56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet

a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól

A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § a) pontjában, a 124. § és a 130. § (1) bekezdése e) pontja tekintetében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 395. § (4) bekezdés e) és f) pontjában, a 125. § tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 75. § c) pontjában, a 126. § tekintetében az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 31. § (6) bekezdés a) pontjában, továbbá a 127. § tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés l) pontjában és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés g) pontjában, továbbá a 130. § (1) bekezdés f) pontja tekintetében az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva-a 124. § és a 130. § (1) bekezdés e) pontja tekintetében a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel és a 127. § tekintetében a legfőbb ügyésszel egyetértésben - a következőket rendelem el:

ELSŐ RÉSZ

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

1. §

A rendelet hatálya a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) szerinti jogi segítségnyújtás engedélyezésére, felülvizsgálatára, igénybevételére, valamint költségeinek megelőlegezésére, kifizetésére és visszatérítésére terjed ki.

2. §

E rendelet alkalmazásában:

1. jogi segítségnyújtás: a Jst. szerinti peren kívüli támogatás, valamint polgári és büntetőeljárásban biztosított támogatás;

2. peren kívüli támogatás: a jogi segítő jogi szolgáltatásának igénybevétele jogi tanácsadás vagy okiratszerkesztés céljából (Jst. 1. §);

3. polgári eljárásban biztosított támogatás: polgári peres és nemperes eljárásban pártfogó ügyvédi képviselet biztosítása (Jst. 11. §);

4. büntetőeljárásban biztosított támogatás: büntetőeljárásban személyes költségmentesség a pótmagánvádló részére, valamint pártfogó ügyvédi képviselet a sértett, magánvádló, magánfél, egyéb érdekelt és a pótmagánvádló részére (Jst. 17. §);

5. per: polgári peres és nemperes eljárás;

6.[1] jogi segítségnyújtó szolgálat: a jogi segítségnyújtási feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal, fővárosi és megyei kormányhivatal és az Igazságügyi Minisztérium;

7.[2] központi hivatal: az Igazságügyi Minisztérium;

8.[3] területi hivatal: a fővárosi és megyei kormányhivatal - az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat-és hatáskörökről szóló kormányrendelet szerinti - támogatást engedélyező szerve;

9.[4] fél: a jogi segítségnyújtás engedélyezése érdekében a jogi segítségnyújtó szolgálatnál kérelmet előterjesztő személy vagy szervezet; ideértve azt a felet is, akinek a határon átnyúló tartási ügyében pártfogó ügyvéd kirendelése érdekében a központi hatóság keresi meg a jogi segítségnyújtó szolgálatot;

10. felperes fél: az a fél, aki olyan perben részesült jogi segítségnyújtásban vagy olyan perben kérte jogi segítségnyújtás engedélyezését, amelyben ő felperes vagy kérelmező;

11. alperes fél: az a fél, aki olyan perben részesült jogi segítségnyújtásban vagy olyan perben kérte jogi segítségnyújtás engedélyezését, amelyben ő alperes vagy kérelmezett;

12. végrehajtást kérő fél: aki bírósági végrehajtási eljárásban végrehajtást kérőként kérte jogi segítségnyújtás engedélyezését vagy annak során részesült jogi segítségnyújtásban;

13. beavatkozó fél: az a fél, aki olyan perben részesült jogi segítségnyújtásban vagy olyan perben kérte jogi segítségnyújtás engedélyezését, amelyben ő beavatkozó;

14. perbehívott fél: az a fél, aki olyan perben részesült jogi segítségnyújtásban vagy olyan perben kérte jogi segítségnyújtás engedélyezését, amelyben ő perbehívott;

15.[5] jogi segítő: a jogi segítők névjegyzékében szereplő ügyvéd vagy jogi segítő szervezet;

16. vállalkozó: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) 3. §-ának 17. pontja szerinti egyéni vállalkozó, 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelő és 33. pontja szerinti társas vállalkozás tagja;

17. közös háztartás: azon személyek összessége, akik - függetlenül a rokoni kapcsolatoktól - egy jövedelmi, illetve fogyasztói közösséget képeznek és folyamatos életviteli költségeiket részben vagy egészben közösen viselik;

18. egyedülálló: aki nem él mással közös háztartásban, függetlenül családi állapotától.

19.[6] értesítés: a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 87. § (2) bekezdésében foglalt adatokat, büntetőügyben nyújtott támogatás esetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 340. § (3) bekezdésében megjelölt adatokat tartalmazó irat, vagy a jogerős bírósági határozatnak a hivatkozott adatokat tartalmazó másolata.

20.[7] tolmács: az a jogi segítségnyújtó szolgálattal szerződött természetes vagy jogi személy, aki a kiutasított külföldi számára biztosított peren kívüli támogatás igénybevétele során a kiutasított külföldi fél és a jogi szolgáltatást nyújtó jogi segítő közötti kommunikáció során nyelvi segítséget nyújt;

21.[8] kiutasított külföldi: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 42. § (1) bekezdése vagy 43. § (2) bekezdése alapján jogerősen kiutasított személy;

22.[9] idegenrendészeti hatóság: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 42. § (1) bekezdése, vagy 43. § (2) bekezdése alapján kiutasító döntést hozó hatóság.

MÁSODIK RÉSZ

PEREN KÍVÜLI JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

II. Fejezet

A TÁMOGATÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSE

A kérelem előterjesztésének általános szabályai

3. §

A peren kívüli támogatás (e Részben a továbbiakban: támogatás) engedélyezésére irányuló eljárás során a félnek e rendelet szerint kell igazolnia azt, hogy megfelel az engedélyezés feltételeinek és nyilatkoznia arról, hogy milyen támogatást kér.

4. §

A támogatás engedélyezése iránti kérelmet (a továbbiakban: kérelem)- az e rendeletben foglalt eltérésekkel -az 1. melléklet szerinti nyomtatvány (a továbbiakban: nyomtatvány) A) és B) részének kitöltésével kell előterjeszteni az illetékes területi hivatalnál.

5. §

(1) A nyomtatványt az e rendelet szerinti mellékletekkel el kell látni, és azokat a nyomtatványon fel kell sorolni.

(2) Ha a jogi segítő közreműködik a kérelem előterjesztésében, a nyomtatványt és mellékleteit továbbítja, a kérelemmel kapcsolatos egyéb olyan iratokat pedig, amelyek a támogatás engedélyezéséhez és a jogi segítő díjának megállapításához szükségesek, továbbíthatja a területi hivatalnak.

6. §

(1) Ha a kérelmet nem a nyomtatvány kitöltésével terjesztik elő, a területi hivatal tájékoztatja a felet a kérelem előterjesztésének módjáról és megküldi vagy átadja részére a nyomtatványt. Nincs szükség a nyomtatvány megküldésére, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell elutasítani.

(2) Nem kell a kérelmet a nyomtatványon előterjeszteni, ha a fél a kérelmét az Európai Bizottságnak a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003/8/EK tanácsi irányelv alapján a költségmentesség iránti kérelem benyújtásához használandó formanyomtatvány kidolgozásáról szóló 2004/844/EK határozatával megállapított nyomtatványon terjesztette elő, és azt az Európai Unió másik tagállamának (a továbbiakban: másik tagállam) továbbító hatósága az Európai Bizottságnak a 2003/8/EK tanácsi irányelv alapján a költségmentesség iránti kérelem továbbításához használandó formanyomtatvány kidolgozásáról szóló 2005/630/EK határozatával megállapított nyomtatvánnyal együtt küldte meg a területi hivatal részére.

7. §

(1) A területi hivatal a nyomtatványt a hozzá forduló fél kérelmére ingyenesen rendelkezésére bocsátja.

(2)[10] A központi hivatal a nyomtatványt díjmentesen kitölthető és letölthető formában közzéteszi a honlapján.

8. §

(1)[11] A nyomtatványt a fél tölti ki és látja el aláírásával; cselekvőképtelen fél helyett a törvényes képviselője tölti ki és írja alá a nyomtatványt, a támogatás iránti ügyben önálló eljárásra nem jogosult korlátozottan cselekvőképes nagykorú, vagy korlátozottan cselekvőképes kiskorú fél kérelméhez pedig csatolni kell, vagy a nyomtatványra rá kell vezetni a törvényes képviselője hozzájárulásáról szóló nyilatkozatát.

(2) A kérelmet a fél önállóan is előterjesztheti, ha a támogatás iránti ügyben önálló eljárásra jogosult vagy a törvényes képviselő ellenérdekű fél a jogvitában; az utóbbi körülményre azonban a nyomtatvány Közlemény rovatában utalni kell.

9. §

(1) A területi hivatalnál ügyfélfogadáson személyesen megjelent félnek - kérelmére - a területi hivatal alkalmazottja a nyomtatvány kitöltésében segítséget nyújt, őt a kitöltéshez szükséges információkkal ellátja. A fél kérésére a területi hivatal alkalmazottja a nyomtatványt - a fél jelenlétében - helyette kitöltheti; ennek tényére a nyomtatvány Közlemény rovatában utalni kell.

(2) A hiánypótlási felhívásban a területi hivatal az (1) bekezdés szerinti segítségnyújtás lehetőségéről a félfogadás helyének és időpontjának megjelölésével tájékoztatja a felet.

10. §

(1) A félnek a nyomtatványt a személyazonosító igazolványában vagy személyazonosságot igazoló más hatósági igazolványában, továbbá egyéb, az adatot igazoló iratban foglaltakkal megegyezően kell kitöltenie.

(2) A területi hivatalnál személyesen megjelent fél személyazonosító igazolványát, vagy személyazonosításra szolgáló egyéb okmányát a területi hivatal alkalmazottja a nyomtatványban feltüntetett adatok ellenőrzése céljából megtekinti. Ha a fél annak átadását megtagadja, a területi hivatal a kérelmet nem veheti át.

(3) Ha a területi hivatalnál személyesen megjelent fél nem rendelkezik személyazonosításra szolgáló okmánnyal, kérelme - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - nem vehető át, de a területi hivatal alkalmazottja tájékoztatja arról, hogy annak beszerzése érdekében mely hatóságoknál, hogyan kell eljárnia.

(4) A Jst. 5. § (2) bekezdés d) pontja alapján rászorult fél személyazonosító igazolványa vagy személyazonosításra szolgáló egyéb okmánya felmutatása nélkül is előterjesztheti kérelmét.

11. §

(1) A kérelmet 30 napnál nem régebben kitöltött nyomtatványon, valamint ha ahhoz jogosultságot igazoló okiratot (a továbbiakban: igazolás) is csatoltak, 30 napnál nem régebbi keltezésű igazolás csatolásával kell előterjeszteni a területi hivatalhoz. A 6. § (2) bekezdése szerint előterjesztett kérelem esetében a kérelem benyújtása időpontjának a másik tagállam továbbító hatóságához történt benyújtás időpontját kell tekinteni.

(2)[12] Meghatározott időszakra valamely ellátásra jogot biztosító igazolás (vagy másolata) az igazolás időbeli hatálya alatt az (1) bekezdésben foglalt határidőn túl is elfogadható a nyomtatvány mellékleteként. Ha az igazolást meghatározott időszakonként állítja ki az erre jogosult hatóság, az - annak időbeli hatálya alatt - elfogadható a nyomtatvány mellékleteként.

12. §

A nyomtatvány által előírt adatokról a félnek nyilatkoznia kell, ha pedig azt e rendelet előírja, vagy a felet arra a területi hivatal - az igazolásra szolgáló okirat és az igazolás határidejének megjelölésével - felhívja, az adatot igazolnia is kell.

13. §

Ha a nyomtatványban nincs elegendő hely a nyilatkozatok megtételéhez, vagy a nyomtatvány rovatainak száma nem elegendő ahhoz, a félnek pótlapon kell folytatnia a kérelmét a nyomtatvány szerinti tartalommal.

14. §

Ha a nyomtatványon vagy az ahhoz csatolt igazolásban feltüntetett adataiban változás következett be és a Jst. alapján a fél köteles annak bejelentésére, azt 3 munkanapon belül írásban kell bejelentenie a területi hivatalnak a szükséges igazolás egyidejű csatolása mellett.

15. §[13]

A támogatás utólagos engedélyezésére irányuló kérelmet (Jst. 43-45. §) is a nyomtatvány kitöltésével kell előterjeszteni, melyet a jogi segítő küld meg a területi hivatalnak. E kérelem a kitöltéstől számított 1 hónapon túl, de 3 hónapon belül is benyújtható a területi hivatalhoz, de csak a kitöltésének időpontjához képest 30 napnál nem régebbi igazolással.

A nyomtatvány kitöltésének részletes szabályai

16. §

(1) A félnek a nyomtatvány A) részét (Személyi adatok, jövedelmi, vagyoni helyzet) mind magára, mind - a nyomtatvány szerinti tartalommal - a vele közös háztartásban élő személyekre vonatkozóan ki kell töltenie.

(2) A féllel közös háztartásban élő nagykorú, cselekvőképes személynek - kivéve, ha a jogvitában vagy a bírósági, hatósági eljárásban ellenérdekű fél - a nyomtatvány erre szolgáló részét aláírásával kell ellátnia. Ha az aláírásnak akadálya van, ennek okát a nyomtatvány Közlemény rovatában fel kell tüntetni.

17. §

(1)[14] A nyomtatványon minden, a munkaviszony, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati és közalkalmazotti jogviszony, egyéb szolgálati jogviszony, tagsági viszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján elért jövedelemről és társadalombiztosítási vagy egyéb jogviszonyon alapuló járandóságról, munkanélküli-ellátásról (a továbbiakban együtt: jövedelem) nyilatkozni kell.

(2) A kérelem előterjesztésekor fennálló jövedelem igazolásakor (nyomtatvány II. és III. pont) a rendszeres havi nettó (adó, adóelőleg, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, egyéb járulékok levonása után fennmaradó) jövedelemről kell nyilatkozni.

18. §

(1) A fél (más, a nyilatkozatban szereplő személy) jövedelmét a munkáltatója, vagy a kifizetést teljesítő, illetve a járandóságot folyósító szerv (a továbbiakban együtt: munkáltató) igazolj a a nyomtatvány megfelelő rovatának kitöltésével és a nyilatkozat aláírásával, lebélyegzésével.

(2) Ha a jövedelemigazolás csak külön nyilatkozat formájában szerezhető be, azt - a nyomtatványnak megfelelő tartalommal - csatolni kell a nyomtatványhoz.

(3) A (2) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a félnek nyugdíjat folyósítanak. Ilyenkor a nyomtatványhoz a kérelem előterjesztését megelőző havi postai nyugdíjszelvény vagy a legutolsó folyószámla-kivonat (másolata) is csatolható igazolásként. E szabály megfelelően alkalmazható a félnek folyósított egyéb járandóságok, szociális ellátások igazolása esetén is.

19. §

(1)[15] A vállalkozó (2) bekezdés szerinti éves adózott jövedelmét az állami adóhatóság igazolja; ezen összeg tizenketted részét kell havi nettó jövedelemként feltüntetni a nyomtatványon. Ha a fél a kérelme előterjesztésének időpontjában adóbevallást még nem tett, a (2) bekezdés szerinti jövedelméről nyilatkoznia kell a kérelemben.

(2) A vállalkozónak a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért jövedelme alapján kell nyilatkoznia a havi nettó jövedelméről (nyomtatvány II. és III. pont) . Ez a rendelkezés nem mentesíti a felet a 17. § szerinti egyéb jövedelmének igazolása alól.

(3) Ha a mezőgazdasági őstermelő fél a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben adóbevallásra és egyszerűsített adóbevallási nyilatkozat tételére sem volt köteles (Szjatv. 23. §, 78/A. §), ennek tényét jeleznie kell a nyomtatvány megfelelő rovatában (nyomtatvány I. 11. pont) . Ilyen esetben a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben megszerzett jövedelem tizenketted részét kell - külön igazolás csatolása nélkül - havi nettó jövedelemként feltüntetni a nyomtatványon.

20. §

(1) Ha a fél a Jst. 5. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel kéri a támogatás engedélyezését, úgy - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - az ennek alapjául szolgáló ellátásról vagy ellátásra jogosultságról igazolást vagy másolatát kell csatolnia, és a nyomtatványnak elegendő csak a személyi adatokra vonatkozó részét (I. pont) kitöltenie.

(2) A Jst. 5. § (2) bekezdésének d) pontja alá tartozó, menekültkénti vagy menedékeskénti elismerését kérő, továbbá a kiegészítő védelemben részesítését kérő személy rászorultságát a menekültügyi hatóság előzetes vizsgálati eljárása alatt humanitárius célú tartózkodási engedélyével, az érdemi eljárás alatt humanitárius célú tartózkodási engedélyével, valamint a menekültügyi hatóság érdemi eljárásra utaló végzésével igazolhatja.

(3) A Jst. 5. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján előterjesztett kérelem esetében a nyomtatványhoz csatolni kell a fél felmenőjének magyar állampolgárságát igazoló okirat (pl. születési, házassági anyakönyvi kivonat, állampolgársági bizonyítvány) másolatát. Mellőzhető az okirat csatolása, ha a beszerzése a fél számára aránytalanul nagy nehézséget jelentene; ennek tényét a nyomtatvány Közlemény rovatában jelezni kell és meg kell jelölni a felmenő nevét, személyazonosításra alkalmas adatait, a rokoni kapcsolatot és nyilatkozni kell a felmenő magyar állampolgárságáról.

21. §

A nyomtatványon a félnek nyilatkoznia kell vagyonáról, kivéve a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakat, valamint az összesen 130 000 Ft-ot meg nem haladó összegű készpénzt és pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelést.

22. §

(1) E rendelet alkalmazásában szokásos életszükségleti és berendezési tárgyaknak kell tekinteni különösen

a) azokat az ingóságokat, amelyek a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) szerint mentesek a végrehajtás alól,

b) az a) pontban foglaltakon túl azokat az ingóságokat, amelyek nélkül a fél és a vele közös háztartásban élő személyek életvitele különösen megnehezülne.

(2) E rendelet alkalmazásában azt az ingatlant kell tekinteni a fél lakhatását szolgáló ingatlannak [Jst. 9. § (2) bek. b) pont], amely a tulajdonát képezi, és amelyben a bejelentett lakóhelye van.

23. §

A félnek a nyomtatvány "Közlemény" rovatában nyilatkoznia kell arról, ha[16]

a)[17] a Jst. 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike fennáll,

b) a feltüntetett vagyontárgy a fél és a vele közös háztartásban élő személyek nyomtatványban feltüntetett jövedelmének megszerzéséhez nélkülözhetetlen [Jst. 9. § (2) bekezdésének d) pont],

c) korábban engedélyezett támogatásból eredő, lejárt határidejű, de meg nem fizetett tartozása van az állam felé, és a Jst. 10. §-ának (3) bekezdése alapján kéri újabb támogatás engedélyezését amiatt, mert jövedelmi, vagyoni helyzetének megromlása nem teszi lehetővé a korábbi tartozás megfizetését,

d) a Jst. 3. §-a (1) bekezdésének i) pontja alá tartozó fél korábban átmeneti vagy tartós nevelés alatt állt.

A támogatással érintett ügyre vonatkozó adatok megjelölése

24. §

(1) A nyomtatvány B) részén (Peren kívüli jogi segítségnyújtás igénylése) meg kell jelölni azt, hogy milyen üggyel kapcsolatban kéri a fél a támogatást.

(2) A nyomtatványon - a megfelelő rovatok kitöltésével - meg kell jelölni azt, hogy a kért támogatás jogi tanácsadás vagy okiratkészítés, és meg kell határozni a jogi tanácsadás tárgyát, illetve az okirat készítésének célját, főbb tartalmi elemeit is.

(3)[18]

25. §

(1) Ha a támogatás engedélyezése iránti kérelem szerződés készítésére irányul és az érintett felek kérelmei elbírálására más-más területi hivatal lenne illetékes, a felek - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - a közös kérelmüket megegyezésük szerint valamelyikük személye alapján illetékes területi hivatalnál terjeszthetik elő. A közös kérelmet a felek a nyomtatvány A) részét külön-külön példányon kitöltve és megküldve, míg a B) részt - legalább egyikük példányán - mindkettőjük aláírásával ellátva terjeszthetik elő.

(2) A Jst. 3. §-a (1) bekezdésének i) pontja alá tartozó félnek kérelmét az általános szabályok szerint kell előterjeszteni.

III. Fejezet

A KÉRELEM ELINTÉZÉSE

A támogatás engedélyezése

26. §

(1)[19] A szerződés készítésére irányuló jogi szolgáltatás esetén a támogatást engedélyező határozatban - a 25. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével - ugyanazon jogi szolgáltatást kell engedélyezni a jogi szolgáltatás nyújtására meghatározott óraszám felek közötti egyenlő megosztásával.

(2) A 25. § (2) bekezdésben foglaltak szerint előterjesztett, szerződés készítésére irányuló kérelmet önállóan kell elbírálni a jogi szolgáltatás nyújtására vonatkozó teljes óraszám meghatározása mellett.

27. §

(1) Ha a fél a támogatás engedélyezésével arra szerzett jogosultságot, hogy a jogi segítő díját az állam megelőlegezze [Jst. 2. § (2) bek. ], a támogatást engedélyező határozat a díj visszatérítésére vonatkozó kötelezettségét, a jogi szolgáltatás igénybevétele esetén a visszatérítendő legmagasabb összeget és azt az időtartamot tartalmazza, amely alatt a visszatérítést teljesíteni kell.

(2)[20] Ha a területi hivatal a támogatást engedélyező határozatban dönt a jogi segítő kifizethető díjáról (a támogatás utólagos engedélyezése esetén), ugyanazon határozatban a visszatérítésről is rendelkezik.

28. §

(1) A támogatást engedélyező határozatot két példányban kell kézbesíteni a félnek.

(2)[21] A határozat egyik kiadmányához a területi hivatal - jogorvoslat előterjesztése esetén a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló kormányrendelet szerint jogi segítségnyújtó szolgálatként másodfokon eljáró szerve, a határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság - a rendelet 2. melléklete szerinti, a jogi szolgáltatás nyújtásának igazolására (a továbbiakban: teljesítés igazolása) szolgáló nyomtatványt csatol.

(3)[22] Ha a fél részére a Jst. 9/A. §-a alapján engedélyeztek támogatást, a területi hivatal a támogatást engedélyező határozat másolatát a jogerőre emelkedésétől számított 8 munkanapon belül megküldi annak az áldozatsegítő szolgálatnak, amely megállapította azt, hogy a fél bűncselekmény áldozataként jogosult az áldozatsegítési szolgáltatások igénybevételére.

Támogatások nyilvántartása

29. §[23]

A területi hivatal a támogatások számítógépes nyilvántartásába (a továbbiakban: támogatások nyilvántartása) a Jst. 34. §-ában meghatározott adatokat a bejegyzés alapját képező irat kézhezvételét követően legkésőbb öt napon belül jegyzi be.

30. §[24]

A területi hivatal a támogatást engedélyező határozat meghozatala előtt és a támogatás felülvizsgálata során tájékozódik a támogatások nyilvántartásának a félre vonatkozó adatairól, és szükség esetén megkeresi a másik területi hivatalt a támogatás engedélyezésére vonatkozó iratok megküldése érdekében.

31. §

A támogatások nyilvántartásában biztosítani kell a nyilvántartott adatok szerinti keresés lehetőségét.

IV. Fejezet

A TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELE

A jogi szolgáltatás igénybevétele

32. §

(1) A jogi segítőnél a támogatást engedélyező határozatban a jogi szolgáltatás igénybevételének megkezdésére megállapított határidőben [Jst. 42. §] megjelent fél a szolgáltatás igénybevétele előtt köteles a jogi segítő számára átadni a támogatást engedélyező jogerős határozatnak a teljesítés igazolására szolgáló nyomtatvánnyal ellátott példányát, és személyazonosító okmánnyal igazolni azt, hogy a támogatást részére engedélyezték.

(2) Ha az engedélyezett támogatás szerződés készítésére irányul, ez a jogi szolgáltatás - a 25. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével - akkor vehető igénybe, ha valamennyi szerződő fél rendelkezik a támogatást engedélyező határozat kiadmányával és azokat az (1) bekezdés szerint átadták ugyanannak a jogi segítőnek.

(3) Ha a jogi segítő előtt a támogatásban részesült fél meghatalmazottja vagy törvényes képviselője jelenik meg, személyét az (1) bekezdés szerint kell igazolnia és a meghatalmazást tartalmazó okiratot is át kell adnia a jogi segítőnek.

33. §

(1) Nem vállalhatja el a jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtását, ha a fél annak érdekében a Jst. 42. §-ában meghatározott határidő lejártát követően keresi fel.

(2)[25] Meg kell tagadnia a jogi segítőnek a szolgáltatás teljesítését vagy a teljesítés folytatását, ha az iratok áttanulmányozása, a fél nyilatkozata alapján vagy más módon megállapítja, hogy a fél nem a támogatást engedélyező határozatban megjelölt ügyben kéri a jogi szolgáltatást vagy az ott meghatározottól eltérő szolgáltatást igényel.

(3) Ha a jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtását a Jst. 70. §-ának (1) bekezdésében foglalt valamely okból megtagadja, azt - a megtagadás okának megjelölésével - haladéktalanul be kell jelentenie a támogatást engedélyező területi hivatalnak. Ez a bejelentési kötelezettség a (2) és (3) bekezdés szerinti megtagadásra nem vonatkozik.

Adattovábbítás a jogi segítői névjegyzékbe

34. §

(1) A jogi segítő a jogi szolgáltatás megkezdését követően - az ügy elvállalása hónapjának megjelölésével - haladéktalanul értesítést küld a központi hivatalnak arról, hogy a jogi segítségnyújtás keretébe tartozó ügyet vállalt el. A központi hivatal az elvállalt ügyet a jogi segítői névjegyzékbe az értesítés időpontja szerinti hónap ügyei közé haladéktalanul bejegyzi [Jst. 65. § (1) bekezdés f) pont].

(2) Ha a jogi szolgáltatás szerződés készítésére irányult, a szerződő felek számától függetlenül egy ügyként kell jelenteni azt a központi hivatalnak.

(3)[26]

A jogi szolgáltatás nyújtásának igazolása

35. §

(1) A jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtásának befejezését követően a teljesítés igazolására szolgáló, a fél által is aláírt nyomtatvány megküldésével igazolja a támogatást engedélyező területi hivatalnak azt, hogy a jogi szolgáltatás nyújtását elvégezte.

(2)[27] Ha a jogi szolgáltatás szerződés készítésére irányult, a teljesítést minden, a jogi segítő részére átadott támogatást engedélyező határozaton igazolni kell. Ilyen esetben a teljesítés igazolására szolgáló nyomtatvány Közlemény rovatában - a támogatást engedélyező határozat számára történő utalással - meg kell jelölni azt, hogy a jogi szolgáltatás nyújtásáról a másik szerződő fél ügyében is megtörtént a teljesítés igazolása.

36. §

(1) A támogatás utólagos engedélyezése mellett nyújtott jogi szolgáltatás igénybevétele előtt a fél köteles a jogi segítőnek nyilatkozni arról, hogy az ügyben más jogi segítő közreműködését nem vette igénybe.

(2) A teljesítés igazolása a támogatás utólagos engedélyezése esetén a 35. § (1) bekezdése szerinti teljesítés-igazolás tartalmának megfelelő nyilatkozat területi hivatalnak történő megküldésével történik.

(3) A jogi segítőnek a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatában kifejezetten jeleznie kell, ha a jogi szolgáltatást az ügy sürgőssége miatt nyújtotta a támogatás utólagos engedélyezése mellett és az ezt alátámasztó iratokat is csatolnia kell a nyilatkozatához.

Hosszabbítás

37. §

(1) Ha a jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtására a területi hivatal által engedélyezett időtartamot (óraszámot) felhasználta, de a jogi szolgáltatást igénybe vevő féllel közös álláspontja szerint további közreműködése szükséges a jogi szolgáltatás nyújtásának befejezéséhez, az addig nyújtott jogi szolgáltatás teljesítésének igazolása mellett az újabb időtartam engedélyezése iránti közös kérelmet kell előterjeszteni a területi hivatalhoz.

(2)[28] A támogatást engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 hónapon belül előterjesztett közös kérelemhez a nyomtatványt nem kell kitölteni, az ezt követően előterjesztett kérelemben a félnek nyilatkoznia kell, hogy vagyoni, jövedelmi helyzete nem változott, változás esetén pedig a 16-23. §-ok szerint a rászorultságát ismételten igazolni kell.

(3) A jogi segítőnek a kérelemben részletesen nyilatkoznia kell az engedélyezett időtartam alatt tett intézkedéseiről, azok időigényességéről és javaslatot kell tennie arra, hogy milyen további intézkedések szükségesek a jogi szolgáltatás nyújtásának befejezéséhez és e célból milyen időtartamújogi szolgáltatás engedélyezése szükséges.

(4)[29] A közös kérelmet a támogatás engedélyezésére vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni azzal az eltéréssel, hogy a támogatás meghosszabbítása esetén csak a korábban engedélyezett jogi szolgáltatás nyújtásának befejezéséhez szükséges további engedélyezett óraszámot és a jogi szolgáltatás igénybevételének határidejét kell meghatározni. A döntésben a jogi szolgáltatást nyújtó jogi segítőt is meg kell jelölni.

(5) A jogi segítő a jogi szolgáltatás befejezését követően a 35. § rendelkezései szerint igazolja a (4) bekezdés szerint engedélyezett jogi szolgáltatás teljesítését.

(6) E § szerint kell eljárni akkor is, ha a jogi segítő az engedélyezett időtartam (óraszám) eltelte után - az (1) bekezdésben foglalt okból - a támogatás utólagos engedélyezésére vonatkozó szabályok szerint nyújt jogi szolgáltatást további, legfeljebb két óra időtartamban (folytatja a jogi szolgáltatás nyújtását) . A teljesítés-igazolásban ebben az esetben a jogi szolgáltatás nyújtására fordított összes órát kell feltüntetni.

V. Fejezet

A JOGI SEGÍTŐI DÍJ KIFIZETÉSE ÉS VISSZATÉRÍTÉSE

Intézkedés a jogi segítői díj megfizetése és a díj visszatérítésére irányuló követelés előírása iránt

38. §

(1) Ha a fél a támogatás engedélyezésével arra szerzett jogosultságot, hogy helyette a jogi szolgáltatás díját az állam viselje [Jst. 2. § (1) bek. ], a területi hivatal a jogi segítő díjigényének ellenőrzését követően intézkedik a jogi segítői díj megfizetése iránt.

(2) A területi hivatal az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést követően a központi hivatalt keresi meg a jogi segítői díj kifizetése érdekében.

39. §

(1)[30] Ha a fél a támogatás engedélyezésével arra szerzett jogosultságot, hogy a jogi szolgáltatás díját az állam megelőlegezze [Jst. 2. § (2) bek. ], a területi hivatal a 38. §-ban foglaltak szerint jár el azzal, hogy a támogatás visszatérítésére kötelező határozatában a visszatérítendő összeget és a jogi segítői díj visszatérítésére meghatározott teljesítési határidő kezdetét és lejártát is megállapítja.

(2)[31] A támogatás utólagos engedélyezése esetén a visszatérítési kötelezettség előírása külön döntést nem igényel; azt - a visszatérítendő összeg, valamint a teljesítési határidő kezdetének és lejárta időpontjának megjelölésével -a támogatást engedélyező határozatba kell foglalni.

40. §

(1) A jogi segítői díj kifizetése és a díj visszatérítésére irányuló követelés előírása érdekében a területi hivatal hetente egy alkalommal küldi meg a kifizetendő összegek listáját a központi hivatalnak, amely - ügyenkénti bontásban - legalább a következő adatokat tartalmazza:

a) a kifizetendő összeget,

b) a jogi segítő nevét,

c) a számla sorszámát,

d)[32] a jogi segítő pénzforgalmi számlájának számát,

e) a támogatás engedélyezése iránti eljárás ügyszámát.

(2) Ha a fél a jogi segítő díjának visszatérítésére köteles, a kifizetendő összegek listája az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően tartalmazza

a) a visszatérítésre köteles fél nevét,

b) a visszatérítendő összeget,

c) a teljesítési határidőt.

(3)[33] A központi hivatal a kifizetendő összegek listáján szereplő összeget a jogi segítő részére a lista kézhezvételét követően, a jogi segítő által kiállított számlán szereplő teljesítési határidőn belül a "Jogi segítségnyújtás" elnevezésű célelőirányzat (a továbbiakban: célelőirányzat) terhére utalja át. Ha a lista kézhezvételekor a számlán szereplő teljesítési határidőből 8 munkanapnál kevesebb van hátra, akkor az átutalásról a központi hivatal legkésőbb a lista kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül gondoskodik.

41. §

(1)[34] A visszatérítésre kötelezést követően engedélyezett halasztásról és részletfizetési kedvezményről a területi hivatal a döntés egy példányának megküldésével értesíti a központi hivatalt, egyúttal a változásokat bejegyzi a támogatásoknak a félről vezetett nyilvántartásába.

(2) A 39. és 40. § megfelelő alkalmazásával kell eljárni akkor is, ha utóbb keletkezik a fél visszatérítési kötelezettsége [Jst. 27. § (2) bek. ].

(3) Az (1) bekezdés szerint jár el a területi hivatal akkor is, ha a támogatás visszatérítésére köteles fél személyében jogutódlás folytán történő változásról határozott.

(4)[35]

(5)[36] A méltányossági kérelem elbírálására az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló kormányrendelet szerint jogosult jogi segítségnyújtó szolgálat a méltányossági eljárás során a tartozás mérsékléséről, elengedéséről vagy a mérséklés mértékéről a következő szempontok alapján dönt:[37]

a) a fél élethelyzetének kedvezőtlenebbé válása milyen mértékű,

b) a fél élethelyzetének kedvezőtlenebbé válása, a visszatérítési kötelezettség teljesítésére biztosított határidőre figyelemmel is tartósnak tekinthető-e,

c) a visszatérítendő támogatás összege.

Eljárás a támogatás visszatérítése esetén

42. §

(1) A visszatérítési kötelezettséget készpénz-átutalási megbízással kell teljesíteni.

(2)[38] A területi hivatal a a támogatás visszatérítésére kötelező határozat közlésével egyidejűleg megküldi a félnek a teljesítésre szolgáló, a (3) bekezdésben foglaltak szerint kitöltött készpénz-átutalási megbízást.

(3)[39] A készpénz-átutalási megbízáson a területi hivatal feltünteti a visszatérítendő összeget (részlet összegét), a teljesítési határidőt és a támogatás visszatérítésére kötelező határozat sorszámát.

(4)[40] A (2) és (3) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni akkor is, ha a területi hivatal a visszatérítésre kötelezést követően halasztást vagy részletfizetést engedélyez a félnek.

43. §

(1) A befizetett összeget a központi hivatal a célelőirányzat javára írja jóvá.

(2) Az e rendelet szerinti beazonosíthatatlan befizetést a központi hivatal a befizetés beazonosításáig, de legfeljebb 5 évig függő tételként kezeli, majd jóváírja a célelőirányzat javára.

44. §[41]

45. §[42]

A követelés végrehajtásra történő átadása[43]

46. §[44]

(1) A területi hivatal a visszatérítési kötelezettség elmulasztása esetén 30 napos határidő tűzésével felhívja az ügyfelet a támogatás visszatérítésére, e határidő eredménytelen elteltét követően pedig - ha nem kerül sor részletfizetés vagy halasztás engedélyezésére - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltak szerint a végrehajtás érdekében megkeresi az illetékes adóhatóságot.

(2)[45] Ha a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet adós ellen a követelés végrehajtásra történő átadását megelőzően felszámolási eljárás indult, vagy az állami adóhatóság a végrehajtási eljárást felszámolási eljárás miatt megszüntette és erről a végrehajtást kérőt értesítette, a területi hivatal haladéktalanul intézkedik a felszámolónál a hitelezői igény bejelentése vagy a behajthatatlansági igazolás beszerzése iránt.

(3) A behajtás iránti intézkedés megtételének tényét a területi hivatal bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

V/A. FEJEZET[46]

A KIUTASÍTOTT KÜLFÖLDIEK RÉSZÉRE BIZTOSÍTOTT

PEREN KÍVÜLI TÁMOGATÁSI ELJÁRÁS

Általános szabályok

46/A. §

(1) A Jst. 41. § (2) bekezdése szerinti támogatási eljárásokban e Rész szabályait az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) E fejezet tekintetében nyomtatvány alatt a 4. mellékletben meghatározott nyomtatványt (a továbbiakban e fejezetben: nyomtatvány) kell érteni.

(3) E fejezet hatálya alá tartozó eljárások során a jogi segítségnyújtó szolgálat és jogi segítő, illetve a tolmács között elsősorban az elektronikus kapcsolattartást kell igénybe venni.

46/B. §

(1) A kiutasított külföldi számára az idegenrendészeti hatóság segítséget nyújt a nyomtatvány kitöltésében. A fél kérésére az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja a nyomtatványt - a fél jelenlétében - helyette kitöltheti; ennek tényére a nyomtatvány Közlemény rovatában utalni kell. Az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja aláírás előtt ismerteti a kérelmezővel a nyomtatvány tartalmát.

(2) Amennyiben a kiutasított külföldi - az (1) bekezdésben foglalt tájékoztatás ellenére - a nyomtatványban nem adja meg magyarországi értesítési címét, illetve olyan elektronikus levélcímet vagy telefax számot, amelyen a neki kézbesítendő iratokat fogadni tudja, úgy a területi hivatal az eljárást megszünteti.

(3) A kiutasított külföldi Jst. 5. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti rászorultságát az idegenrendészeti hatóság jogerős kiutasító határozata igazolja.

(4) A kiutasított külföldinek a nyomtatványban jeleznie kell, hogy a jogerős kiutasító határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez szükséges peren kívüli jogi szolgáltatás igénybevétele során tolmács közreműködésére igényt tart-e. Ha a kiutasított külföldi tolmács közreműködését kéri, úgy azt a nyelvet is meg kell jelölnie, amelyen a szolgáltatást igénybe kívánja venni.

Jogi segítő és tolmács kirendelése

46/C. §

(1) A területi hivatal a kiutasított külföldi számára a jogerős kiutasító határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez biztosított jogi szolgáltatás nyújtását engedélyező határozattal egyidejűleg jogi segítőt és - a fél kérelme alapján - tolmácsot rendel ki.

(2) A területi hivatal a kirendelő végzésben megjelöli:

a) a kiutasított külföldi adatait,

b) a támogatást engedélyező határozat számát,

c) az eljárás tárgyát,

d) a jogerős kiutasító határozat számát,

e) az idegenrendészeti hatóságot,

f) a kirendelt jogi segítő nevét, címét, telefonszámát, fax számát, és e-mail címét (elérhetőségét),

g) szükség szerint a kirendelt tolmács nevét, címét, telefonszámát, fax számát, és e-mail címét (elérhetőségét).

(3) A kirendelő végzéshez mellékelni kell a támogatást engedélyező határozatot és az idegenrendészeti hatóság jogerős kiutasító döntését.

46/D. §

(1) A területi hivatal jogi segítőként, illetve tolmácsként elsősorban a kiutasított külföldi ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság székhelyén, vagy ha ezt a kiutasított külföldi körülményei indokolják, a kiutasított külföldi értesítési címe (őrzött szállás, közösségi szállás, magánszállás) szerinti településen működő tolmácsot, illetve a szolgáltatási szerződésben polgári és közigazgatási szakterületet, azon belül idegenrendészeti tevékenységi kört vállalt jogi segítőt rendel ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogi segítő, illetve tolmács hiányában a területi hivatal

a) a kiutasított külföldi ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság székhelyéhez, a kiutasított külföldi értesítési címe (őrzött szállás, közösségi szállás, magánszállás) szerinti településhez közeli településen működő tolmácsot, illetve elsősorban idegenrendészeti tevékenységi kört vállalt jogi segítőt,

b) az a) pont szerinti jogi segítő vagy tolmács hiányában a kiutasított külföldi ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság székhelyén, a kiutasított külföldi értesítési címe (őrzött szállás, közösségi szállás, magánszállás) szerinti település szerinti megyén kívül működő tolmácsot, illetve elsősorban idegenrendészeti tevékenységi kört vállalt jogi segítőt rendel ki.

(3) Ha a kiutasított külföldi ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság a kiutasított külföldi tartózkodási helyének megváltozásáról értesíti a területi hivatalt, a területi hivatal haladéktalanul tájékoztatja a jogi segítőt és a tolmácsot a tartózkodási hely megváltozásáról. Ha a tartózkodási hely megváltozása már a támogatási kérelem benyújtásakor ismert, az idegenrendészeti hatóság a kérelem továbbításával egyidejűleg értesíti a területi hivatalt, aki az új tartózkodási helynek megfelelően rendeli ki a jogi segítőt és a tolmácsot.

(4) A közreműködés megtagadása esetén a területi hivatal felmentheti az idegenrendészeti tevékenységet vállalt jogi segítőt a kirendelés alól, ha

a) a kiutasított külföldi tartózkodási helyének kirendelést követő változása miatt a jogi segítőnek a székhelyén kívüli megyében kellene eljárnia, vagy

b) a jogi segítő igazolja, hogy egyéb elháríthatatlan akadály merül fel.

(5) A közreműködés megtagadása esetén a területi hivatal felmentheti a tolmácsot a kirendelés alól, ha a tolmács igazolja, hogy a kirendelés ellátása elháríthatatlan akadályba ütközik.

(6) A kirendelő végzés visszavonásáról, új jogi segítő, illetve tolmács kirendeléséről a támogatás engedélyezésének ügyében eljárt területi hivatal dönt.

(7) Az idegenrendészeti tevékenységi körben is eljáró jogi segítőnek rövid úton történő elérhetőséget kell biztosítania a jogi segítségnyújtó szolgálat részére és vállalnia kell, hogy az e fejezetben szabályozott kirendelés esetén 1 munkanapon belül visszajelzi a kirendelő végzés kézhezvételének tényét és azt is, ha a közreműködés megtagadásának oka áll fenn.

(8) Az idegenrendészeti őrizetben lévő kiutasított külföldit a jogerős kiutasító határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelem megszerkesztéséhez szükséges jogi segítségnyújtási eljárásban a jogi segítő keresi fel személyesen, egyébként pedig rövid úton értesíti a kiutasított külföldit arról, hogy hogyan veheti fel a kapcsolatot a jogi segítővel.

A jogi segítő működése

46/E. §

(1) Ha a kiutasított külföldi részére tolmácsot is kirendeltek, a jogi segítőnek a kirendelés kézhezvételét követően haladéktalanul fel kell vennie a kapcsolatot a tolmáccsal.

(2) A jogi segítőnek a Jst. 47/A. § (1) bekezdése szerinti kézbesítést úgy kell teljesítenie, hogy a részére elektronikus úton továbbított kézbesítendő iratokról papíralapú másolatot készít, amelyet a kiutasított külföldivel való személyes kapcsolatfelvétellel egyidejűleg részére átad.

(3) Ha a jogi segítő a kézbesítés érdekében a szükséges és elvárható intézkedéseket megtette és a kézbesítés ennek ellenére sikertelen, úgy ezt a tényt a jogi segítőnek haladéktalanul jeleznie kell a területi hivatalnak. A területi hivatal ezt követően a hirdetményi kézbesítésre vonatkozó szabályok alapján jár el. Sikertelen kézbesítés esetén a jogi segítő részére 1 órányi tevékenységért járó díj állapítható meg.

(4) A kiutasított külföldinek a teljesítés igazolására szolgáló nyomtatványon aláírásával kell igazolnia a személyes kapcsolatfelvétel megtörténtét, illetve a jogi segítő általi kézbesítés esetén a kézbesítés tényét.

(5) A jogi segítő a kiutasított külföldiek peren kívüli támogatási eljárásaiban a jogi szolgáltatás nyújtásának befejezését követően a teljesítés igazolására szolgáló aláírt nyomtatvány, valamint a felülvizsgálati kérelem egy érkeztetett példányának bemutatásával igazolja a támogatást engedélyező területi hivatalnak azt, hogy a jogi szolgáltatás nyújtását elvégezte. A felülvizsgálati kérelem benyújtását a postai feladóvevény és a kérelem egy másolati példányának együttes bemutatása is igazolhatja.

A tolmács díjának megfizetése

46/F. §

A kiutasított külföldi számára biztosított peren kívüli támogatás igénybevételéhez biztosított tolmács díjának megfizetésére a szakfordítói díj megfizetésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a tolmácsolási tevékenység, a várakozás és a készenlét időtartamát a jogi segítő, az utazási költséget pedig a tolmács igazolja.

HARMADIK RÉSZ

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ JOGVITÁK RENDEZÉSÉHEZ BIZTOSÍTOTT TÁMOGATÁSOK

VI. Fejezet

A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IRÁNTI KÉRELEM TOVÁBBÍTÁSA AZ EURÓPAI UNIÓ MÁSIK TAGÁLLAMÁBA

47. §

(1) A jogi segítségnyújtás iránti kérelemnek a másik tagállamba történő továbbítása iránti eljárás (Jst. 60. §) során az e rendeletben foglalt rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A kérelem benyújtása céljából a félfogadáson személyesen megjelent ügyfelet a területi hivatal tájékoztatja az eljárás menetéről, a kérelem lefordításával járó fordítási költségek várható nagyságrendjéről, és arról, hogy a fordítási költségek viselésére mely esetben kötelezhető.

(3)[47] Az eljárás lefolytatása iránti kérelmet a 6. § (2) bekezdése szerinti nyomtatványon (a továbbiakban e §-ban: nyomtatvány) és a nyomtatvány szerinti mellékletek benyújtásával kell előterjeszteni az illetékes területi hivatalnál.

(4) Ha a fél a kérelmét a másik tagállam által a kérelmek fogadására megjelölt nyelven kívánja benyújtani és ahhoz kifejezetten ilyen nyelvű nyomtatványt kér, a területi hivatal azt a fél rendelkezésére bocsátja; ebben az esetben a kérelmet és mellékleteit a területi hivatal nem fordítja le.

VII. Fejezet

SZAKFORDÍTÓ KIRENDELÉSE ÉS DÍJÁNAK MEGFIZETÉSE A TOVÁBBÍTÁSI ELJÁRÁSBAN

Szakfordító kirendelése

48. §

(1)[48] Ha a kérelemnek és a mellékleteinek a másik tagállam által a kérelmek fogadására megjelölt nyelvre történő lefordítása válik szükségessé, a területi hivatal szakfordítót rendel ki, ha pedig van megfelelő nyelvtudású alkalmazottja, azokat maga is lefordíthatja. A szakfordító kirendeléséről szóló végzésben a területi hivatal határidőt szab a fordítás elkészítésére, a végzéssel együtt megküldi a szakfordítónak a kitöltött nyomtatványt és mellékleteit, valamint tájékoztatja a szakfordítót a fordítási költségek kifizetésének rendjéről.

(2)[49] A fordítást egy példányban kell elkészíteni; azt - a továbbításra szolgáló, kitöltött nyomtatvánnyal együtt - a kézhezvételét követő tizenöt napon belül megküldi a területi hivatal a másik tagállam fogadó hatóságához, másolatát pedig az ügy iratai között helyezi el.

(3)[50] Szakfordító kirendelése esetén a területi hivatal a fél és a részére nyújtott támogatás adatait - a 29. § és a Jst. 33. és 34. §-aiban foglaltak megfelelő alkalmazásával - bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

A szakfordító díjának megfizetése

49. §

(1) A szakfordító díját a központi hivatal fizeti meg; a kifizetés érdekében a területi hivatalt kell a szakfordítónak megkeresnie. A szakfordító díjának kifizetése a szakfordító által a fordítás elkészítésével egyidejűleg kiállított számla kézhezvételét, számlaadásra nem köteles szakfordító esetében pedig a kifizetés iránti igényének előterjesztését követő 30 napon belül történik meg.

(2) A számlán fel kell tüntetni a kirendelő végzés számát is, ha pedig a szakfordító számlaadásra nem köteles, írásban, a következő adatok megjelölésével kell a díja kifizetése iránt megkeresnie a területi hivatalt:[51]

a) a szakfordító neve,

b) a kirendelő határozat száma,

c) a díj összege,

d) a díjat terhelő adóelőleg levonásához szükséges adatok,

e)[52] átutalás esetén a szakfordító fizetési számlájának száma, kiutalás esetén pedig a címe.

(3) A területi hivatal ellenőrzi a számlán feltüntetett adatokat; ha azon hiányosságot, elírást észlel, a számlát ennek megjelölésével visszaküldi a számlát kiállítónak és felhívja a számla kiegészítésére vagy új számla kiállítására. Ebben az esetben az új számla beérkezésétől számított 30 napon belül kerül sor a díj kifizetésére. Eszerint kell eljárni a számlaadásra nem kötelezett szakfordító által akifizetés érdekében küldött megkeresésben foglaltak ellenőrzése során is.

(4) A számlán, megkeresésen szereplő összeg elfogadásáról a területi hivatal végzést nem hoz; ha az ellenőrzés eredményeként a kifizetés teljesíthető, a területi hivatal megküldi a központi hivatalnak a kifizetendő összegre vonatkozó következő adatokat:[53]

a) a kifizetendő összeget (ha adóelőleg levonására kerül sor, a levonást követően fennmaradó összeget),

b) a jogosult nevét,

c) a számla sorszámát,

d)[54] átutalás esetén a jogosult fizetési számlájának számát, kiutalás esetén címét,

e) a kirendelő határozat számát.

(5) A központi hivatal a szakfordító díját a célelőirányzat terhére utalja át vagy utalja ki, a kifizetésről pedig a (4) bekezdésben foglalt adatok feltüntetésével értesítést küld a területi hivatalnak.

(6)[55] Ha a fél a másik tagállam hatóságának a jogi segítségnyújtást engedélyező határozatát vagy annak másolatát benyújtja a területi hivatalhoz, a területi hivatal hivatalos feljegyzés készítésével megállapítja azt, hogy a fordítási költséget az állam viseli és ennek tényét bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

(7)[56] Ha a fél a szakfordító díjának visszatérítésére köteles, a területi hivatal a visszatérítési kötelezettségről határozatot hoz. Ha a fél nem igazolja a másik tagállam hatósága által hozott, a fél jogi segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító döntés kézhezvételének időpontját, a területi hivatal a késedelmi pótlékot a másik tagállam hatósága által hozott döntés jogerőre emelkedésétől számított 60. naptól számítja fel.

NEGYEDIK RÉSZ

JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS POLGÁRI ÜGYBEN

VIII. Fejezet

A TÁMOGATÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSE

Polgári eljárásban biztosított támogatások

50. §[57]

A bíróság, valamint a jogi segítségnyújtó szolgálat a polgári eljárásban biztosított támogatással (a továbbiakban e Részben: támogatás) kapcsolatos ügyben e rendelet szerint jár el.

A nyomtatványok használata

51. §

A támogatás engedélyezése iránti kérelmet (a továbbiakban e fejezetben: kérelem) a nyomtatvány A) és C) részének kitöltésével kell előterjeszteni a területi hivatalnál.

52. §[58]

(1) A nyomtatvány kitöltésére megfelelően alkalmazni kell a 3-15. §-ban foglalt rendelkezéseket.

(2) A határon átnyúló tartási ügyben pártfogó ügyvéd kirendelése érdekében a területi hivatalt megkereső központi hatóság a fél helyett kitölti és bélyegzőlenyomatával, aláírásával látja el a nyomtatványt, a közlemény rovatban pedig

a) nyilatkozik arról, hogy központi hatóságként eljárva a fél nevében terjeszt elő kérelmet, és

b)[59] megteszi a közigazgatási és hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 73/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, fellebbezésről lemondó nyilatkozatot.

A személyi adatokra, jövedelmi és vagyoni helyzetre vonatkozó adatok megjelölése

53. §

A nyomtatvány A) részét a 16-23. § rendelkezései szerint kell kitölteni.

54. §

(1) Ha a végrehajtást kérő fél csak

a) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 44/2001/EK tanácsi rendelet) 50. cikke alapján, vagy

b) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 2201/2003/EK tanácsi rendelet) 50. cikke alapján

c)[60] a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 4/2009/EK tanácsi rendelet) 47. cikk (2) bekezdése alapján

arra tekintettel kéri támogatás engedélyezését, hogy a végrehajtást megelőző, másik tagállam hatósága előtti eljárásban költségkedvezményben vagy illetékmentességben részesült, a nyomtatvány A) részének csak a személyi adatokra vonatkozó részét (I. pont) kell kitöltenie.

(2)[61] Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell a végrehajtás alapjául szolgáló határozatról a 44/2001/EK tanácsi rendelet V. Melléklete, a 2201/2003/EK tanácsi rendelet I., II. vagy IV. Melléklete vagy a 4/2009/EK tanácsi rendelet I., II., III. vagy IV. Melléklete szerint a másik tagállam hatósága által kiállított tanúsítványt, igazolást, kivonatot is.

55. §

(1) Nem kell kitöltenie a végrehajtást kérő vagy rendkívüli jogorvoslati eljárást kezdeményező félnek a nyomtatvány A) részének a személyi adatokra vonatkozó részén (I. pont) kívüli részét, ha a per során már részesült támogatásban és ennek további engedélyezését kéri a végrehajtási vagy a rendkívüli jogorvoslati eljárásra.

(2) A jövedelmi, vagyoni helyzetre vonatkozó igazolásokat a félnek az (1) bekezdés szerinti esetben is csatolnia kell a kérelméhez a 11. §-ban foglaltaknak megfelelően, és nyilatkoznia kell arról, hogy a korábbi nyomtatványon feltüntetett adatok közül melyekben következett be változás.

A támogatással érintett ügyre vonatkozó adatok megjelölése

56. §[62]

A nyomtatvány C) részén (ezen alcím alatt a továbbiakban: nyomtatvány) a félnek a per tárgya, az ellenfél neve és lakóhelye (székhelye), az eljáró vagy az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság, valamint - ha már ismert - a bírósági ügy számának megjelölésével fel kell tüntetnie, hogy mely perben kéri a pártfogó ügyvédi képviselet biztosítását, továbbá azt, hogy az eljárás mely szakaszában (első fokú, másodfokú eljárásban, felülvizsgálati, illetve perújítási eljárásban, hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban) igényli a támogatást, és meg kell jelölnie eljárásjogi helyzetét.

57. §[63]

(1) A bíróság által a Jst. 14. § b) pontja szerint költségmentességben részesített, vagy tárgyi költségmentes ügyben - ideértve a 4/2009/EK tanácsi rendelet 46. cikke szerinti ügyeket is - érintett félnek, valamint a Jst. 15. § c) és d) pontja alapján rászorultnak tekintendő félnek a nyomtatvány A) részének II-V. pontjait nem kell kitöltenie, de a nyomtatványon jeleznie kell ennek tényét.

(2) A költségmentes fél a bíróság határozatát, a Jst. 15. § d) pontban meghatározott szervezet pedig alapító okiratának másolatát köteles csatolni a kérelemhez.

58. §

(1) Ha a végrehajtást kérő vagy rendkívüli jogorvoslati eljárást kezdeményező fél a per során már részesült támogatásban és ennek további engedélyezését kéri a végrehajtási vagy a rendkívüli jogorvoslati eljárásra, a nyomtatványon meg kell jelölnie a támogatás engedélyezése ügyében eljárt területi hivatalt és a támogatást engedélyező határozat számát.

(2)[64] Ha a végrehajtást kérő fél csak a 44/2001/EK tanácsi rendelet 50. cikke, a 2201/2003/EK tanácsi rendelet 50. cikke vagy a 4/2009/EK rendelet 47. cikk (2) bekezdése alapján kéri költségmentesség engedélyezését a végrehajtás elrendelése iránti eljárásra, ennek tényét meg kell jelölnie a nyomtatvány erre vonatkozó részén.

(3) Ha a végrehajtást kérő fél korábban nem részesült támogatásban kérelmét az általános szabályok szerint kell előterjesztenie.

59. §[65]

60. §

(1)[66] A felperes félnek csatolnia kell kérelméhez a keresetlevelét, vagy a bírósági eljárás lefolytatása iránti kérelmét (a továbbiakban együtt: keresetlevél), vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági határozat másolatát. A keresetlevél vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági határozat másolata alapján - az egyéb jogszabályi feltételek fennállása esetén - a támogatást csak akkor lehet engedélyezni, ha abból a per tárgya, az eljáró vagy az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illet ékességgel rendelkező bíróság és az ellenfél személye egyértelműen megállapítható és megegyezik a nyomtatványon feltüntetett adatokkal.

(2) Ha a felperes fél a keresetlevelét már benyújtotta bírósághoz, a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott iratot kell csatolnia a kérelemhez.

(3)[67] Nem kell a kérelemhez csatolni a keresetlevél másolatát, ha a fél határon átnyúló tartási ügyében a központi hatóság a per megindítása előtt keresi meg a jogi segítségnyújtó szolgálatot támogatás engedélyezése érdekében.

61. §[68]

Az alperes félnek a kérelméhez a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott keresetlevél, vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági irat másolatát kell csatolnia.

62. §[69]

A beavatkozó félnek a beavatkozást tartalmazó - ha azt a bírósághoz már benyújtotta, a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott - nyilatkozatát, ha pedig kérelmét később terjeszti elő, a beavatkozást megengedő bírósági határozat másolatát kell csatolnia kérelméhez. Ugyancsak csatolnia kell kérelméhez a keresetlevél, vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági irat másolatát.

63. §[70]

A perbehívott félnek a perbehívóhoz való csatlakozást tartalmazó, - ha azt a bírósághoz már benyújtotta - a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott nyilatkozatát, ha pedig kérelmét később terjeszti elő, a perbehívóhoz való csatlakozást megengedő bírósági határozat másolatát kell csatolnia a kérelméhez. Csatolni kell a kérelemhez a keresetlevél, vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági irat másolatát is.

64. §

A végrehajtást kérő félnek csatolnia kell kérelméhez a végrehajtási kérelmét és - ha az korábban még nem került csatolásra az iratokhoz - a végrehajtás alapjául szolgáló határozat rendelkező részének másolatát.

IX. Fejezet

A TÁMOGATÁS ENGEDÉLYEZÉSE ÉS NYILVÁNTARTÁSA

A támogatás iránti kérelem elbírálása

65. §[71]

66. §

(1) Ha a fél ugyanazon (összefüggő) ügyben peren kívüli és polgári eljárásban biztosított támogatás engedélyezését is kéri, a kérelmet két ügyként kell kezelni és csatoltan elintézni.

(2)[72] Ha az (1) bekezdésben foglalt kérelem peren kívüli támogatásként per előtti tanácsadás nyújtására vagy keresetlevél készítésére irányul, a területi hivatal a peren kívüli támogatás engedélyezése esetén a külön számon kezelt, polgári eljárásban biztosított támogatás tárgyú ügyben legfeljebb 45 napos határidő tűzésével felhívja a felet, hogy a peren kívüli támogatás igénybevételét követően kérelmét a 60-64. §-ban foglaltaknak megfelelően egészítse ki.

(3) A (2) bekezdésben foglalt határidő elmulasztása esetén a polgári eljárásban biztosított támogatás iránt a félnek az általános szabályok szerint új kérelmet kell benyújtania.

67. §[73]

Ha a fél határon átnyúló tartási ügyében a központi hatóság a per megindítása előtt keresi meg a jogi segítségnyújtó szolgálatot támogatás engedélyezése érdekében, a fél részére engedélyezett támogatás a pártfogó ügyvédi képviseleten túl magában foglalja a keresetlevél pártfogó ügyvéd általi elkészítésére és benyújtására vonatkozó szolgáltatást is.

68. §

(1) A területi hivatal a tárgyi költségfeljegyzési jog fennálltát hivatalból vizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy a fél a kérelmében hivatkozik-e arra, vagy sem.

(2) Ha a felet a tárgyi költségfeljegyzési jog mellett rászorultsága alapján kedvezőbb támogatási forma [Jst. 14. § a) pont] is megilletheti a kérelemhez csatolt igazolások szerint, a területi hivatal a fél részére az utóbbi támogatási formát engedélyezi, ha pedig a rendelkezésre álló adatok alapján csak valószínűsíthető a személyes jogosultság feltételeinek fennállta, felhívja a felet vagyoni jövedelmi viszonyainak igazolására.

69. §

(1)[74] Ha a fél kérelméből vagy a mellékleteként csatolt a keresetlevélből, vagy az eljárás folyamatban létének igazolására alkalmas bírósági határozat másolatából nem állapíthatóak meg a támogatással érintett ügyre vonatkozó adatok és a kibocsátott hiánypótlás sem vezetett eredményre, továbbá az ügy összes körülményeire tekintettel alaposan feltehető, hogy azok pótlása csak jogi segítő közreműködésével lehetséges, a területi hivatal a fél részére ebből a célból - kérelmétől eltérően, az egyéb jogszabályi feltételek megléte esetén - peren kívüli támogatást engedélyezhet, melynek igénybevételi határideje nem lehet hosszabb 30 napnál.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogi szolgáltatás igénybevételét követő 15 napon belül a fél újabb nyomtatvány kitöltése és igazolások beszerzése nélkül kérheti a támogatás engedélyezését, ha a nyomtatványban foglalt adataiban változás nem következett be. A kérelemben a peren kívüli támogatás engedélyezésére utalni kell.

A támogatást engedélyező határozat

70. §[75]

(1) Ha a végrehajtást kérő fél részére csak a 44/2001/EK tanácsi rendelet 50. cikke vagy a 2201/2003/EK tanácsi rendelet 50. cikke alapján engedélyezhető támogatás, a támogatást engedélyező határozatban meg kell jelölni azt, hogy a támogatás hatálya csak a végrehajtás elrendelése iránti eljárásra terjed ki.

(2) Ha a végrehajtást kérő fél részére a 4/2009/EK rendelet 47. cikk (2) bekezdése alapján engedélyezhető támogatás, a támogatást engedélyező határozatban meg kell jelölni azt, hogy a támogatás hatálya a végrehajtás elrendelése és a végrehajtás iránti eljárásra terjed ki.

71. §[76]

Ha a kérelemhez bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott keresetlevél (kérelem, beavatkozást tartalmazó nyilatkozat, perbehívó nyilatkozat, végrehajtási kérelem) került csatolásra, a támogatást engedélyező határozat tartalmazza azt is, hogy a támogatást melyik perben engedélyezik a félnek; egyéb esetekben a per a kérelemben megjelölt bíróság, a felek és ügy tárgyának megjelölésével kerül meghatározásra.

A támogatás nyilvántartása

72. §

A támogatás engedélyezése iránti ügyben eljárt területi hivatal a támogatás engedélyezése iránti kérelmek intézéséről a 29-31. §-ok alkalmazásával vezet nyilvántartást.

73. §

A támogatások nyilvántartása a Jst. 34. és 59. §-ában meghatározott adatokon túlmenően tartalmazza

a) a költségmentes fél esetében a költségmentesség mértékét,

b) a meghatalmazást elfogadó jogi segítő nevét és nyilvántartási számát, a képviselet ellátásának kezdő időpontját,

c) kirendelés esetén a kirendelt ügyvéd (ügyvédi iroda) nevét és a kirendelés időpontját,

d) ha a támogatás hatálya alatt szűnik meg pártfogó ügyvédi képviselet, a megszűnés időpontját.

e)[77] a támogatás módosítása esetén a módosított támogatás formáját (mértékét) és a támogatás hatályát.

Intézkedések a támogatás engedélyezését követően

74. §

(1) Pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése esetén a területi hivatal - a példányszámok feltüntetésével - két példányban kézbesíti a fél részére a támogatást engedélyező határozatot, a rendelet 3. melléklete szerinti, a pártfogó ügyvéd meghatalmazására szolgáló nyomtatványt (a továbbiakban: meghatalmazás nyomtatvány) pedig a (2) bekezdés szerint, három példányban küldi meg.

(2) A területi hivatal a meghatalmazás nyomtatványt

a) az első fokú határozat jogerőre emelkedését követően,

b) fellebbezés felterjesztése esetén a másodfokú határozattal együtt,

c) a támogatást engedélyező határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul kézbesíti a fél részére.

X. Fejezet

A TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELE

Pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele

75. §[78]

A fél a jogerős támogatást engedélyező határozat egy (jogi segítői) és a meghatalmazás nyomtatvány két példányát adja át a jogi segítő részére.

76. §

(1)[79] A meghatalmazást a jogi segítő köteles bejelenteni a perben eljáró bíróságnak, a pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyező területi hivatalnak [Jst. 61. § (6) bek. ], és - a 34. § megfelelő alkalmazásával - a központi hivatalnak.

(2)[80] A központi hivatal az elvállalt ügyet a jogi segítői névjegyzékbe az értesítés időpontja szerinti hónap ügyei közé haladéktalanul bejegyzi.

(3) Ha a jogi segítő a pártfogó ügyvédi képviseletet a Jst. 70. §-ának (1) bekezdésében foglalt valamely okból nem vállalja, azt 3 munkanapon belül - a megtagadás okának megjelölésével - ugyancsak be kell jelentenie a pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyező területi hivatalnak.

77. §

(1) Ha a pártfogó ügyvédi képviseletre a fél a felkeresett jogi segítőnek meghatalmazást adott, ugyanezen ügyben - az e rendeletben foglalt kivételekkel - pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele érdekében más jogi segítőhöz nem fordulhat.

(2) A fél másik jogi segítő meghatalmazására akkor jogosult, ha

a) a jogi segítő a fél képviseletét a Jst. 70. §-a (1) bekezdésének a), c) vagy d) pontjában foglalt körülményre hivatkozással felmondja vagy

b) a pártfogó ügyvédi képviselet ellátásának az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 34. §-ának (1) bekezdésében foglalt valamely okból van akadálya.

78. §

(1) A fél a jogi segítő felmondását tartalmazó irat másolatának csatolásával vagy az egyéb körülmény fennállásának valószínűsítésével kérheti más ügyvéd meghatalmazásának engedélyezését.

(2)[81] A területi hivatal - szükség esetén a bejelentett adatoknak a jogi segítővel vagy az illetékes ügyvédi kamarával rövid úton történő egyeztetését követően - a fél részére ismételten kiadja a támogatást engedélyező határozat egy kiadmányát és a meghatalmazás nyomtatvány három példányát. A további eljárásra a 75. és 76. § rendelkezései irányadóak.

79. §

Ha a fél a 77. § (2) bekezdésében nem szereplő okból kéri más jogi segítő meghatalmazásának engedélyezését, a kérelme csak akkor teljesíthető, ha a pártfogó ügyvédi képviselet ellátásának elháríthatatlan akadálya van.

Pártfogó ügyvéd kirendelése

80. §

(1)[82] A pártfogó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelem, vagy a Jst. 61. § (3) bekezdése szerinti hozzájáruló nyilatkozat beérkezését követően a területi hivatal soron kívül, de legfeljebb 3 munkanapon belül dönt a kirendelésről. A területi hivatal a kirendelő végzésben megjelöli:

a) a fél adatait,

b) a támogatást engedélyező jogerős határozat számát,

c) ha ismert, az eljáró bíróságot és a bírósági ügyszámot,

d) a bírósági eljárás tárgyát,

e) a kirendelt pártfogó ügyvéd nevét és irodájának címét,

f) amennyiben a támogatás engedélyezése nem a bíróság által engedélyezett költségmentességen alapul, az engedélyezett támogatás formáját.

(2)[83] A kirendelő végzést a félnek, a kirendelt pártfogó ügyvédnek, valamint a bíróságnak - ha a bíróság vagy a bírósági ügyszám csak később válik ismertté, az ismertté válást követően - haladéktalanul kézbesíteni kell.

(3)[84] Ha a fél határon átnyúló tartási ügyében a központi hatóság keresi meg a jogi segítségnyújtó szolgálatot támogatás engedélyezése érdekében, a pártfogó ügyvéd kirendeléséhez külön kérelem vagy hozzájáruló nyilatkozat nem szükséges, a területi hivatal a támogatás engedélyezésére vonatkozó döntés jogerőre emelkedésével egyidejűleg hozza meg a kirendelő végzést.

81. §

(1) A területi hivatal pártfogó ügyvédként elsősorban a bíróság székhelyén, vagy ha ezt a fél körülményei indokolják, lakóhelyén, tartózkodási helyén működő, a szolgáltatási szerződésben polgári és közigazgatási szakterületet vállalt jogi segítőt rendel ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogi segítő hiányában a területi hivatal

a) a bíróság székhelyéhez közeli településen működő, a szolgáltatási szerződésben polgári és közigazgatási szakterületet vállalt jogi segítőt,

b) kivételesen indokolt esetben a bíróság székhelye szerinti megyén kívül működő, a szolgáltatási szerződésben polgári és közigazgatási szakterületet vállalt jogi segítőt,

c) ha a bíróság székhelyéhez legközelebbi jogi segítő is aránytalanul messze működik, a bíróság székhelyén működő, az ügyvédi kamara nyilvántartása szerint kirendelhető ügyvédet, ügyvédi irodát

rendel ki.

Eljárás a támogatás módosítása és megvonása esetén[85]

82. §

(1) A támogatás megvonása esetén az erről szóló jogerős határozatról értesíti a területi hivatal

a) a perben eljáró bíróságot,

b) a bírósági végrehajtót, ha a bírósági végrehajtás foganatosítása már folyamatban van,

c) a fél képviseletét ellátó pártfogó ügyvédet.

(2) A területi hivatal a támogatások nyilvántartásában a támogatás megvonása körében feltünteti

a) a támogatást megvonó hatóságot és határozatának számát,

b) a támogatás megvonásának időpontját,

c) a megvonás visszamenőleges hatályát és azt, ha annak oka valótlan adatok szolgáltatása.

82/A. §[86]

A támogatás módosítása iránti kérelemhez a félnek csatolnia kell a bíróság költségmentességet engedélyező vagy költségmentességet módosító jogerős határozatát.

83. §

(1) A pártfogó ügyvéd által képviselt fél költségmentességének a pártfogó ügyvédi képviseletet is érintő megvonásáról, a tárgyi költségmentesség vagy a tárgyi költségfeljegyzési jog fenn nem állásáról szóló bírósági határozat kézhezvételét követően a területi hivatal haladéktalanul felhívja a felet rászorultságának a Jst. 5-9. §-a szerinti igazolására.

(2)[87] Ha a fél a rászorultságát nem igazolja, vagy az igazolt jövedelmi, vagyoni viszonyai alapján rászorultnak nem minősül, a jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatást megvonja.

XI. Fejezet

A PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS KIFIZETÉSE

Bírósági értesítés

84. §[88]

A bíróság a támogatás engedélyezése iránti ügyben eljárt területi hivatalnak megküldi a 2. § 19. pont szerinti értesítést.

85. §[89]

A területi hivatal az értesítés kézhezvételét követően a támogatások nyilvántartása és az ügy iratai alapján megvizsgálja azt, hogy a perben a félen kívül más személy részesült-e támogatásban.

86. §[90]

Az állam által kifizetendő pártfogó ügyvédi díj megállapítása

87. §

(1)[91] Ha a Jst. 11/A. §-a szerinti támogatásban részesült felet képviselő pártfogó ügyvéd díjának viselésére az értesítés szerint a fél perbeli ellenfele sem köteles, a támogatás engedélyezése ügyében eljárt területi hivatal a pártfogó ügyvéd kérelmére megállapítja a párfogó ügyvéd díját, és a határozatot közli a pártfogó ügyvéddel. Ha az ügyben több pártfogó ügyvéd járt el, díjukat egy határozatban kell megállapítani.

(2)[92] Ha Jst. 11/B. §-a szerinti támogatásban részesült felet képviselő pártfogó ügyvéd díjának viselésére az értesítés szerint a fél köteles, a területi hivatal az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el azzal, hogy a pártfogó ügyvédi díjat megállapító határozatát a félnek is megküldi.

A pernyertes felet képviselő pártfogó ügyvéd díjának megállapítása

88. §[93]

(1) Ha a Jst. 11/A. §-a szerinti támogatásban részesült felet képviselő pártfogó ügyvéd díjának viselésére az értesítés szerint részben vagy egészben a fél perbeli ellenfele köteles, a támogatás engedélyezése ügyében eljárt területi hivatal a pártfogó ügyvéd kérelmére határozattal állapítja meg a pártfogó ügyvéd díját, és a határozatot a pártfogó ügyvédnek és a perbeli ellenfélnek is megküldi.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni akkor is, ha a pártfogó ügyvéd díjának viselésére az értesítés szerint a fél perbeli ellenfele köteles, és a fél a Jst. 11/B. §-a szerinti támogatásban részesült, azzal, hogy amennyiben a pártfogó ügyvédi díj viselésére részben a fél, részben ellenfele köteles, a határozatot a félnek is meg kell küldeni.

89. §

A területi hivatal a pernyertes felet képviselő pártfogó ügyvéd díját megállapító határozatban

a)[94] megállapítja a pártfogó ügyvédi díjelőleg összegét is,

b)[95] kötelezi a fél perbeli ellenfelét, hogy a döntés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a pártfogó ügyvédi díj díjelőleget meghaladó részét, díjelőleg hiányában a pártfogó ügyvédi díj teljes összegét a pártfogó ügyvéd számára fizesse meg.

A pártfogó ügyvédi díj kifizetése

90. §

(1)[96] A pártfogó ügyvéd a díját (díjelőlegét) megállapító jogerős határozat kézhezvételét követő 30 napon belül köteles az állam által kifizetendő pártfogó ügyvédi díjról (díjelőlegről) kiállított számlát a területi hivatalnak megküldeni. Ha a határozat ellen fellebbezést nem terjesztettek elő, a területi hivatal a határozat jogerőre emelkedéséről értesíti a pártfogó ügyvédet, és a számla megküldésének határideje az értesítés kézhezvételét követő napon veszi kezdetét.

(2) A számlán fel kell tüntetni a pártfogó ügyvédi díjat (díjelőleget) megállapító területi hivatalt és a határozat számát.

91. §

A területi hivatal a pártfogó ügyvéd által kiállított számla kézhezvételét követően intézkedik a pártfogó ügyvédi díj (díjelőleg) 30 napon belüli kifizetése iránt.

92. §

A területi hivatal ellenőrzi a kiállított számlán feltüntetett adatokat. Ha azon hiányosságot, elírást, a pártfogó ügyvédi díj összegét megállapító határozattal össze nem egyeztethető adatot észlel, a számlát ennek megjelölésével visszaküldi a kiállítónak és felhívja a számla kiegészítésére vagy új számla kiállítására. Ebben az esetben az új számla beérkezésétől számított 30 napon belül kerül sor a pártfogó ügyvédi díj kifizetésére.

93. §

(1) A számlán szereplő összeg elfogadásáról a területi hivatal külön nem dönt; ha az ellenőrzés eredményeként a számla vagy a megkeresés alapján a kifizetés teljesíthető, a területi hivatal megküldi a központi hivatalnak a kifizetendő összegre vonatkozó következő adatokat:[97]

a) a kifizetendő pártfogó ügyvédi díj vagy díjelőleg összegét (ha adóelőleg levonására kerül sor, a levonást követően fennmaradó összeget),

b) a jogosult nevét,

c) a számla sorszámát,

d)[98] a jogosult fizetési számlájának számát, ennek hiányában címét,

e) a támogatás engedélyezése iránti eljárás ügyszámát.

(2) A területi hivatal az (1) bekezdés szerinti adatokat hetente egy alkalommal összevontan is megküldheti a központi hivatalnak.

94. §[99]

XII. Fejezet

A PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI DÍJ VISELÉSE ÉS VISSZATÉRÍTÉSE

Általános szabályok

95. §

(1)[100]

(2)[101] A területi hivatal a pártfogó ügyvédi díj és díjelőleg visszatérítésére kötelező határozatát a díj pártfogó ügyvéd részére történő kifizetését követően, de legkorábban a pártfogó ügyvédi díjat megállapító határozat jogerőre emelkedését követő 45. nap után hozza meg.

(3)[102] Ha a területi hivatal azt a felet kötelezi pártfogó ügyvédi díj vagy díjelőleg visszatérítésére, akinek a részére határon átnyúló tartási ügyben a központi hatóság megkeresésére rendeltek ki pártfogó ügyvédet, a visszatérítésre kötelező határozatot és a fizetési felszólítást a központi hatóság részére kell továbbítani, amely gondoskodik a fél részére történő kézbesíttetéséről.

96. §

Ha a fél (ellenfele) a pártfogó ügyvédi díj valamely hányadának visszatérítésére köteles, vagy az állam viseli annak valamely hányadát, e hányadot összegszerűen, szükség esetén forintra kerekítve kell meghatározni.

96/A. §[103]

Az engedélyezett támogatásnak a Jst. 56. § (1) bekezdés c) vagy d) pontjában foglaltak szerinti módosítása esetén a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a Jst. 11/B. §-ában és 11/A. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a módosítás csak a teljes vagy részleges költségmentesség engedélyezését követő időszakra vonatkozóan alkalmazható; a díj ennek megfelelő megosztását időarányosan kell megállapítani.

Kötelezés az államot terhelő pártfogó ügyvédi díj és pártfogó ügyvédi díjelőleg visszatérítésére

97. §[104]

A Jst. 11/A. §-a szerinti támogatásban részesült felet a területi hivatal akkor sem kötelezi a helyette, vagy az ugyancsak támogatásban részesült perbeli ellenfele helyett kifizetett, államot terhelő pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére, ha az értesítés szerint a fél perbeli ellenfele sem köteles a pártfogó ügyvédi díj viselésére.

98. §[105]

A Jst. 11/B. §-a szerinti támogatásban részesült, az értesítés szerint a pártfogó ügyvédi díj viselésére köteles felet a területi hivatal - a perköltségviselés arányában - kötelezi a helyette, továbbá az ugyancsak támogatásban részesült perbeli ellenfele helyett kifizetett, államot terhelő pártfogó ügyvédi díj legfeljebb egy éven belül történő visszatérítésére.

99. §[106]

A pártfogó ügyvédi díj viselésére is kiterjedő, részleges költségmentességben részesülő pervesztes felet a területi hivatal - a perköltségviselés arányában - kötelezi a helyette, továbbá az ugyancsak támogatásban részesült perbeli ellenfele helyett kifizetett pártfogó ügyvédi díj azon részének (hányadának) visszatérítésére, melyre a részleges költségmentesség nem terjed ki.

99/A. §[107]

(1) A Jst. 11/B. §-ban foglaltak szerinti támogatásban részesülő fél, valamint a bíróság részleges költségmentességet engedélyező határozata alapján a Jst. 11/A. § szerinti támogatásban részesülő fél a visszatérítési kötelezettség alóli mentesítésre irányuló kérelmét a díjmegállapító határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül, a nyomtatvány A) részének kitöltésével, a kérelem előterjesztésére irányadó általános szabályok (II. fejezet) megfelelő alkalmazásával terjesztheti elő a területi hivatalnál.

(2) A visszatérítési kötelezettség alóli mentesítésről szóló döntést a területi hivatal a következő szempontok mérlegelésével hozza meg:

a) a fél élethelyzetének kedvezőtlenebbé válása milyen mértékű,

b) a fél élethelyzetének kedvezőtlenebbé válása, a visszatérítési kötelezettség biztosítható határidejére figyelemmel is tartósnak tekinthető-e,

c) a visszatérítendő pártfogó ügyvédi díj összege.

100. §[108]

Ha a felet képviselő pártfogó ügyvéd díjának viselésére az értesítés szerint a perbeli ellenfél köteles, a területi hivatal határozattal kötelezi a kifizetett pártfogó ügyvédi díjelőleg visszatérítésére.

101. §

Ha a kifizetett pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére más személyt kötelezni nem lehet, azt az állam viseli; ha a kifizetett pártfogó ügyvédi díj egy részének visszatérítésére más személy kötelezhető, csak a visszatérítendő összegen felüli összeget viseli az állam.

A visszatérítési kötelezettség bejegyzése a támogatások nyilvántartásába

102. §

(1)[109] Ha a területi hivatal senkit sem kötelez visszatérítésre, a pártfogó ügyvédi díj állam általi viseléséről - a 99/A. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével - határozatot nem kell hozni; annak tényét a területi hivatal hivatalos feljegyzésben rögzíti és bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

(2) Ha a perben több fél is részesült támogatásban, a támogatások félre vonatkozó nyilvántartásába annak az összegnek az állam általi viselését kell bejegyezni, amelynek előlegezésére a fél helyett került sor.

103. §

A pártfogó ügyvédi díj visszatérítésének kötelezettségét a területi hivatal bejegyzi a támogatások nyilvántartásába az összegnek, a visszatérítésre kötelező határozat számának, a visszatérítési határidőnek, és ha a visszatérítésre nem a fél köteles, a visszatérítésre köteles személy adatainak feltüntetésével.

104. §

Ha az ügyben a pártfogó ügyvédi díj egy részének visszatérítésére kerül sor, másik részét pedig az állam viseli, ezekről a területi hivatal egy határozatban dönt és mind a díj érintett részének állam általi viselését, mind pedig a visszatérítési kötelezettséget bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

Eljárás a támogatás megvonása esetén

105. §

(1) Ha a támogatás megvonására azért kerül sor, mert az engedélyezés feltételei utóbb szűntek meg, a területi hivatal határozatában dönt a támogatás megvonásáról, de nem kötelezi a felet a helyette kifizetett pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére.

(2) Ha a támogatás megvonására azért kerül sor, mert az igénybevételének feltételei már a támogatási kérelem előterjesztésekor sem álltak fenn, a területi hivatal a támogatást megvonó határozatban kötelezi a felet a helyette kifizetett pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére.

106. §

(1) A támogatást megvonó határozatban a területi hivatal tájékoztatja a felet arról, hogy ha később kerül sor a pártfogó ügyvédi díj kifizetésére, annak visszatérítéséről külön határozatban fog rendelkezni.

(2)[110] A támogatás bírósági eljárás befejezése előtt történő megvonása esetén a pártfogó ügyvéd az államot terhelő pártfogó ügyvédi díjra jogosult. A területi hivatal a támogatás megvonásáról szóló értesítésben felhívja a pártfogó ügyvédet a díjigénye bejelentésére. A díjigény alapján, a bírósági eljárás befejezése előtt megállapított pártfogó ügyvédi díjat annak kifizetését követően a területi hivatal a támogatás-nyilvántartásba bejegyzi, és határozattal kötelezi a felet a visszatérítésére.

A támogatás visszatérítése

107. §

A támogatás visszatérítése, visszatérítésének vagy elmaradásának visszaigazolása, és behajtása során megfelelően alkalmazni kell a 38-46. §-ok rendelkezéseit.

ÖTÖDIK RÉSZ

JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS BÜNTETŐÜGYBEN

XIII. Fejezet

A KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSE ÉS A TÁMOGATÁS ENGEDÉLYEZÉSE

A büntetőeljárásban biztosított támogatások

108. §[111]

A nyomozó hatóság, az ügyész és a büntetőügyben eljáró bíróság, valamint a jogi segítségnyújtó szolgálat a büntetőeljárásban biztosított támogatással (a továbbiakban e Részben: támogatás) kapcsolatos ügyben e rendelet szerint jár el.

A nyomtatványok használata

109. §

(1) A támogatás engedélyezése iránti kérelmet (a továbbiakban e fejezetben: kérelem) a nyomtatvány A) és D) részének kitöltésével kell előterjeszteni.

(2) A nyomtatvány kitöltésére megfelelően alkalmazni kell a 3-15. §-ban foglalt rendelkezéseket.

110. §

(1) A nyomtatvány A) részét a 16-23. § rendelkezései szerint kell kitölteni.

(2) Ha kiskorú sértett vagy kiskorú magánfél pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését kéri, a nyomtatvány A) részének csak a személyi adatokra vonatkozó részét (I. pont) kell kitöltenie.

111. §

(1)[112] A nyomtatvány D) részén a félnek fel kell tüntetnie az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező (eljáró) hatóság, ügyész vagy bíróság megnevezését, a büntetőügy számát, a büntetőügy tárgyaként azt, hogy milyen bűncselekmény miatt indult eljárás, továbbá azt, hogy az eljárás mely szakaszában (a vádemelésig terjedő szakaszban, a bírósági szakaszban, így első fokú, másod- vagy harmadfokú eljárásban, felülvizsgálati, illetve perújítási eljárásban, hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban) kér támogatást, és meg kell jelölnie eljárásjogi helyzetét (sértett, magánfél, magánvádló, egyéb érdekelt, pótmagánvádló) is.

(2) A nyomtatványon a pótmagánvádlónak meg kell jelölnie, hogy személyes költségmentességet vagy emellett pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését is kéri. A pótmagánvádló pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését csak személyes költségmentesség engedélyezése mellett kérheti.

(3)[113] A büntetőeljárásban érdekelt egyéb félnek a nyomtatvány Közlemény rovatában meg kell jelölnie azt is, hogy a pártfogó ügyvédi képviseletre milyen igényének érvényesítése céljából van szüksége.

112. §[114]

113. §

(1) A kérelemhez csatolni kell

a) a magánfél és sértett fél esetén a feljelentés érkeztetett példányának másolatát, vagy annak átvételéről szóló hatósági igazolás másolatát, ha a feljelentést a magánfél vagy a sértett tette,

b) a magánfél és sértett fél esetén, ha a feljelentést nem a sértett vagy a magánfél tette, vagy az eljárás hivatalból indult, valamint az egyéb érdekelt fél esetében a büntetőeljárás megindulásának, illetve folyamatban létének igazolására alkalmas, a büntetőügyben eljáró nyomozó hatóság, ügyész vagy bíróság által kiállított okirat (pl. határozat nyomozás elrendelésről, idézés, értesítés),

c) a pótmagánvádló fél esetén a vádindítvány egy példányát, vagy ha már azt benyújtotta a bírósághoz, a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott példányának másolatát.

(2) Ha a magánvádló már feljelentést tett, a bíróság által érkeztetett, ügyszámmal ellátott feljelentés másolatát kell a kérelemhez csatolnia. Ha a fél még nem tett feljelentést, a kérelemben meg kell jelölnie az eljárás lefolytatásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság megnevezését, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekményt, ha ismert a feljelenteni kívánt személy, annak nevét és lakó- vagy tartózkodási helyét. A bírósági ügyszám ismertté válásával pedig azt be kell jelentenie a területi hivatalhoz.

114. §

(1) Ha a bűncselekmény sértettje ugyanazon bűncselekménnyel összefüggésben kéri újabb támogatás (pl. feljelentéshez adott peren kívüli segítségnyújtást követően pártfogó ügyvédi képviselet, magánfél pártfogó ügyvédi képviselete stb.) engedélyezését, az első kérelme előterjesztésétől számított 6 hónapon belül előterjesztett újabb kérelméhez a nyomtatvány A) részét nem kell ismételten kitöltenie.

(2)[115] Ha a sértett azon bűncselekménnyel összefüggésben kíván pótmagánvádlóként fellépni, amelyben korábban már támogatásban részesült, az újabb kérelméhez a nyomtatvány A) részét nem kell ismételten kitöltenie.

(3)[116] Az (1) és (2) bekezdés szerinti esetben a félnek nyilatkoznia kell kérelmében arról, hogy a korábban a nyomtatvány A) részében megjelölt adataiban milyen változás következett be és a jövedelmi, vagyoni helyzetre vonatkozó, igazolásokat is csatolnia kell a 11. §-ban foglaltaknak megfelelően, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy a korábbi nyomtatványon feltüntetett adatok közül melyekben következett be változás.

A támogatás engedélyezése

115. §

A támogatás engedélyezése során - a Jst. -ben foglalt eltérésekkel - megfelelően alkalmazni kell a IX. Fejezetben foglalt rendelkezéseket.

116. §[117]

117. §

A jogi szakvizsgával nem rendelkező, személyes költségmentességben részesülő pótmagánvádló, továbbá akiskorú sértett és magánfél fél részére a pártfogó ügyvédi képviseletet további vizsgálódás nélkül - ide nem értve azt, hogy a jogi képviselet költségeit vagy a tényleges jogi képviseletet más állami támogatási rendszerben már megkapta-e - engedélyezni kell.

XIV. Fejezet

A TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELE, VALAMINT A PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSA, KIFIZETÉSE ÉS VISSZATÉRÍTÉSE

Pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele

118. §[118]

A fél a X. Fejezetben foglalt rendelkezéseknek megfelelően veszi igénybe a pártfogó ügyvédi képviseletet, és az abban foglalt rendelkezések irányadóak a pártfogó ügyvéd bejelentési kötelezettségére is azzal, hogy a pártfogó ügyvéd a felet a nyomozó hatóság és az ügyész előtt is képviselheti.

Pártfogó ügyvéd kirendelése

119. §[119]

(1) A pártfogó ügyvéd büntetőeljárásban történő kirendelésére a 80. § rendelkezését az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A területi hivatal a kirendelő végzésben a nyomozó hatóságot vagy az ügyészt, a büntetőeljárás ügyszámát és azt a bűncselekményt is megjelöli, amely miatt a büntetőeljárás folyik.

(3) A kirendelő végzést a nyomozó hatóságnak vagy az ügyésznek is kézbesíteni kell.

119/A. §[120]

(1) A területi hivatal pártfogó ügyvédként elsősorban a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság székhelyén, vagy ha ezt a fél körülményei indokolják, lakóhelyén, tartózkodási helyén működő, a szolgáltatási szerződésben büntetőügyek szakterületet vállalt jogi segítőt rendel ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogi segítő hiányában a területi hivatal

a) a nyomozó hatóság, az ügyész, vagy a bíróság székhelyéhez közeli településen működő, a szolgáltatási szerződésben büntetőügyek szakterületet vállalt jogi segítőt,

b) kivételesen indokolt esetben a nyomozó hatóság, az ügyész, vagy a bíróság székhelye szerinti megyén kívül működő, a szolgáltatási szerződésben büntetőügyek szakterületet vállalt jogi segítőt, vagy

c) ha a nyomozó hatóság, az ügyész, vagy a bíróság székhelyéhez legközelebbi jogi segítő is aránytalanul messze működik, a nyomozó hatóság, az ügyész, vagy a bíróság székhelyén működő, az ügyvédi kamara nyilvántartása szerint kirendelhető ügyvédet, ügyvédi irodát

rendel ki.

A támogatás megvonása[121]

119/B. §[122]

(1) A támogatás megvonása esetén az erről szóló jogerős határozatról a területi hivatal haladéktalanul értesíti

a) a nyomozó hatóságot, az ügyészt, vagy az eljáró bíróságot,

b) a fél képviseletét ellátó pártfogó ügyvédet.

(2) A területi hivatal a támogatások nyilvántartásában a támogatás megvonása körében feltünteti

a) a támogatást megvonó hatóságot és határozatának számát,

b) a támogatás megvonásának időpontját,

c) a megvonás visszamenőleges hatályát és azt, ha annak oka valótlan adatok szolgáltatása.

A pártfogó ügyvédi díj és a pártfogó ügyvédi díj eljárási előlegének megállapítása és kifizetése[123]

120. §[124]

A pártfogó ügyvéd a külön jogszabály szerinti, az államot terhelő pártfogó ügyvédi díjra jogosult. Amennyiben a pártfogó ügyvéd díját nem az állam viseli, azt az állam a pártfogó ügyvéd részére megelőlegezi.

121. §[125]

(1) A pártfogó ügyvéd díjának megállapítására és kifizetésére értelemszerűen alkalmazni kell a polgári perben képviseletet ellátó pártfogó ügyvéd díjának megállapítására és kifizetésére vonatkozó rendelkezéseket azzal, hogy amennyiben a büntetőeljárás a vádemelést megelőzően zárul le, úgy a támogatás engedélyezése iránti ügyben eljárt területi hivatal a pártfogó ügyvédi díj viseléséről a nyomozó hatóság vagy az ügyész büntetőeljárást megszüntető, vagy az ügyész nyomozás részbeni mellőzéséről, vádemelés részbeni mellőzéséről, vagy a vádemelés elhalasztásáról szóló határozatában foglalt költségviselési rendelkezés alapján határoz.

(2) Amennyiben a büntetőeljárás a vádemelést megelőzően zárul le, úgy a pártfogó ügyvéd a területi hivatalnak a pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti kérelmével egyidejűleg megküldi a nyomozó hatóság vagy az ügyész büntetőeljárást megszüntető, vagy az ügyész nyomozás részbeni mellőzéséről, vádemelés részbeni mellőzéséről, vagy a vádemelés elhalasztásáról szóló határozatát.

121/A. §[126]

(1) Amennyiben a büntetőeljárás a vádemelésig nem zárul le, a pártfogó ügyvéd az addig végzett pártfogó ügyvédi tevékenységéért, kérelmére eljárási előlegre jogosult.

(2) A pártfogó ügyvéd az eljárási előleg iránti kérelmével egyidejűleg megküldi a vádiratot.

(3) A területi hivatal a pártfogó ügyvéd kérelmére határozatban állapítja meg az eljárási előleg összegét.

(4) Az eljárási előleg kifizetésére a polgári perben képviseletet ellátó pártfogó ügyvéd díjának kifizetésére irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

121/B. §[127]

Amennyiben a jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvéd részére eljárási előleget fizetett, a pártfogó ügyvéd a bírósági eljárás jogerős lezárását követően a részére megállapított pártfogó ügyvédi díjnak csak az eljárási előlegen felüli részére tarthat igényt.

A pártfogó ügyvédi díj visszatérítése

122. §

(1)[128] Ha a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a terhelt köteles, a területi hivatal határozattal kötelezi a kifizetett pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére. A visszatérítésre kötelezésre és a visszatérítési kötelezettségre megfelelően alkalmazni kell az V. Fejezetben foglalt szabályokat.

(2) A bűnügyi költségek körébe tartozó pártfogó ügyvédi díj visszatérítésének elmulasztása esetén a területi hivatal megkeresi a bűnügyi költség behajtására hatáskörrel rendelkező hatóságot.

123. §[129]

(1)[130] Ha a terhelt vagy a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy nem köteles a pártfogó ügyvédi díj viselésére, a területi hivatal - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - külön határozat hozatala nélkül megállapítja a pártfogó ügyvédi díj állam általi viselését, és annak tényét bejegyzi a támogatások nyilvántartásába.

(2) Pótmagánvádló fellépése esetén, ha a vádlott nem köteles a pótmagánvádlót képviselő pártfogó ügyvédi díj viselésére, a területi hivatal a pótmagánvádló felet határozattal kötelezi a pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére.

HATODIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XV. Fejezet

HATÁLYBALÉPÉS, ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK, HATÁLYUKAT VESZTŐ ÉS MÓDOSULÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

124. §

(1) E rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2)[131] A 127. § (2) bekezdése a kihirdetését követő 46. napon lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

125. §

(1) E rendelet rendelkezéseit - a (2)-(4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) A IV. és V. Rész rendelkezéseit azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyekben a támogatás iránti kérelmet a rendelet hatálybalépését követően nyújtották be.

(3) A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban című 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: Kmr.) e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatálybalépő 2. §-át, 3. §-át, 5. §-ának (2) bekezdését, 9. §-át, 11. §-ának (2) bekezdését, 13. §-ának (1), (2) és (7) bekezdését, 15. §-ának (6) bekezdését, 15/E. §-a (1) bekezdésének első mondatát, valamint 15/E. §-ának (11) bekezdését személyes költségmentesség engedélyezése esetén a rendelet hatálybalépését követően előterjesztett kérelmek elbírálása során, míg a tárgyi költségmentesség és tárgyi költségfeljegyzési jog esetén a rendelet hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(4) A jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: Nr.) e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályba lépő 2. §-a (1) bekezdésének a) pontját és 7. §-ának (2) bekezdését e rendelet hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(5)[132] E rendeletnek a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet, az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet, valamint a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet módosításáról szóló 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (1) és (2) bekezdéseivel megállapított 41. § (4) és (5) bekezdését a 2010. június 2. napját megelőzően jogerősen megállapított, de még meg nem fizetett tartozások esetében is alkalmazni kell.

(6)[133] E rendeletnek az R. 3. § (3) bekezdésével megállapított 46. §-ában foglalt rendelkezéseit az R. hatálybalépését megelőzően jogerősen megállapított, de még meg nem fizetett tartozások érvényesítésére is alkalmazni kell.

Az Európai Unió jogának való megfelelés[134]

126. §[135]

E rendelet 2. §-a, valamint Ötödik Része a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikkének való megfelelést szolgálja.

Módosuló rendelkezések

127. §[136]

128. §[137]

129. §[138]

130. §[139]

Dr. Takács Albert s. k.,

igazságügyi és rendészeti miniszter

1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez[140]

NYOMTATVÁNY
Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti
kérelemhez
A fővárosi és megyei,
kormányhivatal
érkeztető bélyegzője
A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET
I. A kérelmező személyi adatai
1. Neve:2. Születési neve:
3. Születési helye és ideje:
4. Anyja születési neve:
5. Személyi igazolványának (ha azzal nem rendelkezik, egyéb személyazonosító
okmányának típusa megjelölésével) száma:
6. Lakó- vagy tartózkodási helyének címe:
7. Értesítési címe, telefonszáma, e-mail címe:
8. Állampolgársága:9. Családi állapota:
10. Jogi szakvizsgával rendelkezik nem rendelkezik
11. Vállalkozási
tevékenységet folytat
_társas vállalkozás tagjaként _egyéni vállalkozóként
_mezőgazdasági őstermelőként _mezőgazdasági
őstermelőként és a kérelem előterjesztését megelőző
naptári évben adóbevallásra és egyszerűsített adóbevallási
nyilatkozatra nem volt köteles
12. Ha a kérelmező
e pontban foglalt valamely
ellátásra jogosult, ezt
igazolnia kell és
a nyomtatvány A) részének
további rovatait nem kell
kitöltenie!
- aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak
ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és a szociális
ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti közeli
hozzátartozójával él közös háztartásban
- közgyógyellátásban részesül vagy egészségügyi
szolgáltatásra való jogosultságát állapították meg
- átmeneti szállást igénybevevő hajléktalan személy
- menekült, menedékes, menekültkénti vagy
menedékeskénti, illetve hontalankénti elismerését kérő,
továbbá az ideiglenes vagy kiegészítő védelemben
részesítését kérő személy, és a jövedelmi és vagyoni
helyzetéről tett nyilatkozata alapján a számára biztosított
ellátásra és támogatásra jogosult
- vízum kiadása, tartózkodási engedély vagy letelepedett
jogállás megszerzése, illetve honosítás iránti üggyel
kapcsolatban jogi segítségnyújtást kérő olyan személy,
akinek a felmenője magyar állampolgár vagy az volt,
továbbá a visszahonosításra irányuló eljárásban részt vevő
személy
- családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a
rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való
jogosultságát megállapították
- a 4/2009/EK tanácsi rendelet 56. cikke szerinti eljárás
lefolytatásához a 46. cikkben meghatározott jogosultként
jogi segítséget kérő személy (21 év alatti gyermek tartására
vonatkozó, határon átnyúló ügy)
- kiemelkedően közhasznú szervezet vagy munkavállalói
érdek-képviseleti szervezet, ha közérdekből, külön
jogszabály felhatalmazása alapján indít pert
II. A kérelmed jövedelme
[Aki az A) I.12. pontja, C) I.7., valamint a 8.1-8.11. pontjai alapján kéri a támogatást,
továbbá ha kiskorú sértett vagy kiskorú magánfél kéri a D) rész szerinti támogatást,
vagyoni, jövedelmi viszonyait nem kell igazolnia és a nyomtatvány A) részének II-V.
rovatait nem kell kitöltenie]
1.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve:
1.2. A munkáltató címe:
1.3. Havi nettójövedelem:1.4. A munkáltató aláírása,
bélyegzőlenyomata, dátum:
2.1. A munkáltató (járandóságot folyósító szerv) neve:
2.2. A munkáltató címe:
2.3. Havi nettójövedelem:2.4. A munkáltató aláírása,
bélyegzőlenyomata, dátum:
3. A kérelmező összes havi nettó jövedelme:
III. A kérelmezővel közös háztartásban élők adatai
1.1. Házastárs, élettárs neve (születési név is):
1.2. Születési helye és ideje:
1.3. Anyja születési neve:
1.4. Munkáltatójának neve és címe:
1.5. Havi nettó jövedelme:
1.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
1.7. Házastárs (élettárs) aláírása:
2.1. Gyermek neve (születési név is):
2.2. Születési helye és ideje:
2.3. Anyja születési neve:
2.4. Munkáltatójának neve és címe:
2.5. Havi nettó jövedelme:
2.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
2.7. Gyermek (törvényes képviselő)
aláírása:
3.1. Gyermek neve (születési név is):
3.2. Születési helye és ideje:
3.3. Anyja születési neve:
3.4. Munkáltatójának neve és címe:
3.5. Havi nettó jövedelme:
3.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
3.7. Gyermek (törvényes képviselő)
aláírása:
4.1. Egyéb hozzátartozó neve (születési név is):
4.2. Születési helye és ideje:
4.3. Anyja születési neve:
4.4. Munkáltatójának neve és címe:
4.5. Havi nettó jövedelme:
4.6. A munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomata,
dátum:
4.7. Egyéb hozzátartozó aláírása:
IV. A kérelmezőnek a támogatás engedélyezésénél figyelembe vehető jövedelme
(A 2. pont kivételével a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A kérelmező és a vele közös háztartásban élő
személyek havi összes nettó jövedelme:
2. Havi összes nettó
jövedelemből
levonható
összegek
2.1.Havonta fizetett tartásdíj vagy járadék
összege:
A tartásra jogosult neve:
A tartásdíj fizetését elrendelő hatóság
neve és a határozat száma:
2.2.A lakáshitel havi törlesztő részletének
összege:
A lakáshitelt folyósító hitelintézet
neve, címe:
3. Levonások után fennmaradó összeg:
4. A közös háztartásban élő személyek száma összesen:
5. Egy főre eső havi nettó jövedelem:
V. A kérelmező vagyoni helyzete
1. Ingatlantulajdona1.1. Lakhatását szolgáló ingatlanának adatai (cím vagy
helyrajzi szám, tulajdoni hányad, alapterület, terhek):
1.2. Egyéb ingatlanának adatai (cím, helyrajzi szám, művelési
ág, tulajdoni hányad, alapterület, terhek, becsült forgalmi
érték):
2. Gépjárműve2.1. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke:
2.2. Típusa, rendszáma, évjárata, becsült forgalmi értéke:
3. Egyéb vagyona
(értékpapír, ingó
vagyontárgy,
követelés, vagyoni
értékű jog,
százharmincezer
forintot meghaladó
összegű készpénz,
pénzügyi intézménnyel
szemben fennálló
követelés) és a vagyon
értéke:
B) PEREN KÍVÜLI JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE
I. Tájékoztatás, tanácsadás
_ jogvitával
összefüggésben
_ közigazgatási
(önkormányzati)
eljárással kapcsolatban
_ jogszabályi
rendelkezésről
_ peren kívüli
közvetítéssel
összefüggésben
A jogvita (ügy, bűncselekmény) rövid leírása, a közigazgatási
eljárás tárgya:
Milyen kérdésben kér tanácsadást:
_bűncselekmény
sértettjének
II. Okiratkészítés
1. Keresetlevél, nem
peres eljárás
kezdeményezése iránti
kérelem
A jogvita, vitás ügy rövid leírása:
Ellenérdekű fél:
2. Felülvizsgálati,
perújítási
kérelem
A per (nemperes eljárás) tárgya:
A pert lefolytató bíróság, a jogerős határozat száma:
Peres felek, eljárásban részt vevő személyek:
3. Beadvány
közigazgatási
ügyben
Az eljárás tárgya (ha még nem indult meg, az eljárás
megindításának szükségessége):
Az eljárást lefolytató hatóság, és az ügy száma (ha az eljárás
már folyamatban van):
Az eljárásban részt vevő felek:
Beadvány tárgya:
4. Feljelentés megtételeA bűncselekmény leírása:
5. SzerződésA szerződés tárgya:
Másik szerződő fél neve:
6. EgyébAz okirat készítésének célja, annak tartalma:
C) PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDI KÉPVISELET IGÉNYLÉSE POLGÁRI ELJÁRÁSBAN
Polgári per, nemperes eljárás (a továbbiakban: per)
1. Az eljáró (eljárásra illetékes) bíróság:
2. A per ügyszáma:A per még nem indult meg
3. Az ügyben korábban
kapott-e támogatást
_ igen, _ nem
4. A kérelmező _felperes (kérelmező) _alperes (kérelmezett) _beavatkozó,
perbehívott _végrehajtást kérő
a végrehajtást kérő, ha a megelőző perben pártfogó ügyvéddel rendelkezett
5. Ellenfél neve, címe:
6. A bíróság a perben a pártfogó ügyvédi képviselet költségeire is kiterjedő
költségmentességet engedélyezett
7. A per tárgya
(ha még nem indult
meg, az érvényesítendő
igény)
tárgyi költségmentesség alá tartozó perek
7.1. a nyugellátás, hozzátartozói nyugellátás iránti igények
érvényesítésével kapcsolatos per
7.2. az egészségbiztosítási igények érvényesítésével
kapcsolatos per
7.3. a gondnokság alá helyezés iránti, és a gondnoksággal
kapcsolatos egyéb per
7.4. a 4/2009/EK tanácsi rendelet 56. cikke szerinti eljárás
21 év alatti gyermek tartására vonatkozóan
tárgyi költségfeljegyzési joggal érintett perek
7.5. az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb per
7.6. a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása iránti
per
[141]
7.7. gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint
a kapcsolattartással összefüggő per
7.8. a törvényen alapuló tartással kapcsolatos per, ideértve
a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy
más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy
összegének megváltoztatása, továbbá a tartásdíjra irányuló
végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti per is
7.9. a munkaviszonnyal, a közszolgálati, a kormányzati szolgálati, az állami szolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint
a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony
jellegű jogviszonnyal kapcsolatos per (a továbbiakban:
munkaügyi per), kivéve azokat a munkaügyi pereket,
amelyekben a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg
7.10. a bányakár megtérítése iránti per
7.11. bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében
vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti igény
érvényesítése
egyéb
7.12. Egyéb:
8. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást:
D) JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS IGÉNYLÉSE BÜNTETŐELJÁRÁSBAN
1. A nyomozó hatóság, az ügyész, vagy a büntetőügyben eljáró (eljárásra illetékes) bíróság:
2. A büntetőügy száma:
3. A büntetőügy tárgya:
4. Az eljárás melyik szakaszában kéri a támogatást:
5. Az ügyben korábban kapott-e támogatást igen, nem
6. A kérelmező _sértett, _magánvádló, _magánfél, _egyéb érdekelt,
_pótmagánvádló
7. Az igényelt
támogatás
_ pártfogó ügyvédi képviselet
pótmagánvádló részére_személyes költségmentesség
_személyes költségmentesség és
pártfogó ügyvédi képviselet
Mellékletek felsorolása
1.
.......................................................................................................................................................
.........................................
2.
.......................................................................................................................................................
.........................................
3.
.......................................................................................................................................................
.........................................
4.
.......................................................................................................................................................
.........................................
5.
.......................................................................................................................................................
.........................................
6.
..............................................................................................................................................
...............................
7.
..............................................................................................................................................
.........................................
8.
..............................................................................................................................................
.........................................
Közlemény
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok
megfelelnek a valóságnak. A jogi segítségnyújtó szolgálat által lefolytatott, a támogatás
engedélyezése és a jogi segítői, pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti eljárásában
felmentem a jogi segítőt, pártfogó ügyvédet a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban
fennálló titoktartási kötelezettsége alól.
..........................................,.........év......................................hó........nap.
…………………………………
……………
kérelmező aláírása

2. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez[142]

Átadandó a határozattal együtt a jogi segítőnek!
IGAZOLÁS
Peren kívüli jogi szolgáltatás nyújtásának teljesítéséről
(Az 1. és 2. pontot a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A támogatás engedélyezése
ügyében eljárt fővárosi és megyei
kormányhivatal
2. A támogatást jogerősen
engedélyező határozat száma:
3. A jogi segítőneve:
címe:
4. A jogi segítő szervezet
megbízásából a jogi szolgáltatást
neve:
teljesítő ügyvédirodájának címe:
5. A jogi szolgáltatás nyújtása elvállalásának napja:
6. A jogi szolgáltatás nyújtására fordított órák száma:
7. A jogi szolgáltatás nyújtása megtörtént. A fél a jogi szolgáltatás nyújtása érdekében más jogi segítő
közreműködését nem vette igénybe.
..........................................,.........év.....................................hó...........nap
…………………………
fél aláírása
8. A jogi segítő ÁFA fizetésére□ köteles□ nem köteles
9.
Közlemény
..........................................,.........év.....................................hó...........nap
……………………………………………………
jogi segítő aláírása, bélyegzőjének lenyomata

3. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez[143]

……………………. számú példányKét példány átadandó a meghatalmazott
jogi segítőnek!
Pártfogó ügyvédi meghatalmazás polgári ügyben
I. A fél részére engedélyezett pártfogó ügyvédi képviselet adatai
(a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A fél neve és lakcíme:
2. A támogatás engedélyezése ügyében eljárt fővárosi és megyei kormányhivatal
megnevezése:
3. A támogatást jogerősen engedélyező határozat száma:
4. A határozattal engedélyezett támogatás formája:
□ előlegező/költségfeljegyzéses (Jst. 11/B. §)
□ állam által átvállalt/költségmentes (Jst. 11/A. §)
5. Az eljáró bíróság megnevezése, a bírósági eljárás száma:
............................................ , .........év ............................ hó .........nap
aláírás, a fővárosi és megyei kormányhivatal bélyegzőjének lenyomata
II. A meghatalmazott jogi segítő adatai (a jogi segítő tölti ki)
1. Név:
2. Iroda címe:
3. A jogi segítő szervezet megbízásábból a
pártfogó ügyvédi
3.1. Név:
képviseletet ellátó ügyvéd adatai:3.2. Iroda címe:
III. Meghatalmazás
Alulírott meghatalmazom a II. pont alatti jogi segítőt a ............................................. bíróság előtti
................................. számú, ................................... elleni ............................... tárgyú ügyben a
pártfogó ügyvédi képviseletem ellátására.
................................................. , .........év ............................... hó .........nap
…………………………………….
meghatalmazó fél aláírása
…………………………………….
meghatalmazott jogi segítő
(jogi segítő szervezet nevében eljáró ügyvéd)
aláírása, bélyegzőlenyomata"

4. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez[144]

………………….. számú példányKét példány átadandó a meghatalmazott
jogi segítőnek!
Pártfogó ügyvédi meghatalmazás büntető ügyben
I. A fél részére engedélyezett pártfogó ügyvédi képviselet adatai
(a fővárosi és megyei kormányhivatal tölti ki)
1. A fél neve és lakcíme:
2. A támogatás engedélyezése ügyében eljárt fővárosi és megyei kormányhivatal
megnevezése:
3. A támogatást jogerősen engedélyező határozat száma:
4. A határozattal engedélyezett támogatás formája:
előlegező/költségfeljegyzéses
5. Az eljáró hatóság/ügyész/bíróság megnevezése, a hatósági/ügyészi/bírósági eljárás
száma:
................................... , .........év ..............................hó .........nap
aláírás, a fővárosi és megyei kormányhivatal bélyegzőjének lenyomata
II. A meghatalmazott jogi segítő adatai (a jogi segítő tölti ki)
1. Név:
2. Iroda címe:
3. A jogi segítő szervezet megbízásából a
pártfogó ügyvédi
3.1. Név:
képviseletet ellátó ügyvéd adatai:3.2. Iroda címe:
4. A sértett pártfogó ügyvédi képviseletét
ellátó, a büntetőeljárásról szóló
4.1. Név:
1998. évi XIX. törvény 58. §-ának (3)
bekezdése szerinti
4.2. Szervezet vezetőjének neve:
szervezet adatai:4.3. Címe:
III. Meghatalmazás
Alulírott meghatalmazom a II. pont alatti jogi segítőt a .............................................
hatóság/bíróság előtti...........................számú,........................elleni...............................
tárgyú ügyben a pártfogó ügyvédi képviseletem ellátására.
Meghatalmazom továbbá a II. pont szerinti jogi segítőt, hogy mint kézbesítési megbízott a
részemre szóló iratot a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 70. § (3) bekezdése
szerint átvegye.
.................................. , .........év ............................... hó .........nap
…………………………………….
meghatalmazó fél aláírása
…………………………………….
meghatalmazott jogi segítő
(jogi segítő szervezet nevében eljáró ügyvéd)
aláírása, bélyegzőlenyomata"

5. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez[145]

NYOMTATVÁNY
a harmadik országbeli állampolgárok
beutazásáról és tartózkodásáról szóló
2007. évi II. törvény 42. § (1) bekezdése vagy
43. § (2) bekezdése alapján hozott kiutasító
határozat elleni bírósági felülvizsgálati
kérelem elkészítésére vonatkozó jogi
segítségnyújtás engedélyezése iránti
kérelemhez
A fővárosi és megyei kormányhivatal
érkeztető
bélyegzője
A) A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI
1. Neve:
2. Születési helye és ideje:
3. Anyja születési neve:
4. Személyazonosító okmányának típusa, száma:
5. Lakó- vagy tartózkodási helyének (kijelölt tartózkodási helyének) címe:
6. Magyarországi értesítési címe, telefonszáma, e-mail címe:
7. Állampolgársága:
8. A kérelmező által beszélt
nyelv vagy nyelvek:
9. A kérelmező tolmácsolás
biztosítása iránti kérelme:
nem kér tolmácsolásttolmácsolást kér a következő
nyelven:
B) A KIUTASÍTÁSI ÜGY ADATAI
A jogerős kiutasító határozat
száma:
Eljárt idegenrendészeti hatóság:
KÖZLEMÉNY
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok
megfelelnek a valóságnak. A jogi segítségnyújtó szolgálat által lefolytatott, a támogatás
engedélyezése és a jogi segítői díj megállapítása iránti eljárásában felmentem a jogi
segítőt a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban fennálló titoktartási kötelezettsége
alól. Tudomásul veszem, hogy megfelelő magyarországi elérhetőségi adatok hiányában a
jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás engedélyezése iránti eljárást megszünteti.
A támogatás engedélyezése esetén a fellebbezési jogomról lemondok.
Kérésemre az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja a nyomtatványt - a jelenlétemben -
helyettem töltötte ki. Az idegenrendészeti hatóság alkalmazottja aláírás előtt ismertette a
nyomtatvány tartalmát.
(szükség szerint aláhúzandó)
Egyéb nyilatkozatok:
........................................................................................................................................
........................................................................................................................................
........................................................................................................................................
..........................................,.........év............................hó........nap.
…………………………………….
kérelmező aláírása
Melléklet:........................................................számú kiutasító határozat"

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[2] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[3] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[4] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (1) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[5] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése a) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[6] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 11. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[7] Beiktatta a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[8] Beiktatta a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[9] Beiktatta a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[10] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 1. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[11] Módosította a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 20. § a) pontja. Hatályos 2014.03.15.

[12] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 2. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[13] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 3. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[14] Módosította a 17/2016. (VIII. 2.) IM rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 2016.08.03.

[15] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2007/187. száma. Megjelent 2007.12.29.

[16] A felvezető szöveget módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése b) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[17] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2007/187. száma. Megjelent 2007.12.29.

[18] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése c) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[19] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 4. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[20] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 5. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[21] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés d) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[22] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 6. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[23] Módosította a 17/2010. (XII. 17.) KIM rendelet 2. § (9) bekezdése. Hatályos 2011.01.01.

[24] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 7. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[25] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 8. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[26] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése d) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[27] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 9. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[28] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 10. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[29] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 11. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[30] Módosította a 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet 10. § (1) bekezdése a) pontja. Hatályos 2010.01.01.

[31] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 13. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[32] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 31. § (2) bekezdése a) pontja. Hatályos 2009.11.01.

[33] Megállapította a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[34] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 14. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[35] Hatályon kívül helyezte a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2017.01.01.

[36] Beiktatta a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.06.02.

[37] A nyitó szövegrészt módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés e) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[38] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 15. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[39] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 16. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[40] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése f) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[41] A §-t, és a megelőző alcímet hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése g) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[42] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése g) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[43] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 12. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[44] Megállapította a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 3. § (3) bekezdése. Hatályos 2010.06.02.

[45] Módosította a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 20. § b) pontja. Hatályos 2014.03.15.

[46] Beiktatta a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (3) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[47] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése h) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[48] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 17. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[49] Módosította a 17/2010. (XII. 17.) KIM rendelet 2. § (9) bekezdése. Hatályos 2011.01.01.

[50] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 19. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[51] A felvezető szöveget módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 20. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[52] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 31. § (2) bekezdése b) pontja. Hatályos 2009.11.01.

[53] A felvezető szöveget módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 20. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[54] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 31. § (2) bekezdése b) pontja. Hatályos 2009.11.01.

[55] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése i) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[56] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 13. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[57] Módosította a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 25. § b) pontja. Hatályos 2011.01.01.

[58] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (2) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[59] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés f) pontja. Hatályos 2017.01.01.

[60] Beiktatta a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (3) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[61] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (4) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[62] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 21. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[63] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (5) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[64] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (6) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[65] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése j) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[66] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 14. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[67] Beiktatta a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 15. § (1) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[68] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 22. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[69] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 22. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[70] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 22. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[71] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése k) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[72] Módosította a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 6. §-a. Hatályos 2016.01.01.

[73] Beiktatta a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 15. § (2) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[74] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 24. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[75] Megállapította a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 14. § (7) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[76] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 25. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[77] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 15. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[78] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 26. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[79] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 27. pontja. Hatályos 2009.10.01. A 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdés m) pontja a "[Jst. 61. § (5) bek.]" szövegrészt hatályon kívül helyezni rendelte. Tekintettel arra, hogy a fenti jogszabályi hely ugyanezen szövegrész módosításáról rendelkezett, a bekezdés szövege a 30. § (5) bekezdése 27. pontja szerint került módosításra.

[80] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése n) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[81] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 28. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[82] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 16. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[83] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 16. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[84] Beiktatta a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 15. § (3) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[85] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 29. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[86] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 17. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[87] Módosította a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 25. § c) pontja. Hatályos 2011.01.01.

[88] A §-t megállapította, és az azt megelőző alcímet beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 18. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[89] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 30. pontja, a §-t megelőző alcímet hatályon kívül helyezte a 35. § (5) bekezdése p) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[90] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése q) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[91] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 19. §-a, és módosította a 30. § (5) bekezdése 30. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[92] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 30. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[93] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 20. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[94] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2007/187. száma. Megjelent 2007.12.29.

[95] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 21. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[96] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 31. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[97] A felvezető szöveget módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 32. § (5) bekezdése 20. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[98] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 31. § (2) bekezdése b) pontja. Hatályos 2009.11.01.

[99] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése r) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[100] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése s) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[101] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 22. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[102] Beiktatta a 26/2011. (VIII. 31.) KIM rendelet 15. § (4) bekezdése. Hatályos 2011.09.15.

[103] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 23. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[104] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 30. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[105] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 24. §-a, módosította a 34. § (5) bekezdése t) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[106] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése t) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[107] Beiktatta a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 25. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[108] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (5) bekezdése 30. pontja. Hatályos 2009.10.01.

[109] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 26. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[110] Módosította a 29/2014. (IV. 30.) KIM rendelet 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2014.07.01.

[111] Módosította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 24. § a) pontja. Hatályos 2015.11.01.

[112] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 17. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[113] Módosította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése u) pontja. Hatályos 2009.10.01.

[114] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése v) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[115] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 18. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[116] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 18. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[117] Hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (5) bekezdése w) pontja. Hatálytalan 2009.10.01.

[118] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 19. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[119] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 20. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[120] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 20. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[121] Az alcímet beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 21. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[122] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 21. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[123] Az alcímet megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 22. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[124] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 22. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[125] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 22. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[126] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 22. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[127] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 22. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[128] Módosította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 24. § b) pontja. Hatályos 2015.11.01.

[129] Megállapította a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 27. §-a. Hatályos 2009.10.01.

[130] Módosította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 24. § b) pontja. Hatályos 2015.11.01.

[131] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2007/187. száma. Megjelent 2007.12.29.

[132] Beiktatta a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.06.02.

[133] Beiktatta a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.06.02.

[134] Az alcímet megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 23. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[135] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 23. §-a. Hatályos 2015.11.01.

[136] Hatályon kívül helyezte e rendelet 126. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2008.02.07.

[137] Hatályon kívül helyezte e rendelet 126. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2008.02.07.

[138] Hatályon kívül helyezte e rendelet 126. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2008.02.07.

[139] Hatályon kívül helyezte e rendelet 126. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2008.02.07.

[140] Megállapította a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelet 12. § (1) bekezdése. Hatályos 2015.04.15.

[141] Módosította a 17/2016. (VIII. 2.) IM rendelet 3. § b) pontja. Hatályos 2016.08.03.

[142] Megállapította a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelet 12. § (2) bekezdése. Hatályos 2015.04.15.

[143] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 26. § (1) bekezdése (lásd 3. melléklet). Hatályos 2015.11.01.

[144] Megállapította a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 26. § (2) bekezdése (lásd 4. melléklet). Hatályos 2015.11.01.

[145] Beiktatta a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 26. § (3) bekezdése (lásd 5. melléklet). Hatályos 2015.11.01.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére