22/2015. (V. 6.) NFM rendelet

az egyes vasúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 26. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 2. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 3. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A vasúti járművezetői engedélyről és a vasúti járművezetői tanúsítványról szóló 22/2010. (XII. 20.) NFM rendelet módosítása

1. § A vasúti járművezetői engedélyről és a vasúti járművezetői tanúsítványról szóló 22/2010. (XII. 20.) NFM rendelet (a továbbiakban: R1.) 7. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) Vasúti járművezetői engedélynek minősül, és Magyarország területén vasúti jármű közlekedtetésére jogosít:

a) csere esetén a lejárt érvényességű vasúti járművezetői engedély leadását követően a közlekedési hatóság által kiállított igazolás az új vasúti járművezetői engedély kiadásáig, de legfeljebb az igazolás kiállításától számított 30 napig,

b) az érvényes vasúti járművezetői engedély elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése, megrongálódása esetén a közlekedési hatóságnál tett bejelentésről szóló jegyzőkönyv, a jegyzőkönyv kiállításának napjától számított 30 napig."

2. § Az R1. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"13. § (1) A vasúti társaság a vele munkaviszonyban álló vasúti járművezető részére tanúsítványt állít ki, ha

a) a munkavállaló a KR.-ben meghatározottak szerint a tanúsítványhoz szükséges alapvizsgát letette,

b) a munkavállaló a vasúti társaság által üzemben tartott vasúti járműre, valamint a vasúti társaság által igénybe vett vasúti pályahálózatra vagy annak egy részére vonatkozóan szakismereti és alkalmassági vizsgát szerzett, továbbá

c) a munkavállaló a KR. 6. mellékletében meghatározott magyar nyelvismerettel rendelkezik.

(2) A vasúti társaság a tanúsítványt a biztonságirányítási rendszerében meghatározott eljárásrend szerint, a mozdonyvezetői engedélyeknek, a kiegészítő tanúsítványoknak, a kiegészítő tanúsítványok hitelesített másolatának, valamint a mozdonyvezetői engedély kérelmezésére szolgáló formanyomtatványnak a 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti közösségi mintájáról szóló, 2009. december 3-i 2010/36/EU bizottsági rendeletben meghatározottaknak megfelelően állítja ki.

(3) A tanúsítvány tulajdonosa a kiállító vasúti társaság. A vasúti társaság a vasúti járművezető kérelmére a részére a tanúsítványból hitelesített másolatot ad.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a munkáltató megbízásából a vasúti vizsgaközpont is jogosult kiállítani a tanúsítványt. A vasúti vizsgaközpont a munkáltató kérelmére a részére a tanúsítványból hitelesített másolatot ad.

(5) A tanúsítványt a vasúti vizsgaközpont a (2) bekezdésben meghatározott formai előírásoknak és a biztonsági okmányokra vonatkozó szabályoknak megfelelően az alap- és időszakos vizsga adatai alapján állítja ki.

(6) A vasúti vizsgaközpont által kiállított tanúsítvány egy tekintet alá esik a vasúti társaság által kiállított tanúsítvánnyal."

3. § Az R1.

a) 14. §-ában a "vasúti társaság haladéktalanul" szövegrész helyébe a "vasúti társaság vagy a vasúti vizsgaközpont haladéktalanul" szöveg,

b) 16. § (1) bekezdésében a "vasúti társaságnak" szövegrész helyébe a "vasúti társaságnak vagy a vasúti vizsgaközpontnak" szöveg,

c) 16. § (2) bekezdésében a "vasúti társaság intézkedése" szövegrész helyébe a "vasúti társaság vagy a vasúti vizsgaközpont intézkedése" szöveg,

d) 17. § (1) bekezdésében a "vasúti társaság nyilvántartást vezet" szövegrész helyébe a "vasúti társaság és a vasúti vizsgaközpont nyilvántartást vezet" szöveg,

e) 17. § (3) bekezdésében a "vasúti társaság hozzáférést" szövegrész helyébe a "vasúti társaság, vagy a vasúti vizsgaközpont hozzáférést" szöveg,

f) 17. § (4) bekezdésében a "vasúti társaság hozzáférést" szövegrész helyébe a "vasúti társaság, vagy a vasúti vizsgaközpont hozzáférést" szöveg,

g) 21. § (4) bekezdésében a "vasúti társaság a tanúsítvány kiállításakor" szövegrész helyébe a "vasúti társaság vagy a vasúti vizsgaközpont a tanúsítvány kiállításakor" szöveg

lép.

4. § Hatályát veszti az R1.

a) 22. § (1) bekezdés a) pontjában az "és VI. melléklet 8. pontjának" szövegrész,

b) 3. melléklete.

2. A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosítása

5. § A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet (a továbbiakban: R2.) 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"17. § (1) Ez a rendelet

a) a közösségi vasutak biztonságáról, valamint a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló 95/18/EK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúrakapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK irányelv módosításáról szóló, 2004. április 29-i 2004/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a vasúti rendszer Közösségen belüli átjárhatóságáról szóló, 2008. június 17-i 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1-2. cikkének, 4-5. cikkének, 8-18. cikkének, 20. cikkének, 27-28. cikkének, 35. cikkének, 38. cikkének és az I-IX. mellékletének,

c) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv VII. mellékletének módosításáról szóló, 2009. október 16-i 2009/131/EK bizottsági irányelvnek,

d) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II., V. és VI. mellékletének módosításáról szóló, 2011. március 1-jei 2011/18/EU bizottsági irányelvnek,

e) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének módosításáról szóló, 2013. március 2013/9/EU bizottsági irányelvnek,

f) a 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a zajszennyezés tekintetében történő módosításáról szóló 2014. március 10-i 2014/38/EU bizottsági irányelvnek,

g) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv V. és VI. mellékletének módosításáról szóló, 2014. december 5-i 2014/106/EU bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a vasúti infrastruktúra nyilvántartásának közös előírásairól és a 2011/633/EU végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. november 26-i 2014/880/EU bizottsági végrehajtási határozat végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg."

6. § Az R2.

a) 4. melléklete helyébe az 1. melléklet,

b) 5. melléklete helyébe a 2. melléklet

lép.

7. § Az R2. 15. § (2)-(3) bekezdésében a "633/2011/EU bizottsági" szövegrész helyébe a "2014/880/EU bizottsági végrehajtási" szöveg lép.

3. A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet módosítása

8. § A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet (a továbbiakban: R3.) 2. §-a a következő 13-15. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában)

"13. eltérés alapvizsga: a megváltozott biztonsági szabályokra vonatkozó alapképzést követő vizsga;

14. gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott gazdálkodó szervezet;

15. képzési központ: az alapképzés végzésére jogosult olyan szervezet, amelynek a hatóság tanfolyamok szervezését engedélyezte."

9. § (1) Az R3. 4. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Alapképzés végzésére e rendeletben meghatározott személyi és tárgyi feltételeket teljesítő, a hatóság által kiadott képzési engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet jogosult. Az alapképzési engedély (a továbbiakban: képzési engedély) iránti kérelemhez mellékelni kell a 4. mellékletben meghatározott dokumentumokat.

(2) Képzési engedélyt az a gazdálkodó szervezet kaphat, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) az általa szervezett képzés oktatója e rendeletben előírt személyi feltételnek megfelel és biztosítani tudja a 8. mellékletben meghatározott tárgyi feltételeket,

b) a gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenységei között szerepel a máshová nem sorolt (Mns) egyéb oktatás."

(2) Az R3. 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) Ha a kérelemben vagy az ahhoz csatolt dokumentumokban szereplő adatokban változás áll be, az alapképzés végzésére jogosult szervezet (a továbbiakban: képzőszervezet) tizenöt napon belül köteles a változásról a hatóságot tájékoztatni."

10. § Az R3. a következő 5/A. §-sal egészül ki:

"5/A. § (1) A hatóság a képzési engedélyt vagy az egyszerűsített képzési engedélyt visszavonja, ha a képzőszervezet 180 napon belül három esetben a vizsgázót (vizsgázókat) a vizsgára bejelentette, de a 18. § (3) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesülnek.

(2) Ha a hatóság a képzőszervezet képzési vagy egyszerűsített képzési engedélyét visszavonja, a hatóság hivatalból visszavonja a szervezet regisztrációját is."

11. § (1) Az R3. 6. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Ha az adott alapképzésre a vizsgaközpont nem határozott meg képzési programot, a képzőszervezet az általa meghatározott és a vizsgaközpont által jóváhagyott képzési programot alkalmazza. A vonal- és állomásismereti képzési programok jóváhagyásához a pályahálózat működtetőjének nyilatkoznia kell arról, hogy a képzési program a valós állapotoknak megfelelő adatokat tartalmazza. A pályahálózat működtetőjének nyilatkozatát a jóváhagyás iránti kérelemhez csatolni kell."

(2) Az R3. 6. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

"(6) A vasúti járművezetői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges vasúti pályahálózat vonal- és állomásismeretre vonatkozó képzési programot az adott pályahálózat működtetőjének egyetértésével bármely vasúti társaság, a vasúti járművekre vonatkozó jármű típusismeretre vonatkozó képzési programot az adott járművet üzemeltető vasúti társaság nyújtja be a vizsgaközpontnak. A képzési program tartalmazza az (1) bekezdésben meghatározottakon felül a vizsgatémaköröket és a vizsgatémakörök ellenőrző kérdéseit."

12. § Az R3. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"8. § (1) Az oktatói névjegyzékbe való felvételét az kérheti, aki

a) egy évnél nem régebbi vasútszakmai oktatói vizsgával,

b) felsőfokú végzettséggel,

c) a képzés tartalmának megfelelő felsőfokú szakmai, alap- vagy képesítő vizsgával, és

d) legalább 3 év vasútforgalmi, vagy a képzés tartalmának megfelelő szakmai gyakorlattal

rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés b) és d) pontjától eltérően

a) a csak gyakorlati képzést végző oktató érettségi végzettséggel,

b) a saját célú vasúti pályahálózaton és a keskeny nyomtávú vasúti pályahálózaton csak gyakorlati képzést végző oktató középfokú végzettséggel,

c) a saját célú vasúti pályahálózaton és a keskeny nyomtávú vasúti pályahálózaton elméleti képzést végző oktató érettségi végzettséggel

is kérheti az oktatói nyilvántartásba való felvételét, ha a vasútforgalmi vagy a képzés tartalmának megfelelő szakmai gyakorlata legalább 5 év.

(3) A 3. melléklet "V. Járművezető alapképzés" cím "5. Járművezetői gyakorlat" táblázat "Munkamódszer-átadás" című képzés során az előírt járművezetői kíséretet a munkáltató által külön nyilvántartásba vett, legalább 5 év gyakorlattal rendelkező járművezető láthatja el.

(4) Az alapképzés oktatóit a képzőszervezet a hatósági névjegyzékből választja ki, és bízza meg a képzés elvégzésére. Az oktató a végzettségének, vagy érvényes alapvizsgáinak megfelelő témakörökben oktathat.

(5) A hatóság 30 napon belül törli a névjegyzékből azt az oktatót,

a) aki a 9. § (2) bekezdése szerinti képzésen a tárgyév december 31-éig nem vesz részt, valamint

b) aki - a vasútszakmai oktatói alapvizsga kivételével - nem rendelkezik érvényes alapvizsgával és a műszaki témakörök oktatására külön végzettséggel nem rendelkezik.

(6) Vasúti járművezetők esetében a felügyelet alatti vezetési gyakorlatra a 4. § (2a) bekezdés c) pontját is alkalmazni kell."

13. § Az R3. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"10. § (1) Az alapképzéshez a 8. mellékletben meghatározott tárgyi feltételeket a képzőszervezet biztosítja.

(2) Az 8. mellékletben meghatározott tárgyi feltételeknek a képzési engedély kiadásakor és az adott alapképzés tartama alatt rendelkezésre kell állniuk."

14. § (1) Az R3. 12. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(6) Az alapképzésben a képzésben résztvevő - amennyiben nem kapott a (3)-(4) bekezdésben foglaltak szerint mentesítést vagy felmentést - köteles részt venni, és a képzési idő - modulrendszerű képzéseknél modulonként -5%-át meghaladó hiányzásokat pótolni. A hiányzás elméleti ismereteknél konzultációval, gyakorlati ismereteknél a képzési programban előírt gyakorlat elvégzésével pótolható. Ha a hiányzást a képzésben résztvevő igazoltan nem pótolja, vagy annak mértéke meghaladja a képzési modul óraszámának 30%-át, a képzést nem folytathatja és vizsgát csak a képzési modul megismétlése után tehet."

(2) Az R3. 12. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

"(7) Az alapképzésen való részvétel alól az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, a 9. számú mellékletben felsorolt OKJ bizonyítvánnyal rendelkező képzésben résztvevő és a képzést megrendelő vasúti társaság együttes kérelmére a vizsgaközpont mentesítést ad."

15. § Az R3. 13. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

"(5) A vasúti vizsgaközpont az alap- és időszakos vizsgára is kiterjedően Vizsgaszabályzatot és Eljárási Rendet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) készít, amelyet a hatálybalépése előtt legkésőbb 15 nappal korábban a honlapján közzétesz. A vizsgaszabályzatot a közlekedésért felelős miniszter hagyja jóvá.

(6) A rendelet 3. mellékletében meghatározott alapképzések vizsgáztatásához a vizsgatételek, vizsgakérdések, vizsgafeladatok összeállításához a szükséges utasításokat, kiegészítő utasításokat, végrehajtási utasításokat, segédkönyveket, illetve a kapcsolódó szabályozásokat, rendelkezéseket, kezelési szabályzatokat (távközlő-, biztosítóberendezés) és azok módosításait az utasítás kezelője, felelőse köteles a vizsgaközpont részére legkésőbb 30 nappal a jóváhagyást követően megküldeni. A vasúti járművek üzemeltetési leírásait és azok módosításait a jármű üzemeltetője a járművet érintő típusismereti képzéseket megelőző legkésőbb 30. napig magyar nyelven elkészíti és a vizsgaközpontnak megküldi."

16. § Az R3. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"15. § (1) A vizsgán - a 3. mellékletben meghatározottak szerint - a vizsgázó, valamint a vizsgaközpont által a vizsgára kijelölt vizsgabiztos vagy vizsgabizottság vehet részt.

(2) A vizsgán - a vizsga rendjének zavarása nélkül - megfigyelőként jelen lehet

a) a hatóság képviselője,

b) a Közlekedésbiztonsági Szervezet képviselője, valamint

c) a vizsga szóbeli vizsgatevékenység részén a vizsgaközponttal a vizsgát megelőző két munkanappal közölt bejelentés alapján a képzőszervezet vagy regisztrált szervezet egy képviselője.

(3) A vizsgán részt vevő vizsgabiztost vagy a vizsgabizottság elnökét és tagját a vizsgaközpont jelöli ki.

A vizsgabizottságnak nem lehet tagja az

a) aki a vizsgára felkészítő képzésben oktatott,

b) aki a 12. § (3) bekezdés alapján konzultációt biztosított a vizsgázó részére,

c) aki az országos vasúti pályahálózaton foglalkoztatott munkavállaló esetén a vizsgázó közvetlen szakmai vezetője,

d) aki a vizsgázó közvetlenül a szakmai felügyelete alá tartozó munkavállalója,

e) aki a vizsgázónak a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója,

f) akitől más okból nem várható el a vizsgázó pártatlan értékelése.

A vizsgabizottság tagja a tudomásszerzést követően az összeférhetetlenségi okot köteles haladéktalanul bejelenteni a vizsgaközpontnak, amelyre tekintettel a vizsgaközpont új tagot jelöl ki.

(4) Az országos vasúti pályahálózaton vonatokat közlekedtető vasúti járművezetők alapvizsgáztatására - a vasúti járművezetői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges pályahálózat vonal-, állomásismeret és jármű típusismereti vizsga esetén - a vasúti vizsgaközpont csak olyan vizsgabiztost jelölhet ki, aki a tanúsítványa adatai szerint rendelkezik az adott pályahálózatra, vagy járműtípusra vonatkozó ismerettel.

(5) A vizsgabiztosoknak évente - a kinevezés évét kivéve - legalább egy alkalommal a vizsgaközpont által szervezett továbbképzésen kell részt venniük.

(6) Amennyiben a vizsga több vasúti szakterület ismereteire is kiterjed, a 2. melléklet a szakterületek - így különösen forgalmi, műszaki szakterület - arányának megfelelően tartalmazza a vizsgabizottság létszámát és összetételét.

(7) Az országos vasúti pályahálózaton vonatokat közlekedtető járművezetők vonaton szervezett gyakorlati vizsgáinak lefolytatására a vizsgabiztosnak vasúti járművezetői igazolvánnyal, és az adott vonalra és járműtípusra vonatkozó tanúsítvánnyal kell rendelkeznie. Amennyiben a vizsgáztató nem rendelkezik tanúsítvánnyal a vonatkozó vasúti pályahálózatra vagy vasúti járműre, akkor a vizsgán jelen kell lennie egy, az adott vasúti pályahálózatra vagy vasúti járműre vonatkozó tanúsítvánnyal rendelkező vasúti járművezetőnek."

17. § Az R3. 17. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) Nem minősül sikertelennek az a vizsga, amelyről a vizsgázó távol maradt és a távolmaradásának okát a munkáltatója három munkanapon belül a vizsgaközpont felé igazolja."

18. § Az R3. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"18. § (1) A képzésben résztvevő akkor bocsátható alapvizsgára, ha a képzőszervezet őt a vizsgaközpontnak vizsgára bejelentette és a vizsga díját megfizette.

(2) Az alapképzést követő első alapvizsga esetében a képzőszervezet a vizsga tervezett időpontja előtt legkésőbb a 10. munkanapig a vizsgázók névsoráról és adatairól szóló (a vizsgabejelentő adattartalmával megegyező) tájékoztatót küld a vizsgaközpontnak. Ezt követően a képzőszervezet a vizsgabejelentéseket a vizsga tervezett időpontja előtt legkésőbb a 2. munkanapig megküldi a vizsgaközpontnak. Tájékoztató hiányában a vizsgabejelentésnek a vizsga tervezett időpontja előtt legkésőbb a 10. munkanapig kell beérkeznie a vizsgaközpontba, a vizsgabejelentés beérkezését követő 9 munkanapon belül vizsgaidőpont nem jelölhető ki. A vizsgabejelentéssel kapcsolatos módosítások a vizsga tervezett időpontját megelőző 5. munkanapig kérhetők, amelyeket a vizsgaközpont új bejelentésként kezel. A vizsga törlése a vizsga tervezett időpontját megelőző 5. munkanapig kérhető.

(3) A képzőszervezet akkor jelenti be a képzésben résztvevőt vizsgára, ha a képzésben résztvevő:

a) hiányzása nem haladta meg a 12. § (6) bekezdésben előírt mértéket,

b) a képzési programban előírt beszámolási kötelezettségét teljesítette,

c) megfelelt a 12. §-ban meghatározott képzésben részvétel feltételeinek, és

d) az előírt számonkérések és gyakorlatok követelményeit teljesítette.

(4) Az alapvizsga egyes részei alóli felmentésre való jogosultságot a vizsgaközpont állapítja meg.

(5) Az alapvizsga alól mentesítés nem adható.

(6) A képzésben résztvevő indokolt esetben az alapvizsga halasztását kérheti. A halasztás iránti kérelmet a vizsgaközpont akkor fogadja el, ha a képzésben résztvevő rajta kívülálló okból kéri a halasztást. Az engedélyezett halasztás időtartama az egy évet nem haladhatja meg."

19. § Az R3. 19. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) Összetett vizsga esetében a szóbeli vizsgatevékenység csak sikeres írásbeli vizsga után kezdhető meg. A vizsgabiztosnak az írásbeli vizsga eredményét a szóbeli vizsgát megelőzően haladéktalanul a képzőszervezet képviselőjével írásban kell közölnie. A képzőszervezet a vizsgázót az írásbeli vizsga eredményéről a tudomásszerzést követően haladéktalanul értesíti. A vizsgabiztos (a vizsgabizottság elnöke) az írásbeli vizsga eredményét a vizsgázóval a szóbeli vizsga előtt szóban közli. A vizsgázó kérésére lehetőséget kell biztosítani a kijavított írásbeli vizsga megtekintésére."

20. § Az R3. 22. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A vizsgabiztosok alapvizsgája érvényes marad, amíg a vizsgabiztos a vizsgabiztosi névjegyzékben szerepel. Az oktatók vasútszakmai oktatói alapvizsgája mindaddig érvényes marad, amíg az oktató az oktatói névjegyzékben szerepel.

(3) Amennyiben a balesetvizsgáló szerv az ajánlásában vagy azonnali intézkedésében, továbbá a hatóság, a vasúti társaság, vagy annak biztonsági szervezete az ellenőrzési, felügyeleti feladatainak ellátása során, vagy a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető helyzetek vizsgálatakor a munkavállalónak az adott munkakör ellátásához szükséges ismereteinek hiányát állapítja meg, a hatóság a munkavállalót az ellenőrzés, vagy a vizsgálat megállapításaira tekintettel soron kívüli időszakos vizsgára kötelezheti."

21. § Az R3. 23. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A 2. mellékletben meghatározott, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő feladatkör ellátásával járó munkaköröket betöltő személyek - az ott meghatározott minimális időkeretben és gyakorisággal - időszakos oktatásokon való részvételre kötelezettek. A munkáltató a 2. mellékletben meghatározott időkeretnél magasabb óraszámot, illetve gyakoriságot írhat elő munkavállalói részére. A vasútszakmai oktató a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő más munkakörére vonatkozó időszakos oktatáson történő részvételi kötelezettségénél az általa - az oktatási ütemtervben előírt témakörökben - tartott időszakos oktatásokat is be kell számítani."

22. § (1) Az R3. 24. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Időszakos oktatás szervezésére, végzésére vonatkozó nyilvántartásba vétel (a továbbiakban: regisztráció) iránti kérelmet nyújthat be

a) a képzőszervezet, vagy

b) az adott munkakörben munkavállalókat foglalkoztató vasúti társaság, amelynek gazdasági tevékenységei között a máshová nem sorolt (Mns) egyéb oktatás szerepel.

(2) A regisztráció feltétele, hogy a képzőszervezet, vagy a vasúti társaság nyilatkozik arról, hogy a 8. mellékletben meghatározott tárgyi feltételeket és hatósági névjegyzékben szereplő oktatót biztosítani tudja."

(2) Az R3. 24. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) A képzőszervezet vagy a vasúti társaság a regisztráció iránti kérelemben nyilatkozik a hatóság részére, hogy az időszakos oktatáshoz a 8. mellékletben meghatározott feltételeket biztosítani tudja."

23. § Az R3. 25. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) A hatóság a regisztrációt felfüggeszti vagy visszavonja, ha a regisztrált szervezet a vizsgázót (vizsgázókat) a vizsgára bejelentette, de a 30. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feltételei nem teljesülnek."

24. § Az R3. 29. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) Az országos vasúti pályahálózaton vonatokat közlekedtető vasúti járművezetők

a) szóbeli és írásbeli időszakos vizsgáztatására - a vasúti járművezetői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges pályahálózat vonal-, állomásismeret és jármű típusismereti vizsga esetén - vizsgabiztosnak,

b) tesztrendszerű időszakos vizsgáztatására - a vasúti járművezetői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges pályahálózat vonal-, állomásismeret és jármű típusismereti vizsga esetén - a vizsgát előkészítő, a vizsgakérdéseket, a vizsgafeladatokat és azok megoldókulcsait ellenőrző személynek

a vasúti vizsgaközpont csak olyan személyt jelölhet ki, aki a tanúsítványa adatai szerint rendelkezik az adott pályahálózatra, vagy járműtípusra vonatkozó ismerettel."

25. § Az R3. 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"30. § (1) A regisztrált szervezet az oktatási ütemtervben meghatározott időszakos vizsgáztatást - az időszakos vizsgára kötelezett munkavállalókat - a tervezett vizsganapot megelőző 10. - javítóvizsga esetében 5. -munkanapig a vizsgaszabályzatban meghatározott módon bejelenti a vizsgaközpontnak. A vizsgabejelentés beérkezését követő 9 munkanapban - javítóvizsga esetén 4 munkanapban - vizsgaidőpont nem jelölhető ki. A vizsgabejelentéssel kapcsolatos módosítások - javítóvizsga kivételével - a vizsga tervezett időpontját megelőző 5. munkanapig kérhetők, amelyeket a vizsgaközpont új bejelentésként kezel. A vizsga törlése a vizsga tervezett időpontját megelőző 5. munkanapig kérhető.

(2) A bejelentésben csak olyan munkavállalókat lehet feltüntetni, akik az időszakos oktatásokon, vagy a pótoktatásokon az előírt óraszámban részt vettek és a vizsgadíjuk megfizetésre került a vizsgaközpont részére, - soron kívüli időszakos vizsga kivételével - érvényes alapvizsgával rendelkeznek, soron kívüli időszakos vizsga esetén alapvizsgával korábban már rendelkeztek.

(3) Több alapvizsgával rendelkező munkavállaló időszakos vizsgáit ugyanarra a napra kell bejelenteni.

(4) Ha az alapvizsgák mennyisége indokolja, az időszakos vizsgákat a vizsgaközpont több napra jelölheti ki.

(5) Soron kívüli időszakos vizsgák bejelentésénél az (1)-(2) bekezdésében meghatározottakat kell alkalmazni."

26. § Az R3. 31. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"31. § (1) Az időszakos vizsga megkezdése előtt a vizsgázónak a személyazonosságának igazolása érdekében a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt kell bemutatnia, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy nem áll jogerős bírósági ítélettel kiszabott, letöltendő szabadságvesztés, foglalkozástól eltiltás, vagy járművezetéstől eltiltás büntetés hatálya alatt.

(2) Az időszakos vizsgán résztvevő felfüggesztésére és eltiltására az időszakos vizsgától a 20. § (1) és

(2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) Az időszakos vizsga a vizsgaközpont előírásai alapján lehet írásbeli, szóbeli, tesztrendszerű (interaktív vagy papíralapú), vagy gyakorlati (szimulációs berendezésen), vagy ezek kombinációi. A vizsgázó eredményét "megfelelt" vagy "nem felelt meg" minősítéssel kell értékelni. A vasúti vizsgaközpont az üzemeltetési szabályok alkalmazásának és a vészhelyzetekben nyújtott teljesítmények vizsgájához szimulációs berendezés (szimulátor) használatát is előírhatja.

(4) Az időszakos vizsga az alapvizsga érvényességét meghosszabbítja.

(5) A munkavállaló sikertelen időszakos vizsga esetében a vizsgához kötött tevékenységet nem végezheti, a vizsga igazolatlan elmulasztása esetén a vizsgához kötött munkakörben nem foglalkoztatható. A munkavállaló a sikertelen, vagy az igazolatlanul elmulasztott vizsga napjától számított 5. munkanap után, de - az alapvizsga 22. § (1) bekezdésben meghatározott érvényességét meg nem haladó időben - legfeljebb hat hónapon belül pótolhatja az igazolatlanul elmulasztott vizsgát, vagy 2 alkalommal tehet javítóvizsgát.

(6) A munkavállalónak soron kívüli időszakos vizsgát kell tennie, ha a (5) bekezdésben előírt időben sikertelen javítóvizsgát tett, vagy az elmulasztott vizsgát nem pótolta. A munkavállaló a sikertelen, vagy az elmulasztott soron kívüli vizsga napjától számított 10. munkanap után, legfeljebb három hónapon belül pótolhatja az elmulasztott vizsgát, vagy 2 alkalommal tehet javítóvizsgát.

(7) Amennyiben a munkavállaló a (6) bekezdésben előírt időben sikertelen javítóvizsgát tett, vagy az elmulasztott vizsgát nem pótolta, a munkakört ismételten csak akkor töltheti be, ha sikeres alapvizsgát tett. Alapvizsgára a munkavállaló csak akkor bocsátható, ha az alapképzésben részt vett. Ebben az esetben az alapképzés alól mentesség nem adható.

(8) Nem minősül sikertelennek az a vizsga, amelyről a vizsgázó távol maradt és a távolmaradásának okát a munkáltatója három munkanapon belül a vizsgaközpont felé igazolja."

27. § Az R3. 32. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A hatóság és a vizsgaközpont az (1) bekezdés szerinti okmányok tekintetében kötelezően alkalmazandó formanyomtatványt, vagy a vizsgaközpont - a hatóság egyetértésével - az adatokat kódolt formában tartalmazó, a hatósági ellenőrzésre alkalmas kártyaformátumú igazolványt is rendszeresíthet."

28. § Az R3. 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"33. § (1) Az alapvizsgára való jelentkezéskor - a vizsgaszabályzatban meghatározott esetekben - alapvizsga bejelentőt kell használni. Az alapvizsgáról - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - hárompéldányos jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv eredeti példányát a vizsgaközpont, egy másolati példányát a képzőszervezet, továbbá egy másolati példányát a vizsgázót alkalmazó vasúti társaság 50 évig köteles megőrizni. A vizsgadolgozatokat a vizsgaközpont 6 évig köteles megőrizni.

(2) Amennyiben a képzőszervezet azonos a vizsgázót alkalmazó vasúti társasággal, az alapvizsgáról kétpéldányos jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek eredeti példányát a vizsgaközpont, másolati példányát a képzést végző vasúti társaság köteles megőrizni.

(3) Az időszakos vizsgáról négypéldányos vizsgajegyzőkönyvet kell készíteni. Annak eredeti példányát a vizsgaközpont, egy másolati példányát a regisztrált szervezet, egy másolati példányát a vizsgázó őrzi, egy másolati példányát a vizsgaközpont a vizsgázót alkalmazó vasúti társaságnak megküldi. Az időszakos vizsgáról szóló vizsgajegyzőkönyv a következő eredményesen teljesített időszakos vizsga után selejtezhető.

(4) Az alapvizsgát és időszakos vizsgát tett munkavállalók nyilvántartása a vizsgaközpont adatszolgáltatása alapján a hatóság és az alkalmazó vasúti társaság feladata. A vizsgázók, valamint az alap- és időszakos vizsgák adatait tartalmazó nyilvántartások (anyakönyvek) nem selejtezhetők.

(5) A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakör vonatkozásában létesített új munkaviszony esetén az új foglalkoztató vasúti társaság - a munkavállaló hozzájárulásával - jogosult a munkavállaló képzettségének, képesítéseinek, tapasztalatának és szakmai alkalmasságának bizonyítékául szolgáló összes okmányra, amelyeket a foglalkoztatásnál figyelembe vesz."

29. § (1) Az R3. 34. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A sikeres alapvizsga eredményéről a vizsgaközpont a vizsgázó részére vizsgaigazolást ad, amely alapján a hatóság - ha a vasúti járművezetői engedélyről és vasúti járművezetői tanúsítványról szóló rendelet szerint szükséges - hatósági igazolványt állít ki. Az időszakos vizsga eredményéről a vizsgaközpont a vizsgázó részére vizsgajegyzőkönyvet állít ki. Az alapvizsgáról és az utolsó időszakos vizsgáról szóló igazolásokat a munkavállaló köteles magánál tartani és a hatóság felszólítására felmutatni."

(2) Az R3. 34. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

"(1a) A vizsgaközpont kérelemre a névváltozás folytán, valamint az elveszett, a megrongálódott, vagy egyéb okból használhatatlanná vált vizsgaigazolásról, illetve vizsgajegyzőkönyvről másodlatot állít ki."

30. § Az R3. 35. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) A honosításhoz szükséges benyújtandó dokumentumok megegyeznek a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényben meghatározott dokumentumokkal."

31. § (1) Az R3. 35/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Új vasúti pálya építése esetén a műszaki átadás-átvételt követően a pályahálózat-működtető köteles az új vonalra vonatkozó előképzési programot kidolgozni és azt közzétenni, valamint a vasúti társaságokat és a hatóságot erről értesíteni. A pályahálózat-működtető az előképzési programot tájékoztatásul a vizsgaközpontnak megküldi."

(2) Az R3. 35/A. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

"(7) Az elővizsgát követő alapvizsga csak a vizsgához kapcsolódó képzési program vizsgaközpont általi jóváhagyását követően szervezhető. Az elővizsgával rendelkező munkavállaló mentesül a vonalismereti képzésen történő részvételi kötelezettség alól és e nélkül bejelenthető alapvizsgára."

32. § (1) Az R3. 35/B. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A képzést követően - a műszaki átadás-átvételt megelőzően - a vasúti társaság saját hatáskörében szervez vasúti pályahálózat ismereti elővizsgát, és ad ki elővizsga-igazolást a sikeres vizsgázóknak. A sikeres elővizsgát tett vizsgabiztosokat, vasútszakmai oktatókat és munkavállalókat a vasúti társaság a vizsgaközpontnak és a hatóságnak bejelenti. A vasúti társaság által szervezett vasúti pályahálózat ismereti elővizsga egy évig érvényes. Sikeres elővizsga nem ismételhető. A vasúti társaság elővizsgákat a műszaki átadás-átvételt követően legfeljebb 180 napig szervezhet."

(2) Az R3. 35/B. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

"(10) Az elővizsgát követő alapvizsga csak a vizsgához kapcsolódó képzési program vizsgaközpont általi jóváhagyását követően szervezhető. Az elővizsgával rendelkező munkavállaló mentesül a vonalismereti képzésen történő részvételi kötelezettség alól és e nélkül bejelenthető alapvizsgára."

33. § Az R3. 35/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"35/C. § (1) Az üzembentartó által üzemeltetni kívánt, üzemeltetett új vasúti jármű előzetes típusengedélyezését, típusengedélyezését vagy már meglévő jármű típusengedélyezését, vagy átalakítási engedélyezését követően és az üzembehelyezési engedélyt megelőzően, vagy olyan történelmi és muzeális vasúti jármű esetén, amely nem különleges menetre vonatkozó üzembehelyezési engedéllyel vesz részt a vasúti forgalomban, a vasúti jármű üzembentartója magyar nyelvű előzetes képzési programot készít a vasúti járműre vonatkozóan. A vasúti jármű üzembentartója az előzetes képzési programot tájékoztatásul a vizsgaközpontnak megküldi és erről a hatóságot értesíti.

(2) A vasúti jármű üzembentartója az előzetes képzési program alapján megszervezi a vizsgabiztosok, vasútszakmai oktatók és más vasúti járművön gyakorlatot szerzett vasúti járművezetők részére a vasúti járműismeretre vonatkozó elméleti képzést. Ezen a képzésen résztvevők száma a 30 főt nem haladhatja meg. A képzés megszervezéséhez nem szükséges képzési vagy egyszerűsített képzési engedély. A képzés megtartásához nem szükséges vasútszakmai oktató.

(3) A képzést követően a vasúti jármű üzembentartója saját hatáskörében szervez vasúti járműismereti elővizsgát, és ad ki elővizsga-igazolást a sikeres vizsgázóknak. A sikeres elővizsgát tett munkavállalókat a vasúti jármű üzembentartója, vagy a képzőszerv a vizsgaközpontnak és a hatóságnak bejelenti. A vasúti társaság által szervezett vasúti járműismereti elővizsga egy évig érvényes. Sikeres elővizsga nem ismételhető. A vasúti társaság elővizsgákat legfeljebb egy évig szervezhet.

(4) A vasúti jármű üzembentartója által szervezett elővizsgán vizsgáztatóként eljárhat olyan személy is, aki nem került a hatóság részéről vizsgabiztosként kinevezésre. Az alapvizsga lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.

(5) Az elővizsgát követő alapvizsga csak a vizsgához kapcsolódó képzési program vizsgaközpont általi jóváhagyását követően szervezhető. A próbafutáson résztvevő elővizsgával rendelkező munkavállaló mentesül a típusismereti képzésen történő részvételi kötelezettség alól és e nélkül bejelenthető alapvizsgára.

(6) A jelen §-ban meghatározott értesítési és bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a munkavállaló a vasúti pályahálózaton nem jogosult az új vasúti jármű közlekedtetésére."

34. § Az R3. 35/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"35/D. § (1) Amennyiben a vasútbiztonsági szabályok megváltoznak, a pályahálózat működtető vagy a vasúti társaság köteles az új képzési program alapján megkezdeni azoknak a munkavállalóknak a képzését, akiknek a biztonsági szabályok változása a munkakörükre vonatkozó képzési programban meghatározott ismeretanyag változását eredményezi, és a biztonsági szabályok ismerete a munkavégzés feltétele.

(2) A megváltozott biztonsági szabályokra vonatkozó képzést olyan vasútszakmai oktató is megtarthatja, aki a módosítást megelőzően rendelkezett az adott biztonsági szabályzatra vonatkozóan képesítéssel.

(3) Az eltérés alapvizsgán vizsgabiztosként olyan, már vizsgabiztosi névjegyzékben szereplő vizsgabiztos szerepelhet, aki a módosítást megelőzően vizsgáztatott az adott biztonsági szabályzat ismeretanyagából.

(4) Az alapvizsga érvényességét a hozzá kapcsolódó eltérés alapvizsga nem hosszabbítja meg.

(5) A megváltozott biztonsági szabályok alkalmazásának feltétele, hogy legalább annyi munkavállaló sikeres vizsgát tegyen, amennyi elegendő ahhoz, hogy egy munkavégzési helyen és munkakörben legalább háromnapi folyamatos szolgálatot képesek legyenek ellátni."

35. § Az R3. VI. fejezete a következő 30/B. alcímmel egészül ki:

"30/B. Egyeztetési eljárás

35/E. § (1) A vizsgaközpont képzéssel, vizsgáztatással kapcsolatosan meghozott döntéseivel kapcsolatban - írásban - egyeztetési eljárás kezdeményezhető a döntés meghozatalától számított 5 napon belül.

(2) Egyeztetést kezdeményezhet:

a) a képzésben résztvevő személy,

b) a képzőszervezet,

c) a regisztrált szervezet,

d) a vizsgázó,

e) a vizsgázó munkáltatója.

(3) A vizsgaközpont az egyeztetés eredményéről írásban értesíti az egyeztetést kezdeményezőt."

36. § (1) Az R3. 37. §-a a következő (2) és (3) bekezdéssel egészül ki:

"(2) Az egyes vasúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 22/2015. (V. 6.) NFM rendelet (a továbbiakban: Módr1.) hatálybalépését követően a 6. melléklet követelményeit az országos pályahálózaton közlekedő vasúti járművezetői alapképzés képzési programjában 2015. július 1-jétől kell alkalmazni.

(3) A Módr1. 23. §-ában meghatározott, a vizsgabiztosok kijelölésére vonatkozó rendelkezéseket 2016. január 1-jétől kell alkalmazni."

(2) Az R3. 37. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) A vasúti vizsgaközpont a Vizsgaszabályzatot és Eljárási Rendet a Módr1. hatálybalépését követő 90 napon belül köteles jóváhagyásra benyújtani."

(3) Az R3. 37. § a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:

"(8) A rendelet 3. mellékletében meghatározott alapképzések vizsgáztatásához a vizsgatételek, vizsgakérdések, vizsgafeladatok összeállításához a szükséges utasításokat, kiegészítő utasításokat, végrehajtási utasításokat, segédkönyveket, illetve a kapcsolódó szabályozásokat, rendelkezéseket, kezelési szabályzatokat (távközlő-, biztosítóberendezés) és azok módosításait az utasítás kezelője, felelőse, a vasúti járművek magyar nyelvű üzemeltetési leírásait és azok módosításait a jármű üzemben tartója a Módr1. hatálybalépését követő 3 hónapon belül elkészítteti és átadja a vizsgaközpontnak.

(9) A Módr1. hatálybalépésekor érvényes egyszerűsített képzési engedélyek érvényességi ideje a képzési engedély kiadásának napjától számított 5 évre módosul."

37. § Az R3. 38. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"38. § (1) Ez a rendelet

a) a közösségi vasutak biztonságáról, valamint a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló 95/18/EK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúrakapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK irányelv módosításáról szóló, 2004. április 29-i 2004/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a közösségi vasúti rendszereken mozdonyokat és vonatokat működtető mozdonyvezetők minősítéséről szóló, 2007. október 23-i 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk (1) bekezdésének, 3. cikk l) pontjának, 11. cikk (4) bekezdésének, 13. cikkének, 16. cikk (2) bekezdésének, 19. cikk (1) bekezdés d), e) és i) pontjának, 20. cikk (2) bekezdésének, 23. cikk (1)-(3) és (5)-(8) bekezdésének, 25. cikkének, 30. cikkének és 37. cikk 3. és 4. pontjának, a III-VII. mellékletének, valamint a VI. melléklet 8. pontjának,

c) a 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az általános szakmai ismeretekkel, az egészségi állapottal, valamint az engedélyekkel kapcsolatos követelmények tekintetében történő módosításáról szóló, 2014. június 24-i 2014/82/EU bizottsági irányelv 1. cikk 2. és 3. pontjának

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet

a) a 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban a mozdonyvezetők képzésében részt vevő képzési központok elismerésére, a mozdonyvezetők vizsgáztatóinak elismerésére és a vizsgák szervezésére vonatkozó feltételekről szóló, 2011. november 22-i 2011/765/EU bizottsági határozat,

b) az Európai Unió vasúti rendszerének forgalmi szolgálat és forgalomirányítás alrendszerére vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásokról és a 2007/756/EK határozat módosításáról szóló, 2012. november 14-i 2012/757/EU bizottsági határozat I. melléklet 4.6. pontjának, valamint J és L függelékének

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg."

38. § (1) Az R3.

a) 2. melléklete helyébe a 4. melléklet,

b) 3. melléklete helyébe az 5. melléklet,

c) 4. melléklete helyébe a 6. melléklet,

d) 5. melléklete helyébe a 7. melléklet

lép.

(2) Az R3.

a) 1. melléklete a 3. melléklet szerint,

b) 6. melléklete a 8. melléklet szerint

módosul.

(3) Az R3.

a) a 9. melléklet szerinti 8. melléklettel,

b) a 10. melléklet szerinti 9. melléklettel

egészül ki.

39. § Az R3.

a) 2. § 8. pontjában a "közlekedési hatóság" szövegrész helyébe a "vasúti közlekedési hatóság (a továbbiakban: hatóság)" szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében a "munkakörök munkaköri leírásában" szövegrész helyébe a "munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri leírásában" szöveg,

c) 5. § (1) bekezdésében a "4. § (2) bekezdés a) pontjában" szövegrész helyébe a "4. § (2) bekezdésében" szöveg,

d) 5. § (2) bekezdés a) pontjában a "12 főt" szövegrész helyébe a "25 főt" szöveg,

e) 5. § (4) bekezdésében az "1 évre" szövegrész helyébe az "5 évre" szöveg,

f) 9. § (1) bekezdésében a "szakmai irányítását és vizsgáztatását" szövegrész helyébe a "szakmai irányítását, alap-és időszakos vizsgáztatását" szöveg,

g) 9. § (2) bekezdésében a "vasúti járművezető időszakos képzése" szövegrész helyébe a "vasúti járművezető, valamint az üzemvezetői munkakörben foglalkoztatottak időszakos képzése" szöveg,

h) 14. § (2) bekezdés c) pontjában és (3) bekezdésében a "vasúti oktatói" szövegrész helyébe a "vasútszakmai oktatói" szöveg,

i) 20. § (3) bekezdésében a "18. § (1)-(2) bekezdésében" szövegrész helyébe a "18. § (1) és (3) bekezdésében" szöveg,

j) 21. § (4) bekezdésében a "tizenöt nap elteltével" szövegrész helyébe a "tizedik munkanapot követően" szöveg,

k) 21. § (5) bekezdésében az "alapképzésben ismételten" szövegrész helyébe az "alapképzésben a képzésnek abból a részéből (elméleti képzési rész, gyakorlati képzési rész), amelyből sikertelen vizsgát tett ismételten" szöveg,

l) 25. § (3) bekezdésében a "szervezet egyszerűsített képzési engedélyét" szövegrész helyébe a "szervezet képzési, illetve egyszerűsített képzési engedélyét" szöveg,

m) 26. § (2) bekezdésében a "hónap 25. napjáig" szövegrész helyébe az "ötödik munkanapig" szöveg,

n) 27. § (2) bekezdésében az "az öt" szövegrész helyébe az "a hat" szöveg,

o) 29. § (1) bekezdésében a "vizsgabiztos kijelölésére" szövegrész helyébe a "vizsgabiztos kijelölésére és a vizsgán jelenlévőkre" szöveg,

p) 37. § (1) bekezdésében a "szakvizsga" szövegrész helyébe a "szakvizsga, alapvizsga" szöveg

lép.

40. § Hatályát veszti az R3.

a) 6. § (2) bekezdésében az "és képzési programok" szövegrész,

b) 6. § (4a) bekezdésében a "vasúti közlekedési" szövegrész,

c) 12. § (4) bekezdése,

d) 1. melléklet 106. pontja,

e) 2. melléklet 106. pontja.

4. Záró rendelkezések

41. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

42. § (1) Ez a rendelet

a) a közösségi vasúti rendszereken mozdonyokat és vonatokat működtető mozdonyvezetők minősítéséről szóló, 2007. október 23-i 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a 2007/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az általános szakmai ismeretekkel, az egészségi állapottal, valamint az engedélyekkel kapcsolatos követelmények tekintetében történő módosításáról szóló, 2014. június 24-i 2014/82/EU bizottsági irányelvnek,

c) a vasúti rendszer Közösségen belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2008/57/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv V. és VI. mellékletének módosításáról szóló, 2014. december 5-i 2014/106/EU bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet

a) az Európai Unió vasúti rendszerének forgalmi szolgálat és forgalomirányítás alrendszerére vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásokról és a 2007/756/EK határozat módosításáról szóló, 2012. november 14-i 2012/757/EU bizottsági határozat I. melléklet 4.6. pontjának, valamint J és L függelékének,

b) a vasúti infrastruktúra nyilvántartásának közös előírásairól és a 2011/633/EU végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. november 26-i 2014/880/EU bizottsági végrehajtási határozat

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Dr. Seszták Miklós s. k.,

nemzeti fejlesztési miniszter

1. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"4. melléklet a 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelethez

ALRENDSZEREK EK-HITELESÍTÉSI ELJÁRÁSA

1. ÁLTALÁNOS ALAPELVEK

Az EK-hitelesítés egy, a 11. § értelmében vett kérelmező által végrehajtott eljárás, amely azt hivatott kimutatni, hogy egy alrendszer megfelel a vonatkozó uniós jogszabályokban foglalt követelményeknek, ezen belül a vonatkozó nemzeti szabályoknak, és az alrendszer üzembe helyezése engedélyezhető-e.

2. BEJELENTETT SZERVEZETEK ÁLTAL KIÁLLÍTOTT HITELESÍTÉSI TANÚSÍTVÁNY

2.1. Bevezetés

Ezen rendelet alkalmazásában az ÁME-kre való hivatkozás alapján történő hitelesítés az az eljárás, amelynek során egy bejelentett szervezet ellenőrzi és tanúsítja, hogy az alrendszer megfelel a vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásoknak (ÁME).

Ez nem érinti az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) azon kötelezettségét, hogy megfeleljen az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő más vonatkozó jogszabályoknak, beleértve a más jogszabályok által előírt értékelő szervezet által végzett ellenőrzéseket.

2.2. Közbenső hitelesítési nyilatkozat (ISV)

2.2.1. Alapelvek

Az ajánlatkérő vagy gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) kérésére a hitelesítés elkészíthető egy alrendszer részeire, vagy korlátozható a hitelesítési eljárás bizonyos szakaszaira. Ezen esetekben a hitelesítés eredményeit egy, az ajánlatkérő vagy gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) által kiválasztott bejelentett szervezet által kiállított közbenső hitelesítési nyilatkozatban (a továbbiakban: ISV) lehet összefoglalni.

A közbenső hitelesítési nyilatkozatban hivatkozásnak kell szerepelnie azokra az ÁME-kre, amelyek alapján a megfelelőséget értékelték.

2.2.2. Az alrendszer részei

A 11. § értelmében vett kérelmező az alrendszer bármely, általa meghatározott különálló részére kérhet ISV-t. Minden részt minden szakasz során ellenőrizni kell, a 2.2.3. pontban leírtak szerint.

2.2.3. A hitelesítési eljárás szakaszai

Az alrendszeren vagy az alrendszer bizonyos részein a következő szakaszok mindegyikében ellenőrzést kell végrehajtani:

a) általános tervezés;

b) előállítás: az alrendszer kiépítése, ezen belül különösen az építőmérnöki tevékenységek, a gyártás, a rendszerelemek összeszerelése és az általános beállítások;

c) végső ellenőrzés.

A (11. § értelmében vett) kérelmező a tervezési szakaszban (a típusvizsgálatokat is ideértve) és az előállítási szakaszban kérhet ISV-t az egész alrendszerre, vagy bármely, általa meghatározott különálló részre (lásd 2.2.2. bekezdés).

2.3. Hitelesítési tanúsítvány

2.3.1. A hitelesítésért felelős bejelentett szervezetek értékelik az alrendszer konstrukcióját, előállítását és végső ellenőrzését, valamint kiállítják az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) számára a hitelesítési tanúsítványt, aki kiállítja az EK-hitelesítési nyilatkozatot. A hitelesítési tanúsítványban hivatkozásnak kell szerepelnie azokra az ÁME-kre, amelyek alapján a megfelelőséget értékelték.

Amennyiben nem vizsgálták egy alrendszer minden vonatkozó ÁME-nek való megfelelését (pl. eltérés, ÁME-k korszerűsítés vagy felújítás céljából történő részletes alkalmazása, ÁME-ben meghatározott különleges eset vagy átmeneti időszak esetén), a hitelesítési tanúsítványnak pontos hivatkozást kell tartalmaznia azon ÁME-kre vagy részeikre, amelyek tekintetében a bejelentett szervezet a hitelesítési eljárás során nem vizsgálta a megfelelést.

2.3.2. Amennyiben ISV-t állítottak ki, az alrendszer hitelesítéséért felelős bejelentett szervezet figyelembe veszi ezeket az ISV-ket, és a hitelesítési tanúsítványának kiadása előtt:

a) ellenőrzi, hogy az ISV-k pontosan kiterjednek-e a vonatkozó ÁME-követelményekre;

b) ellenőrzi az ISV-k által nem lefedett területeket; valamint

c) ellenőrzi a teljes alrendszer végső ellenőrzését.

2.3.3. Egy hitelesítési tanúsítvánnyal már rendelkező alrendszer módosítása esetén a bejelentett szervezet csak a releváns és szükséges vizsgálatokat és teszteket végzi el, vagyis az értékelés csak az alrendszer módosított részeire, illetve azoknak az alrendszer nem módosított részeihez való interfészeire terjed ki.

2.3.4. Minden, egy alrendszer hitelesítésében részt vevő bejelentett szervezet műszaki dokumentációt készít tevékenységeinek köréről.

2.4. Az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentáció

Az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentációt a (11. § értelmében vett) kérelmezőnek kell összeállítania, és annak tartalmaznia kell a következőket:

a) a tervezéshez kapcsolódó műszaki jellemzők, ezen belül az érintett alrendszerre vonatkozó általános és részletes kivitelezési tervrajzok, elektromos kapcsolási rajzok és a hidraulikus rendszer rajzai, vezérlőáramköri ábrák, az adatfeldolgozó és automatikus rendszerek leírása olyan részletességgel, ami elegendő a végrehajtott megfelelőség-ellenőrzés dokumentálására, üzemeltetési és karbantartási dokumentáció stb.;

b) az alrendszerbe beépített, a kölcsönös átjárhatóságot lehetővé tevő rendszerelemek listája,

c) az alrendszer hitelesítésében részt vevő minden bejelentett szervezet által összeállított műszaki dokumentációk, amelynek a következőket kell tartalmaznia:

- az EK-megfelelőségi nyilatkozatok, valamint adott esetben a kölcsönös átjárhatóságot lehetővé tevő rendszerelemekhez kiállított EK-alkalmazhatósági nyilatkozat példányai, csatolva hozzá, adott esetben, a vonatkozó számítási feljegyzéseket és a közös műszaki előírások alapján a bejelentett szervezetek által elvégzett próbákról és vizsgálatokról felvett jegyzőkönyvek,

- ha rendelkezésre áll, a hitelesítési tanúsítványt kísérő ISV, ideértve az ISV érvényességét illetően a bejelentett szervezet által végzett ellenőrzés eredményét is,

- a hitelesítésért felelős bejelentett szervezet által ellenjegyzett, a megfelelő számítási feljegyzésekkel kísért hitelesítési tanúsítvány, amely igazolja, hogy az alrendszer megfelel a vonatkozó ÁME-k előírásainak, és tartalmazza az esetleges, a tevékenységek végrehajtása során észrevételezett és vissza nem vont fenntartásokat; a hitelesítési tanúsítványhoz csatolni kell az ugyanezen szervezet által a 2.5.2. és 2.5.3. pontokban meghatározottak szerint saját feladatkörben elkészített ellenőrzési, illetve vizsgálati jelentéseket;

d) az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő egyéb jogszabályokkal összhangban kiadott ellenőrzési tanúsítványok;

e) amennyiben ellenőrizni kell a biztonságos integrációt, a vonatkozó műszaki dokumentációhoz csatolni kell a kockázatértékelésre vonatkozó közös biztonsági módszerekről szóló vizsgálati jelentést.

2.5. Bejelentett szervezetek általi felügyelet

2.5.1. A gyártás ellenőrzéséért felelős bejelentett szervezetnek állandó hozzáférést kell biztosítani minden építési területhez, gyártóüzemhez, raktárterülethez, az esetleges előgyártási műhelyekhez vagy kísérleti berendezésekhez, illetve általánosságban minden olyan helyiséghez, amely esetében ezt szükségesnek ítéli meg feladatának végrehajtásához. Az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) a bejelentett szervezetnek köteles benyújtani az összes, ezt a célt szolgáló dokumentumot, elsősorban az alrendszerre vonatkozó kivitelezési terveket és műszaki dokumentációt.

2.5.2. A vonatkozó ÁME-knek való megfelelés érdekében a megvalósítás ellenőrzéséért felelős bejelentett szervezet rendszeresen vizsgálatot köteles végezni. Erről vizsgálati jelentést kell benyújtania a kivitelezésért felelős személyek részére. A szervezetnek az építési műveletek bizonyos szakaszainál jelen kell lennie.

2.5.3. Ezenkívül a bejelentett szervezet előzetes bejelentés nélkül is felkeresheti a munkaterületet vagy a gyártóüzemeket. Az ilyen látogatások idején a bejelentett szervezet teljes vagy részleges vizsgálatot végezhet. A kivitelezés felelősei felé ellenőrzési, illetve az esettől függően vizsgálati jelentést kell benyújtania.

2.5.4. A bejelentett szervezetnek nyomon kell tudnia követni azokat az alrendszereket, amelyekre kölcsönös átjárhatóságot lehetővé tevő rendszerelemet szereltek fel, annak vizsgálata céljából - amennyiben a vonatkozó ÁME így rendelkezik -, hogy az alrendszer alkalmas-e a tervezett vasúti környezetben történő használatra.

2.6. A dokumentáció átadása

Az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentáció egy példányát a gyártó vagy az ajánlatkérő (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) az alrendszer teljes élettartama alatt köteles megőrizni. A dokumentációt kérésre bármely tagállam részére el kell juttatni.

Az üzembehelyezési engedély iránti kérelemben benyújtott dokumentációt azon tagállam nemzeti biztonsági hatóságához kell benyújtani, ahol az engedélyezést kérik. A nemzeti biztonsági hatóság kérheti, hogy az engedéllyel együtt benyújtott dokumentumok egyes részeit lefordítsák a saját nyelvére.

2.7. Közzététel

Minden bejelentett szervezet köteles rendszeresen közzétenni a vonatkozó információkat a következőkről:

a) a hitelesítés és ISV iránti beérkezett kérelmek;

b) a kölcsönös átjárhatóságot lehetővé tevő rendszerelemekre vonatkozó megfelelőségi vagy használatra való alkalmassági értékelés iránti kérelmek;

c) a kiadott vagy elutasított ISV;

d) a kiadott vagy elutasított megfelelőségi nyilatkozatok és a használatra való alkalmasságra vonatkozó EK-tanúsítványok;

e) a kiállított vagy elutasított hitelesítési tanúsítványok.

2.8. Nyelv

Az EK-hitelesítési eljárással kapcsolatos dokumentációkat és levelezést annak a tagállamnak a hivatalos, az EU hivatalos nyelvei között szereplő nyelvén kell elkészíteni, illetve folytatni, ahol az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) letelepedett, vagy pedig az Uniónak az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) által elfogadott valamelyik hivatalos nyelvén.

3. KIJELÖLT SZERVEZET ÁLTAL KIÁLLÍTOTT HITELESÍTÉSI TANÚSÍTVÁNY

3.1. Bevezetés

Abban az esetben, ha nemzeti szabályok alkalmazandók, a hitelesítés része egy olyan eljárás, amelynek során a kijelölt szervezet (a kijelölt szervezet) ellenőrzi és tanúsítja, hogy az alrendszer megfelel e rendelet 10. §-a szerint bejelentett, a hatóság által jegyzékbe foglalt műszaki előírásoknak (a továbbiakban: műszaki előírások).

3.2. Hitelesítési tanúsítvány

A kijelölt szervezet elkészíti az ajánlatkérőnek vagy a gyártónak (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmezőnek) szánt hitelesítési tanúsítványt.

A tanúsítvány pontos hivatkozást tartalmaz azon műszaki előírásokra, amelyek megfelelését a kijelölt szervezet a hitelesítési eljárás során megvizsgálta.

Amennyiben a nemzeti szabályok egy járművet alkotó alrendszerekre vonatkoznak, a kijelölt szervezet két részre osztja fel a tanúsítványt: az egyik rész a jármű és a kapcsolódó hálózat közötti műszaki összeegyeztethetőséghez szigorúan kapcsolódó műszaki előírásokra való hivatkozásokat tartalmazza, a másik pedig az összes többi műszaki előírást.

3.3. Műszaki dokumentáció

A műszaki előírások alkalmazása esetén követendő hitelesítési eljárás tanúsítványát kísérő, a kijelölt szervezet által elkészített műszaki dokumentációnak a 2.4. pontban említett, az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentáció részét kell képeznie, és tartalmaznia kell az alrendszer műszaki előírásoknak való megfelelésének értékelésére vonatkozó műszaki adatokat.

3.4. Nyelv

Az EK-hitelesítési eljárással kapcsolatos dokumentációkat és levelezést annak a tagállamnak a hivatalos, az EU hivatalos nyelvei között szereplő nyelvén kell elkészíteni, illetve folytatni, ahol az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) letelepedett, vagy pedig az Uniónak az ajánlatkérő vagy a gyártó (vagyis a 11. § értelmében vett kérelmező) által elfogadott valamelyik hivatalos nyelvén.

4. ALRENDSZEREK RÉSZEINEK HITELESÍTÉSE

Ha egy alrendszer bizonyos részeire vonatkozó hitelesítési tanúsítvány kerül kiállításra, ezen melléklet rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók ezen részekre."

2. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"5. melléklet a 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelethez

ALRENDSZEREK EK-HITELESÍTÉSI NYILATKOZATA

1. ALRENDSZEREK EK-HITELESÍTÉSI NYILATKOZATA

Az alrendszerek EK-hitelesítési nyilatkozata a kérelmező által a 11. § szerint kiállított nyilatkozat, amelyben a kérelmező kizárólagos felelősséggel kijelenti, hogy a releváns hitelesítési eljárások alatt álló kérdéses alrendszer megfelel a vonatkozó uniós jogszabályoknak, beleértve a vonatkozó nemzeti szabályokat is.

Az EK-hitelesítési nyilatkozatot és a kísérő dokumentumokat dátummal és aláírással kell ellátni.

Az EK-hitelesítési nyilatkozatnak az alrendszerekre vonatkozó, a 4. mellékletben meghatározott EK-hitelesítési eljárásból származó információkon kell alapulnia. Azt ugyanazon a nyelven kell írni, mint az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentációt, és a következőket kell tartalmaznia:

a) hivatkozás ezen rendeletre, az átjárhatósági műszaki előírásokra (a továbbiakban: ÁME) és az alkalmazandó nemzeti szabályokra;

b) hivatkozás azon ÁME(k)-re vagy azok részeire, amelyek betartását nem vizsgálták az EK-hitelesítési eljárás során, és azon nemzeti szabályokra, amelyeket egy eltérésnél, az ÁME-k korszerűsítés vagy felújítás céljából történő részleges alkalmazásánál, egy ÁME-ben meghatározott átmeneti időszaknál vagy különleges esetben alkalmaztak;

c) a 11. § értelmében vett kérelmező neve és címe (feltüntetve a kereskedelmi nevét és teljes címét; meghatalmazott képviselő esetében pedig az ajánlatkérő vagy a gyártó kereskedelmi nevét is);

d) az alrendszer rövid leírása;

e) azon bejelentett szervezet(ek) neve, címe és azonosító száma, amely(ek) a 11. §-ban említett EK-hitelesítést végezte (végezték);

f) azon bejelentett szervezet(ek) neve, címe és azonosító száma, amely(ek) az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő más szabályoknak való megfelelőséget értékelte/értékelték;

g) azon kijelölt szervezet(ek) neve és címe, amely(ek) a nemzeti szabályoknak való megfelelőséget ellenőrizte/ellenőrizték;

h) azon értékelést végző szervezet(ek) neve és címe, amely a kockázatértékelésre vonatkozó közös biztonsági módszerek (CSM) alkalmazásával kapcsolatos biztonsági értékelést készítette, amennyiben ezen rendelet azt előírja;

i) az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentációban található dokumentumok hivatkozásai;

j) minden olyan vonatkozó átmeneti vagy végleges rendelkezés, amelyet az alrendszer tekintetében be kell tartani, ezen belül adott esetben az üzemeltetési korlátozások és feltételek;

k) az aláíró (azaz a nyilatkozatot aláírni jogosult természetes személy vagy személyek) személyazonossága.

Amennyiben a 4. melléklet hivatkozik a közbenső EK-hitelesítési nyilatkozatra (ISV), e szakasz rendelkezései arra a nyilatkozatra is vonatkoznak.

2. ALRENDSZEREK EK-HITELESÍTÉSI NYILATKOZATA MÓDOSÍTÁSOK ESETÉN

EK-hitelesítési nyilatkozat tárgyát képező alrendszert érintő olyan módosítás esetén, amely nem karbantartás keretében történő pótlás, a következő rendelkezések alkalmazandók.

2.1. Ha a módosítás benyújtója igazolja, hogy a módosítás nem érinti az alrendszernek azon alapvető konstrukciós jellemzőit, amelyek az alapvető paraméterekre vonatkozó követelményeknek való megfelelés szempontjából relevánsak:

a) a módosítás benyújtója aktualizálja az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentációban található dokumentumok hivatkozásait;

b) nem kell új EK-hitelesítési nyilatkozatot készíteni.

2.2. Ha a módosítás benyújtója igazolja, hogy a módosítás az alrendszernek azon alapvető konstrukciós jellemzőit érinti, amelyek valamely alapvető paraméterre vonatkozó követelményeknek való megfelelés szempontjából relevánsak,

a) a módosítás benyújtója egy kiegészítő EK-hitelesítési nyilatkozatot állít ki, megjelölve az érintett alapvető paramétereket;

b) a kiegészítő EK-hitelesítési nyilatkozathoz listát kell csatolni az eredeti EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő eredeti műszaki dokumentáció azon dokumentumairól, amelyek érvényüket vesztették;

c) az EK-hitelesítési nyilatkozatot kísérő műszaki dokumentációnak tartalmaznia kell annak igazolását, hogy a módosítások hatása az a) pontban említett alapvető paraméterekre korlátozódik;

d) e melléklet 1. szakaszának rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók a kiegészítő EK-hitelesítési nyilatkozatra;

e) az eredeti EK-hitelesítési nyilatkozat érvényesnek tekintendő azon alapvető paraméterek tekintetében, amelyeket a módosítás nem érint.

3. ALRENDSZEREK EK-HITELESÍTÉSI NYILATKOZATA TOVÁBBI VIZSGÁLATOK ESETÉN

Egy alrendszer EK-hitelesítési nyilatkozata kiegészíthető, ha további vizsgálatokra kerül sor, különösen ha ezek a kiegészítő vizsgálatok egy további üzembehelyezési engedélyhez szükségesek. Ebben az esetben a kiegészítő nyilatkozat hatálya a kiegészítő vizsgálat tárgyára korlátozódik."

3. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

1. Az R3. 1. melléklet a "II. 2.1. Közúti villamos vasúti pályahálózat" alcímének 14. pontját követően a következő 14/A. ponttal egészül ki:

"

14/A.Felsővezeték szerelőFelső vezetékek felügyeletének ellátása, ellenőrzése, fenntartása,
karbantartása.

"

2. Az R3. 1. melléklet a "II. 2.1. Közúti villamos vasúti pályahálózat" alcímének 27. pontját követően a következő 27/A. ponttal egészül ki:

"

27/A.PályamunkásA vasúti pályaszakaszon történő munkavégzés során a pálya és tartozékain
(sín, kapcsolószer, kitérők, vágánykapcsolatok, hegesztések, aljak, ágyazat)
végzett tevékenységek megfelelő műszaki színvonalon történő
elvégeztetése, illetve a hiányosságok feltárása, helyreállítása a zavartalan
vasúti forgalom biztosítása érdekében.

"

4. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"2. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

Időszakos oktatásra, illetve időszakos vizsgára kötelezett munkavállalók és az időszakos oktatás rendje

Országos vasúti pályahálózatTérségi vasúti pályahálózatSaját célú vasúti pályahálózatElővárosi vasúti pályahálózatHelyi vasúti pályahálózatValamennyi keskeny nyomtávú pályahálózat
Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)Éves oktatási idő (óra)gyakoriság (hónap)
Vasúti járművezető munkakörök,
feladatkörök
303303126126126126
Vasúti pálya üzemeltetésével
összefüggő munkakörök (országos
pályahálózat)
1. melléklet 15-22. sorszámú
munkakörök
303
1. melléklet 1-14; 23-39/B sorszámú
munkakörök
126
Vasúti pálya üzemeltetésével
összefüggő munkakörök (kivéve
országos pályahálózat)
126126126126126
Távközlő, erősáramú és
biztosítóberendezések fenntartásával
összefüggő munkakörök
612612612612612612
Vasúti pálya fenntartásával
összefüggő munkakörök
612612612612612612
Személyszállítási szolgáltatással
összefüggő munkakörök
612612612612612612
Áruszállítási szolgáltatással
összefüggő munkakörök
612612612612612612
Járművek üzemeltetésével és
fenntartásával összefüggő
munkakörök
612612612612612612

"

5. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"3. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő képzések, a képzésben való részvétel feltételei, az alapképzés témakörei, a hatósági vizsgák vizsgatevékenységei, témakörei, a vizsgáztatás feltételei, a vizsgák megfeleltetése, a képzéssel betölthető munkakörök

A képzések és a hatósági vizsgák megnevezése az infrastruktúra (utasításrendszer) feltüntetésével értelmezendő. Pl.: Általános forgalmi (MÁV Zrt. F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) vizsga, vagy Tolatásvezető (Iparvágányok Szolgálati Utasítása és kapcsolódó szabályozások) képzés.

A vizsga megfeleltetése: a képzéshez (azonos infrastruktúrához) kapcsolódó érvényes (sikeres) hatósági vizsga megléte esetén, a vizsga megfeleltetésénél felsorolt hatósági alap- és időszakos vizsgá(ka)t külön nem kell tenni.

Időszakos vizsgán a jelen melléklet táblázataiban meghatározott vizsgabizottság helyett 1 fő vizsgabiztos is kijelölhető.

A vasúti pályahálózat üzemeltetésével, működtetésével kapcsolatos alapképzések

I. Országos, térségi, illetve sajátcélú vasúti pályahálózat

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Általános forgalmi- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő és
biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1fő vizsgabiztos
(műszaki)
- Vonat fel- és
átvevő
- Vonali
tolatásvezető
- Tolatásvezető
- Kocsirendező
- Váltókezelő
- Térközőr
- Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő,
erősáramú,
biztosító-
berendezés és
pálya
szakszolgálat)
- Vasúti
munkavezető
- Vezető
jegyvizsgáló
- Jegyvizsgáló
- Egyszerűsített
forgalmi
(árufuvarozási
szolgáltatás)
- 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.,
11., 12., 13., 15., 16.,
17., 18., 19. sorszám
alatt felsorolt
munkakörök,
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi üzemmérnök
- Forgalmi technológus
- Különleges
szabályozást igénylő
küldemények
irányítója
- Személyszállítási
főirányító
- Személyszállítási
üzemeltetési vezető
- Személyszállítási
technológus,
- Állomáskezelő
- Árutovábbítási
üzemirányító
- Területi vonatatási
ABCDEFGH
- Egyszerűsített
forgalmi
(gépészeti
szolgáltatás)
- Mozdonyfelvi
gyázó
- Villamos-
fűtési lakatos
- Keskeny
nyom-
távolságú
pálya-
hálózaton
vonatkísérő
(Gyermek-
vasúti
vonatkísérő)
szolgáltatási
központvezető
- Vonatatási
szolgáltatási
telephelyvezető
- Területi vontatási
vezető
- Vontatási-telepvezető
- Vontatási technológus
- Vontatási reszortos
- Vontatási (gépészeti)
vonalellenőr
- Vontatási
vezetőmérnök
- Területi vontatási
főirányító
- Hálózati árufuvarozási
vontatási főirányító,
irányító
- Árutovábbítási
vontatási irányító
2.Önállósító forgalmi- Általános forgalmi
vizsga
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Gyakorlati ismeretek (160
óra oktató forgalmi
szolgálattevő felügyelete
melletti gyakorlati
munkavégzés)

Kiegészítő témakörök:
- Pályavasúti berendezés
ismeretek
(biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Általános
forgalmi
- Vonat fel- és
átvevő
- Vonali
tolatásvezető
- Tolatásvezető
- Kocsirendező
- Váltókezelő
- Térközőr
- Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő,
erősáramú,
biztosító-
berendezés és
pálya
szakszolgálat)
- Vasúti
munkavezető
- Vezető
- 1., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.,
11., 12., 13., 15., 16.,
17., 18., 19 sorszám
alatt felsorolt
munkakörök,
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi csomóponti
vezető
- Forgalmi koordinátor
- Állomásfőnök I-III.
- Térfőnök
- Hálózati fő-
üzemirányító
- Tervező főirányító
- Területi fő-
üzemirányító
- Rendkívüli helyzeteket
kezelő irányító
ABCDEFGH
jegyvizsgáló
- Jegyvizsgáló
- Egyszerűsített
forgalmi
(árufuvarozási
szolgáltatás)
- Egyszerűsített
forgalmi
(gépészeti
szolgáltatás)
- Mozdony-
felvigyázó
- Keskeny
nyom-
távolságú
pálya-
hálózaton
vonatkísérő
(Gyermek-
vasúti
vonatkísérő)
- Villamos-
fűtési lakatos
- Forgalmi vonalirányító
- KÖFI irányító
- KÖFE irányító
- Forgalmi szolgálattevő
- Külső forgalmi
szolgálattevő
- Naplózó forgalmi
szolgálattevő
- MEFI irányító
- MERÁFI irányító
- Ügyeletes tiszt
(forgalmi)
- Gyermekvasúti
forgalmi állomásfőnök
3.Vasútüzem vezető- Általános forgalmi
vizsga
- Biztosítóberendez
és üzemeltetése
esetén: Önállósító
forgalmi vizsga.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
1. Üzemeltetési ismeretek

Kiegészítő témakörök
- Jogi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Üzemeltetési
ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-- Vasútüzem vezető
4.Vonat fel- és átvevő- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vonat fel- és átvevő
ABCDEFGH
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
5.Vonali tolatásvezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
- 480 óra igazolt
kocsirendezői
gyakorlat
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
gurítódombi berendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Tolatásvezető
- Kocsirendező
- 6., 7. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- Vonali tolatásvezető
6.Tolatásvezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
- 480 óra igazolt
kocsirendezői
gyakorlat
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
gurítódombi berendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Kocsirendező- 7. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- Kocsimester (forgalmi)
- Tolatásvezető
- Gurításvezető
7.Kocsirendező- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vonali kocsirendező
- Kocsirendező
- Saruzó
- Fékező (tolatásnál,
gurításnál)
- Vágányfék kezelő
- Vontatási telepi
rendező
- Vontatási telepi
váltókezelő
- Szállítmánykísérő
8.Váltókezelő- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Váltókezelő
- Vezető váltókezelő
- Gyermekvasúti vezető
váltókezelő
9.Térközőr- Betöltött 18 életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
- Biztosítóberendez
ési műszerész,
biztosítóberendez
ési lakatos,
felsővezeték
szerelő részére:
szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Útsorompókezelő
- Térközőr
- Vonatjelentő-őr
- Jelzőőr
- Biztosítóberendezési
műszerész
- Biztosítóberendezési
lakatos
- Felsővezeték szerelő
- Felsővezeték szerelő
különleges
körülmények között
(nagy magasságban,
ismeretek
(biztosítóberendezés
ismeretek - kivéve
biztosítóberendezési
műszerész,
biztosítóberendezési
lakatos - és távközlő
berendezés ismeretek)
25 kV feszültség
közelében)
10.Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő-,
erősáramú-,
biztosítóberendezés
és pálya
szakszolgálat)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- Szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő
berendezés ismeretek,
biztosítóberendezés
berendezés ismeretek -
csak erősáramú és pálya
szakszolgálat részére)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
- Térközőr- 9. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- TEB Vezetőmérnök
- TEB szakaszmérnök
- Technológiai
rendszerszakértő
- Biztosítóberendezési
vonalellenőr
- Távközlőmester
(beosztott
távközlőmester)
- Blokkmester
(beosztott
blokkmester)
- Területi
biztosítóberendezési
diszpécser
- Biztosítóberendezési
művezető
- Területi távközlő
diszpécser
- Erősáramú mester
(erősáramú beosztott
mester)
- Erősáramú művezető
- Elektrikus, elektrikus
diszpécser
- Vezetőmérnök (pályás)
- Szakaszmérnök
(pályás)
- Főpályamester
- Pályamester
- Vonalkezelő
- Technikus
- Diszpécser (pályás)
11.Vasúti munkavezető- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás
- Jelzőőr
12.Vezető jegyvizsgáló- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- 3 hónap
jegyvizsgálói
gyakorlat
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Jegyvizsgáló- Vezető jegyvizsgáló
(belföldi, nemzetközi)
- 13. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
13.Jegyvizsgáló- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Jegyvizsgáló (belföldi,
nemzetközi)
- vonatkezelő-levelező,
kirakó
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
- Általános ismeret a
személyszállító járművekre
14.Kocsivizsgáló- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség vagy
középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Járműszerkezeti ismeretek
2. Műszaki kocsi-üzemeltetési
ismeretek
3. Jelzési ismeretek
4. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Járműszerkezeti
ismeretek
Gyakorlati:
1. Műszaki kocsi-
üzemeltetési
ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
- Villamos-
fűtési lakatos
- 19. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- Kocsivizsgáló
- Féklakatos
- Művezető
(kocsivizsgáló)
- Tengelyátszerelő
15.Egyszerűsített
forgalmi
(árufuvarozási
szolgáltatás)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos,
(műszaki)
-- Raktárnok
- Árufuvarozási főnök
- Állomási operatív
koordinátor
(árufuvarozás)
16.Egyszerűsített
forgalmi
(gépészeti
szolgáltatás)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- Szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (Villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos,
(műszaki)
- Villamos-
fűtési lakatos
- 19. sorszám alatt
felsorolt munkakörök,
- Járműfenntartási
vezető,
- Járműfenntartási
vezetőmérnök,
- Kocsivizsgálati vezető
- Kocsivizsgálati
vezetőmérnök
17.Mozdonyfelvigyázó- Betöltött 20.
életév,
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési Ismeretek.
2. Forgalmi Ismeretek.

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő
berendezés ismeretek)
Elméleti:
írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Mozdonyfelvigyázó
- Külsős
mozdonyfelvigyázó
- Gépészeti diszpécser
18.Keskeny
nyomtávolságú
pályahálózaton
vonatkísérő
(Gyermekvasúti
vonatkísérő)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési Ismeretek
2. Forgalmi Ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vonatvezető(keskeny
nyomtávolságú
pályahálózaton)
- Fékező (keskeny
nyomtávolságú
pályahálózaton)
- Gyermekvasúti
vonatvezető
- Gyermekvasúti vezető
jegyvizsgáló
- Jelzőőr
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek)
19.Villamos-fűtési
lakatos
- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési Ismeretek.
2. Forgalmi Ismeretek.

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek)
Elméleti:
írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos,
(forgalmi)
-- Villamos-fűtési lakatos
(szerelő)

II. Elővárosi és helyi vasúti pályahálózat

II. 1. Elővárosi vasúti pályahálózat

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető
munkakörök
megnevezése
1.Általános forgalmi- Betöltött 18.
életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (Villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
- Váltókezelő
- Térközőr
- Tolatásvezető
- Vezető-
jegyvizsgáló
- Vonatvezető
- Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő-,
villamos
felsővezetéki-,
biztosító-
berendezési-,
pálya
szakszolgálat)
- Vasúti
munkavezető
- 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.
sorszám alatt felsorolt
munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi főmérnök
- Üzemvezető
- Szakszolgálat-vezető
- Forgalmi
csoportvezető
- Naplózó
2Önállósító forgalmi- Általános forgalmi
vizsga
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Gyakorlati ismeretek (160
óra oktató forgalmi
szolgálattevő felügyelete
melletti gyakorlati
munkavégzés)




Kiegészítő témakörök:
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Általános
forgalmi
- Váltókezelő
- Térközőr
- Tolatásvezető
- Vezető-
jegyvizsgáló
- Vonatvezető
- Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő-,
villamos
felsővezetéki-,
biztosító-
berendezési-,
- 1., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.
sorszám alatt felsorolt
munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Üzemegységi
diszpécser
- Központi
forgalomirányító
(KÖFI)
- Forgalmi
szolgálattevő,
jelenlétes forgalmi
ABCDEFGH
- Pályavasúti berendezés
ismeretek
(biztosítóberendezés
ismeretek)
pálya
szakszolgálat)
- Vasúti
munkavezető
szolgálattevő
3.Váltókezelő- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Váltókezelő
4.Térközőr- Betöltött 18 életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
- Biztosítóberendez
ési műszerész,
biztosítóberendez
ési lakatos,
távközlő
műszerész részére:
szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek
- -kivéve távközlő
- műszerész -,
biztosítóberendezés
ismeretek - kivéve
biztosítóberendezési
műszerész,
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Sorompókezelő
- Térközőr
- Vonatjelentő-őr
- Szükség
vonatjelentő-őr
- Jelzőőr
- Biztosítóberendezési
műszerész
- Biztosítóberendezési
lakatos
- Távközlő műszerész
ABCDEFGH
biztosítóberendezési
lakatos)
5.Tolatásvezető- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Tolatásvezető
- Kocsirendező
6.Vezető-jegyvizsgáló- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vezető-jegyvizsgáló
- Jegyvizsgáló
7.Vonatvezető- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vonatvezető
- Műszaki irányító
8.Egyszerűsített
forgalmi
(pálya, távközlő-,
erősáramú-,
biztosítóberendezési
szakszolgálat)
- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
- szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (Villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek - csak villamos
felsővezetéki- és pálya
szakszolgálat részére)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-- Távközlőmester
- Blokkmester
(beosztott
blokkmester)
- Biztosítóberendezési
művezető
- Elektrikus
- Pályamester
- Pályás szakszolgálat,
készenlétes
- Pályás szakszolgálat,
művezető
- Biztosítóberendezési
diszpécser
- Távközlő diszpécser
- Energia diszpécser
- Energia operátor
- Pályás szakszolgálat
szolgálatvezető
- Pályás szakszolgálat
üzemvezető
- Pályás szakszolgálat
technikus
9.Vasúti munkavezető- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás
- Jelzőőr

II.2. Helyi vasúti pályahálózat

II.2.1. Közúti villamos vasúti pályahálózat

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető
munkakörök
megnevezése
1.Forgalmi
diszpécser
- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
- Villamos
meghajtású közúti
vasúti
járművezetői
engedély
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeretek
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Váltóőr
- Vonatvezető
- Kísérő
- 2., 3., 4. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi diszpécser
- Forgalmi főmérnök
- Üzemvezető
- Szakszolgálat-vezető
- Forgalmi
csoportvezető
2.Váltóőr- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeretek
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Váltóőr,
- Tabulátorkezelő
- Jelzőőr
ABCDEFGH
3.Vonatvezető- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Kísérő- 4. sorszám alatt
felsorolt munkakörök
- amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Vonatvezető
4.Kísérő- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Kísérő
5.Egyszerűsített
forgalmi
(távközlő-,
erősáramú-,
biztosítóberendezési
szakszolgálat)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- szakterületnek
megfelelő
szakirányú
végzettség.
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Távközlőmester,
műszerész
- Blokkmester
(beosztott
blokkmester)
- Biztosítóberendezési
művezető
- Biztosítóberendezési
műszerész
ABCDEFGH
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek -
kivéve távközlő
szakszolgálat)
- Biztosítóberendezési
lakatos
- Biztosítóberendezési
diszpécser
- Távközlő diszpécser
- Elektrikus
- Energia diszpécser
- Energia operátor
- Felsővezeték szerelő
6.Egyszerűsített
forgalmi (pálya
szakszolgálat)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Szolgálatvezető
- Üzemvezető
- Pályamester
- Technikus
- Készenlétes
- Művezető
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)
7.Vasúti munkavezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret (KRESZ)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Közlekedési ismeret
(KRESZ)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás
- Pályamunkás
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeretek)

II.2.2. Földalatti vasúti pályahálózat (Metró)

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Utasforgalom-
irányító
- Betöltött 18.
életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Mozgólépcső ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő
berendezés ismeret)
- Általános járműismeret
- Utasforgalom irányítási
gyakorlat, (vasútszakmai
oktató felügyelete alatti
munkavégzés)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Mozgólépcső
ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Egyszerűsített
forgalmi
- (a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési-
és pálya szak-
szolgálatok
részére)
- Vasúti
munkavezető
- a 4., 5. sorszám alatt
felsorolt munkakörök -
(amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek)
- Központi
utasforgalom-irányító
diszpécser (KUD)
- Műszaki diszpécser
- Állomási (utasforgalom
irányító) diszpécser,
- Központi forgalmi
menetirányító
megbízottja
- Peronőr
2.Vonatforgalom
irányító
- Betöltött 20.
életév
- Középiskolai
végzettség
- Utasforgalom
irányítói vizsga
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Utasforgalom-
irányító
- Tolatásvezető
- Egyszerűsített
forgalmi
- (a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési-
és pálya szak-
szolgálatok
részére)
- Vasúti
munkavezető
- az 1., 3., 4., 5. sorszám
alatt felsorolt
munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi főmérnök
- Üzemvezető
- Szakszolgálat-vezető
- Forgalmi
csoportvezető
- Járműtelepi forgalmi
operátor
ABCDEFGH
biztosítóberendezés és
harmadik sínes villamos
berendezés ismeret)
- Általános járműismeret
- Vonatforgalom irányítási
gyakorlat (vasútszakmai
oktató felügyelete alatti
munkavégzés)
- Járműtelepi forgalmi
szolgálattevő
- Központi forgalmi
menetirányító (KFM)
- Központi forgalmi
operátor
- Állomási forgalmi
szolgálattevő
- Mű szakvezető
diszpécser
- Kocsiszíni diszpécser
3.Tolatásvezető- Betöltött 18.
életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
harmadik sínes villamos
berendezés ismeret)
- Általános járműismeret
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Egyszerűsített
forgalmi
- (a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési-
és pálya szak-
szolgálatok
részére)
- Vasúti
munkavezető
- a 4., 5. sorszám alatt
felsorolt munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Tolatásvezető
ABCDEFGH
4.Egyszerűsített
forgalmi
(a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési- és
pálya
szakszolgálatok
részére)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- Szakterületre előírt
szakirányú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
harmadik sínes villamos
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Vasúti
munkavezető
- az 5. sorszám alatt
felsorolt munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Biztosítóberendezési
művezető, műszerész l
- Biztosítóberendezési
diszpécser, lakatos
- Blokkmester (beosztott
blokkmester)
- Elektrikus
- Energia diszpécser
- Energia operátor
- Műszaki ügyeletes
- Távközlő műszerész,
diszpécser
- PFT Szolgálatvezető
- PFT Üzemvezető
- Pályamester
- PFT Technikus
- PFT Készenlétes
- PFT Művezető
- Központi forgalmi
menetirányító
megbízottja
5.Vasúti munkavezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
- Szakterületre előírt
szakmai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
harmadik sínes villamos
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás
- Jelzőőr

II.2.3. Millenniumi földalatti vasút

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Vonat és
utasforgalom
irányító
- Betöltött 20. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
3. Pályavasúti berendezés
ismeretek (villamos
felsővezetéki berendezés
ismeretek, pályaismeret)

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeret)
- Általános járműismeret
- Vonat és utasforgalom
irányítási gyakorlat,
felügyelet alatti
munkavégzés
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Írásbeli
1. Villamos felsővezetéki
berendezés ismeretek.
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
- Tolatásvezető
- Peronőr
- Egyszerűsített
forgalmi
- (a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési-
és pálya szak-
szolgálatok
részére)
- 2., 3., 4. sorszám alatt
felsorolt munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi főmérnök
- Üzemvezető
- Szakszolgálat-vezető
- Forgalmi csoportvezető
- Központi menetirányító
- Forgalmi szolgálattevő,
- Térfelvigyázó
- Központi utasforgalom-
irányító diszpécser
(KUD)
- Műszakvezető
diszpécser
2.Tolatásvezető- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Tolatásvezető
ABCDEFGH
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
felsővezetéki villamos
berendezés ismeret)
- Általános járműismeret
3.Peronőr- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Peronőr
4.Egyszerűsített
forgalmi
(a távközlő-,
erősáramú-,
biztosító-
berendezési- és
pálya
szakszolgálatok
részére)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
- Szakterületre előírt
szakirányú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Biztosítóberendezési
művezető, műszerész l
- Biztosítóberendezési
lakatos, diszpécser
- Blokkmester (beosztott
blokkmester)
- Elektrikus
- Energia diszpécser
- Energia operátor
- Felsővezetékes
művezető
- Felsővezetékes
csoportvezető
- Műszaki diszpécser
- Műszaki ügyeletes
- Távközlő műszerész,
diszpécser
- PFT Szolgálatvezető
- PFT Üzemvezető
- Pályamester
ABCDEFGH
- PFT Technikus
- PFT Készenlétes
- PFT Művezető
- Központi menetirányító
helyszíni megbízottja
5.Vasúti munkavezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
- Szakterületre előírt
szakirányú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Szakterületre vonatkozó
üzemeltetési szabályzat
(szolgálati utasítás)
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás
- Jelzőőr

II.2.4. Fogaskerekű vasút

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Forgalmi
diszpécser
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-,
biztosítóberendezés és
villamos felsővezetéki
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
- Tolatásvezető
- Váltóállító
- Jelzőőr
- 2., 3., 4. sorszám alatt
felsorolt munkakörök -
amennyiben a
képzésben való
részvétel feltételei
teljesülnek
- Forgalmi főmérnök
- Üzemvezető
- Szakszolgálat-vezető
- Forgalmi csoportvezető
- Forgalmi diszpécser
2.Tolatásvezető- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeret)
- Járműismeret
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Művezető (Művezető
megbízottja)
- Kapcsolást végző
műszaki dolgozó
3.Váltóállító- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő- és
biztosítóberendezés
ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Váltóállító
4.Jelzőőr- Betöltött 18. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Jelzőőr
5.Egyszerűsített
forgalmi (távközlő-,
erősáramú-,
biztosítóberendezés
szakszolgálat)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Távközlőmester,
műszerész
- Blokkmester (beosztott
blokkmester)
- Biztosítóberendezési
művezető
- Biztosítóberendezési
műszerész
- Biztosítóberendezési
lakatos
- Biztosítóberendezési
diszpécser
- Távközlő diszpécser
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeret, -
kivéve távközlő
szakszolgálat)
- Elektrikus
- Energia diszpécser
- Energia operátor
6.Egyszerűsített
forgalmi (pálya
szakszolgálat)
- Betöltött 18. életév
- Középiskolai
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Szolgálatvezető
- Üzemvezető
- Pályamester
- Technikus
- Készenlétes
- Művezető
7.Vasúti munkavezető- Betöltött 18. életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
- Pályavasúti berendezés
ismeretek (távközlő-
berendezés ismeret)
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Jelzési ismeretek
2. Forgalmi ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
-- Vasúti munkavezető
- Vonalgondozó
- Előmunkás

II.2.5. Sikló-, függőpálya, sífelvonó

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Siklókezelő- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
1. Műszaki alapismeretek
2. Villamossági ismeretek
3. Gépészeti-berendezési
ismeretek
4. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
5. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
6. Hibakeresés és
hibaelhárítás
7. Kezelési gyakorlat
Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
2. Gépészeti-berendezési
ismeretek
3. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
Gyakorlati:
1. Kezelési gyakorlat
2. Hibakeresés és
hibaelhárítás
1 fő vizsgabiztos-- Sikló-üzemvezető
- Siklókezelő
2.Függőpálya-kezelő- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
1. Műszaki alapismeretek
2. Villamossági ismeretek
3. Gépészeti-berendezési
ismeretek
4. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
5. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
2. Gépészeti-berendezési
ismeretek
3. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
Gyakorlati:
1. Kezelési gyakorlat
2. Hibakeresés és
hibaelhárítás
1 fő vizsgabiztos-- Függőpálya-
üzemvezető
- Függőpálya-kezelő
ABCDEFGH
6. Hibakeresés és
hibaelhárítás
7. Kezelési gyakorlat

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
3.Sífelvonó-kezelő- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
1. Műszaki alapismeretek
2. Villamossági ismeretek
3. Gépészeti-berendezési
ismeretek
4. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
5. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
6. Hibakeresés és
hibaelhárítás
7. Kezelési gyakorlat

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
2. Gépészeti-berendezési
ismeretek
3. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
Gyakorlati:
1. Kezelési gyakorlat
2. Hibakeresés és
hibaelhárítás
1 fő vizsgabiztos-- Sífelvonó-üzemvezető
- Sífelvonó-kezelő

III. Mozgólépcső (mozgójárda), tolópad és fordítókorong

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Mozgólépcső
(mozgójárda) kezelő
- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
1. Műszaki alapismeretek
2. Villamossági ismeretek
3. Gépészeti-berendezési
ismeretek
4. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
5. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
6. Hibakeresés és
hibaelhárítás
7. Kezelési gyakorlat

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
2. Gépészeti-berendezési
ismeretek
3. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
Gyakorlati:
1. Kezelési gyakorlat
2. Hibakeresés és
hibaelhárítás
1 fő vizsgabiztos-- Mozgólépcső-
üzemvezető
- Mozgólépcső
(mozgójárda) kezelő
2.Fordítókorong-
kezelő, tolópad-
vezető
- Betöltött 18.
életév
- Középfokú
végzettség
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök:
1. Műszaki alapismeretek
2. Villamossági ismeretek
3. Gépészeti-berendezési
ismeretek
4. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
5. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Az üzemeltetési
szabályzat (szolgálati
utasítás) ismeret
2. Gépészeti-berendezési
ismeretek
3. Fék- és
biztosítóberendezési
ismeretek
Gyakorlati:
1. Kezelési gyakorlat
2. Hibakeresés és
1 fő vizsgabiztos-- Fordítókorong-kezelő
- Tolópad-vezető
ABCDEFGH
6. Hibakeresés és
hibaelhárítás
7. Kezelési gyakorlat

Kiegészítő témakörök:
- Tűzvédelmi ismeretek
- Egészségügyi ismeretek
- Környezetvédelmi
ismeretek
- Munkavédelmi ismeretek
hibaelhárítás

IV. Vasúti oktatók képzése

ABCDEFGH
SorszámKépzés és a hozzá
kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységek,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
A vizsga
megfeleltetése
Betölthető munkakörök
megnevezése
1.Vasútszakmai
oktató
(elméleti /
gyakorlati
oktató)
Elméleti oktatói szak
esetén:
- szakirányú
felsőfokú
végzettség
- felsőfokú szakmai,
vagy képesítő
vizsga
- legalább 3 éves
szakmai gyakorlat
- vasúti
járművezetői
képzés esetén:
vasúti
járművezetői
képesítés
Gyakorlati oktatói
szak esetén:
- középiskolai
végzettség
- felsőfokú szakmai,
vagy képesítő
vizsga
- 5 év szakmai
gyakorlat
- vasúti
járművezetői
képzés esetén:
vasúti
járművezetői
képesítés
A vasúti közlekedés
biztonságával összefüggő
témakörök
Elméleti szak:
1. Vasútszakmai ismeretek
elmélete és oktatásának
módszertana
2. Vasútszakmai ismeretek
oktatásának módszertana
Gyakorlati szak
1. Vasútszakmai ismeretek
oktatásának módszertana
2. Gyakorlati oktatás
módszertana

Kiegészítő témakörök
- Pedagógiai, andragógiai
alapismeretek
- Felnőttképzés
pszichológiája
- Oktatástechnológia,
oktatástechnika
- Munkavédelem,
tűzvédelem
- Oktatási gyakorlat
- A képzés dokumentumai
Elméleti:
Írásbeli, szóbeli
1. Oktatástechnológia,
oktatástechnika
2. Vasútszakmai
ismeretek
oktatásának
módszertana
3. Munkavédelem,
tűzvédelem
Gyakorlati:
1. Vizsgatanítás
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke),
1fő vizsgabiztos
(vasútszakmai)
-- Vasútszakmai oktató

V. Vasúti járművezető alapképzések

A vasúti járművezető alapképzés moduláris szerkezetű, mely Általános szakmai ismeretek, Vasúti járműismereti és Vasúti pályahálózat ismereti, valamint Vezetési gyakorlat részekből áll. A táblázatok tartalmazzák a külön jogszabályban meghatározott Mozdonyvezetői engedélyhez és a Tanúsítványhoz szükséges ismereteket, vizsgákat.

A Vasúti járműismereti és a Vasúti pályahálózat ismereti moduloknál feltüntetett gyakorlati időket modulonként külön - külön kell teljesíteni. A vezetési gyakorlat modul felügyelet alatti utazása a típusismeret modul felügyelet alatti utazásával egyidejűleg is lebonyolítható.

Kizárólag saját célú vasúti pályahálózathoz kapcsolódó alapképzés kivételével - valamennyi járművezető alapképzés esetén közvetlenül a képzés megkezdésekor a jelentkezőnek orientációs utazási gyakorlatot kötelező teljesíteni, mely 2 x 8 óra (1 nappali és 1 éjszakai szolgálat) a szükséges munkabiztonsági oktatás után.

Az országos vasúti pályahálózatra érvényes vasúti járművezetői igazolvány (mozdonyvezetői engedély) megszerzéséhez szükséges alapképzések**:

a) Általános szakmai ismeretek modul

b) Vezetési gyakorlat modul*

A térségi, elővárosi, helyi vagy saját célú vasúti pályahálózatra érvényes vasúti járművezetői igazolvány (mozdonyvezetői engedély) megszerzéséhez szükséges alapképzések**:

a) Általános szakmai ismeretek modul

b) Vezetési gyakorlat modul*

A tanúsítvány megszerzéséhez szükséges alapképzések**:

a) Kategória modul

b) Típusismereti modul

c) Infrastruktúra modul

d) Vonal- és állomásismereti modul

* (Emberi erővel hajtott hajtány esetében külön vezetési gyakorlat modul végrehajtása nem szükséges, az engedély megszerzéséhez típusismereti modul szükséges.)

** (Az okmányok kiállításához a felsorolt modulok mindegyike szükséges.)

Betölthető munkakörök

A munkakör betöltéséhez a munkavállalónak rendelkeznie kell a szükséges, érvényes vasúti járművezetői igazolvánnyal és tanúsítvánnyal.

- Az 1. mellékletben a Vasúti járművezető munkakörök, feladatkörök cím alatt felsorolt munkakörök,

- Járművezető instruktor,

- Főinstruktor,

- Pilóta,

- Kocsiszíni diszpécser,

- Térfelvigyázó.

ABCDEFGH
SorszámKépzés-modul és a
hozzá kapcsolódó
hatósági vizsga
megnevezése
A képzésben való
részvétel feltételei
A képzés témaköreiHatósági vizsga
vizsgatevékenységei,
témakörök
Vizsgáztatásra
jogosult
Az elméleti
képzés
minimális
ideje (óra)
Előírt gyakorlatok
(óra)

1. Általános szakmai ismeretek modulok

1.Országos
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
- A vizsga
időpontjáig
betöltött 20.
életév
- Középiskolai
végzettség
- A magyar nyelv
ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. A mozdonyvezetői munka, a
munkakörnyezet, a mozdonyvezető
szerepe és felelőssége a vasút-
üzemeltetésben, a mozdonyvezetői
feladatok ellátásának szakmai és
személyi kívánalmai
2. Vasúti technológiák, köztük az
üzemeltetési szabályok alapjául
szolgáló és rendelkezések ismerete
3. A vasúti infrastruktúra alapelvei
4. Az üzemeltetési kommunikáció
alapelvei
5. A vonatok és összeállításuk,
valamint a vontatójárművek, a
teherkocsik, a személyszállító kocsik
és egyéb járművek műszaki előírásai
6. A vasút-üzemeltetéssel járó
általános kockázatok
7. Fizikai alaptörvények

Kiegészítő témakörök
- Általános munkabiztonsági
ismeretek
- Elsősegélynyújtás
- Tűzvédelmi alapismeretek
- Környezetvédelmi alapismeretek
- Jogi alapismeretek
Írásbeli, szóbeli
1. Általános műszaki,
elektrotechnikai ismeretek
2. Vasútüzemi technológiák
(forgalomszabályozás,
forgalombiztonság,
munkamódszer) és
közlekedésbiztonsági
alapismeretek
3. Vasúti pályákra vonatkozó
ismeretek
4. Vasúti fékberendezések,
féktechnikai alapismeretek
5. Általános vontatójármű
ismeretek
6. Általános üzemeltetési
ismeretek
7. Vontatott jármű ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
20040
2.Térségi, elővárosi, helyi
vagy saját célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
- A vizsga
időpontjáig
betöltött 20. életév
- Alapfokú iskolai
végzettség
- A magyar nyelv
ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Általános műszaki, elektrotechnikai
ismeretek
2. Vasútüzemi technológiák
(forgalomszabályozás,
forgalombiztonság, munkamódszer)
és közlekedésbiztonsági
alapismeretek
3. Vasúti pályákra vonatkozó
ismeretek
4. Vasúti fékberendezések,
féktechnikai alapismeretek
5. Általános vontatójármű ismeretek
6. Általános üzemeltetési ismeretek
7. Vontatott jármű ismeretek

Kiegészítő témakörök
- Általános munkabiztonsági
ismeretek
- Elsősegélynyújtás
- Tűzvédelmi alapismeretek
- Környezetvédelmi alapismeretek
- Jogi alapismeretek
Írásbeli, szóbeli
1. Általános műszaki,
elektrotechnikai ismeretek
2. Vasútüzemi technológiák
(forgalomszabályozás,
forgalombiztonság,
munkamódszer) és
közlekedésbiztonsági
alapismeretek
3. Vasúti pályákra vonatkozó
ismeretek
4. Vasúti fékberendezések,
féktechnikai alapismeretek
5. Általános vontatójármű
ismeretek
6. Általános üzemeltetési
ismeretek
7. Vontatott jármű ismeretek
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(a vizsga elnöke,
forgalmi)
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
5010

2. Vasúti járműismereti modulok

2.1. Kategória modulok

ABCDEFGH
1.Gőzmozdony,
(gőzakkumulátoros-
mozdony)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Gépszerkezettan
2. Kazánismeretek
3. Járműszerkezet
4. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
5. Üzemeltetési ismeretek
6. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli
1. Gépszerkezettan
2. Kazánismeretek
3. Járműszerkezet
4. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
5. Üzemeltetési ismeretek
6. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
160Kazánfűtői
gyakorlat: 130
2.Villamosmozdony
(Váltakozó feszültségű,
több áramnemű)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
ABCDEFGH
3.Villamosmozdony
(Egyenfeszültségű)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
4.Villamos meghajtású
elővárosi vasúti jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
5.Villamos meghajtású
közúti vasúti jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
13040
ABCDEFGH
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
6.Villamos meghajtású
földalatti (metró) vasúti
jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
7.Villamos meghajtású
földalatti (metró) vasúti
jármű (segédvezető)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
ABCDEFGH
8.Villamos meghajtású
millenniumi földalatti
vasúti jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
9.Villamos meghajtású
fogaskerekű vasúti
jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
13040
10.Dízelmozdony- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
ABCDEFGH
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
11.Karbantartó (építő)
vasúti jármű
(vágánygépkocsi, saját
géperejű vasúti
munkagép)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
12.Közúti-vasúti kétéltű
jármű
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
- mezőgazdasági
vontató vezetésére
jogosító vezetői
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
3010
ABCDEFGH
engedély
13.Motoros hajtány- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések4.
Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
6020
14.Hajtány- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Erőátviteli berendezések
3. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
4. Üzemeltetési ismeretek
5. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Erőátviteli berendezések
3. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
4. Üzemeltetési ismeretek
5. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
308
15.Keskeny
nyomtávolságú
villamosmozdony
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
ABCDEFGH
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
16.Keskeny
nyomtávolságú
dízelmozdony
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040
17.Egysínű függővasúti
dízelmozdony
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és biztonsági
berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Járműszerkezetek
2. Vontató járművek gépészeti
berendezései
3. Erőátviteli berendezések
4. Vezérlő szabályozó és
biztonsági berendezések
5. Fékberendezések, fékezési
ismeretek
6. Üzemeltetési ismeretek
7. Vezetéstechnikai ismeretek
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
16040

2.2. Típusismereti modulok

ABCDEFGH
1.Típusismeret
(Járműtípus
megjelöléssel)
- A típusnak
megfelelő
kategória vizsga
A vezetési
gyakorlathoz:
- a vezetési
gyakorlatnál
használt
infrastruktúrára
vonatkozó vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Berendezések elhelyezkedése a
járművön
2. Berendezések kezelése
3. Vezetési és működtetési
sajátosságok
4. Vezetéstechnikai ismeretek
Szóbeli:
1. Berendezések elhelyezkedése a
járművön
2. Berendezések kezelése
3. Vezetési és működtetési
sajátosságok
4. Vezetéstechnikai ismeretek
Gyakorlati:
1. Üzemeltetési és vezetési
gyakorlat
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
30*Jármű-ismereti
gyakorlat: 10*
Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
24
2.Földalatti (metró)
vasúti segédvezetői
típusismeret
(Járműtípus
megjelöléssel)
- A típusnak
megfelelő
kategória vizsga
- A vezetési
gyakorlatnál
használt
infrastruktúrára
vonatkozó vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Berendezések elhelyezkedése a
járművön
2. Berendezések kezelése
3. Vezetési és működtetési
sajátosságok
Szóbeli:
1. Berendezések elhelyezkedése a
járművön
2. Berendezések kezelése
3. Vezetési és működtetési
sajátosságok
Gyakorlati:
1. Segédvezetői gyakorlat
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
30Jármű-ismereti
gyakorlat: 10
Felügyelet alatti
segéd vezetői
gyakorlat: 30
* Közúti-vasúti kétéltű járműnél az elméleti képzés minimális ideje 10 óra, a jármű-ismereti gyakorlat ideje 5 óra.

3. Vasúti pályahálózat ismereti modulok

3.1. Infrastruktúra modulok

ABCDEFGH
1.Országos
pályahálózaton
személy és/vagy
áruszállítás és tolatás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott,
területi korlátozást
nem tartalmazó
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
25050
ABCDEFGH
2.Országos
pályahálózaton
munkavégzés,
karbantartás, építés és
tolatás (Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott,
területi korlátozást
nem tartalmazó
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
20050
3.Országos
pályahálózaton tolatás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott,
területi korlátozást
nem tartalmazó
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Szolgálati helyek és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Szolgálati helyek és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
9030
4.Saját célú, térségi és
keskeny-
nyomtávolságú
pályahálózaton
közlekedés
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
7010
ABCDEFGH
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
5.Elővárosi
pályahálózaton
személyszállítás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
12030
6.Elővárosi
pályahálózaton nem
személyszállítás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
12030
ABCDEFGH
7.Helyi pályahálózaton
személyszállítás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
6. KRESZ ismeret (közúti vasúti jármű
esetén)
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
6. KRESZ ismeret (közúti vasúti
jármű esetén)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
12030
8.Helyi pályahálózaton
nem személyszállítás
(Infrastruktúra
megjelöléssel)
- Országos vagy
térségi, elővárosi,
helyi vagy saját
célú vasúti
pályahálózatra
érvényes általános
szakmai ismeretek
modul vizsga, vagy
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély és a
magyar nyelv külön
jogszabályban
meghatározott
szintű ismerete
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti berendezések
ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
6. KRESZ ismeret (közúti vasúti jármű
esetén)
Írásbeli, szóbeli:
1. Vasútvonalak és jellemzőik,
valamint a pálya-menti
berendezések ismerete
2. Jelzési, forgalmi ismeretek
3. Fékezési ismeretek
4. Közlekedésbiztonsági
ismeretek
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
6. KRESZ ismeret (közúti vasúti
jármű esetén)
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
12030

3.2. Vonal- és állomásismereti modulok

ABCDEFGH
1.Vonalismeret (Vonal,
vonalrész
megjelöléssel)
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély, valamint
az adott vonalnak
megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Szolgálati helyek (általános és
különleges előírások, közlekedési
korlátozások, útvonalkönyv)
2. Követési rendek
3. Lejtviszonyok
4. Értekezési lehetőségek
Szóbeli:
1. Szolgálati helyek (általános és
különleges előírások, közlekedési
korlátozások, útvonalkönyv)
2. Követési rendek
3. Lejtviszonyok
4. Értekezési lehetőségek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
1Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
vagy a járművezető
mellett - legfeljebb
1 fő - utazási
gyakorlat
útvonalanként
legalább 3 oda
vissza út
2.Állomásismeret
(Szolgálati hely, tolatási
körzet megjelöléssel)
- valamely EGT
államban kiadott
Mozdonyvezetői
engedély, valamint
az adott szolgálat
helynek megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Szolgálati helyek (általános és
különleges előírások, közlekedési
korlátozások, útvonalkönyv)
2. Helyi ismeretek
3. Lejtviszonyok
4. Értekezési lehetőségek
Szóbeli:
1. Szolgálati helyek (általános és
különleges előírások, közlekedési
korlátozások, útvonalkönyv)
2. Helyi ismeretek
3. Lejtviszonyok
4. Értekezési lehetőségek
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi)
1Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
vagy a járművezető
mellett - legfeljebb
1 fő - utazási
gyakorlat szolgálati
helyenként legalább
2x8 óra (tolatási
körzetenként
legalább 2x4 óra)

4. Vezetési gyakorlat modulok

ABCDEFGH
1.Országos
pályahálózaton
személy és/vagy
áruszállítás és tolatás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
320*, ebből 120
tolatás
2.Országos
pályahálózaton
munkavégzés,
karbantartás, építés és
tolatás (Infrastruktúra
és kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
320*, ebből 120
tolatás
ABCDEFGH
3.Országos
pályahálózaton tolatás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
120*
4.Saját célú, térségi és
keskeny
nyomtávolságú
pályahálózaton
közlekedés
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
50*
5.Elővárosi
pályahálózaton
személyszállítás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
50*
6.Elővárosi
pályahálózaton nem
személyszállítás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
50*
7.Helyi pályahálózaton
személyszállítás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Utastéri ajtók működtetése
4. Járműre járás
5. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
50*
8.Helyi pályahálózaton
nem személyszállítás
(Infrastruktúra és
kategória
megjelöléssel)
- Kategória vizsga
és befejezett
típusismereti
elméleti képzés,
valamint az adott
vonalnak megfelelő
infrastruktúra
vizsga
A vasúti közlekedés biztonságával
összefüggő témakörök:
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése, végrehajtása,
szabályok alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Gyakorlati:**
1. Elindulás, megállás, gyorsítás,
lassítás, sebességtartás
2. Jelzések figyelése,
végrehajtása, szabályok
alkalmazása
3. Járműre járás
4. Rendkívüli helyzetekben
követendő eljárások
Vizsgabizottság:
1 fő vizsgabiztos
(forgalmi, a vizsga
elnöke),
1 fő vizsgabiztos
(műszaki)
-Felügyelet alatti
vezetési gyakorlat:
50*
* A vezetési gyakorlat modul felügyelet alatti utazása a típusismeret modul felügyelet alatti utazásával egyidejűleg is lebonyolítható. Emberi erővel hajtott hajtány esetében külön vezetési gyakorlat modul nem szükséges.
** A vezetési gyakorlat modul vizsga a típusismeret modul vizsga gyakorlati vizsgatevékenységével egy időben, vagy azt követően is megtartható.

5. Járművezetői gyakorlat

A képzés szükségességét a munkavállalót alkalmazó vasúti társaság dönti el.

SorszámKépzés megnevezéseA képzésben való részvétel feltételeiA képzés témaköreiAjánlott gyakorlatok (óra)
1.Munkamódszer-átadás- Vezetési gyakorlat vizsgaAz alapvizsgának megfelelő járművön és
infrastruktúrán más járművezető kísérete mellett
végzett járművezetés
50

"

6. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"4. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

Képzési engedély iránti kérelem mellékletei

A képzési engedély kiadásához benyújtandó dokumentumok (adatok):

1. A képzőszervezet neve,

- címe,

- tevékenységi jegyzékének hiteles másolata

2. A képzés/képzések rendelet szerinti megnevezése

3. Telephely pontos címe, ahol a képzést folytatni kívánja, és a tárgyi feltételeket biztosítja

4. Igazolás a tárgyi feltételek biztosításáról

(A 8. mellékletben meghatározott tárgyi feltételek, a képzés szakterületének megfelelően az eszközök, berendezések, alkalmas járművek, szimulátor berendezések, vasúti járművek javítását végző hely, tanműhely, vasúti pálya és szolgálati helyiség meglétének vagy azok használati lehetőségének okmánymásolattal, illetve a használatra vonatkozó szerződés másolatának csatolásával történő igazolása.)

5. A képzést oktató vasútszakmai oktatók névsora

- az oktató neve

- az oktatott témakör megnevezése"

7. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"5. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

Okmányok

I. Az alapképzéshez tartozó okmányok

1. Képzési jelentkezési lap

Tartalmazza:

- a képzésben résztvevő személyes adatait,

- a képzésben résztvevővel szerződő vasúti társaság, szervezet adatait,

- érvényes vasúti alap- és időszakos vizsgáit,

- a képzés megjelölését.

2. Képzési napló

Tartalmazza:

- A képzés adatait (képzési program, képzőszervezet, oktatók névsora az oktatott tantárgy feltüntetésével, a képzés helyszíne, kezdete és vége);

- a megtartott elméleti és gyakorlati órák számát a tantárgy és a témák megnevezésével, az oktató aláírását;

- a képzésben résztvevők névsorát (a felmentett, illetve mentesített képzésben résztvevők neveit is), a feleletek, beszámolók, dolgozatok érdemjegyeit képzésben résztvevőnként és tárgyanként, végül azok átlagát;

- a hiányzásokat és azok pótlásának nyilvántartását.

3. A gyakorlati képzés személyi naplója

Tartalmazza:

- A képzésben résztvevő nevét, a képzés adatait.

- A gyakorlati foglalkozások időpontját, idejét, helyét, útvonalát, a gyakorlati foglalkozás témáját, az oktató nevét és aláírását, az oktató megjegyzését.

- A gyakorlati foglalkozások idejének összesítését, valamint az oktatók összegzett véleményét a képzésben résztvevő vizsgára bocsáthatóságáról.

II. Az alapvizsgához tartozó okmányok

1. Alapvizsga bejelentő

A munkavállaló alapvizsgára történő bejelentése. Tartalmazza a vizsgázó személyi adatait, a bejelentett vizsgák felsorolását és a költségviselő megnevezését.

2. Vizsgajegyzőkönyv

A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza a vizsgázó adatait, a vizsga megnevezését, illetve a "megfelelt", "nem felelt meg" vagy "nem jelent meg" minősítést.

3. Anyakönyv

A vizsgajegyzőkönyvek adatait, a kiadott vizsgaigazolások sorszámát, a foglalkozástól történő eltiltás és a soron kívüli vizsgára kötelezés tényét az anyakönyvben kell rögzíteni.

4. Vizsgaigazolás

A vizsgaeredményről a vizsgaközpont vizsgaigazolást állít ki a vizsgázó részére.

III. Az időszakos oktatáshoz tartozó okmányok

1. Oktatási napló

Az oktatott anyagot szakterületenként részletesen, valamint a képzésben résztvevők (a továbbiakban: munkavállalók) névsorát az oktatás megkezdése előtt be kell írni. A munkavállalók - az oktatás befejezése után - aláírásukkal igazolják az oktatáson való részvételüket. Az utolsó aláírást követő sorban az oktató aláírásával záradékolja az oktatási naplót, és feltünteti a megjelentek létszámát. Az oktatási naplót a vasúti társaság 6 évig köteles megőrizni.

2. Az időszakos oktatások személyi adatlapja

Tartalmazza a munkáltató megnevezését, a munkavállaló nevét, munkakörét (feladatkörét), és az időszakos oktatásokon való megjelenés időpontjait. A személyi adatlapot a vasúti társaság köteles vezetni és 6 évig megőrizni.

IV. Az időszakos vizsgához tartozó okmányok

1. Időszakos vizsgabejelentő

A munkavállaló időszakos vizsgára történő bejelentése.

2. Vizsgajegyzőkönyv az időszakos vizsgáról

A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza a vizsga megnevezését, a vizsgázó adatait, valamint a vizsgán elért minősítést."

8. melléklet a 22/2015. (V.6.) NFM rendelethez

1. Az R3. 6. melléklet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"1. Általános szakmai ismeretek és az engedéllyel kapcsolatos követelmények

1.1. Az általános képzés az országos vasúti pályahálózaton vonatokat közlekedtető vasúti járművezető (a továbbiakban: mozdonyvezető) mozdonyvezetői szakma gyakorlása szempontjából releváns összes aspektust tekintve általános jellegű kompetenciákat hivatott biztosítani. Ennek szellemében az általános képzés azokra az alapismeretekre és alapelvekre koncentrál, amelyek a járművek és az adott pályahálózatra jellemző állomás- és vonalismeret (a továbbiakban: pályahálózat) típusától és jellegétől függetlenül alkalmazhatók. Nem követelmény, hogy gyakorlati feladatmegoldást is magában foglaljon.

1.2. A járművek konkrét típusaival, illetve adott pályahálózat biztonsági és üzemeltetési szabályaival és technikáival kapcsolatos ismeretek nem képezik az általános kompetencia részét. Az adott járműtípusokkal vagy pályahálózatokkal kapcsolatos kompetenciákat biztosító képzés a vasúti járművezetői tanúsítványt érinti.

Az általános képzés az alábbi 1.3-1.9. pontban felsorolt területekre terjed ki. A felsorolás rendje nem jelent fontossági sorrendet. A felsorolásban a kognitív folyamatokra utaló főnevek azokat a kompetenciákat jelzik, amelyeket a résztvevőknek a képzés eredményeképpen el kell sajátítaniuk. Jelentésüket az alábbi táblázat ismerteti:

A kompetencia jellegeMeghatározás
tárgyi tudás, ismeretaz összefüggések megértéséhez szükséges ismeretek (adatok, tények)
megszerzése
megértés, tájékozottság, azonosítás, a
meghatározás képessége
helyzetek felismerésének és előhívásának képessége, feladat- és
problémamegoldás meghatározott keretrendszeren belül

1.3. A mozdonyvezetői munka, a munkakörnyezet, a mozdonyvezető szerepe és felelőssége a vasút-üzemeltetésben, a mozdonyvezetői feladatok ellátásának szakmai és személyi kívánalmai

a) a vasút-üzemeltetésre és a biztonságra vonatkozó szabályok és szabályozás (a mozdonyvezetők minősítésére, a veszélyes árukra, a környezetvédelemre, tűzvédelemre stb. vonatkozó követelmények és eljárások) általános irányvonalainak ismerete;

b) tájékozottság a sajátos követelményekkel, valamint a szakmai és személyi kívánalmakkal kapcsolatban (jellemzően önálló munkavégzés, 24 órás cikluson belül váltott műszak, személyi védelem és biztonság, dokumentumok elolvasása és tartalmuk frissítése stb.);

c) tájékozottság a biztonság szempontjából kritikus feladatokkal összeegyeztethető magatartásmintákkal kapcsolatban (gyógyszerek, alkohol, drogok és egyéb pszichoaktív anyagok fogyasztásának következményei, betegség, stressz, fáradtság stb. hatása);

d) a referencia- és üzemeltetési dokumentumok (szabálykönyv, útvonalkönyv, mozdonyvezetői kézikönyv stb.) azonosítása;

e) a vasút-üzemeltetésben részt vevők felelősségi köreinek és funkcióinak azonosítása;

f) a feladatvégzéskor és a munkamódszerek megválasztásakor tanúsított precizitás fontosságának megértése;

g) tájékozottság a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatban (a vasútvonalakon és azok közelében tanúsítandó magatartásra vonatkozó szabályzat, a vontatóegységre való fel- és leszállás biztonságát garantáló magatartásra vonatkozó szabályzat, ergonómia, a személyzetre vonatkozó biztonsági szabályok, egyéni védőfelszerelések stb.);

h) viselkedés-lélektani készségek és elvek ismerete (stressz-kezelés, helytállás szélsőséges helyzetekben stb.);

i) a környezetvédelem elveinek ismerete (a fenntarthatóságot szolgáló vezetési szokások stb.).

1.4. Vasúti technológiák, köztük az üzemeltetési szabályok alapjául szolgáló biztonsági elvek

a) a vasút-üzemeltetés biztonságával kapcsolatos elvek, jogszabályok és rendelkezések ismerete;

b) a résztvevők felelősségi köreinek és funkcióinak azonosítása.

1.5 A vasúti pályahálózat alapelvei

a) rendszerszintű és strukturális elvek és paraméterek ismerete;

b) a pálya, az állomás és a rendező pályaudvar általános jellemzőinek ismerete;

c) a vasúti szerkezeti létesítmények (hidak, alagutak, váltók stb.) ismerete;

d) az üzemeltetési módok (egyvágányú pálya, kétvágányú pálya stb.) ismerete;

e) az ellenőrző-irányító és jelzőrendszerek ismerete;

f) a biztonsági berendezések (hőnfutásjelzők, alagúti füstérzékelők stb.) ismerete;

g) a vontatási tápellátás (felsővezeték, áramvezető sín stb.) ismerete.

1.6. Az üzemeltetési kommunikáció alapelvei

a) a kommunikáció jelentőségének, a kommunikációs eszközöknek és eljárásoknak az ismerete;

b) a mozdonyvezetői feladatkör ellátásához szükséges kapcsolattartásban részt vevő személyeknek, azok szerep- és felelősségi köreinek az azonosítása (pályahálózat-működtetők személyzete, az egyéb vasúti személyzet munkaköri feladatai stb.);

c) azon helyzetek/indítóokok azonosítása, amelyek kommunikáció kezdeményezését teszik szükségessé;

d) tájékozottság a kommunikáció különböző módozataival kapcsolatban.

1.7. A vonatok és összeállításuk, valamint a vontatójárművek, a teherkocsik, a személyszállító kocsik és egyéb járművek műszaki előírásai

a) a vontatás általános típusainak (villamos-, dízel-, gőzhajtású stb.) ismerete;

b) a járműelrendezés (forgóvázak, járműtestek, vezetőfülke, védelmi rendszerek stb.) ismertetésének képessége;

c) a minősítő rendszerek és tartalmuk ismerete;

d) a vonatok összeállításáról szóló dokumentáció ismerete;

e) a fékrendszer-működés és a fékhatásosságra vonatkozó számítások értelmezésének képessége;

f) a vonatsebesség meghatározásának képessége;

g) a legnagyobb terhelés és a kapcsolókészülékre ható erők meghatározásának képessége;

h) a vonatvezérlési rendszer céljának és működésének ismerete.

1.8. A vasút-üzemeltetéssel járó általános kockázatok

a) a forgalombiztonságot szabályozó alapelvek megértése;

b) a vasút üzemeltetésével kapcsolatos kockázatoknak, valamint az ezen kockázatok csökkentésére szolgáló különböző eszközöknek az ismerete;

c) a biztonságot érintő események ismerete és tájékozottság az ilyen események bekövetkezésekor elvárt magatartással/reakcióval kapcsolatban;

d) a személyi sérüléssel járó balesetekre vonatkozó eljárások (például evakuálási, kiürítési) ismerete.

1.9. Fizikai alaptörvények

a) tájékozottság a kerekeknél fellépő erőkkel kapcsolatban;

b) a gyorsítást és a fékteljesítményt befolyásoló tényezők (időjárási viszonyok, fékberendezések, csökkent tapadás, homokszórás stb.) meghatározásának képessége;

c) a villamosság alapelveinek (áramkörök, feszültségmérés stb.) megértése."

2. Az R3. 6. melléklet 2.2.7. pontja utáni szöveg (a 6. melléklet 2. pontjának utolsó mondata) helyébe a következő rendelkezés lép:

"A képzési programok az előzőeken túl tartalmazhatják az a transzeurópai vasúti rendszerre vonatkozó átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott, az Európai Unió vasúti rendszerének forgalmi szolgálat és forgalomirányítás alrendszerére vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásokról és a 2007/756/EK határozat módosításáról szóló, 2012. november 14-i 2012/757/EU bizottsági határozat szerinti képzési célokat, illetve követelményeket is, továbbá az Ügynökség által javasolt kritériumokat."

3. Az R3. 6. melléklet a következő 3. ponttal egészül ki:

"3. Szóbeli kommunikációs képesség osztályozása, nyelvvizsgák

3.1. Azon mozdonyvezetőknek, akiknek fontos biztonsági kérdésekről kell a pályahálózat-működtetővel kommunikálniuk, nyelvismerettel kell rendelkezniük az adott pályahálózat-működtető által megjelölt nyelven. E nyelvismeretnek olyan szintűnek kell lennie, amely képessé teszi őket az aktív és hatékony kommunikációra - a pályahálózattal és forgalmi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra és utasítások megértésére - rutinhelyzetekben, nehéz körülmények között és vészhelyzetben egyaránt.

3.2. A mozdonyvezetőknek képesnek kell lenniük a forgalomirányítási és forgalmi szolgálati Átjárhatósági Műszaki Előírásban foglalt üzenetek és kommunikációs módszer használatára. A mozdonyvezetőkkel szemben elvárás, hogy az Európa Tanács által létrehozott közös európai nyelvi referenciakeret (CEFR) (1) B1 szintjének megfelelően értsék a beszélt nyelvet és az írott szöveget, emellett szóban és írásban is ezzel megegyező szinten tudjanak kommunikálni."

9. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"8. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

Képzési központok és regisztrált szervezetek esetében az alapképzés és időszakos oktatás tárgyi feltételei

I. Helyiségek

HelyiségekMennyiségi mutatóMegjegyzés
1.OktatóteremKépzési, oktatási helyszínenként
egyidejűleg képzésben, oktatásban lévők
figyelembevételével, csoportonként 1
képzési, oktatási helyszínenként, oktatás-
képzésben lévő csoportlétszám max.:
elméleti képzés esetén 30 fő, gyakorlati
képzés esetén 12 fő- csoportonként
2.Kiszolgáló helyiségek: WC
- mosdó
képzési, oktatási helyszínenként legalább 1Az egy időben jelen lévő résztvevői
létszám figyelembe vételével
A képzési, oktatási helyszínenként - a székhelyen, a telephelyen vagy bármely más helyszínen, ahol képzést, oktatást
folytat a képzőszervezet, vasúti társaság - a helyiség, a megnevezett eszköz, felszerelés biztosítandó.

II. Helyiségek bútorzata, egyéb berendezési tárgyai

ABC
Eszköz, berendezésMennyiségi mutatóMegjegyzés
1.Oktatóterem
Tanulóasztalok vagy padok és
székek
csoport, résztvevők létszámának
figyelem bevételével
Oktatói asztal, székoktatótermenként 1-1
Tábla vagy flipchart
(megfelelő íróeszközzel és
táblatörlővel)
oktatótermenként 1
Szeméttárolóoktatótermenként 1
Ruhatároló vagy fogascsoport, résztvevők létszámának
figyelem bevételével
2.Oktatástechnikai eszközök,
berendezések
A képzési programban, vagy az oktatási
ütemtervben előírt oktatás tárgykörének
bemutatására, gyakorlására alkalmas
legyen.
alkalmanként
3. Egyéb eszközök
Hang és képlejátszásra
alkalmas eszköz vagy
eszközök
Képzési program, oktatási ütemterv
előírása szerint.
alkalmanként
Számítógép, internet
hozzáféréssel, perifériákkal
képzési helyszínenként 1központi képzési helyszínen
vetítővászonképzési helyszínenként 1alkalmanként
vetítésre alkalmas eszközképzési helyszínenként 1alkalmanként
Nyomtatási lehetőségképzési helyszínenként 1központi képzési helyszínen
A képzés jellegétől függően
oktatási segédanyag
sokszorosítására alkalmas
berendezés
képzési helyszínenként 1pl. nyomtató, fénymásoló / központi
képzési helyszínen
4.Gyakorlati képzőhelyA képzési program alapján a gyakorlati
képzéshez biztosítani kell a képzés
szakterületének megfelelő eszközöket,
berendezéseket, alkalmas járműveket,
vasúti járművek javítását végző helyet,
tanműhelyt, vasúti pályát és szolgálati
helyiséget vagy azok használati
lehetőségét.
5.Elektronikus, vezetékes vagy
mobil telefonos elérhetőség
központi képzési helyszínen 1

"

10. melléklet a 22/2015. (V. 6.) NFM rendelethez

"9. melléklet a 19/2011. (V. 10.) NFM rendelethez

E rendelet hatálya alá tartozó OKJ képzések a vasúti ágazatban

Megfeleltetési táblázat

SzintTanulmányi
terület
SorszámOKJ-s végzettségE rendelet 3. melléklet szerinti vizsga
625452504Dízelmotoros vasúti jármű szerelője• Dízelmozdony kategória modul
• Karbantartó (építő) vasúti jármű kategória modul
• Keskeny nyomtávolságú dízelmozdony kategória
modul
3126252102Mozgólépcső ellenőr• Mozgólépcső (mozgójárda) kezelő
3133352101Mozgólépcső karbantartó-szerelő• Mozgólépcső (mozgójárda) kezelő
4575484105Vasútforgalmi szolgálattevő• Általános forgalmi
4605452507Vasúti villamos jármű szerelője• Villamosmozdony kategória modul
• Villamos meghajtású elővárosi vasúti jármű
kategória modul
• Villamos meghajtású közúti vasúti jármű
kategória modul
• Villamos meghajtású földalatti (metró) vasúti
jármű kategória modul
• Villamos meghajtású földalatti (metró) vasúti
jármű (segédvezető) kategória modul
• Villamos meghajtású millenniumi földalatti vasúti
jármű kategória modul
• Villamos meghajtású fogaskerekű vasúti jármű
kategória modul
• Keskeny nyomtávolságú villamosmozdony
kategória modul
Szakközépiskolai ágazatMunkakörhöz/Tevékenységhez
kapcsolódó végzettség (FEOR-08
alapján)
Képzési rendelet 3. melléklet szerinti vizsga
XXI.Közlekedés5231/6 Jegyvizsgáló• Jegyvizsgáló

"

Tartalomjegyzék