353/B/2009. AB határozat
a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 78. § (6) és (7) bekezdése, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény 61. § (3) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 78. § (6) és (7) bekezdése, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény 61. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 78. § (6) és (7) bekezdése, másodlagosan a Tpvt. módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Tpvtmód.) 61. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól utólagos normakontroll keretében.
A Tpvt. 78. § (6) és (7) bekezdése értelmében, ha az eljáró versenytanács által kiszabott bírságot a vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre, az eljáró versenytanács külön végzéssel a bírság megfizetésére a jogsértő döntés meghozatalában résztvevő, a határozatban ekként nevesített tagvállalkozást egyetemlegesen kötelezi, mely végzés ellen bírósági felülvizsgálatnak, mint külön jogorvoslatnak van helye. Az indítványozó úgy vélte, hogy e rendelkezések sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 13. (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot, az 57. § (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljárás követelményét, az 57. § (2) bekezdése szerinti ártatlanság vélelmét, végül pedig a 61. § (1) (szabad véleménynyilvánítás) és 63. § (1) (egyesülési jog) bekezdéseit.
Az indítványozó szerint az ártatlanság vélelmének érvényesülnie kell a versenyfelügyeleti eljárások teljes tartama alatt, azonban ennek a támadott jogszabályi rendelkezés nem tesz eleget, ugyanis olyan módon állapítja meg a tagvállalkozások másodlagos felelősségét, hogy pusztán egy megdönthetetlen vélelem szól a társulás tagjainak versenyjogi értelemben vett "bűnössége" mellett. A felelősség alapja a tagsági pozíció ténye, nem pedig a kifejtett magatartás, emellett pedig a jogszabály a felelősség alóli kimentés lehetőségét nem biztosítja. A tagvállalkozás jelen jogszabályi környezetben nem védekezhet azzal, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott. Különösen élesen vetődik fel a szabályozás alkotmányellenességének a lehetősége, amikor a tagvállalkozás maga tesz bejelentést a versenyhatóságnál a társulás jogsértő magatartása miatt. Ilyen esetben a tagvállalkozás véget kíván vetni a társulás jogsértő gyakorlatának, mégis maga fogja vállalni a versenyjogsértés következményeit, noha e magatartásának megszüntetésére jóhiszeműen törekedett. Ezt a hátrányt a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) mérlegelési jogkörében sem tudja mellőzni.
Ezzel összefüggésben utalt az indítványozó arra, hogy ez a jogalkotói megoldás a vállalkozások önrendelkezési jogát is csorbítja, és mint ilyen a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot is sérti. Az önrendelkezési jog sérelme miatt - érvel az indítványozó - továbbá az egyesüléshez való jogot is sérti, ugyanis annak lényegi eleme az önkéntesség, azonban a társulás elhagyásával történő tiltakozás nem eredményezi a bírság kiszabásának mellőzését.
A támadott rendelkezést az indítványozó emellett a tulajdonhoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának értékelte. Ennek indoka, hogy a tagvállalkozást - adott esetben - anélkül terheli anyagi felelősség, hogy a jogsértéshez tevőlegesen vagy mulasztással hozzájárult volna. Ezen túlmenően utalt arra, hogy "az egyetemlegesen kötelezett tagvállalkozások között a vagyoneltolódás olyan mértékű lesz, hogy a végrehajtás alá vont tagvállalkozás ad extremum arra is képtelen lesz, hogy a társ-tagvállalkozással szembeni megtérítési igényével éljen", azaz e szabály a tagvállalkozások cselekvési autonómiája anyagi alapjának teljes elvonásával járhat. Úgy vélte, hogy nincs olyan közérdekű cél, mely a kimentés megtiltását indokolhatná, sőt a "jogbiztonság, az igazságosság és a méltányosság elve" éppen ennek az ellenkezőjét követelné meg.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a sérelmét az alábbiakkal indokolta meg: véleménye szerint az, hogy a társulás tagja nem igazolhatja, hogy a versenyjogsértésben semmilyen szerepet nem játszott, a tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sérti. Emellett a szabály nem biztosítja a bíróság érdemi felülvizsgálati jogkörét sem a versenyfelügyeletei határozattal szemben.
2. Az indítványozó másodlagosan - az elődlegesen támadott rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány elutasítása esetére - a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdését támadta. Úgy vélte, hogy a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdése, miszerint a 78. § (6) és (7) bekezdése 2005. november 1-jén lépett hatályba és azokat a Tpvtmód. hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni, sérti a jogbiztonság követelményét és a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] egyaránt. Álláspontja szerint a jogalkotó ezzel a megoldással lehetőséget biztosított arra, hogy a jogalkalmazók - köztük a GVH - bírsággal sújtsa a vállalkozásokat akkor is, ha a társulás versenyjogsértő cselekményének elkövetési időpontjában a másodlagos felelősségre vonatkozó szabály még nem volt hatályban, a tagvállalkozások helyzete tehát visszamenőlegesen válik kedvezőtlenebbé. Szerinte a jogszabály lehetőséget teremt a jogalkalmazóknak arra, hogy önkényesen értelmezzék az "anyagi-eljárási jogi jelleg" fogalmait, mert az anyagi és az eljárásjogi rendelkezések különböző időpontokban lépnek hatályba, így jogbizonytalanságot okoznak.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a Gazdasági Versenyhivatal elnökének véleményét.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."
"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
"63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni."
2. A Tpvt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: "78. § (6) Ha a vele szemben kiszabott bírságot a vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre, az eljáró versenytanács külön végzéssel a bírság megfizetésére a jogsértő döntés meghozatalában résztvevő, a határozatban ekként nevesített tagvállalkozást egyetemlegesen kötelezi.
(7) Az (5) és (6) bekezdésben meghatározott végzés ellen a 82. § (3) bekezdése szerinti külön jogorvoslatnak van helye."
3. A Tpvtmód.-nak az indítvánnyal támadott rendelkezése:
"61. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben, a 62. § (2)-(3) bekezdésében és a 63. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - 2005. november 1-jén lép hatályba.
(...)
(3) E törvény eljárási rendelkezéseit a törvény hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először azt a kérdést vizsgálta meg, hogy sértik-e a támadott törvényi rendelkezések - a Tpvt. 78. § (6) és (7) bekezdései - az ártatlanság vélelmét, azaz az Alkotmány 57. § (2) bekezdését, valamint az indítványozó által megjelölt jogbiztonság követelményét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés]. Ehhez azonban az Alkotmánybíróságnak át kellett tekintenie, hogy a tagvállalkozások egyetemleges felelőssége pontosan milyen esetekben alkalmazható, illetve, hogy az hogyan érvényesül a jogszabályi környezet által kialakított gyakorlatban.
A Tpvt. 11. § (1) bekezdése értelmében tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.
A Tpvt. 78. § (1) bekezdése kimondja, hogy az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki e törvény rendelkezéseit megsérti. A bírságot kiszabó határozat alanya a törvény szerint egyrészt vállalkozás, másrészt a vállalkozás-csoport (vagyis az eljárás alá vonttól nem független, vele gazdasági egységet képező vállalkozások), harmadrészt pedig vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete lehet. E határozattal, mint a felelősséget megállapító alaphatározattal szemben az általános szabályok szerinti jogorvoslat, azaz a bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per) biztosított a jogsértésben felelős vállalkozások számára, amelyek így már az alaphatározatban is ügyfélnek minősülnek.
Az általános felelősségen túlmenően a Tpvt. 78. § (5) és (6) bekezdése a mind a vállalkozás-csoport tagvállalkozására, mind a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének a tagvállalkozására - amennyiben a csoport vagy szervezet a bírságot önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre - másodlagos felelősséget állapít meg.
A törvény értelmében a tagvállalkozás ilyen másodlagos felelősségének megállapítására, és bírság kiszabására két konjunktív feltétel együttes bekövetkezte esetén van csak lehetőség, nevezetesen, ha a tagvállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett és a tagvállalkozás a versenytanács alaphatározatában (a joggyakorlat szerint nemcsak annak indokolásában, hanem a rendelkező részében) nevesítésre is került. Ennek megfelelően a tagvállalkozás felelősségének megállapítására már az eredeti, bírságot kiszabó érdemi alaphatározatban, annak rendelkező részében sor kell, hogy kerüljön.
A Tpvt. 78. § (7) bekezdése értelmében pedig a jogsértő vállalkozások másodlagos felelősségét a versenytanács külön végzéssel állapítja meg, mellyel szemben önálló jogorvoslatnak van helye, melyet a Fővárosi Bíróság a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzés elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint bírál el.
2. Az Alkotmánybíróság a 26/B/1998. AB határozatban összefoglalta korábbi gyakorlatát, és kifejtette az ártatlanság vélelmének tartalmát, miszerint: "A jogállam egyik alapelve az ártatlanság vélelmének elve, amely az 1989. évi XXXI. törvénnyel az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzítést nyerve alkotmányos rangra emelkedett. Az Alkotmánybíróság gyakorlata azt az elvet követi, hogy a büntetőeljárás szabályainak alkotmányos vizsgálatakor az ártatlanság vélelmét alkotmányos alapjogként kell értékelni. [9/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 59, 70.; 11/1992. (III. 5.) AB hat., ABH 1992, 79.; 36/1994. (V. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 232.]
Az ártatlanság vélelme elsősorban a büntetőjogi felelősség elbírálása során a döntésre jogosított részéről az elfogulatlan, pártatlan megközelítés követelményét szolgálja, ehhez kapcsolódóan a megalapozott bizonyítás kötelezettségét, továbbá a prejudikáció tilalmát. Mindez egyben garanciális jelentőségű akadályát képezi annak, hogy az eljárás alá vont személy a felelősség megállapításával járó hátrányos jogkövetkezményeket a felelősségének megállapítása nélkül szenvedje el.
(... ) [A]z Alkotmánybíróság már korábban is kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét a devizahatósági eljárásban a vallomás megtagadásának jogával kapcsolatban [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, (ABH 1991, 193, 195.)], avagy a fegyveres erők, fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségével kapcsolatban a parancsnoki jogkör szabályozásának alkotmányellenességéről hozott 57/1993. (X. 28.) AB határozatban. (ABH 1993, 349, 350.)
(...)
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az ártatlanság vélelme a felelősség kérdésében hozandó döntés folyamán túl elsősorban azt a jogsérelmet hivatott megakadályozni, amelyet - törvénynek megfelelően lefolytatott eljárás során - megállapított felelősség hiányában alkalmazott és utóbb reparáció nélkül maradt joghátrányok okozhatnak" (ABH 1999, 647, 648-650.). Ezt az eljárási jelleget erősítette meg az Alkotmánybíróság a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatában, miszerint az ártatlanság vélelme eljárási alapelvként funkcionál (ABH 1997, 263, 271.).
Az Alkotmánybíróság a 498/D/2000. AB határozatában kimondta továbbá, hogy "az Alkotmány nem tartalmaz rendelkezéseket a közigazgatási jogi szankciókra vonatkozóan. A jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a szankció alkalmazási feltételeinek, mértékének szabályozása során. A jogalkotó döntési szabadságának csak az Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot (pl.: az alkalmazott szabályozás nem sértheti alkotmányellenes módon az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség elvét, az emberi méltósághoz való jogot, a személyes szabadságot, a jogállamiság követelményeit stb.)" (ABH 2003, 1202, 1206.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezések az alábbiak miatt nem sértik az ártatlanság vélelmének fent bemutatott elvét.
Az indítványozó kifejtette, hogy megdönthetetlen vélelem szól a társulás tagjainak versenyjogi értelemben vett "bűnössége" mellett, valamint hogy a jogszabály a felelősség alóli kimentés lehetőségét nem biztosítja, hiszen a tagvállalkozás nem védekezhet azzal, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott.
Az indítványozó a támadott jogszabályi rendelkezéseket tévesen értelmezi, azokkal összefüggésben helytelen következtetésekre jut, amikor azt állítja, hogy a felelősség megdönthetetlen vélelmen alapul, illetve, hogy egy tagvállalkozás anélkül lenne kötelezhető a bírság megfizetésére, hogy a jogsértő magatartását és annak felróhatóságát a hatóság megvizsgálná, valamint, hogy a felelősség alóli kimentés lehetőségét a jogszabály nem biztosítja.
Jelen határozat indokolásának 1. pontjában bemutatottak szerint a tagvállalkozások másodlagos felelősségének külön végzéssel történő megállapítását megelőzi a versenyhatóságnak azon határozata, amikor magáért a Tpvt. által tilalmazott magatartás kifejtéséért (azaz a jogsértő döntésben való közvetlen vagy közvetett részvételért) állapítja meg a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének a felelősségét. Tehát a felelősség nem pusztán a tagvállalkozás tagi mivoltából, sokkal inkább az általa kifejtett jogellenes magatartásból fakad. E határozat alapjául szolgáló eljárásban a tagvállalkozások magatartását is vizsgálja az eljáró versenytanács. A határozat rendelkező részében nevesített tagvállalkozás ügyfél, és a határozatban foglaltakkal szemben védekezését előterjesztheti, jogorvoslatot kérhet. Ezt a támadott jogszabályi rendelkezés sem akadályozza, amely maga is akképp szól, hogy bírsággal az a tagvállalkozás sújtható, amely a jogsértő döntés meghozatalában részt vett. Ennek megfelelően a tagvállalkozásnak lehetősége van, hogy arra hivatkozzon, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott, illetve a jogsértő döntés ellen szavazott. Éppen a jogbiztonságot szolgálj a az a szabály, hogy csak azon vállalkozáscsoport-tagtól, illetve társadalmi szervezetben (stb.) résztvevő tag-vállalkozástól legyen a bírság behajtható, amely vállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett és ebbéli minőségében a versenyhatóság határozatában nevesítésre is került. Ugyanez a védekezési-kimentési lehetősége fennáll a tagvállalkozásnak a másodlagos felelősséget megállapító külön végzéssel szemben -melynek célja valójában a végrehajtásnak az elsődleges kötelezettel szembeni eredménytelensége esetén a másodlagosan felelős vállalkozásokra való kiterjesztése -, hiszen e határozat ellen is külön jogorvoslatot biztosít a jogszabály.
Ezek mellett az Alkotmánybíróság megjegyzi: a jogalkotó a felelősség alóli mentesülés további esetét a Tpvt. - 2009. június 1-től bevezetett módosításával - az alábbiak szerint tartalmazza: A Tpvt. 78/A. § (1) bekezdése értelmében az eljáró versenytanács a bírság kiszabását mellőzi vagy a bírságot csökkenti azzal a vállalkozással szemben, amely e törvényben meghatározott módon felfedi a Gazdasági Versenyhivatalnak a 11. §-ba vagy az EK-Szerződés 81. cikkébe ütköző olyan versenytársak közötti megállapodást vagy összehangolt magatartást, amely közvetlenül vagy közvetve vételi vagy az eladási árak rögzítésére, a piac felosztására - beleértve a versenytárgyalási összejátszást is -, vagy termelési, eladási kvóták meghatározására irányul. A 78/A. és 78/B. § alkalmazásában vállalkozásnak minősülnek mindazon szervezetek is, amelyek döntése a 11. § alkalmazásában megállapodásnak minősül.
Mindezekre tekintettel a felelősség alóli mentesülés lehetőségét a jogszabály megfelelően biztosítja, illetve a tagvállalkozás felelőssége nem megdönthetetlen vélelmen, hanem a hatósági eljárás során lefolytatott bizonyítékokból levont következtetésen alapul, mely ellen a bírósági jogorvoslat biztosított, így az ártatlanság vélelmének a sérelme nem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
3. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta meg, hogy sérül-e a tagvállalkozások szabad véleménynyilvánításhoz való joga [Alkotmány 61. § (1) bekezdés], illetve az egyesüléshez való joga [Alkotmány 63. § (1) bekezdés], azáltal, hogy a társulás elhagyásával történő tiltakozás nem eredményezi a bírság kiszabásának mellőzését.
3.1. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében megállapított szabad véleménynyilvánítás joga lényegi tartalmát az képezi, hogy gondolatát, meggyőződését bárki szabadon formálhatja és azt megfelelő keretek között kinyilváníthatja (987/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 527, 528.). Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága "anyajoga" többféle szabadságjognak, többek között a szólás- és a sajtószabadságnak [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. Ezen alkotmányi rendelkezés és a Tpvt. támadott szabályai között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg.
Önmagában az, hogy egy tagvállalkozás jogellenes magatartásához a jogalkotó jogkövetkezményt fűz, nem teremt összefüggést az Alkotmánynak a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító szabálya között. A tagvállalkozás döntése, és e döntés következményeinek a viselése nem hoz létre alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatot a szabad véleménynyilvánítás jogával. Mindezekre tekintettel az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban elutasította.
3.2. Az egyesülési jog vélt sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá.
Az egyesülési jog tartalmi elemei közül az Alkotmány 63. §-a a szervezet létrehozását és a szervezethez való csatlakozást emeli ki.
Az egyesülési szabadság kapcsolatban áll az emberi méltósághoz való jog [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] részét képező általános cselekvési szabadsággal és a személyiség szabad kibontakoztatásához való joggal. Minden embernek joga van ahhoz, hogy szabadon megválasztott célból másokkal - egyebek mellett - kulturális, vallási, tudományos, szociális, szabadidős közösséget hozzon létre, szervezetet alapítson, az ilyen szervezetekhez önként csatlakozzon vagy onnan önként kilépjen [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45.; 27/1990. (XI. 22.) AB határozat, ABH 1990, 187, 189.; 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 128-129.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 274.].
Az indítványozó által támadott, a döntésben részt vevő tagvállalkozások másodlagos felelősségét tartalmazó jogszabályi rendelkezés és az egyesülési szabadság között alkotmányos összefüggés nem állapítható meg. Sem a Tpvt. 78. § (6) bekezdése, sem pedig a (7) bekezdése nem korlátozza a szervezetalapítás vagy az ahhoz való csatlakozás, illetve az abból való kilépés szabadságát. A támadott rendelkezés akként értelmezhető, hogy amennyiben egy tagvállalkozás valamely szervezet tagjaként versenyellenes magatartást tanúsít, azaz jogellenesen viselkedik, a szervezetből való kilépéstől függetlenül viselnie kell a magatartásának következményeit. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az egyesülés szabadsága sem nyújt védelmet a bizonyítottan jogsértő cselekményekkel szemben. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
4. Ezt követően az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] vélt sérelmét vizsgálta meg. Az indítványozó szerint a tulajdonkorlátozás szükségtelen és egyben aránytalan is, továbbá nincs olyan közérdekű cél sem, mely a tulajdonkorlátozás szükségességét indokolná.
Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jogot alapvető jognak tekinti [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.]. A későbbi gyakorlatot meghatározó 64/1993. (XII. 22.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) kimondta, hogy az Alkotmány a tulajdonjogot az egyéni cselekvési autonómia anyagi alapjaként részesíti védelemben. Hangsúlyozta azt is, hogy "(...) a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik" (ABH 1993, 373, 380.). E határozat kimondta továbbá, hogy az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más (ABH 1993, 373, 380.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírság mint szankció alkotmányossági megítélésénél az Alkotmány 13. § (1) bekezdése azonban általában nem jön szóba: Az engedély nélküli fakitermelés miatt megállapított bírsággal összefüggésben az Alkotmánybíróság a 321/B/2003. AB határozatban az alábbiakat állapította meg:
"A támadott szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem vizsgálható. A támadott szabályozás során ugyanis a jogalkotónak az alkotmányos tulajdonvédelem körén kívül eső, a jogi felelősség érvényesítésével kapcsolatos szempontokat kellett figyelembe vennie és értékelnie. Így a szankció mértékének megállapításakor mérlegelhette pl. a jogellenes cselekmény súlyát, a szankció visszatartó hatását a jogsértéstől, a megelőzést, a jogsértés által okozott közérdeksérelmet, hiszen a szankcionált magatartás a legsúlyosabban sérti, veszélyezteti a tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodást. Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jog jogszerű gyakorlását korlátozó állami közhatalmi beavatkozásokkal szemben védi a tulajdonost, és nem biztosít védelmet a jogszerűtlen tulajdonosi magatartás jogkövetkezményeként alkalmazott közigazgatási jogi szankciókkal szemben. Miután a támadott szabályozás a tulajdonhoz való joggal nincsen alkotmányosan értékelhető összefüggésben, az Alkotmánybíróság az indítványt mind az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, mind az Alkotmány 8. § (2) bekezdése tekintetében elutasította"
(ABH 2005, 1176, 1180-1181.).
Az Alkotmánybíróság e határozatban kifejtetteket jelen ügyben is irányadónak tekinti, ezért következetes gyakorlata alapján az indítványt ebben a részében is elutasította.
5. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés a tisztességes eljáráshoz való jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sérelmét is eredményezi.
Több alkotmánybírósági döntés rámutatott arra, hogy az eljárás tisztessége olyan minőség, amely az eljárás egészének figyelembevételével ítélhető meg és hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [pl. 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118-120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.].
Az Alkotmánybíróság számos alkalommal rámutatott arra, hogy az alkotmányi garanciák gazdaságossági és célszerűségi okokból az eljárás egyszerűsítése vagy az időszerűség követelményének érvényesülése címén sem mellőzhetők [részletesen pl. 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84-85.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 376-377.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 88-89.; 422/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1316, 1320, 1322.]. A szabályozás megalkotásakor a kiindulópont csak az Alkotmány 57. § (1) bekezdése lehet, mely szerint mindenkinek joga van az igazságos, nyilvános tárgyaláshoz és független, pártatlanbírósághoz.
Több határozatban általános érvénnyel állapította meg: az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek biztosítja, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Ebből következően az államnak az a kötelessége, hogy a jogok és kötelezettségek elbírálására bírói utat biztosítson. [pl. 9/1992. (I. 3.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 46/2007. (VI. 27.) AB határozat, ABH 2007, 574, 580.]. E döntések értelmében az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a közigazgatási eljárásban szintén irányadó olyan követelmény, amely a közigazgatási határozatok érdemi felülvizsgálatát biztosítja. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének csak az az eljárás felel meg, amelynek során a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket, a közigazgatási határozat során irányadó mérlegelési szempontokat érdemben elbírálhatja [32/1990. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1990, 145, 146.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 263, 272.].
Jelen ügyben a szabályozás fent bemutatott tartalma alapján megállapítható, hogy a támadott rendelkezések a tisztességes eljáráshoz való jogot nem sértik.
Az Alkotmánybíróság a jelen határozat indokolásának 1. és 2. pontjában kifejtetteket ebben a tekintetben is fenntartja. Az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a jogszabály a tagvállalkozás számára egyrészt a felelősséget megállapító alaphatározattal szemben is biztosítja az általános szabályok szerinti jogorvoslatot, azaz közigazgatási per keretében a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Másrészt a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének nem teljesítése esetén a tagvállalkozással szemben meghozott, a másodlagos felelősséget megállapító külön végzéssel szemben önálló jogorvoslatnak van helye, melyet a Fővárosi Bíróság a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzés elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint bírál el.
Úgyszintén nem megalapozott a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozás az alábbi szempontból sem. A jogszabály szigorúan és pontosan meghatározza, hogy csak abban az esetben szabható ki bírság a tagvállalkozással szemben, ha megállapításra került, hogy a tagvállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett.
Tekintettel arra, hogy a tagvállalkozás már az alaphatározat meghozatala során is ügyfélnek minősül, ügyféli jogait gyakorolhatja, az eljárás során védekezhet, a felelősség alóli mentességet igazoló bizonyítékokat előterjesztheti, azokat a versenyhatóság érdemben köteles megvizsgálni. Emellett a tagvállalkozás a bírósági eljárás során is igazolhatja, hogy a társulás versenyjogsértő döntésében semmilyen módon nem vett részt, illetve versenyjogsértő magatartást nem tanúsított.
Ennek megfelelően a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme sem igazolható, így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
6. Az Alkotmánybíróság végül az indítványozó által másodlagosan támadott jogszabályi rendelkezések - a Tpvtmód. hatályba léptető rendelkezései - alkotmányosságát vizsgálta meg, abból a szempontból, hogy azok a visszaható hatályú jogalkotás sérelmén keresztül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésbe ütköznek-e. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a jogbiztonsággal, s annak keretében a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmával. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdése szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az 57/1994. (XI. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette: valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell (ABH 1994, 316, 324.).
Az indítványozó szerint a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdése sérti a jogbiztonság követelményét. Indokolását arra alapozta, hogy álláspontja szerint azzal, hogy a jogalkotó a törvény hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban rendelte alkalmazni a Tpvt. támadott rendelkezéseit, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát sértette meg, ugyanis a társulás versenyjogsértő cselekményének elkövetési időpontjában a másodlagos felelősségre vonatkozó szabály nem volt hatályban.
Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó kizárólag a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdését tartotta alkotmányellenesnek, a 61. § (1) bekezdését, miszerint a módosítás 2005. november 1-jén lép hatályba, nem támadta, pusztán az indítványában megemlítette. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdése tekintetében folytatta le, és a Tpvtmód. 61. § (1) bekezdésének vizsgálatát mellőzte.
A Tpvt. 61. § (3) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat teszi. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodások tilalmát nem a támadott jogszabályok vezettékbe, hanem azt a jogszabály a hatályba lépésétől kezdve tartalmazta. Erre tekintettel ezek a magatartások a Tpvtmód. hatályba lépése, illetőleg az alkalmazására vonatkozó rendelkezések hatályba lépését megelőzően is tiltottak voltak. Úgyszintén tartalmazta a Tpvt. hatályba lépéskori eredeti szövege (ugyanúgy, mint jelenleg a 78. §-ban), hogy az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki e törvény rendelkezéseit megsérti. Ezért megállapítható, hogy az indítványozó által támadott rendelkezés a megállapodás tilalmazott voltán, valamint az emiatt kiszabható bírságon nem változtatott, ezekkel kapcsolatban terhesebb kötelezettséget nem állapított meg. A Tpvt. a módosítást megelőzően is jogellenesnek értékelte a versenykorlátozó megállapodásokat, így e módosítás nem állapított meg a kihirdetését megelőző időre kötelezettséget.
Az Alkotmánybíróság nyomatékosan utal arra, hogy a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdése szerint a rendelkezéseket a hatályba lépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni. E rendelkezés kizárólag eljárásjogi szabálynak minősül, anyagi jogi szabályok visszaható hatályú alkalmazására vonatkozóan e jogszabály rendelkezést nem tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy kizárólag akkor szabható ki bírság a tagvállalkozással szemben, ha annak felelősségét már az - akár az alapeljárásban, akár a megismételt eljárásban született - alaphatározatban a versenyhatóság megállapította. Amennyiben a megismételt eljárásban a tagvállalkozás (melynek felelősségét egyébként már az alapeljárásban született határozat is megállapította, csak a rendelkező részben a tagvállalkozást nem nevezte meg) nevesítésre került, e határozat ellen a tagvállalkozás bírósági jogorvoslatot vehet igénybe. A Tpvtmód. eljárási rendelkezése nem újabb kötelezettséget vezet be, hanem a kötelezett gazdasági társaságokkal szemben kiszabott szankciók végrehajtását könnyíti meg azzal, hogy a "jogkövetkezményekben való osztozást" előírja. Az, hogy a jogalkotó a már korábban is tilalmazott és bírsággal fenyegetett magatartás vonatkozásában a jogkövetkezmények alkalmazhatóságát egyértelműsíti, pontosítja, és ezáltal a jogbiztonság hatékonyabb érvényesítését szem előtt tartva - legitim célból, a visszaéléseket megakadályozva - konkretizálja, nem sérti sem a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, sem pedig a jogállamiság követelményét. Ugyanis a Tpvt. 78. § (6) bekezdésének bevezetésével a jogalkotó nem tesz mást, mint a már korábban is felelős, de a jogsértés következményeit nem viselő tagvállalkozás tekintetében ennek lehetőségét a másodlagos felelősség mint jogtechnikai megoldás alkalmazásával kizárja.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 2010. július 13.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró