939/B/1997. AB határozat

A halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 3. § (2) bekezdése, a 18. § (1) bekezdés első mondata, a 20. § (2) bekezdése "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze, az 53. § (1) bekezdés "azzal, hogy a 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti" szövegrésze, az 54. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Holló András, dr. Kukorelli István, dr. Paczolay Péter és dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 3. § (2) bekezdése, a 18. § (1) bekezdés első mondata, a 20. § (2) bekezdése "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze, az 53. § (1) bekezdés "azzal, hogy a 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti" szövegrésze, az 54. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 54. § (1) bekezdés negyedik mondata alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló eljárást megszünteti.

Indokolás

I.

Az Alkotmánybírósághoz kilenc indítvány érkezett a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Hhtv.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára.

Az első indítványban kilenc indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mivel álláspontjuk szerint a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, mert a Hhtv. 3. § (2) bekezdése "nem tehetett volna különbséget a tulajdonjog tárgya tekintetében, hanem azt egységesen kellett volna kezelnie az általánosan kimondott elvnek megfelelőn, halászati jog mint vagyonértékű jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan részét kell, hogy képezze a holtág, a bányató és a víztározó esetében is", hiszen olyan vagyonértékű jogról van szó, amely a tulajdonjoghoz kapcsolódik, annak elválaszthatatlan részét képezi.

A második indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdésének "bányató" szövegrésze, a 18. (1) bekezdésének "vagy horgászati", illetve "állami horgászjegy" szövegrésze és a 20. § (2) bekezdésének "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az indítvánnyal támadott első két rendelkezés ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő joggal és Hhtv. 20. § (2) bekezdésének támadott rendelkezése pedig az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében biztosított egyesülési joggal. Az indítványozó előadta, hogy a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alapján a halászati jog a bányatavak esetében - tekintet nélkül annak tulajdonosára - a Magyar Államot illeti meg, így a Magyar Állam jogosult meghatározni, hogy kinek engedi át a halászati jogot, illetőleg milyen feltételekkel lehet ezeken a területeken halászati tevékenységet folytatni. Mivel 2001. január 1-jétőlahalá-szati jogot ezeken a területeken is pályázat útján lehet megszerezni, előfordulhat, hogy azt nem a víz tulajdonosa fogj a megnyerni és ezekben az esetekben lehetetlené teszi a tulajdonhoz fűződő jogok alkotmányos gyakorlását. A Hhvt. 18. § (1) bekezdésében támadott szövegrészeket azért tartotta alkotmányellenesnek, mert nem tartotta jogszerűnek, hogy a magántulajdonban lévő halászati vízterületek tulajdonosait állami horgászjegy vásárlására kötelezze a törvény. Alkotmányellenesnek tartotta a Hhtv. 20. § (2) bekezdésének "horgászati szervezeti tagságát igazolja" szövegrészét, ezt un. "csendes bekényszerítésnek" tartja, amely sérti az állampolgárok egyesülési jogát.

A harmadik indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdése és az ezt érintő 53. § (1) bekezdés második része alkotmányellenességének utólagos megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte. Előadta, hogy a Hhtv. hatálybalépése előtt vásárolt bányatavat, víztározót, és mint magánszemélyt az akkor hatályos jogszabály alapján tulajdonosként megillette a halászati jog is. A Hhtv. hatálybalépésétől a halászati jog azonban a Magyar Államot illeti meg, és e vagyonértékű jogot a Magyar Állam kártalanítás nélkül vette el tőle. A Hhvt. 53. § (1) bekezdése alapján a halászati jogra vonatkozó új törvényi rendelkezés csak a Hhtv. hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, 8. § (1) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, a 10. § (1) bekezdését és a 13. § (1) bekezdését sértik. Az indítványozó a hivatkozott alkotmányi rendelkezések vélt sérelmét a fentieken túl bővebben nem indokolta.

A negyedik indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdése, az 54. § (1) bekezdése "kivéve a 3. § (2) bekezdése szerinti víztározót" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte, mert véleménye szerint e rendelkezések sértik a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) tulajdonjog tartalmát meghatározó 95. §-át, 98. §-át, 99. §-át és 112. §-át és ezzel az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is. Álláspontja szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdése és az 54. § (1) bekezdése - az indítvány benyújtásakor hatályos negyedik mondatában - a magántulajdonba kerül bányató esetében korlátozzák a tulajdonosok jogát a halászati jog vonatkozásában, s a támadott törvényi rendelkezések a tulajdon egyik jogosítványát, a használat jogát vonta el a tulajdonostól.

Az ötödik indítványban három indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze és ezzel összefüggésben az 54. § (1) bekezdés negyedik mondata ("Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 3. § (2) bekezdésében meghatározott vízterületekre.") alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte. Véleményük szerint az önkormányzati tulajdonú víztározók vonatkozásában a támadott rendelkezések ellentétesek a Hhtv. 3. § (1) bekezdésével és ezért az Alkotmány 9. § (1) bekezdését, a 12. § (2) bekezdését, a 13. § (1) bekezdését és a 43. § (2) bekezdését sértik.

A hatodik indítványozó a Hhtv. 20. § (2) bekezdése "horgászszervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel az sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdését. Véleménye szerint az egyesülési jog Alkotmányban biztosított mindenkit megillető alapvető jog, amelynél az egyesülés szabadsága egyet jelent az egyesülési jog gyakorlásának önkéntességével, és a jog senkit nem kényszeríthet az egyesülésben való részvételre.

A hetedik indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés a Ptk. 172. §-ában és a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 6. § (4) bekezdés d) pontjában foglaltakkal ellentétes. Álláspontja szerint a halászati jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. Előadta, hogy a támadott rendelkezés nem tesz különbséget az állami és magántulajdonban lévő víztározó között, a víztározókat rendeltetésüktől, elsődleges hasznosításuktól függetlenül a köztulajdonhoz sorolja, és a halászati jogot a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Állam javára biztosítja. Ez - úgy véli - sérti az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdését, valamint a 10. § (1) és (2) bekezdését is.

A nyolcadik indítványozó szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze ellentétes a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s így sérti az Alkotmány 12. § (2) bekezdést és a 13. § (1) bekezdését. Előadta, hogy a támadott rendelkezés a víztározót kivette abból a körből, ahol a halászati jog az önkormányzatokat illeti meg. Álláspontja szerint az önkormányzati tulajdon nem állami tulajdon, ezért az önkormányzati tulajdonú víztározókon nem lehet a Magyar Államnak halászati joga. Az indítványozó a Hhvt. 54. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességét is állította, mivel e bekezdéseknek a tulajdonosi jogosultság gyakorlásával kapcsolatos időbeli hatályra vonatkozó rendelkezései a Hhtv. 3. § (2) bekezdésével ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak, szabályozásuk egymással ellentétes, s ezért sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamisághoz tartozó jogbiztonság. Előadta továbbá, az önkormányzati tulajdonjog, mint alapjog korlátozása csak az Alkotmány 44/C. §-ában előírt kétharmados szavazati arányú törvénnyel lehetséges, s az önkormányzati jogok korlátozásának tilalma sérült azáltal, hogy a Hhtv. nem az országgyűlési képviselők 2/3-os szavazatának gyakorlásával került elfogadásra, így az önkormányzati alapjogot sértő korlátozást eredményező jogalkotás a tartalmi okokon túl eljárásjogi szempontból is alkotmánysértő. Ezért kérte a Hhtv. 3. § (2) bekezdése "víztározóra" szövegrésze és az 54. § (1) és (2) bekezdés alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését.

A kilencedik indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze alkotmányellenességének és a konkrét ügyben történő alkalmazhatósága tilalmának a megállapítását. Az indítványozó tulajdonát képező víztározó halászati jogát a támadott rendelkezés a tulajdonos önkormányzat helyett a Magyar Államnak biztosítja és ez álláspontja szerint ellentétes az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s ezáltal sérti az Alkotmány 12. § (2) bekezdését és a 13. § (1) bekezdését. Álláspontja szerint az önkormányzati tulajdonjog, mint alapjog korlátozása csak az Alkotmány 44/C. §-ában előírt kétharmados szavazati arányú törvénnyel lehetséges, s az önkormányzati jogok korlátozásának tilalma sérült azáltal, hogy a Hhtv. nem az országgyűlési képviselők 2/3-os szavazatának gyakorlásával került elfogadásra, így az önkormányzati alapjogot sértő korlátozást eredményező jogalkotás a tartalmi okokon túl eljárásjogi szempontból is alkotmánysértő.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat tartalmi azonosságuk miatt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egységes eljárásban bírálta el.

Az Alkotmánybíróság az eljárása során megkereste a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, a földművelésügyi minisztert, valamint a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert.

II.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.

1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései a következők:

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.

(2) Az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg."

"12. § (1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.

(2) Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát.

13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."

"43. § (1) A helyi önkormányzatok alapjogai (44/A. §) egyenlőek. Az önkormányzatok kötelezettségei eltérőek lehetnek.

(2) A helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat."

"44/C. § A helyi önkormányzatokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ugyanilyen szavazataránnyal elfogadott törvényben korlátozhatók az önkormányzatok alapjogai."

"63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. Az Ötv. indítvánnyal érintett rendelkezése:

"1. § (6) A helyi önkormányzat a törvény keretei között:

(...)

b) önkormányzati tulajdonával önállóan rendelkezik, bevételeivel önállóan gazdálkodik, az önként vállalt és a kötelező önkormányzati feladatok ellátásáról egységes költségvetéséből gondoskodik. Saját felelősségére vállalkozói tevékenységet folytathat. Kiegészítő állami támogatásra jogosult az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő települési önkormányzat;"

"8. § (1) A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemető fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, a köztisztaság és településtisztaság biztosítása; gondoskodás a helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól; közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában; az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokrólvaló gondoskodás; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése."

3. A Ptk. indítványokkal érintett rendelkezései:

"95. § (1) A tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne (alkotórész).

(2) A tulajdonjog kétség esetében kiterjed arra is, ami nem alkotórész ugyan, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges, vagy azt elősegíti (tartozék)."

"98. § A tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem."

"99. § A tulajdonos jogosult a dolgot használni és a dologból folyó hasznokat szedni, viseli a dologgal járó terheket és a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni."

"112. § (1) A tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon.

(2) Az ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet."

"172. § Ha törvény eltérően nem rendelkezik, kizárólag az állam tulajdonában vannak

a) a föld méhének kincsei,

b) a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvizek és természetes tavak, valamint ezek medre,

c) a folyóvíz elhagyott medre és a folyóvízben újonnan keletkezett sziget,

d) az országos közutak, az országos törzshálózati vasúti pályák, a nemzetközi kereskedelmi repülőtér, továbbá az ország területe feletti légtér,

e) a távközlésre felhasználható frekvenciák,

f) a hírközlő hálózatok működéséhez, hírközlési szolgáltatások nyújtásához, illetőleg hírközlő hálózatok és szolgáltatások együttműködéséhez szükséges azonosítók és ezek tartományai.

g) "

4. A Vgtv. indítvánnyal érintett rendelkezése: "4. § (1) A települési önkormányzat feladata:

a) a helyi vízi közüzemi tevékenység fejlesztésére vonatkozó - a vízgazdálkodás országos koncepciójával és a jóváhagyott nemzeti programokkal összehangolt tervek kialakítása és végrehajtása;

b) a helyi víziközművek működtetése, a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése;

c) a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás;

d) a vízgazdálkodási feladatokkal kapcsolatos önkormányzati hatósági feladatok ellátása;

e) a természetes vizek fürdésre alkalmas partszakaszainak és azzal összefüggő vízfelületének kijelölése;

f) a helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés."

"6. § (1) Az állam kizárólagos tulajdonában vannak:

a) a felszín alatti vizek és azok természetes víztartó képződményei;

b) a természetes tavak közül a Balaton (a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerrel együtt), a Velencei-tó, a Fertő tó és a Hévízi-tó, valamint azok medre;

c) az államhatárt alkotó vagy metsző folyók, patakok, a törvény 2. számú melléklete szerinti egyéb folyók, patakok, holtágak, mellékágak és azok medre;

d) a folyóvízben újonnan keletkezett szigetek;

e) az államhatárt alkotó vagy metsző csatornák, továbbá a törvény 3. számú melléklete szerinti csatornák, tározók, árvízvédelmi fővédvonalak és egyéb vízilétesítmények.

(2) A 2. és a 3. számú melléklet szerinti vízfolyások és vízilétesítmények jegyzékét a miniszter rendeletben teszi közzé.

(3) A helyi önkormányzat tulajdonában vannak törzsvagyonként - a külön törvények rendelkezése alapján - a helyi önkormányzatoknak átadott vizek és vízilétesítmények (ideértve a víziközműveket is).

(4) Az ingatlan tulajdonosának a tulajdonában vannak:

a) az ingatlan határain belül keletkező és ott befogadóba torkolló vízfolyások;

b) az ingatlan határain belül levő természetes állóvizek (a tó, a holtág), amelyek más ingatlanon elhelyezkedő vizekkel közvetlen kapcsolatban nincsenek;

c) az ingatlanra lehulló és az ingatlanon maradó csapadékvíz;

d) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az ingatlan határain belül levő és saját célt szolgáló vízilétesítmények."

"7. § (3) A helyi önkormányzat tulajdonában lévő vizekről és vízilétesítményekről a 9-10. §-okban és a 13. §-ban foglaltakra is figyelemmel a központi és az önkormányzati költségvetésben meghatározott pénzeszközök felhasználásával, illetve vízgazdálkodási társulat útján (IX. Fejezet) kell gondoskodni.

(4) A (3) bekezdésben megjelölt feladat:

a) a 4. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott feladat ellátását szolgáló létesítmények megvalósítása, bővítése, működtetése, fenntartása, valamint ennek hiányában az előbbiekben hivatkozottak szerinti ivóvízminőségű víz egyéb módon történő biztosítása és a vízbázisvédelmi feladatok ellátása;

b) a 4. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladat ellátásához szükséges szennyvízelvezető, -tisztító és -elhelyezést biztosító létesítmények megvalósítása, bővítése, működtetése és fenntartása;

c) a természetes állóvizek és holtágak, patakok vagy patakszakaszok szabályozása, fenntartása, partvédelme és üzemeltetése, a vizek kártételeinek megelőzése, mérséklése;

d) a belvízelvezető művek (így például a belvízcsatornák, szivattyútelepek, belvíztározók) létesítése, fenntartása, bővítése és a belvízvédekezés végrehajtása;

e) a víz, a hordalék, a jég zavartalan levonulási lehetőségének megteremtése, a szabályozási és mederfenntartási munkálatok elvégzése;

f) a település belterületén a patakok, csatornák áradása, továbbá a csapadék- és egyéb vizek kártételének megelőzése, a kül- és belterületen a patakszabályozás, árvízvédelmi létesítmények építése, fenntartása, fejlesztése, az árvízmentesítés, az árvízvédekezés szervezése, irányítása, végrehajtása, a védelmi szakfelszerelés karbantartása és fejlesztése."

5. A Hhtv. 2000. január 6. napjáig hatályos rendelkezése: "54. § (1) A nem állami tulajdonban lévő vízen e törvény hatálybalépésekor a Magyar Államot megillető halászati jog 1999. január 1. napjával megszűnik. Az ilyen vízre vonatkozó, az állam által átengedett halászati jog hasznosításáról szóló határozat - az általa kijelölt hasznosító és a vízterület tulajdonosa közötti, korábbi időpontot megjelölő megállapodás hiányában - a Magyar Állam halászati joga megszűnésének időpontjáig érvényes. Ezt követően a vízterület tulajdonosát illeti meg a halászati jog. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 3. § (2) bekezdésében meghatározott vízterületekre."

6. A Hhtv. indítványokkal támadott és érintett rendelkezései:

"3. § (1) A halászati jog-mint vagyonértékű jog-a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része.

(2) Holtág, bányató és víztározó esetében a halászati jog a Magyar Államot illeti meg, kivéve az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat és bányatavat, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja."

"18. § (1) A halászati tevékenység - ideértve a tudományos kutatási célból való végzését is - a halászati hatóság által kiadott érvényes halászati vagy horgászati engedéllyel (a továbbiakban: állami halászjegy, állami horgászjegy) folytatható. Az adott halászati vízterületen és a halastavon a halászati tevékenység végzéséhez - ha azt nem a jogosult, vagy a nevében eljáró személy vagy szervezet végzi - a jogosult területi engedélye is szükséges."

"19. § (3) Az állami halászjegyet a halászati hatóság adja ki. Az állami horgászjegy kiadására jogosult hatóságot, illetve szervezetet a miniszter rendeletben jelöli ki."

"20. § (2) Állami horgászjegyet az a személy kaphat, aki rendelkezik horgászvizsgával, vagy az előző évi horgászjegyét bemutatja, horgászszervezeti tagságát igazolja és fogási naplóját leadja. A horgászvizsgát a halászati hatóság által kiadott vizsgabizonyítvánnyal, más országban tett vizsgát pedig az erről kiállított okirattal kell igazolni."

"52. § (1) Az e törvényben meghatározott feladatok végrehajtásával

a) a természetes vizek halállományának pótlásával,

b) a halpusztulással összefüggő kármegelőzéssel, kárelhárítással és a halállomány megújításával,

c) a természetes vízi halállomány védelmével és fejlesztésével,

d) a természetes vízi élőhely állapotának javításával,

e) a természetes vízi halgazdálkodással összefüggő kutatási és ismeretterjesztő tevékenységgel,

f) természetes vízi halgazdálkodással összefüggő külföldi tapasztalatszerzéssel,

g) a nemzetközi halászati szervezetekben a nemzeti képviselet ellátásával,

h) a halászati igazgatás működésével

kapcsolatos személyi és dologi költségek részbeni vagy teljes fedezésére támogatás nyújtható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátásának támogatására az alábbi pénzügyi források használhatók fel:

a) az államot megillető halászati jog haszonbérbe adásából,

b) az állami halászjegy és az állami horgászjegy kiadásáért fizetett díjának megfizetéséből,

c) a halászvizsga és a horgászvizsga díjának megfizetéséből,

d) a halgazdálkodási bírság és a halvédelmi bírság befizetéséből,

e) a halászat céljainak megvalósítását elősegítő egyéb önkéntes befizetésekből,

f) jogszabály által előírt egyéb befizetésekből származó bevételek."

"53. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba azzal, hogy a 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti."

"54. § (1) A nem állami tulajdonban lévő vízen e törvény hatálybalépésekor a Magyar Államot megillető halászati jog 1999. január 1. napjával megszűnik. Az ilyen vízre vonatkozó, az állam által átengedett halászati jog hasznosításáról szóló határozat - az általa kijelölt hasznosító és a vízterület tulajdonosa közötti, korábbi időpontot megjelölő megállapodás hiányában - a Magyar Állam halászati joga megszűnésének időpontjáig érvényes. Ezt követően a vízterület tulajdonosát illeti meg a halászati jog.

(2) Az államot megillető halászati jog átengedéséről szóló határozatok e törvény hatálybalépésekor állami tulajdonú vízen legkésőbb 2001. január 1. napjával érvényüket vesztik, a halászati jog hasznosítóját pedig ugyanez időpontig illetik meg, illetve terhelik a halászati jog gyakorlásával összefüggő jogok és kötelezettségek."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. A második indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdésének "bányató" szövegrészét az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő joggal ellentétesnek tartotta, mert a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alapján a halászati jog a bányatavak esetében - tekintet nélkül annak tulajdonosára - a Magyar Államot illeti meg, így a Magyar Állam jogosult meghatározni, hogy kinek engedi át a halászati jogot, illetőleg milyen feltételekkel lehet ezeken területeken halászati tevékenységet folytatni. Mivel 2001. január 1-jétől a halászati jogot ezeken területeken is pályázat útján lehet megszerezni, előfordulhat, hogy azt nem a víz tulajdonosa fogja megnyerni és ezekben az esetekben lehetetlené teszi a tulajdonhoz fűződő jogok alkotmányos gyakorlását.

A harmadik indítványozó azt adta elő, hogy a Hhtv. hatálybalépése előtt vásárolt bányatavat, víztározót, és mint magánszemélyt az akkor hatályos jogszabály alapján tulajdonosként megillette a halászati jog is. A Hhtv. hatálybalépésétől a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alapján a halászati jog azonban a Magyar Államot illeti meg, és e vagyonértékű jogot a Magyar Állam kártalanítás nélkül vette el tőle, amely rendelkezés - az indítványozó szerint - az Alkotmány 13. § (1) bekezdését sérti.

A negyedik indítványozó szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdése sérti a Ptk. tulajdonjog tartalmát meghatározó 95. §-át, 98. §-át, 99. §-át és 112. §-át és ezzel az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is. Álláspontja szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdése a magántulajdonba kerül bányató esetében korlátozzák a tulajdonosok jogát a halászati jog vonatkozásában, s a támadott törvényi rendelkezés a tulajdon egyik jogosítványát, a használat jogát vonta el a tulajdonostól.

Az ötödik indítványban három indítványozó álláspontja szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze az önkormányzati tulajdonú víztározók vonatkozásában ellentétes a Hhtv. 3. § (1) bekezdésével és ezért az Alkotmány a 13. § (1) bekezdését sérti.

A nyolcadik indítványozó szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze ellentétes a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s így sérti az Alkotmány a 13. § (1) bekezdését. Előadta, hogy a támadott rendelkezés a víztározót kivette abból a körből, ahol a halászati jog az önkormányzatokat illeti meg. Álláspontja szerint az önkormányzati tulajdon nem állami tulajdon, ezért az önkormányzati tulajdonú víztározókon nem lehet a Magyar Államnak halászati joga.

A kilencedik indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és a konkrét ügyben történő alkalmazhatóságának tilalmát megállapítását. Az indítványozó tulajdonát képező víztározó halászati jogát a támadott rendelkezés a tulajdonos önkormányzat helyett a Magyar Államnak biztosítja és ez álláspontja szerint ellentétes az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s ezáltal sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését.

A Hhtv. a hatálybalépésének napjától, 1997. május 28-ától a halászati jogot a vízterület tulajdonjogának elválaszthatatlan részeként határozza meg. E szabályozás megegyezik a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 3. §-ában foglalt jogalkotói szemlélettel, amely szerint a vadászati jog a földtulajdon elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg. E koncepció alól a Hhtv. csak az 3. § (2) bekezdésében tesz kivételt, amikor a holtág, bányató és víztározó esetében a halászati jog - főszabályként - a Magyar Államot illeti meg, kivéve az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat és bányatavat, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja.

A Hhtv. előtti szabályozás, a halászatról szóló 1977. évi 30. törvényerejű rendelet 3. § (1) bekezdése főszabályként a halászati jog jogosultjaként a Magyar Államot jelölte meg, ez alól kivételt csak a termelőszövetkezetek által a használatukban lévő földön létesített halastóra, rizsföldre, illetve az állampolgárok tulajdonában, használatában lévő földön lévő vízterületre vonatkozó halászati jog jelentett. A magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlan esetében a Hhtv. által meghatározott, a vízterület tulajdonjogához igazodó halászati jog nem jelent lényeges különbséget, a jogi szabályozás ilyen irányú módosítása a magánszemélyeken kívüli más jogalanyok vonatkozásában jelent megváltozott jogi pozíciót. A szerzett jogok védelmének megítélésekor a magánszemélyeket a tulajdonukban, illetve használatukban lévő vizeken korlátozástól mentes halászati jog fennállása szolgál kiindulási pontként. Az indítványozók által támadott szabályozás a jogi személyek tekintetében oldott a korábbi szerzési korlátokon. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Hhtv. támadott 3. § (2) bekezdésének rendelkezése által a szerzett jog nem sérült. A korábban megszerzett halászati jogok védelmét ugyanis a Hhtv. 53. § (1) bekezdése biztosítja, amikor kimondja, hogy a Hhtv. 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti.

A Hhtv. 3. § (1) bekezdése szerint a halászati jog - mint vagyonértékű jog - a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely - ha a Hhtv. másképp nem rendelkezik - a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. "Az Alkotmány és az alkotmányos jogrendszer megfelelő védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő, egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből [Alkotmány 9. § (1) bekezdés, 13. § (1) bekezdés] következik. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése ezért a tulajdonvédelem körében az egyéb vagyoni jogok védelmét is biztosítja. (...) Az Alkotmánybíróság (...) az Alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak." [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.] Ez a védelem a Hhtv. 3. § (1) bekezdésében biztosított halászati jogra is kiterjed.

"A tulajdonhoz való jog az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében alapvető jog. Az alkotmányi tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. A szükséges és arányos korlátozásnak, illetve a tulajdonjog lényeges tartalmának ugyanis nincs polgári jogi megfelelője. A tulajdonjog részjogosítványai - amelyek még a polgári jog szerint sem mindig a tulajdonost, s egyes esetekben törvénynél fogva nem őt illetik -nem azonosíthatók a tulajdonhoz való jog alkotmányi védelmet élvező lényeges tartalmával. (...)

A tulajdon »elvonása« alkotmányjogi értelemben nem feltétlenül a polgári jogi tulajdonjog elvesztése; viszont az állagelvonás ellen az Alkotmány nem ad feltétlen védelmet.

Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.

Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Amikor tehát az egyéni autonómia védelméről van szó, az alapjogi tulaj donvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (...). A másik oldalról viszont, a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. Az alkotmányos védelem módját meghatározza a tulajdonnak az a - más alapjogoknál fel nem lelhető - sajátossága, hogy alkotmányosan védett szerepét tekintve általában helyettesíthető. Az alkotmányos védelem tárgya elsősorban a tulajdoni tárgy, tulajdon állaga." [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 379-380.]

A tulajdonjog és a halászati jog gyakorlása között nincs olyan szoros összefüggés, ami indokolná az elválaszthatat-lanságát. A halászati jog, mint a vízterület tulajdonjogához tartozó részjogosítvány a tulajdonjog feletti döntés szabadságát jelenti. Erre figyelemmel vizsgálta az Alkotmánybíróság a Hhtv. indítványokkal támadott rendelkezésében foglalt halászati jog korlátozás tartalmát, annak szükségességét és arányosságát, vagyis azt, hogy a kifogásolt korlátozás arányban áll-e az elérni kívánt cél fontosságával.

A Ptk. tulajdonjog tartalmát meghatározó 95. §-ának, 98. §-ának, 99. §-ának és 112. §-ának szabályozása nem zárja ki, hogy a törvényalkotó által a tulajdonjoghoz kötődő egyes részjogosítványok törvényi szinten ne lennének korlátozhatóak. A bányató, a víztározó és a holtág, mint tulajdonjogi tárgy a vizeken belül környezetvédelmi szempontból önálló, elkülöníthető csoportot alkot, tulajdonságaik és jellemzőik indokolják a rájuk vonatkozó eltérő szabályozást.

A Hhtv. 2. § (1) bekezdés f) pontja szerint a bányató olyan, a bányaművelés befejezését követően fennmaradt állóvíz, amely külszíni és föld alatti bányászati tevékenység során az ásványi nyersanyagok feltárása és kitermelése következtében a felszín alatti vízkészletből alakult ki, és amelynek medrét a bányászat során kialakított terepmélyedés képezi. A bányatavakat illetően a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) általános indokolása kiemeli az emberi élet, az egészség, a környezet és a tulajdon védelméhez, valamint a természeti erőforrások megóvásához és hasznosításához fűződő társadalmi érdekek összhangjának követelményét. A Btv. 1. § (4) bekezdése rendelkezik a bányászathoz kapcsolódó vízhasználati jogról: "A vizekre, ha e törvény másként nem rendelkezik, a környezetvédelmi és a vízügyi jogszabályok az irányadók." A bányató elsődleges hasznosításának célja nem a halászati vagy horgászati tevékenység, hanem a felszín alatti vízkészlet védelmének biztosítása.

A Hhtv. 2. § (1) bekezdés g) pontja szerint a holtág a folyó azon mederrésze, amelyet a folyó természetes úton, irányának megváltoztatásával elhagyott, vagy amelyet szabályozási célból leválasztottak róla. A holtágak ökológiai jelentőségét a holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III. 26.) OGY határozat, és az ennek végrehajtásáról és hatályon kívül helyezéséről rendelkező, a holtágak megóvásával, hasznosításával és, rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról szóló 38/2000.

(V. 5.) OGY határozat is hangsúlyozza, hogy ezen holtágak Európa vizes élőhelyeinek kiemelt értékeit képviselik, s ehhez kapcsolódóan környezetvédelmi program megvalósításáról is szól.

A Hhtv. 2. § (1) bekezdés h) pontja alapján a víztározó a felszíni vizek időszakonkénti feleslegének összegyűjtésére és tározására épített létesítmény, amely a vízkészlet (ívó- és öntözővíz) biztosítására szolgál. Építéséhez vízjogi engedélyezési eljárásra van szükség, s a törvényi fogalomnak megfelelően ezen létesítmény lényegét nem a halászati, illetve horgászati tevékenységre való felhasználás jelenti.

"A környezethez való jognak az Alkotmánybíróság 996/G/1990. AB határozatában (ABH 1993, 535.) megállapított sajátosságaiból kövekezően az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romolni engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje." [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 145, 149.] A környezetvédelem tárgya az élet természeti alapjainak véges volta és a természeti károk jelentős részének visszafordíthatatlansága, s végül az a tény, hogy mindezek az emberi élet fennmaradásának feltételei. A környezethez való jog az emberi élethez való jog érvényesülésének fizikai feltételeit biztosítja. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 140.] A halászati jog nem megfelelő gyakorlása felboríthatja a környezeti, természeti egyensúlyt. A környezethez való jog és a halászati jog egymáshoz való viszonyában a környezethez való jog élvez elsőbbséget, amely indokolhatja a halászati vízterületeken belüli, rájuk vonatkozó eltérő szabályozást. A Hhtv. hatálybalépése után a Magyar Államtól szerzett, valamint az újonnan kialakított bányató, holtág és víztározó tekintetében környezetvédelmi okból és a vízbázis védelme miatt fennálló tulajdonszerzési korlát ésszerű indokai megalapozottak. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat az Alkotmány 13. §-a sérelmének vonatkozásban elutasította.

2. Az első indítványban kilenc indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mivel álláspontjuk szerint a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, mert a Hhtv. 3. § (2) bekezdése "nem tehetett volna különbséget a tulajdonjog tárgya tekintetében, hanem azt egységesen kellett volna kezelnie az általánosan kimondott elvnek megfelelőn, halászati jog mint vagyonértékű jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan részét kell, hogy képezze a holtág, a bányató és a víztározó esetében is", hiszen olyan vagyonértékű jogról van szó, amely a tulajdonjoghoz kapcsolódik, annak elválaszthatatlan részét képezi.

A harmadik indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdése és az ezt érintő 53. § (1) bekezdés második része alkotmányellenességének utólagos megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte. Előadta, hogy a Hhtv. hatálybalépése előtt vásárolt bányatavat, víztározót, és mint magánszemélyt az akkor hatályos jogszabály alapján tulajdonosként megillette a halászati jog is. A Hhtv. hatálybalépésétől a halászati jog azonban az államot illeti meg, és e vagyonértékű jogot az állam kártalanítás nélkül vette el tőle. A Hhvt. 53. § (1) bekezdése alapján a halászati jogra vonatkozó új törvényi rendelkezés csak a Hhtv. hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sértik.

Az ötödik indítványban három indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze és ezzel összefüggésben az 54. § (1) bekezdés negyedik mondata alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte. Véleményük szerint az önkormányzati tulajdonú víztározók vonatkozásában a támadott rendelkezések ellentétesek a Hhtv. 3. § (1) bekezdésével és ezért az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sértik.

A hetedik indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel a támadott rendelkezés nem tesz különbséget az állami és magántulajdonban lévő víztározó között, a víztározókat rendeltetésüktől, elsődleges hasznosításuktól függetlenül a köztulajdonhoz sorolja, és a halászati jogot a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Állam javára biztosítja. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés a Ptk. 172. §-ában és a Vgtv. 6. § (4) bekezdés d) pontjában foglaltakkal ellentétes, s szerinte a halászati jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. Ezért a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze - úgy véli - sérti az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság többször foglalkozott az Alkotmány 9. §-a tartalmának meghatározásával. Így többek között kifejtette azon álláspontját, hogy a 9. § nemcsak a köz-és magántulajdon egyenlőségét határozza meg, hanem ez a rendelkezés az eltérő tulajdonformák közötti indokolatlan diszkriminációt is tiltja. "Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való be-sorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése." [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 81.] Későbbi határozataiban az Alkotmánybíróság ezt az álláspontját többször is megerősítette: "Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A védelem terjedelmének és intenzitásának a tulajdonjog alanya szerinti eltérő rendezése személyek közötti olyan megkülönböztetést jelent, amely alkotmányosan megengedhetetlen." [59/1992. (XI. 6.) AB határozat, ABH 1992, 271, 273.] Az alkotmányossági vizsgálat ezen részének feladata annak vizsgálata, hogy a korlátozás a tulajdonosok között alkotmányellenes diszkriminációt valósít-e meg, illetve, hogy a korlátozás az önkormányzati tulajdon tekintetében megengedett kivétel az Alkotmány 9. § (1) bekezdése, valamint a 70/A. § (1) bekezdése szerint megengedhetőnek tekinthető-e.

Az Alkotmány 70/A. §-a szerint a jogi szabályozás diszkriminatív jellege nem állapítható meg bármely megkülönböztetés esetén. "Az Alkotmány 70/A. §-a az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést. (...) Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van." [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.]

Jelen esetben a csoportképzés alapvető szempontjaként a halászati jog alapjául szolgáló tulajdoni tárgyakat kell figyelembe venni. A Ptk. 172. §-a meghatározza a kizárólagosan állami tulajdonban lévő tárgyak körét, de ezen kizárólagossági szabálytól törvényi szabályozással el lehet térni. Ilyen - nem csak kizárólagos állami tulajdonban lévő - vagyontárgynak minősülnek a Vgtv. 6. § (4) bekezdés d) pontjában meghatározott, az ingatlan határain belül lévő és saját célt szolgáló vízilétesítmények is, amelyek jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az ingatlan tulajdonosának a tulajdonában vannak. A bányatavak, valamint a víztározók és a holtágak a Vgtv. 6. § (1) bekezdés c) és e) pontjaiban foglalt korlátozások mellett forgalomképesek. A Hhtv. 53. § (1) bekezdésében foglalt szabály a törvény hatálybalépése előtt megszerzett tulajdoni tárgyak, illetve tulajdonosok tekintetében a tulajdoni formák közötti diszkriminációt kizárja.

Az Alkotmánybíróság nem osztja az indítványozók azon álláspontját, amely szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdése - és az egyik indítványozó szerint az e rendelkezést érintő - 53. § (1) bekezdésének második tagmondata a tulajdonosok között a tulajdoni tárgyak tekintetében az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző, diszkriminatív szabályozást valósítana meg. A tulajdonszerzési korlátozás vizsgálatakor kifejtettekre utalva az Alkotmánybíróság a Hhtv. hatálybalépése után megszerzett bányató, holtág és víztározó tekintetében hozott eltérő szabályozást, annak kellő súlyú, alkotmányos indokai végett az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével összeegyeztethetőnek találta.

A Hhtv. által az önkormányzatok részére a víztározók és holtágak tekintetében tett kivételt az önkormányzatoknak az Ötv.-ből, továbbá a Vgtv. 4. § (1) bekezdésében, a 7. § (3) és (4) bekezdéseiben foglalt feladatai indokolják. A Vgtv. 6. § (1) bekezdésének c) pontja és a 2. számú melléklete határozza meg a forgalomképes állami tulajdonba tartozó holtágak körét. Ebből a körből a 2. számú mellékletben kivételre kerültek az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény által nem említett holtágak. Ezen holtágak, valamint a víztározók tekintetében a Hhtv. hatálybalépésével szerezték meg csak az önkormányzatok a halászati jogot. Az önkormányzatok feladatai közé tartozik a helyi közszolgáltatások körében az Ötv. 8. § (1) bekezdése alapján az épített és természeti környezet védelme, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés. Ezen feladatok ellátásához, s egyúttal a víztározó és holtág tulajdonjogának a Hhtv. hatálya alatti megszerzése esetén is szükséges számukra a tulajdonukban lévő víztározó és holtág esetében a halászati jogot, illetve gyakorlásának tulajdonosként való ellenőrzését biztosítani. Ennek megfelelően a halászati jog korlátozása során, az önkormányzatokra nézve tett kivétel olyan különbségtétel, amely alkotmányjogilag indokolható. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványoknak az Alkotmány 9. § (1) bekezdéséből következő 70/A. § (1) bekezdésére utaló részét elutasította.

3. A harmadik indítványozó szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdése és az 53. § (1) bekezdés "azzal, hogy a 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti" szövegrésze sérti az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, 8. § (1) bekezdését és a 10. § (1) bekezdését, de a hivatkozott alkotmányi rendelkezések vélt sérelmét a fentieken túl bővebben nem indokolta.

Az ötödik indítványban három indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrészét az Alkotmány 12. § (2) bekezdésével és a 43. § (2) bekezdésével tartotta ellentétesnek az önkormányzati tulajdonú víztározók esetében.

A hetedik indítványozó szerint is a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze sérti az Alkotmány 10. § (1) és (2) bekezdését, mivel a víztározókat rendeltetésüktől, elsődleges hasznosításuktól függetlenül a köztulajdonhoz sorolja, és a halászati jogot a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Állam javára biztosítja.

A nyolcadik indítványozó szerint is sérti a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze az Alkotmány 12. § (2) bekezdését, mivel a támadott rendelkezés a víztározót kivette abból a körből, ahol a halászati jog az önkormányzatokat illeti meg. Álláspontja szerint az önkormányzati tulajdon nem állami tulajdon, ezért az önkormányzati tulajdonú víztározókon nem lehet a Magyar Államnak halászati joga.

A kilencedik indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását, mert a támadott rendelkezés a tulajdonos önkormányzat helyett a Magyar Államnak biztosítja a halászati jogot és ez álláspontja szerint sérti az Alkotmány 12. § (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hhtv. 3. § (2) bekezdése, valamint az 53. § (1) bekezdés "azzal, hogy a 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a hatálybalépése előtt a Magyar Államtól jogszerűen megszerzett halászati jogot nem érinti" szövegrésze és az indítványozók által megjelölt alkotmányi rendelkezések között alkotmányossági szempontból értékelhető, közvetlen, érdemi összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313-1314.] Ezért az Alkotmánybíróság a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, 8. § (1) bekezdése, 10. § (1) és (2) bekezdése, 12. § (2) bekezdése és a 43. § (2) bekezdése vonatkozásában, illetve alkotmányjogi panaszt az Alkotmány 12. § (2) bekezdése vonatkozásában elutasította.

4. A nyolcadik indítványozó szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze ellentétes az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s így sérti az Alkotmány 12. § (2) bekezdését és a 13. § (1) bekezdését.

A kilencedik indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben előadta, hogy a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrésze ütközik az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontjával, s ezáltal sérti az Alkotmány 12. § (2) bekezdését, a 13. § (1) bekezdését.

Az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontja azt állapítja meg, hogy a helyi önkormányzat a törvény keretei között rendelkezik önállóan tulajdonával, s gazdálkodik önállóan bevételeivel.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hhtv. 3. § (2) bekezdése és az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontja között alkotmányossági szempontból értékelhető, közvetlen, érdemi összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313-1314.] Ezért az Alkotmánybíróság a Hhtv. 3. § (2) bekezdésének az Alkotmány 12. § (2) bekezdésére és a 13. § (1) bekezdésére tekintettel történő alkotmányellenessége utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, illetve alkotmányjogi panaszt az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontja vonatkozásában elutasította.

5. A nyolcadik és a kilencedik indítványozó szerint az önkormányzati tulajdonjog, mint alapjog Hhtv. 3. § (2) bekezdésében történő korlátozása csak az Alkotmány 44/C. §-ában előírt kétharmados szavazati arányú törvénnyel lehetséges, s az önkormányzati jogok korlátozásának tilalma sérült azáltal, hogy a Hhtv. nem az országgyűlési képviselők 2/3-os szavazatának gyakorlásával került elfogadásra, így az önkormányzati alapjogot sértő korlátozást eredményező jogalkotás a tartalmi okokon túl eljárásjogi szempontból is alkotmánysértő.

Az Alkotmánybíróság elsőként azt az indítványozói állítást vizsgálta, amely szerint a Hhtv. 3. (2) bekezdése önkormányzati alapjog korlátozását jelenti, amihez viszont az Országgyűlésben kétharmados szavazati többség kell, a Hhtv.-t viszont egyszerű többséggel fogadták el.

Az Alkotmány 43. §-a önkormányzati alapjogként jelöli meg az Alkotmány 44/A. §-ában foglalt önkormányzati jogokat, közöttük a képviselő-testületnek a 44/A. § (1) bekezdés b) pontjába foglalt azon jogát, hogy gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat.

Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy az önkormányzatoknak az önkormányzati tulajdon vonatkozásában meglévő alkotmányos alapjoga - más alapjogokhoz hasonlóan - törvény keretei között érvényesül. Az önkormányzati tulajdonban lévő halászati jog alapjául szolgáló tulajdoni tárgyak tekintetében a tulajdonost megillető halászati jog törvényi kereteit az egyszerű szavazati többséggel megalkotható Hhtv. állapítja meg. Következésképpen a Hhtv. nem jelenti az alapjog korlátozását, miután az Alkotmány rendelkezése alapján ez az önkormányzati alapjog is törvényi keretek között érvényesül.

Az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta az Alkotmányban biztosított önkormányzati alapjogok természetét. [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27, 29.; 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 390, 396,; 48/2001. (XI. 22.) AB határozat, ABH 2001, 330, 334.] E határozataiban megállapította, hogy az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésében szabályozott alapjogok a helyi képviselő-testületek számára biztosított olyan hatáskörcsoportok, amelyek a helyi önkormányzás körében az önkormányzatok számára biztosított autonómia alkotmányos garanciáit képezik. Az, hogy ezeket a hatásköröket, hatáskörcsoportokat az Alkotmány rögzíti, azt eredményezi, hogy e hatásköröket, hatáskörcsoportokat az önkormányzattól elvonni csak alkotmánymódosítással lehet.

"Az Alkotmánybíróság (...) gyakorlata szerint az önkormányzati alapjogok alkotmányellenes korlátozása csak akkor állapítható meg, ha a törvényhozó közvetlen vagy közvetett módon elvonja az önkormányzat Alkotmányban szabályozott alapjogát, azaz olyan mértékű korlátozást ír elő, amelyek az alapjog tartalmának kiüresedéséhez vezetnek, azaz kizárja azt, hogy az önkormányzat önálló felelősséggel döntsön az Alkotmány által az önkormányzati autonómia körébe utalt ügyekben. Ebből következően nem tekinthető alkotmányellenesnek a törvényi korlátozás, ha a törvény önkormányzati alapjog tartalmát adó hatáskörcsoporton belül egyes hatáskörök gyakorlását korlátozza, mindaddig, amíg a képviselő-testületet megillető hatáskörök elegendőek ahhoz, hogy a képviselő-testület önálló felelősséggel döntsön az Alkotmány által az önkormányzati autonómia körébe utalt ügyekben. [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27, 29.; 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 390, 395-396.]" [48/2001. (XI. 22.) AB határozat, ABH 2001, 330, 338.]

Az Alkotmánybíróság szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdésében meghatározott tulajdonjog korlátozás nem jelent olyan korlátozást, ahol a törvényhozó közvetlen vagy közvetett módon úgy vonná el az önkormányzat Alkotmányban szabályozott, az önkormányzati tulajdonjoghoz kötődő alapjogát, hogy az az alapjog tartalmának kiüresedéséhez vezetne. A Hhtv. indítvánnyal támadott rendelkezésében foglalt korlátozás pedig nem igényli az Alkotmány 44/C. §-ában előírt kétharmados szavazati arányú törvényi szabályozást. Ezért a fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Hhtv. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, illetve alkotmányjogi panaszt az Alkotmány 44/C. §-a vonatkozásában elutasította.

6. A második indítványozó többek közt a Hhtv. 18. § (1) bekezdésének "vagy horgászati", illetve "állami horgászjegy" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte. Álláspontja szerint az indítvánnyal támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő joggal, mert nem tartotta jogszerűnek, hogy a magántulajdonban lévő halászati vízterületek tulajdonosait is állami horgászjegy vásárlására kötelezze a törvény.

A Hhtv. 18. § (1) bekezdése első mondata alapján a halászati tevékenység - ideértve a tudományos kutatási célból való végzését is - a halászati hatóság által kiadott érvényes halászati vagy horgászati engedéllyel (a továbbiakban: állami halászjegy, állami horgászjegy) folytatható. Az indítvánnyal támadott e törvényi rendelkezés értelmében a magántulajdonban lévő halászati vízterületek tulajdonosai is kötelesek állami horgászjegyet vásárolni. A Hhtv. nem tesz megkülönböztetést a halászati jog (s annak alapján folytatható halászati tevékenység)- alapvetően két kategóriába sorolható -jogosultjai, a szervezeti formát öltő és a magántulajdonosi jogosult között. A Hhtv. 8. § (2) bekezdése értelmében ott, ahol a vízterület magántulajdonban van, a hal tulajdonjoga is a vízterület tulajdonosát illeti meg.

Az Alkotmánybíróság több alkalommal is foglalkozott az alapjogok korlátozhatóságának kérdésével és ennek során értelmezte az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, amely szerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az alapjogi korlátozás vizsgálata során vizsgálati szempontként a korlátozás elkerülhetetlensége, szükségessége és arányossága minősíti azt alkotmányossá vagy alkotmányellenessé. "Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint valamely alapjog lényeges tartalmát az a korlátozás sérti, amely - valamely más alapvető jog vagy alkotmányos cél érdekében - nem elkerülhetetlenül szükséges, továbbá, ha szükséges is, a korlátozás által okozott jogsérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan." [6/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 91, 98.]

A Hhtv. 52. §-ának rendelkezései felsorolják a Magyar Állam által a törvény céljainak megvalósítása érdekében teljesítendő feladatokat és azok pénzügyi fedezetét. Ezen célok - így többek között a természetes vizek halállományának pótlása; a halpusztulással összefüggő kármegelőzés; kárelhárítás és a halállomány megújítása; a természetes vízi halállomány védelme és fejlesztése, a természetes vízi élőhely állapotának javítása; a természetes vízi halgazdálkodással összefüggő kutatási és ismeretterjesztő tevékenység - megalapozottan közérdeknek minősülnek. E célok eléréséhez a Hhtv. 52. § (2) bekezdés b) pontja szerint az állami halászjegy és az állami horgászjegy kiadásáért fizetett díjának megfizetéséből származó bevételek is pénzügyi forrást nyújtanak.

Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság kiemeli a horgászjegy ellenértékeként fizetendő díj igazgatási-szolgáltatási természetét. A Hhtv. 19-21. §-aiban foglaltak rendelkeznek az állami halászjegyről és az állami horgászjegyről, azok kiadásáról és megszerzésük feltételeiről. Az ezeket az állami jegyeket kiadó hatóság, illetve horgászjegy esetében az erre jogszabályban feljogosított szervezet szakmai ellenőrzést gyakorol a halászatra és a horgászatra (azaz a tevékenységre) ily módon jogosulttá vált személyek felett, teljesítve a Hhtv.-ben előírt követelményeket.

A Hhtv. 19-21. §-ai és az 52. §-a által elérni kívánt célok olyan közérdeket jelentenek, amelyek elérése a magánszemély tulajdonosok számára is kiemelt fontosságúak. Ennek és az állami halászjegynek, illetve állami horgászjegynek a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 12. § (1) bekezdésében meghatározott díja (1000 Ft/év) egy olyan laza köteléket jelent, amely egyik módját jelentheti annak, hogy a fent részletezett államilag preferált teendőket az ugyancsak halászati és horgászati tevékenységet végző magánszemély tulajdonosok is megismerjék, s magatartásukkal azok megvalósítását elősegíthessék. Másképpen szólva: az állami horgászjegy annak állami ellenőrzésére is szolgál, hogy megvannak-e a horgászati tevékenység gyakorlásához előírt törvényi feltételek. A Magyar Állam a természet, a halállomány és a halak védelmében tartja ellenőrzés alatt a horgászatot. Kizárja abból azokat, akik nem ismerik vagy megszegik e tevékenység szakmai szabályait. A horgászati tevékenység szakmai szabályai minden horgászra kötelezőek, s azokat azoknak a tulajdonosoknak is be kell tartaniuk, akik a saját halastavukon horgásznak. Az állami horgászjegy kiállításával a hatóság ellenőrzi, hogy fennállnak-e a horgászati tevékenység gyakorlásának a feltételei, s e tevékenysége során a horgász nem szegte-e meg oly módon a horgászati tevékenység szakmai szabályait, hogy azt korlátozni kellene. (A tulajdonos esetében a horgászati tevékenységnek állami horgászjegyhez kötése biztosítja, hogy a tulajdonos a saját taván se horgászhasson akkor, ha pl. a horgászati tevékenységgel összefüggő bűncselekményt vagy szabálysértést követett el, vagy más módon szegte meg a szakmai szabályokat.)

Az Alkotmánybíróság megállapította: az állami horgászjegy a horgászati tevékenységet és nem pedig a tulajdonjogot korlátozza. Ennek megfelelően a horgászati tevékenység állami horgászjegyhez kötése nem áll alkotmányjogilag értkelhető összefüggésben az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonjoghoz való joggal. Az alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiánya az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313-1314.] Ezért az Alkotmánybíróság a Hhtv. 18. § (1) bekezdés első mondata alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 13. § (1) bekezdése vonatkozásában elutasította.

7. A második indítványozó a Hhtv. 20. § (2) bekezdésének "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte. Álláspontja szerint a Hhtv. 20. § (2) bekezdésének támadott rendelkezése az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében biztosított egyesülési joggal, ezt ún. "csendes bekényszerítésnek" tartja, amely sérti az állampolgárok egyesülési jogát.

A hatodik indítványozó is a Hhtv. 20. § (2) bekezdése "horgászszervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel az - szerinte - sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdését. Véleménye szerint az egyesülési jog Alkotmányban biztosított mindenkit megillető alapvető jog, amelynél az egyesülés szabadsága egyet jelent az egyesülési jog gyakorlásának önkéntességével, és a jog senkit nem kényszeríthet az egyesülésben való részvételre.

Az egyesülési jog az Alkotmánybíróság 22/1994. (IV. 16.) AB határozata szerint: "Az egyesülési szabadság joga mindenkit megillető szabadságjog. Ez a jog elsősorban a cél megválasztásának szabadságát jelenti, jelenti továbbá a célra rendelt szervezet alapításának szabadságát, az ehhez való csatlakozás önkéntességét, valamint az önkéntes kilépés lehetőségét." (ABH 1994, 127, 128.) A Hhtv. 21. § (2) bekezdése alapján állami horgászjegyet az a személy kaphat, aki rendelkezik horgászvizsgával, vagy az előző évi horgászjegyét bemutatja, horgászszervezeti tagságát igazolja és fogási naplóját leadja. A 38/1997. (VII. 1.) AB határozat a kényszertagság alkotmányjogi jellemzőit vizsgálva - példaként hivatkozva Hhtv. 20. § (2) bekezdésére is - megállapította: "A szabadságjogot legérzékenyebben korlátozó törvényi rendelkezés ugyanis, a kényszertagság, voltaképpen nem is csak a köztestületek problémája - a jogi formától függetlenül egyaránt felmerül köztestületeknél és »nem közjogi« szervezeteknél. Így (...) a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 20. § (2) bekezdése előírja, hogy állami horgászjegyet - amely a horgászási jogosultság feltétele - csak olyan személy kaphat, aki »horgász szervezete tagja, azaz a törvény kényszertagságot ír elő valamely - az egyesülési jog alapján létrejött - szervezetben. Hasonlóan kényszertagságra kötelezne valamely nyugdíjpénztárban a nyugdíjreformra vonatkozó, jelenleg az Országgyűlésben vitatott törvényjavaslat is. Külföldön elterjedt gyakorlat a kötelező szakszervezeti tagság. A kötelező tagság és a rendszerint velejáró, közteher módjára behajtható tagdíjfizetés egyrészt, másrészt a köztestület által kibocsátott, a tagokat kötelező normák köre közvetlenül korlátoz szabadságjogokat. Ha a köztestületi kényszertagságnál - teljesen formális érveléssel - ki is zárnánk a egyesülési szabadság negatív oldala sérelmének mérlegelését, nem kerülhető meg az önrendelkezési jog korlátozásának, azaz az általános személyiségi jog, mint az általános cselekvési szabadság sérelmének vizsgálata [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]. Ezek az alkotmányossági kérdések azonban nem dönthetők el önmagukban, és az Alkotmánybíróság nem is általánosságban vizsgálta a kényszertagság kérdését. A jogkorlátozás szükségességét és arányosságát csakis az adott köztestület céljához, s ezen belül különösen a törvényhozó által megjelölt »közfeladat«-hoz mérhetjük. Így válik a vizsgálat részévé, hogy valóban olyan közfeladatról van-e szó, amely szükségessé teszi ezt az állami kényszerekkel terhes szervezési módot; továbbá olyanról-e, amely a közfeladathoz közelálló, vagy azt részben átfedő tárgyú egyesületi vagy szakszervezeti szerveződéseket ténylegesen nem korlátozza." (ABH 1997, 249, 253.)

A halászati jog jogosultjának a tulajdonost, a halászati jog bérbeadása esetén pedig a haszonbérlőt kell tekinteni [Hhtv. 5. § (1) bekezdés]. Minthogy pedig horgászszervezet (így horgász egyesület) is lehet tulajdonos, illetőleg haszonbérlő, így a halászati jog jogosultjaként "felel" a halászati jog gyakorlásával kapcsolatos kötelezettségek és jogok törvényben foglaltak szerinti teljesítéséért, illetőleg gyakorlásáért [Hhtv. 5. § (2) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, vannak-e olyan, a törvényhozó által meghatározott közfeladatok, amelyeket a halászati jog jogosultjának, azaz a tulajdonosnak és a haszonbérlőnek, vagyis a horgászszervezetnek, illetőleg magánszemélynek (az utóbbi is lehet tulajdonos, haszonbérlő is) el kell látnia. A Hhtv. és a Vhr. rendelkezéseit alapul véve ezek az alábbiak szerint összegezhetők: a hal és az élőhelyének védelmével kapcsolatos kötelezettségek ellátása [Hhtv. 9. § (2) bekezdése, a 37. § (1)-(2) bekezdése és a 38. § (l)-(3) bekezdése, Vhr. 23. § (3) bekezdése], állami horgászjegy kiadása és megtagadása [Hhtv. 19. § (3) bekezdése és a 21. § (2) bekezdése, Vhr. 10. § (4) bekezdése], horgászvizsgák lefolytatása [Hhtv. 20. § (5) bekezdése], területi engedély kiadása (Hhtv. 22. §), a halászati vízterületen az élőhelyre jellemző fajú halállomány évenkénti pótlása [Hhtv. 25. § (1) bekezdése, Vhr. 14. § (4) bekezdése], a halállomány változásáról adatszolgáltatási kötelezettség [Hhtv. 32. § (1) bekezdése és a 36. § (1) bekezdése, Vhr. 16. § (1) bekezdése], halászati őrzésről történő gondoskodás, halászati őr alkalmazása [Hhtv. 34. § (1) és (3) bekezdése], halállomány és élőhelyének védelme, természetes táplálékszerzésének és szaporodásának elősegítése [Hhtv. 35. § (l)-(4) bekezdés].

A halászati jog jogosultja által ellátott közfeladatok (a természetes vizek halállományának pótlása; a halpusztulással összefüggő kármegelőzés, kárelhárítás és a halállomány megújítása; a természetes vízi halállomány védelme és fejlesztése; a természetes vízi élőhely állapotának javításával; a természetes vízi halgazdálkodással összefüggő kutatási és ismeretterjesztő tevékenység; természetes vízi halgazdálkodással összefüggő külföldi tapasztalatszerzés; a nemzetközi halászati szervezetekben a nemzeti képviselet ellátásával; a halászati igazgatás működése) ellátásának támogatására a törvényhozó pénzügyi forrást is biztosít. A horgászegyesület a tagdíj és egyéb bevételén felül az állami horgászjegy kiadásáért fizetett díjának megfizetéséből, a horgászvizsga díjának megfizetéséből, a halászat céljainak megvalósítását elősegítő egyéb önkéntes befizetésekből és jogszabály által előírt egyéb befizetésekből származó bevételeket [Hhtv. 52. § (2) bekezdés b), c), e) és f) pontja] használhatja fel pénzügyi forrásként.

A feladat-kataszterben szereplő teendők bizonyíthatóan olyan "közfeladat"-ok, amelyek nyilvánvalóan a "szervezeti" formát öltő halászati jog jogosultját célozzák meg. Ennél a "jogosult"-nál adottak ugyanis egyedül a feltételek ahhoz, hogy az adott közfeladatok (pl. a hal és élőhelyének védelmével kapcsolatos kötelezettségek, az állami horgászjegy kiadása, horgászok vizsgáztatása, nyilvántartások vezetése, bejelentési kötelezettségek teljesítése) valóban teljesüljenek is. A jogalkotó tényként fogadja el, hogy vannak horgász-szervezetek, ezt adottságnak tekinti, és a jogi szabályozásnál számol is ezzel a meglévő intézménnyel. Nem lehet ugyanis kizárólag az állami szervektől elvárni, hogy hatékonyan fellépjenek a halászati, horgászati, környezetvédelmi jogszabályokat sértő, a halászatra jogosultat megkárosító személyekkel szemben, amikor ennek megfelelő állami szervezetrendszere nincs kiépítve. A megyénkénti egy halászati felügyelő nem tudja ellátni a fentiekben felsorolt közfeladatokat, ezek ellátására az állam igénybe veszi a MOHOSZ és tagszervezetei (horgászegyesületek) közreműködését, ide telepítve az állami feladatok ellátását. A horgászszervezetek tehát nem pusztán jegykiadó helyek, s ekként a horgászszervezethez tartozás sem valamiféle formális kötelék. A horgászegyesületek létrehozására is éppen ebből az okból és célból került sor. Erre irányult a létrehozáskor az egyesületalapító magánszemélyek "tevékenységének célja" és az "alapítói szándék". ["Az egyesülési jog alapján a magánszemélyek (...)- tevékenységük célja és alapítóik szándéka szerint - társadalmi szervezetet hozhatnak létre és működtethetnek." - az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) 2. § (1) bekezdése]. Ez a "társadalmi szervezet minden olyan tevékenység végzése céljából alapítható, amely összhangban áll az Alkotmánnyal és amelyet törvény nem tilt" [Etv. 2. § (3) bekezdése]. Semmi nem állhat tehát alkotmányosan útjában annak, hogy "legalább tíz alapító tag a szervezet megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza" [Etv. 3. § (4) bekezdése]. "Önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet" jön tehát létre, "amely az alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét." [Etv. 3. § (1) bekezdése]. Aki tehát nincs az alapító tagok között, s horgászni szeretne, mérlegelnie kell azt, hogy a már meglévő szervezet keretei között kíván-e élni szenvedélyének, vagy magántulajdonban (haszonbérletben) lévő tónál veti magát alá a tulajdonos (haszonbérlő) piaci viszonyokon nyugvó feltételeinek. Ha a szervezeti formát részesíti előnyben, úgy el kell fogadnia az alapszabályban meghatározott célokat, valamint a nyilvántartott tagsággal együtt járó kötelmeket. Ezt jelenti a "horgászszervezeti tagság" [Hhtv. 20. § (2) bekezdés], amelyet az állami horgászjegyhez - az ilyen formát és keretet választó - személynek igazolnia kell. Ha ezt választotta, a szervezet alapszabályában írt tevékenység célját, s ezzel együtt a szervezet által ellátandó közfeladatok meglétét tudomásul vette. Tudomásul vette azt is, hogy éppen e szervezeti forma teremt esélyt e teendők ellátására. Gyakorlatilag ezt igazolja vissza a Hhtv. 20. § (2) bekezdésében írt rendelkezés is.

Az Alkotmány és az Etv. szerint az adott célra szabadon alapítható egyesület. A később csatlakozóknak ahhoz, hogy tagok lehessenek, el kell fogadniuk az egyesületi alapszabályt, amely tagdíjfizetési kötelezettséget is előír. Ez lesz ugyanis a forrása a társadalmi szervezet vagyonának [Etv. 19. § (1) bekezdése], de egyáltalán az ilyen formában való folyamatos működésnek is ez az anyagi fedezete. A "horgászszervezeti tagság" igazolása pedig csak akkor adható ki, ha az illető e tagdíjfizetési kötelezettségének eleget tesz. Aki ezt nem vállalja, nem vállalja a horgászszervezet által ellátandó közfeladatok megoldásában való közreműködést sem, így ezen az úton ezért nem is juthat hozzá az állami horgászjegyhez. Azaz: az ő esetében igazából arról van szó, hogy nem fogadja el a horgászszervezet alapszabályában írt tevékenység célját, az ott részletezett (köz) feladatok ellátásában való közreműködés kötelezettségét sem. Az ilyen személy vagy nem lehet már eleve tagja az egyesületnek, vagy ha már tag, onnan törölni kell, hiszen a szervezetnek csak az lehet a tagja, aki eleget tesz az alapszabályban meghatározott kötelességeinek [Etv. 9. § c) pontja].

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vizsgált kérdésben tehát a horgászegyesületek (szervezetek) által ellátandó teljes feladat-katalógust kell szembeállítani az indítványokban írt "kényszertagsággal", s ennek ismeretében lehet csak állást foglalni arról, hogy az ebben álló "korlátozás" (ha itt egyáltalán bármiféle korlátozás lenne) szükséges-e és arányos-e az elérendő célhoz képest. A fentiekben kifejtett ellátandó közfeladatok ismeretében szükséges és arányos a korlátozás, minthogy az állam (a halászati hatóság) a "szervezeti" formát öltő halászati jog jogosultja nélkül (horgászegyesület) ma képtelen ellátni az egyrészt tömegméretűen jelentkező feladatokat (vizsgáztatás, a horgászok ellátása megfelelő dokumentumokkal; az ezt a létszámot kiszolgáló infrastruktúra fenntartása stb.), másrészt a feladatok állandó odafigyelést, napi törődést igényelnek (környezetvédelmi teendők, haletetés, éjszakai és nappali őrzés megszervezése, téli rendszeres lékvágás stb.).

Aki horgászni szeretne, választhat: vagy elmegy piaci áron horgászni (ahol a napijegy árán kívül a kifogott hal árát is kifizeti), vagy belép valamely horgászegyesületbe, ahol lényegesen kedvezőbb áron veheti igénybe a "szolgáltatást". A belépésével tudomásul veszi, hogy az a szervezet, amelynek a tagja lett, az állam helyett közfeladatokat lát el, s hogy ezt a kényszerűen ellátandó feladattömeget ez a "horgászszervezet" valóban képes legyen is ellátni, magát mint "szervezetet" is működőképes állapotban kell fenntartania. A "kényszertagság" valójában az egyén által választható, önként vállalt horgászegyesületi (szervezeti) tagság, mivel nem egyesületi tagként is van lehetősége az egyénnek - a horgászszervezeti tagságnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel - napijegy kiváltásával horgászni. A horgászegyesület, mint szervezet az állam által ráruházott s hagyományosan sok évtizede gyakorolt közfeladatait csak - éppen a tagságából eredő - személyi és anyagi bázisán tudja ellátni.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Hhtv. 20. § (2) bekezdésének "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

8. A nyolcadik indítványozó a Hhvt. 54. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességét is állította, mivel e bekezdéseknek a tulajdonosi jogosultságot gyakorlásával kapcsolatos időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést a Hhtv. 3. § (2) bekezdésével ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak, szabályozásuk egymással ellentétes, s ezért sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamisághoz tartozó jogbiztonság.

A Hhtv. 3. § (1) bekezdése alapján a halászati jog-mint vagyonértékű jog - a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része, vagyis a tulajdonos gyakorolhatja a halászati jogot. A Hhtv. 54. § (1) és (2) bekezdései a törvény hatálybalépését követően a Magyar Államot korábban megillető nem állami tulajdonban lévő vízen fennálló halászati jogot rendezik. A Hhtv. 3. § (2) bekezdése - az (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján a Hhtv. 3. § (1) bekezdésében és az 54. § (1) és (2) bekezdéseiben lévő általános szabályokról eltérően - szabályozza az önkormányzati tulajdonban lévő holtágakon és bányatavakon a halászati jog gyakorlásának jogosultját. Az indítványozó által sérelmezett két szabályozás nem ellentétes egymással, a jogalkalmazók számára jogbizonytalanságot nem okoz. Ezért az Alkotmánybíróság az indítvánnyal támadott rendelkezések vonatkozásában az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét nem állapította meg és az indítványt elutasította.

9. A negyedik indítványozó és az ötödik indítványban három indítványozó a Hhtv. 3. § (2) bekezdés "víztározóra" szövegrészével összefüggésben a Hhtv 54. § (1) bekezdés negyedik mondata ("Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 3. § (2) bekezdésében meghatározott vízterületekre.") alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kérte. Az alkotmánybírósági eljárás ideje alatt a törvényalkotó a Hhtv. 54. § (1) bekezdését 2000. január 7-ével úgy módosította, hogy az indítvánnyal támadott mondatot az államszervezetre vonatkozó egyes törvények, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról, az egészségügyről, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvények módosításáról szóló 1999. évi CXIX. törvény 32. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. §-a értelmében - főszabályként - csak hatályban levő jogszabály, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányosságát vizsgálja. Ez alól kivétel lehet, ha az eljárás az Abtv. 38. §-a alapján bírói kezdeményezés vagy a 48. §-a alapján alkotmányjogi panasz tárgyában folyik. Tekintettel arra, hogy az indítványok nem tartoznak ezek körébe, valamint az indítványok benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabályi rendelkezés hatályát vesztette, s ezzel az indítványok tárgytalanná váltak. Ezért az Alkotmánybíróság a Hhtv. 54. § (1) bekezdése negyedik mondata alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette.

Budapest, 2008. május 26.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánvbíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a többségi döntés azon részével, mely a Hhtv. 3. § (2) bekezdése, valamint 20. § (2) bekezdéséből a "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. Álláspontom szerint az érintett rendelkezés, illetve szövegrész alkotmányellenességét meg kellett volna állapítani és azokat meg kellett volna semmisíteni.

1. A Hhtv. 3. § (2) bekezdése holtág, bányató és víztározó esetén töri meg az (1) bekezdésben foglalt főszabályt, mely szerint a halászati jog a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része, azaz a halászati jog a víz tulajdonosát illeti meg. A Hhtv. támadott 3. § (2) bekezdése tulajdonkorlátozást jelent: a víz tulajdonosának tulajdonjogát korlátozza azáltal, hogy elvonja tőle a halászati jogot, s azt az államnak tartja fenn.

A tulajdonkorlátozással összefüggésben az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban kimondta, hogy "[a] tulajdon közjogi megterhelése az alapjogvédelem területén vagy a közhatalmi beavatkozás alkotmányellenességének kimondásához és így az alapul fekvő jogszabály megsemmisítéséhez vezet, vagy a teherviselés alkotmányosságának elismeréséhez, és legfeljebb az állaggarancia értékgaranciával való helyettesítéséhez. (...)

Az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. Az alapjogkorlátozás szükségessége, illetve elkerülhetetlensége vizsgálatánál itt eleve figyelembe kell venni, hogy az Alkotmány 13. § (2) bekezdése a kisajátításhoz csupán a »közérdeket« kívánja meg, azaz ha az értékgarancia érvényesül, ennél szigorúbb »szükségesség« nem alkotmányos követelmény. A tulajdon társadalmi és gazdasági szerepe, különösen az egyes szabályozó intézkedések beleilleszkedése adott gazdaságpolitikai feladatokba, egyébként is sokkal nehezebbé teszi a szükségesség vagy elkerülhetetlenség megállapítását, mint más alapjogok esetében, ahol inkább lehetséges általános érvényű viszonyítás. Demokratikus társadalomban természetes, hogy a tulajdont érintő gazdasági és szociális kérdésekben a »közérdeket« igen eltérően ítélik meg. A törvénnyel érvényesített »közérdek« alkotmánybírósági vizsgálata ezért nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem - még ha formálisan nem is a »közérdek« fennállására irányul, hanem a »szükséges-ség-arányosság« ismérveit alkalmazza - arra kell szorítkoznia, indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a »közérdekű« megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát)." (ABH 1993, 373, 379-382.)

Jelen esetben úgy történik az állagelvonás szintjét elérő tulajdonkorlátozás, hogy az állaggarancia értékgaranciával történő helyettesítése sem biztosított. Meglátásom szerint a Hhtv. 3. § (2) bekezdésében szabályozott tulajdonkorlátozás nem elkerülhetetlen. Megfelelő célként fogadható el a környezethez való jog érvényesülésének biztosítása - mint arra a határozat maga is utal -, ez a cél azonban a tulajdonjog Hhtv.-ben szabályozott módjától eltérő, enyhébb eszközökkel is biztosítható. Megítélésem szerint nem állapítható meg olyan releváns ismérv, melynek alapján a holtág, a bányató és a víztározó a halászati jog szempontjából olyan önálló, jól elkülöníthető csoportot képeznének más vízterületekhez képest, amikre tekintettel ezek vonatkozásában indokolt lenne a halászati jog "államosítása". A környezetvédelmi célok enyhébb eszközökkel is elérhetők, így különösen hatósági előírások bevezetése és megtartásuk ellenőrzése révén. Ilyen szabályt tartalmaz például a Hhtv. 7. § (2) bekezdése, mely szerint a halászati vízterület közérdekből: a génállomány megőrzése érdekében, a természetvédelmi érdekek érvényesítése miatt, vagy oktatási és kutatási célból különleges rendeltetésűvé nyilvánítható. A 7. § (3) bekezdése ezzel összhangban írja elő, hogy a különleges rendeltetést közérdekből megállapító miniszter az erre vonatkozó határozatában a halászati jog hasznosításával kapcsolatos különleges feltételeket állapít meg. Míg a 7. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a halászati vízterület közérdekből történő különleges rendeltetésűvé nyilvánításából eredő költségek megtérítéséről, valamint a jogosult kártalanításáról a kezdeményező köteles gondoskodni.

A Hhtv. 3. § (2) bekezdésében foglalt szabályt ennél fogva az alkotmányos tulajdon indokolatlan korlátozásának, s ezáltal alkotmányellenesnek tartom.

2. A Hhtv. 20. § (2) bekezdése értelmében állami horgászjegyet csak az kaphat, aki a horgászszervezeti tagságát igazolja. A Hhtv. nem definiálja, mi minősül horgászszervezetnek, de nem ad meghatározást a Vhr. sem. Ez azt jelenti, hogy horgászszervezet nem szükségképpen egyesületi formában működhet, de más, a jogszabályok által megengedett formában is. A gyakorlatban ez a rendelkezés mindazonáltal úgy hatályosul, hogy horgászegyesületi tagsági igazolás mellett kaphat valaki állami horgászjegyet. Ez pedig azt jelenti, hogy egy meghatározott tevékenység (nevezetesen a horgászás) egyesületi tagként folytatható. A gyakorlatban tehát a Hhtv. kifogásolt rendelkezése egyesületi kényszertagságként valósul meg.

Az egyesülési jogból mint alkotmányos alapjogból nemcsak a cél megválasztásának, illetve a célra rendelt szervezet alapításának szabadsága következik, hanem a szervezethez történő csatlakozás önkéntessége, mint e szabadságjog negatív oldala, is. A kötelező egyesületi tagság előírása nem jelenti az Alkotmány 63. §-ának sérelmét, ha annak az Alkotmányból következő garanciái megvannak. A korlátozásnak meg kell felelnie az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből fakadó követelményeknek: azaz szükségesnek és arányosnak kell lennie. Jelen esetben álláspontom szerint csak akkor fogadható el alkotmányosnak az egyesületi kényszertagság előírása, ha a MOHOSZ és tagszervezetei a törvényből is megállapítható, a halászati jog jogosultjait terhelő kötelezettségeket meghaladó közfeladatokat lát el. Ilyennek tekinthető például az állami horgászjegy kiadása, a horgászvizsga lebonyolítása a hatóság megbízásából és helyett, illetve általában a horgászokra vonatkozóan előírt kötelezettségek betartatása. A hatályos törvényből azonban nem vezethető le, hogy ezen közfeladatokat azoknak az egyesületeknek kell ellátniuk, amelyek tagjai állami horgászjegyet kaphatnak. Az állami feladatoknak a MOHOSZ-ra történő delegálása jelenleg egyedi döntés függvénye, ezáltal kérdésessé válnak az egyesülési jog legfontosabb garanciái.

Mindezekre tekintettel a jelenlegi szabályozási környezetben az egyesületi kényszertagság előírása sérti az Alkotmány 63. §-át.

Budapest, 2008. május 26.

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjába foglalt azon döntéssel, amely elutasítja a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (Hhtv.) 20. § (2) bekezdése "horgász szervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat.

A Hhtv.-nek ez a rendelkezése horgászszervezeti tagság igazolásához köti a horgász tevékenység gyakorlásának feltételeként a Hhtv. 18. § (1) bekezdésében előírt horgászati engedély (az állami horgászjegy) megszerzését.

Az indítványozók álláspontja szerint ez a rendelkezés sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében szabályozott egyesülési jogot.

Az Alkotmány 63. § (1) bekezdése alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni. Az egyesülési jog alapvető jog, amelynek szabályozására, korlátozhatóságá-ra az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadók. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjogok "(...) korlátozása akkor marad meg az alkotmányos keretek között, ha a korlátozás valamely alkotmányos alapjog érvényesülése, alkotmányos érték védelme vagy az Alkotmányból következő feladat megvalósítása érdekében elkerülhetetlenül szükséges és az elérni kívánt cél, valamint az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással." (1234/B/1995. AB határozat, ABH 1999, 524, 530., 43/2004. (XI. 17.) AB határozat, ABH 2004, 605-606.)

A Hhtv. vitatott rendelkezése azzal, hogy a horgász tevékenység gyakorlásának feltételeként előírt állami horgász engedély megszerzését horgászszervezeti tagsághoz köti, s ezzel aláveti a horgászt valamely horgászegyesület normáinak, az egyesülési jogot korlátozza.

Álláspontom szerint a Hhtv.-nek a kötelező horgászszervezeti tagságra vonatkozó szabályozása az alapjog korlátozás kritériumainak nem felel meg.

A Hhtv. 20. § (2) bekezdése tartalmazza a horgászszervezeti tagságra utalást, anélkül, hogy a jogi szabályozás a továbbiakban említést tenne ezekről a szervezetekről. A Hhtv. és a Vhr. szabályozása alapján tehát az sem állapítható meg, hogy milyen típusú, illetőleg jogállású szervezet kötelező tagsága a feltétele a horgászjegy megszerzésének. Csupán a kialakult alkalmazási gyakorlat alapján állapítható meg, hogy a horgászszervezeten társadalmi szervek, horgászegyesületek, tehát az egyesülési szabadság alapján létrejött szervezetek értendők. A Hhtv. szabályrendszere nem ad eligazítást arra nézve sem, hogy a kötelező szervezeti tagság előírását, milyen alkotmányos jog, érték, vagy feladat érvényesítése érdekében írta elő a jogalkotó.

A határozat a horgászszervezeti kényszertagságot azzal igazolja, hogy a horgászszervezetek törvényben szabályozott közfeladatokat látnak el. Ezeknek a közfeladatoknak a címzettjeként azonban a törvény nem a horgászszervezeteket jelöli meg.

A hal és élőhelyének védelme, halállomány évenkénti pótlása, halállomány változásairól adatszolgáltatás, halállomány védelme, természetes táplálékszerzésének és szaporodásának elősegítése, a halak őrzése, a területi engedély kiadása a halászati jog jogosultjának, illetőleg gyakorlójának a feladatai, azaz ezek a feladatok csak akkor feladatai a horgászszervezetnek, ha a horgászszervezet a halászati jog jogosultja, illetőleg haszonbérlője. A halászati jog gyakorlása nem törvény alapján feladata ezeknek a szervezeteknek, hanem a tulajdonos jogán illeti meg őket akkor, ha a horgászszervezet a tulajdonosa a víznek, vagy haszonbérleti szerződés alapján.

A horgászjegy kiadása és a horgászvizsga sem a horgászszervezet törvényben meghatározott feladata. Az állami horgászjegy kiadása a Hhtv. 19. §-a alapján a halászati hatóság joga. A Vhr. 10. §-a ad felhatalmazást arra, hogy egy a halászati hatóság által megbízott szervezet (itt sem horgászszervezetet, horgászegyesületet említ a jogszabály) a halászati hatóság nevében adja ki az engedélyt. A horgászvizsgáról a Vhr. 11. § (3) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza: "(3) Horgászvizsgát a halászati hatóság által - az illetékességi területén - kijelölt szervezetnél lehet tenni." (Itt sem a Hhtv. 20. § (2) bekezdésében megjelölt horgászszervezet szerepel a jogszabály szövegében.)

A Hhtv. szabályozási rendszerét figyelembe véve nem állapítható meg olyan alkotmányos indok, amely a horgászszervezeti kényszertagság előírását igazolná. Álláspontom szerint nem feltétlenül alkotmányellenes az, ha a törvényhozó valamely tevékenység gyakorlását az egyesülési jog alapján létrejött szervezet tagságához köti. Ezt azonban az alapjog korlátozás alkotmányossági követelményeinek megfelelően kell megtennie. A törvényi szabályozásból egyértelműen megállapítható kell legyen, mely alkotmányos indokból, milyen szervezethez való tartozást kíván meg a jogalkotó.

Az Alkotmánybíróság 41/2002. (X.11) AB határozatában megsemmisítette az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvénynek a sportvadászok számára kötelező kamarai tagságot előíró rendelkezését. Az Alkotmánybíróság abban a határozatában rámutatott arra, hogy a vadászkamara törvényben létrehozott köztestület, amelynek a vadászattal összefüggésben törvényben meghatározott közfeladatai, közhatalmi jogosítványai vannak, vizsgálta azt is, hogy ezeknek a közhatalmi jogosítványoknak a sportvadászokra való kiterjesztése indokolja-e az egyesüléshez való jog korlátozását és megállapította, hogy a kötelező kamarai tagság aránytalanul korlátozza az egyesülési jogot. A vadászkamara közjogi testület, tehát alapvetően nem az egyesülési jogon alapuló szervezet, amelynek esetében a kényszertagság alkotmányosságának megítélése során az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint csak az egyik viszonyítási szempont az egyesülési szabadság (38/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 249, 252-253.; 21/1998. (V. 25.) AB határozat, ABH 1998, 165, 167-168.). A vadászkamara kényszertagságának alkotmányossági megítélése során az Alkotmánybíróság szigorú mércét alkalmazott az egyesülési jog védelmében, álláspontom szerint nem támaszthat ennél alacsonyabb követelményeket az egyesülési szabadság alapján létrehozott horgászszervezetek kötelező tagságának megítélése során sem.

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróságnak a Hhtv. 20. § (2) bekezdésének "horgászszervezeti tagságát igazolja" szövegrésze alkotmányellenes, sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében szabályozott egyesülési szabadságot, ezért az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie azt.

Budapest, 2008. május 26.

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Budapest, 2008. május 26.