95/B/2001. AB határozat

a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére, valamint jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 20. § (1) bekezdés c) pontjának a tulajdonszerzést érintő rendelkezése, 20. § (3) bekezdése, 25. § (1) bekezdése, valamint VI. Fejezete, VII. Fejezete, X-XII. Fejezetei, XV. Fejezete, XVII. Fejezete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény X-XII. Fejezetei nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 77. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz országgyűlési képviselő nyújtott be indítványt, amelyben a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Stv.) több rendelkezésének alkotmányossági vizsgálatát és visszamenőleges megsemmisítését kérte.

1.1. Az indítványozó megítélése szerint az Stv. - mint egyszerű szótöbbséggel elfogadandó törvény - több ponton is minősített többséget igénylő kérdéseket rendez. Az Stv. 20. § (3) bekezdése kimondja, hogy a sportegyesületekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.), valamint az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) rendelkezéseit az Stv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni; az Stv. 25. § (1) bekezdése pedig hasonló szabályt tartalmaz a szakszövetségekre alkalmazandó joganyag tekintetében. Az indítványozó álláspontja, hogy az Etv. - mint az Alkotmány 63. § (3) bekezdése szerinti minősített többségű törvény - alkalmazásának Stv.-ben foglalt előírása "valójában 2/3-os törvény rendelkezései alóli felmentést jelent", ezért alkotmányellenes. Az indítványozó szerint a minősített többségű Etv. alkalmazására utaló Stv. 20. § (3) bekezdése és 25. § (1) bekezdése a kétharmados körbe vonja az Etv. vonatkozó fejezeteinek egészét is, így megsemmisíteni kérte az Stv. VI. Fejezetét (amely a sportszervezet címet viseli), valamint a VII. Fejezetét (amely a sportági országos szakszövetségekről szól).

Az Stv. XV. Fejezete a Sport Állandó Választott Bíróságra irányadó szabályokat tartalmazza. Az indítványozó e fejezet tekintetében is a minősített többség hiányát kifogásolta, mert - érvelt az indítványozó - az Alkotmány 50. § (5) bekezdése szerint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az indítványozó kifejtette, hogy a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény elfogadása idején az akkori kormánytöbbség minősített többséggel rendelkezett, így - értelmezése szerint - a Sport Állandó Választott Bíróságra vonatkozó szabályozásnál vizsgálandó a minősített többség követelménye.

Az Stv. XVII. Fejezete a helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatát rögzíti. Az indítványozó kifejtette, hogy az Alkotmány 44/C. §-a a helyi önkormányzatokról szóló törvény megalkotását minősített többséghez köti, így az Stv. XVII. Fejezetét is kétharmados többségnek kellett volna elfogadni.

1.2. Az indítványozó a fentieken túl tartalmi alkotmányellenességet is állított az Stv. több szabályát érintően. Az Stv. X. Fejezete a Nemzeti Sportszövetségről, a XI. Fejezete a Nemzeti Szabadidősport Szövetségről, a XII. Fejezete pedig a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségéről szól. Az indítványozó az Stv. X-XII. Fejezeteinek a megsemmisítését egyrészt - az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének felhívásával - az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 22. cikk 1. pontja alapján kéri, másrészt az Alkotmány 8. § (2) bekezdése és 63. § (1) bekezdése alapján. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását tiltja, a 63. § (1) bekezdése pedig az egyesülési jogot, mint alapjogot deklarálja. Az indítványozó szerint az egyesülési jog szabad gyakorlását alkotmányellenesen korlátozzák az Stv. jelölt Fejezetei, mivel "kényszertársulás" létrehozását írják elő.

Az indítványozó az Stv. egyéb rendelkezéseinek is kéri a vizsgálatát. Állítása szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdését sérti az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontja. E szabály értelmében a sportegyesület csak kiegészítő tevékenység keretében szerezheti meg sportlétesítmény tulajdonjogát, használatát, illetve működtethet sportlétesítményt. Az indítványozó álláspontja, hogy "[a] tulajdonhoz való jogot biztosító alkotmányos rendelkezés lényeges tartalmát, nevezetesen a tulajdonszerzést az Alk[otmány] már idézett 8. §-a rendelkezése szerint még törvényben sem lehet korlátozni."

Végül az indítványozó az Stv. 77. § (6) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezte. Az Stv. jelölt rendelkezése az indítvány benyújtásakor a következőket tartalmazta: "A külön jogszabályban meghatározott kiemelkedő és a lakosság közérdeklődésére számot tartó sportrendezvényeket és azok közvetítésére vonatkozó eljárási szabályokat a külön jogszabályban meghatározottak szerint csak közszolgálati és az ország területének legalább kilencven százalékán fogható adású, földi sugárzású műsorszolgáltató közvetítheti". Az indítványozó véleménye szerint e rendelkezés az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében tilalmazott tájékoztatási monopóliumok létrehozását eredményezi.

2. Az Stv. 77. § (6) bekezdése alkotmányossági vizsgálatára és visszamenőleges megsemmisítésére egy további indítvány is érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó - hasonlóan a fenti kérelemhez - az Alkotmány 61. § (4) bekezdésének megsértésre hivatkozott, továbbá részletesen kifejtette, hogy az Stv. 77. § (6) bekezdése az Alkotmány 9. §-ába foglalt piacgazdaság és a gazdasági verseny szabadsága alkotmányos tételeivel is ellentétben áll.

3. Az Alkotmánybíróság az indítványokat - az Stv. 77. § (6) bekezdését érintő kérelmekre tekintettel - egyesítette, s azokat egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Az indítványozók által hivatkozott alkotmányi rendelkezések: "7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"44/C. § A helyi önkormányzatokról szóló törvény elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ugyanilyen szavazataránnyal elfogadott törvényben korlátozhatók az önkormányzatok alapjogai.''

"50. § (5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"61. § (4) A közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről, továbbá a kereskedelmi rádió és televízió engedélyezéséről, illetőleg a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.

(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.

(3) Az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

2. Az Egyezségokmány értelmében:

"22. Cikk

1. Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteket alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon.

2. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők és a rendőrség tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.

3. E cikk egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló 1948. évi egyezményében részes államokat olyan törvényhozási intézkedésekre, vagy a törvény oly módon való alkalmazására, amely csorbítja az említett egyezményben meghatározott biztosítékokat."

3. Az Stv.-nek az indítványok által érintett - az elbíráláskor hatályos - egyes rendelkezései:

"20. § (1) Sportegyesület:

a) tagja csak természetes személy lehet, tiszteletbeli, illetve pártoló tagként jogi személy is részt vehet a sportegyesület működésében;

b) elnökségének nem lehet tagja, aki sportegyesületnél elnökségi tag, illetve sportvállalkozásnál vezető tisztségviselő volt az annak megszűnését megelőző három évben, feltéve, hogy a sportszervezetet felszámolták;

c) csak kiegészítő tevékenység keretében szerezheti meg sportlétesítmény tulajdonjogát, használhat, illetve működtethet sportlétesítményt, folytathat sporttevékenységével összefüggő kereskedelmi tevékenységet, vagy hasznosíthatja az ezzel kapcsolatos vagyoni értékű jogokat, illetve végezhet sporttal össze nem függő tevékenységet;

d) közgyűlését évente legalább egyszer össze kell hívni;

e) illetékes szerve köteles a gazdálkodás ellenőrzésére felügyelőbizottságot választani vagy a külön jogszabály szerint könyvvizsgálót alkalmazni (választani).

(2) A bírósági nyilvántartásba vétel során a társadalmi szervezet sportegyesületi jellegét kifejezetten jelölni kell.

(3) A sportegyesületre a Ptk., valamint az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Et.) rendelkezéseit e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

21. § A sportegyesületre és a sportszövetségre - a végelszámolásra vonatkozó rendelkezések kivételével - a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szabályait kell alkalmazni."

"25. § (1) A szakszövetségre a Ptk. és az Et., valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Kszt.) rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A szakszövetségnek csak a sportági versenyrendszerben részt vevő sportszervezet lehet a tagja.

(3) A szakszövetség alapszabálya úgy is rendelkezhet, hogy a szakszövetségben pártolóként természetes személyek is részt vehetnek. A pártoló nem tagja a szakszövetségnek, annak közgyűlésén - ha az alapszabály megengedi - csak tanácskozási joggal vehet részt.

(4) A szakszövetségbe való felvétel nem tagadható meg, ha a kérelmező a szakszövetség alapszabályát elfogadja és a felvételhez jogszabályban meghatározott feltételek fennállnak.

(5) A szakszövetség jogosult elnevezésében a "magyar" megjelölés, továbbá a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára."

Az Stv. 77. § (6) bekezdésének 2002. október 14-ig hatályban lévő szövege értelmében:

"A külön jogszabályban meghatározott kiemelkedő és a lakosság közérdeklődésére számot tartó sportrendezvényeket és azok közvetítésére vonatkozó eljárási szabályokat a külön jogszabályban meghatározottak szerint csak közszolgálati és az ország területének legalább kilencven százalékán fogható adású, földi sugárzású műsorszolgáltató közvetítheti."

Az Stv. VI. Fejezete "A sportszervezet", VII. Fejezete "Sportági országos szakszövetségek", X. Fejezete "A Nemzeti Sportszövetség", XI. Fejezete "A Nemzeti Szabadidősport Szövetség", XII. Fejezete "A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége", XV. Fejezete "A Sport Állandó Választott Bíróság", XVII. Fejezete "A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai" címet viseli.

III.

Az Alkotmánybíróság a minősített többség követelményével kapcsolatos indítványt az alábbiak szerint bírálta el:

1. Az Alkotmánybíróság elsőként a kétharmados többséget igénylő Etv. és az egyszerű többséggel elfogadott Stv. kapcsolatában megjelölt alkotmányossági problémákat tekintette át. Az Stv. a VI. Fejezetében - amelynek egészét is kéri az indítványozó megsemmisíteni - a sportegyesületekről rendelkezik. Az Stv. 20. § (3) bekezdése kimondja, hogy a sportegyesületre a Ptk., valamint az Etv. rendelkezéseit az Stv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az Stv. VII. Fejezete - amelynek teljes egészében való megsemmisítését szintén kéri az indítványozó - a Sportági Országos Szakszövetségekre vonatkozó szabályokat tartalmazza, meghatározza a szakszövetségek jogállását. Ennek keretében - hasonlóan az Stv. 20. § (3) bekezdéséhez - az Stv. 25. § (1) bekezdése kimondja, hogy a szakszövetségekre a Ptk., és az Etv., valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezéseit az Stv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az indítványozó az Stv. fenti Fejezeteit, illetve azokon belül a 20. § (3) bekezdést, és a 25. § (1) bekezdést amiatt tartja alkotmányellenesnek, mert az Alkotmány 63. § (3) bekezdése értelmében az Etv. elfogadásához minősített többség szükséges.

Az Etv.-re utaló Stv.-beli szabályok, továbbá az alkotmányossági probléma (a minősített többség követelményének) azonosságára tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. 20. § (3) bekezdése és 25. § (1) bekezdése, illetve VI. és VII. Fejezetei alkotmányossági vizsgálatát együtt folytatta le.

1.1. Az Alkotmány 63. § (3) bekezdése két minősített többséggel elfogadandó törvényt nevesít: az egyesülési jogról szóló törvényt és a párttörvényt. Az Alkotmány a sporthoz is kapcsolható állami feladatokat az egészséghez való jog körében érinti. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez", a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy "[e]zt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg." Az Alkotmány 70/D. §-ából következik - többek között - az egészséghez való jog biztosításához szükséges intézményi háttér létrehozásának állami kötelezettsége, ehhez az alkotmányos feladathoz tartozik: "a rendszeres testedzés biztosítása". Az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdése - az ott meghatározott tárgykörök tekintetében - nem szól minősített többséghez kötött törvényi szabályozásról. A sportra irányadó törvényi rendezés - szemben az egyesülési joggal - az Alkotmány alapján önmagában nem igényel minősített többséget.

1.2. Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott a minősített többség követelményével, úgyis, mint az Alkotmányba foglalt egyes alapjogok szabályozásához előírt kétharmados követelmény (alapjogi kétharmad), másrészt úgy is, mint az egyes alkotmányos szervekre és intézményekre irányadó minősített többség (intézményi kétharmad). Az indítványozó az Stv. VI. és VII. Fejezetei - és az azon belüli utaló szabályok - tekintetében formai alkotmányellenességet, az alapjogi kétharmad sérelmét, az egyesülési jogot érintő szabályozás miatt állítja. Az Alkotmány 63. § (3) bekezdése kimondja, hogy "az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges". Az Alkotmánybíróság a minősített többség alkotmányi követelményét értelmező korai határozatában - többek között - megállapította:

"Az Alkotmány egyes esetekben nem csupán azt mondja ki, hogy az illető alapjogról szóló törvényt a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatával kell elfogadni, hanem külön is megnevez az illető alapjoggal összefüggő egyes témákat, amelyekről kétharmados törvényt kell hozni. így a 61. § (3) bekezdése szerint a sajtószabadságról szóló törvényt minősített többséggel kell megalkotni. A (4) bekezdés azonban meghatároz négy tárgyat a tömegkommunikáció köréből, amelyhez szintén kétharmados törvényt követel meg. Hasonló technikai megoldás található az államszervezetet érintő kétharmados előírások között is. »A fegyveres erők feladatairól és a rájuk vonatkozó részletes szabályokról szóló törvény«, ugyanígy »a rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes szabályokról szóló törvény« kétharmados (40/A. §). Ugyanígy kétharmados többség szükséges az egyesülési jogról szóló törvény elfogadásához (63. §). A 40/B. § (4) bekezdése mégis külön rendelkezik arról, hogy a fegyveres erők és a rendőrség tényleges állományú tagjainak pártban való tevékenysége csak minősített többségű törvénnyel korlátozható.

Ha az illető alapjogok szabályozásának a törvényhozásra tartozó része a maga összességében kétharmados törvény tárgya lenne, nem volna értelme az említett résztémák minősített szintre emelésének. Például a sajtószabadság nemcsak a nyomtatott sajtóra vonatkozik, hanem a rádióra és televízióra is. Nem lehet vitás, hogy a szervezeti garanciák is azok közé a »lényeges garanciák« közé tartoznak, amelyeket törvényben (legalább egyszerű többségű törvényben) kell szabályozni az egész sajtóra nézve, de ezekből csak a (4) bekezdésben említettek tartoznak kötelezően kétharmados törvényre. Ha a fegyveres erők kétharmados »részletes szabályai valóban minden, törvényre tartozó részletkérdést felölelnének - márpedig a hivatásos állomány pártpolitikai tevékenysége törvényben szabályozandó -, nem kellene az Alkotmánynak külön előírnia, hogy ennek korlátozásához kétharmados többség kell. Ugyancsak nem kellene kétharmados többséget előírni ehhez a szabályhoz, ha a pártok működéséről szóló törvény kétharmadossága vagy az egyesülési jogról szóló törvény kétharmadossága az egyesülési jogra vonatkozó összes törvényi szintet megkövetelő szabályra kiterjedne.

Az Alkotmány szövegéből és szerkezetéből tehát nem következik, hogy csakis kétharmados törvénnyel lehetne rendelkezni azon alapjogok minden vonatkozásáról, amelyekről szóló törvényhez az Alkotmány minősített többséget ír elő." [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 61.]

Az idézett alkotmánybírósági határozat nyomán is megállapítható, hogy az Alkotmányban a minősített többség garanciája körülhatárolható tárgyköröket ölel fel, ami nem zárja ki, hogy az adott alapjogot érintően egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvény is rendelkezzen. Az Alkotmánybíróság fenti határozata az egyesülési jogot érintő példával kifejezetten hangsúlyozta, hogy az egyesülési jogról szóló törvény kétharmadossága nem jelenti azt, hogy az egyesülési jogra vonatkozó összes, törvényi szintet megkövetelő szabály minősített többséget kíván. Az egyesülési jogot érintő szabályozásból az egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvények nincsenek kizárva. Utalva az idézett alkotmánybírósági határozat kifejezésére, lehetnek olyan "résztémák" a kétharmadosságot igénylő törvényhozási tárgykörében, amelyeknek a kétharmados törvénytől való "eltérő" szabályozása ("mellé"-szabályozása) alkotmányosan elfogadható.

Az indítvány keretei között maradva jelen ügyben az az eldöntendő alkotmányossági kérdés, hogy az Stv. 20. § (3) bekezdése és 25. § (1) bekezdése pusztán azzal, hogy kimondja: az Etv. rendelkezéseit az Stv.-be foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, kétharmados többséget igényel-e, s ez önmagában kihat-e a vonatkozó fejezetek egészére (Stv. VI. és VII. Fejezet). Ennek megválaszolására - a fentebb hivatkozott 4/1993. (II. 12.) AB határozaton túl - figyelembe kell venni az 1/1999. (II. 24.) AB határozat [a továbbiakban: Abh.1. (ABH 1999, 25.)], valamint a 31/2001. (VII. 11.) AB határozat [a továbbiakban: Abh.2. (ABH 2001, 258.)] által rögzítetteket.

1.3. Az Alkotmánybíróság az Abh.1.-ben megállapította: "valamely, az Alkotmány által meghatározott törvény elfogadásához megkívánt minősített többség nem egyszerűen a törvényalkotási eljárás formai előírása, hanem olyan alkotmányos garancia, amelynek lényeges tartalma az országgyűlési képviselők közötti széles körű egyetértés. A minősített többség követelménye nem csak az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként kiadott törvény megalkotására vonatkozik, hanem e törvény módosítására (rendelkezéseinek megváltoztatására, kiegészítésére) és hatályon kívül helyezésére is. Az Alkotmány rendelkezése alapján minősített többséggel elfogadott törvényt egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet módosítani vagy hatályon kívül helyezni." (ABH 1999, 25.)

A minősített többség megítélésének további szempontját az Abh.2. rögzítette. Az Abh.2. által elbírált ügyben az Alkotmánybíróság olyan egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvényi rendelkezéseket vizsgált, amelyek a minősített többségű törvényből egyes fejezeteket vettek át. Az Alkotmánybíróság az Abh.2.-ben kifejtette, hogy a kétharmadosság alkotmányos védelme a kétharmados törvényből az egyszerű törvénybe történő "átemelésre" is vonatkozik: "... azokban az esetekben, amikor az a probléma, hogy az egyszerű szótöbbséggel elfogadott törvény a minősített törvényt ... módosította-e - és formálisan (szövegszerűen) nem egyértelmű a módosítás (megváltoztatás, kiegészítés) és a hatályon kívül helyezés -, minden esetben vizsgálandó az is, hogy mi a kétharmados törvény által meghatározott szabályozási koncepció lényegi eleme, azaz érinti-e a lényeges normatartalmat az egyszerű szótöbbséggel megalkotott törvény." (ABH 2001, 258, 263.) Az Alkotmánybíróság az Abh.2.-ben kifejtettek szerint a tartalmi vizsgálatot lefolytatta és megállapította, hogy az "átemelés" a kétharmados törvény koncepcionális, lényeges tartalmát érintő szabályokra vonatkozott, ezért sérült a kétharmadosság alkotmányos követelménye.

Következésképpen - az alkotmánybírósági vizsgálat eredményeként - ha az "átemelés" nem érinti a kétharmados törvény lényeges tartalmát, az nem minősül alkotmánysértőnek.

Az adott ügyben nem a kétharmados törvény kifejezett megváltoztatásáról (kiegészítéséről) van szó, illetőleg nem a kétharmados törvényből való "átemelésről", hanem az egyszerű törvény által kétharmados törvényi szabályozáshoz képest "eltérő" szabályozásról. A kétharmadosság alkotmányos követelménye ebben az esetben a kétharmados törvény és az egyszerű szótöbbségű törvényben megfogalmazott ún. "eltérő szabályok" viszonyában lenne vizsgálandó. Tekintettel arra, hogy az indítványozó nem jelölte meg a Stv. VI. és VII. Fejezete azon ("eltérő") rendelkezéseit, amelyeket ellentétesnek vélt az Etv.-vel, az Alkotmánybíróság a tartalmi vizsgálatot mellőzte.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. 20. § (3) bekezdésének, 25. § (1) bekezdésének, illetve a VI. és VII. Fejezetek egészének megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 63. § (3) bekezdésére alapított - indítványt elutasította.

2. Az indítványozó - szintén a minősített többség alkotmányi követelménye alapján - vizsgálni és megsemmisíteni kéri az Stv. XV. Fejezetét, amely a Sport Állandó Választott Bíróság működését szabályozza. Az indítványozó szerint az Alkotmány 50. § (5) bekezdése sérül, hiszen ez az alkotmányi rendelkezés a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényhez minősített többséget kíván. Az indítványozó ezzel összefüggésben kifejtette, hogy "az általános választott bíróságokról szóló törvény rendelkezéseit az 1994. évi LXXI. (...) törvényben alkotta meg az Országgyűlés. E törvény elfogadásakor az Országgyűlésben olyan kormányzati többség volt, mely szükségtelenné tette a minősített többség esetenkénti külön vizsgálatát, tehát az a tény, hogy 1994-ben nem vizsgálták külön, hogy a törvény elfogadásához szükséges-e a minősített többség, nem jelenti azt, hogy most sem kell e kérdést vizsgálni."

2.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a választottbíróságok nem tartoznak az állami bíróságok által alkotott igazságszolgáltatási szervezetrendszerbe, így a választottbíróságok törvényi szabályozására - köztük a Sport Állandó Választott Bíróságra - nem vonatkozik az Alkotmány 50. § (5) bekezdésében meghatározott, a bíróságok szervezetére és működésére (illetve a bírák jogállására és javadalmazására) irányadó kétharmados követelmény.

Az Alkotmány 50. § (1) bekezdése értelmében "[a] Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit", a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy "a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét". A választottbíróságok által gyakorolt bíráskodás nem azonos az Alkotmány 50. § (1)-(2) bekezdésébe foglalt - a rendes bíróságokra tartozó - igazságszolgáltatási feladatokkal. Az Alkotmány 45. § (1) bekezdése meghatározza az igazságszolgáltatás szervezetrendszerét. E szerint "[a] Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják." Ebben a felsorolásban a választottbíróságok nem szerepelnek. Az Alkotmány 50. § (5) bekezdésében jelölt, a bíróságok szervezetére és igazgatására vonatkozó kétharmados törvény - az Alkotmány 45. § (1) bekezdés és 50. § (1)-(2) bekezdés együttes értelmezése alapján - nyilvánvalóan a rendes bíróságokra vonatkozik. Ezt támasztja alá a 45. § (2) bekezdése is, amely kimondja, hogy "a törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti."

A törvényi szintű szabályozást tekintve is megállapítható, hogy - igazodva az Alkotmánynak a bírói hatalmi ágról szóló előbbi rendelkezéseihez - a választottbíráskodás kívül áll a rendes bíróságok szervezetrendszerén. Választottbíróság létrehozásáról és működéséről több jogszabály rendelkezik. Így pl. a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 12. § (2) bekezdése szerint "[a] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara biztosítja a nemzetközi kereskedelmi ügyekben is eljáró Állandó Választottbíróság működési feltételeit, megválasztja és visszahívja a választottbírókat." A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 376. §-a szól a Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságról, de ebbe a sorba illeszkedik a jelen ügyben vizsgált Stv. is, amelynek XV. Fejezete a Sport Ál]andó Választott Bíróságra vonatkozó szabályokat tartalmazza. A választottbíráskodás keretszabályait - az indítványozó által is hivatkozott - a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbtv.) tartalmazza. A választottbíróságok tevékenységének - a szakági törvények különszabályai mellett - a Vbtv. képezi a közös törvényi alapját. (Lásd a Vbtv. 1. § és 2. §-át a törvény hatályával kapcsolatban). A választottbíráskodás fogalmát, illetve a választottbíróságok jogállását érintően a Vbtv.-hez kapcsolódó indokolás a következőket emeli ki: "A választottbíráskodás a felek vitájának a felek egyező akaratával létrehozott szervezetben és a felek által megállapított szabályok szerinti eldöntése. Hatékonyságának feltétele, hogy a választottbíróság döntéseit az állam elismerje és végrehajtsa, ehhez azonban a választottbírósági eljárásban biztosítani kell a jogvita igazságos eldöntésének eljárási feltételeit. Ezek betartása esetén az állami bíróságok nem avatkoznak be a jogvita elbírálásába." A Vbtv. 3. §-a a választottbíróság kiköthetősége és a kikötés módja tekintetében azt az alternatívát kínálja fel, hogy az ott meghatározott feltételek esetén a "[bjírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárásnak van helye".

Mind az alkotmányi, mind a fentebb idézett törvényi rendelkezésekből, de a Vbtv. bemutatott indokolásából is egyértelműen kiderül, hogy az állami (vagy rendes) bíróságok és a választottbíróságok szervezete eltér egymástól, az Stv. XV. Fejezetében szabályozott Sport Állandó Választott Bíróság nem vonható az Alkotmány 50. § (5) bekezdésének hatálya alá. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. XV. Fejezetének megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

2.2. Az indítványozó a Vbtv.-el Összefüggésben hivatkozik arra, hogy annak elfogadása idején az akkori kormánytöbbség minősített többséggel rendelkezett, s arra utal, hogy ezáltal kifejeződött a minősített többség igényét tükröző törvényhozói akarat, függeüenül attól, hogy ezt akkor nem vizsgálták.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint: a minősített többség követelménye az Alkotmányból (az Alkotmányban megjelölt tárgykörökből) ered, s nem abból a tényből, hogy az Országgyűlés valamely törvényt vagy törvényi rendelkezést a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával (vagy ennél is nagyobb arányban) fogadott el. Ezért ha az adott törvény az Alkotmány szerint nem igényel minősített többséget, de az Országgyűlés azt a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatával (vagy ettől is szélesebb konszenzus alapján) fogadta el, nem jelenti azt, hogy a későbbiekben e törvény módosítása, hatályon kívül helyezése, az adott tárgykör újraszabályozása vagy a tárgykörbe tartozó további szabályozás is ugyanolyan szavazatarányt (kétharmados többséget) kíván meg.

Abból következően, hogy a minősített többség követelménye az Alkotmányból származik, vitás esetekben az Alkotmánybíróság jogosult eldönteni, hogy az adott törvény elfogadásához szükség volt-e a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára.

3. Az indítványozó végül - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatához kötött törvényekkel kapcsolatos problémák tekintetében - az Stv.-nek az önkormányzati törvénnyel Összefüggő rendelkezései vizsgálatát kérte. Az Stv. indítványozó által vizsgálni kért XVII. Fejezete, a helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai körében külön rendelkezik a települési önkormányzat kötelező feladatairól (települési feladatok), s külön a megyei (fővárosi) önkormányzat feladatairól (térségi feladatok). Az Stv. e fejezete valóban feladatokat (részben kötelezően ellátandó feladatokat) ír elő a különböző szintű önkormányzatok számára.

Az Alkotmány 44/C. §-a értelmében a "helyi önkormányzatokról szóló" törvényhez minősített többség szükséges, továbbá ugyanilyen szavazataránnyal korlátozhatók az önkormányzat alapjogai. Az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos gyakorlatát a 4/1993. (II. 12.) AB határozatban foglalta össze. Az önkormányzatokra vonatkozó szabályozás tekintetében az Alkotmánybíróság e határozata aláhúzta: "A »helyi önkormányzatokról szóló törvény« elfogadásához szükséges minősített többséget az Alkotmánybíróság mindig úgy értelmezte, hogy az csakis az Alkotmány 44/C. §-ának közvetlen végrehajtásaként megalkotott, ilyen című törvényre vonatkozik. Ez a hatályos jogban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.)". (ABH 1993, 48, 70.)

Az önkormányzati alapjogok korlátozását illetően pedig - többek között - kifejtette: "Az az értelmezés, amely szerint az önkormányzati alapjogok bárminő korlátozásához kétharmados törvény szükséges, csak akkor lenne helytálló, ha ezekre az alapjogokra vonatkozó minden szabályt szintén csak minősített többséggel lehetne megalkotni. Az Alkotmánybíróság azonban nem követi azt az értelmezést, hogy az adott alapjog maga a minősített törvényhozás tárgya, azaz minden vonatkozása csakis így szabályozható. Ellenkezőleg: éppen az önkormányzati jogokról szóló határozatokban bontotta ki az Alkotmánybíróság azt az álláspontját, hogy az önkormányzatok nem minden joga tartozik az önkormányzatokról szóló kétharmados törvényre, s még az alapjogoknak sem minden korlátozása igényel minősített többséget." (ABH 1993, 48, 69.) "Az 'önkormányzatok alapjogainak korlátozásához' előírt kétharmados szavazatarány értelemszerűen nem vonatkozhat minden törvényre, amelynek alkalmazása arra vezet, hogy az önkormányzatok alapjogai valamely vonatkozásban korlátozást szenvednek. A jogok egymást kölcsönösen korlátozva érvényesülnek. Az önkormányzatoknak és alapjogaiknak az Alkotmány e tekintetben nem biztosít kivételezett helyzetet. Az önkormányzati alapjogok csupán annyiban privilegizáltak, hogy maga az Alkotmány határozza meg őket, s módosításuk vagy körük szűkítése alkotmánymódosítást igényelne. Ezzel együtt azonban az önkormányzatok a jogrendbe illeszkednek, kötik és korlátozzák őket az általános, mindenkire érvényes törvények.

Ezt az Alkotmány többféleképpen is kifejezi. A 44/A. § (2) bekezdés szerint például az Önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az önkormányzati alapjogok felsorolásánál az Alkotmány több alapjognál kifejezetten előírja, hogy azt »törvény keretei között« gyakorolja a helyi képviselő-testület. [44/A. § (1) bekezdés d) és e) pont.] »Törvényben meghatározott fel-adatokhoz« van kötve a c) pont szerinti alapjog a saját bevételre és az állami támogatásra. Az a) pont szerinti önálló szabályozás és igazgatás keretében hozott döntés kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül, azaz ez a jog is csak 'a törvény keretei között' gyakorolható." (ABH 1993, 48, 70-71.)

A fenti értelmezést is figyelembe véve, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem volt szükség a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára az Stv. XVII. Fejezetének megalkotásakor, e fejezet nem igényel minősített többséget annak ellenére, hogy az abban foglalt rendelkezések az önkormányzatoknak (kötelező) feladatokat írnak elő. Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés c) pontja az Önkormányzati fel adatmeghatározást (s annak finanszírozását) illetően eleve "törvényben meghatározott" feladatokról szól. A Ötv. maga is állapít meg feladatokat az önkormányzatok számára, azonban - összhangban az Alkotmány fenti rendelkezésével - az Ötv. 1. § (5) bekezdése rögzíti, hogy "[t]örvény a helyi önkormányzatnak kötelező feladat- és hatáskört is megállapíthat..." Mind az Alkotmányból, mind a vonatkozó alkotmánybírósági értelmezésből, illetve az Ötv. tételes szabályából is egyértelműen következik tehát, hogy az önkormányzatok részére történő kötelező feladat-meghatározás önmagában nem igényel minősített többséget. Az ezzel kapcsolatos alkotmányi garancia nem a kétharmados törvényi szabályozás követelménye, hanem a kötelező feladat ellátásához szükséges bevételi jogosultság és a feladattal arányos állami támogatás biztosítása [Lásd: Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés c) pont, Ötv. 1. § (5) bekezdés második mondat].

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság az Stv. XVII. fejezete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 44/C. §-ára alapozott - indítványt elutasította.

IV.

Az Alkotmánybíróság az indítványozó további kérelmeit az alábbiak szerint bírálta el.

1. Az indítványozó az Stv. X. Fejezete, XI. Fejezete és XII. Fejezete alkotmányellenességének vizsgálatát és megsemmisítését is kérte. Sorrendben a Nemzeti Sportszövetségről, a Nemzeti Szabadidősport Szövetségről és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségéről szóló fejezetek megsemmisítését az indítványozó egyrészt az Egyezségokmány 22. cikk 1. pontja alapján, másrészt az Alkotmány 8. § (2) bekezdése és 63. § (1) bekezdése alapján kezdeményezte. Nemzetközi szerződésbe ütközés, illetve alkotmányellenesség azért áll fenn - vélte az indítványozó - mert az Stv. jelölt fejezetei "kényszertársulást" hoznak létre és ezáltal az egyesülési jogot a nemzetközi joggal és az Alkotmánnyal ellentétesen korlátozzák.

Az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződésbe ütközéssel összefüggésben először az indítványozói jogosultságot vizsgálta. Az Alkotmánybíróság e hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § c) pontja állapítja meg. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése szerint az e hatáskörben való eljárást az Országgyűlés, annak állandó bizottsága vagy bármely országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és a legfőbb ügyész indítványozhatja. Jelen kérelem előterjesztője országgyűlési képviselő, így az Abtv. fenti szabálya értelmében nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata hatáskörben indítványozási jogosultsággal rendelkezik.

1.1. Az Stv. X. Fejezete meghatározza a Nemzeti Sportszövetség jogállását. Az Stv. 40. § (1) bekezdése szerint:

"A Nemzeti Sportszövetség az általa nyilvántartásba vett szakszövetségek és az adott sportágban - a szakszövetség hiánya miatt - a szakszövetségi feladatokat ellátó és a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő sportszövetségek, valamint a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége önkéntes részvételével működő, a Kszt. szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő köztestület, amelyet a miniszter tart nyilván." A (2) bekezdés értelmében "[a] Nemzeti Sportszövetség jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára."

Az Stv. XI. Fejezete a Nemzeti Szabadidősport Szövetség jogállását illetően az alábbiakat tartalmazza: A 42. § (1) bekezdése szerint: "A Nemzeti Szabadidősport Szövetség a szabadidősport, valamint a diák- és rétegsport területén működő országos sportszövetségek és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége önkéntes részvételével működő, a Kszt. szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő köztestület, amelyet a miniszter tart nyilván." A (2) bekezdés alapján: "A Nemzeti Szabadidősport Szövetség jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára."

Az Stv. XII. Fejezetének 44. §-a - a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségére vonatkozóan - hasonló szabályokat tartalmaz. A 44. § (1) bekezdés szerint: "A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége a fogyatékosok sportja területén működő, a 92. §-ban meghatározott sportszövetségek önkéntes részvételével működő, a Kszt. szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő köztestület, amelyet a miniszter tart nyilván." A 44. § (3) bekezdése is kimondja, hogy "[a] Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára."

Az Stv. idézett rendelkezései alapján megállapítható, hogy a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (a továbbiakban: nemzeti sportszövetségek) jogállása azonos: "a Kszt. szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő köztestület". Mindhárom szervezetre egységes szabályokat tartalmaz az Stv. XIII. fejezete ("a nemzeti sportszövetségekre vonatkozó közös rendelkezések" címmel). A közös szabályozás alapja a jogállásbeli azonosság. E jogállásnak a közhasznú szervezetekre utaló része többek között azt jelenti, hogy bírósági nyilvántartásba vétel nélkül - tehát a törvény erejénél fogva - részesülhetnek azokban a kedvezményekben amelyekben a közhasznú (kiemelten közhasznú) szervezetek (a Kszt. 6. §-a szerinti adókedvezmény, illetékkedvezmény, vámkedvezmény stb.). A nemzeti sportszövetségek jogállásának meghatározó eleme - s az alkotmányossági probléma eldöntésének fontos szempontja -, hogy a nemzeti sportszövetségek köztestületek. Az indítványozó szerint az egyesülési jog nemzetközi szerződésbe vagy Alkotmányba ütköző korlátozása az Stv. által létrehozott társulás. A probléma eldöntésének így előkérdése, hogy az Stv.-ben jelölt nemzeti sportszövetségek, mint szervezetek az Egyezségokmányban, illetve az Alkotmányban meghatározott egyesülési jog alá tartoznak-e (másképpen fogalmazva az egyesülési jog, mint szabadságjog gyakorlása útján létrehozott szervezetek-e)?

1.2. Az Egyezségokmány 22. cikk 1. pontja kimondja: "Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteket alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon." A 2. pont szerint: "E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők és a rendőrség tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá." A Magyar Köztársaság Alkotmánya az egyesülési jogot a következőképpen fogalmazza meg: A 63. § (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.", a (2) bekezdés értelmében "politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre."

Az Alkotmánybíróság - mivel az Egyezségokmány és az Alkotmány sérelmét az indítványozó ugyanazon jog (egyesülési jog) tekintetében állítja - a nemzetközi szerződésbe ütközés és az alkotmányellenesség utólagos vizsgálatára irányuló eljárást együtt folytatta le.

Hatályos jogunkban a köztestületekre vonatkozó alapvető szabályokat a Ptk. tartalmazza (az egyesületek mellett külön rendelkezik a köztestületekről is).

A Ptk. 65. §-a szerint:

"(1) A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy.

(2) Köztestület különösen a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági, illetve a szakmai kamara.

(3) Törvény meghatározhat olyan közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni. A köztestület a közfeladat ellátásához szükséges - törvényben meghatározott - jogosítványokkal rendelkezik, és ezeket önigazgatása útján érvényesíti.

(4) Törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület tagjaként folytatható.

(5) A köztestület által ellátott közfeladatokkal kapcsolatos adatok közérdekűek.

(6) A köztestületre - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az egyesületre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni."

Az Alkotmánybíróság már több határozatában - a nemzetközi egyezményeket és gyakorlatot is vizsgálva - foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a köztestületként létrehozott szervezetek az egyesülési jog hatálya alá tartoznak-e. A döntések elsősorban a kamarákat, mint köztestületeket érintették, de az Alkotmánybíróság a köztestületek alkotmányos megítélésére általában is kiható megállapításokat tett. A 22/1994. (IV. 16.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a szakmai "kamara ... nem az egyesülési szabadság jogán alapított személyegyesülés, egyesület, személyközösség, személyi társulás vagy társadalmi szervezet, hanem köztestület, amelynek létrehozását törvény rendelte el". Az Alkotmánybíróság - mintegy általános érvénnyel - kimondta azt is, hogy "a törvény közjogi közfeladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületként szakmai kamarát, és írhatja elő a kötelező köztestület tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát". (ABH 1994, 127, 128, 129.)

Az 1283/B/1995. AB határozatban (ABH 1997, 619.) az Alkotmánybíróság a Ptk. köztestületekre irányadó 65. §-ának azt a rendelkezését vizsgálta [65. § (4) bekezdés], amely szerint - mint jelen ügyben is - törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület tagjaként folytatható. Az Alkotmánybíróság egy későbbi határozatában megállapításait így foglalta össze: "Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ptk. e rendelkezése nem alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság e határozatában megismételte, hogy a köztestület nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet; ezért a Ptk. szabályai az Alkotmány 63. §-ában deklarált egyesülési szabadsággal nincsenek közvetlen összefüggésben, azt nem sértik. Az Alkotmánybíróság másrészt azzal érvelt, hogy sem a Ptk. kifogásolt 65. § (4) bekezdése, sem más rendelkezése nem tiltja az egyesülési jog alapján álló érdekvédelmi (vagyis szak-)szervezet alakítását, és ilyenben való részvételre sem kötelez (ABK 1997. május, 195.)." [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 267.] A 39/1997. (VII. 1.) AB határozat a köztestületi minőség vizsgálata kapcsán rámutatott: "Esetről esetre döntendő el, hogy a Ptk.-ban a köztestület fogalmi ismérveként előírt »közfeladat« valóban fennáll-e vagy hogy az ott csupán a törvényhozó lehetőségeként szereplő kizárólagos feladatellátás, továbbá a kényszertagság valóban az alkotmányosság kerete között maradt-e." (ABH 1997, 263, 267.)

E határozat szerint: "Az csupán ténymegállapítás - és per definitionem igaz is -, hogy a köztestület nem az egyesülési jog gyakorlása révén jön létre, hanem törvény rendeli alapítani; sőt az is igaz, hogy e rendelkezés kizárólag a törvényhozóé: senkinek sincs alanyi joga a köztestület létrehozására. A köztestület és az egyesületek ebből a tényből folyó elhatárolása, s különösen az egyesülés alapjogának nem alkalmazása a köztestületre, amit a nemzetközi gyakorlattal összhangban az Alkotmánybíróság is követ, nem zárja ki azonban elvileg, hogy a köztestületi szabályok alkotmányosságának viszonyítási alapjai között az egyesülési szabadság is szerepelhessen." (ABH 1997, 252-253.).

Az Alkotmánybíróság fenti határozataiból [és az erre épült gyakorlatból; lásd pl.: a 21/1998. (V. 27.) AB határozatot, ABH 1998, 165.] az a következtetés vonható le, hogy ha pusztán az a kérdés, hogy a quasi "kényszertársulással" is járó köztestületi minőség indokolt-e, elsődlegesen az vizsgálandó, hogy a legfontosabb feladatok tekintetében a közfeladati jelleg fennáll-e [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 268.]. Az egyesülési szabadság ebben az aspektusban azért kerül a viszonyítás alapjai közé, mert ha a köztestületi minőség a feladat jellegéből adódóan nem indokolható, akkor az egyesülési jog által garantált szabadság érvényesülésének van tere. Ellenkező esetben viszont nem az egyesülési jog által közvetített kritériumok, hanem az eleve korlátokkal járó köztestületi minőség kerül előtérbe. Tehát - kizárólag a jogállást érintően - annak a kérdésnek az eldöntése, hogy megalapozott-e a köztestületi minőség az adott szervezet(ek) tekintetében, eldönti azt is, hogy az egyesülési jogot, mint alapvető emberi jogot garantáló nemzetközi egyezmények (jelen esetben az Egyezségokmány), illetve az Alkotmány egyesülési szabadságot deklaráló rendelkezései alá tartozó szervezetekről van-e szó, azaz irányadóak-e vagy sem az egyesülési jog szigorúbb korlátozhatósági kritériumai. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban ezt vizsgálta.

1.3. Az Stv. - indítványozó által támadott - X., XI. és XII. Fejezeteinek áttekintése során megállapítható, hogy a nemzeti sportszövetségek egyik fontos feladata az állami támogatások felosztása. A Nemzeti Sportszövetségre irányadó - az Stv. X. Fejezetébe foglalt - 41. § (1) bekezdés a) pontja szerint a Nemzeti Sportszövetség "gondoskodik az állami támogatásnak a szakszövetségek közötti felosztásáról". A Nemzeti Szabadidősport Szövetségre vonatkozó - az Stv. XI. fejezetébe foglalt - 43. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a Nemzeti Szabadidősport Szövetség "az állami támogatásnak a tagok közötti felosztásáról" gondoskodik. A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségét érintően - az Stv. XII. Fejezetéhez tartozó - 45. § (1) bekezdés a) pont akként rendelkezik, hogy a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének feladata gondoskodni "az állami anyagi eszközöknek a tagok közötti felosztásáról".

A sportigazgatásnak, mint állami feladatnak fontos eleme, hogy az állami támogatások a céljuknak megfelelő helyre jussanak. Az állami támogatások elosztásában való közreműködésben - mint látható - kiemelt szerepe van az Stv.-ben létrehozott köztestületeknek, e folyamatban a sportszakmai szempontokat érvényesítik. A közfeladati jelleg az állami támogatások elosztásában való közreműködés tekintetében nyilvánvalóan fennáll, hiszen lényegét tekintve az adófizetők pénzének felhasználásáról van szó.

Mindhárom nemzeti sportszövetség alapvető - törvény által meghatározott - feladata továbbá, hogy közvetítse a sporttal kapcsolatos érdekeket a kormányzat felé [Lásd: 41. § (1) bekezdés b) pont, 43. § (1) bekezdés b) pont, 45. § (1) bekezdés b) pont], a kormányzati és egyéb szervekkel való kapcsolattartás, érdekegyeztetés elősegíti a sportszakmai szempontok kormányzati megjelenítését. A köztestületek közfeladati jellege e ponton is kimutatható.

Az Stv. a nemzeti sportszövetségeknek a köztestületi jelleget megalapozó jogosítványokat - kifejezetten közjogi jellegű feladatokat - is ad. Az Stv. mind a Nemzeti Sportszövetségnek [41. § (1) bekezdés f) pont], mind a Nemzeti Szabadidősport Szövetségnek [43, § (1) bekezdés d) pont], mind a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének [45. § (1) bekezdés d) pont] véleményezési jogot biztosít a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezetek tekintetében, továbbá a sporttal kapcsolatos egyéb kormányzati intézkedések vonatkozásában,

A fenti jogszabályi rendelkezések figyelembevételével - amelyek egyébként megjelenítik az indítványozó által támadott Stv. X., XI. és XII., Fejezeteinek lényegét - megállapítható, hogy a nemzeti sportszövetségek feladatai alapvetően és elsősorban közfeladatok, tehát e szervezetek köztestületi jogállása - s az ezzel járó (az indítványozó szóhasználatával élve) "kényszertársulás" - alkotmányossági szempontból indokolható. Mindez azt is jelenti, hogy a jelölt szervezetekre - az egyesülési jog alapján létrejött szervezetekkel szemben - nem vonatkoztatható az egyesülési jog korlátozhatóságának szigorú garanciarendszere. Mivel a nemzeti sportszövetségek nem az egyesülési jog, mint szabadságjog gyakorlása útján létrehozott szervezetek - s ez a fentiek szerint megfelelően igazolható -, ezért kívül esnek mind az Egyezségokmány 22. cikk 1. pontja, mint az Alkotmány 63. § (1) bekezdése (és 8. §-a) által védett szervezetek körén.

Az Alkotmánybíróság végezetül megjegyzi, hogy - a már idézett - Stv. 40. § (1) bekezdése a Nemzeti Sportszövetség, a 42. § (1) bekezdése a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és a 44. § (1) bekezdése a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége tekintetében a nemzeti sportszövetségek jogállását akként határozza meg, hogy azok a törvényben felsorolt szervek "önkéntes részvételével működő" köztestületek. Az Stv. 92. §-a - az "Átmeneti rendelkezések" között - szól a nemzeti sportszövetségek létrehozásáról. Meghatározza, hogy az adott nemzeti sportszövetséget mely szervezetek hozzák létre, ezen túl pedig az alapítás utáni csatlakozás feltételeiről szól ("csatlakozhatnak" szóhasználattal). E rendelkezések alapján is megállapítható, hogy az ún. "kényszertárulás" csupán a nemzeti sportszövetségek létrehozásának mozzanatához kapcsolódik. Tehát a törvény nem az összes szervet felölelő kizárólagosság igényével lép fel.

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. X" XI. valamint XII. Fejezetei nemzetközi szerződésbe ütközésének és alkotmányellenességének megállapítására, továbbá e fejezetek megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

2. Az indítványozó vizsgálni kéri továbbá az Stv. 20. § (1) bekezdése c) pontjának a tulajdonszerzéssel összefüggő rendelkezését az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján. Az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontja szerint a sportegyesület "csak kiegészítő tevékenység keretében szerezheti meg sportlétesítmény tulajdonjogát, használhat, illetve működtethet sportlétesítményt, folytathat sporttevékenységével összefüggő kereskedelmi tevékenységet vagy hasznosíthatja az ezzel kapcsolatos vagyoni értékű jogokat, illetve végezhet sporttal össze nem függő tevékenységet."

Az indítványozó szerint az Stv. idézett szabályából a tulajdonszerzés korlátozását érintő rendelkezések sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság több határozatában, első ízben a 7/1991. (II. 28.) AB határozatban kifejtette, hogy a tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] alapjog, amely azonban nem korlátozhatatlan (ABH 1991, 22, 25.). Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tulajdonhoz való jog alapján az állam köteles egyrészt biztosítani a tulajdonhoz jutás elvi lehetőségét, másrészt a már megszerzett tulajdon védelmét. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban, hogy a tulajdonhoz való jog lényeges tartalma nem a tulajdonszerzés. Sőt, több határozat utalt arra, hogy a tulajdonhoz való jog nem terjed ki a tulajdonszerzésre, a tulajdonszerzés joga nem alapjog. (Lásd: 35/1994. (VI. 24.) AB határozat ABH 1994, 197, 200-201.; 743/B/1993. AB határozat ABH 1996, 417, 418.] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdonszerzést korlátozó rendelkezéseknél releváns alkotmányos tétel a 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt diszkrimináció-tilalom. [Lásd pl.: 35/1994. (VI. 24.) AB határozatot, ABH 1994, 197, 201-202.]

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggésben kifejtette azt is, hogy az "Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más." [64/1993. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1993, 373, 380.]

Az Alkotmánybíróság az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontjából a tulajdonszerzést érintő rendelkezést és az Alkotmány 13. § (1) bekezdését összevetve a következőket állapította meg. Az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontja a sportegyesületekre vonatkozóan fogalmaz meg szabályt, s valóban tartalmaz egyfajta korlátot a sportlétesítmény tulajdonjogának megszerzését illetően. Ugyanakkor e jogszabályhely nyelvtani értelmezése alapján is megállapítható, hogy az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontja nem tartalmaz kategorikus tiltást; tulajdonszerzésre kiegészítő tevékenység keretében minden további nélkül lehetőséget biztosít. Az Stv. rendszertani értelmezéséből is ez következik, hiszen más helyen [a 65. § (4) bekezdés a) pontjában] ingyenes vagy kedvezményes tulajdonszerzésről szól. Tehát alapvetően a feladat (tevékenység) ellátással összefüggésben fogalmazódik meg egyfajta korlát [maga a tevékenység jellege (fő vagy kiegészítő) a rendező elv]. A sportegyesület alapvető feladata a sporttevékenység kifejtése.

Kizárólag az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján az állapítható meg, hogy a tulajdonszerzés elvi lehetőségét az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontjának korlátozó szabálya nem lehetetleníti el. [Az alkotmányossági vizsgálat - az indítvány keretei között maradva - az Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontjának további rendelkezéseire épp úgy nem terjedt ki, mint a más alkotmányos tételek alapján történő megítélésre.]

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság Stv. 20. § (1) bekezdés c) pontjának a tulajdonszerzésre utaló szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított - indítványt elutasította.

3. Két indítványozó is vizsgálni kérte az Stv. 77. § (6) bekezdését amely egyes sportrendezvényekkel kapcsolatban úgy rendelkezett, hogy azokat csak közszolgálati és az ország területének legalább kilencven százalékán fogható adású, földi sugárzású műsorszolgáltató közvetítheti. Az indítványozók szerint a sportrendezvények közvetítési jogának e meghatározása ellentétben áll az Alkotmány 61. § (4) bekezdésével, amelyből a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásának al-kotmányozói szándéka olvasható ki, másrészt sérti a piacgazdaság és a gazdasági verseny szabadsága alkotmányos tételeit is.

Az indítvány benyújtását követően az Stv. 77. § (6) bekezdését 2002. október 15-től hatályon kívül helyezte a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2002. évi XX. törvény 23. § (1) bekezdése. Az Alkotmánybíróság utólagos absztrakt normakontroll hatáskörben csak hatályban lévő jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát végzi. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2002. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § a) pontja értelmében az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, ha az indítvány benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette, és ezzel az indítvány tárgytalanná vált. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Stv. 77. § (6) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló eljárást megszüntette.

Budapest, 2003. május 12.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró