42/2003. (IX. 19.) AB határozat
a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 191. § a) pont alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítása iránt indított eljárásban meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 191. § a) pontjának a "munkavállalói járulékot és számított személyi jövedelemadó-előleget;" szövegrésze alkotmányellenes ezért azt megsemmisíti.
A 191. § a) pontja a következő szöveggel marad hatályban:
"191. § A kártérítés kiszámításánál a kár összegéből le kell vonni:
a) az elmaradt illetményre eső nyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztári tagdíjat), egészségbiztosítási járulékot,"
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 191. § a) pontjának a "munkavállalói járulékot és számított személyi jövedelemadó-előleget;" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte.
Álláspontja szerint a megjelölt törvényi kitétel hátrányos megkülönböztetést tartalmaz a hivatásos és szerződéses állományú katonákra vonatkozóan.
A szabályozás sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, a 8. § (2) bekezdésében, a 70/A. § (1)-(2) bekezdésében, a 70/B. § (2) bekezdésében, valamint a 70/E. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Előadta, hogy a szabályozás szemben áll az ország más munkavállalóira vonatkozó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 182. §-ában foglaltakkal. Míg a többi állampolgár, akik munkavállalók, üzemi baleseti sérülés esetén az Mt. szerinti jövedelempótló kártérítésben részesülnek, addig a kifogásolt szabály hatálya alá tartozó személyek a számítási mód miatt lényeges jogsérelmet szenvednek. A jogsérelem abból adódik, hogy a törvény szerinti fiktív számítási móddal nem a bruttó járadék összegét számítják ki, hanem a nettó összeget és azt bruttósítják fel. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag a bruttó átlagkeresetet csökkenti a jogalkotó.
Azzal érvelt, hogy egy országon belül a munkavállalókra kétféle jogi szabályozás nem érvényesülhet, főképpen akkor, amikor az egyik szabályozás az Alkotmányba ütközik.
Az Alkotmánybíróság a döntés előkészítése során megkereste a honvédelmi és az igazságügy-minisztert.
II.
Az Alkotmány szabályai szerint: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...)
8. §(...)
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. (...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (...)
70/B. § (...)
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. (...)
70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak."
A Tv. szabályai szerint:
"A Honvédség kártérítési felelőssége
183. § (1) A Honvédség - az e fejezetben foglaltak figyelembevételével - vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel azért a kárért, amely az állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett. (...)
185. § (1) A Honvédség a vétkességére tekintet nélkül felel a kárért, ha az olyan betegség következménye, amely
a) a szolgálat teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy
b) a szolgálat sajátosságaival összefüggésben súlyosbodott.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott betegségen kívüli egyéb megbetegedés folytán keletkezett kárért a Honvédség csak vétkessége esetén felel.
(3) A Honvédség a szolgálati viszonnyal összefüggő balesetből eredő személyi kárért vétkességére tekintet nélkül felel.
186. §.A Honvédség a 183. § (1) bekezdésén, továbbá a 185. §-ban meghatározott felelőssége alapján az állomány tagjának elmaradt jövedelmét, dologi és nem vagyoni kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.
187. § (1) A szolgálati viszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni az elmaradt átlagkeresetet, továbbá azoknak a rendszeres szolgáltatásoknak a pénzbeli értékét, amelyekre az állomány tagja a szolgálati viszony alapján jogosult, feltéve, hogy azokat a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette.
(2) A szolgálati viszonyon kívüli elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni.
(3) Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeni változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével előre számolni lehetett.
(4) Meg kell téríteni azt a kárt is, amelyet az állomány tagja a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárított el.
(5) Nem kell megtéríteni az olyan szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, így különösen: élelmezés, munka- és védőruhaellátás, továbbá a költségtérítés címén járó összeget.
188. § Ha az átlagkereset számításánál irányadó időszakon belül általános illetményemelés volt, az átlagkeresetet - ha ez az állomány tagjára kedvezőbb - csak az emelés időpontjától kell számítani. (...)
191. § A kártérítés kiszámításánál a kár összegéből le kell vonni:
a) az elmaradt illetményre eső nyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztári tagdíjat), egészségbiztosítási járulékot, munkavállalói járulékot és számított személyi jövedelemadó-előleget;
b) az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátás ellenértékét;
c) azt a pénzösszeget,
ca) amelyet az állomány tagja munkaereje hasznosításával megkeresett, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna,
cb) amelyhez az állomány tagja (illetve annak hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott,
cc) amelyhez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá,
cd) amelyhez az állomány tagja a Honvédség által, a javára megkötött biztosítás révén jut."
III.
Az indítvány megalapozott.
Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994,197, 200.].
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.].
A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát, hogy az alapjoggal, illetőleg az alapjognak nem minősülő egyéb joggal kapcsolatban állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e. Az Alkotmánybíróság 432/B/1995. AB határozata értelmében ugyanis az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1990, 78., ABH 1991,162., ABH 1994, 744.)". (ABH 1995, 789, 792.).
A Tv. a fegyveres szerv kártérítési felelősségére vonatkozó szabályokat határozza meg. Ennek megfelelően a Honvédség a szolgálati viszonnyal összefüggésben keletkezett dologi, személyi és nem vagyoni kárért vétkességre tekintet nélkül felel.
A kis kárösszegű, ténybelileg és jogilag egyértelmű ügyekben a szervezeti egység, egyéb esetekben a miniszter által kijelölt szerv dönt a kártérítés felől. Ha a károsult a hozott határozattal nem ért egyet, igényét bírósági úton érvényesítheti.
A támadott szabály a kártérítés kiszámításánál a kár összegének meghatározása körében tartalmaz rendelkezéseket.
Más munkavállalókra az Mt. 182. §-a határozza meg azt, hogy a munkáltató kártérítési felelősségénél mit kell levonni a kártérítés összegének kiszámításánál.
Eszerint a kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni
a) az elmaradt munkabérre eső nyugdíjjárulékot;
b) az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátást;
c) amit a munkavállaló munkaereje hasznosításával megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna;
d) amihez a munkavállaló (hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott;
e) amihez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.
Az Mt. e szabályát kell alkalmazni a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 71. § (2) bekezdés a) pontja következtében a közszolgálati jogviszonyra, a közalkaimazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 83. §-a értelmében pedig a közalkalmazotti jogviszonyra is.
Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (Üsztv.) 75. §-a szerint az ügyészségnek az ügyésszel szemben az ügyészségi szolgálati viszonyból eredő kártérítési felelősségére és a kártérítés iránti igény érvényesítésének rendjére a Munka Törvénykönyvének a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A versenyszektorba tartozó munkáltatók és munkavállalók jogviszonyát szabályozó Mt., a közszolgálati szférát szabályozó Ktv., a közalkalmazottak jogállásáról, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvény a munka világának a megváltozott társadalmi viszonyokhoz illeszkedő megújítása keretében született. Ennek a törvényalkotási folyamatnak volt része a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) is és része, újabb állomása a Tv.
Mind a Tv., mind a Hszt. abból indul ki, hogy a hivatásos állomány tagjai a köztisztviselőkhöz hasonlóan közszolgálatban állnak, ugyanakkor az általánoshoz képest, a közszolgálat egyéb területeitől eltérően, szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet kockáztatásával végzik feladataikat. Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak egyes alkotmányos jogaik gyakorlásáról. Mindez életvitelbeli korlátozást is jelent, erre is figyelemmel a Tv. ős a Hszt. a társadalmi megbecsülés kifejezéseként az ugyancsak közszolgálatban álló köztisztviselők járandóságai alapulvételével, de kedvezőbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megillető jogokat, juttatásokat.
Megállapítható, hogy a Tv. és az Mt., Ktv., Kjt., valamint az Üsztv. hatálya alá tartozó személyek egyaránt foglalkoztatottaknak minősülnek, foglalkoztatási jogviszonyban állnak.
A foglalkoztatási jellegű szolgálati viszonyban állók a többi, foglalkoztatási jogviszonyban álló személlyel az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alkalmazásában a kár összegének meghatározása szempontjából azonos szabályozási körbe tartoznak.
Az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak a továbbiakban azt kellett vizsgálnia az Alkotmány 70/A. §-a tükrében, hogy az azonos szabályozási körbe tartozó alanyok között tett, a támadott szabályban megjelenő annak a különbségtételnek, amelynek következtében az indítvány szerint egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülhetnek, van-e alkotmányos indoka.
A tulajdonosi és egyéb vagyoni jogokat a polgári jog azzal, hogy minden jogellenes károkozást szankcionál - azaz a károkozás általános tilalmát mondja ki - a teljes kártérítés elvével védi (és nem különböztet aszerint, hogy a kár jelentős, avagy bagatell összegű). [34/1992; (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992,192.]
A kártérítési jog klasszikus intézménye az ún. káronszerzés tilalma, amely szerint a károkozás nem vezethet a károsult alaptalan gazdagodásához, vagyis a kárösszegből le kell vonni a károkozó magatartás során vagy következtében előálló vagyoni előnyöket. [635/D/1994. AB határozat, ABH 1998,897.]
Ehhez hasonlóan a munka végzésére irányuló egyes jogviszonyokra vonatkozó szabályok (Mt., Ktv., Kjt., Üsztv., Tv., Hszt.) is abból indulnak ki, hogy a munkáltatót ugyan teljes kártérítési kötelezettség terheli, de ez nem jelenti azt, hogy a máshonnan megtérülő kárösszegeket figyelmen kívül lehetne hagyni. Az Mt. 182. §-a a munkavállaló anyagi előnyszerzésének szab gátat, illetve a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségét célozza.
A kártérítés összegszerűségét a bíróság határozza meg. A munka végzésére irányuló jogviszonyokat szabályozó említett jogszabályok e bírói döntés egyes szempontjairól szólnak, amikor a kár összegének kiszámításánál levonni rendelnek meghatározott összegeket.
Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 1. számú melléklete szól az adómentes bevételekről.
A 6.1. pont értelmében a jövedelmet pótló kártérítés nem adómentes.
Az Alkotmánybíróságnak nem feladata annak eldöntése, hogy az indítványra okot adó konkrét ügy elbírálása során mely jogszabályt vagy annak mely rendelkezését és hogyan kell alkalmazni. A tényállás megállapítása, a jogszabály és a tényállás egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály értelmezése a jogalkalmazó feladata.
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatakor a jogszabály és az Alkotmány egymásra vonatkoztatott értelmezését végzi el. [31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993,242.]
Az elbírált esetben az indítvány tartalma alapján eldöntendő kérdés kizárólag az, hogy a Tv. 191, § a) pontjának a "munkavállalói járulékot és száTnított személyi jövedelemadó-előleget;" szövegrésze ütközik-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése rendelkezéseivel.
Annak eldöntése, hogy az indítványra okot adó ügyben a kártérítés összegének mikénti meghatározása egyébként megfelel-e a törvényi előírásoknak, a jogalkalmazás, végső soron a bíróság hatáskörébe tartozik.
A Tv. abból indul ki, hogy a Honvédség a felelőssége alapján az állomány tagjának elmaradt jövedelmét köteles megtéríteni. Az elmaradt jövedelem megállapításánál az átlagkeresetet kell figyelembe venni. A Tv. értelmében a havi átlagkereset összegének megállapításánál az esedékesség időpontjában érvényes alapilletmény és illetménykiegészítés, valamint az utolsó 4 naptári negyedévben (irányadó időszak) kifizetett illetménypótlék, jutalom és külön juttatás együttes összegének egyhavi átlagát kell alapul venni [118. § (1) bekezdés].
Az Mt., a Ktv., a Kjt. és az Üsztv. rendelkezései értelmében szintén a munkabérhez, illetményhez kötődő átlagkeresetet kell alapul venni az elmaradt munkabér, illetmény megállapításánál a munkáltató kártérítési felelősségénél.
Az Mt., a Ktv., a Kjt. és az Üsztv. nem írja elő azt, hogy az elmaradt munkabérre, illetményre eső munkavállalói járulékot és számított személyi jövedelemadó előleget is a kártérítés kiszámításánál a kár összegéből le kell vonni.
A Tv. támadott szabálya a kár összegének meghatározása vonatkozásában a más munkavállalókra irányadó szabályokhoz képest eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
Az Alkotmány 70/A. §-a az azonos szabályozási kör alá vont alanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett különbségtételt tilalmazza, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek (1827/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 531.).
Az Szja tv. értelmében a számított adó az összevont adóalap után az adótábla szerint megállapított adó. Az összevont adóalap adóját a számított adóból kell meghatározni, a törvény rendelkezéseinek figyelembevételével. Az Szja tv. ezenkívül tartalmaz az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezményeket is. A befizetendő adó az Szja tv. értelmében az összevont adóalap adójának a kedvezmények levonása után fennmaradó része.
Mindezekből az következik, hogy a számított adó és a befizetendő adó összege egymástól eltérhet.
Az, hogy a támadott szabály már a kártérítés összegének meghatározásánál is a számított személyi jövedelem adóelőleget levonni rendeli, hátrányos a károsultra nézve. Ez még akkor is így van, ha a kártérítés így kiszámított összege után személyi jövedelemadót nem kellene fizetnie. Olyan szabály azonban, amely ezt előírja, nincs. A jövedelmet pótló kártérítés összege az Szja tv. értelmében nem adómentes.
A kifejtettek szerint a számított személyi jövedelemadó-előleg levonása a károsultra nézve hátrányos, mert egyrészt a kártérítés összege a vizsgált körben nem adómentes bevétel, másrészt a károsult által ténylegesen fizetendő adó számos körülménytől függően kevesebb is lehet, mint az Tv. 191. § a) pontja szerinti számított személyi jövedelemadó-előleg.
A Tv. rendelkezései értelmében a kár összegének meghatározásánál az átlagkeresetből kell kiindulni. Az átlagkereset összege tartalmazza az átlagkeresetet terhelő közterheket is.
A Tv. 191. § a) pontja a kártérítés összegének meghatározásánál az átlagkeresetet terhelő egyes közterhek levonását rendeli el.
Ezek között - ellentétben az Mt., a Ktv., a Kjt. és az Üsztv. szabályaival - szerepel a számított személyi jövedelemadó-előlegen kívül a munkavállalói járulék is.
A 21/1990. (X. 4.) AB határozat értelmében az a kérdés, hogy a megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható, ugyanaz a kritérium a kontextustól függően minősülhet diszkriminatívnak. Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van (ABH 1990, 73, 78.).
A jelen esetben a kár összegszerűségének meghatározásánál az ismertetett különbségtételeknek nincs alkotmányos indoka. Sem a jogviszonyok eltérő sajátosságai, sem a kártérítési kötelezettség részben eltérő feltételei az adott esetben nem indokolják ésszerűen azt, hogy - a teljes kártérítés előírása mellett - a kártérítés összegszerűségére mégis más szabályok vonatkozzanak.
Az Alkotmánybíróság ezért a támadott szabályt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelme miatt alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét - a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben - érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995,203,205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000,420,423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000,193,200.].
Az Alkotmánybíróság ezért nem vizsgálta, hogy a támadott szabály sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, a 8. § (2) bekezdésében, a 70/A. § (2) bekezdésében, a 70/B. § (2) bekezdésében, valamint a 70/E. § (1) bekezdésében foglaltakat.
A Magyar Közlönyben való közzététel elrendelése az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.
Budapest, 2003. szeptember 15.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 91/B/2003.