45/2003. (IX. 26.) AB határozat

a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény, valamint a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény egyes rendelkezései, valamint az egyes magyar állampolgároknak Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm. rendelet, valamint e rendelet végrehajtásáról szóló 9/1964. (VIII. 8.) PM rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság hivatalból megállapítja: az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztással, hogy nem rendelkezett a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek Csehszlovákiában lévő, de 50 hektárt meg nem haladó nagyságú, mezőgazdasági rendeltetésű földön fennálló tulajdonjogának elvonása miatt történő kárpótlásról. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotó feladatát 2004. június 30-ig teljesítse.

2. Az Alkotmánybíróság a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 2. számú melléklete, valamint a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény 2. számú melléklete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az egyes magyar állampolgároknak Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm. rendelet, valamint e rendelet végrehajtásáról szóló 9/1964. (VIII. 8.) PM rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

4. Az Alkotmánybíróság visszautasítja az arra irányuló indítványt, hogy kötelezze a Kormányt a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített magyar állampolgárok és örököseik teljes kártalanítására.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett a Csehszlovákiából Magyarországra menekültek, illetve áttelepítettek kárpótlása tárgyában. Az indítványozók támadták az egyes magyar állampolgároknak Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Kr.) és az egyes magyar állampolgároknak Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm. rendelet végrehajtásáról szóló 9/1964. (VIII. 8.) PM rendeletet (a továbbiakban: Mr.). Az egyik indítványozó a rendeletek egésze, a másik indítványozó a rendeletek egyes cikkei tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a megsemmisítést. Az egyik indítványozó ezen túlmenően kérte a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: 1.Kpt.) 2. számú melléklete, továbbá a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: 2.Kpt.) 2. számú melléklete alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is. A másik indítványozó kezdeményezte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság kötelezze a Kormányt a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített magyar állampolgárok és örököseik teljes kártalanítására. Az indítványozók kérelmük alapjaként az Alkotmány 13. §-ának (1) és (2) bekezdésére és 70/A. §-ának (1) bekezdésére hivatkoztak.

Az Alkotmánybíróság a tartalmi összefüggésre tekintettel az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

2. Az Alkotmánynak az indítványokban hivatkozottrendelkezései:

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

II.

Az egyik indítványozó az 1.Kpt. 2. számú mellékletét és a 2.Kpt. 2. számú mellékletét támadta. Álláspontja szerint a támadott szabályok sértik a személyek megkülönböztetésének az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott tilalmát. Valójában az indítvány a Csehszlovákiából áttelepítettekre, annak mellékletei pedig az áttelepültek vagyonára vonatkoznak. Megfogalmazása szerint: "noha a Magyarországra áttelepítettek vagy idemenekültek kaptak bizonyos kárpótlást a magyar államtól, az az esetek többségében nem éri el és meg sem közelíti a kárpótlásnak azt a mértékét, amelyet a termőföldüktől megfosztott más magyar állampolgárok a törvény alapján követelhetnek."

Az indítványozó - az 1-2.Kpt. szabályainak támadása során - utalt a szintén támadott Kr.-nek és az Mr.-nek a Csehországgal és Jugoszláviával kötött egyezményekkel kapcsolatos szabályaira is. Az indítvány a Csehszlovákiával kötött lakosságcserére vonatkozó egyezményre, a békeszerződésre, titkos jegyzőkönyvre, továbbá az 1964-ben kötött megállapodásra hivatkozva fejtette ki, hogy a magyar állam ezeknek a vagyonoknak a tekintetében az ellenérték követeléséről lemondott, a károsult személyeket az igényérvényesítéstől megfosztotta.

A magyar állampolgárok Csehszlovákiából, illetve Jugoszláviából való áttelepülése nem azonos módon történt. Az indítvány tartalmának megfelelően az Alkotmánybíróság az 1.Kpt. és a 2.Kpt. támadott szabályait Csehszlovákia viszonylatában vizsgálta.

A)

Az indítványozó különböző - részben titkos - államközi megállapodásokra hivatkozva azt sérelmezte, hogy az 1.Kpt. és a 2.Kpt. nem nyújtott orvoslást a Csehszlovákia elhagyására kényszerült személyek termőföldön fennálló tulajdonjogának elvonásáért. Az indítványból nem állapítható meg egyértelműen, hogyan történt meg a tulajdonjog elvonása. Annak tisztázása érdekében, ki kellett volna-e térnie a kárpótlás szabályozásának az indítványban megjelölt személyeknek okozott károkra, az Alkotmánybíróság először megvizsgálta, hogy az állam okozott-e kárt az indítványban említett személyeknek.

Az indítványozó a sérelem okozásával kapcsolatban a békeszerződésre, a Csehszlovákia és Magyarország között kötött titkos egyezményre hivatkozott.

1. Magyarország és Csehszlovákia között 1946-ban megegyezés jött létre lakosságcseréről.

A Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában Budapesten, 1946. évi február hó 27. napján kelt magyar-csehszlovák egyezmény (a továbbiakban: egyezmény) becikkelyezéséről szóló 1946. évi XV. törvény 2. §-a szerint a törvény az egyezmény eredeti szövegét teszi közzé.

Az egyezmény I - IV. cikke a Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező szlovák és cseh nemzetiségű személyek Csehszlovákiába való áttelepülésének lehetővé tételéről szól. Az V. cikk kimondja, hogy a Csehszlovákiába áttelepítendő szlovákokkal és csehekkel egyenlő számban magyar nemzetiségű személyeket telepítenek át Csehszlovákiából Magyarországra, akiknek a névjegyzékét a csehszlovák Kormány közli a magyar Kormánnyal. Ezek a magyar nemzetiségű személyek a Csehszlovák Köztársaság Elnökének csehszlovák állampolgárságról szóló 1945. augusztus 2-i rendelete értelmében elvesztették a csehszlovák állampolgárságukat. Ezen felül áttelepítik Magyarországra azokat a magyar nemzetiségű személyeket is, akik a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 15-i rendeletében meghatározott bűncselekményeket követték el.

Az egyezmény V. cikke negyedik bekezdése szerint:

"A magyar kormány kötelezi magát, hogy az így áttelepített személyeket területére befogadja. Ezek a személyek már magának az áttelepítésnek a ténye által magyar állampolgárokká válnak, amennyiben nem lennének azok. Ugyancsak az áttelepítés ténye folytán az említett személyek mentesülnek Csehszlovákiával szemben minden állampolgári kötelezettség alól, és Csehszlovákia is mentesül velük szemben minden kötelezettség alól."

A VI. Cikk harmadik bekezdése kimondta:

"Az áttelepülők nem vihetnek magukkal olyan iratanyagot, iratcsomókat, bizonyító erejű iratokat és egyéb olyan okmányokat sem, amelyek a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalatok zavartalan és akadálytalan működésének biztosításához szükségesek, valamint olyan bizonyító erejű okmányokat és iratokat sem, amelyek az elhagyott állam területén maradt ingatlanokra vonatkoznak."

A VII. cikk szövege a következő:

"Az áttelepített személyek ingatlanára vonatkozó tulajdonjog átszáll arra az államra, amelyet elhagytak. Annak a kártérítésnek az összegét, amellyel a jogot megszerző állam ezen a címen tartozik, a Vegyesbizottság fogja megállapítani. Nem jár kártérítés az ingatlanok 50 hektárt meghaladó része után.

Az ekként megállapított kártérítési összegek kiegyenlítése a Magas Szerződő Felek között a pénzügyi természetű egyéb követelések és tartozások tárgyában létesítendő egyetemes rendezés keretében fog megtörténni, kivéve azokat a tartozásokat, amelyek a Magyar Köztársaságot a jóvátételi kötelezettségekből kifolyólag (a Moszkvában 1945. évi január hó 20-án aláírt Fegyverszüneti Egyezmény 12. pontja értelmében) terhelik."

A vizsgált kérdés tekintetében megállapítható tehát, hogy a magyar állam beleegyezett a következőkbe:

- az áttelepített magyar nemzetiségű személyek elvesztik a Csehszlovákiában lévő ingatlanaik tulajdonjogát,

- az 50 hektárt meg nem haladó területű ingatlanokért Csehszlovákia kártérítést fizet,

- a kártérítés kifizetéséről az államok közötti követelések rendezése keretében később születik megállapodás.

2. Az egyezmény végrehajtására 1947-ben jogszabály jelent meg.

A Magyar Köztársaság Kormányának a Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában létrejött s az 1946:XV. törvénycikkel az ország törvényei közé iktatott egyezmény végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdések ideiglenes rendezése tárgyában kibocsátott 5.300/1947. M. E. rendelete 11 - 12. §-ában kimondta, hogy a Csehszlovákiából áttelepítettek számára lakóépületeket és mezőgazdasági ingatlant használatba adnak.

A 11. § (2) bekezdése szerint a használatba adás ideiglenes jellegű, az áttelepítettek kártalanítását később szabályozzák.

A 12. § (2) bekezdése szerint a használatba adható mezőgazdasági ingatlan legfeljebb tizenöt kataszteri hold kiterjedésű lehet.

A végrehajtási rendelet szerint tehát:

- a magyar állam nem fizetett kártérítést a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyeknek,

- az áttelepített személyek a létfeltételek biztosításaként kaptak ugyan lakóépületet és mezőgazdasági ingatlant, de nem tulajdonba, hanem ideiglenes jelleggel, használatba.

3. A Magyarországgal 1947-berrlétrejött békeszerződés aláírói között volt Csehszlovákia is.

A Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában megalkotott 1947. évi XVIII. törvény ismételten [1. cikk 4. bekezdés e) pontjában, 5. cikkében] utal a Magyarország és Csehszlovákia között a lakosságcseréről megkötött 1946. évi egyezményre. A békeszerződés tehát megerősítette az egyezményt, de nem rendelkezett az egyezmény alapján az áttelepített magyar nemzetiségű személyek ingatlanaiért Csehszlovákia által fizetendő kártérítésről.

4. 1964 februárjában állapodott meg a magyar és a csehszlovák állam az ingatlanokkal kapcsolatos, addig rendezetlenül maradt kártérítési kérdésekről. A megegyezés szövegét 1991-ig nem hozták nyilvánosságra.

A Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium 8004/1991. (PK 16.) együttes tájékoztatója tette közzé a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdések rendezése tárgyában 1964. február 3-án aláírt jegyzőkönyvet (a továbbiakban: jegyzőkönyv).

A jegyzőkönyv nem említi kifejezetten sem az egyezményt, sem a békeszerződést, hanem I. fejezetében az előzményekre való utalás nélkül rendelkezik a Magyarországon lakó magyar állampolgárok csehszlovák területen lévő, rendezés alá eső személyi ingatlanvagyonáról. Az ingatlanokon fennálló tulajdonjog szabályozásának 1946 és 1964 között Csehszlovákiában és Magyarországon végbement átalakítása következtében az 1964. évi jegyzőkönyv nem ugyanazokat a tulajdoni kategóriákat használja, mint az 1946. évi egyezmény. Míg az egyezmény az általános ingatlantulajdon fogalmat használja, addig a jegyzőkönyv már csak a személyi ingatlanra vonatkozóan tartalmaz szabályt, hiszen 1964-re magánszemélynek csak a személyi tulajdon megengedett mértékéig lehetett ingatlana.

A jegyzőkönyv 1. cikke a csehszlovák szabályok alapján határozza meg a személyi ingatlanvagyon fogalmát. Ennek alapján személyi ingatlanvagyonnak minősül a meghatározott nagyságot meg nem haladó méretű egyedülálló családi ház, továbbá az olyan családi ház, amely részét képezi 2 hektárt meg nem haladó nagyságú mezőgazdasági ingatlannak, valamint az említett lakóépületekkel beépített telek és az épülettel összefüggő megengedett nagyságot meg nem haladó udvar, kert.

A jegyzőkönyv 3. cikke 1. bekezdésének első mondata szerint a magyar állampolgároknak az előzőek szerint meghatározott - és a Kormányok korábbi megállapodásával még nem rendezett - személyi ingatlanvagyonáért a csehszlovák Kormány húszmillió Kcs összeget fizet a magyar Kormánynak. A bekezdés második mondatának szövegé:

"Ennek az összegnek a megfizetésével a Magyar Nép-köztársaság területén lakó magyar állampolgároknak a Csehszlovák Állammal és a csehszlovák jogi és fizikai személyekkel szemben valamennyi ilyen ingatlannal kapcsolatos követelése rendezést nyer."

A 3. cikk 2. bekezdése a következőket mondja ki:

"A magyar területen lakó magyar állampolgárok kártalanítását a Magyar Kormány hajtja végre."

A jegyzőkönyv tehát a vizsgált kérdés szempontjából a következőket tartalmazta:

- Csehszlovákia meghatározott összegű fizetési kötelezettségét a magyar állam részére a magyar állampolgárok csehszlovák területen lévő, 2 hektárt meg nem haladó nagyságú ingatlanaiért,

- a magyar állam részéről tett azt a nyilatkozatot, amely szerint a csehszlovák állam eleget tett a magyar állampolgárok csehszlovák területen lévő személyi ingat-lanvagyonával kapcsolatos kötelezettségének,

- a magyar állam kötelezettségvállalását a magyar állampolgárok kártalanítására.

5. A jegyzőkönyvre való utalás nélkül, de a jegyzőkönyvben vállalt kártalanítási kötelezettség végrehajtásaként jelent meg 1964. augusztusában a Kr. és az Mr.

A Kr. preambuluma és 1. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a rendelet olyan kártalanításra határoz meg szabályokat, amelyet a magyar állam, magyar állampolgároknak abban az esetben nyújt, ha ezeknek az állampolgároknak ingatlan vagy ingó vagyontárgyait Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában a reájuk vonatkozó külön jogszabályok, illetve államközi megállapodások alapján társadalmi tulajdonba vették.

A Kr.-ből egyértelműen megállapítható, hogy a kártalanítás csak szűk körben érvényesült, nem terjedt ki még a 2 hektárt meg nem haladó nagyságú, mezőgazdasági rendeltetésű földekre sem. A 2. § (1) bekezdése ugyanis a következőkben határozta meg a kártalanítás alapját:

"Kártalanítás csak

a) a személyi tulajdon körébe tartozó

- házingatlan (amely nem tartozott volna az 1952. évi 4. tvr. hatálya alá),

- lakberendezési tárgyak és személyes használatra szolgáló egyéb ingó vagyontárgyak,

- továbbá a családi ház építésére alkalmas, belterületen fekvő házhely,

b) foglalkozás gyakorlására szolgáló ingó vagyontárgyak

után jár."

6. Az 1964. februári jegyzőkönyv végrehajtásához tartozott még a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdések rendezése tárgyában létrejött megállapodás végrehajtásáról szóló 18/1965. (X. 17.) Korm. rendelet is. Ennek a rendeletnek az 1. §-a a következőket mondta ki:

"A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között létrejött megállapodás alapján - e rendelet hatálybalépésének napjával - teljes egészében a magyar államra száll át a csehszlovák állampolgárok tulajdonában levő magyarországi ingatlanok közül azoknak az ingatlanoknak a tulajdonjoga, amelyek 1964. február 3-án részben vagy egészben magyar állami vállalatok, egyéb állami gazdálkodó szervek, állami költségvetési szervek, szövetkezetek és társadalmi szervezetek kezelésében vagy használatában állottak."

7. A fentiek alapján megállapítható, hogy

- az 1946. évi lakosságcserére vonatkozó egyezmény alapján a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek elveszítették a Csehszlovákiában lévő ingatlanaik tulajdonjogát, az ingatlanokra vonatkozó bizonyítékokat is Csehszlovákiában kellett hagyniuk,

- az 1946. évi egyezményben Csehszlovákia kártérítés fizetését vállalta a magyar állammal szemben a magyar nemzetiségű személyek ingatlantulajdonának megszűnése miatt, az 50 hektárt meg nem haladó területű ingatlanokat figyelembe véve,

- a magyar állam 1964-ben megállapodott a csehszlovák állammal a magyar állampolgárok személyi ingatlanai tulajdonjogának elvesztése miatt a magyar államnak fizetendő kártérítés összegében, a legfeljebb 2 hektár nagyságú

házas ingatlanokat figyelembe véve, és a magyar állam vállalta a magyar állampolgárok kártalanítását,

- a magyar állam az 1964. évi jegyzőkönyvben lemondott a magyar állampolgárokat a meghatározott kártalanítási összegen felül a személyi ingatlanokért megillető követelésekről,

- a magyar állam nem érvényesített a csehszlovák állammal szemben kártalanítási követelést a magyar állampolgároknak olyan 50 hektárt meg nem haladó nagyságú ingatlanain fennálló tulajdonjoga elvesztéséért, amely ingatlanok nem tartoztak a csehszlovák szabályok szerint a személyi ingatlan kategóriába,

- a magyar állam 1964-ben rendelkezett a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek meghatározott összegű kártalanításáról, de ez a szűk körre korlátozott kártalanítás nem terjedt ki a mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanok tulajdonjogának elvesztése miatt keletkezett kárra.

Mindennek következtében a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek 50 hektárt meg nem haladó nagyságú mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanaik tulajdonjogának elvesztéséért a magyar állam magatartása miatt nem kaptak kártalanítást annak ellenére, hogy az 1946. évi egyezmény a csehszlovák állam által a magyar államnak fizetendő kártalanítási kötelezettséget kimondta.

B)

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, sérti-e az 1.Kpt. 2. számú melléklete és a 2.Kpt. 2. számú melléklete a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott tilalmát azzal, hogy mellőzte a Csehszlovákiát elhagyni kényszerült magyar nemzetiségű személyeket, és nem rendelt kárpótlást részükre a termőföldön fennálló tulajdonjoguk elvesztéséért. Tekintve, hogy a mellékletek csak jogszabályok felsorolását tartalmazzák, a kárpótlási törvények szabályozásának alkotmányosságával is foglalkozni kellett.

1. Az 1.Kpt. - preambulumának megfogalmazása szerint - az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk orvoslására szolgál. Ennek a célnak az elérését az Országgyűlés összekapcsolta a tulajdonviszonyok rendezésének megvalósításával. Az így megjelölt feladatok megoldására kidolgozott szabályok figyelembe vették a társadalom igazságérzete mellett annak teherbíró képességét is. Mindezek alapján mondta ki a törvény 1. §-ának (1) és (2) bekezdése, hogy kárpótlás illeti meg azokat a természetes személyeket, akiknek magántulajdona az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett. Az 1. § (3) bekezdésében meghatározott időszakban alkotott jogszabályok által okozott károk miatt nyújtandó kárpótlásról

külön törvény, a 2.Kpt. rendelkezett, de ez a törvény is az 1.Kpt.-ben meghatározott elveket vette alapul.

2. Az Alkotmánybíróság számos esetben vizsgálta a kárpótlás szabályozásának alkotmányosságát. Az 1.Kpt. alkotmányossági elemzése keretében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvény eltérő jogi megítélésű tulajdoni változásokra egységes alapon nyújt orvoslást. Az államosításoknál elmulasztott kártalanítás utólagos rendezése mellett politikai jóvátételre is kiterjed a szabályozás. A törvényi rendezés alapgondolata, hogy a különböző alapon fennálló kötelezettségek helyébe a törvényalkotó új jogcímen, új terjedelemben, új feltételekkel, méltányossági alapon határoz meg kárpótlást [28/1991. (VI. 3.) AB határozat (a továbbiakban: 4.Abh.), ABH 1991, 88,91-92.].

Az Alkotmány 13. §-ának (2) bekezdése alapján az államnak joga van arra, hogy közérdekből elvonjon magántulajdont, de erre az elvonásra csak kivételesen, törvényben szabályozott esetben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett kerülhet sor. Az 1.Kpt.-ben szabályozott esetekben azonban nem ilyen kisajátításról volt szó. A tulajdonjog elvonása a magántulajdon csaknem teljes felszámolási folyamatának volt része. Ennek megfelelően hiányzott az azonnali és teljes kártalanítás [27/1991. (V. 20.) AB határozat (a továbbiakban: 3.Abh.), ABH 1991,73,76-77.]. A kárpótlás - a társadalmi tulajdon rendszerének lebontási folyamatába illeszkedve - nem a kisajátítás elmaradt kártalanításának, illetve az egyéb sérelmek esetén nem az állam kártérítési kötelezettségének a helyébe lép. Ezért kárpótlásra senkinek sincs alanyi joga. A törvényhozó erkölcsi megfontolások alapján, méltányosságból döntött a kárpótlásról a társadalmi teherelosztás figyelembevételével [21/1990. (X. 4.) AB határozat (a továbbiakban: 1.Abh.), ABH 1990, 73, 76-77., 16/1991. (IV. 20.) AB határozat (a továbbiakban: 2Abh.), ABH 1991, 58,62-63.].

Az Alkotmánybíróság nem tekintette alkotmányellenesnek, hogy a sajátos történelmi körülményekre tekintettel nem a tulajdonjog védelmének az Alkotmányban szabályozott elvei alapján rendelkezett a törvényalkotó, hanem más módon gondoskodott a tulajdonjog sérelmének orvoslásáról. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság kezdettől fogva hangsúlyozta a megkülönböztetés tilalmának érvényesülését (1.Abh. 77-78, 2.Abh, 62,4.Abh. 95.).

Az Alkotmánybíróság ismételten rámutatott arra, hogy bárki, aki az elmúlt rendszerben Magyarországon élt, hivatkozhat az őt ért sérelemre; a kárpótlásnak határt szab azonban a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozottsága. A kárpótlásra senkinek sincs az Alkotmányon alapuló joga. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében választott szabályozási koncepción belül az Alkotmánybíróság határozataiban az a követelmény fogalmazódott meg, hogy a kárpótlásra jogosultak körének meghatározása ne legyen

önkényes. Az Alkotmány 70/A. §-a alapján történő megítélésnél az Alkotmánybíróság az adott szabályozási koncepción belül vizsgálja a jogosultak körét (707/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 702, 705.).

Az 1043/B/1992. AB határozat az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakult szempontokat mérlegelve azt is kimondta, hogy a békeszerződés alapján Magyarország határain kívül, magyar állampolgároknak más országok által okozott károkért a magyar állam nem köteles helytállni, a kárpótlás kérdése tehát csak azokban az esetekben merülhet fel, amikor a magyar állam nemzetközi szerződéssel mondott le magyar állampolgárok vagyoni jogairól (ABH 1994, 558, 559.).

A Csehszlovákiából áttelepült személyek - legalább részleges - kártalanítására már a rendszerváltás előtt született jogszabály. Az 1.Kpt. csak a tulajdonjog elvonásának meghatározott eseteire állapított meg kárpótlást, egyéb követelések rendezése elmaradt [15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 112, 118.]. A 2.Abh. egyébként is rámutatott arra, hogy az 1.Kpt.-vel a kárpótlás folyamata nem zárult le (ABH 1991, 58, 63.). Ezt az álláspontot erősítette meg a 4.Abh., amely rendelkező részének d) pontja első bekezdésében kimondta: "Nem alkotmányellenes az, hogy a tulajdonban esett sérelmek kárpótlásáról nem egyetlen átfogó törvény rendelkezik." (ABH 1991,88. 89.)

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek, hogy az 1.Kpt. és a 2.Kpt. nem vonta be a kárpótlási körbe a Csehszlovákiából áttelepült személyek tulajdoni sérelmeit. Ezért az 1.Kpt. 2. számú melléklete és a 2.Kpt. 2. számú melléklete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

III.

Az indítványozó kifejezett kérelme jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult. Tartalmilag azonban nem az 1.Kpt. támadott 2. számú mellékletében és a 2.Kpt. támadott 2. számú mellékletében felsorolt jogszabályok alkotmányellenességét kifogásolta, hanem azt, hogy a kárpótlás nem terjed ki a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyekre, azaz mulasztásra hivatkozott. Az indítvány közvetett megfogalmazására tekintettel, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-ának (1) bekezdése alapján, az Alkotmánybíróság hivatalból megvizsgálta, nem áll-e fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség.

1. Az Abtv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor állapít meg az Alkotmánybíróság, ha a jogalkotó szerv jogalkotási

feladatának nem tett eleget, és ezzel alkotmányellenes helyzetet idézett elő. A 22/1990. (X. 16.) AB határozat szerint mulasztás áll fenn, ha az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének lehetőségétől (ABH 1990, 83, 86.). Mulasztás állapítható meg akkor is, ha a szabályozás hiányossága alapvető jog vagy az Alkotmányban deklarált alkotmányos elv érvényesülését gátolja (1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993, 765, 766.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint mulasztás áll fenn akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342,369.].

2. Az 1.Kpt. által szabályozott esetek megítélésének a jelen eset szempontjából jelentős kérdését vizsgálta már az 1043/B/1992. AB határozat, amely magyar állampolgárok tulajdonában más országok által okozott károkért való helytállással foglalkozott. A határozat kimondta, hogy kárpótlás ilyen esetekben csak akkor kerülhet szóba, ha a magyar állam nemzetközi szerződéssel lemondott a magyar állampolgárok tulajdonjogáról, vagyoni jogairól. A határozat a Romániából és Jugoszláviából áttelepült magyar állampolgárokat ért vagyoni sérelmek ügyét vizsgálta. Románia viszonylatában magyar állampolgárok jogairól való lemondást nem állapított meg. Jugoszlávia viszonylatában pedig a Kr. és az Mr. rendelkezései szerint a Jugoszláviában lévő házingatlanokért az állam nyújtott kártalanítást. Ezért a határozat az indítványokat elutasította (ABH 1994,558, 559-560.).

A magyar állam nemzetközi szerződéseken alapuló kártalanítási kötelezettségével a 37/1996. (IX. 4.) AB határozat foglalkozott ismét. A határozat indokolása megállapította, hogy Magyarország számos országgal kötött vagyonjogi egyezményt a Párizsi Békeszerződéssel kapcsolatban, és e megállapodások eltérő jellege miatt minden esetben egyedi vizsgálatra van szükség. Az adott eljárásban az Alkotmánybíróság kimondta a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet azért, mert "Magyarország nem tett eleget az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelye-zett Párizsi Békeszerződés 29. cikkének 3. pontjában foglaltaknak" és felhívta az Országgyűlést, hogy 1997. június 30. napjáig tegye meg a szükséges intézkedést a Békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására (ABH 1996,122,123-124.).

3. Az 1946. évi egyezményben a csehszlovák állam kártalanítási kötelezettséget vállalt a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek 50 hektárt meg nem haladó területű ingatlanán fennálló tulajdonjogának elvesztése miatt. A Magyar Népköztársaság Kormánya a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormányával a személyi ingatlanokkal kapcsolatos vagyonjogi kérdésekről

1964. február 3-án aláírt jegyzőkönyvben megállapodott. A jegyzőkönyvben a Csehszlovák Kormány a magyar állampolgárok személyi ingatlanvagyonáért a magyar állam részére kártalanítás fizetését vállalta. A magyar állam az áttelepített magyar nemzetiségű személyek Csehszlovákiában lévő, 50 hektárnál nem nagyobb mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanai tulajdonjogának megszűnése miatt, az 1946. évi egyezmény alapján fennálló követelés érvényesítését elmulasztotta, bár e követelés érvényesítése csak államközi tárgyalások útján volt lehetséges. A magyar állam a Csehszlovákiából áttelepített magyar nemzetiségű személyek mezőgazdasági rendeltetésű földön fennálló tulajdonjogának elvesztéséért kártalanítást nem nyújtott.

4. A 37/1996. (IX. 4.) AB határozat a jogalkotási kötelezettség elmulasztását állapította meg abban az esetben, amikor a magyar állam nem tett eleget a Párizsi Békeszerződésben vállalt, a magyar állampolgároknak nyújtandó kártalanítási kötelezettségének. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint már 1993-ban elkészült egy törvénytervezet a kérdés rendezésére, de a tervezet nem került az Országgyűlés elé. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatban a mulasztás megállapítása mellett kimondta, hogy a magyar állam kártalanítási kötelezettségének kárpótlás nyújtásával is eleget tehet (ABH 1996, 122, 124-125.).

A jelen ügyben a csehszlovák állam az 50 hektárt meg nem haladó területű ingatlanokért kártalanítási kötelezettséget vállalt azzal, hogy a kártalanítás mértékéről megállapodik a magyar állammal. A magyar állam a nemzetközi megállapodásban szereplő ezt a követelést nem érvényesítette. Az áttelepített magyar nemzetiségű személyek Csehszlovákiában lévő, 50 hektárt meg nem haladó mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanokon fennálló tulajdonjoguk elvesztéséért - a nemzetközi szerződésben vállalt kártalanítási kötelezettség ellenére - a magyar állam magatartása miatt nem kaptak kártalanítást.

A vagyoni sérelmekért történő kárpótlásról szóló jogszabályi rendezésről a 2.Abh. kimondta, hogy az állam méltányosságból juttat kárpótlást, erre senkinek nincs alanyi joga, és nem kifogásolható, ha a juttatás szakaszoltan történik, de az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak a kárpótlásra is irányadók (ABH 1991, 58, 62, 64.). Az 1.Abh. a kárpótlásnál a megkülönböztetésről - többek között - a következőket fejtette ki: "Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van" (ABH 1990, 73, 78.). A 4.Abh.-ban kifejtett elvi álláspont szerint viszont: "a tulajdon védelme és a jogállamiság elve alapján az államnak kötelessége minden egykori államosításból folyó kötelezettségét - akár megújítás révén is - rendezni, úgy,

hogy eközben az érintettek egyetlen csoportja se kerüljön hátrányba" (ABH 1991, 88, 95.). A kárpótlás kiterjedt a termőföldek tulajdonjogának elvonására is, a Csehszlovákiából áttelepítettek mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanain fennálló tulajdonjog elvonásáért azonban a jogszabályok nem rendelkeztek kárpótlásról (ezen nem változtat az, hogy a személyi ingatlantulajdon tekintetében valamilyen kárpótlás kifizetésére sor került). A 4.Abh.-ban, valamint a 37/1996. (IX. 4.) AB határozatban kifejtettek alapján ennek nemcsak hiányzott az alkotmányos indoka, hanem az államnak kötelessége lett volna a kárpótlásról gondoskodni.

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította a jogalkotási kötelezettség elmulasztását, valamint azt, hogy a mulasztás alkotmányellenes helyzetet idézett elő. Ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 49. §-ának (1) bekezdése alapján felhívta a jogalkotót feladatának teljesítésére.

IV.

1. Mindkét indítványozó az Alkotmány 13. §-ának (1) és (2) bekezdésére, illetve 70/A. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kr. és az Mr. szabályainak alkotmányellenességét, és semmisítse meg azokat. Az indítványozók a magyar és a csehszlovák állam megállapodásaira utaltak és azt fejtették ki, hogy a magyar állam átadta az áttelepített magyar nemzetiségű személyek ingatlanának tulajdonjogát a csehszlovák államnak és a tulajdonjoguktól megfosztott személyeknek a Kr. és az Mr. aránytalanul kis kártalanítást biztosított.

A Kr. a kártalanítási igény benyújtását határidőhöz kötötte. A Kr. 3. § (1) bekezdése értelmében az 1964. december 31-ét követően benyújtott igények nem elégíthetők ki. A Kr. 3. § (2) bekezdése szerint pedig a kártalanítási igényekről a döntést az illetékes bizottság legkésőbb 1968. december 31-ig hozza meg, amely abban a vonatkozásban is végleges, hogy bíróság előtt nem támadható meg. Miután a fenti határidők már leteltek, megállapítható, hogy a Kr. tartalmilag kiüresedett, az indítvány elbírálásának időpontjában már teljesedésbe ment, annak alapján igényt érvényesíteni, jogot szerezni már nem lehet.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint formális hatályon kívül helyezés nélkül is hatályát vesztettnek kell tekinteni azt a jogszabályt, amelynek rendelkezései teljesedésbe mentek (a korábbi gyakorlatot is összefoglalva 670/B/1997. AB határozat, ABH 1999,600,603.). Ennek megfelelően a Kr. nem tekinthető hatályban lévő jogszabálynak.

Az egyes miniszteri rendeletek és államtitkári rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 36/2001. (X. 17.) PM rendelet kimondta, hogy az Mr. 2001. október 25-én hatályát vesztette.

Hatályban nem lévő jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint - csak kivételesen, az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. Mivel az indítványok nem tartoznak az Abtv.-ben meghatározott egyik kategóriába sem, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat [a továbbiakban: Ügyrend (ABH 2002, 1791.)] 31. § a) pontja alapján az Alkotmánybíróság a Kr. és az Mr. tárgyában megindult eljárást megszüntette.

2. Az egyik indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy "kötelezze a Magyar Kormányt az Alkotmány 13. § (2) bekezdése szerint a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített magyar állampolgárok és örököseik teljes kártalanítására". Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza meg. E rendelkezés szerint nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe az indítványozó kérelmének teljesítése. Ezért az Ügyrend 29. § b) pontja alapján az Alkotmánybíróság a Kormány kötelezésére vonatkozó indítványt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság a határozatból folyó jogalkotási kötelezettségre tekintettel elrendelte határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s, k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 960/B/1995.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére