339/B/2003. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 349. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdése, az 54. § -a, az 57. § (1) bekezdése a 70/A. §-a vonatkozásában -elutasítja, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 8. § (1)-(2) bekezdése, az 55. § -a, az 57. (5) bekezdése, a 70/K. §-a bekezdése tekintetében pedig visszautasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 5. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdése, az 54. § -a, az 57. § (1) bekezdése, a 70/A. § -a, a 70/K. §-a vonatkozásában - elutasítja, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 8. § (1)-(2) bekezdése és az 55. §-a, 57. § (5) bekezdése tekintetében pedig visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szól ó 1997. évi LXVI. törvény 2. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt, illetve a 39. § j) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt - az Alkotmány 50. § (3) bekezdése vonatkozásában - elutasítja, az Alkotmány 50. § (1) bekezdése és az 57. § (1) bekezdése tekintetében pedig az alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárást megszünteti.

5. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

6. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 35. §-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 349. § (3) bekezdése vonatkozásában kialakult bírói gyakorlat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. 20527/2006/3. számú ítélete vonatkozásában benyújtott perújítás elrendelése iránti kérelmet visszautasítja.

Indokolás

I.

1. Az Alkotmánybíróságoz négy indítvány, illetve egy alkotmányjogi panasz érkezett, amelyek az Alkotmány -részben azonos, részben különböző - rendelkezéseire hivatkozással a bíróságok és bírák kárfelelősségével, a bíróságok jogi képviseletével összefüggő különböző jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét állították, illetve ezekkel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását szorgalmazták. Az indítványozók vitatták továbbá a kialakult bírói gyakorlat "alkotmányosságát", a jogerős bírói ítélet mindenkire kötelező voltát, valamint különböző érvek mentén kezdeményezték az objektív alapokra helyezett bírói kárfelelősség kiterjesztését és egy "bíróságok feletti, bíróságon kívüli szerv" létrehozását az ilyen perek elintézésére.

A bíróságtól beszerzett adatokra figyelemmel - a Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. 20527/2006/3. számú ítéletével szembeni - alkotmányjogi panaszt tartalmazó beadvány határidőben benyújtott és egyebekben is megfelel az alkotmányjogi panasz kellékeinek.

Az Alkotmánybíróság az ügyeket - tartalmi azonosságukra és tárgyi összefüggésükre tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009, január, 3.) (a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdésének megfelelően egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

2.1. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítését szabályozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. § (3) bekezdése, valamint az ezzel összefüggő "egységes joggyakorlat - mint az állami irányítás egyéb jogi eszköze" - alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményező indítványozó, az Alkotmány számos rendelkezésére hivatkozott. Tartalmilag azonos érvelés mentén kérte továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (a továbbiakban Bjj.), a bíróságok szervezetéről és igazgatásról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bszi.), valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) vonatkozásában mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is.

Álláspontja szerint alkotmányellenes az az állapot, amely a bíróságok "tevékenysége során tanúsított jogellenes eljárással okozott személyi és anyagi jellegű károkkal szemben" nem biztosít kellő védelmet, mert a bíróságok, illetve a bírák magatartása nem másokéval azonos feltételek mentén peresíthető. Indítványában kifejtette, hogy az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdése közvetlenül teremti meg a bírák felelősségének alkotmányos és jogi alapjait, s amennyiben az itt szereplő kötelezettségeiknek - akár gondatlanul - nem tesznek eleget, felelősségüket másokéval azonos módon kell rendezni. A vétkességet "nem menti" az sem, hogy a bírói hiba utóbb a jogorvoslati eljárásban orvoslásra kerül, mert a jogorvoslati eljárásnak költségei vannak.

Az indítványozó a bírói önkény megjelenését látja abban, hogy a bíróságok "önmaguk felett ítélkeznek", ami sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét és diszkriminatív. Megítélése szerint a polgári jogi kárfelelősség rendszerének átalakítása mellett, a büntetőjogi felelősség megállapítását is indokolná, ha a bíró az eljárása során az eljárási szabályokat, vagy a logika szabályait megszegi. A jelenlegi rendszerben ugyanis nem jutnak érvényre a bírói kárfelelősség "kiegészítő alkotmányos alapjait jelentő", az Alkotmány 54. §-a, illetve 55. §-a, szerinti rendelkezések, továbbá a Ptk. szabályozása folytán sérül az 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás követelményrendszere, illetve az 57. (5) bekezdése. A "bíróra és a bíróságra" vonatkozó adekvát felelősségi szabályok hiánya egyben igazságtalan és indokolatlan, alkotmányellenes különbségtétel is jelent a bírák és más jogalanyok között.

Az Alkotmány 70/K. §-ának megsértését az indítványozó arra hivatkozással támadta, hogy a "bíróságok által hozott határozatokkal kapcsolatos kifogások elbírálására nem létezik független és pártatlan elbíráló szerv (...) [A] bíróságok határozatai vitatásának - független bíróság előtti - hiánya alkotmányos egyenlőtlenséget teremt az állam egyéb szerveinek felelősségéhez képest." Ez a 70/A. § alapján foglalkozások közötti megkülönböztetést is eredményez, "az összes többi felelősséggel végzett tevékenység terhére." Az ilyen ügyek elbírálásakor ugyanis a bíróság hatalmi pozícióba kerül, minek folytán nem érvényesül a törvénynek (Ptk.) a felek mellérendeltségére vonatkozó alapelve. Nézete szerint ez a hiba csak úgy lenne kiküszöbölhető, ha a létezne olyan "szerv, ami (...) több fokú eljárás után jogosult lenne elbírálni a bírósági károkozás kérdését."

Összességében az indítványozó szerint a Ptk. támadott rendelkezésének megsemmisítése mellett a jogalkotói mulasztást azért kell megállapítani, mert a törvényhozó nem másokkal azonos módon rendezte el a bíróság, illetve a bíró személyes felelősségének megállapítását, a hibás vagy önkényes eljárással harmadik személyeknek okozott károkért; nem rendelkezett továbbá a bíró büntetőjogi szankcionálásáról a gondatlanságból elkövetett cselekményekért.

2.2. A Bszi. különböző rendelkezéseit a bírói jogkörben okozott kárral összefüggésben támadó indítványozók - tartalmilag hasonló okfejtésükben - hivatkoztak az Alkotmánynak a bíróság alkotmányos feladatait körülíró 50. § (1) bekezdésére, a bírói függetlenséget garantáló 50. § (3) bekezdésére, a tisztességes eljárás követelményét biztosító 57. § (1) bekezdésére és a jogorvoslathoz való jogra vonatkozó 57. § (5) bekezdésére.

2.2.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője állította, hogy - a bírósági jogkörben okozott kárral kapcsolatos ügyében alkalmazott - a Bszi. 2. § (1) bekezdése és a 7. §-a, sérti az Alkotmány 50. § (1) illetve (3) bekezdését, valamint az 57. § (1) bekezdését; továbbá a Bszi 2. § (1) bekezdése ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével is. Ezért mindkét Bszi. rendelkezés megsemmisítését, és az alkotmányjogi panasszal megtámadott ügyben a perújítás megengedésének elrendelését kérte.

Érdemi okfejtésként előadta, hogy a bírósági döntések végleges voltának a Bszi. 2. § (1) bekezdése szerinti kinyilvánítása "eleve ellentétes" a jogorvoslati jogot biztosító alkotmányos szabállyal, mégpedig azért mert a különböző törvények számos rendkívüli jogorvoslatot ismernek, ideértve az alkotmányjogi panasz jogintézményét is. Álláspontja szerint csak a jogszabályok betartásával hozott és az Alkotmánynak is megfelelő döntés tekinthető véglegesnek. Amennyiben a döntés ellentétes az Alkotmány 50. § (1) bekezdésével, vagy annak meghozatala során a bíróság megsértette az 57. § (1) bekezdését, ahhoz a véglegesség igénye nem kapcsolható. Mindebből következően a Bszi. 7. §-ának a bírósági ítélet kötelező erejére vonatkozó rendelkezése szintúgy alkotmánysértő.

2.2.2. A Ptk. 349. § (3) bekezdését is támadó indítványozó arra hivatkozott, hogy a bírói jogkörben okozott kárral összefüggő ügyeknek az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás alapján való elbírálását a Bszi. 5. §-ában a bírák számára biztosított mentelmi jog intézménye szintúgy akadályozza. Ez a rendelkezés ugyanis "értelmezhetetlenségén túl" - az Alkotmány 70/A. §-ba ütközően diszkriminatív; különbséget tesz bí-rákon belül, valamint a bírák és választott bírák között, illetve a bírák és más foglalkozási ágba tartozók között, minthogy az ítélkezéssel kapcsolatos jogszabálysértések miatt kizárja a bíróval szemben a megfelelő büntetőeljárás megindításának, illetve a pótmagánvádra indítandó büntetőeljárásnak a lehetőségét. Ezzel a szemlélettel szorosan összefügg, hogy a Ptk. 349. § (3) bekezdése csak kirívóan súlyos szabályszegés esetén engedi meg a bírói felelősség megállapítását.

A mentelmi jog intézményét - végső soron - a Ptk. 349. § (3) bekezdése vonatkozásában felhozott valamennyi alkotmányi rendelkezéssel ellentétesnek tartotta.

2.2.3. Három további indítványozó állította, hogy a bírói jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek alkotmányosan megfelelő keretek közötti lefolytatását a bíróságok képviseletére vonatkozó Bszi. rendelkezések szintén akadályozzák.

2.2.3.1. Erre hivatkozással ketten a Bszi. 39. § j) pontja alkotmányellenségének megállapítását és (részben visszamenőleges hatályú) megsemmisítését kezdeményezték. A harmadik indítványozó e körben mulasztás megállapítását kérte. Indítványuk alapjául valamennyien - elsődlegesen - az Alkotmánynak a bírák függetlenségére vonatkozó rendelkezését jelölték meg, de egyikük a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is megalapozottnak látta.

Az indítványok részletes okfejtése szerint a támadott rendelkezést az teszi alkotmányellenessé, hogy ugyanazon szervezet gondoskodik a bíróságok jogi képviseletéről, amely a bíróságok igazgatásának teendőit látja el. A bíróságok és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) között az igazgatási feladatok ellátása során olyan, a bíróságokat függő helyzetbe hozó "kapcsolat épült ki", amely "megkérdőjelezheti az igazságszolgáltatás pártatlanságát és függetlenségét."

Két indítványozó is azt tekintette a probléma további alapjának, hogy mind a kártérítési perben megtámadott ítéletet hozó bíró, mind az ilyen ügyekben eljáró bíró és bíróság függ az OIT-tól, mert a testület a bíró munkáltatója. Ezen túlmenően is, az OIT által ellátott képviseletnek nincs jogszabályi alapja, mert a tényleges képviseletet a gyakorlatban ellátó Hivatal csak a Szervezeti és Működési Szabályzatban kapott erre kijelölést.

Egyikük kifogásolt a még azt is, hogy a károkozó bíró egyébként sem jelenik meg a perben, nincs személyes felelőssége, mert a kár csak a munkáltatóval szemben érvényesíthető. Ugyanakkor a perbeli képviselet révén az OIT védernyőt nyújt a bíró számára, miközben a peres fél maga köteles gondoskodni perbeli képviseletéről. Ezért a peres fél a bíróságokkal szemben egyenlőtlen helyzetben van, amivel sérül a bíróság előtti egyenlőség követelménye, különös tekintettel arra, hogy a bizonyítás azért korlátozott, mert a bíróság (az alapperben eljáró bíróság) jogerős ítélete mindenkire nézve kötelező. Mindez pedig sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdését és az 57. § (1) bekezdését is.

2.2.3.2. A bíróságok képviseletére vonatkozó kifogások között, az indítványozók egyike a Bszi. 35. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét is állította (OIT összetétele). Az indítvány azonban - annak "véleményként" való közlése mellet, hogy az OIT elnökének kettős pozíciója sérti az Alkotmány 70/A. §-át - semmilyen érvelést nem tartalmaz.

3. Eljárása során az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyi miniszter és az OIT elnöke véleményét.

II.

Az Alkotmánybíróság által az indítványok kapcsán vizsgált jogszabályok:

1. Az Alkotmány rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.

(... )

(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

(... )

(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(... )

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők."

2. A Bszi. rendelkezései:

"2. § (1) A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - véglegesen döntenek."

"5. § (1) A hivatásos bírót az országgyűlési képviselővel azonos mentelmi jog illeti meg."

"7. § A bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg."

"39. § Az OIT

j) gondoskodik a bíróságok jogi képviseletéről,"

3. A Ptk. rendelkezése:

"349. §

(... )

(3) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság a korábbiakban a bírói jogkörben okozott kárral összefüggő, a különböző törvényekben található egyes szabályok alkotmányosságát - az Alkotmány több rendelkezése alapján, különböző összefüggésekben - számos eljárásban vizsgálta. Döntése megalapozása érdekében elsőként áttekintette e határozatok jelen ügyben releváns lényegét.

Az 53/1992. (X. 29.) AB határozat megállapította, hogy a Ptk. 349. § (1)-(2) bekezdései az alkalmazotti károkozás különös esetét szabályozzák. A specifikációt az adja, hogy a károkozásra az állam közhatalmi tevékenységének gyakorlása során, azzal összefüggésben kerül sor. Az Alkotmánybíróság leszögezte: önmagában az nem kifogásolható, hogy "a törvényhozó ezeket a specifikumokat különös felelősségi alakzat útján tételezi." (ABH 1992, 261, 263-265.)

Az 1938/B/1991. AB határozat, a 339/B/1993. AB határozat, illetve a 607/D/2003. AB határozat - különböző törvényi rendelkezések vizsgálata során - egybehangzóan megállapította, hogy nem alkotmányellenesek, a független, pártatlan bírósághoz való jogot nem sértik azok a rendelkezések, amelyek szerint a bírósági jogkörben okozott kár esetén is a bíróság jár el. Az eljárási szabályokban található garanciák (kizárási szabályok) "megfelelően biztosítják a jogegyenlőség megvalósulását." (ABH 1992, 536, 538.) Tény, hogy az Alkotmány elvileg nem zárja ki a külön bíróságok létesítését, de az alaptörvényből nem is vezethető le olyan követelmény, amely szerint az ügyek meghatározott csoportját ki kellene venni a rendes bíróságok hatásköréből. (ABH 1996, 413, 415-416.)

A 778/D/2000. AB határozatban, illetve a 607/D/2003. AB határozatban az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak azon indítványokat sem, amelyek szerint a Ptk. 349. §-a alapján a bírósági jogkörben okozott kár csak akkor volna megfelelően érvényesíthető, ha ezen eljárás keretében a per alapjául szolgáló ügyben hozott jogerős határozat tartalmilag is vitatható lenne. Megállapította, hogy a jogerős határozatok kötelező erejére vonatkozó rendelkezés nem sérti, önmagában nem akadályozza - a törvény által biztosított keretek között - a bírósághoz fordulás jogát, mint ahogyan azt sem, hogy a kártérítési perben eljáró bíróság megállapítsa az alapperben hozott határozat jogellenességét (ABK 2009, március 314, 315-316.).

Az Alkotmánybíróság érvelésében az anyagi igazság-jogerő-jogbiztonság kérdéskörében hozott elvi határozataira hivatkozással rámutatott, hogy a tisztességes eljárás érvényesülésének követelményét ezekben az ügyekben is megfelelő eljárási garanciák biztosítják. Az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelő jogorvoslati eljárás biztosítása mellett hozott bírósági határozatok jogerejéhez alkotmányosan igazolható érdek fűződik; a jogerő intézménye a jogállamiságból fakadó alkotmányos követelmény. A kártérítési perek célja nem lehet a jogerő feloldása, az ilyen ügyekben eljáró bíróság a bírósági eljárás, illetve az annak lezárásaként hozott határozat jogellenességét vizsgálja, és annak következményeit vonja le (ABH 2008, 1998, 2003-2004.).

2. Bár a hivatkozott döntések számos olyan megállapítást tartalmaznak, amelyek az indítványban felvetett alkotmányossági problémákat érintik, az Alkotmánybíróság eljárásában a Ptk. 349. § (3) bekezdésének konkrét vizsgálatára eddig még nem került sor. Az idézett határozatok azonban az alkotmányossági vizsgálat körét behatárolják.

A Ptk. 349. § (3) bekezdése keret-jellegű norma, amelynek tartalmát a Ptk. 349. § (1) bekezdése határozza meg. A most támadott szabály csupán azt tartalmazza, hogy a bírói jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult ügyekben is ugyanazok az anyagi jogi feltételek vizsgálandók, mint az államigazgatási jogkörben okozott kár esetén. Ebből következően jelen ügyben tartalmilag közvetlenül is irányadóak az Alkotmánybíróság azon döntései, amelyek a Ptk. 349. § (1) bekezdésére vonatkoznak. A res iudicata szabályra tekintettel az alkotmányossági vizsgálat tárgya kizárólag az lehet, hogy az indítványban felhozott alkotmányi rendelkezések tükrében az igazságszolgáltatás szereplői esetében alkotmányellenes-e ez megoldás; illetve - a mulasztásra vonatkozó indítványi elem fényében - indokolt lett volna-e ettől eltérő szabályok megalkotása.

3. A Ptk. 349. § (1) bekezdését vizsgáló 53/1992. (X. 29.) AB határozat leszögezte: "a polgári jogi jogviszonyok szabályozása során a jogalkotó nagyfokú szabadsággal rendelkezik egyebek között abban a vonatkozásban is, hogy az Alkotmány keretei között - az egyes jogviszonyok belső sajátosságainak figyelembevételével az alanyi jogok bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét milyen feltételekkel és korlátozásokkal biztosítja." Nincs olyan alkotmányi tilalom, amely meggátolná a törvényhozót abban, hogy az alkalmazotti károkozás körében speciális felelősségi formulákat állapítson meg (ABH 1992, 261, 263-264.).

3.1. Az Alkotmánybíróság - az alaptörvénynek az indítványban is hivatkozott 50. § (1) és (3) bekezdése mentén -számos határozatában vizsgálta a bíróság alkotmányos feladatait, az ítélkezési tevékenység alkotmányos jellemzőit, a bírói gyakorlat jelentőségét. A testület ítélkezésének fundamentuma: "hogy (...) az Alkotmány 50. §-ának (3) bekezdése alapján a minden külső befolyásolástól független bírói ítélkezés feltétel nélküli követelmény, és lényegében abszolút alkotmányos védelem alatt áll." [Vö: 53/1991. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991, 266, 267.; 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 261.; 17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 86.; 45/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 254, 356., 627/B/1993. AB határozat, ABH 1997, 767, 769., legutóbb a 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 96.]

Az alaphatározatok tisztázták azt is, hogy: A "bírói hatalom korlátait a törvények jelentik, melyeket a jogalkotónak az alkotmányos keretek között, az Alkotmánynak megfelelően kell megalkotnia. (...) "Maga az Alkotmány fogalmazza meg az ítélkezési tevékenység törvényi alávetettségét, mint a bírói függetlenség alkotmányos korlátját. A bírói függetlenség egyedi aspektusában tehát a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti, annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyásolástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg." (ABH 1999, 150, 153.)" [Részletesen: 750/B/2002. AB határozat, ABH, 2004, 1655, 1657-1658.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat ABH 2005, 202, 220-222.]

Az Alkotmánybíróság ítélkezése kezdetétől - éppen a bírói függetlenség biztosítékaként - alkotmányos értéket tulajdonított a bírói működés lényegét jelentő, a politikai semlegesség talaján álló és a jogbiztonságot szolgáló egységes jogalkalmazást biztosító rendszerképző jogértelmezésnek. [Először: 38/1993. (V. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 261, 262., illetve 12/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 163, 171-175.] A 42/2005. (XI. 14.) AB határozat - a korábbi döntések szintetizálásaként - rámutatott arra is, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabályok vizsgálatakor a bírói gyakorlatban kialakult "élő jogot", mint az "egységes gyakorlat normává szilárdult változatát" is figyelembe veszi; annak legmagasabb szintű változata, a jogegységi döntés pedig önmagában is alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet (ABH 2005, 504, 512-514.).

3.2. Az Alkotmánynak az indítványozó által ebben a körben felhívott rendelkezéseinek [50. § (1) és (3) bekezdés, 54. §, 57. § (1) bekezdés, 70/A. §] egyikéből sem következik, hogy a kárfelelősség körében a - fentiek szerint alkotmányjogilag is speciálisnak minősített - bírói tevékenységre vonatkozó szabályozáskor a jogalkotó ne térhetne el a Ptk. általános kárfelelősségi szabályaitól, és az sem, hogy ezt ne rendezhetné más közhatalmi szervek alkalmazottainak felelősségével megegyezően.

A jelen ügyben vizsgált kártérítési jogviszony jellemző sajátossága az, hogy a jogellenesség az alapügyben eljáró bíróságjogalkalmazói tevékenysége során, szorosan az ítélkezési tevékenységhez kapcsolódóan áll fenn. Ennek a jogellenességnek az eredője azonban nagyon sokféle lehet és ezért a jogellenesség megítélése is az általánosnál összetettebb, bonyolultabb kérdés. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy a kárfelelősség az alapügyben végzett ítélkezési munkával áll kapcsolatban, amely sokrétű, szerteágazó szakmai tevékenységet igénylő feladat; az nem egyszerű mechanikus jogszabály-alkalmazás, hanem sok esetben mérlegelést igénylő rendszerképző (jogalakító) jogértelmezés.

Az Alkotmánybíróság hivatkozott döntéseiből is az következik, hogy - az alaptörvény 50. § (1) és (3) bekezdése által megszabott keretek között - a társadalmi viszonyok szabályozásakor a jogalkotó rugalmasan mérlegelheti azokat a célszerűségen és az ésszerűségen alapuló momentumokat, amelyek az adott jogviszony természetének legjobban megfelelnek; s ennek nyomán megállapíthatja azokat a speciális feltételeket és követelményeket, amelyek a jog bíróság előtti érvényesítésekor irányadók.

3.3. Az Alkotmány védelme alatt álló és az alkotmányos jogszabályok rendelkezései által behatárolt bírói tevékenységhez kapcsolt felelősségi szabályok többrétegűek.

Az eljárási törvények a bíró számára szigorú kötelezettségeket határoznak meg saját tevékenységével, perbeli szerepével kapcsolatban is. Ide tartoznak mindazok a garanciális rendelkezések, amelyek a bíró kizárására, ennek maradéktalan érvényesülése érdekében az őt terhelő feladatokra, az eljárásban résztvevők jogainak, a tárgyalás folytonosságának (Be.) biztosítására, a határidők megtartására, vagy a pervitelben (pervezetésben) való felelősségére vonatkoznak. Ezek számonkérése elsődlegesen a jogorvoslati eljárásban, másodlagosan (a jogállási törvény alapján) az igazgatási vezető révén történik.

A bíró munkajogi felelősségét a Bszi. illetve a Bjj. szabályai rendezik. Ezeknek a rendelkezéseknek már önmagukban is az a specialitása, hogy a konkrét ügyekben elkövetett hibák nem csupán a fegyelmi eljárás keretei között értékelhetők, hanem a szakmai elemzést is tartalmazó rendszeres bírói vizsgálatok révén közvetlen kihatással vannak munkájának megítélésére, előmenetelére.

Ehhez képest a Ptk.-nak a bírói jogkörben okozott kárra vonatkozó rendelkezései azokra a határhelyzetekre vonatkoznak, amikor az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati rend, és a szervezeti szabályok sem bizonyultak alkalmasnak a bírói hiba kivédésére vagy elhárítására. A speciális kárfelelősségi alakzatra vonatkozó jogintézmény megléte, amely a bíróság felelősségétől a bíró felelősségét elválasztja, a kárt szenvedettek számára jelent stabil garanciát. A bíró "személyi felelősségét" ez a megoldás nem eliminálja, az ilyen esetben ettől elkülönülten, a bíróság, mint közhatalmi szervezet feladataihoz, a bírói tevékenységhez, az igazságszolgáltatás folyamatának természetéhez igazodva, szervezeti keretek között vizsgálható.

3.4. A bíróság alkotmányos feladata a jogviták eldöntése, a jogsérelmek orvoslása, a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetése, amely feladatokat az eljárási törvényeknek megfelelő rendben, az ott biztosított garanciák megtartásával kell az egyedi ügyben eljáró bírónak végeznie. A perjogokban biztosított jogorvoslathoz való jog, a többfokú eljárás az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének megfelelő, olyan alkotmányos garancia, amely arra szolgál, hogy az igazságszolgáltatás megfelelően lássa el feladatát.

Mindezt figyelembe véve a támadott rendelkezés az általános kárfelelősség szabályaihoz képest csupán azt a többlet feltételt írja elő, hogy a kárigény érvényesítését megelőzően a szervezeten és a konkrét ügyön belül - ha a törvény szerint van ilyen - a reparációra hivatott fórum eljárása is igénybevett legyen. Ez viszont a bíróság Alkotmányban előírt tevékenységével, illetve a jogviták végleges lezárásának igényével összhangban áll, és ez az eljárás alanyainak érdeke is.

A többfokú bírósági eljárást egységes egésznek kell tekinteni, amelynek a jogerős döntés meghozatalával van vége. (A rendkívüli perorvoslat kivételessége és feltételekhez kötöttsége folytán ebből a szempontból eljárásjogi értelemben járulékos természetű.) A jogorvoslathoz való jog alapjogi jellegéből következően a vitatott első- vagy másodfokú döntés (Be.) esetén ez, és nem az utólagos kártérítés intézménye, az annak keretében történő az "alapügy felülvizsgálata" szolgál arra, hogy az eljárás résztvevői között a jogviszonyok véglegesen és helyesen elrendeződjenek. Erre figyelemmel alkotmányjogi szempontból nem foghat helyt az indítványozó azon felvetése sem, hogy az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdésére, illetve az indítványban megjelölt további, a "kárfelelősség kiegészítő alkotmányi alapjának tekintett" rendelkezésekre figyelemmel, a jogerő előtt "elkövetett" bírói hibák is a kártérítés alapjául szolgáljanak.

4. Az indítványozó hivatkozott még az Alkotmány egyenlőségi klauzuláinak, illetve ezzel szoros összefüggésben a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelmére is.

4.1. Az Alkotmánybíróság az 1938/B/1991. AB határozatában a Ptk. 7. §-ának, illetve a 339/B/1993. AB határozatában a Pp. 23. § (2) bekezdés b) pontjának vizsgálatkor kiemelte, hogy megfelelő eljárásjogi garanciák mellett önmagában nem okoz ügyféli esélyegyenlőtlenséget, ha a bírósági szervvel jogvitában álló felek ügyei is bírósági útra tartoznak (ABH 1992, 536, 538.; ABH 1996, 413, 415.).

Az Alkotmány 45. § (1) bekezdése az e törvényhelyen felsorolt bíróságok vonatkozásában az igazságszolgáltatás bírósági monopóliumát mondja ki. A (2) bekezdés rendelkezik ugyan a külön bíróságok felállításának lehetőségéről, ám abban a tekintetben semmilyen kötöttséget nem tartalmaz, hogy ezeket az ügyek mely csoportjaira vonatkozóan kell igénybe venni. Ennek eldöntése a törvényhozó szabad mérlegelésébe tartozik. Arra, a jelen indítványban felvetett megoldásra azonban az Alkotmány sem ezen, sem más rendelkezései sem adnak lehetőséget, hogy ítélkezési tevékenységet a bírósági szervezeten kívüli, nem bírói testület lásson el, méghozzá több fokon. Az ilyen jellegű megoldásokat mind a jogbiztonság követelménye, mind a tisztességes eljáráshoz való jog viszonyában - hasonló érvek mentén - az Alkotmánybíróság a 339/B/1993. AB határozatában sem találta megalapozottnak (ABH 1996, 413, 415.).

4.2. Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ába ütközik a homogén csoportba tartozó jogalanyok közötti különbségtétel akkor, ha alapjogot sért, illetve az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerinti egyenlő méltóságú személyek között önkényes, ésszerűtlen és indokolatlan megkülönböztetésre vezet. [Részletesen: pl. 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.); 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203 204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 198-199.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 243.; 44/2004. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2004, 618, 656.].

A vizsgált rendelkezés szempontjából nem tartoznak homogén csoportba a bíróság tevékenysége folytán kárt szenvedett, és így igényüket a Ptk. 349. § (3) bekezdésére alapító jogalanyok, illetve más jogalapon bírósághoz forduló, vagy bíróság elé kerülő személyek. Homogén csoportba azok sorolhatók, akik az alapeljárás során - széles értelemben vett -ügyféli pozícióba kerülnek, vagy akik az alapügyben hozott döntés nyomán sérelmet szenvednek. Közöttük azonban semmilyen különbségtétel nem valósul meg, minthogy a Ptk. vitatott rendelkezése alapján a törvényi feltételek fennállásakor a kárigényt valamennyien, azonos feltételek mentén érvényesíthetik.

Az Alkotmány vonatkozó alapjogi rendelkezései és azon indítványozói felvetés között, hogy a bírói jogkörben okozott kár során a bíróságok "más szervekkel nem azonos helyzetben vannak", még az "egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés szempontjából" sem teremthető alkotmányos összefüggés. Ez - a korábban kifejtettek szerint - egyébként is a bíróság alkotmányos feladataiból adódó, jogalkotói mérlegelésen alapuló kérdés.

Ugyanígy nem mutatható ki alkotmányjogilag értékelhető összefüggés az Alkotmány 57. § (1) bekezdése közötti tisztességes eljárás követelménye és Ptk. 349. § (3) bekezdése között sem. A speciális kárfelelősségi alakzatot jelentő szabályozás ugyanis önmagában semmilyen kihatással nincs a tisztességes eljárás alapelemeinek a konkrét ügyekben való érvényesülésére.

5. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a Ptk. támadott rendelkezése nem sérti sem az Alkotmánynak a bíróság feladataira és bírói függetlenségre, illetve a tisztességes eljárásra vonatkozó rendelkezését, sem az általános egyenlőségi klauzuláját, illetve a diszkrimináció tilalmára, vagy az esélyegyenlőség megteremtésére vonatkozó szabályait. Az indítványt tehát ebben a tekintetben el kellett utasítani.

6. Úgyszintén nem volt megállapítható a bírói jogkörben okozott kárra vonatkozó jogintézmények szabályozása kapcsán alkotmányellenes mulasztás sem.

6.1. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrétjogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha annak nyomán, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott az életviszonyokba az állampolgárok egyes csoportjait alkotmányos jogainak érvényesítésétől fosztotta meg [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására továbbá akkor is sor kerülhet, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH, 1992, 227, 231.].

Mulasztás megállapítását nem csupán az eredményezi, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204-206.], akkor sor kerül erre, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítására is csak az vezethet, ha a mulasztás kifejezetten jogszabályi felhatalmazáson nyugszik, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapszik [4/1999. III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.].

Végül mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítható akkor is, ha az adott kérdés tekintetében van ugyan szabályozás, de az Alkotmány által megkívánt rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.].

6.2. A 3.3. és a 3.4. pontban kifejtettekre figyelemmel, az indítványozó által felhozott alkotmányi rendelkezésekből nem vezethető le, hogy a bíró személyes felelőssége körében a jogrendszeren belül - a szervezeti és a jogállási törvények, valamint a Btk. vonatkozásában - az általa kifogásolt "hiányos" szabályozási helyzet állna fenn.

Az Alkotmánynak egyetlen rendelkezéséből sem következik, hogy a kártérítési perekben kötelező lenne megteremteni az alapügyben eljárt bíró és az abban részt vett ügyfél közötti közvetlen jogviszonyt. Az ügyben eljáró bírónak van tényleges, személyes (munkajogi, a fegyelmi eljáráson túlmenően is szakmai keretek között számonkérhető) felelőssége. A hiányolt szisztéma szerinti felelősségi szabály megteremtése éppen a jogintézmény céljával lenne ellentétes, és ezért alkotmányellenes eredményre vezetne.

A bíró az eljárás lefolytatásakor és a "Magyar Köztársaság nevében" kihirdetendő ügydöntő határozatainak meghozatalakor a bíróság, mint közhatalmi szerv feladatát teljesíti. Döntése, bár személyes szakmai felelősséggel meghozott, de közhatalmi jellegű aktus. Nem arról van tehát szó, hogy a bíróság, mint intézmény átvállalja a bíró személyes felelősségét, hanem arról, hogy az ügyfél a bíróság előtti igény érvényesítésekor nem a bíróval, hanem a bírósággal, mint az igazságszolgáltatás alkotmányos letéteményesével kerül "jogviszonyba". Ezen túlmenően a téves közhatalmi aktus következtében sérelmet szenvedett fél érdekét is az szolgálja, ha reális esélye van tényleges kára megtérülésére, és jogos igényének realizálása nem függ a bíró vagy a bíróság alkalmazottjának egzisztenciális helyzetétől. A sérelmet szenvedettek számára éppen a bíróság felelősségének a bíró személyes helytállásával való felváltása teremtene bizonytalan helyzetet, és ennek folytán válnának kiszolgáltatottá.

A felelősségi rendszeren belül a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik továbbá az is, hogy mely magatartásokat tekint olyannak, amelyekre a büntetőjogi eszközök igénybevételének lehetőségét (kötelezettségét) kiterjeszti.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam büntető hatalma korlátozott közhatalmi jogosítvány, a jogrendszer egészén belül pedig a büntetőjog ultima ratio [pl. 40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288, 289.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 376.]. A büntető hatalom alkotmányos kereteit szigorú mércével kell mérni, az alapjogokat közvetlenül és súlyosan korlátozó büntetőjogi eszközrendszer csak alkotmányos indokkal, a végső esetben, a szükséges és a feltétlenül indokolt mértékben vehető igénybe [összefoglalóan: pl. 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77-94.; 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997, 348, 352.]. Az Alkotmánybíróság eljárása során - mindig konkrét norma tükrében - azt vizsgálj a, hogy a támadott rendelkezés megfelel-e az alkotmányos büntetőjog követelményeinek. Az alkotmányossági vizsgálatnak nem tárgya a büntetőjogi felelősség feltételeinek általános vizsgálata és ez alapján nem állapít meg mulasztást. Az alkotmánybírósági eljárás rendszeréből az következik, hogy az ilyen feltételek meglétét a már testet öltött büntetőjogi norma alkotmányossági vizsgálatakor értékeli.

IV.

A továbbiakban az Alkotmánybíróság a Bszi. támadott rendelkezéseit vizsgálta.

1. Ptk. 349. § (3) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményező indítványozó azonos alkotmányi rendelkezések ment én támadt a a Bszi. 5. §-ában, a bírák számára biztosított mentelmi jog intézményét is.

1.1 A mentelmi jog vonatkozásában az Alkotmánybíróságnak kialakult gyakorlata van. Az eddigi határozatok következetesen rámutattak arra, hogy "a mentelmi jog a jogosultakat nem állampolgári joguk alapján, hanem az alkotmányos szervnél betöltött közjogi tisztségük, közhivatali jogállásuk alapján illeti meg." A jogosultak között az Alkotmány felhatalmazása alapján alkotott, a jogállásra illetve a szervezetre vonatkozó törvények a megbízatás jellegéhez, a feladatokhoz kapcsolódóan állapítják meg a mentelmi jog terjedelmét. Így ezen belül is külön csoportot képeznek a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás - a bírói szervezet és az ügyészi ég - tagjai, akiknek a részére (az általuk ellátott feladatok jellegazonosságára figyelemmel a szervezeti törvények azonos sérthetetlenséget garantálnak. (865/B/2003. AB határozat, ABH 2004, 1791, 1797.)

Az Alkotmánybíróság legutóbb a bírák mentelmi jogának vizsgálata kapcsán - a korábbi döntéseinek [65/1992. (XII. 17.) AB határozat, 34/2004. (IX. 28.) AB határozat, 60/1994. (XII. 24.) AB határozat, 865/B/2003. AB határozat] lényegét összefoglalva - a 723/B/2006. AB határozatában mutatott rá arra, hogy a mentelmi jog intézménye nem alapjogi kategória. "A bírák esetében a mentelmi jog (...) az általuk betöltött közjogi tisztséghez, az ellátott feladathoz kapcsolódik. (...)

A bírót megillető mentelmi jog a bírósághoz, mint alkotmányos szervezethez kötődik. Rendeltetése az, hogy a bíró személyének integritásán keresztül biztosítsa a bíróság sérthetetlenségét, garantálja a független ítélkezés folyamatosságát. A mentelmi jog - ilyen értelemben - az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében rögzített bírói függetlenség biztosítéka, az ítélkezés függetlenségének alkotmányos garanciája. (...) Azt támogatja, hogy a bíró az érintett peres felek, illetve eljárás alanyai számára egyenlően garantálja a tisztességes eljárás követelményéből és más alkotmányi rendelkezésekből eredő valamennyi - a tételes jogokban is védelem alá helyezett - jogok érvényesülését." (723/B/2006. AB határozat, http://www.makb.hu/hufrisshat.htm)

1.2. A bírót megillető mentelmi jog a közhivatali jogálláshoz tapadó olyan funkcionális jogvédelmi eszköz, amely szorosan a bírósághoz, mint alkotmányos szervezethez kötődik. Rendeltetése a bírák esetében az, hogy biztosítsa a bíróság sérthetetlenségét, garantálja a független ítélkezés folyamatosságát.

Ahogyan arra már a III. fejezet 3.1. pontjában utalt az Alkotmánybíróság, a bírói függetlenségre vonatkozó alkotmányos rendelkezés az ítélkezés függetlenségének garanciája. A 19/1999. (VI. 25.) AB határozat elvi éllel állapította meg, hogy: "A bírói függetlenség az ítélkezésre vonatkozik; a további státusbeli és szervezeti garanciák is a független ítélkezéshez szükségesek. (...)." (ABH 1999, 150, 153.) A mentelmi jog ebben a rendszerben éppen azt a célt szolgálj a, hogy a konkrét ügyekben az ítélkezést kivonja az egyoldalú nyomást jelentő kedvezőtlen hatások alól. Azt támogatja, hogy bíró az érintett peres felek, illetve eljárás alanyai számára egyenlően garantálja a tisztességes eljárás követelményéből, az emberi méltósághoz való jogból és a más alkotmányi rendelkezésekből eredő valamennyi - a tételes jogokban is védelem alá helyezett -jo gok érvényesülését.

Ennek folytán a mentelmi jog nem áll ellentétben a bíróságok alkotmányos helyzetét és feladatait szabályozó 50. § (1) bekezdésével. Ugyanakkor a bírói függetlenség elvét alkotmányi rangra emelő 50. § (3) bekezdésének közvetlen alkotmányos biztosítéka.

1.3. A bírói tisztség gyakorlásához kapcsolódó mentelmi jog szabályozása igazodik a hatályos jogrendszernek a jogintézmény lényegére és hatókörére vonatkozó általános szabályrendszeréhez. Ebbe a szisztéma illeszkedik, hogy a jogalkotó (terjedelmében) különböztet a hivatásos és nem hivatásos bíráknak a hazai jogrendszerben meghonosodott válfaja az ülnök-bíró intézménye, illetve a bírói szervezetbe nem tartozó más, jogszolgáltató tevékenységet ellátó testületek tagjai között.

A 95/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az Alkotmány 45. § (1) bekezdéséből következően "a választottbíróságok nem tartoznak az állami bíróságok által alkotott igazságszolgáltatási szervezetrendszerbe" és a választottbírákra nem vonatkoznak a Bszi. rendelkezései. "A választottbíróságok által gyakorolt bíráskodás nem azonos az Alkotmány 50. § (1)-(2) bekezdésében foglalt - a rendes bíróságokra tartozó - igazságszolgáltatási feladatokkal." (...) A választottbíráskodás (...) - a törvények által meghatározott esetekben - alternatíva a rendes bíróságok tevékenységével szemben. (ABH 2003, 1336-1337.)

Minthogy azonban a mentelmi jog nem alapjogi kategória a választottbíróság, illetve a más jogszolgáltató tevékenységet ellátó szervek közötti "különbségtétel" nem is vizsgálható az Alkotmány alapjogi rendelkezései (itt: az 54. §) mentén, illetve ilyen alapon nem teremthető alkotmányos összefüggés az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és a Bszi. 5. §-a között sem. Az Alkotmány 70/A. §-a vonatkozásában pedig (a 4.2. pontban kifejtetteken túl) az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyész és az ügyészek mentelmi jogának elemzését elvégző 865/B/2003. AB határozatában mutatott rá, hogy mivel a mentelmi jog annak alanyait a tisztségük, közhivatali jogállásuk alapján illeti meg, a diszkrimináció tilalmának sérelme fel sem merül (ABH 2004, 1793, 1796-1797.).

Az indítványozó által e körben szintén felhívott, az Alkotmány 70/K. §-a - ahogyan azt a 46/1994. (X. 21.) AB határozat részletesen kifejtette - "alapjogsérelmek esetére bírósági hatáskört megállapító szabály." (ABH 1994, 260, 267-268.) Arra nézve, hogy az alapjogok megsértéséből eredő igények érvényesítésére a jogrendnek milyen szabályokat kell tartalmaznia, milyen tartalommal és milyen "pólusú" jogviszonyokat kell szabályoznia, a 70/K. §-ból semmilyen következtetés nem vonható le. Az Alkotmány 70/K. §-a és a Bszi. 5. §-a között tehát szintúgy nincs alkotmányjogi értelemben vett összefüggés.

1.4. A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

2. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője a bírói jogkörben okozott kár megtérítése kapcsán az alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmében azt kifogásolta, hogy a Bszi. 2. §-a és 7. §-a, a bíróság feladatait meghatározó, az Alkotmány 50. § (3) bekezdésével, a bírói függetlenségre vonatkozó 50. § (3) (1) bekezdésével és a tisztességes eljárás követelményét előíró 57. § (1) bekezdésével ellenlélesek. Ezen kívül a Bszi. 2. §-a sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogot.

2.1. A Bszi. 2. §-a az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében meghatározott, a bíróság feladatait körülíró rendelkezésnek a szervezeti törvényben való konkretizálása. A bíróság alkotmányos feladatát teljesíti akkor, amikor a konkrét ügyekben eljárva a jogviszonyokat lezáró döntést hoz. A bírói döntés specifikumát éppen az adja, hogy a jogerős határozat mindenkire, így más bíróságra is kötelező, mert a jogvitát lezárja. A jogerős bírósági határozatoknak ez a sajátossága az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság követelményével szoros összefüggésben áll.

2.2. Az Alkotmánybíróság számos határozatában következetesen hangsúlyozta, hogy "a jogállamiság meghatározó eleme a jogbiztonság megléte" [pl.: 56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.; 2099/E/1991. AB határozat, ABH, 1992, 550, 552.; 4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 61.; 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 94.; 47/2001. (XI. 22.) AB határozat, ABH 2001, 309, 323.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 96.]. A jogbiztonság és a jogerő kérdésének összefüggéseit pedig már működése kezdetén tisztázta. A 9/1992. (I. 30.) AB határozatban kifejtette, és azóta következetesen képviseli, hogy az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba, jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik (ABH 1992, 59, 65-66.).

Az igazságszolgáltatás rendeltetéséből következően a bírósági eljárásoknak az a célja, hogy a jogvitát az összes érintett számára végérvényesen és jogszerűen lezárja. A bírósági eljárásokat nem lehet vég nélkül folytatni, még akkor sem, ha az anyagi igazságosság érdekében ez kívánat os volt a. Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában rámutatott, hogy a "jogviszonyok igazságtalan eredménye (...) önmagában nem érv a jogbiztonsággal szemben." (ABH 1992, 59, 65-66.) A 11/1992. (III. 5.) AB határozat pedig leszögezte, hogy az "anyagi igazság érvényesülésére az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot" (ABH 1992, 77, 82.).

A jogrendszer kalkulál azzal, hogy a jogerős bírósági ítéletek is lehetnek hibásak és jogbiztonság követelményeit figyelembe véve a téves döntések következményeinek kiküszöbölésére a legsúlyosabb esetekben rendkívüli perorvoslatokat biztosít. Ez azonban az indítványozó érvelésével szemben nem rontja le a jogerő tiszteletének és így a Bsz. 2. §-ának értelmét. Mindebből viszont az is következik, hogy a jogorvoslathoz való, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt elv, sem a döntés véglegességét előíró, sem a határozatok kötelező erejére vonatkozó szabályok révén nem sérül.

2.3. A rendkívüli perorvoslatokon túlmenően a Ptk. 349. § (3) bekezdése kiterjesztett jogvédelmet biztosít arra az esetre, ha a jogerős döntésben meglévő hiba a bíróság működésével összefüggésben álló fogyatékosságok ered-mé nye.

Az igazságszolgáltatási jogkörben okozott kár megtérítésére vonatkozó eljárás szabályozásakor azonban a jogalkotó - a jogbiztonság követelményére és a jogerő tiszteletére alapozva - tekintettel volt arra, hogy az alapeljárás a kárt szenvedetten kívül másokat is érint(het), akik a döntés jogerőre emelkedésével jogosulttá váltak magatartásukat a határozatban foglaltaknak megfelelően alakítani. Ezért nem engedi meg a kártérítési eljárás keretében az alapügyben hozott döntések ismételt és közvetett felülvizsgálatát, hiszen ez csak újabb kártérítési igények megalapozásához, a jogbiztonsággal szemben káoszhoz vezetne.

Mindez azonban nincs kihatással a kártérítési igény érvényesíthetőségére és arra, hogy ebben az eljárásban az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás keretei között döntsön a bíróság. A tisztességes eljárás lényege az, hogy az adott ügyben a döntéshozatali eljárás kialakításakor a jogalkotó egyformán súlyt helyez valamennyi, ebből fakadó követelményre. A tisztességes eljárás lényegét összefoglaló 6/1998. (III. 11.) AB határozatban az eljárás "minőségeként" is megfogalmazott (ABH 1998, 91, 95.) elvből azonban semmilyen következtetés nem vonható le arra nézve, hogy ennek alapján az államnak végtelenített jogorvoslati igényt kellene biztosítani, vagy a bírósággal szemben folytatott kártérítési eljárás eredményének az alapul fekvő jogviszony lezárását felül kell írnia. Ez utóbbi kifejezetten ellentétes lenne a jogrendszer egészére vonatkoztatott jogállamiság és jogbiztonság követelményével.

A kártérítésre vonatkozó jogviszony önálló vizsgálatát az alapügyben hozott jogerős döntés nem befolyásolja. Ebben a perben a bíróság a tisztességes eljárás követelményének perjogi alapját jelentő tárgyalási elvnek megfelelő eljárási rendben, önálló bizonyítási eljárás lefolytatását követően dönt arról, hogy fennáll-e a kártérítés alapjául szolgáló jogellenesség, illetve az igény érvényesítésének feltételéül szolgáló további feltételek.

Ugyanerre a következtetésre jutott az Alkotmánybíróság a Pp. 10. §-át és a 270. § (1) bekezdését hasonló problémakör kapcsán vizsgáló, 607/D/2003. AB határozatában, illetve a Bszi. 7. §-ának alkotmányosságát elemző 778/D/2000. AB határozatában.

2.4. Amint azt a határozat korábbi részei már részletesen tartalmazzák, a bírói függetlenség Alkotmányban meghatározott korlátja a törvényeknek való alávetettség.

Ez azt is jelenti, hogy az adott eljárás lefolytatásakor a bíróság eljárása anyagi és eljárási szabályok által behatárolt, ezeken belül a jogvita által megszabott keretek között folytathatja le a bizonyítási eljárást, és az adott ügyben résztvevő felekre kiterjedően hozhatja meg döntését. A bíróság nem jogosult arra, hogy - a más jogviszonyra vonatkozó - jogerős döntést ennek keretében megváltoztassa. Az ilyen tartalommal megállapított - a jogerős bírósági határozat bíróság által való tiszteletben tartására vonatkozó -kötelem, nem csorbítja az Alkotmány 50. § (3) bekezdése szerinti bírói függetlenség követelményét.

2.5. A kifejtettekből következően az alkotmányjogi panaszt a Bszi. támadott rendelkezései vonatkozásában szintén el kellett utasítani.

3. A bírói jogkörben okozott kár megtérítése körében három indítványozó kifogásolta a bíróságok perbeli képviseletére vonatkozó a Bszi. 39. § j) pontját, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésére, az 50. § (3) bekezdésére és az 57. § (1) bekezdésére hivatkozással.

3.1. Az eljárási törvényekben szabályozott perbeli képviselet szabályait az Alkotmánybíróság elsősorban a kötelező képviselet speciális eseteiben vizsgálta. E határozatokban azonban a képviselet lényegére a jelen ügyben is értelmezhető általános megállapításokat tett.

A13/1991. AB határozat kiemelte, hogy a különböző típusú jogi képviselettel együtt járó jogosultságok körének meghatározása, a jogi képviselet különböző intézményei között a jogalkotó által tett, szakmai szempontok szerinti megkülönböztetés nem alkotmányossági kérdés. A képviseleti jogintézményekre vonatkozó szabályozásbeli eltérések nem alapjogi szempontú megkülönböztetést jelentenek (ABH 1991, 37, 39.).

A 141/B/1993. AB határozat rámutatott arra, hogy a perbeli képviselet egyik lényegi vonása a szakszerűség, minthogy a képviselő nem egyszerűen a felet helyettesíti, hanem a képviselt érdekeinek védelmében, jogai érvényre juttatásának elősegítése végett jár el. Ugyanakkor a jogi képviselők működésére fokozott szakmai felelősséget előíró szabályok vonatkoznak. (ABH 1994, 584, 586.). A kötelező, illetve szükségszerű képviselet kapcsán a szakmai felelősségre vonatkozó követelményrendszert az Alkotmánybíróság a későbbi döntéseiben is meghatározónak tekintette [383/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 601, 602.; 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 369, 370.;1320/1996. AB határozat, ABH 2002, 780, 787.; 942/B/1997. AB határozat, ABH 2001, 943, 945.; 1515/B/1996. AB határozat, ABH 2002, 797, 803-804, 806.].

A 141/B/1993. AB határozat ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a jogi képviseletre vonatkozó perbeli szabályok nem érintik a bíróság előtti egyenlőség követelményét, semmilyen összefüggésben nem állnak a jogorvoslathoz való joggal és nem ütköznek a diszkrimináció tilalmába. Önmagában az a (jelen ügyben is felhozott) körülmény, hogy a képviselet költséggel jár, nem szükségképpen rekeszti ki a személyek meghatározott körét a képviselő igénybevételének lehetőségétől. Az Alkotmányból nem következik annak szükségessége, hogy valamely megfontolásból "kivételekben" részesüljön. A jogalkotót végső soron széles mérlegelési jog illeti meg abban, hogy a képviselet körét, a képviselésre való feljogosítást miként szabályozza (ABH 1994, 584, 586.). A 272/B/1998. AB határozat a szakszervezet, illetve a szakszervezeti jogtanácsos képviseleti joga kapcsán kimutatta azt is, hogy különbség van a jogviszonyokba csak a képviselőjén keresztül bocsátkozó jogi személy, illetve a tag (alkalmazott) képviseleti helyzete között; ezek nem alkotnak homogén csoportot (ABH 2004, 1211, 1217-1218.).

3.2. A bíróságok perbeli képviselete többféleképpen valósulhat meg.

A Bszi. 20. § (2) bekezdése szerint az elnök által vezetett megyei bíróság a (3) bekezdés alapján jogi személynek minősül. Az elnök, mint törvényes képviselő [Ptk. 29. § (3) bekezdés] a bíróság képviseletében maga is eljárhat, vagy ennek ellátásával ügyvédet, a bírósággal munkaviszonyban álló jogtanácsost, illetve a Pp. 67. § (1) bekezdés d) pontja alapján a bíróság ügyintéző alkalmazottját bízza meg.

A képviselet másik módja, hogy az OIT Hivatalába beosztott bírák - szintén a Pp. 67. § (1) bekezdés d) pontja alapján - járnak el a bíróság képviseletében. Erre a megyei bíróság elnöke ad felkérést.

3.3. Az OIT az Alkotmány 50. § (4) bekezdése alapján a bíróságok igazgatás végzi. Ennek keretében ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket a Bszi. hatáskörébe utal.

Ezek között szerepel a támadott rendelkezés szerinti, a bíróságok képviseletéről szóló gondoskodás.

Az OIT az Alkotmány alapján, törvény által létrehozott szerv [97/2009. (X. 16.) AB határozat, Magyar Közlöny, 2009, október, 38440, 38443.] amelynek "kiszolgáló egységeként" a Bszi. hozta létre a Hivatalt (55. §). Az igazgatási feladatok ellátása érdekében a testület a Hivatalnak konkrét döntésekkel vagy eseti jellegű vagy állandó feladatokat szabhat. A döntés formáját a törvény nem határozza meg. Azt viszont előírja, hogy a Hivatal szervezeti és működési szabályzatának megalkotása az OIT hatáskörébe tartozik. Ennek keretében állandó jellegű feladatként került kiosztásra a Hivatal megfelelő szervezeti egysége számára a bíróságok képviseletének ellátása.

3.4. Az indítványozók által kifogásolt, a Bszi. 39. § j) pontja alapján ellátott perbeli képviseletnek tehát van jogi alapja. A törvény az erről való gondoskodást szabja az OIT feladatául, annak módját nem határozza meg.

Az Alkotmánybíróság a 2/2002. (I. 25.) AB határozatában megállapította, hogy "valamennyi alkotmányos szervnél van egy olyan határ, amelyen belül a belső szabályozási autonómia érvényesül, azaz önmagára vonatkozóan az adott szerv maga hozhat rendelkezéseket. Megállapítható az is, hogy a hatályos jogban nincs különösebb rendező elv arra nézve, hogy ennek az autonómiának milyen mélységűnek kell lennie: önmagában nem tekinthető irányadónak sem az adott szerv alkotmányos súlya (lásd pl. a bíróságok tekintetében érvényesülő szabályokat), sem pedig az, hogy az adott szerv rendelkezik-e jogalkotó hatáskörrel (lásd pl. a Számvevőszékre, vagy az ombudsmani hivatalra vonat-ko zó szabályokat).

Az Alkotmánybíróság szerint ugyanúgy, ahogy az alkotmányos szervek hatáskörei teljeskörű alkotmányos rögzítésének követelménye megfogalmazást nyert [66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397., 403.] felvethető az az igény is, hogy a független alkotmányos szervek belső viszonyait érintő kérdéseket e szervek - a szabályozási autonómiát általános követelményeként feltételezve - maguk rendezzék." (ABH 2002, 41, 54-55.)

3.5. A törvény által az OIT-hoz telepített feladatok egy része szükségképpen olyan, amelyet a testület "intézményként" a számára előírt működési formában maga közvetlenül nem láthat el, ahhoz igénybe kell vennie a hierarchikus alárendeltségben lévő Hivatalát. A nem közvetlenül ellátandó feladatok megszervezésének módjában a testület autonóm, belátása szerint dönt a feladat ellátásának, kiosztásának leghatékonyabb módjáról.

Ennek keretében jogosult a Hivatalra, annak szervezeti egységeire vonatkozó igazgatási intézkedéseket belső szabályzatok formájában is meghozni, azokat módosítani. Belátása szerint dönthet arról, hogy a Hivatal főosztályai, vagy tisztségviselői (utóbbiak a szervezeti és a jogállási törvény által meghatározott, a munkaviszonyra vonatkozó normák alapján is) milyen feladatokért, milyen igazgatási rendben tartoznak felelősséggel.

Mindez szerves része annak az igazgatásnak, amelyre az OIT-ot létrehozták.

3.6. A bíróságok - mint bármely jogalany - perbeli képviseletre jogosultak. A képviselő személyével kapcsolatos kifogást a perbeli ellenfél csak a perjog kizárási szabályai keretei között emelhet, a képviselő személyének kiválasztására egyéb módon - csakúgy bármely más jogviszony esetén - ráhatása nem lehet.

3.6.1. A képviseletet ellátó Hivatal, illetve a perbeli képviseletet ellátó (a hatályos megnevezés szerint) Jogi Képviseleti Főosztály nem szakmai, és nem igazgatási felettese a kártérítési perben eljáró bírónak, mint ahogyan egyetlen bírónak sem az. A Hivatalnak a bírákkal szemben nincsenek számonkérést lehetővé tévő jogosítványai, nincs utasítási joga, az ítélkezési tevékenységgel kapcsolatos munkára sem közvetett, sem közvetlen ráhatása nincs. Az egyes bírák, illetve a bíróságok és a Hivatal között nincs semmiféle hierarchikus viszony. A Hivatal alkalmazottjaként eljáró képviselőnek perjogi szempontból nincsenek többletjogosítványai, ugyanolyan feltételekkel és felelősséggel jár el, mint bármely ügyben, bármely arra jogosult perbeli képviselő; vagy mint más esetben - a képviseletre szintén jogosult - a megyei bíróság elnöke.

Ennél fogva a támadott rendelkezés folytán az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében írt bírói függetlenség sérelme még áttételesen sem kerülhet szóba.

3.6.2. A bírósági képviselet ellátásának, megszervezési módjának az Alkotmány 8. § (1) bekezdése keretei között értelmezhető alapjogi vetülete nincs; az semmilyen összefüggésbe nem hozható alapjogi korlátozásokkal. Úgyszintén nincs alkotmányjogi összefüggés az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás követelménye és a támadott rendelkezés között. A kártérítési perben az eljárásjogi szabályokban kell megteremteni azokat a garanciákat, amelyek az eljárás tisztességének követelményét biztosítják.

3.7. Minderre tekintettel az indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.

V.

Az egyes indítványoknak vannak olyan elemei, amelyeket az Alkotmánybíróság korábban már elbírált, amelyek nem felelnek meg az indítványi követelményeknek, vagy amelyek elbírálására a testületnek nincs hatásköre.

1.1. Az Ügyrend 31. c) pontja értelmében ítélt dolog címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére -ezen belül - azonos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor minősül res iudicatanak, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.). A más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapított indítvány esetében, az Alkotmánybíróság annak érdemi vizsgálatába bocsátkozik [összefoglalóan: 35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.].

1.2. A 778/D/2000. AB határozat a jogerős bírósági ítéletek mindenkivel szemben kötelező erejét kimondó, a Bszi. 7. §-át az Alkotmány 50. § (1) és az 57. § (1) bekezdésének összefüggésében már teljes körűen - tartalmilag a jelen eljárás részét képező alkotmányjogi panasz ban felhozott összefüggések mentén is - vizsgálta. Ezért az alkotmányjogi panasz e körben ítélt dolognak minősül. Így az Ügyrend 31. § c) pontja alapján az Alkotmánybíróság az eljárást e vonatkozásban megszüntet te.

2.1. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az indítványnak meg kell felelnie az Abtv. 22. § (2) bekezdésében az indítványokkal szemben támasztott általános követelményeknek. Meg kell jelölnie a támadott jogszabályt, az Alkotmány megfelelő rendelkezését, a kérelem alapjául szolgáló okot, továbbá határozott kérelmet és érvelést kell tartalmaznia a vitatott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. "Nem elég az Alkotmány rendelkezéseire hivatkozni, meg kell indokolni, hogy az Alkotmány rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti." [Összefoglalóan: 8/2004. (III. 25.) AB határozat, ABH 2004, 144, 177-178.; részletesen: még 26/2004. (VII. 7.) AB határozat, ABH 2004, 398, 432-433.)]

"Az alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a vizsgálat tárgyát képező egyes rendelkezések alkotmányossága általában értékelhetetlen a jogszabály környezetéből, a szövegösszefüggésekből kiragadva. Az elszigetelt vizsgálat eredménye más összefüggésekbe helyezve érvényét vesztheti". Így foglalt állást az Alkotmánybíróság a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban (ABH 1991, 58, 60.).

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja azokat az indítványokat, amelyek nem felelnek meg az Abtv. által támasztott követelményeknek (pl. 472/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 630/B/2003. AB végzés, ABH 2004, 2113, 2114.). Az 1405/B/1997. AB határozatban összefoglalóan rámutatott arra is, hogy a jogszabályokat teljes egészükben, vagy általánosságban, jogintézmények lebontására átfogóan irányulóan támadó indítványok érdemi elbírálásra alkalmatlanok (ABH 2006, 1081, 1088.).

2.2. A Ptk. 339. § (3) bekezdését és a Bszi. 5. §-át támadó indítványozó nem fejtett ki alkotmányos érvelést a Ptk. 349. § (3) bekezdése és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 8. § (1)-(2) bekezdése, az 55. §-a, illetve az 57. § (5) bekezdése viszonylatában. Ezeket részben mint az Alkotmány "vezérelveit" hívta fel, amelyekhez az Alkotmány más rendelkezéseinek is "igazodniuk" kell, részben pedig mint a támadott jogintézmény alkotmányos alapjait jelentő kiegészítő szabályokat aposztrofálta. Az Alkotmány 70/K. §-ra hivatkozással pedig csak a Bszi. 5. §-a vonatkozásában fejtett ki tartalmi indokokat.

2.3. Az OIT összetételére vonatkozóan az indítványozó, a Bszi. 35. §-át lényegében csak a Bszi. képviseleti szabálya alkotmányellenességének "megtámogatására" hívta fel.

Az pedig csupán az indítvány-kiegészítésben egy "U. I" megjelölésű megjegyzésben, szerepel, hogy az Alkotmány 50. § (3) bekezdésére, illetve a 70/A. § (3) bekezdésére hivatkozással alkotmányellenesnek tartja, miszerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyben az OIT elnöke. A támadott jogszabályra és az alkotmányos összefüggésre ez a "megjegyzés" nem utal.

2.3. Minderre figyelemmel az Ügyrend 29. § d) pontja alapján az Alkotmánybíróság ezeket az indítványi részeket visszautasította.

3. Az Alkotmánybíróság hatásköreit az Abtv. 1. §-a pontosan felsorolja. Azok az indítványok, panaszok, kérelmek és kezdeményezések, amelyek e felsorolásban nem szerepelnek érdemben nem vizsgálhatók.

3.1. A Ptk. rendelkezését támadó indítványozó a joggyakorlat, "mint az állami irányítás egyéb jogi eszköze" alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte. Az állami irányítás egyéb jogi eszközei a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény III. fejezete által meghatározottak. A joggyakorlat nem tartozik ebbe a kategóriába.

3.2. Az alkotmányjogi panasz tartalmaz a "perújítás megengedésének" elrendelésére irányuló kérelmet is. Az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre rendkívüli perorvoslatok igénybevételének megengedéséről vagy tilalmáról dönteni.

3.3. Az Alkotmánybíróság ezért a jelzett kérelmeket hatáskör hiánya miatt visszautasította.

Budapest, 2009. október 20.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k,

alkotmánybíró