EH 2008.1822 A számviteli szabályok szerint a víziközmű ingatlannak minősül, és a felújítás növeli az értékét. Ha a víziközmű nem áll önkormányzati tulajdonban, a gazdasági társaság által bérbe vett eszközön a saját költségen végzett felújítások értékét, mint idegen dolgon végzett beruházást kell nyilvántartásba venni [2000. évi C. tv. 23. § (3) bek.; 249/2000. (XII. 24.) Korm. r. 20. §].
Az adóhatóság a felperesnél 2002. évre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatában az adóhatóság társasági adó, általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa), személyi jövedelemadó, egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási, munkaadói járulék és egészségügyi hozzájárulás adónemekben összesen 60 082 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot írt elő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az elsőfokú határozat 3., 4., 5., 9. pontjait érintő alperesi döntések megváltoztatását, a terhére e körben előírt fizetési kötelezettségek törlését, másodlagosan a kereset által vitatott körben az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú határozat 3-4. pontjait érintően az alperes a p.-i és a k.-i vízi közművek felújításának elszámolásával kapcsolatosan a felperes terhére 32 011 000 Ft és 871 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adóhiányt, és adóbírságot írt elő és ezzel összefüggésben társasági adóalap növekedést és társasági adóhiányt is megállapított. Az volt az alperes jogi álláspontja, hogy a felperes nem vehette volna nyilvántartásba könyveiben az egységes víziközmű vagyonon elvégzett felújítási munkát, mivel az kizárólag önkormányzati tulajdonban lehet, csak az önkormányzat könyveiben mutatható ki, és értékcsökkenést is csak az önkormányzat számolhat el. A felperes tévesen járt el akkor, amikor nem számlázta tovább a megrendelt beruházási munkákat az önkormányzatok, illetve a vagyonkezelő felé, és azokat nem adta át a tulajdonosnak, a gazdasági esemény megtörténtekor ellenértékkel vagy annak felszámítása nélkül. Az a gazdasági esemény pedig, amely eleve gazdasági tevékenységből történő kivonást alapoz meg (és a perbeli esetekben a vízi közmű beruházás térítés nélküli átadásának ténye a beruházás megvalósításakor ismert volt) az nem az adóköteles bevételszerző tevékenységet szolgálja, így az azzal összefüggő áfa a beruházónál nem vonható le, sem alvállalkozói teljesítés, sem az ezenfelül megvalósított saját rezsis beruházás esetén. A felperes azon eljárása, hogy a saját pénzeszközeiből megvalósított beruházások alvállalkozói számláiban az előzetesen felszámított áfát levonásba helyezte, valamint az, hogy ezenfelül saját rezsis beruházásként megvalósított fokozott rekonstrukciók aktiválásakor felszámított áfát bevallásaiban levonásba helyezte, nem felel meg az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 33. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak. Az alperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 16., 20., 79. és 107. §-aiban, a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 23. § (3) bekezdésében a 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 20. § (1) bekezdésében, az 1995. évi LVII. törvény (továbbiakban: Vgt.) 6., 9., 10. §-aiban foglaltakra is.
Az elsőfokú határozat 5. pontjában kifejtettek alapján az alperes azt állapította meg, hogy a szennyvíz-ürítés illetve -tisztítás, mint szolgáltatás a lakosok felé nem került kiszámlázásra, ez ellenérték nélkül végzett szolgáltatásnak minősül. A felperes eljárása nem felelt meg az Áfa. tv. 9. §-ában, 13. § (1) bekezdés 13. pontjában, 22. §-ában, 25. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás adóalapjának meghatározásánál a nem p.-i lakosoknak az önkormányzati rendelet alapján ugyanilyen szolgáltatásért kiszámlázott díjat, 120 Ft/m3-t alapul véve a felperes terhére áfa adónemben 7 567 000 Ft után 908 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő.
Az elsőfokú határozat 9. pontjában az alperes azt állapította meg, hogy a S. város önkormányzatával kötött üzemeltetési szerződéssel összefüggő bérleti díj 0422193. sorszámú számlája két gazdaságilag eltérő eseményt (szolgáltatásnyújtást és előlegfizetést) rögzít, a szerződés, a számla és a valós gazdasági tartalom között eltérés van, és a teljesítési időpontok nem helytállóak. E bizonylat alapján a felperes a 10 000 000 Ft áfát jogosulatlanul helyezte levonásba, eljárása nem felel meg az Áfa. tv. 16. § (1) bekezdésében, 17. §-ában foglaltaknak és a bruttó elszámolás számviteli alapelvének.
A megyei bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte, a felperes javára 8 547 385 Ft perköltséget ítélt meg.
A megyei bíróság ítéletében megállapított tényállás és jogi álláspont a következő:
Az önkormányzat a tulajdonosa P. megyei jogú város korlátozottan forgalomképes vízi közmű vagyonának, és az alperes nem vitatta, hogy a vízi közmű vagyon az önkormányzat könyveiben került kimutatásra, és az értékcsökkenési leírást is az önkormányzat számolta el. A felperes könyveiben nem szerepel az önkormányzat tulajdonában álló és a felperes részére üzemeltetésre átadott vízi közmű vagyon (elsőfokú ítélet 1. oldal indokolás 1. bekezdése, 16. oldal). A felperesre nem a Korm. r., hanem az Sztv. 23. § (3) bekezdése vonatkozik, ezért jogszerűen járt el akkor, amikor a bérbe, használatba átvett eszközökön végzett beruházások és felújítások értékét az eszközök között mutatta ki. Az idegen vagyonon végzett beruházás és felújítás számviteli elszámolása nem érinti a tulajdoni viszonyokat. A felperes eljárása megfelelt az Sztv. 3. § (4) bekezdés 7-9. pontjaiban és az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdése a) pontjában foglaltaknak is, mivel a felújításra a felperes adóalanyiságát eredményező gazdasági tevékenységhez volt szükség, e nélkül gazdasági tevékenysége meghiúsulhatott volna. A felperes alappal hivatkozott arra, hogy az adólevonási jog megillette. Az alperes tévesen hivatkozott arra, hogy a törzsvagyonon megvalósuló felújítást, illetve beruházást a megvalósuláskor át kellene adni az önkormányzatnak, mivel ilyen kötelezettséget jogszabály nem ír elő, az alperes érdemi döntése - az elsőfokú határozat 3-4 pontjai tekintetében - téves jogértelmezésen alapul.
A p.-i szennyvízszállítás kapcsán - az elsőfokú határozat 5. pontját érintően - a megyei bíróság arra mutatott rá, hogy a hulladék befogadásának díját a helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg, így az hatósági árként működik. A felperes által önkormányzattól kapott támogatás összege a beszállított szennyvíz mennyiségétől függött, az önkormányzat pontosan azt a támogatást nyújtotta a felperesnek, ami a felperes által a településtől átvett szippantott szennyvízmennyiség m3-e alapján azzal arányos mértékben került meghatározásra. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 1. és 13. pontjaira, 22. § (1) és (2) bekezdéseire alapítottan a megyei bíróság álláspontja azt volt, hogy az önkormányzattól kapott támogatás ellenértéknek minősül, ezért jogsértően járt el az alperes akkor, amikor a felperes által független feleknek piaci értéken kiszámlázott 120 Ft/m3 szolgáltatási díjat tekintette forgalmi értéknek.
A megyei bíróság ítéletében rögzítette, hogy a felperes bizonyította a közte és S. város önkormányzata között létrejött bérleti díjjal kapcsolatos megállapodás teljesítési időpontjának módosítását. Az alperes alaptalanul állapította meg, hogy a 422193. számla két gazdasági eseményt rögzít. A perbeli esetben 2002. évre a teljes bérleti díj (10 000 000 Ft) került kiszámlázásra, és 7 és fél évre a bérleti díj 40%-a 30 millió Ft összegben, ezért a számla nem tekinthető hiteltelennek.
A megyei bíróság az új eljárásra nézve előírta, hogy törölni kell a felperes terhére megállapított beruházással és felújítással kapcsolatos adóhiányokat, a támogatás 95 Ft/m3-es összegét ellenértéknek kell tekinteni, és kizárólag ezek figyelembevételével lehet áfa adóhiányt és ezekhez kapcsolódó bírságot és pótlékot megállapítani. A 2002. december 20-ai számla esetében el kell fogadni a szóbeli szerződés-módosítást, és ennek figyelembevételével kell a számla hitelességét megítélni.
A megyei bíróság a perköltségre vonatkozó rendelkezését a Pp. 78. § (1) bekezdésére, a "32/2004. IM rendelet 2. § (1) bekezdésére", a felperes jogi képviselője által beadott tényvázlatra és számlára alapította.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, a felperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, és a felperes kötelezését az elsőfokú és felülvizsgálati perköltség megfizetésére.
Az alperes vitatta a jogerős ítéletben megállapított tényállást és azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Sztv. 178. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján hozott Korm. r.-ben foglaltaknak, az adókülönbözet tekintetében sérti az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés a) pontját, a szolgáltatás ellenértékének meghatározásánál az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdésében, 22. § (1) és (2) bekezdéseiben, a hiteltelen számla elfogadása tekintetében az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 16. § (3) bekezdésében, 166. § (2) bekezdésében és ezzel összefüggésben az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdésében, 35. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. A megyei bíróság jogsértően indokolatlanul magas összegben kötelezte perköltség fizetésre.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte az indokolási részt illetően, amely - megítélése szerint - iratellenesen és okszerűtlenül állapítja meg, hogy a település önkormányzata a tulajdonosa a település korlátozottan forgalomképes közművagyonának. A határozatokkal érintett közmű tulajdonosa ugyanis egyrészt az önkormányzat, másrészt a P. Rt.
A felülvizsgálati kérelem illetve a csatlakozó felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos:
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése].
A Legfelsőbb bíróság az iratok alapján a következőket állapította meg:
A közigazgatási és peres eljárás során - a jogerős ítélet meghozataláig - nem került csatolásra olyan hitelt érdemlő okirat vagy egyéb bizonyíték, amely alapján kétséget kizáró módon meg lehetne állapítani, hogy a perrel érintett felújítási, beruházási munkálatok kinek a tulajdonát érintő vagyonon, illetve vagyontárgyakon kerültek elvégzésre. Erre nézve a felek nem tudtak egybehangzó nyilatkozatot tenni, mivel a rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság bizonyítást nem folytathat le. Ennélfogva nem tudta megállapítani, hogy helytálló-e vagy sem a közművagyon tulajdonjogára vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelemben vitatott jogerős ítéleti megállapítás.
Kizárólag a felek egymásnak ellentmondó nyilatkozatai állnak rendelkezésre a tekintetben is, hogy mi, és hogyan szerepel a felperes és az önkormányzatok, illetve a vagyonkezelő könyveiben, a beruházást ki aktiválta, valamint ki és hogyan számolt el értékcsökkenést a perrel érintett beruházási, illetve felújítási munkálatok kapcsán. Erre nézve iratok és/vagy könyvszakértői vélemény nem áll rendelkezésre. Ennélfogva nem állapítható meg az sem, hogy az alperes, avagy a felperes állítása, ténybeli, illetve jogkövetkeztetése a helytálló. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - iratszerűen és jogszerűen megállapítható tényállás hiányában - a perben e körben vitatott jogkérdésekben sem foglalhatott állást.
Rámutat ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adójogi következtetések levonására csakis és kizárólag az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti szabálynak megfelelően kerülhet sor. Ennélfogva az érdemi döntés meghozatalánál nem abból kell kiindulni, hogy a korlátozottan forgalomképes vízi közmű vagyon átadására a perrel érintett időszakban nem kerülhetett volna sor, illetve, hogyha a vízi közmű vagyon nincs állami tulajdonban, akkor az csak önkormányzati tulajdonban lehet. A szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket ugyanis valódi tartalmuk alapján kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
A perbeli esetben egy meglévő tárgyi eszközön felperes által saját költségen végzett felújítási, beruházási munkálatok, illetve az ezekhez kapcsolódó számlázás, könyvelés, amortizálás és ezek jogkövetkezménye volt a vitatott.
A számviteli szabályok szerint a vízi közmű ingatlannak minősül és a felújítás költsége növeli az ingatlan értékét függetlenül attól, hogy annak ki a tulajdonosa [Sztv. 26. §, 48. § (1) bekezdése, 52. § (1) bekezdése].
A Korm. r. 20. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközként kell kimutatni az államháztartás szervezeteinek azokat a tulajdonukban lévő eszközöket, amelyeket nem saját maguk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szerv üzemeltet, hanem azok üzemeltetését, működtetését, kezelését más gazdálkodó szervre bízták. A Korm. r. 30. § (2) bekezdése alapján az üzemeltetésre átadott eszközök után az államháztartás szervezeteinek kell értékcsökkenést elszámolnia. E jogszabályhelyek azonban abban az esetben, ha a határozatok szerinti vízi közmű vagyon nem áll önkormányzati tulajdonban, jogszabályi feltételek, azaz államháztartási szervezeti, illetve önkormányzati tulajdon hiányában nem alkalmazhatóak.
A felperes gazdasági társaság, számára kötelező az Sztv. 23. § (3) bekezdés előírás, mely szerint az általa bérbe vett, és nem tulajdonában álló eszközön a saját költségén végzett felújítások értékét, mint idegen dolgon végzett beruházást, nyilvántartásba kell vennie.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy nincs olyan szabály, mely szerint az idegen vagyonon (önkormányzat vagy vagyongazdálkodó által bérbe, üzemeltetésre átadott vízi közműn) végzett felújítás vagy beruházás eredményét kötelezően át kellene adni, mivel az csak önkormányzati tulajdonban lehet, erre nézve rendelkezést a Vgt. sem tartalmaz. Ahol átadási kötelezettség van, ott azt a jogszabály kifejezetten elő is írja [1988. évi I. törvény 32. § (2) bekezdése]. Ennélfogva e tekintetben is a felek közötti szerződés, a valós gazdasági esemény és az adójogszabályok az irányadóak.
A közműhálózat egységes, a felújítás, beruházás eredménye a rákötés és üzemeltetés engedélyezése után hasznosul, ami a ténybeli és jogkövetkeztetések levonásánál nem hagyható figyelmen kívül. Ellenérték nélküli átadás esetén az aktivált beruházás, felújítás forgalmi értéke a fizetendő áfa alapja, feltéve, hogy az adott gazdasági eseménnyel kapcsolatban levonható adó keletkezik.
A felperes a település önkormányzatával 2002. évben kötött "Támogatási szerződés" alapján az önkormányzat éves költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletben működési célra elkülönített pénzeszközből kiutalt 5 720 000 Ft-ot a szerződés értelmében "kizárólag a lakossági eredetű folyékony hulladék ártalmatlanítására " használhatta volna fel. A lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatására folyósított összeg a 2000. évi CXXXIII. törvény 8. sz. melléklet IV. pontja értelmében normatív, kötött felhasználású támogatás, amely kizárólag a törvényben meghatározott módon és a törvényben meghatározott célra használható fel. A felperes a támogatást az Sztv. 77. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően egyéb bevételei között számolta el, mint a (2) bekezdés d) pontja alapján a ráfordítások ellentételezésére visszafizetési kötelezettség nélkül szerződés alapján kapott támogatást, amely a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendeződött. A kifejtettekből következően e támogatás nem minősíthető át a p.-i lakosok számára ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás (szennyvízürítés) fedezetének, és nem válthatja ki a p.-i lakosoktól ennek fejében be nem szedett díjakat.
A felperes a támogatás összegével a település vidék és intézmény megbontásban számolt el, amelyből a településről beszállított mennyiség 95 Ft/m3 egységárral kiszámított összege volt az igényelt támogatás alapja annak ellenére, hogy a szerződés szerint nem csak a P.-ről beszállított szennyvíz alapján járt a támogatás. A felperes a folyékony szennyvíz után minden esetben kiszámlázta 120 Ft/m3 egységárral a költségeket a vidék és intézmény esetén, míg a településről beszállított szennyvíz után nem számlázott. Mivel a felperes a település lakosai felé nem számlázott szolgáltatást, az ellenérték nélkül végzett szolgáltatásnak minősül, ugyanis a felperesnek a p.-i lakosoknak nyújtott szállítás tevékenységi körébe tartozik, és az ehhez kapcsolódó áfát teljes egészében levonta (Áfa. tv. 9. §). A szolgáltatás kapcsán az adófizetési kötelezettség a tevékenység tényleges megvalósulásának időpontjában keletkezik [Áfa. tv. 18. § (1) bekezdése]. A felperes havi bontásban adta meg a támogatás igényléséhez a beszállított szennyvízmennyiséget. Az alperes tehát helytállóan állapította meg, hogy a felperes eljárása nem felelt meg az Áfa. tv. előzőkben megjelölt rendelkezéseinek.
A szolgáltatás díja nem vitásan hatósági áras, és az önkormányzat a település lakosai tekintetében nem tett eleget a hatósági árképzési kötelezettségének, erre azonban - az előzőekben részletezettekre figyelemmel - jog nem alapítható. Az alperes - mivel a perben vitatott körben hatósági ár nem állt rendelkezésére - jogszerűen tekintette az Áfa. tv. szerinti szabályoknak megfelelően nem a lakosok felé az önkormányzati rendelet alapján kibocsátott számlákban feltüntetett egységárat a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás ellenértékének, és helyesen határozta meg az áfa adókülönbözet összegét.
Az elsőfokú bíróság a bérleti díjjal kapcsolatos számla tekintetében nem teljes körűen adott helyt a keresetnek, csak "a teljesítés időpontja tekintetében" fogadta el a szóbeli szerződésmódosítást. Nem vitásan - mivel a felek a szerződésben nem kötötték ki, hogy csak írásban módosítható, így szóbeli módosítás lehetősége nem zárható ki, ennek tényszerű bekövetkezését azonban hitelt érdemlően igazolni kell ahhoz, hogy ehhez jogkövetkezmények is fűződhessenek (Ptk. 218. §). A perbeli esetben az iratok alapján és a jogerős ítéletből nem állapítható meg a szóbeli módosítás tényét, tartalmát kétséget kizáróan igazoló adat [Pp. 206. §, 221. § (1) bekezdése.] Ennélfogva csak a rendelkezésre álló szerződés, nyilatkozatok, jegyzőkönyv és számla és könyvelési adatok alapján állapítható meg e körben a tényállás, és ennek alapján vonhatók le a ténybeli és jogkövetkeztetések is.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a pontja értelmében az adólevonási jog csak a 35. § (1) bekezdés a) pontja és az Sztv. szabályai szerinti hiteles bizonylat alapján gyakorolható, vagyis a szolgáltatás tényleges megvalósulásának időpontjában kiállított számlával és az előleg összegét bruttó módon tartalmazó, az előleg átvételének időpontjában az önkormányzat által kiállított számlát helyettesítő okmánnyal.
A felperes felé 2002. december 17-én kibocsátott számla 8 és fél év bérleti díjáról szól a "megállapodás alapján" 40 000 000 Ft + 10 000 000 Ft áfa összegben, teljesítési időpontként és fizetési határidőként is 2002. december 20. került feltüntetésre, fizetési módként átutalás, a bizonylaton rögzítve van az is, hogy "utalva 5 000 000".
A felperes 10 000 000 Ft bérleti díjat költségként számolt el, 30 000 000 Ft-ot aktív időbeli elhatárolásként könyvelt le, 10 000 000 Ft áfát levonásba helyezett.
Az alperes helyesen állapította meg, hogy a bizonylat nem hiteles, mivel a szerződés, a számla és a valós gazdasági események egymástól eltérnek.
A számla egy gazdasági eseményt rögzít, amely nem felel meg a szerződés tartalmának, e szerint ugyanis 8 és fél év bérleti díja 85 000 000 Ft + áfa lenne, a 2002. évi bérleti díja pedig 10 000 000 Ft + áfa. A számla továbbá - a felperes érvelésével ellentétben - nem részteljesítésről került kiállításra, azt maga a felperes sem jelölte meg, hogy mely időszaki teljesítésre nézve állítja ezt, az iratok alapján ilyenre alapos ténybeli és jogkövetkeztetés nem vonható le. Az alperes iratszerűen állította, hogy az önkormányzat a 2002. évi teljes bérleti díjon felül a tovább 7,5 évre a közmű vagyon használatáért fizetendő bérleti díjnak csak a felújításra vissza nem forgatható részét számlázta ki, vagyis nettósította a gazdasági eseményt, ami ellentétes a bruttó elszámolás számviteli elvével [2002. december 17-ei nyilatkozat, december 20-ai kompenzálási jegyzőkönyv, Sztv. 16. § (1) bekezdése].
A Pp. 75. § (1)-(2) bekezdései értelmében perköltség mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merül fel, ehhez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd készkiadásait és munkadíját is. A bíróságnak a perköltség összegét a fél által előadott és szükséghez képest igazolt adatok figyelembevételével kell megállapítania. A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi munkadíjat és készkiadást is magába foglaló ügyvédi költségekről a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (továbbiakban: IM r.) rendelkezik. A perbeli esetben - tekintettel arra, hogy a felperes és ügyvédje között volt az ügy ellátására nézve díjmegállapodás - nem az IM r. 3. §-a, hanem a 2. § szerinti szabályozás az irányadó. A felperes az elsőfokú és a felülvizsgálati peres eljárásban is kérte a pervesztes fél kötelezését a megbízási szerződésben kikötött megbízási díjnak és készkiadásainak (8 547 385 Ft, illetve 2 816 181 Ft) megfizetésére, az ehhez szükséges iratokat is becsatolta, illetve bemutatta.
A Legfelsőbb Bíróság a perköltség megállapításánál figyelemmel volt az előzőekben részletezettekre, továbbá a pertárgy értékére, amely a perbeli esetben 43 790 000 Ft volt és arra, hogy a felperes 2/3, az alperes pedig 1/3 arányban tekinthető pernyertesnek. Mindezek alapján - az IM r. 2. § (1) bekezdése szerint megállapítható felperesi perköltség összegét a Legfelsőbb Bíróság az ítéletében foglaltak szerinti összegekre mérsékelte, mert ezek másképp nem állnának arányban a pertárgy értékével.
A kereseti és felülvizsgálati eljárási illetékre vonatkozó rendelkezések az 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontjában, 42. § (1) bekezdésében 50. § (1) bekezdésében, és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésében illetve 14. §-ában foglaltakon, valamint a pernyertesség, illetve perveszteség arányának figyelembevételén alapulnak.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bírság - a Pp. 275. § (3)-(4) bekezdései alapján - ítéletének rendelkező részében határozott, és az új eljárásra nézve előírja, hogy azt az ítéletében foglalt jogi álláspont alapulvételével kell lefolytatni.