Tippek

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

...Bővebben...

Bíró, ügytárgy keresése

KISFILM! Hogyan tud rákeresni egy bíró ítéleteire, és azokat hogyan tudja tovább szűkíteni ügytárgy szerint.

...Bővebben...

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

...Bővebben...

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

A kapcsolódó dokumentumok ikonjainak megjelenítését kikapcsolhatja -> így csak a normaszöveg marad a képernyőn.

...Bővebben...

Keresés "Elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt Elvi tartalmában közvetlenül kereshet.

...Bővebben...

Mínusz jel keresésben

'-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából.                               

...Bővebben...

Link jogszabályhelyre

KISFILM! Hogyan tud linket kinyerni egy jogszabályhelyre, bekezdésre, pontra!

...Bővebben...

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. ...Bővebben...

Egy bíró ítéletei

HANGGAL! A KISFILMBEN megmutatjuk, hogyan tudja áttekinteni egy bíró valamennyi ítéletét!                    

...Bővebben...

Jogszabály paragrafusára ugrás

Nézze meg a KISFILMET, amelyben megmutatjuk, hogyan tud a keresőből egy jogszabály valamely §-ára ugrani. Érdemes hangot ráadni.

...Bővebben...

Önnek 2 Jogkódexe van!

Két Jogkódex, dupla lehetőség! KISFILMÜNKBŐL fedezze fel a telepített és a webes verzió előnyeit!

...Bővebben...

45/2000. (XII. 8.) AB határozat

a diszkrimináció tilalmával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az indítványokat, amelyek szerint az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal, hogy nem alkotott átfogó törvényt a diszkrimináció tilalmáról, elutasítja; azokat az indítványokat pedig, amelyek szerint az átfogó diszkrimináció-ellenes törvény megalkotásának elmulasztásával az Országgyűlés nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségét megsértette, visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Több indítványozó fordult az Alkotmánybírósághoz annak megállapítása végett, hogy "a Magyar Köztársaság Országgyűlése jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, mivel nem alkotott átfogó törvényt a diszkrimináció tilalmáról".

Az indítványozók szerint az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, a 8. § (1)-(2) bekezdései - a Magyar Köztársaság által aláírt nemzetközi egyezményekre is figyelemmel együttesen az Országgyűlés kötelezettségévé teszik egy diszkrimináció-ellenes törvény megalkotását. Úgy vélik, hogy "a jelenlegi magyar jogrendszerben meglévő diszkrimináció-ellenes szabályok - melyek több törvényben, így a Büntető Törvénykönyvben, a Munka Törvénykönyvében találhatók - nem elégítik ki azokat a követelményeket, melyek a felhívott alkotmányos törvényhelyekből és a nemzetközi jogelvekből kötelező jelleggel erednek".

Az egyik indítványozó álláspontja szerint "a magyar társadalomban és állami intézményrendszerében tapasztalható diszkrimináció kezelésére - mint annak egyik, bár semmiképp sem kizárólagos eszközére - mindenképp szükség van a diszkrimináció tilalmát egy törvényben átfogóan szabályozó, garanciákat nyújtó, szankciókat megállapító és eljárási rendet intézményesítő jogszabályra".

2. Az Alkotmánynak az indítványozók által hivatkozott, illetve az indítvánnyal érintett rendelkezései a következők:

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

II.

Az indítványok az alábbiak szerint megalapozatlanok:

1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére.

E törvényi rendelkezés alkalmazása során a két feltételnek - a mulasztásnak és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek - együttesen kell fennállnia. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogalkotói feladat elmulasztása akkor állapítható meg, ha a jogalkotó jogalkotási kötelezettsége konkrét jogszabályi felhatalmazásból ered, vagy valamely alapvető jog érvényesüléséhez magából az Alkotmányból szükségszerűen következik a jogszabály megalkotásának kényszere. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles tehát eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel, feltéve, hogy a szabályozást valamely alkotmányos jog érvényesülése vagy biztosítása kényszerítően megköveteli [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az állam jogalkotói kötelezettsége - ahogy erre az Alkotmánybíróság a 37/1992. (VI. 10.) AB határozatában (ABH 1992, 227, 231.) rámutatott - következhet az Alkotmányból kifejezett rendelkezés nélkül is, ha valamely alkotmányos alapjog biztosítása ezt feltétlenül szükségessé teszi.

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességgel kapcsolatos gyakorlatát legutóbb áttekintő 2/2000. (II. 25.) AB határozatban rámutatott arra is, hogy "az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.). Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997; 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul". (ABK 2000. február, 26, 30.)

2. Mivel kifejezett alkotmányi felhatalmazás átfogó diszkrimináció-ellenes törvény megalkotására nézve nincs, az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, levezethető-e az Alkotmányból az átfogó kódex megalkotására vonatkozó törvényhozói kötelezettség.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint: "A jogbiztonság követelményét önmagában nem sérti az, ha valamely tárgykörre több jogszabály is - és nem egyetlen átfogó - tartalmaz rendelkezéseket." (11038/1990. AB határozat, ABH 1993, 539, 542.) Vagyis önmagában nem alkotmányellenes, ha az ugyanarra az életviszony-csoportra vonatkozó szabályozás több, külön törvényben és alacsonyabb szintű jogszabályokban található, és nem egyetlen jogforrás tartalmazza azt. (7258/1991. AB határozat, ABH 1992, 663, 664.; 5188/1996. AB határozat, ABH 1996, 624, 625.)

Az Alkotmánybíróság arra is többször rámutatott: nem minden, az alapjoggal összefüggő tárgykör követeli meg a törvényi szabályozást. Közvetett és távoli összefüggés esetén a rendeleti szabályozás nem sérti sem az Alkotmány 2. §-ában írt jogállamiság elvét, sem az Alkotmány 8. §-ában foglaltakat, sem a jogalkotásról szóló törvényben írtakat. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 300.; 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, ABH 1998, 333, 337.; 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387, 400.] Mindebből az következik, hogy a jogrendszer egészének kell a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét kizárnia, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni védelem eszközeit és garanciáit megteremtenie.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát a diszkrimináció-ellenes szabályozás "ágazati tagoltsága" nem eredményez önmagában alkotmányellenességet. A diszkrimináció-ellenes szabályozás többszintű rendszerben, a generális alkotmányos szabályhoz kapcsolódóan az egyes nagyobb jogterületekre, jogágakra lebontott megvalósítása nem alkalmatlan a hátrányos megkülönböztetés elleni hatékony fellépés biztosítására. A szabályozásban természetesen mutatkozhatnak hiányosságok; előfordulhat, hogy a tagolt szabályozás egyes hátrányos megkülönböztetést megvalósító esetekre nem tartalmaz rendelkezést. Ezt megfelelő indítvány alapján, vagy adott esetben hivatalból az Alkotmánybíróságnak kell megállapítania.

3. Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a magyar jogrendszer - mint azt az indítványozó állítja - valóban híján van-e a diszkrimináció tilalmát átfogóan szabályozó jogszabálynak, illetve valóban hiányoznak-e a tilalom érvényesüléséhez szükséges garanciák, szankciók, valamint eljárási rend, és mindezek folytán megállapítható-e a jogalkotói mulasztás.

3.1. A diszkrimináció tilalma a legmagasabb jogforrási szinten, az Alkotmányban jelenik meg. Az Alkotmány az emberek egyenlőségét két irányból közelíti meg: egyrészt kimondja, hogy mindenki egyenlő, másrészt tiltja a hátrányos megkülönböztetést. Az Alkotmány az egyenjogúság fogalmát tágan határozza meg: a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt felsorolás gyakorlatilag átfogja az esetleges megkülönböztetés szempontjából releváns összes életviszonyt, ám példálózó jellegű, tehát az alkotmányos védelem a felsorolásban nem szereplő más diszkriminációs szituációra is vonatkozik, ahogy ezt az Alkotmánybíróság gyakorlata is mutatja. Az "egyéb helyzet" fordulat így több ízben szolgált jogszabályhelyek megsemmisítésének alapjául mint pl. a szexuális irányultság a 20/1999. (VI. 25.) AB határozatban (ABH 1999, 159.), a jogsértés súlya a nem vagyoni kártérítésnél [34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192.], a foglalkozás (74/1995. (XII. 15.) AB határozat; ABH 1995, 369.], vagy a személyiség jogi avagy természetes mivolta [68/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 421.].

Az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdése tehát korántsem deklaratív, hiszen az Alkotmány e rendelkezése a "mérce" az Alkotmánybíróság eljárásában a jogalkotás alkotmányosságának megítéléséhez, a diszkriminatív tartalmú jogszabályok alkotmányellenessé minősítéséhez és megsemmisítéséhez.

A konkrét, vagyis a jogalkalmazásban és más élethelyzetekben elszenvedhető hátrányos megkülönböztetés lehetőségére reagál a 70/A. § (2) bekezdése, amikor kimondja, hogy az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. Az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetést tiltó ezen rendelkezései konkrét megfogalmazás nélkül is az "Alkotmány részei lennének", a jogállamiság elvének fogalmi elemei között lennének felismerhetőek (jogbiztonság, jogegyenlőség).

3.2. A diszkrimináció megállapítása szükségképpen valamiféle összehasonlítást igényel, minthogy az bizonyos, meghatározott szempontból egyenlőnek tekintett személyek, dolgok vagy jelenségek megkülönböztetett kezelésében áll. E megkülönböztetett kezelésnek a külső világban érzékelhetőnek kell lennie. A jogi értelemben megragadható diszkrimináció mindig valamilyen jogra vagy kötelezettségre vonatkoztatva értelmezhető: valamely jog megvonásában vagy másokat nem terhelő kötelezettség megállapításában kell megtestesülnie, csak így válik jogilag relevánssá.

A megkülönböztetés lehet hátrányos vagy pozitív. Az. Alkotmány 70/A. §-a a hátrányos megkülönböztetést tiltja, ahogy ezt az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével kapcsolatban a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban megállapította: "a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. ... az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely - az Alkotmányba nem ütköző - társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni.

A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé." (ABH 1990, 46, 48-49.)

Az alapvető diszkrimináció-ellenes rendelkezéseket tehát maga az Alkotmány tartalmazza, ezek részleteit, biztosítékait a jogforrási hierarchiában az Alkotmány alatt elhelyezkedő jogszabályok, köztük egyes jogágak átfogó kódexei foglalják magukban. Az Alkotmány "részletszabályai" - így az "egyenlőség jogának" részletszabályai is -, tehát a különböző kódexekben és egyéb alacsonyabb szintű jogszabályokban találhatók. Az Alkotmány és a hozzá szorosan kapcsolódó további jogszabályok tartalmazzák azokat a rendelkezéseket, amelyek összességükben a diszkrimináció tilalmának átfogó rendezésére hivatottak.

4. Az Alkotmánybíróság a fentiek fényében azt is szükségesnek tartotta megvizsgálni, hogy milyen garanciák, illetve szankciók kapcsolódnak a diszkrimináció alkotmányos tilalmához, vagyis azon személyek, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, ez ellen milyen jogi eszközöket vehetnek igénybe.

A diszkrimináció megvalósulása sokféleképpen képzelhető el, és ehhez igazodóan a jogsértések különböző módon orvosolhatóak. Világosan elkülöníthető azonban a lehetséges hátrányos megkülönböztetés két színtere, mégpedig a jogalkotás és a tág értelemben vett jogalkalmazás. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozandó, hogy nem csupán a közhatalom birtokában lévő szervek hatósági eljárásuk során - vagy akár azon kívül is - alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést, hanem a civil szféra szereplői is tanúsíthatnak egymással szemben alkotmányosan meg nem engedett diszkriminatív magatartást. Mindezeket az eseteket szem előtt tartva kelt a jogalkotónak kialakítania a garanciákat és szankciókat.

4.1. Tekintettel a jogforrási hierarchiára, elvileg kizárt az, hogy valamely jogszabály anélkül valósítson meg hátrányos megkülönböztetést, hogy közvetlenül vagy - a jogalkotási tárgyat magasabb szinten rendező jogszabály megsértése útján - közvetve az Alkotmányba ne ütköznék. Ha olyan jogi norma született, amely hátrányos megkülönböztetést foglal magába, az Abtv. értelmében bárki indítványozhatja az Alkotmánybíróságnál e norma alkotmányossági vizsgálatát [Abtv. 21. § (2) bekezdés]. Ugyancsak az Alkotmánybírósághoz fordulhat bárki annak megállapítása végett, hogy valamely jogterületen hiányoznak a diszkrimináció tilalmát kibontó speciális részletszabályok [Abtv. 21. § (4) bekezdés]. Így a jogalkotás során esetlegesen jelentkező hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés eszközei mindenkinek rendelkezésére állnak. Az Alkotmánybíróság a ténylegesen fennálló negatív diszkriminációt a kérdéses rendelkezés megsemmisítésével szankcionálja, vagy az alkotmányellenes mulasztást elkövető szervet felhívja feladatának teljesítésére.

4.2. A jogalkalmazás során általános érvényű elv az Alkotmány 57. §-ában deklarált törvény előtti egyenlőség, amely "a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra való vonatkoztatása" (18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570, 572.). Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése "a törvény előtti egyenlőséget jogérvényesítési szempontból deklarálja, tehát valójában eljárásjogi garancia arra, hogy jogainak érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik". (1918/1996. AB határozat, ABH 1997, 629, 631.) A bíróságok és hatóságok által alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés lehetőségét egyrészt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVl. törvény 10. §-a biztosítja, kimondva, hogy "a bíróság előtt mindenki egyenlő", másrészt a különböző hatóságok eljárásaira vonatkozó törvények (pl. az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény) is tartalmazzák vagy az egyenjogúság kívánalmát, vagy a diszkrimináció tilalmát. A különböző bíróságok és hatóságok határozatai, illetve eljárása elleni jogorvoslat pedig bármilyen jog-(vagy érdek-)sérelem esetén igénybe vehető, így akkor is, ha annak alapja a diszkrimináció tilalmának megsértése.

4.3. A jog érvényesülése során a bírósági és hatósági eljárásokon kívül is megvalósulhat a hátrányos megkülönböztetés. Amint azt a fentiekben az Alkotmánybíróság megállapította, az Alkotmány és az Alkotmány rendelkezéseit kifejtő törvények kimondják a diszkrimináció tilalmát, kifejtik annak tartalmát. Ezen ágazati szabályozás körében kiemelkedő jelentőségű a polgári jogi védelem szintje: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 75. § (1) bekezdése szerint ugyanis "A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak." "A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint, továbbá a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése." (Ptk. 76. §).

A védelem másik eszköze a büntetőjog, hiszen a hátrányos megkülönböztetés legsúlyosabb eseteit az állam büntetéssel fenyegeti. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) például az elévülhetetlen emberiség elleni bűncselekmények körébe tartozó népirtás (155. §) és apartheid (157. §) mellett több olyan magatartást is büntetni rendel, amelynek indítéka, motívuma lehet valamilyen - jellemzően, de nem feltétlenül etnikai-hátrányos megkülönböztetés (emberölés: 166. §, testi sértés: 170. §, kényszerítés: 174. §, lelkiismereti és vallásszabadság megsértése: 174/A. §, nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak: 174/B. §, személyi szabadság megsértése: 175. §, jogosulatlan adatkezelés: 177/A. §, rágalmazás: 179. §, becsületsértés: 180. §, hivatali visszaélés: 225. §, bántalmazás hivatalos eljárásban: 226. §, kényszervallatás: 227. §, jogellenes fogvatartás: 228. stb.).

Külön figyelmet igényel a munkajogi szabályozás, minthogy a nemzetközi tapasztalatok tanúsága szerint ezen a területen igen gyakori a diszkrimináció. Éppen ezért a munka világában megvalósulható diszkriminációs esetek kezelésére szolgáló intézmények a polgári jogi védelem mellett ugyancsak kiemelkedő fontosságúak.

Az Alkotmány 708. §-a mondja ki a munkához való jogot, illetve rendelkezik a hátrányos megkülönböztetésnek a foglalkoztatással kapcsolatban felmerülhető vonatkozásairól, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) pedig a bevezető rendelkezések között önálló alcímben foglalkozik a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az előnyben részesítés kötelezettségével. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény visszautal erre az elvre, mivel eltérő rendelkezés hiányában az Mt. diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezései a közalkalmazottak foglalkoztatására is vonatkoznak. Ugyanez vonatkozik a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényre, amelynek 71. § (2) bekezdés a) pontja - többek között az Mt. diszkrimináció-tilalmat kimondó 5. §-ának (1)-(2) és (4) bekezdését alkalmazni rendeli a köztisztviselői jogviszonyra. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet pedig önálló címben tartalmazza a munkaügyi szabálysértéseket, ezek között is elsőként a munkavállaló hátrányos megkülönböztetését.

A fentiekből levonható az a következtetés, hogy a hatályos jog általában a diszkrimináció kiküszöbölésére szolgáló többszintű védelmi rendszerként is működik és az Országgyűlés a szabályozásnak e módjával is eleget tett jogalkotói kötelezettségének.

Az indítvány elutasításából azonban olyan következtetés nem vonható le, hogy a jelenlegi szabályozással az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezéseinek valóra váltásához szükséges törvényhozási lehetőségek kimerültek volna. Annak eldöntése viszont, hogy a társadalmi egyenlőség megteremtésének, valamint a hátrányos megkülönböztetés egyenlő esélyek megteremtése útján való megelőzésének érdekében, illetőleg az ellene történő fellépés lehetőségeinek biztosítására milyen további eszközök igénybevétele és a szabályozás milyen módja kívánatos, a törvényhozó feladata.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasította.

IV.

Az indítványozók véleménye szerint az átfogó diszkrimináció-ellenes törvény megalkotásának elmulasztásával a magyar állam nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget, illetve az Alkotmány 7. § (1) bekezdését is megsértette. Nézetük szerint "a Magyar Köztársaság elfogadta a nemzetközi jogban általánosan ismert elvet a diszkriminációról, ... e tárgykörben több nemzetközi egyezményt írt alá és ezeket jogrendszerébe beépítette." Hivatkoznak az indítványozók az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 2. Cikkére, amelynek révén Magyarország kötelezte magát arra, hogy tiszteletben tartja és biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az Egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Hivatkoztak emellett a 26. Cikkre, amely az egyenlő törvényes védelemhez való jogot mondja ki. Indítványukat alátámasztandó felhívták még az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt, valamint az 1968. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről New Yorkban, 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezményt.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány alapján az esetleges mulasztás tényét az indítványozó által említett nemzetközi egyezmények tükrében nem vizsgálhatja. A nemzetközi jogi kötelezettség mulasztással történő megsértése megállapítására irányuló eljárást [Abtv. 1. § c) pont] ugyanis csak az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározottak kezdeményezhetik, az indítványozók viszont a felsorolásban szereplő közjogi pozíciók egyikét sem töltik be. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat ebben a részben visszautasította.

Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az Alkotmány 7. §-ában és 8. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kettős követelményt a hatályos szabályozás nem sérti. Az Országgyűlés "többszintű" diszkrimináció-ellenes szabályozással is eleget tett jogalkotói kötelezettségének. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben írtak szerint határozott.

Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét annak közérdekűségére tekintettel rendelte el.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tertyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 431/E/1996.

Tartalomjegyzék