1228/B/2010. AB határozat
a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 36/D. § (1) bekezdés b) pontjának - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, valamint a 7/A. § (4) bekezdésére alapított - alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 36/D. § (1) bekezdés b) pontjának - az Alkotmány 70/E. §-ára alapított - alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvénynek (a továbbiakban:
Tny.) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénymódosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Mód.tv.) 416. § (6) bekezdésével módosított 36/D. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, több szempontból is állítva annak alkotmányellenességét.
A Tny. támadott rendelkezése értelmében a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a kereső tevékenységet folytató rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét. Az indítványozó kifejtette, hogy a fent megjelölt módosítást követően a Tny. 36/D. §-ának (1) bekezdésének b) pontja alapján a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnésének feltételei azért is váltak kedvezőtlenebbé, mert a módosítás alapján a havi átlagkereset összege megállapításánál nem - mint korábban - a személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási járulékkal, nyugdíjjárulékkal, magánnyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint munkavállalói járulékkal csökkentett nettó összeget kell figyelembe venni, hanem a bruttó keresetet.
Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogbiztonsághoz való jogot, mivel a hat nap alatt hatályba lépő jogszabálymódosítással a törvényhozó nem biztosított kellő felkészülési időt a megváltozott rendelkezéshez való alkalmazkodásra, megfosztva ezzel a még dolgozni kényszerülő rokkantnyugdíjasokat a rokkantsági ellátáshoz való joguktól. Egyben utalt a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatban foglaltakra, hangsúlyozva, hogy a szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat alkotmányosan nem lehet megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Álláspontja szerint a kifogásolt jogszabálymódosítás a korábbi szabályok alapján megállapítható váromány elvonásához és korlátozásához vezetett anélkül, hogy az új szabályozásra a törvényhozó megfelelő felkészülési időt biztosított volna.
Nézete szerint a kifogásolt rendelkezés sérti továbbá az Alkotmány 7. § (2) bekezdésében foglaltakat. Egyben hivatkozott a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényre (a továbbiakban: Jat.), így annak 12. § (2) bekezdésére, amely értelmében jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé, továbbá a 12. § (3) bekezdésére, amely értelmében a jogszabály hatályba lépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.
Egyben sérülni vélte az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális biztonsághoz való jogot is, mivel álláspontja szerint a felkészülési idő hiánya miatt a rokkantnyugdíjasok az új szabályozásra nem tudtak felkészülni, ezzel a törvényhozó megfosztotta őket a szociális biztonsághoz, ezen belül a rokkantsági ellátáshoz való joguktól.
2. Az indítványozó a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességét - többek között - az Alkotmány 7. § (2) bekezdésére, valamint a Jat. 12. § (2) és (3) bekezdéseiben foglaltakra hivatkozással állította. Az Alkotmány 7. § (2) bekezdését a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénymódosításáról szóló 2010. évi CXIII. törvény 11. § (3) bekezdése 2011. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Ugyanezen törvény 1. §-a 2011. január 1-jével az Alkotmányt a 7/A. §-sal egészítette ki, melynek (4) bekezdése tartalmában megegyezik az indítványozó által sérülni vélt alkotmányos rendelkezéssel.
Az indítványozó által hivatkozott Jat.-ot az Alkotmánybíróság 121/2009. (XII. 17.) AB határozatával (ABH 2009, 1013.) 2010. december 31-ével megsemmisítette, ugyanakkor a Jat. 12. § (2) és (3) bekezdésekhez hasonló rendelkezést tartalmaz a 2011. január 1-jével hatályba lépett, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. § (2) és (3) bekezdéseiben. Tekintettel azonban arra, hogy az indítványozó által kifogásolt rendelkezés megalkotása idején még a Jat. rendelkezései voltak hatályban, vizsgálatát a Jat. alapján folytatta le.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"7/A. § (4) A jogalkotásról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."
2. Az Alkotmány indítvány benyújtásakor hatályos, a jelen ügyben irányadó rendelkezése:
"7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
3. A Tny. indítvánnyal támadott rendelkezése:
"36/D. § (1) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha
a) a nyugdíjas már nem rokkant, vagy
b) a 36/A. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő és az Rjtv. 1. § b) pontja szerinti keresőtevékenységet folytató rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja
ba) a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és
bb) a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét.
A kereset, jövedelem vizsgálata céljából az Rjtv. 13. §
(3) bekezdésében foglaltakat a rokkantsági nyugdíjas esetében is alkalmazni kell."
4. A Jat. 2010. december 31-ig hatályban volt rendelkezései:
"12. § (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
(3) A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság a Tny. 36/D. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét a 239/B/2009. AB határozatában (ABK 2010. december, 1376, 1380.; a továbbiakban: Abh.1.) már vizsgálta, ezért állást kellett foglalnia, hogy jelen kérelem nem minősül-e "ítélt dolognak".
1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor tekinthető res iudicatá-nak, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972.). Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre) hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
1.2. Az indítványozó a korábbi ügyben a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását a munkához való jog és az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jog, a szociális biztonsághoz való jog, továbbá a jogbiztonsághoz való jog sérelmére, ezen belül a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára tekintettel állította. Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés sem a visszamenőleges hatály tilalmát, sem a szociális biztonsághoz való jogot, sem a munkához, illetve az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jogot nem sértette, ezért az indítványt elutasította. Jelen ügyben az indítványozó az említett határozatban már érdemben elbírált jogszabályi rendelkezés ismételt alkotmányossági vizsgálatán túl az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, illetve az Alkotmány 7/A. § (4) bekezdésére hivatkozással is állítja ugyanazon rendelkezés alkotmányellenességét. Mivel az Alkotmány 70/E. §-ának sérelmét az indítványozó az Abh.-ban már elbírált azonos alkotmányossági érvek alapján kérte, jelen indítvány e kérdésben ítélt dolognak minősül. Így az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a részében az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.
2. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére alapított alkotmányellenességet eltérő alkotmányossági érvek alapján állította, így e tekintetben res iudicata megállapításának nem volt helye. Az Alkotmánybíróság ezért érdemben vizsgálta, hogy a Tny. megjelölt rendelkezése sérti-e a jogbiztonságot.
Az Alkotmánybíróság az Abh.1.-ben már részletesen áttekintette a rokkantsági nyugdíj mint nyugdíjbiztosítási ellátás jellemzőit, illetve az arra való jogosultság feltételeit, továbbá az arra való jogosultság megszűnésének eseteit.
A rokkantsági nyugdíjnak, mint a saját jogú nyugdíjszolgáltatások egyik típusának a jogosultsági feltételeit a Tny. 23. § (1) bekezdése és 24. §-a tartalmazza. Eszerint rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá - meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén - aki munkaképességét (egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében) hatvanhét százalékban elvesztette (amennyiben állapotában javulás egy évig nem várható) ezen állapot fennállásáig, ha rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél.
A Tny.-nek az indítványozó által támadott 36/D. § (1) bekezdése a rokkantsági nyugdíj megszűnésére vonatkozó szabályozást tartalmaz: megszűnik a jogosultsága annak a nyugdíjasnak, aki már nem rokkant, továbbá annak a személynek, aki 50-79 százalékos mértékű egészségkárosodást szenvedett és a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas (és rehabilitációja nem javasolt), ha az irányadó nyugdíjkorhatárt nem érte el, és a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény 1. § b) pontja szerinti keresőtevékenységet folytat, amelyből származó hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét.
Az Abh.1. kiemelte, hogy a jogalkotó 2008. január 1-jé-vel új rendszert vezetett be, jelentősen módosítva az egészségkárosodást szenvedett személyek részére nyújtható szociális ellátásokat. A rehabilitációs járadék, az új foglalkoztatás-központú rehabilitációs szolgáltatási és támogatási rendszer részeként a megmaradt fejleszthető képességekre alapozva, azoknak nyújt támogatást, akiknek rehabilitációval van esélyük teljes értékű munka végzésére. Célja a meghatározott idejű biztosítási jogviszonnyal rendelkező, rehabilitációra szoruló, teljes értékű munka végzésére alkalmassá tehető személyek jövedelemarányos átmeneti keresetpótlásának, foglalkoztatásának, rehabilitációjának biztosítása, a munkaerőpiacra történő visszatérésük elősegítése érdekében.
Az új rendszer részeként a rokkantsági nyugdíj szabályai is módosultak, bár maga az intézmény alapjaiban nem változott meg; az új minősítés azonban nem a munkaképesség általános csökkenését állapítja meg, hanem az össz-szervezeti egészségkárosodás mértékét, a munkaképesség-változást, valamint a rehabilitációs esélyeket vizsgálja. A rokkantsági nyugdíj - szemben a rehabilitációs járadékkal - azon megváltozott munkaképességűek számára nyújt szociális ellátást, akik a teljes értékű munka végzésére rehabilitációval sem válhatnak alkalmassá. Az indítványozó által kifogásolt szabályok (ettől eltérően) azokra nézve állapítanak meg rendelkezéseket - mégpedig a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság megszűnését - akik hosszabb időn (hat hónapon) át nemcsak alkalmassá válnak a munkavégzésre, hanem ezen időtartam alatt ténylegesen keresőtevékenységet is folytatnak, amelyből származó jövedelmük havi átlaga meghaladja ezen ellátás összegének kétszeresét, és a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét. (ABK 2010. december, 1376, 1378.)
Az Alkotmánybíróság fenti határozatában foglalt, itt összegzett megállapításait jelen határozatában is irányadónak tekintette.
3. Az Alkotmánybíróságnak az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma kapcsán két kérdésben kellett állást foglalnia. Egyrészt abban, hogy keletkezett-e várománya a rokkantsági nyugdíjban részesülőknek a rokkantsági nyugdíj változatlan feltételekkel való folyósítására, s így sértett-e szerzett jogot az indítványozó által kifogásolt jogszabályi rendelkezés. Másrészt abban, hogy a kifogásolt rendelkezés kihirdetése és hatályba lépése közötti hat napos időtartam alapján megállapítható-e a kellő felkészülési idő hiánya, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelméhez vezetett.
3.1. Az Alkotmánybíróság a 37/2007. (VI. 12.) AB határozatában a következőképpen foglalta össze a szerzett jogokra vonatkozó addigi gyakorlatát: "A társadalombiztosítási jogalkotást megítélő alkotmánybírósági gyakorlat visszatérő megállapítása, hogy a szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét [elsőként: 11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34, 35.]. Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, az az a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania [26/1993. (II. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.].
Az Alkotmánybíróság a 103/2010. (VI. 10.) AB határozatában (ABK 2010. június, 704, 712.; a továbbiakban: Abh.2.) részletesen kibontotta a vásárolt jog és a szerzett jog kapcsolatát. Ennek során kiemelte az 51/2007. (IX. 15) AB határozatában a társadalombiztosítási várományokra vonatkozó megállapítását: "A "váromány", a szó legtágabb értelmében olyan jövőbeli jogszerzést lehetővé tevő függő jogi helyzet, amelyben a jogszerzés feltételei részben megvannak, míg további feltételei a jövőben vagy bekövetkeznek, vagy sem. Szűkebb értelemben várományon valamely alanyi jog megszerzésének jogilag biztosított lehetőségét értjük, amelytől a várományost az ellenérdekű fél önkényesen nem foszthatja meg (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Budapest, 1933. 109. p.)." (ABH 2007, 652, 661.) A határozat hangsúlyozta továbbá, hogy az alkotmányjogilag védett váromány a nyugdíjszolgáltatásra általánosságban vonatkozik. (ABK 2010. június, 709.)
Azt is kiemelte, hogy a vásárolt jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában eleinte a szerzett jog szinonimájaként szerepelt [pl. 26/1993. (II. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.], ami szó szerinti jelentésében is arra utal, hogy csak a járulékfizetéssel ellentételezett szolgáltatások állnak alkotmányos védelem alatt. Ugyanekkor e határozataiban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a vegyes rendszerű társadalombiztosításban nem választható élesen ketté a biztosítási és a szolidaritási elem. A "vásárolt jogra" azonban csak a biztosítással fedezett szolgáltatások esetében lehet sikerrel hivatkozni, viszont az elemek keveredés e miatt nem dönthető el teljes pontossággal, hogy melyik mögött áll ellenszolgáltatás, és melyik mögött nem (ABK 2010. június, 708.).
Az Abh.2. kifejtette, hogy a szerzett jog mint általános kategória és a vásárolt jog szinonimaként való használata akkor változott meg, amikor az Alkotmánybíróság bevezette a tulajdonvédelem szempontjainak alkalmazhatóságát a társadalombiztosítás terén [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188.]. "E határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság elvi éllel állapítja meg, hogy a jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. E megállapítás alátámasztására a határozat indokolása kifejtette, hogy "a szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. A kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis e vagyonelvonás fejében a biztosított a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el (...) Mindazon társadalombiztosítási szolgáltatások esetében, ahol a biztosítási elem szerepet játszik, a szolgáltatások csökkentésének vagy megszüntetésének alkotmányossága a tulajdonvédelem ismérvei szerint bírálandó el" (ABH 1995, 188, 193-195.). A határozat hozzátette, hogy a szolgáltatás megvonása vagy jogalapjának kedvezőtlen megváltoztatása az alapjogi sérelem ismérvei szerint bírálható el (ABH 1995, 188, 196.). Azokban az esetekben tehát, amelyekben a biztosítási elemnek van szerepe, a tulajdonvédelem alapján, azokban pedig, ahol a biztosítási elemnek nincs szerepe, a jogbiztonság alapján kell megítélni a szociális ellátásokba való beavatkozás alkotmányosságát." (ABK 2010. június, 708.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.1.-ben megállapította, hogy a rokkantsági nyugdíjra való jog nem alanyi alkotmányos jog, hanem meghatározott feltételek fennállása esetén az aktív korúak számára egészségkárosodásuk következtében elszenvedett munkaképesség-csökkenés miatt kiesett jövedelem pótlására szolgáló, vegyes társadalombiztosítási és szociális elemeket tartalmazó ellátás. Hangsúlyozta továbbá, hogy önmagában a szociális biztonsághoz való jog mint az állam kötelezettsége azonban nem jelenti azt, hogy az állam ne szüntethetné meg meghatározott feltételek - így jelen esetben a megélhetési minimumot biztosító kereső tevékenységből származó jövedelem, vagyis a rászorultság megszűnése - esetén az aktív korúak részére biztosított társadalombiztosítási ellátások igénybevételét (ABK 2010. december, 1379.).
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tny. 36/D. § (1) bekezdés b) pontja nem keletkeztetett várományt a korábbi szabályozás alapján rokkantsági nyugdíjra jogosultak számára, így a jogosultság feltételei, illetve a rokkantsági nyugdíj megszűnési feltételeinek változása nem sérthetett szerzett jogot sem; ezért a kifogásolt rendelkezés a jogbiztonság Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt alkotmányos elvének sérelmét sem eredményezte.
3.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a támadott rendelkezés kapcsán a felkészülési idő hiánya a jogbiztonság sérelméhez vezetett-e.
3.2.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogszabály hatálybalépése kapcsán az új rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt alkotmányos követelményként határozta meg [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156-159.; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 322, 324.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.]. A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson
- a jogszabály szövegének megismerésére;
- a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; - a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési idő hiánya miatt akkor állapította meg valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha az szerzett jogot korlátozott, a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintetteknek, akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799-800.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459-1460.]. Az Alkotmánybíróság a 7/1992. (I. 30.) AB határozatban azonban azt is hangsúlyozta, hogy az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására való felkészül ést szolgál ó időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya miatt állapítható meg (ABH 1992, 45, 47.).
3.2.2. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján a kifogásolt jogszabályi rendelkezéssel kapcsolatban tehát azt kellett vizsgálnia, hogy a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése közötti időtartam valóban a felkészülési idő hiányát eredményezte-e.
A Mód.tv. a Magyar Közlöny 2009. évi 88. számában 2009. június 26-án jelent meg, míg az indítványozó által támadott rendelkezés 2009. július 1-jén lépett hatályba. Ugyanakkor a Mód.tv. 423. § (6) bekezdése szerint a Tny. 36/D. § (1) bekezdésének a Mód.tv.-nyel megállapított rendelkezéseit a Mód.tv. hatálybalépését követően szerzett keresetre, jövedelemre kell alkalmazni. Mindezek alapján megállapítható, hogy a jogalkotó megfelelő felkészülési időt biztosított a Tny. 36/D. § (1) bekezdés b) pontjába foglalt szabályozás címzettjei számára, mivel a kifogásolt rendelkezést a rokkantsági nyugdíj megszűnési okaként legkorábban ezen rendelkezés hatályba lépését követő hat hónapon át megszerzett jövedelmek, keresetek esetében lehet alkalmazni. Ezen legalább hat hónapos időtartam pedig kellő időt biztosított a jogosultaknak arra, hogy mérlegelhessék, hogy a csökkent munkaképességük (rászorultságuk) miatt járó ellátásukat, a megélhetési minimumot biztosító kereső tevékenységükből származó jövedelmük folytán hosszú távon tudják-e olyan munkavégzéssel pótolni, amely folytán megélhetésük biztosítottá válik.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Tny. 36/D. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak sértik-e az Alkotmány 7. § (2) bekezdésében [azaz a hatályos 7/A. § (4) bekezdésében] foglaltakat.
Az Alkotmánybíróság 121/2009. (XII. 17.) AB határozatában (ABH 2009, 1013, 1045.) kifejtette az Alkotmány 7. § (2) bekezdésében foglaltak, illetve a "jogalkotás rendjéről szóló törvény" alkotmányos tartalmának kapcsolatát.
"A mai alkotmányos berendezkedés az Alkotmány elsődlegességének alapján áll, aminek alapvető jogi biztosítéka az Alkotmánybíróság hatásköre az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítésére [Alkotmány 32/A. § (2) bekezdése]. Az Alkotmány elsődlegessége kizárja, hogy az Alkotmányban szabályozott tárgyköröket alkotmányon kívüli (és így szükségképpen Alkotmány alatti) jogszabályok, akár törvények szabályozzanak. Az Alkotmányban foglaltakat alacsonyabb szintű jogszabályok (tartalmilag vagy szó szerint) megismételhetik, de a megismételt rendelkezések érvényességének alapja ekkor is az Alkotmány marad. Kivétel ez alól az Alkotmány kifejezett felhatalmazása - pl.: az Országgyűlés belső működésének szabályozására [Alkotmány 24. § (4) bekezdés]. Nem felel meg a mai alkotmányos helyzetnek a Kormány- és a miniszteri rendeletek Jat.-ban található szabályozása sem - ezek sem tartoznak a Jat.-ra, alkotmányos jelentőségük miatt." (ABH 2009, 1024.)
A határozat kifejtette továbbá: "[h]asonló sorsra jutott a Jat. - a maga idejében nagyon fontos - 11-12. §-a is. Az ebben foglaltakat - mint a visszamenőleges jogalkotás tilalma, a kellő felkészülési idő biztosítása stb. - az Alkotmánybíróság régóta a jogállamiság elve - Alkotmány 2. § (1) bekezdés - részeként alkotmányos szabálynak tekinti - így a Jat. ezen rendelkezései alkalmazására nem is kerülhet sor." (ABH 2009, 1025.) Egyben megállapította, hogy a mai alkotmányos rendszerben a "jogalkotás rendje" fogalmán az Alkotmány 7. § (2) bekezdése értelmezésében egyedül az Alkotmány szerint máshol és másképpen nem szabályozott, a jogalkotással kapcsolatban álló tárgyak értendők (ABH 2009, 1025.).
Az Alkotmánybíróság - figyelemmel a fentiekben kifejtettekre - határozatának III. pontjában megállapította, hogy az indítványozó által kifogásolt rendelkezés folytán alkotmányos rendelkezés nem sérült, így nem sértette az Alkotmány 7/A. § (4) bekezdését sem. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2011. június 7.
Dr. Paczolay Péter s.k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s.k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró