltételei
Gyógyfürdő, gyógyiszapkezelés, inhalációs terápia, ivókúra, mesterséges fürdők, klímaterápia (barlangterápia),
széndioxid szárazfürdő (mofetta)
Járóbeteg
ellátás
Fekvőbeteg
ellátás
Személyi feltételek:
Fizioterápiás/fizikoterápiás asszisztens (szakasszisztens) és/vagy
Gyógymasszőr
XX
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeutaELEL
Szakorvos (reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs)ELEL
Fizioterápiás egység részeként működikXX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei+XX
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről
szóló 37/1996. (X.18.) NM rendelet által előírt feltételek
XX
Csúszás- és akadálymentes környezet biztosításaXX
Gyógyvizes medence, a vonatkozó jogszabályok szerinti üzemeltetveXX
FürdőliftXX
Egyéb balneoterápiás kezelők (iszapkezelő és/vagy inhalációs kezelő és/vagy
széndioxidos szárazfürdő és/vagy szénsavas fürdő, stb.), a kezelések
biztosításához szükséges eszközök, berendezések
XX
Öltöző, mosdókXX

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Thermoterápia Szakmakód: 5707

Thermoterápia minimumfeltételei
Meleghatású kezelések: borogatás, termofor, iszapkompressz, parafangó pakolás, infravörös sugárzás
Hideghatású kezelések: hűtés, borogatás, kriogél kezelés, hűtés folyékony nitrogénnel, hűtés hűtött levegőt
előállító készülékkel
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg
ellátás
I.II.
Személyi feltételek:
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta és/vagy
fizioterápiás szakasszisztens /fizikoterápiás asszisztens
X
1 év gyakorlattal
XX
Fizioterápiás egység részeként működik-XX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei+XXX
Termoterápiához szükséges eszköz, készülékXXX
Vizesblokk - zuhanyzók, öltözök, mellékhelyiségekXXX

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Magneto-, fototerápia Szakmakód: 5708

Magneto-, fototerápia minimumfeltételei
Magnetostimulációs, elektromágneses tér kezelés, infravörös, polarizált fénykezelés, ultraibolya sugárkezelés,
lézerkezelések
Telephely nélküli
tevékenység
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg ellátás
III.
Személyi feltételek:
Fizioterápiás egység részeként
működik
--XX
Gyógytornász/gyógytornász-
fizioterapeuta
X
1 év szakmai
gyakorlat
X
1 év szakmai
gyakorlat
XX
Fizioterápiás szakasszisztens/fizikoterápiás
asszisztens
XX
Tárgyi _ feltételek:
A rendelő általános feltételei+-XXX
Magnetoterápiás és fototerápiásXXXX
készülék
Fülkék mérete min. 4 m2/fülke
Kezelőágy/fülke
Betegöltözési lehetőség/fülke
XXX
VérnyomásmérőXXXX
Lágylézer-terápiás kezelés
esetén: védőszemüveg
(kezelőnek, betegnek),
tükrözés- és visszaverődés-
mentes helyiség, lézerveszély
figyelmeztető tábla
XXXX

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint [gyógytornász, fizioterápiás asszisztens (szakasszisztens), gyógymasszőr].

Víz alatti gyógytorna Szakmakód: 5710

Víz alatti gyógytorna minimumfeltételei
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg
ellátás
I.II.
Személyi feltételek:
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeutaXXX
Vezető gyógytornász-XX
Központosított gyógytorna-fizioterápia egység-XX
Tárgyi feltételek:
Akadálymentes környezetXXX
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének
közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X.18.) NM
rendelet által előírt feltételek
XXX
Szellőztethető, világos helyiségXXX
Medence forgatott vagy túlfolyóztatás biztosításával a
szabályozók, szabványok szerint
Medence mélysége: 0-140 cm
Víz hőfoka: 31-33 C fok
XXX
Kapaszkodó korlát a medence oldalfalánXXX
Csúszásmentes padlózat a medencében és környékénXXX
Vizesblokk - zuhanyzók, öltözők, mellékhelyiségekXXX
1 betegre eső vízfelület: 4 m2XXX
Lábfertőtlenítő (balesetveszély mentes változat, pl.: pedálos,
spriccelős)*
XXX
Vízi tornaeszközök (súlyzók, labdák, úszótábla)XXX
Várakozási lehetőségXXX

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

* A lábfertőtlenító nem szükséges, ha 10 m-en belül van zuhanyzó.

Gyógymasszázs Szakmakód: 5712

Gyógymasszázs minimumfeltételei
Telephely
nélküli
tevékenység
Járóbeteg ellátásFekvőbeteg
ellátás
I.II.
Személyi feltételek:
GyógymasszőrX
1 év szakmai
gyakorlat
X
1 év szakmai
gyakorlat
XX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +-XXX
Kezelő - minimum 12 m2 - alapterület-XXX
Több kezelőhely esetén a fülke mérete
minimum 7 m2
-XXX
Állítható magasságú kezelőágy/szék, a
kliens lakásán végzett tevékenység
esetén hordozható kezelőágy
XXXX

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

BETEGÁPOLÁS

Szakápolás a foglalkozás-egészségügyben Szakmakód: 7301

Olyan egészségügyi ellátási forma, amelynek során az ápoló a foglalkozás-egészségügyi team tagjaként, a rendelőben, illetve az ellátást igénybe vevők munkahelyi környezetében egészségügyi ellátást nyújt kompetenciája szerint önállóan, illetve az orvossal együttműködve.

Szakápolási feladatok a foglalkozás-egészségügyben
Progresszivitási szint
I.II.III.
1. Munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezéseX
2. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezéseX
3. Foglalkozási betegség vagy gyanújának vizsgálataXXX
4. A munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálataX
5. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátásaX
6. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatokXXX

Lásd Foglalkozás-orvostan 2501, 2502 szakmakód alatt

Otthoni szakápolás Szakmakód: 7304

Lásd az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben előírt minimumfeltételeket.

Ápolás, szakápolás Szakmakód: 7305

Ápolási osztály/intézet minimumfeltételei
Minimum ágyszám intézet esetén10
Minimum ágyszám osztály esetén15
Személyi feltételek:
OrvosEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEL
LogopédusEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Háttámasz/lábtámaszÁgyanként 1
Antidekubitor matrac (prevenciós)Ágyanként 1
Antidekubitor matrac (terápiás)Ágyanként 1
KapaszkodóÁgyanként 1
Betegemelő1
Fürdetőágy/szék/kocsi2
Multifunkcionális éjjeliszekrény/ágyasztalÁgyanként 1
Járókeretek, botok5
WC-ülőke magasítóWC-nként 1
Szoba-WC3
Tolókocsi (ülő, fekvő)3
Tolókocsi (halott szállításra)EL
KarosszékKét ágyanként 1
Spanyolfal/izolációEL
IrányfényKórtermenként 1
Infúziós állvány5
Decubitust megelőző eszközök/kényelmi eszközökX
Vérnyomásmérő2
Vércukormérő + tesztcsík2
Hajmosó felszerelés1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Röntgen)EK
Általános orvosi laboratóriumEK
Fekvőbeteg intézeti háttérEK

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 98. §-ában meghatározott ápolási tevékenységeket foglalja magába, különös tekintettel a (2) bekezdés d) pontjára. A tevékenységek végezhetők az egészségügyi ellátórendszer keretein belül, valamint a bentlakásos szociális intézményekben ellátott, szakápolásra szoruló betegek szakápolási szükségleteinek kielégítése céljából. A szakápolást orvosi elrendelés, előzetes szükségletfelmérés, és tervezés alapján, az ellátandó tevékenységre nézve megfelelő szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szakdolgozók végzik az ápolás önálló, együttműködő, és függő kompetencia körének figyelembe vételével.

A szakápolás során folyamatosan biztosítani kell a beteg pszichés támogatását, étkezési, és életmód tanácsadást, különösen mindazon tevékenységek megtanítását, amelyeket maga a beteg és/vagy családja megtehet a beteg egészsége megtartásáért, helyreállításáért vagy állapota romlásának megakadályozásáért, továbbá az ápolási folyamat dokumentálását és esetleges jelentési kötelezettség teljesítését, valamint rendszeres kommunikációt a házi-, illetve kezelőorvossal és más, a beteg ellátásában résztvevőkkel.

Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás minimumfeltételei

Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás:

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 98. §-ában meghatározott ápolási tevékenységeket foglalja magába, különös tekintettel a 98. § (2) bekezdés d) pontjára. A tevékenységek végezhetők az egészségügyi ellátórendszer keretein belül, valamint a bentlakásos szociális intézményekben ellátott, szakápolásra szoruló betegek szakápolási szükségleteinek kielégítése céljából. A szakápolást orvosi elrendelés, előzetes szükségletfelmérés, és tervezés alapján, az ellátandó tevékenységre nézve megfelelő szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szakdolgozók végzik az ápolás önálló, együttműködő, és függő kompetencia körének figyelembe vételével.

A szakápolás során folyamatosan biztosítani kell a beteg pszichés támogatását, étkezési, és életmód tanácsadást, különösen mindazon tevékenységek megtanítását, amelyeket maga a beteg és/vagy családja megtehet a beteg egészsége megtartásáért, helyreállításáért vagy állapota romlásának megakadályozásáért, továbbá az ápolási folyamat dokumentálását és esetleges jelentési kötelezettség teljesítését, valamint rendszeres kommunikációt a házi-, illetve kezelőorvossal és más, a beteg ellátásában résztvevőkkel.

A tevékenységi körhöz tartozhatnak:

- Vér- és testváladékok vétele laboratóriumi vizsgálat céljából.

- Perifériás vénakanül (branül) behelyezése, és ellátása.

- Előkészítés (beteg és eszközök) különböző eszközös vizsgálatokhoz, és invazív beavatkozásokhoz.

- Asszisztálás a különböző eszközös vizsgálatok, és invazív beavatkozások végrehajtása közben.

- Szondán (nasogastricus, és percutan gastrostomán) át történő tápláláshoz és folyadékfelvételhez kapcsolódó szakápolási tevékenységek.

- A tracheális kanül tisztítása, betét cseréje.

- Állandó katéter cseréjéhez vagy rendszeres katéterezéshez, gyógyszeres hólyagöblítéshez kapcsolódó szakápolói feladatok.

- Az intravénás folyadék- és elektrolitpótláshoz, parenterális gyógyszer beadáshoz kapcsolódó szakápolói feladatok.

- Műtéti területek (nyitott és zárt sebek) ellátása, sztomaterápia és különböző célt szolgáló drének kezelésének szakápolási feladatai, szakmaspecifikus szájápolási tevékenységek műtét után.

- Dekubitálódott területek, fekélyek szakápolási feladatai.

- Betegség következményeként átmenetileg vagy véglegesen kiesett vagy csökkent funkciók helyreállításához, fejlesztéséhez vagy pótlásához kapcsolódó szakápolási feladatok:

- gyógyászati segédeszközök, protézisek használatának tanítása,

- mozgás és mozgatás eszközei használatának tanítása.

- Szükség esetén kiegészítő speciális eljárások alkalmazása:

- UH inhalálás,

- váladékszívó alkalmazása,

- oxigénterápia.

- Tartós fájdalomcsillapítás szakápolási feladatai.

- Haldokló beteg szakápolása.

- EKG készítés, és egyéb (pl: holter, ABPM) monitorozási tevékenységekkel kapcsolatos szakápolói feladatok.

- Gyógyszeradagoló pumpa működtetése.

- Sürgősségi esetek, szövődmények felismerése, elhárításának megkezdése, és közreműködés az elhárításában.

Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás minimumfeltételei
Minimum ágyszám-
Személyi feltételek:
Rendszeres konzultáció az orvossal/szakorvossalX
Egyetemi okleveles ápoló/Diplomás ápolóX
Ápoló (OKJ 54)/szakápolóX
DietetikusEL
GyógytornászEL
Pszichológus, mentálhigiénikusEL
Tárgyi _ feltételek:
Elkülönített helyiség az ápolási műveletek előkészítéséhez, és az eszközök,X
műszerek tárolásához (nővérdolgozó)
Higiénés kézmosás feltételei a nővérdolgozóban, a kezelőhelyiségben, és aX
betegszobákban
Sterilizátor (helyben sterilizálás esetén)X
Előkészítő kocsi az ápolási műveletekhezX
Ágyazó kocsiX
FürdetőszékX
Szoba WCX
Hajmosó felszerelésX
HáttámaszX
Antidecubitor matracX
Egyéb decubitus-prevenciós eszközök (pl. matrac, ülőpárna, stb.)X
Motoros szívóX
Infúziós állványX
Vérnyomásmérő, phonendoscopX
Garatlámpa (pupilla lámpa)X
Steril, egyszerhasználatos fecskendők különböző méretbenX
Steril tűk, szárnyas tűk, perifériás vénakanülök (branülök) különböző méretbenX
Steril szondák, steril infúziós szerelékekX
Steril katéterek, steril katéter csúsztató, vizeletgyűjtő zsákX
Bőr-, kéz-, nyálkahártya-, eszköz-dezinficiensX
Steril kötszerek, steril sebészi ollók, -kötszer ollókX
Steril anatómiai csipeszek, steril horgas csipeszekX
Kocher, stranguláló gumi, ragtapasz, vattaX
Hőmérő, spatulákX
Steril beöntő csövek, beöntő kanna, vesetálX
Védőruha, védőkötény, arcmaszkokX
Steril és nem steril gumikesztyűk, fólia kesztyűkX
Egyszer használatos kéztörlőX
Elsődleges veszélyes hulladékgyűjtő dobozX
Vizeletvizsgálati tesztcsíkX
Vércukorszintmérő, tesztcsíkkalX
Vérvételi csövek, és eszközök, tartályok egyéb vizsgálati anyagok vételéhezX
Adott beavatkozásokhoz egészségügyi textíliaX

Felnőtt hospice-palliatív ellátás Szakmakód: 7306

Intézeti hospice-palliatív ellátás

Hospice (palliatív) ellátás definíciója:

Olyan egészségügyi ellátási forma, melyben a gyógyíthatatlan terminális állapotban lévő végső stádiumába került betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, a családtagok, gyászolók támogatása történik multidiszciplináris ellátó csoport segítségével.

Az ellátás formái:

I. Palliatív mobil csoport (mobil team)

Fekvőbeteg intézményen belül és/vagy kívül végzett olyan szakellátás, melynek célja a különböző osztályokon kezelt terminális állapotú betegek ellátásának segítése, a palliatív ellátási szempontok érvényesítése.

Feladata:

szakmai segítségnyújtás a terminális állapotú, végső stádiumába került betegek és családtagjaik számára erre

kiképzett, interdiszciplináris csoport segítségével;
szakmai, konzultatív segítségnyújtás a kórház személyzete számára.
Intézeti hospice-palliatív mobil team minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos11
Diplomás ápoló és/vagy szakápoló21
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichiáter/pszichológus/metálhigiénikus21
GyógytornászEL
DietetikusEL
Szociális munkásEL

Megjegyzés:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

2 minősített 40 órás hospice továbbképzés

II. Hospice-palliatív terápiás osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló palliatív osztály

Intézeti hospice-palliatív osztály minimumfeltételei
Minimum ágyszám:5
Személyi feltételek:
Szakorvos 1 10 ágyig
További 10 ágyanként + 1
1,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
gyógytornász, dieteteikus)
X
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + az ápolási osztály feltételei +
Infusiós/injekciós pumpa1
Inhaláló készülék1
TENS készülék1
Elektromos párásító2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Röntgen)EK
Általános orvosi laboratóriumEK
Fekvőbeteg intézeti háttérEK
Megjegyzés:
1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés
Járóbeteg szakellátás keretében, olyan szakellátás, melynek célja a gyógyíthatatlan betegek tüneteinek enyhítése
megelőzése, a beteg életminőségének megőrzése, a beteg és családja pszichés támogatása, kezelési célo
meghatározása, tájékoztatás a további ellátási formákról.
Intézeti hospice-palliatív járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos10,5
Hospice szakápoló0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/mentálhigiénikusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételeiX

Megjegyzés:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

Otthoni hospice-palliatív gondozás

Otthoni hospice gondozás

A betegek otthonában végzett olyan szakellátás, melynek célja a beteg és környezetének segítése, e betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, valamint a beteg szakszerű ápolása és pszichés, szociális támogatása.

Az otthoni hospice ápolás csak terminális állapotú betegeknek nyújtható. Otthoni szakápolás keretében csak abban az esetben végezhető, ha az otthonápolást végző az otthoni hospice ápolás személyi és tárgyi minimumfeltételeit is biztosítani tudja.

Otthoni hospice-palliatív gondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos11
Hospice szakápoló, hospice szakápoló és koordinátor1
Ápoló/szakápoló24
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/gyermek0,5
pszichiáter/mentálhigiénikus2
Gyógytornász20,5
Szociális munkás, dietetikus, kiképzett önkéntesekEL
Tárgyi _ feltételek:
Megegyezik az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM
rendeletben meghatározott eszközfeltételekkel + infúziós pumpa
X

Jelmagyarázat:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

2 minősített 40 órás hospice továbbképzés

Gyermek palliatív ellátás Szakmakód: 7310

Intézeti palliatív ellátás

Palliatív ellátás definíciója:

Olyan egészségügyi ellátási forma, melyben a gyógyíthatatlan terminális állapotban lévő végső stádiumába került gyermek betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a gyermek betegek életminőségének javítása, a családtagok, gyászolók támogatása történik multidiszciplináris ellátó csoport segítségével.

Az ellátás formái:

I. Palliatív mobil csoport (mobil team)

Fekvőbeteg intézményen belül és/vagy kívül végzett olyan szakellátás, melynek célja a különböző osztályokon kezelt terminális állapotú gyermek betegek ellátásának segítése, a palliatív ellátási szempontok érvényesítése.

Feladata:

szakmai segítségnyújtás a terminális állapotú, végső stádiumába került gyermek betegek és családtagjaik számára erre kiképzett, interdiszciplináris csoport segítségével;

szakmai, konzultatív segítségnyújtás a kórház személyzete számára.

Gyermek palliatív mobil team minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos11
Diplomás ápoló és/vagy gyermek szakápoló21
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
/gyermekpszichiáter/pszichológus/mentálhigiénikus2
1
Óvónő, pedagógusEL
GyógytornászEL
DietetikusEL
Szociális munkásEL
Megjegyzés:
1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés
2 minősített 40 órás hospice továbbképzés

II. Palliatív terápiás osztály

Palliatív terápiás osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló palliatív osztály
Gyermek palliatív osztály minimumfeltételei
Progresszivitási
szint
III. szint
Minimum ágyszám5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1 10 ágyig
további 10 ágyanként +1
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,X
gyógytornász, dietetikus)
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/mentálhigiénikus1
Óvónő, pedagógus1
GyermekpszichiáterEL
Tárgyi feltételek: osztály általános feltételei + az ápolási osztály/intézet feltételei +
Infúziós pumpák, állványokX
Elektromos párásítóX
Vércukor meghatározóX
Inhalációs készülékX
TENS készülékX
Szakmai háttér:
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályos háttérEL
Radiológia (röntgen)EK
Általános orvosi laboratóriumEK

Megjegyzés:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

Járóbeteg szakellátás keretében, olyan szakellátás, melynek célja a gyógyíthatatlan betegek tüneteinek enyhítése, megelőzése, a beteg életminőségének megőrzése, a beteg és családja pszichés támogatása, kezelési célok meghatározása, tájékoztatás a további ellátási formákról.

Gyermek palliatív járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos10,5
Hospice szakápoló0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/mentálhigiénikusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételeiX

Megjegyzés:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

Otthoni gyermek hospice-palliatív gondozás

Otthoni hospice gondozás

A gyermek betegek otthonában végzett olyan szakellátás, melynek célja a beteg és környezetének segítése, e betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, valamint a gyermek beteg szakszerű ápolása, a beteg és a család pszichés, szociális támogatása. Az otthoni hospice ápolás csak terminális állapotú gyermek betegeknek nyújtható. Otthoni szakápolás keretében csak abban az esetben végezhető, ha az otthonápolást végző az otthoni hospice ápolás személyi és tárgyi minimumfeltételeit is biztosítani tudja.

Otthoni gyermek palliatív gondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Palliatív kezelésben jártas1 csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1
Hospice szakápoló, hospice szakápoló és koordinátor1
Gyermekápoló, gyermek szakápoló 24
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/mentálhigiénikus20,5
Gyógytornász30,5
Szociális munkás, dietetikus, lelkész, kiképzett önkéntesekEL
Tárgyi feltételek:
Megegyezik az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM
rendeletben meghatározott eszközfeltételekkel + infúziós pumpa
X

Jelmagyarázat:

1 akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés

2 minősített 40 órás hospice továbbképzés

Intézeten kívüli szülésznői ellátás Szakmakód: 7309

Lásd az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) Korm. rendeletben előírt minimumfeltételeket.

NEUROLÓGIA

Neurológia Szakmakód: 0900

Stroke ellátás 0901

Progresszivitási szintek

Ágyszám:

I. szint: minimum 20 ágy neurológiai ellátás thrombolysis nélkül

minimum 40 ágy neurológiai ellátás thrombolysissel

II. szint: minimum 40 ágy neurológiai ellátás thrombolysis nélkül

minimum 40 ágy neurológiai ellátás thrombolysissel

III. szint: minimum 55 ágy neurológiai ellátás thrombolysissel

Mátrixban neurológiai ágy Nem lehet

A magasabb szintű centrum értelemszerűen az alacsonyabb szintű ellátást is végzi.

Kompetencia szintek neurológia és stroke ellátásban:

I. szint

- SM beteg kivizsgálása, shub-jának kezelése, gondozás

- Parkinson betegség kivizsgálása beállítás, gondozás

- Demencia alapkivizsgálás, gyógyszeres beállítás, gondozás

- Epilepszia kivizsgálása, gyógyszeres beállítás, gondozás

- Fejfájás gondozás

- Fájdalom szindrómák, gerinc szindrómák kezelése

- Neuro-onkológiai utókezelés

- Myasthenia gondozás

- Neurodegeneratív állapotok kivizsgálása, gondozása

- Neurorehabilitáció (korai)

- Neuro-vegetatív betegségek kivizsgálása, gondozása

II. szint

Mint első szint, továbbá

- Epilepszia első gyanújakor komplex kivizsgálás és kezelés

- SM első gyanújakor komplex kivizsgálás és kezelés

- Myasthenia komplex kivizsgálása és krízis ellátása

- Gyulladásos neurológiai kórképek kivizsgálása és kezelése

- Alvás patológia kivizsgálása és kezelése

- Neurorehabilitáció (korai)

- IV, IA lysis kezelés (akkreditált központban)

- Stroke korai-rehabilitációja

- Stroke ellátás idegsebészeti részvétellel

- MMO decompressio, vérzésellátás, kamrába törő vérzés drainezése

III. szint (kijelölt centrumokban)

- Neurogenetika (diagnosztika, tanácsadás)

- Ritka kórképek diagnosztikája és gondozása

- Határterületi neurológiai kórállapotok kivizsgálása és gondozása

- Ideg- és izom biopsiás centrum

- Liquor diagnosztika speciális módszerekkel

- Parkinson betegek speciális ellátása

- Teljeskörű alvásdiagnosztika

- Neurosonológia speciális módszerekkel

- Idegsebészeti konzultáció és beavatkozások megszervezése

- Invaziv radiológiai ellátás megszervezése

- Neuropatológiai konzultáció

- Egyedi Országos Ellátási Centrum (Egyetemi Akkreditációval)

Jelenleg többségében a neurológia osztályok keretében működnek a stroke ágyak, az osztályos feltételek emiatt együtt jelennek meg. A stroke ellátása, kezelése neurológus szakorvosnak feladata.

A neurológiai I., II. és III. progresszív szint kapcsolódik a stroke II. progressziós szintjéhez.

Nem követelmény, de szempont, hogy egy-egy neurológiai-stroke osztály alkalmas legyen:

I. szinten 150 000-200 000 lakos ellátására,

II szinten 250 000-300 000 lakos ellátására,

III. szinten 800 000-1 600 000 lakos ritkább és súlyosabb betegségeinek ellátására.

Neurológia és Stroke osztály (együtt) minimumfeltételei

Progresszivitási szint
I.
Neurológia
II.
Neurológia
III.
Neurológia
II.
Stroke
Szakmai szükség szerint magasabb szintre küldés
kötelező
Személyi feltételek:
Össz orvos
Ebből: neurológus szakorvos
8
3
12
4
14
4
8
3
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XXXX
BetegkísérőELELELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Neurológiai intenzív és thrombolysis
minimumfeltétele (ld. alábbi külön táblát)
X**X**XX
Osztályhoz kapcsolt laboratóriumok:
Elektrofiziológiai laboratóriumXXXEL
Neurosonológiai laboratóriumXXXX
AlváslaboratóriumXX
Speciális neurológiai laboratóriumX
Általános neurológiai szakambulanciaXXX
Speciális neurológiai ambulanciák*XX
Stroke szakambulanciaXXX
Epilepsia szakambulanciaXXX
Vegetatív betegségek szakambulanciájaXXX
Neuroimmunológiai szakambulancia (SM)XX
Parkinson szakambulanciaXX
Fejfájás és fájdalom szakambulanciaXX
Memória (Demencia) szakmabulancia
(Alzheimer, vascularis, egyéb)
XX
Neuromuscularis szakambulancia (MG, ALS,
stb.)
X
Neurogenetikai szakambulanciaX
Specialis diagnosztikai és szakmai háttér:
CTEKELELEL
MRIEKEKELEK
Központi laboratóriumokELELELEL
Immunológiai-, mikrobiológiai és vírus laborEKEKEK
*más jogszabályokban, előírásokban ezen szakfeladatokra megadott minősítési, beutalási és gyógyszerfelírási
jogokkal rendelkeznek
**ahol a thrombolysist külön jogszabály által kijekölt intézményben végzik
A neurológiai és thrombolysis szakmaspecifikus őrző minimumfeltételei
Minimum ágyszám:4
Személyi _ feltételek:
Neurológus szakorvos1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerintX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+X
Ágymelletti betegőrző monitor ágyanként1
Pulzoximéter ágyanként1
Lélegeztető készülék1
Kézi lélegeztető balon minimum2
Mobil újraélesztési egység1
Váladékszívó készülék (fali vagy mobil) ágyanként1
Motoros fecskendő (perfuzor) ágyanként1
Infúziós pumpa ágyanként1
Laringoszkóp2
Vércukor meghatározó készülék1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi központi laboratóriumEL
CTEL
Vérgáz analizátorEL
Multifunkciós vértisztitó készülékEL
NeurosonologiaEL
Neurológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Neurológus szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Szemtükör, fültükörX
Szaglás, ízérzés vizsgálat tálcái, visus tábla, hangvillaX
Érzés-, aphasia-, demencia vizsgálat tesztlapjaiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Osztályos laboratóriumok (EEG, EMG, UH)EK
Orvosi, kémiai, immunológiai laboratóriumEK
Képalkotó diagnosztikaEK
CT, MRIEK
Speciális neurológiai szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Csak neurológiai osztályhoz kapcsoltan alakítható ki**XXX
Személyi feltételek:
Neurológus szakorvos (osztályos szakorvos, megbízással)11
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerintXX
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Szemtükör, fültükörXX
Szaglás, ízérzés vizsgálat tálcái, visus tábla, hangvillaXX
Érzés-, aphasia-, demencia vizsgálat tesztlapjaiXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Osztályos laboratóriumokXX
Orvosi, kémiai, immunlaboratóriumELEL
Képalkotó diagnosztikaEKEK
CT, MRIEKEK
Speciális ambulanciák***
Stroke ambulancia, rendelő általános feltételei+XXX
Epilepsia ambulancia, rendelő általános feltételei+XXX
Vegetatív betegségek ambulanciája, rendelő általános feltételei+XXX
Neurorehabilitációs ambulancia, rendelő általános feltételei+XX
Neuroimmunológiai ambulancia, rendelő általános feltételei+XX
Memória centrum, rendelő általános feltételei+XX
Parkinson ambulancia, rendelő általános feltételei+XX
Fejfájás és fájdalom ambulancia, rendelő általános feltételei+XX
Neuromuscularis ambulancia, rendelő általános feltételei+X
Neurogenetikai ambulancia, rendelő általános feltételei+X

**a speciális ambulanciák csak osztályhoz csatoltan alakíthatóak ki, mivel a specialitásokat ágy mellett dolgozó neurológus szakorvosok heti kevés óraszámban látják el, és működésükhöz a speciális neurológiai osztályos háttér szükséges

***más jogszabályokban, előírásokban ezen szakfeladatokra megadott minősítési, beutalási és gyógyszerfelírási jogokkal rendelkeznek

Neuroszonológia járóbeteg szakambulancia minimumfeltételei
Doppler-UH és TCD diagnosztikára épülő eljárások, melyek a stroke, a szédülés,
a collapsus (syncope) kivizsgálást, monitorozást biztosítják
Személyi _ feltételek:
Neurológus szakorvos1
Szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei:
Color Duplex UH (Doopler) készülék és szükséges tartozékaiX
Transcraniális Doopler készülék és szükséges tartozékaiX
Laboratóriumi helyiségX

Neurológiai rehabilitáció Szakmakód: 0903

Lásd REHABILITÁCIÓS MEDICÍNA főcsoporton belül a 0903 szakmakód alatt.

Klinikai neurofiziológia Szakmakód: 0904

Klinikai neurofiziológia diagnosztika minimumfeltételei
Személyi _ feltételek:
Neurológus szakorvos1
Elektrofiziológiai szakasszisztens/klinikai neurofiziológiai szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
EEG 16 csatornás készülékek (hagyományos vagy digitális)X
Normál és speciális elektróda készletekX
Provokáló készülékek (visualis)X
Videó rögzítési lehetőség a provokáció alattX
2 vagy 4 csatornás EMG készülék megfelelő számítógép programmalX
Koncentrikus tűelektródokX
Koncentrikus és monopoláris tűelektródokX
Elektromos ingerlőX
Felszíni ingerlő elektródokX
Felszíni regisztráló elektródok, koncentrikus és monopoláris tűelektródokX

Alvásmedicina Szakmakód: 0905

Alvásmedicina járóbeteg szakellátás minimumfeltételei

Személyi feltételek:
Alvásmedicinában gyakorlattal rendelkező1
neurológus/tüdőgyógyász/csecsemő- és
gyermekgyógyász/belgyógyász/pszichiáter/fül-orr-gégész szakorvos
Tárgyi feltételek:
A neurológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia általánosX
feltételei
Alvás laboratóriumi szakellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Neurológus szakorvos1
Neurofiziológiai szakasszisztens nappali vizsgálatokhoz (MSLT,2
MWT) műszakonként
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Központi munkahelyiségX
CPAP/BiPAP titrálási lehetőségX
Poligráf, Poliszomnográf, PulzoximéterX
Videomonitorozás (infravörös is)X
Alváselemző szoftverek (poliszomnográfhoz, poligráfhoz)X
Motoros, vagy központi szívóX
Központi, vagy palackos oxigénellátásX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Neurológiai osztályX
Pulmonológiai osztályEK
Alvásdiagnosztikai ágyX
Alvószobák (min. 12 m2)X
Belgyógyász-, Kardiológus-, Fül-orr-gégész szakorvosEL
Intenzív osztályos háttér (CPAP, BiPAP beállítás esetén)*EL

*non-invazív lélegeztetés beállítása esetén intenzív osztályos háttér biztosítása szükséges intézményen belül

NUKLEÁRIS MEDICINA

Izotópdiagnosztika Szakmakód: 6500

Megjegyzés:

A nukleáris medicina munkahelyek progresszivitási szintek szerinti térségi besorolásához:

A multimodális molekuláris képalkotó berendezések jövőbeni telepítése révén az országos központoknak rendelkezniük kell PET-CT-vel, a térségi központoknak SPECT-CT-vel.

PET-CT telepítés csak olyan nukleáris medicina munkahelyen történhet, amelynek környezetében kiemelt onkológiai betegellátás van.

A multimodális képalkotó berendezések működtetéséhez a radiológiai tagozattal való egyeztetés szükséges.

Nukleáris medicina in vivo járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
In vivo diagnosztikaMunkahely kategória
I.II.III.
Személyi feltételek:
Orvos (évi 2500 vizsgálat /1 TM)1 TM2 TM3 TM
1 RM
ezek közül nukleáris medicina szakorvos112
Nem orvos diplomás
Klinikai sugárfizikus vagy mérnök1 RM
Radiofarmakológus vagy gyógyszerész vagy vegyészFF1 RM
Szaksszisztens (leképező berendezésenként 1 TM)1 TM5 TM7 TM
ezek közül: nukleáris medicína szakasszisztens/diagnosztikai
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
124
ezek közül: radiofarmakológus szakasszisztens/diagnosztikai
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
112
Egyéb
Adminisztrátor1 RM1 TM1 TM
Takarító (amennyiben saját)1 RM1 TM1 TM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan)X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Vizsgálóhelyiség123
Meleglabor111
Kezelő1
Dekontamináló hulladéktároló1
Izotóp beadó1
Leletező111
Recepció1
Archívum1
Raktár1
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára111
Önálló betegváró helyiség*111
Beteg WC**2
Orvosi szoba122
Nem-orvos diplomás szoba1
Személyzeti tartózkodó1
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó1
Gépek, műszerek, berendezések
Planáris gammakamera vagy pajzsmirigy kamera adatfeldolgozóval1***
SPECT (teljes test lehetőséggel)1****12
Kiértékelő munkaállomás112
Izotóp aktivitás-kalibrátor1
Üreges mérőhely spektrométerrel1
Ventillációs vizsgálathoz való felszerelés11
Izotóptároló (hűtőszekrénybeli is)1
Izotóptároló trezor111
Vegyi fülke vagy kesztyűs kamra vagy izolátor1
Aktív hulladék tároló1
99mTc jelzett radiogyógyszerek minőségellenőrző készlete111
Általános labor és manipulációs eszközökszükség szerint
Sugárvédelmi eszközök
Ólomvért vagy ólomüveggel árnyékolt nővérállomás vizsgálónkéntX
Ólomgumi köpeny123
Árnyékolt fecskendővédő357
Árnyékolt fecskendőszállító doboz1
Dekontaminációs készlet1
Hordozható dózisteljesítmény-mérő*****1
Személyi doziméter sugárveszélyes munkakörben dolgozó
munkatársanként
1
Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők)1
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok)1
EKG1
DefibrillátorEL
Mobil újraélesztő egységEL
Nyákszívó berendezésEL
Statisztikai és leletezési célú adatfeldolgozó122
Telefon/fax országosX
Internet hozzáférésX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Munkarend
ÜgyeletAz ellátott fekvőbeteg intézmény
feladataitól függően behívásos
ügyelet.
Minőségirányítási kézikönyvX

Munkahely kategória:

1 .Kategória: Alapmunkahely

Nukleáris medicina alapmunkahely meleglaboratóriummal.

2. Kategória:

Területi ellátási kötelezettséggel rendelkező kórház nukleáris medicina munkahelye vagy országos intézetek speciális profilú nukleáris medicina munkahelye.

3. Kategória:

Országos vagy térségi feladatot ellátó sokprofilú nukleáris medicina munkahely.

Egyetemek nukleáris medicina tanszékei.

Kórház nukleáris medicina munkahelye, ha az ellátandó lakosság több, mint 300 000 fő.

Megjegyzések:

* Aktív és inaktív váró fektetési és tolókocsi beállási lehetőséggel.

** Melegvizes kézmosási lehetőséggel.

*** És/vagy SPECT.

**** Kívánatos.

***** Ha a dózisteljesítmény-mérő felületi szennyezettség mérésére nem alkalmas, külön felületi szennyezettség mérő műszer is szükséges.

Telemedicinai nukleáris medicina minimumfeltételei
Kiértékelő oldaláról
Személyi feltételek:
Nukleáris medicina szakorvos1
Építészeti feltételek:
Nukleáris medicinai számítógépes adatfeldolgozást szolgáló helyiség1
Tárgyi _ feltételek:
Kiértékelő nukleáris medicinai munkaállomás, kalibrálható duál monitorral1
Szélessávú, gyors hálózati internetkapcsolat, a betegadatok biztonságos kezelésének biztosításával1
DICOM kompatibilis kiértékelő szoftver1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
InformatikusEL
Telemedicinai nukleáris medicina minimumfeltételei
Igénybevevő oldaláról
Személyi feltételek:
Nukleáris medicina szakasszisztens/ radiofarmakológus szakasszisztens1
A vizsgálati szövődmények elhárítása a vizsgálatot felügyelő orvos felelőssége
Nukleáris medicina szakorvos1
Kapcsolattartó (a vizsgált beteg anamnézisének felvételéért, korábbi vizsgálati eredményeinek1
elérhetőségéért, a beteg írásos beleegyező nyilatkozatáért felel)
Tárgyi feltételek:
A leletezés elvégzésére vonatkozó szakmai minimum tárgyi feltételek1
A vizsgálat eredményképeinek elkészítéséhez szakmai és számítástechnikai protokollok1
Az intézményen belüli belső képtovábbító hálózat működése folyamatos helyi informatikai
felügyelettel
1
Szünetmentes áramforrás az adatvesztés megelőzése érdekében1
Országos szélessávú, gyors hálózati internetkapcsolat, a betegadatok biztonságos kezelésének
biztosításával
1
Közreműködői szerződés a telemedicinai szolgáltatóval1
A visszaérkező leletek elektronikus fogadóképessége a kórházi HIS rendszerben1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
InformatikusEL

Radioizotópos terápia Szakmakód: 6501

Radioizotóp terápia minimumfeltételei
Járóbeteg
ellátásban
Fekvőbeteg
ellátásban
Személyi feltételek:
1. Orvos1 TM1 TM
1 RM
ezek közül nukleáris medicina szakorvos12
2. Nem orvos diplomás
Klinikai sugárfizikus vagy mérnökEL1 RM
3. Szakasszisztens1 RM3 műszakban
műszakonként
1 TM 1 RM
ezek közül: izotópdiagnosztikai szakasszisztens/nukleáris1műszakonként 1
medicína szakasszisztens/diagnosztikai képalkotó/diagnosztikai
analitikus (BSc szintű)
ezek közül radiofarmakológus szakasszisztens/diagnosztikai1
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
4. Egyéb
Takarító (amennyiben saját)1 RM1 RM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan)XX
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek
Vizsgálóhelyiség11
Meleglabor11
Dekontamináló hulladéktároló11
Izotóp beadó, más beteg egyidejű jelenléte nélküli beadás11
lehetőségével
Radiosynovectomia esetén rtg képerősítő, UH elérhetőségXX
Kommunális rendszertől elkülönített szennyvíz elvezetés +
lecsengető tartály rendszer radioaktív sugárzás monitorizálásának
alkalmazott
radioizotópnak
rendszerévelmegfelelő
szükséges
Raktár11
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára1
Önálló betegmegfigyelő helyiség kezelt betegeknek1
Elkülönített kórtermek1
Beteg WC1kórtermenként 1
Orvosi szoba11
Nem-orvos diplomás szoba11
Személyzeti tartózkodó11
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó11
Radioaktív hullakamra1
2. Gépek, műszerek, berendezések
Izotóp aktivitásmérő készülék11
Környezeti dózis-teljesítmény mérő monitor beteg
tartózkodónként/kórtermenként
11
Hordozható dózisteljesítmény-mérő11
Felületi sugárszennyezettség-mérő11
Személyi doziméter dolgozónként11
Kéz/láb sugárszennyezettség mérő1
Vegyi fülke vagy kesztyűs kamra vagy izolátor11
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomgumi köpeny dolgozónként11
Ólomvért vagy árnyékoló fal betegágyanként1
Árnyékolt fecskendővédő gamma, béta sugárzásra külön1-11-1
Árnyékolt fecskendőszállító doboz11
Dekontaminációs készlet11
Beadáshoz és preparáláshoz gamma/béta sugárzás árnyékoló pajzs11
4. Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők)11
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok)11
EKGEL1
DefibrillátorEL1
Nyákszívó berendezésEL1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Munkarend
Ügyeletbehívásos
Minőségirányítási kézikönyvXX

Más nukleáris medicinai tevékenység egyidejű végzése estén a feltételeknek nem szükséges külön-külön, hanem együtt kell megfelelni.

PET-CTSzakmakód: 6503

PET-CT vizsgálatok minimumfeltételei
Munkahely
kategória
Személyi feltételek:I.II.
Nukleáris medicina szakorvos*1 TM1 TM
Radiológus szakorvos1 RM1 RM
Fizikus/mérnök1 RM
Radiokémikus/radiofarmakológus/radiofarm. képzettségű vegyész1 TM
Minőségbiztosító gyógyszerész1 TM
Vegyésztechnikus1 TM
Szakasszisztens2 TM2 TM
ezek közül izotópdiagnosztikai szakasszisztens/nukleáris medicína szakasszisztens11
ezek közül jártasság CT képalkotásban is11
Diszpécser/adminisztrátor1 TM1 TM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan)X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Ciklotron elhelyezéséhez és működtetéséhez szükséges helyiségcsoport1
Radiogyógyszer gyártáshoz szükséges helyiségcsoport (gyártó, előkészítő, MEO, zsilipek,
öltözők, mosogató, raktárak, archiváló, stb.)
1
PET/CT elhelyezéséhez és működtetéséhez szükséges helyiségcsoport11
Recepció11
Betegváró (inaktív) fektetővel és vizesblokk-WC-vel11
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára11
Orvosi szoba/vizsgáló11
Radiogyógyszer injektáló helyiség11
Aktív váró11
Elbocsátó (a vizsgálaton túlesett beteg várakoztatására)11
Aktív WC (a radiogyógyszerrel injektált betegek részére)22
Leletező11
Archívum11
Radiokémikusi-mérnöki szoba11
Tartózkodó11
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó11
Raktárak11
Gépek-műszerek-berendezések
Ciklotron1
Automata FDG-szintetizáló panel (sugárárnyékolt, GMP-konform boxban)1
Automata radiogyógyszer osztó-ampullábatöltő (sugárárnyékolt, GMP-konform boxban)
dóziskalibrátorral
1
Minőségellenőrző vizsgálatokhoz szükséges eszközök (analitikai HPLC radioaktivitás és
UV-detektorokkal, TLC, GC, gammaspektrométer, pH-mérő)
1
Ólomárnyékolt, ólomüveggel ellátott izotópos munkahely12
Tisztatér feltételeket biztosító épületgépészet1
Szilárd halmazállapotú radioaktív hulladéktároló1
Ideiglenes aktív hulladéktároló11
Folyadék halmazállapotú radioaktív hulladéktároló1
Dóziskalibrátor13
PET/CT kamera (irányító helyiséggel)11
Automata, sugárárnyékolt izotóp-osztó fecskendőbe-töltő forró-fülke11
Automata sugárárnyékolt radiogyógyszer-beadó (injektáló)11
Árnyékolt fecskendővédő31
Árnyékolt fecskendőszállító doboz11
Izotóptároló trezor11
Sugárárnyékolt szállító konténerekMszMsz
Nagynyomású fecskendő (injektor)11
Nézőszekrény11
Sugárvédelmi eszközök
Kéz- és lábszennyezettség mérő monitor1
Telepített gamma és neutron dózisteljesítménymérők1
Telepített gamma dózisteljesítmény-mérők (MEO, radiokémia, hulladékkezelő, forrófülke,
a ciklotron külső környezete)
Msz
Felületi radioaktív szennyezettségmérő12
Hordozható dózismérő11
Személyi doziméter sugárveszélyes munkakörben dolgozó munkatársanként11
Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők)1
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok)1
EKG1
Defibrillátor1
Lélegeztető készülék oxigén ellátással1
Nyákszívó berendezés1
Statisztikai és leletezési célú adatfeldolgozó
Számítógép adminisztrációs célokra22
Személyi számítógép diplomás munkatársanként11
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
MunkarendMunkaidőben
Minőségirányítási kézikönyvX

Jelmagyarázat:

F: felügyeletével

Msz: megfelelő számú

Munkahely kategóriák:

I. Radiogyógyszer-gyártás nélkül

II. Radiogyógyszer-gyártással

Megjegyzések:

1. Nukleáris medicina szakorvos *

Akkreditált képzőhelyen önállóan elvégzett 300 PET vizsgálat, a leletet a tutor ellenjegyezte.

2. Amennyiben a PET/CT munkahely nukleáris medicinai munkahelyen létesül, a két munkahely minimum feltételeinek nem külön-külön, hanem együtt kell megfelelni.

3. Amennyiben a PET/CT készülékkel diagnosztikai CT vizsgálatot is végeznek, arra nézve a diagnosztikai multislice computer tomographia szakmai minimumfeltételei érvényesek.

4. Radioaktív izotópokkal végzett tevékenység kizárólag a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerv Sugáregészségügyi Decentrum által kiadott tevékenységi engedély megléte esetén és felügyelet mellett végezhető. A szükséges sugárvédelmi eszközök teljes körét, a sugárzás monitorizálását a tevékenységi engedély írja elő.

5. A szükséges helyiségek számát és alapterületét a ciklotron és a PET/CT esetében a gyártók adják meg, a további helyiségek alapterületét az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) írja elő, amely a személyzet létszámától és a betegforgalom nagyságától függő módon szabályozza a betegvárók, mellékhelyiségek, dolgozószobák, öltözők, szociális helyiségek stb. számát és méretét. A minimum feltételek között csak a tevékenység ellátásához elengedhetetlen helyiségek neve szerepel.

6. A radiogyógyszer gyártás a felügyelő hatóság (GYEMSZI-OGYI) előírásai szerint kizárólag GMP (Good Manufacturing Practice) konform módon történhet. A GMP-rendszer számos előírást tartalmaz a radiogyógyszer-gyártás körülményeire, amelyeket a gyártásban résztvevő személyzet összeállítása során, a gyógyszergyártáshoz szükséges "tisztatér" kialakításánál és a szükséges instrumentáció beszerzése során figyelembe kell venni.

7. Amennyiben a ciklotronban gyártott radiofarmakont forgalmazzák is, a forgalmazásra a Good Distribution Practice (GDP) előírásai vonatkoznak.

ORTOPÉDIA-TRAUMATOLÓGIA

Ortopédia Szakmakód: 1000

Fekvőbeteg ellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Megyénként egy kórházban (megközelíthetőség és közlekedés miatt általában a megyeszékhelyen) szervezett fekvőbeteg ellátás, valamint a fővárosi kórházak ortopédiai osztályain szervezett fekvőbeteg ellátás meghatározott területi ellátási kötelezettséggel.

III. szint:

Térségi szintű ellátás egy-egy szakmailag rendkívül igényes személyi felkészültséggel, jelentős műszer- és költségigénnyel bíró feladatra szerveződik a szakmai kollégium akkreditációja alapján. Egyúttal térségi ellátási kötelezettséget is jelent, ahova a beutalás az alapellátásból és a II. ellátási szintről lehetséges. A kifejezetten speciális felkészültséget igénylő jelentős költségekkel járó ellátásokat a szakmai kollégium akkreditációja alapján speciális országos ellátó intézetek szervezik, melyek az ország egész területéről végzik a betegek ellátását. A betegek beutalása az alapellátásból, a II. ellátási szintről és a III. ellátási szintről is lehetséges.

Gerincsebészet Szakmakód: 1001

A gerincsebészet speciális gerincsebészeti ellátást végez III. progresszivitási szinten. Minimumfeltételei megegyeznek az ortopédia minimumfeltételeivel, kivéve a szakorvosi végzettséget, mely lehet ortopéd szakorvos/ortopéd-traumatológus (közös szakvizsgával rendelkező) szakorvos/idegsebész szakorvos.

Ortopédia osztály személyi minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. szintIII. szint
20 ágy20 ágy
Ortopéd szakorvos/ortopéd-traumatológus (közös szakvizsgával46
rendelkező) szakorvos
További 10 ágyanként szakorvos11
Orvos13
További 10 ágyanként orvos0,50,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Műtők száma:11
minden
további 20 ágy
esetén + 1
műtő
Ortopédia osztály tárgyi minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.-III.
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális ortopéd ágyak (kapaszkodókkal, fej- végtagemelésiX
lehetőségekkel, stb. Az ágyak II. szinten legalább 30%-ban, III. szinten
legalább 50 %-ban)
Központi oxigén biztosítása (az ágyak legalább II. szinten 20%, III.X
szinten 30 %-ban)
Ortopéd ágyanként minimum 8 m2 (megközelíthetőség járókerettel,X
ülőkocsival stb.)
Ébredő-megfigyelő helyiség vagy intenzív háttérX
JárókeretekX
Guruló mankóX
Gipszelő helységX
Gipszelő felszerelés:
GipszelőasztalX
GipszfűrészX
Gipszvágó ollóX
GipszkésX
GipszhajlítóX
Gipszpólya-tárolóX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CTEK
MRIEK
Izotóp diagnosztika laborEK
Szövetbank (csontszövet) III. szintenEK
Ortopédiai műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Műtőasztal speciális ortopédiai feladatokra, gerincsebészeti ésX
traumatológia bővítési lehetőséggel
Röntgen képerősítőX
ElektrokoagulálóX
Bipoláris koagulálóX
Kisebb és nagyobb ortopédiai műtétekhez műszerkészletX
Marásra és fűrészelésre is alkalmas, nagy teljesítményű, nagy nyomatékú23
meghajtómotor (protézis beültetésekhez)
Arthroskópos műszerkészlet (Shaver, pumpa, monitor, min. 15 db
arthroscopos kéziműszer, vaporizátor)
X
Csípőprotézis primér műszerkészletX
Csípőprotézis revíziós műszerkészletX
Térdprotézis primér műszerkészletX
Térdprotézis revíziós műszerkészletEK
AO műszertálcaX
AO KF műszertálcaX
Kéz- és lábsebészeti mini fűrész és fúrókészletX
AO mini műszertálcaX
Külső csontrögzítő rendszerX
Ortopédia járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Csípőszűrés
Személyi feltételek:
Ortopéd szakorvos/ortopéd-traumatológus szakorvos11
Általános asszisztens11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
UHEL
Elkülönített gyermek váróterem*
Gipszelő-felszerelés:
GipszelőasztalX
GipszfűrészX
Gipszvágó ollóX
GipszkésX
GipszhajlítóX
Gipszpólya-tárolóX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
RadiológiaELEL
CTEKEK
MRIEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
FizioterápiaELEL

* ortopédiai betegség ellátása gyermekkorban esetén

Traumatológia Szakmakód: 1002

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

I. szint:

Az akut sérült ellátás alapfeltételeként 1 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó (min. 4 fő FTE/intézmény). A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 3 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Az akut sérült ellátáshoz 1 fő teljes munkaidejű intenzív terápiás, aneszteziológus szakorvos folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó.

II. a szint:

Központi idegrendszeri sérülést, operálandó gerinc sérülést nem lát el idegsebészeti jelenlét hiányában megyei szintű traumatológiai központ. Polytrauma ellátást nem végez, multitrauma ellátást igen.

Gyermek traumatológiai ellátáshoz fekvőbeteg gyermekosztályi háttér szükséges.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül követelmény.

24 órán keresztül elérhető folyamatos diagnosztikai háttér (MRI kivételével) biztosítandó.

II. b. szint:

Teljeskörű polytrauma ellátást végez.

Az akut sérült ellátáshoz 2 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte, 24 órán keresztül biztosítandó (min. 8 fő FTE / intézmény).

A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 6 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Intézményi szinten a teljes körű traumatológiai ellátáshoz szükséges konzíliáriusi háttér folyamatosan, 24 órán keresztül elérhető legyen, néhány kivételtől eltekintve (gerincsebész, maxillo-facialis sebész).

Mellkassebész és az idegsebész 30 percen belüli elérhetősége szükséges.

III. szint:

Az akut sérültellátáshoz 3 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte, 24 órán keresztül biztosított (min. 12 fő FTE / intézmény)

A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 12 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül követelmény.

24 órán keresztül elérhető folyamatos diagnosztikai háttér biztosítandó.

Mellkassebész és az idegsebész 30 percen belüli elérhetősége szükséges.

Traumatológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II. aII. bIII.
Személyi feltételek: műtő egység általános feltételei +
Traumatológus szakorvos48812
Traumatológus-ortopéd rezidens, szakorvos jelölt, illetve
traumatológiai ügyeletet adó sebész vagy ortopéd sebész
szakorvos
36612
Mellkassebész szakorvos (teljeskörű polytrauma ellátás
esetén)
30
percen
belül
EL
30
percen
belül
EL
Idegsebész szakorvos (teljeskörű polytrauma ellátás esetén)30
percen
belül
EL
30
percen
belül
EL
Gerincsebész, maxillo-facialis sebész folyamatosan 24 órán
keresztül elérhető
EL
Sebész, érsebész, fül-orr-gégész, szemész, neurológus,
urológus, nőgyógyász, belgyógyász szakorvos folyamatosan
24 órán keresztül elérhető
EL
Kézsebész (lásd kézsebészet minimumfeltételek)
Psychológus vagy psychiáter szakorvosEKEKEK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XXXX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + a műtő
egység általános feltételei +
Implantatum teljes méretválasztéka2
sorozat
2
sorozat
2
sorozat
2
sorozat
Velőűrfelfúró készlet2 db2 db2 db2 db
Beültető szettek2
sorozat
2
sorozat
2
sorozat
2
sorozat
MűszertálcákXXXX
Bőrkimetszéshez és átültetéshez szükséges műszertálcákXXXX
Mesh dermatomXXXX
Képerősítő1224
Protézis beültető szettekXXX
Speciális műszertálcákXXX
Protézis eltávolítására alkalmas szettekXXX
Csontcement eltávolításra alkalmas szettekXXX
CsontbankXXX
Szeptikus műtőXXX
Tartós mellkasi szívás lehetőségeXXX
Thoracotomiás tálcaXXX
Implantátum behelyezéséhez szükséges műszertálcákXXX
Arthroscopos torony állandó nyomás biztosításával és
shaverrel
XXXX
Elektromos fúróXXX
MikroműszerkészletXXX
FejbefogóXXX
Teljes craniotomiás műszertálcaXXX
Érsebészeti tálcaXXX
Szervexplantáció eszközeiXXX
Gipszelő felszerelés:
Gipszelőasztal1 asztal2 asztal2 asztal3 asztal
GipszfűrészXXXX
Gipszvágó ollóXXXX
GipszkésXXXX
GipszhajlítóXXXX
Gipszpólya-tárolóXXXX
Röntgen képerősítőXXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ultrahang Color DopplerELELELEL
CTEKELELEL
DSA, angiográfia, vagy angio-CTELELEL
Operációs mikroszkópELEL
Mikrosebészeti műszertálcaELEL
Intenzív osztályELELELEL
Elektrofiziológiai laboratóriumEL
MRIEL
Fizio-elektroterápiás kezelési lehetőségEL

Járóbeteg-szakellátás

Traumatológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Személyi feltételek:
Traumatológus szakorvos1
Aneszteziológus szakorvosEL
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló2
Egynapos sebészet esetén komplett műtőszemélyzetX
Fektetőben ápoló/szakápolóEL
GipszmesterEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Sebészeti kötöző + eszközökX
GipszelőX
Kisműtő + eszközök egynapos sebészet esetén fektető, megfigyelőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Röntgen diagnosztikaEL
UH diagnosztikaEL

Kézsebészet Szakmakód: 1003

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek III. szint:

Kézsebészeti szakellátás biztosítása folyamatosan, a nap 24 órájában elérhető kézsebész szakorvossal a kézsérülések, a szeptikus kézsebészeti esetek sürgősségi ellátása érdekében, nem traumás elektív kézsebészeti műtéti tevékenység végzése.

A kompetenciaszintet meghaladó kézsebészeti ellátást igénylő esetek fogadása az I. és II. progresszivitási szinten működő intézményekből, folyamatos replantációs készenlét biztosítása, speciális kéz- és mikrosebészeti beavatkozások végzése, konzultációs lehetőség biztosítása, részvétel a kézsebészeti gyakorlati szakképzésben.

Minimum ágyszám: 10

Kézsebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek: traumatológia III. szint feltételei + műtő egység általános
minimumfeltételei +
Kézsebész szakorvos3
Kézsebész szakorvos 5 éves kézsebészeti és mikrosebészeti gyakorlattal1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek:
Kézsebészeti műtőX
Operációs mikroszkópX
Mikrosebészeti műszerekX
Zsírpapír csíkokX
Zsilettpenge befogóvalX
8/0, 9/0, 10/0 varróanyagX
Lágyrész, ín-, ideg-, csontműszerekX
Csont-szettX
Tűződrót választékX
Mini-lemezek, csavarokX
In-tálcaX
ArthroscopX
Röntgen képerősítőX
Oscillatios fűrészX
Humby-késX
Intraoperatív röntgen lehetőségeX
Fixateur externe: mini, midi méret, felhelyezéséhez speciális műszerkészletX
FúrómotorX
Cerclage drótX
Operációs mikroszkóp - digitális artériákhozX
Betegfektetéshez speciális párnákX
Lágyrész- és csontműszerekX
Osteosynthesis szettX
Legalább 6 x - 8 x nagyító lupe és/ vagy operációs mikroszkópX
Értágító gyógyszerek, kis molekulasúlyú infúziók, antibiotikumX
Speciális igény:
Endoprotézis teljes méret választékaX
Behelyező instrumentáriumX
Oscillatios fűrészX
Csontrögzítéshez implantátumok, behelyező műszerkészletX
Speciális diagnosztkiai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztikaEL
RöntgenEL
Neurofoziológiai labor (EMG)EK
MRIEK
Gyermeksérültnél: gyermeksebészeti osztályEK
Szeptikus betegeknek elkülönítésEL
ÉrfestésEK
Érsebész szakorvosEK
Intenzív osztályEL
Szervezett kéz-mikrosebéseti ügyelet, illetve behívós készenlétX
Kézsebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szintek
Tárgyi feltételek: műtő egység általános feltételei +III.
Kézsebészeti műtőasztalX
Sugáráteresztő karasztal műtőasztalra rászerelhetőX
Műtőlámpa: 3 égős, satellit, hidegfényűX
Műtőszék: kar nélküli, változtatható magasságúX
Vértelenítő mandzsetta: méretsorozatX
Vértelenítő mandzsetta: dupla falú, méretsorozatX
ManometerX
Operációs lupe 3x nagyításúX
Operációs lupe 6x nagyítású (csak ha nincs operációs mikroszkóp)X
Operációs mikroszkóp: hideg fényű, mobilX
Műtéti észlelő EKG rendszer, manometer, pulsoximeterX
Intravénás regionalis local anaesthesia feltételeiX
Vezetéses érzéstelenítés feltételei (pl. plexus blocad)X
Mobil röntgen képerősítőX
Mobil röntgen készülékX
Kézfüggesztő állvány ujjgyűrűkkelX
Műtéti tálcák:
Suturás tálcaX
Komplex lágyrész sérüléshez tálcaX
Kiegészítő műszerek idegsérüléshezX
Kiegészítő műszerek ínsérüléshezX
Csont sérüléshez tálcaX
Implantátum készletek osteosynthesishez KFI, mini KFIX
Fixateur externe szett: mini és midiX
Mikrosebészeti műszerekX
Sűrített levegős fúrómotor 2 db, lehetőleg miniX
Oscillatios fűrész szettX
Speciális műszerek:
Distractor készülékek: mini és midiX
Ender lemez készletX
Herbert csavar készletX
Ízületi protézis behelyező műszerkészlet és protézis sorozatok: ujjízületi-,
csuklóízületi-, radius- fejecs-, ulnavég
X
Varróanyagok - mikrosebészeti is:
Felszívódó varróanyag teljes méretválasztékkalX
Nem felszívódó varróanyag teljes méretválasztékkalX
Egyszerhasználatos izoláló szettX
Gyorssterilező, egy-egy eszköz sterilezéséhezX
Központi sterilizálás:
Műtői gipszelő kocsiX

Kézsebészeti járóbeteg-szakellátás/szakambulancia

Kézsebészeti szakvéleményezés, szakorvosi vizsgálat, kézsebészeti fizikális és egyszerű eszközös vizsgálat, tanácsadás, szakvéleményezés, leletkészítés, invazív beavatkozás nem végezhető.

Sérülések és műtéti sebek kötözése, varratszedés, utókezelés, punkciók végzése, injekciók adása, sínezés, gipszrögzítés, stb.

Ezen túl ambuláns vagy egynapos sebészet keretében kézsebészeti beavatkozások, műtétek végzése.

Kézsebészeti járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek: műtő egység általános feltételei +
Kézsebész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Fektetőben szakápoló1
Gipszmester1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + műtő egység általános
feltételei +
Sebészeti kötöző (lehet a rendelővel azonos helyiségben)X
Kézi műszerek (kötözés, varratszedés, punkció stb. eszközei)X
Gipszelő vagy gipszelő kocsiX
RöntgenEK
Kézsebészeti műtő, a beavatkozásoknak megfelelően előírt műszerekX
Fektető, megfigyelőX

PATOLÓGIA ÉS KÓRSZÖVETTAN

Kórbonctan és kórszövettan Szakmakód: 5400

Patológia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Szakorvos1/3500 biopszia,
1/2500 asp. citológia,
1/15.000 nőgyógy.
citológia,
1/3500 nem nőgyógy.
citológia,
1/200 boncolás (35%-os
boncolási arány mellett)
1/2500 biopszia,
1/2500 asp.
citológia,
1/15.000 nőgyógy.
citológia,
1/3500 nem
nőgyógy. citológia,
1/150 boncolás
(35%-os boncolási
arány mellett)
Szövettani szakasszisztens1/9000 blokk
Immunhisztokémiai szakasszisztens1/5000 (aut), 1/3000 (man)
Citológiai (technikai) szakasszisztens1/15.000 eset
Citológiai (előszűrő) szakasszisztens1/10.000 eset
Boncmester, boncsegéd23
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek, alapterületek
1.1 Boncolással kapcsolatos tevékenység
Zsilipszerű átöltöző kézmosóval, tusolóvalX
Formalinos anyagraktár (légelszívással)X
Szervmaradvány tárolóX
Boncmesteri szoba és mellékhelyiségX
Halottbemutató helyiségX
Hozzátartozók fogadására szolgáló helyiség külön bejárattalX
Bonctermi raktár, takarítószerek, fertőtlenítő, textíliaX
Boncterem (kb. 60 m2) db asztal233
Tetemhűtő előtérrel (évi 50 halott/1 férőhely)X
1.2 Laboratóriumok
Szövettani laboratóriumok (légelszívással)X
Immun-, és enzim-hisztokémiai laboratórium (légelszívással)X
Elektronmikroszkópos laboratórium és előkészítőX
IndítóhelyiségX
Citológiai laboratóriumokX
Szövettani és citológiai tárolóX
Fotólaboratórium/képi archiválásX
Orvosi szoba (1db/orvos)X
Konzultációs helyiségX
Szociális helyiségX
2. Gép-műszerpark
részletezve ld. az egyes szakmakódokon belül
Boncolás minimumfeltételei (5400)
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Szakorvos1/200 boncolás
(35%-os boncolási arány
mellett)
1/150 boncolás
(35%-os boncolási
arány mellett)
Szövettani szakasszisztens1/8000 blokk
Boncmester, boncsegéd233
Tárgyi feltételek:
BoncasztalX
FejtámaszX
Tetemszállító kocsiX
Tetemhűtő évi 50 holttestenként 1 férőhelyesX
Boncasztalonként 2 teljes bonckészletX
Légcserélő rendszerX
Rezgőfűrész (boncasztalonként/legalább 2)X
MerőkanálX
VédőruhaX
Műanyagvödör tetővel (agyak tárolására)X
MérőszalagX
BonctálcaX
BoncvarrótűX
MérőhengerX
FotótálX
GyorsmérlegX
FényképezőgépX
PC rendszerX
DiktafonX
Vegyszerek, fertőtlenítőszerek, egyszerhasználatos eszközökX

Szövettan, kórszövettan Szakmakód: 5401

Hisztológia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:I.II.III.
Szakorvos1/3500 eset1/2500
eset
Szövettani szakasszisztens1/9000 blokk
Tárgyi feltételek:
Paraffinos blokk kiöntő rendszerX
Víztelenítő automataX
Festő automataX
Fedő automataX
Blokk- metszettároló állványX
Mikrotom + késekX
Mikroszkópok (1 db/orvos)X
ThermosztátX
VízfürdőX
KryostatX
Elszívó berendezésX
HűtőszekrényX
Kiöntő formaX
Metszettartó tálcaX
Digitális fényképező rendszerX
Analitikai mérleg, konyhai mérlegX
Horgas csipesz, lapcsipeszX
LupeX
Mikrohullámú készülékX
Gázláng/borszeszégőX
Automata pipetta (0,5 - 1000 ul tartományban)X
VédőruhaX
Küvetta, festőtál, tölcsér, mérőhengerX
JelzőóraX
Szervkés, szike, penge, csontkésX
Egyenes ollóX
Gombos szondaX
FűrészX
MérőszalagX
PC rendszerX
Diktafon, leíró rendszerX
Metszettároló szekrényX
Blokktároló szekrényX
Labor centrifugaX
Vortex vagy mágnes keverőX
KuktaX
Vízfürdő Ag feltáráshozX
pH mérőX
Fogyó eszközök: kazetta, tárgylemez, fedőlemez, paraffin, labor festékek,X
vegyszerek, jelölő festékek, itatóspapír, géz, vatta, törlőkendő
PC (1 db/adminisztrátor + 1db/orvos)X
III. DNS képanalizáló berendezésX

2903A csak -80oC és steril fülke megléte esetén

Cytológia, cytopatológia Szakmakód: 5402
Cytopatológia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Citopatológus szakorvos1/15.000 nőgyógyászati citológia
1/3.500 nem nőgyógyászati citológia
Citológiai (technikai) szakasszisztens1/15.000 citológia
Citológiai (előszűrő) szakasszisztens1/7.000-10.000 eset
Tárgyi feltételek:
Mikrohullámú készülékX
Küvetta és/vagy festőautomata (forgalomtól függően)X
BorszeszégőX
MérőhengerX
Petri-csészeX
JelzőóraX
LapcsipeszX
Elszívó berendezésX
MikroszkópX
ThermosztátX
CitocentrifugaX
DiktafonX
Metszettároló szekrényX
VédőruhaX
Vegyszerek, festékek, fertőtlenítőszerek, egyszerhasználatos eszközökX
PC (1 db/adminisztrátor + 1 db/orvos)X

Aspirációs cytológia Szakmakód: 5403

Aspirációs cytológia minimumfeltételei
Személyi feltételek
Citopatológus szakorvos1/2500 aspirációs citológia/év
Citológiai (technikai) szakasszisztens1/15000 eset/év
Tárgyi feltételek
Mikrohullámú készülékX
Küvetta és/vagy festő automata (forgalomtól függően)X
Borszesz égőX
MérőhengerX
Petri csészeX
JelzőóraX
CitocentrifugaX
VédőruhaX
Aspirációs pisztolyX
MikroszkópX
ThermosztátX
DiktafonX
Elszívó berendezésX
Metszettároló szekrényX
PC (1 db/adminisztrátor + 1db/orvos)X
Vegyszerek, festékekX
Immunhisztológia Szakmakód: 5404
Immunhisztokémia/Immunfluoreszcencia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvosazonos a szövettannal
Immunhisztokémiai szakasszisztens1/5000 eset (aut) - 1/3000 eset (man)
Aut: automata festő alkalmazásakor, man: manuális festés
alkalmazásakor (ebben az esetben az asszisztensek közül legalább 1
legyen szakasszisztens)
Tárgyi feltételek:
III. immunfestő automataX
III. lefedő automataX
Paraffinos blokk kiöntő rendszerX
Víztelenítő automataX
Festő automataX
Fedő automataX
Blokk-, metszettároló állványX
Mikrotom + késekX
MikroszkópokX
ThermosztátX
VízfürdőX
KryostatX
Elszívó berendezésX
HűtőszekrényX
Kiöntő formaX
Metszettartó tálcaX
Analitikai mérleg, konyhai mérlegX
Horgas csipesz, lapcsipeszX
Mikrohullámú készülékX
Gázláng/borszeszégőX
Automata pipetta, (0,5 - 1000 ul tartományban)X
VédőruhaX
Küvetta, festőtál, tölcsér, mérőhengerX
JelzőóraX
PC rendszerX
Diktafon, leíró rendszerX
Metszettároló szekrényX
Blokktároló szekrényX
Labor centrifugaX
Vortex vagy mágnes keverőX
KuktaX
Vízfürdő Ag feltáráshozX
pH mérőX
Ioncserélt vízkészítő berendezésX
Fogyóeszközök: kazetta, tárgylemez, fedőlemez, paraffin, labor
festékek, vegyszerek, jelölő festékek, itatóspapír, géz, vatta, törlőkendő
X
Elektronmikroszkópia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos1/250 eset
Elektronmikroszkópos szakasszisztens1
Technikus, fotós1
Tárgyi feltételek:
ElektronmikroszkópX
FénymikroszkópX
SztereomikroszkópX
UltramikrotomX
Desztilláló készülékX
VegyifülkeX
TermosztátX
KéskészítőX
PH mérőX
Metszettároló szekrényX
Analitikai mérlegX
Fotó nagyítóX
KépszárítóX
MérőhengerekX
LombikokX
PipettákX
TárgylemezX
FedőlemezX
ÜvegkésX
Elszívó berendezésX
Petri csészeX
OllókX
KésekX
CsipeszekX
BorotvapengeX
ÜvegkarcolóX
Melegítő lapX
Bunsen égőX
LapcsipeszX
Elszívó berendezésX
VédőruhaX
Vegyszerek, festékekX

Molekuláris patológia Meghatározás

A molekuláris patológia a patológiai (szövettani, citológiai) diagnosztikus algoritmus részét képező, a betegségek diagnózisának felállítását, a betegség prognózisának meghatározását, a terápiás célpontok azonosítását és a betegség követését szolgáló vizsgálati eljárások összessége, amely szövetek és sejtek genetikai és molekuláris szerveződéséről szolgáltat információt.

Patológiai indikációk

A patológia kompetenciájába tartozik minden olyan molekuláris genetikai/biológiai vizsgálat, melynek során az anyagból egyébként szövettani vagy citológiai vizsgálat történik vagy történt. A molekuláris patológiai vizsgálatot indikálhatja a patológus az előzően vagy egyidejűleg végzett szövettani és/vagy citológiai lelet alapján, valamint a beteget kezelő szakorvos.

Részletes patológiai indikációk

Patológiás elváltozásokat (betegségeket) igazoló genetikai és molekuláris eltérések igazolása.

Daganatok klonalitásának igazolása.

Prediktív és prognosztikai markerek meghatározása.

Terápiás célpontok azonosítása.

Terápiás effektivitás felmérése, betegség követése és minimális reziduális betegség meghatározása.

Kórokozó kimutatása.

A molekuláris patológiai lelet kiadása

A molekuláris patológiai lelet kiadásának feltétele, hogy a leletet kiadó és aláíró orvos molekuláris genetika szakvizsgával rendelkezzék.

A molekuláris patológiai vizsgálatokat a III. progresszivitási szinten levő intézetek/laborok végezhetik, kivételesen - a feltételek teljesítése esetén - a II. progresszivitási szinten levők is.

Tárgyi feltételek:

Önálló és egymástól elkülönülő helyiségek kialakítása a nukleinsavak preparálására, a PCR reakciók összeállítására és a PCR termék detektálására (3 db).

Egyszerhasználatos, nukleázmentes eszközök és anyagok alkalmazása.

Az egyes helyiségek eszközei különüljenek el egymástól (pipetta készlet, hegyek).

Köpeny és kesztyű, egyes eljárásoknál UV szemüveg kötelező.

Megoldott legyen a különösen veszélyes hulladékok tárolása, elszállítása és megsemmisítése.

Molekuláris patológia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Molekuláris genetikai diagnosztika szakvizsgával rendelkező
szakorvos
1
Szakasszisztens (orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, biológus)2
Tárgyi feltételek:
Eszközök:
Termosztát1
Hűtőszekrény 4 °C 200 l1
Mélyhűtő -20 °C1
Mélyhűtő -70 °C1
Autokláv1
Hőlégsterilizáló1
Ioncserélt vízkészítő berendezés1
Centrifuga lassú (5000 rpm-ig)1
Centrifuga (hűthető, gyors 12.000 rpm-ig)1
Mikrocentrifuga (hűthető 12.000 rpm-ig)1
PH mérő (elektromos)1
Mérleg, analitikai1
Mérleg, egyéb1
Lamináris boksz, biohazard1
Jégkészítő1
PCR készülék1
Valós idejű PCR készülék1
Szekvenátor (28931, 2893A feladatokhoz)1
Automata pipetta szett (3 db)3
Elektroforézis rendszer1
Gél dokumentáló rendszer1
Vortex1
Mágneses keverő1
Fotométer (UV 260-280)1
Mikroszkóp1
Fluorescens mikroszkóp1
Elszívó berendezés1

Halottkezelés és halottkonzerválás (nem orvosi szakképesítéssel) Szakmakód: 5406

Szaktevékenység

Az egészségügyi intézményekben a patológia és kórszövettan szakmacsoporton belül működő egészségügyi szaktevékenység. A boncmester kompetenciája szerint részben önállóan végzi a munkáját, valamint a szakorvossal együttműködve részt vesz a kórbonctani vizsgálat, hatósági vagy igazságügyi orvosi boncolás lebonyolításában, melynek elsődleges célja a halál alapjául szolgáló betegségnek, ennek szövődményeinek, a halál közvetlen okának és a kísérő betegségeknek pontos megállapítása, továbbá a népesség megbetegedési és halálozási okainak feltárása, az egészségügyi ellátás során alkalmazott diagnosztikai és gyógyító eljárások hatékonyságának ellenőrzése, és az orvosi és gyógyszerészeti tudomány fejlődésének elősegítése.

Boncmesteri tevékenység a fentieken túlmenően a rendőrkapitányságok egészségügyi osztályain, és az igazságügyi orvostan területén is végezhető.

Egészségügyi intézményben végezhető, temetkezési szolgáltatásnak nem minősülő halottkezelési tevékenység körébe tartozik a holttest hűtése, az egészségügyi intézményen belüli szállítása, mosdatása öltöztetése, borotválása, rekonstruálása, valamint a halottkonzerválás, melyek során a boncmester kompetenciájának megfelelően közreműködik.

A boncmester tevékenysége elsősorban az alábbiakra terjed ki:

- Biztosítja a boncolás feltételeit: előkészíti a bonctermet, a szükséges eszközöket, anyagokat, dokumentációt, valamint a holttestet, továbbá gondoskodik az előírt higiénés körülmények megteremtéséről, és a szabályok betartásáról.

- Boncol, melynek során elvégzi a szükséges méréseket, mintavételeket, valamint speciális technikákat alkalmaz, illetve biztosítja a boncolás menetének zavartalanságát, továbbá részt vesz az átültetésre kerülő szövetek kivételében.

- A halottak kegyeletteljes tárolását biztosítja és ellenőrzi, továbbá előkészíti a holttestet a végtisztességre, melybe beletarozik a halott mosdatása, öltöztetése, borotválása, rekonstruálása, illetve - a speciális feltételek rendelkezésre állása esetén - a konzerválása.

- Kegyeleti és etikai szempontokra figyelemmel, az elhunyt hozzátartozóival kapcsolatos kommunikációs, tájékoztatási és dokumentációs tevékenységet végez.

A fenti tevékenységek végzése a higiénés, környezetvédelmi, szakmai, dokumentációs és etikai szabályok betartása, valamint speciális védőeszközök alkalmazása mellett történik.

Az ellátás formái:

Fekvőbeteg szakellátás területén működő patológia és kórszövettan szakma keretén belül közreműködőként.

Személyi feltételek:

Patológus szakorvossal együtt, illetve annak irányításával önállóan végzi tevékenységét, kompetenciájának megfelelően.

PEDAGÓGIAI VÉGZETTSÉGGEL ELLÁTHATÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMÁK

Logopédia Szakmakód: 7201

Logopédia

Olyan egészségügyi ellátási forma, melynek során a beszédzavarok megelőzésével, diagnosztikájával és korrekciójával foglalkozik a szakképzett logopédus. A korszerű szemléletű logopédia feladata a gyógypedagógiai, pszichológiai, medicinális feladatok összehangolt, egymást kölcsönösen kiegészítő tevékenységek megoldása.

A logopédia célja:

A logopédia célja a beszédhibák, nyelvi zavarok megelőzése, illetve a már kialakult beszédhibák, nyelvi zavarok és azok következményeként fellépett másodlagos elvárások korrekciója, így ép/működőképes beszéd, és nyelvi struktúra létrehozása.

Tevékenysége során a leggyakoribb feladatai:

- Komplex diagnosztika, terápia megszervezése, együttműködés más szakemberekkel

- A szükséges ismeretterjesztő, felvilágosító munka megszervezése

- A kialakult beszédzavarok minél korábbi kezelése együttműködve más szakemberekkel

Beszédjavítás tevékenység végzésének minimumfeltételei
Járó beteg szakellátásA beteg otthonában végzett
tevékenység
Személyi feltételek:
Logopédus
A logopédus a beszéd-, hang-, nyelv- és
kommunikációs zavarban szenvedők hátrányainak
megelőzésére, vizsgálatára és felismerésére, az
ezekből következő feladatok megállapítására,
megtervezésére, a sérülés specifikus prevenciós,
terápiás (habilitációs, rehabilitációs) tevékenység
ellátására képesített szakember.
XX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételeiX
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy más orvosi konzultációELEL
Speciális követelmény:
Logopédiai vizsgálati tesztek: anamnézis. Token-
teszt, WAB-teszt, jelen állapot leírása, írásminta,
rajzminta, hangfelvétel
XX

Gyógypedagógia Szakmakód: 7202

Szaktevékenység

Gyógypedagógia az oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi, és rehabilitációs intézményekben végzett olyan tevékenység, mely a testileg és értelmileg akadályozott személyek, elsősorban gyermekek tanulmányozására, csökkent képességeik speciális fejlesztésére, és nevelés-tanítására irányul. A gyógypedagógia szűkebb értelemben inkább az érzéki és értelmi fogyatkozásban szenvedők oktatási eljárásának módját jelenti. A gyógypedagógia lehetővé teszi a sérült gyermekek fejlesztését.

A tevékenységet a gyógyító-megelőző ellátást nyújtó team tagjaként önállóan végzik az erre felsőoktatás keretében megszerezhető speciális pedagógiai szakképesítssel rendelkező szakemberek.

Szakágai:

- szurdopedagógia (hallássérültek pedagógiája)

- tiflopedagógia (látássérültek pedagógiája)

- logopédia (beszédhibások pedagógiája)

- pszichopedagógia

- szomatopedagógia (mozgáskorlátozottak pedagógiája)

- tanulásban akadályozottak pedagógiája

- értelmileg akadályozottak pedagógiája

A gyógypedagógus tevékenysége - szakképzettsége szerint - elsősorban az alábbakra terjed ki:

- A hallássérültek személyiségjegyeinek, ezen belül kiemelten a hallás- és beszédállapotának megítélésére építve megállapítja a speciális fejlesztési, nevelési, oktatási és rehabilitációs szükségleteket és ez alapján biztosítja a speciális fejlesztésüket. A nemzetközileg használatos korszerű fejlesztési eljárások és technikai eszközök alkalmazásával végzi integrációs, pályaválasztási és szakszolgáltatási feladatait.

- A látássérültek személyiségjegyeinek, ezen belül kiemelten a látás állapotának megítélésére építve a speciális fejlesztési, nevelési, oktatási és rehabilitációs szükségleteket megállapítja, és ez alapján biztosítja a speciális fejlesztésüket.

- A látássérülésből adódó másodlagos következményeket megelőzi, illetve, csökkenti, látássérült felnőttekkel kapcsolatos rehabilitációs feladatokat lát el, melynek során a tiflopedagógiai eszközöket alkalmazza.

- Értelmileg akadályozott (mérsékelt, súlyos, legsúlyosabb fokú értelmi fogyatékos) gyermekek, fiatalok és felnőttek speciális nevelési, fejlesztési szükségleteit megállapítja, állapotuk és élethelyzetük javítására irányuló terápiás és pedagógiai prevenciós feladatokat lát el.

- A nehezen nevelhető és inadaptált gyermekek és fiatalkorúak nevelésében az eredményes szocializációt elősegíti, a beilleszkedési, viselkedési és teljesítményzavarokat felismeri, diagnosztizálja, csökkenti a nevelés különböző színterein, ahol a gyermekek, ifjak és felnőttek eredményes szocializációját hátráltató biológiai, pszichikus és szociális ártalmak beilleszkedési, viselkedési és teljesítményzavarokban jutnak kifejezésre.

- A beszéd-, hang-, nyelv- és kommunikációs zavarban szenvedő gyermekek és felnőttek hátrányait megelőzi, ezeket vizsgálja és felismeri, elkülöníti más beszédkórképektől, továbbá meghatározza és megtervezi az ezekből adódó feladatokat. Sérülésspecifikus prevenciós, terápiás (habilitációs, rehabilitációs), fejlesztési, nevelési, oktatási tevékenységet végez életkortól, a beszédkórkép típusától, súlyosságától, kiterjedtségétől függően.

- A mozgáskorlátozott gyermekeket - speciális nevelési szükségleteinek megfelelően - oktatja, neveli, náluk terápiás és rehabilitációs eljárásokat alkalmaz.

A fenti tevékenységek végzése a szakmai, higiénés, dokumentációs és etikai szabályok betartása mellett történik.

Ellátás formái:

Fekvőbeteg szakellátás

- Járóbeteg-szakellátás

- A beteg otthona

Gyógypedagógiai ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
A művelni kívánt gyógypedagógiai szakágnak megfelelő BSc oklevéllel
rendelekező
- Gyógypedagógus (tanár és terapeuta)
1
Tárgyi feltételek:
A rendelő/osztály általános feltételei/egyébX
Amennyiben az ellátás jellege megkívánja:
- Kezelőágy (lemosható, tetszőleges magasságú, nem feltétele az állíthatóság) vagy
tornaszőnyeg, tornaszivacs (tisztítható textil vagy műanyag),
- A művelni kívánt szakágnak megfelelő fejlesztő eszközök, pl:
- tornatermi eszközök: korlát, vagy bordásfal, tükör, labdák, izomerősítő eszközök,
egyensúlyfejlesztő eszközök,
- mozgásfejlesztéshez szükséges eszközök: erősítő szalagok, manipulációs
készséget fejlesztő eszközök, egyensúlyfejlesztő eszközök,
- szurdopedagógiai fejlesztő eszközök,
- tiflopedagógiai fejlesztő eszközök.
X

Konduktori tevékenység Szakmakód: 7203

Konduktori tevékenység

Olyan ellátási forma, amely rávezetésen alapuló tanítást, nevelést, komplex fejlesztést végez. A konduktív nevelés egy speciálisan integrált fejlesztési rendszer, melynek lényege a tanuláson alapuló sokoldalú személyiségfejlesztés. Ezt a komplex tevékenységet csak segítséggel, a konduktív nevelési programon keresztül tudja megtanulni a sérült, ugyanis a konduktív nevelés nem változtatja meg a fogyatékosságot, hanem a koordinált működést kívánja megtanítani a sérült számára, hogy alkalmazkodni tudjon környezetéhez. Ez a program a testi, szellemi és szociális szükségletekre építve egységesen irányított tanulásvezérlés. A konduktív nevelés célcsoportja elsősorban az a központi idegrendszeri sérült, akit szülés előtt, alatt, és később gyermek, illetve felnőtt korban ért a károsodás. Így gyermekkorban a legjellemzőbb megbetegedések: herniplégia infantilis, diplégia spastica, tetraplégia, athetosis, ataxia, spina bifida. Felnőtt korban pedig a liemiplégia, parkinson kór, selerosis multiplex, paraplégia, aphasia, stroke, baleset, tumor, toxicatio, éncephalitis stb. utáni maradandó tünetek kezelése. A konduktív nevelésre való alkalmasság elsődleges feltétele a kontaktus és tanulási képesség. A konduktorok leggyakoribb feladatai:

- Első vizsgálatot (tanácsadást) tart és ennek eredményétől függően javaslatot tesz, vagy O maga megszervezi a sérült számára a legmegfelelőbb foglalkoztatási formát.

- A csoport ismeretében megalkotja, szervezi és vezeti a csoport konduktív nevelési programját a mozgás és kogritiv fejlesztést egyaránt.

- A csoporttagok egyéni érdekeit figyelembe véve hosszú távú csoportcélnak megfelelően a kollegákkal közösen kidolgozza a napi- és heti rendet. A csoport életkorát, képességeit figyelembe véve kialakítja a programot. Megfigyelései alapján folyamatosan aktualizálva kidolgozza a sérültek közelebbi és távolabbi célkitűzéseit egyénenként. A programvezetés során figyelemmel kíséri az egyének és a csoport fejlődését.

- Kreativitását, tehetségét felhasználva tervezi meg a különböző programokat, motiválva a csoporttagok érdeklődését, hogy koruknak megfelelően fejlesszék értelmi képességeiket.

- Megtanítja a sérülteket, hogy a megtanult mozgásformákat hogyan alkalmazhatják napi tevékenységeikben. Segíti a segédeszköz megfelelő kiválasztását és megtanítja használatát.

- Folyamatos kapcsolatot tart a hozzátartozókkal, pedagógusokkal, gyógypedagógusokkal, gyógytomászokkal, orvosokkal, illetve a sérülttel foglalkozó más szakemberekkel, intézményekkel.

- Foglalkozást vezet, valamint szakmai gyakorlatot tart hallgatók számára minősített gyakorló területen, bemutatót tart, konduktorok és más szakemberek (szomatopedagógus, gyógytornász, szoc.pedagógus) számára. A fenti tevékenységek végzése a szakmai, higiénés, dokumentációs és etikai szabályok betartása mellett történik.

Ellátás formái

Fekvőbeteg szakellátás

Járóbeteg-szakellátás

A konduktori tevékenység minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Okleveles konduktor1
Az ellátásban részesülő személy csökkent képességeinek; állapotának, életkorának
megfelelően az alábbi szakorvosi konzultáció biztosítása
Gyermekneurológia, FejlődésneurológiaEL
NeurológiaEL
OrtopédiaEL
RehabilitációEL
Diplomás ápolóEL
SzakápolóEL
NeuropszichológusEL
LogopédusEL
PszichológusEL
Ortopéd műszerészEL
Tárgyi feltételek:
Konduktív nevelésben az önállóság elérése a legfontosabb cél, ezért megfelelő
nagyságú bútorokra, segédeszközökre van szükség, melyek jól variálhatók, és amit
a sérültek önállóan is jól tudnak használni.
A konduktív nevelés speciális bútorai (priccs, fokosszék, lovaglószék, zsámoly,
kockazsámoly, asztal, bordásfal, járatórúd, mobil lépcső, lejtő, korlát, továbbá
lemosható vékony szivacsszőnyeg, párnák, csúszásgátló alátétek, stb.).
Egyéb tornatermi eszközök; korlát, vagy bordásfal, tükör, labdák, izomerősítő
eszközök, egyensúlyfejlesztő eszközök.
Mozgásfejlesztéshez szükséges eszközök: szalagok, manipulációs készséget
fejlesztő eszközök.
Játékok, foglalkozási anyagok, az életkortól és a megvalósítandó programtól
függnek.
A programokhoz előírt fontos eszközök még pálcák, járóbotok, járókeretek, karikák,
labdák, ritmus és dallamhangszerek, festékkészletek, képek, könyvek, stb.
Egyéb segédeszközök, pl. egyénre szabott sínek, csizmák, járógépek, stb.
X
BetegszállításEL
A konduktor új felvételkor felvételi státuszt készít, majd folyamatosan
dokumentálja írásban a mozgás, pszichés és értelmi fejlődést.
A csoportnévsor, a napirend, a különböző feladatsorok, az egyéni célok leírása,
valamint a segédeszközök felsorolása együttesen alkotják a csoport komplex
programját. Áthelyezésnél és elbocsátásnál írásos "záróvéleményt" készít.
Felvételkor és negyedévenként, valamint elbocsátáskor fotó, vagy videó
dokumentáció készülhet beteg és/vagy szülői beleegyezéssel.
X

Gyógyúszás Szakmakód: 7204

A gyógyúszás minimumfeltételeit az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet tartalmazza.

PSZICHIÁTRIA

Pszichiátria Szakmakód: 1800

A fekvőbeteg ellátásban a III. szintű ellátás mellett a * jelzés olyan speciális tevékenységet jelöl, ami országosan 1-2 centrum feladata. A magasabb szintű centrum értelemszerűen az alacsonyabb szintű ellátást is végzi. Az egyetemi centrumok és az országos intézet képezik a pszichiátriai ellátás legmagasabb szintjét.

Progresszivitási szint

A progresszivitási besorolás alapját az ugyanazon pszichiátriai betegség különböző súlyossági formái képezik a pszichiátriában, mert a komplikált, terápiarezisztens esetek ellátása magasabb szintű tudást, tapasztalatot és nagyobb létszámú, specializáltan képzett személyzetet igényel. Ilyen speciális teamek (speciális szakambulanciák) minden osztályon létrejöhetnek, de az I.-es progresszivitási szinten ez nem követelhető meg.

I. szint:

Alapszintű és sürgősségi pszichiátriai esetek ellátása. A BNO F kódjának bármelyik csoportjába besorolható betegek felvétele és kezelése.

II. szint:

Társbetegséggel kísért esetek, valamint alapszintű kezelésre nem reagáló szkizofréniában (F20), bipoláris vagy unipoláris depresszióban (F30) szenvedő betegek ellátása. Ezenkívül legalább egy területen speciális team működtetése [pl. súlyos evészavarban (anorexia vagy bulimia) (F50), kényszerbetegségben (F42), poszttraumás stressz zavarban (F43.1) szenvedő betegek magas szintű ellátása, postpartum pszichózisok (baba-mama centrum, stb.)].

III. szint:

1. Terápiarezisztens és/vagy speciális komplex ellátásra szoruló betegek kezelése,

2. Legalább két területen speciális team működtetése [pl.: súlyos evészavarban (anorexia vagy bulimia), kényszerbetegségben, poszttraumás stressz zavarban szenvedő betegek magas szintű ellátása].

3. Viszonylag új és/vagy kevés hazai tapasztalattal rendelkező beavatkozások [transzkraniális magnetikus stimuláció (TMS), vagus stimuláció (VNS), mély agyi stimuláció (DBS)] elvégzésének lehetősége erre felkészült, multidiszciplináris teammel (ebből országosan elegendő 1-2 centrum).

4. ITO háttér biztosítása mellett - a neuroleptikus malignus szindróma kezelése.

Speciális team: Egy adott betegségcsoport, szindróma vagy beavatkozás ellátására létrejött szakember csoport (speciális team), amely jól körülhatárolható létszámú (minimum két főből áll, akik különböző végzettséggel rendelkeznek, de az adott módszerben jártasak), rendszerint multidiszciplináris (szakorvos és szakápoló, és/vagy pszichológus, és/vagy foglalkoztató terapeuta) összetételű tagokból áll. A team-nek megnevezett vezetője van, és a team tagjai munka- és hatásköri leírással rendelkeznek. A team megnevezése tükrözi azt a tevékenységet, melyet a munkacsoport folytat. A team működését a szakma országos hatáskörű szervezete jóváhagyja. [FNO: b110-199 (mentális funkciók alcsoport), 3-4-es kategória - súlyos, illetve teljes károsodás valamelyik területen].

Speciális ellátási formák:

Forenzikus osztály (kijelölt intézményben)

High security osztály (kijelölt intézményben)

Tevékenységek
Progresszivitási szint
I.II.III.
Speciális team meghatározott feladatkörrel12
TMS (Transzkraniális Magnetikus Stimuláció)*EK
DBS (Mély Agyi Stimuláció)*EK
VNS (Vagus Stimuláció) *EK
Neuroleptikus malignus szindrómaX
Elektrokonvulzív terápia (ECT)XX
Postpartum pszichózisok (szülés után fellépő súlyos pszichés zavarok)*EK
Pszichiátriai (aktív) osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Összes orvos 15 ágyra22,53
További + 15 ágyanként 1 orvos
Ebből:
Pszichiáter több szakvizsgával (pszichoterápia, addiktológia,111
rehabilitáció)
Pszichiáter szakorvos - (15 ágyra)111,5
További 15 ágyanként 0,5
Rezidens/szakorvos jelölt0,51,5
Felvételes ügyelethez szükséges szakorvosok száma666
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (vagy jelölt)0,250,250,5
További 15 ágyanként 0,25
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Aneszteziológus szakorvos (ECT-hez)ELEL
Aneszteziológus szakasszisztens/felnőtt aneszteziológiai és intenzívELEL
szakápoló (ECT-hez)
Betegkísérő111
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált ellátásra alkalmas kórtermekXXX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiáraXXX
alkalmas helyiségek
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökXXX
ECT (RES - kizárólag aneszteziológussal)ELX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)XXX
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia,XX
személyiségelemzés, életminőség, dementia)
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumEKEKEK
RadiológiaEKEKEK

Amennyiben nappali kórházas ellátás is tartozik az osztályhoz, akkor plusz 0,5 orvos, illetve szocioterapeuta alkalmazása indokolt 15 betegenként.

Gerontopszichiátriai polymorbid krónikus ellátás minimumfeltételei ("G")
Személyi feltételek:
Osztályvezető: Pszichiáter szakorvos - min. 10 éves gyakorlattal1
Belgyógyász vagy neurológus szakorvos - (15 ágy)0,25
Pszichiáter szakorvos - (15 ágy)0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (esetleg jelölt)EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Felsőfokú szociális szakember1
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta
/mentálhigiénés szakasszisztens 15 ágyra
0,25
Betegszállító1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára
alkalmas helyiségek
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (bel, neurológiai) vizsgálathoz szükséges
eszközök
X
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEL
Orvosi laboratóriumEK
EKGX
RadiológiaEK
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
EL
Pszichiátriai járóbeteg szakrendelés/rehabilitációs szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Pszichiáter szakorvos1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEK
Általános asszisztens/szakasszisztens/pszichiátriai szakápoló1
Logopédus/gyógypedagógus/pszichopedagógusEK
Addiktológiai konzultánsEK
Közösségi koordinátorEK
Szociális gondozóEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
CsoportszobaX
Pszichodiagnosztikai eszközök (tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
RadiológiaEK
Nukleáris medicinaEK

A pszichiátriai magánrendelésekre vonatkozóan a fentiektől eltérőek lehetnek a tárgyi és személyi feltételek. (Nem szükséges csempe, vizsgáló ágy, de például ajánlott növény, fotel stb.).

Speciális pszichiátriai gondozási tevékenység

Definíció

A pszichiátriai gondozás az a tevékenység, amelynek során a pszichiáter szakorvos által vezetett munkacsoport meghatározott területen élő, hosszan tartó pszichiátriai betegségekben szenvedők folyamatos észlelését és gyógyítását végzi, segíti a rehabilitációjukat a betegség teljes folyamatában.

A gondozás a gondozó intézetben, a beteg családi és lakókörnyezetében, saját életterében, adott esetben az otthonában történik.

Az ellátás általános feltételei

A gondozási feladatot team munkában kell végezni a pszichiátria szakterületének különböző szintjein, az ellátandó feladat függvényében.

A gondozást végző munkacsoport tagjai szakorvosok, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusok, szakképzett gondozónők, rezidensek és további munkatársak a szakmai minimumfeltételeknek megfelelően. A gondozás a mentális zavarok közül az alábbi betegségcsoportokra terjed ki:

- Szkizofrénia és paranoid zavarok (F 20-29)

- Affektív zavarok (F 30-39)

- Organikus mentális zavarok (F 00-09)

- Személyiségzavarok, kényszeres zavarok, étkezési zavarok súlyosabb formái (F 60-69, 42, 50)

- Pszichoaktív szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F 10-19) - ahol addiktológiai szakrendelés vagy gondozó nem működik.

A gondozáson kívül végzett egyéb tevékenységek

Szakorvosi konzíliumok adása.

Szakvélemények adása hatóságok (gyámhatóság, bíróság, rendőrség) és az Országos Orvosszakértői Intézet felkérésére.

Veszélyeztető magatartású beteg esetében a kezelésre kötelezési eljárás kezdeményezése.

Speciális pszichiátriai gondozási tevékenység minimumfeltételei

Személyi feltételek:
Pszichiáter szakorvos a terület nagyságától függően 40.000 lakosra (legalább)1
Segítő foglalkozású diplomás a terület nagyságától függően 100.000 lakosra
(pszichológus, gyógypedagógus)
3
Pszichológus1
Pszichiátriai szakápoló/gondozó 100.000 lakosra4
Általános asszisztens/szakasszisztens/pszichiátriai szakápoló1
JogászEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Szoba a diplomás segítők részére (függ a létszámtól, de legalább)X
Személyi számítógép megfelelő (gondozói v. szakrendelői) programmal +
nyomtatóval
X
Telefon+faxX
Internet hozzáférésEL
Csoportszoba1
Pszichodiagnosztikai eszközökX
Személygépkocsi és annak használata beteglátogatás megoldásának biztosításáraEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EKGEK
RadiológiaEK
Nukleáris medicínaEK
Egyéb szükséges szakorvosi konzíliumokEK

Speciális ellátási formák:

Forenzikus osztály

A büntetőügyek miatt elrendelt elmeállapot megfigyelések és az egyéb forenzikus pszichiátriai feladatok (pl. gondnoksági ügyek, polgári peres ügyek) miatt szükségessé váló megfigyelések speciális feladatát végző osztály.

Forenzikus pszichiátriai osztály - 15 ágyra
Személyi feltételek:
Szakorvos (közülük legalább egy igazságügyi elmeorvosi szakvizsgával3,5
rendelkező pszichiáter)
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (vagy jelölt)1
Adminisztrátor1
Szociális munkás0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/(vagy jelölt) / 15 ágyanként0,25
Terapeuta: szocioterapeuta/gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység0,25
terapeuta/addiktológus konzulens/mentálhigiénikus/ művészetterapeuta/rehab.
menedzser /15 ágyanként
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerintX
Betegkísérő0,3
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmasX
helyiségek
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Pszichodiagnosztika (intelligencia-, személyiség tesztek)X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,X
életminőség, dementia)
SzakambulanciaX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EK
Betegjogi képviselőEL
Orvosi klinikai laboratóriumEL
EKGEL
Radiológia és ultrahangEL
Képalkotó eljárások (CT, MRI)EK

Magas biztonságú osztályok:

- Lehet akut osztály - 3 biztonsági fokozattal, illetve krónikus osztály

- Olyan pszichiátriai osztály, amely az általános pszichiátriai osztályhoz képest magasabb biztonsági fokozatú rendszerrel, magas szakmai színvonalon látja el az oda beutalt agresszív/violens pszichiátriai betegeket.

Három biztonsági fokozattal rendelkezik:

I. fokozat: magas biztonság

a. teljesen zárt és őrzött rendszer, a beteg és környezetének biztonságának védelmével

b. szakmai szempontból megfelel egy szoros megfigyelést jelentő szubintenzív részlegnek

II. fokozat: közepes biztonság

a. zárt rendszer, de kevésbé szoros őrzés

b. szakmai szempontból megfelel akut pszichiátriai betegek ellátását végző pszichiátriai osztálynak

III. fokozat: alacsony biztonság

a. félig zárt rendszer

b. szakmailag aktív rehabilitációs jelleggel működik a betegek folyamatos kontrolljával Az osztály feladata:

Olyan akut, illetve tartósan agresszív/violens betegek ellátása, akik biztonsággal nem kezelhetők akut pszichiátriai osztályon, ugyanakkor esetükben a fennálló törvények szerint nem az IMEI az illetékes. A betegek akutan a legmagasabb szintre kerülnek (I. fokozatú elhelyezés), de amint állapotuk megengedi, kezelésüket a II., majd III. fokozaton, ezt követően a területileg illetékes pszichiátriai osztályon kell folytatni vagy el lehet őket bocsátani zárójelentéssel.

- Az I.-II.-III. fokozatú részlegek 15-15 ággyal működnek, azaz összesen 45 ággyal rendelkezik az osztály.

Akut magas biztonságú (high security) osztály - 15 ágyra
Személyi feltételek:
Osztályvezető: Pszichiáter szakorvos - min. 10 éves gyakorlattal1
Pszichiáter szakorvos5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (esetleg jelölt)0,7
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász) +
X
Szakápoló2
Szociális munkás és/vagy felsőfokú szociális szakember0,7
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta /mentálhigiénés
szakasszisztens
0,7
Kriminológus0,5
Biztonsági őr4
Adminisztratív munkaerő (kapcsolattartó személy)1,5
Betegszállító0,4
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált magasbiztonságú ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek - emelt szintű biztonsági fokozatnak megfelelően
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközökX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEL
Orvosi klinikai laboratóriumX
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EKGX
Általános radiológia és ultrahangEL
Képalkotó eljárások (CT, MR, SPECT)EK
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség,
dementia)
EL
Krónikus magas biztonságú (high security) osztály - 15 ágyra
Személyi feltételek:
Osztályvezető: Pszichiáter szakorvos - min. 10 éves gyakorlattal1
Pszichiáter szakorvos2,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (esetleg jelölt)1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász) +
X
Szakápoló2
Szociális munkás és/vagy felsőfokú szociális szakember1
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta /mentálhigiénés
szakasszisztens
1,5
Adminisztratív munkaerő (kapcsolattartó személy)0,5
Betegszállító0,4
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált magasbiztonságú ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek - emelt szintű biztonsági fokozatnak megfelelően
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközökX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEL
Orvosi klinikai laboratóriumX
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EKGX
Általános radiológia és ultrahangEL

Pszichiátriai rehabilitáció Szakmakód: 1804

A pszichiátriai rehabilitáció az a tevékenység, amelynek célja a hosszan tartó pszichiátriai betegségekben szenvedők személyes felépülésének segítése, közösségi integrációjának, autonómiájának, kapcsolatrendszerének megőrzése, illetve javítása.

Progresszivitási szint:

I. szint:

Alapszintű rehabilitációs kezelés. A pszichiátriai beteg segítése a szociális és interperszonális problémáinak megoldásában. Napirendszerű, strukturált gyógyfoglalkoztatás (pl. munkaterápia, művészetterápia). A pszichiátriai betegek közösségi szociális ellátó rendszerével szoros együttműködés.

II. szint

Legalább egy pszichiátriai rehabilitációs szakvizsgával rendelkező orvos és egy több szakvizsgával rendelkező pszichiáter. Napirendszerű, strukturált gyógyfoglalkoztatás (pl. munkaterápia, művészetterápia). A pszichiátriai betegek közösségi szociális ellátó rendszerével szoros együttműködés.

III. szint:

Magasabb képzettségű rehabilitációs team. A team tagjai: legalább egy pszichiátriai rehabilitációs szakvizsgával rendelkező szakorvos és legalább egy pszichoterapeuta képzettségű diplomás és egy esetmenedzser (pszichológus/szociális munkás/pszichiátriai szakápoló). A napirendszerű, strukturált foglalkoztatáson túl kreatív csoport, szociális készségfejlesztő csoport, munkába állítási program. Pszichoedukációs csoport a betegek és a hozzátartozók számára. A pszichiátriai betegek közösségi szociális ellátó rendszerével szoros együttműködés.

Pszichiátriai rehabilitációs osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:I.
(krónikus
ellátás)
II.III.
Osztályvezető főorvos (több szakvizsgával rendelkező - beleértve a
pszichiátriai rehabilitációt is) teljes munkaidőben
111
Szakorvos (több szakvizsgával rendelkező pszichiáter)11
Rezidens/szakorvos jelölt111
Orvos összesen (az ov. főorvoson kívül) - 15 ágyanként*0,511
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/(vagy jelölt) / 15
ágyanként
0,250,250,5
Terapeuta: szocioterapeuta/gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs
tevékenység terapeuta/addiktológus konzulens/mentálhigiénikus/
művészetterapeuta/rehab. menedzser* /15 ágyanként
0,50,50,75
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint
XXX
Betegkísérő111
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára és
szocioterápiára alkalmas helyiségek
333
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)XXX
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia,
személyiségelemzés, életminőség, dementia)
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EKEKEK
Orvosi laboratóriumEKEKEL
EKGEKEKEL
RadiológiaEKEKEL

Amennyiben nappali kórházas ellátás is tartozik az osztályhoz, akkor plusz 0,5 orvos, illetve szocioterapeuta alkalmazása indokolt 15 betegenként.*

Pszichiátriai rehabilitáció nappali kórház minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Pszichiáter - (15 betegenként)0,5
Pszichoterapeuta (15 betegenként)0,25
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (esetleg jelölt) (15
betegenként)
0,25
Gyógytornász vagy ergoterapeutaEL
DietetikusEL
Pszichiátriai szakápoló2
Művészetterapeuta/szocioterapeuta/rehabilitációs tevékenység
terapeuta/rehab. menedzser/addiktológiai konzultáns
gyógyfoglalkoztató/mentálhigiénés szakasszisztens - 15 betegenként
0,5
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára és
szocioterápiára alkalmas helyiségek
2
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges
eszközök
X
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EK
Orvosi klinikai laboratóriumEK
Speciális és toxikológiai laboratóriumEK
EKGEL
Radiológia és ultrahangEL
Képalkotó eljárások (CT, MR, SPECT)EK
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
EL

Pszichiátriai rehabilitációs szakrendelés minimumfeltételei

Definíció

A pszichiátriai rehabilitáció az a tevékenység, amelynek során a pszichiáter szakorvos által vezetett munkacsoport meghatározott területen élő, hosszan tartó pszichiátriai betegségekben szenvedők személyes felépülését segíti, közösségi integrációját, autonómiáját, kapcsolatrendszerét megőrzi, illetve javítja.

Az ellátás általános feltételei

A rehabilitációs feladatot teammunkában kell végezni a pszichiátria szakterületének különböző szintjein, az ellátandó feladat függvényében.

A rehabilitációt végző munkacsoport tagjai szakorvosok, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusok, szakképzett gondozónők, rezidensek és további munkatársak a szakmai minimum-feltételeknek megfelelően.

A rehabilitáció a mentális zavarok közül az alábbi betegségcsoportokra terjed ki:

- Szkizofrénia és paranoid zavarok (F 20-29)

- Affektív zavarok (F 30-39)

- Organikus mentális zavarok (F 00-09)

- Személyiségzavarok, kényszeres zavarok, étkezési zavarok súlyosabb formái (F 60-69, 42, 50)

- Pszichoaktív szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F 10-19) - ahol addiktológiai szakrendelés vagy gondozó nem működik.

A pszichiátriai rehabilitáció szakrendelés minimumfeltételei - felnőtt, megegyeznek az 1800 szakmakód alatti pszichiátriai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételeivel.

Addiktológia Szakmakód: 1801

I. szint

Pszichiátriai osztály

II. szint

Pszichiátriai osztály addiktológiai gyakorlattal rendelkező pszichiáterrel.

III. szint

Addiktológiai osztály

Addiktológiai osztály (aktív) minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám15
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Addiktológus vagy addiktológiai területen jártas pszichiáter/ több
szakvizsgával (pszichoterápia, rehabilitáció, neurológia)
1
Pszichiáter vagy addiktológus1
Orvos/belgyógyászEL
PszichoterapeutaEL
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus, vagy klinikai
addiktológiai szakpszichológus (esetleg jelölt)
EL
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta1
Szociális képesítésű szakember/addiktológiai konzultáns1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Betegszállító/betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiára alkalmas
helyiségek
4
Szocioterápiára alkalmas helyiség eszközökkel1
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök:
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek, kérdőívek,
becslőskálák)
X
Speciális pszichodiagnosztikai szűrés, gondozás (neuropszichológia,X
személyiségelemzés, életminőség, dementia, teljesítménytesztek)
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EK
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEK
Orvosi laboratóriumEK
RadiológiaEK
Addiktológiai szakrendelés minimumfeltételei
SzakrendelésSzakrendelés
+ gondozás
Személyi _ feltételek:
Addiktológus vagy addiktológiában jártas pszichiáter szakorvos11
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus, és/vagy klinikai11
addiktológiai szakpszichológus/Pszichológus
Segítő foglalkozású diplomás (addiktológiai konzultáns, gyógy-,12
pszichopedagógus, mentálhigiénikus stb.)
Általános asszisztens/szakasszisztens/pszichiátriai11,5
szakápoló/szakápoló/klinikai szakápoló
JogászEKEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportos terápiára alkalmas45
helyiségek, kislabor (vizelet-gyorsteszt elvégzésére)
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükségesXX
eszközök
Sürgősségi táskaXX
Vizelet-gyorstesztekXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi-klinikai laboratóriumEKEK
Speciális pszichodiagnosztika - szűrés, gondozás (neuropszichológia,EKEK
személyiségelemzés, életminőség, dementia, teljesítménytesztek)
Vizelet-gyorstesztekXX
Pszichodiagnosztikai eszközök (intelligencia, személyiségtesztek,XX
kérdőívek, becslőskálák)
ASI (addikció súlyossági index teszt)EKEK
AUDIT-5EKEK
CAGEEKEK
SzakkonzíliumokEKEK
RadiológiaEKEK
Toxikológiai laboratóriumEK

Addiktológiai rehabilitáció Szakmakód: 1806

Addiktológiai rehabilitációs osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám15
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Addiktológus/pszichiátriai rehabilitáció szakorvosa/pszichiáter szakorvos
addiktológiai gyakorlattal
1,5
Belgyógyász/háziorvos addiktológiai gyakorlattal0,5
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta2
PszichológusEK
Addiktológiai konzultáns2
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Gyógyfoglalkoztató/szociális munkás2
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
4
Szocioterápiára alkalmas helyiség eszközökkel2
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek, rajztesztek)X
Vizelet-gyorstesztek, alkoholszondaX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia, addiktológiai súlyossági teszt)
EK
RadiológiaEK
Belgyógyászati háttérEK
Addiktológiai Rehabilitációs Intézet minimumfeltételei 16 éves kortól
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám10
Személyi feltételek: 20 ágyra
Az egység működése szempontjából fontos szakvizsgával rendelkező
szakorvos (addiktológia, pszichiátriai rehabilitáció, rehabilitáció, pszichiátria
- addiktológiai tapasztalattal)*
0,1
Belgyógyász/háziorvos/gyermekorvos addiktológiai gyakorlattal0,1
20 ágyig
Szociális vagy egészségügyi felsőfokú képesítéssel rendelkező segítő
(addiktológiai konzultáns, gyógypedagógus/pszichopedagógus/
szociálpedagógus/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység
terapeuta/pszichológus/mentálhigiénikus/szociális munkás)
További 20 ágyanként
3
1,5
Gyógyfoglalkoztató3
PszichológusEK
JogászEK
Tárgyi feltételek:
Lakószobák (4 nm/fő)X
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
4
Szocioterápiára alkalmas helyiség eszközökkel1
Általános szomatikus (belgyógyászati, neurológiai) vizsgálathoz szükséges
eszközök
X
Vizelet-gyorstesztek, alkoholszondaX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttérEK
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia, addiktológiai súlyossági teszt)
EK

*Speciálisan duál diagnózisú betegekkel foglalkozó intézmény esetén teljes munkaidős pszichiáter szakorvos

Pszichoterápia Szakmakód: 1805

Pszichiátriai rehabilitáció ("P" Pszichoterápiás osztály)
Személyi feltételek:
Pszichiáter (pszichoterápiás szakképesítéssel) - 30 ágyanként1
Rezidens/egyéb szakorvos1
Orvos összesen - 30 ágyanként2
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (vagy jelölt) - 30 ágyanként2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Terapeuta: Művészetterapeuta/szocioterapeuta/rehabilitációs tevékenység
terapeuta /rehab. menedzser/addiktológus konzultáns - 30 ágyanként
2
PszichológusEK
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei+
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermekX
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas
helyiségek
X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközökX
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközökX
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.)EK
Orvosi laboratóriumEL
EKGEL
Általános radiológia és ultrahangEL
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés,
életminőség, dementia)
EL

PSZICHOLÓGIA

Pszichológia Szakmakód: 7100

Szaktevékenység

Feltárja a lelki jelenségek kiváltó okait, lefolyásuk törvényszerűségeit, hatásait az emberi cselekvésekre. Vizsgálja az egyéni lelki megnyilvánulások sajátosságait, fejlődését, illetve a társas helyzetben, csoportban lezajló történések hatásmechanizmusát.

Pszichológiai tevékenység minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Pszichológia szakon szerzett pszichológus (BSc) szakképesítés1
Szakmai szempontból a szupervízió elérhetősége szükségesEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei

Klinikai és mentálhigiénés szakpszichológia Szakmakód: 7101

Szaktevékenység

A klinikai szakpszichológia kompetenciája: a pszichés, mentális és viselkedészavarok felismerése, speciális klinikai és egészségpszichológiai, mentálhigiénés és pszichoterápiás módszerekkel történő prevenciója, diagnosztikája és kezelése, képzett szakemberek által. A speciális kezelés meghatározott céllal, módszerrel, indikációval, előre rögzített keretek között végzett intervenció, amely verbális és nonverbális kommunikációs formában történik.

Legfontosabb tevékenységek: pszichodiagnosztika, pszichoterápia, stressz-management, egészségügyi dolgozók kiégés (burn-out) prevenciója, konfliktuskezelés, problémamegoldó tréningek, kommunikációs és szociális készségfejlesztő tréningek tartása.

A klinikai pszichológia részvétele szükséges a szomatikus betegek korszerű ellátásában mind a járóbeteg, mind a fekvőbeteg ellátásban, mivel a legsúlyosabb, gyakran népegészségügyi problémát jelentő betegségek kialakulásában egyértelműen szerepük van pszichés és magatartásbeli tényezőknek. Az elhízás, a dohányzás, a stresszhelyzetekkel való maladaptív megküzdés és ezzel szoros összefüggésben a fokozott alkoholfogyasztás, a rendszertelen és mozgásszegény életmód, a túlhajszoltság, a szociális kapcsolatok elhanyagolása vagy hiánya, a konfliktus megoldási készségek nyilvánvaló hiányosságai, az ebból fakadó feszültségek nemcsak a szorongásos megbetegedések, a depresszió és a pszichoszomatikus megbetegedések, hanem a stroke, a hypertónia, a myocardialis infarctus, az alkoholizmus, a daganatos betegségek, fájdalomszindrómák (gerincfájdalmak, fejfájások, stb.), pulmonológiai betegségek stb. kialakulásában is komoly (és módosítható) rizikófaktorok.

Klinikai szakpszichológiai szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus 10.000 lakosra2 fő/ 10.000 lakos
Segítő foglalkozású diplomás a terület nagyságától függően 10.000 lakosra2 fő/ 10.000 lakos
(pszichológus, gyógypedagógus)
Általános asszisztens/szakasszisztens/ szakápoló1
Szupervízor (heti 0,5 nap)0,1
Pszichiáter szakorvos (heti 1 nap)0,2
Gyermekpszichiáter szakorvos (heti 1 nap)0,2
Szomatikus betegségnek megfelelő szakorvosEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára, szocioterápiára
alkalmas helyiségek
1 szoba/ szakember
Minden szakembernek külön szoba
Személyi számítógép, internet eléréssel
Berendezés a pszichológiai munka követelményeinek megfelelő legyen, ezek:
hangszigetelés, zavartalanság, biztonság, otthonos bútorzat (nem csempe), telefon
Egyéni terápiánál min. 8 nm, családterápiánál min. 16 nm csoportszobaX
Csoportszoba, oktatószoba, könyvtárszoba ( min. 20 nm, 1/rendelő)X
Pszichodiagnosztikai eszközökX
teljesítmény és személyiségtesztek a szakmai protokoll szerint
+ számítógépes teszt-értékelő programok
Gyermek-pszichodiagnosztikai eszközök (jogtiszta formában):
Bender-Gestalt-féle neuropszichiátriai teszt1
Iskolaérettségi teszt1
HAWIK-teszt1
MAWGYI-R teszt1
Színes Raven teszt1
Binet-teszt1
CAT-teszt1
PFT gyermek-teszt1
Báb-teszt1
Világjáték1
Szceno-teszt1
Brunet-Lezine-féle pszichomotoros teszt1
Klinikai gyermekpszichológiai kérdőívek, becslőskálák (gyermekkori depresszió,15-20 fajta
szorongás, magatartászavar, evészavar, stb. felmérésére)
Felnőtt pszichodiagnosztikai eszközök (jogtiszta formában):
SCID-I és SCID-II. személyiségteszt2
WAIS-teszt1
Benton-féle memóriapróba (A+ B)1
Rorschach projektív próba2
Raven-teszt1
MAWI-teszt1
PFT-teszt1
MMPI-teszt + kiértékelő program1
Young Séma-teszt + kiértékelő program1
Cloninger-féle Temperamentum és Karakter Kérdőív + kiértékelő program1
Klinikai pszichológiai kérdőívek, becslőskálák (depresszió, szorongás,15-20 fajta
magatartászavar, evészavar, stb. felmérésére)
Speciális követelmények:
Személyi számitógép, internet eléréssel
Relaxációs kezeléshez: ágy, csoportszobába matracok
Tárgyi feltételek:
Gyermekrendelőbe: bábjátékok, játékok, színes ceruza, papír, gyurma, stb.
A klinikai szakpszichológia tárgyi feltételei eltérnek a rendelő általános feltételeitől:
tapétázott, barátságos szoba
(nem szükséges csempe), de szükséges kényelmes bútorzat. Betegvizsgálatra,
explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára, szocioterápiára alkalmas helyiségek.
Minden szakembernek külön szoba
Személyi számítógép, internet eléréssel
Berendezés a pszichológiai munka követelményeinek megfelelő legyen, ezek:
hangszigetelés, zavartalanság, biztonság, otthonos bútorzat (nem csempe), telefon
Egyéb követelmények:
Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek
szakmai minimumfeltételeiről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet 1. melléklete
szerinti infekciókontroll feltételek, az alábbiak szerint: a fertőzések átvitelének
megakadályozását célzó előírásnak megfelelő fertőtlenítési gyakorlat (kéz-, bőr-, és
felületfertőtlenítés) kerüljön bevezetésre, mely írásban is szabályozott kell legyen

Lelki elsősegély telefonszolgálat

Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás:

A lelki elsősegély telefonszolgálat elsődleges célja, hogy kritikus élethelyzetek - öngyilkosságok, öngyilkossági szándék, veszteségek, lelki traumák - esetén értő, emberi segítséget nyújtson, amely hozzásegíti a hívóit a testi, lelki és szociális jól-léthez, lelki egyensúlyuk helyreállításához, az adott nehéz élethelyzet érzelmi és racionális megértéséhez, továbbá a lehető leghatékonyabb problémamegoldás megtalálásához.

Speciális jellemzői miatt - anonimitás, azonnaliság, ingyenesség - a lelki elsősegély telefonszolgálat alacsony küszöbű ellátást biztosít.

Tevékenységek:

Az öngyilkosság-megelőzés, illetve az öngyilkossági cselekmények pszichológiai eszközökkel történő kezelése; krízisintervenció és válságkezelés;

mentálhigiénés prevenciós, tanácsadó, lelki "elsősegély-nyújtó" tevékenység - sajátos eszközökkel és módszerekkel - telefonon át.

Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 116-123 24órás 400 000 lakosnál
Személyi feltételek:
Szervező/vezető: segítő foglalkozású diplomás (orvos, pszichológus, stb.)1
Szervező/asszisztens: adminisztratív feladatokat ellátó szervező0,5
Segítő foglalkozású munkatárs3
Szakvégzettséggel rendelkező önkéntes munkatársak25-30 fő
Kisegítő: gazdálkodás, karbantartás, egyéb kisegítő tevékenységek0,5
Szupervízor1
Tárgyi feltételek:
Ügyeleti helyiség magában foglalja a munka- és pihenőterületet, illetve adminisztratívX
feladatok ellátását is biztosíthatja, de a telefonszolgálat működésén kívüli feladatok
elvégzésére nem használható.
Csoport-helyiség: alkalmas az egész stáb létszámának befogadására. 35-40 nm
Pihenőhelyiség és mellékhelyiség(ek): WC, öltöző, raktár stb.
X
Gép- és műszerellátottság:X
- önálló segélykérő telefon fővonal - 116-123 területi ellátási
kötelezettséggel
- szervező telefonvonal/mellékvonal
- személyi számítógép

Pszichoterápia (klinikai szakpszichológiai képesítéssel) Szakmakód: 7104

Szaktevékenység

A pszchoterápia klinikai szakpszichológia kompetenciája: a pszichés, mentális és viselkedészavarok felismerése, speciális klinikai és egészségpszichológiai, mentálhigiénés és pszichoterápiás módszerekkel történő prevenciója, diagnosztikája és kezelése, képzett szakemberek által. A speciális kezelés meghatározott céllal, módszerrel, indikációval, előre rögzített keretek között végzett intervenció, amely verbális és nonverbális kommunikációs formában történik.

Legfontosabb tevékenységek: pszichodiagnosztika, pszichoterápia, stressz-management, egészségügyi dolgozók kiégés (burn-out) prevenciója, konflktuskezelés, problémamegoldó tréningek, kommunikációs és szociális készségfejlesztő tréningek tartása.

A pszichoterápia részvétele szükséges a szomatikus betegek korszerű ellátásában mind a járóbeteg, mind a fekvőbeteg ellátásban, mivel a legsúlyosabb, gyakran népegészségügyi problémát jelentő betegségek kialakulásában egyértelműen szerepük van pszichés és magatartásbeli tényezőknek. Az elhízás, a dohányzás, a stresszhelyzetekkel való maladaptív megküzdés és ezzel szoros összefüggésben a fokozott alkoholfogyasztás, a rendszertelen és mozgásszegény életmód, a túlhajszoltság, a szociális kapcsolatok elhanyagolás vagy hiánya, a konfliktus megoldási készségek nyilvánvaló hiányosságai és az ebból fakadó feszültségek nemcsak a szorongásos megbetegedések, a depresszió és a pszichoszomatikus megbetegedések, hanem a stroke, a hypertónia, a myocardialis infarctus, az alkoholizmus, a daganatos betegségek, fájdalomszindrómák (gerincfájdalmak, fejfájások, stb.), pulmonológiai betegségek, stb. kialakulásában is komoly (és módosítható) rizikófaktorok.

Klinikai szakpszichológiai szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Pszichoterapeuta klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus 10.000 lakosra2 fő/ 10.000 lakos
Segítő foglalkozású diplomás a terület nagyságától függően 10.000 lakosra1 fő/ 10.000 lakos
(pszichológus, tanácsadó pszichológus, gyógypedagógus)
Általános asszisztens/szakasszisztens/ szakápoló1
Szupervízor (heti 2x0,5 nap)0,2
Pszichiáter szakorvos (heti 2 x0,5 nap)EL
Gyermekpszichiáter szakorvos (heti 1 nap)EL
Szomatikus betegségnek megfelelő szakorvosEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára, szocioterápiára
alkalmas helyiségek
1 szoba/szakember
Minden szakembernek külön szoba
Személyi számitógép, internet eléréssel
Berendezés a pszichológiai munka követelményeinek megfelelő legyen, ezek:
hangszigetelés, zavartalanság, biztonság, otthonos bútorzat (nem csempe), telefon
Egyéni terápiára alkalmas helyiség (min. 8 nm)
Családterápiára alkalmas helyiség (min. 16 nm)
X
X
Csoportszoba, oktatószoba, könyvtárszoba ( min. 20 nm, 1 rendelő)X
Pszichodiagnosztikai eszközökX
teljesítmény és személyiségtesztek a szakmai protokoll szerint
+ számítógépes teszt-értékelő programok
Gyermek-pszichodiagnosztikai eszközök:
Bender-Gestalt-féle neuropszichiátriai teszt1
Klinikai gyermekpszichológiai kérdőívek, becslőskálák (gyermekkori depresszió,15-20 fajta
szorongás, magatartászavar, evészavar, stb. felmérésére)
HAWIK-teszt1
MAWGYI-R teszt1
Színes Raven teszt1
Binet-teszt1
CAT-teszt1
PFT gyermek-teszt1
Báb-teszt1
Világjáték1
Szceno-teszt1
Brunet-Lezine-féle pszichomotoros teszt1
Felnőtt pszichodiagnosztikai eszközök (jogtiszta formában):
SCID-I és SCID-II. személyiségteszt2
Klinikai pszichológiai kérdőívek, becslőskálák (depresszió, szorongás,15-20 fajta
magatartászavar, evészavar, stb. felmérésére)
Benton-féle memóriapróba (A + B)1
WAIS-teszt1
Raven-teszt1
MAWI-teszt1
PFT-teszt1
MMPI-teszt + kiértékelő program1
Young Séma-teszt + kiértékelő program1
Speciális követelmények:
Személyi számitógép, internet eléréssel
Relaxációs terápiához: ágy, csoportszobába matracok
Gyermekrendelőbe: bábjátékok, játékok, színes ceruza, papír, gyurma, stb.
Tárgyi feltételek:
A pszichoterápia tárgyi feltételei eltérnek a rendelő általános feltételeitől: tapétázott,
barátságos szoba
(nem szükséges csempe), de szükséges kényelmes bútorzat. Betegvizsgálatra,
explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára, szocioterápiára alkalmas helyiségek.
Minden szakembernek külön szoba
Személyi számítógép, internet eléréssel
Berendezés a pszichoterápiás munka követelményeinek megfelelő legyen, ezek:
hangszigetelés, zavartalanság, biztonság, otthonos bútorzat (nem csempe), telefon

REHABILITÁCIÓS MEDICÍNA

Progresszív ellátási szintek

I. szint

Jellemzően a lakossági tömegigényeket kielégítő, speciális feltételeket egyáltalán nem igénylő rehabilitációs szolgáltatások tartoznak ide, amelyeket városi / kistérségi hatókörben érdemes nyújtani: (1) olyan rehabilitációs ellátások, amelyek végzéséhez az adott programokra vonatkozó átlagos, vagy alapszintű feltételek elegendőek; (2) a team tagjainak kellő gyakorlata van az adott program / alprogram nyújtásában. Járóbeteg, járóbeteg nappali ellátás vagy nappali kórházi ellátás, illetve felnőttek rehabilitációs alaptevékenysége I. szintű fekvőbeteg szakellátás keretében is nyújtható. Minimum ágyszám: önálló intézet esetén: 10

II. szint

Jellemzően a lakosság jelentős részét érintő rehabilitációs szükségletek legalább megyei szinten történő ellátását biztosító szolgáltatások tartoznak ebbe a körbe. Ritkábban olyan nem emelt szintű ellátások, amelyek a viszonylag csekélyebb lakossági szükségletek miatt nem minden megyében vagy térségben kell rendelkezésre álljanak: rehabilitációs alaptevékenységek illetve speciális tevékenységek végzése, kiemelt feladatok nélkül. Jelentős szerepük van a posztakut rehabilitációban. Járóbeteg, járóbeteg nappali ellátás, nappali kórházi ellátás és fekvőbeteg ellátás keretében nyújtható.

III. szint

A kiemelt ellátásokat jellemzően az adott feladatra kijelölt (akkreditált) szolgáltatóban szükséges térségi szinten biztosítani, miután az ellátási szükséglet emelt szintű szolgáltatások rendelkezésre állását tételezi fel: (1) olyan rehabilitációs ellátások, amelyek végzéséhez az adott programokra vonatkozó emelt szintű szakmai gyakorlat és feltételek szükségesek; (2) az adott ellátáshoz tartozó minden team tag és egyéb ellátási feltétel folyamatosan és emelt szinten rendelkezésre áll.

A legmagasabb szinten kiemelt ellátásokat jellemzően az országban csak néhány, az adott feladatra kijelölt (akkreditált) szolgáltatóban szükséges nyújtani országos vagy több régióra / térségre kiterjedő hatókörrel, miután általában nem gyakori állapotokról van szó, amelyekben a rehabilitációs ellátáshoz szükséges gyakorlat megszerzéséhez és az ellátás biztonságos nyújtásához a team minden tagjának kiemelten magas szintű, speciális szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie: (1) olyan rehabilitációs ellátások, amelyek végzéséhez speciális szakmai gyakorlat és feltételek szükségesek; (2) az adott ellátáshoz tartozó minden team tag és egyéb ellátási feltétel folyamatosan és kiemelt szintű szakértelemmel áll rendelkezésre, beleértve a társzakmák részéről szükséges szakembereket és ellátási feltételeket is. Nappali kórházi ellátás és fekvőbeteg ellátás keretében nyújtható.

III. szinten kiemelt speciális tevékenységek (III.*):

NMS/GY*: 14-es program: kiemelten súlyos agysérültek/károsodottak teljeskörű rehabilitációs ellátása. Ez kiegészülhet néhány szolgáltatóban a kómás állapotú betegek rehabilitációs ellátásával további speciális feltételek fennállásakor

NMS/GY: 15-ös program: kiemelten súlyos gerincvelő sérültek teljeskörű ellátása. Ez kiegészülhet néhány szolgáltatóban a tetrapleg, esetenként lélegeztetést is igénylő betegek korai rehabilitációs ellátásával további speciális feltételek fennállásakor

NMS/GY: 8-1-es program: kiemelten súlyos égésbetegek teljeskörű rehabilitációs ellátása

NMS/GY: 2-1, 18-1 vagy kivételesen más neuro-rehabilitációs programba tartozó ellátás, ha a beteget spaszticitás centrum**ban kell ellátni

NMS/GY: 10-1 programon belül a kezelhető nyelési zavar vagy egyéb súlyos táplálékfelvételi zavar K: 16-4-es program: szívtranszplantáltak teljeskörű rehabilitációs ellátása P:17-5-ös program: tüdőtranszplantáltak teljeskörű rehabilitációs ellátása

1-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

2-1-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

2-3-as programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

4-1-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

5-3-as programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

6-1-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

7-1-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

7-2-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

8-2-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

9-1-es programon belül a kiemelten súlyos polytraumatizált esetek rehab ellátása

10-3-as programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

16-1-16-8-s programokon belül a kiemelten súlyos esetek (NYHA III. stád.) rehab ellátása a transzplantáció kivételével, ami III.* szint

17-3-as és 17-4-es programon belül a kiemelten súlyos esetek rehab ellátása

*NMS/GY: neuromusculosceletalis (felnőtt) / gyermek

**spaszticitás központ: rendelkezik a spasztikus betegek rehabilitációs ellátásán belül a botulinum-toxin kezelés, az intrathecalis baclofen vagy egyéb gyógyszeres kezelés végzésének a feltételeivel és az ehhez tartozó spaszticitás kezelésében járatos idegsebészeti konzíliumiháttérrel, valamint az ortopédiai műtéti beavatkozások végzésének hátterével.

FEKVŐJÁRÓmegjegyzés
programkiemelt programrészelső
/ismételt
Fekvőbeteg
ellátás
folytatásaként
szakambulancia
n**
IIIIIIIII*0IIIIIIIII
l-lStroke utáni
állapotban kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekelsőI0
nem kiemeltekismételtI0
HA neglect, súlyos aphasia, nyelészavar
áll fenn; nagyon súlyos agysérülst okozó
eseteket ld. 14. programnál
elsőIII----
HA neglect, súlyos aphasia, nyelészavar
áll fenn
ismételtIIII
2-1Sclerosis multiplex,
és egyéb progrediáló
neurológiai betegség
miatt szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekI0
HA súlyos nyelészavar vagy spaszticitás
áll fenn, iletve ITB kezelést igényel vagy
közvetlenül lélegeztetés után van
elsőIIIIII*----III*III* ha spaszticitás
központban kell
ellátni
HA súlyos nyelészavar vagy spaszticitás
áll fenn (ITB kezelést igényel)
ismételtIIIIII
2-2Heine Medin
betegség és
cerebralis paresis,
stb. következtében
kialakult felnőttkori
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekI0
HA tetraparetikus III szint; (HA
légzés támogatást is igényel III* szint - ld.
Restriktív pulm rehab)
III---III
2-3Perifériás
neuropathia
következtében
kialakult
nem kiemelt; kivéve: polyneuropathia
kiemelten súlyos esetei tetraparesissel (ld.
15. program)
I0
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
2-4Parkinson kór esetén
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
3-1Traumas kéz és
felsővégtag sérülések
miatt szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
3-2Komplex nem
traumas kéz
(felsővégtag)
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
4-1Osteoporosis és
szövődményei
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekelsőI----
nem kiemeltekismételtI0
klinikai csigolyatörés (nagy fájdalom,
jelentős funkcióvesztés), gerincműtét után,
többszörös törés (nem egyidejűek is), törés
és jelentős kísérőbetegség (poststroke
állapot, gyulladásos/immunológiai
reumatológiai betegség)
elsőII----
klinikai csigolyatörés (nagy fájdalom,
jelentős funkcióvesztés), gerincműtét után,
többszörös törés (nem egyidejűek is), törés
és jelentős kísérőbetegség (poststroke
állapot, gyulladásos/immunológiai
reumatológiai betegség)
ismételtI0
4-2Daganatos fájdalom
és következményes
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
4-3ízületi és gerinc
eredetű fájdalom
okozta
funkciózavarok /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
4-4Neuropathiás és
egyéb krónikus nem
daganatos fájdalom
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
5-1Gyulladásos
reumatológiai
betegségek
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
5-2Degeneratív
reumatológiai
állapotok
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
5-3Immunpatológiai -
szisztémás
autoimmun
betegségek miatt
szükséges
nem kiemeltekelsőII
nem kiemeltekismételtIII
rehabilitációHa fennáll: krónikus alveolitis, súlyos
pulmonalis fibrosis, myocardialis fibrosis,
pulmonalis hypertonia, kardiális
ingerképzési, vagy vezetési zavarok miatt
kialakult krónikus cardiorespiratorikus
elégtelenség, Hematológiai szövődmény /
speciális gyógyszerigény
(immunsuppressio, corticosteroid, iv
immunglobulin) és súlyos
mozgásfogyátékosság. Hemiparesis,
paraparesis, perifériás neuropathia. Súlyos
myopathia / compressiós csigolyatörés.
elsőIIIIII
Ha fennáll: krónikus alveolitis, súlyos
pulmonalis fibrosis, myocardialis fibrosis,
pulmonalis hypertonia, kardiális
ingerképzési, vagy vezetési zavarok miatt
kialakult krónikus cardiorespiratorikus
elégtelenség, Hematológiai szövődmény /
speciális gyógyszerigény
(immunsuppressio, corticosteroid, iv
immunglobulin) és súlyos
mozgásfogyátékosság. Hemiparesis,
paraparesis, perifériás neuropathia. Súlyos
myopathia / compressiós csigolyatörés.
ismételtIII
6-1Szeptikus
csontfolyamatok
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
kiemelten súlyos szeptikus csontfolyamat
kezeléssel párhuzamosan rehabilitációt
igénylők ellátása*: nevesített ellátók,
kiemelt finanszírozással
III-----
6-2Alsó és felső végtag
perifériás verőér
betegségek
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
6-3Diabeteses láb
szövődményei
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltII
7-1Traumás amputáció
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekelsőII---
nem kiemeltekismételtIII
dupla amputáltak, fiatal munkaképes
korú, illetve aktívan sportoló magas
aktivitási szintű amputáltak és bionikus
kézzel elláthatók
elsőIII----
dupla amputáltak, fiatal munkaképes
korú, illetve aktívan sportoló magas
aktivitási szintű amputáltak és bionikus
kézzel elláthatók
ismételtIIII
7-2Perifériás érbetegség
miatti amputációt
követően szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekelsőI----
nem kiemeltekismételtII
több végtag major amputációja, atípusos
amputációs szint, v. csonk, kivételesen
fiatal életkor, felsővégtagi amputáció
elsőIII----
mint előbbismételtII
7-3Dysmelia okozta
végtaghiány, illetve
rendellenesség
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekelsőIII-----
Dysmelia okozta
végtaghiány, illetve
rendellenesség
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekismételtII0
Dysmelia okozta
végtaghiány, illetve
rendellenesség
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
súlyos rendszerbetegség, súlyos,
többszörös végtagrendellenesség
elsőIII-----
Dysmelia okozta
végtaghiány, illetve
rendellenesség
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
súlyos rendszerbetegség, súlyos,
többszörös végtagrendellenesség
ismételtIIII
8-1Égés, maródás és
fagy ás
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
súlyos égésbetegek* (légúti, arc-, tenyér-,
talpégés vagy 50%-ot meghaladó égés
után) csak III* - nevesített ellátók
elsőIII*-----
súlyos égésbetegek* (plasztikai sebészeti
szükséglettel arc, tenyér, talp, illetve 50%-
ost meghaladó testfelületi égés vagy
protetizálási szükséglet esetén) csak III* -
nevesített ellátók
ismételtIII0
8-2Lymphoedema
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltII0
9-1Multitrauma,
polytrauma
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
multitrauma: nem kiemeltelsőII-----
multitrauma: nem kiemeltismételtI0
polytrauma súlyos esetei* kiemelt
finanszírozással
elsőIII-----
polytrauma súlyos esetei*, munkaképes
életkor
ismételtIII
9-2Komplikált
monotrauma illetve
fogyatékos személyt
ért balesetek
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
10-
1
Táplálás, nyelés és
egyéb
táplálékfelvételi
akadályozottság
miatt szükséges
rehabilitáció
súlyos táplálékfelvételi akadályozottság és
kezelhető nyelészavar esetén IV
IIIIII
10-2Obezitás
szövődményes
eseteiben kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
10-3Krónikus
bélbetegség és
malnutríció során
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltelsőIII0
nem kiemeltismételtI0
11-
1
Krónikus
veseelégtelenség /
vesetrasz plantáció
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
12-
1
Immobilitás,
inaktivitás okozta
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemelt, kivéve: MOF utáni globális
fogyatékosság, amely III. szinten
I0
13-
1
Fertőző betegek
számára elkülönítést
biztosító
rehabilitáció
(mellékprogramként
)
a rehabilitációs szükséglet szerintI
14-
1
Az agy traumás és
kiemelten súlyos
nem traumás
sérülése
következményeiként
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
súlyos agysérültek* közül III* szint
szükséges: tracheostoma, átmenetiPT
szükséglet, nagyon súlyos spaszticitás,
illetve felvételkor comás állapot esetén;
kijelölt ellátók mindkét szinten
elsőIII*----
súlyos agysérültek* ITB kezelés esetén
csak IV szinten - kijelölt ellátók III. és
III*-es szinten (II. szinten történő ellátás a
beteg kérésére nem kijelölt ellátóban nem
kiemelt finanszírozással)
ismételtIIIII
15-
1
A gerincvelő
traumás és nem
traumás sérülése
következményeként
kialakult
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
súlyos gerincelő sérültek* közül III*
szinten az ASIA A,B (tetraparetikus)
betegek / kizárólag kijelölt ellátóban;
lélegeztetésre is szorulók erre kijelölt
ellátóban
elsőIII*----
súlyos gerincelő sérültek közül III*
szinten (tetraparetikus, ITB kezelést
igénylő) betegek / kizárólag kijelölt
ellátóban; lélegeztetésre is szorulók erre
kijelölt ellátóban
ismételtIIIIII
16-
1
AMI következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
NYHA III/III* CCS III/III* funkcionális osztályIII
16-
2
ACBG
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
NYHA III/III*, CCS III/III* funkcionális osztályIII
16-
3
Billentyűműtét
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
NYHA III/III*, CCS III/III* funkcionális osztályIII
16-
4
Egyéb szív-
érrendszeri műtét
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
transzplantáció utánIII*II
16-
5
Szívelégtelenség
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
NYHA III/III*, CCS III/III* funkcionális osztályIII
16-
6
Angina pectoris
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
NYHA III/III*, CCS III/III* funkcionális osztályIIIII
16-
7
PM-ICD beültetés
után kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltekI0
ICD, CRT beültetés
esetén
IIIII
16-
8
Tervezett percutan
intravascular is
intervenciók
utáni rehabilitáció
nem kiemeltekI0
előrehaladt
betegségnél, súlyos
állapotban
IIII
17-
1
TBC következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemelt, de
elkülönítendő
I0
17-
2
COPD
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemelt; kivéve:
lélegeztetést igénylő
súlyos esetekben a
respirációs terápiát
követően
I0
17-
3
Restriktív
légzészavarok
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
III* szint: ha
respirációs rásegítést
igényel átmenetileg
(napi néhány óra),
kijelölt ellátóhelyek
III0
17-
4
Cistas Fibrosis
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
kizárólag erre
specializálódott
ellátók
IIIIII
17-
5
Tüdőrezekciós és
egyéb mellkasi
műtétek után
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
17-
6
Tüdőtransz plantáció
t követően szükséges
rehabilitáció
kiemelt ellátás; kijelölt
ellátóhely
III*ft
18-
1
Cerebralis paresis
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
III*, szint: ha ITB
kezelést igényel
IIII*0III*IV ha spaszticitás
centrumban kell
ellátni
18-
2
Meningomyelocele
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
első ellátásnál II. szint;
tetraplegia és
neurogenhólyag esetén
III*, szint
III0
18-
3
Gerinc strukturális
elváltozása
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
18-
4
Veleszületett
rendellenességek
következtében
kialakult
funkciózavar /
fogyatékosság miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemelt, kivéve:
súlyos szisztémás
betegségek globális
fogyatékossággal
(súlyos fejlődési
zavarral), amely III.
szint
I0
18-
5
Újszülöttkori plexus
brachialis lézió miatt
szükséges
rehabilitáció
nem kiemeltI0
19.Fogyatékos
személyek szexuális
problémáival
kapcsolatos
rehabilitációs program
0
20.Neurogen hólyag és
végbél dysfunkciók
miatt szükséges
rehabilitáció
III
21.Spaszticitás és
mozgászavarok miatt
fogyatékosok
komplex ellátása és
rehabilitációja
II
22.A verbális
kommunikáció
zavarai felnőttkori/
gyermekkori szerzett
agysérülés (pl. afázia,
súlyos dysartria) miatt
szükséges
rehabilitáció
0
23.Kognitív zavarok
szerzett agysérülés
miatt szükséges
rehabilitáció
0
24.Munkába
visszavezető és
szociális integrációt
segítő program
(fentiek mellett kísérő
programként)
0
25.Időskorúak
rehabilitációja
speciális tekintettel a
gerontológiai
sajátosságokra
0
* jelzéssel kiemelt
finanszírozású (3,8-as
szorzó) tevékenységek

**vagy ugyanabban vagy az első ellátóval azonos besorolású és akkreditációjú ellátóban történhet

Rehabilitációs programok és alprogramok (Rehabilitációs Ellátási Programok)

alapbetegség (vezető probléma) jellege
Program
száma
Program neveAlprogram
száma
Alprogram (REP*) neveNeuroló-
giai
Musculo-
sceletalis*
Belgyó-
gyászati
Gaszt-
roentero-
lógiai
Nőgyó-
gyászati
a fekvőbeteg ellátásban végezhető rehabilitációs programok és alprogramok
1-11: rehabilitációs alaptevékenységek; 14-18: speciális rehabilitációs tevékenységek; 12-13: kiegészítő rehabilitációs tevékenységek
1.Stroke utáni állapotban kialakult
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
l-lStroke utáni állapotban kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXX
2.Egyéb krónikus neurológiai
betegségek (pl. SM, Parkinson kór,
postpolio szindróma, perifériás
neuropathia és idegkárosodás, CP és
NM betegségek kisgyermekkor után)
okozta funkciózavar / fogyatékosság
miatt szükséges rehabilitáció
2-1Sclerosis multiplex, és egyéb progrediáló
neurológiai betegség miatt szükséges rehabilitáció
X
2-2Heine Medin betegség és cerebralis paresis, stb.
következtében kialakult felnőttkori
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
2-3Perifériás neuropathia következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXX
2-4Parkinson kór esetén szükséges rehabilitációX
3.Komplex kéz (felsővégtag)
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
3-1Traumás kéz és felsővégtag sérülések miatt
szükséges rehabilitáció
XX
3-2Komplex nem traumás kéz (felsővégtag)
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XX
4.Metabolikus csontbetegségek
(osteoporosis, osteomalacia,
aszeptikus nekrózisok), daganatok,
iatrogen ártalmak és más szervi
rendellenességek okozta krónikus
fájdalom és egyéb társuló
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
4-1Osteoporosis és szövődményei következtében
kialakult funkciózavar/fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
XXXXX
4-2Daganatos fájdalom és következményes
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXXXX
4-3ízületi és gerinc eredetű fájdalom okozta
funkciózavarok/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XX
4-4Neuropathiás és egyéb krónikus nem daganatos
fájdalom következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXXXX
5.ízületi betegségek (gyulladásos,
degeneratív, immunpatológiai) okozta
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
5-1Gyulladásos reumatológiai betegségek
következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
5-2Degeneratív reumatológiai állapotok
következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
5-3Immunpatológiai - szisztémás autoimmun
betegségek miatt szükséges rehabilitáció
XXX
6.Gyulladásos (beleértve a szeptikus
kórformákat is - osteomyelitis) és
egyéb, elsősorban vaszkuláris
(perifériás érbetegségek) kórformák
okozta funkciózavar / fogyatékosság
miatt szükséges rehabilitáció
6-1Szeptikus csontfolyamatok következtében
kialakult funkciózavar/fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
X
6-2Alsó és felső végtag perifériás verőér betegségek
következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XX
6-3Diabeteses láb szövődményei következtében
kialakult funkciózavar/fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
XXX
7.Amputációt (posttraumás, vascularis
vagy malignus betegség miatt)
követően és dysmelia miatt kialakult
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
7-1Traumás amputáció következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
7-2Perifériás érbetegség miatti amputációt követően
szükséges rehabilitáció
X
7-3Dysmelia okozta végtaghiány, illetve
rendellenesség következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
8.Egésbetegség, fagyás, maródás és
súlyos, kiterjedt lágyrész sérülések,
valamint lymphoedema okozta
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
8-1Égés, maródás és fagyás következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
8-2Lymphoedema következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXXXX
9.Akutan előforduló komplex sérülések
és krónikus fogyatékossággal élő
egyént ért sérülések okozta
funkciózavar / fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
9-1Multitrauma, polytrauma következtében
kialakult funkciózavar/fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
XX
9-2Komplikált monotrauma, illetve fogyatékos
személyt ért balesetek következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
X
10.Táplálékfelvétel, hasznosítás és ürítés
zavarai okozta funkciózavar /
fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
10-1Táplálás, nyelés és egyéb táplálékfelvételi
akadályozottság miatt szükséges rehabilitáció
XXXX
10-2Obezitás szövődményes eseteiben kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXXXX
10-3Krónikus bélbetegség és malnutríció során
kialakult funkciózavar/fogyatékosság miatt
szükséges rehabilitáció
X
11.Vizelet kiválasztás és ürítés zavarai
okozta funkciózavar / fogyatékosság
miatt szükséges rehabilitáció
11-1Krónikus veseelégtelenség/vesetraszplantáció
következtében kialakult
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XX
12.Immobilitás, inaktivitás okozta
funkciózavar / fogyatékosság miatt
mellékprogramként (önállóan nem)
12-1Immobilitás, inaktivitás okozta
funkciózavar/fogyatékosság miatt szükséges
rehabilitáció
XXXXX
13.Elkülönítést igénylő betegek számára
elkülönítést biztosító rehabilitáció
mellékprogramként (önállóan nem)
13-1Fertőző betegek számára elkülönítést biztosító
rehabilitáció (mellékprogramként)
XXXXX

*musculoskeletalis gyűjtőfogalomban az ortopédiai, reumatológiai, traumatológiai jellegű alapbetegségekhez tartozó állapotok jelennek meg elsősorban

Mozgásszervi rehabilitáció Szakmakód: 2201

Belgyógyászati rehabilitáció Szakmakód: 2202

Gasztroenterológiai rehabilitáció Szakmakód: 2203

Nőgyógyászati rehabilitáció Szakmakód: 2204

Neurológiai rehabilitáció Szakmakód: 0903

Fekvőbeteg ellátás

Rehabilitációs alaptevékenységek (mozgásszervi, belgyógyászati, neurológiai, gasztroenterológiai, nőgyógyászati) felnőtt korban

Rehabilitációs alaptevékenység minimumfeltételei
(1-7., 8-1. enyhe, 8-2., 9-13. program)
Progresszivitási szint
Személyi feltételek: (FTE) 15 ágyanként (további 15 ágyanként)I.II.III.
Összes orvos Közülük az osztály vezetője: mozgásszervi
rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció mozgásszervi területen vagy
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa
0,7(0,5)0,7(0,5)1 (0,7)
Fenti létszámon belül
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám az osztályvezetőt is
beleértve
2. ebből kiemelt reumatológiai profil (arthritis centrum) esetén
az alapképzettség reumatológia szakorvosa (II. v. III. szinten)
0,2
(0,15)
0,3 (0,2)0,4 (0,2)
3. Belgyógyász 10., 11. programoknál0,1 (0,1)0,1 (0,1)0,1 (0,1)
4. Egyprofilú rehabilitációs tevékenység (gasztroenterológia,
belgyógyászat, geriátria, neurológia, reumatológia, nőgyógyászat)
esetén a profilnak megfelelő alapszakma szakorvosa, minimálisan
heti 6 órában
0,2
(0,15)
0,1 (0,1)0,2 (0,1)
5. További orvos a végzett programokhoz igazodó képesítéssel0,2 (0,2)0,2 (0,1)0,3 (0,3)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász, fizioterápiás
asszisztens, gyógymasszőr) osztály esetében
XXX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus0,060,060,15
Ergoterapeuta (rehabilitációs tevékenység terapeuta)0,30,30,36
Logopédus 1., 2. programoknálELEL0,15
Terapeuta (fenti négy sorban felsoroltak összesen)0,50,50,7
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával, WC-vel (kerekesszék használatra
alkalmas legalább 30%-ban)
XXX
Tornaterem és multifunkciós helyiségELELX
(Központi) ergoterápiaELELEL
Gipszelő helyiség 1., 2., 3., 7., 9. programoknál.ELELEL
Fizioterápiás kezelőhelyiségELELEL
Járástanításához terep, illetve lépcső 3., 10. és 11. program
kivételével
ELELEL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Állítható járókorlátXXX
Standard kerekesszékXXX
Járókeret, bot, könyökmankóXXX
Szoba WCXXX
Kötöző kocsiXXX
Betegágy melletti vércukormérés eszközeiXXX
Gyakorlólépcső, -lejtőXXX
Tükör a mozgásterápiáhozELELX
Szelektív ingeráram kezelő és egyéb fizioterápiás eszközök
(izomstimulátor, elektroterápia) eszközök
XXX
Hidroterápiás medence/multifunkciós kezelőkád 2., 4., 5., 9.
programok esetén
ELELX
Hidroterápiás medence/multifunkciós kezelőkád helyett
balneoterápiás medence/kezelőkád is lehetséges a 2-2, 4-1, 4-3, 4-
4, 5-1, 5-2, 5-3 alprogramok esetén
EKEKEL
Szénsavfürdő 6.2. programnálEKELX
Antidecubitor eszközökXXX
Végtagmozgató gépekEKELX
SzobakerékpárXXX
Extenziós készülék 4-9. programnálXXX
Guruló mankó 7. és 9. programnálXXX
Traumatológiai ágyak 8. és 9. programnálXXX
Kerékpár, vagy futószalag ergométer 4-6. és 10., 12. programok
esetén
ELELX
Pneumatikus művégtag + pumpa 7. program eseténXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
Doppler UHEKEKEK
Steril és szeptikus műtőEKEKEK
Ortopédműszerész / műhelyEKEKEL
További szakmai _feltételek:
Gasztroenterológus 10-2, 10-3 programnálEKEKEK
Neurológus a 2-4. programnálELELX
Neurológus az 1-1, 2-1, 2-2, 2-3, 4-4 programnálEKEKEL
Reumatológus 5-1, 5-2, 5-3 programnálEKEKEL
Ortopéd-traumatológus / traumatológus 9-1, 9-2 programnálEKEKEK
Szülész-nőgyógyász nőgyógyászati profil eseténEKEKEK
Az egyes programok protokolljában rögzítettek szerintkötelezőkötelezőkötelező

Nappali kórház

(2201, 2202, 2203, 2204, 0903, 2206, 2207, 2208)

Progresszivitási szintI.II.III.
TevékenységekRehabilitációs felmérés, terv
készítése
Rehabilitációs felmérés,
terv készítése
Rehabilitációs felmérés,
terv készítése
Komplex rehabilitációs
szolgáltatás
Komplex rehabilitációs
szolgáltatás
Komplex rehabilitációs
szolgáltatás
Programtípusok1., 2., 4., 5., 6., 7., 9., 10.,
11., 24., 25.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 9.,
10., 11., 12., 19., 24., 25.
1-12., 14-15., 19-25.
Nappali kórházi és járóbeteg nappali ellátás rehabilitáció minimumfeltételei
(fekvő: 1-13., 14-15., és 19-25. program, járó: 1. program)
Progresszivitási szint
JáróbetegI.II.III.
Személyi feltételek: (FTE) (további 15 férőhelyre)15 férőhelyre vagy
beteglétszámra
Összes orvos
Akik közül a nappali ellátó vezetője: mozgásszervi
rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció mozgásszervi
területen vagy fizikális medicina és rehabilitációs
orvoslás szakorvosa
0,5
(0,3)
0,5
(0,3)
0,6 (0,4)
Fentiek közül0,20,20,3 (0,2)
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám(0,15)(0,15)
2. Orvos0,3
(0,15)
0,3
(0,15)
0,3 (0,2
Ápoló0,30,30,3
Gyógytornász-fizioterapeuta (kivéve: 10-11. program)1,21,252
Klinikai és mentálhigiéniai
szakpszichológus/pszichológus
EL/EKEL/EK0,15
Terapeuta, ideértve gyógymasszőr, dietetikus, konduktor,
gyógytestnevelő, rehabilitációs tevékenység terapeuta
0,20,240,3
Ergoterapeuta0,150,240,3
Logopédus 1., 14., 15. és 22. és 23. programok eseténELELEL
Neuropszichológus 14., 15. és 19-23. programok eseténELEL
Építészeti feltételek:
Kezelőhelyiség (saját vagy más szakellátóval közös)X
FektetőhelyiségX
Étkezésre alkalmas közösségi helyiségX
Tornaterem és multifunkciós helyiség az osztállyal
közösen
X
Tornaterem és multifunkciós helyiség önálló járóbeteg
szakellátóban saját vagy más szakellátóval közös
XEL
(Központi) ergoterápia, illetve multifunkciós helyiség
részeként
EKELX
Gipszelő helyiségELEL
Tárgyi feltételek: a rendelő/osztály általános feltételei+
Standard kerekesszékXXXX
JárókeretXXXX
BotXXELX
Ergoterépiás eszközök (saját vagy más szakellátóval
közös)
X
Kerékpár ergométerELX
Járó korlátX
Elektroterápiás eszközök (1. program esetén)X
Mozgásterápiás eszközök (saját vagy más szakellátóval
közös)
X
EKG (12 elv)X
Újraélesztési táska/tálcaX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Urodinámiás vizsgálat 20. program eseténEK
Ortopédműszerész/műhelyEKEKEK
Urológus (neuro-urológiában jártas) 20. program eseténEK
Andrológus 19. program eseténEKEK
Idegsebész 21. program eseténEK
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaELXX
A felsorolt személyi és tárgyi feltételeken az adott betegség
rehabilitációjához szükséges eszközök biztosítása értendő.

Járóbeteg-szakellátás

Progresszivitási
szint
I.II.
TevékenységekRehabilitációs felmérés, terv készítéseRehabilitációs felmérés, terv készítése
Fogyatékos személyek gondozásaFogyatékos személyek gondozása
Gyógyászati segédeszköz felírásaGyógyászati segédeszköz felírása - speciális
eszközök is (külön rendeletben előírtak
szerint)
Rehabilitációs fekvőbeteg ellátásra
előjegyzés
Rehabilitációs fekvőbeteg ellátásra előjegyzés
Kiemelt
alaptevékenység
Időskorú fogyatékos személyek
rehabilitációs gondozása
Időskorú fogyatékos személyek rehabilitációs
gondozása
Speciális járóbeteg
programok
19-23.
Járóbeteg rehabilitáció minimumfeltételei (1-13., 14-18., és 19-23. program)
Progresszivitási szint
I.II.
Személyi feltételek: (FTE)
Mozgásszervi rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció mozgásszervi
területen vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa
XX
Általános asszisztens/szakasszisztens/szakápolóXX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEKX
ErgoterapeutaEKX
Fizio/fizikoterápiás asszisztens (szakasszisztens)ELX
Logopédus 14., 15. és 22-23. programok eseténX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 14., 15. és 19-
23. programok esetén
X
Építészeti feltételek
Tornaterem és multifunkciós helyiség az osztállyal közösenX
Tornaterem és multifunkciós helyiség önálló járó beteg szakellátóban saját
vagy más szakellátóval közös
EL
(Központi) ergoterápia, illetve multifunkciós helyiség részekéntELX
Gipszelő helyiségEL
Tárgyi _ feltételek:
Standard kerekesszékXX
JárókeretXX
BotXX
Kerékpár ergométerX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Urodinámiás vizsgálat 20. program eseténEK
Ortopédműszerész/műhelyEKEK
Urológus (neuro-urológiában jártas) 20. program eseténEK
Andrológus 19. program eseténEK
Idegsebész 21. program eseténEK

Gyermek rehabilitáció Szakmakód: 12205

Rehabilitációs tevékenység gyermekkorban

Rehabilitációs tevékenység minimumfeltételei gyermekkorban
(1-13. és 16-1. program)
Progresszivitási szint
Személyi feltételek: (FTE) 15 ágyanként (további 15 ágyanként)II.III.
Összes orvos
Közülük az osztály vezetője: Rehabilitációs szakorvos (mozgásszervi
rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció gyermek rehabilitáció területén)
csecsemő- és gyermekgyógyászati alapképesítéssel és/vagy fizikális
medicina és rehabilitációs orvoslás + csecsemő- és gyermekgyógyászat
szakorvosa
0,75 (0,6)1 (0,75)
Fentiek közül:
1. Rehabilitációs szakorvos
0,2 (0,2)0,3 (0,15)
2. Csecsemő- és gyermekgyógyász0,4(0,3)0,5 (0,4)
3. további orvos0,15 (0,1)0,2 (0,2)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Ortopéd műszerészELEL
Ergoterapeuta (rehabilitációs tevékenység terapeuta, foglalkozásterapeuta)0,30,4
Pszichológus0,30,3
LogopédusEL0,3
PedagógusEL0,3
KonduktorELEL
Összes egyéb terapeuta (előző hat sorban felsoroltakból) 15 ágyanként1,52
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával, WC-vel (kerekesszék használatra alkalmas
legalább 30%-ban)
XX
TornateremELX
Gyermekjátszó és gyermekbarát környezetXX
Központi sportterápiás egységELEL
FizioterápiaELX
Ortopéd műhely 1-13. és 18. programnálEKEK
(Központi) ergoterápiaELX
KötözőELX
Gipszelő 1-13. és 18. programnálELEL
Kerekesszék használat gyakorlására alkalmas térXX
Tárgyi feltételek:
Ágy/speciális ágy/antidecubitor ágy/antidecubitor matracELX
Hidroterápiás medence /multifunkciós kádELEL
Járókorlát, gyakorló lépcső 1-13. és 18. programnálXX
Fizioterápiás eszközök (izomstimulátor, elektroterápia)XX
Tornaszerek, játékokXX
Műtőegység (steril)EKEL
Állításra alkalmas gép 1-13. és 18. programnálELX
Mozgatásra/végtagok tornáztatására alkalmas gép 1-13. és 18. programnálXX
Intermittáló katéterezés eszközeiXX
Váladékszívás (központi vagy elektromos) eszközeiXX
Szondatáplálás, PEG-en táplálás eszközeiXX
Oxygen pótlására alkalmas készülék 17-es programnálXX
Pulzoxyméter 17-es programnálXX
Aeroszol készülék, aeroszol UH-s porlasztó17-es programnálXX
Vérgáz analizátor 17-es programnálEKEK
Tréningkerékpár 17-es programnálXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ortopédműszerész/műhely 1-13. és 18. programnálEKEK
Légzésfunkciós készülék 17-es programnálXX
Pletysmográf 17-es programnálEKEL
Bronhoscopiás vizsgáló 17-es programnálEKEK
Ergospirometriás készülék 17-es programnálXX
Holter-EKG 17-es programnálELEL
Holter-ABPM 17-es programnálELX
Intenzív terápia 17-es programnálEKEK
Mikrobiológiai laboratórium 17-es programnálELEL
Echokardiográfia 17-es programnálEKEK
További szakmai _feltételek
Gyermekneurológus, ha neurológiai rehabilitációt végeznekELEL
Gyermektüdőgyógyász, ha 17-es programot végeznekELX
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaXX
Az egyes programok protokolljában rögzítettek szerint kötelezőXX
A szülő (anya vagy más közeli hozzátartozó) elhelyezése kötelező
minimálisan nappalra, ha a szülő kéri, akkor éjjelre is a gyermekével azonos
kórteremben
XX

Nappali kórház (2205, 2209)

Rehabilitációs tevékenységek gyermekkorban

Progresszivitási
szint
II.III.
TevékenységekRehabilitációs felmérés, terv készítéseRehabilitációs felmérés, terv készítése
Komplex rehabilitációs szolgáltatásKomplex rehabilitációs szolgáltatás
Programtípusok1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 9., 10., 11., 12.,
16., 17., 18.
1-23.

Nappali kórházi és járóbeteg nappali*** rehabilitáció minimumfeltételei gyermekkorban (1-13., 14-18., és 19-23. programok)

Progresszivitási szint

II ***III.
Személyi feltételek: (FTE) 15 férőhelyre (további 15 férőhelyre)
Összes orvosi létszám
Akik közül a nappali ellátó vezetője: rehabilitációs szakorvos
0,6 (0,4)0,7 (0,5)
(mozgásszervi rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció gyermek
rehabilitáció területén) csecsemő- és gyermekgyógyászati
alapképesítéssel és/vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás +
csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosa
Fentiek közül:0,15 (0,1)0,2 (0,15)
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám
2. További csecsemő- és gyermekgyógyász0,3 (0,2)0,3 (0,25)
3. Orvos0,15 (0,1)0,2 (0,1)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász, gyógymasszőr)
Általános asszisztens/szakasszisztens/szakápoló0,30,3
GyermekpszichológusEL0,15
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terpeuta0,240,3
Logopédus 14., 21., 22-23. programok eseténX
Gyermek neuropszichológus 14. és 22-23. programok eseténX
GyógypedagógusXX
Összes terapeuta a fenti hat sorban felsoroltakból0,60,9
Építészeti feltételek
Akadálymentes építészeti környezetXX
Tornaterem és multifunkciós helyiség az osztállyal közösenX
Tornaterem és multifunkciós helyiség önálló járóbeteg szakellátóbanEL
saját vagy más szakellátóval közös
(Központi) ergoterápia, illetve multifunkciós helyiség részekéntELX
Gyermekjátszó és gyermekbarát környezetXX
Gipszelő helyiség 1-14. és 18. program eseténELEL
Aerosol szoba 17-es program eseténXX
Tárgyi feltételek:
Standard kerekesszékXX
JárókeretXX
BotELX
Kerékpár ergométerELX
Tréning kerékpár /futópad 17-es program eseténXX
Légzésfunkciós készülék 17-es program eseténELX
Ergospirometriás készülék 17-es program eseténELEl
Pulsoxymeter 17-es program eseténXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Urodinámiás vizsgálat 20. program eseténEK
Ortopédműszerész/műhelyEKEK
Gyermektüdőgyógyász szakorvos 17 program eseténXX
Ortopédműszerész/műhely 1-14. és 18. program eseténEKEK
Pletysmográf 17-es program eseténEKEK
Vérgáz analizátor 17-es program eseténEKEL
Az egyes programok protokolljában rögzítettek szerint kötelezőXX
A gyermek fogadása a szülővel együtt is történhet, akinek az
elhelyezése a gyermekkel történő foglalkozás teljes időtartamában
kötelező, ha a szülő ezt igényli.
XX

*** járó nappali ellátásra is ezek a feltételek érvényesek, létszámarányosan.

Járóbeteg-szakellátás

Rehabilitációs tevékenységek és speciális rehabilitációs tevékenységek gyermekkorban

Progresszivitási
szint
I.II.
TevékenységekRehabilitációs felmérés, terv készítéseRehabilitációs felmérés, terv készítése
Fogyatékos személyek gondozásaFogyatékos személyek gondozása
Gyógyászati segédeszköz felírásaGyógyászati segédeszköz felírása -
speciális eszközök is (külön rendeletben
előírtak szerint)
Rehabilitációs fekvőbeteg ellátásra
előjegyzés
Rehabilitációs fekvőbeteg ellátásra
előjegyzés
Speciális járóbeteg
programok
19-23.
Rehabilitációs tevékenységek és speciális rehabilitációs tevékenységek
gyermekkorban minimumfeltételei
(1-13., 14-18. és 19-23. programok)
I.II.
Személyi _ feltételek:
Vezetője: rehabilitációs szakorvos (mozgásszervi rehabilitáció vagy orvosi
rehabilitáció gyermek rehabilitáció területén) csecsemő- és
gyermekgyógyászati alapképesítéssel és/vagy fizikális medicina és
rehabilitációs orvoslás + csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosa
XX
Gyógytornász-fizioterapeutaXX
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápolóXX
DietetikusELEL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusELX
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta 1-14. és 18., 21-23.XX
program esetén
Fizioterápiás asszisztensELX
GyógypedagógusELX
Logopédus 14., 22. programok eseténX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 14., 21-23.
programok esetén
X
Építészeti feltételek
Akadálymentes építészeti környezetXX
Tornaterem és multifunkciós helyiség az osztállyal közösenX
Tornaterem és multifunkciós helyiség önálló járóbeteg szakellátóban saját
vagy más szakellátóval közös
EL
(Központi) ergoterápia, illetve multifunkciós helyiség részekéntELX
Gyermekjátszó és gyermekbarát környezetXX
Gipszelő helyiség 1-14. és 18. program eseténEL
Aerosol szoba 17-es program eseténXX
Tárgyi feltételek:
Standard kerekesszékXX
JárókeretXX
BotXX
Kerékpár ergométerELX
Tréning kerékpár /futópad 17-es program eseténELX
Légzésfunkciós készülék 17-es program eseténELX
Ergospirometriás készülék 17-es program eseténELEL
Pulsoxymeter 17-es program eseténELX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Urodinámiás vizsgálat 20. program eseténEK
Ortopédműszerész/műhely 1-14. és 18. program eseténEKEK
Pletysmográf 17-es program eseténEKEK
Vérgáz analizátor 17-es program eseténEKEL
17-es program esetén gyermektüdőgyógyász az engedélyezett óraszámnak
megfelelő időben FTE-ben számolva
XX
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaELX
Az egyes programok protokolljában rögzítettek szerint kötelezőXX
A gyermek fogadása a szülővel együtt is történhet, akinek az elhelyezése a
gyermekkel történő foglalkozás teljes időtartamában kötelező, ha a szülő ezt
igényli.
XX

Súlyos agysérültek rehabilitációja Szakmakód: 12206

Gerincvelősérültek rehabilitációja Szakmakód: 2207

Fekvőbeteg ellátás

III. ellátási szint: térségi és országos: 4-5 központ (1,5-2 millió ember)

III.+ ellátási szint speciális ellátások tekintetében. Az ellátó osztály vagy részleg működéséhez az Egészségügyi Szakmai Kollégium rehabilitációs tagozatának támogató javaslata szükséges. Részlegként neurológiai betegeket ellátó rehabilitációs osztályhoz kötötten minimum 5 ágyon, önálló osztályként 20 ágyon működhet. Legalább 50 ágyas rehabilitációs osztály vagy osztályok környezetében kell, legyen, amelyek mindegyike megfelel az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti "A" szintű besorolásnak.

Az önálló osztályon vagy a teljes osztályon, amelynek a koponya-agysérülteket ellátó részleg részét képezi, legalább két rehabilitációs szakorvos van alkalmazva.

Minimális éves esetszám: 50/év, ellátási napokban kifejezve: 3500 nap/év. Első ellátásban részesülők aránya: 70% vagy több.

Súlyos agykárosodott betegek (REP: 14) rehabilitációja: az agy traumás és kiemelten súlyos nem traumás sérülése következményeiként kialakult fogyatékosság miatt. A betegek felvételkor általában teljes ellátásra szorulnak, azaz a Barthel Index érték: 0, FIM önellátás érték: 13-26.

Kómás betegek ellátása: (Az akut ellátást követő rehabilitációra érkező kómás betegekre vonatkozó ellátás, nem a krónikus, hosszabb ideje - 1 éve kómás, vegetatív állapotú - betegekre): Feltétele, hogy legalább 20 ágyas önálló osztály lásson el térségi feladatként súlyos agykárosodottakat, amelyből minimum 5 ágyon történhet kómás betegek ellátása. Önálló osztályként 10 ágy szükséges. Olyan osztály nem láthat el kómás beteget, amelyben a súlyos agykárosodottak ellátása neurológiai rehabilitáció részlegeként történik. A kómás osztály/részleg személyzete lehet közös a súlyos agykárosodottakat ellátó osztállyal.

Gerincvelő sérültek (traumás és különböző nem-traumás okok miatt, mint tályog, vérzés, gyulladás, tumor, vascularis laesio, stb.) rehabilitációs ellátását végzi.

Tetraplegias betegek korai rehabilitációja: Célja, hogy a súlyos állapotú gerincvelő sérült tetrapleg betegek minél korábban rehabilitációs ellátáshoz jussanak. Kizárólag olyan osztályon végezhető, ahol gerincvelő sérültek rehabilitációját legalább 20 ágyas önálló osztályon végzik. Lehetséges formák: minimum 5 ágyas részlegként, vagy 10 ágyas osztályként működhet. A személyzet lehet közös, de legalább két rehabilitációs szakorvos alkalmazása szükséges.

Súlyos agykárosodott és kómás betegek rehabilitációjának minimum feltételei
(14. program)
Súlyos
agykárosodottak
rehabilitációja
Kómás betegegek
rehabilitációja
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek: (FTE) első 20 ágyra (további 20 ágyanként)
Összes orvos
Közülük az osztály vezetője: mozgásszervi rehabilitáció vagy
2,5 (1,5)3 (2)
orvosi rehabilitáció mozgásszervi területen vagy fizikális
medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa, akinek
gyakorlata van a súlyos agysérültek rehabilitációs ellátásában
Fentiek közül:
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám az osztály vezetőjét is
0,75 (0,5)1,0 (0,5)
beleértve
2. További orvos1,75 (1)2 (1,5)
Orvosi ügyelet (közös lehet másik osztállyal kórházon belül)ELX
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta10,2
Neuropszichológus0,50,2
Pszichológus / klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus0,50,5
Logopédus - afázia ellátásban jártas logopédus0,40,1
Ortopéd műszerészELEL
Terapeuta (a fenti 6 sorban felsoroltak összesen)2,81,5
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával és WC-vel (kerekes székes használatraXX
alkalmas legalább 50%)
TornateremXX
Ergoterápiás helyiségek (tankonyha, tanfürdőszoba is)XX
Pszichológus/logopédus helyiségXX
Elektroterápiás kezelő helyiségXX
Többfunkciós teremXX
KötözőXX
GipszelőELEL
Közös étkeztetésre, klubszerű foglalkozásra alkalmas helyiségX
Kerekes szék gyakorlatokra is alkalmas tornateremX
Kül- és beltéri járást, illetve kerekesszék használatot gyakorlóX
Tárgyi feltételek: a mozgásszervi rehabilitáció
minimumfeltételei +
Állítható magasságú, modulálható ágyfelületű speciális ágyak az
ágyak %-ában
100
Állítható magasságú ágy levehető ágyvéggel és kapaszkodóval
az ágyak %-ában
60
III. fokozatú antidecubitus rendszer ágyak %-ában30100
Parenteralis táplálás feltételeiX
Monitor ágyak %-ában10100
Pulzoxymeter ágyak %-ában10100
Központi szívó és oxigén ágyak %-ában40100
Vizelet retenció mérésére alkalmas eszközXX
Felállító ágyXX
Betegemelő (egy emelőhöz 2-3 különböző háló) 20 ágyhoz11
Standard kerekesszék, dönthető háttámlájú, emelhető lábtartójú
párnázott 20 ágyhoz
410
Ergoterápia eszköztára (kézügyesség-fejlesztés és napi életvitel
tanításához szükséges eszközök)
XX
Végtagmozgató készülék 20 ágyhoz46
Állítható magasságú gurulókeretX
Tornaszerek és vegyes mozgásterápiás eszközökXX
Kötöző kocsi, műszerdoboz, csipeszek, ollók, kötszerdoboz 3 dbXX
Elektroterápiás készülékek (szelektív, TENS, UH és speciális
ingerlők)
XX
Állító berendezésXX
Folyosói korlát, csúszásgátolt padlózatXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
ASTRUP készülékELX
Mikrobiológiai laboratóriumEKEL
CT/MRIEKEL
Fájdalom ambulanciaEKEK
Endoszkópos laboratórium (bronchológia)EKEK
Steril és szeptikus műtőEKEK
PEG beültetés konzultációs szintenEKEK
Ortopédműszerész / műhelyELEL
További szakmai feltételek:
Anesthesiológia és intenzív terápia szakorvosaEKX
Neurológus szakorvosELEL
IdegsebészEKEL
Műtő + ortopéd sebész (kontraktúra kezelése)EKEK
Infektológus szakorvosEK
Gerincvelősérültek és tetrapleg betegek korai rehabilitációjának minimumfeltételei
(15. program)
Gerincvelősérültek
rehabilitációja
Tetrapleg
betegek korai
rehabilitációja
Progresszivitási szint
III.
III.
Személyi feltételek: (FTE) első 20 ágyra (további 20 ágyanként)
Összes orvos
Közülük az osztály vezetője: mozgásszervi rehabilitáció vagy
orvosi rehabilitáció mozgásszervi területen vagy fizikális
medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa, akinek
gyakorlata van a súlyos gerincvelő sérültek rehabilitációs
ellátásában
2,5 (1,5)3 (2)
Fentiek közül:
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám az osztály vezetőjét is
beleértve
0,75 (0,5)1,0 (0,5)
2. További orvos1,75 (1)2 (1,5)
Orvosi ügyelet (közös lehet másik osztállyal kórházon belül)ELX
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Gyógytestnevelő / konduktor / szomatopedagógus0,50,1
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta0,70,5
Pszichológus / klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus0,50,3
Ortopéd műszerész/ortopéd eszköz és fűzőkészítőELEL
Terapeuta (a fenti 5 sorban felsoroltak összesen)2,22,2
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával és WC-vel (kerekes székes
használatra alkalmas)
XX
TornateremXX
Ergoterápiás helyiségek (tankonyha, tanfürdőszoba is)XX
Pszichológus/logopédus helyiségXX
Elektroterápiás kezelő helyiségXX
Többfunkciós teremXX
KötözőXX
GipszelőELEL
Közös étkeztetésre, klubszerű foglalkozásra alkalmas helyiségXX
Kerekes szék gyakorlatokra is alkalmas tornateremXX
Kül- és beltéri járást, illetve kerekesszék használatot gyakorlóXX
Tárgyi feltételek: a mozgásszervi rehabilitáció
minimumfeltételei +
Állítható magasságú, modulálható ágyfelületű speciális ágyak az
ágyak %-ában
100
Ágy levehető ágyvéggel, emelhető magassággal ágyak %-ában80
Antidecubitor rendszer III. fokozat az ágyak %-ában80100
Lélegeztetőgép 10 ágyra2
Otthoni lélegeztetés betanítására alkalmas lélegeztetőgép (home
respirator)
2
Monitor ágyak %-ában20100
Pulzoxymeter ágyak %-ában20100
Központi szívó és oxigén ágyak %-ában50100
BronchoscopELX
Kötöző kocsi, műszerdoboz, csipeszek, ollók, kötszerdoboz 3 dbXX
Vizelet retenció mérésére alkalmas készülékXX
ÁllítóágyELX
Betegemelő hálóval (egy emelőhöz 3-4 különböző háló) 2023
áErghoterápia eszköztára (kézügyesség-fejlesztés és napi életvitel
tanításához szükséges eszközök)
X
Állítható magasságú gurulókeretX
Tornaszerek és vegyes mozgásterápiás eszközökX
Standard kerekesszék magasított, teljesen dönthető háttámlával,
emelhető lábtartóval, ülőpárnával, hátpárnával 20 ágyhoz (db)
1010
Elektromos meghajtású kerekesszék (db)22
Elektroterápiás készülékek (szelektív, TENS, UH és speciális
ingerlők)
XX
Állító berendezésXX
Felállító berendezésXX
Végtagmozgató gépek 20 ágyhoz46
Folyosói korlát, csúszásgátolt padlózatXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
ASTRUP készülékELX
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
CTEKEK
MRIEKEK
Fájdalom ambulanciaEKEK
Endoszkópos laboratórium (bronchológia)EKEK
Urodinamikai laborEKEK
Steril és szeptikus műtőEKEK
PEG beültetés konzultációs szintenEKEK
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaXX
További szakmai feltételek:
NeurológusEKEK
Gégész (tracheostoma ellátásában jártas)EKEK
Idegsebész (releváns speciális jártassággal)EKEK
Fej-nyak sebészEKEK
Ortopéd sebész (kontraktúra műtétek)EKEK
RadiológusEKEK
Urológus (neurourológiában jártas)EKEK
BelgyógyászEKEK
PszichiáterEKEK
PulmonológusEKEK

Polytraumatizáltak, égésbetegek és szeptikus sebészeti betegek Szakmakód: 2208 rehabilitációja

Szeptikus csontfolyamatok, égésbetegség, maródás és fagyás, és polytraumatizáció súlyos eseteiben szükséges rehabilitáció felnőtt és gyermekkorban (6-1-es, 8-1-es 9-1-es programok súlyos esetei)

6-1. Szeptikus csontfolyamatok következtében kialakult funkciózavar / fogyatékosság miatt szükséges rehabilitáció

A kiemelt finanszírozás speciális feltételei:

1. A páciensnek van rehabilitációs szükséglete, amely a szeptikus folyamat kezdetekor már fennállt, és a szeptikus folyamat miatt nem ajánlott megszakítani vagy a szeptikus folyamat okán keletkezik olyan funkciózavar, amely rehabilitációt indokol és a rehabilitáció megkezdése nem halasztható a szeptikus folyamat gyógyulásáig,

2. az infekció valamely csontot, vagy ízületet érinti (szeptikus csont-ízületi betegségek) és

3. a 6.1. rehabilitációs ellátási protokoll szerint az extrém súlyos vagy súlyos kategóriába sorolható.

A kiemelt finanszírozás az egyéb, rehabilitációs tevékenységek mellett magában foglalja az alábbi ellátásokat:

- sebváladék tenyésztés, hemokultura

- lehetőség szerint célzott antibiotikus terápia (első két héten intravénás, ezt követően per os alkalmazás) hagyományos (sebpárna, kenőcstüll, rugalmas pólya, kötésrögzítők) és modern (hidrocolloid, ezüstion tartalmú) kötszerek használata, korszerű sebkezelési technológiák (vákuum sebkezelő rendszer) alkalmazása

- a rehabilitáció során szükséges kisebb műtétek (necrectomia, sequestrectomia, tályog megnyitás, debridement) elvégzése

8-1. Égés, maródás és fagyás következtében kialakult funkciózavar / fogyatékosság miatt szükséges rehabilitáció

A kiemelt finanszírozás speciális feltételei:

A 8-1 sz. REP-ban megadott szempontok közül a súlyos és az extrém súlyos kategória esetén

9-1. Polytrauma következtében kialakult funkciózavar / fogyatékosság miatt szükséges rehabilitáció

A kiemelt finanszírozás speciális feltételei:

1. legalább közepes fokú agysérülés is fennáll (GCS: 9-14, a 14. program alapján) vagy /és

2. gerincvelő sérülés is (ASIA score alapján C-D-E) fennáll a15. program alapján vagy /és

3. neurológiai károsodástól függetlenül, amennyiben a 9-1. protokoll szerint az extrém súlyos vagy súlyos kategóriába sorolható és/vagy

4. más funkciózavarral is járó amputáció, vagy több végtagot érintő amputáció is történt (az aktuális baleset miatt vagy korábban).

Ellátási feltételek: Térségi ellátási modell javasolt (polytrauma), illetve több-térségi (égésbetegek és szeptikus csontfolyamatok miatt rehabilitációra szorulók esetében). Javasolt ágyszám: 30, de minimálisan 20 és egy ellátóban a felsoroltak közül legalább két program vállalása. Fenti ellátások bármelyikét csak III. szintű besorolású ellátó végezheti.

Minimális éves esetszám ellátóhelyenként égésbetegek kivételével: 30 eset a szeptikus és 30 eset a polytrauma esetében.

Polytraumatizált, égésbeteg és szeptikus csontfolyamatok utáni rehabilitáció minimumfeltételei
(6-1., 8-1., 9-1. program)
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek: (FTE) első 20 ágyra (további 20 ágyanként)
Összes orvos
Akik közül az osztály vezetője: mozgásszervi rehabilitáció vagy orvosi rehabilitáció
mozgásszervi területen vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás
szakorvosa, akinek az adott programban gyakorlata van
2,5 (1,5)
Fenti létszámon belül
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám az osztály vezetőjével együtt
0,75 (0,5)
2. Orvos1,75 (1)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus0,3
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta0,6
Logopédus 9-1. program esetén0,3
Terapeuta (a fenti 4 sorban felsoroltak összesen)1,6
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával és WC-vel (kerekesszékkel is használható legalább 50%-
ban)
X
TornateremX
Multifunkciós helyiségX
Kötöző helyiségX
Gipszelő helyiségX
Fizioterápiás kezelőhelyiségX
(Központi) ergoterápiaX
Járástanításához és kerekesszék használathoz bel- és kültéri terep, illetve járáshoz
lépcső
X
Tárgyi feltételek: a mozgásszervi rehabilitációs osztály általános feltételei +
Állítható járókorlátX
Standard kerekesszék dönthető háttámlával emelhető lábtartóval 20 ágyhoz10
JárókeretX
KönyökmankóX
BotX
Szoba WCX
Kötöző kocsiX
Betegágy melletti vércukormérés eszközeiX
Gyakorlólépcső, -lejtőX
TükörX
Szelektív ingeráram kezelő eszközökX
Hidroterápiás medence/multifunkciós kezelőkádX
Antidecubitor eszközök 20 ágyhoz6
Végtagmozgató gépek 20 ágyhoz6
SzobakerékpárX
Extenziós készülékX
Guruló mankóX
Traumatológiai ágyak 9-1. program eseténX
BetegemelőX
Pneumatikus művégtag + pumpa 9-1. program eseténX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEK
CT/MRIEL
BronchoscopiaEL
Urodinamikai laboratóriumEK
Doppler UHEL
Steril és szeptikus műtőEK
Ortopédműszerész / műhelyEK
Sebész 6-1. és 8-1. program eseténEL
Traumatológus 9-1. program esetén 20 ágyankéntEL
Idegsebész 9-1. program eseténEL
Plasztikai sebész 6-1. és 8-1. program eseténEK
Égés-sebészeti team 8-1. program eseténEK
Infektológus 6-1. program eseténEL
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaX
Az egyes programok protokolljában rögzítettek szerintkötelező

Súlyos központi idegrendszeri sérültek, polytraumatizáltak és égésbetegek rehabilitációja gyermekkorban Szakmakód: 2209

Gyermekkorúak esetében a felsorolt kórállapotok lényegesen ritkábbak, mint felnőttkorban, ezért a rehabilitációs ellátásukra országosan 3-5 központban van szükség. Ezek a központok viszont minden kiemelten súlyos állapotú gyermek rehabilitációját ellátják. Az egyes programokban az ellátási szempontok megegyeznek a felnőtteknél (2206, 2207 és 2208 szakmakód) leírtakkal.

Javasolt ágyszámok és szakmai környezet: Önálló osztályként minimálisan 10 ágy - ez esetben felnőtteket ellátó rehabilitációs osztály(ok) környezetében vagy gyermek rehabilitációs osztályon belül minimálisan 5 ágyon. Minimális éves esetszám megadása nem releváns a négyféle programra egyenként, összességében azonban a vállalt programokba tartozó gyermekek esetszáma összesen évi 40, ebből legalább 50% első ellátás. A négy program közül legalább három egyidejű végzése célszerű.

Speciális ellátások: Tetraplegias betegek korai rehabilitációja vagy kómás betegek rehabilitációja gyermekkorban. Kizárólag olyan osztályon végezhetők, ahol a koponyaagy, illetve a gerincvelő sérültek rehabilitációját is osztályon végzik. Minimális ágyszám: 3. Három ágyas részlegként működhet a kómás gyermekek és 3 ágyon a tetrapleg gyermekek rehabilitációja - mindkét program választásához legalább 15 ágyas kiemelt ellátást végző osztály szükséges. A személyzet lehet közös, de legalább két rehabilitációs szakorvos alkalmazása szükséges.

Gyermekkorú súlyos központi idegrendszeri sérültek, polytraumatizáltak és égésbetegek, valamint tetrapleg betegek korai és kómás betegek rehabilitációjának minimumfeltételei

(8-1., 9-1., és 14-15. program)

Súlyos központi
idegrendszeri
sérültek,
polytraumatizáltak
és égésbetegek
rehabilitációja
Gyermekkorú
tetrapleg
betegek korai
rehabilitációja
Gyermekkor
ú kómás
betegek
rehabilitációj
a
Progresszivitási szint
III.III.*
Személyi feltételek: (FTE) 10 ágyanként (további 10 ágy)
összes orvos
Akik közül az osztály vezetője: mozgásszervi rehabilitáció
vagy orvosi rehabilitáció csecsemő- és gyermekgyógyászat
területen és csecsemő és gyermekgyógyászat szakorvosa,
akinek gyakorlata van az adott rehabilitációs területeken
1,25 (0,75)1,5 (1)1,5 (1)
Fentiek közül
1. Rehabilitációs szakorvosi létszám
0,5 (0,5)0,5 (0,4)0,5 (0,4)
2. csecsemő- és gyermekgyógyász alapképesítésű
további orvos 10 ágyanként (FTE)*
0,25 (0,2)0,5 (0,4)0,5 (0,4)
3. további orvos0,5 (0,05)0,5 (0,2)0,5 (0,2)
Orvosi ügyelet (közös lehet másik osztállyal kórházon)
belül
ELXX
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
Gyógytestnevelő / konduktor / szomatopedagógus0,2
Ergoterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta0,30,20,2
Gyógypedagógus / fejlesztő pedagógus / szociálpedagógus
10 ágyanként (FTE)*
0,30,40,1
Pszichológus / klinikai gyermek szakpszichológus0,20,20,3
Gyermek neuropszichológus0,20,1
Ortopéd műszerészELELEL
Terapeuta (összes)3,554,34,15
Építészeti feltételek
Kórtermek fürdőszobával és WC-vel (kerekes székes
használatra alkalmas legalább 30%-a), a szülő
elhelyezésére alkalmas pihenőszékkel / ággyal
XXX
TornateremXXX
Multifunkciós szoba játéklehetőséggelXXX
Ergoterápiás helyiségek (tankonyha, tanfürdőszoba is)XXX
Pszichológus/logopédus helyiségXXX
Elektroterápiás kezelő helyiségXXX
KötözőXXX
GipszelőELELEL
Közös étkeztetésre, klubszerű foglalkozásra alkalmas
helyiség
XXX
Kerekesszék gyakorlatokra is alkalmas tornateremX
Kül- és beltéri járás, illetve kerekesszék használathoz
gyakorló terep
X
Tárgyi feltételek: a gyermek rehabilitáció
minimumfeltételei
XXX
Állítható magasságú speciális ágy 10 ágyból31010
Lélegeztetőgép 3 ágyhoz2
Otthoni lélegeztetés betanítására alkalmas lélegeztetőgép
(home respirator)
2
Monitor 10 ágyhoz ágyak %-ában100100
Pulzoxymeter 10 ágyhoz ágyak %-ában10100100
Központi szívó és oxigén ágyak %-ában10100100
BronchoscopELELEL
Kötöző kocsi, műszerdoboz, csipeszek, ollók, kötszerdobozXXX
Vizelet retenció mérésére alkalmas készülékXXX
Végtagi és törzsmozgások, ízületi szögek mérésére alkalmas
műszer
XXX
Betegemelő hálóval (egy emelőhöz 2 különböző háló) 10
ágyhoz
EL11
Ergoterápia eszköztáraXXX
Egyensúlyozást javító eszközökXXX
Állítható magasságú gurulós gyermek járókeretX
Tornaszerek és vegyes mozgásterápiás eszközökXXX
Standard kerekesszék magasított, teljesen dönthető
háttámlával, emelhető lábtartóval, ülőpárnával, hátpárnával
10 ágyhoz (db)
133
Gyermekkocsi dönthető háttámlával különböző méretben 10
ágyhoz (db)
333
Elektromos meghajtású kerekesszék (db)11
Elektroterápiás készülékek (szelektív, TENS, UH és
speciális ingerlők)
XXX
Állító berendezés legalább két gyermekméretbenXXX
Felállító berendezésXXX
Végtagmozgató gépek 10 ágyhoz366
Folyosói korlát, csúszásgátolt padlózatXXX
Hidroterápiás medence /multifunkciós kádEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
ASTRUP készülékELXX
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEK
CT/MRIEKELEL
Fájdalom ambulanciaEKEKEK
Endoszkópos laboratórium (bronchológia)EKELEL
Urodinamikai laborEKEKEK
Steril és szeptikus műtőEKELEL
PEG beültetés konzultációs szintenELELEL
Műtő + ortopéd sebész (kontraktúra kezelése)ELELEL
Gyógyászati segédeszközök adaptálásaXXX
Gyermek neurológusXXX
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvosaXX
Gégész (gyermek tracheostoma ellátásában jártas)EKEKEK
Idegsebész (gyermekkorúak ellátásában speciális
jártassággal)
EKEKEK
Gyermekortopéd sebészEKEKEK
Urológus (neurourológiában jártas)EKEKEK
Gyermek és felnőtt pszichiáterEKEKEK
Gyermekpulmonológus/bronchológusEKEKEK

Kardiológiai rehabilitáció Szakmakód: 14003

Kardiológiai rehabilitációs osztály minimumfeltételei
18-as program: kardiológiai betegségek miatt szükséges rehabilitációProgresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: (FTE) 15 ágyanként (további 15 ágyanként)
Összes orvos
Közülük az osztály vezetője (orvosi rehabilitáció kardiológia területén
szakorvosa vagy rehabilitációs szakorvos kardiológiai szakvizsgával)
0,6 (0,4)0,9 (0,7)
A fentiek közül
1. Rehabilitációs szakorvos az osztály vezetőjét is beleértve
0,23 (0,15)0,3 (0,2)
2. További kardiológus szakorvos0,23 (0,15)0,5 (0,4)
3. Orvos0,14 (0,1)0,1 (0,1)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusXX
MentálhigiénikusEL/EKEL/EK
Foglalkozás terapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta/életmód
tanácsadó-egészségnevelő
ELX
Terapeuta (a fenti 4 sorban megnevezettek összesen)11,4
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
EKG-készülék (12-csatornás)XX
Terheléses EKG-rendszerELEL
Spiroergometriás mérőhelyEKEL
ABPM-vérnyomásmonitorEKEL
Légzésfunkciómérő eszközökELEL
VérgázanalizátorELEL
DefibrillátorXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EchocardiographiaELEL
Holter-EKGELEL
Kardiológiai (Echo)ELEL
CoronarographiaEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Kémiai laboratóriumELEL
RadiológiaELEL
Fizioterápia: tornateremELEL
Edző járópadELEL
Edző tréningkerékpárELEL
Elektroterápia, ultrahangkezelésELEL
Hidroterápia/balneoterápiaEKEK
UszodaEKEK
Oktatótermek és eszközökELEL
Koronária őrző/Intenzív osztály/Szubintenzív részlegELEL
Kardiológiai rehabilitáció nappali járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Kardiológiai betegség miatt szükséges rehabilitáció
(16. program)
20 beteglétszám/nap egységre
Személyi _feltételek: (FTE)
Kardiológiai rehabilitációs szakorvos [orvosi rehabilitáció (kardiológia)]0,5
Orvos0,5
Egészség nevelő/ Életmód tanácsadó terapeuta0,5
Gyógytornász-fizioterapeuta1
Dietetikus0,25
Assszisztens/szakasszisztens/szakápoló2
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus0,25
Építészeti feltételek
Akadálymentes építészeti környezetX
Rendelő általános feltételeiX
Tornaterem (csoportos foglalkozás esetén - minimum 20 m2 (egyszerre -
fekve tornáztatott betegenként 4 m2)
X
Pihenő helyiség, WC, zuhanyzó, öltöző (ffi, női)X
Közösségi/oktató helyiség (étkezésre alkalmas)X
Étkeztetés feltételeiX
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei +X
Edző kerékpár és/vagy futószalag (min. 5 db)X
Egyéb tréning eszközök, sportszerekX
EKG készülék (12 elv.)X
Újraélesztő táska/tálcaX
DefibrillátorX
Orvos (belgyógyász, kardiológus) jelenléte a mozgásprogram teljes
időtartama alatt
X
Intenzív kardiológiai háttérEL (max. 30 p)
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EchocardiographiaEL
Terheléses EKG rendszerEL
Spiroergimetriás mérőhelyEK
Radiológia (egyéb, nem mellkasi)EK
Holter EKGX
Kémiai laboratóriumEL
Izotóp diagnosztikai laboratóriumEL
Légzésfunkciós eszközökEL
ABPM Vérnyomás monitorX
Vérgáz analizátorEK

Járóbeteg-szakellátás

Kardiovascularis betegek rehabilitációja minden életkorban 16. program

A kardiológiai rehabilitációs járóbeteg szakorvosi rendelés ellátási szintjei:

A járóbeteg kardiológiai rehabilitáció fekvőbeteg háttérrel vagy anélkül, teljes rehabilitációs team jelenlétével.

Kardiológiai rehabilitációs járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.
Személyi feltételek: (FTE)
Vezetője: orvosi rehabilitáció kardiológia területén szakorvosa vagy11
rehabilitációs szakorvos kardiológiai szakvizsgával
Általános asszisztens/szakasszisztens1 (K)1
Gyógytornász1 (K)1
Pszichológus1 (K)1 (K)
Dietetikus1 (K)1 (K)
Életmód-tanácsadó egészségnevelőEL1 (K)
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Tornaterem (csoportos foglalkozás esetén - minimum 20 m2 (egyszerre
- fekve tornáztatott betegenként 4 m2)
XX
Oktatóterem és -eszközökXX
Edző kerékpár és/vagy futószalagX (K)X (K)
EKG-készülék (12-csatornás)XX
Újraélesztő táska/tálcaXX
DefibrillátorXX
Számítógép/nyomtatóXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EchocardiographiaEL(K)X (K)
Terheléses EKG rendszerEL(K)X (K)
Spiroergimetriás mérőhelyELEL
Radiológia (egyéb, nem mellkasi)ELEL
Holter EKGEL (K)X (K)
Kémiai laboratóriumELEL
Izotóp diagnosztikai laboratóriumELEL
Légzésfunkciós eszközökX (K)X (K)
ABPM Vérnyomás monitorEL (K)X (K)
Vérgáz analizátor vagy PulzoximéterELEL
Területi kardiológiai fekvőbeteg-ellátó intézményXX
K Intézményi szinten, más részleggel közösen is megvalósítható

Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció Szakmakód: 11903

Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációs osztály minimumfeltételei
Légzészavar okozta fogyatékosságok miatt szükséges rehabilitáció: 17.
program
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: (FTE)
Összes orvos 15 ágyanként (további 15 ágyanként)
Közülük az osztály vezetője: tüdőgyógyász szakorvosi
alapképzettséggel (legalább 10 éves tüdőgyógyászati szakvizsgával)
rendelkező rehabilitációs szakorvos (orvosi rehabilitáció pulmonológia
vagy mozgásszervi rehabilitáció területén)
0,6 (0,4)0,9 (0,7)
Fentiek közül
1. rehabilitációs szakorvos az osztályvezetőt is beleértve
0,23 (0,2)0,3 (0,2)
2. további tüdőgyógyász szakorvos0,23 (0,1)0,5 (0,4)
3. orvos0,1 (0,1)0,1 (0,1)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEL0,15
Terapeuta (fenti két sorban jelölt összes terapeuta)0,40,5
Épitészeti feltételek
TornateremELX
Fizioterápiás kezelőELX
Fizioterápiás helyiségELX
Oktatótermek és eszközökELX
Tárgyi feltételek:
PulzoxyméterXX
Aeroszol készülék, aeroszol UH-s porlasztóXX
Oxygen pótlásra alkalmas eszközXX
Antidecubitor matracXX
Vérgáz analizátorEKEK
KötözőkocsiXX
Standard kerekesszékXX
EKG készülék (12 csatornás)XX
JárókeretXX
Tréning kerékpárELX
Tréning járópadELEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Légzésfunkciós készülékXX
PletysmográfEKEL
Bronhoscopiás vizsgálóEKEK
Ergospirometriás készülékELX
Holter-EKGELEL
Holter-ABPMELEL
Intenzív terápiaEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
EchokardiográfiaEKEK
Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció tüdőgyógyászati járóbeteg-szakellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek: (FTE)I.II.
Vezetője: rehabilitációs szakorvos (mozgásszervi rehabilitáció vagy
orvosi rehabilitáció pulmonológia területén) tüdőgyógyász szakorvosi
alapképzettséggel és/vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás
és a tüdőgyógyászat szakorvosa
11
Általános asszisztens/szakasszisztens/pulmonológus, allergológus
szakasszisztens
11
Általános asszisztens/szakasszisztens/szakápoló11
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEL1
DietetikusEL1
Gyógytornász11
Építészeti f feltételek:
Tornaterem és multifunkciós helyiségXX
Aeroszol szobaXX
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Oxygen pótlására alkalmas készülékXX
TréningkerékpárXX
JárópadELX
Légzésfunkciós készülékXX
Mellkas rtg. felvétel készítő egység (hagyományos, vagy digitális)ELEL
Ergospirometriás készülékEKX
PulzoxyméterXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
PletysmográfEKEL
Vérgáz analizátorEKEK
Területi aktív tüdőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó intézményEKEK
Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció tüdőgyógyászati nappali kórházi rehabilitáció
minimumfeltételei
Légzészavar okozta fogyatékosságok miatt szükséges rehabilitáció: 17.
program
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: (FTE) 15 férőhelyenként (további 15
férőhelyenként)
Összes orvos
Akik közül a nappali ellátó vezetője: tüdőgyógyász szakorvosi
alapképzettséggel rendelkező rehabilitációs szakorvos (legalább 10 éves
0,6 (0,4)0,75 (0,5)
tüdőgyógyászati szakvizsgával)
Fenti létszámból
1. rehabilitációs szakorvos a nappali kórház vezetőjét is beleértve
0,25 (0,2)0,3 (0,2)
2. tüdőgyógyász szakorvos0,2 (0,1)0,3 (0,2)
3. orvos0,15 (0,1)0,15 (0,1)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológusEL0,5
Gyermekek esetében pedagógus 25 ágyankéntXX
Építészeti feltételek
TornateremXX
Fizioterápiás helyiségXX
Betegoktatásra is alkalmas többfunkciós térXX
Tárgyi feltételek:
Légzésfunkciós készülékXX
Oxygen pótlására alkalmas készülékXX
PulzoxyméterXX
Aeroszol készülék, aeroszol UH-s porlasztóXX
Antidecubitor matracXX
Vérgáz analizátorEKEK
KötözőkocsiXX
Standard kerekesszékXX
EKG készülék (12 csatornás)XX
JárókeretXX
TréningkerékpárXX
JárópadELX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
PletysmográfEKEL
Bronhoscopiás vizsgálóEKEK
Ergospirometriás készülékEKEL
Holter-EKGELEL
Holter-ABPMEKEL
Intenzív terápiaEKEK
RadiológiaEKEL
Mikrobiológiai laboratóriumELEL
EchokardiográfiaEKEK

REUMATOLÓGIA

Reumatológia Szakmakód: 1400

Fekvőbeteg ellátás Progresszivitási szintek

I. szint

Feladatai:

a) reumatológiai betegségek lehetőségének felmerülése esetén a diagnózis megerősítése vagy kizárása céljából történő kivizsgálás feltételeinek biztosítása,

b) a betegek szakmailag előírt komplex ellátása,

c) súlyos vagy szövődményes reumatológiai betegség esetén a beteg tovább irányítása a progresszivitás magasabb szintjén lévő egészségügyi szolgáltatóhoz.

II. szint

Feladatai:

a) az I. szint feladatai, továbbá

b) a súlyos vagy szövődményes gyulladásos és egyéb reumatológiai betegségek ellátása, diagnosztizálása, terápia beállítása, a betegek kezelése és gondozása,

c) diagnosztikai vagy ellátási korlátok esetén a beteg magasabb szintű ellátásra való áthelyezése,

d) speciális feladatok:

Arthritis központ, vagy Gyermekreumatológiai központ, vagy Radiosynoviorthesis központ.

III. szint

Feladatai:

a) a II. szint feladatai, továbbá

b) a legmagasabb szintű progresszív ellátást igénylő reumatológiai betegek definitív ellátása, és speciális szakgondozása,

c) speciális feladatok:

Arthritis központ, vagy Gyermekreumatológiai központ, vagy Radiosynoviorthesis központ, vagy Immmunológiai központ, vagy Ritka csontbetegségek központ.

Reumatológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:I.II.III.
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia szakorvosa,
legalább 5 éves szakorvosi gyakorlattal
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia szakorvosa
1
2
1
2
1
2
Reumatológiai és csecsemő- és gyermekgyógyász
szakvizsgával egyaránt rendelkező orvos**
22
Össz orvos20 ágyanként
1
15 ágyanként
1
15 ágyanként
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Pszichopedagógus**EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Pulzoximéter1**1**
Speciális ágyak3**3**
Betegőrző monitor1**1**
Pelenkázó asztal1**1**
Fürdető kád1**1**
Játszószoba1**1**
Gyermek WC és/vagy ülőke15 ágyanként
2**
15 ágyanként
2**
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ízületi ultrahangEKELEL
Oszteodenzitometria
Klinikai immunológiai laboratórium
EKEK
EK
Molekuláris genetika
Nukleáris medicina
EK
EK
Röntgen
CT, MRI
ELEL
EK
EL
EK
EMG
Intenzív osztály
EKEKEK
EK
FizioterápiaELELEL
Hidroterápia/balneoterápiaEKEKEK
Speciális feladatok *XX

** gyermekellátás esetén

*Speciális feladatok

Arthritis központ

II. és III. progresszivitási szintű ellátóhelyek.

Szervezeti feltételek: fekvőbeteg osztály és az osztály mellett működő szakambulancia, valamint intézményen belül intenzív terápiás osztály.

Feladatai:

- Az ízületi gyulladások kórisméjének megállapítása, megerősítése, a szükséges differenciáldiagnosztikai eljárások elvégzése,

- A szakmai előírások szerint aktív terápia megtervezése, megindítása, hosszú távú vezetése,

- A szakmailag indokolt adjuváns és komplementer gyógyító eljárások reumatológiai (fizioterápia, pszichoterápia, foglalkoztatási terápia, szociális támogatás, fizikális medicina és orvosi rehabilitáció) megtervezése, a hozzáférés biztosítása,

- A nagy értékű terápiákhoz előírt adatgyűjtés és adatszolgáltatás teljesítése, klinikai gyógyszervizsgálatok.

Gyermekreumatológia központ

II. és III. progresszivitási szintű ellátóhelyek.

Szervezeti feltételek: fekvőbeteg osztály/részleg és az amellett működő szakambulancia.

Feladatai:

- A gyermekkori ízületi betegek kórismézése, fekvőbeteg és járóbeteg szakellátása,

- A szakmai előírások szerinti aktív terápia megtervezése, megindítása és hosszú távú vezetése, gyermekkori arthritisek esetén biológiai terápiás kezelés végzése,

- A szakmailag indokolt adjuváns és komplementer gyógyító eljárások (aktív fizioterápia, pszichoterápia, orvosi rehabilitáció, műtétek) megtervezése és a hozzáférés biztosítása,

- A nagyértékű terápiákhoz előírt adatgyűjtés és adatszolgáltatás teljesítése.

Immunológiai központ

Az interdiszciplináris jelleg miatt a megfelelő szakmai háttér csak a négy orvosegyetemmel asszociált klinikai intézményekben biztosítható. A progresszivitás III. szintje.

Feladata:

A poliszisztémás autoimmun betegek kórisméjének differenciált felismerése és korszerű, komplex ellátásuk.

Ritka csontbetegségek központ

A progresszivitás III. szintjén működő ellátóhelyek.

Szervezeti feltételek: Az Országos Osteoporosis Központ intézményei (fekvőbeteg szakellátás és szakambulancia).

Feladatai:

- A ritka metabolikus, illetve genetikai eredetű csontbetegségek felismerése, az így azonosított betegek korszerű komplex ellátása,

- A betegség megállapításához igénybe veendő speciális diagnosztikai eljárások (képalkotó, szövettan, genetika, speciális laboratórium) megtervezése, a hozzáférés biztosítása.

Reumatológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei

Járóbeteg ellátás

Progresszivitási szintek

I. szint

Területi szakrendelő: a beteg gondozásáért alapszinten felelős családorvossal, gyermekorvossal való közvetlen együttműködéssel.

Feladatai:

a) reumatológiai betegségek gyanújának felvetése, a diagnózishoz szükséges szakorvosi, szükség szerint a megfelelő szintű kórházi vizsgálatok biztosítása,

b) a járóbeteg körülmények között kezelhető reumatológiai betegek komplex ellátása és gondozása,

c) az illetékes fekvőbeteg osztály által előírt rendszeres ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása, ami kiterjed a betegvizsgálatra, a kötelező, rendszeresen végzendő laboratóriumi és eszközös vizsgálatok elvégzésére, és a szükséges ambuláns szakvizsgálatok elrendelésére. A már diagnosztizált betegek számára a szakorvos által javasolt gyógyszerek felírása, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos előírt rutin ellenőrzések elvégzése. Konzultáció a beteg kezelését irányító szakorvossal,

d) reumatológiai betegségek szövődményeinek vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatásoknak a felismerése, és

a beteg ellátása vagy a megfelelő szintre történő tovább utalása.

II. szint

Reumatológiai szakambulancia keretében

Feladatai:

a) a reumatológiai betegségek (autoimmun, csontanyagcsere, stb.) diagnosztizálása, a gyors és biztos diagnózis hiánya esetén a magasabb szintű ellátásra irányítása,

b) a reumatológiai betegségek diagnózisának megerősítése, terápiás terv készítése és végrehajtása, prevenciós tanácsadás,

c) a reumatológiai betegek kezelése és gondozása, a poliszisztémás autoimmun betegségek esetében a szakmailag illetékes Immunológiai központ javaslata alapján, III. szintű fekvőbetegellátási háttér szükséges,

d) a komplikált, terápiarezisztens reumatológiai betegek szükség szerinti irányítása magasabb ellátási szintre,

e) speciális feladatok*.

Reumatológiai járóbetegszak ellátás minimumfeltételei
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Reumatológus/reumatológia és fizioterápa szakorvosa11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+XX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ízületi ultrahangEKEK
Klinikai immunológiai laboratóriumEKEK
OszteodenzitometriaEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Röntgen, CT, MRIEL/EKEL/EK
EMGEL/EKEL/EK
FizioterápiaEL/EKEL/EK
Hidroterápia/balneoterápiaEL/EKEL/EK
Speciális feladatok *X
Speciális szakambulanciák minimumfeltételei
ArthritisRitka
csontbetegségek
ImmunológiaGyermek-
reumatológiai
Személyi feltételek:
Szakorvos (Az ízületi gyulladásos betegek
ellátásában és állapotfelmérésében,
kórisméjének megállapításában és
differenciálásában legalább 2 éves
gyakorlatot szerzett reumatológus)
2
A klinikai immunológia személyi feltételeiX
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia
szakorvosa (A ritka csontbetegségek
felismerésében és korszerű komplex
kezelésében legalább 2 éves gyakorlatot
szerzett)
2
Szakorvos: Reumatológia/reumatológia és
fizioterápia és csecsemő- és
gyermekgyógyászat szakvizsgával
2
Belgyógyász szakorvosEL
Szülés-nőgyógyász szakorvosEL
Általános asszisztens/szakasszisztens12
Szakápoló/OKJ ápoló2
Gyógytornász/fizioterapeuta111
Fizioterépiás asszisztens/szakasszisztens111
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei
+
Volumetrikus infúziós pumpa1
Perisztaltikus infúziós pumpa1
Anafilaxiás és légzési sokk ellátásához
felszerelt sürgősségi kocsi
1
A klinikai immunológia tárgyi feltételeiX
A menopauza és osteoporosis szakrendelés
tárgyi feltételei
X
Testmagasság-mérőXX
A csecsemő- és gyermekgyógyászati rendelő
speciális feltételei (pelenkázó asztal,
gyermek WC ülők)
X
Ízületi szögmérőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ízületi ultrahangEKEKEKEL
Klinikai immunológiai laboratóriumEKEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEKEK
Nukleáris medicinaEKEKEKEK
Röntgen, CT, MRIEKEKEKEK
EMGEKEKEKEK
FizioterápiaEKEKEKEK
Hidroterápia/balneoterápiaEKEKEKEK

Radiosynoviorthesis szakambulancia

A nukleáris medicina izotóp-terápiás minimumfeltételeinek, valamint az alábbi reumatológiai minimumfeltételeknek megfelelő szervezeti egység, szoros együttműködésben a reumatológiai szakmai hátteret nyújtó, II. vagy III. progresszivitási szintű aktív reumatológiai osztállyal.

Feladata:

Az ízületi betegek radioizotópos synoviorthesisének elvégzése

Radiosynoviorthesis szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Izotóp synovectomiából elméleti és gyakorlati vizsgát tett nukleáris medicina
szakorvosa, aki egyúttal reumatológus szakorvos is
1
Szakasszisztens1
Tárgyi _ feltételek:
Kezelőhelyiség1
Beadó asztal speciális védelemmel, amely lehetővé teszi a beteg nyugalomba
helyezését és az injektálást végző orvos sugárvédelmét
X
Ízület vizsgálatára alkalmas ultrahang készülékX
Sebészeti képerősítő röntgen berendezésX
Egyéni védőfelszerelések, ólom gumiköpeny, kesztyű, stb.X
Árnyékoló plexi előlap, illetve ólomlemezfalX

Reumatológiai rehabilitáció

Fekvőbeteg ellátás

Progresszivitási szint

I. szint:

Feladatai, szervezeti, személyi és tárgyi feltételei: A rehabilitációs medicina mozgásszervi rehabilitációs programjainak feltételrendszere szerint.

II. szint:

Feladatai:

a) Az I. szint feladatai, továbbá,

b) Súlyos, progresszív, szövődményes, illetve erélyes vagy biológiai terápiával kezelt ízületi gyulladásos betegek funkcióvesztésének korrekciója, a megőrzött funkciók javítása,

c) Súlyos vagy ritka metabolikus csontbetegségek miatt károsodott funkciók javítása, helyreállítása,

d) Foglalkozási terápia és segédeszközzel való ellátás.

Szervezeti feltételek: II. progresszivitási szintű reumatológiai rehabilitációs osztály, az Arthritis központ feltételeit teljesítő aktív reumatológiai osztály szoros szakmai együttműködésével.

III. szint:

Feladatai:

a) A második szint feladatai, továbbá

b) A legmagasabb szintű progresszív ellátást igénylő reumatológiai betegek komplex rehabilitációja,

c) Speciális funkcionális kiesésekkel járó poliszisztémás autoimmun betegek komplex rehabilitációja,

d) Gyermekkori ízületi gyulladások okozta funkciókiesések korrekciója,

e) Ergoterápiás feladatok, foglalkozási terápia és speciális segédeszköz ellátás.

Szervezeti feltételek: III. progresszivitási szintű reumatológiai rehabilitációs osztály, az Arthritis központ, a ritka csontbetegségek és immunológiai központ speciális feladatainak feltételeit teljesítő aktív reumatológiai osztály szoros szakmai együttműködésével

Reumatológiai rehabilitációs osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi _ feltételek:II.III.
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia szakorvosa, és mozgásszervi
rehabilitáció vagy a fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa 5
éves szakorvosi gyakorlattal
11
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia szakorvosa és/vagy a
mozgásszervi rehabilitáció vagy a fizikális medicina és rehabilitációs
orvoslás szakorvosa
22
Össz orvoslétszám 20 ágyanként11
Csecsemő- és gyermekgyógyászEK*
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Ortopéd műszerészEKEK
ErgoterápiaEKEK
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusEKEK
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Akadálymentes fürdőszoba, WC, kerekesszék használatára alkalmas 30%-
ban
XX
Tornaterem és fizioterápiás kezelőhelyELEL
Standard kerekesszékXX
Járókeret, könyökmankóXX
Szoba WCXX
TükörXX
Hidroterápiás, balneoterápiás medenceELEL
Végtagmozgató készülékELEL
SzobakerékpárXX
Extensiós készülékXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ízületi ultrahangEKEK
OszteodenzitometriaEKEK
ErgoterápiaELEL
Klinikai immunológiai laboratóriumEKEK
Molekuláris genetikaEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Röntgen, CT, MRIEKEK
EMGEKEK
Intenzív osztályEKEK
FizioterápiaELEL
Hidroterápia/balneoterápiaEKEL

*: Gyermekellátás esetén

Járóbeteg ellátás

Feladata:

Gyógytornára és fizioterápiára alapozott, a családorvosi együttműködéssel végzett házi ápolás keretein belüli lakóközösségi mozgásszervi rehabilitáció.

a) A területi reumatológiai szakrendelőben ellátott súlyos reumatológiai betegek funkcionális veszteségeinek felmérése,

b) Komplex, dominálóan gyógytornára alapozott rehabilitáció,

c) Súlyos, progresszív, szövődményes, illetve erélyes vagy biológiai terápiával kezelt ízületi gyulladásos betegek funkcióvesztésének korrekciója, a megőrzött funkciók javítása,

d) Gyógyfürdő ellátásba irányítás (rehabilitációs célú komplex gyógyfürdőellátás),

e) Kórházi ellátás szükségességének elbírálása.

f) Poliszisztémás autoimmun betegségek okozta funkciókiesések felmérése, kórházi felvétel szükségességének elbírálása, rehabilitációs gondozás, követés,

g) Gyermekkori ízületi gyulladások okozta funkcionális kiesések felmérése, kórházi felvétel szükségességének elbírálása, rehabilitációs gondozás, követés.

h) Súlyos vagy ritka metabolikus csontbetegségek miatt károsodott funkciók javítása, helyreállítása. Segédeszközökkel való ellátás.

Reumatológiai rehabilitáció járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Reumatológus/reumatológia és fizioterápia szakorvosa és a mozgásszervi rehabilitáció vagy a
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa
1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Ízületi szögmérőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ízületi ultrahangEK
Klinikai immunológiai laboratóriumEK
OszteodenzitometriaEK
Nukleáris medicinaEK
Röntgen, CT, MRIEK
EMGEK
FizioterápiaEK
Hidroterápia/balneoterápiaEK

Menopauza és oszteoporózis Szakmakód: 1404

A progresszivitás I., II. és III. szintjén járóbeteg szakellátás

Feladat:

A metabolikus csontbetegségek kórisméjének megállapítása, a szakmai előírásoknak megfelelő komplex kezelés, állapotfelmérés, a betegek követése

Menopauza és oszteoporózis járóbeteg szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Reumatológus/reumatológia és fizioterápiás/belgyógyász/nőgyógyász szakorvos2
Általános asszisztens/szakasszisztens2
Gyógytornász1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Csont-anyagcsere laboratóriumi vizsgálatokEK
OszteodenzitometriaEK
Nukleáris medicinaEK
Röntgen, CT, MRIEK
EMGEK
FizioterápiaEK
Hidroterápia/balneoterápiaEK

Fizioterápia (orvosi szakképesítéssel) Szakmakód: 1402

Hidroterápia Szakmakód: 5703

Balneoterápia Szakmakód: 5706

Hidroterápia, balneoterápia

Progresszivitási szintek

I. szint:

A gyógyvízzel rendelkező, de egyéb szolgáltatást nem nyújtó fürdő, orvos felügyelete alatt.

II. szint:

A gyógyvízzel minősített csak egyes fizioterápiás kezelést nyújtó reumatológus vagy fizikális medicina és rehabilitáció vagy fizioterpiás szakorvossal rendelkező, de gyógytornásszal nem rendelkező fürdő.

III. szint:

Reumatológus vagy fizikális medicina és rehabilitáció vagy fizioterpiás szakorvossal, gyógytornásszal és a fizioterápiás kezelések széles palettájával (mechano-, elektro-, termoterápiával) rendelkező komplex balneo -fizioterápiás kezelést nyújtó gyógyvízzel minősített fürdő.

Hidroterápia és balneoterápia (gyógyvíz alkalmazásával végzett eljárások)

Az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet figyelembe vételével

A hidroterápia a csapvízben fürdéskor a víz szervezetre ható fizikai tényezőinek (hőmérséklete, nyomása, felhajtó erő) gyógyító célú felhasználása.

A balneoterápia a gyógyforrásoknak, gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazása, ahol a víz fizikai tényezőinek hatását a gyógyvízben oldott állapotban megtalálható kémiai anyagok hatásai egészítik ki.

Az ellátás formái:

- Járóbeteg ellátás keretében, intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást, és nappali és kúraszerű ellátást is.

- Fekvőbeteg ellátás

Minimumfeltételek lásd:

Fizioterápia-gyógytornaSzakmakód:5700
ElektroterápiaSzakmakód:5704
TermoterápiaSzakmakód:5707
Magneto-, fototerápiaSzakmakód:5708
GyógytornaSzakmakód:5711
GyógymasszázsSzakmakód:5712
Fizikoterápia-asszisztensi tevékenységSzakmakód:5722

SEBÉSZET

Sebészet Szakmakód: 0200

Progresszivitási szint:

I. szint:

Elektív beavatkozások végzésére alkalmas ellátók, ahol a 24 órás rendelkezésre állás személyi és tárgyi feltételei nem biztosítottak, nem teljesítik a sürgősségi és az onkológiai ellátásban elvárható feltételeket és a minimális esetszámokat. Műtéti tevékenységük az egynapos beavatkozások körére korlátozódik. [Az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendelet]

II. szint:

A 24 óránál hosszabb idejű bent tartózkodást igénylő összes sebészeti műtét elvégzésére alkalmas osztály, mely a személyi és tárgyi feltételeknek megfelel. Ezen a szinten belül is meg kell különböztetni speciális betegség csoportokat, melyek ellátása nem engedélyezhető minden II. szintű osztályon: rectum és gyomortumorok radikális műtéteit csak az EFI keretre jogosult osztályok végezhetnek; malignus emlődaganatok miatti műtétet pedig csak azok az osztályok, amelyek megfelelő diagnosztikus háttérrel rendelkeznek, és évi 50 feletti műtéti számot teljesítenek.

III.a szint:

A minimumfeltételek tekintetében megfelelnek a III.b progreszivitási szintnek.

Az alábbi három, speciális műtéti beavatkozás közül valamelyik rutinszerű végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező külön jogszabályban kijelölt, illetve a Szakmai Kollégium Sebészet Tagozat egyedi javaslata alapján kijelölt intézmények:

- nyelőcső resectiok (minimum évi 10) (külön jsz.)

- májresectiok (minimum évi 30)

- pancreas resectiok (minimum évi 15)

III.b szint:

Az alábbi három, speciális műtéti beavatkozás rutinszerű végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkeznek:

- nyelőcső resectiok (minimum évi 10)

- májresectiok (minimum évi 30)

- pancreas resectiok (minimum évi 15)

Sebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Egynapos
sebészet
II.III.aIII.b
Személyi feltételek:
Sebész szakorvos261010
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben
meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
XXXX
Műtéti szakasszisztens2699
Műtőssegéd2699
Műtők száma1244
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Műtő általános feltételei +
Steril kötöző helyiségXXXX
Nem steril kötöző helyiségXXX
AlaptálcaXXXX
Érsebészeti tálcaXXX
Mellkassebészeti tálcaXXX
Laparoszkópos tálcaXXX
Laparoszkópos toronyXXX
DiathermiaXXXX
Laparoszkópos vágóXX
Intraoperatív rtg.XXX
RectoscopiaXXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:Munkaidő
ben
8 órán át
24
órán
át
24
órán
át
24
órán
át
AngiográfiaEKELEL
Intenzív osztályos háttérELELEL
Aneszteziológus szakorvosELELELEL
Endoscopia (behívható)ELELEL
CT, MRIEKELEL
UHELELELEL
Sebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Egynapos
sebészet
II.III.aIII.b
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételeiXXXX
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételeiXXXX
Sebészeti járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Sebész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Helyi érzéstelenítéshez és sebkötözéshez szükséges eszközökX
Sebészeti műszertálcákX

Tüdő- és mellkassebészet Szakmakód: 0202

I. szint

Traumatológia

A sürgősségi betegellátás keretein belül a megyei és/vagy térségi, kiemelt traumatológiai feladatot végző osztályok, ahol csak sürgősségi, elsősorban traumatológiai betegellátás történik

Az alábbi elektív műtéti tevékenység engedélyezett, de onkológiai indikációval műtét nem végezhető.

Mellűri drenázs a 04 főcsoport valamennyi betegségében: 53401 (draincső bevezetése a mellűrbe)

Mellűri drenázs bordarezekcióval a 04 főcsoport valamennyi betegségében: 53402

II. szint

A II. szinten megengedett mellkassebészeti műtétek végezhetőek.

Önálló szakmai egységként funkcionál.

Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

Minimum ágyszám: 6

III. szint

Minden mellkassebészeti műtét végezhető;

Önálló szakmai egységként funkcionál.

Szakmai háttér osztályok helyben elérhetők.

Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

Tüdő- és mellkassebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Traumatológia
II.III.
Személyi feltételek:
A vezető legalább 5 éves mellkassebészeti szakorvosi gyakorlattal
rendelkező mellkassebész
11
Mellkassebész szakvizsgával is rendelkező sebész vagy1/2
traumatológus szakorvos
Mellkassebész szakorvos (személyenként legalább évi 50 nagy
mellkasi műtét, nem számítva a mellűri drenázst)
22
24 órás szakorvosi ügyelet, behívható szakorvos/jelölt a
szövődmények azonnali elhárítására
1
BetegkísérőELEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
BronchoscopiaELEL
Légzésfunkciós laboratóriumELEL
CTEKEL
Vérgáz-vizsgálatELEL
Intenzív osztály és/vagy szubintenzív (monitorozási lehetőség,
respiráltatási háttér)
ELEL
Intenzív osztály és szakági szubintenzív, több paraméteres
monitorozási lehetőség
ELEL
Többcsatornás EKGELEL
Féloldali lélegeztetéshez szükséges tubusokEL
Fizioterápiás-gyógytornász szakasszisztensekELEL
Tüdő- és mellkassebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Traumatológia
II.III.
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei+
Aneszteziológus szakorvosELEL
Műtéti szakasszisztens34
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei+
Elvártan légkondícionálássalXX
Mellkassebészeti tálcaXX
Mellkassebészeti tálca (állandó készenléti tálcával)X
Sebészi alaptálcaXX
Szív-érsebészeti alaptálcaX
BronchoscopXX
Portábilis röntgenXX
Videothoracoscopos toronyXX
Videomediastinoscopos lehetőségX
Rapid transzfúzióX
Transzfúziós tálcaX
Katéterező tálcaX
Féloldali lélegeztetéshez szükséges tubusokXX
Központi vákuum és oxigén ellátásXX
Minimális műtéti szám: évente150 nagy
mellkasi
műtét
legalább
250 nagy
mellkasi
műtét

Érsebészet Szakmakód: 0203

Progresszivitási szintek

II. szint:

Azt a szintet jelenti, amelynél az osztály képes a minimumfeltételeknek megfelelően az alsó végtag artériás keringészavarait, egyes esetekben a cerebrovasculáris keringészavarokat is érsebészeti módszerekkel elhárítani, a megfelelő rekonstructiókat külső segítség nélkül végrehajtani és mindehhez megvan a megfelelő diagnosztikus háttér. Általánosságban az itt végezhető műtétek az aorta infrarenalis szakaszától kezdve tartalmazzák az összes rekonstruktív beavatkozást, ide értve az ezen a szakaszon végzett intervenciós radiológiai tevékenységet, illetve a kettő kombinációját jelentő ún. hibrid műtéteket. Ugyancsak itt végezhetők a lumbalis sympathectomia, az embolectomia, az amputációk és a varicectomia műtétek is. Ezen a szinten szükséges intervenciós radiológiai eljárásokban min. 2. éves gyakorlattal rendelkező radiológus szakorvos. Továbbá ezen a szinten végezhetők a supraaorticus erek extrathoracalis műtétei, abban az esetben, ha legalább 40 ilyen műtét történik évente. Az érsebészeti szakmában, speciális jellegénél fogva 15 ágynál kevesebb ágyszám, illetve sebészeti matrix is működtethető, de a táblázatban foglalt többi feltételnek meg kell felelnie.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

Ezen a szinten általánosságban minden érsebészeti beavatkozást kell tudni végezni. Azonban az egyes speciálisnak számító, az alábbiakban tételesen is felsorolt tevékenységeket csak néhány arra alkalmas intézetben lehet végezni. Az eddig felsorolt műtéteken kívül a III. szintnek megfelelő minimumfeltételek megléte esetén az ilyen intézményekben végezhetők suprarenalis intraabdominalis műtétek, beleértve a visceralis artériák rekonstrukcióit és intervenciós radiológiai beavatkozásait. Ezen a szinten szükséges intervenciós radiológiai eljárásokban min. 2. éves gyakorlattal rendelkező radiológus szakorvos. Amennyiben mellkassebészeti háttér is adott, úgy a supraaorticus erek intrathoracalis szakaszainak műtéteit is végezhetik.

Ezen a szinten végezhető speciális tevékenységek az összes eddig felsorolt beavatkozásokon kívül a thoracalis és a thoraco-abdominalis aotra szakasz műtéteit, illetve szívsebészeti háttér esetén az aortaív beavatkozásait takarják. A fenti beavatkozások végezhetők nyitott műtétként, illetve stent-graft beültetéssel. III. szinten végezhető speciális tevékenységek a következők:

- thoraco-abdominalis aneurysma resectio,

- thoracalis aneurysma resectio,

- stent-graft beültetés,

- ívcsere.

A minimumfeltétel rendszerének tartalmaznia kell a thoraco-abdominalis és thoracalis nyitott aorta műtétek, valamint az aorta stent-graft beültetéshez szükséges eszköz- és személyi feltételeket.

Minden érsebészeti ellátást nyújtó szervezeti egység a hozzá tartozó lakosságszámot figyelembe véve rendelkezzen 5-6/100.000 lakos ágyszámmal. Ez az arány nemzetközileg elfogadott.

A mátrix rendszerben működő érsebészeti osztályok/részlegek ágyszámai az adott progresszivitási szinteknek megfelelően kell, hogy alakuljanak.

Minimum ágyszám: 15

Érsebészet személyi minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. szintIII. szint
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +15 ágy15 ágy
15 ágy felett x orvos/x ágyanként1/10 ágyanként1/10 ágyanként
Összes orvos:56
Ebből érsebész szakorvos33
Érsebész szakorvosjelölt23
Rtg. asszisztens22
Rtg. műtősnő/intervenciós szakasszisztens22
Betegkísérő12
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Érsebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +II.III.
Kézi dopplerXX
Duplex scanELEL
Műtői mobil DSAX
Az invazív radiológiai beavatkozásokhoz szükséges eszközökX
Eszköztálcák:
Femoralis tálca45
Aorta tálca23
Mellkasi tálca12
Kis műtétek34
Kiegészítő tálcák34
Érsebészeti tálcaMennyiség
Aorta fogó2
Ún. 120°-os érszorító4
Rugós kisér szorító (ún. Bulldog)4
Különböző méretű igen finom hegyű, érvarrásra alkalmas
tűfogó
3
Betétes hegyű, finom érvarráshoz szükséges csipesz4
Önfeltáró2
Érhurkoláshoz szükséges szalag, gumi katéterX
Öblítő kanül2
Occlusios katéter2
Gyűrűs stripper desobliterációs készlet 4-12 mm átmérőig,
egyszerű és drótos betéttel ellátott kivitelben (vollmar)
X
Vena stripper drótkészlet2
Drótos valvulotom set1
Intraoperatív angiográfiára alkalmas berendezésX
Vákuumszívó palack (redon) és csőrendszere3
Autotransfusiós berendezés (Cellsaver)
+ 1, mert több kisműtét valószínű, mint a magasabb szinten
1
Érsebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Érsebész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Doppler1

Idegsebészet Szakmakód: 0204

Gyermek idegsebészet Szakmakód: 0214

A gyermek idegsebészeti ellátás minimumfeltételei megegyeznek az idegsebészet minimumfeltételeivel.

Progresszivitási szintek

II. szint:

Önálló, területi ellátási kötelezettséggel rendelkező idegsebészeti osztály.

III. szint:

Egyetemi és térségi idegsebészeti ellátást nyújtó osztályok.

Idegsebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:I.
Traumatológia
II.III.
Idegsebész szakorvos (teljes munkaidőben havi 160 órában)46
Idegsebész szakorvos (konzultáció és ügyelet)
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusELEL
Betegkísérő11
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + a traumatológiai
osztály feltételei +
Antidecubitor matracXX
JárókeretXX
Guruló mankóXX
Szoba-WCXX
EKG, pulzus, vérnyomásmonitorXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEKEK
CTELEL
MRIEKEK
Intenzív osztály és szakági szubintenzívELEL
FizioterápiaELEL
Idegsebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Traumatológia
II.III.
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Idegsebész szakorvos11
Rtg. szakasszisztens11
Elektrofiziológiai vizsgálatokban jártas neurológus vagy idegsebész
szakorvos
1
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Idegsebészeti műtőasztalXX
Teljes craniotomiás műszertálcaXX
Komplett mikroműszer készletXX
Gerincsebészeti műszertálcaXX
Intraoperativ ultrahangXX
Elektromos és/vagy sűrített levegős fúróXX
Mono és bipolaris koagulációs műszerXX
Intraoperatív röntgen képerősítőXX
Operációs mikroszkópXX
Intraoperatív elektrokortikográfiás felszerelésX
Intraoperatív fejrögzítő eszközXX
NeuronavigációX
Stereotaxiás célzókészülékX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
24 órás CTELEL
24 órás CT AngioELEL
24 órás MRIEKEK
24 órás DSAEK
Intenzív osztály/részlegELEL
Endovascularis intervencióEL
ICP folyamatos monitorozásának lehetőségeELEL
Idegsebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Idegsebész szakorvos és/vagy idegsebészeti kérdésekben jártas neurológus
szakorvos
1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Speciális ideggyógyászati vizsgálathoz szükséges eszközökX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT konzultációEK
MRI, elektrofiziológiai konzultációsEK

Szívsebészet Szakmakód: 0205

Felnőtt szívsebészet

Szívsebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek:
Osztályvezető főorvos - szívsebész szakorvos1
Szívsebész szakorvos, aneszteziológus, kardiológus/20 ágyanként
munkaidőben
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
LaborasszisztensEL
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
KötözőX
Gyermek ellátás esetén kornak megfelelő ágyak (nyitott-inkubátor, csecsemő,
gyermek intenzívágy)
X
Antidecubitor matracX
JárókeretX
Szoba WCX
Tolókocsi ülő és fekvőX
Asztal és karosszék a beteg kiültetéséhezX
EKG, pulzus- és vérnyomásmonitor (7 ágyanként egy monitor)X
Külső PM2
Mini dopplerEL
Gyógyszerporlasztó készülék ultrahangosX
VércukormérőX
CPAP készülék 7 ágyanként1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Operatív endoszkópiás laboratóriumEL
Mikrobiológiai laboratóriumEK
CTEK
EEGEK
EMGEK
MRIEK
SpirometriaEL
Nukleáris medicina (SPECT)EK
Fogászat, stomatológiaEK
PulmonológiaEK
AllergológiaEK
InfektológiaEK
Intenzív terápiaEL
Aneszteziológiai osztályEL
FizioterápiaEL
Aszeptikus műtőEL
Szeptikus műtőEL
Szívsebészeti intenzív osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám:4
Személyi feltételek:
Osztály/részlegvezető főorvos - intenzív aneszteziológusi szakvizsga - 5 év
szívsebészeti intenzív gyakorlat
1
Aneszteziológus/szívsebész/kardiológus/gyermekkardiológus szakorvos
(aneszteziológiai létszámon felül) első 4 ágyra 2, további 4 ágyra 1
X
Klinikai mérnökEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek:
Ágyszám: minimum 4 ágyX
Gyermekellátás esetén kornak megfelelő méretű ágyak, nyitott inkubátorX
Elkülönítő boxX
Zsilipelő helyiség1
Teakonyha (gyermek ellátás esetén bébiétel melegítő)1
Szakmailag speciális helyiségek:
Gép-műszer tároló1
Gép-műszer tisztító1
Ápolási eszközök:
Ülőszék ágyanként1
Tolókocsi 8 ágyanként1
Szoba WC kórtermenként1
Kapaszkodó ágyanként1
Kényelmi fotel kiültetéshez 4 ágyanként1
Előkészítő kocsi osztályonként2
Etetőasztal ágyanként1
Ágy melletti betegőrző monitor EKG, pulzus, artériás nyomásmérő,
pulzoximéter, hőmérséklet, perctérfogat, CVP mérési lehetőséggel ágyanként
1
Kapnométer respirátoronként1
Vérnyomásmérő 2 ágyanként1
EKG 12 csatornás1
Lélegeztető készülék magas tudásszintű 2 ágyanként1
Lélegeztető készülék közepes tudásszintű 2 ágyanként1
Egyéni aeroszol készülék 4 ágyanként1
Respirométer1
Kézi lélegeztető ballon ágyanként1
Pacemaker külső ágyanként1
Váladékszívó készülék fali, ágyanként1
Központi gázellátó rendszer (O2, sűrített levegő, szívás) konzol2
O2 palack (hordozható)1
Váladékszívó motoros 4 ágyanként1
Mellkasszívó készülék ágyanként1
Infúziós pumpa ágyanként4
Parenterális tápláló adagoló pumpa 4 ágyanként1
Enterális tápláló adagoló pumpa 4 ágyanként1
Volumetrikus pumpa ágyanként2
CPAP készülék 3 ágyanként1
Bronchoscop1
Ultrahang készülék TTE, TEE, hasi és vascularis fejjelX
Vérmelegítő1
Véranalizátor osztályonként [vérgáz, Hb, ionok (K, Na, Ca, Mg, Lactát, Cl),X
vércukor, hematokrit]
Centrifuga asztali osztályonként1
Mikrohemotokrit centrifuga osztályonként1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Nukleáris medicinaEK
CT, MRIEK
(Gyermek) Belgyógyász szakorvosEL
(Gyermek) Neurológus szakorvosEK
(Gyermek) Kardiológus szakorvosEL
GyógyszerészEL
Nefrológus, bronchologus, fül-orr-gégész, sebész, infectologus, hematologus
szakorvos
EK
Szívsebészeti műtő minimumfeltételei
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Szívsebész szakorvos (műtőnként)2
Orvos (műtőnként)1
Aneszteziológus szakorvos (műtőnként)2
Műtéti szakasszisztens (asztalonként)2
Kardiotechnikus, műtőnként2
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei+
Speciális műszertálcákX
Hűtő-fűtő készülék műtőnként + műtőasztalonként 1 melegítő matracX
Sebészeti szívóX
Homlokreflektor műtőasztalonként 1 + további egy tartalékX
Sebészi nagyító szemüvegek szakorvosok számának megfelelőenX
NO inhalátiós készülékX
NO palack2
CO2 insufflatioX
ECMO készülékX
IABP műtőnként 1X
Cell saver készülék műtőnként 1X
Homograft bankEL
Jégkészítő automataX
Transoesophagealis ECHO1
Az aneszteziológia eszközei:
Altatógép az alábbi tartozékokkal:X
Légzőkörök gépenként 3 +gyermek, ha kellX
Lélegeztető készülékX
VoluméterekX
NyomásmérőX
ÁramlásmérőX
Altatógép monitorokX
Oxigén kimaradásjelzőX
Gázmonitor (kilélegzett, CO2, O2, N2O, inhalációs anesztetikum)X
Légzőrendszer szétkapcsolódását jelző riasztóX
Elszívó rendszerX
Betegőrző monitorok/műtőX
EKG + ST segmentális analisisX
Vérnyomásmérő noninvasivX
3 csatornás invasiv nyomásmérési lehetőségX
Perctérfogat meghatározóX
Pulzusoximéter1
Hőmérsékletmérés2
PICO 2 műtőnként1
Ismétlő monitor/hemodinamikai paraméterekkel + EKG, hőmérés1
Vérmelegítő1
Hűtőszekrény mélyhűtővelX
Véranalizátor 2 műtőnként 1 [vérgáz, Hb, ionok (K, Na, Ca, Mg, Lactát, Cl),
vércukor, hematokrit]
X
MelegítőtakaróX
ComputerX
Az újraélesztés eszközei:
Ambu ballon1
Laryngoszkóp2
Oxigénpalack1
Intubációs bronchoscopX
Külső sequentalis PM készülék1
Beúsztatható PM elektróda1
Mini tracheotomiás set1

Szívtranszplantáció és műszív beültetés

A szívtranszplantáció és műszívbeültetés szakmai minimumfeltételei megegyeznek a Szívsebészetben leírtakkal azzal a kiegészítéssel, hogy

- az ott dolgozó szívsebész és aneszteziológus szakorvosok közül legalább kettőnek rendelkeznie kell szívtranszplantációs / műszívbeültetési tapasztalattal, mely igazolt jártasságot jelent

- intézményen belül elérhető legyen transzplantációs tapasztalattal (recipiens választás, utógondozás)

rendelkező kardiológus

- az intenzív osztályon legyen izolációs szoba csak transzplantált betegek ellátására

- Minimum ágyszám: 5

Ügyeleti ellátás

A szívsebészeti osztályon elérhető kell legyen 1 szívsebész/aneszteziológus /kardiológus szakorvos ügyeletes. A szívsebészeti intenzív osztályon 1 aneszteziológus /szívsebész/kardiológus szakorvos ügyeletes. Az ügyeleti műtéti program ellátásához 1 szívsebész szakorvos, 1 aneszteziológus szakorvos és 1 orvos elérhető kell legyen. A szívtranszplantációs program ellátásához a fent részletezett orvosgárda elérhetősége szükséges.

Csecsemő és gyermek szívsebészet Szakmakód: 0215

Progresszivitási szintek

Fekvőbeteg szakellátás III. szint

Csecsemő és gyermek Szívsebészeti osztály, Szívsebészeti intenzív osztály és Szívsebészeti műtő szakmai minimumfeltételei megegyeznek a Szívsebészetben leírtakkal azzal a kiegészítéssel, hogy az ott dolgozó szívsebész, aneszteziológus és gyermekkardiológus szakorvosoknak legalább 2 éves speciális csecsemő és gyermek szívsebészeti gyakorlattal kell rendelkezniük.

Minimum ágyszám: 5

Szívsebészeti járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Szívsebész szakorvos (műszakonként/szakrendelésenként)11
Egészségügyi szakasszisztens (műszakonként/szakrendelésenként)11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
12 elvezetéses EKG11
Vérnyomás mérő11
Pacemaker lekérdező és beállító1X
Phonendoscop11
Varratszedésre és kötözésre alkalmas kézi műszertálca42
Vizsgálati adathordozó CD-k leolvasására alkalmas programokkal ellátott
számítógép
11
MRTGELX
EchoELX

Szerv-transzplantációs sebészet Szakmakód: 0208

Minimum ágyszám: 5

Májtranszplantáció minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Európai (máj) transzplantációs szakvizsgával rendelkező sebész szakorvos3
Segment-májátültetésben jártas sebész szakorvos2
Teljes értékű transzplantációs team2
Májtranszplantációban jártas aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, ebből 1 fő
csecsemő- és gyermek aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos
4
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens2
Műtéti szakasszisztens4
Műtőssegéd1
Radiológus szakorvos (a májtranszplantációs radiológia terén szerzett speciális
gyakorlattal)
1
Radiológiai asszisztens1
Laboratóriumi asszisztens1
Diplomás ápoló2
Diplomás ápoló (szervkoordinátor)1
Intenzív terápiás szakápoló3
Ápoló/szakápoló3
Ápolási asszisztens1
Gyógytornász1
Gyermek intenzív terápiás szakápolóEL
DietetikusEL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Légkondicionált laminál airflow légtechnikával ellátott műtő, korszerű műtőasztalX
Transzplantációs műszertálcaX
Érsebészeti műszertálcaX
Mikrosebészeti műszertálcaX
Operációs mikroszkóp vagy szemüvegX
Önfeltáró-rendszerX
Argon készülékX
Ultrahangos vágókészülékX
Intraoperatív UHX
Bypass pumpa, Cell-saverX
Betegmelegítő rendszerX
Betegátfektető1
Magas tudású altatógép1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szükséges gyógyszer-vérszint monitorozás (cyclosporin, tacrolimus, sirolimus,
mycofenolsav) immunszuppresszív terápiához
EL
Cytomegalovírus (CMV) ún. "gyors-korai antigenaemia" teszt (cmv-iea teszt)EL
Vírusszerológia (CMV, HBV, HCV, EBV, HSV, HZV) PCR lehetőség isEL
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Alvadási paraméterek (thrombophilia, coagulopathia) vizsgálata és monitorozásaEK
Angio-CT opciót is biztosító CT laboratóriumEK
Color duplex UH scanEK
Immungenetikai laboratórium (anti-HLA antitest szint, cytotoxikus keresztpróba
vizsgálat, CD-4/CD-8 sejtszámkövetés flow-cytometriával)
EL
MRIEK
Izotópdiagnosztikai laboratórium (májgraftscintigraphia, csontscintigraphia,
mellékpajzsmirigy scintigraphia, gallium-scintigraphia)
EK
DSA-labor, invazív angiológiai terápiás lehetőséggel
III. szintű intenzív osztály feltételei +
EK
CVVH készülék1
Volumetrikus pumpa2
Fecskendős pumpa6
Hemodinamikai monitorozó készülék (Picco)1
SCD pumpa1
Hűtő-fűtő matrac1
Antidecubitor matrac1
Multifunctiós betegmegfigyelő monitor1
Magas tudású lélegeztetőgép1
Vérmelegítő1
Vesetranszplantáció minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Európai transzplantációs szakvizsgával rendelkező sebész szakorvos1
Sebész szakorvos2
Belgyógyász szakorvos1
Nefrológus szakorvos1
Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens1
Műtéti szakasszisztens1
Műtőssegéd1
Radiológus szakorvos (a vesetranszplantáció radiológia terén szerzett, speciális
gyakorlattal)
1
Radiológus asszisztens1
Laboratóriumi asszisztens1
Diplomás ápoló1
Diplomás ápoló (szervkoordinátor)1
Nefrológus szakápoló1
Intenzív terápiás szakápoló1
Ápoló2
Ápolási asszisztens1
Patológus szakorvos (a vesegraft biopsziák szövettani értékelésében szerzett speciális
gyakorlattal)
EL
Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos (csecsemő és gyermek ellátására)EL
Gyermek intenzív terápiás szakápolóEL
GyógytornászEL
DietetikusEL
Tárgyi feltételek: műtő egység általános feltételei +
Légkondicionált laminál airflow légtechnikával ellátott műtő, korszerű műtőasztalX
Transzplantációs műszertálcaX
Érsebészeti műszertálcaX
Mikrosebészeti műszertálcaX
Operációs mikroszkóp vagy szemüvegX
Betegátfektető1
Magas tudású altatógép1
II. szintű intenzív osztály feltételei +
Dializáló készülék1
Fecskendős pumpa4
Multifunctiós betegmegfigyelő monitor1
Magas tudású lélegeztetőgép1
Vérmelegítő1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális laboratóriumi vizsgálatokEL
- Immunszuppresszív terápiához szükséges gyógyszer-vérszint monitorozás
(cyclosporin, tacrolimus, mycofenolsav, rapamycin)
- Cytomegalovírus (CMV) úgynevezett "gyors-korai antigenaemia" teszt (CMV-iea
teszt)
- Vírusszerológia (CMV, HBV, HCV, EBV, HSV, HZV) és PCR meghatározási
lehetőség
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Color duplex UH scanEK
Izotóp diagnosztikai laboratórium (graftvese scintigraphia, csontscintigraphia,
mellékpajzsmirigy scintigraphia, gallium-scintigraphia)
EK
Angio-CT opciót is biztosító CT laborEK
DSA-labor, invazív angiológiai terápiás lehetőséggelEK
Immungenetikai laboratórium (anti-HLA antitest szint, cytotoxikus keresztpróba
vizsgálat, CD3, CD-4/CD-8 sejtszámkövetés flow-cytometriával)
EL
Élő donoros vesetranszplantáció
Személyi feltételek:
Európai transzplantációs szakvizsgával rendelkező sebész szakorvos1
Sebész szakorvos3
Belgyógyász szakorvos1
Nefrológus szakorvos1
Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos2
Aneszteziológus szakasszisztens2
Műtéti szakasszisztens2
Műtőssegéd2
Radiológus szakorvos (a vesetranszplantáció radiológia terén szerzett, speciális
gyakorlattal)
1
Radiológus asszisztens1
Laboratóriumi asszisztens1
Diplomás ápoló2
Diplomás ápoló (szervkoordinátor)1
Nefrológus szakápoló1
Intenzív terápiás szakápoló3
Ápoló1
Ápolási asszisztens1
Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos (csecsemő és gyermek ellátására)EL
Gyermek intenzív terápiás szakápolóEL
GyógytornászEL
DietetikusEL
Tárgyi feltételek:
Általános sebészeti műtő+2
Légkondicionált laminál airflow légtechnikával ellátott műtő, korszerű műtőasztalX
Transzplantációs műszertálcaX
Érsebészeti műszertálcaX
Mikrosebészeti műszertálcaX
Operációs mikroszkóp vagy szemüvegX
Betegátfektető1
Magas tudású altatógép2
II. szintű intenzív osztály feltételei +
Dializáló készülék1
Fecskendős pumpa4
Multifunctiós betegmegfigyelő monitor2
Magas tudású lélegeztetőgép1
Vérmelegítő1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális laboratóriumi vizsgálatokEL
- Immunszuppresszív terápiához szükséges gyógyszer-vérszint monitorozás
(cyclosporin, tacrolimus, mycofenolsav, rapamycin)
Cytomegalovirus (CMV) úgynevezett "gyors-korai antigenaemia" teszt (CMV-IEA
teszt)
- Vírusszerológia (CMV, HBV, HCV, EBV, HSV, HZV) és PCR meghatározási
lehetőség
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Color duplex UH scanEK
Angio-CT opciót is biztosító CT laborEK
DSA-labor, invazív angiológiai terápiás lehetőséggelEK
Immungenetikai laboratórium (anti-HLA antitest szint, cytotoxikus keresztpróba
vizsgálat, CD3, CD-4/CD-8 sejtszámkövetés flow-cytometriával)
EL
Izotóp diagnosztikai laboratórium (graftvese scintigraphia, csontscintigraphia,
mellékpajzsmirigy scintigraphia, gallium-scintigraphia)
EK

Gyermek vesetranszplantáció

Feltételei megegyeznek a cadaver veseátültetés feltételeivel

Hasnyálmirigy + vese transzplantáció

Feltételei megegyeznek a cadaver vesetraszplantáció feltételeivel

Személyi feltételek:
Megegyezik a cadaver vesetranszplantáció személyi _feltételeivel +
Belgyógyász szakorvos diabetológiai gyakorlattal1
Gasztroenterológus szakorvos1
Dietetikus1

Transzplantációs célú szerv-, szöveteltávolítás agyhalottból Szakmakód: 0209

Transzplantációs célú szerv-, szöveteltávolítás agyhalottból minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szervtranszplantációban jártas sebész szakorvos2
Aneszteziológus szakorvos1
Aneszteziológus szakasszisztens1
Műtős szak asszisztens1
Műtőssegéd1
Diplomás ápoló (szervkoordinátor)1
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Állítható magasságú infúziós állvány1
Általános sebészeti műszertálcaX
Gigli fűrészX
Sternum feltáróX
Rozsdamentes fém tál (3-4 liter)X
Sebészeti kalapácsX
Perfúziós oldat és szerelékX
A szervszállító és -tároló egyszerhasználatos zsákX
HűtőládaX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Donort jelentő intézmény vezetője által kijelölt donációért felelős egészségügyi
dolgozó
EL
Agyhalált megállapító orvosi bizottságEL
Tiltakozó nyilatkozatEL

SPECIÁLIS TERÁPIA

Széndioxid gázzal végzett terápia Szakmakód: 5603

Természetes széndioxid gyógygázfürdő terápia (mofetta) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos, diabetológiai vagy angiológiai gyakorlattal rendelkező (teljes
állású)
1 (120 fő/nap alatt)
2 (120 fő/nap felett)
Orvos0,5
Ápoló/szakápoló2
Fizioterápiás asszisztens/fizioterápiás szakasszisztens1
Gyógytornász1
Építészeti feltételek:
Minősített természetes gyógygáz forrás (mofetta)X
Gyógygázmedence (természetes szárazfürdő) - CO2 koncentráció mérővel, riasztóval
felszerelve, folyamatos légcsere biztosításával, CO2 ellenőrző gyertyával
2
Vizsgáló2
Pihenő helyiség1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Defibrillátor1
Készenléti táska1
EKG1
CW-doppler1
Oxigén palack1
Doziméter (orvosok, szakdolgozók részére)X
Betegrögzítő heveder1/beteg
IdőmérőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumEK
Röntgen, UH, intervenciós radiológia, izotópdiagnosztika, CT, MRIEK
Szénsavas kádfürdő terápia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fizioterápiás szakorvos vagy mozgásszervi rehabilitációs szakorvos1
Fizioterápiás szakasszisztens (vezető asszisztens)1
Ápoló/szakápoló1
Fizioterápiás asszisztens/gyógymasszőr1 fő 3 kádanként
Építészeti feltételek:
Kezelőhelyiség CO2 koncentráció mérővel, riasztóval felszerelve, folyamatos
légcsere biztosításával
X
Szénsavhó tároló helyiségX
Pihenő helyiségX
Tárgyi feltételek:
Kezelőkádak (vízhőmérséklet Opt. 33 0C, max. 35 0C)X
Szénsavhó tároló tartály rozsdamentes acélbólX
Szénsavhó adagoló kosarak rozsdamentes acélból1 db kádanként
Defibrillátor1
Oxigén palack1
Készenléti táska1
Szellőzés biztosítása padlószintenX
IdőmérőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CW-DopplerEL
Color Duplex UHEL
EKGEL
Belgyógyászati/Angiológiai szakrendelésEL
Mozgásszervi szakrendelésEL
Orvosi laboratóriumEK
Röntgen diagnosztika MRI és CT angiográfiaEK
Szén-dioxidos kabin/zsák terápia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyász szakorvos, diabetológiai vagy angiológiai gyakorlattal rendelkező
(teljes állású)
1
Fizioterápiás asszisztens/fizioterápiás szakasszisztens1
Ápoló/szakápolóEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kabin/zsákX
Kezelő helyiség CO2 koncentráció mérővel, riasztóval felszerelve, folyamatos
légcsere biztosításával
1
Pihenő helyiség1
Szellőzés biztosítása padlószintenX
Defibrillátor1
Oxigén palack1
Készenléti táska1
IdőmérőX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EKGEL
CW-dopplerEL
Color Duplex UHEL
Orvosi laboratóriumEK
Röntgen, UH, intervenciós radiológia, izotópdiagnosztika, CT, MRIEK

Hiperbárikus oxigén terápia Szakmakód: 5604

Hiperbárikus oxigén-kezelés minimumfeltételei
Szakrendelés
Személyi feltételek:
Orvos (a Magyar Hiperbár és Búvárorvosi Társaság által igazolt jártassággal)1
Szakképzett személyzet:
- Kamratechnikus (a Magyar Hiperbár és Búvárorvosi Társaság által igazolt
jártassággal)
1
- Hiperbár ápoló (a Magyar Hiperbár és Búvárorvosi Társaság által igazolt
jártassággal)
1
Tárgyi feltételek: a rendelő/osztály általános feltételei +
Túlnyomásos kamra:
- több egymástól független oxigénellátó rendszerrel
- több egymástól független sűrített levegőt szolgáló rendszerrel
- beteg és kísérő személyzet fogadására egyszerre alkalmas
- anyag és személyzsilipet magában foglal
- beépített (minősített) saját tűzoltó rendszerrel rendelkezik
- kezelések a vezérlő program által is dokumentálódnak
1
Fekvő betegek kamra térbe mozgatásához gurulós ágy1
Nyák leszívó1
Kézi lélegeztető ballon, túlnyomásos oxigénre kötési lehetőséggel1
Otoszkóp1
Szöveti oxigénszint mérő (TCPO2)1
Steril PTX szonda2
Nyomásálló infúziós pumpaX
Automatikus nyomásálló lélegeztető készülékX
Nyomásálló betegmonitor rendszerX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Intenzív osztályEL
Neurológus, belgyógyász, sebész, érsebész, rehabilitációs szakorvosEK
RadiológiaEK
Orvosi laboratóriumEK

SPORTORVOSLÁS

Sportszakorvosi ellátás Szakmakód: 2602

Sportszakorvosi járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:I.II.III.OSEI,
BSC
Sportszakorvos1 RM1 T+
1 RM
1 TM +
2 RM
5 TM +
5 RM
Általános asszisztens/szakasszisztens1 RM1 TM +
1 RM
1 TM +
2 RM
5 TM +
5 RM
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Terhelésdiagnosztikai eszköz EKG monitorozási lehetőséggelEKELXX
EKG (12 elvezetéses)EKXXX
ABPM készülékEKELELX
Holter készülékEKELELX
Légzésfunkciós készülékEKELXX
Reflex-kalapácsXXXX
Szemészeti vizsgálótáblaELXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
MRI, CTEKEKEKEK
Mikrobiológiai laboratóriumEKEKEKEK
EEGEKEKEKEK

Progresszivitási szintek:

I. Területi szakrendelők

II. Központi szakrendelők

III. Térségi központi rendelők

Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) - Budapesti Sportorvosi Centrum (BSC)

SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁS

Központi ügyelet Szakmakód: 4601

Központi ügyeleti ellátás

Központi ügyelet: a kórházon kívüli sürgősségi ellátás végzésére létrehozott egység, amely több háziorvosi körzet lakosságának folyamatos vagy meghatározott időben történő alapellátási szintű sürgősségi ellátását végzi az adott területet ellátó mentőszolgálattal együttműködve.

Személyi feltételek:
1. Szakorvos1
Oxyológus
Háziorvos, házi gyermekorvos
Egyéb
2. Nem szakorvos1
Központi gyakornok/szakorvosjelölt
3. Szakdolgozó2
Ápoló (OKJ)/körzeti ápoló/körzeti, közösségi szakápoló/felnőtt szakápoló/mentőápoló/diplomás1
ápoló/egyetemi okleveles ápoló/mentőtiszt
Gépkocsivezető1
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek
1.1. A rendelő általános feltételei +X
1.2. Speciális feltételek
Mozgássérült részére WC (hideg-melegvizes kézmosóval)1
Személyzeti pihenő1
Fektető (megfigyelő) 2 ágy befogadására1
2. Gép-műszerpark
Gépkocsi1
Mobiltelefon1-1
Telefon hangrögzítővel1
Inhalációs készülék (gyógyszerporlasztó)1
BabyhalerX
Kézi lélegeztető ambuballon (felnőtt, gyerek, csecsemő)1-1
3. Egyéb eszközök
Endotracheális, oro-, nasopharyngeális tubuskészlet1-1
Conicotomiás készlet1
Szülészeti egységcsomag (felnőtt és vegyes ügyeletben)X
Nyakrögzítő gallér, végtagrögzítő sínX
Vizsgálati cső vérvételhezX
Vér-, vizeletvizsgálatra alkalmas tesztcsíkokX
Egyszerhasználatos vénakanülökX
Folyamatos hangrögzítésre alkalmas hangrögzítő készülék (telefononként)X
Véralkohol-vizsgálati doboz (csak felnőtt és vegyes ügyeletben)1
4. Mobil sürgősségi felszerelés (gépkocsiban)1
Mobiltelefon1
Félautomata defibrillátorX
Hordozható EKG képernyővel1
Hordozható oxigénpalack tartozékokkal1
Taposószívó leszívó katéterekkel1
Endotracheális, oro-, nasopharyngeális tubuskészletX
Nyakrögzítő gallér, végtagrögzítő sínX
Laryngoscop készlet, 2 lapocos (felnőtt, csecsemő)2
Alutex, steril lepedőX
Védőeszközök (kesztyű, szemüveg, ujjvédő)X
Szájterpesz1
Véralkohol-vizsgálati doboz (csak felnőtt és vegyes ügyeletben)1
Hulladékgyűjtő zsákX
Dokumentáció űrlapjaiX
Sürgősségi orvosi táska
Eszközök:
Védőkesztyű (nem steril)2 pár
Lélegeztető maszk (szűrős vagy szelepes ún. zsebmaszk) felnőtt, gyermek, csecsemő3 db
Lélegeztető ballonX
Száj-garat tubus 1-2-3 méret1-1 db
Leszívó pumpa, leszívó katéter 12 és 16 Ch2-2 db
Laryngealis tubusX
Fecskendő 10 ml-es2 db
Fecskendő 5 ml-es2 db
Perkután vénakanül G 16,181-1 db
Injekciós tű G 18, 21, 222-2 db
Steril lap 6x62 cs.
Gyorskötöző pólya 10x52 db
Vérnyomásmérő felnőtt és gyermek méretű mandzsettákkalX
FonendoszkópX
ReflexkalapácsX
HőmérőX
VércukormérőX
OllóX
KocherX
Idegentest-fogóX
SzikeX
CsipeszX
SpacerX
Injekciók
Calcimusc2 amp
Adrenalin hatóanyagú5 amp
Amiodaron hatóanyagúX
Antihisztamin hatóanyagúX
Atropin hatóanyagú5 amp
Diazepam hatóanyagú (injekció + rectiolum)X
Diuretikum hatóanyagúX
Glukokortikoid hatóanyagúX
Minor analgeticumX
Teofillin hatóanyagúX
Urapidil hatóanyagúX
Izotóniás konyhasóoldatX
Desztillált vízX
Infúziók
100 ml 40% GlucoseX
Infúzió: Ringer-laktát, HHO1-1 db
Infúziós szerelék2 db
Tabletták:
Acetilszalicilsav hatóanyagúX
Kaptopril (sl) hatóanyagúX
Klopidogrel hatóanyagúX
Aerosol:
Nitroglicerin hatóanyagúX
béta-2 mimetikum hatóanyagúX
Egyéb
BőrfertőtlenítőX
SpatulákX
RagtapaszX
Háromszögkendő1 db
Szülészeti egységcsomag (nyákszívó, köldökcsat, izolációs takaró, 2 pár steril kesztyű)1 db

Sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás Szakmakód: 4602

Beteg- fogadóhely

Az 1. melléklet szerinti feltételek alapján.

A sürgősségi betegellátó osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Alapvető szervezeti feltételek:
Populáció (egység / ezer fő)> 100> 200> 500
Beteg forgalom (ezer vizit/év)> 10> 20> 50
Területi elérhetőség (perc - gépkocsival)< 30< 60< 90
Személyi feltételek: - műszakonként*
1. Orvos
1.1. Szakorvos124
Sürgősségi szakorvos (oxyológus, sürgősségi, oxyologus-sürgősségi
szakorvos)
Belgyógyász
Traumatológus
Sebész
Anaeszteziológus-intenzív terapeuta
Neurológus**
Csecsemő- és gyermekgyógyász**
Tüdőgyógyász* *
Kardiológus**
Urológus**
Szülész-nőgyógyász**
1.2. Osztályvezető/műszakvezető szakorvos111
Sürgősségi szakorvos; oxyologus-sürgősségi szakorvos (2017. január 1-jétől
kötelező)
Anaeszteziológus/intenzív orvos**
1.3. Nem szakorvos - központi gyakornok/szakorvos jelölt123
2. Szakdolgozó
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Diszpécser112
3. Kisegítő személyzet - folyamatos jelenlét
Adminisztrátor235
Betegkísérő235
TakarítóELELEL
Biztonsági őrELELEL
Tárgyi feltételek:
1. Általános helyiségek (szabad térben funkcionális egységként is)
Fedett mentőbeálló111
Külön ambuláns bejáró111
Helikopter leszállóhely - éjszakai üzemre alkalmas (2013. január 1-jétől
kötelező jelleggel)
EL11A
Kocsitároló helyiség111
Diszpécserpult111
Triage vizsgáló123
2. Szakmailag speciális helyiségek - lsd. 4. ponton belül
Shocktalanító (műtőasztallal)123
Traumatológiai betegellátó122
Gipszelő11
Egyéb betegellátó23
Elkülönítő (gyerek, halott, zavart tudatú, fertőző) DGG1235
Fektető (megfigyelő) ápolói pulttal (a sürgősségi egységben azon betegek
számára, akiknek megfigyelésére max. 24 órában van szükség, azzal a céllal,
hogy a beteg mely osztályra kerüljön felvételre a definitív ellátás érdekében -
az ágyhely minimálisan 20%-a legyen alkalmas kritikus állapotú betegek
ellátására (lélegeztetés, monitorizálás, szívás) ágyhely, az Intenzív terápiás
minimum feltételekben rögzített eszközrendszer biztosítása mellett
4816
Az intézményben (amennyiben szükséges, a fektető területén kívül) 10 ezer
vizit/év felett minden további 2000 vizit sürgősségi ellátásához biztosítandó
további ágyak száma
111
3. Funkcionalis blokkok (nyitott téren belül is)
Trauma (benne shocktalanító, vizsgáló és observatios lehetőség)**-XX
Gyermek (benne shocktalanító, vizsgáló és observatios lehetőség)--**X
Általános (benne shocktalanító, vizsgáló és observatios lehetőség)XXX
Gyors üríthetőség (rendszeren kívülre kiürítendő)XXX
4. Gép-műszerpark
Hordozható EKG 6 csatornás, vizsgálóként111
Defibrillátor (hordozható)123
Transzport lélegeztető112
Altatógép112
Inhalátor112
Mini doppler123
Ideiglenes pacemaker112
Vércukor mérés lehetősége (PoC szinten)111
Haemoglobin mérés lehetősége (PoC szinten)111
Ion mérés lehetősége (PoCszinten)111
Vérgáz analizátor (PoC szinten)B-11
Fecskendős adagoló236
Pulzoximéter236
Otoszkóp112
Gyomormosó és beöntő felszerelésXXX
Vérmelegítő transzfúzióhoz123
Betegellenőrző monitor (minimálisan: EKG, vérnyomásmérő,
pulzoximeter)
248
Kézi lélegeztető ballon (felnőtt, gyermek, csecsemő) vizsgálónként,
fektetőnként
11
Légútbiztosítás eszközei (noninvazív, invazív)XXX
Bronhoszkópos torony, eszköz11
Sebészi intervenciók műszeres háttereXXX
Szem-, fül-, gégetükör1-11-12-2
Mobil mellkasi szívó112
MűtőlámpaXXX
Központi gázellátó és szívó ellátó egységenkéntXXX
Úszólapos röntgenkezelő kocsi (vizsgálóágy)113
Guruló vizsgálóágyak4815
5. Egyéb felszerelés
Vizsgálólámpa mobil113
Kézfertőtlenítő automata - munkaterenkéntXXX
Műszerelő asztal gördíthető (fékezhető)235
Oxigénpalack (tartozékokkal)XXX
Infúziós állványokXXX
Sugárvédelem (egyéni és általános)-XX
Védőeszközök (szemüveg)XXX
Kommunikációs rendszer (rádiótelefon, telefon fővonal-fax)XXX
Közvetlen kommunikációs kapcsolat a mentőszolgálattal,
irányítórendszerrel
XXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászat**ELELEL
Anaeszteziológia**ELELEL
Intenzív ellátás**ELELEL
Traumatológia: **
teljes körűELEL
Idegsebészet**EKEL
KézsebészetEKEL
MellkassebészetEKEL
Általános sebészet**ELELEL
ÉrsebészetEKELEL
Szülészet-nőgyógyászatELELEL
PIC-II (minimális progreszívitási szint)EKELEL
Neurológia**EKELEL
Urológia-EKEL
Kardiológia**EKELEL
Gastroenterológia (endoscopia)**-EKEL
Toxikológia (a fővárosban központilag szervezett)**-ELEL
Pszichiátria**-EKEL
Laboratórium (toxikológiai vizsgálatok is)
klinikaiELELEL
mikrobiológiai-EKEK
Képalkotó eljárások:
RöntgenELELEL
CTELELEL
MRI-EKEL
Angiographia-ELEL
UHELELEL
EchocardiographiaEKELEL
Orr-fül-gégészet, bronchoszkópia (idegentest-eltávolítás)**EKELEL
SzemészetEKEKEK
TüdőgyógyászatEKEKEK
Gyermekgyógyászat-gyermeksebészetEKEKEL
Klinikai transzfuziológia-ELEL
EEGEKEKEL
GyógyszerészEKEKEK
Dialízis biztosításaEKELEL
Coronaria intervenció (elérhetősége percben)/helyben asztal60'30'15'/2

Jelmagyarázat:

* A betegforgalom éves szintű 20%-os emelkedése a humán erőforrás minimál szintjének 10%-os, 30%-os emelkedése 15%-os, 50%-os emelkedése 25%-os emelkedését kell, hogy maga után vonja.

** gyermek ellátás esetében: PALS, illetve gyerekgyógyász, gyermek sebész, gyermek anaeszteziológus, bármely szakterület vonatkozásában gyermek-szubspecialista

EK elérhető (60 percen belül) - szervezett betegút biztosítása mellett

EL 15-30 percen belüli elérhetőség - helyben

A OMSZ szekunder transzport (helikopterből gépjárműbe) bevonása kizárva

B Ha a készülék szoftvere a laktát, hemoglobin, vércukor meghatározásra is alkalmas, akkor az előzőekben felsoroltak nem szükségesek

SZEMÉSZET

Szemészet Szakmakód: 0700

Progresszivitási szintek

I. szint:

Egynapos szemészeti ellátás.

Szemész szakorvos: minimum 5 éves fekvőbeteg ellátásban szakmai gyakorlattal rendelkező

Minimum: 300 szürkehályog műtét/operatőr az eddigi gyakorlatában

Minimum: 400 szürkehályogműtét/szervezeti egység/év

Helyhez kötött állandó műszerpark

Háttérintézménnyel kötött szerződés alapján a komplikációk, szövődmények sürgős kezelése vitrectomiát operáló egységekben.

II. szint:

- Az ellátó egységben minimum évi 600 bulbus megnyitó műtét elvégzése

- Fejlett diagnosztikai és mikrosebészeti háttér

- Állandó, szakorvosi behívható ügyelet

III. szint:

- Évi minimun 2000 bulbus megnyitó műtét

- Évi minimum 180 speciális műtét (pars plana vitrectomia, retina műtéttel együtt)

- Évi minimum 30 keratoplastica, Szakmai Kollégium Szemészet Tagozat hozzájárulásával

- Az ellátó egységben működő traumatológiai osztály

- Minimum 0,88 case mix index

- Sürgősségi ügyelet 0 éves kortól (aneszteziológiai háttér, altatási lehetőség)

Szemészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek:
Szakorvos4*10*
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi _ feltételek:
Az osztály általános feltételeiXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztályELEL
Traumatológiai osztályEKEK
Intenzív osztályELEL
GyermekosztályEKEK
Fül-orr-gégészeti osztályEKEK

*a fekvőbeteg ellátásban, teljes munkaidőben dolgozó szakorvosok száma

Megjegyzés:

A felnőtt és gyermekosztály minimumfeltételei megegyeznek.

Gyermek szemészeti osztály esetén minimum ágyszám: 5

Egynapos szemészeti műtő és ambuláns műtő minimumfeltételeiOsztályos
műtő/Egynapos
műtő
Ambuláns
műtő
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos1
Szemész szakorvos (egynapos műtéteknél 5 éves fekvőbeteg ellátásban
szakmai gyakorlattal, min.: 300 szürkehályog műtét/operatőr)
Min.: 400 szürkehályogműtét/szervezeti egység/év
1
Aneszteziológus szakorvos (a műtéti igények alapján)1
Műtéti szakasszisztens (műtőasztalonként)1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus
szakasszisztens (műtéti igények alapján és aneszteziológus szakorvos
jelenlétekor)
11
Műtőssegéd1
Diplomás ápoló (aneszteziológus szakasszisztens jelenléte esetén nem
szükséges)
11
Tárgyi feltételek:*
Egynapos szemészeti műtő speciális eszközeiX
Az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai
feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendeletben
meghatározott feltételek +
Egynapos ellátás
Műtő feltételei: a műtő egység általános feltételei +Osztályos/központi
Szemészeti műtőasztal*X
Speciális szemészeti feladatoknak megfelelően, fejállítási
lehetőséggel állítható magasság
X
Szemészeti operációs mikroszkóp*X
Biztonsági áramforrássalX
Fix mennyezeti vagy mobilX
Koaxiális fénnyelX
Ambuláns műtőlámpa (szemészeti operációs mikroszkóp használata
esetén felesleges)
X
Binocularis műtőszemüveg (szemészeti operációs mikroszkóp
használata esetén felesleges)
X
Szemészeti mikrosebészeti kéziműszerek a tevékenységnek megfelelő
műtétekhez
XX
Phacoemulsificator-készülék elülső vitrectommal*X
Speciális műszertálcák*XX
Gyorssterilizáló*X

* helyhez kötött állandó műszerpark

Szemész szakorvosi vizsgáló szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.
SzakrendelésSzakmabulancia
Személyi _ feltételek:
Szemész szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + a
szemészeti alapvizsgáló feltételei +
Applanatios tonométer (gyermekszemészeti rendelés
esetén TONOPEN, vagy ICARE mérőerszköz is
alkalmazható)
XX
HármastükörXX
ÜvegpálcaXX
Desmarres kanálXX
Epiláló csipeszXX
Szűrőpapírcsík Schirmer próbáhozXX
Fluoreszceines papírcsík könnyfilm festéshezXX
Automata-PerimeterX
Kontrasztérzékenység vizsgálóX
Fúziós frekvencia mérőX
Argon laserX
YAG lézerX
Szemészeti UHX
Színlátásvizsgáló eszköz (pl.: Ishihara, Velhagen)XX
Nagel, vagy más típusú anomaloscopX
Speciális rendelőkhöz kiegészítések
Glaukóma rendeléshez:
Kinetikus perimeterX
Automata periméterXX
Szaruhártya vastagságmérőX
Vitreoretinális diagnosztikához:
UltrahangX
FLAG-készülékX
FunduskameraX
OCTX
UBM diagnosztikaEL
Elektrofiziológiai szakambulancia:**EL

**Szemészeti elektrofiziológiai vizsgálatok

1. Helység: Sötét adaptáció teljes eléréséhez megfelelő

2. Műszerezettség (a minimum elvégzendő módszerekhez): Standardizált készülék

3. Elektródák /ERG elvezetésére a DTL (Dawson-Trick-Lovasik) elektróda [nylonszál, ezüst kloriddal impregnálva, aranycsésze (gold cup) elektróda]

Referencia elektróda bármilyen, az EEG vizsgálatokra használt elektróda lehet.

4. Módszerek (minimum feltételként elvégzendőek): Standardizált ERG, mintázott ERG (PERG), multifokális ERG (mfERG) a retina centrális 30 foknyi területére

5. Látókérgi kiváltott válasz (VEP) vizsgálata.

Flash VEP és ERG- (nem tiszta törőközegek esetén és 0,1-nél kevesebb vízus esetén)

Minimum feltétel: altatás lehetősége

1. 3 év alatt rövid ideig tartó narcosis

2. 3 év feletti, nem cooperáló gyermeknél (pl.: a retardáció, amikor szintén csak narcosisban végezhetők el ezek a vizsgálatok).

Teleoftalmológiai szűrések minimumfeltételei

A teleoftalmológia a telemedicinális tevékenység egyik fajtája, amikor a képalkotó szemészeti diagnosztikai vizsgálatok felvételeit elektronikus úton továbbítjuk egyik helyszínről a másikra leletezés vagy konzultáció céljából.

A teleoftalmológiának részét képezi

- telediagnosztika (távdiagnosztika): a vizsgálat lezárását követően a képalkotás helyétől távol végzett képkiértékelés, mely lehet első- vagy másodleletezés.

- telekonzultáció: a képalkotással egy időben vagy röviddel azután történő képkiértékelés, melynek eredménye a vizsgálat menetét befolyásolja, vagy egy korábbi, már kiértékelt vizsgálat új szempontok szerinti újraértékelése.

Diabéteszes szemfenéki elváltozások (DIABSZF) teleoftalmológiai szűrésének minimumfeltételei

A diabéteszes szemfenéki elváltozások (diabéteszes retinopátia és diabéteszes makula ödéma) telemedicinális (teleoftalmológiai) szűrésének célja a rendelkezésre álló evidenciák alapján a cukorbetegség okozta látásromlás megelőzése.

A diabéteszes betegekről a szűrőállomásokon asszisztensek készítenek szemfenéki képeket a pupilla tágítása nélkül digitális fundus kamera segítségével, a vonatkozó szakmai eljárási protokoll szigorú betartásával. Az elkészült képek az Interneten keresztül, speciális szoftver segítségével jutnak el a kiértékelést végző központba.

A szemfenéki felvételek kiértékelését asszisztensek vagy orvosok végzik a vonatkozó szakmai irányelv szigorú betartásával. Az asszisztensek vagy orvosok munkáját szemész szakorvos felügyeli, aki különösen jártas a szemfenéki betegségek diagnosztikájában.

A szemfenéki képeket kiértékelő központ (Reading Center) felállításakor figyelembe kell venni az induláskor várható napi betegszámot és a képolvasó asszisztensek számát ehhez kell igazítani, úgy, hogy egy asszisztens napi 40-nél kevesebb beteg kiértékelését végezze. Amennyiben a szűrésben résztvevő szűrőállomások száma dinamikusan változhat, úgy a kiértékelő központban dolgozó képolvasó asszisztensek számát úgy kell alakítani, hogy azok minden körülmények között napi 40-nél kevesebb beteg kiértékelését végezzék. A képek kiértékelésénél két asszisztensre kell jutnia legalább egy munkaállomásnak, hogy azon szükség szerint két idősávban lehessen dolgozni.

DIABSZF teleoftalmológiai szűrőegység/szűrőállomás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakasszisztens (adott vizsgálat megnevezése, vizsgálati szám: szemfenéki digitális
fényképfelvével készítése a szakmai eljárási protokoll szerint) A vizsgált beteg
klinikai adatainak felvételét is elvégzi, a vizsgálatba való írásos beleegyezésért is
felel). A feladatot orvos is elláthatja a szakmai eljárási protokoll betartásával.
1
Tárgyi feltételek:
A felvételek készítéséhez technikai protokollokX
Szolgáltatói szerződés a telemedicina szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval (magán vagy
állami cég)
X
Megfelelő formátumú digitális felvételek készítésére alkalmas non-mydriatikus
fundus kamera
X
Nagysebességű hálózatra kapcsolódás, vagy bérelt nagysebességű hálózati
kapcsolat megléte, biztonsági adatforgalmi kapcsolaton keresztül
X
Folyamatos informatikai felügyelet (lehet távfelügyelet is) a folyamatos
működőképesség fenntartása és a helyi hálózati hibák elhárítása érdekében
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
InformatikusEK
DIABSZF teleoftalmológiai kiértékelő állomás (Reading Center) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos1 (RM)
Szakasszisztens: Szemfenéki digitális képek értékelése a vonatozó szakmai irányelv
szigorú betartásával. A feladatot szakorvosjelölt is elláthatja a szakmai eljárási
protokoll betartásával.
1 fő - napi 40 értékelt
betegenként (RM)
Építészeti feltételek:
Számítógépes teleoftalmológiai diagnosztikus munkahely számára szolgáló helyiségX
Tárgyi feltételek:
Kettő asszisztensenként elvárt kiértékelő diagnosztikus munkaállomás, dual
monitoros nagyfelbontású videokártyával (lehetőség szerint kalibrálható)
monitorokkal
1 db - 2 képolvasó
asszisztensenként
A szűrést felügyelő szakorvos diagnosztikus munkaállomása, dual monitoros
nagyfelbontású videokártyával (lehetőség szerint kalibrálható) monitorokkal
1
Szélessávú biztonságos gyors hálózati internet kapcsolat, adatokhoz és rendszerekhez
illetéktelen felhasználó hozzáférését a technológia adta legmagasabb szinten ki kell
zárni (pl. ajánlott a VPN és a https protokoll)
X
Speciális képkiértékelő szoftver1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
III. progresszivitási szintű szemészeti intézményi háttérEL
InformatikusEK

Adatbiztonság:

Garantálni kell a megfelelő biztonságosan stabil adatátvitel mellett az adatbiztonságot, melyhez a megfelelő biztonsági protokoll használata kötelező (ajánlott a VPN és a https protokoll).

Hardveres és szoftveres elvárások:

Képtömörítés csak veszteségmentes formában lehetséges.

A vírusvédelem biztosítása alapvető.

A képkiértékelés történhet a képkiértékelő szoftverben integrált módon, önálló szövegszerkesztő célszoftver vagy beszédfelismerő szoftver segítségével.

Képtárolás:

A képek törvény által előírt tárolása, archiválása a teleoftalmológiai szolgáltatást igénybe vevő egészségügyi intézmény vagy a diabéteszes szemfenéki elváltozások szűrésére felállított szolgáltatáshoz a szoftveres hátteret biztosító cég felelőssége úgy, hogy az archiválásra került képek a szűrés esetleges leállását követően is elérhetőek legyenek a törvény által előírt időtartamon belül.

Retinopathia prematurorum (ROP) szűrés és telediagnosztika minimumfeltételei

A koraszülöttek ideghártya-elváltozása (ROP) világszerte a gyermekkori vakság és gyengénlátás leggyakoribb oka.

A koraszülöttek ideghártya-elváltozásának lehetősége miatt indokolt a szűrés a 32. gesztációs hét előtt született vagy 1500 grammnál kisebb születési súlyú gyermekek esetén. A szűrés célja, hogy időben felismerjük a kezelendő elváltozást. Ezáltal válik ugyanis lehetővé a korai kezelés, és megelőzhetővé a gyengénlátás és a vakság.

A szűrést neonatológiai jártassággal rendelkező szakdolgozó, vagy szemész szakorvos végezheti a koraszülöttek szemfenéki eltérésének dokumentálására kifejlesztett speciális fundus kamera segítségével, a vonatozó szakmai eljárási protokoll szigorú betartásával. Az elkészített digitális képek biztonságos hálózaton keresztül jutnak az értékelő szemész szakorvoshoz. A szűrés és kiértékelés révén idejében meghatározásra kerül, ha lézerkezelés elvégzése szükséges, vagy ha a teleoftalmológiai szűrés ismétlendő, vagy ha el kell végezni az indirekt binocularis ophthalmoscopiát.

ROP teleoftalmológiai szűrőegység/szűrőállomás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Neonatológiai jártassággal rendelkező szakdolgozó1 (RM)
Tárgyi feltételek
A koraszülöttek szemfenéki eltéréseinek dokumentálására kifejlesztett funduskamerát1
tartalmazó komplett technológiai igényeket biztosító stacioner/mobil célkészülék(EK)
Steril szemhéjterpesztőX
Adatáttárolásra és átvitelre alkalmas eszközX
Számítógép, szélessávú biztonságos gyors hálózati internet kapcsolattal. (AzX
adatokhoz és a rendszerekhez illetéktelen felhasználó hozzáférését a technológia adta
legmagasabb szinten ki kell zárni.)
A felvételek készítéséhez és továbbításához szükséges technikai és szakmaiX
protokollok
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
A koraszülött ápolását végző szakdolgozó1
Legalább NIC I osztály személyi és tárgyi minimumfeltételekkel**EK
Informatikai háttérX

** A neonatológia vészhelyzetek azonnali ellátására kiképzett személyzet és az ahhoz szükséges tárgyi minimumfeltételek megléte kötelező

ROP teleoftalmológiai kiértékelő állomás (Reading Center) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos (koraszülött ROP szűrővizsgálatában jártas), vizsgálati szám: évi 1 (RM)
minimum 50 vizsgálat
Tárgyi feltételek
Kiértékelő diagnosztikus munkaállomás számítógéppel, szélessávú biztonságos gyors
hálózati internet kapcsolattal.
X
(Az adatokhoz és a rendszerekhez illetéktelen felhasználó hozzáférését a technológia
adta legmagasabb szinten ki kell zárni.)
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
III. progresszivitási szintű szemészeti intézményi háttérEL
Informatikai háttérEK

Adatbiztonság:

Garantálni kell a megfelelő biztonságosan stabil adatátvitel mellett az adatbiztonságot, melyhez a megfelelő biztonsági protokoll használata kötelező. A vírusvédelem biztosítása alapvető. A képek tárolása, archiválása a szűrőegység felelőssége.

Szaruhártya átültetés* Szakmakód: 0701

Esetfinanszírozott beavatkozás. A Szemészeti Tagozat által meghatározott II., illetve III. szintű ellátók végezhetik. Évi minimum 30 műtét.

Szaruhártya átültetés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos1
Asszisztens orvos1
Műtéti szakasszisztens2
Műtőssegéd1
AneszteziológusEL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztensEL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Szemészeti műtőasztalX
Operációs mikroszkópX
Keratoplasticás műszerkészlet (trepansorral)X
Donor corneaX
Keratoprothesis**X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Pachymeter, cornea topográf, endothelsejt számlálóX
Belgyógyászat, intenzív osztályEL

**Erre kijelölt intézményben

Transzplantációs célú szaruhártya eltávolítás agyhalottból Szakmakód: 0702 ~

Transzplantációs célú szaruhártya eltávolítás agyhalottból minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemész szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens/műtéti szakasszisztens2
Tárgyi feltételek:
Laminár boksz (steril)1
Endothel mikroszkóp1
Thermosztát1
Szövettároló készlet és oldatok1
Vértároló palack 100 ml10
Enucleatios műszertálca10
Steril izoláló szett4
Speciális helyiség (enucleatio esetére)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumEK
Szerológiai vizsgálatokEL

Szakorvosi látásvizsgálat, szemüvegrendelés Szakmakód: 0703

Optometria Szakmakód: 0704

Optikai szaküzletSzakrendelés
Személyi feltételek:
Szemész szakorvosEK*1
Általános asszisztens vagy szakasszisztens11
Optometrista (optikai szaküzletben)**1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizus vizsgáló egység (visustábla v. projektor, phoropter, v.
szemüvegszekrény, próbakeret, közeli olvasótábla, PD
mérő)
XX
DioptriamérőXX
Pd mérőXX
ÜvegpálcaXX
Szűrőpapírcsík Schirmer próbáhozXX
Fluoreszceines papírcsík könnyfilm festéshezXX
Keratometer, kivéve, ha automata kerato-refraktometer áll
rendelkezésre
XX
Ophthalmoscop (gyermekszemészeti szakrendelésen
fixációs jellel)
XX
Előtétlencse réslámpás biomikroszkópiáhozXX
RéslámpaXX
Automata refraktometer (szemorvosoknál skiaszkóp
vizsgálókészlet is megfelelő)
XX

*Konzultációs lehetőség szemész szakorvossal, kivéve, ha szemész szakorvos végzi a rendelést

**E rendelet alkalmazásában optometristának minősül az is, aki:

a)1987-1994. között felsőfokú tanfolyami képzés keretében optometrista-látszerész képzettséget szerzett,

és

b) megfelel az egészségügyi tevékenység végzésére előírt, külön jogszabály szerinti feltételeknek.

Kontaktlencserendelés minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Optikai szaküzletSzakrendelés
Személyi feltételek:
Szemész szakorvosEK*1
Általános asszisztens/szakasszisztens11
Optometrista (optikai üzletben)**1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + a
szemészeti alapvizsgáló optikai szaküzlet, illetve a
szemészeti alapvizsgáló feltételei +
Lágy kontaktlencse próbasorozatokXX
Kemény kontaktlencse próbasorozatokXX
Kontaktlencse ápolószerekXX
A lencseviselés betanításához szükséges eszközökXX
Szaruhártya topográfX

* Konzultációs lehetőség szemész szakorvossal, kivéve, ha szemész szakorvos végzi a rendelést

**E rendelet alkalmazásában optometristának minősül az is, aki:

a)1987-1994. között felsőfokú tanfolyami képzés keretében optometrista-látszerész képzettséget szerzett, és

b)megfelel az egészségügyi tevékenység végzésére előírt, külön jogszabály szerinti feltételeknek.

SZÖVET- ÉS SEJTBANKI TEVÉKENYSÉG

Szövetbanki tevékenység Szakmakód: 6001

Szövetbanki tevékenység minimumfeltételei

a) Kötő- és támasztószövet
Személyi feltétele:
Szakorvos1
Műtős szakasszisztens1
Műtőssegéd1
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek
Steril műtő (bemosakodó+zsilip+előkészítő helyiség)1
Laborhelyiség1
Általános célokra1
Steril munkavégzésre bemosakodóval1
Hűtő- és szövettároló helyiség1
Orvosi szoba1
Személyzeti öltöző+vizesblokk (nemenként)1
Adminisztrációs helyiség1
Személyi számítógépX
Anyagraktár1
Szennyesruha tároló1
Takarítószer tároló1
2. Gép-műszerpark
Oszcillációs csontvágó fűrész1
Laminar air flow box1
Fóliahegesztő1
PH-mérő1
Labormérleg1
Liofilizáló gép1
Cryoprezervaló gép folyékony nitrogénnel és tárolóval és/vagy1
-80 °C-os hűtőszekrény1
Min. 200 liter +4 °C-os hűtőkapacitás1
SterilizálóEL
3. Egyéb
Textíliák (lepedő, műtősköpeny)X
CsomagolóanyagokX
4. Kézi műszerek
Magfogó2
Horgas csipesz4
Anatómiás csipesz4
Cooper-olló2
Raspatórium2
Oszcillációs csontfűrész1
Francia kampó2
Szikenyél, szike4
Sebvarrótű2
Sterilizálható mérőszalag1
Érfogó4
Kendőcsipesz12
Tűfogó2
Csontolló2
Csontemelő2
Sebészeti kalapács1
Kötszerdoboz3
Egyszerhasználatos borotvákX
Csontvéső3
Éles kampó1 pár
Kosaras kampó1 pár
Mayo-féle olló2
A zsírszövet banki tárolásának és feldolgozásának minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos (sebész, plasztikai sebész, mozgásszervi sebész, patológus, labor,
szemész, nőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász) vagy egyéb szakirányú
diplomás személyzet (biológus vagy gyógyszerész)
1
Laboratóriumi szakasszisztens/orvosdiagnosztikai laboratóriumi technikai
asszisztens
1
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Laborhelyiségek
A szövetminta érkeztetéséhez, adminisztrációjához1
Általános célokra1
Steril munkavégzéshez1
Fagyasztó- és szövettároló helyiség1
Egyéb helyiségek
Zsilip és bemosakodó helyiség1
Személyzeti öltöző zuhanyzóval1
Vizesblokk (nemenként)1-1
Veszélyes hulladék tároló (hűtővel)1
Szennyesruha tároló1
Laboratóriumi tisztítószer tároló1
Egyéb tisztítószer tároló1
Anyagraktár1
Adminisztrációs helyiség1
Személyzeti pihenő helyiség (teakonyha)1
Gép- és műszerpark:
Laminar air flow box1
Fóliahegesztő1
Labormérleg2
Controlled rate freezer1
Folyékony nitrogén tároló tartály vagy -70°C-os mélyfagyasztó1
-20 °C-os hűtőszekrény1
4°C-os hűtőszekrény3
Autokláv vagy egyéb sterilizálási lehetőség1
Vízfürdő1
37°C-os termosztát1
Laboratóriumi shaker/mixer1
Tisztított zsírszövet kinyerésére alkalmas zárt rendszerű szett10
Informatikai _ feltételek:
Személyi számítógép2
Általános nyomtató1
Szünetmentes táp1
Adatbázis-kezelő szoftver1
b) Humán ér- és billentyűszövet
Személyi feltételek:
Szakorvos1
Műtős szakasszisztens1
Műtőssegéd2
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek
Steril műtő (bemosakodó+zsilip+előkészítő helyiség)1
Laborhelyiség1
Általános célokra1
Steril munkavégzésre bemosakodóval1
Hűtő- és szövettároló helyiség1
Adminisztrációs helyiség1
Személyi számítógépX
Személyzeti öltöző+vizesblokk (nemenként)1
Anyagraktár1
Szennyesruha-tároló1
Takarítószer-tároló1
2. Gép-műszerpark
Komfort klímaX
Krioprezerváló gép folyékony nitrogénnel és kontrollált tárolóval és/vagy -80 °C-os
hűtő
1
Laminar air flow box (biosafety cabinet)1
Fóliahegesztő1
PH-mérő1
Min. 200 liter +4 °C hűtőkapacitás1
TermoszokX
Dry shipperekX
3. Egyéb
Textíliák (lepedő, műtősköpeny)X
Fagyásálló csomagolóanyagokX
Csomagoló eszközökX
VegyszerekX
Telefon (mobiltelefon), faxX
4. Kézi műszerek
Sternum fűrész
Csipesz
Olló
Tűfogó
Fejlámpa
Nagyító szemüveg1
Rövid merev endoszkóp1
Billentyű mérősor1
Szikenyél, szike1
Kampó1
Kendőcsipesz1
Szakmai háttér:
Szívsebészeti centrumEL
Sterilizálás (háttérszolgáltatásban)EL
Szerológiai vizsgálatok (háttérszolgáltatásban)EL
Mikrobiológiai labor (háttérszolgáltatásban)X
c) Szaruhártyaszövet
Személyi _ feltételek:
Szemész szakorvos1
Általános asszisztens2
Tárgyi feltételek:
Laminár boksz (steril)1
Endothel mikroszkóp1
Thermosztát1
Szövettároló készlet és oldatok1
Vértároló palack 100 ml10
Enucleatios műszertálca10
Steril izoláló szett4
Szakmai háttér:
Mikrobiológiai labor (háttérszolgáltatásban)EL
Sterilizálás (háttérszolgáltatásban)X
Szerológiai vizsgálatok (háttérszolgáltatásban)X
Speciális helyiség (enucleatio esetére)X
Sejtbanki tevékenység Szakmakód: 6002
a) Hemopoetikus őssejtbank
Személyi feltételek:
Orvosok2
Vezető orvos*1
Félállású orvos1
Asszisztensek:
Főállású1/sejtszeparátor
Félállású1/sejtszeparátor
Reanimáló munkacsoport3 percen belül
elérhető
Tárgyi feltételek:
Orvosi szoba1
Személyzeti öltöző + vizesblokk1
Adminisztrációs helyiség1
Anyagraktár1
Tisztaruha-tároló1
Szennyesruha-tároló1
Apheresis helyiség1
Alapterülete12 m2/ágy
Intenzív alapágy vagy apheresis ágy1
Központi oxigén és vákuumX
Gép-műszer felszereltség
Harmadik generációs sejtszeparátor1
Vérvételi rázómérleg1
Csőhegesztő2
Betegmonitor vagy EKG1
Laringoszkóp2
Intratracheális tubusokX
Lélegeztető ballon oxigén csatlakozássalX
SzívóX
Defibrillátor1
Reanimációhoz szükséges gyógyszerekX
Hemopoetikus őssejt feldolgozó laboratóriumX
Bejárati zsilipX
Biosafety laminar airflow1
Csőhegesztő2
Mérleg (2000 g méréshatárig)1
Vérvételi rázómérleg1
Vérkészítmények centrifugálásához alkalmas centrifuga1
Nagyméretű termosztát1
PC vezérelt folyékony nitrogén fagyasztó1
Hemopoetikus őssejt tároló helyiség automata nitrogénszint kijelzővel, riasztóval,1
automatikus utántöltővel felszerelt nitrogén tároló tartály hepatitis és HIV negatív
anyagok tárolására
Nyomás alatti nitrogén töltő tartály vagy kültéri töltőtank1
Automata nitrogénszint kijelzővel, riasztóval, automatikus utántöltővel felszereltX
nitrogén tároló tartály biohazard (hepatitis pozitív, HIV negatív) anyagok tárolására
Plusz 4 °C-os hűtőszekrény (min. 120 literes)1
Mínusz 80 °C-os mélyhűtőpult back up rendszerrelX
Szakmai környezet:
Kórházi/klinikai háttérX
Áramlási cytometriás laboratóriumX
Mikrobiológiai laboratórium (vírus-, gomba-, bakt. diagnosztika)X
Standard belső műveleti leírásokX
Számítógépes nyilvántartási rendszerX
Transzfuziológiai háttér**X

Jelmagyarázat:

* Transzfuziológiai szakvizsga (min. féléves klinikai gyakorlat) vagy hematológiai szakvizsga (min. féléves vérkonzerválási gyakorlat).

Min. 1 éves perifériás (vér) őssejt apheresis gyakorlat akkreditált perifériás (vér) őssejt apheresis központban.

** Választott, szűrt, besugárzott vérkészítmények biztosítása 24 órán keresztül, folyamatosan

b) Ivarsejtbank (férfi ivarsejt - spermuim -, női ivarsejt - petesejt -) és embriobank minimumfeltételei

Ld. SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT főcsoporton belül az In Vitro Fertilizáció (IVF) 0403 szakmakód alatt

c) A keratinocyta (hámsejt) bank - laboratórium minimumfeltételei
(klinikai felhasználásra)
Személyi feltételek:
Szakorvos vagy biológus1
Asszisztens1
Tárgyi feltételek:
Clean room (B kategória) zsilippel1
Bemosakodó helyiségX
Előkészítő helyiségX
ÖltözőX
Vizes blokkX
Adminisztrációs helyiségX
CO2 termosztát2
Laminar air flow box1
CentrifugaX
Inverz mikroszkópX
Pipettor2
200 liter hűtőkapacitás (+4 °C)X
100 liter mélyfagyasztó kapacitás (-70 °C) vagy folyékony nitrogénes tárolóX
Kéziműszerek: 4 db egyenes olló, 4 db csipesz, Mc Kenzie klip rakóX
Sterilizálási lehetőség (helyi vagy központi)X
d) Köldökzsinór vér (hemopoetikus őssejt), illetve köldökzsinór szövet (mesenchymális őssejt)
feldolgozás és tárolás (járóbeteg ellátás)
Személyi feltételek:
Orvos/szakorvos ([olyan akkreditált felsőfokú végzettséggel rendelkező orvos
(hematológus /transzfúziológus) vagy biológus, vagy vegyész, vagy gyógyszerész,
ahol a képzési program tartalmazza a sejt és szövet szeparáláshoz, tároláshoz,
tenyésztéshez szükséges ismeretek elsajátítását]
1
Általános asszisztens/szakasszisztens (olyan akkreditált felsőfokú végzettséggel
rendelkező laboratóriumi, ahol a képzési program tartalmazza a sejt és szövet
szeparáláshoz, tároláshoz, tenyésztéshez szükséges ismeretek elsajátítását)
1
Minőségirányítási munkatársEL
Tárgyi feltételek:
Zárható tároló helyiség a munkaterület számára, továbbá dokumentáció tárolására,
raktár
X
Fagyasztva tároláshoz alkalmas tartályok riasztórendszerrel ellátva, szünetmentes
áramforrással, számítógépes vezérléssel
X
Cseppfolyós nitrogén tároló a folyamatos nitrogén ellátáshoz, centrifugák,
laboratóriumi eszközök (kémcsövek, állványok, pipetták, fecskendők stb.), oldatok, az
adott technológiának megfelelően
X
Személyi számítógép biztonságos mentési rendszerrelX
Gép-műszer felszereltség
Hemopoetikus őssejt feldolgozó laboratórium - bejárati zsilip - steril fülke
- csőhegesztő - táramérleg
X
Hematológiai automata fvs és htc. meghatározásraX
Vérkészítmények centrifugálásához alkalmas centrifuga - plazmaprés (lehetőleg
automata) - PC vezérelt folyékony nitrogén fagyasztó - nyomás alatti nitrogén tartály
- automata nitrogénszint kijelzővel, riasztóval, automatikus utántöltővel felszerelt
nitrogén tároló tartály biohazard anyagok tárolására (karantén)
X
Plusz 4°C-os hűtőszekrény (min. 120 literes)X
Jégkészítő automataX
Mínusz 80°C-os mélyhűtő pult back up rendszerrelX
Hordozható nitrogéntartály (dry shipper)X
Amennyiben köldökzsinór szövet (mesenchymális őssejt) feldolgozás, tárolás történik:
CO2 termosztát beépített riasztórendszerrel (37°C, 5% CO2)X
Mesenchymális őssejt tároló helyiség automata nitrogénszint kijelzővel, riasztóval,
automatikus utántöltővel felszerelt nitrogén tároló tartály az előírt kivizsgálásnak
megfelelően negatív anyagok tárolására
X
Szakmai környezet:
Áramlási cytometriás laboratóriumX
Mikrobiológiai laboratórium (vírus-, gomba-, bakt. diagnosztika)X
Standard belső műveleti leírásokX
Számítógépes nyilvántartási rendszerX
Speciális követelmények
A 6103 szakmában folytatott tevékenységek során az egészségügyről szóló 1997. évi
CLIV. törvény, továbbá az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv-
és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra
vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet
X
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre,
valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései
X
végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendeletnek megfelelően, különös
tekintettel az alábbiakra:
- feldolgozás és tárolás körülményei, szabályai
- minőségirányítási rendszer
- minősítés (a megfelelőség-tanúsítás)
- a szakmai eljárásrendek (anyag-módszerre kiterjedően)
- követhetőség
Dokumentáció
Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és
védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény szerint, valamint az egészségügyről szóló
1997. évi CLIV. törvény, továbbá az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani
vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM
rendelet vonatkozó szabályozása.
X
Köldökzsinórvér/köldökzsinór darab/köldökvérőssejt gyűjtésSzakmakód:6003
Levétel6013
Szállítás6023

A köldökzsinórvér/köldökzsinór darab/köldökvérőssejt gyűjtés (szállítással) minimumfeltételei Köldökvérőssejt-gyűjtés minimum feltételei

Általános feltételek

1. A köldökvérőssejt-gyűjtés során a várandós nő kivizsgálásakor a véradókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A köldökvér vétele, feldolgozása, szállítása és tárolása, valamint felhasználása során a csontvelő-transzplantáció szabályai szerint kell eljárni.

2. Köldökvérőssejt-gyűjtést kizárólag az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 124. §-a szerinti érvényes megfelelőségtanúsítással rendelkező egészségügyi szolgáltató vagy szülészeti szervezeti egység végezhet.

3. Amennyiben a köldökvérőssejt feldolgozása és tárolása nem a gyűjtést végző egészségügyi szolgáltatónál történik, úgy a feldolgozást és tárolást végző szervezet és a szolgáltató között kötött szerződés alapján történhet a köldökvérgyűjtés. A szerződés mellékletét képezik az eljárásra jogszabályban előírt hatósági engedélyek.

Személyi feltételek:
Ossejtgyűjtés és felhasználás területén képzett szülész-nőgyógyász szakorvos1
Haematológus vagy klinikai transzfuziológus szakorvos1
Tárgyi feltételek:
Szülészet-nőgyógyászat szakmai minimumfeltételei, valamintX
CE jellel ellátott vagy ORKI által engedélyezett vérgyűjtő és szállító egységX
A köldökvérőssejt gyűjtéséről, tárolásáról és felhasználásáról szóló betegtájékoztató, melyet a
beteg tájékoztatását végző szakorvos aláírásával és bélyegzőjével hitelesít
X
Egyéb feltételek:
Dokumentáció:
a donorkivizsgálásról
a szülésvezetésről
az újszülött állapotáról
az őssejtgyűjtésről, valamint annak szakmai ellenjavallat miatti elmaradásáról
X

Levétel:

A köldökzsinórvér/köldökzsinór darab/köldökvérőssejt, illetve annak feldolgozási termékei (a továbbiakban: köldökzsinórvér) emberi szövetnek minősülnek.

A köldökzsinórvér levétele, a köldökdarab levágása a szülőszobán történik.

Szállítás:

1. A köldökzsinórvér banknak (e pont alkalmazásában a továbbiakban: bank) a szállításra vonatkozóan részletes eljárásrenddel kell rendelkeznie az alábbiakról:

a. a készítmény, szállítótartályok címkézése, kísérő dokumentáció,

b. köldökzsinórvér szállítás folyamata

i.a szülés helyéről a bankba, illetve transzplantációs egységbe,

ii.a bankon, illetve transzplantációs egységen belül, iii.a bank és más feldolgozó/tároló hely közötti esetleges oda/vissza, iv.a bankból a felhasználás helyére,

c. átadás-átvétel folyamata,

d. teendők rendkívüli helyzet esetén.

2. Az eljárásrendnek pontosan meg kell határoznia az egyes munkafázisokért felelős személyek nevét, azonosíthatóságát és kompetenciáját.

3. Amennyiben a szállítást külső szolgáltató végzi, akkor írásbeli szerződés szükséges a bank és a szállítást végző szolgáltató között, melyben világosan meg kell határozni a felelősség és a kompetencia határait.

4. Autológ célú felhasználás esetén kizárólag a szülés helyéről a bankba történő szállítást a hozzátartozó is végezheti a bank felelősségére, amennyiben a banktól erre írásban dokumentált képzést kap és a bank a szükséges szállító tartályt biztosítja. A köldökzsinórvér szállítása zárt rendszerű, egyszer használatos szettel levett köldökzsinórvér sejtekre engedélyezett.

a. A szállítás során a köldökzsinórvért, valamint annak feldolgozási termékeit olyan csomagolással kell ellátni, amely biztosítja a termék integritásának és minőségének megőrzését, valamint a szállítást végző személyzet biztonságát.

b. A szállítás során a köldökzsinórvért és annak feldolgozási termékeit tartalmazó elsődleges konténert (zsák, ampulla) másodlagos konténerbe, szállító tartályba kell tenni, melynek meg kell akadályoznia a termék szivárgását, a szállító személyzet (a továbbiakban: futár) és a környezet szennyeződését.

c. A szállítás során alkalmazott szállító tartálynak a szállítással együtt járó szokványos behatásokkal (pl. shock, nyomás, hőmérsékletváltozás, szúrás, egyéb fizikai, kémiai és biológiai behatások) szemben védelmet kell nyújtania.

d. A szállítás során biztosítandó hőmérsékletet a szállításra vonatkozó standard műveleti leírásban írásban kell rögzíteni. A szállító eszközt a szállítási feladatra validálni és rendszeresen ellenőrizni kell. Várhatóan 30 percnél hosszabb szállításhoz:

i. ha a futár a tartályt folyamatosan felügyeli: a szállító tartályt legalább hőmérséklet kijelzővel kell ellátni,

ii. ha a futár a tartályt folyamatosan nem felügyeli: a szállító tartályt folyamatos hőmérséklet regisztrálóval kell ellátni,

iii. a szállított sejtek életképességét a bankban, illetve transzplantációs egységben a szállítás után, az esetleges feldolgozás, felhasználás előtt ellenőrizni kell.

e. Lefagyasztott termék szállítását csak e célra kifejlesztett száraz fagyasztótartályban (ún. "dry shipper") lehet végezni.

i. A száraz fagyasztótartályt validálni és rendszeresen ellenőrizni kell.

ii. A száraz fagyasztótartálynak legalább annyi nitrogént kell tartalmaznia, hogy a kívánt hőmérsékletet a várható érkezési időpontot követően még minimum 48 óráig tudja biztosítani. A kívánt hőmérséklet -100-tól -190 fokig változhat.

iii. A száraz fagyasztótartályt el kell látni külső védő tartállyal, melyet a másodlagos konténerekre vonatkozó szabályok szerint kell címkézni.

iv. Amennyiben nincs a száraz fagyasztótartályon hőmérséklet kijelző, nitrogén tartalmát a szállítás kezdetekor és végénél súlyméréssel kell ellenőrizni és dokumentálni.

f. A száraz fagyasztótartályban a köldökzsinórvért csak akkor lehet útnak indítani, ha a fogadását írásban a fogadó fél visszaigazolta. A szállítás várható időtartama a 72 órát nem haladhatja meg.

g. Amennyiben a száraz fagyasztótartály nincs végig a futár közvetlen szem-ellenőrzése alatt (pl. légi szállítás):

i. a száraz fagyasztótartályt úgy kell lezárni, hogy illetéktelen személy a benne tárolt anyaghoz ne férhessen hozzá,

ii. a száraz fagyasztótartályt el kell látni:

- folyamatos hőmérséklet regisztrálóval (a recordot meg kell őrizni, illetve másolatot kell biztosítania a köldökzsinórvért átvevő intézménynek),

- el kell látni billenés/felborulás jelzővel.

h. Szállítani csak a nyomon-követhetőséget biztosító, megfelelően címkézett és kísérő dokumentációval ellátott terméket lehet. A címkézés pontos menetét, a címke és a kísérő dokumentáció minimális adattartalmát a címkézésre vonatkozó standard műveleti eljárásban írásban kell szabályozni.

Különös gondot kell fordítani arra, hogy szállítás (főleg légi) során a tartályt ne érje irradiáció. Ennek tilalmáról a küldő fél angol nyelvű nyilatkozatával a futár rendelkezzen, a szállító tartályon pedig jól láthatóan a tilalom fel legyen tüntetve.

i. A külső konténert az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendeletben meghatározottak szerint kell felcímkézni.

j. Standard műveleti leírásban kell szabályozni a szállító tartályok tisztítására, fertőtlenítésére vonatkozó szabályokat.

k. A szállítási időnek a lehető legrövidebbnek kell lennie. 5. Az átadás-átvétel pontos folyamatát standard műveleti eljárásban, írásban kell szabályozni.

Személyi feltételek: 2 fő

Tárgyi feltételek:

1. Hűtő táska hőmérséklet kijelzővel ellátva: minimum 2 db

2. Hűtőtáska folyamatos hőmérséklet regisztrálóval: minimum 2 db

3. Dry shipper: minimum 2 db (folyamatos hőmérséklet-regisztráló ajánlott)

4. Védő konténer a dry shipper számára: minimum 2 db

5. 5 évnél nem régebbi, GPS rendszerrel rendelkező szállító jármű: minimum 2 db

6. A szállítandó anyagra is kiterjedő felelősségbiztosítás

7. Mobil telefon (és vezetékes telefon), internet, fax, számítógép

Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:

1. Az eljárásrendről képzéssel rendelkező futár

2. Részletes szakmai eljárásrend megléte - minimum standard lásd fenn

3. Működő minőségbiztosítási rendszer

SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT

Szülészet-nőgyógyászatSzakmakód:0400
Szülészet0405
Nőgyógyászat0406

Progresszivitási szintek

Szülészet progresszivitási szintjei:

II. szint: 500 fölötti szülésszám PIC nélkül, 24 órában elérhető neonatológus szükséges. Szülészet-nőgyógyászat összevont osztály esetén a szülészet minimum ágyszáma: 10

III. szint: II. szint feltételei és PIC III, illetve PIC II működik az intézetben

Nőgyógyászat progresszivitás szintjei:

I. szint: Egynapos sebészet

II. szint: Közepes nőgyógyászati műtétek végzésére alkalmas osztály. A megjelölt műtétekből összességében évi 100-nál több történik az osztályon.

III. szint: Radikális nőgyógyászati onkológiai műtétek végzésére alkalmas osztály. A megjelölt műtétekből évi 30-nál több történik az osztályon.

SzülészetSzakmakód: 0405

Szülészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Személyi feltételek:II.III.
15 ágyig
Szülész-nőgyógyász szakorvos
(uniós normáknak megfelelő ügyelethez, minimum 6 fő szakorvos)
6 fő6 fő
15 ágy felett
Szülész-nőgyógyász szakorvos0,17 fő/ágy0,2 fő/ágy
Orvos rezidens, szakorvosjelölt (csak szakorvosi felügyelettel ügyelhet)1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(szülésznő, ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Védőnő11
Műtéti szakasszisztensELEL
Aneszteziológus szakasszisztensELEL
Betegkísérő/műtőssegéd11
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
UH készülékXX
KolposzkópXX
Cardiotocograph 10 ágyanként 1 dbXX
"Nőgyógyászati" vizsgáló ágyXX
Speciális szülészeti (kissebészeti) műszerekXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Postoperatív őrzőXX

Megjegyzés: orvos rezidens, szakorvosjelölt szakorvosi felügyelettel végezheti a tevékenységet.

Szülészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: szakorvos/orvos a szülészeti-nőgyógyászati osztály
létszámából
Szülész-nőgyógyász szakorvos11
Orvos11
Műtéti szakasszisztens (műtőasztalonként)22
Műtőssegéd11
Aneszteziológus szakorvosELEL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus
szakasszisztens
ELEL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +XX
Nőgyógyászati műtőasztalXX
Speciális nőgyógyászati műszerekXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Intenzív osztály min. II. szintűEL
Sebészeti osztály min. II. szintű, 24 órás ügyeletEL
Urológiai osztály min. II. szintűEL
Szülőszoba minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek: szakorvos/orvos a szülészeti-nőgyógyászati osztály
létszámából
Szülész-nőgyógyász szakorvos 24 órában12
Orvos rezidens, szakorvosjelölt (csak szakorvosi felügyelettel ügyelhet)1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(szülésznő)
XX
MűtőssegédEL1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
SzülőágyXX
MűszerelőasztalXX
Újszülöttélesztő asztalXX
Zárható gyógyszerszekrény + gyógyszerekXX
Oxigén (központi vagy palack)XX
Szívó (motoros vagy fali)XX
FonendoszkópXX
VérnyomásmérőXX
ŐrzőmonitorXX
AmnioszkópXX
24 órában elérhető Ultrahang-diagnosztika (hasi, hüvelyi transducer,
Doppler)
ELX
CTG szülőágyanként 1ELX
BabydopplerXX
VákumszivattyúXX
Vákuumextractor felszerelés vagy fogóXX
InkubátorXX
CsecsemőmérlegXX
Újszülöttellátás eszközeiXX
Speciális diagnosztikai szakmai háttér:
Aneszteziológus (24 órában)ELEL
Neonatológus vagy csecsemő- és gyermekgyógyász 24 órábanELPIC II
Minimum szülésszám: évente500500
Szülészet-nőgyógyászat járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Nőgyógyászati vizsgálóasztalX
Szülészeti-nőgyógyászati műszerekX
KolposzkópX
Citológia mintavétel eszközeiX
Spirál feltételének és levételének eszközeiX
Terhesgondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos1
VédőnőEL
Általános asszisztens/szakasszisztens/szülésznő1
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Nőgyógyászati vizsgáló asztalX
Sürgősségi táskaX
CTGEL
UH hasi fej áramlás mérésEL
Műszerelő asztal (fékezhető)X
Hüvelyi vizsgálathoz szükséges eszközökX
KolposzkópX
Terhesgondozás mozgó szakorvosi szolgálattal (MSzSz) történő ellátásának minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
VédőnőEK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Gépkocsi, mely lehet kórházi, alapellátási finanszírozás mellett1
Tanácsadó helyiség felszereltsége:
Nőgyógyászati vizsgálóasztalX
Babydoop vagy CTG készülékX
Steril, egyszerhasználatos vagy sterilizált kacsákX
Medence körzőX
Laboratóriumi eszközök, vizeletvizsgálathoz gyorsteszt, hüvelykenet pH mérő csík, D-
cont, Vc mérő.
X
Terhesgondozás dokumentációiX
Számítógép internet/mobil internet elérhetőséggel az illetékes fekvő-, járóbetegX
1 intézmény rendszeréhez

Nőgyógyászat Szakmakód: 0406

Nőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos1
5-10 ágyig
Szülész-nőgyógyász szakorvos
(uniós normáknak megfelelő ügyelethez) a szülészeti osztály
létszámán felül
111
Orvos rezidens, szakorvosjelölt (csak szakorvosi felügyelettel
ügyelhet)
1
10 ágy felett
Szülész-nőgyógyász szakorvos
(uniós normáknak megfelelő ügyelethez) a szülészeti osztály
létszámán felül
112
Orvos rezidens, szakorvosjelölt (csak szakorvosi felügyelettel
ügyelhet)
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak
szerint (szülésznő, ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XXX
Műtéti szakasszisztensELEL1
Aneszteziológus szakasszisztensELELEL
Betegkísérő/műtőssegédEL1
Tárgyi feltételek az osztály általános feltételei +
UH készülékXXX
KolposzkópXXX
Nőgyógyászati vizsgáló ágyXXX
Speciális nőgyógyászati műszerekXXX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér
Intenzív osztály min. II. szintűX
Sebészeti osztály min. II. szintűX
Urológiai osztály min. II. szintűX
Pathológiai osztály speciális onkológiai felkészültséggelXX
CTXX
MRIELEL
Orvosi laboratórium 24 órábanELEL
Postoperatív őrzőXX

Megjegyzés: orvos rezidens, szakorvosjelölt szakorvosi felügyelettel végezheti a tevékenységet._

Nőgyógyászati műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.II.III.
Személyi feltételek: szakorvos/orvos a szülészeti-nőgyógyászati osztály
létszámából
Szülész-nőgyógyász szakorvos111
Orvos111
Műtéti szakasszisztens (műtőasztalonként)222
Műtőssegéd111
Aneszteziológus szakorvosEL11
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus
szakasszisztens
EL11
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +XXX
Nőgyógyászati műtőasztalXXX
Speciális nőgyógyászati műszerekELXX
Laparoszkóp videóvalELXX
HysteroskópXX
Krónikus nőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos40 ágyig 1fő/10 ágy, a
további ágyakra 1fő/15
ágy
Orvos40 ágyig 1fő/10 ágy, a
további ágyakra 1fő/15
ágy
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dietetikus, gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek: a szülészet-nőgyógyászati osztály általános feltételei +
Antidecubitor matracX
JárókeretX
Szoba-WCX
Hordágy1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Aktív szülészeti osztályEL
Megjegyzés: orvos rezidens, szakorvosjelölt szakorvosi felügyelettel végezheti a tevékenységet.
Nőgyógyászati onkológiai szűrés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens/szakgondozó1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Nőgyógyászati vizsgáló asztalX
Sürgősségi táskaX
KolposzkópX
Műszerelő asztal (fékezhető)X
Hüvelyi vizsgálathoz szükséges eszközökX
Citológia vételhez szükséges eszközökX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Akkreditált citológia laborral szerződésEK
HPV diagnosztikai laboratóriumEK
Nőgyógyászati Onkológiai egységEK

In Vitro Fertilizáció (IVF) Szakmakód: 0403

A reprodukciós eljárás, illetve az ivarsejtek és a praeembriók fagyasztva tárolás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szülész-nőgyógyász szakorvos11
Ebből centrum/egység vezető szülész-nőgyógyász szakorvos21
Andrológus szakorvos1
Aneszteziológus szakorvos31
Laborvezető4EL
Általános asszisztens/szakasszisztens2
Takarító1
Betegkísérő1
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Nőgyógyászati vizsgáló helyiség1
Aszeptikus kezelő helyiség1
Ébredő-megfigyelő helyiség1
Sperma nyerésére alkalmas helyiség1
Embriológiai laboratórium1
Fagyasztó helyiség51
Nőgyógyászati vizsgáló helyiség: a rendelő általános feltételei +
Nőgyógyászati vizsgáló asztal1
UH készülék nőgyógyászati (hüvelyi) vizsgálófejjel1
Sürgősségi táskaX
Műszerelő asztal (fékezhető)X
Hüvelyi vizsgálathoz szükséges eszközökX
ColposcopX
Aszeptikus kezelő helyiség
Személyzeti zsilip1
Bemosakodó1
Műtőasztal = speciális feladatnak megfelelően1
Műtőlámpa1
Altatógép-lélegeztetővel61
Vacuum aspirator (petesejt nyerésre)1
Taposó vagy motoros szívó1
Defibrillator (hordozható)1
Operatőri szék1
Sterildoboz tároló és állvány1
Ledobó állvány1
UH készülék = petenyerésre is alkalmas célzókészülékkelX
Falon kívüli palackos gázellátóX
Infúziós állványX
Műszerelő asztal (fékezhető)X
Speciális műszertálcaX
Inszeminációs katéterekX
FecskendőkX
Méhszáj kifogókX
Feltárásos hüvelyi vizsgálatokhoz szükséges eszközökX
Méhűri szonda vizsgálati eszközökX
LaringoszkópX
HőlégsterilizátX
VédőeszközökX
Az ébredő-megfigyelő helyiség általános feltételeiX
Sperma nyerésére alkalmas helyiség
Szék vagy ágy1
Mosdó hideg-melegvizes kézmosóval1
Egyszerhasználatos kéztörlőkX
SzennyestárolóX
Embriológiai laboratórium
Inverz mikroszkóp petesejt vizsgálathoz1
Spermium számláló kamra vagy berendezés1
Motoros pipetták (egyszer használatos heggyel)X
Automata pipetták (egyszer használatos heggyel)X
Tápoldatok7X
Steril kamra vagy lamináris áramlású fülkeX
CO2 termosztát (független vezérlésű hibajelző riasztó rendszerrel, biztonsági
áramforrással)
X
CentrifugaX
Hűtőszekrény mélyhűtőrekesszelX
Szövettenyésztő minőségű laboratóriumi edényzetX
MikromanipulátorX
Embrió transzfer katéterekX
CentrifugacsövekX
KémcsövekX
MosogatóX
VédőeszközökX
Embriófagyasztás szakmai minimumfeltételei
Számítógép vezérlésű fagyasztórendszer és szoftverek a fagyasztáshoz és tároláshozX
Automatizált tárolóX
Cseppfolyós nitrogén tároló a folyamatos nitrogénellátáshozX
Mikroszkóp és Makler-kamra a hagyományos spermavizsgálathozX
LaborcentrifugaX
Lamináris boksz a steril munkáhozX
VízfürdőX
HőlégsterilizátorX
Egyéb laboreszközök (műanyag-, üvegeszközök, gumikesztyűk, fecskendők és tűk,
egyszer használatosak)
X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Genetikai laborEK
Hormonszinteket meghatározó laborEK
Fekvőbeteg-intézményi háttér biztosítása szövődmény esetén 15 percen belülEK
Külső minőség-ellenőrzésben való részvételX
Minőségügyi kézikönyv elkészítéseX

Jelmagyarázat:

1: szakvizsga után legalább 1 évi gyakorlati munka IVF területén, UH diagnosztikai gyakorlattal

2: rendelkezzék jártassággal a meddő pár kivizsgálásában, kezelésében, a petefészek gyógyszeres, kontrollált tüsző érlelésében, a szövődmények felismerésében és elhárításában, legalább 5 év gyakorlati munka az IVF területén

3: amennyiben a beavatkozások nem helyi érzéstelenítésben, hanem IVF anesztéziában történnek, illetve konzulensként

4: orvos, vegyész, gyógyszerész képesítéssel

5: amennyiben nem központi laboratórium működik, a szállítás biztosítása szükséges 6: amennyiben a beavatkozások IVF anesztéziában történnek

7: gyáriak, amennyiben saját készítésű oldatokat használ, pH mérő, osmométer is szükséges

Intézeten kívüli szülészeti és újszülött ellátás Szakmakód: 0404

Intézeten kívüli szülésznői ellátás Szakmakód: 7309

Ld. az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) Korm. rendeletben előírt feltételeket.

TRANSZFÚZIOLÓGIA ÉS VÉRADÓ SZOLGÁLAT

Transzfúziológia Szakmakód: 6101

Véradószolgálat 6102

Progresszivitási szintek:

I. szint:

Egészségügyi intézmények orvosi laboratóriumai keretében működő minden olyan transzfuziológiai munkahely, nem önálló szervezeti egység, mely szerológiai vizsgálatokat, illetve vértárolást végez.

II. szint:

Kórházi Transzfúziós szervezeti egység (az intézmény struktúrájának függvényében)

III. szint:

OVSz Területi Vérellátó (TV)

IV. szint:

OVSz Regionális Vérellátó Központ (RVK)

Az OVSZ központ az irányító szerv.

Minimumfeltételek

I. szint

Az A) és B) rész szerinti tevékenységi körök közül választható csak az egyik is. Az A) és B) rész szerinti tevékenységet is folytató munkahelynek mindkét feltételcsoportnak meg kell felelnie.

A) Vércsoport-szerológiai tevékenységre

Személyi feltételek:

- Laboratóriumi szakorvos, + 6 hónap kötelező szakmai képzés immunhematológiai laboratóriumban és 2 hetes transzfúziós felelős-tanfolyam. A képzéshez kapcsolódó gyakorlatot III. vagy IV. szintre besorolt immunhematológiai tevékenységet végző intézményben kell eltölteni.

- 2 asszisztens/hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens. Asszisztens esetén a kötelező speciális gyakorlati idő: 2 hónap. A gyakorlatot olyan magasabb szintű intézményben kell eltölteni, ahol legalább 20/nap vércsoport -+vizsgálat és ellenanyagszűrés történik.

Tárgyi feltételek:
Hűtőszekrény reagens és vizsgálati vérminták tárolásra*1
Cső centrifuga vérmintákhoz1
ABO RhD ellenanyagszűrés DAT vizsgálatra alkalmas komplett mikroplétes, vagy
oszlopagglutinációs, vagy csöves rendszer vagy ezek kombinációja
1
Csöves módszer esetén vízfürdő, csőcentrifuga (kis csöves, Coombs-os), sejtmosó automata
(Coombs mosó)
X
Számítógépes beteg-nyilvántartási rendszerX

* Az intézmény területén ellenőrzött tartalék tárolási kapacitást biztosítani kell

Minőségügyi feltételek

- legalább egy kvalifikált minőségügyi kontrollban való részvétel évente, és megfelelő eredmény elérése.

B) Vértárolási vérkiadási tevékenységre (vérszoba vagy depó)

Személyi feltételek:

- A tevékenységet az intézet transzfúziós felelős orvosa vagy a feladattal megbízott orvos felügyeli. Elvárás a 2 hetes transzfúzió felelősi tanfolyam sikeres elvégzése, és 5 évente a Transzfúziós Szabályzatban előírt továbbképzés.

- 4 asszisztens/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens. Asszisztens esetén a kötelező speciális gyakorlati idő: 2 hónap a területileg illetékes III. vagy IV. szintű intézményben.

Tárgyi feltételek:
Hűtőszekrény vörösvérsejt készítmény tárolására1
Mélyhűtő szekrény friss fagyasztott plazma tárolására1
Számítógépes beteg- és vérkészítmény-nyilvántartási rendszerX

Minőségügyi feltételek

- Már működő depó esetén rendszeres OVSz audit "megfelelő" eredménnyel.

- Depó kialakítása előtt eredményes előzetes OVSz audit.

II. szint

Személyi feltételek:

1 transzfuziológus szakorvos.

6 asszisztens/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens. Asszisztens esetén a kötelező speciális gyakorlati idő: 2 hónap. A gyakorlatot olyan magasabb szintű intézményben (III. vagy IV.) kell eltölteni, ahol legalább 20/nap vércsoport vizsgálat és ellenanyagszűrés történik.

Tárgyi feltételek:
Hűtőszekrény reagens és vizsgálati vérminták tárolásra1
Hűtőszekrény vörösvérsejt készítmény tárolására1
Mélyhűtő szekrény friss fagyasztott plazma tárolására1
Cső centrifuga vérmintákhoz1
ABO RhD ellenanyagszűrés DAT vizsgálatra alkalmas komplett mikroplétes, vagy
oszlopagglutinációs, vagy csöves rendszer vagy ezek kombinációja
1
Csöves módszer esetén vízfürdő, csőcentrifuga (kis csöves, Coombs-os), sejtmosó automata
(Coombs mosó)
1-1
Számítógépes beteg és vérkészítmény nyilvántartási rendszerX

Minőségügyi feltételek

Legalább 2 kvalifikált minőségügyi kontrollban való részvétel évente, és megfelelő eredmény elérése. Már működő depó esetén rendszeres OVSz audit "megfelelő" eredménnyel. Depó kialakítása előtt eredményes előzetes OVSz audit.

III. szint

Személyi feltételek:

-1 transzfuziológus szakorvos. Az egység vezetője 5 éves klinikai transzfuziológiai gyakorlattal.

- 1 orvos vagy egyéb diplomás, aki 1 éves immunhematológiai gyakorlattal rendelkezik.

- 6 asszisztens/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens (asszisztens esetén a képzés a saját intézményében is megoldott, mivel az egység vezetője transzfuziológus szakorvos)

Tárgyi feltételek:
Hűtőszekrény reagens és vizsgálati vérminták tárolásra1
Hűtőszekrény vörösvérsejt készítmény tárolására2
Mélyhűtő szekrény friss fagyasztott plazma tárolására2
Trombocita tároló egység (inkubátor/rázó)1
Cső centrifuga vérmintákhoz1
ABO RhD ellenanyagszűrés DAT vizsgálatra alkalmas komplett mikroplétes, vagy
oszlopagglutinációs, vagy csöves rendszer vagy ezek kombinációja
1
Csöves módszer esetén vízfürdő, csőcentrifuga (kis csöves, Coombs-os), sejtmosó automata
(Coombs mosó)
1-1
Számítógépes beteg és vérkészítmény nyilvántartási rendszerX

Minőségügyi feltételek

legalább 2 kvalifikált minőségügyi kontrolban való részvétel évente, és megfelelő eredmény elérése.

IV. szint

Személyi feltételek:

- 3 transzfuziológus szakorvos. Az egység vezetője 10 éves klinikai transzfuziológiai gyakorlattal (melyet a szakvizsga után III. vagy IV. szintű intézményben töltött el) rendelkező, immunhematológiában jártas transzfuziológus szakorvos lehet.

- 10 asszisztens/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens (asszisztens esetén a képzés a saját intézményében is megoldott, mivel az egység vezetője transzfuziológus szakorvos).

Tárgyi feltételek:

Hűtőszekrény reagens és vizsgálati vérminták tárolásra2
Hűtőszekrény vörösvérsejt készítmény tárolására3
Mélyhűtő szekrény friss fagyasztott plazma tárolására3
Trombocita tároló egység (inkubátor/rázó)2
Cső centrifuga vérmintákhoz2
ABO RhD ellenanyagszűrés DAT vizsgálatra alkalmas komplett mikroplétes, vagy
oszlopagglutinációs, vagy csöves rendszer vagy ezek kombinációja
1
Vízfürdő, csőcentrifuga (kis csöves, Coombs-os), sejtmosó automata (Coombs mosó)
csöves módszerhez*
1-1
Számítógépes beteg és vérkészítmény nyilvántartási rendszerX

* csöves módszernek is rendelkezésre kell állnia

Minőségügyi feltételek

legalább 4 kvalifikált minőségügyi kontrollban való részvétel évente, és megfelelő eredmény elérése.

TÜDŐGYÓGYÁSZAT

Tüdőgyógyászat Szakmakód: 1900

Progresszivitási szintek

I. szint

Belgyógyászat

II. szint

- Ezeknek az osztályoknak a minimum aktív ágyszáma 30 ágy, 24 órás rendelkezésre állást biztosítanak, de az ügyeleti rendben itt sem csak tüdőgyógyász szakorvos vehet részt. Az osztályokon minimálisan 4 orvos van, akik közül legalább kettőnek van tüdőgyógyász szakképesítése.

- Az osztályon elvárás a diagnosztikus bronchológiai tevékenység.

- A bronchológiai diagnosztikában feltétel a merev csöves bronchoszkópia, légúti idegentest eltávolításával, az altatással történő bronchoszkópia és a thoracocentesis diagnosticus.

- A diagnosztikus bronchológiai tevékenységek éves minimális száma: 500 (összességében). A biopsziák, mintavételek minimális száma összesen: 100.

- Ezen a szinten el kell látni az empyemás betegek szívó-öblítő kezelését, biztosítani kell a folyamatos oxigén terápia lehetőségét, a vérgáz analízist és a 12 elvezetéses EKG-t. Biztosítani kell a mikrobiológiai mintavételi lehetőséget.

- Az intézményben biztosítani kell az alapszintű légzésfunkciós diagnosztikát és az alapszintű légzőszervi allergológiai vizsgálatokat.

- Az intézményben röntgen diagnosztikai részlegnek, vagy osztálynak kell működnie, amely biztosítja a mellkas rtg felvételek mellett a tüdőgyógyászok számára a mellkas átvilágítás lehetőségét.

- Elvárás a gyógytornász jelenléte, a fizikoterápiás beavatkozások végzése.

- Ezen a szinten feltétel, hogy onko-pulmonológiai tevékenység, a tüdőrákos és a malignus mezotheliomás betegek kemoterápiás kezelése történjen. Ennek a tevékenységnek feltétele az intézményben az onkoteam megszervezése, a citotoxikus készítmények expediálásának a tárgyi feltételei és legalább 2 klinikai onkológus szakorvos jelenléte. A minimális éves kemoterápiás esetszám: 100.

- Elvárás a ptx ellátás.

- Ezen a szinten már elvárásként jelenik meg a légzőszervi rehabilitáció végzése akár önálló osztályon, részlegen, akár a pulmonológiai osztályon.

- A II. progresszivitási szintű pulmonológiai osztályokon meg kell oldani a nem rezisztens tbc-s betegek estenként szükséges izolálásának, ellátásának a feltételeit.

III. szint

- Ez a szint jelenti a "térségi tüdőgyógyászati centrum" szintjét. Ezek az osztályok, illetve intézmények a pulmonológiai diagnosztikai, terápiás és rehabilitációs tevékenységek teljes tárházát biztosítják azon kevés kivétellel, amelyek az országos hatáskörű, specializált intézményekben jelennek meg. Ezen a szinten alapkövetelmény mindaz, amit a II-es szinten elvégeznek.

- Ezen a szinten a minimum ágyszám 30 aktív ágy. 24 órás rendelkezésre állás van, az ügyeleti rendben nem tüdőgyógyász szakorvos is részt vehet.

- Ezen a szinten elvárás a HBCS csoportok valamennyi betegségének ellátása.

- A diagnosztikus bronchológiai beavatkozások mellett itt már követelmény az intervenciós bronchoszkópia is. A légúti stentek behelyezése ezen a szinten történhet, de csak kijelölt intézményben, ezen a szinten elvárás valamennyi diagnosztikus biopsziás eljárás elvégzése, és a CT alatti biopszia elérhetősége is.

- A III-as szinten elvárás az alvási apnoe szindróma kivizsgálásának meghonosítása (poliszomnográfia, poligráfia vagy apnoe link - minimálisan 100 esetszámmal), az alvásmedicina.

- Ezen a szinten létesíteni kell a tüdőgyógyászati osztályhoz integráltan működő "légzési szakmaspecifikus őrzőt". A non-invazív lélegeztetésre specializálódott "unit", éves szinten 100 esetszámmal. A III-as szintű osztályoknak olyan intézményekben kell lenniük, ahol biztosított az intenzív osztályos háttér, az intubált gépi lélegeztetés lehetősége.

Specializált tevékenységek:

Ezen a szinten minden olyan tevékenységet elvégeznek, ami a III. szinten elvárt, hiszen ezek egyben nagytérségi centrumok is. Emellett azonban néhány olyan tevékenységet, ellátást is végeznek, amelyek vagy az alacsony esetszám, vagy a speciális ellátási szakmai igény, költséges diagnosztika, terápia, esetleg a speciális izoláció miatt országosan egy-két helyen is elláthatóak.

A 24 órás rendelkezésre állás mellett itt minden ügyeletet pulmonológus szakorvosnak kell adnia.

- Ilyen tevékenység a transzplantált betegek várólistára vétele és utógondozása, ami egy centrumban megoldható.

- Az MDR/XDR tbc ellátása két, maximum három centrummal megoldható országosan. Itt minimálisan 5 beteget kell ellátnia egy erre specializálódott részlegnek évente. Ezt az ellátást egy országos hatókörű intézmény koordinációjával alacsonyabb szinten is végezhetik, ahol kialakítható speciális részleg. Ugyancsak két-három helyen, hasonló szakmai szervezéssel kialakítható a nem kooperáló tbc-s betegek zárt körülmények között történő kezelését biztosító részleg.

- Intervenciós, palliatív bronchológiai ellátás bizonyos esetei. Intervenciós bronchológiai beavatkozásoknál az éves minimális esetszám: 10.

- Cisztás fibrózisos felnőtt betegek ellátása, amely néhány centrumban megoldható. A minimális esetszám évente 30.

Progresszivitás a tüdőgyógyászati járóbeteg ellátás területén

A tüdőgyógyászati járóbeteg ellátás területén két progresszivitási szint létezik.

Az I. progresszivitási szintet képviselik az országban kistérségi szinten szervezett tüdőgyógyászati járóbeteg szakellátó egységek (tüdőgondozók),

a II. progresszivitási szintet pedig a tüdőgyógyászati fekvőbeteg osztályokhoz integrált szakambulanciák. Tekintettel arra, hogy a fekvőbeteg osztályokhoz integrált szakambulanciák tevékenységi körét a háttér osztályok progresszivitási szintjén elvégezhető beavatkozások és az annak megfelelő diagnosztikus háttér határozza meg, az alábbiakban az I. progresszivitási szintnek megfelelő egységek (tüdőgondozók) minimálisan elvárható tevékenységei kerülnek részletezésre.

Tüdőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Belgyógyászat
II.III.
Minimum ágyszám3030
Személyi feltételek: 30 ágyra
Vezető: 10 éves tüdőgyógyász szakorvosi gyakorlattalXX
Minimális orvos szám:
Ebből: tüdőgyógyász szakorvos
Ebből: tüdőgyógyász szakorvos tüdőátültetett betegek ellátásában 3 év
gyakorlattal
Ebből: tüdőgyógyász klinikai onkológiai szakvizsgával
4
3


EL
5
4
1*

2
Rehabilitációs szakorvosELEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
2 ágyas kórterem (WC-vel, zuhanyzóval, kézmosóval, kézfertőtlenítési
lehetőséggel)
X*
Fizioterápiás helyiségELEL
Aeroszol UH-s porlasztóXX
Vérgáz meghatározásXX
PulzoximéterXX
Citosztatikum összeállítás gyógyszerész felügyelete mellettELEL
Pulmonológiai rehabilitációs eszközökELX*
Gyógyszerszint meghatározásEL*
TornateremX*
Légzési szubintenzív egységX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Bronchológiai vizsgálóXX
Transztorakális tűbiopsziaXX
Mikrobiológiai laborEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
CT, MRIEKEK
Alvásdiagnosztika (poliszomnográfia, poligráfia vagy apnoe link)X
SpirometriaXX
Diffúziós kapacitás vizsgálatXX
TestpletizmográfiaXX
ErgospirometriaELEL
Intenzív terápiás osztályEKEK
Mellkassebészeti osztályEK*

*Kizárólag tüdőtranszplantált beteg gondozása esetén, kijelölt intézetben

A légzési szubintenzív egység a pulmonológiai osztályhoz szervesen kapcsolódó részleg. A III. progresszivitási szinten lévő pulmonológiai osztályok esetében minimum követelmény a megszervezése.

Az egység az akut és krónikus légzési elégtelenségben (BNO: J96.0; J96.1; J96.9) szenvedő betegek ellátására szolgál, akik nem szorulnak intenzív osztályos felügyeletre, intubált gépi lélegeztetésre, ugyanakkor állapotuk megköveteli már a folyamatos több csatornás monitorozás melletti felügyeletet és a non invaziv gépi lélegeztetést. Az egységek létesítése tehermentesíti az intenzív osztályokat és lerövidítheti a légzési elégtelenségben szenvedő betegek kezelési idejét.

Légzési szakmaspecifikus őrző (non-invaziv unit)

Az egység az azt befogadó tüdőgyógyászati aktív, vagy intenzív terápiás osztály része. A részlegnek az adott osztályon belül nevesített vezetője van. Az osztály általános feltételeit a befogadó osztály biztosítja.

Légzési szakmaspecifikus őrző (non-invaziv unit) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Tüdőgyógyász, vagy intenzív terápiás szakorvos
a tüdőgyógyászati és az intenzív terápiás tagozat által elfogadott képzéssel
X
Orvos szám3 ágyanként 1
Szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus,
gyógytornász)
X
Tárgyi feltételek: osztály általános feltételei + (befogadó osztályon)
Minimális ágyszám4
Speciális helyiség:
Technikai szoba/ gép raktár1
Gép-műszer tisztító1
Eszközök:
Ágymelletti betegellenőrző monitor: minimum EKG, pulzusszám, non-invaziv
vérnyomásmérés, légzésszám ellenőrzése
ágyanként 1
Kapnográf (EtCO2 mérési lehetőség)1
Pulzoximéterágyanként 1
Ultrahangos nagyteljesítményű gyógyszerinhalator3 ágyanként 1
EKG regisztráló készülék (12 elv, 3 csat)1
Non-invaziv lélegeztető készülék magas tudásszintű párásítóvalágyanként 1
Orrmaszkágyanként 2
Arc és szájmaszkágyanként 2
Teljes arcmaszk "full face mask"1
Fiberszkópos bronchoszkópiaEL
Kézi lélegezető ballon2
Mobil újraélesztő egység1
Defibrillátor, hordozható1
Fizioterápiás eszközök (KS pipa, Acapella, PEP maszk, incentive spirometer)ágyanként 1
Váladékleszívó, faliágyanként 1
Mellkas szívó készülék3 ágyanként 1
Motoros fecskendő (perfusor)3 ágyanként 1
Infusiós pumpa (infusor)3 ágyanként 1
Laringoszkóp2
Mobil röntgenEL
Vérgáz analizátorX
HaemoglobinometerEL
K-Na koncentráció mérőEL
Vércukor meghatározó készülék1
Magas tudásszintű lélegeztető gép1
Volumenterápiás eszköz (Bird, Bennet) pozitív nyomású fizioterápiás eszköz, vital
kapacitás manőverekhez, váladékmobilizáláshoz
4 ágyanként 1
Poligraf1
A beteg légzésének otthoni monitorozására alkalmas eszköz (lehet a lélegeztetőbe
integrált)
X
SzámítógépX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér (befogadó osztály):
Tüdőgyógyászati aktívX
Intenzív terápiás fekvőbeteg osztályEL
Krónikus tüdőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Személyi _ feltételek:
Tüdőgyógyász szakorvos (minimum 10 éves szakorvosi gyakorlattal)1
Orvos1
Pszichiáter*EL
Klinikai pszichológus*EL
Addiktológus*EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X
Betegkísérő*1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Aeroszol UH-s porlasztóX
Vérgáz meghatározásEL
PulzoximéterX
Őrzés feltételei*X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Aktív tüdőgyógyászati osztályEL
Radiológia (portábilis felvétel)EL

* kijelölt őrzött osztály esetén

A bronchoscopia minimumfeltételei

Beavatkozási számok egy évre_

KódszámTevékenységBeavatkozási szám/év
16200Bronchoscopia250
14320Biopsia100
Bronchológiai szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Tüdőgyógyász szakorvos1
Bronchoscopos asszisztens/endoszcopos szakasszisztens/pulmonológus-
allergológus szakasszisztens/légzőszervi szakápoló
2
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltétételei +
Bakteriális tenyésztéshez (egyszer használatos, vagy más, sterilezhető rendszer)X
Idegentest fogóX
Fényforrás bronchoscophozX
Flexibilis bronchoscop2
Merev bronchoscopX
OptikákX
Biopsziás eszközökX
Oxigén ellátásX
ExcisorokX
TBNA-s tűX
Független rendszerű szívómotor2
LaringoscopX
Garat-, orrszívó cső, illetve műanyag katéterX
PulzoximéterX
Műszer készenléti dobozX
MűszerszekrényX
MűszerasztalX
Biopsiás excisor flexibilis csőhözX
Biopsiás kefe kefebiopsiáhozX
Műszerek sterilizálása és dezinficiálása:
Műszer sterilizáló, dezinficiáló helységX
Kétfázisú mosogatás műszermosáshoz (1. fázis: tiszta vizes, mechanikus
mosogatás, 2. fázis: tiszta vizes áztatás)
X
Fertőtlenítő kádas (1. fehérje eltávolítás; 2. hideg sterilizáló oldat; 3. steril
desztillált víz) vagy speciális műszer mosogató gép
X
Radiológiai tevékenységek:
Tárgyi feltételek:
Röntgen átvilágítás lehetősége a vizsgálat alattX
ÓlomköpenyX
Aneszteziológiai tevékenységek:
Személyi _ feltételek:
Aneszteziológus szakorvos1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens1
Tárgyi feltételek:
Beteg előkészítő, megfigyelő helyiségX
Beteg ellenőrző monitor (Pulzus, EKG, O2 saturatio, vérnyomás)X
Gyógyszertartó akut gyógyszerek, altatás gyógyszereiX
Tubusok intubáláshozX
Laryngeális maszkX
Véna biztosításhoz kanülökX
Olló, véna rögzítő tapasz, lemosószerek, maszk, ambu ballonX
Tüdőgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Sz akambulancia
Személyi feltételek:
Tüdőgyógyász szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens/légzőszervi szakápoló11
Gyógytornász-fizioterapeutaELEL
Röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztensELEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Aeroszol készülék, aeroszol UH-s porlasztóXX
TornateremEL
Előhívó, sötétkamra (hagyományos röntgen esetén)XX
Mellkas rtg. felvétel készítő egység (hagyományos vagy digitális röntgen
esetén)
XX
Digitális berendezés esetén a kép megtekintésére alkalmas munkaállomás
(monitor)
ELEL
SpirográfXX
PlethysmográfX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EKG (12 csatornás)EKX
Mikrobiológia (KOCH tenyésztés)EKEK
CT, MRIEKEK
PszichológiaEKEK
Nukleáris medicinaEKEK
Reziduális volumen meghatározás, TLCX
Diffúziós kapacitás vizsgálatX
ErgospirometriaX
VérgázX
AlváslaborX*
Területi tüdőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó intézményEKX

* A III. progresszivitási szintű fekvőbeteg osztályokhoz integrált járóbeteg szakrendeléseknél.

Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció Szakmakód: 1903

Lásd REHABILITÁCIÓS MEDICINA 1903 szakmakód alatt

Tüdőszűrés (ideértve az önálló felvételkészítést is) Szakmakód: 1904

Stabil ernyőfénykép-szűrőállomások (SEF) minimumfeltételei
Személyi felételek:
SzakorvosEL
Röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens1
Asszisztens/szakasszisztens/ápoló/szakgondozó/légzőszervi szakápoló1
TechnikusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Öltöző fülke a páciensek részére2
Sötétkamra*X
Digitális berendezés esetén a kép értékelésére alkalmas monitorX
Film- és vegyszerraktár*X
Roll-film előhívó (lehetőleg automata)*X
Roll-film kiértékelő (néző) készülékX
Filmnéző szekrényX
Komplett szűrővizsgálati gépegység (hagyományos, vagy digitális)X
Speciális diagnosztikai és szakmai háittér:
Kettős leolvasás (az egyik leolvasó feltétlenül tüdőgyógyász szakorvos, a másik
lehet radiológus)
EL
A leolvasásnak és szükség esetén a páciens kiértesítésének a felvétel elkészültét
követően maximum 30 napon belül meg kell történnie
X
Tüdőgyógyászati járóbeteg szakrendelésEL
* digitális technika esetén nem szükséges
Mozgó ernyőfénykép-szűrőállomások (MEF) minimumfeltételei
Személyi felételek:
SzakorvosEL
Röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens1
Asszisztens/szakasszisztens/ápoló/szakgondozó/képesítés nélküli (betanított)
asszisztens
1
TechnikusEL
Gépkocsivezető [speciális szállító jármű (autóbusz) esetén]1
Tárgyi feltételek:
Speciális szállító jármű (autóbusz)X
Komplett rtg. szűrővizsgálati gépegység (járműre szerelhető, hagyományos vagy
digitális)
X
Roll-film előhívó (automata)*X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Kettős leolvasás (az egyik leolvasó feltétlenül tüdőgyógyász szakorvos, a másik
lehet radiológus)
EL
A leolvasásnak és szükség esetén a páciens kiértesítésének a felvétel elkészültét
követően maximum 30 napon belül meg kell történnie
X

* digitális berendezés esetén nem szükséges

UROLÓGIA

Urológia Szakmakód: 1100

Progresszivitási szintek

II. szint

Sürgősségi urológiai betegellátás 24 órában, a területi betegek urológiai elektív ellátása munkaidőben, a III. progresszitási szinthez sorolt beavatkozások kívételével.

III. szint

Sürgősségi urológiai betegellátás 24 órában, komplex urológiai ellátás biztosítása a területi, illetve a II. progresszivitási szintről indokoltan továbbított betegek számára. A III. progresszivitási szinten a II. progresszivitású szinten ellátott beavatkozások a III. progresszivitási szintű intézetekben (egyes centralizált ellátási helyű tevékenységek külön figyelembe vételével).

Urológiai osztály személyi feltételei
Progresszivitási szintII.III.
Minimum ágyszám2040
Összes orvos5 orvos
3 szakorvos
10 orvos
6 szakorvos
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
XX
Műtőssegéd11
Műtői szakasszisztensELEL
Betegkísérő12
Urológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Személyi feltételek:
Urológus szakorvos - a progresszivitási szinten ebből:36
legalább 5 éves, az adott területen műtéti gyakorlattal rendelkező11
urológus szakorvos
legalább 3 éves laparoszkópos gyakorlattal rendelkező urológus1
szakorvos
legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező urológus szakorvos12
legalább 5 éves, az adott területen műtéti gyakorlattal rendelkező
urológus szakorvos, vagy az adott területen jelentős tapsztalattal
1
rendelkező intézetekben eltöltött féléves igazolt műtéti képzés
(20 műtét + 30 assszisztencia) vagy a feltételeknek megfelelő
igazolt műtétszám
Urológus szakorvosjelölt12
Aneszteziológus szakorvos/elérhető központi anaesthesiológiáról11
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus11
szakasszisztens/elérhető központi anaesthesiológiáról
Műtéti szakasszisztens (műtőasztalonként)/elérhető kp.11
műtő szolgálatból
Műtőssegéd/elérhető kp. műtőszolgálatból11
Tárgyi feltételek: osztály általános feltételei
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT, MRIEKEK
Sebészeti osztályELEL
Intenzív osztályEKEL
InfektológusELEL
Hemodialízis és szív-érsebészeti háttér, intenzív osztályEL
Urológiai műtő minimumfeltételei
Tárgyi feltételek: műtő egység általános feltételei+
Alsóhúgyúti endoszkópos műtő tárgyi feltételeiXX
Érsebészeti tálca + kismedencei radikális műtét speciális műszereiXX
(kliprakók, extra hosszúságú műszerek) + bélvarrat készítéséhez
szükséges varróanyagok és eszközök
Laparoszkópia tárgyi feltételei (laparoszkópos tálca + laparoszkóposX
torony)
Urológiai nyílt és felső húgyúti endoszkópos műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.III.
Speciális eszközök: a műtő egység általános feltételei+
Laparotómiás tálcaXX
Vese tálcaXX
Hólyag-prostata tálcaXX
Kisműtétes tálcaXX
Műtőasztal, derékkiemelővel, lábtartóval, átvilágíthatóXX
Radiotom (nagy frekvenciás vágó és koaguláló készülék)XX
Mobil röntgen C arm képerősítőXX
Sterilvíz rendszer (baktérium filter vagy kész oldat)XX
FényforrásXX
FénykábelXX
Urethrocystoscop komplettXX
Nephroscop komplettXX
Ureterorenoscop kompaktXX
UH diagnosztikus (mobil) készülék célzásra alkalmas hasi és biopsziára
alkamas rectális fejjel
XX
Kőzúzó (UH, pneumatikus vagy elektrokinetikus szondákkal)XX
Urethrocystoscop flexibilisX
Ureterorenoscop flexibilisX
Endovideo-rendszer alsó húgyútival közösXX
Sugárvédelmi eszközökXX
Urológiai alsó húgyúti endoszkópos műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II-III.
Speciális eszközök: a műtő egység általános feltételei +
Műtőasztal alsóhúgyúti műtéthez lábtartóval, átvilágíthatóX
Sterilvíz rendszer (baktérium filter vagy kész oldat)X
RadiotomX
Fényforrás fénykábellelX
Urethrocystoscop komplettX
Resectoscop komplettX
Urethrotom optikus és/vagy OtisX
Mechanikus optikus kőzúzó/idegentest fogóX
Endovideo-rendszerX
Sugárvédelmi eszközökX
Urológiai kötöző minimumfeltételei fekvőbeteg osztályon
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Mobil műtőlámpa kicsiX
Kötöző asztalX
Kötöző kocsiX
Műszer- és katéteres szekrényX
KézfertőtlenítőX
Műszertálca kötözéshezX
Urológia járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Urológus szakorvos11
Általános asszisztens/szakasszisztens11
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
KötözőkocsiX
Kötözőkocsi speciális felszerelésselX
UH készülék hasi fejjelEL
UH készülék hasi és rectalis fejjelEL
Urológiai vizsgálóasztalXX
Endoszkópos és katéteres tárolószekrényXX
Komplett cysto-urethroscop fényforrással, fénykábellelX
UroflowméterX
Műtőlámpa mobilX

Andrológia Szakmakód: 1101

Andrológiai minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Andrológiai műtő minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Andrológus szakorvos2
Műtéti szakasszisztens2
Műtőssegéd1
Tárgyi feltételek: a műtő általános feltételei +X
Urológiai műtőasztalX
EszköztálcákX
Korszerű varróanyagokX
Operációs mikroszkóp (tartozékrendszerrel)X
Mikrosebészeti eszközök és varróanyagokX
RöntgenkészülékEL
Vizsgálóhelyiség általános feltételei+
Fénymikroszkóp, számláló kamra, festett kenet készítésének lehetősége
morfológiai vizsgálat végzéséhez, centrifuga, mintavételi helyiség
X
Automata spermaanalizátor (SQA-V, CASA)X
Ultrahang készülékEL
Fázis-kontraszt mikroszkópX
Diagnosztikai háttér:
Laborvizsgálatok
Hormonvizsgálatok [FSH, LH, Tesztoszteron (szabad tesztoszteron), SHBG,
Prolaktin, TSH
X
Genetikai vizsgálat (kariotípus vizsgálat, AZF, CFTRm)EL
Molekuláris genetikai vizsgálatokEL
Endokrinológiai vizsgálatokX
Mikrobiológiai laboratórium (aerob és anaerob kórokozók, intracellularis
kórokozók vizsgálata, antibiogram, a genitálék váladékaiból)
EL
UltrahangvizsgálatEL
Színes Doppler UltrahangvizsgálatEL
PatológiaEL
Biokémiai spermavizsgálatokEL
Spermium funkcionális vizsgálatokEL
SpermabankEL
Automata spermaanalizátor (SQA-V, CASA)EL
Mélyfagyasztás (ondó, bioptátum)EL
Endokrinológiai szakrendelésEL
Asszisztált reprodukciós (ART) centrummal való együttműködésEL
Endokrinológiai, genetikai, kardiológiai, pszichológiai, pszichiátriai
konzílium
EL
Erektilis dysfunctios diagnosztikai labor:
Video szexuális stimulációEL
RigiScan készülék, NPTR vizsgálat végzésének lehetőségeEL
Minimális műtéti szám évente:100
Speciális andrológiai beavatkozások
Progresszivitási
szint
Definíció:Tárgyi _ feltételek:III.
1. Kiegészített
spermaanalízis
Automata spermaanalizátor +
fizikális és mikroszkópos
spermavizsgálat, biokémiai
analízis, spermium
funkcionális vizsgálat
Automata spermaanalizátor
Vizsgálatonként 1 kapilláris
Fázis-kontraszt mikroszkóp
Biokémiai vizsgálatok
Computer
X
Printer
Gyűjtőedény
Tárgylemezek, cseppentő,
gumikesztyű
2. Mikrosebészeti
andrológiai
műtétek
Mikrosebészeti herebiopszia,
varicokelectomia, vaso-
vasostomia, epididymo-
vasostomia, tubulo-
vasostomia.
Operációs mikroszkóp
Mikrosebészeti eszközök
Mikrosebészeti varróanyagok
X
3. Rigiscan ED
diagnosztika video
stimulációval
Rigiscan készülékkel végzett
diagnosztika erectilis
dysfunctió esetén video
szexuális stimuláció
használatával.
Rigiscan
Mérőszalag
Videokabin
Computer
Printer
EL
4. Digitalis
Inflectios
Rigidometria
(DIR)
A merevedés axiális
tengelyirányú erőkifejtését
mérő műszer, segítségével
megállapítható, hogy a penis
merevedése alkalmas-e a
vaginális penetrációra.
Video szexuális stimuláció
során végezzük a vizsgálatot.
EL
5. Elektro-
ejakuláció
Különböző betegség, műtétek
szövődményeként vagy
idiopathikus eredetű
ejakulációs képtelenség vagy
retrográd ejakuláció esetén
végbélbe helyezett szonda
segítségével, elektromos elven
működő gép felhasználásával
ejakuláció kiváltásával
ondónyerés céljából.
Elektro-ejaculációs készülék
és szondák
Vizsgálatonként 1 db anoscop
(egyszer haszn.)
Fényforrás rectum
vizsgálathoz
2 db steril katéter
Katéter bevezetéshez steril
csúsztatógél
Gumikesztyű 4 pár
100 ml spermium preparáló
oldat
Mikroszkópos kontroll
Tárgylemezek
EL
Andrológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételei:
Andrológus szakorvos / andrológiai alaptanfolyamot végzett urológus szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
Tárgyi feltételei: a rendelő általános feltételei +
Fénymikroszkóp, számláló kamra, festett kenet készítésének lehetősége morfológiai
vizsgálat végzéséhez, centrifuga, mintavételi helyiség
X
Diagnosztikai háttér:
LaborvizsgálatokEL
Hormonvizsgálatok [FSH, LH, Tesztoszteron (szabad tesztoszteron), SHBG,
Prolaktin, TSH]
Genetikai vizsgálat (kariotípus vizsgálat, AZF, CFTRm)
Mikrobiológiai laboratórium (aerob és anaerob kórokozók, intracellularis kórokozók
vizsgálata, antibiogram, a genitálék váladékaiból)
EL
UltrahangvizsgálatEL

Urodinámia Szakmakód: 1102

Kontinencia szakambulancia (elkülönített flow-helyiséggel, de a többcsatornás urodinamikai készülék csak opcionális ajánlás)

Meghatározása: a női és férfi vizelettartási és ürítési zavarok első vonalban történő kivizsgálására és konzervatív, nem invazív kezelése céljából kialakított szakambulancia.

Urodinamikai laboratórium elkülönített flow-helyiséggel, a szakmabulanciától való eltérés legfontosabb kritériuma, hogy a többcsatornás urodinamikai alapkészülék (minimum cystometria és nyomás áramlás vizsgálat végzésére alkalmas) kötelezően rendelkezésre álljon az urológus szakorvos számára.

Meghatározása: Az alap diagnosztika segítségével pontosan nem meghatározható női és férfi vizelettartási és ürítési zavarokban, recidív esetekben, komplikált inkontinenciában, invazív beavatkozások előtt javasolt urodinamikai vizsgálatok elvégzésére és a vizelettartást és ürítést javító konzervatív kezelések végzése céljából kialakított szakambulancia.

Urodinamikai és Kontinencia Központ elkülönített flow helyiséggel, a röntgen képerősítő használatának lehetősége mellett a kontinencia szakambulanciától való eltérés legfontosabb kritériuma, hogy a teljes urodinamikai spektrum (videourodinamika csak opcionális) és alapszintű (urológiai kontroll, tanácsadás, segédeszköz ellátás) neurológiai ellátás, illetve a vizeletinkontinencia és vizeletürítési zavarok konzervatív kezelésére használatos fizikoterápiás módszerek végzésének személyi és tárgyi feltételei adottak, továbbá nőgyógyászati, neurológiai, idegsebészeti konzílium lehetősége rendelkezésre áll.

Meghatározása: A kontinencia szakambulancia szinten személyi vagy tárgyi feltételek részleges vagy teljes hiányossága miatt nem ellátható betegek kivizsgálására, kezelésére kialakított központ.

Urodinamikai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
SzakambulanciaUrodinamikai
laboratórium
Urodinamikai
és Kontinancia
Központ
Személyi feltételek:
Urológus szakorvos urodinamikai jártasság nélkül1
(a vizelettartási, ürítési zavarok nem invazív
kivizsgálásában, kezelésében gyakorlata van)*
Nőgyógyász szakorvos urodinamikai jártasság
nélkül (a női vizelettartási, ürítési zavarok nem
1
invazív kivizsgálásában, kezelésében gyakorlata
van )**
Urodinamikai vizsgálatokban jártas urológus11
szakorvos1
Urodinamikai vizsgálatokban jártas nőgyógyász1
szakorvos2
Urodinamikai és neurourológiai jártasságú
urológus szakorvos1, 3
1
Neurológus és/vagy nőgyógyász és/vagy
csecsemő- és gyermekgyógyász és/vagy
EL
idegsebész szakorvos (konzíliumi szinten
elérhető)
Általános asszisztens/szakasszisztens111
Gyógytornász, fizioterapeutaEL
BetegkísérőELELEL
TechnikusELEL
Röntgen asszisztens/röntgenEL
szakasszisztens/radiográfus
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
UroflowmeterXXX
Urodinamikai alapkészülék (4 csatorna:***XX
cystometria+nyomás-áramlás vizsgálat)
Urodinamikai készülék speciális vizsgálatokraX
(gáti EMG, UPP) (opcionális)
Ultrahangkészülék (transabdominális fejjel)XXX
elérhető
Ultrahangkészülék (transabdominális ésXX
transzrektális fejjel) elérhető
Merev cisztoszkóp készlet elérhetőXXX
Flexibilis cisztoszkóp (opcionális)X
Endoszkópos laboratóriummal közösen:XX
immerziós sterilizáló rendszer
Műszermosó és tisztító rendszer, jet pistolELXX
HidegfényforrásXXX
FénykábelXXX
Videourodinamikai vizsgálat opcionálisanX
Ultrahangkészülék (transabdominális ésX
transzrektális fej, ha a videocisztometria UH-val
történik) elérhető
Röntgenképerősítő (ha a videocisztometriaX
röntgen alatt történik)
Elektrostimulátor (intravaginalis és transzrektálisXXX4
elektrostimulációhoz) (opcionalis)
Intravesicalis elektrostimulációra alkalmasX
elektrostimulátor (opcionalis)
Extracorporealis elektromagnetikus stimulációXXX4
(opcionális)
TENS készülék (opcionalis)XXX
Biofeedback (opcionalis)XXX
Endoszkópos laboratóriummal közösen:X
immerziós sterilizáló rendszer, műszermosó és
tisztítórendszer, jet pistol
Speciális (gyermekeket vizsgáló) urodinamikai laboratórium minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Urodinamikában jártas csecsemő- és gyermekgyógyász és/vagy gyermeksebész1
és/vagy urológus és/vagy rehabilitációs szakorvos1
Általános asszisztens/szakasszisztens1
TechnikusEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Urodinamikai alapkészülékX
UroflowmeterX
Gáti-EMGX
Ultrahang készülék (transabdominális fejjel)X
Gyermekvizsgáló-asztal, fektetőX
CystoscopiaEL
Intravesicalis neurostimulációra is alkalmas elektrostimulátorEL

Jelmagyarázat:

* Urodinamikai jártasság nem feltétel (csak I. szint ellátásában vehet részt)

** Urodinamikai jártasság nem feltétel (csak a női vizelési zavarok kivizsgálásának, kezelésének I. szintű ellátásában vehet részt). Ebben az esetben urológus konzultációs elérhetősége kötelező feltétel. *** Opcionalis vizsgálat, tehát nem szükséges minden ellátó helyen. Amennyiben végeznek ilyen vizsgálatot, akkor ahhoz urodinamika jártasságú szakorvos szükséges.

1: Urodinamikai jártasság: urodinamikai tanfolyam elvégzése + munkahelyén működő urodinamikai laboratórium progresszivitási szintjének megfelelő urodinamikai ambulancián eltöltött minimum egy hónapos egyéni továbbképzés.

2: Urodinamikai jártasság meghatározása: lásd "1 " pontban. Csak női vizelési panaszok kivizsgálását, kezelését végezheti. Ebben az esetben urológus konzultációs elérhetősége kötelező feltétel.

3: Neurourológiai jártasság: olyan osztályon dolgozik, ahol neurourológiai tevékenység folyik, vagy két hónap egyéni továbbképzést teljesített neurourológiával foglalkozó osztályon.

4: III. szinten a TENS, az elektrostimuláció és a magnetoterápia közül legalább egy konzervatív kezelésnek kötelezően rendelkezésre kell állnia.

Neuro-urológia Szakmakód: 1103

Neuro-urológia

Definíció:

A neurogén hólyagdiszfunkció számos neurológiai megbetegedés és állapot következtében létrejött alsó húgyúti (hólyag és húgycső sphincter) működési zavar, mely vizelési képtelenséghez, vizelet inkontinenciához, visszatérő vizelet infekciókhoz, kőképződéshez, veseelégtelenséghez vezethet. A neurourológia a neurogén hólyagdiszfunkciók diagnosztikájával és terápiájával foglalkozó szakterület. A "neurogén hólyag" diagnózisának megállapítása, értékelése és kezelése az urológiai gyakorlat része.

Általános feltételek:

1. A tevékenység neurourológiai gyakorlattal bíró urológiai vagy rehabilitációs osztályon végezhető

2. Az osztály keretében II. szintű urodinamikai laboratórium működik

3. Mozgáskorlátozott betegek (parapleg, tetrapleg, hemipleg) ápolási feltételeinek biztosítása

4. A speciális személyi és tárgyi feltételek megléte

Neuro-urologiai tevékenység minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Legalább 5 éves urológus szakorvosi gyakorlattal rendelkező urológus szakorvos,
aki a neurogén hólyagműködési zavarok rehabilitációs és műtéti kezelésében
megfelelő jártassággal bír (2 éve neurourológiai tevékenységet folytató osztályon
dolgozik, vagy neurourológiai központban igazolt képzésben részesült)
1
Urodinámiás jártasságú urológus szakorvos1
Asszisztens/szakasszisztens1
TechnikusEL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló,
dieteteikus, gyógytornász)
X
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek:
A III. szintű urológiai osztály általános minimumfeltételei +X
Beteglemosó helyiségX
Hordozható ultrahangos készülék vagy maradékvizelet meghatározó készülékX
Önkatéterezés betanításához szükséges tálcaX
II. szintű urodinamikai vizsgálatra alkalmas urodinamikai készülékX
UroflowmetriaX
Videourodinamika (opcionalis)X
Rtg képerősítőX
Cystoscopia (merev és flexibilis eszközzel) feltételeiX
Epicystostomia létesítésének feltételeiX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Autonóm dysreflexia kezelésében jártas aneszteziológus szakorvosEL
Aneszteziológus szakasszisztensEL

ESWL kezelés Szakmakód: 0207

Definíció:

Az ESWL (a továbbiakban jelentése: húgyúti kőzúzás testen kívül gerjesztett lökéshullámmal) célja olyan nagyságú és mennyiségű kőtörmelék, fragmentum létrehozása, melyek a húgyutakból spontán kiürülhetnek.

Beavatkozások

39430ESWL-vesekő
39431ESWL-korallkő
39432ESWL-ureterkő
39433ESWL hólyagkő

ESWL kezelés minimumfeltételei

Személyi feltételek:
Urológus szakorvos1
Technikus (szakirányú tanfolyam)1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló1
Aneszteziológus szakorvosEL
Felnőtt aneszteziológia és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztensEL
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kezelőhelyiség szellőzéssel, sugárvédelemmelX
Sötétítőfüggöny minden ablakraX
Infúziós állványX
Perifériás véna biztosítás eszközeiX
Speciális gép-műszerek:
ESWL berendezésX
Sugárvédelmi eszközökX
AltatógépEL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szövődményelhárítás lehetőségének biztosítása (háttérintézményben)EK
Beavatkozások
39480 epekő
Személyi feltételek:
Sebész és/vagy gasztroenterológus és/vagy radiológus szakorvos (ESWL képzésben
részesült, sugárvédelmi ismeretekkel)
1
Technikus (szakirányú képzéssel)1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló1
Aneszteziológus szakorvosEL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztensEL
BetegkísérőEL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei+
Kezelőhelyiség szellőzéssel, sugárvédelemmelX
Perifériás vénabiztosítás eszközeiX
Speciális gép-műszerek:
ESWL készülékX
Sugárvédelmi eszközökX
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Gasztroenterológiai endoszkópos laboratóriumEK
Szövődmény elhárítás lehetőségének biztosítása (háttérintézményben)EK

VÉDŐNŐI ELLÁTÁS

Területi védőnői ellátás Szakmakód: 7901

Lásd a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendeletben előírt feltételek szerint Iskolai védőnői ellátás Szakmakód: 7902

Lásd az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendeletben előírt feltételek szerint.

"

3. melléklet az 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelethez

"3. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelethez

Ápoló, dietetikus, gyógytornász, védőnő és szociális munkás személyi minimumfeltételek Indirekt ápolói létszám1: - Intézeti szinten: Ápolási igazgató 1 fő és/vagy Intézeti vezető ápoló 1 fő - Osztályonként/klinikánként: Osztályvezető ápoló 1 fő, klinikavezető ápoló 1 fő

1. Ápolói minimumfeltételek felnőtt fekvőbeteg ellátó osztályonként (ideértve mindazon szakmákat, amelyek az alábbiakban
külön nem kerültek szabályozásra)
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória222334455
II. ápolói kategória256789111213
III. ápolói kategória455678810
Összes direkt ápolói létszám 11 13 15 17 20 23 25 28
2. Ápolói minimumfeltételek gyermek fekvőbeteg ellátó osztályonként
ÁGYSZÁM35-1415-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória2222334455
II. ápolói kategória28911111314161922
III. ápolói kategória233456789
Összes direkt ápolói létszám121416182124273236
3. Ápolói ininimuinfeltételek ápolási osztályonként/ápolási intézetenként
ÁGYSZÁM310-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória222334455
II. ápolói kategória28991011121417
III. ápolói kategória45689111314
Összes direkt ápolói létszám1416182124273236
4. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként az arc-állcsont-szájsebészetre (1700), a bőr- és nemibeteg-ellátásra
(0800), a fül-orr-gégegyógyászatra (0600), és a szemészetre (0700) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-1415-2021-2526-3031-3536-4041-4546-50
I. ápolói kategória222222233
II. ápolói kategória255567899
III. ápolói kategória23455667
Összes direkt ápolói létszám910111314161819
5. Ápolói ininimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként a mozgásszervi rehabilitációra (2201), a belgyógyászati
rehabilitációra (2202), a gasztroenterológiai rehabilitációra (2203), a nőgyógyászati rehabilitációra (2204), a kardiológiai
rehabilitációra (4003), és a pszichiátriai rehabilitációra (1804) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória222234555
II. ápolói kategória255679111214
III. ápolói kategória3567881012
Összes direkt ápolói létszám1012141721242731
6. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként a tüdőgyógyászati- és légzésrehabilitációra (1903), a neurológiai
rahabilitációra (0903), a gyermek rehabilitációra (2205), a gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációra (2301) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória222234455
II. ápolói kategória27891011121314
III. ápolói kategória456678910
Összes direkt ápolói létszám1315171922242729
7. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként a súlyos agysérültek rehabilitációjára (2206), a gerincvelősérültek
rehabilitációjára (2207), a politraumatizáltak, égésbetegek és szeptikus sebészeti betegek rehabilitációjára (2208), és a súlyos
központi idegrendszeri sérültek, politraumatizáltak és égésbetegek rehabilitációjára gyermekkorban (2209) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-1516-2021-2526-3031-3536-4041-4546-50
I. ápolói kategória222223333
II. ápolói kategória27891011121314
III. ápolói kategória4567891011
Összes direkt ápolói létszám1315171922242628
8. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként a felnőtt pszichiátriára (1800), és az addiktológiára (1801)
vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória223345555
II. ápolói kategória28991011141620
III. ápolói kategória33445567
Összes direkt ápolói létszám1315161821242732
9. Ápolói ininimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként a gyermek- és ifjúságpszichiátriára (2300), és a gyermek- és
ifjúságaddiktológiára (2302) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória234455566
II. ápolói kategória2910111214171719
III. ápolói kategória33456789
Összes direkt ápolói létszám1517192225293134
10. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg osztályonként a geriátriára (0106), és krónikus ellátásokra vonatkozóan (Krónikus
belgyógyászat, Krónikus pszichiátria, Krónikus nőgyógyászat, Krónikus tüdőgyógyászat)
ÁGYSZÁM35-3031-4041-5051-6061-7071-8081-9091-100
I. ápolói kategória233344455
II. ápolói kategória279121415171921
III. ápolói kategória234567910
Összes direkt ápolói létszám1216192325283336
11. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként gyermek-fejlődés neurológiára (0521) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-1516-2021-2526-3031-3536-4041-4546-50
I. ápolói kategória222223333
II. ápolói kategória27891011121314
III. ápolói kategória4567891011
Összes direkt ápolói létszám1315171922242628
12. Ápolói minimumfeltételek a felnőtt intenzív terápiára (1502) ITO Il-re vonatkozóan
ÁGYSZÁM31-45-67-8 9-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2345789111113
II. ápolói kategória25811131518212527
III. ápolói kategória111122222
Összes direkt ápolói létszám91317212529343842
13. Ápolói iranimumfeltételek a felnőtt intenzív terápiára (1502) ITO III-ra vonatkozóan
ÁGYSZÁM31-45-67-89-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2468101214182022
II. ápolói kategória291318232631343843
III. ápolói kategória111122222
Összes direkt ápolói létszám142027344047546067
14. Ápolói ininimumfeltételek a szakma-specifikus őrzőre vonatkozóan a kardiológiára (4000), a stroke ellátásra (0901), a
tüdőgyógyászatra (1900)
ÁGYSZÁM31-45-67-8 9-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2345789111113
II. ápolói kategória25811131518212527
III. ápolói kategória111122222
Összes direkt ápolói létszám91317212529343842
15. Ápolói minimumfeltételek INTERMEDIER CARE-re vonatkozóan
ÁGYSZÁM31-45-67-89-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2111
II. ápolói kategória245781012121416
III. ápolói kategória000000000
Összes direkt ápolói létszám45781012131517
16. Ápolói minimumfeltételek a gyermek intenzív terápiára (0515) ITO Il-re vonatkozóan
ÁGYSZÁM31-45-67-89-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2345789111113
II. ápolói kategória25811131518212527
III. ápolói kategória111122222
Összes direkt ápolói létszám91317212529343842
17. Ápolói minimumfeltételek a gyermek intenzív terápiára (0515) ITO III-ra vonatkozóan
ÁGYSZÁM31-45-67-89-1011-1213-1415-1617-1819-20
I. ápolói kategória2468101214182022
II. ápolói kategória291318232631343843
III. ápolói kategória111122222
Összes direkt ápolói létszám142027344047546067
18. Ápolói minimumfeltételek fekvőbeteg ellátó osztályonként felnőtt hospice-palliatív ellátásra (7306) és a gyermek palliativ
ellátásra (7310) vonatkozóan
ÁGYSZÁM35-3031-4041-50
I. ápolói kategória*-2234
II. ápolói kategória*, 291011
III. ápolói kategória*344
Összes direkt ápolói létszám141719
*minősített 40 órás hospice továbbképzéssel (kivéve a Hospice szakápoló és koordinátort, és a Hospice szakápolót)
19. Ápolói iránimumfeltételek a nappali ellátásokra vonatkozóan (munkanaponként maximum 8 órás műszakot figyelembe véve)
Férőhelyek száma1-89-1617-25
Diplomás ápoló111
II. ápolói kategória2234
Összes direkt ápolói létszám345
20. Ápolói/szakdolgozói minimumfeltételek az egynapos sebészeti ellátásokra vonatkozóan
műszakonként
Műtős szakasszisztens1/műtőasztal
Műtőssegéd1
I. ápolói kategória21
II. ápolói kategória21
21. Ápolói minimumfeltételek újszülött (0501) osztályonként
NEONATOLOGIA
Szakápoló29 fő/osztály
VédőnőX
22. Ápolói minimumfeltételek a PIC IL, PIC III. (0502)-ra vonatkozóan
PIC II.PIC III.
Szakápoló21 fő/2 ágy/műszak1,2 fő/2 ágy/műszak
VédőnőXX
23. Szakdolgozói minimumfeltételek a sürgősségi betegellátó osztályokra (4602, 4604) vonatkozóan
előírt fő/műszakelőírt létszám összesen, teljes
munkaidőben foglalkoztatva
Progresszivitási szintek:I.II.III.I.II.III.
Apoló/szakdolgozó
Diplomás BSc/MSc ápoló/mentőtiszt1234813
Általános asszisztens/szakasszisztens
(aneszteziológia és intenzív terápia
szakasszisztens, műtős
szakasszisztens)
346131725
Szakápoló/mentő szakápoló/
sürgősségi szakápoló/ intenzív terápia
szakápoló
4610172542
Osztályozó nővér112448
Altalános ápoló, általános
asszisztens/ápolási asszisztens
23481317
Összes ápolói/szakdolgozói létszám:1116274867105
24. Szakdolgozói minimumfeltételek a szülőszobára vonatkozóan
előírt fő/műszak*előírt létszám összesen, teljes
munkaidőben foglalkoztatva évi 1000
szülésszámig*
szakdolgozószülésznő16
kisegítő személyzetműtőssegéd11
* a szülések számának függvényében emelendő
25. Ápolói minimumfeltételek az őssejt transzplantációra (0112) vonatkozóan
Allogén átültetésAutológ átültetés
Szakápoló21 fő/ágy/műszak1,5 fő/ágy/műszak

Jelölések:

1 Az indirekt ápoló és egyéb szakdolgozói előírás minden intézményben a fekvőbeteg ellátó osztályon alkalmazandó, így kötelező intézményenként 1 fő ápolási igazgató/intézményvezető ápoló, osztályonként 1-1 fő osztályvezető ápoló, klinikánként 1 fő klinikavezető ápoló.

2 Az I. kategórián belül az adott szakmára legalább egy fő diplomás ápoló/egyetemi okleveles ápoló végzettségű ápoló biztosítása szükséges, azzal, hogy 50 ágyanként egy fővel növelni szükséges ezt a diplomás létszámot; valamint az adott szakmára vonatkozó speciális szakképesítésű - amennyiben van ilyen képesítés - szakdolgozó biztosítása is szükséges. Azon szakmáknál, ahol van ráépített szakma specifikus OKJ szakképesítés, az esetben csak a ráépített OKJ szakápolói képesítés tartozik az I. kategóriába.

A II. kategórián belül is szükséges biztosítani az adott szakmára vonatkozó speciális szakképesítésű - amennyiben van ilyen képesítés - szakdolgozót.

3 100 feletti ágyszám esetén az előírt létszámot a 100 ágyra meghatározott létszám alapján kell arányosan alkalmazni. Pl: 150 ágynál (50%-os ágyszám emelkedés) a 100 ágyra előírt létszámot további 50%-kal kell emelni a kategóriák arányainak megtartása mellett. Amennyiben az osztály építészetileg több szinten helyezkedik el, vagy több ápolási egységet, részleget foglal magába, az osztályos direkt ápolói létszámot az alábbi szorzó alkalmazásával szükséges meghatározni: két vagy több ápolási egység/részleg esetén 1,2 szorzó.

X: szükséges.

Különböző szintű és típusú szakképesítések megnevezéseDirekt ápolói/szülésznői
kategória
Indirekt kategória
I.II.III.ápolóegyéb szakdolgozó
Általános ápolónő (1972-1975 közötti képzés)XX
Gyakorló ápoló (2008 utáni képzés)X
Általános ápoló és általános asszisztensX
Általános betegápolóXX
Ápolási asszisztens (31)X
Ápolási asszisztens (33)X
Ápoló (54)XXX
Ápoló (főiskolai/BSc végzettség)XX
Ápoló (egyetemi/MSc végzettség)XX
Csecsemő- és gyermekápolóXX
Csecsemő- és gyermekápoló (54)XXX
Csecsemő- és gyermekápoló és gondozóXX
Csecsemő- és gyermekgondozóXX
Csecsemő gondozó- és gyermek ápolóXX
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápolóXX
Klinikai szakápoló (54) Diabetológiai szakápolóXX
Diabetológiai szakápolóXX
Felnőtt szakápolóXX
Klinikai szakápoló (54) Geriátriai szakápolóXX
Geriátriai szakápolóXX
Gyermek ideg-elmeápoló és gondozóXX
GyermekápolóXX
Gyermek ideg-elmeápolóXX
Gyermekápoló és gondozóX
Klinikai szakápoló (54) Gyermek-intenzív terápiás szakápolóXX
Klinikai szakápoló (54) Hospice szakápoló és koordinátorXX
Hospice szakápoló (54)XX
Ideg-elme ápolóXX
Intenzív betegellátó szakápolóXX
Klinikai szakápoló (54) Intenzív betegellátó szakápolóXX
Intenzív betegellátó szakasszisztens (1977-1995 közötti képzés)XX
Intenzív terápiás ápolóXX
Intenzív-terápiás szakasszisztensXX
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápolóXX
Sürgősségi szakápolóXX
Nefrológiai szakápolóXX
Nefrológiai szakápoló (54)X
Klinikai szakápoló (54) Nefrológiai szakápoló (1995-től)XX
Onkológiai szakápolóXX
Klinikai szakápoló (54) Onkológiai szakápolóXX
Pszichiátriai szakápolóXX
Pszichiátriai ápoló és gondozóXX
Klinikai szakápoló (54) Pszichiátriai és mentálhigiénés szakápolóXX
Légzésfunkciós asszisztensXX
Pulmonológus-allergológus asszisztensXX
Pulmonológus-allergológus szakasszisztens (egészségügyi
szakasszisztens) (54)
XX
Légzőszervi szakápolóXX
SegédápolóX
Uj szülött-csecsemő-gyermek intenzív terápiás szakápolóXX
Újszülött-koraszülött intenzív terápiás szakápolóXX
Újszülött-koraszülött intenzív terápiás szakasszisztensXX
Klinikai szakápoló (54) Gyermek intenzív terápiás szakápolóXX
SzülésznőXX
Szülésznő (54)XX
Szülésznő (55)XX
Szülésznő BScXX
Mentőápoló (52)X
(csak
SBO)
Mentőtiszt (főiskolai végzettség)X(csak
SBO)
X(csak
SBO)
Osztályvezető ápoló (1995-2002 között középvezetői munkakör
betöltésére alkalmas)
X
IntézetvezetőX
Egészségügyi menedzserX
Klinikai szakápoló (54) Epidemiológiai szakápolóXX
Szakoktató/egészségügyi gyakorlatvezetőX
Epidemiológiai szakápolóXX
Okleveles rehabilitációs szakemberX
GyógytornászX
Rehabilitációs tevékenység terapeutaX
DietetikusX
Fizioterápiás asszisztensX
GyógymasszőrX
VédőnőX

Dietetika személyi minimumfeltételek

Dietetikus létszám a fekvőbeteg szakellátásban

Minden fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak az ágyszámtól függetlenül 1 fő dietetikus végzettségű élelmezésvezetőt és 1 fő dietetikust, valamint 100 ágyanként 1 fő dietetikust kell biztosítania.

Dietetikus létszám a járóbeteg szakellátásban

Napi 2-4 óra/nap dietetikai szakrendelést kell biztosítani abban az esetben, ha a szolgáltatónál legalább 2 olyan szakrendelés működik, ahol a dietetika, táplálkozás jelentős szerepet játszik a gondozásban, kezelésben.

Napi 6-8 óra/nap dietetikai szakrendelést kell biztosítani abban az esetben, ha a szolgáltatónál legalább 3 olyan szakrendelés működik, ahol a dietetika, táplálkozás jelentős szerepet játszik a gondozásban, kezelésben. Jelentős a szerepe a dietetikának és a táplálkozásnak:

- a diabetológia.

- a belgyógyásztat.

- az obezitológia.

- a nefrológia.

- a lipidológia.

- a hipertonológia,

- a kardiológia,

- a pulmonológia.

- az onkológia,

- az allergológia.

- a gyermekgyógyászat,

- a szülészet-nőgyógyászat

szakmában.

ÁLTALÁNOS
ALAPELVEK
1 fő dietetikus maximum 10 beteget oktat naponta egyénileg, vagy végez időben ennek megfelelő csoportos oktatást.
Átlagos egyéni oktatási idő: 30 perc/beteg
Csoportos oktatás: maximum 10 fő/csoport, ideje átlag 45 perc
Egy intézményen belül több szakmát, több osztályt kiszolgáló dietetikai tevékenység esetén központi dietetikai
szolgálat működtetése szükséges.

Gyógytornász személyi minimumfeltételek

Gyógytornász - flzioterapeuta, gyógymasszőr, flzio/flzikoterápiás (szakasszisztens
Létszámkalkuláció általános alapelvei fekvőbeteg és járóbeteg szakellátásban
GYOGYTORNASZ/GYOGYTORNASZ-
FIZIOTERAPEUT A/OKLEVELES
FIZIOTERAPEUTA
Átlagos egyéni kezelési idő: 30 perc/beteg
Csoportos kezelés: Maximum 10 fő/csoport, ideje átlag 30 perc
Egy intézményen belül több szakmát, több osztályt kiszolgáló gyógytorna-fizioterápia tevékenység
esetén Központi Gyógytorna-Fizioterápia osztály/szolgálat létrehozása szükséges, amely a
létszámkalkuláció során az előírt ágy/gyógytornász-, ágy/gyógymasszőr-, ágy/fizio/fizikoterápiás
(szak)asszisztens létszámon kívül figyelembe veszi az egyes szakmák gyógytorna - fizioterápiára
vonatkozó eltérő igényeit (elérhetőség, szakmai háttér) is.
GYOGYMASSZORKezelési idő minimum 20 perc/beteg
FIZIO/FIZIKOTERAPIAS
(SZAK)ASSZISZTENS
1 fizio/fizikoterápiás (szak)asszisztens átlag 8 elektroterápiás kezelést tud elvégezni óránként,
amely paraméter függ a rendelkezésre álló eszközöktől és a kezelő helyek számától
Gyógytornász létszám - fekvőbeteg-szakellátásban
100%-os ágykihasználtságra, visszapótlás nélkül
Kiemelt mennyiségű
gyógytorna - fizioterápia
ellátást igénylő osztályok:
0521 Fejlődésneurológia10 ágy/l gyógytornász
0101 Angiológia, phlebológia, ezen belül
lymphológia III. szint
10 ágy/l speciális végzettségű gyógytornász lymphterapeuta
2206 Súlyos agysérültek rehabilitációja5 ágy/l gyógytornász
2207 Gerincvelősérültek rehabilitációja5 ágy/l gyógytornász
2201 Mozgásszervi rehabilitáció (rehabilitációs
szakorvos javallata szerint)
12 ágy/l gyógytornász
2205 Gyermek rehabilitáció12 ágy/l gyógytornász
2208 Politraumatizáltak, égésbetegek és
szeptikus sebészeti betegek rehabilitációja
5 ágy/l gyógytornász
2209 Súlyos központi idegrendszeri sérültek,
politraumatizáltak és égésbetegek
rehabilitációja a gyermekkorban
5 ágy/l gyógytornász
0903 Neurológiai rehabilitáció12 ágy/l gyógytornász
0901 Stroke ellátás12 ágy/l gyógytornász
2205 Gyermek rehabilitáció12 ágy/l gyógytornász
1502 Intenzív ellátás12 ágy/l gyógytornász
1900 Tüdőgyógyászati intenzív12 ágy/l gyógytornász
0515 Csecsemő- és gyermekgyógyászati
intenzív
12 ágy/l gyógytornász
0205 Szívsebészet15 ágy/l gyógytornász
4000 Kardiológiai intenzív15 ágy/l gyógytornász
1903 Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció20 ágy/l gyógytornász
1002 Traumatológia20 ágy/l gyógytornász
1000 Ortopédia20 ágy/l gyógytornász
1001 Gerincsebészet20 ágy/l gyógytornász
1003 Kézsebészet20 ágy/l gyógytornász
1400 Reumatológia20 ágy/l gyógytornász
1402 Fizioterápia20 ágy/l gyógytornász
1405 Reumatológiai rehabilitáció20 ágy/l gyógytornász
2100 Gyermeksebészet20 ágy/l gyógytornász
0215 Csecsemő és gyermek szívsebészet20 ágy/l gyógytornász
0502 PIC25 ágy/l gyógytornász
1200 Klinikai Onkológia30 ágy/l gyógytornász
0101 Angiológia, phlebológia, ezen belül
Lymphológia I-II. szint
30 ágy/l speciális végzettségű gyógytornász lymphterapeuta
2202 Belgyógyászati rehabilitáció III. szint30 ágy/l gyógytornász
0900 Neurológia III. szint20 ágy/l gyógytornász
0900 Neurológia II. szint30 ágy/l gyógytornász
4003 Kardiológiai rehabilitáció20 ágy/l gyógytornász
4000 Kardiológia30 ágy/l gyógytornász
2202 Belgyógyászati rehabilitáció II. szint40 ágy/l gyógytornász
0200 Sebészet40 ágy/l gyógytornász
0202 Tüdő és mellkassebészet40 ágy/l gyógytornász
0203 Érsebészet40 ágy/l gyógytornász
0204 Idegsebészet40 ágy/l gyógytornász
0208 Szerv-transzplantációs sebészet40 ágy/l gyógytornász
2001 Égéssebészet15 ágy/l gyógytornász
2002 Gyermek égéssebészet és helyreállító
plasztikai sebészet
40 ágy/l gyógytornász
4603 Klinikai toxikológia40 ágy/l gyógytornász
Nem kiemelt gyógytorna-
fizioterápia ellátási igényű
osztályok:
7306 Felnőtt hospice-palliatív ellátás20 ágy/0,5 gyógytornász
7310 Gyermek palliatív ellátás20 ágy/0,5 gyógytornász
2203 Gasztroenterológiai rehabilitáció50 ágy/l gyógytornász
2204 Nőgyógyászati rehabilitáció50 ágy/l gyógytornász
1900 Tüdőgyógyászat50 ágy/l gyógytornász
1600 Infektológia II-III. szint50 ágy/l gyógytornász
Kórházi szakápolás (ápolási osztály)50 ágy/l gyógytornász
Ónálló ápolási intézet50 ágy/l gyógytornász
0106 Geriátria50 ágy/l gyógytornász
0400 Szülészet - Nőgyógyászat60 ágy/l gyógytornász
1100 Urológia60 ágy/0,5 gyógytornász
0500 Csecsemő és gyermekgyógyászat60 ágy/l gyógytornász
0503 Csecsemő és gyermekkardiológia60 ágy/l gyógytornász
0504 Gyermek-tüdőgyógyászat60 ágy/l gyógytornász
0511 Gyermekneurológia60 ágy/l gyógytornász
0900 Neurológia I. szint60 ágy/l gyógytornász
0100 Belgyógyászat60 ágy/l gyógytornász
1800 Pszichiátria50 ágy/0,5 gyógytornász
1804 Pszichiátriai rehabilitáció50 ágy/0,5 gyógytornász
1806 Addiktológiai rehabilitációEL
5603 Széndioxid gázzal végzett terápia1 gyógytornász
0516 Gyermek hematológia - onkológiaEL
0109 Allergológia és klinikai immunológiaEL
1700 Arc-Állcsont-SzájsebészetEL
0103 Endokrinológia és anyagcsere betegségek
és diabetológia
EL
0102 HematológiaEL
0800 BőrgyógyászatEL
1801 AddiktológiaEL
Fizio/flzikoterápiás (szakiasszisztens létszám - fekvőbeteg intézeti ellátásban
100%-os ágykihasználtságra
1400 Reumatológia30 ágy/l fizio/fizikoterápiás (szak)assz.
2201 Mozgásszervi rehabilitáció40 ágy/l fizio/fizikoterápiás (szak)assz.
Mozgásszervi rehabilitáció Nappali KH50 férőhelyenként/1 fizio/fizikoterápiás (szak)assz.
Gyógymasszőr létszám - fekvőbeteg intézeti ellátásban
100%-os ágykihasználtságra
1400 Reumatológia30 ágy/l gyógymasszőr
2201 Mozgásszervi rehabilitáció (3, 4, 5, 8 rehabilitációs programok esetén)30 ágy/l gyógymasszőr
Mozgásszervi rehabilitáció Nappali KH (3, 4, 5, 8 rehabilitációs programok
esetén)
50 férőhelyenként/1 gyógymasszőr
Ápolási Osztály60 ágy/l gyógymasszőr
Ápolási Intézet60 ágy/l gyógymasszőr
0106 Geriátria60 ágy/l gyógymasszőr
Gyógytornász létszámok a járóbeteg-szakellátásban
0521 Fejlődésneurológia4 gyógytornász (évi átlag 3000 szakvizsgálatot feltételezve)
1000 OrtopédiaEL
0101 LymphológiaEL
2201 Mozgásszervi rehabilitációEL
0103 Endokrinológia, anyagcsere betegségek, diabetológiaEL
1404 OsteoporózisEL
1400 ReumatológiaEL
0900 NeurológiaEL
0901 StrokeEL
0203 ÉrsebészetEL
1002 TraumatológiaEL
4000 KardiológiaEL
1903 Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációEL
0104 GasztroenterológiaEL
0400 Nőgyógyászat, terhesgondozásEL
0109 Allergológiai és klinikai immunológiaEL
0102 HematológiaEL
0106 GeriátriaEL
1200 OnkológiaEL
0105 NefrológiaEL
0500 Csecsemő és gyermekgyógyászatEL
0204 IdegsebészetEL
0100 BelgyógyászatEL
1800 PszichiátriaEL
1801 AddiktológiaEL
Fizio/fizikoterápiás (szakiasszisztens létszám-járóbeteg szakellátásban
1400 ReumatológiaEL
2201 Mozgásszervi rehabilitációEL
Gyógymasszőr létszám- járóbeteg szakellátásban
1400 ReumatológiaEL
2201 Mozgásszervi rehabilitációEL
0106 GeriátriaEL
Megjegyzés:
EL: intézményen belül elérhető

Védőnő személyi minimumfeltételek

Körzet létszám (ellátott fő)Iskolában ellátottak számaKórházban ellátott
létszám
szülés/év
CSVSZ -ben ellátott létszám
megjelenés/év
Megnevezés<100100-
200
201-
350
350
<
300-
600
601-
1200
1200-
1800
1801-
2500
<500500-
1000
1000<<10001000-
1500
1501-
2000
2000<
Védőnői
körzetekben
foglalkozta-
tott védőnők
száma
0,511,520,511,520,511,50,511,52

Megjegyzés:

CSVSZ: Családvédelmi Szolgálat

Szociális munkás/segítő személyi minimumfeltételek

Szükséges minimum létszám
(TME*)
Szakképzettség
Fekvőbeteg-szakellátást nyújtó
egészségügyi szolgáltatónál intézményi
szinten
500 ágyig1 1 főSzociális munkás (főiskolai
végzettséggel, BSc. szint)
további 400 ágyanként1 +1 főSzociális munkás (főiskolai
végzettséggel, BSc. szint)
AlapettátásElérhetőség biztosítása, kapcsolattartás a területileg illetékes
önkormányzat által működtetett szociális ellátó rendszerrel.

*TME = teljes munkaidő egységgel számolva

1 Amennyiben a minimumfeltételek osztályonkénti felsorolásában számszerűsítve van a szociális munkások száma, abban az esetben azt kell figyelembe venni. A további számítások elvégzéséhez az általános részből azt az osztályos ágyszámot le kell vonni és úgy kell kiszámolni a maradék ágyszámra a szociális munkások számát.

Az egyéb segítő foglalkozású diplomás (pszichológus, gyógy-, pszichopedagógus, addiktológiai konzultáns, mentálhigiénikus, művészetterapeuta), valamint a klinikai szakpszichológus, rehabilitációs tevékenység terapeuta, ergoterapeuta létszámminimumok az adott szakmánál és ellátási formánál kerülnek megjelenítésre a 2. mellékletben."

4. melléklet az 1/2012. (V.31.) EMMI rendelethez

"4. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelethez

Az ápolási, a fizioterápiás és a dietetikai dokumentáció tartalmi elemei

A)

Az ápolási dokumentáció tartalmi elemeinek kötelező minimuma a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben

I. Általános rész

Az ápolási tevékenységről teljes körű ápolási dokumentációt kell vezetni. Teljes körű az ápolási dokumentáció, ha tükrözi az ápolási folyamat minden elemét, valamint tartalmazza az ápolási és gondozási tevékenységet ellátó valamennyi egészségügyi dolgozó speciális szakmai feljegyzéseit.

Ebben a tekintetben az Eütv. szerinti egészségügyi dolgozók közül ide értendő az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személyek közül a logopédus, a szociális munkás.

Az ápolási dokumentáció célja:

a) rendezett adatgyűjtés a beteg ápolási szükségleteinek és ellátási igényeinek feltárására, megállapítására,

b) az ápolási feladatok tervezéséhez és meghatározásához szükséges és elégséges információk halmazának kezelése,

c) az ápolási szolgáltatások teljesítésének dokumentálása, a felelősség megállapíthatósága,

d) a biztonságos és megfelelő szakmai kommunikáció,

e) az ápolási és egyéb egészségügyi szakdolgozói tevékenységek és szolgáltatások

ea) ellenőrzésének,

eb) értékelésének,

ec) költségfigyelésének,

ed) statisztikai elemzésének,

ee) tudományos kutatásának támogatása,

f) a minőségügyi megfelelőség bizonyítása,

g) a jogszabályi előírásoknak való megfelelés.

A teljes körű ápolási dokumentáció szerkezeti és tartalmi elemeiben az aktuális egészségügyi szolgáltatás szakmai specifikumainak tükröződni kell (például: aktív ellátás, krónikus ellátás; belgyógyászati vagy sebészeti típusú tevékenység; speciális ellátási szempontok, ezek között hangsúlyosan az intenzív terápiás ellátás és a sürgősségi ellátás; gyógytorna-fizioterápia, dietetika; gyermekkorú vagy felnőtt beteg stb.).

Az ápolási dokumentáció kezelésének és alaki megfelelőségének általános szabályai:

a) Minden ellátási eseményt annak kell dokumentálnia, aki azt észlelte, megállapította, mérte, végrehajtotta.

b) Az ápolói beavatkozásoknak és az ellátási eseményeknek, jelenségeknek időbeni folyamatát az ápolási dokumentációnak pontosan kell tükröznie.

c) A lényeges ápolói beavatkozások vagy ellátási események időpontját percnyi pontossággal kell dokumentálni. A lényeges ápolói beavatkozások meghatározását az adott osztály profiljának megfelelően belső szabályozás rögzítse!

d) Az adott tevékenységet, ápolói beavatkozást végző személynek az ápolási dokumentációt olvashatóan alá kell írnia.

e) Az ápolási dokumentációt csak jól olvasható, tiszta, világos, tartós írásképet adó eszközzel (tollal, informatikai eszközzel stb.) lehet vezetni.

f) Esetleges tévesztés esetén kötelező betartani a dokumentumok javításának általános szabályait.

II. Részletes rész

Az ápolási dokumentáció kötelező tartalmi elemei

1. AZ AZONOSÍTÁST SZOLGÁLÓ ADATOK

a) A beteg azonosító adatai:

aa) családi és utónév,

ab) születéskori név,

ac) anyja neve,

ad) születési év/hó/nap,

ae) lakóhely vagy tartózkodási hely,

af) társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ).

b) Az egészségügyi, ápolási szolgáltatás helyszínének, időpontjának és az ellátásért felelős személy azonosítására szolgáló adatok:

ba) a beteget ellátó intézmény, osztály/részleg megnevezése, kórterem és ágy jelölése,

bb) a beteg felvételének, áthelyezésének/elbocsátásának időpontja, módja,

bc) a beteget felvevő és az elbocsátó ápoló neve,

bd) ápolásvezető aláírása, távollétében a folyamatos ápolói munkarendnek és a beosztásnak megfelelően a beteg ellátásáért aktuálisan felelős ápoló neve, aláírása.

c) A betegek egyes jogaival összefüggő adatok:

ca) a beteg kinek az értesítését kéri szükség esetén (név, elérhetőség),

cb) cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a betegjogokat és egyéb, a beteggel kapcsolatos jogokat gyakorló személy neve, elérhetősége,

cc) a beteg, illetve cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a szülő/törvényes képviselő nyilatkozata a házirenddel, az ápolási beavatkozásokkal és adatainak ápolási célú kezelésével kapcsolatban (lehet külön beleegyező nyilatkozaton is),

cd) a beteg, illetve cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a szülő/törvényes képviselő nyilatkozata a betegazonosító (karpánt) alkalmazásához történő hozzájárulásról, vagy az alkalmazás elutasításáról (lehet külön beleegyező nyilatkozaton is).

2. AZ ÁPOLÁSI FOLYAMAT DOKUMENTÁLÁSA

2.1. Az ápolási helyzetfelmérés adatai

Az ápolási anamnézis felvételének időpontja dátum, óra, perc pontossággal, mely történjen meg 4 órán belül, amely nem feltétlenül kell, hogy azonos legyen az orvosi felvétel időpontjával. Az ápolást jelentősen befolyásoló tényezők adatai közül:

a) a beteg egészségi helyzetét és az ápolást jelentősen befolyásoló szomatikus és pszichés tünet/panasz/állapot,

b) az önellátás foka és mértéke, területei,

c) lényeges egészségkárosodások,

d) veszélyeztető állapot adatai.

2.2. A beteg ápolási tervének meghatározása

a) Közvetlenül az ápolási helyzetfelmérés után az ápolónak elemeznie és értelmeznie kell az összegyűjtött adatokat, és ennek alapján meg kell állapítania az ápolási diagnózisokat, priorizálva azokat.

b) Ha az ellátás során változik a beteg ápolási szükséglete, vagy az egészségi problémára adott reakciója, akkor azt be kell jegyezni az ápolási dokumentációba, a változás időpontjával együtt.

2.3. Az ápolás céljának meghatározása

a) A beteg ápolási szükségleteinek alapján meg kell fogalmazni az ápolás céljait és elvárható eredményeit.

b) Az ápolónak ennek alapján célzottan kell az ápolói beavatkozásokat és ápolási eljárásokat megválasztania.

2.4. Ápolási beavatkozások tervezése

A felmért szükségletek alapján az ápolási diagnózisoknak megfelelően a cél elérése érdekében tervezett ápolói beavatkozások összessége, beleértve az ápolási tevékenységben közreműködőket is.

A 2.2, 2.3., 2.4. pontok egységként kezelve, dátummal, aláírással ellátva.

2.5. Az ápolási folyamat értékelése

Az ápolási célkitűzések megvalósulásának értékelése. Ideje: a megvalósulás ideje, elbocsátáskor, szükségletekben bekövetkező változások. Amennyiben az ápolási célkitűzést nem sikerült megvalósítani, úgy a szükségletek újra felmérésével az ápolást újra kell tervezni.

Dátum, aláírás.

3. Napi ápolási tevékenység dokumentálása

A napi ápolási lap tartalmazza: az orvos elrendelésének és a beteg állapotának megfelelően az ápolási megfigyelések pontos dokumentálását, az ápolói tevékenységek pontos megjelölését, a betegmegfigyelés eredményeinek dokumentálását, a tevékenységgel összefüggésben esetleg bekövetkező rendkívüli eseményt és az ezzel kapcsolatos ápolói/orvosi intézkedés adatait, idejét, azonosítható aláírást. Belső szabályozás szerint, az osztály profiljának megfelelően kell szabályozni a különböző betétlapok szükségességét (decubitus dokumentáció, intenzív észlelő lap, mobilizációs lap, folyadék lap, transzfúziós észlelő lap).

4. Távozási dokumentáció

a) Intézetből való elbocsátás esetén:

aa) az ápolás rövid összefoglalása, az elbocsátás dátuma, az elbocsátó ápoló és az osztályvezető ápoló vagy helyettesének aláírása.

ab) amennyiben a beteg további szakápolást igényel, úgy ápolási zárójelentés készítése (ápolás rövid összefoglalása). Az ápolási zárójelentésből egy példányt a beteg kap meg.

aba) elbocsátáskori fizikális állapot rögzítése,

abb) további ápolásra vonatkozó javaslatok,

abc) életmódbeli tanácsok.

B)

A betegdokumentáció ápolásszakmai tartalmi elemeinek kötelező minimuma az egynapos sebészeti és kúraszerűen végezhető ellátások során

I. Általános rész

Az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátás során az ápolási tevékenységről ápolási dokumentációt kell vezetni. Az ápolási dokumentáció tartalmazza az ápolási tevékenységeket ellátó valamennyi egészségügyi szakdolgozó speciális szakmai feljegyzéseit. Az ápolási dokumentáció vezetése az ápoló önálló, saját felelősségére végzett feladata. A dokumentáció helyes, pontos vezetéséért a műszakján belül felel.

Az ápolási dokumentáció célja:

a)az ápolási tevékenység teljesítésének dokumentálása, a felelősség megállapíthatósága,

b)a biztonságos és megfelelő szakmai kommunikáció,

c)az ápolási és egyéb egészségügyi szakdolgozói tevékenységek és szolgáltatások

ca)ellenőrzésének,

cb)értékelésének,

cc)költségfigyelésének,

cd)statisztikai elemzésének,

ce)tudományos kutatásának támogatása,

d)a minőségügyi megfelelőség bizonyítása,

e)a jogszabályi előírásoknak való megfelelés.

Az ápolási dokumentáció kezelésének és alaki megfelelőségének általános szabályai:

a)Minden ellátási eseményt annak kell dokumentálnia, aki azt észlelte, megállapította, mérte, végrehajtotta.

b)Az ápolói beavatkozásoknak és az ellátási eseményeknek időbeni folyamatát az ápolási dokumentációnak pontosan kell tükröznie.

c)Az ápolási beavatkozások vagy ellátási események időpontját percnyi pontossággal kell dokumentálni.

d)Az adott tevékenységet, az ápolói beavatkozást végző személynek az ápolási dokumentációt alá kell írnia.

e)Az ápolási dokumentációt jól olvashatóan, egyértelműen, tartós írásképet adó eszközzel (tollal, informatikai eszközzel stb.) kell vezetni.

f)Esetleges tévesztés esetén kötelező betartani a dokumentumok javításának általános szabályait.

II. Részletes rész

Az ápolási dokumentáció kötelező tartalmi elemei

1. Az azonosítást szolgáló adatok

a)A beteg azonosító adatai:

aa)családi és utónév,

ab)születéskori név,

ac)anyja neve,

ad)születési hely, év/hó/nap,

ae)lakóhely és tartózkodási hely,

af)társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ).

b)Az egészségügyi, ápolási szolgáltatás helyszínének, időpontjának és végrehajtójának azonosítására szolgáló adatok:

ba)a beteget ellátó intézmény, osztály/részleg megnevezése, kórterem és ágy jelölése,

bb)a beteg felvételének, áthelyezésének/elbocsátásának időpontja dátum, óra, perc pontossággal,

bc)a folyamatos ápolói munkarendnek és a beosztásnak megfelelően a beteg ellátásáért aktuálisan felelős ápoló neve.

c)A betegek egyes jogaival összefüggő adatok:

ca) a beteg, illetve cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a szülő/törvényes képviselő nyilatkozata a betegazonosító (karpánt) alkalmazásához történő hozzájárulásról, vagy az alkalmazás elutasításáról.

2. Az ápolási tevékenység megvalósítására, kivitelezésére vonatkozó adatok

a)az orvos utasításának és a beteg állapotának megfelelően az ápolási megfigyelések pontos dokumentálása,

b)ápolói tevékenységek pontos megjelölése,

c)betegmegfigyelés eredményeinek pontos dokumentálása,

d)betegmegfigyelés és az ápolói tevékenység pontos időpontja,

e)betegmegfigyelést és az ápolói tevékenységet végrehajtó ápoló aláírása,

f)a tevékenységgel kapcsolatos ápolói megfigyelés adatai,

g)a tevékenységgel összefüggésben esetleg bekövetkező rendkívüli esemény és az ezzel kapcsolatos ápolói intézkedés adatai.

3. Az elvégzett ápolói tevékenységek értékelése

a)az ápolás rövid összefoglalása,

b)elbocsátáskori fizikális állapot rögzítése,

c)az ápolási dokumentációt lezáró ápoló aláírása.

C)

A fizioterápiás betegdokumentáció

I. Általános rész

A fizioterápiás betegdokumentáció kötelező tartalmi elemei:

1. Az azonosítást szolgáló adatok (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta/ okleveles fizioterapeuta, fizi(k)oterápiás (szak)asszisztens, és a gyógymasszőr végzi)

1.1. A beteg azonosító adatai:

a)családi és utónév,

b)születéskori név,

c)anyja neve,

d)születési hely, év/hó/nap,

e)lakóhely és tartózkodási hely,

f)társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ).

1.2. A fizioterápiás szolgáltatás helyszínének, időpontjának és az ellátásért felelős személyek azonosítására szolgáló adatok:

a)a beteget ellátó intézmény, osztály/részleg megnevezése, kórterem és ágy jelölése,

b)a kezelés megkezdésének és a kezelés befejezésének időpontja dátum, óra, perc pontossággal,

c)kezelőorvos neve,

d)a beteg fizioterápiás kezeléséért felelős gyógytornász neve.

1.3. Orvosi diagnózis

2. A betegek egyes jogaival összefüggő adatok:

2.1. a beteg, illetve cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a szülő/törvényes képviselő nyilatkozata a fizioterápiás beavatkozásokkal és adatainak terápiás célú kezelésével kapcsolatban.

3. A gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta/ okleveles fizioterapeuta által vezetett fizioterápiás vizsgálati lap a klinikai szakterületek (mozgásszervi, neurológiai, kardio-vaszkuláris, pulmonológiai, nőgyógyászati, lymphológiai, fejlődésneurológiai, intenzív osztályos ellátás, stb.) specifikus állapotfelmérő módszereinek megfelelően eltérő tartalmi elemeket foglalhat magában.

3.1. Mozgásszervi fizioterápiás vizsgálat dokumentálása akut, krónikus és rehabilitációs fizioterápia esetén:

3.1.1. Felvételének időpontja

3.1.2. Szubjektív paraméterek

a)Tünet, aktuális panasza (fájdalom, deformitás, duzzanat, atrófia, mozgáskorlátozottság, funkcionális limitáció, járászavar, sántítás, stb.)

aa) Lokalizációja? Típusa, mire csökken, és mire fokozódik? Súlyosság foka? Az esetleges sérülés mechanizmusa, a fájdalom természete, erőssége (fájdalomskála), a tünetek 24 órás változása? Milyen a beteg napi aktivitási szintje, fizikális kondíciója, van-e funkcionális limitációja?

b)Anamnézishez kapcsolódó további adatok

ba)A beteg általános egészségi állapota

bb)Társbetegségek

bc)Gyógyszerek (szteroid, antikoaguláns, béta-blokkoló stb.)

bd)Friss Rtg, vagy egyéb releváns vizsgálati eredmény

c)A jelenlegi probléma előzményei

ca)Minden problémás testrész előtörténete

cb)A tünetek megjelenésének összefüggései

cc)A tünetek változása megjelenésük óta

cd)Orvosi kórtörténet

d)Szociális és családi helyzet

3.1.3. Objektív adatok

a)Fizikális vizsgálat

aa)Obszerváció/inspekció/megtekintés

ab)Aktív ízületi mozgások vizsgálata

ac)Passzív ízületi mozgások vizsgálata (terjedelem, véghelyzet érzet)

ad)Izomvizsgálat - erő, kontrol, stabilitás, nyújthatóság

ae)Izometriás tesztek

af)Neurológiai tájékozódás - dermatómák, reflexek, miotómák, idegmobilizálhatóság

ag)Speciális tesztek

ah)Passzív járulékos mozgások

ai)Palpáció/tapintás - bőr, felületes lágyrészek, izmok, inak, idegek, szalagok, ízületek, csontok

b)Funkcionális tesztek - adott populációra megfelelően standardizált tesztek használata - a nagyobb objektivitás, validitás és megbízhatóság érdekében (pl.: FIM skála, ADL kérdőív, stb.)

c)FNO használata (csak megfelelő képzettség esetén)

4. Véleményalkotás (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta/okleveles fizioterapeuta végzi) Közvetlenül a fizioterápiás funkcionális állapotfelmérés után a gyógytornász elemezi és értelmezi az összegyűjtött adatokat, és ennek alapján megállapítja és a fizioterápiás dokumentációba bejegyezi a beteg funkcionális diagnózisát, a fizioterápiával kezelhető problémáit. (Pl.: fájdalom, izomerő-csökkenés, tónusfokozódás, mozgásbeszűkülés, ízületi merevség, váladék felszaporodás, stb.)

5. A fizioterápiás kezelési cél és a kezelési terv meghatározása (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta/okleveles fizioterapeuta végzi)

5.1. A beteg állapotának megfelelően, mérhető módon kell megfogalmazni a fizioterápiás kezelés céljait.

5.2. A fentiek alapján a kezelési terv elkészítése során a gyógytornász célzottan kell, hogy megválassza a megfelelő fizioterápiás eljárásokat.

6. A vizitlap a fizioterápiás beavatkozások (beleértve a fizi(k)oterápiás (szak)asszisztensi, és a gyógymasszőri tevékenységet is) kivitelezésére, a kezelési folyamat megvalósulására, a beteg állapotváltozására vonatkozó adatokat tartalmazza, kezelési dátumomként részletezve.

6.1. A kezelési tervben előre meghatározott beavatkozások közül a kezelésenként aktuálisan megvalósuló beavatkozások pontos megnevezése.

6.2. A vizitlapnak tartalmaznia kell a beteg állapotával kapcsolatos észrevételeket, a kezelésre adott reakciókat.

6.3. Az elvégzett kezelések bejegyzése kezelésenként, a kezelést végző által aláírva történik.

6.4. Amennyiben a kezelési folyamat során változik a beteg állapota, vagy a kezelésre adott reakciója, ezzel együtt a gyógytornász változtat a kezelési terven, és az alkalmazandó eljárásokon, abban az esetben azt a gyógytornásznak be kell jegyeznie a fizioterápiás dokumentációba, a változás időpontjával együtt.

7. Záró állapot felmérés, értékelés (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta/okleveles fizioterapeuta végzi)

A kezelési folyamat befejeztével történik a kezelési folyamat, a beavatkozások eredményeinek rögzítése, értékelése, további gyógytornász-fizioterapeuta általi terápiás javaslat adása.

D)

A dietetikai dokumentáció kötelező tartalmi elemei a fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben

I.

Általános rész

A dietetikai dokumentáció a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményekben a beteg bekerülésétől kezdődően a hazabocsátásig tartalmazza a táplálással összefüggő folyamatok részletes leírását. A dietetikai dokumentáció célja:

a) a táplálkozási anamnézis ismeretében táplálási terv felállítása,

b) egyénre szabott terápia nyújtása,

c) a fenti változások nyomon követése,

d) a dietetikai szolgáltatások teljesítésének dokumentálása,

e) minőségügyi megfelelőség bizonyítása,

f) a jogszabályi előírásoknak való megfelelés,

g) pontos írásbeli és szóbeli kommunikáció biztosítása a team-munka érdekében.

A dietetikai dokumentáció vezetésének általános szabályai:

1. A dietetikai dokumentáció lehet kézzel, vagy géppel írott, illetve elektronikus formátumú.

2. A dokumentációnak tükröznie kell a teljes táplálási folyamatot.

3. A dokumentálásra került adatoknak a vonatkozó adatvédelmi jogszabályoknak meg kell felelniük.

4. A táplálásban bekövetkezett változások időbeni folyamatát pontosan kell rögzíteni.

5. A dokumentációt vezető személynek az írott anyagot aláírásával szükséges ellátnia.

6. A dietetikai dokumentációnak jól olvashatónak, tömörnek, világosnak kell lennie.

II.

Részletes rész

I. Az azonosítást szolgáló adatok

1. A beteg azonosító adatai:

a)családi és utónév,

b)születési év, hó, nap,

c)társadalombiztosítási azonosító jel,

d)osztály, kórterem, ágyszám.

2. Az egészségügyi, dietetikai szolgáltatás helyszínének, időpontjának és az ellátásért felelős személynek az azonosítására szolgáló adatok:

a)a tápláltsági állapot rizikószűrését végző neve, intézmény, osztály,

b)a tápláltsági rizikószűrő módszer megnevezése,

c)a páciens ellátásának pontos időpontja,

d)a dietetikai, táplálásterápiás ellátást végző felelős dietetikus neve.

3. A betegek jogaival összefüggő adatok:

A beteg, illetve cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a szülő, vagy törvényes képviselő nyilatkozata a dietetoterápiával kapcsolatban.

II. Táplálásterápia, dietetikai tanácsadás, gondozás: helyzetfelmérés

1. Diagnózis.

2. Orvos által előírt diéta megnevezése, a táplálásterápiában konzultáló orvos megnevezése.

3. A diétát, táplálást befolyásoló fontosabb gyógyszerek, diagnosztikus, terápiás beavatkozások rögzítése.

4. Tápláltsági állapot felmérése, antropometria, laboratóriumi paraméterek.

5. Táplálási anamnézis, táplálkozási szokások, étkezéssel, emésztéssel összefüggő panaszok, fizikai aktivitás, táplálkozás nehezítettségére utaló állapotok.

III. A páciens energia- és tápanyagszükségletének, a felvétel módjának meghatározása, az ajánlott konyhatechnika megnevezése

1. Táplálási, táplálásterápiás terv, táplálás felépítése.

IV. A táplálási, táplálásterápiás folyamat, dietetikai oktatás megvalósított és tervezett elemeinek rögzítése

1. A táplálási, táplálásterápiás terv, a tervezett változások időpontjának rögzítése.

2. A dietetikai oktatás(ok) időpontja.

3. A páciens részére nyújtott írásos segédanyagok pontos megnevezése.

4. Kontroll időpontja (járóbeteg esetében).

V. A dietetikai munka dokumentálása az élelmezés folyamatában

1. Étlaptervezési, étlap ellenőrzési feladatok

a)a szakma szabályai szerint, a fogyasztók szükségleteinek magas szintű ellátását lehetővé tevő étlapok tervezése, felülvizsgálata, ellenőrzése és dokumentálása,

b)lehetőség szerint megfelelő informatikai eszközök és szoftver alkalmazásával.

2. Ételkészítési folyamatok ellenőrzése

a)az ételkészítés folyamatának és a technológiai fegyelem betartásának ellenőrzése,

b)az elkészített étel minőségi és mennyiségi ellenőrzése és dokumentálása,

c)kiadásra kerülő ételek azonosságának és azonosíthatóságának ellenőrzése.

3. Az adagolás és tálalás folyamatának ellenőrzése

a)a pontosság, a minőség, a higiéniai szempontok figyelembevétele,

b)minőségbiztosítási rendszer irányelveinek alkalmazása a kiszolgálótól a fogyasztóig.

4. Kapcsolattartás az élelmezés működtetésében illetékesekkel, dokumentálás

a)az élelmezésben részesülők optimális ellátása,

b)a dolgozók képzése,

c)az elvégzett munka minősége érdekében kapcsolattartás az élelmezés működtetésében illetékesekkel a megfelelő szinten.

5. Dokumentálást szolgáló bizonylatok

a)étlaptervezési rendszer (lehetőség szerint megfelelő informatikai eszközök és szoftver használata) egyéni, ellenőrizhető felhasználási kódokkal,

b)kóstolás-ellenőrzési dokumentáció,

c)az adagolás, tálalás, kiszolgálás ellenőrzési dokumentációja.

A beteg állapotának megfelelően szükséges megfogalmazni a dietetoterápia várható eredményeit. A táplálásterápia elkészítése során a dietetikus egyénre szabottan kell, hogy megválassza az eljárásokat, azok időtartamát és gyakoriságát, valamint a teljes folyamatot.

Amennyiben a táplálási terv során változik a beteg állapota, abban az esetben az alkalmazandó eljárásokon belül történő változtatást a dokumentációban rögzíteni szükséges a változás időpontjával együtt. Értelemszerűen a változtatást előzetesen az orvossal történt konzultáció megelőzi.

Záróállapot felmérés, értékelés: a táplálásterápia során rögzített eredmények értékelése, valamint a dietetikus által történő terápiás javaslat adása."

5. melléklet az 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelethez

"2. számú melléklet a 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelethez

I. A működési engedélyek kiadásának alapjául szolgáló egészségügyi szakmák és kódjaik jegyzéke

1. Az egészségügyi szakmák jegyzéke és a működési engedély szakmai kódja

1.1. Az alábbi szakmai jegyzék alkalmazásánál a kétszámjegyű szakmai kód az egészségügyi szakmai főcsoportot, az alá besorolt négy számjegyű alkódok pedig az engedélyezhető egységen belül önállóan engedélyezhető egészségügyi szakmákat jelölik.

1.2. Más szakmai főcsoportból a külön jogszabály szerint meghatározottak alapján lehet további szakmát engedélyezni az adott szervezeti egységen belül.

1.3. A -00 végződésű alkódok az adott főcsoport alap-szakképesítéseibe sorolható tevékenységek végzésére való általános jogosultságot fejezik ki, a ráépített szakképesítéshez vagy speciális képzettséghez, vizsgához kötött tevékenységek végzésére az önálló alkóddal megjelölt szakmák szolgálnak.

01Belgyógyászat

0100 belgyógyászat

0101 angiológia, phlebológia, lymphológia

0102 haematológia

0112 haemopoetikus őssejt transzplantáció

0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

0113 endokrinológia

0123 diabetológia

0104 gasztroenterológia

0105 nefrológia

0106 geriátria

0109 allergológia és klinikai immunológia

0110 dialízis

02Sebészet

0200 sebészet

0202 tüdő- és mellkassebészet

0203 érsebészet

0204 idegsebészet

0214 gyermek idegsebészet

0205 szívsebészet

0215 csecsemő- és gyermekszívsebészet

0207 ESWL

0208 szerv-transzplantációs sebészet

0209 transzplantációs célú szerv-, szöveteltávolítás agyhalottból

04Szülészet-nőgyógyászat

0400 szülészet-nőgyógyászat

0403 In vitro fertilizáció (IVF)

0404 intézeten kívüli szülészeti és újszülött ellátás

0405 szülészet

0406 nőgyógyászat

05Csecsemő- és gyermekgyógyászat

0500 csecsemő- és gyermekgyógyászat

0501 neonatológia

0502 PIC

0503 csecsemő- és gyermekkardiológia

0504 gyermek-tüdőgyógyászat

0505 gyermek-gasztroenterológia

0506 gyermeksebészet

0507 gyermeknőgyógyászat

0508 gyermekszemészet

0509 csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat

0510 gyermekradiológia

0511 gyermekneurológia

0515 csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia

0521 fejlődésneurológia

06Fül-orr-gégegyógyászat

0600 fül-orr-gégegyógyászat

0601 audiológia

0602 foniátria

0603 otoneurológia

07Szemészet

0700 szemészet

0701 szaruhártya-átültetés

0702 transzplantációs célú szaruhártya-eltávolítás agyhalottból

0703 szakorvosi látásvizsgálat, szemüvegrendelés

0704 optometria (nem orvosi szakképesítéssel)

08Bőrgyógyászat

0800 bőr- és nemibeteg-ellátás

09 Neurológia

0900 neurológia

0901 stroke ellátás

0903 neurológiai rehabilitáció

0904 klinikai neurofiziológia

0905 alvásmedicina

10Ortopédia-traumatológia

1000 ortopédia

1001 gerincsebészet

1002 traumatológia

1003 kézsebészet

11Urológia

1100 urológia

1101 andrológia

1102 urodinamia

1103 neuro-urológia

12Klinikai onkológia

1200 klinikai onkológia

1201 sugárterápia

13Fogászati ellátás

1300 fogászati ellátás

1301 dento-alveoláris sebészet

1302 fogszabályozás

1303 parodontológia

1304 gyermekfogászat

1305 iskolafogászat

1306 fogászati röntgen

1307 klinikai fogászati higiénia

1308 konzerváló fogászat, fogpótlástan

1309 általános anesztéziában végzett fogászati ellátás

14Reumatológia

1400 reumatológia

1402 fizioterápia

1404 menopauza és oszteoporózis rendelés

15 Aneszteziológiai és intenzív betegellátás

1501 aneszteziológia

1502 intenzív ellátás

1503 fájdalomterápia

1504 tartós lélegeztetés

16Infektológia

1600 infektológia

1601 AIDS beteg ellátás

1602 HIV/AIDS szűrés (önkéntes és külön jogszabály alapján kötelező)

1603 trópusi betegségek ellátása

17Arc-, állcsont-szájsebészet

1700 arc-, állcsont-szájsebészet

18Pszichiátria

1800 pszichiátria

1801 addiktológia

1804 pszichiátriai rehabilitáció

1805 pszichoterápia

1806 addiktológiai rehabilitáció

19Tüdőgyógyászat (pulmonológia)

1900 tüdőgyógyászat

1903 tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció

1904 tüdőszűrés (ideértve az önálló felvételkészítést is)

20Plasztikai és égéssebészet

2000 plasztikai helyreállító és esztétikai sebészet

2001 égéssebészet

2002 gyermek plasztikai és égéssebészet

22 Rehabilitációsmedicina

2201 mozgásszervi rehabilitáció

2202 belgyógyászati rehabilitáció

2203 gasztroenterológiai rehabilitáció

2204 nőgyógyászati rehabilitáció

2205 gyermek rehabilitáció

2206 súlyos agysérültek rehabilitációja

2207 gerincvelősérültek rehabilitációja

2208 politraumatizáltak, égésbetegek és szeptikus sebészeti betegek rehabilitációja

2209 súlyos központi idegrendszeri sérültek, politraumatizáltak és égésbetegek rehabilitációja a gyermekkorban

23 Gyermek- és ifjúságpszichiátria

2300 gyermek- és ifjúságpszichiátria

2301 gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitáció

2302 gyermek- és ifjúságaddiktológia

2303 gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitáció

25Foglalkozás-egészségügyi ellátás

2501 foglalkozás-egészségügyi alapellátás

2502 foglalkozás-egészségügyi szakellátás

2503 munkahigiénés tevékenység

26Sportorvoslás

2602 sportszakorvosi ellátás

40 Kardiológia

4000 kardiológia

4003 kardiológiai rehabilitáció

46 Sürgősségi betegellátás

4601 központi ügyelet

4602 sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás

4603 klinikai toxikológia

50Laboratóriumi diagnosztika

5000 orvosi laboratóriumi diagnosztika

5002 haematológiai laboratóriumi diagnosztika

5003 mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika

5013 járványügyi mikrobiológiai diagnosztika

5006 molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika

5008 immunológiai laboratóriumi diagnosztika

51Képalkotó diagnosztika és radiológiai terápia: röntgendiagnosztika és -terápia

5100 röntgendiagnosztika

5102 mammográfia

5103 angiográfiás diagnosztika

5108 CT diagnosztika

5109 MRI diagnosztika

52Intervenciós radiológia

5203 vaszkuláris intervenciós radiológia

5204 intervenciós onkoradiológia

5205 intervenciós neuroradiológia

5206 egyéb intervenciós radiológia

53Képalkotó diagnosztika és radiológiai terápia: ultrahang-diagnosztika és -terápia

5301 teljeskörű ultrahang-diagnosztika

5303 echokardiográfia

5304 szülészeti és nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika

5305 gasztroenterológiai ultrahang-diagnosztika

5306 szemészeti ultrahang diagnosztika

5307 neurológiai ultrahang diagnosztika

5308 urológiai ultrahang diagnosztika

54Patológia és kórszövettan

5400 kórbonctan és kórszövettan

5401 szövettan, kórszövettan

5402 cytológia, cytopatológia

5412 tüdő és/vagy pajzsmirigy cytológia, cytopatológia (patológiai szakvizsgára ráépített cytopatológiai szakvizsgával)

5403 aspirációs cytológia

5413 tüdő és/vagy pajzsmirigy aspirációs cytológia (patológiai szakvizsgára ráépített cytopatológiai szakvizsgával)

5404 immunhisztológia

5405 neuropatológia

5406 halottkezelés és halottkonzerválás (nem orvosi szakképesítéssel)

5407 transzplantációs célú szerv-, szöveteltávolítás holttestből

56Speciális terápia

5603 szén-dioxid gázzal végzett terápia

5604 hiperbárikus oxigén terápia

57Fizioterápia

5700 fizioterápia-gyógytorna

5703 hidroterápia

5704 elektroterápia

5706 balneoterápia (gyógyvíz alkalmazásával végzett eljárások)

5707 thermoterápia (meleg- és hideghatású kezelések)

5708 magneto-, fototerápia

5710 víz alatti gyógytorna

5711 gyógytorna

5712 gyógymasszázs (gyógymasszőri végzettséghez kötött)

5722 fizikoterápia/fizioterápia (asszisztensi tevékenységként)

60Szövet- és sejtbanki tevékenység

6001 szövetbanki tevékenység

6002 sejtbanki tevékenység

6003 köldökzsinórvér/darab, köldökvérőssejt gyűjtés

6013 levétel

6023 szállítás

61Transzfúziológia és véradó szolgálat

6101 transzfúziológia

6102 véradószolgálat

62Mentés és betegszállítás

6200 mentés

6201 koraszülöttmentés és -szállítás

6203 őrzött betegszállítás

6206 betegszállítás

6208 rendezvény egészségügyi biztosítása

6209 nemzetközi repülőtér egészségügyi biztosítása

6210 szervátültetéssel kapcsolatos mentési feladat

63Háziorvosi ellátás

6301 háziorvosi ellátás

6302 házi gyermekorvosi ellátás

6303 felnőtt és gyermek (vegyes) háziorvosi ellátás

6306 iskola- és ifjúságorvoslás

64Rend- és honvédelmi alapellátás

6401 rend- és honvédelmi dolgozók ellátása

6402 fogvatartottak ellátása

65Nukleáris medicina (izotópdiagnosztika és terápia)

6500 izotópdiagnosztika

6501 radioizotópos terápia

6503 PET-CT

6504 SPECT-CT

67 Klinikai genetika (humángenetika)

6700 klinikai genetika

6701 genetikai tanácsadás

6702 biobanki tevékenység (gyűjtés és tárolás)

70Klinikai farmakológia és intézeti gyógyszerellátás

7001 klinikai farmakológia

7002 intézeti gyógyszerellátás (külön jogszabályban foglalt feltételek alapján)

71Pszichológia (pszichológusi, illetve klinikai szakpszichológusi szakképesítéssel)

7100 pszichológia

7101 klinikai és mentálhigiénés szakpszichológia

7104 pszichoterápia (klinikai szakpszichológusi képesítéssel)

72Pedagógiai végzettséggel ellátható egészségügyi szakmák

7201 logopédia

7202 gyógypedagógia (és annak szakágai)

7203 konduktori tevékenység

7204 gyógyúszás (külön jogszabályban meghatározott képesítésekkel)

73Betegápolás

7301 szakápolás a foglalkozás-egészségügyben

7302 pszichiátriai szakápolás és mentálhigiéné

7303 csecsemő- és gyermekszakápolás

7304 otthoni szakápolás

7305 szakápolás (egészségügyi diplomával és/vagy szakápolói szakképesítéssel külön jogszabályban meghatározottak alapján)

7306 felnőtt hospice-palliatív ellátás

7307 körzeti közösségi szakápolás

7308 szülésznői ellátás (intézeti)

7309 intézeten kívüli szülésznői ellátás

7310 gyermek palliatív ellátás

76 Dietetika

7600 dietetika

79 Védőnői ellátás

7901 területi védőnői ellátás

7902 iskolai védőnői ellátás

7903 családvédelmi szolgálatnál nyújtott ellátás

7904 anyatejgyűjtő állomás, anyatejgyűjtés

80 Kiegészítő gyógyászati tevékenységek (külön jogszabály alapján meghatározott képesítéssel és tartalommal) - nem konvencionális gyógyászati módok

a) orvos által végezhető gyógyászati módok:

8011 homeopátia

8012 hagyományos kínai orvoslás (ezen alapuló egyéb technikák)

8021 manuálterápia (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta által is végezhető)

8022 indiai (ájurvédikus gyógyászati eljárások)

8023 méregtelenítő módok

8032 tibeti gyógyító eljárások

8004 pszichológiai eljárások

8041 neurálterápia

b) szakképesítéssel végezhető tevékenységek:

8016 akupresszúra

8026 keleti mozgás- és masszázsterápia

8036 életmód oktatás és tanácsadás

8046 reflexzóna terápia

c) vizsgával záruló képzésben szerzett képesítéssel végezhető tevékenységek:

8017 kiegészítő fizioterápiás módszerek

8037 fitoterápia

8047 fülakupunktúrás addiktológiai eljárások

8057 kineziológiai módszerek

8067 szemtréning eljárások

93Honvédorvostan és katasztrófa-orvostan

9301 honvédorvostan

9302 katasztrófa-orvostan

94Megelőző orvostan és népegészségtan

9400 megelőző orvostan és népegészségtan

9401 sugáregészségtan

9402 nemzetközi oltóhely és tanácsadás

95Igazságügyi orvostan

9500 igazságügyi orvostan

9501 igazságügyi pszichiátria

9502 igazságügyi toxikológia

9503 igazságügyi pszichológia

9504 egészségbiztosítási orvostan

9505 igazságügyi kórbonctan (kivéve a szakértői tevékenység)

9506 igazságügyi genetika

97 Repülőorvostan

9700 repülő orvostan

GYS Gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos tevékenységek

GYS1 gyógyászati segédeszköz forgalmazás (önálló üzletben)

GYS2 gyógyászati segédeszköz forgalmazás (fióküzletben)

GYS3 gyógyászati segédeszköz forgalmazás (egyedi gyártóműhellyel)

GYS4 ortopéd cipészet

GYS5 fogtechnika

GYS6 gyógyászati segédeszköz kölcsönzés

GYS7 gyógyászati segédeszköz javítás

2. A szakmai jegyzék szerint kiadott működési engedélyekben az 1. pont alatti szakmai kódok mellett a tevékenység felelős szakmai irányítójának szakképesítése szerinti szolgáltatási típust a következők szerint kell feltüntetni:

a) 1-es kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély orvosi feladatra irányul,

b) 2-es kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély fogorvosi feladatra irányul,

c) 3-as kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély gyógyszerészi feladatra irányul,

d) 4-es kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel ellátható feladatra irányul,

e) 5-ös kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély középfokú egészségügyi szakképesítéssel ellátható feladatra irányul,

f) 6-os kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély alapfokú egészségügyi szakképesítéssel ellátható feladatra irányul,

g) 7-es kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély az adott egészségügyi szakmára a külön jogszabályban előírt bármely egészségügyi szakképesítéssel ellátható feladatra irányul,

h) 8-as kódot kell alkalmazni, amennyiben a működési engedély az adott egészségügyi szakmára a külön jogszabályban előírt nem egészségügyi felsőfokú szakképesítéssel ellátható feladatra irányul.

II. A működési engedélyek kiadásának alapjául szolgáló ellátási formák jegyzéke

kódEllátási forma csoportEllátási forma név
A1alapellátásalapellátás
A2alapellátásügyeleti ellátás
J1járóbeteg szakellátásszakrendelés
J2járóbeteg szakellátásegynapos sebészet
J3járóbeteg szakellátásjellemzően terápiás beavatkozást végző
J3szakellátás
J4járóbeteg szakellátásnem orvosi szakfeladatot ellátó szakellátás
J5járóbeteg szakellátásbetegek otthonában végzett szakellátás
J6járóbeteg szakellátásmozgó/változó helyszínen végzett szakellátás
J7járóbeteg szakellátásgondozás
J8járóbeteg szakellátásnappali ellátás
D1diagnosztikadiagnosztika
T1telemedicinatelemedicina
F1fekvőbeteg szakellátásaktív fekvőbeteg-ellátás
F2fekvőbeteg szakellátáskrónikus fekvőbeteg-ellátás
F3fekvőbeteg szakellátásápolási ellátás
F4fekvőbeteg szakellátásrehabilitációs ellátás
F5fekvőbeteg szakellátásnappali kórházi ellátás
F6fekvőbeteg szakellátássürgősségi ellátás
E1egyéb szolgáltatásbentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi
intézményben szervezett egészségügyi ellátás
E2egyéb szolgáltatásfegyveres és rendvédelmi szervek egészségügyi
ellátása (dolgozók és fogvatatottak alapellátása)
E3egyéb szolgáltatásönálló "megelőző egészségügyi ellátások"
E4egyéb szolgáltatásmentést igénylő ellátás
E5egyéb szolgáltatásbetegszállítás
E6egyéb szolgáltatásaz előzőekbe be nem sorolható ellátások

"

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére