369/E/2009. AB határozat
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendel et 248. §-ával kapcsolatosan előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló "6/1966. (VII. 12.)"; helyesen: 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (a továbbiakban IMr.) 248. § (1) bekezdése [helyesen: 248. §-a] kapcsán kérte mulasztás megállapítását. Az indítványozó által hivatkozott rendelkezés szerint az előzetesen letartóztatott az intézetben gyakorolhatja választójogát. Az indítványozó szerint azonban a jogalkotó ezzel korlátozza a megválasztott parlamenti képviselők, önkormányzati képviselők és polgármesterek jogát a közéleti tevékenységben való részvételre, hiszen nem teszi lehetővé számukra, hogy előzetes letartóztatásban élhessenek szavazati jogukkal, például az éves költségvetés elfogadásakor. E szabály megalkotásával az indítványozó szerint a jogalkotó elmulasztotta - az indítványozó által pontosan meg nem jelölt - jogszabályi felhatalmazásból származó feladatát, emellett kizárta "az érintett állampolgárok alkotmányos érvényesülését".
Emellett az indítványozó szerint a hivatkozott jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessége megállapítható az Alkotmány több rendelkezése alapján is. Az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése is sérül, mivel az előzetes letartóztatott "nem élhet sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogaival", hiszen csak a választójog gyakorlásáról rendelkezik az IMr. 248. §-a. Az Alkotmány 50. § (1) bekezdése alapján a bíróságnak figyelembe kellene vennie, és a letartóztatási határozatnak tartalmaznia kellene "a letartóztatott személy közéleti tevékenységével kapcsolatos alap ve tő jogait".
Az Alkotmány 51. § (1)-(3) bekezdése alapján az indítványozó szerint az ügyészségnek együtt kellene működnie azért, hogy az előzetesen letartóztatott képviselő esetében "az emberi jogok védelme (...) a közéleti tevékenységükre is kiterjedjen, legalább rendkívüli esetekben". Az Alkotmány 54. § (1) bekezdését sérti az indítványozó szerint, ha az előzetesben lévő képviselő "alapvető jogainak gyakorlását" nem teszik lehetővé még kérelem esetén sem. Az Alkotmány 56. §-a is sérül az indítványozó szerint, mivel az előzetes letartóztatásban a választójog kizárólagos lehetősége és ezzel minden más alapvető emberi jog gyakorlásának kizárása az előzetes letartóztatásban lévőt jogképességétől fosztja meg.
Az indítványozó úgy vél i, hogy az Alkotmány 57. § (1)-(5) bekezdése alapján a bíróságnak a bíróság előtti egyenlőségre tekintettel biztosítania kellene a választójogon felül is a közéleti tevékenységben való részvételt. Az indítványozó szerint ez következik az ártatlanság vélelméből is. "Az a tény pedig, hogy az előzetes letartóztatásban lévő személy csak választási jogával élhet, számára kiszolgáltatott helyzetet jelent, mivel jogorvoslati jogát kétharmados törvény korlátozza" - vélekedik az indítványozó.
Az indítványozó szerint nem tiszt ázott az, hogy ha az előzetes letartóztatásban lévő személy választójogával élhet, a média negatív beállítása folytán választható-e? Mivel az Alkotmány 70. § (1)-(2), (5) bekezdése felsorolja, hogy kinek van választójog a, s a választójog gyakorlásából kizártak között nem szerepelnek az előzetes letartóztatottak, véleménye szerint a közéleti tevékenységük folytatásának joga is megilleti őket az intézetben, nemcsak a választójog.
Végül az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére is utal az indítványozó, aki szerint "amíg az előzetes letartóztatásban lévő személyek számára a választójogon felül nem biztosítják intézeten belül az egyéb jogaik gyakorlását, az emberi és állampolgári jogok az ő esetükben nincsenek biztosítva".
Az indítványozó szerint tehát az IMr. 248. §-a miatt alkotmányellenes mulasztás áll fenn, mivel a jogalkotó kiragadott egy alapjogot, s - ahogy az indítványozó fogalmaz - "azon felül (.) nem terjeszti ki ezt a jogot". Az indítványozó utalt a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényre, amely szerint az előzetes letartóztatásban lévőket szabad mozgásukban és a tartózkodási hely szabad megválasztásában korlátozzák, a korlátozás azonban nem terjedhet ki az intézeten belüli jogaik gyakorlására. Hivatkozott az indítványozó az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény alapján folytatott gyakorlatra, amellyel ellentétesnek tartja az előzetes letartóztatásban lévők jogainak korlátozását, hiszen az emberi méltóság általános személyiségi jogként is felfogható - vélekedik az indítványozó.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."
"51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon -fellép a törvényesség védelmében."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
"70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.
(2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megilleti az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható és - amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik - választó legyen, valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható.
(...)
(5) Nincs választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll, szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti. Az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgára akkor sem választható, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy más hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
Az IMr. indítvánnyal támadott rendelkezése:
"248. § Az előzetesen letartóztatott a választójogát az intézetben gyakorolhatja."
III.
Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza.
Az Abtv. ezen rendelkezését, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatát is figyelembe véve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának két együttes feltétele van:
- a jogalkotó jogszabályi felhatalmazáson alapuló, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésben jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget,
- és a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik.
Az Alkotmánybíróság a 35/2004. (X. 6.) AB határozatában az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő "jogalkotói mulasztás" és "alkotmányellenes helyzet" egymáshoz való viszonyára vonatkozó álláspontját: "Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy a jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. A jogalkotói feladat elmulasztása önmagában nem feltétlenül jelent alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 58-59.; 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968-969.; 1080/D/1997. AB határozat, ABH 1998, 1045, 1046.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, 2001, 123, 131.], a mulasztásból eredő alkotmányellenes helyzetet minden esetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani." (ABH 2004, 504, 508.)
2. Az IMr. indítványozó által hivatkozott 248. §-a az Alkotmány 70. §-ában szabályozott választójog gyakorlását hivatott biztosítani az előzetes letartóztatásban lévők tekintetében. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy a már megválasztott országgyűlési, önkormányzati képviselőknek, valamint polgármestereknek (a továbbiakban együttesen: képviselők) (közelebbről meg nem határozott) "közéleti tevékenysége", "mandátumuk gyakorlása", konkrétan: az adott testületben hozott döntésekkel kapcsolatos szavazati joga nem biztosított az előzetes letartóztatásban az IMr. 248. §-a alapján. Holott az Alkotmány 70. § (1)-(2), (5) bekezdése a választójog gyakorlásából kizártak között nem sorolja fel az előzetes letartóztatottakat, s ezért véleménye szerint a "közéleti tevékenységük folytatásának joga" is megilleti őket, nemcsak a választójog.
Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott az Alkotmány választójogot biztosító 70. §-ával, s megállapította: a választójognak mind az aktív (szavazati jog), mind a passzív (választhatóság) oldala alapvető jogként biztosított az Alkotmányban, így annak korlátozására az Alkotmány 8. §-ára figyelemmel kerülhet sor. A választójog tartalma szerint az országgyűlési, önkormányzati és Európa Parlamenti képviselők megválasztására, illetve ilyen képviselővé történő megválaszthatóságra terjed ki.
Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők jogállásának vizsgálata során rámutatott arra, hogy mandátumuk szabad mandátum. "A szabad mandátum a képviselői jogállás alapja. A szabad mandátum azt jelenti, hogy a megválasztás után a képviselő jogilag függetlenné válik választóitól; állásfoglalásait meggyőződése és lelkiismerete alapján alakítja ki, s így is szavaz; képviselői tevékenysége és szavazata miatt nem hívható vissza. Ugyanez a szabadság érvényesül azonban a képviselő és az őt állító párt viszonyában is. A képviselő legitimációja a megválasztáshoz és nem a párthoz kötődik. A párt jogi eszközökkel nem kényszerítheti a képviselőt a párt véleményének képviseletére. A pártból kilépett vagy kizárt képviselő országgyűlési képviselői jogállása sértetlenül fennmarad. A megválasztott képviselő szabad mandátuma gyakorlása részeként vesz részt valamelyik pártfrakció munkájában. A szabad mandátum e jellemzői abban is kifejeződnek, hogy a képviselők jogállása egyenlő, azaz - mint a választási törvény mondja - jogaik és kötelességeik azonosak." [27/1998. (VI. 16.) AB határozat, ABH 1998, 197, 200-201.] Az Alkotmánybíróság a 67/2002. (XII. 17.) AB határozatában kifejtette: "Az [a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.)] 19. § (1) bekezdése alapján a települési képviselők mandátuma ugyanúgy szabad mandátum, mint az országgyűlési képviselőké. Egyrészt mivel a települési képviselő "a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit", ezért az egyéni választókerületben megválasztott képviselők is elszakadnak az őket megválasztó szűkebb közösségtől. Másrészt az Ötv. 19. § (1) bekezdése azt is kimondja, hogy a települési képviselők jogai és kötelességei azonosak." (ABH 2002, 385, 387.)
Az Alkotmánybíróság több határozatában hangsúlyozta azt is, hogy a népszuverenitás gyakorlásának elsődleges formája a képviselet. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a képviselők feladata a közösségi döntések meghozatala.
[ld. 46/2007. (VI. 27.) AB határozat, ABH 2007, 592.]
Formailag ezekben szavazatának leadásával vesz részt a képviselő.
A képviselők részvétele az adott testület döntéshozatalában a képviselői jogviszonyhoz kötődő jogosultság (és egyúttal kötelezettség), amelyet a képviselők - ellentétben azokkal a képviselői jogokkal, amelyek a mandátum keletkezésétől illetik meg őket - az adott testület megalakulásától gyakorolhatnak. Vagyis a (képviselői) szavazati jog a képviselőt kizárólag képviselői minőségében, az Országgyűlés (képviselő-testület) tagjaként megillető jogosultság. Ezért az Alkotmány 70. §-ából nem lehet következtetéseket levonni a képviselők szavazati joga gyakorlásának feltételeit illetően: a képviselők szavazati joga és az Alkotmány 70. §-ában szabályozott választójog, mint alapjog között nincs alkotmányos összefüggés. Továbbá a képviselőt e minőségében megillető szavazati jog nem alapjog, annak tartalmára, korlátozására az Alkotmány 8. § (2) bekezdése nem ad támpontot.
Mivel a képviselő szavazati joga a képviselői mandátumhoz kötődik és a képviselőnek a képviseleti szerv tevékenységében való részvételét biztosítja, annak gyakorlása az Alkotmányban és törvényekben, valamint a képviseleti szerv működési szabályzatában (az Országgyűlés esetében: a Házszabályban) szabályozott keretek között biztosított a képviselő számára. A képviselőnek a testületi szerv ülésén gyakorolható szavazati joga jelentőségére tekintettel annak szabályozása az Alkotmány, illetve törvények szintjén történik. A képviselő szavazati jogával a testületi döntéshozatal során csak személyesen élhet: a szavazati jogát sem képviselőtársára, sem másra nem ruházhatja át arra az esetre, ha maga személyesen nem tudna részt venni döntéshozatalban. (Erről a Házszabály kifejezetten így rendelkezik, de ez következik az Ötv. rendelkezéseiből is, hiszen az Ötv. sem ad felhatalmazást a képviselő helyettesítésére.)
A képviselői szavazati jog gyakorlásának feltétele a döntéshozó szerv határozatképessége: határozatképtelenség esetén ugyanis szavazásra (döntéshozatalra) eleve nem kerülhet sor. A határozatképességhez az Országgyűlés esetében az Alkotmány 24. §-a, a helyi képviselő-testület esetében az Ötv. 14. §-a a képviselők - meghatározott arányú-jelenlétét követeli meg. A "jelenlét" itt szűken értelmezendő: a testületi szerv ülésén való fizikai jelenlétet jelenti. Ezért nem elegendő például, hogy a képviselő az Országgyűlés épületében, de nem az ülésteremben tartózkodik: az ilyen képviselő a határozatképességnél nem vehető figyelembe.
A szavazásnál a határozatképesség követelményeit követi a szabályozás: a "jelenlét" a szavazat leadásának is feltétele. Ez abból is következik, hogy a szavazat leadásával a képviselő az adott testület döntéshozatalában vesz részt. A testület döntéshozatalára alkotmányosan csak a testület ülésén, a döntéshozatalra jogosult képviselők jelenlétében kerülhet sor. Ezért az ülésen való részvétel és a szavazati jog gyakorlása szorosan összekapcsolódik: az ülésen való részvétel hiányában a szavazati jog nem gyakorolható.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy "a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket" [56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.]. Minden olyan esetleges megoldás, amely lehetővé tenné az adott testületnek a képviselők távol létében való döntéshozatalát - az Alkotmány és az Ötv. már hivatkozott rendelkezésein felül - a jogállamiságot sértené. Ez ugyanis lehetővé tenné a szavazati joggal való visszaélést, valamint a testületi döntéshozatal jogállamiságot sértő és alkotmányellenes módozatait, mint amilyen például az 1989-es rendszerváltást megelőzően több testület döntéshozatalára jellemző ún. "röpszavazás" vagy "körtelefonos szavazás" stb. volt.
A kifejtettekből következően az a képviselő, aki bármely okból nincs jelen az ülésen, a szavazati jogát nem gyakorolhatja, mivel az Alkotmány-, illetve törvénysértő lenne. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a távol lévő képviselő önhibáján kívül (pl.: betegség folytán), egyéb képviselői kötelezettsége miatt (külföldön vagy választókörzetében tartózkodik), vagy más okból (pl. előzetes letartóztatás miatt) nincs jelen az ülésen: szavazat leadására, és így a döntéshozatalban való részvételre egyik esetben sem jo go sult.
Az indítványozó által felvetett összefüggésre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította: az IMr. támadott 248. §-a nem képezi akadályát a képviselő szavazati joga gyakorlásának, ugyanis az nem a képviselői szavazati jog gyakorlásáról szól. Az IMr. 248. §-a azt biztosítja az előzetes letartóztatásban lévők számára, hogy az Alkotmány 70. §-ának megfelelően általános választójogukkal élhessenek. Ez a rendelkezés tehát nem szól a képviselői mandátumhoz kötődő szavazati jog gyakorlásáról vagy annak kizárásáról. Ennek következtében az IMr. 248. §-ával összefüggésben az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma eleve nem értelmezhető. A szavazati jog gyakorlása tekintetében a fent kifejtettek szerint az országgyűlési képviselők esetében az Alkotmány 24. §-a, míg a helyi önkormányzati képviselők tekintetében az Ötv. 14. §-a irányadó. E rendelkezések - valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság általános követelménye - megkövetelik a képviselői szavazati jog gyakorlásához az ülésen való jelenlétet.
3. Az indítványozó hivatkozott még az Alkotmány 50. § (1) bekezdésére, 51. § (1)-(3) bekezdésére, 54. § (1) bekezdésére, 56. §-ára, valamint 57. § (1)-(5) bekezdésére azzal, hogy az előzetes letartóztatásban lévő képviselő "alapvető jogai" ezek alapján nem biztosítottak, sőt jogképességétől fosztja meg a képviselőt a jogalkotó. A képviselőt ebben a minőségében megillető jogosultságok és kötelezettségek - így az indítványozó által konkrétan megnevezett képviselői szavazati jog - a fentiekben kifejtettek alapján nem minősülnek az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint védett alapvető jognak. Annak gyakorlására vonatkozó szabályok a képviselői szabad mandátumra, valamint az adott testület működésére vonatkozó garanciális szabályokra tekintettel ítélendők meg. Az pedig, hogy a képviselő nem vehet részt a testületi döntéshozatalban az előzetes letartóztatás ideje alatt, semmiképpen nem eredményezi a jogképességtől való megfosztást, hiszen a jogképesség és a képviselői szabad mandátum nem szinonim jogi fogalmak. Ugyanígy nem vezethető le a bíróság előtti egyenlőségből, az ártatlanság vélelméből, valamint a jogorvoslati jogból az, hogy az előzetes letartóztatásban lévő képviselő a képviselői mandátumához kötődő valamennyi jogosultságát korlátozás nélkül gyakorolhassa. Ezt bizonyos esetekre tekintettel - mint pl. a képviselői szavazati jognál -maga az Alkotmány zárja ki.
Az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére is utalt, szerinte ugyanis, ha az előzetes letartóztatásban lévő személyek számára a választójogon felül nem biztosítják intézeten belül az egyéb jogaik gyakorlását, az emberi és állampolgári jogok az ő esetükben nincsenek biztosítva. Itt megint csak utal arra az Alkotmánybíróság, hogy a képviselői mandátumhoz kötődő jogosultságok és kötelezettségek tekintetében nem beszélhetünk alapvető jogról. Ebből következően azáltal, hogy az egyébként képviselőnek megválasztott személy e megbízatásával kapcsolatos kötelezettségei ellátásában korlátozott az előzetes letartóztatás ideje alatt, nem eredményez diszkriminációt, s nem jár alapvető jogai sérelmével.
4. Az indítványozó által hivatkozott rendelkezések egyikéből sem vezethető le annak követelménye, hogy az előzetes letartóztatásban lévő képviselő számára a képviselői jogállással együtt járó "közéleti szereplést", így különösen a szavazásban való részvételi jogát gyakorolhassa. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt valamennyi felvetett alkotmányos rendelkezés tekintetében elutasította.
Budapest, 2009. december 14.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró