1097/B/1993. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a házasságról, a családról és a gyámságról szóló, többször módosított 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31/B. § (1) bekezdésében, valamint a 31/C. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti bírói kezdeményezést - a tulajdonjog alkotmányos sérelmének összefüggésében - visszautasítja, egyebekben pedig a 31/A-31/E. §-aiban foglalt rendelkezések, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 31. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó bírói kezdeményezést és e rendelkezések megsemmisítése iránti indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező bíró - a Dunakeszi Városi Bíróság előtt folyamatban levő 8.P.20.869/1993. és 8.P.20.919/1993. számú, valamint a Bicskei Városi Bíróság 2.P.20.298/1993. számú, házastársi lakáshasználat rendezése iránti perek tárgyalásának egyidejű felfüggesztése mellett - indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Csjt. házastársi lakáshasználat rendezéséről szóló 31/A-31/E. §-aiban foglalt szabályai, továbbá az Lt. 31. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességét és az alkotmányellenes rendelkezéseket semmisítse meg.

2. A bírói kezdeményezéssel támadott törvényi szabályok a következőképpen rendelkeznek:

2.1. A Csjt-nek a házastársak jogairól és kötelességeiről szóló IV. fejezete 3. címe a házastársak lakáshasználata rendezése körében az alábbi szabályokat tartalmazza:

Csjt. 31/A. § (1) A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastársa a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

(2) A házasság felbontás esetén a bíróság csak a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel rendezheti a lakás használatát a házastársak megállapodásától eltérően.

Csjt. 31/B. § (1) Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a lakás használata felől.

(2) A házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználati jogát - életkörülményeinek megfelelően - általában a volt közös lakásban kell biztosítani, kivéve, ha más állandó lakása van.

(3) Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve. Szolgálati lakás esetében azonban a bérlőt a lakás elhagyására nem lehet kötelezni.

(4) A bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.

(5) Ha a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös tulajdonban álló lakás esetében az egyik házastársat az egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve bérlakás esetében a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.

(6) A bíróság - a házastársak egyikének kérelmére - a bérlőtársi jogviszonyt akkor is megszüntetheti, ha a közös lakást két másik lakásra el lehet cserélni és a lakáscsere folytán mindkét házastársa megfelelő lakáshoz jut. Ilyen esetben a bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba, melyik volt házastárs költözzék. Ilyen kérelemnek akkor is helye van, ha a bíróság a lakás használatáról már egyéb módon döntött. A 18. § (3) bekezdését ilyen kérelemre nem kell alkalmazni.

Csjt. 31/C. § (1) A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult.

(2) A lakáshasználati jog ellenértéke - közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén - a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. Bérlakás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke legalább a hasonló önkormányzati bérlakásra - a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetére - az önkormányzat rendeletében meghatározott pénzbeli térítés mértékének megfelelő összeg, függetlenül attól, hogy a távozó házastárs milyen lakásba kötözik.

(3) A távozó házastársa a használati jog ellenértékének arra a részre tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársa és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel, arányosan megilleti. A távozó házastárs igényelheti az értéknövelő - meg nem térült - ráfordítások költségét is, ha a ráfordítás a használati jog ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg - különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másik házastársat, vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.

(4) Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték összegével csökkenteni kell.

(5) A használati jog ellenértéke a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes.

Csjt. 31/D. § Bérlakás esetében, ha valamelyik házastárs a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bíróság - a visszamaradt házastárs kérelmére - az eltávozott házastárs bérlőtársi jogviszonyát megszünteti. A házastárs azonban a használati jog ellenértékének rá erő részét igényelheti.

Csjt. 31/E. § A házastársak lakáshasználatának rendezése során a végrehajtási eljárásra a lakásbérletre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

2.2. Az Lt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a bíróság a házasság felbontása során valamelyik felet saját elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül kötelezi az önkormányzati lakás elhagyására, elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodik. Az önkormányzat rendeletében határozza meg, hogy az elhelyezésre jogosultat milyen lakás illeti meg.

II.

Az indítványozó bíró a bírósági tárgyalásokat felfüggesztő végzéseiben a házastársi lakáshasználat jogintézményét mind általánosságban, mind az egyes rendelkezések tekintetében az Alkotmány több szabályával is ellentétben állónak találta és alkotmányossági kifogásait a bírósági határozatokban a következők szerint fogalmazta meg:

1. Általánosságban kifejtette, hogy a bíróság álláspontja szerint a házastársi lakáshasználat jogintézménye az ún. szocialista jog terméke, amely - szovjet minta alapján - a magánjogi viszonyoktól elkülönített törvényi rendelkezések összefoglalása, és amely a paternalista szocialista állam jogalkotó tevékenységét tükrözi, ezért az intézmény egészét tekintve is ellentétben áll a jogállamiságot és a piacgazdaságot deklaráló Alkotmány számos rendelkezésével.

A szabályozás sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságot, az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, mert nem biztosítja "a belső jog összhangját", ellentétes az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel, mert alkotmányos alapjogokat sért és megengedhetetlenül korlátoz, nem felel meg az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság követelményének és sérti a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságára és egyenlő védelmére vonatkozó alkotmányos követelményt, az Alkotmány 13. §-ával ellentétben nem biztosítja a tulajdonhoz való jogot, ellentétben áll a házasság és a család védelmét biztosító alkotmányi szabállyal (Alkotmány 15. §), az emberi méltóság Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított alapjogának a sérelmével jár és számos vonatkozásban ellentétes az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) bekezdésében foglalt szabályával.

Ez utóbbi alkotmányi rendelkezés tekintetében az indítványozó megengedhetetlen megkülönböztetést lát a támadott szabályozás folytán a házastársak és az élettársak lakáshasználatára vonatkozó törvényi szabályok között, a házasságból, illetőleg az élettársi kapcsolatból vagy egyébként házasságon kívül született gyermek "lakáshasználati joga" között, és az indítványozó szerint megvalósul az alkotmányosan tiltott diszkrimináció a házastársak közös tulajdona és egyéb tulajdona, a tulajdonjog tárgyai és a tulajdonjog tartalmi részjogosítványai tekintetében is. Az indítványban foglaltak szerint alkotmányellenes már magábanvéve a "házastársi közös lakás" kategóriája, a bíróság feljogosítása hivatalbóli eljárásra, továbbá a "lakáshasználati jog ellenértékének" intézménye.

2. Részleteiben az indítványozó véleménye szerint a kifogásolt rendelkezések az alábbi alkotmányi szabályokkal állnak ellentétben:

2.1. A sérelmezett szabályozás kizárólag a házasságból született kiskorú gyermek védelmét szolgálja, holott a gyermek alkotmányos jogvédelmének minden gyermekre egyformán ki kell terjednie. Ezért ez a jogi megoldás sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének rendelkezését. Mivel a házasságból született gyermekre is csak a házasság felbontásakor van tekintettel, velük szemben hátrányosabb helyzetbe kerülnek azok a kiskorú gyermekek, akik a házasság felbontása után is a volt házastársak közös lakásában élnek.

2.2. A támadott rendelkezések a tulajdonjog, mint alkotmányos alapjog lényeges tartalmának a korlátozásával járnak azáltal, hogy kifogásolható magatartására tekintettel a volt házastárs megfosztható a közös lakás használati jogától. Ez pedig ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével. Ugyanezt az alkotmányi rendelkezést sérti az a törvényi szabály, amely szerint a volt házastárs akkor is kötelezhető a közös lakás elhagyására, ha annak használata objektíve megoszthatatlan.

2.3. Annak folytán, hogy a kifogásolt rendelkezések az élettársak lakáshasználatára nem alkalmazhatóak, a szabályozás a házastársak és az élettársak között - egyéb helyzet szerint - úgy különböztet, hogy az az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben áll. Az élettársak közös tulajdonú lakásának használata ugyanis csak a Ptk. 140. §-ában foglaltak, továbbá a Legfelsőbb Bíróság PK. 8. számú állásfoglalásában foglaltak szerint rendezhető, e rendelkezések pedig nem teszik lehetővé, hogy a bíróság valamelyik fél javára kizárólagos használatot biztosítson. A Csjt. megoldása éppen ezért az Alkotmány 15. §-ában foglaltakkal is ellentétben áll, mert a házastárs tulajdonjogát korlátozhatóbbá teszi, mint az élettársét.

2.4. A tulajdonjog tartalmát a használat, a birtoklás és a rendelkezés joga tölti ki. Mivel a kifogásolt szabályozás "jogelméletileg a szocialista személyi tulajdon elveire épül", a tulajdonjog tartalmi elemei között megengedhetetlenül diszkriminál azáltal, hogy a használat jogát "erősebb" joggá teszi a birtokláshoz való, továbbá a rendelkezési joghoz képest. Tekintve, hogy a tulajdonjog az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjogi védelemben részesül, a szabályozás a tulajdonjog alkotmányos védelmét biztosító alkotmányi rendelkezéssel is ellentétben áll (Alkotmány 13. §). A tulajdonjog tartalmi elemei közötti megengedhetetlen különbségtétel folytán a szabályok ellentétben állnak a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseivel, márpedig a Ptk-val, mint kódex igényű törvénnyel nem állhat ellentétben tulajdonjogi rendelkezés. Ez a konstrukció sérti az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, amely a "belső jog összhangjáról" tartalmaz alkotmányos tételt.

2.5. Ha a házastársak tulajdonában a házasság felbontásakor több lakás van, a kifogásolt szabályok egyedül a házastársak által ténylegesen használt "közös lakásra" alkalmazhatóak, minden további lakástulajdon tekintetében a bíróságnak a házassági vagyonjog szabályai szerint kell a házastársi vagyonközösséget felszámolni. Ez a szabályozás a házastársak többféle lakástulajdona vonatkozásában tiltott diszkriminációt valósít meg. Különösen sérelmes a kifogásolt törvényi rendelkezés minden olyan esetben, amikor a tulajdonos vagy a bérlő házastárs külön tulajdonába vagy bérleményébe házastársát nem engedi be és ennek folytán házastársi "közös lakáshasználat" nem jön létre. Ez a helyzet akkor is, amikor az Lt. 21. § (1) bekezdése alapján a bérbeadó nem járul hozzá ahhoz, hogy a bérlő házastársát bérlőtársként a lakásba fogadja. Akkor tehát, amikor "házastársi közös lakáshasználat" nem keletkezik, más jogszabályi rendelkezések alapján történik a házastársak "lakásjogi helyzetének" elbírálása, az ilyen szabályozás pedig az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.

2.6. A sérelmezett szabályok szerint a bíróság a házastársak, volt házastársak lakáshasználatát - a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel - a házastársak megállapodásától eltérően is rendezheti. Ez az "eljárási szabály", amely a bíróság hivatalbóli döntését is lehetővé teszi, ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 8. § (1) bekezdésével és a házastársak, volt házastársak önrendelkezési jogát is magábafoglaló alkotmányi szabállyal, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. Mivel jogi értelemben a gyermeknek lakáshasználati joga nincs, a bíróság felhatalmazása a hivatalból történő eljárásra jogbizonytalanságot eredményez, sérti a felek "szabad akaratát", ezáltal alapvető jog lényeges tartalmát is korlátozza. A sérelmezett szabály megvalósítja "a tulajdonjog tartalma szerinti különbségtételt" és a "belső jog egységének" alkotmányos követelményébe ütközik.

2.7. Az indítványban foglaltak szerint a lakáshasználati jog ellenértéke egy olyan vagyon értékű jogot teremt, amely csak lakás, éspedig ún. "házastársi közös lakás" esetén keletkezik és amely éppen ezért az Alkotmány alapján a tulajdonjog tárgya szerint megengedhetetlen különbségtétel. E joggal szemben ugyanis minden más vagyontárgy esetén a használatból kiesett házastársat csak "kártérítési igény" illeti meg. Minthogy pedig a lakáshasználati jog ellenértékének számítása "fiktív" módon történik, a szabályozás ellentétes az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Piacgazdaság viszonyai között, ahol a köz- és magántulajdon egyenjogú és a tulajdonformák között különbség nincs, alkotmányosan megengedhetetlen a tulajdonjog tárgyára vonatkozó - az általánostól eltérő - ilyen szabályozás.

2.8. A házastársi közös lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyó házastárs javára megállapítható lakáshasználati jog ellenértéke is sérti az Alkotmány 7. § (1) bekezdését és 70/A. § (1) bekezdését, mert olyan vagyoni jogot biztosít a távozó házastárs javára, amely más tulajdoni tárgy, illetőleg használati jogot tartalmazó vagyonértékű jog esetében nem áll fenn.

3. Mivel az Lt. 31. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapját a Csjt. támadott szabályai adják, e rendelkezés is alkotmányellenes és megsemmisítése indokolt.

III.

A bírói kezdeményezés formájában előterjesztett indítványt az Alkotmánybíróság mind általánosságban, mind részleteiben megalapozatlannak találta, ezért elutasította, a res judicata tekintetében pedig visszautasította.

1. Elöljáróban az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezés egyes állításaival kapcsolatban a következőkre mutat rá:

1.1. Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdésében írt szabály nem "a belső jog összhangjának" biztosítására vonatkozó alkotmányos követelmény, hanem a rendelkezés szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Ahogy erre az Alkotmánybíróság már 1990-ben, a 30/1990. (XII. 15.) AB határozatában (ABH 1990, 128, 134.) rámutatott, az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a belföldi jogszabályokat kell összhangba hozni a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekkel, illetőleg az új jogszabályalkotások során e kötelezettségvállalásokra figyelemmel kell lenni. A magyar állam tehát az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján arra vállalt alkotmányos kötelezettséget, hogy olyan belső szabályokat hoz létre, amelyek egyensúlyban, összhangban állnak a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségekkel.

Mindebből következik, hogy az ún. "belső jog összhangja" az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján nem alkotmányi követelmény. A belső jog formális ellentmondásmentességére vonatkozó követelmény a jogállamiság lényegi elemét alkotó jogbiztonság alkotmányi rendelkezéséből (Alkotmány 2. § (1) bekezdés) vezethető le, ez azonban nem tekinthető olyan "abszolút alkotmányi követelménynek", mint amilyent az indítványozó megfogalmaz. Az Alkotmánybíróság a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában (ABH 1991, 176-177.) elvi éllel mutatott rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, ha valamely alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két vagy több törvényi rendelkezés esetleges kollíziója magábanvéve azonban még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.

Mindazok az indítványi megállapítások tehát, amelyek "a belső jog összhangjának hiányára" alapítottan állítják a jogintézmény alkotmányellenességét, megalapozatlanok. Annak megállapítása, hogy a Ptk. tulajdonjogra vonatkozó rendelkezései, illetőleg az élettársak közötti vagyoni viszonyokra vonatkozó Ptk-beli szabályok, továbbá a Ptk. közös tulajdonnal kapcsolatos rendelkezései és a Csjt. kifogásolt szabályai között fennáll-e valóságos ellentét, nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

1.2. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció-tilalom az emberi, illetve az állampolgári jogokra, továbbá az Alkotmánybíróság értelmezése szerint - amennyiben a különbségtétel sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében védett emberi méltósághoz való jogot - az egész jogrendszerre vonatkozik, vagyis mindazokra a jogokra is kiterjed, amelyek nem tartoznak az emberi jogok illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé [61/1992. (XI. 21.) AB határozat, ABH 1992, 280-281.]. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése a jogegyenlőség követelményét fogalmazza meg. A jogegyenlőség alkotmányos követelménye, illetve a diszkrimináció tilalma tehát alanyi jogokkal kapcsolatos alkotmányi rendelkezés, amely személyekre vonatkozik, ezért nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a jogalkotó a házastársi lakáshasználat szabályait a házassági vagyonjogra vonatkozó egyéb rendelkezésektől eltérően állapítsa meg.

A házastársak közös lakásának használatára irányadó speciális, a házassági vagyonjogtól bizonyos tekintetben eltérő szabályok ugyanis nem vezetnek személyek közötti különbségtételre. A házastársak által ténylegesen használt közös lakás megosztására és a házastársak közös vagy külön tulajdonában álló egyéb ingatlanok és vagyontárgyak megosztására vonatkozó rendelkezések minden házasságban élő, továbbá a házastársi vagyonközösség megosztását kérő személyre egyformán irányadóak, így a szabályozásban a jogok egyenlőtlen elosztása, illetőleg a személyek tiltott megkülönböztetése egyéb helyzet szerint nem áll fenn.

De nem megalapozott az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel összefüggésben a bírói kezdeményezésnek az az érvelése sem, amely szerint megengedhetetlen megkülönböztetésnek minősül, hogy a törvényhozó a tulajdonjog tartalmi összetevőit alkotó használati jog, birtokjog és rendelkezési jog közül a használati jognak - a házastársi lakáshasználat vonatkozásában - kitüntetett szerepet tulajdonít. A kifogásolt szabályozás személyek megkülönböztetéséhez nem vezet, a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét nem sérti, eltekintve attól, hogy a házastársi lakáshasználaton belül az ún. használati jognak "erősebb joggá" minősítése a birtokláshoz való vagy egyéb jogokhoz képest alkotmányosan nem is értelmezhető megállapítás.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az e körben előterjesztett indítvá-nyi érveket is megalapozatlannak találta és ezért elutasította.

1.3. Visszautasította az Alkotmánybíróság a Csjt. 31/B. § (1) bekezdése, valamint a 31/C. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt a tulajdon védelemmel kapcsolatos alkotmányi rendelkezéseket sértő kifogások tekintetében. Az Alkotmánybíróság e törvényi rendelkezések alkotmányosságát a 2299/B/1991. AB határozatában (ABH 1992, 570-573.) már elbírálta és kimondta, hogy a tulajdonjog valamely tartalmi elemének a korlátozása csak akkor jár magának a tulajdonjognak mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, vagyis, ha kényszerítő ok nélkül történik, továbbá ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan. A támadott rendelkezésekben meglevő tulajdoni korlátozás kényszerítő oka a kiskorú gyermek alkotmányos jogvédelmének biztosítása [Alkotmány 67. § (1) bekezdés], illetőleg a házasság intézményének alkotmányos oltalma (Alkotmány 15. §), miért is a tulajdoni korlátozás elkerülhetetlen, ugyanakkor az elérni kívánt alkotmányos céllal arányban áll.

Ezekre az indokokra figyelemmel az indítványozó tulajdonjogi sérelmet állító érvelése a támadott rendelkezésekkel kapcsolatban alkotmánybírósági határozattal elbírálást nyert, ítélt dolgot képez, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e körben visszautasította.

2. Az Alkotmány 15. §-ában foglalt rendelkezés szerint a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Az Alkotmány az alkotmányos védelem egyetlen szakaszban összevont két tárgyát nem az ún. alapjogi fejezetben szabályozza, az Alkotmánybíróság azonban már egy korai határozatában kimondta, hogy a házasságra és a családra vonatkozó bizonyos, alapvető szabályok alapjogokra és kötelességekre vonatkoznak [4/1990. (III. 4.) AB határozat, ABH 1992, 28-31.].

Az egyetlen szakaszban tömörített két intézmény közül az Alkotmány első helyen a házasság intézményét védi, ugyanakkor ilyen védelmet az élettársi kapcsolatnak nem biztosít. Azzal, hogy az Alkotmány - a legfontosabb emberi jogi nemzetközi egyezmények szövegezésének megfelelően - a házasság intézményének biztosít alkotmányos védelmet, alkotmányos alapot teremt arra, hogy a jogalkotó a házastársak lakáshasználatát az egyéb közös lakáshasználati formáktól eltérően szabályozza.

Ebből következik, hogy az indítványnak azok az érvei, amelyek a házastársak és az élettársak lakáshasználatának jogi rendezése közötti megengedhetetlen megkülönböztetésre vonatkoznak, az Alkotmány alapján nem igazolhatók. A támadott lakáshasználati rendelkezések éppen a házasság alkotmányos védelmének törvényi garanciái közé tartoznak. A jogalkotó az Alkotmány alapján tehát jogosult - éppen a házasság alkotmányos védelme érdekében - a házastársaknak otthont biztosító közös lakás használatára nézve az egyéb vagyonjogi, lakásjogi rendelkezésektől eltérő olyan szabályok megalkotására, amelyek elősegítik a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását és tartós együttélését, egyúttal elősegítik a házastársak Csjt. 24. §-a szerinti jogai és kötelezettségei megvalósítását, kiteljesedését. Az Alkotmánybíróság a 995/B/1990. AB határozatában (ABH 1993, 515, 519-520.) már kifejtette, hogy a társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége a házasság és a család, amely alkotmányos alapintézmények Alkotmánnyal összhangban álló védelméről a törvényhozónak megfelelően gondoskodnia kell.

Mivel az élettársi kapcsolat - a házasság intézményével szemben - kifejezett alkotmányos védelmet nem élvez, alkotmányjogi szempontból a házastársak közös lakáshasználata az élettársak lakáshasználatával, illetőleg ennek jogi rendezésével összehasonlíthatatlan. Az Alkotmány alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében nincs szó összemérhető kategóriákról, így az indítványban megfogalmazott ide tartozó kifogások is megalapozatlanok.

3. Már az eddig kifejtettekből is következik, hogy az ún. házastársi közös lakás kategóriájának külön szabályozása nemcsak az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal nem áll ellentétben, de az nem sérti a tulajdoni formák egyenlőségére vonatkozó alkotmányi szabályt sem [Alkotmány 9. § (1) bekezdés], sőt azzal értékelhető összefüggésben nincs is. A támadott családjogi rendelkezések csak részben - a kiskorú gyermek lakáshasználati joga biztosítása érdekében - tartalmaznak tulajdonjogot korlátozó rendelkezéseket, döntő többségükben azonban nem korlátozó, hanem olyan különös szabályok, amelyek a tulajdon funkcionális jellegével kapcsolatosak és amelyek a házasság és a család intézményeinek alkotmányos védelmét biztosító törvényi garanciák közül valók. Logikus, hogy a pozitív diszkrimináció alkotmányos lehetősége [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.] a tulajdonjogra is vonatkozhat. Ezt mondta ki az Alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette a társadalmi tulajdon fokozott büntetőjogi védelmét, egyúttal azonban nyitva hagyta annak alkotmányos lehetőségét, hogy a tulajdon funkciója szerint - "a tulajdon tárgyának közösségi rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú hasznossága" alapján - szigorúbb büntetőjogi védelemben részesüljön [6/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 43.].

A házastársi közös lakás, illetőleg annak használata a tulajdon funkció szerint elismert megkülönböztetésének ilyen alkotmányos lehetőségén nyugszik és az Alkotmány házasság- és családvédelmi szabályaival áll összhangban, vagyis a tulajdon funkcionális és szociális indokú kötöttségével kapcsolatos, amely alkotmányosan megengedett [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1995, 316, 321-324.]. Ezen az alapon sem áll meg tehát az ún. "házastársi közös lakás" indítvány szerinti "fogalmi alkotmányellenessége", már csak azért sem, mert az Alkotmánybíróság 108/B/1992. AB határozatában foglaltak szerint alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levő személyek között tesz a jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjogsérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minden személyek közötti jogi megkülönböztetés minősül tehát alkotmányellenesnek (ABH 1994, 523.). A 881/B/1991. AB határozat szerint pedig nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (ABH 1992, 474, 477.).

A házastársak és az élettársak lakáshasználata közötti eltérő jogi rendezés tehát ezért sem ellentétes az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezésével és a tulajdoni formák egyenlő védelmére vonatkozó szabályával.

4. Alkotmányosan tiltott, egyenlőtlen jogelosztást nem valósít meg a sérelmezett szabályozás a házasságból született gyermekek, továbbá az élettársi kapcsolatból vagy egyéb házasságon kívüli kapcsolatból született gyermekek tekintetében sem. Egyfelől azért, mert a Csjt. támadott 31/A. § (2) bekezdése, továbbá 31/B. § (2) és (3) bekezdése pusztán a házastársakkal együtt lakó kiskorú gyermek lakáshasználati jogáról rendelkezik, a szabályozás tehát egyformán vonatkozik a házastársak közös, házasságból született gyermekére és a házastársak korábbi házasságából, vagy élettársi kapcsolatából született, illetőleg örökbefogadott vagy nevelt, de velük a közös lakásban lakó gyermekére is. Megengedhetetlen diszkrimináció tehát e tekintetben nem áll fenn.

De nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését a rendezés olyan összefüggésben sem, hogy az csak a házastársak közös lakásában lakó kiskorú gyermekre van tekintettel, az élettársak vagy más házasságon kívüli együttélési formák közös lakásában lakó gyermekekre azonban már nincs. Kétségtelen, hogy az élettársak lakáshasználati jogának rendezését akkor sem a Csjt. kifogásolt rendelkezései alapján kell megoldani, ha közös lakásukban kiskorú gyermek is lakik. A speciális családjogi szabályok azonban a házastársi közös lakáshasználatról rendelkeznek és ebben a körben rendelik figyelembe venni a kiskorú gyermek alkotmányosan is biztosított jogvédelmét, ami azonban nem jelenti azt, hogy az élettársak (más együttélők) gyermeke a lakáshasználat tekintetében hátrányosabb helyzetben volna. Éspedig azért nem, mert a Csjt. 77. § (1) bekezdése általánosságban - tehát a házassági köteléktől függetlenül - teszi a szülők kötelességévé, hogy kiskorú gyermekük állandó lakásáról gondoskodjanak. Ez a törvényi rendelkezés egyik garanciális biztosítéka az Alkotmány 15. §-a családvédelmi szabályának, továbbá az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében foglaltaknak, amely szerint a gyermekeknek joguk van a család (a szülők) részéről megfelelő oltalomra és gondoskodásra, amelybe a kiskorú gyermek lakhatási jogának biztosítása kétségkívül beletartozik.

A család alkotmányos védelme nemcsak a házasságon alapuló családra, hanem a szociológiai értelembe vett családi életre is vonatkozik [a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróság gyakorlatával egyezően (Marckx v. Belgium, Series A. No. 31.)]. Ez pedig azt jelenti, hogy a hagyományos értelemben vett, de nem házassági köteléken alapuló családok és az abban élő kiskorú gyermekek lakáshasználati jogosultságát éppúgy megfelelően figyelembe kell venni, mint a házastársakkal élő kiskorú gyermek "lakásjogát". Az Alkotmánybíróság a 995/B/1990. AB határozatában (ABH 1993, 528-529.) fejtette ki, hogy a kiskorú gyermek alkotmányos jogvédelmének biztosítása érdekében a gyermek javára - a családon belül - a jog "pozitív diszkriminációt" alkalmaz, amely a gyermek - szülővel szembeni -"mindenek felett álló érdekének" szem előtt tartását jelenti. Ennek az alkotmányos követelménynek érvényesülnie kell mind a törvényhozásban, mind pedig a jogalkalmazásban. Mivel az élettársak (más együttélők) lakáshasználatának a rendezésénél nincs olyan szabály, amely ennek a szempontnak az érvényesítését akadályozná vagy korlátozná, a házastársak lakáshasználatára vonatkozó speciális törvényi rendezés nem valósít meg tiltott diszkriminációt. A jogalkalmazónak nemcsak lehetősége, de alkotmányos kötelessége is, hogy az élettársak közös tulajdonában álló közös lakás használatának rendezésénél a Legfelsőbb Bíróság PK. 8. számú állásfoglalásában kifejtett elvek között a kiskorú gyermek "mindenek felett álló érdekét" megfelelően figyelembe vegye, és ugyanez vonatkozik más lakáshasználati formákra is. Ennek biztosítása akár közvetlenül az Alkotmány alkalmazásával, de a Csjt. 77. § (1) bekezdésének alkalmazásával is megtörténhet.

A kifogásolt szabályozás tehát - bár speciális rendelkezéseket tartalmaz a házastársakkal együttélő kiskorú gyermekekre - nem valósít meg a házasságból született és a házasságon kívül született gyermekek között "egyéb helyzet szerinti" megengedhetetlen megkülönböztetést, ezért az indítvány ebben az összefüggésben is megalapozatlan.

5. Ahogy erre az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991. AB határozatában (ABH 1992, 572.) rámutatott, a jogalkotó alkotmányos kötelessége, hogy a házasság felbontása esetére a gyermek alkotmányos jogait szem előtt tartva szabályozza a volt házastársak vagyoni viszonyainak rendezését és ennek során a vagyoni jogokat megelőzően, szükség esetén azok korlátozásával biztosítsa a kiskorú gyermek alkotmányos jogvédelmét, egyebek között a gyermek lakáshasználati jogát is. Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének abból a szabályából, amely szerint a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges, közvetlenül levezette a gyermeknek a lakáshasználathoz való jogát, amelyre nézve egyébként a Csjt. 77. § (1) bekezdése kifejezett rendelkezést is tartalmaz. Ez a jog minden kiskorú gyermekre egyformán vonatkozik, ennek a jognak az érvényesítése és biztosítása a jogalkalmazónak akkor is kötelessége volna - éspedig élettársi vagy egyéb életközösségi kapcsolat esetén is - ha erről a Csjt. speciális rendelkezést nem tartalmazna. Ahogy erre az Alkotmánybíróság az ún. abortusz-határozatában, a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában (ABH 1991, 315.) - más összefüggésben - rámutatott, az alkotmányos jogok biztosítása a jogalkalmazónak akkor is kötelessége, ha erre speciális törvényi rendelkezések nem is teremtik meg a szükséges hivatkozási alapot.

Nem áll fenn tehát alkotmányellenes megkülönböztetés a kiskorú gyermekek házassági kötelékből vagy azon kívül való származása tekintetében és alaptalan az indítvány a kiskorú gyermekek lakáshasználati jogának tagadása vonatkozásában, mert ez a jog az Alkotmányból egyenesen következik.

6. Ennek az Alkotmányból közvetlenül következő jognak a garantálása szükségszerűen együtt jár a tulajdonjog korlátozásával, a korlátozásnak tehát kényszerítő oka, így az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Csjt. 31/B. §-ában szereplő támadott szabályozás a gyermek alapvető jogainak biztosítása érdekében elkerülhetetlen, és minthogy az csak kivételesen és a szigorú törvényi feltételek mellett alkalmazható, a korlátozás a feltétlenül szükséges mértéket nem haladja meg, vagyis az az elérni kívánt alkotmányos céllal arányban áll, így ez a szabályozás az Alkotmány 13. §-ában foglalt, illetőleg 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket sem sérti. Az indítvány erre vonatkozó része is megalapozatlan.

7. Az indítvány egyes rész-előadásaival kapcsolatban az Alkotmánybíróság még a következőkre mutat rá:

7.1. A Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a házastársak autonómiája körébe tartozó szabály, a házastársak közös döntése, amely - ugyanúgy mint a házastársak egyéb vagyoni viszonyait rendező megállapodás - semmiféle összefüggésben nincs az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal. A szabadon köthető megállapodásnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a házastársak között megvalósul-e közös lakáshasználat vagy nem, illetőleg, hogy a házastársak egyéb vagyoni viszonyaikat milyen tartalmú megállapodással rendezik vagy rendezik-e egyáltalán. Az Alkotmány szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a házastársak között létrejön-e bérlőtársi viszony. A kifogásolt rendelkezés a házastársak lakáshasználatának rendezésére vonatkozó szabályok körébe esik, vagyis fogalmilag csak a közös használatú házastársi lakásra vonatkozhat, így a szabály összehasonlíthatatlan más tulajdoni illetőleg lakáshasználati formákkal, amelyek házastársi "közös lakáshasználatnak" nem minősülnek. Az indítványban felhozott példáknak alkotmányos relevanciája nincs, mert egészen másról szólnak, mint amiről a sérelmezett törvényi szabály rendelkezik.

7.2. A Csjt. 31/A. § (2) bekezdése - a bírói kezdeményezésben kifejtett állásponttal ellentétben - nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi szabály. Ez a szabály teszi lehetővé a házastársak szerződési megállapodásának a félretételét vagyis korlátozza a szerződési szabadságot. A szerződési szabadságot az Alkotmánybíróság 13/1990. (VI. 18.) AB határozatában (ABH 1990, 55.) az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a piacgazdaság lényegi elemeként fogta fel, azt önálló alkotmányos jognak tekintetté. A szerződési szabadság tehát - ahogy ezt később az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában kifejtette (ABH 1991, 153-154.) - nem minősül alkotmányos alapjognak, így rá az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem vonatkozik. Téves tehát az indítványnak az az álláspontja, amely szerint a sérelmezett rendelkezés ezen az alapon alkotmányellenes.

Nincs összefüggésben a támadott szabály a jogbiztonságot, mint a jogállamiság lényegi elemét deklaráló Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel sem, így a támadott törvényi rendelkezés nem ellentétes az Alkotmánynak az indítványban felhívott szabályaival.

7.3. Az indítványozónak az a kifogása sem megalapozott, amely szerint a bíróság alkotmányosan "nem szólhat bele a házasfelek megállapodásába". A Csjt-nek a gyermek érdekeit védő számos rendelkezése kogens, félre nem tehető. Ezek alkotmányos alapját az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés adja. Ott, ahol a törvényhozó a kogens szabályoktól a szülőknek eltérést engedett - mint a támadott rendelkezések esetén - ezt azzal a feltétellel tette lehetővé, hogy a bíróság a szülők megállapodásába - a gyermek érdekeire tekintettel - beavatkozhat. Ezért a Csjt. e szabálya sem áll ellentétben az Alkotmánnyal.

7.4. A Csjt. 31/B. § (1)-(6) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket kifogásoló kezdeményezéssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság - a már kifejtetteken túl - utal arra, hogy az objektíve megoszthatatlan lakáshasználat rendezésénél semmiféle alapjogi korlátozás nincs, a kifogásolt szabály a közös tulajdonra, mint sajátos jogközösségre tartalmaz speciális rendelkezést, amely rendelkezés nélkül is a közös tulajdon használatának rendezése ugyanerre az eredményre vezethetne. Ugyanis ha a közös tulajdonú lakás objektíve megoszthatatlan - és a felek valamelyike ezt kéri, más megoldás nem lévén - az egyik tulajdonostársat kell feljogosítani a kizárólagos használatra a többlethasználat megfelelő ellenértéke fejében. A támadott törvényi rendelkezés a házasság és a család védelmének szempontjával tetézi az e körben egyébként figyelembe vehető általános szabályokat, így az az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem sérti.

Miként az ún. szubjektív megoszthatatlanság törvényi megoldása sem. Mert ez a törvényi rendelkezés jogkorlátozást eredményez ugyan, de a korlátozás szükséges és arányos alkotmányi indoka az Alkotmány 15. §-ában biztosított oltalom, vagyis a család védelme, illetőleg a felróható magatartást nem tanúsító házastárs (volt házastárs) személyiségi jogainak a védelme, amelyek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével oltalmazott emberi méltósághoz fűződő alapjogból származnak [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 44-45.). Az összeférhetetlen, a megosztott lakáshasználatot lehetetlenné tevő házastárs használati jogának a megszüntetése tehát az Alkotmány alapján szükséges és arányos tulajdonjogi korlátozás, így a szabályozás nem sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést.

7.5. Az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991. AB határozatában (ABH 1992, 572-573.). kifejtette, hogy a Csjt. 31/C. §-ában szabályozott lakáshasználati jog ellenértéke a tulajdonjog ténylegesen meglevő (fennálló) korlátozásának megszüntetéséért járó pénzösszeg, így az nem jelenti a tulajdonjognak, mint alkotmányos alapjognak a korlátozását. A lakáshasználati jog ellenértéke éppen - a házasságnak az Alkotmányban védett intézménye folytán - azért jár, mert a korábban fennálló tulajdoni, illetőleg bérleti korlátozás, amelyet a távozó házastárssal való közös lakáshasználat jelentett, megszűnik, vagyis a lakás kizárólagos használatához jutó házastárs "gazdagodik". A lakáshasználati jog ellenértéke a jogvesztés ellentételezéseként bevezetett törvényi intézmény, amely az indítványban felhívott alkotmányi rendelkezésekkel nemcsak ellentétben, de összefüggésben sem áll. Ezért az indítvány e tekintetben is megalapozatlan.

A lakáshasználati jog ellenértéke az alkotmányosan deklarált piacgazdasággal [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] sincs semmiféle összefüggésben, mert ahogy ezt az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kifejtette (ABK 1994, 119-120.), a szélső esetektől eltekintve a piacgazdaság irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége ugyanis nem dönthető el. A piacgazdaság nem alapjog, hanem alkotmányos cél, így azzal semmilyen jogi kapcsolatban nem áll a lakáshasználati jog ellenértéke. Az ellenérték számítási módja pedig egy olyan technikai rendelkezés, amelynek alkotmányossági mércéje nincs. Csak akkor lenne, ha az értékszámítás módja alapjogi sérelemmel járna, ez azonban az adott összefüggésben nem állapítható meg. Az indítvány tehát ebben a körben is megalapozatlan.

7.6. Ahogy erre az Alkotmánybíróság fentebb már rámutatott, a Csjt. 31/D. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenessége sem az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, sem pedig 70/A. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg.

8. A Csjt. 31/E. §-ának, továbbá az Lt. 31. § (3) bekezdésének alkotmányellenességét az indítvány az Alkotmány egyetlen rendelkezésével sem támasztotta alá, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.

A kifejtett indokokra tekintettel az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést mind általánosságban, mind egyes konkrét indítványok tekintetében megalapozatlannak találta és elutasította, illetőleg az ítélt dolognak minősülő körben visszautasította.

Budapest, 1996. február 20.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró