855/B/2005. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 551. § (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt, amely a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 551. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alkotmány 19. § (1) bekezdésével, 45. § (1) bekezdésével és az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben kezdeményezte.
2. Az Alkotmánybíróság visszautasítja azt az indítványt, amely a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 551. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és az Alkotmány 77. § (2) bekezdésével összefüggésben kezdeményezte.
3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 20. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 551. § (1) bekezdése és a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1990. évi LIV. törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az indítványozó szerint az országgyűlési képviselők mentelmi jogát az Alkotmányba iktató 1990. évi LIV. törvény 1. §-a és a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet szabályozó Be. 551. § (1) bekezdése több szempontból alkotmánysértő.
Egyfelől az alkotmányjogi tisztséget betöltők mentelmi joga sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, ezért ellentétes az Alkotmány 19. § (1) bekezdésével és a 45. § (1) bekezdésével. A kifogásolt törvényi rendelkezések alapján ugyanis az Országgyűlés kvázi bíróságként működik. Másfelől a közjogi tisztségviselők mentelmi joga "hűbéri előjogokat" jelent, ezért sérti a jogegyenlőséget. A jogegyenlőség elvével ellentétes az is, hogy a mindenkori parlamenti többség a saját képviselőinek biztosítja a mentelmi jogot, az ellenzék képviselőinek viszont nem. A kifogásolt jogszabályi rendelkezések ezért - az indítványozó álláspontja szerint - sértik az Alkotmány 70/A. §-át, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét és az Alkotmány 77. § (2) bekezdését.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései a következők:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés."
20. § "(2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik.
(3) Az országgyűlési képviselőt - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényben szabályozottak szerint - mentelmi jog illeti meg."
"45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
77. § "(2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek."
2. Az indítványban kifogásolt jogszabályi rendelkezés: Be. "551. § (1) A külön törvényben meghatározott közjogi tisztséget betöltő személyek ellen e tisztségük fennállása alatt csak a mentelmi jog felfüggesztése után indítható büntetőeljárás."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság először a Be. közjogi tisztséget betöltő személyek mentességéről szóló 551. § (1) bekezdésének alkotmányosságát vizsgálta.
1. Az Alkotmány 20. § (2) bekezdése azt az előírást fogalmazza meg, hogy az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik. Ez azt jelenti, hogy a parlamenti képviselőknek aszerint kell eljárniuk, ahogyan azt gondos mérlegelés alapján a köz szempontjából helyesnek találják. Az országgyűlési képviselő "a parlamentben szabadon, meggyőződése és lelkiismerete alapján adja le szavazatát". A képviselő nem utasítható, ezt a Házszabály 13. § (1) bekezdése kifejezetten kinyilvánítja. A képviselői függetlenség a szabad képviselői mandátumban ölt testet. A szabad mandátumot pedig mindenekelőtt a képviselők mentelmi joga, az összeférhetetlenség jogintézménye és az országgyűlési képviselők anyagi függetlensége biztosítja. [Alkotmány 20. § (3)-(5) bekezdés; 2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 38.; legutóbb lásd 21/2008. (III. 12.) AB határozat, ABH 2008, 251, 257.; 62/2008. (IV. 29.) AB határozat, ABH 2008, 552, 557.]
A képviselők mentelmi jogát az Alkotmány 20. § (3) bekezdése részesíti védelemben, de a törvényhozó hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy pontosan mire vonatkozik a mentelmi jog. A törvényi szabályozás elé az Alkotmány korlátot állít. A mentelmi joggal kapcsolatos rendelkezéseknek összhangban kell állniuk az Alkotmány más rendelkezéseivel, így különösen a szólásszabadságot biztosító 61. §-ával, a képviselők feladataira vonatkozó 20. § (2) bekezdésével és az interpellációt szabályozó 27. §-sal. Az Alkotmányban foglalt törvényalkotói felhatalmazás végső korlátja az, hogy a szabályozás nem eredményezheti a mentelmi jog kiüresítését.
Az országgyűlési képviselők mentelmi jogának tartalmát jelenleg az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 4-7. §-ai állapítják meg. E rendelkezések alapján a képviselőket egyrészt immunitás, másrészt sérthetetlenség illeti meg.
1.1. Az Alkotmánybíróság az elmúlt két évtized során többször vizsgálta a mentelmi jog e két aspektusát alkotmányossági szempontból. A határozatok egy része a parlamenti vitában részt vevők szólásszabadságát biztosító képviselői felelősségmentesség (immunitás) intézményével foglalkozott.
A 34/2004. (IX. 28.) AB határozat az országgyűlési képviselők immunitási szabályaira vonatkozóan állapított meg alkotmányos követelményt. Ebben az Alkotmánybíróság kimondta, a képviselői immunitás kiterjed a képviselőnek a képviselőtársát, más közhatalmat gyakorló személyt vagy közszereplő politikust érintő, a közügyek megvitatásával kapcsolatos értékítéletére és tényállítására is, kivéve, ha a képviselő tudta, hogy a tényállítás, lényegét tekintve, valótlan. Ezt követően az Országgyűlés az alkotmányos követelménynek megfelelően beiktatta a Kjtv. 4. § (2) bekezdését.
Felelősségmentességi szabályt egyes törvények a parlamenti vitában részt nem vevő személyek számára is biztosítanak. A 60/1994. (XII. 24.) AB határozat például az Alkotmánnyal összhangban állónak találta azt a jogszabályi rendelkezést, amely immunitást biztosított az átvilágítást végző bizottság tagjai számára. Az Alkotmánybíróság a szabály alkotmányos indokának a közhivatalt betöltőket a feladataik zavartalan, befolyásmentes ellátásához fűződő állami érdeket tekintette. (ABH 1994, 342, 363.) Ez a hatá-rozat utalt arra is, hogy hasonló indokkal biztosított immunitást az alkotmánybírák számára az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) korábban hatályos 14. §-a.
1.2. Az alkotmánybírósági döntések nagyobb része nem a mentelmi jog immunitási aspektusával, hanem a sérthetetlenséggel (inviolabilitás) foglalkozott, és ez az a jogintézmény, amelyet jelen ügy indítványozója is több szempontból kifogásolt.
Az Alkotmány 20. § (3) bekezdését tartalommal kitöltő Kjtv. 5. § (1) bekezdése alapján a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint szabálysértési eljárást indítani, vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni. A sérthetetlenség intézménye tehát a parlament hozzájárulásától teszi függővé a képviselők felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását, de az kiterjed a képviselő olyan tevékenységére is, amelyet nem megbízásának gyakorlásával összefüggésben követ el.
Az Alkotmány a köztársaság elnöke számára is sérthetetlenséget garantál. A 31/A. § (1) bekezdés alapján a köztársasági elnök személye sérthetetlen, büntetőjogi védelmét külön törvénynek kell biztosítania. A 48/1991. (IX. 26.) AB határozat értelmezésében ez egyrészt az elnök politikai felelősségének hiányát és jogi felelősségének korlátozott voltát jelenti, másrészt az államfő sajátos büntetőjogi védelmét. Az Alkotmány 31. § (4) bekezdése, 31/A. §-a és 32. §-a a köztársaság elnöke számára teljes sérthetetlenséget csak a hivatali ideje alatti, de tisztségétől független cselekményével kapcsolatos büntetőeljárással szemben nyújt.
A magyar jogrendszer más közjogi tisztségviselők sérthetetlenségéről is rendelkezik. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló 2006. évi LXXXVII. törvény hatályba lépése óta mentelmi jogot kizárólag az Alkotmányban nevesített közjogi tisztségviselők kapnak. Ez azt jelenti, hogy e törvény hatályba lépésének napjától, 2006. november 18-ától az országgyűlési képviselővel azonos mentelmi jog illeti meg az alkotmánybírákat [Abtv. 14. §], az országgyűlési biztosokat [az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 11. §], az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét és alelnökeit [az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 9. §], a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a bírákat [a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 5. §], a legfőbb ügyészt, az ügyészeket [a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 23. §] és az európai parlamenti képviselőket [az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény 10. § (2) bekezdése].
E jogszabályi rendelkezések alkotmányosságának megítélése ennek az ügynek nem tárgya, mert az indítványozó kifejezetten a Be. 551. § (1) bekezdésében foglalt eljárási szabályt támadta.
2. Az indítványozó azt kifogásolta, hogy a Be. 551. § (1) bekezdése a közjogi tisztséget betöltők mentelmi jogát a hatalmi ágak elválasztásának elvével ellentétesen szabályozza, s ezáltal sérti az Alkotmány 19. § (1) bekezdését és a 45. § (1) bekezdését. Az indítványozó felfogásában ugyanis a kifogásolt törvényi rendelkezés alapján az Országgyűlés kvázi bíróságként működik.
A Be. 551. § (1) bekezdése alapján a fent felsorolt külön törvényekben meghatározott közjogi tisztségviselők ellen a tisztségük fennállása alatt a mentelmi jog felfüggesztése után indítható büntetőeljárás. A mentelmi jog felfüggesztéséről az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész esetében az Országgyűlés dönt. Az alkotmánybírák mentelmi jogát azonban az Alkotmánybíróság teljes ülése függesztheti fel. A bírák mentelmi jogának felfüggesztéséről pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének javaslatára a köztársasági elnök dönt. Az ügyészek mentelmi jogának felfüggesztése a legfőbb ügyész hatáskörébe tartozik. Az európai parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről az Európai Parlament jogosult dönteni.
Az indítványozó beadványában azt az esetet kifogásolta, amikor az Országgyűlés jogosult döntést hozni a mentelmi jog felfüggesztéséről. Az Alkotmánybíróság ezért jelen ügyben az alkotmányossági vizsgálatot arra a kérdésre korlátozta, hogy a mentelmi joggal kapcsolatos parlamenti felfüggesztési jog ellentétes-e a hatalmi ágak elválasztásának elvével.
Eredetileg a sérthetetlenség jogintézménye azt a célt szolgálta, hogy a törvényhozó hatalom tagjait a törvényhozási munkában önkényes letartóztatásokkal, őrizetbe vétellel a végrehajtó hatalom birtokosai ne akadályozhassák. Ma a sérthetetlenség a törvényhozói munkát, a parlament végrehajtást ellenőrző funkcióját, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségét védi az indokolatlan hatósági zaklatásokkal, önkényes közhatalmi fellépésekkel szemben. Az inviolabilitás nem azt szolgálja, hogy a képviselők és más közjogi tisztségviselők jogellenes cselekedetei büntetlenül maradjanak. Egy ilyen jogintézmény a törvény előtti egyenlőségen alapuló jogállam alapjait támadná. A sérthetetlenség azokban az esetekben nyújt védelmet az érintettek számára, amikor a kényszerintézkedés alkalmazása, illetve a büntetőeljárás megindítása azzal járna, hogy a képviselő és a közjogi tisztségviselő alkotmányos feladata gyakorlása (például a szavazásban, ítélkezésben való részvétele) ellehetetlenülne.
Ezt kell szem előtt tartania az Országgyűlésnek, amikor a képviselő, az ombudsman, az ÁSZ elnöke, alelnökei, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész mentelmi ügyében döntést hoz. Ha a parlament úgy ítéli meg, hogy az adott esetben a sérthetetlenség védelmi körébe tartozó cselekményről van szó, akkor meg kell vizsgálnia, hogy ez a cselekmény (az eljárás vagy kényszerintézkedés) összefügg-e az érintett képviselői minőségével, a törvényhozás-sal, illetve veszélyezteti-e valamely közjogi tisztség független ellátását. Amennyiben az Országgyűlés arra a következtetésre jut, hogy az érintett képviselővel szembeni eljárás vagy kényszerintézkedés a törvényhozás szabadsága vagy az igazságszolgáltatás függetlenségével szembeni beavatkozásnak minősül, akkor alappal utasítja el a mentelmi jog felfüggesztését. Ellenkező esetben azonban nincs alkotmányos indoka annak, hogy az Országgyűlés fenntartsa az érintett mentelmi jogát. Sőt, a törvény előtti egyenlőség elvét és a sértettek Alkotmányban biztosított bírósághoz fordulásának jogát sértené az a jogszabályi előírás és jogalkalmazói gyakorlat, amely indokolatlanul tartaná fenn egy képviselő mentelmi jogát abban az esetben, amikor a mentelmi ügy alapjául szolgáló jogvita törvényhozási vagy igazságszolgáltatási érdeket nem veszélyeztet.
[Erre a következtetésre jutott az Emberi Jogok Európai Bírósága is a Cordova kontra Olaszország ügyben, amelyben az Egyezmény 6.1 cikke megsértésének értékelte, hogy az olasz szenátus fenntartotta egy szenátorának mentelmi jogát, holott az alapul szolgáló ügy magán természetű jogvita (personal quarrel) volt, amelynek ugyan voltak politikai szálai, de a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése a parlament integritását nem sértette volna, és a szabad parlamenti vitát sem akadályozta volna (2003. január 30-ai ítélet) Az alkotmányos megbízatás megfelelő ellátásához szorosan kötődő mentelmi jog fontosságát hangsúlyozza az olasz Alkotmánybíróság 262/2009. számú ügyben hozott döntése is.]
Az Országgyűlés a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló döntésének meghozatala során nem foglal állást a mentelmi ügy alapjául szolgáló cselekményről és az érintett bűnösségéről. Az Országgyűlés tehát nem végez igazságszolgáltatási feladatot, hanem a mentelmi jogot felfüggesztő döntésével megnyitja a szabálysértési vagy büntetőeljárás lefolytatása előtti utat. Alkotmányosan indokolt esetben, ha az eljárást vagy kényszerintézkedést a törvényhozás vagy az igazságszolgáltatás függetlensége elleni beavatkozásnak ítéli, fenntartja a mentelmi jogot.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Be. 551. § (1) bekezdését az Alkotmány 19. § (1) bekezdése és az Alkotmány 45. § (1) bekezdése szempontjából támadó indít-ványi elemet elutasította.
3. Az indítványozó szerint a közjogi tisztségviselők mentelmi joga "hűbéri előjogot" jelent, ezért a Be. 551. § (1) bekezdése sérti a jogegyenlőséget. Az Alkotmánybíróság a következőkben ezt a kifogást vizsgálta.
3.1. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie. Ez azt jelenti, hogy a jogosultságok és kedvezmények elosztása nem feltétlenül kell hogy egyenlő legyen, de a döntéshozatal során minden érintett szempontjait azonos tisztelettel és körültekintéssel kell mérlegre tenni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az Alkotmánybíróság az úgynevezett ésszerűségi tesztet alkalmazza, ha a személyek közötti megkülönböztetés nem alapjogot érint. Ennek során azt vizsgálja, hogy az alkalmazott különbségtétel és a jogszabály alkotmányos célja között fennáll-e valamiféle racionális kapcsolat.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában hangsúlyozta, hogy a mentelmi jog nem a minden embert megillető alkotmányos alapjogok csoportjába tartozik, hanem az országgyűlési képviselői jogálláshoz fűződő jog, amely felett nem maga a képviselő, hanem a parlament rendelkezik. A mentelmi jog a képviselőt a törvényhozás tagjaként megillető olyan jogosultság, amely a parlament működésének szabadságát, függetlenségét, a végrehajtó és a bírói hatalom befolyásától való mentességét biztosítja. A képviselői függetlenségnek ez az eszköze a törvényhozás integritását védi. Ezt fejezi ki az a tény, hogy a sérthetetlenség az országgyűlési képviselőt csak a megbízatásának ideje alatt illeti meg. [Lásd 65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1992, 289, 291-292.; 34/2004. (IX. 28.) AB határozat, ABH 2004, 490, 496. Továbbá így foglalt állást az Emberi Jogok Európai Bírósága az A. kontra Egyesült Királyság ügyben. (2002. december 17-i ítélet, para 85.)]
Ez a közhivatali minőséghez kapcsolódó mentesség az állampolgári jogegyenlőséget nem érinti, hiszen egyfelől az Alkotmány 70. § (1) bekezdésében biztosított passzív választójog elvileg bárki számára elérhetővé teszi a képviselői hivatást. Másfelől az Alkotmány 70. § (6) bekezdése alapján minden magyar állampolgárnak egyenlő joga van arra, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen, s ahhoz kapcsolódóan mentelmi joga legyen.
A mentelmi jog a képviselői, valamint a közjogi tisztségviselői munka függetlenségét, befolyásmentességét és zavartalanságát biztosítja. Az Alkotmánybíróság ezt több korábbi határozatában legitim célként fogadta el. A65/1992. (XII. 17.) AB határozat szerint az országgyűlési képviselők esetében a mentelmi jog alapvető funkciója az Országgyűlés védelme más hatalmi ágakkal szemben. (ABH 1992, 289, 291-292.) A 723/B/2006. AB határozat megállapította, hogy a bíró mentelmi jogának rendeltetése, hogy a bíró személyi integritásán keresztül biztosítsa a bíróság sérthetetlenségét, garantálja a független ítélkezés folyamatosságát (ABK 2009. október, 1165, 1172-1173.). A 865/B/2003. AB határozat az ügyészség "kiemelkedően jelentős alkotmányos feladatainak" megfelelő ellátására és az igazságszolgáltatásban való részvételére tekintettel tartotta indokoltnak az ügyészek mentelmi jogát (ABH 2004, 1791.). Legutóbb, az 1020/B/2008. AB határozat az ÁSZ elnöke és alelnökeinek mentelmi jogát "a hatalommegosztás elvének érvényesülését elősegítő garanciának" tekintette. (2010. május 31.)
A következőkben az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányosnak elfogadott jogszabályi cél és a Be. 551. § (1) bekezdésében biztosított eljárási mentesség között fennáll-e valamiféle ésszerű kapcsolat.
Az Alkotmánybíróság ennek során figyelembe vette, hogy az indítványozó által támadott Be. 551. §-a nem rendelkezik arról, hogy mely közjogi tisztviselőket illet meg mentelmi jog, s arról sem, hogy ez a jog mit foglal magában. A mentelmi jog jogosultjait egyfelől az Alkotmány, másfelől a fent felsorolt törvények állapítják meg. A mentelmi jog tartalmát a Kjtv.-beli rendelkezések határozzák meg.
A Be. 551. § (1) bekezdése olyan eljárási szabály, amely büntetőügyben a mentelmi joggal rendelkezőkkel szembeni eljárásokhoz és a velük szemben foganatosított kényszerintézkedésekhez az Országgyűlés, illetve más arra hatáskörrel rendelkező alkotmányos intézmény jóváhagyását követeli meg. A Be. 551. § (2) bekezdése alapján a mentelmi jogban részesülő képviselő és más közjogi tisztséget betöltő személyek gyanúsítottkénti kihallgatására csak a mentelmi jog felfüggesztése után kerülhet sor, és ezt megelőzően az ilyen személlyel szemben - a tettenérés esetét kivéve - a Be. szerinti kényszerintézkedés nem alkalmazható. A sérthetetlenség tehát nem abszolút, a mentelmi joggal rendelkezők is őrizetbe vehetők, ha bűncselekmény (illetve elzárással sújtható szabálysértés) elkövetésén érik tetten őket. Továbbá a jogosultak nem élhetnek mentelmi jogukkal az egyes rendőri intézkedésekkel - például a légzésminta adására kötelezéssel - szemben bűncselekmény vagy az elzárással sújtható szabálysértés elkövetésének gyanúja esetén.
A mentelmi jog tehát az alkotmányjogi tisztség viselőit közhivatali jogállásuk alapján, megbízatásuk időtartamára és az adott funkció ellátásához szükséges mértékben illeti meg.
Mindezek miatt a Be. 551. § (1) bekezdése nem sérti a személyek közötti hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmát, ezért az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó indítványi elemet elutasította. [865/B/2003. AB határozat, ABH 2004, 1793, 1796-1797.; megerősítve: 339/B/2003. AB határozat, ABK 2009. október, 1165, 1173.]
3.2. Az indítványozó beadványában utalt arra, hogy a Be. 551. § (1) bekezdése ellentétben áll az Alkotmány 70/A. § (2) és (3) bekezdésével. Az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdése alapján az emberek közötti hátrányos megkülönböztetést a törvény szigorúan bünteti. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint e rendelkezésnek megfelelően a jogrendszernek meg kell teremtenie a hátrányos megkülönböztetés védelmi eszközeit és garanciáit, a jogrendszer egészének pedig kell kizárnia a diszkrimináció lehetőségét. [45/2000. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2000, 344.]
Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése azt követeli a törvényhozótól, hogy a társadalomban igazságtalanul hátrányos helyzetbe került személyek esélyegyenlőtlenségének kiküszöbölésére különféle intézkedéseket hozzon.
Az indítványozó által támadott Be. 551. § (1) bekezdése egyik alkotmányos szakasszal sem hozható alkotmányjogilag értékelhető összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a részében elutasította.
4. Az indítványozó beadványában azt állította, hogy a Be. 551. § (1) bekezdése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és az Alkotmány 77. § (2) bekezdését. Az alkotmányi rendelkezések megjelölésén túl azonban érdemi indokolást arra vonatkozóan nem terjesztett elő, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés az általa megjelölt alkotmányos szakaszokat mennyiben sérti.
Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt - ebben a részében - mint érdemi elbírálásra alkalmatlant az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § d) pontja alapján visszautasította.
IV.
Külön vizsgálta az Alkotmánybíróság az indítványnak azt a részét, amely a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1990. évi LIV. törvény 1. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. E szerint az Alkotmány 20. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az országgyűlési képviselőt - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényben szabályozottak szerint - mentelmi jog illeti meg." Az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően - a módosított rendelkezésre nézve folytatta le a vizsgálatot. Tekintettel azonban arra, hogy az indítványozó által támadott rendelkezés az Alkotmány szövegének a részévé vált, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre annak felülvizsgálatára. [1260/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 816.] Minthogy a mentelmi jog, mint az Alkotmányban szabályozott jogintézmény alkotmánybírósági felülvizsgálat tárgya nem lehet (830/B/1998. AB határozat, ABH 2003, 1072.), az Alkotmánybíróság az indítványnak az Alkotmány 20. § (3) bekezdése megsemmisítésére irányuló részét - hatáskörének hiánya miatt - az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2010. június 14.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró