3161/2021. (IV. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.20.388/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó jogi személy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Fővárosi Törvényszék 33.G.41.099/2018/14. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.213/2019/6. számú ítélete, valamint a Kúria Pfv.20.388/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz benyújtásához alapul szolgáló ügynek az alkotmányjogi panasz elbírálása szempontjából lényeges elemei a következők.
[3] 2.1. Az indítványozó (perbeli III. rendű felperes) jogelődje mint I. rendű felperes szerződésszegésből eredő tényleges kár, elmaradt haszon valamint az ezek utáni törvényes mértékű késedelmi kamat megtérítése iránt indított polgári pert. A kártérítési igényt megalapozó szerződést a II. rendű alperes az I. rendű felperes jogelődjével kötötte, aki az abból származó követelést engedményezte, majd azt - az engedményes kiválással történt átalakulása folytán - az I. rendű felperes szerezte meg, aki kártérítés jogcímén az I., II. és III. rendű alperesek egyetemleges marasztalását kérte. Kereshetőségi jogát illetően hivatkozott azokra a gazdasági társasági átalakulási folyamatokra (engedményezési megállapodás megkötése, majd az engedményes kiválással történt átalakulása), melyek következtében a követelést az I. rendű felperes megszerezte.
[4] Az alperesek a kereset elutasítását kérték amellett, hogy a II. rendű alperes vitatta az I. rendű felperes kereshetőségi jogát, a kártérítési felelőssége feltételei fennálltát, valamint a kereset összegszerűségét.
[5] 2.2. A perben a bíróság rész- és közbenső ítéletet hozott, amelyben többek között azt is rögzítette, hogy a perre a kiemelt jelentőségű perekre irányadó eljárási szabályokat kell alkalmazni. A rész- és közbenső ítélet jogerőre emelkedését követően az I. rendű felperes jogutódjának II. rendű felperesként történő perbelépését engedélyezte. Az I. rendű felperes felszámolás, a II. rendű felperes végelszámolás alá került, és a perbe jogutódja, - az engedményezési sor végén álló gazdasági társaság, - a III. rendű felperes, - az indítványozó -lépett. A perben egyetlen engedményezési szerződés szerepelt az iratok között az elsőfokú eljárás során: az I. és a II. rendű felperes közös beadványukban, szerződésükkel igazolták a jogutódlást és kérték a jogutód perbe lépésének engedélyezését. Az indítványozó az iratokhoz engedményezési szerződést nem csatolt, hanem a II. rendű felperessel közös beadványukban bejelentették, hogy közöttük szerződés jött létre és az indítványozó a II. rendű felperes jogutódja, egyúttal a II. rendű felperes hozzájárul az indítványozó perbelépéséhez.
[6] Az indítványozó perbelépéshez és az I. rendű felperesnek a perből történő elbocsátásához a II. rendű alperes a jogutódlás aggályosságára hivatkozva és a követelés átszállását vitatva - nem járult hozzá, azt azonban a bíróság végzésével engedélyezte.
[7] Az elsőfokú bíróság - az alkotmányjogi panaszban támadott - elsőfokú ítéletében az indítványozó keresetét elutasította, kifejtve, hogy az engedményezés közös bejelentésével a felperesek valószínűsítették a perbeli jogutódlás eljárásjogi feltételeit, ami alapján a bíróság engedélyezte először a II. rendű, majd az indítványozó (III. rendű felperes) perbelépését, ez azonban nem mentesítette a felpereseket az alól, hogy kereshetőségi joguk fennállását bizonyítsák, mivel a perbelépés megengedhetősége körében a bíróság a felek közötti anyagi jogi jogviszonyt vizsgálja, és arról ítéletben dönt.
[8] Erre vonatkozó bizonyítékot, bizonyítási indítványt az indítványozó a bíróság erre irányuló felhívása ellenére sem terjesztett elő, így a per tárgyát képező követelés tekintetében kereshetőségi joga nem volt megállapítható, ezért a kereset elutasításának volt helye.
[9] 2.3. A perbe vitt kártérítési igény jogalapját az I. rendű felperes javára a II. rendű alperes tekintetében a másod-fokú bíróság jogerős rész- és közbenső ítéletével megállapította, figyelemmel arra is, hogy az engedményezés folytán az I. rendű felperesnek már nem volt fenntartott keresete (a perben kizárólag azért vett még félként részt, mert a II. rendű alperes nem járult hozzá a perből történő elbocsátásához), és az indítványozó nem bizonyította azt, hogy a per tárgyát képező kártérítési igény őt illeti meg.
[10] A másodfokú ítélet az elsőfokú ítéletet részben eltérő indokolással helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a perbeli jogutódlás nem azonos az anyagi jogi jogutódlással, a felek közötti anyagi jogi jogviszony vizsgálata a per érdemére tartozik. Az engedményezésre irányadó eljárásjogi jogszabályok alapján az indítványozót terhelte annak bizonyítása, hogy a keresettel érvényesített követelést szerződéssel megszerezte. A másodfokon eljáró bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróságot az indítványozó kereshetőségi joga fennállta körében a bizonyításra szoruló tényekre, a bizonyítási teherre, illetve a bizonyítás sikertelenségének a jogkövetkezményeire nézve sem terhelte előzetes tájékoztatási kötelezettség. Az iratok alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az indítványozó tisztában volt bizonyítási kötelezettségével. Az engedményezési szerződést az elsőfokú eljárásban nem csatolták az iratokhoz, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 235. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a fellebbezés mellékleteként benyújtott engedményezési szerződés az indítványozó kereshetőségi joga fennállta körében bizonyítékként már nem értékelhető.
[11] 2.4. A jogerős ítélettel szemben az indítványozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az első- vagy másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Indokolása szerint a kereshetőségi jog nem személyhez fűződő jog, és mint ilyen, korlátozások nélkül engedményezhető. Érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 61. § (1) és (2) bekezdését, mert a fél fogalma független attól, hogy a peres fél a perbeli anyagi jogi jogviszonyban valóban félként szerepel-e, rendelkezett-e a perindításhoz szükséges perbeli legitimációval. Indokai szerint a közbenső ítélet anyagi jogereje kizárja, hogy a felek - ideértve azok jogutódait is - az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben vitássá tegyék. A jogerőhöz - figyelemmel a Pp. 229. § (1) bekezdése és Pp. 227. § (1) bekezdése rendelkezéseire -, a bíróság is kötve van, így a másodfokú bíróság indokolása szerint tévesen tette ismételten vizsgálat tárgyává a perbeli legitimáció kérdését. A perbelépést engedélyező végzés jogerőre emelkedésével a perbeli követelés rá mint jogutódra szállt át. Az indítványozó vitatta továbbá a jogerős ítélet felperesi bizonyítási kötelezettségre alapított megállapítását is. Állította, hogy az engedményezési szerződés becsatolására bírói felhívást nem kapott.
[12] A II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az indítványozó eljárási költségekben marasztalását kérte.
[13] 2.5. A Kúria a jogerős ítéletnek az indítványozó II. rendű alperessel szembeni keresetét elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó rendelkezését hatályában fenntartotta.
[14] Indokolása szerint a másodfokú bíróság mind az indítványozó perbelépése eljárásjogi feltételeinek az érdemi döntéstől való külön kezelése, mind az indítványozó kereshetőségi jogának megítélése tekintetében helyes álláspontot foglalt el, ítéletét a szükséges mértékben megindokolta, ezért az megfelel a jogszabályi rendelkezéseknek.
[15] A Kúria az eljárási jogszabályi előírások szerint, a felülvizsgálati kérelem keretei között, az indítványozó és a II. rendű alperes viszonylatában vizsgálta felül a jogerős ítéletet és megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból (bizonyítékok mérlegelése) nem jogszabálysértő. A Kúria a kereshetőségi jog körében végzett vizsgálata alapján megállapította, hogy a kártérítési kereset érvényesíthetőségének feltétele az engedményezéssel kapcsolatos állásfoglalás. Ebben a körben annak van jelentősége, hogy az indítványozó anyagi igényét megalapozó bizonyítékok rendelkezésre állnak-e.
[16] A kúriai határozat indokolása szerint helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az indítványozó és a II. rendű felperes között létrejöttnek állított szerződés becsatolására az elsőfokú eljárásban nem került sor; a felek az engedményezéssel kapcsolatban olyan nyilatkozatot sem tettek, amelyből az engedményezés megtörténte megállapítható lett volna. A másodfokú bíróság rész- és közbenső ítéletében egyértelművé tette, hogy a perre a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó szabályok irányadók, így a bíróság nem volt köteles a feleket előzetesen tájékoztatni a jogvita eldöntése érdekében bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményeiről.
[17] A kúriai indokolás szerint téves az indítványozónak az a hivatkozása, miszerint a közbenső ítélet anyagi jogereje önmagában alátámasztja kereshetőségi jogának fennállását, mert az ítélet szerint egyrészt a II. rendű alperest kárfelelősség terheli, másrészt a kereshetőségi jog fennállását az I. rendű felperes kapcsán állapította meg, nem az indítványozó vonatkozásában. Ha a jogutódlás alapja olyan polgári jogügylet, amely a perben nem bizonyított, a közbenső ítélet res iudicata hatása nem terjed ki automatikusan a jogutódokra. A perbe belépő jogutódból mindig fél lesz, aki vagy a jogelőd helyébe lép, vagy a jogelőd pertársa lesz. A perbeli esetben az indítványozó mint a II. rendű felperes jogutódja, annak hozzájárulásával és az általuk megtett írásbeli bejelentéssel lépett be a perbe. Miután a II. rendű alperes a jogelőd elbocsátásához nem járult hozzá, ezért az indítványozó perbelépését követően egymás pertársaiként vettek részt a perben. Az indítványozó által hivatkozott Pp. 61. § (2) bekezdés szerinti szabály a kúriai indokolás szerint az ügyben nem releváns - minthogy az az alperesi jogutódlásra vonatkozik -, így nem is sérülhetett az eljárás során. A Kúria szerint az indítványozónak a II. rendű alperessel szembeni igényérvényesítési jogosultsága (kereshetőségi joga) az ügy érdemére tartozó olyan anyagi jogi kérdés, amelynek tárgyában a bíróságnak ítélettel kell dönteni (BH2001.388.), anyagi jogi kapcsolat hiányában a keresetet ítélettel el kell utasítani (BH2019.119.). Minthogy a perindítási jog érvényesen nem ruházható át (BH2017.346.), ezért téves az indítványozó kereshetőségi jog és perbeli legitimáció jogutódlására való hivatkozása. Nem a kereshetőségi jog engedményezhető, hanem valamely követelés, anyagi jogi igény, ezért a bíróságnak az indítványozó kereshetőségi jogát egyidejűleg, jogelődeitől függetlenül meg kellett vizsgálnia; az engedményezés puszta bejelentéséből és absztrakt jellegéből a követelés anyagi jogi alapjának bizonyítottsága automatikusan nem következik. A kúriai indokolás szerint az indítványozó helyesen hivatkozott arra, hogy az engedményezés a II. rendű alperes vonatkozásában absztrakt jogügylet, ebből azonban csak az következik, hogy az engedményezés hiányosságaira, érvénytelenségére hivatkozással a teljesítést nem tagadhatja meg (EBH2005.1227.). Az absztrakt jogügyletből adódó jogi hatások azonban csak akkor merülnek fel, ha tényállásszerűen maga az engedményezés megállapítható, ami bizonyítási kérdés. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a jogelőd és a jogutód az engedményezés megtörténtét, tartalmát köteles bizonyítani. E körben az indítványozót terhelte bizonyítási kötelezettség, melynek nem tett eleget, így pervesztessége szükségszerűen bekövetkezett.
[18] A Kúria rámutatott arra, hogy az engedményezés az engedményező és az engedményes szerződése, amellyel az engedményes az engedményező helyébe lép. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:194. § (2) bekezdése értelmében az engedményezett követelést a kötelezett a jogcím, az összeg és az esedékesség megjelölésével vagy egyéb olyan módon kell meghatározni, hogy a követelés azonosítható legyen. Így az engedményezés nem kötelezettségvállalás, hanem maga a jogváltozást kiváltó rendelkező ügylet, amellyel a követelés átkerül az engedményes vagyonába. Ezért nem mellőzhető az engedményezési okirat csatolása olyan esetben, ha a fél anyagi jogi igényét engedményezésre alapítja. A Ptk. 6:197. § (1) és (3) bekezdései szerint az engedményezésről írásbeli értesítés szükséges a kötelezett részére. A perbeli esetben ennek megtörténtéről sem merült fel adat, sem ennek okirati bizonyítására nem került sor.
[19] 3. Az indítványozó ezt követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, és kérte a Kúria Pfv.20.388/2020/6. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.213/2019/6. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 33.G.41.099/2018/14. számú ítélete megsemmisítését.
[20] Keresetének - a kereshetőségi jog bizonyításának elmulasztásával összefüggő elutasítását sérelmezte, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére és 28. cikkére hivatkozással. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok nem az Alaptörvénnyel összhangban értelmezték és alkalmazták a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó eljárási szabályokat, ezzel elvonták a bíróhoz forduláshoz való jogát, valamint a per elhúzódása folytán az eljárás észszerű határidőn belüli befejezéséhez fűződő joga is sérült.
[21] 3.1. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelme állításában vitatta a bírói jogértelmezést és hivatkozott a Pp. 3. § (5) bekezdésére, állítva, hogy a bíróság "a bizonyítási meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait".
[22] Vitatta, hogy fennálltak volna a kiemelt jelentőségű perek speciális jellemzői. Felhívás hiányában "nem kellett" tisztában lennie bizonyítási kötelezettségével.
[23] Vitatta bizonyítási kötelezettségét és mert értelmezése szerint neki "csak valószínűsítenie kellett az engedményezés útján megvalósult jogutódlást". Álláspontja szerint a kereshetőségi jog nem személyhez fűződő jog, "hanem a perben részt vevő félhez kötődő jog, és mint ilyen, korlátozások nélkül engedményezhető". Állította, hogy "perbeli legitimációját az ítéletekben sem anyagi jogi sem pedig eljárásjogi aspektusból nem lehetett volna ismételten vizsgálat tárgyává tenni". Így az ítéletek mind eljárásjogi, mind anyagi jogi szempontból jogszabálysértőek. Állította, hogy a másodfokú ítélet a fentiek okán "megalapozatlan, kizárólag feltételezéseken alapszik". Az ítéletek tartalmi elégtelenségét állítva arra hivatkozott, hogy a bíróságok "a per érdemi része tekintetében még a bizonyítási eljárást sem folytatta le, [...] bizonyítási indítványát (szakértő kirendelése) a bíróság minden indokolás nélkül mellőzte".
[24] Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróságnak a tisztességes bírósági eljárással kapcsolatos gyakorlatára. Ebben a körben felhívta a 7/2013. (III. 1.) AB határozatot, a 23/2018.(XII. 28.) AB határozat indokolásának [24]-[30] bekezdéseit, valamint a 3373/2019. (XII. 19.) AB határozat indokolásának [19]-[21], [23], [27]-[28] bekezdéseit. Arra azonban nem mutatott rá, hogy az idézett alkotmánybírósági gyakorlat és állított sérelmei között mi az alkotmányjogi összefüggés.
[25] Sérülni látta a bírósághoz fordulás jogát, amit a felülmérlegelés tilalmával hozott összefüggésbe, miszerint kereshetőségi joga a per későbbi szakaszaiban már nem képezhették volna vizsgálat tárgyát. Ebben a körben hivatkozott a 30/2014. (IX. 30.) AB határozatra, valamint a 3195/2015. (X. 14.) AB határozatra.
[26] Sérelmezte, hogy szerinte a Kúria nem törekedett a per ésszerű időn belüli befejezésére, mert pere 13 évig tartott.
[27] Alaptörvényi hivatkozás megjelölése nélkül állította jogorvoslati joga sérelmét.
[28] Összességében állította, hogy az eljáró bíróságok az Alaptörvény 28. cikkében foglalt jogértelmezési szabályokat figyelmen kívül hagyta, önkényes és contra legem jogalkalmazása bár önmagában nem lenne alaptörvény-ellenes, azonban esetében érdemben befolyásolta az ítéleteket, így az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelme közvetlenül megállapítható.
[29] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi - formai és tartalmi - feltételeknek. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett, az indítványozó érintettnek tekinthető és a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[30] 4.1. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia; az (1b) bekezdés d) pontja szerint a kérelem akkor határozott, ha megjelöli az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit, az e) pontja szerint pedig akkor, ha indokolást tartalmaz arra nézve, hogy a kifogásolt bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Ennek a feltételnek az indítvány jogorvoslati joggal kapcsolatos hivatkozása nem tesz eleget; nem jelölte meg a sértettnek állított alaptörvényi rendelkezést, továbbá a jogorvoslati jog sérelmét a Kúria indítványozótól eltérő jogértelmezésével és nyilatkozattételi lehetőségeivel kapcsolatos kifogásaival összefüggésben állította. Érvelésében nem fejtette ki, hogy ezen állított sérelmei mennyiben hozhatók összefüggésbe a jogorvoslathoz való jogával. Ezért megfelelő indokolás hiányában ez az indítványi elem nem felel meg a határozott kérelem követelményének.
[31] 4.2. Az Abtv. 27. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében az indítványozó csak Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére történő hivatkozással nyújthat be alkotmányjogi panaszt. Az Alaptörvénynek az indítványozó által felhívott 28. cikke nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot, így arra az indítványozó panaszában nem hivatkozhat.
[32] 4.3. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ez alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a befogadásra.
[33] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a befogadhatóság tartalmi feltételeivel összefüggésben az indítvánnyal kapcsolatban a következőket állapította meg. Alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekinthető kérdést az indítványozó nem fogalmazott meg. Ezt követően azt vizsgálta, hogy az indítványban felhozott érvek alapján felmerülhet-e a bírói döntés alaptörvény-ellenesség gyanúja.
[34] 4.4. Az Alkotmánybíróság általánosságban észlelte, hogy az indítványozó panaszában a támadott ítéleteknek elsősorban tartalmi kritikáját fogalmazta meg, vitatva annak jogértelmezését és következtetését. Az indítványozó ezen felül kifogásolta szakértő kirendelésére vonatkozó indítványának indokolás nélküli elutasítását. Végül a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmét többek mellett azért is állította, mert a per időben elhúzódott.
[35] 4.5. Az indítványozó az említett alaptörvényi rendelkezés sérelmét összességében abban látta, hogy a számára kedvezőtlen bírósági döntés az alkalmazandó jogszabályokat az indítványozó felfogásától eltérően értelmezte és alkalmazta. A jogszabályok értelmezése és alkalmazása - amíg az az Alaptörvény keretein belül marad - olyan szakjogi-törvényességi kérdés, amely alkotmányossági aggályokat nem vethet fel, és amelynek vizsgálatára az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.
[36] A felmerülő jogkérdésnek az indítványozó felfogásától eltérő bírói megítéléssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat töretlen gyakorlatára, miszerint "az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; [...]). Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; [...])." (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]) "Sem a jogállamiság elvont elve, [...] sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság" szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el." (Először lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14])
[37] 4.6. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában sérelmezte, hogy bizonyítási indítványának az eljáró bíróságok nem adtak helyt, anélkül, hogy ezt indokolták volna.
[38] Az Alkotmánybíróság rámutat a tisztességes bírósági eljáráshoz és indokolt bírói döntéshez való jog töretlen gyakorlatára, miszerint "a "fair trial" olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [29]). Az indokolt bírói döntéshez való jog az eljárás tisztességességének alkotmányos követelményrendszerén [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] belül azonosított részjogosítvány." Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is megerősíti azt a gyakorlatát, hogy "[a]z alkotmányos előírás ugyanakkor kizárólag az eljárási törvényekben foglaltak szerint kötelezheti a bíróságot a döntésének alapjául szolgáló indokok bemutatására. Ebből következik, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény e szabályát mindig együtt olvassa a jogvita jellege, és az adott ügy típusa által kijelölt konkrét eljárásjogi szabályokkal. [...] Figyelemmel az Alaptörvény 28. cikkében előírt jogszabály értelmezési kötelezettségre is, az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy az indokolási kötelezettséget előíró eljárási jogszabályokat a bíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelően alkalmazta-e. [...] az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rejlő indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme az eljárási szabály alaptörvényellenes alkalmazását jelenti. A tisztességes eljárásból fakadó elvárás tehát az eljárási szabályok Alaptörvénynek megfelelő alkalmazása, ami a jogállami keretek között működő bíróságok feladata. Az eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az adott ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket." (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]-[34])
[39] A bírói ítéletek egybehangzóan tartalmazzák azt, - amire a Kúria ítélete [28] bekezdésében is rámutat -, "a II. és III. rendű felperesek kereshetőségi joguk bizonyítása körében bizonyítékot, bizonyítási indítványt a bíróság felhívása ellenére nem terjesztettek elő". A II. rendű felperes és az indítványozó által 2017 októberében írásban megkötött, az indítványozó által a másodfokú eljárásban a fellebbezés mellékleteként benyújtott engedményezési szerződés az indítványozó kereshetőségi joga fennállta körében a Pp. 235. § (1) bekezdésére figyelemmel bizonyítékként már nem volt értékelhető.
[40] A szakértő kirendelésével kapcsolatosan az indítványozó alkotmányjogi panaszában nem fejtette ki, hogy az pontosan mire irányult. Ezért ennek az indítványozó által hivatkozott "indokolás nélküli" elutasítását egyéb peradatok hiányában az Alkotmánybíróság külön nem vizsgálhatta. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a peradatokból megállapíthatóan az ügyben a bírói döntések jogkérdések elbírálásán alapultak, amelyek szakértői bizonyítás szükségességét aligha vethetik fel.
[41] A bíróságok az indítványozónak az ügy lényegi részeire vonatkozó valamennyi észrevételét kellő alapossággal megvizsgálták, és ennek értékeléséről határozatukban számot adtak. Az indítványozó felvetéseire a Kúria ítéletében részletes jogszabályi ismertetést követően, alapos elemzés és jogkövetkeztetés levonása révén közérthető választ adott. Ezért ez a hivatkozási kör sem vetette fel a bírói döntések alaptörvényességének kételyét.
[42] 4.7. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmét megjelölve azt is kifogásolta, hogy pere időben elhúzódott.
[43] Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá. Az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog sérelme tekintetében az Alkotmánybíróság több polgári ügy vonatkozásában is úgy foglalt állást, hogy az eljárás elhúzódása miatt bekövetkezett esetleges jogsérelem az alkotmánybírósági eljárásban nem orvosolható (3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [8]; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]). Ezzel összefüggésben kiemelte azt is, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy egy adott bírósági eljárás jelentős elhúzódásából eredő következményeket enyhítse vagy orvosolja.
[44] Az indítványozó ezirányú kérelmének elbírálása olyan alapvetően eljárási jogi szakkérdés, amelynek megítélésére az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. Ilyen sérelem alapossága esetén, kártérítési igény érvényesítésére polgári per útján kínálkozik lehetőség. Az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog vonatkozásában az indítványozó előadása szerint sem merült fel magának a bírói döntésnek érdemére kiható alaptörvény-ellenesség megállapíthatósága.
[45] A fentiekből következően a bírói döntések alaptörvényességének kételye az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásban az indítványozó által alkotmányjogi panaszában megjelölt okokból nem merült fel.
[46] 5. A támadott döntések a fentiekre tekintettel a jelen ügyben feltárható összefüggések alapján - alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség hiányában - nem képezhették érdemi vizsgálat tárgyát.
[47] 6. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására, - mivel részben az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve 52. § (1b) bekezdés d) és e) pontjában, részben pedig a 29. §-ában írott feltételeknek nem felel meg -, nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2021. március 30.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró helyett
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró helyett
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Salamon László előadó alkotmánybíró helyett
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szabó Marcel alkotmánybíró helyett
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1781/2020.