A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló T/769. számú törvényjavaslat indokolása

(2002. évi XXXIX. törvény)

INDOKOLÁS

Általános indokolás

I.

1. A magyar szabadalmi jog centenáriumának évében elfogadott, jelenleg is hatályos szabadalmi törvényünk - a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) - fölélesztette és megerősítette iparjogvédelmünk hagyományosnak mondható európai kötődéseit. Az Szt. megalkotásának egyik fő indoka és egyben célja éppen az volt, hogy - fenntartva az ezen a területen irányadó egyetemes nemzetközi egyezményekkel való összhangot - a magyar szabadalmi jogot hozzáigazítsa az európai szabályozáshoz.

Ennek megfelelően az Szt. - megalkotásától fogva - az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény (az Európai Szabadalmi Egyezmény) rendelkezéseivel összhangban állapítja meg a szabadalmazhatóság feltételeit, az oltalom terjedelmének meghatározására irányadó szabályokat, valamint az oltalom megsemmisítésére vonatkozó előírásokat. A szakaszolt - a bejelentő rendelkezési jogán nyugvó - bejelentési eljárás bevezetése is az Európai Szabadalmi Egyezmény rendszerét követte, jóllehet elvileg ez nem lett volna szükségszerű. Az oltalomból folyó jogosultságok tekintetében pedig az Szt. tükrözi a közösségi szabadalomról szóló 1975. évi Luxemburgi Egyezmény rendelkezéseit is, noha ez utóbbi egyezmény a mai napig nem lépett hatályba (bár ténylegesen kétségtelenül gyakorolt harmonizációs hatást az európai közösségi tagállamok nemzeti szabadalmi jogára).

Az Szt.-nek emellett természetszerűleg az is a rendeltetése volt, hogy helyreállítsa és kibontakoztassa a szabadalmi rendszer szerepét, funkcióit a rendszerváltozással kialakuló piacgazdaságban.

Az Szt. jól, eredményesen töltötte be hivatását; ennek köszönhetően megértek a feltételek a teljes európai integrációhoz szükséges módosítására, továbbfejlesztésére; a törvényjavaslat ezt célozza.

2. Az Szt. 1995. évi megalkotása óta számos olyan fejlemény, változás következett be, amely szükségessé teszi szabadalmi jogunk átfogó felülvizsgálatát, az Szt. novelláris szintű módosítását. A legfontosabbak a következők:

- az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsa felkérte a Magyar Köztársaságot az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozásra;

- megkezdődtek és a szellemi tulajdon védelmét érintő fejezetekben le is zárultak az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló tárgyalások;

- az Európai Szabadalmi Szervezetben és az Európai Unióban megkezdődött az európai szabadalmi rendszer reformjának sokirányú folyamata, amelynek részeként felülvizsgálták az Európai Szabadalmi Egyezményt, elfogadták az egyezményhez kapcsolódó - az európai szabadalmak fordítási követelményeit enyhítő - opcionális megállapodást, továbbá vitára bocsátották a közösségi szabadalomról szóló európai közösségi rendelet tervezetét;

- az Európai Unióban elfogadták a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló irányelvet;

- hatályba lépett az új növényfajták oltalmára 1961-ben létesült nemzetközi egyezmény (az ún. UPOV-egyezmény) felülvizsgált, 1991. évi szövege;

- megkezdte működését az európai közösségi növényfajta-oltalmi rendszer a Tanács 2100/94/EK rendelete alapján;

- egyéb olyan változások is bekövetkeztek a nemzetközi jogfejlődésben, amelyeknek szabadalmi jogunkban való figyelembevétele elengedhetetlennek látszik.

3. Mindezekre tekintettel a törvényjavaslat a következő főbb célok megvalósítására irányul:

- az Szt.-t ki kell egészíteni az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó, az Európai Szabadalmi Egyezmény rendszerébe való beilleszkedéshez szükséges szabályokkal;

- ezzel párhuzamosan - a meghaladottá vált hatályos előírásokat korszerűsítve - törvényi szinten szükséges megállapítani a Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez kapcsolódó, hasonló természetű illeszkedési szabályokat;

- el kell végezni mindazokat a módosításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szabadalmi jogunk - legkésőbb az Európai Unióhoz való csatlakozás idejére - összhangba kerüljön az európai közösségi joggal; ezen belül különösképpen a biotechnológiai találmányokra vonatkozó közösségi irányelvhez való igazodás igényel számottevő, nagyobb terjedelmű módosításokat;

- újra kell szabályozni - önálló oltalmi formaként - a növényfajták oltalmát, összeegyeztetve az Szt.-t az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegével és (szükség szerint) az európai közösségi növényfajta-oltalmi rendszerrel;

- biztosítani kell az összhangot a szabadalmi jogot is érintő új (pl. hazánk NATO-tagságával összefüggő) nemzetközi kötelezettségeinkkel, illetve célszerű egyes kérdésekben egyértelművé tenni, hogy a magyar jog miként felel meg a Magyarországot is kötelező nemzetközi egyezményeknek;

- végül indokolt elvégezni azokat a változtatásokat, amelyeknek szükségességét az Szt. hatálybalépése óta eltelt időszak joggyakorlati tapasztalatai igazolják.

II.

1. A műszaki szellemi eredmények, illetve az árujelzők jogosulatlan elsajátításával szemben oltalmat nyújtó iparjogvédelmi szabályozás nemzeti keretek között alakult ki. Az iparjogvédelmi jogok - köztük a szabadalmi jogok - megszerzésével és érvényesítésével kapcsolatban azóta is általánosságban és hagyományosan a territorialitás (a területhez való kötődés) elve érvényesül: a feltaláló és jogutódja, illetve a találmány annak az államnak a joga szerint és abban az államban részesül védelemben, amelyben a szabadalmat megadták, illetőleg, ahol a bejelentést megtették. A feltalálónak (vagy annak, aki a szabadalom megszerzésére egyébként jogosult) tehát annyi államban, annyiféle - elvileg különböző - feltételrendszer teljesítésével kell szabadalmi bejelentést tennie, ahány országban érdekelt a szabadalom megszerzésében.

A XIX. század végére világossá vált ugyanakkor, hogy a területileg korlátozott hatályú, nemzeti alapon álló iparjogvédelem és a technika, illetve a kereskedelem nemzetközi jellege egymással szöges ellentétben állnak. Az iparjogvédelmi - azon belül a szabadalmi - oltalom territorialitásából az az ellentmondás adódott, hogy a találmányt megtestesítő termékek, áruk átlépik a határokat, azaz a szellemi javak nem kötődnek területhez, miközben a szellemi javak oltalmát országonként külön-külön - gyakran egymástól eltérő szabályok szerint - kell megszerezni, fenntartani és érvényesíteni.

A szabályozás, illetve az oltalom nemzeti korlátozottsága és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődése közötti feszültség feloldását célozzák a nemzetközi iparjogvédelmi egyezmények. Közülük jelentőségében kiemelkedik az első és máig alapvető egyetemes nemzetközi iparjogvédelmi megállapodás, az 1883-ban létesült Párizsi Uniós Egyezmény (PUE), amelynek Magyarország 1909 óta részese, és amelynek legutóbbi, stockholmi szövegét az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban. A PUE nem hozott létre a nemzeti iparjogvédelmi rendszerekkel párhuzamos vagy azok felett álló, "szupranacionális" nemzetközi iparjogvédelmi rendszert. A nemzeti elbánást megkövetelő és az uniós elsőbbség kedvezményét biztosító rendelkezéseivel, valamint a legalapvetőbb kérdésekben elemi szintű jogegységesítést megvalósító, ún. közös szabályaival a mai napig

- a külföldi jogszerzés és jogérvényesítés elősegítése céljából közvetít a területi elv alapján álló, egymástól független nemzeti iparjogvédelmi rendszerek között;

- lehetővé teszi a korábbi hazai iparjogvédelmi bejelentéssel szerzett versenyelőny megőrzését a többi tagállamban;

- a közös szabályokkal határok közé szorítja az iparjogvédelmi jogok nemzeti jogszabályban történő korlátozásának lehetőségét.

2. Az iparjogvédelmi oltalom territorialitásából, a szabadalmi jogok területileg korlátozott hatályából eredő problémákat a nemzeti jogszabályok eltérései természetszerűleg tovább súlyosbították, illetve súlyosbítják ma is. A PUE-vel megvalósult - csupán elemi szintű - jogegységesítés idővel elégtelennek bizonyult. A szabadalmi jog érdemi rendelkezéseinek nemzetközi egységesítésére az ENSZ szakosított intézményében, a Szellemi Tulajdon Világszervezetében (a WIPO-ban) tett kísérletek azonban - részben a fejlett és a fejlődő országok ellentétes érdekei, részben az amerikai és az európai szabályozás koncepcionális súlyú különbségei miatt - rendre kudarcot vallottak.

Ezzel párhuzamosan előtérbe kerültek a hasonló gazdasági fejlettségű, földrajzi, történeti és kulturális szempontból egymáshoz közel álló országok regionális iparjogvédelmi együttműködésén belüli jogharmonizációs törekvések. Kontinensünkön ez vezetett el a szabadalmi bejelentések alakiságaira, illetve a szabadalmi anyagi jog néhány rendelkezésének egységesítésére vonatkozó egyezmények 1953. és 1963. évi megkötéséhez az Európa Tanács égisze alatt, majd a későbbiekben az Európai Szabadalmi Egyezmény és a közösségi szabadalomról szóló Luxemburgi Egyezmény létrehozásához. A nemzeti szabadalmi jogszabályok így megvalósuló - igaz, csak részleges - összehangolása az Európai Közösség fokozatosan kiépülő egységes piaca számára is megfelelő szabadalmi jogi hátteret biztosított, amit az is jelez, hogy mind ez idáig a közösségi jogharmonizáció (egy irányelv és egy irányelvjavaslat formájában) csupán két - a szabadalmi jogban viszonylag újnak számító - témára terjedt ki: a biotechnológiai találmányok és a szoftverrel kapcsolatos találmányok oltalmazhatóságának kérdéseire.

A nemzetközi jogegységesítést végül a szellemi tulajdon gazdasági jelentőségének felismerése és a jogegységesítési törekvéseknek a nemzetközi kereskedelemben más alapvető kérdéseivel való összekapcsolása mozdította ki a holtpontról. Az áttörést az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) 1993-ban lezárult Uruguay-i Fordulója hozta: a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létesítéséről szóló "egyezménycsomag" egyik alkotó elemévé vált ugyanis az az egyezmény, amely a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozza (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights, rövidítése: TRIPS, illetve TRIPS-egyezmény). A többi WTO-megállapodással együtt a 72/1994. (XII. 27.) OGY határozat ratifikálta, az 1998. évi IX. törvény pedig kihirdette ezt az egyezményt is. A TRIPS-egyezmény külön fejezetet szentel a szabadalmaknak (ld. az egyezmény 5. fejezetét) és jogegységesítést ér el - egyebek mellett - a szabadalmazható találmányok, a szabadalmi oltalomból eredő jogok, a kényszerengedélyek, az oltalmi idő és az eljárási szabadalmakkal összefüggő bizonyítási szabályok tárgykörében, valamint harmadik részében a jogsértésekkel szembeni fellépésre, illetve a jogok megszerzésére és fenntartására állapít meg olyan - általános, "horizontális" - szabályokat, amelyek a szabadalmi bejelentésekre és a szabadalmakra is kiterjednek.

Az utóbbi időben a WIPO-ban ismét felélénkültek a szabadalmi jog nemzetközi egységesítésére irányuló törekvések. A 2000. május 11. és június 2. között, Genfben tartott diplomáciai értekezleten elfogadták a Szabadalmi Jogi Szerződést, amely elsősorban a szabadalmi bejelentések alaki szabályainak összehangolását célozza. Magyarország - a 2104/2000. (V.19.) Korm. határozat alapján - e szerződést aláírta. A Szabadalmi Jogi Szerződés elfogadása után pedig újból napirendre került a WIPO-ban a szabadalmi anyagi jog nemzetközi egységesítése; a WIPO szabadalmi jogi állandó bizottságában intenzív munka folyik ennek érdekében.

3. A nemzeti szabadalmi jogszabályok közötti különbségek csökkentése, egyes rendelkezések összehangolása, de még a teljes jogegységesítés sem alkalmas önmagában mindazonáltal arra, hogy a szabadalmi oltalmat területi kötöttségeitől, territoriális jellegétől, a feltalálót vagy jogutódját pedig attól a kényszertől megszabadítsa, hogy találmányára országonként külön-külön legyen kénytelen megszerezni a szabadalmat, amelyet ezt követően országonként külön-külön kell fenntartania és ugyanígy kell érvényesítenie a belőle eredő jogokat a találmány jogosulatlan hasznosítása esetén. E probléma megoldásához járulnak hozzá azok a nemzetközi egyezmények és az általuk létrehozott azok a nemzetközi eljárási rendszerek, amelyek rendeltetése a több országban történő jogszerzés elősegítése, megkönnyítése, vagy akár az, hogy magát a több országban való oltalomszerzést egyetlen eljárás keretében tegyék lehetővé. E nemzetközi rendszerek a bejelentő számára számottevő munka-, idő- és költségmegtakarítással járnak, ami különösen fontos az oltalomszerzésnek abban a kezdeti szakaszában, amikor a találmány hasznosításának, piaci sikerének esélyei általában még nem körvonalazódnak.

A szabadalmakat illetően az említett célok megvalósítására létrejött nemzetközi szerződések közül kettő is e törvényjavaslat középpontjában áll, hiszen a javaslat rendelkezései - egyebek mellett - az e nemzetközi szerződésekkel létrehozott szabadalmi rendszerekbe való megfelelő beilleszkedést szolgálják. E két nemzetközi szerződés: a Szabadalmi Együttműködési Szerződés és az Európai Szabadalmi Egyezmény.

III.

1. A Szabadalmi Együttműködési Szerződés (a továbbiakban: Szerződés; avagy az angol nyelvű elnevezése - Patent Cooperation Treaty - alapján használatos rövidítésével: PCT) 1970. június 19-én Washingtonban jött létre és - kisebb módosításokkal - 1978. június 18-a óta van hatályban. A PCT-hez a PUE-ben részes bármely ország csatlakozhat; tagországainak száma meghaladja a százat (2001 végén 115 volt).

Magyarország 1980-ban csatlakozott a PCT-hez; a Szerződést az 1980. évi 14. törvényerejű rendelet hirdette ki; ennek végrehajtásáról a 29/1980. (VII. 29.) MT rendelet intézkedett. Ez utóbbi rendelet tartalmazza a mai napig azokat a szabályokat, amelyek a magyar szabadalmi jognak a PCT-hez való illeszkedését szolgálják.

2. A PCT sikerét jelzi nemcsak a tagországok körének folyamatos, nagymértékű bővülése, hanem a PCT alapján tett nemzetközi szabadalmi bejelentések egyre emelkedő száma, napjainkra hatalmasra duzzadó mennyisége is. Míg a PCT működésének első teljes évében 7625 nemzetközi bejelentést nyújtottak be, 2001-ben a nemzetközi bejelentések száma meghaladta a 100 000-t. A Szerződés tehát betöltötte fő célját, vagyis azt, hogy egyszerűbbé, gyorsabbá, olcsóbbá és megbízhatóbbá tegye a találmányok jogi oltalmának megszerzését olyan esetekben, amikor ugyanazt a találmányt több országban kívánják szabadalmaztatni.

3. A PCT nagy előnye, hogy egyetlen nyelven, egyetlen átvevő hivatalnál tett egyetlen bejelentéssel a PCT több - a bejelentő által megjelölt - tagállamában vagy akár összes tagállamában egyidejűleg igényelhető szabadalom valamely találmányra. E nemzetközi bejelentésnek a nemzetközi benyújtási napjától kezdődően ugyanaz a hatálya, mint a megjelölt államokban szabályszerűen benyújtott nemzeti bejelentésnek.

A nemzetközi bejelentéssel a bejelentő időt nyer annak eldöntésére, hogy találmányára mely országokban igényeljen szabadalmat, valamint arra is, hogy az egyes országokban való oltalomszerzéshez szükséges előkészületeket (piackutatás, fordítás, helyi képviselő megbízása stb.) elvégezze. Ez az időnyereség a PUE 4. cikkén alapuló elsőbbségi igény érvényesítésére nyitva álló egyéves időtartamon túl legkevesebb további nyolc, illetve tizennyolc hónapot biztosít a bejelentő számára a szükséges döntések meghozatalához, illetve az előkészületek elvégzéséhez.

A PCT rendszerében ezenfelül a bejelentő az említett döntései és további cselekményei szempontjából fontos információkhoz is jut a nemzetközi kutatási jelentésből, illetve a nemzetközi elővizsgálati jelentésből. E jelentéseket a PCT ún. minimális követelményeinek megfelelő - nagy létszámmal, gazdag szabadalmi és egyéb információs háttérrel rendelkező, felkészült - nemzeti, illetve regionális szabadalmi hatóságok állítják össze (nemzetközi kutatási szervként vagy nemzetközi elővizsgálati szervként eljárva). A nemzetközi kutatási jelentés feltárja a bejelentéssel kapcsolatban a technika állását, felsorolva a nemzetközi bejelentés vizsgálata szempontjából releváns dokumentumokat. A nemzetközi elővizsgálati jelentés pedig arról tartalmaz előzetes és nem kötelező véleményt, hogy a találmány új-e, találmányi szintet képvisel-e (azaz, nem számít-e nyilvánvalónak) és iparilag alkalmazható-e. A nemzetközi elővizsgálat a PCT-ben lefektetett kritériumok szerint zajlik; e kritériumok azonban nem kötik, nem korlátozzák a PCT szerződő államainak nemzeti jogalkotását a szabadalmazhatóság feltételeit illetően, mint ahogy a nemzetközi elővizsgálati jelentésben foglaltak sem kötelezőek a szerződő államok hivatalaira, nem jelentenek állásfoglalást arról, hogy a nemzetközi bejelentés tárgyát képező találmány valamely szerződő állam nemzeti szabadalmi joga szerint szabadalmazható-e.

A nemzetközi kutatás és elővizsgálat - azon túl, hogy a bejelentő számára fontos információt nyújt szabadalmaztatási stratégiájának kidolgozásához - "erős", megalapozott szabadalmak megadását segíti elő, továbbá hozzájárul ahhoz is, hogy a nemzeti és regionális iparjogvédelmi hatóságok a párhuzamos kutatás fölösleges többletterheitől is szabaduljanak.

A PCT további előnye, hogy az említett jelentések birtokában a bejelentő - szükség szerint - módosíthatja bejelentését az oltalomszerzés esélyeinek javítása érdekében. Kedvező hatásai vannak a WIPO Nemzetközi Irodája által eszközölt nemzetközi közzétételnek is, amelynek - bizonyos feltételek teljesítése esetén - ugyanolyan hatálya van, mint amilyent az érintett szerződő állam nemzeti joga a még nem vizsgált nemzeti bejelentések kötelező nemzeti közzétételéhez fűz. A nemzetközi közzététel a műszaki információ gyors elterjedéséhez fűződő közérdeket éppúgy szolgálja, mint ahogy javíthatja a találmány nemzetközi értékesítésének esélyeit.

4. A PCT mindazonáltal nem teremtett "világszabadalmat". A nemzetközi bejelentés, illetve a nemzetközi eljárás (kutatás, közzététel, elővizsgálat) összességében végül nem vezet el sem a megjelölt országokra vonatkozó nemzeti szabadalmak nemzetközi szintű, "központi" megadásához, sem pedig több országra vonatkozó, egységes "nemzetközi szabadalom" engedélyezéséhez.

A PCT rendszerében ezért a nemzetközi szakaszt nemzeti szakasz követi. Ez utóbbi során a megjelölt, illetve kiválasztott nemzeti vagy regionális hivatalok előtt kell tovább folytatni a szabadalom megadására irányuló eljárást, országonként, illetve hivatalonként külön-külön. E nemzeti szakaszban - bizonyos megkötésekkel és feltételekkel - a szerződő államok már saját nemzeti jogukat alkalmazzák (illetve a regionális hatóságok a rájuk irányadó nemzetközi szerződés szerint járnak el). Az említett megkötések és feltételek a bejelentő érdekében állnak: pl. a nemzeti (regionális) hivataloknak lehetőséget kell adniuk a PCT-bejelentés módosítására a nemzeti szakaszban; a nemzeti törvényhozás a nemzetközi bejelentés alakját vagy tartalmát illetően a PCT-ben előírtakon túlmenő vagy azoktól eltérő követelményeket nem szabhat meg.

A bejelentőnek az elsőbbség napjától számított húsz hónapon belül kell teljesítenie a megjelölt hivatalnál a nemzeti szakaszba lépéshez szükséges eljárási cselekményeket (pl. lerónia az előírt eljárási díjat - az ún. nemzeti illetéket -, benyújtania a bejelentés fordítását). Ha a bejelentő nemzetközi elővizsgálatot is kér, a nemzeti szakasz megkezdésének határideje az elsőbbség napjától számított harminc hónapra hosszabbodik meg. Mindkét esetben bármely szerződő állam megállapíthat a PCT-ben előírtnál hosszabb határidőt is. A PCT-vel létrehozott Unió közgyűlésének legutóbbi - 2001. szeptemberi - ülésén a nemzeti szakasz megkezdésére nyitva álló határidőt egységesen az elsőbbség napjától számított harminc hónapban határozták meg, módosítva ezzel a már említett húsz hónapos határidőt. A határidőt módosító rendelkezések 2002. április 1-jén léptek hatályba, kivéve azon szerződő államok tekintetében, amelyeknek a nemzeti jogszabályaival e módosítás nem volt összeegyeztethető (mint pl. Magyarország esetében). Ez utóbbi államokra nézve a módosítás a nemzeti joguk megfelelő kiigazítása után válik hatályossá. (E törvényjavaslat - többek között - az ehhez szükséges változtatásokat is tartalmazza.) A nemzeti szakasz megkezdésére nyitva álló határidő kitolódása azt is eredményezi ugyanakkor, hogy a nemzetközi bejelentés fordítása csak később - húsz helyett harminc hónap elteltével - válik hozzáférhetővé, és csak később foganatosítható a nemzeti eljárásban a fordításon alapuló közzététel olyan esetben is, amikor a bejelentő nem kért nemzetközi elővizsgálatot.

A bejelentő számára garanciális jelentőségű, hogy a nemzeti szakasz megkezdésére nyitva álló határidő lejárta előtt a megjelölt, illetve kiválasztott nemzeti (regionális) hivatal nem járhat el és nem kezdheti meg a nemzetközi bejelentés vizsgálatát, hacsak a bejelentő ezt kifejezetten nem kéri.

A PCT keretében Magyarország iránt is számottevő bejelentői érdeklődés mutatkozik: a 2001-ben benyújtott több mint 100 000 nemzetközi bejelentés hozzávetőleg nyolcvan százalékában Magyarországot is megjelölték. Ennél kisebb azoknak a nemzetközi bejelentéseknek az aránya - átlagosan körülbelül öt-nyolc százalék -, amelyekkel kapcsolatban a bejelentők Magyarországon is kezdeményezik a nemzeti szakaszba való belépést, a nemzeti eljárás lefolytatását, vagyis amelyekben valóban kinyilvánítják a magyarországi oltalom megszerzése iránti igényüket.

5. Hazánkban a Szabadalmi Együttműködési Szerződés kihirdetéséről szóló 1980. évi 14. törvényerejű rendelet végrehajtásáról intézkedő 29/1980. (VII. 29.) MT rendelet állapítja meg a Magyar Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: MSZH) mint átvevő, illetve mint megjelölt vagy kiválasztott hivatal eljárására vonatkozó szabályokat, amelyek arra hivatottak, hogy gondoskodjanak a magyar szabadalmi jognak a PCT-hez való megfelelő kapcsolódásáról. E rendelet felett azonban eljárt az idő. Megalkotása óta megszületett új - a korábbitól nagyban eltérő eljárási rendet bevezető - szabadalmi törvényünk. A rendelet és az Szt. szabályai közötti összhang hiánya a joggyakorlatban számos értelmezési nehézséget, bizonytalanságot okozott. A rendelet és az iparjogvédelmi igazgatási szolgáltatási díjak 1992 óta kiépült új rendszerének egymás mellett élése is számos nehézkes, körülményes jogalkotási, illetve jogalkalmazási megoldást igényelt. Emellett a jogforrási hierarchia szempontjából is aggályos, hogy a rendelet az Szt.-ben foglaltakhoz képest állapít meg eltérő vagy kiegészítő szabályokat. Elmaradt a PCT Végrehajtási Szabályzatának hazai jogszabályban való kihirdetése, holott e szabályzat is közvetlenül és általános érvénnyel állapít meg jogokat és kötelezettségeket magánszemélyek és jogi személyek számára [ld. az 1982. évi 27. tvr. 13. §-ának (2) bekezdését].

A törvényjavaslat - az Európai Szabadalmi Egyezményhez történő csatlakozás folytán szükséges módosítások elvégzése kapcsán - a PCT-hez való illeszkedés hatályos szabályozásában jelentkező e hiányosságok orvoslását is célozza, azáltal, hogy

- törvényi szinten - az Szt. kiegészítésével - rendezi az MSZH előtt folyó, szabadalom megadására irányuló "nemzeti eljárás" viszonyát a PCT rendszeréhez;

- elvégzi a PCT-t kihirdető törvényerejű rendelet szükséges módosításait, meghosszabbítva a nemzeti szakasz megkezdésére nyitva álló határidőt és megadva a szükséges felhatalmazást a PCT Végrehajtási Szabályzatának rendelettel történő kihirdetésére.

IV.

1. Az Európai Szabadalmi Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény vagy ESZE) 1973. október 5-én írták alá Münchenben. Az Egyezmény 1977-ben - a Benelux államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svájc részvételével - lépett hatályba. Az első európai szabadalmi bejelentéseket 1978. június 1-jén fogadta az Egyezménnyel létrehozott Európai Szabadalmi Hivatal. 2002 elején az Egyezménynek már húsz ország volt a részese: az Európai Unió valamennyi tagállama, valamint Ciprus, Liechtenstein, Monaco, Svájc és Törökország. Ezenkívül hat ország - Albánia, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovénia - elfogadta az európai szabadalmak hatályának a területükre való kiterjesztését, anélkül, hogy bármelyikük az Egyezmény részesévé vált volna. Az Egyezmény szerződő államainak köre jelentős bővülés előtt áll, hiszen - Magyarországgal együtt - tíz közép- és kelet-európai, illetve balti ország kapott felkérést a csatlakozásra (2002. július 1-jével Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország és Szlovákia csatlakozott is az ESZE-hez; ezzel a tagállamok száma 24-re emelkedett).

Az Egyezmény alapján 2000-ben több mint 140 000, 2001-ben pedig körülbelül 160 000 európai szabadalmi bejelentést tettek; 2000-ben közel 28 000, 2001-ben pedig mintegy 35 000 európai szabadalmat adtak meg. Az Egyezmény hatálybalépése óta közzétett európai szabadalmi bejelentések száma 2000-ben haladta meg az egymilliót, a megadott európai szabadalmak száma pedig már 1992-ben elérte a kétszázezret.

Az Egyezményt 1991-ben vizsgálták először felül, módosítva az európai szabadalmak oltalmi idejét egységesen szabályozó 63. cikkét (módot adva egyes termékek kiegészítő oltalmának bevezetésére), majd ezt követően a második - átfogó - felülvizsgálatra 2000 novemberében került sor az európai szabadalmi rendszer megreformálására irányuló törekvések jegyében (ld. erről részletesen az általános indokolás IV. 7. pontját).

Az Egyezmény a PUE 19. cikkének értelmében vett külön megállapodást képez és regionális szabadalmi szerződésnek minősül a PCT 45. cikkének 1. bekezdése értelmében. Ebből következik, hogy az Egyezmény szabályainak a PUE és a PCT rendelkezéseivel összhangban kell állniuk, és így az Egyezmény harmonikusan illeszkedik ezekhez az alapvető nemzetközi instrumentumokhoz.

2. Az Egyezmény megteremtette a szerződő államok közös, egységes - de a nemzeti szabadalmi joguktól elkülönülő - jogrendjét a szabadalmak megadására vonatkozóan. Ennek köszönhetően az Egyezmény alapján egyetlen bejelentés alapján, egyetlen nyelven lefolytatott, egyetlen, egységes eljárásban lehet szabadalmat - európai szabadalmat - szerezni az Egyezmény több vagy akár valamennyi tagországára (sőt, az európai szabadalmak kiterjesztését az ESZE-ben való tagság nélkül is elfogadó országokra is) kiterjedően. Az európai szabadalmi rendszerben - szemben a PCT-vel - tehát egy bejelentéssel, egyetlen eljárásban nemcsak igényelni lehet szabadalmat több országra vonatkozóan, hanem azt meg is lehet szerezni. Másfelől, az egyetlen, egységes európai eljárásban megadott európai szabadalmak a megadásukat követően azokban az országokban, amelyekre a hatályuk kiterjed, nemzeti szabadalmakként élnek tovább, vagyis azokat úgy kell tekinteni, mintha az adott ország nemzeti hivatala előtti eljárásban megadott szabadalmak volnának, azzal azonban, hogy számos kérdésben rájuk az Egyezménnyel egységesített, európai szinten megállapított anyagi jogi szabályok vonatkoznak. Ez azt is jelenti, hogy az európai szabadalom annyiban nem haladta meg az oltalom territoriális jellegét, hogy megadását követően is szupranacionális, több ország területére egységesen kiterjedő hatályú szabadalomként funkcionálna. Ez utóbbi megteremtését a közösségi szabadalom bevezetésére irányuló törekvések, kísérletek célozzák.

Az Egyezmény nem számít az európai közösségi jog részének, nem minősül közösségi jogforrásnak. Az Egyezménnyel létrehozott nemzetközi szervezet - az Európai Szabadalmi Szervezet - az Európai Közösségtől független, attól elkülönülő alanya a nemzetközi jognak. Az Egyezménynek nemcsak az Európai Unió tagállamai lehetnek szerződő államai (2002 elején öt, 2002 júliusában pedig kilenc olyan tagországa volt az Egyezménynek, amely nem tagja az EU-nak), illetve az Egyezmény története során többször is fennállt az a helyzet, hogy az Egyezménynek nem volt részese valamennyi közösségi tagállam. A közösségi szabadalom bevezetése kapcsán körvonalazódó elképzeléseknek mindazonáltal része az a terv is, hogy az Európai Közösség idővel - az Egyezmény ezt lehetővé tevő felülvizsgálata után - csatlakozik az Egyezményhez.

Az Egyezmény által létrehozott jogrend, illetve az európai szabadalmak megadására irányuló eljárás a szerződő államok nemzeti szabadalmi jogával és nemzeti szabadalomengedélyezési eljárásaival párhuzamosan érvényesül. Az európai szabadalmi rendszer tehát együtt él a nemzetivel, az utóbbit nem váltja fel, nem teszi fölöslegessé. Az európai út megnyílása csupán bővítette a bejelentők előtt álló eljárási választékot, nem zárta ki azonban azt, hogy találmányukra a nemzeti hivatalok előtti eljárásban szerezzenek szabadalmat. A bejelentő szabadon dönt arról, hogy találmányára európai (esetleg "euro-PCT") vagy nemzeti úton (közvetlenül vagy a PCT-n keresztül) igényel-e szabadalmat.

Az európai szabadalmi rendszer valójában nem is volna működőképes a nemzeti szabadalmi rendszerek nélkül, különösen nem az európai szabadalom megadását követő szakaszban (pl. a szabadalom fenntartását, a kényszerengedélyeket vagy a bitorlást illetően), amelynek során az európai szabadalom - bizonyos feltételekkel és megszorításokkal - a nemzeti jog hatálya alá tartozik, a nemzeti úton megadott szabadalmakkal azonos elbírálás alá esik.

3. Az Egyezmény - a PCT-vel éppen ellentétesen, annak fordítottjaként - az országok csatlakozási lehetősége szempontjából lényegében "zárt", míg a bejelentési lehetőség szempontjából "nyílt" rendszer. Az Egyezményhez csak európai államok csatlakozhatnak, közülük is csupán azok, amelyek részt vettek az Egyezményt létrehozó kormányközi konferencián vagy arra meghívást kaptak, valamint, amelyeket az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsa felkér a csatlakozásra (ESZE 166. cikk). Európai szabadalmi bejelentést viszont bármely természetes vagy jogi személy tehet, olyan országból is, amely nem részese az Egyezménynek (ESZE 58. cikk).

Az Egyezmény és a PCT közötti fontos összefüggés, hogy a PCT keretében lehetséges európai szabadalmi bejelentést (ún. euro-PCT bejelentést) is kezdeményezni. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi bejelentésben az Egyezmény összes - vagy a bejelentő választása szerinti egy vagy több - tagállama is megjelölhető annak feltüntetésével, hogy ezekben az államokban európai szabadalmat kívánnak szerezni. Ilyen esetben a PCT szerinti eljárás nemzeti szakaszát az Európai Szabadalmi Hivatalnál kell kezdeményezni és az Egyezmény szabályai szerint kell lefolytatni.

4. Az Egyezmény létrehozta az Európai Szabadalmi Szervezetet. A Szervezetnek az Egyezmény szerződő államai a tagjai. A Szervezet a nemzetközi jog önálló alanya, jogi személyiséggel, valamint igazgatási és pénzügyi önállósággal rendelkezik. Az Európai Szabadalmi Szervezet feladata, hogy európai szabadalmakat adjon meg. Ezt a feladatot a Szervezet két szerve útján látja el. Az európai szabadalmakat az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) adja meg; az ESZH az Igazgatótanács felügyeletével működik.

Az Európai Szabadalmi Szervezet székhelye Münchenben van és az ESZH is ott működik; az ESZH Hágában külön részleget működtet, továbbá kirendeltséget tart fenn Bécsben és Berlinben.

Az Európai Szabadalmi Hivatal szervezeti felépítését és egyes szervezeti egységeinek feladatkörét az Egyezmény határozza meg, gondoskodva az ESZH egyes osztályai által hozott határozatokkal szemben benyújtott fellebbezések elbírálására hivatott fellebbezési tanácsok (és Bővített Fellebbezési Tanács) önálló, független jogorvoslati fórumként való intézményesítéséről is. Az ESZH-t az Igazgatótanács által kinevezett elnök irányítja, aki az ESZH tevékenységéért az Igazgatótanácsnak tartozik felelősséggel. Helyettesei - akiket szintén az Igazgatótanács nevez ki - állnak az ESZH nagyobb szervezeti egységeinek (főigazgatóságainak) élén.

Az ESZH alkalmazottjainak a száma meghaladja az ötezret, sőt, 2002-ben várhatólag megközelíti a hatezret. A Szervezet és azon belül az ESZH pénzügyi autonómiáját, önfenntartó jellegét a Szervezet bevételei biztosítják, amelyek az ESZH előtti eljárás díjaiból és az oltalmi idő kezdetére eső fenntartási díjakból, a szerződő államoknak az európai szabadalmak általuk beszedett fenntartási díjai után teljesített befizetéseiből, valamint - szükség esetén - a szerződő államok rendkívüli pénzügyi hozzájárulásaiból tevődnek össze. A szervezet 2002. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszege meghaladja a 900 millió eurót.

Az ESZH hatósági és egyéb feladatait hatalmas ismeretanyagra, óriási dokumentációs és információs háttérre támaszkodva látja el: kutatásai során több mint hatvan ország 38 millió dokumentumához férhet hozzá. A köz számára nyújtott szolgáltatásai szintén széles körűek: a számítógépes világhálón, az interneten felkínált ún. espa@cenet szolgáltatás révén ötvennél is több ország 30 millió szabadalmi dokumentumához biztosít az ESZH hozzáférést. A hasonló elven működő epoline pedig módot ad a bejelentőknek és más érdeklődőknek az ESZH-val a hálózaton keresztül, elektronikus eszközökkel történő kommunikálásra, illetve ilyenféle kapcsolatot épít ki a szerződő államok nemzeti hivatalai és az ESZH között is.

Az Európai Szabadalmi Szervezet döntéshozó, irányító szerve az Igazgatótanács. Az Igazgatótanács a szerződő államok képviselőiből áll. Hatáskörébe tartozik - egyebek mellett - az Egyezmény bizonyos (határidőket megállapító) rendelkezéseinek módosítása, az Egyezmény Végrehajtási Szabályzatának és Díjszabályzatának megállapítása, a Szervezet költségvetésének és a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolónak az elfogadása, valamint a Szervezet nemzetközi szerződéseinek megkötéséhez való hozzájárulás.

Az Igazgatótanácsban csak a szerződő államok rendelkeznek szavazati joggal. Főszabályként mindegyik szerződő államnak egy-egy szavazata van. A Díjszabályzat, valamint - ha a szerződő államok befizetési kötelezettségeit terhesebbé tenné - a költségvetés elfogadása és módosítása esetén azonban a szavazás során sor kerülhet a szerződő államok szavazatainak sajátos szabályok szerint számított súlyozására is. Az Igazgatótanács általában egyszerű szótöbbséggel hozza határozatait, az Egyezményben felsorolt ügyekben [ESZE 35. cikk (2) bek.] azonban minősített - háromnegyedes - többségre van szükség a határozathozatalhoz.

Mind az ESZH-nak, mind az Igazgatótanácsnak három hivatalos nyelve van: az angol, a francia és a német. Az ESZH előtt ezek közül a bejelentő által választott egyik nyelv lesz - főszabályként - az eljárás nyelve; a bejelentőnek az említett nyelvek egyikén kell benyújtania vagy arra kell lefordítania az európai szabadalmi bejelentést. Az európai szabadalmi bejelentéseket az eljárás nyelvén kell közzétenni; az európai szabadalmak leírásait is ezen a nyelven készítik el és hirdetik meg, ennek azonban párosulnia kell az igénypontok fordításával az ESZH másik két hivatalos nyelvén. Az Európai Szabadalmi Közlöny és az ESZH Hivatalos Lapja az ESZH mindhárom hivatalos nyelvén megjelenik; az európai szabadalmi nyilvántartásba való bejegyzéseket szintén mindhárom hivatalos nyelven eszközlik (ESZE 14. cikk).

Az előzőektől független, önálló kérdéskör az, hogy a szerződő államok az ESZE 65. cikke alapján milyen nyelvi-fordítási követelmények teljesítésétől tehetik függővé az európai szabadalmaknak a területükön való hatályosulását. E követelményekről az általános indokolás IV. 7. és IV. 9-10. pontja, illetve a részletes indokolásnak a javaslat 27. §-ához (az Szt. új 84/H. §-ához) kapcsolódó része külön, bővebben is szól.

5. Európai szabadalmi bejelentést az ESZH-nál (Münchenben, Hágában vagy Berlinben), valamint - ha az érintett ország nemzeti joga ezt lehetővé teszi - a szerződő államok nemzeti iparjogvédelmi hatóságainál lehet tenni; az utóbbiak az ESZH-hoz továbbítják a bejelentést. A bejelentésben - egyebek mellett - meg kell jelölni azt, hogy a bejelentő az ESZE mely szerződő államaiban igényel szabadalmat a találmányára; az ESZH az utóbbi időben olyan díjszabást és eljárási rendet alakított ki, amely szerint - a bejelentő eltérő nyilatkozata híján - általában valamennyi szerződő államot megjelöltnek tekintik.

Az európai szabadalmi bejelentést az elsőbbség napjától számított tizennyolc hónap elteltével az ESZH közzéteszi. Eddig az időpontig az ESZH elvégzi a bejelentés alaki vizsgálatát. A kutatási jelentést - ha már készen van - a bejelentéssel együtt teszik közzé; ellenkező esetben a kutatási jelentést a későbbiekben külön bocsátják közre.

Az érdemi vizsgálatot a bejelentő külön kérelmére kezdik meg. A bejelentő e kérelem benyújtásáról a kutatási jelentés ismeretében dönthet, erre a kutatási jelentés közzétételétől számított hat hónapja van. Az ESZH az érdemi vizsgálat keretében bírálja el a szabadalmi bejelentést a szabadalmazhatóság feltételei szempontjából. Ha a vizsgálat kedvező eredménnyel zárul, az ESZH a bejelentésben megjelölt valamennyi ország területére kiterjedő hatályú európai szabadalmat ad a bejelentés tárgyára.

Az európai szabadalom mindazonáltal a megjelölt országokban is csak akkor válik hatályossá, ha azzal kapcsolatban meghatározott időn belül teljesítik az ennek feltételéül a nemzeti szabadalmi jogszabályokban az Egyezmény 65. cikkével összhangban előírt cselekményeket. Ezek közül a legfontosabb - az ezt megkövetelő országokban - az európai szabadalom szövegének a megjelölt ország hivatalos nyelvére való lefordítása és a fordításnak az előírt határidőn belül történő hozzáférhetővé tétele. E cselekmények elmulasztását úgy kell tekinteni, hogy az európai szabadalom oltalma a megjelölt államban keletkezésétől fogva hatálytalan. Egyebekben az egyes országokban az említett cselekmények teljesítése folytán hatályosuló európai szabadalmak további sorsa a nemzeti hivatalok által megadott szabadalmakéval lényegében azonos, hiszen - főszabályként - az európai szabadalom azonos hatályú a nemzeti úton megadott szabadalommal. Fenntartására, megszűnésére, a megsemmisítésére irányuló eljárásra vagy a bitorlására és annak jogkövetkezményeire ugyanazok a szabályok irányadók, mint a nemzeti úton megadott szabadalmak esetében.

Az európai szabadalommal szemben a megadás meghirdetésétől számított kilenc hónapon belül bárki felszólalhat az ESZH-nál. A felszólalás eredményeként - ha az megalapozott - az ESZH megvonhatja vagy korlátozással tarthatja fenn az európai szabadalmat. A megalapozatlan felszólalást az ESZH elutasítja, ez esetben az európai szabadalom korlátozás nélkül fennmarad. Az ESZH-nak a felszólalási eljárásban hozott határozata valamennyi megjelölt tagállamra egyformán érvényes (hacsak az európai szabadalmat nem úgy adták meg, hogy igénypontjai országonként különbözőek). A felszólalási eljárás tehát eljárási lehetőséget kínál az európai szabadalom központosított "megtámadására", amelynek eredményeként valamennyi megjelölt tagállamra kiterjedő hatállyal el lehet érni az európai szabadalom megvonását vagy korlátozását.

Az ESZH egyes eljáró szervezeti egységeinek határozataival szemben fellebbezésnek van helye a független jogorvoslati fórumként működő fellebbezési tanácsokhoz. Elvi jelentőségű jogértelmezési kérdésekben a Bővített Fellebbezési Tanács hoz határozatot, illetve ad véleményt.

6. Az Egyezmény a szerződő államok nemzeti jogszabályait illetően számottevő jogegységesítést eredményezett.

Mindenekelőtt természetszerűleg magával hozta a szabadalmazhatóság feltételeinek egységessé tételét. Ezt azzal érte el, hogy nemcsak az európai szabadalom megadására irányuló eljárás céljaira állapította meg a szabadalmazhatóság feltételeit, hanem az európai szabadalom megvonásának, illetve megsemmisítésének (azaz utólagos érvénytelenítésének) a feltételeit is egységesítette. Az európai szabadalmak megsemmisítésére irányuló eljárást ugyan - szemben a felszólalási eljárással - a nemzeti iparjogvédelmi hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok folytatják le a nemzeti jogban meghatározott eljárási szabályok szerint, az európai szabadalmat mégis csak az Egyezményben meghatározott jogalapok valamelyikére hivatkozva semmisíthetik meg (ESZE 139. cikk).

Ezenkívül az Egyezmény az európai szabadalmakhoz kapcsolódó joghatásokat számos kérdésben szintén egységesen állapítja meg, összehangolva ezáltal a szerződő államok jogszabályait is. Ilyen típusú rendelkezéseket tartalmaz az oltalom időtartama (ESZE 63. cikk) és terjedelme (ESZE 69. cikk és a hozzá kapcsolódó jegyzőkönyv), valamint az eljárásra adott szabadalmakból eredő jogok [ESZE 64. cikk (2) bek.] tárgyában.

Az Egyezmény a felsorolt kérdéseken túlmenően, illetve a szerződő államok körén kívül is figyelemre méltó - a közvetlen jogi kötelezettségek teljesítésén túlmenő, tényleges - harmonizációs hatást ért el, ami éppúgy köszönhető az Európai Szabadalmi Szervezet szakmai és politikai súlyának, mint az európai szabadalmi rendszer átütő, kétségbevonhatatlan sikerének.

7. Az európai szabadalmi rendszer az elmúlt évtizedek megannyi sikere és jelentős eredménye mellett is megérett a reformra. A változtatást kikényszerítő körülmények közé tartozik: az európai integráció elmélyülése, az innováció felértékelődése az élesedő világgazdasági versenyben, a nemzetközi jogfejlődés (elsősorban a TRIPS-egyezmény létrejötte), az ESZH munkaterheinek radikális növekedése, a kutatásra és fejlesztésre épülő iparágak megerősödése, valamint számos olyan technológia (pl. a biotechnológia, a géntechnika, az információtechnológia) megjelenése és robbanásszerű fejlődése, amelynek a szabadalmi jogba való megfelelő beillesztése új jogi megoldásokat is igényelhet. Az európai szabadalmi rendszernek a legutóbbi években kibontakozó reformja három fő irányt vett. Célul tűzte ki

- az ESZE felülvizsgálatát,

- az európai szabadalmak fordításával járó költségek csökkentésére és az európai szabadalmi bíráskodás bevezetésére irányuló külön megállapodások létrehozását, valamint

- a közösségi szabadalom megteremtését.

A közösségi szabadalom bevezetése európai közösségi hatáskörbe - vagyis az Európai Unióra - tartozik. A reform másik két területéért az Európai Szabadalmi Szervezet felel. Noha az európai szabadalmi rendszer reformja ennek megfelelően egyfelől az Európai Unióban, másfelől az Európai Szabadalmi Szervezetben zajlik, az egyes reformmunkálatok egymással szorosan összefüggenek, azokat tehát egymásra figyelemmel, összehangoltan kívánják végrehajtani. Ezt követeli meg az az elképzelt végcél is, hogy idővel létrejöjjön a már meglévő európai szabadalmi rendszer és a jövőbeli közösségi szabadalom hatékony szimbiózisa, megteremtve kontinensünk gyakorlatilag teljes szabadalmi integrációját. A megfelelő koordinációt igényli és egyben arra garancia az is, hogy az Európai Unió valamennyi tagállama részese az Európai Szabadalmi Egyezménynek és az Európai Közösség - az Európai Bizottság útján - megfigyelőként képviselteti magát az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsának ülésein.

Az európai szabadalmi rendszer reformjának átfogó folyamatát az Európai Szabadalmi Szervezeten belül az 1999 júniusában, Párizsban tartott kormányközi konferencia indította útjára, megadva a mandátumot a szükséges szakértői szintű munkálatok elvégzéséhez. Magyar kezdeményezésre a reformmal foglalkozó munkacsoportok, kormányközi és egyéb értekezletek tevékenységébe az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozásra felkért országok képviselői is bekapcsolódhattak megfigyelői minőségben.

A párizsi kormányközi konferencia sokrétű mandátumot határozott meg:

- célul tűzte ki az európai szabadalmak fordítási költségeinek ötven százalékkal való csökkentését;

- előirányozta, hogy az európai szabadalmi bejelentések elbírálásának időtartamát - a hatósági munka jó minőségének megőrzése mellett - csökkenteni kell, hogy a jövőben az ESZH előtti szabadalomengedélyezési eljárás átlagos időtartama, "átfutási ideje" ne haladja meg a három évet;

- tervbe vette az európai szabadalmi bíráskodás felülvizsgálatát és harmonizációját;

- ajánlást adott az Európai Szabadalmi Szervezet döntéshozatali rendjének korszerűsítésére;

- napirendre tűzte annak vizsgálatát, hogy a találmánynak a szabadalmi bejelentést (avagy az elsőbbség időpontját) megelőző nyilvánosságra jutásához milyen következmények fűződjenek, különösen akkor, ha a találmányt maga a bejelentő vagy jogelődje hozza nyilvánosságra (jelenleg ez újdonságrontó hatású és kizárja a szabadalmaztatás lehetőségét);

- elrendelte mindezekre, valamint egyéb módosítási igényekre figyelemmel az ESZE felülvizsgálatára hivatott diplomáciai értekezlet előkészítését és 2000. évi összehívását.

Ennek az ambiciózus programnak számos eleme már megvalósult.

Az európai szabadalmi rendszer reformjáról tartott második kormányközi konferencián - Londonban, 2000. október 16-17-én - az ESZE akkori 19 tagállamából 7 ország képviselői írták alá azt a megállapodást (az ún. Londoni Megállapodást), amely - az ESZE-tagországok számára nyitva álló, opcionális tagsággal - az európai szabadalmak fordításával járó költségek csökkentését célozza. A megállapodás szerint a részes országok eltekintenek az ESZE 65. cikkének (1) bekezdésében lehetővé tett fordítási követelmény érvényesítésétől, vagyis annak előírásától, hogy az európai szabadalomnak az adott országban való hatályossá tételéhez meghatározott határidőn belül be kell nyújtani az európai szabadalom fordítását az érintett állam hivatalos nyelvén. Ennek feltétele azokban az országokban, amelyeknek az ESZH valamelyik hivatalos nyelve (vagyis az angol, a francia vagy a német) nem hivatalos nyelve, hogy a szabadalom az említett három hivatalos nyelv közül az érintett ország által választott nyelven rendelkezésre álljon. Ezek az országok továbbá a megállapodáshoz való csatlakozásuk után is megkövetelhetik az igénypontoknak a saját hivatalos nyelvükre való lefordítását. Az érintett ország hivatalos nyelvére - a megállapodás szerint - csak akkor kell az európai szabadalom teljes szövegét lefordítani, ha a szabadalommal kapcsolatban jogvita keletkezik.

A londoni kormányközi konferencia az európai szabadalmi bíráskodás reformját illetően ajánlást fogadott el a szabadalmi ügyekben való választottbíráskodás lehetővé tételéről, továbbá megújította az illetékes munkacsoport mandátumát a szupranacionális európai szabadalmi bíráskodás megteremtésére irányuló megállapodás-tervezet kidolgozásával kapcsolatban. A tervezet előkészítése azóta is folyamatban van.

Az ESZE felülvizsgálatát célzó diplomáciai értekezletet 2000. november 20. és 29. között tartották meg Münchenben. Az értekezlet eredményesen zárult annyiban, hogy elfogadták az Egyezmény felülvizsgált, módosított szövegét, amely - a záróokmány 8. cikkében foglalt változatok közül a jóval valószínűbbet alapul véve - várhatólag két évvel azt követően lép hatályba, hogy a tizenötödik - jelenlegi vagy újonnan csatlakozó - szerződő állam letétbe helyezi ratifikációs, illetve csatlakozási okmányát. Az Egyezmény felülvizsgált szövege hatálybalépésének időpontját tehát nagyban befolyásolhatja annak a tíz - csatlakozásra felkért - országnak (közöttük hazánknak) a csatlakozása, amelyek esetében az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsa az Egyezmény hatályos szövegéhez való csatlakozás feltételéül szabta a felülvizsgált szöveg egyidejű ratifikációját.

Az ESZE felülvizsgált szövege - egyebek mellett - módosította az első és további gyógyászati indikáció (azaz valamely ismert anyag gyógyászati eljárásban való alkalmazásának) szabadalmazhatóságára, az oltalom terjedelmére, a vizsgálat és a jogorvoslat rendjére vonatkozó szabályokat, bevezette az európai szabadalmak központi (vagyis az ESZH előtti eljárásban való) korlátozásának lehetőségét, "áramvonalasította" az Egyezményt azzal, hogy számos részlet szabályozását az Egyezmény helyett a Végrehajtási Szabályzatra hagyta (egyes vélemények szerint ezzel esetenként érdemi kérdésekben is "kiüresítve" az Egyezményt). Ezenkívül - több feltétellel és megszorítással - felhatalmazta az Igazgatótanácsot az Egyezmény meghatározott részeinek a módosítására, ha arra a szabadalmakra vonatkozó nemzetközi szerződéshez vagy európai közösségi jogszabályhoz való igazodás érdekében van szükség. A felülvizsgált szöveg szerint továbbá legalább ötévente a szerződő államok illetékes minisztereinek értekezletét is össze kell hívni az európai szabadalmi rendszer főbb kérdéseinek megvitatása céljából. Egyebekben az Európai Szabadalmi Szervezet döntéshozatali rendje nem változott (ezen belül különösen az érdemel figyelmet, hogy a legfontosabb döntéseknek az Igazgatótanácsban való meghozatalához előírt minősített többség arányát - szemben az eredeti elképzelésekkel - nem szállították le háromnegyedről kétharmadra), ami mindenképpen előnyös és méltányos a csatlakozásra felkért országok számára.

A 2000. évi felülvizsgálat adós maradt számos kérdés rendezésével: az Európai Bizottság akkor még csak készülő irányelv-javaslatára tekintettel elhalasztották a döntést a számítógépi program szabadalmazhatóságának ügyében; szintén nem alakult ki egyetértés az ún. türelmi idő kérdésében, vagyis arról, hogy a találmánynak a bejelentést (illetve az elsőbbség időpontját) megelőző nyilvánosságra hozatalához milyen jogkövetkezmények fűződjenek. Az Egyezmény felülvizsgálata nem tért ki az európai szabadalmi rendszer és a közösségi szabadalom közötti viszony szabályozására sem.

A felsorolt - nyitva maradt - kérdések idővel az ESZE újabb felülvizsgálatát teszik, tehetik szükségessé. Az eredeti tervektől eltérően azt a diplomáciai értekezletet, amely - legalább a közösségi szabadalom témakörében - az ESZE újabb módosításairól dönthetett volna, nem hívták össze 2002 első félévének végéig (vagyis a csatlakozásra felkért országok csatlakozásának legkorábbi lehetséges időpontjáig).

Az európai szabadalmi rendszer reformjának másik fő vonulata az Európai Unióban bontakozott ki, jórészt az európai innováció fellendítésére irányuló első cselekvési terv [First Action Plan for Innovation in Europe, COM (96) 589 final, 20. 11. 96.] hatására. Az Európai Bizottság 1997. június 24-én tette közzé döntéselőkészítő dokumentumát, ún. zöld könyvét a közösségi szabadalomról és Európa szabadalmi rendszeréről [Green Paper on the Community patent and the patent system in Europe, COM (97) 314 final, 24. 6. 97.]. A zöld könyv alapján lefolytatott konzultációk eredményeit összegző és a további teendőket azonosító, 1999-ben kiadott bizottsági dokumentum [Promoting innovation through patents - The follow-up to the Green Paper on the Community patent and the patent system in Europe, COM (1999) 42 final, 5. 2. 99.] pedig - többek között - a következő intézkedéseket irányozta elő:

- rendelet alkotását a közösségi szabadalomról;

ezzel összefüggésben a Közösség csatlakozását az ESZE-hez;

- irányelv kiadását a számítógépi programok szabadalmazhatóságáról;

- a szabadalmi ügyvivők szolgáltatásaira és letelepedésére vonatkozó - jogértelmező jellegű - bizottsági közlemény összeállítását;

- a nemzeti szabadalmi hivatalok szerepének erősítését, különösen az innováció előmozdításában, illetve az egyéni feltalálók, a kutatóintézetek, valamint a kis- és középvállalkozások számára történő szabadalmi jogi ismeretterjesztésben, tájékoztató és ügyfélszolgálati munkában.

Az Európai Bizottság 2000 augusztusában terjesztette elő a közösségi szabadalomról szóló tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatát [COM (2000) 412 final, 1. 8. 2000.]. A Bizottság tehát a tagállamok között létrejövő nemzetközi szerződés helyett (ami a hatályba nem lépett Luxemburgi Egyezmény modellje volt) közösségi jogszabállyal, az EK-Szerződés 308. cikkén alapuló rendelettel kívánja bevezetni ezt a közösségi oltalmi formát is (ugyanúgy, mint a közösségi védjegyoltalom, a közösségi növényfajta-oltalom, illetve a formatervezési minták közösségi oltalma esetében). E rendelet elfogadásához ugyan a tagállamok egyhangú szavazatára van szükség a Tanácsban, a rendeleti forma, a közösségi jogszabályban való szabályozás mindazonáltal számos előnnyel jár a Közösség nézőpontjából (pl. nincs szükség ratifikációra, mint a tagállamok közötti nemzetközi szerződéseknél).

A rendelettervezet bevezetné a közösségi szabadalmat, amely egységes jellegű volna, ahhoz a Közösség egész területén, valamennyi tagállamban ugyanaz a jogi hatály fűződne. A közösségi szabadalmat csak a Közösség egészére vonatkozóan lehetne megadni, átruházni vagy megsemmisíteni, és csak ugyanilyen hatállyal lehetne oltalmának megszűnését megállapítani. A közösségi szabadalom egységes jellege az Európai Unió egységes belső piacának természetéhez igazodik, annak igényeit elégíti ki; ezzel az Unión belül meghaladja a szabadalmi oltalom territoriális jellegét, feloldja annak területi, nemzeti kötődéseit.

A közösségi szabadalmi rendszer nem váltaná fel, nem szüntetné meg és nem tenné feleslegessé a nemzeti szabadalmak rendszerét, a rendelettervezet e két rendszer együttéléséből indul ki, párhuzamos fennállásuk feltételezésére épül.

A rendelettervezet szerint a közösségi szabadalmakat az ESZH adná meg, ami igényli a Közösség csatlakozását az ESZE-hez, azt követően, hogy erre az Egyezmény megfelelő módosításával jogi lehetőség nyílik. A közösségi szabadalom megadásáig terjedő szakasz kérdéseit az ESZE rendezné, azaz e tekintetben a közösségi szabadalom az európai szabadalom egyik válfaja volna. A közösségi rendelet ezért a szabadalom megadását követően jelentkező kérdések szabályozására szorítkozna; e kérdésekben viszont autonóm, közösségi jogrendet alakítana ki.

A rendelettervezetről az Európai Unióban azóta is folynak a viták és az egyeztetések. A nyitva maradt kérdések közül az egyik legfontosabb az, hogy a közösségi szabadalom szövegével kapcsolatban milyen nyelvi, fordítási követelményeket érvényesítsenek. Tisztázásra szorul a közösségi szabadalmakkal kapcsolatos jogvitákban eljáró bírósági fórumrendszer struktúrája és hatásköre is (a Bizottság eredetileg - a tagállami bíróságok teljes kizárásával - közösségi bíráskodást javasolt valamennyi fokon, az első foktól kezdődően). A vitás témák közé tartozik az is, hogy a közösségi szabadalmak megadásával járó feladatokat, valamint a közösségi szabadalmi rendszer működtetéséből származó bevételeket miként osszák meg az ESZH és a tagállamok szabadalmi hatóságai között.

Az említett "zöld könyv" nyomán elhatározott intézkedések sorába tartozott az is, hogy a Bizottság 2002 elején előterjesztette javaslatát [COM (2002) 92 final, 20. 02. 2002.] a számítógépen alkalmazott találmányok szabadalmazhatóságáról szóló irányelv megalkotására.

8. Mint ismeretes, az Európai Megállapodás (kihirdette: az 1994. évi I. törvény) 65. cikkének (1) bekezdése megkövetelte, hogy Magyarország - tovább javítva a szellemi tulajdonjogok védelmét - 1996 végéig a Közösségben érvényesülő védelemhez hasonló szintű védelmet biztosítson a szellemi tulajdonjogoknak. E nemzetközi kötelezettségünknek a szabadalmi jog területén való teljesítését is célozta az Szt. 1995. évi megalkotása (ld. az I. 1. pontot).

Emellett az Európai Megállapodás - a 65. cikk (2) bekezdésében - azt is előírta, hogy Magyarországnak 1996 végéig kérnie kell az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozását. Amint arra a IV. 3. pont már utalt, az Egyezményhez valamely európai állam akkor csatlakozhat, ha vagy részt vett az Egyezményt létrehozó kormányközi konferencián (illetve arra legalábbis meghívást kapott), vagy a későbbiekben az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsa csatlakozásra való felkérést intézett hozzá (ESZE 166. cikk). Magyarország az európai államok ez utóbbi kategóriájába tartozik az ESZE-hez való csatlakozás szempontjából.

Ennek megfelelően - összhangban az Európai Megállapodás 65. cikkének (2) bekezdésében foglaltakkal - a 2370/1996. (XII. 20.) Korm. határozat felhatalmazta az MSZH elnökét arra, hogy az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsához nyújtsa be a Magyar Köztársaságnak az Egyezményhez való csatlakozásra történő meghívás iránti kérelmét. Az 1996 decemberében benyújtott kérelem alapján az Igazgatótanács 1999. január 29-én hozott, CA/D 5/99 számú határozatával - az ESZE 166. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összhangban - felkérte a Magyar Köztársaságot, hogy csatlakozzon az ESZE-hez. A határozat úgy rendelkezett, hogy hazánk legkorábban 2002. július 1-jén válhat az Egyezmény tagjává. A csatlakozás - az ESZE 169. cikkének (2) bekezdése értelmében - a csatlakozási okirat letétbe helyezését követő harmadik hónap első napjától válik hatályossá.

Az Igazgatótanács említett határozata - a későbbiekben külön megerősített értelmezés szerint - a csatlakozás feltételéül szabja, hogy a csatlakozó ország az ESZE hatályos szövegén kívül az ESZE felülvizsgált szövegét is egyidejűleg ratifikálja, ha az ESZE-t a csatlakozási okmány letétbe helyezését megelőzően felülvizsgálják. Az indokolás IV. 7. pontjából már kitűnt, hogy ez megtörtént: az e célból összehívott müncheni diplomáciai értekezleten 2000. november 29-én elfogadták az ESZE felülvizsgált szövegét. Hazánknak tehát az ESZE hatályos szövegéhez való csatlakozással egyidejűleg meg kell erősítenie a 2000. novemberi diplomáciai értekezleten elfogadott felülvizsgált szöveget is; az ESZE-hez való csatlakozás alkalmával egyidejűleg kell letétbe helyezni a csatlakozási okmányt a hatályos szöveg tekintetében és a ratifikációs okmányt a felülvizsgált szöveg tekintetében.

Az Európai Megállapodás 65. cikkének (2) bekezdéséből következően Magyarország csupán arra volt köteles, hogy kezdeményezze az ESZE-hez való csatlakozásra történő felkérést. E felkérésnek azonban nem tartozik - különösen nem a lehetséges legkorábbi időpontban - eleget tenni. Nem áll fenn tehát nemzetközi jogi kötelezettségünk az ESZE-hez való csatlakozásra. Az ESZE-tagság nem része az európai közösségi jogrendnek sem. Az ESZE története során előfordult, hogy az Európai Közösség valamely tagállama nem volt szerződő állama az ESZE-nek (ld. az indokolás IV. 2. pontját). Ez a helyzet megváltozik, ha a közösségi szabadalomról szóló rendeletet elfogadják és az EK csatlakozik az ESZE-hez (ld. a IV. 7. pontot). Hazánknak tehát 2002. július 1-jétől csupán lehetősége az ESZE-hez való csatlakozás, ami az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmával, vagy azt követően válik majd - közösségi jogi - kötelezettséggé.

9. Az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozás gazdasági, költségvetési, intézményi és egyéb hatásainak felmérése céljából a törvényjavaslat előkészítése során több elemzés, tanulmány is készült. A hatásvizsgálat egyrészt az Egyezményhez való csatlakozás várható gazdasági következményeinek előrejelzésére irányult, különös figyelmet fordítva a hazai kutatás és fejlesztés, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetében bekövetkező változásokra. A vizsgálat kiterjedt a csatlakozás folytán az MSZH-t és a magyar szabadalmi ügyvivői kart érintő hatások felmérésére is. A hatásvizsgálatok elsősorban azt célozták, hogy a csatlakozás folytán esetleg jelentkező hátrányos hatások azonosításával elősegítsék azoknak az intézkedéseknek a megtervezését és végrehajtását, amelyekkel a hátrányok, a kedvezőtlen hatások enyhíthetők, mérsékelhetők. E vizsgálatok alapvető rendeltetése tehát nem az volt, hogy számottevően befolyásolják az ESZE-hez való csatlakozás időzítését, még kevésbé, hogy kétségbe vonják annak szükségességét, illetve célszerűségét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ESZE-hez való csatlakozás számottevő késleltetése, halogatása kedvezőtlen képben tüntetné fel hazánkat a külföldi befektetők (különösen a kutatás és a fejlesztés területén beruházók), az európai integrációs szervezetek és a nemzetközi iparjogvédelmi fórumok előtt, továbbá kétségeket ébreszthetne a magyar kormányzatnak mind a szellemi tulajdon hatékony védelme, mind az európai integráció iránti elkötelezettségét illetően. A jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2099/2002. (III. 29.) Korm. határozat az Szt.-nek az ESZE-hez való csatlakozása kapcsán szükségessé váló módosítását 2002. második félévi feladatként jelölte meg, abból kiindulva, hogy az Egyezményhez való csatlakozás várható időpontja: 2003. január 1. (az előző jogharmonizációs program is ugyanígy irányozta elő e jogalkotási feladat teljesítését). A jogharmonizáció kormányzati programjával összhangban magyar részről több ízben, számos fórumon jeleztük és megerősítettük mind az Európai Unió, mind az Európai Szabadalmi Szervezet irányában az ESZE-hez való csatlakozásunknak az előzőekben említett, várható időpontját. Az ESZE-hez való csatlakozás tervezett időpontjáról adott tájékoztatás természetesen nem eredményezett nemzetközi jogi értelemben vett kötelezettségvállalást, mindazonáltal az ESZE-hez való csatlakozás magyar részről eltervezett menetrendjének betartása fontos fokmérőjévé válhat - legalábbis a szellemi tulajdon területén - európai integrációs felkészülésünk előrehaladottságának.

A szóban forgó hatásvizsgálatok eredményei a szabadalmi rendszer általános gazdasági funkcióinak áttekintése után és az Egyezményhez való csatlakozás közvetlen jogi következményeinek ismeretében értékelhetők csak megfelelően.

A szabadalmi rendszernek az innovációhoz való viszonyát az idők során különféle módokon közelítették meg és mutatták be. Számos elhíresült "aforizma" utal arra, hogy az innováció két irányból, a kutatási-fejlesztési kínálat és a piaci kereslet felől vezérelt folyamat, amelyen belül mindkét irányban ösztönző, mozgósító erejű lehet a hatékony szabadalmi rendszer. Az angol közmondás a szükséget tartja a találmány szülőanyjának, míg a franciák úgy vélik: a találmány az alkotószenvedély szülöttje, a megvalósítás pedig a szükségé. A legtalálóbb és legtöbbször idézett megfogalmazás Lincoln amerikai elnöktől származik, aki a szabadalmi rendszer lényegét a következő szavakkal adta vissza: "A szabadalmi rendszer a tehetség tüzéhez az érdek olaját adta".

Míg a tervgazdálkodás, a túlsúlyos állami tulajdon és a hiánygazdaság viszonyai között a szabadalmak szerepe Magyarországon elsősorban arra korlátozódott, hogy a hatóság által kiállított "fizetési bizonylatként" szolgáljanak a feltalálók munkabéren felüli díjazásához, az elmúlt évtizedben a magántulajdon arányának növekedése, a külföldi működőtőke behozatala, a gazdasági verseny kibontakozása és a tudásra épülő gazdaság kiépülése mellett a szabadalmak hagyományos - a piacgazdaságokban jellemző - funkciói kerültek előtérbe hazánkban is.

A szabadalmi rendszer alapvető közgazdasági rendeltetése, hogy biztosítsa a kutatási és fejlesztési ráfordítások megtérülését, előmozdítsa a találmányok nyilvánosságra hozatalát és megvalósítását, valamint ösztönözze az alkotó tevékenységet. Ezt az utánzás időleges tiltása révén, jogilag védett hasznosítási pozíció megteremtésével éri el. A fejlett ipari országokban végzett statisztikai felmérések szerint szabadalmi oltalom hiányában a kisvállalkozások több mint 50%-a, a nagyvállalatoknak pedig mintegy 35%-a egyáltalán nem vagy csak elenyésző mértékben ruházna be a kutatásba és a fejlesztésbe.

A szabadalmi oltalommal járó kizárólagosság, időleges piaci monopolhelyzet teremt ugyanis lehetőséget arra, hogy a találmány szerinti új termék forgalmazásával, illetve új eljárás alkalmazásával kifejlesztője profitot érhessen el. Oltalom híján ugyanis az új terméket utánzók, az új eljárást másolók a kifejlesztőnél alacsonyabb árat érhetnének el, hiszen áruikat nem terhelnék a kutatás-fejlesztés költségei, sem pedig az eredeti fejlesztések kockázati tényezőivel nem kellene számolniuk, hiszen csakis a sikeres termékeket utánoznák.

Noha a jogi védelem hiánya nem szüntetné meg az alkotószenvedélyből táplálkozó feltalálói tevékenységet, a szabadalmi oltalom által nyújtott ösztönzés nélkül - nemzetközi számítások szerint - a találmányok mintegy egynegyede-egyharmada soha nem születne meg.

A szabadalmi oltalomból folyó jogi kizárólagosság alternatívája a találmány titokban tartása. A tudomány és a technika fejlődését azonban az új műszaki megoldások mielőbbi nyilvánosságra hozatala segíti elő. A szabadalmi oltalom ezt azzal szolgálja, hogy a találmány nyilvánosságra hozatala fejében időleges hasznosítási monopolhelyzetet biztosít. Ha nem lenne mód a szabadalmaztatásukra, a találmányok jelentős hányadát (25-35%-át) biztosan titokban tartanák.

A szabadalmi oltalom információs funkciójához tartozik, hogy a nemzetközileg egységesített rendszerben a köz számára rendelkezésre bocsátott - mintegy 80-90%-ban csak ilyen módon hozzáférhető - szabadalmi műszaki információ pótolhatatlan ismeretanyagot nyújt a műszaki fejlesztéshez, és elkerülhetővé teszi a párhuzamos fejlesztésekből folyó társadalmi és vállalkozói többletköltségeket. A szabadalmi információ jogi jelentősége pedig az, hogy a köz számára ezáltal válik ismertté azoknak a jogoknak a köre és a terjedelme, amelyeket a műszaki fejlesztési, sőt, általában a gazdasági tevékenység során tiszteletben kell tartani.

A szabadalomnak mind az oltalmi, mind pedig az információs funkciója nagyban hozzájárul a licenciaforgalom, a technológia-transzfer feltételeinek megteremtéséhez.

A szabadalom megszerzése nem garancia a találmány üzleti sikerére, annak csupán egyik előfeltétele. A szabadalmaztatás nem öncél, sem pedig a piaci sikert garantáló automatizmus. Igaz viszont, hogy számos esetben az üzleti siker, a piaci áttörés, illetve a vállalkozói gyarapodás a szabadalom vagy más jogi oltalom híján marad el.

Valamely nemzetgazdaság szabadalmi teljesítményére a legnagyobb hatást a kutatás és a fejlesztés színvonala, fejlettsége, hatékonysága gyakorolja. A kutatási és fejlesztési ráfordítások volumenén túlmenően döntő jelentőségű lehet azok struktúrája, valamint a rendelkezésre álló források felhasználásának hatékonysága (ez utóbbit számos tényező befolyásolhatja; így - egyebek mellett - az innováció intézményrendszerének kialakultsága, az információs és kapcsolati hálózat fejlettsége, az adó- és pénzügyi környezet, a kutatásban és fejlesztésben foglalkoztatottak száma, felkészültsége, strukturális megoszlása). Az ESZE-hez való csatlakozás a szabadalmi rendszer alapvető funkcióin, az innovációs folyamatokhoz fűződő viszonyán, illetve a kutatáshoz és a fejlesztéshez való kötődésén nem változtat. A csatlakozásból eredő hátrányok enyhítése és az abból származó előnyök kibontakoztatása ezért szintén csak e kereteken belül, ebben a viszonyrendszerben valósítható meg.

Az ESZE-hez való csatlakozásból közvetlenül adódó jogi hatások közül mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy a csatlakozás következtében a Magyar Köztársaság területére kiterjedő hatállyal is igényelhető, illetve adható lesz európai szabadalom [ld. a javaslat 27. §-ában az Szt. 84/B. §-ának (1) bekezdését]. Magyar bejelentők jelenleg is igénybe vehetik az európai szabadalmi rendszert: tehetnek európai szabadalmi bejelentést és szerezhetnek európai szabadalmat az Egyezmény mai szerződő államaira kiterjedő hatállyal. Ez következik abból, hogy az ESZE a bejelentési lehetőség szempontjából "nyílt" rendszer: európai szabadalmi bejelentést bármely természetes vagy jogi személy tehet, olyan országból is, amely nem részese az Egyezménynek (ESZE 58. cikk; ld. az indokolás IV. 3. pontját). Ellenben európai szabadalom csak az ESZE szerződő államainak területére kiterjedő hatállyal igényelhető és adható meg (ESZE 2. és 3. cikk). Az Egyezményhez való csatlakozást követően tehát Magyarország is olyan szerződő állammá válik, amelyre kiterjedően európai szabadalmat lehet igényeli és szerezni.

Az Egyezményhez való csatlakozás fontos jogi következménye, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Szabadalmi Szervezet tagjává válik és a Szervezeten belül - az Igazgatótanácsban és más testületekben - feltételek és korlátozások nélkül gyakorolhatja a szerződő államokat megillető jogokat, illetve teljesítenie kell a tagsággal járó együttműködési, információszolgáltatási és pénzügyi kötelezettségeket.

Az ESZE-hez való csatlakozás a magyar szabadalmi ügyvivői kar jogi helyzetét is befolyásolja: megnyitja előttük az európai szabadalmi ügyvivővé válás lehetőségét (méghozzá - egy egyéves átmeneti időszak alatt igénybe vehető - kedvezményes feltételekkel), és újszerű feladatokat hárít rájuk az európai szabadalmakkal összefüggő ügyekben az MSZH és a hazai bíróságok előtti eljárásokban is.

Az ESZE-hez való csatlakozás jogi következményei közül ahhoz, hogy a csatlakozás után a Magyar Köztársaság területére kiterjedően is igényelhető, illetve adható lesz európai szabadalom, általában azt a feltételezést fűzik a gazdasági hatásokat illetően, hogy jelentősen meg fog emelkedni a külföldiek által Magyarországon szerzett szabadalmak száma és emiatt a hazai kutatásnak és fejlesztésnek, a magyarországi vállalkozásoknak - köztük a kis- és középvállalkozásoknak - a mainál lényegesen több szabadalmi jogi korláttal kell majd számolniuk. Az elvégzett hatásvizsgálatok ezt a feltételezést mindazonáltal csak részben támasztották alá; az Egyezményhez való csatlakozás hatásai ennél csak jóval árnyaltabban írhatók le.

Az Egyezményhez korábban csatlakozó országok példája is azt mutatja, hogy az ESZE-hez való csatlakozás kétségtelenül általában az adott országra vonatkozó szabadalmi bejelentések számának emelkedését hozza magával. Görögországban, Spanyolországban és Dániában, amelyeknek az esete magyar szempontból talán a leginkább tanulságos lehet, a bejelentési szám növekedése szintén bekövetkezett a csatlakozás után (30 és 95% között változó mértékben). A bejelentések számának ez a várható növekedése azonban egyfelől nagyobb mértékű, mint a valós oltalmi igények, illetve a végül hatályossá váló szabadalmak számának emelkedése, másfelől pedig csak annak tükrében, ahhoz viszonyítva értékelhető reálisan, hogy az ESZE-hez való csatlakozás elmaradása esetén - azaz ESZE-tagság nélkül - milyen mértékben nőne a PCT alapján benyújtott, hazánkat is megjelölő nemzetközi szabadalmi bejelentések, illetve az ilyen bejelentések közül is az úgynevezett nemzeti szakaszba lépők száma.

Mivel az európai szabadalmi bejelentés megtételekor általában az ESZE valamennyi szerződő államát megjelöltnek tekintik (ld. az indokolás IV. 5. pontját), a tényleges jogszerzési szándékra csak akkor lehet majd következtetni, amikor az ESZE előtti eljárásban közzétett európai szabadalmi bejelentés igénypontjainak magyar nyelvű fordítását a bejelentő az MSZH-hoz benyújtja (ld. a javaslat 27. §-ában az Szt. 84/E. §-át). Ez az ügyek többségénél időben nagyjából egybeesik azzal az időponttal, amikor a PCT szerinti eljárás esetén a nemzeti szakaszba lépéshez szükséges cselekmények teljesítésére (köztük a fordítás benyújtására) sor kerül. A két rendszer tehát hasonló függő jogi helyzetet eredményez. Különbséget az jelenthet, hogy míg a PCT alapján a nemzeti szakaszba való belépés biztos jelzésként értékelhető a jogszerzési szándékot illetően, addig az ESZE rendszerében az igénypontok fordításának benyújtása ezt általában csupán valószínűsíti, az igénypont-fordítás benyújtásának elmaradása pedig egyáltalán nem értékelhető a tényleges jogszerzési szándék hiányára utaló körülményként. Emellett az európai szabadalmi bejelentések bejelentői az európai szabadalom megadására irányuló eljárás teljes időtartama alatt benyújthatják az igénypontok magyar nyelvű fordítását, ami a függő jogi helyzet időtartamát meghosszabbíthatja.

Nagy eltérés jelentkezik a két rendszer között a teljes magyar nyelvű szabadalmi leírás hozzáférhetővé válásának időpontját illetően. A PCT szerint folyó eljárásban a magyar nyelvű leírás közzététele az elsőbbség napjától számított mintegy három év elteltével megtörténik, az ESZE-hez való csatlakozás után a Magyarországon is hatályossá váló európai szabadalmak magyar fordításának benyújtására (ld. a javaslat 27. §-ában az Szt. 84/H. §-át) csak az európai szabadalom megadását követően, átlagosan a bejelentés napjától számított négy-öt, vagyis az elsőbbség időpontjától számított öt-hat év elteltével kerül majd sor. A függő jogi helyzet az európai szabadalmi rendszerben tehát később zárul le abban a kérdésben, hogy a külföldi bejelentő jogszerzési szándéka valós-e, vagyis ténylegesen kívánja-e érvényesíteni oltalmi igényét hazánk területére vonatkozóan is. A magyar vállalkozók és szakemberek pedig a jelenlegi helyzethez képest több évvel később juthatnak majd hozzá magyar nyelven a szabadalmi leírásokban foglalt információhoz, azaz csak később ismerhetik meg anyanyelvükön a szabadalmazott találmányokat. Az ESZE-hez való csatlakozás egyetlen számottevő hátránya csupán ez lehet, mivel - a felmérések szerint - semmi nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy a külföldiek által hazánkra kiterjedően szerzett szabadalmak száma a csatlakozás folytán jelentősen meghaladná azt a nagy valószínűséggel becsülhető növekményt, amely ESZE-tagság híján is bekövetkezne a külföldiek magyarországi - többnyire a PCT szerinti eljárás közbejöttével megszerzett - szabadalmainak számában. A valós oltalmi igények száma ugyanis sokkal inkább függ a magyar nemzetgazdaság és a hazai piac iránti külföldi befektetői és egyéb üzleti érdeklődéstől, mint az oltalomszerzésre nyitva álló eljárási lehetőségektől. Ezt támasztják alá a szabadalmi statisztika magyarországi adatai is.

Az érintett hazai vállalkozók körében - interjúk készítésével - elvégzett felmérés szerint a megkérdezetteknek kevesebb mint negyede várja azt, hogy az ESZE-hez való csatlakozás miatt a külföldi szabadalmi bejelentők magyarországi oltalomszerzési szándékának kiszámíthatósága csökkenni fog. A felmérésbe bevont vállalkozók közel azonos arányban számítottak arra, hogy az ESZE-hez való csatlakozás jelentősen növelni fogja Magyarországon a külföldiek szabadalmainak számát, mint arra, hogy ilyen hatás nem következik be. Figyelemre méltó, hogy csupán a megkérdezettek elenyésző hányada (7%-a) számára jelent majd problémát a magyar nyelvű szabadalmi leírás későbbi hozzáférhetősége. (E véleményt természetesen csakis úgy lehet értelmezni, hogy a tájékozódás, a műszaki információhoz való hozzájutás szempontjából nem jelent gondot, hogy a fordítás később áll rendelkezésre. Ez azonban nem érinti azt a konszenzust, hogy az európai szabadalmi leírások magyar nyelvű fordítását meg kell követelni, hiszen - a jogbiztonsági és a műszaki tájékoztatási követelmények teljesítése mellett - így biztosítható, hogy csak a valós, a tényleges gazdasági érdekeltséghez is köthető oltalmi igényeket érvényesítsék hazánkban). A válaszadók enyhe többsége szerint saját üzleti tevékenységük szempontjából az ESZE-hez való csatlakozás folytán a helyzet se pozitív, se negatív irányban nem változik, míg a kisebbség inkább előnyösnek, mint hátrányosnak véli a csatlakozást.

Az ESZE-hez való csatlakozás talán még a jelenleginél is élesebben veti fel azt a kérdést, hogy a magyar nemzetgazdaság - különösen a hazai kutatás-fejlesztés, valamint a kis- és középvállalkozások rétege - milyen mértékben tud bekapcsolódni a nemzetközi és európai szinten kibontakozó innovációs versenybe, mennyire tud lépést tartani a technológiai fejlődés egyre gyorsuló ütemével. Kiindulásképpen leszögezhető, hogy Magyarország számára alapvetően kedvező, nemzetgazdaságunkat versenyelőnybe hozza, hogy a globalizációval és az információs társadalom kialakulásával a tudástőke szerepe felértékelődött. A magyar nemzetgazdaság versenyképességét és innovációs kapacitását több nemzetközi elemzés is kedvezően értékelte. Az OECD adataira építve az új évezred "nyerteseiről és veszteseiről" készített összeállítás a harminc OECD-tagállam közül hazánkat a hatodik helyen említette abban a rangsorban, amelyet a tudásra épülő ipar- és szolgáltatási ágazatokban elért, illetve várható sikerek alapján állítottak fel. A tíz figyelembe vett mutató egyike az volt, hogy az érintett ország fejlesztői a szóban forgó technológiai területeken a lakosság számához viszonyítva hány szabadalmat szereztek.

E kedvező adottságok kibontakoztatásának elősegítésére irányult a közelmúltban meghozott számos kormányzati intézkedés. A 2000. évben megfordult az a kedvezőtlen tendencia, hogy a kutatási és fejlesztési ráfordításoknak a GDP-hez viszonyított aránya a korábbi időszakban évről évre csökkent. A K+F ráfordítások 2000-ben meghaladták a 100 milliárd Ft-ot. A Széchenyi Terv egyik fő programjaként indult el a Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Program, amelynek céljaira a kormányzat 2001-ben 17,5 milliárd, 2002-ben pedig 37,0 milliárd Ft összegű pénzügyi forrásokat mozgósított. Kedvező változások következtek be a vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységét ösztönző jogi szabályozás területén is. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása (2000. évi CXIII. törvény) nyomán 2001 januárjától a közvetlenül a kutatásra-fejlesztésre fordított költségek kétszerese (200%-a) írható le költségként. További pozitív elemnek számít az amortizációs szabályok módosulása; 2001-től a vállalkozás saját maga döntheti el, hogy kutatási-fejlesztési beruházásait milyen ütemben kívánja leírni, és ezt az ütemet évről évre módosíthatja.

Emelkedett a kutató-fejlesztő helyek száma (2000-ben ez a szám 2020 volt), valamint a kutatásban és a fejlesztésben foglalkoztatottak létszáma is (2000-ben meghaladta a 23500-at); ez utóbbiaknak az aktív keresőkhöz viszonyított aránya pedig 2000-ben túllépte a 0,6 százalékot.

A 2002 és 2006 közötti időszakra szóló kormányprogram szintén célként tűzi ki a magyarországi felhasználású K+F ráfordítások egyenletes növelését. Annak érdekében, hogy az innovációt segítő intézmények és az innovatív tevékenységek fejlődjenek Magyarországon, a Kormány - a szellemi tulajdon erősítése mellett - kiemelt feladatának tekinti az innovációbarát szabályozási környezet megteremtését, Magyarország mint kutatási-fejlesztési "helyszín" vonzóvá tételét, a kis- és középvállalkozások innovációs forrásainak bővítését.

A Széchenyi Terv önálló programot indított el a kis- és középvállalkozások fejlesztésére is. E program céljai között szerepel a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, egyebek mellett a vállalkozói kultúra és ismeretek gazdagításával, az európai integrációra való felkészülés támogatásával, illetve a működés adminisztratív feltételeinek a könnyítésével. A program - többek között - a kis- és középvállalkozások ún. nem produktív funkcióit - kutatási, piacfejlesztési, innovációs, továbbképzési és más fejlesztési tevékenységeit - is támogatja. A Széchenyi Terv indikatív finanszírozási táblája e program céljaira 25 milliárd forintot különített el.

A külföldi szabadalmaztatás pályázati rendszerben történő támogatása fontos része az innovációt elősegítő jogi és pénzügyi feltételrendszernek. A 2001. és 2002. évi költségvetésről szóló törvény (2000. évi CXXXIII. törvény) a "Magyar találmányok külföldi bejelentése" célelőirányzat összegét a 2002. évre 319 millió forintban állapította meg, ami számottevő forrásbővülést eredményezett. A pályázati rendszer időközben megkezdett reformja pedig e forrásoknak a korábbinál is hatékonyabb felhasználást hivatott biztosítani.

Előnyös környezeti adottság az is, hogy a magyar intézmények és vállalkozások az Európai Unió 5. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjába teljes jogú partnerként kapcsolódhattak be, és ugyanerre számíthatnak a 6. keretprogram esetében is.

Mindez egyfelől arra utal, hogy az ESZE-hez való csatlakozás kezdeményezését is megkövetelő Európai Megállapodás 1991. évi aláírása óta eltelt több mint egy évtizedes felkészülési idő eredményeként a hazai nemzetgazdaság - azon belül a kutatás-fejlesztés, valamint a kis- és középvállalkozások köre - viszonylag kedvező helyzetben fogadhatja és kezelheti majd az ESZE-tagságból adódó hatásokat, képes lehet az előnyök kihasználására és a hátrányok csökkentésére, sőt, akár elkerülésére is. Az előzőekben vázolt fejlemények és tendenciák másfelől arra a várakozásra is alapot adhatnak, hogy a magyar nemzetgazdaság képessége az említett hatások kezelésére még inkább megerősödik arra az időre, amikor az ESZE-hez való csatlakozás következményei ténylegesen is érezhetők lesznek azáltal, hogy hatályossá válnak az első - Magyarországra is kiterjedő - európai szabadalmak (ez a csatlakozástól számított mintegy négy-hat év elteltével következik majd be).

E pozitív feltevések igazolódásához ugyanakkor - a felmérések tanulságai szerint - elsősorban a kis- és középvállalkozások támogatása, illetve szabadalmi tájékozottságának erősítése terén még további intézkedések látszanak szükségesnek.

Az előzőekben vázolt - az ESZE-hez való csatlakozással összefüggő - gazdasági hatásokat és tendenciákat érdemes megvizsgálni a szabadalmi statisztika tükrében is.

A szabadalmi bejelentések száma évek óta egyenletesen és nagymértékben emelkedik az MSZH-nál. Kiugró növekedést mutat a PCT rendszerében tett, Magyarországot is megjelölő nemzetközi szabadalmi bejelentések mennyisége: az 1997. évi 28443-hoz képest 2000-ben 61018, 2001-ben pedig 83021 nemzetközi bejelentésben jelölték meg Magyarországot is célországként. Ez azt is jelenti, hogy 2001-ben a 115 PCT-tagállamból benyújtott több mint 100 000 nemzetközi szabadalmi bejelentés mintegy nyolcvan százalékában Magyarországot is megjelölték (2000-ben ez az arány közel 70% volt). A nemzeti szakaszba lépő PCT-bejelentések száma az MSZH-nál 1997-ben 2564, 2000-ben 3476, 2001-ben 3925 volt; ezzel együtt a tényleges oltalmi igényt jelentő külföldi szabadalmi bejelentések száma a következőképpen alakult: 1997: 3452; 2000: 4070; 2001: 4532.

A hazai eredetű szabadalmi bejelentések száma 1989-től 1998-ig folyamatosan csökkent (2657-ről 694-re); az elemzések mindazonáltal ezzel kapcsolatban arra is felhívták a figyelmet, hogy eközben a hazai eredetű bejelentésekre egyre nagyobb hányadban szereztek szabadalmat, vagyis nőtt a szabadalom-megadások aránya, ami azt jelzi, hogy az 1990-es években a hazai bejelentők magatartása megfontoltabbá vált. (E megállapítást a hazai eredetű szabadalmi bejelentések nemzetközi sorsának alakulása is alátámasztani látszik). A hazai bejelentőktől származó bejelentések száma másfelől immár harmadik éve növekvő tendenciát mutat (1999: 727; 2000: 810; 2001: 919). Ebből azonban viszonylag szerény mértékben (223 bejelentéssel) részesedtek a magyar intézményi bejelentők - a többi bejelentés egyéni feltalálóktól származott. Intő jel az is, amire egyes elemzések már rámutattak: a kis és közepes méretű cégek, valamint a kutatóintézetek szinte teljesen eltűntek a hazai szabadalmi bejelentők sorából. Ez is azt jelzi, hogy szükség van a tudomány- és technológiapolitika további fejlesztésére, a szabadalmi és egyéb iparjogvédelmi ismeretek minél szélesebb körű terjesztésére, a kis- és középvállalkozások tájékozottságának erősítésére.

Kedvező fejleménynek számít, hogy a Magyarországról származó, külföldre irányuló nemzetközi szabadalmi bejelentések száma emelkedett az elmúlt években (1994-ben 62, 1997-ben 90, 2000-ben 132, 2001-ben 153 hazai eredetű PCT-bejelentést nyújtottak be). A legutóbbi három évben a magyarországi eredetű - közvetlenül vagy a PCT rendszerében benyújtott - európai szabadalmi bejelentések mennyisége félszáz körül alakult. Ezek az adatok is azt a feltevést látszanak igazolni, hogy a hazai bejelentések műszaki tartalma erősödött, üzleti értéke pedig nőtt.

A tudományos és műszaki eredményesség egyik lehetséges mércéjének tekintik az USA-ban, illetve az ESZH-nál megadott szabadalmak egymillió lakosra jutó számát. Az elmúlt tíz évben átlagosan, évente 7,1 megadott USA-beli szabadalom jutott egymillió lakosra Magyarország esetében. Ez a szám a közép- és kelet-európai régióban kiemelkedik, de a fejlett európai országokkal való összevetésből kitűnik, hogy csak a görög és a portugál szabadalmaztatási adatokat haladjuk meg. Az ESZH statisztikájából is hasonló kép rajzolódik ki: hazánk a régióban vezető szerepet tölt be az ESZH-nál történő szabadalmaztatásban is, miközben ez a teljesítmény elenyésző egyes fejlett európai országok adataihoz képest. Az innovációs hatékonyság másik lehetséges mérőszámához jutunk annak vizsgálatával, hogy adott összegű kutatási-fejlesztési ráfordításra milyen mértékű szabadalmi eredményesség jut. Az adatok szerint hazánk ebből a nézőpontból is sikeresnek tekinthető a közép- és kelet-európai régióban (egymillió USD összegű kutatási-fejlesztési ráfordítás átlagosan 9,2 külföldi szabadalmi bejelentést eredményez), ugyanakkor európai összehasonlításban ez a teljesítmény is csak közepesnek minősül (pl.: ez az arányszám Svájc esetében 15,1; Finnországban 26,1; Norvégiában 33,2; igaz viszont, hogy ugyanez a mutató csupán 8,8 Ausztria esetében és 7,5 az USA-ban).

Az ESZE-hez való csatlakozás előnyeinek kihasználásához, a csatlakozás kedvező hatásainak felerősítéséhez és a hátrányok mérsékléséhez elengedhetetlen annak számos eszközzel történő elősegítése, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a szabadalmi eszköztár tudatos felhasználásával lépjenek piacra és álljanak ott helyt innovatív termékeikkel, illetve szolgáltatásaikkal. Ez felel meg a nemzetközi és európai törekvéseknek is. A WIPO-ban a közgyűlés 2000-ben külön programot fogadott el a kis- és középvállalkozások támogatására; a 2002-2003. évi költségvetésben és programban pedig több mint két és fél millió CHF-t különítettek el a kis- és középvállalkozások és a szellemi tulajdon kapcsolatának szentelt alprogram finanszírozására. Az Európai Bizottságnak az európai szabadalmi rendszer reformjával foglalkozó - már említett - munkaanyagai (ld. a IV. 7. pontot) szintén megkülönböztetett figyelemben részesítik a kis- és középvállalkozások ösztönzésére, támogatására hivatott iparjogvédelmi módszereket (pl.: a javukra alkalmazott eljárási díj-, illetve illetékkedvezményt, a megfelelő tanácsadó, ügyfélszolgálati hálózatok kiépítését). A Bizottság a nemzeti szabadalmi hivatalok egyik fő feladataként jelöli meg, hogy a szabadalmi és egyéb iparjogvédelmi ismeretek terjesztésében, a tájékoztatásban, az ügyfelek kiszolgálásában meghatározó, központi szerepet töltsenek be, különös tekintettel a kis- és középvállalkozások, az egyéni feltalálók és a közhasznú szervezetek érdekeire, igényeire.

A magyar iparjogvédelmi rendszer lényegében már ma is az összes lehetséges eszközt működteti az egyéni feltalálók, illetve a kis- és középvállalkozások oltalomszerzési esélyeinek javítása érdekében (pl. nemzetközi összehasonlításban is példaértékű díjkedvezmények és mentességek érvényesülnek az iparjogvédelmi hatósági eljárásokban; az MSZH ügyfélszolgálati egységeket működtet 14 vidéki városban is; megélénkült az iparjogvédelmi oktatás és képzés; az MSZH honlapját havonta több mint félmillióan látogatják). Ezeknek az intézkedéseknek a továbbfejlesztése mindazonáltal feltétlenül szükségesnek tűnik az ESZE-hez való csatlakozás kapcsán. Erre tekintettel e törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg a Kormány a kis- és középvállalkozások iparjogvédelmi tevékenységének erősítését célzó átfogó intézkedési terv összeállításáról is határozott.

Az ESZE-hez való csatlakozás folytán az MSZH-t érő hatások közül mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy a külföldiek által az MSZH-nál - akár közvetlenül, akár a PCT rendszerében - tett bejelentések száma várhatólag mintegy hetvenöt százalékkal vissza fog esni. Ezt a visszaesést valamelyest ellensúlyozhatja a hazai eredetű bejelentések mennyiségének enyhe növekedése. Számunkra fontos körülmény az is, hogy az MSZH munkaterhe az ESZE-hez való csatlakozást követő években még növekedni fog abból adódóan, hogy ekkor lépnek majd a nemzeti szakaszba a csatlakozást megelőzően benyújtott, hazánkat is megjelölő PCT-bejelentések (2003-ban 6000, 2004-ben 2000 PCT-bejelentés nemzeti szakaszba lépése várható). Ennek eredményeként az prognosztizálható, hogy az MSZH-nál folyamatban lévő szabadalmi bejelentések száma még 2005-ben is alig marad alatta a 2002. évi mennyiségnek (2002-ben 18 137 ilyen bejelentés volt, míg a számítások szerint 2005-ben mintegy 17 900 szabadalmi bejelentés fog elbírálásra várni az MSZH-nál, ez a szám várhatólag 2007-ben sem csökken 12 000 alá). Figyelemre méltó távlatot rajzol továbbá a nemzeti iparjogvédelmi hatóságok elé az a megállapodás is, amely a közösségi szabadalomról szóló rendelet megalkotására irányuló előkészületek során jött létre az Európai Unió tagállamai között arról, hogy a közösségi szabadalmi bejelentések vizsgálatával járó munkát részlegesen decentralizálják és - szigorú minőségi követelmények érvényesítésével - megosztják a túlterhelt ESZH és a nemzeti hivatalok között.

Emellett az európai szabadalmi rendszer reformjával összefüggésben általánossá vált az a nézet, hogy a nemzeti szabadalmi hivatalokra a reform véghezvitelét, a közösségi szabadalom bevezetését követően is feltétlenül szükség van, sőt, a hatósági munka említett decentralizálása mellett növelni kell a szerepüket az ügyfélszolgálat terén, valamint a tájékoztató munkában és a szabadalmi információ terjesztésében is.

Az ESZE-hez való csatlakozás következtében tehát az MSZH-nál a várhatóan huzamosabb ideig fennmaradó szabadalmi hatósági ügyteher mellett számottevően meg fog nőni a nemzetközi, jogi, dokumentációs és információs feladatok súlya, a megváltozó környezetben - különös tekintettel az egyéni feltalálók, valamint a kis- és középvállalkozások igényeire - erősíteni kell a tájékoztató, szolgáltató, képzési, ügyfélszolgálati és egyéb promóciós tevékenységet.

Az MSZH helyzetét illetően figyelmet érdemlő hatás továbbá, hogy a külföldi eredetű (főként PCT-) bejelentések számának elapadásával az MSZH jelentős mértékű díjbevételtől esik majd el. Az iparjogvédelmi igazgatási szolgáltatási díjakból származó bevétel emiatt - fokozatosan - bekövetkező csökkenését feltehetőleg nem teljes mértékben és csupán az ESZE-hez való csatlakozást követő négy-hat év elteltével fogja pótolni a Magyarországon hatályos európai szabadalmak fenntartása után fizetett díjakból a nemzeti hivatalnak jutó - jelenleg ötven százalékos mértékű - hányad (ld. a javaslat 27. §-ában az Szt. 84/L. §-át). Az MSZH önfinanszírozó működése a jelenlegi adatok szerint - megfelelő intézkedésekkel - a csatlakozást követő átmeneti időszakban is várhatólag fenntartható marad; mindazonáltal az előzetes becslések szerint a 2006. és 2007. évben mintegy 600 millió forint összegű bevételkiesés várható a jelenlegi díjak és árfolyam alapulvételével. Az MSZH saját bevételeinek további csökkenését idézheti elő, ha az Európai Unióhoz való csatlakozást követően működésbe lép a közösségi szabadalmi rendszer (ld. a IV. 7. pontot).

Az 1995. évi XXXII. törvény alapján működő magyar szabadalmi ügyvivők tevékenységi körét - a Szabadalmi Ügyvivői Kamara adatai szerint - főként a következő feladattípusok jellemzik: képviselet az MSZH előtt belföldi és külföldi ügyfelek megbízása alapján iparjogvédelmi ügyekben; szaktanácsadás és kutatás; a szabadalmi fenntartási díjak megfizetése; magyar ügyfelek külföldi bejelentéseivel kapcsolatos teendők ellátása. A hazai szabadalmi ügyvivők érdekeltségére jellemző, hogy az MSZH-nál folyamatban lévő szabadalmi bejelentések mintegy 92 százalékában, az ilyen védjegybejelentéseknek pedig 65 százalékában szabadalmi ügyvivők látják el az ügyfél képviseletét.

A Szabadalmi Ügyvivői Kamara nyilvántartásában 2002 elején 229 szabadalmi ügyvivő szerepelt, az ügyvivőjelöltek száma 30 volt. A szabadalmi ügyvivők egyéni ügyvivőként, meghatározott társas irodai formákban, illetve munkaviszonyban állva, annak alapján (ún. ipari ügyvivőként) fejtik ki tevékenységüket. A Szabadalmi Ügyvivői Kamara tagjainak megoszlása ebben a csoportosításban a következő: egyéni ügyvivő 97 fő, közülük 71 szünetelteti a működését; ipari ügyvivő 51 fő, ebből 10 szünetelteti működését, társas iroda keretében összesen 81 ügyvivő tevékenykedik. Az irodai formák a működő ügyvivők létszáma szerint a következőképpen írhatók le: 2-4 fővel 10 iroda; 5-10 fővel 2 iroda; 15-30 fővel pedig 2 iroda működik. Az ügyvivőjelöltek hozzávetőlegesen fele-fele arányban oszlanak meg az irodák és a munkaviszonyban foglalkoztatott ügyvivők között.

Az ESZE-hez való csatlakozás elsősorban azokat a szabadalmi ügyvivőket érinti, akik jelentős külföldi ügyfélkörrel rendelkeznek, hiszen a külföldről érkező - szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos - megbízások száma csökkenni fog. A 2004. év közepétől - vagyis attól kezdve, amikor az utolsó PCT-bejelentések is nemzeti szakaszba lépnek az MSZH-nál - várhatóan egy-két évig a szabadfoglalkozású szabadalmi ügyvivők esetében számítani kell a megbízások volumenének visszaesésére. Ezt az időszakot azonban - a Kamara számításai szerint - fellendülés követheti annak következtében, hogy ekkor már jelentkezni fognak a Magyarországra is kiterjedően megadott európai szabadalmak hatályossá tételével - azaz a fordításuk benyújtásával - összefüggő, új típusú megbízások. Ezzel párhuzamosan a fenntartásidíj-fizetési tevékenység is bővülni fog, ami - a befizetések tőkeigénye miatt - várhatólag a nagyobb irodák forgalmát fogja jelentősebb mértékben növelni. Az ipari ügyvivők helyzetében a Kamara nem prognosztizál számottevő változást; ellenben arra számít - és ezt különösen fontosnak is ítéli -, hogy a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységével összefüggő szabadalmi ügyvivői munka súlya növekedni fog.

Az európai szabadalmi ügyvivővé válás lehetőségét a Kamara becslései szerint ténylegesen mintegy 120 hazai ügyvivő fogja kihasználni; egynegyedük pedig feltehetőleg rendszeresen, magas színvonalon látja majd el az ESZH előtt is a hivatásszerű képviseletet.

A szabadalmi ügyvivők helyzetében további változásokat fog eredményezni az Európai Unióhoz való csatlakozás; a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvénynek az EK-Szerződés 43. és 49. cikkével való összehangolásához szükséges módosítását a jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2099/2002. (III. 29.) Korm. határozat mellékletének 2. fejezete 2002 II. félévére irányozta elő, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításával összefüggésben.

Az ESZE-hez való csatlakozás hatásairól az előzőekben adott összefoglalóból egyértelműen kitűnnek a következők:

- A Magyar Köztársaságnak az ESZE-hez való csatlakozása nem halogatható; a csatlakozás kifejezi hazánk eltökéltségét a szellemi tulajdon hatékony védelme iránt és fontos jelzést ad e területen az európai integrációs felkészülés eredményességéről.

- Az európai szabadalmak hatályossá válásának a magyar nyelvű fordítás benyújtásától való függővé tétele nemcsak alkotmányossági megfontolásból és a szabadalmi rendszer információs funkcióinak betöltése érdekében szükséges, hanem azért is, mert e követelmény érvényesítésével biztosítható, hogy a külföldiek csak a tényleges magyarországi gazdasági érdekeltséghez kötődő oltalmi igényeiket érvényesítsék hazánkban, azaz, hogy indokolatlanul korlátozó szabadalmi jogok ne akadályozzák a hazai vállalkozásokat (különösképpen a kutatás-fejlesztést, illetve a kis- és középvállalkozásokat).

- Az ESZE-hez az előzőekben vázolt feltételekkel való csatlakozásunk várhatólag nem eredményezi a Magyarországra irányuló külföldi szabadalmi bejelentések számának azt a mértéket jelentősen meghaladó emelkedését, amelyet ESZE-tagság hiányában is prognosztizálni lehetne.

- Az ESZE-hez való csatlakozás előnyeinek kihasználása és az esetleg várható hátrányok mérséklése szempontjából kulcsfontosságú: a hazai kutatás-fejlesztés további föllendítése, a belföldi szabadalmi bejelentések számában megfigyelhető növekedési tendencia fenntartása, a nemzeti iparjogvédelmi hatóság meghatározó szerepkörének megőrzése (a tájékoztató és szolgáltató tevékenység erősítése mellett), valamint a kis- és középvállalkozások innovációs kapacitását bővítő, a szabadalmi és egyéb iparjogvédelmi tevékenységüket tájékoztató, tanácsadó munkával és egyéb eszközökkel (pl. a külföldi oltalmazás támogatásával, bizonyos díj- vagy egyéb eljárási kedvezményekkel) előmozdító intézkedések meghozatala.

- A magyar szabadalmi ügyvivői kar felkészülten várja és viszonylag magas arányban fogja kihasználni az európai szabadalmi ügyvivővé válás lehetőségét. A külföldiek szabadalmi bejelentéseivel összefüggő megbízásaik száma csökkeni fog; ezt csak néhány éves átmeneti idő után és feltehetőleg csak részlegesen ellensúlyozza majd az európai szabadalmak hatályossá tételével (a magyar fordítás benyújtásával) kapcsolatos megbízások megjelenése.

10. Nem indokolt, hogy hazánk csatlakozzon az ESZE 65. cikkében szabályozott fordítási követelmények enyhítésére irányuló Londoni Megállapodáshoz (ld. az indokolás IV. 7. pontját). E megállapodás alapján ugyanis nem volna megkövetelhető az európai szabadalmak szövegének magyar fordítása, ami jogbiztonsági és egyéb alkotmányos aggályokat vethetne fel, továbbá kiiktatná a fordítási követelménynek a valós gazdasági érdekeltséghez nem köthető oltalmi igényeket kiszűrő hatását. A szabadalmi rendszer egyik alapelve is csorbát szenvedne, hiszen elmaradna a találmánynak a köz számára a kizárólagos hasznosítási jog ellenében - a hivatalos nyelven - történő feltárása. Figyelembe kell venni azt is, hogy a szabadalmi leírásokban foglalt műszaki információ 80-90 százaléka csak ilyen módon férhető hozzá és ez az ismeretanyag pótolhatatlan a kutatásban és a fejlesztésben. A fordítási követelményektől való eltekintés a magyar műszaki nyelv elszegényedését is előidézhetné. Végül nyilvánvalóan mérlegelni kell azt is, milyen fokú az ESZE hivatalos nyelveinek az ismerete hazánkban (általában és a leginkább érintett gazdasági, illetve szakmai körökben).

11. Az előzőekre tekintettel a törvényjavaslat abból indul ki, hogy a Magyar Köztársaság 2003. január 1-jével váljon az ESZE szerződő államává, anélkül, hogy egyidejűleg csatlakozna a Londoni Megállapodáshoz.

A törvényjavaslat tartalmazza az Szt.-nek az ESZE-hez való csatlakozás miatt szükséges - az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó - módosításait, vagyis bevezeti az ún. illeszkedési szabályokat. E rendelkezéseket a javaslat - néhány értelemszerű kivétellel - az Szt. új önálló fejezetében, a PCT-re vonatkozó szabályokat is tartalmazó külön részben helyezi el.

A törvényjavaslathoz kapcsolódik az az országgyűlési határozati javaslat, amely az ESZE hatályos szövegéhez való csatlakozásra és a 2000 novemberében, Münchenben elfogadott, felülvizsgált szöveg megerősítésére irányul. Ugyancsak összefügg e törvényjavaslattal az ESZE hatályos szövegének kihirdetéséről gondoskodó törvényjavaslat. Az ESZE Végrehajtási Szabályzatának és Díjszabályzatának kihirdetése pedig rendeleti szinten történik majd meg. Az ESZE-re vonatkozó Szt.-módosításokkal összefüggő alaki szabályok és igazgatási szolgáltatási díjak megállapítása szintén rendeleti szintre tartozik. E törvényjavaslat ESZE-re vonatkozó rendelkezéseinek, az ESZE hatályos szövegét kihirdető törvénynek és az említett rendeleteknek egyidejűleg - 2003. január 1-jén - kell hatályba lépniük.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) 5. §-ának f) pontja előírja, hogy a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni; e rendelkezés alapján azonban - az Alkotmánybíróságnak a 14/1994. (III. 10.) AB határozatában kifejtett álláspontja szerint is - a szellemi alkotáshoz fűződő jogok és kötelességek nem minden részletszabálya igényel törvényi szintet. A javaslat az ESZE-hez való igazodás kapcsán erre figyelemmel él a részletkérdéseket illetően a szabályozás rendeleti szintre való utalásának - nagyobb rugalmasságot biztosító - módszerével.

V.

1. Ez a törvényjavaslat azoknak a módosításoknak az elvégzését is célozza, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szabadalmi jogunk - legkésőbb az Európai Unióhoz való csatlakozás idejére - teljes összhangba kerüljön az európai közösségi joggal. Az Szt. e módosításait a jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2099/2002. (III. 29.) Korm. határozat is előirányozta. E határozatnak megfelelően, illetve a szóban forgó szabályok jellegéből, természetéből adódóan a javaslat e tárgykörben számos módosítás hatálybalépését a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépéséhez köti (ld. a javaslat 35. §-át).

A javaslat a Európai Unióhoz való csatlakozás szabadalmi jogi feltételeit teljesíti azzal, hogy

- az ún. jogkimerülés szabályozását az EK-Szerződés 28. és 30. cikkében foglaltaknak, az Európai Bíróság joggyakorlatának és a közösségi szabadalomról szóló rendelettervezet 10. cikkének megfelelően igazítja ki;

- az Európai Közösség e tárgyban kiadott rendeleteihez (az 1768/92/EGK és az 1610/96/EK rendelethez) kapcsolódva törvényi szinten ismeri el a szabadalmi oltalmat kiegészítő oltalom lehetőségét, továbbá a szükséges szabályozási háttér megteremtésével gondoskodik e közösségi rendeleteknek a csatlakozást követő magyarországi végrehajtásáról;

- összehangolja az Szt.-t az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelvével.

2. A jogkimerülés szabályozásában bekövetkező módosulásokról a részletes indokolásnak a 7. §-hoz tartozó része szól; a biotechnológiai találmányokkal kapcsolatos jogharmonizáció hátterét pedig az általános indokolás VI. része mutatja be. Az általános indokolás e részében ezért elsősorban az Európai Unióval folyó csatlakozási tárgyalásokon a kiegészítő oltalom bevezetésének feltételeiről létrejött megállapodás főbb tartalmi elemeit célszerű felidézni.

3. Az Európai Unióban napjainkig kétféle termék kiegészítő oltalmát vezették be. A Tanács 1768/92/EGK rendelete a gyógyszertermékek kiegészítő oltalmi tanúsítványának létrehozásáról intézkedett. A növényvédőszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának létrehozásáról pedig az Európai Parlament és a Tanács 1610/96/EK rendelete szól. Mind az Európai Unióban, mind pedig magyar nézőpontból a gyógyszertermékek kiegészítő oltalmának van nagyobb - kiemelkedő - jelentősége.

A gyógyszertermékek kiegészítő oltalmi tanúsítványának létrehozására vonatkozó 1768/92/EGK rendelet az új gyógyszertermékeket kifejlesztő európai ipar igényeinek kielégítése céljából, az ún. originális szereket előállító európai gyógyszergyártók világpiaci versenyképességének javítása érdekében született. Általában a szabadalmas a szabadalom megadását követően - sőt, akár a megadást megelőzően is - azonnal, minden további intézkedés nélkül hasznosíthatja találmányát, forgalomba hozhatja a találmány szerinti terméket. Ezzel szemben a gyógyszertermékek esetében a szabadalmas kénytelen tartózkodni a hasznosítástól mindaddig, amíg nem kap engedélyt az egészségügyi hatóságoktól a gyógyszertermék forgalomba hozatalára.

A forgalomba hozatali engedély megszerzéséhez szükséges időtartammal a szabadalomból folyó kizárólagosság kihasználására rendelkezésre álló idő lerövidül. A gyógyszertermékek tényleges szabadalmi oltalma tehát arra az időszakra korlátozódik, amely a forgalomba hozatali engedély megszerzésétől a szabadalmi oltalom lejárat miatt történő megszűnéséig tart. Átlagban a szabadalmi bejelentés napjától számított tíz-tizenkét év szükséges ahhoz, hogy a gyógyszertermék a betegek rendelkezésére állhasson: ennek az az eredménye, hogy a szabadalmi kizárólagosság tényleges gyakorlására rendelkezésre álló idő nyolc-tíz évre rövidül (az Európában általános húszévnyi oltalmi időt alapul véve), amely időtartam nem elegendő a számottevő kutatási, fejlesztési és egyéb befektetések megtérüléséhez, és ezért a szabadalom nem tölti be jutalmazási, ösztönzési funkcióját. A közösségi rendelet e gondot kiegészítő oltalom bevezetésével kívánja orvosolni.

A kiegészítő oltalmi tanúsítvány tárgya - a rendeletben előírt egyéb feltételek teljesítése esetén - olyan termék lehet, amely valamely tagállam területén szabadalmi oltalomban részesül, és amelynek gyógyszertermékként történő forgalomba hozatalához szükséges, hogy azt a Tanács 65/65/EGK és 81/851/EGK irányelvei alapján hatósági engedélyezési eljárás előzze meg. A kiegészítő oltalom épülhet nemzeti és európai úton megadott szabadalomra egyaránt. Ehhez az ESZE felülvizsgálatára is szükség volt, amelyet az 1991. decemberi diplomáciai értekezleten végeztek el. Ezzel kétfokú harmonizáció valósult meg: az Egyezményt - annak az Európai Közösségétől részben eltérő tagsági körére figyelemmel - csupán annak érdekében vizsgálták felül, hogy az megengedje a szerződő államoknak az oltalmi idő kiterjesztését vagy a kiegészítő oltalmi tanúsítvány bevezetését; az Európai Közösségen belül, annak tagállamaira nézve pedig a Tanács rendelettel írta elő a kiegészítő oltalom biztosítását. Az EK-n belül tehát a Tanács - rendelettel - arra kötelezi a tagállamokat, amire az ESZE 1991-ben felülvizsgált szövege csupán lehetőséget adott.

A kiegészítő oltalmi tanúsítványt a rendelet szerint meg kell adni, ha az arra irányuló bejelentés benyújtása napján, abban a tagállamban, ahol a bejelentést megteszik:

a) a termék hatályban lévő szabadalmi oltalomban részesül (ezt a szabadalmat a rendelet alapszabadalomnak nevezi);

b) érvényes forgalomba hozatali engedélyt adtak a termékre mint gyógyszertermékre a 65/65/EGK vagy a 81/851/EGK irányelv rendelkezéseinek megfelelően;

c) a termékre még nem adtak tanúsítványt; és

d) a b) pontban említett engedély a terméknek gyógyszertermékként történő forgalomba hozatalára adott első engedély.

A tanúsítványt az alapszabadalom jogosultjának (az eredeti szabadalmasnak vagy jogutódjának) kell megadni. A licenciavevő tehát nem szerezhet tanúsítványt.

Az alapszabadalom által biztosított oltalom határain belül a tanúsítvány szerinti oltalom csupán a forgalomba hozatali engedély hatálya alá tartozó termékre és csupán e termék gyógyszertermékként történő olyan alkalmazásaira terjed ki, amelyeket a tanúsítvány lejártát megelőzően engedélyeztek. A tanúsítvány által nyújtott oltalom terjedelmének meghatározásakor tehát egyaránt tekintettel kell lenni az alapszabadalom szerinti oltalom terjedelmére és az engedély tárgyának körülhatárolására.

Az oltalom időtartamának számítására vonatkozó rendelkezések megállapításakor arra törekedtek, hogy a gyógyszerkutatás és -fejlesztés megközelítőleg ugyanolyan feltételeket élvezzen, mint a más területeken folyó kutatás és fejlesztés. Abból indultak ki, hogy valamely szabadalom tényleges oltalmi ideje általában tizenöt év, mivel átlagban a szabadalmi bejelentés megtételétől számított öt év szükséges a termék végső kifejlesztéséhez és piacra dobásához. Cél volt továbbá, hogy - bár a tanúsítványokat tagállamonként külön-külön bocsátják ki - a Közösségen belül valamely termék azonos ideig részesüljön kiegészítő oltalomban, mivel ellenkező esetben a különböző lejárati időpontú tanúsítványok az egységes piac megosztására vezethettek volna.

E sokféle szempont figyelembevétele viszonylag bonyolult szabályozást eredményezett az oltalmi idő számítására vonatkozóan. A tanúsítvány szerinti kiegészítő oltalom kezdő időpontja az alapszabadalom oltalmi idejének lejárta. Ekkortól veszi kezdetét a kiegészítő oltalom, amelynek időtartamát a következőképpen kell számítani: az alapszabadalom iránti bejelentés benyújtásának napjától a Közösségben bárhol kiadott első forgalomba hozatali engedély megszerzéséig eltelt időt kell alapul venni, és azt öt évvel csökkenteni kell; a kiegészítő oltalmi idő maximuma mindazonáltal a kezdő időponttól - vagyis az alapszabadalom lejárati időpontjától - számított öt év.

A rendelet az anyagi jogi szabályokon kívül megállapítja a tanúsítvány megszerzésével és a kiegészítő oltalom megszűnésével kapcsolatos legfontosabb eljárási szabályokat is. Ezek közül jelentőségében kiemelkedik az az előírás (a rendelet 7. cikke), amelynek értelmében a kiegészítő oltalmi tanúsítvány iránti kérelmet attól a naptól számított hat hónapon belül kell benyújtani, amelyen a termék gyógyszerként való forgalomba hozatalára az engedélyt megadták.

Bár a kiegészítő oltalmi tanúsítvány megszerzésének feltételeit, az oltalom időtartamát és megszűnésének okait, az eljárás egyes kérdéseit a rendelet az egész Közösségre nézve egységesen szabályozza, sőt, az azonos termékre más és más tagállamokban megadott tanúsítványok konkrét oltalmi idejét is közösségi szinten egységesíti, a tanúsítvány nemzeti oltalmi dokumentumnak minősül, amelynek kibocsátása megmarad a tagállamok hatáskörében. A kiegészítő oltalmi tanúsítvány tehát közvetlenül alkalmazandó közösségi szabályozás hatálya alá tartozó nemzeti iparjogvédelmi oltalmat biztosít.

A növényvédőszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának megteremtéséről szóló 1610/96/EK rendelet a gyógyszertermékek esetében elfogadott szabályozási megoldást alkalmazza. Tárgyi hatálya a 91/414/EGK irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szabályozott hatósági engedélyezési eljárás alá tartozó növényvédőszerekre terjed ki. Az oltalomszerzés feltételeit, az oltalom terjedelmét és időtartamát a rendelet a gyógyszertermékekre irányadó szabályozással lényegében azonosan határozza meg.

4. Hatályos iparjogvédelmi szabályozásunk nem ismeri a szabadalmi oltalmat kiegészítő oltalom intézményét. A szóban forgó termékek kiegészítő oltalmának megteremtéséről a Közösségben rendelettel, azaz közvetlenül alkalmazandó közösségi jogszabállyal gondoskodtak. A rendeletben foglalttal azonos tartalmú szabályozás bevezetésére társult országban, csatlakozás előtt ezért nem volt szükség, sőt, ilyen nemzeti jogszabály megalkotása éppenséggel jogi problémákhoz is vezethetett volna a csatlakozás után. Mivel a kiegészítő oltalom több évvel késlelteti a gyógyszertermékek generikussá válását, a magyarországi gyógyszeripar és a hazai egészségbiztosítás érdekeivel sem egyezett volna meg a kiegészítő oltalomnak az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző bevezetése.

5. Éppen ezek az érdekek indokolták, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unióval folyó csatlakozási tárgyalásokon a csatlakozástól számított öt éves átmeneti időszakot kérjen a 1768/92/EGK rendelet alkalmazására. A magyar kérés megalapozottságát az is erősítette, hogy a rendelet 21. cikke Magyarországra is alkalmazható lett volna. E rendelkezés alapján azok a tagállamok, amelyeknek a nemzeti jogszabályai 1990. január 1-jén nem tették lehetővé a gyógyszertermékek szabadalmaztatását, kétféle átmeneti kedvezményben részesültek. Egyrészt a rendelet hatálybalépésétől számított ötéves átmeneti időszakot kaptak a rendelet alkalmazására, azaz a kiegészítő oltalom bevezetésére. Másrészt ezekre a tagállamokra (Görögországra, Portugáliára és Spanyolországra) nem kellett alkalmazni a rendelet 19. cikkében foglalt átmeneti szabályokat, amelyek - a rendelet már említett 7. cikkétől eltérően - lehetővé tették (a többi feltétel teljesülése esetén) olyan gyógyszertermékek kiegészítő oltalomban részesítését, amelyekre a forgalomba hozatali engedélyt jóval - több évvel - a rendelet hatálybalépése előtt adták ki (és így a 7. cikkben foglalt általános szabály szerint már nem kaphattak volna kiegészítő oltalmat), feltéve, hogy az erre irányuló kérelmet a rendelet hatálybalépésétől számított hat hónapon belül előterjesztették. Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokon a rendelet e szabályait olyan módosításokkal kívánta volna alkalmazni Magyarország esetében, amelyek azt eredményezték volna, hogy az Európai Unióban és Magyarországon a csatlakozás idején forgalomban lévő valamennyi gyógyszertermék kiegészítő oltalomban részesülhetett volna (ehhez csupán hatályos magyarországi alapszabadalomra lett volna szükség).

A csatlakozási tárgyalásokon létrejött - a magyar egészségügy finanszírozásában a számítások szerint mintegy százmilliárd forint összegű megtakarítást eredményező - megállapodás végül a következő feltételeket szabta a kiegészítő gyógyszertermékek oltalmának magyarországi bevezetését illetően. A csatlakozás alkalmával Magyarországon csak olyan gyógyszertermékre szerezhető kiegészítő oltalmi tanúsítvány, amely a csatlakozás idején hazánkban szabadalmi oltalom alatt áll, és amelyre az Európai Unió, hazánk és a vele egyidejűleg csatlakozó országok területén első ízben 2000. január 1-jét követően adták ki a forgalombahozatali engedélyt. Kiegészítő oltalmi tanúsítvány viszont csak a csatlakozás napjától számított hat hónapon belül előterjesztett kérelem alapján szerezhető ilyen termékre, minden egyéb esetben a közösségi rendelet általános szabályai az irányadók. E feltételek lényegében azt eredményezik, hogy a kiegészítő oltalom tényleges hatása csak a csatlakozástól számított - átlagosan - tíz év elteltével válik majd érzékelhetővé (mivel a forgalombahozatali engedélyt általában a szabadalmi oltalmi idő nyolcadik-tizenkettedik évében adják meg).

6. A közösségi rendelet több szabálya is hivatkozik számos eljárási és egyéb kérdésben az érintett tagállam nemzeti szabadalmi jogára, általában annak mutatis mutandis alkalmazását írva elő. Emellett a rendelet egyes részletkérdések (pl. az alkalmazandó díjak) szabályozását a tagállamokra bízza. A javaslat ezzel összhangban törvényi szinten rendelkezik (ld. a 9. §-t) a kiegészítő oltalom lehetőségéről, vagyis arról, hogy a közösségi rendeletekben foglaltak szerint a találmány tárgya kiegészítő oltalomban részesülhet azt követően, hogy a szabadalmi oltalom az oltalmi idő lejártával megszűnik; a kiegészítő oltalmi tanúsítványokkal összefüggő ügyekben az Szt. megfelelő alkalmazását írja elő; felhatalmazást ad továbbá a szóban forgó közösségi rendeletek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapítására. A csatlakozási tárgyalásokon a kiegészítő oltalom bevezetésének feltételeiről és átmeneti szabályairól létrejött megállapodás tükröztetése nem az Szt.-re, illetve a javaslatra, hanem a csatlakozási szerződésre és az azt kihirdető törvényre tartozik. Ennek megfelelően a javaslat 36. §-ának (2) bekezdése csupán utal arra, hogy a kiegészítő oltalomra vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződésben meghatározott feltételekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.

VI.

1. A biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv) tízéves jogalkotási folyamat után 1998-ban jött létre. A biotechnológiai találmányok oltalmát szabályozó európai közösségi jogszabály megalkotása három alapvető indokra vezethető vissza.

Elengedhetetlenné teszi e terület speciális szabályozását egyrészt az, hogy a biotechnológiai találmányok sok tekintetben eltérnek a hagyományos ipari találmányoktól. Másodsorban szükséges a külön szabályozás a biotechnológia gazdasági jelentőségére tekintettel. A biotechnológia az elmúlt pár évtized alatt rendkívül fontos iparággá vált, és várhatóan - az informatika mellett - a technológiai fejlődés következő kulcságazatát fogja képezni; ehhez azonban alapvető feltétel a megfelelő jogi környezet megteremtése és az európai államokban egységes jogi oltalom biztosítása. Harmadsorban, az élő szervezetbe, a génekbe való beavatkozás lehetőségével szükségessé vált a biotechnológia és az etikai alapelvek közötti kapcsolat szabályozása.

2. A biotechnológia fejlődése a ma már klasszikusnak tekinthető biotechnológiai eljárásokkal kezdődött; ezek az eljárások a természetben megtalálható, onnan izolált mikroorganizmusok alkalmazására irányultak, elsősorban fermentációs eljárásokban, például sajtérlelés vagy sörgyártás során, illetve később antibiotikum termeltetésére.

A tudományos fejlődésnek köszönhetően a biotechnológia hatóköre az elmúlt évtizedekben folyamatosan tágult, az élő szervezet megismerésének előrehaladtával ez a technológia egyre távolabbra mutató célokra használható fel.

A gyógyszeriparban a modern biotechnológiai eljárások egyre szélesebb körű alkalmazásával lehetővé vált számos betegség hatékonyabb diagnosztizálása és gyógyítása; a biotechnológiai úton előállított gyógyszerek célzottabb és csökkentett mellékhatással járó gyógyítást tesznek lehetővé (pl. az új biotechnológiai eljárásoknak köszönhető a Kreutzfeld-Jacobs kór veszélyével nem járó növekedési hormon létrehozása, az inzulin vagy számos oltóanyag előállítása).

A biotechnológia alkalmazásának legnagyobb lehetőségeit a gyógyászat terén az emberi géntérkép feltárásához vezető ún. Humán Genom Program teremtette meg. A Humán Genom Program segítségével a gyógyászatban lehetővé vált a feltárt emberi génállomány megismerése útján az egyes örökletes betegségek génekhez történő rendelése, diagnosztizálása és gyógyítása. A géntérkép segítségével nyert ismeretek alapján megdőlt az az eddig általánosan elfogadott tudományos alapelv, amely szerint egy emberi génhez csupán egy fehérje rendelhető; egyértelművé vált, hogy a fehérjeszintézis fázisában olyan módosulásokra van lehetőség, amelyek megsokszorozzák az egy adott génhez rendelhető fehérjék és funkciók számát. Ez a felismerés egyben egy új tudományágat is útjára indított: a fehérjeszintézis szabályozási és módosítási folyamataival foglalkozó molekuláris biológia és fehérjekutatás határterületén kialakult a proteomkutatás (az ún. proteomika), amelynek segítségével a génállományban létrejött, betegségeket okozó változások is elemezhetővé válnak.

A gyógyászat mellett a biotechnológiának meghatározó szerepe van egyéb területeken is. A biotechnológiai módszerek alkalmazásával - elsősorban a kívánt genetikai tulajdonságokkal rendelkező (genetikailag módosított) növények és növényfajták felhasználásával - funkcionális élelmiszerek állíthatók elő, amelyek segítségével az éhínség sújtotta területeken az élelmiszerhiány és az alultápláltság könnyebben orvosolhatóvá válik. A mezőgazdaság és a környezetvédelem területén jelentkező eredmények közül említést érdemel például, hogy a természetes rezisztencia (ellenállóképesség) módosításával kevesebb gyom- vagy rovarirtószer alkalmazása szükséges. A biotechnológia jelentősége a környezetvédelem területén még számos tekintetben kimagasló: elég csak a biológiai úton lebomló műanyagok, a biológiai szennyvíztisztítás, vagy az alternatív biológiai alapú energiák által nyújtott távlatokra gondolni.

A biotechnológiával foglalkozó első cégek az 1970-es években jöttek létre, elsősorban egyetemi körökben indult kutatások eredményeinek gyakorlati megvalósítása céljából. Később egyre több géntechnológiára specializálódott, jelentős profitot termelő nagyvállalat alakult. A biotechnológiai ipar fejlődésében nagy szerepet játszott az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága által 1980-ban hozott, "Chakrabarty" néven ismertté vált döntés. Az amerikai bíróság egy genetikailag módosított olajfaló baktérium szabadalmazhatóságát érintő ügyben úgy foglalt állást, hogy az adott mikroorganizmus az 1952. évi szabadalmi törvény hatálya alá tartozik; a döntésben a bíróság rámutatott arra, hogy a szabadalmi törvény indokolása szerint a törvény célja, hogy oltalmazható legyen "minden a Nap alatt, amit az ember alkotott" [Diamond v. Chakrabarty, 447 US 303 (1980)].

A szabadalmazható biotechnológiai találmányok meghatározása tekintetében fontos alapelveket dolgoztak ki az európai fellebbviteli fórumok is. Egységes gyakorlat alakult ki arra vonatkozóan, hogy a természetben megtalálható, onnan műszaki beavatkozás révén izolált és tisztított anyagok (termékek), illetve az izolációra és tisztításra kidolgozott műszaki eljárások - amennyiben kellőképpen jellemezhetőek, illetve leírhatóak - szabadalmazhatók, ugyanakkor a lényegében biológiainak minősített eljárások - tehát a természetben meglévő, előforduló folyamatok - kizártak a szabadalmi oltalomból.

A biotechnológia-ipar fejlődése elsősorban az amerikai kontinensre koncentrálódik; az európai ipar e területen lemaradt amerikai, illetve japán versenytársaitól. (A biotechnológiai tárgyú szabadalmi bejelentések száma jól illusztrálja a különböző földrészek versenyképességét e területen; 1996 és 2000 között az ESZH-nál megadott biotechnológiai tárgyú szabadalmak 45,5%-át amerikai vállalkozások találmányára adták meg, szemben a 38,8%-os európai aránnyal. Még szembetűnőbb különbségeket mutat az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalánál tett bejelentések alapján nyert szabadalmak megoszlása a két kontinens között: az 1994 és 1997 közötti időszakban a géntechnológiára vonatkozó szabadalmak csupán 14,5%-át kapták európai vállalkozások; rendkívül kis szeletet tudott kihasítani az európai ipar a 72,5%-os amerikai dominanciával szemben.)

A géntechnológia fejlődése az elért eredményeket övező látványos sikerek mellett azonban negatív előjelű reakciókat is előidézett: a célzottan módosított élő szervezetek (transzgénikus növények és transzgénikus állatok) előállításának a közrendre és a közerkölcsre való hatásaival kapcsolatban - különösen az ún. zöld mozgalmak részéről - komoly aggályok merültek fel. Az emberi szervezetbe, génekbe való beavatkozás lehetősége szintén számos alapvető etikai problémát vet fel.

A közrendbe vagy közerkölcsbe ütköző találmányok szabadalmi oltalomból való kizárása a szabadalmi jog alapelve [ld. az ESZE 53. cikkének a) pontját, a TRIPS-egyezmény 27. cikkének (2) bekezdését]. Ezeknek az elveknek a biotechnológia területén való alkalmazása azonban összetett, gyakran nem egyértelműen megválaszolható kérdéseket vet fel. Ezt illusztrálja például az ESZH-nak az a döntése, amely az 1980-as években a Harvard Egyetem által kifejlesztett, a rákkísérletek végzésére alkalmas genetikailag módosított kísérleti egér (ún. "Harvard-egér" vagy "Onco-mouse") szabadalmazhatóságáról határozott. Az 1990-ben hozott döntésében (T/19/90, OJ EPO 1990, 476) úgy ítélte meg az ESZH, hogy a kísérleti állat alkalmazása gyógyszerek tesztelése, farmakológiai vizsgálata céljából nagyobb hasznot jelent az emberiségnek, mint amekkora a kísérleti állatnak a génmanipuláció útján okozott szenvedése, és ezért a közerkölcs szempontjai alapján nem lehet elutasítani a találmány szabadalmazását. Az e döntéssel szemben benyújtott felszólalás tárgyában még folyamatban van az eljárás, tehát még nem dőlt el e találmány jogi sorsa. Ugyanerre a találmányra 1988-ban az Amerikai Egyesült Államokban szabadalmat adtak.

A közrend és közerkölcs fogalmának értelmezésével, alkalmazásával kapcsolatban meghatározó jelentőségű határozatot hozott 1995-ben az ESZH egyik fellebbviteli tanácsa (T 356/93, OJ EPO 1995, 545). E határozat - többek között - kimondta, hogy a közrend kategóriája a közbiztonságot, valamint a társadalom tagjainak fizikai védelmét jelenti; a közrend fogalmába beletartozik a természeti környezet védelme is. Azok a találmányok tehát, amelyek feltehetőleg sértik a köznyugalmat, a társadalmi rendet, illetve valószínűleg súlyosan károsítják a természetet, közrendbe ütköznek, és ezért nem szabadalmazhatók. A határozat azt is leszögezte, hogy a közerkölcsöt az egy adott kultúrában mélyen gyökerező, az egyes magatartások, viselkedési formák helyességének megítélésére vonatkozó, általánosan elfogadott normák alapján lehet meghatározni. Az Egyezmény alkalmazásában a közerkölcs meghatározása szempontjából az európai kultúra a meghatározó.

A biotechnológiának - és különösképpen a géntechnológiának - az erkölcsi elvekkel való kapcsolatát számos nemzetközi szerződés szabályozza.

Kifejezetten az emberi génállománnyal kapcsolatos emberi jogokat szabályozza a UNESCO 1996. évi Nemzetközi Nyilatkozata a humán genomról és az emberi jogokról. Az Egyezmény kimondja többek között azt, hogy a humán génállomány természetes állapotában nem lehet tárgya anyagi haszonszerzésnek, és hogy az érintett beleegyezése szükséges bármely, az emberi génállományba való beavatkozáshoz [ld. a Nyilatkozat 4. cikkét és 5. cikkének b) pontját].

Fontos nemzetközi szerződés e kérdéskörben az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedoban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve. Az egyezmény szabályozza az egészségügyi beavatkozásokkal kapcsolatos alapvető emberi jogokat (pl. a beleegyezést, a magánélethez és a tájékoztatáshoz való jogot, az emberi génállománnyal kapcsolatos jogokat, a tudományos kutatásra vonatkozó szabályokat, az emberi testrészekkel kapcsolatban a haszonszerzés tilalmát). A kiegészítő jegyzőkönyv az egy másik élő vagy holt emberi lénnyel genetikailag azonos emberi lény létrehozására irányuló beavatkozás ("klónozás") tilalmát mondja ki. Az egyezményt és a kiegészítő jegyzőkönyvet hazánkban a 2002. évi VI. törvény hirdette ki.

Az Európai Uniónak a 2000 decemberében elfogadott Emberi Jogi Chartája [ld. az Emberi Jogi Charta 3. cikkének (2) bekezdését] szintén rendelkezik az orvostudománynak, a biológiának az emberi integritást érintő kérdéseiről; az Emberi Jogi Charta kimondja, hogy a biotechnológiai eljárásokat csak az érintett személy hozzájárulásával lehet lefolytatni, hogy tilos emberi fajok létrehozása, vagy az emberi test vagy részeinek haszonszerzés céljára való felhasználása, illetve az emberi lények klónozása.

3. Az Európai Unióban a biotechnológiai találmányok jogi oltalmát szabályozó irányelvre vonatkozó első javaslatot a Bizottság 1988-ban terjesztette elő [COM(88) 496 final, 17. 10. 1988.]; a tervezet a Parlament előtt heves támadások kereszttüzébe került, elsősorban az ún. zöld mozgalmak irányából, és 1995. március 1-jén a Parlament - a Maastricht-i Szerződéssel bevezetett új hatáskörével élve - megakadályozta a tervezet elfogadását. A Bizottság még ebben az évben előterjesztette második javaslatát [COM(95) 661 final, 13. 05. 1995.], amelyet - nagyszámú módosítást követően - 1997. november 27-én fogadott el a Tanács, 12 tagállam igen szavazatával, 1 tagállam (Hollandia) ellenszavazatával és 2 tagállam (Olaszország és Belgium) tartózkodásával. Az irányelvet 1998. július 6-án fogadta el az Európai Parlament.

Az irányelv preambulumának egyes pontjai az irányelv létrehozásának alapvető indokaiként a következőket említik meg:

- az európai ipar fejlődésének és - elsősorban az erős amerikai és japán versenytársakkal szembeni - versenyképességének, valamint az egységes belső piac működésének, a belső piaci kereskedelemnek biztosítása érdekében szükséges a tagállami jogszabályok összehangolása;

- annak ellenére, hogy a biotechnológiai találmányok oltalmát a szabadalmi jog szabályozza, e terület sajátosságaira tekintettel bizonyos speciális szabályok bevezetése elengedhetetlen;

- a biotechnológiának - különösen a géntechnológiának - számos területen (a környezetvédelemben, a gazdaságos és a környezetet kímélő termelési módok kidolgozásában, a gyógyszergyártásban, a fertőző betegségek elleni harcban) betöltött kimagasló szerepére, valamint a kutatás és fejlesztés tőkeigényére és nagy kockázatára tekintettel különösen fontos e területen a megfelelő szintű szabadalmi oltalom biztosítása;

- tekintettel arra, hogy a biotechnológia alkalmassá vált az élő szervezetbe való beavatkozásra, e területen a közrend és a közerkölcs szempontjait különösen nagy súllyal kell figyelembe venni.

Az irányelv e szempontokat figyelembe véve a következő kérdéseket szabályozza:

- a szabadalmazható biotechnológiai találmány fogalmát (összhangban a nemzeti hivatalok és az ESZH által kialakított gyakorlattal), különös tekintettel a felfedezés és a találmány elhatárolására, valamint a közrend és közerkölcs elveinek alkalmazására a biotechnológia területén;

- a biotechnológiai találmányokra vonatkozó szabadalmi oltalom tartalmát;

- a biológiai anyag letétbe helyezésére vonatkozó feltételeket;

- a növényfajták és a szabadalmak közötti kényszerengedélyezést.

Nem sokkal az elfogadást követően az irányelv megsemmisítését kezdeményezte 1998. október 19-ei keresetében az EK-Szerződés 173. cikke (a Szerződés hatályos szövegének számozása szerint 230. cikke) alapján Hollandia (C-377/98). Hollandiát beavatkozóként támogatta Olaszország és Norvégia is. A kereset hat jogcímen támadta az irányelvet; az egyes jogcímek az irányelv megalkotásához szolgáló jogalap hiányára, az EK-Szerződés szubszidiaritásra vonatkozó alapelvének, a jogbiztonság alapelvének, bizonyos nemzetközi normáknak, valamint egyes emberi jogoknak (az emberi méltóságnak és az önrendelkezéshez való jognak) a megsértésére, illetve az irányelv létrehozatalának eljárási jogi hibáira vonatkoztak. Az Európai Bíróság 2001. október 9-én született ítéletében a keresetet - mind a hat jogcím tekintetében - elutasította.

Az ítélet indokolásának azokat az elemeit érdemes kiemelni, amelyek az irányelv egyes rendelkezéseit érdemben érintő kérdésekre vonatkoznak. Ezek az irányelvnek a jogbiztonság elvével, bizonyos nemzetközi jogi normákkal, valamint egyes emberi jogokkal való kapcsolatát érintik.

A kereset a jogbiztonság elvének sérelmére hivatkozott az irányelvnek a közrend és közerkölcs kérdését, valamint a növény- és állatfajták oltalmát szabályozó rendelkezései tekintetében.

A közrend és közerkölcs kérdésének szabályozására vonatkozó kifogással kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy az irányelv valóban ad mérlegelési lehetőséget a tagállamok számára annak megítélése kapcsán, hogy mely találmány hasznosítása ütközik közrendbe vagy közerkölcsbe; e mérlegelési lehetőség azonban szükségszerű a tagállamok kulturális, társadalmi sajátosságaira tekintettel. A közrend és közerkölcs előírásainak tagállami alkalmazása mindazonáltal nem teljesen korlátok nélküli: egyrészt nem tekinthető a hasznosítás közrendbe vagy közerkölcsbe ütközőnek pusztán azért, mert valamely jogszabállyal ellentétben áll; másrészt az irányelv meghatároz bizonyos eseteket, amelyek mérlegelés nélkül kizárandók az oltalomból. Korlátozza a tagállami döntéseket az is, hogy azokat az Európai Bíróság is felülbírálhatja. Az irányelv azzal, hogy a közrend és közerkölcs elvének alkalmazásában - csakúgy, mint számos egyéb, a szellemi tulajdon területén született közösségi jogszabály - a tagállamok számára meghatározott keretek között mérlegelési lehetőséget ad, nem sérti a jogbiztonság elvét.

A növényfajták oltalmával kapcsolatban a Bíróság rámutatott, hogy a növényfajták szabadalmi oltalomból való kizárása a nemzetközi normákat követi [ld. az ESZE 53. cikkének b) pontját, a Strasbourgi Egyezmény 2b. cikkét]. A növényfajták oltalmára 1961-ben született meg az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény, vagyis az UPOV-egyezmény (ld. az általános indokolás I. 2. pontját), amely eredetileg úgy rendelkezett, hogy a tagállamok akár a szabadalmi jog rendszerén belül, akár egy külön, sui generis oltalmi rendszer keretében oltalomban részesíthetik a növényfajtákat; az UPOV-egyezmény csak azt írta elő, hogy ugyanazon növényfajta oltalma nem biztosítható egyszerre mindkét oltalmi forma keretében. (Az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege ezzel ellentétben csak azt követeli meg, hogy a Szerződő Felek gondoskodjanak a növényfajták oltalmáról.) Az irányelv megszületésekor az ESZE rendelkezései alapján követendő joggyakorlat nem volt egyértelmű. Az irányelv teremtette meg a világos és egyértelmű szabályozást a növényfajták oltalmazhatósága tekintetében; tisztázta az addigi bizonytalanságot azzal, hogy világosan elhatárolta a növényfajta-oltalomban részesíthető növényfajtákat és azokat a találmányokat, amelyek technikai megvalósíthatósága nem korlátozódik egy növényfajtára. Az irányelv előírásai és a preambulum egyes pontjaiban kifejtett magyarázatok egyértelműen leszögezik, hogy növényfajta-oltalom a teljes génállományuk által meghatározott növényfajtákat illeti meg, ugyanakkor a fajtánál magasabb taxonómiai besorolású növénycsoportosítások, amelyeket egy közös gén és nem a teljes génállományuk jellemez, szabadalmi oltalomban részesülhetnek.

Az irányelvnek a növényfajták oltalmát szabályozó rendelkezéseivel van összhangban az ESZH gyakorlata is; a Novartis-ügyben hozott határozatban [Transgenic plant/Novartis II. (G 1/98, OJ EPO 2000, 111.)] az ESZH fellebbviteli tanácsa kimondta, hogy a nem specifikus növényfajtát magában foglaló találmány a szabadalmazásból nem zárható ki, még akkor sem, ha az a növényfajtát magában foglalja. Rekombináns (mikrobiológiai) technológiával a szülőnövénybe vitt gént tartalmazó, megkülönböztethető, egynemű és állandó növényfajták a szabadalmi oltalomból viszont kizártak, annak ellenére, hogy a mikrobiológiai eljárásokkal előállított termékek egyébként szabadalomképesek (ha azok nem fajták).

A kereset az irányelvnek több nemzetközi szerződéssel, így a Biológiai Sokféleség Egyezménnyel (Convention on Biological Diversity) való viszonyát is aggályosnak tartotta. A Biológiai Sokféleség Egyezményt az Egyesült Nemzetek 1992-ben Rio de Janeiróban tartott konferenciáján hozták létre. A Biológiai Sokféleség Egyezmény három alapvető célja a biológiai sokféleség megőrzése, komponenseinek fenntartható használata, valamint a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása. Magyarország megerősítő okmányát 1994. február 24-én helyezte letétbe az ENSZ főtitkáránál; az egyezményt az 1995. évi LXXXI. törvény hirdette ki.

Az irányelv megsemmisítésére irányuló kereset szerint az irányelv és az egyezmény céljai ellentétesek, és az irányelv az egyezményben lefektetett alapelveket, a fejlődő országok számára biztosított jogokat sérti. A Bíróság rámutatott arra, hogy a biotechnológiai találmányok oltalmának szabályozása önmagában nem eredményezi azt, hogy a fejlődő országok biológiai forrásaik ellenőrzésében, hagyományos tudásuk megőrzésében korlátozva lennének. Maga az irányelv és az egyezmény is rendezi a két szabályozás kapcsolatát: az egyezmény általános jelleggel kimondja, hogy céljainak elérése kizárólag az erőforrásokon és technológiákon fennálló jogok figyelembevételével történhet [ld. az egyezmény 1. cikkét]; az irányelv pedig egyértelmű a tekintetben, hogy szabályai nem érintik a tagállamok nemzetközi kötelezettségeit, különösen a TRIPS-egyezmény, valamint a Biológiai Sokféleség Egyezmény alapján vállalt kötelezettségeket [ld. az irányelv 1. cikkének (2) bekezdését]. Az egyezmény tehát nem korlátozza vagy tiltja meg a biotechnológiai találmányok szabadalmazhatóságát; éppen ellenkezőleg, a technológia hozzáférhetőségére és átadására vonatkozó rendelkezésben - az előbb említett általános elv mellett - kifejezetten előírja, hogy a hozzáférhetőséget és az átadást oly módon kell biztosítani, hogy az elismerje a szellemi tulajdonjogok megfelelő és hatékony védelmét és megfeleljen azoknak [ld. az egyezmény 16. cikkének (2) bekezdését]. Meg kell jegyezni továbbá azt is, hogy - amint arra Jacobs főügyész véleménye rámutatott - az irányelv, a keresetben kifogásoltakkal ellentétben, nem érinti a fejlődő országok olyan hagyományos kincseit, amelyek nem minősíthetők találmánynak: az irányelv ugyanis egyértelmű a tekintetben, hogy a biotechnológiai találmányok akkor szabadalmazhatók, ha megfelelnek az újdonság, a feltalálói tevékenység és az ipari alkalmazhatóság feltételeinek. Ezek a feltételek világosan kizárják a szabadalmi oltalomból a természetes erőforrásokat.

Az irányelv ellen benyújtott kereset felvetette az irányelv és az alapvető emberi jogok - különösen az emberi méltóság és az önrendelkezéshez való jog - kapcsolatának kérdését is. A kereset szerint az irányelv két módon is megsértette az alapvető emberi jogokat: egyrészt azzal, hogy lehetővé teszi az emberi test izolált részeinek szabadalmazhatóságát, másrészt azzal, hogy nem írja elő, hogy a gyógyászati beavatkozásokhoz az érintett hozzájárulása szükséges. A Bíróság megvizsgálta azt, hogy vajon az irányelvnek az emberi testre vonatkozó szabályai sértik-e az alapvető emberi jogokat? Elsőként megállapította, hogy a szabadalmazhatóságnak az irányelvben is megjelenő általános alapelvei alapján emberi gének önmagukban nem állhatnak oltalom alatt: szabadalmi oltalom ugyanis csak olyan anyagra vagy eljárásra szerezhető, amely nem esik a felfedezés körébe, azaz, ha azt izolálták, és ha annak ipari alkalmazhatóságát - az irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében előírtaknak megfelelően - a szabadalmi bejelentésben feltárták. Mindazonáltal, az irányelv 6. cikke alapján még annak a találmánynak a szabadalmazhatósága is kizárt, amely - bár az általános szabadalmazhatósági alapelveknek megfelel - az emberi méltóságot sérti. Az irányelvnek a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütköző találmányok kizárására vonatkozó rendelkezése alkalmas mindazon találmányok kiszűrésére, amelyek az emberi jogokat, az emberi méltóságot sértenék, hiszen a 6. cikk (2) bekezdésében megjelölt kizárások nem kimerítő jellegűek: az eset körülményeitől függően bármely, az emberi méltóságot sértő találmány kizárható a szabadalmi oltalomból. A Bíróság kimondta: "az irányelv rendelkezéseiből egyértelműen kitűnik, hogy ami az emberi eredetű élő anyagot illeti, az irányelv a szabadalmi jogot kellően szigorúan alakítja ahhoz, hogy biztosítsa: az emberi test ténylegesen hozzáférhetetlen és elidegeníthetetlen marad és ezáltal az emberi méltóság csorbítatlanul biztosítható" (ld. a Bíróság ítéletének 77. pontját). Ezt igazolta vissza a Bizottságnak a biotechnológia etikai összefüggéseit vizsgáló tanácsadó csoportja is.

Abban a kérdésben, hogy az irányelv elmulasztotta előírni a beleegyezés jogát, a Bíróság azon az állásponton volt, hogy e kérdésnek a szabályozása nem a szabadalmi jog feladata; mindazonáltal tagadhatatlanul az alapvető emberi jogok részét képezi az a jog, hogy a gyógyászati beavatkozáshoz az érintett beleegyezése szükséges. Ezt fektetik le a már említett nemzetközi egyezmények; a magyar jogi szabályozás is megfelel ezeknek az előírásoknak [ld. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15. §-át és az orvosbiológiai kutatásokról szóló 11/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet 7. §-át].

4. Az ESZE és Végrehajtási Szabályzata - többek között ez utóbbi 1999. évi módosításának is köszönhetően - az irányelvvel azonos módon szabályozza a szabadalmazható biotechnológiai tárgyú találmányok körét, a közrend és a közerkölcs kérdését, valamint a biológiai anyag letétbe helyezésére vonatkozó feltételeket.

5. A hetvenes évek második felében a modern biotechnológia, a génsebészet korán meghonosodott Magyarországon, elsősorban az MTA Szegedi Biológiai Központjában (SzBK) folyó úttörő munkának köszönhetően. Ez az intézet hamarosan regionális központtá vált és megkapta a "Centre of Excellence" címet is.

A gyógyszeripar Magyarországon főként a klasszikus, fermentációs eljárásokon alapuló technológiákra épít; modern biotechnológiai kutatás elsősorban az egyetemi és az akadémiai kutatóhelyeken folyik. Az alapkutatás magas színvonala ellenére azonban Magyarországon még nem alakult ki számottevő biotechnológiai ipar. Mindazonáltal biztató jel, hogy a biotechnológiai ismeretek széles körben elterjedtek és jelentős létszámú szakembergárda alakult ki. Az utóbbi években a piacon ígéretes középvállalkozások is megjelentek, amelyek elsősorban modern biotechnológiai eljárásokon alapuló diagnosztikai fejlesztésekkel foglalkoznak.

Fontos nemzeti érdek, hogy Magyarországon olyan gazdasági-jogi környezet jöjjön létre, amely elősegíti, hogy a hazai kutatók, fejlesztők és vállalkozók is részt vehessenek a genetikai erőforrások kiaknázásában.

A génkutatás területén komoly fejleményeket hozhat a közeljövőben megalakuló ún. Virtuális Nemzeti Genomikai Kutatóközpont. Ennek az ország jelentős egyetemi városait magában foglaló tudományos kutatóhálózatnak a feladata a koordinált fejlesztés, a kutatási programok összehangolása lesz, azzal a céllal, hogy megteremtse a kutatási kapacitás olyan kritikus tömegét, amely - új intézet létrehozása nélkül - komoly eszköz- és tőkeigényes kutatások elvégzését teszi lehetővé.

A megfelelő gazdasági környezet megteremtését segíti elő több olyan kormányzati program is, amely a biotechnológia területén folyó kutatások, fejlesztések elősegítését célozza. A "Tudomány és Technológiapolitika 2000" című program, amely a magyar tudomány, technológia és innováció hosszú távú fejlesztési programját fogalmazza meg, többek között az orvos-biológiai kutatásokat - különös tekintettel a korszerű és magas hatásfokú molekuláris biológiai módszerek alkalmazására -, a molekuláris alapú gyógyszerkutatásokat és a funkcionális genomikát jelöli meg az életminőség javítását célzó kutatási és fejlesztési program elemei között, valamint külön nemzeti kutatási és fejlesztési program keretében irányozza elő az agrárgazdaság és a biotechnológia fejlesztését.

A magyar vállalkozások kihasználhatják az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által kiírt "Biotechnológia 2000" című pályázat lehetőségeit is; ennek a pályázatnak a célja a magyar biotechnológiai vállalkozások versenyképességének javítása, korszerű, magas értéket képviselő, az emberi egészséget, a környezetet nem veszélyeztető és az etikai követelményeknek is megfelelő, piacképes biotechnológiai termékek, eljárások és szolgáltatások létrehozása.

A biotechnológia területe az Európai Unióban is változatlanul előtérben van. Az Európai Tanács 2001. március 25-i stockholmi ülését követő elnöki zárónyilatkozat felkérte a Bizottságot és a Tanácsot annak a megvizsgálására, hogy az európai biotechnológiai ipar versenyképességét milyen eszközökkel lehet elősegíteni úgy, hogy az egészség, a biztonság és a környezet védelme, valamint az alapvető erkölcsi alapelvek ne szenvedjenek csorbát.

E vizsgálat elvégzése alapján látott napvilágot - széles körű társadalmi és szakmai konzultációt követően - 2002. január 23-án a Bizottságnak az élettudományok és a biotechnológia közösségi fejlődésére vonatkozó, 2010-ig terjedő stratégiai tervét tartalmazó közleménye [COM (2002) 27 final, 23. 01. 2002.].

Az Európai Unió biotechnológiára vonatkozó akciótervébe való bekapcsolódás is várhatóan reményteli hatásokkal lesz a magyar biotechnológiai kutatások fejlődésére. Mindezeket a folyamatokat erősíti, támogatja a biotechnológiai találmányok megfelelő jogi oltalmát biztosító jogszabályi háttér létrehozása, ami e törvényjavaslat egyik fő célkitűzése.

6. A biotechnológia területén az első jelentős nemzetközi szintű szabályozás a mikroorganizmusok szabadalmi eljárás céljából történő letétbe helyezése nemzetközi elismeréséről szóló, 1977-ben létrejött és 1980-ban módosított Budapesti Szerződés volt. A Budapesti Szerződés az ún. nemzetközi letéteményes szervek elismerésének rendszerét alakítja ki azon szerződő államok között, amelyek megkövetelik a mikroorganizmus (biológiai anyag) letétbe helyezését akkor, ha a találmány tárgya olyan mikroorganizmus (biológiai anyag), amelyet a szabadalmi bejelentésben nem lehet olyan részletességgel feltárni, hogy a szabadalom megvalósítható legyen. Magyarország megerősítő okmányát 1978. július 11-én helyezte letétbe a Szellemi Tulajdon Világszervezete Főtitkáránál; a Budapesti Szerződés 1980. augusztus 19-én lépett hatályba, a szerződést az 1981. évi 1. törvényerejű rendelet hirdette ki. Elmaradt azonban a Budapesti Szerződés Végrehajtási Szabályzatának hazai jogszabályban való kihirdetése, holott e szabályzat is közvetlenül és általános érvénnyel állapít meg jogokat és kötelezettségeket magánszemélyek és jogi személyek számára [ld. az 1982. évi 27. tvr. 13. §-ának (2) bekezdését].

7. A törvényjavaslat az Európai Unió irányában fennálló jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését, illetve az Európai Szabadalmi Egyezményhez történő csatlakozás folytán is szükségessé váló módosítások elvégzését, valamint az előző pontban említett hiányosság orvoslását célozza, azáltal, hogy

- az Szt.-ben a törvény megfelelő tartalmi egységeinek a kiegészítésével a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv rendelkezéseivel összhangban szabályozza a biotechnológiai találmányok oltalmát;

- megadja a felhatalmazást a Budapesti Szerződés Végrehajtási Szabályzatának rendelettel történő kihirdetésére.

VII.

1. A növényfajták oltalmát jelenleg az Szt. külön részben és fejezetben (a negyedik részben és a XIII. fejezetben) szabályozza; e szerkezeti egység az Szt. különös részét képezi, hiszen a növényfajták oltalmára vonatkozó szabályok több kérdésben nagyban eltérnek az ipari találmányokra vonatkozó, általános szabadalmi jogi rendelkezésektől. A növényfajták oltalma ezért - noha a szabadalmi jelzőt viseli - hatályos jogunkban is önálló, az általános szabályok hatálya alá eső találmányok szabadalmi oltalmától elkülönülő oltalmi formát képez. Az Szt. tehát jelenleg a növényfajták oltalmát egy speciális szabadalmi oltalom keretében biztosítja, a növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény (azaz az UPOV-egyezmény; ld. az I. 2. pontot) 1978. évi szövegében előírt anyagi jogi szabályokkal összhangban. Magyarország az UPOV-egyezményhez 1983-ban csatlakozott és e csatlakozással hazánkban az egyezmény 1978. évi szövege lépett hatályba. (Az egyezmény szövegét az 1983. évi 14. törvényerejű rendelet hirdette ki.)

A biotechnológia és ezen belül különösen a géntechnológia területén az elmúlt évtizedekben végbement változások és a növényfajták kifejlesztésével kapcsolatos eljárások fejlődése következtében az UPOV-egyezmény 1978. évi szövegéhez való csatlakozásunk óta a növényfajták oltalmának nemzetközi rendszere megváltozott; e változások miatt időszerűvé vált a növényfajták oltalmára vonatkozó hazai jogi környezet megfelelő átalakítása.

2. A nemzetközi jogi környezet változásának legfontosabb fejleménye, hogy 1991-ben módosították az UPOV-egyezmény akkor hatályos, 1978-ban elfogadott szövegét; az új szöveg 1998. április 24-én hatályba lépett. Magyarország az új szöveget nem írta alá, ezért azt nem is erősíthette meg; a hatályba lépett új szöveghez azonban hazánk csatlakozhat.

Az UPOV-egyezmény alapelveiben és szerkezetében az 1991. évi felülvizsgálat számos változást eredményezett. Az egyezmény létrehozásakor a növényfajták megkülönböztethetőségének a vizsgálata csak korlátozott módon volt lehetséges; erre tekintettel az egyezmény csak meghatározott számú nemzetséghez és fajhoz tartozó fajta védelmét írta elő. Mivel mára technikailag megoldhatóvá vált az összes fajta vizsgálata, az új szöveg - a növénynemesítők ösztönzése érdekében - a szerződő felek számára az összes növényrendszertani nemzetséghez és fajhoz tartozó fajta védelmét kötelezővé teszi. Az egyezmény valamely korábbi szövegéhez csatlakozott tagállamoknak a korábbi szöveg által lehetővé tett korlátozásokat legkésőbb az 1991. évi szöveg megerősítését követő öt éven belül fel kell számolniuk. Azok a szerződő felek, amelyek az 1991. évi szöveghez csatlakoznak és korábban nem voltak részesei az egyezménynek, csatlakozásuk időpontjában legalább tizenöt nemzetség és faj oltalmát kötelesek biztosítani, és legkésőbb a csatlakozást követő tizedik év lejártával az oltalmat ki kell terjeszteniük az összes nemzetségre és fajra.

Hasonlóan módosította - lényegében általánosította - az 1991. évi szöveg a nemzeti elbánásra vonatkozó szabályokat. A korábbi szabályok a nemzeti elbánás alkalmazásának korlátozását két esetben is lehetővé tették: egyrészt csak az adott állam által oltalomban részesített nemzetségek és fajok tekintetében kellett a nemzeti elbánást biztosítani, másrészt pedig, ha a tagállam az egyezményben előírtaknál szélesebb jogokat biztosított bizonyos nemzetségek és fajok esetében, csak viszonosság esetén volt köteles más államokban lakóhellyel rendelkező természetes személyek, illetve székhellyel rendelkező jogi személyek számára hasonló jogokat adni. Az egyezmény jelenleg hatályos szövege a nemzeti elbánás mindenféle korlátozás nélküli alkalmazását írja elő.

Az egyezmény alapelveit érintette az a változtatás is, amely szerint nemcsak államok, hanem nemzetközi szervezetek is az egyezmény részesévé válhatnak; ez a rendelkezés lehetővé teszi például az Európai Közösség csatlakozását, a Közösség azonban egyelőre nem élt ezzel a lehetőséggel. Az egyezmény 1991. évi szövege ennek megfelelően nem a "tagállamok", hanem a "szerződő felek" kifejezést használja.

Az 1991. évi felülvizsgálat az egyezmény struktúrájában és tartalmában is számos változást eredményezett. Az oltalmazhatóság feltételeire és a kizárólagos jogok tartalmára vonatkozó szabályok a korábbi szöveghez képest tagoltabbak, részletesebbek és korszerűbbek.

Az oltalom feltételei tekintetében apró módosításokat eredményezett az 1991. évi felülvizsgálat.

A növényfajta újdonságára vonatkozó rendelkezés módosult egyrészt a tekintetben, hogy - a korábbi szöveg opcionális szabályával ellentétben - a szerződő felek számára immár kötelező szabály, hogy a növényfajtának a - nemesítő által vagy az ő beleegyezésével történő - forgalomba hozatala nem jár a növényfajta újdonságának elvesztésével, ha az a növényfajta-oltalmi bejelentés napját megelőző egy éven belül történt. Az újdonságrontó cselekmények köre is változott a korábbi szöveghez képest. Az új szöveg szerint egyrészt bővebb a cselekmények köre: míg az 1978. évi szöveg alapján a - meghatározott időszakban történt - forgalomba hozatallal vesztette el az újdonságát a növényfajta, az 1991. évi szöveg alapján ez a növényfajtával való bármiféle rendelkezéssel bekövetkezik. Nem újdonságrontó ugyanakkor az eladásra való felkínálás az új szöveg szerint; e tekintetben tehát a nemesítők számára kedvezőbb az új egyezmény. Pontosította továbbá az 1991. évi felülvizsgálat a korábbi szöveget annyiban, hogy nem a növényfajta, hanem annak szaporítóanyaga, illetve terménye eladásához vagy az azzal egyéb módon történő rendelkezéshez kapcsolódik az újdonságrontás.

A növényfajta megkülönböztethetőségét meghatározó rendelkezés jelenlegi szövege a korábbi szöveg e tekintetben példálózó jellegű és nem kötelezően alkalmazandó felsorolásához képest egy kötelező esetet ír elő: a növényfajta közismertségét vonja maga után, ha növényfajta-oltalmi bejelentést vagy növényfajta-oltalomra vonatkozó hivatalos nyilvántartásba vételre irányuló bejelentést tettek, amennyiben a bejelentés a növényfajta-oltalom megadását, illetve a növényfajta hivatalos nyilvántartásba vételét eredményezi.

Az 1991. évi szövegben változott továbbá a fajtanévre vonatkozó előírások szerkezeti elhelyezése: a korábbi szöveggel ellentétben - amely az oltalmazhatóság egyik feltételeként rendelkezett az azonosításra alkalmas fajtanévről - a jelenleg hatályos szöveg jobban elhatárolja a fajtanévre vonatkozó előírást az oltalmazhatóság feltételeitől, és az oltalom megadásának "egyéb" feltételei között utal rá. A fajtanévre - elsősorban annak lajstromozhatósági feltételeire - vonatkozó részletes szabályok is jobban elkülönülnek a többi szabálytól: ezek a rendelkezések egy külön fejezetben, az oltalom tartalmára vonatkozó fejezet után és az oltalom megszűnésére vonatkozó fejezet előtt kaptak helyet.

A kizárólagos hasznosítási jogra vonatkozó rendelkezések több kérdésben is lényegesen változtak. Egyrészt az 1978. évi szövegben szereplő kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő előállítás, eladásra való felkínálás, valamint forgalomba hozatal mellett az 1991. évi szöveg utal az előállítás, az újbóli előállítás, a szaporítás céljából való előkészítés, az országból való kivitel és az országba való behozatal, valamint a raktározás eseteire is.

Ezeknek a módosításoknak a lényege a növényfajta előállítására vonatkozó kizárólagos jogosultság újraszabályozásában áll. Az 1978. évi szöveg szerint a jogosultság csak a kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő előállításra terjedt ki. Saját gazdaságon belül, nem kereskedelmi forgalomba hozatal céljából tehát a növényfajta további előállítására korlátlanul lehetőség volt. Az egyezmény következésképpen - bár nem kifejezett előírással, de egyértelműen - lehetővé tette a gazdálkodói privilégium gyakorlását, méghozzá szélesebb körben, mint ahogy az hagyományosan megengedett, hiszen a nem kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő továbbszaporítás lehetősége kiterjedt bármely növényre, tehát a vetőmagvakon kívül gyümölcsökre, dísznövényekre is. Annak érdekében, hogy a szerződő felek a nemzeti agrár-viszonyoknak megfelelően alakíthassák ki a gazdálkodói privilégium feltételeit és tartalmát, az egyezmény felülvizsgálatakor úgy módosították a kizárólagos hasznosítási jog tartalmát, hogy az alapján ne legyen lehetőség a gazdálkodói privilégium gyakorlására. A növényfajta előállításának kizárólagos joga az új szabályok szerint a nemesítőt bármilyen célból - és nemcsak a kereskedelmi forgalomba hozatal céljából - történő előállításra megilleti. Az egyezmény új szövege ugyanakkor lehetővé teszi a szerződő felek számára a gazdálkodói privilégium nemzeti jogban való szabályozását [ld. az egyezmény 15. cikkének (2) bekezdését].

Már az UPOV-egyezmény eredeti, 1961. évi szövegének megalkotásakor megfontolás tárgya volt a tagállamok között a kizárólagos hasznosítási jogok kiterjesztése az oltalom alatt álló növényfajtából nyert terményre. Ekkor a tagállamok még nem állapodtak meg a termények oltalmának kötelező előírásában; az egyezmény ugyanakkor megengedte, hogy a nemzeti jogszabályok az egyezmény által előírt jogoknál szélesebb jogokat biztosítsanak. Az egyes tagállamok szabályai azonban nem nyújtottak megfelelő oltalmat, hiszen a növényfajtának olyan országba való kivitelével, ahol nem állt a termény oltalom alatt, majd az oltalom alatt álló növényfajtából ott nyert termény visszahozatalával kikerülhető volt a speciális oltalom. Az oltalom kiterjesztésének kérdése ezért felmerült az 1991. évi felülvizsgálat során is; a felülvizsgálat eredményeképpen az egyezmény új szövege a növényfajta terményének vonatkozásában kötelezővé tette az oltalom kiterjesztését abban az esetben, ha a terményt a fajta jogosulatlan felhasználásából nyerték, és ha a jogosultnak nem volt megfelelő lehetősége arra, hogy a szaporítóanyaggal kapcsolatban jogait gyakorolhassa. A szerződő felek ezen kívül azt is előírhatják, hogy a kizárólagos hasznosítási jog az ilyen termény jogosulatlan használatából nyert termékre is kiterjed, ha a jogosultnak nem volt lehetősége a terménnyel kapcsolatban kizárólagos jogai érvényesítésére.

Lényeges változást eredményezett továbbá az új szöveg a növényfajta-oltalom tárgyát illetően. A kizárólagos jogok az 1991. évi szöveg alapján négy oltalmi tárgy tekintetében gyakorolhatóak: egyrészt az oltalom alatt álló növényfajtára, másrészt az oltalom alatt álló fajtából lényegében származtatott fajtára, harmadrészt azokra a fajtákra, amelyek nem térnek el határozottan az oltalmat élvező fajtától, végül pedig azokra, amelyek előállítása az oltalomban részesülő fajta ismételt felhasználását igényli. Az utóbbi három esetet az 1991. évi szöveg vezette be. A kizárólagos hasznosítási jog gyakorlásának az ún. lényegében származtatott fajtára való kiterjesztését elsősorban az elmúlt évtizedekben a biotechnológia terén végbement változások tették szükségessé. Az 1978. évi szöveg szerint ugyanis a kizárólagos hasznosítási jog nem terjedt ki a növényfajta-oltalom alatt álló növényfajtának egy új növényfajta kifejlesztésére történő felhasználására és az így előállított növényfajta hasznosítására. Ez a kivétel lehetővé tette, hogy a növényfajta-oltalom alatt álló növényfajta felhasználásával, annak mutánsaként vagy variánsának szelekciójával, akár egy további gén bevitelével előállított "származtatott" fajta önmagában is oltalomban részesüljön, anélkül, hogy azzal kapcsolatban az ún. kiindulási fajta nemesítőjének bármiféle jogosultsága lett volna.

A biotechnológia fejlődésének köszönhetően azonban a hosszú évekig tartó hagyományos nemesítői munkával előállított fajta ilyen biotechnológiai úton történő módosítása viszonylag kis befektetéssel és meglehetősen rövid idő alatt lehetővé tette egy származtatott fajta nemesítését, illetve kifejlesztését. Az, hogy ilyen módon származtatott fajtákkal szemben a kiindulási fajta nemesítője nem tudott jogokat gyakorolni, méltánytalan hátrányt jelentett a jogosultak számára.

Minderre tekintettel az 1991. évi szöveg külön szabályokat alakított ki a származtatott fajtákon belül az ún. lényegében származtatott fajtákra, amely fajták ugyan határozottan eltérnek a kiindulási fajtától, de túlnyomórészt a kiindulási fajtából származnak és - eltekintve a származtatási cselekményekből adódó különbségektől - a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejeződésében megfelelnek a kiindulási fajtának. A lényegében származtatott - és az oltalmi kritériumoknak megfelelő - fajta ugyan továbbra is önállóan növényfajta-oltalomban részesülhet, azonban a kiindulási fajta nemesítőjének a hozzájárulása nélkül nem hozható kereskedelmi forgalomba.

A felülvizsgált szöveg szerint tehát a kizárólagos hasznosítási jog - az 1978. évi szöveg szerinti szabályozással ellentétben - kiterjed a lényegében származtatott fajtákra is; ugyanakkor a kiindulási fajta felhasználásával további - lényegében származtatott fajtának nem minősülő - növényfajta létrehozására irányuló cselekményekre, valamint az így előállított fajták hasznosítására változatlanul lehetőség van a kiindulási fajtára vonatkozó növényfajta-oltalom jogosultjának engedélye nélkül is.

Az 1991. évi szöveg - a korábbi szöveghez képest szintén újításként - az előzőekben említett eset mellett a jogosult engedélye nélkül lehetővé teszi a magánhasználat céljából végzett, illetve a gazdasági tevékenység körén kívül eső cselekményeket, valamint a növényfajta-oltalom tárgyával kapcsolatos kísérleti cselekményeket is.

Az új szöveg alapján a szerződő felek ezeken az eseteken túl előírhatják a gazdálkodói privilégium gyakorlásának lehetőségét is. Ennek a rendelkezésnek a bevezetése a már említett kizárólagos előállítási jogra vonatkozó módosítással van összefüggésben. E privilégium alapján a gazdálkodó a jogosult engedélye nélkül felhasználhatja saját birtokán szaporítás céljából - a hibridek és szintetikus fajták kivételével - a betakarításból származó olyan terményt, amelyet a növényfajta szaporítóanyagának elültetéséből állított elő.

Az 1991. évi szöveg egységesíti a szerződő feleknek a kizárólagos hasznosítási jog kimerülésére vonatkozó szabályait: egyrészt előírja a nemzeti jogkimerülés általános szabályát, valamint nevesít két olyan felhasználási cselekményt, amelyek kivételek e jogkimerülési szabály alól. E két kivétel előírására a hatékony védelem biztosítása érdekében van szükség. Ha a jogkimerülés elve alapján a jogosult a növényfajta eladását követően minden esetben elvesztené a kizárólagos hasznosítási jogot, az eladott növényfajta többszörözéssel való további előállítására a jogosult engedélye nélkül lehetőség volna. Ennek elkerülése érdekében mondja ki az egyezmény 1991. évi szövege, hogy nem merül ki a kizárólagos hasznosítási jog akkor, ha a felhasználás a növényfajta további szaporítását jelenti, illetve, ha az a növényfajta szaporításra alkalmas anyagának olyan államba való kivitelét jelenti, amely az adott növényfajtát nem részesíti oltalomban, kivéve, ha az ilyen kivitel végső fogyasztás céljából történik.

A jogok gyakorlását korlátozó rendelkezések is módosultak az egyezmény új szövegében. Az új szöveg általánosította azt az előírást, hogy a közérdekből történő korlátozás esetében a szerződő feleknek gondoskodniuk kell arról, hogy a jogosult megfelelő ellenszolgáltatást kapjon; ez a kötelezettség az 1978. évi szövegben csak arra az esetre vonatkozott, ha az ilyen felhasználás a növényfajta széles körben történő elterjedését hivatott biztosítani.

Fontos változás, hogy módosult az oltalmi idő: az 1991. évi szöveg alapján az oltalmi idő 20 év, szőlők és fák esetén 18 év; a jogosultak tehát az 1978. évi szöveghez képest 5, szőlők és fák esetén 7 évvel hosszabb ideig élvezhetik a kizárólagos hasznosítási jogot.

Az oltalom megszűnésére vonatkozó szabályok két tekintetben módosultak. Az 1991. évi szöveg egyrészt bővítette az oltalom megsemmisítésének jogalapjait. Az újdonság és a megkülönböztethetőség feltételeinek nem megfelelő növényfajta oltalma mellett (ez az eset szerepelt az 1978. évi szövegben is) a jelenlegi szöveg szerint meg kell semmisíteni a növényfajta-oltalmat akkor is, ha annak tárgya az egyneműség és állandóság kritériumainak az oltalom megadásának időpontjában nem felelt meg és az oltalom megadásához alapul szolgáló információkat és dokumentumokat a bejelentő adta meg vagy nyújtotta be, valamint, ha az oltalmat nem annak adták meg, akit az a törvény szerint megillet, kivéve, ha azt a jogosultra átruházták.

A másik változtatás, hogy az 1991. évi szöveg a korábbi terminológia - az oltalom "érvénytelenítése" (forfeiture) - helyett a "növényfajta-oltalom megszüntetése" (cancellation) kifejezést használja az oltalom megszűnésének másik esetére, és az eddigi eseteken kívül ilyen megszűnési okként nevesíti azt az esetet is, amikor a fajtanév törlését követően a jogosult nem javasol új fajtanevet.

3. A hatályos magyar szabályozás megalkotása óta a növényfajták oltalmának terén a közösségi jogban is történtek változások: létrehozták a közösségi növényfajta-oltalmi rendszert, amelynek alapján a közösségi hivatalhoz tett bejelentéssel oltalom szerezhető az Európai Unió egész területére. A közösségi növényfajta-oltalmat szabályozó rendelet (2100/94/EK rendelet) a növényfajták oltalmának anyagi jogi szabályait az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege alapján határozza meg.

Bár a közösségi rendelet szabályaival való harmonizáció nem tartozik jogközelítési kötelezettségeinkhez, a törvényjavaslat figyelembe veszi a közösségi növényfajta-oltalmi rendszer számos elemét. A javaslat két kérdést a közösségi előírásokkal azonos módon szabályoz: egyrészt a gazdálkodói privilégium mértékét és feltételeit, másrészt a növényfajta-oltalom időtartamát [ld. a törvényjavaslatnak az Szt. 109. §-a (7) bekezdésére, valamint 111. §-ára vonatkozó részét].

4. Az Szt. megalkotása óta bekövetkezett, a növényfajták oltalmát érintő fejlemények közül említést érdemel, hogy az Európai Unióban megszületett a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv, ld. az általános indokolás VI. 1. pontját). Az irányelv kizárja a növényfajták szabadalmi oltalmát. Bár a hazai szabályozás nem áll ezzel ellentétben, hiszen a növényfajták oltalmát az UPOV-egyezmény szellemében, az ipari találmányoktól eltérő módon, "speciális" szabadalmi oltalom keretében szabályozza az Szt., a törvényjavaslat módosítja a növényfajták oltalmi rendszerének elnevezését. Az új szabályozás önálló oltalmi formát ír elő a növényfajták oltalmára (ld. a törvényjavaslatnak az Szt. ötödik részének címére vonatkozó javaslatát). Ezt a változtatást megköveteli az ESZE-hez való csatlakozás is, hiszen az ESZE 53. cikkének b) pontja szintén kizárja a növény- és az állatfajtákat a szabadalmi oltalomból.

A növényfajták oltalmára használatos elnevezés megváltoztatása egyben azt is maga után vonja, hogy a növényfajták oltalmára vonatkozó fejezet jobban elkülönül majd az Szt.-nek az ipari találmányokra vonatkozó részeitől. A törvényjavaslat - a korábbi szabályozási technikától eltérően - meghatározza mindazokat az anyagi és eljárási jogi szabályokat, amelyek csak a növényfajtákra vonatkoznak, és azokban az esetekben, amikor nem indokolt speciális rendelkezést alkotni a növényfajtákra, kifejezett utalással írja elő az ipari találmányokra vonatkozó szabályok alkalmazását.

5. A törvényjavaslat a növényfajták hatékony, korszerű oltalmának biztosítása érdekében, az Szt. megalkotása óta a nemzetközi jogi környezetben és a közösségi jogban bekövetkezett változásoknak megfelelően:

- megváltoztatja a növényfajták iparjogvédelmi oltalmának elnevezését;

- módosítja a növényfajták oltalmának anyagi jogi szabályait;

- speciális eljárási jogi szabályokkal egészíti ki az Szt.-nek a növényfajták oltalmát szabályozó részét.

E törvényjavaslathoz kapcsolódik az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegéhez való csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint az egyezmény új szövegének kihirdetésére irányuló törvényjavaslat.

VIII.

1. E törvényjavaslat benyújtását több évre visszatekintő felkészülés előzte meg. Ennek része volt magának az Szt.-nek az 1995. évi megalkotása is. Az MSZH az ESZH-val 1991 óta folytat együttműködést, aminek eredményeképpen iparjogvédelmi hatóságunk - munkatársainak képzése, ügyviteli és informatikai rendszerének fejlesztése, tájékoztató és ügyfélszolgálati kapacitásainak korszerűsítése révén - intézményi szempontból is felkészült az ESZE-hez való csatlakozásra.

A szakmai közvéleménynek immár több éve magyar nyelven is a rendelkezésére állnak az ESZE-t és az ESZH-t bemutató dokumentumok, az ESZE alkalmazásához útmutatást adó kiadványok.

Az MSZH képviselői az ESZE-hez való csatlakozásra történő felkérés (vagyis 1999 eleje) óta megfigyelőként vehettek részt az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsának és egyes szakmai testületeinek ülésein, valamint az európai szabadalmi rendszer reformjával foglalkozó diplomáciai, illetve kormányközi értekezleteken [ld. a IV. 7. pontot]. Ezenkívül hasznos információkkal szolgált az ESZE-tagállamok és a csatlakozásra készülő országok nemzeti hivatalaival való kapcsolattartás is.

A törvényjavaslat összeállítását jogösszehasonlító vizsgálódás is megelőzte, amely az ESZE jelenlegi és jövőbeli tagállamainak nemzeti jogszabályaira egyaránt kiterjedt.

2. A törvényjavaslat tervezetét két alkalommal is megvitatta és kedvezően értékelte a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács [ld. a 86/2000. (VI. 15.) Korm. rendelet 9. §-át].

3. A törvényjavaslat tervezetét az előterjesztők széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsátották. A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület 2002. áprilisi országos konferenciája éppúgy megtárgyalta a tervezetet, mint ahogy azt többször is véleményezte számos más szakmai szervezet (pl. a Szabadalmi Ügyvivői Kamara) is. Az MSZH 2002 áprilisától kezdődően a honlapján is közzétette a törvényjavaslat tervezetének egyes változatait.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A TRIPS-egyezmény (ld. az általános indokolás II. 2. pontját) 27. cikkének (1) bekezdése megköveteli a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjaitól, hogy a találmányok számára a technika bármely területén szabadalmi oltalmat biztosítsanak. E követelményt az Szt. 1. §-ának (1) bekezdése ma is kielégíti, hiszen nem tartalmaz semmiféle megszorítást a szabadalmazható találmányok technikai hovatartozására nézve. A TRIPS-egyezmény említett rendelkezésével mindazonáltal célszerű megteremteni a szövegszerű összhangot is. Részben a nemzetközi szinten olykor előforduló félreértések elkerülése végett, részben pedig annak egyértelművé tétele érdekében, hogy csak a technika valamely területéhez tartozó találmányok részesülhetnek szabadalmi oltalomban. Törvényi szinten is megerősítést nyer ezáltal a hazai szabadalmi joggyakorlatban kikristályosodott az az elv, hogy a nem technikai jellegű megoldások (pl. üzleti módszerek) nem számítanak szabadalmazható találmánynak. Ezt a gyakorlatot követi egyébként az ESZH is, amit az ESZE 52. cikkének a 2000. évi felülvizsgálat alkalmával történő módosítása is visszaigazolt.

A 2. §-hoz

Az ESZE 139. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szükségessé teszik a technika állásának ún. teljes kiterjesztésű értelmezéséről szóló rendelkezés kiegészítését. Ennek megfelelően a Magyar Köztársaságot megjelölő európai szabadalmi bejelentés tartalmát is a technika állásához tartozónak kell tekinteni az Szt. 2. §-ának (3) bekezdésében, valamint - a javaslat 27. §-ával megállapított - 84/D. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételek teljesülése esetén.

A 3. §-hoz

Az Szt. 1. §-a (1) bekezdésének hatályos szövege szerint szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány. Szabadalom tárgyát képezheti tehát - attól függetlenül, hogy a technika mely területén alkották - minden olyan találmány, amely megfelel az oltalmazhatósági feltételeknek és nincsen kizárva az oltalomból. Ezt az elvet teszi még egyértelműbbé a javaslatnak - a TRIPS-egyezménnyel összhangban - az Szt. e rendelkezésére vonatkozó módosítása, amely szerint szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány a technika bármely területén (ld. a részletes indokolásnak az 1. §-hoz tartozó részét).

Amennyiben tehát egy adott találmánytípust a törvény per se nem zár ki az oltalmazható találmányok köréből, az az általános szabadalmi jogi feltételek teljesítése esetén oltalmat nyerhet. A biotechnológiai találmányok ebből adódóan az Szt. jelenleg hatályos szabályai alapján az ipari találmányokkal azonos módon részesülhetnek szabadalmi oltalomban. A javaslatnak a szabadalmazható biotechnológiai találmányra vonatkozó rendelkezései - a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv; ld. az általános indokolás VI. részét), valamint az ESZE és Végrehajtási Szabályzatának rendelkezéseivel összhangban - ezt a már jelenleg is érvényesülő szabályozást teszik egyértelműbbé.

Az 5/A. § (1) bekezdése a szabadalmazható biotechnológiai találmány általános fogalmát határozza meg. A biotechnológiai találmány fogalmának központi eleme a biológiai anyag. A javaslat megfogalmazása szerint biológiai anyagnak minősül - az irányelvvel [2. cikk (1) bek. a) pont] és az ESZE Végrehajtási Szabályzatával [23b. szabály (3) bek.] összhangban - bármely olyan - genetikai információt tartalmazó - anyag, amely önmagában képes a szaporodásra vagy biológiai rendszerben szaporítható. Ez a meghatározás magában foglalja például a vírusokat (továbbá bizonyos megközelítések szerint a DNS- és az RNS-szekvenciákat is) és általában minden olyan egysejtű szervezetet, amely laboratóriumban szaporítható vagy manipulálható, továbbá ide sorolhatók a növényi magvak, szövetek és az állati embriók is.

A javaslat az 5/A. § (2)-(4) bekezdéseiben - az irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével és 5. cikkének (1)-(2) bekezdéseivel, valamint az ESZE Végrehajtási Szabályzata 23c. szabályának a) pontjával és 23e. szabályának (1) és (2) bekezdésével összhangban - pontosítja a szabadalmazható biotechnológiai találmány fogalmát. Ezek a szabályok, amelyek a biológiai anyag, az emberi test, annak részei, illetve a gén szekvenciájának és részszekvenciájának szabadalmazhatóságára vonatkoznak, lényegében a felfedezés és a találmány fogalmának határvonalait jelölik ki az egyes biotechnológiai találmányok esetében, vagyis az Szt. 1. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a találmánynak nem minősülő felfedezések fogalmát értelmezik a biotechnológia területén. Szabadalmazható e szabályok értelmében a biológiai anyag, ezen belül az emberi testből előállított rész - ideértve a gén szekvenciáját és részszekvenciáját -, ha azt emberi beavatkozással állították elő, még akkor is, ha a természetben már korábban előfordult. Nem lehet azonban szabadalmazható találmány tárgya az emberi test vagy valamely részének felfedezése, sem valamely gén szekvenciájának vagy részszekvenciájának puszta felfedezése.

A javaslat a szekvencia és részszekvencia kifejezés alatt nem pusztán az alkotóelemek (bázisok, aminosavak) meghatározott sorrendjét (annak információtartalmát) érti, hanem a sorrenddel jellemezhető makromolekulát, terméket (például egy adott DNS-szakaszt, fehérjét vagy fehérjerészt) is.

Ezek a rendelkezések összhangban állnak az Európai Szabadalmi Hivatal gyakorlatában érvényesülő alapelvvel, amelynek értelmében egy természetben előforduló anyag megtalálása puszta felfedezés, ezért nem lehet szabadalom tárgya. Ha azonban egy ilyen anyagot a természetes környezetéből izolálni kell, és erre megfelelő eljárást dolgoznak ki, ez az eljárás, valamint az így előállított anyag szabadalmazható találmány tárgya lehet. Szabadalmazható tehát az az anyag is, amely a szerkezetével, az előállítására irányuló eljárással vagy más paraméterekkel megfelelően jellemezhető és abszolút értelemben új, azaz létezését korábban nem ismerték.

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra a speciális rendelkezésre, amely a gén szekvenciájára vagy részszekvenciájára vonatkozó találmányokkal kapcsolatos. Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése és az ESZE 23e. szabályának (3) bekezdése előírja, hogy a gén szekvenciájára, illetve részszekvenciájára vonatkozó szabadalmi bejelentésben a találmány ipari alkalmazhatóságát fel kell tárni. A javaslat ezt a rendelkezést a találmány feltárására vonatkozó rendelkezések között fogalmazza meg [ld. a javaslat 20. §-ának (1) bekezdésében az Szt. 60. §-a (1) bekezdésének második mondatát].

A 4. §-hoz

A javaslat az irányelvvel összhangban egészíti ki a szabadalomhoz való jog - lényegében a szabadalmi oltalomból való kizárások - szabályait. A módosítások egyrészt a közrend és a közerkölcs alapján a szabadalmi oltalomból kizárt találmányok körét pontosítják a biotechnológia területén, másrészt pedig a nemzetközi és európai közösségi szabályoknak megfelelően szabályozzák a növények és az állatok oltalmazhatóságának kérdéseit.

A közrendbe vagy a közerkölcsbe ütköző találmányok szabadalmi oltalomból való kizárása a szabadalmi jog egyik alapelve [ld. az ESZE 53. cikkének a) pontját, a TRIPS-egyezmény 27. cikkének (2) bekezdését]. A biotechnológia rohamos fejlődése és a biotechnológiai eljárások jellegének változása folytán e területen különösen nagy jelentősége van a közrend és a közerkölcs figyelembevételének, hiszen a biotechnológiai eljárások egyre inkább alkalmasak a természetbe, az élő szervezetbe, az élőlények génjeibe való beavatkozásra.

A biotechnológiai irányelvnek és az ESZE Végrehajtási Szabályzatának a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütköző találmányok körét meghatározó - nem kimerítő - felsorolása [ld. az irányelv 6. cikkének (2) bekezdését és az ESZE Végrehajtási Szabályzatának 23d. szabályát] az egyes nemzeti jogrendszerekben kialakult általános gyakorlatot és az Európai Szabadalmi Hivatal döntéseinek szellemiségét tükrözi. Ezeket a példákat fogalmazza meg a javaslat az Szt. 6. §-ának (3) bekezdésében. A kizárások az ember klónozására szolgáló eljárásokra (ideértve az embrióhasítási technikákat is), az ember csíravonalának genetikai azonosságát módosító eljárásokra (például kimérák előállítására), az emberi embriók ipari vagy kereskedelmi célra való alkalmazására (nem érintve az emberi embriók gyógyítását és betegségeinek diagnosztizálását célzó találmányokat), valamint az állatok genetikai azonosságát módosító eljárásokra és az ilyen eljárással létrejövő állatokra vonatkoznak. Ez utóbbi kizárás - az ESZE és az irányelv előírásának megfelelően - csak arra az esetre vonatkozik, ha az állatok genetikai azonosságát módosító eljárás az állatoknak feltehetőleg szenvedést okoz anélkül, hogy az az emberek vagy az állatok számára lényeges gyógyászati előnyt nyújtana. A transzgénikus állatok gyógyászati hasznosságára tekintettel az ilyen eljárások kizárása nem indokolt ugyanakkor abban az esetben, ha a gyógyászati hasznosság jelentősebb az állatoknak okozott szenvedésnél.

Az Szt.-nek a javaslat szerinti 6. §-a (4) bekezdésében - összhangban az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjával, valamint az ESZE 53. cikkének b) pontjával - kizárja a növényfajták és az állatfajták, valamint a növények vagy állatok előállítására szolgáló, lényegében biológiai eljárások szabadalmazhatóságát.

A hatályos magyar jogi szabályozás sajátossága, hogy a növény- és állatfajták a szabadalmi jog keretén belül, de speciális szabályok alapján részesülnek oltalomban. Bár e két speciális oltalmi forma a hatályos jog szerint sem áll tartalmi, érdemi ellentétben nemzetközi előírásokkal, szabadalmi oltalomként való besorolásuk fenntartása - figyelemmel az irányelv és az ESZE előírásaira - nem látszik célszerűnek.

A javaslat erre tekintettel kizárja a növényfajták szabadalmazhatóságát [6. § (4) bek. a) pont], és - a növényfajtákra vonatkozó hatályos szabályozással megegyezően - a törvény külön szerkezeti egységében rendelkezik a növényfajták oltalmáról, de immár nem szabadalmi elnevezéssel, hanem fajtaoltalomként (ld. az Szt.-nek a javaslat 31. §-ával megállapított ötödik részét).

Míg azonban a növényfajták oltalmát nemzetközi szabályrendszer [az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény, vagyis az UPOV-egyezmény] alapozza meg, az állatfajták tekintetében nem született nemzetközi szabályozás, így nincsen nemzetközi jogi kötelezettségünk az állatfajták jogi oltalmának fenntartására. Mivel ennek szükségességét a gyakorlat sem igazolta (a javaslat benyújtása idején nem volt hatályban egyetlen állatfajtára adott szabadalom sem), a javaslat megszünteti a hatályos szabályok szerinti "speciális szabadalmi jogi" oltalmat. Az új szabályok értelmében tehát állatokra ipari találmányokként szabadalmi oltalom szerezhető, fajtaként azonban sem a szabadalmi rendszeren belül, sem a fajtaoltalmi rendszer keretében nem adható rájuk oltalom.

A növényfajta fogalmát a javaslat a növényfajták oltalmát szabályozó részben - az UPOV-egyezménnyel, valamint a közösségi növényfajta-oltalomról szóló 2100/94/EK rendelettel összhangban - határozza meg [ld. az Szt.-nek a javaslat 31. §-ával megállapított 105. §-a a) pontját].

A javaslat csak a növényfajtákat és az állatfajtákat zárja ki a szabadalmi oltalomból. Nem érinti azonban ez a kizárás azokat a találmányokat, amelyek műszaki megvalósíthatósága nem korlátozódik valamely meghatározott növény- vagy állatfajtára. Az irányelv preambulumának 30., 31. és 32. pontjai értelmezik a szabadalmazható növény és a fajtaoltalomban részesíthető növényfajta kategóriáját. A preambulum e pontjai rámutatnak arra, hogy a közösségi rendeletnek a növényfajtákra vonatkozó fogalom-meghatározása szerint a növényfajtát teljes genomja határozza meg és e teljes genom alapján részesülhet - a 106. §-ban meghatározott feltételek teljesítése esetén - növényfajta-oltalomban. Ugyanakkor az egy meghatározott (például a télállóságot vagy herbicid-rezisztenciát kódoló) gén bevitelével, illetve módosításával előállított, több növényfajt magában foglaló növény ipari találmányként szabadalmi oltalomban részesülhet.

A javaslat - az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összhangban - kizárja a növények vagy állatok előállítására szolgáló, lényegében biológiai eljárások szabadalmazhatóságát. Ez a kizárás a természetben előforduló folyamatokra (elsősorban a keresztezésre, szelekcióra) vonatkozik, és nem érinti az ún. mikrobiológiai vagy más műszaki eljárás vagy az ilyen eljárással (például egy gén műszaki beavatkozással történő módosításával) előállított növény vagy állat szabadalmazhatóságát. Érdemes hangsúlyozni, hogy a mikrobiológiai vagy más műszaki eljárással előállított növények vagy állatok szabadalmazhatóságának elve nem terjed ki a növényfajtákra és az állatfajtákra: a növényfajták és az állatfajták szabadalmazhatósága kizárt, még akkor is, ha előállításuk mikrobiológiai vagy más műszaki eljárással történt. A javaslat az Szt. 6. §-ának (9) bekezdésében határozza meg a mikrobiológiai eljárás fogalmát; ennek megfelelően mikrobiológiai az az eljárás, amelyet mikrobiológiai anyag felhasználásával vagy ilyen anyagon hajtanak végre, vagy amely mikrobiológiai anyagot eredményez. A mikrobiológiai anyag fogalmába a klasszikus mikroorganizmusok (például baktériumok, vírusok, állati egysejtűek, gombák, prionok), valamint a többsejtű szervezetekből származó sejtek, protoplasztok, sejtvonalak és szövettenyészetek mellett beleértendők a funkciót hordozó DNS- és RNS-szekvenciák és -részszekvenciák, továbbá a rekombináns eljárásokkal előállított vektorok, vírusvektorok és plazmidok is [6. § (4) bek. b) pont, (7)-(9) bek.].

Az 5. §-hoz

A javaslat 32. §-a az iparjogvédelmi szakértői testületre vonatkozó rendelkezésekkel egészíti ki az Szt.-t. Erre figyelemmel vált szükségessé az Szt. 16. §-ának technikai jellegű kiigazítása [ld. még a javaslat 33. §-át és 38. §-a (1) bekezdésének a) pontját is].

A 6. §-hoz

A javaslat a találmány tárgyát képező termék, illetve a találmány tárgyát képező eljárással közvetlenül előállított termék raktáron tartását is azok közé a hasznosítási cselekmények közé sorolja, amelyekre a szabadalmasnak kizárólagos joga van. E változtatás összhangban áll az Európai Bizottság részéről a közösségi szabadalom tárgyában előterjesztett rendelettervezet (ld. az általános indokolás IV. 7. pontját) 7. cikkében foglaltakkal, valamint az ESZE szerződő államainak nemzeti jogszabályaiban található rendelkezésekkel.

A 7. §-hoz

Az Szt. 20. §-ának hatályos szövege értelmében a szabadalmi oltalomból eredő kizárólagos jog akkor nem terjed ki a szabadalmas által vagy az ő kifejezett hozzájárulásával forgalomba hozott termékkel kapcsolatos további cselekményekre (vagyis e kizárólagos jog akkor "merül ki", "használódik el"), ha a terméket belföldön hozták forgalomba. Az Európai Unió egységes piacán azonban a jogkimerülés területi hatálya ennél szélesebb: az Európai Unió bármely tagállamában történő forgalomba hozatal (ha azt a szabadalmas vagy bárki más az ő hozzájárulásával végzi) az Európai Unió egész területén kiváltja a kizárólagos hasznosítási jog kimerülését. Ezáltal teremthető egyensúly a szabadalmi oltalom hasznos gazdasági funkciói és az egységes piac szempontjai között. Az Európai Bíróság e tárgyban hozott határozatai végső soron az áruk szabad áramlásának adtak elsőbbséget az iparjogvédelmi jogok - területhez kötődő, piacmegosztó hatású - gyakorlásával szemben (ld. pl. a Centrafarm v. Sterling Drug, a Merck v. Stephar vagy a Pharmon v. Hoechst ügyekben hozott, alapvető jelentőségű határozatokat).

Az Európai Bíróság e joggyakorlata nyomán a közösségi jogalkotás szintjén is megfogalmazódott a közösségi jogkimerülés tana: a védjegyek és a formatervezési minták oltalmával kapcsolatban a tagállamok jogszabályait összehangoló irányelvek már tartalmaztak e kérdésben rendelkezéseket, híven tükrözve a Bíróság joggyakorlatában kikristályosodott elveket. Általános szabadalmi jogi szabályként a közösségi jogkimerülés doktrínája ugyan még nem jelent meg közösségi jogszabályban, a biotechnológiai találmányok oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv (ld. az általános indokolás VI. részét) 10. cikke mindazonáltal meghatározta a biotechnológiai találmányokkal kapcsolatos jogkimerülés specifikumait (ld. a részletes indokolásnak a 8. §-hoz tartozó részét); a közösségi szabadalomról szóló rendelettervezet (ld. az általános indokolás IV. 7. pontját) 10. cikke pedig arra irányul, hogy - összhangban az európai bírósági joggyakorlattal - általános érvénnyel szabályozza a szabadalmi oltalomból eredő jognak a Közösség egész területén bekövetkező kimerülését.

A jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2099/2002. (III. 29.) Korm. határozat az előzőekben ismertetett szempontokra figyelemmel írta elő, hogy az EK-Szerződés 28. és 30. cikkében foglaltaknak és az Európai Bíróság joggyakorlatának megfelelően ki kell igazítani az Szt.-ben a jogkimerülés szabályozását. Mivel a közösségi jogkimerülés tana elválaszthatatlanul kötődik az európai Unió egységes piacához, a módosítás hatálybalépését a jogharmonizációs program Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásához kötötte hozzá.

A javaslat mindezeknek megfelelően módosítja az Szt. 20. §-át. A javaslat 35. §-ának (2) bekezdéséből következik, hogy e módosítás a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

Az Európai Unióval folyó csatlakozási tárgyalásokon a szellemi tulajdont érintő fejezetek lezárásának egyik feltétele volt, hogy hazánk elfogadja az Unió igényét a közösségi jogkimerülés átmeneti korlátozására a gyógyszertermékekkel kapcsolatban. Az e kérdésben elért megállapodás lényege, hogy a csatlakozást követően a gyógyszertermék magyarországi forgalomba hozatala mindaddig nem eredményezheti a kizárólagos hasznosítási jog közösségi szintű kimerülését, amíg az adott termékkel kapcsolatos magyarországi oltalomszerzési lehetőségek és az Unió érintett tagállamában nyitva álló hasonló lehetőségek között korábban meglévő különbségek hatásai ténylegesen érezhetők. Amíg ez a helyzet fennáll, valamely jelenlegi tagállamban szerzett szabadalom jogosultja - a közösségi jogkimerülés általános tanától eltérően - megakadályozhatja a Magyarország területéről származó ún. párhuzamos importot. Ennek az átmeneti rendszernek a pontos szabályait a csatlakozási szerződés fogja meghatározni.

Erre figyelemmel utal a javaslat 36. §-ának (2) bekezdése arra, hogy a 7. §-ban foglalt rendelkezéseket a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződésben meghatározott feltételekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.

Végül meg kell jegyezni, hogy a közösségi jogkimerülés elve az Európai Gazdasági Térségről (az EGT-ről) szóló szerződés alapján az EGT egész területére kiterjed.

A 8. §-hoz

A hatályos rendelkezések alapján a biotechnológiai találmányokra (a biológiai anyagra) vonatkozó szabadalmi oltalom tartalma azonos az egyéb találmányokra vonatkozó oltalom tartalmával (Szt. 19. §), és a kizárólagos hasznosítási jog kimerülésének szabálya is érvényesül a biotechnológiai találmányokra (Szt. 20. §).

A javaslat az Szt.-t új 22/A. §-sal egészíti ki, amelyben a biotechnológiai találmányok sajátosságaira tekintettel - az irányelv 8-11. cikkeivel összhangban - az oltalom tartalmára vonatkozóan speciális szabályokat ír elő.

A biológiai anyag - legfontosabb - sajátossága, hogy önmagában képes a szaporodásra vagy biológiai rendszerben szaporítható. Ezt tükrözi a javaslat annak kimondásával, hogy ha a szabadalom tárgya sajátos jellemzőkkel rendelkező biológiai anyag, vagy olyan eljárás, amelynek eredményeként sajátos jellemzőkkel rendelkező biológiai anyag állítható elő, az oltalom nemcsak az eredeti biológiai anyagra (a találmányra) terjed ki, hanem az abból szaporítás vagy többszörözés útján előállított olyan biológiai anyagra is, amely azzal azonos jellemzőkkel rendelkezik [20/A. § (1) és (2) bek.]. Az oltalom hatálya tehát nemcsak a találmány tárgyát képező eljárással előállított biológiai anyagra, illetve a találmány tárgyát képező biológiai anyagra, hanem annak további generációira is kiterjed mindaddig, amíg e generációk megőrzik az eredeti anyag sajátos jellemzőit.

Speciálisan szabályozza a javaslat továbbá a szabadalmi oltalom tartalmát az olyan termékek esetében, amelyek genetikai információt tartalmaznak vagy genetikai információt hordoznak (abból állnak). Ilyen termékek esetében az oltalom jogosultját kizárólagos jogok illetik meg arra az anyagra is, amelyben a termék megtestesül, illetve amely a genetikai információt tartalmazza, és amelyben az ellátja a funkcióját [20/A. § (3) bek]. Ha tehát az oltalom egy növekedési hormont kódoló génre vonatkozik, a kizárólagos hasznosítási jog kiterjed minden olyan anyagra (termékre), amely ezt a gént hordozza, vagy amely ezt a genetikai információt tartalmazza úgy, hogy az egyidejűleg ellátja a funkcióját.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezekben az esetekben különös jelentősége van annak, hogy a bejelentő a bejelentésben minden rendelkezésére álló, a biológiai anyagra vonatkozó lényeges információt feltárjon, ugyanis az így feltárt információ határozza meg az oltalom terjedelmét, és ezt kell figyelembe venni a 20/A. § (3) bekezdésének alkalmazásánál is.

A javaslat speciális szabályokat ír elő a biotechnológiai találmányok oltalmának kimerülésével kapcsolatban is. A biológiai anyag eladásával - az Szt. 20. §-a értelmében - a jogosult az adott anyag vonatkozásában "elhasználja", kimeríti kizárólagos hasznosítási jogát. A jogkimerülés általános szabályának alkalmazása azonban megfosztaná a jogosultat attól, hogy kizárólagos hasznosítási jogát a biológiai anyagból származó biológiai anyag tekintetében is gyakorolja. Erre tekintettel a javaslat - az irányelv 10. cikkével összhangban - a jogkimerülést a biológiai találmányok tekintetében két megszorítással alkalmazza.

A biológiai anyagból előállított új anyagra vonatkozó kizárólagos hasznosítási jog az anyag eladásával csak akkor merül ki, ha

- a szaporítás vagy többszörözés szükségszerű eredménye annak a felhasználásnak, amelynek céljára a biológiai anyagot forgalomba hozták, valamint, ha

- a jogszerű szaporítás vagy többszörözés révén előállított biológiai anyagot nem használják fel másféle szaporításra vagy többszörözésre.

Ez a szabály tehát a biotechnológiai találmányok esetén a szaporítóanyagból nyert anyag tekintetében korlátozza a jogkimerülés elvének alkalmazását.

A szaporítóanyagból előállított biológiai anyag szaporítására, illetve többszörözésére a speciális jogkimerülési szabály ellenére lehetőség van azonban a gazdálkodói privilégium keretei között. A gazdálkodói privilégium alapján a gazdálkodó a tulajdonjog megszerzésével jogosultságot szerez arra is, hogy a növényi szaporítóanyagból származó terményt, vagy - tenyészállat, illetve állati szaporítóanyag esetében - az állatállományt további szaporítás, illetve többszörözés céljából felhasználja [20/A. § (5)-(7) bek.]. A javaslat a gazdálkodói privilégiumot az irányelv 11. cikkének (1) és (2) bekezdésével összhangban szabályozza, azzal azonban, hogy a közösségi növényfajta-oltalmi rendeletben megszabott korlátok és feltételek csak az Európai Unióhoz való csatlakozást követően érvényesülnek majd [ld. a javaslat 35. §-ának (2) bek.-ét]; addig a gazdálkodói privilégium e korlátok és feltételek nélkül illeti meg a hazai gazdálkodókat.

Fontos hangsúlyozni, hogy a gazdálkodói privilégium csak a saját gazdaságban való felhasználásra jogosít fel. A tenyészállatra, illetve egyéb állati szaporítóanyagra vonatkozó privilégium esetében a javaslat szövege kifejezetten rögzíti azt is, hogy a jogosultság nem terjed ki a kereskedelmi jellegű szaporító tevékenység keretében vagy annak céljából történő eladásra.

A növényi szaporítóanyaggal kapcsolatban gyakorolható gazdálkodói privilégium további feltételeire - az irányelv előírásának megfelelően [11. cikk (1) bek.] - az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a közösségi növényfajta-oltalmi rendelet szabályai vonatkoznak majd. A gazdálkodói privilégium gyakorlásának részletes feltételeit a rendelethez kapcsolódó végrehajtási rendelet (a Bizottság 1768/92/EK rendelete) határozza meg. A végrehajtási rendelet szabályozza a jogosult és a gazdálkodó fogalmát, a díjazással kapcsolatos szabályokat (a díjazás mértékét, az egyszeri díjazás elvét, a díjazás alól mentesülő kisgazdálkodók körét), a privilégium gyakorlásával kapcsolatos információ-szolgáltatás rendjét és az egyéb kötelezettségeket.

A tenyészállattal, illetve az állati szaporítóanyaggal kapcsolatos gazdálkodói privilégium mértékének és feltételeinek szabályozása - az irányelvben előírtak alapján [11. cikk (3) bek.] - a nemzeti jogalkotó feladata.

Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a jogkimerülési szabály - a szabadalmi oltalomból eredő kizárólagos hasznosítási jog kimerülésére vonatkozó általános szabállyal azonos módon - módosulni fog hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozását követően: ekkor már nem a belföldön, hanem - az egységes piac elveinek megfelelően - az Európai Közösség területén történő forgalomba hozatal fogja kiváltani az oltalom kimerülését [ld. a javaslat 35. §-a (3) bekezdésének a) pontját].

A 9. §-hoz

A javaslat az általános indokolás V. 3-6. pontjában foglaltaknak megfelelően törvényi szinten rendelkezik a kiegészítő oltalom lehetőségéről, vagyis arról, hogy a közösségi rendeletekben előírtak szerint a találmány tárgya kiegészítő oltalomban részesülhet azt követően, hogy a szabadalmi oltalom az oltalmi idő lejártával megszűnik. A javaslat a kiegészítő oltalmi tanúsítványokkal összefüggő ügyekben az Szt. megfelelő alkalmazását írja elő; a szóban forgó közösségi rendeletek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapítását pedig kormányrendeleti szintre utalja (ld. a javaslat 33. §-át is).

Mivel az Európai Unióban rendeletek, azaz közvetlenül alkalmazandó közösségi jogszabályok vezették be a kiegészítő oltalmat (ld. az általános indokolás V. 4. pontját), a javaslat a közösségi rendeletek hazai érvényesüléséhez szükséges rendelkezések hatálybalépését az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjához igazítja [ld. a javaslat 35. §-ának (2) bek.-ét].

A csatlakozási tárgyalásokon a kiegészítő oltalom bevezetésének feltételeiről és átmeneti szabályairól létrejött megállapodás (ld. az általános indokolás V. 5. pontját) tükröztetése nem az Szt.-re, illetve a javaslatra, hanem a csatlakozási szerződésre és az azt kihirdető törvényre tartozik. Ennek megfelelően a javaslat 36. §-ának (2) bekezdése csupán utal arra, hogy a kiegészítő oltalomra vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződésben meghatározott feltételekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.

A 10-12. §-hoz

A javaslat kisebb kiigazításokat hajt végre a kényszerengedélyekre vonatkozó szabályozásban. A változások egyrészt azt célozzák, hogy az Szt.-nek a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létesítéséről szóló "egyezménycsomag" egyik alkotó elemeként megkötött ún. TRIPS-egyezménnyel való összhangját a jelenleginél egyértelműbben fejezzék ki, másrészt a növényfajták oltalmának újraszabályozásával (a javaslat 31. §-ában foglaltakkal) függenek össze.

A TRIPS-egyezmény 31. cikkében rögzített követelményeket érvényre juttatva a javaslat egyértelművé teszi, hogy

- kényszerengedély nemcsak belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetnek adható, hanem bárkinek, aki ezt kérelmezi;

- csak arra a hasznosításra adható kényszerengedély, amely túlnyomórészt a belföldi kereslet kielégítéséhez szükséges;

- a kényszerengedély nem ad kizárólagos jogot a hasznosításra;

- a bíróságnak a kényszerengedély terjedelmét és időtartamát az így lehetővé tett hasznosítás céljának eléréséhez szükséges mértékhez kell igazítania.

A javaslat továbbá lehetővé teszi szabadalmi kényszerengedély adását függő növényfajta-oltalom alapján is.

A javaslat a biotechnológiai irányelv 12. cikke alapján vezeti be a szabadalmak közötti függőség miatt adható kényszerengedély mellett a szabadalom és a növényfajta-oltalom közötti kényszer-keresztengedély esetét. Ez a rendelkezés a jelenlegi szabályokon lényegében nem változtat, hiszen a növényfajták jelenleg szabadalmi oltalom alatt állnak, így az Szt. 32. §-ának (1) bekezdése alapján jelenleg is fennáll a szabadalom és a növényfajta-oltalom közötti kényszerengedély lehetősége. A gátló növényfajta-oltalom és a függő szabadalom közötti kényszerengedélyt a javaslat a növényfajtákról szóló részben (ld. a javaslat 31. §-át), a 114/B. § (2) bekezdésében szabályozza.

A 13. §-hoz

Az európai szabadalmak megsemmisítésének okait a javaslat 27. §-ában található 84/N. § (1) bekezdése az ESZE 138. cikkének (1) bekezdésére való utalással határozza meg. Célszerű, hogy a nemzeti és az európai úton megadott szabadalmak megsemmisítésének okai között ne legyen indokolatlan különbség. A javaslat erre tekintettel - az ESZE említett rendelkezésével összhangban - egészíti ki az Szt. 42. §-ának (1) bekezdésében meghatározott megsemmisítési okokat azzal az esettel, amikor a szabadalmat nem annak adták meg, akit az a törvény szerint megillet. Ennek alapján csak az kérheti a megsemmisítést, akit a szabadalom a törvény szerint megilletne [ld. a javaslat 24. §-ának (2) bek.-ét].

Az új megsemmisítési ok bevezetése természetesen nem érinti az igényjogosultság és a találmánybitorlás Szt.-beli szabályai (Szt. 8. § és 34. §) alapján érvényesíthető egyéb igényeket.

Az új megsemmisítési ok bevezetése kapcsán is van jelentősége a javaslat 36. §-a (3) bekezdésében található átmeneti rendelkezésnek, amelynek értelmében a törvény hatálybalépését megelőző bejelentési nappal megadott szabadalom megsemmisítésének feltételeire a bejelentés napján hatályos szabályok az irányadók. Az új megsemmisítési ok tehát csak olyan szabadalmakkal szemben hívható föl, amelyek bejelentési napja 2003. január 1-jénél nem korábbi.

A 14. §-hoz

A javaslat kiegészíti az MSZH hatáskörébe tartozó szabadalmi ügyek listáját az európai szabadalmi bejelentésekkel és az európai szabadalmakkal, valamint a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel összefüggő ügyekkel (ld. a javaslat 27. §-át).

A közösségi rendeletekkel összhangban a javaslat az MSZH hatáskörébe utalja a kiegészítő oltalmi tanúsítványokkal kapcsolatos ügyeket (ld. a javaslat 9. §-át).

A 15. §-hoz

Az érdemi határozatoknak az Szt. 46. §-a (2) bekezdésében foglalt felsorolása kiegészítésre szorul az ESZE-hez való illeszkedés szabályainak alkalmazásából adódó ügyekben hozott egyes határozatokkal. A javaslat 27. §-ával megállapított 84/O. § szerint érdeminek minősülnek az európai szabadalmi bejelentésben foglalt igénypontok fordításának közzététele, az európai szabadalom szövegéről készített magyar nyelvű fordítás benyújtása és a fordítás kijavítása kérdésében hozott ügydöntő határozatok.

A 16. §-hoz

Az európai szabadalmi bejelentés benyújtása az ESZE 133. cikkének (2) bekezdése értelmében olyan eljárási cselekmény, amelynek megtételéhez még külföldiektől sem követelhető meg belföldi hivatásos képviselő igénybevétele. Ezzel összhangban igazítja ki a javaslat az Szt. 51. §-ának (1) bekezdését a nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésére való utalással. Jelenleg ebben az összefüggésben nemzetközi szerződésen csupán az ESZE-t kell érteni, idővel azonban - a hatálybalépését követően - a WIPO Szabadalmi Jogi Szerződésének e tárgyban megalkotott rendelkezései előtt is utat kell nyitnia a magyar szabadalmi jognak.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás igényelni fogja a szabadalmi ügyvivőkre vonatkozó szabályozás átfogó felülvizsgálatát; a javaslat azonban e módosítással még nem ezt célozza. [Az átfogó felülvizsgálatot és a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény módosítását a Kormány jogharmonizációs programja - a 2099/2002. (III. 29.) Korm. határozat mellékletének 2. fejezete - az Szt. módosításától elkülönülő, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításához kapcsolódó feladatként irányozza elő.]

A 17. §-hoz

A Magyar Köztársaság csatlakozott a védelmi célokat szolgáló találmányok és a szabadalmaztatásra benyújtott védelmi célokat szolgáló találmányok titoktartalmának kölcsönös védelméről szóló NATO Megállapodáshoz (ld. az 1999. évi CVI. törvényt). Ez igényli az Szt. 53. §-a (5) bekezdésének megfelelő kiegészítését.

A 18. és 19. §-hoz

A javaslat szerint az európai szabadalmakat is be kell jegyezni az MSZH által a szabadalmakról vezetett lajstromba. Tekintettel azonban az európai szabadalmak jogi természetére (ld. az általános indokolás IV. 2. pontját, valamint a javaslat 27. §-ában az Szt. 84/G. §-át és a hozzá tartozó indokolást), az európai szabadalmakat a lajstrom külön részében indokolt feltüntetni.

Az európai szabadalmi bejelentések és az európai szabadalmak, valamint a nemzetközi szabadalmi bejelentések kapcsán a hatósági tájékoztatásban is új, speciális feladatok jelentkeznek, amelyekre célszerű utalni az Szt.-nek a hatósági tájékoztatásról szóló általános rendelkezéseiben is.

A 20. §-hoz

A javaslat az Szt.-nek a találmány feltárására vonatkozó rendelkezését - a biotechnológiai irányelv 5. cikkének (3) bekezdésével és az ESZE Végrehajtási Szabályzata 23e. szabályának (3) bekezdésével összhangban - a biotechnológiai találmányokra vonatkozó speciális szabállyal egészíti ki. A biotechnológiai tárgyú bejelentések esetében a DNS szekvenciájához hozzárendelt funkció hiányában a bejelentés nem tartalmaz műszaki információt és ebből kifolyólag nem minősíthető szabadalmazható találmánynak. Ezért fontos az a törvényi előírás, amely szerint ilyen bejelentések esetén a bejelentésben fel kell tárni a találmány ipari alkalmazhatóságát. Az irányelv preambulumának 24. pontja úgy értelmezi ezt, hogy amennyiben a találmány a gén szekvenciája vagy részszekvenciája által kódolt fehérjére vagy fehérjerészre, illetve annak előállítására vonatkozik, a bejelentés csak akkor felel meg az ipari alkalmazhatóság feltételének, ha abban feltárták az adott fehérje vagy fehérjerész funkcióját. Az ipari alkalmazhatóság feltárásán e vonatkozásban tehát lényegében a DNS funkciójának az ismertetését kell érteni [60. § (1) bek.].

A javaslat a 60. § (2) bekezdésben szintén a biotechnológiai találmány feltárására vonatkozó speciális szabályt fogalmaz meg, az irányelv 13. cikkének (1) bekezdésével és az ESZE Végrehajtási Szabályzata 28. szabályának (1) bekezdésével összhangban; ez a rendelkezés a korábbinál határozottabb érdemi követelményként szabja meg a letétbehelyezéssel és a biológiai anyag feltárásával kapcsolatos feltételeket.

Lényeges szabadalmazhatósági kritérium, hogy a találmány tárgya a leírás alapján (az oltalmi idő alatt) megvalósítható legyen. Biológiai anyagon vagy annak alkalmazásán alapuló találmányoknál ez a biológiai anyag letétbe helyezésével biztosítható azokban esetekben, amikor a biológiai anyag sajátosságainak következtében a biológiai anyag a leírásban nem tárható fel úgy, hogy a leírás alapján azt bárki ismételten előállíthassa. A letétbe helyezésnek az oltalom kezdete előtt kell megtörténnie; ha a biológiai anyagot a bejelentés napja után helyezik letétbe, a letétbe helyezés időpontja válik a bejelentés napjává [ld. a javaslat 22. §-ában az Szt. 63. §-ának (2) bek.-ét]. A leírásnak tartalmaznia kell mindazt a lényeges információt, amely a biológiai anyag jellemzőiről rendelkezésre áll. Ennek az előírásnak az indoka egyrészt az, hogy az oltalom terjedelmét azok az információk határozzák meg, amelyeket a bejelentési napon benyújtott bejelentés tartalmaz; egy későbbi feltaláló tehát az újabb, a bejelentésben fel nem tárt - például a biológiai anyag további funkcióiból adódó - gyógyászati, diagnosztikai vagy egyéb alkalmazásokra jogot alapíthat. Másrészt a találmány tárgyának az egyértelmű megvalósíthatóságát is a biológiai anyagról feltárt kellő információmennyiség biztosítja csak megfelelően.

A 21. §-hoz

A javaslat változtat az Szt.-nek az elsőbbségre vonatkozó szabályain is.

Elsőként az ESZE 88. cikkének megfelelően pontosítja az Szt. 61. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat.

A következő változtatás csupán technikai jellegű: a javaslat az Szt. 60. §-ának a 20. § szerint módosított szövegéhez igazítja az Szt. 61. §-ának (5) bekezdését.

Az Szt. 61. §-át érintő harmadik módosítás a TRIPS-egyezmény (ld. az általános indokolás II. 2. pontját) 4. cikkének nemzetközi szinten uralkodóvá vált értelmezését követve kiterjeszti azoknak a bejelentéseknek a körét, amelyekre építve uniós elsőbbség igényelhető. E módosítás folytán uniós elsőbbség - a Párizsi Uniós Egyezményben meghatározott egyéb feltételekkel - akkor is igényelhető, ha a külföldi bejelentést a WTO-nak a PUE hatálya alá nem tartozó tagjában vagy - viszonosság esetén - más államban tették.

A 22. §-hoz

A javaslat a biotechnológiai irányelvnek, valamint az ESZE Végrehajtási Szabályzatának megfelelően a mikroorganizmus fogalma helyett a biológiai anyag [ld. a javaslat 3. §-ában az Szt. 5/A. §-ának (1) bek.-ét] fogalmát vezeti be. A mikroorganizmus törzsek fogalmát a mikroorganizmusok letétbe helyezését szabályozó Budapesti Szerződés nem határozta meg. Mikroorganizmus törzseken klasszikusan alapvetően az iparban alkalmazott baktériumokat és élesztőket értették. A technológiai fejlődéssel a mikroorganizmus fogalmának értelmezése azonban bővült és e fogalom kiterjedt minden olyan egysejtű szervezetre, amely laboratóriumban szaporítható vagy manipulálható, így a Budapesti Szerződés szerint letétbe helyezhető biológiai anyag fogalmához sorolódtak különösen a sejtvonalak, a plazmidok, a vektorok, a vírusok, a hibridómák, a növényi magvak és az állati embriók is.

A javaslat módosítja a letétre vonatkozó elismervény benyújtására előírt határidőt is. A jelenlegi szabály szerint az elismervény benyújtására a bejelentés napjától számított négy hónap elteltéig van lehetőség; a javaslat ezt a határidőt a legkorábbi elsőbbség napjától számított tizenhat hónapra módosítja [63. § (3) bek.]. Ezzel a módosítással függ össze a javaslat 36. §-ának (5) bekezdésében foglalt átmeneti szabály.

A javaslat a biológiai anyag letétbe helyezésére és hozzáférhetőségére vonatkozó szabályokat a biotechnológiai irányelvben [13. cikk (2)-(5) bek., 14. cikk] és az ESZE Végrehajtási Szabályzatában [28. szabály (1) bek. d) pont, (3)-(4) és (6) bek., 28a. szabály (1)-(2) és (4) bek.] foglalt rendelkezéseknek megfelelően egészíti ki. Módosul a hozzáférhetőség szabálya annyiban, hogy a bejelentés első közzététele és a szabadalom megadása közötti időszakban a bejelentő kérelmére kizárólag a független szakértő számára tehető hozzáférhetővé a letétbe helyezett biológiai anyag [63. § (4) bek. b) pont]. Változás az is, hogy a bejelentő vagy a szabadalmas engedélyezheti: az, akinek a mintát kiadták, a mintát vagy az abból származtatott anyagot kísérleti célon kívül más célra is felhasználhassa [63. § (5) bek.].

Új szabályokat vezet be a javaslat az Szt. 63. §-ának (6)-(10) bekezdéseiben. A biológiai anyag újbóli letétbe helyezésével kapcsolatos rendelkezések biztosítják, hogy a biológiai anyag bárki számára hozzáférhető legyen az oltalom teljes időtartama alatt; ennek feltétele továbbá az is, hogy az újból letétbe helyezett biológiai anyag az eredetivel azonos legyen. Az ESZE Végrehajtási Szabályzatának előírásait követi a javaslatnak az a rendelkezése, amely lehetővé teszi a biológiai anyag letétbe helyezését a bejelentő személyétől eltérő személy számára is, vagyis módot ad a más által letétbe helyezett biológiai anyagon alapuló találmány bejelentésére is. Ilyen esetben a letétbe helyezőnek a bejelentő felé tett - feltétel nélküli és vissza nem vonható - nyilatkozat útján kell a hozzáférhetővé tételhez való hozzájárulását megadnia.

A 23-26. §-hoz

A javaslat e rendelkezései az Szt.-t az egyéb változtatásokra tekintettel, illetve a joggyakorlati tapasztalatok alapján módosítják.

A 23. §-ban található módosítás a javaslat 3. és 4. §-ában foglaltakkal, a 24. §-ban található módosítás pedig a javaslat 13. §-ában bevezetett új megsemmisítési okkal függ össze.

Joggyakorlati tapasztalatok alapján és a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény 58. §-ának (2) bekezdésében és 59. §-ának (2) bekezdésében foglalt azonos tárgyú rendelkezéseket követve változtat egy-egy kérdésben a javaslat a megsemmisítési, illetve a nemleges megállapítási eljárás rendjén (25-26. §).

A 27. §-hoz

A törvényjavaslat e §-a az általános indokolás III. és IV. részében foglaltaknak megfelelően az Szt.-be egy új - harmadik - részt illeszt, amely két fejezetre oszlik. Az Szt. új X/A. fejezete (a 84/A-84/O. §) az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza; a X/B. fejezet (84/P-84/Z. §) pedig a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel foglalkozik, rendezve az ún. "nemzeti eljárás" viszonyát a PCT rendszeréhez. E módosítás révén az Szt. az ESZE és a PCT rendszerébe való megfelelő beilleszkedést szolgáló szabályokkal egészül ki. Ezek az illeszkedési szabályok az Szt. általános rendelkezéseihez képest szabadalmi jogunk európai, illetve nemzetközi különös részét alkotják, amiből az is következik, hogy ilyen különös részi, eltérő tartalmú szabály hiányában az Szt. általános rendelkezései érvényesülnek, és azokat kell alkalmazni az említett két új fejezet hatálya alá tartozó ügyekben is. Másfelől e két fejezet rendelkezései megőrzik kötődésüket azokhoz a nemzetközi szerződésekhez, amelyekre épülnek, és amelyeknek a magyar szabadalmi rendszerben való érvényesülését biztosítani hivatottak. Ez tükröződik abban is, hogy az új rész - sőt, általában az Szt. - rendelkezései és az ESZE vagy a PCT szabályai közötti eltérést, ütközést az utóbbiak javára kell feloldani. Az ESZE és a PCT tehát konfliktus esetén alkalmazási elsőbbséget kap az Szt.-vel szemben [ld. a javaslat 27. §-ával megállapított 84/B. § (3) bek.-ét és 84/P. § (3) bek.-ét].

Az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó "illeszkedési" szabályok kidolgozásához fontos támpontokat adott az ESZH ún. modell-jogszabálya, amely a nemzeti jogalkotás számára kínál útmutatást az ESZE végrehajtásához, valamint az a - szintén az ESZH-ban összeállított - kiadvány, amely az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó nemzeti jogi előírásait tartalmazza a jelenlegi szerződő államoknak és azoknak az országoknak, amelyek az európai szabadalmak hatályának kiterjesztését ESZE-tagság nélkül is elfogadták.

A PCT-vel kapcsolatos rendelkezések előkészítéséhez pedig - a számos ország szabadalmi jogára kiterjedő jogösszehasonlítás mellett - a WIPO dokumentumai járultak nagyban hozzá. Fontos viszonyítási pont volt továbbá az e tárgyban kiadott, hatályos hazai jogszabály, a 29/1980. (VII. 29.) MT rendelet.

Az Szt. 84/A. §-ához

A javaslat az ESZE szabályaival összhangban határozza meg az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásához szükséges fogalmakat: az európai szabadalom és az európai szabadalmi bejelentés fogalmát. Az európai szabadalom fogalma az ESZE 2. cikkének (1) bekezdéséből is levezethető, hiszen e rendelkezés szerint az Egyezmény alapján megadott szabadalmakat kell európai szabadalmaknak nevezni. Ebből az is következik, hogy az európai szabadalmi bejelentésből átalakított nemzeti bejelentés alapján az MSZH által az Szt. alkalmazásával megadott szabadalom nem számít európai szabadalomnak (hiába irányult a bejelentés eredetileg európai szabadalom megszerzésére). Az európai szabadalmi bejelentés fogalmát a javaslat az európai szabadalom definíciójára építve adja meg.

Az Szt. 84/B. §-ához

A javaslat az ESZE-hez való csatlakozás legfontosabb joghatását tükrözi annak kinyilvánításával, hogy a csatlakozást követően és az Szt.-nek a törvényjavaslat szerinti módosításának hatálybalépése után a Magyar Köztársaság területére kiterjedő hatállyal is be lehet majd nyújtani európai szabadalmi bejelentéseket és adni lehet európai szabadalmakat. A javaslat szerint a X/A. fejezetben foglalt illeszkedési szabályokat a Magyar Köztársaságot megjelölő európai szabadalmi bejelentésekre és a Magyar Köztársaságra kiterjedő hatállyal megadott európai szabadalmakra kell alkalmazni. Kivételt jelentenek ez alól a főszabály alól a 84/C. §-ban foglalt - az európai szabadalmi bejelentések benyújtását szabályozó - rendelkezések, amelyek egyaránt vonatkoznak a Magyar Köztársaságot megjelölő és az ilyen megjelölést nem tartalmazó európai szabadalmi bejelentésekre. Konfliktus esetén az Szt.-vel szemben az ESZE alkalmazási elsőbbsége érvényesül: ha az Egyezmény és az Szt. között eltérés mutatkozna, az Egyezmény rendelkezéseit kellene alkalmazni az európai szabadalmi bejelentésekre és az európai szabadalmakra. A nemzeti szabadalmi bejelentésekre és a nemzeti szabadalmakra ez az elv nem terjed ki, noha az ESZE-hez való csatlakozás az ilyen bejelentések és szabadalmak helyzetében is hoz változást, pl. a technika állásának teljes kiterjesztésű értelmezésekor figyelembe vett bejelentések tekintetében.

Az Szt. 84/C. §-ához

Az ESZE 75. cikkének (1) bekezdése értelmében európai szabadalmi bejelentést az ESZH-nál (Münchenben, Hágában vagy Berlinben), valamint - ha az érintett ország nemzeti joga ezt lehetővé teszi - a szerződő állam nemzeti iparjogvédelmi hatóságánál lehet tenni. A javaslat erre figyelemmel rendelkezik úgy, hogy európai szabadalmi bejelentést az MSZH-nál is be lehet nyújtani (a nemzeti hatóságnál való benyújtást - Hollandia kivételével - valamennyi szerződő állam szabadalmi joga megengedi). Az MSZH-nál tett európai szabadalmi bejelentés ugyanazzal a hatállyal rendelkezik, mintha azt ugyanazon a napon az ESZH-nál nyújtották volna be. Az ESZE 75. cikkének (3) bekezdésével és 76. cikkének (1) bekezdésével összhangban a javaslat kizárja annak lehetőségét, hogy a megosztással keletkező európai szabadalmi bejelentéseket szintén be lehessen nyújtani az MSZH-nál is.

Általában a bejelentő választhatja meg az európai szabadalmi bejelentés benyújtásának helyét; a bejelentő dönt tehát arról, hogy az ESZH-nál vagy valamely szerződő állam nemzeti iparjogvédelmi hatóságánál teszi-e meg európai bejelentését. A bejelentő választási szabadságát a szerződő államok az ESZE 75. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerint azonban korlátozhatják. Hatályos jogunk szerint az MSZH elnöke az illetékes miniszter megkeresésére honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekből elrendelheti, hogy a szabadalmi bejelentést államtitokként kezeljék. Ebben az esetben a közzététel és a leírás kinyomtatása elmarad, és a szabadalommal kapcsolatos egyéb eljárások is államtitoknak minősülnek [Szt. 53. § (5) bek.]. Az államtitokként való kezelés további jogkövetkezménye, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 18. §-a (3) bekezdésének megfelelően az ilyen szabadalmi bejelentés tartalma külföldi szervnek vagy személynek kizárólag a minősítő írásbeli engedélyével továbbítható, illetve adható át. (A javaslat 17. §-a az Szt.-nek az előzőekben ismertetett rendelkezését - a NATO irányában fennálló nemzetközi kötelezettségeinkre tekintettel - kiegészíti azzal, hogy a szabadalmi bejelentés államtitokként való kezelése nemzetközi szerződés alapján is elrendelhető.) A szabadalmi bejelentés államtitokká minősítéséhez szükséges eljárást a 142/1996. (IX. 2.) Korm. rendelet szabályozza. A rendeletet a Magyarország területén kívül lakó külföldiek bejelentései kivételével valamennyi szabadalmi bejelentésre alkalmazni kell; a rendelet jelenlegi határidő-rendszerében a szabadalmi bejelentés napjától számított 46 napon - valamivel kevesebb, mint két hónapon - belül meg kell hozni a döntést az államtitokként való kezelés elrendelése tárgyában.

Mindezekre tekintettel a javaslat - élve az ESZE 75. cikkének (2) bekezdésében adott lehetőséggel - az európai szabadalmi bejelentésnek az MSZH-nál való benyújtását követeli meg abban az esetben, ha a bejelentő magyar állampolgár, illetve, ha lakóhelye vagy székhelye belföldön van. E követelmény nem érvényesül, ha az európai szabadalmi bejelentés az MSZH-nál tett olyan korábbi bejelentés elsőbbségét érvényesíti, amellyel kapcsolatban az államtitokká minősítéshez szükséges eljárást már lefolytatták, és amelynek államtitokként való kezelését az MSZH elnöke ennek eredményeként nem rendelte el. Az ESZE legtöbb szerződő államának nemzeti jogában is találhatók a javaslatban foglaltakhoz hasonló - a honvédelmi és nemzetbiztonsági szempontok érvényesítésére hivatott - rendelkezések.

Az ESZE 14. cikkének (1) bekezdése értelmében az ESZH hivatalos nyelvei: az angol, a francia és a német. Az európai szabadalmi bejelentéseket e nyelvek közül az egyiken kell benyújtani. A 14. cikk (2) bekezdése mindazonáltal lehetővé teszi az európai szabadalmi bejelentésnek valamelyik szerződő állam hivatalos nyelvén való benyújtását is, ha a bejelentő lakóhelye vagy székhelye ebben a szerződő államban van, vagy a bejelentő a szóban forgó állam állampolgára (függetlenül attól, hogy lakóhelye hol van). Az európai szabadalmi bejelentésnek az ESZH valamelyik hivatalos nyelvén készült fordítását ilyen esetben a benyújtás napjától számított három vagy az elsőbbség napjától számított tizenhárom hónapon belül kell benyújtani. Azokat a bejelentőket, akik a 14. cikk (2) bekezdése alapján a saját szerződő államuk hivatalos nyelvén nyújthatják be az európai szabadalmi bejelentést, viszont azt kénytelenek az ESZH valamelyik hivatalos nyelvére lefordítani, az ezzel járó többletköltségeik sajátos ellentételezéseként a Végrehajtási Szabályzat és a Díjszabályzat alapján húsz százalék díjkedvezmény illeti meg a bejelentési, a vizsgálati és a fellebbezési díjból [ez a kedvezmény a 14. cikk (4) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket is megilleti bizonyos díjak tekintetében].

Az ESZE szerződő államainak iparjogvédelmi hatóságai az előzőekben bemutatott szabályokra figyelemmel - a bejelentők érdekében - általában az Egyezményben előírt bármely nyelven elfogadják a hozzájuk benyújtott európai szabadalmi bejelentéseket; a legfontosabb adatok, nyilatkozatok esetében azonban több szerződő állam meghatározott nyelvek használatát követeli meg.

A javaslat mindezekre tekintettel az Egyezményben előírt bármely nyelven [tehát a 14. cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott bármelyik nyelven] megengedi az európai szabadalmi bejelentésnek az MSZH-nál való benyújtását. Ezt azonban azzal a megkötéssel teszi lehetővé, hogy a bejelentésnek vagy magyarul, vagy az ESZH valamelyik hivatalos nyelvén tartalmaznia kell legalább az európai szabadalmi igényre való utalást, valamint a bejelentő azonosítását és a vele való kapcsolatfelvételt lehetővé tevő adatokat.

Az európai szabadalmi bejelentés benyújtása az Egyezmény 133. cikkének (2) bekezdése értelmében olyan eljárási cselekmény, amelynek megtételéhez még külföldiektől sem követelhető meg belföldi hivatásos képviselő igénybevétele. Ezzel összhangban igazítja ki a javaslat 16. §-a az Szt. 51. §-ának (1) bekezdését a nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésére való utalással; jelenleg ebben az összefüggésben nemzetközi szerződésen csupán az ESZE-t kell érteni, idővel azonban - a hatálybalépését követően - a WIPO Szabadalmi Jogi Szerződésének e tárgyban megalkotott rendelkezései előtt is utat kell nyitnia a magyar szabadalmi jognak.

A szerződő állam nemzeti iparjogvédelmi hatósága az európai szabadalmi bejelentést az ESZE 77. cikkével összhangban, az ott megjelölt határidőn belül továbbítani tartozik az ESZH-hoz; a bejelentéssel kapcsolatban vizsgálatot nem végez, levelezést nem folytat. Elfogadhatja és továbbíthatja azonban az eredetileg benyújtott bejelentésből kimaradt, hiányzó iratokat, kellékeket, ha azok nem sokkal a bejelentés benyújtását követően érkeznek be. A bejelentési és a kutatási díjat az ESZH-hoz kell megfizetni akkor is, ha az európai szabadalmi bejelentést a nemzeti iparjogvédelmi hatóságnál nyújtják be.

Az európai szabadalmi bejelentés átvételéről a nemzeti iparjogvédelmi hatóság (Magyarországon az MSZH) elismervényt ad; egyúttal haladéktalanul köteles tájékoztatni az ESZH-t az európai szabadalmi bejelentés átvételéről. Amint az ESZH-hoz beérkezik a nemzeti iparjogvédelmi hatóságtól az európai szabadalmi bejelentés, az ESZH értesíti a bejelentőt az európai szabadalmi bejelentés beérkezésének napjáról.

Az Szt. 84/D. §-ához

A javaslat az ESZE 66. cikkéből kiindulva rögzíti, hogy a Magyar Köztársaságot megjelölő [ld. a 84/B. § (2) bek.-ét] európai szabadalmi bejelentésekhez ugyanazok a joghatások fűződnek, mint az ún. nemzeti úton benyújtott bejelentésekhez. Ennek feltétele, hogy az ESZH a 80. és a 90. cikk rendelkezéseinek megfelelően elismerje az európai szabadalmi bejelentés ún. bejelentési napját. E joghatás természetesen kiterjed az európai bejelentéssel kapcsolatban igényelt elsőbbségre is. A technika állásának az ún. teljes kiterjesztés szerinti értelmezését az MSZH-nál tett bejelentésekkel kapcsolatban ki kell egészíteni az európai szabadalmi bejelentések tartalmával is; erről a javaslat 2. §-a [az Szt. 2. §-a (3) bekezdésének módosításával] és a javaslat 27. §-ával megállapított 84/D. § (2) bekezdése együttesen gondoskodik.

Az európai szabadalmi bejelentések közzétételét az ESZH foganatosítja (ESZE 93. cikk) és az európai szabadalmi bejelentésekről is az ESZH vezet nyilvántartást (ESZE 127. cikk). A javaslat mindazonáltal a hazai érdeklődők és ügyfelek érdekében az MSZH feladatává teszi, hogy az európai bejelentés közzétett tartalmához és az európai szabadalmi nyilvántartáshoz hozzáférést biztosítson; ez számítógépes hálózaton megoldható.

Az Szt. 84/E. §-ához

Az ESZE 67. cikke módot ad a szerződő államoknak arra, hogy az európai szabadalmi bejelentés közzétételével keletkező ideiglenes oltalom tartalmát, feltételeit a végleges szabadalmi oltalométól (ld. a 64. cikket) eltérően szabályozzák. Az európai szabadalmi bejelentés közzététele alapján keletkező oltalom azonban nem lehet kevesebb, szűkebb körű, "gyengébb", mint az az oltalom, amely az érintett állam szabadalmi joga szerint a vizsgálat mellőzésével kötelezően közzétett nemzeti szabadalmi bejelentés alapján keletkezik. Azok a szerződő államok, amelyeknek egyik hivatalos nyelve sem egyezik meg az ESZH előtti eljárás nyelvével, az ideiglenes oltalom hatályának beállását az igénypontok lefordításától (a fordítás bárki számára való hozzáférhetővé tételétől vagy a potenciális bitorlóval való közlésétől) tehetik függővé. Ha az európai bejelentést visszavonják vagy visszavontnak kell tekinteni, illetve, ha azt elutasítják, az ideiglenes oltalom ab initio hatálytalanná válik.

A javaslat az ESZE e szabályaival összhangban rendelkezik úgy, hogy az európai szabadalmi bejelentés közzétételével akkor keletkezik hazánkban ideiglenes oltalom, amikor az MSZH a hivatalos lapjában közli az igénypontok magyar nyelvű fordításának benyújtásáról szóló hatósági tájékoztatást. Az ideiglenes oltalom tartalma az Szt. szerint megegyezik a végleges oltaloméval (Szt. 19. §); szabadalombitorlás miatt az a bejelentő is felléphet, akinek a találmánya ideiglenes oltalomban részesül, de az eljárást fel kell függeszteni mindaddig, amíg a szabadalom megadásáról jogerősen nem döntöttek [Szt. 36. § (1) bek.].

Mivel az európai szabadalmi bejelentésekről az ESZH vezet nyilvántartást, az MSZH szerepe e tekintetben csupán arra korlátozódik, hogy külön jegyzékben tüntesse fel azokat az európai szabadalmi bejelentéseket, amelyek hazánkban a 84/E. § alapján ideiglenes oltalmat élveznek.

Az Szt. 84/F. §-ához

Valamely európai szabadalmi bejelentés nemzeti szabadalmi bejelentéssé való átalakításának (a nemzeti eljárás kérelmezésének) feltételeiről az ESZE 135-137. cikkei rendelkeznek. E szabályokkal összhangban a javaslat módot ad az európai szabadalmi bejelentés nemzeti bejelentéssé való átalakítására. Erre a 135. cikk (1) bekezdésében szabályozott - a jelenlegi helyzetben is alkalmazható - kötelező eseten kívül (vagyis azon az eseten kívül, ha azért kell az európai bejelentést visszavontnak tekinteni, mert a nemzeti hivataltól, amelyiknél benyújtották, nem érkezik be kellő időben az ESZH-hez) akkor kerülhet sor, ha az európai bejelentést a 90. cikk (3) bekezdése alapján (vagyis a bejelentési és a kutatási díj megfizetésének vagy az ESZH valamelyik hivatalos nyelvén készült fordítás benyújtásának elmulasztása miatt) kell visszavontnak tekinteni.

Ha a nemzeti bejelentéssé való átalakítás követelményeit teljesítik, a szabadalom megadására irányuló eljárást az általános szabályok (az Szt. IX. fejezetében foglaltak) szerint kell lefolytatni.

Az ESZE 140. cikkével összhangban a javaslat 39. §-a (1) bekezdésének e) pontja gondoskodik a nemzeti használati mintaoltalmi bejelentéssé való átalakítás lehetőségéről is.

Az Szt. 84/G. §-ához

Amint arra az általános indokolás IV. 5. pontja is utalt, az egyes szerződő államokban az ott hatályossá váló európai szabadalmak sorsa a nemzeti hivatalok által megadott szabadalmakéval lényegében azonos, hiszen - főszabályként - az európai szabadalom azonos hatályú a nemzeti úton megadott szabadalommal (a főszabály alóli kivételeket az ESZE-nek az európai szabadalmakhoz fűződő joghatásokat közvetlenül szabályozó - az általános indokolás IV. 6. pontjában megemlített - rendelkezései képezik). Ebből következően az európai szabadalom fenntartására, megszűnésére, a megsemmisítésével kapcsolatos eljárásra, vagy bitorlására és annak jogkövetkezményeire ugyanazok a szabályok irányadók, mint a nemzeti úton (vagyis az MSZH által) megadott szabadalmak esetében. Ezt az alapelvet tükrözi a javaslat annak kimondásával, hogy az európai szabadalom [természetesen csak a Magyar Köztársaságra kiterjedően megadott európai szabadalom; ld. a 84/B. § (2) bek.-ét] azonos hatályú az MSZH által megadott szabadalommal.

Az Szt. 84/H. és 84/I. §-ához

Az európai szabadalom mindazonáltal a megjelölt szerződő államokban is csak akkor válik hatályossá, ha azzal kapcsolatban meghatározott időn belül teljesítik az ennek feltételéül a nemzeti szabadalmi jogszabályokban az ESZE 65. cikkével összhangban előírt cselekményeket. Ezek közül a legfontosabb az európai szabadalom szövegének (leírásának, igénypontjának és a rajzon szereplő szöveges részeinek) a megjelölt szerződő állam hivatalos nyelvére való lefordítása és a fordításnak az előírt határidőn belül történő hozzáférhetővé tétele. E cselekmények elmulasztásához az ESZE 65. cikke azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az európai szabadalom oltalma a megjelölt államban keletkezésétől fogva hatálytalannak minősül. Az ESZE szinte mindegyik érintett szerződő állama élt a 65. cikkben biztosított lehetőséggel és megköveteli az európai szabadalom szövegének lefordítását.

A 65. cikkben szabályozott fordítási követelmények enyhítésére irányul a Londoni Megállapodás (ld. az általános indokolás IV. 7. pontját). Hazánknak a Londoni Megállapodáshoz való csatlakozása azonban - az általános indokolás IV. 10. pontjában kifejtettekre tekintettel - jelenleg nem időszerű.

Mindezekre figyelemmel a javaslat úgy rendelkezik, hogy az európai szabadalom akkor válik hatályossá a Magyar Köztársaságban, ha megadásának az ESZH hivatalos lapjában való meghirdetésétől számított három hónapon belül a szabadalmas benyújtja az MSZH-hoz az európai szabadalom szövegének magyar nyelvű fordítását. Ennek elmaradását ex lege, külön hatósági határozat nélkül úgy kell tekinteni, hogy az európai szabadalom oltalma a keletkezésétől fogva hatálytalan hazánkban. E követelményt megfelelően érvényesíteni kell az ESZH előtti felszólalási eljárás eredményeként módosítással fenntartott európai szabadalomra is.

Az Szt. 84/J. és 84/K. §-ához

A fordítási követelmény érvényesítése igényli annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy az európai szabadalmi bejelentés, illetve az európai szabadalom hiteles szövegének melyik nyelvi változatot kell tekinteni. Az ESZE 70. cikkének (1) bekezdése értelmében az európai szabadalmi bejelentés, illetve az európai szabadalom hiteles szövege az ESZH előtti bármely eljárásban és bármely szerződő államban az ESZH előtti eljárás nyelve szerinti szöveg. E cikk (3) bekezdése viszont megengedi a szerződő államoknak annak előírását, hogy amennyiben a bejelentés vagy a szabadalom alapján fennálló oltalom terjedelmét annak a fordításnak a szövege, amelyet az Egyezmény (illetve az Egyezmény alapján a szerződő állam) megkövetel, szűkebben határozza meg, mint az ESZH előtti eljárás nyelvén készült szöveg, az érintett államban - a megsemmisítési eljárás esetét kivéve - a fordítás nyelve szerinti szöveg minősül hitelesnek. A javaslat él ezzel az opcióval. Ez azonban megköveteli azt is, hogy a bejelentő, illetve a szabadalmas bármikor kérhesse a magyar nyelvű fordítás kijavítását. A kijavítás lehetősége szerzett jogokat is érinthet; ezek védelméről a javaslat szintén gondoskodik.

Az Szt. 84/L-84/O. §-ához

A javaslat az ESZE 141. cikkével összhangban rendelkezik arról, hogy az európai szabadalmak után mely időponttól kezdődően kell - az Szt. előírásaival összhangban - a fenntartási díjakat az MSZH-hoz megfizetni; a 84/L. § (2) bekezdésében biztosított pótlékmentesség természetszerűleg nem érinti az Szt. 23. §-ának (2) bekezdésében szabályozott türelmi időt (84/L. §). A javaslat rendezi az európai szabadalommal szemben az ESZH előtt indított felszólalási eljáráshoz és az annak eredményéhez fűződő, a nemzeti szabadalmi jogban jelentkező joghatásokat is (84/M. §). Az európai szabadalmak csak az Egyezményben egységesített jogalapokon semmisíthetők meg; egyebekben az európai szabadalmak megsemmisítésére - pl. a követendő eljárásra - az Szt. általános szabályai az irányadók (84/N. §). Az európai szabadalmi bejelentésekkel és európai szabadalmakkal kapcsolatos új ügytípusok szükségessé teszik az érdemi határozatok körének kiegészítését. E határozatokat a bíróság kérelemre megváltoztathatja az Szt. 85. §-ának (1) bekezdése értelmében (84/O. §).

Az Szt. 84/P. §-ához

Az általános indokolás III. 5. pontjában foglaltakkal összhangban szükség van a PCT-hez való illeszkedést szolgáló, azaz a nemzetközi szabadalmi bejelentésekre vonatkozó előírásoknak az Szt.-be való beépítésére. Ezt a célt szolgálja az Szt.-nek a javaslat szerinti új X/B. fejezete.

A PCT (avagy a javaslat szövegében használt terminológiával: a Szerződés) szerinti nemzetközi bejelentés fogalmát - a nemzeti úton tett bejelentésektől történő világos elhatárolás végett - a javaslatnak meg kell fogalmaznia. Tekintettel arra, hogy az iparjogvédelem más jogintézményeivel - pl. a védjeggyel vagy a formatervezési mintával - kapcsolatos nemzetközi szerződések is lehetővé teszik a nemzetközi bejelentést, illetve lajstromozást, a Szerződésben definiált nemzetközi bejelentés fogalmát az egyértelműség kedvéért célszerű az Szt.-ben a "nemzetközi szabadalmi bejelentés" kifejezéssel bevezetni. Ez a fogalom tartalmát természetesen nem érinti.

A Szerződéshez kapcsolódó Végrehajtási Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) előírásokat tartalmaz

- olyan kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban a Szerződés kifejezetten a Szabályzatra utal, vagy kifejezetten előírja, hogy azokról a Szabályzatnak kell rendelkeznie;

- az ügyintézési előírásokról, kérdésekről és az eljárásról;

- a Szerződés részletes végrehajtásával kapcsolatos bármely kérdésről.

Szemben azonban az ESZE 164. cikkének (1) bekezdésében foglalt megoldással, a PCT nem deklarálja, hogy a Szabályzat a Szerződés szerves részét képezné.

Tekintettel arra, hogy a felsorolt tárgykörökbe tartozó előírások nélkül a Szerződés gyakorlatilag nem alkalmazható, valamint figyelembe véve, hogy a WIPO keretében a PCT reformját célzó munkálatok eredményeként számos fontos kérdésnek a Szabályzat módosítása útján történő rendezése várható, a javaslat leszögezi, hogy a Szerződés alkalmazására való utaláson az ahhoz csatolt Szabályzat alkalmazását is érteni kell.

A javaslat világossá teszi, hogy az Szt. és a Szerződés rendelkezései az általános és a különös viszonyában állnak egymással, ami a PCT-t megillető alkalmazási elsőbbség deklarálásán túlmenően kifejezi azt is, hogy a Szerződés valóban részletesen szabályozza a nemzetközi bejelentésekkel kapcsolatos alaki és tartalmi követelményeket, e vonatkozásban csekély mozgásteret engedve a nemzeti törvényhozás számára. Természetesen a Szerződés előírásaival (27. cikk 5. és 6. bekezdés) összhangban továbbra is teljes mértékben érvényesülnek az Szt. rendelkezései a nemzetközi szabadalmi bejelentések érdemi elbírálása során.

Az Szt. 84/R. §-ához

Az átvevő hivatal a Szerződésnek a definíciókat tartalmazó 2. cikke (xv) pontja szerint az a nemzeti hivatal vagy kormányközi szervezet, amelynél a nemzetközi bejelentést benyújtják. A Szabályzat 19. szabálya értelmében 1993-ig a nemzetközi bejelentés átvételére a bejelentő választásától függően annak a szerződő államnak a nemzeti hivatala volt illetékes, amelynek a bejelentő lakosa vagy állampolgára volt. 1993-ban a PCT Közgyűlése a 19. szabályt oly módon módosította, hogy a valamely szerződő államban lakóhellyel vagy állampolgársággal rendelkező bejelentők nemzetközi bejelentéseivel kapcsolatban a WIPO Nemzetközi Irodája is választható átvevő hivatalként.

Az átvevő hivatal legfontosabb funkciója, hogy a nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban elismerje a nemzetközi bejelentési napot. E naptól kezdve valamennyi, a bejelentésben megjelölt államban a nemzetközi bejelentésnek ugyanaz a hatálya, mint az ebben az államban szabályszerűen benyújtott nemzeti bejelentésnek (Szerződés 11. cikk). Ezen túlmenően, az átvevő hivatalnak az előírt módon továbbítania kell a nemzetközi bejelentéseket a WIPO Nemzetközi Irodájának, valamint az illetékes nemzetközi kutatási szervnek.

Az átvevő hivatal eljárására, az általa vizsgálandó kérdésekre a Szerződés és a Szabályzat részletes előírásokat tartalmaznak. Ezek alapján egyértelmű, hogy e minőségükben eljárva a szerződő államok nemzeti hivatalai lényegében saját nemzeti jogszabályaiktól független, önálló feladatkört látnak el, amelyre a Szerződés rendelkezései irányadóak. A nemzeti jog mindamellett az átvevő hivatal eljárásával kapcsolatban rendezheti a nemzetközi bejelentés benyújtásának nyelvi követelményeit, valamint a nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban ún. továbbítási díjat írhat elő (12. és 19. szabály).

A PCT magyarországi hatálybalépésének idején nemzetközi szabadalmi bejelentést Magyarországon kizárólag idegen nyelven - angolul, németül, franciául vagy oroszul - lehetett benyújtani, igazodva ezzel az egyetlen illetékes nemzetközi kutatási szerv (abban az időben a Szovjetunió Találmányügyi és Felfedezésügyi Hivatala) által támasztott követelményekhez. Időközben a Magyarországon benyújtott nemzetközi bejelentésekkel kapcsolatban az Osztrák Szabadalmi Hivatal is illetékessé vált a nemzetközi kutatás elvégzésére, amelyet 1996-ban az Európai Szabadalmi Hivatal váltott fel. Mindkét esetben azonban a nemzetközi bejelentés nyelve angol, német vagy francia lehet. Oroszul tehát csak akkor nyújtható be a nemzetközi bejelentés, ha a bejelentő az e nyelvet is elfogadó nemzetközi kutatási szerv által kívánná a nemzetközi kutatás elvégzését. További lényeges változás történt a nyelvi előírások tekintetében, amikor 1991-ben a PCT Közgyűlése a 12. szabály módosításával lehetővé tette a nemzetközi bejelentés elfogadását az átvevő hivatal hivatalos nyelvén is. Ez az MSZH-nál benyújtott nemzetközi bejelentések tekintetében a magyar nyelvet jelenti. Az előírt határidőn belül azonban ebben az esetben is benyújtandó a nemzetközi bejelentés fordítása a kutatási szerv által elfogadott nyelvek egyikén.

A javaslat az előzőekben jelzett választási lehetőségekre tekintettel az átvevő hivatal illetékességét a bejelentő magyar állampolgárságához, illetve belföldi lakóhelyéhez vagy székhelyéhez köti. A javaslatnak a nyelvekre vonatkozó rendelkezései is tükrözik a hatályos szabályozás megalkotása óta bekövetkezett változásokat: egyfelől a bejelentő által választott nemzetközi kutatási szervhez igazodóan kerülnek megállapításra az előírt nyelvek, másfelől a tételes jog részévé válik a nemzetközi bejelentés magyar nyelven történő benyújtásának lehetősége. Ezt - összhangban a Szabályzat 12.3 szabályával - a javaslat kiegészíti az idegen nyelven benyújtott bejelentés magyar nyelvű fordításának követelményével és az ezzel kapcsolatos határidőre vonatkozó rendelkezéssel, továbbá az MSZH figyelmeztetési kötelezettségeinek előírásával. Fontos rendelkezés továbbá, hogy az idegen nyelvű fordítás benyújtásának elmulasztása esetén a nemzetközi bejelentést visszavontnak kell tekinteni. Az átvevő hivatal erre vonatkozó határozatával kapcsolatban a Szerződés 25. cikke szerint a nemzetközi bejelentésben megjelölt szerződő államok hivatalai - a megjelölt hivatalok - előtt van helye felülvizsgálatnak.

A nemzetközi bejelentés továbbításáért fizetendő díjat az MSZH előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló rendelet [a többször módosított 77/1995. (XII. 29.) IKM rendelet] megfelelő módosítása fogja meghatározni.

A nemzetközi bejelentésért a Szerződés szerint fizetendő nemzetközi illetékre és a kutatási illetékre vonatkozó tájékoztatás kiadása és közzététele változatlanul a MSZH elnökének feladata.

Az Szt. 84/S. §-ához

A Szerződés 4. cikke szerint a nemzetközi bejelentésnek tartalmaznia kell azoknak a szerződő államoknak a megjelölését, amelyekben a találmányra a nemzetközi bejelentés alapján oltalmat kívánnak szerezni. Ennek megfelelően a "megjelölt hivatal" a megjelölt állam nemzeti hivatalát vagy azt a regionális hivatalt (pl. az ESZH-t) jelenti, amely a megjelölt állam nevében eljárt [2. cikk (xiii) pont].

A kiválasztás fogalma a Szerződés II., fakultatív, de egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fejezetével függ össze. A szóban forgó fejezet a nemzetközi bejelentésekkel kapcsolatban a I. fejezet szerinti nemzetközi kutatáson kívül lehetővé teszi a nemzetközi elővizsgálati kérelem előterjesztését előzetes, a bejelentésben foglalt találmány szabadalmazhatóságával kapcsolatos, a szerződő államokra nem kötelező vélemény beszerzésére. A kérelemben a 31. cikk szerint fel kell tüntetni - "ki kell választani" - azokat a szerződő államokat, amelyekben a bejelentő fel kívánja használni a nemzetközi elővizsgálat eredményét. "Kiválasztott hivatal" ennek megfelelően a bejelentő által a Szerződés II. fejezete szerint kiválasztott szerződő állam nemzeti hivatala vagy az annak nevében eljáró hivatal [2. cikk (xiv) pont].

A Szerződés egyik sarkalatos rendelkezése a 23. cikk, amely szerint a megjelölt hivatalok nem kezdhetik meg a nemzetközi bejelentés vizsgálatát a 22. cikkben meghatározott húsz hónapos határidő lejárta előtt, hacsak ezt a bejelentő kifejezetten nem kéri. A szerződő államok ennél hosszabb határidőt is megállapíthatnak: a hatályos jogszabály szerint Magyarország 21 hónapot állapított meg. A II. fejezet 40. cikke szerint pedig, amennyiben a kiválasztás az ott előírt határidőben történik, a kiválasztott hivatal csak az elsőbbségtől számított harminc hónap elteltével kezdheti meg a bejelentés vizsgálatát. Mind megjelölés, mind kiválasztás esetén a bejelentőnek az előbbiekben jelzett határidőben be kell nyújtania a megjelölt, illetve a kiválasztott hivatalhoz a nemzetközi bejelentés előírásoknak megfelelően elkészített fordítását és meg kell fizetnie a nemzeti illetéket. E cselekmények elmulasztása azzal jár, hogy a nemzetközi bejelentés hatálya megszűnik az adott megjelölt, illetve kiválasztott államban, aminek jogkövetkezményei ugyanazok, mintha a nemzetközi bejelentést visszavonták volna.

A Szerződés által a bejelentők számára nyújtott legfontosabb előnyök közé tartozik az eljárás ún. "nemzeti szakaszának" az előzőek szerinti késleltetése. Erre utal, hogy a szerződő államok többsége csatlakozott a II. fejezethez, és hogy a nemzetközi bejelentések túlnyomó részével kapcsolatban élnek a kiválasztás lehetőségével, ami a húsz hónap helyett harminc hónapra hosszabbítja meg a bejelentő számára az annak eldöntésére nyitva álló határidőt, hogy kívánja-e valamely kiválasztott államban a szabadalmi oltalom megszerzését.

A kiválasztások számának tömegessé válása egyfelől a nemzetközi elővizsgálatot végző hivatalok munkaterheinek szinte teljesíthetetlen növekedéséhez vezetett, másfelől a PCT szakértők azon meggyőződését alakította ki, hogy a nemzetközi elővizsgálati kérelem benyújtásával a bejelentők lényegében "időt kívánnak vásárolni", és nem a vizsgálat eredményének felhasználása a valódi céljuk.

E felismeréstől vezetve és az érintett hivataloknak az elővizsgálattal kapcsolatos tehermentesítése céljából hozta meg a PCT Közgyűlése 2001. október 3-án azt a határozatát, amely a 22. cikk szerinti határidőt harminc hónapra módosította. Ezáltal megszűnt a megjelölés és a kiválasztás esetén a bejelentés nemzeti szakaszának megkezdésére előírt határidők közti különbség. A szerződő államoknak változatlanul módjukban áll ennél hosszabb határidőt megállapítani (ezzel kapcsolatban ld. az általános indokolás III. 4. pontját is).

E változás következtében indokolatlanná vált a hatályos rendelet [29/1980. (VII. 29.) MT rendelet, a továbbiakban: R.] szerinti külön-külön rendelkezések fenntartása az MSZH megjelölt, illetve kiválasztott hivatalként történő eljárására. A javaslat tehát egyetlen cím alatt tartalmazza a megjelölt vagy kiválasztott hivatalként történő eljárás szabályait.

A javaslat az MSZH megjelölt hivatalkénti illetékességét úgy határozza meg, hogy abból kizárja azokat a nemzetközi bejelentéseket, amelyek a Magyar Köztársaságra is kiterjedő hatályú európai szabadalom megadására irányulnak ("euro-PCT bejelentés"). Ez értelemszerűen adódik abból, hogy hazánknak az ESZE-hez történő csatlakozását követően a PCT-n keresztül európai szabadalmi bejelentés útján is igényelhetővé válik hazánkra is kiterjedő hatállyal európai szabadalom. E bejelentések kapcsán ugyanis az ESZH minősül megjelölt hivatalnak.

A javaslat a Szerződésnek megfelelően szabályozza, hogy az MSZH mely esetekben jár el kiválasztott hivatalként.

Az R. a PCT eredeti 22., illetve 39. cikke alapján - és élve az e cikkek szerint a nemzeti jog számára biztosított lehetőséggel - 21, illetve 31 hónapot ír elő a bejelentő számára a nemzetközi bejelentés magyar nyelvű benyújtására és a nemzeti illeték megfizetésére. Ezen túlmenően úgy rendelkezik, hogy ha a bejelentés e határidőn belül nem felel meg az előírt követelményeknek, a bejelentőt fel kell hívni a hiányok pótlására, a felhívás eredménytelensége esetén pedig a bejelentést visszavontnak kell tekinteni. Ennek alapján az a gyakorlat alakult ki, hogy az MSZH a nemzetközi bejelentés hatályának fenntartásához elfogadja az eljárás nemzeti szakasza megkezdésének szándékát kifejező bejelentői nyilatkozatot, és a PCT 22. cikkében előírt cselekmények teljesítésére határidő-hosszabbítást engedélyez. Ennek eredményeként a hazánkat megjelölő nemzetközi bejelentések ügyében jelentősen, adott esetben közel egy évvel elhúzódik az az időpont, amikor megállapíthatóvá válik, hogy mely bejelentésekkel kapcsolatban erősítették meg a magyarországi oltalomra vonatkozó igényt. Ez a jogbiztonság követelményével kevéssé egyeztethető össze. A nemzetközi bejelentések fordításának a Szerződésben előírt határidőn túl történő benyújtása késlelteti továbbá e bejelentések hazai közzétételét. Ez az ideiglenes oltalom keletkezését is késlelteti, ami nem áll összhangban a bejelentő érdekeivel, ugyanakkor a köz szempontjából is hátrányos a szabadalmi információhoz való hozzáférés elhúzódása miatt.

A javaslat a Szerződés 22. cikkének az előzőekben ismertetett módosítására tekintettel a Magyar Köztársaságnak a nemzetközi szabadalmi bejelentésben történt megjelölése, valamint az ilyen bejelentésekkel kapcsolatos kiválasztása esetére egységesen 31 hónapban állapítja meg a nemzetközi bejelentés fordításának és a nemzeti díj lerovásának határidejét. Ezt a határidőt pedig törvényi, azaz meg nem hosszabbítható határidővé alakítja [ld. az Szt. 48. §-ának (1) bek.-ét]. Ugyanakkor az előírt cselekmények teljesítését a határidő utolsó napjától számított három hónapon belül - a külön jogszabályban meghatározott pótdíj egyidejű megfizetése mellett - még lehetővé teszi. A 31 hónapos határidő, illetve az annak lejártától számított 3 hónapos határidő és a pótdíj egyidejű megfizetése elmulasztásának a javaslat szerinti jogkövetkezménye - a Szerződés 24. cikke (1) bekezdésének (iii) alpontjában foglaltakkal összhangban - a nemzetközi szabadalmi bejelentés hatályának a Magyar Köztársaságban történő megszűnése. Ez azt jelenti, hogy a mulasztáshoz ugyanazok a következmények fűződnek, mint az MSZH-hoz közvetlenül benyújtott szabadalmi bejelentés visszavonásához. Minthogy ez a jogkövetkezmény a bejelentő mulasztásának, nem pedig a visszavonásra vonatkozó nyilatkozatának eredménye, ez az MSZH határozata nélkül, a mulasztás tényénél fogva beáll.

Az R. szerinti 21 hónapos helyett a javaslatban engedett, jelentősen hosszabb 31 hónapos határidő - a 3 hónapos, pótdíj megfizetéséhez kötött póthatáridőre is tekintettel - megfelelően ellensúlyozza a határidő-hosszabbítás lehetőségének eltörlését. A törvényi határidő bevezetése mellett szól továbbá az is, hogy egyértelműen ez valósítja meg a teljes összhangot a Szerződés előírásaival. [Az új határidőt megállapító szabályok hatálybalépésére vonatkozó - a 36. § (6) és (7) bekezdésében található - átmeneti rendelkezések pedig megfelelően enyhítik a határidő-hosszabbítás lehetőségének megszűnéséből esetleg adódó átmeneti, átállási nehézségeket.]

A fordítási követelmények tekintetében - összhangban a Szabályzat 49.5 szabályának (a) (ii) alpontjában foglaltakkal és az annak megfelelően kialakult gyakorlattal - a javaslat kiegészíti a hatályos szabályozást: ha az igénypontokat a Szerződés szerint, illetve a nemzeti szakaszba való belépés alkalmával módosították, mind az eredeti, mind a módosított igénypontokat magyar nyelven be kell nyújtani. Ha az igénypontokat többször is módosítják, azoknak természetszerűleg csak azt a változatát kell magyar nyelven benyújtani (az eredetin kívül), amelyre nézve a nemzeti szakaszba lépést kezdeményezik.

Az R. előírásaival lényegében azonos rendelkezéseket tartalmaz a javaslat arra az esetre, amikor a nemzetközi bejelentés valamely részével kapcsolatban nem végezték el a nemzetközi kutatást. Változatlanul az a főszabály, hogy a nemzetközi bejelentés szóban forgó részeit visszavontnak kell tekinteni, kivéve, ha a bejelentő a nemzetközi bejelentés fordításának az MSZH-hoz történő benyújtásától számított három hónapon belül megfizeti a külön jogszabályban meghatározott kutatási nemzeti pótdíjat. Tekintettel arra, hogy ilyen esetekben a nemzetközi bejelentésnek azzal a részével kapcsolatban, amelyre vonatkozóan rendelkezésre áll a nemzetközi kutatás eredménye, a bejelentő teljesítette a nemzeti eljárás megkezdéséhez előírt cselekményeket, az említett pótdíj megfizetésére a bejelentőt a Hivatalnak figyelmeztetnie kell. A javaslat új vonása tehát, hogy bevezeti az MSZH-nak a kutatási nemzeti pótdíj megfizetésével kapcsolatos figyelmeztetési kötelezettségét. További új elem e rendelkezések körében, hogy amennyiben a nemzetközi bejelentés meghatározott részét visszavontnak kell tekinteni, ezt a MSZH-nak határozattal kell megállapítania, ami értelemszerűen maga után vonja a határozattal kapcsolatos jogorvoslat lehetőségét is.

Az Szt. 84/T. §-ához

A Szerződés szerinti nemzetközi bejelentések a 21. cikk értelmében az elsőbbség napjától számított tizennyolc hónap elteltét követően nyomban közzétételre kerülnek, ez az ún. "nemzetközi közzététel". E közzététel nyelvét a Szabályzat határozza meg oly módon, hogy az sok esetben - pl. hazánk esetében - nem azonos azzal a nyelvvel, amelyen a szabadalmi bejelentéseket a megjelölt államban közzéteszik. Ami a nemzetközi közzététel hatályát illeti, ez a Szerződés 29. cikkének (1) bekezdése szerint - a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivételektől eltekintve - ugyanolyan, mint amilyen hatályt a megjelölt állam nemzeti joga a még nem vizsgált nemzeti bejelentések kötelező nemzeti közzétételére vonatkozóan megállapít. Az R. attól a naptól kezdve ismeri el a nyilvánosságra hozott nemzetközi bejelentés ideiglenes oltalmát, amelyen az MSZH hivatalos lapjának az a száma megjelent, amely a nemzetközi bejelentés magyar nyelvű fordításának közzétételi hirdetményét tartalmazza. A javaslat ezt az elvet fenntartva a nemzetközi bejelentés magyar nyelvű fordításának közzétételéhez köti a nemzetközi bejelentés ideiglenes oltalmának keletkezését a Magyar Köztársaságban, és a fordítás közzétételével kapcsolatban az Szt. 70. §-a rendelkezéseinek alkalmazását írja elő.

Az Szt. 2. §-ának a technika állásához tartozó dokumentumok körét meghatározó, a javaslat 2. §-ával módosított (3) bekezdésére tekintettel (amely kifejezetten hivatkozik a nemzetközi bejelentésekre vonatkozó külön feltételekre) a javaslat előírja, hogy az Szt. említett rendelkezésének alkalmazásában a nemzetközi szabadalmi bejelentés közzétételét abban az esetben kell azonos hatályúnak tekinteni az MSZH előtti eljárásban történő, az Szt. 70. §-a szerinti közzététellel, ha a nemzetközi bejelentéssel kapcsolatban az előírt határidőn belül benyújtották a nemzetközi bejelentés magyar nyelvű fordítását és megfizették az előírt nemzeti díjat [84/S. § (3) bek.]. A technika állása teljes kiterjesztésű értelmezésének e megfogalmazása megfelel az ESZE vonatkozó 54. és 139. cikkeiben foglalt rendelkezéseknek is.

Az Szt. 84/U. §-ához

Az R. keletkezésekor hatályban lévő szabadalmi törvényhez képest (és összhangban az ESZE-vel) az Szt. vezette be az ún. szakaszos eljárási rendet, vagyis hogy a szabadalmi bejelentések érdemi vizsgálatára a bejelentő külön kérelme alapján kerül sor. Erre való tekintettel az Szt. vonatkozó rendelkezéseivel összhangban és azok megfelelő alkalmazásának elrendelésével tartalmaz a javaslat a nemzetközi szabadalmi bejelentések érdemi vizsgálatára vonatkozó szabályokat, ha az MSZH megjelölt, illetve kiválasztott hivatalként jár el.

Az Szt. 84/V. §-ához

A Szerződésnek az elsőbbség igénylésére vonatkozó 8. cikke (2) bekezdésének b) pontja a nemzeti törvényhozásra bízza az elsőbbségi igény feltételeinek és az ahhoz fűződő joghatálynak az előírását, ha a nemzetközi bejelentésben a megjelölt államban vagy annak vonatkozásában benyújtott egy vagy több nemzeti bejelentés elsőbbségét igénylik, vagy olyan nemzetközi bejelentés elsőbbségét igénylik, amely csupán egyetlen állam megjelölését tartalmazza. Erre való tekintettel a javaslat - ugyanúgy mint az R. - előírja, hogy ilyen esetekben is az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény Stockholmi Szövege 4. cikkének rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az Szt. 84/Z. §-ához

A Szerződés által a bejelentő számára kínált előnyök egyik legfontosabbika a bejelentés alakiságaira és tartalmára vonatkozó előírások egységesítése. Ez azt jelenti, hogy a Szerződésben részes államokra kiterjedő hatállyal a nemzetközi bejelentés révén egységes alaki és tartalmi követelmények teljesítésével igényelhető szabadalmi oltalom. Az egységesítés nemcsak a nemzetközi bejelentés benyújtásakor érvényesül, hanem nagy hatást gyakorol az eljárás ún. nemzeti szakaszára is. A Szerződés 27. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis a nemzeti törvényhozás a nemzetközi bejelentés alakját és tartalmát illetően a Szerződésben és a Szabályzatban foglaltaktól eltérő vagy ezeket kiegészítő követelményeket nem írhat elő. Ettől a főszabálytól az említett cikk néhány eltérést tesz lehetővé, ezek közül a magyar jog szempontjából a találmányt ábrázoló rajzok megkövetelését lehetővé tevő rendelkezésnek [7. cikk (2) bekezdés (ii) pont], valamint a nemzetközi bejelentés állításait alátámasztó bizonyítékok megkövetelésének megengedhetőségére vonatkozó rendelkezésnek [27. cikk (2) bekezdés (ii) pont] van jelentősége. Az R.-hez hasonlóan ezeket a követelményeket a javaslat is érvényesíti. A javaslat azonban igazodik a bejelentés benyújtásakor megkövetelhető nyilatkozatokra vonatkozó PCT-előírások időközben történt módosításához, és a Szerződésben meghatározott esetekben csak akkor engedi meg a felhívást bizonyíték benyújtására, ha alapos kétely merül fel a bejelentésben foglalt valamely állítás valódiságával kapcsolatban.

Végül a javaslat kiegészül egy olyan rendelkezéssel, amely arra az esetre vonatkozik, ha az MSZH megjelölt hivatalként felülvizsgálja valamely átvevő hivatalnak a nemzetközi bejelentés nemzetközi bejelentési napja elismerését megtagadó határozatát vagy arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a nemzetközi bejelentés a Magyar Köztársaság vonatkozásában visszavontnak tekinthető (Szerződés 25. cikk). Ez a rendelkezés világossá teszi, hogy az Szt. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell ezekben az esetekben az MSZH-nak eljárnia.

A 28-30. §-hoz

A javaslat nevesíti az MSZH-nak azt a lehetőségét, hogy a határozatának bírósági megváltoztatására irányuló kérelemre - ha az elvi jelentőségű jogkérdést vet fel - írásbeli nyilatkozatot tehet. Ez a nyilatkozat a szabadalmi ügy irataihoz tartozik, és azt a bíróság a többi irattal együtt - azokkal azonos módon - mérlegelheti, veheti figyelembe. Az MSZH a nyilatkozatát - a többi ügyirattal együtt - a kérelem benyújtásától számított tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. Az MSZH ezáltal nemcsak a megváltoztatási kérelem benyújtása előtt hozott határozatával és az ügy korábbi irataival, hanem a kérelemben előadottakra adott válaszával, a kérelemben foglaltak ismeretében tett nyilatkozatával is adalékokat nyújthat a szabadalmi ügyekben folytatott joggyakorlat alakításához. Az MSZH írásbeli nyilatkozatát az eljáró tanács elnöke közli a féllel, illetve a felekkel.

A módosítás nem változtat az MSZH határozatainak megváltoztatására irányuló eljárás - hagyományosnak nevezhető - nemperes jellegén.

A javaslat a szóban forgó módosítást a többi iparjogvédelmi törvényünkbe is beilleszti [ld. a 39. § (1) bek.-ének g), i), l), m) és o) pontját], azzal, hogy védjegy- és formatervezési mintaoltalmi ügyekben az MSZH előtti eljárásban észrevételt benyújtó személy által előterjesztett megváltoztatási kérelemre az MSZH elvi jelentőségű jogkérdés hiányában is nyilatkozatot tehet (hiszen az oltalmat adó határozat nem tartalmaz részletes indokolást).

Az új szabályokat természetesen csak a törvény hatálybalépését követően benyújtott megváltoztatási kérelmekre kell alkalmazni [36. § (8) bek. és 39. § (4) bek.].

Az Szt.-nek a javaslat 27. §-ával megállapított 84/K. §-ából olyan sajátos - "továbbhasznosítási" - jogosultság adódik [84/K. § (6) bek.], amellyel kapcsolatban - ugyanúgy, mint a hasonló természetű előhasználati és továbbhasználati jog esetében - a Fővárosi Bíróság hatáskörét és kizárólagos illetékességét célszerű előírni.

A 31. §-hoz

A törvényjavaslat az Szt. jelenlegi negyedik (a javaslat 27. §-a szerint ötödikre változó) részének címét módosítja, a korábbi cím - "A növény- és állatfajták szabadalmi oltalma" - helyébe "A növényfajták oltalma" cím lép. E címváltozás két módosítást tükröz: a javaslat változtat egyrészt a növényfajták oltalmának elnevezésén, illetve besorolásán, másrészt megszünteti az állatfajták oltalmát. E változtatások indokai a következők:

A biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló 98/44/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv; ld. az általános indokolás VI. részét) 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja és az ESZE 53. cikkének b) pontja kizárja a növény- és az állatfajták szabadalmazhatóságát. Bár az Szt. hatályos szabályai - a növényfajták esetében az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény, vagyis az UPOV-egyezmény (ld. az általános indokolás I. 2. pontját és VII. részét) 1978. évi szövegével összhangban álló - speciális, az általános szabadalmi oltalomtól eltérő oltalmat írnak elő a növény- és állatfajták számára, a törvény a növény- és állatfajták oltalmát szabadalmi oltalomnak nevezi. Tekintettel az említett nemzetközi jogi előírásokra, célszerű az elnevezés megváltoztatásával egyértelművé tenni, hogy ezen oltalmi tárgyak tekintetében nem szabadalmi, hanem egy attól elkülönült, önálló jogi oltalomról van szó. A javaslat ezért - a szabályok jelenlegi elhelyezését nem érintve - megváltoztatja a növényfajták oltalmi formájának elnevezését szabadalmi oltalomról növényfajta-oltalomra.

Mivel - a növényfajtákkal ellentétben - az állatfajták sui generis oltalmára nem alakult ki nemzetközi szabályrendszer és az állatfajták oltalmának szükségességét a gyakorlat sem igazolta (hiszen nincs jelenleg hatályban állatfajtára adott szabadalom), ennek az oltalmi rendszernek a fenntartása nem indokolt. A javaslat ezért megszünteti az állatfajták jelenlegi oltalmát.

Az Szt. 105. §-ához

A javaslat - követve az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegének 1. cikkében található, valamint a közösségi növényfajta-oltalomról szóló 2100/94/EK rendelet (a továbbiakban: közösségi rendelet) 5. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott definíciót - meghatározza a növényfajta fogalmát.

A definíció a növényfajta három sajátosságát tükrözi: a növényfajta kategóriájába az a növénycsoportosítás sorolható, amely meghatározható, amely más növénycsoportosításoktól megkülönböztethető, és amely szaporításra alkalmas oly módon, hogy a szaporítás során jellemzőit megőrzi. A definíció legfontosabb sajátossága, hogy a genotípus vagy - például hibridek esetében - agenotípusok kombinációja alapján megjelenő tulajdonságokra építi a növényfajta fogalmát. E tulajdonságok lehetnek külső jellemzők (pl. szín, alak, forma), vagy egyéb módon mérhető, illetve megjelenőtulajdonságok (pl. fehérjetartalom, ellenálló-képesség, hatóanyag-tartalom).

A javaslat a növényfajták fogalmát követően helyezi el a hatályos jogban is szereplő szaporítóanyag-fogalmat. A javaslat a hatályos fogalom-meghatározás tartalmán nem változtat, ugyanakkor pontosítja a jelenlegi szöveget és utal a növény reprodukálását lehetővé tevő hagyományos módszerek ("termesztés") mellett a molekuláris-biológiai eljárásokra is. A szaporítóanyag fogalma magában foglalja tehát azt az egész növényt, magot vagy más növényrészt (pl. oltványt, dugványt, indát), amely alkalmas akár a fajta beporzásával, oltásával, a mag elvetésével, de akár géntechnológiai eljárás útján a növényfajta reprodukálására. A szaporítóanyag fogalma nem szerepel az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegében, sem a közösségi rendeletben; ugyanakkor számos nemzeti törvény - például a német és a holland - tartalmaz a javaslat által megfogalmazott definícióval azonos rendelkezést.

Az Szt. 106. §-ához

Az Szt. hatályos rendelkezései a növényfajták oltalmazhatóságának feltételei között szabályozzák a három biológiai feltételt (a megkülönböztethetőséget, az egyneműséget és az állandóságot), az újdonságot, valamint a fajta azonosítására alkalmas fajtanevet.

A javaslat változtat ezen a jogszabály-szerkesztési technikán és a fajtanévre vonatkozó szabályokat elhatárolja a növényfajta oltalmazhatóságának feltételeitől. E módosítás azt fejezi ki, hogy ugyan a növényfajta megfelelő fajtanévvel való megjelölése a növényfajta-oltalom megadásának feltétele [107. § (1) bek. b) pont, 114/R. § (1) bek. b) pont], ez a feltétel különbözik a többi oltalmazhatósági feltételtől. A különbség abban áll, hogy a fajtanévnek a bejelentés megtételekor nem kell feltétlenül megfelelnie a törvényi feltételeknek; a bejelentési nap elismeréséhez csupán az ideiglenes fajtanév megadása szükséges [114/J. § (1) bek. d) pont], és amennyiben a bejelentő által megjelölt fajtanév nem elégíti ki a törvényi előírásokat, azt az eljárás során - az MSZH-nak az érdemi vizsgálat elvégzésekor kiadott felhívása [114/R. § (7) bek.], vagy észrevétel [114/P. § (2) bek.] alapján - módosítani lehet. Nem zárja ki tehát a fajta oltalmazhatóságát, ha a bejelentéskor megadott fajtanév nem felel meg a törvényi feltételeknek.

A törvényi előírásoknak nem megfelelő fajtanév a növényfajta-oltalom megadását követően is módosítható: ilyenkor az MSZH törli a fajtanevet és a törlési eljárás során a jogosult által megjelölt új fajtanevet jegyzi be a lajstromba. A növényfajta-oltalom megszüntetését csak az vonja maga után, ha a fajtanév törlését követően a jogosult nem kéri új fajtanév lajstromozását [114/E. § (2) bek. b) pont, 114/E. § (3) bek.].

Mindezekre tekintettel a javaslat a fajtanévre vonatkozó törvényi feltételeket - a hatályos szabályoktól eltérően - a "növényfajta-oltalomhoz való jog" alcím alatt szabályozza [107. § (1) bek. b) pont, 107. § (2) bek.].

A javaslat - annak érdekében, hogy egyértelművé tegye a magyar gyakorlatnak az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 3. cikkében előírtakkal való összhangját - kiegészíti az oltalom tárgyára vonatkozó hatályos szabályokat azzal, hogy rögzíti: bármely növényfajta oltalom alatt állhat. Az Szt. - bár a hatályos törvény expressis verbis nem tartalmaz ilyen rendelkezést - már most is korlátlanul oltalmat biztosít minden növényrendszertani egységhez és fajhoz tartozó fajtának, így a módosítás a jelenlegi gyakorlaton nem változtat. A nemzeti elbánás elvének megfelelően [108. § (3) bek. b) pont és (4) bek.] akkor sem zárhatjuk ki az oltalom megadását bizonyos növényfajtákra, ha a bejelentést olyan (természetes vagy jogi) személy teszi, akinek, illetve amelynek lakóhelye vagy székhelye olyan országban van, amely - az UPOV-egyezmény 1978. évi szövegében előírt lehetőség alapján - a növényfajta oltalom tárgyát bizonyos fajtákra korlátozza.

A növényfajta oltalmazhatóságának biológiai feltételein nem változtat lényegesen a javaslat. Az egyes szövegmódosítások a javaslat által bevezetett növényfajta-fogalomhoz való igazodásból, valamint az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegének előírásaiból adódnak.

A javaslat az Szt.-nek a megkülönböztethetőségre vonatkozó hatályos szabályait annyiban módosítja, hogy nem az alaktani vagy egyéb mérhető tulajdonságokra, hanem egy adott genotípusból vagy genotípusok kombinációjából kifejeződött jellemzőkre utal. E módosítás azt eredményezi, hogy a növényfajta megkülönböztethetősége a génállományán alapul. Az, hogy a kifejeződött jellemzők változása valóban határozotteltérést jelent-e, az adott növényfajta és az ún. összehasonlító fajta jellemzőinek egybevetésével dönthető el. A vizsgálati szempontokat az egyes fajokra lebontva az "UPOV Vizsgálati Irányelvei" határozzák meg. A megkülönböztethetőség vizsgálatánál elsősorban azok az agro-botanikai jellemzők vehetők figyelembe, amelyek függetlenek a környezet hatásaitól és ezért könnyen leírhatók.

A javaslatnak a megkülönböztethetőséget definiáló rendelkezése megegyezik a közösségi rendelet azonos tárgyú szabályával [7. cikk (1) bek.] is.

Mind az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege, mind a közösségi rendelet nem kimerítő jellegű felsorolást ad arra vonatkozóan, hogy mely fajták vehetők figyelembe - mint közismert fajták - a növényfajta megkülönböztethetőségének vizsgálatakor [ld. az UPOV-egyezmény 7. cikkét és a rendelet 7. cikkének (2) bekezdését]. Ezeket a rendelkezéseket veszi át a javaslat a 106. § (3) bekezdésének a) és b) pontjában. Közismertnek számít a bejelentése napjától egyrészt az a fajta, amely már oltalom alatt áll, vagy amelyet egyéb, kizárólagos hasznosítási jogot eredményező hivatalos nyilvántartásba vettek, valamint az a fajta, amellyel kapcsolatban ilyen célokból bejelentést nyújtottak be, feltéve, hogy a bejelentés a növényfajta-oltalom megadását vagy a fajtának a hivatalos nyilvántartásba történő bejegyzését eredményezi. Abban az esetben, ha a megkülönböztethetőség vizsgálatakor az elbírálást befolyásoló növényfajtával kapcsolatban más eljárás van folyamatban, a vizsgáló szerv [114/G. § (2) bek.] csak ennek az eljárásnak a befejezése után - annak kimenetele fényében - dönt arról, hogy a növényfajta megfelel-e a megkülönböztethetőség feltételének. Mivel a közismert fajtákra vonatkozó törvényi példák nem kimerítő jellegűek (erre utal a törvény szövegében a "különösen" fordulat), a gyakorlatban előfordulhat, hogy egyéb esetekben is közismertnek számít egy másik fajta.

A növényfajta megkülönböztethetőségét világviszonylatban vizsgálja az erre hivatott szerv, tehát bármely országban vagy bármely növényfajta-oltalmi rendszerben tett bejelentést és megadott oltalmat, valamint hatósági nyilvántartásba vételt figyelembe kell venni e feltétel vizsgálatakor.

Érdemes megjegyezni, hogy a javaslat a 106. § (3) bekezdésének a) és b) pontjában ugyan növényfajta-oltalmat, illetve növényfajta-oltalmi bejelentést említ, ez a rendelkezés vonatkozik az Szt. hatályos rendelkezései alapján növényfajtára adott szabadalomra, illetve a hatályos törvény alapján tett ilyen szabadalmi bejelentésekre is [ld. a javaslat 37. §-ának (3) bek.-ét].

Az egyneműség feltételének tartalma a megkülönböztethetőség fogalmának változásával együtt módosul. Az egyneműség kritériuma változatlanul a növényfajta térbeli azonosságát írja elő a fajta egyedei vonatkozásában [106. § (4) bek.].

Az állandóság - a jelenleg hatályos fogalomnak megfelelően - a fajta jellemzőinek az időbeli, tehát a szaporítást, illetve a szaporítási ciklust követően megmaradó azonosságát jelenti. Az állandóság fogalma a többi biológiai feltételhez hasonlóan módosul [106. § (5) bek.]. A javaslatnak az egyneműségre és az állandóságra vonatkozó előírásai a közösségi rendelet megfelelő rendelkezéseit (8-9. cikkét) követik.

A növényfajta újdonságára vonatkozó szabályokat a javaslat az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 6. cikkének (1) bekezdésével, valamint a közösségi rendelet 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban módosítja. Nem változik az újdonság feltételének lényege: változatlanul az határozza meg a növényfajta újdonságát, hogy a nemesítő vagy annak jogutódja, azt követően, hogy a növényfajtát a törvényben előírt módon a köz számára külföldön vagy belföldön hozzáférhetővé tette, benyújtott-e meghatározott időn belül növényfajta-oltalmi bejelentést.

A javaslat ugyanakkor két tekintetben is kiigazítja az újdonságra vonatkozó szabályokat.

Egyrészt megváltozik az újdonságrontó hatású cselekmények köre. Szűkül annyiban, hogy csak a növényfajta eladása vehető figyelembe, és nincsen jelentősége a növényfajta eladásra való felkínálásának. Bővül viszont e cselekmények köre annyiban, hogy nemcsak a kereskedelmi forgalomba hozatal, hanem - a törvényben meghatározott időpontot megelőzően - a növényfajtával hasznosítás céljából való bármiféle rendelkezés is a növényfajta újdonságának hiányát eredményezi.

Hangsúlyozni kell, hogy csak a hasznosítás céljából történő rendelkezés számít újdonságrontónak; így például a növényfajtának hivatalos vizsgálat céljából történő átadása nem újdonságrontó jellegű.

Pontosítja - szintén az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 6. cikkének (1) bekezdésével összhangban - a javaslat a hatályos szöveget annyiban, hogy az újdonságot befolyásoló cselekményekkel kapcsolatban nem a növényfajtára, hanem - követve az oltalom tartalmánál használt terminológiát is [ld. a 109. § (2) és (3) bek.-ét] - annak szaporítóanyagára, illetve terményére utal.

Az Szt. 107. §-ához

A javaslat meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek teljesülése esetén a növényfajtára oltalmat kell adni.

A 107. § (1) bekezdésének a) pontja utal a biológiai feltételekre [106. § (3)-(5) bek.], valamint az újdonság kritériumára [106. § (6) bek.]. E feltételeket az MSZH az érdemi vizsgálat során vizsgálja; a biológiai feltételek meglétét az MSZH a vizsgáló szerv által elvégzett kísérleti vizsgálati eredmények alapján állapítja meg [114/R. (1) és (2) bek.].

A javaslat - a jelenleg hatályos szabályozással ellentétben - nem utal a növényfajta-oltalom megadásának feltételei között az ipari találmányoknál érvényesülő közrendi kizárásra. Az irányadó nemzetközi szerződésekben sem jelenik meg ilyen kizáró ok. Megmarad viszont ez a szempont a fajtanév vizsgálatánál [107. § (2) bek.].

A 107. § (1) bekezdésének b) pontjában jelenik meg a fajtanév mint az oltalomszerzés kritériuma. A fajtanévvel kapcsolatos szabályokat a javaslat több szempontból is módosítja. Változtat a fajtanévre vonatkozó szabályok elhelyezésén [ld. ezzel kapcsolatban a 106. §-hoz tartozó indokolást] és módosítja, kiegészíti a fajtanév lajstromozhatóságának feltételeit. A hatályos szabályok szerint nem alkalmas azonosításra az a megjelölés, amely azonos vagy rokon növényfajhoz tartozó már meglévő fajta neve. A javaslat a közösségi rendelet fajtanévre vonatkozó szabályait - különösen a rendelet 63. cikke (3) bekezdésének c) pontját - alapul véve kiegészíti ezt a fordulatot azzal, hogy akkor is kizárt a megjelölt fajtanév használata, ha az összetéveszthető egy azonos vagy rokon növényfajhoz tartozó már meglévő fajta nevével [107. § (2) bek. a) pont].

A javaslat kiegészíti továbbá az Szt.-nek azt a szabályát, amely szerint nem lehet fajtanév az a megjelölés, amely megtévesztésre alkalmas. A javaslat - az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 20. cikkének (4) bekezdése, valamint a közösségi rendelet 63. cikke (3) bekezdésének f) pontja alapján - úgy fogalmaz, hogy a fajtanév nem lehet megtévesztő a növényfajta jellemzőinek, értékének, azonosságának, illetve a nemesítő azonosságának tekintetében. Ebből a szövegezésből egyértelmű, hogy nem fogadható el fajtanévként e rendelkezés alapján például a "télálló burgonya" megjelölés, ha valójában a növény nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal [107. § (2) bek. c) pont].

A javaslat az azonosításra nem alkalmas fajtanevekre vonatkozó törvényi példák sorát egy új rendelkezéssel is bővíti. Az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 20. cikkének (4) bekezdésével, valamint a közösségi rendelet 63. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összhangban a javaslat előírja, hogy nem lehet fajtanév az a megjelölés, amely más szerzett jogát sértené. Nem ütközhet a fajtanév tehát például védjegyként lajstromozott megjelölésbe, bejegyzett cégnévbe, vagy adott esetben személynévbe [107. § (2) bek. b) pont].

Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy a törvényi felsorolás nem kimerítő jellegű (erre utal a szövegben a "különösen" kifejezés) és az említetteken kívül a gyakorlatban egyéb esetek is előidézhetik a megjelölt fajtanév lajstromozásának elutasítását.

Fontos változás az is, hogy a javaslat - szemben a hatályos joggal - nem utal a fajtanévvel kapcsolatban az elsőbbség időpontjára. A fajtanév sajátosságaiból adódik, hogy az MSZH által bejegyzett fajtanév nem feltétlenül az elsőbbség napján elégíti ki az azonosításra való alkalmasság feltételét; a bejelentő által megjelölt ideiglenes fajtanév módosítására a bejelentés benyújtását követően is lehetőség van és az oltalom megadása után is sor kerülhet a fajtanév törlésére és új fajtanév lajstromozására [114/E. § (3) bek.]. Ezekben az esetekben az azonosításra való alkalmasság megállapításánál - értelemszerűen - nem az elsőbbség időpontját, hanem az új megjelölés lajstromozásának az időpontját kell figyelembe venni.

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat új rendelkezéseket vezet be a fajtanév használatával kapcsolatban [113. § (2) és (3) bek.], valamint részletesebben szabályozza a fajtanév törlésére vonatkozó szabályokat [114/E. § (2) bek. b) pont, 114/E. § (3) bek.].

A 107. § (1) bekezdésének c) pontja - az ipari találmányokra vonatkozó bejelentésekkel megegyezően - elsősorban az alaki feltételekre vonatkozik.

Az Szt. 108. §-ához

Az Szt. hatályos szövege nem határozza meg a nemesítő fogalmát. A javaslat az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegében, valamint a közösségi rendeletben szereplő nemesítő-fogalomnak [ld. az UPOV-egyezmény 1. cikkének (iv) pontját, valamint a közösségi rendelet 11. cikkének (1) bekezdését] megfelelően fogalmaz, amikor előírja, hogy nemesítő az lehet, aki a növényfajtát hagyományos módon, nemesítéssel hozta létre, valamint, aki egy természetben előforduló, általa vagy más által felfedezett fajtából fejlesztett ki egy új fajtát. E két eset magában foglalja mind a lényegében biológiai eljárással (azaz tipikusan keresztezéssel vagy szelekcióval), mind a géntechnológiai módosítással, a molekuláris biológia segítségével történő kifejlesztést. A javaslat szövege tehát egyértelműen kizárja, hogy a növényfajta puszta felfedezése önmagában a növényfajta-oltalmi igényt megalapozhassa. (Az, hogy önmagában a növényfajta felfedezése nem vezethet növényfajta-oltalomhoz, következik a javaslat által meghatározott növényfajta-fogalomból [105. § a) pont] is, amely a "csoportosítás" kifejezést használja, ezzel nyomatékosítva, hogy nem természetes módon kialakult csoportosulásról, hanem a nemesítő által létrehozott, "mesterséges" csoportosításról van szó.)

A nemesítőnek a javaslatban meghatározott fogalma megfelel a "feltaláló" szabadalmi jogban használatos fogalmának [Szt. 7. § (1) bek.]; nemesítő csak természetes személy lehet. A nemesítő személyhez fűződő és a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos jogaira az Szt. szabályai az irányadóak [108. § (5) bek.], a 114/G. § (6) bekezdésében foglalt eltéréssel.

A növényfajta-oltalmi igény is az ipari találmányoknál érvényes szabályoknak megfelelően keletkezik: az oltalom a nemesítőt vagy a jogutódját illeti meg. A nemesítő jogutódja lehet egyrészt a szerződéses úton (az igényjogosultság átruházásával), vagy törvényes jogutódlás alapján (az igényjogosultság átszállásával, öröklés útján) jogosultságot szerző személy, illetve szolgálati viszonyban nemesített fajta esetében - a találmányokra vonatkozó szabályok alkalmazása folytán - a munkáltató. Az Szt.-nek az oltalom iránti igényre vonatkozó szabályai megfelelően alkalmazandók a növényfajták esetében is; szintén alkalmazni kell a szolgálati és alkalmazotti találmányra irányadó szabályokat [108. § (5) bek.].

A javaslat a 108. § (3) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében a nemzeti elbánás elvét fogalmazza meg. Az UPOV-egyezmény 4. cikke alapján a szerződő felek csak az UPOV-egyezmény többi szerződő fele részére kötelesek biztosítani a nemzeti elbánást. A javaslat ennél tágabb kör számára biztosítja a nemzeti elbánást és más nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján külföldi állampolgárok, illetve külföldi lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező jogi vagy természetes személyek számára is e törvény alapján teszi lehetővé növényfajta-oltalom szerzését. E rendelkezés biztosítja például a WTO-tagok irányában a TRIPS-egyezményben előírt nemzeti elbánást.

A 108. § (3) és (4) bekezdésének hatálya alá nem tartozó személyek nem szerezhetnek oltalmat, és értelemszerűen rájuk később sem ruházható át a jogosultság [114. § (1) bek.].

Ha az oltalmat nem annak adják meg, akit az a törvény szerint megillet (tehát nem a nemesítőnek vagy jogutódjának), és ha azt nem ruházzák át erre a személyre, akkor az oltalomra jogosult személy az oltalom megsemmisítését kérheti [114/D. § (1) bek. c) pont, 114/U. § (1) bek.]. Ezzel a szabállyal a javaslat bővíti az oltalomra jogosult személy jogérvényesítési lehetőségeit abban az esetben, ha az oltalmat nem neki adták meg.

Az Szt. 109. §-ához

Az Szt. hatályos rendelkezése a kizárólagos hasznosítási cselekmények három csoportját különbözteti meg aszerint, hogy azok a növényfajta szaporítóanyagára (kereskedelmi forgalomba hozatal céljára előállítás, eladásra felkínálás vagy kereskedelmi forgalomba hozatal), a növényfajtára (ismételt felhasználás egy másik növényfajta kereskedelmi forgalomba hozatal céljára való előállításához), vagy a nem szaporítóanyagként forgalomba hozott dísznövényre (kereskedelmi forgalomba hozatal céljára szaporítóanyagként való felhasználás) vonatkoznak.

A javaslat a növényfajta-oltalom tartalmát a hatályos rendelkezésekhez képest részletesebben szabályozza. A kizárólagos hasznosítási jog hatálya alá tartozó cselekmények meghatározásakor a javaslat az UPOV-egyezmény 14. cikkét, a közösségi rendelet 13. cikkét, valamint az UPOV-tagállamok nemzeti jogszabályait veszi alapul.

A hasznosítási cselekmények köre - a jelenlegi szabályozáshoz képest - a javaslat szerint tágabb (előállítás, többszörözés, szaporítás céljából való előkészítés, forgalomba hozatalra ajánlás, forgalomba hozatal, az országból történő kivitel, az országba történő behozatal, e célokra való raktáron tartás). Ugyanakkor a cselekmények tárgyi köre is bővebb, hiszen azok nemcsak a szaporítóanyagra terjednek ki, hanem a szaporítóanyag jogosulatlan felhasználásából származó terményre, illetve az ebből a terményből közvetlenül - a termény jogosulatlan felhasználásával - előállított termékre is, amennyiben a jogosultnak nem volt megfelelő lehetősége arra, hogy az említett szaporítóanyaggal és terménnyel kapcsolatban jogait gyakorolja.

Az UPOV-egyezmény 14. cikke (5) bekezdésének megfelelően a javaslat a kizárólagos hasznosítási jogot kiterjeszti azokra a fajtákra is, amelyek a megkülönböztethetőség szempontjából nem térnek el határozottan az oltalom alatt álló fajtától, továbbá azokra, amelyek előállítása az oltalom alatt álló fajta ismételt felhasználását igényli. A hasznosítási jog megilleti a jogosultat a lényegében származtatott fajták vonatkozásában is. Egy fajtát akkor kell egy másik (a kiindulási) fajtából lényegében származtatottnak tekinteni, ha túlnyomórészt a kiindulási fajtából vagy olyan fajtából származik, amely maga is túlnyomórészt a kiindulási fajtából származott, miközben megőrzi a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejeződését, továbbá a megkülönböztethetőség szempontjából határozottan eltér az oltalom alatt álló fajtától, és - eltekintve a származtatási cselekményből adódó különbségektől - a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejeződésében megfelel a kiindulási fajtának.

A növényfajtákkal kapcsolatban az Szt. jelenleg nem ír elő speciális szabályokat a kizárólagos hasznosítási jog alól engedett kivételekre. A hatályos szabályok szerint - a törvényben szereplő általános utalás alapján - a szabadalmi oltalmat korlátozó kivételeket alkalmazni kell a növényfajtákra is. Értelemszerűen vonatkozik tehát a növényfajtákra is az a szabadalmi jogi szabály, hogy a magánhasználat céljából végzett, illetve a gazdasági tevékenység körén kívül eső cselekményekre, valamint az oltalom tárgyával kapcsolatos kísérleti célú cselekményekre nem terjed ki a kizárólagos hasznosítási jog [Szt. 19. § (6) bek. a) és b) pont]. E két kivétel összhangban áll az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 15. cikke (1) bekezdésének (i) és (ii) pontjával, valamint a közösségi rendelet 15. cikkének a) és b) pontjával.

A javaslat e már most is alkalmazandó kivételek mellett a kizárólagos hasznosítási jog alóli két új kivételt vezet be [109. § (6) bek. c) pont és (7) bek.].

A javaslat az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 15. cikke (1) bekezdésének (iii) pontjával, valamint a közösségi rendelet 15. cikkének c) és d) pontjával összhangban fogalmazza meg a 109. § (6) bekezdésének c) pontjában előírt kivételt. E kivétel szerint az oltalom alatt álló növényfajta a jogosult engedélye nélkül felhasználható további növényfajták nemesítése céljából.

Az oltalom alól engedett új kivételt vezet be a javaslat a 107. § (7) bekezdésében is: az ún. gazdálkodói privilégiumot. Bár e kivétel bevezetésére nincsen kifejezett nemzetközi jogi kötelezettségünk, a gazdálkodói privilégium meghonosítása mellett számos érv szól. Legfontosabbként ide sorolható a gyakorlati szükségszerűség. Az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege lehetővé teszi a szerződő felek számára e kivétel alkalmazását és a szerződő felek döntő többsége, így az Európai Unió összes tagállama és számos, az EU-n kívül eső állam is (pl. az Amerikai Egyesült Államok, Szlovénia, Szlovákia) élt ezzel a lehetőséggel; a gazdálkodói privilégium alkalmazandó továbbá a közösségi növényfajták esetében is [ld. a közösségi rendelet 14. cikkét]. Az Európai Unió tagállamai számára a közösségi növényfajta-rendszerre tekintettel gyakorlatilag elkerülhetetlen a gazdálkodói privilégium biztosítása.

Érvként szól továbbá a gazdálkodói privilégium alkalmazása mellett az, hogy e jogintézményt a javaslat - a biotechnológiai irányelv 11. cikkében foglaltakkal összhangban - bevezeti a biotechnológiai tárgyú találmányok esetében is [ld. a javaslat 8. §-ában az Szt. 20/A. §-ának (5)-(7) bekezdését].

A gazdálkodói privilégium elsősorban a kistermelők érdekeit szolgálja. A gazdálkodói privilégium tartalma megegyezik a növényi szaporítóanyagokra vonatkozó privilégiuméval [20/A. § (5) bek.]. A privilégium alapján a gazdálkodó - az oltalom kimerülésének korlátja ellenére [110. § (2) bek.] - jogosult arra, hogy a növényfajta-oltalom alatt álló növényfajtának a saját gazdaságában való elültetéséből nyert terményt a gazdaságában szaporítás céljából felhasználja.

A gazdálkodói privilégium jogi kereteinek megalkotása ugyanakkor előnyös a nemesítők számára is, mivel tiszta jogi helyzetet teremt és biztosítja, hogy csak meghatározott feltételekkel, megfelelő díjazás ellenében és hatékony ellenőrzési rendszer keretében élhet a gazdálkodó a kedvezménnyel.

A javaslat kizárja a privilégium gyakorlását a hibridekre és a szintetikus fajtákra.

A javaslat a privilégium mértékét és gyakorlásának feltételeit - szintén a biotechnológiai találmányokra vonatkozó privilégiummal azonos módon - a közösségi rendelet megfelelő szabályára történő utalással határozza meg. A javaslat azért alkalmazza ezt a jogszabály-szerkesztési módszert, mert így biztosítható - még a közösségi szabályok változása esetén is -, hogy a gazdálkodói privilégium tartalma azonos legyen a közösségi növényfajtákra vonatkozó privilégiuméval. Ez az utaló szabály azonban csak az Európai Unióhoz való csatlakozással egyidejűleg lép majd hatályba (ld. a javaslat 35. §-ának (2) bekezdését); addig a gazdálkodói privilégium e korlátozások és megkötések nélkül érvényesül.

Az Szt. 110. §-ához

A hatályos szabályozás a szabadalmi jog kimerülésének elvét egyetlen - általános megfogalmazást tartalmazó - rendelkezéssel állapítja meg. Az Szt. 20. §-a alapján aszabadalmi oltalomból eredő kizárólagos hasznosítási jog nem terjed ki a szabadalmas által vagy az ő kifejezett hozzájárulásával belföldön forgalomba hozott termékkel kapcsolatos további cselekményekre. A javaslat ehhez képest speciális rendelkezéseket vezet be a növényfajta-oltalomból eredő kizárólagos hasznosítási jog kimerülését illetően; az új szabályok az UPOV-egyezmény 16. cikkének (1) bekezdésére és a közösségi rendelet 16. cikkére épülnek. Figyelmet érdemel, hogy a javaslat 35. §-a (3) bekezdésének b) pontja - az Európai Unióhoz való csatlakozás napjával - a jogkimerülést kiváltó forgalomba hozatal helyét belföld helyett az Európai Közösség területében jelöli meg.

Az Szt. 111. §-ához

A javaslat a hatályos szabályozáshoz képest felemeli a növényfajták oltalmi idejét. Az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege legalább 20 éves, fák és szőlők esetében 25 éves oltalmi idő biztosítását teszi kötelezővé a tagállamok számára [19. cikk (2) bek.]. A javaslat - annak érdekében, hogy legalább a közösségi növényfajta-oltalom által biztosított jogok megillessék a Magyarországon oltalmat szerzőket - a közösségi rendelet [19. cikk (1) bek.] által megszabott oltalmi idővel egyezően határozza meg az oltalmi idő tartamát; az új szabályok szerint fák és szőlők esetében 30, egyéb fajták esetében 25 év az oltalmi idő.

A javaslat - a hatályos szabályozáson nem változtatva - az oltalom megadásától számítja az oltalmi időt.

Az Szt. 112. §-ához

A növényfajta nemesítőjének díjazására vonatkozó hatályos szabályozást a javaslat érdemben nem módosítja, csupán a megváltozó terminológiához igazítja hozzá (a "feltaláló" helyett a "nemesítő", a "szabadalmas" helyett pedig a "jogosult" kifejezést használja). Változatlanul kizárt tehát az, hogy az állami elismerésben részesített növényfajta nemesítője két jogcímen is díjazásban részesüljön [egyrészt az Szt.-nek a találmányi díjra vonatkozó rendelkezései, másrészt pedig a növényfajták állami elismeréséről, valamint a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló 1996. évi CXXXI. törvény 14. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján].

Az Szt. 113. §-ához

Nem változtat a javaslat a növényfajta fenntartására vonatkozó jelenleg hatályos szabályon [113. § (1) bek.]. Bevezet viszont - az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 20. cikkének (7) és (8) bekezdéseivel összhangban - két új, a fajtanév használatára vonatkozó rendelkezést. E rendelkezések azt hivatottak biztosítani, hogy a fajtanév más megjelöléssel való összekapcsolása esetén, valamint a fajtaoltalom megszűnése után is felismerhető maradjon [113. § (2) és (3) bek.]. Azt a szabályt, amely szerint a növényfajtát az oltalom megszűnését követően is csak az MSZH által lajstromozott fajtanévvel lehet forgalomba hozatalra felkínálni, illetve forgalomba hozni, azokban az esetekben is alkalmazni kell, amikor a fajta oltalma az új rendelkezések hatálybalépése előtt szűnt meg [ld. a javaslat 37. §-a (1) bekezdésének d) pontját].

Az Szt. 114. §-ához

Az Szt. új 108. §-ának (3) és (4) bekezdésével függ össze, hogy a növényfajtából és a növényfajta-oltalomból eredő jogok nem ruházhatók át olyan személyre, aki nem szerezhet oltalmat. Ez a rendelkezés természetesen csak a hatálybalépést követően megkötött szerződésekre alkalmazható [ld. a javaslat 37. §-a (1) bekezdésének e) pontját].

Az Szt. 114/A. §-ához

A növényfajta hasznosítására irányuló szerződésekre - akárcsak jelenleg - az Szt.-nek a hasznosítási szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

Az Szt. 114/B. §-ához

A növényfajták hasznosításának kényszerengedélyezésére a hatályos szabályok szerint a szabadalmi kényszerengedélyekre vonatkozó rendelkezések (31-33. §-ok) alapján van lehetőség. Mind a hasznosítás elmulasztása, mind az oltalmak függősége miatt adható tehát kényszerengedély. A javaslat lényegében ezt a rendszert tartja fenn, az értelemszerű terminológiai változásokkal. Ezzel összefüggésben a javaslat 39. §-a (1) bekezdésének d) pontja elvégzi a használati minták oltalmáról szóló törvény szükséges módosítását is.

Az Szt. 114/C. §-ához

A javaslat a hatályos szabályokkal azonos módon a növényfajta és a növényfajta-oltalom bitorlására az általános szabadalmi jogi rendelkezések alkalmazását írja elő.

Az Szt. 114/D-114/F. §-ához

Hatályos szabadalmi jogunk szerint a növényfajtára adott szabadalom a megkülönböztethetőség és az újdonság hiánya miatt, valamint közrendi okokból semmisíthető meg ex tunc hatállyal. A fajtafenntartási kötelezettség elmulasztása pedig ex nunc hatályú megsemmisítéssel járhat.

A hatályos szabályozáshoz képest a javaslat egymástól elkülönülő és részletesebb szabályokat állapít meg a növényfajta-oltalom megsemmisítésére, megszüntetésére és a fajtanév törlésére az UPOV-egyezmény 21-22. cikkei, valamint a közösségi rendelet 20-21. cikkei alapján.

A megsemmisítési, a megszüntetési és a fajtanév törlésére irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanannak a növényfajta-oltalomnak a megsemmisítése, a megszüntetése vagy ugyanannak a fajtanévnek a törlése iránt bárki újabb eljárást indítson. A javaslat a növényfajta-oltalom megszűnésére vonatkozóan utal az Szt. irányadó szabályainak mutatis mutandis alkalmazására. A megsemmisítés, a megszüntetés és a fajtanévtörlés tekintetében a javaslat 37. §-a (1) bekezdésének f) pontja fontos átmeneti szabályt állapít meg.

Az Szt. 114/G. és 114/H. §-ához

A növényfajták szabadalmi oltalmának növényfajta-oltalommá való átalakításával szükségessé vált az MSZH növényfajta-ügyekkel kapcsolatos hatáskörének meghatározása.

Az MSZH hatáskörébe az oltalom megadása, a megadott oltalmakkal kapcsolatos további eljárások (a növényfajta-oltalom megszűnésének megállapítása és újra érvénybe helyezése, a növényfajta-oltalom megsemmisítése, valamint a növényfajta-oltalom megszüntetése és a fajtanév törlése) és az egyéb hatósági feladatok (nyilvántartás, hatósági tájékoztatás) tartoznak.

A javaslatban a növényfajta-oltalom megszűnésének új eseteként jelenik meg a növényfajta-oltalom megszüntetése, és e megszűnési formával együtt szabályozza a javaslat a fajtanév törlésére vonatkozó eljárást (114/E. §). Ez a két eljárás ezért külön növényfajta-oltalmi ügyként szerepel az MSZH hatáskörét tartalmazó felsorolásban [114/G. § (1) bek. d) pont].

Sajátos eleme a növényfajta-oltalom megadására irányuló eljárásnak, hogy a biológiai feltételekre vonatkozó vizsgálatot nem az MSZH, hanem az ún. vizsgáló szerv végzi. Ezt a növényfajta-ügyekre vonatkozó speciális hatáskört rögzíti a javaslat a 114/G. § (2) bekezdésében.

A javaslat - a növényfajtákkal kapcsolatos ügyeknek megfelelően - külön nevesíti az érdemi, ügydöntő határozatok körét.

A javaslat az igazolásra vonatkozó szabályokra csak annyiban tér ki, hogy nevesíti azokat az eljárási cselekményeket, amelyekkel kapcsolatban nincs lehetőség igazolás előterjesztésére. A hatályos szabályok szerint a növényfajták esetében - a szabadalmi bejelentésekkel azonos módon - a bejelentés benyújtásától két hónap áll a bejelentő rendelkezésére az elsőbbség igénylésére. A javaslat ezt a szabályt megváltoztatja és előírja, hogy - az UPOV-egyezmény 1991. évi szövege 11. cikkének (2) bekezdésével, valamint a közösségi rendelet 50. cikke (1) bekezdésének j) pontjával összhangban - az elsőbbséget a bejelentés benyújtásával egyidejűleg kell igényelni [114/L. § (2)]. A szabadalmi eljárás szabályaival azonos módon, ennek elmulasztását, illetve azt, ha az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegében [11. cikk (1) bek.] előírt 12 hónapos határidőn belül elsőbbségi igényét nem érvényesíti, nem orvosolhatja a bejelentő. Az elsőbbségi okirat benyújtására előírt törvényi határidővel kapcsolatban [114/L. § (2) bek.] - a szabadalmi eljárások szabályaival megegyezően - ugyanakkor igénybe vehető az igazolás intézménye. A fenntartási díjak elmulasztása esetén szintén nincsen helye igazolásnak.

A javaslat a 114/G. § (6) bekezdésében határozza meg a bejelentés nyilvánosságára vonatkozó speciális szabályokat. Tekintettel arra, hogy a növényfajta-oltalom megadására irányuló eljárásban a vizsgáló szerv is részt vesz, fontos, hogy e szerv számára hozzáférhető legyen minden olyan adat, információ, amely a biológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges lehet. A vizsgáló szervvel az MSZH a bejelentéssel kapcsolatos adatközléskor hivatalosan is felveszi a kapcsolatot és megküldi a bejelentési nap elismeréséhez szükséges összes irat másolatát. A vizsgáló szerv azonban az iratokba ezt az időpontot megelőzően is betekinthet. A növényfajták állami elismerésére vonatkozó eljárás szabályaival összhangban [ld. a növényfajták állami elismeréséről szóló 88/1997. (XI. 28.) FM rendelet 11. §-ának (2) bekezdését] a javaslat szerint az ideiglenes fajtaleírást a közzétételt követően is csak meghatározott személyek, szervek tekinthetik meg [114/G. § (6) bek.].

A növényfajták oltalmi formájának megváltozása bizonyos hatósági, ügyrendi módosulásokkal is jár. Az új szabályok szerint az MSZH külön nyilvántartást és lajstromot vezet a növényfajta-oltalmi bejelentésekről és a növényfajta-oltalmakról, valamint külön hatósági tájékoztatást közöl a növényfajtákkal kapcsolatban [114/H. § (1)-(2) bek.].

A növényfajtákkal kapcsolatos eljárásokban a nyilvántartásokra és a hatósági tájékoztatásokra vonatkozó szabályok megegyeznek a szabadalmi területen irányadó rendelkezésekkel. A nyilvántartások és hatósági tájékoztatások azonban annyiban különböznek, hogy azok a szabadalom és a találmány címe helyett a fajtanevet, valamint a növényfaj nevét és latin nevét tartalmazzák [114/H. § (1) és (2) bek.].

Új szabályt vezet be a javaslat a hatósági nyilvántartások és a hatósági tájékoztatás szabályai között, amikor - az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegében foglalt rendelkezést követve [20. cikk (6) bek.] - előírja, hogy az MSZH az egyezmény hatálya alá tartozó államok és nemzetközi szervezetek részére a fajtanévvel kapcsolatos hatósági lépésekről tájékoztatást köteles közölni.

Az Szt. 114/I-114/N. §-ához

A növényfajta-oltalmi bejelentés kellékei a növényfajták oltalmi rendszerének átalakításával szükségszerűen módosulnak. A bejelentésnek az oltalmazhatóság feltételeit igazoló iratokat, valamint a fajtanevet és a növényfaj nevét és latin nevét kell tartalmaznia. A növényfajta-oltalmi bejelentés alaki szabályait külön jogszabályban szükséges megállapítani.

A növényfajta-oltalom megadására irányuló eljárás megindításakor - a szabadalmi, a közösségi fajtaoltalmi eljárással, valamint az UPOV tagállamainak gyakorlatával azonos módon - az MSZH megvizsgálja, hogy a bejelentési nap elismeréséhez a bejelentés legalapvetőbb kellékei rendelkezésre állnak-e. Ezek a minimális kellékek - összhangban az UPOV modell-jogszabályának előírásaival, valamint a közösségi növényfajta-oltalom megadására irányuló eljárás szabályaival [ld. a közösségi rendelet 50. cikkének (1) bekezdését] - a következők: a növényfajta-oltalom iránti igényre való utalás, a bejelentő azonosítására alkalmas adatok, az ideiglenes fajtaleírás, valamint az ideiglenes fajtanév és a növényfaj neve és latin neve.

A szabadalmi eljárás szabályainak megfelelően az elismert bejelentési napot követően - legkésőbb a bejelentés napjától számított két hónapon belül - a bejelentőnek díjat kell fizetnie és - a bejelentés napjától számított négy hónapon belül - a bejelentés nem magyar nyelven készült kellékeiről magyar nyelvű fordítást kell benyújtania. A díjak mértékét külön jogszabály állapítja meg.

A növényfajta-oltalmi eljárásban is érvényesül az a szabály, amely szerint a bejelentő a közzétételig visszavonhatja a bejelentést; ilyenkor a Magyar Szabadalmi Hivatal a visszavonást határozattal veszi tudomásul.

A javaslat a szabadalmaknál is alkalmazott szabályt rögzít a 114/J. § (2) bekezdésében: ha az adott növényfajtával kapcsolatban már létezik egy korábbi elsőbbségű bejelentés, a bejelentési nap elismeréséhez elegendő az elsőbbségi iratokra utalni (114/I-114/J. §).

A javaslat a hatályos szabályok között is szereplő rendelkezést fogalmaz meg a 114/K. § (1) bekezdésében, amikor kimondja, hogy a növényfajta-oltalmi bejelentésben csak egy növényfajtára igényelhető oltalom. Új szabályt vezet be ugyanakkor a javaslat azzal, hogy abban az esetben, ha a bejelentő több növényfajtára igényel oltalmat egy bejelentésben, a bejelentés megosztására nem a hatályos szabályoknak megfelelően az oltalmat megadó határozat jogerőre emelkedéséig, hanem a kísérleti vizsgálat megkezdéséig van lehetősége. Ez a speciális szabály azért szükséges, mert a vizsgáló szervnek a kísérleti vizsgálatok megkezdéséig bizonyossággal kell rendelkeznie az igényelt oltalom tárgyával kapcsolatban (114/K. §).

A növényfajta-oltalmi bejelentés elsőbbségét megalapozó nap lehet egyrészt a növényfajta-oltalmi bejelentés napja (114/J. §), másrészt a külföldi bejelentés napja akkor, ha az UPOV-egyezmény alapján az adott külföldi bejelentésre hivatkozni lehet, illetve, ha egyéb nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján egy korábbi bejelentés elsőbbsége igényelhető.

Az UPOV-egyezmény alapján igényelhető elsőbbség lényegében megegyezik a PUE uniós elsőbbséggel. Speciális szabály ugyanakkor az UPOV-elsőbbség igénylésével kapcsolatban, hogy az elsőbbséget a bejelentés benyújtásának napján, és nem a bejelentés benyújtásától számított két hónapos határidőn belül lehet igényelni, de az elsőbbségi iratot - a szabadalmi eljárás szabályaival megegyező módon - a bejelentés napjától számított négy hónapon belül lehet benyújtani.

Az elsőbbség igénylésére, valamint az elsőbbségi igény érvényesíthetőségének elmulasztása esetén igazolás előterjesztésére nincsen lehetőség [114/G. § (4) bek.]. Az elsőbbségi irat benyújtásának elmulasztását azonban igazolhatja a bejelentő (114/L. §).

A bejelentés benyújtását követő vizsgálat során az eljárás szabályai azonosak a szabadalmi bejelentések benyújtását követő vizsgálatéval (114/M. §).

Az MSZH a bejelentési nap elismerését követően a bejelentésről hivatalos lapjában hatósági tájékoztatást (adatközlést) tesz közzé (114/N. §). Az adatközléssel egyidejűleg az MSZH a bejelentési nap elismeréséhez szükséges kellékeket másolatban megküldi a vizsgáló szervnek [114/S. § (1) bek.] (114/N. §).

Az Szt. 114/O-114/T. §-ához

A növényfajta-oltalom megadására irányuló eljárás az adatközlés után a szabadalmi bejelentések szabályaival megegyezően folyik tovább. A bejelentés benyújtását követő vizsgálat után az MSZH elvégzi az alaki vizsgálatot (114/O. §), majd - az elsőbbséget követő 18 hónap elteltével - közzéteszi a bejelentést [114/P. § (1) bek.]. A növényfajta-bejelentésre vonatkozó közzétételt az MSZH hivatalos lapjának (a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőnek) külön fejezete tartalmazza. A közzétételre a szabadalmi bejelentés közzétételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni; ennek megfelelően a bejelentőnek lehetősége van arra, hogy - ha a bejelentés megfelel a bejelentési nap elismeréséhez előírt követelményeknek - a törvényben előírt határidő előtt kérje a bejelentés közzétételét [70. § (2) bek.].

A közzétételt követően bárki észrevételt tehet, az Szt. szabályainak megfelelően [114/P. § (2) bek.]. Az észrevételt az MSZH-nál végzett vizsgálat során kell értékelni (114/P. §).

Az MSZH a növényfajta-oltalmi bejelentés érdemi elbírálása során az oltalom megszerzéséhez szükséges összes feltétel meglétét vizsgálja [114/R. § (1) bek.]. Az MSZH vizsgálja az újdonság feltételét és azt, hogy a bejelentő által megadott fajtanév lajstromozható-e; a biológiai feltételek teljesülését az MSZH a vizsgáló szerv által elvégzett kísérleti vizsgálatok alapján állapítja meg [114/R. § (2) bek.]. A hatályos szabályozással azonos módon a biológiai kísérleti vizsgálattal kapcsolatos állásfoglalás köti az MSZH-t.

A javaslat kiegészíti a jelenlegi szabályokat azzal, hogy az MSZH csak a nemzeti vizsgáló szerv által jóváhagyott kísérleti vizsgálati eredményt fogadja el, ezért abban az esetben, ha a bejelentő egy külföldi szerv által elvégzett vizsgálat eredményét nyújtja be (e szerv hozzájárulásával), az MSZH e vizsgálati eredményt - a külföldi szerv hozzájáruló nyilatkozatával együtt - a belföldi vizsgáló szervnek továbbítja.

A javaslat nem változtat azon a szabályon, hogy a vizsgálat költségeit a bejelentő viseli. Szintén szerepel a hatályos szabályok között, hogy a kísérleti vizsgálat eredményének benyújtására az elsőbbségtől számított négy év áll rendelkezésre. A javaslat kiegészíti a jelenlegi szabályt ugyanakkor azzal, hogy a bejelentőnek a négy év elteltét követően is lehetősége van a vizsgálati eredmény benyújtására akkor, ha a vizsgálati eredményt a bejelentővel az előírt négy évet megelőző három hónapon belül nem közölték. Ilyen esetben a bejelentőnek a vizsgálati eredmény közlését követő három hónap elteltéig van lehetősége a vizsgálati eredmény benyújtására [114/R. § (5) bek.].

A javaslat kiegészíti a hatályos szabályokat azzal, hogy ha az MSZH a négy éves határidő lejártát megelőző három hónapig nem kapja meg a vizsgálati eredményt, figyelmezteti a bejelentőt a kísérleti vizsgálati eredmény benyújtására. Ha a bejelentő a vizsgálati eredményeket határidőben nem nyújtja be, illetve nem igazolja, hogy a vizsgálati eredmény még nem készült el, azt úgy kell tekinteni, hogy lemondott az ideiglenes oltalomról [114/R. § (6) bek.].

E határidő nem hosszabbítható meg, de elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

A javaslat kiegészíti a jelenlegi szabályokat a vizsgáló szerv tájékoztatását célzó eljárási cselekményekkel. A tájékoztatás egyes elemeit a közösségi rendeletet végrehajtó 1239/95/EK bizottsági rendelet 24. cikkét alapul véve határozza meg a javaslat. Az MSZH egyrészt - a másolatok megküldésével együtt - tájékoztatja a vizsgáló szervet arról, hogy a bejelentés a bejelentési nap elismeréséhez szükséges legfontosabb kellékeket tartalmazza, valamint a későbbiekben is megküldi a vizsgáló szerv feladatainak ellátásához szükséges iratok másolatát. Másrészt tájékoztatja az MSZH a vizsgáló szervet arról, ha az eljárás az oltalom megadása nélkül fejeződik be. Erre sor kerülhet akkor, ha a bejelentő visszavonja a bejelentését [114/I. § (6) bek.], ha a bejelentést visszavontnak kell tekinteni (például, ha nem fizették meg a bejelentési díjat, vagy nem nyújtották be a magyar nyelvű ideiglenes fajtaleírást vagy a növényfaj magyar nevét [114/M. § (3) bek.], ha a bejelentő a hiánypótlási felhívás ellenére nem pótolja a bejelentés alaki hiányosságait [114/O. §], ha nem fizették meg a megosztási díjat [114/K. § (2) bek.]), ha úgy kell tekinteni, hogy a bejelentő lemondott az ideiglenes oltalomról [114/R. § (6) bek.], vagy ha az MSZH a bejelentést elutasítja, mert a növényfajta nem új, vagy a fajtanév nem lajstromozható [114/R. § (7) bek.] (114/S. §).

A 114/S. §-ban felsoroltakon kívül a növényfajta-oltalom megadásáról és a fajtanév lajstromba való bejegyzéséről is tájékoztatja az MSZH a vizsgáló szervet [114/T. § (2) bek.].

Ha az érdemi vizsgálat során megvizsgált követelményeknek megfelel a növényfajta és a növényfajta-oltalmi bejelentés, az MSZH a bejelentés tárgyára oltalmat ad. Az MSZH az oltalom megadását és ezzel egyidejűleg az elfogadott fajtanevet is bejegyzi a lajstromba. Az oltalom megadásáról szóló hatósági tájékoztatáson kívül az MSZH a vizsgáló szervet is tájékoztatja, és a megadó határozatot a szervnek megküldi (114/T. §).

Az Szt. 114/U. és 114/V. §-ához

A növényfajta-oltalommal kapcsolatos eljárásokra az Szt. megfelelő szabályait kell alkalmazni (114/U. §).

A növényfajta-oltalmi ügyekkel kapcsolatos bírósági eljárás szabályai megegyeznek a szabadalmi ügyek szabályaival. A javaslat csak arra az eltérésre utal, amely a növényfajta-oltalmi ügyekben hozott érdemi határozatok különbségeiből adódik (114/V. §).

A 32-34. §-hoz

Az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése meglehetősen szűken vonja meg a Találmányi Szakértői Testület ügykörét, a titokban tartott találmány szabadalmazhatóságával, valamint a szolgálati vagy alkalmazotti találmány feltalálóját megillető díjazással kapcsolatos ügyekre szorítva azt. Az Szt. 118. §-ának (2) bekezdésében adott felhatalmazással élve a 79/1995. (XII. 29.) IKM rendelet 1. §-a ennél szélesebben határozta meg a Találmányi Szakértői Testület feladatkörét, oda sorolva az iparjogvédelemmel kapcsolatos valamennyi jogvitás ügyet. Az Szt.-beli szabályok azonban e feladatkör-bővülést nem tükrözik; a testület elnevezése sem fejezi ki kellően pontosan a működési kört.

Időközben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 101. §-a és a 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet újraszabályozta a szintén az MSZH mellett működő Szerzői Jogi Szakértő Testületet. Az e testület működtetése kapcsán szerzett tapasztalatok, valamint a két testület - lehetőség szerint - egységes kezelése mellett szóló szempontok egyaránt további indokokat szolgáltatnak az iparjogvédelmi szakértői testület újraszabályozása mellett.

A javaslat az Szt. 114/Z. §-ában a testület feladatkörének törvényi kereteit jelöli ki; a részletek meghatározása az Szt. 118. §-ába beillesztett felhatalmazás alapján megalkotandó kormányrendeletre tartozik (32. §).

A javaslat emellett megadja a szükséges felhatalmazást az Szt. új szabályainak végrehajtásához szükséges rendeletek kiadására (33. §), valamint jogharmonizációs klauzulával is kiegészíti az Szt.-t (34. §).

A 35-40. §-hoz

A javaslat a szokásos záró rendelkezéseket tartalmazza.

A törvény hatálybalépésére két fokozatban kerül sor: 2003. január 1-jén - azaz a Magyar Köztársaságnak az ESZE-hez és az UPOV-egyezmény 1991. évi szövegéhez való csatlakozása napján - lép hatályba a legtöbb rendelkezés; a 35. § (2) bekezdésében felsorolt rendelkezések - a részletes indokolás korábbi részeiben kifejtett szempontokra figyelemmel - pedig az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján válnak hatályossá. Ugyanez vonatkozik a 35. § (3) bekezdésében foglalt további módosításokra (35. §).

A javaslat egymástól elkülönülten határozza meg a szabadalmi (36. §) és a növényfajtaoltalmi (37. §) ügyekre vonatkozó átmeneti rendelkezéseket. Ezek közül - gyakorlati jelentőségük folytán - a PCT-vel kapcsolatos [a 36. § (5) és (6) bek.-ében található] átmeneti rendelkezések emelhetők ki; ezek biztosítják az ún. nemzeti szakaszba lépéssel kapcsolatos új szabályok (ld. a javaslat 27. §-ában a 84/S. §-t) kapcsán a zökkenőmentes átálláshoz szükséges megfelelő felkészülési időt.

A javaslat - az Szt. módosításaival összefüggésben - a szükséges mértékben módosítja, illetve hatályon kívül helyezi iparjogvédelmi jogszabályaink egyes rendelkezéseit. Az Szt. 27. §-a (2) és (3) bekezdésének hatályon kívül helyezését az időközben a magyar versenyjogban bekövetkezett változások indokolják. Az újítások központi jogszabályban való szabályozása pedig mára idejétmúlttá vált: az "újítói jog" nem iparjogvédelmi jog, az újításhoz kizárólagos hasznosítási jog nem kötődik; a csupán "vállalati szinten" újnak számító "alkotások" elismerése az érintett gazdálkodó szervezetekre tartozik; európai összehasonlításban gyakorlatilag nincs példa az újítások központi jogszabályban történő szabályozására; az újítási tevékenység megszűnt hazánkban, a jelenlegi rendeletet elvétve is alig alkalmazzák; a találmányi szintet el nem érő megoldások számára 1992 óta nyitva áll a használati mintaoltalom lehetősége (38-39. §).

A módosítások terjedelme és nagy száma szükségessé teszi, hogy az Szt. egységes szerkezetbe foglalt szövegét az igazságügy-miniszter a Magyar Közlönyben közzétegye (40. §).