430/B/2000. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. § (1) bekezdése, 4. §-a, 9. §-a valamint 1. számú melléklete alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a zaj- és rezgésvédelemről szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése továbbá 34. § (l)-(2) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V.12.) MT rendelet 9. § (3) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

4. Az Alkotmánybíróság az MSZ-13-111-85. számú szabvány 2.1.2 pontja alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

Indokolás

I.

Az indítványozó beadványában a zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V.12.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr.) 9. § (3) bekezdése, 12. §-a, továbbá a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 4/1984. (I. 23.) EüM. rendelet (a továbbiakban: EüMr.) 1. §-a, 3. §-a, és 1. számú melléklete 1. és 2. pontjaiban rögzítettek alkotmányellenességének megállapítását, és a hivatkozott rendelkezések megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Beadványában előadta, hogy szomszédja 16 zajos gépet üzemeltet, ami zavarja az ő nyugalmát, ezért szerinte kétséges, hogy az MTr. 12. §-ában, a környezetvédelmi hatóság számára zajkibocsátás esetén a zajvédelmi határérték megállapítására adott hatáskör az Alkotmány 18. §-ában és 70/D. § (2) bekezdésében foglaltakkal összeegyeztethető-e. Úgy véli, a hivatkozott rendelkezés azért sérti az egészséges környezethez való jogot, mert a hatóságnak adott felhatalmazás túl széles: csak ipari és mezőgazdasági területen lehetne zaj terhelési határértéket megállapítani, családi házas és üdülő övezetben, továbbá "egyéb védett területen" nem.

Az indítványozó szerint ezen általa felvetett problémával kapcsolatban szükséges az EüMr. 1. §-ának valamint 1. számú mellékletének alkotmányossági vizsgálata is, mivel ezen rendelkezések lehetővé teszik nem ipari területen is bizonyos zajterhelés megengedését, ami sérti az ott élők egészséges környezethez való jogát. Sérelmesnek tartja továbbá az EüMr. 3. §-át is, amelynek értelmében a határértékek mérésének módszereit állami szabvány állapítja meg.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kéri az MTr. 9. § (3) bekezdésére hivatkozással, mert a "környezetvédelmi- és területfejlesztési miniszter nem határozta meg az MTr. hatálybalépése után a zajkibocsátási határérték megállapításának módját és vizsgálati módszereit".

Végül az indítványozó kéri az MSZ-13-111-85. számú szabvány 2.1.2 pontja megsemmisítését, amely értelmében a mérőfelületet az MSZ 18150/1-83 számú szabvány figyelembevételével kell meghatározni, mivel a figyelembe veendő szabvány az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe ütközik.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."

"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg."

2. A zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet indítvánnyal érintett rendelkezései:

"1. § (1) Az üzemi telephelytől, berendezéstől, technológiától, valamint kulturális, szórakoztató, vendéglátó, sport-, reklámcélú, közösségi, továbbá minden hangosítást igénylő rendezvénytől és egyéb helyhez kötött külső zajforrástól (a továbbiakban együtt: üzemi létesítmény) származó zaj terhelési határértékeit a zajtól védendő területeken az 1. számú melléklet tartalmazza."

"4. § (1) Az 1., a 2. és a 3. számú mellékletekben a zajtól védendő területeken meghatározott zajterhelési határértékeknek

a) az épületek (épületrészek) külső környezeti zajtól védendő azon homlokzata előtt, melyen legfeljebb 45 dB beltéri zajterhelési határértékű helyiség (4. számú melléklet) nyílászárója van, az egyes épületszintek padlószintje felett 1,5 m magasságban a nyílászárótól általában 2 m-re,

aa) ha a nyílászáró és a zajforrás távolsága 6 m-nél kisebb, akkor e távolság zajforrástól számított 2/3 részén, de a nyílászáró előtt legalább 1 m-re,

ab) ha a nyílászáró környezetében 4 m-en belül hangvisszaverő felület van, akkor a nyílászáró és e felület közötti távolság felezőpontjában, de a nyílászárótól legalább 1 m-re,

ac) ha a zajforrás a vizsgált homlokzaton van, akkor a nyílászáró felületén,

b) emberi pihenésre, üdülésre, kegyeleti megemlékezés céljára (pl. temető) külön jogszabály szerint kijelölt területen

kell teljesülniük.

(2) Az épületek (épületrészek) azon homlokzata előtt, melyen 45 dB-nél nagyobb beltéri zajterhelési határértékű helyiség (4. számú melléklet) nyílászárója van, az (1) bekezdés a) pontja szerinti helyeken a zajterhelés nem haladhatja meg jelentős mértékben az 1., a 2. és a 3. számú mellékletek szerinti határértéket."

"9. § (1) Amennyiben a vonatkozó határértékek ellenőrzését a mellékletekben hivatkozott, irányadó referenciaszabványok szerint végzik el, úgy azt úgy kell tekinteni, hogy az megfelel az e rendelet szerinti zajvizsgálatokkal szemben támasztott követelményeknek.

(2) Amennyiben a vonatkozó határértékek ellenőrzését nem a mellékletekben hivatkozott szabványok szerint végzik, úgy a vizsgálatot végzőnek bizonyítania kell, hogy az alkalmazott eljárások műszakilag egyenértékűek az irányadó referenciaszabványokat alkalmazó eljárásokkal és a választott módszer azokkal azonos eredményt ad. Hatósági ügyekben az így választott módszer csak az illetékes környezetvédelmi felügyelőség előzetes hozzájárulásával alkalmazható."

1. számú melléklet a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelethez

Üzemi létesítményektől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

3. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet indítvánnyal érintett rendelkezései:

"10. § (1) Környezeti zajt előidéző üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - köteles a környezetvédelmi hatóságtól környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását kérni, és a határérték betartásának feltételeit megteremteni."

"34. § (1) Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Az e rendelet hatálybalépésekor működő,

a) üzemi vagy szabadidős zajforrások esetében, amelyeknek az 5. § (3) bekezdés szerinti hatásterületén olyan zajtól védendő épület vagy terület van, amelyre a környezetvédelmi hatóság korábban nem állapított meg határértéket,

b) zajkibocsátási határértékkel rendelkező üzemi és szabadidős zajforrások esetében, ahol a határértéket megállapító határozatban megadott védendő objektumok üdülőterületen, különleges területen helyezkednek el, a 10. § (1) bekezdésben foglalt zajkibocsátási határérték megállapítása iránti kérelmet a rendelet hatálybalépésétől számított 1 éven belül kell benyújtani a környezetvédelmi hatósághoz."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság vizsgálata megkezdésekor a következőket állapította meg.

1.1. Az indítvány benyújtása és elbírálása között eltelt időben a kifogásolt jogi szabályozás megváltozott. Az Mtr.-t az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. 2008. január 1. napjától helyébe a zaj- és rezgésvédelemről szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) lépett. Az EüMr.-t pedig 2002. április 21-től a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet (a továbbiakban: KöM-EüMr.) váltotta fel.

1.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Mtr.-t 2008. január 1. napjától felváltó Kr. az Mtr. 9. § (3) bekezdésében foglaltakkal azonos tartalmú rendelkezést nem tartalmaz, ezért az Alkotmánybíróság az Mtr. 9. § (3) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárását az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § a) pontja alapján megszüntette.

1.3. Az Alkotmánybíróság a további indítványi kérelmek érdemi elbírálásához a következőket vette figyelembe.

Az Alkotmánybíróság - főszabályként - csak hatályban lévő jogszabály, illetve állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányosságát vizsgálja. Ez alól kivétel lehet, ha az eljárás az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. §-a alapján bírói kezdeményezés, vagy a 48. §-a alapján alkotmányjogi panasz tárgyában folyik. A jelen eljárásban előterjesztett indítvány nem tartozik ezek körébe, hanem utólagos normakontrollra irányul. Az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollra irányuló vizsgálatát a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag, valamint a szabályozás szintje tekintetében is a korábbival azonos (1066/B/1995. AB végzés, ABH 1999, 867, 868.; 1314/B/1997. AB végzés, ABH 2001, 1605, 1606.) . Mivel a jogi szabályozás változása ellenére az indítványozó alkotmányellenességet állító érvelése részben az új jogszabályok alapján is felhozható, ezért az Alkotmánybíróság vizsgálatát a KöM-EüMr. 1. § (1) bekezdése, 4. §-a, 9. §-a valamint 1. számú melléklete valamint a Kr. 34. § (1)-(2) bekezdései és az ezzel szoros összefüggésben álló 10. § (1) bekezdése tekintetében folytatta le.

2. Az Alkotmánybíróság ezen kérdések tisztázását követően azt vizsgálta, hogy a KöM-EüMr. 1. § (1) bekezdése, valamint 1. számú melléklete által is rögzített megengedett zaj terhelési határérték megállapítása ellentétes-e az Alkotmány 18. §-ában és 70/D. §-ában foglalt egészséges környezethez, valamint "legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez" való joggal, mivel az indítványozó szerint a zajkibocsátás csak ipari területen engedhető meg. Ugyanezen érvek alapján támadja a Kr. 34. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakat és az azzal szoros tartalmi összefüggésben lévő 10. § (1) bekezdést is. Az indítványozó szerint az, hogy "a környezetvédelmi hatóság a meglévő üzemi létesítményekre zajkibocsátási határértéket állapíthat meg", túl széles, ezen hatáskör szűkítése indokolt, mivel ez ugyancsak sérti az Alkotmány fentebb hivatkozott rendelkezéseit.

2.1. Az Alkotmány általános rendelkezései között szereplő, az egészséges környezethez való jogot deklaráló 18. §-ban foglaltakhoz részben hasonló szabályt tartalmaz az Alkotmány alapjogi fejezetében található 70/D. §, amely egyrészt kimondja az épített és természetes környezet védelméhez való jogot, másrészt rögzíti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.

A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, mint alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdése, amely az állam kötelezettségévé teszi többek között az épített és természetes környezet védelmét, amely a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog elérésének egyik eszköze. A szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ának nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát alkotmányos alanyi jogként értelmezhetetlen, tartalma az államnak az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettsége arra, hogy intézményeket tartson fenn, és szabályokat alkosson, valamint a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg. [lsd.pl.: 56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186, 198.; 261/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 689, 692.]

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 18. §-ából és 70/D. §-ából eredő követelmények mind általában véve a környezetvédelemre [lsd. pl.: 14/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 126, 130.; 30/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 202, 205.], mind pedig azon belül az épített környezetre is értendők. Az épített környezet kapcsán a 27/1995. (V. 15.) AB határozat kimondta: "Az egészséges környezethez való jog érvényesítése állami kötelezettség. Az érvényesítés egyik eszköze az épített környezet védelme. Az épített környezet védelméhez hozzátartozik a települési környezet védelme. A települési környezet védelme kiterjed a lakóterületekre." (ABH 1995, 129, 133.)

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ét.) 62. § (1) bekezdés g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány megalkotta az országos területrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: OTÉK) . Az OTÉK 7. § (1) bekezdése értelmében "a területfelhasználási egységek területeit közterületekre és egyéb (közterületnek nem minősülő) területekre, továbbá azokat beépítésre szánt területek esetén építési övezet(ek) be, beépítésre nem szánt területek esetén övezet(ek) be kell sorolni". Az építési övezetek esetében e rendelet értelmében mindenképpen meghatározandók a megengedett igénybevételi, kibocsátási, szennye-zettségi határértékek, vagyis a környezetterhelési határértékek [OTÉK 7. § (3) bekezdés 7. pont]. Környezetterhelési határérték alatt, amint az a rendelet 1. számú mellékletének 39. pontjából kitűnik, a terület rendeltetésszerű használhatósága érdekében jogszabályban meghatározott levegő- (por, füst, szag), víz- és talajszennyezettség, továbbá zaj-, rezgés-, és sugárterhelés megengedett felső határértékét kell érteni.

A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kövtv.) 89. § (3) bekezdése a környezetvédelemért felelős minisztert az érdekelt miniszterekkel együttesen hatalmazza fel a kibocsátási és igénybevételi határértékek - értve ezalatt a zaj terhelési határértéket is -rendeletben történő megállapítására. A KöM-EüMr. megalkotásával a jogalkotó ennek a felhatalmazásnak tett eleget. A rendelet a határértékek előírásával, mind a meglévő, mind pedig az újonnan létesítendő üzemi létesítmények esetében éppen azon megengedett zajkibocsátási értékeket határozza meg, amelyek a tudomány jelenlegi állása szerint, hazai és nemzetközi tapasztalatok által alátámasztottan az adott helytől és körülményektől függően még nem ártalmasak az egészségre. A Kövtv. 48. § (1) bekezdése lehetőséget ad a települési önkormányzatok képviselő-testületének, hogy a helyi viszonyokat figyelembe véve illetékességi területükön "a más jogszabályokban előírtaknál kizárólag nagyobb mértékben korlátozó környezetvédelmi előírásokat" határozzanak meg.

Az OTÉK előírásai értelmében tehát nem létezik olyan terület-felhasználási egység - értve ezalatt a lakóövezetet is - ahol a jogszabályban megállapított környezetterhelési határértékek betartása mellett teljes mértékben ki lenne zárva a zajkibocsátással is járó létesítmények elhelyezése (pl.: klíma, ventilátor stb.) .

Az Alkotmánybíróság ezek alapján megállapította, hogy a zaj- és rezgésterhelés kapcsán előírt határértékek nem tekinthetők alkotmányellenesnek, mivel azok éppen az egészséges környezethez való jog garanciájaként foghatók fel.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.

2.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a Kr. 34. § (l)-(2) bekezdésében foglaltak és az azzal szoros tartalmi összefüggésben lévő 10. § (1) bekezdése alkotmányellenességét vizsgálta. Az Alkotmánybíróság 513/B/l997. AB határozatában az Mtr. 12. § (1) bekezdéséről már megállapította, ami jelen esetben a Kr. 34. § (1)-(2) és 10. § (1) bekezdésére is irányadó, hogy nem tekinthető túlzott jogkörbiztosításnak, hogy a rendelet feljogosítja a környezetvédelmi hatóságot meglevő üzemi létesítményekkel kapcsolatban zajkibocsátási határértékek megállapítására (ABH 2000, 850, 852.) . A jogalkotó ugyanis a létesítmény-elhelyezők közötti diszkriminatív elbánást elkerülendő a hatóságot feljogosítja mind a meglévő, mind az újonnan létesítendő üzemi létesítmények esetében a zajkibocsátási hatásérték megállapítására, biztosítva ezáltal a jelen határozat 2.1 pontjában kifejtettek szerint az Alkotmány 18. §-ában rögzített egészséges környezethez való jogot és a 70/D. §-ában foglalt "legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot".

Az Alkotmánybíróság az indítványozó azon érvelését, amely szerint a hatóság jogkörének szűkítése a zajterhelési határérték megállapításánál azért indokolt, mert szerinte zajkibocsátás csak ipari területen engedhető meg, a 2.1. pontban kifejtett indokok alapján a Kr. hivatkozott rendelkezései tekintetében sem találta helytállónak.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

3. Ezt követően az Alkotmánybíróság azon indítványi kérelmet vizsgálta, amely szerint alkotmányellenes, hogy a zajkibocsátási határérték megállapításának módját és vizsgálati módszereit szabványok rendezik, mivel ez sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglaltakat.

3.1. A megváltozott szabályozás miatt az indítványban foglalt alkotmányjogi problémából csak annyi maradt, hogy a KöM-EüMr. 9. § (1)-(2) bekezdései a terhelési határértékek ellenőrzésének referenciaszabványok szerinti elvégzését úgy tekintik, hogy az megfelel a rendelet szerinti zajvizsgálatokkal szemben támasztott követelményeknek. Ha nem a referenciaszabványoknak megfelelően választják ki az alkalmazott eljárást, akkor a vizsgálatot végzőnek bizonyítania kell, hogy az alkalmazott eljárások műszakilag egyenértékűek az irányadó referenciaszabványokat alkalmazó eljárásokkal és a választott módszer azokkal azonos eredményt ad. A korábbi szabályozással ellentétben a KöM.-EüMr. a mérés módja tekintetében nem utal szabványra, hanem 4. §-a részletesen tartalmazza azt.

Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése államcélokat fogalmaz meg, mint amilyenek a piacgazdaság és a gazdasági verseny szabadságának tételei. Az Alkotmánybíróság pusztán ezen rendelkezésre csak akkor alapítja döntését, ha a kifogásolt szabályozás fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal. A zajkibocsátási határérték megállapításának módja és vizsgálati módszerei szabványban történő megállapítása - amely az indítványozó szerint az Alkotmány 9. §-ába üközik - az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével értékelhető alkotmányjogi összefüggésben nem áll, ezért Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.

3.2. Az indítványozó kéri továbbá az MSZ-13-111-85. számú szabvány 2.1.2 pontja megsemmisítését, amely értelmében a mérőfelületet az MSZ 18150/1-83 számú szabvány figyelembevételével kell meghatározni, mivel a figyelembe veendő szabvány az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe ütközik, mivel "hátrányos megkülönböztetést tartalmaz a köztulajdon javára, a magántulajdon rovására".

Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmány továbbá az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-a határozza meg. Ezek alapján az Alkotmánybíróság a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányellenessége tárgyában dönt. Az Alkotmány és a Jat. rendelkezései alapján az Alkotmánybíróság hatásköre a szabvány tartalmának alkotmányossági szempontú vizsgálatára - nem lévén sem jogszabály, sem állami irányítás egyéb jogi eszköze - nem terjed ki. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a fent nevezett szabvány vonatkozásában előterjesztett indítványt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § b) pontjára figyelemmel visszautasította.

Budapest, 2008. április 1.

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró