282/B/2001. AB határozat

a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 34. § (5) bekezdésének b) pontja, a 35. § (3) bekezdése, valamint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 9. § (1) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 34. § (5) bekezdésének b) pontja, valamint a 35. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 9. § (1) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 34. § (5) bekezdésének b) pontja, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXL törvény 9. § (1) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére alapított - eljárást visszautasítja.

4. Az Alkotmánybíróság jogszabály jövőbeni tartalmának megállapítására vonatkozó indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 34. § (5) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és azokat egy eljárásban bírálta el.

Az egyik indítványozó azért vélte alkotmányellenesnek a Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontjának rendelkezéseit, mert nézete szerint a jogegyenlőség elvének sérelmét eredményezi a támadott szabályozás azzal, hogy azoknak, akik előrehozott öregségi nyugdíjra jogosító szolgálati idővel nem rendelkeznek és így csak csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultak, a törvény nem ad lehetőséget "visszamenőleges megállapodáskötést szolgálati idő szerzésére" vonatkozóan a társadalombiztosítással. Míg ilyen megállapodást (legfeljebb ötévi időtartamra) köthetnek azok, akiknek a szolgálati ideje az öregségi résznyugdíjra vagy teljes összegű öregségi nyugdíjra nem elég.

Álláspontja szerint "a különböző öregségi nyugdíjra jogosultak közötti különbségtétel, amelyet a Tb. törvény 1998-as módosítása vezetett be, önkényesen és alkotmányos indok nélkül tesz különbséget a nyugdíjra jogosultak között," ezért a Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontját beiktató 1998. évi XXXTII. törvény 65. § (1) bekezdéséből és az 1999. évi XCIX. törvény 109. §-ából, továbbá "az 1997. évi LXXX. törvény 35. § (3) bekezdését beiktató 1999. évi XCIX. törvény 110. § (2) bekezdéséből" meghatározott rendelkezések visszamenőleges megsemmisítését kérte, s egyben javaslatot tett az általa helyesnek tartott norma szövegére vonatkozóan.

A másik indítványozó az indítványában megjelölt Tbj. 34. § (4) bekezdésének b) pontját, valójában azonban az általa sérelmezett szabályozást tartalmazó 34. § (5) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezéseket azért vélte alkotmányellenesnek, mert nézete szerint "a diszkriminációt tiltó alaptörvénybe ütköznek és az érintett munkanélkülieket igazságtalanul kirekesztik a hiányzó szolgálati idő utólagos megvásárlásából. A szolgálati idő utólagos járulékfizetés ellenébeni megvásárlását (5 évet) a jogszabály kizárólag egy különösen privilegizált réteg számára - a nyugdíjkorhatárig minimálisnak tekinthető 10 vagy 15 év szolgálati idő megszerzése alapján is - lehetővé teszi avégett, hogy az öregségi rész- vagy teljes nyugdíjhoz (...) hiányzó szolgálati időt 2008. december 31-ig megszerezze." Álláspontja szerint a fenti rendelkezések az érintetteket "jogellenesen kizárták a nyugellátásban - mint vásárolt jogban kifejeződő szociális biztonság alkotmányos garan-ciájának érvényesíthetőségéből''.

Az indítványozó alkotmányellenesnek vélte továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 9. § (1) bekezdése a) pontjának rendelkezését, mely szerint előrehozott öregségi nyugdíj abban az esetben jár az 1945. december 31. után született nőknek, amennyiben legalább 38 év szolgálati idővel rendelkeznek. Nézete szerint a fenti szabályozás diszkriminatív azokkal a nőkkel szemben, akik 2008. december 31-ig betöltik 57. életévüket, azonban a fenti szolgálati idővel nem rendelkeznek. Továbbá indoklása szerint: "a hátrányos megkülönböztetést illusztrálhatja a jelen törvényhelyen, valamint a T. 34. § (4) bek.-ben előirt életkorok és szolgálati idők közötti arányok vizsgálata." Az indítványozó a támadott rendelkezések folytán - a hátrányos megkülönböztetés, a szociális biztonsághoz való jog, továbbá a jog- és esélyegyenlőség alkotmányos sérelmén túl - a jogállamiság elvének sérelmét állította.

II.

Az Alkotmánybíróság által figyelembe vett jogszabályi rendelkezések:

1. A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

2. A Tbj. indítványokkal érintett rendelkezései szerint:

Tbj. 34. § "(5) Szolgálati idő szerzése érdekében megállapodást köthet a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér alapulvételével számított - magánnyugdíjpénztár tagja esetén a kötelező tagdíj mértékével csökkentett - 2003. január l-jétől 26,5 százalék nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetésével az a nagykorú személy, aki

a) (...),

b) a társadalombiztosítási öregségi teljes nyugdíjhoz a Tny. 7. § (1) bekezdésében meghatározott húsz év szolgálati idő, illetőleg a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjhoz a Tny. 18. § (1) bekezdése szerinti húsz év szolgálati idő, vagy - az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár 1997. december 31-e utáni betöltése esetén - az öregségi résznyugdíjhoz a Tny. 7. § (3) bekezdésének b) pontjában előírt tizenöt év szolgálati idő elérése érdekében kizárólag az említett öregségi résznyugdíjra, illetőleg öregségi teljes nyugdíjra jogosultsághoz szükséges hiányzó szolgálati idejét, legfeljebb azonban öt naptári évet kívánja szolgálati időként elismertetni."

"Tbj. 35. § (3) A 34. § (1) bekezdése és a (8) bekezdés b) pontja szerinti megállapodás a megkötése napján, legkorábban a tárgyhónap első napján jön létre. A tárgyhónap első napját megelőző időre megállapodás nem köthető. Ezt követően a nyugdíjbiztosítási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell megfizetni. A befizetés elmulasztása a megállapodás megszűnését vonja maga után."

3. A Tny. indítvánnyal támadott rendelkezése:

"Tny. 9. § (1) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál legkorábban öt évvel alacsonyabb életkorban, de legfeljebb az ötvenötödik életév betöltésétől, előrehozott Öregségi nyugdíj jár annak a nőnek, aki

a) 1945. december 31-e után született és legalább 38 év,

(...)

szolgálati időt szerzett."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során először arra kereste a választ, hogy sérti-e az Alkotmány 70/A. §-át a Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontjának azon rendelkezése, amely nem teszi lehetővé a társadalombiztosítással megállapodás kötését szolgálati idő szerzése érdekében azok számára, akik előrehozott Öregségi nyugdíjra nem, csupán csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultak.

Az Alkotmánybíróság - kialakult gyakorlata szerint - az Alkotmány 70/A. §-át a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése csak azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Az Alkotmánybíróság kimondta továbbá, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 47, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 343-344.; stb.]

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis a megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, "ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne" (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 800, 802.).

Az Alkotmánybíróság a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában (ABH 1990, 46, 48. ) azt is megállapította, hogy a megkülönböztetés tilalma nem jelenti azt, hogy az állam részéről minden megkülönböztetés tilos lenne. A hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények szempontjait meghatározni.

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy sem a jogegyenlőség alkotmányos követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik, hogy az állam célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai, az eltérő helyzetekre figyelemmel lévő szempontok szerint a jogok és kötelezettségek jogalkotási úton való megállapítása során a jogalanyok között ne különböztethetne, ha ezzel az Alkotmány más rendelkezéseit nem sérti. Az Alkotmány 70/A. §-a nem mindenfajta különbséget tilt, hiszen az ilyenfajta tilalom eleve összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.].

A csoporthomogenitás kérdése jelen - indítványozó által felvetett, fent ismertetett - problematikában akként merül fel, hogy az indítványozó által megjelölt személyi körben "a különböző öregségi nyugdíjra jogosultak" homogén csoportot képeznek-e.

Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is irányadónak tekinti a 953/B/1998. AB határozatában (ABH 2002, 867-872.) foglaltakat, amely - utalva a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatra (ABH 1993, 196, 199.) - kimondta, hogy a társadalombiztosítás a szociális biztonsághoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok biztosítását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania. E döntés alapjául a korábban hatályban volt társadalombiztosítási szabályozás szolgált, amelyet azonban 1998. január 1-jével felváltott egy új alapokon nyugvó, a speciális vonásokra tekintettel tagolt szabályozás. "E változás alapja egy korábban megkezdett reformfolyamat, melynek részeként megtörtént a Társadalombiztosítási Alap leválasztása az állami költségvetésről, a társadalombiztosítás ágazatai szétválasztásra kerültek, átalakult a járulékfizetési rendszer. E változások jogszabályi megjelenítése tagolt törvényi szabályozás formájában történt, megalkotásra került a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény, a Tny., a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény. 'Ezek a törvények egy új alapokra helyezett, átalakított társadalombiztosítás és - ezen belül - új nyugdíjrendszer szabályozását tartalmazzák. Az új szabályozás megváltoztatta a nyugdíjrendszer szerkezetét. A reform során az eddigi - lényegében egységes - rendszert széttagolták, s azt egy három pillérből álló többszintű rendszerré formálták át. A kötelező nyugdíjbiztosítás két részre vált: a társadalombiztosítási és a tőkefedezeti alapon működő magánnyugdíjpénztári ágazatra, s ezek működését önkéntes pénztárak egészítik ki.' [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 333.]

Lényeges változáson ment keresztül a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, melynek eredményeként nagymértékben erősödött a nyugdíj biztosítási jellege. Az átalakulási folyamat azonban még nem ért véget. Tekintve, hogy az egyének több évtizedes jövedelemelvonásával 'megvásárolt' szerzett jogát érintő jogszabályi változás bevezetéséről van szó, hosszú átmeneti időszak szükséges ahhoz, hogy a korábbi vegyes szerkezetű nyugdíjrendszerből elkülönítésre kerüljön a szolidaritási elem, s a rászorultsági elv a szociális ellátások körében érvényesüljön, míg a nyugdíj a járulékfizetéshez s a szolgálati időhöz igazodjon." (953/B/1998. AB határozat, ABH 2002, 867, 870-871.)

Az indítványozó által alkotmányossági szempontból aggályosnak tartott Tbj. 34. § (5) bekezdésének b) pontjában foglaltak azt teszik lehetővé, hogy az öregségi nyugdíjhoz, illetve az öregségi résznyugdíjhoz előírt szolgálati idő elérése érdekében a hiányzó szolgálati időre (legfeljebb azonban öt évre) vonatkozóan az igénylők a társadalombiztosítással meghatározott mértékű nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetésével megállapodást köthessenek. A fenti intézmény bevezetésével a jogalkotó meghatározott jogalanyi kört úgy vonja a nyugdíjbiztosításra jogosultak körébe, hogy részükre lehetővé teszi meghatározott mértékű, a nyugdíjjogosultság feltételéhez szükséges, hiányzó szolgálati időtartam megvásárlását, kivonva ezzel őket a szociális ellátásra rászorultak köréből.

Nem lehet szó tehát az indítványozó által megjelölt: "különböző öregségi nyugdíjra jogosultak"-ról mint csoportképző ismérvről, hiszen a megállapodás megkötésének hiányában a Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontjában szereplő jogalanyi kör nem tarthatna igényt öregségi nyugdíjjogosultságra. Míg az indítványozó által megjelölt előrehozott öregségi nyugdíjra jogosító szolgálati idővel nem rendelkező csoport - amely számára a jogalkotó megállapodás megkötését nem teszi lehetővé - más jogcímen (csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra) ugyan, de nyugdíjjogosulttá válhat.

Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt csoportok nem összehasonlíthatóak és az indítványt ebben a részében elutasította.

Az Alkotmánybíróság már több alkalommal vizsgálta olyan jogszabályok alkotmányosságát is, amelyek feltételeket írnak elő meghatározott ellátásra (pl.: rendszeres szociális segélyre, munkanélküli-járadékra) való jogosultsághoz. Az indítványozók általában a feltételek meghatározását önmagában az Alkotmány 70/A. §-ába, és 70/E. §-ába ütközőnek tartották. Az Alkotmánybíróság az ilyen indítványokat elutasította, illetőleg nem találta alkotmányellenesnek azokat a jogszabályokat, amelyek nem önmagában egy meghatározott ténynél fogva biztosítanak alanyi jogon egy adott ellátást. Az Alkotmánybíróság ezekben az ügyekben kiemelte, hogy a jogalkotó a szociális jogok érvényesítésének eszközei és mértéke tekintetében viszonylag nagy szabadságot élvez, illetve a jogalkotó más alkotmányi rendelkezések (pl. a diszkriminációt tiltó 70/A. §) keretei között szabadon határozhatja meg az egyes ellátások jogosultsági feltételeit és mértékét. [600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672.; 32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 251, 253-254.; 179/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1112, 1113.]

Az Alkotmánybíróság irányadónak tekintve fenti határozataiban foglaltakat megállapította, hogy nem eredményez hátrányos diszkriminációt, ha a megállapodás megkötését a jogalkotó meghatározott feltételek fennállásához köti, így önmagában nem eredményez alkotmányellenességet, ha pl. a munkanélküliek számára a megállapodás megkötését nem teszi lehetővé, illetőleg ha nincs lehetőség a megállapodás visszamenőleges megkötésére.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat a fenti részükben elutasította.

2.1. Az Alkotmánybíróság a Tny. 9. §-ának alkotmányossági vizsgálatát a 698/B/1998. AB határozatában (ABH 2002, 849-853.) már elvégezte.

Az Alkotmánybíróságnak ezért először abban kellett állást foglalnia, hogy az indítványban feltett kérdés vizsgálata során "ítélt dolog" (res iudicata) megállapítása válik-e szükségessé. "A res iudicata az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány ítélt dolognak minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti." [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 938/D/1998. AB végzés, ABH 2000, 1071, 1072.; 365/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1147, 1150.]

Tekintettel arra, hogy a korábban lefolytatott alkotmányossági vizsgálat a támadott szabályozás másik - a jelenlegi indítványban foglaltaktól eltérő - feltételére (nevezetesen: a gyermekek után járó szolgálati idő kedvezmény) vonatkozóan történt, az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban vizsgálandó kérdéseket nem tekintette "ítélt dolog"-nak, ezért az Alkotmánybíróság az indítvány! kérelmeket érdemben bírálta el.

2.2. Az indítványozó alkotmányellenesnek, diszkriminatívnak véli a Tny. 9. § (1) bekezdés a) pontjának rendelkezését, amely az 1945. december 31. után született nők esetében legalább 38 év szolgálati időt kíván meg az előrehozott öregségi nyugdíj megszerzéséhez. Nézete szerint a sérelmes rendelkezés hátrányos megkülönböztetést tartalmaz a 37 év szolgálati idővel rendelkező nők tekintetében, továbbá példaként hasonlítja össze a Tny. 9. §. (1) bekezdése a) pontjában meghatározott szolgálati idő tartamát a Tbj. 34. § (5) bekezdése b) pontjának rendelkezéseivel, amely "10 vagy 15 év szolgálati idő megszerzése alapján is - lehetővé teszi (...) az öregségi rész- vagy teljes nyugdíjhoz (...) hiányzó szolgálati idő" megszerzését.

Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy diszkriminációhoz vezet-e a Tny. 9. § (1) bekezdése a) pontjának az a rendelkezése, hogy az 1945. december 3l-e után született nők esetében 38 évhez köti az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultságot.

Az Alkotmánybíróság jelen határozata indoklásának III. 1. pontjában már részletesen ismertette a diszkrimináció vizsgálatára vonatkozó következetes gyakorlatát, ezért annak részletes ismertetését mellőzi.

Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatában kifejtette, hogy "a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. (...) Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével -, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket." (ABH 1992, 280, 282.)

Az Alkotmánybíróság a 698/B/1998. AB határozatában (ABH 2002, 849- 853.) már vizsgálta az előrehozott öregségi nyugdíj intézményét (a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj intézményével együtt), s ennek kapcsán kifejtette: "Mindkét jogintézményt - a nyugdíjreform folyamatának egyik lépéseként - az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 1996. évi LIX. törvény (...) vezette be. E törvény a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (...) 39. §-ának módosításával egységesen 62 évre emelte az öregségi nyugdíjkorhatárt. A törvényhozó célkitűzése a szabályozás során, amint azt a törvény indokolása is kifejti, az volt, hogy a nyugdíjkorhatár emelésére fokozatosan kerüljön sor, és lehetőség nyíljon a nyugdíjba vonuláshoz kapcsolódó egyéni érdekek, élethelyzetek figyelembevételére is:

'Az új korhatár konstrukciónak gyökeresen új eleme az öregségi nyugdíjkorhatár magasabb centrumának meghatározása mellett az ezt megelőzően, illetve ezt követően választható - egyéni nyugdíjba-vonulási döntéseket befolyásoló - feltételrendszer szabályozása.

Ez a számunkra újfajta, de a piacgazdaságokban már régóta kiterjedten alkalmazott szabályozás elősegíti a pénzügyi, a foglalkoztatási és az egyéni érdekek összehangolását.'

Ez utóbbi célkitűzés - a megemelt nyugdíjkorhatárhoz képest korábbi nyugdíjba vonuláshoz fűződő egyéni érdekek érvényesítési lehetőségének - megvalósítását szolgálta az előrehozott nyugdíj (...) bevezetése." (ABH 2002, 849, 851-852.)

A 698/B/1998. AB határozatában az Alkotmánybíróság vizsgálata során azt is hangsúlyozta, hogy "[a] Tny. 9. § (1)-(2) bekezdésének átmeneti rendelkezései azok számára biztosítják az előrehozott nyugdíjra való jogosultságot, akik a törvény által meghatározott, olyan hosszú szolgálati idővel rendelkeznek, amely feltételezi, hogy az előrehozott nyugdíj jogosultsághoz előírt életkorukig munkaképes éveiket a nyugdíj számítása szempontjából szolgálati év elismerésére jogosító jogviszonyban töltötték." (ABH 2002, 849, 852.)

Annak vizsgálata azonban, hogy az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételéül a jogalkotó miért éppen 38 év szolgálati időtartamot szab az 1945. december 31-e után született nők esetében, nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, hiszen a jogszabályok célszerűsége, igazságossága nem képezheti részét az alkotmányossági vizsgálatnak. (Pl. 772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.; 677/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 590, 592.)

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tny. indítvánnyal támadott rendelkezése nem eredményez hátrányos megkülönböztetést azzal, hogy az előrehozott Öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételét az azonos csoportba tartozók tekintetében egységesen 38 év szolgálati időtartamban határozza meg, így alkotmánysértés e téren nem valósult meg.

2.3. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Tny. 9. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogosulti kör homogén csoportot képez-e az indítványozó által példaként említett Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott jogosulti körrel.

Az Alkotmánybíróság, mint azt az indokolás III. 1. pontjában már hangsúlyozta, következetes gyakorlata szerint a megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, "ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne" (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 800, 802.).

Jelen esetben az indítványozó által megjelölt csoportok egymástól teljesen különálló, céljukban, funkciójukban, s így feltételeikben, következményeikben is különböző nyugellátási formák. Amíg ugyanis a Tny. 9. § (1) bekezdés a) pontja az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételeit rögzíti, addig a Tbj. 34. § (5) bekezdésének b) pontja a társadalombiztosítással szolgálati idő szerzése (legfeljebb ötévi időtartamban) érdekében megállapodás kötésének lehetőségét és annak feltételeit tartalmazza azokra nézve, akiknek a szolgálati ideje Öregségi résznyugdíjra vagy teljes összegű öregségi nyugdíjra vonatkozóan nem elegendő.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt csoportok fent ismertetett jogintézményi különbözőségük folytán nem összehasonlíthatóak, ezért az indítványt ebben a részében az Alkotmánybíróság elutasította.

3. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság ezt követően azzal az indítványozói állítással foglalkozott, mely szerint a Tbj. 34. § (5) bekezdésének b) pontja, továbbá a Tny. 9. § (1) bekezdésének a) pontja sérti az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való jogot.

Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog kérdésével. E körben az Alkotmánybíróság - elsőként az 1588/B/1991. AB határozatában - kiemelte, hogy a hivatkozott rendelkezések az állampolgárok védelmét és a róluk való gondoskodást kötelezővé teszik. Ugyanakkor megállapította, hogy "[a]z alaptörvény azonban a védelem és gondoskodás jogintézményeit és mértékét részletesen nem tartalmazza. Az alkotmányi előírások megvalósítása - számos feltételtől függően - változó és folyamatos törvényhozásijogalkalmazási, önkormányzati és társadalmi feladat." (ABH 1994, 251, 254.)

Az Alkotmánybíróság a 600/B/1993. AB határozatában azt is leszögezte, hogy az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy ellátásban való részesüléshez (ABH 1993, 671, 672.). E körben a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait, s az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. Az ellátás igénybevételi feltételeinek meghatározásánál a jogalkotó széles körben mérlegelheti a társadalom gazdasági és szociális helyzetét. A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére, az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely az Alkotmányban rögzített elv (pl. a diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. Ebből eredően a rászorultaknak csak arra van alapvető joguk, hogy az ellátás iránti igényük elbírálása azonos szempontok alapján, tárgyilagosan, hátrányos megkülönböztetés nélkül, az elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok korrekt alkalmazásával történjen. (292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876-877.)

Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján -jelen határozata III.1. pontjában az Alkotmány 70/A. §-ára vonatkozóan elvégzett vizsgálatának eredményére is tekintettel - megállapította, hogy az indítványozó által sérelmezett Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontja, valamint a Tny 9. § (1) bekezdés a) pontja nem eredményezte a szociális biztonsághoz való jog sérelmét, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

4. Az egyik indítványozó a Tbj. 34. § (5) bekezdésének b) pontja, valamint a Tny. 9. § (1) bekezdésének a) pontja folytán a jogállamiság alkotmányos sérelmét állította, e tekintetben azonban konkrét alkotmányossági problémát nem jelölt meg.

"Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő tehát az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti." (654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.)

Mivel az indítványi kérelem a fenti feltételeknek nem tett eleget, ezért az Alkotmánybíróság az indítványnak ezt a részét - mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant - visszautasította.

5. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a rögzíti, mely szerint törvénymódosítás kezdeményezése nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

Ezért az Alkotmánybíróság a Tbj. 34. § (5) bekezdés b) pontja, valamint a Tbj. 35. § (3) bekezdése módosításának kezdeményezésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. számú határozat 29. § b) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2003. október 27.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró