994/B/1997. AB határozat

a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 36. §-a, valamint a 43., 44., 45. §-ai, továbbá 58. §-a, 217. §-a, 221. §-ának b) pontja és 222. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Egy indítványozó több beadványában a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) egyes szabályai alkotmányellenességét állította.

1. Kezdeményezte a Vht. 58. §-a alkotmányellenességének vizsgálatát.

Véleménye szerint"a végrehajtó letiltó végzése ellen a törvény jogorvoslatot nem biztosít. Az adósként megjelölt személy tűrni köteles azt, hogy a végrehajtó által megjelölt összeget tőle levonják és azt a végrehajtó által megjelölt személynek kifizessék, ... még abban az esetben is, ha ... a végrehajtói letiltás teljesen alaptalan."

Hivatkozott ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozatának arra a megállapítására, amely szerint "ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, s ezáltal az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba. Az a jogi szabályozás tehát, amely ezt akár csak potenciálisan lehetővé teszi, arra való tekintet nélkül alkotmányellenes, hogy ez az alkotmányellenes jogkövetkezmény az ügyek hány százalékában következik be."

Konkrét esettel kapcsolatos tapasztalatára utalva állította, hogy egy jogállamban megengedhetetlen, hogy a bírósági végrehajtó letiltást bocsásson ki nemlétező bíróság nemlétező határozata alapján, "melyről az adós csak akkor értesült, amikor nyugdíjából levonták a végrehajtó által kért összeget".

2. Indítványát kiegészítve állította a Vht. 217. §-ának, 221. §-a b) pontjánakva-lamint a 222. §-nak az alkotmányellenességét is.

Azzal érvelt, hogy a Vht. rendelkezései nincsenek összhangban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) fellebbezésre vonatkozó szabályaival, így súlyosan diszkriminatív az, hogy míg egy bíró határozata ellen halasztó hatályú fellebbezést lehet előterjeszteni, a bírósági végrehajtó "intézkedése elleni jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya, akár rendőrségi kényszerrel is kikényszerítheti törvénysértő határozatának végrehajtását, és a végrehajtás kikényszerítése után kerül elbírálásra a jogorvoslat."

Állította, hogy "a jogállamisággal összeegyeztethetetlen az, hogy a jelenlegi szabályozás szerint előbb megfosztják tulajdonától a végrehajtás alá vont személyt, és ezt követően kerül elbírálásra jogorvoslati kérelme és derül ki az, hogy vele szemben végrehajtási kényszer alkalmazásának helye nem volt."

3. Egy újabb indítványkiegészítésben a Vht. 43., 44. és 45. §-a alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kezdeményezte.

Az indítványozó szerint "a Vht. hivatkozott rendelkezései az «adós» megjelölést használják, de nem utalnak arra, hogy a kényszercselekményeket kizárólag az adós tulajdonában és használatában lévő dolgokra lehetne alkalmazni. Így a jelenlegi szabályozás szerint osztatlan közös tulajdon esetén a nem adós tulajdonostárs is kénytelen eltűrni a kényszercselekményeket, noha vele szemben a törvény alapján nem járhatna el a végrehajtó, így az ő esetében" a tulajdonhoz való alapvető jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdése] sérül.

Érvelt azzal is, hogy "a jelenlegi szabályozás ellentétes az Alkotmány 59. §-ában foglalt, a magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal. ... Sem a haszonélvező, sem a bérlő nem kényszeríthető arra, hogy a tulajdonos adóssal szemben indult végrehajtási eljárásban helyszíni kényszercselekményeket szenvedjen el, mivel ellenszegülés esetén a végrehajtó a rendőrség közreműködését veheti igénybe. A Vht. 45. §-a ugyanis nem csak az adósra vonatkozik."

4. Indítványozta a Vht. 36. §-a vizsgálatát is, mert "ezen rendelkezés több törvényi rendelkezéssel ellentétes." Utalt ezzel kapcsolatban a postáról szóló 1992. évi XLV. törvény 17. §-ára, a Pp. egyes kézbesítési és jogi képviseletre vonatkozó szabályaira.

Állította, hogy a Vht. 36. §-a "ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében és 59. §-ában foglaltakkal is. Az adósként megjelölt személy köteles tűrni a végrehajtási kényszert, így mások (pl. munkaadó, a lakótársak) előtt kedvezőtlen színben tűnik fel - mint olyan ember, akivel szemben hatósági kényszert kell alkalmazni kötelezettségének teljesítési érdekében. Ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert. ... Nincsenek olyan alkotmányos célok, melyek szükségessé tennék tisztességes polgárok végrehajtó általi zaklatását. A Vht. 36. § megsemmisítése esetén a végrehajtható irat - hivatalos iratként, postán tértivevénnyel - kézbesítésre kerül, az adósként megjelölt személy jogi képviselője kérheti a végrehajtás foganatosítása előtt a végrehajtás megszüntetését, bizonyíthatja azt, hogy a követelés alaptalan, azt már teljesítették, vagy egyébként megszűnt és kérheti azt, hogy a bíróság a végrehajtást a bizonyítékokra tekintettel függessze fel."

5. Az Alkotmánybíróság eljárása alatt a Vht. többször módosult. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályok közül a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény 22. §-a a Vht. 44. § (2) bekezdését, míg 108. §-a a Vht. 217. § (3) bekezdését érintette. A módosítások azonban érdemben nem befolyásolták az indítványozó alkotmányossági felvetéseit, az Alkotmánybíróság ezért a hatályos szabályok alkotmányellenességét vizsgálta az indítványok keretei között, és azokat a tartalmuk szerint bírálta el.

II.

1. Az Alkotmány rendelkezései szerint:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"57. § (...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. A Vht.-nak az indítványozó által támadott - az elbíráláskor hatályos - rendelkezései:

"36. § (1) A végrehajtó a végrehajtás foganatosításának megkezdésekor a helyszínen adja át a végrehajtható okiratot az adósnak, és egyúttal felhívja őt az azonnali teljesítésre.

(2) Ha a végrehajtást kérő kívánja, a végrehajtható okiratot postán kell kézbesíteni az adósnak.

(3) Ha az adós távolléte miatt a végrehajtható okiratot nem lehetett a helyszínen átadni, ez a végrehajtás foganatosítását nem gátolja. Ilyenkor a végrehajtható okiratot a végrehajtási cselekményről készített jegyzőkönyvvel együtt postán kell kézbesíteni az adósnak. (...)

43. § (1) A végrehajtás során a végrehajtó megtekintheti és átvizsgálhatja az adós

a) lakását és egyéb helyiségét,

b) bármely vagyontárgyát,

c) gazdasági tevékenységével kapcsolatos iratait.

(2) A végrehajtás során személymotozásnak nincs helye.

44. § (1) A végrehajtó szükség esetén az adós lezárt lakását, a tartózkodási helyéül szolgáló vagy egyéb helyiségét, a hozzájuk vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát felnyithatja. Ha ilyenkor az adós vagy nagykorú családtagja nincs jelen, tanút kell alkalmazni. A végrehajtó bármely más eljárási cselekmény lefolytatásánál is alkalmazhat tanút.

(2) Ha az ingatlan vagy a helyiség felnyitása csak a zár vagy lakat eltávolításával lehetséges, a végrehajtó az új zár, lakat kulcsát az ingatlan fekvése szerinti rendőrkapitányságon helyezi el, ahol azt az adós vagy a vele együtt lakó nagykorú családtagja átveheti.

(3) Az adós hatóság által lezárt lakásában vagy helyiségében a végrehajtó a lezárást elrendelő hatósággal egyeztetett időpontban foganatosítja az eljárási cselekményeket.

45. § (1) Ellenszegülés esetén a végrehajtó közvetlenül a legközelebbi helyi rendőri szervhez fordul, amely köteles a végrehajtási eljárásban haladéktalanul közreműködni az ellenszegülés megszüntetése végett.

(2) A végrehajtó a rendőrség közreműködését feltünteti a végrehajtási cselekményről készült jegyzőkönyvben. (...)

58. § (1) Ha az adós a végrehajtó helyszíni eljárása alkalmával, illetőleg a végrehajtható okirat postai kézbesítésétől számított 15 napon belül nem fizette meg a tartozását, a végrehajtó az adós munkabérét [7. § (1) bekezdés] letiltja, és ilyen módon lefoglalja.

(2) A letiltásban a végrehajtó felhívja az adós munkáltatóját [24. § (2) bekezdés], hogy az adós munkabéréből a letiltásban feltüntetett összeget vonja le, és - a felhívásnak megfelelően - fizesse ki a végrehajtást kérőnek, illetőleg kivételesen utalja át a végrehajtói letéti vagy más számlára.

(3) A végrehajtó a letiltást megküldi a munkáltatónak és a feleknek.

(4) A tartásdíj behajtására irányuló letiltást az (1) bekezdésben említett határnap, illetőleg határidő letelte után 3 napon belül ki kell bocsátani. (...)

217. § (1) A végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: intézkedése) ellen a fél vagy más érdekelt végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz.

(2) A végrehajtási kifogást a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon belül kell előterjeszteni. Ha az intézkedés később jutott a kifogást előterjesztő tudomására, vagy ez a kifogás előterjesztésében a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon túl is akadályozva volt, a végrehajtási kifogás előterjesztésének határidejét a tudomásszerzéstől, illetőleg az akadály megszűnésétől kell számítani.

(3) A végrehajtó intézkedésétől számított 6 hónap eltelte után nem lehet végrehajtási kifogást előterjeszteni. E határidő elmulasztása miatt nincs helye igazolásnak.

(4) A végrehajtási kifogásról a bíróság - szükség esetén a felek meghallgatása után - végzéssel határoz. (...)

221. § A bíróság határozata elleni jogorvoslatnak halasztó hatálya van, kivéve, ha (...)

b) a jogorvoslat a rendőrség közreműködésének elrendelésével függ össze.

222. § A végrehajtó és a rendőrség intézkedése elleni jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az indítványozó a Vht. 58. §-át támadó beadványában a végrehajtói letiltás intézményét, ennek különösen azt a rendelkezését támadja, amely az adós munkáltatójának kötelezettségévé teszi a letiltásban feltüntetett összeg levonását és kifizetését a végrehajtást kérőnek [58. § (2) bekezdés] - olyan esetben is, amikor a levonáskor vagy a kifizetéskor a követelés már megszűnt. Jóllehet az indítványozó az Alkotmány érintett szakaszait szövegszerűen nem jelöli meg, a beadvány tartalmából nyilvánvaló, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdése és 2. § (1) bekezdése, a jogorvoslathoz való alapvető jog és a jogállami klauzula sérelmére hivatkozik.

A 46/1991. (IX. 10.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy "a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem a mindenkit megillető alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az ártatlanságában a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet."

A Vht.-nek ugyanakkor megfelelő kiegyensúlyozást kell tartalmazni az adós és a végrehajtást kérő érdekeit illetően. Bármelyik egyoldalú figyelembevétele sértheti a jogorvoslathoz való alapvető jogot, ellentétbe kerülhet a jogállamiság elvével.

A vizsgálat tárgyát képező egyes rendelkezések alkotmányossága azonban általában értékelhetetlen a jogszabály kontextusából kiragadva. Az elszigetelt vizsgálateredménye más összefüggésbe helyezve érvényétvesztheti. [Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban, ABH 1991, 58, 60.]

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: ebben az ügyben is a jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát végzi, nincs hatásköre a jogszabály mikénti alkalmazása vizsgálatára. Alkotmányjogi panasz hatáskörben is csak az alkalmazott jogszabály, s nem a jogszabály alkalmazása felülvizsgálatát végezheti az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság döntést csak a kifogásolt jogszabály alkotmányossága, illetve alkotmányellenessége tekintetében hozhat (536/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1339, 1342.). Ezért az Alkotmánybíróság nem foglalkozott a nem ezzel kapcsolatban kifejtett indítványozói felvetésekkel. Az Alkotmánybíróság az 1316/H/1990. AB határozatában (ABH 1991, 776, 777.) hangsúlyozta, hogy valamely jogszabály jogalkalmazói figyelmen kívül hagyása, elkésetten vagy tévesen történő alkalmazása önmagában nem elegendő az alkotmányellenesség megállapításához.

A végrehajtás foganatosítása során lehet jogorvoslattal élni. A végrehajtó a letiltást köteles megküldeni a munkáltatónak és a feleknek [Vht. 58. § (3) bekezdés].

A végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen végrehajtási kifogásnak van helye az intézkedéstől, illetve annak elmulasztásától számított tizenöt napon belül. A bíróságnak a végrehajtás foganatosítása során hozott végzése ellen fellebbezésnek van helye, a bíróság a végrehajtó intézkedéseit megsemmisítheti.

A Vht. szabályai értelmében a jogosult köteles arra, hogy "a végrehajtandó követelés megszűnését és csökkenését haladéktalanul" bejelentse a végrehajtónak; a Vht. azt is kimondja, hogy "a végrehajtást kérő felelős a bejelentés elmulasztásából eredő költségért és kárért" (Vht. 41. §).

A Pp. XXV. fejezete szabályai alapján, meghatározott feltételek szerint, végrehajtás megszüntetési és korlátozási per, valamint igényper is indítható a végrehajtást kérő ellen. A végrehajtás megszüntetési és korlátozási perben eljáró bíróság az ügyben a végrehajtást felfüggesztheti (370. §), ugyanígy járhat el a bíróság igényperben [374. § (1) bekezdés] is.

Az Alkotmánybíróság szerint az ismertetett szabályozási környezetben, a konkrét rendelkezések és ezek összefüggései alapján a végrehajtói letiltásról mint jogintézményről nem állapítható meg az, hogy az Alkotmány szerinti jogorvoslathoz való jogot [57. § (5) bekezdés] vagy a garanciák hiánya miatt a jogállamiság [2. § (1) bekezdés] elvét sérti; a kifogásolt rendelkezések és az emberi méltósághoz való jog [54. § (1) bekezdés] között pedig alkotmányjogi szempontból értékelhető összefüggés nincs. A végrehajtói letiltás intézményét támadó indítványt ezért az Alkotmánybíróság elutasította.

2. Az indítványozó a Vht. 217. §-át, 221. §-a b) pontját és 222. §-át az indítvány tartalma szerint azért támadja az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelmére hivatkozva, mert e szabályok értelmében a végrehajtó és a rendőrség intézkedése elleni jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya, szemben a Pp. fellebbezésre vonatkozó szabályaival.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos szintű jogszabályok közötti ellentétet akkor vizsgálja, ha ez az ellentét egyben az Alkotmány valamely rendelkezését sérti [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.].

Az indítványozó nemcsak az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére, hanem az általános diszkriminációtilalommal való ellentétre is hivatkozott.

Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].

A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát, hogy az alapjoggal, illetőleg az alapjognak nem minősülő egyéb joggal kapcsolatban állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e. Az Alkotmánybíróság 432/B/1995. AB határozata értelmében ugyanis az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1990, 78.; ABH 1991, 162.; ABH 1994, 744.)". (ABH 1995, 789, 792.)

A végrehajtási eljárásban a bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek meghatározott határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket hajtanak végre; a pénzfizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett személy kötelezettsége teljesítését állami kényszerrel érik el. Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alapvető jogból más követelmények adódnak a végrehajtási eljárás egyes szabályaival összefüggő jogorvoslatra, és mások annak az eljárásnak a jogorvoslati rendjére, amely a végrehajtható okirat kibocsáthatóságát megalapozó határozatot eredményezi. Az előbbi esetben az alkotmányos rend védelme éppen a jogszerű kényszerintézkedések hatékony alkalmazásának lehetőségével érvényesül. A Pp. fellebbezésre vonatkozó szabályai által érintett személyi kör és a Vht. jogorvoslati szabályai által érintettek ezért nem tekinthetők azonos helyzetben lévőknek.

Nem állapítható meg, hogy önmagában a halasztó hatály hiánya az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő megkülönböztetést eredményezne.

A jogállamiság sérelmét állító indítványozói érveléssel kapcsolatban az állapítható meg, hogy a 16/1992. (III. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: a jogállamiság megköveteli azt is, hogy az állampolgárnak a törvényekben és a bíróságok által meghozott ítéletek végrehajthatóságában a bizalma megszilárduljon, a végrehajthatatlan ítéletek felhalmozódása pedig ezzel ellentétesen hat. (ABH 1992, 101, 102.)

Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy a "jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előre láthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák." (ABH 1992, 59, 65.)

A Vht. által szabályozott végrehajtási eljárásban tehát a jogbiztonság elvéből fakadó követelmény a hatékony, eredményes, a megfelelő ésszerű időn belüli végrehajtás. [309/E/2004. AB határozat, ABK 2004. november, 929, 931.]

Az Alkotmánybíróság a kifejtettekre tekintettel a Vht. 217. §-át, 221. §-a b) pontját és 222. §-át az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 70/A. §-a sérelmére hivatkozva támadó indítványt elutasította.

3. A végrehajtási kényszer alkalmazása fő szabályait a Vht. 5-8. §-ai tartalmazzák. A Vht.-nak az indítványban támadott 43-45. §-ai a helyszíni kényszercselekményekről szólnak. Lehetővé teszik, hogy a végrehajtás során a végrehajtó megtekintse és átvizsgálja az adós lakását és egyéb helyiségét; szükség esetén az adós lezárt lakását, a tartózkodási helyéül szolgáló vagy egyéb helyiségét, a hozzájuk vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát felnyissa; ellenszegülés esetén a végrehajtó közvetlenül a legközelebbi helyi rendőri szervhez forduljon, amely köteles a végrehajtási eljárásban haladéktalanul közreműködni az ellenszegülés megszüntetése végett.

Az Alkotmánybíróság a fentiekben már kifejtette, hogy a bírósági végrehajtó egyes, a végrehajtást foganatosító intézkedései - ezek között a helyszíni kényszercselekmények - a határozatok végrehajtásának fontos eszközei, a határozatokban foglaltak érvényre juttatását szolgálják.

Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva alapvető jognak tekintette a tulajdonhoz való jogot, de azt is kimondta, hogy a tulajdonból származó jogosítványokat - az Alkotmány 8. §-a (2) bekezdésében meghatározott keretek között - törvény korlátozhatja [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25-26.]. Az Alkotmánybíróság az alapjogként védett tulajdont a mindenkori korlátokkal együtt veszi számításba.

Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem nem azonosítható a polgári jogi tulajdon védelmével; a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme az egyéni cselekvési szabadság anyagi alapjának biztosítását szolgálja [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 379-380.].

Az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen (Pp. 371-383. §-ok).

Az Alkotmánybíróság az 1115/B/1995. AB határozatában már vizsgálta a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog tartalmát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotó elemeinek egyik, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata, amely a magánszféra egyik jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg. Ez az alapjog egyaránt kapcsolódhat a tulajdonos, a birtokos és más jogos lakáshasználó, így pl. a lakásbérlő, a társbérlő, az albérlő stb. valamely konkrét lakást érintő jogához. A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog - mint a negatív jellegű alapjogok általában - nem valamely szolgáltatás igénybevételére, nem is meghatározott aktivitás kifejtésére jogosít, hanem a védett tárgykörben a kívülállók bizonyos zavaró, beavatkozó, sértő megnyilvánulásaitól való mentességre és a mentesség állami védelmére jogosít." (ABH 1996, 551, 552, 553.)

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos határok között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz más alkotmányos alapjog, valamint alkotmányos érték védelme vagy érvényesülése, illetve az Alkotmányból következő feladat megvalósítása más módon nem biztosítható, továbbá, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.]

A Vht. kifogásolt előírása szerint a végrehajtó csak végső esetben foganatosítja karhatalom igénybevételével az intézkedését. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a személyek ellenszegülnek, és ezzel az igazságszolgáltatás működését akadályozzák. A magánlakás sérthetetlensége alapjogának a karhatalom igénybevételével való korlátozását a fentebb említett alkotmányos célok megvalósulásának elősegítése teszi szükségessé: a korlátozásra mások (a végrehajtást kérő) jogainak megóvása érdekében, az igazságszolgáltatás működése körében kerülhet sor jogszerűen. Az előbbiekre figyelemmel a vitatott korlátozás az elérni kívánt célhoz képest nem minősül aránytalannak sem. Az ezekbe a jogokba való beavatkozásra lehetőséget nyújtó jogszabályi korlátozások megfelelnek az arányosság követelményének is. A Vht. az ellentétes érdekű személyek jogai és kötelességei között megfelelő kiegyensúlyozást, kellő garanciákat tartalmaz. Végrehajtás foganatosításának végrehajtható okirat alapján van helye; a végrehajtási cselekményekről jegyzőkönyvet kell készíteni, a helyszíni eljárásról a helyszínen; a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az érdekeltek kérelmét és észrevételét. A végrehajtó szükség esetén nyithatja fel az adósnak a lezárt lakását, a tartózkodási helyéül szolgáló vagy egyéb helyiségét, a hozzájuk vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát: ha ilyenkor az adós vagy nagykorú családtagja nincs jelen, tanút kell alkalmazni.

Az adóson kívüli más személyek a Vht. rendelkezései folytán a végrehajtó helyszíni kényszercselekményeit - ezek között a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot korlátozókat is - elháríthatják, illetve csak a szükséges ideig kell tűrniük a jogaikba való beavatkozást. A végrehajtó törvénysértő intézkedése ellen nem csak a fél, hanem más érdekelt is végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz [217. § (1) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság minderre figyelemmel a Vht. 43., 44. és 45. §-ait támadó indítványokat elutasította.

4. A Vht. a végrehajtást kérőt teszi főszabály szerint a végrehajtási eljárás "urává", a végrehajtást kérő ama észlelését részesíti elsősorban védelemben, amely szerint a követelés teljesítésére még nem került sor.

A bíróság a végrehajtható okiratot a végrehajtást kérő kérelmére állítja ki [Vht. 11. § (1) bekezdés], ha a végrehajtást kérő kívánja, a végrehajtható okiratot postán kell kézbesíteni az adósnak [36. § (2) bekezdés], a végrehajtást kérő részt vehet a végrehajtási eljárási cselekmények foganatosításánál, ha a végrehajtást kérő kívánja, őt a végrehajtási eljárási cselekmények időpontjáról előzetesen értesíteni kell [38. § (1)-(2) bekezdés], a végrehajtást foganatosító bíróság köteles a végrehajtást felfüggeszteni, ha ezt kívánta a végrehajtást kérő, és a felfüggesztés másnak a jogát nem sérti [48. § (1) bekezdés].

A Vht. ugyanakkor - a fentebb kifejtettek szerint - jelentős kötelezettségeket is előír a végrehajtást kérő számára: ilyen a haladéktalan bejelentési kötelezettség, illetve ennek elmulasztása esetére a kártérítési felelősség előírása [Vht. 40. § (1)-(2) bekezdés].

A Vht. 36. §-ának azt a szabályát, amely szerint a végrehajtó a végrehajtás foganatosításának megkezdésekor a helyszínen adja át a végrehajtható okiratot az adósnak, ezekkel a más rendelkezésekkel együtt kell értékelni.

A Vht. lehetővé teszi, hogy a végrehajtási eljárásban az adós okirattal valószínűsítse, hogy a végrehajtandó követelés alaptalan, azt már teljesítették, vagy egyébként megszűnt; ilyen esetben a végrehajtó a bizonyítékra utalva köteles felhívni a végrehajtást kérőt, hogy 15 napon belül nyilatkozzék a követelés fennállásáról [Vht. 43. § (1) bekezdés]; ha a végrehajtást kérő a követelés megszűnését (csökkenését) nem ismerte el, az adós a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránt pert indíthat [Vht. 43. § (5) bekezdés]. A Vht. 36. §-ának támadott szabályozása nem tekinthető önkényesnek, az a végrehajtás céljának elérését elősegítő intézkedést tartalmaz.

Sem az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből, sem az 59. §-ában foglaltakból nem lehet levezetni azt a követelményt, hogy olyan jogszabályt kell alkotni, amely szerint a végrehajtható okiratot az adós részére minden esetben, előzetesen, postán kell kézbesíteni.

Nem következik ilyen szabály megalkotásának szükségessége a 46/1991. (IX. 10.) AB határozat indokolásának egyes megállapításaiból sem. Ez a határozat azokat a rendelkezéseket semmisítette meg, amelyek felhatalmazták a közjegyzőt arra, hogy meghatározott közületi és gazdálkodó szervek esetleges téves tartozáskimutatásait is végrehajtási záradékkal láthassa el [a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. tvr. 18. §-a, e tvr. végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet 6. §-a].

Az Alkotmánybíróság ebben a határozatban elutasította azt az indítványt, amelyben az indítványozó azt "kifogásolja, hogy a végrehajtható okiratot meghatározott esetekben csak a helyszínen, a végrehajtás megkezdésekor kell átadni az adósnak" [tvr. 33. § (1) bekezdése, illetve a 66. § (2) bekezdése]; elutasította azt az indítványt is, amely szerint "az adósként megjelölt állampolgárok emberi méltóságát sérti, hogy védekezésképtelenek a foglalások ellen, mert nekik kell igazolniuk, hogy nem tartoznak, vagy már korábban teljesítették" [tvr. 15. § (1) bekezdése]; megalapozatlannak találta azt az indítványozói vélekedést is, amely "megengedhetetlen felhatalmazásnak tartja, hogy a végrehajtó az adós távollétében is foglalást végezzen, sőt szükség esetén az adós lezárt helyiségét és bútorát - ellenszegülés esetén akár rendőrségi közreműködéssel - felnyithassa" [tvr. 35. § (2), (3) bekezdése, 66. § (1) és (4) bekezdése; 14/1979. (IX. 17.) IM rend. 26. §-a].

Jóllehet a Vht. nem írja elő, hogy a jogosult köteles a végrehajtási eljárás megkezdését megelőzően az adóst írásban felszólítani a teljesítésre, e szabály hiányáta Vht. más rendelkezései kellően ellensúlyozzák; elegendő védelmet nyújtanak arra az esetre, ha valakivel szemben az indítvány szerint "kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert."

A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Vht. 36. §-át támadó indítványt is elutasította, mert az nem ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében és 59. §-ában foglaltakkal.

Budapest, 2005. március 1.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró