56/2001. (XI. 29.) AB határozat
a családok támogatásáról szóló - időközben módosított - 1998. évi LXXXIV. törvény alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a családok támogatásáról szóló - időközben módosított - 1998. évi LXXXIV. törvény 9. § (2) bekezdése b) pontjának az "... akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált, házastársától külön élő szülője elhunyt," szövegrésze 1999. január 1. és 2000. december 31. között - az akkor hatályos szövegkörnyezetben - alkotmányellenes volt, ezért a Miskolci Városi Bíróság előtt 12.P.20.671/2000. számon folyamatban lévő közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Miskolci Városi Bíróság bírája - helyt adva a felperesi kérelemnek - az előtte folyamatban lévő közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti pert felfüggesztette, és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte. Az indítványozó álláspontja szerint, amennyiben a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 9. § (2) bekezdésében írt felsorolás taxatívnak tekintendő, akkor az sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében, 70/E. §-ában, valamint 70/F. §-ában foglaltakat. Véleménye szerint a kifogásolt jogszabályi rendelkezés - azáltal, hogy a felsorolás az érintettek egy csoportja tekintetében nem tartalmaz előírást - alkotmányellenes.
Az alkotmányellenesség megállapításán túl az indítványozó kérte annak kimondását, hogy a folyamatban lévő 12.P.20.671/2000. számú ügyben a sérelmezett jogszabályi rendelkezés nem alkalmazható.
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."
"70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.
(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg."
2. A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 9. §-a:
"(1) Iskoláztatási támogatásra jogosult a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám arra a saját háztartásában nevelt gyermekre tekintettel, aki
a) tanköteles;
b) már nem tanköteles, de közoktatási intézmény tanulója és 20. életévét még nem töltötte be."
A (2) bekezdés 1999. január 1-je és 2000. december 31. között hatályban volt szövege:
"(2) Iskoláztatási támogatásra jogosult saját jogán az a
a) nagykorú árva, akinek mindkét szülője elhunyt,
b) nagykorú, akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált, házastársától külön élő szülője elhunyt,
c) nagykorú, aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
és egyébként megfelel az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek."
3. Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 225. § (1) bekezdése a Cst. 9. § (2) bekezdését - 2001. január 1-jei hatállyal - módosította, e szerint:
"(2) Iskoláztatási támogatásra jogosult saját jogán az a
a) nagykorú árva, akinek mindkét szülője elhunyt,
b) nagykorú, akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált, házastársától külön élő szülője elhunyt,
c) nagykorú, aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
d) nagykorú, akinek a gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg,
és egyébként megfelel az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek."
II.
Az indítvány az alábbiak szerint részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat megkezdése előtt észlelte, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés időközben módosításra került. Az Alkotmánybíróság főszabályként hatályban lévő jogszabály alkotmányosságát vizsgálja. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, illetve alkotmányjogi panasz esetén az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály tekintetében is lefolytatja az alkotmányossági vizsgálatot, azonban az alkotmányellenesség megállapítása mellett nem alkalmazhatja a megsemmisítést, csupán a konkrét bírósági eljárásban való alkalmazás tilalmát mondhatja ki (1475/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 745., 746-747.).
A jelen vizsgálat tárgyául szolgáló jogszabályi rendelkezést az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 225. § (1) bekezdése 2001. január 1-jével módosította. A per alapjául szolgáló jogviszonyt azonban a korábban hatályos jogszabály alapján kell elbírálni, s ily módon vált szükségessé az időközben módosított jogszabály vizsgálata. [3/1993. (II. 4.) AB határozat, ABH 1993, 41., 42.; 243/B/1995. AB határozat, ABH 1998, 901., 902.]
2. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság elsőként azt az indítványozói állítást vizsgálta, mely szerint az iskoláztatási támogatásra vonatkozó s a perbeli időszakban hatályban volt jogszabályi rendelkezés sértette az Alkotmány 70/E. §-ában foglaltakat.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog kérdésével. E körben az Alkotmánybíróság a 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában kimondta, hogy "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához." (ABH 1998, 251.) A rászorulókról való gondoskodás tehát nem a szociális jogok tekintetében fennálló alanyi jog, hanem állami feladat. Az államnak pedig az Alkotmányból levezethető kötelezettsége az intézményi háttér biztosítása, a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerének megszervezése és működtetése. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146., 163.] Az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy ellátásban való részesüléshez (600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671., 673.). E körben a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait, s az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. Az ellátás igénybevételi feltételeinek meghatározásánál a jogalkotó széles körben mérlegelheti a társadalom gazdasági és szociális helyzetét. A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely az Alkotmányban rögzített elv (pl. diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. (292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874., 877.; 179/D/1999. AB határozat, ABK 2001, április, 204-206.)
3. Ezzel összefüggésben vizsgálta az Alkotmánybíróság az indítványozó által felvetett diszkrimináció kérdését. Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott a diszkrimináció problémájával, és több határozatában is kimondta, hogy a diszkrimináció alkotmányi tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége csak akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [pl. 38/1999. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 435., 437-438.; 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73., 75.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280., 281-282.]
A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem a csoporthomogenitás kérdése (lásd: 1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479-480.), így az Alkotmánybíróság első lépésként megvizsgálta, hogy kik részesülhetnek iskoláztatási támogatásban. A Cst. 9. § (1) bekezdése értelmében iskoláztatási támogatásra a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, valamint a gyám jogosult, abban az esetben, ha a saját háztartásában nevelt gyermek tanköteles korú, vagy ennél idősebb ugyan, de a 20. életévét még nem töltötte be és igazoltan közoktatási intézményben tanul. A jogalkotó ezen általános feltételek megalkotásakor szembesült azzal a problémával, melyet a nagykorúság elérése okozhat az iskoláztatási támogatásra jogosultság megítélésekor, ezért megalkotta a saját jogon járó iskoláztatási támogatás kategóriáját, mely a nagykorúságukat elérő, de a 20. életévét be nem töltött olyan személyek tekintetében alapozza meg az ellátásra jogosultságot, akik nem szüleikkel élnek egy háztartásban. E személyi kör tekintetében a jogalkotó taxatíve határozta meg a saját jogon iskoláztatási támogatásra jogosultság feltételeit, eszerint - a Cst. 9. § (1) bekezdésében rögzített követelmények fennállta esetén - iskoláztatási támogatásra jogosult saját jogán az a nagykorú árva, akinek mindkét szülője elhunyt; az a nagykorú, akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált, házastársától külön élő szülője elhunyt; valamint az a nagykorú, aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből. Kizárják e szabályok a jogosultak köréből azokat a fiatalokat, akiknek gyámságba vételére éppen azért került sor, mert esetükben a szülői felügyeleti jog megszűnt, vagy szünetel. Jelen alkotmányossági vizsgálat alapjául szolgáló esetben az egyik szülő meghalt, az életben lévő szülő pedig elhagyta a gyermekeit, nem gondoskodott róluk.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az ilyen fiataloknak a támogatásra jogosultak köréből történő kizárásának nincs ésszerű indoka. A jogalkotó a Cst. megalkotásával a család intézményén keresztül a gyermekvédelmet helyezte élőtérbe, s mint az a törvény indokolásából is kiderül, az ellátásokat úgy kívánta szabályozni, hogy azok a gyermekek érdekében nyerjenek felhasználást. Ezzel a törvényi alapelvvel semmiképpen nem egyeztethető össze a kifogásolt szabályozás, hiszen, ha a konkrét esetben a gyermeket az életben lévő szülője nem hagyta volna el, azaz annak háztartásában nevelkedne, úgy jogosult lenne az iskoláztatási támogatásra. A jogalkotó tehát hátrányos megkülönböztetést alkalmazott azon személyek tekintetében, akik fölött nagykorúságukra tekintettel szűnt meg a gyámság, holott 18. életévük betöltése előtt részesültek iskoláztatási támogatásban.
A jogalkotó is észlelte ezt a szabályozási problémát és 2001. január 1-jével - a Cst. 9. § (2) bekezdés d) pontját beiktatva - már azon személyek is jogosultak - saját jogon - az iskoláztatási támogatásra, akik nagykorúvá váltak és emiatt szűnt meg a gyámságuk, amennyiben megfelelnek az általánosan előírt jogszabályi feltételeknek.
4. Tekintettel arra, hogy az alkotmányellenesség a fentiek alapján megállapításra került, így szükségtelenné vált az indítványokban felvetett további alkotmányossági probléma érdemi vizsgálata. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203., 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37., 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361., 364.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425., 429.]
Jelen ügyben azonban a megsemmisítésre azért nem kerülhetett sor, mert a sérelmezett jogszabályi rendelkezés módosításra került, ugyanakkor az Abtv. 43. § (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság, az eljárást kezdeményező különösen fontos érdekére tekintettel, konkrét esetben kizárhatja a már hatályon kívül helyezett jogszabály alkalmazhatóságát.
5. Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja megjegyezni, hogy a jelen ügyben felmerült alkotmányossági probléma és annak megoldása is sajátos. A konkrét helyzetben az a tény, hogy bírói kezdeményezés alapján folyamatban lévő perbeli alkalmazhatóság kérdésében való döntés is szükségessé vált, a rendelkező részbeli megoldásra vezette az Alkotmánybíróságot.
A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 482/B/2000.