952/B/2001. AB határozat
a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 19. § (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 19. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVX. törvény 7. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 6. § (2) bekezdése és 7. § (1) bekezdés g) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmére alapított - eljárást megszünteti.
4. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérői szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 19. §-ának (5) bekezdése, továbbá az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eht.) egésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik az Alkotmány 70/D. §-ának (1) és (2) bekezdését, valamint az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jogot. Az indítványozó a fenti rendelkezések folytán sérülni látta továbbá az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott hátrányos megkülönbözetés tilalmát, valamint az Alkotmány 70/I. §-ában rögzített arányos közteherviselés elvét.
Az indítványozó indoklásában kifejti, hogy az Alkotmány 70/D. és 70/E. §-aiban az állam kötelezettségei kerültek megfogalmazásra, azt azonban az Alkotmány nem határozta meg, hogy az állam milyen módon valósítsa meg ezen feladatait, illetve hogy a "teherelosztás milyen módon'' történjen. Nézete szerint azonban az "alaptörvény szelleméből" az következik, hogy e feladatok "egységesen kezelendők".
Ezzel szemben a Tbj. támadott rendelkezése a foglalkoztatók kötelezettségévé teszi, hogy a biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint a kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címén megfizessék. Álláspontja szerint az állam így saját kötelezettségét áthárítja azokra a foglalkoztatókra, akik a jogszabályoknak megfelelően fizetik a munkabért és teljesítik járulékfizetési kötelezettségüket is, szemben azokkal a foglalkoztatókkal, akik ennek nem tesznek eleget ("nem vallja be dolgozóját") és ezzel velük szemben hátrányos helyzetbe kerülnek.
Az indítványozó a Tbj. vizsgálni kért rendelkezésére nézve az alkotmányellenesség megvalósulását abban látja, hogy míg az Alkotmány az állam kötelezettségévé teszi "az ellátások garantálását", addig a kifogásolt rendelkezés "a járulékfizetési kötelmen túl további terheket ró a foglalkoztatókra". Az indítványozó nézete szerint "[e]z a teher egyáltalán nincs arányban a közteherviselés elvével". "Teljesen alkotmányellenes továbbá egy állami juttatás közteherrel való kiváltása."
Az indítványozó a fenti hasonló indokokkal kéri az Eht. teljes megsemmisítését is. Továbbá - megítélése szerint - az egészségügyi hozzájárulás nem tartozik a társadalombiztosítási jogviszonyok közé, hanem egy újabb "közteher", melynek célja a törvény preambulumában meghatározottak szerint "az egészségügyi szolgáltatásokra ... jogosultak ellát[á]sai pénzügyi fedezetének biztosítása".
Az indítványozó hivatkozik továbbá arra, hogy "az Alkotmány nem ismeri a társadalmi szolidaritás elvét ... hanem az állam számára ír elő garanciális kötelezettségeket, míg a társadalom tagjait adóval és adójellegű szolgáltatásokkal terheli meg. Az adók, adójellegű szolgáltatások körének azonban határt kell szabni, és nem lehet korlátlanul sújtani állampolgárokat, foglalkoztatókat, biztosítottakat olyan terhekkel, amelynek nincs meg a megfelelő ellentételezése."
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte az egészségügyi miniszter, a pénzügyminiszter, valamint a szociális és családügyi miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései szerint:
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."
"70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."
2. A Tbj. - az indítvány elbírálásakor hatályos - rendelkezései szerint: "5. § (1) E törvény alapján biztosított az, aki
a) munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt is), közalkalmazotti, illetőleg közszolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírósági jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, hivatásos nevelőszülői jogviszonyban áll, a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja, a fegyveres erők szerződéses állományú tagja, továbbá a katonai szolgálatot teljesítő tartalékos katona (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik,
b) a szövetkezet tagja - ide nem értve az iskolai szövetkezet (szövetkezeti csoport) nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját -, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony vagy vállalkozási jellegű jogviszony keretében személyesen közreműködik,
c) a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló,
d) a keresetpótló juttatásban, munkanélküli járadékban, nyugdíj előtti munkanélküli segélyben (a továbbiakban: munkanélküli ellátásban) részesülő személy, továbbá az a személy, akinek munkanélküli járadékra való jogosultságát 1998. január 1-je előtt megállapították és a járadék folyósítása a munkaadótól kapott végkielégítés miatt későbbi időpontban történik, feltéve, hogy a munkanélküli ellátást folyósító szerv a halasztás időtartamára a társadalombiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot megfizette,
e) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó,
f) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó,
g) a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (bedolgozói, megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jellegű jogviszonyban, segítő családtagként) személyesen munkát végző személy, amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét,
h) az egyházi személy, a szerzetesrend tagja.
(2) Az (1) bekezdés g) pontjában foglaltakon túl, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személynek kell tekinteni azt is, aki: alapítvány, társadalmi szervezet, társadalmi szervezetek szövetsége, társasház közösség, egyesület, köztestület, közhasznú társaság, kamara, gazdálkodó szervezet - ide nem értve a gazdasági társaságok társas vállalkozónak minősülő üzletvezetőit, ügyvezetőit - választott tisztségviselője; továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezeteinek, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak választott tisztségviselője, a helyi (települési) önkormányzat választott képviselője (tisztségviselője), társadalmi megbízatású polgármester, amennyiben járulékalapot képező jövedelemnek minősülő tiszteletdíja (díjazása) eléri az (1) bekezdés g) pontjában említett összeget."
"18. § (1) A társadalombiztosítási ellátások fedezetére
(...)
d) az egészségbiztosítási ellátások fedezetére a külön törvényben meghatározottak szerint a foglalkoztató, illetőleg a magánszemély egészségügyi hozzájárulást,
(...) fizet.
(4) A foglalkoztató a táppénzkiadásokhoz hozzájárul."
3. A Tbj. indítvánnyal támadott rendelkezése szerint:
"19. § (5) A foglalkoztató az 5. § (1)-(2) bekezdésében említett biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint a kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címén fizeti meg."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltaknak megfelelően - érdemben - először arra kereste a választ, hogy a Tbj. vizsgálni kért rendelkezései folytán sérül-e az Alkotmány 70/D. §-ának (1) bekezdése, valamint az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdése.
A Tbj. 18. §-ának (4) bekezdése értelmében a foglalkoztató a táppénzkiadásokhoz hozzájárul, s ennek keretében a Tbj. 19. §-ának (5) bekezdése rendelkezése szerint a foglalkoztató hozzájárulás címén köteles a Tbj. 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint a kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadának a megfizetésére.
Az Alkotmánybíróság a 37/1997. (VI. 11.) AB határozatában kimondta, hogy az "egészségügyi hozzájárulás a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül eső, olyan adó jellegű kötelezettség, amely nem érinti az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére irányuló jogosultságot." (ABH 1997, 234.)
Az Alkotmány 70/D. §-ának (1) bekezdése biztosítja a Magyar Köztársaság területén élőknek a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdése pedig a Magyar Köztársaság állampolgárainak szociális biztonsághoz való jogát, valamint öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultságot rögzíti. Mind az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében, mind az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak olyan alkotmányos jogok, amelyekre a törvényhozónak - érvényesülésük érdekében - alanyi jogi jogosultságokat kell biztosítani.
Mivel jelen esetben sem az indítványozó által támadott foglalkoztató általi táppénz-hozzájárulás, sem a foglalkoztató által fizetendő egészségügyi hozzájárulás az egészségügyi szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos alanyi jogi jogosultságokat nem érinti, ezért az indítványozó által vizsgálni kért rendelkezés és a szolgáltatásokhoz való hozzáférést megalapozó Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése, valamint 70/E. § (1) bekezdése között nincs értékelhető összefüggés, ezért az indítvány fenti részét az Alkotmánybíróság elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Tbj. 19. § (5) bekezdésében foglaltak, nevezetesen a foglalkoztató általi táppénz-hozzájárulási kötelezettség folytán sérül-e az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdése.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/D. § (1) és (2) bekezdésének értelmezésével, továbbá azzal, hogy az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglaltak milyen konkrét kötelezettségeket fogalmaznak meg az állam számára [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 390, 395-396.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186-187.; 1316/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 735, 737.; stb.].
Az Alkotmánybíróság az 56/1995. (IX. 15.) AB határozatában kifejtette, hogy "[a] legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését." (ABH 1995, 260, 270.)
Az Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában - összefoglalva az Alkotmány 70/D. § értelmezésére vonatkozó álláspontját - kiemelte, hogy "[a]z Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelyet az állam központi szervei és helyi önkormányzati - továbbá egyéb - szervek rendszere révén valósít meg. Ennek keretében az állam - egyebek között - egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. Ilyennek volna minősíthető például, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Az ilyen szélső eseteken tűi azonban az Alkotmány 70/D. §-ban meghatározott állami kötelezettségnek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg." (ABH 1996, 173, 186-187.)
Az Alkotmánybíróság az 1316/B/1995. AB határozatában az alábbiakat fejtette ki. "Az Alkotmánybíróság 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában rámutatott arra, hogy az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelyet az állam központi szervei, a helyi önkormányzatok és más szervek rendszerén keresztül valósít meg. Ennek keretében az állam - egyebek között - egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Annak megítélése, hogy az állam az Alkotmány 70/D. §-án alapuló kötelezettségének milyen rendszerű és milyen finanszírozású egészségügyi intézményhálózat és orvosi ellátás megszervezésével tesz eleget, a jogalkotó szabadságába és felelősségébe tartozik, és a rendszer alkotmányos megítélésének - a szélső esetektől eltekintve (pl. ha meghatározott területeken az egészségügyi intézményrendszer, az orvosi ellátás teljesen hiányozna) - alkotmányos mércéje nincs." (ABH 1996, 735, 737.)
Az Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy "az egészségbiztosítási ellátási jogosultság, s ezzel összefüggésben az intézmények társadalombiztosítási finanszírozásának alkotmányos alapja az Alkotmány 70/E. §-a, (...). (ABH 1996, 188-190.)" [38/2000 (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 303, 310.]
Az Alkotmánybíróság a fenti értelmezésekre figyelemmel megállapította, hogy a Tbj. támadott rendelkezése az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazottakkal nem áll alkotmányossági összefüggésben.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716, 717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.; 38/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 303, 311.; stb.]
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a fenti részben elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy az indítványozó által kifogásolt Tbj. 19. §-ának (5) bekezdésében foglaltak sértik-e az Alkotmány 70/E. §-ának (2) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság a 45/1991. (IX. 10.) AB határozatában más aspektusból - a jogállamisággal és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben - már foglalkozott a foglalkoztató által fizetendő táppénz-hozzájárulás alkotmányosságának kérdésével. Az Alkotmánybíróság fenti határozatában az alábbiakat hangsúlyozta: "Az Alkotmány a szociális biztonsághoz való jog körében az államnak az állampolgárok tekintetében fennálló kötelezettségét fogalmazza meg. Ennek egyik tartalmi eleme, hogy az államnak működőképes társadalombiztosítási rendszert kell létrehoznia. A társadalombiztosítási rendszer működtetésének 'technikai' és 'biztosítástechnikai' kérdéseiben, mint amilyen pl. az önrészesedéshez hasonló vagy a megelőzést szolgáló megoldások, azonban alkotmányos szintű előírások nincsenek. (...) A társadalombiztosítási kiadások fedezetének egyéb kérdései már kívül esnek az alkotmányosság kérdéskörén.
Az európai országok társadalombiztosítási rendszereiben általánosan elfogadott az, hogy a keresőképtelenség első, különböző tartamú idejére eső táppénzt a munkáltatók fedezik. Természetesen ezek a megoldások konszenzus eredményeként és úgy alakulnak ki, hogy a társadalombiztosítási járulék mértékét ennek figyelembevételével állapítják meg.
Önmagában tehát az a tény, hogy a társadalombiztosítási kiadások fedezetéhez a munkáltatók részben társadalombiztosítási járulék fizetésével, részben a táppénz első három napjának kifizetésével kötelesek hozzájárulni, nem alkotmányellenes." (ABH 1991, 206, 208-209.)
Az Alkotmánybíróság 56/1995. (IX. 15.) AB határozatában ismételten rámutatott arra, hogy "a társadalombiztosítási rendszer működőképességének a fenntartása - mint az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésében meghatározott alkotmányos cél - alkotmányosan indokolhat olyan megoldásokat, amelyek keretében a biztosítás fokozott terheit a törvényhozó a biztosított, a járulékfizetésre kötelezett munkáltató és a társadalombiztosítás szervei között bizonyos körben megosztja. Egy ilyen törvényi szabályozás nem szükségképpen alkotmányellenes." (ABH 1995, 260, 265.)
Az Alkotmánybíróság fenti határozatában hangsúlyozta továbbá, hogy a "járulékfizetés és a társadalombiztosítás szolgáltatásainak pontos megfelelése - a társadalombiztosítás vegyes rendszere folytán - (...) nem alkotmányos követelmény." Ugyanakkor kiemelte: a "társadalombiztosítási szolgáltatásokat és váromá-nyokat azonban nem lehet az ellenszolgáltatások érintetlenül hagyása mellett lényegesen és aránytalanul úgy megváltoztatni, hogy az már alkotmányosan védett tulajdonosi pozíció sérelmével járjon." (ABH 1995, 260, 265.)
A Tbj. vizsgálni kért rendelkezése szerint a foglalkoztató a Tbj. 5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címén fizeti meg. Az Alkotmánybíróság - a fenti szempontok mérlegelése alapján - megállapította, hogy önmagában a táppénz terhei fenti mértékű, foglalkoztatóval való megosztása nem tekinthető aránytalannak, ezért a Tbj. támadott rendelkezése alkotmányosan aránytalan korlátozást nem eredményez.
Az Alkotmánybíróság - a fentiekben ismertetett gyakorlatára figyelemmel megállapította, hogy a Tbj. támadott rendelkezése nem sérti az Alkotmány 70/E. §-ának (2) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részében elutasította.
4. Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt is, hogy a Tbj. 19. §-ának (5) bekezdése sérti-e az Alkotmány 70/A. §-át azáltal, hogy "az a foglalkoztató, amely (aki) a dolgozójának kifizetett munkabér után teljesíti járulékfizetési kötelezettségét, hátrányos helyzetbe kerül azzal szemben, aki (amely) nem fizet járulékot, mert nem vallja be dolgozóját a társadalombiztosítás keretébe...".
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványban hivatkozott, a jogszabályi kötelezettségüknek eleget tevő foglalkoztatók, illetve azok a foglalkoztatók, akik alkalmazottaikat nem jelentik be - a Tbj. 19. § (5) bekezdése szerint - azonos csoportot képeznek. A Tbj. 19. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés ugyanis egységesen alkalmazandó valamennyi hozzájárulásra kötelezettel szemben. Az indítványozó által hivatkozott, mintegy "kedvezőbb helyzetbe kerülés" ugyanis nem kedvezmény, hanem valójában a bejelentési, valamint fizetési kötelezettség elmulasztása, amely olyan jogszabályba ütköző magatartás, amelyet a jogrendszerünk számos formában szankcionál. (Pl. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény [a továbbiakban: Btk.] 299. §-a a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztását, a Btk. 310. §-a az adó, társadalombiztosítási csalást rendeli büntetni; továbbá az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény számos szakasza szankcionálja a fenti kötelezettség elmulasztását.)
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át, ezéit az indítványt ebben a részében is elutasította.
5. Az Alkotmánybíróság - az indítványban foglaltakra tekintettel - vizsgálatot folytatott le arra nézve is, hogy Tbj. támadott rendelkezése folytán sérül-e az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott arányos közteherviselés elve.
Az Alkotmánybíróság 60/B/1998. AB határozatában áttekintette az Alkotmány 70/I. §-ára nézve kialakított addigi gyakorlatát (ABH 2001, 976, 978-981.). Ezért ennek kimerítő ismertetését az Alkotmánybíróság jelen esetben mellőzte. Fontosnak tartja azonban kiemelni a 66/B/1992. AB határozatának azon megállapítását, amely szerint a jövedelmi és vagyoni viszonyokkal arányos közteherviselési elvből "a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során az adó mértékét, az adó tárgyaként megállapított jövedelem, vagy vagyon nagyságától, illetőleg értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthető alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg." (ABH 1992, 735, 737.)
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza továbbá, hogy "az Alkotmány 70/I. §-ából nem következik, hogy a közteherviselési kötelezettség alapja csak valamilyen jövedelem vagy vagyon lehet. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy 'a jogalkotó (...) széles keretek között mérlegelhet a köztehermérték megállapításakor, szabadsága igen nagy abban a kérdésben is, hogy a közteherviselési kötelezettség kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ ki, és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának. (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 539, 541.)' [44/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997, 304, 306-307.]" (60/B/1998. AB határozat, ABH 2001, 976, 979.) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 10. §-a szerint:
"(1) A Magyar Köztársaság területén működő, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkező belföldi vagy külföldi természetes személy kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz.
(2) A fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, vám, vámbiztosíték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő."
Az Alkotmánybíróság - követve a fentiekben kifejtett gyakorlatának irányát - megállapította, hogy a Tbj. 19. § (5) bekezdésében meghatározott foglalkoztató általi táppénz-hozzájárulási fizetési kötelezettség nem sérti az arányos közteherviselés elvét. A sérelmezett táppénz-hozzájárulás ugyanis szintén egy olyan fizetési kötelezettség, mely az állami gazdaságpolitika, foglalkoztatáspolitika körébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság nézete szerint az Alkotmány 70/1. §-ából kényszerítően nem következik az, hogy a foglalkoztatót a táppénz meghatározott időszakára ne terhelje fizetési kötelezettség. Ugyanakkor annak mértéke pedig nem sérti az arányosság elvét.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmét állító indítványi részeket elutasította.
6. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulás intézményének alkotmányosságát már számos alkotmányi rendelkezésre figyelemmel vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a 194/B/1998. AB határozatában az Eht. 7. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítása iránti indítványt - amely a betegszabadság évi maximum 15 napjára, illetve a fizetés nélküli szabadság első 30 napjára fennálló fizetési kötelezettség alkotmányosságát vitatta - és megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasította. (ABH 1999, 659, 667.) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jelen indítvány a fenti jogszabály teljes alkotmányossági vizsgálatát kérve, az Eht. - már érdemben a 194/B/1998. AB határozatában elbírált - azonos jogszabályi rendelkezésére is irányul, és az indítványozó az Alkotmány ugyanazon alkotmányos elveire [Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése, 70/D. § (1) és (2) bekezdése, 70/E. § (1) és (2) bekezdése, valamint 70/I. §-a], ezen belül azonos összefüggésre hivatkozva kéri az eljárás lefolytatását.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eht. 7. § (1) bekezdésének b) pontja vonatkozásában az indítvány "ítélt dolog"-ra vonatkozóan tartalmaz kérelmet, ezért az Eht. 7. § (1) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti eljárást az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja alapján megszüntette.
7. Az Alkotmánybíróság 60/B/1998. AB határozatában alkotmányossági vizsgálatot folytatott - többek között - az Eht. 6. § (2) bekezdése és a 7. § (1) bekezdés g) pontja tekintetében, az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmére alapítottan. Határozatában az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. (ABH 2001, 976, 988.)
A jelen ügyben benyújtott indítvány az Eht. alkotmányossági vizsgálatát - többek között az Alkotmány 70/I. §-ába ütközőnek vélve - kéri. Tekintettel arra, hogy az indítvány az Eht. 6. § (2) bekezdésére, továbbá 7. § (1) bekezdésének g) pontjára nézve "ítélt dolog"-ra irányul, ezért az Eht. 6. § (2) bekezdésének és a 7. § (1) bekezdés g) pontjának az Alkotmány 70/I. § sérelmére alapított alkotmányossági vizsgálatát az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.
8. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. §-ának (2) bekezdése értelmében az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eht. egészének alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó indítványi kérelem nem felel meg az Abtv. által támasztott követelményeknek, mivel jelen esetben az indítványnak Eht. egészét támadó része általánosságban, konkrét alkotmányossági kérdés megjelölése nélkül kérte az utólagos normakontrollra vonatkozó eljárás lefolytatását.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának (pl. 440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910-911.; 574/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1658-1659.; stb.) megfelelően visszautasította.
Budapest, 2003. március 24.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró