1012/B/2008. AB határozat
a 3/2002. Büntető jogegységi határozat, valamint a 2004. 1103. elvi bírósági határozat alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a 3/2002. Büntető jogegységi határozat IV/1. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a 3/2002. Büntető jogegységi határozat IV/2. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság a 2004. 1103. elvi bírósági határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a 3/2002. Büntető jogegységi határozat (a továbbiakban BJE1) IV/1. és IV/2. pontjai, valamint a 2004. 1103. elvi bírósági határozat (a továbbiakban: EBH) alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában.
Az indítványozó álláspontja szerint a BJE1 támadott pontjai, illetve az EBH-ban foglalt jogértelmezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő hatalommegosztás és az 57. § (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege elvét, illetve nulla poena sine lege részét képező nulla poena sine lege stricta alapjait.
Kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság minden esetben túlment a jogalkalmazás részét képező jogértelmezés keretein - s bár nem vitásan törvényi hiányosságokat igyekezett pótolni - jogalkotói hatáskört gyakorolt. Rámutatott arra is, hogy az elvi bírósági határozat a jogegységi határozattal egyenrangú döntés, mivel azt az ítélkezési gyakorlat jelentőségénél fogva éppen úgy követi. Ugyanakkor a konkrét esetben anomália van a jogegységi döntés és az elvi határozat között.
II.
Az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"57. § (...)
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény."
2. A BJE1 rendelkezései
"IV.
1. A javítóintézeti nevelést és a szabadságvesztést akkor is összbüntetésbe kell foglalni, ha az elkövető a bűncselekményt egy másik alapügyben hozott ítélet jogerőre emelkedése után követte el.
2. Az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést vagy intézkedést sem hajtották végre, illetve a végrehajtásuk folyamatos."
III.
Az indítvány részben nem megalapozott, részben pedig nem bírálható el.
1. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság már számos határozatában kifejtette, az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből következően utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálat tárgyává teheti a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát. A precedensnek minősülő, a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában fejtette ki részletesen azt az álláspontját, hogy mivel az Alkotmánybíróságnak - az alkotmányos jogállásából eredően - utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma vizsgálata, hatásköre kiterjed a jogegységi határozatok alkotmányossági vizsgálatára és azok alkotmányellenességének megállapítás a eset én a megsemmisítésükre is. (ABH 2005, 504, 514.)
A 4/1997. (I. 22.) AB határozatában elvi éllel hangsúlyozta, hogy "[a]z Alkotmánybíróságnak saját hatáskörét értelmező határozatai éppen úgy mindenkire nézve kötelezőek, mint bármely más - köztük az ilyen értelmezéssel nyert hatáskörben hozott - határozata. Ebben az értelmezésben az Alkotmánybíróságot egyrészt az vezérli, hogy sajátos feladatának eleget tehessen; másrészt a többi alkotmánybíróság példája, amelyből az Alkotmánybíróság azokhoz a megoldásokhoz csatlakozik, amelyeket szintén az alkotmánybíráskodás feladatellátásához szükséges fejlődése követelt meg." (ABH 1997, 41, 49.)
A 70/2006. (XII. 13.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy "[a]z Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből - a normák absztrakt és konkrét alkotmányossági felülvizsgálatát egyaránt biztosító hatáskörből - az Abtv. idézett szabályaiból, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott elvből, miszerint az Alkotmánybíróság hatásköreit alkotmányos jogállásával összhangban kell értelmezni, következik, hogy az Alkotmánybíróságnak a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 1. § b) és d) pontjában meghatározott normakontroll eseteiben (utólagos absztrakt normakontroll, illetve a konkrét normakontroll mindkét formája: a bírói kezdeményezés és az alkotmányjogi panasz alapján is) lehetősége van." (ABH 2006, 786 795.)
Mindezen álláspontot megerősítette az Alkotmánybíróság - többek között - a 679/B/2007. AB határozatában (ABH 2008, 2753.), továbbá a 23/2009. (III. 6.) AB határozatában (ABH 2009, 174.) is.
2. Az összbüntetésre vonatkozóan a Btk. 92-96. §-ai, tartalmaznak rendelkezéseket. Ezek kiterjednek a szabadságvesztésre, a pénzbüntetésre és a közérdekű munkára. Mellékbüntetések, a helyükbe lépő szabadságelvonással járó szankciók összbüntetésbe nem foglalhatók, mely szabályt - a Btk. hatályba lépésétől kezdődően azonos tartalommal a Btk. 96. § (1) bekezdése mondja ki. Az intézkedéseket illetően a törvény külön nem tartalmaz rendelkezéseket, de az összbüntetésre vonatkozó, illetve az intézkedések tartalmát meghatározó pozitív szabályokból következik, hogy ezeket az összbüntetésbe foglalás szintúgy nem érintheti.
A fiatalkorúakra irányadóan kiegészítő szabályok találhatók a Btk. 120.-120/A. §-aiban. Ezek lényege, hogy - a fiatalkorúakra vonatkozó általános rendelkezésekkel összhangban - az összbüntetésbe foglalásra is kedvezőbb szabályokat állapítanak meg, illetve - az intézkedések közül kivételképpen - megengedik: a szabadságvesztéshez hasonlóan személyi szabadság elvonásával járó javítóintézeti nevelés összbüntetésbe foglalást is (egységes intézkedés címszó alatt). A katonák esetében az általános szabályokhoz képest, kizárólag a végrehajtási fokozat tekintetében állapít meg - szűk körben érvényesülő - kivételeket a 128. §.
Az összbüntetésbe foglalás esetében a joggyakorlatban elsősorban a törvény biztosította tág keretek között ténylegesen megállapítandó büntetési mérték, a végrehajtási fokozat, a feltételes szabadságra bocsátás jogintézményei kapcsán merültek és merülnek fel problémák. A joggyakorlat egységesítése érdekében kezelik ezeket a kérdéseket a Legfelsőbb Bíróság jogegységei döntései, köztük az indítványban támadott BJE1. is.
3. Az összbüntetés jogintézménye büntető anyagi jogi kategória. Az összbüntetés célja - a halmazati szabályokból kiindulva - valójában az arányos büntetés garantálása azokban, a terhelt számára a leghátrányosabb esetekben, a személyi szabadság elvonásával járó szankciók alkalmazásakor, ha a terhelt ismert és felderített cselekményeinek egy eljárásban való elbírálására a hatóságok, illetve a bíróság oldalán felmerülő objektív okból nem volt mód. Ezt a kriminálpolitikai célt a jogalkotó más alkotmányos eszközökkel is biztosíthatja.
3.1. Az összbüntetésbe foglalás szabályai 2008 és 2009 év folyamán több ízben is változtak.
3.1.1. A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVI törvény 93. § (2) bekezdése fenntartotta azt az eredeti szabályozási koncepciót, hogy ez a kedvezmény csak a szabadságelvonással járó szankciók alkalmazásakor adható. Ezt a lehetőséget azonban - szemben a korábbiakkal - csak ún. quasi halmazati cselekményekre tartotta fenn, amikor egyértelmű, hogy a terhelt cselekményeinek elbírálására a vele szemben hozott legkorábbi ítéletben is mód lett volna. Azt külön nem ismételte meg, hogy ez a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetére vonatkozik, ugyanakkor nem változtatott a Btk. további olyan szabályain sem (pl. felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejére vonatkozó rendelkezések, a halmazati szabályok alapul vétele az összbüntetés alkalmazásakor) amelyekből dogmatikailag, rendszertanilag ellenkező következtetés megalapozott lett volna.
Az erre vonatkozó okfejtést tartalmazza a BJE1. I.3. pontjához fűzött, majd a rendszertani, dogmatikai indokolása, s ezt a tartalmat az ezen pontot hatályon kívül helyező 2/2006. BJE (a továbbiakban: BJE2.) sem annulálta. Ugyanakkor a BJE1. I/3. pontja azzal valóban túlment a törvényen alapuló helyes értelmezésen, hogy a szabadságvesztések folyamatos végrehajtását is megkívánta. Ennek korrekciójára került sor a BJE2 rendelkező részének utolsó pontjában, azzal azonban, hogy a BJE1 IV/2. pontja érintetlenül maradt, minthogy nem a szabadságvesztésre, hanem a fiatalkorúakra vonatkozó speciális intézkedésre, a javítóintézeti nevelésre vonatkozott. Erre pedig a Btk. további rendelkezései akkor is tartalmaztak kiegészítő szabályokat.
3.1.2. Az egyes büntető jogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi XCII. törvény 1. §-a az előző módosítás szerinti törvényi koncepciót fenntartva, kiegészítette a Btk. 92. § (2) bekezdését, ami ennek folytán ma a támadott BJE1. eredeti I./3 pontjával, illetve IV./2. pontjával tökéletesen azonos.
Következésképpen ma a Btk. és nem jogegységi határozat mondja ki, hogy a végrehajtás folyamatossága is követelmény a szabadságvesztés összbüntetésbe foglaláskor is. Ez tehát azt jelenti, hogy - eltérő szabály hiányában - a Btk. 92. § (2) bekezdésének, a BJE1. IV/2. pontjában kifejtett, a fiatalkorúakra is irányadó rendelkezések értelmezésekor irányadó szövege, ma közvetlenül egy törvényi rendelkezés megismétlését jelenti.
A kifejtettekből megállapíthatóan az indítványnak a BJE1 IV/2. pontjára vonatkozó része okafogyottá vált. Ezért az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a részében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § e) pontja alapján - okafogyottság címén - megszüntette.
4. A BJE1. IV/1. pontjában a Legfelsőbb Bíróság a fiatalkorúakra vonatkozó azon speciális helyzetet értelmezte, amely javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén fennáll. Törvényi tilalom hiányában, értelmezésének eredményeképpen erre az esetre olyan tartalmú döntést hozott, amelynek során a fiatalkorúakkal szembeni büntetés célját meghatározó törvényi rendelkezésére is (108. §) figyelemmel kedvező irányban eltért a felnőttkorúakra irányadó szabályoktól. Ezzel azonban csupán deklarálta azt a helyzetet, ami a fiatalkorúakra vonatkozó Btk. fejezet rendelkezései alapján megállapítható volt.
4.1. A hatalommegosztás elvének a bírói hatalmi ágra vonatkozó értelmezése során az Alkotmánybíróság - mindig szem előtt tartva az elvvel szoros összefüggésben álló bírói függetlenség alkotmányos tartalmát - számos, a bíróságoknak a rendszerképző jogértelmezésben betöltött szerepét taglaló döntést hozott.
A 481/B/1999. AB határozatában az anyagi jogi dogmatika vizsgálatára vonatkozó döntésében kiemelte: "(...) a jogalkotó szabadsága körébe tartozik annak megítélése is, hogy konkrét elkövetési magatartásokat a büntetőjog dogmatikai szabályainak figyelembe vétele mellett, konkrétan mely törvényi tényállások alá sorol be, illetve adott cselekményeket mely indíttatásból generál önálló bűncselekményként. (...) Erre figyelemmel szögezte le az Alkotmánybíróság azt is, 'hogy a bűncselekmények meghatározása törvényhozói kompetencia' [12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 111.; továbbá: 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 82.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997, 348, 352.]." (ABH 2002, 998, 1012.) Az 1459/B/1992. AB határozatában a bűnfelelősség, igazságosság és jogbiztonság egymásra vonatkoztatott értelmezése kapcsán pedig rámutatott: a jogbiztonság elve önmagában a széles bírói mérlegelést lehetővé tevő fogalmak alkalmazásától még nem szenved csorbát. Ezek "tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban többféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják" (ABH 1994, 566, 569.).
Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva kiemelt szerepet tulajdonított a jogegység biztosításának és védelmet nyújtott a bírói hatalom önálló jogszabály-értelmezésének Elsőként a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatban szögezte le, hogy "[a] "jogot" végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. [...] A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem - az Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget." (ABH 1993, 256, 262.) A 42/2004. (XI.9.) AB határozatban a hatalommegosztás oldaláról közelítve rámutatott arra is, hogy a "[a] jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében többféle alkotmányos megoldás lehetséges az igazságszolgáltatás rendszerén belül. Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad. A "bírói jogalkotás", amíg az kizárólag a jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját), nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével. (...) Mindezektől különálló kérdés a jogegységesítést szolgáló határozatok alkotmányos rendelkezéseknek való megfelelősége (...)" (ABH 2004, 551, 571.).
4.2. A fenti, jelen ügyben is irányadó döntések alapján tehát az indítványozó által vitatott körben sem fér kétség ahhoz, hogy a BJE1. IV/1. pontjának megalkotásakor a Legfelsőbb Bíróság olyan jogértelmező tevékenységet látott el, amely az Alkotmánynál és a szervezeti törvénynél fogva is kötelezettsége és amely önmagában véve nem is sértheti a hatalommegosztás elvét.
Tartalmilag pedig ez csupán annyit jelentett, hogy a napi ítélkezési gyakorlatban kezelte azt a helyzetet, amely egy, a büntetőjog világában is külön kezelt kategória - a fiatalkorúak - esetében kellően egzakt jogalkotás hiányában zavarokat okozott az ítélkezési gyakorlatban, mégpedig a legsúlyosabb büntetőjogi szankciók alkalmazása kapcsán. Ezzel nem avatkozott a törvényhozó kompetenciájába, és nem tett többet, mint egy elmaradt, de a Btk. egész rendszeréből és különösen a fiatalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezésekből logikusan levezethető, valamennyi bíróság által követendő szabályt tett egyértelművé.
A Btk. módosítása kapcsán a törvényhozó kizárólag azt deklarálta, hogy a felnőtt korúak esetében csak a quasi halmazat elve alapján működő összbüntetésbe foglalást tartja kívánatosnak. Semmilyen módon nem nyúlt azonban a fiatalkorúakra vonatkozó korábbi külön rendelkezésekhez, s még áttételesen sem érintette a javítóintézeti nevelés vonatkozó szabályait, ideértve az "egységes intézkedés" jogintézményét is. A BJE1. ebből levonta azt a következtetést, hogy ez tudatos törvényhozói akarat és mindössze ezt deklarálta a IV/1 pontban. Ez pedig nem jelent jogalkotást.
A kifejtettekre tekintettel nem volt tehát megállapítható az indítványozó által állított, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapozott alkotmányellenesség.
4.3. Az indítványozó hivatkozott még arra is, hogy a BJE1. IV/1 pontja az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglalt elveket sérti.
Az összbüntetésbe foglalást - ahogyan arra az Alkotmánybíróság már utalt a korábbiakban - egy járulékos jogintézmény. Ennek lefolytatásakor a bíróság nem kerül abba a helyzetbe, hogy önálló tényállást állapítson meg, bizonyítást folytasson le, felelősséget tisztázzon, önálló büntetést szabjon ki. Csupán arra van joga, hogy - előre meghatározott elvek szerint - a korábbi döntések tartalmát a büntetés mértéke és egyes végrehajtási kérdések tekintetében egységesítsen. Ennek során a már megállapított büntetések össztartamától csak kedvező irányba térhet el. Az anyagi és az eljárási jog rendszerében körülírt szabályokból világosan megállapítható, hogy ez "deklaratív" bírói tevékenység, amelynek során a Btk. általános és különös részében foglalt szabályokat a bírónak következetesen, mérlegelés nélkül érvényesíteni kell.
Mindebből az következik, hogy az összbüntetési eljárás során a bíróság - a jelenlegi szabályok mellett - nem is kerülhet abba a helyzetbe, amikor a nullum crímen sine lege és annak társelvei szóba kerülnének. Az indítványozó által kifejtett érvelésre figyelemmel ezért a törvény keretei között megmaradó jogértelmezést tartalmazó - BJE1 IV/1. pontja és az Alkotmány felhívott rendelkezése között nincs alkotmányos összefüggés. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ezen az alapon is elutasította.
5. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: az Alkotmánybíróságról szóló XXXII. törvény vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányossági vizsgálatára; eljárásának önmagában a bírói jogértelmezés nem lehet tárgya. (72/B/2004. AB határozat, ABH 2007, 1567, 579.). Következésképpen annak manifesztálódott termékeire, a konkrét eseti döntések "megsemmisítésére" sem terjed ki a hatásköre.
A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 29. § b) pontja, alapján visszautasította azt az indítványt, amely az EBH 2004. 1103. számú elvi bírósági határozat alkotmányossági vizsgálatára vonatkozott.
Budapest, 2011. június 28.
Dr. Paczolay Péter s.k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Bragyova András s.k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s.k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró