10/2025. JEH határozat

a Kúria Jogegységi Panasz Tanács határozata (Jpe.IV.60.030/2025/17. szám) az Európai Unió Bírósága C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria P.VI. tanácsának egyesített előzetes döntéshozatali indítványai alapján meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. Amennyiben a fogyasztóval kötött deviza alapú kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés az árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatt teljes egészében érvénytelen, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése alapján a szerződés érvényessé nyilvánításának nincs helye, kivéve, ha azt a fogyasztó - megfelelő tájékoztatás után - kéri.

2. A Kúria P.VI. ítélkező tanácsa eltérhet a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Gfv.30.205/2023/2., Gfv.30.206/2023/2., Gfv.30.313/2022/9., Gfv.30.405/2023/5., Pfv.20.955/2020/19., Gfv.30.212/2018/15. számú határozatoktól és az azokkal azonos tartalmú egyéb határozatoktól, amelyek a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.

Indokolás

I.

[1] A Kúria Polgári Kollégiumának P.VI. ítélkező tanácsa (a továbbiakban: indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásával előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő az előtte folyamatban lévő Pfv.20.548/2025. számú (a továbbiakban: indítvány1) és Gfv.30.133/2025. számú ügyben (a továbbiakban: indítvány2) az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) C-630/23. számú ítéletének az értelmezésével kapcsolatban.

[2] Az indítványozó tanács mindkét indítványában elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa állapítsa meg, hogy a Bíróság C-630/23. számú ítéletében adott jogértelmezésre tekintettel a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett Gfv.30.206/2023/2., Gfv.30.313/2022/9., Gfv.30.205/2023/2., Gfv.30.405/2023/5., Gfv.30.212/2018/15., Pfv.21.658/2019/6., Pfv.21.062/2019/14., Pfv.20.955/2020/19., Gfv.30.057/2021/14., Gfv.30.274/2019/6., Gfv.30.436/2019/10. és Pfv.21.101/2016/5. számú határozatai nem hivatkozhatók kötelező erejű döntésként.

[3] Másodlagosan mindkét indítványban a Bíróság C-630/23. számú ítéletében adott jogértelmezést követve a Jogegységi Panasz Tanács állásfoglalását kérte abban a jogkérdésben, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 93/13 irányelv) 6. cikkének (1) bekezdését ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmező Bíróság ítélete alapján lehetséges-e az uniós joggal összhangban álló, nem contra legem jogértelmezéssel levonni a nemzeti jog alapján a deviza alapú fogyasztói szerződések esetén a nem világos és nem átlátható, a szerződés főszolgáltatásának minősülő árfolyamkockázati tájékoztatás miatt tisztességtelen szerződési kikötés érvénytelensége jogkövetkezményeit, vagy amennyiben az uniós jognak megfelelő - a 93/13 irányelv célkitűzéseivel összhangban álló, nem contra legem - értelmezés nem lehetséges, annak mi a jogkövetkezménye.

[4] Az indítvány1 alapját képező ügy tényállása szerint a felperesek, valamint az alperes jogelődje, 2010. július 22-én "Kölcsönszerződés kölcsön kiváltására és szabad felhasználásra" megjelölésű euró alapú lakossági fogyasztási kölcsönszerződést kötöttek 16.362.469 forint összegű finanszírozási igény alapján. A kölcsön devizában meghatározott keretösszege a szerződés jóváhagyása időpontjában 58.631,31 euró volt.

[5] A 2013. április 9-én kötött "Gyűjtőszámla hitelszerződés" és a kölcsönszerződés módosítása alapján a felperesek rögzített euró árfolyamon teljesíthették fennálló fizetési kötelezettségüket.

[6] A felperesek utolsó alkalommal 2015. szeptember 9-én fizettek törlesztőrészletet.

[7] Az alperes jogelődje a kölcsönszerződést és a "Gyűjtőszámla hitelszerződést" 2016. június 21-én, közjegyzői okiratba foglaltan egyoldalú nyilatkozatával felmondta. A kölcsönszerződés alapján ekkor fennálló tartozást 16.024.240 forintban határozták meg.

[8] A felperesek által a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben az elsőfokú bíróság a 2022. május 28-án jogerős közbenső ítéletében megállapította, hogy a kölcsönszerződés - az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelenségére tekintettel - egészében érvénytelen.

[9] A felperesek megváltoztatott keresetükben azt kérték, hogy a bíróság a kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét levonva a szerződést nyilvánítsa hatályossá, egyben - elsődlegesen - a Bíróság C-520/21. számú ítélete alapján a kölcsönszerződést jellemző árfolyamkockázatra eső adósságszolgálati kötelezettség mellőzésével állapítsa meg, hogy az alperes felé fennálló tartozásuk 9.588.182 forint, miután az érvénytelenség jogkövetkezménye körében sem ügyleti, sem késedelmi kamat, sem pedig egyéb költség vagy díj nem számolható el. E kereseti kérelmük indokolásaként előadták: 16.183.935 forint kölcsönt vettek fel, ebből 6.595.753 forintot fizettek vissza, a tartozásuk tehát a két összeg különbözete.

[10] Másodlagosan a hatályossá nyilvánítás körében annak megállapítását kérték, hogy az őket terhelő teljes tartozás összege 13.105.182 forint. Számításuk szerint a folyósított kölcsön és a teljes futamidőre évi 5,7%-os mértékű ügyleti kamattal figyelembe vett összegből levonva a havonkénti befizetésüket, legfeljebb 13.105.182 forint tartozásuk áll fenn.

[11] A felperesek kérték azt is, hogy a bíróság jogosítsa fel őket a megállapított tartozásuk részletekben való megfizetésére.

[12] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperesek fennálló tartozása 2023. szeptember 26-án 23.961.794 forint, amelyből a tőke 12.995.287 forint, az ügyleti kamat 843.648 forint, míg a késedelmi kamat 10.122.859 forint. A szerződés - jogi érvelése szerint - érvényessé nyilvánítható a teljes futamidőre a szerződéskötés időpontjában rögzített évi 5,7% mértékű ügyleti kamattal számolva.

[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek által megkötött deviza alapú lakossági fogyasztási kölcsönszerződést a szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal érvényessé nyilvánította akként, hogy a felpereseknek a szerződés szerinti fizetési kötelezettsége a szerződést jellemző, az árfolyamkockázatból fakadó többletfizetési kötelezettséget kizárólag a felperesekre terhelő szerződéses kikötés alapján fennálló adósságteher mérték nélkül áll fenn, eszerint e kikötés alapján a többletköltséget kizárólag az alperes köteles viselni.

[14] Az elsőfokú bíróság a szerződés érvényessé nyilvánítása körében megállapította, hogy a kölcsönszerződés alapján nyújtott kölcsön összege 16.183.935 forint, az ügyleti kamat mértéke évi 5,7%, a teljesítés során irányadó árfolyama 280,13 HUF/EURO. Megállapította, hogy a kölcsönszerződés alapján a felpereseket egyetemlegesen terhelő tartozás összege 2023. szeptember 26-án 23.961.794 forint, amelynek megfizetésére kötelezte őket. A felperesek javára 2024. április 1-jétől a fennálló tartozás megfizetésére 180 havi részletfizetést engedélyezett azzal, hogy bármelyik részlet megfizetésének az elmulasztása esetén az egész tartozás esedékessé válik. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította.

[15] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta; mellőzte a tartozás összegének megállapítására és a részletfizetés engedélyezésére vonatkozó ítéleti rendelkezést, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[16] A felperesek a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmükben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak, valamint a Bíróság C-520/21. és C-630/23. számú ítéleteinek megfelelő határozat hozatalát, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.

[17] Az indítvány2 alapját képező ügy tényállása szerint a felperes mint lízingbeadó és az I. rendű alperes mint lízingbevevő között - a II. rendű alperes készfizető kezességvállalása mellett - 2007. június 21-én deviza (CHF) alapú pénzügyi lízingszerződés jött létre személygépkocsi megvásárlása céljából. A felperes a lízingtárgy vételárát a szállítónak megfizette, a gépjárművet az I. rendű alperes birtokba vette. A felperes az alperesek fizetési késedelme miatt 2013. május 7-én azonnali hatállyal felmondta a lízingszerződést. A felperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) szerinti elszámolási kötelezettségének eleget téve az I. rendű alperes javára 334.255 forint, a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási árfolyamból (az árfolyamrésből) és az egyoldalú szerződésmódosítási jogából adódó tisztességtelenül felszámított összeget, továbbá a gépjármű értékesítéséből befolyt 800.000 forintot jóváírta.

[18] A felperes keresetében - arra az esetre, ha a bíróság az alperesek kifogása alapján a lízingszerződés érvénytelenségét állapítaná meg az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás nem megfelelő tartalma miatt - a szerződésnek a megkötésére visszaható hatályú érvényessé nyilvánítását kérte akként, hogy kötelezze a bíróság az alpereseket egyetemlegesen 1.637.682 forint tőke és késedelmi kamata megfizetésére. Számítása szerint a tőke összegéből 972.960 forint árfolyamváltozás jogcímén terheli az alpereseket.

[19] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a szerződés érvénytelen, többek között amiatt, mert abban nem szerepel tájékoztatás árfolyamkockázatról.

[20] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a perbeli lízingszerződés az árfolyamkockázat tisztességtelensége miatt érvénytelen. Az érvénytelenség jogkövetkezményét - elfogadva a felperes számítását - akként vonta le, hogy az alperesek korlátozott mértékben kötelesek az árfolyamkockázat viselésére. Lényegében azzal az összeggel (veszteséggel) csökkentette a felperes érvényesnek tekintett szerződésre alapított követelését, amelyet az I. rendű alperes egy forint alapú finanszírozással kötött szerződéshez képest ténylegesen elszenvedett.

[21] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által elfogadott elszámolási módszer nem ellentétes a magyar és az uniós fogyasztóvédelmi előírásokkal, azzal az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelem kiküszöbölhető. Kifejtette: a lízingszerződés szerinti szolgáltatás irreverzibilitása kizárja az eredeti állapot helyreállítását.

[22] Az alperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.

[23] Az indítványozó tanács a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése mellett a Bíróság előtt C-630/23. szám alatt előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett a 93/13 irányelv 6. cikk (1) bekezdésének a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető fordulatának értelmezésére és az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztóra telepítő szerződési kikötés tisztességtelensége esetén levonható jogkövetkezmények értelmezésére. A Bíróság 2025. április 30-án hozta meg a felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló ügyre vonatkozó C-630/23. számú ítéletét.

[24] Az indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárásokat a Bszi. 32. § (2) bekezdése értelmében a jogegységi eljárás befejezéséig felfüggesztette.

II.

[25] A Jogegységi Panasz Tanács elnöke az azonos jogkérdésben indult Jpe.III.60.031/2025. számú ügyet a Jpe IV.60.030/2025. számú ügyhöz egyesítette, és az egyesített ügyben a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 33/B. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján soron kívüli eljárást rendelt el.

[26] A Jogegységi Panasz Tanács a Jpe.IV.60.030/2025. számon folytatódó, egyesített ügyben a Bszi. 35. §-a alapján úgy döntött, hogy az ügyet a Polgári Kollégium kúriai bíró tagjaival kiegészülve tárgyalja.

III.

[27] A legfőbb ügyész nyilatkozatában a Bíróság C-26/13. számú (Kásler) ügyben hozott döntésének 64. pontjára és az uniós jog alkalmazásának korlátait meghatározó 11/2020. (VI. 3.) AB határozatra (továbbiakban: Abh.) utalva kiemelte, hogy a 2/2019. (III. 5.) AB határozatban már megfogalmazottak szerint az európai uniós jog kötelező ereje nem magától ered, hanem az Alaptörvény E) cikkén alapul, és nem írja felül az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdését. Ennek pedig azért van jelentősége, mert az Abh. [58] bekezdésében kijelöli az uniós jogi aktus alkalmazhatóságának alkotmányos kereteit is: "Érvényes és hatályos magyar jogszabály alkalmazhatóságát, illetve alkalmazandóságát - mindenkire kiterjedő hatállyal - az Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdés a)-c) pontjai szerint - a jogalkotó aktusán kívül - csak az Alkotmánybíróság megsemmisítő döntése szüntetheti meg, a bíróság ilyen tartalmú döntését az Alaptörvény kizárja."

[28] A Jogegységi Panasz Tanács határozataira utalva hangsúlyozta, hogy az eltérés szükségessége vizsgálatának alapja az ügyazonosság fennállása, ezért azt a Gfv.30.206/2023/2., Gfv.30.313/2022/9., Gfv.30.405/2023/5., Gfv.30.212/2018/15. valamint a Gfv.30.274/2019/6. döntések esetén kell vizsgálni. Vitatta az indítványozónak azt a jogértelmezését, hogy generálisan kizárt a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása, mivel a 93/13 irányelv minimum harmonizációt valósít meg, így nem szabályozza az érvénytelenség levonásának jogkövetkezményeit, annak szabályozása változatlanul tagállami hatáskörben marad. Ez azt jelenti, hogy a tisztességtelen szerződési kikötések esetén alkalmazandó szankciók tekintetében a tagállami anyagi jogi és eljárásjogi szabályok az irányadók (C-705/21, 47. pont; C-472/20, 53. pont; C-126/17, 38. pont). A DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének a jogkövetkezményeket meghatározó rendelkezése kizárja az eredeti állapot helyreállítását. Ez a megoldás akkor is contra legem jogértelmezésnek minősül, ha a jogalkotó célját vesszük figyelembe, ugyanis abból éppen az következik, hogy csak a szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítását határozta meg jogkövetkezményként. A 6/2019. (III. 20.) AB határozat [46] és [47] bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a jogalkotó a DH2 törvény által érintett devizaperek esetében - egyebek mellett - kizárta az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kereseti kérelmet.

[29] Rámutatott, a Bíróság nem vizsgálta - így nem is zárta ki - a hatályossá nyilvánítást, amely nem eredményezi a nemzeti jog contra legem értelmezését (C-630/23. számú ítélet 87. pont), és megfelel a C-630/23. számú ítéletből következő azon követelménynek, amely szerint olyan, a tagállami jog szerinti jogkövetkezményt kell alkalmazni, amely biztosítja a vállalkozás jogalap nélküli, azaz a fogyasztó kárára alkalmazott tisztességtelen feltétel miatti gazdagodása visszatérítését.

[30] A Gfv.30.133/2025. számú ügy felperese nyilatkozatában a jogegységi határozat meghozatalának mellőzését kérte. Állította, hogy a Bíróság iránymutatása az uniós jog értelmezése körében nem ad alapot a tagállami szabályozás és a Kúria joggyakorlatának megváltoztatására. A tagállami jogszabályoknak az uniós joggal összhangban való értelmezésének ugyanis vannak korlátjai.

[31] A Gfv.30.133/2025. számú ügy I-II. rendű alpereseinek jogi képviselője részletesen ismertette és elemezte a 93/13 irányelvet és a Bíróság azt értelmező döntéseit, az Alapjogi Chartát, az uniós jogot, az 1/2003. rendelet tárgyában hozott ítéletet (C-253/23.). Nyilatkozatában részben érintette az indítványokat, de érdemi nyilatkozat helyett kifejtette, hogy a C-630/23. számú ítélet minden deviza alapú kölcsönszerződésre vonatkozik, illetve, hogy a 6/2013. PJE és a 2/2014. PJE hatályon kívül helyezése szükséges.

[32] A Pfv.20.548/2025. számú ügy alperesének jogi képviselője nyilatkozatában a 6/2019. (III. 20.) AB határozat [45]-[46] bekezdésére hivatkozással vitatta, hogy a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése lehetőséget ad az eredeti állapot helyreállítására, annak alkalmazása - a Bíróság által is kizárt - contra legem jogértelmezést eredményezne.

IV.

[33] A Bíróság joggyakorlata értelmében a nemzeti bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozat a kezdeményező bíróságra kötelező (C-173/09. számú Elchinov ügyben 2010. október 5-én hozott ítélet 29. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és a döntést az indokolás fényében kell értelmeznie (1/77. számú Bosch ügyben 1977. július 14-én hozott ítélet 2. pont).

[34] A Bíróság az EUMSZ 267. cikke szerint kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban hozott C-630/23. számú ítéletében az alábbiak szerint válaszolta meg az indítványozó tanács deviza alapú lízingszerződés árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelensége miatti érvénytelenség jogkövetkezményére vonatkozó kérdéseit.

[35] A Bíróság ítéletének rendelkező része a devizában nyilvántartott lízingszerződés árfolyamkockázatát a fogyasztóra hárító kikötés tisztességtelensége miatti érvénytelen szerződés jogkövetkezménye tekintetében két követelményt ír elő. Az első követelmény alapján a nemzeti bíróságoknak azon jogi és ténybeli állapotot kell helyreállítaniuk, amelyben a fogyasztó ugyanazon szerződés hiányában lett volna. A második követelmény értelmében nem lehet olyan jogkövetkezményt választani, amely a fogyasztót kizárólag a tisztességtelen kikötés hátrányos hatása alól mentesíti, miközben e szerződés többi elemének érvényessége és kötelező jellege fennmarad.

[36] A Bíróság ítéletének indokolásában visszautalt a C-520/21. számú Bank M. SA ügyben 2023. június 15-én hozott ítéletében kifejtett jogértelmezésére és a szerződés teljes érvénytelensége esetén nem tett különbséget a deviza alapú hitel- és lízingszerződések között (C-630/23. számú ügyben hozott ítélet 74-79. pont).

[37] A Bíróság ítéletének indokolásából kitűnően kizárólag az uniós jog alapján jogkövetkezmény levonására nem kerülhet sor, a 93/13 irányelv és a Bíróság irányadó joggyakorlata nem hozott létre a nemzeti jogokhoz képest önálló, sui generis jogintézményt. A Bíróság ítélete rendelkező részében meghatározott két feltételt tehát a nemzeti szabályozásnak és az azt értelmező nemzeti bírósági gyakorlatnak kell meghatároznia.

[38] A Bíróság nem vizsgálta - erre vonatkozó kérdés hiányában nem is vizsgálhatta - az árfolyamrés tisztességtelenségének lehetséges jogkövetkezményeit, ezért ebből az ítéletből nem vonható le okszerű és általánosítható következtetés a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamréssel kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatti érvénytelenségére (C-630/23. számú ügyben hozott ítélet 40. pont).

[39] A Bíróság ítélete nem minősítette uniós jogba ütközőnek az érvénytelenség jogkövetkezményének a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekre alkalmazandó DH2 törvény 37. § (1) bekezdése szerinti különös szabályát, amely szerint az ilyen típusú perekben eredeti állapot helyreállítása nem kérhető. Rámutatott, hogy az olyan tartalmú nemzeti szabályozás (és annak alkalmazása) ütközik a 93/13 irányelv 6. cikk (1) bekezdésébe és 7. cikk (1) bekezdésébe, amely akként "orvosolja" a tisztességtelen szerződéses rendelkezés miatt érvénytelen szerződést, hogy a fogyasztót kizárólag a tisztességtelen kikötés hátrányos hatásai alól mentesíti, miközben a szerződés többi elemének érvényessége és kötelező jellege fennmarad (C-630/23. számú ügyben hozott ítélet rendelkező része).

[40] Ezt támasztja alá - az ítélet indokolása szerint - a Bíróság C-118/17. számú Dunai ügyben 2019. március 14-én hozott ítélete rendelkező részének 1. pontja is, amely szerint az a nemzeti szabályozás ellentétes a 93/13 irányelv 6. cikk (1) bekezdésével, amely szabályozás nem teszi lehetővé a nemzeti bíróság számára az árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezések tisztességtelen jellege miatt a szerződés megsemmisítését (érvénytelenségének megállapítását). A DH2 törvény 37. §-a - mutatott rá - ilyen korlátozást nem tartalmaz, kizárólag az érvénytelen szerződés (megsemmisített szerződés) jogkövetkezményeit szabályozza. Érvelése szerint a C-483/16. számú Sziber ügyben 2018. május 31-én hozott ítélete rendelkező részében a Bíróság kifejezetten a DH2 törvény 37. §-át vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy az nem ellentétes a 93/13 irányelv 7. cikkével, amennyiben annak alkalmazása lehetővé teszi azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen feltételek hiányában lett volna.

[41] A Bíróság hivatkozott arra is, hogy más ítéleteiben sem határozta meg az érvénytelenség jogkövetkezményeit, de a jogi és ténybeli helyzet helyreállítása körében meghatározta a szerződéses felek közötti elszámolás módját (a C-520/21. számú ügyben a deviza alapú kölcsön-, a C-630/23. számú ügyben a deviza alapú lízingszerződés). Érvelése szerint mindkét ítéletben közös, hogy a Bíróság a 93/13 irányelv 7. cikk (1) bekezdése szerinti cél - visszatartani a szolgáltatókat a tisztességtelen feltételek alkalmazásától - megvalósítását írta elő a nemzeti bíróságok számára. Ennek a célkitűzésnek a Bíróság szerint a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés esetén az az elszámolás felel meg, amelynek eredményeként a fogyasztó a megfizetett havi törlesztőrészleteket, a szerződés teljesítése címén fizetett költségeket és ezek után - a felszólítástól számított - törvényes mértékű késedelmi kamatokat kapja vissza, a hitelintézet pedig kizárólag a folyósított tőkeösszeg visszatérítését és annak a fizetési felszólítástól számított törvényes mértékű késedelmi kamatát kérheti (C-520/21. számú ügyben hozott ítélet rendelkező része).

[42] További érvelése szerint a deviza alapú fogyasztói lízingszerződés esetén a fogyasztó a szerződés teljesítése címén megfizetett havi törlesztőrészletek (lízingdíjak) és költségek visszatérítését, valamint a felszólítástól számított törvényes mértékű késedelmi kamatok megfizetését kérheti. A hitelintézet a lízingszerződés teljesítése címén a fogyasztó rendelkezésére bocsátott lízingtárgy visszaszolgáltatását, annak hiányában az annak megfelelő érték visszafizetését és ez utóbbi esetben a felszólítástól számított törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetését kérheti (C-630/23. számú ügyben hozott ítélet 78-79. pontok, C-520/21. számú ügyben hozott ítélet 76. és 78. pont).

[43] Kimondta, hogy a nemzeti bíróságoknak mindezekre figyelemmel a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezései tisztességtelensége esetén - a fogyasztó e tekintetben kinyilvánított eltérő szándéka hiányában - a szerződéskötés előtti ténybeli és jogi állapotot kell helyreállítaniuk, a nemzeti joguk szerinti jogkövetkezmények közül annak alkalmazásával, amely lehetővé teszi, hogy a felek közötti elszámolás a 93/13 irányelv 7. cikk (1) bekezdése szerinti céljának megfelelően, a Bíróság hivatkozott ítéleteiben részletezett tartalommal teljesüljön.

[44] A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács a deviza alapú hitel-, kölcsön- és lízingszerződések (a továbbiakban: deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések) árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezése tisztességtelensége miatti érvénytelensége jogkövetkezményének vonatkozásában csak olyan jogértelmezést adhat, amelynek eredménye megfelel a Bíróság C-630/23. számú ügyben hozott ítélet rendelkező részének és jogértelmezésének.

V.

[45] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványokban meghatározott jogkérdés megválaszolásához áttekintette a nemzeti jognak a C-630/23. számú ítélettel érintett deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések teljes érvénytelensége esetén alkalmazandó rendelkezéseit.

[46] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján a 2014. március 15-e előtt létrejött kötelmekre még alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 237. §-a az érvénytelen szerződés teljesítése folytán keletkezett helyzet jogi rendezésére három lehetőséget kínált: a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítását [régi Ptk. 237. § (1) bekezdés], a szerződés érvényessé nyilvánítását és a szerződés hatályossá nyilvánítását [régi Ptk. 237. § (2) bekezdés].

[47] A szerződés érvényessé nyilvánítása esetén a szerződéses kötelem - a bíróság ítéletében meghatározott tartalommal - a felek között érvényes és hatályos marad, míg a szerződés határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítása [régi Ptk. 237. § (2) bekezdés] vagy a szerződéskötést megelőzően fennállott állapot visszaállítása [régi Ptk. 237. § (1) bekezdés] esetén a szerződésből fakadó minden jogkövetkezményt fel kell számolni. Már a Legfelsőbb Bíróság utalt ezért arra, hogy a szerződés hatályossá nyilvánítása lényegében az eredeti állapot értékbeli helyreállításával azonosítható [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. pontjához fűzött indokolás].

[48] Az érvénytelen szerződés teljesítése folytán keletkezett helyzet rendezése iránti igény egységes anyagi jogi igény, ezért a következetes joggyakorlat szerint a bíróság a fél által kért jogkövetkezmény helyett az érvénytelenség más jogkövetkezményét is alkalmazhatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen valamennyi fél tiltakozik (1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pont; Pfv.21.224/2011/11., Gfv.30.245/2020/13., Indokolás [55]). Ugyanakkor az alkalmazható jogkövetkezmények köre az adott tényállásból, a szerződés tárgyából vagy az érvénytelenségi ok jellegéből adódóan szűkebb lehet [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pontjához fűzött indokolás]. A Bíróság ítéletének 69. pontja alapján az alkalmazható jogkövetkezmények korlátja a fogyasztó nyilatkozata.

[49] A DH2 törvény az eredeti állapot helyreállítását kizárta [DH2 törvény 37. § (1) bekezdés], a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását az érvénytelenség okától függetlenül a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek - a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának - alkalmazására is kiterjedően kérheti.

[50] A szerződés elsődleges tárgyát meghatározó, a régi Ptk. 209. §-a alapján tisztességtelen feltétel miatt teljes egészében érvénytelen szerződések esetén viszont az érvényessé nyilvánítás lehetősége a Bíróság C-630/23. számú ítélete indokolásának 64-66. pontjaiban kifejtett indokra tekintettel - a fogyasztó erre irányuló megfelelő tájékoztatás ellenére fenntartott kérelme hiányában - kizárt, minthogy az érvényessé nyilvánítás feltételezné a szerződés módosítását.

[51] A Jogegységi Panasz Tanács a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a DH2 törvény 37. § (1) bekezdésében megjelölt másik jogkövetkezmény, a szerződés hatályossá nyilvánítása keretében megvalósítható-e olyan tartalmú rendezés, amelyet a Bíróság a C-630/23. számú ítéletében és az abban hivatkozott joggyakorlatában az uniós joggal összhangban állónak minősített, azaz "a fogyasztóknak ... jogosultnak kell lenniük a hitelintézettől legalább az e szerződés teljesítése címén megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek visszatérítését, valamint a felszólítástól számított törvényes késedelmi kamatok megfizetését követelni" (az ítélet indokolásának 77. pontja), míg a pénzügyi intézmény "nem lehet jogosult arra, hogy a fogyasztóktól a lízingszerződés teljesítése címén a rendelkezésükre bocsátott vagyontárgy visszaszolgáltatásán vagy az annak megfelelő érték visszafizetésén, valamint adott esetben késedelmi kamatok megfizetésén túlmenő ellentételezést követeljen" (az ítélet indokolásának 79. pontja, a 2025. július 8-ai kijavító végzés szövegváltozata szerint és a C-520/21. számú ügyben hozott ítélet 76. pontja).

[52] A régi Ptk. 237. § (2) bekezdése a hatályossá nyilvánítás tartalmát nem határozza meg, csupán annyit ír elő, hogy a bíróságnak a szerződés ítélethozatalig terjedő hatályossá nyilvánítása esetén "rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről." A hatályossá nyilvánítás konkrét tartalmát - az ügy egyedi körülményei alapján - mindig a bíróság határozza meg, az adott tényállás függvényében (Pfv.21.969/2012/6.).

[53] A régi Ptk. 237. § (2) bekezdése mellett a DH2 törvény sem határozza meg a hatályossá nyilvánítás pontos tartalmát. A Kúria legutóbb az 1/2025. Jogegységi határozatban értelmezte a régi Ptk. 237. § (2) bekezdésének a szerződés hatályossá nyilvánításáról szóló rendelkezését. Kimondta többek között, hogy a hatályossá nyilvánítás rendeltetése, hogy az érvénytelennek bizonyult szerződésben vállalt szolgáltatások eredeti, illetve utólagos irreverzibilitása esetében a jövőre nézve rendezze a felek kapcsolatát úgy, hogy tudomásul veszi a bekövetkezett tényhelyzetet, az addigi vagyonmozgásokat, megteremti az addigi teljesítések jogalapját, és azokra figyelemmel rendelkezik az esetlegesen részben vagy egészben ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás ellenértékének az elszámolásáról. Az e kötelemhez fűződő joghatások azonban nem azonosak az érvényes szerződés joghatásaival. A szerződés hatályossá nyilvánítása ugyanis nem eredményezhet olyan helyzetet, mint amilyen a szerződés érvényessége esetén állna fenn (Indokolás [39]). A hatályossá nyilvánítás valamennyi szerződéstípusra irányadó fenti általános érvényű megfogalmazása mellett a Kúria a DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének alkalmazása körében azonban még nem értelmezte ennek a jogkövetkezménynek a tartalmát a 93/13 irányelvben előírt szempontrendszer alapján, ezért vizsgálni kell a 93/13 irányelv rendelkezéseivel összhangban álló alkalmazhatóságot: hatályossá nyilvánítható-e a teljesen érvénytelen szerződés azzal a speciális tartalommal, amelyet a Bíróság C-630/23. számú ítélete indokolásának 76-79. pontjában meghatározott.

[54] A Jogegységi Panasz Tanács megítélése szerint a Bíróság okfejtésével párhuzamba állíthatók a hatályossá nyilvánítás szabályai, egymást nem zárják ki. Egyfelől, mert a hatályossá nyilvánításnak is az a célja, hogy a felek jogviszonyát felszámolja és az esetlegesen részben vagy egészben ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás ellenértékét elszámolja, ami megegyezik a C-630/23. számú ítéletben megjelölt céllal; másfelől a hatályossá nyilvánítás az a jogkövetkezmény, amely - bár eredetileg irreverzibilis szolgáltatásokra modellezték [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. pontjához fűzött indokolás] - a régi Ptk. gyakorlatában bármely szerződéstípus esetén alkalmazható volt, adott esetben nemcsak az utólagosan irreverzibilissé vált szolgáltatások, de a reverzibilis szolgáltatások sorsának rendezésére is (vö. 1/2005. PJE; Pfv.20.804/2019/7.).

[55] A bírói gyakorlatban mindvégig következetesen érvényesült az a jogértelmezés, amely szerint a bíróság a hatályossá nyilvánítás keretében "nem biztosíthat olyan joghatásokat a szerződésnek, mintha az érvényes volna. A szerződés hatályossá nyilvánítása nem eredményezhet olyan helyzetet, mint amilyen a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén keletkezne. A hatályossá nyilvánítás alkalmazásával a bíróság nem kényszerítheti ki az érvénytelen szerződés teljesítését" [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 6. pontjához fűzött indokolás; Pfv.20.964/2014/5., Pfv.21.101/2016/5.].

[56] Ez a jogértelmezés a Legfelsőbb Bíróság által kialakított gyakorlaton alapult, amely sokáig következetesen és kifejezetten elzárkózott a szerződésben kikötött ellenszolgáltatás alapulvételével történő elszámolástól (P.törv.20.050/1977., P.törv.20.303/1977., P.törv.20.249/1978., Pf.21.105/1984., Pf.20.680/l993., Gf.32.539/1992.). Bár a Kúria hangsúlyozta, hogy "a hatályossá nyilvánítás esetében általánosságban nem követelmény, hogy a bíróság a felek szolgáltatásainak értékegyensúlyát utólagosan vizsgálja, megteremtse. Kizárólag arról kell rendelkezni, hogy abban az esetben, ha az egyik fél a szolgáltatását már nyújtotta, a másik fél azonban még nem teljesítette a saját szolgáltatását, az megtörténjen" (Pfv.21.969/2012/6.), mégis "abból kellett kiindulni, hogy egyik fél sem kerülhet a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, vagyis egyik fél részéről sem következhet be jogalap nélküli gazdagodás. Főszabály szerint ez az eredetileg fennállt értékegyensúly fenntartásával kerülhető el" (Pfv.21.530/2017/12.). Meg kell jegyezni, hogy ez a szempont - a felek egyike se gazdagodjék jogalap nélkül - az eredeti állapot helyreállítása körében is érvényesítendő elv (1/2005. PJE; Pfv.20.804/2019/7.).

[57] A Jogegységi Panasz Tanács hangsúlyozza: a hatályossá nyilvánításnak és az eredeti állapot helyreállításának egyaránt az a célja, hogy a feleket - ténylegesen vagy értékben - olyan helyzetbe hozza, mintha a szerződést meg sem kötötték volna. E két érvénytelenségi jogkövetkezmény joggyakorlatban kialakult szabályai e céllal magyarázhatók: a bíróság azért nem engedheti meg egyik vagy másik fél jogalap nélküli gazdagodását, az értékviszonyok eltolódását, mert ez által a szerződő felek jobb vagy rosszabb helyzetbe kerülnek, mintha a szerződést meg sem kötötték volna. Az eredetileg fennállt értékegyensúly fenntartásának elve azokban az esetekben nem érvényesült, amelyekben a szerződés érvénytelenségének oka az a tény, hogy valamelyik fél javára és a másik fél terhére aránytalan előny mutatkozik (Pfv.21.530/2017/12.). A Bíróság joggyakorlata szerint viszont önmagában a gazdagodás elvonása nem jelent megfelelő visszatartó erőt (vö. C-630/23. számú ítélet, Indokolás 76. pont), ezért az elszámolás körében a pénzügyi intézmény az általa nyújtott szolgáltatás után semmilyen ellenszolgáltatásra nem tarthat igényt.

[58] A Jogegységi Panasz Tanács megítélése szerint a Bíróság által megfogalmazott szankciós követelmény a magyar jogkövetkezményi rendszerbe beilleszthető. A hatályossá nyilvánítással - összevetve az érvényessé nyilvánítással - a bíróság nem módosítja a szerződést (az nem válik érvényessé, a bíróság nem "orvosolja" az érvénytelenségi okot). A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei közül a hatályossá nyilvánítás alkalmazása számos dogmatikai ellentmondást felold. Ezek az ellentmondások egyrészt abból adódnak, hogy az újabb bírói gyakorlat az eredeti állapot helyreállítása körében a szolgáltatások természetbeni visszaszolgáltatását követeli meg [1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. pont; Gfv.30.125/2012/13.], ami valójában csak dologszolgáltatásoknál merülhet fel; másrészt abból, hogy a pénzügyi intézmény sok esetben nem a fogyasztó kezeihez teljesít, hanem az ő javára, harmadik személy (tipikusan: az eladó vagy a szolgáltató) kezeihez, így a fogyasztó számára teljesített szolgáltatás valójában egy tartozás kiegyenlítéséből eredő gazdagodás. Mindezért - a jelzett dogmatikai problémákra tekintettel - az adott esetben az eredeti állapot helyreállítása akkor sem lenne célszerű [vö. 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 6. pont], ha az eredeti állapot helyreállítását a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése nem zárná ki.

[59] A teljes egészében érvénytelen deviza alapú szerződéseknél a hatályossá nyilvánítás olyan marasztalásnak felel meg, amely szerint a fogyasztó a pénzügyi lízingszerződés esetén köteles a pénzügyi intézménynek visszaadni a lízingtárgyat, annak hiányában megfizetni a helyébe lépő értéket és a felszólítástól annak törvényes mértékű késedelmi kamatait (régi Ptk. 301. §), kölcsönszerződés esetén visszatéríteni a ténylegesen folyósított kölcsönösszeget és a felszólítástól kezdve annak törvényes mértékű késedelmi kamatát (régi Ptk. 301. §), míg a pénzügyi intézmény mindkét esetben köteles a fogyasztónak visszatéríteni az érvénytelen szerződés alapján neki bármilyen jogcímen megfizetett összegeket és a felszólítástól annak törvényes mértékű késedelmi kamatait (régi Ptk. 301. §).

[60] A hatályossá nyilvánítás tartalma a teljes egészében érvénytelen deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések esetén tehát - az 1/2005. PJE határozatban alkalmazott megoldáshoz hasonlóan - az, hogy az érvénytelen szerződés alapján megszerzett értéket a fogyasztó mindaddig megtarthatja, míg a felek jogviszonyát rendező elszámolásra sor nem kerül. A Bíróság által meghatározott tartalmú elszámolás megfeleltethető a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése alapján alkalmazott hatályossá nyilvánítás körében annak a jogszabályi követelménynek, hogy a Bíróság ítélete alapján a pénzügyi intézmény véglegesen nem tarthat meg a szerződés alapján semmilyen ellenszolgáltatást, így a pénzügyi intézmény valamennyi szolgáltatása ellenszolgáltatás nélkülivé válik. Ami a használat ellenértékének kérdését illeti (amelynek felszámítását a Bíróság ítélete kizárja), a hatályossá nyilvánítás jogkövetkezmény alkalmazása arra is választ ad, mert "a szerződés hatályának fennállása alatt a dolog rendeltetésszerű használata a feleket saját jogukon illeti meg. Ebből következően a felek az átvett pénzösszeg után kamat, a dolog birtoklásáért pedig használati díj fizetésére általában nem kötelezhetők" (1/2005. PJE, Indokolás III.3. pont).

[61] A fentiekre tekintettel a Bíróság ítéletében meghatározott rendezés a hatályossá nyilvánítás keretei között biztosítható. Ebből fakadóan fel sem merülhet az, hogy a DH2 törvény 37. §-a az uniós jogba ütköző módon korlátozná a fogyasztó jogait és ezért annak alkalmazását mellőzni kellene, vagy a Bíróság által meghatározott szempontrendszernek csak a nemzeti jog contra legem értelmezése felelne meg.

[62] A Jogegységi Panasz Tanács rámutat arra, hogy a DH2 törvény 37. §-a a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében általános jelleggel alkalmazható, függetlenül attól, hogy mi a szerződés érvénytelenségének az oka. A Bíróság a C-630/23. számú ügyben viszont a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkét értelmezte. Mindezért az ítéletében foglalt megállapítások kizárólag abban az esetben alkalmazhatók, ha a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés teljesen érvénytelen, és ennek oka az, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatban a régi Ptk. 209. §-a szerint olyan tisztességtelen szerződési kikötést tartalmaz, amelynek folytán az egész szerződés megdőlt. Ha tehát a szerződés más okból minősül teljesen érvénytelennek, a DH2 törvény 37. §-ának értelmezése és alkalmazása során a Bíróság C-630/23. számú ítéletében foglalt követelmények értelemszerűen nem relevánsak.

[63] A Jogegységi Panasz Tanács azonban abból kiindulva, hogy a fogyasztó jogosult a fogyasztóra vonatkozó speciális szabályokból fakadó védelemről lemondani, a 93/13 irányelvben rögzített minimum-harmonizáció elvére is tekintettel nem látja akadályát annak, hogy a fogyasztó - megfelelő tájékoztatást követően - a Bíróság ítélete alapján fentebb meghatározott jogkövetkezmény helyett az érvénytelenségi ok kiküszöbölésével a szerződés érvényessé nyilvánítását kérje. Ebben az esetben a bíróságnak lehetősége van a szerződés érvényessé nyilvánítására is. A fogyasztó e tekintetben kinyilvánított szándéka figyelembevételéhez elengedhetetlen, hogy azt szabad és tájékozott beleegyezés eredményeként tette, amelyet a nemzeti bíróságnak vizsgálnia kell (C-452/18. számú ügyben hozott ítélet, rendelkező rész 1. pont). A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a hatékony fogyasztóvédelemhez való jog magában foglalja a jogok gyakorlásáról való lemondás lehetőségét is, aminek következtében adott esetben figyelembe kell venni a fogyasztó által kifejezett szándékot, ha a fogyasztó, bár tudatában van a tisztességtelen kikötés nem kötelező jellegének, mégis kijelenti, hogy ellenzi a kikötés figyelmen kívül hagyását, és így szabad és tájékozott beleegyezését adja a szóban forgó kikötéshez (lásd ebben az értelemben: C-452/18. számú Ibercaja Banco ügyben 2020. június 9-én hozott ítélet 25. pont és az ott hivatkozott C-381/14. és C-385/14. számú Sales Sinués és Drame Ba ügyben 2016. április 14-én hozott ítélet 25. pont).

[64] A Bíróság ennek körében azt is kimondta, hogy a 93/13 irányelv nem megy el odáig, hogy kötelezővé tegye a szállítók vagy eladók általi tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni védelmi rendszert, amelyet a fogyasztók érdekében vezetett be. Ennek megfelelően, ha a fogyasztó inkább nem hivatkozik rá, e védelmi rendszer nem alkalmazandó (C-260/18. számú Dziubak ügyben 2019. október 3-án hozott ítélet 54. pont). A nemzeti bíróság feladata, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztó által kifejezett szándékot, ha a fogyasztó, bár tudatában van egy tisztességtelen kikötés nem kötelező jellegének, mégis kijelenti, hogy ellenzi a kikötés figyelmen kívül hagyását.

[65] Amennyiben viszont a fogyasztó nem kéri az érvénytelen deviza alapú kölcsönszerződés érvényessé nyilvánítását, a bíróság az érvénytelen szerződést a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése alapján azzal nyilvánítja hatályossá, hogy a fogyasztó pénzügyi lízingszerződés esetén köteles a pénzügyi intézménynek visszaadni a lízingtárgyat, annak hiányában megfizetni a helyébe lépő értéket és a felszólítástól kezdve annak törvényes mértékű késedelmi kamatait, kölcsönszerződés esetén visszatéríteni a ténylegesen folyósított kölcsönösszeget és a felszólítástól kezdve annak törvényes mértékű késedelmi kamatait, míg a pénzügyi intézmény köteles a fogyasztónak mindkét esetben visszatéríteni az érvénytelen szerződés alapján neki bármilyen jogcímen megfizetett összegeket és a felszólítástól kezdve annak törvényes mértékű késedelmi kamatait.

VI.

[66] A Jogegységi Panasz Tanács a kifejtetteket szem előtt tartva az indítványban megjelölt közzétett határozatokkal összefüggésben a következőkre mutat rá. Az V. pontban a DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének az értelmezése alapján az indítvány1 és indítvány2-ben megjelölt határozatok közül kizárólag azok a közzétett kúriai határozatok nem alkalmazhatók, amelyek az érvényessé nyilvánítás mint elsődleges jogkövetkezmény tárgyában adnak iránymutatást a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések teljes érvénytelensége esetén. Ugyanakkor a Jogegységi Panasz Tanács azt a jogkérdést, hogy ilyen szerződések esetén lehetséges-e az eredeti állapot helyreállítása - a DH2 törvény ezt a jogkövetkezményt kizáró rendelkezése miatt - nem vizsgálta, az indítványok alapját képező felülvizsgálati eljárások ugyanis ezt a jogkérdést nem érintik. Ezért mellőzte az indítványokban megjelölt, az eredeti állapot helyreállítását kizáró precedens határozatok további alkalmazhatatlanságának vizsgálatát.

[67] Az indítványokban megjelölt azok a határozatok viszont, amelyekben a Kúria a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. PJE 4. pontjára utalva úgy foglalt állást, hogy a fogyasztó kérelme hiányában is az érvényessé nyilvánítás az elsődleges jogkövetkezmény (Pfv.20.955/2020/19., Gfv.30.212/2018/15.), a továbbiakban a jogegységi határozat 1. pontjában adott kötelező jogértelmezés miatt nem alkalmazhatók. A 6/2013. PJE 4. pontja a fogyasztóval kötött deviza alapú kölcsönszerződés árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatt teljes egészében érvénytelen szerződés esetén a továbbiakban e jogegységi határozatban kifejtett jogértelmezéssel alkalmazható.

VII.

[68] Mindezekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, 32. § (1) bekezdés b) pontja, 33. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 40. § (1) és (2) bekezdései alapján, a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés] a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[69] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a BHGY-ban, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától - az indítványozó tanács számára a meghozatalától - kötelező.

Budapest, 2025. július 7.

Dr. Varga Zs. András s. k.,

a tanács elnöke,

Dr. Dzsula Marianna s. k.,

előadó bíró,

Dr. Varga Zs. András s. k.,

a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna előadó bíró helyett,

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k.,

bíró,

Dr. Csák Zsolt s. k.,

bíró,

Dr. Kalas Tibor s. k.,

bíró,

Dr. Farkas Katalin s. k.,

bíró,

Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s. k.,

bíró,

Dr. Gyarmathy Judit s. k.,

bíró,

Dr. Magyarfalvi Katalin s. k.,

bíró,

Dr. Márton Gizella s. k.,

bíró,

Molnár Ferencné dr. s. k.,

bíró,

Nyírőné dr. Kiss Ildikó s. k.,

bíró,

Salamonné dr. Piltz Judit s. k.,

bíró,

Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s. k.,

bíró,

Dr. Somogyi Gábor s. k.,

bíró,

Dr. Suba Ildikó s. k.,

bíró,

Dr. Sugár Tamás s. k.,

bíró,

Dr. Stark Marianna s. k.,

bíró,

Dr. Tóth Kincső s. k.,

bíró,

Dr. Vitál-Eigner Beáta s. k.,

bíró,

Dr. Bajnok István s. k.,

bíró,

Dr. Cseh Attila s. k.,

bíró,

Dr. Csesznok Judit Anna s. k.,

bíró,

Dr. Darákné dr. Nagy Szilvia s. k.,

bíró,

Dr. Döme Attila s. k.,

bíró,

Dr. Farkas Antónia s. k.,

bíró,

Dr. Farkas Attila s. k.,

bíró,

Dr. Hajdu Edit s. k.,

bíró,

Dr. Madarász Anna s. k.,

bíró,

Dr. Magosi Szilvia s. k.,

bíró,

Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s. k.,

bíró,

Dr. Mocsár Attila Zsolt s. k.,

bíró,

Dr. Osztovits András s. k.,

bíró,

Dr. Parlagi Mátyás s. k.,

bíró,

Dr. Pataki Árpád s. k.,

bíró,

Dr. Puskás Péter s. k.,

bíró,

Dr. Varga Zs. András s. k.,

a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Tánczos Rita bíró helyett,

Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s. k.,

bíró,

Dr. Tibold Ágnes s. k.,

bíró,

Dr. Varga Edit s. k.,

bíró,

Véghné dr. Szabó Zsuzsanna s. k.,

bíró,

Dr. Zumbók Péter s. k.,

bíró

Dr. Tóth Kincső bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[70] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Jpe.IV.60.030/2025. számú egyesített ügyben álláspontom szerint kizárólag az alábbiakról rendelkezhetett volna:

[71] "A Kúria P.VI. ítélkező tanácsa eltérhet a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Gfv.30.205/2023/2., Gfv.30.206/2023/2., Gfv.30.313/2022/9., Gfv.30.405/2023/5., Pfv.20.955/2020/19., Gfv.30.212/2018/15. számú határozatoktól és az azokkal azonos tartalmú egyéb határozatoktól, amelyek a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók."

[72] A jogegységi eljárás alapjául szolgáló ügyben - ahogy erre maga a határozat is utal - az indítványozó tanács az EUMSZ 267. cikke szerinti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett, amely alapján az Európai Unió Bírósága a C-630/23. számú ügyben 2025. április 30-án kihirdetett ítéletével válaszolta meg a deviza alapú lízingszerződés árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelensége miatti érvénytelenség jogkövetkezményére vonatkozó kérdéseket.

[73] Az EUB joggyakorlata értelmében a nemzeti bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozat a kezdeményező bíróságra kötelező (C-173/09. számú Elchinov ügyben 2010. október 5-én hozott ítélet 29. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és a döntést az indokolás fényében kell értelmeznie (1/77. számú Bosch-ügyben 1977. július 14-én hozott ítélet 2. pont).

[74] A Bszi. 8. § szerint törvényes bírónak a Kúria P.VI. számú tanácsa és nem a Jogegységi Panasz Tanács minősül, ezért a C-630/23. számú döntés értelmezését elsőként az előzetes döntéshozatali indítvánnyal érintett ügyekben (Gfv.30.133/2025. számú és Pfv.20.548/2025. számú ügyben) az ítélkező tanácsnak és nem a Jogegységi Panasz Tanácsnak kellett volna elvégeznie.

[75] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa hatáskörét túllépve, a határozat fejrésze szerint is "az Európai Unió Bírósága C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről" hozta meg határozatát, holott annyi lett volna a feladata, hogy vizsgálja a Kúria kialakult és közzétett határozataiban kimunkált, a deviza alapú lízingszerződés árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelensége miatti érvénytelenség jogkövetkezményére vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos korábbi jogértelmezése és a C-630/23. számú ítéletben megfogalmazott követelmények közötti eltérést, s amennyiben úgy ítéli meg, hogy a korábbi jogértelmezés a C-630/23. számú ítéletre figyelemmel nem tartható, és a Kúria referenciahatározataiban foglaltaktól el kell térni, akkor az erre vonatkozó engedélyt az eljáró ítélkező tanácsnak megadja.

[76] A Kúria jogegységesítésben megnyilvánuló alkotmányos feladata a már meglévő gyakorlat egységesítését jelenti. Amíg az alsóbb fokú bíróságok a felmerült jogkérdésben döntenek és a döntéseik között nincs eltérés a jogszabályok értelmezése és alkalmazása kapcsán, addig a joggyakorlat egységének biztosítása nem indokolja a Kúria eljárását (7/2023. Jogegységi határozat, Indokolás [28]). Ehhez hasonló a helyzet akkor, ha egy új jogi helyzetben (Kúria tanácsa által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban hozott EUB döntés kapcsán) új jogértelmezést kell kialakítania a Kúria adott ügyben ítélkező tanácsának. Addig, amíg a Kúria másik tanácsa nem akar eltérni az újonnan kialakított jogértelmezéstől, addig nem kell, nem is lehet a Jogegységi Panasz Tanácsnak az adott jogkérdéssel érdemben foglalkoznia. A Bszi. 32. § (1) bekezdésében foglaltakból az következik, hogy jövőben hozandó döntéseket érintően, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében jogegységi eljárást nem lehet lefolytatni, az csak már meghozott határozatokkal összefüggésben kezdeményezhető (Jpe.IV.60.034/2022/5., Indokolás [11]). A C-630/23. számú ítélet értelmezésével kapcsolatban ítélkező tanács által meghozott döntés még nincs, ahhoz kapcsolódóan a jövőben követendő gyakorlat elsőként való meghatározására (mint jogfejlesztésre) jogegységi eljárásban nincs jogszabályi felhatalmazás, így a Határozat 1. pontjában foglalt, bíróságokra kötelező jogértelmezés előírására ebben a jogegységi eljárásban jogszerűen nem kerülhetett volna sor.

Budapest, 2025. július 10.

Dr. Tóth Kincső s. k.,

bíró

Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[77] A Jpe.IV.60.030/2025/17. számú határozat (a továbbiakban: Határozat) értelmében az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) C-630/23. számú ügyben hozott ítéletét követően a nem világos és nem átlátható, a szerződés főszolgáltatásának minősülő árfolyamkockázati tájékoztatás miatt tisztességtelen szerződési kikötés miatt érvénytelen szerződés jogkövetkezményei a magyar jog [a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) 37. § (1) bekezdése] szerinti hatályossá nyilvánítás jogkövetkezményének alkalmazásával levonhatók (kivéve, ha a fogyasztó - megfelelő tájékoztatás után - az érvényessé nyilvánítást kéri).

I. A levonható jogkövetkezmény kérdése

[78] a) A Határozat abból vezeti le e jogkövetkezmény alkalmazhatóságát, hogy a Bíróság a C-630/23. számú ítéletében csak az érvényessé nyilvánítást mint jogkövetkezmény alkalmazását zárta ki. Álláspontom szerint azonban a C-630/23. számú ítélet kizárja a hatályossá nyilvánítást mint jogkövetkezmény alkalmazását is. A Bíróság kimondta, hogy habár a tisztességtelen szerződési feltételek jogkövetkezményeit a tagállami jogoknak kell szabályozni (C-630/23. számú ítélet 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azonban az uniós joggal összhangban csak olyan alkalmazható, amely lehetővé teszi azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen feltétel hiányában lenne (C-630/23. számú ítélet 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat): a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli - a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való - gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot (C-630/23. számú ítélet 46. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bíróság az előterjesztésben szereplő érvényessé nyilvánítást és hatályossá nyilvánítást is elvetette (C-630/23. számú ítélet 67. pont).

[79] E megállapításnak az a dogmatikai alapja, hogy a Bíróság mindkét jogkövetkezményt olyannak tekintette, amely jogalakítással jár, ez pedig a Bíróság értelmezése szerint az érvénytelen szerződés joghatásainak tiltott elismerését jelentené. A Bíróság részletesen valóban csak a Kúria előzetes döntéshozatali kérdésében megfogalmazott - és a fogyasztók számára számos kedvező joghatással járó - érvényessé nyilvánítás mint jogkövetkezmény levonásának kizártságával foglalkozott, és azt azért nem tartotta az uniós joggal - [jelen esetben a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 93/13 irányelv) 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével] összhangban állónak, mert azt a bíróság részére tiltott szerződésmódosításnak tekintette (C-630/23. számú ítélet 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ítélet 49-50. pontjai azonban mind az érvényessé, mind a hatályossá nyilvánításra vonatkoznak, és a Bíróság összegző megállapítása is kiterjed a hatályossá nyilvánításra. A Bíróság megfogalmazásaiból következik, hogy azért kezelte mindkét jogkövetkezményt egyformán, mert a hatályossá nyilvánítás az érvényessé nyilvánításhoz hasonlóan szükségképpen tartalmaz a szerződéshez kötődő joghatás elismerésére vonatkozó elemet. Ez a megállapítás következik a magyar jogi dogmatikából és a Kúria gyakorlatából is.

[80] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 237. § (2) bekezdése szerinti hatályossá nyilvánítás jogintézményét a magyar jogdogmatika - a régi Ptk. módosításaira és a régi Ptk.-t értelmező bírói joggyakorlatra is figyelemmel - a 2000-es években akként értelmezte, hogy az olyan esetekben jelent alkalmas eszközt a bíróság számára a felek érvénytelen jogviszonyának a rendezésére, amikor az eredeti állapot nem állítható helyre és a szerződés érvényessé sem tehető, tehát az érvénytelenség egyik elsődleges jogkövetkezménye sem alkalmazható. Lényegét abban fogalmazta meg, hogy ilyen esetekben a bíróság a hatályossá nyilvánítással voltaképpen elismeri a bekövetkezett tényhelyzetet és ex nunc hatállyal a jövőre nézve rendezi a felek jogviszonyát, amennyiben rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás ellenértékének az elszámolásáról. Erre különösen akkor lehet szükség, ha a szerződés alapján az egyik fél már teljesített, az ellenszolgáltatás teljesítésére azonban még nem került sor. A pénzbeli megtérítésre akkor kerülhet sor, ha ennek hiányában a fél jogalap nélkül gazdagodna, ami akkor áll fenn, ha a fél a saját szolgáltatását még nem (vagy csak részben) teljesítette, miközben a másik fél már teljesített.

[81] Ezzel azonosan értelmezte a Legfelsőbb Bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK véleményben is a jogintézményt, amikor kimondta: "Ha a szerződéskötés előtt fennállt helyzet visszaállítása - akár eredeti, akár utólagos irreverzibilitás folytán - nem lehetséges vagy nem célszerű és a szerződés érvényessé sem nyilvánítható, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja és rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítéséről."

[82] 2012 után a kúriai joggyakorlatban is ekként jelent meg a hatályossá nyilvánítás jogi tartalma, legutóbb az 1/2025. számú jogegységi határozatának [39] bekezdésében írta le azt a Kúria akként, hogy: "A hatályossá nyilvánítás a bíróság jogalakító döntése, amelynek rendeltetése, hogy az érvénytelennek bizonyult szerződésben vállalt szolgáltatások eredeti, illetve utólagos irreverzibilitása esetében a jövőre nézve rendezze a felek kapcsolatát úgy, hogy tudomásul veszi a bekövetkezett tényhelyzetet, az addigi vagyonmozgásokat, megteremti az addigi teljesítések jogalapját, és azokra figyelemmel rendelkezik az esetlegesen részben vagy egészben ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás ellenértékének az elszámolásáról. A felek közötti kötelmet ilyenkor a határozathozatalig hatályossá nyilvánított érvénytelen szerződés helyett a konstitutív bírósági döntés hozza létre. Az e kötelemhez fűződő joghatások azonban nem azonosak az érvényes szerződés joghatásaival. A szerződés hatályossá nyilvánítása ugyanis nem eredményezhet olyan helyzetet, mint amilyen a szerződés érvényessége esetén állna fenn."

[83] Így habár a régi Ptk. a hatályossá nyilvánítás fogalmát nem definiálja, annak tartalmát a bírói - különösen kúriai - joggyakorlat meghatározta. Eszerint a jogalakítás fogalmi eleme a hatályossá nyilvánításnak, a Bíróság pedig ilyen elemet tartalmazó jogkövetkezmény levonását nem találta az uniós joggal összhangban állónak.

[84] A fentiekre figyelemmel három lehetséges jogi megoldás kínálkozik: a C-630/23. számú ítélet végrehajtása érdekében nem kizárt jogalkotással megteremteni azt a speciális jogkövetkezményt, amely a Bíróság ítéletében körülírt tartalomnak megfelel. Jogalkotás hiányában szükséges a magyar érvénytelenségi jogkövetkezmények bírói gyakorlattal kitöltött tartalmán módosítani, azaz - amennyiben az lehetséges - jogértelmezéssel olyan nem contra legem, de speciális jogkövetkezményt megfogalmazni, amely a Bíróság C-630/23. számú ítéletében pontosan körülírt követelményeket kielégíti. Ezek hiányában a jogsérelmek kárfelelősség szabályainak alkalmazásával orvosolhatók.

[85] A C-630/23. számú ítéletben leírt tartalmú jogkövetkezmény (ítélet 76-79. pontok) az összhangban értelmezés kötelezettségére tekintettel legpontosabban a jogegységi indítvány szerinti, az eredeti állapot helyreállításának dogmatikai alapjaiból kiinduló speciális "restitúciós igényként" írható le. Miután a Grossmaina-elv (2022. március 10-i Grossmania ítélet, C-177/20, EU:C:2022:175, 42-43. pont) kettős dimenziójú, az egyrészt az elsőbbségi doktrínából levezetett "félretételi kötelezettség" [Simmenthal-elv (1978. március 9-i Simmenthal ítélet, 106/77, EU:C:1978:49, 24. pont)] megerősítése, másrészt az összhangban értelmezés kötelezettségét erősíti meg, ezek közül az indítvány kizárólag az összhangban értelmezés kötelezettségének (Von Colson [1984. április 10-i von Colson és Kamann ítélet 14/83, EU:C:1984:153, (lásd továbbá ebben az értelemben: 2004. október 5-i Pfeiffer és társai ítélet C-397/01-C-403/01, EU:C:2004:584, 118. pont; 2016. április 19-i DI ítélet, C-441/14, EU:C:2016:278, 33. pont). és Marleasing-elv [1990. november 13-i Marleasing ítélet C-106/89, EU:C:1990:395, 8. pont] továbbfejlesztése) alkalmazására tett javaslatot. A félretételi kötelezettséggel kapcsolatos aggályok nem relevánsak, mert a két elv alkalmazásában sorrendiség is szerepel, elsőként az összhangban értelmezés feltételeit kell megvizsgálni, és csak ha ez nem lehetséges (contra legem értelmezés lenne), akkor jöhet szóba az elsőbbségi kizárás. Ez utóbbi a konkrét esetben fogalmilag nem merülhet fel, mert az elsőbbség csak olyan jogviszonyokban értelmezhető, ahol a tagállami és az uniós szabály ütközik. Miután a 93/13 irányelv az érvénytelenségi jogkövetkezményeket nem szabályozza, így nincs olyan uniós norma, amely a tagállami joggal ütközhetne, egyebekben pedig az irányelv magánfelek egymás közti horizontális jogviszonyában nem fejthet ki joghatásokat.

[86] Az összhangban értelmezés elvének segítségével a speciális restitúciós igény - alkotmányossági aggályok nélkül - értelmezhető úgy, hogy az a magyar jogszabályoknak [Ptk. 237. § (1) bekezdése, DH2 törvény 37. § (1) bekezdése] is megfelel, mert lehetővé teszi a fogyasztó azon jogi és ténybeli helyzetének helyreállítását, amelyben az érintett fogyasztó akkor lett volna, ha nem köti meg a szerződést, másrészt ez a jogi rendezés nem veszélyezteti a 93/13 irányelv által elérni kívánt visszatartó hatást. A DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének a jogkövetkezményekre utaló, gondolatjelek közötti része tekinthető olyannak, amely más lehetséges jogkövetkezmény levonását nem kizáró taxáció. Ez nem contra legem jogértelmezés, a jogalkotó célját figyelembe véve. A DH2 törvény 37. §-ához fűzött jogalkotói indokolás szerint a jogalkotó a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében annak lehetőségét kívánta kizárni, hogy a fél a szerződés érvénytelenségének - akár részleges, akár teljes - megállapítását anélkül kérhesse, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérné. [...] A szabályozás célja, hogy az érintett fogyasztói kölcsönszerződéseken alapuló elszámolási viták mielőbbi végleges lezárása megvalósulhasson. Ha ezt a legitim célt szolgálta a szabályozás, az expressis verbis tiltó formula alkalmazásának hiányában, ez lehetőséget teremt a régi Ptk. 237. § (1) bekezdésének olyan, az uniós joggal is összhangban álló értelmezésére, amelyből a Grossmania-elv alkalmazásával - az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelensége miatt érvénytelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeire irányadó speciális tagállami szabályozás hiányában is - levezethető a fogyasztó sajátos, azaz irányelv szövegét és célját, valamint a visszatartó hatás érvényesülését is figyelembe vevő restitúciós (visszakövetelési) igénye, amely jogot keletkeztet arra, hogy visszatérítsék számára az érintett eladó vagy szolgáltató által az ilyen kikötések alapján jogalap nélkül megszerzett előnyöket. Egy ilyen új tartalmú jogértelmezés szükségessé teszi a korábbi joggyakorlat megváltoztatását, azonban ez összhangban áll a Bíróság C-630/23. számú ítéletének 88-89. pontjával.

[87] b) Amennyiben a C-630/23. számú ítéletben leírt tartalmú jogkövetkezményt jogértelmezéssel a hatályossá nyilvánítás dogmatikai alapjain keresztül töltjük meg tartalommal, úgy a Határozat szerinti jogértelmezést szükséges kiegészíteni azzal, hogy egyrészt csak kizárólag a 93/13 irányelv és a DH törvények hatálya alá eső jogviszonyokra alkalmazandó ez a jogértelmezés, másrészt ez a jogkövetkezmény "speciális hatályossá nyilvánítás"

[88] A speciális hatályossá nyilvánítás olyan tartalommal valósulhat meg, amely nem tartalmaz semmilyen jogalakítási elemet, azaz kizárólag elszámolásra használjuk: a vagyonmozgásokat kölcsönösen visszatéríttetjük, és a felszólítástól tesszük lehetővé a kamatfizetési kötelezettséget, továbbá a használathoz fűződő ellentételezés - a Bíróság által leírt szankciós hatás biztosíthatósága érdekében - mindenképpen kizárt. Egy ilyen tartalmú továbbkorlátozás mindenképpen szükséges, ugyanis az 1/2025. JEH alapjául szolgáló ügy e tekintetben azonos tényállásából [3] - az árfolyamkockázatról szóló tisztességtelen tájékoztatás miatti érvénytelenség -, a JEH több pontján, de különösen a [36] bekezdésében expressis verbis is megjelenő DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének említéséből az következik, hogy a Kúria a DH2 törvényben megjelenő (és a jogvitában releváns) hatályossá nyilvánítást értelmezte akként, hogy az ítélethozatalig az érvénytelen szerződés alapján megtörtént vagyonmozgások jogalapját a bíróság ítélete konstituálja. Ezzel az érvénytelen szerződéshez, annak kikötéséhez a konstitutív aktus joghatást kapcsol, ez pedig ütközik a 93/13 irányelv 6. cikk (1) és 7. cikk (1) bekezdésével, hiszen fogalmilag az érvénytelen szerződés figyelembe vételével rendelkezik a bíróság a még tartozatlan szolgáltatásokról, ha pedig nem vagy korrigáltan veszi figyelembe a vagyonmozgások rendezése során - a tartozatlanság (túlfizetés) megítélése szempontjából - az érvénytelen elemet, akkor pedig tartalmilag módosítja a szerződést, ami a Bíróság felfogásával ellentétes. Így ehhez az interpretációhoz képest is szükséges a Grossmania-elv alapján adott jogértelmezéssel szűkíteni az uniós jognak is megfelelő jogkövetkezmény tartalmán.

II. A fogyasztó akaratának kérdése

[89] A Bíróság C-630/23. számú ítéletéből nem vezethető le a határozat szerinti azon jogértelmezés, hogy a fogyasztó választhat a Bíróság által az uniós joggal összhangban nem álló jogkövetkezményt is. Erre mérlegelési mozgástér hiányában nincs lehetőség, sem a magyar, sem az uniós jog alapján, a megfelelő tájékoztatást (anyagi jogi pervezetést) követően sem. Annak a kérdése, hogy a fogyasztó milyen jogkövetkezmény levonását kéri az eljáró bíróságtól, kötelező eleme a kereseti kérelmének, azaz annak tartalmát pontosan körül kell írnia. Ahogyan a Kúria 1/2025. JEH határozatának [40] bekezdése megfogalmazza: "A bíróság az érvénytelenség különös jogkövetkezményeit nem alkalmazhatja hivatalból, alkalmazásukra a polgári perben csak a fél erre irányuló kérelme (keresete, viszontkeresete) alapján kerülhet sor. A kereseti kérelemnek az érvénytelenség jogkövetkezményeit illetően konkrétnak kell lennie [Pp. 170. § (2) bekezdés a) pont]. Nem elegendő tehát a bíróságtól az eredeti állapot helyreállítását vagy a szerződés érvényessé, illetőleg hatályossá nyilvánítását kérni. A félnek pontosan meg kell jelölnie a kereseti kérelmében, hogy ezt milyen tartalommal kéri a bíróságtól, például hogy mekkora összeg visszafizetését, mely dolog visszaadását igényli, illetve konkrétan hogyan kéri az érvényessé nyilvánítás esetén az érvénytelenség okát kiküszöbölni. A DH2 tv. 37. § (1) bekezdése a törvény hatálya alá tartozó szerződések esetében külön is előírja, hogy ha a fél az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie."

[90] A DH2 törvény 37. § (1) bekezdéséhez fűzött jogalkotói indokolás szerint "[a] törvény kizárja a hatálya alá tartozó szerződések tekintetében annak lehetőségét, hogy a fél a szerződés érvénytelenségének - akár részleges, akár teljes - megállapítását anélkül kérhesse, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérné. [...] A szabályozás célja, hogy az érintett fogyasztói kölcsönszerződéseken alapuló elszámolási viták mielőbbi végleges lezárása megvalósulhasson.". Az alapvetően eljárásjogi szabályozás - amelyet már a Bíróság is vizsgált több határozatában és azt a jogalkotó legitim célkitűzésre tekintettel nem tartotta az uniós joggal ellentétesnek - az Alaptörvény 28. cikke szerinti értelmezési segédszabály alkalmazásával az elérni kívánt célkitűzésre is figyelemmel nem értelmezhető olyanként, amely azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy ha a bíróság nem a fogyasztó által megjelölt jogkövetkezményt látja alkalmazhatónak, az a kereset elutasítását vonja maga után.

[91] Ettől az alapvetően eljárási kérdéstől ugyanis különbözik a bíróság döntési jogkörére vonatkozó, precedenshatározatban (Kúria Gfv.30.245/2020/13.) is megerősített elv, amely értelmében a bíróság az alkalmazandó érvénytelenségi jogkövetkezmény körében nincs kötve a fél kereseti, illetve viszontkereseti kérelméhez, hanem az érvénytelenség más jogkövetkezményét is alkalmazhatja, ha a vagyoneltolódás rendezése érdekében az mutatkozik célszerűnek. Ennek az eltérésnek - a magyar jog szerint - egy korlátja van: a bíróság nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik. A Bíróság által adott jogértelmezés ez utóbbi joggyakorlat módosítását igényli a fogyasztó kinyilvánított akaratára figyelemmel, azonban nem a Határozat szerinti jogértelmezéssel.

[92] A Bíróság C-630/23. ítéletének 70. pontja - a Határozat rendelkező részének 1. pontjával és az ahhoz kapcsolódó indokolásban ([63], [64]-[65]) írt értelmezéssel szemben - csak az ítélet 68-73. pontjaival együttesen értelmezhető. A Bíróság az árfolyamkockázattal összefüggő tisztességtelenség és az árfolyamrésre vonatkozó kikötés tisztességtelensége eseteit elemezve tárgyalja a fogyasztó akaratát, oly módon, hogy a magyar szabályozás (DH törvények) miatt a Bíróság által is hangsúlyozottan eltérőnek ítélt jogi helyzetre tekintettel eltérőnek ítélte a tagállami bíróság mozgásterét is az árfolyamkockázat miatti tisztességtelenség és az árfolyamrés miatti érvénytelenség folytán előálló helyzet esetén. Az ítélet 68-73. pontjai együttes értelmezése - és a Bíróság korábbi esetjoga alapján - az a következtetés vonható le, hogy a Bíróság kifejezetten különbséget tesz az érvénytelenség olyan esetei között, ahol az érvénytelen kikötés helyébe be tud lépni, mert létezik, tagállami jogszabályi rendelkezés (pl. a devizavételi/devizaeladási árfolyam helyébe a DH1 törvény szerinti MNB devizaközép árfolyam), vagy a felek (perbeli) megállapodása; és az olyanok között, ahol jogszabályi rendezés (vagy a felek egyezsége) hiányában, erre nem kerülhet sor (pl. árfolyamkockázat). Míg az előbbi esetekben van bírói mérlegelési mozgástér az alkalmazható tagállami jogkövetkezmények levonhatósága és a fogyasztó kifejezett akarata figyelembe vehetősége szempontjából, addig az utóbbi esetben ilyen bírói mérlegelési mozgástér hiányában a főszolgáltatást érintő tisztességtelen kikötés kiesése hiányában nem teljesíthető szerződés miatt csak az uniós joggal összhangban álló jogkövetkezmény alkalmazható, azaz ebben az esetben az érvényessé nyilvánítás a fogyasztó kifejezett kérelmére is kizárt, mert az sértené a 93/13 irányelv 6. cikk (1) és 7. cikk (1) bekezdését (C-630/23. számú ítélet 54-58., 62-63., 67. pontok).

[93] A C-630/23. számú ítélet szerint tehát a jogkövetkezmények levonhatósága tekintetében fennálló bírói mérlegelési mozgástér esetén van lehetőség a fogyasztói akarat figyelembevételére. Mérlegelési mozgástér hiányában (esetünkben ez utóbbi áll fenn) a fogyasztó akaratát a bíróság csak annyiban veheti figyelembe, hogy - a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettség mellett - a Bíróság által az ítélete 76-79. pontjában körülírt tartalmú jogkövetkezmény levonhatósága esetén a fogyasztónak biztosítja azt a jogot, hogy - amennyiben bármely okból az nem áll érdekében - a kikötés tisztességtelenségére ne hivatkozzon, a jogkövetkezmény levonását ne kérje. Ez tartalma szerint azt jelenti, hogy a fogyasztó számára annak ismeretében, hogy a tisztességtelen kikötés miatt érvénytelen szerződés esetén milyen uniós jogkövetkezmény társulhat, lehetővé kell tenni, hogy ezt az uniós jog által biztosított fajtájú és tartalmú jogvédelmet ne vegye igénybe.

[94] A mérlegelési mozgástér keretein belül kizárólag akkor válhat még relevánssá a fogyasztó akarata, ha a fogyasztó a perben a hitelintézettel közösen a teljes érvénytelenséget okozó tisztességtelen szerződési feltételre és annak jogkövetkezményére vonatkozóan olyan egyezséget kíván és tud kötni, amelyet a bíróság végzéssel jóváhagyhat. Ebben az esetben ugyanis a felek közös akarata teremtheti meg a bíróság mérlegelési jogkörét.

[95] A C-630/23. számú ítéletében a Bíróság nem tett különbséget a fogyasztóra gyakorolt kedvező vagy kedvezőtlen hatású jogkövetkezmények között, éppen ellenkezőleg, dogmatikai alapon egyértelműen azt mondta ki, hogy az érvényessé nyilvánítás mint jogkövetkezmény alkalmazása kizárt. Emiatt a fogyasztó kinyilvánított szándéka nem élvezhet elsőbbséget, mert az az irányelvvel ellentétes eredményre vezetne. Azaz hiába kér a fogyasztó érvényessé nyilvánítást, ha éppen a C-630/23. számú ítélet folytán nem lehetséges ilyen jogkövetkezményt alkalmazni, mert azt a Bíróság olyannak minősítette, amely nem teszi lehetővé azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó az érvénytelen szerződés megkötésének hiányában lett volna.

[96] A fenti következtetések vonhatók le a Bíróság korábbi joggyakorlata alapján is. A C-932/19. számú ügy 50. pontjában a Bíróság magyar előterjesztésre, korábban pedig lengyel ügyekben (2022. szeptember 8-i D.B.P. ítélet, C-80/21-C-82/21, EU:C:2022:646, 74. pont) egyértelműsítette, a fogyasztó által kifejezett szándék nem élvezhet elsőbbséget az eljáró bíróság önálló jogkörébe tartozó azon kérdés megítélésénél, hogy a releváns nemzeti jogszabályban előírt intézkedések megtétele lehetővé teszi-e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna. A C-453/10. számú ítélet (2012. március 15-i Perenicová és Perenic ítélet, C-453/10, EU:C:2012:144) 33. pontjában és a C-19/20. számú ítélet (2021. április 29-i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341) 57. pontjában a Bíróság azt is kimondta, hogy annak értékelése során, hogy az egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés az említett feltételek kihagyásával is teljesíthető-e, az eljáró bíróság nem támaszkodhat kizárólag arra, hogy az említett szerződés egészének semmissé nyilvánítása a fogyasztó számára esetleg kedvező (C-19/20. 57. pont, C-453/10. 33. pont).

[97] A Bíróság jogértelmezése szerint a fogyasztó akaratának figyelembevételi kötelezettsége nem a levonható jogkövetkezményekre, hanem a 93/13 irányelvvel létrehozott védelmi rendszer igénybevételére vagy az attól való eltekintésre vonatkozik. A 93/13 irányelv 6. cikk (1) bekezdésének megfelelően a nemzeti bíróságoknak mellőzniük kell a tisztességtelen kikötések alkalmazását annak érdekében, hogy azok ne váltsanak ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, kivéve, ha ezt a fogyasztó ellenzi (2023. december 7-i C-140/22. mBank ítélet, EU:C:2023:965, 55. pont; 2019. március 26-i Abanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C-70/17 és C-179/17, EU:C:2019:250, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez utóbbi lehetőség ugyanakkor kizárólag azt jelenti, hogy a fogyasztó számára biztosított, hogy miután a nemzeti bíróság megfelelően tájékoztatta, ne hivatkozzon a szerződési feltétel tisztességtelen és nem kötelező jellegére, és ezáltal szabad és tájékozott hozzájárulását adja a szóban forgó feltételhez (2023. december 7-i C-140/22. mBank ítélet, EU:C:2023:965, 57. pont; továbbá lásd ebben az értelemben: 2019. október 3-i Dziubak ítélet, C-260/18, EU:C:2019:819, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

[98] Mind a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege, mind pedig a gazdasági tevékenységek jogbiztonságára vonatkozó követelmények amellett szólnak, hogy az irányelv 6. cikk (1) bekezdését objektív megközelítéssel kell értelmezni (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 35. pont; továbbá lásd ebben az értelemben: 2021. április 29 i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341, 56. pont). A 93/13 irányelv által létrehozott fogyasztóvédelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 37. pont; 2017. december 7 i Banco Santander ítélet, C-598/15, EU:C:2017:945, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A 93/13 irányelvvel a fogyasztó védelmére létrehozott rendszer ugyanakkor nem alkalmazható, ha a fogyasztó azt ellenzi. Ez utóbbi azt jelenti, miután a nemzeti bíróság megfelelően tájékoztatta, a fogyasztónak joga van szabad és tájékozott hozzájárulást adni a szóban forgó feltételhez (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 38. pont; továbbá lásd ebben az értelemben: 2021. április 29 i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341, 95. pont).

[99] Az esetjog alapján a tagállami bíróság tájékoztatási kötelezettsége arra vonatkozik, hogy a fogyasztót tájékoztassa arról, hogy a perben elbírálandó szerződési kikötés tisztességtelensége esetén milyen jogkövetkezményekkel számolhat. Ha a fogyasztó e tájékoztatást követően kéri a szerződési kikötés tisztességtelenségének megállapítását (ami adott esetben a szerződés teljes érvénytelenségéhez vezethet), a tagállami bíróságnak az irányelv célkitűzéseire figyelemmel az uniós joggal összhangban álló jogkövetkezményt kell levonnia.

[100] Annak érdekében, hogy a fogyasztó szabad és tájékozott hozzájárulását adhassa, a nemzeti bíróságnak a nemzeti eljárási szabályok keretein belül, a méltányosság polgári eljárásokban érvényesülő elvére tekintettel - függetlenül attól, hogy a feleket jogi képviselő képviseli-e - objektíven és kimerítő jelleggel ismertetnie kell a felek számára a tisztességtelen feltétel eltörléséhez fűződő jogkövetkezményeket (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 39. pont; 2021. április 29-i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341, 97. pont). Az ilyen tájékoztatás különösen akkor fontos, ha a tisztességtelen kikötés alkalmazásának mellőzése a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezheti, és a fogyasztóval szemben adott esetben visszatérítési követelést támaszthatnak (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 40. pont; 2021. április 29-i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341, 98. pont).

[101] Amennyiben a bíróság objektív és kimerítő jelleggel tájékoztatta a fogyasztókat a jogkövetkezményekről, valamint azokról a különösen káros gazdasági következményekről, amelyekkel a szerződés érvénytelenné nyilvánítása járhat, e bíróság - miután tudomásul vette a szerződés érvénytelenné nyilvánítására irányuló fogyasztói szándékot - nem utasíthatja el az ezen irányelv által számukra biztosított védelemről való lemondást (2023. március 16-i M.B. és társai ítélet, C-6/22, EU:C:2023:216, 43. pont). Ez azt jelenti, hogy ha a tájékoztatást követően a fogyasztó nem kíván a kikötés tisztességtelenségére hivatkozni, ennek eljárásjogi következménye, hogy a fogyasztói akarat figyelembevételének kötelezettsége miatt a szerződés ezen az alapon való érvénytelensége nem vehető figyelembe.

[102] Mindezekből az következik, a fogyasztót az a jog illeti meg, hogy lemondjon a védelmi rendszer igénybevételéről, azaz megfelelő tájékoztatást követően nyilatkozhat úgy, hogy nem hivatkozik a feltétel tisztességtelenségére, de amennyiben ilyen nyilatkozatot nem tesz, úgy az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazott módja, illetve annak tartalma meghatározása során nem a fogyasztó kinyilvánított akarata bír elsődleges jelentőséggel.

[103] A fentiek alapján az uniós jogból a fogyasztó akaratának a Határozat szerinti figyelembe vételi kötelezettsége nem következik, a Határozat által idézett C-452/18. számú ítélet rendelkező részének 1. pontjából és a C-381/14. számú ítélet 25. pontjából is csak a védelmi rendszer mellőzésére vonható le következtetés a tájékoztatást követően kinyilvánított fogyasztói akarat esetén (a konkrét tényállások mellett a novációs szerződéssel, illetve közérdekű keresettel összefüggésben).

[104] A Határozat szerinti jogértelmezés a tagállami szabályok "fogyasztóra kedvezőbb értelmezéséből" sem vezethető le, mert ha a fogyasztó kérelme nem köti a bíróságot a döntési jogkörének fentiek szerinti gyakorlásában, úgy szükségtelen a Határozat fogyasztói akarattal kapcsolatos bármilyen megállapítása. Amennyiben pedig a Határozat jogértelmezése alapján pl. a fogyasztóra kedvezőbb érvényessé nyilvánításra kizárólag a fogyasztó kinyilvánított akarata alapján sor kerülhet, ez ellentétes a 93/13 irányelv hosszútávú célkitűzésével [7. cikk (1) bekezdés], mert a tisztességtelen feltételeket alkalmazó szolgáltatókat nem tartja vissza ilyen feltételek alkalmazásától.

Budapest, 2025. július 10.

Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin s. k.,

bíró

Dr. Márton Gizella bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[105] Csatlakozom dr. Tóth Kincső többségi határozattól eltérő álláspontjához.

[106] Feltéve, de nem osztva azt, hogy a Jogegységi Panasz Tanács értelmezheti az EUB ítéletét az eltérés engedélyezése megállapításán túlmenően, csatlakozom dr. Simonné dr. Gombos Katalin többségi határozattól eltérő álláspontjához.

Budapest, 2025. július 11.

Dr. Márton Gizella s. k.,

bíró

Dr. Magosi Szilvia bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[107] Csatlakozom a dr. Simonné dr. Gombos Katalin többségi határozattól eltérő álláspontjának I. pont a) alpontjában és II. pontjában kifejtettekhez.

Budapest, 2025. július 11.

Dr. Magosi Szilvia s. k.,

bíró

Dr. Tibold Ágnes bíró és Dr. Parlagi Mátyás bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[108] Csatlakozunk dr. Tóth Kincső többségi határozattól eltérő álláspontjához.

[109] Tekintettel azonban arra, hogy a többségi határozat kötelező iránymutatást tartalmaz az Európai Unió Bírósága C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről, ezért csatlakozunk dr. Simonné dr. Gombos Katalin többségi határozattól eltérő álláspontjához is.

Budapest, 2025. július 11.

Dr. Tibold Ágnes s. k.,

bíró

Dr. Parlagi Mátyás s. k.,

bíró