514/B/2000. AB határozat
a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
A indítványozó harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság igénybevételét követően keresőképtelenné vált és táppénz iránti igényt terjesztett elő. Az Országos Egészségügyi Pénztár állásfoglalása alapján azonban táppénzt csak két napra kapott, hivatkozással arra, hogy a fizetés nélküli szabadság ideje alatt biztosítása szünetelt, így annak folyamatossága megszakadt. Az indítványozó hiánypótlásra felhívást követően kiegészített indítványában a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 46. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte. E rendelkezés szerint, aki keresőképtelenségét közvetlenül megelőző egy évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő időn át kaphat.
Az indítványozó azt sérelmezte, hogy közel másfél évtizedes biztosítási jogviszony után első alkalommal élt a fizetésnélküli szabadság lehetőségével 56 munkanapra, aminek ilyen súlyos következménye lett. Igazságtalannak és méltánytalannak tartja, hogy akik 30 napnál kevesebb ideig voltak, akár többször is, fizetés nélküli szabadságon, azokra ez a szabály nem vonatkozik, és a pályakezdő munkavállaló is hosszabb időre jogosult táppénzre. Álláspontja szerint az Ebtv. 46. § (3) bekezdése sérti az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében megállapított szociális biztonsághoz való jogot, valamint a jogbiztonságot.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítványban megjelölt rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársag független, demokratikus jogállam."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak."
2. Az Ebtv. kifogásolt rendelkezése:
"46. § (3) Az, aki keresőképtelenségét közvetlenül megelőző egy évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő időn át kaphat."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Ebtv. 46. § (3) bekezdésének rendelkezése sérti-e az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében meghatározott szociális biztonsághoz való jogot.
Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. E szakasz (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog kérdésével. A 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában megállapította, hogy az államnak az Alkotmányból levezethető kötelezettsége az intézményi háttér biztosítása, a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerének megszervezése és működtetése. A szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne. (ABH 1991, 146, 163.) Az Alkotmánybíróság a 600/B/1993. AB határozatában is leszögezte, hogy az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy ellátásban való részesüléshez. (ABH 1993, 671, 672.) A 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában pedig azt mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához. (ABH 1998, 251.)
A szociális ellátásokkal kapcsolatosan a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait, és az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. Az ellátás igénybevételi feltételeinek meghatározásánál a jogalkotó széles körben mérlegelheti a társadalom gazdasági és szociális helyzetét. A gazdaság helyzetére, az ellátórendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely Alkotmányban rögzített elv (pl. a diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. Ebből eredően a rászorultaknak csak arra van alapvető joguk, hogy az ellátás iránti igényük elbírálása azonos szempontok alapján, tárgyilagosan, hátrányos megkülönböztetés nélkül, az elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok korrekt alkalmazásával történjen. (292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876-877.) Az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog - az emberi méltósághoz való jog megvalósulásának alkotmányos követelménye által meghatározottan - jelenti az emberi státus, az emberi létfeltételek mindazon összetevőit (segélyezési, ellátási, gondozási formákat), amelyeket az állam a törvényalkotás útján biztosítani köteles. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138.] "A szociális intézményrendszer keretében nyújtandó ellátásnak olyan minimumot kell nyújtania, hogy az biztosítsa az emberi méltósághoz való jog megvalósulását." [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 334.]
"Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze." [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.]
Az Ebtv. a biztosítottaknak járó ellátásokat határozza meg, tehát azt a "szolgáltatási csomagot", melyet a biztosítási jogviszony keretében, a befizetett járulékokból fedezve garantál a törvény. A társadalombiztosítás rendszerében nyújtott ellátások részben szolgáltatások igénybevételére, részben pénzbeli juttatás igénylésére jogosítanak. A biztosítottak a biztosítási idő alatt a társadalombiztosítási ellátások fedezetére egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizetnek. A törvényi szabályozás a pénzbeli ellátásoknál, így a táppénznél is, azok jogosultságát ismeri el, akik saját egyéni járulékfizetésükkel szereznek jogot ezekre az ellátásokra. A pénzbeli ellátások - ellentétben a természetbeni ellátásokkal - bizonyos határok között befizetés-arányosak. Az Ebtv. 2. § (2) bekezdése az alapelvek között rögzíti, hogy az egészségügyi ellátások közül a pénzbeli ellátások az egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettséggel arányosan vehetők igénybe.
Az európai társadalombiztosítási rendszerek hagyományosan a betegellátás, táppénz, munkanélküli-segély, nyugdíj, munkával összefüggő rokkantsági ellátás, családi és anyasági juttatások, rokkantsági és árva-, illetve az özvegyi ellátás területén érvényesülnek, céljuk, hogy megfelelő juttatást biztosítsanak az ottani átlagkereset felét elérve. Európában a társadalombiztosítási rendszer így a lakosság jelentős részét érinti és a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt terhelő kollektív finanszírozásra épül.
A keresőképtelenség miatt a beteg munkavállalónak járó táppénzszolgáltatás a társadalombiztosítás egészén belül az egészségbiztosítás egyik eleme. A táppénzellátás jogosultsági feltételeit a jogalkotó - az Alkotmány keretei között - szabadon határozhatja meg. A törvény szerint a táppénz járulék fejében járó szolgáltatás. Az Ebtv. 43. § (1) bekezdése szerint táppénzre az jogosult, aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvényben (a továbbiakban: Tbj.) meghatározott mértékű egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett. A Tbj. 8. § a) pontja szerint a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt szünetel a biztosítás. Ez a szünetelés a biztosítás folyamatosságát megszakítja. A jogalkotó főszabályként a keresőképtelenséget megelőző egyéves folyamatos biztosítási idő meglétéhez köti a táppénz folyósítását, amely a keresőképtelenség tartamára jár, de nem korlátlan ideig. Az Ebtv. 46. § (1) bekezdése részletesen felsorolja, hogy mely esetekben mennyi ideig folyósítható a táppénz. A biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt legfeljebb egy éven át, illetve a biztosítási jogviszony megszűnését követően pedig 90 napon át történhet a táppénz folyósítása, de gyermekápolás címén a gyermek korától függően eltérő a táppénz időtartama. Egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása, illetőleg ápolása címén a gyermek egyéves koráig, egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként nyolcvannégy naptári napon át, háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként negyvenkettő, egyedülállónak nyolcvannégy naptári napon át, hatévesnél idősebb, de tizenkét évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként tizennégy, egyedülállónak huszonnyolc naptári napon át folyósítható táppénz. Ha a biztosított nem rendelkezik az általános szabály szerinti, a keresőképtelenségét megelőzően egyéves folyamatos biztosítási idővel, akkor - a törvényben meghatározott kivételtől eltekintve - a táppénz csak a folyamatos biztosítás időtartamára, vagyis arra az időre jár, amely alatt a biztosított járulékot fizetett. Az Ebtv. 46. § (7) bekezdése rendelkezik arról, hogy a biztosítási idő mikor tekinthető folyamatosnak. E rendelkezés szerint a biztosításban töltött idő akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs. A 30 napi megszakítás időtartamába nem számít be a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély folyósításának az időtartama.
Az Ebtv. 50. § (1) bekezdése szerint az OEP méltányosságból engedélyezheti a táppénznek a biztosított részére történő folyósítását, ha a biztosított az ahhoz szükséges biztosítási idővel nem rendelkezik. Az Ebtv. végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 31/A. § szerint méltányossági jogkörben kizárólag akkor engedélyezhető a táppénz kifizetése, ha a biztosított körülményei, jövedelmi viszonyai a megállapítást indokolják. Az OEP a biztosítottat az Ebtv. 50. § (2) bekezdése alapján segélyben is részesítheti.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem eredményez alkotmányellenességet az, ha a jogalkotó - a biztosítási elvvel összefüggésben - a táppénzjogosultságot meghatározott feltételekhez köti, és csak a folyamatos biztosításának megfelelő időre biztosítja a táppénzt annak, aki a keresőképtelenségét megelőző egy évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított. Annak vizsgálata, hogy a jogalkotó a jogosultság feltételéül miért a keresőképtelenséget megelőző egyéves folyamatos biztosítási idő meglétét írta elő, és miért nem az összes biztosítási időt, továbbá miért a 30 napnál hosszabb megszakítás jelenti a folyamatosság megszűnését, "nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, hiszen a jogszabályok célszerűsége, igazságossága nem képezheti részét az alkotmányossági vizsgálatnak. (Pl. 772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.; 677/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 590, 592.)" (282/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1355, 1363.)
Az Alkotmánybíróság arra is figyelemmel volt, hogy az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében meghatározott szociális biztonsághoz való jog nem kizárólag a társadalombiztosítás útján valósítható meg. Az egészségbiztosítás keretében nyújtott táppénz nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő betegség esetére szóló megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges formája. A szociális biztonsághoz való jog más - a szociális intézmények keretébe tartozó - jogintézmények útján is megvalósulhat. Az állam a betegségük miatt erre rászorulók részére a megélhetéshez szükséges ellátást társadalombiztosítási ellátás hiányában a szociális intézmények rendszerével biztosítja.
Fentieket figyelembe véve az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy nem ütközik az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe az Ebtv. 46. § (3) bekezdése, ezért az indítványt e vonatkozásban elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság azt az indítványozói állítást is megvizsgálta, mely szerint a kifogásolt rendelkezés sérti a jogbiztonságot.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság alkotmányos elvéhez kapcsolódóan az Alkotmánybíróság már a 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 135.) megállapította: "[a] jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette: alkotmányellenessé az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva azáltal teremt jogbizonytalanságot, hogy a jogszabály alkalmazását kiszámíthatatlanná, a norma címzettjei számára előreláthatatlanná teszi. [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.]
Az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés szövegének vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy az értelemszerű és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordoz. A normaszöveg tartalma - összevetve az Ebtv. 46. § (7) bekezdésének rendelkezésével - jogalkalmazói jogértelmezéssel egyértelműen megállapítható. A folyamatos biztosítási idő szabálya a 30 napnál hosszabb megszakítás tekintetében az Ebtv. hatálybalépésétől, 1998. január 1-jétől változatlan, e vonatkozásban is előre látható, kiszámítható a jogalkalmazók számára.
Mivel a támadott jogszabályhely az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó követelményekkel nem áll ellentétben, az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.
Budapest, 2005. december 13.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró