EH 2011.2416 I. A 44/2001. EK rendelet 5. cikk 1. pontja szerinti szerződéses igénynek minősül a szerződéses kötelezettség nem teljesítése miatti kártérítési igény, így a jogvita eldöntésére a kötelezettség teljesítésének helye szerinti állam bírósága rendelkezik joghatósággal [44/2001. EK rendelet 3. cikk (1) bek., 5. cikk 1. és 3. pont, 26. cikk (1) bek.].
Kapcsolódó határozatok:
Fővárosi Törvényszék G.41503/2006/76., Fővárosi Törvényszék G.41503/2006/41503., Fővárosi Ítélőtábla Pf.21552/2010/3., Kúria Gfv.30187/2011/5. (BH+ 2013.1.33, *EH 2011.2416*), 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Kúria Gfv.30181/2012/9. (BH 2013.10.275, BH 2013.9.248)
***********
II. Amennyiben a felek a megállapodásukban nem rendelkeztek a teljesítés helyéről, a nemzeti bíróságnak az irányadó kollíziós szabályok alapján kell megállapítania a teljesítés helyét. Az adott tényállás mellett az Nmj.tvr. 24-28/A. §-aiban foglaltak nem voltak alkalmazandók, így a 29. § második mondatában írtakra tekintettel az alkalmazandó jog azon állam joga, melyhez a szerződéses jogviszony leginkább kapcsolódott [1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmj.tvr.) 24-28/A. §, 29. §].
III. Külgazdasági kapcsolatok körében előszerződésnek nem minősülhet az a megállapodás, mely nem tartalmazza a megkötendő szerződés lényeges feltételeit [1978. évi 8. törvényerejű rendelet (Kptvr.) 7. § (2) bek., Ptk. 208. § (1) bek.].
Az M. Nyrt. árajánlati felhívást tett közzé a dunai finomítójában felépítendő kénkinyerő üzem (a továbbiakban: Claus-6 projekt) tervezési, beszerzési és építési (EPC) munkálataira, mely felhívás alapján a peres felek külön-külön tettek ajánlatot. 2005. október 12-én a peres felek Budapesten szándéknyilatkozat ("statement") elnevezésű okiratot írtak alá a Claus-6 projekt közös megvalósításával kapcsolatban. A megállapodás lényege szerint az alperes fővállalkozóként jár el az M. irányában, miközben a felperes mint kinevezett alvállalkozó a kapacitásaira és a referenciáira hagyatkozik. Vállalták, hogy legkésőbb az M.-vel kötendő EPC fővállalkozói megállapodás aláírásáig kidolgozzák és aláírják megkötendő szerződésüket, a következő alapelvek szerint:
- a szándéknyilatkozathoz csatolt 1. sorszámú melléklet szerint osztják meg egymás között a munkát,
- az M. részére a bankgaranciát az alperes biztosítja,
a felperes pedig az alperes felé biztosítja bankgaranciával saját "munkaterjedelmét",
- a kifizetések "mérföldkövekhez" kapcsolódnak, egy adott mérföldkő csak a felek egyikére vonatkozhat, és a fizetésre vonatkozó záradékot az M.-lal együtt módosíthatják,
- a projekt céljaira az alperes külön bankszámlát vezet,
- a felmerülő veszteséget és nyereséget mindegyik fél saját "hatáskörében" viseli, függetlenül a másik fél veszteségétől és nyereségétől.
Megállapodtak abban is, hogy a "szállítás terjedelmét" az 1. számú mellékletben ismertetett feladatmegosztás szerint osztják el egymás között. A 3. pont szerint a felperes szállításának "irányértéke" az M. és az alperes közötti EPC szerződés "teljes átalányárának 45%-ával egyenlő". A szándéknyilatkozat 5. pontja szerint a szándéknyilatkozat az M. jóváhagyásával lép hatályba.
Az M. által ezt követően kiadott újabb felhívásra a felperes már újabb ajánlatot nem nyújtott be. AZ M. 2005. október 26-án közölte az alperessel, hogy az ő ajánlatát tartja a legmagasabb színvonalúnak, majd 2005. november elején megkötötte az alperessel a fővállalkozási szerződést. A szándéknyilatkozatot az M. 2005. december 21-én írásban jóváhagyta.
A szándéknyilatkozat aláírását követően a felek több ízben tárgyaltak Budapesten és Milánóban. 2005. december 19-én az alperes közölte a felperessel, hogy az alperesi költségvetés és a felperes árajánlata közötti folyamatosan fennálló eltérésekre tekintettel, valamint a projekt teljes végrehajtását esetleg hátráltató további késedelmek elkerülése érdekében a kiviteli tervek elkészítésére egy indiai vállalattal szándékozik szerződést kötni. Közölte, hogy az engedélyezési tervek elkészítéséről a felperes által adandó pontosítások függvényében hoz végleges döntést, az építési munkák tekintetében pedig a felperes végleges ajánlatának elemzése és értékelése után dönt. 2005. december 23-án a felperes egy végleges árajánlatot adott az engedélyezési terv, a talajszakvélemény, a kiviteli terv és megvalósulási terv elkészítésével kapcsolatban, 2006. február 22-én kelt levelével pedig azt közölte az alperessel, hogy ha 2006. március 31-ig nem sikerül megállapodásra jutniuk, úgy tekinti, hogy az alperes felmondta a "megállapodást".
A felperes keresetében elsődlegesen a Ptk. 208. § (1) bekezdésére, 4. § (1) bekezdésére, 205. § (3) bekezdésére és 339. § (1) bekezdésére alapítottan, másodlagosan a Ptk. 6. §-a alapján kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest kártérítés címén 181 044 725 Ft és ennek a kereset benyújtásától járó kamatai megfizetésére.
Álláspontja szerint a felek között 2005. október 12-én előszerződés jött létre, azonban az alperes jogellenes, a Ptk. 4. § (1) bekezdésébe és 205. § (3) bekezdésébe és 208. § (1) bekezdésébe ütköző magatartása miatt a végleges szerződés megkötésére nem került sor, és e magatartással okozati összefüggésben a felperest kár érte. A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperessel aláírt szándéknyilatkozatra tekintettel nem tett az M. felé újabb ajánlatot, és az alperes szándékos magatartása miatt esett el attól, hogy önállóan kössön szerződést az M.-vel.
Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását kérte.
Hivatkozott arra, hogy a magyar bíróságnak nincs joghatósága a kereset elbírálására, arra az olasz bíróság, az olasz anyagi jog szabályai alkalmazása mellett jogosult. Állítása szerint a perbeli megállapodás nem minősült előszerződésnek, de az előszerződés létrejötte esetén is jogos okkal tagadhatta volna meg a végleges szerződés megkötését, mert a felperes nem tett eleget együttműködési kötelezettségének. Vitatta a Ptk. 6. §-a szerinti tényállás fennállását.
Az elsőfokú bíróság 76. sorszámú ítéletében a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság szerint a kereset elbírálására a magyar bíróság a tanács 44/2001. EK rendeletének (a továbbiakban: EK rendelet) 5. cikk (1) bekezdése és 5. cikk (3) bekezdése alapján is jogosult volt, ugyanis az előszerződés alapján megkötendő tervezési-szolgáltatási szerződés teljesítésének helye Magyarországon lett volna, és a felperes károsodása is Magyarországon következett be. Mivel a felek megállapodása lényeges elemeit tekintve a tervezési-vállalkozási szerződéshez kapcsolódik leginkább, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmj.tvr.) 29. §-a értelmében az elsődleges kereseti kérelmét a magyar anyagi jog szabályait alkalmazva kellett megítélni. A másodlagos kereseti kérelem tekintetében a magyar anyagi jog szabályainak alkalmazását az Nmj.tvr. 32. § (1) bekezdése alapozza meg, ugyanis a károkozó tevékenység helye és a perbeli megállapodás aláírásának helye Magyarország, illetve Budapest volt.
Rámutatott az elsőfokú bíróság arra, hogy a perbeli megállapodás nem tartalmazza egy megkötendő szerződés lényeges elemeit, abban nem került sor a teljesítési határidő, az ellenszolgáltatás mértékének, kiszámítási módjának meghatározására, a szolgáltatás tartalmának a teljesítés ütemezésének rögzítésére és a szerződéses biztosítékok felsorolására sem. Mindezek hiányában a szerződés bírói úton akkor sem lenne létrehozható, ha ebben az 1978. évi 8. tvr. (Kptvr.) 7. § (3) bekezdése alapján a felek megállapodtak volna. Csak az M. Nyrt. és az alperes közötti fővállalkozási szerződés alapján lehetett volna meghatározni a megkötendő alvállalkozási szerződés lényeges tartalmát.
Az elsőfokú bíróság szerint előszerződés létrejötte hiányában a felperes elsődleges keresete megalapozatlan. Az elsőfokú bíróság a meghallgatott tanúk vallomására tekintettel nem találta bizonyítottnak, hogy az alperes szándékosan azért írta volna alá a szándéknyilatkozatot, hogy a felperessel mint konkurens céggel ne kelljen számolnia az M. Nyrt. döntésénél. Álláspontja szerint az alperes nem tanúsított a Ptk. 6. §-a szerinti szándékos magatartást, a további tárgyalások kezdeményezésének függvényében igénybe kívánta venni alvállalkozóként a felperest. A tárgyalások és egyeztetések költségei pedig a szokásos üzleti kockázati körébe tartoztak. Az sem bizonyított, hogy ha a felperes ismételten benyújtotta volna pályázatát, akkor az M. Nyrt. vele kötötte volna meg a fővállalkozási szerződést. Mindezek alapján a másodlagos kereseti kérelmét is alaptalannak találta.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott. Az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy előszerződésnek minősül a felek által 2005. október 12-én megkötött megállapodás, "annak az alperes részéről történő megtagadása" szerződésszegést valósít meg, melyért felelősséggel tartozik. Megállapította továbbá, hogy az alperes ennek alapján köteles megtéríteni azt a kárt, mely magatartásának közvetlen következménye és mellyel a szerződéskötés időpontjában a szerződésszegés lehetséges következményeként előre számolhatott. Az összegszerűség tekintetében további tárgyalásra és új határozat hozatalára utasította az elsőfokú bíróságot.
A másodfokú bíróság a joghatóság és az alkalmazandó jog vonatkozásában teljes mértékben egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével. Az alperes csatlakozó fellebbezésében foglaltakra figyelemmel kiemelte, hogy az előszerződésben nincs olyan kikötés, miszerint a végleges szerződést Olaszországban kellett volna megkötni, a per tárgya egyébként is a nem vitásan Magyarországon megkötött előszerződés, mint önálló megállapodás megszegése. A magyar bíróság joghatóságát, így az EK rendelet 5. cikk 1. bekezdése megalapozza, a jogvita eldöntésénél pedig az Nmj.tvr. 26. § (2) bekezdése értelmében a magyar jog alkalmazásának volt helye.
A másodfokú bíróság szerint a szándéknyilatkozat és annak melléklete tartalmazza a megkötendő szerződés lényeges elemeit, így az előszerződésnek minősül. A pályázati kiírás alapján egyértelmű volt, hogy mi az elvégzendő feladat és mi a teljesítési határidő, a munka megosztását pedig a szándéknyilatkozat melléklete részletesen taglalta, ennek %-os arányát, a díjszámítás módját pedig a szándéknyilatkozat 3. pontja meghatározta.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az alperes a Kptvr. 7. § (4) bekezdésében írt a szerződéskötés megtagadására okot adó körülményre nem hivatkozott, tehát az alperes jogos ok nélkül tagadta meg a végleges szerződés megkötését, megszegte a Ptk. 208. § (1) bekezdésében foglaltakat. Ezért a Ptk. 318. § (1) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján kártérítési felelősséggel tartozik, melynek értéke a Kptvr. 18. § értelmében korlátozott. Az elsődleges kereseti kérelem jogalapjának fennállására tekintettel a másodlagos kereseti kérelem tárgyában mellőzte a másodfokú bíróság a határozathozatalt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új, a felperes keresetét elutasító határozat meghozatalát kérte. A jogerős közbenső határozatot az alábbi jogszabályok megsértése miatt tartotta jogszabálysértőnek: EK rendelet 5. cikk 1. pont, 26. cikk (1) bekezdés, Nmj.tvr. 26. § (2) bekezdés, 29. §, Pp. 130. § (1) bekezdés, 157./a. pont, 206. § (1) bekezdés, 221. §, Kptvr. 7. § (2) és (4) bekezdés, Ptk. 208. §. Kérte, hogy a bíróság kezdeményezze az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárását abban a kérdésben, hogy az előszerződésből folyó, a végleges szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség megszegésére alapított kártérítési igény az EK rendelet 5. cikk 1. pontjának, vagy 3. pontjának hatálya alá tartozik-e, továbbá, hogy az előszerződésből folyó végleges szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség megszegésére alapított perben az 5. cikk 1. pontjának alkalmazása során a kötelezettség teljesítése helyének a végleges szerződés megkötésének helyét, vagy a végleges szerződés teljesítésének helyét kell-e tekinteni.
Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
Jogszabálysértően állapította meg a másodfokú bíróság, hogy joghatósággal rendelkezik a felperes elsődleges kereseti kérelmének elbírálása tárgyában.
Egy előszerződésből fakadó legfontosabb "szolgáltatás" a végleges szerződés megkötése, az előszerződés teljesítési helyét tehát a végleges szerződés megkötésének helye határozza meg. Az általános kereskedelmi gyakorlat és a nemzetközi kereskedelmi szokás szerint a megrendelő van abban a pozícióban, hogy meghatározza a tárgyalások időpontját és helyszínét, és a megrendelő székhelyén történik a szerződés aláírása is. A végleges alvállalkozási szerződés megrendelője az alperes lett volna, így a végleges alvállalkozási szerződést Milánóban, az alperes székhelyén kellett volna megkötni. Ebből következően az elsődlegesen érvényesített felperesi jog kérdésében az olasz bíróságok rendelkeztek joghatósággal, tehát az elsődleges kereseti kérelem tárgyában a per megszüntetésének lett volna helye.
Az eljárt bíróságok jogszabálysértően állapították meg a felperes elsődleges kereseti kérelmére alkalmazandó jogot is.
Külön kell vizsgálni az előszerződésre alkalmazandó jogot és az előszerződés alapján megkötendő végleges szerződésre alkalmazandó jogot. Téves az a megállapítás, hogy az előszerződés lényeges elemeit tekintve leginkább a tervezési-vállalkozási szerződéshez kapcsolódik.
Mivel a felek nem választottak jogot az Nmj.tvr. 24. §-a szerint és az előszerződés nem sorolható be az Nmj.tvr. 25. §-a és 26-28/A. §-ai alá sem, a 29. § alkalmazásának van helye. E jogszabályhely első mondata nem alkalmazható, mert egy előszerződés esetében nincs "elsősorban jellemző" szolgáltatásnak kötelezettje, így a jogszabályhely második pontjának alkalmazásával azt a jogot kell irányadónak tekinteni, amelyhez a szerződés leginkább kapcsolódik. Ez pedig az olasz jog, mert a felek a tárgyalásokat elsősorban Olaszországban, az alperes székhelyén folytatták, a felperes az olasz alperes alvállalkozója lett volna. A szándéknyilatkozat nyelve sem köti a felek közötti viszonyt a magyar joghoz, ugyanis a szándéknyilatkozat angol nyelven készült. A bíróságoknak tudakozódniuk kellett volna - az Nmj.tvr. 4. §-ában írtakra tekintettel - az olasz kollíziós jog tartalma iránt, és csak ennek függvényében merülhetett volna fel a magyar jog alkalmazásának a lehetősége.
A felperes másodlagos keresetében az alperes kártérítésben való marasztalását az alperes pre-kontraktuális felelősségének fennállására alapítottan kérte, e szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyból fakadó igény elbírálására pedig az EK rendelet 5. cikk (3) bekezdése értelmében a magyar bíróságok joghatósággal rendelkeznek és az Nmj.tvr. 32. §-a alapján a magyar anyagi jogszabályai az alkalmazandók.
Ha az elsődleges kereseti kérelem tárgyában a magyar bíróságnak lett volna joghatósága, és ha az eljárásra a magyar anyagi jog szabályai lettek volna irányadók, a jogerős ítéletet akkor is jogszabálysértőnek kell tekinteni, ugyanis az a magyar jog szabályainak jogszabálysértő alkalmazásán alapult.
Kirívóan okszerűtlen és logikátlan mérlegeléssel vonta le a másodfokú bíróság azt a jogi következtetést, hogy a felek 2005. október 12-i megállapodása előszerződésnek minősül. Ez a megállapítás iratellenes is, mert ellentétes a megállapodás elnevezésével és tartalmával, a megkeresés útján meghallgatott olasz tanúk nyilatkozatával, továbbá P. G. és E. Z. tanúk 31. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben tett előadásával (6. oldal 1. bekezdés, 8. oldal 1. bekezdés). Azért sem helytálló ez a megállapítás, mert az M. csak utólag hagyta jóvá a felek megállapodását, a jóváhagyás előtt annak kötőereje nem volt.
A másodfokú bíróság az elsődleges kereseti kérelem érdemi eldöntésével kapcsolatban csupán sommás megállapításokat tartalmaz, indokolási kötelezettségének teljesítése során nem tartotta be a Pp. szabályait. Ugyanakkor teljes mértékben megalapozott az elsőfokú ítélet érdemi döntése az elsődleges kereseti kérelem tárgyában. A szándéknyilatkozat nem tartalmazza a végleges vállalkozási szerződés lényeges feltételeit, hiányzik a felperes szolgáltatásának, a teljesítési határidőknek, a díjazásnak és a biztosítékoknak a meghatározása. Előszerződés létrejötte hiányában pedig a felperes szerződésszegéssel okozott kár címén igényt nem érvényesíthet.
A szándéknyilatkozat aláírásakor a felek még egymás projektjeit, konstrukcióját, technológiájának műszaki részleteit sem ismerték. Az 1. számú melléklethez fűzött megjegyzésekből kiderül, hogy nem dőlt még el; a felperes a kivitelezés mely részét végzi el, milyen körben szállít berendezéseket. A későbbiekben kívántak a felek tárgyalni a csővezetékek anyagai, a műszerezéshez szükséges tömeges anyagok tárgyában. A szándéknyilatkozatból teljes mértékben hiányoznak a tervezési, az anyagszállítási és az építési munkákra vonatkozó ütemtervek. Mivel a felek nem ismerték egymás pályázatát a szándéknyilatkozat aláírásakor, alaptalanul hivatkozik a felperes arra, hogy a teljesítési határidőket az M. részére benyújtott pályázatok tartalmazták. Egyébként is a felek pályázati ajánlataikat saját projektjükre és technológiájukra alapozták. Nem kerülhetett sor a teljesítési határidők meghatározására olyan időpontban, amikor a felperes még azt sem tudta, hogy mit kell terveznie, milyen anyagokat kell szállítania és milyen építési munkákat kell elvégeznie.
A szándéknyilatkozat 3. pontjában megjelenő 45% nem a vállalkozói díj mértékére vonatkozik, hanem - ahogy azt az olasz tanúk nyilatkozatai is alátámasztják - a vállalkozási szerződés szerinti felperesi szolgáltatás mértékének felső, célzott határát próbálták körülírni. Amennyiben a szándéknyilatkozat tartalmazta volna a díjazás feltételeit, akkor nem lett volna szükség arra, hogy erről a felek a későbbiekben kiterjedt tárgyalásokat folytassanak, amint az a F/4-F/9. alatt csatolt iratokból kiderül. Egyáltalán nem szólt a szándéknyilatkozat a teljesítési, jótállási fizetési biztosítékokról.
Amennyiben a megállapodás előszerződésnek minősült, az ellen az alperes részéről elállásnak, vagy felmondásnak volt helye a Kptvr. 7. § (4) bekezdése alapján. Iratellenes az a megállapítás, hogy az alperes erre nem hivatkozott, mert 29. sorszámú ellenkérelmének 9. oldalán és 75. sorszámú előkészítő iratának 2. oldalán is előadást tett a Kptvr. 7. § (4) bekezdés szerint körülményekre.
A felperes a tételes és részletes árajánlat megadásával többszörösen is késedelembe esett. 2005. november 18-ig kellett volna az alperes részére átadni a kiviteli tervezésre, az engedélyezési tervekre és az építési munkákra vonatkozó árajánlatot, de azt csak 2005. december 14-én kelt levelével együtt küldte meg az alperes részére. Ez az árajánlat túllépte a fővállalkozási szerződés óradíjait, és a végleges árajánlat szerint - ahogy az a 2006. január 10-i utolsó egyeztetésen kiderült - a kiviteli tervezési és az építési munkák tekintetében az eltérés meghaladta a 40%-ot. A felperes viszont továbbra is mereven ragaszkodott saját árajánlatához. Figyelemmel arra, hogy a felperessel kötendő szerződés így 40%-os ráfizetést jelentett volna az alperes számára, továbbá hogy a további tárgyalások folytatása jelentős mértékben veszélyeztette volna a Claus-6 projekt megvalósítását és a fővállalkozási szerződés teljesítését, az alperes kénytelen volt elzárkózni a vállalkozási szerződés megkötésétől.
Az alperes a szándéknyilatkozat aláírását követő több hónapos tárgyalások során mindvégig jóhiszeműen és tisztességesen járt el, együttműködési kötelezettségének eleget tett, a vállalkozási szerződés megkötése a felperes magatartása miatt hiúsult meg.
Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy a másodlagos kereseti kérelem is megalapozatlan, és ezzel kapcsolatban maradéktalanul egyetértett az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettekkel.
A felperes a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, vizsgálhatta felül.
A Legfelsőbb Bíróságnak mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy a konkrét jogvita eldöntéséhez a magyar bíróság rendelkezik-e joghatósággal.
Helyesen indult ki a jogerős ítélet abból, hogy a perbeli jogviszonyból eredő követelés elbírálására az EK rendelet szabályai az irányadók. E jogszabály 3. cikk 1. bekezdése értelmében az olaszországi székhellyel rendelkező alperes más tagállam bíróságai előtt kizárólag a II. fejezet 2-7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető. A II. fejezet 2. szakasza sorolja fel a különös joghatósági okokat. Ilyen különös joghatósági okot tartalmaz az 5. cikk 1. pontja és 5. cikk 3. pontja is. Az 5. cikk 1. pontja értelmében, ha az eljárás tárgya egy szerződés, vagy egy szerződéses igény, akkor az alperes a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt is perelhető. Az 5. cikk 3. pontjának rendelkezése szerint jogellenes károkozással, és a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel, vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben pedig annak a helynek a bírósága előtt perelhető az alperes, ahol a káresemény bekövetkezett, vagy bekövetkezhet.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben nem volt indokolt az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése az Európai Unió Bíróságánál annak tisztázása céljából, hogy a felperes elsődleges keresete az EK rendelet 5. cikk 1. pontja, vagy 5. cikk 3. pontja szerinti igény érvényesítésének minősül-e.
Az Európai Unió Bírósága a 283/81. számú C.I.L.F.I.T. ügyben 1982. október 6-án meghozott ítéletében úgy foglalt állást, hogy nem köteles a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni akkor, ha az adott jogkérdésben az Európai Unió Bíróságának már kialakult joggyakorlata van (13. pont). Az EU bíróságnak pedig olyan kialakult gyakorlata van az alperesi indítványban megjelölt joghatósági szabályokról, mely alapján egyértelműen eldönthető a joghatóság kérdése. Az Európai Unió Bírósága 14/76. számú De Bloos SPRL kontra Société en Commandite ügyben 1976. október 6-án meghozott ítéletében úgy foglalt állást, hogy a szerződéses kötelezettség nem teljesítése miatti kártérítési igény a Brüsszeli Egyezmény 5. cikk 1. pontja szerinti szerződéses igénynek minősül (15-17. pontok). Figyelemmel arra, hogy a felperes elsődleges kereseti kérelmét a perbeli megállapodás nemteljesítésére alapozta, annak elbírálására a hivatkozott ítélet alapján a szerződéses kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.
A peres felek nem jelölték meg megállapodásukban azt a helyet, ahol egy későbbi időpontban szerződést kötnek egymással. Az Európai Unió Bírósága a C-440/97. számú GIE Groupe Concorde kontra Suhadiwarno Panjan ügyben 1999. szeptember 28-án meghozott ítéletében kimondta, hogy a Brüsszeli Egyezmény 5. cikk 1. pontját kell akkor is alkalmazni, ha a felek a szerződésben nem állapodtak meg a teljesítés helyéről. Ilyen esetben a nemzeti bíróságnak az irányadó kollíziós szabályok alapján alkalmazandó előírásainak megfelelően kell a teljesítés helyét megállapítania.
Az Nmj.tvr.-nek a szerződéskötéskor, illetve a keresetindításkor is hatályos 24-28/A. §-ai határozták meg, hogy az egyes nevesített szerződésekre mely jogot kell alkalmazni. Az Nmj.tvr. 29. §-a szerint, ha az alkalmazandó jogot az ott írtak alapján nem lehet meghatározni, a szerződést elsősorban jellemző szolgáltatás kötelezettjének lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, illetve székhelyének (telephelyének) joga szerint kell elbírálni. A 29. § 2. mondata kimondja, hogy amennyiben így sem lehet meghatározni az alkalmazandó jogot, akkor azt a jogot kell irányadónak tekinteni, amelyhez a szerződés - az adott szerződéses viszony lényeges elemei szerint - leginkább kapcsolódik. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint mivel a perbeli megállapodásban a szerződő felek nem egy konkrét szolgáltatás teljesítésében, hanem abban állapodtak meg, hogy egy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek, az Nmj.tvr. 29. § második mondata alkalmazásának van helye. Figyelemmel arra, hogy a felek a szándéknyilatkozatot Magyarországon kötötték, egy Magyarországon kiírt pályázaton való részvétel céljából, azt kell megállapítani, hogy a szándéknyilatkozat leginkább Magyarországhoz kapcsolódik, ezért a magyar anyagi jog szabályai az irányadók.
A fent kifejtettekből következően tehát az EK rendelet 5. cikk 1. pontja alapján a magyar bíróságoknak van joghatóságuk a perbeli jogvita eldöntésére éspedig - az Nmj.tvr. 29. §-ának második mondatában írtak alapján - a magyar anyagi jog szabályainak alapulvételével.
A továbbiakban a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a másodfokú bíróság érdemben helyesen döntött-e az elsőfokú ítélet megváltoztatásáról, azaz megfelelt-e a jogszabályoknak az elsődleges kereset tárgyában meghozott közbenső ítéleti rendelkezése.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerűtlen értékelése mellett jutott arra az álláspontra az elsőfokú bírósággal ellentétesen, hogy a perbeli megállapodás előszerződésnek minősül.
Az nem volt vitatott a perben, hogy jelen jogvita elbírálása során a Kptvr. alkalmazásának van helye, mely jogszabály 7. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a külgazdasági kapcsolatok körében megkötött előszerződésnek is tartalmaznia kell az annak alapján megkötendő szerződés lényeges feltételeit. A szándéknyilatkozat preambulumában szerepel, hogy az M. a Claus-6 projekt tervezési, beszerzési és építési (EPC) munkálataira tett közzé ajánlatfelhívást és a megállapodás 1. számú mellékletéből kitűnően mind a fővállalkozó alperes, mind az alvállalkozó felperes tervezett tevékenysége ilyen jellegű munkák elvégzésére vonatkozott. Nyilvánvaló tehát, hogy a peres felek között egy olyan komplex alvállalkozói szerződésnek kellett volna létrejönnie, mely a tervezési és az építési-vállalkozási szerződés jellemzői mellett a szállítási, esetleg fuvarozási, adásvételi szerződés elemeit is tartalmazza. Ilyen szerződések megkötése esetében pedig az egy oldalas terjedelem általában még a leglényegesebb szerződési feltételek rögzítéséhez sem elegendő. A perbeli esetben sem foglalta magában a mindössze hét pontból álló szándéknyilatkozat azokat a rendelkezéseket, melyeknek megléte szükséges lett volna annak megállapításához, hogy a szándéknyilatkozatnak nevezett megállapodás előszerződésnek minősül.
A szándéknyilatkozatból az derült ki egyértelműen, hogy a felek a Claus-6 projektet közösen kívánják megvalósítani és ezzel kapcsolatban a jövőben szerződést kívánnak kötni egymással, továbbá az tisztázódott, hogy mit értenek közös megvalósítás alatt. Ennek lényege az, hogy az alperes a megrendelő M. fővállalkozójaként, a felperes pedig az alperes alvállalkozóként jár el, az elvégzendő munkát egymás között a mellékletben írtak szerint megosztják, veszteségüket és nyereségüket pedig egymástól függetlenül viselik. E mellett a szándéknyilatkozat még utalt arra, hogy az alperesnek az M. felé, a felperesnek pedig az alperes felé - utóbbinak a munkaterjedelem biztosítására - bankgaranciát kell nyújtania, hogy a kifizetések mérföldkövekhez kapcsolódnak, a szerződés 3. pontja pedig azt mondja ki, hogy a "felperesi szállítások" terjedelmét a feladatmegosztás szerint, a "szállítások irányértékét" pedig az alperest megillető teljes átalányár 45%-ában kell meghatározni. E rendelkezések alapján azonban még az 1. számú melléklet tartalmának figyelembevételével sem lehet megállapítani azt, hogy a felek között a jövőben megkötendő szerződés lényeges tartalma tekintetében megállapodás jött volna létre és erre figyelemmel konszenzusuk alapján - a Ptk. 208. § (1) bekezdésének jelen esetben is irányadó rendelkezése szerint - szerződéskötési kötelezettségük keletkezett volna.
Az 1. számú melléklet a munkák megosztását "tervezés", "felszerelések", és "az építés helyszínén végzendő munkák" címszavak alatt sorolja fel. E felsorolásból kitűnően mindkét fél végez kiviteli tervezési feladatokat, kizárólag a felperes végzi a hatósági engedélyezési tervezést és készíti el a megvalósulási rajzokat, míg a fennmaradó tervezési feladatok elvégzése az alperes feladatkörébe tartozik. Ugyanakkor a melléklethez fűzött megjegyzés szerint további megbeszélés függvényében határozható meg, hogy a kiviteli tervezésben milyen mértékben vesz részt a felperes. A "felszerelések" címszó alatti felsorolás szerint mindkét fél szállít az egységhez tartozó berendezéseket, gépeket, csővezetéki anyagokat, beüzemelésre szánt pótalkatrészeket, műszerezéshez szükséges tömeges anyagokat. Az elektromos berendezéseket és anyagokat, valamint az acélszerkezeteket, vasbetonszerkezeteket kizárólag a felperes biztosítja, a "tételes műszerezés és DCS/DLC" viszont kizárólag az alperes feladata. A melléklethez fűzött megjegyzések szerint a mindkét felet terhelő beszerzési feladatok megosztása a jövőben dől el, ugyanis a felperes a jövőben tesz ajánlatot az egységhez tartozó olyan berendezések és gépek szállítására, melyek gyárthatók Magyarországon és melyek szállításra ún. last call opciót kaphat. Emellett a felek a jövőben állapodnak meg arról is, hogy miként történjék, kinek a feladatát képezze a csővezetékek anyagainak és a műszerezéshez szükséges tömeges anyagoknak a beszerzése. (Az építés helyszínen végzendő munkákkal kapcsolatban egyértelmű, hogy az alperesnek csak az üzembe helyezés, a beindítás és a próbaüzemek ideje alatt van feladata, a többi munka elvégzése a felperes terhére esik.)
A fentebb kifejtettek azt támasztják alá, hogy a felperes által alvállalkozóként végezni kívánt tervezési és beszerzési munkákkal kapcsolatban a szándéknyilatkozat megkötésekor még nem volt meghatározható a felperes szolgáltatása. A felek - ahogy arra a szándéknyilatkozat 1. és 2. pontja is utal - egy későbbi időpontban kívánták "kidolgozni", hogy a felperes milyen kivitelezési-tervezési munkát végez, továbbá, hogy milyen anyagok "beszerzésére", milyen mennyiségben és minőségben köteles. A munka ütemezéséről, a teljesítési határidőkről a szándéknyilatkozat semmiféle adatot nem szolgáltat, és a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes díjazása tekintetében sem került sor a peres felek között megállapodásra. A szándéknyilatkozat 3. pontja csak a felperes szállításának terjedelméről és irányértékéről szól és nem a többféle feladatot ellátó felperes alvállalkozói díjának összegét, vagy kiszámítható mértékét jelöli meg.
A fentebb írtakat megerősíti, hogy az alperes csak 2005. november 3-án küldte meg a felperesnek azon iratokat, melyek alapján a felperes egyáltalán megismerhette a munka felmérése céljából az alperes által javasolt technológia alapján kivitelezésre kerülő - a felperes által korábban nem ismert - létesítmény főbb jellemzőit. A felperes csak ennek ismeretében, 2005. december 14-én kelt leveléhez mellékelten tudta megküldeni az alperesnek táblázatait az árakról, az egyes tevékenységek munkaóra szükségleteiről. Erre az alperes nyilatkozott, és a felperes 2005. december 23-án kelt levele - melyben újabb ajánlatot tett a tervezési munkák tekintetében - bizonyítja, hogy a felperes még ekkor is csak reménykedett abban, hogy a felek már közel állnak a megállapodáshoz, holott több mint két hónap telt el a szándéknyilatkozat megtétele óta. E tényekből is az következik, hogy - ahogy azt a megkeresett bíróság útján Olaszországban meghallgatott, a szándéknyilatkozat megkötésekor jelen volt olasz nemzetiségű tanúk előadták - a peres felek a szándéknyilatkozat aláírása után további tárgyalásokat kívántak egymással folytatni, és csak ezt követően, a felperes részletes ajánlatának megtétele után kívántak megállapodni arról, hogy milyen feltételek mellett kötnek egymással szerződést.
A felperes azon jogi álláspontját, hogy 2005. október 12-én előszerződés megkötésére került sor, nem támasztották alá a felperes meghallgatott igazgatósági tagjainak tanúvallomása sem. Dr. P. G. igazgatósági tag előadása szerint ugyanis 2005. október 12-én még bizonytalan volt, hogy a közös munkákból "mennyi esik egyik, illetve másik félre" és bár az alapkérdéseket utalásszerűen a szándéknyilatkozat rögzítette, "30-40 oldal terjedelmű is lehetett még a pontosabban kifejtendő részek terjedelme". A bizonytalanságokat jól jelzi E. Z.-nek, a felperes kereskedelmi igazgatójának tanúvallomása is, aki előadta, hogy a szándéknyilatkozat megtételekor az alperes még nem ismerte a felperes tervezői kapacitását "úgy, hogy megbízott volna benne", a berendezések szállításával kapcsolatban pedig azért maradtak fenn még tisztázandó körülmények, mert az alperes egyeztetésekkel kívánta megelőzni, hogy a felperes nehogy jogaival visszaélve "más árakon szállítson".
A felülvizsgálati eljárás tárgyát képező jogerős határozatban a másodfokú bíróság csak az elsődleges kereseti kérelem tárgyában hozott közbenső ítéletet, és - bár a felperes ezt fellebbezésében kérte - okafogyottnak találta a másodlagos kérelem tekintetében a közbenső ítéleti rendelkezés meghozatalát. A Legfelsőbb Bíróságnak a fentebb kifejtettekből következően az az álláspontja, hogy a jogerős közbenső ítélet nem felel meg a jogszabályoknak, és az elsőfokú bíróság megalapozottan utasította el a felperes elsődleges keresetét. Ezért a Pp. 275. § (4) bekezdés alkalmazásával a jogerős közbenső ítéletet egészben hatályon kívül helyezte és helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek a felperes elsődleges keresetét elutasító rendelkezését.
A Legfelsőbb Bíróság döntése következtében már nem tekinthető okafogyottnak a felperes másodlagos kereseti kérelmét elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés ellen benyújtott felperesi fellebbezés elbírálása, a Legfelsőbb Bíróság tehát a másodfokú bíróságot az erre vonatkozó másodfokú döntés meghozatalára utasította.