1036/D/2005. AB határozat
a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény alkotmányossági vizsgálata, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 42. § (2) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezésekkel összefüggésben alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvénnyel és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénnyel összefüggésben alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 8. § (1) bekezdése és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó elsődlegesen a választottbíráskodá-ról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 8. § (1) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 4. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte alkotmányjogi panasz keretében. A Vbt. 8. § (1) bekezdése a rendes bíróságok számára azt írja elő, hogy a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, vagy a pert megszüntetni, ha a per tárgyára nézve érvényes választottbírósági kikötést tettek. Ugyanakkor a Pp. 4. § (1) bekezdése szerint más hatóság döntése nem köti a rendes bíróságokat. Az indítványozó azonban úgy vélekedik, hogy a párhuzamos eljárás kizárása adott esetben a jogalkotó céljával ellentétes eredményre is vezethet, mint ahogyan ügyében - véleménye szerint - történt. A konkrét, alkotmányjogi panasszal érintett ügyben ugyanis a felperes indítványozó mind a rendes bíróságnál, mind a választottbíróságnál indította az eljárást. A választottbíróság hatáskörének megállapításával megszüntette az eljárást. A Fővárosi Ítélőtábla idősorrendben azt követően meghozott 10.Gf.40.144/2005/6. sz. végzésének az indítványozó által hivatkozott rendelkezése alapján helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság végzését, melynek értelmében a Vbt. 8. § (1) bekezdése értelmében az eljárást megszüntetette. A jogerős végzés az indokolásában hivatkozik a Pp. 4. § (1) bekezdésére is. Az indítványozó szerint azzal, hogy egyik bíróság sem állapította meg a hatáskörét, sérülnek az alkotmányos jogai, ami a Vbt. 8. § (1) bekezdésének és a Pp. 4. § (1) bekezdésének általa állított szöveghiányosságára vezethető vissza. Hivatkozott az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, az 50. § (1) bekezdésére és az 57. § (1) bekezdésére. Az alkotmányos alapjogainak megsértését külön nem indokolta, ennek alátámasztására a jogállamiságra és a tisztességes eljárásra vonatkozó, korábbi alkotmánybírósági határozatokban tett megállapításokat idézett.
Az indítványozó szerint az alkotmányossági problémát az okozza, hogy fennálló érvényes választottbírósági kikötés esetén a bíróságok a Vbt. 8. § (1) bekezdésére hivatkozással elhárítják maguktól a társasági jogvita elbírálását, és ilyenkor nem mérlegelendő körülmény a számukra, hogy a választottbíróság az adott esetben már megállapította saját hatáskörének a hiányát [Pp. 4. § (1) bekezdése]. Az alkotmányjogi panaszát az indítványozó akként összegzi, hogy kérelme arra irányul, "hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg azt, hogy a jogalkotó szerv jogalkotói feladatának elmulasztásával idézte elő az alkotmányellenes helyzetet", nevezetesen azt mulasztotta el, hogy negatív hatásköri összeütközés esetében kapcsolatot létesítsen a választottbírósági és a rendes bírósági eljárás között.
2. A beadványa következő részében az indítványozó ugyancsak alkotmányellenes mulasztás megállapítását kérte a Vbt. 42. § (2) bekezdés d) pontjával összefüggésben. Ezen jogi rendelkezés szerint a választottbíróság megszünteti az eljárást, ha az eljárás lefolytatása megítélése szerint szükségtelen vagy lehetetlen. A beadványa tárgyi hatályát az indítványozó az indítvány benyújtásakor hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 52. §-a alapján indult választottbírósági eljárásokra korlátozza, és azt tartja alkotmányellenesnek, hogy a támadott jogi rendelkezés nem tartalmazza a Vbt. 8. § (2) bekezdése "szerint biztosított 30 napos, a keresetlevél beadásához fűződő jog[ot]", és erre példaként felhozza a Gt. 47. § (1) és (3) bekezdésében szabályozott bírósági felülvizsgálati lehetőséget. A Vbt. 8. § (2) bekezdésével megegyező jogi norma hiánya okozza az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 50. § (1) bekezdésének és 57. § (1) bekezdésének a sérelmét.
3. Az indítványa harmadik részében az indítványozó annak a megállapítását kérte, "hogy a jogalkotó szerv jogalkotói feladatának elmulasztásával idézett elő alkotmányellenes helyzetet, mivel a Vbt., és [az illetékekről szóló] 1990. évi XCIII. törvény sérti a[z] (...) Alkotmány[...] 2. § (1) bekezdését, valamint az 50. § (1) bekezdését és az 57. § (1) bekezdését". Az alkotmányi szakaszok sérelmét az indítványozó abban látja, hogy a nevesített törvények nem szabályozzák a választottbírósági díjakat, vagy legalábbis azok legmagasabb nagyságrendjét, a díjakat ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (a továbbiakban: MKIK) mellett szervezett Állandó Választottbíróság (a továbbiakban: ÁVB) Eljárási Szabályzatának (a továbbiakban: Vbesz.) a Díjszabályzata szabja meg. A Vbesz.-ben megállapított választottbírósági díjak mértéke az indítványozó szerint sérti a jogállamiságot és korlátozza a perindítási jogát.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
2. A Vbt. támadott rendelkezései:
"8. § (1) Az a bíróság, amely előtt a választottbírósági szerződés tárgyát képező ügyben keresetet indítottak - kivéve az 54. § szerinti keresetet -, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy bármelyik fél kérelmére a pert megszünteti, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan. A per megszüntetésére irányuló kérelmet az alperes legkésőbb a keresetlevélre benyújtott érdemi ellenkérelmében terjesztheti elő."
"42. § (2) A választottbíróság megszünteti az eljárást, ha
(...)
d) a választottbíróság úgy ítéli meg, hogy az eljárás folytatására bármely okból nincs szükség vagy az lehetetlen."
3. A Pp. támadott rendelkezése:
"4. § (1) A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti."
III.
Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott, illetve érdemi elbírálásra alkalmatlan.
1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezéseket (feltételeket) az alkotmányjogi panasz elbírálása során, együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 311.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223.]
2. Vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogerős bírósági végzéssel szembeni alkotmányjogi panasz - tartalmát tekintve - a Vbt. 8. § (1) bekezdésével [a Pp. 4. § (1) bekezdésével együttesen értelmezett] kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányul. Erre egyébként maga az indítványozó is utal, amikor kifejezetten ennek a megállapítását is kérte.
Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozóval szemben alkalmazzák az alkotmányellenes jogszabályt, ezért alkotmányellenes mulasztásra nem lehet sikerrel panaszt alapozni [többek között: 1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160.; 54/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 514.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.
3. Az indítványozó alkotmányellenes mulasztás megállapítását kérte a Vbt. 42. § (2) bekezdés d) pontjával összefüggésben is. Érvelése szerint sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 50. § (1) bekezdését és 57. § (1) bekezdését az, hogy a támadott jogi rendelkezésben a jogalkotó nem írta elő a rendes bírósághoz fordulás jogát, ha a választottbíróság azért szünteti meg az eljárást, mert annak folytatására bármely okból nincs szükség vagy az lehetetlen.
Az indítványozó által érvelésként hivatkozott Gt.-t a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gtúj.) 2006. július 1-jével hatályon kívül helyezte, de miután a Gtúj. 10. §-a tartalmazza a Gt. 52. §-ával megegyező rendelkezést, az Alkotmánybíróság az indítványban behatárolt tárgyi hatály alá eső társasági jogvitákra nézve lefolytatta az alkotmányossági vizsgálatot.
3.1. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. ezen rendelkezését, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatát is figyelembe véve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának két együttes feltétele van: 1. a jogalkotó jogszabályi felhatalmazáson alapuló, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésben jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, és 2. a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik.
Az Alkotmánybíróság a 35/2004. (X. 6.) AB határozatában az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő "jogalkotói mulasztás" és "alkotmányellenes helyzet" egymáshoz való viszonyára vonatkozó álláspontját: "Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy a jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. A jogalkotói feladat elmulasztása önmagában nem feltétlenül jelent alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 58-59.; 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968-969.; 1080/D/1997. AB határozat, ABH 1998, 1045, 1046.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, 2001, 123, 131.], a mulasztásból eredő alkotmányellenes helyzetetmindenesetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani." (ABH 2004, 504, 508.)
3.2. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályozási hiány fennáll-e.
Helytálló az indítványozónak az az álláspontja, amely szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a bírósághoz fordulás alapjogát is tartalmazza. Az Alkotmánybíróság először a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 67.) fejtette ki, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján a jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye, amely alkotmányos alapjog - hasonlóan a többi szabadságjoghoz -, magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen. Részletesebben fejtette ki ezzel az alapjoggal kapcsolatos álláspontját az Alkotmánybíróság az 59/1993. (XI. 29.) AB határozatában (ABH 1993, 355.) annak megismétlésével, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése - az eljárási garanciákon túl - a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogát is szabályozza. Az alapvető jogból következően pedig az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek között - a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson.
Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában (ABH, 1994, 29, 35.) pedig kifejtette, hogy az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt fél önrendelkezési joga körébe tartozik az az alkotmányos alapjog, hogy ügyét bíróság elé vigye. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tehát mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, vagy e jogával ne éljen.
Az idézett határozatokban az Alkotmánybíróság egyúttal rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra, és kifejtette azt is, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés nem jelenti azt sem, hogy a jogvitában érdekelt fél erről az alapjogáról saját maga szabadon ne rendelkezhetne. A bírósághoz fordulás joga, a bíróság igénybevételére vonatkozó alapjog magába foglalja annak negatív oldalát is: alapjogot arra, hogy a személy ezzel a jogával ne éljen.
Az Alkotmánybíróság a 13/1990. (VI. 18.) AB határozatában (ABH 1990, 54, 55-6.) kifejtette, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság lényegi eleme a szerződési szabadság, amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos jognak tekint, és amely abban érvényesül, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek.
Mindezt összegezve az 1282/B/1993. AB határozatában (ABH, 1994, 675, 679-80., a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalából, a bírósághoz fordulás jogának negatív aspektusából és a szerződési szabadság alkotmányos jogából következik, hogy a szerződő feleknek joguk van arra, hogy egyező szerződési akarattal bizonyos jogszabály által biztosított lehetőségekről kifejezetten lemondjanak, illetőleg a törvényes lehetőségek igénybevételét - amennyiben azok nem feltétlen érvényesülést kívánó rendelkezések - megállapodásukkal kifejezetten kizárják.
Vagyis az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalát - a bírósághoz fordulás jogáról való lemondást - a szerződő felek a szerződés elemévé is tehetik.
Az 57. § (1) bekezdésébe foglalt alapjog negatív vonatkozása eszerint nemcsak úgy gyakorolható, hogy a fél jogai érvényesítése érdekében nem fordul bírósághoz (pl. követelését hagyja elévülni), de úgy is, hogy egy konkrét jogviszonyban e joglemondását megállapodásba, szerződésbe foglalja.
Az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint a szerződő feleknek ilyen joga jogvitájuknak szerződéssel választottbírósági útra terelése. Ez a jog éppen azt jelenti, hogy a szerződő felek lemondanak a bírói úthoz való jogukról. A bírósághoz fordulás alapjogának lényegéhez tartozik e jogról való lemondás szerződésbe foglalhatósága is valamely konkrét jogviszonyban vagy eljárásban.
A választottbíráskodás elméleti alapja az, hogy a felek anyagi jogaik felett szabadon rendelkezhetnek. Ez az alkotmányos önrendelkezési jogból következő jogosultság pedig nyilvánvalóan kiterjed az eljárásjogi jellegű szerződések megkötésének szabadságára, így az eljárásjogi természetű választottbírósági szerződésből folyó jogok és kötelezettségek meghatározására is.
Nincs, és nem is kerülhet senki olyan helyzetbe, hogy a szerződést, amelynek alapján esetleges jogvitáját választottbíróság bírálja el, köteles legyen megkötni. A szerződési szabadság pedig arra is kiterjed, hogy amennyiben az érdekeltek jogvitájukat választottbírói útra terelik, egyúttal elfogadják az ÁVB-nek azt az általuk előzetesen is ismert (de legalábbis megismerhető) eljárási rendjét, amely szerint a bírói út igénybevételét a választottbírósági ítélettel szemben - részben vagy egészben - kizártnak kell tekinteni. A feleknek ez a joga az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás alapjogának negatív oldalából következik, amelynek alapján a szerződés tartalmává tehetik azt a rendelkezést is, hogy e jogukkal nemélnek, e jogukról kifejezetten lemondanak. (Abh. 681.)
A fentebb kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az indítványozó által állított, alkotmányellenes helyzetet előidéző szabályozási hiány, mert a bírói út igénybevételéhez való alkotmányos jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] magába foglalja annak szabadságát is, hogy a fél e jogával ne éljen, arról egy konkrét jogviszonyban szerződéssel kifejezetten lemondjon.
Mivel a választottbíróság felhatalmazása arra, hogy valamely jogvitát végérvényesen eldöntsön, a felek - eljárásjogi tartalmú - magánjogi szerződésén alapszik, nem sért más alkotmányos rendelkezéseket sem, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és az 50. § (1) bekezdését sem, ha a felek vitájukat oly módon rendezik, hogy azt választottbíróság elé tárják, s annak döntését véglegesnek fogadják el.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Vbt. 42. § (2) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezéssel összefüggésben az alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasította.
4. Az indítványozó kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénnyel (a továbbiakban: It.) és a Vbt.-vel kapcsolatban, a tekintetben, hogy sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, az 50. § (1) bekezdése és az 57. § (1) bekezdése, mert a két törvény közül egyik sem szabályozza a választottbírósági díjakat.
Ennek megfelelően - az Indokolás III/3.1. pontjában kifejtettekre is tekintettel - az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályozási hiány fennáll-e.
4.1. Az It. az 55. §-ában a következőképpen rendelkezik: "Választottbírósági eljárásban az illeték az eljárás tárgya értékének 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint. Ha az eljárás értéke nem állapítható meg, az illeték 10 000 forint." Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a választottbírósági eljárásra vonatkozóan az It. tartalmazza a tárgyi hatályának megfelelő jogi rendelkezést.
4.2. A Vbt. 28. §-a értelmében: "A felek a választottbíróság által követendő eljárás szabályaiban - e törvény keretei között - szabadon állapodhatnak meg, ideértve valamely állandó választottbíróság eljárási szabályzatának kikötését is. (...)"
A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI törvény (a továbbiakban: Gkt.) 12. § (2) bekezdése értelmében az MKIK biztosítja az indítványozó által nevesített ÁVB működési feltételeit, megválasztja és visszahívja a választottbírókat.
S végül a Vbesz. 3. cikkének (5) bekezdése szerint az ÁVB elnöksége tesz javaslatot az MKIK elnökségének a Vbesz. megallapítására, illetve módosítására.
A fenti szabályok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy miután a Gkt. felhatalmazza az MKIK-t a mellette szervezett ÁVB működési feltételeinek biztosítására, ez magába foglalja az ÁVB Eljárási Szabályzata megalkotásának a kötelezettségét is [vö.: Vbesz. 3. cikkének (5) bek.], aminek az MKIK eleget tett. A Vbesz. tartalmazza a választottbírósági díjakat is, amelyek az adminisztratív költségek, az egyesbírói honorárium és a közterhek összegéből tevődnek össze. A választottbíróság hatáskörének kikötésekor a felek előre tudják, hogy jogvita esetén milyen összegű eljárási díjjal kell számolniuk. Ugyanakkor a választottbírósági díjak ugrásszerű megemelése maga után vonhatja a választottbírósági klauzulák felek általi felbontását és az ügyek állami bírósági útra terelését. Ezen szabályok összevetéséből az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn az indítványozó által állított szabályozási hiány, a felhívott alkotmányi rendelkezésekből pedig nem vezethető le, hogy a választottbírósági díjat törvényi szinten, a Vbt. által kell szabályozni.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sem az It.-vel, sem a Vbt.-vel összefüggésben nem áll fenn jogalkotói mulasztás, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2010. október 18.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k..
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró