1196/B/1997. AB határozat
a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény egyes rendelkezései; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egyes rendelkezései, valamint a központi közigazgatási szervek és állami költségvetési szervek illetmény-kifizetéséről szóló 167/1997. (X. 3.) Korm. rendelet alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában - dr. Bagi István, dr. Erdei Árpád, dr. Holló András és dr. Kiss László alkotmánybírák különvéleményével - meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/A. §-a, 71. § (2) bekezdése; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 79/A. §-a, 80. §-a és 92. §-a, valamint a központi közigazgatási szervek és állami költségvetési szervek illetmény-kifizetéséről szóló 167/1997. (X. 3.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt is, amely szerint a Kormány és az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el azzal, hogy nem alkotta meg a Ktv. 49/A. § (2) bekezdése és a Kjt. 79/A. § (2) bekezdése végrehajtásának további részletszabályait.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozók a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) azon rendelkezéseit támadják, melyek szerint a köztisztviselő és a közalkalmazott az illetményét nem veheti fel a munkahelyén, csak postai úton, vagy banki átutalással. Az indítványokat - tárgyuk összefüggésére tekintettel - az Alkotmánybíróság egy eljárásban bírálta el.
1. Az egyik indítványozó érvelése szerint, bár a Ktv. azt is tartalmazza, hogy ez a bérkifizetés többletköltséget nem okozhat a köztisztviselőnek (közalkalmazottnak), ez a szabály valójában nem juthat érvényre. Példaként hivatkozott arra, hogy a bankszámlanyitásnak, - vezetésnek és a tétel könyvelésének költségei is lehetnek, ezt pedig a napi egyenleg után járó kamat nem fedezi minden esetben. A támadott rendelkezések szerinti eljárás a munkahelyi kifizetésekhez képest mindenképpen tényleges többletköltséget okozhat.
Az indítványozó sérelmesnek tartja, hogy a támadott jogszabályok a munkabér kifizetése tekintetében a köztisztviselőket és közalkalmazottakat megkülönböztetik az egyéb munkavállalóktól. Álláspontja szerint a jogalkotó megsértette az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését. A többletköltségek kizárásával kapcsolatos jogszabályi garanciák hiánya pedig az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság követelményével is ellentétes.
Az említett indítványozó szerint a Ktv. és Kjt. támadott rendelkezései ellentétbe kerültek a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek (a továbbiakban: Mt.) a köztisztviselőkre, közalkalmazottakra is irányadó 155. § (3) bekezdésével is, nincs ugyanis biztosíték arra, hogy a hónap 10. napjáig megtörténjék a kifizetés. Hivatkozik még az indítványozó olyan gyakorlati érvekre is, hogy jelenleg Magyarországon nem biztonságos utcai automatákból a pénz kivétele; még elektronikus kártyák esetén sem kizárt, hogy jogosulatlan személy pénzt tud leemelni a bankszámláról stb.
2. Az indítványozó - az összefüggés okán - kéri a központi közigazgatási szervek és állami költségvetési szervek illetmény-kifizetéséről szóló 167/1997. (X. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is.
Vagylagosan előterjesztett kérelme szerint, amennyiben az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg a vonatkozó rendelkezést, akkor állapítsa meg, hogy jogalkotói mulasztás történt, mert elmaradt az a szabályozás, amely az illetményekhez való hozzáférésnél a köztisztviselőket (közalkalmazottakat) érhető hátrányok kiküszöbölését tartalmazná.
3. Egy másik indítványozó szerint a Ktv. 49/A. §-a, és a Kjt. 79/A. §-a sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdését. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontja alapján az indítványozó olyan személyes adatnak tekinti a köztisztviselő, közalkalmazott illetményének mértékét, amelynél a szóban forgó fizetési módokhoz kapcsolódó "nyilvánosság" ezt az alapvető jogot alkotmányellenesen korlátozza.
II.
1. A sérelmezett jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok nem megalapozottak. A Ktv. 49/A. §-a szerint:
"(1) A köztisztviselőt az e törvény 42-49. §-a alapján megillető illetmény kifizetése a köztisztviselő által választott pénzintézetnél nyitott bankszámlára történő átutalással, bankszámla hiányában postai úton történik.
(2) Az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetmény-kifizetés a köztisztviselő részére költségtöbbletet nem okozhat.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott fizetési módokra legkésőbb 1999. január 1-jéig kell áttérni."
Tartalmilag hasonló szabályozás található a Kjt. 79/A. §-ában is:
"(1) A közalkalmazottat az e törvény 60-79. §-a alapján megillető illetmény kifizetése a közalkalmazott által meghatározott bankszámlára történő átutalással, bankszámla hiányában postai úton történik.
(2) Az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetmény-kifizetés a közalkalmazott részére költségtöbbletet nem okozhat."
Az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdései az alábbiakról rendelkeznek:
"(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."
Az Alkotmány nem határozza meg a munkabér, illetőleg az illetmény kifizetésének vagy az ahhoz más módon való hozzájutásnak a részletszabályait, ezért e tekintetben többféle jogi szabályozás egyaránt alkotmányos lehet.
Az Mt. 158. §-a a munkabér kifizetésére nézve a következő rendelkezéseket tartalmazza:
"(1) A munkabért a munkavállaló munkahelyén, illetve a munkáltató telephelyén kell kifizetni. Italboltban vagy más szórakozóhelyen munkabér csak az ott dolgozóknak fizethető ki; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A munkabért munkaidőben kell kifizetni, kivéve, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály eltérően rendelkezik.
(3) A munkabért a munkavállalónak kell kifizetni, kivéve ha erre mást felhatalmaz, illetőleg bírósági vagy más hatósági határozat ebben korlátozza."
2. A Ktv. 71. §-ának (1) bekezdése értelmében "A közszolgálati jogviszonyra a Munka Törvénykönyve szabályait akkor kell alkalmazni, ha e törvény kifejezetten elrendeli." Ugyanezen § (2) bekezdése tételesen felsorolja az Mt.-nek a közszolgálati jogviszonyra irányadó rendelkezéseit. A (2) bekezdés d) pontja szerint a közszolgálati jogviszonyban is alkalmazni kell az Mt. "158. §-át azzal, hogy az (1) bekezdés első mondatának rendelkezésétől az e törvény 49/A. §-ában szabályozott fizetési módok esetén lehet eltérni."
Hasonló a helyzet a Kjt. esetében is, amelynek 2. § (3) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszonyra a Munka Törvénykönyve szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az indítványozók által sérelmezett 79/A. § pedig éppen eltérő szabálynak minősül az Mt. 158. §-ához képest.
Nem helytálló tehát az az érvelés, hogy szabályozási ellentét lenne egyfelől az Mt., másfelől pedig a Ktv. és a Kjt. között.
A kifejtettek egyben arra is magyarázatot adnak, hogy a sérelmezett rendelkezések miért nem eredményeznek tiltott megkülönböztetést, azaz miért nem ellentétesek az Alkotmány 70/B. §-ának (2) bekezdésével, amely helyes értelme szerint az általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása (137/B/1991. AB hat., ABH 1992. 456, 459.). A jogfejlődés iránya ugyanis az, hogy megszűnt az Mt.-nek valamennyi munkavállalóra kiterjedő személyi hatálya, s a korábban egységes szabályozást az egyes munkavégzési jogviszonyok sajátosságait érvényre juttató differenciált szabályozás váltotta fel. Az Mt. olyan "háttér joganyaggá" vált, amelynek alkalmazására a speciális törvény kifejezett rendelkezése alapján vagy törvény eltérő rendelkezésének hiányában kerülhet sor. Az egységes munkajogi szabályozásnak differenciált szabályozással való felváltása azért sem ütközik az Alkotmányban meghatározott diszkriminációs tilalomba, mert a munkát végzők (köztük a versenyszférában dolgozók, a köztisztviselők, a közalkalmazottak) a jogi szabályozás szempontjából nem alkotnak egyöntetű (homogén) csoportot, különösen nem a végzett munka ellenértékének meghatározása, nyilvánossága, teljesítésének módja tekintetében.
3. Az Alkotmánybíróság nem látta megállapíthatónak azt sem, hogy az indítványban megjelölt rendelkezések sértenék a személyes adatok védelmét biztosító alapjogot [Alkotmány 59. § (1) bekezdése] és ehhez képest az ugyanennek az alapjognak a védelmére hivatott banktitok, illetőleg a postai kézbesítési szabályok titokvédelmi rendelkezéseit (a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 50-55. §-ai, a postáról szóló 1992. évi XLV. törvény 27-28. §-ai) meghaladó garanciák kialakítása az Alkotmányból eredően mellőzhetetlen lenne.
4. A Ktv. 71. § (2) bekezdése, Kjt. 92. §-a, valamint a Vhr. az előzőekben vizsgált rendelkezések végrehajtásának részleteit szabályozzák. Tekintettel arra, hogy a Ktv. 49/A. §-a és a Kjt. 79/A. §-a nem alkotmányellenes, a végrehajtási szabályok további érdemi vizsgálatra csak akkor szorultak volna, ha tartalmuk önmagában is összefüggésbe hozható lenne az indítványokban szereplő alkotmányossági érveléssel. Ez nem állapítható meg, ezért az indítványokat az Alkotmánybíróság ebben a részükben is elutasította.
5. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozók által megjelölt, a vizsgált jogszabályok módosításáról rendelkező jogszabályok önálló alkotmányossági vizsgálatára az elbírált indítványok keretei között azért nincs lehetőség, mert a módosító szabályok a vizsgált jogszabályokba a módosítás folytán beépültek. Ennek folytán az alkotmányossági vizsgálat tárgya csak az említett jogszabályok ez idő szerint hatályos szövege lehet.
A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az egyes sérelmezett rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
III.
A mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állító indítványt illetően az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg:
Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése értelmében a végzett munkáért járó ellenszolgáltatás alkotmányos védelem alatt áll, amelyet az ide vonatkozó jogszabályoknak megfelelően biztosítaniuk kell.
Gondoskodni kell arról, hogy a munkát végző ténylegesen is hozzájuthasson a járandóságához. Az elvégzett munka alapján járó ellenszolgáltatás összegét a munkáltató csak jogszabály kifejezett rendelkezése alapján csökkentheti (Mt. 161. §).
A Ktv. 49/A. §-ának korábban idézett (2) bekezdése, illetőleg a Kjt. 79/A. §-ának azonos tartalmú (2) bekezdése kategorikusan kimondja, hogy az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetmény-kifizetés az illetményre jogosult számára költségtöbbletet nem okozhat.
E jogszabályoknak az ellenszolgáltatás (illetmény) teljesítésének módjára vonatkozó rendelkezése, a határozat indokolásában korábban kifejtettek szerint, nem ellentétes az Alkotmány 59. § (1), 70/A. § (1) illetve 70/B. § (2) bekezdés szabályaival.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség vizsgálatakor a jogszabály és az Alkotmány egymásra vonatkoztatott értelmezését végzi el; a jogszabály vizsgálata logikailag elkerülhetetlenné teszi a vizsgált jogszabály értelmezését is [31/1993. (V. 21.) AB hat., ABH 1993. 242, 243.; 38/1993. (VI. 11.) AB hat., ABH 1993. 256, 266.].
A vizsgált jogszabályok a munkáért járó ellenszolgáltatás (az illetmények) teljesítése helyéről és módjáról adnak a korábbiaktól eltérő szabályozást.
A posta- és hitelintézetek világszerte terjedő szolgáltatásainak és országos hálózatának ismeretében nem állapítható meg, hogy ez a munkabérhez való hozzáférést a munkavállaló számára lehetetlenné teszi, vagy aránytalanul elnehezíti, ezért az Alkotmánybíróság nem foglalkozott a fizetési módokhoz esetleg kapcsolódó gyakorlati nehézségekre vonatkozó feltételezésekkel.
A törvény a többletköltség okozásának tilalmával, azzal az előírással, hogy "az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetmény-kifizetés" a munkavállaló (köztisztviselő, közalkalmazott) számára többletköltséget nem okozhat, arra is kellő biztosítékot ad, hogy a munkavállaló az esedékes járandóságának teljes összegéhez csorbítatlanul hozzájuthat. A vizsgált jogszabályi rendelkezések helyes értelméből következik, hogy a munkáltatóra az a kötelezettség hárul, hogy a munkavállaló által választott lehetséges mód alkalmazásánál viselje a teljesítéssel okozati összefüggésben lévő, azzal szükségképpen járó költségeket. A többletköltség-tehermentesítés tehát törvényi kötelezettség, bírói úton kikényszeríthető [Ktv. 59. § (1) bek., a Kjt. 2. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Mt. 199. § (1) és (3) bek.]. Érvényre jutásához - az alkotmányos jogvédelem tekintetében - további jogalkotási tevékenység kényszerűen nem szükséges.
Az alkotmányossági szempontból a vizsgált jogszabályi rendelkezések fenti értelmezéséből következik az is, hogy a munkavállalónak a választott postai, vagy ugyancsak szabadon választott banki szolgáltatások igénybevételével járó egyéb kiadásai nem szükségszerűen az illetmény-kifizetés teljesítésével okozati összefüggésben lévő költségek, így ezek tekintetében normatív szabályozás a vizsgált alkotmányos jogok védelme illetőleg érvényre jutása érdekében követelményként nem támasztható.
Noha a kifogásolt szabályok alkalmazásával kapcsolatban - miként arra az indítványokban is hivatkoztak - felmerülhetnek hasznossági és célszerűségi kifogások, a jogszabályoknak ilyen szempontból való felülvizsgálata nem az Alkotmánybíróságra tartozik.
Az Alkotmánybíróság utal arra is, hogy állandó gyakorlata szerint a jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdéseit nem vizsgálja (772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1991. 519, 522.). Ekként az a célszerűségi szempont, hogy további részletesebb jogalkotással a hatályos rendelkezések gyakorlati alkalmazása esetleg megkönyebbedne, sem alkotmányossági, hanem a jogalkotó belátására tartozó kérdés.
A mulasztás megállapítására irányuló indítványt, mivel e körben a további jogalkotás hiánya alkotmánysértő helyzetet nem idézett elő, az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. §-ára is figyelemmel elutasította.
Budapest, 1998. november 2.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
1. Egyetértek azzal, hogy nem alkotmányellenes az a törvényi szabályozás, amelynek értelmében "nem okozhat többletköltséget az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetményfizetés". [Ktv. 49/A. § (2) bek. és Kjt. 79/A. § (2) bek.] Vitatom azonban a határozatnak azt a megállapítását, amely szerint a törvény a többletköltség okozása tilalmának kimondásával egyidejűleg arra is elegendő biztosítékot ad, hogy a munkavállaló az esedékes járandóságának valóban a teljes összegéhez csorbítatlanul hozzájusson. Önmagában véve ugyanis az a munkáltatói kötelezettség, hogy a munkavállaló által választott lehetséges kifizetési mód alkalmazásakor viselje a teljesítéssel okozati összefüggésben lévő, azzal szükségképpen együttjáró költségeket, még nem biztosítja a Ktv. és Kjt. idézett rendelkezéseinek maradéktalan érvényre jutását. Állítom ezt annak tudatában, hogy a "többletköltség-tehermentesítés törvényi kötelezettség, bírói úton kikényszeríthető." Minthogy pedig az ügy túlmutat a jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának, igazságosságának kérdésén, álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak a Kormány által megvalósított, jogalkotási kötelezettség elmulasztásában megnyilvánuló alkotmánysértést kellett volna megállapítania.
2. Az Alkotmánybíróság "nem foglalkozott a fizetési módokhoz esetleg kapcsolódó gyakorlati nehézségekre vonatkozó feltételezésekkel". Tette ezt arra hivatkozással, hogy "a posta- és hitelintézetek világszerte terjedő szolgáltatásainak és országos hálózatának ismeretében nem állapítható meg, hogy ez a munkabérhez való hozzáférést a munkavállaló számára lehetetlenné teszi, vagy aránytalanul elnehezíti."
A jelen esetben nem azt kell vizsgálni, hogy a munkavállaló számára az illetményhez való hozzájutás "ellehetetlenül"-e, "aránytalanul elnehezül"-e. Mindössze az vizsgálandó, hogy a banki, illetőleg postai úton történő átutalás okoz-e a munkavállaló számára többletköltséget vagy sem. A fokozatoknak, a mértéknek, a nagyságrendnek nincs itt jelentősége, alkotmányossági vizsgálat esetén nem lehet differenciálni kis és nagy, elhanyagolható és figyelembeveendő alkotmánysértések, illetőleg azok potenciális veszélyei között.
Azt kell tehát felderíteni, hogy jelentkezik-e többletköltség, s ha igen, azt fedezi-e valamely szervezet a munkavállalón kívül.
Álláspontom szerint nem pusztán "feltételezés" az, hogy bizonyos munkavállalói körök számára megnehezül - és ezáltal többletköltséget is okozhat - az illetményhez való hozzáférés módja akkor, ha az illetmény banki átutalásra kerül, illetve annak kifizetése postai úton történik.
A postáról szóló 1992. évi XLV. törvény 9. § (2) bekezdése szerint a "szolgáltatónak a postai alapszolgáltatások ellátását a 600 főnél nagyobb népességszámú településen állandó postai szolgáltató helyeken kell teljesíteni." Minthogy a 600 főnél kisebb népességszámú településeken e szolgáltatás mozgó szolgálattal és egyéb - más megfelelő - módon is teljesíthető, ott az illetményhez való hozzájutás lényegesen körülményesebb és nincs is - törvényben egyébként neki is biztosított - "választási" lehetősége a munkavállalónak arra, hogy szabadon dönthessen afelől: postai úton vagy banki szolgáltatás igénybevételével kíván-e hozzájutni az illetményéhez. A munkavállaló ebben az esetben kénytelen elfogadni a "mozgó szolgálatot", illetve a "más megfelelő módon teljesített" szolgáltatást. Teheti persze azt is, hogy maga utazik el az állandó postai szolgáltató hellyel rendelkező településre, amely nyilvánvalóan többletköltséget okoz(hat) a számára. Mindamellett pl. a "mozgó szolgálat", vagy a "más megfelelő módon teljesített szolgáltatás" az illetményhez való egyszeri hozzáférést jelentheti csak. (Szemben azokkal a munkavállalókkal, akiknek megadatik az eredetileg is szándékolt lehetőség: az, hogy mindig csak az éppen szükséges - nem feltétlenül ingyenes - készpénzhez jussanak hozzá.) Továbbá: 30 000 Ft-nál magasabb összeg kifizetése esetén a címzett - nagyobb településeken is - mindössze a banki kifizetési utalványt kapja meg a postai kézbesítőtől, amellyel el kell mennie (kistelepülésekről: utaznia) a postára. Nyilvánvaló, hogy mindez többletköltséget okoz. (Nyugdíjat a posta teljes összegben kifizet.)
Nem hagyható figyelmen kívül tehát e kérdés megítélésénél a jelenlegi pénzintézeti infrastruktúra mellett az ország településszerkezete sem. Márpedig a Magyar Köztársaság egyes térségeire kifejezetten az aprófalvas, kislélekszámú - pénzintézet és állandó postahivatal nélküli - településszerkezet a jellemző (pl. Baranya, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém, Zala megye). Az ilyen megyékben már az 5-10 km távolságra történő - lakóhely és pénzintézet, postahivatal közötti - menettérti utazás költségeit sem fedezi a jelenlegi - törvény által biztosított -"kompenzáció". Álláspontom szerint ezért az alkotmányossági vizsgálatba be kellett volna vonni a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.) 1. számú mellékletének 5.5 pontját is, amelyet a számviteli törvény és egyes más törvények módosításáról szóló 1998. évi XXXIII. törvény 9. § (9) bekezdése állapított meg. A módosító rendelkezés által beiktatott 5.5. pont kimondja, hogy a költségtérítés jellegű bevételek közül adómentes "a bérnek pénzintézetnél nyitott bankszámlára törvény által kötelezően előírt átutalásból adódó többletköltség munkáltató által történő megtérítése, legfeljebb évi kettőezer forint összeghatárig". Az említett törvénymódosítással a jogalkotó nem határozott meg kötelezettséget a munkáltató számára, annak megtérítésére csupán lehetőséget adott, ezt is akként, hogy a munkavállaló által kapott visszatérítésre az adómentesség csak egy meghatározott összeg erejéig áll fenn.
Az elmondottak alapján a Ktv. 49/A. §-ának és a Kjt. 79/A. §-ának rendelkezései, továbbá az Szja. 1. sz. mellékletének 5.5. pontjában foglalt szabályozás között olyan szoros tárgyi összefüggés állapítható meg, amely az utóbbi norma alkotmányossági vizsgálatát is indokolta volna.
3. Magam is osztom a többségi határozatnak azt a megállapítását, hogy az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése értelmében a végzett munkáért járó ellenszolgáltatás alkotmányos védelem alatt áll, amelyet az idevonatkozó jogszabályoknak megfelelően biztosítaniuk kell. Az Alkotmány maga ugyanis valóban nem határozza meg a munkabér, illetőleg az illetmény kifizetésének vagy az ahhoz más módon való hozzájutás részletszabályait, de nem is várható el tőle, hogy ezt megtegye.
Elvárható azonban a Kormánytól az, hogy a Ktv. 49/A. § (2) és a Kjt. 79/A. § (2) bekezdésében írt rendelkezések végrehajtásáról gondoskodjék. Minthogy a Kormánynak ez a kötelezettsége az Alkotmány 35 §. (1) bekezdésének b) pontjából következik, ["A Kormány (...) biztosítja a törvények végrehajtását."] annak semmiféle további újólagos hangsúlyozására, konkretizálására nincs szükség.
A vizsgált ügyben a végrehajtó hatalom ezt a szabályozást elmulasztotta, s emiatt nem garantálható azoknak a törvényi rendelkezéseknek a betartása sem, amelyek értelmében nem okozhat többletköltséget az illetmény bankszámlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve a postai úton történő illetményfizetés. Álláspontom szerint ezért a végrehajtó hatalom által - részletszabályozásának elmaradása következtében - megvalósított, mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állító indítvány megalapozott, az tartalma szerint nem pusztán "hasznossági" és "célszerűségi" kérdéseket érint. Az Alkotmánybíróság már a 22/1990. (X. 16.) AB határozatában elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy a jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha a jogi szabályozás iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egyes csoportjait megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől. (ABH 1990. 83, 86) Az állampolgároknak ez az alkotmányos joga - a vizsgált esetre is értelmezhetően - éppen az Alkotmány 70/B. §. (2) bekezdésében nyert rögzítést.
4. A Kormány tehát elmulasztotta teljesíteni jogalkotási kötelezettségét, s ezt az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania. Már csak amiatt is meg kellett volna ezt tennie, mert a gyakorlat szerint a pénzintézetek egyoldalú aktussal állapítják meg szolgáltatási díjaikat, s ugyanígy módjukban áll az egyébként korábban ingyenes szolgáltatásokat is később díjkötelessé tenni, illetve a szolgáltatási díjakat felemelni. Éppen ezért nem elegendő törvényben kimondani a többletköltség-okozás tilalmát, hanem a köztisztviselőket, közalkalmazottakat foglalkoztató, költségvetésből gazdálkodó szerveket ténylegesen is olyan helyzetbe kell hozni, hogy azoknak megfelelő anyagi eszközök álljanak rendelkezésükre a törvény előírásainak folyamatos, maradéktalan végrehajtásához.
5. A Kormány általi - elmaradt - szabályozás nyomán kialakult (kialakulható) helyzeteket önmagában véve nem orvosolhatja a bírói út igénybevételének lehetősége. Nem "kezelni", hanem "elkerülni" kell azokat a helyzeteket, amelyek során az állampolgárok széles rétegei megfosztatnak alkotmányos jogaik érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől.
Az Alkotmánybíróságnak rá kellett volna mutatnia arra: jogállamban elfogadhatatlan, így a Magyar Köztársaságban is ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésével és 35. § (1) bekezdésének b) pontjával az, ha a végrehajtó hatalom ahelyett, hogy eleget tenne az adott törvény végrehajtásához nélkülözhetetlen rendeletalkotási kötelezettségének, az érintett állampolgárok széles körét - egy csak végső soron szóba jöhető - garanciális eszköz igénybevételére kényszeríti: arra nevezetesen, hogy bíróság előtt szerezzenek érvényt egyébként jogos - törvényben biztosított - jogaiknak.
Budapest, 1998. november 2-án
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró