15/1991. (X. 3.) MKM rendelet

egyes művelődési és oktatási jogszabályok módosításáról

A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköréről szóló 1991. évi XX. törvény 147. §-ának (2) bekezdésében, az oktatásról szóló - többször módosított - 1985. évi I. törvény végrehajtására kiadott - többször módosított - 41/1985. (X. 5.) MT rendelet 1. §-a (2) bekezdésének e)-h) pontjában, (3) bekezdésének a), c)-d) pontjában, 3. íjának c)-g) pontjában, valamint a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról rendelkező - többször módosított - 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 100. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a belügyminiszterrel, a honvédelmi miniszterrel, a munkaügyi miniszterrel, a középfokú szakoktatás tekintetében a szakirány szerint illetékes és a képzésben érdekelt miniszterekkel egyetértésben - a következőket rendelem:

1. §

A hivatásos tiszthelyettes-képzés alatt szerzett szakképzettségnek szakmunkás-képesítésként, illetőleg szakmai gyakorlatként történő elismeréséről szóló - a 8/1981. (VI. 3.) MM-HM együttes rendelettel módosított - 20/1974. (VII. 31.) MüM-HM együttes rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"5. § (1) A Honvédelmi Minisztérium javaslata alapján a Munkaügyi Minisztérium, illetőleg a szakirány szerint illetékes minisztérium jelöli ki az ÁSZB egyik tagját.

(2) Az (1) bekezdés szerint kijelölt tag társelnökként vesz részt a Tiszthelyettesi Kibocsátó Vizsgabizottságban (a továbbiakban: KVB.). Az elméleti és a gyakorlati szakmai vizsgát csak a társelnök jelenlétében lehet megtartani."

2. §[1]

3. §[2]

4. §[3]

5. §[4]

6. §[5]

7. §[6]

8. §[7]

9. §[8]

10. §

A középfokú szakoktatási intézmények nappali tagozatán tanulmányokat folytatók jövedelem-kiegészítő pótlékáról szóló - a 2/1990. (I. 23.) MM rendelettel módosított - 31/1986. (IX. 1.) MM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A 3. § (4) bekezdésében meghatározott pótlék kifizetéséről az iskola gondoskodik."

11. §

A gimnáziumi fakultatív oktatásról szóló - többször módosított - 4/1987, (V. 23.) MM rendelet 2. §-a (2) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

"A fakultatív gyakorlati tantárgy megállapítása előtt a megyei (fővárosi) munkaügyi központ előzetes véleményét ki kell kérni."

12. §[9]

13. §[10]

14. §[11]

15. §[12]

16. §

(1) A központi műhelyekről szóló 5/1988. (II. 17.) MM rendelet (a továbbiakban: KmR.) 1. §-a (1) bekezdésének bevezető szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:

"A központi műhely alapfeladata az óvodás gyermekek neveléséhez, valamint az általános és középfokú iskolai tanulók technikai műveltségének megalapozásához, fejlesztésének szükséges tárgyi feltételek biztosítása. A központi műhely alapfeladata keretében az óvodák, az általános és középfokú iskolák igénye szerint"

(2) A KmR. 1. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A központi műhely alapfeladatát az önkormányzatok közötti - körzeti feladatok ellátására vonatkozó - megállapodás keretében a fenntartó önkormányzat működési területén kívül is ellátja."

17. §[13]

18. §

A rendkívüli eseményekről szóló feladatokról és a biztonságot növelő szolgálat elrendeléséről szóló 5/1989. (III. 17.) MM rendelet 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"1. § A rendelet hatálya - az önkormányzatok által fenntartott intézmények kivételével - kiterjed az R. 1. §-ának (1) bekezdésében megjelölt közületi szervek közül azokra, amelyek a művelődési és közoktatási miniszter ágazati irányítása alá tartoznak, illetőleg amelyeket a művelődési és közoktatási miniszter alapított (a továbbiakban együtt: művelődési szerv)."

19. §[14]

20. §

(1) Az összevont művelődési intézményekről szóló - az 5/1990. (VIII. 13.) MKM rendelettel módosított -30/1989. (XI. 19.) MM rendelet (a továbbiakban: ÖR.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A nevelési-oktatási, szolgáltató, közművelődési intézmények és a művelődési otthonok (a továbbiakban együtt: művelődési intézmény) egymással szervezetileg összevonva (a továbbiakban: összevont művelődési intézmény) is működhetnek."

(2) Az ÖR. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"7. § (1) Az általános művelődési központ működési szabályzata, illetőleg módosítása (a továbbiakban együtt: működési szabályzat) a fenntartó önkormányzat jegyzőjének, főjegyzőjének jóváhagyásával válik érvényessé. A működési szabályzat jóváhagyását csak akkor lehet megtagadni, ha az jogszabályt sért. Jóváhagyottnak kell tekinteni a működési szabályzatot, illetőleg annak módosítását, ha a fenntartó önkormányzat jegyzője, főjegyzője a jóváhagyásról harminc napon belül nem nyilatkozott.

(2) Az általános művelődési központ irányításával kapcsolatos jogok gyakorlása nem sértheti az általános művelődési központ szakmai önállóságát."

21. §

(1) A gépíró és gyorsíró iskolák vizsgaszabályzatáról szóló - többször módosított - 104/1967. (M. K. 5.) MM utasítással kiadott vizsgaszabályzat (a továbbiakban: GU.) 2. pontjának a vizsgabizottság elnökére vonatkozó rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A vizsgabizottság elnökét a főjegyző, illetőleg a megyei jogú város jegyzője (a továbbiakban együtt: főjegyző) értesíti a megbízásáról."

(2) A GU. 3/b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"b) Az iskola igazgatója a tanulmányokat záróvizsgával kapcsolatos jelentését március hó 15-éig, illetve szeptember hó 10-éig megküldi a fenntartónak tájékoztatás céljából, valamint a főjegyzőnek elnök kijelölése, s a Munkaügyi Minisztériumnak a tételek küldése végett. A jelentésnek tartalmaznia kell - vizsganaponkénti bontásban - a vizsgacsoportok és a vizsgázók számát."

(3) A GU. 4. pontja a következő bekezdéssel egészül ki: "Október hónapban abban a gépíró és gyorsíró szakiskolában lehet szakmai vizsgát tartani, amelyiket a főjegyző, a fenntartó önkormányzattal egyetértésben a vizsgára kijelöl."

(4) A GU. 21. pontjának a vizsgát befejező értekezletről szóló harmadik bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A vizsgát befejező értekezletről két példányban jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv egyes példányaihoz csatolni kell a törzslap egy-egy példányát. A jegyzőkönyv és a törzslap egy példányát a vizsga befejezését követő két héten belül az igazgató megküldi a főjegyzőnek. Az iskola igazgatója a fenntartó kérésére a vizsgáról tájékoztatást ad."

22. §

(1) A gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzatról szóló - többször módosított - 129/1981. (M. K. 17.) MM utasítással kiadott vizsgaszabályzat (a továbbiakban: GÉV.) 5. §-ának (4)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A szóbeli vizsgák napjait - a (3) bekezdésben meghatározott időszakon belül - az iskola igazgatója, illetőleg a dolgozók gimnáziumának tagozatvezetője (a továbbiakban: igazgató) állapítja meg, és bejelenti a főjegyzőnek, a megyei jogú város jegyzőjének (a továbbiakban együtt: főjegyző). A főjegyző a kért napok figyelembevételével vizsgaelnököt bíz meg.

(5) Október hónapban abban a gimnáziumban lehet érettségi vizsgát tartani, amelyiket a főjegyző a fenntartó önkormányzat jegyzőjével egyetértésben arra kijelölt."

(2) A GÉV. 6. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Ha a vizsgára jelentkező fogyatékossága miatt az írásbeli dolgozat megírására nem képes, illetőleg szóbeli vizsgát nem tud tenni, az iskola igazgatója felmentést adhat az írásbeli, illetve a szóbeli vizsga kötelezettsége alól [36. § (6) bekezdés]."

(3) A GÉV. 7. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Az iskola igazgatója a tanulmányokat záró vizsgával kapcsolatos jelentését március hó 15-éig, illetve szeptember hó 10-éig megküldi a fenntartónak tájékoztatás céljából, valamint a főjegyzőnek elnök kijelölése, az Országos Közoktatási Intézetnek tételek megküldése végett. A jelentésnek (függelék 3. számú minta) tartalmaznia kell a vizsgázók osztályonkénti számát, tantárgyankénti megoszlását, a választott vizsgaformákat."

(4) A GÉV 8. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A vizsgabizottság elnökét megbízásáról a főjegyző az írásbeli vizsga megkezdése előtt legalább két héttel értesíti. A nemzetiségi gimnáziumok vizsgabizottsága elnökének megbízása előtt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyetértését be kell szerezni."

(5) A GÉV. 25. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"25. § (1) Az írásbeli vizsgák tételeiről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium gondoskodik.

(2) Az írásbeli tételeket a főjegyző megbízottjának az Országos Közoktatási Intézet, az iskolák megbízottjának pedig a főjegyző adja át.

(3) Az igazgató a tételeket tartalmazó borítékokat titkosan kezeli. Bármely rendellenességről azonnal értesíti a főjegyzőt, akinek intézkedéséig a vizsgát felfüggeszti."

(6) A GÉV. 29. §-ának (12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(12) A vizsga időtartama alatt a vizsgázók részére elkülönített épületrészbe a vizsgázókon és a vizsgabizottság tagjain kívül csak az igazgató engedélyével lehet belépni."

(7) A GÉV. 44. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) Az igazgató a 7. § (2) bekezdésében előírt időpontig a munkaügyi minisztertől, illetve a szakirány szerint illetékes minisztertől vizsgaelnök megbízását kéri."

(8) A GÉV 45. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az 5. § (5) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni az október hónapi záróvizsgák tekintetében is."

(9) A GÉV 57. §-ának (3)-(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az érettségi vizsga törzslapjának és jegyzőkönyvének, továbbá a záróvizsga jegyzőkönyvének egy példányát a vizsga befejezésétől számított 15 napon belül az igazgató megküldi a főjegyzőnek.

(4) Az érettségi vizsga eredményéről készített kimutatást (függelék 9. számú minta) az igazgató június 30-áig, illetőleg november 5-éig megküldi a főjegyzőnek és a fenntartónak."

23. §

(1) A szakközépiskolai érettségi-képesítő vizsgaszabályzatról szóló - többször módosított - 108/1982. (M. K. 9.) MM utasítással kiadott vizsgaszabályzat (a továbbiakban: SZÉV.) 5. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(8) Októberi vizsgát abban a szakközépiskolában lehet tartani, amelyiket a főjegyző a fenntartó önkormányzattal egyetértésben arra kijelölt."

(2) A SZÉV. 7. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Az iskola igazgatója a tanulmányokat záró vizsgával kapcsolatos jelentését március hó 15-éig, illetve szeptember hó 10-éig megküldi a fenntartónak tájékoztatás céljából, valamint a főjegyzőnek, a megyei jogú város jegyzőjének (a továbbiakban együtt: főjegyző) elnök kijelölése, a Munkaügyi Minisztériumnak, illetve a szakirány szerint illetékes minisztériumnak tétel megküldése és társelnök (elnök) kijelölése, az Országos Közoktatási Intézetnek tétel megküldése végett. A jelentésnek (2. számú minta) - tanév végi vizsga esetén osztályonként - tartalmaznia kell a jelentkezők számát, vizsgatantárgyait, a gyakorlati és a szóbeli vizsgák napját."

(3) A SZÉV. 8. §-ának (4)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A vizsgabizottság elnökét megbízásáról a főjegyző a vizsga időpontja előtt legalább két héttel értesíti.

(5) A Munkaügyi Minisztérium, illetve a szakirány szerint illetékes minisztérium az érettségi-képesítő vizsgabizottság társelnökének, valamint a technikus-képesítő vizsgabizottság elnökének megbízásáról értesíti a főjegyzőt és az iskola igazgatóját."

(4) A SZÉV. 21. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az írásbeli vizsga tételeit)

"c) a szabadon választott idegen nyelvből pedig a főjegyző"

(tűzi ki és küldi ki.)

(5) A SZÉV. 21. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az igazgató a tételeket tartalmazó borítékokat titkosan kezeli. Bármely rendellenességről azonnal értesíti a főjegyzőt, akinek utasításáig a vizsgát felfüggeszti."

(6) A SZÉV. 25. §-ának (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(13) A vizsga számára elkülönített épületrészbe a vizsgázókon és a vizsgabizottság tagjain kívül csak az iskola igazgatójának engedélyével lehet belépni."

(7)[15]

24. §

A szakmunkás vizsgaszabályzatról szóló - többször módosított - 122/1982. (M. K 16.) MM utasítással kiadott vizsgaszabályzat (a továbbiakban: SZV.) 6. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) A vizsgát a fenntartó egyetértésével a főjegyző, illetőleg a megyei jogú város jegyzője (a továbbiakban együtt: főjegyző) által kijelölt megyei, körzeti központi iskola mellett működő ÁSZB előtt is meg lehet szervezni."

(2) Az SZV. 9. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az iskola igazgatója a vizsgák helyéről és idejéről december hó 31-éig, március hó 15-éig, illetve szeptember hó 10-éig tájékoztatja a fenntartót és az ágazatilag illetékes szakszervezetet, továbbá a főjegyzőt elnök kijelölése, a Munkaügyi Minisztériumot, a szakirány szerint illetékes minisztériumot társelnök kijelölése és szükség esetén tétel megküldése végett (8. számú függelék). Az elnök és a társelnök megbízása után értesíteni kell a vizsgák helyéről és időpontjáról a vizsgabizottság többi tagját (8. számú függelék), az érdekelt gazdálkodó szervet (9. számú függelék) és a jelölteket (10. és 11. számú függelék)."

(3) Az SZV. 10/A. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

"(1) A szakmunkásvizsga-bizottság elnökből, társelnökből, egy tagból és a kérdező tanárokból (a továbbiakban együtt: a vizsgabizottság tagjai) áll. A vizsgabizottság munkájában - tanácskozási joggal - az ágazati szakszervezet képviselője is részt vehet. A főjegyző a vizsgaidőszak első napja előtt legalább két héttel bízza meg a vizsgabizottság elnökét. A vizsgabizottság tagjait az iskola igazgatója bízza meg az iskola pedagógusai közül."

(4) Az SZV. 10/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"10/B. § A vizsgabizottság szervezését a főjegyző a vizsgaidőszak első napja előtt legalább egy hónappal rendeli el."

(5) Az SZV. 49. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"49. § Az igazgató a vizsgabizottság elnökeinek jelentése alapján értékeli a vizsgákat és erről a vizsgaidőszak befejezését követő egy hónapon belül összesítő jelentést küld a főjegyzőnek és a fenntartónak."

25. §

(1)[16]

(2) Az 1991/92. tanévben a középiskola IV. évfolyamának tanulói tekintetében a középfokú nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 15/1986. (VIII. 23.) MM rendelet módosításáról rendelkező 6/1990. (VIII. 23.) MKM rendelet 4. §-át, 17. §-át és 20. §-át alkalmazni kell.

Dr. Andrásfalvy Bertalan s. k.,

művelődési és közoktatási miniszter

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte a 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 1. § III. pont 30. alpontja. Hatálytalan 1992.07.01.

[2] Hatályon kívül helyezte a 12/1993. (XII. 26.) MKM rendelet 1. §-a (lásd Melléklet). Hatálytalan 1994.01.05.

[3] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[4] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[5] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[6] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[7] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[8] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[9] Hatályon kívül helyezte a 12/1993. (XII. 26.) MKM rendelet 1. §-a (lásd Melléklet). Hatálytalan 1994.01.05.

[10] Hatályon kívül helyezte a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 41. § m) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.

[11] Hatályon kívül helyezte a 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet 27. §-a. Hatálytalan 1994.07.09.

[12] Hatályon kívül helyezte a 3/1997. (I. 15.) Korm. rendelet 12. § (9) bekezdés c) pontja. Hatálytalan 1997.02.01.

[13] Hatályon kívül helyezte a 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet 27. §-a. Hatálytalan 1994.07.09.

[14] Hatályon kívül helyezte a 149/2005. (VII. 27.) Korm. rendelet 1. §-a (lásd Melléklet). Hatálytalan 2005.09.01. Hatályon kívül helyezte még a 31/2005. (XII. 22.) OM rendelet 5. § (1) bekezdése.

[15] Hatályon kívül helyezte a 12/1993. (XII. 26.) MKM rendelet 1. §-a (lásd Melléklet). Hatálytalan 1994.01.05.

[16] Hatályon kívül helyezte a 17/1994. (VII. 29.) MKM rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja. Hatálytalan 1994.09.01.