A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának határozata [Jpe.II.60.002/2024/10.]
jogegységi panasz elutasításáról
Az ügy száma: Jpe.II.60.002/2024/10.
A felperes: a felperes neve (a felperes címe, a felperes tartózkodási helye)
A felperes képviselője: Reiderné dr. Bánki Erika ügyvéd (a felperes képviselőjének címe) és a felperes gondnokának neve (a felperes gondnokának címe)
Az alperes: az alperes neve (az alperes címe)
Az alperes képviselője: Molnár és Társa Ügyvédi Iroda, (eljáró ügyvéd: dr. Molnár István, az alperes képviselőjének címe)
A per tárgya: kártérítés
A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes
A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Pfv.20.533/2023/4. számú ítélet
Rendelkező rész
A Kúria az alperes jogegységi panaszát elutasítja.
Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 170.000 (százhetvenezer) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Indokolás
A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás
[1] A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló felperesnek - 2015. december 10-én - egy, az alperes biztosítótársaságnál kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező gépjárművezető nem adta meg a gyalogos átkelőhelyen az elsőbbséget és elütötte. A baleset következtében a felperes 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
[2] A felperes 2016. november 2. napján terjesztette elő kárigényét az alperesnél és a felek között peren kívüli egyeztetés indult. Az alperes 2017. január 23-án közölte, hogy a kárigény elbírálásához orvosszakértői vizsgálatot tart szükségesnek, és további dokumentációt kért be a felperestől. Az alperes 2017. május 25. napját követően 300.000 forint jogcím nélküli előleget, 20.000 forint ruházatra és ingóságokra vonatkozó átalány összeget és 5.071 forint kamatot fizetett ki a felperesnek. 2020. május 18-án az alperes a kárigényének elbírálásához további orvosi iratokat kért be a felperestől, majd 2020. július 3. napján 500.000 forint jogcím nélküli előleget és 21.845 forint kamatot fizetett meg a felperesnek. Az orvosszakértői vizsgálat és vélemény 2020. december 8-án készült el, azt az alperes 2021. február 24-én küldte meg a felperesnek. Az alperes 2021. április 16. napján kelt iratában - elévülésre hivatkozással - megtagadta a kárigény rendezését azzal, hogy a felperes sérelemdíj iránti igénye a perbeli baleset bekövetkezésének napján, vagyis 2015. december 10-én esedékessé vált és 2020. december 10-én elévült.
[3] A felperes keresetében egyebek mellett 3.400.000 forint sérelemdíj és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a követelés elévülésére hivatkozással a sérelemdíjra irányuló kereset elutasítását kérte.
[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest egyes kárigények megfizetésére, de a sérelemdíjra irányuló keresetet elutasította. Ítéletének indokolása szerint a felek között a peren kívüli egyeztetés közel egy évvel a baleset bekövetkezését követően indult meg, ez és annak évekig tartó folyamata nem tekinthető olyan menthető indoknak, ami a felperest gátolta volna abban, hogy az elévülési időn belül peres eljárást indítson az alperessel szemben. A felperes sérelemdíj iránti igénye elévülésének nyugvása sem állapítható meg, ezért az igény 2020. december 10. napján elévült.
[5] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest a 3.400.000 forint sérelemdíj és kamata megfizetésére. A jogerős ítélet indokolása szerint az elévülési idő a kár bekövetkeztével, 2015. december 15. napján megkezdődött, az igény érvényesítése pedig peren kívül vagy peres eljárás keretében is történhetett. Vizsgálni kell ezért, hogy ha folytak egyeztetések a felek között, úgy ezek mennyiben utalhattak arra, hogy a követelés érvényesítése peres eljárás megindítása nélkül is elérhető, mennyiben feltételezhette a felperes alappal azt, hogy a peres eljárás kezdeményezése még szükségtelen. Kifejtette, hogy a felek közötti egyeztetés folyamata, az alperes időközbeni kifizetései, az orvosszakértői vizsgálatok elvégzése alapján a felperes kellő alappal feltételezhette, hogy a peren kívüli igényérvényesítési mód, legalábbis részben, eredményre vezet, azok befejezéséig szükségtelen peres eljárást kezdeményeznie. Mindez a felperes igényérvényesítésének késedelme vonatkozásában menthető oknak számít, és a felperes csak a 2021. április 16-án kelt, az igényt elutasító alperesi irat kézhezvételével értesült arról, hogy a peren kívüli igényérvényesítési mód nem vezetett eredményre. A sérelemdíj iránti igény elévülése ennek megfelelően 2016. november 2. napjától 2021. április 16. napjáig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:24. § (1) bekezdése alapján nyugodott.
[6] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes sérelemdíj és kamata iránti kereseti kérelme elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a felek peren kívüli egyezkedése nem tekinthető a Ptk. 6:24. § (1) bekezdése szerinti elévülés nyugvását eredményező olyan körülménynek, ami a jogosult oldalán menthető olyan oknak minősül, amely miatt a követelését nem tudja érvényesíteni. A jogszabály szerinti "nem képes" kifejezés objektív akadályt jelent, de ilyenre a felperes nem hivatkozott. A jogerős ítélet ezért ellentétes az elévülés jogintézményének lényegével, és ellentétben áll a Kúria Pfv.21.044/2018/9. számú ítéletében foglalt jogértelmezéssel.
A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata
[7] A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak, és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolásban kifejtette, hogy a perben az volt a releváns jogkérdés, hogy miként kell értékelni az elévülés szempontjából a felek közötti kárrendezési eljárást, az ennek keretében folytatott egyeztetés időtartamát. Kifejtette, hogy a hivatkozott Pfv.21.044/2018/9. számú ítélet alapjául szolgáló eljárás biztosítási szerződésen alapuló követelés miatt indult. A jelen pertől eltérően ott maga a biztosított érvényesített követelést úgy, hogy a szerződés a szolgáltatási igény elévülésére egyéves határidőt szabott. Abban az ügyben a jármű szemlézését követően volt egy olyan - az elévülési idő mintegy felét kitevő - időszak, amikor megszakadt a felek közötti egyeztetés, semmi nem történt, és a károsult sem tett semmit követelése érvényesítése érdekében. A biztosító, ezen túlmenően az elévülési idő letelte előtt közölte a biztosítottal, hogy lezárta a kárügyintézést és elzárkózott a további teljesítéstől. A biztosítottnak tehát a biztosító magatartásából tudnia kellett, hogy további teljesítésre nem számíthat, így az ő érdekkörébe tartozott az, hogy követelését mihamarabb, az elévülési idő alatt, bíróság előtt érvényesítse.
[8] A hivatkozott ügyhöz képest jelentős tényállásbeli különbség a jelen ügyben az, hogy a felperes nem biztosított volt, az alperes felelősségbiztosítottja okozott kárt a felperesnek, és ilyen esetben az elévülési idő 5 év. Még lényegesebb eltérés, hogy az alperes időbeli, halogató hozzáállása mellett a felperesben nem kellett felmerülnie annak, hogy az alperes majd teljesen el fog zárkózni a teljesítéstől és az elévülésre hivatkozik. Az alperes még 2021. február 24-én is arról tájékoztatta a felperest, hogy a kért dokumentumok beérkezését követően tájékoztatja őt az álláspontjáról, és csak 2021 áprilisában közölte, hogy a követelés 2020. december 10-én már elévült. A felperes tehát kellő alappal feltételezhette, hogy a peren kívüli igényérvényesítése legalább részben eredményes lehet, így nem volt oka a peresítésre, csak a 2021. áprilisi iratból kellett szembesülnie azzal, hogy az alperes további teljesítésre nem hajlandó. Utalt a Kúria arra is, hogy az elrendelt orvosszakértői vizsgálat az elévülési időként az alperes által meghatározott 2020. december 10-i határidő előtt két nappal fejeződött be, és annak eredményét az alperes csak két hónappal később ismertette a felperessel. A Kúria egyetértett ezért a jogerős ítéletben foglaltakkal abban, hogy a felperes az alperes magatartása alapján okkal feltételezhette az alperes részéről a peren kívüli kárrendezést, nem volt oka a követelését perben érvényesíteni, ami a részéről menthető oknak minősül. Jogszerűen állapította meg ezért a jogerős ítélet az adott időszakra az elévülés nyugvását, ezt követően pedig a felperes már a törvényben megszabott határidő alatt terjesztette elő a keresetét, így a követelés nem évült el.
A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata
[9] A Kúria ítélete ellen az alperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) és (2) bekezdésére alapítva jogegységi panaszt, amelyben állította, hogy a Kúria az ítéletével az általa megjelölt, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatoktól jogkérdésben indokolatlanul tért el, és kérte, hogy a Jogegységi Panasz Tanács döntsön a kötelező jogértelmezésről, az indokolatlan eltérésre figyelemmel az ítéletet helyezze hatályon kívül, és utasítsa az eljárt tanácsot új eljárásra és új határozat hozatalára.
[10] A jogegységi panasz indokolása szerint a Kúria a támadott határozatában indokolatlanul tért el jogkérdésben a Kúria Pfv.21.044/2018/9., Pfv.21.198/2020/8., Pfv.21.484/2021/6. és Mfv.10.172/2022/3. számú határozataitól.
[11] Kifejtette, hogy a Ptk. 6:24. § (1) bekezdése nem határozza meg, hogy mi minősül menthető oknak, ezért e tekintetben van helye bírói jogfejlesztésnek, ami azonban nem lehet contra legem, nem térhet el a normaszövegből következő jogalkotói akarattól. A jogszabályi rendelkezés már értelmezésre nem nyitott módon rögzíti azt, hogy az elévülés nyugvása csak akkor következhet be, ha a jogosult a követelést "nem tudja" érvényesíteni, ami csak képességbeli akadályt jelenthet, másrészt feltétel az is, hogy ez az akadály a jogosult önhibáján kívül, azaz menthető okból merüljön fel. Az elévülés nyugvását nem lehet méltányosan megítélni, ugyanis a jogosult szempontjából méltányos megítélés a kötelezett szempontjából már méltánytalan. Ez ellentétben állna az elévülés intézményének jogpolitikai indokaival, azzal, hogy a kötelezett érdekében törekedni kell a huzamosabb ideig fennálló bizonytalan jogi helyzet mielőbbi rendezésére. Az elévülés nyugvását tehát kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében.
[12] A Kúria a Pfv.21.198/2020/8. számú ítéletében az elévülés nyugvása körében azt fejtette ki, hogy annak van jelentősége, mikor jutott a felperes abba a helyzetbe, hogy megismerhette egészségi állapotának tényét és annak várható egészségügyi következményét. Lényeges megállapítása azonban, hogy az igényérvényesítésnek nem a lehetőségéről, hanem az eredményességéről történő megbizonyosodás hiánya nem eredményezi az elévülés nyugvását. Az ítélet elvi tartalma szerint az elévülés nyugvása csak akkor következet be, ha a jogosult nem tudja érvényesíteni a követelését, és az igényérvényesítés lehetőségének ismerete esetében kizárt az elévülés nyugvása, szubjektív szempontok nem tekinthetők igényérvényesítési akadálynak.
[13] A Kúria Pfv.21.484/2021/6. számú ügyben kifejtett álláspontja szerint az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében, és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg. A másodfokú bíróság Kúria által hatályában fenntartott indokai szerint, amennyiben a félnek az elévülési időn belül minden szükséges információ a rendelkezésére állt, párhuzamosan megindíthatta volna a bírósági igényérvényesítéshez szükséges eljárást.
[14] A Kúria az Mfv.10.172/2022/3. számú ítéletében elvi éllel emelte ki, hogy a magánjogi jogviszonyokban törekedni kell a huzamosabb ideig fennálló bizonytalan jogi helyzet mielőbbi rendezésére. A bírósághoz fordulás joga nem korlátlan, a jogalkotó az egyén anyagi igazsága érvényesítéséhez való jogához képest elsődleges szerepet biztosít a jogbiztonságnak. Ennek megfelelően az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében, és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem áll fenn. Az elévülés nyugvása csak kivételes, rendkívüli okok alapján állapítható meg.
[15] A panaszos hivatkozott továbbá a Pfv.21.044/2018/9. számú referenciahatározatban foglaltaktól eltérésre is. Ebben az ügyben a másodfokú bíróság rögzítette, hogy a felek tárgyalása nem zárja el a felperest igényének bíróság előtti érvényesítésétől, objektív akadályozó körülményt pedig a felperes nem állított és nem is bizonyított. Ennek megfelelően sem az elévülés megszakadása, sem annak nyugvása nem volt megállapítható. A Kúria is kifejtette, hogy a felperes nem adott elő semmi olyan körülményt, amely az elévülési időn belül az igényérvényesítésben akadályozta volna. Abból következően, hogy a biztosítótársaság a 2016. január 26-án kelt válaszlevelében arról adott tájékoztatást, hogy a kárügyet felülvizsgálja, nem következik, hogy a felperes akadályoztatva lett volna igényének érvényesítésében. A káresemény bekövetkeztekor az alperes szolgáltatási kötelezettsége beállt, a felperesnek érvényesíthető igénye keletkezett, ehhez képest az egyéves elévülési idő a perindításkor már letelt, a követelés elévült.
[16] Hivatkozott a panaszos arra is, hogy a támadott kúriai ítélet kifejezetten eltért ettől a referenciahatározattól, mert indokolása szerint a két ügy közötti különbség olyan jelentős, hogy az abban foglaltakra nem kellett figyelemmel lennie a döntés meghozatalakor. A panaszos álláspontja szerint azonban a két ügy közötti ügyazonosság nyilvánvaló, mindkét esetben biztosítási szerződés teljesítése volt az ügy tárgya, a felek között tárgyalások folytak, és mindkét ügyben az elévülési idő után indította a jogosult a pert. Nem releváns az az eltérés, hogy maga a biztosított érvényesít követelést a vagyonbiztosítójával, vagy pedig egy harmadik személy a deliktuális károkozó felelősségbiztosítójával szemben. Utalt arra is, hogy a Kúria a referenciahatározatban nem vizsgálta a felperes azon szubjektumát, hogy alappal feltételezhette-e az alperes a teljesítését. Ezt a korábbi bírósági gyakorlat sem tekintette releváns szempontnak, csak azt, hogy fennállt-e olyan körülmény, amely az igényérvényesítésben a felet ténylegesen akadályozta. Utalt arra is, hogy a Pfv.21.044/2018/9. számú ítélet indokolása szerint a Kúria egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, amely viszont azt rögzítette, hogy az elévülés nyugvására okot adó menthető körülmény nem állt fenn, a felek tárgyalása nem zárta el a felperest igényének bíróság előtti érvényesítésétől, objektív, akadályozó körülményt a felperes nem állított és nem bizonyított.
[17] A felperes a jogegységi panaszra tett nyilatkozatában elsődlegesen az ügyazonosság hiánya miatt a jogegységi panasz elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mert álláspontja szerint, ha az eltért a panaszos által hivatkozott határozatoktól, akkor az eltérés indokolt volt.
A legfőbb ügyész szakmai véleménye
[18] A legfőbb ügyész a 2011. évi CLXIII. törvény 11. § (2) bekezdés j) pontja alapján szakmai véleményt terjesztett elő, amely szerint a jogegységi panasz elbírálása során csak a Pfv.21.044/2018/9. számú ítélet vizsgálható, mert a panaszos az eljárás során és a felülvizsgálati kérelmében kizárólag arra hivatkozott. Az összehasonlítás alapját képező két ügy tényállása eltér, de az ügyazonosság részbeni hiánya mellett azt lehet megállapítani, hogy a jogegységi panasszal támadott ítélet a sérelemdíj iránti igény elévülésének nyugvása körében megfelel az irányadó kúriai határozatoknak.
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai
[19] A jogegységi panasz nem megalapozott.
[20] A Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdése a jogegységi panasz benyújtásának két, eltérő esetét jelöli meg és szabályozza, a kettő rendelkezés együttes alkalmazása ugyanazon panaszos esetében kizárt. Az (1) bekezdés szerint a Kúria határozata ellen akkor van helye jogegységi panasznak, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1. után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta. A (2) bekezdés szerint akkor is helye van jogegységi panasznak, ha a Kúria ítélkező tanácsa a jogkérdésben - jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül - úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbbfokú bíróságok határozatában nem került sor.
[21] A másodfokú bíróság ítéletével helyt adott az panaszos által vitatott keresetnek, ennek megfelelően a panaszosnak már a felülvizsgálati kérelmében kellett hivatkoznia arra, hogy a döntés jogkérdésben eltér a Kúria közzétett határozatától, és mivel a jogerős ítéletet a Kúria hatályában fenntartotta, a panaszos részéről jogegységi panasz benyújtására a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján van lehetőség. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése tehát jelen ügyben a panaszos által előterjesztett panasz esetében nem irányadó, a panaszos arra alapítva jogegységi panasszal nem élhetett, mert az általa állított jogkérdésben, álláspontja szerint már a másodfokú bíróság is eltérő döntést hozott.
[22] A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján akkor van helye jogegységi panasznak, ha a fél a felülvizsgálati kérelmében már hivatkozott a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre, és a Kúria ezt a jogsértést határozatában nem orvosolta. Ennek megfelelően vizsgálni kellett azt, hogy a jogegységi panaszban megjelölt határozatok megfelelnek-e a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek. A határozatokat a Kúria 2012. január 1. napja után hozta és közzétette a BHGY-ban, de a panaszos a felülvizsgálati kérelmében kizárólag a Pfv.21.044/2018/9. számú határozatra hivatkozott, ennek megfelelően ez az egy határozat olyan, amelytől a jogkérdésben való eltérés a jogegységi panasz eljárásban vizsgálható. (Jpe.I.60.055/2022/10., Jpe.I.60.014/2021/5.) A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett jogegységi panasz esetén, ha az előterjesztő a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben történt eltérésre és nem jelölte meg a hivatkozott határozatot, akkor - a Bszi. 41/C. § (6) bekezdés e) pontja alapján - a jogegységi panasz visszautasításának van helye {Jpe.I.60.014/2021/5., Indokolás [12]}.
[23] A jogegység követelményét Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (3) bekezdése rögzíti: ennek értelmében a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a Jogegységi Panasz Tanács gyakorlata szerint pedig a Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást, a ratio decidendit az azonos ügyekben követi {Jpe.I.60.005/2021/5., Indokolás [29], Jpe.II.60.030/2022/8., Indokolás [40]}. A jogegységi panasz jogintézménye azonban nem a panaszosnak a per tárgyává tett jog és érdeksérelmének a kiküszöbölésére, a Kúria által meghozott ítélet elleni ismételt jogorvoslatra, felülvizsgálatára szolgál. Erre a bírósági eljárási törvények által szabályozott rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárások biztosítanak lehetőséget. A jogegységi panasz eljárás kifejezetten a közzétett határozattól való esetleges eltérés feloldását és ez által a jogegység biztosítását célozza, de nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak. A jogegységi panasz eljárás egy, a Bszi.-n alapuló, a jogerő utáni jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciáját kívánja megteremteni. A jogegységi panasz eljárás során nem vizsgálható tehát a jogegységi panasszal támadott kúriai határozat jogszerűsége, hanem - a Bszi. által meghatározott keretben - a támadott és a panaszos által referenciaként megjelölt határozatok között kell vizsgálni a jogkérdésben való eltérést {Jpe.II.60.025/2021/14., Indokolás [39], Jpe.II.60.018/2022/6., Indokolás [25], Jpe.I.60.055/2022/10., Indokolás [25]-[27]}.
[24] A határozatokban kifejtett jogértelmezések összehasonlítása nem lehet absztrakt, mivel azok egyrészt a konkrét tényállások vonatkozásában értelmezték az alkalmazandó jogszabályokat, másrészt pedig ezt csak az adott ügyben előterjesztett kérelmek keretei között tehették meg. Ennek megfelelően nem a teljes tényállás azonosság, hanem az érintett határozatoknak az általuk elbírált tény és jogkérdésekre vonatkozó lényegi összevethetősége az, ami megkövetelhető. A jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy az ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Amennyiben nincs meg ez az ügyek közötti azonosság, akkor vonatkozásukban mint eltérő hátterű bírói döntések között, sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység {Jpe.I.60.005/2021/5., Indokolás [30], Jpe.II.60.030/2022/8., Indokolás [43], Jpe.I.60.055/2022/10., Indokolás [28]-[29]}.
[25] A támadott határozat és a Pfv.21.044/2018/9. számú referenciahatározat részben eltérő tényálláson alapul. Helyesen hivatkozott e tekintetben a panaszos arra, hogy az, hogy a referenciahatározatban a követelést a biztosított a biztosítási szerződése alapján érvényesítette míg a perbeli esetben a károsult, a károkozó deliktuális felelőssége alapján annak felelősségbiztosítójával szemben lépett fel, nem jelent érdemi eltérést a két ügy megítélése között. Nem eredményez ilyet az sem, hogy a referencia ügyben az elévülési idő egy év volt, míg a perbeli esetben a Ptk. általános szabályai szerint 5 év.
[26] Jelentős eltérés azonban a két ügy tényállása között az, hogy a perbeli esetben a peres felek folyamatosan tárgyaltak, az alperes kérelmére szakvéleményeket, iratokat szereztek be és az alperes biztosítótársaság már jelentős részkifizetéseket teljesített a felperes részére. A 2021. április 16-án kelt leveléig sosem zárkózott el a teljesítéstől, ő maga kért a kárrendezéshez további - nyilvánvalóan időigényes - orvosszakértői vizsgálatot, véleményt, amelynek beérkeztéig, értékeléséig a felperes alappal bízhatott abban, hogy a kárigényét az alperes rendezni fogja. A Kúria a támadott határozatában kifejezetten jelentőséget tulajdonított annak is, hogy ez az orvosszakértői vélemény 2 nappal az alperes által állított elévülés bekövetkeztét megelőzően készült el, és azt az alperes jóval később, 2021. február 24-én küldte meg a felperesnek, aki ekkor értesült annak tartalmáról, de az alperes ekkor sem közölte vele az elévüléssel kapcsolatos álláspontját. Ezzel szemben a referenciahatározat alapjául szolgáló ügyben a károsult a kárüggyel kapcsolatosan a biztosító részéről érdemi választ nem kapott. A felperes maga közölte az alperessel, hogy a 2015. június 22-i szemlét követően a kárüggyel kapcsolatban válasz nem érkezett, kifizetés nem történt, azaz az egyeztetés, ha volt is ilyen, az egyéves elévülési időn belül - akkor, amikor az elévülési időből még három hónapnál több volt hátra - egyértelműen elakadt. A Kúria a döntésének indokolása szerint erre a tényre is tekintettel jutott arra a következtetésre, hogy a felperes nem tudott előadni semmilyen okot, körülményt, amely az elévülési időn belül akadályozta volna az igényérvényesítésben. Értékelte itt a Kúria továbbá azt is, hogy a biztosítótársaság alperes a 2016. január 26-i válaszlevelében arról tájékoztatta az ellenérdekű felet, hogy a kárügyet felülvizsgálja, és a kárrendezést már lezártnak tekintette, ehhez képest viszont az alperes csak 2017. januárjában indított pert. Mindezeknek a további tényállási elemeknek tehát a referenciahatározatban a Kúria kifejezett jelentőséget tulajdonított, hiszen ezt kifejtette és értékelte annak [39] bekezdésében, és ezek figyelembevételével állapította meg, hogy 2017 januárjában, a perindításkor, az egyéves elévülési idő már letelt. Alaptalanul érvelt tehát az alperes azzal, hogy a Kúria egyszerűen csak egyetértett volna e tekintetben a másodfokú bíróság álláspontjával.
[27] Téves ezért a panaszos azon hivatkozása is, amely szerint a referenciahatározat alapján mindennek csak annyiból lett volna jelentősége, hogy a felek tárgyaltak, de az nem lehet alkalmas ok az elévülés nyugvásának vagy megszakadásának megállapítására, és a fél az ügyben az elévülési idő letelte után indította meg a pert. Nem lehet a referenciahatározatból arra a következtetésre jutni, hogy a Kúria ebben a döntésében azt fejtette volna ki, hogy semmilyen más körülményt nem kell vizsgálni, csak ezt a tényt, mert a Ptk. 6:24. § (1) bekezdését oly módon kell értelmezni, hogy ilyen esetekben nincs akadályozó körülmény, a tárgyalások, részteljesítések, egyebek folytán a fél nincs elzárva a bíróság előtti igényérvényesítéstől. Nem állapítható meg ennek folytán az sem, hogy a jogegységi panaszban felvetett jogkérdésben a Kúria a panasszal támadott határozatában és a referenciahatározatban eltérően foglalt volna állást, hiszen a referenciahatározatban megállapított tényállás szerint a Ptk. elévülés nyugvására vonatkozó szabályait azért nem kellett alkalmazni és a tárgyalásokra azért nem kellett figyelemmel lenni, mert azok még az elévülési időn belül, akkor megszakadtak, amikor az egyéves elévülési időből három hónapnál több volt hátra. A Kúria tehát a referenciahatározatban a perbelitől lényegesen eltérő körülményeket, azaz tényállási elemeket eltérő módon értékelt, de nem tért el a Kúria panasszal támadott ítéletében is kifejtett azon állásponttól, amely szerint az elévülés nyugvását eredményező ok közelebbi jogszabályi meghatározásának hiányában minden esetben egyedi mérlegelést igényel annak megítélése, hogy egy adott körülmény alkalmas-e az említett joghatás kiváltására. Az ehhez szükséges szempontokat a bírói gyakorlat alakította ki, az említett feltétel akkor áll fenn, ha a jogosult akár objektív, akár szubjektív okból el van zárva attól, hogy a követelését érvényesítse.
[28] Mindezek alapján a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapította, hogy a panaszos által megjelölt és a már a felülvizsgálati kérelmében is előadott, a BHGY-ban közzétett kúriai ítélet tényállása releváns körben tér el a panasszal támadott kúriai határozat alapjául szolgáló ügy tényállásától. Az eljárások során a Kúria eltérő körülményeket értékelt, ebből következően a panaszos által hivatkozott jogkérdésben való eltérés ügyazonosság hiányában nem volt vizsgálható, és így nem állapítható meg az sem, hogy a hivatkozott jogkérdésben a támadott határozat eltért volna a referenciahatározattól.
[29] A kifejtettekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács - a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján - a jogegységi panaszt elutasította, mert a panasszal támadott ítélet és a panaszban és a felülvizsgálati kérelemben is hivatkozott referenciahatározat között a felvetett jogkérdésben való eltérés nem állapítható meg.
Elvi tartalom
[30] A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett jogegységi panaszban nem hivatkozható olyan, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett kúriai határozat, amelyre a panaszos a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott.
[31] A jogegységi panasz elutasításának van helye, ha a jogegységi panaszban hivatkozott határozatok tényállása releváns körben eltér a támadott határozat alapjául szolgáló ügy tényállásától, és így nem állapítható meg, hogy a támadott határozat a hivatkozott jogkérdésben eltért volna a referenciahatározattól.
Záró rész
[32] A Jogegységi Panasz Tanács a panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[33] A jogegységi panasz nem vezetett eredményre ezért az azt előterjesztő alperes a Bszi. 41/C. § (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 82. §-a és 83. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Bszi. 41/C. § (4) bekezdésére is - saját felmerült költségeinek viselése mellett köteles megtéríteni a felperes nyilatkozattételével felmerült ügyvédi költségét. A Jogegységi Panasz Tanács ennek összegét a felperes által felszámított igénynek megfelelően állapította meg, ami arányban áll a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1), (2), (5) és (6) bekezdése alapján meghatározható munkadíjjal.
[34] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.
Budapest, 2024. október 14.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
a tanács elnöke,
Dr. Puskás Péter s. k.,
előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Farkas Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Kalas Tibor s. k.,
bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s. k.,
bíró,
Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s. k.,
bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Márton Gizella s. k.,
bíró,
Molnár Ferencné dr. s. k.,
bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s. k.,
bíró,
Dr. Somogyi Gábor s. k.,
bíró,
Dr. Suba Ildikó s. k.,
bíró,
Dr. Stark Marianna s. k.,
bíró,
Dr. Szabó Klára s. k.,
bíró,
Dr. Varga Zs. András s. k.,
a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Vitál-Eigner Beáta bíró helyett