35/2009. (III. 27.) AB határozat

a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos ORFK intézkedések alkotmányellenességének tárgyában

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 13/1996. ORFK intézkedés, valamint a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatok szabályozásáról szóló 24/1999. (IV. 13.) ORFK GF intézkedés kiadása alkotmányellenes, ahhoz joghatás nem fűződik.

2. Az Alkotmánybíróság a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló 143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése, 7. § (3) bekezdése, 8. § (1) bekezdése, 13. § (1)-(2) bekezdése, 16. §-a, 17. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pontja, 18-19. §-a, illetve 19. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a szabálysértési eljárás során lefoglalt és elkobzott dolgok kezeléséről és értékesítéséről, valamint a pénzbírság és egyéb pénzösszeg letiltásáról és átutalásáról szóló 10/2000. (III. 24.) PM rendel et 4. § (3) bekezdésének "Sztv.-ben meghatározott" szövegrésze, 5. §-ának második mondata, valamint 6. § (2)-(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 13/1996. ORFK intézkedés, illetve a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatok szabályozásáról szóló 24/1999. (IV. 13.) ORFK GF intézkedés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja.

5. Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat, az egyéb alkotmányjogi panasz elnevezéssel benyújtott indítványokat, valamint az indítványokat egyebekben visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság jelen határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló 143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását kérte több indítványában is.

1. Az indítványozó szerint a Kr. 7. § (3) bekezdése azért alkotmányellenes, mert a jogalkotó bár "kimerítő felsorolását ígéri a költségtérítés nélkül megszakítható rendőri intézkedéseknek, de kifelejti közülük a jogtalan rendőri intézkedést". Ennek következtében az eljárás megszüntetésének szabályozása magasabb szintű jogszabályokkal ellentétes, így a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: RSztv.) 48. § (1) bekezdés a) pontjával, illetve az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 14. § (2) bekezdésével. Ugyanezen okból alkotmányellenes a Kr. 8. § (1) bekezdése is. Az indítványozó szerint mivel a felsorolásból kimaradtak a magasabb szintű jogszabályokban felsorolt kivételek, a jogalkotó "hitelezési terhet ró a sértettre". Ezért a szabályozás a jogellenes rendőri intézkedés tekintetében ellentétes a magasabb szintű jogszabályokban rendezett jogorvoslati renddel, s kérte a két támadott rendelkezés megsemmisítését.

2. Az indítványozó a későbbiekben számos alkalommal kiegészítette eredeti indítványi kérelmét. Egyik indítvány-kiegészítésében kérte a Kr. 3. § (1) bekezdésének megsemmisítését is, mivel az - a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 45. § (1)-(2) bekezdésével ellentétesen - lehetővé teszi a gépjármű elszállítását akkor is, ha az nem okoz balesetveszélyt. Emellett feltétel nélküli intézkedésre ad lehetőséget, mivel a Kr. 3. § (1) bekezdése nem tartalmazza azt a fordulatot, hogy csak "a jogszabályokban meghatározott esetekben" alkalmazható a kerékbilincs, illetve a jármű elszállítása. Mindezek alapján a Kr. 3. § (1) bekezdése az Alkotmány 35. § (2) bekezdését sérti az indítványozó szerint.

3. Az indítványozó kérte a Kr. 13. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását is, mivel az az Áe. 42. § (1) bekezdésével ellentétesen szabályozott. Az indítványozó szerint azzal, hogy a Kr. 13. § (1) bekezdése három napon belül követeli meg a gépjármű üzemeltetőjének megállapítását, "alkotmányellenes haladékot" ad az eljáró Rendőrségnek. Az Áe. alapján ugyanis a haladéktalan határozathozatalhoz az üzemeltető azonnali megállapítása volna szükséges. Így a Kr. 13. § (1) bekezdése ellentétes az Áe. 42. § (1) bekezdésében foglaltakkal, ezért az Alkotmány 35. § (2) bekezdését sérti. Az indítványozó általában az elszállítás és kerékbilincs alkalmazásával összefüggésben hivatkozott arra is, hogy az a "tulajdonjog ideiglenes korlátozása", s az "[R]Sztv. hatálya alatt csak kivételesen kerülhet sor alkalmazására", illetve arra, hogy "a tulajdon használatát ... csak törvény korlátozhatja". [Azt azonban nem állította, hogy a Kr. 13. § (1) bekezdése sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, valamint 8. § (2) bekezdését.]

4. Később az indítványozó kérte a Kr. 13. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását is az Alkotmány 35. § (2) bekezdése alapján. Véleménye szerint a Kr. azonnali fizetési kötelezettséget feltételez, ami azonban ellentmond az RSztv.-nek és az Áe.-nek [kül önösen az RSztv. 72. § (1) bekezdésének és az Áe. 62. § (2) bekezdésének]. Mindezek alapján a Kr. 13. § (2) bekezdésének "fizetési kötelezettségét teljesítse és" szövegrésze megsemmisítését kérte. Akárcsak a Kr. 13. § (1) bekezdésével összefüggésben, ebben az indítvány-kiegészítésben is kifejtette az indítványozó, hogy a kerékbilincs és az elszállítás intézkedés alkalmazása általában véve a tulajdonjog használatának korlátozását eredményezi, kifejezetten azonban nem kérte a Kr. 13. § (2) bekezdésének vizsgálatát az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, valamint 13. § (1) bekezdése alapján.

5. Az indítványozó a továbbiakban alkotmányjogi panasz elnevezéssel terjesztette elő indítvány-kiegészítéseit. Előadta, hogy mivel szabálytalanul parkolt, gépjárművét a Rendőrség elszállította. Az indítványozó vitatta, hogy szabálytalanul várakozott volna, vagy ha mégis, a Rendőrség jogtalanul szállította el gépjárművét, és jogtalanul köti az elszállítás és tárolás díjának megfizetéséhez a gépjármű kiadását az üzemeltető részére. A szabálysértési eljárás ekkor még folyamatban volt (a szabálysértési hatóság első fokon hozott határozatával szemben az indítványozó jogorvoslattal élt). Előadta azt is, hogy járművének - szerinte - szabálytalan elszállítása miatt panaszt tett az illetékes rendőrkapitányságon, amelyet azonban a budapesti rendőrfőkapitány elutasított. Az indítványozó a panaszát elutasító határozat ellen jogorvoslattal élt, amelyet elutasítottak. Előadta, hogy a panaszát elutasító határozatot bíróság előtt megtámadta, amely eljárás az indítvány benyújtásakor még folyamatban volt. Az indítványozó ezen kívül törvényességi kérelmet terjesztett elő az ügyészségen, mivel szerinte a Rendőrségnek határozatot kellett volna hoznia a gépjármű elszállításáról az intézkedés alkalmazásakor. A Legfőbb Ügyészség Közlekedési Osztálya a kérelmet alaptalannak tartotta, és erről az indítványozót - KTLÜ 5029/2000/2-I. sz. levelében - értesítette. Az indítványozó ez ellen az értesítés ellen "jogorvoslati kérelmet" nyújtott be a legfőbb ügyészhez, ugyanakkor "alkotmányjogi panaszában" annak megállapítását kérte, hogy az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: Ütv.) az Alkotmány 70/K. §-ával ellentétesen elmulasztotta szabályozni a törvényességi kérelem elutasításával szembeni jogorvoslatot. Emellett alkotmánysértőnek tartotta a Rendőrség és az ügyészség jogértelmezését a Kr. 13. § (2) bekezdésére vonatkozóan, hogy ti. a hatóságot a gépjármű elszállítás intézkedés alkalmazása esetén "csupán értesítési kötelezettség terheli". Ugyanennek megállapítását kérte abban az indítvány-kiegészítésben, amelyet azt követően terjesztett elő, hogy a legfőbb ügyész értesítette újabb törvényességi kérelme alaptalanságáról.

Az indítványozó egy másik alkotmányjogi panaszként benyújtott indítvány-kiegészítésében, amelyet a szabálysértési eljárásban hozott - a Budapesti Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: BRFK) Közbiztonsági Szervek Igazgatásrendészeti Főosztály 176-00700 szabs. számú - jogerős határozatot követően terjesztett elő, mulasztás megállapítását kérte, több okból is. Egyrészt azért, mert a jogalkotó nem hajtotta végre a megszabott határidőn belül az RSztv. módosítását a 63/1997. (XII. 12.) AB határozatban (ABH 1997, 365., a továbbiakban: Abh.) foglaltakat.

Mulasztás megállapítását kérte amiatt is, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) nem hatalmazta fel az Alkotmánybíróságot ideiglenes intézkedés elrendelésére, valamint kérte az Alkotmánybíróság ideiglenes intézkedését, mert az indítványozó a jogerős szabálysértési határozatban megállapított pénzbírságot nem kívánja megfizetni, és az elzárásra történő átváltoztatást alkotmányellenesnek tartja az Abh. alapján. Kérte ezen kívül az alkotmányellenes jogszabályok alapján lefolytatott, jogerősen befejezett szabálysértési eljárások Abtv. 43. § (3) bekezdése szerinti felülvizsgálatát.

Az indítványozó a későbbi alkotmányjogi panasz elnevezéssel benyújtott indítvány-kiegészítésekben az ügyében hozott jogerős szabálysértési határozatot támadta, mivel az indokolás nélkül mellőzte az indítványozó szerint a határozathozatalhoz szükséges kérdések taglalását a határozat indokolásában. Így többek között nem tért ki a szabálysértési hatóság arra, hogy az elszállítás intézkedés alkalmazására határozathozatal nélkül került sor. Kifejtette, hogy a BRFK "2000. január 18-án hatályos szórólapja" arra utal, mintha az indítványozónak "ismételt panaszjoga" volna, ezt azonban nem tudta érvényesíteni. Későbbi indítvány-kiegészítésében alkotmányjogi panaszát erre a szórólapra is kiterjesztette.

Támadta továbbá az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) Igazgatásrendészeti Főosztályának 3-823/2/2000. számú, az indítványozó felügyeleti intézkedési kérelmére kibocsátott értesítést. Az indítványozó kifejtette, hogy álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételei ennek az értesítésnek a kézhezvételével álltak be. Az indítványozó indítvány-kiegészítésében előadta azt is, hogy bírósághoz fordult azt kérve, hogy a bíróság kötelezze felügyeleti eljárás lefolytatására az ORFK-t.

Az indítványozó kifogásolta, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének értelmezése során "a jogállamisággal szemben az annak részét képező jogbiztonságot helyezi előtérbe", így a "demokratikus jogállami jogalkotás" érvényesülését gátolja. Kérte, hogy a korábbi indítványi kérelmeiben támadott jogszabályi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság 1998. március 1. napjára visszamenőleges hatállyal semmisítse meg.

Az indítványozó egy későbbi alkotmányjogi panaszként beterjesztett indítványban annak megállapítását is kérte, hogy a Kr. támadott rendelkezései, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendel et (a továbbiakban: KRESZ) 59. § (1) bekezdése az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 1. Cikkében foglalt tulajdon védelmét sértik.

Az indítványozó a Fővárosi Bíróság 7. K. 30.263/2000/9. számú határozatában foglalt jogértelmezést is támadta alkotmányjogi panasz keretében, mert az szerinte tévesen értelmezte különösen a Kr. 13. § (2) bekezdését, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elszállítás intézkedés alkalmazásának nem feltétele a Rendőrség határozathozatala.

Egy további indítvány-kiegészítésében azt is kifogásolta az indítványozó, hogy mind a gépjármű elszállításáról, mind a "zárlat feloldásáról", mind pedig a tárolási díj kifizetéséről határozatot kellene hozni, ennek ellenére csak egy értesítést kapott a gépkocsi átvételére, a szállítás és tárolás díjának megfizetésére vonatkozóan az érintett gépjárműteleptől. Álláspontja szerint a Kr. 13. § (2) bekezdése a fizetési kötelezettség megállapításával "rejtett határozathozatali kötelezettségről" rendelkezik, ennek ellenére a Fővárosi Főügyészség, a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a BRFK úgy értelmezi, hogy a Rendőrség nem köteles az elszállításról és annak költségéről határozatot hozni. Így a Kr. ezen - az indítványozó szerint téves - értelmezésére tekintettel, az "élő jogra" hivatkozással is kérte a Kr. 13. § (2) bekezdés értelmezésének megsemmisítését, alkotmányjogi panasz keretében. Az indítványozó többször is kifejtett álláspontja szerint mind az Áe., mind az RSztv. alapján határozathozatali kötelezettségként kellene értelmezni a Kr. 13. § (2) bekezdését.

Valamennyi alkotmányjogi panaszként előterjesztett indítvány kapcsán kérte az indítványozó az alkalmazási tilalom kimondását.

6. Egy másik indítványában a Kr. 17. § (1) bekezdésének, (2) bekezdés a) pontjának, valamint 19. § (3) bekezdésének megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmány 35. § (2) bekezdése alapján.

A Kr. 17. §-a azért ellentétes az Rtv. 45. § (1) bekezdésével az indítványozó szerint, mert az alapján a végrehajtás nem a Rendőrség, hanem az adóhatóság hatáskörébe tartozik. Márpedig a Kr. 17. §-a alapján - ahogy fogalmaz - "a rendőrség az árverés lebonyolításával közreműködőt is megbízhat". Ez az indítványozó szerint azért alkotmánysértő, mert a rendőrség "kizárólag "közreműködőt" bízhat meg az árverés lebonyolításával, nevezetesen az adóhat óságot, és ezt a megbízást az Áe. törvény (... ) megkeresésnek nevezi".

A Kr. 17. § (2) bekezdését azért tartja alkotmánysértőnek, mert "az illetékes adóhatóság által kirendelt végrehajtó nem a rendőri szerv nevében jár el, hanem a törvény nevében "foganatosítja" a végrehajtást. A végrehajtást elrendelő rendőri szervet pedig a [bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.)] ... végrehajtást kérőnek nevezi".

A Kr. 19. § (3) bekezdése pedig azért alkotmányellenes az indítványozó szerint, mert a jogalkotó az Rtv. 45. § (1) bekezdésében alkotmányellenesen szabályozta az ismeretlen tulajdonos kártalanítását az értékesítés pénzmaradványával.

Mindezek alapján az indítványozó kért e a Kr. 17. § (1) bekezdése második és harmadik mondatának, a 17. § (2) bekezdés a) pont "ahol végrehajtót említ, azon az árverést elrendelő rendőri szerv nevében eljáró személyt, ahol adóst említ, azon a tulajdonost kell érteni" szövegrészének, valamint a Kr. 19. § (3) bekezdése "azzal az eltéréssel, hogy a jogosult a tulajdonosnak járó összeget az értékesítés napját követő hatvan napon belül veheti át" szövegrészének megsemmisítését az Alkotmány 35. § (2) bekezdése alapján.

7. Az indítványozó a szabálysértési eljárás során lefoglalt és elkobzott dolgok kezeléséről és értékesítéséről, valamint a pénzbírság és egyéb pénzösszeg letiltásáról és átutalásáról szóló 10/2000. (III. 24.) PM rendelet (a továbbiakban: PMr.) 4. § (3) bekezdése megsemmisítését is kezdeményezte, mivel "a jogalkotó alkotmánysértő módon korlátozta az elévülés időtartamát, az értékesítésből befolyt és az indokolt költségekkel csökkentett ellenérték kifizetésére, a lefoglalt dolog értékesítése esetén". Az indítványozó szerint ugyanis a jogalkotónak nem a szabálysértési eljárásokban irányadó, hanem a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) foglalt ötéves határidőt kellett volna alkalmaznia. Így a támadott szövegrészek az Alkotmány 35. § (2) bekezdését, valamint 37. § (3) bekezdését sértik. Az indítványozó szerint ugyancsak alkotmányellenes a PMr. 5. § második mondata, mivel "alaptalanul feltételezi, hogy az elkobzás szabályozása értelemszerűen alkalmazható a tulajdonosváltás nélkül, sőt a tulajdonos felé elszámolási kötelezettséggel állami őrizetbe került (lefoglalt) dolgok értékesítésére is". Ez az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sérti, mivel nem tesz eleget a normavilágosság követelményének. A PMr. 6. § (2)-(3) bekezdése az Alkotmány 35. § (2) bekezdésével ellentétes, ugyanis az adók módjára történő behajtás esetén lehetővé teszi az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénytől (a továbbiakban: Art.) való eltérést, az ingó-végrehajtást pedig - ugyancsak az Art.-vel ellentétesen - a Rendőrség hatáskörébe utalja, holott az Art. alapján a Rendőrség nem minősül adóhatóságnak. Mindezen rendelkezések megsemmisítését az indítványozó visszamenőleges hatállyal kérte.

8. Egy további indítványban a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 13/1996. (V. 21.) ORFK intézkedés (a továbbiakban: ORFK int.) és a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendőri feladatok szabályozásáról szóló 24/1999. (IV. 13.) ORFK GF intézkedés (a továbbiakban: ORFK GF int.) alkotmányellenességének megállapítását kérte. Az indítványozó szerint az ORFK int., és az ORFK GF int. állami irányítás egyéb jogi eszközeként nem korlátozhatja a tulajdonjogot, nem írhat elő jogszabályoktól eltérően elszállítási jogot. Az ORFK GF int. megbízási szerződés mintát tartalmaz a szabálytalanul parkoló járművek elszállítására és letétbe helyezésére vonatkozóan. Az ORFK GF int. "elhatárolja a megbízó rendőri szerv és a megbízott közreműködő (...) feladatait". Az ORFK GF int. "elmulasztja megállapítani a letétbe helyezést elrendelő rendőri szervek határozathozatali kötelezettségét". Holott - fejti ki az indítványozó -a fizetési kötelezettséget, a jármű birtokbavételi lehetőségét határozatban kell megállapítani. Az indítványozó azt kifogásolja, hogy az ORFK GF int. hiányosan szabályoz, ugyanis "nem hangolta össze a gépjárműtelep és a szorosan vett szabálysértési hatóság tevékenységét". Az ORFK GF int. kibocsátója nem mellékelt költségjegyzéket. Az indítványozó szerint alkotmányellenes az ORFK GF int. azért is, mert "elmulasztotta megállapítani az illetékes végrehajtót is", (...) nem írja le a közigazgatási végrehajtást és hibás, mert elfogadja (megismétli) a hibás és alkotmánysértő [Kr.-t]". A Kr. 16-19. §-a azért alkotmánysértő az indítványozó szerint, mert úgy rendelkezik a "kielégítési végrehajtásról, mintha a Rendőrségnek zálogjoga lenne és a Rendőrség a közigazgatási végrehajtás elkerülésével, közvetlenül értékesíthetné a zálogtárgyat, hogy abból kereshessen végkielégítést". Ezzel a Kr. felülbírálja a közigazgatási végrehajtás rendjét, ami ellentétes az Áe., a szabálysértésekről szóló 1999. LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.), a Vht., valamint az Art. - pontosan meg nem jelölt - rendelkezéseivel. Az ORFK GF int. az indítványozó szerint elmulasztotta értelmezni a Kr. 16-19. §-ait vagyonjogi szempontból, és megvizsgálni, hogy van-e a Rendőrségnek zálogjoga. Ezen kívül az ORFK GF int. elmulasztotta értelmezni a Kr. 7. § (3) bekezdését is a visszatartás joga szempontjából: az ORFK GF int.-ben az indítványozó szerint külön dönteni kellett volna arról, hogy a Rendőrségnek van-e visszatartási joga. Az indítványozó szerint a Rendőrség nem rendelkezik visszatartási joggal, illetve csak akkor rendelkezhetne, ha arról törvény rendelkezik. Mivel a Kr. nem törvény, ezért az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, valamint 13. § (1) bekezdésével ellentétesen rendelkezett a rendőrség visszatartási jogáról. Ezért az indítványozó szerint a Kr. 7. § (3) bekezdése alkotmányellenes. Az indítványozó úgy vélte, hogy indítványa alkotmányjogi panaszként is elbírálható, de egyúttal kérte annak utólagos normakontroll-indítványként történő elbírálását is. Emellett kérte, hogy az Alkotmánybíróság "szólítsa fel a Kormányt és az intézkedés kibocsátóját az Alkotmánynak megfelelő szabályozás kibocsátására". Valamint utalt arra, hogy indítványának célja, hogy az Alkotmánybíróság "irányt szab hasson az ügyészségek és bíróságok eljárásainak".

9. Egy további indítványban az indítványozó arra hivatkozott, hogy a gépjármű elszállítása a Kr. alapján az államigazgatási eljárás körébe tartozik, és nem szabálysértési eljárásnak minősül. A Kr. 13. § (2) bekezdése értesítési kötelezettséget ír elő, amely az indítványozó szerint olyan, mintha zálogjogot biztosítana a Rendőrség számára.

Az indítványozó szerint a Kr. 17. § (1) bekezdése alapján határozatot kellene hozni az elszállítás intézkedés alkalmazásáról. Emellett mivel az eljárás államigazgatási eljárásnak minősül az indítványozó szerint, a végrehajtás foganatosításával meg kellene keresni az adóhatóságot, és nem bízhatna meg - a Kr. 17. §-ában foglaltak szerinti -közreműködőt az árverés lebonyolításával. Mivel az eljárás a szabálysértési eljárás szabályait követi és nem az államigazgatási eljárás szabályait, ezért a Kr. 17. § (1) bekezdésének második és harmadik mondata sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdését.

Ugyanezért tartja alkotmányellenesnek az indítványozó a Kr. 17. § (2) bekezdés a) pontjának "ahol végrehajtót említ, azon az árverést elrendelő rendőri szerv nevében eljáró személyt" szövegrészét. Ugyanis az indítványozó álláspontja szerint a végrehajtó nem a "rendőri szerv nevében jár el", hanem "foganatosítja" a végrehajtást, míg a Vht. a rendőri szervet "végrehajtást kérőnek" nevezi.

A Kr. 7. § (3) bekezdése tartós visszatartásról rendelkezik, miközben az indítványozó szerint csak átmeneti visszatartásról rendelkezhetne, ugyanis a tartós visszatartásról törvényi szintű szabályozás van (lefoglalás, elkobzás a Sztv.-ben, biztosítási intézkedés, ingó foglalás, zár alá vétel a Vht.-ben, az Áe.-ben, valamint az Art.-ben). Az indítványozó szerint azonban nem létezik olyan törvény, amely alapján a Rendőrségnek joga volna a gépjárművet "visszatartani". Ebben a kérdésben tehát a rendeleti szintű szabályozás a tulajdonjog sérelmét eredményezi, ugyanis kényszerhitelezést ír elő. Ez a jogalkotói hatalommal való visszaélésre vezet, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sérti.

Végül az indítványozó kifejtette azt is, hogy szerinte a szabálysértési letét az Áe. hatálya alatt jött létre, és nem az Sztv. hatálya alatt, mint ahogy azt a részére megküldött ügyészi vélemény kifejtette. Az indítványozó - részben a Kr. 9. §-ával, részben 7. § (3) bekezdésével összefüggésben - kifogásolta azt is, hogy a gépjármű elszállításának és tárolásának költségéről nem az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerinti díjként rendelkezik. Szerinte ugyanis a Kr. alapján egyértelmű, hogy az elszállítás és tárolás költsége valójában nem más, mint az Áht. értelmében vett díj, amit viszont csak törvényben lehetne szabályozni.

Az ORFK GF int. azért vet fel további alkotmányossági problémát az indítványozó szerint, mert a jogalkotó nem határolta el kellően a gépjárműtelep és a szabálysértési hatóság hatáskörét. A szabálysértési hatóság ugyanis nem állapítja meg eljárási költségként a gépjármű elszállításának és tárolásának költségét, illetve, hogy azt a szabálysértési hatóság "rendőri külön díjként" határozza meg. Miután a Rendőrség értelmezése szerint a rendőri intézkedés a szabálysértési eljárástól független eljárás, a szabályozás kétértelmű, és így nem világos az indítványozó szerint az elévülési idő a "szállítási-őrzési eljárásban". Véleménye szerint ugyanis, ha az Sztv. szerinti eljárásnak tekintjük az elszállítás intézkedés alkalmazását, akkor az elévülési idő két év, míg ha az Áe. szerinti eljárásnak, akkor három év. "Ha az elévülési szabályok az Áe.-től öröklődnek, akkor ez a jogértelmezés korlátozza az elévüléshez való jogot".

Az Alkotmánybíróság az indítványokat - tárgyuk azonosságára tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. §-a alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni."

"37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni."

2. A Kr. indítvánnyal érintett rendelkezései: "3. § (1) A rendőr hatósági intézkedésként elrendelheti a kerékbilincs alkalmazását, a jármű elszállíttatását.

(2) A rendőrség a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű elszállításához, továbbá az intézkedéssel érintett jármű tárolására, őrzésére és értékesítésére - szerződés alapján - közreműködőt vehet igénybe.

(3) A közreműködő a kerékbilincs felszerelését, továbbá a jármű elszállítása esetén a szállító járműre történő felrakodást, illetőleg a vontató járműhöz történő rögzítést csak az intézkedő rendőr jelenlétében, a kerékbilincs leszerelését, a tárolóhelyre szállított jármű visszaadását - a rendőrség előzetes intézkedése alapján - rendőr jelenléte nélkül is végezheti."

"7. § (1) Az intézkedést azonnal félbe kell szakítani vagy meg kell szüntetni, ha a járműhöz visszaérkező üzemeltető azt kéri és az intézkedés költségét megtéríti, egyben a szabálytalan elhelyezést megszünteti.

(2) Az üzemeltető kérelmére - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a kérelemtől számított négy órán belül a jármű rögzítését meg kell szüntetni, illetőleg az elszállított járművet birtokába kell adni, ha az intézkedés költségét megtéríti, vagy a befizetés tényét az átutalási utalvány feladóvevényével igazolja.

(3) Az intézkedés a költség megtérítése előtt az e rendeletben foglalt kivételek esetében szüntethető meg."

"8. § (1) Az üzemeltető - az e rendeletben meghatározott kivételekkel - köteles a kerékbilincs alkalmazásával, a jármű elszállításával, tárolásával és őrzésével, valamint a jármű értékesítésével felmerülő költségek térítéseként a mellékletben meghatározott összeget (a továbbiakban együtt: költség) megfizetni. Ha a járművet nem a 11. § szerinti kijelölt tárolóhelyre szállítják, a tárolás és őrzés költségeit nem kell megfizetni.

(2) A 7. § (1) bekezdésében foglalt esetben csak az alkalmazott intézkedés költségének a felét kell megfizetni.

(3) Nem kell a költséget megfizetni, ha

a) a szabályosan elhelyezett járműre irányuló intézkedésre bűncselekmény megelőzése, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, a jármű jogellenes használatának megakadályozása, a jármű biztonságának megóvása, a közbiztonság védelme érdekében, közveszély vagy elemi csapás elhárítása, illetőleg a közút különleges igénybevétele miatt került sor, és a rendőrhatóság az üzemeltetőt a jármű eltávolítására kellő időben nem hívta fel;

b) az intézkedésre okot adó szabálytalan elhelyezés miatt az üzemeltető felelőssége nem állapítható meg.

(4) Ha a szabálytalan elhelyezéssel összefüggő eljárásban az üzemeltető felelősségének hiányát állapítják meg, részére a már megfizetett költséget vissza kell téríteni."

"13. § (1) Ha az üzemeltető az elszállítást követő három munkanapon belül nem kéri az intézkedés megszüntetését, a rendőrség haladéktalanul gondoskodik a jármű üzemeltetőjének megállapításáról. A külföldi rendszámtáblával ellátott jármű elszállítása esetén a külföldi üzemeltető adatait a közúti közlekedési nyilvántartási szerv útján a 12. §-ban meghatározott jegyzőkönyv egy példányának megküldésével annak az államnak az illetékes hatóságától kell beszerezni, ahol a járművet forgalomba helyezték.

(2) Az elszállításról az üzemeltetőt - a név- és lakcímadatok kézhezvételét követően haladéktalanul - a jegyzőkönyv egy példányának megküldésével értesíteni kell, és fel kell szólítani, hogy fizetési kötelezettségét teljesítse és a járművet vegye birtokába. A felszólítást a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályok szerint kell közöl ni.

(3) Az üzemeltetőt a felszólításban figyelmeztetni kell, hogy a rendőrség a járművet az e rendeletben foglalt feltételek szerint értékesítheti, és fel kell hívni az üzemeltető személyében időközben bekövetkezett adatok esetleges változásának három munkanapon belül történő bejelentésére.

(4) Ha az üzemeltető az értesítést követő tizenöt napos határidő elteltével nem jelentkezik a jármű átvételére, a határidő elteltét követő három napon belül a felszólítást meg kell ismételni."

3. A PMr. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"4. § (3) Ha a lefoglalt dolog átvételére jogosult személy a lefoglalást megszüntető határozatban megadott határidőn belül a dolgot nem veszi át, a szabálysértési hatóság a dolog értékesítése, illetve megsemmisítése iránt intézkedik. Az Sztv.-ben meghatározott elévülési időn belül jelentkező jogosult a lefoglalt dolog értékesítése esetén - a tárolás és az értékesítés során felmerült indokolt költségek levonása után - az értékesítésből befolyt ellenértékre, megsemmisítés esetén - a tárolás és a megsemmisítés indokolt költségeinek levonása után - a lefoglaláskori értékre tarthat igényt."

"5. § (...) A lefoglalt dolog értékesítése során az elkobzott dolgok értékesítésére vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni. (...)"

"6. § (2) Az elkobzott dolgot - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel, illetve ha jogszabály eltérően nem rendelkezik -annak tárolási helye, illetve, amennyiben előnyösebb, a szabálysértési hatóság székhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjének kell értékesítésre átadni. Az értékesítésre - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel, illetve ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) ingó végrehajtására vonatkozó szabályai az irányadók.

(3) A rendőrség, illetve a vám- és pénzügyőrség hatáskörébe utalt szabálysértések esetén az értékesítés az említett szervek feladata. A vámhatóság értékesíti a jogerősen elkobzott vámárut és jövedéki terméket is külön jogszabályok alkalmazása mellett."

III.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését az alábbiakra alapozta:

1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdése ellentétesen szabályozott-e az Rtv. 45. § (1)-(2) bekezdésével és így sérti-e az Alkotmány 35. § (2) bekezdését.

Az Rtv. 45. § (1) bekezdése alapján nem csak balesetveszély esetén szállítható el a gépjármű, hanem minden olyan esetben, ha a szabálytalanul elhelyezett gépjármű a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. A jogalkotó tehát nem csak baleseti veszély esetén teszi lehetővé a gépjármű elszállítását, hanem annál tágabb körben. A "közúti forgalom biztonságának veszélyeztetése", illetve a "közbiztonság veszélyeztetése" tehát nem szűkíthető le a "balesetveszély" eseteire.

Az elszállítás intézkedés alkalmazásának feltételeiről az Rtv. 45. § (1) bekezdése rendelkezik. A Kr. az alkalmazás eljárási feltételeit szabályozza - vagyis az elszállítás intézkedés nem a Kr. rendelkezésein alapul csupán, amire a Kr. 1. §-a kifejezetten utal. Az elszállítás és a kerékbilincs intézkedés alkalmazására értelemszerűen akkor kerülhet sor, ha az alkalmazás feltételei fennállnak. Erről tehát külön nem kell rendelkeznie a jogalkotónak. Ha az intézkedés alkalmazása adott esetben a törvényi és egyéb jogszabályi feltételeknek nem felelne meg, az Rtv. jogorvoslatot biztosít az intézkedéssel szemben (amit az indítványozó - az iratokból kitűnően - ki is merített). Ha az elszállítás, vagy kerékbilincs intézkedés alkalmazására az üzemeltető szabálysértési felelőssége hiányában kerülne sor, a Kr. 8. § (3)-(4) bekezdése alapján - a szabálysértési határozat figyelembevételével - a költséget nem kell megfizetni, illetve a már megfizetett költséget vissza kell téríteni az üzemeltető részére. Mindezek alapján az, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdése külön nem utal arra, hogy az elszállítás intézkedés alkalmazására a "jogszabályokban meghatározott esetekben" kerül sor, nem teszi alkotmányellenessé a Kr. 3. § (1) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a részében elutasította.

2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a Kr. 7. § (3) bekezdése és 8. § (1) bekezdése ellentétes-e az RSztv. 48. § (1) bekezdés a) pontjával, illetve az Áe. 14. § (2) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság mindenek előtt megállapította, hogy az Áe.-t időközben hatályon kívül helyezte a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.), az RSztv.-t pedig az Sztv., így az Alkotmánybíróság az eljárását erre tekintettel folytatta le.

2.1. A Kr. alkotmányellenessége nem állapítható meg azon az alapon, hogy nem ismétli meg a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseit. Az alacsonyabb szintű jogszabályban ugyanis nem kell megismételni a magasabb szintű jogszabály kötelező rendelkezéseit, ez fölösleges túlszabályozást eredményezne. A magasabb szintű jogszabályok rendelkezései ugyanis anélkül is kötelezik, illetve jogosítják a jogalanyokat, hogy erről az alacsonyabb szintű jogszabályok külön rendelkeznének.

Az indítványozó tévesen értelmezi a Kr. 7-8. §-át. Amint arra az Alkotmánybíróság a Kr. 3. § (1) bekezdése alkotmányosságának vizsgálata kapcsán már utalt: a Kr. biztosítja annak lehetőségét a jármű tulajdonosa (üzemeltetője) számára, hogy mentesüljön a költségek megfizetése alól, ha az intézkedés alkalmazása jogtalan volt. Ennek eseteit a Kr. 8. § (3) bekezdése sorolja fel. A Kr. 8. § (4) bekezdése arról is kifejezetten rendelkezik, hogy amennyiben az üzemeltető szabálysértési felelősségének hiányát állapítják meg a szabálysértési eljárásban, részére az intézkedés már megfizetett költségét vissza kell téríteni. Mivel az elszállítás és kerékbilincs intézkedésről az Rtv. rendelkezik, az intézkedés alkalmazására nem az indítványozó által hivatkozott magasabb szintű szabályok irányadók.

Erre tekintettel nem állapítható meg, hogy a Kr. 7. § (3) bekezdése, valamint 8. § (1) bekezdése az Sztv.-vel, illetve a Ket.-tel ellentétesen szabályozott volna, így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

2.2. Az indítványozó amiatt is kérte a Kr. 7. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását, mert az szerinte olyan "tartós visszatartásról" rendelkezik, amelyet csak törvényben lehetne szabályozni, tekintettel az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére és 8. § (2) bekezdésére. Az indítványozó szerint azonban nem létezik olyan törvény, amely alapján a Rendőrségnek joga volna a gépjárművet - ahogy fogalmaz - "visszatartani".

Az Alkotmánybíróság ismételten utal arra, hogy az elszállítás és a kerékbilincs intézkedés alkalmazásáról, annak feltételeiről az Rtv. rendelkezik. A Kr. az Rtv. 45. §-ának végrehajtási rendelete. A gépjármű elszállításának és a kerékbilincs alkalmazásának lehetősége a Rendőrség számára tehát elsődlegesen nem a Kr., hanem az Rtv. rendelkezésein alapul. Így törvényi szinten biztosított annak a lehetősége is, hogy ha az üzemeltető az elszállított gépjárművet nem veszi át, annak őrzéséről - az elszállítás és őrzés költségének megtérítéséig, vagy ennek hiányában a gépjármű értékesítéséig - gondoskodjon. Így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.

2.3. Az indítványozó a Kr. 9. §-ára, valamint közvetetten a Kr. 7. § (3) bekezdésére tekintettel úgy vélekedett, hogy az elszállítás és tárolás költsége valójában az Áht. szerinti díj, amit törvényben kellett volna szabályozni.

Az indítvány ebben az esetben is a vonatkozó szabályok téves értelmezésén alapul. Az Áht. 10. §-a alapján fizetési kötelezettséget előírni - a díj és a bírság kivételével - csak törvényben lehet. Díjat kormányrendelet, vagy annak felhatalmazása alapján miniszteri rendelet is megállapíthat.

Az elszállítás és tárolás költsége azonban nem minősül díjnak, viseléséről pedig nem a Kr., hanem az Rtv. 45. §-a rendelkezik. A Kr. csupán a költség tényleges mértékét és megfizetésének részletszabályait határozza meg. Mivel tehát az üzemeltető fizetési kötelezettsége - az indítvány felvetésével ellentétben - törvényi rendelkezésen alapul, az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.

3. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a Kr. 7. § (3) bekezdését és 13. §-át érintő indítványi kérelmeket tekintette át.

3.1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján a Kr. 7. § (3) bekezdése, valamint 13. § (2) bekezdése megsemmisítését azért kérte az indítványozó, mert e rendelkezések kényszerhitelezést írnak elő, s ezzel a törvényhozás visszaélt jogalkotói hatalmával.

Az Alkotmánybíróság az Rtv. 45. § (3) bekezdésében szabályozott, a jármű elszállításával és a kerékbilincs alkalmazásával kapcsolatos költségek viselésére vonatkozó szabályozást a 44/2004. (XI. 23.) AB határozatában már vizsgálta a jogorvoslati jog szempontjából, és a következőket állapította meg: "A kifogásolt rendelkezés szerint az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának költsége a járműtulajdonost terheli. Ez a rendelkezés anyagi jogi szabály, amely nem rendelkezik eljárási kérdésekről. A kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos eljárási szabályokat a [Kr.] rendezi. E kormányrendelet valóban tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a járművet a tulajdonos - néhány a rendeletben meghatározott kivételtől eltekintve - csak az intézkedés költségének megfizetését követően veheti birtokba. A [Kr.] 8. § (4) bekezdése viszont arról rendelkezik, hogy ha a szabálytalan elhelyezéssel összefüggő eljárásban az üzemeltető felelősségének hiányát állapítják meg, részére a már megfizetett költséget vissza kell téríteni. A rendőri intézkedéssel szemben a [Kr.] 20. §-a szerint van helye jogorvoslatnak. Ha a tulajdonos a szabálytalan gépjármű elhelyezésért felelős, akkor viszont a kifogásolt törvényi rendelkezés alapján a költségeket viselnie kell, amely ellen, mint törvényi rendelkezés ellen, már valóban nincs jogorvoslatnak helye." (ABH 2004, 618, 659.)

Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában a joggal való visszaélés tilalmának közjogi alkalmazása során valamely jogintézmény nem rendeltetésszerű alkalmazását tekintette a tilalom megsértésének [pl. 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240.; 29/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 316.; 5/2007. (II. 27.) AB határozat, ABH 2007, 120.; 18/2008. (III. 12.) AB határozat, ABK 2008. március 267.].

Azzal, hogy a Kr. a gépjármű birtokba vételét a szállítás és őrzés költségeitől teszi függővé, nem tekinthető a jogalkotói hatalommal való visszaélésnek és "kényszerhitelezésnek" sem minősül, tekintettel arra, hogy a gépjármű tulajdonosa utólag: a gépjármű elszállítását és őrzését követően fizeti ki annak költségét. Ezen kívül a gépjármű tulajdonosának ez a költség visszajár, ha a szabálysértési eljárásban megállapítják felelősségének hiányát.

Az indítványozó feltételezésével ellentétben az elszállított gépjármű tárolására nem a zálogjog szabályai irányadók. Ez egyrészt abból következik, hogy a jogalkotó nem rendelkezett kifejezetten zálogjog keletkezéséről az Rtv. 45. §-ában az elszállított jármű tekintetében. Másrészt a szabályozás alapján nem arról van szó, hogy a gépjármű valamely követelés biztosítása érdekében zálogtárgyként szolgálna, hiszen az elszállítás és tárolás alapja egy szabálysértés (és nem polgári jogi követelés).

Az Alkotmánybíróság ezért az indítványokat mind a Kr. 7. § (3) bekezdése, mind 13. § (2) bekezdése tekintetében elutasította.

3.2. A Kr. 13. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását azért kérték, mivel azzal, hogy a Kr. 13. § (1) bekezdése három napon belül követeli meg a gépjármű üzemeltetőjének megállapítását, a Ket.-ben foglaltaktól eltérő eljárási határidőt állapít meg.

A gépjármű elszállítása, illetve a kerékbilincs alkalmazása rendőri intézkedés, amelyre az Rtv. - és nem a Ket. -vonatkozó rendelkezései az irányadók. A rendőri intézkedés alkalmazása esetén nem kerül sor határozathozatalra. A rendőri intézkedés alkalmazásának alapjául szolgáló szabálysértésre (pl. szabálytalan várakozás) már nem az Rtv., hanem az Sztv. rendelkezései az irányadók, s így arról határozatot kell hozni. A rendőri intézkedés ellen az Rtv. alapján, a szabálysértési határozat ellen az Sztv. alapján van jogorvoslat. A rendőrség eljárásáról az Rtv., illetve annak felhatalmazása alapján és keretei között a Kormány rendelete rendelkezik, illetve szabálysértés esetén az Sztv. és annak végrehajtási szabályai az irányadók. Mindezek alapján nem állapítható meg, hogy a Kr. 13. § (1) bekezdése ellentétes lenne Ket. rendelkezéseivel, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

3.3. A Kr. 13. § (2) bekezdése az indítványozó szerint azonnali fizetési kötelezettséget feltételez, ami az RSztv. 72. § (1) bekezdésével és az Áe. 62. § (2) bekezdésével, és így az Alkotmány 35. § (2) bekezdésével ellentétes.

Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazása esetén az intézkedés alkalmazásának költsége a gépjármű tulajdonosát (üzemben tartóját) terheli. E költségviselési kötelezettségről az Rtv. 45. § (3) bekezdése rendelkezik, tehát a fizetési kötelezettség nem a Kr. rendelkezésein, hanem törvényi szintű rendelkezésen alapul. Ez azt is jelenti, hogy a rendőri intézkedéssel járó költségek viselésére nem a Ket., illetve az Sztv. rendelkezései irányadók. A Kr. 13. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a gépjármű elszállítását követően, ha a gépjármű tulajdonosa maga nem kérte az intézkedés megszüntetését, a Rendőrség értesíti az intézkedés megtörténtéről és felhívja az Rtv. 45. § (3) bekezdése alapján fennálló kötelezettsége teljesítésére. A Kr. 13. § (2) bekezdése tehát arról rendelkezik, hogy az Rtv. alapján fennálló fizetési kötelezettség teljesítéséről a gépjármű tulajdonosát értesíteni kell. Mivel a Kr. 13. § (2) bekezdése az Rtv. 45. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak végrehajtásáról rendelkezik, nem állapítható meg az indítványozó által hivatkozott magasabb szintű jogszabályok sérelme az Alkotmány 35. § (2) bekezdése alapján.

3.4. Az egyik indítványban az indítványozó azért kérte a Kr. 13. § (2) bekezdésének megsemmisítését, mivel szerinte mind az Áe., mind az RSztv. alapján határozathozatali kötelezettségként kellene értelmezni a Kr. 13. § (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság hatáskörébe jogszabály és az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányosságának vizsgálata tartozik, nincs tehát hatásköre jogszabályok értelmezésére, így az ezzel kapcsolatban felvetett indítvá-nyi kérelmet az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította. Megjegyzi ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy a rendőri intézkedés alkalmazása szükségszerűen nem határozat alapján történik: annak lényege ugyanis, hogy a Rendőrség haladéktalanul megtegye a köz érdekében szükséges intézkedést, ha annak feltételei fennállnak. Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazása tekintetében a magasabb szintű jogszabály az Rtv. 45. §-a, és általában az Rtv.-ben a rendőri intézkedés alkalmazására vonatkozó általános rendelkezések irányadók. Így az intézkedéssel szembeni jogorvoslatra is az Rtv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az üzemeltető szabálysértési felelősségének megállapítása érdekében - az elszállítás intézkedéssel párhuzamosan megindítandó - szabálysértési eljárást kell lefolytatni. A szabálysértési eljárás és határozat azonban - értelemszerűen - nem feltétele az elszállítás intézkedés alkalmazásának.

4. A Kr. 17. §-ának megsemmisítését azért kérték, mert az az Rtv. 45. § (1) bekezdésével ellentétesen szabályozott. A Kr. 17. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, a 17. § (2) bekezdés a) pontját azért is kifogásolták, mert lehetővé teszi közreműködő igénybevételét az árverés lebonyolítására.

A Kr. 17. §-a az Rtv. 45. § (1) bekezdésében foglaltakhoz kapcsolódó végrehajtási szabályokról rendelkezik. A Rendőrség az Rtv. 45. § (1) bekezdése alapján értékesítheti, vagy más úton hasznosíthatja az elszállított és az üzemeltető által át nem vett gépjárművet. A Kr. 17. § (1) bekezdése alapján az értékesítésre árverés útján kerül sor, amelyre a Vht. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A Kr. 17. § (2) bekezdése meghatározza azokat az értelmező rendelkezéseket, amelyek a Vht. 118-129. §-ának megfelelő alkalmazását segítik a jogalkalmazó számára: így többek között azt, hogy a Kr. szerinti árverés esetében mit kell ingó, végrehajtó és adós fogalma alatt érteni. Az indítványozó azt kifogásolta, hogy az árverés lebonyolításával a Kr. nem az adóhatóságot, hanem a Rendőrség által megbízott közreműködőt hatalmazza fel, ami az Rtv. 45. § (1) bekezdésével ellentétes. Ezzel kapcsolatban arra utal az Alkotmánybíróság, hogy az Rtv. 25. §-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy feladatai ellátásához - a hatósági jogkörben hozott határozatai, valamint az intézkedései kivételével - szerződés alapján közreműködőt vehet igénybe. A Kr. 17. §-a az Rtv. ezen rendelkezése alapján lehetővé teszi a Rendőrség számára, hogy az árverés lebonyolításával az Rtv. 25. §-a szerinti közreműködőt bízzon meg. A Kr. 17. § (2) bekezdése alapján pedig a Vht. végrehajtóra vonatkozó rendelkezései a Rendőrség által megbízott közreműködő tekintetében is alkalmazandó. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kr. 17. §-a nem ellentétes az Rtv. 45. § (1) bekezdésével, ezért az indítványokat ebben a részükben elutasította.

5. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a Kr. 19. § (3) bekezdése az Rtv. 45. § (1) bekezdésével ellentétesen határozta-e az ismeretlen tulajdonos kártalanításának szabályait.

A Kr. 19. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ismeretlen gépjármű-tulajdonos a Rendőrség által értékesített gépjármű tárolási költséggel csökkentett összegét az értékesítéstől számított hatvan napon belül veheti át. Ezzel a Kr. 19. § (3) bekezdése az Rtv. 45. § (1) bekezdés harmadik mondatával megegyezően szabályozza az ismeretlen gépjármű-tulajdonos kártalanítását, hiszen az Rtv. szerint: "Ha az elszállított, eltávolított jármű ismeretlen tulajdonosa a jármű értékesítése után 60 napon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a tárolási költséggel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni". A Kr. 19. § (3) bekezdése tehát az Rtv. 45. § (1) bekezdés harmadik mondatával megegyezően szabályoz. Így az indítványozó által felvetett összefüggésben nem állapítható meg a Kr. 19. § (3) bekezdésének alkotmányellenessége, így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

6. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a PMr. egyes rendelkezéseit kifogásoló indítványi kérelmeket bírálta el.

6.1. A PMr. 4. § (3) bekezdése "Sztv.-ben meghatározott" szövegrészét azért támadta az indítványozó, mert a jogalkotó az elévülés időtartamát az Sztv.-re, és nem a Ptk.-ra utalással állapította meg, ami szerinte az Alkotmány 35. § (2) bekezdését, valamint 37. § (3) bekezdését sérti.

A PMr. az Sztv. alapján lefoglalt és elkobzott dolgok kezeléséről rendelkezik, vagyis az Sztv. egyik végrehajtási rendelete. Ennek megfelelően az eljárási határidőket az Sztv.-re utalással szabályozza. Mivel a PMr. az Sztv., és nem a Ptk. végrehajtási rendelete, illetve mivel a PMr. szabálysértési eljárási kérdéseket, és nem polgári jogi jogviszonyokat szabályoz, nem állapítható meg a PMr. 4. § (3) bekezdése második mondatának alkotmányellenessége az indítványozó által felvetettek alapján. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

6.2. Az indítványozó a PMr. 5. § második mondatának alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján kérte, mivel az nem tesz eleget a normavilágosság követelményének.

A PMr. 5. §-a a lefoglalt dolog értékesítésének részletszabályait tartalmazza. A lefoglalásra vonatkozó speciális rendelkezéseken kívül egy utaló szabállyal az elkobzott dolog értékesítésének szabályait rendeli értelemszerűen alkalmazni. Vagyis az elkobzott dolog értékesítésének eljárási szabályait a lefoglalás speciális szabályait figyelembe véve kell a jogalkalmazónak eljárása során alkalmaznia. Az ilyen utaló szabály azt szolgálja, hogy a jogalkotó megelőzze a túlszabályozást, és elkerülje az egyes rendelkezések fölösleges megismétlését egy adott szabályozási koncepción belül.

Mivel a PMr. egyértelműen meghatározza, hogy melyek azok az eljárási szabályok, amiket a jogalkalmazónak figyelembe kell vennie, és értelemszerűen alkalmaznia kell, nem állapítható meg a normavilágosság sérelme. Így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.

6.3. A PMr. 6. § (2)-(3) bekezdése az Alkotmány 35. § (2) bekezdésével ellentétes, ugyanis az adók módjára történő behajtás esetén lehetővé teszi az Art.-től való eltérést, az ingó-végrehajtást pedig - ugyancsak az Art.-vel ellentétesen - a Rendőrség hatáskörébe utalja, holott az Art. alapján a Rendőrség nem minősül adóhatóságnak.

A PMr. 6. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a szabálysértési hatóság a szabálysértési eljárás során lefoglalt, illetve elkobzott dolog értékesítésére - bizonyos kivételekkel - az Art. ingó végrehajtásra vonatkozó szabályai alapján jár el. A kivételként meghatározott esetekben - amilyen például a PMr. 6. § (3) bekezdésében meghatározott Rendőrség (vám- és pénzügyőrség) - a szabálysértési hatóság a rá irányadó jogszabályban meghatározottak szerint értékesíti az elkobzott (lefoglalt) dolgot. A támadott rendelkezés tehát utaló szabállyal határozza meg az értékesítésre irányadó eljárási szabályokat, amely vagy az Art., vagy más, külön jogszabály. Ez nem azt jelenti, hogy az Art. rendelkezéseitől való eltérésre adott felhatalmazást a PMr.

Az indítványozó a PMr. 6. § (2)-(3) bekezdését az Alkotmány 35. § (2) bekezdésének sérelmére hivatkozva támadta. Az Alkotmány 35. § (2) bekezdése alapján a Kormány rendelete nem lehet ellentétes törvénnyel. A támadott jogszabály nem kormányrendelet, hanem miniszteri rendelet, így az Alkotmány 35. § (2) bekezdésének sérelmét nem veti fel. Mivel az indítvány tartalmi összefüggéséből kiderül, hogy az indítványozó a PMr. magasabb szintű jogszabállyal való ellentétének megállapítását kezdeményezte, az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a fent kifejtettek alapján az indítványozó által felvetett összefüggésben az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelme sem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.

7. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azokat az in-dítványi kérelmeket vizsgálta, amelyek az ORFK int. és az ORFK GF int. alkotmányellenességének megállapítását kérték. Az indítványozó ezen intézkedések alkotmányellenességét alkotmányjogi panasz elnevezésű indítványban támadta, ám kifejezetten kérte, hogy amennyiben indítványa alkotmányjogi panaszként nem elbírálható, az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll keretében vizsgálja meg az ORFK int. és az ORFK GF int. alkotmányosságát. Mivel az indítvány az alkotmányjogi panasz - Abtv. 48. §-a szerinti - törvényi feltételeinek nem felel meg, az Alkotmánybíróság - az indítványnak megfelelően - az Abtv. 1. § b) pontja szerinti eljárást folytatta le.

Az Abtv. 1. §-ának b) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe többek között jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Az Alkotmánybíróság mindenek előtt megvizsgált a az ORFK int. és az ORFK GF int. jogforrási jellegét.

Az Alkotmánybíróságnak hosszú ideje következetes gyakorlata szerint az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megítélésénél nem a forma és az elnevezés a meghatározó, hanem az a tartalom, amely alkalmassá teszi arra, hogy az állami irányítás egyéb jogi eszközei közé sorolható jogi iránymutatásként érvényesüljön [először: 60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275, 278.]. Amennyiben a vizsgálat alá vont aktus - formájától függetlenül -olyan jogi iránymutatásokat tartalmaz, amelyek bizonyos kérdésekben egységes joggyakorlat kialakítását célozzák, vagyis értelmezi a törvényt, továbbá ajánlást ad egyes rendelkezések végrehajtására, tartalmát tekintve az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősíthető. [37/2001. (X. 11.) AB határozat, ABH 2001, 302, 306.]

A vizsgálat alá vont ORFK int. és ORFK GF int. sem az Alkotmány, sem a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) szerint nem jogszabály és nem is az állami irányítás egyéb jogi eszköze.

Az Alkotmánybíróság jelen esetben megállapította, hogy a vitatott, az Országos Rendőrfőkapitány, valamint az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója által kiadott intézkedések - mivel az Rtv., a Kr. és a KRESZ egységes értelmezése és a jogszerű eljárási gyakorlat kialakítását elősegítendő ezek végrehajtásának fő irányáról és módszeréről szólnak - a közvetlen irányításuk alá tartozó szervek tevékenységét szabályozzák, illetve az egységes joggyakorlat kialakítását célozzák. Ugyanis mindkét intézkedés értelmezi az Rtv.-t, a Kr.-t, valamint a KRESZ rendelkezéseit, továbbá - különösen az ORFK int. - ajánlást ad egyes rendelkezések végrehajtására, a kerékbilincs és elszállítás intézkedés gyakorlati alkalmazására. Mindkét intézkedés megfogalmazása alapján egyértelmű, hogy azzal a céllal bocsátották ki, hogy a címzettek kötelező előírásként kövessék. Tartalmát tekintve tehát mindkét intézkedés az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősíthető (részben utasításnak, részben jogi iránymutatásnak).

Az ORFK int. kibocsátásáról országos hatáskörű szerv vezetője rendelkezett, azonban azt nem az arra előírt elnevezéssel, formában és eljárási rend szerint adta ki. Az ORFK GF int.-t pedig állami irányítás egyéb jogi eszköze (jogi iránymutatás) kibocsátására nem jogosult szerv adta ki, továbbá nem az arra előírt elnevezéssel és formában, valamint eljárási rend szerint. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal támadott két intézkedés kibocsátása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság követelményét sérti.

Az Alkotmánybíróság az ORFK int., valamint az ORFK GF int. vizsgálata során újból elvi éllel mutat rá arra, hogy "az indítvánnyal támadott és hasonló minisztériumi, egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, iránymutatások, útmutatók, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések, amelyek nem a Jat. garanciális szabályainak betartásával kerülnek kibocsátásra, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Jogbizonytalanságot teremtenek, kiszámíthatatlanná teszik a jogalanyok, a jogalkalmazó szervek magatartását. Bár a bennük foglalt jogértelmezésnek, jogalkalmazási szempontnak semmiféle jogi ereje, kötelező tartalma nincs, miután az államigazgatás központi szervei bocsátják ki, alkalmasak arra, hogy a címzetteket megtévesszék, s a címzettek kötelező előírásként kövessék azokat. [...] A törvényben foglalt garanciális szabályok be nem tartásával alkotott, ilyen iránymutatások könnyen válhatnak a jogi szabályozást pótló, a jogszabályok érvényesülését lerontó irányítási eszközökké, s ez a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen." [60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275, 277.]

Az Alkotmánybíróság korábbi álláspontja szerint a hatáskör hiányában, vagy annak túllépésével kiadott állami iránymutatás egyéb jogi eszköze "semmis, nem létező aktusnak minősül, így semmiféle jogi hatás nem fűződhet hozzá" [60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275, 278, 279.; valamint 31/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 158, 161.].

Az Alkotmánybíróság a 31/1995. (V. 25.) AB határozatban azt is kimondta, hogy érvénytelenek "az olyan állami aktusok amelyek ugyan túlléptek a kibocsátó szerv jogalkotási hatáskörén,... de a kibocsátó szándéka szerint normakénti követésre tartottak igényt, illetve a gyakorlatban úgy is hatályosultak" (ABH 1995, 158, 161.).

Az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően csupán megállapítja a normatív tartalmat hordozó, de a Jat. szerinti állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősíthető aktus alkotmányellenességét azzal, hogy "ahhoz joghatás nem fűződik" [60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275, 278.; 31/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 158, 161.].

Az Alkotmánybíróság a kifejtettekre tekintettel megállapította, hogy az ORFK int. és az ORFK GF int. kiadása alkotmányellenes volt, ezért azokhoz joghatás nem fűződik.

Mivel az Alkotmánybíróságnak az ORFK int. és az ORFK GF int. tekintetében nem volt mit megsemmisítenie, ezért az indítványnak a jogilag nem létező aktus megsemmisítésére vonatkozó részét - gyakorlatának megfelelően - az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.

8. Az indítványozó alkotmányjogi panasz formájában annak megállapítását kérte törvényességi kérelme alaptalanságáról tájékoztató KTLÜ 5029/2000/2-I. sz. levél kapcsán, hogy az Ütv. az Alkotmány 70/K. §-ával ellentétesen elmulasztotta szabályozni a törvényességi kérelem elutasításával szembeni jogorvoslatot. Emellett alkotmánysértőnek tartotta a Rendőrség és az ügyészség jogértelmezését a Kr. 13. § (2) bekezdésére vonatkozóan. Az indítványozó a BRFK Közbiztonsági Szervek Igazgatásrendészeti Főosztály 176-00700 szabs. számú, 2000. május 22-én kelt jogerős határozatával összefüggésben mulasztás megállapítását kérte. Kérte továbbá az Alkotmánybíróság ideiglenes intézkedését, valamint kérte az alkotmányellenes jogszabályok alapján lefolytatott, jogerősen befejezett szabálysértési eljárások Alkotmánybíróság általi felülvizsgálat át az Abtv. 43. § (3) bekezdése alapján. Az indítványozó magát a határozatot is támadta, mivel az indokolás nélkül mellőzte az indítványozó szerint a határozathozatalhoz szükséges kérdések taglalását a határozat indokolásában. Az indítványozó alkotmányjogi panasz keretében kifogásolta a BRFK "2000. január 18-án hatályos szórólapját". Támadta az indítványozó ORFK Igazgatásrendészeti Főosztályának 3-823/2/2000. számú, az indítványozó felügyeleti intézkedési kérelmére kibocsátott értesítést. Az indítványozó alkotmányjogi panasz formájában kifogásolta, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének értelmezése során "a jogállamisággal szemben az annak részét képező jogbiztonságot helyezi előtérbe".

Az indítványozó a Fővárosi Bíróság 7. K. 30.263/2000/9. számú határozatában foglalt, a Kr. 13. § (2) bekezdésére vonatkozó jogértelmezést is támadta alkotmányjogi panasz keretében. Alkotmánysértő "élő jogra" hivatkozással támadta az indítványozó a Fővárosi Főügyészség, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, és a BRFK Kr. 13. § (2) bekezdésére vonatkozó jogértelmezését Az indítványozó valamennyi alkotmányjogi panasz elnevezéssel benyújtott indítványában kifejtett álláspontja szerint mind az Áe., mind az RSztv. alapján határozathozatali kötelezettségként kellene értelmezni a Kr. 13. § (2) bekezdését.

8.1. Az indítványokból kitűnik, hogy az indítványozóval szemben folyamatban volt szabálytalan parkolás miatt a szabálysértési eljárás, emellett az indítványozó is - gépjárműve elszállítása miatt - több eljárást kezdeményezett a Rendőrség által alkalmazott intézkedés jogszerűségét vitatva (így az Rtv. 93/B. §-a szerinti panasszal élt, valamint ezzel összefüggésben az ügyészség törvényességi felügyeleti eljárását kezdeményezte). Ezen eljárások mindegyike folyamatban volt még az indítványok benyújtásakor. Az Alkotmánybíróság 2000 júniusában tájékoztatta az indítványozót az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételeiről. Az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozó figyelmét arra is, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az eljáró hatóságok, illetve bíróság határozatainak megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe ugyanis csak az indítványozó ügyében alkalmazott jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata tartozik.

8.2. Az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltétele, hogy a panaszos az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Törvényi feltétele az alkotmányjogi panasznak az is, hogy ennek keretében csak azon jogszabály, vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányossági vizsgálatát lehet kezdeményezni, amelyet az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló határozatban alkalmaztak, s amely a jogsérelem alapjául szolgál.

Az indítványozó általa előterjesztett "alkotmányjogi panaszokat" - egy eset, a jogerősen lezárt szabálysértési eljárás kivételével - nem jogerősen lezárt ügyek kapcsán indította. A BRFK Közbiztonsági Szervek Igazgatásrendészeti Főosztály 176-00700 szabs. számú határozatával kapcsolatban előterjesztett alkotmányjogi panaszban egyrészt nem az ott alkalmazott jogszabályok alkotmányellenességét állította, valamint nem jogszabály, vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét támadta, hanem a hatóság jogértelmezését, a határozat indokolásában foglaltakat (illetve annak nem kellően kimerítő jellegét). Emellett tartalmilag - az ügyben egyébként nem alkalmazott - jogszabályokkal kapcsolatban alkotmányellenes mulasztás megállapítását kérte. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az "Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltételei közé tartozik, hogy az Alkotmányban biztosított jog sérelme "az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán" következzék be. Ennél fogva az Abtv. alapján a szabályozás hiánya miatt, azaz mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására irányuló indítvány alkotmányjogi panaszként való előterjesztése az Abtv.-ből nem vezethető le" (1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160, 1176.; 986/B/1999. AB határozat, ABH 2005, 889, 900.; 276/D/2002. AB határozat, ABH 2006, 1369, 1375.). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességre alapított alkotmányjogi panaszt érdemi vizsgálat nélkül, az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasítja.

Más, alkotmányjogi panasz elnevezéssel benyújtott indítványaiban nem jogszabály, vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze (BRFK szórólap, hatóság és bíróság jogértelmezése, "élő jog") alkotmányellenességének megállapítását kérte. Az Abtv. 1. § b) pontja alapján Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányosságának vizsgálata tartozik. Az Alkotmánybíróságnak nem tartozik hatáskörébe egyedi hatósági, illetve bírósági határozatok felülvizsgálata. Az alkotmányjogi panaszként benyújtott indítványok egyértelműen arra irányultak, hogy az Alkotmánybíróság - megelőzve a jogerős szabálysértési határozatot - állapítsa meg, hogy az indítványozó nem követett el szabálysértést, illetve, hogy az Alkotmánybíróság mintegy "mentességet" adjon az indítványozónak a Kr. rendelkezéseinek alkalmazása alól. Az Alkotmánybíróságnak és más szervnek sincs hatásköre arra, hogy az elszállított gépjármű rendelkezésre bocsátásának Kr.-ben meghatározott feltételei alól mentességet adjon - az ilyen döntés eleve jogellenes lenne.

Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó több indítványi kérelme is a jogszabályok téves értelmezésén alapul. Így az Ütv.-ben szabályozott törvényességi felügyeleti eljárás során, ha az törvényességi kérelemre indul, az ügyészség nem hoz határozatot a kérelemre vonatkozóan, hanem az Ütv.-ben meghatározott intézkedéseket tesz a törvényellenes jogszabályt (állami irányítás egyéb jogi eszközét, egyedi határozatot) kibocsátó, vagy törvényellenes gyakorlatot folytató szervnél, s erről a kérelmezőt tájékoztatja. Ennek megfelelően, ha az ügyészség a törvényességi kérelmet megalapozatlannak tartja, erről a kérelmezőt értesíti (és intézkedésre értelemszerűen nem kerül sor). Sem a tájékoztatás, sem az értesítés nem minősül "határozatnak", így a jogorvoslat a törvényességi kérelem alaptalanságáról (vagy akár annak alaposságáról) szóló értesítéssel szemben kizárt.

8.3. Ugyancsak tévesen értelmezi az indítványozó az Abtv. 43. § (3) bekezdését, amikor úgy vélekedik, hogy az a szabálysértési eljárások esetében is alkalmazható. Az Abtv. 43. § (3) bekezdése ugyanis egyértelműen meghatározza azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a jogerős határozattal már lezárt büntetőeljárás felülvizsgálható. Ez nem értelmezhető úgy, hogy a szabálysértési eljárásokra is ki lehetne terjeszteni az Alkotmánybíróság büntetőeljárás felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét.

Az indítványozó által alkotmányjogi panasz elnevezéssel előterjesztett indítványi kérelmek a törvényi feltételeknek nem felelnek meg, ezért az Alkotmánybíróság ezeket az indítványi kérelmeket az Ügyrend 29. § e) pontja alapján, illetve mivel azok elbírálására az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel, az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.

8.4. Az Alkotmánybíróság ugyancsak hatásköre hiányában, az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította azt az indítványi kérelmet, amely az Alkotmánybíróság ideiglenes intézkedését kezdeményezte. Hatásköre hiánya

miatt az Alkotmánybíróság mindazon olyan indítványi kérelmeket visszautasította az Ügyrend 29. § b) pontja alapján, melyek arra irányultak, hogy az Alkotmánybíróság utasítsa döntéshozatalra, illetve irányítsa a Kormány, az ügyészség, a bíróság, illetve a Rendőrség jogalkalmazói tevékenységét.

Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét az ügy jelentőségére - az ORFK int. és az ORFK GF int. alkotmányellenességének megállapítására - tekintettel rendelte el.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 162/B/2000.