A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat indokolása

(2006. évi LI. törvény)

Általános indokolás

I. A bírósági jogorvoslati rendszer módosítása

1. A büntetőeljárási jog újraalkotása - bár az formálisan 1998. évi XIX. törvénnyel megtörtént - mégsem köthető egyetlen törvényhez. A rendszerváltás idején megkezdett előkészítés alapján a 2002/1994. (II. 14.) Korm. határozat rendelkezett az új törvény szabályozási elveiről, és az 1997. őszén elkészült törvénykönyv tervezete - bár fő vonalaiban megfelelt a kormányhatározatban foglalt elveknek - több jelentős kérdésben eltért a koncepciótól. Az 1998. évi XIX. törvényként elfogadott büntetőeljárási törvény (Be.) az eredeti formájában soha nem lépett hatályba: a kriminálpolitika és az igazságszolgáltatási szervezetre vonatkozó elképzelések többszöri változása miatt - sajnálatos - jogtörténeti és jogpolitikai kuriózumként tartható számon, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszerének második legnagyobb terjedelmű törvénykönyve az eredetileg megállapított hatálybalépési időpontjához képest három és fél év múlva lépett hatályba, és így még a hatálybalépése előtt több novelláris módosításon esett át. A Be. 2002. évi I. törvénnyel, illetve 2003. évi II. törvénnyel történt módosítása a törvény eredeti szabályozási elveit oly mértékben változtatta meg, hogy a 2003. július 1-jén hatályba lépett kódex csak nyomaiban emlékeztet arra az elképzelt büntetőeljárásra, amelynek koncepcióját az 1994-ben elfogadott kormányhatározat lefektette.

Az 1998-ban elfogadott Be. - az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének megállapításáról rendelkező 2002. évi XXII. törvény rendelkezése alapján - 2003. július 1. napján, úgy lépett hatályba, hogy a kódex rendelkezéseinek több, mint a felét a már említett két novella (a 2002:I. tv. és a 2003:II. tv.) átírta. Ez már önmagában is azt veszélyt rejtette, hogy a Be. rendelkezései - a jogszabály-előkészítés legnagyobb igyekezete mellett is - jogalkalmazási problémákkal terheltek.

A törvény hatálybalépése óta eltelt két év sem múlt el anélkül, hogy ne vált volna szükségessé a Be. több, kisebb terjedelmű módosítása. 2003. februárja óta a Be.-t kilenc törvény (2003:XIV., 2003:XXX., 2003:LXXX., 2003:CXXX., 2004:LVII, 2004:CXXIXI., 2004:XCCCII., 2005:XLVII., 2005:XCI.) és több alkotmánybírósági határozat módosította (20/2005. (V. 26.) AB hat.), illetve írt elő jogalkotási kötelezettséget (17/2005. (IV. 28.) AB hat.).

Több olyan országgyűlési és kormányhatározat is van, amely a Be. módosítását írja elő: ezek közül kiemelt helyet foglal el a 1191/2002. (XI. 7.) Korm. határozat, amely a kódex jogorvoslati rendszerének felülvizsgálatára vonatkozó feladatot határoz meg, a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája céljainak végrehajtásából származó 2005-ben és 2006-ban megvalósítandó feladatokról szóló 1036/2005. (IV. 21.) Korm. határozat III/A. 3. pontja, amely szerint meg kell teremteni a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök és a mediáció alkalmazásának törvényi feltételeit, továbbá a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló 45/2003. (IV. 16.) OGY határozat, amely konkrét jogalkotási feladatok elvégzésére kérte fel a Kormányt, illetve a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozat, melynek szintén egyik prioritása a családon belüli erőszak megelőzése.

Mindemellett a Be. hatályba lépése óta eltelt két év a felszínre hozta azokat a jogalkotási hiányosságokat, illetve a gyakorlati igényeket, amelyek a törvény többségében technikai jellegű, néhány helyen koncepcionális módosítását igénylik.

2. Az előzőekben bemutatott okok miatt a Javaslat a Be. mintegy 260 szakaszának módosítását tartalmazza.

A jogorvoslati rendszer reformja, a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárás bevezetése, de elsősorban a gyakorlatban felmerült problémák orvoslása a novelláris módosítás mellett szól. A Javaslat rendelkezései - a bírósági jogorvoslati rendszer reformját leszámítva - napi szükségletek megoldását célozzák, illetve uniós, alkotmánybírósági, valamint az Országgyűlés és a Kormány határozataiból adódó feladatok végrehajtását célozzák.

A Javaslat nem csak a Be. módosítását célozza, hanem ezen kívül a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ehhez kapcsolódóan több más, nem büntetőjogi tárgyú törvény módosítását is. Ezek között van olyan, amely a Be. módosításával szükségszerűen összefügg, de van olyan is, amely a Be. módosításától függetlenül is feltétlenül szükséges.

3. A büntetőeljárási törvény újraalkotásának 1994-ben elfogadott koncepciója szerint a jogorvoslati rendszert akár a három-, akár a négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét. A törvény eredeti szövege - bár időközben a szakmai közvélemény erősen megosztottá vált a koncepció ezen elemének szükségességét illetően - arra építve, hogy az 1997. nyarán elfogadott Alkotmány-módosítás és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény, valamint az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról rendelkező törvény biztosítja a négyszintű bírósági és ügyészségi fórumrendszert - bevezette a kétfokú rendes jogorvoslati rendszert.

A törvény eredeti rendelkezései általános szabállyá tették volna a fellebbezési eljárásban az 1973. évi I. törvény szerinti, csak bizonyos ügycsoportokban érvényesülő szabályt, hogy a másodfokú bíróság bizonyítást vehet fel, ha a tényállás nincs felderítve vagy hiányos, és szélesebb körben adott volna módot az első fokon megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására. Ez azt jelentette volna, hogy csökkenhet azoknak az eseteknek a száma, amikor a másodfokú bíróság megalapozatlanság okából helyezi hatályon kívül az első fokú bíróság ítéletét. Ezzel pedig, áttételesen ugyan, de hozzájárult volna a bonyolult megítélésű, vitás ténybeli és jogi ügyek a mainál gyorsabb elintézéséhez, mivel a másodfokú bíróság maga orvosolhatta volna azokat az első fokú eljárásban a bizonyítási eljárás során elkövetett hibákat, amelyek miatt a jelenlegi törvény szerint a másodfokú bíróságnak új első fokú eljárás lefolytatását kell elrendelnie.

Végül a kétfokú rendes jogorvoslat - a jogbiztonság alkotmányos alapértékének megfelelően - csökkentette volna a jogi kérdésre alapított rendkívüli jogorvoslat lehetőségét. A törvény szövege azonban e kérdésben eltért az eredeti koncepciótól, és a kívánatosnál szélesebb körben engedte volna meg a rendkívüli jogorvoslati lehetőség igénybe vételét.

A törvény eredeti rendelkezése ugyanakkor - nem teljesen egyértelmű megfogalmazással - vitathatóvá tette, hogy a másodfokú bíróság határozata ellen mikor van helye második rendes jogorvoslatnak. A harmadfokú bírósági eljárás pedig alapvetően kasszációs jellegű lett volna, és a harmadfokú bíróság az anyagi jogi kérdésekben is korlátozott reformatórius jogot gyakorolhatott volna.

A Be. 2002. évi I. törvénnyel történt módosítása ahelyett, hogy a törvény eredeti szövegében vitathatatlanul meglévő hibákat az eredeti elvek mentén kijavította volna, az időközben leállított igazságszolgáltatási szervezeti reformra tekintettel, arra hivatkozva, hogy a tervezett öt helyett csupán egy ítélőtábla létesül, nem a harmadfokú rendes bírósági eljárás szabályait, és ezzel párhuzamosan a rendkívüli jogorvoslati eljárás szabályait javította ki, hanem kiiktatta a kétfokú rendes jogorvoslatot a törvényből, és a korábbi 1973. évi I. törvényhez képest sokkal szélesebbre nyitotta a rendkívüli jogorvoslati lehetőséget. A Be. novellája ezzel konzerválta az 1973. évi I. törvény szerinti helyzetet, mivel az egyfokú jogorvoslati rendszer fenntartása miatt a helyi és a megyei bíróságok közötti ésszerűbb munkamegosztást sem tette lehetővé. A Be. novella a Legfelsőbb Bíróságot csak elvi kérdésekkel foglalkozó felülvizsgálati és jogegységi funkciókat ellátó bírói fórummá alakította át, tehát a Legfelsőbb Bíróságra rendes jogorvoslat keretében ügyek nem érkeznek.

4. Szakmailag fontos elvi, és egyben gyakorlati kérdés, hogy egy ország legmagasabb bírói fóruma korlátozott hatáskörű rendes jogorvoslati fórumként is eljárjon-e, avagy csak az alsóbb bíróságok jogalkalmazásának egységességét biztosító fórummá alakuljon át.

A jelenleg már működő négyszintű bírósági szervezet esetén is komoly szakmai érvek szólnak amellett, hogy a Legfelsőbb Bíróság - amely az Alkotmány szerint köteles biztosítani az alsóbíróságok egységes ítélkezését - foglalkozzon érdemben felülbírálható, jogerőre még nem emelkedett ügyekkel. Nehezen képzelhető el az ítélkezés egységességének biztosítása akkor, ha a legfőbb bírói fórum csak a korlátozott revízió elve alapján kialakított rendkívüli jogorvoslatokat bírál el, illetve csak jogegységi határozatokat hoz. Ez a bázis feltehetően kevés ahhoz, hogy a Legfelsőbb Bíróság betöltse az Alkotmányban nevesített feladatát.

Vitatható, hogy az ítélőtáblák felállítása mellett az egyfokú jogorvoslati rendszer fenntartása képessé teszi-e a Legfelsőbb Bíróságot a jogegységi funkciójának érdemi gyakorlására. A négyszintű fórumrendszerben, de egyfokú jogorvoslat mellett a helyi bíróságok által elbírált ügyek rendes jogorvoslat folytán csak a megyei bíróságokra juthatnak el, a megyei bíróságok által első fokon elbírált ügyek pedig az ítélőtáblákra. Ebből következik, hogy a helyi bíróságok által elbírált ügyek (és a büntetőügyek döntő többségét ezek teszik ki) az ítélőtáblára már nem juthatnak fel, és a megyei bíróságok által első fokon elbírált ügyekkel másodfokon már nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem az ítélőtáblák foglalkoznak, így a büntetőügyek döntő többségénél az ítélőtáblák egy-egy régióra kiterjedő joggyakorlat-egységesítési hatása nem érvényesül. A Legfelsőbb Bíróság pedig a jogegységi funkcióját úgy látja el, hogy a helyi bíróságon indult tömegügyek, de még a megyei bíróságon indult kiemelt ügyek sem jutnak el a Legfelsőbb Bíróságra, csak rendkívüli perorvoslat esetén.

Ugyanakkor kifejezetten sem európai uniós elvárások, sem alapvető emberi jogi megfontolások nem teszik kötelezővé a kétfokú rendes jogorvoslati rendszert.

Az Európai Emberi Jogi Egyezmény Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. Cikke szerint: " 1. Annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat az okokat is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell szabályozni. 2. E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott kisebb jelentőségű bűncselekmények esetében, vagy abban az esetben, amikor a szóban forgó személy ügyét első fokon a legfelső bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő ítélet ellen benyújtott jogorvoslat folytán hoztak bűnösség megállapítását tartalmazó ítéletet."

5. A Javaslat előkészítési munkálatai 2004. elején kezdődtek. Az egyeztetésre bocsátott tervezetre érkezett észrevételek, javaslatok alapján a tervezet nagy része teljes egészében át lett dolgozva. A Javaslat nem állítja vissza a Be. eredeti szabályait a harmadfokú eljárás tekintetében, a realitásokkal számolva a kétfokú rendes jogorvoslatot büntető ügyekben azokra az esetekre szorítja, amikor a legfontosabb büntetőjogi főkérdés - tehát a bűnösség - kérdésében az első és a másodfokú bíróság eltérő tartalmú döntést hozott.

A hatályos Be. másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó szabályainak vázlatos ismertetésével érdemes rávilágítani, hogy voltaképpen miért indokolt bevezetni a büntetőügyekben a harmadfokú eljárás lehetőségét.

A törvény jogorvoslati rendszere a rendes egyfokú jogorvoslatra, a fellebbezésre épül. A másodfokú bíróság a teljes revízió elve alapján - amely alól bizonyos kivételek vannak - az első fokú bíróság ítéletének minden rendelkezését és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülvizsgálja.

A teljes revízió körében a másodfokú bíróság először azt vizsgálja, hogy az első fokú bíróságnak egyáltalán jogilag lehetősége volt-e érdemi határozatának meghozatalára. Ha megállapítása nemleges, az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja.

Ha az első fokú bíróság nem követett el ún. feltétlen eljárási szabálysértést, akkor ezt követően kerül sor az ítélet megalapozottságának vizsgálatára, amely után eldönthető, hogy alapítható-e a másodfokú határozat az első fokú bíróság határozatára, vagy az olyan ténybeli hiányosságokban szenved, amelyet orvosolni szükséges. Az orvoslásnak két módja van: a másodfokú bíróság az iratok alapján, helyes ténybeli következtetés útján vagy a fellebbezési tárgyaláson felvett kisebb bizonyítás alapján maga helyesbíti a határozatot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az eljárás újból történő lefolytatására (teljesebb bizonyítás felvételére) az ügy visszakerül az első fokú bírósághoz. Ekkor az első fokú bizonyítási eljárást - bizonyos korlátok között - teljes terjedelmében elölről kell kezdeni.

Ha az első fokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, vagy a kisebb hiányosság pótlására a másodfokú bíróságnak lehetősége volt, akkor ez a tényállás alapul szolgál a másodfokú bíróság érdemi jogi eljárására, amelyben először vizsgálja, hogy a vádlott bűnösségének megállapítása (vagy felmentése, illetve az eljárás megszüntetése) törvényes volt-e. A másodfokú bírósági eljárás e szakaszában kell vizsgálni, hogy a megállapított történeti tényállás egyáltalában alapot ad-e valamely Btk. szerinti bűncselekmény megállapítására, nincs-e olyan ok, amely a büntetőjogi felelősségre vonást kizárja, vagy a cselekmény jogi megítélést bármely más módon befolyásolja.

Ha a bűnösség megállapítása (vagy a felmentés, illetve az eljárás megszüntetése) törvényes, akkor következik a cselekmény jogi minősítésének felülvizsgálata. Ekkor vizsgálja a másodfokú bíróság, hogy a megállapított tényállás ténylegesen a Különös Rész azon szakasza alá vonható-e, amelynek elkövetésében a vádlott bűnössége ki lett mondva.

Ezt követően a másodfokú bíróság leginkább képlékeny tevékenysége, a büntetés (jogkövetkezmény) kiszabásának felülvizsgálata.

A másodfokú bíróság reformatórius jogköre (vagyis az a jogosítványa, hogy az első fokú bíróság határozatát megváltoztassa) tehát attól függ, milyen természetű hiba az, amelyben az első fokú bírósági határozat szenved. Ténybeli (megalapozottság-béli) hibák esetén a másodfokú bíróságnak az általános szabályok szerint - bár széles revíziós joga van - reformatórius joga szűk. Ugyanez mondható el a különböző eljárási szabálytalanságok esetén is, tehát a másodfokú bíróság jogköre itt is inkább kasszációs jellegű. Az anyagi jogi jogszabálysértések esetén azonban a másodfokú bíróságnak szinte teljes reformációs joga van, természetesen csak az első fokú bíróság által megállapított tényállás alapján, és a súlyosítási tilalom korlátai között.

A hatályos Be. alapján - és ebben az új törvény az 1973. évi I. törvényhez képest nem hozott újdonságot - a másodfokú bíróság mind bizonyítás alapján, mind az iratok alapján, mind pedig helyes ténybeli következtetés útján helyesbítheti (kiegészítheti) az első fokú bíróság ítéletének tényállását, sőt, ha ez alapján a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye, az első fokú ítéleti tényállástól teljesen eltérő tényállást is megállapíthat (Be. 352. §). A helyesbített (kiegészített) tényállás megállapítása esetén, de ettől függetlenül, abban az esetben is, ha az első fokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott (Be. 372. §), a másodfokú bíróság megváltoztathatja az első fokú bíróság ítéletét, ennek keretében - nyilvánvalóan a súlyosítási tilalom (Be. 354. §) keretei között - az első fokon felmentett vádlott bűnösségét megállapíthatja, vagy fordítva, az első fokon elítélt vádlottat felmentheti, vagy vele szemben az eljárást megszüntetheti.

Ezzel a rendszerrel eljárás-dogmatikai szempontból különösebb kivetnivaló nincs, bár nyilvánvaló, hogy kisebb-nagyobb javítások minden jogorvoslati rendszeren eszközölhetők. Ami a harmadfokú bírósági eljárás bevezetésének elvi alapját adja, az az a tény, hogy a Be. alapján a másodfokú bíróság - akár a tényállás kisebb-nagyobb korrekciójával, akár anélkül - eltérően foglalhat állást a vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésében, mint az az első fokú bíróság, amely a tényállást - általában - döntően megállapította.

A másodfokú bíróság a bűnösség kérdésében az eltérő döntést, ha a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének lehet helye, hivatalból, ha az a bűnösségének megállapítására irányul, csak erre irányuló súlyosítási ügyészi fellebbezés alapján hozhatja meg.

6. Nem állítható, hogy a hatályos rendszer fő vonalai alkotmányellenesek lennének, mint ahogy az sem, miszerint a szabályozás nem felel meg az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményben foglaltaknak, vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának, de az Alkotmánybíróság már a kilencvenes évek elején felhívta a figyelmet arra, hogy " a törvényességi óvás megszűnése különösen sürgetővé teszi, hogy a törvényhozó kiküszöbölje a jelenlegi egyfokú jogorvoslati rendszer és a másodfokú eljárás szabályaiból adódó olyan helyzeteket, amelyek - elsősorban a büntetőeljárásban - a fellebbezéssel nem teszik megoldhatóvá bizonyos törvénysértések orvoslását" (9/1992. (I. 30.) AB hat.). Az Alkotmánybíróság hivatkozott az 1976. évi 8. tvr-rel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 2. cikk 3. pontjára, amely szerint az egyezményben részes minden állam kötelezi magát arra, hogy fejlessze a bírói jogorvoslat lehetőségeit. Az Alkotmánybíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy " az eljárásjog újrakodifkálása, ezen belül a jelenleginél megfelelőbb jogorvoslati rendszer kialakítása jogalkotást igényel" , és rámutatott arra is, hogy " a törvénysértő vagy megalapozatlan határozatok orvoslását a fellebbviteli és a perújítási rendszeren belül is meg lehet oldani" , vagyis nem feltétlenül szükséges rendkívüli jogorvoslati intézményt létrehozni olyan célra, amelyet rendes perorvoslati intézménnyel is megfelelően szabályozni lehet. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy " az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat" .

Az Alkotmánybíróság határozatának e megállapításai azért rendkívül fontosak, mert a határozat meghozatala óta - a felülvizsgálati eljárás bevezetésén kívül - amely nem a fellebbviteli rendszer része, hiszen rendkívüli jogorvoslat - a rendes fellebbviteli rendszerben törvényhozási úton lényegi változás annak ellenére nem történt, hogy időközben új eljárási törvény lépett hatályba. A jelenlegi jogi helyzetben is igaz az Alkotmánybíróság azon megállapítása, hogy a jelenleginél megfelelőbb jogorvoslati rendszer kialakítása szükséges, mert a jelenlegi egyfokú jogorvoslati rendszer és a másodfokú eljárás szabályai szerint előállhatnak olyan helyzetek, amelyek a fellebbezéssel nem teszik megoldhatóvá bizonyos törvénysértések orvoslását.

7. Mindezen előzmények előrebocsátását követően a Javaslat megoldása a büntető perorvoslati rendszer reformját illetően egyfajta, a " legszükségesebb minimum" elvet követi. A másodfokú bírósági eljárás nagyobb reformjára jelenleg nincs mód, tehát teljes revízió elvén alapuló jelenlegi eljáráson a Javaslat nem változtat, mint ahogyan nincs lehetőség arra sem, hogy a másodfokú bíróság döntési kompetenciáját a jelenlegi törvényi rendelkezésektől eltérően határozza meg a Javaslat. Nem kerül sor a fellebbezés terjedelmén és irányultságán alapuló, a másodfokú felülbírálat terjedelmét korlátozó rendelkezések bevezetésére. Ez egyrészt azt jelenti, hogy - azonos fellebbezési aránnyal számolva - a másodfokú bíróságok munkájának egyszerűsítése nem történhet meg, viszont a Javaslat nem is szakít azzal a magyar büntetőeljárásban már évtizedek óta meghonosodott elvvel, miszerint a törvényesség elvén alapuló teljes revízió érvényesül a fellebbezési eljárásban.

A Javaslat ennek ellenére jelentősen módosítja a másodfokú bírósági eljárás egyes részletszabályait, így többek között

- lehetővé teszi, hogy ha a fellebbezés kizárólag az első fokú ítéletnek az elkobzásra, a vagyonelkobzásra, vagy a pártfogó felügyelet elrendelésére vonatkozó rendelkezése ellen irányul, a másodfokú bíróság az ítéletnek csak ezt a részét bírálja felül,

- lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság ne csak bizonyítás, hanem az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján is az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a vádlott felmentésének (részbeni felmentésének) vagy az eljárás megszüntetésének (részbeni megszüntetésének) van helye,

- oly módon szövegezi át a másodfokú bizonyítás elrendelésének előfeltételeit, hogy abból egyértelműen kiderül: önmagában azért, mert a fellebbezésben új tényt állítottak, bizonyítást nem kell lefolytatni másodfokon, csak akkor, ha ez az első fokú ítélet tényállásának megalapozatlanságát vagy az első fokú eljárásban elkövetett eljárási szabálysértés kijavítását célozza, de olyan tényre nézve, amely a bűnösségmegállapítását, a felmentést, az eljárás megszüntetését, a bűncselekmény minősítését, a büntetés kiszabását, illetve az intézkedés alkalmazását nem befolyásolta, a bizonyítás felvételét mellőzni rendeli,

- kiegészíti azon esetek körét, amikor a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét minden további nélkül köteles hatályon kívül helyezni: ilyen új okként állapítja meg, amikor a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül kizárták, vagy ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése, vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az első fokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, illetve ha e kérdésekben az első fokú ítélet indokolása a rendelkező résszel ellentétes.

8. A Javaslat előkészítésekor már számolni kellett azzal, hogy az Alkotmánybíróság a másodfokú bírósági eljárás formáira vonatkozó rendelkezéseket részben alkotmányellenesnek fogja találni. A 20/2005. (V. 26.) AB határozat ezért tulajdonképpen a várakozásoknak megfelelő jogi helyzetet teremtett. Lényegében arról van szó, hogy a Be.-ben a másodfokú bíróság eljárásának formái közül csak a tárgyalás és a nyilvános ülés tartására vonatkozó rendelkezések egyértelműek, míg a tanácsülés (az a forma, ahol csak a bíróság tagjai vesznek részt, rajtuk kívül senki) szabályozásában a Be. elnagyolt volt, az ügy érdemi elbírálását is lehetővé tette úgy, hogy arról a fellebbezők (érdekeltek) nem értesültek, illetve álláspontjuk kifejtésére korlátozott lehetőségük volt. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően ezért a Javaslat újrafogalmazza a tanácsülésre vonatkozó, megsemmisített rendelkezéseket, zárt taxációt adva azon kérdésekről, amelyek meghozatala tanácsülésen lehetséges. Még ezekben az esetekben is előírja azonban, hogy a tanácsülés kitűzéséről a fellebbezőket érdesíteni kell, és lehetővé kell tenni számukra, hogy észrevételeiket megtegyék.

9. A Javaslat kizárólag abban az esetben teszi lehetővé a harmadfokú bírósági eljárást, ha az eljárt két bírói fórum a terhelt bűnösségét ítélte meg eltérően. Ennek indokairól már részben szó volt, ehelyütt annyival indokolt kiegészíteni a javasolt megoldás bemutatását, hogy egyrészt a tételesen meghatározott (ún. abszolút) eljárási szabálysértések miatt a Javaslat továbbra is biztosítja a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat lehetőségét, másrészt pedig indokolt kiemelni azt is, hogy bár a cselekmény törvénysértő minősítése vagy a törvénysértő joghátrány miatt harmadfokú eljárásnak önállóan nincs helye, a harmadfokú bírósági eljárás Javaslat szerinti szabályai szerint a harmadfokú bíróság ezeket a törvénysértéseket is orvosolhatja, ha már foglalkozik az üggyel.

A másodfokú bíróságnak a tény- és jogkérdésekre egyaránt kiterjedő reformatórius jogkörével szemben a harmadfokú bíróság túlnyomóan csak jogkérdésekben bírálná felül a másodfokú bíróság ügydöntő határozatát. A harmadfokú eljárás mind a terhelt terhére, mind a terhelt javára használható perorvoslat, amelynek elbírálására alapvetően a másodfokú bíróság nyilvános ülésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, és nyilvánvalóan itt is érvényesül a súlyosítási tilalom.

A harmadfokú eljárásban - klasszikusan - bizonyításnak helye nincs, hiszen akkor a jogvitának soha nem lenne vége. A harmadfokú eljárásban ezért a megalapozatlanságot nem lehet sérelmezni, az első fokú és a másodfokú eljárás eredményeként megállapított tényállás az irányadó. A harmadfokú bíróság azonban hatályon kívül helyezheti akár az első-, akár a másodfokú bíróság ítéletét, és új eljárást rendelhet el, ha az ítéletet a megalapozatlansága miatt nem lehet felülbírálni. Egy dolog ugyanis, hogy a harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak, vagyis a harmadfokú bíróság nem tény-, hanem jogbíróság, az azonban nyilvánvalóan nem várható el, és a jogállamisággal, de a józan ésszel is ellentétes lenne, ha a harmadfokú bíróságot arra kényszerítené a törvény, hogy a tudottan rossz tényállás alapján ítélkezzék.

Harmadfokú eljárásnak a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével történt bűnösség-megállapítás, kényszergyógykezelés-elrendelés, felmentés, illetve eljárás-megszüntetés miatt van helye. A kényszergyógykezelés felvételét ebbe a listába az indokolja, hogy bár ez a büntetőjogi intézkedés is csak a vádlott felmentése esetén alkalmazható, de egyrészt a szankció jellege (a kóros elmeállapotú személy gyakorlatilag határozatlan tartamú, zárt intézetben történő elhelyezéséről van szó közbiztonsági okok miatt), másrészt az a körülmény, az intézkedést úgy is el lehet rendelni, ha a vádlottat első fokon is felmentik, és másodfokon is, de másodfokon a felmentés mellett ezt az intézkedést önállóan el lehet rendelni.

Ezt az esetet kivéve önmagában az alkalmazott büntetőjogi joghátrány miatt nincs helye a második jogorvoslat igénybevételének, mint ahogy akkor sem, ha mind az első fokú, mind a másodfokú bíróság a bűnösség (felmentés, illetve az eljárás megszüntetése) kérdésében azonos döntést hozott. Ha akár az ügyész, akár a védelem megítélése szerint mind a két bírói fórum határozata törvénysértő, a Javaslat a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat lehetőségét tartja fenn.

A harmadfokú eljárásban - bár a fellebbezés terjedelme korlátozott - a teljes revízió érvényesül, tehát a harmadfokú bíróság hivatalból is túlterjeszkedhet a felek indítványán, így az abszolút eljárási szabálysértéseket a harmadfokú bíróság is hivatalból köteles észlelni, illetve, ha a fellebbezés alapos, a törvénynek megfelelő határozatot a harmadfokú bíróság maga hozza meg. Kivételt képeznek ez alól az eljárási szabálysértések, amelyeket a harmadfokú eljárásban már nincs lehetőség orvosolni, ezért ilyen esetekben a megtámadott ítéletet a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi.

10. Mivel a Javaslat bevezeti a kétfokú rendes jogorvoslatot, a jelenlegi felülvizsgálati eljárás, mint rendkívüli perorvoslat szabályozása is módosításra szorul. A Javaslat a felülvizsgálat igénybevételének lehetőségét, mivel nem cél az, hogy a harmadfokú bíróságot is megjárt ügyeket egy további bírói fórum egy további jogcímen is megvizsgálja. Szintén mellőzi a Javaslat azt a felülvizsgálati okot, amely a hatályos törvényben szerepel, és a rendkívüli jogorvoslatot akkor engedi meg - a terhelt javára - ha a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatából következően a jogegységi határozattal nem érintett jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító rendelkezése törvénysértő. A jogegységi határozatok általában nem rendelkeznek konkrét büntetőügyekre kiható hatállyal a büntetőjogi felelősségről, ezért indokolatlan fenntartani ezt a törvényi lehetőséget, amely egyébként még elméletileg is vitatható.

A felülvizsgálat egyéb okai, illetve a felülvizsgálati eljárás szabályai, ideértve a felülvizsgálati eljárásban hozható határozatokat is, lényegi változáson nem esnek át.

II. A mediáció (közvetítői eljárás) bevezetése

1. Az Európai Unió Tanácsának a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i kerethatározatának (2001/220/IB) 10. cikke értelmében minden tagállamnak törekednie kell arra, hogy ösztönözze sértett és elkövető közötti közvetítést, illetve köteles biztosítani, hogy a közvetítés eredményeként létrejött megállapodások a büntető ügyekben figyelembe vehetők legyenek. A kerethatározat a nemzeti jogalkotóra bízza, hogy milyen tárgyú büntető ügyekben teszi lehetővé a közvetítést. A kerethatározat a 10. cikkhez kapcsolódóan teljesítési határidőként 2006. március 22-ét jelöli meg.

A Javaslatban a büntető ügyekben alkalmazott közvetítésre vonatkozó és a büntetőeljárást érintő szabályozás kialakítása szorosan kapcsolódik az áldozatvédelmi politikában szemléletváltást biztosító a bűncselekmények áldozatainak megsegítéséről és az állami kárenyhítésről szóló megalkotandó új törvényhez.

2. A mediáció alapelve a felek önkéntessége és akaratának, méltóságának tiszteletben tartása, valamint a titoktartási kötelezettség. A közvetítői eljárás részletes szabályait - a később megalkotandó - külön törvény állapítja meg.

A büntető ügyekben közvetítői tevékenységet folytató mediátor képzettségére és a vele szemben támasztott szakmai követelmények tekintetében az ügyek jellegére és súlyára, valamint a sértett - általában - kiszolgáltatott helyzetére figyelemmel, a polgári ügyekhez képest magasabban kell meghúzni a mércét, mindenképpen mediátori képesítés megszerzéséhez kell kötni. Ezért célszerű, hogy a közvetítői tevékenységet, legalábbis kezdetben a pártfogó felügyelői szolgálat erre kiképzett közvetítő pártfogó felügyelői végezzék.

A közvetítői eljárás alkalmazhatósága és a külföldi példák alapján a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a közvetítés megkísérlése érdekében az eljárást hat hónapi időtartamra fel kell függeszteni. Közvetítői eljárás lefolytatására hivatalból a vádemelés előtt kerülhet sor, az ügyész a feltételek fennállása esetén közvetítői eljárásra utalja az ügyet. A Javaslat azonban lehetőséget ad a közvetítői eljárás lefolytatására a bírósági szakaszban is, ez azzal függ össze, hogy a közvetítői eljárás alapján a tevékeny megbánás - az alább bemutatottak szerint - a terhelt büntetőjogi felelősségére is kiható büntető anyagi jogi (Btk.-ban szabályozott) intézmény is egyben.

3. A közvetítői eljárás sikere a büntetőeljárás további menetére kihat, erre az esetre a Btk.-ban kell megteremteni megfelelő jogkövetkezményeket annak érekében, hogy az eljáró bíróság, illetőleg az ügyész a közvetítés eredményét figyelembe vehesse. A Javaslat a már most is létező tevékeny megbánás jogintézményét bővíti, alakítja át, és kisebb súlyú, meghatározott jogtárgyat sértő (személy elleni, közlekedési és vagyon elleni) ügyekben büntethetőséget megszüntető okként szerepel a sértett kárának megtérítése, vagy a bűncselekmény káros következményeinek más módon történő jóvátétele a sértett irányába. Az ezt meghaladó, de az öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél a tevékeny megbánás esetén a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget a szabályozás. A büntetőeljárás megszüntetésére e büntethetőséget megszüntető okból az ügyész is jogosult. A jogalkotó ezzel ösztönözni kívánja a sértett kárának megtérítését, igényeinek figyelembevételét a büntetőeljárás keretében.

III. A távoltartás bevezetése

1. Az Országgyűlés 2003. április 14-én fogadta el a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló 45/2003. (IV. 16.) OGY határozatot, amelyben egyrészt konkrét jogalkotási feladatok elvégzésére, másrészt a családon belüli erőszak megelőzésével és visszaszorításával szembeni fellépéshez szükséges más intézkedések elvégzésére kérte fel a Kormányt. Ezt követően az Országgyűlés elfogadta a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozatot. E határozat egyik prioritása a családon belüli erőszak megelőzése.

A Kormány a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló T/9837. számú törvényjavaslatot 2004. áprilisában bár az Országgyűlés elé terjesztette, a számtalan ellentmondó elképzelés és koncepcionálisan eltérő megközelítések miatt a törvényjavaslat megítélése szakmailag meglehetősen ellentmondásossá vált. Erre figyelemmel a Kormány a benyújtott törvényjavaslatot átdolgozásra visszakérte, és a kérdéskört új koncepció alapján közelíti meg. A Javaslat e rendelkezéseit önálló előterjesztésként a Kormány már 2005. elején elfogadta, a törvényjavaslat benyújtására mégsem került sor. A Javaslat a komplex Be.-módosítás részeként tartalmazza a " családon belüli erőszak" kriminológiai fogalma alá vonható bűncselekmények miatt indult büntetőeljárások során bevezetni javasolt új kényszerintézkedésre, a távoltartásra vonatkozó szabályozást is.

2. A hatályos jogban kimerítően és pontosan szerepelnek azok a törvényi tényállások, amelyekbe valamennyi családon belül elkövethető jogsértés beilleszthető. A Büntető Törvénykönyvben jelenleg huszonhat olyan törvényi tényállás található, amelyek a fizikai, a pszichikai, a szexuális abúzust, valamint az elhanyagolást foglalják magukba, és amelyek a családon belüli emberileg és jogilag elítélhető cselekményeket teljes körűen felölelik.

A hatályos magyar joganyag jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a terhelt a sértettel közösen használt otthonból - az általa elkövetett bűncselekmény miatt - eltávolítható legyen úgy, hogy számára a hatóság előírhassa, hogy a közös lakásba ne térhessen vissza, a sértettet ne közelítse meg, avagy más módon ne zaklassa.

A 45/2003. (IV. 16.) OGY határozat bevezetőjében hivatkozott nemzetközi dokumentumok javasolják a családon belüli erőszak sértetteinek hatékony védelme érdekében az ún. "távoltartó rendelkezés", illetve "korlátozó rendelkezés" bevezetését, amelyek célja, hogy a sértett helyett az elkövetőnek kelljen elhagynia az elkövetés helyszínét, illetve, hogy a sértett és az elkövető egymástól elkülöníthető legyen. AzENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa Emberi Jogi Bizottsága által 1996-ban kiadott - a családon belüli erőszakkal kapcsolatos - "jogalkotási modellje" az "egyoldalú ideiglenes korlátozó végzés"-re és a "védelmi végzés"-re vonatkozóan tartalmaz szabályokat. Az amerikai Duluth modelltörvény értelmében a családon belüli erőszakot elszenvedett áldozat büntetőbíróságon "eltiltó határozat iránti kérelmet terjeszthet elő, amely többek között megtiltja a bántalmazójának, hogy bármely közvetlen vagy közvetett formában érintkezzen a bántalmazottal, telefonon, személyesen vagy egyéb módon a bántalmazottat zaklassa vagy zavarja. A nők védelméről a családon belüli erőszakkal szemben c. osztrák törvény alapján (BGBI No. 759/1996), amely 1997. május 1-jén lépett hatályba, a rendőrség a családon belüli bármilyen erőszakos jellegű cselekményt megvalósító elkövetőt kitilthatja a sértett lakóhelyének közvetlen környezetéből, illetve megtilthatja számára a helyszínre való visszatérést az elkövetéstől számított tíz napig.

3. A Javaslat a lakhelyelhagyási tilalom szabályait alapul véve, a távoltartást büntetőeljárási kényszerintézkedésként határozza meg. A távoltartásnak alapvetően az a célja, hogy az eljárások elhúzódása mellett is megfelelő és gyors védelmi eszközt biztosítson a sértett részére az eljárás jogerős befejezése előtt azzal, hogy a bizonyítási eljárás sikerét elősegíti. Erre a célra a távoltartás, mint kényszerintézkedés lehet alkalmas. Távoltartás csak akkor rendelhető el, ha a terhelttel szemben nem rendeltek el olyan más kényszerintézkedést, amely a távoltartás elrendelését kizárttá teszi. A távoltartás elrendelését kizárttá teszi az előzetes letartóztatás (129. §) az ideiglenes kényszergyógykezelés (Be. 140. §), és a házi őrizet (Be. 138. §).

A Javaslat szerinti új kényszerintézkedés hatálya alatt a terhelt köteles a bíróság által meghatározott lakást, területet, körzetet elhagyni, és oda a bíróság által meghatározott ideig nem térhet vissza, illetve köteles magát távol tartani a bíróság által meghatározott személytől, különösen e személy lakó- és munkahelyétől, oktatási intézményétől, továbbá tartózkodni attól, hogy bíróság által meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.

IV. A jogalkalmazás során feltárt hiányosságok orvoslása

1. A Be. a megalkotását követően két jelentős törvénymódosításon esett át még a hatálybalépése előtt. A Be. eredeti rendelkezései, illetve a módosítások elvei között jelentős eltérés volt, így a 2003. július 1-jén hatályba lépett törvény elvi rendszere is törést szenvedett, amely a törvény szövegében is felismerhető. A törvény hatálybalépése óta eltelt több mint két év jogalkalmazói tapasztalatai felszínre hozták azokat a hiányosságokat, illetve pontatlanságokat, amelyek a törvény szövegében fellelhetők, és a gyakorlati munkát nehezítik. A jogalkalmazó szervek ezért több ízben megkeresték az igazságügyi tárcát a törvény egyes rendelkezéseinek módosítása érdekében.

A Javaslat jelentős része ezeket a jogalkalmazás során felszínre került hiányosságokat kívánja kiküszöbölni. Ennek érdekében szinte valamennyi fejezet rendelkezéseit érintően tartalmaz különböző módosításokat, mint ahogy figyelembe veszi a törvény hatályba lépését követően bekövetkezett jogszabályi változásokat, és gyakorlati igényeket is.

2. Rendkívül fontos, a Javaslat egyik jellegadó sajátosságaként megemlítendő rendelkezés a hatályos törvény 2. és 4. §-ának kiegészítése, amely a vád és az ítélkezés, e két alapvető, de mégis rendkívül eltérő funkció pontosabb elhatárolását hivatott elősegíteni. A Javaslat megfogalmazza a törvényes vád definícióját, alapelvi szinten rögzíti a vádhoz kötöttség elvét, ugyanakkor az eljárási feladatok következetes szétválasztása érdekében rendelkezik arról, hogy a vádló indítványának hiányában a bíróság a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök felkutatására és megvizsgálására nem köteles. Ez egyenesen következik abból a büntetőeljárási alaptételből, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli.

Szintén az alapvető rendelkezések között rögzíti a Javaslat a jogorvoslati jogosultságot, amelyet a törvény bár jelenleg is alapelvként kezel, az I. fejezet rendelkezései között mégsem jelenik meg.

3. A bíróságra vonatkozó fejezet egyes rendelkezéseit a harmadfokú bírósági eljárás bevezetésével összefüggésben szükséges módosítani, így meg kell határozni a harmadfokon eljáró bíróságokat, rendelkezni kell a bírósági tanácsok összetételéről, illetve a jogalkalmazás igényeinek megfelelően szól a Javaslat arról, hogy a törvény szerint egyesbíró elé utalt ügyben a bíróság tanácsa is eljárhat. Kisebb korrekció indokolt a megyei bíróság első fokú hatáskörébe tartozó bűnügyek meghatározásakor, illetve pontosítani szükséges a bírák kizárására vonatkozó szabályokat is.

4. Szükséges pontosítani, illetve kiegészíteni az ügyész jogkörére, hatáskörére és kizárására vonatkozó szabályokat, és a Javaslat bizonyos átcsoportosítást hajt végre a nyomozó hatóságok hatáskörét illetően is, és rendelkezik arról, hogy a nyomozó hatóságok a legfőbb ügyész engedélyével a külön törvényben meghatározott feltételek esetén az Európai Unió tagállamainak nyomozó hatóságai részvételével egy ügyre vagy ügyek meghatározott csoportjaira közös nyomozó csoportot alakíthatnak, illetőleg abban részt vehetnek. E külön törvény az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény.

5. A Javaslat a védelem jogának hatékonyabb érvényesítése érdekében, pontosítja az általános eljárási szabályok körébe tartozó iratmásolat-kérési szabályokat, a tanúnak, valamint a terheltnek szóló figyelmeztetések jegyzőkönyvezésének szabályait. Módosulnak a fogva lévő terhelt kapcsolattartására vonatkozó szabályok, a pótmagánvád benyújtására, a pótmagánvádló eljárására vonatkozó rendelkezések.

Elsősorban a gyakorlatban felmerült problémák megoldása érdekében a Javaslat módosítja az egyes kényszerintézkedések elrendelésének, foganatosításának szabályait, újrafogalmazza az óvadék teljes szabályanyagát, és hatályon kívül helyezi - az uniós csatlakozással kiüresedett - úti okmány elvétele elnevezésű kényszerintézkedésekre vonatkozó rendelkezéseket.

6. A nyomozásra vonatkozó rendelkezések körében a Javaslat elvégzi azokat az indokolt, és emberi jogi szempontból nem aggályos módosításokat, amelyek a nyomozás során a felesleges többlet-adminisztrációtól hivatottak megszabadítani az eljáró nyomozó hatóságokat. Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata alapján újraszabályozza a hatósági tanúra vonatkozó rendelkezéseket, módosítja a büntetőeljárást megelőzően, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény alapján engedélyezett titkos információgyűjtés keretében a hatóságok tudomására jutott, bűncselekmény elkövetésére utaló adatok büntetőeljárás során történő felhasználását.

7. Az Emberi Jogok Európai Bírósága által a hazánkat elmarasztaló legújabb határozatok miatt a Javaslat erősíti a nyomozási bíró, illetve általában a bíróság kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárásában a konradiktórius jelleget. A bírósági eljárás szabályainak kisebb jelentőségű, ám az ügyviteli terheket csökkentő módosítása is megtörténik.

Kiemelendő, hogy a bírósági eljárás általános szabályai körében a Javaslat rendelkezik a zárt tárgyalást követő nyilvános határozathirdetés szabályainak pontosításáról, egyszerűsíti a bíróság pervezető végzésének szabályait, részletesebben szabályozza a törvényes vád fogalmát és ezzel összefüggésben az ügyész megkeresését a vádirat pótlása vagy további bizonyítási eszköz beszerzése érdekében.

V. A Büntető Törvénykönyv módosítása

1. A Be. a bíróság által hozható ügydöntő határozatok rendszerét másképpen szabályozza, mint a korábban hatályos 1973. évi I. törvény. Az eltérés abban van, hogy a korábbi szabályokhoz képest, amikor a bíróság a Btk. 28. §-a szerinti büntethetőséget kizáró okot, vagy a Btk. 36. §-a szerinti büntethetőséget megszüntető okot észlelt, az ügyet a tárgyalás alapján nem ítéletben bírálta el, hanem eljárást megszüntető végzésben. A Be. erre nem ad lehetőséget, így a bíróságoknak jelenleg a társadalomra veszélyesség csekély foka, utólagos csekéllyé válása vagy elenyészése esetén is ítéletben kell dönteniük a vádlott büntetőjogi felelősségéről, és a megrovás intézkedés alkalmazásáról.

Ezzel az eljárásjogi változással összefüggésben szükséges hatályon kívül helyezni a Btk. 22. §-ának e) pontját, 28. §-át, 32. §-ának jelenlegi d) pontját és jelenlegi 36. §-át.

2. E hatályon kívül helyező rendelkezésekkel függ össze a megrovás intézkedésnek a Javaslat szerinti módosítása. A hatályos rendelkezés szerint a megrovás alkalmazásának törvényi előfeltétele az, hogy az elkövető a cselekménye társadalomra veszélyességének csekély foka, vagy a társadalomra veszélyesség megszűnése miatt nem büntethető. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a társadalomra veszélyesség hiányát vagy megszűnését nem büntethetőségi akadályként kezeli, szükséges a Btk.-nak a megrovás alkalmazására vonatkozó szabályait úgy módosítani, hogy a megrovás előfeltételeként nem a büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok megléte szerepeljen a törvényben, hanem az, hogy az elkövető cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen.

Ezzel összefüggésben szükséges módosítani a Btk.-nak az elkobzás és a vagyonelkobzás elrendelésének feltételeit szabályozó rendelkezéseit is. Figyelemmel arra, hogy a társadalomra veszélyesség csekély foka a jövőben nem a büntethetőséget zárja ki, az erre való utalást e két büntetőjogi intézkedés alkalmazásának feltételei közül törölni kell. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy az elkobzás és a vagyonelkobzás a jövőben nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor a a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát állapítják meg, az eljárási rendelkezések továbbra is lehetővé teszik mind az elkobzás, mind a vagyonelkobzás alkalmazását.

3. Mint arról a közvetítői eljárás bemutatásánál már szó volt, a Btk.-ban meg kell teremteni megfelelő jogkövetkezményeket annak érekében, hogy az eljáró bíróság, illetőleg az ügyész a közvetítés eredményét figyelembe vehesse. A Javaslat a már most is létező tevékeny megbánás jogintézményét bővíti, és kisebb súlyú ügyekben büntethetőséget megszüntető okként szerepel a sértett kárának megtérítése, vagy a bűncselekmény káros következményeinek más módon történő jóvátétele a sértett irányába. Az ezt meghaladó, de az öt évi szabadságvesztést meg nem haladó büntetési tételhatár esetén korlátlan enyhítésre ad lehetőséget a szabályozás.

4. A Btk. igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket tartalmazó címe kiegészül továbbá egy új tényállással, amely - a Be. hatósági tanúra vonatkozó új szabályozásával összhangban - büntetőjogi fenyegetettséget köt ahhoz, ha a hatósági tanú a tudomására jutott tényt, adatot vagy körülményt az arra jogosult felmentése nélkül felfedi. Az új bűncselekmény második fordulata pedig azt rendeli büntetni, ha valaki a büntetőeljárás során a bíróság zárt tárgyalásán elhangzottakat az arra jogosult engedélye nélkül felfedi. Ennek önálló büntetőjogi tényállásban történő szabályozására azért van szükség, mert a Be. szerint a bíróság zárt tárgyalást nem csak a Btk.-ban nevesített titokfajták megléte esetén rendelhet el, hanem egyéb olyan érdekből is, amelynek a megsértése a hatályos jog szerint nem, vagy csak nagyon áttételesen von maga után szankciót.

VI. A Javaslattal összefüggésben más törvények módosítása, illetve a hatályon kívül helyező és más záró rendelkezések

1. A Javaslat a büntető jogszabályok előbbiekben bemutatott módosítása mellett más törvényeknek a büntetőeljárási törvény módosításával összefüggő módosítására is javaslatot tesz. A módosuló jogszabályok között szerepel:

a) A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, melynek módosítása azt tartalmazza, hogy a távoltartás tartama alatt az e kényszerintézkedés alá vont szülő szülői felügyeleti joga szünetel.

b) A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, amelyet a Be. új jogintézményére, a feljelentés kiegészítésére vonatkozó rendelkezés miatt kell kiegészíteni.

c) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény, melynek módosítása az Alkotmánybíróság 17/2005. (IV. 28.) AB határozatának végrehajtása érdekében akként kell módosítani, hogy a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője számára a büntetőügy irataiból az egyszeri másolatkiadás illetékmentes.

d) A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, melyet szükséges kiegészíteni azzal, hogy az ügyészség által kiszabott rendbírságról, bűnügyi költségről és elővezetési költségről szóló értesítése végrehajtható okirat. A törvény ezt jelenleg hézagosan sorolja fel, ami jogbizonytalanságot eredményez.

e) A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény, melynek rendelkezéseit egyrészt a harmadfokú bírósági eljárás bevezetésével összefüggésben, másrészt a távoltartás büntetőeljárási kényszerintézkedésként történő szabályozásával összefüggésben kell módosítani.

f) A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, melynek módosítása szintén a távoltartás bevezetésével, illetve azzal függ össze, hogy a Be. hatálybalépésével az Rtv. szerinti bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés időbeli szabályozása nem lett hozzáigazítva a Be. rendelkezéseihez.

g) A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, amely azzal a rendelkezéssel egészül ki, mely szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal az ún. objektumvédelmi tevékenységével összefüggésben információkat gyűjt a hivatali és a közélet tisztasága elleni bűncselekményekről, amennyiben azt a nemzetbiztonsági védelem alá vont szervek (intézmények), létesítmények tekintetében vagy azok tevékenységével összefüggésben követték el.

h) A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény, melyek módosítása azzal függ össze, hogy a Javaslat a Be. úti okmány elvételére vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezi.

2. A Javaslat a hatálybalépésének időpontjaként 2006. július 1. napját, a mediáció jogintézményét illetően pedig 2006. szeptember 1. napját állapítja meg. Ennek oka, hogy a Be. nagy terjedelmű módosításáról van szó, és a jogalkalmazásra szükséges időtartamot biztosítani kell. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a Be. végrehajtására kiadott rendeleti szintű joganyag átvizsgálása és az új törvényi rendelkezéseknek megfelelő módosítása is szükséges. Ezért az ennél korábbi hatálybalépési időpont irreális lenne.

Vannak azonban olyan rendelkezések, amelyek a Be. módosításától függetlenül korábban hatályba léptethetők, vagy azokat az Alkotmánybíróság határozatai miatt korábbi időpontban kell hatályba léptetni. Így a Be. 358. §-a új (2) bekezdése és új 360. §-a, amely a másodfokú bíróság tanácsülésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, a törvény kihirdetését követő harmincadik napon lépnek hatályba. Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata ugyanis a jogalkotót a megsemmisített rendelkezések helyett újak megalkotására 2005. október 31-i időponttal kötelezte.

2006. január 1. napján indokolt hatályba léptetni a Bv. tvr., valamint a Vht. módosítását is. Az illetéktörvény módosítása szintén 2006. január 1. napján lép hatályba, mert a jogalkotót az Alkotmánybíróság ezen időpontig kötelezte a megfelelő szabályok megalkotására.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A történetileg változó tartalmú és eltérő eljárási keretek között alkalmazott vádelv lényegét a hatályos Be. szerint alapjában véve három elem alkotja: a perbeli funkciók megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, valamint a bíróság vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az ítélethozatal során.

A törvényes és megalapozott vád az eljárás bírósági szakaszának központi kérdése. Szerepe, jelentősége meghatározó, ezért alapvető érdekek fűződnek ahhoz, hogy a vád megfeleljen a törvény által megszabott minimális feltételeknek. A Be. mindeddig nem határozta meg a törvényes vád fogalmát, követelményeit, bár azt az Alkotmánybíróság a 14/2002. (III. 20.) AB határozatában (Abh.) összefoglalta, s az ítélkezési gyakorlat is tételesen kimunkálta. A törvényes vád követelményei és hiányának jogkövetkezményei a Be. összefüggéseiből kikövetkeztethetők. Ezért a Javaslat lényegében összegzi a törvényes vádnak a hatályos szabályozásban föllelhető követelményeit és beiktatja a Be. alapvető rendelkezései közé.

Az évtizedek óta következetes ítélkezési gyakorlat szerint a vád nem pusztán attól törvényes, hogy teljesülnek azok a feltételek, amelyektől a törvény a vádlói jogkör gyakorlását függővé teszi. A vád soha nem törvényes pusztán azáltal, hogy azt az ügyész (illetve a törvényben meghatározott feltételek szerint a magánvádló vagy a pótmagánvádló) emeli (alaki legitimáció). Az Abh. szerint a törvényes vádnak csupán az alaki feltétele, hogy a Be.-ben a vádlói jogosultságokkal felruházott ügyésztől [Be. 28. § (1) és (7) bekezdés], illetve az ügyek meghatározott körében a magánvádlótól [Be. 52. § (1) bekezdés] vagy a pótmagánvádlótól [Be. 53. § (1) bekezdés] származzék. Törvényes csak az a vád lehet, amely a minimális tartalmi követelményeknek is megfelel. A közvád képviselőjének minden esetben konkrétan körülírt cselekmény miatt, annak a büntetőtörvény szerinti minősítését is tartalmazó, pontosan azonosítható személy felelősségre vonására irányuló megalapozott, a bizonyítékok megjelölését és indítványait is magában foglaló összefoglalt váddal kell a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt a terhelt büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményeznie. Ezt tükrözi a következetes ítélkezési gyakorlat is.

A Be. XVI. fejezetében szabályozott bíróság elé állítás intézményének alkalmazásakor a Be. 522. §-ának (2) bekezdése a vád szóban történő előterjesztését kívánja meg, azonban a szóbeli formának - eltérő szabály híján - ugyanazokat az elemeket kell tartalmaznia, mint az írásbeli vádnak. Tény az is, hogy az egységesen kialakított országos ügyészi gyakorlat szerint ezekben az esetekben is készül egy írásbeli ún. "feljegyzés", amely a vádlott személyi adatait és a vád tárgyává tett cselekmény leírását, illetve a cselekmény minősítését tartalmazza.

A Be. szerint a magánvádnak és a pótmagánvádnak is tartalmaznia kell a törvényes vád minimális kellékeit.

Mindezekre tekintettel a Javaslat a Be. 2. §-át úgy módosítja, hogy új (2) bekezdésben a törvényes vád minimális tartalmi kellékekeit összefoglalja.

Törvényes vád hiányában bírósági eljárás nem indítható és nem folytatható le. Ezért a Javaslat meghatározza azokat a további rendelkezéseket is [Be. 267. § (1) bek. j) pontja, 332. § (1) bekezdés d) pontja], amelyek biztosítják, hogy törvényes vád hiányában a bírósági eljárás megindítására vagy folytatására ne kerülhessen sor.

A Be. 2. §-a (2) bekezdésének számozása (3) bekezdésre változik, szövege a hatályos szabályozáshoz képest csupán stilisztikai szempontból módosul.

Az új (4) bekezdés az eljárási feladatok megoszlásának elvét részletezi, és egyben a vádhoz kötöttség elvének korlátait is felállítja. E szabály valójában a Be. 257. §-ának alapvető rendelkezésként való rögzítését jelenti. A törvényesség alapvető követélménye, hogy a bíróságnak a vádról határoznia kell. Ezért az alapelvek közé emeli a javaslat azt a rendelkezést, hogy a bíróságnak az ügydöntő határozatban a vádat ki kell merítenie. Az eljárási feladatok megoszlásából következik ugyanakkor, hogy a bíróság a vádon túl nem terjeszkedhet, ám a tényállás jogi elbírálásában a vádló indítványai nem kötik.

A törvényes vádhoz a bíróság az eljárása során mindvégig kötve van. Csak a megvádolt személy vád tárgyává tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor a vádat köteles kimeríteni [Be. 257. § (1) bekezdés; 373. § (1) bekezdésének III. pontja]. A vád tárgyává tett tények köre határozza meg a bíróság hatáskörét, illetékességét, az eljárás módját, az általa felvett bizonyítás irányait, terjedelmét és az ítélethozatal kereteit.

A büntetőeljárás végső szakaszában a bíróság vádhoz kötöttsége nemcsak az ügyész és a bíróság kapcsolatát határolja be, hanem a vádlott védekezéshez való jogának tartalma szempontjából is alapvető jelentőségű.

A 2. §-hoz

A Be. 3. §-a előtti alcímet a Javaslat a jogorvoslati joghoz való joggal egészíti ki, és rögzíti, hogy a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság határozatai, az ügyész és a nyomozó hatóság intézkedései ellen, valamint - az e törvény által lehetővé tett körben - az ügyész és a nyomozó hatóság intézkedésének elmulasztása miatt jogorvoslatnak van helye. A Javaslat a Legfelsőbb Bíróság határozatai elleni rendes jogorvoslatot kizárja.

A 3. §-hoz

1. A bíróságnak az Alkotmányban és a Be.-ben megfogalmazott feladata az igazságszolgáltatás, míg az ügyészség - ugyancsak az alaptörvény és a Be. rendelkezései szerint - egyéb kötelezettségei mellett a vád képviseletére és bizonyítására köteles. Tekintettel arra, hogy a független és pártatlan bíróság eljárási helyzetétől idegen követelmény lenne a vádat alátámasztó bizonyítékok hivatalból történő beszerzésének és megvizsgálásának kötelezettsége, az ügyészség feladatának viszont szerves része e bizonyítékok felkutatása, beszerzése és vizsgálata, a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a vádat alátámasztó bizonyítékok beszerzésére és megvizsgálására vádlói indítvány hiányában a bíróság nem köteles.

2. Az eljárási feladatok megoszlásának követelményéből (Be. 1. §) fakad, hogy a vádat a vádlónak kell bizonyítania.

Ha a közvádló vádat emel, a vádat bizonyítania kell, ezért a 217. § (1) bekezdésének i) pontja szerint már a vádiratnak tartalmaznia kell a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely tény bizonyítására szolgálnak. A vád törvényességét nem érinti ugyan, ha a vádirat hiányosan jelöli meg a bizonyítási eszközöket, de ennek a bírósági eljárásban következményei vannak.

A bíróságnak megalapozott (hiánytalan és helyes) tényállást kell megállapítania. Ennek érdekében hivatalból vagy az eljárásban részt vevő személyek indítványára intézkedik aziránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak. Határidő tűzésével - szükség esetén az eljárás felfüggesztése mellett - megkeresheti az ügyészt. Az ügyész megkeresése - a vádirat hiányosságainak pótlása mellett - bizonyítási eszköz felkutatására, biztosítására, megvizsgálására és arra irányulhat, hogy a bizonyítékok a tárgyaláson rendelkezésre álljanak [Be. 268. § (1) bek.].

A Be. rendszerében az ügyész bizonyítási kötelezettsége az elsődleges, különösen, ha bizonyítási eszközök felkutatása szükséges.. Az ügyész nem csak a terhelő és a súlyosító, hanem a mentő és az enyhítő körülményeket is köteles felderíteni [Be. 28. § (1) bek.] és figyelembe venni. A bíróság nem nyomoz. Független és pártatlan szerv, melynek feladata a bizonyítékok szabad értékelése és az ügy érdemét illetően a jogszabályoknak megfelelő, igazságos döntés meghozatala.

A magánvádlót és a pótmagánvádlót is bizonyítási kötelezettség terheli. A magánvádlóra nézve ezt a Be. 494. §-ának (1) bekezdése kimondja, a pótmagánvádlóra pedig e tekintetben az ügyészre irányadó rendelkezések vonatkoznak. A magánvádlónak meg kell jelölnie, milyen bizonyítékok alapján kéri a büntetőeljárás lefolytatását [Be. 497. § (1) bek.]. Ebben a magánvádló számára - aki hatósági jogosítványok nélküli magánszemély - szükség esetén segítséget kell nyújtani.

A tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása. Az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése, az egyes tevékenységi körökre vonatkozó részletes szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója eljárási garanciákat jelent a védelem számára is.

A váddal való rendelkezésből fakadó eljárási feladatok teljesítése vagy elmulasztása kizárólag a vádló (rendszerint a közvádló, az ügyész hivatásbeli) felelőssége. Az ügyésznek az e feladat teljesítéséhez szükséges jelenléti, kérdezési, indítványtételi és egyéb jogát a Be. a bírósági eljárásban teljes körűen biztosítja. Az állami büntető igény érvényesítése az ügyész alkotmányos kötelezettsége és ennek a szakmai, hivatásbeli mulasztásból eredő elenyészésének kockázatát is az ügyész viseli. A kockázat csökkentéséhez fűződő érdek semmiképp nem lehet erősebb, mint a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítése. Ez utóbbinak viszont alapvető feltétele az eljárásbeli funkciók tiszta elkülönítése. Ezért a Javaslat a 4. § újonnan beiktatott önálló (2) bekezdésében kifejezetten rögzíti, hogy amennyiben a vádló nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására.

3. A vádlóra háruló bizonyítási teher az ártatlanság vélelmének meghatározó eleme, következménye. A vádlott bűnösségét az ügydöntő határozatban megalapozott tényállás alapulvételével kell megállapítani. A tényállást a bíróság a bizonyítékok szabad értékelésének eredményeként kialakult meggyőződése szerint állapítja meg [Be. 78. § (3) bek.]. Ha valamely tényt nem talál kétséget kizáróan bizonyítottnak, akkor azt nem értékelheti a vádlott terhére. A bűnüldözés sikertelenségének a kockázatát az állam viseli. Ez az in dubio pro reo elve, amelynek jelentőségét a javaslat oly módon kívánja erősíteni, hogy - bár változatlan szöveggel - új önálló (3) bekezdésbe iktatja.

A 4. §-hoz

A módosítás indoka, hogy a Javaslat a Be. különleges eljárásokat tartalmazó XXVIII. Fejezetét átszámozza, az új fejezet-szám: a XXIX. Fejezet.

Az 5. §-hoz

A Javaslat főszabályként állapítja meg, hogy a kézbesítendő iratot nem kell kézbesíteni, ha erről az érintett kifejezetten lemond. Nem érvényesül a főszabály, ha törvény eltérően rendelkezik. Ez utóbbi szabályozás tipikus esete, ha törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés előírása alapján a külföldi kézbesítésre irányuló megkereséshez mellékelni kell a külföldön kézbesítendő iratnak a vonatkozó nemzetközi szerződésben meghatározott nyelven készült fordítását, ennek hiányában ugyanis a külföldi hatóság a kézbesítésre vonatkozó megkeresést teljesítését megtagadja.

A 6. §-hoz

A hatályos rendelkezést a harmadfokon eljárni jogosult bíróságok megjelölésével egészíti ki a Javaslat.

A 7. §-hoz

1. A Be. 14. §-át módosító rendelkezés a bíróság összetételére vonatkozó szabályozást egészíti ki, részint bővíti azt a kört, melyben a helyi bíróság tanácsban eljárhat, részint a harmadfokú bíróság összetételét érintő rendelkezéseket fogalmaz meg. A Javaslat által beiktatott, a Be. 270. §-ának (1) bekezdése helyébe lépő rendelkezés lényegét tekintve abban különbözik a hatályos szövegtől, hogy a vádtól eltérő minősítés lehetséges következményei közé beiktatja a bíróság tanácsa elé utalást. A Javaslat az eljárási törvényt új alcímmel és 270/A. §-szal kiegészítve úgy rendelkezik, hogy "a bíróság az ügyet a bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsa elé utalja, ha ezt a vádtól eltérő minősítés kérdésében hozott határozata szükségessé teszi." Erre akkor kerülhet sor, ha az egyesbíró szerint a bűncselekmény törvényes minősítése a vádbeli minősítéstől eltér, de az ügy ennek ellenére továbbra is a helyi bíróság hatáskörébe tartozik, azonban a Be. 14. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a bíróság tanácsának kell eljárnia. Az eljárási törvény szabályai közötti összhang megteremtése érdekében a Be. 14. §-ának (3) bekezdése kiegészül azzal, hogy a helyi bíróság akkor is egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el, ha az egyesbíró az ügyet a bíróság tanácsa elé utalta.

2. A fellebbviteli bíróságokat érintő két módosítás a Legfelsőbb Bíróságra vonatkozik. A (2) bekezdés, eltérve a hatályos szabályozás megfogalmazásától kifejezetten rögzíti, hogy a Legfelsőbb Bíróság - az általános, három főből álló tanácsban történő eljárás mellett, "ha e törvény így rendelkezik" - öt hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. A Be. rendelkezései szerint ilyen például a jogegységi indítvány elbírálása, illetőleg a felülvizsgálati indítvány elbírálása, ha az indítvány a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen irányul. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 14. §-ának (3) bekezdése és a hatályos szabályozás által megállapított bűncselekmények körére nézve a Javaslat a harmadfokú tanács vonatkozásában is rögzíti az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bíró-kijelölési jogát, kiemelve, hogy ez a Legfelsőbb Bíróság tekintetében nem áll fenn.

A 8. §-hoz

A Javaslat meghatározza a Magyar Köztársaság határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására jogosult bíróságot arra az esetre, ha az illetékesség a Be. 18. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján nem állapítható meg.

A 9. §-hoz

A Be. 21. §-a (3) bekezdésének b) pontja a másod- és harmadfokú eljárás, a c) pontja a hatályon kívül helyezés, d) pontja pedig a perújítás elrendelése folytán megismételt első- és másodfokú, illetőleg a megismételt másodfokú eljárás esetére érvényes speciális kizárási okokat tartalmazza. A Javaslat kifejezetten rögzíti, miszerint nincs kizárva a megismételt eljárás alapján hozott ítélet felülbírálatából az a bíró, aki a hatályon kívül helyező határozat meghozatalában részt vett.

A 10. §-hoz

A bíró ügyelosztást végző vezetőjének az ügyek elosztása folyamán tudnia kell arról, hogy adott esetben a bíró korábban az ügyben külön törvény alapján titkos információgyűjtés engedélyezéséről döntött. Ezzel az információval értelemszerűen maga a titkos információgyűjtést engedélyező bíró rendelkezik, ezért a Javaslat szerint a Be. 21. §-a (1) bekezdésének d) pontján alapuló titoktartási kötelezettség az ügyelosztást végző vezetőjével szemben nem terheli őt. A titoktartási kötelezettség alóli felmentés a titkos információgyűjtés engedélyezésének közlésére vonatkozik, nem terjed ki az ennek kapcsán megszerzett információk tartalmára.

A 11. §-hoz

A szabályozás arra az estre vonatkozik, ha a kizárási okot nem maga a bíró, vagy rá vonatkozóan a tanács elnöke jelentette be, illetőleg a bíró a kizárásához nem járult hozzá, így a bíróság elnöke nem intézkedhet másik bíró kijelölése iránt. Ez esetben a bíróság egyesbírája ellen tett bejelentést a bíróság másik bíróból és két ülnökből álló tanácsa, a bíróság tanácsa elleni bejelentést pedig a bíróság másik tanácsa bírálja el. A Javaslat arra az esetre, ha a kizárási ok - a Legfelsőbb Bíróság kivételével - a bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben merül fel, avagy a bíróságnak nincs olyan tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, a kizárás kérdésében a döntési jogot az eggyel magasabb fokú bírói szervre ruházza. A kizárás iránti bejelentés elbírálásához - a hatályos szabályozástól eltérően - nemcsak akkor kell beszerezni a bíró nyilatkozatát, ha a bejelentést nem ő tette, hanem akkor is, ha a kizárásához nem járult hozzá.

A 12. §-hoz

A Javaslat beiktatja a Be-be a feljelentés kiegészítése és közvetítői eljárásra utalás jogintézményét. Ehhez kapcsolódóan egészíti ki a Javaslat a Be. 28. §-a (4) és (7) bekezdésének azokat a rendelkezéseit, melyek a nyomozó hatóság önálló nyomozási tevékenysége feletti felügyelet érvényesülése érdekében az ügyész döntési és utasítási jogait és egyéb jogosultságait összegezik, illetve az ügyésznek a vádemeléssel kapcsolatos feladatait foglalják össze.

A 13. §-hoz

Az ügyészség kizárólagos nyomozási hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét kiegészíti a Javaslat a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos, valamint a Határőrség hivatásos és szerződéses állományú tagja által elkövetett, nem katonai büntetőeljárásra tartozó bűncselekményekkel. A kizárólagos ügyészségi nyomozási hatáskör indokai a rendelkezés hatálya alá vont személyekre nézve ugyanúgy fennállnak, mint a hatályos szabályozásban felsoroltakra nézve, ezért a Javaslat egységessé és következetessé teszi a vonatkozó jogi szabályozást.

A 14. §-hoz

A Be. 30. §-ának (1) bekezdése szerint az ügyészség szervezetét külön törvény alapján a legfőbb ügyész határozza meg. Az ügyészi szervezetet a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény szabályozza, a 25/2003. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 60. és 61. §-a pedig megadja a felettes ügyészség és a felettes ügyész definícióját, melynek birtokában. a Be. 30. §-ának (3) bekezdésében rögzített rendelkezési jog gyakorlójaként, a legfőbb ügyész mellett, elegendő csupán a felettes ügyészt nevesíteni.

.

A 15. §-hoz

Garanciális szempontokra figyelemmel az ügyész kizárására vonatkozó szabályokat a Javaslat az ügyészségi nyomozóra, az ügyészségi fogalmazóra és az ügyészségi ügyintézőre is kiterjeszti.

A 16. §-hoz

1. A Be. 36. §-a (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt bűncselekmények miatt a hatályos szabályozás szerint akkor végzi a nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség, ha a bűncselekményt jövedéki termékre vagy vámárura követik el. A Javaslat az elkövetési tárgy szerinti szűkítést elhagyva, valamennyi, a jelzett pont alatti bűncselekményben a Vám- és Pénzügyőrség illetékességét állapítja meg, ha az elkövetést a Vám- és Pénzügyőrség észleli, vagy a feljelentést nála tették meg. A Vám- és Pénzügyőrség intézkedési jogának gyakorlása és jogszabályban rögzített egyéb kötelezettségeinek teljesítése során gyakran jut olyan adatokhoz, ismeretekhez, melyek bűncselekmény gyanúját vetik fel, indokolt tehát, hogy ezen észlelés birtokában, vagy ha feljelentést nála tették meg, a nyomozást megindítsa és lefolytassa, tekintve, hogy rendelkezik az e bűncselekmények nyomozásához szükséges speciális szakértelemmel is.

2. A (2) bekezdés a Határőrség nyomozó hatósági jogosultságát szélesíti, figyelemmel a Határőrség hatáskörébe utalt cselekményekkel összefüggő sajátos szakmai ismeretekre és az eljárás gyorsaságának követelményére. A felsorolt bűncselekmények határőrségi nyomozását emellett az Európai Unió által támasztott jogharmonizációs követelmények, a külső és belső határok határőrizetének megszervezéséből adódó feladatok, így különösen a migráció illegális jelenségeinek visszaszorítása érdekében történő hatékony fellépés teszi szükségessé és indokolttá. A Btk. 214/A. §-a (1) bekezdésében írt "jogellenes belföldi tartózkodás elősegítése" bűncselekmény az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény 69. §-ának rendelkezése folytán "jogellenes tartózkodás elősegítése" elnevezést kapta, ezért e bűncselekmény elnevezését a Be. 36. §-ában módosítani szükséges.

3. A 2003. évi CXXX. törvény 55-58. §-a tartalmazza az Európai Unió tagállamai közös nyomozó csoportjaira vonatkozó szabályozást. Indokolt azonban utalásszerűen, sszefoglalva a legalapvetőbb szabályokat a Be.-ben is megjeleníteni. Ezért a Javaslat a Be. 36. §-át egy új (5) bekezdéssel egészíti ki.

A 17. §-hoz

A Javaslat általános szabályként fogalmazza meg, miszerint a fogva lévő terhelt jogosult arra, hogy hozzátartozójával - külön rendelkezés nélkül - szóban személyesen felügyelet mellett, írásban ellenőrzés mellett érintkezzék. Az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig az ügyész, ezt követően a bíróság intézkedésére csak abban az esetben van szükség, ha a büntetőeljárás eredményessége érdekében a hozzátartozóval való érintkezés korlátozásáról vagy megtiltásáról kell rendelkezni. A hozzátartozói körön kívül eső, más személyek tekintetében a Javaslat az érintkezés engedélyezését is - attól függően, hogy az ezzel kapcsolatos igény az eljárás melyik szakaszában merül föl - az ügyész, illetőleg a bíróság rendelkezéséhez (engedélyéhez) köti.

A Be. 43. §-ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság területén élő terhelt lakóhelye, illetve tartózkodási helye megváltozásának be nem jelentése esetén - ha mulasztásához e törvény más jogkövetkezményt nem fűz - rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megtérítésére kötelezhető. A Javaslat e rendelkezést kiegészíti azzal, hogy erre a terheltet a nyomozás során az első kihallgatásakor, a bírósági eljárásban a vádirat kézbesítésekor figyelmeztetni kell. Ezzel válik a szabályozás teljessé, a figyelmeztetés elmaradása esetén nyilvánvalóan nem alkalmazhatók a mulasztás jogkövetkezményei.

A 18. §-hoz

1. Magyarország Európai Uniós tagságából, illetőleg az ehhez kapcsolódó nemzetközi szabályozásnak a magyar jogba történő beépítéséből következik a Javaslatnak az a rendelkezése, mely szerint a büntetőeljárásban védőként - meghatalmazás vagy kirendelés alapján - a külön törvényben foglalt feltételek esetén európai közösségi jogász is eljárhat. A hivatkozott külön törvény az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény, amelynek IX. Fejezete tartalmazza az európai közösségi jogászra vonatkozó részletes szabályokat, rögzítve, hogy az európai közösségi jogász az ügyvédi kamara által vezetett névjegyzékbe bekerülve a kamara teljes jogú tagjává válik.

2. A hatályos szabályozástól eltérő megközelítésben a Javaslat azokat az eseteket veszi számba, amelyekben ügyvédjelölt - ügyvéd mellett, vagy helyetteseként - nem járhat el, ide sorolva a megyei bíróság, az ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülését, illetve tárgyalását. A Javaslat lehetőséget ad azonban arra, hogy a felsorolt bíróságokon folyamatban lévő ügyek kapcsán az ügyvédjelölt pl. iratokat tanulmányozhasson.

A 19. §-hoz

A Be. 46. §-a védő kötelező részvételének eseteit sorolja fel a büntetőeljárásban, és a hatályos szabályozás nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely ezt a részvételt a bűncselekményre a törvény által kiszabható büntetés mértékéhez kötné. Kétségtelen, hogy a kiemelkedő társadalomra veszélyességű ügyek vádlottjai az esetek többségében fogva vannak, ezért a 46. § a) pontja értelmében a velük szemben folyó eljárásban a védő részvétele kötelező, a hatályos szabályozás ennek ellenére kiegészítésre szorul. A korábbi, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I törvény 47. §-a a védő kötelező jelenlétét előírta a tárgyaláson, "ha a bűncselekményre a törvény öt évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel". A hatályos törvény a bűncselekmény büntetési tételére figyelemmel csak a 242. § (1) bekezdésének b) pontjában teszi kötelezővé - a tárgyalási szakaszban - a védő részvételét. Elméletileg kifogásolható és a gyakorlat által sem igazolt a Be. ezen megoldása, ezért az Alkotmány 57. §-ának (3) bekezdésében rögzített alkotmányos alapjog mind teljesebb érvényesülése érdekében a Javaslat akként rendelkezik, hogy a büntetőeljárás minden szakaszában kötelezővé teszi a védő részvételét, ha a bűncselekményre a törvény öt évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés kiszabását rendeli.

A 20. §-hoz

A védő kirendelésével kapcsolatos hatályos szabályozást a Javaslat három vonatkozásban egészíti ki. Az első a terhelt és a védő kapcsolat-felvételének megkönnyítését, illetve a védelem hatékonyabbá tételét szolgáló - a kirendelő határozatban teljesítendő - értesítési kötelezettség a védő elérhetőségéről, valamint a terhelt fogvatartásának helyéről, illetőleg kihallgatásának tervezett helyéről és időpontjáról. A Be. 48. §-a (4) bekezdésének helyébe lépő rendelkezés egyértelművé teszi, hogy ha a terhelt védelméről az erre jogosultak bármelyike meghatalmazás útján gondoskodik, a kirendelést vissza kell vonni, azaz a kirendelés a visszavonással veszti hatályát, nem pedig "automatikusan", a meghatalmazás csatolásával egyidejűleg. A visszavonásra - attól függően, hogy a kirendelés oka ily módon az eljárás melyik szakaszában szűnik meg - a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság jogosult. Az iratok tanulmányozása a védői tevékenység szerves, elengedhetetlen része, időigényes munka, amelyért a Javaslat szerint a kirendelt védő költségtérítésre jogosult.

A 21. §-hoz

A hivatalos személy társadalmi megbecsülésének és emberi méltóságának büntetőjogi védelméhez fokozott társadalmi érdek fűződik. Ez a hatályos szabályozásban is kifejeződik azáltal, hogy a hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt elkövetett becsületsértést és rágalmazást közvádra üldözendő bűncselekménynek minősítette a jogalkotó. A védett jogi tárgy súlya, valamint a jelzett jogsértő magatartások növekvő száma indokolttá teszik e két bűncselekmény közvádra történő üldözését abban az esetben is, ha azt nem a hivatalos személy hivatalos eljárása alatt - de azzal szoros összefüggésben, a hivatalos eljárás miatt - követik el.

A 22. §-hoz

1. A Javaslat a Be. 501. §-ára vonatkozó módosítással összhangban kiegészíti a pótmagánvádló fellépésének lehetséges eseteit tartalmazó taxatív felsorolást. Eszerint amennyiben az ügyész a nyomozás eredményeként közvádra üldözendő bűncselekményt nem állapítva meg nem emel vádat, illetőleg - ha a nyomozás elrendelésére magánvádas eljárásban került sor - a vád képviseletét nem veszi át, és az iratokat visszaküldi a bírósághoz, a Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy a sértett pótmagánvádlóként fellépjen.

Ha a vádemelést követően, az eljárás bíróság előtti szakaszában, a tárgyalás eredményéhez képest jut az ügyész arra a következtetésre, hogy a bűncselekmény nem közvádra üldözendő, a törvény egyéb feltételeinek fennállása esetén a sértett pótmagánvádlóként léphet fel.

Mindkét szabályozott esetkörben a minősítés tekintetében a bíróság, vádhatóságtól eltérő állásfoglalása szükséges, csak akkor kerülhet sor a sértett pótmagánvádlókénti fellépésére, ha a bíróság a vádhatóságtól eltérő állásponton van a bűncselekmény minősítését illetően.

2. A hatályos szabályozás nem rendelkezik arról az esetről, ha a pótmagánvád előterjesztésére nyitva álló időben vagy az eljárás során a nem természetes személy pótmagánvádló megszűnik. Ezt a hiányosságot küszöböli ki a Javaslat, akként rendelkezve, hogy ebben az esetben a pótmagánvádló helyébe jogutódja léphet a jogutódlás bekövetkeztétől számított harminc napon belül.

A 23. §-hoz

1. A bűncselekmény által okozott sérelem minél előbb történő kiküszöbölése társadalmi érdek. Hangsúlyozottan érdeke a sértettnek, de - mivel lényeges hatása van a jogsértő magatartás büntetőjogi következményeit illetően - a terhelt oldaláról tekintve is számottevő érvek szólnak a polgári peren kívüli, gyors rendezés mellett. Kívánatos tehát, hogy a büntetőügyben magánfélként fellépő sértett polgári jogi igénye ugyanabban az eljárásban nyugvópontra jusson.

2. A polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatos eljárási kérdéseket illetően a Be-ben megfogalmazott általános szabály, hogy a polgári eljárás szabályait kell alkalmazni, feltéve, hogy azok az eljárási törvény rendelkezéseivel, illetőleg a büntetőeljárás jellegével nem ellentétesek. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 148. §-a szerint

"(1)bíróság a per bármely szakábanmegkísérelheti, hogy a felek a jogvitát vagy a vitás kérdések egy részét egyezséggelrendezzék.

(2) Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a bíróság azt végzéssel jóváhagyja, ellenkező esetben pedig a jóváhagyást megtagadja, és az eljárást folytatja.

(3) A bíróság által jóváhagyott egyezségnek ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek; a jóváhagyó végzés ellen beadott fellebbezésnek az egyezség végrehajtására nincs halasztó hatálya"

3. Tekintettel arra, hogy a polgári jogi igény nem tekinthető a büntetőeljárás fő kérdésének, a büntetőbíróságnak nem lehet feladata a kérdés olyan mélységig és alapossággal történő vizsgálata, mint amilyen mértékében és módon ugyanez a polgári bíróságnak kötelessége. Nyilvánvaló a különbség a polgári per felperese és a sértett magánfél, illetőleg az alperes és a terhelt jogi helyzete között is. Mindebből következik, hogy bár a polgári jogi igény tekintetében született megegyezés elősegítése lehet feladata a büntető bíróságnak, de a büntetőeljárás jellegével ellentétes lenne az olyan rendelkezés, mely a bírói ítélettel azonos hatályú egyezséget jóváhagyó végzés meghozatalára jogosítja fel a büntetőügyben eljáró bíróságot.

A 24. §-hoz

1. A perbeli képviselet legáltalánosabb, komoly tradíciókra visszatekintő formája a magyar jogrendben az ügyvédi képviselet. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 2. §-a szerint "Az ügyvéd a Magyar Köztársaság valamennyi bírósága és hatósága (a továbbiakban együtt: hatóság) előtt eljárhat, és minden ügyben elláthatja a megbízó jogi képviseletét. Az ügyvéd a Magyar Köztársaság területén kívül az érintett állam szabályai szerint folytathat ügyvédi tevékenységet, azonban tevékenységére e törvény rendelkezéseit is - a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározottak szerint - megfelelően alkalmazni kell." A Be. - főszabályként - az ügyvédet jogosítja fel a képviselet ellátására, emellett azonban a hatályos szabályozás lehetővé teszi a nagykorú hozzátartozó számára is, hogy a sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt képviselőjeként a büntetőeljárásban eljárjon. A társadalmi és tulajdonviszonyok mind összetettebbé válása, valamint nemzetközi kötelezettségeink számának folyamatos növekedése miatt a Javaslat lehetőséget teremt a perbeli képviselet ellátására jogosultak körének bővítésére. Az új rendelkezés ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy az ügyvéden és a nagykorú hozzátartozón kívül más személy részére képviseleti jogot csak külön törvény állapíthat meg.

2. Az általános perbeli képviselethez képest a hatályos szabályozás eltérő többlet-követelményt támaszt a pótmagánvádló nem ügyvéd képviselőjével szemben előírva, hogy a képviseletet csak jogi szakvizsgával rendelkező személy láthatja el. A rendelkezés nyilvánvaló indoka, hogy a vád képviselete a büntetőügyben komoly jogi szaktudást igényel, és a törvény - mely főszabályként az ügyvédi képviseletet követeli meg - semmiképp sem tekinthet el a jogi szakvizsga megkövetelésétől, ha meg is engedi bizonyos körben, hogy a pótmagánvádló képviseletét ne ügyvéd lássa el. Ugyanakkor a perbeli képviseletre jogosultak körének bővítését alátámasztó, korábban részletezett érvek indokolttá teszik, hogy a nem természetes személy pótmagánvádló képviseletét elláthassa a sértett ügyvezetésére vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője, illetőleg a sértettel alkalmazotti jogviszonyban lévő személy, amennyiben jogi szakvizsgával rendelkezik, különös tekintettel arra, hogy - a sértetthez kapcsolódó jogviszonya folytán - leginkább érdekelt az ügyben, és azt vélhetően alaposan ismeri is.

A 25. §-hoz

A Javaslat kiegészíti a hatályos szabályozást a pótmagánvádló képviseletére feljogosító meghatalmazás adására jogosultak rögzítésével, és rendelkezik arról, ki adhat meghatalmazást a külön törvény alapján képviselet ellátására jogosult személynek. A pótmagánvádló számára a rendelkezés a sértettel, a magánvádlóval és az egyéb érdekelttel azonos helyzetet teremt mind az ügyvédnek, mind a külön törvény alapján képviselet ellátására jogosult személynek és a nagykorú hozzátartozónak adható meghatalmazás tekintetében. Az a tény, hogy a rendelkezés szűkebben vonja meg a külön törvény alapján eljárni jogosult személy számára meghatalmazás adására jogosultak körét, mint azt az ügyvédek vonatkozásában teszi, azt a jogalkotói szándékot fejezi ki, hogy az ügyvédi képviselet a jövőben is uralkodó képviseleti forma legyen a büntetőeljárásban.

A 26. §-hoz

A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság eljárási cselekményeinek általános szabályai közé beiktatja a Javaslat az emberi méltóság, az érintettek személyiségi jogai, és a kegyeleti jog kötelező tiszteletben tartását, valamint előírja, hogy az eljárás során biztosítani kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra. Az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogot az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése rögzíti. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint ez a jog azonos az általános személyiségi joggal, "szubszidiárius alapjog", mely minden olyan esetben megalapozza az alkotmányvédelmet, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. A kegyeleti jog, valamint az Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott "a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog" szintén olyan, az ember személyiségéhez elválaszthatatlanul hozzátartozó alapjog, melynek fokozott védelmét az eljárás minden szakaszában érvényesíteni kell, nem csupán a terhelt, hanem valamennyi érintett vonatkozásában.

A 27. §-hoz

A közigazgatási hatóságok számára előírt - a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által foganatosított eljárási cselekményekhez kapcsolódó - közreműködési kötelezettség a büntetőeljárás sikerességét hivatott előmozdítani, és ezen hatóságoknak az államszervezetben betöltött helyéből valamint az ebből fakadó feladataiból követezik. Közigazgatási hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény 12. §-ának (3) bekezdése alá tartozó szerv. A "hatáskörükbe tartozó módon" fordulattal a jogalkotó azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy a közreműködés keretében a közigazgatási hatóság olyan teendők ellátására köteles, amelyek jellemzően nem képezik ugyan a feladatát, de a jogszabály által ráruházott általános feladatkörhöz szervesen kapcsolódnak.

A 28. §-hoz

1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 117. §-a megfogalmazta és szabályozta azt az értesítési kötelezettséget, mely a büntetőeljárás során eljáró hatóságot terhelte az eljárásban részt nem vevő szervek irányába, a bűnözés megelőzése érdekében. A hatályos szabályozás eddig ilyen kötelezettséget nem rögzített, az elmúlt évek tapasztalatai azonban indokolttá teszik az értesítési kötelezettség beiktatását az eljárási törvénybe. A Javaslat szerint a tájékoztatási kötelezettség az ügyészt és a nyomozó hatóságot terheli, a bűncselekmény elkövetését közvetlenül lehetővé tevő, a büntetőeljárás során megállapított okokról és körülményekről. Az értesítés címzettje a bűnözés megelőzésére illetékes állami vagy önkormányzati szerv, célja pedig a további bűncselekmények megelőzése. A tájékoztatási kötelezettségnek az okok és körülmények észlelését követően haladéktalanul, de legkésőbb az eljárás befejezéséig eleget kell tenni.

2. Szintén az ügyész és a nyomozó hatóság kötelezettségeként szabályozza a Javaslat, hogy amennyiben az általa észlelt tények vagy körülmények birtokában úgy ítéli meg, hogy hivatalból további bírósági, közigazgatási vagy más eljárásnak van helye, az eljárás kezdeményezése érdekében az illetékes szervet tájékoztassa. A Javaslat az adatvédelmi, valamint a Be. tanúkihallgatásra vonatkozó rendelkezéseivel összhangban szabályozza az adatok továbbításának feltételeit és korlátait.

3. Részint a bűnmegelőzés és bűnüldözés - mint a tájékoztatás által szolgált cél - kiemelkedő fontosságára tekintettel, részint pedig, mert a tájékoztatás önmagában közvetlenül semmilyen konkrét érdeket vagy jogot nem érint, a Javaslat nem teszi lehetővé ellene a jogorvoslatot.

A 29. §-hoz

Ha a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, és az elmulasztott határnapon végzett eljárási cselekményt megismétli, nem elegendő a megismétlés eredményéhez képest csupán a korábbi eljárási cselekmény hatályban tartásáról, illetőleg teljes vagy részleges hatályon kívül helyezéséről határoznia, hanem döntenie kell a korábbi eljárási cselekményen, illetőleg az alapján hozott határozata tekintetében is. A hatályos törvény azonban ezt a rendelkezést kifejezetten nem tartalmazza, ezért a Javaslat az egyértelmű törvényi rendezés érdekében kiegészíti e szabállyal a Be.-t.

A 30. §-hoz

A büntetőeljárásban eljáró szerveknek minden eljárási cselekménynél törekedniük kell arra, hogy a lehető leggyorsabban, és minél racionálisabb időbeosztással végezzék el azokat. Az adott eljárási cselekmény várható időtartamának az idézésében, illetve az értesítésben történő kötelező közlése azt a célt szolgálja, hogy minden érintett előre felkészülhessen a várható időbeli igénybevételre, és ne hivatkozhasson ezen ismeret hiányára, a hatóságok pedig lehetőség szerint törekedjenek a megadott időtartam betartására.

A 31. §-hoz

A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróságtól vagy más hatóságtól érkező kézbesítendő iratot átvegye, és megbízója részére továbbítsa. A kézbesítési megbízott jogintézményének létezése és funkciója indokolja a Javaslatnak azt a rendelkezését, hogy amennyiben a sértettnek vagy egyéb érdekeltnek kézbesítési megbízottja van, a sértett vagy az egyéb érdekelt részére szóló iratot - az idézés kivételével - a megbízottnak kell megküldeni.

A 32. §-hoz

A Javaslat továbbra is fenntartja azt a rendelkezést, hogy a bírósági eljárásban a vádlott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett, a magánvádló, a magánfél és a felsoroltak képviselője részére - a Be. eltérő rendelkezésének hiányában - a másolat kiadása nem korlátozható. A Javaslat a jogosultak körét kiegészíti a pótmagánvádlóval és képviselőjével, kiküszöbölve a hatályos szabályozás hiányosságából fakadó indokolatlan megkülönböztetést. A rendelkezés másik új eleme, hogy lehetővé teszi a másolat kiadásának korlátozását arra az esetre, ha az az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait, a kegyeleti jogot sérti, vagy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelen nyilvánosságra kerüléséhez vezet.

A 33. §-hoz

A hatályos szabályozás, mely az adatszolgáltatás ingyenességéről szóló rendelkezést tartalmaz, a gyakorlatban több értelmezési vita forrását képezte az adatot igénylő és szolgáltató szervek között. Az állam bűnüldözői funkciójának feltétlen elsőbbséget biztosítani kívánó jogalkotói akarat maradéktalan érvényesülése érdekében a Javaslat felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyek a térítésmentes adatszolgáltatás körébe tartoznak. A felsorolás nem taxatív, adott esetben a jogalkotói akarat ismeretében dönthető el a térítési kötelezettség, illetve térítésmentesség kérdése.

A 34. §-hoz

Az ismeretlen helyen tartózkodó személy lakóhelye, illetve tartózkodási helye megállapítása elrendelésére tett intézkedés, illetőleg a körözés elrendeléséről, valamint az elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozat elleni jogorvoslatot a Javaslat kizárja. A rendelkezés gyakorlati indoka, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó személlyel az intézkedés, illetve a határozat közlésére - a helyzet jellegéből adódóan - nincs mód, ebből következően a jogorvoslati jog biztosítása formalitás lenne, hiszen a jog gyakorlása az adott esetben eleve kizárt. Az intézkedés jellege egyébként sem indokolja a jogorvoslat biztosítását, hiszen önmagában a lakóhely, illetőleg tartózkodási hely megállapítására teendő intézkedés, a körözés elrendelése, valamint az elfogatóparancs kibocsátása tényleges hátránnyal vagy jogkorlátozással nem jár. A körözéshez és az elfogatóparancshoz kapcsolódó joghátrány orvoslására - elfogás és előállítás esetén - az őrizetbe vételt, illetve az előzetes letartóztatást elrendelő határozat elleni fellebbezési jog szolgál.

A 35. §-hoz

A Javaslat továbbra is fenntartja a jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a bűnügyi költséget előreláthatólag megfizetni képtelen, személyes költségmentességet élvező terhelt számára kirendelt védő tevékenysége kapcsán az államra háruló fizetési kötelezettséget. A Javaslat a kirendelt védő díja mellett a védő költségeinek megfizetéséről rendelkezik, eltérően a hatályos szabályozás igazolt készkiadások szóhasználatától. A változtatást a hasonló tárgyú jogszabályok szó- és fogalomhasználata, illetve az ehhez való igazodás szándéka indokolja.

A 36. §-hoz

Az Alkotmánybíróság a 43/2004 (XI. 17.) AB határozatában (a továbbiakban: AB hat.) megállapította, miszerint alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a Be. a hatósági tanú alkalmazásával kapcsolatosan nem szabályozta az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében, valamint 59. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogok védelmének eljárási garanciáit. Az AB hat. rámutat, hogy a törvényben meghatározott nyomozási cselekményeknél közreműködő hatósági tanú szükségképpen betekintést nyer a nyomozási cselekményekkel érintett személyek magánéletébe, olyan információk birtokába jut, melyek az érintettek Alkotmány által védett magánszférája, magántitkainak, személyes adatainak körébe tartoznak. A hatályos szabályozás - mely nem állít jogi korlátot a hatósági tanú tudomására jutott ezen adatok felhasználása, nyilvánosságra hozatala elé - tehát alkotmányellenes helyzetet idéz elő, hiányossága folytán sérül az érintetteknek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében, valamint 59. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető joga.

E hiányosság megszüntetése érdekében a Javaslat a hatósági tanúra vonatkozó titoktartási kötelezettséget állapít meg a nyomozási cselekmény során a hatósági tanú tudomására jutott valamennyitényre, adatra és körülményre nézve, mely kötelezettség alól azonban a bíróság, az, ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság felmentést adhat. A titoktartási kötelezettség a nyomozási cselekményen történtek egészére vonatkozik, de az erre jogosulttól kapott felmentés is ugyanerre terjed ki. A titoktartás alól felmentett hatósági tanú tehát a felmentést adó előtti meghallgatása során valamennyi, a nyomozási cselekmény során tudomására jutott tényre, adatra és körülményre nézve nyilatkozni köteles, míg egyéb szervek vagy személyek irányában továbbra is teljes titoktartási kötelezettség terheli őt.

A 37. §-hoz

1. Garanciális okból, valamint annak érdekében, hogy a figyelmeztetés és az arra adott válasz az eljárás során ne képezhesse vita tárgyát a Javaslat kötelezővé teszi a tanú tekintetében a mentességi okokra és a tanú jogaira vonatkozó figyelmeztetés és az arra adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezését, elmaradásukhoz azt a következményt fűzve, hogy a vallomás bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.

2. A Be. 82. §-ának újrafogalmazott és átszerkesztett (4) bekezdése kizárja a tanúvallomás (1) bekezdés b) pontján alapuló megtagadásának jogát annak a tanúnak a vonatkozásában, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, és miután a vádemelés elhalasztásának tartama eredményesen telt el, vele szemben az ügyész az eljárást megszüntette.

A 38. §-hoz

A büntetőeljárás törvényességét és a tanú érdekeit szolgáló rendelkezés szerint a Be. 83. §-ában rögzített, a tanú vallomástételének akadályát figyelmen kívül hagyó, illetőleg a titoktartási kötelezettséget sértő módon felvett, továbbá a 85.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezést sértő - a vallomástétel akadályaira, az ezeket érintő figyelmeztetésre és a jegyzőkönyvezésre vonatkozó szabályozással ellentétes - tanúvallomás bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.

A 39. §-hoz

A tanú kihallgatása elején követendő eljárást a Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest azzal egészíti ki, hogy a figyelmeztetésnek ki kell terjednie a mentő körülmény elhallgatásának tilalmára, valamint arra, hogy a mentő körülmény elhallgatását valamint a hamis tanúzást a törvény szabadságvesztéssel bünteti. A figyelmeztetés és az arra adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezésének kötelezettsége, s az ennek elmulasztásához fűződő jogkövetkezmény a Javaslat egyéb rendelkezéseivel összhangban álló, garanciális jelentőségű szabályozás.

A 40. §-hoz

1. A tizennyolcadik életévét meg nem haladott, valamint a szellemi vagy egyéb állapota miatt a tanúvallomás jelentőségét korlátozottan megítélni képes, tanúként kihallgatandó személy érdekeinek védelmét szolgálja az a rendelkezés, mely lehetővé teszi, hogy kihallgatásánál törvényes képviselője vagy gondozója jelen legyen. Ez a rendelkezés a tanúvallomás bizonyítékkénti értékelése szempontjából is garanciális jelleggel bír.

2. Ha a kihallgatni kívánt személy és a törvényes képviselő vagy a gondozó, illetőleg a tanú által megjelölt hozzátartozó között érdekellentét van, a Be. 86. §-ának (2) és (3) bekezdéseiben meghatározott jogokat a gyámhatóság gyakorolja, ezáltal mindenképpen biztosítja, hogy ne sérüljenek az ilyen tanú érdekei, és a tanúvallomás bizonyítékkénti figyelembe vétele szempontjából is jelentőséggel bír.

A 41. §-hoz

A büntetőeljárásban gyakran válik szükségessé szakértői vélemény beszerzése a kóros elmeállapot, az alkohol-, illetőleg kábítószerfüggés fennállásának, továbbá a kényszergyógykezelés vagy a kényszergyógyítás indokoltságának tisztázása illetőleg bizonyítása érdekében. A hatályos szabályozás [99. § (3) bek.] ezekben az esetekben csak a bíróság és az ügyész számára teszi lehetővé szakértő alkalmazását. Tekintettel arra, hogy e rendelkezés a büntetőeljárás menetét indokolatlanul lassítja és fölösleges adminisztráció forrása, a Javaslat - figyelemmel a gyakorlat igényeire is - korlátozás nélkül megengedi szakértő alkalmazását a büntetőeljárásban a nyomozó hatóság részére is.

A 42. §-hoz

A terhelt és a sértett elővezetésének lehetőségét megteremtő rendelkezés a szakértői eljárás eredményes és gyors lefolytatása érdekében a 106. § (1) bekezdésében közreműködésre kötelezett, de e kötelezettséget megszegő személyekkel szemben biztosít további törvényes eszközt a megjelenési kötelezettség kikényszerítésére.

A 43. §-hoz

1. A Be. 76. §-ának (1) bekezdése értelmében a terhelt és a tanú vallomása is bizonyítási eszköz, ezért a Javaslat a bizonyítékkifejezés helyett a szabatosabbbizonyításieszközkifejezésre módosítja a szöveget.

2. A Be. 108. §-a (8) bekezdésében írt tilalom egyenesen következik abból, hogy a szakértői vizsgálat során, annak eredményessége érdekében a szakértő a vizsgált személy - aki lehet a terhelt, a tanú, vagy a sértett, akit ugyancsak tanúként hallgathatnak ki - bizalmas közléseihez jut hozzá, úgy azonban, hogy a terheltet nem figyelmezteti a vallomás megtagadásának a lehetőségére, a nyilatkozattétel esetleges következményeire, és a tanú esetében sem terheli a kioktatási kötelezettség. Célját és eljárásbeli funkcióját tekintve a vizsgált személy vallomástétele és a szakértő előtti nyilatkozata alapvetően különbözik egymástól, a követett szabályozástól eltérő rendelkezés pedig a vallomás megtételére, illetve a kihallgatás szabályaira vonatkozó törvényi rendelkezések megkerülését jelentené. A hatályos rendelkezés szerinti tilalom csak a terheltre vonatkozik, a Javaslat ezt akként módosítja, hogy kiterjeszti a tanúra és a sértettre is.

A 44. §-hoz

A tolmácsra vonatkozóan a Be. akként rendelkezik, hogy a tolmácsra irányadóak a törvény szakértőre vonatkozó szabályai, ezért az eseti szakértő igénybe vételét érintő szabályozással összhangban kell rendelkezni a tolmácsról is, különös tekintettel a szakfordításról és tolmácsolásról szóló jogszabályok rendelkezéseire is.

A 45. §-hoz

A Javaslat a közvetítői eljárásra utalás előtt is biztosítani kívánja a bíróság és az ügyész számára a pártfogói vélemény beszerzésének lehetőségét. E rendelkezés folytán olyan információk kerülhetnek a bíróság, illetve az ügyész birtokába, melyekből lényeges következtetések vonhatók le a közvetítői eljárás indokoltságát, várható eredményességét illetően.

A 46. §-hoz

A terhelt kihallgatásának megkezdésekor kötelezően előírt, a vallomástételhez vagy annak megtagadásához kapcsoló átfogó és részletes figyelmeztetési kötelezettség része a hatályos szabályozásnak is, alapvető garanciális rendelkezés. A Javaslatnak az a rendelkezése, mely szerint a figyelmeztetést és az arra adott választ szó szerint kell jegyzőkönyvezni, ennek elmaradása esetén pedig a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe, további - az eljárás törvényességét és a terhelti jogok fokozottabb védelmét szolgáló - garancia.

A 47. §-hoz

A szemle és a helyszíni kihallgatás jogintézményének célja és jellege alapvetően eltérő, ezért a Javaslat az utóbbit is önálló alcímként jeleníti meg a törvényben.

A 48. §-hoz

A Javaslat a Be.-t a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot korlátozó új kényszerintézkedéssel, a távoltartással egészíti ki. A távoltartás a lakhelyelhagyási tilalomhoz és a házi őrizethez hasonlóan az előzetes letartóztatás egyik alternatívája. Távoltartás csak akkor rendelhető el, ha a terhelttel szemben nem rendeltek el olyan más kényszerintézkedést, amely a távoltartás elrendelését kizárttá teszi. A távoltartó határozat elrendelését kizárttá teszi az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés és a házi őrizet. A Be. 130. §-ának (2) bekezdése helyébe lépő rendelkezés folytán az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó szabályozás összhangba kerül a távoltartást a törvénybe beiktató rendelkezéssel. A távoltartás ugyanis - miként a Javaslat által a Be.-be beiktatott 138/A. § (2) bekezdéséből egyértelműen kitűnik - akkor rendelhető el, ha a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható személy előzetes letartóztatása nem szükséges, de megalapozottan föltehető, hogy lakókörnyezetben hagyása esetén az előzetes letartóztatás jogszabályi indokait megvalósító magatartásától tartani kell.

A 49. §-hoz

1. A kétfokú rendes jogorvoslat bevezetése folytán szükségessé válik annak rögzítése, hogy a másodfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás a másodfokú eljárás befejezéséigtart.Szintén a jogorvoslati rendszer reformja indokolja a másodfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetve a harmadfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás végső időpontjának meghatározását. A Javaslat ezt - a hatályos szabályozás logikáját követve - a harmadfokú eljárás befejezésének napjához, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamának beálltához köti.

2. A kétfokú rendes jogorvoslati rendszer lehetőséget teremt arra, hogy a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül helyezze és új eljárás lefolytatását rendelje el. A Javaslat ezért külön bekezdésben egységesen úgy rendelkezik, hogy a hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító határozatot hozó bíróság által fenntartott vagy elrendelt előzetes letartóztatás a megismételt eljárásra kötelezett bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart. A rendelkezés egyértelműen a hatályos szabályozás logikáját követi a megváltozott fórumrendszerhez igazodva.

Az 50. §-hoz

A Javaslat a hatályos szabályozást kiegészíti azzal, hogy ha az ügyben harmadfokú eljárás van folyamatban, az előzetes letartóztatás akkor sem szűnik meg minden esetben, ha annak tartama a három évet eléri. A Be. 132. §-ának (3) bekezdése szerint ilyen kivétel az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás, továbbá ha az ügyben harmadfokú bírósági eljárás vagy hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban. A Be. - azáltal, hogy az előzetes letartóztatás maximális időtartamát meghatározza -, kifejezi, hogy a jogalkotó milyen időtartamban tekinti törvényesnek és indokoltnak a büntetőeljárás hatálya alatt álló személyt legsúlyosabban érintő kényszerintézkedés fenntartását. A másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezést a Javaslat (Be. 386. §) szűk körben teszi lehetővé, a Be. 388. §-a (2) bekezdésének első mondata szerint pedig a harmadfokú eljárásban nincs helye bizonyításnak. A szabályozás által érintett ügyek várhatóan kis száma, és a harmadfokú eljárás viszonylagos rövidsége képezi kellő alapját az általánostól eltérő rendelkezésnek.

Az 51. §-hoz

A Be. 269. §-ának (1) bekezdése előírja a bíróság számára, hogy a tárgyalás előkészítése során, az ügyész indítványára vagy hivatalból határozzon a személyi szabadság elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés fenntartásáról,elrendeléséről vagy megszüntetéséről. A Javaslat a hivatkozott szabályozásnak megfelelően a fenntartás fogalmának beiktatásával kiegészíti a Be. 133. §-ának (2) bekezdését, összhangba hozva ezzel a 269. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel.

Az 52. §-hoz

A nyomozás érdekeinek szem előtt tartása miatt kivételes esetben indokolt lehet a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatást rendőrségi fogdában végrehajtani, a nyomozási cselekmény elvégzésének tartamára. Erre a Be. hatályos szabályai is lehetőséget adnak, a Javaslat azonban szigorúbb, és egyértelműbb rendelkezéseket tartalmaz, mind az ilyen tárgyú intézkedés időtartamára, mind a döntésre jogosult hatóságra vonatkozóan. Az ügyészi rendelkezési jog elsőbbségét a célszerűség indokolja, garanciális szempontból azonban már bírói döntés szükséges az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdán történő végrehajtásáról abban az esetben, ha az a harminc napot meghaladja.

Az 53. §-hoz

A Be. 136. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezésből a Javaslat mellőzi a 176. § (2) bekezdésének második mondatára vonatkozó utalást, mely "a nyomozás határideje lejárt" fordulattal megfogalmazott feltétel egyik lehetséges esete, külön kiemelése ezért szükségtelen.

A Be. 176. §-a (2) bekezdésében írt rendelkezés szerint a meghatározott személy ellen folyó nyomozás határideje legfeljebb a terhelt első gyanúsítottkénti kihallgatásától számított két évig hosszabbítható meg. A 131. § (1) bekezdése értelmében a vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatást - az elrendelését követő egy év elteltével - a megyei bíróság egyesbíróként eljárva alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja, de az előzetes letartóztatás így is legfeljebb az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tarthat A Be. 216. §-a (1) bekezdésének d) pontja akként rendelkezik, hogy az ügyész az iratok ismertetésétől, illetőleg az iratok hozzá történő megérkezésétől számított harminc napon belül emel vádat, a vádemelésre azonban - a (2) bekezdés szerint - legfeljebb kilencven napos határidő is engedélyezhető. A Javaslat arról az esetről rendelkezik, amikor az előzetes letartóztatást a hatályos szabályozás alapján azért kellene megszüntetni, mert a vádemelésére várhatóan a 176. § (2) bekezdésében megállapított kétéves határidő lejárta után kerül majd sor, és az előzetes letartóztatást két hónappal meghosszabbító határozat által megállapított határidő - tekintettel a vádemelésre nyitva álló határidőkre - előbb telik le, mintsem az első fokú bíróság a tárgyalás előkészítése során az előzetes letartóztatás fenntartásáról dönthetne (Be. 269. §). Ennek elkerülése érdekében a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a bíróság a nyomozás határidejének lejárta előtt - ügyészi indítványra - két hónappal az előzetes letartóztatás tartamát meghosszabbíthatja, ha pedig a vádemelésre ez alatt az idő alatt sem kerül sor, lehetőség van rá, hogy az előzetes letartóztatást további két hónappal meghosszabbítsa. A törvény egyéb rendelkezéseivel összhangban áll, és az előzetes letartóztatás időtartamára vonatkozó általános rendelkezésből fakad az a szabályozás, mely szerint az előzetes letartóztatás ebben az esetben is az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatig tart, de amennyiben tartalma a három évet eléri, azt meg kell szüntetni.

Az 54. §-hoz

A Javaslat által az eljárási törvénybe beiktatott távoltartás jogintézményére tekintettel a Be. VIII. Fejezetének III. Címe megváltozik, és abban a távoltartás is nevesítésre kerül.

Az 55. §-hoz

A Javaslat a másodfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetőleg a harmadfokú bíróság által elrendelt lakhelyelhagyási tilalomra vonatkozó rendelkezéssel egészíti ki a hatályos szabályozást, akként, hogy ezek a kényszerintézkedések az eljárás befejezéséig tartanak. A rendelkezés lényegében a hatályos szabályozással azonos módon tartalmazza a lakhelyelhagyási tilalom megszűnésének eseteit, elhagyva a Be. 176. §-ának (2) bekezdésének második mondatára történő utalást a Javaslat 53. §-ához fűzött indokolásában írt okból. A Javaslat a Be. 136. §-ának javasolt (2) bekezdéséhez hasonlóan rendelkezik arra az esetre, ha a nyomozás befejeződött, és a vádemelésre várhatóan a nyomozás 176. §-ának (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta után kerül sor, rögzítve, hogy a bíróság a határidő lejárta előtt, ügyészi indítványra a lakhelyelhagyási tilalmat legfeljebb a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig meghosszabbíthatja.

Az 56. §-hoz

A rendelkezés - a lakhelyelhagyási tilalommal azonos módon - a terhelt mozgási szabadságát és tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozó kényszerintézkedésként határozza meg a házi őrizetet. Tekintettel arra, hogy mindkét kényszerintézkedés alkalmazásának alapfeltétele, hogy az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok általuk is biztosíthatók legyenek, továbbá, mert az elrendelés egyéb feltételei is hasonlóak, a jogalkotó a jogalkalmazó döntésére bízza, hogy a két kényszerintézkedés közül az adott esetben melyik alkalmazását tartja célszerűnek.

Az 57. §-hoz

1. A Javaslat a Be.-t a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot korlátozó új kényszerintézkedéssel, a távoltartással egészíti ki. A távoltartás a lakhelyelhagyási tilalomhoz és a házi őrizethez hasonlóan az előzetes letartóztatás egyik alternatívája, elrendelésére - szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén - akkor kerülhet sor, ha a terhelttel szemben nem rendeltek el olyan más kényszerintézkedést, amely a távoltartás elrendelését kizárttá teszi. A távoltartás elrendelését kizárttá teszi az előzetes letartóztatás (Be. 129. §), az ideiglenes kényszergyógykezelés (Be. 140. §), és a házi őrizet (Be. 138. §).

2. A Javaslat szerinti új kényszerintézkedés hatálya alatt a terhelt a bíróság határozatában megállapított szabályok szerint köteles a meghatározott lakást elhagyni, és onnan a bíróság által meghatározott ideig távol maradni, a meghatározott személytől, illetőleg e személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési és nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott épülettől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani, valamint tartózkodni attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen. Ez utóbbi a személyes találkozás, valamint a kommunikációs eszközök útján, így például a telefonon, vagy elektronikus úton történő kapcsolatfelvétel tilalmát is jelenti.

Lényeges kiemelni, hogy a terhelt az adott ingatlanból a használat jogcímétől függetlenül eltávolítható, vagyis nem csak közös tulajdonú, vagy közösen bérelt lakás, illetve a sértett saját lakása vonatkozásában lehet elrendelni a távoltartást, hanem akkor is, ha az adott lakásnak mindkét fél szívességi használója, vagy ha a terhelt a lakás tulajdonosa, míg a lakásban maradó fél a szívességi lakáshasználó.

3. A Javaslat szerint a büntetőeljárás során távoltartás szabadságvesztés büntetéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén akkor rendelhető el, ha a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelése nem szükséges, de - különösen a bűncselekmény jellegére, a terheltnek az eljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására, valamint a terhelt és a sértett viszonyára tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy a lakókörnyezetben hagyása esetén a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróságnak e tekintetben vizsgálnia kell, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény jellege olyan-e (pl. testi épség elleni, illetve egyéb erőszakos bűncselekmény), amely megalapozhatja a sértett félelmét a terhelttől. Vizsgálni kell a terhelt és a sértett viszonyát is, azt, hogy a sértett helyzete, életkörülményei, a terheltnek a sértettre gyakorolt hatása indokolja-e a távoltartás elrendelését, illetve, hogy a sértett magatartása mennyiben idézte elő a távoltartás elrendelését megalapozó cselekményt, figyelemmel kell lennie továbbá a terheltnek az eljárás során tanúsított magatartására.

4. Ha a büntetőeljárás megindításának feltétele, hogy a bűncselekmény sértettje − illetve a sértett hozzátartozója, törvényes képviselője vagy a gyámhatóság − magánindítvány előterjesztésével jelezze, hogy a büntetőeljárás megindítását, kívánja, ezen akarat-kijelentés megtétele előtt a távoltartás elrendelése nem lehetséges.

5. A Javaslat a távoltartás elrendelését a bíróság hatáskörébe utalja. Ennek indoka, hogy a távoltartás az előzetes letartóztatás egyik alternatívája, elrendelése esetén a szabadságkorlátozás mértéke megközelíti a szabadságelvonással járó egyéb kényszerintézkedések által okozott joghátrányt. Bár az egyén szabad mozgását a távoltartás csak részben korlátozza, más szempontból, viszont - így a tulajdonhoz való jog, illetve ennek gyakorlása terén - lényegesen súlyosabb korlátozást szenvedhet, mint a házi őrizet vagy a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén. A vádirat benyújtását megelőzően a távoltartásról a nyomozási bíró dönt a Be. IX. fejezetének VI. Címe szerinti eljárásban, a vádirat benyújtását követően pedig a Be. általános szabályai szerint az eljáró bíróság határoz.

A Javaslat − hasonlóan a lakhelyelhagyási tilalomhoz - lehetővé teszi, hogy a bíróság határozatában meghatározott időközönkénti jelentkezési kötelezettséget írjon elő a terhelt számára, a távoltartás alapjául szolgáló büntetőeljárást folytató nyomozó hatóságnál.

6. Tekintettel arra, hogy a többi szabadságelvonó, illetve szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel szemben a távoltartás indítványozására az ügyészen (illetve a magánvádlón és pótmagánvádlón) kívül más személyek is jogosultak, a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a távoltartás elrendeléséről szóló határozatot akkor is meg kell küldeni az ügyésznek, ha a távoltartás elrendelését a sértett, a cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes sértett törvényes képviselője, vagy a terhelttel közös háztartásban élő kiskorú személy törvényes képviselője [138/B. § (2) bek. d)-f) pontja] indítványozta.

Ez összhangban van a Be. 262. §-a (1) bekezdésének Javaslat szerinti második mondatával, amely szerint a tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével a határozatot közölni kell az ügyésszel, a pótmagánvádlóval, az ügy áttételéről, a bíróság kijelöléséről és az eljárás felfüggesztéséről hozott határozatot közölni kell a sértettel is.

7. A Be. 128. §-a rögzíti az őrizetbe vétel kapcsán az eljáró hatóságra háruló teendőket, amelyek a következők: Értesíteni kell a terhelt által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más személy is értesíthető. Emellett a terhelt felügyelet nélkül maradó kiskorú gyermekét, illetőleg az általa gondozott más személyt gondozás céljából a hozzátartozójának, illetőleg az arra alkalmas intézménynek kell átadni. A kiskorú elhelyezéséről a gyámhatóság útján kell gondoskodni, a terhelt által gondozott más személy esetében a helyi önkormányzat jegyzőjét kell értesíteni. Intézkedni kell a terhelt felügyelet nélkül maradó vagyonának és lakásának biztonságba helyezéséről is. Katonával szemben elrendelt távoltartás esetén pedig értesíteni kell az elöljáróját is.

A Javaslat a távoltartással összefüggésben ugyanezen kötelezettségeket rója a vádirat benyújtása előtt a nyomozó hatóságra, illetve az ügyészre, valamint a vádirat benyújtását követően a bíróságra. E tekintetben a Javaslat nem jelöl meg konkrét határidőt, hanem "haladéktalanul" kifejezést használva utal arra, hogy ezeket az intézkedéseket lehetőségekhez képest a legrövidebb időn belül meg kell tenni.

Az 58. §-hoz

1. Eltérően az előzetes letartóztatás, illetve az annak alternatíváját jelentő többi kényszerintézkedés tartamára vonatkozó szabályoktól, a Javaslat szerint a távoltartás konkrétan, napokban meghatározott időtartamra rendelhető el. A távoltartás legrövidebb időtartama tíz nap, leghosszabb tartama harminc nap, azon túl meghosszabbításra nincs lehetőség.

2. A Javaslat szerint a távoltartás elrendelését az ügyész, a magánvádló, a pótmagánvádló, a sértett, a cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes sértett törvényes képviselője, valamint a terhelttel közös háztartásban élő kiskorú személy törvényes képviselője indítványozhatja. Emellett a Be. 269. §-ának (1) bekezdése szerint a vádirat benyújtását követően, a bírósági szakban kényszerintézkedést, így a Javaslat szerinti távoltartást a bíróság hivatalból is elrendelhet.

3. A Javaslat szerint lehetőség van a távoltartást elrendelő határozat indítványra, vagy hivatalból történő megváltoztatására, illetve megszüntetésére. A távoltartást elrendelő határozat megváltoztatását valamint megszűntetését indítványozhatja az, aki magára az elrendelés indítványozására is jogosult, valamint indítványozhatja a terhelt, illetve a védője is. Ilyenkor a bíróság a távoltartás elrendelését indítványozó nyilatkozatát, valamint az ügyész, a magánvádló, illetőleg a pótmagánvádló indítványát is beszerzi. Az eljárás elhúzódásának megakadályozása érdekében a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a bíróság a nyilatkozat, illetőleg az indítvány előterjesztésére határidőt állapít meg; ha e határidő eredménytelenül eltelt, a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján határoz. Miután a bíróság meghozta a megváltoztató, vagy megszüntető határozatát, azt megküldi annak a személynek is, akitől, vagy akinek a munkahelyétől, stb. a terheltet eltiltották.

A Javaslat szerint a távoltartást elrendelő határozat megváltoztatása alapjául szolgálhat, ha az elrendelő határozatban meghatározott személy lakóhelye megváltozik, vagy e személy, illetőleg a terhelt életkörülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely miatt a határozat megváltoztatása indokolt. Ilyen lehet például a munkahely vagy oktatási intézmény megváltozása. A távoltartást elrendelő határozat megváltoztatását eredményezheti továbbá, ha a terhelttel szemben a büntetőeljárás során olyan kényszerintézkedést rendeltek el, amely miatt a távoltartás módosítása vagy megszüntetése szükséges.

4. A Javaslat − hasonlóan az előzetese letartóztatás szabályaihoz − rendelkezik arról, hogy amennyiben a terhelttel szemben távoltartást rendeltek el, az eljárást soron kívül kell folytatni.

Az 59. §-hoz

A Javaslat rendelkezik arról az esetről, ha a terhelt megszegi a távoltartás szabályait. A terhelt önhibáján kívül is előfordulhat, hogy találkozik azzal a személlyel, akitől eltiltották, ez azonban a terhére nem értékelhető, ezért a Javaslat csak a távoltartás szabályainak szándékos megszegéséhez fűz hátrányos jogkövetkezményeket. A távoltartás szabályainak szándékos megszegése esetén elrendelhető a távoltartás hatálya alatt álló személy előzetes letartóztatása, illetve ha ez nem szükséges, rendbírsággal sújtható. Mindezen jogkövetkezmények elkerülése érdekében azonban lehetősége van a terheltnek arra, hogy a távoltartás szabályainak megszegését utólag kimentse.

A 60. §-hoz

A kétfokú rendes jogorvoslat bevezetése folytán módosításra, illetve kiegészítésre szorul az ideiglenes kényszergyógykezelés megszűnésének időpontjára vonatkozó szabályozás. A Javaslat ezért rögzíti, hogy a másodfokú bíróság által elrendelt ideiglenes kényszergyógykezelés a másodfokú eljárás befejezéséig, a másodfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetőleg a harmadfokú bíróság által elrendelt ideiglenes kényszergyógykezelés az eljárás befejezéséig tart.

A 61. §-hoz

A rendelkezés az ideiglenes kényszergyógykezelés megszűnésének eseteit sorolja fel, és kiegészíti a hatályos szabályozást a Be. 136. §-a (3) bekezdésének és 137. §-a (9) bekezdésének módosítására irányuló javaslattal tartalmilag azonos szabályozással.

A 62. §-hoz

1. A Be. hatályos rendelkezései között szerepel az úti okmány elvétele elnevezésű kényszerintézkedés. A Magyar Köztársaság 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, ezért az úti okmány fogalma, illetőleg az ország elhagyásának feltételrendszere is átalakult, illetve a határátkelés új értelmezést nyert.

A tartózkodási hely megválasztásának szabadsága, illetve az ezzel kapcsolatos korlátozás, alkotmányossági szempontból is indokolttá tette a Be. rendelkezéseinek felülvizsgálatát.

2. A csatlakozást követően az Európai Unió tagállamain belül - kétoldalú megállapodás eredményeképpen más államokba - is személyi igazolvánnyal lehet utazni, ezáltal az úti okmány elvétele, mint személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, értelmét vesztette.

A törvény előtti egyenlőség elvét sérti az a helyzet, miszerint attól függően, hogy valaki magyar állampolgár, az Európai Unió valamely tagállamának állampolgára, vagy nem uniós ország állampolgára, különböző helyzetben van a büntetőeljárásban. Ezért a hatályos rendelkezések mindenképpen tarthatatlanná váltak.

3. A Javaslat ezért a terhelt úti okmányának elvételét, mint önálló büntetőeljárási kényszerintézkedést megszünteti; fenntartja azonban külföldre utazás külön törvényben meghatározott tilalmának biztosítására szolgáló intézkedést. A Javaslat taxatív felsorolást ad azokról a személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedésekről, amelyek esetében az úti okmányt el kell venni, és meghatározza az értesítendő hatóságot is, mind magyar állampolgárok, mind külföldi állam polgárai tekintetében.

A 63. §-hoz

1. Az óvadék jogintézményének hatályba lépéséről a 2003. évi II. törvény 88. §-a (2) bekezdésének a) pontja rendelkezett. A 2003. július 1. óta eltelt idő elméleti és gyakorlati tapasztalatai indokolttá tették az óvadék szabályozásának felülvizsgálatát, és a szükséges módosítások elvégzését.

Az óvadék a bíróság által meghatározott összeg, amely a terheltnek az eljárási cselekményeken való jelenlétét biztosítja. A rövid fogalmi meghatározásból kitűnik, hogy a jogintézmény célja a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítása anélkül, hogy személyi szabadsága más korlátozás alá kerüljön, továbbá, hogy a Javaslat szakít az eddigi szabályozással, amely szerint az óvadékot a terhelt, vagy helyette más ajánlhatja fel.

2. Óvadék alkalmazására változatlanul csak abban az esetkörben van lehetőség, amikor a terhelt előzetes letartóztatására a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott ok miatt került sor. Az előzetes letartóztatás ez esetben nem mellőzhető, az óvadék megállapítása, és letétele az előzetes letartóztatás megszüntetésének egy speciális feltétele.

3. Óvadék megállapítását a terhelt vagy a védő indítványozhatja. A bíróság hivatalból nem állapíthat meg óvadékot, és annak megállapítását a felsoroltakon kívül más nem indítványozhatja. A Javaslat megszünteti azt a helyzetet, hogy az óvadék felajánlásával a büntetőeljárásban egyébként részt nem vevő személy önálló eljárási funkciót töltsön be. Az természetesen nem kizárt, hogy a vádlott helyett más fizesse ki az óvadék összegét, az illető személy bíróság előtti megjelenése azonban nem indokolt, a bíróság felé a terheltnek kell teljesítenie, a mögöttes jogviszonynak nincs jelentősége. Ennél fogva óvadék megállapítására is csak a terhelt, valamint az érdekeit képviselő védő tehet indítványt.

Az óvadék megállapításának tárgyában - ha azt a tárgyaláson indítványozták - a bíróság a tárgyaláson, egyéb esetekben mindig ülésen dönt. A terhelt és a védő meghallgatása mindig szükséges, ha azonban a védő az ülésen értesítés ellenére nem jelent meg, az ülés távollétében is megtartható, és azon értelemszerűen dönteni is kell az óvadék tárgyában.

4. A bíróság az óvadék összegének megállapításakor a terhelt személyi és vagyoni körülményeire is figyelemmel határoz. Természetesen, mint minden kényszerintézkedés elrendelése, illetve megszüntetése során, ez esetben is nélkülözhetetlen valamennyi - az eset megítélése, illetőleg a kényszerintézkedés szempontjából releváns - körülmény vizsgálata. Az óvadék összege csak a bíróság mérlegelésén múlik, nincs tehát jelentősége annak, hogy a terhelt mekkora összeg kifizetésére képes vagy hajlandó. Ebből következően, - továbbá, hogy a "felajánlott" összeg ismerete a döntésben a bíróságot ne befolyásolja - eltérően a hatályos szabályozástól, a Javaslat nem teszi lehetővé, hogy az óvadék összegére a terhelt indítványt tegyen. Elképzelhető, hogy a terhelt már közvetlenül az őrizetbe vételét követően, a személyi szabadság elvonásával járó kényszerintézkedés elrendelése tárgyában tartott ülésen indítványozza az óvadék megállapítását, ilyen esetekben nem szükséges újabb ülést tartani, a bíróság az előzetes letartóztatás elrendelésével egyidejűleg is határozhat az óvadék tárgyában, és óvadék megállapítása mellett rendelkezhet az előzetes letartóztatás helyett más kényszerintézkedésről is. Ez természetesen igaz akkor is, ha a kényszerintézkedés elrendelésére tárgyaláson kerül sor, nincs akadálya annak, hogy a nyomban előterjesztett óvadék megállapítását célzó indítványról is azonnali döntés szülessen.

5. Ha a terhelt előzetes letartóztatását a bíróság óvadék ellenében megszünteti, ez ellen a végzés ellen kizárólag az ügyész és a pótmagánvádló fellebbezhet. Ebből a rendelkezésből következik az is, hogy az óvadék összege tekintetében van helye fellebbezésnek.

6. A korábbi szabályozástól eltérően a Be. 147. §-ának (6) bekezdése nemcsak a készpénzfizetést teszi lehetővé, hanem azt is, hogy az óvadék letételét külön jogszabályban meghatározott módon is igazolni lehet. A készpénzfizetésen kívül más módja is van ma már a pénzbeli kötelezettség teljesítésének, erre figyelemmel kell lenni az óvadék letétele esetében is, ezen kívül a gyakorlatban többször fordult elő százezres, milliós nagyságrendű óvadék megállapítása, az összegek várhatóan inkább növekedni fognak, így célszerűségi szempontokat is e változtatás mellett szólnak.

Az óvadék letételét, illetőleg ennek igazolását követően a terheltet haladéktalanul szabadon kell bocsátani, tekintettel arra, hogy a szabadlábra helyezés bírósági határozatban rögzített feltétele bekövetkezett.

7. Az óvadék megállapítása iránti indítvány elutasítása esetén előterjeszthető ismételt indítványra vonatkozó eljárás tekintetében a Javaslat a Be. hatályos, az óvadék elfogadása iránti ismételt indítványra vonatkozó szabályait veszi át, tartalmi változtatás nélkül.

A 64. §-hoz

A Javaslatnak ez a szakasza a Be. 148. §-a helyébe lépő, az óvadék letételét követően szabadlábra helyezett terhelt előzetes letartóztatásának elrendelésére vonatkozó szabályokat tartalmazza.

1. A Javaslat szerinti szabályozás alapján az óvadék letételét mindenképpen megelőzi az előzetes letartóztatás elrendelése. A Be. 147. §-ának módosítása, amely ezt egyértelművé teszi, szükségszerűen indokolja a 148. § értelemszerű módosítását is, ezen túlmenően a Javaslat a Be. hatályos 148. §-ának (1) bekezdését változtatás nélkül veszi át.

2. A Be. 148. §-ának (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy mely esetekben kell az óvadék összegét visszaadni a terheltnek. A 147. § módosításának megfelelően tehát minden esetben a terhelt részére kell visszaadni az óvadékot, más jogviszonynak nincs jelentősége a büntetőeljárás szempontjából. A (2) bekezdés b) pontját a Javaslat a törvény más rendelkezéseinek módosítása okán pontosítja, egyebekben a hatályos rendelkezéseket nem érinti.

3. A Be. 148. §-ának (3) és (4) bekezdéseit a Javaslat pontosítja, a rendelkezések tartalmi módosítása nélkül.

A 65. §-hoz

A közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá az egészségügyi intézményben tartandó házkutatás kapcsán a Be. 149. §-ának (6) bekezdésében előírt garanciális követelményeket a Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest szűkebb, de egyértelműen meghatározott feltételek fennállásához köti. A Javaslat szerint nem önmagában a helyszín, hanem a helyszínhez köthető tevékenységgel összefüggő irat megtalálása iránt folytatott házkutatás esetében érvényesülnek a szigorúbb garanciális szabályok.

Közjegyzői vagy ügyvédi tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titok minden olyan papíralapú vagy elektronikus adathordozón tárolt információ és adat, amely hivatásának gyakorlása kapcsán, azzal összefüggésben jutott a közjegyző vagy az ügyvéd tudomására, és amelyre nézve hivatásának szabályai folytán titoktartási kötelezettség terheli őt. Értelemszerűen beletartozik ebbe a körbe a Be. 81. §-a (1) bekezdésének b) pontjában megfogalmazott a tanúkihallgatást kizáró, és 82. § (1) bekezdésének c) pontjában írt a tanúvallomás megtagadására alapot adó titoktartási kötelezettség. A rendelkezés folytán a hivatásbeli titokkal azonos védelmet élvező egészségügyi titok az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 3. §-a a) pontjának meghatározása szerint "az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás)". Ugyanezen § e) pontja az egészségügyi dokumentáció fogalmát, a gyógykezelés során a betegellátó tudomására jutott egészségügyi és személyazonosító adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás vagy bármilyen más módon rögzített adatként határozza meg, függetlenül annak hordozójától vagy formájától.

A 66. §-hoz

A motozás a személyes szabadságot súlyosan korlátozó kényszerintézkedés, amelyet - bár a Be. 150. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyész és a nyomozó hatóság " rendel el" , - ténylegesen reálaktusként hajtanak végre. Ily módon a kényszerintézkedések közül egyetlenként a hatályos törvény nem ad lehetőséget jogorvoslatra. Ez a helyzet alkotmányossági szempontból aggályos, ezért a Javaslat lehetővé teszi a motozás ellen panasz előterjesztését. E kényszerintézkedés jellegére tekintettel a panasznak nincs halasztó hatálya, tehát a motozás a panasz ellenére foganatosítható, de a jogorvoslatnak helyt adó határozat esetén a motozás eredményét, mint bizonyítási eszközt különös körültekintéssel és fenntartással indokolt értékelni.

A 67. §-hoz

A Javaslat a közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá az egészségügyi intézményben tartandó a házkutatásra vonatkozó rendelkezésben foglaltakkal azonos módon határozza meg az iratoknak azt a körét, amelyre nézve lefoglalást csak a bíróság rendelhet el.

A 68. §-hoz

A Javaslat - hasonlóan az egyéb kényszerintézkedések megszüntetése terén követett szabályzáshoz - mellőzi a törvény szövegéből a Be. 176. §-a (2) bekezdésének második mondatára történő utalást.

A 69. §-hoz

1. A sértettnek számottevő érdeke fűződhet a zár alá vétel elrendeléséhez, ezért a Javaslat lehetővé teszi, hogy a nyomozás során az elrendelésre sértetti indítvány alapján is sor kerüljön.

2. A bíróság nem jogerős ügydöntő határozatában az ingatlanra elrendelt vagyonelkobzás meghiúsításának megakadályozására szolgál az a rendelkezés, mely szerint ez esetben az eljárás jogerős befejezéséig a bíróság az ingatlan zár alá vételét rendelheti el. Tekintettel arra, hogy a Javaslat a Be. 54. §-ának (5) bekezdését hatályon kívül helyezi, a 159. § (3) bekezdésének utolsó mondata a törvény szövegéből kimarad.

3. Az egyéb kényszerintézkedések megszüntetésére vonatkozó rendelkezésekkel összhangbana zár alá vétel megszűnését rendező szabályozás sem tartalmaz utalást a 176. § (2) bekezdésének második mondatára.

4. A nyomozás korábbi szakaszában elrendelt zár alá vétel indokoltsága a nyomozás későbbi szakaszában megszűnhet, ezért a Javaslat - hasonlóan a lefoglalásra vonatkozó szabályozáshoz - úgy rendelkezik, hogy a bíróság által elrendelt zár alá vételt a vádirat benyújtásáig az ügyész is megszűntetheti.

A 70. §-hoz

.

A Javaslat megállapítja a rendbírság elzárásra történő átváltoztatása esetén egy napi elzárásnak megfelelő legalacsonyabb és legmagasabb összeget, és rögzíti, hogy az adott ügyben ezen a kereten belül kiszabott összeget a rendbírságot megállapító határozatban meg kell határozni.

A 71. §-hoz

Az elővezetésre vonatkozó hatályos szabályozás helyébe lépő rendelkezés szerint ez a kényszerintézkedés a jövőben arra is igénybe vehető, hogy az érintettet a szakértői vizsgálatra állítsák elő. A módosítás összhangban van a Be. 106. §-a (3) bekezdésének Javaslat szerinti módosításával.

A 72. §-hoz

1. A Javaslat a nyomozó hatóság részére tájékoztatási kötelezettséget ír elő a bíróság, illetőleg az ügyész irányába arra az esetre, ha a döntési hatáskörükbe tartozó határozat meghozatalának szükségességét észleli. Ilyen kötelezettség a hatályos szabályozás szerint csupán az elvégzendő eljárási cselekmények tekintetében áll fenn. Az eljárás során gyakran válik szükségessé bírósági vagy ügyészi határozat meghozatala, s ezt az esetek jelentős részében először a nyomozó hatóság észleli, ezért a tájékoztatási kötelezettség kiterjesztése a határozatokra mind a törvényesség, mind a nyomozás eredményességének szempontjából indokolt.

2. A Be. 165. §-ának (1) bekezdése egyértelműen meghatározza, hogy a nyomozásról az ügyész rendelkezik, és a nyomozó hatóságot utasítja. A Javaslat által beiktatott (6) bekezdés arról az esetről rendelkezik, amikor a nyomozó hatóság vezetője - nyilvánvalóan a nyomozás célja, illetve hatékonysága szempontjából - aggályosnak véli az ügyészi utasítást. A Javaslat szerint ilyenkor a nyomozó hatóság vezetője, felettes szerve útján, előterjesztést tehet a felettes ügyészhez, az előterjesztésnek azonban nincs halasztó hatálya. Az a tény, hogy a rendelkezés szerint az előterjesztésre csak a felettes szerv útján van lehetőség, biztosítékot jelent a kellően át nem gondolt, megalapozatlan előterjesztések ellen, és összhangban áll az ügyésznek a nyomozásban betöltött meghatározó szerepével. Szintén az ügyész és a nyomozó hatóság eljárásbeli kapcsolata, valamint célszerűségi, a nyomozás eredményességét szolgáló indokok állnak a halasztó hatályt kizáró jogszabályi rendelkezés hátterében.

A 73. §-hoz

A hatályos szabályozás felsorolja azokat a személyeket, akiknek nevét a nyomozási cselekményekről készítendő jegyzőkönyvben kötelezően fel kell tüntetni, e felsorolásból azonban hiányzik a védő. A Javaslat ezt a hiányosságot megszünteti.

A 74. §-hoz

A Be. 169. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a nyomozás során milyen kérdésekről kell határozati formában dönteni. A Javaslat a Be. hatályos rendelkezéseivel, illetve a Javaslat szerinti módosításokkal összhangban egészíti ki a felsorolást.

A 169. § (1) bekezdésének Javaslat szerinti szövege a hatályos szabályozásban foglaltakon kívül határozati formát ír elő a védő kirendelésének visszavonásáról, ha annak oka megszűnt [49. § (2) bek.], az ügyek egyesítéséről, elkülönítéséről, áttételéről (72. §), a bűnügyi költség megállapításáról [74. § (2.) bek.], a személyes költségmentességről, illetve az okozott költség viselésére kötelezésről [74. § (3)-(4) bek.], a tolmács kirendeléséről, kizárásáról, felmentéséről, díjának megállapításáról (114. §), a határozat kijavításáról [169. § (5) bek.], a felfüggesztett nyomozást követően az eljárás folytatásáról (188. §), a megszüntetett nyomozást követően az eljárás folytatásáról (191. §), a halaszthatatlan nyomozási cselekmény elleni jogorvoslat elbírálásáról [195. § (7) bek.].

A módosítás indoka egyes szakaszok tekintetében az, hogy a Be. egyéb rendelkezéseivel összhangba hozza a 169. § (1) bekezdésének szabályozását, a Be. 49. §-ának (2) bekezdése, a 74. §-ának (4) bekezdése, a 169. §-ának (5) bekezdése, 188. §-a, a 191. §-a, 195. §-ának (7) bekezdése ugyanis rögzíti a határozati formát. A tolmács kirendeléséről, kizárásáról, felmentéséről, díjának megállapításáról szóló szabályozás következik a Be. 114. §-ának (3) bekezdésének rendelkezéséből, mely szerint a törvénynek a szakértőkre vonatkozó rendelkezései a tolmácsra is irányadók. Az ügyek egyesítése, elkülönítése áttétele, valamint a bűnügyi költség megállapítása olyan súlyú és horderejű döntés, amely okvetlenül határozati formát igényel.

Mellőzi viszont a hatályos felsorolásból a Javaslat az elővezetést, amelyről a hatályos rendelkezés szerint nem kell határozatot hozni. Ez azonban ellentétes a Be. 162. §-ában írottakkal, mert e törvényhely (2) bekezdése szerint erről a kényszerintézkedésről is határozatot kell hozni.

A 75. §-hoz

A hatályos szabályozáshoz képest szűkíti a Javaslat azoknak az adatoknak a körét, melyeket az elrendelt nyomozásról készült feljegyzésnek tartalmaznia kell. Változatlanul szükséges a feljegyzésben feltüntetni, hogy milyen bűncselekmény miatt és mikor indult a nyomozás, szükségtelen viszont annak megjelölése, hogy ki ellen indították meg a büntetőeljárást. A Javaslat szerinti szabályozás részint abból indul, ki, hogy a feljegyzésnek csak az eljárás szempontjából leglényegesebb tényekre kell szorítkoznia, részint elejét kívánja venni annak a gyakorlatnak, hogy a média érdeklődése folytán gyakran már az eljárás kezdetén, a gyanúsítottkénti kihallgatást megelőzően ismertté válik a lehetséges terhelt(ek) neve. A törvény jelenlegi rendelkezése folytán pl. abban az esetben is meg kell jeleníteni a nyomozást elrendelő feljegyzésen a feljelentett személy nevét, ha már a nyomozás elrendelésekor nyilvánvaló, hogy nem a feljelentett követte el a bűncselekményt.

A 76. §-hoz

A Be. rendelkezései [170. § (3) bek., 174. § (1) bek.] szerint az arra jogosult szerv a nyomozás elrendeléséről, illetőleg megtagadásáról attól a naptól számított három napon belül köteles határozni, amelyen a feljelentés hozzá megérkezett, illetve amelyen a feljelentésről tudomást szerzett. A gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy ez a határidő esetenként túl rövid a megalapozott döntés meghozatalára, illetőleg az azt kellően alátámasztó adatok beszerzésére. A Javaslat ezért beiktatja a törvénybe az 1973. évi I. törvény által ismert, de a hatályos szabályozásban mellőzött feljelentés kiegészítésének intézményét, további adatok beszerzésére biztosítva időt és eszközöket a nyomozó hatóság, illetve az ügyész számára, az adatszerzés időtartamát pedig legfeljebb tizenöt napban határozva meg. E határidő, valamint az a rendelkezés, hogy amennyiben a feljelentés kiegészítését követően a nyomozást elrendelik, a nyomozás határidejét a feljelentés kiegészítés elrendelése napjától kell számítani, az eljárás elhúzódását és a jogintézmény rendeltetés-ellenes alkalmazását hivatott megakadályozni.

A 77. §-hoz

A Javaslat - összhangban a Be. 193. §-a (3) bekezdésének módosításával - a törvény 176. §-ának (2) bekezdését is módosítja. A 193. § (3) bekezdésének módosítására irányuló javaslat szerint, ha a nyomozás iratainak ismertetését követően indítványozott eljárási cselekmény a 176. § (2) bekezdésének második mondatában meghatározott határidőn belül nem végezhető el, a legfőbb ügyész a nyomozási határidőt meghosszabbíthatja. E rendelkezés beiktatása miatt szükséges módosítani a Be. 176. §-ának (2) bekezdését is, megjelenítve az általános két éves nyomozási határidőhöz képesti kivételként azt az esetet, amikor a nyomozás iratainak ismertetését követő indítvány alapján további nyomozási cselekmény elvégzése érdekében a nyomozás határidejét a legfőbb ügyész meghosszabbítja. A nyomozás határidejének meghosszabbítását további adatok beszerzése, nyomozási cselekmények foganatosítása teszi szükségessé, a hosszabbítást elrendelő határozat elleni panaszjog engedélyezése az eljárás további elhúzódásához, a panasz elbírálásának szükségszerűen formális mivolta pedig a jogintézmény kiüresedéséhez vezetne.

A 78. §-hoz

A Be. hatályos szövege a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenysége keretében a rendőrségkülön törvényben meghatározott bűnüldözési adatbázisának igénybe vételét teszi lehetővé a nyomozó hatóság részére a büntetőeljárás megindítása után, annak megállapítására, hogy vannak-e bizonyítási eszközök és ezek hol találhatók. A reá vonatkozó 2004. évi XIX. törvény alapján azonban a Vám- és Pénzügyőrség is végez bűnüldözői tevékenységet, s a törvény 35-37. § értelmében bűnüldözési adatbázissal is rendelkezik. Ugyanez állapítható meg a Határőrségre vonatkozóan, a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény alapján, melynek 65-77. §-a tartalmazza a bűnüldözési adatbázisra vonatkozó rendelkezéseket. Mindezekre tekintettel a Javaslat nem a rendőrség, hanem tágabb kört felölelőbűnüldöző szervek bűnüldözési adatkezelési adatbázisainak igénybe vételi lehetőségéről rendelkezik.

A 79. §-hoz

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 51. §-a (2) bekezdésének d) pontja értelmében a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal, ügyészséggel szemben e szerveknek a pénzügyi intézményhez intézett megkeresése esetén, e törvény tehát az ügyészi jóváhagyást nem követeli meg. E rendelkezéssel összhangban a Javaslat a hatályos szabályozást kiegészíti azzal, miszerint a nyomozó hatóság számára lehetővé teszi, hogy a Hpt. által megengedett körben ügyészi jóváhagyás nélkül igényelhessen adatokat. Tekintettel arra, miszerint nincs olyan törvényi rendelkezés, mely a hírközlési szolgáltatást nyújtó szerv számára titoktartási kötelezettséget ír elő a folyamatban lévő büntetőeljárás során adatot igénylő nyomozó hatóság, illetve ügyészség vonatkozásában, a hírközlési szolgáltatást nyújtó szervtől beszerezhető információk pedig a büntetőeljárás sikeres és gyors befejezése szempontjából gyakran elengedhetetlenek, a Javaslat ebben a körben is eltekint az ügyészi jóváhagyás beszerzésének megkövetelésétől.

A 80. §-hoz

1. A Be. 43. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint a terhelt jogosult arra, hogy megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre. Ennek, a terhelti jogok szempontjából kulcsfontosságú rendelkezésnek a tényleges, gyakorlati megvalósulását szolgálja a Javaslat, előírva a nyomozó hatóság számára azt a kötelezettséget, miszerint a gyanúsított kihallgatásáról olyan időben intézkedjék, hogy a jelzett jog érvényesülése ne szenvedhessen csorbát.

2. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 283. § szerint nem büntethető kábítószerrel visszaélés miatt az ugyanezen §-ban meghatározott elkövetési módok valamelyikét megvalósító személy, ha az első fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.

A büntethetőséget megszüntető ok jogi természete, hogy a cselekmény az elkövetéskor tényállásszerű és jogellenes, ezért büntetendő, de az elbírálás időpontjában valamely utóbb bekövetkezett körülmény miatt a felelősségre vonásra nem kerül sor, vagyis a büntethetőséget megszüntető ok mindig a cselekmény elkövetését követően keletkezik és nem a bűncselekmény jogi megítélésére, hanem annak elbírálására hat ki, és jelentkezik büntethetőségi akadályként. A büntethetőséget megszüntető ok észlelése (megállapítása) esetén a büntető ügyekben eljáró szervek a Btk. és a Be. rendelkezései alapján kötelesek az eljárást megszüntetni, mert a megszüntető ok fennállása esetén az eljárás a továbbiakban nyilvánvalóan nem folytatható. Igaz ez a Btk. 283. §-ában megfogalmazott - az elterelésben részvételhez, mint feltételhez kötött - büntethetőséget megszüntető ok esetén is. A hatályos Be. akként rendelkezik, hogy ha a Btk. 283. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető okból az eljárás megszüntetésének lehet helye, és a kábítószer-élvező gyanúsított vállalja a kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, kábítószer-használatot más ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt, az ügyész a vádemelést egy évi időtartamra elhalasztja. E rendelkezés 2003. július 1. napján lépett hatályba, és az azóta eltelt idő tapasztalatai alapján célszerűnek tűnik egyértelműsíteni az elterelésre vonatkozó eljárási rendelkezéseket.

A jelenleg hatályos rendelkezés alapján ugyanis az elterelésben való részvétel lehetősége csak az ügyészi vádemelés elhalasztásáról szóló határozat alapján nyílik meg, tehát ha valaki a vádemelés elhalasztása előtt önkéntesen aláveti magát az elterelésben való részvételnek, ez a Be. jelenlegi szabályai szerint (226. § (2) bek.) nem számítható be a vádemelés elhalasztása alatti időtartamnak, és így nem eredményez a Btk. szerinti büntethetőséget megszüntető okot.

Nyilvánvalóan indokolt, hogy az elterelésben, amely gyógyító kezelés is lehet, a kábítószer-élvező minél hamarabb részesülhessen, és ez az időtartam, amelyet a vádemelés elhalasztásáról szóló határozat előtt a gyógyító kezelésben töltött beszámítson a Btk. 283. §-a által meghatározott hat hónapba. Ezért a Javaslat a Be. 179. §-át egy új rendelkezéssel egészíti ki, mely szerint, ha a nyomozás adatai alapján a Btk. 283. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető okból az eljárás megszüntetésének lehet helye, ennek feltételeiről a nyomozó hatóság a gyanúsítottat tájékoztatja. A tájékoztatás nyilvánvalóan nem teremt kötelezettséget a gyanúsított részére, tehát szabadon mérlegelheti, hogy igénybe kívánja-e venni a kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, a kábítószer-használatot kezelő más ellátást, vagy a megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt.

A 81. §-hoz

1. Az Alkotmánybíróság a 43/2004 AB határozatában megállapította, miszerint alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a Be. a hatósági tanú alkalmazásával kapcsolatosan nem szabályozta az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében, valamint 59. §-ának (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogok védelmének eljárási garanciáit.

Az AB határozat szerint alkotmányellenességet eredményez a hatósági tanú hivatalból történő alkalmazására vonatkozó hatályos szabályozás, a törvény ugyanis nem tartalmazza, melyek azok a feltételek, amelyek fennállása esetén mód van hatósági tanú alkalmazására. A szabályozás hiányossága folytán a hatóság nevében eljáró személy indokolatlanul széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amikor arról dönt, hogy az eljárási cselekménynél alkalmaz-e hatósági tanút, ugyanakkor döntésének következményeként a nyomozási cselekmény érintettje köteles a hatósági tanú közreműködését tűrni.

Emellett - utal rá a 43/2004 AB határozat -, a hatályos jogi szabályozás nem nyújt kellő biztosítékokat arra nézve, hogy az eljárásban valóban pártatlan, elfogulatlan, az ügyben érdektelen személy működjék közre hatósági tanúként, továbbá a törvény nem rögzíti a hatósági tanú közreműködésének korlátait sem. Így nem rendezi a törvény a hatósági tanú titoktartási kötelezettségét, nem állít jogi korlátot az elé, hogy a tanú a megszerzett információt nyilvánosságra hozza, felhasználja. A törvényben meghatározott nyomozási cselekményeknél közreműködő hatósági tanú szükségképpen betekintést nyer a nyomozási cselekményekkel érintett személyek magánéletébe, olyan információk birtokába jut, melyek az érintettek Alkotmány által védett magánszférája, magántitkainak, személyes adatainak körébe tartoznak. A hatályos szabályozás - mely nem állít jogi korlátot a hatósági tanú tudomására jutott ezen adatok felhasználása, nyilvánosságra hozatala elé - tehát alkotmányellenes helyzetet idéz elő, hiányossága folytán sérül az érintetteknek az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében, valamint 59. §-ának (1) bekezdésében szabályozott alapvető joga.

Végül utal arra is a 43/2004 AB határozat, hogy a Be. 183. §-ának (2) bekezdése kimondja, miszerint a nyomozási cselekmények előtt a hatósági tanút a jogairól és kötelezettségeiről fel kell világosítani, ugyanakkor a hatósági tanú jogait, kötelezettségeit jogszabály nem határozza meg.

A 43/2004 AB határozatban megfogalmazott alkotmányossági aggályok orvoslása érdekében szükségessé vált a hatósági tanúra vonatkozó szabályok, vagyis a Be. 183. §-ának teljes körű újrafogalmazása.

2. Annak érdekében, hogy a hatóság nevében eljáró személy ne rendelkezzen rendkívül széles mérlegelési jogkörrel a hatósági tanú alkalmazásáról való döntésben, a Javaslat korlátozza a hivatalból történő alkalmazás lehetőségét. A hatályos szöveg szerint az ügyész és a nyomozó hatóság az adott eljárási cselekményeknél hatósági tanút bármikor hivatalból is alkalmazhat, ugyanakkor az alkalmazását elsődlegesen indítványra, hivatalból csak másodlagosan lehet elrendelni. Bár mindkét esetben (indítványra, illetve hivatalból) az elrendelés a nyomozási cselekménnyel érintett személy érdekeit szolgálja, az AB határozat folytán indokolt további feltételeket szabni a hatósági tanú hivatalbóli alkalmazásának elrendelésére. Ezért a Javaslat szerint hivatalból csak akkor van helye hatósági tanú alkalmazásának, ha az adott eljárási cselekménnyel érintett személy írni-olvasni nem tud, a tizennegyedik életévét nem töltötte be, de hivatalból akkor is alkalmazható, hatósági tanú, ha az eljárással érintett személy az érdekeinek védelmére egyéb okból feltehetően nem képes.

3. A 43/2004 AB határozatnak az a megállapítása, miszerint a törvény nem nyújt kellő biztosítékot arra, hogy az eljárásban valóban pártatlan, elfogulatlan, az ügyben érdektelen személy működjék közre hatósági tanúként, a hatályos 183. § (3) bekezdésének újrafogalmazását teszi szükségessé. A hatályos szabályozás ugyanis nem zárja ki egyértelműen érdekelt személy hatósági tanúkénti eljárását, úgy fogalmazva, hogy hatósági tanúként "lehetőleg" érdektelen személyt kell igénybe venni, és lehetővé teszi, hogy az eljáró ügyészség vagy nyomozó hatóság alkalmazottja is lehessen hatósági tanú, abban az esetben, ha más személy igénybevételének elháríthatatlan akadálya van.

A Javaslat ezért úgy módosítja a hatósági tanúként igénybe vehető személyek körét, hogy elhagyja a "lehetőleg" kitételt és kimondja: hatósági tanúként érdektelen személyt kell igénybe venni. Emellett kizárja annak a lehetőségét is, hogy az eljáró ügyészség vagy nyomozó hatóság alkalmazottja lehessen hatósági tanú, továbbá kiterjeszti a tilalmi kört az eljáró ügyész, a nyomozó hatóság tagja illetve alkalmazottja mellett ezek hozzátartozóira is.

4. A nyomozási cselekménnyel érintett személy magánéletét, s az ehhez kapcsolódó alkotmányos jogait sértő szabályozás megszüntetése érdekében a Javaslat akképpen módosítja a hatósági tanúra vonatkozó szabályokat, hogy a hatósági tanút terhelő - a nyomozási cselekmény során tudomására jutott tényekre, adatokra, körülményekre vonatkozó - titoktartási kötelezettséget ír elő. Az eljáró hatóság tagja a hatósági tanút a jogairól, illetve kötelezettségeiről történő kioktatása keretében figyelmezteti a titoktartási kötelezettségére, amely teljes körű abban az értelemben, hogy az eljárási cselekmény során tudomására jutott minden adatra kiterjed, és mindenkivel szemben fennáll. A titoktartási kötelezettségre vonatkozó rendelkezés megfogalmazásával függ össze a Btk.-nak a Javaslat szerinti új bűncselekménnyel, az "igazságszolgáltatással kapcsolatban elkövetett titoksértés"-sel történő kiegészítése.

Tekintettel arra, hogy utóbb, az eljárás során szükségessé válhat a hatósági tanú tanúkénti kihallgatása, a Javaslat rendelkezése szerint az a bíróság, ügyész vagy nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, az ügy tárgyát érintő tényekre, adatokra, körülményekre nézve a hatósági tanút a titoktartási kötelezettség alól felmentheti. Ha azonban a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság nem mentette fel, a hatósági tanú olyan tényekre, adatokra, körülményekre nézve, amelyre titoktartási kötelezettség terheli, nem hallgatható ki.

5. A Javaslat a 43/2004 AB határozatnak való megfelelés érdekében a Be. egyes szakaszaiban feltüntetett, a hatósági tanút megillető jogokat összefoglalja és kimondja, hogy a hatósági tanú a nyomozási cselekményre észrevételt tehet, a tanú költségeinek megtérítésére vonatkozó rendelkezések szerint jogosult költségtérítésre, illetve a Be. rendelkezései alapján jogosult személyi védelemre.

A 82. §-hoz

A hatályos szabályozás az állam- és jogtudományi kar nappali tagozatán jogász szakon hallgatói jogviszony keretében szervezett szakmai gyakorlatát töltő személy részére teszi lehetővé, hogy - a vonatkozó rendelkezésben megfogalmazott egyéb feltételek mellett - a nyomozási cselekményen jelen legyen. A Javaslat megszüntetve az egyes oktatási formák közötti indokolatlan megkülönböztetést a nappali tagozat kitételt mellőzi a törvény szövegéből, valamint - az érintettek minél magasabb szintű szakmai képzettségének biztosítása érdekében - azonos feltételek mellett lehetővé teszi az eljárási cselekményeken való részvételt a Rendőrtiszti Főiskola szakmai gyakorlatot töltő hallgatói számára is.

A 83. §-hoz

1. Ha a kábítószer-élvező gyanúsított önként alávetette magát a kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, kábítószer-használatot kezelő más ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételnek, és az a büntethetőség megszűnését eredményezheti, nem célszerű, hogy a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal küldje meg az iratokat az ügyésznek, és nem célszerű az sem, hogy az ügyész a Be. 222. §-ának (2) bekezdése alapján a vádemelés elhalasztásáról határozzon. Ezért a Javaslat a Be. 188. §-ának (1) bekezdését azzal az új h) ponttal egészíti ki, hogy amennyiben a kábítószer-élvező gyanúsított a nyomozás során önként alávetette magát az elterelés alapjául szolgáló kezelési fajták valamelyikének, és ez a nyomozás iratainak ismertetésekor még tart, a nyomozást fel kell függeszteni. Erre a Javaslat a Be. 189. §-a (1) bekezdésének módosításával a nyomozó hatóságot is feljogosítja.

2. A Javaslat kiegészíti a Be. 188. §-ának (2) bekezdését azzal, hogy, ha a felfüggesztés oka megszűnt, illetőleg, ha a 188. §-a (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott okból kell a nyomozást folytatni, a nyomozás folytatását elrendelő határozat ellen nincs helye panasznak. Az e törvényhelyen szabályozott okok objektívek, illetve nemzetközi kötelezettségből fakadnak, ezért nem indokolt a jogorvoslat biztosítása.

A 84. §-hoz

Azoknak az eseteknek a felsorolását, melyekben hatályos szabályozás szerint a nyomozó hatóság is jogosult a nyomozás felfüggesztésére, a Javaslat kiegészíti a Javaslat előző szakasza által beiktatott azon esettel, amikor a gyanúsított önként alávetette magát az elterelésben való részvételnek [Be. 188. §-a (1) bekezdésének új h) pontja].

Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a Be. 188. §-a (1) bekezdésének c) pontját, mely felfüggesztési okként határozza meg azt az esetet, ha az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, hatályon kívül helyezi, a Javaslat ezt az esetet a jövőben nem nevesíti abban a felsorolásban, amely a nyomozó hatóság által is meghozható felfüggesztő határozatokról rendelkezik.

A 85. §-hoz

1. A hatályos törvény 188. §-a (1) bekezdésének c) pontjában jelölt okot a Javaslat a nyomozást megszüntető okok sorába iktatja be, egyszerűbbé téve ezáltal az eljárást: A hatályos szabályozás alapján ugyanis, ha az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megismerhető, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság előbb a nyomozás felfüggesztéséről, majd - az elévülés bekövetkeztét követően - a nyomozás megszüntetéséről hoz határozatot. A Javaslat az említett szervek adminisztrációs és munkaterhét csökkenti azáltal, hogy a "két lépcsős" megszüntetés helyett eleve megszüntetési okként fogalmazza a jelzett esetet. Tekintettel a hatályos szabályozásnak is részét képező arra a rendelkezésre, mely szerint a megszüntetés - ha a Be. kivételt nem tesz - nem akadálya az eljárás folytatásának, az új szabályozás nem gátolja az állam büntetőigényének érvényesülését. A Javaslat rögzíti azt is, hogy e pont alapján a nyomozást a nyomozó hatóság is megszüntetheti.

2. A Javaslat szabályozása szerint - a Btk. megfelelő módosítása folytán - a társadalomra veszélyesség hiánya vagy megszűnése nem büntethetőségi akadály, a megrovás előfeltétele tehát nem a büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok megléte [Be. 190. § (1) bek. d) pont], hanem az, hogy a cselekmény már nem, vagy oly csekély mértékben veszélyes a társdalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása vagy más intézkedés is szükségtelen. A Javaslat ezért a nyomozás megszüntetésének eseteit felsoroló 190. § (1) bekezdését új j) ponttal egészíti ki, amely ennek az anyagi jogi változásnak megfelelően külön nevesíti a társadalomra veszélyesség csekély fokát vagy hiányát, mint megszüntető okot. A Javaslat nem változtat azon, hogy ezekben az esetekben az ügyész megrovást alkalmaz.

3. A Be. 190. §-a (1) bekezdésének hatályos i) pontja szerint, ha a meghatározott személy ellen folyó nyomozás megindításától számított két év eltelt, a nyomozást meg kell szüntetni. A Javaslat nem kíván változtatni a Be. 176. §-ának (2) bekezdése szerinti azon rendelkezésen, mely szerint a meghatározott személy ellen folyó nyomozás az első gyanúsítottkénti kihallgatástól számított két évig terjedhet, mert ez a szabály garanciális jelentőségű.

Mind az Alkotmány, mind a Magyar Köztársaság nemzetközi jogi kötelezettségei követelményként fogalmazzák meg " az ésszerű időn belül való tárgyalás" elvét. Az Alkotmány 57. §-a a jogorvoslat kapcsán mondja ki, hogy a jogvitákat ésszerű időn belül kell elbírálni, míg az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 6. Cikke 1. pontjának első mondata szerint " mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően" . Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata kiemelt jelentőséget tulajdonít a jogviták ésszerű időn belül történő elbírálásának. Az ítélkezési gyakorlat fontos sajátossága, hogy nem az adott ország igazságszolgáltatását az adott időszakban jellemző átlagos pertartamot, hanem a panaszos konkrét ügyének időigényét veszik figyelembe, ezen belül is vizsgálva a per egyes szakaszainak, eljárási fázisainak időtartamát, illetőleg azt, hogy a bíróság mindent megtett-e annak érdekében, hogy az eljárás folyamatosságát biztosítsa és a jogvita elbírálására minél előbb sor kerüljön.

Ugyanakkor a Be. 190. §-a (1) bekezdésének i) pontja hibás, mert a két éves határidő eltelte esetére a nyomozás automatikus megszüntetését írja elő, függetlenül attól, hogy a két éves nyomozás során milyen bizonyítékokat sikerült összegyűjteni. A Javaslat ezért a Be. 190. §-a (1) bekezdése i) pontjának hatályon kívül helyezése mellett a Be. 190. §-át egy új (3) bekezdéssel egészíti ki, amely a hatályon kívül helyezni javasolt rendelkezés helyett azt írja elő, miszerint ha a meghatározott személy gyanúsítottkénti kihallgatástól számított két év eltelt, az ügyész a rendelkezésre álló adatok alapján dönt arról, hogy a nyomozást meg kell-e szüntetni, vagy a nyomozás iratait a gyanúsítottal ismertetni lehet, és ezt követően vádemelésnek, a vádemelés elhalasztásának, vagy az ügy közvetítői eljárásra utalásának van-e alapja.

A 86. §-hoz

1. A Be. 190. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ügyész a nyomozást határozattalszünteti meg. A 191. § (1) és (2) bekezdése értelmében a megszüntető határozat nem akadálya utóbb az eljárás folytatásának, melyet az ügyész, ha pedig a nyomozást az ügyész szűntette meg, a felettes ügyész rendelhet el. Tekintve, hogy a megszüntetést a jogalkotó a határozati formához köti, indokolt annak rögzítése, hogy a folytatás elrendelése is megköveteli a határozati formát. A Be. általános érvényű szabályozása szerint a nyomozás során hozott határozatok ellen jogorvoslati jog illeti meg azt, akire nézve a határozat rendelkezést tartalmaz [Be. 195. § (1) bek.]. A Javaslat a Be. 195. §-ának (1) bekezdését a Javaslat azzal egészíti ki, hogy ezen általános szabály alól a törvény kivételt tehet. A nyomozás folytatásának elrendelése tárgyában hozott határozat ellen a Javaslat - erre a módosítási javaslattal élve - kizárja a panaszjogot, mivel az merőben formális lenne.

2. A 191. §-ának (3) bekezdése nem tünteti fel az ügyészt a nyomozás folytatásának elrendelésére jogosultak körében annak ellenére, hogy a nyomozó hatóság nyomozást megszűntető határozata elleni panaszt az ügyész bírálja el, és az ügyész dönthet a nyomozás folytatásáról is, nem pedig a felettes ügyész. A Javaslat kiküszöböli ezt a hiányosságot.

A 87. §-hoz

A Javaslat kiegészül az arra az esetre vonatkozó rendelkezéssel, amikor a nyomozás iratainak megismerése során a gyanúsított vagy a védő a nyomozás kiegészítését indítványozza vagy egyéb indítványt terjeszt elő, az indítványnak az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság helyt ad, de az indítvány alapján elrendelt nyomozási cselekmény a Be. 176. §-a (2) bekezdésének második mondatában megállapított határidőn belül nem végezhető el. Annak érdekében, hogy a szükségesnek ítélt nyomozási cselekmény mégis foganatosítható legyen, a Javaslat lehetővé teszi, hogy az ügyész előterjesztésére a legfőbb ügyész a nyomozás határidejét legfeljebb kilencven nappal meghosszabbítsa. A Be. 193. §-ának a gyanúsított, a védő és a sértett irat-megismerési jogára vonatkozó rendelkezéseit a Javaslat azzal egészíti ki, hogy e jogokat az így meghosszabbított nyomozás során elvégzett nyomozási cselekmény folytán keletkezett iratokra nézve is biztosítja.

A 88. §-hoz

A Javaslat a kábítószer-élvező gyanúsított által az ügyészi vádelemelés elhalasztása előtt igénybe vett gyógyító kezelés időtartamát is figyelembe venni rendeli a törvény által előírt hat hónapos határidő számításánál. Ha a hat hónapos kezelés a nyomozás iratainak megismerésekor még nem fejeződött be, erre az esetre a Javaslat a Be. 194. §-át egy új (2) bekezdéssel egészíti ki, mely szerint ezt a tényt a nyomozás iratainak ismertetéséről szóló jegyzőkönyvben fel kell tüntetni, és az ezt igazoló okiratot a nyomozás irataihoz kell csatolni. A Be. 194. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítése a Be. 188. §-a (1) bekezdésének, a Javaslattal beiktatott h) pontjával van összefüggésben.

A 89. §-hoz

A Javaslat a panasz és az ellenvetés pontos fogalmi elhatárolását teremti meg. A Be. 195. §-ának (1) bekezdését illetően a Javaslat tartalmilag nem tér el a hatályos szabályozástól, hiszen a törvény kivételt megállapító szabálya az általános szabályt - az arra való kifejezett utalás hiányában is - rendszerint lerontja, ugyanakkor a Javaslat által beiktatott szövegrész világossá teszi, hogy a törvény egyes esetekben kizárja a panasz lehetőségét.

Az új (8) bekezdés - a Be. 196. §-ának módosításával összefüggésben - akként rendelkezik, hogy a törvényben kizárt, elkésett, vagy nem a jogosulttól származó panaszt indokolás nélkül el kell utasítani. A hatályos szabályozás szerint az ilyen panaszokat ellenvetésként kell elbírálni, azonban ez egyrészt semmiféle érdemi garanciát nem jelent, az ellenvetés jogintézményének jellegére is figyelemmel. Másrészt ezekben az esetekben a panasz ellenvetésként történő elbírálása is formális, mert az ilyen panaszok elutasítása törvényszerű, mérlegelést nem enged.

A 90. §-hoz

A Javaslat az előző rendelkezéssel összhangban újrafogalmazza a Be. 196. §-ának második mondatát, így az elkésett, vagy a nem a jogosult személytől származó panasz - szemben a Be. hatályos 196. §-ával - nem bírálható el ellenvetésként. Ezzel egyértelművé válik, hogy ellenvetésnek csak a nyomozó hatóság intézkedése, vagy intézkedésének elmulasztása ellen van helye.

A 91. §-hoz

A Javaslat viszonylag széles körben újraszabályozza a titkos adatszerzés engedélyezésének és más büntetőeljárásban való felhasználásának eseteit. A hatályos törvény lehetővé teszi, hogy az ügyész által végzett nyomozás esetén titkos adatszerzést bármilyen bűncselekmény miatt el lehessen rendelni. Tekintettel azonban arra, hogy a Be. 28. § (4) bekezdésének e) pontja szerint az ügyész bármilyen ügyben magához vonhatja a nyomozást, a Be. 201. §-ának hatályos (2) bekezdése a szükségesség és arányosság alkotmányos követelményeivel összefüggésben aggályos. A Javaslat az ügyész által végzett nyomozások esetében pontosan meghatározza azon bűncselekmények körét, amely miatt folyó eljárásban - a 201. §-ának (1) bekezdésén túl - titkos adatszerzésnek helye lehet. A Be. 202. §-ának a Javaslat által módosított (2) bekezdése a 201. § (1) bekezdésében nem szereplő, a Be. 29. §-a alapján kizárólagos ügyészségi hatáskörbe tartozó azon bűncselekmények felsorolását tartalmazza, amelyek miatt a titkos adatszerzésnek helye lehet.

A 92. §-hoz

A Javaslat a Be. 205. §-ában a titkos adatszerzés eredményének megismerésére jogosult bírósági vezetők körét egészíti ki. A hatályos törvény csak a Be. 207. §-ának (1) bekezdésében meghatározott igazgatási vezetőt, a megyei bíróság elnökét hatalmazza fel arra, hogy a titkos adatszerzés engedélyezésével kapcsolatos bírósági iratokat megismerje. A Javaslat a megyei (fővárosi) bírósági elnöke mellett nevesíti az ügyelosztást végző bírósági vezetőt is. A törvényhely kiegészítése azért szükséges, mert a megyei bíróság (elnöke), illetve a bíróságra érkező ügyek bírák közötti elosztását végző vezető nem feltétlenül ugyanaz a személy, ugyanakkor a tényleges ügyelosztást végző bírósági vezető számára is szükséges biztosítani a megismerési jogosultságot, mivel enélkül igazgatási úton nem érvényesíthetőek pl. a kizárásra vonatkozó szabályok.

A 93. §-hoz

1. A 2003. évi II. törvény 54. §-a módosította a Be. 206. §-a (3) bekezdésében felsorolt - a titkos adatszerzés, továbbá a nyomozás elrendelését megelőzően a bíró, illetőleg az igazságügy-miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtés eredményének a büntetőeljárásban történő felhasználását lehetővé tevő - okokat, a magántitokhoz való jog és a személyes adatok védelméhez való jog sértetlensége érdekében és figyelemmel az Alkotmánybíróság gyakorlatára. A novella e szabályozással az adatvédelmi követelmények és a bűnüldözési érdekek összehangolására törekedett. Ugyanakkor tény, hogy a hatályos Be. 206. §-ának rendelkezései a szaktörvények egyes rendelkezéseivel nincsenek összhangban, a bűnüldözési érdekek pedig a jelenleginél szélesebb körű felhasználás törvényi lehetőségének megteremtését indokolják: a törvényesen megszerzett bizonyítékok felhasználhatóságát a büntetőeljárásban szélesebb körben szükséges lehetővé tenni.

.

2. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.) több célból teszi lehetővé a titkos információgyűjtést. A törvény 53. §-ának (1) bekezdése alapján - három kivétellel - titkos információszerzés folytatható az Nbtv. 4-9. §-ban megjelölt feladatok teljesítése céljából. Ezen - a titkos információgyűjtést megalapozó - célok között szerepel meghatározott szervek, intézmények, létesítmények, illetőleg személyek biztonsági védelme is.

A Be. 206. §-a hatályos (3) bekezdés b) pontjának - a 2003. évi II. törvény 54. §-a által megállapított - szövege viszont kizárja az olyan bizonyíték felhasználhatóságát a büntetőeljárásban, amelyet nem a büntetőeljáráséval megegyező célból rögzítettek, ezért például az intézmények biztonsági védelme során szerzett adat az adott büntetőeljárás szempontjából nem számít törvényes bizonyítéknak, mivel azt eredetileg más céllal rögzítették.

Az Nbtv. 43. §-ának szabályozása ellentmondásban van a Be. 206. §-a (3) bekezdésében foglaltakkal. E rendelkezés ugyanis - a bűncselekmények hatékony üldözéséhez fűződő alkotmányos érdekre tekintettel - áttöri a nemzetbiztonsági szolgálatok adatkezelésének célhoz kötöttsége elvét, kivételként állapítva meg azt az esetet, ha az adat hivatalból üldözendő bűncselekményi tényállás megvalósítására utal. A kivétel a bűncselekmények körére általánosságban van megfogalmazva. Ezzel szemben a Be. 206. §-a (3) bekezdése a) pontja alapján csak a Be. 201. §-ában felsorolt bűncselekmények esetében van helye a titkos információgyűjtés eredménye felhasználásának; a b) pont pedig a célhoz kötöttség elvére tekintettel az tovább szűkíti a bizonyítékként törvényesen felhasználható információk körét.

3. A Javaslat ezért a titkos adatszerzés, illetve a büntetőeljárást megelőzően elrendelt titkos információgyűjtés büntetőeljárás során történő felhasználhatóságára új, differenciált szabályozást vezet be.

A Be. 206. §-ának új (3) bekezdése szerint a titkos adatszerzés eredménye más büntetőeljárásban, valamint a nyomozás elrendelését megelőzően bűnüldözési célból engedélyezett titkos információgyűjtés eredménye büntetőeljárásban csak akkor használható fel, ha a titkos adatszerzés büntetőeljárási törvényben meghatározott feltételei a büntetőeljárás, illetőleg a másik büntetőeljárás esetében is fennállnak. Ebben az esetben tehát a célhoz kötöttség elve úgy érvényesül, hogy a bűnüldözési cél mind a büntetőeljárás során elrendelt titkos adatszerzés, mind a nyomozást megelőzően folytatott titkos információgyűjtés esetében jelen van, az elrendelés oka megegyezik, így nincs szükség a célhoz kötöttség feltételének külön megfogalmazására. A büntetőeljárás során engedélyezett titkos adatszerzés elrendelésének célja szükségszerűen a büntetőeljárás lefolytatásához, illetve annak sikerességéhez fűződő érdek, ez pedig minden büntetőeljárás esetében fennáll.

4. A nyomozás elrendelését megelőzően nem bűnüldözési célból folytatott bírói, illetőleg igazságügyi miniszteri engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredményének a büntetőeljárásban történő felhasználására vonatkozóan a Javaslat más feltételrendszert határoz meg. A nem bűnüldözési célból, hanem az Nbtv. által meghatározott feladataik ellátása érdekében elrendelt és a nemzetbiztonsági szolgálatok által folytatott titkos információgyűjtés esetén a célhoz kötöttség elve, tehát az a követelmény, miszerint a titkos információgyűjtés elrendelésének eredeti célja és a büntetőeljárásban történő felhasználás célja megegyezzék, fogalmilag kizárt.

A Javaslat kiindulópontja szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetbiztonsági célból végzett titkos információgyűjtés keretében a bűncselekményről megszerzett adat - amely törvényes eljárás keretében, de nem bűnüldözési célból jutott a nemzetbiztonsági szolgálatok birtokába - sok esetben később már nem szerezhető be, ismételten nem rögzíthető, a büntetőeljárás számára véglegesen elvész. A Javaslat ezért lehetővé teszi az így megszerezett adatok felhasználását a büntetőeljárásban, ha a bizonyítékot törvényesen, azaz a Nbtv. felhatalmazása alapján, igazságügy-miniszteri vagy bírói engedély birtokában szerezték, a vonatkozó [Be. 76. § (2) bek., 200. § (1) bek., 201. §, 202. §]. szabályozásnak megfelelően. A Javaslat által további feltételként előírt feljelentési kötelezettség a jogállamiság védelmét szolgálja. Ha ugyanis a nemzetbiztonsági szolgálatok a bűnfelderítési hatáskörükbe nem tartozó esetekben a bűncselekmény észlelése esetén a feljelentést megteszik a nyomozó hatóságnál, a feljelentés alapján eljárni jogosult nyomozó hatóság vizsgálja meg, hogy van-e helye a büntetőeljárás megindításának, és a Be. szabályai szerinti titkos adatszerzésnek.

A Javaslat a célhoz kötöttség elve alóli kivételt a szükségesség és az arányosság követelményét tiszteletben tartva teszi lehetővé, figyelemmel a Be. hatályos és a módosítással nem érintett 202. § §-a (6) bekezdésének rendelkezésére, mely szerint a titkos adatszerzésnek csak akkor van helye, ha megalapozottan feltehető, hogy más módon a bizonyíték beszerzése kilátástalan, vagy aránytalanul nagy nehézséggel járna, és a titkos adatszerzéssel a bizonyíték beszerzése valószínűsíthető. A Be. 206. §-ának Javaslat szerinti (6) bekezdése a nyomozási bíró feladatává teszi a titkos információgyűjtés eredményének a büntetőeljárásban bizonyítási eszközként történő felhasználhatóságáról való döntést, azaz a bírói engedélyt a nyomozási bíró határozata "utólag" pótolja.

5. A nyomozás elrendelését megelőzően folytatott, bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés tényéről kiadott igazolás jelenleg is működő gyakorlat, bár törvényi előírás erről nincs. Az igazolás arra szolgál, hogy a későbbiekben ellenőrizni lehessen, ha a büntetőeljárásban a nyomozás elrendelését megelőzően folytatott titkos információgyűjtés eredményére hivatkoznak, miszerint ténylegesen történt ilyen információgyűjtés és az törvényes volt. A Javaslat szabályozása meghatározza az igazolás tartalmi kellékeit. Hangsúlyozandó, hogy nem a titkos információgyűjtés eredményéről, hanem az elrendelés törvényes voltáról állít ki igazolást a megyei (fővárosi) bíróság elnöke, azzal azonban, hogy az igazolás lényeges tartalmi eleme a titkos információgyűjtés engedélyezésére irányuló előterjesztés, illetőleg az engedélyező végzés kereteinek ismertetése.

A 94. §-hoz

1. A Javaslat a Be. nyomozási bíró feladatait tételesen felsoroló 207. §-ának (2) bekezdése a) és b) pontját érinti; e módosítás technikai jellegű. A Javaslat a hatályos szabályozásnak a távoltartással, mint bírósági hatáskörbe tartozó új kényszerintézkedéssel történő kiegészítése helyett azt a megoldást követi, hogy mellőzi a vádirat benyújtása előtt a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatos indítványok pontos felsorolását és a törvényhelyekre történő hivatkozást, ezen indítványok tételes felsorolása felesleges, mivel az egyes kényszerintézkedésekről rendelkező törvényhelyek tételesen meghatározzák, hogy milyen kérdésekben kell a bíróságnak döntenie. A Javaslat azonban ettől függetlenül külön nevesíti, hogy az előzetesen letartóztatott IMEI-be történő beutalásáról a nyomozási bíró határoz [Be. 142. § (1) bek.].

2. A Javaslat a Be. 206. §-ába új (6) bekezdést iktat, amely szerint a nyomozás elrendelését megelőzően nem bűnüldözési célból folytatott bírói, illetőleg igazságügy-miniszteri engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredményének bizonyítási eszközként történő felhasználásáról az ügyész indítványára a nyomozási bíró határoz. Ezzel összefüggésben módosítja a Javaslat a Be. 207. §-ának (2) bekezdése b) pontját, amely ezt nevesíti a nyomozási bíró feladatai között is.

3. A Be. 207. § (2) bekezdésének a Javaslat által módosított e) pontja a Be. 195. §-ának (6) bekezdésével teremti meg az összhangot, a módosítás azonban pusztán technikai jellegű. A Be. 195. §-a szerint ugyanis a felülbírálati indítványnak, mint a nyomozás során igénybe vehető jogorvoslati eszköznek a Be. 151. §-ának (2) bekezdése szerinti ügyészi határozat elleni panaszt elutasító határozat ellen van helye, és nem az ügyészi határozat ellen, ahogyan azt a törvény hatályos szövege tartalmazta.

A 95. §-hoz

1. A Be. 210. §-a (1) bekezdése sorlja fel azokat az indítványokat, amelyek felől a nyomozási bírónak ülést kell tartania. E felsorolást a Javaslat érdemben két esetkörrel egészíti ki: A személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedések közé a Javaslat a beiktatja a távoltartásra (138/A. §) való utalást is.

A Be. 210. §-ának (1) bekezdése szerinti felsorolást a Javaslat új b) ponttal egészíti ki. A hatályos rendelkezés szerint a nyomozási bíró ülést tart, ha az indítvány tárgya a személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedés elrendelése, vagy az előzetes letartóztatásnak az elrendelésétől számított hat hónapot meghaladó meghosszabbítása. A vonatkozó rendelkezések azonban nem biztosítják kellő módon, hogy ha előzetes letartóztatás meghosszabbításának indokául a korábbiaktól eltérő új jogcím vagy új jogcím is szolgál, a terhelt minden esetben hatékonyan védekezhessen, illetőleg elő tudja adni azokat a tényeket, körülményeket, amelyek az előzetes letartóztatás új jogcímének megállapíthatóságát kizárják. E rendelkezés - melynek beiktatása szükséges az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2005. július 5-én hozott, Magyarországot elmarasztaló ítélete alapján is - biztosítja az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 5. cikkének (4) bekezdésében foglalt garanciákat.

A Be. 210. §-a (1) bekezdésének új d) pontja tartalmilag nem tér el a hatályos szabályozástól, azonban pontosítja a hatályos rendelkezést a Be-nek a. Javaslat által módosított 147. §-ához igazodóan, az óvadék elfogadása helyett az óvadék megállapítását jelölve meg az ülés tárgyaként.

2. A Javaslat a Be. 210. §-ának (2) bekezdését kiegészíti azzal, hogy az ülés akkor is mellőzhető, ha az indítvány tárgya óvadék megállapítása, és az előzetes letartóztatás elrendelése a 129. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott okán kívül más okon is alapult. Ez esetben ugyanis az óvadék elfogadása a törvénynél fogva kizárt, mivel a Be. 147. §-ának (2) bekezdése világossá teszi, hogy óvadék megállapításának csak akkor van helye, ha az előzetes letartóztatás a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontján alapul.

A 96. §-hoz

1. A Javaslatnak a Be. 211. §-a (1) bekezdését módosító rendelkezése az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2005. július 5-én hozott, Magyarországot elmarasztaló ítélet tanulságait vonja le. A Be. új 211. §-a megteremti a terhelt számára az érdemi védekezés lehetőségét azzal, hogy az ülés tárgyát képező indítvány terhelt részére történő megküldéséről rendelkezik. A Javaslat egyértelműen szabályozza, hogy mely esetekben az ügyész, mely esetben pedig a nyomozási bíró feladata a terhelt és a védő részére megküldeni az ülést előkészítő iratokat.

2. A Javaslat kiegészíti azon esetek felsorolását, amelyekben a nyomozási bírónak a hozzá érkező indítvány vizsgálata során a gyanúsított személyi körülményeit vizsgálnia kell. A Javaslat szerint ilyennek kell tekinteni, ha az előzetes letartóztatás vagy a házi őrizet meghosszabbítására irányuló indítványban a meghosszabbítás okaként a korábbi határozathoz képest új körülményre hivatkoztak, továbbá az óvadék megállapítását, valamint az elmeállapot megfigyelésének elrendelését.

A 97. §-hoz

A Be. 215. §-ának hatályos (5) bekezdése szerint a kényszerintézkedés megszüntetése miatt bejelentett ügyészi fellebbezés csak akkor halasztó hatályú, ha a nyomozási bíró a kényszerintézkedést az ülésen szüntette meg. Ha a nyomozási bíró ülésen hozott ilyen határozatot, az ügyészi fellebbezésre tekintet nélkül a végzés - az általános szabályok szerint - végrehajtható. A Javaslat ezt az indokolatlan különbségtételt megszünteti, és egységesen rendelkezik akként, hogy a kényszerintézkedés megszüntetése miatti ügyészi fellebbezés a határozat végrehajtására halasztó hatállyal bír.

A 98. §-hoz

1. A Be. 216. §-a rendelkezik az ügyész feladatairól a nyomozás iratainak ismertetését követően. Figyelemmel arra, hogy a Javaslat bevezeti a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárást, melynek a Javaslat szerint a fő területe az ügyészi vádelőkészítési szakasz, szükséges a 216. § szerinti felsorolás kiegészítése, illetve átszerkesztése. A Javaslat ezért a Be. 216. §-ának (1) bekezdésében szereplő felsorolás egyes elemeit újracsoportosítva a Be. 221/A. §-aként bevezetett közvetítői eljárásra utalást, valamint a vádemelés elhalasztását a d) pontban helyezi el, míg ugyanezen pontból a vádemelést és a vádemelés részbeni mellőzését elhagyja, és erről külön e) pontban rendelkezik.

2. A Be. 216. § újonnan beiktatott (2) bekezdés részletes útmutatást ad a határidő számításának módjáról arra az esetre, ha az ügyész a közvetítői eljárásra utalásról vagy a vádemelés elhalasztásáról szóló döntéshez pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendeli el.

3. A Javaslat az áttekinthetőség érdekében teljes körűen felsorolja, hogy a az ügyészi vádelőkészítési szakaszban melyek azok a kérdések, amelyekben az ügyésznek határozatot kell hoznia.

A 99. §-hoz

A Javaslat a Be. 219. §-a (4) bekezdésének módosításával a fegyverek egyenlőségének elve által támasztott követelménynek tesz eleget. A Javaslat szerint az ügyész kötelezettsége, hogy a gyanúsítottat és a védőt értesíteni kell, ha egy különösen védett tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv-kivonat a vádemelés alapjául szolgáló iratanyag részévé vált. Így lehetővé válik, hogy az értesítettek az iratban szereplő vallomásra megfelelő időben reagáljanak.

A 100. §-hoz

A vádemelés részbeni mellőzése esetére a Be. hatályos szövege nem tartalmaz rendelkezést arra a bűnügyi költségre vonatkozóan, amely azzal a cselekménnyel kapcsolatosan merült fel az eljárásban, amely tekintetében az ügyész a vádemelést mellőzte. Ekkor az állam az opportunitás elve alapján egyes cselekmények vonatkozásában lemond a büntetőhatalom érvényesítéséről, ezért indokolt, hogy a vádemelés mellőzésével érintett cselekménnyel összefüggésben felmerült bűnügyi költség az államot terhelje.

A 101.§-hoz

A Javaslat a Be. vádemelésről szóló X. Fejezetébe iktatja be a közvetítői eljárás szabályait.

1. A közvetítői eljárás, közismert elnevezéssel a mediáció alkalmazási feltételeinek megteremtése régóta időszerű a magyar büntetőeljárásban. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (99) 19. számú, a tagállamok számára a büntető ügyekben alkalmazott mediáció tárgyában elfogadott ajánlása felhívta a nemzeti jogalkotó figyelmét az elkövető és a sértett közötti megállapodás, és az így létrejött jóvátétel súlyának megfelelő elismerésére a büntetőeljárásban. Az ajánlás értelmében büntető ügyekben mediáció csak akkor alkalmazható, ha a felek ahhoz szabad akaratukból hozzájárulnak. A felek a folyamat bármely pontján visszavonhatják hozzájárulásukat, a mediáció alatt folytatott megbeszélés titkos, és később nem használható fel, kivéve, ha a felek hozzájárulásukat adják. Kívánatos, hogy a mediáció a büntető igazságszolgáltatási folyamat minden szakaszában elérhető legyen, valamint hogy a mediációs szolgáltatások a büntető igazságszolgáltatási rendszerben megfelelő autonómiával rendelkezzenek. További követendő elvként fogalmazta meg az ajánlás, hogy az adott büntető ügy mediátorhoz utalása, valamint a mediáció kimenetelének megítélése a büntető igazságszolgáltatási hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozzék. Kiemeli a dokumentum azt is, hogy a feleket - mielőtt a mediációhoz hozzájárulnak - teljes körűen tájékoztatni kell jogaikról, a folyamat jellegéről és a közvetítői eljárás sikerességének, illetve sikertelenségének lehetséges kihatásairól.

Az elkövető és a sértett közötti megállapodás elősegítése, illetve e megállapodás figyelembe vétele a büntetőeljárásban, mint elérendő cél, súlyozottan jelenik meg az Európai Unó Tanácsának a sértett büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló 2001/220/IB számú kerethatározatában. A kerethatározat 10. cikke előírja a tagállamok számára, hogy a saját jogalkotásuk által megállapított bűncselekmények körében segítsék elő a büntetőügyekben való közvetítést. A kerethatározatban megfogalmazottak értelmében minden tagállamnak biztosítania kell hogy a közvetítés útján elért, a sértett és az elkövető közötti megállapodást a büntetőeljárásban figyelembe lehessen venni. A kerethatározat az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke értelmében "kötelező a tagállamokra az elérendő eredményt illetően, de a nemzeti hatóságokra bízza a forma és a módszerek megválasztását". Ez lényegében annyit jelent, hogy a kerethatározat nem közvetlenül hatályosul a tagállamok belső jogában. A hivatkozott kerethatározat a mediáció intézményi kereteit, eljárásának általános rendjét határozza meg; ugyanakkor előírja, hogy a rendelkezéseit a tagállamoknak a belső jogukkal összhangban kell alkalmazniuk, vagyis a tagállamok kötelesek a belső joguknak megfelelő végrehajtási szabályok megalkotására, a forma és a módszerek szabadon történő megválasztásával. A kerethatározat végrehajtásának határideje 2006. március 22.

Mindezeket a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve nem halasztható későbbre a közvetítői eljárás bevezetése a magyar büntetőeljárásba.

Az előkészítő munka során vizsgálat tárgya volt az egyes európai országokban (Csehország, Belgium, Franciaország, Németország, Ausztria) kialakított szabályozás, s lehetőség nyílt a kanadai tapasztalatok megismerésére is. E nemzeti szabályozások ismeretében állapítja meg a Javaslat a közvetítői eljárás alkalmazásának feltételeit, az intézményhez kapcsolódó jogkövetkezményeket; s e tapasztalatok fontos támpontot jelentettek azon bűncselekmények körének meghatározásánál is, amelyek miatt folyó büntetőeljárásban a közvetítői eljárásnak helye lehet.

2. A közvetítői eljárás a büntetőeljárással párhuzamosan folyó eljárás, melynek a büntetőeljárással való kapcsolódási pontjait, vagyis elrendelésének feltételeit valamint az eredményes eljárás jogkövetkezményeit a Be. teremti meg, részletes szabályairól azonban külön törvény rendelkezik. Ilyen külön törvény jelenleg még nincs, azonban a Javaslat szerinti szabályozás hatálybalépéséig - 2006. szeptember 1-ig - mind a külön törvény szerinti szabályozás, mind a mediáció intézményi, személyi és költségvetési feltételei megteremthetőek.

A közvetítői eljárásra kizárólag a személy elleni, közlekedési, illetőleg vagyon elleni, öt évi szabadságvesztésénél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmények esetében van lehetőség. E három bűncselekmény-csoport kiválasztását elsősorban jogpolitikai indokok támasztják alá,: az a meggyőződés, hogy ezekben az esetekben a sértett kárának megtérülése olyan kiemelt érdek, amely mellett - az ügyészi mérlegelés folytán - a jogrend megsértése miatt bekövetezett kár másodlagos, kivéve azokban az esetekben, amelyek olyan súlyos következménnyel jártak, hogy az állam még a terhelt és a sértett megegyezése esetén sem mondhat le büntetőhatalmának érvényesítéséről. A terhelt személyében is lehetnek olyan okok, amelyek nem indokolják, hogy az állam a büntetőjogi felelősségre vonástól eltekintsen.

A Javaslat szerinti mediáció - jogi természetét tekintve - egyszerre anyagi jogi és eljárásjogi intézmény. Ezért azokat a bűncselekményeket, amelyek esetében a közvetítői eljárás, mint eljárásjogi eszköz alkalmazható, illetve a közvetítői eljárás alkalmazását kizáró okokat - minthogy azok anyagi jogi természetűek - a Btk.-ban kell szabályozni, erről a Javaslat 262. §-a a Btk. megfelelő módosításával rendelkezik. Szintén a Javaslat szerinti Btk. módosítás rendelkezik a sikeres közvetítői eljárás anyagi jogi következményeiről is: a három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménnyel okozott kár megtérítése büntethetőséget megszüntető ok, míg az öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménnyel okozott kár megtérítése a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás alapján teljesített kártérítés elnevezése: tevékeny megbánás. Anyagi jogi szempontból a közvetítői eljárás eredménye tehát a tevékeny megbánás, következménye pedig a bűncselekmény büntetési tételétől függően, a büntethetőség megszüntetését eredményező, illetve a büntetés korlátlan enyhítését lehetővé tevő ok.

A Javaslat a Be. 221/A. §-ának megfogalmazásával - a Javaslat szerinti Btk. módosítással összhangban - kifejezésre juttatja a tevékeny megbánás és a közvetítői eljárás közötti szoros kapcsolatot. A tevékeny megbánást megalapozó megállapodás közvetítői eljárás hiányában nem eredményezheti az eljárás megszüntetését, illetve a büntetés korlátlan enyhítését. Ennek a rendelkezésnek garanciális jelentősége van, az esetleges visszaéléseket, a sértett befolyásolásának lehetőségét, a sértett helyzetének kihasználását lehet kiküszöbölni azzal, ha csak és kizárólag a Be. szabályai szerint, illetőleg a közvetítői eljárásról szóló külön törvény szerint eljáró szervek felügyelete mellett folynak a tárgyalások a terhelt és a sértett között.

3. A közvetítői eljárás fejezeti elhelyezése, a terhelt helyett a gyanúsítottra való utalás a Javaslat szövegében egyértelművé teszi, hogy a közvetítői eljárásra utalásnak - főszabály szerint - csak a vádemelést megelőzően van helye. Ennek ellenére a Be. lehetővé teszi, hogy a bírósági szakaszban is helye legyen a közvetítői eljárásnak, de a remélt tipikus előfordulása a bírósági eljárást megelőző szakasz kell, hogy legyen. A visszaélés megelőzése végett - különösen az eljárás elhúzásának veszélyére tekintettel - azonban a közvetítői eljárásra utalásnak a büntetőeljárás alatt csak egy alkalommal van helye.

A közvetítői eljárásra utalás feltételeit az ügyész akkor vizsgálja meg, amikor a Be. 216. §-a alapján az iratok hozzá megérkeznek. A 216. § Javaslat által beiktatott (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közvetítői eljárásra való utalásról, vagy - ha annak feltételei a Javaslat által beiktatott 221/A. § (4) bekezdése alapján nem állnak fenn - a megtagadásról határozatot hoz. Ha a közvetítői eljárás feltételei megvalósulnak, az eljárást legfeljebb hat hónapra fel kell függeszteni, és az ügyet közvetítői eljárásra kell utalni.

4. A Javaslat a jogorvoslat lehetőségét a Be. alapvető rendelkezéseire tekintettel zárja ki. Értelemszerűen nem szükséges jogorvoslati lehetőséget biztosítani ugyanis, ha a közvetítői eljárás elrendeléséhez mind a terhelt, mind a sértett előzetes hozzájárulása szükséges. Ugyanakkor sérelem okozása is kizárt, mivel ha a terhelt, illetőleg a sértett körülményeiben jelentős változás áll be, amely miatt a közvetítői eljárás lefolytatását valamelyikük nem kívánja, a megállapodás nem jön létre, így a közvetítői eljárás eredménytelen lesz, az ügyész pedig a büntetőeljárást folytatja.

5. A közvetítői eljárás lefolytatására a Javaslat a pártfogó felügyelői szolgálat hatáskörét állapítja meg. A Javaslat a büntetőeljárás olyan résztvevőjét vonja be a folyamatba, aki elfogulatlan. Ugyanakkor biztosítani szükséges a közvetítői tevékenységet folytatók megfelelő képzettségét és erkölcsi feddhetetlenségét. Ezért a pártfogói felügyelői szolgálat közvetítésre szakosodott szakemberei fogják e tevékenységet végezni.

A pártfogó felügyelő előtt elhangzottakról a nyomozó hatóság, illetve az ügyész nem szerez tudomást, így biztosítható, hogy a terhelt a bűncselekmény megbánása, jóvátételi hajlandósága esetén nem kényszerül saját maga ellen olyan adatot szolgáltatni, amely a büntetőeljárásban bizonyítási eszközként felhasználásra kerülhet. Ugyanezen okból a közvetítői eljárás kimenetelét sem lehet a gyanúsított terhére értékelni.

6. A Btk. a tevékeny megbánást részben büntethetőséget megszüntető, részben a büntetés korlátlan enyhítését lehetővé tevő okként szabályozza. Az előbbi csoportba a legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények tartoznak, míg az utóbbiba mindazok a bűncselekmények, amelyekre a törvény öt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását rendeli. E különbségnek megfelelően az eljárási jogkövetkezmények is eltérőek. A büntetés korlátlan enyhítésére értelemszerűen csak a bíróság lehet képes. Ezért ha a terhelt tevékeny megbánása a Btk. új 36. §-ának (2) bekezdése alapján vehető figyelembe, az ügyész a közvetítői eljárás sikeressége esetén sem szünteti meg az eljárást, hanem vádat emel. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodást a bírósági szakaszban értelemszerűen a bíróság veszi figyelembe.

7. A közvetítői eljárás akkor is eredményesnek tekinthető, ha a terhelt a jóvátétel iránti elkötelezettségét hiteles módon kinyilvánította. A jóvátétel természete - pl. rendszeres támogatás biztosítása - életszerűtlenné teheti azt, hogy a közvetítői eljárásra nyitva álló hat hónap alatt a terhelt minden kötelezettségét teljesítse. Nem célszerű azonban az ilyen eseteket a közvetítői eljárás lehetőségéből eleve kizárni. A Btk. 36. §-ának (1) bekezdése alapján megvalósuló tevékeny megbánás esetében az ügyész - mivel a büntethetőséget megszüntető ok még nem következett be - az eljárás megszüntetése helyett a Be. 222. §-ának (1) bekezdése alapján a vádemelést elhalasztja. Ha a legfeljebb két éves határidő eredményesen eltelt, az eljárást meg kell szüntetni. A Btk. 36. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő esetekben azonban a vádemelés elhalasztására nem kerülhet sor, hiszen az eredményes közvetítői eljárást követően a büntetés korlátlan enyhítésének lehetőségére tekintettel mindenképpen vádat kell emelni. Ilyenkor a büntetőeljárással párhuzamosan teljesítő terhelt ügyében az eredményes jóvátételt a bíróság veszi figyelembe, és a Be. 267. §-a, illetőleg 332. §-a alapján az eljárást megszünteti.

A 102. §-hoz

A közvetítői eljárás szabályainak beiktatásával összefüggésben indokolttá vált a Be. 224. §-a alcímének kiegészítése is. A vádemelés elhalasztásának vizsgálatával egyidejűleg célszerű vizsgálni azt is, hogy a közvetítői eljárásra utalásnak a törvényi feltételei fennállnak-e. A terhelt és a sértett meghallgatása elengedhetetlen, hiszen közvetítői eljárásra csak az önkéntes hozzájárulásukkal kerülhet sor. A Javaslat erre tekintettel az ügyésznek a sértett és a terhelt meghallgatását írja elő. A szükség esetén beszerezhető pártfogói vélemény az ügyészt segítheti abban, hogy a terhelt jóvátételre való hajlandóságáról, illetőleg a terhelt személyiségéről általában tájékozódni tudjon, amely alapján valószínűsíteni tudja, hogy a 221/A. § (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltétel teljesül.

A 103. §-hoz

1. A büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha a vádemelés elhalasztásának tartama eredményesen eltelt. Előfordulhat azonban, hogy az intézkedéssel elérni kívánt célok már a vádemelés elhalasztásának lejárta előtt megvalósulnak, ilyenkor szükségtelen megvárni a megállapított határidő lejártát. Ezért rendelkezik úgy a 226. § (2) bekezdésének a Javaslat szerint átfogalmazott szövege, hogy a törvényben meghatározott esetekben az eljárást a vádemelés elhalasztása tartamának eltelte előtt is meg kell szüntetni.

A Be. új 221/A. §-ának (7) bekezdése szerint, ha a közvetítői eljárás eredményes, és a Btk. 36. §-a (1) bekezdése alkalmazásának van helye, az ügyész az eljárást megszüntetni. Ha a gyanúsított a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége nem szűnt meg, az ügyész a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja. Erre figyelemmel a Javaslat a Be. 226. §-a (2) bekezdésének szövegét kiegészíti azzal, hogy az eljárást a vádemelés elhalasztása tartamának eltelte előtt meg kell szüntetni akkor is, ha a gyanúsított a közvetítői eljárásban vállalt kötelezettségeinek eleget tett.

2. A vádemelés elhalasztására csak akkor kerülhet sor, ha adottak a vádemelés - vagyis hiányoznak a nyomozás megszüntetés - feltételei. A 226. § (1) és (2) bekezdése ezért nem a nyomozás, hanem az eljárás megszüntetéséről rendelkezik. Ezekben az esetekben tehát minden feltétel adott a terhelt büntetőjogi felelőssége megállapításának indítványozásához, egyszóval: a vádemeléshez, csupán kriminálpolitikai érdekek indokolják az eljárás megszüntetését. Ez azonban nem járhat azzal a kedvezménnyel, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget is átvállalja az állam. Ezért rendelkezik úgy e § újonnan beiktatott (3) bekezdése, hogy az ügyész a terheltet kötelezi a bűnügyi költség megfizetésére, ha az (1), illetve a (2) bekezdés alapján az eljárást megszünteti. Ha viszont a vádemelés elhalasztására a 222. § (2) vagy (3) bekezdése alapján - a Btk.-ban meghatározott egyéb büntethetőséget megszüntető ok alkalmazhatósága érdekében - kerül sor, a nyomozás megszüntetésekor is az állam viseli a bűnügyi költséget.

A bűnügyi költségek viselésére vonatokozó rendelkezés természetesen nem vonatkozik arra a bűnügyi költségre, amelynek viselésére e törvény alapján mást kell kötelezni. Ha pl. a gyanúsított a vádemelés elhalasztásának a lejárta előtt meghal, vagy büntethetősége kegyelem miatt megszűnik, akkor a vádemelés elhalasztásának tartama nem telt el eredményesen, hanem olyan büntethetőséget megszüntető ok következett be, amely miatt a nyomozást meg kell szüntetni. A nyomozás megszüntetésekor pedig a bűnügyi költséget az állam viseli [190. § (3) bek.]. Annak a költségnek a viselésére pedig, amely a saját mulasztása folytán merült fel, a terheltet kell minden esetben kötelezni.

A 104. § hoz

A Javaslat a Be. 227. §-a (4) bekezdésének a) pontját módosítja. A hatályos szabályozás szerint, ha a 222. §-ának (2) bekezdése alapján került sor a vádemelés elhalasztására, és a gyanúsított okirattal nem igazolja, hogy a vádemelés elhalasztásától számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt, akkor ellene vádat kell emelni.

A jogalkalmazás során gondot okozott, hogy a vádemelés elhalasztásáról rendelkező ügyészi határozat meghozatala előtt már megkezdett gyógykezelés, stb. nem volt beszámítható a büntethetőséget megszüntető ok megállapításához a Btk. 283. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos időtartamba. A Javaslat által módosított rendelkezés lehetővé teszi, hogy a bűncselekmény elkövetését követően, de a vádemelés elhalasztását megelőzően megkezdett, és legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás igénybe vétele vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson történő részvétel a büntethetőséget megszüntető ok megállapítását eredményezze függetlenül attól, hogy a vádemelés elhalasztására mikor került sor.

A 105. §-hoz

A Javaslat a Be. 228. §-a (1) bekezdésének szövegét pontosítja. Egyértelművé teszi, hogy e § rendelkezései kizárólag a vádemelés (X. Fejezet) szakaszában meghozott ügyészi határozatra vonatkozó jogorvoslati jogosultsággal és a jogorvoslat elbírálásával kapcsolatos szabályokat határozzák meg. A nyomozás során hozott ügyészi határozatok, tett vagy elmulasztott intézkedések elleni jogorvoslatra a IX. Fejezet IV. Címében foglalt rendelkezések irányadók.

A 106. § hoz

A Javaslat a gyakorlati tapasztalatokhoz igazodóan pontosítja a Be. 229. §-a (1) bekezdésének szövegét.

Ha a feljelentést elutasító vagy a nyomozást megszüntető határozatot a nyomozó hatóság hozta meg, sértett ez ellen bejelentett panaszát az ügyész bírálja el. A felettes ügyészhez csak az ügyészi döntés elleni panasz elbírálása tartozik. Ennek megfelelően a Be. hatályba lépése óta következetes gyakorlat szerint mind az ügyész, mind a felettes ügyész panaszt elutasító határozata megteremtette a pótmagánvádlókénti fellépés törvényes lehetőségét. Ezért a Javaslat úgy pontosítja az (1) bekezdés szövegét, hogy az ügyész vagy a felettes ügyész panaszt elutasító határozata esetén léphet fel a sértett pótmagánvádlóként.

A hatályos törvény a büntetőeljárás (le)folytatását megakadályozó határozat közlésétől számítva harminc napot biztosít a sértettnek a pótmagánvádlókénti fellépésre. A gyakorlatban ez az idő gyakran kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a sértett a pótmagánvádlói vádindítvány előterjesztéséhez szükséges adatokat, iratokat megtekintse, beszerezze, jogi képviseletére ügyvédet hatalmazzon meg, s a jogi képviselő a vádindítványt benyújtsa a bírósághoz. A harminc napos határidő elmulasztása esetén pedig a vádindítvány elutasításának van helye [231. § (2) bek. a) pontja].

A sértettnek méltányolható érdeke fűződik ahhoz, hogy a törvény megfelelő határidőt biztosítson a pótmagánvádlói fellépésére, mert ez a jog gyakorlásának alapvető előfeltétele. A határidő akkor megfelelő, ha elégséges a vádemeléshez. A vádindítvány előterjesztésére rendelkezésre álló határidőt a közvádlónak biztosított felkészülési időre is figyelemmel, és a jog gyakorlását érdemben lehetővé tévő időtartamban indokolt megállapítani. Ezért a Javaslat a Be. 229. §-a (1) bekezdésében a vádindítvány benyújtására megszabott harminc napos határidőt a panaszt elutasító határozat közlésétől számított hatvan napra módosítja.

A 107. §-hoz

A Javaslat a Be. egyéb rendelkezéseihez igazítja a 230. § (1) bekezdése első mondatának a szövegét, amely szerint, ha a sértett pótmagánvádlóként kíván fellépni, ügyvédje útján nyújtja be a vádindítványt.

Az 56. §-a (4) bekezdésének hatályos szövege értelmében a pótmagánvádló ügyvédi képviselete nem kötelező, ha a természetes személy pótmagánvádló jogi szakvizsgával rendelkezik. Emellett a Javaslat az 56. §-ának (4) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a nem természetes személy pótmagánvádló képviseletének ellátására a sértett ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője, illetőleg a sértettel alkalmazotti jogviszonyban lévő személy is jogosult, feltéve, hogy jogi szakvizsgával rendelkezik. A pótmagánvádlót tehát nem feltétlenül ügyvéd képviseli, ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy amennyiben a sértett pótmagánvádlóként kíván fellépni, jogi képviselője útján nyújtja be a vádindítványt.

A 108. §-hoz

1. A Javaslat a Be. 231. § szövegét újrafogalmazza. A (2) bekezdés b) pontjában - az 56. § (4) bekezdésének módosított szövegére utalással - azt határozza meg a vádindítvány elutasításának indokaként, hogy a pótmagánvádlónak nincs jogi képviselője. E bekezdésbe az elutasítás alóli kivételek közé beemeli azt is, ha a pótmagánvádló a vádindítványában személyes költségmentesség engedélyezése iránt kérelmet terjesztett elő. A hivatkozott szabályozás rendeltetése, hogy az anyagi lehetőségek hiánya ne akadályozhassa meg a sértettet a törvényben biztosított alapvető jogának érvényesítésében. Ezért a jogi képviselő közreműködése nélkül, közvetlenül előterjesztett vádindítvány is joghatályos lehet, feltéve, hogy utóbb a személyes költségmentességet engedélyezték.

2. Ezzel összefüggésben jegyzendő meg, hogy a Be. 57. §-ának (3) bekezdése helyébe a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) 72. §-ának (5) bekezdése alapján 2006. január 1. napjától a Jst. 82. §-ának (1) bekezdésével megállapított következő rendelkezés lép: "(3) A sértett, magánvádló, magánfél, vagy egyéb érdekelt kérelmére - ha annak a jogi segítségnyújtásról szóló törvényben foglalt feltételei fennállnak - a törvényben meghatározott szervezet engedélyezi a pártfogó ügyvédi képviseletet. Ha a bíróság észleli, hogy a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének feltételei a felsoroltak valamelyikénél fennállnak, e személyt tájékoztatja arról, hogy pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését kérheti, ha pedig az ügyész a Polgári perrendtartásban meghatározottak szerint perindításra jogosult, erre az ügyész figyelmét felhívhatja."

A Be. 230. §-ának (1) bekezdése szintén a Jst. 72. §-ának (5) bekezdése alapján 2006. január 1-jétől a Jst. 82. §-ának (2) bekezdésével beiktatott következő mondattal egészül ki: "A pótmagánvádló a vádindítványt személyesen akkor nyújthatja be, ha a vádindítványban nyilatkozik arról, hogy a személyes költségmentesség és a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránt a külön jogszabályban foglaltak szerint kérelmet terjesztett elő a jogi segítségnyújtó hivatalhoz."

A Jst. rendelkezéseit a Jst. 73. §-ának (1) bekezdése alapján a büntetőeljárásokban akkor kell alkalmazni, ha a támogatás iránti kérelmet a törvény hatálybalépését követően nyújtották be. A Javaslat a Jst.-nek a Be.-t módosító ezen rendelkezését nem érinti.

A 231. § újonnan beiktatandó (3) bekezdése szerint, amely szintén a Jst.-vel megállapított szöveget veszi át, ha a pótmagánvádló a személyes költségmentesség engedélyezése iránt kérelmet terjesztett elő, a bíróság a személyes költségmentesség tárgyában hozott jogerős határozat kézhezvételét követő harminc nap elteltével vizsgálja meg a vádindítványt abból a szempontból, hogy azt el kell-e utasítani. Ezt a további harminc napot biztosítja a Javaslat a pótmagánvádlónak arra, hogy az általa közvetlenül előterjesztett vádindítvány esetleges hiányosságait a jogi képviselő pótolja, s ekként a vádindítvány a minimális törvényi előírásoknak megfeleljen.

A Javaslat szerint a vádindítvány előterjesztésére megszabott hatvan napos határidőben a vádindítvány a jövőben is benyújtható ismételten, ha elutasítására azért került sor, mert a pótmagánvádlónak nincs jogi képviselője vagy a vádindítványt nem az arra jogosult nyújtotta be. Indokolatlan azonban az ismételt benyújtás lehetőségének a biztosítása akkor, ha a vádindítvány ténybeli vagy jogi alapja nyilvánvalóan hiányzik, mert e vád nem törvényes vagy a vádindítvány [az (5) bekezdésben foglalt kivételekkel] nem tartalmazza a Be. 230. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat. Az ilyen hiányosságok pedig utóbb sem pótolhatók.

3. A (2) bekezdés d) pontjának új szövege a törvény javasolt változtatásaihoz igazítja a vádindítvány elutasításának azt az esetét, amikor - a hatályos törvény megfogalmazásában - a vádindítvány ténybeli vagy jogi alapja nyilvánvalóan hiányzik.

A vádindítvány akkor alkalmas a bírósági eljárás megindítására, ha megfelel a törvényes vád követelményeinek. Ezeket a Be.-nek a Javaslat által beiktatott 2. §-ának (2) bekezdése határozza meg. A vád feladata azoknak a tényeknek a pontos megjelölése, amelyek alapján a vádló meghatározott személy büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezi a bíróság előtt. A vád jogi alapja pedig akkor hiányzik, ha a vádindítvány nem tartalmazza a Be. 230. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat.

4. A Be. 230. §-ának (2) bekezdése szerint a vádindítványnak tartalmaznia kell - egyebek mellett - a vádlottnak a Be. 117. §-a (1) bekezdésében felsorolt személyi adatait is. A feljelentés elutasítása vagy a nyomozás megszüntetése esetén egyaránt előfordulhat, hogy a nyomozó hatóságnál vagy az ügyészségen keletkezett iratanyagból a vádlottnak a Be. 117. §-a (1) bekezdésében felsorolt személyi adatai nem állapíthatóak meg, s azokat a pótmagánvádló - a személyes adatok védelmére vonatkozó törvényi tilalom megsértése nélkül - egyéb forrásból sem képes megszerezni. Annak érdekében, hogy a vádlott személyes adatainak a védelme a pótmagánvádlót ne akadályozza alapvető jogainak az érvényesítésében, a Javaslat új (5) bekezdést iktat a Be. 231. §-ának szövegébe. Kimondja, hogy a vádindítványt nem lehet elutasítani abból az okból, hogy nem tartalmazza a vádlottnak a Be. 117. §-ának (1) bekezdésében felsorolt személyi adatait és azok az iratokból nem állapíthatók meg. A vád törvényességének [2. § (2) bek.] azonban nélkülözhetetlen feltétele, hogy konkrétan meghatározott, egyedileg azonosítható természetes személy büntető törvénybe ütköző cselekményére vonatkozzon. Ezért a vád csak akkor törvényes, ha abból a vádlott személyazonossága - a 117. § (1) bekezdésében meghatározott egy vagy több adat hiányában is - kétséget kizáróan megállapítható.

A 109. §-hoz

A rendelkezés változatlan szöveggel átveszi a hatályos törvény 231. §-ának (4) és (5) bekezdését.

A 110. §-hoz

A Javaslat újraszerkeszti a Be. 233. §-ának szövegét. A gyakorlatban felmerült bizonytalanságok kiküszöbölése érdekében az (1) bekezdésben rögzíti, hogy ahol a Be. vádiratot említ, ott a bíróság által elfogadott vádindítványt is érteni kell. A (2) és a (3) bekezdés a Be. 232. §-a hatályos (1) és (2) bekezdésének szövegét változatlan formában veszi át.

A vádindítvány elutasítása annak a kinyilvánítását jelenti, hogy a vádindítvány az alaki vagy tartalmi hiányosságai miatt alkalmatlan a pótmagánvádas eljárás megindítására. Nem töltheti be a vád funkcióját, ezért a bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy a büntetőjogi felelősség érdemében dönthessen. Mindebből következik, hogy a vádindítványt elutasító végzés nem egyenértékű az ügyész, mint közvádló által vádirattal emelt vád tekintetében a tárgyalás előkészítése során hozott eljárást megszüntető végzéssel. A vádindítványt elutasító végzés nem rendelkezik anyagi kötőerővel, ellene felülvizsgálati indítványnak sincs helye. A vádindítvány elutasítása nem akadálya annak, hogy a nyomozás folytatását rendeljék el. Ezért a Javaslat a Be. 233. §-a (2) bekezdésének szövegét változatlan formában a (4) bekezdésben átveszi.

A 111. §-hoz

1. A bírósági tárgyalás nyilvánosságának elve, másfelől az adatvédelem, valamint a büntetőeljárásban közreműködők személyiségi jogainak és védelmének biztosítása és a titokvédelem által támasztott igények összehangolása szükségessé tette a zárt tárgyaláson hozott határozat kihirdetésére vonatkozó hatályos szabályozás újragondolását. A Javaslat változatlanul úgy rendelkezik, hogy a bíróság a tárgyaláson hozott határozat rendelkező részét akkor is nyilvánosan hirdeti ki, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárta, a szabályozást a " teljes terjedelmében" kitétel pontosítja és nyomatékosítja az elvi jelentőségű rendelkezést.

2. A Be. 239. §-ának (2) bekezdésében utalásszeren jelzett és a (3) bekezdésben szabályozott korlátozás kizárólag a határozat indokolására vonatkozik. Eszerint a határozat indokolásának részét képező azokat az adatokat, melyek nyilvánosságra hozatala a zárt tárgyalás elrendelésének indokát képező érdek sérelmét eredményezné, a bíróság nem hirdeti ki nyilvánosan. Annak eldöntése, hogy az adott esetben mi tartozik ebbe a körbe, nagy körültekintést igénylő jogalkalmazói feladat, melynek megoldása során a Be. 237. §-ának (3) bekezdésében írt, a nyilvánosság kizárását megalapozó okok alapulvételével indokolt eljárni.

A 112. §-hoz

A Javaslat a Be. 46. §-át érintő módosító rendelkezéssel összehangolva fogalmazza meg a Be. 242. §-a (1) bekezdésének [A tárgyaláson védő részvétele kötelező] b) pontját.

A 113. §-hoz

A bírósági eljárásról készült jegyzőkönyvnek valamennyi, az eljárással kapcsolatos lényeges adatot pontosan tartalmaznia kell. A Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy a jegyzőkönyvben kötelező feltüntetni a jegyzőkönyv lezárásának időpontját is.

A 114. §-hoz

A bírósági ügyszám feltüntetése valamennyi periraton alapvető követelmény, ezért a Javaslat rendelkezése szerint azt fel kell tüntetni az ítélet és az ügydöntő végzés bevezető részében. A (2) bekezdés a Be. 258. § (4) bekezdésében írt - az ott felsorolt kényszerintézkedéseket elrendelő határozat tartalmára vonatkozó -szabályozást a távoltartásról rendelkező határozat tartalmára is kiterjeszti.

A 115. §-hoz

A Javaslat pontosítja, illetőleg kiegészíti az indokolást nem igénylő határozatokra vonatkozó hatályos szabályozást, és akként rendelkezik, hogy a határozati formát nem igénylő bírói intézkedést sem kell indokolni. Lényeges újítást hoz a Javaslat a pervezető végzés fogalmának módosításával: a jövőben nem csak a tárgyalás megnyitását követően, hanem az ügy bíróságra érkezését követően hozott, az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy végrehajtása érdekében tett, de nem az ügy érdeméről rendelkező határozat is pervezető. Tekintve, hogy az általános szabályok szerint jogorvoslatnak intézkedés ellen is helye lehet, a határozati formát nem igénylő bírói intézkedések jellegéből adódóan viszont e jog biztosítása szükségtelen, a Javaslat ebben a körben a jogorvoslati jogot kizárja.

A 116. §-hoz

A Be. 236. §-a megállapítja, hogy a pótmagánvádló a bírósági eljárásban - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az ügyész jogait gyakorolja. Ebből a tényből következik, hogy - miként a Javaslat rendelkezik - közölni kell vele a határozatokat, illetőleg kézbesíteni kell részére az ügydöntő határozat indokolást is tartalmazó kiadmányát, abban a körben és módon, ahol és ahogyan a hatályos szabályozás az ügyészre nézve rendelkezik.

A 117. § hoz

A Javaslat egységesen az ügy iratainak a bírósághoz érkezését követő hatvan napban határozza meg azt a határidőt, mely alatt a tanács elnökének meg kell vizsgálnia, hogy van-e helye a Be. 264-271. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazásának. Annak érdekében, hogy a közvetítői eljárás alkalmazására a törvény adta lehetőségek között minél szélesebb körben kerüljön sor, illetve, hogy a vádlott és a sértett tudatában legyen annak, miszerint ez a lehetőség a nyomozati eljárás befejeztével is fennáll, a Javaslat a közvetítői eljárásra vonatkozó - a vádirat kézbesítésével egyidejűleg teljesítendő - tájékoztatási kötelezettséget ír elő a tanács elnöke számára.

A 118. § hoz

A Javaslat a Be. 266. §-a egyes bekezdéseinek a szövegét pontosítja, illetve a változó jogszabályi környezethez igazítja.

A (3) bekezdés b) pontjának újrafogalmazása a Be. 268. §-a (1) bekezdésének az eljárási feladatok megosztását pontosabban kifejező szövegével való összhangot teremti meg.

A (3) bekezdés újonnan beiktatandó c) pontja szerint a bíróság - hasonlóan a vádelőkészítés szakaszához [lásd a 221/A. § (3) bekezdésében] - legfeljebb hat hónapra a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében is felfüggesztheti az eljárást.

A Javaslat az időközi jogszabályváltozásokra figyelemmel a nemzetközi bűnügyi együttműködés új formáinak megfelelően pontosítja a (4) bekezdés szövegét.

A Javaslat a (7) bekezdés szövegét a módosításra kerülő egyéb rendelkezésekkel [lásd a 226. § (2) bekezdésének újonnan megállapításra kerülő szövegét] összhangban pontosítja. A jogalkalmazás során gondot okozott, hogy az eljárás felfüggesztéséről rendelkező bírói határozat meghozatala előtt már önként megkezdett gyógykezelés, részvétel nem volt beszámítható a büntethetőséget megszüntető ok megállapításához a Btk. 283. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos időtartamba. A Javaslat szerinti módosítás lehetővé teszi, hogy az eljárás felfüggesztését megelőzően már megkezdett, és legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás igénybe vétele vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson történő részvétel is a büntethetőséget megszüntető ok megállapítását eredményezhesse. Nem az a lényeg tehát, hogy a hat hónapig tartó gyógykezelésre, részvételre, teljes mértékben a felfüggesztés időtartama alatt kerüljön sor, hanem - a Btk. 283. §-ának (1) bekezdésével összhangban - az, hogy a terhelt a hat hónapos gyógykezelésben stb. való részvételét igazolja.

A 119. §-hoz

A Javaslat a Be. 267. §-ának egyes rendelkezéseit a Javaslat egyéb rendelkezéseihez igazítja.

1. A 267. § (1) bekezdése h) pontjának a szövege megrovás anyagi jogi feltételeinek (Btk. 71. §) újonnan megállapított rendelkezéseihez igazodik.

2. A törvényes és megalapozott vád a bírósági eljárás lefolytatásának nélkülözhetetlen feltétele. Fogalmát a Javaslat a Be. 2. §-ának új (2) bekezdésében, az alapvető rendelkezések között határozza meg. Törvényes vád hiányában bírósági eljárás nem indítható és nem folytatható le. Ezért a Javaslat a j) pont beiktatásával biztosítja, hogy törvényes vád hiányában a bírósági eljárás megindítására ne kerülhessen sor.

3. A törvényes vád fogalma csak a vád legalapvetőbb alaki és tartalmi kellékeit határozza meg, és nem azonosítható a vád valamennyi törvényes követelményével. A vád nem csak akkor alkalmatlan arra, hogy annak alapján a bírósági eljárás lefolytatására kerüljön sor, ha nem felel meg a törvényes vád fogalmában írt alapvető követelményeknek, hanem akkor is, ha a Be.-ben meghatározott egyéb tartalmi követelményeknek nem felel meg. A szükséges tartalmi feltételeket a Be. 217. §-ának (3) bekezdése határozza meg.

Ha a vád nem felel meg a törvény által előírt követelményeknek, a bíróság a 268. § (1) bekezdése alapján megkeresi az ügyészt a vádirat hiányosságainak a pótlása végett. Ha a megkeresés nem vezet eredményre, a bírósági eljárás lefolytatására nem kerülhet sor. A büntetőeljárás alapvető elve az eljárási feladatok megoszlásának a követelménye. A bírósági eljárás lefolytatásának eljárásjogi feltételeit az ügyész köteles biztosítani.

4. A Javaslat a Btk. 36. §-ának újrafogalmazásával a tevékeny megbánást - részben - büntethetőséget megszüntető okként határozza meg. A 36. § (1) bekezdésében meghatározott tevékeny megbánás a büntethetőség olyan akadálya, amelynek megállapítása esetén a bírósági eljárás megindítására (illetve a már megindított eljárás folytatására) nem kerülhet sor. Ezért az eljárást, annak valamennyi - így a bírósági tárgyalást előkészítő - szakaszában egyaránt meg kell szüntetni.

5. Pótmagánvádlókénti fellépésre az eljárás bírósági szakaszában akkor nyílik lehetőség, ha az ügyész a vádat elejtette [53. § (1) bek. c) pontja]. A Javaslat a Be. 229. §-ának (1) bekezdését úgy módosítja, hogy a pótmagánvádlói vádindítvány benyújtására - a büntetőeljárás vádemelést megelőző szakaszában - a hatályos törvény szerinti harminc nap helyett hatvan napot biztosít a pótmagánvádló számára. A Javaslat a Be. 267. §-a (3) bekezdésének második mondatát ehhez igazodóan úgy módosítja, hogy a sértettnek az ügyész vádelejtést tartalmazó nyilatkozatának közlésétől számítva hatvan napot biztosít a pótmagánvádlókénti fellépésre. Amennyiben erre a megszabott határidőben nem kerül sor, az eljárást a bíróság megszünteti.

A 120. §-hoz

A Javaslat a 268. § (1) bekezdése utolsó mondatának a szövegét a Javaslat egyéb rendelkezéseihez igazítja.

Az eljárási feladatok megoszlásának követelményéből (Be. 1. §) fakad, hogy a vádat a vádlónak kell bizonyítania. A Be. rendszerében az ügyész bizonyítási kötelezettsége az elsődleges, különösen, ha bizonyítási eszközök felkutatása szükséges, mert a bíróság nem nyomoz. Az ügyész nem csak a terhelő és a súlyosító, hanem a mentő és az enyhítő körülményeket is köteles felderíteni [Be. 28. § (1) bek.] és figyelembe venni. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy az ügyész megkeresése - a vádirat hiányosságainak pótlása mellett - bizonyítási eszköz felkutatására, biztosítására, megvizsgálására és arra irányulhat, hogy a bizonyítékok a tárgyaláson rendelkezésre álljanak [Be. 268. § (1) bek.].

A tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása. Az ügyész és a bíróság feladatainak elkülönítése, az egyes tevékenységi körökre vonatkozó részletes szabályok pontos elhatárolása, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok egyértelmű meghatározása eljárási garanciákat jelent a védelem számára is.

A 121. §-hoz

Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően minősülhet, e megállapításból le kell vonnia a hatályos szabályozás által felsorolt eljárásjogi konzekvenciák közül azt, amelyik az adott esetben alkalmazandó. E felsorolást a Javaslat kiegészíti a bíróság tanácsa elé utalás tárgyában hozandó határozattal, amelyet a Javaslat 270/A. szakaszként épít be a Be. szövegébe.

A 122. §-hoz

A tárgyalás előkészítése során a bíróság megállapíthatja, hogy a cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően minősülhet, és ha az eltérő minősítés kapcsán a bíróság összetételére vonatkozó szabályozás (Be. 14. §) szerint tanácsban kell eljárnia, az ügyet a bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsa elé utalja. A Javaslat lehetővé teszi a bíróság tanácsa elé utalást más okból is, ha azt a bíróság szükségesnek tartja. Ilyen lehet például az ügy bonyolultsága, vagy ha a cselekmény jellegéből adódóan annak vizsgálata, illetve megítélése speciális jártassággal rendelkező ülnök vagy ülnökök bevonását teszi indokolttá az eljárásba.

A 123. §-hoz

1. Az előkészítő ülésre vonatkozó hatályos szabályozást a Javaslat több vonatkozásban módosítja, illetőleg kiegészíti. Az előkészítő ülés tartásának a Be. 272. §-a (1) bekezdése szerint oka lehet az is, ha a sértett meghallgatása látszik szükségesnek. A sértett megnövekedett eljárásbeli szerepe a vonatkozó szabályozás egyéb rendelkezéseiben is kifejezésre jut, döntően a Javaslat által bevezetett közvetítői eljárás következményeként. Ebbe a körbe tartozik az a rendelkezés, miszerint az előkészítő ülés tartása kötelező, ha a vádirat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül az erre jogosultak - közöttük a sértett - közvetítői eljárás lefolytatását indítványozta, valamint a Be. 272. §-ának (3) és (7) bekezdésébe beépített szabályozás, amely szerint a közvetítői eljáráshoz kapcsolódóan a sértett az előkészítő ülésre idézendő, hozzá kérdések intézhetők, illetve ő is tehet fel kérdéseket a vádlottnak.

2. Módosul a 272. § (2) bekezdésének a) pontjában írt szabályozás, amely a személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedések elrendelése illetve fenntartása kapcsán teszi kötelezővé az előkészítő ülés tartását. A hatályos szabályozáshoz képest módosulás, hogy a távoltartás elrendelése esetén is kötelező előkészítő ülést tartani, továbbá, hogy ez a kötelezettség fennáll akkor is, ha a bíróság az előzetes letartóztatás vagy a házi őrizet fenntartásáról határoz. A fenntartás esetére szóló rendelkezés lényeges eleme, hogy - mivel a bíróság a döntéséhez szükséges valamennyi információval rendelkezik - előkészítő ülés tartása csak akkor kötelező, ha az indítványban a korábbi határozathoz képest a fenntartás okaként új körülményre hivatkoztak.

3. A Javaslat úgy rendelkezik, hogy ha az előkészítő ülés tartása alapjául szolgáló indítványt előterjesztő az idézés ellenére nem jelenik meg, úgy kell tekinteni, mint aki az indítványát visszavonta.

A 124. §-hoz

A Javaslat - kiegészítve a hatályos szabályozást - rögzíti, hogy amennyiben a bíróság tanácsa elé utalásról a tárgyalás előkészítésének befejezése, illetőleg a tárgyalás kitűzése után szükséges határozni, a határozat meghozatalára a tanács elnöke jogosult.

A 125. §-hoz

A Be. 276. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe lépő szabályozás három új rendelkezést tartalmaz a hatályos szabályozáshoz képest.

Az első és a második az eljárásnak a Be. 266. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján - hivatalból vagy indítványra - történt felfüggesztése elleni fellebbezési jog kizárása, melynek egyrészt az az indoka, hogy a bíróságnak az Alkotmánybíróság eljárását, illetőleg az Európai Bizottság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményező döntése olyan, az adott ügy keretein túlmutató jogi aktus, amelynek tartalma a jogalkalmazás egészére kihat, megszületésének ezért nem állhat útjába az egyedi ügyben érvényesíthető jogorvoslati jog. Másrészt pedig a bíróság ezen eljárásokat kezdeményező döntése olyan, a bírói függetlenségből fakadó jogosultság, amelyet még a magasabb fokon eljáró bíróság sem kérdőjelezhet meg.

A harmadik, a Be. 266. §-ának (3) bekezdését érintő módosítás, hogy a hatályos rendelkezésben foglaltak mellett a bíróság az eljárást a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében is felfüggesztheti, legfeljebb hat hónapra. A Javaslat azonban e határozat ellen lehetővé teszi a fellebbezést, arra tekintettel, hogy a bírósági eljárásban a közvetítői eljárás az ügyész szerepvállalása nélkül indul, illetve folyik le, ezért a közvetítői eljáráson alapuló felfüggesztés elleni jogorvoslati jogot a büntetőeljárás ezen szakaszában nem indokolt kizárni.

A Javaslat kizárja a fellebbezést a bíróság tanácsa elé utalás vagy ennek megtagadása ellen. Az e kérdésben való döntés ugyanis vagy a törvény kötelező rendelkezésén alapul, vagy a tanács elnöke kizárólagos kompetenciájába tartozó olyan döntés, amely ellen - a tanács elnöke szuverenitásának sérelme nélkül - nem lehet helye jogorvoslatnak.

A 126. §-hoz

1. A Javaslat a Be. 278. §-ának (3) bekezdését azzal egészíti ki, hogy a tárgyalás kitűzésénél irányadó szempont - a kitűzésre vonatkozó hatályos szabályozás egyéb rendelkezéseinek érintetlenül hagyása mellett - miszerint a tárgyalást ésszerű határidőn belül be lehessen fejezni. Az ügyek eltérő száma és időigényessége, valamint az egyes bíróságok személyi és munkafeltételei közötti számottevő különbség nem teszi lehetővé konkrét, napokban megállapított határidő törvényi meghatározását. A módosítás folytán a törvény a tárgyalás kitűzésénél irányadó szempont ("a lehető legközelebbi napra") mellett, újabb, az eljárás befejezésére utaló és az európai emberi jogi normákkal összhangban lévő követelménnyel bővíti a bíróság számára kötelező, az eljárás elhúzódásának megakadályozását szolgáló jogszabályi rendelkezést.

2. Szintén a büntetőeljárás elhúzódását hivatott meggátolni a Be. 278. §-ának új (4) bekezdése, mely szerint, ha a bizonyítási eljárás terjedelme miatt egy tárgyalási napon az ügyet nem lehet befejezni, több tárgyalási határnapot vagy folytatólagos tárgyalási határnapot kell kitűzni, és a bizonyítási eljárás ésszerű határidőn belül történő befejezésére ez esetben is törekedni kell. A Javaslat szövegében írt "több tárgyalási nap" kitűzése az egy intézkedéssel elrendelt tárgyalási időpontok megállapítását, míg a "folytatólagos tárgyalás" a tárgyaláson megállapított legközelebbi tárgyalás időpontjának meghatározását jelenti.

A 127. §-hoz

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy tanúkénti kihallgatását - az érintett életkori sajátosságaira figyelemmel, illetve a bűncselekmény folytán általa tapasztaltak újbóli felidézése kapcsán adódó negatív pszichikai hatások elkerülése érdekében - lehetőleg el kell kerülni [280. (1) bek.], ha pedig a kihallgatás mellőzhetetlen, a Be. rendelkezései [207. § (4) bek.] a kihallgatandó személy lehető legnagyobb kíméletére törekszenek. Ebbe a körbe illeszkedik a Javaslat azon rendelkezése, mely szerint, ha a tárgyalás időpontjában tizennegyedik életévét be nem töltött olyan személy tanúkénti kihallgatása válik utóbb szükségessé, akit a nyomozás során a bíróság tanúként nem hallgatott ki, a kihallgatást kiküldött bíró vagy megkeresett bíróság útján kell foganatosítani.

A 128. §-hoz

1. A Javaslat visszaállítja az 1973. I. törvény azon rendelkezését, mely szerint, ha az eljárás több vádlott ellen folyik, a vádlott távollétében is megtartható a tárgyalás azon része, amely a jelen nem lévő vádlottat nem érinti. Ha a tárgyaláson meg nem jelent vádlott védője sem jelenik meg, és a védelem kötelező, a tárgyalásnak ez a része akkor is megtartható. Ez a rendelkezés nem csorbítja a védelemhez fűződő jogokat, éppen azért, mert csak az a része tartható meg a tárgyalásnak, amely a meg nem jelent vádlottat nem érinti, így a védő meg nem jelenése sem érinti a védekezéshez való jogot.

2. A Javaslat 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az eljárás a távollévő terhelttel szemben című fejezet számozása XXIV.-ről XXV. Fejezetre módosul, s e módosulást a Be. 287. §-a (7) bekezdésének szövegében is szükséges megjeleníteni.

A 129. §-hoz

A hatályos Be. 278. §-a (1) bekezdésének második mondata tartalmazza azokat az indokokat, melyek alapján a tárgyalás elnapolásának van helye. A Javaslat a közvetítői eljárás eredményes befejezés érdekében is lehetőséget teremt az elnapolásra, módot adva ezzel az érintetteknek, hogy az eljárást a jogalkotó által is kívánatosnak tartott útra tereljék és eredménnyel zárják le.

A 130. §-hoz

A hatályos szabályozással azonos szövegű rendelkezéshez kapcsolódva a Javaslat a Be. 280. §-ának új (2) bekezdését is megjelöli, mint a tizennegyedik életévét be nem töltött személy tanúkihallgatásáról szóló törvényi rendelkezést.

A 131. §-hoz

1. A Be. 309. §-a hatályos szabályozás szerinti (1) bekezdésének az eljárás tanácsülésen történő felfüggesztésének eseteit tartalmazó felsorolása nem tartalmazza a 266. § (8) bekezdését, amikor pedig szintén az eljárás felfüggesztésére kerül sor, és a felfüggesztés oka nem indokolja az eltérő szabályozást. A Javaslat ezt a hiányosságot megszünteti, és összhangot teremt a törvényi rendelkezések között.

2. A Javaslat kiegészíti a Be. 267. §-ának (1) bekezdését három olyan esettel, amikor a bíróság megszünteti az eljárást. A Be. 309. §-ának (1) bekezdése meghatározza azokat a megszüntetési okokat, amelyek alapján a bíróság a tárgyalás elnapolása után tanácsülésen is megszüntetheti az eljárást. E megszüntetési okok közé indokolt beiktatni azt az esetet, ha a vádirat hiányosságait orvoslandó, a bíróság megkereste az ügyészt, de az ügyész a hiányosságokat nem pótolta, valamint azt, ha a tevékeny megbánás, mint büntethetőséget megszüntető ok a bírósági szakaszban következett be.

A Javaslat ezen túlmenően kiegészíti a felsorolást a Be. 267. §-ának (1) bekezdésének i) pontjával (a vádlott igazolja, hogy a törvény által megkívánt időtartamban elterelésben vett részt).

A 132. §-hoz

A Javaslat a Be.-nek a módosított vádhoz kapcsolódó, kötelező áttétel eseteit szabályozó 310. § (4) bekezdését kiegészíti azokkal az ügyekkel, melyek - a vád módosulása folytán - a Be. 17. §-ának (5) és (6) bekezdése alapján más bíróság kizárólagos illetékességébe tartoznak.

A 133. §-hoz

A Javaslat e rendelkezése a pótmagánvádló fellépésével összefüggő módosításokat tartalmaz. A gyakorlat igényeihez igazodva a hatályos szabályozástól eltérően harminc nap helyett hatvan napban állapítja meg azt az időtartamot, amely alatt a sértett - az egyéb törvényes feltételek fennállása esetén - pótmagánvádlóként felléphet. Figyelemmel arra, hogy a pótmagánvádlót nem kizárólag ügyvéd képviselheti az ügyben, a Javaslat a kötelező jogi képviselet tekintetében tartalmaz rendelkezést.

A 134. §-hoz

1. A Javaslat szerint, ha az ügydöntő határozat a kihirdetéskor nem emelkedik jogerőre, a bíróság nyomban határoz a távoltartásról is. A hatályos szabályozás ezt a kötelezettséget az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet tekintetében jelenleg is előírja. E kényszerintézkedések célja és elrendelési feltételrendszere azonos vagy nagyon közeli rokonságot mutat a távoltartáséval, s ez a tény kétségtelenül indokolja az azonos szabályozásra való törekvést. A hatályos rendelkezések szerint ugyanakkor az első fokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott ezen kényszerintézkedések tartama az első fokú ügydöntő határozat kihirdetéséig tart, ha tehát az ügydöntő határozat a kihirdetésekor nem emelkedik nyomban jogerőre, a bíróságnak még a tárgyaláson okvetlenül határoznia kell kényszerintézkedésekről. A Javaslat a távoltartás tartamát illető ilyen rendelkezést nem tartalmaz, a beiktatott Be. 138/B. §-ának (1) bekezdés szerint a távoltartást a bíróság tíztől harminc napig terjedő időtartamra rendeli el. A nem jogerős ügydöntő határozat meghozatala a távoltartás folyására nincs hatással, a kényszerintézkedés megszűnhet előbb vagy tarthat tovább.

A Javaslat lényegében arra teremt lehetőséget, hogy a bíróság a nem jogerős ügydöntő határozat kihirdetésekor a távoltartást az azt elrendelő határozatban megállapított időpont beálltát megelőzően megszüntesse, ha a kényszerintézkedés időközben szükségtelenné vagy a tárgyalás eredményéhez képest jogilag megalapozatlanná vált. Természetesen mód van arra is, hogy a bíróság éppen a kihirdetett ügydöntő határozat tartalmára figyelemmel rendeljen el távoltartást.

2. A Javaslatnak a Be. 327. §-a (3) bekezdését módosító rendelkezése azt fogalmazza meg, hogy ha az első fokú ügydöntő határozat rendelkezése a vádlott személyi szabadságát és szabad mozogását nem korlátozza, úgy az előzetes letartóztatást és valamennyi - az előzetes letartóztatás által elérni kívánt cél biztosítására alkalmas - egyéb kényszerintézkedést, ideértve a távoltartást is, az ügydöntő határozat hozatalával egyidejűleg a bíróságnak meg kell szűntetnie.

A 137. §-hoz

A Javaslat az eljárás megszüntetésének a Be. 332. §-ának (1) bekezdésében felsorolt okait a Javaslat egyéb rendelkezéseihez igazítja.

rendelkezések között határozza meg. Törvényes vád hiányában bírósági eljárás nem indítható és nem folytatható le. Ezért a Javaslat a d) pont beiktatásával biztosítja, hogy törvényes vád hiányában a már megindult bírósági eljárás folytatására se kerülhessen sor.

A Javaslat szerint a Btk. 36. §-ának (1) bekezdésébe beiktatásra kerülő tevékeny megbánás új büntethetőséget megszüntető ok. Ha ennek feltételei a bíróság eljárásában teljesülnek, az eljárás nem folytatható, azt meg kell szüntetni.

138. §-hoz

A 332. § (1) bekezdését érintő módosulásnak megfelelően a Javaslat megváltoztatja az egyes pontok jelölését, és a tevékeny megbánásra alapozott megszüntetés esetére is lehetővé teszi a bíróság számára elkobzás, illetőleg vagyonelkobzás elrendelését.

A 139. §-hoz

A Be. 311. §-a (1) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy az ügyész a 321. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésig a vádat elejtheti. Vádelejtésnek akkor van helye, ha a bizonyítás eredményeképpen az állapítható meg, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, vagy a bűncselekményt nem a vádlott követte el. A vádelejtés eredményeként a bíróság az eljárást végzéssel megszűnteti, s e végzés - hasonlóan a felmentő ítélethez - azt juttatja kifejezésre, hogy a vádlott ártatlanságának vélelme a büntetőeljárás során nem dőlt meg. A Javaslat ezért erre az esetre nézve is úgy rendelkezik, hogy a vádlott költségeinek, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségeit az állam köteles megtéríteni a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül.

A pártfogó ügyvédi intézményből és a pártfogó ügyvéd kirendelésének törvényi feltételeiből következik a Javaslatnak az a rendelkezése, mely szerint azt a pártfogó ügyvédi díjat, amelynek viselésére a büntetőeljárásban résztvevő személy nem kötelezhető, az állam viseli.

A 140. §-hoz

A törvényben kizárt, vagy az arra nem jogosulttól származó fellebbezést elutasító végzés elleni jogorvoslatot a Javaslat kizárja. Az a kérdés, hogy az adott fellebbezés megengedett-e, illetve, hogy a fellebbező jogosult-e a jogorvoslat előterjesztésére a Be. vonatkozó rendelkezései alapján objektíve eldönthető, a döntés meghozatala mérlegelésre nem ad lehetőséget. Ebből következően a Javaslat az objektív alapon nyugvó elutasító határozat elleni - törvény által kizárt - jogorvoslat elbírálásának mellőzéséről rendelkezik, azzal, hogy a mellőzésről a jogorvoslat előterjesztőjét értesíteni kell. A hatályos szabályozás 341. §-ának (2) bekezdése szerinti "de legfeljebb harminc napon belül" fordulatot mellőzve a Javaslat akként rendelkezik, hogy ha a fellebbezési határidő valamennyi jogosultra lejárt, a tanács elnöke az iratokat az ügydöntő határozat írásba foglalását követően haladéktalanul felterjeszti a másodfokú bírósághoz.

A 141. §-hoz

1. Tekintve, hogy a pótmagánvádló képviseletére nem kizárólag ügyvéd jogosult, a Javaslat a Be. 343. §.ának (2) bekezdésébe az "ügyvédi képviselet" helyett a "jogi képviselet" szóhasználatot vezeti be.

2. Pótmagánvádlóként léphet fel a sértett, ha az ügyész (vagy a nyomozó hatóság) a feljelentést elutasította, a nyomozást megszüntette, az ügyész a vádemelést részben mellőzte, a vádat elejtette [Be. 53. § (1) bek.], a vádindítványt pedig az ügyben addig eljárt első fokú ügyészségnél kell benyújtania, amely azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz továbbítja [Be. 230. § (1) bek.]. Az ügyész és a pótmagánvádló jogosultságainak kapcsolódása az adott ügyben, továbbá az a tény, hogy a pótmagánvádló a vád képviseletét látja el, indokolja a Javaslat azon rendelkezését, miszerint a bíróság a pótmagánvád alapján lefolytatott eljárásban hozott jogerős ügydöntő határozatot megküldi az ügyben korábban eljárt ügyésznek.

A 142. §-hoz

A Javaslat a pótmagánvádló bűnügyi költségben történő marasztalásáról szóló hatályos rendelkezést egészíti ki. A szabályozás a pótmagánvád eredményességéhez és az egyes pótmagánvádlók közötti arányos költségmegosztás adta lehetőségekhez igazodó rendelkezéseket tartalmaz.

A 143. §-hoz

1. A Be. hatályos 346. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint az első fokú bíróság tárgyalás alapján hozott eljárást megszüntető ügydöntő végzése elleni fellebbezésre az ítélet elleni fellebbezés szabályai irányadók, míg a Javaslat ezt a rendelkezést az első fokú bíróság ügydöntő végzése elleni fellebbezésre nézve írja elő. A módosítás egyik oka, hogy az első fokú bíróság nem csak tárgyaláson hozhat az eljárást megszüntető ügydöntő végzést (Be. 332. §), hanem megteheti ugyanezt a Be. 267. §-a alapján a tárgyalás előkészítésének szakaszában is. További indok, hogy az eljárást megszüntető végzésnél az ügydöntő végzés szélesebb kört ölel fel, ide tartozik például, amikor a bíróság a pótmagánvádló által előterjesztett vádindítványt elutasítja [Be. 231. § (2)bek.]. E végzés ellen a Javaslat - eltérően a hatályos rendelkezéstől - a fellebbezést lehetővé teszi, a 346. §-t érintő módosítás pedig az ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő.

2. A vonatkozó rendelkezések szerint a bíróság mind a polgári jogi (335. §), mind a szülői felügyeleti jog megszűntetése iránti igényt (336. §) egyéb törvényes útra utasítja, ha az elbírálás jelentékenyen késleltetné az eljárás befejezését, vagy az indítványnak a büntetőeljárásban való érdemi elbírálását más körülmény kizárja. Ha az első fokú bíróság úgy ítéli meg, hogy adott esetben olyan terjedelmű bizonyítás felvétele, vagy a polgári jogi vagy családjogi kérdések olyan mélységű tisztázása szükséges, amely meghaladja a büntető bíróság lehetőségeit és a büntetőeljárás kereteit, és él a 335. illetve 336. § által biztosított lehetőséggel, végzése ellen nem indokolt fellebbezési jogot biztosítani.

A Javaslat a hatályos törvény 346. §-a (5) bekezdésének a) pontját azért mellőzi, mert erre az esetre [a Be. 266. §-ának (3) bekezdése alapján történt eljárás-megszüntetés] a hatályos törvény 276. §-a (1) bekezdésének c) pontja is tartalmaz hasonló szabályt, az indokolatlanul párhuzamos szabályozás pedig felesleges.

A 144. §-hoz

A Be. átszerkesztett 347. §-ának rendelkezései közül a (2) bekezdés tartalmaz módosulást a hatályos szabályzásban foglaltakhoz képest. Tekintettel arra, hogy az első fokú bíróság végzései közül nem mind támadható külön fellebbezéssel, és e megállapítás a határozati formát nem igénylő bírói intézkedésekre is vonatkozik, a Javaslat úgy rendelkezik, hogy ezeket a végzéseket és intézkedéseket az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben lehet sérelmezni. Ez a szabályozás nem "utólagos jogorvoslati jogot" konstruál, de megteremti annak lehetőségét, hogy a sérelmezett aktus a másodfokú bíróság tudomására jusson.

A 145. §-hoz

A Javaslat a Be. 348. §-ának (3) bekezdését módosítva, bővíti azon esetek körét, amelyeknél a kizárólag az ilyen rendelkezés ellen bejelentett fellebbezés kivételt teremt az egyébként főszabályként érvényesülő teljes revízió elve alól.

Az elkobzás, a vagyonelkobzás és a pártfogó felügyelet a Btk. 70. §-ában felsorolt intézkedés, elrendelésük feltételeit a Btk. rendelkezései egyértelműen meghatározzák. A szóban forgó intézkedések elrendelése miatt bejelentett fellebbezés elbírálása során azt kell tehát eldönteni, hogy a Btk. 77., 77/B., illetve 82. §-ában írt feltételek az adott esetben fennállnak-e: A vizsgálat tárgya az egyéb ítéleti rendelkezésektől világosan elkülönül, ezért a Javaslatban írt szabályozás szerint, ha a fellebbezés kizárólag az elkobzás, a vagyonelkobzás és a pártfogó felügyelet elrendelése ellen irányul, a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbezéssel támadott részét bírálja felül.

A 146. §-hoz

1. A Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest két ponton módosítja a Be. 352. §-a (1) bekezdésének b) pontját. Az egyik, hogy a megalapozatlanság esetében a másodfokú bíróság nem csak az általa felvett bizonyítás, hanem az iratok tartalma, valamint ténybeli következtetés alapján is megállapíthat az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást, ha vádlott felmentésének vagy az eljárás megszűntetésének van helye. E rendelkezést részint az eljárás ésszerűsítésének követelménye indokolja, de összefügg a másodfokú bíróság megváltozott helyzetével is, nevezetesen, hogy ügydöntő határozatát - a törvény által meghatározott esetben - egy magasabb bírói fórum elbírálja.

A másik változás, hogy az eltérő tényállás megállapítására - ha az egyéb feltételek fennállnak - akkor is lehetőség van, ha a részbeni felmentésnek, illetőleg az eljárás részbeni megszűntetésének van helye. Ez a szabályozás összhangban van a törvénymódosítás egészének céljával és szellemével.

2. A 352. § (3) bekezdését kiegészítő rendelkezés, amely a hatályosnál szélesebb körben teszi lehetővé a másodfokú bíróság számára a bizonyítékoknak az első fokú bíróságétól eltérő értékelését, a Be. 352. §-a (1) bekezdése b) pontjának a Javaslat szerinti módosításából következik.

A 147. §-hoz

1. A Javaslatnak a Be. 353. §-át módosító rendelkezése megszünteti a hatályos szabályozás által alkalmazott különbségtételt, miszerint bizonyításnak a másodfokú eljárásban meghatározott esetekben hivatalból, máskor indítványra van helye. Sem a hivatalból végzendő bizonyítás, sem a bizonyítás indítványhoz-kötöttsége nincs összhangban a bíróságnak a büntetőeljárásban elfoglalt helyzetével, a Javaslat ezért arra az álláspontra helyezkedik, miszerint a törvényben kizárólag azt kell szabályozni, hogy mely esetekben van helye bizonyításnak, a bizonyítás szükségességének elbírálása pedig az adott esetben a bíróság feladata.

2. A büntetőeljárásban előforduló eljárási szabálysértések egy hányadának orvoslására teremt lehetőséget a Javaslat azon rendelkezése, mely szerint a másodfokú eljárásban bizonyításnak akkor is helye van, ha az az első fokú bírósági eljárásban megvalósult eljárási szabálysértés orvoslását eredményezheti. A rendelkezés indoka az, hogy a felülbírált ítéletet megelőző első fokú bírósági eljárásban megvalósuló szabálysértések nem teszik feltétlenül szükségessé az ítélet hatályon kívül helyezését, és az eljárás egészének megismétlését. Figyelemmel kell azonban lenni arra is, hogy az eljárási szabálysértéseknek csak egy bizonyos köre orvosolható a másodfokú bírósági eljárásban, természetszerűleg nem kerülhet sor pl. abszolút eljárási szabálysértés orvoslására, az azonban megoldható, hogy valamely, az első fokú bíróság által elmulasztott kötelezettség pótlásával a megszerzett bizonyítási eszközt nem kell kirekeszteni a bizonyítékok köréből.

3. A büntetőeljárás egyszerűbbé tételét és gyorsítását szolgálja a Javaslatnak az a rendelkezése, amely mellőzi a bizonyítás felvételét olyan tényre nézve, amely a bűnösség megállapítását, a felmentést, az eljárás megszűntetését, a bűncselekmény minősítését, a büntetés kiszabását, illetve az intézkedés alkalmazását nem befolyásolta.

A 148. §-hoz

1. A szabályozás egészére jellemző, és a részletszabályokban is érvényesülő egyik vezérfonala a Javaslatnak, a bíróság és az ügyész eljárásbeli szerepének világos meghatározása, a két szerv egymáshoz való viszonyának egyértelmű tisztázása. Eltérően a hatályos szabályozástól ezért a Javaslat nem rendelkezik arról, hogy a másodfokú bíróság tanácsa elnökének az iratokat meg kell küldenie az ügyész részére a fellebbezés elintézésének előkészítése során [358. § (1) bek. a) pont]. Természetesen az ügyészi feladat ellátásához szükséges - így a másodfokú bírósághoz előterjesztett vádlotti vagy védői fellebbezés indokolását - iratokat a másodfokú bíróság a Javaslat szerint is megküldi az ügyésznek [358. § (1) bek. e) pont], miként az f) pont alapján a vádlott és a védő részére is kézbesíti a más által bejelentett fellebbezést és a másodfokú bíróság mellett működő ügyész indítványát.

2. A Be. 345. §-ában foglaltlak szerint a bírósági eljárás általános szabályait, a tárgyalás előkészítésére vonatkozó szabályokat és az első fokú bírósági tárgyalást tárgyaló rendelkezéseket magában foglaló XI-XIII. Fejezetben írtak irányadók a másodfokú bírósági eljárásban is a XIV. Fejezetben írt eltérésekkel. Ennek az irányadó, általános rendelkezésnek megfelelően rögzíti a Javaslat a Be. 358. §-a (1) bekezdésének újonnan beiktatott f)-h) pontjában, hogy a másodfokú bíróság tanácsának elnöke a fellebbezés elintézésének előkészítése során köteles megvizsgálni az eltérő minősítés megállapításának lehetőségét, továbbá, hogy kötelező-e az ügyész és a védő részvétele, illetőleg szükséges-e kényszerintézkedéssel kapcsolatban határozni a másodfokú eljárásban.

3. Az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) AB határozatában foglaltak alapján iktatja be a Javaslat a Be. 358. §-ába az új (2) bekezdést, amely előírja a tanács elnöke számára, hogy az ügy érkezésétől számított hatvan napon belül a lehető legközelebbi határnapra tanácsülést, nyilvános ülést vagy tárgyalást kell kitűznie. A hatvan napos határidő a kitűzésre vonatkozó időtartam, nem pedig a tanácsülés, a nyilvános ülés vagy a tárgyalás megtartásának határnapjára vonatkozik. Ez utóbbiakra nézve a "lehető legközelebbi határnap" kitétel az irányadó, mely határozott időpont rögzítése nélkül fejezi ki a jogalkotói akaratot.

4. A bizonyítás elrendelésének az ügy érdemét érintően jelentősége van, ezért az ebben való döntést a bíróság hatáskörébe kell utalni, nem lehet a tanács elnökének joga a bizonyítás elrendelése tárgyában határozni. A Javaslat a Be. 358. §-át egy új (3) bekezdéssel egészíti ki, amelyben az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában foglaltakkal összhangban elhatárolja a bíróság döntési kompetenciáját, a tanács elnökének az elrendelt bizonyítás kapcsán megtett intézkedésekre vonatkozó jogkörétől.

A 149. §-hoz

A fellebbezés a törvény által erre feljogosított személy jognyilatkozata, melyben a sérelmezett eljárás, illetve döntés részben vagy egészben történő felülbírálatát kéri. A felülbírálat alapfeltétele, hogy a fellebbezésből kitűnjék, mire irányul, ezért a Be. 358. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a másodfokú bíróság tanácsának elnöke a fellebbezőt a fellebbezés nyolc napon belüli kiegészítésére hívja fel, ha nem állapítható meg, hogy az első fokú bíróság eljárását vagy az ítéletet, miért tartja sérelmesnek. Ha a felhívás eredménytelen, a felülbírálat nem lehetséges, ezért a Javaslat rendelkezése szerint a másodfokú bíróság a fellebbezést elutasítja.

A 150. §-hoz

1. A rendelkezés jelentős mértékben módosítja a Be. 360. §-át. Az Alkotmánybíróság a 20/2005. (V. 26.) AB határozatával alkotmányellenesnek találta a Be. 360. §-ának (1) bekezdését, ezért azt a határozat kihirdetésének napjával megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság döntésében - a jogorvoslati joggal kapcsolatos korábbi alkotmánybírósági gyakorlat áttekintésén túlmenően - hivatkozott az Alkotmány és a Be. vonatkozó rendelkezéseire, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, a Rómában, 1950. november 4-én kelt és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikkének tartalmára, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) ezzel kapcsolatos döntéseire, valamint az Egyezségokmány 14. cikkére.

Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a Bíróság - a Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének az Egyezmény 13. cikkébe beépítése nyomán kialakított - gyakorlata szerint a jogorvoslati eljárás biztosítása nem abszolút kívánalom, ahol viszont jogorvoslati fórumok működnek, a jogorvoslati eljárás tekintetében is érvényesek az Egyezmény 6. cikkében foglalt, a nyilvános tárgyaláshoz, illetőleg a nyilvános ítélethirdetéshez kapcsolódó követelmények. A Bíróság döntései leszögezik, hogy a csak jogkérdésben történő döntéshozatal, illetve a harmadfokú eljárás, akkor viseli el a nyilvánosság alóli kivételeket, ha a bíróságnak nincs széles reformatórius jogköre. A Bíróság arra is rámutatott, hogy a tisztességes eljárás követelményrendszerének egyes elemeit nem lehet egymástól elszigetelten értékelni. A nyilvánosságból (közvetlenségből) fakadó "előnyöket" még a fegyveregyenlőség biztosítása mellett sem (azaz pl. a vád és a védelem egyidejű távoltartása a bíróságtól) pótolja önmagában, hogy a feleknek jogukban áll írásbeli észrevételt tenni az első fokú döntésre, vagy egymás nyilatkozataira, a tárgyalás tartásáról a felek kizárólag saját akaratukból mondhatnak le. A tárgyalási elv, az ehhez kapcsolódó nyilvánosság, a közvetlenség és a szóbeliség az Alkotmány és a Be. alapján is a büntetőeljárás elsőrendű garanciális követelménye.

Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenség szempontjából is vizsgálta a Be. 360. §-ának (1) bekezdését, és leszögezte, hogy a tanács elnökének pozíciójához kapcsolódó igazgatási hatáskörök semmiképpen sem válhatnak a bírói függetlenség gátjává, az ezekből fakadó tevékenység gyakorlása nem eredményezhet az ügy érdemére kiható befolyást.

Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette: "A büntetőeljárásban részt vevők alkotmányos jogait korlátozza, hogy amikor a másodfokú bíróság tanácselnöke a tanácsülési elbírálást tartja indokoltnak, ők erről a fellebbezés elbírálásának egész tartama alatt sem értesülnek. Kétségtelen, a törvény nem zárja ki, hogy az eljárás alanyai az eljárási formára vonatkozóan indítványt tegyenek. Az indítvány azonban egyfelől nem köti a bíróságot, másfelől pedig nincs olyan szabály, amelynek alapján az indítvány elutasításáról a bíróságnak az ügydöntő határozatot megelőzően külön rendelkeznie, s arról az eljárás alanyait értesítenie kellene. Emellett a vádló, a vádlott, a védő, s a további érintettek (magánfél, egyéb érdekelt) még csak abban a helyzetben sincsenek, hogy egymás esetleges írásbeli fellebbezéseire, az azokhoz benyújtott további észrevételekre, a későbbiek során tett indítványokra írásban reflektáljanak. A törvény csupán az ügyészi fellebbezésnek, illetve a főügyészség átiratának a vádlott részére történő kiadásáról rendelkezik, arról azonban nem, hogy a megküldést követően az észrevételek megtétele céljából a másodfokú bíróság várakozási időt iktasson be. Tartalmilag tehát ez a megismerési jog üres, mert nem garantálja, hogy a védelem álláspontja még a döntés előtt megjelenjen a másodfokú tanács előtt."

2. Az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak megfelelően a Javaslat újrafogalmazza a tanácsülésre vonatkozó rendelkezéseket, zárt taxációban szabályozva azokat a kérdéseket, amelyeket illetően tanácsülésen dönthet a bíróság. A szabályozás árnyalttá, és világossá teszi a másodfokú bíróság eljárási formáinak elhatárolási szempontjait. Erre azért is szükség van, mert az Alkotmánybíróság a Be. 360. §-a (1) bekezdésének nemcsak a tanácsülésre vonatkozó szövegrészét semmisítette meg, hanem az egész bekezdést.

3. A Javaslat hat pontban szabályozza azokat az eseteket, amikor a másodfokú bíróság tanácsülésen határoz.

Az ügy áttételéről, az ügyek egyesítéséről vagy elkülönítéséről, és az eljárás felfüggesztéséről az eljárás bármelyik szakaszában határozhat a bíróság az érintettek személyes megjelenése, meghallgatása nélkül, tanácsülésen, ezért ezeket - az ügy érdemében való döntést közvetlenül nem érintő - döntéseket a másodfokú bíróság is meghozhatja tanácsülésen. A fellebbezés elutasítására szűk körben kerülhet sor, ezeket a Be. 341. §-ának (1) bekezdése tartalmazza, a másodfokú bíróság voltaképpen azt a döntést hozhatja meg tanácsülésen, amelyet már az első fokú bíróságnak meg kellett volna hoznia, ám ez valamely okból nem történt meg.

Ha a bűnösséget, a cselekmény jogi minősítését, illetőleg a joghátrány alkalmazását érintően nem jelentettek be fellebbezést, e kérdések tekintetben az első fokú bíróság ítélete jogerőre emelkedik, ezért nincs akadálya annak, hogy a felsorolt büntetőjogi főkérdésekhez szorosan kapcsolódó, de önállóan is elbírálható kérdésekben tanácsülésen szülessen döntés, ennek okán teszi ezt lehetővé a Javaslat a tanácsülés tartását a kizárólag a lefoglalás megszüntetésére vagy a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés elleni fellebbezés elbírálása esetén.

Ha az iratokból egyértelműen, minden további bizonyítás nélkül az a következtetés vonható le, hogy a vádlottat fel kell menteni, illetve az eljárást vele szemben meg kell szüntetni, az ilyen tartalmú határozat meghozatala ebben az eljárási formában is megtörténhet. A vádlottra nézve a felmentésnél, illetőleg az eljárás megszüntetésénél kedvezőbb határozat nem születhet, így nem szenved csorbát a védelemhez való jog, akkor sem, ha a terheltnek nincs lehetősége álláspontját személyesen előadni a bíróságon, és valójában a fegyverek egyenlőségének elve sem sérül. Hangsúlyozni kell azonban, hogy tanácsülésen csak és kizárólag akkor hozható meg az e pontban írt döntés, ha annak meghozatala nem igényel bizonyítást.

Az előző esetkörhöz kapcsolódik a fellebbezéssel nem érintett vádlott felmentésére, illetőleg az eljárás vele szemben történő megszüntetésére vonatkozó döntés meghozatala, azokban az esetekben, amikor a fellebbezéssel érintett vádlott tekintetében is tanácsülésen született ilyen tartalmú határozat. Nem sérti a jogbiztonságot, hogy ilyenkor szűk esetkörre korlátozottan bár, de a határozat feloldja a jogerőt.

Ha a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. pontjában felsorolt eljárást megszüntető okokat a másodfokú bíróság észleli, tanácsülésen megszünteti az eljárást. Az e pontban meghatározott körülmények mindegyike olyan, amelyik bekövetkezése, illetve észlelése esetén nyomban meg kell szüntetni az eljárást, az ügy érdemi felülbírálata nélkül.

A Be. 373. §-a (1) bekezdésének II.-IV. pontjaiban meghatározott eljárási szabálysértések az ítéletet felülbírálatra alkalmatlanná teszik, a másodfokú bíróságnak e körben nincs mérlegelési jogköre, így szükségtelen nyilvános ülés vagy tárgyalás tartása, csak az ítélet hatályon kívül helyezésére kerülhet sor, az ilyen tartalmú döntés meghozható tanácsülésen.

4. A Javaslat a tanács elnökének lehetőséget ad arra, hogy tanácsülésre tartozó ügyben nyilvános ülést, illetőleg tárgyalást tűzzön ki, ha álláspontja szerint a fellebbezés csak ezen eljárási formák valamelyikének keretében bírálható el. Az egyszerűbb helyett a több garanciális elemet tartalmazó eljárási forma választása nem jár jogsérelemmel; ha a tanács elnöke bármilyen okból indokoltnak látja, dönthet a nyilvános ülés vagy a tárgyalás mellett, és az eljárás közben, magán a tanácsülésen is kitűzheti az ügyet nyilvános ülésre vagy tárgyalásra, és ugyanezen indokokból a bíróság a tanácsülésen meghozható határozatot nyilvános ülésen, illetőleg tárgyaláson is meghozhatja.

5. A fellebbezőket a tanácsülés kitűzéséről minden esetben értesíteni kell, ezáltal lehetőséget adva a fellebbezés kiegészítésére, illetve arra, hogy a más által bejelentett fellebbezésre, indítványra vagy nyilatkozatra reagáljanak. Az értesítés akkor is szükséges, ha már a kitűzéskor látható, hogy a tanácsülésen olyan tartalmú döntés születik (pl. áttétel), amely nem az ügy érdemében történő határozathozatalt jelent. Az ügy menetét érintő eljárási cselekmények ismerete is érdeke az érintetteknek, nemcsak a döntés tartalmának megismerése.

6. A Javaslat a Be. 360. §-ának (4) bekezdésében szabályozott körben lehetőséget kíván biztosítani a jogosultaknak, hogy megismerhessék még a döntés előtt az ügyben eljáró tanács összetételét, erről a tanács elnöke az érintetteket tájékoztatja. A Javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a jogosultak a tanácsülésen elintézhető ügyekben is kérhessék nyilvános ülés, illetőleg, ha annak feltételei fennállnak, a tárgyalás megtartását. Ha kizárólag a vádlott javára jelentettek be fellebbezést, és a tényállás megalapozott, a vádlott terhére az ítélet nem változtatható meg. Ettől függetlenül meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a terhelt személyesen jelenjen meg, és álláspontját kifejtse a bíróságnak. Ez a garanciális szabály döntően a vádlott érdekét szolgálja, ezzel együtt ugyanilyen jogot kell biztosítani az ügyésznek, a védőnek, és annak aki fellebbezett. A Javaslat rendelkezik arról, hogy mely esetekben dönthet a másodfokú bíróság tanácsülésen, és mely esetekben kell tárgyalást tartania. A jogosultak részére megküldött tájékoztatásból ki kell derülnie, hogy az érintettek a tanácsülés helyett, melyik személyes megjelenést biztosító eljárási formát kérhetik. Ha erről a jogáról minden érintett lemond, illetve nem kíván ezzel a lehetőséggel élni, nincs akadálya az ügy tanácsülésen történő elintézésének.

A 151. §-hoz

1. A másodfokú bíróság a fellebbezést nyilvános ülésen bírálja el, ha az ügy nem intézhető el tanácsülésen, és nem szükséges tárgyalást tartani. Ebből a megfogalmazásból is kitűnik, hogy a fellebbezés elbírálásának általános formája a nyilvános ülés, amelynek feltételeit a Javaslat a tanácsüléshez, és a tárgyaláshoz képest határozza meg. A másodfokú bíróság a fellebbezést elintézheti nyilvános ülésen, ha az első fokú ítélet megalapozatlansága az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés útján kiküszöbölhető, illetve a vádlott meghallgatása csak a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében szükséges. A bizonyítás felvétele tehát ebben az egy esetkörben lehetséges tárgyalás tartása nélkül.

2. A Javaslat - szemben a hatályos szabályozás 361. §-ának (2) bekezdésében foglalt, általánosságban mozgó rendelkezéssel - felsorolja, hogy kiket kell a nyilvános ülésre megidézni. Eszerint minden esetben idézendő a vádlott, aki a büntetőeljárás nélkülözhetetlen résztvevője, valamint a pótmagánvádló képviselője, akinek részvétele a törvény előírása folytán az eljárás minden szakaszában kötelező. A védő részvételére vonatkozó egyéb szabályozással összhangban a Javaslat csak a kötelező védelem esetére tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a védőt idézni kell. A hatályos szabályozással egyezően a fogva lévő vádlott előállítása iránti intézkedési kötelezettséget állapít meg a Javaslat a másodfokú bíróság részére azzal a kiegészítéssel, hogy az intézkedésnek az idézéssel egyidejűleg kell megtörténnie.

3. Számottevő a hasonlóság a Javaslatnak a nyilvános ülésről értesítendők körét meghatározó 361. § (4) bekezdése, valamint a hatályos törvény 362. §-ának (1) bekezdésében foglaltak között. A Javaslat szerint az ügyészt, a pótmagánvádlót, a kötelező védelem esetén kívül a védőt, továbbá a sértettet és mindazokat értesíteni kell, akik fellebbeztek. E rendelkezéssel teljessé válik a védőre vonatkozó szabályozás, és egyértelművé a jogalkotó válasza a gyakorlat által felvetett arra a kérdésre, hogy a nyilvános ülésen a pótmagánvádló, a pótmagánvádló jogi képviselője, vagy esetleg mindkettőjük számára kötelező a részvétel.

4. A hatályos szabályozáshoz képest módosulás az értesítendők körének kiegészítése azokkal, akik fellebbeztek. Ide tartoznak az egyéb érdekeltek, továbbá a fiatalkorú vádlott törvényes képviselője és a törvény által meghatározott intézkedés vagy ítéleti rendelkezés tekintetében a vádlott házastársa, illetve élettársa.

A 152. §-hoz

A Be. 362. §-ának Javaslat szerinti (1) bekezdése, amely a nyilvános ülés előkészítése és megtartása során a tárgyalás szabályainak alkalmazhatóságáról rendelkezik, valamint az ügyész részvételére vonatkozó (2) bekezdés azonos a hatályos szabályozással [Be. 361. § (3) bek. és 362. § (2) bek.]. A nyilvános ülésre a vádlottat minden esetben idézni kell, ez azonban nem jelenti azt, hogy jelenléte elengedhetetlen, a Javaslat ugyanis akként rendelkezik, hogy a vádlott távollétében is megtartható a nyilvános ülés, feltéve, hogy idézése szabályszerű és a fellebbezés az ő meghallgatása nélkül is elbírálható.

A nyilvános ülés elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Ha a nyilvános ülésen hozott határozatot az erre jogosultak bármelyike - törvényesen - fellebbezéssel támadja, fellebbezésében előadhatja a nyilvános ülés elmulasztásának okait is. Ha azonban a határozat ellen nem éltek jogorvoslattal, nem indokolt az igazolás lehetőségének biztosítása, az ezzel ellentétes szabályozás ugyanis szükségtelenül késleltetné a határozat jogerejének beálltát.

A 153. §-hoz

A Javaslat a másodfokú bírósági tárgyalásra az első fokú bírósági tárgyalás szabályait rendeli alkalmazni a törvényben megfogalmazott eltérésekkel. Arra vonatkozóan, hogy a másodfokú eljárásban mikor kell tárgyalást tartani, fő szabály, hogy ha az ügy tanácsülésen nem intézhető el, vagy bizonyítás felvétele szükséges, és az nyilvános ülésen nem lehetséges; de a tanács elnöke tárgyalásra tűzheti ki a tanácsülésre, illetve nyilvános ülésre tartozó ügyet is. A Javaslat nem tartalmaz korlátozást vagy iránymutatást abban a tekintetben, hogy a tanács elnöke ezzel a jogával miként éljen, a döntést teljes egészében a tanács elnökének belátására bízva. E rendelkezésben az a jogalkotói akarat fejeződik ki, hogy a jogszabály ne zárja el az utat a bírósági eljárás legtöbb garanciális szabállyal körülbástyázott formájának alkalmazása elől. E jogosultság egy tőről fakad a Javaslat 7. §-ában írt, a Be. 14. §-a (3) bekezdésében megfogalmazott azon rendelkezéssel, mely lehetőséget biztosít a helyi bíróságon eljáró egyesbíró számára, hogy az ügyet a bíróság tanácsa elé utalja annak ellenére, hogy az általános szabályok szerint az ügyben egyesbíróként kellene eljárnia.

.

A 154. §-hoz

1. A nyilvános ülésre vonatkozó rendelkezéssel [Be. 361. § (2) és (3) bek.] azonos módon határozza meg a Javaslat a Be. 364. §-ának (1) és (2) bekezdésében, hogy a másodfokú eljárásra az eljárás mely résztvevőit kell idézni, illetve kiket elegendő értesíteni. A rendelkezés mindkét esetben átveszi a hatályos törvény 364. §-a (1) és (4) bekezdésében írt, a kézbesítés időpontjára vonatkozó öt napos határidőt tartalmazó rendelkezést.

2. Az ügyész részvétele kötelező a tárgyaláson, ha ez az első fokú tárgyaláson is kötelező volt, és a kötelező részvétel indoka időközben nem szűnt meg. Abból kiindulva, hogy a bíróság mozgásterét az alkotmányos kereteken belül minél szélesebb körben célszerű meghatározni, a Javaslat lehetővé teszi a másodfokú bíróság számára, hogy az ügyészt akkor is kötelezze a tárgyaláson való részvételre, ha a kötelező részvétel oka a másodfokú tárgyaláson már nem áll fenn. A Be. 241. §-a (1) bekezdésének e) pontja - a bírósági eljárás általános szabályai között - az ügyész kötelező részvételének egyik eseteként fogalmazza meg, ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte. A 364. § (3) bekezdésének rendelkezése e szabályozással összhangban áll, és illeszkedik az első fokú és a másodfokú tárgyalásra vonatkozó szabályok közelítését célzó - a kétfokú jogorvoslati rendszer bevezetése által indukált - törvényi rendelkezések sorába.

A 155. §-hoz

A Javaslat - a hatályos rendelkezéstől eltérően - nem tartalmaz a vádlott értesítéséhez fűződő szabályokat, tekintve, hogy a Be. 361. §-ának (1) bekezdése értelmében a vádlottat a másodfokú tárgyalásra minden esetben idézni kell, egyebekben a Be. hatályos 365. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal azonos módon szabályozza azt a kérdést, hogy mely esetekben lehet megtartani a tárgyalást a vádlott távollétében. A tárgyalás elmulasztása miatti igazolás kizárását - hasonlóan a nyilvános ülésre vonatkozó azonos szabályozáshoz - a tárgyaláson hozott határozatok jogerejének védelméhez fűződő érdek indokolja.

A 156. §-hoz

A Javaslat a hatályos szabályozást akként módosítja, hogy a másodfokú bíróság ügydöntő határozata mellett az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező végzés kézbesítéséről is rendelkezik, és felsorolja, hogy a másodfokú határozatot az eljárás mely résztvevői részére kell kézbesíteni. Tekintettel a kétfokú jogorvoslati rendszer bevezetésére, a Javaslat által megszabott keretek között a másodfokú bíróság ügydöntő határozata ellen fellebbezésnek van helye, ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság ügydöntő határozatát - az (1) bekezdésben írtakon kívül - annak is kézbesíteni kell, aki a másodfokú bíróság határozata ellen fellebbezésre jogosult.

A 157. §-hoz

A másodfokú bíróság ügydöntő határozata ellen fellebbezésre jogosultak körét a Javaslat az első fokú bíróság ítélete elleni fellebbezést érintő, a Be. 324. §-ának (1) bekezdésében írt szabályozáshoz hasonló módon határozza meg, értelemszerűen elhagyva a hivatkozott rendelkezés g) és h) pontjait, tekintve, hogy az ott írtak számára a másodfokú ügydöntő határozat ellen a Be. Javaslat szerinti 386. §-ának (1) bekezdése alapján a fellebbezés kizárt. Az első fokú ítélet elleni fellebbezésre irányadó szabályozással azonos módon állapítja meg a Javaslat az ügyész és a pótmagánvádló fellebbezésének lehetséges irányait is. A fellebbezés előterjesztésére nyitva álló határidő meghatározása mellett a Be.-be újonnan beiktatott 367/A. § az ügyész és a védő számára kötelezettségként írja elő a fellebbezés indokolását, rögzítve, hogy az indokolást a fellebbezésre nyitva álló határidő alatt a másodfokú bíróságnál kell előterjeszteni.

A 158. §-hoz

A Javaslat a távoltartással egészíti ki a hatályos szabályozásnak azt a rendelkezését, amely tartalmazza, hogy a másodfokú bíróságnak az első fokú ítéletet hatályon kívül helyező végzésében mely kérdésekben kell rendelkeznie.

A 159. §-hoz

Mind a Be. 369. §-ának megváltozott alcíme (Intézkedés a másodfokú bírósági eljárás befejezése után)mind a hatályos szabályozástól eltérő rendelkezései a kétfokú rendes jogorvoslati rendszer bevezetéséből következnek. A másodfokú határozat elleni fellebbezés folytán a határozatot hozó bíróságra háruló kötelezettségeket a Javaslat a Be. 341. § rendelkezéseinek (Az elsőfokú bíróság és az ügyész teendői a fellebbezést követően)alapulvételével állapítja meg, kiegészítve azzal, hogy a pótmagánvádló fellebbezése esetén a másodfokú bíróság tanácsának elnöke az iratokat közvetlenül terjeszti fel a harmadfokú bírósághoz.

A 160. §-hoz

1. A Be. 373. §-ának a Javaslat szerinti módosítása az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséről és a kapcsolódó lehetséges ítéleti rendelkezésekről szóló általános rendelkezéseket tartalmazza, tekintet nélkül arra, hogy a határozatot milyen bírósági eljárási formában hozták meg.

2. A törvényes vád hiánya eljárás megszüntetési ok. Ennek megfelelően rendelkezik a Be. Javaslat által módosított 267. §-a (1) bekezdésének j) pontja a tárgyalás előkészítésének szakaszára vonatkozóan, és ehhez igazodik a 373. § (1) bekezdése I. pontjának c) alpontja, mely szerint, ha az első fokú bíróság törvényes vád hiányában járt el, a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és - eltérően a hatályos szabályozástól - az eljárást megszünteti.

3. Az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése mellett a másodfokú bíróság az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha az eljárás megszüntetése az (1) bekezdés I. pontjában írt valamely ok törvénysértő megállapításán alapul, továbbá, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül kizárták. A nyilvánosság törvényes ok nélküli kizárása jelenleg is hatályon kívül helyezési ok, azonban a hatályos törvény ezt az eljárási szabálysértést 375. § (1) bekezdésében, mint úgynevezett relatív eljárási szabálysértést határozza meg. A Javaslat ezzel szemben visszatér a Be. eredeti, 1998-ban elfogadott rendelkezéséhez, és egyúttal a magyar büntető perjog több mint egy évszázados megoldásához, és nyilvánosság törvénysértő kizárását feltétlen eljárási szabálysértésként határozza meg.

4. Szintén feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértésként kezeli a Javaslat - a hatályos szabályozástól eltérően - azt az esetet, amikor az első fokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett eleget. A bíróság az ítéletét indokolni köteles, e kötelezettség elmulasztása folytán nincs valós lehetőség az ítélet vitatására, az ítélet nem bírálható felül, és ez a hiányosság a fellebbezési eljárásban nyilvánvalóan nem küszöbölhető ki. Ehhez hasonló helyzet következik be, ha az első fokú bíróság ítéletének indokolása a rendelkező résszel ellentétes. Lényegében ekkor is hiányzik az indokolás, hiszen az abban összefoglalt tények és érvek nem támasztják alá a rendelkező rész tartalmát, ezért rendelkezik a Javaslat ebben az esetben is a hatályon kívül helyezés mellett az első fokú bíróság új eljárásra utasításáról. Az indokolási kötelezettséggel, és annak tartalmával szemben törvényben megfogalmazott követelmény létezéséből nem következik, hogy minden esetben a hatályon kívül helyezés és az új eljárásra utasítás a másodfokú bíróság teendője, ha a követelmény nem vagy nem kellő mértékben teljesül. A Javaslat - eltérően a hatályos szabályozástól - súlyoz aszerint, hogy az indokolási kötelezettség hiánya vagy hiányossága, melyik ítéleti rendelkezést érinti. Rendelkezése értelmében az első fokú bíróság ítélete akkor helyezendő hatályon kívül, s akkor kell az első fokú bíróságot új eljárásra utasítani, ha az indokolási kötelezettség hiánya vagy hiányossága a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszűntetése, a cselekmény jogi minősítése, vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében állapítható meg.

5. A Be. 373. §-a (1) bekezdésének IV. pontját érintő módosítás indoka, hogy a Javaslat a tárgyalásról történő lemondást a Be. XXVI. Fejezetében szabályozza.

A 161. §-hoz

Az ügyek elhúzódásának megakadályozása a büntető igazságszolgáltatás terén érvényesítendő alapvető szempont. Ebből következően az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és az első fokú bíróság új eljárásra utasítására - eljárási szabálysértés észlelése esetén - csak akkor indokolt lehetőséget biztosítani, ha a szabálysértés a másodfokú eljárásban nem orvosolható, ezért a Javaslat a hatályos szabályozást ezzel a további feltétellel egészíti ki. Ez a rendelkezés összhangban van a Be. Javaslat által módosított 353. §-ának (1) bekezdésével, mely szerint a másodfokú eljárásban bizonyításnak akkor is helye van, ha ez az első fokú bírósági eljárásban megvalósult szabálysértés orvoslását eredményezheti.

A bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályok garanciális jelentőségét és érvényesülésük biztosításának fontosságát juttatja kifejezésre a Javaslat, azon rendelkezése, mely az eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezést megalapozó - példálózva felsorolt - indokok közé beiktatja a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályok megsértését. A hatályos 375. § (1) bekezdésének a Javaslatban mellőzött rendelkezéseit a Be. módosított 373. §-a tartalmazza.

A 162. §-hoz

A Javaslat e rendelkezése az első fokú bíróság ítéletének korlátozott felülbírálatáról rendelkezik. A hatályos szabályozás is tartalma ilyen rendelkezést: ha a fellebbezés kizárólag a polgári jogi igényre, az egyéb érdekelt tulajdonjogát érintő és a szülői felügyeleti jog megszüntetésére vonatkozó rendelkezése, valamint a lefoglalás megszüntetésére, és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés ellen irányul, a hatályos törvény 348. §-ának (3) bekezdése, valamint 379-380. §-a az általánostól eltérő szabályozást állapít meg a másodfokú bíróság revíziós jogkörét illetően.

A Javaslat a korlátozott felülbírálat eseteit bővíti: a Be. 348. §-ának Javaslat szerinti (3) bekezdése a hatályos rendelkezésekhez képest akkor is csak korlátozott revíziós jogkört enged, ha a fellebbezés kizárólag az ítéletnek az elkobzásra, a vagyonelkobzásra vagy a pártfogó felügyelet elrendelésére vonatkozó rendelkezése ellen irányul. Ha tehát ha a fellebbezés nem az ítéletnek a büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó rendelkezése ellen irányul, a másodfokú bíróság csak a fellebbezéssel támadott részben bírálja felül az ítéletet.

Ha azonban a másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek a büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó rendelkezését megváltoztatja, mert az törvénysértő, az elkobzásra, a vagyonelkobzásra, a pártfogó felügyelet elrendelésére, a lefoglalásra, a polgári jogi igényre, a szülői felügyeleti jog megszűntetésére vagy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezést érintően akkor is meghozza a törvénynek megfelelő határozatot, ha az ebbe a körbe tartozó törvénysértő ítéleti rendelkezést fellebbezéssel nem támadták. A büntetőjogi felelősség megállapításán kívül eső, imént felsorolt rendelkezés felülbírálata során a másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezést megváltoztatja, vagy az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyja, de hatályon kívül helyezésre és az első fokú bíróság új eljárásra utalására a Javaslat nem ad lehetőséget

A 163. §-hoz

A Javaslat lehetővé teszi a másodfokú bíróság számára, hogy az első fokú ítéletnek a polgári jogi igény, illetőleg a szülői felügyeleti jog megszüntetése tárgyában hozott ítéleti rendelkezését hatályon kívül helyezze, és az e kérdések tárgyban előterjesztett indítványt egyéb törvényes útra utasítsa, ha elbírálásuk a büntetőeljárás befejezését jelentékenyen késlelteti, vagy a büntetőeljárásban való érdemi elbírálásukat más körülmény kizárja. Lényegében ugyanígy rendelkezik a Be. hatályos 379. §-a (2) bekezdésének második mondata, eltérés, hogy a szabályozás a szülői felügyeleti jogra is kiterjed, szövegezése pedig közelít az első fokú eljárás azonos tartalmú rendelkezéseinek szövegéhez [Be. 335. § (1) bek., 336. § (3) bek.].

A 164. §-hoz

A Javaslat bevezeti a harmadfokú bírósági eljárást. Emiatt szükségszerűen egy fejezetet kell iktatni a törvénybe, illetve a Be. hatályos 385-401. §-ai helyébe a harmadfokú bírósági eljárás szabályai lépnek, továbbá módosul a XV. Fejezet címe, és a Be. a 385. §-át megelőzően a következő I. Címmel egészül ki: "A harmadfokú bírósági eljárás általános szabályai".

A 165. §-hoz

A Be. 385. §-át megelőző alcím helyébe "A harmadfokú eljárásban alkalmazandó rendelkezések" alcím lép. A 385. § szerint a harmadfokú bírósági eljárásra a másodfokú bírósági eljárás szabályai irányadók, azokkal az eltérésekkel, amelyet a XV. Fejezet tartalmaz, érvényesülnek továbbá a bírósági eljárás általános szabályai is, a Be. 345. §-ában meghatározott utalás értelmében.

A 166. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 386.§-a "A fellebbezési jog és a fellebbezés hatálya" alcímet kapja. A másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezés lehetőségét az (1) bekezdés rendelkezései szűk körben határozzák meg, csak akkor teszi lehetővé a Javaslat a második fellebbezést, ha a másodfokú eljárásban a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével történt a bűnösség megállapítása, a kényszergyógykezelés elrendelése, a felmentés, illetve az eljárás megszüntetése. A kényszergyógykezelés felvételét ebbe a listába - bár ez a büntetőjogi intézkedés is csak a vádlott felmentése esetén alkalmazható - egyrészt a szankció jellege indokolja (a kóros elmeállapotú személy gyakorlatilag határozatlan tartamú, zárt intézetben történő elhelyezéséről van szó közbiztonsági okok miatt), másrészt az a körülmény, hogy az intézkedést úgy is el lehet rendelni, ha a vádlottat első fokon is, és másodfokon is felmentik, de másodfokon a felmentés mellett ezt az intézkedést is elrendelik. Ha a másodfokú bíróság határozata más okból törvénysértő, a törvénysértés orvoslására felülvizsgálati eljárás keretében van lehetőség.

A harmadfokú bíróság nem folytat bizonyítást, a fellebbezésben új tényt nem lehet állítani, és új bizonyítékot sem lehet megjelölni.

A Javaslat szerint, ha a vádlott terhére a jogosultak az első fokú bíróság ügydöntő határozata ellen nem fellebbeztek, csak abban az esetben jelenthetnek be fellebbezést a másodfokú bíróság ítélete ellen, ha a vádlott felmentésére, vagy a vele szemben indult eljárás megszüntetésére került sor. A rendelkezés látszólag szükségtelen, hiszen az (1) bekezdésben már meghatározza a Javaslat a fellebbezési okokat, amelyek egyébként sem tennének lehetővé más okból fellebbezést. A büntetőeljárás rendszerében, ha a vádlott terhére fellebbezésre jogosult egy adott határozatot tudomásul vett, számára további fellebbezési lehetőség nincs. A harmadfokú eljárás ez alól az általános szabály alól kivételt teremt, de csak és kizárólag a (3) bekezdésben meghatározott esetekben, ezért indokolt e rendelkezés.

A másodfokú bíróság határozatának a fellebbezés folytán felül nem bírált része jogerőre emelkedik.

A 167. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 387. §-a "A felülbírálat terjedelme" alcímet kapja. A harmadfokú bíróság a megtámadott másodfokú ítéletet, az azt megelőző első és másodfokú bírósági eljárást felülbírálja az eljárási szabályok megtartása, továbbá a másodfokú ítélet megalapozottsága szempontjából is.

2. A harmadfokú bíróság revíziós joga - a másodfokú bíróság revíziós jogával egyezően - kiterjed a bűnösség tárgyában hozott döntésen túlmenően a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, a fellebbezéssel támadott ítélet megalapozottságára, valamint az eljárási szabályok megtartásának vizsgálatára is. A harmadfokú bírósághoz csak akkor lehet fellebbezni, ha a másodfokú bíróság a vádlott bűnössége tekintetében az első fokú bíróság határozatához képest eltérő döntést hozott. Azonban a bűnösséggel szorosan összefüggő további büntetőjogi főkérdések tekintetében is elengedhetetlen a felülbírálat. A tényállás megalapozottságának, valamint az eljárási szabályok betartásának vizsgálata nélkül a harmadfokú bíróság a felülbírálati jogából fakadó kérdésekben nem tud állást foglalni, ezért ezek vizsgálata is - összhangban a törvény egyéb rendelkezéseivel - hivatalból kötelessége. Azt, hogy a felülbírálat eredményeképpen milyen döntéseket hozhat a harmadfokú bíróság (tehát a revíziós jogkör alapján a reformációs jog milyen terjedelmű lehet), a Javaslat más rendelkezései határozzák meg.

3. A Be. 387. §-ának új (2) bekezdése a felülbírálat terjedelmének korlátját tartalmazza, a másodfokú eljáráshoz képest szélesebb körben. A másodfokú eljárásban csak az ítéletnek fellebbezéssel támadott felmentő, vagy eljárást megszüntető rendelkezése bírálható felül, több bűncselekmény miatti elítélés esetén, az egyik cselekményre vonatkozó, a bűnösséget érintő fellebbezés lehetőséget, illetőleg kötelezettséget teremt a további bűncselekmények vonatkozásában is a teljes felülbírálatra. Ezzel szemben a harmadfokú eljárásban elítélés esetén is csak az ítélet fellebbezéssel támadott bűnösséget megállapító része bírálható felül, az a bűnösséget megállapító, felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezés, amely ellen nem fellebbeztek, nem bírálható felül. Ez az eltérés a fellebbezési okokra vezethető vissza, mivel harmadfokú eljárásra sokkal szűkebb keretek között van lehetőség, mint másodfokú eljárásra.

A törvénysértő minősítés, illetve a törvénysértő büntetés önmagában nem fellebbezési ok, ezért a harmadfokú eljárásban csak olyan ítéleti rész bírálható felül, amelyre nézve fellebbezést jelentettek be a bűnösség kérdésben hozott döntés ellen. Több bűncselekmény esetén, ha van a bűnösséget érintő törvénysértő döntés, annak orvoslása befolyásolhatja a joghátrányt, és minősítést is, amelyre vonatkozóan - amennyiben a törvényi feltételei fennállnak - a harmadfokú bíróság a törvény más rendelkezései szerint meghozhatja a törvénynek megfelelő határozatot (pl. a Be. új 398. §-ának (2) bekezdése).

3. A kényszergyógykezelés elrendelése vagy mellőzése ellen bejelentett fellebbezés esetén a felülbírálat szükségképpen kiterjed a felmentő rendelkezés felülbírálatára is, mert az ítélet ezen rendelkezése teremti meg az intézkedés elrendelésének feltételét, így az intézkedés elrendelésének vagy mellőzésének törvényessége tárgyában a felmentés törvényességének vizsgálata nélkül nem hozható érdemi döntés.

4. A harmadfokú bíróság hivatalból felülbírálja az ítélet elkobzásra, vagyonelkobzásra, a pártfogó felügyelet elrendelésére, a lefoglalásra, a polgári jogi igényre, a szülői felügyeleti jog megszüntetésére vagy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezéseit. A bűnösség tárgyában hozott döntés következményeként mind az első, mind a másodfokú bíróság határoz ezekben a kérdésekben, ezért indokolt, hogy a harmadfokú bíróság ezekben a kérdésekben is vizsgálja a másodfokú határozat törvényességét.

A 168. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 388. §-a a "Kötöttség a felülbírált ítélet tényállásához" alcímet kapja.

1. A harmadfokú eljárás bevezetése nem eredményez változást a másodfokú bíróság reformációs jogkörében, az továbbra is korlátozott. A harmadfokú eljárás, és a kétfokú rendes jogorvoslati rendszer bevezetése csak akkor eredményezhetné a másodfokú bíróság reformatórius jogkörének kiszélesítését, ha a másodfokú bíróság határozata ellen további, széles körű jogorvoslati lehetőség állna rendelkezésre. A Javaslat azonban szűk körben nyitja meg a harmadfokú eljárás lehetőségét, ezért, a kétfokú fellebbvitel bevezetése ellenére a másodfokú bíróság reformációs joga a hatályos Be. rendelkezéseihez képest nem lehet tágabb. Mindebből az következik, hogy a harmadfokú bíróság - amely nem folytat bizonyítást - a határozatát arra a tényállásra kell, hogy alapítsa, amely a másodfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletének alapját képezte. Ez alól kivételt csak az jelent, amikor ez a tényállás megalapozatlan.

2. A harmadfokú bíróság a tényállás megalapozatlansága esetén sem folytathat bizonyítást. Annak azonban nincs akadálya, hogy a harmadfokú bíróság kiegészítse, helyesbítse a tényállást, ha a helyes tényállásaz iratok alapján megállapítható, illetőleg a helytelen ténybeli következtetés az iratok alapján kiküszöbölhető. A megalapozatlansági hibák nem minden esetben teszik indokolttá, hogy a hibát elkövető bíróság ismét lefolytassa a teljes eljárást, azokat a kisebb helyesbítéseket, pontosításokat a felülbírálatot végző bíróság is megteheti, amelyek nem igényelnek bizonyítás-felvételt, és a rendelkezésre álló iratok alapján aggálytalanul megállapíthatók, anélkül, hogy az első fokú, illetőleg a másodfokú bíróság bizonyítási jogkörét a harmadfokú bíróság elvonná.

A 169. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. a 389. §-át megelőzően a "Fellebbezés elintézése" II. Címmel egészül ki, és a Be. 389. §-a az "Általános rendelkezések" alcímet kapja. A Javaslat általános rendelkezések cím alatt a fellebbezésre tett észrevételre, illetve a fellebbezés visszavonására vonatkozóan tartalmaz szabályozást. Eltérően a másodfokú eljárástól, a harmadfokú bírósági eljárásban a védő részvétele kötelező, ennek indoka, hogy a harmadfokú, döntően jogbíróság előtt elengedhetetlen, hogy a vádlott védelmében jogban jártas szakember járjon el.

A 170. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 390. §-a "A fellebbezés elintézésének előkészítése, a fellebbezés elutasítása, áttétel, az eljárás felfüggesztése" alcímet kapja. A harmadfokú bíróság tanácsának elnöke a fellebbezés elintézésének előkészítése során a másodfokú bíróság tanácsának elnökéhez hasonlóan megteszi azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a fellebbezés elbírálásához indokoltak. A Be.-nek a Javaslattal módosított 358. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tartalmukat tekintve irányadók a harmadfokú eljárásban is, az eltérő minősítés lehetőségének, továbbá a kötelező ügyészi, illetőleg védői részvétel vizsgálata a harmadfokú eljárásra vonatkozó egyéb rendelkezésekből fakadóan szükségtelen.

A harmadfokú bíróság a fellebbezést elutasítja, ha azt a másodfokú bíróság elmulasztotta elutasítani, hatáskör és illetékesség hiányában rendelkezik az áttételről, és a Be. 266. §-ának (1) bekezdésében írt okokból az eljárást felfüggeszti.

A 171. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 391.§-a "A tanácsülés vagy a nyilvános ülés kitűzése" alcímet kapja. Ha a fellebbezés elbírálásának minden feltétele adott, a tanács elnöke az ügy érkezésétől számított hatvan napon belül tanácsülést vagy nyilvános ülést tűz ki. A harmadfokú eljárásban tárgyalás nincs, a bíróság a fellebbezést a Be. 392. §-ában meghatározott estetekben tanácsülésen, egyébként nyilvános ülésen bírálja el. Általános eljárási forma a nyilvános ülés, ehhez képest a törvényben meghatározott esetekben intézhető el a fellebbezés tanácsülésen.

A 172. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 392. §-ának alcíme helyébe "A tanácsülés" alcím lép. A harmadfokú eljárásban a tanácsülésre, mint eljárási formára a másodfokú eljárásbeli tanácsülésre vonatkozó indokolás irányadó, azzal, hogy a harmadfokú eljárásban nem lehetséges kizárólag az ítéletnek a lefoglalás megszüntetésére, vagy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezése ellen fellebbezni, ennek megfelelően a Be. Javaslattal módosított 360. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írtak a harmadfokú eljárásban nem alkalmazhatók. Azok a döntések azonban meghozhatók tanácsülésen, amelyek alapjául szolgáló tények az iratok alapján egyértelműen megállapíthatók, és a döntések nem az ügy érdemére vonatkoznak (áttétel, egyesítés, elkülönítés, felfüggesztés). Nem szükséges nyilvános ülést tartani akkor sem, ha az iratok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a vádlottat fel kell menteni, vagy az ellene indított büntetőeljárást meg kell szüntetni. A bíróság akkor is tanácsülésen határoz, ha a fellebbezést a megtámadott határozat megalapozatlansága miatt nem lehet elbírálni, valamint akkor is, ha az első fokú, illetőleg a másodfokú bíróság a határozatát olyan eljárási szabálysértéssel hozta meg, amely miatt az ítélet hatályon kívül helyezése elkerülhetetlen.

2. A tanács elnöke a tanácsülésre tartozó ügyben is nyilvános ülést tűzhet ki, ha megítélése szerint a fellebbezés csak nyilvános ülésen bírálható el. Nem eljárási szabálysértés ez akkor sem, ha utóbb esetleg az bizonyosodik be, hogy az ügy tanácsülésen is elintézhető lett volna.

3. A tanácsülés kitűzésével egyidejűleg értesíteni kell a fellebbezőket a tanácsülés időpontjáról, és arról, hogy lehetőségük van a fellebbezés kiegészítésére, illetőleg a más által bejelentett fellebbezésre, indítványra, nyilatkozatra észrevételt tenni. Ez azért szükséges, hogy az érintettek akkor is kifejthessék álláspontjukat a megtámadott határozattal, illetve más érintett nyilatkozatával kapcsolatban, ha személyesen ez nem áll módjukban ennél az eljárási formánál. A fellebbezés kiegészítése, pontosítása ugyancsak indokolt lehet, ennek lehetőségét is biztosítja a Javaslat, a másodfokú eljárásra vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan.

4. Ha kizárólag a vádlott javára jelentettek be fellebbezést, a harmadfokú bíróság a súlyosítási tilalom miatt semmiképp sem dönthet a vádlott terhére. Ezzel együtt ilyen esetekben biztosítani kell a lehetőséget a vádlottnak, a védőjének, az ügyésznek, illetve a fellebbezőnek, hogy kérje nyilvános ülés tartását, amelyen álláspontját szóban előadhatja. Ha ezt egyik jogosult sem kéri, a bíróság az ügyet tanácsülésen intézheti el.

5. Nem zárható ki, hogy a bíróság a tanácsülésen észlel olyan körülményt, amely miatt indokolt az ügyet nyilvános ülésre kitűzni. Ezt a bíróság megteheti, áttérhet egy több garanciális elemet magában foglaló, a felek személyes jelenlétét megkívánó eljárási formára. Természetesen ez fordítva nem igaz, ha a nyilvános ülésen derül ki, hogy az ügyet tanácsülésen is el lehetett volna intézni, erre az eljárási formára nem lehet áttérni, ekkor az ügyet nyilvános ülésen kell elbírálni.

A 173. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 393. §-a "A nyilvános ülés" alcímet kapja. A harmadfokú bíróság nyilvános ülésére a másodfokú bíróság nyilvános ülésére vonatkozó szabályozás irányadó. Ha az ügy tanácsülésen történő elintézésének törvényi feltételei nem állnak fenn, illetve, ha tanács elnöke így dönt, nyilvános ülést kell tartani.

A nyilvános ülésre idézni kell a vádlottat, a védőt, továbbá a pótmagánvádló jogi képviselőjét. A harmadfokú eljárásban védő részvétele kötelező, ezért a másodfokú eljárástól eltérően, a védőt mindig idézni kell a nyilvános ülésre. Az ügyészt, a pótmagánvádlót, a sértettet, valamint azon egyéb személyeket, akik fellebbeztek, a nyilvános ülésről értesíteni kell.

A 174. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a nyilvános ülésen az ügyész részvétele kötelező, a vádlott távollétében azonban a nyilvános ülés megtartható, és érdemi határozat meghozatalára is sor kerülhet, ha a vádlott terhére nem fellebbeztek, illetőleg, ha bejelentette, hogy az ülésen nem kíván részt venni. Ha a vádlottat a bíróság szabályszerűen idézte, de a vádlott kifejezésre juttatta, hogy nem kíván a nyilvános ülésen megjelenni, ezzel lemond arról, hogy a bíróság előtt felszólaljon. Ha ezt kifejezetten nem nyilvánítja ki, de nem jelenik meg, és a felülbírálat során a terhére nem változtathatja meg az ítéletet a bíróság, szintén elbírálható a fellebbezés. A vádlott meg nem jelenése ezekben az esetekben nem akadályozhatja az ügy elbírálását, és nem csorbítja a vádlott védekezési jogait, hiszen azokkal önként nem él, azokban az esetekben pedig, amikor a vádlott meghallgatása, személyes jelenléte mindenképpen indokolt, a bíróság nyilvánvalóan nem fog a vádlott távollétében ügydöntő határozatot hozni.

2. A Javaslat szerint a nyilvános ülés elmulasztása miatt nincs helye igazolásnak, csakúgy, mint a másodfokú eljárásban. Az igazolás kizárásának indoka a jogbiztonság egyik alappillérének a jogerőnek a védelme. A harmadfokú bíróság ügydöntő határozata ellen rendes jogorvoslatnak nincs helye, ha a nyilvános ülés elmulasztása miatt lenne helye igazolásnak, az igazolási kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltekor válna ténylegesen jogerőssé a harmadfokú bíróság határozata. Abban az esetben pedig, ha a bíróság helyt adna az igazolási kérelemnek, saját határozatát kellene hatályon kívül helyeznie, és megismételnie a nyilvános ülést, ez az eljárások indokolatlan elhúzódását, és jogbizonytalanságot eredményezne.

A 175. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 395. §-ának alcíme helyébe "A határozat közlése, határozat kényszerintézkedésről, intézkedések a fellebbezés elintézése után" alcím lép. A harmadfokú bíróság határozatát attól függetlenül, hogy a határozatról kihirdetés útján tudomást szerzett-e vagy sem, kézbesíteni kell az ügyésznek, a vádlottnak, a védőnek, a pótmagánvádlónak, a sértettnek, a fellebbezőnek és annak, akire a határozat rendelkezést tartalmaz. A határozatkiadmányokat a harmadfokú bíróság kézbesíti, majd iratokat a határozat egy kiadmányával és a jegyzőkönyvvel együtt a másodfokú bíróságnak küldi vissza. A másodfokú bíróság fogja az első fokú bíróság részére visszaküldeni az első fokú bíróság iratait.

2. A másodfokú bíróság, illetőleg az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése esetén a harmadfokú bíróságnak a hatályon kívül helyező végzésben rendelkeznie kell az előzetes letartóztatásról, a lakhelyelhagyási tilalomról, a házi őrizetről, a távoltartásról és az ideiglenes kényszergyógykezelésről. A harmadfokú eljárásban az eljárást befejező határozatban csak akkor kell a felsorolt kényszerintézkedésekről rendelkezni, ha a harmadfokú bíróság határozata nem zárja le jogerősen az eljárást. Ez csak abban az esetben fordulhat elő, ha az eljárás megismétlésére utasítás mellett kerül sor az ítélet, vagy ítéletek hatályon kívül helyezésére. Hatályon kívül helyezés esetén az iratokat mindig az új eljárás lefolytatására utasított bírósághoz kell megküldeni.

A 176. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a Be. a 396. §-át megelőzően "A harmadfokú bíróság határozatai" címmel egészül ki. A Be. 396. §-ának (1) bekezdése a harmadfokú bíróság határozatainak elvi jellegű felsorolását tartalmazza. A másodfokú bírósággal egyezően a harmadfokú bíróság is négyfajta határozatot hozhat. A Be. 390. §-ának (2) bekezdésében foglalt esetekben a harmadfokú bíróság a fellebbezést elutasítja, ekkor tehát a fellebbezés folytán érdemi felülbírálatra nem kerül sor. Az érdemi felülbírálat során meghozható határozati fajták felsorolásából megállapítható, hogy a harmadfokú eljárás is megőrzi a másodfokú eljárás vegyes rendszerét, a harmadfokú bíróság a felülbírált határozatot helybenhagyja, megváltoztatja, más esetekben hatályon kívül helyezi, tehát jogköre reformatórius és kasszációs is.

2. A (2) bekezdés a bíróság döntésének formáját határozza meg: ha az ítélet megváltoztatására kerül sor, a határozati forma ítélet, helybenhagyás, hatályon kívül helyezés, és a fellebbezés elutasítása esetén végzés.

3. A (3) bekezdés a határozat indokolásának tartalmáról rendelkezik. Az indokolásban ki kell térni arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett, majd a fellebbezés elbírálásának indokait kell kifejteni, ami a harmadfokú határozat döntéseinek, az azokhoz kapcsolódó egyéb rendelkezések indokainak, valamint a fellebbezés, és az ahhoz kapcsolódó indítványok, észrevételek elemzését jelenti.

A 177. §-hoz

A Javaslatnak ez a rendelkezése a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyásáról rendelkezik. Ha a fellebbezés alaptalan, a másodfokú bíróság ítélete minden tekintetben törvényes, azt helyben kell hagyni. Azokban az esetekben, amikor a másodfokú ítélet nem minden vonatkozásban törvényes, figyelemmel kell lenni a Be. 374. §-ának (3) bekezdésében, és a Be. 375. §-ának (2) bekezdésében meghatározott hatályon kívül helyezési korlátokra. A Javaslat - hasonlóan a másodfokú bíróság által meghozandó helybenhagyó határozat szabályaihoz - kiemelt jelentőséget tulajdonít a súlyosítási tilalomnak, ezért felülbírálat terjedelméből fakadó korlátozást a helybenhagyás okai kapcsán külön kiemeli.

A 178. §-hoz

1. A Javaslatnak ez a rendelkezése a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatásáról rendelkezik. A harmadfokú bíróság megváltoztatja a másodfokú bíróság ítéletét, és a törvénynek megfelelő határozatot hoz, ha a másodfokú bíróság a büntetőjog szabályainak megsértésével rendelkezett a vádlott bűnösségét érintően azokban a kérdésekben, amelyekben a Be. Javaslat szerinti 386. §-a lehetővé teszi a fellebbezést a harmadfokú bírósághoz. A másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatásához elengedhetetlen feltétel, hogy a másodfokú bíróság ítéletének alapját képező tényállás megalapozott legyen, illetve a tényállás megalapozatlanságát a harmadfokú bírósági eljárásban ki lehessen küszöbölni, és ennek folytán kell az ítéletet megváltoztatni. Azt is vizsgálnia kell a harmadfokú bíróságnak, hogy a megelőző bírósági eljárások során nem történt-e olyan eljárási szabálysértés, amely miatt a felülbírált ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

2. A Be. Javaslat szerinti 398. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint a harmadfokú bíróság a cselekmény minősítése, a büntetés kiszabása vagy intézkedés alkalmazása, illetőleg büntetés vagy intézkedés mellőzése tekintetében is meghozza a törvénynek megfelelő határozatot. A nem törvényes minősítés, vagy a joghátrány törvénysértő alkalmazása, illetőleg mellőzése a harmadfokú eljárásban önmagában nem fellebbezési ok, de abban az esetben, ha a bűnösség kérdésében dönt a harmadfokú bíróság, a további büntetőjogi főkérdésekben is lehetővé, és egyben kötelezővé kell tenni, hogy meghozza a törvénynek megfelelő határozatot. A cselekmény minősítése, és a büntetéskiszabás a bűnösség tárgyában hozott döntéssel szoros összefüggésben állnak, ha nem terjedne ki rájuk a reformációs jogkör, és a törvénynek megfelelő döntés meghozatalának a kötelezettsége, a harmadfokú bíróság revíziós jogköre kiüresedne.

3. A bűnösség kérdésében hozott döntéshez szorosan kapcsolódó további kérdésekben is határoz a harmadfokú bíróság, a másodfokú ítélet megváltoztatása esetén a (3) bekezdésben felsorolt körben, célszerűtlen lenne, ha e vonatkozásban nem orvosolhatná ki a harmadfokú bíróság a törvénysértéseket.

A 179. §-hoz

A másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséről szóló rendelkezések a harmadfokú bíróság kasszációs jogkörét szabályozzák.

1. A Be. 373. § (1) bekezdésének I. pontjában meghatározott esetekben, az ott felsorolt körülmények észlelésekor a büntetőeljárást meg kell szüntetni. Ha ez nem történt meg, a harmadfokú eljárás során a másodfokú ítéletet hatályon kívül kell helyezni, és meg kell szüntetni az eljárást. Más a helyzet, ha a Be. 373. § (1) bekezdésének I. pontjában meghatározott valamelyik ok törvénysértően került megállapításra, ekkor a hatályon kívül helyezés mellett a másodfokú bíróságot új eljárásra kell utasítani, a jogsértés másképp nem orvosolható.

2. A Be. 373. § (2) bekezdésének II. és III. pontja olyan súlyos eljárási szabálysértésekről rendelkezik, amelyek a harmadfokú eljárás során közvetlenül nem orvosolhatók, ennek módja csak az eljárás megismétlése lehet. Attól függően, hogy az eljárási szabálysértést az első fokú bíróság, vagy a másodfokú bíróság követte el, a teljes bírósági eljárást, illetőleg csak a másodfokú bírósági eljárást kell megismételni. A súlyosításai tilalom megsértése az eljárás bármelyik szakaszában olyan eljárási hiba, amely szintén csak hatályon kívül helyezéssel, és az eljárás megismétlésével küszöbölhető ki. Ha az eljárási szabálysértést az első fokú bíróság követte el, és azt a másodfokú bíróság nem észlelte, a teljes bírósági eljárás megismétlése szükséges, ha a másodfokú eljárásban következett be a súlyosítási tilalom megsértése, csak a másodfokú eljárást kell ismét lefolytatni.

3. A Be. 373. § (1) bekezdésének IV. pontja - amely, a harmadfokú eljárásban is irányadó - a bíróság ítélete hatályon kívül helyezésének a tárgyalásról lemondást szabályozó XXVI. Fejezettel kapcsolatos eseteit tartalmazza. Ha az ügyész a XXVI. Fejezet szerinti eljárást a törvényi előfeltételek hiányában indítványozta, a harmadfokú bíróság az első fokú bíróság és a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az iratokat az ügyésznek küldi meg. Ha az első fokú bíróság a törvényi előfeltételek hiányában folytatta le a XXVI. Fejezet szerinti eljárást, a harmadfokú bíróság az első fokú bíróság és a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja.

4. Ha az ítélet meglapozatlan, és a megalapozatlanság a Be. Javaslat szerinti 388. §-ának (2) bekezdése alapján nem küszöbölhető ki, a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság, illetőleg szükség szerint az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és a másodfokú bíróságot, illetőleg az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. A fellebbezéssel támadott ítélet felülbírálatának feltétele a megalapozott tényállás, amelyre a harmadfokú bíróság határozatát a törvény kötelező rendelkezése szerint alapítja. Ha az ítélet a megalapozatlansága okán felülbírálatra alkalmatlan, és bizonyítás felvétele szükséges, az ítélet hatályon kívül helyezése kötelező.

A 180. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. a 400. §-át megelőzően "A másodfokú, illetőleg a harmadfokú eljárás során hozott nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés elbírálása" IV. Címmel egészül ki. A Javaslat lényegében a Be. hatályos 382-383. §-ában írt szabályozást veszi át a harmadfokú eljárásra utalással kiegészítve.

A 181. §-hoz

A Javaslatnak ez a rendelkezése meghatározza a másodfokú, illetőleg a harmadfokú eljárásban hozott nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés elbírálásának fórumát.

A 182. §-hoz

A harmadfokú bírósági eljárás bevezetésével a Be. eddigi XV., XVI. és XVII. Fejezetei új számozást kapnak, és az egyes szakaszok számozása is szükségképpen megváltozik, az új fejezet rendelkezéseinek beiktatása következtében. A Javaslat tartalmaz olyan rendelkezéseket is, amelyek szövege nem módosul, csak a számozása, és ennek okán szerepelnek a Javaslatban.

A Javaslat 186. §-a szerint a Be. 402. §-a elé a "XVI. Fejezet" jelölés kerül, a fejezet "A megismételt eljárás" címet kapja.

A 183. §-hoz

1. A megismételt eljárás általános rendelkezései a Be. hatályos szabályaihoz képest három új rendelkezéssel bővülnek.

2. A megismételt eljárásban a XIII. fejezet rendelkezésein túlmenően a XII. fejezet rendelkezéseit is alkalmazni kell. A hatályon kívül helyezés folytán az ügy visszakerül a tárgyalás előkészítésének szakaszába, ugyanis a tárgyalás előkészítése során ugyanolyan intézkedések megtétele szükséges (pl. kényszerintézkedésekről döntés, a tárgyalás kitűzése, okiratok beszerzése), mint a vádirat benyújtását követően, tehát indokolt, hogy ugyanazok a törvényi szabályok vonatkozzanak a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás tárgyalásának előkészítésére is.

3. A harmadfokú bíróságot a másodfokú bírósághoz hasonlóan a megismételt eljárásban hozott ítélet felülbírálata során változatlan tényállás mellett nem kötik a hatályon kívül helyező határozatban kifejtett okok és indokok.

4. A bűnügyi költség viselésével kapcsolatos rendelkezés szerint a vádlott nem kötelezhető az eljárás megismétlésével felmerült azon költségek viselésére, amely abból adódóan merült fel, hogy az eljárás ismételt lefolytatása vált szükségessé a hatályon kívül helyezés folytán.

A 184. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. a 404. §-át megelőzően "Az első fokú bírósági eljárás megismétlése" I. Címmel egészül ki. A rendelkezés két módosítást tartalmaz a hatályos Be. 387. és 388. §-aihoz képest.

1. A harmadfokú eljárás bevezetése maga után vonja, hogy az első fokú bíróság határozatát a másodfokú, illetőleg a harmadfokú bíróság is hatályon kívül helyezheti, továbbá a másodfokú bíróság eljárásában felvett bizonyítás esetén szükséges a megismételt eljárásban a másodfokú bírósági tárgyalás jegyzőkönyvét ismertetni. A szükséges módosítást tartalmazza a Be. Javaslat szerinti 404. §-ának (1) bekezdése.

2. A Javaslat célszerűségi okból ugyanabban a szakaszba veszi át a Be. hatályos 387. és 388. §-ának rendelkezéseit.

Ezeken túlmenően a javaslat nem változtat a tárgyalás megismétlésére, a tárgyalás menetére, és a megismételt tárgyaláson a korábban keletkezett okiratok felolvasásának szabályaira vonatkozó rendelkezéseken.

A 185. §-hoz

A megismételt eljárásban relatív súlyosítási tilalom érvényesül. Ezt az általános szabályozást [a hatályos Be. 389. §-ának (1) bekezdése szerint] a Javaslat változtatás nélkül átveszi. A súlyosítási tilalom alól kivételt képező esetek köre kibővül azzal az esettel, amikor az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére azért került sor, mert a bíróság a Be. 373. § (1) bekezdésének I. pontjában meghatározott valamely ok törvénysértő megállapítása miatt szüntette meg az eljárást. Ebben az esetben szükséges a súlyosítási tilalom feloldása, e nélkül ugyanis nem orvosolható a törvénysértés. A Be. Javaslat szerinti 405. §-a (2) bekezdésének a) pontja tartalmazza e rendelkezést.

A 186. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. a 406. §-át megelőzően "A másodfokú bírósági eljárás megismétlése" II. Címmel egészül ki. A Javaslat a Be. hatályos rendelkezésétől eltérően a megismételt másodfokú bírósági eljárásra nem az első fokú eljárás megismétlésére vonatkozó szabályozást, hanem a másodfokú bírósági eljárás rendelkezéseit tekinti irányadónak, ezeket a rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni, attól függetlenül, hogy a másodfokú eljárás megismétlését a harmadfokú bíróság, vagy a Legfelsőbb Bíróság rendelte el.

A 187. §-hoz

1. A Be. 330. § (4) bekezdésének a 2002. évi I. törvény 190. §-ának (1) bekezdésével megállapított szövege szerint a bíróság a próbára bocsátást kimondó rendelkezést minden esetben hatályon kívül helyezi, ha a vádlott bűnösségét akár a próbára bocsátás ideje alatt, akár a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt állapítja meg. Ezáltal a próbára bocsátás megszüntetésének jogintézménye, és az erre utaló szövegrész kiüresedett vált, ezért ahol a törvény jelenleg próbára bocsátás megszüntetéséről tartalmaz rendelkezést, ott mindenhol egységesen a próbára bocsátást kimondó rendelkezés hatályon kívül helyezését kell tartalmaznia. Az 1973. évi I. törvény konstrukciójától eltérően a hatályos Be. szerint a bíróság ítéletében bűnösnek mondja ki a vádlottat az adott bűncselekményben, és bocsátja próbára. Amikor a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezik, az ítéletnek a próbára bocsátást kimondó rendelkezésen kívül valamennyi része érintetlenül marad, ezért a Be. 330. § (4) bekezdésének megfelelően csak a próbára bocsátást kimondó rendelkezést kell hatályon kívül helyezni. Az ügyek utólagos egyesítése folytán viszont a próbára bocsátás előtt, illetőleg alatt elkövetett bűncselekményt elbíráló határozat büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését hatályon kívül kell helyezni, ezáltal nyílik meg a lehetőség a halmazati büntetés kiszabására.

2. A Javaslat a fenti módosításon túlmenően változtatás nélkül tartalmazza a Be. hatályos 391. §-ának rendelkezéseit, a Javaslat szerinti 407. §-ban.

A 188. §-hoz

A Javaslat perújításra vonatkozó rendelkezései folytán a jogintézmény lényeges elemei nem módosulnak, a harmadfokú eljárásra vonatkozó új fejezet beiktatása következtében a Be. további fejezetének, illetve Be. 429. §-áig bezárólag a hatályos törvény szakaszainak tartalma automatikusan módosul. A könnyebb áttekinthetőség miatt a Javaslat azokat a törvényhelyeket is tartalmazza, amelyek csak számozásukat tekintve módosulnak.

A Javaslatnak a Be. 408. §-át érintő rendelkezése egy lényeges módosítást tartalmaz. A Be. 408. §-ának (3) bekezdése szerint a perújításnak nem akadálya, ha a (2) bekezdés a) pontjában megjelölt bűncselekmény miatt a felelősségre vonás büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok miatt maradt el. A szabályozás célja, hogy azokban az esetekben, amikor a perújítási okként megjelölt bűncselekmény elkövetőjének halála, vagy más objektív ok miatt nem kerül sor az eljárás lefolytatására, ne essen el a perújító attól a lehetőségtől, hogy indítványát tartalmilag vizsgálhassa a bíróság.

A másik, nem érdemi módosítás szerint a fejezet rendelkezéseit az ítélet hatályú végzések ellen előterjesztett indítvány esetén is alkalmazni kell, a hatályos Be. is tartalmazta e rendelkezést a fejezet különálló, utolsó szakaszában, rendszertanilag azonban ebben a szakaszban indokolt elhelyezni.

A 189. §-hoz

A Javaslat a Be. hatályos 395. §-ának rendelkezéseit jeleníti meg a Be. Javaslattal megállapított 409. §-ában, két lényeges tartalmi módosítással.

1. A terhelt halála után egyeneságbeli rokona, testvére, házastársa vagy élettársa terjeszthet elő a terhelt javára perújítási indítványt, továbbá a kényszergyógykezelés elrendelése ellen a terhelt törvényes képviselőjén kívül, házastársa vagy élettársa terjeszthet elő perújítási indítványt. Az élettársi kapcsolat egyre szélesebb körű társadalmi és jogi elismertsége indokolttá teszi, hogy a házastárssal lényegében azonos jogállású élettárs is rendelkezzék indítványtételi jogosultsággal, ezen túlmenően indokolt az összhang megteremtése a Be. Javaslat szerinti 324. § (1) bekezdésének f) pontjában, a 367/A. § (1) bekezdésének e) pontjában és a 409. § (2) bekezdésének e) pontjában meghatározott rendelkezések között.

2. Abban az esetben, ha a terhelt távollétében folytatta le a bíróság az eljárást, meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a vádlott jelenlétében a bírósági ismét lefolytassa az eljárást. Ha a terhelt tartózkodási helyéről idézhető, a perújítás kötelező, ha azonban ismét ismeretlen helyre távozott, a perújítást meg kell szüntetni. A rendelkezés célja, hogy meggátolja az ügyek elhúzódását, és a visszaélés-szerű joggyakorlást.

A 190-195. §-hoz

A Javaslat változtatás nélkül veszi át a Be. hatályos 396. §-át, valamint a perújítási eljárásra vonatkozó 397-404. §-át, a szövegbeli egyes fejezetekre, szakaszokra hivatkozások az új számozásnak megfelelően kerültek átvezetésre.

A 196. §-hoz

A Javaslat rendelkezése a szerint a Be. a 415. §-át követően a felülvizsgálatot tartalmazó "XVIII. Fejezet" jelöléssel egészül ki. Az új XVII. fejezet beiktatása tette szükségessé e fejezet átszámozását.

A 197. §-hoz

1. A törvény a XVIII. Fejezetben a felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket szabályozza. A Javaslat - nemcsak a kétfokú rendes jogorvoslati rendszer bevezetése miatt - a Be. egyfokú rendes jogorvoslatra épülő szabályozásához képest a felülvizsgálati eljárás körében is változásokat tartalmaz. Korábban a 2002. évi I. törvény 223. §-a - különösen az egyfokú rendes perorvoslati rendszer elfogadása folytán - jelentősen bővítette e rendkívüli jogorvoslati eljárás alkalmazásának eseteit: abból a megfontolásból indult ki, hogy a felülvizsgálat túlságosan szűk körű, és kevésbé alkalmas a törvénysértéssel hozott bírósági ítéletek korrekciójára, ezért kiszélesítette a felülvizsgálat okainak körét. A Javaslat a kétszintű rendes jogorvoslat bevezetése ellenére nem tér vissza a Be. eredeti szabályozási elveihez. A Javaslat szerint felülvizsgálati eljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen van helye, tehát az első fokon jogerős ügydöntő határozattal szemben is.

2. A Javaslat a hatályos Be. 405. és 406. §-ában meghatározott felülvizsgálati okokat egyetlen §-ba foglalja össze. A Javaslat szerinti 416. §-ban eltűnik a különbségtétel a felülvizsgálat alapjául szolgáló okok között az alapján, hogy csak a terhelt javára, illetőleg akár a terhére is előterjeszthető az indítvány. A Javaslat továbbra is a felülvizsgálat körében szabályozza egy kivételével az összes olyan esetet, amelyet a hatályos Be. felülvizsgálati okként jelöl meg. A módosítások részben formaiak: az új 416. § a) pontja tartalmilag nem tér el a hatályos Be. 405. §-ában megállapított felülvizsgálati októl, azonban a szabatosabb szabályozás érdekében a terhelt felmentése és az eljárás megszüntetése mellett a büntetőjogi felelősség megállapítása helyett a Be. 330. §-ára tekintettel a terhelt bűnösségének megállapítására utal. Emellett a súlyosítási tilalom megsértésére vonatkozó rendelkezés esetében a hivatkozás módosítása szükséges tekintettel arra, hogy a Javaslat szerint a Be. egyes rendelkezései új számozást kapnak.

3. Lényeges tartalmi újdonsága a Javaslatnak egyes eljárási szabálysértések súlyának növelése a felülvizsgálat szempontjából. A Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. pontjának b)-d) alpontjára való utalás folytán a magánindítvány, a feljelentés, illetőleg a kívánat hiányában hozott ítélet esetén, továbbá a törvényes vád hiánya és a ne bisin idem elv megsértése esetén is van helye felülvizsgálatnak.

4. Továbbra is a felülvizsgálat okaként jelenik meg, ha az Alkotmánybíróság megállapította valamely büntető törvény alkotmányellenességét, illetőleg a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatát rendelte el; illetőleg az is, ha nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv, ezalatt értve különösen az Emberi Jogok Európai Bíróságát, olyan megállapítást tett, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a nemzetközi szerződés rendelkezését. Ez utóbbi esetben azonban nincs értelme azt vizsgálni, hogy a jogsértés orvosolható-e, ezért e feltételt ó a Javaslat eltörli. Felülvizsgálatra a felsorolt okok alapján nem csak akkor van lehetőség, ha az a terhelt javára szól.

5. A Javaslat szerint nincs helye felülvizsgálatnak, ha a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatából következően a jogegységi határozattal nem érintett jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására vonatkozó rendelkezés törvénysértő. Ebben az esetben csak a terhelt javára volt helye felülvizsgálatnak, a Javaslat szerint ez a különbség az okok között megszűnik, így ez a felülvizsgálati ok kiüresedett, egyébként elvi alapon sem igazolható, hogy egy jogegységi eljárásban hozott határozat a büntetőügyben hozott bírósági határozat jogerejét utólag feloldja.

6. Az új 416. § (3) bekezdése az Emberi Jogok Európai Bíróságának eljárása a Magyarországot elmarasztaló ítélet esetén minden eljárásra kiterjeszti a rendkívüli jogorvoslatot, azaz a felülvizsgálatot jogi és ténybeli okból egyaránt lehetővé teszi. Erre azért van szükség, mert a felülvizsgálati indítvány benyújtására csak meghatározott okokból van lehetőség, az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban bármely eljárási vagy anyagi jogszabály megsértését, illetve az Egyezménnyel össze nem egyeztethető alkalmazását megállapíthatja. A jogorvoslati rendszer szerkezetéből adódóan ezen esetekben a felülvizsgálat lehetőségét kell biztosítani: a rendes jogorvoslat igénybe vétele ilyen esetekben fogalmilag kizárt, hiszen a strasbourgi eljárás igénybe vételére csak a rendes jogorvoslati eljárások kimerítése esetén van lehetőség. Perújítás elrendelése ilyen esetekben nem lenne célszerű. A helyes megoldás a felülvizsgálati okok között olyan jogcímet felsorolni, amely Magyarország elmarasztalása esetén megfelelő lehetőséget teremt rendkívüli jogorvoslati eljárásra, amely a magyar büntetőeljárás rendszerében a felülvizsgálat. A Javaslat egyetlen kivételt tesz: az eljárások ésszerű időn belüli lefolytatásának követelményét külön törvényjavaslatban szereplő, önálló jogorvoslati eljárás fogja biztosítani.

7. Nem indokolt felülvizsgálatot biztosítani a harmadfokon jogerőre emelkedett ítéletek ellen, hiszen a harmadfokú bíróság már megvizsgálta az új 416. § (1) bekezdése a)-b) pontja alapján felmerülő körülményeket. Emellett a Javaslat a hatályos szabályozáshoz hasonlóan kizárja a felülvizsgálat lehetőségét, ha az indítvány a Legfelsőbb Bíróság törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati eljárása (Be. XIX. Fejezete) alapján hozott határozata ellen irányul, hiszen a rendkívüli jogorvoslatok nem a más rendkívüli jogorvoslati eljárás során hozott határozatok ismételt rendkívüli jogorvoslatát szolgálja, így az ésszerű korlátok fenntartása a jogerő feloldására indokolt. Mint arról már szó volt, a Javaslat nem tekinti felülvizsgálati oknak, ha a Legfelsőbb Bíróság az alapügyben hozott határozat jogerőre emelkedését követően hoz olyan új jogegységi határozatot, amelynek rendelkezése folytán a jogegységi határozattal egyébként nem érintett bírósági határozat utólag válik ellentétessé a meghozott jogegységi határozattal. A hivatkozás módosítására tekintettel változik meg a hatályos Be. 405. §-ának (2) bekezdésében szereplő felülvizsgálatot kizáró ok, amely az új 416. § (4) bekezdés c) pontjában kap helyet.

8. A Javaslat a kizárólag nem büntető anyagi jogszabályok alkalmazását igénylő esetekben kizárja a felülvizsgálatot, hiszen a polgári jogi természetű ügyek végleges eldöntése polgári peres útra tartozik.

A 198. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a felülvizsgálati indítványt a terhelt javára benyújtani jogosultak köre, a perújítási indítvány (a Be. Javaslat szerinti 409. §) kapcsán írtakkal egyező okból kibővül a terhelt élettársával a kényszergyógykezelés elrendelése ellen, valamint a terhelt halála után előterjeszthető felülvizsgálati indítvány tekintetében.

2. A Be. Javaslat szerinti 416. §-ának (1) bekezdése egységesen szabályozza a felülvizsgálati okokat, attól függetlenül, hogy a terhelt terhére vagy a terhelt javára szolgálnak. A Be. 417. §-át érintő módosítás szerint a 416. § (1) bekezdésében írt esetek közül a legfőbb ügyész hivatalból csak akkor köteles felülvizsgálati indítványt benyújtani, ha a felülvizsgálatot az Alkotmánybíróság rendelte el, valamint, ha a felülvizsgálat oka nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv határozata.

3. Ha bármely bíróság, más hatóság vagy hivatalos személy hivatali hatáskörében a terhelt sérelmére megvalósult, felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló törvénysértést észlel, köteles erről a legfőbb ügyészt értesíteni. A rendelkezés eddig is szerepelt a Be.-ben a felülvizsgálat okaira utalással, a Javaslat szövegpontosítása tartalmi módosítást nem eredményez.

A 199. §-hoz

A Be. 417. §-ának (2) bekezdésében írtakkal összhangban, a Be. 416. § (1) bekezdésének e) vagy g) pontján alapuló felülvizsgálati indítvány esetében megengedi a törvény, hogy az a jogosult is ismételten indítványt nyújthasson be, aki már korábban élt e jogával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy e két felülvizsgálati okra alapítottan többször is felülvizsgálati indítványt lehet benyújtani, kivéve, ha az újabb indítványt követően újabb, e két felülvizsgálati ok valamelyikét megalapozó döntés született. Egyebekben a Javaslat a Be. hatályos 410. §-ának szövegét változtatás nélkül veszi át.

A 200. §-hoz

1. A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 419. §-a "A felülvizsgálati eljárás" alcímet kapja. A felülvizsgálati eljárás lefolytatására a harmadfokú bírósági eljárás szabályait kell alkalmazni, az e fejezetben foglalt eltérésekkel. A felülvizsgálati eljárás jogorvoslati jellegéből adódóan a legmagasabb szintű rendes jogorvoslatra vonatkozó eljárási szabályokkal mutat leginkább hasonlóságot.

2. A felülvizsgálati indítvány benyújtásával kapcsolatos változás, hogy annál a bíróságnál is előterjeszthető az indítvány, amelynek eljárását az indítványozó sérelmezi. Ez a rendelkezés pl. arra az esetre vonatkozik, amikor nem az első fokú, hanem a másodfokú jogerős határozatot sérelmezi a felülvizsgálati indítvány előterjesztője.

3. A Be. Javaslat szerinti 419. §-ának (3)-(6) bekezdései nem tartalmaznak változásokat a hatályos rendelkezésekhez képest, de a Javaslat ebben a szakaszban helyezi el, a jelenleg különböző paragrafusokban szabályozott, ám tartalmilag összefüggő rendelkezéseket.

A 201-204. §-hoz

Lényeges és kiemelendő változás a Javaslat azon rendelkezése, mely szerint a felülvizsgálati indítványt minden esetben a Legfelsőbb Bíróság bírálja el, az ítélőtáblák e jogköre megszűnik. A módosítás indoka elvi: az abszolút eljárási szabálysértésre alapított felülvizsgálati indítvány elbírálását a hatályos törvény az ítélőtábla hatáskörébe utalja, amelyre sem elvi, sem gyakorlati elfogadható ok nincs. A jogi okokra alapított rendkívüli jogorvoslati eljárást, az indítvány elbírálását egységesen a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe indokolt utalni, függetlenül attól, hogy azt milyen okból terjesztették elő.

A Javaslat egyébként e szakaszokban tartalmi módosítást nem vezet be, a Be. hatályos rendelkezéseit veszi át a megfelelő átszámozással, illetve a tartalmilag összetartozó, de eddig különböző törvényhelyekben szabályozott rendelkezéseket áttekinthetőbb formában szerkeszti újra.

A 205. §-hoz

A Javaslatnak ez a rendelkezése azon esteket szabályozza, amikor a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványról tanácsülésen határozhat. Erre akkor kerülhet sor, ha bármely a Be. Javaslat szerinti 424. § (1) bekezdésében meghatározott okból az indítvány, illetőleg a felülvizsgált határozatok érdemi vizsgálata nem történhet meg, vagy maga a tanácsülésen meghozott döntés nem az ügy érdemét érinti. Ha tanács elnöke úgy ítéli meg, hogy az indítvány csak nyilvános ülésen intézhető el, a tanácsülésre tartozó ügyet nyilvános ülésre utalhatja.

A 206. §-hoz

A Javaslat a Be. 425. §-ában egy szakaszban tartalmazza a nyilvános ülésre vonatkozó szabályokat. A hatályos rendelkezésekhez képest változást jelent, hogy a legfőbb ügyész vagy képviselője részvétele csak ekkor kötelező, ha a vádat az ügyész képviselte. Nem indokolt az ügyész részvétele, ha a vádat magánvádló vagy pótmagánvádló képviselte. Ezen túlmenően a Javaslat változtatás nélkül veszi át a Be. nyilvános ülésre vonatkozó hatályos rendelkezéseit.

A 207. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a Be. 426. §-a "A felülvizsgálati eljárás során hozott határozat" alcímet kapja. A Be. 426-428. §-ai tartalmazzák a Legfelsőbb Bíróság által meghozható határozatok típusait. A felülvizsgálati eljárás során az indítvány, illetőleg a rendkívüli jogorvoslattal támadott határozatok érdemi vizsgálatának eredményeképpen háromféle határozat születhet. A Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot hatályban tartja, vagy megváltoztatja és a törvénynek megfelelő határozatot hoz, illetve hatályon kívül helyezi. A Javaslat a jelenlegi szabályozáshoz képest pontosabban meghatározza, hogy mely esetekben milyen határozat meghozatala szükséges, illetőleg lehetséges, és a hatályos rendelkezésektől eltérően következetes szerkezeti rendszerbe foglalva rögzíti azokat.

A 208. §-hoz

Ha a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott, annak a Legfelsőbb Bíróság nem ad helyt, a megtámadott határozatot hatályában fenntartja.

A 209. §-hoz

1. A Be. Javaslat szerinti 427. §-ában szabályozott esetekben a megalapozott felülvizsgálati indítvány folytán a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot megváltoztatja. Az (1) bekezdésben meghatározott törvénysértések esetén minden esetben az iratok alapján meghozható a törvénynek megfelelő határozat, ezért nem indokolt a törvénysértő határozat hatályon kívül helyezése, és az eljárás megismétlése. A bekezdésben felsorolt büntető anyagi jogi szabálysértések bizonyítás felvétele nélkül orvosolhatók, ide értve a súlyosítási tilalom megsértését is, amely ugyan eljárásjogi intézmény, de az annak megsértésével hozott rendelkezés anyagi jogi tartalommal bír, ezért orvoslásának módja megegyezik az e bekezdésben szabályozott más esetekkel.

2. A Be. Javaslat szerinti 427. §-a (2) és a (3) bekezdésben meghatározott esetekben a Legfelsőbb Bíróság akkor hozza meg a törvénynek megfelelő határozatot, ha ez az iratok alapján lehetséges. Az Alkotmánybíróság által elrendelt felülvizsgálatnak lehetnek olyan esetei, amikor az eljárás megismétlése nélkül az iratok alapján a törvénysértés orvosolható, és ugyanez a helyzet állhat fenn akkor is, ha a felülvizsgálati eljárás lefolytatására azért kerül sor, mert nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv megállapította, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezését.

A 210. §-hoz

1. A Javaslat e rendelkezése azokra az esetekre tartalmaz rendelkezéseket, amikor a törvénysértés az előbbiekben vázolt módon nem küszöbölhető ki, és a felülvizsgálattal támadott határozat hatályon kívül helyezése elkerülhetetlen. A 428. § Javaslat szerinti (1) bekezdésében szabályozott esetekben abszolút eljárási szabálysértéssel került sor az indítvánnyal megtámadott határozat meghozatalára. Ekkor a határozat hatályon kívül helyezésén túlmenően háromféle döntés társulhat, az eljárás megszüntetése, a határkörrel és illetékességgel rendelkező bíróság új eljárásra utasítása, valamint az iratok megküldése az ügyésznek.

2. A (2) és (3) bekezdésben maghatározott esetek a Be. 427. §-ának (2) és (3) bekezdésében szabályozottakhoz kapcsolódnak, ha a törvénysértés az iratok alapján nem orvosolható, a határozat hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatására utasításra kerül sor. A Legfelsőbb Bíróság akkor is hatályon kívül helyezi a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozatot és az eljárt bíróságot új eljárásra utasítja, ha a nemzetközi emberi jogi szerv olyan jogsértést állapított meg, amely miatt a megtámadott ítéletet a Be. alapján egyébként nem kell hatályon kívül helyezni. E rendelkezés az Alkotmány 7. §-ának (2) bekezdéséből fakad.

3. A felülvizsgálattal megtámadott határozat hatályon kívül helyezése esetén rendelkezni kell a fogvatartásról, ha a terhelt fogva van.

A 211. §-hoz

A Javaslat a bűnügyi költség viselésére, és a határozat kézbesítésére valamint az iratok visszaküldésére vonatkozóan egy szakaszban szabályozva, tartalmi változtatás nélkül veszi át a Be. hatályos rendelkezéseit.

A 212. §-hoz

A Javaslat a Be. 430. §-át a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat szabályairól rendelkező fejezet új számozására tekintettel módosítja.

A 213. §-hoz

1. A Javaslatnak ez a rendelkezése a Be. 442. §-át módosítja. A jogegységi eljárásnak a Be. hatályos szabályai szerint két eljárási formája van, a tanácsülés, és az ülés. A jogegységi eljárás célja a bíróságok ítélkezése egységének biztosítása és a joggyakorlat továbbfejlesztése. A jogegységi határozat jelentőségéből következik, hogy a határozat megismerését széles körben lehetővé kell tenni, továbbá az ülésen is biztosítani kell a nyilvánosságot, az ülés ügyfélnyilvánossága nem szolgálja kellőképp a jogintézmény célját. Ezen túlmenően az ülés és a nyilvános ülés jellegéből adódó különbségek figyelembe vételével is egyértelmű, hogy célszerűbb a jogegységi indítvány érdemi elbírálása nyilvános ülésen. A Javaslat ezért ennek megfelelően módosítja a Be. 442. §-át.

2. A Javaslat módosítja továbbá a Be. 442. § (5) bekezdését, megszüntetve az előadó bíró azon kötelezettségét, hogy az érdemi döntés meghozatala előtt összefoglalja a tanács tagjainak a véleményét. Ennek indoka egyrészt, hogy a határozathozatal céljából tartott tanácsülésnek kell betöltenie azt a funkciót, hogy a tanács tagjai az adott indítvánnyal kapcsolatos álláspontjukat előadják, illetve azt megvitassák, ha már a döntéshozatal előtt ismertetésre kerül mindenkinek az álláspontja, nincs igazán értelme az indítvánnyal kapcsolatos felszólalásoknak, és tartalmilag kiüresedik a tanácskozás is. Másrészt az indítványozó észlelve, hogy a tanács tagjai nem osztják az álláspontját, visszavonhatja az indítványát, ezzel a jogegységi határozat meghozatalát meggátolhatja, jogával visszaélhet. A módosítással a jogintézmény hatékonyabbá válhat.

A vázolt módosításokon túlmenően a Javaslat a Be. hatályos rendelkezéseit érdemi változtatás nélkül átveszi.

A 214. §-hoz

A Javaslatnak ez a rendelkezése a Be. 443. §-ának (1) bekezdését módosítja. Egyrészt tartalmazza, hogy a jogegységi tanács a nyilvános ülésen hozza határozatát, másrészt a gyakorlati tapasztalatokra alapítottan elmarad a hatályos szövegben szereplő "az indítványnak helyt ad, vagy azt elutasítja" szövegrész. A jogegységi indítványok - ennél fogva a jogegységi határozatok - összetettebbek annál, minthogy minden esetben egyértelműen azt lehessen megállapítani, hogy a jogegységi tanács az indítványnak helyt ad, illetve azt elutasítja. Az esetek egy jelentős részében a döntés bonyolultabb, részbeni helyt adásról, illetve elutasításról van szó, illetve az elbírálandó elvi kérdés tárgyában hozott határozat nem szükségképpen helyt adó vagy elutasító, lehet az ítélkezési gyakorlat egységesítése érdekében pusztán iránymutató is. Ezért a Javaslat a Be. hatályos szövegéből a szűkítő jellegű meghatározásra utalást mellőzi.

A 215. §-hoz

A Javaslat módosítja a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást szabályozó XX. Fejezetének egyes rendelkezéseit, igazodva a Be. koncepcionális módosításaihoz, illetve a szakági törvényekhez. Ez utóbbi okból - a hatályos szabályozástól tartalmilag el nem térve - a Be. 447. §-ának (2) bekezdése úgy módosul, hogy a védő- és óvóintézkedés helyett gyámhatósági intézkedés elrendelése iránt kell intézkedni. Elsősorban a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény sorolja fel azokat a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket, amelyek elrendelését kezdeményezni lehet. E körbe tartozik a védelembe vétel, a családbafogadás, az ideiglenes hatályú elhelyezés, az átmeneti nevelésbe vétel, a tartós nevelésbe vétel, a nevelési felügyelet elrendelése, az utógondozás elrendelése, valamint az utógondozói ellátás elrendelése.

A 216. §-hoz

A Javaslat a harmadfokú eljárás bevezetésére tekintettel kiegészíti a fiatalkorúak elleni büntetőeljárást lefolytató bíróságok összetételének szabályozását azzal, hogy a harmadfokú eljárásban is olyan tanács járhat el a fiatalkorúak ügyében, amelynek van olyan tagja, akit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ilyen ügyek elintézésére kijelölt.

A Javaslat természetesen az első és a másodfokú eljárás tekintetében fenntartja azt a szabályozást, amely szerint a fiatalkorúak büntetőügyében eljáró hivatásos bíró személyének az Országos Igazságszolgáltatási Tanács általi kijelölése szükséges.

A 217. §-hoz

A Javaslat a Be. 453. §-a (2) bekezdésének második mondatát az adatvédelemmel összefüggő alkotmányos elvárásokra tekintettel pontosítja. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása által az intézmény által kezelt adatok tartoznak abba a körbe, amelyről az intézmény felvilágosítást adhat. A közoktatásról szóló törvény 2. számú melléklete sorolja fel a közoktatási intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok körét. A Javaslat szerint a büntetőeljárás során a fiatalkorúról beszerzett jellemzés azokon az adatokon alapul, amelyeknek kezelésére az oktatási intézménynek törvény alapján felhatalmazása van. A munkahely által adott jellemzés szabályait a Javaslat nem módosítja.

A 218. §-hoz

A Be. 455. §-ának módosítására azért van szükség, mert a Javaslat bevezeti a harmadfokú bírósági eljárást, és az erre vonatkozó szövegrészt a fiatalkorúval szemben elrendelt előzetes letartóztatást végső határidejére vonatkozó kivételek közé is be kell iktatni.

A 219. §-hoz

1. A Javaslat kiegészíti a Be. - vádelőkészítésre vonatkozó - rendelkezéseit a közvetítői eljárásra utalás egyes szabályaival. Közvetítői eljárásra lehetőség van a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban is. A közvetítői eljárás szabályainak beiktatásával összefüggésben indokolt a Be. 459. §-a alcímének kiegészítése is.

2. A Javaslat kötelezővé teszi pártfogó felügyelői vélemény beszerzését, ha a fiatalkorú ellen folyó büntetőeljárásban vádemelés elhalasztását tartja célszerűnek. A vádemelés elhalasztása esetén a tényleges jogi helyzetet vállalva a Javaslat akként rendelkezik, hogy magatartási szabályok megtartására vagy kötelezettség teljesítésére való kötelezés csupán lehetőség az ügyész számára. A hatályos törvény a Be. 224. §-ának (2) bekezdésére utal vissza, amelyet azonban - a 225. §-sal együtt - újraszabályozott a 2002. évi I. törvény 134. és 135. §-a. A törvény eredeti 224. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerinti kötelezettséget a törvény 225. §-a (2) bekezdésének c) pontja szabályozta újra. Jelen módosítás nem tér el a hatályos szabályozástól, csupán a helyes hivatkozás beillesztése végett módosul a szöveg.

3. A közvetítői eljárás fiatalkorúakkal összefüggő külön szabályai a Be. 459. §-át egészítik ki. A közvetítői eljárásra utalás feltételei megegyeznek az általános szabályokkal, ám a fiatalkorú érdekeinek védelmére tekintettel a törvényes képviselő jelenlétét kötelezővé teszik. Az általános szabályoktól való legfontosabb eltérést a Javaslat a jogkövetkezmények terén vezeti be. A fiatalkorú terhelt esetében ugyanis a Javaslat szerinti 459. § (4) bekezdése mintegy lerontja a Btk. 36. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályt, és a büntetés korlátlan enyhítése, így tehát a bírósági eljárás teljes lefolytatása helyett minden esetben az eljárás megszüntetését írja elő. Ha a fiatalkorú terhelt a közvetítői eljárás során létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, akkor a vádemelés elhalasztásának van helye. A fiatalkorúak ellen folytatott büntetőeljárásban tehát nincs jelentősége annak, hogy az a bűncselekmény, amely miatt a büntetőeljárás folyik, három évig, vagy súlyosabban büntetendő-e: mind a Btk. 36. §-ának (1) bekezdésében felsorolt enyhébb, mind a Btk. 36. §-ának (2) bekezdésében felsorolt súlyosabb bűncselekmények esetén a közvetítői eljárásban létrejött megállapodás - szükség esetén a vádemelés elhalasztását követően - az eljárás megszüntetéséhez vezet.

A 220. §-hoz

A Javaslat a Be. 461. §-át a távollévő terhelt elleni büntetőeljárásról rendelkező fejezet új számozására tekintettel módosítja, a hatályos törvény rendelkezésétől tartalmilag nem tér el.

A 221. §-hoz

A Javaslat a Be. 463. §-át a Lemondás a tárgyalásról című fejezet új számozására tekintettel módosítja, a hatályos rendelkezéstől tartalmilag nem tér el.

A 222. §-hoz

1. A Be. 471. §-ának (2) bekezdése értelmében a Fővárosi Ítélőtábla a katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekben másodfokon kizárólagos illetékességgel jár el. A rendelkezés hatályba lépése óta eltelt idő gyakorlati tapasztalatai azt mutatták, hogy fennakadást okozhat az ítélkezésben, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán működő egy katonai tanács azokban az ügyekben, amelyekben már másodfokon ügydöntő határozatot hozott, nem járhat el a perújítás megengedhetőségében, illetve perújítás elrendelése esetén adott esetben nem bírálhatja el a perújítási eljárásban hozott ítéletet elleni fellebbezést, kizárási ok fennállása folytán. A Javaslat ezt a problémát hidalja át, hogy a perújítás megengedhetőségének kérdésében, valamint a perújítási eljárásban hozott ítélet felülbírálata során a Fővárosi Ítélőtábla más tanácsát is feljogosítja az eljárásra.

2. A Be. 471. §-ának (3) bekezdését a 2004. évi CXXXI. törvény iktatta be a Be.-be. A hatályos rendelkezés a katonai büntetőeljárásra tartozó ügyek elbírálásának szabályait akként állapítja meg, hogy a katonai tanácsot kizárólag ilyen ügyek elbírálására hatalmazza fel, a nem katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekből e bírákat kizárja.

A katonai bírák tagjai a megyei bíróságoknak, illetőleg a Fővárosi Ítélőtáblának. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény alapján a katonai bírót erre a tisztségre kell kinevezni; a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos tisztje. A kinevezésre történő előterjesztéshez a honvédelmi miniszter előzetes egyetértése szükséges. A Legfelsőbb Bírósági Határozatok Hivatalos Gyűjteményében a 836. szám alatt közzétett elvi jelentőségű határozat 2003-ban lehetővé tette, hogy nem katonai büntetőeljárásban olyan katonai bíró vegyen részt. A 2004. évi CXXXI. törvény hatályba lépését követően az arányos munkamegosztás szempontjait figyelembe véve a bíróságoknál igény mutatkozott arra, hogy a katonai tanácsok tagjai részt vehessenek a nem katonai büntetőeljárásra tartozó ügyek elbírálásában is. A Javaslat az említett határozattal elvi tartalmának megfelelően módosítja a hatályos rendelkezést.

A 223. §-hoz

1. A Be. 473. §-ának (2) bekezdését érintő módosítás a katonai büntetőeljárás illetékességi szabályait egyszerűsíti azáltal, hogy a Javaslat alapján a külföldön elkövetett bűncselekmény elbírálására kizárólagos illetékességi okot határoz meg.

2. A Javaslat a Be. 473. §-ának (3) bekezdésében a 17. §-ra való utalást pontosítja. A hatályos rendelkezés a Be. 17. §-ának (4) bekezdésére való hibás hivatkozással kizárja egyes illetékességi szabályok alkalmazását. A Be. 17. §-a (3) és (4) bekezdésének szövegét a 2002. évi I. törvény 8. §-ának (2) bekezdése állapította meg. E törvény a Be. 17. §-ának (4) bekezdésében szereplő rendelkezést csak annyiban érintette, hogy a (4) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatta. A módosított számozást azonban a 2002. évi I. törvény nem vezette át következetesen. Tekintettel arra, hogy a Be. 473. §-ának (3) bekezdése a törvény kihirdetése, azaz 1998. óta változatlan, a benne szereplő utalást a Be. 17. §-ának 2002-ben megváltozott számozásához szükséges igazítani. A katonai büntetőeljárásban tehát nem alkalmazható a terhelt lakóhelyére, illetőleg a magánvádló, pótmagánvádló vádemelésén alapuló illetékességet megállapító szabály.

A 224. §-hoz

A Javaslat szerint Be. 474. §-a a katonai büntetőeljárásban is lehetővé teszi pótmagánvádló fellépését, feltéve, hogy a sértett természetes személy. Nincs ugyanis jogpolitikai indoka annak, hogy a természetes személyeket elzárja a jogalkotó a pótmagánvádlóként való fellépéstől azért, mert ellene a bűncselekményt katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó személy követte el.

A 225. §-hoz

A Be. 484. §-a kizárja a katonai büntetőeljárásban az óvadék szabályainak alkalmazását. A Javaslat tartalmilag nem tér el a hatályos szabályozástól, de pontosítja annak szövegét, az óvadék letétele helyett az óvadék megállapításáról rendelkező, a Be. Javaslat szerinti 147. §-ával összhangban.

A 226. §-hoz

A Javaslat a vádemelés elhalasztásáról szóló fejezetbe, az általános szabályok közé beilleszti a közvetítői eljárás szabályait, amelynek személy elleni, közlekedési, illetőleg vagyon elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban van helye. A Javaslat által a 485/C. §-ba beiktatott (3) bekezdés a katonai büntetőeljárásban korlátozza a közvetítői eljárásra utalás lehetőségét. Ha a katonai büntetőeljárásban elbírálandó bűncselekményt fegyveres szerv sérelmére követték el, a Btk. XVIII. Fejezetében szabályozott vagyon elleni bűncselekmény miatt közvetítői eljárásra utalásnak nincs helye. A Javaslat a személy elleni, valamint a közlekedési bűncselekmény miatt indult katonai eljárásban a közvetítői eljárást nem korlátozza. A korlátozás elsődleges oka, hogy a fegyveres szerv és a vele szolgálati viszonyban lévő terhelt " megállapodása" a kártérítést illetően összeegyeztethetetlen fegyveres szervnél lévő szolgálati viszonyokkal.

A 227. §-hoz

1. A Be. hatályos rendelkezései szerint, ha a magánvádra üldözendő bűncselekménynek több sértettje van, közülük megegyezésük vagy a bíróság döntése alapján csak egyikük léphet fel magánvádlóként, a többi sértettet csak a sértett jogai illetik meg. A sértetti jogok a Be. szerint nem foglalják magukban a fellebbezés jogát. A Legfelsőbb Bíróság 2005. szeptember 12. napján meghozott 3/2005. BJE számú jogegységi határozata értelmében viszont amennyiben a magánvádas alapeljárásban több sértett nevében választott vagy kijelölt magánvádló járt el, az eljárás jogerős befejezése után felülvizsgálati indítvány előterjesztésére minden magánvádló önállóan jogosult. A jogegységi határozat szerint az alapügyben kijelölt magánvádló a többi sértett érdekében felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.

A Javaslat az egyértelmű törvényi szabályozás kialakítását célozza. A Javaslat kiindulópontja az, miszerint a sértettek abban az esetben, ha sérelmük közös, dönthetnek úgy, hogy egyikük jár el magánvádlóként és gyakorolja a vádképviselet körébe tartozó jogokat, és ez a joggyakorlás alapulhat megegyezés hiányában a bíróság kijelölésén is. Ebben az esetben a magánvádlóvá nem váló sértetteket csak a sértetti jogok illetik meg.

2. Más a helyzet akkor, ha minden sértett feljelentéssel él, ezáltal mindegyikük magánvádlóként lép fel, attól függetlenül, hogy sérelmük közös, vagy a terhelt személyén kívül nincs összefüggés az egyes magánvádak között. Ebben az esetben is megállapodhatnak, hogy melyikük jár el a vád képviselőjeként. Ekkor azonban a többi magánvádló nem a sértetti, hanem a magánvádlói perbeli pozícióból fakadó jogokat gyakorolhatja, azaz csak a vád képviseletével kapcsolatos jogok válnak kizárólagossá, a váddal való rendelkezés joga azonban megilleti valamennyi magánvádlót. Magánvádlóvá a Javaslat szerint nem a feljelentők közötti megállapodás, vagy a bíróság kijelölése teszi a sértettet, mindenki, aki feljelentésében a magánvádra üldözendő ügyben a terhelt felelősségre vonását sértettként jogszerűen indítványozza, magánvádlója az ügynek. Így valamennyi magánvádlót megilleti a sértetti jogokon kívül mind a rendes, mind a rendkívüli jogorvoslati jog.

A Be. 494. §-ának (2) és (3) bekezdéseinek módosítása szerint tehát a magánvádlót korlátozás nélkül megilletik a vád képviseletével járó jogok. Több magánvádló esetén a megegyezés, illetve ennek hiányában a bíróság kijelölése nem érinti a magánvádló ezen eljárási pozícióját, az pedig pusztán technikai kérdés, hogy a vád képviseletével egy magánvádló van megbízva, illetve kijelölve. A Javaslat rögzíti azt, hogy a bíróság a fellebbezéssel támadható határozatát valamennyi magánvádlóval közölje. Ebből következően mindegyik magánvádló önálló fellebbezési joggal rendelkezik.

A Javaslat 198. §-a, amely a Be. 417. §-ában a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultakat sorolja fel, rendelkezik arról, hogy a terhelt terhére a felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén a magánvádló jogosult felülvizsgálati indítvány benyújtására. A Javaslat szerinti szabályozás tehát nem érinti a Legfelsőbb Bíróság e tárgyban meghozott jogegységi határozatát.

A 228. §-hoz

A hatályos szabályozás nem tartalmaz a magánvádas eljárásban a bíróság által elrendelt nyomozás időtartamára vonatkozó rendelkezést. E hiányosságot küszöböli ki a Javaslat, akként rendelkezve, hogy a nyomozás határidejét a bíróság határozza meg legfeljebb két hónapban, és azt kétszer legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja. A magánvádas eljárás tárgyát képező ügyek jellege, bonyolultsága ennél hosszabb határidő megállapítását nem teszi indokolttá.

A 229. §-hoz

1. A Be. 501. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a bíróság a magánvádas ügy iratait megküldi az ügyésznek, ha a feljelentés és az iratok alapján olyan bűncselekmény látszik megállapíthatónak, amely miatt a vádat az ügyész képviseli. Ha az ügyész az elrendelt nyomozás alapján azt állapítja meg, hogy nem valósult meg közvádra üldözendő bűncselekmény, ezért a vád képviseletét nem veszi át, az iratokat visszaküldi a bírósághoz. Ha az ügyészi véleménnyel ellentétben a bíróság változatlanul azon az állásponton van, hogy a magánvádló által előterjesztett feljelentésben foglaltak közvádas bűncselekményt valósíthatnak meg, és a pótmagánvádlóként történő fellépés egyéb feltételei fennállnak, a bíróság értesíti a sértettet erről a jogi lehetőségről.

2. A Be. 52. §-ának (1) bekezdése meghatározza azokat a bűncselekményeket, melyek esetén - ha a Be. másképp nem rendelkezik - a vádat, mint magánvádló a sértett képviseli, feltéve, hogy az elkövető magánindítványra büntethető. Ezen bűncselekmények körén kívül eső, más bűncselekmény miatt folyó eljárásban kizárt, hogy a vádat magánvádló képviselje. A Be. 2. §-a szerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el, és a vád akkor törvényes, ha - egyéb feltételek mellett - azt a vádemelésre jogosult személy terjeszti elő. A 2. § Javaslat szerinti módosítása megfogalmazza azt is, hogy a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz, továbbá, hogy a bíróság köteles a vádat kimeríteni, de a vádon túl nem terjeszkedhet.

3. A Javaslat által beiktatott Be. 267. § (1) bekezdés j) pontja alapján a bíróság az eljárást megszünteti, ha a vád nem törvényes. Amennyiben a pótmagánvádlóként történő fellépést a törvény nem tenné lehetővé abban az esetben, ha az ügyész közvádra üldözendő bűncselekményt nem tartva megállapíthatónak a vád képviseletét nem veszi át, s az iratokat a bíróságnak visszaküldi, esetenként a sértett jogérvényesítési lehetősége veszélybe kerülne, és a bíróság számára lehetetlenné válnék, hogy a meggyőződésének megfelelő ítéletet hozzon. A közvádra üldözendő bűncselekmény miatt ugyanis a magánvádló nem láthatja el a vádképviseletet, törvényes vád hiányában tehát (a vádat nem az arra jogosult terjeszti elő) az eljárást meg kellene szűntetni. Marasztaló ítélet a feljelentés alapján csak akkor születhet, ha a vádnak része olyan tényállás is, melyben a törvény szerint a vádat magánvádló is képviselheti, és e tekintetben az eljárás során a vád bizonyítást nyer. Az ebbe a körbe nem sorolható tényállás tekintetében a bíróság akkor sem bocsátkozhat tárgyalásba, nem folytathat bizonyítást, ha meggyőződése szerint ez indokolt lenne, mert nincs az erre jogosult által előterjesztett vád, és a vádon túl nem terjeszkedhet. A pótmagánvádlóként történő fellépéssel ez a helyzet megszűnik, míg amennyiben a sértett e lehetőséggel nem él, az eljárás a magánvádas ügy keretei között marad, és - a kifejtettek szerint - megszüntetendő vagy a magánvádló által jogszerűen képviselt vád keretei között elbírálható.

A 230. §-hoz

A hatályos szabályozás szerint az ülnök vagy a bírósági titkár jogosult a személyes meghallgatás nélkül meghozható határozatok meghozatalára, a személyes meghallgatás megtartására. Jogosult továbbá az eljárás megszüntetésére, ha a feljelentő a személyes meghallgatáson nem jelent meg, és magát előzetesen, alapos okkal, haladéktalanul nem mentette ki, vagy azért nem volt idézhető, mert lakcímének megváltozatását nem jelentette be. A szabályozás a mérlegelést, vagy a különösebb jogi szakértelmet nem igénylő teendőket utalja az ülnök, illetve a bírósági titkár feladatkörébe, valamint az olyan intézkedések vagy határozatok meghozatalát, melyek nem kapcsolódnak a büntetőjogi felelősség megállapításához.

A Javaslat ebből az elvből kiindulva módosítja, illetve egészíti ki a Be. 503. §-át. Eszerint az ülnök vagy a bírósági titkár az eljárást a 266. §-ának (9) bekezdésében meghatározott okokon kívül más okból nem függesztheti fel. Ez a rendelkezés a hatályos szabályozásban már megengedett, egyértelműen megítélhető esetekre [188. § a), b) és d)-g) pontjai, valamint a (2) bekezdés] nézve teszi lehetővé, hogy a bírósági titkár az eljárást felfüggessze, és e rendelkezést kiterjeszti az ülnökre is. A megszüntetés vonatkozásában szintén érvényesül a már hivatkozott szabályozási alapelv, sem a bírósági titkár sem az ülnök nem szüntetheti meg az eljárást a 267. § (1) bekezdésének a) g) és h) pontja alapján, valamint a c) pontja szerint, a törvényben meghatározott egyéb büntethetőségi ok miatt, tekintve, hogy ezekben a kérdésekben a határozathozatal a büntetőjogi felelősség kérdéséhez kapcsolódik.

A 231. §-hoz

1. Afőszabályként az ügyész jogait gyakorló magánvádló és az ügyész jogosítványai közötti egyik lényeges különbség a fellebbezési jog terjedelmében mutatkozik meg, a magánvádló ugyanis csak a vádlott terhére jelenthet be fellebbezést. Helyzete e tekintetben a pótmagánvádlóéval azonos [Be. 324. § (2) bek., 367/A. § (2) bek.].

2. Ha az ügyben több magánvádló van, a vád képviseletére jogosult magánvádló kijelölésére vonatkozó, az első fokú eljárásra megállapított szabályozás a másodfokú eljárásban is irányadó. Tekintet nélkül a magánvádlók számára, illetve arra, hogy közülük ki látja el a képviseletet, valamennyi magánvádlót önálló fellebbezési jog illeti meg, ezért az első fokú bíróság határozatának bármely magánvádló fellebbezésével érintett részét a másodfokú bíróság köteles felülbírálni.

A 232. §-hoz

A magánvádas eljárásban az első fokú bíróság határozata elleni fellebbezés tárgykörét érintő szabályozással [Be. 512. § (1) és (2) bekezdése] hasonló módon tartalmazza a Javaslat, hogy a másodfokú határozat ellen a magánvádló csak a vádlott terhére jelenthet be fellebbezést, valamint, hogy a bíróság az iratokat közvetlenül terjeszti fel a fellebbezés elbírálására jogosult bírósághoz.

A Javaslat értelmében a harmadfokú bíróság nyilvános ülésén a magánvádló részvétele kötelező, ha pedig a magánvádlónak nincs jogi képviselője, a tanács elnöke képviselőt rendel ki részére. A magánvádló kötelező részvételét az indokolja, hogy ő a vád képviselője, a szabályozás a harmadfokú bíróság nyilvános ülésére vonatkozó Be. 394. § (1) bekezdéséből is levezethető, mely szerint a nyilvános ülésen az ügyész részvétele kötelező. Részint a magánvádló érdekeit szolgálja, részint pedig a harmadfokú bíróság előtti eljárásban joggal megkövetelt szakértelmet hivatott biztosítani a magánvádló kötelező jogi képviseletét előíró és biztosító rendelkezés. A pótmagánvádlóra vonatkozó szabályozástól eltérően a magánvádló jogi képviselete az eljárás korábbi szakaszaiban nem kötelező, a vádat a harmadfokú eljárásig a magánvádló személyesen is képviselheti, a Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy a magánvádló személyes jelenléte a nyilvános ülésen annak ellenére is kötelező, hogy részére a tanács elnöke képviselőt rendelt ki.

A 233. §-hoz

Az eredménytelenül fellebbező magánvádló költségviselésére nézve a harmadfokú eljárásban a Javaslat a Be. 514. §-ának (2) bekezdésében és a 344. §-ának (3) bekezdésében foglaltakhoz hasonló szabályt fogalmaz meg az 514. §-ának (4) és (5) bekezdésében.

A 234. §-hoz

A Javaslat a Be. 517. §-a (1) bekezdésének a) pontja módosításával lehetőséget teremt arra, hogy sor kerülhessen bíróság elé állításra azokban az ügyekben is, amelyek a Be. 16. §-ának (1) bekezdése értelmében első fokon a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak, de nyolc évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendők. Nincs ugyanis különösebb indoka annak, hogy ezen bűncselekmények elbírálását az egyszerűbb és gyorsabb eljárási forma keretében a törvény kizárja.

A 235. §-hoz

Az arra az esetre vonatkozó hatályos szabályozást, mikor a bíróság elé állítás feltételeinek hiányában a bíróság az iratokat az ügyésznek visszaküldi és a személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedésről határoz, a Javaslat kiegészíti azzal, hogy a határozathozatal az ügyész indítványára, az általános szabályok szerint történik. Az iratok visszaküldésével az ügy a vádirat benyújtása előtti, a vádemelési szakaszba kerül vissza, az egyes kényszerintézkedések időtartamára, határidejére az adott - a vádirat benyújtása előtt elrendelt - kényszerintézkedésre vonatkozó általános szabályok érvényesek.

A 236. §-hoz

A Javaslat úgy rendelkezik, hogy a vád előterjesztése után a bíróság az iratokat az ügyésznek akkor is visszaküldi, ha a bizonyítási eszközök nem állnak rendelkezésre. A Be. 517. §-a (1) bekezdésének c) pontja a bíróság elé állítás egyik feltételeként határozza meg, hogy a bizonyítékok rendelkezésre álljanak, a módosítás tehát e rendelkezésre vezethető vissza, illetve ezzel a szabályozással hozza összhangba a Be. 522. §-ának (3) bekezdését. Ha a bizonyítási eszközök nem álnak rendelkezésre, a bíróság elé állítás által elérni kívánt cél - az ügy gyors elbírálása - eleve nem valósulhat meg, a jogintézmény alkalmazásának tehát ez esetben nem csak elméleti, de gyakorlati indoka sincs. A rendelkezés érvényesíti azt az elvet, hogy a bizonyítékokat az ügyész köteles beszerezni és a tárgyaláson a bíróság rendelkezésére bocsátani, a szabályozás így szervesen illeszkedik a Javaslat azon rendelkezéseinek sorába, melyek a bíróság és az ügyész eljárásbeli szerepét egyértelműen meghatározzák, és teendőiket következetesen elhatárolják egymástól.

A 237. §-hoz

A bíróság elé állítás céljából és jellegéből következően az ügyet lehetőség szerint egy tárgyaláson kell elbírálni A tárgyalás során felmerülhetnek azonban olyan körülmények, melyek folytán ez nem lehetséges, viszont az ügy gyors befejezésének érdekében továbbra is a bíróság elé állítás alkalmazása indokolt. A Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy a bíróság a tárgyalást egy alkalommal, legfeljebb nyolc napra elnapolhatja. Ezért, ha a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként további bizonyítási eszközök felkutatása szükséges, és ennek érdekében az ügyész megkeresésére kerül sor, a bíróság az iratokat akkor is visszaküldi az ügyésznek, ha a megkeresésben foglaltak teljesítése annyi időt vesz igénybe, hogy a tárgyalás nyolc napon belül nem folytatható, és akkor is vissza kell küldenie az iratokat, ha a megkeresés indoka az elnapolt tárgyaláson merül fel, így csak újabb elnapolás árán lenne mód az ügyész megkeresésére.

A 238. §-hoz

A Be. 529. §-a (1)-(4) bekezdésében foglalt szabályozást - amely a bíróság és az ügyész teendőit tartalmazza arra az esetre, ha a vádlott tartózkodási helye a vádemelést követően vált ismeretlenné - a Javaslat az első- és másodfokú eljárás mellett a harmadfokú eljárásban is alkalmazni rendeli.

A 239. §-hoz

1. A Be. 531. §-a az eljárás menetéhez igazodva számba veszi a terhelt felkutatásának eredményessége esetén lehetséges eljárásjogi helyzeteket, és rendelkezik a követendő eljárásról. A Javaslat azzal az esettel egészíti ki a szabályzást, amikor a vádlott felkutatására tett intézkedések a harmadfokú eljárásban vezettek eredményre, és úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben - az 531. § egyéb rendelkezéseiből valamint a harmadfokú eljárásra vonatkozó szabályokból következően - a harmadfokú bíróság az első és a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja.

2. A Be.531. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a vádlott felkutatására tetti intézkedések az első fokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala után vezettek eredményre, a vádlott a fellebbezésre nyitva álló határidőn belül, a fellebbezés helyett az első fokú bíróságnál indítványozhatja a tárgyalás megismétlését. Ha az e rendelkezés alapján tartott megismételt első fokú tárgyalás során a szabadlábon lévő vádlott ismételten ismeretlen helyre távozik, a Javaslat szerint a bíróság a vádlott távollétében tartott tárgyalás alapján hozott határozatot érdemi vizsgálat nélkül hatályában tartja, erre azonban a vádlottat a bíróságnak figyelmeztetnie kell. A szabályozás abból indul ki, hogy ebben az esetben a tárgyalás újra csak a vádlott távollétében lenne folytatható, a megismételt tárgyalás indoka megszűnt tehát, de nem is várható az előző - szintén a vádlott távollétében tartott - tárgyaláshoz képest más eredmény.

A 240. §-hoz

1. A tárgyalás mellőzésével hozott határozatát a bíróság végzésben hozza meg, ezért a Javaslat a Be. 547. §-a (1) bekezdésének felvezető szövegét ennek megfelelően módosítja, míg a c) pontban írt "a végzésben" szövegrészt ezzel összefüggésben hatályon kívül helyezi. A hatályos szabályozás nem tartalmaz olyan rendelkezését, hogy a bíróság végzésében az ügyek egyesítéséről, elkülönítéséről, az eljárásfelfüggesztéséről és az eljárás megszüntetéséről rendelkezhet. E rendelkezések meghozatalának szükségessége a tárgyalás mellőzésével lefolytatott eljárásban is felmerül, ezért a Javaslat e hiányosságot megszünteti, és a hatályos szabályozást megfelelően kiegészíti. A tárgyalás mellőzésével meghozott végzésben nem rendelkezhet a bíróság az ügy áttételéről, ellenkező esetben előfordulhatna, hogy - tárgyalás tartása iránti kérelem előterjesztése esetén - az a bíróság tartana tárgyalást, amelyik a hatáskörének hiányát állapította meg, ez nyilvánvalóan nem lehetséges.

2. A Be. 547. §-a (1) bekezdése d) pontjának módosítása összefügg a Javaslat 191. §-ában foglaltakkal, a próbára bocsátást kimondó rendelkezés hatályon kívül helyezéséről határozhat a bíróság.

3. A végzés indokolásának tartalmára vonatkozó, utaló hatályos szabályozást a Javaslat a kötelező tartalmi elemeket felsoroló rendelkezéssel váltja fel, további módosulás, hogy a végzés indokolásában utalni kell azoknak a törvényi előfeltételeknek a fennállására, melyek megléte lehetővé tette a végzés meghozatalát.

A 241. §-hoz

A Be. Javaslat szerinti 386. §-ának (1) bekezdése alapján harmadfokú eljárásnak akkor van helye, ha az első és a másodfokú bíróság a bűnösség kérdésében eltérően foglalt állást. Figyelemmel arra, hogy a különleges eljárások olya, a büntetőjogi főkérdéseket nem érintő kérdések elbírálására vagy pótlására hivatottak, amelyek nem tartoznak ebbe a körbe, a Javaslat az egyértelmű szabályozás érdekében iktatja a Be. 555. §-ának (2) bekezdésébe azt a rendelkezést, mely szerint a különleges eljárások során nincs helye harmadfokú bírósági eljárásnak. A Javaslat ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz, tehát egyetlen különleges eljárás során sincs helye harmadfokú bírósági eljárásnak. Ezt azért fontos kiemelni, mert az 555. § (2) bekezdésének bevezető rendelkezése tartalmazza az " eltérő rendelkezések hiányában" kitételt.

A 242. §-hoz

A kényszergyógykezelés szükségességét a bíróság hivatalból köteles felülvizsgálni, de helye van a felülvizsgálatnak indítványra is. Egyrészt a kényszergyógykezelés alatt álló személy egészségi állapotában viszonylag rövid időn belül bekövetkezhet olyan változás, mely a kényszergyógykezelés megszűntetését teszi indokolttá, másrészt a hatályos szabályozás szerinti évenkénti felülvizsgálat emberi jogi szempontból aggályokat vet fel, ezért a Javaslat a egy év helyett hat hónaponkénti felülvizsgálati kötelezettséget állapít meg a bíróság számára. Egyben akként rendelkezik, hogy az indítványra történő felülvizsgálat a korábbi hat hónapos határidővel szemben pedig csak akkor mellőzhető, ha a felülvizsgálatra három hónapon belül már sor került. A kényszergyógykezelés alatt álló személy élettársát - aki a Be. jelen módosítása folytán a kényszergyógykezelést elrendelő bírósági határozat elleni fellebbezéssel is élhet - feljogosítja a Javaslat a felülvizsgálatra irányuló indítvány előterjesztésére.

A 243. §-hoz

1. A Be. Javaslat szerint módosított 407. §-ához írt indokolás e rendelkezésnél is irányadó. A különleges eljárás keretében a bíróság ítélettel határoz a próbaidő meghosszabbításáról, vagy a próbára bocsátást kimondó rendelkezés hatályon kívül helyezéséről, abban az esetben, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegte. A bíróság ítéletében a vádlott terhére megállapított bűncselekmény miatt büntetést szab ki, vagy fiatalkorúval szemben javítóintézeti nevelést is elrendelhet.

2. A Javaslat rendelkezése szerint a megismételt eljárásra vonatkozó szabályozást tartalmazó fejezet számozása XV-ről XVI-ra módosul, és ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. 568. §-a (3) bekezdésének második mondatát.

A 244. §-hoz

1. A Be. 569. §-át, illetőleg az azt megelőző alcímet szükséges kiegészíteni a lefoglalt dologról történő rendelkezésre irányuló eljárással, amely jogi természetét illetően az e törvényhelyben szabályozott tárgykörökhöz hasonló.

A Be. 155. §-ának (6) bekezdése szerint, ha a terhelttől lefoglalt dolog mást illet, de e személy kiléte nem állapítható meg, a lefoglalt dolog a bíróság határozata alapján az állam tulajdonába kerül. Ugyanakkor, ha bírósági eljárást megelőzően a büntetőeljárást megszüntették, illetőleg a terhelt ismeretlen helyen tartózkodása vagy elmebetegsége miatt az eljárást felfüggesztették, a lefoglalt dolog állami tulajdonba kerülésének kérdésében a bíróságnak határoznia kell. Ezért a Javaslat a tárgyi eljárás rendelkezéseit kiegészíti ezzel az esetkörrel.

2. A Javaslat szerint a tárgyalás mellőzésére vonatkozó szabályozást tartalmazó fejezet számozása XXVI-ról XXVII-re módosul, és ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. 569. §-a (5) bekezdésének első mondatát.

A 245. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a tárgyalás mellőzésére vonatkozó szabályozást tartalmazó fejezet számozása XXVI.-ról XXVII.-re módosul, és ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. 570. §-a (2) bekezdésének második mondatát.

A 246. §-hoz

Az összbüntetésbe foglalás során - különösen ha rövid tartamú szabadságvesztéseket kell összbüntetésbe foglalni - előfordulhat, hogy addig, amíg a bíróság, illetőleg bíróságok az összbüntetésbe foglalás tárgyában jogerős döntést hoznak, a terhelt kitölti egyik, esetleg valamennyi büntetését. Ennek elkerülése végett iktatja be a Javaslat az összbüntetési eljárás szabályai közé azt a rendelkezést, amely egyrészt előírja a bíróság számára, hogy keresse meg a büntetés-végrehajtási intézetet annak tisztázására, miszerint az elítélt ténylegesen mennyi szabadságvesztést töltött ki, adott feltételek fennállása esetén pedig azt is előírja, hogy a bíróság nem jogerős összbüntetési ítélet rendelkezésére figyelemmel az alapítéletek szerinti szabadságvesztések végrehajtását felfüggeszti. Az e tárgyban hozott végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, ellenkező esetben a rendelkezés nem érné el a célját.

A 247. §-hoz

A Be. 339. §-ának (3) bekezdése rendelkezik arról, miszerint ha az ügyész képviselte a vádat, és a bíróság a vádlottat felmenti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül a külön jogszabályban meghatározott mértékben megtéríti a vádlott készkiadását, valamint a védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségét. Ha az ügydöntő határozat meghozatalakor, illetőleg a jogerőre emelkedéskor nem állnak a bíróság rendelkezésére kellő adatok a költségeket illetően, csak a bűnügyi költségre vonatkozó utólagos rendelkezés keretein belül határozhat a kérdésben, ennek a törvényi alapját teremti meg a Javaslat.

A 248. §-hoz

1. A Javaslat a Be. hatályos 580. §-át kiegészíti azzal, hogy - ha az egyéb, a törvényben meghatározott feltételek fennállnak - kártalanítás a házi őrizetért is jár. A házi őrizet a terhelt mozgási szabadságát és a tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozó kényszerintézkedés, melyet a törvény az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására rendel alkalmazni. A házi őrizetnek, mint személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedésnek a súlyát jelzi, hogy a Btk. 99. §-a - az előzetes fogvatartás mellett - a házi őrizet teljes idejét beszámítani rendeli a kiszabott büntetésbe, és rendelkezik a beszámítás módjáról is.

2. A Be. Javaslat által beiktatott 139. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a terhelt a távoltartás szabályait szándékosan megszegi, és ezt utólag nem menti ki, előzetes letartóztatása rendelhető el. Erre tekintettel a Be. 580. §-a (2) bekezdésének d) pontját a Javaslat úgy egészíti ki, hogy - miként az egyéb kényszerintézkedések esetében - az (1) bekezdés esetén sincs helye kártalanításnak, ha a terhelt előzetes letartóztatását azért rendelték el, mert a távoltartás szabályait megszegte.

A 249. §-hoz

A büntetőeljárási kártalanítás sajátosságaiból adódóan nincs elvi akadálya annak, hogy a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályoktól eltérő szabályozást határozzon meg a Be. A jogszerű, de utóbb alaptalannak bizonyuló, a kártalanítás szempontjából releváns kényszerintézkedés, a nyomozást megszüntető határozat, a felmentő ítélet, az eljárást megszüntető végzés, illetőleg a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat által válik alaptalanná, így a kártalanítás is ekkor válik esedékessé. A szabályozás célja továbbá az esetleges visszaélések elkerülése az eljárás elhúzásával.

A 250. §-hoz

A Be. 583. §-ában meghatározott hat hónapos igényérvényesítési határidő kellő mértékű a kártalanítási igény előterjesztéséhez, és megegyezik a Be. mulasztások igazolására nyitva álló objektív jogvesztő hat hónapos határidejével. Nem indokolt a jelenlegi elévülési jellegű szabályozás fenntartása.

A 251. §-hoz

1. A Javaslat a hatályos szabályozástól eltérően akként rendelkezik, hogy a visszatérítést a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell teljesíteni.

2. Biztosíték letétbe helyezése esetén a kézbesítési megbízott közreműködése kötelező, A kézbesítési megbízott bármilyen, a részére kézbesített, a terheltet érintő iratról köteles haladéktalanul értesíteni a vádlottat, nemcsak az idézésről. Ennek megfelelően a Javaslat a Be. 586. §-a (4) bekezdésének második mondatát pontosítja.

A 252. §-hoz

A Javaslat szerint a biztosíték a határozat jogerőre emelkedésével akkor is az államra száll, ha a bíróság a terhelttel szemben tárgyalás mellőzésével szab ki büntetést. A Be. 587. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a bíróság pénzbüntetést szab ki, vagyonelkobzást alkalmaz, illetőleg a terheltet a bűnügyi költség megfizetésére kötelezi, az államra szállt biztosítékot ezek végrehajtására kell fordítani, az 586. §-ának (2) bekezdése értelmében pedig a biztosíték összegét az említett - az érdemi határozat folytán várhatóan a vádlottra háruló - kötelezettség összegéhez mérten kell meghatározni. Figyelemmel tehát a letett biztosíték "fedezet" jellegére, indokolt az 587. §-a hatályos (1) bekezdésének (mely szerint a biztosíték csak akkor száll az államra, ha a bíróság a terheltet bűnösnek mondja ki) kiegészítése, annak ellenére is, hogy a biztosíték jogintézményének azon funkciója, miszerint lehetővé teszi az eljárásnak a terhelt távollétében történő lefolytatását, a tárgyalás mellőzése esetén irreleváns.

A 253. §-hoz

A harmadfokú eljárás bevezetésével szükséges a másodfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedéséről rendelkező szabályokat is módosítani. Azokban az esetekben, amikor a jogerőt a harmadfokú eljárás érintheti, a másodfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedéséről konkrét rendelkezéseket iktat a Be.-be a Javaslat, egyben akként rendelkezik, hogy a harmadfokú bíróság ítélete mindig jogerőre emelkedik a meghozatalának napján.

A 254. §-hoz

A Javaslat módosítja a Be. 347. §-át, ennek megfelelően a Be. 589. §-ának (1) bekezdésében szereplő hivatkozást is módosítani kell, tartalmi változtatás nélkül.

A 255. §-hoz

A Be. 590. § (1) bekezdésének második mondatát azzal összefüggésben szükséges kiegészíteni az ügyész által megállapított bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezéssel, hogy a Javaslat szerint a vádemelés elhalasztásának eredményes letelte egyes eseteiben a Javaslat a felmerült bűnügyi költség viselésére a terhelt köteles.

A 256. §-hoz

A törvény egységes fogalom-használata érdekében a Javaslat stilisztikai módosítást hajt végre a Be.591. §-a (1) bekezdésének szövegében.

A 257. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a különleges eljárásokra vonatkozó szabályozást tartalmazó fejezet számozása XXVIII-ról XXIX-re módosul, és ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. 595. §-ának (3) bekezdését.

A 258. §-hoz

A Javaslat rendelkezése szerint a különleges eljárásokra vonatkozó szabályozást tartalmazó fejezet számozása XXVIII-ról XXIX-re módosul, ennek megfelelően szükséges módosítani a Be. 600. §-át. Tartalmi változás, hogy a Javaslat szűkíti a bírósági titkár által elvégezhető tevékenységi kört, kiegészítve a negatív taxációt a pártfogó felügyelet utólagos elrendelésére vonatkozó utalással.

A 259. §-hoz

A Javaslat a Be. szakaszainak a módosítás folytán bekövetkező átszámozásához igazodva módosítja a Be. 603. §-a (2) bekezdésében található - az eljárási törvény egyes rendelkezésére történő - szakasz-számokra történő hivatkozásokat, és kiegészíti a rendelkezést a Be. 421. §-ának (2) bekezdésére utalással.

A 260. §-hoz

A Be. Javaslattal beiktatott 221/A. §-a úgy rendelkezik, hogy a személy elleni, a közlekedési, illetőleg a vagyon elleni öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt egy alkalommal a közvetítői eljárás alkalmazható, amelynek célja a gyanúsított és a sértett közötti - a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó - megállapodás létrejötte. A Javaslat a közvetítői eljárás bevezetésének érdekében a Btk.-ban önálló rendelkezésben szabályozza a tevékeny megbánást, mint büntethetőséget megszüntető okot, illetve a büntetés korlátlan enyhítésére okot adó körülményt. Ezzel egyidejűleg a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése, illetőleg csekéllyé válása kikerül a büntethetőséget megszüntető okok közül. Ennek részletes indokait az Általános Indokolás V. része tartalmazza.

A 261. §-hoz

A Btk. 35. §-át kiegészítő rendelkezés szerint, ha az ügyész a vádemelést elhalasztja, ennek tartama az elévülésbe nem számít be. A vádemelés elhalasztása folytán a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy bizonyos jogellenes magatartások esetén, illetve elkövetői körben a büntető igazságszolgáltatás igénybevétele, a bűnösség kimondása nélkül, pusztán a vádemeléssel való fenyegetettség révén a büntetés célja megvalósuljon. A jogintézmény alkalmazásával függő helyzet alakul ki, amely - amennyiben a vádemelés elhalasztásának tartama eredményesen telik el -az eljárás megszűntetésével, míg - annak eredménytelensége esetén - vádemeléssel ér véget. Az adott esetben az elévülés nyugvásának törvénybe iktatása a jelzett függő helyzetre, valamint az elévülés jogi természetére tekintettel indokolt.

A 262. §-hoz

1. A Javaslat a közvetítői eljárás bevezetésére tekintettel kiegészíti a büntethetőséget megszüntető okokat a tevékeny megbánással. A Btk. 36. §-ában meghatározott tevékeny megbánás az anyagi jogi alapja annak, hogy eredményes közvetítői eljárást követően a bíróság vagy az ügyész - a Be. új 221/A. §-a, 267. §-a, illetve 332. §-a alapján - a büntetőeljárást megszüntesse, illetőleg a bíróság a vádlott büntetését korlátlanul enyhítse.

2. A Javaslat által beiktatott tevékeny megbánás nem a Btk. 332. §-ában szereplő tevékeny megbánás alkalmazásának kiterjesztése a bűncselekmények szélesebb körére. Egyrészt a tevékeny megbánás feltételeinek megvalósulása esetén a Javaslat a büntetés korlátlan enyhítése, illetőleg mellőzése helyett a büntethetőség megszűnését, illetve egyes súlyosabban minősülő bűncselekmények esetében a korlátlan enyhítést rendeli el. Másrészt a tevékeny megbánás figyelembe vételére nemcsak egyes vagyon elleni bűncselekmények esetén van helye, hanem a személy elleni, közlekedési bűncselekmények esetében is. A Javaslat ugyanakkor a bűncselekmény súlyosságára tekintettel korlátozza, hogy mikor vehető figyelembe a tevékeny megbánás, hiszen az legfeljebb az öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban vehető figyelembe. Harmadrészt a tevékeny megbánás csak és kizárólag a közvetítői eljárás keretében történő kártérítés, illetve jóvátétel esetén eredményezheti a büntetőeljárás megszüntetését, vagy a büntetés korlátlan enyhítését.

3. A Javaslat által beiktatott Btk. 36. § (1) bekezdésében szabályozott esetben az eljárás megszüntetésére van lehetőség a Be. 221/A. §, 267. §-a, illetőleg 332. §-a szerint, emellett - még nem teljesített kártérítés, jóvátétel esetén - a Be. 221/A. §-ának (6) bekezdése felhatalmazza az ügyészt a vádemelés elhalasztására. A Btk. 36. § (2) bekezdésében említett esetben a büntetőeljárást az eredményes közvetítői eljárást követően folytatni kell, így a bírósági eljárás szakaszában nyílik mód a tevékeny megbánásra tekintettel a büntetés enyhítésére.

4. A Btk. Javaslat szerinti (3) bekezdése tartalmazza azokat az okokat, körülményeket, amelyek fennállása esetén a közvetítői eljárás alkalmazása kizárt. A felsorolt okok egy része az elkövető személyéhez kapcsolódik, egy része a gyanúsítás, illetve a vád tárgyát képező cselekmények jellegéből, kiemelkedő tárgyi súlyából adódik.

A 263. §-hoz

Az egyéb módosításokkal összhangban szabályozza a Javaslat a Btk. 71. §-ának, a megrovásra vonatkozó rendelkezéseit. Eszerint a megrovás alapját képező feltétel - a cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya vagy csekély foka - nem büntethetőséget kizáró ok, a megrovás alkalmazására pedig akkor kerül sor, ha a társadalomra veszélyességet érintő ezen feltételek valamelyike a cselekmény elbírálásakor áll fenn, és a törvény által alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása szükségtelen. A szabály alól kivételt képez a Btk.-ban meghatározott egyes büntethetőséget kizáró ok esetén is alkalmazandó elkobzás, és vagyonelkobzás.

A 264-265. §-hoz

A Btk. 71. § (1) bekezdésének módosításával összefüggésben a Javaslat módosítja a Btk. 77. §-ának (4) bekezdését és a 77/C. §-ának (2) bekezdését, akként, hogy az elkobzást, illetve a vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették.

A 266-267. §-hoz

A Javaslat a Btk. 85/A. §-át és 87/C. §-át a Be. módosítására, azaz a tárgyalásról lemondás fejezetének új számozására tekintettel módosítja, a hatályos törvény rendelkezéseitől tartalmilag nem tér el.

A 268. §-hoz

1. Az Alkotmánybíróság 43/2004 AB határozatában megállapította: alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a Be. a hatósági tanú alkalmazásával kapcsolatosan nem szabályozta az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében, valamint 59. §-ának (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogok védelmének eljárási garanciáit. Alkotmányellenességet eredményez az AB határozat szerint, hogy a törvényben meghatározott nyomozási cselekményeknél közreműködő hatósági tanú szükségképpen betekintést nyer a nyomozási cselekményekkel érintett személyek magánéletébe, olyan információk birtokába jut, melyek az érintettek Alkotmány által védett magánszférája, magántitkainak, személyes adatainak körébe tartoznak, és a törvény nem állít jogi korlátot az elé, hogy a hatósági tanú a megszerzett információt felhasználja, nyilvánosságra hozza.

Ennek a hiányosságnak a megszüntetése érdekében a Javaslat akként módosítja a hatósági tanúra vonatkozó eljárásjogi szabályokat, hogy a hatósági tanút terhelő - a nyomozási cselekmény során tudomására jutott tényekre, adatokra, körülményekre vonatkozó - titoktartási kötelezettséget ír elő. Az eljáró hatóság tagja a hatósági tanút a jogairól, illetve kötelezettségeiről történő kioktatása keretében figyelmezteti a titoktartási kötelezettségére.

Az alkotmányos alapjogok védelmét szolgáló titoktartási kötelezettség súlyát és jelentőségét juttatja kifejezésre a Javaslat azáltal, hogy egy új tényállással büntetni rendeli azt, aki a büntetőeljárásban hatósági tanúként a tudomására jutott adatot az arra jogosult felmentése nélkül felfedi. Felmentést, az ügy tárgyát érintő tényekre, adatokra, körülményekre nézve egyrészről a bíróság adhat, másrészről maga az ún. titokgazda. Ugyancsak elköveti az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértést, aki - ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg - a büntetőeljárás során a bíróság zárt tárgyalásán elhangzottakat az arra jogosult engedélye nélkül felfedi.

A 269. §-hoz

Az Európai Parlament és a Tanács bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) szóló 2003. január 28-i 2003/6/EK irányelve szükségessé tette a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) jelentős mértékű módosítását. A módosítást a 2005. július 1-jén hatályba lépett 2005. évi LXII. törvény hajtotta végre.

Mivel a Tpt. a Btk. egyes tényállásainak, így a bennfentes kereskedelem (Btk. 299/A. §), illetve a tőkebefektetési csalás (Btk. 299/B. §) tényállásainak háttérjogszabálya, szükségessé vált a vonatkozó tényállások és a kapcsolódó értelmező rendelkezések egyidejű felülvizsgálata, illetőleg módosítása.

Ezt a feladatot a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról szóló 2005. évi XCI. törvény végezte el, egyéb rendelkezések mellett a 19. §-sal módosítva a Btk. 300/F. §-ában foglalt értelmező rendelkezést, meghatározva a pénzügyi eszköz fogalmát. A hatályos definíció nagyrészt összhangban van a Tpt. által használt pénzügyi eszköz fogalommal. A meghatározás az a) pontban tartalmazza a befektetési eszközt, az egyéb tőzsdei terméket és bármilyen más eszközt, amelynek a forgalmazását az Európai Unió valamely tagállama szabályozott piacán engedélyezték, vagy amelyre vonatkozóan az ilyen piacon történő forgalmazásra engedélyezés iránti kérelmet nyújtottak be, a b) pontban pedig tartalmazza azt a befektetési eszközt, amely nincs jelen szabályozott piacon, de értéke valamely az a) pontban felsorolt pénzügyi eszköz értékétől, illetve árfolyamától függ. Nem tartalmazza azonban a Btk-ba beépített definíció a Tpt.-szerinti pénzügyi eszköz fogalom harmadik elemét, a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt a rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatási kötelezettség megszűnéséig.

Tekintettel arra, hogy a Tpt. a Btk. háttérjogszabálya és az eltérő az eltérő pénzügyi eszköz definíciót semmi sem indokolja, a Javaslat a Tpt. 204. §-ának (5) bekezdésével összhangban kiegészíti a Btk. 300/F. §-ának (1) bekezdését egy c) ponttal, amely szerint pénzügyi eszköz a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír a rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatási kötelezettség megszűnéséig.

A 270. §-hoz

A Javaslat módosítja a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 7. §-ának rendelkezését az elítélt - és védője - kérelmezési joga tekintetében. Az elítélt kérelmezései jogáról jelenleg a Bv. tvr. 36. §-a (1) bekezdésének g) pontja rendelkezik, amely szerint az elítélt jogosult "a büntetés-végrehajtási intézetben és a büntetés-végrehajtástól független szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére;".

Az Alkotmánybíróság 248/B/1998 AB határozatában a büntetés-végrehajtási bíró egyes eljárásai kapcsán - konkrétan a Bv. tvr. 7. §-a szerinti szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása eljárása tekintetében - megállapította, hogy "a Bv. tvr. 36. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján az általános kérelmezési jog az elítéltet és védőjét is megilleti, ami alapján, mind a 7. § szerinti (végrehajtási fokozat megváltoztatására irányuló eljárás), mind pedig további a Bv. tvr. szerinti eljárásokban megilleti őket az eljárás kezdeményezésének joga. Az indítványozás hivatalból történő kezdeményezésének jogszabályi előírása önmagában tehát nem zárja ki, hogy az érdekeltek indítványozzák, illetőleg kérelmezzék az egyes eljárások lefolytatását. Ezt a kezdeményezési lehetőséget - mondta ki az Alkotmánybíróság - kizárólag kifejezett törvényi rendelkezés zárhatná ki, ilyet pedig a Bv. tvr. nem tartalmaz.

Egyértelmű tehát, hogy mindez az egyes bv. bírói eljárásokban is azt jelenti, hogy a szabadságvesztés büntetésre ítéltek eljárás kezdeményezési joga körében a hatályos Bv. tvr. rendelkezéseinek az a helyes értelmezése, hogy mind az elítélt, mind a védője - a törvényi keretek között - korlátlanul kezdeményezheti a szabadságvesztés büntetés végrehajtását érintő egyes eljárásokat.

Ez a jelenlegi jogszabályi megoldás azonban nem szerencsés sem a bv. intézetek gyakorlatának egységessége szempontjából (jelenleg kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában nem egységes a bv. intézetek gyakorlata az elítélt, illetőleg a védője által beadott kérelmek vonatkozásában), sem pedig az elítéltek joga - Alkotmánybíróság határozata szerinti - lehető legteljesebb biztosítása tekintetében.

További érv a hatályos szabályozás megváltoztatása mellett, hogy a jelenlegi rendelkezéseket alapul véve nehezen teremthetők meg azok az egyébként alkotmányos rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy az elítélt a bv. bírói eljárás kezdeményezését biztosító jogát a visszaélésszerű joggyakorlás tilalmának keretei között gyakorolja.

Mindezekre figyelemmel a Javaslat úgy módosítja a Bv. tvr. 7. §-ának rendelkezését, hogy a szabadságvesztés fokozatának megváltoztatására irányuló eljárást mind az elítélt, mind pedig védője korlátozás nélkül kezdeményezheti. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet - értékelő véleményével és javaslatával - tizenöt napon belül továbbítani köteles a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha azonban az elítélt vagy védője egy éven belül ismételten terjeszt elő kérelmet, új körülményre való hivatkozás nélkül, úgy a bv. intézet az általa készítendő értékelő vélemény és a szabadságvesztés fokozatának megváltoztatására irányuló javaslat elkészítését a mellőzheti. Értelemszerűen magát a kérelmet ez esetben is továbbítani kell a bv. bíróhoz és a bv. bírónak arról határoznia kell.

A Javaslat ezzel biztosítja, hogy a visszaélésszerű joggyakorlás ne eredményezze a büntetés-végrehajtási szervezet tevékenységének indokolatlan és aránytalan megnehezítését.

A 271. §-hoz

A Javaslat az előző szakaszhoz fűzött indokok alapján módosítja a Bv. tvr. 7/A. §-ának rendelkezését. Eszerint az elítélt és védője az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának elrendelését is korlátlanul kezdeményezheti, a bv. intézet pedig a már kifejtettek szerint járhat el.

A 272. §-hoz

A Javaslat az előző szakaszokhoz kapcsolódó indokolásban kifejtett okok alapján módosítja a Bv. tvr-nek a feltételes szabadságra bocsátás kezdeményezésére vonatkozó rendelkezéseit, a hivatkozott indokolásban írt elvek mentén.

A 273. §-hoz

A Javaslat módosítja a Bv. tvr. megrovás végrehajtására vonatkozó rendelkezéseit. Ennek oka elsősorban, hogy a Bv. tvr. 81. §-a még a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény rendelkezései alapján rendelkezik arról, hogy a megrovást a nyomozó hatóság is foganatosíthatja. A 2003. július 1-jével hatályba lépett Be. alapján azonban a nyomozó hatóság már nem jogosult megrovás alkalmazására, arról kizárólag az ügyész, illetve a bíróság rendelkezhet.

A Javaslat ennek megfelelően módosítja a Bv. tvr. 81. §-ának rendelkezését.

A Bv. tvr. 81. §-a módosításának másik oka részint, hogy a hatályos szabályozás nem megfelelően részletező, részint pedig, hogy csak arról az esetről rendelkezik, ha a terhelt a megrovás foganatosításakor jelen van a hatóság előtt.

Minderre tekintettel rögzíti a Bv. tvr. 81. §-ának új (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a határozat kihirdetésénél a terhelt jelen van, a bíróság a megrovást a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül a kihirdetéssel foganatosítja, míg az ügyész által alkalmazott megrovás esetében - a terhelt jelenléte esetén - a megrovás foganatosítására szóban kerül sor. Ugyanez a bekezdés rendelkezik arról az esetről, ha a megrovás foganatosítására nem a terhelt jelenlétében kerül sor, megállapítva, hogy ilyenkor a megrovás tényleges végrehajtása a határozat kézbesítése útján történik.

A fiatalkorúval szemben alkalmazott megrovásról a Javaslat a hatályos szabályozással azonos módon rendelkezik.

A 274. §-hoz

A Javaslat módosítja a Be.-nek a kényszergyógykezelés felülvizsgálatára vonatkozó 566. §-át. A Be. 566. §-ának hatályos (2)-(3) bekezdése a kényszergyógykezelés felülvizsgálatát évente rendeli, míg a Javaslat alapján erre a jövőben hathavonta köteles a bíróság. A Javaslat e rendelkezésével összhangban szükséges módosítani a Bv. tvr. 83. §-ának rendelkezéseit, melyek a bírósági felülvizsgálat elvégzéséhez szükséges egyes intézkedéseket, illetve ezek határidejét tartalmazzák.

Eszerint az IMEI főigazgató főorvosa a befogadás napjától számított harmadik hónapban küldi meg a bíróság számára a kényszergyógykezelt részletes kórrajz kivonatát, és ezt az eljárást a harmadik hónaptól számított hatodik hónapokban kell megismételni. A Javaslat alapján a Bv. tvr. 83. §-ának (5) bekezdése is módosul, azaz ha a kényszergyógykezelést ideiglenes kényszergyógykezelés előzte meg, úgy a részletes kórrajz kivonatot - a jelenlegi hat hónap helyett - a kényszergyógykezelést elrendelő ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónap elteltével kell megküldeni a bíróságnak.

A 275-276. §-hoz

A Javaslat a Be-t a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot korlátozó új kényszerintézkedéssel, a távoltartással egészíti ki, amelyre vonatkozó szabályozás szükségessé teszi a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Csjt.) módosítását.

Ennek megfelelően a Javaslat kiegészíti a Csjt-nek a szülői felügyeleti jog korlátozására vonatkozó 91. §-át azzal, hogy szünetel a szülői felügyeleti jog a kényszerintézkedés időtartamáig, ha a szülővel szemben a bíróság a gyermek sérelmére elkövetett cselekmény miatt büntetőeljárási kényszerintézkedésként távoltartást rendelt el. A Csjt. szerint a szülőnek joga van a gyermekével kapcsolatot tartani akkor is, ha a szülői felügyeleti joga szünetel. Mivel azonban a távoltartásnak éppen az a célja, hogy a távoltartás hatálya alatt álló ne kerüljön sem közvetlen, sem közvetett kapcsolatba azzal, akit a bíróság a határozatában megjelölt, a Javaslat úgy rendelkezik, hogy ha a szülő a gyermek sérelmére elkövetett cselekmény miatt a büntetőeljárás során elrendelhető távoltartás kényszerintézkedés hatálya alatt áll, nem jogosult gyermekével való kapcsolattartásra. Természetesen, ha nem a gyermeke sérelmére elkövetett cselekmény miatt rendelték el a távoltartást, a szülő továbbra is jogosult a szülői felügyeleti jogának korlátozása idején is kapcsolatot tartani gyermekével.

A 277. §-hoz

A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 7. §-ának (2) bekezdését a Javaslat a Be. módosítására figyelemmel egészíti ki. Eszerint az ügyész a nyomozás felügyelete során elrendelheti a feljelentés kiegészítését, illetve erre a nyomozó hatóságot utasíthatja, valamint a törvényben meghatározott feltételek esetén az ügyet közvetítői eljárásra utalja.

Ezen kívül a Javaslat - hatályos szabályozástól eltérően - nem teszi lehetővé az ügyész számára, hogy a nyomozás felügyelete során egyes nyomozási cselekményeket maga végezzen. A módosítást az ügyész és a nyomozó szervek nyomozati jogosultságának következetes elhatárolására irányuló jogalkotói akarat indokolja, az a törekvés, hogy az adott ügyben egyetlen, a nyomozásra a törvény alapján jogosult szerv nyomozzon. A Javaslat szerint az ügyész továbbra is jogosult magához vonni egyes bűnügyeket a nyomozást folytató szervtől, de egyes nyomozási cselekményeket nem végezhet el úgy, hogy az ügyben egyébként a nyomozást továbbra is a nyomozó szerv folytatja le.

A 278. §-hoz

1. A 2002. évi I. törvény 13. §-a jelentős mértékben egyszerűsítette a Btk. 77/A. §-át, és megszüntette a vagyoni előny és az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezésre vonatkozó rendelkezéseket. E jogintézmények azonban még mindig szerepelnek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 54. §-a (1) bekezdésében. A Btk. időközben történt módosítására figyelemmel az Itv. vonatkozó rendelkezésének a módosítása indokolt, ezt végzi el Javaslat.

2. Az Alkotmánybíróság a 17/2005.(IV. 28.) AB határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő olyan illetékszabályok megalkotásának elmulasztásával, amelyek kizárják a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét és a védelemhez való jog lényeges tartalmának korlátozását a büntetőeljárás során keletkezett iratok másolatáért - a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője által - fizetendő illeték előírása útján.

Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2005. december 31. napjáig tegyen eleget. A jogalkotási kötelezettség teljesítése az Itv. olyan tartalmú módosítását teszi szükségessé, amely lehetővé teszi, hogy iratok másolatait illetékfizetési kötelezettség nélkül megkaphassa a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője, függetlenül jövedelmi, vagyoni viszonyaiktól. Ez a törvényi szabályozás megszünteti a védelemhez való jog, illetőleg a fegyverek egyenlősége elvének sérelméből fakadó alkotmányellenes helyzetet.

A 279. §-hoz

1. A Javaslat a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) módosításával bővíti a végrehajtható okiratok körét annak érdekében, hogy a büntetőeljárás lefolytatásával kapcsolatban felmerült valamennyi költség megtérítése biztosítható legyen. Önkéntes teljesítés hiányában ugyanis a költségek behajtása iránt kellene intézkedni, ehhez ugyanakkor jogszabályi felhatalmazás szükséges, amely egyes költségek behajtása esetén nem áll rendelkezésre. Ilyen az elővezetési költség, amelyre vonatkozóan az elővezetés és a rendőri kísérés végrehajtásával felmerült költség megtérítéséről szóló 2/1986. (IV. 21.) BM-IM-PM rendelet nem határozza meg a behajtás módját, nem alkalmazhatók továbbá arra a bűnügyi költségek behajtására vonatkozó rendelkezések sem. A Javaslat mind a bíróság (akár polgári, akár büntetőügyben), mind az ügyészség által megtéríteni rendelt elővezetési költség Vht. szerinti behajtását lehetővé teszi.

Hasonló indokból rendelkezik a Javaslat az ügyészség határozatában megállapított bűnügyi költségről, hiszen a Vht. az erre vonatkozó kifejezett rendelkezés hiányában csak bírósági határozat végrehajtását teszi lehetővé. Ha ugyanakkor ügyészi szakban fejeződik be a büntetőeljárás és az ügyész állapítja meg az eljárás alá vont személy által megfizetendő bűnügyi költséget, ennek behajtása ugyanúgy szükséges, mint a bírósági határozattal megállapított bűnügyi költségé.

2. A zálogjogosult bekapcsolódása iránti kérelmet a Vht. szerint mind ingó, mind ingatlan-végrehajtás esetében a végrehajtást foganatosító bírósághoz kell előterjeszteni. A bíróság először a végrehajtás felfüggesztéséről rendelkezik (3 munkanapon belül), majd a kérelmet érdemben soron kívül bírálja el. E szigorú határidők akkor tarthatók, ha a bíróság rendelkezésére állnak a végrehajtási eljárással kapcsolatos releváns adatok, ezért a Javaslat a kérelem előterjesztésének módját akként változtatja meg, hogy azt a végrehajtóhoz kell benyújtani, aki azt a szükséges iratokkal együtt továbbítja azt a bíróságnak.

3. A titoktartás és az az alóli felmentés megadásának részletes szabályait annak érdekében állapítja meg a Javaslat, hogy megoldja az ehhez kapcsolódó, a gyakorlatban felmerült jogértelmezési kérdéseket. A Vht. hatályos 229. §-ának (2) bekezdése ugyanis azt rögzíti, hogy a bírósági végrehajtókra is a bírósági dolgozókra vonatkozó titoktartási szabályok alkalmazandók. E szabályok alapján ugyanakkor a 2000. évi CXXXVI. törvény rendelkezéseire figyelemmel már nem lehet általában a bírósági vezető feladatává tenni a titoktartási kötelezettség alóli felmentéssel kapcsolatos feladatok ellátását, hiszen a bíróság már nem lát el igazgatási felügyeletet az önálló bírósági végrehajtói szervezet felett. A Javaslat ezért részben a megyei bíróság, részben pedig a kamara elnökének feladatává teszi a felmentés megadásával kapcsolatos döntést. A 229. § (4) bekezdéssel történő kiegészítése az Alkotmánybíróság 43/2004. (XI. 17.) AB határozatában megjelölt feladatok teljesítésével függ össze: a bírósági végrehajtás során közreműködő tanúk és zárgondnokok esetében is rögzíti a titoktartási kötelezettségükkel kapcsolatos legfontosabb szabályokat.

A 280. §-hoz

1. A Javaslat számos új elemet vezet be a büntetőeljárásba, amelyekkel összefüggésben a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvény (Bnyt.) is több ponton kiegészítésre szorul.

A Javaslat által bevezetett távoltartás teszi szükségessé a Bnyt. 7. §-ának módosítását. A Bnyt. e rendelkezése taxatíve felsorolja azokat a büntetőeljáráshoz kapcsolódó körülményeket, amelyek megléte esetén az adott személyt nyilvántartásba kell venni. Csak azt a személyt lehet a bűnügyi nyilvántartások valamelyikébe felvenni, akire nézve a 7. §-ban meghatározott feltételek közül egy vagy több fennáll. Ezért szükséges a távoltartás kényszerintézkedés hatálya alatt álló személyekkel is kiegészíteni a felsorolást.

2. A harmadfokú eljárás bevezetésére tekintettel szükséges a Bnyt. kiegészítése azzal, a harmadfokon eljárt bíróság megnevezését és az általa hozott határozattal összefüggő adatokat is be kell vezetni a bűnügyi nyilvántartásba.

3. A Bnyt. 24. §-ának módosítása elsősorban a távoltartás bevezetésével függ össze. A távoltartás elrendelését a bűnügyi nyilvántartás tartalmazza, megkönnyíti, hatékonyabbá teszi tehát a Javaslatban felsorolt gyermekvédelmi intézmények munkáját, hogy e kényszerintézkedés elrendeléséről tájékoztatást kérhetnek.

A 281. §-hoz

1. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) módosítása összefügg a távoltartás szabályainak bevezetésével. A Be. új 138/A. §-a úgy rendelkezik, hogy a távoltartás hatálya alatt áll terhelt köteles egyes magatartási szabályokat megtartani köteles, így például köteles a meghatározott lakást elhagyni, onnan távol maradni, a meghatározott személytől, illetőleg e személy által rendszeresen látogatott helyektől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani, emellett a meghatározott személlyel nem léphet kapcsolatba. E szabályok betartását, csakúgy, mint a többi eljárási kényszerintézkedés esetében, a rendőrség ellenőrzi. A Be. új 139. §-a lehetővé teszi az előzetes letartóztatás elrendelését, ha a terhelt a távoltartás szabályait szándékosan megszegi, és ezt utólag nem menti ki. Ehhez kapcsolódóan módosítja a Javaslat az Rtv-t akként, hogy lehetővé teszi a 33. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt rendőri intézkedést a fenti magatartási szabályok be nem tartása esetén.

2. A fentieken túlmenően az Rtv. 33. (1) bekezdésének d) pontját azért is szükséges módosítani, mert a kényszergyógyítás végrehajtási szabályai szükségtelenné teszik az e törvényhelybeli szabályozást.

A 282-283. §-hoz

Az Rtv. 69. §-ában felsorolja a rendőrség által alkalmazható titkos eszközöket és módszereket. Ezek közös vonása, hogy alkalmazásuk az Alkotmány 59. §-ában biztosított magánlakás sérthetetlenségéhez, illetőleg a magántitok védelméhez való jog sérelmét eredményezi. A büntetőeljárás megindítását követően azonban nem az Rtv., hanem a Be. rendelkezik a felsorolt eszközök és módszerek felhasználhatóságának szabályairól, .a Javaslat ezért világossá teszi, hogy az Rtv. 69. §-ának (1) bekezdésében foglalt intézkedéseknek, azaz a felsorolt, titkos eszközökkel és módszerekkel folytatott információgyűjtésnek az Rtv. felhatalmazása alapján csak a büntetőeljárás megindítását megelőzően van helye.

A 284. §-hoz

A távoltartás mint büntetőeljárási kényszerintézkedés bevezetésével függ össze az Rtv. 84. §-ának módosítása, amely a többi eljárási kényszerintézkedés tekintetében a hatályos adatkezelési szabályt érintetlenül hagyja. Az Rtv. a személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően tételesen meghatározza a rendőrség által bűnüldözési célból kezelhető adatok körét. E felsorolás kiegészítése megteremti a rendőrségi adatkezelés jogcímét a Javaslattal bevezetett távoltartás esetére.

A 285. §-hoz

A távoltartás szabályai betartásának ellenőrzését segíti az Rtv. 89. §-ának módosítása. A rendőrség az előzetes letartóztatást kiváltó büntetőeljárási kényszerintézkedésekkel összefüggésben jelzéseket helyezhet el egyes igazgatási adatbázisokban, és az ügy jellegétől függően - a külön törvényekben meghatározott - korlátozó intézkedések megtételét vagy értesítés adását kérheti. Ezek az intézkedések a személy hollétének megállapítását, a rendőrség értesítését célozzák, s ennyiben a rendőrség büntetőeljárási kényszerintézkedések foganatosításával összefüggő feladatainak eredményes ellátásához nélkülözhetetlenek. A Javaslat a hatályos rendelkezést csupán kiegészíti, más értelemben nem módosítja azt.

A 286- 288. §-hoz

A Javaslat a Be. 206. §-ának módosításával lehetővé teszi a nemzetbiztonsági célból elrendelt, bírói vagy igazságügy-miniszteri engedélyhez kötött titkos információgyűjtés során keletkezett adatok felhasználását a büntetőeljárásban abban az esetben, ha a bizonyítékot törvényesen, azaz a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.). felhatalmazása alapján, igazságügy-miniszteri vagy bírói engedély birtokában szerezték. E módosítással elérni kívánt jogalkotói cél azonban akkor valósul meg következetesen, ha az Nbtv. módosítására is sor kerül.

Az Nbtv. több célból teszi lehetővé a titkos információgyűjtést. A törvény 4-9. §-ai felsorolják a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatait, amelyek megvalósítása érdekében az 53. § (1) bekezdése alapján - három kivétellel - titkos információszerzés folytatható. A hatályos szabályok szerint a felderítés további folytatása a korrupciós jellegű bűncselekmények esetében a nemzetbiztonsági szolgálatok részéről nélkülözi a megfelelő jogalapot. A Be. 171. §-a (2) bekezdése értelmében a szolgálatok kötelesek a hatáskörükben tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni.

A nemzetbiztonsági szolgálatok által a bűncselekményről első alkalommal megszerzett bizonyíték helyzete különleges, hiszen az eljárás, amely során az a nemzetbiztonsági szolgálat tudomására jutott, törvényes, és a megszerzett bizonyítékot általában ismételten rögzíteni nem lehet.

A jelenleg hatályos szabályok alapján az ilyen információk gyakorlatilag a büntetőeljárásban nem használhatóak fel. Ez a probléma hangsúlyosan jelentkezik akkor, ha a titkos információszerzés eredményeként a bűncselekményt a hatóságok meghiúsítják, és a bűncselekmény előkészülete büntetendő. Ilyenkor ugyanis a bizonyíték rendelkezésre áll az előkészületi szakban maradt bűncselekményre, és megismételhetetlen, illetőleg ismételt beszerzésére természetszerűleg nincs mód. A büntetőeljárásban bizonyítási eszközként mégsem használható fel. Más bizonyíték hiányában ez a büntetőeljárás sikertelenségét vonja maga után.

A Javaslat a kialakult jogi helyzetet egyrészt a Be. módosításával, másrészt az Nbtv. kiegészítésével kívánja megoldani. A Javaslat szerint Nbtv.-nek a Nemzetbiztonsági Hivatal feladatait megállapító 5. §-a, illetve a Katonai Biztonsági Hivatal feladatait megállapító 7. §-a egy n) ponttal egészül ki, amelynek a lényege az, hogy e két szolgálat a biztonsági védelem hatálya alá eső szervek tekintetében vagy azok tevékenységével összefüggésben tudomásukra jutott hivatali és közélet (nemzetközi közélet) tisztasága elleni bűncselekmények gyanújának megállapításáig e bűncselekményekről információkat gyűjthet. Az Nbtv. e módosítása folytán a hivatali és a közélet (nemzetközi közélet) tisztasága elleni bűncselekmények felderítése - ha az adat az objektumvédelmi tevékenység céljából engedélyezett titkos információgyűjtés során jutott a szolgálatok tudomására - ún. hatáskörös bűncselekmény lesz, és így megoldódik az a probléma, miszerint a nemzetbiztonsági tevékenység céljából elrendelt titkos információgyűjtés eredményét a nyílt büntetőeljárásban fel lehet használni. Az Nbtv. ilyen kiegészítése ugyanis - nem kíbővítve a szolgálatok feladat- és hatáskörét, mivel objektumvédelmi célból jelenleg is végeznek titkos információgyűjtést - megoldja a Be. szerint megkívánt célhoz kötöttség problémáját.

A 289-290. §-hoz

1. A Be. 146. §-ának módosítása szükségessé teszi a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény (Utv.) azon rendelkezéseinek a módosítását, amelyek azt tartalmazzák, hogy ki és milyen esetekben nem utazhat külföldre, illetőleg a tilalom alól milyen kivételek vannak. A Be. az Utv., valamint a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény (Idtv.) megfelelő rendelkezéseivel való összhang megteremtése elengedhetetlen.

A Be. 146. §-a szerinti önálló büntetőeljárási kényszerintézkedés, az úti okmány elvétele a Javaslat szerint megszűnik, a jövőben a magyar állampolgár kiutazását csak az Utv., a külföldi kiutazását csak az Idtv. alapján lehet korlátozni. Ez alkotmányossági szempontból mindenképen helyesebb megoldás, mint a jelenlegi rendelkezések, amelyek alapján egyszerű többséggel elfogadható törvény (a Be.) tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek tárgyuk szerint a kétharmados törvények szabályozási tárgyát érintik.

2. A Javaslat az Utv. 16. §-ából törli azt a jelenlegi rendelkezést, amely a büntetőeljárási törvény szerinti úti okmány elvételére hivatkozva korlátozza magyar állampolgárok külföldre utazását, ugyanakkor figyelemmel az Európai Unió tagállamaival való együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvényben meghatározott személyi szabadságot elvonó, illetve korlátozó kényszerintézkedések fogalmára, és tartalmára is, ezért a Be. személyi szabadságot elvonó, illetve korlátozó kényszerintézkedései mellett az Utv. 16. §-ában szerepelteti az átadási letartóztatást és az ideiglenes átadási letartóztatást.

Az Utv. 18. §-a (1) bekezdésének módosítása is szükséges, mert e törvényhely állaptja meg, hogy a különböző korlátozások miatt külföldre nem utazható magyar állampolgár esetében mely hatóság jogosult hozzájárulni a méltányossági alapon történő kiutazás engedélyezéséhez. A Javaslat itt is figyelemmel van arra, hogy nem minden büntetőeljárási kényszerintézkedés alatt álló személy kaphatja meg a méltányossági engedélyt, mert az őrizetben, kiadatási őrizetben, kiadatási letartóztatásban, átadási letartóztatásban, illetve ideiglenes átadási letartóztatásban lévő személy külföldre utazása, illetve ennek engedélyezése fogalmilag kizárt. A Be. szerinti előzetes letartóztatás, lakhelyelhagyási tilalom és házi őrizet hatálya alatt álló személy esetében a külföldre utazás fogalmilag nem kizárt, így a méltányossági engedély e személyek részére megadható. Ehhez azonban a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően bíróság hozzájárulása szükséges.

A Javaslat - az Utv. 25. §-ának módosításával - megteremti a koherenciát a külföldre utazás és az azt érintő korlátozással kapcsolatos adatkezelés terén is. A jelenlegihez képest pontosabb, és részletesebb szabályozást igényel az Utv. 25. §-ában, hogy a külföldre utazással kapcsolatos korlátozás elrendelése céljából melyik szerv és milyen adatokról tájékoztatja a központi adatkezelő szervet.

3. Lényegében hasonló elvek mentén rendelkezik a Javaslat az Idtv. 24. és 63. §-ának módosításáról is. E törvény esetében is szükséges az adatkezelési rendelkezéseket kiegészíteni, ezért a Javaslat az Idtv.-be új 83/A. §-t iktat.

A 291. §-hoz

1. A Javaslat hatályba léptető szakaszának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel - 2006. július 1. napján lép hatályba, és a bekezdés a) pontjában elvégzi a Be. fejezeteinek a XV. fejezetként beiktatott harmadfokú bírósági eljárás kapcsán szükségessé vált átszámozását.

2. Az (1) bekezdés b)-d) pontja azokat a jogszabályi rendelkezéseket veszi számba, melyek 2006. július 1. napjával hatályukat vesztik. A Javaslat a Be. rendelkezéseit illetően alapvető módosításokat hajt végre, új jogintézményeket vezet be, másokat pedig elhagy. Az (1) bekezdés b) pontja a Be. azon rendelkezéseit, törvényhelyeit sorolja fel, amelyek a Javaslat hatálybalépésével egyidejűleg a hatályukat vesztik.

A Be. 16. §-a (1) bekezdésének g) pontjában az "a pénzhamisítás és a bélyeghamisítás" szövegrészt azért kell hatályon kívül helyezni, mert e bűncselekmények elbírálását a Be. 17. §-ának (6) bekezdése a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság illetékességébe utalja, a kettős szabályozás pedig sérti a jogbiztonságot.

A Be. 54. §-ának (5) bekezdésének hatályon kívül helyezését az indokolja, hogy az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal e jogosultsága a külön törvény (2001. évi L. törvény) alapján megszűnt.

A Be. 74. §-a (3) bekezdésének b) pontja azért vált feleslegessé, mert a Javaslat az illetéktörvény módosításával nem csak a személyes költségmentesség engedélyezése esetén, hanem minden esetben biztosítja a terhelt és védője számára az iratokról kért másolat egyszeri kiadásának illetékmentességét.

A Be. 83. §-ának (2) bekezdéséből a hatályon kívül helyezett szövegrész azért felesleges, mert a Be. 81. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott abszolút mentességi ok alól nem lehet felmentést adni.

Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a Be. 120. §-át önálló alcímmel látja el, az e törvényhely (1) bekezdéséből a megjelölt szövegrész - feleslegessé válása folytán - hatályon kívül helyezhető.

Figyelemmel arra, hogy a Javaslat a Be. 36. §-át a közös nyomozó csoportra vonatkozó új bekezdéssel egészíti ki, a Be. 184. §-ának (8) bekezdése feleslegessé vált.

A Be. 188. §-a (1) bekezdésének c) pontját a Javaslat azért helyezi hatályon kívül, mert az elkövető ismeretlen volta a Javaslat szerinti új szabályozással nyomozás megszüntetési okká válik.

A Be. 203. §-a (2) bekezdésének a) pontjából a megjelölt szövegrész hatályon kívül helyezését az indokolja, hogy ezeknek az információknak a felfedése a nyomozás ezen szakaszában szükségtelenül korlátozná a bűnüldözési érdekeket.

A Be. 241. §-a (1) bekezdésének b) pontja azért válik feleslegessé, mert a Javaslat a másodfokú bírósági eljárás szabályai közé iktatja be az ügyész másodfokú tárgyaláson való részvételének eseteit.

A Be. 242. §-a (1) bekezdésének c) pontja a Javaslat 19. §-ára figyelemmel válik feleslegessé.

A Be. 262. §-ának (1) bekezdésében az utolsó mondat hatályon kívül helyezését az indokolja, hogy a bírósági határozat egységes, az olyan módon anonimizálni, mint ahogyan azt a hatályos törvény e rendelkezése előírja, nem lehetséges, ezért ez a szabály végrehajthatatlan.

A Be. 312. §-a (5) bekezdésének utolsó mondata hatályon kívül helyezésének indoka az, hogy a törvény indokolatlanul elvonja a fellebbezési jogot a pótmagánvádlótól akkor, ha a bíróság a vádindítványt elutasítja.

A Be. 343. §-ának (7) bekezdése azért válik feleslegessé, mert az első fokú ítélet ellen fellebbezésre jogosultakat megállapító új rendelkezés szerint a pótmagánvádló csak a vádlott terhére fellebbezhet.

A Be. 348. §-ának (4) bekezdése hatályon kívül helyezésére azért kerül sor, mert a rendelkezés érdemi normatartalommal nem bír, a fellebbezésben e rendelkezés nélkül is mind az ítélet rendelkező részének, mind az indokolásnak bármely megállapítása sérelmezhető.

A Be. 374. § (2) bekezdése az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) AB határozata folytán vált feleslegessé.

A Be. 387. §-t, a 390. §-t, a 391. §-t, a 392. §-t, a 405. §-t, a 413. §-t, a 425. §-t megelőző cím, illetve alcímek a törvény átszerkesztésével, és e szakaszokba történő más tartalmú rendelkezések felvételével váltak okafogyottá.

A Be. 453. §-ának (1) bekezdése - bár klasszikus és a magyar büntető perjogban bevett jogintézményt tartalmaz - emberi jogi aggályok miatt indokolt hatályon kívül helyezni. Általában nem várható el a fiatalkorú gondozójától, hogy a fiatalkorú egyéniségét, értelmi fejlettségét és életviszonyait objektív tanúvallomással maga tárja fel. A jövőben, ha e kérdésekben bizonyítás felvétele szükséges, a bíróságnak lehetősége van szakértői vélemény, vagy pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére.

A Be. 475. §-a (4) bekezdésében a megjelölt szövegrész hatályon kívül helyezésére hasonló okok miatt kerül sor, mint a Javaslat 14. §-ában a Be. 30. §-a (3) bekezdésének módosításánál.

A Be. 481. §-a ténylegesen túlságosan bonyolult és végrehajthatatlan szabályozást tartalmaz, különösen igaz ez a helyőrségi fogdára vonatkozó rendelkezések tekintetében. Ezért a Javaslat az egész rendelkezést hatályon kívül helyezi. A katona előzetes letartóztatásának végrehajtására így az általános szabályok, illetve a Bv. tvr.-ben foglalt külön rendelkezések az irányadók.

A Be. 492. §-ának hatályon kívül helyezését az indokolja, hogy a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény megszüntette annak a lehetőségét, hogy büntetőjogi értelemben vett fiatalkorú személy egyben katona is lehessen. Ezért a rendelkezés feleslegessé vált.

A Be. 548. §-a (5) bekezdésének hatályon kívül helyezését az indokolja, hogy a tárgyalás mellőzésével meghozott végzés kézbesítésére, illetőleg a kézbesítés elmaradásának jogkövetkezményeire a Be. általános rendelkezéseit kell alkalmazni, amely rendelkezik arról, hogy a kézbesítés eredménytelen megkísérlése esetén mi a a követendő eljárás.

A Be. 572. §-a (4) bekezdését azért kell hatályon kívül helyezni, mert azt a törvényhelyet, amelyre e bekezdésben a jogszabály utal, az Alkotmánybíróság 5/1999. (III. 31.) AB határozata megsemmisítette.

3. Ugyanezen bekezdés c) pontja - a szöveget megállapító törvény címének, számának feltüntetésével, megjelölve a szóban forgó rendelkezést beiktató szakaszt, bekezdést, esetleg pontot - azokat a törvényhelyeket helyezi hatályon kívül, amelyek a Javaslattal módosított vagy hatályon kívül helyett Be. rendelkezéseket megállapították.

4. A Javaslatban foglalt, megváltozott szabályozásnak megfelelően (ld. Általános Indokolás V. része) az (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezi a Btk.-nak a cselekmény társadalomra veszélyesség csekély fokához kapcsolódó, valamint a tevékeny megbánásra vonatkozó rendelkezéseit.

5. Az e) és a f) pont technikai jellegű hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.

6. A (2) bekezdés felsorolja azokat a rendelkezéseket, amelyek a Javaslat általános hatálybalépési időpontját megelőzően lépnek hatályba, illetve megjelöli 2006. január 1. napján hatályát vesztő egyetlen jogszabályi rendelkezést.

A Be. 358. §-a új (2) bekezdését beiktató 148. § (3) bekezdése, valamint a Be. 360. §-át megállapító 150. §-a a törvény kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba. A rendelkezés indoka az Alkotmánybíróság - a Javaslat 150. §-ához fűzött indokolásban részletezett - 20/2005. (V. 26.) AB határozata, amely a Be. meghatározott rendelkezéseinek megsemmisítése mellett megállapította, hogy "az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el azzal, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben nem szabályozta a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményeinek megfelelően azon esetek körét, amikor a másodfokú bírósági eljárásban a fellebbezés elintézésére tanácsülésnek van helye", és felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2005. október 31. napjáig tegyen eleget. A jogalkotásra megállapított határidőre tekintettel a vonatkozó rendelkezés korábbi hatályba léptetése elkerülhetetlen.

A Javaslat 269. §-ához fűzött indokolásból kitűnően a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), illetve az azt módosító és 2005. július 1-én hatályba lépő 2005.évi LXII. törvény által bevezetett pénzügyi eszköz fogalom nincs összhangban a Btk.-ban megfogalmazott, ugyanezen fogalomra vonatkozó definícióval. Ezt a hiányosságot a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról szóló 2005. évi XCI. törvény sem küszöbölte ki teljesen, mivel a törvény által beiktatott szöveg nem tartalmazza a Tpt.-szerinti pénzügyi eszköz fogalom harmadik elemét, a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt a rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatási kötelezettség megszűnéséig. A Javaslat ezt a korrekciót elvégzi, és a törvények közötti koherencia mielőbbi megteremtése érdekében a rendelkezés hatályba lépésének időpontját 2006. január 1. napjában határozza meg.

A Javaslatnak a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) rendelkezéseit módosító szabályozása olyan horderejű, illetve olyan alapvető terhelti jogokat érint, hogy a módosítás minél előbb történő hatályba léptetése feltétlenül indokolt.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló szabályozás hatályba lépésének ideje szintén 2006. január 1. napja. E rendelkezés indoka a Be. módosítását szükségessé tevő 17/2005. (IV. 28.) AB határozatában megjelölt határidő, mely szerint az Alkotmánybíróság arra hívja fel az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2005. december 31. napjáig tegyen eleget. A hivatkozott AB. határozat megállapítása szerint az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet elő olyan illetékszabályok megalkotásának elmulasztásával, amelyek kizárják a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét és a védelemhez való jog lényeges tartalmának korlátozását a büntetőeljárás során keletkezett iratok másolatáért - a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője által - fizetendő illeték előírása útján.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosítása a gyakorlat számára súlyos problémát okozó joghézag megszűntetése miatt szükséges, ezért a módosító rendelkezés minél előbb történő hatályba léptetése feltétlenül indokolt.

A Bv. tvr. hatályon kívül helyezni javasolt rendelkezése még az 1973. évi I. törvény szerint jogintézményre, a vétségi eljárásra utal, amely 2003. július 1. napján megszűnt. A hatályon kívül helyezés ebben az esetben is mihamarabb indokolt.

7. A Be. Javaslattal beiktatott 221/A. §-a tartalmazza a közvetítői eljárás szabályozását. A magyar büntetőeljárásban új jogintézmény szakszerű, és hatékony működéshez szükséges, hogy a bíróságok, az ügyészi szervezet, a védők, illetve a közvetítői tevékenységet végző pártfogók egyaránt megfelelően fel tudjanak készülni a jogintézmény bevezetésére, ezért indokolt, hogy a Javaslat főszabálykénti hatályba lépéséhez képest néhány hónappal később lépjenek hatályba a közvetítői eljárást érintő szakaszok. Ezzel összefüggésben 2006. szeptember 1. napján lép hatályba a Javaslat valamennyi olyan rendelkezése, amely a közvetítői eljárás beiktatásához kapcsolódik, ezek közül kiemelendő a Btk. 36. §-ának módosítása, a tevékeny megbánás, mint a közvetítői eljárás keretében tanúsított magtartás következményeképpen büntethetőséget megszüntető, illetve korlátlan enyhítést eredményező ok újraszabályozása.

8. A módosítások terjedelmére tekintettel a Javaslat felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy a Be-nek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.