2/1998. (II. 4.) AB határozat

a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény, továbbá az e törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet, a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény és a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megszüntetése iránt előterjesztett indítványok, továbbá alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy alkotmányellenes helyzet állt elő azzal, hogy az Országgyűlés nem szabályozta a volt hadigyámoltaktól és a volt hadigondozott családtagoktól politikai okból elvont pénzellátás egyösszegű ellentételezését. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy 1998. december 31-ig szüntesse meg jogalkotói mulasztását.

Az Alkotmánybíróság a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 4. §-ának a) pontja, 5. §-ának (1) bekezdése, 6. §-ának (1) bekezdése, 7. §-a, 10. §-a és 14. §-a, továbbá az e törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ának (4) és (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság a hadigondozottak kárpótlásának elmaradásán alapuló, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványt elutasítja, az 1994. évi XLV. törvény 10. §-ának (1) bekezdésében foglaltakhoz képest mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok vonatkozásában pedig az eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság az 1994. évi XLV. törvény 10. §-ának (1) bekezdésében foglalt 1949. január 1-jei időpontot tartalmazó rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványok tekintetében az eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény 71. §-a és a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény 74. §-a alkotmányellenesek, ezért azokat a hatálybalépésük időpontjára visszamenőleg megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság a jogalkalmazás alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat és az új jogszabályi rendelkezés meghozatalára vonatkozó indítványokat visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozók az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának b) pontja és 21. §-ának (2) bekezdése alapján kérték a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.) 4. §-ának a) pontja, 5. §-ának (1) bekezdése, 6. §-ának (1) bekezdése, 7. §-a, 10. §-a és 14. §-a, az e törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 5. §-ának (4) és (5) bekezdése, továbbá a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény (a továbbiakban: 1995. Kvt.) 71. §-a és a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: 1996. Kvt.) 74. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Továbbá:

Egy indítványozó a Hdt. 10. §-ának alkotmányellenességének megállapításán és megsemmisítésén túl arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy állapítson meg a jogalkotó mulasztásában megnyilvánuló alkotmányellenességet a hadigondozottak kárpótlása szabályozásának elmaradása miatt, és kötelezze az Országgyűlést a hadigondozottak vonatkozásában az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény rendelkezéseihez hasonló szabályok meghozatalára. Egy másik indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte amiatt, hogy a Hdt. 10. §-a a jogosultak körét szűken szabta meg.

Két indítványozó új jogszabályi rendelkezések meghozatalára vonatkozó indítványt terjesztett elő.

Egy indítványozó a honvédelmi gondozással kapcsolatos kérdések, valamint az 1933. évi II. tc. (11.200/1939. M. E. rendelet) hatálya alá tartozó személyek hadi és honvédelmi gondozási díja, továbbá a hadisegély folyósítása tárgyában hozott 346/1945. M. E. rendeletnek, a hadisegélyezéssel és a hadigondozással kapcsolatos egyes kérdések szabályozása, valamint a 346/1945. M. E. rendelet módosítása tárgyában hozott 4.740/1945. M. E. rendeletnek és a hadigondozásról szóló - többször módosított - 21/1967. (Eü. K. aug. rk.) EüM utasításnak a hadigondozásból való kizárásra lehetőséget nyújtó egyes, általa meg nem jelölt rendelkezéseit alkotmányellenesnek vélte, amelyek kiválasztását az Alkotmánybíróság döntésére bízta. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 22. §-ának (1) bekezdése alapján a kérést határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak.

Egy indítványozó igazságtalannak tartotta, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 5. §-a és 9. §-ának d) pontja alapján (ez utóbbit az 1997. évi XXIX. törvény 1997. június 7-i hatállyal hatályon kívül helyezte) egyes, férjüket a második világháború eseményei következtében elvesztő özvegyeknek jár kárpótlás, míg másoknak nem. Az indítványozó a kifogásolt rendelkezésre vonatkozón - annak minősítésén túl - nem terjesztett elő kérelmet az Alkotmánybírósághoz, így az az Abtv. 22. §-ának (1) bekezdése alapján a felvetést határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak.

Egy indítványozó kérte a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény azon rendelkezése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, amely a különböző jogcímen járó nyugdíjak összevonását rendeli el. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 22. §-ának (1) bekezdése alapján a kérést határozott kérelem hiányában nem tekintette indítványnak.

Több indítványozó indítványát az Abtv. 1. §-ának d) pontja és 21. §-ának (4) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszként terjesztette elő, és kérte az ügyükben alkalmazott jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének feltétele Abtv. 48. §-ának (1) bekezdése szerint az egyéb jogorvoslati lehetőségek kimerítése. Az indítványozók csatolták ugyan a másodfokú közigazgatási szerv határozatát, de nem bizonyították annak bíróság előtt megtámadását, illetve a bírósági eljárás jogerős befejezését. Az Alkotmánybíróság így az alkotmányjogi panaszokat nem bírálta el érdemben, azokat visszautasította. Az alkotmányjogi panaszként nem elbírálható indítványokat az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványnak tekintette, és akként bírálta el.

2. Az indítványozók kérelmüket az alábbi érvekkel támasztották alá:

Több indítványozó az Alkotmánynak a haza védelmét állampolgári kötelességként megfogalmazó 70/H. §-ára alapozta indítványát. Álláspontjuk szerint ez a rendelkezés magában foglalja az államnak azt a kötelezettségét is, hogy a haza védelmében egészségromlást, sebesülést szenvedettekről fogyatkozásuk arányában gondoskodjék. Ezen indítványozók úgy vélik e sérelmet szenvedett állampolgároknak a sérelemmel alanyi joga keletkezett az állami gondoskodásra, és a jog ki nem elégítése vagy korlátozása alkotmányellenes.

a) Az indítványozók túlnyomó többsége a Hdt. 10. §-ának kárpótlási jellegű rendelkezéseit támadta, azokat az alábbi indokok alapján tartotta alkotmányellenesnek:

A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérő indítványozó kifogásolta, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény nem vonatkozik a hadigondozottakra. Az indítványozó abból indult ki, hogy a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikk szabályozta a második világháborúban elszenvedett sérelmek kompenzálásának rendjét. Érvelése szerint a törvény rendelkezései folytán a sérelmek igényjogosultságot teremtettek, a jogosultakat azonban az elmúlt rendszer jogszabályai - bár a törvény 1994-ig hatályban volt - jogaiktól megfosztották. Az indítványozó álláspontja szerint tekintettel arra, hogy mind a munkaszolgálatra, mind a katonai szolgálatra ugyanaz a jogszabály, az 1939. évi II. törvénycikk kötelezett és mindkét szolgálat teljesítését állami kényszerítő eszközzel biztosították, nem indokolt az 1992. évi XXXII. törvényben foglalt kárpótlási jogosultság és a hadigondozottaknak a Hdt. 10. §-ában foglalt kárpótlási jogosultsága közötti különbségtétel.

Több indítványozó sérelmesnek találta, hogy a Hdt. 10. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, kárpótlási jellegű egyösszegű térítés összege véleményük szerint lényegesen alacsonyabb, mint az egyéb kárpótlási jogszabályok által azon magyar állampolgárok számára megállapított kárpótlásé, akik a hadigondozottakéhoz az indítványozók véleménye szerint hasonló sérelmet szenvedtek. Egy indítványozó alkotmányellenesnek tartotta, hogy a Hdt. 10. §-ának (2) bekezdése a volt hadiárváknak a többi felsorolt személynek biztosított egyösszegű térítésnél alacsonyabb összegű térítést biztosít.

Egy indítványozó az Alkotmány 13. §-ában foglalt tulajdonhoz való jog megsértését látja abban a mulasztásban, hogy a második világháború hadi cselekményei és következményei által a magántulajdonban okozott kár megtérítése nem történt meg, az ily módon keletkezett anyagi károk tekintetében a Hdt. nem rendelkezett.

Az indítványozók az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartották a Hdt. 10. §-ának azon rendelkezését, amely az elmaradt pénzellátás ellentételezésére szolgáló egyösszegű térítést csupán az 1949. január 1-je előtt megállapított hadigondozotti pénzellátás elmaradása esetén biztosítja, ha azt ezen időpontot követőn politikai okból megszüntették. Az indítványozók azzal érveltek, hogy a korabeli jogszabály szerint járó pénzellátás elmaradt olyan esetekben is, amikor a Hdt. 10. §-ában meghatározott együttes feltételek nem álltak fenn, de a pénzellátás elmaradása éppoly igazságtalan volt, mint amely esetre a Hdt. szabálya utólagos térítést rendel. Az indítványozók szerint a térítésben részesülőkkel szemben így hátrányos megkülönböztetésben részesülnek azok, akik ugyan a Hdt. 10. §-ában foglalt feltételeknek nem felelnek meg, de sérelmük azonos az ott szabályozottakéval: igényjogosultságuk ellenére szintén nem részesültek hadigondozotti pénzellátásban, így például, amikor

- a jogosult igénye érvényesítésében akadályozott volt (pl. hadifogságból való késői hazatérés),

- a jogosultat önhibáján kívül nem vették nyilvántartásba,

- a rokkantság okának bekövetkezte és az igényjogosultságot megalapozó rokkant állapot végső kialakulása közt eltelt hosszabb időszak alatt a jogszabályi feltételek módosultak,

- a jogosult az igényét maga nem érvényesíthette, törvényes képviselője pedig ezt elmulasztotta, vagy

- a jogosult vagy törvényes képviselője nem is tudott igényjogosultságáról.

Több indítványozó úgy vélte, hogy a Hdt. 10. §-a az Alkotmány 70/A. §-ának (3) bekezdésébe is ütközik, amely az állam számára kötelezettségként előírja, hogy a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segítse.

Az indítványozók a Hdt. 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározott együttes feltételek tekintetében önkényesnek tartották az 1949. január 1-jei határidő megállapítását a hadigondozotti pénzellátás politikai okból való megszüntetése tekintetében. Álláspontjuk szerint a hadigondozottakat sújtó hátrányos intézkedések, jogszabályi korlátozások, kizárások meghozatalára már 1945-től kezdődően sor került.

Kifogásolták az indítványozók a fenti időponttal kapcsolatban azt, hogy csak az ezen időpont előtt megállapított hadigondozotti pénzellátás elmaradása esetén jár az egyösszegű térítés, illetve, hogy csak akkor, ha azt ezen időpontot követőn szüntették meg politikai okból. Véleményük szerint

- ezen időpontot követőn is sor kerülhetett (pl. elhúzódó holttá nyilvánítási eljárás következtében vagy a rokkantság okának és az igényjogosultságot megalapozó rokkant állapot végső kialakulása közt eltelt hosszabb időszak miatt), illetve kerülhetett volna igényjogosultság alapján hadigondozotti pénzellátás megállapítására (pl. lásd 1. pontban),

- ezen időpontot megelőzően is sor került már hadigondozotti pénzellátás politikai okból való megszüntetésére, illetve igényjogosultság megléte ellenére a hadigondozotti pénzellátás megállapításának politikai okból való mellőzésére.

Több indítványozó alkotmányellenesnek tartotta, hogy a Hdt. 10. §-a csupán a megállapított hadigondozotti pénzellátásnak politikai okból történt megszüntetése esetére állapít meg egyösszegű térítést. Előadták, hogy a háborút követő, több szempontból zűrzavaros időszakban nagyszámú jogosult politikai retorzióktól félve elő sem merte terjeszteni igényét, vagy azt politikai okból nem engedték előterjeszteni, igényét nem vették nyilvántartásba. Leírásuk szerint általános gyakorlatként a hatóságok pénzellátást megvonó vagy megtagadó határozatot nem is hoztak, csak a pénzellátás folyósítását állították le, vagy azt meg sem kezdték, vagy ha határozat meghozatalára esetleg sor is került, azt nem kézbesítették az érintettnek.

Egyes indítványozók felvetették, hogy a határidőnek a járadék megállapítását és a járadék megvonását meghatározott határnappal elválasztó jellege a Hdt. ellentételezést elrendelő 10. §-át azon oknál fogva is alkalmazhatatlanná teszi bizonyos járadékosztályba sorolt hadirokkantak számára, mert e járadékosztályok tekintetében vagy már a határidő előtt jogszabályi úton megszüntették a pénzellátást, vagy e járadékosztályt csak a határidő után hozták létre, így a pénzellátás megállapítására sem kerülhetett sor. Két indítványozó sérelmezte, hogy a Hdt. 10. §-a olyan járadékosztályokba sorolt hadirokkantak elmaradt pénzellátásának ellentételezését is rendeli, amely járadékosztályok véleményük szerint a korabeli jogszabály alapján nem is léteztek, így a pénzellátásnak sem a megállapítására, sem a megszüntetésére nem is kerülhetett sor. Az egyik indítványozó a szabályozást az Alkotmány 2. §-ának (2) bekezdését [a hivatkozás helyesen: 2. § (1) bekezdését] sértőnek tartja, mert véleménye szerint a logikai ellentmondásokat tartalmazó, nem érvényesíthető jogszabály nem felel meg a jogállamiság követelményének.

Egyes indítványozók sérelmezték azt, hogy a Hdt. 10. §-ának (1) bekezdése a Vhr. rendelkezéseiből levezethetően a hadigondozotti pénzellátás megszüntetésének okaként egyéni politikai okot kíván meg, illetve a vonatkozó rendelkezések úgy értelmezhetők, hogy ilyen jogalkalmazói gyakorlat alakult ki. Az indítványozók hivatkoztak arra, hogy a megszüntetés sok esetben jogszabály-módosítás alapján történt, ez pedig - bár véleményük szerint a módosítás, korlátozás oka egyértelműen politikai volt - a hadigondozottak meghatározott csoportjaira, nem megadott személyre vonatkozott.

Egy indítványozó véleménye szerint a Hdt. 10. §-a azzal, hogy a Hdt. bevezető rendelkezésében és 1. §-ában meghatározott jogosulti személyi kört azokra a személyekre szűkíti, akik 1949. január 1. előtt kérték hadigondozásba vételüket, az egyösszegű térítéstől megfosztja azokat a személyeket, akik e határidő előtt tárgyi okokból nem tudták igényüket érvényesíteni, ezért e rendelkezés az Alkotmánynak a szociális biztonsághoz való jogot biztosító 70/E. §-ába is ütközik.

Egy indítványozó szerint a Hdt. 10. §-a alapján egyösszegű térítésre jogosultak közül hiányzik a volt hadigyámolt, pedig a korabeli jogszabályok alapján e kategóriába tartozóknak is járt hadigondozotti pénzellátás, így annak elvonásával őket is sérelem érte. Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal való szoros összefüggés címén vizsgálta azt a kérdést is, hogy alkotmányos-e az ellátásban ugyancsak részesülő volt hadigondozott családtag kihagyása a politikai okból megvont pénzellátásért járó egyösszegű térítésre jogosultak köréből. Tette ez utóbbit függetlenül attól, hogy a volt hadigondozott családtagok közül - életkorukból adódóan - valószínűleg ma már nem sokan élnek.

Egy indítványozó hiányolta a Hdt. 10. §-a, valamint a Vhr.-nek az indítványával nem érintett 5. § (2) bekezdése vonatkozásában azon szabályokat, amelyek a hadirokkant járadékosztályba sorolásának változása (pl. állapotváltozás, jövedelem alapján történő átsorolás) esetén alkalmazandók.

Egy indítványozó szerint indokolt lenne a hadigondozottak egyösszegű térítésének különböztetése aszerint, hogy az ellentételezendő pénzellátás milyen hosszú időn át maradt el, illetve, hogy - hadiözvegyek esetében - a gyermekek számától függően mekkora volt a gyermeknevelési teher.

Egy indítványozó sérelmesnek találta, hogy a Hdt.-ben meghatározott járadékigények és az egyösszegű térítésre vonatkozó igény nem örökölhetőek.

Egy indítványozó sérelmesnek vélte, hogy a Hdt. 10. §-a volt hadiárvát említ, mert véleménye szerint az, aki árva lett, élete végéig az is marad.

Az indítványozók a Hdt. 10. §-a alkotmányellenessége megállapításának és megsemmisítésének esetére kérték annak figyelembevételét, hogy az abban meghatározott egyösszegű térítés a jogszabály meghozatala óta az infláció miatt veszített értékéből.

b) Egy indítványozó az Alkotmány 70/A. §-ának (1) és (3) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetésnek tartja, hogy a Hdt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint azon személy özvegye, aki, bár megfelel a hadirokkantság jogszabályi feltételeinek, igényjogosultság megállapítása iránti eljárást nem kezdeményezett, hadiözvegynek csak akkor minősül, ha házastársát hadirokkantként hadigondozásba vették. Az indítványozó ugyanezt sérelmezi a Hdt. 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt hadiárvák vonatkozásában is.

Két indítványozó alkotmányellenesnek találta, hogy a második világháborúban elhunyt személy árván maradt - mára már felnőtt - gyermeke a Hdt. szerint nem minősül hadiárvának, így hadiárva-járadékban sem részesül. Az indítványozók a Hdt. 4. §-ában meghatározott hadigyámolt fogalmának és a 6. §-ában meghatározott hadiárva fogalmának tekintetében jogszabály-módosítást kértek az Alkotmánybíróságtól. Egyikőjük álláspontja szerint a hadigyámolt korhatárának egységesen 25 évnek kellene lennie, függetlenül attól, hogy a személy folytat-e tanulmányokat vagy sem, a Hdt. 4. §-ának c) pontja tekintetében pedig a munkaképesség csökkenésének mértékét 50%-ra javasolta leszállítani. A hadiárva tekintetében az indítványozó mindennemű korhatár és feltétel eltörlését javasolta. A másik indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a Hdt. nyilvánítsa hadigondozott családtagnak azt a volt hadiárvát, aki a 60. életévét betöltötte. Egy indítványozó sérelmesnek találta, hogy értelmezése szerint a volt hadiárvák egyösszegű térítésre sem jogosultak.

Egy indítványozó hiányolta, hogy a Hdt. 7. §-a a hadigondozott családtagok között nem sorolta fel a hadiárvát.

c) A Vhr. 5. §-ának (4) és (5) bekezdései, amelyek arra az esetre, ha a kérelmező a Hdt. 10. §-ának (1) bekezdése szerinti tényeket nem tudja bizonyítani, a nyugdíjfolyósító szervet hívják fel bizonyítékok szolgáltatására saját irataiból, alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérő egyik indítvány abban látta e rendelkezések alkotmányellenességét, hogy azok teljesíthetetlen rendelkezéseket tartalmaznak, így az indítványozó álláspontja szerint súlyosan veszélyeztetik az állampolgárok alapvető jogainak gyakorlását. Az indítványozó úgy vélte, hogy a Vhr. fenti rendelkezései az Alkotmánynak a bíróság előtti egyenlőséget és a törvényes, független és pártatlan bíróság előtti igazságos és nyilvános tárgyalást biztosító 57. § (1) bekezdésébe és a jogorvoslati jogot biztosító 57. § (5) bekezdésébe, továbbá a diszkrimináció tilalmát megállapító és a pozitív diszkriminációt szabályozó 70/A. §-ába, a szociális biztonságot biztosító 70/E. § (1) bekezdésébe és az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtti érvényesíthetőségét biztosító 70/K. §-ába ütköznek. Az indítványozó álláspontja szerint a Vhr. 5. §-a az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet általa pontosabban meg nem jelölt rendelkezéseibe is ütközik. Egy másik indítványozó véleménye szerint a Vhr. fenti rendelkezései azért is alkotmányellenesek, mert ha a nyugdíjfolyósító szerv nem rendelkezik a kért adatokkal, a bizonyítás a kérelmezőt terheli, pedig az állam szervei jártak el gondatlanul vagy éppen jogszabálysértően.

d) Két indítványozó úgy vélte, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében szabályozott, a jogbiztonságot is magába foglaló jogállamiság elvét sérti az, hogy a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 10. §-a által a volt hadiárvák részére megállapított egyösszegű térítésnek a Hdt. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott folyósítása esedékességi időpontját az 1996. Kvt. már második esetben, immár 1997. január 1-jére halasztotta. Véleményük szerint a jogbiztonság elve magában foglalja, hogy az állami szervek magatartása kiszámítható legyen az állampolgárok számára, különösen, ha az állam juttatásokat ígér bizonyos személyeknek. Az indítványozók szerint ekkor ugyanis a juttatás megadásával megnyílik az állampolgár igényérvényesítési joga a juttatás követelésére, az államnak pedig kötelezettsége keletkezik a teljesítésre.

Egy indítványozó álláspontja szerint nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, hogy az egyösszegű térítés folyósításának kezdő időpontját a volt hadiárvák tekintetében a hadirokkantakét és a hadiözvegyekét követően állapította meg a jogszabály, mert az életkori különbségekkel ésszerűen indokolható volt. Ezen indítványozó azt azonban már a hátrányos megkülönböztetésnek, az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt tilalmába ütközőnek tartotta, hogy az állam a kifizetés határidejét többször módosította, így azt ismételten időben eltolta.

Egy indítványozó az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetés tilalmát tartalmazó 70/A. §-ába ütközőnek tartotta, hogy a volt hadiárváknak a Hdt. 10. §-a alapján járó egyösszegű térítés folyósítását az 1995. Kvt., majd a 1996. Kvt. is elhalasztotta. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 8. §-ának (1) bekezdésére, 57. §-ának (5) bekezdésére és 64. §-ára is.

3. A honvédelmi miniszter az ügyben a Hdt. 10. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokra tett észrevételt, időben még a rendelkezés 1997. évi módosítását megelőzően. Álláspontja szerint e rendelkezés kárpótlásjellegű szabályokat tartalmaz, és ezért jellegénél fogva eltér a Hdt. egyéb szabályaitól. A juttatás kárpótlás jellege indokolja, véleménye szerint, a juttatás mértékére, a juttatás jogalapjára (a sérelem fogalmára és időbeli bekövetkeztének meghatározására), valamint érvényesítés eljárási szabályaira (bizonyítási teher az igénylőn) vonatkozó szabályok kialakítását. A honvédelmi miniszter a fentiek alapján a Hdt. 10. §-át nem vélte alkotmányellenesnek.

II.

1. A honvédelemről szóló, jelenleg hatályos 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) a honvédelmi kötelezettségeket az alábbiak szerint szabályozza:

Hvt. "69. § (1) Az állampolgárok a haza védelme érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálatot és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni.

(2) Az állampolgárokat személyes honvédelmi kötelezettségként

a) hadkötelezettség,

b) polgári védelmi kötelezettség,

c) honvédelmi munkakötelezettség

teljesítése terheli.

(3) A magánszemély állampolgárságára való tekintet nélkül, továbbá a jogi személy, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és személyegyesülés (a továbbiakban együtt: szolgáltatásra kötelezett) vagyoni szolgáltatásként az e törvényben meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatásra kötelezhető."

A Hvt. 135. §-a szerint a személyes honvédelmi kötelezettségüket teljesítők megbecsüléséről és jogos érdekeinek védelméről, valamint hozzátartozóik jogos érdekeinek védelméről az állam gondoskodik.

Hvt. "188. § (1) A hadieredetű sérülést szenvedettek és hozzátartozóik ellátása (hadigondozás) állami feladat, amelyről külön jogszabály rendelkezik.

(2) A hadigondozott megélhetését pénzbeli támogatással és természetbeni ellátással kell biztosítani.

(3) A hadigondozásra jogosultat hadirokkantként, hadigyámoltként, hadiözvegyként, hadiárvaként, illetve hadigondozott családtagként kell gondozásba venni."

Hvt. "189. § (1) A hadigondozással kapcsolatos közigazgatási tevékenység ellátása a jegyző hatáskörébe tartozik.

(2) A hadigondozásba vételi eljárás során vizsgálni kell, hogy a gondozást igénylő vagy hozzátartozója részére az e törvényben szabályozott kedvezőbb ellátás megállapítható-e. A kedvezőbb ellátás lehetőségéről az igénybejelentőt tájékoztatni kell."

Hvt. "190. § (1) A honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggésben keletkezett kárért vétkességére tekintet nélkül az a szerv felel, amelynek érdekében a kötelezettséget teljesítették. Mentesül a szerv a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő.

(2) A kártérítésre - a teljesített honvédelmi kötelezettség formájától függetlenül - a fegyveres erők kártérítési felelősségére vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni."

2. A második világháború ideje alatt és azt követően a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikk tartalmazta a háború áldozatai veszteségeinek mérséklésére szolgáló hadigondozás szabályait. Az első világháború befejezését követően több mint egy évtizeden keresztül kormány- és miniszteri rendeletek bonyolult rendszere szabályozta a kérdést, a fenti törvény ezt váltotta fel. A törvény alapelve volt - amint azt a miniszteri indokolás is megállapította -, hogy a hadigondozottak csak az állam mindenkori teherbíró képességéhez mérten részesülhetnek pénzbeli ellátásban. A törvény vagyoni cenzust csak a hadiözvegyekkel szemben állított föl, de lehetőséget biztosított a kedvező vagyoni viszonyok között élő hadirokkantak alacsonyabb hadirokkantsági fokba sorolására. A törvény I-IV. járadékosztályba rendelte sorolni az ellátásban részesülő hadirokkantakat aszerint, hogy kereső- és munkaképességük a hadiszolgálattal okszerű összefüggésbe hozható fogyatkozásuk következtében - legalább 25%-ban - tartósnak látszóan csökkent (11. §).

A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 223. §-ának (1) bekezdése a törvényben megállapított kötelezettségek teljesítéséből adódóan megsérült személyekről és a meghalt ilyen személyek gyámolításra szoruló hátramaradottairól való gondoskodás elvi alapját teremtette meg, mert erre sem az érvényben lévő katonai ellátási törvények, sem az 1933. évi VII. törvénycikk nem nyújtottak alapot. A fenti törvényi rendelkezés felhatalmazta a Kormányt (minisztériumot), hogy a gondozás részletszabályait - igényjogosultak körét, a gondozás előfeltételeit, a gondozás módozatait, mértékét - a rokkantellátásról szóló 1933. évi VII. törvénycikk rendelkezéseinek figyelembevételével rendelettel állapítsa meg. A második világháború során bekövetkezett, a honvédelemről szóló törvényben megállapított kötelezettségek teljesítéséből adódó sérülés, sebesülés, más egészségrontás, illetőleg halál esetén tehát az e felhatalmazás alapján kibocsátott 11.200/1939. M. E. rendelet és nem az 1933. évi VII. törvénycikk szabályozta az e veszteséget szenvedett személyek gondozásának feltételeit.

A második világháború során több jogszabály született a háborús események által okozott egyéb károk (pl. légitámadások következményeinek) elhárításáról.

A 346/1945. M. E. rendelettel megkezdődött a hadigondozás szabályainak módosítása, annak bizonyos személyi körre korlátozása. A korlátozások alapvetően kétirányúak voltak: egyrészt kizártak a hadigondozásból egyes, az 1944. október 15-ét követően igényjogosulttá vált személyeket, másrészt a hadigondozottak pénzellátásra való jogosultságát a megélhetést biztosító jövedelem vagy tevékenység hiányához kötötték. A fenti jogszabályok az igényjogosultak osztályba sorolását is többször módosították.

A hadigondozottak járadékának felemeléséről szóló 68/1958. (XII. 24.) Korm. rendelet, majd a hadigondozásról szóló - többször módosított - 21/1967. (Eü. K. aug. rk.) EüM utasítás volt több mint két évtizeden át a hadigondozás mértékét és részben feltételeit megállapító jogszabály.

3. A rendszerváltozás után a hadigondozás törvényi szintű szabályozásáig, illetve az arra vonatkozó törvény hatálybaléptéig, azaz 1994. szeptember 1-jéig a kiegészítő hadigondozotti pénzellátásról szóló 6/1992. (I. 16.) Korm. rendelet szabályozta átmenetileg a kérdést.

Az Országgyűlés a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvénnyel (Hdt.) tett eleget a Hvt. rendelkezéseinek, és szabályozta törvényi szinten a hadigondozást.

A Hdt. indítvánnyal támadott, illetve érintett rendelkezései a következők:

Hdt. "4. § A hadirokkant gyermeke hadigyámoltnak minősül

a) a gyermek tizenhatodik életévének betöltéséig;

b) ha oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig;

c) ha a gyermek az a) és b) pontban meghatározott időtartam alatt tartósan megrokkan, ennek az állapotnak a tartamára, a gyermek életkorára tekintet nélkül, feltéve, hogy munkaképességének csökkenése a 67%-ot elérte."

Hdt. 5. §-ának (1) bekezdése a jogszabály kihirdetésekor a következőképpen szólt:

"5. § (1) Hadiözvegy a szolgálat következtében meghalt személy, illetve a meghalt hadirokkant özvegye, ha a házasságot a hadieredetű sérülés bekövetkezte előtt kötötték, illetőleg a házastárs halálakor már legalább 5 éve együtt éltek, vagy házasságukból gyermek született."

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvényt módosította - a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni rendelten - az 1997. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Hdtm.) 1997. április 12-i hatállyal. A módosítás következtében a Hdt. 5. §-ának (1) bekezdése a következőképpen változott:

Hdt. "5. § (1) Hadiözvegy a szolgálat következtében meghalt személy özvegye. Hadiözvegy továbbá a hadirokkantként hadigondozásba vett személy özvegye is, ha a házasságot a hadieredetű sérülés bekövetkezte előtt kötötték, vagy a házastárs halálakor már legalább 5 éve együtt éltek, vagy házasságukból gyermek született."

Hdt. "6. § (1) Hadiárva a szolgálat következtében meghalt személynek, illetőleg a meghalt hadirokkantnak a gyermeke, a 4. §-ban meghatározott feltételek fennállása esetén."

Hdt. "7. § Hadigondozott családtag a szolgálat következtében meghalt személynek, illetőleg a hadirokkantnak az általa életében ténylegesen eltartott, 60. évét betöltött, vagy legalább 67%-ban csökkent munkaképességű szülője, nagyszülője, testvére és féltestvére."

Hdt. "10. § (1) Az a hadirokkant, hadiözvegy és volt hadiárva, akinek az 1949. január 1-je előtt megállapított hadigondozotti pénzellátását ezen időpontot követően politikai okból megszüntették, az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítésre jogosult.

(2) A térítés mértéke:

(3) Volt hadiárva az, akit szülőjének halála miatt hadiárvaként hadigondozásba vettek."

A Hdtm. eredményeként a Hdt. 10. §-ának (1) bekezdése a következőképpen változott:

Hdt. "10. § (1) Az a hadirokkant, hadiözvegy és volt hadiárva, akinek a korabeli hadigondozó hatóság által megállapított pénzellátását 1944. december 22-ét követően politikai okból megszüntették, vagy szüneteltették, illetve ilyen ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították, az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítésre jogosult. Meg kell állapítani az egyösszegű térítést annak a hadirokkantnak és hadiözvegynek, akinek hadigondozotti igényjogosultsága 1991. december 31-e előtt fennállt, de számára pénzellátást ezen időpontot követően állapítottak meg. A politikai okból történő megszüntetés, szüneteltetés, illetve elutasítás bizonyítása dokumentumok hiányában a kérelmező írásos nyilatkozata alapján is megállapítható."

Hdt. "14. § A hadiárvát a 4. §-ban meghatározott feltételek esetén egyéb ellátásától függetlenül havi rendszeres járadék illeti meg, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a."

A Hdt. 29. §-a a "Hatálybalépés" címszó alatt szerepel, és a Hdt. kihirdetésekor (közlönyállapot) következőképpen szólt:

"29. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napját követő 4. hónap 1. napján lép hatályba, azonban a volt hadiárvák részére a 10. § alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1995. január 1-jétől esedékes. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell."

A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló, 1995. január 1-jén hatályba lépő 1994. évi CIV. törvény 71. §-a a Hdt. 29. §-ának (1) bekezdését a következőre módosította:

Hdt. "29. § (1) E törvény a kihirdetés napját követő negyedik hónap első napján lép hatályba. A volt hadiárvák részére a 10. § alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1996. január 1-jétől esedékes. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell."

A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló, 1996. január 1-jén hatályba lépő 1995. évi CXXI. törvény 74. §-a a Hdt. 29. §-ának (1) bekezdését a következőre módosította:

Hdt. "29. § (1) E törvény a kihirdetés napját követő negyedik hónap első napján lép hatályba. A volt hadiárvák részére a 10. § alapján megállapítható egyösszegű térítés folyósítása 1997. január 1-jétől esedékes. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell."

4. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott és az Alkotmánybíróság által a döntésekor figyelembe vett rendelkezései a következők:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."

"40/A. § (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető kötelessége a haza katonai védelme. A Határőrség rendészeti feladatkörében ellátja az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését és a határrend fenntartását. A fegyveres erők feladatairól és a rájuk vonatkozó részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

"70/H. § (1) A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége."

"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők."

III.

Az indítványok részben megalapozottak.

1. Az Alkotmány 70/H. §-ának (1) bekezdése szerint a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége.

Az állam az állampolgárai védelme érdekében köteles a hazát fenyegető veszélyekről tájékozódni, az előzetes védekezési lehetőségekkel élni, a honvédelem hatékony rendszerét kiépíteni és fenntartani, továbbá köteles az állampolgárok honvédelmi igénybevételének diszkriminációmentes és ésszerű rendjét kialakítani.

Az Alkotmányban meghatározott jogok és kötelességek egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek. A honvédelmi kötelesség esetében az Alkotmánybíróság korábbi határozatában nem tartotta alkotmányellenesnek még azt sem, hogy e kötelesség keretében az állam a fegyveres szolgálatot követelő katonától végső esetben az élete feláldozását is megköveteli, mivel megállapítása szerint ez nem minősül az élettől és az emberi méltóságtól való állam általi, bizonyosan bekövetkező megfosztásnak, a katona az élet feláldozásának kockázatát vállalja [46/1994. (X. 21.) AB hat. (ABH 1994, 262, 269.)].

A haza védelmében az állampolgárok károkat szenvedhetnek el. Az Alkotmány nem tartalmaz arra vonatkozóan rendelkezést, hogy az állam a haza védelme során elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károkért teljes kártalanítást köteles nyújtani, mikor eleget tesz fenti kötelezettségeinek. A kár bekövetkezte ebben az esetben az állam által elháríthatatlannak minősül, és a károsultnak nincs jogalapja, hogy annak megtérítését a károkozón kívül mástól, így például az államtól követelje.

A haza védelme során elszenvedett sérelmek, veszteségek teljes megtérítésére az azokat elszenvedő állampolgárnak nincs alanyi joga, de a jogalkotó rendszerint a károk teljes megtérítését rendeli el békeidőben. Teszi ezt általában azért, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítésére ösztönözzön, de a teljes térítés alapja a békeidőben az a meggondolás is, hogy ekkor a tényleges fegyveres szolgálat az állampolgároknak, azon belül a honvédelmi kötelezettség által érintett állampolgároknak csak kis részét érinti. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már megállapította, hogy az egyenlő elbánásnak nemcsak a jogok, hanem az állampolgári kötelességek, s így a honvédelmi kötelezettséggel járó terhek tekintetében is érvényesülni kell [46/1994. (X. 21.) AB hat. (ABH 1994, 262, 269.)]. Ebből következően a fegyveres szolgálat következtében kárt szenvedettek terhe aránytalan lenne a többi állampolgáréval szemben, ha kárukat nem teljes mértékben térítenék meg. Az állam mint kártalanító helyzete ebben az esetben technikai jellegű, hiszen a közteherviselés szabályának alapján az állampolgároktól begyűjtött pénzeszközökből nyújtja a károsultnak a kártalanítást.

Más a helyzet akkor, ha a haza védelmét igénylő esemény az állampolgárok többségét tényleges szolgálati kötelezettséggel terheli, és a honvédelmi kötelezettség teljesítése során vagy honvédelmi kötelezettségtől függetlenül polgári lakosként az esemény következtében az állampolgárok többsége vagy tömege sérelmet szenved, az állam saját rendelkezése alatt álló vagyona pedig olyan mértékben csökken, hogy nem áll rendelkezésre a teljes kártalanításhoz szükséges összeg. Ekkor a veszteségek lehetőség szerint egyenlő elosztása lehet csupán a cél, a károsultak teljes kártalanítása nem megvalósítható.

2. Az Alkotmánybíróság több, a kárpótlással kapcsolatos határozatában [21/1990. (X. 4.) AB hat. (ABH 1990, 71, 76.), 16/1991. (IV. 20.) AB hat. (ABH 1991, 58, 62.), 28/1991. (VI. 3.) AB hat. (ABH 1991, 88, 96.), 15/1993. (III. 12.) AB hat. (ABH 1993, 112, 114.), 1/1995. (II. 8.) AB hat. (ABH 1995, 31, 45.)] már megállapította, hogy nem vezethető le az Alkotmányból az állam helytállási kötelezettsége a korábbi rendszerekben, a jogállam mércéjével mérve esetleg alkotmányellenesen okozott sérelmekért. A hadigondozotti pénzellátásoknak korábbi rendszerben történt elvonása sem teremt alanyi jogot azok megtérítésére. Az állam dönthet úgy, hogy ez utóbbi sérelmek ellentételezésére kárpótlást nyújt, az Alkotmányból azonban - a jogalaphoz hasonlóan - sem az ellentételezés jogosultjaira, sem annak mértékére vonatkozóan nem vezethető le követelmény.

Az állam által méltányosságból biztosított kárpótlásával kapcsolatban - annak mind módját, mind mértékét tekintve - érvényesül a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmányban foglalt tilalma [lásd 21/1990. (X. 4.) AB hat. (ABH 1990, 71, 78.), 16/1991. (IV. 20.) AB hat. (ABH 1991, 58, 62.), 28/1991. (VI. 3.) AB hat. (ABH 1991, 88, 96.), 15/1993. (III. 12.) AB hat. (ABH 1993, 112.), 1/1995. (II. 8.) AB hat. (ABH 1995, 31.)]. Ha az állam úgy dönt, hogy kárpótlást biztosít, akkor az azonos sérelmet szenvedettek között nem tehet hátrányos megkülönböztetést. Ha a jogalkotó ellentételezni kívánta mindazok sérelmét, akiknek hadigondozotti járadékát politikai okból megvonták, nincsen alkotmányos szempontból elfogadható indoka annak, hogy e személyek közül miért hagyta ki a volt hadigyámoltakat és a volt hadigondozott családtagokat. A volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok kárpótlás jellegű egyösszegű térítésre vonatkozó igénye önmagában nem következik az Alkotmányból, de hiánya - a más, juttatásban részesülőkkel összevetve - az Alkotmánynak a 70/A. §-ában szabályozott hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, így alkotmányellenes helyzetet hoz létre. Az Alkotmánybíróság ezért határozatában megállapította, hogy a jogalkotónak ezen alkotmányellenes helyzetet orvosolnia kell meghatározott határidőn belül. Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség orvoslására kitűzött határidőt az 1998. évi országgyűlési választásokra is tekintettel állapította meg.

Az elmúlt rendszerekben elszenvedett sérelmek nagyon sokféle jellegűek, egymással nem összevethetők. A Hdt. 10. §-a a hadigondozás megvonásával bekövetkezett sérelmek kárpótlására szolgál, e sérelmekkel nem állíthatók diszkriminációt tiltó párhuzamba a hadicselekmények következtében bekövetkezett anyagi károk.

Ahogy az egyes sérelmek, úgy az egyes sérelmekért járó anyagi térítés összege sem összehasonlítható. Alkotmányosan jár el az állam, ha az egyes sérelmek anyagi orvoslását - a lehetőségek szerint - arányosítja: így tette ezt a politikai jóvátételt szolgáló törvények által nyújtott anyagi térítésekkel és a tulajdoni sérelmek orvoslását szolgáló térítésekkel is. A Hdt. 10. §-a az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítést állapít meg járadékosztály, illetve hadigondozotti kategória szerint 50 000-250 000 forint között. Nem állapítható meg alkotmányellenes aránytalanság a többi - így az 1992. évi XXXII. törvényben foglalt - sérelmek orvoslásával szemben sem a térítés összegét tekintve, sem pedig azt a körülményt figyelembe véve, hogy míg a Hdt. által megállapított térítés készpénzben kifizetendő összeg, míg a többi sérelemért járó térítés a piac értékítéletének kitett kárpótlási jegyben történt.

A sérelmek eltérő jellegéből és e sérelmek lehetőség szerinti arányosításának követelményéből következik, hogy nem alkotmányellenes az, ha a jogalkotó az elvont hadigondozotti pénzellátás alapjául szolgáló, eredeti sérelmekből kiindulva a közvetlenül érintett hadirokkantaknak nagyobb térítést biztosít, mint a volt hadiárváknak. Ugyanígy alkotmányosan indokolható a térítés mértékében kifejeződő nem aránytalan megkülönböztetés a hadiözvegyek és a volt hadiárvák között.

A kárpótlás sérelmek mértéke szerinti differenciálásának követelménye az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezéséből következik. A sérelmek mérésének és mértékük több évtizeddel későbbi bizonyíthatóságának azonban korlátai vannak, és nem alkotmányellenes az, ha jellegénél fogva azonos sérelmet szenvedő személyeket a sérelmek mértéke szerint egységes kategóriába vagy több átalánykategóriába sorol.

Mind a kárpótlási törvények, mind a Hdt. a bennük foglalt igényeket maguk alapozzák meg, az általuk meghatározott jogosultak saját jogon terjeszthetik elő igényüket. Az 1992. évi XXXII. törvény a sérelmet szenvedett személy özvegyének a kárpótlást mindazonáltal az elhalt házastársa által elszenvedett sérelemre tekintettel biztosítja, míg a Hdt. 10. §-a a magától a hadiözvegytől elvont hadigondozotti pénzellátást rendeli ellentételezni. A két csoportba tartozó özvegyeknek juttatott kárpótlás alapja tehát nem azonos, így a jogosultak megkülönböztetése nem alkotmányellenes.

A hadigondozás alapjául szolgáló károk jellegüket tekintve alapvetőn nem vagyoni károk voltak. A Hdt. 10. §-a ugyan e károk kiküszöbölésére, illetve csökkentésére szolgáló pénzellátások elmaradásának, azaz egy bekövetkezett vagyoni hátránynak az ellentételezéséről rendelkezik, de nem minősül alkotmányellenesnek az a rendelkezés, hogy az eredeti sérelem jellegére és az eredetileg megállapított hadigondozotti járadék céljára, azaz a nem vagyoni kár pótlására tekintettel a hadigondozotti pénzellátás megszüntetése miatt az egyösszegű járadék iránti igényt személyhez kötött legyen, azaz csak a volt hadigondozotti jogosult terjeszthesse elő, hogy az igény nem örökölhető.

Tévesen értelmezte a Hdt. 10. §-át az az indítványozó, aki azt sérelmezte, hogy a volt hadiárvák kimaradtak az egyösszegű térítésben részesülők köréből. A Hdt. 10. §-ának (3) bekezdése megállapítja, hogy volt hadiárvának az tekintendő, akit szülőjének halála miatt hadiárvaként hadigondozásba vettek, a 10. § (1) bekezdése e személyek részére a megfogalmazott feltételek mellett egyösszegű térítést állapít meg, a 10. § (2) bekezdése szerint: 50 000 forintot.

A Hdt. 10. §-ának (3) bekezdése a "volt hadiárva" fogalmát jogtechnikai okból használja és határozza meg külön, azért, hogy megkülönböztesse a Hdt. 6. §-ában meghatározott "hadiárva" fogalmától. Ha ezt nem tenné, a korábban hadiárvaként hadigondozásba vett személyek nem lennének jogosultak az egyösszegű térítésre, mert "hadiárvaként" meg kellene felelniük a Hdt. 6. §-ában és ez utóbbi által felhívott 4. §-ában meghatározott feltételeknek.

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálta a jogalkalmazónak azt az állítólagos gyakorlatát, amely a Hdt. 10. §-a és a Vhr. alapján az egyösszegű juttatás egyik feltételéül csupán a juttatás megvonásának konkrét esetben való megtörténtét ismerné el, de nem a jogszabály útján történt politikai indíttatású megvonásokat. Az Alkotmánybíróság hatásköre nem terjed ki a jog egyes ítéletekben való alkalmazásának vizsgálatára, ezért az Alkotmánybíróság a konkrét ügyek felülvizsgálatára irányuló indítványokat érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

3. Nem következik az Alkotmányból az, hogy a hadieredetű fogyatkozást szenvedett személyen túl más személy veszteségeit az államnak a hadigondozás keretében kell megoldania. Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy e személyeket hadigondozottként részesíti támogatásban, úgy - a diszkrimináció tilalmának korlátai között - szabadon dönthet arról, hogy kit kell és milyen feltételekkel hadigyámoltnak, hadiözvegynek, illetve hadiárvának tekinteni. A jogalkotó azt is szabadon eldöntheti, hogy a hozzátartozók vonatkozásában a hadigondozást milyen feltétel bekövetkeztével (például életkor, újraházasodás) szünteti meg. E személyek jogainak védelmét az állam nem köteles azon szempont alapján szabályozni és ellátni, hogy vagy a honvédelmi kötelezettség teljesítése következtében elhunyt személy vagy egy hadirokkant hozzátartozói. A jogalkotót köti az Alkotmánynak az esélyegyenlőtlenségek kiküszöböléséről rendelkező 70/A. § (3) bekezdése, a szociális biztonságot garantáló 70/E. §-a, a gyermekeknek a védelemre és gondoskodásra való jogáról szóló 67. § (1) bekezdése és az anyák támogatásáról és védelméről szóló 66. § (2) bekezdése, ezen alkotmányos elvárásoknak azonban többféle támogatási módon eleget tehet, amelynek csupán egyik, de alkotmányosan nem egyetlen módja, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítése következtében elhunyt személy vagy hadirokkant hozzátartozójának minősége szerint biztosít gondoskodást.

A fentiekből következőn a jogalkotó kötheti a hozzátartozói minőségben hadigondozásra vonatkozó jogosultságot ahhoz is, hogy a veszteséget elszenvedő hadirokkant ilyen minősége a hatóságok által már életében megállapítást nyerjen.

Az Alkotmánybíróság ezért elutasította a Hdt. 4. §-ának a) pontja, 5. §-ának (1) bekezdése és 6. §-ának (1) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat.

A jogalkotó hozzátartozói minőségben hadigondozásra jogosultak körén belül csoportokat - hadiárva, illetve hadigondozott családtag - alkothat, és e csoportokra vonatkozóan - az Alkotmány 70/A. §-ának (2) bekezdése korlátai között - külön szabályokat állapíthat meg. A Hdt. 6. §-a a hadiárva, a 7. §-a a hadigondozott családtag meghatározását tartalmazza, és e két csoport kialakítása a fentiek szerint nem alkotmányellenes. A hadiárvának a Hdt. 14. §-ában meghatározott havi rendszeres járadéka azonos mértékű a hadigondozott családtagnak a Hdt. 15. §-ában meghatározott járadékával, ezért e két csoportba tartozó személyek között hátrányos megkülönböztetés nincs. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján elutasította a Hdt. 7. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt.

4. A Hdtm. eredményeként megváltozott a Hdt. 10. §-ában meghatározott és az indítványozók által sérelmezett határidő, az az általuk indokoltnak talált időpontok elé került. Módosult továbbá a kifogásolt, az elvont pénzellátás feltételeként megkövetelt megállapításának és megvonásának időpontját meghatározott határidővel való elválasztása is. A Hdt. módosításával a törvényalkotó kiterjesztette az egyösszegű térítésre való jogosultságot azokra a személyekre is, akinek a pénzellátását politikai okból szüneteltették, vagy az ilyen ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították.

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára csak hatályban lévő jogszabályi rendelkezés tekintetében van hatásköre. A sérelmezett jogszabályi módosítás a határidő tekintetében eleget tett az indítványozók kívánalmainak, azok okafogyottá váltak. Az Alkotmánybíróság ezért a Hdt. 10. §-ának (1) bekezdésében foglalt 1949. január 1-jei időpont vonatkozásában az eljárást megszüntette.

5. Az indítványozók a Vhr. 5. §-ának (4) és (5) bekezdéseit támadták, mint amelyek véleményük szerint a jogosultság feltételeinek bizonyítását az igényt érvényesítőjére terhelik. Ezzel szemben a Vhr. fenti rendelkezései éppen az igénylőre nehezedő bizonyítási teher könnyítése érdekében írják elő a nyugdíjfolyósító szerv közreműködését a bizonyítási eljárásban. A bizonyítási tehernek az igényét érvényesítő jogosultra nehezedése a bizonyítási tehernek az egész jogrendszerben érvényesülő általános szabályából adódik: jogszabályi rendelkezés hiányában az érdekeltet terheli. Az állam a kárpótlás biztosítására nem köteles, annak nem jogalapja még a korábbi jogrendszerben a hatóságok által elkövetett gondatlanság sem, a hatósági iratok több évtizeden át való őrzése pedig nem is várható el a hatóságtól. Nem minősül alkotmányellenesnek, ha a jogalkotó ez alól az általános elv alól a kárpótlás esetében nem biztosít kivételt. Figyelembe veendő az idő múlásának kényszerű körülménye az igényérvényesítő javára is, indokolt a bizonyítási eljárást az átlagosnál könnyebbé tenni, de e követelmény nem azonos a bizonyítási teher megfordításának követelményével.

Az Alkotmánybíróság ezért elutasította a Vhr. 5. §-ának (4) és (5) bekezdései alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat.

A Hdtm. a Hdt. 10. §-ában meghatározott egyösszegű térítésre jogosultak számára igényjogosultságuk bizonyítását megkönnyítette: a politikai okból történő megszüntetés, szünetelés, illetve az elutasítás bizonyítása dokumentumok hiányában a kérelmező írásos nyilatkozata alapján is megállapítható.

6. A Hdt.-nek a törvény kihirdetéskori 29. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint a Hdt. 1994. szeptember 1-jén lép hatályba. A Hdt. 29. §-ának (1) bekezdése eredetileg első mondatának második fordulata (majd a módosítások eredményeként második mondata) a volt hadiárvák tekintetében az 1994. szeptember 1-jén hatályba lépő Hdt. 10. §-án alapuló igény kielégítését - az egyösszegű térítés folyósítását -, de nem magának az igényjogosultságnak a létrejöttét állapította meg a Hdt. hatálybalépésénél későbbi időpontban.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hdt. kihirdetésekori 29. §-ának (1) bekezdése, amely a hadirokkantak és a hadiözvegyek igényével szemben a volt hadiárvák térítésének folyósítását négy hónappal későbbre, az új költségvetési évre halasztotta, nem jelentette a volt hadiárvák hátrányos megkülönböztetését a hadirokkantakkal és hadiözvegyekkel szemben, mert az eltérést indokolta a két csoport - a hadirokkantak és a hadiözvegyek, valamint a volt hadiárvák - közötti életkorkülönbség.

A bár méltányosságból biztosított kárpótlásra vonatkozó, már megnyílt igény az Alkotmánynak a tulajdonhoz való jogot biztosító 13. § (1) bekezdésének védelme alatt áll, az el nem vonható és mértéke sem csökkenthető az Alkotmány 13. §-ának (2) bekezdésébe ütközően. Az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította, hogy a tulajdonnak az Alkotmányban biztosított védelme nem szűkíthető le a polgári jog tulajdonfogalmára, abba az egyéb vagyoni jogok is beletartoznak [17/1992. (III. 30.) AB hat. (ABH 1992, 104, 108.), 64/1993. (XII. 22.) AB hat. (ABH 1993, 373, 380.), 800/B/1993. AB hat. (ABH 1996, 420, 421.)]. Az Alkotmánybíróság a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatában megállapította, hogy a kárpótlás fedezetéről a törvényhozás köteles gondoskodni (ABH 1991, 58, 62.). Alkotmányosan nem indokolható az egyösszegű térítés folyósításának későbbre halasztása és ezzel csökkentése azzal, hogy az állam számára bizonyos nehézséget jelent az általa már megállapított kárpótlás időben való kifizetése. Az Alkotmánybíróság az igény csökkentésének tartotta a jelenlegi infláció mértékétől függetlenül pusztán annak tényét is, hogy a jogosult meghatározott időn keresztül nem tudott a neki járó anyagi javakkal rendelkezni.

Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Hdt. 10. §-a alapján a volt hadiárváknak járó egyösszegű térítés folyósításának az elhalasztása az igénynek az Alkotmány 13. §-ába ütköző csökkentését jelentette, ezért a halasztást elrendelő jogszabályi rendelkezéseket az 1995. Kvt. 71. §-át és az 1996. Kvt. 74. §-át megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság érdemben nem bírálta el azon indítványokat, amelyek szerint a Hdt. 29. §-a (1) bekezdésének ismételt módosítása a jogállamiságot magában foglaló jogbiztonság elvébe ütközik, mert a fentiek szerint a Hdt. 10. §-a alapján járó egyösszegű térítés folyósításának nem csupán az ismételt elhalasztása alkotmányellenes, hanem annak már első ízben való megtörténte is.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezéseket a hatálybalépésükre visszamenő hatállyal semmisítette meg, mert csak így volt biztosítható a volt hadiárvák igényének tulajdonjogi védelme. Az Alkotmánybíróság felhívja a jogalkotó figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján a volt hadiárváknak a Hdt. 10. §-a alapján járó egyösszegű térítés 1995. január 1-jétől jár, ezért a folyósítás elhúzódásából a jogosultaknak anyagi igénye keletkezett.

Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálása során észlelte, hogy a Hdt. 29. §-ának (1) bekezdése a 10. § alapján "megállapítható" egyösszegű térítésről szól. E megfogalmazás olyan értelmezést is megalapoz, amely szerint a volt hadiárvák tekintetében az igényérvényesítési eljárásban a jogalkalmazó diszkrecionális joggal rendelkezne. Ezen értelmezés ellentmondana mind a Hdt.-nek az igényt megállapító rendelkezéseivel, mind az Alkotmánybíróság jelen határozatával.

Az Alkotmánybíróságnak a határozat közzétételére vonatkozó rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Lábady Tamás s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Németh János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 650/B/1994/28.