722/B/2003. AB határozat

a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 26. § (2) bekezdése és 38. § (1) bekezdése alkotmányellenességének, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 1. § (1) és (2) bekezdése és a 301. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról (az ún. "kismamaügy")

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 26. § (2) bekezdése és 38. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt és az alkotmányjogi panaszt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 1. § (1) és (2) bekezdése és a 301. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó szerint a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 38. § (1) bekezdése alkotmányellenes.

Az indítvány tartalma szerint az indítványozó úgy véli, hogy addig, amíg az arra jogosult szerv a Cst. 43. § (4) bekezdése alapján a jogalap nélkül felvett összeg tekintetében a fizetésre kötelező határozat vagy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésétől számított 15 napon túl a követelést adók módjára hajtja be, ugyanakkor az érdekeiben sérelmet szenvedett fél kamatok nélkül tarthat igényt a jogszabálysértés megállapításától számítva három éven belül járó összegre. Az igényérvényesítésre irányuló szabályozás tekintetében az adott tényállás lényeges elemére nézve egyenlőségnek kell fennállnia, de jelen esetben az egyenlőség követelményét sértő szabályozás az alanyok közötti diszkriminatív megkülönböztetést jelenti. Összevetve a félre, valamint a jogosult szervre az igényérvényesítés tekintetében meghatározott rendelkezéseket, megállapítható, hogy azok teljes egészében figyelmen kívül hagyják az Alkotmány jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésében, a bírói út általános igénybevételét biztosító 57. § (1) bekezdésében és a személyek közötti diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezéseket.

Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) elévülési szabályaira és arra is, hogy a támadott rendelkezés következtében ha az érdekeiben sérelmet szenvedett fél, bár három éven belül hivatkozik az igényelbíráló szerv által elkövetett jogszabálysértésre, de jogszabálysértés megállapítására csak évek múlva kerül sor, abban az esetben jogos igényét érvényesíteni nem tudja, függetlenül attól, hogy a jogszabálysértés jogerős határozattal megállapításra került. Ugyanakkor az államigazgatási szerv részéről, a jogalap nélkül felvett ellátás az utolsó kifizetéstől számítva - természetesen a teljes, a jogosultság időszakára vetítve - három éven belül visszakövetelhető.

Az indítványozó szerint a törvényi szabályozás olyan megkülönböztetést tartalmaz az állampolgárok és az államigazgatási szervek között, amely sérti a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elvét; sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 57. § (1) bekezdését, 70/A. §-át.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszt is előterjesztett az indítványra okot adó konkrét üggyel kapcsolatban, részletesen ismertetve az eljárt hatóságok és bíróságok határozatait, a nyugellátások és egyéb ellátások kiegészítéséről szóló 26/1979. (VII. 21.) MT rendeletnek a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások és a gyermekgondozási segély pótlékának emeléséről szóló 111/1994. (VIII. 6.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdésével megállapított, 2002. március 6-ig hatályos 20. §-ának értelmezésére is kiterjedően.

Az Alkotmánybíróság felhívására az indítványozó az eredetileg határozat megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszát akként pontosította, hogy kérte az alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben való alkalmazásának kizárását a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.39289/2003/10. szám alatt közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben, az alperes részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálása során hozott ítéletével befejezett ügyben.

Az alkotmányjogi panasz kiegészítéseként állította: ha a Cst. 38. § (1) bekezdése nem alkotmányellenes, akkor a Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdése és a 301. § (1) bekezdése alkotmányellenes, mert sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 70/A. § (1) bekezdését, figyelemmel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság kizárta e szabályok alkalmazásának lehetőségét az indítványra okot adó konkrét ügyben. A beadvány érvelése szerint amennyiben viszont a Ptk. 1. §-ával kapcsolatosan alkotmányossági aggály nem fogalmazható meg, akkor ebből okszerűen következik, hogy a Cst. 38. § (1) bekezdése áll ellentétben az alaptörvénnyel (a Ptk.-val), mivel a Magyar Államnak fizetési késedelme nem szankcionálható akár polgári, akár közigazgatási jogviszonyokban.

2. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

A (2) bekezdés kimondja, hogy az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárás az Abtv. 48. § (2) bekezdésében írt hatvannapos határidőt nem hosszabbítja meg, azaz az alkotmányjogi panasz az ügyet jogerősen lezáró határozat kézhezvételét követő hatvan napon belül terjeszthető elő, amely határidő számításánál a felülvizsgálati eljárás - mint rendkívüli perorvoslat - tehát figyelmen kívül marad. Mindazonáltal lehetséges, hogy a kifogásolt alapjogsértés a rendkívüli eljárás során, így a perújítási eljárásban, illetőleg a felülvizsgálati rendkívüli eljárásban következik be. Mind a polgári, mind a büntető felülvizsgálati rendkívüli eljárás során törvényi lehetőség van ugyanis arra, hogy a felülvizsgálati bíróság a jogerős határozatot hozó bíróság álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglaljon el. Ezért minden ilyen esetben az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott, az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap [41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.].

A jelen esetben a felülvizsgálati bíróság a jogerős határozatot hozó bíróság álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglalt el, így az indítványozó, aki az indítványra okot adó konkrét ügy felperese, a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat folytán került abba a helyzetbe, hogy az ügyében alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét és az emiatt bekövetkezett alkotmányos alapjogsértést állítsa és panaszolja. Az indítványozónak a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.39289/2003/10. szám alatt hozott ítéletét 2003. július 22-én kézbesítették. Az alkotmányjogi panaszt 2003. szeptember 19-én - a törvényes határidőn belül - nyújtották be.

3. Az indítványozó a Cst. 26. § (2) bekezdését is alkotmányellenesnek tartja, mert értelmezése szerint a Cst. csak a kettő ikergyermek esetén emeli meg a folyósítandó összeget, a többes ikergyermekkel felmerülő többletkiadásokat a Cst. egyértelműen a családokra, a gyermekeket nevelő szülőkre hárítja, a nyújtott ellátás összege a gyermekek számával nem minden esetben van arányban.

Az indítványozó álláspontja szerint - figyelembe véve az Alkotmány 15. §-ában, 16. §-ában, 66. § (1) bekezdésében, 67. § (1) és (3) bekezdésében a családok, a szülők, az ifjúság fokozott alkotmányos védelme érdekében megfogalmazott rendelkezéseket - az államra hárul olyan kötelezettség, amelyet a Cst. csupán az ikergyermekek esetén ír elő.

Az Alkotmánybíróság az ügy előkészítése keretében felkérte az igazságügy-minisztert, az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert és a pénzügyminisztert, hogy tájékoztassa az Alkotmánybíróságot az indítvánnyal kapcsolatos álláspontjáról.

II.

1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései szerint:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...)

9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. (...)

15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. (...)

16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit. (...)

57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...)

66. § (...)

(2) A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.

67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (...)

(3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák. (...)

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (...)

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

2. A Cst. támadott és érintett szabályai szerint:

"Cst. 5. § A családtámogatási ellátások a következők:

a) családi pótlék (6. §);

b) gyermekgondozási támogatás

ba) gyermekgondozási segély (20. §),

bb) gyermeknevelési támogatás (23. §);

c) anyasági támogatás (29. §). (...)

Cst. 26. § (1) A gyermekgondozási támogatás havi összege - függetlenül a gyermekek számától - azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, töredékhónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár.

(2) A gyermekgondozási segély havi összege ikergyermekek esetén - függetlenül a gyermekek számától - azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-ával. (...)

Cst. 34. § (1) A családtámogatási ellátás (a továbbiakban: ellátás) iránti igényt írásban kell előterjeszteni. Egyidejűleg az igényhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges tények, adatok igazolását.

(2) Az igénybejelentés napja az igény átvételének - vagy ha az igényt posta útján terjesztették elő a kérelem postára adásának - igazolt napja. (...)

Cst. 36. § (1) Az ellátásra vonatkozó igényről, ha azt teljesítik, - kivéve a méltányossági jogkörben megállapított gyermekgondozási segélyt - alakszerű határozatot nem kell hozni.

(2) Alakszerű határozattal akkor kell dönteni, ha

a) az igényt elutasítják;

b) az ellátást szüneteltetik;

c) az ellátást megszüntetik;

d) az ellátást visszafizettetik;

e) a gyermekgondozási segélyt méltányossági jogkörben állapítják meg. (...)

Cst. 37. § (1) Az ellátás az igény benyújtásának időpontjától jár, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a jogosultsági feltételek fennállnak. Az ellátást az igény késedelmes benyújtása esetén, visszamenőleg legfeljebb két hónapra, az igénybejelentés napját megelőző második hónap első napjától kell megállapítani, ha a jogosultsági feltételek ettől az időponttól kezdve fennállnak. (...)

Cst. 38. § (1) Ha az igény elbírálása után megállapítást nyer, hogy az igényt jogszabálysértő módon elutasították, vagy alacsonyabb összegű ellátást állapítottak meg, illetőleg folyósítottak, úgy a jogszabálysértés megállapításától visszafelé számított három éven belül járó összeget ki kell fizetni. (...)

Cst. 39. § Az ellátásra jogosult az igényelbíráló szervnek 15 napon belül köteles bejelenteni minden olyan tényt, adatot, amely az ellátásra jogosultságát vagy annak összegét érinti. (...)

Cst. 41. § (1) Jogalap nélkül veszi igénybe az ellátást az a személy, aki

a) arra nem jogosult, vagy

b) kevesebb összegre jogosult, mint amelyet számára folyósítottak.

(2) Az, aki ellátást jogalap nélkül vett fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30 napon belül írásban kötelezték.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap nélkül felvett ellátást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható, feltéve, hogy a felvételtől vagy folyamatos ellátás esetén az ellátás megszűnésétől kevesebb mint három év telt el.

(4) Az ellátás felvétele akkor róható fel, ha

a) a jogosult tudta, hogy az ellátás őt nem illeti meg, de ennek ellenére ő azt felvette;

b) a jogosult a saját gondatlanságából fakadóan nem tudta, hogy az ellátás őt nem illeti meg, de a körülményekből az következik, hogy ezt tudnia kellett volna.

(5) Az igényelbíráló szerv, illetve az egyéb szerv köteles megtéríteni a jogalap nélkül felvett ellátást, ha az ellátás jogalap nélküli megállapítása, illetőleg folyósítása mulasztásának vagy a valóságtól eltérő adatszolgáltatásának a következménye és az ellátást a (2) bekezdés alapján visszakövetelni nem lehet.

(6) Ha az ellátás jogalap nélküli megállapításáért, illetőleg felvételéért több igényelbíráló vagy egyéb szervet és az ellátásban részesülőt is felelősség terhel, úgy a jogalap nélkül felvett ellátást közrehatásuk arányában kötelesek megtéríteni, illetőleg visszafizetni. Ha a közrehatásuk aránya nem állapítható meg, akkor a felelősöket egyenlő arányban kell megtérítésre, visszafizetésre kötelezni.

(7) Ha az ellátás jogalap nélküli megállapításáért, felvételéért több igényelbíráló szervet vagy egyéb szervet terhel a felelősség, úgy a jogalap nélkül felvett ellátás megtérítéséért egyetemlegesen felelnek.

Cst. 42. § (1) A jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetéséről határozattal, az igényelbíráló szervvel vagy egyéb szervvel szemben érvényesítendő megtérítésről fizetési meghagyással kell intézkedni. A jogerős határozat vagy fizetési meghagyás végrehajtható közigazgatási határozat.

(2) Az igényelbíráló szerv a követelést a jogalap nélkül felvett ellátás utolsó kifizetésétől számított három éven belül érvényesítheti. Ha a követelésre alapot adó magatartás a bíróság jogerős ítélete szerint bűncselekmény, úgy a követelés három éven túl is érvényesíthető mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.

Cst. 43. § (...)

(4) Ha a fizetésre kötelezett szerv, személy a fizetésre kötelező határozat vagy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, úgy a határozatot hozó, illetőleg a fizetési meghagyást kibocsátó TÁH a követelést adók módjára hajtatja be."

3. A Ptk. szerint:

"1. § (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.

(2) A törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni. (...)

301. § (1) Pénztartozás esetében - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, vagy a felek másként nem állapodnak meg - a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve akkor is köteles az évi költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti."

III.

Az indítványok és az alkotmányjogi panasz megalapozatlan.

1. Az indítványozó alkotmányjogi panasznak nevezett egyik beadványában elsőként az egyedi ügyben hozott bírói döntés törvényességi szempontú felülvizsgálatát, a felülvizsgálati bíróság indítványozó számára kedvezőtlen határozatának megsemmisítését, az alkalmazott jogszabályok önálló értelmezését kezdeményezte.

Az Alkotmánybíróság számos határozatban kifejtette, hogy a tényállás és a jogszabály egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály értelmezése a bíróság hatáskörébe tartozik.

Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy az indítványra okot adó konkrét eset történeti tényállására nézve a jogszabályok önálló értelmezésével eldöntse: a 26/1979. (VII. 21.) MT rendeletnek a 111/1994. (VIII. 6.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdésével megállapított, 2002. március 6-ig hatályos 20. §-ában említett jövedelempótlék családtámogatási ellátás-e a Cst. szabályai értelmében, a jövedelempótlék milyen jogszabályok alapján, milyen eljárásban és keretek között, kivel szemben és milyen elévülési, kamat- stb. szabályok alkalmazása mellett, hogyan érvényesíthető.

Annak eldöntése, hogy az igényelbíráló szerv és a bíróságok határozataikban a törvényeknek és más jogszabályoknak megfelelően minősítették-e a tényállást és ehhez képest milyen jogszabályokat kellett vagy lehetett alkalmazni, továbbá a következményeket helyesen vonták-e le, illetve az indítványra okot adó bírói eljárások felpereseinek követelése egyébként megfelel-e a jövedelempótlékra jogosító jogszabályi előfeltételeknek, a rendes bíróság hatáskörébe tartozik.

Az Alkotmánybíróság hatásköre a jogszabálynak (valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközének) az Alkotmánnyal kapcsolatos értelmezésére terjed ki; ez szükségszerű a jogszabály alkotmányellenességének vizsgálata során [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 266.; 31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993, 242, 243.; 27/1995. (V. 15.) AB határozat, ABH 1995, 129.].

Az Alkotmánybíróság a beadványban eredetileg foglaltakkal kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az Abtv. szerinti alkotmányjogi panasz a konkrét normakontroll egyik formája, ezért az alkotmányjogi panasz is csupán jogszabály (vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze) alkotmányossági vizsgálatára irányulhat. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. § a)-h) pontjainak felsorolása határozza meg. Sem ez a felsorolás, sem más jogszabály nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe az egyedi ügyben hozott bírósági határozatok törvényességének felülvizsgálatát. Az Alkotmánybíróságnak alkotmányjogi panasz alapján eljárva sincs erre hatásköre.

Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság felhívására pontosította.

Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt a konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmánynak ugyancsak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (440/B/1993. AB végzés ABH 1993, 910.).

A módosított és kiegészített indítványban foglalt határozott kérelem alapján az Alkotmánybíróságnak ezért azt az indítványozói felvetést kellett vizsgálnia, hogy ellentétes-e az Alkotmánynak indítványban felhívott szakaszaiban foglalt rendelkezéseivel az, hogy a Cst. 38. § (1) bekezdése nem rendelkezik arról, hogy az érdekében sérelmet szenvedett fél kamatokkal együtt tarthat igényt a családtámogatási ellátásra, továbbá a Cst. 26. § (2) bekezdésével összefüggésben kötelezettsége van-e az államnak arra, hogy a gyermekek számával minden esetben arányos támogatást nyújtson a családok számára.

2. Az Alkotmánybíróság már a 4/1990. (III. 4.) AB határozatában (ABH 1990 28, 29.) megállapította: az Alkotmány védi a házasság és a család intézményét, sőt a 67. § (1) és (2) bekezdései értelmében minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott alapvető jogokkal és kötelességekkel, illetve a család- és gyermektámogatási rendszerre vonatkozó jogszabályok alkotmányosságával. Ezek közül a 995/B/1990. AB határozatában családi pótlékra vonatkozó, korlátozó rendelkezés vizsgálata kapcsán rámutatott arra hogy: "A tartásra vonatkozó törvényes rendelkezések mindaddig alkotmányosak, amíg a tartásra kötelezettek, elsősorban a szülők jogai a gyermek érdekében nyernek korlátozást, helyesebben alkotmányos kötelezettségük megvalósítását biztosítják (ABH 1993, 515, 524.). Következésképpen a gyermekekről való gondoskodás mindenekelőtt a szülők kötelessége belföldön és külföldön. Az más kérdés hogy az állam e gondoskodáshoz hozzájárul. A családi pótlék intézménye ezért az Alkotmány 15. §-ából nem következik, hanem annak 70/E. §-ával hozható összefüggésbe. Ehhez képest a családi pótlék olyan szociális juttatás, amely az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésén alapuló állami kötelezettségvállalásból származik (780/B/1992. AB határozat, ABH 1998, 551, 552.)-

Egy másik döntésben az Alkotmánybíróság az egyes ellátásokkal összefüggésben megállapította: "A 70/E. §-ban foglaltak általános jelleggel nevesítik az államnak a polgárok szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit, de nem jelentenek alanyi jogot egy meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy életszínvonal fenntartásához." (2093/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 546, 547.) Mindebből következik, hogy: "... az alkotmányi feladatok és a szociális jogok eszközei és mértéke tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot élvez" [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 140.1.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Cst.-ben szabályozott családtámogatási ellátások mindegyike szintén olyan szociális juttatás, amely az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésén alapuló állami kötelezettségvállalásból származik.

Amikor a jogalkotó a családtámogatási ellátás iránti igény érvényesítését szabályozta, a juttatás feltételeit rögzítette. A jogalkotó nem vont el jogosultságot, hanem a Cst. szabályai szerinti esetekre korlátozta a családtámogatási ellátás igénybevételét.

Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra: a gyermektámogatási rendszerrel szemben támasztható egyes alkotmányossági követelményekről a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1995, 188.) rendelkezett. Noha a határozat az egyes ellátások átalakításának, megszüntetésének feltételeit vizsgálta, és nem önmagában azt, hogy milyen ellátásokat kell az államnak biztosítania, egyebek között megállapította: "Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során több ízben rámutatott, hogy az állam az e §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait" (ABH 1995, 188, 191-192.).

Kimondta azt is az akkor megváltoztatott családtámogatási ellátásokkal kapcsolatban, hogy az Alkotmány rendelkezéseiből közvetlenül nem vezethető le a terhességi-gyermekágyi segély, a várandóssági pótlék az egyéb szolgáltatások vagy akár a családi pótlék konkrét szabályozása vagy mértéke.

Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány rendelkezéseiből közvetlenül nem vezethető le a Cst. szerinti egyes ellátások konkrét szabályozása vagy mértéke sem. Az Alkotmánybíróság szerint ezért az Alkotmány indítványban felhívott 2. § (1) bekezdése, 57. § (1) bekezdése és 70/A. §-a rendelkezéseit illetően önmagában az, hogy az érdekeiben sérelmet szenvedett fél kamatokkal vagy kamatok nélkül tarthat csak igényt a jogszabálysértés megállapításától járó összegre, nem vet fel alkotmányossági kérdést: a Cst. 38. § (1) bekezdése az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott szabályaival nem ellentétes abból az okból, hogy nem tartalmaz előírást a kamatokról.

A kifejtettek alapján továbbá az sem állapítható meg, hogy az Alkotmány 15. §-ában, 16. §-ában, 66. § (1) bekezdésében, 67. § (1) és (3) bekezdésében a családok, a szülők, az ifjúság fokozott alkotmányos védelme érdekében megfogalmazott rendelkezésekből olyan alkotmányos kötelezettség hárulna az államra, hogy a Cst. 26. § (2) bekezdésével összefüggésben a családtámogatási ellátások mértéke a gyermekek számával összefüggésben kerüljön szabályozásra.

A hatályos Cst. 26. § (1) bekezdése a gyermekek számától függetlenül, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegéhez igazodó módon szabályoz. Az általános mértékhez képest - független attól, hogy hányas ikrekről van szó - ikergyermekeket nevelő családok többlettámogatást kapnak.

A kiadások, a családra nehezedő terhek többszörösére növekednek ikerszülés esetén, ezért az állam az ikergyermekek esetén nagyobb részt vállal át a család anyagi terheiből. Ikergyermekek nevelése esetén a gyermekgondozási segély összege az egyébként járó összegnek a duplája. Ez az ellátás azonban nem a családban nevelt gyermekek számától függ önmagában és független attól is, hogy kettős, hármas vagy négyes ikrekről van-e szó adott esetben. Az állam fokozottabb szerepvállalása az ikerszüléshez és az ezen a tényen alapuló élethelyzethez kapcsolódik. A jogalkotó széles körű szabadságot élvez a szociális biztonság megvalósítása konkrét eszközeinek meghatározása tekintetében a nemzetgazdaság mindenkori teljesítőképességétől függően.

Ahogyan arra az Alkotmánybíróság korábban rámutatott: "amennyiben az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ából eredő általános ellátási kötelezettségen belül egyes részjogosítványokat (pl. lakhatáshoz való jog, megfelelő élelmezéshez, tisztálkodáshoz, ruházkodáshoz való jog) állapítana meg és kényszerítene ki az alkotmányos alapjog szigorúságával, akkor ez a szociális ellátás újabb és újabb elemeinek alkotmányos alapjogként történő elismeréséhez vezetne. Egy ilyen értelmezés nem lenne tekintettel az alkotmányozó hatalomnak az alkotmányos alapjogok meghatározásával kapcsolatos jogára. Figyelmen kívül hagyná azt az alkotmányos követelményt is, hogy a jogalkotó széles körű szabadságot élvez a szociális biztonság megvalósítása konkrét eszközeinek meghatározása tekintetében. Ilyen módon az Alkotmánybíróság a jogalkotót a nemzetgazdaság mindenkori teljesítőképességétől függetlenül kötelezné egyes konkrét ellátási formák biztosítására. Így nem érvényesülhetne az állam kötelessége a szociális ellátások mértékének növelésére a nemzetgazdaság teljesítőképessége függvényében, mert csak egyes, állandó jelleggel meghatározott konkrét támogatási formák nyújtására lenne köteles. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az emberi életet és méltóságot biztosító, valamint a nemzetgazdaság teljesítőképességének megfelelő általános ellátási kötelezettség kimondásán túlmenően tartózkodik egyes konkrét részjogok alkotmányos alapjogként történő elismerésétől" [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 334-335.].

Azzal az indítványozói vélekedéssel kapcsolatban pedig, amely az igényérvényesítésnek a Cst. 38. § (1) bekezdésében szereplő, korlátozó szabályai és a jogalap nélkül felvett ellátásra vonatkozó rendelkezések alapján diszkriminációt állít (Alkotmány 70/A. §), az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá.

Az Alkotmánybíróság már a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában rögzítette: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos, a tilalom arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell kezelnie (ABH 1990, 46, 48.). A 21/1990. (X. 4.) AB határozatában (ABH 1990, 73, 78.) az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a megkülönböztetés tilalmába ütközik az, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha az eltérésnek alkotmányos indoka van. A diszkrimináció vizsgálatánál tehát központi elem annak megállapítása, hogy a szabályozási koncepció szempontjából kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni [49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.]. Az Alkotmánybíróság az 59/1991. (XI. 19.) AB határozatában fogalmazta meg azt a követelményt, hogy "el kell különíteni az állam mint a gazdálkodás alanya jogait és kötelességeit a gazdálkodás állami befolyásának eszközeit jelentő (közhatalmi) jogosítványoktól" (ABH 1991, 293, 295.).

A családtámogatási ellátások szociális juttatások, amelyeket a jogosultnak igényelnie kell és amelyek csak a törvényben rögzített feltételek esetén folyósíthatók. Az igényléssel nem jön létre polgári jogi jogviszony a fél és az igényelbíráló szerv között. A juttatásokkal kapcsolatban a hatóság közhatalmi tevékenységet végez, közigazgatási határozatot hoz a szociális ellátásra vonatkozó jogszabályok alapján. Az állam (szerve) ilyen esetben tehát nem a mellérendeltséggel és egyenjogúsággal jellemezhető polgári jogi jogviszonyban vesz részt, hanem hatósági jogviszonyban. Az eljárásban az ügyfél nincs mellérendeltségi pozícióban a közhatalmat gyakorló közigazgatási szervvel, s csupán annyi eljárási joga van, amennyit számára az eljárási jogszabályok kifejezetten biztosítanak [72/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 351, 354.].

Az Alkotmánybíróság szerint ezért a családtámogatási ellátásoknál az igényt érvényesítő személy és a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetésére kötelező szerv nem tekinthető a szabályozási koncepció szempontjából egy csoportba tartozónak. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Cst. 38. § (1) és 26. § (2) bekezdését az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme miatt támadó indítványokat elutasította.

3. Az indítványozó szerint, ha a Cst. 38. § (1) bekezdése nem alkotmányellenes, akkor a Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdése 301. § (1) bekezdése az, mivel a magyar állam fizetési késedelme nem szankcionálható.

A Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdése a törvény céljáról és a Ptk. értelmezéséről szól. A Ptk. 301. § (1) bekezdése a szerződésszegés körében a kötelezett késedelménél a késedelmi kamatról rendelkezik.

Az előzőekben kifejtettek szerint a Cst. 38. § (1) bekezdésével érintett ellátás olyan szociális juttatás, amely nem polgári jogi jogviszony keretében érvényesíthető, a Cst. pedig nem tartalmaz szabályt a Ptk. késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezései alkalmazásáról. A Ptk. 1. §-a és 301. § (1) bekezdése szabályai elleni alkotmányossági kifogások ezért az indítványban felhívott érvek alapján nem hozhatók összefüggésbe alkotmányjogi szempontból az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 9. § (1) bekezdése és 70/A. § (1) bekezdése rendelkezéseivel.

Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel a Ptk. e szabályait támadó indítványt is elutasította.

Budapest, 2004. január 19.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

az aláírásban akadályozott

Dr. Czúcz Ottó

alkotmánybíró helyett

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró