986/B/1999. AB határozat

az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 71. § (5) bekezdés a) pontja, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (4) bekezdése, valamint a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok, alkotmányjogi panaszok és bírói kezdeményezések tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 71. § (5) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 1. § (1) bekezdése, (6) bekezdés b) pontja, továbbá a melléklet I. d) pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat, bírói kezdeményezéseket és alkotmányjogi panaszt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 44. § (5) bekezdése 2003. január 1-jéig hatályban volt szövegével kapcsolatban előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több beadvány érkezett a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) és az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény R.-rel kapcsolatos egyes szabályai alkotmányellenességével összefüggésben. A beadványok tartalma az alábbiak szerint foglalható össze:

1. Az egyik indítványozó 1999. november 23-án és 2000. július 20-án kelt, módosító beadványa szerint az Áfa tv. 71. § (5) bekezdése sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdése alapján a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát azzal, hogy egyes gazdálkodó szervezetek között megkülönböztetést tesz a [számvitelről szóló 1991. évi XVII. törvény 83-86. §-ai és az Áfa tv. 13. § 16-20. pontjai szerint] szabályos bizonylatok használata tekintetében.

Kezdeményezte az R. 1. § (6) bekezdés b) pontjára vonatkozóan mulasztásos alkotmánysértés megállapítását, mert a jogalkotó nem vette figyelembe a rendelet alapját képező törvények feltételeit; ezek a törvények az alkalmazott technikai eszköztől függetlenül minden elszámolásra és az ezzel kapcsolatos számlázással összefüggő minden bizonylatra egyaránt vonatkoznak. A beadvány tartalma szerint a vállalkozás jogát sérti, hogy a törvényeknek megfelelő, de a vállalkozás igényeit kielégítő rendszerek alkalmazási lehetőségeit a rendelet támadott szabálya korlátozza, illetve egyes vállalkozásokra, megkülönböztetett körben azok szabad akaratán kívüli terheket ró. Kérte az R. melléklete I. d) pontja megsemmisítését is. Az Alkotmánybíróság a beadványokat tartalmuk szerint, az Áfa tv. és az R. mondott rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványként bírálta el.

2. Egy másik indítványozó 2000. november 11 -én kelt beadványában az R. 1. § (1) bekezdése és az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 96. § (3) bekezdése megsemmisítését kezdeményezte. Véleménye szerint az adólevonási jog tárgyi feltételeinek részbeni meghatározása pénzügyminiszteri rendeletben sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését és 37. § (3) bekezdését. Azzal is érvelt, hogy a törvény hivatkozott rendelkezése a magyar nyelv szabályai szerint értelmezhetetlen, s ez sérti az Alkotmány 2. § rendelkezéseit.

3. Egy megyei bíróság az előtte folyamatban lévő perek felfüggesztése mellett 2002. május 28-án, 2004. április 6-án és 2004. augusztus 9-én szintén az R. 1. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte. Az indítványozó szerint valamennyi adójogi jogviszonyban az adózókat megillető jogokra és kötelezettségekre kiható jogi tény az, hogy mi tekinthető az Áfa tv. által megkívánt adóigazgatási azonosításra alkalmas számlának, egyszerűsített számlának, számlahelyettesítő okmánynak, nyugtának. A kiegészített indítvány tartalma szerint a támadott szabály nem felel meg az Alkotmány 7. § (2) bekezdése által támasztott követelményeknek, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § b) pontja és 4. § c) pontja értelmében a rendeletben foglaltakat, az adófizetési kötelezettséget csak törvényben lehetett volna szabályozni.

4. Alkotmányjogi panaszban is kérték 2002. július 17-én az R. 1. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatát, mert a rendelet kibocsátására az indítványozó szerint törvényi felhatalmazás hiányában került sor, így az - a Jat. 8. § (1) bekezdésén és 15. §-án keresztül - ellentétes az Alkotmány 37. § (3) bekezdésében foglaltakkal. A rendelet közvetlenül avatkozik be az adólevonási jog gyakorolhatóságába, megismerhetetlen tényeket tekint az adólevonási jog feltételének, ez a jogbiztonság szempontjainak súlyos megsértésén keresztül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti.

5. 2002. november 26-án egy indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Baranyai Megyei Bíróság III.P.20.8800/2002/8. számú határozatával kapcsolatban.

Az Alkotmánybíróság felhívására, 2003. április 24-én módosított indítványában arra hivatkozott, hogy a törvényalkotó az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésében foglalt szabályozással alkotmánysértést követett el, amikor nem szabályozta egyértelműen a felelősség terjedelmét, az adólevonási jogát gyakorló adózó vonatkozásában. Utalt arra, hogy a mondott szabályt a törvényalkotó utóbb egy mondattal kiegészítette és az így már megfelel a jogállamiság követelményeinek.

II.

1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

(...)

7. §

(...)

(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

8. §

(...)

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

(...)

9. §

(...)

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

(...)

37. §

(...)

(3) A Kormány tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak ki. Ezek azonban törvénnyel vagy a Kormány rendeletével és határozatával nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.

(...)

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. A Jat. említett szabályai:

"2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg

(...)

b) a gazdasági rendre, a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat,

(...)

4. § A gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen

(...)

c) az állami pénzügyeket, az adókat és az adójellegű kötelességeket,

(...)

8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.

(...)

15. § (1) A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat.

(2) A szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni."

3. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 96. § (3) bekezdése szerint:

"96. §

(...)

(3) A pénzügyminiszter rendeletben a számla, az egyszerűsített számla, a nyugta adóigazgatási azonosítását meghatározza."

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 180. § (2) bekezdése 2004. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Tekintettel arra, hogy az Art. 175. § (4) bekezdésében a sérelmezett rendelkezés szövege változatlan tartalommal megtalálható, ezért az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául az Art. 175. § (4) bekezdése szolgált.

Az Art. szabályai szerint:

"175. §

(...)

(4) A pénzügyminiszter rendeletben a számla, az egyszerűsített számla, a nyugta adóigazgatási azonosítását meghatározza."

4.1. Az Áfa tv. indítvány benyújtásakor hatályos szabálya szerint:

"44. § (...)

(5) A számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős.

(...)

71. §

(...)

(5) A pénzügyminiszter felhatalmazást kap arra, hogy a nyugta adóigazgatási azonosításának módjáról szóló jogszabályban meghatározza azokat a területeket, tevékenységi ágakat, melyekben a nyugtaadási kötelezettség kizárólag az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adását biztosító pénztárgép vagy taxaméter (a továbbiakban együtt: pénztárgép) alkalmazásával teljesíthető."

Az indítványok benyújtását követően mindkét szabály módosult.

4.2. Az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésének az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény 67. §-ával 2003. január 1-jétől módosított rendelkezése a következő volt:

"(5) A számlában, az egyszerűsített számlában és a számlát helyettesítő okmányban feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el."

Az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésének a hatályos rendelkezése az alábbi:

"(5) A számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el."

Az Áfa tv. 71. §-ának többször módosított, az elbíráláskor hatályos, érintett rendelkezései szerint:

"(5) A pénzügyminiszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben meghatározza

a) azokat a területeket, tevékenységi ágakat, amelyekben a nyugtaadási kötelezettség kizárólag az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adását biztosító pénztárgép vagy taxaméter (a továbbiakban együtt: pénztárgép) alkalmazásával teljesíthető, valamint

b) azokat a feltételeket, amelyek mellett a számla, egyszerűsített számla kibocsátását a felek megállapodása alapján a vevő vagy harmadik személy végzi."

Tekintettel arra, hogy a sérelmezett rendelkezés szövege az Áfa tv. 71. § (5) bekezdésének az a) pontjában változatlan tartalommal megtalálható, ezért az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául az Áfa tv. 71. § (5) bekezdés a) pontja szolgált.

5. Az R. támadott szabályai:

"1. § (1) Az Áfa tv. 13. § (1) bekezdésének 16-17. és 20. pontjaiban megjelölt bizonylatok [számla, egyszerűsített számla (a továbbiakban: számla), nyugta] akkor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, ha azok beszerzéséről a kibocsátó a (2) bekezdés szerinti részletességű számlával rendelkezik, és a bizonylatot kibocsátó az (5) bekezdés szerinti szigorú számadású nyomtatványként kezeli. Adóigazgatási azonosításra - a (6) bekezdés szerinti bizonylatok kivételével - csak a nyomtatott, folyamatos sorszámozással ellátott bizonylatok alkalmasak.

(...)

(6) Az (1) bekezdésben megj elölt bizonylatokon kívül más módon előállított bizonylatok a következők lehetnek:

(...)

b) számítógéppel előállított számla, amelynek szigorú számadás alá vonása az (5) bekezdés szerint megvalósul oly módon, hogy a program - beleértve az alaki hibás, vagy tartalmilag rontott, illetve megsemmisült vagy elveszett számla esetét is - kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást, és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolás biztosított. Ez utóbbi feltétel teljesüléséhez a számla összes példányának egymás utáni nyomtatással történő előállítása esetében a gépi programnak biztosítania kell a példányok sorszámozását, több példányos összeszerelt, előnyomás nélküli számla esetén pedig fel kell tüntetnie azt, hogy a számla hány példányban készült;

(...)

Melléklet a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelethez

I. Nyugtaadási kötelezettségüknek csak pénztárgéppel vagy taxaméterrel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek:

(...)

d) a nagykereskedelmi üzletkörbe tartozó adóalanyok a részben vagy egészben készpénzzel (beleértve a készpénz-helyettesítő eszközt is) történő kiskereskedelmi értékesítésük tekintetében."

III.

Az indítványok megalapozatlanok.

1. Valamennyi indítvány - más-más alkotmányi és törvényi szabályokra, illetve ezek sérelmére hivatkozva, de - lényegében az R. rendelet jogforrási szintjét kifogásolja. Ezzel összefüggésben támadják az Art. és az Áfa tv. felhatalmazó rendelkezéseit is.

Az Alkotmánybíróság ezért elsőként azt vizsgálta, hogy az R. szerinti tartalmú szabályozásra sor kerülhetett-e törvény felhatalmazása alapján, rendeleti szinten.

Ezt követően lehet azt vizsgálni, hogy a törvényi felhatalmazás kereteit az R. túllépi-e.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjogot vagy kötelezettséget érintő jogszabályok esetében a törvényi szintű szabályozás hiánya önmagában is eredményezhet alkotmányos sérelmet.

Az állami pénzügyeket az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban : Áht.) szabályozza.

Az Áht. 10. §-ának (3) bekezdése a törvény hatálybalépésekor kimondta, hogy fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kötelezettséget megállapítani - a díj kivételével - csak törvényben lehet. A (4) bekezdés szerint a fizetési kötelezettség részletes szabályait - ha törvény másként nem rendelkezik - a Kormány állapítja meg.

Az Áht. említett rendelkezései alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság az 56/1993. (X. 28.) AB határozatban vizsgálta és megállapította, hogy ezek a szabályok az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében megfogalmazott alkotmányossági kívánalomnak megfelelnek, nem ellentétesek a Jat. 2. és 4. § előírásaival sem.

A határozat azzal érvelt, hogy az Alkotmány és a Jat. rendelkezéseit nem lehet kiterjesztően értelmezni. "Maga a Jat. sem ad erre lehetőséget, amikor - elismerve azt, hogy törvényi szinten nem lehet minden kérdést a legalapvetőbb részletekre kiterjedően szabályozni - egyáltalán rendelkezik arról, hogy milyen legyen a végrehajtási jogszabály. A jogalkotóval szemben mindössze azt a követelményt támasztja, hogy a jogalanyok alapvető jogait és kötelezettségeit magában a végrehajtandó jogszabályban kell meghatározni.

Az Alkotmánybíróság e véleményének adott hangot a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában is, amikor a jogforrási hierarchiára vonatkozó (alapjogokkal kapcsolatos) elvi jelentőségű megállapításait megfogalmazta. Ezek szerint valamely alapjog tartalmának meghatározása, lényeges garanciáinak megállapítása kizárólag törvényben történhet. Törvényi szinten lehet továbbá az alapjogokat közvetlenül és jelentős mértékben korlátozni. Az alapjogokkal való közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szintű szabályozás is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint annak eldöntése, hogy az adott szabályozás a tárgykörhöz tartozó alapjoghoz közvetlenül vagy közvetett módon kapcsolódik-e, mindig csak a konkrét esetben állapítható meg.

Így tehát az a kérdés, hogy az adóalanyokat egyáltalán terhelje-e jövedelembefizetési kötelezettség, és az milyen tartalmú legyen, valóban alkotmányos alapjogot érint, eldöntése az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és csak törvényi szinten szabályozható" (ABH 1993, 345, 346-347.).

Az Áht. 10. §-ának azóta módosult, de a jelen kérdés szempontjából azonosan rendelkező (3) bekezdése meghatározza a jogforrási hierarchiának azt a szintjét, amely alatt rendeleti szinten valóban csak alkotmánysértő módon lehetne szabályozni. E szint felett kötelező érvénnyel kimondja a törvény általi szabályozás jogalkotót terhelő kötelezettségét. A technikai jellegű részletszabályok megállapítására - minthogy ezek nem létesítenek alapjogokat érintő kötelezettségeket - elégséges a jogterület rendeleti szintű szabályozása is.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogállamiságtól nem idegen, ha nem törvényi szintű szabályozást igénylő tárgykörökben a törvény valamely kérdés szabályozását rendeleti szintre utalja. A felhatalmazás kereteinek túllépése természetesen alkotmányossági aggályokat kelthet, ám az mindig csak meghatározott jogszabály adott rendelkezése vonatkozásában vizsgálható [56/1993. (X. 28.) AB határozat, ABH 1993, 345, 347.].

A szóban lévő esetben az adólevonási jog tartalmát, mértékét, gyakorlásának személyi és tárgyi feltételeit az Áfa tv. tartalmazza. Az Áfa tv. határozza meg a számlaadási kötelezettséget, a számla, egyszerűsített számla fogalmát.

Az R. 1. §-a - az Art. felhatalmazása alapján - azt határozza meg, hogy az Áfa tv. szerinti bizonylatok (számla, egyszerűsített számla, nyugta) mikor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak. Az R. mind a bizonylat kibocsátójára, mind a nyomtatvány forgalmazójára nézve tartalmaz rendelkezéseket. E szabályok lényeges tartalmuk szerint nyilvántartási, nyomtatványkezelési, elszámolási kötelezettségeket írnak elő.

Az R. nem ír elő fizetési kötelezettséget, nem módosítja az Áfa tv. szerint fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét.

Sem az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, sem a Jat. említett szabályai nem zárják ki azt, hogy az R. szerinti tartalmú szabályozásra - törvény felhatalmazása alapján - rendeleti szinten kerüljön sor. Az Áfa tv. 71. § (5) bekezdését és az Art. 175. § (4) bekezdését mint felhatalmazó rendelkezéseket támadó indítványokat ezért az Alkotmánybíróság elutasította.

2. Az egyik indítványozó szerint az Art.-ben foglalt felhatalmazó rendelkezés, az Art. 175. § (4) bekezdése, homályosságánál fogva az Alkotmány 2. § (1) bekezdését is sérti.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel - alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, II. kötet 1488, 1492.].

Az Art. indítvánnyal támadott rendelkezése, amely szerint a pénzügyminiszter jogosult rendeletben meghatározni "a számla, az egyszerűsített számla, a nyugta adóigazgatási azonosítását", a jogalkotó számára tartalmaz felhatalmazást. A felhatalmazás értelmében a törvényben előírt bizonylatok azonosíthatósága érdekében kell a jogalkotónak szabályokat megállapítani. Ebbe beletartozhat a felhatalmazás alapján az, hogy az R. a bizonylat kibocsátójára, a nyomtatvány forgalmazójára tartalmaz nyilvántartási, nyomtatványkezelési, elszámolási kötelezettséget előíró rendelkezéseket. A felhatalmazó rendelkezés nem értelmezhetetlen: hatását tekintve kiszámítható és a címzettje számára előre látható.

3. Az az előírás, amely szerint bizonyos területeken, tevékenységi ágakban a nyugtaadási kötelezettség kizárólag az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adását biztosító pénztárgép vagy taxaméter alkalmazásával teljesíthető, valamely vállalkozás megkezdése, illetve folytatása feltételrendszere egyik elemének tekinthető.

Ugyanígy a vállalkozás feltételrendszerének tekinthető a számítógéppel előállított számlával, illetve az ezzel kapcsolatos gépi programmal összefüggő követelményekről szóló szabály is.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "a vállalkozás joga (...) egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. (...) A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341-342.]

A pénztárgép vagy taxaméter alkalmazásának előírása, a számítógéppel előállított számlával kapcsolatos követelmények a vállalkozásnak nem személyi, hanem tárgyi feltételeihez kapcsolódnak. Ezek a feltétetelek nem teljesíthetetlenek.

Az Alkotmánybíróság a 13/1995. (III. 1.) AB határozatában a vállalkozóvá válás feltételrendszerét és a vállalkozáshoz való jog korlátozhatóságát illetően rámutatott: "Ha a jogalkotó e kötelezettségének eleget tesz, akkor meglehetősen nagy szabadságot élvez az eme alapjogból fakadó gazdasági jogi viszonyok tartalmának meghatározásában. A jogalkotónak hasonlóan nagy a szabadsága a vállalkozások keretéül szolgáló feltételrendszer (...) megteremtése tekintetében is. A jogalkotót itt is csak az a követelmény köti, hogy ne alakítson ki olyan feltételrendszert, amelynek keretei között lehetetlenné válna a vállalkozáshoz való alapjog gyakorlása. A jogalkotót az előzőeken túlmenően megilleti az alkotmányos alapjogok bizonyos határok között (megfelelő jogforrási szinten: törvénnyel, és az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletbentartásával) történő korlátozásának joga is (...).

A vállalkozáshoz való alapjog - mint az alapvető jogok döntő többsége - nem korlátozhatatlan." (ABH 1995, 77, 79.) Mindezeken túl az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapította meg, ha az állami beavatkozás nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]

Az Alkotmánybíróság szerint a szóban lévő kötelezettségek nem akadályozzák, nem teszik lehetetlenné a vállalkozóvá válást, aránytalan hátrányt sem jelentenek; az R. 1. § (6) bekezdés b) pontja és a melléklet I. d) pontja nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését.

4. Alaptalan az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére való hivatkozás is.

Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].

A R. mellékletének I. pontja értelmében az alábbi adóalanyok, illetve üzletek csak pénztárgéppel vagy taxaméterrel tehetnek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek:

a) személytaxi-szolgáltatást nyújtó adóalanyok;

b) gyógyszertárak;

c) az üzletek működéséről szóló, külön jogszabály vonatkozó mellékletében szereplő valamennyi üzlet;

d) a nagykereskedelmi üzletkörbe tartozó adóalanyok a részben vagy egészben készpénzzel (beleértve a készpénz-helyettesítő eszközt is) történő kiskereskedelmi értékesítésük tekintetében.

A II. pont értelmében e kötelezettség alól mentesül

a) az üvegvisszaváltó üzlet;

b) szórakoztató játékautomaták terme;

c) automata üzlet (ahol nincs kezelő személyzet);

d) csomagküldő szolgálat, kivéve annak nyílt árusítást végző üzletét, bemutatótermét;

e) az üzletek működéséről szóló jogszabály alapján kereskedelmi működési engedély megszerzése alól mentesülő, ipari - kivéve élelmiszer-ipari - tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, ha termelő és értékesítő tevékenységét ugyanabban a helyiségben folytatja;

f) az az adóalany, akinek a nyugtaadás alól az Áfa tv. értelmében az adóhatóság felmentést adott.

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdéseit (772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.). A jelen ügyben is azt vizsgálta, hogy az R. támadott szabályai az indítványban felhozott érvek alapján ellentétesek-e az indítványokban hivatkozott alkotmányi rendelkezésekkel, azaz az állított sérelem összefüggésben áll-e "végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával" és felismerhető-e, hogy "a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes".

Az R. mellékletének I. c) pontja az üzletek működéséről szóló, külön jogszabály vonatkozó mellékletében szereplő valamennyi üzletre kiterjeszti a pénztárgéppel való nyugtaadási kötelezettséget. [Az üzletköröket jelenleg az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 1. számú melléklete határozza meg.]

Az R. mellékletének I. d) pontja a nagykereskedelmi üzletkörbe tartozó bizonyos adóalanyokra vonatkozik, meghatározott tevékenységük tekintetében tartalmaz előírást: azokat kötelezi, akik részben vagy egészben készpénzzel történő kiskereskedelmi értékesítést végeznek.

Ezekben az ismérvekben, egy meghatározott kör tekintetében alkalmazott technikai megoldásban, a részben vagy egészben készpénzzel történő értékesítéshez kötött előírásban, nem ismerhető fel önkényesség. A jogalkotó dönti el - pénzügyi, gazdasági stb. szempontok alapján -, hogy mely adóalanyokat, milyen tevékenységük tekintetében kötelez vagy mentesít a vizsgált körben. Az R. 1. § (6) bekezdés b) pontja és a melléklet I. d) pontja az Alkotmány 70/A. §-ával nem ellentétes.

5. Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt is, hogy az R. 1. § (1) bekezdése a törvényi felhatalmazásban foglalt kereteket túllépi-e.

Az Art. arra hatalmazza fel a pénzügyminisztert, hogy meghatározza: az Áfa tv. szerinti bizonylatok (számla, egyszerűsített számla, nyugta) mikor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak.

Az R. 1. §-a a bizonylat kibocsátójára és a nyomtatvány forgalmazójára nézve tartalmaz rendelkezéseket. E szabályok a fentebb kifejtettek szerint nyilvántartási, nyomtatványkezelési, a nyomtatványokat illetően elszámolási kötelezettségeket írnak elő: az adólevonási jog gyakorlásának Áfa tv.-beli feltételeit nem változtatják meg.

A bizonylatok adóigazgatási azonosítása és az erre való alkalmasságuk szempontjainak meghatározása többféleképpen történhet. A különféle megoldások közötti választás a jogalkotó, a jelen esetben a pénzügyminiszter feladata a törvény szerint. Alkotmányossági kérdést ez az Alkotmány 37. § (3) bekezdése alapján mindaddig nem vet fel, amíg megállapítható, hogy a szabályozás a bizonylatok adóigazgatási azonosítását szolgálja. A jelen esetben megállapítható, hogy az R. 1. § (1) bekezdésében foglaltak a bizonylatok adóigazgatási azonosításának célját szolgálják, azaz az R. rendelkezései a felhatalmazó rendelkezés keretein belül maradnak, az Alkotmány 37. § (3) bekezdését nem sértik.

6. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következettbe, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés kimondja, hogy az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.

Az Abtv. idézett szabálya szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltételei közé tartozik, hogy az Alkotmányban biztosított jog sérelme "az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán" következzék be.

Ennél fogva az Abtv. alapján a szabályozás hiánya miatt, azaz mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására irányuló indítvány alkotmányjogi panaszként való előterjesztése az Abtv.-ből nem vezethető le (1044/B/1997. AB határozat, ABK 2004. július).

Az Alkotmánybíróság ez ideig következetes gyakorlata szerint az ún. konkrét normakontroll-eljárás másik típusában, amelyben valamely jogszabály alkotmányellenessége a kérdés, az eljárást felfüggesztő bíró is az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványában kizárólag konkrét normakontrollt kezdeményezhet, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását nem. [27/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 252, 257.]

A jelen esetben az egyik indítványozó - az indítvány tartalma szerint - az Áfa tv.-nek az indítványra okot adó konkrét ügy elbírálásakori hiányosságára tekintettel tartja alkotmányellenesnek az Áfa tv. 44. § (5) be kezdését, és erre alapítottan terjesztett elő alkotmányjogi panaszt.

A kifejtett indokokra tekintettel ezért az Alkotmánybíróság a Baranyai Megyei Bíróság III.P.20.8800/2002/8. számú, 2002. szeptember 11-én kelt határozatával kapcsolatban benyújtott, tartalma szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2005. április 26.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró