30/2010. (XII. 31.) KIM rendelet
az egyes miniszteri rendeleteknek az államigazgatási szervek területi integrációjával összefüggő módosításáról
Az igazságügyi dolgozók igazolványáról szóló 6/1991. (IV. 19.) IM rendelet tekintetében a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 64. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján,
a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet tekintetében -a legfőbb ügyész véleményének kikérésével - a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a közszolgálati nyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 7/2002. (III. 12.) BM rendelet tekintetében a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 80. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet tekintetében az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés l) pontjában foglalt felhatalmazás alapján,
a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet tekintetében - a legfőbb ügyész véleményének kikérésével - a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a bűnügyi költségek előlegezéséről szóló 21/2003. (VI. 24.) IM-PM-BM együttes rendelet tekintetében - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1). Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, továbbá az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában foglalt feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben - a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet tekintetében - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1). Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján,
a büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet tekintetében a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 24. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,
az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. Az igazságügyi dolgozók igazolványáról szóló 6/1991. (IV. 19.) IM rendelet módosítása
1. § Az igazságügyi dolgozók igazolványáról szóló 6/1991. (IV. 19.) IM rendelet a következő 4/A. §-sal egészül ki:
"4/A. § Az e rendelet alapján az Igazságügyi Hivatal vagy jogelődjének dolgozói részére kiadott igazolványok bevonásig érvényesek."
2. § Hatályát veszti az igazságügyi dolgozók igazolványáról szóló 6/1991. (IV. 19.) IM rendelet
a) 1. §-ában az",az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói részére a rendelet 3. számú melléklete szerinti "Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozója igazolványá"-t" szövegrész,
b) 3. §-ában "Az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói részére kiállított igazolvány elvesztését a dolgozó haladéktalanul jelenteni köteles az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala főigazgatójának, illetve a megyei (fővárosi) hivatala igazgatójának." szövegrész,
c) 4. § (3) bekezdésében "Az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozóinak igazolványa tekintetében a főigazgató, illetve az igazgató gyakorolja a (2) bekezdésben meghatározott jogkört," szövegrész,
2. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosítása
3. § A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 5/A. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"5/A. § (1) A büntetés-végrehajtási feladatok teljesítését a pártfogó felügyelői szolgálat segíti és támogatja a jogszabályok, valamint a bv. szervezettel kötött együttműködési megállapodás alapján.
(2) Együttműködési megállapodást a parancsnok a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat vezetőjével, az országos parancsnok a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatójával köthet. A parancsnok, illetve a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat vezetője által kötött együttműködési megállapodást az országos parancsnok, illetve a főigazgató hagyják jóvá."
4. § A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 18. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(1) Ha az elítélttel szemben más ügyben közérdekű munka büntetés vagy pártfogó felügyelet intézkedés végrehajtása van folyamatban, az intézet a befogadásról hetvenkét órán belül tájékoztatja az elítélt lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatot (a továbbiakban: pártfogó felügyelői szolgálat)."
3. A közszolgálati nyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 7/2002. (III. 12.) BM rendelet módosítása
5. § A közszolgálati nyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 7/2002. (III. 12.) BM rendelet 2. és 4. számú melléklete az alábbiak szerint módosul:
A rendelet
a) 2. számú mellékletének 2.2-es bekezdésében a "közigazgatási hivatal" szövegrész helyébe "kormányhivatal" szöveg,
b) 4. számú melléklet általános szabályok részében a "közigazgatási hivatalokban" szövegrész helyébe a "kormányhivatalokban" szöveg,
c) 4. számú melléklet első rész II. cím 3. pont ca) alpontjában a "közigazgatási hivatalnak" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnak" szöveg és a "közigazgatási hivatalhoz" szövegrész helyébe a "kormányhivatalhoz" szöveg,
d) 4. számú melléklet második rész 1. pontjában és a második rész 3. pontjában a "közigazgatási hivatal" szövegrészek helyébe a "kormányhivatal" szöveg,
e) 4. számú melléklet második rész 7. pontjában és 8. pontjában a "közigazgatási hivatalok" szövegrész helyébe a "kormányhivatalok" szöveg,
f) 4. számú melléklet harmadik rész I. cím 1. pontjában a "közigazgatási hivatalokban" szövegrész helyébe a "kormányhivatalokban" szöveg,
g) 4. számú melléklet 1. számú függelékében a "közigazgatási hivatalhoz" szövegrész helyébe a "kormányhivatalhoz" szöveg,
h) 4. számú melléklet 2. számú és 3. számú függelékében a "közigazgatási hivatalnak" szövegrész helyébe a "kormányhivatalnak" szöveg
lép.
4. A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet módosítása
6. § A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(1) A kirendelt védőnek az eljárásban felmerült készkiadásait a bíróság, a pártfogó ügyvéd készkiadásait a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának jogi segítségnyújtási feladatokat ellátó szervezeti egysége (a továbbiakban együtt: jogi segítségnyújtó szolgálat) állapítja meg az ügyvéd által benyújtott tételes kimutatás alapján."
7. § A pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet
a) 5.§ (4) bekezdésében az "az Igazságügyi Hivatal" szövegrész helyébe az "a jogi segítségnyújtó szolgálat" szöveg,
b) 5. § (7) bekezdésében a "hivatalnak" szövegrész helyébe a "fővárosi megyei igazságügyi szolgálatnak" szöveg,
c) 5. § (7) és (8) bekezdésében a "hivatal" szövegrészek helyébe a "jogi segítségnyújtó szolgálat" szöveg
lép.
5. A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet módosítása
8. § A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 4. § (9) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(9) Ha perújítás, vagy felülvizsgálat folytán indult eljárásban a bíróság az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását felfüggeszti vagy félbeszakítja [Be. 413. § (1) bek., 423. § (6) bek.], erről - határozatának megküldésével - haladéktalanul értesíti az illetékes büntetés-végrehajtási csoportot, a fogvatartást foganatosító bv. intézetet, a bírósági gazdasági hivatalt, bűnjelkezelőt, vagyonelkobzás esetén a megyei (fővárosi) bírósági végrehajtói irodát, közérdekű munka, illetőleg pártfogó felügyelet esetén a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatot (a továbbiakban: pártfogó felügyelői szolgálat)."
9. § A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 314/b. pont "Felhívás a közérdekű munka megkezdésére" című része helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
6. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet módosítása
10. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 1. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"1. § A rendelet hatálya a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatokra, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának (a továbbiakban: KIMISZ) pártfogó felügyelői feladatokat ellátó szervezeti egységeire terjed ki."
11. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 2. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"2. § Ha az ügyész vagy a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró (a továbbiakban a bíróság és a büntetés-végrehajtási bíró együtt: bíróság) pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendeli el, annak elkészítésére a terhelt lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatot rendeli ki, azt a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat vezetője által kijelölt pártfogó felügyelő készíti el."
12. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 3. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(2) Az ügyre vonatkozóan a pártfogó felügyelői vélemény rögzíti
a) a vélemény beszerzését elrendelő hatóságot, székhelyét, ügyszámát, az elrendelés idejét, a vélemény elkészítésének határidejét,
b) a büntetőeljárás jellegét,
c) a cselekmény Btk. szerinti minősítését,
d) az elkövetés időpontját,
e) az illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat megnevezését, annak címét, az érkeztetés időpontját,
f) a véleményben közreműködő fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat megnevezését,
g) a véleményt készítő pártfogó felügyelő nevét,
h) a beszerzett okiratokat, igazolásokat, egyéb mellékleteket."
13. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 8. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(1) Ha a nyomozó hatóság, az ügyész vagy a bíróság környezettanulmány beszerzését rendeli el, azt a terhelt lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat pártfogó felügyelője készíti el."
14. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 9/A. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(2) Ha a büntető ügyben a pártfogó felügyelői vélemény elkészítésére és a közvetítői eljárás lefolytatására ugyanaz a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat az illetékes, a közvetítői feladatok ellátására az ügyben pártfogó felügyelői véleményt készítő pártfogó felügyelő nem jelölhető ki."
15. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 9/B. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(3) Ha a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Bkt.) 3. § (2) bekezdése alapján egy közvetítői eljárásban több közvetítő kijelölésére kerül sor, akkor a területi illetékességtől eltérő más megyéből is kijelölhető közvetítő. A kijelölésről az érintett fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat vezetője megkeresés alapján dönt."
16. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 9/C. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(2) Ha a megállapodásban foglaltak indokolják, úgy az ellenőrzésre
a) más - fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat által foglalkoztatott - pártfogó felügyelő vagy
b) más - elsősorban a terhelt vagy a sértett lakóhelye (tartózkodási helye), illetve a teljesítés helye szerinti - fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat pártfogó felügyelője
jelölhető ki, amelyről az érintett fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat vezetője - ab) pontban meghatározott esetben megkeresésre - dönt."
17. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 17. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(2) Ha az új munkahely kijelölése folytán a közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzésére más fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat illetékes, az ügy iratait a 10. §-ban foglaltak teljesítésére és a közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzésére az addig eljáró fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat ahhoz a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálathoz teszi át, amelynek illetékességi területén az újmunkahely működik."
18. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 41. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(4) A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok-a 39. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott célok megvalósítása érdekében, nem vállalkozási tevékenység keretében - programok szervezésére közösségi foglalkoztatókat és irodákat működtethetnek."
19. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet:
a) 9/B. § (2) bekezdésében, 20. § (4) és (5) bekezdésében, 33. §-ában, valamint 39. § (1) bekezdésében a "megyei hivatal" szövegrészek helyébe a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat" szövegrész,
b) 9/D. § (2), (3) és (5) bekezdésében "az Igazságügyi Hivatal" szövegrész helyébe "a KIMISZ" szövegrész,
c) 10. § (1) bekezdésében a "megyei hivatalnak" szövegrész helyébe a "fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatnak" szövegrész,
d) 41. § (3) bekezdésében a "Központi Igazságügyi Hivatal és a megyei hivatal" szövegrész helyébe a "KIMISZ és fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat" szöveg
lép.
7. A bűnügyi költségek előlegezéséről szóló 21/2003. (VI. 24.) IM-PM-BM együttes rendelet módosítása
20. § A bűnügyi költségek előlegezéséről szóló 21/2003. (VI. 24.) IM-PM-BM együttes rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
[Az egyes költségeket a következő személyek előlegezik:]
"c) a pótmagánvádló készkiadását, valamint a pótmagánvádló képviselőjének készkiadását és díját a pótmagánvádló, a személyes költségmentességben részesült pótmagánvádló esetében ezen költségeket a jogi segítségnyújtó szolgálat,"
8. A jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet módosítása
21. § A jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet 1. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(1) A jogi segítői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) történő felvétel iránti kérelmet (a továbbiakban: kérelem) egy példányban kell benyújtani a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatánál (a továbbiakban: hivatal)."
9. A jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet módosítása
22. § A jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet 4. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"(1) A jogi segítő a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 2. melléklete szerinti teljesítésigazolások- legalább hathavonta egy alkalommal történő - megküldésével igazolja a jogi szolgáltatás nyújtásának megtörténtét a támogatást engedélyező fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatnak."
23. § A jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet 6. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
"6. § (1) A támogatást engedélyező fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat a hozzá érkezett, az e rendelet szerinti összegre kiállított számlák, továbbá a teljesítésigazolások és az ügy egyéb iratai alapján a számla beérkezésétől számított 8 munkanapon belül megvizsgálja a jogi segítői díjfelszámításának helyességét.
(2) Ha a jogi segítői díj felszámítása a jogszabályoknak megfelelően történt, a támogatást engedélyező fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat - határozat hozatala nélkül - megkeresi a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatát a jogi segítői díj megfizetése érdekében."
10. A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet módosítása
24. § A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 2. § 6-9. pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
[E rendelet alkalmazásában:]
"6. jogi segítségnyújtó szolgálat: a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának jogi segítségnyújtási feladatokat ellátó szervezeti egysége;
7. központi hivatal: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata;
8. területi hivatal: a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat;
9. fél: a jogi segítségnyújtás engedélyezése érdekében a jogi segítségnyújtó szolgálatnál kérelmet előterjesztő személy vagy szervezet;"
25. § A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet
a) 41. § (4) és (5) bekezdésében a "Központi Igazságügyi Hivatal" szövegrész helyébe a "központi hivatal" szöveg,
b) 50. §-ában és 108. §-ában a "Hivatal" szövegrész helyébe a "jogi segítségnyújtó szolgálat" szöveg,
c) 83. § (2) bekezdésében a "hivatal" szövegrész helyébe a "jogi segítségnyújtó szolgálat" szöveg lép.
26. § A jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 1-3. melléklete helyébe e rendelet 2-4. mellékletei lépnek.
11. A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet módosítása
27. § A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 2. § (3) és (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: "(3) Az eljárási díj (1) bekezdésben meghatározott összege, vagy a (2) bekezdésben meghatározott részösszege az ügyvédi tevékenység ellenértékét terhelő általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza, azt az e rendeletben meghatározott összegeken mint adóalapon felül kell felszámítani. A közvetítőként eljáró ügyvédnek a szerződés megkötésekor nyilatkoznia kell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (a továbbiakban: KIMISZ) felé arról, hogy általános forgalmi adó fizetésére köteles-e.
(4) Az ügyvéd részére az eljárási díjat a közvetítői eljárás befejezésekor, az arról kiállított számla ellenében - az illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat teljesítésigazolását követően - a KIMISZ fizeti meg. A számlán a felszámított díj összegét ügyenkénti bontásban kell feltüntetni, és meg kell jelölni a közvetítői eljárás végzésére a KIMISZ-szel kötött szerződés számát is."
28. § A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvéd képesítési követelményeiről, díjazásáról és iratkezeléséről szóló 58/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 4. §-ában "az Igazságügyi Hivatal főigazgatója" szövegrész helyébe "a KIMISZ főigazgatója" szöveg lép.
29. § Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
Dr. Navracsics Tibor s. k.,
közigazgatási és igazságügyi miniszter
1. melléklet a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez
"Melléklet a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelethez
314/b. | Felhívás a közérdekű munka megkezdésére. | |
A közérdekű munka végrehajtását a................................................................... a megyei (fővárosi) igazságügyi szolgálat ellenőrzi. | ||
Kérem, hogy a közérdekű munka kijelölt napon való megkezdését a............................................................................ megyei (fővárosi) igazságügyi szolgálattal közölje." |
2. melléklet a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez
"1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez
NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez | A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője | ||
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET | |||
I. A kérelmező személyi adatai | |||
1. Neve: | 2. Születési neve: | ||
3. Születési helye és ideje: | |||
4. Anyja születési neve: | |||
5. Személyi igazolványának (ha azzal nem rendelkezik, egyéb személyazonosító okmányának típusa megjelölésével) száma: | |||
6. Lakó- vagy tartózkodási helyének címe: | |||
7. Értesítési címe, telefonszáma, e-mail címe: | |||
8. Állampolgársága: | 9. Családi állapota: | ||
10. Jogi szakvizsgával | _ rendelkezik | _ nem rendelkezik | |
11. Vállalkozási tevékenységet folytat | _ társas vállalkozás tagjaként _ egyéni vállalkozóként _ mezőgazdasági őstermelőként _ mezőgazdasági őstermelőként és a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben adóbevallásra és egyszerűsített adóbevallási nyilatkozatra nem volt köteles | ||
12. Ha a kérelmező e pontban foglalt valamely ellátásra jogosult, ezt igazolnia kell és a nyomtatvány A) részének további rovatait nem kell kitöltenie! | - aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban - közgyógyellátásban részesül vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát állapították meg - átmeneti szállást igénybevevő hajléktalan személy - menekült, menedékes, menekültkénti vagy menedékeskénti, illetve hontalankénti elismerését kérő, továbbá az ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesítését kérő személy, és a jövedelmi és vagyoni helyzetéről tett nyilatkozata alapján a számára biztosított ellátásra és támogatásra jogosult - vízum kiadása, tartózkodási engedély vagy letelepedett jogállás megszerzése, illetve honosítás iránti üggyel kapcsolatban jogi segítségnyújtást kérő olyan személy, akinek a felmenője magyar állampolgár vagy az volt, továbbá a visszahonosításra irányuló eljárásban részt vevő személy - családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították - kiemelkedően közhasznú szervezet vagy munkavállalói érdek-képviseleti szervezet, ha közérdekből, külön jogszabály felhatalmazása alapján indít pert | ||
II. A kérelmező jövedelme (Aki az A) I. 12. pontja, C) I. 7., valamint a 8.1-8.10. pontjai alapján kéri a támogatást, továbbá ha kiskorú sértett vagy kiskorú magánfél kéri a D) rész szerinti támogatást, vagyoni, jövedelmi viszonyait nem kell igazolnia és a nyomtatvány A) részének II-V. rovatait nem kell kitöltenie) | |||
1.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve: | |||
1.2. A munkáltató címe: | |||
1.3. Havi nettó jövedelem | 1.4. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: | ||
2.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve: | |||
2.2. A munkáltató címe: | |||
2.3. Havi nettó jövedelem | 2.4. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: |
3. A kérelmező összes havi nettó jövedelme: | ||||
III. A kérelmezővel közös háztartásban élők adatai | ||||
1.1. Házastárs, élettárs neve (születési név is): | ||||
1.2. Születési helye és ideje: | ||||
1.3. Anyja születési neve: | ||||
1.4. Munkáltatójának neve és címe: | ||||
1.5. Havi nettó jövedelme: | ||||
1.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: | 1.7. Házastárs (élettárs) aláírása: | |||
2.1. Gyermek neve (születési név is): | ||||
2.2. Születési helye és ideje: | ||||
2.3. Anyja születési neve: | ||||
2.4. Munkáltatójának neve és címe: | ||||
2.5. Havi nettó jövedelme: | ||||
2.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: | 2.7. Gyermek (törvényes képviselő) aláírása: | |||
3.1. Gyermek neve (születési név is): | ||||
3.2. Születési helye és ideje: | ||||
3.3. Anyja születési neve: | ||||
3.4. Munkáltatójának neve és címe: | ||||
3.5. Havi nettó jövedelme: | ||||
3.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: | 3.7. Gyermek (törvényes képviselő) aláírása: | |||
4.1. Egyéb hozzátartozó neve (születési név is): | ||||
4.2. Születési helye és ideje: | ||||
4.3. Anyja születési neve: | ||||
4.4. Munkáltatójának neve és címe: | ||||
4.5. Havi nettó jövedelme: | ||||
4.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata, dátum: | 4.7. Egyéb hozzátartozó aláírása: | |||
IV. A kérelmezőnek a támogatás engedélyezésénél figyelembe vehető jövedelme (A 2. pont kivételével a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat tölti ki) | ||||
1. A kérelmező és a vele közös háztartásban élő személyek havi összes nettó jövedelme: | ||||
2. Havi összes nettó jövedelemből levonható összegek | 2.1. | Havonta fizetett tartásdíj vagy járadék összege: | ||
A tartásra jogosult neve: | ||||
A tartásdíj fizetését elrendelő hatóság neve és a határozat száma: | ||||
2.2. | A lakáshitel havi törlesztő részletének összege: | |||
A lakáshitelt folyósító hitelintézet neve, címe: | ||||
3. Levonások után fennmaradó összeg: | ||||
4. A közös háztartásban élő személyek száma összesen: | ||||
5. Egy főre eső havi nettó jövedelem: | ||||
V. A kérelmező vagyoni helyzete | ||||
1. Ingatlantulajdona | 1.1. Lakhatását szolgáló ingatlanának adatai (cím vagy helyrajzi szám, tulajdoni hányad, alapterület, terhek): | |||
1.2. Egyéb ingatlanának adatai (cím, helyrajzi szám, művelési ág, tulajdoni hányad, alapterület, terhek, becsült forgalmi érték): | ||||
2. Gépjárműve | 2.1. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke: | |||
2.2. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke: | ||||
3. Egyéb vagyona (értékpapír, ingó vagyontárgy, követelés, vagyoni értékű jog, százharmincezer forintot meghaladó összegű készpénz, pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelés) és a vagyon értéke: |
B) PEREN KÍVÜLI JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE | |
I. Tájékoztatás, tanácsadás | |
_ jogvitával összefüggésben _ közigazgatási (önkormányzati) eljárással kapcsolatban _ jogszabályi rendelkezésről | A jogvita (ügy, bűncselekmény) rövid leírása, a közigazgatási eljárás tárgya: |
_ peren kívüli közvetítéssel összefüggésben _ bűncselekmény sértettjének | Milyen kérdésben kér tanácsadást: |
II. Okiratkészítés | |
1. Keresetlevél, nemperes eljárás kezdeményezése iránti kérelem | A jogvita, vitás ügy rövid leírása: |
Ellenérdekű fél: | |
2. felülvizsgálati, perújítási kérelem | A per (nemperes eljárás) tárgya: |
A pert lefolytató bíróság, a jogerős határozat száma: | |
Peres felek, eljárásban részt vevő személyek: | |
3. beadvány közigazgatási ügyben | Az eljárás tárgya (ha még nem indult meg, az eljárás megindításának szükségessége): |
Az eljárást lefolytató hatóság, és az ügy száma (ha az eljárás már folyamatban van): | |
Az eljárásban részt vevő felek: | |
Beadvány tárgya: | |
4. feljelentés megtétele | A bűncselekmény leírása: |
5. Szerződés | A szerződés tárgya: |
Másik szerződő fél neve: | |
6. Egyéb | Az okirat készítésének célja, annak tartalma: |
C) PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI KÉPVISELET IGÉNYLÉSE POLGÁRI ELJÁRÁSBAN | |
Polgári per, nemperes eljárás (a továbbiakban: per) | |
1. Az eljáró (eljárásra illetékes) bíróság: | |
2. A per ügyszáma: | _ A per még nem indult meg |
4. Az ügyben korábban kapott-e támogatást | _ igen, _ nem |
5. A kérelmező _ felperes (kérelmező) _ alperes (kérelmezett) _ beavatkozó, perbehívott _ végrehajtást kérő _ a végrehajtást kérő, ha a megelőző perben pártfogó ügyvéddel rendelkezett | |
6. Ellenfél neve, címe: | |
7. A bíróság a perben a pártfogó ügyvédi képviselet költségeire is kiterjedő költségmentességet engedélyezett _ | |
8. A per tárgya (ha még nem indult meg, az érvényesítendő igény) | 8.1. a nyugellátás, hozzátartozói nyugellátás iránti igények érvényesítésével kapcsolatos per |
8.2. az egészségbiztosítási igények érvényesítésével kapcsolatos per | |
8.3. az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb per | |
8.4. a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása iránti per | |
8.5. a gondnokság alá helyezés iránti, és a gondnoksággal kapcsolatos egyéb per 8.6. gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint a kapcsolattartással összefüggő per 8.7. a törvényen alapuló tartással kapcsolatos per, ideértve a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy összegének megváltoztatása, továbbá a tartásdíjra irányuló végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti per is |
8.8. a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más | |||
szolgálati viszonnyal, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött | |||
munkaviszony jellegű jogviszonnyal kapcsolatos per (a továbbiakban: | |||
munkaügyi per), kivéve azokat a munkaügyi pereket, amelyekben a feleket | |||
tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg | |||
8.9. a bányakár megtérítése iránti per | |||
8.10. bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében vagy | |||
egészségében okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítése | |||
8.11. Egyéb: | |||
9. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást: | |||
D) JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE BÜNTETŐELJÁRÁSBAN | |||
1. A büntetőügyben eljáró (eljárásra illetékes) bíróság: | |||
2. A büntetőügy száma: | |||
3. A büntetőügy tárgya: | |||
4. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást: | |||
5. Az ügyben korábban kapott-e támogatást _ igen, _ nem | |||
6. A kérelmező _ sértett, _ magánvádló, _ magánfél, _ egyéb érdekelt, _ pótmagánvádló | |||
7. Az igényelt támogatás | _ pártfogó ügyvédi képviselet | ||
pótmagánvádló részére | _ személyes költségmentesség | ||
_ személyes költségmentesség és | |||
pártfogó ügyvédi képviselet | |||
Mellékletek felsorolása | |||
1........................................................................................................................................................................... | |||
2........................................................................................................................................................................... | |||
3........................................................................................................................................................................... | |||
4........................................................................................................................................................................... | |||
5........................................................................................................................................................................... | |||
6........................................................................................................................................................................... | |||
7........................................................................................................................................................................... | |||
8........................................................................................................................................................................... | |||
Közlemény | |||
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak. A jogi segítségnyújtó szolgálat által lefolytatott, a támogatás engedélyezése és a jogi segítői, pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti eljárásában felmentem a jogi segítőt, pártfogó ügyvédet a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban fennálló titoktartási kötelezettsége alól. ................................ , ............. év ............. nap. kérelmező aláírása |
3. melléklet a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez
"2. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez
Átadandó a határozattal együtt a jogi segítőnek! IGAZOLÁS Peren kívüli jogi szolgáltatás nyújtásának teljesítéséről (Az 1. és 2. pontot a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat tölti ki) | ||
1. A támogatás engedélyezése ügyében eljárt fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat | ||
2. A támogatást jogerősen engedélyező határozat száma: | ||
3. A jogi segítő | neve: | |
címe: | ||
4. A jogi segítő szervezet megbízásából a | neve: | |
jogi szolgáltatást teljesítő ügyvéd | irodájának címe: | |
5. A jogi szolgáltatás nyújtása elvállalásának napja: | ||
6. A jogi szolgáltatás nyújtására fordított órák száma: | ||
7. A jogi szolgáltatás nyújtása megtörtént. A fél a jogi szolgáltatás nyújtása érdekében más jogi segítő közreműködését nem vette igénybe. ............................. , év............................ hó............... nap ................................................... fél aláírása | ||
8. A jogi segítő ÁFA fizetésére | � köteles | � nem köteles |
9. Közlemény | ||
............................. , év............................ hó ............. nap .......................................................................... jogi segítő aláírása, bélyegzőjének lenyomata |
4. melléklet a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelethez
"3. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez
........................ számú példány | Két példány átadandó a meghatalmazott jogi segítőnek! |
Pártfogó ügyvédi meghatalmazás | |
I. A fél részére engedélyezett pártfogó ügyvédi képviselet adatai (a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat | |
tölti ki) | |
1. A fél neve és lakcíme: | |
2. A támogatás engedélyezése ügyében eljárt fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat megnevezése: | |
3. A támogatást jogerősen engedélyező határozat száma: | |
4. A határozattal engedélyezett támogatás formája: | |
� előlegező/költségfeljegyzéses (Jst. 11/B. §) | |
� állam által átvállalt/költségmentes (Jst. 11/A. §) | |
5. Az eljáró bíróság megnevezése, a bírósági eljárás száma: | |
..................................... , ............. év........................... hó............. nap | |
aláírás, a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat bélyegzőjének lenyomata | |
II. A meghatalmazott jogi segítő adatai (a jogi segítő tölti ki) | |
1. Név: | |
2. Iroda címe: | |
3. A jogi segítő szervezet megbízásából a | 3.1. Név: |
pártfogó | |
ügyvédi képviseletet ellátó ügyvéd adatai: | 3.2. Iroda címe: |
4. A sértett pártfogó ügyvédi képviseletét | 4.1. Név: |
ellátó, a | |
büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. | 4.2. Szervezet vezetőjének neve: |
törvény | |
58. §-ának (3) bekezdése szerinti szervezet | 4.3. Címe: |
adatai: | |
III. Meghatalmazás | |
Alulírott meghatalmazom a II. pont alatti jogi segítőt a.................................................... bíróság előtti....................................... számú, .......................................... elleni ............................... tárgyú ügyben a pártfogó ügyvédi képviseletem ellátására. | |
.......................................... , év..................... hó.............. nap | |
.................................................. meghatalmazó fél aláírása | ..................................................................... meghatalmazott jogi segítő (jogi segítő szervezet nevében eljáró ügyvéd) aláírása, bélyegzőlenyomata |