707/B/1997. AB határozat
a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 2. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 2. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt, amely annak megállapítására irányul, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő, mert a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvénv 1., illetve 2. számú mellékleteibe nem vette fel az "egyes szövetkezetek egyesülésével, valamint a Magyar Országos Szövetkezeti Központ tagszövetkezeti zárszámadásaival kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában" született 11.440/1948. Korm. számú rendeletet.
3. Az Alkotmánybíróság a törvénymódosítás kezdeményezésére irányuló kérelmet visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó kérelmet nyújtott be a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: 1. Kpt.) 2. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára. Az indítványozó szerint diszkriminatív, hogy az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése szerinti "felsorolásban nem szerepelnek a jogi személyek, társaságok tulajdonos tagjai, ezért kárpótlásra nem jogosultak." Az indítványozó előadta, hogy a Hangya Szövetkezetek, Hitel Szövetkezetek, valamint a közbirtokosságok és egyéb társulások tagjai jelentős vagyoni károsodást szenvedtek, kárpótlásban mégsem részesültek. Az indítványozó a diszkriminatív helyzet megszüntetésére javaslatot fogalmazott meg, amelyben kifejti, hogy kedvező megoldást jelentene, ha a még életben lévő károsultak alanyi kárpótlása mellett a magángazdák tevékenységét segítő szövetkezeti önszerveződés kibontakozásának elősegítésére "közalapítvány jönne létre törzs vagyonjuttatással vagy más módon. Így a megszüntetett szervezetek diszkriminált magántulajdonosainak vagyonát, illetve annak törvényileg meghatározott hányadát a hiányzó civilintézmények újjáépítésére lehetne fordítani."
Az Alkotmánybíróság hiánypótlásra hívta fel az indítványozót, és kérte, hogy jelölje meg azt a jogszabályt, amelyet - szerinte - a törvényhozó elmulasztott az 1. Kpt. mellékletébe felvenni. Az indítványozó válaszában előadta, hogy az 1. Kpt. 1., illetve 2. számú mellékletében a 4314/1949. (XI. 13.) MT rendelet mellett nem került felsorolásra az annak alapját képező 11.440/1948. Korm. sz. rendelet, valamint az alkalmazásával összefüggő egyéb törvények és rendeletek, "amelyek az egyes szövetkezetek egyesülésével, beolvasztásával és vagyoni kérdéseivel foglalkoztak, és alapjaiban okozták a Hangya Szövetkezetek tagjai által jegyzett vagyonok burkolt vagy nyílt államosítását, ezen természetes személyek vagyonuktól való megfosztását."
Az indítványozó ezt követően újabb beadványt nyújtott be, amelyben korábbi - az Alkotmány 70/A. §-án alapuló - kérelmét részben megismétli, részben kifejti, hogy az Alkotmány 9. §-ába foglalt piacgazdaságra, valamint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságára és egyenlő védelmére vonatkozó alkotmányos tétel alapján is indokolatlan az 1. Kpt. 2. §-ában tett megkülönböztetés, amely kirekeszti a Hangya Szövetkezetek, Hitelszövetkezetek, egyéb társulások vagyoni sérelmet szenvedett tagjait a kárpótlásból. Az indítványozó a piacgazdasággal összefüggésben utal a magántulajdonon alapuló szövetkezeti mozgalom újjáéledésének szükségességére. E kérelem záró mondata szerint: "Indítványomat ismételve elkerülhetetlen a kárpótlási törvény 2. §-ának utólagos alkotmányossági vizsgálata és alkotmányellenességének megállapítása".
II.
1. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény vizsgálni kért rendelkezése szerint:
"2. § (1) Kárpótlásra jogosult:
a) a magyar állampolgár,
b) aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt,
c) akit a magyar állampolgárságtól való megfosztással Összefüggésben ért sérelem,
d) az a nem magyar állampolgár, aki 1990. december 31-én életvitelszerűen Magyarországon élt."
2. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése szerint:
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
III.
1. Az Alkotmánybíróság a tulajdoni sérelmek rendezésével összefüggésben - alkotmány értelmezési, előzetes normakontroll, utólagos normakontroll és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata hatásköreiben eljárva - több döntést is hozott [lásd: 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73.; 16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat ABH 1991, 88.; 15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 112.; 16/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 143.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37. stb.]. Az Alkotmánybíróság semmisítette meg a még hatályban lévő államosítási jogszabályokat [27/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 73.].
Az Alkotmánybíróság a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban rámutatott arra, "hogy az új koncepción belül a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Mindenekelőtt azért, mert az állam nem jogi igényeket elégít ki, hanem méltányosságból juttat javakat a kedvezményezetteknek. Ha tehát nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg nem sértése [1. 9/1990. (IV. 25.) AB határozat]. Ezen belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. Figyelembe kell venni, hogy nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön. Ugyanakkor az ex gratia juttatásnál is irányadók az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak." (ABH 1991, 58., 62.)
A 28/1991. (VI. 3.) AB határozatban - a fentiekkel összhangban - az Alkotmánybíróság kifejtette: "Jogi kötelezettsége nincs az államnak arra, hogy a múlt rendszerben bármilyen sérelmet szenvedetteket, vagy akár csak az anyagi kihatású sérelmet szenvedetteket csupán a hátrányok ténye miatt bármilyen elégtételben, s különösen anyagi juttatásban részesítse. Tekintettel arra, hogy különféle elégtételi intézkedések indultak meg, a kedvezményezettek körét és a juttatások mértékét tekintve is elvileg fennáll a tiltott megkülönböztetés lehetősége. Mivel nem eleve jogosultakról van szó, csupán önkényes megkülönböztetésük alkotmányellenes." (ABH 1991, 88., 96.)
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata tehát, hogy a kárpótlásra - mint ex gratia juttatásra - senkinek nincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében a törvényhozás által választott szabályozási koncepción belül az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként azt állította, hogy a nem egyenlő kezelésnek legyen ésszerű indoka. Ezáltal alapvetően az Alkotmány 70/A. §-a szerinti mérce, az önkényes megkülönböztetés tilalmának vizsgálata az irányadó a kárpótlási jogszabályok alkotmányossági megítélése során. Az Alkotmánybíróság több döntésében hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerekben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy sérelem érte. Az ország gazdasági helyzete és a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozottsága bizonyos értelemben határt szab a kárpótlásra jogosult csoportok meghatározásában [lásd: 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88., 96-97.; 1/1995. (II. 8.)
AB határozat, ABH 1995, 31., 42.]. Így például az Alkotmánybíróság az 1043/B/1992. AB határozatában (ABH 1994, 558.) nem állapított meg alkotmányellenességet a tekintetben, hogy nem részesülnek kárpótlásban azok a magyar állampolgárok, akik a háború utolsó napjaiban javaikat hátrahagyva kénytelenek voltak Magyarország mostani területére menekülni, ott maradt tulajdonukat pedig - immár a külföldi ország belső jogszabálya szerint - minden ellenérték nélkül állami tulajdonba vették. Tehát amikor az Alkotmánybíróság a kárpótlással összefüggő egy-egy alkotmányossági problémáról dönt, akkor nem általánosságban, hanem az adott szabályozási koncepción belül vizsgálja a felmerült kérdést. A vizsgálat tárgya, hogy az egységes szabályozási elképzelésen belül a kárpótlás iránti igény elismertsége vagy éppen az érvényesíthetőség hiánya tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indokon nyugszik-e.
A kárpótlási jogszabályok alkotmányossági megítélésénél irányadó, fent ismertetett alkotmányos keretek figyelembevételével jelen ügyben - a rendelkező részbe foglalt - döntését az Alkotmánybíróság a következőkre alapozta.
2. Az indítványozónak az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése utólagos normakontrolljára irányuló kérelme részben e jogszabályi rendelkezés félreértésén alapul. Az indítványozó azt állítja, hogy a "felsorolásban nem szerepelnek a jogi személyek, társaságok tulajdonos tagjai, ezért kárpótlásra nem jogosultak." Ezzel szemben az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése a természetes személyek (nevezetesen: a magyar állampolgár, aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt, akit a magyar állampolgárságtól való megfosztással összefüggésben ért sérelem, az a nem magyar állampolgár, aki 1990. december 31-én életvitelszerűen Magyarországon élt) kárpótlásra való jogosultságát a tulajdoni sérelem tárgyától (lakástulajdon, földtulajdon, tagsági jogot megtestesítő értékpapír-tulajdon stb.) függetlenül ismeri el. Az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése egyáltalán nem zárja ki az egykori jogi személyek, társaságok (természetes személy) károsultjainak kárpótlását. Ezt támasztja alá az 1. Kpt. végrehajtásáról rendelkező 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 3. §-a is, amelynek értelmében: "Ha a tulajdon tagsági jogot megtestesítő értékpapírra vagy társasági részesedést kifejező vagyoni értékű jogra vonatkozott, a kár mértékét a Tv. 3. számú mellékletének b) pontjában foglalt átalányérték alapján, a kárpótlásra jogosult tulajdoni részesedésének a társaság bejegyzett alaptőkéjéhez (törzstőkéjéhez) viszonyított arányos összegben [Tv. 4. § (4) bek.] kell megállapítani."
Nem állapítható meg alkotmányellenesség a tekintetben sem, hogy az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése a "kárpótlásra" jogosultak címszó alatt külön nevesítve nem tartalmazza a Hangya Szövetkezetek, Hitelszövetkezetek tagjait. Az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése a kárpótlásra való jogosultságot a természetes személyek körében - elvileg valamennyi tulajdoni sérelemre - egységesen rendezi. Abban a vonatkozásban, hogy milyen konkrét tulajdoni sérelmek után jár kárpótlás, az 1. Kpt. 1. § (1) és (2) bekezdése alapján a törvény 1. és 2. számú melléklete az irányadó, a mellékletek rendelkeznek arról, hogy mely jogszabályok alkalmazása által okozott sérelmek szerint áll fenn a jogosultság.
Az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdéséből - abban a tekintetben, hogy ki nem jogosult kárpótlásra - csupán az következik, hogy az 1. Kpt. hatálya nem terjed ki a különböző szervezetek, jogi személyek (ebben a minőségükben való) kárpótlására. E szervezetek tagjainak kárpótlása (vagy a kárpótlásra való jogosultság fennálltának hiánya) tehát nem az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdéséből, hanem a törvény 1. § (1) és (2) bekezdéseiből, illetve ez alapján a törvény mellékleteiből ered.
Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az 1. Kpt. 2. § (1) bekezdése - az indítványozó által jelölt összefüggésben - nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át, így e rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Az indítványban felvetett alkotmányossági probléma lényege, hogy ésszerű indokon nyugszik-e az indítványozó által jelölt jogszabály kihagyása a törvény mellékleteiből. Ennek vizsgálatára azonban nem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 37-43. §-aiban foglalt utólagos normakontroll, hanem az Abtv. 49. §-ába foglalt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörben kerülhet sor.
3. Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata során a következőket állapította meg:
3.1. Az Abtv. 49. §-a (1) bekezdése szerint: "Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére." A (2) bekezdés értelmében: "A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni."
Az Alkotmánybíróság több ízben vizsgált mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet a tulajdonviszonyok rendezésének kérdéséhez kapcsolódóan. Kifejezetten jogszabályi felhatalmazáson alapuló mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Alkotmánybíróság a 16/1993. (III. 12.) AB határozatban (ABH 1993, 143.) és a 37/1996. (IX. 4.) AB határozatban (ABH 1996. 122.). Mindkét ügyben az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett Párizsi Békeszerződés által vállalt - egykori tulajdoni sérelemmel összefüggő - kártalanítási kötelezettség elmulasztása idézte elő az alkotmányellenességet.
Jelen ügyben megállapítható, hogy jogszabályi felhatalmazás nincs az indítványozó által jelölt Hangya Szövetkezetek, Hitel Szövetkezetek, valamint a közbirtokosságok és egyéb társulások tagjainak kárpótlása tekintetében. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83., 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227., 232-233.]
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108., 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122., 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat ABH 1998, 132., 138-139.]
A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul. [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999 52., 57.]
Így az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy az indítványozó által megjelölt alkotmányi rendelkezésekből kényszerítően következik-e az állam kárpótlási kötelezettsége - az 1. Kpt. mellékleteiben nem szereplő - 11.440/1948. Korm. számú rendelet által bevezetett intézkedések miatt.
3.2. A tulajdonsérelmek kárpótlására vonatkozó 1. Kpt. 1. és 2. számú mellékleteiben, illetve a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában 1939. május l-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: 2. Kpt.) 2. számú mellékleteiben szereplő jogszabályok sajátossága, hogy azok alkalmazása - normatív rendelkezéseikből is következően - tulajdoni sérelmet okozott. Az Alkotmánybíróság a 4/1996. (II. 23.) AB határozatában - többek között - vizsgálta azt, hogy fennáll-e mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség azért, mert az 1. Kpt. mellékletében nem szerepel a 4.016/1949. (V. 5.) Korm. rendelet, amely a kisajátításról szóló 1881. XLI. tc. 45. §-a kiegészítése tárgyában született. Az Alkotmánybíróság az ez irányú kérelmet elutasító határozatában megállapította, hogy a kárpótlási törvény alkotása során "a jogalkotó feladatkörébe nem tartozott olyan jogszabálynak az 1. Kpt. 2. számú mellékletébe való felvétele, amelynek helytelen alkalmazásával egyedi törvénysértés és sérelemokozás valósult meg, ugyanakkor maga a szabályozás alkotmányellenességet nem idézett elő." (ABH 1996, 37., 42.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/A. §-a szerinti mérce, "az ésszerű indok követelménye" alapján - a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata során - arra kellett választ keresnie, hogy az indítványozó által megjelölt, az "egyes szövetkezetek egyesülésével, valamint a Magyar Országos Szövetkezeti Központ tagszövetkezeti zárszámadásaival kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában" született 11.440/1948. Korm. számú rendelet tartalmaz-e olyan rendelkezést, amelynek közvetlen következménye az ellenszolgáltatás nélküli vagyonelvonás lett.
A 11.440/1948. Korm. számú rendelet a szövetkezetekről szóló 1947. évi XI. tc.-nek "a szövetkezet egyesülése szövetkezettel" címszó alatt szereplő rendelkezései, valamint a földmívesszövetkezetekről szóló 8.000/1948. Korm. számú rendelet szabályainak a kiegészítése és módosítása tárgyában született. A vizsgálat tárgyát képező 11.440/1948. Korm. számú rendelet alkalmazási körét alapvetően a 8.000/1948. Korm. számú rendelet keretei között állapították meg (lényegében azt módosította), a mezőgazdasági érdekeltségű, illetve a községekben működő valamennyi fogyasztási szövetkezet földmívesszövetkezetbe való beolvadására vonatkozott [a 11.440/1948. Korm. számú rendelet 1. §-a utal a 8.000/1948. Korm. számú rendelet ezt megállapító 36. § (1) bekezdésére]. A 8.000/1948. Korm. számú rendelet 38. § (3) bekezdése szerint "a jelen rendelet intézkedései a 12.890/1947. Korm. számú rendelet hatálya alá tartozó hitelszövetkezetekre nem terjed ki". Ezt módosító, illetve ellentétes tartalmú rendelkezést a 11.440/1948. Korm. számú rendelet sem tartalmazott. Megállapítható tehát, hogy az indítványozó által vizsgálni kért 11.440/1948. Korm. számú rendelet hatálya az indítványozó által konkrétan megjelölt szövetkezeti formák közül alapvetően csak a Hangya Szövetkezeteket érintette, a hitelszövetkezetekre más jogszabályi rendelkezések vonatkoztak.
A 11.440/1948. Korm. számú rendelet valóban a szövetkezetek erőszakos egyesítése, a földmívesszövetkezetekbe való beolvadás - mindenáron történő keresztülvitele - jegyében született. E rendelet 2. §-a kimondta, hogy ha az egyesülés a szövetkezet közgyűlésén szerepel, akkor a közgyűlés a megjelentekre tekintet nélkül határozatképes, a döntéshez a szavazatok egyszerű többsége elegendő, sőt a beolvadó szövetkezet egyesülést kimondó döntését akkor is érvényesnek ismeri el, ha ez a tárgy a meghívóban előre közölve nem volt.
Emellett ugyanakkor az is megállapítható, hogy önmagában a 11.440/1948. Korm. számú rendeletnek nem volt olyan Önálló szabálya - nem tartalmazott kifejezetten vagyonelvonást célzó rendelkezést -, amelynek alapján az 1991-ben megalkotott 1. Kpt.-ben (majd ezt követően a 2. Kpt.-ben) a törvényhozó alkotmányos kötelezettsége lett volna e jogszabályt a törvény mellékletébe felvenni. A 11.440/1948. Korm. számú rendelet lényegét tekintve - az alábbiak miatt - nem tért el a korábban már meglévő szabályoktól:
Az egyesülés során kiváló tag üzletrészei tekintetében az akkori törvényi hátteret a szövetkezetekről szóló 1947. évi XI. tc. jelentette. E törvény 40. §-a "végelszámolás" címszó alatt szabályozta a szövetkezetből kiváló tag üzletrészeinek kifizetését, amelynek során - többek között - úgy rendelkezik, hogy az "üzletrészt legkésőbb a kiválás napját magába foglaló üzletévet követő üzletév utolsó napjáig kell kifizetni." Ugyanakkor a kormány a törvény szabályait kiegészíthette, sőt a törvénnyel ellentétes tartalmú szabályt is alkothatott. A szövetkezetekről szóló törvény módosításáról rendelkező 1948. évi XXXI. tc. 11. §-a felhatalmazta a kormányt, hogy "különleges közérdekű gazdasági cél megvalósítására alakult vagy alakuló szövetkezeteknek az Szt. körébe eső jogviszonyait - szükség esetén - az Szt. rendelkezéseitől eltérő, de annak alapelveihez igazodó rendelettel szabályozhassa". Kétségtelen, hogy e felhatalmazással élve, de annak szellemiségével is ellentétes, számos olyan kormányrendelet keletkezett, amely alapját képezte az erőszakos szövetkezetesítésnek, a vagyonelvonásnak. Az egykori joganyagot áttekintve megállapítható, hogy erős ágazati tagolódás érvényesült, azaz a különböző szövetkezeti formákra lényegesen eltérő módon és nem feltétlenül egy időben születtek a beolvadást, az egyesülést kikényszerítő szabályok. A vagyonelvonásnak, a tulajdonkorlátozásnak is különböző technikái voltak, és annak mértéke is eltérő volt az egyes szövetkezeti típusok között, nem egyszer a jogi szabályozás több lépcsőben "rétegelten" hajtotta azt végre. A jelen vizsgálat tárgyát képező 11.440/1948. Korm. számú rendelet - mint fentebb bemutatást nyert - a földmívesszövetkezetekről szóló 8.000/1948. Korm. számú rendeletet módosította. Az egyesülés során kiváló tag üzletrészei tekintetében a 8.000/1948. Korm. számú rendelet 21. § (3) bekezdése kimondta, hogy "A beolvadó szövetkezetnek azok a tagjai, akik a beolvasztó szövetkezet tagjai sorába nem lépnek be [Szt. 113. (1) bek. c) pont] tagságuk megszűnése folytán üzletrészük névértékének kifizetését (Szt. 40. §) a beolvadásra vonatkozó határozatnak a cégjegyzékbe való bejegyzése napjától számított öt év eltelte előtt nem igényelhetik". E rendelkezést a 11.440/1948. Korm. számú rendelet közvetlenül nem fordította át az üzletrészelvonás irányába. E rendelet 7. §-a a 8.000/1948. Korm. számú rendelet fentebb idézett 21. § (3) bekezdését akként módosította, hogy "a beolvadó szövetkezet oly tagjának üzletrészeire, aki a beolvadó szövetkezetbe nem lép be, vagy abba fel nem vehető, az egyesülésnek a cégjegyzékbe való bejegyzése napjától számított öt év eltelte előtt fizetést teljesíteni nem szabad." Tehát megállapítható, hogy önmagában a 11.440/1948. Korm. számú rendelet a normatív szabályozás által nem hozott létre olyan helyzetet, amely alapján az üzletrésszel rendelkező tagokat végérvényesen elütötte volna vagyonuktól, így az 1. Kpt. mellékleteiben történő felsorolása az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből kényszerítően nem következik.
Az indítványozó a 4314/1949. (XI. 13.) Korm. rendelet viszonyában is vizsgálni kéri az alkotmányellenes mulasztást, ugyanis ez a jogszabály - mint ami a kárpótlás alapjául szolgál - az 1. Kpt. 2. számú mellékletében felsorolást nyert. A 4314/1949. (XI. 13.) Korm, rendelet az egyes szövetkezetek egyesülésének megkönnyítése címet viselte, és a tej szövetkezeteknek a földmívesszövetkezetekbe való beolvadásának speciális - a 11.440/1948. Korm. számú rendelettől eltérő - szabályait állapította meg. A 4314/1949. (XI. 13.) Korm. rendelet 1. § á) pontja a következőképpen szólt: "a beolvadó szövetkezet oly tagjának, aki a beolvasztó szövetkezetbe nem lép be, vagy abba fel nem vehető, a 131.200/1949 (59) Á.H. számú rendelet 2. §-ának (4) bekezdésében említett térítést egyáltalán nem, a többi tagnak pedig csak az e célból befolyt az egyesülés időpontjában meglévő készpénz, illetőleg az e címen még befolyó követelések erejéig szabad kifizetni". Látható tehát, hogy e szabály a vagyonelvonás nyílt formájáról rendelkezett.
A fenti jogszabályi rendelkezések figyelembevételével az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem tekinthető önkényesnek, és ezáltal nem valósít meg az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti alkotmányellenes díszkriminációt az, hogy a 4314/1949. (XI. 13.) Korm. rendelet szerepel az 1. Kpt. mellékleteiben, a 11.440/1948. Korm. számú rendelet pedig nem. Az Alkotmánybíróság ezért elutasította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt abban a tekintetben, hogy a törvényalkotó a 11.440/1948. Korm. számú rendeletet nem vette fel a kárpótlás alapjául szolgáló jogszabályok közé. Az Alkotmánybíróság a fentebb már idézett 4/1996. (II. 23.) AB határozat (ABH 1996, 37., 42.) alapján ismételten hangsúlyozza, hogy vizsgálata csak az egykori jogi szabályozás normatív rendelkezéseire terjed ki, és ez alapján kell döntést hoznia. Jelen ügyben tehát csak azt vizsgálhatta, hogy az indítványozó által pontosan megjelölt jogszabálynak - kizárólag alkotmányossági szempontból - kényszerítően szerepelnie kell-e az 1. Kpt. mellékleteiben. Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata abban is, hogy nincs hatásköre az olyan ügyek elbírálására, amelyek "túlmentek az akkori jogszabályi rendelkezéseken, tehát már az akkor hatályos jogszabályokhoz viszonyítva is törvénysértőek voltak." [27/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 73., 78.]
3.3. Az Alkotmánybíróság végül a Hangya Szövetkezetek és más szövetkezeti és társasági formák, mint jogi személyek kárpótlásával kapcsolatban - az indítvány alapján - a következőkre mutat rá.
E határozatában az Alkotmánybíróság - az utólagos normakontroll kérelmet elbírálva - megállapította, hogy az 1. Kpt. hatálya nem terjed ki a szervezetek, jogi személyek kárpótlására. Az Alkotmánybíróság egy másik ügyben, az 1395/E/1996. AB határozatában (ABH 1998, 667.) döntött a civil szervezetek tulajdonának jogellenes elvonása miatti kárpótlás kérdésében. Az Alkotmánybíróság nem állapított meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet a tekintetben, hogy e szervezetek nem részesültek kárpótlásban. A határozat többek között kimondta, hogy "a kárpótlás keretében a tulajdon juttatására nem eleve jogosultakról van szó, így az Alkotmánynak a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét garantáló rendelkezése, de az Alkotmány 13. § (2) bekezdésének szabálya sem sérül azáltal, hogy az indítványban megjelölt civil szervezetek kárpótlásáról az állam nem intézkedett." (ABH 1998, 669.)
A jelen ügyben az indítványozó szintén a piacgazdasággal, valamint a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának elvével hozza összefüggésbe azt, hogy ezen alkotmányos elvek megkövetelik a magángazdák tevékenységét segítő szövetkezeti önszerveződés ösztönzését, a Hangya Szövetkezetek, Hitelszövetkezetek és egyéb társulások kibontakozásának jogszabályi elősegítését. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint - csakúgy mint a fentebb idézett 1395/E/1996. AB határozatában - az Alkotmány 9. §-ából nem következik, hogy az államnak kizárólag a tulajdoni sérelmek kárpótlása során kell a cél megvalósítását ösztönözni. Ez a kérdés nem a kárpótlási törvény alkotmányosságát, hanem a mindenkori gazdaságpolitika célszerűségét érinti.
Mindezek alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a tekintetben sem állapítható meg, hogy az indítványozó által jelölt szövetkezeti formák - mint jogi személyek - egykori tulajdoni sérelmeinek kárpótlásáról az 1. Kpt. nem rendelkezett. Az Alkotmánybíróság azonban szükségesnek tartja megjegyezni, hogy magának a Hangya Szövetkezetnek az elismertsége, támogatottsága a rendszerváltást követő jogalkotás során megjelent.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság azt a javaslatot, amely tartalmát tekintve törvénymódosítás kezdeményezésére irányul, visszautasítja. Az indítványozó részben az Alkotmány 9. §-ában szereplő piacgazdaság, valamint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme elvével Összefüggésben, a magángazdák tevékenységét segítő szövetkezeti önszerveződés előmozdítására a következő javaslattal élt: "a kárpótlás során közalapítvány jönne létre törzs vagyonjuttatással vagy más módon", így a megszüntetett szervezetek vagyonát a hiányzó civilintézmények újjáépítésére lehetne fordítani.
Az Alkotmánybíróság főbb hatásköreit az Abtv. tartalmazza. Sem az Abtv., sem más törvények nem biztosítanak az Alkotmánybíróságnak törvényes lehetőséget arra, hogy önálló törvénymódosítást kezdeményezzen, ezért az erre irányuló kérelmet az Alkotmánybíróság hatáskör hiánya miatt visszautasította.
Budapest, 2000. június 13.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke az aláírásban akadályozott dr. Bagi István alkotmánybíró helyett
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró