180/2010. (X. 20.) AB határozat

Kaposvár fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló rendelete alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának a fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 25/1999. (X. 29.) önkormányzati rendelete alkotmányellenes, ezért azt 2011. március 31. napjával megsemmisíti.

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának a fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 25/1999. (X. 29.) önkormányzati rendelete a Somogy Megyei Bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú ítéletével lezárt ügyben nem alkalmazható.

3. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 19. § (1) bekezdés n) pontja, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdés b) pontja, illetve a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány, valamint a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VI.20.720/2007/2. számú végzésével szemben előterjesztett, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszünteti.

5. Az Alkotmánybíróság a Somogy Megyei Bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú ítélete alapján előterjesztett, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 19. § (1) bekezdés n) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó első, 2007 márciusában érkezett beadványában a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 19. § (1) bekezdés n) pontja, valamint a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának a fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 25/1999. (X. 29.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt terjesztett elő indítványt utólagos normakontrollra irányuló kérelmében. Emellett az említett rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását, továbbá konkrét ügyben történő alkalmazásuk kizárását kérte a Somogy Megyei Bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz keretében is.

A Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja, mely szerint a közúti közlekedési nyilvántartásból a parkolási szolgáltatást nyújtó társaságok a parkolási díj meg nem fizetése esetén a díj és a pótdíj behajtása érdekében a Tv. 9. § (1) bekezdés a)-b) és e)-f) pontjaiban megjelölt adatokat igényelhetik, az indítványozó szerint ellentétes a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 5. § (3) bekezdésében foglalt követelménnyel. Eszerint ugyanis a kötelező adatszolgáltatáson alapuló adatkezelést közérdekből lehet elrendelni. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezésben megjelölt szolgáltatási cél azonban nem közérdekű, mert a parkolási társaságok nem közhatalmi, közigazgatási feladatot látnak el, hanem az önkormányzatok mint tulajdonosok érdekében működnek közre. A támadott szabály ennél fogva ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvével, mert "sérül a jogszabályok kiszámíthatóságának, illetve a jogszabályok harmonizációjának alkotmányos elve". Az indítványozó szerint emellett a kifogásolt rendelkezés sérti a törvény előtti egyenlőség és a különböző tulajdoni formák egyenlőségének elvét is, mivel az a piac azonos jogú szereplői közül alkotmányellenes előnyt biztosít az egyik félnek.

Pontosított indítványában az indítványozó az Ör. 3. §-ának, 2. számú melléklete 3.c) pontja, valamint 13. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján. Az Ör. 3. §-ának az a szabálya, mely szerint, ha a vezető személye nem állapítható meg, úgy a gépjármű tulajdonosára, illetve üzembentartójára is kiterjed az Ör. hatálya, sérti a jogállamiság elvét, mert az "elkövető" személyének megtalálása hiányában a vétlen üzemeltetőt vagy tulajdonost sújtja szankcióval. Az Ör. 2. számú mellékletének 3.c) pontja álláspontja szerint azért ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert a parkolási alapdíj 10-20-30-szorosának megfelelő pótdíj ellentétes a kétoldalú jogviszonyok egyenértékűségének és arányosságának elvével. "Az "elkövetési" értékhez viszonyítva a "büntetés" aránytalan." Végül, sérti a jogállamiságból fakadó hatalmi ágak szétválasztásának elvét, hogy a parkolásra vonatkozó polgári jogi jogviszonyt hatósági jogkörben szabályozzák és állapítanak meg pótdíjat [Ör. 13. § (2) bekezdés]. A "parkoltatás gazdasági és nem közhatalmi -szervezési tevékenység, amelynek megsértése szankcionálható lenne." Az indítványozó szerint a polgári jogi jogviszony megsértéséből következően - ha a parkolási díjat nem fizetik meg - az önkormányzat a polgári jog szabályai szerint érvényesíthetné kárát. A parkolási pótdíj önkényesen, így alkotmányellenesen megállapított kártérítés.

Az alkotmányjogi panasz alapját a Somogy Megyei Bíróságnak az a másodfokú ítélete képezi, melyben - helyes indokai alapján - helyben hagyta a Kaposvári Városi Bíróság 3.P.21741/2006/4. számú ítéletét. Ebben a városi bíróság helyt adott a felperesnek az indítványozó ellen előterjesztett, parkolási pótdíj és járulékai megfizetése iránti keresetének. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között a parkolás tényével a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 216. § (1) bekezdése szerinti ráutaló magatartással parkolóhely használatára vonatkozó szerződéses jogviszony jött létre. A Ptk. 198. § (1) bekezdése, illetve az Ör. vonatkozó rendelkezései alapján a szolgáltatást igénybe vevő ellenszolgáltatásként parkolási díj megfizetésére lett volna köteles, mely kötelezettségének azonban nem tett eleget. Figyelemmel a Ptk. 277. § (4) bekezdésére is, a bíróság az Ör. 13. § (3) bekezdés b) pontja alapján pótdíj megfizetésére kötelezte az indítványozót.

A fentieken túl az indítványozó ugyanebben a beadványában utólagos normakontrollra irányuló kérelmet terjesztett elő a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 29. § (1) bekezdése vonatkozásában is. Álláspontja szerint a Bszi. 29. § (1) bekezdés a) pontja sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt (a továbbiakban: Jat.), mivel abban a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata mint jogszabályi forma nincs feltüntetve. Ellentétes a támadott rendelkezés a Jat. 2. § c) pontjával is, mert a jogegységi határozattal a Legfelsőbb Bíróság az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei tekintetében alkotmányellenes jogszabályi felhatalmazás alapján dönt. Sérti végül az Alkotmány azon alapelvét, mely szerint az állampolgárokra általánosan kötelező jogi normát csak törvény állapíthat meg, illetve csak olyan jogszabály, amely a jogalkotásról szóló törvényben nevesítve van.

Az indítványozó szerint a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontja is alkotmányellenes. Sérti egyrészt az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, mert lehetőséget teremt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy több évtizedes gyakorlatot a ténybeli és a jogi háttér változása nélkül megváltoztathasson. Sérti továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, mivel a jogegységi határozat hatálya alá tartozó állampolgárok ügye már más elvek szerint kerül elbírálásra azokéhoz képest, akiknek az ügyét a jogegységi határozat előtt döntötték el.

2. Az indítványozó második, 2007. júliusában érkezett indítványa szintén tartalmaz jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló kérelmet és alkotmányjogi panaszt.

Utólagos normakontroll keretében támadta az indítványozó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. § (2) és (3) bekezdését. Mindkét szabály álláspontja szerint ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, mert a jogalkotó indokolatlan különbséget tesz a (2) bekezdés esetén a pertárgyérték nagysága, míg a (3) bekezdés esetén a perek tárgya alapján. Ezzel pedig az állampolgárok egyes csoportjait indokolatlanul elzárja a jogorvoslati fórum igénybevételének lehetőségétől. Sérül továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, mert csökken a joggyakorlat kiszámíthatósága.

Alkotmányjogi panaszát az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VI.20.720/2007/2. számú, felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító végzésével szemben terjesztette elő. Ebben a határozatában a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet azért utasította el, mert a Pp. 271. § (2) bekezdése értelmében nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték az egymillió forintot nem haladja meg. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Pp. 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint konkrét ügyben történő alkalmazásának kizárását kérte az utólagos normakontrollal kapcsolatosan kifejtett indokok alapján.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."

2. A Jat. vonatkozó rendelkezése:

"2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg

(...)

c) az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait."

3. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény érintett rendelkezése:

"9. § (5) A 8. § (4) bekezdés szerinti helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozási (parkolási) közszolgáltatást a helyi önkormányzat, vagy kizárólag ezen közszolgáltatási feladat ellátására alapított költségvetési szerv, kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, vagy e gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás láthatja el külön törvényben szabályozottak szerint."

4. Az Avtv. vonatkozó rendelkezése:

"5. § (3) Kötelező adatszolgáltatáson alapuló adatkezelést közérdekből lehet elrendelni."

5. A Tv. támadott rendelkezése:

"19. § (1) A nyilvántartásból igényelheti(k):

(... )

n) a parkolási szolgáltatást nyújtó társaságok a parkolási díj meg nem fizetése esetén a díj és a pótdíj behajtása érdekében a 9. § (1) bekezdés a), b), e), f) pontjaiban megjelölt adatokat; (...)."

6. A Tv.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos érintett rendelkezése:

"19. § (1) A nyilvántartásból igényelheti(k):

(... )

n) a helyi önkormányzat, illetve a várakozásdíj-fizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére, a várakozási díj és a pótdíj beszedésére általa megbízott, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató a várakozási díj meg nem fizetése esetén a jogszerű parkolás megállapítása érdekében a 8/A. § g), h) és k) pontjaiban, valamint a díj és a pótdíj behajtása érdekében a 9. § (1) bekezdésében, (2) bekezdés a), b),

d) és e) pontjaiban, továbbá a (3) bekezdésében megjelölt adatokat; (...)."

7. A Bszi. támadott rendelkezései:

"29. § (1) Jogegységi eljárásnak van helye, ha

a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges,

b) a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Legfelsőbb Bíróság tanácsa kezdeményezi a jogegységi eljárást, és a jogegységi határozat meghozataláig az eljárást felfüggeszti."

8. A Pp. támadott rendelkezései:

"271. § (2) Nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 24. §, valamint a 25. § (3) és (4) bekezdése alapján, továbbá a 25. § (3) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke az egymillió forintot nem haladja meg. Ez az értékhatártól függő kizárás nem vonatkozik a 23. § (1) bekezdésének b) és h) pontjában, valamint a 24. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott ügyekre, továbbá a munkaügyi perekben előterjesztett pénzkövetelésre.

(3) Nincs helye a felülvizsgálatnak, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta

a) a szomszédjogok megsértéséből eredő, valamint a birtokvédelmi, továbbá a közös tulajdonban álló dolog birtoklásával és használatával kapcsolatos perekben;

b) a XXV. fejezetben meghatározott végrehajtási perekben, kivéve a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti ügyeket, ha a végrehajtás végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján indult;

c) a gyermek elhelyezése, elhelyezésének a megváltoztatása, továbbá a gyermekkel való kapcsolattartás szabályozása iránti ügyekben."

9. Az Ör. támadott rendelkezései:

"3. § A rendelet hatálya kiterjed a rendeletben megjelölt fizetőparkolót igénybe vevő gépjármű vezetőjére, amennyiben a vezető személye nem állapítható meg, úgy a gépjármű tulajdonosára, illetve üzemben-tartójára." "13. § (2) A jogosulatlan használatért e rendelet 2. számú mellékletének 3. pontjában meghatározott pótdíjat kell fizetni."

"2. számú melléklet

(...)

3. Pótdíjak

(...)

c) Pótdíjak:

13. § (3) bekezdés a) pontja esetén:

A pótdíj összege:

- az alapdíj ÁFÁ-val növelt összege

és az alapdíj 10 szerese 10 naptári napon belül

az alapdíj 20 szorosa 10 naptári napon túli fizetés esetén

az alapdíj 30 szorosa 15 naptári napon túli fizetés esetén.

13. § (3) bekezdés b) pontja esetén:

az alapdíj 5 szöröse 24 órán belüli fizetés esetén

az alapdíj 10 szerese 10 naptári napon belüli fizetés esetén

az alapdíj 20 szorosa 10 naptári napon túli fizetés esetén

az alapdíj 30 szorosa 15 naptári napon túli fizetés esetén"

III.

Az indítvány részben megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy az Ör. támadott rendelkezései sértik-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdését.

1.1. Ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróság 109/2009. (XI. 18.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) 2010. június 30. napjával megsemmisítette a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 15. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazást. Az Alkotmánybíróság e határozatában - hangsúlyozva, hogy a felhatalmazó rendelkezés az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében foglalt helyváltoztatás szabadságát, illetve a 9. § (1) bekezdésére visszavezethető szerződési szabadságot is korlátozza - megállapította, hogy a Kkt. 15. § (3) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik. Részben azért, mert a törvényi rendelkezés nem határozza meg a díjmegállapítás kereteit, szempontjait, és korlátait, ami az önkormányzati képviselő-testületek jogalkotási jogkörét önkényessé teszi. Részben pedig azért, mert a felhatalmazó rendelkezés nincs tekintettel sem az önkormányzatok díjmegállapításban fennálló és a szolgáltató kilététől független, tagadhatatlan gazdasági érdekeltségére, sem pedig az önkormányzatok árhatósági funkciójára, amely a közszolgáltatást igénybe vevők, a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgálná. (Abh., ABH 2009, 941, 962.) Az Abh.-ban a testület - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása mellett - egyben felhívta az Országgyűlést arra, hogy a közút kezelő jogait gyakorló helyi önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét 2010. június 30. napjáig törvényben szabályozza.

Az Abh.-ban vizsgált fővárosi közgyűlési rendeletekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy mivel az önkormányzat a rendeletalkotás során delegált jogkörben járt el, a felhatalmazó rendelkezések alkotmányellenessége kihatott a felhatalmazáson alapuló jogszabály alkotmányosságára is. Mivel a fővárosi közgyűlésnek a parkolási rendelet megalkotásakor nem volt alkotmányos felhatalmazása a jogalkotásra, az önkormányzati rendeletet is megsemmisítette. Az Abh.-ban foglaltakhoz hasonló indokok alapján, vagyis a rendeletalkotásra vonatkozó alkotmányos felhatalmazás hiányára tekintettel, az Alkotmánybíróság megállapította Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának parkolási rendelete alkotmányellenességét is. [137/2010. (VII. 8.) AB határozat, ABK 2010. július, 905.]

1.2. Az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban foglalt megállapításai a jelen ügyben is megfelelően irányadók. Az Ör.-t - miként az a preambulumból is kiderül - Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kkt. 9. (2) bekezdésére és 15. § (3) bekezdésére alapította. Kifejezetten a parkolásra, a parkolási díjak, pótdíjak meghatározására vonatkozó felhatalmazás a Kkt. 15. § (3) bekezdésében található, így a Kkt. 9. § (2) bekezdésére való hivatkozásnak e tekintetben nincs jelentősége. Miután a felhatalmazó rendelkezést az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megsemmisítette, annak alkotmányellenessége az Ör. alkotmányosságára is kihatott, mivel a kaposvári közgyűlésnek nem volt alkotmányos felhatalmazása a jogalkotásra. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította az Ör. alkotmányellenességét, s azt - az Abh.-ban foglalt indokokra tekintettel pro futuro - 2011. március 31. napjával megsemmisítette.

1.3. Az indítványozó alkotmányjogi panasz keretében kérte az Ör. rendelkezései konkrét ügyében történő alkalmazásának kizárását.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1)-(2) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.

Az indítványozó első alkotmányjogi panasza, melyet a Somogy Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú, 2007. február 16. napján kelt ítélete ellen terjesztett elő, 2007. március 21-én érkezett az Alkotmánybíróságra. Az alkotmányjogi panaszt tehát a jogorvoslati jog kimerítése után, a 60 napos határidőn belül nyújtották be, így ebben a tekintetben a törvényi feltételeknek megfelel. Az Abtv. 48. § (1) bekezdéséből fakadóan azonban alkotmányjogi panasz csak az Alkotmányban biztosított jog megsértése miatt terjeszthető elő. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az olyan alkotmányjogi panasz, mely kizárólag az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét állítja, ennek a törvényi követelményeknek rendszerint nem felel meg (712/D/2004. AB végzés, ABH 2007, 2708, 2711.; 483/B/2006. AB határozat, ABH 2007, 1994, 1997.; 436/D/2005. AB végzés, ABH 2008, 3517, 3519.). Az Alkotmánybíróság ugyanakkor figyelemmel volt arra, hogy a megsemmisített önkormányzati rendelet az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében megfogalmazott helyváltoztatás és azon belül a közlekedés szabadságával áll közvetlen összefüggésben. E szabadság szabályozása csak akkor alkotmányos, amennyiben gyakorlásának garanciáit, korlátozásának feltételeit, terjedelmét törvény rendezi, a megfelelő felhatalmazás alapján megalkotott részletszabályok kiegészítő jellege mellett. (Abh., ABK 2009. november, 1971, 1977.) Erre tekintettel az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszt is érdemben bírálta el, az indítványozó különösen fontos érdekére figyelemmel pedig kimondta a megsemmisített jogszabály alkalmazásának tilalmát a Somogy Megyei Bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú ítéletével lezárt ügyben.

2. Ezt követően az Alkotmánybíróság a Tv. kifogásolt rendelkezésének alkotmányosságát vizsgálta meg. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja helyébe a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLVII. törvény 5. § (1) bekezdése - 2010. június 5-i hatállyal - új rendelkezést iktatott be. Az új rendelkezéssel a parkolási szolgáltatást nyújtó társaságok adatigényléshez való joga megszűnt. Az új rendelkezés alapján már csak a helyi önkormányzat, illetve az általa megbízott, az Ötv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott, vagyis kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, közszolgáltatási feladat ellátására alapított szolgáltató (a továbbiakban: szolgáltató) jogosult az adatigénylésre. A módosítás ugyanakkor az indítványozó által kifogásolt adatigénylési jogot továbbra is fenntartotta. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot a Tv. módosított rendelkezése vonatkozásában folytatta le.

2.1. Az indítványozó a Tv. azon rendelkezését támadta, mely lehetővé teszi a parkolási díj meg nem fizetése esetén a díj és a pótdíj behajtása érdekében a járműnyilvántartásból bizonyos, a törvényben meghatározott adatok igénylését. Minthogy az adatigénylés - az Abh., illetve az annak nyomán a Kkt.-be újonnan beiktatott 9/D. § (3) bekezdés értelmében - szerződéses viszonynak minősülő (polgári jogi) jogviszonyból származó igények érvényesítését szolgálja, annak lehetőségét ellentétesnek tartotta azzal az Avtv. által előírt követelménnyel, mely szerint kötelező adatszolgáltatáson alapuló adatkezelést csak közérdekből lehet elrendelni. A két törvényhely ütközése miatt sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, mert a szabályok kiszámíthatatlanokká válnak.

Az Alkotmánybíróság a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban hangsúlyozta, hogy a jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok közötti normakollízió kizárt. Törvényi rendelkezések összeütközése miatt az alkotmányellenesség pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján tehát nem állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos, és a törvényhozónak törekednie kell ennek elkerülésére. Alkotmányellenesség megállapítására törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabály-értelmezéssel nem oldható fel, és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek értelmezhetetlensége valamely konkrét alapjog sérelmét okozza. (ABH 1991, 175, 176-177.)

Jelen esetben a 19. § (1) bekezdés n) pontja az általános adatvédelmi előírásokhoz képest egy speciális szabályt tartalmaz: lehetővé teszi bizonyos személyes adatok igénylését a járműnyilvántartásból. E szabály tartalma világos, csak egyféleképpen értelmezhető, jogalkalmazási problémát ezért nem vet fel. Önmagában azért, mert - az indítványozó szerint - a támadott rendelkezés nincs összhangban az Avtv. 5. § (3) bekezdésében megfogalmazott követelménnyel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén irányuló indítványt elutasította.

Az indítványozó a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja kapcsán azt is előadta, hogy "[s]érül továbbá a törvény előtti egyenlőség elve és a különböző tulajdoni formák egyenlőségének elve, mivel a megsemmisíteni kért jogszabály a piac azonos jogú szereplői közül, alkotmányellenes előnyt biztosít az egyik félnek".

Az indítványozó nem jelölte meg pontosan, hogy a kifogásolt szabály mely alkotmányos §-okat sérti, ám hivatkozott a különböző tulajdoni formák egyenlőségének elvére. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése értelmében Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmánybíróság a 21/1990. (X. 4.) AB határozatában kifejtette, hogy ez a rendelkezés nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. (ABH 1990, 73, 81.)

Az indítványozó a különböző tulajdoni formák egyenjogúságának elve alapján azért sérelmezi az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályt, mert az a piac azonos jogú szereplői közül alkotmányellenes előnyt biztosít az egyik félnek. A támadott rendelkezés és az Alkotmány 9. § (1) bekezdése között azonban alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg. A Tv. 19. § (1) bekezdésének n) pontja kizárólag arra ad lehetőséget, hogy a parkolási szolgáltatást igénybe vevő, de parkolási díjat nem fizető személy (aki tipikusan a jármű üzembentartója) kiléte a szolgáltató számára ismertté váljon. A ráutaló magatartással létrejövő parkolási szerződések esetén a szolgáltatást igénybe vevő ugyanis ismeri (vagy kellő gondossággal ismernie kellene) szerződő felét, a szolgáltató azonban tipikusan nem, és a szerződéskötés jellegére tekintettel nem is kell neki. A kifogásolt szabály hiányában a szolgáltató igényérvényesítése lehetetlenné vagy aránytalanul nehézzé válna.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 432, 453.], ezért az Alkotmánybíróság a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján is.

Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés révén sérül a törvény előtti egyenlőség is. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése értelmében a bíróság előtt mindenki egyenlő. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ez a szabály a bírói útra tartozó ügyek tekintetében eljárási alapelvet fogalmaz meg. A bíróság előtti egyenlőség elve a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra vonatkoztatása. (18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570, 572.) Ahogy az Alkotmánybíróság fent kifejtette, a kifogásolt rendelkezés hiányában a szolgáltató igényérvényesítési lehetősége, bírósághoz való fordulása válna lehetetlenné. Az indítványozó által felhozott indokok alapján nem állapítható meg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelme, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

2.2. Az indítványozó alkotmányjogi panasz keretében is kérte a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontja megsemmisítését és alkalmazása tilalmának kimondását a Somogy Megyei Bíróság 1.Pf.20.160/2007/3. számú ítéletével lezárt ügyben. Miként azt az Alkotmánybíróság a jelen határozat indokolásának III/1.3. pontjában megállapította, az alkotmányjogi panasz határidőben érkezett. Az alkotmányjogi panasz viszont érdemben csak akkor bírálható el, ha a sérelem az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be. Mivel a jogerős határozatot hozó bíróság a Tv. 19. § (1) bekezdés n) pontját nem alkalmazta, az alkotmányjogi panasz érdemben nem bírálható el. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a tekintetben az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009, január, 3) 29. § e) pontja alapján - érdemi vizsgálat nélkül - visszautasította.

3. A Bszi. 29. § (1) bekezdés a) pontja az indítványozó szerint sérti a jogalkotásról szóló törvényt, mert abban a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata mint jogszabályi forma nincs feltüntetve és szabályozva. Emellett ellentétes a Jat. 2. § c) pontjával is, mert a jogegységi határozat alkotmányellenes jogszabályi felhatalmazás alapján dönt az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről.

Az Alkotmánybíróság a felvetett alkotmányossági probléma kapcsán először is megállapította, hogy az indítványozó nem állította egyetlen alkotmányos § sérelmét sem, csupán azt, hogy a Bszi. 29. § (1) bekezdés a) pontja ellentétes a Jat.-tal. Mivel alkotmányellenességgel összefüggő indokokat sem hozott fel, az Alkotmánybíróság az indítvány e részének vizsgálatát mellőzte.

Visszautal azonban az Alkotmánybíróság a 40/2007. (VI. 20.) AB határozatára (a továbbiakban: Abh2.), ahol az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján már vizsgálta a jelen ügyben is felvetett problémát. Ebben az Alkotmánybíróság kifejtette: "Megállapítható, hogy a jogegységi határozat valóban nem szerepel a Jat. rendelkezéseiben, viszont - mint a Legfelsőbb Bíróság által kiadható jogegységesítési eszköz - megjelenik az Alkotmány 47. § (2) bekezdésébe foglalt szabályban. Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozat állampolgárokra kiható voltát - épp az Alkotmány 47. § (2) bekezdése alapján - már több határozatában vizsgálta. Az Alkotmánybíróság megállapításainak lényege szerint az ítélkezési tevékenységből szükségképpen következik, hogy a jogegységi határozat a bírói jogalkalmazás útján kihat a felekre is, alkotmánysértés pusztán e miatt nem állapítható meg [lásd: 12/2001. (V. 14.) AB határozatot, ABH 2001, 163, 171.; 42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 575-576.; 70/2006. (XII. 13.) AB határozat 2006, december, 1042, 1048.]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint - a fenti érveléssel összhangban - jelen ügyben a Bsz. vizsgált rendelkezéseinek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével való ellentéte sem állapítható meg." (ABH 2007, 517, 533.)

4. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 57. § (1) bekezdése alapján támadta a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontját.

4.1. Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság a kifogásolt jogszabályhely alapján több évtizedes gyakorlatot változtathat meg, ennek következtében pedig sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelménye. Az Alkotmánybíróság az Abh2.-ben kifejtette, hogy a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontja lényegében a jogegységi eljárás lefolytathatósága a) pontban foglalt esetének egyik speciális esete. Akkor, amikor a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától, szintén a joggyakorlat továbbfejlesztése a cél: a joggyakorlat továbbfejlesztése mint ok révén a Legfelsőbb Bíróságnak lehetősége nyílik valamely jogszabály-értelmezési gyakorlat (tehát a normához "tapadt" ítélkezés) alapján dönteni az ítélkezés új irányáról. (ABH 2007, 517, 526.)

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogegységi eljárás lefolytatásának a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontjában szabályozott esete nem ellentétes a jogbiztonság követelményével, sőt, annak érvényesülését szolgálja. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek. Az Alkotmány nem szabályozza teljes körűen, milyen eszközökkel teremtheti meg a Legfelsőbb Bíróság az egységes jogalkalmazást, annak csupán egyik, bár a legfontosabb eszközét nevesíti. A Bszi. 27. § (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság elvi bírósági határozatok közzétételével is elősegíti az egységes joggyakorlat kialakítását. [Lásd ezzel kapcsolatban a 12/2001. (V. 14.) AB határozat indokolását, ABH 2001, 163, 172-173.] A bírósági szervezetrendszer csúcsán elhelyezkedő, legmagasabb szinten ítélkező fórumként a Legfelsőbb Bíróság az elvi határozatok közzétételén kívül is befolyásolja az alacsonyabb színtű fórumok ítélkezési tevékenységét az egyedi ügyekben hozott döntéseivel, az ott kifejtett jogi álláspontjával. Jogegységi határozat hiányában a Legfelsőbb Bíróság ítélkező tanácsainak szemlélete között is lehet eltérés, melynek kiküszöbölésére (is) szolgál a jogegységi határozat. Akkor, amikor a Legfelsőbb Bíróság egyik ítélkező tanácsa el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság egy másik ítélkező tanácsa határozatától, lényegében a joggyakorlat továbbfejlesztését kívánja elérni. A Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontja épp annak a lehetőségét teremti meg, hogy a másik tanács határozata nyomán kialakuló gyakorlattól való eltérés ne csupán egyedi határozattal történjen meg, hanem a joggyakorlat továbbfejlesztésének szükségességéről, illetve annak irányáról jogegységi eljárás keretében jogegységi tanács döntsön. Annak megelőzésére szolgál tehát, hogy eltérő gyakorlat alakuljon ki ugyanabban a jogkérdésben a legmagasabb szintű bírói fórumon belül, melyet csak egy utólagos, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítását célzó jogegységi eljárásban lehet megszüntetni. Ha a jogegységi eljárás során a tanács a korábbi irányvonaltól való eltérést nem támogatja, jogegységi határozatában ezt a korábbi álláspontot megerősíti. Míg ha a körülmények folytán indokolt a joggyakorlat továbbfejlesztése, ennek megfelelő döntést hoz.

A 9/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a következőképpen fogalmazta meg a jogbiztonság lényegét: "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is." (ABH 1992, 59, 65.) A jogbiztonság elvéből ugyanakkor nem következik, hogy a szabályok változatlan tartalommal éljenek az idők végezetéig: a körülmények és elvárások változásával értelemszerűen a normák is módosulnak.

Az Abh2.-ben az Alkotmánybíróság kiemelte: magának a jogegységi határozatnak a funkciójából ered, hogy a jogegységi határozattal az ítélkezési gyakorlat megváltoztatható. Ebből következik a jogegységi határozat joggyakorlatot alakító, befolyásoló volta. Ahogy egy új jogi szabályozás is megváltoztatja a korábbi jogi helyzetet, úgy a bíróságokra kötelező jogegységi határozat kihirdetése is nyilvánvalóan hat a bíróságok ítélkezésére (hiszen a célja is ez). (ABH 2007, 517, 533.)

Az, hogy az ítélkezési gyakorlat az indítványozó által támadott keretek között, garanciális feltételek mellett változtatható meg, nem sérti a jogbiztonságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott elvét, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a részében elutasította.

4.2. Az indítványozó szerint a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontja ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből folyó törvény előtti egyenlőség elvével is.

Az Abh2.-ben az Alkotmánybíróság a Bszi. 29. (1) bekezdés a) pontja és az Alkotmány 57. § (1) bekezdése vonatkozásában hangsúlyozta, hogy a jogegységi határozat funkciójából ered a jogegységi határozat joggyakorlatot alakító, befolyásoló volta. Ezért nemcsak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, de 57. § (1) bekezdésének sérelme sem állapítható meg. Tekintettel arra, hogy a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt szabály a joggyakorlat továbbfejlesztésének egy kiemelt esete, a fenti megállapítások a jelen ügyben is megfelelően irányadók. Az Alkotmánybíróság ezért az Alkotmány 57. § (1) bekezdése vonatkozásában is elutasította a Bszi. 29. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt.

5. Az indítványozó az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és 2. § (1) bekezdése alapján támadta a Pp. 271. § (2) és (3) bekezdését. Ezek a rendelkezések bizonyos ügyeket kizárnak a felülvizsgálat lehetőségéből.

5.1. Az Alkotmánybíróság a Pp. 271. § (2) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát ugyanakkor korábban, az 1173/D/2007. AB határozatában az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 57. § (1) bekezdése tekintetében már lefolytatta, s az indítványt a Pp. e rendelkezése tekintetében elutasította. Korábbi alkotmányossági vizsgálatára tekintettel az Alkotmánybíróságnak elsősorban azt kellett eldöntenie, hogy az indítvány nem minősül-e ítélt dolognak. Az Ügyrend 31. § c) pontja szerint ugyanis, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetve alkotmányos elvére, ezen belül azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani (ítélt dolog), akkor az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti.

Mivel a Pp. 271. § (2) bekezdésének az 1173/D/2007. AB határozatban (ABK 2010. március, 332.) vizsgált szövege teljesen megegyezik a jelen ügyben támadott rendelkezés szövegével, melyet a korábbiakkal azonos alkotmányos indokokra hivatkozva kértek megsemmisíteni, ezért az Alkotmánybíróság az indítvány e vonatkozásában az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.

5.2. Az indítványozó szerint a Pp. 271. § (3) bekezdése azért sérti a törvény előtti egyenlőség elvét, mert azonos feltételek fennállása esetén indokolatlanul tesz különbséget a per tárgya alapján. Így az állampolgárok egyes csoportjait kizárják a jogorvoslati lehetőségből.

Az Alkotmánybíróság a pertárgyértékkel összefüggő, a Pp.-nek a felülvizsgálati eljárást kizáró rendelkezéseit az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján már egy korábbi határozatában vizsgálta. Az elbírált jogszabályhely értelmében nem volt helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték (illetve annak a 24. § alapján megállapított értéke) az ötszázezer forintot nem haladta meg. Az Alkotmánybíróság rögzítette: "Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tekintetében már korábban megállapította, hogy ezen alkotmányi rendelkezés első mondata "egyenlőségi szabályt fogalmaz meg (...). A bíróság előtti egyenlőség alkotmányos tétele a jogegyenlőség általános elvéből következik. A bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elve megköveteli, hogy a bíróság igénybevételének állami szervek és más személyek tekintetében egyenlő lehetőségei és korlátai legyenek. (...) [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 264.]" (425/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 691, 694.). A támadott rendelkezés nem érinti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének érvényesülését, hiszen ez a felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezés nem befolyásolja azt, hogy bárki a perben érvényesíthető jogait és kötelességeit bírósági megítélés elé vigye." (663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223, 1231-1232.) Ezeket a megállapításait az Alkotmánybíróság az 1173/D/2007. AB határozatában is fenntartotta.

Az Alkotmánybíróság nem látott okot, hogy fenti álláspontjától a jelen ügyben eltérjen. Az indítványozó által támadott rendelkezések nem akadályozzák az igények törvény által felállított, független és pártatlan bíróság által igazságos és nyilvános tárgyaláson történő elbírálását. A Pp. 271. § (3) bekezdése meghatározott ügyek vonatkozásában a rendkívüli jogorvoslati lehetőséget korlátozza, a bírósághoz fordulás jogát nem. A korlátozás pedig nem személyekre (jogalanyokra) vonatkozik, hanem az általuk érvényesített követelés jellegére (tárgyára vagy értékére). Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány e részét elutasította.

5.3. Az indítványozó szerint a Pp. 271. § (3) bekezdése azért ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert - figyelemmel arra, hogy a kifogásolt rendelkezésekben megjelölt ügyek "nem az egyenlőség elve szerint lesznek elbírálva" - sérül a jogbiztonság elve, csökken a joggyakorlat kiszámíthatósága.

Ahogy az Alkotmánybíróság fent már kifejtette, a törvény előtti egyenlőség elvét a támadott szabályok nem sértik. Az indítványozó által felhozott összefüggésben pedig nem állapítható meg érdemi alkotmányos kapcsolat az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és a Pp. 271. § (3) bekezdése között. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 432, 452.], ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

6. Az indítványozó második alkotmányjogi panaszát a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv.VI.20.720/2007/2. számú, felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító végzésével szemben terjesztette elő. A jogorvoslattal nem támadható végzés 2007. május 8. napján kelt, az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2007. július 2. napján érkezett. Az indítványozó a Pp.-nek a felülvizsgálatot korlátozó 271. § (2) bekezdését támadta az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján. Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelmet elutasító végzésben a Legfelsőbb Bíróság első és egyben utolsó ízben alkalmazza a kifogásolt jogszabályi rendelkezést, s a határozat jogorvoslattal nem támadható, az alkotmányjogi panasz az Abtv. 48. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában ugyanis, ha a panaszolt alapjogsérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott határozat kézbesítésétől kell számítani [41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 586.; 943/D/2006. AB határozat, ABH 2008, 2504, 2507.].

A Pp. 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz azonban az előzőekben kifejtettek szerint ítélt dolognak minősül, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást e tekintetben is megszüntette.

A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.

Budapest, 2010. október 18.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 357/D/2007.