963/B/1993. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt benyújtott indítványok tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt benyújtott indítványok alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 10. §-a, valamint 28. §-a, 39.§-a, valamint 40. § -ának (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása iránt benyújtott indítványokat elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz több olyan indítvány érkezett, amelyben indítványozók a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) rendelkezéseinek utólagos alkotmányossági vizsgálatát kérik. Az indítványokat az Alkotmánybíróság egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
1. Az indítványok többsége a Hatv. 39. § (1) bekezdésének a helyi iparűzési adó alapjára vonatkozó rendelkezését vitatja, mely szerint "az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével". A Hatv.-nek ezt a szabályát az 1992. évi LXXVI. törvény 15. §-a állapította meg, korábban a helyi iparűzési adó alapja az értékesített termék, illetőleg a végzett szolgáltatás éves nettó árbevétele volt.
Az indítványozók álláspontja szerint a hivatkozott jogszabályhely eltérő mértékű adó megállapítását teszi lehetővé a különböző ágazatokban, különböző típusú vállalkozói tevékenységet végző adóalanyok számára azzal, hogy az adóalap csökkentését csak a vállalkozók egy része számára teszi lehetővé. A vitatott szabály ugyanis a nettó árbevétel csökkentését két olyan nevesített költség esetén ismeri el, amelyek csak a kereskedelmi tevékenységet végző, illetve alvállalkozókat foglalkoztató vállalkozóknál merülnek fel. A termék előállítással, illetve szolgáltatással foglalkozó vállalkozók nettó árbevétele nem csökkenthető az ezeknél jellemzően előforduló ráfordításokkal. Az adó mértékének emelése azokat a vállalkozókat, akiknek lehetőségük van a nettó árbevétel csökkentésére nem érintette hátrányosan, a privilegizált körbe nem tartozó vállalkozók adóterhe viszont jelentősen megnőtt az adóalap diszkriminatív meghatározása folytán. Ez utóbbi vállalkozók a nettó árbevétel alapján akkor is kötelesek megfizetni az iparűzési adót, ha tevékenységük eredménye - a tevékenység anyag, vagy munkaigényessége miatt - nullszaldós, vagy éppen veszteséges. Indítványozók szerint az adóalap ilyen diszkriminatív meghatározása alkotmányellenes módon tesz különbséget a vállalkozók egyes csoportjai között, az adóalanyok között tett hátrányos megkülönböztetés sérti az Alkotmány 70/A., 70/I. és 9. §-aiban foglaltakat.
2. Egyik indítványozó szerint ugyancsak az adóalanyok közötti hátrányos megkülönböztetést eredményez, és ezért sérti az Alkotmány 70/A. §-át a Hatv. 39. § (3) bekezdésének második mondata és 40. §-ának (2) bekezdése. E rendelkezések az ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén lehetőséget adnak arra, hogy az önkormányzat az adót napi átalányban állapítsa meg, ilyenkor a napi átalány összegének felső határa 5 000 Ft. Indítványozó álláspontja szerint a törvény által meghatározott és az önkormányzatok által még törvényesen megállapítható napi adóátalány az ideiglenes iparűzési tevékenység esetén olyan adóteher megállapítására ad lehetőséget, amely sokszorosan meghaladja az önkormányzat területén állandó telephellyel rendelkező vállalkozók iparűzési adófizetési kötelezettségét.
3. Indítványt nyújtottak be a Hatv. 10. §-a alkotmányosságának vizsgálatára is. Az indítvány indoklása kifejti, hogy a Hatv.-nek ez a szabálya hátrányos megkülönböztetést tartalmaz magánszemély és gazdasági társaság között, amikor kizárólag magánszemély számára teszi lehetővé a kommunális beruházás ellenértékének levonását a megállapított helyi adókból. Álláspontja szerint ez a törvényhely ellentétben áll az Alkotmány 9. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakkal.
4. Egyik indítvány kérte a Hatv. 28. §-ának megsemmisítését is arra hivatkozással, hogy az - mivel a vállalkozók kommunális adóját a vállalkozásban kiegészítő tevékenységet végzők után is meg kell fizetni - sérti a kettős adóztatás elkerülésének elvét.
II.
1. A Hatv. 39. § (1) bekezdése a helyi iparűzési adó alapjáról rendelkezik. Kimondja, hogy "az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével."
A Hatv. 39. § (1) bekezdésének hatályos szövegét az 1992. évi LXXVI. törvény 15. §-a állapította meg. A módosítás a korábban egységes nettó árbevétel helyett, a helyi iparűzési adó alapját az értékesített terméknek illetőleg szolgáltatásnak az eladott áruk beszerzési értékével, valamint az alvállalkozói teljesítések értékével csökkentett nettó árbevételében állapította meg.
A Hatv. alkalmazása szempontjából a nettó árbevétel törvényi definícióját a Hatv. 52. § 22. pontja határozza meg, amely a következőképpen rendelkezik: "nettó árbevétel:
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele, továbbá a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege a b)-i) pontokban foglalt eltérésekkel,
b) a pénzintézeteknél: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek, valamint a fizetett kamatok és kamatjellegű kifizetések különbözetének, továbbá az egyéb pénzintézeti tevékenység bevételeinek és a nem pénzintézeti tevékenység nettó árbevételének együttes összege,
c) a biztosítóknál a biztosítástechnikai bevételek összege, csökkentve a kárkifizetés (károk és szolgáltatások) összegével, a viszont biztosítónak átadott díjjal és a biztosítástechnikai tartalékok növelésére történt ráfordítással, valamint a biztosítástechnikai bevételekhez átvezetett kamatbevételekkel és növelve a nem biztosítási tevékenység bevételével, továbbá a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel,
d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalmi bevétel,
e) az értékpapír-forgalmazó társaságnál: az értékpapír forgalmazás bevétele, növelve a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek összegével,
f) az egyházi jogi személynél valamint az egyház által alapított intézménynél: a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből származó a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
g) hatályon kívül helyezte az 1995. évi IV. törvény 4. §-a,
h) a b)-f) pontban nem említett szervezeteknél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval."
Indítványozók az Alkotmány 9. §-ának, 70/I. §-ának valamint 70/A. §-ának sérelme miatt kérik a Hatv. e rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az adójogszabályok alkotmányosságának vizsgálata során az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint abból indul ki, hogy bár az adók elsősorban állami bevételi célokat szolgálnak, de szabályozásuk az állami gazdaságpolitika eszköze is. A gazdaságpolitika meghatározása, ezen belül egyes tevékenységek adójogi eszközökkel történő támogatása, vagy esetleg visszaszorítása jogalkotói
mérlegelés kérdése. Ennek alkotmányossági megítélésére a gazdaságpolitikailag semleges Alkotmány az Alkotmánybíróság számára csak korlátozott mértékben ad lehetőséget. Az állam adó- és gazdaságpolitikájának érvényesítését szolgáló adójogi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására akkor van mód, ha azok sértik az Alkotmány 7. §-ában szabályozott alkotmányos követelményeket, valamely alapvető jog alkotmányellenes korlátozását eredményezik, vagy a diszkrimináció tilalmába ütköző hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak. [6207/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 542.; 59/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 300.]
Az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta a Hatv. és az Alkotmány 70/I. §-ának viszonyát. E határozataiban megállapította, hogy a Hatv. - az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontjában foglaltaknak megfelelően - az önkormányzatok helyi adó megállapítási jogának kereteit szabályozza. A Hatv.-ból a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettség közvetlenül nem származik. A helyi adó megállapítása az önkormányzat képviselő-testületének a joga. A képviselő-testületet a helyi adók megállapítása során - a törvény keretei között - széleskörű döntési szabadság illeti meg. A képviselő-testület a Hatv. 6. §-ának c) pontja alapján az adó mértékét úgy köteles megállapítani, hogy az igazodjon az adózók teherviselő képességéhez. Mindezek alapján az, hogy valamely helyi adó megállapítása megfelel-e az Alkotmány 70/I. §-ában a közteherviselés arányosságával szemben támasztott követelményeknek a helyi adót megállapító önkormányzati rendeletek alapján vizsgálható. [67/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991. 356.; 1827/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 532.]
A Hatv. rendelkezéseinek alkotmányossága az Alkotmány 70/I. §-ára tekintettel csak kivételesen, akkor vizsgálható, ha a Hatv. úgy határozza meg valamely helyi adó megállapításának szabályait, hogy a helyi önkormányzatnak az Alkotmány 70/I. §-ával összhangban álló helyi adó megállapítása már nem áll módjában.
Tekintettel arra, hogy az adó mértékének a Hatv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott 1,2 százalékos felső határa lehetőséget biztosít az önkormányzat számára az Alkotmány 70/I. §-ával összhangban álló helyi adó megállapítására, a Hatv. 39. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége a 70/I. § alapján nem állapítható meg.
Több indítványozó az Alkotmány 9. §-ában szabályozott piacgazdaság és a gazdasági verseny szabadságának sérelmében jelöli meg az alkotmányellenesség indokát. E rendelkezések értelmezése során az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 9. §-a alapján a piacgazdaság és a gazdasági verseny szabadságának fenntartása és védelme állami feladat, amely feladatának az állam elsősorban a piacgazdaság működtetéséhez szükséges alapvető jogok érvényesítésével tesz eleget. A piacgazdaságnak és a versenyszabadságnak nincs önálló alkotmányos mércéje. Az Alkotmánybíróság valamely jogszabály alkotmányellenességét a piacgazdaság, illetőleg a versenyszabadság megsértésére alapítottan csak szélsőséges esetekben állapítja meg, ha az állami beavatkozás "fogalmilag és nyilvánvalóan" ellentétes az Alkotmányban rögzített államcéllal. [33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993, 249.; 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 119.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 200.] A helyi iparűzési adó alapjának Hatv. által magállapított szabályai esetében az állami beavatkozásnak ez a szélsőséges esete nem állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Hatv. vizsgált rendelkezése nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ának a jogegyenlőségre vonatkozó rendelkezéseit sem. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogegyenlőség lényege, hogy az állam, mint közhatalom, s mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a területén tartózkodó minden személy számára. Ebben az összefüggésben nem tehet különbséget faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai, vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint. Sem a jogegyenlőség alkotmányos követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik, hogy az állam célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai, az eltérő jogi helyzetekre figyelemmel levő szempontok szerint a jogok és kötelezettségek jogalkotási úton való megállapítása során a jogalanyok között ne különböztethetne, ha ezzel az alkotmányos követelményeket nem sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése nem minden fajta különbségtételt tilt - az ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével. Az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, a megkülönböztetés alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az, az emberi méltósághoz való jogot sérti. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280.-282.; 521/B/1991. AB határozat, ABH 1993. 556.] Így az a szabályozás, amely gazdaságpolitikai okokból a különböző iparűzési tevékenységek sajátosságait figyelembe véve, úgy határozza meg a helyi iparűzési adó alapját, hogy annak eredményeként eltérő szabályozás vonatkozik a különböző tevékenységet folytató vállalkozókra, nem valósít meg az adóalanyok közötti alkotmányellenes diszkriminációt.
2. A Hatv. 39. § (3) bekezdésének második mondata úgy rendelkezik, hogy az önkormányzat az illetékességi területén ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adót napi átalányban is megállapíthatja. A 40. § (2) bekezdése kimondja, hogy az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén, ha az önkormányzat az adót napi átalányban állapítja meg, a napi adóátalány összegének felső határa 5 000 forint.
Az 52. § 31. pontja értelmében ideiglenes (alkalmi jellegű) tevékenységnek tekintendő az önkormányzat illetékességi területén a vállalkozó által, a székhelyén, illetve állandóra létesített telephelyén kívül, nem rendszeresen, az alkalomtól függően, eseti jelleggel végzett tevékenység, ide nem értve az idényjellegű tevékenységet, a fogyasztási szolgáltatásokat és a fuvarozást.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány, mely szerint a Hatv.-nek ezek a rendelkezései sértik az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében szabályozott jogegyenlőség követelményét, nem megalapozott.
A Hatv. idézett rendelkezései nem kogens rendelkezések. Lehetőséget adnak arra, hogy az önkormányzat eltérően szabályozza a helyi iparűzési adót a településen állandó tevékenységet végző és csak ideiglenes, alkalmi jelleggel tevékenykedő vállalkozók tekintetében. Az önkormányzat adómegállapítási joga gyakorlása során maga dönti azt el, hogy él-e az eltérő szabályozás lehetőségével.
A törvény e szabályozásával lehetőséget kíván biztosítani helyi adópolitika kialakítására. Módot ad a helyi önkormányzatnak arra, hogy az iparűzési adó megállapítása során figyelemmel legyen arra is, hogy a településen állandó telephellyel rendelkező vállalkozók - ellentétben a településen alkalmi, ideiglenes iparűzési tevékenységet végzőkkel - részt vesznek a települési feladatok megoldásában (pl.: munkahely teremtés, helyi szolgáltatások nyújtása), tevékenységüket a település érdekeit, igényeit figyelembe véve végzik, helyi iparűzési adó fizetési kötelezettségük teljesítésével az önkormányzat számára állandó bevételt biztosítva, hozzájárulnak az önkormányzati feladatok folyamatos megvalósításához. Ez - ha a helyi önkormányzat él a törvényi szabályozás adta lehetőséggel - az egyes vállalkozói csoportok megkülönböztetésének ésszerű, a helyi önkormányzatok adómegállapítási jogával összhangban álló indoka.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Hatv.-nek azok a szabályai, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a helyi önkormányzat a helyi iparűzési adó megállapítása során eltérő szabályokat állapítson meg az önkormányzat működési területén iparűzési tevékenységet állandó, illetőleg ideiglenes jelleggel végző vállalkozók számára, nem sértik az Alkotmány 70/A. §-át.
A Hatv. 40. § (2) bekezdése az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a napi adóátalány felső határát állapítja meg 5 000 forintban. E felső határon belül az adó mértékének megállapítása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. Az önkormányzat a Hatv. 6. § c) pontjában foglaltaknak megfelelően, az adózók teherviselő-képességének figyelembevételével köteles az adó mértékét megállapítani. Így az indokolás 1. pontjában kifejtetteknek megfelelően az, hogy a napi átalányban megállapított iparűzési adó megfelel-e az Alkotmány 70/I. §-ában a közteherviselés arányosságával szemben támasztott követelményeknek csak az önkormányzati rendeletek alapján vizsgálható, a Hatv. rendelkezése alapján nem ítélhető meg.
3. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a Hatv. 10. §-át 1996. január 1-jétől hatályon kívül helyezte az 1995. évi XCVIII. törvény 10. § (1) bekezdése. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint csak hatályos jogszabály alkotmányosságát vizsgálja, már hatályon kívül helyezett rendelkezés alkotmányossági vizsgálatára alkotmányjogi panasz alapján, illetőleg akkor kerülhet sor, ha a jogszabály alkotmányossági vizsgálatát - a per felfüggesztése mellett - bíró kezdeményezte. [1117/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 679,; 80/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 973.]
Az 1995. évi XCVIII. törvény 10. § (2) bekezdése azonban a Hatv. 10. §-ával kapcsolatosan úgy rendelkezik, hogy a benne foglalt adólevonási jog a korábbi feltételekkel továbbra is érvényesíthető, ha
a) korábban nyílt meg;
b) az 1996. január 1-je előtt kivitelezési szerződéssel megkezdett beruházás 1996-ban fejeződik be;
c) 1996. január 1-je előtt a beruházóval kötött szerződés alapján az adóalany befizetést teljesít.
Mivel e rendelkezések alapján az indítvánnyal támadott szabályban foglaltak -e körben - továbbra is alkalmazandók, az Alkotmánybíróság a Hatv 10. §-ának alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítványt érdemben elbírálta.
A Hatv. 10. §-a úgy rendelkezett, hogy:
"(1) Ha a magánszemély kommunális beruházást hajt végre, vagy ilyen beruházás céljára befizetést teljesít, akkor a saját beruházás számlával igazolt ellenértéke a beruházás befejezésének évében, illetőleg a befizetés támogatással csökkentett összege a befizetés évében levonható a beruházás helye szerint illetékes önkormányzat által megállapított, az adott évben esedékessé vált helyi adóból.
(2) Ha a helyi adó éves összege nem éri el az (1) bekezdés szerint levonható összeget, a levonási jog a megnyíltát követő négy naptári évben esedékes helyi adóval szemben érvényesíthető."
Indítványozó álláspontja szerint ez a rendelkezés, amely csak magánszemélyek számára biztosítja a kommunális beruházásra fordított összeg levonásának lehetőségét az Alkotmány 70/A. §-át sértő hátrányos megkülönböztetést tartalmaz más adóalanyokkal, így a gazdasági társaságokkal szemben.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem alapos.
Az Alkotmánybíróság adókedvezményekről, adómentességekről rendelkező adójogi szabályok alkotmányosságának vizsgálata során hozott határozataiban már több alkalommal kifejtette, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak az Alkotmány 70/I. §-ából eredő kötelezettsége, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Az adómentességek, kedvezmények meghatározása során a jogalkotót széles körű mérlegelési jogkör illeti meg. A jogalkotó jogosult dönteni arról, hogy az adóalanyok mely csoportját vonja az általánostól eltérő, kedvezőbb elbírálás alá, az adóalanyok mely közös ismérvek alapján meghatározott csoportja számára nyújt adómentességet, kedvezményt. E döntése során érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket is. Ezen rendelkezősekkel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság hatáskörébe csak annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó e mérlegelése során nem került-e ellentétbe az Alkotmány rendelkezéseivel. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 281.; 978/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 635.; 424/B/1994. AB határozat, ABH 1995, 694-698.; 140/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 769.; 178/B/1995. ABH 1995. 773.]
Ennek alapján, valamint az indokolás 1. pontjában kifejtetteket figyelembevéve, ha a megkülönböztetés nem sérti az emberi méltóságot, nem önkényes - nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-ába, ha jogalkotó az adóalanyok egyes csoportjai számára adókedvezményt, mentességet nyújt, amíg másokat nem részesít kedvezőbb elbírálásban.
A Hatv. indítványozó által sérelmezett 10. §-ának megalkotása során a törvényhozó figyelemmel a kommunális beruházásokhoz fűződő életszínvonal- és településpolitikai érdekekre, valamint arra, hogy a lakosságnak a közműfejlesztéshez való hozzájárulása, gyakran anyagi helyzetüket jelentősen befolyásoló terheket ró a magánszemélyekre, indokoltnak tartotta a kommunális beruházásokhoz való lakossági hozzájárulás helyi adókban történő támogatását. Ezzel kétségtelenül megkülönböztetést tett a helyi adók alanyai között a magánszemélyek javára, azonban ez a különbségtétel, a kifejtettek szerint nem alkotmányellenes, ezért az Alkotmánybíróság a Hatv. 10. §-ának megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
8. A Hatv. 28. §-a a vállalkozók kommunális adójának alapját határozza meg. Úgy rendelkezik, hogy "az adó alapja az adóalany által az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma."
A Hatv. 52. § 19. pontja szerint "korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal Munkaügyi Statisztikai Fogalmak c. módszertani segédlet 1992. évi július hó 15. napján érvényes szabályai szerint éves szinten számított statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot."
Indítványozó álláspontja szerint ez a rendelkezés, miután lehetőséget ad arra, hogy ugyanazon személy (mint adóalap) után kétszeresen fizettessék meg a helyi adót (egyszer főállású munkaviszonya, másodszor kiegészítő vállalkozói tevékenysége alapján), sérti a kettős adóztatás elkerülésének elvét.
Indítványozó a támadott rendelkezések és a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó elv téves értelmezésére alapítja álláspontját. Az idézett jogszabályi rendelkezések alapján a vállalkozók kommunális adója esetén nem a foglalkoztatott, illetőleg a saját vállalkozásában munkát végző személy az adó alapja, másrészt az indítványozó által vázolt esetben kettős adóztatásról az adóalanyok azonosságának hiánya miatt sem beszélhetünk.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Hatv. 28. §-ának megsemmisítése iránt benyújtott indítványt, mint alaptalant elutasította.
Budapest, 1996. november 18.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró