11/2006. (III. 23.) AB határozat
az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 25. § (5) bekezdés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 25. § (5) bekezdés "kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság elrendeli jelen határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozók az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. § (5) bekezdés "kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmány 8. §-ára és 54. §-ára hivatkozva. Indokolásukban kifejtették, hogy a támadott szövegrész a beteg szeméremérzetének, emberi méltóságának sérelméhez vezethet annak következtében, hogy a beteg akarata ellenére olyan személyeknek is lehetővé teszi a gyógykezelés során való jelenlétét, akiknek a részvétele az ellátásban nem szükséges.
2. Az indítvány elbírálása során az Alkotmánybíróság a következő jogszabályokat vette figyelembe:
2.1. Az Alkotmánynak az indítványban említett szabályai:
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minderi embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."
2.2. Az Eütv. indítvánnyal érintett rendelkezése szerint:
"25. § (5) A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akiknek részvétele az ellátásban szükséges, illetve azok, akiknek jelenlétéhez a beteg hozzájárult, kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik."
II.
Az indítványozók érvelése az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában azt vizsgálta, hogy az Eütv. 25. § (5) bekezdésének "kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik" fordulata sérti-e a beteg Alkotmány 54. § (1) bekezdésében rögzített emberi méltóságát, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltakat.
1. Az Alkotmánybíróság először röviden áttekintette az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével és az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével összefüggésben kialakított, az alapjog korlátozás alkotmányosságára vonatkozó gyakorlatát.
Az Alkotmánybíróság a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban (ABH 2003, 235, 260.) foglalta össze az emberi méltósághoz való jogból levezetett részjogosultságok kor-látozhatóságáról kialakított gyakorlatát. "Az emberi méltósághoz való jognak az Alkotmánybíróság az alapjogok sorában megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít. (...) [A]zt az Alkotmány az ember veleszületett jogaként deklarálja, ezért az, a 23/1990. (X. 31.) AB határozat szóhasználata szerint 'minden mást megelőző legnagyobb érték' (ABH 1990, 88, 93.) ." Az emberi méltóság korlátozhatat-lanságára vonatkozóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Ezért anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél lehet mások alapvető jogainak védelme [először: 2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.], továbbá az állam intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége [először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.], valamint egyes alkotmányos közcélok érvényesítése [például: 56/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994, 312, 313.].
Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha az említett legitim célok védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához az is feltétel, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.) .
2. Az Eütv. indítvánnyal támadott szabályozása meghatározza, hogy kik lehetnek jelen a beteg orvosi vizsgálata és gyógykezelése során. A beteg vizsgálata, gyógykezelése (valamint a betegről szerzett információk) a beteg emberi méltóságát, ezen belül a magántitokhoz, illetve az intim szférájához való jogát érintik. Mindezen jogok védelme érdekében a szabályozás - a betegjog részeként - rögzíti, hogy a vizsgálat és a gyógykezelés során csak azok a személyek jogosultak jelen lenni, akiknek a részvétele az ellátásban szükséges, továbbá azok, akiknek a jelenlétéhez a beteg hozzájárult. Az Eütv. 25. § (5) bekezdésének ezen fordulata megfelel az az alapjogi védelem kritériumainak, mivel a részvételt a vizsgálathoz, gyógykezeléshez szükséges szakemberek jelenlétének törvényi biztosítása mellett a beteg önrendelkezése alapján teszi lehetővé.
Ugyanakkor az Eütv. 25. § (5) bekezdésének - az indítványozók által kifogásolt - szövegrésze a vizsgálat során a fent ismertetett személyi kör mellett - más törvény rendelkezése folytán - további személyek jelenlétét is lehetővé teheti. Az indítványozók úgy vélik, az Eütv. 25. § (5) bekezdésének az a szabálya, amely szerint más törvény is megengedheti, hogy a gyógykezelésnél vagy a vizsgálatnál az ott felsoroltakon kívül további személyek is jelen legyenek, ellentétes az Alkotmány 54. §-ában biztosított emberi méltósághoz való jogukkal és az Alkotmány 8. § (2) bekezdését is sérti, amennyiben az alapjog lényeges tartalmát korlátozza.
3. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy önmagában a kifogásolt rendelkezés korlátozza-e az Alkotmány 54. § (1) bekezdését.
3.1. Egy alapjog törvényi korlátozásáról akkor lehet szó, ha törvény olyan kötelezettséget vagy tilalmat állapít meg egy jogalany számára, amelynek teljesítése lehetetlenné teszi - vagy megnehezíti - valamely alapjogának gyakorlását. A szabadságjognak nem tekinthető alapjogok esetén az alapjogi tényállással védett magatartásfajta lehetetlenné tétele vagy ennek korlátozása (esetleg a törvényhozó nem tevésével vagy mulasztásával) szintén az alapjog korlátozásának minősül. Az alapjogot korlátozó törvény tehát a jogalanyokra nézve csak magatartási kötelezettséget vagy tilalmat tartalmazó törvény lehet. Egyes esetekben bizonyos normák hiánya is lehet alapjogot sértő {pl. a jogorvoslathoz való jogot [Alkotmány 57. § (5) bek.] a jogorvoslatot lehető tévő jogszabály hiánya korlátozza}.
Az Eütv. itt vizsgált rendelkezésével kapcsolatban azonban csak magatartási tilalom vagy kötelezettség - valamint tűrési kötelezettség -jöhet szóba az alapjog megsértéseként. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eütv. 25. § (5) bekezdése "ha törvény másként nem rendelkezik" kifejezése olyan magatartási szabályt nem tartalmazó jogszabály-elem, amely önmagában nem ír elő sem tilalmat, sem kötelezettséget senki számára.
Az indítvánnyal támadott klauzula nem állapít meg a jogalanyok számára jogi kötelezettséget vagy tilalmat, mert egyáltalán nem szabályozza közvetlenül a jogalanyok magatartását. Ezért nem áll ellentétben, szemben az indítványozók álláspontjával, az emberi méltósághoz való joggal, az Alkotmány 54. §-ával. Mivel az Eütv. 25. § (5) bekezdésében található "ha törvény másként nem rendelkezik" klauzula nem korlátoz semmilyen alkotmányos alapjogot, ezért nem korlátozza azok lényeges tartalmát sem, így nem áll ellentétben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével.
A vizsgált "ha törvény másként nem rendelkezik" klauzula alkalmazásával a törvényhozó az Eütv. vizsgált rendelkezésében egy jogszabály (törvényhely) más (korábbi vagy későbbi) törvényi rendelkezésekkel való viszonyát határozza meg. Erre szükség van, ha - mint ez gyakran előfordul - egy tevékenységet több jogszabály (törvény) különféle szempontok szerint szabályoz. Ezek a törvényi rendelkezések gyakran korlátozzák vagy módosítják egymás alkalmazási körét, egyes esetekben pedig kivételeket állapítanak meg valamely más törvényben foglalt rendelkezés alól. Ezt más törvények is megtehetik, mert az Alkotmány a törvények között nem ismer jogforrási rangsort, ennek következtében a törvények egyenrangúak és így egymás szabályai alól is állapíthatnak meg kivételeket. [Lásd: 1/1999. AB határozat, ABH 1999, 39, 40-41.] A "ha törvény másként nem rendelkezik" klauzula ilyen esetekre ad a törvényi rendelkezések közötti kollíziót (összeütközést) feloldó, az egyenrangú törvények közötti viszonyt rendező szabályt. Az Eütv. 25. § (5) bekezdése pontosan ilyen szabály: értelme az, hogy a más törvényekben található, az Eütv. főszabályától eltérő rendelkezések is alkalmazandók. Az Eütv. 25. § (5) bekezdése alapján ezek a törvényi rendelkezések együtt alkalmazandók az Eütv. szabályaival.
A "ha törvény másként nem rendelkezik" fordulatnak az itt vizsgált esetben továbbá exhortatív, figyelemfelhívó szerepe is van. Alkalmazásával a törvényhozó emlékeztetni kívánja a jogalkalmazót - és a jogkereső közönséget -arra, hogy lehetségesek a törvényben foglalt szabályt kiegészítő, vele együtt szükség esetén alkalmazandó szabályok. A jogalkotó e törvényi fordulattal ugyanakkor lehetőséget teremtett arra, hogy sajátos élethelyzetekben az orvosi vizsgálat vagy ellátás során az Eütv. 25. § (5) bekezdésében meghatározott személyi körön túl más, a beteg ellátásához vagy vizsgálatához nélkülözhetetlen személyek jelenlétét is biztosítsa {pl. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (14. §, 17. §), a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [106. § (1) bekezdés]}.
Ilyen figyelemfelhívó-emlékeztető jogszabályi fordulatok alkalmazása - célszerűségi kérdés lévén - a törvényhozó döntésén múlik, használatuk alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható.
3.2. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az Eütv. 25. § (5) bekezdésébe foglalt klauzula szerint alkalmazandó törvényeknek - mint minden alapjogot korlátozó törvénynek - meg kell felelniük az alapjogok korlátozása összes alkotmányos feltételének, köztük a lényeges tartalom korlátozása tilalmának is. Minden hatályban lévő törvény, amelyre az Eütv. 25. § (5) bekezdése utal, csak akkor alkotmányos, ha az alapjogi korlátozás alkotmányos feltételeinek megfelel. Ebből a szempontból az idézett rendelkezés deklaratív, mert az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján alapjog csak törvényben korlátozható, lényeges tartalmának sérelme nélkül. Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja kiemelni, hogy az Eütv. 25. § (5) bekezdésének "ha törvény másként nem rendelkezik" fordulata szerinti, a beteg orvosi ellátásánál, gyógyításánál jelenlévő "további" személyek körére vonatkozó törvényi szabályozás megalkotásakor a jogalkotónak biztosítania kell a beteg önrendelkezési jogának, testi és személyi integritásának védelmét. Továbbá e törvényi szabályozásoknak a beteg jogainak korlátozásakor meg kell felelniük az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltaknak, így azok nem járhatnak a beteg emberi méltóságához való joga lényeges tartalmának korlátozásával.
Az Alkotmánybíróság a fenti követelmény érvényesülését az adott törvényi rendelkezések ismeretében, az ott meghatározott konkrét magatartási kötelezettségekre nézve, azok konkrét vizsgálatával döntheti el. Mivel az Eütv. 25. § (5) bekezdését kielégítő egyes törvények alkotmányosságának vizsgálatára az indítványozók indítványt nem terjesztettek elő, ezért arról az Alkotmánybíróság jelen eljárásában - figyelemmel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-ában foglaltakra -nem is határozhatott.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság közérdekű tartalma miatt rendelte el a határozat közzétételét a Magyar Közlönyben.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 249/B/1998.
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozattal. Nézetem szerint meg kellett volna semmisíteni az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. §-a (5) bekezdésének "kivéve, ha a törvény másként nem rendelkezik" szövegrészét. Indokaim a következők:
1. Az indítványozó az Eütv. 25. §-a (5) bekezdésének "kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik" szövegrésze tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a megsemmisítést az Alkotmány 8. és 54. §-ára hivatkozva.
Az indítványozó indokolásként azt fejtette ki, hogy a támadott szövegrész a beteg szeméremérzetének, emberi méltóságának sérelméhez vezethet annak következtében, hogy a beteg akarata ellenére olyan személyeknek is lehetővé teszi a gyógykezelés során való jelenlétét, akiknek részvétele a kezelésben nem szükséges. Rámutatott, hogy "a rendelkezés az alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza, önkényes és aránytalan, ezért alkotmányellenes [az Alkotmány 8. § (2) bekezdését sérti]."
Az indítvány álláspontom szerint megalapozott.
2. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése az alapjogok között első helyen kimondja, hogy minden embert megillet az emberi méltósághoz való jog. Az Alkotmánybíróság gyakorlata ezt a jogot az "általános személyiségi jog" egyik megjelenési formájának tekinti, és erre vezeti vissza a személyiségi jogok körébe tartozó egyes olyan jogokat, amelyek konkrét nevesített alapjogként nem jelennek meg [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45.]. Az emberi méltósághoz való jog alapján kap alkotmányos védelmet a magánszféra sérthetetlenségéhez való jog is [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211,215.].
A beteg személy orvosi vizsgálata és gyógykezelése során olyan helyzetben lehet, amelyben emberi méltóságát sérti az, ha a gyógykezelésben részt nem vevő személy is látja. A beteg magántitkát is sértheti, ha vizsgálatáról, betegségéről, gyógykezeléséről a gyógykezelésben részt nem vevő személy tájékoztatást kap. Az 56/2000. (XII. 19.) AB határozat rámutatott arra, hogy az egészségügyi adatok különleges védelmét az állam intézményes élet- és egészségvédelmi kötelezettsége is indokolja (ABH 2000, 527, 533.) .
3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az emberi méltósághoz való jog csak az élethez való joggal fennálló egységében abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Az emberi méltóságból levezetett jogok - bármely más alapjoghoz hasonlóan - az Alkotmány 8. §-a (2) bekezdésének megfelelően korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.].
Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint alapjog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. A 20/1990. (X. 4.) AB határozatban megfogalmazott elv szerint a lényeges tartalmat nem érintő korlátozásnak kényszerítő ok fennállta esetén lehet helye, feltéve, hogy a korlátozás arányos (ABH 1990, 69, 70-71.) .
Az Eütv. 25. §-ának (5) bekezdése korlátozza a betegnek az Alkotmány 54. §-a (1) bekezdésében kimondott emberi méltósághoz való alapvető jogát akkor, amikor a vizsgálat és gyógykezelés során törvényi rendelkezés alapján lehetővé teszi olyan személyek részvételét, akiknek jelenléte nem szükséges az ellátáshoz, illetve akiknek jelenlétéhez a beteg nem járult hozzá. Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésétől eltérően törvény sem engedheti meg alapjog korlátozását. Az Eütv. 25. §-a (5) bekezdésé-nek támadott szövegrésze azonban az alapjog korlátozásának semmilyen feltételét nem határozza meg; nem állapítható meg tehát az alapjog korlátozásának sem szükségessége, sem arányossága. Ezért a támadott szövegrész alkotmányellenes.
4. Az indítvány a jogalkotás fontos alkotmányjogi kérdéseit is érinti.
a) Az Eütv. az adott terület átfogó szabályozására törekedett. Ezt az elgondolást az Eütv. törvényjavaslatának miniszteri indokolása egyértelműen kimondta: "Az új egészségügyi törvény a főbb nemzetközi modellek közül, ha nem is teljes körűen, de leginkább a kódex típusú szabályozás stílusjegyeit mutatja fel. Ennek indoka - a hazai egészségügyi törvényalkotás tradícióin túlmenően - elsődlegesen az ágazat legfontosabb jogi normáinak áttekinthető, rendszerezett és világos, valamint a jogállamiság alkotmányos követelményeivel összhangban álló megjelenítése iránti igényben jelölhető meg."
b) Előfordul, hogy valamilyen jogterület átfogó szabályozásának igényével készülő törvény esetében a jogalkotó már a jogszabály elfogadásakor tudatában van annak, hogy egyes témakörök tekintetében további jogalkotásra van szükség. Ha végrehajtási rendelkezésre van szükség, akkor az Országgyűlés felhatalmazást ad ezeknek a végrehajtási szabályoknak a megalkotására. Más a helyzet akkor, ha nem végrehajtási szabályról van szó, hanem szintén törvényi szinten történő további jogalkotás szükséges. Ilyenkor az Országgyűlés nem saját magának ad felhatalmazást az újabb törvényalkotásra. Lehetséges azonban az is, hogy az átfogó jogalkotás nem változtatja meg, hanem fenntartja egy-egy speciális szakterületnek az átfogó szabályozásban meghatározottól eltérő rendelkezését.
Az említett esetekben a kódexbe felvett "kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik" szövegrész azt fejezi ki, hogy a kivételt engedő törvény (kódex) magasabb rendű, mint az a kivételt megfogalmazó másik törvény, amely az eltérésre felhatalmazást kap.
A kódexnek más törvényekhez képest magasabb szintű jogszabályként való szerepeltetése ellentétes a jogszabályoknak az Alkotmányon alapuló jelenlegi hierarchiájával, amelyben minden törvény azonos szinten áll.
c) A jogszabályok hierarchiájának alkotmányos szabályai 1989-1990-ben ismételten változtak.
Az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 10. §-a bevezette az alkotmányerejű törvény kategóriáját, és ezzel az egyszerű törvények felett álló szintet hozott létre. A törvényjavaslat 10. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint az alkotmányerejű törvények az Alkotmánnyal együtt a közjog jogszabályanyagának legmagasabb szintjét alkotják. Itt tehát a törvényként megjelenő szabályok olyan szintjéről volt szó, amelyek mind tartalmuk, mind a megalkotásukhoz előírt minősített többség tekintetében eltértek az egyszerű törvényektől. Ilyen jogszabályi hierarchia alapján mondta ki a 4/1990. (III. 4.) AB határozat, hogy az alapvető jogokat tartalmazó házasságról, családról és gyámságról szóló - kódexjellegű - törvény módosításához alkotmányerejű törvényre van szükség (ABH 1990, 28, 30-31.) .
Az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény megszüntette az alkotmányerejű törvény kategóriáját és olyan megoldást épített be az Alkotmányba, amelynek eredményeként az Alkotmány egyes rendelkezései feltüntetik azokat az eseteket, amelyeknél a megalkotandó törvény elfogadásához minősített többségre van szükség.
Az alkotmányerejű törvény kategóriájának megszüntetése után vizsgálta az Alkotmánybíróság a korábbi - szintén kódexjellegű szabályozást nyújtó - egészségügyi törvény 29. §-a (4) bekezdésének azt a mondatát, amely szerint a terhesség megszakításának jogszabályban meghatározott esetekben volt helye. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat indokolása erről a mondatról azt állapította meg, hogy "törvényi szintű szabályozásra egy másik törvény nem adhat felhatalmazást, illetve a törvényi szabályozás puszta lehetőségének kijelentése szükségtelen" (ABH 1991,297,306.) .
A 4/1993. (II. 12.) AB határozat kifejtette, hogy az alkotmányerejű törvény kategóriájának az Alkotmány 1990. évi módosításával történt megszüntetése a jogszabályok hierarchiáját lényegesen megváltoztatta. Az alkotmány-erejű törvények a hierarchiában fölötte álltak az egyszerű törvényeknek. Ezzel szemben az alkotmányerejű törvény kategória eltűnése óta a minősített többséggel elfogadott törvény nem áll az egyszerű törvény fölött (ABH 1993, 48, 59-60.) . A minősített többséggel elfogadott törvények tehát a hierarchia szempontjából nem különböznek az egyszerű törvényektől. Ezeknek a minősített többséggel elfogadott törvényeknek a sajátossága a meghozataluk, módosításuk tekintetében áll fenn [1/1999. (II. 24.) AB határozat, ABH 1999, 25, 39.; 31/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABH 2001, 258, 261.].
d) Az egy-egy jogterület átfogó szabályozását nyújtó, kódexjellegű törvénynek az adott jogterületen kell olyan szakmai tekintéllyel rendelkeznie, hogy csak a szükséges esetekben és terjedelemben térjen el másik törvény a törvénykönyv rendelkezéseitől (a kódex pedig csak szükséges esetben tartson hatályban a szabályozási körébe tartozó területen korábbi speciális szabályokat) . Alkotmányjogi szempontból azonban az átfogó rendezést nyújtó kódexnek az adott jogágban meglévő kiemelkedő szerepejelentősége nem jelenti azt, hogy a jogszabályok hierarchiájában a kódexnek más megítélése volna, mint egyéb törvényeknek.
e) A különböző törvények egymástól eltérő rendelkezései az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésén alapuló jogállamiság, jogbiztonság szempontjából jelenthetnek problémát. A 42/1995. (VI. 30.) AB határozat a gazdasági stabilitást szolgáló rendelkezéseket vizsgálva mondta ki, hogy a törvények között nincs hierarchikus viszony, de a jogállamiság elve alapján követelmény a módosítások után a hatályos jogszabályok egységes szerkezetben való közzététele, az áttekinthetőség megteremtése (ABH 1995, 185, 186.) . Nem megfelelő megoldás tehát az utalásokkal való rendezés. A 11/1994. (III. 2.) AB határozat pedig a jogbiztonság elvével össze nem egyeztethetőnek tekintette azt a jogszabályt, amely nem jelöli meg kifejezetten, hogy melyek azok a szabályok, amelyeket hatályon kívül helyez, és melyek azok a rendelkezések, amelyeket módosít (ABH 1994, 399, 401.) .
Összegezve az elmondottakat: nézetem szerint meg kellett volna állapítani az Eütv. 25. § (5) bekezdése indítványozó által támadott szövegrészének alkotmányellenességét és meg kellett volna azt semmisíteni.
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró