209/B/2003. AB határozat

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, továbbá a Fővárosi Bíróság 24. Bf. I. 5353/2005/6. számú, - a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.B. I. 382/2003/66. számú ítéletét helybenhagyó - végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 168. §-a, 179. § (3) bekezdése, 184. § (2) bekezdés első és második mondata, utóbbi mondaton belül "az általa, illetve az általa védett gyanúsított által indítványozott" és "az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen" szövegrész, továbbá a Be. 193. § (1) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 88. § (2) bekezdésével, 166. §-ával, 167. §-ának (1) bekezdésével, 184. § (2) bekezdésével, 213. § (4) bekezdésével, valamint a bizonyítás törvényességével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság 24. Bf. I. 5353/2005/6. számú, - a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.B. I. 382/2003/66. számú ítéletét helybenhagyó - végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

I.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénynek (a továbbiakban: Be.) a védő nyomozási közreműködését, valamint a nyomozásban a bizonyítási cselekmények rögzítését meghatározó szabályaival összefüggésben több indítvány érkezett. Ezeket az Alkotmánybíróság - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján - egyesítette és együttesen bírálta el.

1. Az indítványozó a büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló - a Be.-t még hatálybalépése előtt módosító - 2003. évi II. törvény (a továbbiakban: Be.nov.) 51. § (1) bekezdése és 53. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések a védelem jogait szűkítették, ami sérti az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot és a fegyverek egyenlőségének elvét.

A Be.nov. 51. § (1) bekezdése a Be. eredeti 184. § (2) bekezdés második mondatát pontosította úgy, hogy a nyomozás során a védő az általa, illetve az "általa védett" gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásán lehet jelen. A Be.nov. 53. § (5) bekezdése a Be. eredeti 193. § (1) bekezdésének első mondatát pontosította azzal, hogy a nyomozás elvégzése után a nyomozó hatóság a nyomozás "összefűzött" iratait köteles átadni a gyanúsítottnak és a védőjének.

A módosító rendelkezések valójában nem a Be. eredeti rendelkezéseihez képest szűkítették a védő részvételét a nyomozási szakaszban elvégzett bizonyítási cselekményeknél, illetve a nyomozás folyamatában történő iratmegismerést, hanem - ahogy erre maga az indítványozó is utal - az e jogokat a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényben (a továbbiakban: 1973. évi Be.) 1990. január 1-től meghatározó, és az indítvány benyújtásakor még hatályos szabályozáshoz képest [1973. évi Be. 134. §, 44. § (4) bekezdés, 52. § (3) bekezdés]. A Be.-nek már az eredeti - a sérelmezett módosításkor még hatályba nem lépett - szabályai is megszüntették azt a lehetőséget, hogy a védő jelen legyen olyan tanú kihallgatásánál, akit tanúként nem ő vagy a védence indítványozott. Nem a támadott módosító rendelkezések, hanem a Be. eredeti szabályai következtében állt elő az a helyzet, hogy 2003. július 1-je után a nem a védelem által indítványozott tanúk vallomását, illetve az erről készített dokumentumokat a gyanúsított és a védő csak a nyomozás elvégzését követően ismerheti meg. Az 1973. évi Be. rendelkezései ugyant s 1990. január 1-től a terhelt és a védő jogai között rögzítették azon nyomozási cselekményekről készült iratok azonnali megismerését, amelyeknél a jelenlétet a törvény megengedte, így tehát nem volt akadálya - a tanúvédelem körén kívül - annak, hogy már a nyomozás menetében is megismerjék a tanúvallomásokról készült iratokat.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha az indítvány egy módosító rendelkezés tartalma alkotmányellenességének megállapítására irányul, akkor az Alkotmánybíróság nem az új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést inkorporáló jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.; 935/B/2002. AB határozat, ABH 2004, 1690, 1692.]. Erre tekint ett el az Alkotmánybíróság az indítványt a Be. 184. § (2) bekezdés második mondata, illetve a Be. 193. § (1) bekezdés első mondata alkotmányosságának vizsgálatára irányulóként bírálta el.

2. A másik indítványozó szintén a Be. 184. § (2) bekezdésének második mondata, ezen belül "az általa, illetve az általa védett gyanúsított által indítványozott" és "az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.

Ezen túlmenően kérte a Be. 168. § alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is. Álláspontja szerint a Be. 168. §-a széles körű felhatalmazást ad a nyomozó hatóságnak arra, hogy bármilyen nyomozási cselekményről - "ad abszurdum a gyanúsított kihallgatásáról is" - jegyzőkönyv helyett jelentést készítsen. A jelentés az eljárási cselekmény lefolytatását tömörítve tartalmazza, ugyanakkor a tömörítés mértékére a törvény nem szab semmiféle korlátot. A jelentés tartalmára vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé az eljárási szabályok megtartásának ellenőrzését.

Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte, mivel véleménye szerint a Be.-nek a jegyzőkönyvről szóló 166. §-ában a törvényalkotó nem teremtette meg azt a lehetőséget, hogy utólag ellenőrizhető legyen a terhelt és védője távollétében felvett bizonyítás törvényessége, ezen belül a gyanúsított és a tanú kihallgatásával összefüggő tilalmak [Be. 180. § (1) bekezdés, 181. § (1) bekezdése] érvényesülése.

Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések, illetve a Be. 166. §-ával összefüggő jogalkotói mulasztás miatt előállott helyzet sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményét, az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által védelmezett tisztességes eljárás követelményét, és az 57. § (3) bekezdésében meghatározott védelemhez való jogot.

Az indítvány benyújtását követően a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi XXVII. törvény 46. §-a a Be. 168. § (1) bekezdésének kiegészítésével kifejezetten kizárta a jelentés készítésének lehetőségét a gyanúsított és a tanú kihallgatásáról, valamint a szembesítésről.

3. Az indítványozó - képviselője útján - alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 24. Bf. I. 5353/2005/6. számú - a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.B. I. 382/2003/66. számú ítéletét helybenhagyó - végzése ellen. Az alkotmányjogi panaszban azt sérelmezte, hogy az indítványozó ellen folyamatban volt büntető ügyben a bíróságok a bizonyítékok mérlegelésénél nem vették figyelembe azokat a hibákat, amelyeket a nyomozó hatóság a kötelező védelmet ellátó védő közreműködésének biztosításánál elkövetett. Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy a konkrét büntető ügy nyomozásának idején hatályban volt 1973. évi Be.-nek a védői jelentétet szabályozó 52. § (1)-(2) bekezdése és 134. § (1) bekezdése a kötelező védelem eseteiben nem tette kötelezővé a védői részvételt a nyomozási cselekményeknél, sértette az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot és veszélyeztette a fegyverek egyenlőségét, valamint az Alkotmány 57. § (3) bekezdéséből következő hatékony védelemhez való jogot. Az 1973. évi Be. támadott szabályai alkotmányellenességének megállapítása mellett kérte a jogerős határozattal lezárt büntetőeljárás felülvizsgálatának elrendelését, illetve a konkrét esetben az alkalmazási tilalom kimondását.

Ezen túlmenően az indítványozó a Be. 179. § (3) bekezdése és 184. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását, továbbá teljes vagy részbeni megsemmisítését is kérte. Álláspontját csak ez utóbbi rendelkezéssel összefüggésben fejtette ki: a Be. 184. § (2) bekezdése alkalmas arra, hogy a terhelt és a védő védelemhez való jogát korlátozzák, sőt teljesen kizárják. A védő kihallgatáson való jelenlétét a gyanúsított kihallgatásán csak lehetővé, de nem kötelezővé tevő szabályozás visszaélésszerű jogalkalmazói gyakorlatra, így a védelem alkotmányos jogának sérelmére vezethet. Véleménye szerint "[a] hatékony védelemhez való jog, összefüggésben a tisztességes eljárásnak a fegyverek egyenlősége fogalmában is megnyilvánuló követelményével azt követeli meg, hogy a terhelt védője az eljárási cselekményeken, különösen a kihallgatásokon személyesen vegyen részt." (...) "A védő nélkül lefolytatott kihallgatások az eljárás gyorsítását eredményezhetik, azonban az így elért cél nem áll arányban a védelemhez való jog ezzel történő megsértésével."

4. Az indítványozó - pontosított beadványában - a Be. több rendelkezésével kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte.

4.1. A nyomozási cselekményeknél a Be. a védő jelenléte tekintetében "feltételes módot" használ, a védő csak jelen lehet. Példaként megjelölte a Be. 85. § (4) bekezdést, amely lehetőséget teremt, hogy a tanú kihallgatásánál jelen legyen az érdekében eljáró ügyvéd, illetve a 184. § (2) bekezdést, amely a gyanúsított és a tanú kihallgatásánál szabályozza a védői jelenlétet. Ugyanakkor a "törvény nem ír elő független dokumentálást olyan esetekre amelyeknél a védő nincs vagy nem lehet jelen", így "már a bizonyítékok összegyűjtésének fázisában megsérti az alkotmány 57. § (1) bekezdésben megfogalmazott "igazságos ... tárgyaláson bírálja el" elvet."

4.2. Az indítványozó sérelmezte általában is, hogy "a terhelttel vagy tanúval kapcsolatos nyomozati cselekmények és egyéb kapcsolódó események független dokumentálását nem biztosítja a törvény", csak néhány esetben a nyomozó hatóság indítványára [Be. 167. § (1) bekezdés, 213. § (4) bekezdés] rendeli el hang vagy képfelvétel készítését, a terhelt vagy a tanú saját eszközeivel történő dokumentálás lehetősége nem szerepel a törvényben. "Ezzel már a bizonyítékok összegyűjtésének fázisában megsérti az alkotmány 57. § (1) bekezdésben megfogalmazott "igazságos ... tárgyaláson bírálja el" elvet."

4.3. A Be. 88. § (2) bekezdése nem írja elő, hogy a tanút figyelmeztetni kell arra, hogy a vallomását csak külön kérésre jegyzőkönyvezik szó szerint, ez a lehetőség a terhelt esetében pedig külön kérés esetén sem áll fenn. "Ezzel már a bizonyítékok összegyűjtésének fázisában megsérti az alkotmány 57. § (1) bekezdésben megfogalmazott "igazságos ... tárgyaláson bírálja el" elvet."

4.4. A Be. nem tiltja meg a nyomozási cselekményeknél az olyan bánásmód alkalmazását, amely beletartozik "az 1998." (helyesen: 1988.) évi 3. törvényerejű rendelet által definiált kínzás fogalmába, továbbá amely ugyan nem tartozik e fogalomba, de kimeríti az embertelen vagy megalázó bánásmód fogalmát (pl. "megalázás, éheztetés, szomjaztatás, levegő vagy alvás vagy pihenés vagy testi szükségletek elvégzésének megvonása"). Ez sérti az Alkotmány 54. § (2) bekezdését, és "már a bizonyítékok összegyűjtésének fázisában megsérti az alkotmány 57. § (1) bekezdésben megfogalmazott "igazságos ... tárgyaláson bírálja el" elvet."

5. Az Alkotmánybíróság az 1. és a 2. szám alatt ismertetett indítványok tekintetében beszerezte az igazságügy-miniszter véleményét.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"54. § (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(... )

(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt."

2. A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 3. törvényerejű rendelet indítvánnyal érintett rendelkezése::

"1. cikk

1. Az Egyezmény szempontjából a kínzás kifejezés minden olyan cselekményt jelent, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, hogy tőle, illetőleg harmadik személytől értesüléseket vagy vallomást csikarjanak ki, vagy hogy olyan cselekmény miatt büntessék, amelyet ő, vagy harmadik személy követett el, illetőleg amelynek elkövetésével őt vagy harmadik személyt gyanúsítanak, hogy megfélemlítsék, vagy nyomást gyakoroljanak rá, illetőleg hogy harmadik személyt félemlítsenek meg, vagy hogy harmadik személyre gyakoroljanak nyomást, valamint bármilyen megkülönböztetési formára alapított más okból alkalmaznak, ha az ilyen fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos minőségben eljáró bármely más személy vagy ilyen személy kifejezett vagy hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más okozza."

3. Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) indítvánnyal érintett rendelkezései: "6. Cikk - Tisztességes tárgyaláshoz való jog 1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot (...) az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. (...)

(... )

3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy

(... )

b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;

c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;

d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják;

(...)"

4. Az 1973. évi Be. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"52. § (1) Ha a védelem kötelező, a védő köteles jelen lenni

a) a tárgyaláson,

b) e törvényben meghatározott más eljárási cselekményeknél.

(2) A védő a nyomozási cselekményeknél akkor lehet jelen, ha ezt a törvény megengedi. A bírósági eljárásban -ha e törvény másként nem rendelkezik - az eljárási cselekményeknél akkor is jelen lehet, ha jelenléte nem kötelező."

"134. § (1) A védő a gyanúsított és - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tanú kihallgatásánál jelen lehet, a kihallgatotthoz kérdéseket intézhet. E jog gyakorlása a gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti."

5. A Be. indítvánnyal érintett - 2006. július 1. napjától, a Be. 168. § (1) bekezdés tekintetében 2007. július 1. napjától hatályos - rendelkezései:

"166. § (1) A nyomozási cselekményekről - ideértve az ügyész, valamint a nyomozó hatóság intézkedéseit -, ha e törvény másképp nem rendelkezik, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető vagy a nyomozó hatóság tagja veszi fel.

(2) A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni

a) az eljáró hatóság megnevezését,

b) az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megnevezését és a gyanúsított nevét,

c) a nyomozási cselekmény helyét és idejét,

d) a jelen lévő ügyész, nyomozó hatóság tagja, eljárásban részt vevő személy és képviselője, védő, tanú, tanú érdekében eljáró ügyvéd, hatósági tanú és jegyzőkönyvvezető nevét,

e) a kihallgatott terhelt és tanú, a meghallgatott szakértő nevét, valamint az e törvényben meghatározott más személyi adatokat.

(3) A jegyzőkönyvben röviden le kell írni a nyomozási cselekmény menetét akként, hogy a jegyzőkönyv alapján az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen. A gyanúsított és a tanú vallomását, valamint a nyomozási cselekmény során tett indítványokat és észrevételeket a jegyzőkönyvnek a szükséges részletességgel kell tartalmaznia. A kihallgatott indítványozhatja a vallomásának szó szerinti jegyzőkönyvbe foglalását. Ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság az indítványt nem tartja indokoltnak, azt elutasítja, és egyidejűleg a kihallgatottat tájékoztatja a 85. § (5) és (6) bekezdésében foglaltakról; az indítvány elutasítását és a tájékoztatást jegyzőkönyvbe foglalja.

(4) Ha a szakértő a szakvéleményt szóban adja elő, ennek jegyzőkönyvbe vételére a (3) bekezdés irányadó.

(5) A jegyzőkönyvet a nyomozási cselekményt végző ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság tagja és a jegyzőkönyvvezető aláírja. A gyanúsított, a tanú és a tolmács a jegyzőkönyv minden oldalát aláírja. Ha a gyanúsított, a tanú vagy a tolmács a jegyzőkönyv aláírását megtagadja, a megtagadás tényét és annak közölt vagy ismert indokát a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni.

(6) Ha a nyomozási cselekményen jelen lévő gyanúsított, védő, sértett, egyéb érdekelt, tanú vagy az érdekében eljáró ügyvéd az eljárással összefüggő esemény vagy nyilatkozat jegyzőkönyvbe vételét kéri, ez csak abban az esetben tagadható meg, ha ennek megtörténtéről az ügyésznek, illetőleg a nyomozó hatóság tagjának nincs tudomása.

(7) A jegyzőkönyvet az ügyész vagy a nyomozó hatóság eljáró tagja szükség esetén kijavítja vagy kiegészíti, a kijavítást és a kiegészítést aláírja, és arról az érdekelteket értesíti. A nyomozási cselekményen jelen voltak a jegyzőkönyv általuk történt megismerését követően a jegyzőkönyv kijavítását vagy kiegészítését indítványozhatják. A kijavítást a jegyzőkönyvben a kijavítás dátumának megje-lölésével fel kell jegyezni, vagy az indítvány elutasítását az iratokban fel kell tüntetni.

167. § (1) Az ügyész, valamint a nyomozó hatóság elrendelheti a nyomozási cselekménynek gyorsírással, képvagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel történő rögzítését; elrendeli, ha a gyanúsított, a védő vagy a sértett ezt a költségek egyidejű előlegezésével indítványozza. A rögzítés ilyen módja a jegyzőkönyvet nem pótolja, de az ügyész vagy a nyomozó hatóság által készített, a képet és a hangot egyidejűleg rögzítő felvétel esetében a jegyzőkönyvben mindössze a jelenlevőket, az elkészítés helyét, idejét és egyéb körülményeit kell feltüntetni."

"168. § (1) A nyomozó hatóság tagja az általa végzett nyomozási cselekményekről - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - jegyzőkönyv helyett jelentést készíthet. Az ügyész elrendelheti egyes nyomozási cselekmények megismétlését, és ezekről jegyzőkönyv felvételét. A gyanúsított és a tanú kihallgatásáról, illetőleg a szembesítésről jelentés nem készíthető.

(2) A jelentés tartalmazza a 166. § (2) bekezdésének a)-c) és e) pontjában meghatározott adatokat, az elvégzett eljárási cselekmények megjelölését, és ezek tartalmának tömör összefoglalását akként, hogy az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen.

(3) A jelentést a nyomozó hatóság eljáró tagja írja alá."

"179. § (3) A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védő részvétele kötelező, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védőt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védőt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védőt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védőt rendel ki."

"184. § (2) Ha a gyanúsítottat az ügyész vagy a nyomozó hatóság kihallgatja, a védője a kihallgatáson jelen lehet. A védő jelen lehet az általa, illetve az általa védett gyanúsított által indítványozott tanúkihallgatáson, valamint az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen is. A kihallgatáson jelen lévő védő a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdéseket intézhet."

"193. § (1) A nyomozás elvégzése után az ügyész vagy - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak és a védőnek az erre kijelölt helyiségben átadja a nyomozás összefűzött iratait. Lehetővé kell tenni, hogy a gyanúsított és a védő az esetleges vádemelés alapjául szolgáló összes iratot - kivéve a zártan kezelt iratokat - megismerhesse."

"213. § (4) A nyomozási bíró - indítványra - elrendelheti a tanú kihallgatásának kép- vagy hangfelvevővel, illetve egyéb berendezéssel történő rögzítését. A felvétel a jegyzőkönyvet nem pótolja. A felvételről készült másolaton a tanú személyazonosságának megállapítására alkalmas egyedi tulajdonságai (pl. arckép, hang) technikai úton torzíthatók. Ha a felvétel különösen védett, vagy olyan tanú kihallgatásáról készült, akinek a személyi adatait zártan kezelik, a zárt kezelésre vonatkozó rendelkezéseket az ilyen felvételre is alkalmazni kell."

III.

Az Alkotmánybíróság először abban foglalt állást, hogy az indítványok alkalmasak-e az érdemi elbírálásra.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság 24. Bf. I. 5353/2005/6. számú - a Budai Központi Kerületi Bíróság 2.B. I. 382/2003/66. számú ítéletét helybenhagyó - végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz nem fel el meg a törvényi feltételeknek. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt az nyújthat be alkotmányjogi panaszt, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az alkotmányjogi panasz egyedi jogalkalmazói aktus ellen irányuló jogorvoslat, amely alkotmányos alapjog sérelme esetén vehető igénybe, ha a sérelem a panaszolt határozatban alkalmazott jogszabály alkotmányellenessége folytán következett be. [57/1991. (XI. 8.) AB határozat ABH 1991, 272, 281-282.; 65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1992, 289, 291.]

Az alkotmányjogi panasz az 1973. évi Be. 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 134. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és alkalmazásának kizárására irányult. A másodfokú bíróság valójában a támadott rendelkezéseket nem alkalmazta, az 1973. évi Be. megelölt szabályaival csak a védelmi fellebbezés alaptalanságát indokolva foglalkozott. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította.

IV.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az indítványokban támadott jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatában az Alkotmánybíróság áttekintette az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog kérdéseivel összefüggő esetjogát, továbbá az Európai Unió keretében folyamatban lévő szabályozási előkészületeket.

1.1. Az Alkotmánybíróság vizsgálta - az ügy szempontjából szükséges mértékben - az Egyezmény 6. cikk 1. és 3. pontjához kapcsolódó joggyakorlatot.

A Bíróság következetes álláspontja, hogy bár a 6. cikk a tisztességes eljárás követelményeit a vád bírósági elbírálása tekintetében fogalmazza meg, azoknak - mutatis mutandis - a tárgyalást megelőző eljárási szakaszokban is érvényesülniük kell. A 6. cikk követelményei, így a 3. pontban írt, a bűncselekménnyel gyanúsított személyt minimálisan megillető jogok fontosak a tárgyalást megelőző eljárásban is, ugyanis az ezzel kapcsolatos hatósági mulasztások helyre nem hozható sérelemre vezethetnek magának a tárgyalásnak a tisztességessége tekintetében is (Imbrioscia kontra Svájc ügyben 1993. november 24-én kelt ítélet 36. §; John Murray kontra Egyesült Királyság ügyben 1996. január 26-án kelt ítélet 62. §).

A Bíróság álláspontja szerint a 6. cikkből egyértelműen következik, hogy a gyanúsított/vádlott kihallgatásánál már a büntetőeljárás kezdeti szakaszától biztosítani kell a professzionális segítségnyújtásból adódó előnyöket. Ez - az Egyezményben egyébként kifejezetten nem szereplő - jog azonban nem korlátozhatatlan. A Bíróság elfogadja, hogy a büntetőeljárásban vannak olyan versengő érdekek, amelyeket mérlegelni lehet a gyanúsított/vádlott jogaival szemben, így pl. a tanúk védelme vagy a nyomozó hatóság felderítési módszereinek titokban tartása. Más személyek védelme, illetve a közérdek miatt tehát indokolt lehet a védelmet megillető jogok korlátozása, de csak annyiban, amennyiben az feltétlenül szükséges. Ilyen esetekben a védelem számára a jogok korlátozásából adódó nehézségeket hatékonyan ellensúlyozni kell a bírósági eljárásban (összegezve: Rowe és Davis kontra Egyesült Királyság ügyben 2000. február 16-án kelt ítélet, 60-61. §; P.G. és J.H. kontra Egyesült Királyság ügyben 2001. szeptember 25-én kelt, és december 25-én véglegessé vált ítélet 68-69. §§; Brennan kontra Egyesült Királyság ügyben 2001. október 16-án kelt, és 2002. január 16-án véglegessé vált ítélet 45. §).

A tisztességes eljárás és a védelemhez való jog követelményeinek kiterjesztése a nyomozási szakaszra azzal a következménnyel jár, hogy a tárgyalást megelőző eljárásban is érvényesülnie kell a gyanúsított, különösen a személyi szabadságától megfosztott személy védő-választási jogának, illetve a védő kirendeléséhez való jogának. A Bíróság a tisztességesség megítélésének kialakult szempontjai szerint értékeli a védő jelenléti jogát a nyomozó hatóság "hatalmában" lévő személy kihallgatásánál, illetve az e szakaszban készült dokumentumok megismeréséhez való jogot. Mivel az Egyezmény 6. cikk 3. pont c) alpontja nem határozza meg a jogok gyakorlásának konkrét módját, az egyes államokra tartozik a jogot biztosító eszközök szabályozása. A Bíróság feladata annak megítélése, hogy a választott módszer megfelel-e a tisztességes tárgyalás követelményeinek. E tekintetben azonban lényeges, hogy az Egyezmény nem teoretikus vagy illuzórikus jogokat garantál, hanem azok gyakorlatias és hatékony érvényesülését.

A Bíróság rámutatott, hogy a 6. cikk 1. pontjának és a 3. pont c) alpontjának konkrét érvényesülése a nyomozásban az eljárás szabályainak és az ügy körülményeinek függvénye. Annak megítéléséhez, hogy megvalósultak-e a tisztességes eljárás követelményei, az adott ügyben lefolytatott eljárás teljes menetét kell figyelembe venni. A tisztességes eljárás általános követelménye valamennyi büntetőügyre vonatkozik, függetlenül a bűncselekmény típusától. Ugyanakkor annak értékelésekor, hogy a büntetőeljárás a maga egészében tisztességes volt-e, mérlegelni kell a közérdek súlyát a nyomozásban, illetve az adott bűncselekményért járó büntetést. A közérdek figyelembevétele sem indokolhat azonban olyan eszközöket, amelyek a védelemhez való jog lényegi tartalmát semmisítik meg. (Imbrioscia kontra Svájc ügyben 1993. november 24-én kelt ítélet 38-39. §§; Daud kontra Portugália ügyben 1998. ápritis 21-én kelt ítétet 38., 41., 43. §§; Magee kontra Egyesült Királyság ügyben 2000. június 6-án kelt és szeptember 9-én véglegessé vált ítélet 41. §; Jalloh kontra Németország ügyben 2006. július 11-én kelt ítélet 97. §)

A nyomozásban a védelem jogainak érvényesülését érinti az is, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított/vádlott személy és/vagy védője mennyiben tudja megismerni és vitatni a nyomozás során elhangzott vallomásokat. Amennyiben a védelem - azonnal vagy utóbb - megfelelő lehetőséget kap a nyilatkozatok, vallomások megkérdőjelezésére, úgy azoknak elfogadása a bíróság részéről nem sérti a 6. cikk 1. pontját és a 3. pont d) alpontját. Ugyanakkor amennyiben az ítélet csupán vagy alapvetően olyan vallomáson alapul, amelyet a vádlottnak nem volt lehetősége megvizsgálni vagy megvizsgáltatni sem a nyomozás, sem a tárgyalás szakaszában, úgy a védelem olyan mértékben tekinthető korlátozottnak, amely már összeegyeztethetetlen a 6. cikkben nyújtott garanciákkal. (Gossa kontra Lengyelország ügyben 2007. január 9-én kelt, és április 9-én véglegessé vált ítélet 53-54. §§)

1.2. Az Európai Unió illetékes szervezetei a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesítéséhez szükséges minimum standardok érdekében foglalkoztak a büntetőeljárásban gyanúsítottként, illetve vádlottként résztvevő személyek eljárási jogainak meghatározásával. [Procedural Safeguards for Suspects and Defendants in Criminal Proceedings throughout the European Union - Green Paper from the Comission COM (2003) 75 final; European Parliament recommendation with a proposal for a European Parliament recommendation to the Council on procedural safeguards for suspects and defendants in criminal proceedings throughout the European Union [2003/2179/(INI)]; Council Framework Decision on certain procedural rights in criminal proceedings throughout the European Union - Draft presented by the Comission COM (2004) 328 final].

A dokumentumok hangsúlyozzák, hogy a büntetőeljárás alá vont személyt védő minimális szabályok megfogalmazásának nem célja, hogy a tagállamok által már biztosított magasabb védelmi szintet csökkentsék. A törekvés az, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított, illetve megvádolt, a miatt letartóztatott személy számára az eljárás kezdetétől fogva nyújtsanak jogászi szakmai segítséget, illetve képviseletet; ez ingyenes legyen, amennyiben a gyanúsítottnak/vádlottnak ehhez nincsenek megfelelő eszközei és a jogi segítség az igazságszolgáltatás érdekét szolgálja; a gyanúsított/vádlott szakmai védelme kötelező és visszavonhatatlan a büntető eljárás minden szakaszában és szintjén. A jogi segítséghez való jog az eljárás minden szakaszában átfoga a védő és a védence közötti kapcsolatok tökéletes titkosságát, a védő jelenlétét a gyanúsított/vádlott minden kihallgatásán, kérdések feltevésének lehetőségét a gyanúsítottnak/vádlottnak, illetve bármely tanúnak, továbbá a védő jogát a mentő, illetve a felelősséget enyhítő bizonyítékok benyújtására.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította: a Be. 184. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a védő a nyomozásban nem minden tanúkihallgatáson, hanem csak az általa és az általa védett gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásánál, illetve az ilyen tanú részvételével tartott szembesítésen vehet részt, nem tekinthető a védelemhez való jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának és nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Nem alkotmányellenes, továbbá nem valósít meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet az sem, hogy a Be. 184. § (2) bekezdése a nyomozási szakaszban a gyanúsított, illetve a tanú kihallgatásánál a védő jelenlététét csak lehetőségként szabályozza, és a kötelező védelem eseteiben sem írja elő a védő kötelező részvételét. A Be. 179. § (3) bekezdése nem jelenti a védelemhez való jog korláto-zását.

2.1. Az Alkotmánybíróság több határozatban bontotta ki a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog tartalmát külön-külön és egymásra vonatkoztatva is. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállami büntetőeljárásnak korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztességes volta, amelynek lényeges eleme a védelemhez való jog hatékony érvényesülése.

A tisztességes eljáráshoz való jog az Alkotmányban explicit módon nem nevesített, de az alkotmánybírósági gyakorlatban az 57. § (1) bekezdésébe foglalt független és pártatlan bírósághoz való jog, illetve a 2. § (1) bekezdéséből eredő eljárási garanciák védelmének egymásra vonatkoztatásából tartalmilag levezetett alkotmányos alapjog (315/E/2003. AB határozat, ABH 2003, 1590, 1592.), amely komplex védelmet nyújt a terhelt számára. Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját elvi jelentőséggel a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban (ABH 1998, 91., a továbbiakban: Abh.) foglalta össze.

A tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság eljárásában azonban - szemben a Bíróság ítélkezésével -nincs lehetőség konkrét eljárások elemzésére, így csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megfogalmazására van mód. (Abh., ABH 1998, 91, 95.)

Az Abh.-nak a jelen ügyben fontos megállapítása szerint: a tisztességes eljárásnak nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleme a fegyverek egyenlősége. Az elv a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson, és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. A fegyverek egyenlőségének egyik feltétele a felek mindegyikének személyes jelenléte az eljárási cselekmények során. A másik feltétel, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhesse meg. Itt érintkezik a tisztességes tárgyalás elve a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményével. (Abh., ABH 1998, 91, 95-96.)

Az Abh. a védelemhez való jog tekintetében is összegező elvi tételeket rögzít. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jog számtalan részletszabályban ölt testet. A konkrét ügyekben a terhelt azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt álló személy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A terheltnek joga van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy választása szerinti védőt vegyen igénybe.

A védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. A védő a büntetőeljárás önálló személye, jogai nem átruházott jogok, hanem a büntetőeljárás alá vont személy objektív érdekét szolgáló, de önálló eljárási jogosítványok. Ebből a sajátos és önálló jogállásból is következik - a törvényben meghatározott körben - a kötelező védelem intézménye, továbbá az, hogy a védő jogosítványai bizonyos esetekben tágabbak lehetnek a terhelténél. [Abh., ABH 1998, 91, 96.]

2.2. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében rögzített azon alkotmányos tételből, hogy a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga, nem következik a törvényalkotó azon kötelezettsége, hogy a személyes védekezés és a professzionális védelem szabályait a büntetőeljárás valamennyi szakaszában egységesen határozza meg. Olyan jogosultságok, amelyek kétségtelenül előnyösek lennének a védekezés szempontjából, nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a védelemhez való jog hatékonyan érvényesüljön az adott eljárási szakaszban. A védelemhez való jog részletszabályainak differenciált meghatározását a törvényes vád megalapozottságát szolgáló nyomozás és a büntető felelősség kérdésében jogerős döntés meghozatalára alkalmas bírósági eljárás - az alkotmányos alapjogok szempontjából is jelentős - eltérései [részletesen elemzi: 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 264-267.; 42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 504, 516-525.] teszik lehetővé és szükségessé.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban [legutóbb: 2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABK 2007. január, 12, 17.] esetről esetre bontotta ki az államnak a büntető hatalom gyakorlásával összefüggő jogait és kötelezettségeit. A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a bűncselekmény elkövetésekor keletkező állami büntető igény érvényesítésének kötelezettsége következik. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az államnak a büntető hatalom gyakorlására létrehozott szervezetei hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még ha ezek az eszközök, lényegüket tekintve, súlyosan jog-korlátozóak is.

A büntető igény érvényesítésének alapvető feltétele, ezért a büntető hatalmat gyakorló szervezeteknek alkotmányos kötelezettsége a bűncselekmény felderítése és az elkövető személyének megállapítása, esetenként hollétének felkutatása. Az Alkotmánybíróság több határozatában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a büntető igény érvényesítésének kockázata az államot terheli. A törvényességi óvás alkotmányellenességét megállapító határozatban mondta ki először, hogy a jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási korlátok, illetve feltételek között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát pedig az állam viseli. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59, 70.]. A büntető igény elévülési szabályai visszamenőleges módosítására irányuló törvényhozói törekvések kapcsán állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és rendeltetését betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhet. Ennek az alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a büntető igényét, és közömbös az is, hogy milyen okból [11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH 1992, 77, 92.].

Ugyanakkor ezekből a tételekből nem következik, hogy az alkotmányos büntetőjog garanciarendszere teljesen kizárja az olyan eljárási megoldásokat, amelyek a bűnüldözés sikertelensége állami kockázatának csökkentését szolgálják. A jogállamiság, valamint az alkotmányos büntetőjog követelményei azt kívánják meg, hogy az állam a büntető hatalmát olyan szabályok szerint gyakorolja, amelyek egyensúlyt teremtenek egyrészről az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések, ezen belül elsősorban a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogainak védelme, másrészről a közösség biztonság iránti igénye, a büntető igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos társadalmi elvárások, valamint a bűncselekmények következtében sérelmet szenvedett személyek jogainak és érdekeinek védelme között.

2.3. Az Alkotmánybíróság a védő nyomozásbeli jogait meghatározó jogszabályok alkotmányosságát vizsgálta, és - hatáskörének megfelelően - nem mondhatott ítéletet az indítványokban sérelmezett konkrét joggyakorlat alkotmányellenessége kérdésében.

2.3.1. Az Alkotmánybíróság több határozatában hangsúlyozta, hogy a védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont számára kiemelkedően fontos, de nem korlátozhatatlan. Az Alkotmány nem biztosít jogot bármilyen védekezési eszköz alkalmazásához. A korlátozó rendelkezések alkotmányosságát az Alkotmánybíróság az Alkotmány 8. § (1)-(2) bekezdése keretében kialakított általános alapjogi, ún. szükségesség-arányosság teszt alapján ítéli meg [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430, 438.; 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 190-191.]; azaz azt vizsgálja, hogy a jogszabály meghozatalakor a törvényhozónak volt-e alkotmányosan elismerhető kényszerű oka az alapjog korlátozására és a korlátozás súlya az elérni kívánt céllal arányban áll-e, továbbá a lehetséges eszközök közül a jogalkotó a legenyhébbet választotta-e. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül történik, ha tehát - valamely más alapvető jog vagy alkotmányos cél érdekében - nem elkerülhetetlenül szükséges, továbbá, ha szükséges is, a korlátozás által okozott jogsérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az alapjog korlátozhatósága feltételeinek vizsgálatakor az Alkotmánybíróság - az Alkotmány keretei között - figyelembe veszi a magyar államra kötelező dokumentumokból, így az Egyezményből fakadó követelményeket is. [2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABK 2007. január, 12, 17.]

Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben tehát mindenekelőtt arról kellett állást foglalnia, hogy a nyomozásnak az állami büntető igény érvényesítése folyamatában meghatározott feladata alkotmányos indoka lehet-e annak, hogy a védelemhez való jog egyik elemét, a tanúkihallgatásokon való védői közreműködés lehetőségét a törvényalkotó a Be. 184. § (2) bekezdése szerint korlátozza.

A nyomozás a büntető igény bíróság előtti érvényesítésének előkészítő szakasza. Hatósági cselekvések sora, amelyek célja és feladata a múltbeli történések és szereplőik rekonstruálására alkalmas bizonyítási eszközök megtalálása, összegyűjtése és rögzítése annak érdekében, hogy az ügyész megalapozottan dönthessen a vádemelés kérdésében. A nyomozási szakaszban a védekezés a személlyel szembeni megalapozott gyanú ellen irányul, amely azonban nem olyan határozottan körvonalazott, mint a törvényes vád. A nyomozás a bűncselekmény elkövetésének gyanújától a meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a - bírósági eljárás kezdeményezésére alkalmas - vád emeléséhez megkívánt bizonyosság felé halad. A büntető felelősségre vonás közhatalmi jellegéből és a nyomozás szakmai szabályaiból következik, hogy a büntetőeljárás történetileg kialakult valamennyi modelljében a nyomozást a büntető hatalom gyakorlati megvalósításának e szakaszára feljogosított és kötelezett állami szervek, a nyomozó hatóság és az ügyész dominanciája jellemzi. A magánszemélyek, így a közvetlen és explicit alkotmányos védelem alatt álló gyanúsított és védő részvételi és megismerési, és ennek megfelelően az indítványozási jogai - a bíróság előtti eljáráshoz viszonyítva - csak korlátokkal érvényesülhetnek. A nyomozás feladata és a feladatok teljesíthetőségének szakmai szabályai miatt nem biztosítható e szakaszban a fegyverek olyan egyenlősége, amilyen mértékben ennek az elvnek - a vád és a védelem tekintetében - a bíróság előtti eljárásban érvényesülnie kell.

A védő jelenléti és irat-megismerési joga korlátozásának arányosságát a teljes szabályozás alapján kell megítélni. A védő korlátozás nélkül vehet részt a gyanúsított kihallgatásán, továbbá az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásánál. A kihallgatott személyeknek közvetlenül tehet fel kérdéseket. [Be. 184. § (2) bekezdés] Ezen túlmenően jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, a bizonyítási kísérletnél és a felismerésre bemutatásnál, az eljárási cselekményeknél indítványt terjeszthet elő és észrevételt tehet, a szakértőhöz közvetlenül kérdéseket intézhet. A nyomozási cselekményről való értesítése csak kivételesen mellőzhető akkor, ha ezt a nyomozási cselekmény sürgőssége indokolja, illetve az értesítést mellőzni kell akkor, ha ennek következtében ismertté válnának a tanú zártan kezelt adatai. [Be. 185. § (1) bekezdés] Ahol jelen lehet, annak az eljárási cselekménynek a jegyzőkönyvét nyomban megtekintheti.

Mindenképpen megtekintheti továbbá a szakvéleményt, az egyéb iratokat pedig akkor, ha az a nyomozás érdekeit nem sérti. A nyomozás során megtekinthető iratokról másolatot kaphat. [Be. 186. § (1)-(3) bekezdés]

A nyomozás elvégzése után, azaz amikor a nyomozó hatóság a maga részéről befejezettnek tekinti az eljárást, de még az ügy a nyomozási szakaszban van, teljesen megszűnik a védelem korlátozása. A védő a vádemelés kérdésében való ügyészi döntés alapjául szolgáló összes iratot - a nyomozási iratok sorszámozott, összefűzött első példányát és mellékleteit - megismerheti, annak alapján a nyomozás kiegészítését indítványozhatja, egyéb indítványokat, észrevételeket tehet, az iratokról másolatokat kérhet. Ennek megfelelően Be.-nek a nyomozási iratok megtekintésére vonatkozó - indítványban sérelmezett - 193. § (1) bekezdése, figyelemmel a további szabályokra [Be. 193. § (2)-(7) bekezdés, 194. § és 216. § (4) bekezdés] is, semmiképpen nem jelenti a védelemhez, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét, sőt éppen azok hatékony megvalósulásának biztosítékait tartalmazza.

2.3.2. A Be. 179. § (3) bekezdése szerint a gyanúsítottat a kihallgatásakor figyelmeztetni kell arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védő részvétele kötelező, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védőt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védőt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védőt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védőt rendel ki.

Az indítványozó a rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, anélkül azonban, hogy ezt megindokolta volna. A megjelölt jogszabály-hely a védelemhez való jog érvényesülését biztosító rendelkezés, így sem önmagában, sem pedig a Be. 184. § (2) bekezdésével összefüggésben nem tekinthető az alkotmányos alapjogok korlátozásának.

2.3.3. Nem jelenti a védelemhez való jog szükségtelen és aránytalan korlátozását, és nem ellentétes a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeivel, hogy a törvényalkotó a nyomozási szakaszban még a kötelező védelem eseteiben (Be. 46. §) is csak lehetőségként szabályozza a védő jelenlétét az eljárási cselekményeknél. A kötelező védelem a bírósági eljárásban azzal a következménnyel jár, hogy a védő távolmaradása esetén - főszabályként - a tárgyalást nem lehet megtartani [Be. 281. § (3) bekezdés]. Ilyen következmények előírása a nyomozási cselekményeknél a nyomozás feladatainak teljesítéséhez, sikeréhez és gyorsaságához, a vádemelés ténybeli megalapozásához, újabb bűncselekmények elkövetésének, a bűncselekmény befejezésének megakadályozásához, a sértettek és/vagy a tanúk védelméhez fűződő érdekeket veszélyeztetnék. Ugyanakkor a jogalkotó a védelemhez való jognak ezt a hátrányos helyzetét egyéb garanciális rendelkezésekkel igyekszik ellensúlyozni.

Ilyen garanciális rendelkezés, hogy a fogva lévő gyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. Ennek során történik meg a gyanúsított tájékoztatása a védő meghatalmazásának, illetve kirendelésének lehetőségéről. A gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan időben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre (Be. 179. §). "A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól" szóló - a legfőbb ügyésszel egyetértésben kiadott - 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) alapján a fogva tartás elrendelését követően még a gyanúsított - 24 órán belüli - első kihallgatása előtt biztosítani kell, hogy védőt hatalmazhasson meg. (R. 6. §) Ha a gyanúsított a kihallgatása előtt arra hivatkozik, hogy már előzetesen védőt hatalmazott meg, és a kihallgatásáról a védő értesítését kéri, a nyomozó szerv - telefaxon vagy elektronikus úton, ha ez nem lehetséges, távbeszélőn - értesíti a védőt. A védőt - a késedelmet nem tűrő eljárási cselekményeken kívül - kellő időben, legkevesebb huszonnégy órával korábban értesíteni kell azokról az eljárási cselekményekről, amelyeken a Be. alapján jelen lehet. A védő értesítésével, illetve a megjelenésével vagy távolmaradásával kapcsolatos tényeket a kihallgatásról készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. (R. 9. §)

A nyomozó hatóság részéről a szabályok meg nem tartása nem von maga után olyan eljárási szankciót, mint például a hallgatás jogára való szabályszerű figyelmeztetés, illetve a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezésének elmulasztása, amikor is a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe [Be. 117. §. (2) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a védő közreműködési lehetőségének biztosítása tekintetében is érvényesek azok a megállapítások, amelyeket a nyomozásra és a vádemelésre meghatározott határidők elmulasztásának alkotmányossági vizsgálatában megfogalmazott. A konkrét büntetőeljárás a büntető hatalom gyakorlására feljogosított állami szervezetek tagjai-nak gyakorlati működése, amelyre nemcsak a Be., hanem a szervezeti és szolgálati viszonyokat szabályozó más törvények is érvényesek. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza, hogy a nyomozó hatóság tagjainak, illetve az ügyészeknek a büntetőeljárásban nem szankcionált eljárási szabálysértését a foglalkoztatási jogviszony, illetve a fegyelmi és/vagy a büntetőjogi felelősség körében kell megítélni. [62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 706-707.]

2.3.4. A védő nyomozásbeli részvételét meghatározó rendelkezésekkel összefüggésben alkotmánysértő mulasztás sem terheli a jogalkotót.

Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához tehát két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek.

A 2.1. és a 2.2. pontban foglaltakra tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a védő jelenléti jogának lehetőségként és nem kötelezettségként való szabályozása a nyomozási szakaszban nem olyan hiányosság, amely sérti vagy veszélyezteti a védelemhez való jogot, illetve a tisztességes eljáráshoz való jogból adódó követelményeket. Ennek megfelelően - figyelemmel a jegyzőkönyv készítésének szabályairól a későbbiekben kifejtendő álláspontra is - az indítványban a védő jelenléte nélküli eljárási cselekményeknél megkívánt "független dokumentálás" szabályozásának hiánya sem tekinthető alkotmányossági szempontból releváns jogalkotói mulasztásnak.

Fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Be. 179. § (3) bekezdése, a 184. § (2) bekezdés első és második mondata, utóbbin belül "az általa, illetve az általa védett gyanúsított által indítványozott" és a "az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen" szövegrész, továbbá a Be. 193. § (1) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint a Be. 184. § (2) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasította.

3. A Be. 168. §-a a nyomozásban lehetővé teszi, hogy az eljárási cselekményekről jegyzőkönyv helyett alakilag egyszerűbb jelentés készüljön. Erről a konkrét ügyben az ügyész másként is rendelkezhet, a megítélése szerint meghatározó jelentőségű, általa megelölt eljárási cselekményekről jegyzőkönyvet készíthet, illetve készíttethet.

A Be. eredeti 168. §-a lehetővé tette jelentés készítését a gyanúsított és a tanú kihallgatásáról is. 2006. július 1. napjától a gyanúsított és a tanú kihallgatásáról, illetőleg a szembesítésről már nem készíthető jelentés, csak jegyzőkönyv. A gyakorlatban felmerült értelmezési eltérések miatt ezt a Be. 168. § (1) bekezdésének utolsó mondatában a törvényalkotó 2007. július 1. napjától kifejezetten is kizárta.

3.1. Az Alkotmánybíróság korábban már állást foglalt a nyomozási szakaszban készíthető jelentés és az Alkotmány 57. §-ában foglalt alapvető jogok viszonyában.

Az 1973. évi Be. 150. § (1) bekezdésében szabályozott, a jegyzőkönyv helyett készíthető jelentés alkotmányossága kérdésében az Alkotmánybíróság az 1646/B/1991. AB határozatban (ABH 1992, 518.) fejtette ki álláspontját. Az Alkotmánybíróság a határozat megállapításait a Be. 168. §-ában foglalt rendelkezések megítélésénél is érvényesnek tekintette.

"A jelentés és a jegyzőkönyv között kétségtelenül jelentős különbség van. A jegyzőkönyv a törvény által (... ) elő-

írt formai és tartalmi kellékekkel rendelkező okirat, amely az eljárási cselekmény színhelyén készül és az eljárási cselekmény résztvevői aláírásukkal hitelesítenek. A jelentés viszont alakszerűséghez nem kötött irat, amelyben a nyomozó hatóság eljáró tagja összegezi a történtek lényegét, rendszerint utólag és a résztvevők részéről történő hitelesítés nélkül. A jelentés tartalmi valódiságát az eljáró nyomozó aláírásával igazolja.

(... )

Kétségtelenül az a lehetőség, hogy a (...) nyomozás során bizonyos bizonyítási eszközökről, illetve eljárási cselekményekről jegyzőkönyv helyett jelentés készíthető, alkalmat adhat arra, hogy a jelentés tartalma a valóságtól objektíve vagy szubjektíve eltérjen. Azonban a jelentésnek a büntetőeljárás rendszerében elfoglalt helye, az eljárás résztvevőinek (terhelt, védő, sértett, tanú) eljárási jogai (megismerési, indítványozási, észrevételezési, jogorvoslati jogok/, a hatóságokat terhelő bizonyítási kötelezettség, ugyanakkor a bizonyítékok értékelésének szabadsága, a közvetlenség büntetőeljárási alapelve megfelelő biztosítékot teremtenek arra, hogy a büntető felelősségre vonásnak az Alkotmányban, az alapvető jogok között rögzített egyetlen tétele se szenvedjen sérelmet." (ABH 1992, 518, 520-521.)

"A jelentés készítésének lehetősége garanciális okokból azért sem aggályos, mert a büntetőeljárás egész rendszeréből, valamint alapelveiből következően önmagában és közvetlenül soha nem szolgálhat a büntetőjogi felelősség kérdését jogerősen eldöntő bírósági határozat alapjául. A jelentés - mint a nyomozási iratok része - a nyomozás befejezése és a vádemelési javaslat, illetve a nyomozás megszüntetése kérdésében való állásfoglalást alapozza meg." (ABH 1992, 518, 522.)

3.2. A Be. 168. §-ának (2) bekezdése a jelentés tartalmaként előírja az elvégzett eljárási cselekmények megje-lölését, és ezek tartalmának tömör összefoglalását akként, hogy az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen. A rendelkezéssel összefüggő indítvány szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésből következő jogbiztonság követelményeit, továbbá a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogot sértő helyzetet jelent, hogy a törvény nem mond többet a tömörítés lehetőségének mértékéről.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogbiztonság az állam - elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előre-láthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]

A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat elvi éllel mutatott rá, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon (ABH 1992, 135, 142.). Több határozat kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt akkor állapítható meg az alkotmányellenesség, ha a szabályozás teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak, aminek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára [összegezve: 31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABK 2007. május, 399, 404.].

A Be. 168. § (2) bekezdése a konkrét ügyekben ért el-mezhető szabályozást tartalmaz. A jelentés-készítés megfelelő gyakorlatának alakítása az ügyészek szakmai felelőssége körébe tartozik, mivel - az eljárási szabályok megtartásának ellenőrizhetősége mellett - az ügyész hatáskörébe tartozó kérdések eldöntéséhez kell tájékoztatást nyújtania.

Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 168. § alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

4. Az Alkotmánybíróság nem állapított meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet a bizonyítási cselekményekkel kapcsolatos további kérdésekben sem.

4.1. Az indítványozó szerint a védelemhez való jog, illetve a bizonyítékok hitelt érdemlőségének ellenőrizhetősége sérül a törvényalkotó azon mulasztásában, hogy a Be.-nek a jegyzőkönyvről szóló 166. §-ában a törvényalkotó nem teremtette meg a terhelt és védője távollétében felvett bizonyítás törvényességének, ezen belül a gyanúsított és a tanú kihallgatásával összefüggő tilalmak [Be. 180. § (1) bekezdés, 181. § (1) bekezdése] érvényesülésének utólagos ellenőrizhetőségét. E mulasztás - állás-pontja szerint - legalább a kérdések szó szerinti jegyzőkönyvvezetésével szüntethető meg. Ugyancsak mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte a másik indítványozó a Be. 88. § (2) bekezdésével összefüggésben, mivel a rendelkezés nem írja elő a tanú figyelmeztetését, hogy a jegyzőkönyv csak külön kérésre készül szó szerint, a gyanúsított esetében pedig ez külön kérésre sem lehetséges. Az Alkotmánybíróság a szabályozás áttekintése után nem állapított meg mulasztást a törvényalkotó terhére.

A Be. 166. § (3) bekezdése lehetőséget teremt a gyanúsított és tanú számára, hogy vallomásának szó szerinti jegyzőkönyvezését kérje. A nyomozó hatóság és az ügyész erről köteles tájékoztatást adni [Be. 43. § (2) bekezdés f) pont; 51. § (2) bekezdés c) pont; 62. §, 82. § (2) bekezdés]. A teljes szó szerinti jegyzőkönyvezés tekintetében a nyomozó hatóságot és az ügyészt mérlegelési jog illeti meg, azonban az indítvány elutasítása esetén a tanút figyelmeztetni kell az írásbeli tanúvallomás lehetőségre [Be. 85. § (5)-(6) bekezdés], az elutasítást és a tájékoztatást a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Az írásbeli vallomás lehetősége a gyanúsított számára is biztosított [Be. 118. § (23) bekezdés]. Vannak olyan kérdések, amelyek tekintetében a törvény írja elő a szó szerinti jegyzőkönyvezést. Ilyen a terhelt figyelmeztetése a hallgatás jogára [Be.

117. § (2) bekezdés], a tanú figyelmeztetése a vallomástétel alóli mentességi okokra és a jogaira, a hamis tanúzásra és a mentő körülmények elhallgatására [Be. 82. § (2) bekezdés, 85. § (3) bekezdés]. Szó szerint kell jegyzőkönyvbe venni a tanú kérelme alapján a vallomás egyes részeit [88. § (2) bekezdés]. A szabályok megsértése eljárási szankciót von maga után, a vallomást bizonyítási eszközként nem lehet figyelembe venni.

A Be. ilyen kifejezett módon nem fűz eljárási szankciót annak a tilalomnak a megszegéséhez, amelyről a 180. § (1) bekezdése a gyanúsított, 181. § (1) bekezdése pedig a tanú nyomozás során történő kihallgatásánál rendelkezik. A gyanúsítottnak és a tanúnak nem tehető fel a választ, illetőleg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet tartalmazó kérdés, illetve a tanúnak olyan kérdés, amely a feleletre útmutatást tartalmaz. Amennyiben ennek az előírásnak a megszegése panasz alapján, az ügyészi kihallgatáson vagy a bírósági tárgyaláson kiderül, a vallomást a Be. 78. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján kell kizárni a bizonyítási eszközök köréből. Nem értékelhető ugyanis bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.

A Be. szabályozásának ismertetett összefüggéseire tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 88. § (2) bekezdésével és a 166. §-al összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

4.2. Az indítványozó sérelmezte, hogy "a terhelttel vagy tanúval kapcsolatos nyomozati cselekmények és egyéb kapcsolódó események független dokumentálását nem biztosítja a törvény", csak néhány esetben a nyomozó hatóság indítványára [Be. 167. § (1) bekezdés, 213. § (4) bekezdés] rendeli el hang vagy képfelvétel készítését, a terhelt vagy a tanú saját eszközeivel történő dokumentálás lehetősége nem szerepel a törvényben.

Az Alkotmánybíróság megállapította: a törvényalkotót nem terheli olyan kötelezettség, hogy akár a védelemhez, akár a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése érdekében lehetővé tegye az eljárási cselekmények rögzítését az eljárás magánszemélyeinek saját eszközeivel. A büntető igazságszolgáltatás állami monopólium, a büntetőeljárás az állam e célra létrehozott, az Alkotmányban e tevékenységre feljogosított és kötelezett szervezeteinek tevékenysége. A Be. több rendelkezése biztosítja a nyomozási cselekmények technikai eszközökkel történő rögzítését. Garanciális rendelkezés, hogy amennyiben a gyanúsított vagy a védő a költségek egyidejű előlegezésével indítványozza, az ügyész, valamint a nyomozó hatóság köteles elrendelni a nyomozási cselekménynek gyorsírással, kép vagy hangfelvevővel, vagy egyéb berendezéssel történő rögzítését [Be. 167. § (1) bekezdés, R. 182-186. §, 21/2003. (VI. 24.) IM-PM-BM együttes rendelet 4. §]. A szemle, a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás lefolyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel rögzíteni kell [Be. 123. § (5) bekezdés]. A nyomozási bírónak mérlegelési lehetősége van, hogy az ilyen indítványnak eleget tesz-e [Be. 213. §. (4) bekezdés].

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 167. § (1) bekezdésével és a213. § (4) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

4.3. A Be. a bizonyítás általános, valamennyi eljárási szakaszra érvényes szabályai között írja elő, hogy a bizonyítási cselekmények végzésekor az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait és a kegyeleti jogot tiszteletben kell tartani, és biztosítani kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra [Be. 77. § (2) bekezdés]. Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg [Be. 78. § (4) bekezdés].

A bizonyítékok felhasználásának tilalma mellett e kérdésben is figyelembe kell venni, hogy az eljárási szabályok megsértése, a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód alkalmazása a jogrendszer egyéb szankcióinak alkalmazását, a nyomozó hatóság tagjainak, illetve az ügyészeknek a fegyelmi és/vagy a büntetőjogi felelősségre vonását vonja maga után.

Az Alkotmánybíróság tehát nem állapított meg az Alkotmány 54. § (2) bekezdésében megfogalmazott tilalom, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésére ve-ze-ő mulasztást a törvényalkotó terhére, így - az indítványban szám szerint pontosan meg nem jelölt, de értelemszerűen - a Be. 77. § (2) bekezdésében meghatározott előírással összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2008. június 10.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró