725/D/2004. AB határozat

alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 23. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 114. §-a, 166. §-a, 177. § (1) és (2) bekezdése, 178. § (2) és (3) bekezdése, 179. §-a, 182. § (3) bekezdése, 190. §-a, 206. § (1) bekezdése, 223. § (1) és (3) bekezdése, valamint 340. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet 7. §-a, továbbá az igazságügyi szakértőkről szóló 2/1988. (V. 19.) IM rendelet 15. §-a, 26. §-a, 28. § (1) bekezdése, 33. §-a és 36. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 27.M.5295/2003/14. számú jogerős ítéletével szemben alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Hiánypótlásra történt felhívást követően konkrétan megjelölte az általa alkotmányellenesnek tekintett és megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezéseket, továbbá határozott kérelmet terjesztett elő ezek megsemmisítésére és a jogerős bírósági ítélettel elbírált ügyében történő alkalmazásuk kizárására.

Az indítványozó a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság alperessel szemben, társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt nyújtott be keresetet, melyet az alkotmányjogi panasszal támadott jogerős ítélet elutasított. A jogerős ítélet - az első, illetve a másodfokon eljárt közigazgatási szervek által meghozott határozatokban foglaltakkal egyező indokkal - hatályában fenntartotta az alperes másodfokú, a felperes (indítványozó) rokkantsági nyugdíj megállapítására irányuló kérelmét elutasító határozatát.

Ezt követően fordult az indítványozó panaszával az Alkotmánybírósághoz, amelyben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.), a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.), valamint az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) és az igazságügyi szakértőkről szóló 2/1988. (V. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: IM.r.) több - a jelen határozat rendelkező részében felsorolt - rendelkezésének alkotmányellenességét állította az Alkotmány számos rendelkezésére hivatkozva.

A Pp. 114. §-át és 340. § (1) bekezdését azért tekintette az indítványozó alkotmányellenesnek, mert - meglátása szerint - e rendelkezések "megfosztják az állampolgárt a tisztességes és gyors bírósági tárgyalás lehetőségétől", rákényszerítik a rendkívüli jogorvoslat igénybevételére, ami "nem segíti elő a jogvita ésszerű időn belüli elbírálását". A támadott törvényi rendelkezések ebből következően ellentétesek az Alkotmány 2. § (1), 8. § (1) és 50. § (1) bekezdésével, az 57. § (1) és (5) bekezdésével, a 70/K. §-ával és a 77. § (2) bekezdésével.

A Pp. 166. §-át, 177. § (1) és (2) bekezdését, 182. § (3) bekezdését, 190. §-át és 206. § (1) bekezdését, valamint a Korm.r. 7. §-át az indítványozó eltérő indokokkal tartotta alkotmányellenesnek.

A Pp. 177. § (1) bekezdése nem határozza meg a "különleges szakértelem" fogalmát, ami arra ve zet, hogy a bíróság "a nyilvánvaló tények esetében is a szakvéleményt fogadhatja el" akkor is, ha az ellentétben áll - a más bizonyítékokkal igazolható - tényekkel, illetve a különleges szakértelem körébe nem eső kérdéseket von be a szakvéleménybe.

A Pp. 182. § (3) bekezdésével összefüggésben az indítványozó a peres ügyében eljárt bíróság jogalkalmazó tevékenységét kifogásolta, nevezetesen azt, hogy a bíróság nem rendelte el a szakvélemény Egészségügyi Tudományos Tanács általi felülvéleményeztetését.

A Pp. 190. §-a az indítványozó érvelése szerint azért kifogásolható, mert nem rendelkezik arról az esetről, ha a peres fél által felajánlott okirati bizonyítékot a bíróság "nem hajlandó megtekinteni".

A Pp. 206. § (1) bekezdésével összefüggésben az indítványozó azt kifogásolta, hogy a peres ügyében a bíróság "a tárgyi bizonyíték semmibevételével, a szakértői vélemény alapján döntött", míg a Pp. 177. § (2) bekezdésével összefüggésben azt hiányolta, hogy "a jogszabály nem fejti ki, hogy milyen fontos okból lehet más szakértőt alkalmazni".

A Korm.r. 7. §-a tekintetében az indítványozó azt hiányolta, hogy az "az állampolgárnak nem adja meg a jogot, hogy a szakértői vélemény felülvizsgálatát kérje".

Mindezek alapján - az indítványozó álláspontja szerint - a támadott törvényi rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 2. § (1), 8. § (1) és az 50. § (1) bekezdésével, az 57. § (1) és a 70/D. § (1) bekezdésével, valamint a 77. § (2) bekezdésével.

Az IM.r. 15. §-ával összefüggésben az indítványozó azt kifogásolta, hogy az nem tér ki arra, hogy "az állampolgárnak milyen jogi vagy egyéb eszközei vannak, hogy a szakértőre vonatkozó esetleges kizárási okról tudomást szerezzen, vagy akár a személyazonosságát ellenőrizhesse". A Pp. 178. § (1) és (2) bekezdését ugyanezen okból tartotta az indítványozó alkotmányellenesnek, a Pp. 178. § (2) bekezdésével összefüggésben további indokként arra is hivatkozott, hogy a bíróság a peres ügyében nem vette figyelembe az általa a kirendelt szakértővel szemben a kirendelést követően előterjesztett elfogultsági kifogást.

Az IM.r. 26. §-ához kapcsolódóan azt hiányolta az indítványozó, hogy az nem rendelkezik arról, hogy a peres feleket értesíteni kell a szakértő "kijelöléséről", ami a konkrét perben arra vezetett, hogy az indítványozó akadályoztatva volt a kizárási ok bejelentésében.

A Pp. 179. §-ával összefüggésben annak a peres eljárásban történő alkalmazását kifogásolta az indítványozó. Azt sérelmezte, hogy ha a perben a bíróság a kirendelt szakértőt felmenti a szakértői feladata ellátása alól, akkor véleménye szerint "sem a személyazonosságot, sem a kizárási okot nem kell ellenőrizni, a jelen nem lévő szakértőhöz kérdést sem lehet intézni, sőt még a hamis véleményadás következményeire sem kell figyelmeztetni".

A támadott jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) , 8. § (1) és 50. § (1) bekezdésének, az 57. § (1) és (5) bekezdésének, továbbá a 77. § (2) bekezdésének a sérelmét állította az indítványozó.

Az IM.r. 36. § (1) bekezdésével összefüggésben szintén annak a peres ügyben történt alkalmazását sérelmezte az indítványozó. Azt kifogásolta, hogy e rendelkezés alapján a bíróság "megtiltotta" az indítványozó által feltett kérdések megválaszolását a kirendelt szakértő intézet számára.

Mivel az eljáró bíróság az orvosi szakkérdésben nem rendelkezett szakértelemmel, így arról sem alakíthatott ki véleményt, hogy az indítványozó által a szakértői intézmény felé feltett kérdések "érdemi információt" hordoznak-e, így pusztán a kérdések költségnövelő hatása okán korlátozta a bíróság az indítványozót azok feltételében, ami az indítványozó szerint - a Pp. 206. § (1) bekezdésével együtt alkalmazva - alkotmányellenességre vezet.

E körben az Alkotmány 2. § (1), 50. § (1), 57. § (1), 70/D. § (1), 70/E. § és a 77. § (2) bekezdés sérelmét állította az indítványozó.

Az IM.r. 28. § (1) bekezdését és 33. §-át azért támadta az indítványozó, mert e rendelkezések nem biztosítanak garanciát arra, hogy a szakértői vélemény "a tudomány legmagasabb szintű állásának és az ennek megfelelő eszközöknek, eljárásoknak és módszereknek alkalmazásával elvégzett vizsgálatok eredményeinek értékelését tartalmazza".

Az indítványozó a vitatott rendelkezések peres ügyében - a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján - történt alkalmazását tartotta sérelmesnek, mivel annak ellenére hogy a perben jelezte a szakértői vélemény (az ennek alapjául fekvő vizsgálati módszerek) "színvonalának" a tudomány jelenlegi állásához viszonyított lemaradását, a bíróság ezt figyelmen kívül hagyva fogadta el bizonyítékként a szakértői véleményt.

Az indítványozó a támadott rendelkezéseket ellentétesnek tekintette az Alkotmány 2. § (1), 8. § (1), 50. § (1), 57. § (1) és 70/D. § (1) bekezdésével, valamint 70/E. §-ával és a 77. § (2) bekezdésével.

A Tny. 23. § (1) bekezdését is alkotmányellenesnek tekintette az indítványozó, mert - nézete szerint - a 67%-os egészségromlást és munkaképesség-csökkenést nem lehet szakértői eszközökkel "mérni", továbbá az sem ismert, hogy a perben az ítélet alapjául fekvő szakvélemény milyen elvek alapján állapította meg a konkrét (40%-os) mértéket.

Az indítványozó vélekedése szerint a humánumnak és a racionalitásnak is ellentmond a kifogásolt törvényi szabály, mivel a 40%-os egészségkárosodás "jogi értelemben" 100%-os munkaképesség-csökkenést jelent.

A kifogásolt szabály az indítványozó szerint ellentétes az Alkotmány 2. § (1), 8. § (1), 54. § (1) bekezdésével, továbbá 70/D. §-ával és 70/E. §-ával, valamint 61. § (1) bekezdésével.

A Pp. 223. § (1) és (3) bekezdésével összefüggően az indítványozó azt kifogásolta, hogy e rendelkezések "nem kötelezik a bíróságokat az írásos kommunikáció alapvető formai követelményeinek betartására." Mindez - nézete szerint - ellentétes az Alkotmány 2. § (1), 8. § (1), 50. § (1) és 77. § (2) bekezdésében foglaltakkal.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." "8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."

"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem

rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja".

"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."

"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű tes ti és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők."

"77. § (2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek."

2. A Pp. alkotmányjogi panasz alapján vizsgált rendelkezései: "114. § A fél az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhatja. Ha a kifogást szóval adja elő, azt jegyzőkönyvbe kell venni. Ha a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja, ezt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárást befejező határozatában megindokolni köteles."

"166. § (1) Bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok.

(2) Eskünek a perben helye nincs."

"177. § (1) Ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. Rendszerint egy szakértőt kell alkalmazni, több szakértőt csak különböző szakkérdések felmerülése esetében lehet kirendelni.

(2) Szakértőt az igazságügyi szakértők vagy a külön jogszabályban feljogosított intézmények közül kell kirendelni, más szakértőt csak fontos okból lehet alkalmazni."

"178. § (2) A bíróság hivatalból ügyel arra, hogy kizárt szakértő az eljárásban ne vegyen részt. A kizárási okot maga a szakértő, valamint a fél köteles a bíróságnak haladéktalanul bejelenteni; ha a bejelentés a szakértő véleményének előterjesztése után történt, a bíróság a vélemény figyelembevételével dönti el, hogy más szakértő meghallgatása szükséges-e.

(3) A bíróság a kizárás tárgyában a felek és a szakértő meghallgatása (113. §) után határoz; határozata ellen külön fellebbezésnek helye nincs. Ha a szakértőt a megkeresett bíróság rendelte ki, a kizárás felől is ez határoz; ha azonban a kizárási okot a szakvélemény előterjesztése után jelentik be, a (2) bekezdés alkalmazásával a perbíróság dönt."

"179. § A 169-171. §-ok rendelkezéseit a szakértőkre is megfelelően alkalmazni kell. A szakértőt kötelessége alól egyéb elfoglaltsága miatt vagy más fontos okból fel lehet menteni."

"182. § (3) Ha a szakvélemény homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni. A fél erre irányuló indítványa alapján a bíróság más szakértőt rendelhet ki. Ha a bíróság a bizonyítást hivatalból rendelte el [164. § (2) bek.], szükség szerint hivatalból jogosult új szakértő kirendelésére is."

"190. § (1) Ha a fél tényállításait okirattal kívánja bizonyítani, az okiratot a tárgyaláson megtekintés végett be kell mutatnia.

(2) A bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában levő olyan okirat bemutatására, amelyet a polgári jog szabályai szerint egyébként is köteles kiadni vagy bemutatni. Ilyen kötelezettség az ellenfelet különösen akkor terheli, ha az okiratot a bizonyító fél érdekében állították ki, vagy az reá vonatkozó jogviszonyt tanúsít, vagy ilyen jogviszonnyal kapcsolatos tárgyalásra vonatkozik.

(3) Ha az okirat olyan személy birtokában van, aki a perben nem vesz részt, az utóbbi személyt tanúként kell kihallgatni s a kihallgatás során kötelezni kell az okirat bemutatására [174. § (1) bek.]."

"206. § (1) A bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el."

"223. § (1) A bíróság által hozott határozatokat a tanács elnöke és tagjai, ha pedig a bíróság ülnökök közreműködése nélkül [11. § (2) bek.] jár el, a bíró írja alá. Ha valamelyikük az aláírásban akadályozva van, ezt az akadály megjelölésével a határozaton fel kell tüntetni.

(...)

(3) A tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt határozatot csak abban az esetben kell külön aláírni, ha a határozat az eljárást befejezi."

"340. § (1) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - nincs helye."

3. A Tny. indítvánnyal támadott rendelkezése:

"Tny. 23. § (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki

a) egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette és ebben az állapotában javulás egy évig nem várható (a továbbiakban: rokkant),

b) a szükséges szolgálati időt megszerezte, és

c) rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti keresetnél."

4. A Korm.r. alkotmányjogi panasz alapján vizsgált - a 210/2005. (X. 5.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével 2006. január 1-jével hatályon kívül helyezett - rendelkezése:

"7. § (1) A szakértői vélemények felülvizsgálatát ellátó testületek:

a) az Állatorvostudományi Egyetem Igazságügyi Felülvéleményező Bizottsága;

b) az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága;

c) az Igazságügyi Könyvszakértői Bizottság;

d) az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság;

e) az Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság;

f) az Igazságügyi Pszichológiai Bizottság;

g) az igazságügyminiszter által - az érdekelt miniszterrel, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és a legfőbb ügyésszel egyetértésben - kijelölt egyéb testület, illetve szerv.

(2) Az Állatorvostudományi Egyetem Igazságügyi Felülvéleményezési Bizottsága és az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság a földművelésügyi miniszter, az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága a népjóléti miniszter, az Igazságügyi Könyvszakértői Bizottság a pénzügyminiszter, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság a művelődési és közoktatási miniszter, az Igazságügyi Pszichológiai Bizottság az igazságügyminiszter irányítása és felügyelete alatt működik; az igazságügyi vonatkozású tevékenységük felügyeletét az igazságügyminiszter látja el. A testületek működését - az igazságügyminiszterrel egyetértésben - az irányításukat és felügyeletüket ellátó miniszter szabályozza.

(3) A felülvizsgálatot ellátó testületek tagjait az irányításukat és felügyeletüket ellátó miniszter - az igazságügyminiszterrel, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és a legfőbb ügyésszel egyetértésben - nevezi ki."

5. Az IM.r. indítvánnyal támadott rendelkezései:

"15. § (1) Nem jelölhető ki az intézménynek az a szakértője, akinél a jogszabályban meghatározott kizárási ok áll fenn. Ha a kizárási ok az intézmény vezetőjére áll fenn, az intézményben működő egyetlen szakértő sem adhat szakvéleményt.

(2) Az intézmény igazgatója a szakértő kijelöléséről szóló értesítésben közli, hogy az eljáró szakértőre vagy az intézmény vezetőjére vonatkozó esetleges kizárási okot az intézménynél vagy a kirendelő szervnél lehet bejelenteni. Az intézmény a kizárási ok bejelentéséről a kirendelő szervet haladéktalanul értesíti.

(3) Ha az intézmény igazgatója a kizárási okot alaposnak tartja, más szakértő kijelöléséről a saját hatáskörében gondoskodik.

(4) Ha a kirendelő szerv a szakértőre nézve kizárási okot állapít meg, az intézmény igazgatója más szakértőt jelöl ki. Ha a kizárási ok az intézmény igazgatójára vonatkozik, az intézmény szakvéleményt nem adhat és a kirendelő szerv más intézményt vagy szakértőt vesz igénybe."

"26. § (1) Ha az ügyben különböző szakághoz tartozó szakértőket rendelnek ki, vagy később válik szükségessé más szakágban működő szakértő alkalmazása, a kirendelő szervnek a határozatban lehetőleg el kell határolnia a szakértők tevékenységét, továbbá meg kell állapítania a tevékenységek sorrendjét és a szakértők együttműködésének módját.

(2) Ha a kirendelt szakértők egyike intézmény, a szakértők együttműködéséről az intézmény gondoskodik.

(3) Ha a kirendelő szerv a szakértői csoport vezetőjét jogosítja fel arra, hogy a többi szakértőt bevonja, az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat a szakértői csoport vezetője látja el."

"28. § (1) A szakértő a vizsgálatot a jogszabályok szerint, a tudomány állásának és a korszerű szakmai ismereteinek megfelelő eszközök, eljárások és módszerek felhasználásával köteles elvégezni."

"33. § (1) A szakvélemény magában foglalja:

a) a vizsgálat tárgyára, a vizsgálati eljárásokra és eszközökre, valamint a vizsgálat tárgyában bekövetkezett változásokra vonatkozó részletes adatokat (lelet),

b) a vizsgálat módszerének rövid ismertetését,

c) a szakmai megállapítások összefoglalását (szakmai ténymegállapítás),

d) a szakmai ténymegállapításból levont következtetéseket, utalva azok bizonyosságára vagy a valószínűség fokára, ezek keretében a feltett kérdésekre adott válaszokat (vélemény).

(2) A szakértőnek véleménye megalkotásánál értékelnie kell az ügyben esetleg már korábban lefolytatott vizsgálat adatait és megállapításait is."

"36. § (1) Ha a szakértő az eljárása során az üggyel összefüggő olyan, az eredeti tényállást kiegészítő vagy módosító tényt, illetve olyan jelenséget, hiányosságot vagy rendellenességet észlel, amely a megválaszolandó kérdések körén [24. § f) pont] kívül esik, erről a kirendelő szervet az esetleges javaslataival - károsodás veszélye esetén haladéktalanul - tájékoztatja, és a szakvéleményében kitérhet további kérdések megválaszolására is. A kirendelő szerv a további kérdések megválaszolását megtilthatja, ha érdemi információt nem tartalmaznak, illetve költségnövelő hatásuk van."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz tartalmi vizsgálatát megelőzően megvizsgálta, hogy azt a törvényi határidőn belül terjesztették-e elő. Az indítványozó a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 27.M.5295/2003/14. számú jogerős ítéletét 2004. május 27-én vette kézhez. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdésében foglalt határidő -a jogerős ítélet indítványozó általi kézhezvételétől számítottan - 2004. július 26-án járt le. Az indítványozó alkotmányjogi panasza 2004. július 5-én érkezett az Alkotmánybírósághoz.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a törvényi határidőn belül előterjesztett panaszt érdemben bírálta el.

2. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó törvényi előfeltételeket az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdése tartalmazza. Ennek értelmében:

"48. § (1) Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

(2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani."

Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell értelmezni, és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361-362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.].

Az alkotmányjogi panasz tartalmi vizsgálata körében az Alkotmánybíróságnak - egyebek mellett - azt is vizsgálnia kell, hogy a panasszal támadott jogerős ügydöntő határozat meghozatala során alkalmazta-e a határozatot hozó bíróság az indítványozó által megjelölt és alkotmányellenesnek tekintett jogszabályi rendelkezéseket.

A vizsgált ügyben a panasszal támadott jogerős ítélet meghozatala során abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia az eljáró bíróságnak, hogy a keresettel támadott első-, illetve másodfokú közigazgatási határozatok a felperes (indítványozó) munkaképesség-csökkenésének mértékét helytállóan határozták-e meg.

A perben eljárt bíróság a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét olyan különleges szakértelmet igénylő orvosi szakkérdésnek ítélte, amely - helyt adva a felperes ez irányú kérelmének - indokolttá tette igazságügyi orvosszakértő perbe történő bevonását.

A jogerős ítéletében a per iratait és a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményét figyelembe véve állapította meg a bíróság azt a tényt, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése a keresettel támadott társadalombiztosítási határozat meghozatala során nem érte el a Tny.-ben előírt 67%-os mértéket.

A jogerős ítéletből megállapíthatóan az ügydöntő határozat alapjául a Tny. 23. § (1) bekezdése és az ennek végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szolgált.

Az eljáró bíróság utalt továbbá a Pp. 340. § (1) bekezdésében foglaltakra is, tájékoztatva a felperest a jogerős ítélettel szembeni fellebbezés kizártságáról.

Az Alkotmánybíróság a panasz tartalma alapján megállapította, hogy a jogerős ügydöntő határozat alapjául szolgáló fent megjelölt jogszabályi rendelkezések közül az indítványozó a Tny. 23. § (1) bekezdését jelölte meg indítványában.

Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a jelen határozat rendelkező részének 2. és 3. pontjában foglalt - a Pp.-ben, a Korm.r.-ben és az IM.r.-ben található, és az indítványozó által felhívott - jogszabályi rendelkezésekre jogerős ítéletében (az érdemi döntés alátámasztásaként) az eljáró bíróság nem hivatkozott. Ezen túlmenően az indítványozó sem terjesztett elő olyan határozott kérelmet, amelyben az említett jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben azt kifogásolta volna, hogy alkotmányos jogainak sérelme e rendelkezéseknek az ügydöntő határozat meghozatala során történt alkalmazásából eredne.

Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálását kizáró tényezőnek tekintette azt, ha az indítványozó a panaszában olyan jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét állította, amelyeket a panaszos ügyében a jogerős határozatot meghozó bíróság nem alkalmazott. [1050/D/1999. AB végzés, ABH 2005, 1581, 1582.; 870/D/2002. AB végzés, ABH 2005, 1634, 1638.; 177/D/2004. AB határozat, ABK 2006. január, 27, 32.]

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a tartalmi vizsgálat lefolytatására kizárólag a Tny. 23. § (1) bekezdésében megjelölt [az indítvány tartalma alapján annak a) pontjában foglalt] jogszabályi rendelkezés tekintetében látott lehetőséget, figyelemmel arra, hogy ez a jogszabályi rendelkezés képezi a jogerős ügydöntő ítélet alapját.

3. Az indítványozó a Tny. 23. § (1) bekezdése egészének alkotmányellenességét állította, az indítvány tartalmából megállapíthatóan azonban csak a Tny. 23. § (1) bekezdése a) pontjában szereplő - a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság egyik törvényi előfeltételét képező - 67%-os munkaképesség-csökkenési mértéket kifogásolta.

Az indítványozó azzal érvelt, hogy a törvényi előfeltételként meghatározott 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenés szakértői eszközökkel nem állapítható meg, illetve azt kifogásolta, hogy előtte nem vált ismertté, hogy a peres ügyében a szakértő által százalékosan megállapított munkaképesség-csökkenés, milyen elvek alapján került megállapításra.

Az indítványozó racionalitást nélkülözőnek és a humánummal ellentétesnek ítélte azt, hogy a Tny. 23. § (1) bekezdése a) pontjában meghatározott 67%-os mértéket el nem érő munkaképesség-csökkenés esetén az érintett személy "jogi értelemben" teljesen munkaképesnek minősül. Mindezek az indítványozó szerint több - az indítványában tételesen felsorolt - alkotmányi rendelkezést is sértenek.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy a törvényalkotó a Tny. kifogásolt rendelkezésében a munkaképesség-csökkenés mértékét százalékos mértékben szabályozta, illetve hogy az említett százalékos mértéket 67%-ban határozta meg - a jelen ügyben - még nem vet fel alkotmányossági problémát.

Az Alkotmánybíróság a 37/1997. (VI. 11.) AB határozatában - az egészségügyi hozzájárulás törvényi rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata során - rámutatott arra, hogy a rossz vagy igazságtalan jogi szabályozás önmagában nem vet fel alkotmányossági kérdést, ebből következően az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre e kérdések érdemi vizsgálatára. A célszerűségi, illetve igazságossági kérdések (problémák) a törvényalkotó politikai felelőssége körébe tartoznak. (ABH 1997, 234, 245-246.)

Az Alkotmánybíróság vizsgálata során a vitatott törvényi rendelkezéssel összefüggésben kizárólag az indítványozó által felhívott alkotmányi rendelkezéseket tekintette mércének, és a fent hivatkozott határozata indokolásában kifejtettekre is figyelemmel - hatáskörének hiányában - nem vizsgálta a támadott rendelkezés alkalmazhatóságát, célszerűségét, racionalitását, illetve humánumát. Ugyanezen okból nem vizsgálta azt sem, hogy az indítványozó peres ügyében a kirendelt szakértő milyen elvek alapulvételével állapította meg az indítványozó munkaképesség-csökkenésének konkrét százalékos mértékét, illetve hogy ezeket az elveket a peres eljárás során megismerhette-e az indítványozó.

Az Alkotmánybíróság az indítványozó által felhívott, és a panasz elbírálása során alkotmányos mérceként szolgáló alkotmányi rendelkezésekkel összefüggésben megállapította, hogy ezek egyike sem áll alkotmányosan értékelhető összefüggésben a Tny. 23. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt vitatott törvényi rendelkezéssel.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből (jogállamiság), valamint 8. § (1) bekezdéséből (alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának és védelmének alkotmányos kötelezettsége) és 54. § (1) bekezdéséből (élethez és emberi méltósághoz való jog) nem vezethető le a törvényalkotó számára olyan alkotmányos kötelezettség, amely a vizsgált szabályozási területen kizárná a munkaképesség-csökkenés mértékének százalékos meghatározását, vagy akár annak a vitatott törvényi rendelkezésben szereplő 67%-os mértékű megállapítását.

Ugyanez mondható el az Alkotmány 70/D. §-ában (legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog), továbbá 70/E. §-ában (szociális biztonsághoz való jog) és 61. § (1) bekezdésében (szabad véleménynyilvánítás, közérdekű adatok megismeréséhez való jog) foglalt alkotmányi rendelkezések indítványozó által állított sérelmével összefüggésben is.

Az alkotmányossági kapcsolat hiányán túlmenően a jelen ügyben az is megállapítható, hogy az indítványozó az általa állított alkotmányellenesség alátámasztására kizárólag olyan indokokat hozott fel, amelyek egyik alkotmányi rendelkezéshez sem kapcsolódnak, illetve a tartalmi vizsgálat alapjául nem szolgálhatnak.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján a támadott jogszabályi ren-delkezés(ek) és az Alkotmány indítványban felhívott rendelkezése(i) közötti, a tartalmi elbírálást lehetővé tevő alkotmányossági kapcsolat hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523-524.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.]

A fent kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező rész 1. pontjában foglaltak szerint határozott, és a Tny. 23. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasította.

4. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a jelen határozat rendelkező részének 2. és 3. pontjában foglalt jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszokat is.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz Abtv. 48. § (1) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményeihez kapcsolódóan már több korábbi határozatában rámutatott arra, hogy a panasz érdemi elbírálásának - többek között - az is feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szánt jogerős döntés és a vizsgálni kért jogszabályi rendelkezés között az Alkotmánybíróság érdemi eljárását megalapozó összefüggés álljon fenn. (455/D/1997. AB végzés, ABH 1998, 1236, 1237.; 894/D/2002. AB végzés, ABH 2003, 1914, 1915.)

Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja szerint alkotmányjogi panasz esetében követelmény a jogsérelem és a támadott norma közötti közvetlen összefüggés [7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994, 68, 72-73.; 104/D/1994. AB határozat, ABH 1994, 693, 694.; 382/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 810, 813.].

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a rendelkező rész 2. és 3. pontjában megjelölt jogszabályi rendelkezések és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 27.M.5295/ 2003/14. számú jogerős ítélete között az Alkotmánybíróság érdemi eljárását megalapozó kapcsolat nem áll fenn, nem ezek a jogszabályi rendelkezések képezik a jogvitát (rokkantsági nyugdíj megállapíthatósága) jogerősen lezáró ügydöntő ítélet alapját. Az indítványozó által állított jogsérelem és a fent hivatkozott jogszabályi rendelkezések között közvetlen összefüggés nem áll fenn.

Nem vitásan az indítványozó által támadott - a rendelkező rész 2. és 3. pontjában felsorolt - jogszabályi rendelkezések olyan, a bíróságra és a perben kirendelt szakértőre irányadó általános - anyagi jogi, illetve eljárási - szabályok, amelyeket valamennyi bíróságnak figyelembe kell venni (be kell tartani) az eljárása során, azonban e jogszabályi rendelkezések konkrét peres eljárásban történt alkalmazása módjának (az alkalmazás esetleges mellőzése és ennek indokoltsága), valamint a bírósági eljárás törvényességének a megítélése az Alkotmánybíróság hatáskörén kívül eső kérdés.

Az indítványozó által kifogásolt jogszabályi rendelkezések alkotmányosságára nézve nem vonható le semmilyen következtetés abból, hogy az indítványozó konkrét (egyedi) peres ügyében a perben eljárt bíróság ezeket miként alkalmazta, illetve alkalmazásukat milyen indokkal mellőzte. Az ezzel összefüggő kifogások a rendes bíróságok előtt - a jogszabályok által lehetővé tett - jogorvoslati eljá-rás(ok) keretében érvényesíthetők.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy az indítványozó - hiánypótlásra történt felhívást és az Alkotmánybíróság hatásköreire, valamint az indítvány hiányzó tartalmi elemeire vonatkozó tájékoztatást követően - sem jelölte meg, hogy a jelen határozat rendelkező részének 2. és 3. pontjában felsorolt számos jogszabá-

lyi rendelkezés közül melyik rendelkezés konkrétan melyik alkotmányi szabállyal áll ellentétben, és milyen alkotmányosan értékelhető indokkal.

Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában rámutatott arra, hogy az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében, az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő tehát pusztán az Alkotmány rendelkezéseire hivatkozni, hanem meg kell indokolni, hogy az Alkotmány rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés miért és mennyiben sérti. [472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 654/H/1999. AB végzés, ABH 2001, 1645.; 8/2004. (III. 25.) AB határozat, ABH 2004, 144, 177-178.]

A fent kifejtettekre tekintettel a rendelkező rész 2. és 3. pontjában felsorolt jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § e) pontjában foglaltak alapján - mint érdemi elbírálásra alkalmatlant - visszautasította.

Budapest, 2006. szeptember 19.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

az aláírásban akadályozott

Dr. Kukorelli István

alkotmánybíró helyett

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró