5/2013. Polgári jogegységi határozat

A Ptk. 239/A. § alkalmazásával kapcsolatban előterjesztett jogegységi indítvány tárgyában[1]

jogegységi határozatot:

1. A Ptk. 239/A. §-a alapján a szerződés érvénytelenségének (részleges érvénytelenségének) megállapítása iránt indított perben nem kell vizsgálni a Pp. 123. §-ában megfogalmazott feltételek fennállását.

2. a) A Ptk. 239/A. §-a alapján indult megállapítási perben a per tárgyának értékét főszabályként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján kell meghatározni.

b) Ha a Ptk. 239/A. §-a alapján előterjesztett kereset a szerződés részleges érvénytelenségének a megállapítására irányul, a per tárgyának értékét meg nem határozhatónak kell tekinteni, kivéve ha a támadott szerződési kikötéshez kapcsolódó érték a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékétől elkülönülten meghatározható.

3. A Ptk. 239/A. §-a alapján indult megállapítási perben az érvénytelenség jogkövetkezményének az alkalmazása iránt viszontkeresetet akkor lehet előterjeszteni, ha az alperes a szerződés érvénytelenségét nem vitatja, vagyis elismeri a keresetben foglaltakat.

Indokolás

I. A Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezető-helyettese a kialakult eltérő joggyakorlat miatt jogegységi eljárás lefolytatását indítványozta azokban a kérdésekben, hogy

1. a Ptk. 239/A. § (1) bekezdése alapján a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben vizsgálni kell-e a Pp. 123. §-ában megfogalmazott eljárási követelményeket.

2. Az ilyen megállapítási perben a pertárgy értékét és így a hatáskört, illetve a perköltséget a szerződésben meghatározott ellenszolgáltatás értéke alapján kell-e meghatározni, vagy a pertárgy értékét meg nem határozhatónak kell-e tekinteni.

3. Az ilyen megállapítási perben az érvénytelenség konkrét jogkövetkezményének levonását lehet-e kérni viszontkereset előterjesztésével.

Az indítványozó szerint a Ptk. 239/A. §-ának hatálybalépése óta eltelt rövid időszak alatt is eltérő döntések születtek a felsőbíróságok gyakorlatában. Az első jogértelmezési kérdésben ismert olyan álláspont, amely szerint a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perekben sem hagyható figyelmen kívül a Pp. 123. §-ának azon rendelkezése, hogy a megállapításra a felperes jogainak az alperessel szemben történő megóvása érdekében szükség legyen (lásd Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf.40.474/2012/5.). Ehhez képest a bírói gyakorlatban többségben lévőnek tűnik az az álláspont, amely szerint a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállását nem kell vizsgálni, a jogmegóvás szükségletét a peres félnek nem kell igazolnia, mert a jogi normában adott felhatalmazás a perindítást önmagában megalapozza (lásd Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.690/2012/5.).

A második kérdésben az indítványozó szerint az egyik értelmezési lehetőség az, hogy a Pp. 239/A. §-a szerinti megállapítási perben a pertárgy értékeként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét kell figyelembe venni. Ezt az álláspontot látszik alátámasztani a Legfelsőbb Bíróság két korábban közzétett eseti döntése (BH2001.132/II., BH1997.411.), amelyek azonban még a Pp. 123. §-a alapján indított megállapítási perek tekintetében foglaltak állást. Így döntött az egyik ügyében a Szegedi Ítélőtábla is az új jogszabályi rendelkezés hatálybalépését követően is (lásd Pf.II.20.486/2012/3.). Ehhez képest a felsőbíróságok gyakorlatában megtalálható az a másik jogértelmezés is, amely szerint a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben a pertárgy értéke nem meghatározható (lásd Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.952/2012/7.).

Végül az indítványozó szerint jogértelmezést igényel a Ptk. 239/A. §-ának kapcsolata a Pp. 147. §-ának szabályozásával, vagyis el kell dönteni, hogy az érvénytelenség megállapítása iránti perben lehetséges-e viszontkereset előterjesztése az alperes részéről az érvénytelenség konkrétan megjelölt jogkövetkezményeinek levonása iránt, vagy ilyen kérelmet csak külön perben terjeszthet elő.

Az indítványozó szerint abban egységes a bírói gyakorlat, hogy aki a vitatott érvényességű szerződésben nem fél az csak a Pp. 123. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén indíthat pert a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt (lásd Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.328/2012/4.). Az indítványozó utalt arra is, hogy a pertárgyérték meghatározása kihat az első fokon eljáró bíróság hatáskörére is.

II. A Legfőbb Ügyész írásban kifejtett és szóban is fenntartott álláspontja szerint:

1. A Ptk. 239/A. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perekben nem kell vizsgálni a Pp. 123. §-ában megfogalmazott eljárási követelmények fennállását.

2. Az ilyen perekben a pertárgy értékét - és így a hatáskört és a perköltséget is - a szerződésben foglalt érték alapján kell meghatározni.

3. Az ilyen perekben lehet viszontkeresettel kérni az érvénytelenség konkrét jogkövetkezményének alkalmazását.

III. A 2012. évi LI. törvény 1. §-ával módosított és 2012. május 26-án hatálybalépett Ptk. 239/A. § (1) bekezdése értelmében a fél a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részbeni érvénytelenség) megállapítását a bíróságtól anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek alkalmazását is kérné. A (2) bekezdés értelmében ezeket a rendelkezéseket kell alkalmazni az ügyész, valamint az érvénytelenség megállapítására irányuló per megindítására külön jogszabályban feljogosított más személy által történő perindítás esetében is. A korábbi bírói gyakorlat az érvénytelenségi kereset előterjesztését megállapítási keresetként csak akkor fogadta el, ha a fél az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását az ügyben nem kérhette. Az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 1.) pontja - még a Ptk. módosítását megelőzően - kifejezetten úgy rendelkezett, hogy megállapítási kereset előterjesztésének akkor van helye, ha annak a Pp. 123. §-ában meghatározott törvényi feltételei fennállnak.

1. A jogegységi tanács álláspontja az elsőként felvetett kérdéssel kapcsolatban az, hogy a Ptk. 239/A. §-a önálló jogszabályi felhatalmazást biztosít a perindító fél számára, amely mentesülést jelent a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállásának igazolása alól.

Ahogy arra a legfőbb ügyész észrevétele is rámutatott, a Ptk. 239/A. §-a meghatározott személyeknek ad csak jogosultságot a megállapítási kereset előterjesztésére, a Pp. 123. §-a ezzel szemben a Pp. 3. §-án alapuló perbeli legitimáció fennállása mellett más alanyi követelményt nem támaszt. Ugyanakkor a Pp. 123. §-a a megállapítási kereseti kérelem előterjesztését konjunktív feltételek fennállásához köti. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a Pp. 123. §-a alapján - ha törvény nem zárja ki - számos különböző pertípusban előterjeszthető megállapítási kereset, ugyanakkor a Ptk. 239/A. §-a csak meghatározott pertípusra engedi meg a megállapítási kereset előterjesztését. A Ptk. szabályozása tehát a Pp. rendelkezéséhez képest speciális szabály, amely kizárja az általános rendelkezés alkalmazását. Végül a két megállapítási keresettípus egymástól való függetlenségét támasztja alá az is, hogy a Ptk. 239/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott személyi kör esetében a Pp. 123. §-ában meghatározott perindítási feltétel, a jogmegóvás szükségessége az ügyész vagy a külön jogszabállyal feljogosított személy esetében nem is merülhet fel, mivel nevezettek nem a saját ügyükben terjesztenek elő igényt.

A polgári jogi szabályozásban korábban is előfordult, hogy a jogszabály megállapítási kereset előterjesztését engedte meg anélkül, hogy a Pp. 123. §-ában foglaltak fennállását vizsgálni kellett volna. A Ptké. 36/A. §-a alapján az ügyész által a szerződés semmissége iránt indított kereset a bírói gyakorlat értelmében kizárólag megállapítási keresetként is előterjeszthető anélkül, hogy a bíróság a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállását vizsgálná (BH2011.220.).

2. A második jogértelmezési kérdés az, hogy ha a fél csak az érvénytelenség megállapítása iránt indít pert, ebben a perben miként kell meghatározni a pertárgy értékét.

A Pp. 23. § (1) bekezdésének l) pontja szerint a megállapítási per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a pertárgyérték meghaladná a törvényszéki hatáskört megalapozó értékhatárt, ha marasztalás kérhető lenne. E rendelkezés - bár a Pp. 123. §-ára utal - arra mutat, hogy a Pp. a megállapítási keresettel indított pert nem tekinti automatikusan meg nem határozható pertárgyértékűnek, hiszen a bíróság hatáskörét a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján állapítja meg ilyen esetben is. A Pp. ezzel biztosítja, hogy a jogkövetkezmények levonása iránt esetleg később meginduló per is ugyanezen a bírósági szinten kerüljön elbírálásra. Hasonló rendelkezést tartalmaz a kiemelt jelentőségű ügyek esetében a Pp. 386/A. § (1) bekezdésének b) pontja is.

A per tárgya értékének a fentiek szerinti meghatározását alátámasztja a Pp. 123. §-ának szabályozása is. Ez egyértelműen megállapítási keresetként nevesíti a számadás helyességének megállapítása iránt, illetve a számadási kötelezettség megállapítása iránti pereket. Ezekben a perekben mégsem az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani a pertárgy értékét. A Pp. 24. § d) pontja azt tartalmazza, hogy az első pertípusban a vitás követelések, illetve tartozások közül a nagyobb összeget, a második pertípus esetében pedig azt az összeget kell a pertárgy értékeként alapul venni, amelyet a felperes a számadás előterjesztésének elmulasztása esetére felszámít.

Ahogy arra a legfőbb ügyész észrevétele is helyesen utal, az, hogy a perben érvényesített követelés, igény vagy jog értéke meghatározható-e vagy sem, valójában független a kereseti kérelem típusától. Marasztalási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke nem határozható meg pl. ha a kereseti kérelem a jogsértő cselekmény abbahagyására, vagy a jogsértőnek a további jogsértéstől való eltiltására vonatkozó igényt tartalmaz. Ugyanakkor - ahogy az már említésre került - megállapítási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke a Pp. 24. §-ának rendelkezései alapján megállapítható. Ennek a rendező elvnek érvényesülnie kell a Ptk. 239/A §-a alapján indított megállapítási perek esetében is. Ha a kereseti kérelem nem marasztalásra irányul, hanem annak megállapítására, hogy az adott jogviszony fennáll-e, a követelés vagy az érvényesített jog értéke határozott összegben még kifejezhető lehet.

A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) eddigi gyakorlata is az előbb kifejtetteket igazolja. Amikor a fél a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállása mellett indíthatott csak megállapítási keresetet a szerződés érvénytelensége iránt, a pertárgy értékeként a bíróság következetesen a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét vette figyelembe annak ellenére, hogy a fél marasztalásra irányuló keresetet nem is terjeszthetett elő (EBH2000.335., BH2001.132., BH2001.30.). Ezt az álláspontot foglalta el 2005-ben a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása is. A BH2005.58. eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállására vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét a tartozás összegében kell meghatározni; ilyen esetben az eljárás tárgyának az értéke megállapítható.

A Ptk. 239/A. §-a arra biztosít a félnek lehetőséget, hogy bár marasztalási keresetet is előterjeszthetne, kizárólag a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indítson pert. A Ptk.-t módosító törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolásból kitűnően az volt a szabályozás célja, hogy a felek az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását egymás között peren kívül rendezzék. Az új Ptk. a 6:108 § (2) bekezdésében tartalmazza a 239/A. §-ában foglalt rendelkezést. A félnek tehát a megállapítási per megindítása előtt kell tájékozódnia arról, hogy az ellenfél a szerződés érvénytelenségének tényét elismeri-e, illetve van-e mód az érvénytelenség jogkövetkezményeinek peren kívüli rendezésére. Ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, a félnek a jogkövetkezmények levonására irányuló kereseti kérelmet is célszerű előterjesztenie. Erre a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben is módja van addig az időpontig, amíg a Pp. a keresetváltoztatást számára megengedi (Pp. 146. §, 146/A. §). Ezzel a fél elkerülheti, hogy két külön bírósági eljárással felmerülő illetékköltség előlegezésének kötelezettsége terhelje.

A meg nem határozható pertárgyérték elfogadása ellen szól az is, hogy az Itv. 39. § (3) bekezdése alapján számított pertárgyérték esetében az érvénytelenség megállapítása iránti perek, ha a Pp. a 23. § (1) bekezdése a pertárgyértékre tekintet nélkül nem utalja az ügyet a törvényszék hatáskörébe, többségükben a járásbíróság előtt indulnának. Ez azt jelentené, hogy az érvénytelenség megállapítása, illetve a jogkövetkezmények levonása iránti per elbírálása nemcsak időben, hanem a bírósági szintet illetően is elválna egymástól abban az esetben, ha a marasztalásra irányuló kereseti kérelem pertárgyértéke a 23. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott összeget meghaladja.

Ez az értelmezés kihatna a 400 000 000 forintot meghaladó pertárgyértékű, úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyek elbírálására is, holott a Pp. XXVI. Fejezetében a 386/A. § (1) bekezdésének b) pontja a kiemelt ügyek vonatkozásában a törvényszék hatáskörét állapítja meg megállapítási kereset esetében is. Csak a Pp. XXVI/A. Fejezete engedi meg bizonyos feltételekkel az ott meghatározott kiemelt jelentőségű ügytípusban a járásbíróság eljárását. Ha a megállapítási perben a per tárgyának értékét a Kúria meg nem határozhatónak tekintené, e jogértelmezéssel bővítené a járásbíróság hatáskörét.

A Ptk. 239/A. §-a szerinti megállapítási kereset alapján hozott ítélet nem hasonlítható a jogalap kérdésében döntő közbenső ítélethez, amely esetében a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata, hogy a közbenső ítélet elleni jogorvoslatra irányuló per tárgyának értékét meg nem határozhatónak tekinti (lásd az 1/2009. PJE-ben foglaltakat). Közbenső ítélet esetében ugyanis a bíróság a perben már előterjesztett kérelemről határoz elkülönülten, különválasztva a jogalaptól az összegszerűséget. Emellett ilyenkor nem a fél, hanem a bíróság dönt a saját mérlegelése alapján arról, hogy szükséges-e közbenső ítélet meghozatala.

Az érvénytelenség megállapítására irányuló kereset nem hasonlítható az 1/2013. PJE határozatban bemutatott megállapítási keresethez sem. Ez utóbbi esetben ugyanis a per tárgyának értéke valóban nem határozható meg. A pert indító hitelező a vezető tisztségviselő anyagi felelősségének megállapítását kéri, de az az összeg, amelyet emiatt a hitelező követelésként megjelölne e per megindításakor még nem állapítható meg. Ez függ attól, hogy a cég elleni felszámolási eljárásban a hitelező milyen mértékű kielégítést fog kapni. E megállapítási perben hozott ítélet alapján a későbbiekben a vezető tisztségviselő marasztalására irányuló keresetet bármelyik másik hitelező is előterjesztheti. Az ilyen perben tehát fogalmilag kizárt, hogy a per tárgyának értéke megállapítható legyen.

A Jogegységi Tanács megállapította, hogy az indítványban felvetett kérdések értelmezést igényelnek akkor is, ha a fél részleges érvénytelenség megállapítása iránt indít pert a Ptk. 239/A. §-a alapján.

A részleges érvénytelenség főszabályként nem vezet a szerződés teljes érvénytelenségének a megállapításához, mivel a Ptk. 239. § (1) bekezdése szerint ez csak akkor következik be, ha a felek az érvénytelen rész nélkül a szerződésüket nem kötötték volna meg. Sajátos szabályt tartalmaz fogyasztói szerződés esetében a Ptk. 239. § (2) bekezdése, amely ahhoz köti a teljes szerződés érvénytelenségének a megállapítását, hogy a részleges érvénytelenség által érintett kikötések nélkül a szerződés nem teljesíthető. A részleges érvénytelenség megállapítására irányuló kereset esetén a vitatott szerződési kikötésekhez kapcsolódó pertárgyérték elkülönítetten általában nem határozható meg. Ilyenkor tehát az ügyben az illetékfizetési kötelezettség alapjául szolgáló értéket az Itv. 39. § (3) bekezdésének szabályozása alapján kell meghatározni.

Előfordulhat azonban az is, hogy a támadott szerződési kikötés vonatkozásában a pertárgy értéke a szerződésben meghatározott értéktől elkülönítetten megállapítható. Ilyen esetben keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján, ennek az értéknek a figyelembe vételével kell meghatározni.

3. Végül a Jogegységi Tanácsnak arról kellett döntenie, hogy a megállapítási per alperese kérheti-e a perben az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását, illetve azt milyen eljárásjogi eszközzel teheti meg. Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK véleményének 4. pontjában leszögezte a Legfelsőbb Bíróság, hogy csak az a fél követelheti eredményesen a neki visszajáró szolgáltatást, aki egyben vállalja, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást és erre képes is. Erre épült az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pontja, amely szerint az eredeti állapot helyreállítására irányuló kereseti kérelem esetében a bíróság - kifejezett joglemondás hiányában - az alperes viszontkeresetének, illetve ellenkérelmének előterjesztése nélkül is köteles dönteni az alperesnek visszajáró szolgáltatásról. Abban az esetben azonban, ha a felperes kizárólag megállapítási keresetet terjeszt elő, tehát nem követeli a neki visszajáró szolgáltatást, az alperesnek a jogkövetkezmények levonására irányuló kérelme olyan új kereseti kérelem, amelyet az alperes a perbeli pozíciójából adódóan a Pp. 147. §-a, illetve 147/A. §-a alapján csak viszontkeresettel terjeszthet elő.

Ahogy a legfőbb ügyész észrevételeiben helyesen rámutatott a viszontkereset önálló kereset, amely előterjesztésének lényegi vonása az, hogy elbírálása a felperesi követeléssel együtt történik meg. A Pp. 147. § (1) bekezdésében írt anyagi és eljárásjogi feltételek fennállása esetén nincs törvényi akadálya a Ptk. 239/A. §-a szerinti megállapításra irányuló perben marasztalásra irányuló viszontkereset előterjesztésének, ha a felperes a felek tárgyalásainak eredménytelensége ellenére ebben a körben keresetváltoztatási kérelmet nem nyújtott be és az alperes az érvénytelenség tényét nem vitatja. Az együttes elbírálást pergazdaságossági és célszerűségi okok is alátámasztják.

Az alperestől azonban nem várható el olyan viszontkereset előterjesztése, amely a perbeli védekezését lerontaná, illetve az érvénytelenség tényleges megállapítása előtt a jogkövetkezmények levonása iránti viszontkeresete idő előtti lenne [lásd 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pont]. Így tehát ha az alperes az érvénytelenség fennállását nem ismeri el, a jogkövetkezmények levonása iránt viszontkeresetet - arra az esetre, ha a bíróság a felperes keresetének helyt adna - nem nyújthat be, mert feltételhez kötött viszontkereset előterjesztésének nincs helye.

IV. A kifejtett indokok alapján a Jogegységi Tanács a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 25. §) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésének megfelelően a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Budapest, 2013. november 25.

Dr. Wellmann György s. k.,

a jogegységi tanács elnöke

Tamáné dr. Nagy Erzsébet s. k.,

előadó bíró

Dr. Orosz Árpád s. k.,

bíró

Dr. Udvary Katalin s. k.,

bíró

Dr. Osztovits András s. k.,

bíró