825/B/2001. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 118/A. § (5) bekezdése és 125. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 124. § (2) bekezdése, illetőleg 124/A. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2001. évi XVI. törvénnyel (a továbbiakban: Mtm1.) módosított - 118/A. § (5) bekezdése, 124. § (2) bekezdése, 124/A. § (1) bekezdése és 125. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt terjesztett elő.

Az Mt. munkaidőkeret számítására vonatkozó 118/A. § (5) bekezdésének vagylagos szövegezése az indítványozó szerint ellentmondó, jogbizonytalanságot okoz, így sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése. Ugyanezen alkotmányi rendelkezésbe, valamint a 70/A. §-ba és 70/B. § (4) bekezdésébe ütközik az Mt. 124. § (2) bekezdése, amely a munkavállaló számára az (1) bekezdésben főszabályként rögzített heti két pihenőnap mellett a munkáltatónak diszkrecionális jogkört biztosít, hogy a pihenőidőt diszkriminatív módon, vagy két teljes napban, vagy 40 órában állapítsa meg.

Az indítványozó véleménye szerint azáltal, hogy az Mt. 124. § (1) bekezdésében - szemben a korábban hatályos szöveggel - "megszűnt a vasárnap pihenőnap jellegének általános szabályként való deklarálása", a vasárnapi munkavégzés eseteit felsoroló 124/A. § (1) bekezdése alapján a munkáltató szabadon dönthet az e napon történő munkavégzés elrendeléséről. Ezért ez utóbbi rendelkezés szerzett jogokat sért, lehetőséget nyújt az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző munkáltatói intézkedésekre, valamint veszélyezteti a munkavállalók pihenéshez való jogát [Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése].

Az indítványozó az Mt. 125. § (2) bekezdésének - az (1) bekezdésében foglalt, a munkaszüneti napon történő foglalkoztatásra vonatkozó - értelmező szabálya kapcsán úgy vél i, hogy a normaszöveg nem egyértelmű, ezért nem felel meg a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] követelményének. Az "általánosan elfogadott társadalmi szokások"-ra utalás tág határokat biztosít a munkáltatónak a munkaszüneti napon üzleti érdekből történő munkavégzés elrendelésére, és a "nyitva tartással felkeltett igény (...) tömegessé" ennek folytán "a korlátozni kívánt tevékenység ténylegesen társadalmi szokássá, és így törvényessé válik."

2. Az Mt. 124-124/A. §-ai helyébe a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szól ó 2002. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Mtm2.) 12. §-a új rendelkezéseket léptetett. A 124. § (2) bekezdésének szövege alapvetően megváltozott. A 124/A. § (1) bekezdését ezen túlmenően a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szól ó 2008. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Mtm3.) 34. § (4) bekezdése is módosította.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló vizsgálatot a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha a hatályát vesztett jogszabály helyébe lépő jogszabály tartalmilag a korábbival azonos (vagy lényegében hasonló) és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma. [137/B/1991. AB határozat, 1992, 456, 457.; 138/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 579, 581.; 14/1999. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1999, 396, 399.; 47/2009. (IV. 21.) AB határozat, ABK 2009. április, 410, 420.]

Mivel a fenti módosítások az Mt. 118/A. § (5) bekezdését és 125. § (2) bekezdését nem érintették, az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az érdemi vizsgálatot a hatályos szabályozás tekintetében elvégezte.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/B. § (4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz."

2. Az Mt. indítvány benyújtásakor hatályos, támadott rendelkezései:

"118/A. § (5) Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor a 151. § (2) bekezdésében megjelölt távollét, illetve a keresőképtelenség időtartamát figyelmen kívül kell hagyni, vagy az erre eső napokat a munkavállalóra irányadó napi munkaidő mértékével kell figyelembe venni."

"124. § (1) A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott pihenőnapok helyett a munkaidő-beosztás alapján a munkavállalónak hetenként legalább negyven órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható, amibe egy teljes naptári napnak bele kell esnie."

"124/A. § (1) Vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzés csak

a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetve munkakörben, vagy

b) a 123. § (2) bekezdés a)-d) pontjában, vagy

c) a 124. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott esetben rendelhető el."

"125. § (2) A munkáltató, illetve a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltatónak, illetve munkakörnek, ha a tevékenység során nyújtott szolgáltatás e napon történő rendszeres igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó helyben kialakult, vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásokból eredő igény alapján, vagy az élet, egészség, testi épség, továbbá a vagyontárgyak védelme érdekében kerül sor."

3. Az Mt. jelenleg hatályos rendelkezései:

"124. § (1) A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a munkavállalónak munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő-beosztása alapján a pihenőnapok helyett hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható, amelybe a vasárnapnak bele kell esnie."

"124/A. § (1) Vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzés csak

a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetve munkakörben, vagy

b) a készenléti jellegű munkakörben, a megszakítás nélküli, illetve a három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, valamint az idénymunkát végző munkavállaló esetében, továbbá

c) a 124. § (3)-(6) bekezdésében meghatározott esetben rendelhető el."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1.1. Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította: "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam- s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára." (ABH 1992, 59, 65.) A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. (ABH 1992, 135, 142.)

Az Mt. 117/B. § (1) bekezdése tartalmazza a teljes munkaidő tartamára vonatkozó főszabályt: eszerint annak mértéke napi nyolc, heti negyven óra. Jogszabály vagy a felek megállapodása alapján a munkaidő ennél rövidebb is lehet [(2) bekezdés], míg a (3) bekezdés ért elmében - a fel ek megállapodása alapján - legfeljebb napi tizenkét, legfeljebb heti hatvan órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos közeli hozzátartozója. Az előbbiek szerinti napi munkaidő tartamának alapulvételével az Mt. 118/A. § (1) bekezdése lehetővé teszi a munkaidő legfeljebb négyhavi, illetve legfeljebb tizenhat heti keretben, illetőleg a kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb hat havi, illetve legfeljebb huszonhat heti keretben történő meghatározását.

Munkaidőkeret alkalmazása esetén az Mt. 151. § (2) bekezdésében megjelölt - díjazott - távollét, illetőleg keresőképtelenség (állampolgári kötelezettség teljesítése, közeli hozzátartozó halála, orvosi vizsgálat, véradás, munkaszüneti nap, szabadság, szoptatási idő, munkavégzés alóli felmentés jogszabályban meghatározott mértékű) tartamára a munkaidő számításának az Mt. támadott 118/A. § (5) bekezdése két módját jelöli meg. Az Mtm1. indokolása kiemeli, hogy e rendelkezés azt biztosítja, hogy a munkáltató a munkaidőkereten belül nem dolgoztathatja le a munkavállalóval a törvényben meghatározott okból távol töltött időt.

Az egyik megoldás szerint figyelmen kívül kell hagyni a távollétet, így a munkáltató annak időtartamával nem hosszabbíthatja meg a munkavállaló számára - adott hónapokra, hetekre - előírt munkaidőkeretet. Ezen távollétek ebben az esetben úgy tekintendők, mintha nem volna kieső munkanap, így a távollét idejére is - mint munkában töltött időre - munkabért kap a munkavállaló.

A másik lehetőség, hogy a munkáltató figyelembe veszi ugyan a távol töltött napokat, arra figyelemmel azonban, hogy az Mt. 151. § (1) bekezdése értelmében ilyen esetben a munkabért a távollét díjára ki kell egészíteni, illetőleg távolléti díjat kell fizetni - amely megállapításának a 151/A. §-ban foglalt szabályai azt célozzák, hogy a munkavállaló ugyanazt az összeget kapja, mintha munkát végezne -, a munkaidő számításánál a kiesett napokra eső munkaórával csökkenti a munkaidőkeretet. Ez azt eredményezi, mintha a munkaidőkeret (és a hozzárendelt munkabér) eleve csak a távol töltött napok levonásával lett volna megállapítva.

A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a munkaidő vagylagos számítási módja nem vet fel értelmezési problémákat a jogalkalmazó számára, így az Mt. 118/A. § (5) bekezdése nem sérti a normavilágosság követelményét és ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Ezért az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.

1.2. A fenti értelmezésből az is következik, hogy a munkaidő számítás mindkét esetben azonos eredménnyel jár a munkavállaló számára mind a munkaidő, mind az erre járó bérezés tekintetében, ezért a kifogásolt rendelkezés nem ütközik a diszkrimináció tilalmába, és nem jár az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésben biztosított pihenéshez való jog sérelmével.

Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság ezt az indítvá-nyi részt is elutasította.

2. Az Mt. 125. § (1) bekezdés a)-c) pontja kogens szabályt tartalmaz arra, hogy munkaszüneti napon [az Mt. 125. § (3) bekezdése szerint: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.] mely esetekben foglalkoztatható a munkavállaló, a (2) bekezdés pedig az a) pontban megjelölt, a "munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltató" fogalmát pontosítja. Az indítványozó - a kereskedelmi egységekre fókuszálva - úgy vélte, hogy a normaszöveg magában rejti a visszaélésszerű joggyakorlás lehetőségét, mert a munkáltató önkényesen általánossá teheti a vasárnapi munkavégzést, és ezáltal válik a nyitvatartás "társadalmi szokás"-sá.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabály logikája fordított: a szolgáltatás rendszeres igénybevételére irányuló igény (kereslet) generálja a munkáltató munkaszüneti napon történő működését, amely adódhat az általánosan elfogadott társadalmi szokásokból, vagy más okból. Nem csupán a kereskedelmi egységekre jellemző a munkaszüneti napon történő munkavégzés, hanem sok más szolgáltató esetében is. Az Mtm1.-hez fűzött indokolás e vonatkozásban a következőket tartalmazza: "Az általános társadalmi szokásokból eredő igényen alapul például a vendéglátás, a szórakoztató ipar, vagy a benzinkutak szolgáltatásainak igénybevétele. A társadalmi szokások azonban változnak és földrajzi területenként, településenként, társadalmi rétegenként eltérő képet mutatnak. Helyben kialakult szokásból eredő igény lehet például az idegenforgalmi, turisztikai szempontból kiemelkedő területeken az élelmiszerboltok, illetve a dísztárgy- és vásári kereskedelem működése. Különösen nagyobb településeken mutatkozhat igény egyes kereskedelmi üzletek működése iránt a vásárlói szokások változására tekintettel. Társadalmi szokásokon alapul az egyes ünnepnapokon tartott rendezvények résztvevőinek ellátása, illetve a vásári kereskedelem jelenléte." A gyakorlatban leginkább a szórakoztatással kapcsolatos tevékenységeket takarja a meghatározás első fordulata, mint például a televízió, a rádiócsatornák, a mozik, a színházak, a tömegközlekedés, a vendéglátóipari tevékenység, vagy egy adott ünnepnaphoz kapcsolódó szolgáltatás (virágküldés, rendezvényszervezés, stb.), míg a második fordulat alá vonható többek között a mentőszolgálat, az egészségügyi intézmények, a rendvédelmi, az őrző-védő tevékenység.

Az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabály a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. [pl.: 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.]

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint önmagában az, hogy a kifogásolt rendelkezés viszonylag tág értelmezésre ad lehetőséget, nem eredményez jogbizonytalanságot. Számos tényező befolyásolja, hogy a fogyasztók hol és milyen jellegű szolgáltatást kívánnak munkaszüneti napokon is rendszeresen igénybe venni: függ a földrajzi helytől, az évszaktól, a tevékenység jellegétől. Erre irányuló igény hiányában a munkáltató üzleti érdeke sem tenné szükségessé e napon a nyitvatartási Taxatív felsorolás adott munkáltatók, vagy munkakörök konkretizálását jelentené, ugyanakkor azonban nem lehetne tekintettel az azonos, vagy hasonló szolgáltatásra vonatkozóan különböző helyeken kialakult eltérő (pl. idegenforgalmi, közlekedési stb.) igényekre.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.

IV.

1. Az Mt. 124. § (2) bekezdése helyébe lépett rendelkezés, illetőleg annak jogszabályi környezete tartalmilag eltér a korábbitól.

A 124. § (1) bekezdés annak kimondásával egészült ki, hogy a munkavállalót megillető két pihenőnap közül az egyiknek vasárnapra kell esnie, a (2) bekezdés pedig a munkaidőkeret alkalmazása esetére - a heti 40 órában minimalizált, megszakítás nélküli pihenőidő helyett - negyvennyolc órában határozta meg a pihenőidőt olyképpen, hogy abba a vasárnapnak is bel e kell esnie. Így a 124. §

(2) bekezdésének az elbírálás időpontjában hatályos szövegében az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma nem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. § a) pontja értelmében az eljárást ebben a vonatkozásban megszüntette.

2. Az Mt. 124. §-a és 124/A. § (1) bekezdése a pihenőidőt és a vasárnapi munkavégzést szabályozza, amelynek az indítvánnyal érintett szövegét az Mtm1. állapította meg. E módosítás előtt a 124. § (1) bekezdése tartalmazta azt a főszabályt, hogy a két pihenőnap egyike vasárnap, továbbá a

(3) bekezdésben rendelkezett az eltérő munkarendben foglalkoztatottak esetében kéthetente vagy havonta egy vasárnapi pihenőnap kiadásáról. A (4) bekezdés eltérést engedett, illetőleg a 126. § (1)-(2) bekezdése a rendkívüli munkavégzés keretében is megengedte a vasárnapi munkavégzést.

Az indítvány benyújtása idején hatályos 124. § (1) bekezdése a munkavállalót megillető pihenőidőt két napban határozta meg, és sem e rendelkezés, sem a (2)-(3) bekezdés - a heti munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő alkalmazása eset én - nem tartalmazta, hogy az egyik pihenőnapnak vasárnapra kell esnie, míg a beiktatott 124/A. § a vasárnapi munkavégzés elrendelésének eseteit sorolta fel.

Az érintett szabályozás több alkalommal módosult: az Mt.-nek az Mtm2. 12. §-a által beiktatott 124. § (1) bekezdése ismét megjelölte a heti pihenőnapok között a vasárnapot, illetőleg a (2)-(4) bekezdése szabályozza, hogy a munkaidőkeret alkalmazása esetén is (a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónál, illetve munkakörben, a készenléti jellegű munkakörben, a megszakítás nélküli, illetve a három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, 0valamint az idénymunkát végző munkavállaló esetében) havonta legalább egy alkalommal a pihenőidőbe a vasárnapnak bele kell esnie. Az Mtm2. által beiktatott 124/A. § a vasárnapi munkavégzés szabályait a korábban hatályos szöveghez közel hasonló tartalommal rendezi, amelynek (1) bekezdés c) pontját az Mtm3. is -nem lényeges tartalmában - érintette. Az Mt. jelenleg hatályos rendelkezései szerint tehát a munkavállalót főszabályként hetente, munkaidőkeret alkalmazása esetén pedig havonta egy alkalommal megilleti a vasárnapi pihenőnap, és ehhez képest tartalmazza az Mt. 124/A. § (1) bekezdése a vasárnapi munkavégzés elrendelésének kivételes eseteit.

Az indítványozó az Mt. támadott 124/A. §-át a 124. §-ával összefüggésben tekintette alkotmányellenesnek, amely a pihenőnapok között a vasárnapról - a megelőzően hatályos szabályozástól eltérően - egyáltalán nem rendelkezett, így a munkavállaló a 124/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben - korlátozás nélkül - vasárnap is munkavégzésre volt kötelezhető. A 124. § tartalma lényegesen megváltozott, a vasárnap, mint pihenőnap főszabályát és az ezzel összefüggő részletszabályokat is tartalmazza, amelyek a 124/A. § (3) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben szereplő, vasárnapi rendes munkavégzés eseteire is irányadók. Így az ott felsorolt munkáltatónál, illetve munkakörben munkát végző munkavállalónak is a pihenőnapot - legalább havi egy alkalommal - kötelezően vasárnap kell kiadni. Mivel a hatályos szabályozási környezetben a támadott szabály kapcsán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, a diszkrimináció tilalmára és a 70/B. § (4) bekezdésének sérelmére alapított indítvány tárgytalanná vált, az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette.

Budapest, 2009. november 17.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

825/B/2001. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

Indokolás

I.

II.

III.

IV.

Tartalomjegyzék